|
 2/3 oldal 
|
Bejegyzések száma: 25
|
|
|
|
|
|
2011-09-13 09:00:49, kedd
|
| |
| |
Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató
Analízis
Erős akaraterőt, logikát és tisztaságot (egyenességet!) látok! Kombinatív készséget.
Itt a tehetség jele is.
Zseniális szervező!
Óriási a szereplési vágya.
Nagyon világosan látó ember - bár nem hisz a mesékben - mégis idealista!
Pedig annyi minden történt vele - rossz is -, amit nem tud megmagyarázni.
Kifelé öntudatos, erős akaratot mutat, de az egészhez túl sok energiát fogyaszt - belül sokszor a kétség gyötri...
Erősebb a logikája, mint a fantáziája. Nem csapongó!
Nagyon kiváncsi természet. Szeretne sok mindent tudni, látni, ismerni. Mindezért keményen meg is dolgozik.
Jó formaérzékkel bír, és ezt ki is használja.
Ragaszkodik a harmonikus formákhoz. (Mindenben.)
Amit elvállal, azt tudatosan teszi, és végig is csinálja, bármi történik is!
Állandó várakozási állásponton van. Vár a sikerre, éhes a sikerre! Hiú!
Eléggé földhöz kötött ember - mégis - szellemileg fejlett!
Házasságában az összetartó erő - az erősebb - a párja!
Klára - skizoid alkat...
Zsuzsa - hajlékony, kedves teremtés.
Zsófia - valahol disszonáns...
Judit - valami nagyon szomorú dolog történt vele nemrégen...
Aláírása megerősíti az előbbieket (gyermekkori betegségből maradhatott vissza...) Gyulladásokra való érzékenység... Egyik lábánál is Epéjére vigyázzon! (Zsírt, fűszert ne!)
Két szeme nem egyformán erős.
Polgár László
Nevelési módszeremnek mindig is az volt a célja, hogy gyerekeim boldog emberek legyenek. Sok út vezet a boldogsághoz, én ezek közül a legtöbb garanciával járó utat választottam, a zsenivé válás útját.
- Biztos benne, hogy ez a két fogalom összetartozik?
Abból indultam ki, hogy a boldogság komplex jelenség, mely a zseni összetevőit is magába foglalja. Számtalan részeleme van: a munka öröme, a becsületesség, az egészség, az okosság, az anyagi feltételek, a vidámság, a szeretet, az optimizmus, a bátorság, a nyugalom, a szellemi és anyagi szükségletek kielégítése, örömérzés, perspektíva, a szerelem teljes átélése, a jól végzett munka utáni pihenés, az alkotás, a siker, a maga igények, a cékitűzés és még sorolhatnám. Ha az említett összetevőket csoportosítjuk, akkor a következő alliterációs képletet kapjuk: boldogság =szakma + szeretet + szaabdság +szerencse. Szakmán a munkát, a teljesítményt, az alkotást értjük, szereteten a másoknak adott és viszont kapott érzelmeket, szabadságállapoton az ember lehetőségeit és képességeit arra, hogy önálló, öntevékeny és alkotó személyiséggé legyen, szerencsén pedig a véletlen külső (elismerés, béke, családi környezet és a többi) és belső (egészség, erőnlét, adottság, szellemi és anyagi javak állapota és a többi) tényezők egységét. A képletből is érzékelhetők a zseni-lét összetevői.
- Elmondanád nekem, hogy te mit is értesz valójában a zsenin? Én a tehetségre, nem a "lappangó", "szunnyadó", hanem a kibontakoztatott tehetségre gondolok, ha ezt a szót hallom.
Én így mondanám: zseni = munka + szerencsés körülmények (ezen társadalmi feltételeket értek). Felsorolok néhányat legnagyobbjaink vélekedéséből is.
Edison: "A zseni egy százalék inspirációt és kilencvenkilenc százalék verejtéket jelent."
Gorkij: "Tehetség semmi - fegyelem minden."
J.S. Bach: "Bárki eljuthat az én szintemre, ha olyan szorgalmas, mint én voltam egész életemben."
Goethe: "A zseni =szorgalom."
Balzac: "Minden emberi tehetség két alkotóelemből áll türelemből és időből..."
A magam számára kijelölt feladatot, "nevelj zsenit!", nem egyszerűen pedagógiai feladatnak érzem. Társadalmi célkitűzéssé is kellene válnia. Tartsuk mércének. Kezeljük etalonként, elérendő normaként. Nem mindegy, hogy egy társadalomnak, milyen az értékrendje. A valóságos teljesítményeket kell igazi rangra emelni.
- Egyetértek. Bár már ott tartanánk. De evezzünk talán a pszichografológia vizeire.
Azonnal. De ha megengeded, előtte elmondanám pedagógiai rendszerem még egy sarkalatos pontját, mert lényeges lehet további beszélgetésünk során. Provokatívan fogalmazva, ahogy mondani szoktam: A zseni nem születik, a zsenit nevelik!
Tehát vitatod, hogy létezik tehetség?
Egész életem, előtanulmányaim, elvégzett kísérleteim, jövőbeli terveim mind ennek a szolgálatában állnak. Igaz, három lányom sakkeredménye pedagógiai vonatkozásban már érzékletesen igazolta kísérletem jogosságát. De mégsem állítom, hogy önmagában ez az eredmény már alkalmas lenne rá, hogy eldöntse azt a több ezer éves filozófiai kérdést, milyen viszonyban vannak egymással a született adottságok és a szerzettek. A filozófia és genetika mai vitáiban az álláspontok még eldöntetlenek. Én ebben a vitában a társadalmiság mellett voksolok, és állítom, hogy a pedagógia is nyugodtan alapozhat erre. Vallom, minden biológiailag egészséges gyerekből zseni nevelhető, minden egészséges gyerek annyi adottsággal születik, hogy bármilyen szintű személység lehet belőle. Biológiailag nincsenek a személyiség fejlődése elé korlátok állítva! Vagyis: minden egészséges újszülött potenciális zseni!
- Ez utóbbival erősen vitatkoznék! Nem hiszem, hogy minden egészséges gyerek hasonló adottságokkal születnék! Abbanviszont hiszek, hogy valamiben igenis minden gyerek tehetséges. S a szülők felelőssége az, hogy ezt a képességet, vágyat, tehetséget felismerve, segítse ennek kibontakoztatását. Serkentse munkára, kitartásra. Ne hagyja elveszni, ami adott.
A tehetségről más a nézőpontod neked, és más nekem. És evvel a témával kapcsolatban nagyon lényegesnek tartom az analízist készítő pszichografológus álláspontját is. Ezért akartam mindezt előre tisztázni!
- Ács Klára hisz a tehetségben, az öröklött tehetségben.
Tudom. Mint említettem, a személyiség tehát a természet adottsága, a környezet hatása és az egyén alkotása egyszerre.
- Ezt én sem vitatom.
E hármas egységen belül a döntő láncszemet - mint említettem - a környezeti, társadalmi hatásban látom. Igaz, az életkortól függően más és más szerepe van mindegyiknek. A kezdeti hónapokban a biológiai hatás az erősebb, az első tíz évben vitathatatlanul megnő a társadalom szerepe. Később megerősödik a személyiség aktivitása. De a személyiség kibontakozása és szabadsága szempontjából mindvégig társadalmisága a döntő. A társadalmiság ételmezésén belül legalább két mozzanatot emelnék ki. Egyrészt a személy közvetlen környezetét, másrészt a távolabbi körülményeit. Az első teresmti meg az úgynevezett minta általi "öröklést", a második a társadalmi-kulturális "öröklést", tehát a biológiai öröklésen túl az embert a családi hatás és minta, valamint a szélesebb társadalom történeti-kulturális "átöröklése" határozza meg. A társadalom az ember természetéhez tartozik. Az egyén személyiségének a társadalmi erők hatására létrejövő kibontakozását maga is úgy éli át, mint saját önmegvalósítását. Ebből adódóan a nevelésnek a gyermeket társszerzőként is el kell fogadnia. A nevelés feladatát nem abban látom, hogy - mint Te is említetted - kifürkésszük, megleljük a gyerekben az "adott", illetve az elrejtett képességeket, hanem hogy - feltételezve az általános adottságot, amely minden egészséges gyereknél létezik - neveljünk ki benne valamilyen speciális képességet.
- Én úgy gondolom, ha véletlenszerű a választás, és nem a tehetség az alapja, hiába a sok munka, a pedagógusi igyekezet, csak jó középszintet érhetsz el.
Kísérletünkkel az én elképzelésem szeretném bizonyítani. Ennyit mindenképpenel kellett mondanom, mielőtt a pszichografológiáa áttérnénk. Mint említettem, a grafológiában is nagyon lényeges a személy, aki az analízást csinálja! Sok múlik azon, milyenek az ő pszichológiai és filozófiai nézetei. Diagnosztikával, pszichodiagnosztikával kapcsolatban néhány dolgot nagyon fontosnak tartok, s ez vonatkozik a pszichografológiáa is. Mint egy komplex vizsgálat részét elfogadom, de csak mint a vizsgálat egy részét. Prognosztikára, jövendőmondásra nem szabad használni, és nem is használható. Szükségesnek tartom, hogy a vizsgálatot egyszerre több grafológus is, egymástól fügetlenül elvégezze. A több alkalommal végzet vizsgálat is segít az objektivitásban. A grafológia nálunk még gyermekcipőben jár. Fejleszteni kellene. Arra lenne szükség, hogy legyen az egyetemen egy öt-vagy hatéves pszichografológia szak, akár nyolcéves is. Első három év pszichológia, aztán öt-hat év grafológia. Sok más tárgyat nem szabad tanulnia, mer akkor a pszichografológiát nem fogja tudni. Nem beszélve arról, ha mi ezen a területen is zseniket akarunk képezni, a tanulást már hat-hét éves korban kéne elkezdeni.
- Rákosné Ács Klára tizennégy éves korában kezdett grafológiát tanulni Románné Goldziher Kláránál, de az érdeklődése már egészen kiskorában megvolt. Ötéves kora körül - tehát iskolás kora előtt - tudott olvasni. A kézírás már akkor foglalkoztatta. Érdekes megjegyzéseket tett a kezébe került levelek íróira Szülei eme érdeklődés alapján vitték el Goldziher Klárához. Látod, ilyesmire gondolok én, amikor tehetségről beszélek. Nem kell ezt nyomozni, felszínre jön magátólis, csak észre kell venni.
Az érdeklődés itt is fontos motívum. A szakosodás legalább annyira. Nem több szakon kéne egyszerre tanulni, hanem egy dologra koncentrálni. Például él két bölcsész barátom az USA-ban. Aki Mayarországon egyszakos tanárképzésben vett részt, az kint már egyetemi tanár, aki meg kétszakos volt, az csak tengődik. ugyanez a helyzet a nyelvekkel is. Valaki elkezd tanulni több nyelvest egyszerre. Soha nem fogja egyiket sem megtanulni. De ha előbb megtanul angolul, azután németül - de ezt mind intenzív formában - ugyanannyi idő alatt megtanul jól, míg fordítva csak az időt vesztegeti. Akkor melyik a jobb módszer? Visszatérve a grafológiára. Egyértelműen használható a kriminalisztikában, gyógyászatban, pszichiátriában különösen, írásszakértői munkában, pályaválasztási tanácsadásban és egyes jellemrajzoknál. De hogy ki mennyire tehetséges, ki hol tart, megállapítására kevésbé alkalmas.
- Saját analízised kézben tartva mi a véleményed?
Alapjában véve jónak tartom. Lehet, hogy hetvenöt százalékban ugyanezt írtam volna magamról. S ez nem rossz arány, azt hiszesm. Elfogadom. mindjárt elmondom azt is, hol érzem, hogy nem teljesen az igazi. "Óriási a szereplési vágya" - nem érzem. De ki tudja, lehet, hogy tudat alatt. A másik: "... annyi minden történt vele - rossz is -, amit nem tud megmaegyarázni." Emberi butasággal irigységgel, előítélettel magyarázom, és el is tudom fogadni, mert egy történelmileg adott időszakban ez némileg érthető is. Az átlagtól eltérőket nem tudta elviselni a társadalom. Az én programom pedig a zseninevelés. Ebben az országban szinte mindenki gyanúba keveredett, aki kiemelkedő teljesítményt produkált.
Ja, még volt az "önző", amit már aláírásomat látva jegyzett meg Ács Klára. Amikor tanár voltam, kétszéer-háromszor annyi órát foglalkoztam a gyerekekkel, mint ami kötelező. Ha tudtam segíteni valakinek, mindig megtettem. Anyagilag is. Tanítottam - mint említettem - rengeteg órát ingyen. De hozzá kell tennem azt, hogy az ember lehet önző egészséges értelemben is. Akkor van baj, ha egocentrikussá válk valaki. Én úgy érzem, nem vagyok önző.
- A pszichografológus még azt is mondja: "Célja érdekében - tervszerűen - önmagát is, másokat is végsőkig kizseigerel, dolgoztat."
Nézd, én azt hiszem, hogy az természetes, amit én csinálok. Ez a természetes, ez a jó, ez vezet a boldogsághoz. Mivel ásnak is boldogságot és jót akarok, mástól is a sok munkát várnám el, de nem kényszerítek senkit. Ha valaki akar velem együtt dolgozni akkor dolgozzon. Ha nem akar, akkor ne dolgozzon A gyermekeimet sem kényszerítem . Néha örülnék, ha többet dolgoznának, de tiszteletben tartom az egyéniségüket és az önállóságukat.
- A te természetes igényed, úgy látszik, néha több, mint az övéké.
Igen. Máskülönben amikor még tanítottam, több tanártársam is szóvá tette, hogy ne várjam el másoktól, amit magamtól. Én viszont úgy érzem, ez nem maximalizmus, amit én csinálok, hanem optimalizmus. Akik eredményeket érnek el, azok mind így érték el. Dolgoztak.
"Kifelé öntudatot, erős akaratot mutat - de az egészhez túl sok energiát fogyaszt". Ehhez mit szólsz?
Nagyon sokáig úgy voltunk a politikai hatalom által félreállítva, hogy rengeteg energiát igényelt a munka. Állandó feszültségben kellett élni, hadakozni. Ha az ember nem látja szabadnak a távlatokat, az sok energiát emészt. És lassan az idő is múlik. Négy-öt éve érzem, hogy nem olyan könnyedén, nem oyan fáradhatatlanul végzem a munkát, mint régebben. Két és fél évtizeden keresztül napi négy órákat aludtam. Most jön ki az emberen. Az utóbbi években igyekszem hét-nyolc órát aludni és néha lazítani.
- "Szeretne sok mindent tudni, látni, ismerni. Mindenért keményen meg is dolgozik." Én is úgy tudom, gyerekkorodtól kezdve valóban rengeteg dologgal foglalkoztál. Többek közzött sporttal is, művészettel is. Ezek közül hogy szűrődött ki végül is a sakk? Ez érdekelne.
Véletlenül. Hát ha az ember a gyerekkoráról akar beszélni, az hosszú történet. Nehéz helyzetbe került szülők gyerekeként születtem. édesanyám akkor jött haza harminckilósan Auschwithből, s rövid idővel hazaérkezése után teherbe esett velem. Mivel apámnak is, anyámnak is kiirtották szinte az egész családját...testvéreket szülőket, férjet, illetve feleséget, gyereket, szinte mindenkit - gy nyilván én próbáltam megadni azt a szeretetet, amit azelőtt mások adtak nekik . Mind a kettő nagyon rendes, értelmes ember volt, de nyilván nyomtaanul nem múlhatott el az üldözés, a koncentrációs tábor és a munkaszolgálat. Tűrőképességük nem volt már olyan szinten, hogy tudjanak eymáshoz alkalmazkodni, úgyhogy tíz év múlva elváltak. Tízéves lehettem, tíz-tizenkét éves, amikor elvált szülők gyereke lettem, ami azzal is jár, hogy az embert az utca is neveli, nemcsak a szülők. Kisgyerekkoromban vallásos nevelésben részesültem. Körülbelül ötéves koromban héberről magyarra fordítottam. Amikor kikerültem az utcára, sokat bunyóztam, fociztam, sakkoztam. A gimnáziumban sakkcsapat alakult, s engem is hívtak, hogy menjek játszani. A sakk igazán akkor jött e az életünkbe, amikor Zsuzsánál a kísérletezés terepeként a sakkot választottuk.
- Ez tényleg olyan véletlenszerűen adódott? Mármint a gyerek találta meg a sakktáblát és kezdett el játszani?
Az az igazság, hogy arra már nem emlékszem, hogy a gyerek maga találta-e meg, agy mi irányítottuk a figyelmét a fiók felé, ahol a sakk-készlet volt, de egy biztos: kerestük azt a területet, ahol ezt a pedagógiai kísérletet megcsinálhatjuk, ahol az eredmény mérhetőbb. Mérhetőbb, mint más területen. És a sakk tűnt a legmegfelelőbbnek, mert a művészetek vagy a tudomány területén ez nehezebb. Gondolj csak bele, ha egy matematikai feladvány megoldását állítod egy másikkal szemben, nagyon nehéz eldönteni, hogy melyik a nehezebb. Vagy két remek kép értékének összehasonlítása is nagyon sokszor nehéz. Sakkban objektívebbek a mércék. Két ember leül egymással szemben. Játszanak tíz játszmát, kiderül, ki nyer öt-öt vagy nagyobb arányban.
- "Amit elvállal, azt tudatosan teszi, és végig is csinálja, bármi történik is." Ehhez nemcsak nagy akaraterő, hanem állóképesség is kell. Melyik sportot űzted huzamosabb ideig?
Egyiket sem! Hát fociztam, úgy tizenhat éves koromig, utána jött a tanulási időszak. A tanulásból lett a sport. Sokat olvastam, az idő meg elment. Én egyesületben nem sportoltam semmit.
- Pedig én azt hittem.
A sport nagyon fontos lenne Nem véletlen példáu, hogy uri Geller naponta több órát edz, fizikai sportban. Azért, hogy a szellemi energiáit kellőképpen tudja kondícióban tartani Nekem is kellene még ma is csinálni a gyerekekkel együtt, de nem jut rá idő.
