|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 7
|
|
|
|
|
|
2025-06-22 14:00:38, vasárnap
|
| |
| |
Egynap "pihenéz után" a Berzsenyi Társaság meghívására utaztunk Niklára feleségemmel. Már pénteken délután útra keltünk, S Balatonföldváron Szakály Sanyiéknál éjszakáztunk, s együtt mentünk másnap Niklára.
Szé délelőtt volt. Megjelent Nagy István agrárminiszter is, több ismerőssel is találkoztam. Még nem voltan Dani uraság lakhelyén, de jó volt látni Somogy dimbes-dombos viédékét.
Tőlem is kértek egyelőadást, s szerintem nem vallottam kudarcot.
Mellékelem az írott szöveget, majd jön a Somogy négyes számában.
A szelek mérgét nemesen kiálltam
Berzsenyi költészetének hatása a XXI. században
1.
,,Franciaországban forradalom volt, Magyarországon forradalomról ábrándozókat végeztek ki. Polgári fejlődésre volt szükség, de alig-alig volt hozzá magyar polgárság. Helyettük a nemesség haladó szándékú és indulatú kisebbsége tapogatózott a jövendő felé, ez a nemesi kisebbség hordozta a felvilágosodást ... A nemesi többség azonban vagy begubózott, vagy haragos ellenállásban élt: ragaszkodott az előjogokhoz, a jobbágyok feletti uralomhoz, a rég elavult alkotmányhoz, amely egyébként már régóta nem volt valóság, hiszen az ország Bécs gyarmata volt. A nemesi reakció valójában gyűlölte Bécset, de onnét remélt és tudott támaszt találni a haladás ellen. A költészetben pedig Kisfaludy Sándor volt a divatos, ... Aki nála haladóbb volt, gyanússá vált a hatalom és a nemesi többség szemében, mint a börtönviselt Kazinczy vagy az éhenkórász Csokonai. Pedig közben éledt és gazdagodott a magyar irodalom, népesedett az olvasók tábora. ... És egyszerre csak megszólal Berzsenyi Dániel olyan erőteljes dübörgéssel, olyan fenséggel, s hozzá olyan újmódi nyelven, amelyet első olvasásra nem is mindenki értett - hogy az egész irodalmi élet elámult, és ellentétes indulatokkal válaszolt reá. De akárhogy válaszolt, nem lehetett nem észrevenni, hogy valami rendkívüli van jelen" - írja Hegedűs Géza A magyar irodalom arcképcsarnoka című munkájának Berzsenyiről szóló részében. (Trezor Kiadó, Bp. 1995.)
Pontos összefoglalás ez. A két kor határán álló Berzsenyi megértéséhez kapaszkodó. Azé a Berzsenyié, akit sokféle jelzővel illettek, csak nyugtalan természetének békére vágyó oldalát nem próbálták megérteni. Annak a kettősségnek természetes voltát, ami kétszáz év múltával is emberi oldalát és arcát mutatja, lehántva a Berzsenyi portréról a rávakolt rétegeket.
Szeretünk végleg és pontosan a helyén tudni mindent - vélt helyén, tehetnénk hozzá. A Berzsenyi portrét persze nem kell újra rajzolni, a költő klasszicista formákban maga rajzolta meg azt. Az elégiák és az ódák költőjének nevezzük, s bizonyítékul azt a néhány opuszt említve, amely nem hullott ki az idő rostáján. Osztályrészem, Közelítő tél, Magyarokhoz I-II, Búcsúzás Kemenesaljától. Alig említve episztoláit, pedig ez a műfaj a kor kedveltje volt, s különösen a ma már csak nevében ismert, a kor nagy költőjének tartott Virág Benedekre gondolva.
Öt verset említettünk, s sokan bizonyára méltatlannak tartják, hogy csak ennyit. Én azt mondanám, hogy milyen csodálatos, hogy ilyen sokat! S vajon ki tud kapásból Csokonaitól öt időtálló verset mondani? Elsőként a Reményhez jut nekem is eszembe, s még hirtelen kettő. Vagy Kölcseytől? A Himnusz és a Zrínyi második éneke talán nem elég ahhoz, hogy örökre ott ragyogjon Cseke borús égboltján a neve? Vörösmartytól is a Szózat, a Liszt Ferenchez, a Gondolatok a könyvtárban, az Előszó és a Vén cigány ötlik elsőként emlékezetünkbe.
Legyen elég most csak a nemzeti ébredés korszakából ez a néhány név, amelyek nélkül nincsen magyar irodalom, magyar irodalmi nyelv. Mert Csokonai, Berzsenyi, Kölcsey és Vörösmarty azok, akiknek műveiben megszületik a nyelv, amely hivatalos nyelvvé csak 1844-ben válhat.
S ők azok, akik nyomán először fölsejlik az a kérdés, hogy Mi a magyar? Berzsenyit idézve: Mi a magyar most? S kattan is rá a tőle vett idézettel: ,,Rút sybaríta váz. / Letépte fényes nemzeti bélyegét, / S hazája feldult védfalából / Rak palotát heverőhelyének."
