|
 2/5 oldal 
|
Bejegyzések száma: 40
|
|
|
|
|
|
2008-03-27 07:32:42, csütörtök
|
| |
| |
Tegnapelőtt Pozsonyban egy hipermarkettben szerettem volna kész káposztás haluskit venni, de nem volt. Pedig onnét szokta hozni, nagyon fimon. S eltöprengetem, s rájöttem, hogy ezt magam s meg tudom csinálni.
Császárszalonnát kockáztam, pirítottam meg, erre két marék savanyúkáposztát tettem, átforgattam, félrehúztam. Nokedlit szaggattam, de néhány szem jól áttört , főtt krumlipit is tettem bele. Beleforgattam a kápozstába, tejfölt tettem rá. Egészen jó ízű volt, s fiam szerint, aki imádja ezt a jó szlovák ételt, pontosan ugyanolyan lett, mint a bolti.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-26 17:36:27, szerda
|
| |
| |
Fölhívom a figyelmet egy interjúra, amit ide is másolhatnék. Nem voltam korrekt. Most itt az interjú, dr. Deák Ernő készítette velem.
A Bécsi Napló Bécsben jelenik meg 5000 példányban, Nyugaton terjsztik, Amerikában, s Ausztráliában, s persze itt, a Kárpát-medencében is.
Az interjú:
A jövő kiszámíthatatlan
Kérdés-felelet Böröndi Lajossal
- 2008. február végéig a Flesch Károly Kulturális Központ igazgatója volt Mosonmagyaróvárott. Hány évig töltötte be ezt a tisztséget? Hogyan értékeli az ott ledolgozott éveket?
- Tizenhat éven át vezettem Mosonmagyaróváron a kulturális központot. Amikor 1992-ben azt a feladatot kaptam, hogy építsem át az intézményt s a korábbi funkciók közül a megmenteni érdemeseket más formába mentsük át s hozzak létre új szervezetet, óvatosan láttam a munkához. A hetvenes-nyolcvanas években ugyanis a művelődési intézmények hálózata a kisközösségek hálózata is volt, amelyekben sok értékes, sokszor a hatalomnak nem igazán tetsző gondolat csírázott ki. Nálunk is a művelődési központban hívták életre azt a fórumot, ahol először beszéltek nyíltan a magyaróvári sortűzről, s hozzá is tehetem rögtön, 1956 gondolata, szellemisége végig prioritást élvezett az intézményben, jelenjen az meg kiállítások, könyvbemutatók, ankétok, filmbemutatók formájában.
Nevet adtunk az intézménynek. Flesch Károlyról neveztük el, arról a világhírű zenepedagógusról, akinek hamvait a névadó ünnepség keretében helyeztük el a zsidó temetőben. Lassan megtelt élettel ismét az építmény, egyesületek, alapítványok székhelye lett, s a város hivatalos kapcsolataival együtt nemzetközivé tágítottuk az intézményi kapcsolatokat. Helyi kiscsoportokat tájoltunk Ausztriába, Dániába, Szlovákiába, Szlovéniába. Közben persze a hagyományos kulturális rendezvények szervezése sem maradt el, nemzetközi festőtábort hívtunk életre, kitaláltuk az ún. Nyári fesztivált, amely lehetőséget adott a regionális értékek felmutatására.
Mindezt nehéz anyagi helyzetben, hisz a kultúrára szánt forrásokat igyekeztek itt is, mint az országban mindenütt apasztani akkor, amikor úgymond ,,nehezebb" lett a város gazdasági helyzete.
Jó volt itt dolgozni, bár helyi politikai jellegű támadások mindig értek. Az állandóan változó összetételű önkormányzat, mint fenntartó, újabb és újabb megfelelésekre akart késztetni bennünket. Ezeket a támadásokat legkönnyebben úgy próbáltam kivédeni, hogy egyesületi színekben magam is ,,politizálni" kezdtem, így egy cikluson át önkormányzati képviselő is voltam. Ekkor alakítottuk ki azt a helyi pályázati rendszert, amely ma is működik, s alkottunk városi közművelődési rendeletet.
- Az elmúlt két évtized folyamán intenzív kapcsolatokat ápolt a szlovákiai, de az ausztriai/bécsi magyarokkal is. Mik voltak ennek indító okai? Miben látja ezeknek a kapcsolatoknak a fontosságát?
- A kisebbségi kapcsolatok kiépítésének szükségessége nem váratlan megvilágosodás eredménye volt. Író, gondolkodó emberként hamar felismertem, hogy a város történelmi régió metszéspontjában található. Barátommal bejártuk a régi Moson megyét, annak burgenlandi, szlovákiai településeit, s a 90-es évek közepén ezekről fényképes tudósításokat közöltünk a megyei napilapban.