- az úszásra sem? Az minden tagodat megmozgatná.
Nem. sajnos nem. A lányok mennek egyedül úszni, karatézni, pinpongozni. Nincs időm. De aludni is- mondtam - többet kellene...
- Te bölcsészkaron végezték?
Nem. Tanárképzőn. Tanári végzettségem van. Pszichológus-pedagógia szakos. Matematikát is csináltam kiegészítő szakként, de a matematika az nagyon időigényes játék, így aztán abbahagytam.
- Tudod, miért kérdezem? A tanítás miatt. Ugye mind a három gyerek magántanuló volt? Ti voltatok a tanáraik?
igen. Végig mi készítettük fel őket a vizsgákra. Annyira azért tudom a matemtikát, hogy egy középiskolásnak elmagyarázzam.
- Nemcsak Zsuzsát, hanem Zsófit és Jutkát is?
Igen. Jutkát is mi készítettük fel, két hónappal ezelőtt vizsgázott.
- És a többi tantárgyból pedagógusok?
Nem. Mi, Klárával készítettük fel őket. Én nem kívánom azt a gyerekektől, hogy kitűnőre vizsgázzanak mindenből.
- Az életnek neveled őket.
Igen. Nyelveket beszélnek, a sakk mellett fizikai sportok, zene, művészetek ismerete, ez egy embernek elég.
- "Erős akaraterő" - erről még beszélgetnék egy kicsit. Gondolod, hogy ezt származásod, indulásod is befolyásolta?
Zsidó gyerekek korai nevelése az persze hozzájárul az akaraterő fejlesztéséhez. Teht az, hogy tanulj, mert neked tudnod kell, mert tanulni és tudni jó. Dicsérik a gyereket, fölkeltik az érdeklődését. Specializálják egy területre. Ezek mind fontosak. A Talmud előrja, hogy a zsidó szülő legyen az első tanítója a gyereknek, mert a gyermek érzelmileg közel áll hozzá, szereti őt. Lényeges, hogy a gyerek érezze, hogy a szülő mit vár el tőle, az jelentősen befolyásolja igényeinek, majd a teljesítményeinek a szintjét is. A zsidó családban a tudás szeretetére, a könyv tiszteletére, egymás megbecsülésére nevelik a gyereket. Nem sajnálják az anyagi áldozatokat a gyerekek képességeinek kibontatkoztatására, fejlesztésére. Gyermekkorában belénevelték az emberbe, hogy fiam, tanulj, mert azt soha nem vehetik el tőled. Ma már Izraelben sem általános ez. De azért még vannak szülők, akik hagyományos módon nevelik a gyerekeiket. Sokan már kiskorban komputerrel dolgoznak, négy-öt éves korban.
- A te hited a hagyományos formához képest, ugye, átalakult?
igen. Tizenhárom-tizennégy éves koromban volt egy osztályfőnököm, biológia - és élettantanár, aki materialista szellemben magyarázott Nagyon szimpatikus tanár volt, s akit a gyerek szeret - mint emltettem - attól nagyok sok mindent elfogad. Kezdett átalakulni az a világképem, ami kezdetben volt. Eredetileg felekezeti gimnáziumban kezdtem, s körülbelül tizenöt-tizenhat éves koromra eljutottam oda, hogy materialista lettem. Nem volt könnyű, egy vallásos gyereknek ez elég nagy konfliktust jelentett. az első nagy konfliktus volt a szüleim elválása, a második ez az ateistává válás. a harmadik az antiszemitizmus.
- Ezt te valóban érezted? Mostanában sajnos politikai érdekből is szítják egyeseks. De régebben is?
Az egész életemen keresztül. Az általános iskolában volt antiszemitizmus, a középiskoában, a katonaságnál, a focipályán, a tanári pályán és ma is. Gyakorlatilag végigvonult az egész életemen.
- Én keresztény, értelmiségi családban nőttem fel, s ez nálunk soha nem volt téma. Az számított, ohgy ki milyen ember. Mit tesz, hogyan él, milyen kulturált, mennyire becsületes. Találkoztam tisztességes és jellemtelen zsidókkal és keresztényekkel is mind iskoláimban, mind a munkám során. A jellem alapján ítélek továbbra is.
Bár ez lenne az általános. a napokban megyek az utcán. Jön velem szemben két férfi, és elkezdi üvölteni: menjek abba a jó büdös zsidó anyámba...
- Primitív emberek lehettek,de mindenképpen felháborító.
az. Akit sértenek, azt akkor is sérti. Mint az ókori példázat: A gyerekek játékból hajigálják a békát, de a béka valóban elpusztul.
- Az akaraterő és a logika után mindjárt az egyenességet, a tisztaságot látja Ács Klára az írásodban.
Aki önmagával is és másokkal is békében akar élni, aki azt akarja, hogy tiszta legyen a lelkiismerete, aki hivatástudattal rendelkezik, aki szereti a családját, s összhangot kíván teremteni saját maga és társadalmi környezete között, az nem kerülheti meg az etikát. Erkölcsi értékek nélkül nincs iránytú az élethez. Az ember dolga a földön, hogy önmagát és a többieket a tökéletesség felé vezesse.
- Ha röviden kéne összefoglalnod, mi ez az út, amelyen járva mindez elérhető, mit mondanál?
Idézném az ókori Hillelt a Talmudból: "Ami gyűlöletes neked, azt ne tedd a felebarátodnak." Ez az alaptörvény, a többi csupán magyarázat.
- Az, hogy a pedagógiára tetted föl az életed, az következméne az előbbkeknek? Nem is vetődött föl más pálya?
Gyakorlatilag először arra gondoltam, hoy sportoló leszek, majd fölvetődött az is, hogy újságíró. Kmikus színész, ez is felmerült bennem.
- És még azt mondtad, nincs benned szereplési vágy!
Látod, tudat alatt, valószínűleg igen. A festészet is - egészen rövid ideig - mint lehetőség foglalkoztatott. Szerettem rajzolni, megtörtént, hogy nem tudtam ellenállni, lerajzoltam, aki éppen a közelemben ült. De tanítottam műszaki rajzot is a katonaságnál, hdterveket csináltam. S végül tanár akartam lenni. Ha belegondolsz, egy kicsit mindegyikből bejött valami. Mert sok interjút ad az ember, cikket ír, nyilatkozik, könyvet ír, ez az újságírói oldal. Színészet? Az ember sokszor van olyan szituációban, hogy "viselkednie" kell. Showműsorban, tévéinterjúban vesz részt és a többi. És tanár, az elég sokáig voltam. Szerettem a tanári pályát. Tanítottam iskolában is, végigmentem a tanári pálya szinte minden területén. Dolgoztam iparitanuló-kollégiumban, középiskolában, értelmi fogyatékosoknál, mozgássérülteknél, s egy rövid ideig még a rendőrség ifjúságvédelmi osztályán is.
- Errő nem is tudtam. Mikor?
Valamikor a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején, polgári alkalmazottként a budapesti rendőrfőkapitányságon. Egy év után, amikor közölték, hogy a polgáriakból hivatásosokat csinálnak, akkor én eljöttem. de talán jobb is mert a nyomozói munka mellett nem tudtam volna végigcsinálni a pedagógiai kísérletemet.
- Igen. Pedig a pszichografológus szerint is "amit elvállal, azt tudatosan teszi, és végig is csinálja, bármi történik is." Úgy érzem, valóban kockázatos, nehéz utat jártál be, hogy elképzelésed bizonyítsd. Elkeseredés, csüggedés nem tartott vissza?
Ha valami nem sikerült, akkor én mindig azt a következtetést vontam le, hogy többet és jobban kell dolgozni! Rövid ideig tudok csak elkeseredni. Egy óra kell, amíg az ember földolgozza. Legtöbb egy nap. Egy napnál tovább nem szoktam a kudarccal foglalkozni, hanem előrenézek. Levonom a tanulságokat. És a jobb és a több munka meghozza az eredményt!
- A gyerekeid is - gondolom - így látják.
Intenzívebben, keményebben, szorgalmasabban kéne dolgozni. Talánmég nagyobbnak kéne lenni a becsvágyuknak.
- Végül is az eredmények őket, benneteket igazolnak.
Világbajnoki aranyak, olimpiai aranyak, tizenegy arany! Sakk-Oscar..., női világranglista első helyén nyolc félév, és körülbelül ötven Guinnes-rekordot tartanak a lányok, de én mindig azt nézem, mi az, amit el lehetett volna még érni. Nyilván ez az én munkám hiányosságát is jelenti. De hát még semmi nincs lezárva. Tizennégy, tizenhat és huszonegy évesek a lányok. De ismétlem, harmonikus élet, a boldogság, és csak utána a sakk. Mindig ezt tartom szem előtt.
- Hál'istennek, csillogó szemű, lelkes gyereket látok, akár Judittal, akár Zsófival, vagy zsuzsával beszélgetek.
Ha én nem ezt látnám, azonnal abbahagynám a sakkozást.
- S mi az abszolút célod, terved?
Szeretném azt bebizonyítani, hogy egy nő képes ugyanolyan szellemi teljesítményt elérni, mint egy férfi.
- Ez még eddig nem sikerült?
Eddig még nem. Jutka megnyerte mind a tizenkét, mind a tizennégy évek fiúk világbajnokságát, a nőknél Zsuzsa meg ő a legjobb. Az igazi az lenne, ha valamikor a férsfiak között is ezt a teljesítményt nyújtanák. Más talán elégedett lenne ezzel az eredménnyel. Én tovább dolgozom.
- Az egészséggel kapcsolatos diagnózisról mi a véleményed?
Tudomásom szerint a két szemem egyforma erős. Két-két diptria...
Epémre panaszom nem volt. Viszont cukorbetegségem van.
- Beszélnél még erról az alapelvedről, hogy bármelyik területen, bármelyik gyerekből zsenit nevelnél? Még most is vállalnád?
Vállalnám. Ha valaki idehoz nekem három gyereket, igen. Csupán az a probléma, hogy nincs időm utánajárni. Minden további nélkül elvállalnék például egy európait, egy kínait, egy négert. Az persze feltétel, hogy olyan árva gyerek legyen, akit a szülő nem vihet el tőlem két év múlva. Ez közel húszéves pedagógiai munka, nem engedhetem, hogy néhány év után tönkretegye valaki a gyereket. Miért ne sikerülne ez más gyerekekkel is? Sőt! Az ember más gyerekével könnyebben következetes...
- A budaőrsi iskola az nem az igazi? Azon belül nem lehetne megoldani?
Nem.
- Nem voltak megfelelőek a tanárok?
Olyan szülőkkel kellett volna kezdeni, akikben él a becsvágy, hogy gyerekükből kiváló embert neveljenek. Ha ez nincs meg bennük, akkor ellene beszélhetnek a tanárnak. Az úgynevezett kettős nevelés tönkreteheti ezt a munkát, agy legalábbis csökkenti a hatékonyságát.
- Nem gondolod, hogy ezt kollégiumi körülmények köött jobban lehetne csinálni,
Lehet iskolai körülmények között is, ha a szülők partnerek! Nem a gyerekeket kell kiválogatni a beiskolázásnál, hanem a szülőket. Ez az egyik probléma. A másik pedig az, hogy - úgy érzem - nem rendelkeznek olyan szervezőkészséggel, ami ehhez kellene. én ajánlottam, hogy ha elsőben már beszélik az eszperantót, akkor másodiktól kezdjék meg az angol oktatását is. Ők csak egy évvel később akarják. Nem elég intentív az oktatás. Nem elég bátran szakosodnak. Így nem teljesen Polgár-módszer. az viszont tény, hogy jobb iskola, mint az átlag.
- Azt hiszem, beszélnünk kell a pénzről is, mint a siker függvényéről.
Soha nem csináltam titkot abból, hogy megkérem azt, ami jár nekünk, ami megillet minket. Végiggondoltam egy kísérletet, egy versenyszisztémát, s emellett egy vállalkozást. dolgozom, s ha jól dolgozom, megvan az eredménye. Mi is azon az áron akarjuk eladni magunkat, mint más profi versenyzők. Amennyi az értékünk. Az más kérdés, hogy a pénzt nem luxuscukkekre költjük, hanem könyvekre, edzőkre, nyelvtanulásra. Négy-öt hónap alatt egymilliót fizettem ki ezekre. Minden a praktikusság szolgálatában áll. Máskülönben közel sem vagyunk olyan gazdagok, mint azt sokan hiszik rólunk.
Nem keresünk többet, mint egy nyugat-európai gy amerikai munkát, vagy tanár. pénzünk jelentős részét Nyugaton keressük. Ha akarnánk venni egy autót vagy egy nyaralót, nem biztos, hogy lenne hozzá elég pénzünk.
Hiszem, hogy az az út, amin mi járunk, társadalmi értelemben is kívánatos és hasznos. Az ember halad a történelem is, és az országnak minél több és jobb szakemberre, egyre több alkotó zsenire lesz szüksége. Ha a társadalom nem a csúcs felé törekszik, akkor előre sem képes haladni.
- Örülök, hogy megismerhettelek benneteket! Örülök az éjszakába nyúló beszélgetéseinknek, vitáinknak, s barátságunnak. S kíánom, hogy az a rengeteg energia, amit munkátokba fektettetek, hosszú távon is megtérüljön! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A lélek rajza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-09-12 19:26:55, hétfő
|
| |
| |
Szombaton elemeztettem a születési időmet is - tudtam, hogy nem születtem szerencsétlennek ennyire, valóban börtön karmába lökve élek és az elmebetegek sorsát hajták végre 1967-es nyomorultak kezdetével ismétlésben már Benkő Dániel és Gábor Zsazsa kezdete óta.
Azt mondta a számmisztikus, hogy hetes vagyok. Életem során több gyógyítóval találkozom, s az életem összefügg az empátiával, az öregekkel.
Nagy Judit, a Pax tévé számmisztikusa szerint születésem egyik szülőm családjával függ össze.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Számmisztikai elemzések |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-09-12 17:59:22, hétfő
|
| |
| |
Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató
Analízis
Határozottság, ami legelőször szembetűnik. Ez jellemzi cselekedeteit és gondolatai egész életét.
Nem befolyásolható. Csak akkor mondja ki a véleményét és akkor kritizál, ha belsőleg határozottabban tudja, érzi.
A felelősségvállalás erősen fejlett a jellemében. Ha véleményt mond, ha nyilatkozik, mindig lelkiismeretére hallgat, s kimondja az igazat, nem kímélve a másikat. Kellemetlen következmények, személyes hátrány sem gátolják ebben.
Nem alakoskodó. Nagyon logikus. Nagyon következetes.
Nem kitárulkozó természet, de nagyon őszinte!
Lelki kultúrája, az intelligenciával karöltve, fejlett. Nagyon mélyen tud belelátni a dolgokba.
Nem bohém, nem könnyed, nem egy hajladozó ember!
Annak ellenére, hogy hallatlanul érzékeny, ezt ne mutatja!
Gyors appercipiáló, gyors cselekvőkészségű.
Szangvinikus alkat! De - nagyon vigyáz arra, hogy ki ne robbanjon, vagy ki ne ugorjon a szándékosan felvett egyenletes tempóból, ritmusból. Mégis, vannak életében olyan helyzetek, amikor vulkánszerűen kitör, amikor pszichikai és etikai tűrőképességének határán túlmegy a körülötte lévő igazságtalanság, jellemtelenség, mocsok...
Mocsok, sötét erők! Ezzel kapcsolatban még egy fontos dolgot látok. Tapasztalnia kellett és kell: ő bizonyos mértékig kihívás a sötét erők számára!
Az ezoterikus tudományok, a misztika, úgy érzem, izgatják, vonzzák...
Sőt: valamely régi, rokoni ág erősen hitt, a nagyon is mélyen foglalkozott mágiával!
Mélyen látó, mélyen érz, nagy fantáziájú. Ismeri a nagy törvényszerűségeket.
A megszámláltatottak és megjelöltek közé tartozik!
Ösztönösen is tisztában van az ő pecsétjével. (Köldetésével, keresztjével.)
Vezéregyéniség, akinek súlya van. Őserő!
Másokat és a körülményeket alakító erő.
Megy, megy a maga útján, mintha erre kényszerítené valami. És vár! Elvárja, hogy egyszer, végre, megértik, elismerik, felfogják mindazt, amit csinál...
Hiú! Nagyon hiú!
Feltétlenül született tehetség. És az összetett, többirányú tehetség, úgy látom, anyai ágon öröklött.
Ha művészettel foglalkozik, annak a súlyosabb fajtájához van csak köze!
De egy filozófus, egy forradalmár adottságaival is rendelkezik...
Alapjában véve - talán, inkább - reális ember, de: nem habzsoló, nem a pénz az, ami uralja.
Bizonyos fokig szereti a biztonságot - "szereti, ha fedél van a feje fölött".
Vannak dolgok, amelyekhez az intelligencián kívül nagyszerű emlékezőtehetség is szükséges. Ő majdnem szóról szóra emlékszik.
Egészség: Nem egyforma a két szeme látásra. Eerőssége és látási szöge is más. (Nem biztos, hogy ezt észreveszi, mert az egyik szemével korrigál.) Bizonyosfajta gyulladásokra hajlamos. Epéje érzékeny. Szívére vigyázzon!
Makovecz Imre
A következő helyszínre űzött vadként érkezem. Késésben vagyok, fülledt hőség, fellinis csúcsforgalom, torlódás a Madách-házak mögötti szűk beugróban...
Az autók hátán szökdelve egyszerűbb lenne, vagy szállni, repülni.
Makovecz határozott kézfogása megnyugtat. Leroskadok vele szemben. Előhalászom táskám mélyéről az elkészült analízist, máris olvashatja.
Mielőtt hozzákezdene, kedves mozdulattal penderít felém egy zacskót. Friss eper van benne. Imádom az epret! De mosatlan gyümölcsöt soha nem eszem - nem tudhatja -, így sajnos, köszönöm szépen, nem kérek.