Zárójelben kell megjegyeznünk itt, hogy Berzsenyinél a nemzet fogalma valószínűleg nem azonos a ma elfogadottal, amely szerint a nemzet történelmileg kialakult tartós közösség, amelyet a közös nyelv, terület, gazdasági élet, lelki sajátosság, valamilyen államszervezet tart össze. Ő valószínűleg a feudális Magyarországon a magyar nemesek és nemesi kiváltságokkal bírók összességére gondolt.
Az óda 1810-ben nyerte el végleges formáját (Magyarokhoz I.), de tudjuk, Berzsenyi évekig csiszolgatta verseit, s ezt is 1796-1810 közé datálja az irodalomtörténet. De az is közismert, hogy miközben látja a nemesség erkölcsi hanyatlását, aközben büszke is nemességére, s lelkében ez a kettősség sokáig munkál, s képes megfogalmazni versekben is.
Mi a magyar? 1939-ben Szegfű Gyula szerkesztésében jelenik meg egy tanulmánykötet, amely ugyancsak a Berzsenyi által föltett kérdést boncolgatja. Ha a történelmi helyzet nem is teljesen azonos, óhatatlanul a nemzet eltűnésének aggodalma van jelen a háttérben. S ma ugyancsak feltehetjük a kérdést: Mi a magyar most?
A tanulmánykötet A nagy költők tanúságtétele fejezetben említi Berzsenyit, s a Farkas Gyula által írt fejezetben a szerző így fogalmaz: ,,Berzsenyi lelkében Karthago, Róma, Babylon pusztulásának rémképe jelenik meg, ha a magyar végzet fölriasztja álmodozásából." S itt említi Farkas Kölcsey szörnyű látomását a Zrínyi második éneke című versből, s Vörösmarty nemzethalál-képét is.
2.
Magyar Horatiusnak is szokás nevezni Berzsenyit, s nem alaptalanul, hisz a latin költészet számára a mérce, s az a rendkívüli költészetében, hogy sikerült ezeket a formákat közel kétezer évvel később magyar érzésekkel megtölteni, mondhatnám érzékeny és indulatos természetével átformálni, magáévá tenni.
Néhányan négy termékeny évet említenek csupán, a szűkmarkúakkal szemben legalább egy évtizedet lehet kijelölni, egy azonban bizonyos, Kölcsey Tudományos Gyűjteményben megjelent kritikája után már alig ír verseket.
Sértődékeny és könnyen elkeseredő természete az egyik ok talán, de gyanakodni lehet arra is, hogy minden bizonnyal érzi és tudja - a romantika térhódításával - hogy költészetének forrása elapadt. Sokkal inkább örömét lelte a gazdálkodásban, amelyben már Sömjénben is és Niklán is igazán otthon volt. Biztosabban mozgott, mind a budai irodalmi szalonokban, ahol úgy érezte, lenézik, ahol dunántúli nemesemberként ,,uraságként" egy letűnőben lévő magatartást képviselt.
Nem véletlen, hogy verseit vonakodva tárja mások elé, Kis János Nemesdömölk evangélikus lelkész barátsága kellett ahhoz, hogy a fiatal sömjéni földesúr bevallja, titokban verselget, s néhány versét meg is mutatja neki.
Innét egyenes az út Kazinczyhoz, Kis János három versét elküldte a Mesternek, aki elragadtatottsággal üdvözölte Berzsenyit. Tette azt azon oknál fogva is, hisz Kazinczy örült minden felfedezettnek a lassan kibontakozó irodalmi életet szervezve, s ezért is vitték levelei Berzsenyi nevét országszerte, tették ismertté mindenki előtt.
Az örömnek az is lehetett az oka, hogy az irodalom horizontjáról hiányzott a Dunántúl, Debrecen mellett lassan emelkedett fel Buda, s most íme itt van Somogyország is.
Az, hogy a felfedezést követően tíz évvel jelentek meg versei nyomtatásban, leginkább a kor viszonyaiban keresendő. Az viszont bizonyos, hogy nevét mindenütt magasztalták, s jelentős ódaköltőnek tartották.
Már jeleztük, Berzsenyi verseinek keletkezési évét nem tudhatjuk teljes pontossággal, hiszen azokat első változatukhoz képest még évekig csiszolgatta. De az tűnik bizonyosnak, hogy a tízes évek vége felé kezdett el verselni, s hogy 1800 körül már készen volt az Osztályrészem, a Magyarokhoz I. De ez utóbbit is 1810-ben véglegesítette csupán.
Fontos versnek véljük az Osztályrészem címűt. Nem csak azért, hogy rávilágíthassunk, hogy mennyire hamis az aktualizálhatóság érvényesítésének koronként felmerülő szándéka, hisz egy jó vers nem azért születik, hogy későbbi korok politikai nézeteihez szolgáljon illusztrációul. Elég csak Ady Endrére vagy József Attilára gondolni!
Pedig az ötvenes években éppen a nemesi életmód magasztalását látták benne, mint aki a nemesi előjogok védője. Próbálták is törölni nevét a tanítandók közül. Igaz, ő sem gondolta a vers megírásakor, hogy a nemzeti közösségben majd nemes és nem nemes összeolvad.