Szlovákiai kapcsolataim régebbiek voltak, a nyolcvanas években fedeztem fel Szencet, aztán Pozsonyt, s végül távolabbi vidékeket. Magyaróvári gyerekeket vittünk Szencre, Jabloncára, Alsóbodokra táborozni, igyekeztem tudósítani a felvidéki magyarság életéről, s hivatalosan is segítettem összekötni Szencet, Somorját és Magyaróvárt. Ezek a kapcsolatok még ma is élnek, bár az utóbbi években a hivatalos érintkezésekből itthon próbáltak kihagyni, de természetesen ezek olyan mély gyökerűek, hogy napi divatok nem tudják eltépni őket.
Valójában a Bécsi Naplóval, annak főszerkesztőjével is Szlovákiában találkoztam először, s vált ez az ismeretség barátsággá, igazi munkakapcsolattá. De Erdélyben is felvidéki barátaimmal voltam először, ugyanígy a Kárpátalján és Délvidéken is. S mindig próbáltam úgy szemlélődni, hogy annak legyen magyaróvári hozadéka is. Így láthattak óváriak gyönyörű fotókiállítást felvidéki Árpád-kori templomokról, indítottunk irodalmi sorozatot Magyarnak lenni címmel, bemutatva a kisebbségi irodalmakat.
E kapcsolatok az együvé tartozás élményét jelentették nekem, s úgy gondolom, a korábban elszigetelt városnak is. Arról már nem a kultúra tehet, hogy Mosonmagyaróvár nem lett turisztikai célpont, hogy gazdaságilag lecsúszott. A kultúra csak elszenvedi ezeket a folyamatokat, s a mélyben megpróbál túlélni. Ezt teszem most én is.
- Tulajdonképpen költő. Most is éppen új kötete jelent meg. Hányadik ez könyvei sorában? Hogyan alakul országos tekintetben költői pályája?
- Valóban, kilencedik verseskötetem jelent meg most A Bárány vére címmel. Ez veszteségeim könyve. Az én '56-om könyve, bennem a magyaróvári borzalmak lenyomatával. S személyes veszteségeim is benne vannak, egyik kislányom elveszte, egy kicsit a hit vesztése is. S barátságoké is. De a versek mellett a Bécsi Napló főszerkesztőjével jelentettünk meg egy magyaróvári ,,lappangó" '56-os dokumentumokat tartalmazó könyvet is, s írtam a városról útikönyvet, s A macska lazíthat, az egér nem címmel egy esszékötetet.
Hogy országos tekintetben hogyan alakul a pályám? Nem látom, hogy Magyarországon lenne irodalmi élet. Az Írószövetséget két évtizede próbálják ellehetetleníteni, régi módszer, ha másként nem megy, gazdaságilag. A belterjes társaságok soha nem vonzottak, maga a lepusztult állapotú főváros sem. Van egy kör, ahol ismerik dolgaimat, van néhány folyóirat, ahol szeretnek, de atomizáltnak látom az irodalmat. Egyébként is tudatos a nemzetben gondolkodó irodalom háttérbe szorítása, s ennek alkotói sokszor úgy védekeznek, hogy hangos politikai csoportokhoz csapódnak, s ,,performanszokban" élik ki magukat. S az összefogásnak jelei sem látszanak. Ma összefogni nem valamiért tud a magyar értelmiség, hanem valami ellen. Ez országos és helyi szinten is látszik. S már a fiatalokban sem igazán lehet bízni, hisz amin ők nevelkednek, az ezerszer megrágott s kiköpött étek. Nincsen, aki elvezeti őket Illyés Gyulához, Németh Lászlóhoz. Nincsen minta.
A vers nálam a létezés egyik formája. Úgy írok verset, ahogyan levegőt veszek. Szükségem van rá. Jó tudni, hogy vannak még hozzám hasonló gondolkodók.
- 2008. március 1-jével változás állt elő életében. Igazgatói állásától önként vált meg, vagy voltak kellemetlen dolgok is az intézet továbbvitelében?
- Március elsejével eltávolítottak a kulturális központ éléről. Hivatalosan úgy tűnik, hogy önként váltam meg attól. Kafka jut eszembe (a magyarországi állapotokon gondolkodva nem először), s a Per, amikor az ítéletvégrehajtók megkérik az áldozatot, hogy ölje meg magát, mert ők erre nem képesek.