A kistányér süteményt olyan szótlan meghittséggel varázsolja elém, mintha legalábbis öt filmet leforgattunk volna már együtt. Csak ezután veszi kezébe a papírlapot. Várok, míg végére jut.
Ugye beszélhetünk először arról, ami meglap, ami váratlan? Vagy feltétlenül sorban akarja venni a megjegyzéseket?
Nem fontos a sorrend. Ahogy Ön gondolja.
A misztikával, az ezoterikus tudományokkal, a sötét erőkkel kapcsolatos meglátás. Ez furcsa...
- Aki ismeri az Ön épületeit, az építészettel kapcsolatos nézeteit, nem lepődik meg.
Az a váratlan, hogy ennek ilyen határozott, megfogalmazható nyoma van az írásomban.
- Szeretném, ha beszélne ennek az érdeklődésnek, vonzalomnak a kezdetérsől, az eredetéről.
Mindig is az volt az alapvető benyomásom, hogy amit látunk vagy érzékelünk, nem csupán annyi a világ.
Ez nem filozófiai tétel volt számomra, hanem - ki tudja, miért - természetes.
Nagyon sokan úgy gondolják, a transzcendentális dolgok, azok filozófiai úton kerülnek az emberek agyába, és ez egy ilyen fantáziakép, főle egy materialista, vulgármaterialista képzés után. Holott nem így van. Az emberek sohasem a gondolkodás és főleg nem a fantázia révén jutottak el az ember mintájára megszemélyesített Isten fogalmáhzoz, hanem mindig minden fordítva volt.
Minden fordítva volt, mint ahogy azt mi tanultuk az iskolában. Tehát, mondjuk, amit tanultunk a lineáris fejlődés elméletéről, hogy eredetileg egy majomról beszélhetünk, majd valamilyen emberszabású majomról, s az a kulcsa a dolgoknak, hogy ehhez nagyon sok idő kellett. Évmilliók kellettek, hogy az emberszabású majomból sajátos emberi preegzisztencia kialakuljon.
Nagy ködösítés zajlott le mindig akkor, amikor bizonyítani kellett volna, hogy valamilyen mutáció következtében átalakul valamivé - egy mageasabb rendű konstrukcióvá - valami alacsonyabb rendű. Erre egyetlenegy dolgot tanultunk mindketten az iskolában: hogy lassú mennyiségi változás gyors minőségi változást okoz. Ezzel a hülyeséggel próbáltak bennünket etetni, ami ellen mindig tiltakozott mindenki, de mást nem tanult az iskolában, más hangulatokat nem kapott, ez volt.
Mert a valódi kezdeteket, seajnos, nem tanulták meg kezelni. A valódi kezdetek fölismerésére kellett volna a gyerekeket megtanítani.
Ilyen sajátos kezdetekre utalnék a múltból: Imre bátyámékkal mentünk ki kapálni Városhegyre, és én mint négy-öt éves gyerek ott csellengtem a szőlőben, ami nálam természetesen jóval magasabb volt. Ott állt egy naegy búzaértőkörte-fa, ha jól emlékszem. És egyszer csak a lombok között Jézus Krisztus arcát láttam. Hogy fantáziakép-e vagy nem, ki tudja? (De hát ilyen kis gyereknek nem szoktak fantáziaképei lenni. A fantázia, az később keletkezik, a pubertás környékén, ahol gyönyörű nőket, és nem tudom micsodákat képzel el egy fiúgyerek.)
Az túlzás lenne, hogy földbe gyökerezett a lábam, mert egy gyereknek ugyancsak nem gyökerezik földbe a lába, hanem csak bámul. Nem mer elmozdulni, hogy el ne romoljon, el ne tűnjön, amit ő lát... És aztán mégsem bír az ember egymában megmaradni ezzel, és akkor kurjongattam az öregek irányába, hogy jöjjenek, mert ott a Jézus Krisztus. De azok azt mondták biztosanmagukban, dolgozni kell, és nem jöttek. Én akkor elszaladtam értük, hogy jöjjenek már és nézzék meg, hogy ott van fönn. Akkor végre, nem tudom már, hogy az ángyom, vagy az Imre bácsi jött oda, addigre természetesen a világon semmi nem volt ott. És akkor - jól van, fiacskám - s ezzel a dolog el volt intézve. Csakhogy én ezt nem felejtettem el! Én ezt elfelejthetethettem volna! Hát annyi marhaság van a világon! Hogy a gyerek egy kabátot este, mikor sötét van, gonosz rosszindulatú szellemnek gondol... rengeteg ilyen van... meg fél a sötétben,... de hát ezek mind eltűnnek...nem számít... és ez, különös módon, megmaradt. Ki tudja, hogy ez mit jelentett, és hogy mi volt?
Ehhez a gyermekkori milliőhöz hozzátartozik, hogy volt egy hallatlan intelligens, rendkívül érdekes, különös öreganyám. Jó humorú, érdekes parasztasszony, aki nyáron mezítláb járt persze, mert a háború előtt még úgy jártak.
Egy alkalommal söpörtem az udvart, mert tele volt libaszarral meg mindennel, és azt el kellett takarítani. Lécekből készített lábtörlő volt, hogy a sarat az ember le tudja takarítani a lábáról, azt is fölemeltem, hogy ott is kisöpörjek. Alatta egy halom varangyos béka ült, amitől rettenesen megundorodtam. Kiabáltam az öreganyámnak, hogy jöjjön ki, nézze meg, itt mennyi béka van.
Kijött, kiragadta a kezemből a seprűt s szépen sorban agyonverdeste mindet, s közben átkozódott, hogy ki volt a rohadt boszorkány, aki a küszöb alatt akart bejönni.
Más. Általános szokás volt falun az, ha valaki elemnt otthonról, akkor nem zárta be az ajtót, mert minek zárná be, ki megy oda be, de egy söprűt keresztbe rakott az ajtóban. Keresztbe tette, s erről mindenki tudta, hogy nincsenek otthon. Be sem kellett menni a kapun. Látták, hogy úgysincs otthon senki. Igen ám, csakhogy tudjuk, hogy a söprű keresztbe tétele azért van, hogy a gonosz szellem ne tudjon bemenni. Így mozogtak ott gyermekkoromban az emberek.
Hangsúlyozni szeretném, öreganyám egyáltalán nem különbözött ebben a többitől. Ha a tehénnek elkezdett apadni ateje, akkor máris nagy átkozódásba kezdtek, hogy valaki megrontotta. Biztos a Gecseg Mári volt, az a rohadt, mert az egy ilyen. És viszontrontást akartak végrehajtani. Ilyen közegbenéltek az emberek.
Hogy valaki erre különösképpen fogékony vagy sem, az egy más kérdés...
- Ez a fogékonyság vezette később a antropozófiához is. Akkor már egyetemista volt?
Igen. Ötvenhét-ötvennyolcban, barátokon keresztül ismertem meg Rudolf Steiner munkáit, a forradalom leverése utáni években, abban a nyomasztó történelmi környezetben. Mindazokat az ismereteket, ami korábban okkult volt (például gnózis, rózsakeresztesség és a többi), titkos társaságok őriztek, Rudolf Steiner nyilvánosságra hozta, előadó körutakon és előadásokon. Létrehozott egy szabad szellemi főiskolát, úgy érezte, eljött az a történelmi idő, amikor ezeket az ismeresteket az emberek tudomására kell hozni. Ez engem rendkívüli módon érdekelt, mert olyan új gondolatokat tudott adni, amelyeket - természetesen - sem otthon, sem az iskolában, sem sehol másutt nem ismerhettem meg. Abban a reményben kezdtem el vele foglalkozni, nyilván hajlamom is volt ehhez -, hogy az én számomra szellemileg nagyon sokat fog jelenteni. Ebben nem is csalatkoztam.
Egy olyan mozgalomról van szó, amely önmagát már részben kompromittálta, de maga a magatartás, amit Rudolf Steiner életműve hozott a világnak, az véleményem szerint nem veszítette el az aktualitását.
- Az Ön gondolkodásában mit jelent az antropomorf?
A fákban azt látom, hogyan kötik össze az eget és a földet. Az anyanyelvben az ősi szavakat ey égi-földi emberállat imaginációjának látom. A népművészetben univerzális jeleket keresek és vélek találni, s a talált jelre nem azt mondom: ami, hanem azt, hogy aki. Az állatokban egy végzetes mutáció által elvarázsolt embert látok. Sokszor még a fákban is, akiket szánalommal és kétségbeesetten szeretek.
- "Tapasztalnia kellett és kell: ő bizonyos mértékig kihívás a sötét erők számára." Ehhez mit szól?
Ezt nem kell valami átoknak felfogni, vagy a sötét erőkkel szembeni elkötelezettségre gondolni. Hanem énszerintem csak arról van szó, hogy a világosság erőit - amennyiben vannak - szükségképpen a sötétség erői megpróbálják elnyomni, és a fény erőit megszerezni maguknak.
A Goethe-mese a legérdekesebb e tekintetben, hogy a sötétség és világosság erői hogyan vannak egymással. Emlékszik?
- Bevallom, elég régen olvastam. Nagyjából.
Vannak a Geothe-mesében lidércek, akik hosszú függőleges fényjelenségek, megrázzák magukat, és aprópénz hullik belőlük. A kígyó, amelyet az Isten arra kárhoztatott, hogy vízszintes, tehát ugyanolyan, mint a lidérc, csak vízszintes. A kígyó állandóan ment a lidércek után, és zabálta az aranyat, annak a reményében, hogy egyszer ő is ilyen szép függőleges lehet. Ebben a nagyon egyszerű képletben benne van a sötétség és a világosság egymáshoz való viszonya, főleg az álvilágosság és az álsötétség. Mert ez nem igazi világosság, hanem egy különös álvilágosság. Az a pénz nem igazi pénz, mert a pénz a király pénze, és nem a lidércé.
Aki valamilyen módon élete során a fényhez kapcsolódik, a naphoz és a feltámadt Krisztushoz, annak megvannak a maga ellenfelei. Ezek az ellenfelek nagyon komplex kis csapatként igyekeznek őt elintézni. Természetesen megvannak a világosságnak is, a fényke is az erői, mert amikor az ember nagy bajban van, és a démonok nagyon szorongatják, tessék kipróbálni, hogy nagy koncentráció mellett a démonok fejvesztve elmenekülnek. Így van?
- Valóban furcsa csend és nyugalom lesz.
Ugye, ugye, hogy így van!
"Valamely régi, rokoni ág erősen hitt, s nagyon is mélyen foglalkozott mágiával." Tud erről valamit?
Én nem tudok róla, de elképzelhető.
Ha már úgysem tartjuk a sorrendet, szívesen foglalkoznék most a következő pszichografológusi megjegyzésekkel: "Nem kitárulkozó természet, de nagyon őszinte! Lelki kultúrája, az intelligenciával karöltve, fejlett. Nagyon mélyen tud belelátni a dolgokba. Nem bohém, nem könnyed, nem egy hajladozó ember! Annak ellenére, hogy hallatlanul érzékeny, ezt nem mutatja!"
- Ne ijedjen meg. Nem kell erre válaszolnia, úgy é rzem, válasz, dokumentum minderre a jelenlétvesztésről írott, ha jól emlékszem, 1976-ban megjelent néhány sora. Sajnos máig érvényesek.
A fogalom negnevezése nem tőlem származik. Pilinszky használta előttem ezt a kifejezést. Ő erről így beszélt: "... a marxizmus elidegenedésnek, József Attila világhiánynak, jómagam jelenlétvesztésnek nevezném. Rettenetes - írta Rilke -, hogy a tények miatt sose tudhatjuk meg a valóságot. E rilkei mondat hasonlóképpen ugyanerről a hiányról beszél, ha másfelől, más szavakkal is... De gyógyítja-e a betegséget a puszta diagnózis? Vagy e súlyos kór gyógyítására elegendő-e a szérumoltásos kezelés? Mindkét megoldásban van valami félelem, elsietettség, tériszony. Anagy művészet sose unalom előtti, hanem unalmon túli volt, s csupán azt meghaladva ér el, juthat el egyáltalán abba a szabadságba, aminek megsejtése és megidézése a mindenkori remekművek privilégiuma volt - és marad. Tudom, hogy nincs tökéletesség a földön. És elfogadni, bizonyos értelemben a tökéletlent, ami mindennek ellenére a tökéletesség felé visz ezért - ez a maximum."
. Ez Pilinszky hitvallása a művészetről, a művészekről. Az Ön említett sorai nekem a hétköznapi mberről, rólunk, a mi mindennapi, mindenkori jelenlétvesztésünkről szólnak. Ezért, ha megengedi, most én idézném Önt
"Jobban bízunk a kalandban, az utazásban, mint a munkában, mert talán kihívást remélünk önmagunk megváltoztatására. Bízunk a szereplők cserélgetésében, a testi-lelki hűtlenségben, mert ezekben előre eljátszható a vágyott átalakulás vége: nemcsak mi, de környezetünk is megváltozik.
Órákat ülünk a televízió előtt, hogy belső képzavarink hiányát pótoljuk valamivel.
A hosszú történelem, a küzdelem, melyet személyiségünk igazi birtoklásáért folytatunk, mintha újra súlyosabbá vált volna. A felejtésből és múlasztásokból mintha egy új világ keletkezne, a látszatoknak egy szervezett világa, melyben részvételünkre nincs szükség.
Mit felejtettünk el? köszönni, egyenesen állni, szembenézni, a szembe jövő embert kellő távolságban kikerülni, kezet fogni, mesét mondani a gyerekeknek, énekelni, dolgozni, elfelejtettünk egyedül lenni, mert házainkban nem lehetünk egyedül. Azaz jelen lenni felejtettünk el. A jelenlét múlasztása talán korunk legjellemzőbb tüzene. Ezt a csaknem fizikai felejtést azonosnak érzem a pusztulással. Az önmagát elfelejtett emberiség képe azonos a kihalt föld képével.
(Nem tudom elkergetni azt a képet, hogy a föld alá szorult olajmezők nem hajdanvolt erdők csupán, hanem emberek, állatok, városok maradványai egy teljes pusztulásból. Ma a levegőbe száll egy régi emberiség elégett testének a füstje gépkocsijaink kupifogócsövén át.)
Azt a tragédiát, azt a régit, vajon nem előzte meg egy általános jelenlétvesztés?"
A "jelenlét" fontosságát, mindenhatóságát ismét Pilinszkyvel is bizonyítanám, erősítve a magam hitét.
ELÉG
A teremtés bármilyen széles,
ólnál is szűkösebb.
Innét odáig. Kő, fa, ház.
Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem.
És mégis olykor belép valaki
és ami van, hirtelenül kitárul.
Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
s a tapéták vérezni kezdenek.
Elég, igen, egy kéz elég amint
megkeveri a kávét, vagy ahogy
"visszavonul a bemutatkozásból",
elég, hogy elfeledjük a helyet,
a levegőtlen ablaksort, igen,
hogy visszatérve éjszaka szobánkba
elfogadjuk az elfogadhatatlant.
Pilinszky után mindig nehéz megszólalni. Próbáljunk témát váltani. Ács Klára következő kijelentése is nagyon fontosnak tűnik számomra. "A megszámláltatottak és megjelöltek közé tartozik." Rákérdeztem, más szavakkal arról van szó: Azok közé a "magyar messiások" közé, akik itt, Kelet-Közép-Európában a társadalom ébresztőivé vagy emlékezetévé váltak. Ezen a tájon nemcsak költők (Petőfi, Ady, József Attla), hanem építészek (Lechner Ödön), zeneszerzők (Bartók, Kodály), sőt napjainkban még élsportolók is (például Balczó András) rákényszerültek erre az útra. És vállalták ezt a küldetést, ezt a keresztet.
Régóta szeretném megérteni, hogy sorsunkban nem a művészet (a stílus) a lényeg. Valami mást csinálunk itt mi Budapesten. Más a gondolat forrása, más a tét! Magyarországon legnaegyobb az öngyilkosok száma, a legtöbb az alkoholfogyasztás Európában. Itt születik a legkevesebb gyerek, a maegyarság mintegy harmada a szomszéd államokban él, másodrendű állampolgárként egy Magyarországhoz hasonló másodrendű államban. A nemzettest keze, lába levágva, a politikai határokon túl, még mindig reménytelen állapotban. Itt igazi gondolat a kétségbeesésből születik. A kétségbeesésre válaszol. De ebből nem pánik, rabszolgaság, hanem dráma születik, melyben az Égnek és a Földnek találkoznia kell.
- Mégiscsak az építészet a fő terület az Ön tevékenységében. Ezt - kritikusok és művészettörténészek - megpróbálták több fogalom keretei közé beszorítani. Mindez közismert. Tjeerd Boersma holland művészettörténész például a kontinuitást tartja a legjellemzőbbnek.
Az a tény, hogy van egy régi rögeszmém: egyszer kimosok magamnak egy fát - nagy hatású vízágyúval - a földből, hogy megmutassam: a fának a földben hajszálra pontosan ugyanaz a struktúrája, mint a fa koronájának, csak éppen gyökerekből épül fel. Az embernek a származására, létének természetére tudnia kell visszaemlékeznie, éppúgy, mint a gyökérre a fának, még ha az égig ér is. Úgy vélem, az én munkám kísérlet arra, hogyan lehet a konkrét társadalmi mozgásokon belül, az adott hatalmi, civilizációs szerkezeten belül, adott embertásaimmal úgy viselkedni, hogy az épített környezetben az elűzött és elfelejtett archetipus, az Aarchái világa megjelenjen. Egyetlen európai kultúrában sem húzódik meg a mélyben olyan erősen a archaikus gondolkodásmód, mint a magyarban.
A hely szelleme, a geológiai feltételek, a népművészet jelei, a környezet anyagai és növényzete, az emberek, akiknek építeni kell, motívumai és egyben belsővé való hajtóerői lehetnek egy drámának, az építés drámájának.
Én, az építész, határterületen állok, a volna és a tett határán. (A lehetett volna és a tett világában.) Határsterületen állni drámai helyzet. Ezért az építés dramaturgiája számomra mindennél fontosabb.