A vers műfaját tekintve elégikus óda, a fennköltség mellett ott munkál az ifjúság elmúlásának fájdalmas érzése, s ne feledjük, 1799-ben, a vers megírásának idején nősült, s tudjuk, hogy házasságba menekül édesapja zsarnoki gyámkodása elől. Huszonhárom éves ekkor, felesége kilenc évvel fiatalabb nála. Sömjénbe költöznek, s felesége birtokrészén gazdálkodnak, s ismereteink szerint szépen gyarapodnak. Berzsenyi jól kitanulta a gazdálkodás minden csínját-bínját, s ennek majd Niklán veszi igazán hasznát.
A vers Horatius hatását tükrözi. Nem nehéz észrevenni a zsarnokság alatt szabadságát kereső latin költő óvatosságra intését. Az úgynevezett arany középre való törekvést. (Berzsenyi ezt ,,arany középszernek" nevezi).
A verset olvasva Horatius Licinius Murénához című ódája jut eszünkbe, s ez volt a világirodalmi példa. A horátiusi tanulság annyi, hogy kerülni kell a merész vakmerőséget ugyanúgy, mint a túlzott óvatosságot. A versforma is kötött mind Horátiusnál, mind Berzsenyinél, szapphói strófákból áll. A szapphói strófa a Kr. e. 600 körül élt leszboszi költőnő, Szapphó által kedvelt versszak, ahol a versszakok első három sora ún. szapphói sor, mely öt verslábból áll, a középső mindig daktilus. A 4. sor pedig adoniszi sor, mely egy daktilusból és egy spondeusból áll.
A műben a fiatal, erős, céltudatos Berzsenyi áll előttünk, létösszegző versében büszke az elért eredményekre, s bátran néz szembe az előtte álló kihívásokkal, s az antik példák említésével pedig személyes sorsát tudatosan vállaló férfivá érett nemes emberként éli meg. A vidéki nemesi életmód részeként fogja fel a műveltséget, a művelődést, mint olyat, amely nélkül nem tartja teljesnek az életet.
A munka verejtéke és a művelődés igényének összekapcsolása az igazi harmonikus élet alapja számára.
A partra szállottam nyitó mondat a megérkezés nyugalmát sugallja, majd felméri birtokát, amely nem olyan gazdag, mint a hivatkozott ókori dél-itáliai város Larissza, de ,,Van kies szőlőm, van arany kalásszal / Bíztató földem: / szeretett Szabadság Lakja hajlékom."
A vers tulajdonképpen ars poeticának is felfogható, s nyelvezete modern, kétszáz év sem tette régiessé, fennköltsége viszont a szerethető Berzsenyit vetíti elénk.
Elégedett sorsának alakulásával Berzsenyi? A középiskolás tankönyv jegyzete szerint próbálta elfogadni az elfogadhatatlant, belenyugodni a neki rendelt sorsba, ,,osztályrészébe".
Igaz ugyan, hogy a szellemi világtól, amely tegyük hozzá még csak alakulóban van Sömjén és Nikla is elzárt falucska, de a későbbi el-elutazásaira gondolva a nyugalom, a béke világa. A vágy és a valóság két külön dolog, de élete nagyobbik szakaszában összebékül Dani uraságban.
Elég csak az 1810-es pesti utazására gondolni, ahol mogorva barátságtalan embernek mutatkozik - pedig elismeréssel fogadják. Ez nem az ő világa. Költő is csak odahaza lehet, termékeny magányosságában. (Ne feledjük, a magányosság a klasszicistáknak értéktelített állapot!)
3.
Berzsenyi ódáiról ismert igazán. A magasztos hangvétel alkalmas, hogy kifejezze nemzetéhez fűződő érzelmeit, s hogy végigtekintve a hatalmas, de letűnt birodalmokon, sorsukat összemérje a magyar sorssal. Hegedűs Géza írja már említett művében: ,,Berzsenyinél az ódák drámákat rejtenek. Itt vádlóként jelenik meg a dicsőséges múlt az elkorcsosult jelen szemében. Nemesi gőg ütközik össze a józan értelemmel. Itt minden érzelem szenvedéllyé fokozódik. De a csöndes bánatoknak is annyi árnyalatuk van, hogy az olvasó a saját lelki életét is gazdagabbnak érzi, mint azelőtt volt."
Nem vélem szerencsésnek a Magyarokhoz című két ódáját számokkal megkülönböztetni, hiszen a másodikként emlegetett az első, tudjuk, hogy 1807-ben keletkezett, s a születés okát is: a napóleoni háborúk által szétzilált Európa fölött érzett rémület munkál benne. Az a fölismerés, hogy a világ eddigi rendje összeomlik.
Azonban nem lesz pesszimista a vers, hiszen nem a nemzethalál víziója fakad a fölismerésből, hanem a világtörténelmi példa alapján (a tiszta erkölcsök tették naggyá Rómát) hisz abban, hogy a ,,lélek s szabad nép" képes ,,csuda dolgokra".