Az elmúlt közel két évtizedben bizonyára sértettem érdekeket, íróként, tollforgatóként nem mindig tudtam kitalálni, hogy mit érdemes megírni, mit hoz a jövő. Visszavontam igazgatói pályázatomat, mert a pályáztatási eljárás során olyan méltatlan támadások értek, amelyeket nem tudtam jól kezelni. S mert erre megkértek. Amikor közlik az emberrel, hogy nem fogja elnyerni saját állását, s jobban jár, ha önként visszavonul, akkor elgondolkodhat: harcol, és veszít, s esetleg közben infarktust kap, vagy kármentést végez, s magában megpróbálja elrendezni a dolgokat.
A legfurább az, hogy ezt Mosonmagyaróváron éppen magát jobboldalinak nevező önkormányzat tette. Most, egy kis idő elteltével persze látja az ember, hogy nem az önmegnevezés számít, hanem az értékrend, amit képvisel. Ide is lecsorgott az országos gyűlölködés, az egymás eltiprásának vágya, s tegyük hozzá, szánalmas látni helyben az elmúlt másfél év politikai tisztogatását, s az érték tudatos-tudatlan pusztítását. Ezek a ,,balesetek" még egy műtét melléktermékének is tekinthetőek lennének, ha az ember nem tudná, hogy jön a visszavágás majd, s egy fordulat más előjellel követi el ugyanezeket a bűnöket. Egyszerűen nincs annyi érték, hogy ez súlyos következmények nélkül folytatható legyen. Biztos vagyok benne, hogy akiknek ,,szálka" voltam a szemében, a fent említett dolgokat, az elmúlt időszak eredményeit nem is ismerik. S abban is, hogy számukra mindez nem fontos, hisz ennél fontosabb szempont az, hogy mindenhova a saját embereiket ültessék. S ezt azért is mondom, mondhatom, mert tanúja voltam ilyen kinyilvánításoknak.
- Hogyan tovább? Legtermékenyebb férfikorban van. Mik a tervei, hiszen igazgatói tevékenysége mellett eddig más feladatokat is ellátott?
- Hogyan tovább? Nem vagyok egyedül, aki úgy érzi, hogy a nyolcvanas évek második felének légkörében élünk. Megfélemlítés, anyagi ellehetetlenítés, egzisztenciális tönkretevés munkál azok ellen, akik gondolkodni merészelnek. De van egy nagy különbség, akkor volt remény. Hittünk a nyugati mintájú demokráciákban, s abban, hogy majd szabad társadalomban élhetünk. De ma hiába tépjük fel a bebádogozott ablakokat, nem friss levegő árad be, hanem bűz.
Mit tehet az ember, mit gondolok én saját jövőmmel kapcsolatban? Ötvennégy éves vagyok, messze még a békés, nyugodt öregkor, s a nyugdíj. Kenyeret kell keresni, s mellette, amennyire lehet, megőrizni magamat. Nem szakadtak meg kapcsolataim, csak megnehezültek. Hiszek a barátságokban is, bár tudom, sorsfordító időkben kevesebb lesz a számuk. Még úgy sem gondolom, hogy örökre hagytam el a kulturális központot.
Két középiskolás osztályt oktatok magyar nyelvre és irodalomra a piarista iskolában Mosonmagyaróváron, s azért említem ezt, mert ma leginkább itt érzem magamat jól. Becsukom az ajtót, s a vastag, öreg, sokat látott falak kizárják azt a sok szennyet, ami rajtuk túl van. Fontosnak érzem lelkileg, hogy otthon érezhetem magamat náluk.
A jövő kiszámíthatatlan.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-25 21:37:58, kedd
|
| |
| |
Ezzel a címmel közöl interjút velem a Bécsi Napló. Deák Ernő főszerkesztő. Ebben vallok először elmozdításomról, s a mocskos magyaróvári közállapotokról. Jó, hogy ez az írás Bécsben jelenik meg. De akit érdekel, az elolvashatja a www.mosonvarmegye.eoldal.hu lapon a Bécsi Napló 2008/2. sz. linkre kattintva. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-25 21:35:30, kedd
|
| |
| |
A magyaróvári piarista kápolnában emlékmisét celebráltak ma Kovács K. Zoli bási emlékére. Elhívtam Bécsből Deák Ernőt és Szonját. Megható szertartás volt. Elmentünk Tamásélkhoz is, beszélgettünk. Tomi aranyos volt.
Aztán itthon még egy kis beszélgetés, s hazamentek.
Lupus (Farkas atya) hívott a pesti temetésre is, de azán kívül, hogy az úton jót bezsélgethetünk, nem voz más. Zoli bácsit én már elsirattam. Egy igaz ember aludt el örökre.