Olyan helyeket kell kialakítanunk, aholk más események is helyet kaphatnak, mint a hatalmon lévők igazságnyilvánításai. Például templomokat, faluházakat és a többi.
- A napokban szentelték fel az Ön által tervezett paksi katolikus templomot. Többévi hadakozás, kemény munka után végre itt van. Jó érzéssel gondol erre a munkájára?
A dolog nem egyértelmű. Mint említettem, az építés dramaturgiája minden egyébnél fontosabb számomra. Hát itt aztán valóban zajlottak az események. Nem akarom most ezzel untatni. Még nem készült el teljesen.
- Hogyan?
A tetőszerkezeten még nem minden nyílás fedett. Nem zárt a tér. "Bejuthatnak a rossz szellemek".
- Miért nem lehetett még néhány napot várni, amíg minden a helyére kerül?
Pünkösd napján akarták átadni. Egyházpolitika.
"Megy, megy a maga útján, mintha erre kényszerítené valami. És vár! Elvárja, hogy egyszer, végre, megértik, elismerik, felfogják mindazt, amit csinál. Hiú." - mondja Ács Klára.
Ó persze. Küldetés és hiúság könnyen kapcsolható fogalmak. Az építészet esetében - emlékszik, beszéltünk az építészet drámájáról - egyenesesen kizárt, hogy az ember csak a jövőnek alkosson. Itt és most élő embereknek, velük együtt dolgozom. Kell, hogy érezzék, mit akarok, kell, hogy szeressék azt a házat, amit otthonnak építettem, csakis nekik, személyre szlóan. A közösségképző épületek - a már említett templomok és faluházak - szintén nem lehetnek meg e nélkül az élmény nélkül. "A nagy állami elismerés" különösképpen nem befolyásol, nem serkent. Nem ez a lényeg.
- Az idén, 1990. tavaszán kapta meg a Kossuth-díjat. Érdekelne, hogyan élte meg?
Nehéz elmondani, mit is éreztem. Ott álltam a Parlament vadásztermében, álltam a többi friss Kossuth-díjas között, s mellettünk a posztumusz Kossuth-díjasok családtagjai, örökösei. Eszembe jutott Jékely és Kondor, Latinovits és a többiek. Kortársak voltunk, és ők már régen elmentek, elűzték (megölték?) őket. Én meg itt állok. Bevallom, amikor Latinovits Zoltán díjáért elindultak, megrendültem. Aztán később ittam egy pohár vörösbort. Megprsóbáltam lemosni a keserű ízt. Annyit azonban kellett Németh Miklósnak mondanom: Nem gondoltam volna, hogy ez a rendszer ilyen elegáns búcsúra képes.
- Próbáljunk szívderítűbb vizekre evezni. Az elmúlt hetekben Magyarországon j árt a walesi herceg, az angol trónörökös. Hivatalos, protokoláris tárgyalásai mellett egyedül Önnél tett magánlátogatást. Miért nem tudhatott erről többet a közvélemény? A tévé miért nem volt jelen megtiltotta valaki?
Amikor megkeresett az angol követség, hogy Charles herceg meglátogatna a lakásomon, az angol tévések sem jelentkeztek, hogy jelen kívánnának lenni. Ön mondta az előbb: magánlátogatás volt. (Carles régóta és nagyon komolyan érdeklődik az építészet iránt.) A lakásomba, a magánéletembe nem engedem be a kamerákat. Később a magyar tévé munkatársai felkértek, hogy utólag készítenének velem egy riportot, miről beszélgettünk, mi is történt. Ezt sem vállaltam.
Viszont egy csodálatos, megrendítő élményemről szívesen beszélek ezzel kapcsolatban. Amikor Charles érkezett, a környéken leállt a forgalom. A villamosok sem közlekedtek. Gondolom, a házbeliek várakozása az utcán felkeltette a járókelők érdeklődését is. Lelkes, rajongó tömeg várta, az emberek körülvették, követték, boldog volt, aki megérinthette. Megható volt látni, milyen mélyen benne él még az emberekben a király, a szent, az ősi utáni sóvárgás.
"Vezéregyéniség. Alakító erő." Mindezek kapcsán, kérem, beszélne nekem magán-mesteriskolájáról? A visegrádi táborsról építészhallgatók számára, amely ha jól tudom, a mai napig működik. A Makona munkaközösség megalapításának körülményei és jelenlegi helyzete is nagyon érdekelne.
A hetvenes évek elején négy és fél évet tanítottam a Műegyetemen és a hetvenes évek közepén ugyancsak négy évet az Iparművészeti Főiskolán, ahonnan el kellett jönnöm. Egyrészt, mert akkor nagyon kemény kontraszelektív folyamat volt mindenütt - részben a tanárok, részben pedig a diákok felvételijénél -, és reménytelennek látszott az, hogy az egyetemi szerkezeten belül az ember az ifjúsággal komolyan tudjon foglalkozni. Az ifjúságnak egyrészt nem az a része került be, amelyik valban tehetséges, mert a felvételinek nem az volt a célja, hanem pontosan az ellenkezője.
Hogy egy példát mondjak: egy építész vagy egy iparművész hallgatónak a felvételije hogyha intelligenciateszt-szerűen bonyolódik le, tehát az az érdekes, hogy matemetikából, fizikából és egyebekből hogy áll, és hogy milyen a gondolkodási mechanizmusa, és ezt mérik meg, és nem az intellektus színességét nézik meg, tehát hogy hogyan tud rajzolni, hogyan tud bizonyos gondolatokra sajátosan reagálni, akkor természetes, hogy olyanok fognak bekerülni - az úgynevezett "Steinman a grófnő" stílusú emberek -, akik mindenből jelesek, de buták, mint a tök.
- És nem kreatívak.
Soha nem kreatívak. Úgyhogy az egyetemről vagy az Iparművészeti Főiskoláról ilyen körülmények között csak a csodával határos módon kerültek ki tehetséges emberek, akik az egyetemi oktatás ellenére lettek használhatóak. De a nagy átlag - s ebben a mai napig nem történt változás - az neurotikus és tehetségtelen. És neurózisának és tehetségtelenségének stabilitásáról gondoskodik a Műegyetem.
Be kellett lássam, itt nekem nincs helyem. Azt viszont nem bírtam elviselni, hogy az utána jövő generáció az hülyébb legyen, mint én. Ezér a hatvanas évek legvégétől a lakásomon magán-mesteriskolát indítottam, amelyik több kurzust ért meg. Természetesen a rendőrség élénk "érdeklődése" mellett.
- Egy "szervezkedésre" oda kellett figyelniük.
Hát úgy jött létre végül is a legális mesteriskola, hogy a Szendrei Jenő bácsi elment az akkori soros kommunista miniszterhez, és azt mondta neki, hogyha a Makovecznél a lakásában maszek mesteriskola van, akkor hogy lehet az, hogy nincs egy legális? És akkor lett egy legális. Mert ez egy ilyan alvilági konjunktúrahelyzetet hozott létre.
- S mindebből hogy lett tábor? Legális tábor az építészhallgatók számára?
Az én energiám is fogyott, s úgy gondoltam, ezt most már nem így szeretném csinálni. Amikor elvesztettem az állásomat és a tervezői jogosultságomat, és kikerültem a Pilisi Parkerdőgazdaságba - Madas Lászlót ismertem és szerettem, s ő fogadott oda -, mód nyílt arra, hogy helyet és lehetőséget biztosítsak fiatalok nyári táboroztatására, ahol dolgozhatnak. Ez az építésztábor a Pilisi Parkerdőgazdaság területén van. Annak a bányának a területén, amely bánya ma már nem aktív, amelyből a középkori Visegrádot építették meg annak idején, aminek ma már nyoma sincs.
Hát így indult a tábor, és így is folytatódott Minden évben meghirdetik az időpontját és a célját, és erre pályázni kell. Beadnak X pályaművet, amelyet maguk a pályázók bírálnak el, hogy melyik a legjobb. Miután ez a kis háborúcska lezajlik, utána arra szerveződnek és esküsznek fel, hogy ezt a legjobb tervet, ezt megvalósítják. Nem az volt a lényeg - ezt persze nem mondhattam ki ott -, milyen szép lesz, amit csinálnak, mennyire érdekes és értékes, hanem, hogy az atomizált és neuronizált ifjúság megtanuljon együtt élni egy meghatározott időn belül természetes körülmények között, táborsban.
Tehát két-három hét alatt nemcsak munka folyt és nemcsak az együttélésnek a finom kis szabályait sajátították el lassan-lassan és nagy élvezettel, hanem előadások is hangzottak el. Ezeket fizikailag fáradtan hallgatták meg mindig, következésképpen csak a valóság érdekelte őket.
- És a tábor a Műegyetem súlyos negatívumait próbálta ellensúlyozni?
Így van. Azt mondhatom, hogy a mai napig is sikerrel. Azokból az emberekből, akik ezekben a táborokban két-három-négy nyarat az egyetem során itt eltöltöttek, szerveződött egy tizenöt fős csoport, amelynek aztán odaadtam a váci révnél építésengedély-tervi szintig elvitt munkámat. Ebből ők kiviteli tervet csináltak, és megépítették ezeket a kis épületeket. Remekül megállták a helyüket.
- Csak nem belőlük lett végül a Makoma?
De. Ezekből az emberekből szerveződött. Tehát az iroda, amelyben ők dolgoznak, így jött létre. Ez a tizenöt ember azóta már harmincéves, és ma már ott tartunk, hogy a Makona föloszlik öt cégre, és ezek a harmincéves emberek önálló céget fognak alapítani. Ez az a folyamat, amelyet én egészségesnek tartok.
Ami nem- hogy mondjam - egy vezéregyéniség csillogása és hatalmának érvényesítése. Én ezt szolgálatnak tekintem. Természetes munkának, amelyet minden egészséges társadalom szervezetten hajt végre. Erre pénz van, és intézmények vannak... Ezt poszgraduális képzésnek hívják. Ahol nemcsak fecseegéssel, tényleges praxisra készítik elő az embereket. Ha úgy tetszik, ez az...
- Nyugaton ez intézményesen működik?
Intézményesen, de nem működik. Különös módon a jól szervezett nyugati társadalmakban ezt nem tudják megcsinálni. Tehát rendszeresen jöttek nyugat-európai fiatal építészek, még Szlovákiából is, és Kelet-Németországból is, akik nagyon jól érezték itt magukat.
- Nyugat-Európában tőke is van Hogyhogy mégsem tudták megszervezni?
A tőke szervezi saját magát, és saját maga köré szervezi az embereket, nem az intelligenciára szerveződik a tőke.
-Hallotam, hogy megalakult az Épíész Kamara. Ennek okairól és körülményeiről beszélne nekem?
Ez is meglehetősen nehéz ügy. Ennek a Kamarának már körülbelül öt éve létre kellett volna jönnie, mert az építészeti tevékenységet - s nemcsak a tervezésről beszélek - valójában egy hatalomorientált szervezet végezhette.
Végre egy olyan közgyűls jött létre - a régi elnökség jóvoltából -, amely úgy határozott, hogy lezárja a Szövetség korábbi életét, és új életet kezd.
Megválasztott egy kilenctagú társaságot, amelynek az a feladata, hogy dolgozza ki az Építész Kamara és a Szövetség struktúráját, célját és tartalmát, valamint a mi javaslatunkra úgy határozott, hogy a régi enökséget addig a helyén tartja, ameddig ez a társaság ezt a munkát elvégzi. Ez a munka folyik.
- Úgy tudom, ennek a megválasztott kilenctagú társaságnak Ön is tagja.
Igen. Ezen a társaságon belül én azt a feladatot vállaltam, hogy egyrészt a Szövetség vidéki, alulról szervezését beindítom, másrészt viszont ennek a kamarának a közigazgatási, környezetvédelmi és egyéb kapcsolatait a minisztériumokban földerítem, és azokhoz kötöm a Kamara működését. Hát ez nagyon nehéz dolog, sajnos.
Mert a szerencsétlen minisztériumok eszméletlen munkát végeznek. Éjfélig, kettőig tárgyalnak együtt. A gyenge hatékonyság egyik okát abban látom, hogy ezek a munkabizottságok pártok szerint megosztottak. Tehát, ha az egyik azt mondja, igen, akkor a másik kötelességszerűen nemet mond. Lehet, hogy eltúlzm ezt a dolgot, de feltételezem, hogy így van.
Én, mint a népmesében, végigjártam itt a különböző személyiségeket, és igyekszem őket bekapcsolni a Kamarába.
- Ön hogy gondolja, mi lesz ennek a Kamarának a feladata?
Véleményem szerint: van Magyarországon körülbelül hatezer építész és van háromezer-ötszáz település. Ha ez a két szám stimmel, akkor mód van arra matematikailag, hogy mindenhova legalább egy olyan építész jusson, akinek a Kamara feladatul tűzi - tagsági feltételként -, hogy vállaljon el egy települést. Nem biztos, hogy ezt sokáig kell csinálni, de egy darabig biztosan. Valamint a Kamarának az is a feladata, hogy jogi személyként, alkalmazottakkal dolgozva, tervezési jogosultságot, működési jogosultságt adjon és vegyen el. Mert különben nincs hatékonysága. És a Kamarának természetesen önmagát kell fönntartania. Tehát, nagyon magas tagdíjakkal kell működnie. Ezen dolgozunk.
- Még egyszer átnézem Ács Klára analízisét. Szinte mindent érintettünk. Egy témáról nem beszéltünk még, az egészségéről.
Nézzük. A szem, az stimmel, vagyis valóban nem egyforma a két szemem. Gyulladásokról és az epém érzékenységéről nincs tudomásom. A szívre pedig, ebben a korban, tudom, hogy vigyázni kéne. De hát kinek van erre módja? Dolgozni kell, végezni a magam dolgát.
Tudom, a jelenlétvesztés helyett új realitásra kell születnie a lélekjelenlétnek! Újrae kell tanulni emlékezni és cselekedni, s a cselekedeteket semmi más nem minősítheti, mint a résztvevők. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A lélek rajza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-09-12 09:00:10, hétfő
|
| |
| |
Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató
Analízis
Erős egyéniség! Öntudatos. Nagyon tehetséges... (Remek a beszédkészsége, a szókincse, a formaérzéke, a stílusérzéke... Erős az intuitív készsége.)
Hallatlanul intelligens, s nagyon okos. (Intelligenciája - talán - mégis erősebb.)
Igen tág az érdeklődési köre, számtalan dolog érdekli. Sokféle területen ki is próbálta már magát. Szeret mindennek a mélyére nézni és azt analizálni. Önmagát is analizálja, s sokszor önmagával sincs megelégedve.
Erős kritikus! Véleményét - szinte kényszeresen - mindig ki is mondja! Ezzel sokszor meglepi környezetét! Ezt úgy enyhíti, hogy - mint említettem - önmagát aposztrofálja.
Hallatlanul gyorsan appercipiál, analizál, földolgoz mindent.
Ősi természetesség jellemzi. Semmi póz nincs benne! (Nem is tanácsolnám, hogy ezzel éljen. Nagyon idegen tőle!)
Nagyon is ösztömember! Ösztöneire hallgatva megdöbbentő dologra jött rá - de ő maga sem akarja hinni...
Valami látszólagos, bohém könnyedség van a lényében, de - ismétlem - ez csak látszólagos.
Kedvességét - mert kedves, udvarias is a modora - vigyáz, hogy ne értsék félre.
"Nagy szíve van2 - de nem akarja kimutatni - mindig fedezi magát.
Félelmet, nem, talán nem is félelmet, inkább erős szorongást látok benne... Ezt az embert belekényszerítették, belesodorták egy olyan helyzetbe, ami nem igazán neki való! Aholnem érzi otthon magát...
Mostani helyzetében rengeteg a kiszámíthatatlan motívum, alkalmazkodnia kell... Folyton mérlegelnie, egyensúlyoznia kell.
Nagyon kimeríti egy szituáció, amiben most él! (Kérem, fogadja meg a tanácsom, minimum tíz napra vonuljon el pihenni. Nagyon fontos lenne.)
Sokkal többre predesztinált, mint amit eddig elért.
Nagy adag hiúság s ugyanannyi szerénység is van benne... Kiegyenlítik egymást.
Nem tudom, miért, de folyton ez a mondat motoszkál az agyamban vele kapcsolatban: "Ha én egyszer kinyitom a számat..." És még valami: Erdély!
Erős a hite! Kapaszkodó számára a bajban.
Hisz a túlvilágban, a reinkarnációban, hisz a sorsban és a törvényszerűségekben. (Ritkán beszél minderről, mert azt gondolja, akkor gyengébbnek látják. Okosan teszi.)
Zsuzsa - nagyon öntudatos
Mari - kicsit bolondos, hullámzó
Dóca. Skizoid alkat
Egészség: Egyik lába bizonyosfajta gyulladásokra hajlamos.. Erei?
És a figyelmeztetés! Sörgősen pihenni!
Göncz Árpád
Sohasem hittem volna, hogy ilyen otthonosan, meghitten ülök valaha is ebben az épületben. Az enök rezidencián beszélgetünk, karácsony és újév között, egy késő délutáni órán.
Göncz Árpád idevarázsolta dolgozószobájába életének megszokott, személyre szóló kellékeit. Zsúfolásig telt könyvespolcok, a kedvenc képek, grafikák a falon, míves kisplasztika az íróasztalon, kazetták, lemezek, újságok, folyóiratok, Bolgár cserge a heverőn. A szomszéd szobában arányos, karcsú karácsonyfa.
-Emlékszik, Elnök úr! Japán útja előtt, amikor odaadtam Önnek Ács Klára analízisét és elolvasta, az első megyjegyzése az volt: Ez a nő vagy zseni, vagy boszorkány! Most végre le tudunk ülni, s beszélgetni hosszabban - azóta eltelt egy kis idő -, így megkérdezném, még mindig áll ez a véleménye?
Áll. Csak azt nem tudom, nem vagyok biztos benne, hogy ez vagy-vagy-e? Mert lehet valaki zseni és boszorkány, vagy épp azért boszorkány, mert zseni, s a boszorkányságában gyökerezik a zsenialitása.