A másik A magyarokhoz címet viselő vers (Romlásnak indult ...) csiszolgatások, hosszú évek után nyeri el 1810-ben végső formáját. S azt is tudjuk, hogy első változata 1796-ban keletkezhetett.
Itt kell megemlíteni, hogy Horatius A rómaiakhoz című ódája lehet a forrás, s akár plágiumot is említhetnénk, ha lehetne ebben a korban plágiumról beszélni. Igaz, az első plágiumbotrány éppen Kölcsey kapcsán robbant ki, Kazinczy úgy gondolta, hogy az Iliaszt le kellene fordítani magyarra, s egy Vályi Nagy Ferenc nevű tanító vállalkozott erre. Kazinczy elküldte a Kölcsey fordítás néhány részletét, s Vályi az ezekből összerakott művet saját nevén adta ki. Kölcsey ezen felháborodott, s még maga Kazinczy sem értette, hogy miért. Úgy vélte, a szerző akkor is Homérosz.
,,Nem ily szülőktől lett tunya nemzedék / öntözte meg pun vérrel a tengerárt! / Nem ily fiak verték le Pyrrhust, / Antiochust s Hannibalt, az ádázt." - olvashatjuk a vers híres szakaszát Lator László fordításában. S Berzsenyinél az ostorozás versszaka így szól: ,,Más néppel ontott vért hazánk / Szerzője, Árpád a Duna partjain. /Oh más magyarral verte vissza / Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát".
S nem alaptalan úgy vélni, hogy Horatius megtermékenyítő hatása a fenti közbevetés ellenére is a nemzeti irodalom születésének jót tett, s talán maga Berzsenyi is megmaradt volna mellékesen verselgető uraságnak.
Nincs mód a teljes vers elemzésére, de mindenképpen meg kell említeni, hogy a dicső múlt és a romlásnak indult jelen világ éles ellentétét tompítja, hogy még csak ,,Romlásnak indult hajdan erős magyar!", még nem romlott el, s Árpád vére még csak fajul, de nem fajult el.
S a patetikus hang az utolsó előtti versszakban megcsuklik, a egy elégikus sóhaj szakad föl a költő lelkéből: ,,De jaj, csak így jár minden az ég alatt!" S valójában azzal a tapasztalattal, fölismeréssel zár, hogy minden nagy birodalom elbukott, s végül ez a romlás, a bukás természetes is.
4.
Már említettük a nagy cezúrát, 1817-et, amikor Kölcsey ominózus kritikája napvilágot lát a Tudományos Gyűjteményben. S sokan úgy vélik, ez az oka költői vénája elapadásának. Egy bizonyos, Berzsenyi megsértődött, visszavágni készül, s méltatlannak véli a kritikát. S el is készítette válaszát ,,Észrevételek Kölcsey recenziójára" címmel, amely 1825-ben jelent meg ugyancsak a Tudományos Gyűjteményben.
De úgy vélem, ezen ok csak egy az elnémulás, a későbbi nagy versek létre nem jöttének. Egyszerűen más világ jött. És már kevés az irodalmi élmény. Kazinczy ideje is lejáróban, a romantika - amelynek előfutára is egyesek szerint Berzsenyi, már másféle költői attitűdöt kíván. S maga Kölcsey is szembefordul a Mesterrel, bírálóinak száma is megszaporodik. Elég csak a debreceniek haragját említeni, hiszen egyik kritikájában Csokonait is lerántja a sárba.
S Berzsenyinek már nem elégtétel, hogy halála után Kölcsey megköveti emlékbeszédében, amely az Akadémián (Magyar Tudós Társaság) hangzott el.
Versek helyett tanulmányai sorjáztak, ezekben már a romantika nevében haladja meg a klasszicista hagyományokat. Ezek alapján nyugodtan kijelenthető, hogy két kor határán áll már élete alkonyán, s nem könnyű saját maga nézeteit meghaladni. Hiszen ne feledjük, az általa is érzékelt változások éppen azt a társadalmi rendet kezdi ki, amelyikhez tartozik.
5.
Szeretem Berzsenyi elégiába hajló ódáit, s ebben a korban lassan meg is értem őket. De, amikor a Közelítő tél (aminek Ősz címet adott Berzsenyi, s Kazinczy tanácsára változtatta ezt meg) című versével találkoztam a felnőttkor küszöbén, belém hasított a felismerés: a magyar irodalom első, metaforikus, saját élményből, nem átvett érzésekből táplálkozó versét olvasom. S vagy fél évszázada él bennem halhatatlan két szép sora, a vers szimmetriatengelyeként is nevezhető gyönyörű képe, a szárnyas idő.
,,Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül, / S minden míve tűnő szárnya körül lebeg!" És az ezt követő kettő: ,,Minden csak jelenés; minden az ég alatt, / Mint a kis nefelejcs, enyész."