Ha volna még Szabad Európa Rádió, most azt hallgatnám, ahogyan négy évtizede dolgozó munkatársuktól elbúcsúznak. De a történelem véget ért. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-24 21:22:44, hétfő
|
| |
| |
KovácsK. Zoli bácsi március elején meghalt. Nagy veszteség halála. Interjút 2004 tavaszán készítettem vele a Bécsi Naplóba és a Mosonvármegyébe. Most megtaláltam. Olvassátok el. Én nagyon szerettem őt!
A gondviselés működik
- Tegnap a Bástya utcát említetted. Itt születtél.
- Valóban. Ma szülôházam helyén egy emeletes ház áll, a régit lebontották. Édesanyámnak volt itt varrodája. De nem csak itt születtem, lélekben itt is maradtam. Akkoriban a Fô utcában még pázsit volt, a libák és a baromfik között játszottuk.
- Tehát magyaróvárinak vallod magad.
- Igen, sok emlék köt ide. Magyaróvár a piarista gimnáziumáról és az egyetemérôl volt híres, én mind a kettôt megjártam. Itt érettségiztem, s itt szereztem 1943-ban diplomát.
- Tegnap, a köszöntô után azt mondtad, mintha életed folyamán az Isten játszott volna veled, sosem akartál politizálni, s mégis egyik pillanatról a másikra a politika közepében találtad magadat.
- Pontosan ez történt. Emlékeim között ôrzöm, hogy édesanyám nem mindig ugyanazt az árat kérte ugyanazért a munkáért. Nekem ez nem nagyon fért a fejembe. Akkor azt mondta anyám, hogy tudod fiam, ennek nincs annyi pénze, ennek olcsóbban kell számítani! Nem szabad elfelejteni, hogy Magyaróvár valaha megyeváros volt, abból zökkent le járási központtá. De fenn az ernyô nincsen kas társadalma volt, s én szerény körülmények között nevelkedô gyermekként állandó provokációk között éltem. Mindig volt megkülönböztetés a társadalomban. Édesanyám példája, s az a társadalmi élmény, hogy mindig érzékeny maradtam a szegény, nincstelen emberek iránt, alakított. Az agráregyetemet is ebben a szellemben végeztem. A piaristáktól kaptam indítást. Megtanultam tanáraimtól az érzékenységet a szegények, a társadalmi problémák iránt. Ebben a szellemben nevelkedve folytattam az egyetemi tanulmányaimat is. Nem készültem közéleti pályára. Ám úgy látszik, a sorsnak más tervei voltak. Befejezve tanulmányaimat kinevezést kaptam az agráregyetemre, demonstrátornak. Éppen megkezdtem volna a munkát, amikor jött az üzenet, hogy adjam a nevemet az 1947-ben, ellenzékben induló Demokrata Néppárt listájához. Ennek gesztusjellege volt. Ismertek a környéken, úgy gondolták, hogy szavazatokat szerzek, senki nem gondolt arra, hogy ebbôl politikai pályafutás lesz. Bejutottam a Parlamentbe. Nyolc képviselôt választott ez a környék, abból ketten lemondtak, így kerültem az országgyűlésbe. Ez a fordulat természetesen megszabta további életpályámat is. Az akkori körülmények között egy ellenzéki politikus megfigyelésnek volt kitéve, az Államvédelmi Hatóság állandó figyelme mellett végeztük a parlamenti munkát. Mindebbôl adódott az a következtetés, hogy ha a mandátum megszűnik, akkor végtelenül ki van szolgáltatva az ember a körülményeknek. Mi természetesen komolyan vettük az ellenzéki hivatást, s sok minden ,,terhelt" bennünket, amiért felelôsségre vonhattak volna a késôbbi törvények értelmében. Ebbôl a helyzetbôl némi naivitással az emigrációt választottuk. Azért mondom, hogy naivitással, mert nem számítottunk arra, hogy egy nemzedéknyi idô lesz, amit külföldön kell eltölteni. Az a vezéreszme irányított bennünket, hogy kimegyünk, és sürgetjük a Nyugat segítségét az ország felszabadítása érdekében.
- Elôre eltervezett csoportos emigráció volt?
- Tervezett volt. Hatan voltunk néppárti képviselôk, akik a végzett munka alapján éreztük, hogy nem tanácsos itt maradni. Rákosinak az volt a terve, hogy a Demokrata Néppártot lehetôleg befogja a szekerébe. Politikai ajánlata volt, hogy vegyünk részt a '49-es népfrontos választásokon. Ez elôl a politikai csapda elôl is menekültünk. A koncepció az volt, hogy kívülrôl mozgósítjuk a demokratikus erôket Magyarország felszabadítása érdekében. Én voltam a pesszimista a társaságban, aki azt mondta, hogy az emigráció legalább öt évig fog tartani. Ebbôl harmincnyolc esztendô lett.