Mindenesetre fantasztikus! A bal lábam reumás gyulladásra hajlamos, de hogy ezt az írásomból ki lehet olvasni, hát ez szinte hihetetlen!
- Rákosné hosszú éveken át kórházakban és klinikákon tanulmányozta különböző betegek kézírását. Óriási anyagot gyűjtött és rendszerezett.
Az, hogy személyiségképet rajzol, teljesen érthető. Ha valakiről van egy képem, akkor magam is meg merem kísérelni, hogy ellenőrizzem a személyes ismeretemet, hogy elátámasztja-e az íráskép az én benyomásomat. De hogy valakiben puszta ránézésből meginduljon egye asszociációs sor, az félelmetes!
De hát ez már akkor kiderült, amikor a történelmi grafológiai jellemzéseit olvastam. Rejtélyeket tett a helyükre egyértelműen. Eszembe sem jutott, hogy megpróbáljam ellenőrizni. Túllép a látható jelenségek síkján.
- Eszerint Ön is foglalkozott grafológiával?
Az túlzás, hogy foglalkoztam. Lefordítottam néhány grafológiai szakkönyvet. Többek között Klages grafológiáját, ami mély nyomot hagyott bennem. Láttam néhány olyan elemzést, amely más és más módszerrel - a francia és az angol iskola szerint - készült, de kilencvenöt-kilencvenhét százalékban egyezet. Ennek valószínűleg az intuíció a titka, de Klagesé logikusan felépített rendszer. Én abból indulok ki, és lépésről lépésre talán el tudom jutni valamilyen eredményre. De azt hiszem, a grafológiát lehet művészi fokon is űzni.
- "Igen tág az érdeklődési köre, számtalan dolog érdekli. Sokféle területen ki is próbálta már magát" - mondja Ács klára.
Mondjam magának azt, hogy egy műfordító a világ legáltlánosabban félművelt embere?
- Ön nemcsak műfordító volt. Tudom, a sors is rákényszerítette, így valóban sok mindennel foglalkozott már életében.
Mezőgazdasági, ipari és ételmiségi foglalkozások egész skáláját próbáltam végig.
- Beszélne ezek közül néhányról? A leghosszabb ideig űzött foglalkozásokról, vagy a legemlékezetesebbekről,
Nem tudom, mit mondhatnék még, ami nem közismert. Jogot végeztem. Közben már dolgoztam. Bankban. A Független Kisgazdapártnak voltam tagjaa. A" Nemzedék" című hetilap szerkesztője és a Fggetlen Ifjúság budapesti szervezetének a vezetője. Ez politikai munka volt. Aztán ez véget ért, s körülbelül egy évig munka nélkül maradtam. Ez is foglalkozás, és életforma is, csak meglehetősen kínos. Olyan szegények voltunk, hogy ha meglévő egyetlen gyerekünkkel - akkor még csak egy volt -, el akartunk menni a nagyszülőkhöz, feldobtuk a létező húszfillérest, hogy ki menjen villamossal - a kicsinek még nem kellett jegy - és ki az, aki gyalog.
Aztán következett egy ipari szakasz: segédmunkásként kezdtem, autogénhegesztőként folytattam, és csőlakatosként végeztem. Ötös bérosztályú autogénhegesztő voltam. Ez életem egyik legkellemesebb időszaka. Nem a munka, mert a szemem folyton gyulladásban volt, de az emberi környezet, az végtelenül kellemes volt.
- Baráti közösség alakult ki?
Az. Van,akivel még ma is tartjuk a kapcsolatot. Ott, a Vegyipari Gépgyárban olyan munkahelyi közösségbe kerültem, hogy jobbat az életben nem kívánok magamnak.
- Ez tényleg szerencsés véletlen.
Meleg emberi kapcsolatok, segítőkészség. Kiűnő szervezőkészségű csoportvezető. Szerencsémre, mert én tudtam, hogy milyen tehetségtelen vasmunkás vagyok, ők nem. Én mindig kénytelen voltam gondosan végiggondolni, megszervezni a munkámat, ellentétben a körülöttem lévő nem egy fiatal szaktársammal. Dolgozott mellettem egy inas, a munkája tízszer annyit ért, mint az enyém. Dalolt a kezében a munkadarab. Én csak néztem, magától elkészült. Én meg verítékeztem, mire megcsináltam...
- Abban azért biztos vagyok, hogy Ön sem maradt le mögötte.
Talán nem, de reálisan föl tudtam mérni a magam képességét az övéhez képest. Nekem erőfeszítésembe került, amit ő ösztönös biztossággal kidalolt magából. Ehhez is tehetség kell, és merem állítani, hogy egy lakatos csoportvezető legalább annyira értelmiségi munkát végez, mint egy osztályfőnök.
- Biztos. Hiszem, hogy minden munkát lehet művészi fokon csinálni.
Igen. Találkoztam egynéhány olyan emberrel, aki művészi fokon csinálta. Volt ott egy öreg drehás, az úgy dolgozott a régi szíjmeghajtású gépén, amelyik néhány századmillimétert kotyogott, hogy az eredmény abszolút élethű volt. Úgy ismerte a gépét, hogy még a gondolatát is kitalálta. Föltette a drótkeretes szemüvegét, nekiállt, és amit megcsinált, az jó volt. Aki sokkal modernebb munkaeszközzel végez ugyanilyen munkát, még az is mestere a szakmájának.
- Ezeket az embereket kéne megbecsülni.
Meg is becsülik. Az elkerülhetetlen. Olyan rajzot még nem csinálnak, amin ne volna hiba. Teszem azt, éppen ott felejtenek ki egy lyukat, ahol be kell nyúlni, meghúzni egy csavart. Ezt egy jó lakatos csoportvezető azonnal észreveszi - a rajz hibáját - és odateszi a lyukat, vagy pedig szól a szerkesztőnek. Az a gyártmányszerkesztő aki nem kérdezi meg a kivitelezőt, hogy jó-e az a rajz, vagy sem, az hülye.
- Eeredetileg jogásznak készült, pedig - Ács Klára tehetséggel kapcsolatos megjegyzései is megerősítenek ebben - azt gondoltam, az irodalom, a művészetek már akkor is fontosak voltak az Ön számára.
Ha egy szegény értelmiségi család gyereke akkortájt el akarta végezni az egyetemet, más útja nemigen akadt.
- Mehetett volna például bölcsészkarra.
A mellett nem lehetett dolgozni, s nekem szükségem volt rá, hogy dolgozzam.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rettenetesen nagy indíttatást éreztem a jog iránt, de nem bátmam meg, mert a jog végső soron a történelem csontváza. Történelmi érdeklődés meg akkor is volt bennem. Ha az ember Echarnál tanult magyar jogtörténetest, az megtanulta a jog és a történelem kölcsönhatását.
Én a jogi gondolkodásmódot, jogfilozófiát Moórtól, közigazgatási jogot Magyaritól tanultam.
Magyrinál vizsgázni is kemény volt. Föladott először egy összefoglaló kérdést, amit könyvből nem lehetett megtanulni, mert számára az ember szemlélete, véleménye volt az érdekes, az, hogy van-e áttekintése a kérdésről. Utána kiválasztott valami kerek fejezetet, azon már a tudásanyagát mérte, nem csak a logikai képességét. Végül valami egészen apró részletet kérdezett, ami viszont már arról árulkodott, hogy kívül-belül ismeri-e a témáját. Büszke vagyok, hogy Magarinál jelesre vizsgáztam, és azt mondta, magától hallottam ma először eredeti gondolatot. Igen, erre nagyon büszke vagyok. A sírba is magammal viszem.
- "hallatlanul gyorsan appercipiál, analizál, földolgoz mindent" a pszichografológus ezt is látja írásából.
Beszéltünk már róla, mi mindent próbáltam az életemben. Ha az ember asszociáció-rendszere kialakult már, a gondolkodása voltaképpen több, mint asszociációsor, az már analóg módszer. Akkor rengtgeteg mindent képes ahhoz kapcsolni, amit addig tudott. Sok a szabad "emlékezetvégződése".
bevallom, szinte emberfelettinek érzem azt a tempót, és azt a széles skálát, amelyen - közjogi méltóságában - nap mint nap tevékenykedni kel. Sokszor félórás időközönként kell váltania. Egy távoli ország külügyminisztere, bányászok küldöttsége, mezőgazdasági probléma, kereskedelmi gondok, sportproblémák, egy művészeti tanács tagjainak sirámai és a többi.
Megpróbálok sporthasonlattal élni. A sportok közt is különbséget lehet tenni. Van olyan, például a hosszútávfutás amely hosszú és kitartó erőfeszítést igényel, az embernek egy holtponton kell túljutnia és ha tújjutott rajta, egy úgynevezett második lélegzettel teljesíteni tudja a távot. És az önmaga elé tűzött feladatot. És van olyan sport, ami hirtelen erőkifejtést igényel, például a súlyemelés: nagy koncentráció, egy nagy lökés, fölnyomom, elejtem. Nos, amit én most csinálok a félórás beszélgetések sosrán - amelyek többségének tétje is van, az olyan...
- Mint a súlyemelés.
Lehet, hogy a hosszútávfutásom - íráson - edződvén, a sorozatos rövid távot már könnyebben bírom, mert ez valami ilyesféle.
Vagy azt is mondhatnám, olyan, mint a lándzsavetés, íjászat...lő az ember, s vagy célba talál, vagy sem. Bizonyos hibaszázalékot megengedhet magának.
Amíg fordítottam vagy írtam, három-négy heteket volt, hogy két-három hónapot egyvégtében dolgoztam végig. A fordítás is akkor jó, ha egységes, ha az ember lehetőség szerint egy lélegzetre csinálja végig. Akár egy dráma, vagy még inkább egy regény. Nem vagyok biztos benne, hogy egy versnek vagy egy novellának nem kell-e néha szintén évekig érnie.
Nekem volt olyan novellám, amelyet egy éjszaka megálmodtam, és másnap leírtam húzás nélkül de volt olyan is, amelynek két-két és fél évig is újra meg újra nekimentem, amíg meg nem leltem a kulcsát. Egy emeri találkozás, egy beszélgetés megadta a kulcsot, s a szöveg "legurolt" egyetlen éjszaka. Szabály nincs.
Amit most csinálok, ilyen értelemben nem alkotómunka. Fogható nyoma alig marad, legfeljebb foghatatlan, bennem is, a másikban is, akivel érintkezem.
- Hála Istennek, számtalan egyeztetés, nézeteltérés elsimitítása is bizonyítja, hogy marad nyoma. Ács Klára "ösztönösségrsől" és "természetességről" beeszél. Ezek nem tipikus jogásztulajdonságok.
Az ösztönösséget nem lehet elválasztani a begyakorolt pragmatikus gondolkodástól.Ha z ember sokat próbált, sok mindent átélt, akkor a kérdésfeltevés-válaszadás magától értetődő gyakorlattá válik, immár ösztönszinten.
- Tehát az élettapasztalattal is összefügg.
Az élettapasztalattal biztosan, s itt megint csak az analógiára gondolok. Az analógiás gondolkodásmósra. Pontos analógia persze nincsen. De a gondolkodás egyik alapformája mégiscsak az. Öntudatlanul, gondolatban, végigtapogatom a rendelkezésemre álló adatsort, hogy hol találok kiindulópontot. Ez egy idő múlva ösztönössé válik. Érthető hát, hogy az embernek az élete legnehezebb, legkomolyabb és legjelentősebb műve a diplomamunkája, hisz számára akkor még minden új.
A börtönben volt egy műszaki tervező iroda, ahol építészmérnökök, stítikusok, belsőépítészek, épületgépészek dolgoztak együtt. Tekintve, hogy a belügy számára dolgoztak, hozzájutottak szakkönyvekhez, szakfolyóiratokhoz. Napi tizenhat órát éltek a szakmájukban, összezárva. Kicserélték, amit tudtak, az épületgépész megtanulta a statikát, a statikus kitanulta a belsőépítészetet. Mikor kijöttek - miután csak egyedi munkákat készítettek és mindegyik ismerte a szakma teljes skáláját -, sikerült messze túlnőniük minden szakbarbárságon. A műszaki intelligencájuk abszolút biztonságosan működött. Ösztönös és csalhatatlan biztonsággal. És nem is csak a műszaki intelligencájuk: meismerték az élethelyzetek analógiáját is, és ösztönösen alkalmazták. Követhetetlen, hogy hogyan működik a logika a fekete dobozban.
Az emberben két fekete doboz van. Például, amikor fordít. Az egyiken bemegy az eredeti szöveg. Fogalma sincs róla, hogy odabent mi történik vele, csak szétszedi, elemzi, értelmezi. Vele egyidejűleg működik a másik mechanizmus, amelyik az értelmezett szöveget magyarul megformálja, az eredetivel egyenértékű magyar szöveggé rakja össze. Ezért van az, hogy egy fordítással töltött nap után az ember olyan, mint egy kiürült edény. Anélkül, hogy tudná, hogy mit csinált. Mert nem tudja.
Gondolom, minden szellemi munkánál működik ez a mechanizmus. Minél szélesebb skálát fog az ember munkája, annál nagyobb a fekete doboz.
"Erős kritikus! Véleményét - szinte kényszeresen - mindig ki is mondja" Honnan eredeztethető ez a képesség, s mikor alakult ki Önben?
Minden gyermekkorban gyökerezik, és minden később fejlődik ki. Azt hiszem, az égvilágon minden szellemi munkának vagy minden gondolkodásfolyamatnak van egy megtanulható és begyakorolható és van egy ösztönös része.
Kritika? Nem tudom, nekem minden tetszik, amikor a kezembe veszem. Egy képre ránézek, s nagyon rondának kell lennie, hogy meg ne ejtsen. A zenének, ha hallom,nagyon üresnek.
- Nem gondolja, hogy ez kicsit túl jóindulatú hozzáállás mindenhez,
Ez talán annak a méltánylása, hogy a műbe valaki a lelkét beletette. A témából a tőle telhető legjobbat akarta kihozni. De megint csak analógiásan, az ember értékítélete végül kiszűri azt a teljesítményt, amit nem érez a maga mércéjével mérve igazán jónak.
Ha nem muszáj azt kimondanom, inkább nem mondom ki. Ha megkérdezik, nem tudom nem kimondani: azt hiszem, természettől fogva hazugságképtelen vagyok.
Végül is az ember nem tehet sem a tehetségéről, sem a tehetségtelenségéről. Sem ez, sem az nem érdem és nem bűn. Nem lehetek valakiről csak azért rossz véleménnyel, mert tehetségtelen. Ismétlem: a teljesítmény az a tény, hogy a tehetségéhez mérten a maximumot adta, az az, amit dicsérni tudok.
Az már más kérdés, hogy a mű tetszik-e vagy sem. Mindenesetre az első benyomásom, hogy ÚŐristen, ezt szeretnem kell, hisz ebben rengeteg becsület, munka rejlik.
Ha nem kényszerítenek rá, nem megyek el odáig, hogy ítéljek. Ha kényszerítenek, persze kénytelen vagyok. Például ha egy japán szöveget olvasok angol fordításban, az első benyomásom bizonyára az, hogy jó. Ha odakerülök, és le kell fordítanom, akkor lehet, hogy összecsikordul a fogam. Ha a lefordított japán író valóóban olyan jó, mint ahogy mondják, akkor az angol szöveg nem lehet igazán hiteles. Inkáb elhiszem, hogy az eredeti volt jó, akkor meg kell találnom az eredetit.
De ez már megint csak analógia kérdése. Mert az ember fölismeri a szövegből az írói alkotásmódot, és látja, hogy az írója ezt eredetileg így nem írhatta le. Ez a jező, ami itt angolul áll, az eredetiben nem szereplhetett, mert ebbena szövegkörnyezetben hamis. Egy jó szöveg a fordításon is átsüt. Az ügyetlen fordításon is. Igazán zseniális mű a pocsék fordításon is.
Nem vagyok biztos benne, hogy minden zseniális művet szeretek. Én már olyan ocsmány zsenialitással is találkoztam, hogy okádni tudtam volna tőle. De a zsenialitását az ember kénytelen elismerni...
- Ön szerint mi a zsenialitás? Tudná definiálni?
A zseninek valami módon az a jellemzője, hogy másként lát, másként gondolkodik, mint a normális, unalmas ember.
Hogy egy fura dolgot mondjak: a világot előrehajolva,a két lába között hátrafelé nézi, alulról. Szokatlan szemlélet, nem? Már-már a zsenialitással határos szemlélet. Ebből a szemszögből.
_ ön is nevetve mondja, nem gondolhatja komolyan. Szerintem mindez inkább formatilizmushoz vezet.
De megláthat valami lényegeset, amit a megszokott szemszögből sohasem venne észre.
Nem biztos, hogy egy műről nem mond-e többet, egy szoborról például, ha éles szögben megvilávítva látja egyetlen nézetből, mint ha körüljárja. Úgy teljsebbb lesz a nézete, hogy így sokkal hatásosabb. már persze, ha jól választotta meg a szöget...
- Szerintem is merni kell az intuícióra hallgatni. Néha fotósok nagy esélye. Persze van, aki bármeddig próbálgathatja megtalálni ezt a nézőpontot, nem sikerül neki.
Nézze, a jeles tanuló és a jó kisfiú általában nem zseniális.
- Ács Klára ezt állítja Önről: "Valami látszólagos, bohém könnyedség van a lényében."
Én nem látok önmagamban az égvilágon semmi bohém könnyedséget, de valószínűleg megtanultam úgy mosolyogni, hogy annak lássék. Persze - hadd tegyem hozzá - az az igazán jó kötéltáncos, aki úgy megy végig a kötélen, mintha nem is volna alatta szakadék.
"Nagy szíve van - de nem akarja kimutatni, mindig fedezi magát".
Fedezem magam? Nem hiszem. De az biztos, hogy van bennem valami védekezés. Nem szívesen szolgáltatom ki magam. Persze ha valakivel már olyan viszonyba kerültem, hogy ki merem neki szolgáltatni magam, akkor boldogan. De nem hiszem, hogy valamiféle "szívnagyobbodásban" szenvedék.
- Én pedig látom, érzem, hogy óriási szeretettartalékkal rendelkezik.