S milyen ragyogó módszer, nem az ősz leírása az első három versszak, hanem a nyár hiánya lüktet benne. A nincs és a nem szavak uralják. S a már idézett négy soron ámulva a természeti elmúlás emberi elmúlássá lesz, s a harmincas éveibe éppen csak belépett költő ( e vers pontos keletkezése sem ismert, 1804 és 1808 között születhetett) olyan hitelesen éli meg az elmúlást, hogy azt egyszerre érezzük általánosnak és sajátunknak is. S arra figyelmeztet, hogy az emberi létezés egyszeri és megismételhetetlen
Ez az igazi költészet! Ez az érzés ível át évszázadokat, évezredeket, s egyszerre a XIX. és XXI. század érzése.
Még ,,Lollim barna szemöldöke" sem hozhatja vissza gyönyörű korát.
A Lolli név említése sokakban kíváncsiságot ébreszt, nem valószínűtlen az a feltevés, hogy kitalált név, a szerelem általános megszemélyesülése. Az minden bizonnyal nem valószínű, hogy feleségét nevezte így, hisz köztudott, hogy házasságuk nem szerelmi házasság volt, s Berzsenyi kicsapongó természetét nem nézte jó szemmel.
Többen gondolják úgy, hogy a név mögött Dukai Takách Judit rejli, aki névrokona és unokatestvére is volt feleségének, s az első magyar költőnő is. És Berzsenyi hatására kezdett verselni, s a költő igazi szellemi társának nevezhető.
A vers gyönyörűsége kétségtelen, a XXI. század emberét éppúgy kifejezi, mint a korábbi korokéit.
Ugyanúgy, mint a másik elégia, a Búcsúzás Kemenes-aljától című, amely 1804-ben keletkezett, amikor Niklára költözött Berzsenyi, s e versben elbúcsúzik gyermekkorának szeretett színhelyétől. ,,Mélyen illetődve búcsúzom tőletek; / Elmégyek: de szívem ott marad véletek" - írja.
6.
Berzsenyi Dániel a magyar költészet fényesen ragyogó csillaga. Megelégedettség és elégedetlenség kettőssége dúlt keblében, s a költészet művelése mellett kitűnő gazdálkodónak tudjuk, s olyannak, aki a kor kérdéseire okos válaszokat adott, s a nemzeti irodalom létrejöttében nagy érdemeket szerzett. S aki élete utolsó harmadában korábbi nézeteit is megpróbálta meghaladni, s nem véletlen, hogy az első rendi országgyűlésen feltűnő Széchenyi is nagyra tartotta, s ő is egyetértett Széchenyi nézeteivel.
Természetes, hogy azok a formák, amelyeket ő művelt, meghaladottá váltak, mint ahogyan a klasszicizmus is meghaladottá vált, de az a nyelv, ami általa került bele a magyar költészetbe, az utódok műveiben élt tovább.
Nem feledendő, hogy megtermékenyítő hatása máig is felfedezhető, hogy az említett művek irodalomtanításunk fontos darabjai, s hogy a Nemzeti alaptanterv kötelező szerzőnek jelöli.
De az, aki az említett verseket kézbe veszi mostani világunkban, az a gondolkodó, vívódó emberrel szembesül, s magát is felfedezi bennük.
Mert végül így van értelme annak, amit irodalomnak nevezünk.
Bence Lajos barátom, a muravidéki Lendván élő nagyszerű költő egy kéziratban maradt, Berzsenyiről szóló tanulmányát küldte át a minap. Ebben az alábbiakat írja: "Az elmúlt két évtizedben - nem egy esetben megkésett intelmek formájában - üzentem a 19., illetve 20. századi költőelődöknek, megidézve alakjukat, saját kétségeimet, reményeimet és csalódásaimat, ügyes - bajos dolgaimmal együtt. Ilyen a 60. születésnapomra megjelent kötet egyik verse is, mely éppen Dani uraságtól vette mottóval indít: Partra szállottam, Levonom vitorlám. S a kölcsönzött cím is Berzsenyitől való: elestvéledem."
,,Sem vitorla, sem kedvező / széljárás nem vonz, / a szelek mérge nem riaszt már, / boreasi idők, kegyetlen / halálesők kora ez... S a part sem vonz már! / / Csak a hullám / mely hátára vett, / s idáig cipelt ... Elfáradtam, Dani uraság, /vagy, ahogy te mondanád: /elestvéledem!" (Pannon Tükör, 2011/4-5. sz.)
Berzsenyi Dániel a XXI. században is fontos költőnek számít, ha feltesszük magunkban - és miért ne tennénk nemzeti létezésünk alapkérdését: Mi a magyar most?
A választ persze már Dani uraság ránk bízza.
A szelek mérgét nemesen kiálltam - Berzsenyi költészetének hatása a XXI. században - címet választottam, s a választáskor nem az Osztályrészem című versére gondoltam, hanem a múlt évszázadok mérges szeleire. Arra, hogy a magyar költészet elmúlt kétszáz évének hullámai egymásba fonódva magukba ölelik mindazt, amit érdemes megőrizni, tovább vinni, óvni. Csokonaival kezdve, Berzsenyivel folytatva, Aranyon át eljutva Babitsig, Illyés Gyuláig. Az izmusokat is, hogy együtt mai korunk irodalmának támfalai legyenek.