- Nem volt egy jó adag naivitás abban, hogy a Nyugat majd segít?
- Abszolút naivitás volt. A Párizsban kötött 1946-os második trianoni békediktátum értelmében a szovjet alakulatoknak Ausztria megszállása után el kell távozni a térségbôl, s csak egy összekötô, megfigyelô erôt szabad Magyarországon hagyni. Nem csak mi fiatalok, hanem komoly politikusok is számoltak azzal, hogy ez a szerzôdés megvalósul, és az oroszok kivonulnak Magyarországról. Nem így történt.
Az is a sorsnak a játéka, hogy én nem készültem újságírónak, rádióriporternek. Segédmunkás voltam Münchenben, amikor megszólítottak az amerikaiak, a Szabad Európa Rádió akkori szervezôi. Jelent már meg ott is néhány agrárpolitikai cikkem, s mondták, hogy nekik éppen agrárújságíróra van szükségük. Így kerültem abba a helyzetbe, hogy 1950. augusztus 6-án aláírtam egy szerzôdést, s ebbôl egy 35 éves szabadeurópás szerkesztôségi munka lett. Azt volt a szándékunk, hogy éltessük a reményt az itthon maradottakban, hogy a megszállás nem fog soká tartani. Sajnos a történelemnek más a ritmusa, mint ahogyan mi elgondoltuk.
- 1956-ot Münchenben élted át?
- Münchenben és Bécsben. A magyaróvári tragédia után a nyugati rádiók a valóságnak nem megfelelôen tájékoztattak. Az a hír jött, hogy a magyaróvári sebesültek egy részét a burgenlandi kórházakba szállították. Én egyszerűen fogtam magam, és minden különösebb bejelentés nélkül kocsiba ültem, és jöttem sérülteket ápolni Burgenlandba. Természetesen nem volt igaz a hír, Bécsig jutottam el, így október utolsó napjait Bécsben töltöttem, ahol találkoztam azzal a delegációval, amely Gyôrbôl érkezett Bécsbe azzal a szándékkal, hogy segítséget kérjen részben az osztrák hatóságoktól, részben az Egyesült Államoktól. Azonban ez a segítségkérés is süket fülekre talált, és sajnos ennek a delegációnak egyik tagját késôbb halálra ítélték, s az ítéletet végre is hajtották.
- Tihanyi Árpádról beszélsz?
- Igen, Tihanyi Árpádra gondolok, aki tagja volt ennek a delegációnak, a másik saját sógorom, Timaffy László volt, aki késôbb ugyancsak börtönbe, internáló táborba került. Visszatérve Münchenbe levontam a konzekvenciát a tapasztalatból. Az a Nyugat, amelynek a nevében mi szabadságot ígértünk a rádión keresztül, az a Nyugat cserbenhagyta ezt a forradalmat. Ami azt a konzekvenciát jelentette a számomra, hogy a szabadság és a függetlenség erôi itt érlelôdnek a térségen belül. Arra számítani, hogy a Nyugat felszabadítja ezt a térséget illúzió. Ettôl kezdve nagyon gondosan figyeltem az országon belüli reformkísérleteket.
- Harmincnyolc évig nem voltál Magyarországon. Milyen országot láttál, amikor visszatértél?
- Ôszintén szólva magam is meglepôdtem. Elképzeltem valamiféle érzelmi rohamot, hogy újra láthatom a szülôföldemet. Ez nem következett be. Magyaróvár nagyon szomorú képet nyújtott. Akkor még a Magyar utca nem volt sétáló utca. Leromlott, kopott házak fogadtak. Szívszorító volt az élmény. Fölmerült a kérdés, mi történt itt a negyven év alatt? Azt is hozzá kell tennem, hogy nem volt veszélytelen az út. Kaptam is üzenetet a gyôri rendôrségtôl, hogy szívesen látnának egy beszélgetésre. Az üzenet közvetítôjétôl azt kérdeztem, hogy lesz-e neki baja abból, ha én nemet mondok. Ô azt válaszolta, hogy ennek nem lesznek következményei. Így nem kerültem érintkezésbe rendôrségi, államvédelmi hatósággal.
Találkozva egykori barátaimmal, akiket '49-ben elhagytam, arra a következtetésre jutottam, hogy azokat a tapasztalatokat, amelyeket Nyugaton szereztem, nem csak agrárvonatkozásban, hanem a keresztény pártokkal való kapcsolatom alapján, megpróbáljam itthon is hasznosítani. Így vettem részt az egykori Demokrata Néppártból újjáalakult Kereszténydemokrata Néppárt újraélesztésében régi képviselôtársaimmal együtt.