Mostani zaklatott, bizonytalan helyzetünkben, azt hiszem, valamennyiünkre fokozottan jellemző a szorongás. Ön hogyan vélekedik Ács Klára erre vonatkozó megállapításáról?
Hogy ez a szorongás mostani keletű, vagy korábbi, azt nem tudom megmondani. Nézze, én átmentem a félelmek és az életveszedelmek hosszú iskoláján.
Gyermekkorában, fiatalkorában az ember még könnyen tudja abszolválni a megpróbáltatásokat, jól működnek a reakciói, ezredmásodpercek alatt.
A börstönben már nehezebben. Ha működnek is az egészséges reakciók, akkor is olyan körülhatárolt körülmények között, hogy a szorongás, a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság érzése valami módon visszahat és szervül.
Hadd ismerjem be magának, hogy én, amikor a börtönből kijöttem, még hosszú ideig - a feleségem nagyon jól tudja - ha hirtelen ébresztettek, vagy mennydörgésre riadtam fel,ordítva ébredtem.
Évekig álmodtam azzal, hogy fölakasztanak, általában zongorahúzza akasztottak, vagy hegedűhúrra, ami nem különösen kellemes álom.
- Iszonyú, kitörölhetetlen nyomok.
Meg lehet szokni, van ennél rosszabb is. Szintén szorongós álom. Börtönálom. Az ember tudja, hogy zárásra vissza kell érnie, de képtelen rá, mert már bezárták a börtön kapuját, s hát a falon mászik be, a rácson át, mert muszáj...
De azt hiszem, ezzel semmi újat nem mondok, ilyet a bösrtönben mindenki álmodik. Nekem évekig izzadt a tenyerem a börtön után is, ha bárkivel találkoztam, akitől a legkisebb mértékben is függtem, mondjuk, a körzeti orvostól... Minden hivatalt ellenségemnek éreztem. Igyekeztem kikerülni minden olyan helyzetet, amelyben visszautasíthattak.
Az, hogy kérjek valamit, elképzelhetetlen volt. Ez nagyon mélyen belém gyökerezett.
Ha én ma szorongok is, nem érzem ezt a kiszolgáltatottságot. Jobban félek a magam ügyelkenségétől, téves ítéletétől, mint a rajtam kívül álló, meghatározó tényezőktől. De most is szorongok. Ostobaság volna letagadnom. Mondjam azt, hogy az embernek harmincéves kora után együtt kell élnie a maga neurózisával, Akkor is, ha ez a neurózis szorongásban jelentkezik. Ezt a neurózist azonban - így vagy úgy - az embernek a maga javára kell hasznosítania, mint ahogy a hibáit is.
- Sokan hadakoznak ezekkel a problémákkal...
Először is, soha nem vagyok biztos benne, hogy nekem van igazam. Ha teszek valamit, azért próbálom aztán olyan aggályosan összemérni a döntésemet az utóhatásaival és a következményeivel. Ez az egész nem kétszerkettő...
Én egy olyan szakmából jöttem, itt most a műfordításra gondolok, amelyet - úgy érzem - már igazán értek. Tehát hiányzott belőle minden bizonytalansági tényező. Pár évvel ezelőtt már eljutottam odáig, hogy minél nehezebb volt a szöveg, annál élvezetesebb volt a kihívás. A kihívás persze kihívás maradt, nyelvileg anyanyelvi szinten tudtam az angolt. Mindig kisebbrendűségi érzésem volt azokkal szemben, akik tökéletes kiejtéssel és szerzett biztonsággal beszéltek.
Ezt, hál'istennek, sikerült levetkőznöm. mert ami az angol szövegből átment magyarba, azért jót mertem állni, azt a magaménak mertem vallani. Ami a magam szövegét illeti, az csak természetes, hogy az ember először úgy érzi - amikor csinálja -, hogy pompás. Aztán gondolni sem tud rá, olyan pocsék az egész. Majd eltelik egy idő, s elcsodálkozik: jé, hogyan tudtam én ezt megírni? Ami megint csak nem esztétikai ítélet.
- Igen. Mindig benne van az emberben, de mindig más fajtája a szorongásnak...
Most viszont - ez egy ilyen fura szakma - a politika. Nagyn nehéz mérni a hatást, csak közvetve... Mindig van bennem valami bizonytalanság. Magam is ember vagyok, tehát szubjektív, és akikkel dolgzom, szintén szu bjektumok. Tehát két vagy több szubjektum közöztt a szikra kisülésnek kell valami objektívumot létrehozni, ami mérhetetlen... Ha ezt valaki szorongás nélkül megússza megeszem a kalapomat...
Akkor megérti, miért is idegenkedtem világéletemben a politikától?
- "Kakarán, nem gyáva,,,de nem harcias ember! Beszélgetnénk egy kicsit a harciasságról?
Volt már, hogy kijöttem a sodromból.
- Amikor igazságérzetében sértették meg?
Nem okvetlenül, Irracionálisan. Ordítottam. Szinte megijedtem saját magamtól. De ez semmiképpem nem harciasság, mindig indulat kérdése volt. Természettől fogva nem vagyok harcias, inkább a kompromisszum, inkább a hallgatás. Nem szoktam szégyellni magam, s nincs olyen fúlfejlett önérzetem, hogy ha sérelem ér, azt okvatlenül meg akarjam torolni...
Ha viszont úgy érzem, valamit okvetlenül meg kell tennem, megteszem az adott pillanatban, s csa később gondolkodom rajta, hogy valóban kellettt-e, vagy sem.
- "Sokkal többre predesztinált, mint amit eddig elért". Sejtem, miről van szó, de azért megkérdezem. Mi lehet több a legnagyobb közjogi méltóságnál?
Ács Klárának azt hiszem, tökéletesen igaza van. Én már nem is egyszer elmondtam - persze a számadat nagyon nehezen mérhető -, az én életem hatásfoka talán ha kétszázalékos, ami lehet, hogy az életem végére fölmegy öt százalékig.
- Nem pesszimista egy kicsit?
Nem. Gondolja végig, az életem kényszerpályák sokasága. Egy író esetében a kényszerpályák valami módon egységes úttá állnak össze. A szókincssemet, az élményvilágomat, a tehetségem hiányait, vagy szerénységét az élettapasztalat egészíti ki. A személyiségem csosrbáit, a már említett analógiás gondolkodásmód, nevezhetjük akár bölcsességnek is, ellensúlyozza.
Amikor megírtam a Persephonét, úgy éreztem, hogy voltaképpen mindent befejeztem. Eljutottam mondanivalómmal az élet és halál,a nő és a férfi viszonyának alapkérdéséhez. Mit tudok én még ehhez, ezután hozzátenni? Arról nem is beszélve, hogy mindent elmondtak már a régi görögök is.
Ötvenhét éves voltam, amikor az első saját művem megjelent. Tehát olyan nagyon sok időm nem volt írni. Mondjam, hogy alapjában véve kár értem? Az ember ilyesmit nem szívesen mond, de ha én idejében kezdtem volna, annak rendje és módja szerint, szakmaként az írást, akkor... Persze, ha "úgy ált volna a csillagokban", akkor elkezdtem volna...
- Ez az, amire nincs szabály... Nincs "rendje és módja".
Azt pedig, hogy egy ötesztendős, "gyönge elnöki" működésből ki tud-e az ember valami történelmet sajtolni, megint csak nem tudom. Hogy ez a név amely pillanatnyilag elég sokat szerepel itt meg ott meg amott, húsz év múlva érdekes lesz-e valakinek, nyomot hagy-e, ki tudná előre megmondani?
Az életem eddig a jól időzített véletlenek sorozata, amivel nem azt mondom, hogy elhivatottságérzés nincs bennem. Nehéz helyzetben van az ország - állok elébe és megpróbálom. De semmi garanciám nincs rá, hogy valóban sikerülni fog ebből az öt évből, személy szerint nekem, történelmet kisajtolnom. Egyedül semmi esetre sem. Tízmilliomodmagammal talán igen.
- Van ebben az elemzésben egy megjegyzés, mely szerint rájött vlamire, amit maga sem akar elhinni.
Megmondom én, mi ez. Ebben is tökéletesen igaza van Ács Klárának. Meglepett, hogy én ezt tudom csinálni. Mindennap újból és újból csudálkozom. Fogalmam sem volt, hogy ilyesmi rejlik bennem. Fogalmam sem volt, hogy erre képes vagyok.
- Mi ez a képesség, mi működik ebben a helyzetben?
Ha rákérdez, hogy mi ez, talán azt mondanám, hogy a ritmusérzékem, az időérzékem működik jól. Hogy időzíteni tudom, mit és hogyan mondjak és tegyek. A szó és a tett a politikában nagyon szorosan összefügg.
Ha akarja, hosszú névsort állítok össze magának azokról, akiknek a politológiai, közgazdasági, mezőgazdasági, alkotmányjogi, közjogi és történelmi ismeretei hasonlíthatatlanul mélyebbek, mint az enyémek...
Akik meg vannak győződve róla - sőt abszolút biztosak benne -, hogy igazában ők azok, akik formálják a történelmet. Akik történelmi szerepet tulajdonítanak önmaguknak. Lehet, hogy igazuk van.
- Azt hiszem, valahol ott kezdődik az ember, hogy kételkedik. És minél többet tud, annál több a kérdése.
Jól kell kérdeznie,ha jó választ akar. Persze jól kérdezni elég nehéz. Azt meg kell tanulni.
- Én most egey furcsát kérdezek: "Ha én egyszer kinyitom a számat..." Mi jut eszébe erről?
Fogalmam sincs, Ács Klára itt mire gondolt. Ez az egy mondat, amit nem tudok hova tenni.
- Hiába érdeklődtem, ő sem adott bővebb magyarázatot. Ez a monadt - megkérdeztem - nem a kabarészámra asszociálva jelentkezett nála. Emlékszik, ott titkokról van szó.
Nem tudok titkokat. Az információm kevés. Nem ismerem a politikustársaim magánéletét, én nem tudom, hogy a kommunizmus idején ki kitől lopott és miért, mennyit és mit. Nem ismerem az ÁVO kínzókamráinak titkait, és sorolhatnám hosszan, amit még nem tudok. Ezért igazán nem érdemes kinyitni a számat...
- És Erdély?
Erdély az életem nagy komplexusa. Hogy miről érzett rá Ács Klára, nem tudom. Itt a boszorkányság. Anyám erdélyi volt. Erdélyiségem, erdélyi identitásom, Erdélyhez kötődésem egészen mélyen gyökerező valami.
Egyéves koromban voltam Erdélyben. Később nem tudtam rávenni magam, hogy odautazzam. Énbennem Erdély maga a betokosodott fájdalom. Beszélni sem szoktam róla. Kicsit úgy vagyok vele, hogy Istennek nevét hiába ne vegyed...
- "Hisz a túlvilágban, a reinkarnációban, hisz a sorsban és a törvényszerűségekben..."
Ez megint az Édesanyámmal való kapcsolatomban gyökerezik. Embertelenül nehéz életet élt,. Teljesen árva volt. Édesapja meghalt, mielőtt ő megszületett volna, édesanyja pedig akkor, amikor ő megszületett. Árvaságát úgy hozta magával. Világéletében csak szolgált. Embert, engemet, mindent. Magával soha nem tudott törődni.
Ha nem volt apagyilkos az előző életében, ha nem jut ezek után a Nirvánába, akkor ezen a világon nem érdemes élni, mert igazság nem létezik.
Nem a nagy számok törvényéről beszélek, de kell léteznie valami erkölcsi igazságtételnek, mert sok emberi sorsot már nem magyarázhat meg, csak az általam nem ismert múlt és az általam nem ismert jövő. Mert így az emberi sors még a nagy számok törvényébe is beleillik.
Pontosan tudom, vagy érzem, hogy kik, mikor - mondjuk - fogják a kezemet. Itt, most, valahonnét odaátról. Nyilván Anyám elsőként, de barátok is vannak köztük. Ha ezt nem érezném, nem tudnék, nem mernék bármire is vállalkozni.
Fura módon maga most olyan dolgokat szed ki belőlem, maga meg Ács Klára, amiket soha az életben meg nem fogalmaztam volna.
Amit elmondtam, az valószínűleg az emberiség őskorától kezdve mindig is motoszkált az emberekben. Nem véletlen, hogy a vallások történetén mint vörös vonal húzódik végig a dualizmus is, a lélekvándorlás hite is.
Mint ahogy nem véletlen a predestináció tana sem, mert az is benne él az emberi lélekben. Nem véletlen az agnoszticizmus és a gnoszticizmus ellentéte, ami szintén. Valószínűleg mind a három vagy mind a négy fogalom egyszerre él mindaqnnyiunkban, mert ezek a fél és nemlét alapkategóriáival kapcsolatos őssejtések. Hogy melyik élethelyzetben mi kerül felül, azt nem tudom. Hogy a közéleti emberben más, és a nagyon intuitív és sprituális emberben más kerül fölül, hogy a nagyon erős morális giény megint csak mást hív életre, az biztos.
Azt nem mondanám, hogy ebben vagy abban hiszek, hogy mindez dogmaként értelmezendő. De a hit feltehetően - morális rendező elvként, afféle lecövekelt útjelzőként segít eligazodnom a világmindenségben.
- A öldszinten, a nagy tárgyalóterem faán láttam Bernáth Aurél egyik csodaszép tájképét. Ő rja napjójában a vallásról: "Amit a vallás akar, s amivé nevelni tudna, az bennem megvan, tehát nem szükséges vallásosnak lennem." Szabad megkérdeznem, Ön hogyan gondolkodik a vallásról?
Egész létemet meghatározza a kereszténységem. De nyilvánvalóan, másként határozza meg az embert a kereszténysége, ha mozgalmi ember, s megint másként, ha morális közelítést keres. nem hiszem, hogy a hitem dogmatikus és kizáró jellegű volna, vagy mai állapotában kifejezetten egy felekezethez kötne. Mondjak valami mulatságosat? Mit szól hozzá, hogy ha felekezeti hovatartozásomra kérdezne rá, és én ezt mondanám, hogy valdens vagyok.
Látom, elkerekedett a szeme. Elárulom, témaként találkoztam velük először, s nagyon megszerettem őket. Azután, hogy Illyés leírtaa, elírta előlem a katárokat.
- A Tisztákra gondol?
Igen. És én, a jámbor protestáns valdens- eretnekekre fanyalodtam. Személyesen 1986-ban találkoztam velük először New Yorkban. A 42-ik utcában van a templomuk, és ma is kapom az értesítőjüket, és a testvésrük vagyok. Nem hiszem, hogy 1401 óta akadna Magyarországon ember, akinek egy pillanatig is eszébe jutott, hogy ő valdens-eretnek.
- Érdekes találkozás, érdekes kapcsolat. Ha jól tudom, Olaszországban a piemonti hegyekben is vannak még valdens közösségek.
Néhány szót még a hitről úgy általában. A hit ősélmény. Még abban sem vagyok biztos, hogy emberré válásunk előtt, az ember előtti korunkban ne létezett volna. A rajtunk korlátlanul uralkodó természet világával szembesültünk anélkül, hogy szavakban meg tudtuk volna fogalmazni. Az élménynek léteznie kellett, különben nem született volna ősmítosz és nem keletkezett volna mitológia. Mint ahogy valószínűleg nem emlékeznénk a sárkányokra sem, márpedig emlékezünk. A sárkányok kihalása és az ember között évmillió telt el. Ez a sejt ősemlékezete.
- Ön római katolikus. A szertartások jelentenek Önnek valamit?
Át tudom élni a szentmise áldozatélményét. Át tudom élni az ünnepet. De nem az ünnepből és nem a szertartásból épül fel az élmény.
- Négy olyan személy nevét kellett a sémában leírnia, akikhez szoros érzelmi szálak fűzik. Az első Zsuzsa, a felesége. Róla, Zsuzsáról azt állítja Ács Klára, hogy nagyon öntudatos. Egyetért ezzel?
Nem ez a jellemző. Leéltünk együtt negyvenhárom évet, és tizenöt éves kora óta ismerjük egymást. Ha egyetlen jelzővel kéne jellemeznem, nem ezzel tenném.
- Szívesen hallgatnám még az írásairól. Mikor is kezdett írni?
Egészen korán, kamaszkoromban. írtam verseket is. Bár ne írtam volna, mert nem voltak igazán jók. Hogy az írás az én esetemben egy íráskészséggel megáldott, sok mindent átélt ember természetes megnyilvánulása-e vagy olyan művészi igény, ami a valóságot formálja, azt nem én vagyok hivatott megmonani. Egyben teljesen biztos vagyok: nyoma sincs bennem zsenialitásnak. Ne értsen félre! Valaki lehet nagyon rossz író és zseniális, vagy akár a fordítottja. Babits nem volt zseniális, de nagy író volt.
Amit eddig csináltam, az talán nem ízlésficam, s meglehetősen tömör kifejezése valaminek, amit vagy érdemes végiggondolni, vagy sem. szeretném hnni, hogy valami, ami hitelt érdemel.
Én még abban a "szerencsés" helyzetben is vagyok, hogy minden írásom - a Média kivételével, ami megírása után fél évre színpadra került - messze a fogantatási ideje után, tehát akkor került közönség elé, amikor már közvetlen aktualitását elvesztette.
A Mérleg megjelenése például három évet késett megírásának idejéhez képest, amikor mondanivalója izgalmat keltett volna.
ilyenkor az ember nagyon furcsa helyzetben van. Megéli-e, hogy a műve túlélte a születése korát, van-e anni pluszmondanivalója, hogy hatni tud később is, vagy sem?
a jelen helyzetem íróként megint csak teljesen skizopren, mert képtelen vagyok elválasztani a közjogi méltóságomtól. És sajnos nemcsak én, hanem a kritika s a közönség sem képes rá. Ennek következtében nem tudom, hogy az egyéb irányú szeretet vagy ennek épp az ellenkezője mennit ad hozzá írásom értékéhez, vagy mennyit vesz el belőle. Hogyha bemutatják vagy olvassák, mennyi a kiváncsiság és mennyi a hízelgés például a kritika esetében. vagy épp mennyi a politikai ellenérzés.