Hisz elmondhatjuk vele ma is, kétszáz évvel megtoldva a századok számát: ,,Nyolc századoknak vérzivatarja közt / Rongált Budának tornyai állanak".
Böröndi Lajos
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2025-06-22 06:39:10, vasárnap
|
| |
| |
Nem volt idő, s kedv sem a feljegyzésk folytatására. A találkozók után lelkileg (is) készültem az érettségire. Aztán lezajlott ez is. Jó volt látni az előzetes izgalmat, s érezni azt, hogy számít a fiúknak, s látni rajtuk a kétségbeeséssel vegyes aggódást, Nem mondom, hogy remek feleleteket hallottam, s hogy mindenki készült volt, de született jeles is, néhány négyes felelelet. S az eredményhirdetést követő köszönömök kissé meg is hatottak.
Nem maradt sok idő puihenésre, jött Nikla. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2025-06-15 06:49:54, vasárnap
|
| |
| |
A tanítás véget ért, készülök a szerdai és a csütörtöki érettségiztetésre.
Aztán nekem is vakáció. Jövőre kevesebbet tanítok, de azon is komolyan elgondolkodtam, hogy tanítsak-e? De kötődök a gyerekekhez. Adok le osztályt, kevesebb a jelentkező, Nyilván, hogy az állásban lévők óráit kell megoldani, én már 71 éves nyugdíjas vagyok. Igazgatóváltás is lesz, kis átrendeződés. (Milyen szépen fogalmaztam.) De ezekkel a dolgokkal én nem akarok foglalkozni. Egy tizedikes fiúosztály tart még kicsit a suliban, őket végig kellene vinni. Ez sem rajtam múlik.
Nuty nálunk van, jól elvagyunk, majd 23-án viszem vissza Zsombolyára.
A két közönségtalálkozó is lazajlott.
Bence Lajos nálunk volt két napig. Csütörtökön a megyei könyvtárban Jánosi Zoli mutatta be a Naplónál megjelent összegyűjtött - válogatott kötetét. Jó est volt. S a későbbi beszélgetés csak megerősített abban, hogy az ún. kortárs irodalom mennyire nem kortárs és talán nem is irodalom. Nem tehetrek róla, de nekem Sárándi "szócséplőmalom" kifejezése jut mindig eszembe.
Röpködnek a nevek, de ha egy verscímet kérdeznék a ma felkent apostolaitól, nem sok hangzana el.
Pénteken az én könyvemről beszélgettünk Bencével ugyancsak Györött, verseket olvastunk föl a marokonyi közönségnek. Meglepett, hogy volt tanárom is eljött feléségével (Baranyai Jocó), s két óvári tanítvány is. Jól éreztük magunkat, de bennem motoszkál a kisördög, hogy az ún. könyvhét tartalma silányul el, esemény lesz csupán. Hiába, én már csak megmaradok az irodalomnál a róla való fecsegés helyett.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2025-06-10 06:25:17, kedd
|
| |
| |
Az előző interjú fotókkal a Győri Szalon oldalán Megfeszítve címen olvasható.
Szombaton elmentünk Zsombolyára (Jimbolia románul) Tibi édesanyjáért. Úgy volt, hogy Bence velem, Zsóka meg a lakást rakja rendbe, de nem jött össze. Előtte két napot osztálykiránduláson voltak Sárváron, napszúrást kapott. Így Zsóka jött el velem, nem akartam egyedül lenni az úton.
Pokoli forgalom volt, a pálya több helyen szétszabdalva, útjavításnak álcázott terelésekkel. Azért írom így, mert az elmúlt évtizedek számtalan javítása meg sem látszik rajta,
Odafelé jól elfáradtam, kávézás után elmentünk Kötcsére, Nuty szülőfalujába szülei sírjához. Ez néhány száz méterre van a szerb határtól. S Zsombolyán bementünk a Lidlibe. S alvás után vasárnap jöttünk is vissza. Alig volt forgalom. Szerencsére a román-magyar határ már átjárható.
Közel negyven fokból 15 fokba érkeztünk Óvárra.
Nem lesz egyszerű hét a mostani sem. Ma nem tanítok, a fűnyírást Bence befejezi délután. Szedetek vele cseresznyét is, végre van egy kis termés. Zsókának van egy órája a suliban.
Holnap délelőtt én tanítok, utolsó órák. Aztán csütörtökön Bence Lajos jön Lendváról, este neki lesz Győrött találkozója a könyvhéten, amit Jánosi Zoli vezet le. Én viszem be, a lányok maradnak. Aztán pénteken nekem lesz könyvbemutatóm, amit Lajos vezényel. S hét végén pihenés. Ahogyan én tervezem. Mert jövő héten érettségi, két nap, születésnapom (aznap is érettségiztetek), s péntek délután Balatonföldvárra megyünk Zsókával Szakály Sanyiékhoz. (Nutyt itthon hagyjuk Bundikával). Szombat délelőtt Nikla, ahol Berzsenyi költészetéről tartok előadást.(Az előadás írott szövegét elküldtem Ujváry Gábornak, jön a Somogyban.) Onnét vissza Földvár és haza.