Létrehoztuk a Barankovics Alapítványt, ami arra nyújtott lehetôséget, hogy a politikai kultúra terjesztésével foglalkozzak. Elölrôl kell kezdeni a politikai műveltség felépítését. Egyfajta rendszeres oktatásban kell részesíteni a társadalmat. Ez nagy munka. Van feladat elég.
Nagy kérdés az, hogy egy gazdag keresztény hagyományokkal rendelkezô ország miért nem tudott kibontakoztatni egy olyan erôs kereszténydemokrata pártot, mint amilyen a nyugati országokban tapasztalható, és amelyek Európa fejlôdését a második világháború után meg is határozták. Valószínű, hogy itt sikerült olyan mélyreható tudati változást elérni a társadalomban az egyoldalú szellemi és politikai ráhatás következtében, ami ezt megakadályozta.
- Ráadásul most kettôs a veszély, hisz itt van egy másféle fogyasztói kultúra, ami nem azonos a korábbiakéval.
- Pontosan errôl van szó. Ma nem egy sikeres és jóléti nyugati társadalomhoz csatlakozunk. Ez a társadalom is magán viseli a fogyasztói társdalom jegyeit. Nem arról van szó, hogy a Kelet csatlakozik Nyugathoz, hanem arról, hogy egy egységes Európának kell új utat keresni. Egy állandó mozgásban lévô világban élünk, egy útkeresô világban, és ebben az értelemben jó partnerei lehetünk a nyugati társadalmaknak.
Böröndi Lajos
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-24 17:06:39, hétfő
|
| |
| |
reggel arra ébredtem, hogy zuhog az eső. aztán szépen átment havasesőbe. a tegnapi terveket töröltem. nincs veteményezés, fóliaállítás. befűtöttem, s a gép elé ültem. kisit alakítgattam a Mosonvármegye honlapját (www.mosonvarmegye.eoldal.hu), s nekiültem NYENYI nyilvántartó lapokat gyártani visszamenőleg öt évre. Ez a nyugdíjjárulék bevalláshoz kell. Összekerestem az elmúlt év bevallásait, próbáltam megérteni a (folyamatos) változásokat, s azt hiszem sikerült. Lassan nem elég magyar szakos egyetemi diploma egy egyszerű adatlap kitöltéséhez.
Ez az ami életszerűtlen.
Egyébként régta vallom: az adórendelket alkotmányellenes, mert a magyar nyelv szabályai szerint értelmezhetetlen.
igaz, a törvények közel száz százalékára igaz ez. Itt az ideje magyar nyelvvizsgának alávetni a jogszabályalkotókat. Különös tekintettel az egyszerű mondatra. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-23 18:17:14, vasárnap
|
| |
| |
Konkrét kert is van, a nap nagy részét ott töltöttük. Aztán kert a bibliai paradicsomi kert is. Szimbólum, védelmet nyújt. Nekem Lesznai Anna jut eszembe, ez a felvidéki kedves nő a múlt század elejéből, aki meígrta a kert "széthullását". Kezdetben volt a kert a regény címe, alig lehet közkönyvtárban is hozzájutni.
Dienes Valéária, Jászi Oszkár kortársa. Próbáljátok meg elolvasni.
Húsvétvasárnap eszembe jutott a kert.
Békés, csöndes ünnepeket! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-22 18:25:10, szombat
|
| |
| |
Egyik kedves hozzászólóm megrótt, hogy most játszom a durcásat, pedig 2006 tavaszán együtt pózoltam a Mosonvármegye címlapján Gyurcsánnyal.
Nos: 2005. december 15-én Varga György festménye volt a címlapfotó, 2006. január 15-én egy decemberben készült Lajta parti fotó, februárban a Djabe együttes koncertfelvétele, márcisuban egy nemzeti színű zászló, áprilisban Nagy István fotója, aki Vida László körzetében nyert az időközi önkormányzati választásokon. Ö a Fidesz helyi elnöke ma, és alpolgármester. Májusban Szabó Miklós, aki ma polgármester Mosonmagyaróváron (MDF), és dr. Tóth Tiborné országgyűlési képviselő (MSZP), aki megköszöni a győzelmét jelentő szavazatokat.
Sehol nincsen Fleto.
De mi van belül az "én lapomban" ezeben a hónapokban.