A külső körülmények teljesen lehetetlenné teszik számomra, hogy a magam írói tevékenységét másként értékeljem, mint hogy én megtettem, ami tőlem tellett. Persze, ezmegint morális értékelés, és nem esztétikai.
- Nehéz helyzet. Az idő adja meg a választ.
Orbán Ottónak volt egy zseniális mondás, ami, azt hiszem, egyszer s mindenkorra érvényes: "Ha nem vagy világhírú, ne izgasson, mert nem te tehetszróla. Ha világhírű vagy, ne légy büszke, mert nem te tehetsz róla."
- Ennek a játéknak nincsenek szabályai.
Talán a történelmi pillanatnak kell összetalálkoznia az ember írásával.
"Rosszkedvünk telét" éljük, s a következő év várhatóan még nehezebb lesz. Szükség van az Ön kiegyenlítő szerepére, embercentrikus politizálására.
Nem vaegyok egészen biztos benne, hogy rosszkedvünk nem indokolatlanul nagy-e. Ha egy kicsit is kívülről nézem az országot - az utóbbi időben volt rá módom - mondjam azt, hogy optimistábbnak kéne lennem, mint amilyen, ösztönösen, ebben a környezetben vagyok?
Vegyük csak a szubkulturális eltéréseket. Egy amerikai, teszem azt, pocsékul érzi magát, mint a kutya a kútban, de ha megkérdezik tőle, hogy van, ó pompásan - mondja, mert egyszerűen illetlenség nem jól éreznie magát.
A "gondolkodj pozitívan2 elve beleépült az amerikai életmódba. Az ember egyszerűen nem mer más lenni, mint optimista. De Magyarországon csak próbáljon meg optimistának mutatkozni! Oly mértékben illelen, hogy ha azt mondja, jól érzi magát, azt hiszik, hogy legalábbis sikkasztott. Ha nem próbálja túldobni a másikat panasz dolgában, az gyanús.
- Meg kéne próbálnunk végre, hogy normális körérzetet teremtsünk önmagunknak. Befejezésül megkérném Önt, mondja el, ami még eszébe jut az analízisről, összegezésképpen.
A jellemzésemben valami különös kettősséget, mérlegszerkezetet érzek. Hogy ilyen is vagyok, olyan is, és a kettő kiegyenlítődik. Fura dolog ez, mert én azt hiszem, a börtönt azért tűrtem jól, mert valahol az introvertált és extrovertált tipus között állok. Ha felültem a felső ágyra és behúzódtam a sarokba, el tudtam zárkózni az egész világ elől. Ugyanakkor képes voltam simán együtt élni egy zárkában olyasvalakivel is, aki korántsem volt a kedvemre való.
Ez a mérlegszerűség az egész életemben megmutatkozik. Lám: hiú, de szerény is. Úgy is lehet mondani, hogy se ilyen, se olyan, de továbbmegyek. Rajzoljon egy egyenest, s az egyik végére írja oda, hogy "nőiesség", a másik végére, hogy "férfiasság". Akár innét, akár onnét közelít az egyenes középpontjához, annál közelebb jut az "ember" fogalmához, és annál kevésbé jellemző a nemi jelleg.
Én, azt hiszem, valahol a középpont közelében helyezkedem el a férfiasság oldalán. Aki nem szégyenli az érzelmeit, legalábbis maga előtt nem, és nyugodtan mert meghatódni. Férfi létemre még feministának lenni és esetenként a nőknek adni igazat is merészel. Aki férfi, de a legjobb barátai mindig nők voltak. Aki soha nem igényelte, hogy mestere legyen és fölnézzen rá, s kötődései ilyen szempontból mindenkitől taszították.
S még sok más efféle. Ahogyan Ács Klára olyan pontosan felrajzolta.
- Elnök úr! Szeretném még egyszer megköszönni Önnek, hogy kevés szabad idejében, a pihenőidejében beszélgetett velem. Bevallom, kicsit furdall a lelkiismeret. Tudom - hosszú idő után először -, most adódott néhány napja a lazításra. Ács Klára már októberben aggódott: "Kérem, fogadja meg a tanácsom, minimum tíz napra vonuljon el pihenni! Nagyon fontos lenne."
Még egy pillantás a lépcsőfordulóban Göncz Árpád egyik kedvencére, Barcsay mester remekére, s máris a kertben vagyok. Korcsolyapályává változott a világ! Napközben zuhogott az eső, mintha dézsából öntenék. Estére visszajött a tél... Mintha tojásokon lépkednék, szinte araszolva közelítem meg a kocsit.... Sikerül elvágódás nélkül megúsznom. Visszanézek.
Az elnöki rezidencia eltűnt a rejtélyesen gomolygó ködben. A vattafehér reménytelenségből csupán - a bejárat sárgán szikrázó villanyfényében - Göncz Árpád búcsúzó arca sugárzik melegen.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: A lélek rajza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-09-11 10:59:38, vasárnap
|
| |
| |
Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató
Analízis
Erős tehetség (öröklött) jelét látom.
Tehetsége fizikai és pszichikai is...
Hadakozó tipus, nem megalkuvó ember.
Szókimondó, fejjel megy neki a falnak! (Sok bajt okozott már ezzel magának...)
Sokkal jobban vonzódik az úgynevezett "primitív2 emberekhez, mint a kifinomult, rafinált entellektuelekhez.
A természetben érzi jól magát, nem az emberek között. Ő maga nagyon intelligens, de nem elég kultúrált, nem elég művelt. Ki szeretne törni egy körből.
Erősen hangulatember, szeszélyes.
Erős kritikai érzéke van, ha kritizál, nem válogatja meg a szavait.
Sok mindent sokkal simábban el lehetne intézni, de ő akkor is bonyolítja, ha semmi szükség rá. Erre mondják: "nehéz ember".
Sok benne a "nyers" gesztus. Nagy csalódások érték, palástolja érzékenységét. Szíve van.
Keresi a melegséget, a szeretetet. Szeretetéhség van benne! Szeretne sok szeretetet adni és kapni.
Tud néha hallatnanul szívélyes és kitárulkozó is lenni. Hallatlanul segítőkész is, mert túlságosan jóhiszemű.
Nem tudom, mivel foglalkozik, de hallatlanul jó a formaérzéke bizonyos dolgokkal kapcsolatban.
Csak akkor áll ki a "porondra", ha úgy érzi, érdemes. Pedig nagy benne a szereplési vágy...
Keresi a különleges, a kifejező színeket, formákat, mozdulatokat.
A ritmus, a zene fontos számára. Igen, a zenéhez erősen köze van...
Jó a szókincse, beszédkészsége is, jól modulálja a hangját.
A groteszkhez is nagy érzéke van...
Hallatlanul egocentrikus! Tévedés ne legyen, nem egoista, nem önző, az más fogalom!
Valahogy megjelenésében is extravagáns...
Furcsa. Rendszertelen és rendetlen, dekoncentrált - ezt látom -, pedig az erős koncentrációs készség nyomai is megvannak az írásában.
Inkább középkorú, mint idős - nagy az energiája.
Idegállapota és kedélye erősen változó, hullámzó.
Amilyen könnyen sír, olyan könnyen nevet is...Hisztériás férfinak gondolom. (Elnézést a kifejezésért.)
Ha nem kapja meg a saját mércéje szerint őt megillető elismerést, nagyon elkeseredik...
Egészség: Egészen ifjú korában lábával történt valami, ami nem természetes. Bizonyosfajta gyulladásoka hajlamos. Valami nincs rendben a szívével. Nézesse meg.
Gondolkodtam, hogy kimondjam-e, de meg kell kérdeznem: Miért gondol olyan sokat a halálra? (Kora és egészségi állapota ezt egyáltalán nem indokolja.)
Kacérkodik a halállal...
Születésével kapcsolatban - mondhatnám a nemzése körül - valami rendhagyó történt. Valami különleges. Esetleg törvénytelen gyerek?
Fülop Viktor
A hatvanas évek elején, tinédszerfejjel láttam először Bartók remekművét A csodálatos mandarint az Operaházban. Ez az elóadás fordulópont volt az életemben. Lenyűgözött, felkavart, magával ragadott, maga volt a csoda!
A "Mandarin" ül itt velem szemben most is.
Életről, munkáról, etikáról beszélgetünk a pszichografológiai elemzés kapcsán. Először arról, mennyire érzi jól magát a természetben, s az emberek között pedig mennyire nem?
Egy konkrét válaszban mindig egy kis analizálás is benne van. De nem szeretnék tudálékos lenni. Mindez attól is függ, hogy mennyire természeti az a környezet, amit az embeerek hoznak létre. Itt most nem épületre, házra gondolok, hanem ember és ember közötti viszonylatra. Adott esetben - ha ez művi - jobban érzem magam a természetben. De mit is értünk természeten? Ha a virágot, a vakondtúrást meg a fákat értem természet alatt, s vele együtt a bogarakat, madarakat, ilyen értelemben a natúrát, az pontosan ugyanúgy élő világ... Ha én hozzányúlok ismeretlenül, az ugyanúgy visszaüt, visszacsap, ha visszaélek vele. Ha a természetben vagyok, az úgynevezett kötöttségeimből kerülök ki, és annak a súlyát, lehatároltságát nem érzem. Jól érzem magam. Bizonyos terhektől akkor megszabadulok. Azt hiszem, mindenki így van vele.
Hogy az emberek között hogy érzem magam, az attól függ, hogy az a közösség mennyire van eldeformálódva. Munkahelyről beszélek, ahol aki nem vándormadár, hosszú évtizedekig egy helyben van.
Jó, én speciális helyzetben vagyok. Nekem más munkahelyem nem volt. Bekerültem hét-nyolc éves koromban az Operába, azóta ott vagyok. Így vay úgy, de ott vagyok...
Minden szakma és minden együttes rettenetesen zárt közösség, hacsak az együttes nem átjáróház! Nem fizikailag éértem - hogy a tagság állandó -, hanem pszichikailag. Mert va például, aki ugyan húsz éve tag, de úgy kezeli az egészet, mint egy átjáróházat.
A zárt szakmai adottságok miatt rettenetesen deformálódhat ez a balettközösség. A szellemiségtől függ. Mi az a szellemiség? Szaavk, szavak. Nesze semmi, fogad meg jól. Nehéz megmondani. Mindenki azt gondol, érez bele, amit akar. Pontosan szeretném ennek a tartalmi részét megfogalmazni.
a művészetben - régi közhely, tudom - ne önmagamat tiszteljem és helyezzem piedesztálra, hanem az érzést, az emberi kapcsolatokat, gondolatokat, jellemeket, szituációkat. Ha ez deformálódik, abban a pillanatban deformálódik az egész!
Kitenyésztett világ jön létre. Lehet nagystílű, színes, de mint a szecesszió, művi, túldíszített. Szemüvegen át nézi a világot. Ne értsen félre, nem a naturalizmus kell, de egy realizmus kell.
- Pontosan értem, mire gondol! Ön, aki klasszikus, és romantikus balettek hős szerepeit is végigtáncolta, sohasem ment el a túlzott érzelmesség, a túldekorálás irányába. Gondolok itt például a Csongor és Tündére vagy a Bahcsiszeráji szökőkútra, s Albert szerepére a Giselle-ben.
Mesterséges környezet teremtődiks, ami ezt a hibrid létet létrehozza.
a hibrid nem életképes. Életképes az, ami - saját törvényei szerint - önmagát fönntartja.
Ha a köössgben alakul ki ilyen tenyészet, az már nem természetes. Nagyon, nagyon nem szeretem, nem is ez a jó szó Nem érzem benne jól magam. arról már nemis beszélve, hogy ez a hibrid lét mennyire deformálja a gyerekeket is, akik ebbe nőnek bele. Leszűkíti őket.
Konkréten operáról, balettról beszélünk. Azt mondják, a táncművészet, a balett, fenimin. És ez igaz Nahát ezért ez egy gyilkos dolog. Bizonyos szempontból a balettnek tulajdonképpen önmaga az ember, az ember teste a táryga és eszköze. Eztál narcisztikus hajlamot fejleszt ki. Ezzel mindent megmondtam. Természetes folyamat. Ha valakiben benne van, s ez adott esetben benne van egy kamaszodó gyerekben. Belenéz a tükörbe, fölfedezi önmagát. Fölfedezi másnak a szépségét, kisugárzását, fölfedezi, hogy ő hogy reagál erre. Ismeretlen még önmaga számára is ez az érzés. Nap mint nap, minden oldalról, minden irányból, tükörben látja magát.
Ha ezt jó irányba vezetik, tulajdonképpen kialakul a személyiségtudata. Azonosul. A gyereknek ilyen értelemben megszűnik a személytelensége, és koncentrálódik önmagára! Avval helyettesítődik ez a narcisztikus hajlam, hogy gondolatokat, érzéseket kell visszatükröznöm. Ha narcisztikus dolgot kell visszatükrözni, akkor is tükör vagyok. A szervezetem, a testem, az adottságaim által, a magam mdján, a magam személyiségével közvetítek. A magam szűrőjén közvetítem a gondolatokat, az érzéseket.
- Érdekelne, hogy Ön hogyan élte meg ezeket a dolgokat hét-nyolc éves fejjel? Azt sem tudom, önként ment el balettet tanulni, vagy küldték, vitték? Volt kedve hozzá?
Nem. Annyira nem, hogy én tizenhat éves koromban ott akartam hagyni.
- Hogy kezdődött?
Volt egy nagynéném. Benne voltak ki nem élt adottságok, hajlamok. Erős érzék volt benne a művészeti dolgok iránt. Citerázott. Írogatott. Nem azt mondom, hogy írt. A gondolatait lejegyezte.
- Önkifejezési vágy volt benne.
Igen. És amit az életbennem tudott megvalósítani, ami neki nem jutott, velünk akarta valóra váltani. Nővérem is van, ő került először a színházba. Neki aztán másképp alakult az élete. És engem is betettek.
- Az adottság, gondolom, azért megvolt? Mozgékony, izgő-mozgó gyerek volt?
Igen. Fára másztam, ha volt a közelben. A szekrény tetejére is szerettem felmászni. Akkor én ott elvoltam. Bicskát, ollót, papírt, ceruzát vittem föl magamnak. Fölmásztam, s megszűnt a világ. Fúrtam, faragtam, rajzoltam.
Aztán, amikor néha falura lementünk, elmentem a parasztbácsival szántani. Büszke voltam, amikor hatéves koromban odaadta az ekét.
- Mesélne még a családi környezetről, az otthonról?
Nálunk nem volt otthon a családban különösebb erkölcsi nevelés. Azt hiszem, nem voltam sem jól, sem rosszul nevelt gyerek. Az apám BEsZkárT-nál dolgozott, buszsofőr volt. Nem volt munkás, de kispolgár sem. Nem volt polgári mentalitása, nem járt sörözni sem. Nagyon szeretett sportolni, hobbiból. Faragott. Ilyen értelemben naturálisabb életet élt. Olvasott is. Nem volt könyvtárunk, de volt jó pár könyvünk.
- Édesanyja otthon volt? "Háztartásbeli"?
Édesanyám a gyerekeket nevelte. Majdnem vak volt. Gyerekkorában valami belement a szemébe. Viszont csodálatos belső látással rendelkezett. Sok szeretetet adott nekünk. Szeretet volt otthon, gondosság volt, és szegénység. De nem a szegénység volt a lényeg, hanem a szeretet. Meghitt létkörben nőttem föl. Azt éreztem, ha anyám valamit pontosan, szépen csinál, azt nekem is úgy kell.
Kinn laktunk az Üllői úton, a városi házakban. Vele szemben sínek túloldalán a Mária-Valéria-telep! az iszonyat volt. A város alja - börtöntöltelékek, csavargók, munkanélküliek - az elesettség koncentrált nyomorúsága.
- Az alapozást - hál'istennek - nem ez a szomszédság adta, hanem a családi légkör. A balettre visszatérve. Ott tartottunk, hogy tizenhat éves korában ott akarta hagyni.
Igen. Szégyelltem. Kérdeztek, hová jársz, kisfiam, iskolába, Az Operába, mondtam, Mit csinálsz ott? balettnövendék vagyok. Rám néztek. Egyértelmű volt, mit gondolnak.
- Ezt nemcsak visszanézve látja így?
Nem, nem. Akkor is így éreztem, most is vissza tudom idézni ezt a szégyent. Felnőtt fejjel ki is mondom. Ez homoszexuális világ volt. Egészségtelen. Nem azért egészségtelen vagy abnormális, mert valaki ilyen beállítottságú. Adott essetben nekik ez a normális. Önmaga számára ugyanolyan természetes. De amikor ez előnyt, elvárást jelent, na, akor álljunk meg egy kicsit! Akkor, ilyen értelemben, latens módon már ez válik valamilyen elvárássá, ami benne van a levegőben. Itt jön a bezártság, amiről beszéltem. Deformálja az egészet, az embert. Ez szörnyű! Mi közöm nekem ehhez?
- Az Operából való eljövetelének - úgy tudom - ilyan okai is voltak. Beszélgessünk egy kicsit bővebben a konfliktusokról.
Kategorikusan fogalmazva: a táncművészet, a balett, megfoghatatlan. Mérhetetlen. Illékony. Amint az ember csinálja, abban a pillanatban már meg is szűnt. Örökös átmenet. Olyan, mint a zene. Az ember érzi, tudja, hogyan kell, mi a hamis, mi a jó. Némelykor tanítani is lehet. Mesterség is. És aki ismeri, tudja a szakmát, az mérni is tudja.
Aki tanít, annak azt is tudnia kell, hogy amit ő mutat, mond és korrigál, az a növendék bőrére megy. Annak a konzekvenciáit az viseli, nem én. A felelősség az enyém, a másiknak a kínján. És annak az embernek, a "növendéknek" ott, este, a színpadon a lehető legkisebb erőfeszítéssel kell - képességeihez mérten - a legnagyobb eredményt produkálnia.