Utána aztán kitör a vakáció. Igaz, rá következő pénteken Sandra jon Jonasszal, német barátjával. Csabus kicseréli az olajat és a szűrőket a kocsiján, s mennek vissza vasárnap.
Júliusban talán lesz két szabad hetünk, mert 26-án esküvőre kell menni Zsomboilyára, Tibi fia nősül.
Mint látható, nem érek rá megöregedni.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2025-06-06 06:08:54, péntek
|
| |
| |
A Győri Szalontől kértek egy kis interjút a jövő heti találkozó beharangozására. Fölteszem ide:
Interjú Böröndi Lajossal
Megfeszítve című idén megjelent verseskötetével érkezik a 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapokra Győrbe 2025. június 13-án pénteken....
- Ha egy képben kellene összefoglalnia a költészet szerepét a világban, mi jutna eszébe legelőször?
- Jó lenne, ha azt mondhatnám, hogy jobbá teszi az embert, de az ,,eredmény" közismert. Talán ráébreszt néhányunkat, hogy nem csak romló anyagból vagyunk, hanem lélekből, valami megnevezhetetlenből is. A vers a létezés egyik formája, ami nélkül élni ugyan lehet, főként, ha magyarnak születik az ember, de fölösleges.
- Tanárként hogyan igyekszik közelebb hozni a verseket a diákjaihoz?
- Rövid kihagyással 1984 óta tanítok, elsősorban középiskolásokat. Talán meghökkentő, hogy ennyi tapasztalattal a hátam mögött azt mondom, én még most is tanulok. Tanulok a gyerekektől, s a reformkor nagyjaitól, s megunhatatlannak vélem a jó verset, taníthatom azt századszor is. Nem is jó szó a taníthatom, hisz mindig új és új gondolatot, fölismerést kapok a verstől. Egyik másik tovább nő az elfutó idővel. Említsem csak Berzsenyi Közelítő tél című opuszát, amelyben a természeti elmúlás az emberi elmúlásra figyelmeztet. Hogy ez mennyire mai kép, hiába múlt el a keletkezéstől számítva kétszáz évnél is több.
A diákoknak ez egy fölismerés, de még nem szívenütő. Nekem fájdalmas sóhajtás. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy én a vers átélése mellett próbálom megértetni, hogy emberekről van szó, hogy Csokonainak föltört a lába sok gyaloglástól, hogy Arany mennyire elrejti valódi személyiségét a versben az emberek elől, hogy hogyan élte föl Radnóti a halált már azelőtt, hogy megadóan ásta a gödröt, amibe majd belelövik.
Megértik. Mert ráébrednek, hogy a versek róluk szólnak. Őket is kifejezik, nem csupán az alkotót.
- Új kötetének címe Megfeszítve, a borítón Krisztus keresztje látható géppisztolyokból kirakva. Hogyan talált rá, és mi mindent sűrít magába ez az erős kép?
- Lendván jártam éppen, barátaimat kerestem föl a Bánffy Központban, amikor Bence Lajos invitálására megnéztem Léphaft Pál újvidéki grafikus, karikaturista kiállítását. A sok jó grafika között megpillantottam a géppisztolyokra feszített Krisztust. Azonnal tudtam, hogy a készülő verseskötet borítója ez a kép lesz. Véletlenül az alkotó is ott volt, s megegyeztünk, hogy megkapom a kép nyomdai változatát, s engedélyt adott a használatára.
Ez a borító magába sűríti mindazt a fájdalmat, ami századunkat jellemzi. A reménytelenséget, s benne a mégis reményt a feltámadásra. De nekem Magyarország keresztre feszítettségét is jelenti. Trianont, a nemzeti kisebbségek eltörlésének vágyát, a mai Európa gyalázatos állapotát is. A vasak korát.
- Hogyan segítheti a történelmi traumák feldolgozását az irodalom?
- Ez nehéz kérdés. A legfontosabb, hogy ne engedje elfeledni ezeket a traumákat, szembesítse a társadalmat múltjával. Persze a kérdés feltételezi, hogy van ma ilyen hatása az irodalomnak.
Ennen a korban sajnos háttérbe szorul az olvasás, az olvasni tudás lassan már a kiváltságosok privilégiuma lesz. Ennek ellenére nem szabad feladni a reményt, hogy az irodalom jobbá tesz bennünket.
A vers pedig akkor is mondja a magáét, ha rövid távon ez a remény reménytelen. Babits jut eszembe ilyenkor, a Jónás könyve. Amikor a halállal küzdő költő látja, hogy körülötte minden összeomlik, hogy a kultúra végveszélybe került. De kapaszkodik Istenbe, s amikor az Úr az mondja, hogy ,,nekem van időm, én várhatok", akkor tudja, hogy a véges emberi léttel szemben ott van a végtelen idő, s annak mélyén pedig ott szunnyad a remény.