Januárban egy interjú dr. Tóth Tiborné képviselő jelölttel, aki mellesleg kollégám volt a helyi gomiben. A februáriban a Fidesz képviselőjelöltjével, dr. Pap jánossal ugyanakkor terjedelemben egy interjú, sőt Szabó Miklóssal egész oldalas interjú! Mindezek nem fizetősek, csak úgy az általam vélt kiegyensúlyozottság jegyében. S még egy mini interjú Nagy Istvánnal is. Aztán beljebb két rövid programszöveg (fizetős) Tóth Tibornéval és dr. Szalai Zsuzsával, az SZDSZ képviselő jelöltjével. S mit tesz Isten, a Fidesz táborból kapott 32 aláírással érkezett levél, amit zokszó nélkül közöltem majd egy teljes oldalon egy korábbi Szirányi-cikk ellen szólt.. (Kaptam is érte.) S márciusban minden politikai cikk fizetett hirdetés, s Gyurcsány sehol. Áprilisban csak Nagy Istvánnal készült interjú, mert ő győzött az időközi helyhatósági választáson.
Ennek ellénre az Ön emlékezetével nincsen baj, láthatott azon a Magyar utcai gyűlésen, ahol felszólalt Gyurcsány Ferenc, s be is mutattak neki az utcán (kétszer is), de nem írtam az eseményről, mert egyik párt nagygyűléséről sem írtam, a havi megjelenés okán sem.
Hozzáteszem: személyesen Antall József minsizterelnök úron kívül mindegyikkel találkoztam, készítettem velük interjút, Orbán Viktorral többször is. (Neki egyébként azóta is küldök megjelent könyveimből, s ezekre érkezik válasz is.)
Mint a lap szerkesztője személyesen bármelyik volt-van miniszterelnököt kedvelhetem, de ez magánügy, de azt elmondhatom, én most is három igennel szavaztam, ahogyan 2004 decemberében az egész család is igennel a kettős állampolgárság kapcsán, s ezt követően írtam is egy csalódott cikket, amiért helyben megint letoltak.
Szeretem Kölcseyt, Vörösmartyt, sőt még az Árpád sávos zászlót is történelmi jelképnek tartom, s van is idehaza egy a fiam szobájában. (Ezt is megírtam, ezért is letoltak.)
Ennek ellenére vonzódok a baloldali eszmékhez is, számomra ez az elesettek segítését, szolidarítást jelent, s a jobboldalhoz is, s ennek kevés képviseőjét látom Mosonmagyaróváron.
Bocsásson meg, ha hosszú voltam, de az újság visszalapozható, s én most megtettem.
Barátsággal: Böröndi Lajos |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-22 06:23:16, szombat
|
| |
| |
1. Európában van egy ország;
2. Ebben az országban van egy város;
3. Ebben a városban van egy ház;
4. Ebben a házban van egy kislány;
5. Ennek a kislánynak:
- bezárták az iskoláját,
- az anyukáját kirúgták a munkahelyérol,
- az apukáját leszázalékolták, mert kilotték a szemét a rendorök,
- a közeli kórházat megszüntették,
- a városba vezeto vasútat felszámolták.
Melyik országban él a kislány? |
|
| |
|
2 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-21 21:38:54, péntek
|
| |
| |
Tulajdonképpen ezért jöttünk egy nappal korábban haza Németországból. Koppány Attila kiálíltását nyitottam meg, s borzasztó, de egyre jobban érzem a jó festészetet! Attila jó. S ez nem arról szól, hogy fölakasztanék-e egy képet tőle a falra. Hanem, hogy nekem szól. Rólam szól. Az életemről.
Ha volt valami haszna a 16 évnek a kulturákis központban, ez haszon.
A kiállításmegnyitót mellékelem:
Kopány Attila kiállítása elé
,,lehet, hogy tíz és néhány millió évvel ezelőtt óriási civilizáció virágzott e földön, roppant építményekkel, acélhidakkal és a miénkhez némileg hasonló emberiséggel. Azután, mint ahogy a tudósok jelenleg állítják, bekövetkezett a katasztrófa. Lehet, hogy egy kétszáz kilométernél nagyobb átmérőjű égitest zuhant a földre, lehet, hogy feltalálták a hidrogénbombát, lehet, hogy betegség tört ki és ölt meg mindenkit. Egymillió év alatt minden elhamvad: növény, állati és emberi csontok, a márványból és acélhidakból por lesz, és a port elfújja a szél. Néhány millió év múltán kidugja a fejét az első moszat, aztán jönnek a növények, állatok, emberek. Most még itt vagyunk, egyre többen és többen, de nincs más állandó, mint a változás, melyet a magunk individuális szempontjából pusztulásnak nevezünk. ...
ebben az állapotban, amikor a világ holnap reggelre elpusztulhat, a civilizáció és a kultúra ápolása fölöslegesnek és nevetségesnek tűnik. ..."
Közel egy hónapja nézegetem Koppány Attila festményeit: minden itt kiállított képéről nyomtatott egy A/4-es változatot, hogy ezer kilométerrel odébb is gondolkodhassak róluk az elmúlt héten.