Két dolog nem hagy nyugodni engem a versben: 1956 és a Holocaust. A magyaróvári mészárlás számtalan versemben fölbukkan, sőt, egy kötet (sor/tűz) ezeket a verseket gyűjtötte egybe. Az, hogy ez a tragédia olyan, mint az elvakart seb. S hogy a számonkérés úgy végződött ahogy, az csak arra serkent, hogy ne engedjünk a megbocsátó feledésnek.
A Holocaust ugyanez, kínzó fájdalom tudni, hogy a hallgatás, a félrenézés milyen mély sebeket hagyott maga után. Az előző téma ,,nagy" verse A Szózat éneklése közben, az utóbbié a nyolcvan című. Ehhez még az És bocsásd meg a mi vétkeinket címűt tenném hozzá, s azt mondhatom, megírtam azt a három verset, ami az elmúlt ötven év terméséből kiragadható. S milyen nagy dolog lenne, ha ezt a három opusz fennmaradna legalább!
- Mesélne a szél-járás című Felvidéket, Burgenlandot és Nyugat-Magyarországot behálózó kulturális folyóiratról?
- Jó tizenöt éve alapítottunk ilyen címmel irodalmi, kulturális folyóiratot, célunk ennek a történelmi régiónak az értékeit fölmutatni, összevarrni a Trianon széttépte szálakat. Irodalom, honismeret, képzőművészet ölelkezett össze, Burgenland, Pozsony és környéke, néha Délvidék és Újvidék mutatkozott meg benne. Olvasható, izgalmas lapot készítettünk barátainkkal, s a Csemadok segítségével terjesztettük Felvidéken. De eljutott Bécsbe, Lendvára, s oda, ahol volt érdeklődés. Sajnos az anyagiak előteremtése sok erőt elszívott, s mára kimerültek az erőforrások. De még nem adtuk fel, készül az idei első szám.
- Tavaly ünnepelte 70. születésnapját. Visszatekintve mit tart a legfontosabb élettapasztalatának, amit szívesen átadna a fiatalabb generációknak?
- Meglepett, hogy így elszaladt az idő. Nem szeretem a visszatekintést, az összegzést. De hogy röviden válaszoljak: nem nagyon van rá példa, hogy mások hibáiból tanul az ember. Meg kell küzdeni nekik is a világgal, s tanulni kell a múltat, s nem kellene hinni a jelen csábításának, elhinni azt, hogy a technikai fejlődés emberi fejlődés is. S vissza kell térni a könyvhöz, a papírhoz, mert ez bizonyított az elmúlt évezredekben, a könyv őrizte meg a felhalmozott szellemi értéket.
- Kiket vár a győri kötetbemutatóra?
- Volt néhány találkozóm már Győrben, hullámzó érdeklődéssel. Pedig szeretem ezt a várost, itt voltam középiskolás, itt lettem ,,ember", itt találkoztam a Grábics házaspárral, nélkülük semmi nem lennék. Ők valódi tanárként igazították lépéseimet, vezettek az igaz útra.
Tudom, hogy van irodalomszerető közönség Győrött is. Ha egy maroknyi érdeklődő megtisztel jelenlétével, csak hálás lehetek.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2025-06-03 09:55:57, kedd
|
| |
| |
Kedd van, ma nem tanítok. Megszerveztem egy kis segítséget a kert rendbe rakására. Esik az eső. Pontosabban nyáladzik az ég, bár éjjel 16 mm eső esett. Ez szinte mindig így van. Pedig egyedül nem bírom úgy megcsinálni, hogy minden olyan legyen, ahogyan szeretném.
Holnap még hívom Zsombolyát, mert szombaton mennénk Nutyért. Biztosan kell tudnom, hogy rendben van-e minden, mert meg kell vennem az útdíjat.
Majd mglátjuk. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2025-06-01 18:51:47, vasárnap
|
| |
| |
Hirtelen nagy meleg lett. Többet szerettem volna a kerttel foglalkozni, de a meleget (sem) bírom. A palánták azért már a földben vannak.
Ma délután elmentem a Holocaust megemlékezésre. Találkoztam Szabó Mikivel, Vida Pistával, s Nagy Pista is jött, beszédet is mondott (Rövidet és jót, ahogyan szokta.) De Radnóti Zoltán rabbi beszéde fogott meg igazán, aminek a központi gondolata, a félrenézünk csak, amikor már orítani kellene. Ez az állandó kcsit félrenézés a gyűlölködés malmára hajtja ma is a vizet. Nem a mi dolgunk, ezt még kiírjuk, ezen még túl lehet tenni magunkat, nem nézünk oda, akkor nincs is - és eljutunk végül a részvétetlenség eszkalációjához, Auschwitzhoz, a rettenethez. És nem nézünk bele a kisgyermek szemébe, mielőtt rácsukjuk a gázkamra ajtaját.
Nem tudom megfogalmazni mindazt, ami bennem kavargott, amikor hallgattam a rabbit. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 7
|
|
|
|
2025. Június
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| | 1 | |
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | |
| 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
7 db bejegyzés |
| e év: |
20 db bejegyzés |
| Összes: |
3637 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 83
- e Hét: 599
- e Hónap: 40993
- e Év: 100756
|
|
|
Offline