Nyugtalanító dolgok ezek. Nem a vállalt kötelesség kapcsán, hanem e nyugtalanságén is elő-elővettem őket esténként, s beleborzongtam látványukba. Az idő koordinátáira feszült madár, a repülőgép légcsavarja által szétfröccsentett élet (a törékenység, az élet törékenysége és védtelensége számtalan ízben jutott eszembe) a hibernált világ érzése, képe égett belém legerősebben mély szomorúságot és végtelen magányt asszociálva.
Faludyt idéztem az elején, nem véletlenül: megfogott újraolvasva emlékezése, az abból áradó szomorúság, amelyet most hármunkénak érzek: a világ biztos pusztulását tudomásul alig venni akaró ember szemlélődő szomorúságát, amiben megdöbbentő módon némi derű is rejtőzik, azt sugallva, van még remény, bár tudjuk, hogy nincsen.
Rezignált is csöppet ez a tudomásul vétel. A világ védő kérgei sorban leolvadnak civilizációnkról, Pegazus halott szárnya (milyen gyönyörű metonímia, a szárnyban a repülés egésze) múzeumi tárgy lett, s kitámaszkodási pontnak megmaradt a matematika és a fizika. S mi mégis minden mögött keresünk valamit verssel, festménnyel. A lelket? Nevetséges. A lélek a testhez van láncolva, vele pusztul, hal meg, szerencsés körülmények között elalszik.
Koppány Attila másként keresi ezt a valamit, mint én, s ez izgat benne. Ez a más út, ez az ugyancsak reménytelen célba érés.
Azt írja egyik méltatója: az építészeti és természettudományos gondolkodásmód erősen hatott festészetére. Azt gondoltam, hogy távol áll tőlem ez a gondolkodásmód, s most kicsit már többet tudva a világról megdöbbenek: dehogy áll. A keret adott, már lehet kitölteni, ugyan túlnyúlnak rajta az átlók, de rend látható képen-versen, s belül Koppány Attila is a forma adta lehetőségekkel játszik, tör magasba és hull mélybe.
Hogy valóban a válság képei előtt állunk, arról egy ma reggel kinyitott elektronikus levél is meggyőzött, festő barátom néhány képéhez fűzött értelmezést. Transition című festményéről így ír: ,, A festmény az emberalkotta környezet válságáról, az egeknek feszülő, magabiztos struktúrák törékenységéről szól." A törékenység szót hadd ismételjem meg ismét: erről beszél Faludy is, erről dadogok magam is verseimben. S ezt a törékenységet Koppány ráadásul a kiszélesedő térbe helyezi, átlói túlnyúlnak a képen.
Koppány Attila festményei a múlt emlékei is (magunk is azzá vállunk lassan), s gyakorta aktualizáltak is. A ,,Változás szele" című alkotás egyaránt kötődik a tavalyi és tavalyelőtti októberi eseményekhez, de a láncszem számomra Illyés hatalmas szómondat versét is előhívja (mindenki szem a láncban), s a szabadságvágyat állítja párhuzamba az elnyomással. S a láncon átsüvít a szél. Ezt a motívumot alkalmazta abban a képében is, amellyel az In memoriam 1956 országos képzőművészeti pályázatot megnyerte Mosonmagyaróváron. Még élénken emlékszem a megnyitóra, a kép magába szívta a teret, hangsúlyos helyen függve odavonzotta a tekintetet.
De nem hagyta közömbösen a new yorki ikertornyok pusztulása, szerinte ez sok mindent új megvilágításba helyezett. Ground Zero című alkotása erre emlékezetet, ,,a kettős párhuzamos lángnyelv az acélt megolvasztó forróságot idézi." Szerinte a világ csak szűk nyíláson keresztül látta ezt a drámai jelenséget.
Hozzánk tartoznak ezek a témák, s ezek a képek, töredékességükben, széttörtségükben is az esendőségre, az ember által létrehozott, alkotott világ múlandóságára figyelmeztetnek.
A festészet az emberiség egyik nyelve. A zene a másiké. Nem is szólva a versről. Ezeket a nyelveket ugyanúgy kell elsajátítatni, mint anyanyelvünket. Születésünk pillanatától kell megtanulni. Ez a kiállítás egyetemességével erre is figyelmeztet.
Böröndi Lajos
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/5 oldal
|
Bejegyzések száma: 40
|
|
|
|
2008. Március
| | |
|
|
| ma: |
1 db bejegyzés |
| e hónap: |
40 db bejegyzés |
| e év: |
255 db bejegyzés |
| Összes: |
3564 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1463
- e Hét: 3064
- e Hónap: 13027
- e Év: 58000
|
|
|
Offline