Nem vagyok beképzelt, én tudom, amit tudok. Nemcsak beszélni, de odameni és megmutatni, hogy ne így, hanem úgy. Az okokat és a miérteket. Ha már táncos, gondolkodjon is. Mert a balett művészet is. Mindezt direktben, nem a háta mögött. Ebből aztán kicsinyes hatalmi kérdések, mnőségi differenciák keletkeztek. Ezen én kívül vagyok, mert engem a hatalom sem anyagi, sem presztizsokokból nem izgatott, nem érdekelt.
Így kezdődött, ez volt az alap. Aztán ez sok mindennel színeződött, fűszereződött. Ehhez hozzájöttek személyi dolgok. "Nem állok be a sorba, nem idomulok." Nem lehetett mint balettmestert megvenni. Szóbeli feddéseket kaptam, például: a növendékeket sz embehelyezem a balettintézet tanári karával. Másként tanítok s a többi.
- Ha jól tudom. Önnek nem adták mindezt írásban, de a minisztériumnak jelentették.
Igen. És ez ma is kompromittáló, amit soha nem lehet megbocsátani nekem. Nem tudok mit kezdeni mások mentalitásával. Én is beszélhetek, de csak a cselekedeteimmel igazolhatom magam. Én a munkámat végeztem. A magam erkölcsi mércéje szerint viselkedem másokkal szemben. Nem voltam hajlandó olyan eszközöket használni, amelyekkel megvédhettem volna magam. Ha egy közözsséget megnézek, annak a minősége, mentalitása, pszichológiai beállítottsága, reflexei egy az egyben tükrözik és minőstik is azt a pár vezetőt, akik meghatározzák a dolgokat. Mindig fejétől bűzlik a hal.
Exponált helyen voltam, exponált személy voltam. Elggé fönt, és eléggé tisztességes ahhoz, hogy sem politikailag, sem erkölcsileg nem lehetett hozzám nyúlni.
Doldoztam, nem vettem részt a politikában, egyebekben. Ötvennyolc-ötvenkilencben kezdtem igazán kilógni a sorból, amikor a latanseket is bevonták a soraikba. Beállították az egészséges, jó tartású együttes helyére a maguk színvonalát, a maguk "értékét". Személyemre vonatkoztatva politikai és antiszemita színezetet is adtak az ellentéteknek. Szomorú volt az egész cirkusz, a megszégyenítő vizsgálatok. Undorító.
Ha valaki, bárki - lehet az zsidó, hottentotta, vagy akár kínai is - übermenschi szituációt teremt, a helyzetéből pluszjogokat formál, az a köösség szempontjából is bűn. Tudom, hogyha alapvető dolgokbannem alkuszom, az körülbelül ide vezet...Ha én most olyan lennék, mint akik engem támadtak, azt kívánnám, éljenek olyan életet, amilyet nekem teremtettek 1975 óta.
- Ön nyugdíjban van, vagy tagja az Operaháznak?
Én a színháztól kapom a fizetésemet. Felajánlottam a színháznak háromszor is, hogy elmegyek nyugdíjba - negyedszerre Mihály Andrásnak -, csak egyet kérek. Írjátok le, nekem miért nincs helyem az Operaház tagjai között. Azok után, amit csináltam, aki vagyok. Bármit írhattok bele, de írjátok le. Aztán eltépjük, és távozom. Ez nem történt meg.
- Az Operaházból való távozása után jó pár évet eltöltött Győrben.
Győrbe én munkáért mentem le, nem anyagi egzisztenciáért, mert amit kerestem, az a "különélésre" fordítódott. Én nagyon szerényen élek. A társadalmi élet vagy bárokban ülni, ez soha nem vonzott, de nem is engedhettem meg magamnak. Ez, ha jól emlékszem, összesen négy szezon olt. Munkáva hívott Iván. Nehéz, küzdelmes és szép volt. Köszönöm mindannyiuknak, az újabb közösségi létet.
-A győri társulat vígszínházi vendégjátéka alkalmával döntött úgy Kardos Ferenc filmrendező, hogy Zrínyi alakjának eljátszására önt kéri fel a filmjéhez Szerette csinálni?
Nem. Más szakma. Más hozzáállást kíván. Meg kell tanulni, bele kell szokni. Abszolút tárgynak - nem eszköznek, tárgynak - éreztem magama. Tudom, ez ott természetes. Szituációt, embert egyformán használnak. A lényeg, elsődlegesen, a látvány dramaturgiája. Ismétlem, más mesterség, a film és más a balett. Az előbbi nekem nem megy! A színészet és a szövegmondás, a beszéd!
- A hosszú monológok profi színésznek is gondot okozhatnak.
Iszonyat! A színésznek be van állva az agya a szövegre. De nekem? Elsődlegesen a saját magam gátlásai. Amikor az ember azt hiszi, hogy természetes, akkor használhatatlan.
- Színpadi színésznek is furcsa elősör kamera előtt játszani, hát még egy táncosnak.
Nem vágytam erre. Több hétig ment a rábeszélés, a próbák. Ma sem értem, miért engedtem.
-Gondolom, egy művészt mindig izgat az újszerű, a másféle megmérettetés.
Adott esetben már ne is a szövegmondás zavart igazán - kínlódás, raccsolás -, hanem hogy mint "tárgyat" sem használtak - úgy érzem - megfelelően. Illusztratív volt az egész. S úristen, mennyi pénz!
- Beszélgetésünk közben egyre többet gondoltam arra, Ön, aki ennyi mindent tud a balettszakmáról, ennire jó a kritikai érzéke, miért nem csinál magán-mesteriskolát, balettkurzust? Ma már lenne erre lehetőség.
Azért, hogy éna hivatásomat csinálhassam, nem használom ki a társadalmi lehetőségét, hogy balettre oktassam a gyerekeket. Félrevezetném őket, mert nem tudom adott esetben odáig vinni őket, hogy elvégezzék a főiskolát. Én nem adhatok nekik diplomát, csak a főiskola.
- Nem értem. Gomba módra indulnak a színész-magániskolák. A balett területén nincs erre lehetőség?
Próbáltam. Ugyanabba ütközöm, mint az Operában. És még egy: ha mondjuk néptáncot tanul egy tehetséges gyerek és abbahagyja, akkor a tanított anyag játékossága miatt egészen más, mintha a balettből kiteszik kés nem folytathatja. Ez egy törés! Ezt én nemcsinálom. Mi mindent fűznek a baletthez az emberek: színpad, tükör, fény, csillogás. Hivatás nekem is, a gyereknek is, és annak az intézménynek is. Csak így lehet csinálni.
Nem arrólvan szó, hogy erkölcsileg fel vagyok mentve, ha állami iskolában tanítok. Más a perspektíva. Más a tartalmi része. Én nem vagyok maszek.
- Hogyan él mostanában? Mivel telnek a napjai?
Itt élek a feleségemmel és a fiammal ebben a belvárosi lakásban. Még egy darab telkem sins hogy ott legalább kapálhatnék. Nincs autóm sem, hogy kimozdulhatnék a szabadba. Elfoglalom magam evvel-avval. Olvasok, varrok, hímzek. Csináltam csillárt, asztalterítőt. Ideig-óráig lekötnek, de úgy gondolom, nem ez a dolgom.
- Hogyan gondol most az Operára? Jobb lett volna tizenhat éves korában abbahagyni az egészet? Vagy megérte?
Amikor végül is nem tudtam otthagyni a színházat tizenöt-tizenhat éves kromban, abban a pillanatban azt mondtam, úgy látszik, itt a helyem, ezt kell végigcsinálnom. Hogy nem tudtam az említett dolgokhoz asszimilálódni, azonosulni, az már az én sorsom. Nem idomultam, nem simultam bele. Ez pozitív is, negítív is. Mindig egy kicsit kívül - fölül? - voltam. Ahol tehettem, magatartással, egy kis gesztussal, példvával érzékeltettem is.
-- A Nádasival, Harangozó Gyulával eltöltött időszak, az szép volt, ugye?
Igen, Gyuszinak minden balettjét - a kartól a főszerepekig - végigtáncoltam. A Keszkenőt, a Mandarint és a Fából faragottat különösen szerettem. Nádasi mesternek és Gyuszinak a művészete nem "legyőzölt", nem művi világ volt. Jól éreztem magam benne. Mint művészi tevékenység - ami a személyiséget is formálja -, nem deformatív módon jelentkezett.
- A későbbi munka nélkül eltöltött évekért mi lehet az elégtétel?
Nincs elégtétel!Elmulasztott dolgokért, megtagadott dolgokért nincs elégtétel. Az én életemben - természetesen - nem közömbös. Ez már az én adósságom. Nincs megoldás. Tudja, amit elvettek tőlem, az nemcsak az enyém volt, az övéké is lehetett volna. Ezen kívül az Operától - ideális értelemben - én szépet kaptam. Nekem az életem ott zajlott. Bizonyos érték letéteményese ez a színház, amibe beletartozom én is. Ennek az országnak egy Operaháza van. Belém oltódott - ne tudom, miért -, a Magyar Állami operaház. Ennek a tagja vagyok, amíg élek. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A lélek rajza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-09-08 17:52:35, csütörtök
|
| |
| |
Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató
Analízis
Furcsán különleges ember!
Nincs eléggé szilárd talaj a lába alatt, nincs elég stabilitása!
Familiája visszahúzza a földre, pedig transzcendens erő van benne! De: Ez a kettősség nem engedi kibontakozni!
Nagyon érzékeny, nagyon intuitív ember. Intelligensebb, mint amilyen okos...
Vonzódik mindenhez, amiben szellemiség, érzés van. Valami kényszer van benne, hogy végigcsinálja, amit elkezdett...
Hit is van benne, de bele is lovalja magát, és a helyzete is belekényszeríti!
Nagyon tud szenvedni! (Túlzott is az átélésekben.)
Szomorú! Hitében ki akar tartani, de rosszak a tapasztalatai!
Inkább elméleti, mint gyakorlati ember. De: intuciói révén találékony gyakorlati területen is.
Egészség: Fáradékony. Vérszegény? Biológiailag nincs elég ereje! Vérképe nincs rendben! Nézesse meg! Fáradtsága miatt halogat dolgokat - nem megbízhatatlanságból.
Fizikailag és idegileg is fáardt.
Zsófi - mi van a gerincével?
Kati - terefere jut róla az eszembe.
Magdi- igyakszik jól állni a lábán.
Egely György
A budakeszi kis ház csendjében már nyugodtan beszélgethetünk Egely Györggyel. A két tüneményes, virgonc kislányt, Katit és Zsófit nemrég dugták ágyba - nagy rábeszélések után - délutáni pihenésre. Magdi, a felesége, a szomszéd szobában ül az ágyuk mellett, mesél, álomba ringatja őket. Itt a grafológia, az elemzés a téma.
- Mi az első benyomásod Ács Klára analízisét kézbe véve?
Általában helyesnek tartom. Van, ami azért pontosításra szorul. Foglalkozási betegségem, hogy szeretem a pontos definíciókat. Transzcendencia alatt általában azt értjük, ha misztikus és megfoghatatlan dolgot keres valaki. Én, azt hiszem, ennek az ellenkezője vagyok. A megfoghatót, leírhatót, megfigyelhetőt, a mérhetőt keresem és szeretném utolérni.
- Összeségében fedi a személyiségedet az analízis?
Igen.
- A grafológiáról, a psz ichografológiáról mit tudsz, mi a véleményed?
Azt hiszem, az a tisztességet, hogyha megmondom, semmit sem tudok róla. Sosem próbáltam. Nagyon érdekes lenne, ha kiderülne, hogy igaz. Azt kell mondanom: a puding próbája az evés. Nézzük meg, hogy bejön-e. Hallottam már róla jót és rosszat is. De maga a módszer elképzelhető, hogy működik. Nagyon függ attól, hogy ki csinálja.
- Mint minden.
Talán több benne a művészet, mint az egzaktság. Ugyanúgy, mint a pszichológia és a belgyógyászat. Mint a kettőhöz nagyfokú empátiás készség kell. Én olyan dolgokkal foglalkozom most, amelyek csak részben érintik a pszichológiát.
- "Furcsán különleges ember" - ez az első megállapítás az analízisben.
Azok a jelenségek, amik engem érdekelnek, kivétel nélkül kivételes jelenségek. Tehát ritkán fordulnak elő. Kevés ember figyelte meg őket. És pont emiatt rendkívül szokatlan és bizarr tulajdonságaik vannak ezeknek a jelenségeknek. De hát azt kell erről mondanom, hogy nemcsak annyi az élet, amennyit nap, mint nap megtapasztalunk, hanem ennél sokkal-sokkal gazdagabb. És engem történetesen ezek a dolgok nagyon érdekelnek.
- S ez mióta van így?
Azt hiszem, gyermekkoromtól kezdve. Nagyon sok Verne-könyvet olvastam, és mindig érdekteltek a távoli, a messzi,a hihetetlennek tűnő dolgok. És azok a merészen gondolkodó és cselekvő emberek, akikkel egy ilyen ifjúsági regényben meg lehet ismerkedni.
- Miért műszaki pályára mentél?
Én nagyon örülök, hogy műszaki pályára mentem, mert ez a két lábbal a földön álló stílus kell ahhoz, ami engem érdekel és máshogy nem is szabad megközelíteni ezt a területet.
Ha én történetesen jogász lettem volna, vagy magyar-történelem szakos tanár, akkor soha, semmilyen eredményt sem tudtam volna itt elérni. Úgy gondolom - ezeket a jelenségeket csak nagyon reális embereknek szabad vizsgálni, akiket semmiféle előítélet nem köt.
- Nem viszik vakvágányra az érzelmeik, a fantáziájuk?
Pontosan. Itt rendkívül józannak és hétköznapi embernek kell lenni ahhoz, hogy az ember a realitsérzékét meg tudja tartani, és ne menjen el az erdőbe. Annyiszor láttam ezt már a tudománytörténetben.
A másik dolog, hogy más a mérnöki mentalitás, mint például a fizikusi. A fizikusok általában elméleti beállítottságú emberek. A mérnökök pedig gyakorlatiasak. Tehát ha egy mérnök kezd egy problémának a megoldásába, akkor azt mondja: Nézzük, mit tudunk megmérni. Nézzük, mit tudunk meg a jelenségről, és aztán próbáljunk meg összeállítani valamiféle modellt, ami talán nem tökéletes, de működik. A mérnökök hhidakat építettek, házakat építettek, messze azelőtt, hogy valamiféle sejtésük lett volna az anyag szerkezetéről, mibenlétéről. Működő dolgokat tudtak készíteni, gépeket, anélkül, hogy ismerték volna a mélyebb összefüggéseket. Az az elméleti fizikusok dolga, hogy később ezt föltárják. Az első gőzmozdonyok már régen pöfögtek, amikor a termodinamikai törvényeit kezdték tisztázni. Az első villamosok már rég jártak az utcákon, amikor a fizikusok kezdték megérteni, hogy mi az elektromosság legalapvetőbb tulajdonsága.
- Indulás, gyerekkor, környezet. Beszélnél néhány szót erről?
Igen. Mamám pedagógus, édesapám főkönyvelő volt. Mi egy óriási nagy parkban laktunk a Szerencsi Cukorgyár lakótelepén. Ezt a századforduló környékén építették. Az a lakás, amit a szüleim megkaptak, az grót Hatvany lakásának egy darabkája volt. Szétosztották úgy, hogy a fürdőszoba jutott az egyik családnak, a nappali a másik családnak. Nekünk a hálósoba jutott, és még egy. Így, nagy lakásban laktunk, csak olyan furcsában. Ehhez például nem tartozott fürdőszoba. Viszont volt egy hatalmas naegy park, ősfákkal, és akkor még léteztek a régi rózsák... Az egésznek a miliője, az a kedves, nyugodt, napos, barátságos környék, még megvolt. Aztán fokozatosan látam a lepusztulását ennek a világnak, s idővel el is költöztünk onnan.
De ez a környezet, azt hiszem, meghatározó volt életemben. Mármint a gyermekkorban. Tinédszerkoromban, a szokásos és szükségszerű lázadások idején egy kisvárosban, Szerencsen éltem. Talán szellemileg, igazán betű szerint, provinciálisnak lehet nevezni. Ma is, sajnos, még mindig provinciális. S talán ez a nap mint nap látható konzervativizmus és csököttség tüzelt állandóan arra, hogy próbáljak mindig mást és mást keresni, és más lenni, mint a környezet, amelyről nap, mint nap láttam, hogy nem jól működik.
- Hány éves korodig laktatok ott?
A szüleim még most is ott laknak. Én tizennyolc éves koromban jöttem el, amikor kollégiumba kerültem.Mondjuk, egy általános iskolás még nem érzi igazán a világnak a dolgait, de egy középiskolás igen. Akkor számomra az a nagy park volt a világ.
A harmadik nagy periódusom a Műegyetem volt. És tulajdonképpen nemcsak a Műegyetem, nem maga az egetem volt a meghatározó, hanem az a kollégium, az a szellemi közösség, ahol laktunk.
- A Várban?
Nem. Történetesen ez a Petőfi hídnál az ezres kollégium. És itt fordult elő először, hogy olyan emberekkel, srácokkal találkoztam, akk nagyon érdekesek, izgalmasak voltak, rendkívül színes volt a paletta, ilyen a kisvárosban nem létezett.
És talán a legnagyobb hatással az volt rám, hogy egyetemista koromban sokat utaztam hátizsákkal, jártam kétszer a Közel-Keletet és Indiát, jártam sarkkörön túl, szóval állandóan úton voltam. Egyszerűen beteg voltam, ha nem forgott alattam kerék. Gyakorlatilag Törökországtól Nepálig, Indiáig bejártam az összes országot hátizsákkal.
- Hogy bírtad ezt anyagilag?
Nagyon egyszerű Indiában, vagy Ázsiában rendkívül szegény emberek laknak. Tehát az első ndiai utamat, azt hatvan dollárból és ezerötszáz forintból úsztam meg. Persze úgy, hogy Goában, a volt porgutál gyarmaton egy nyugatnémet hippi kirabolt. Elvette az összes pénzemet, még a cipőmet is. Mezíbláb, pénz nélkül ott maradtam India déli részén, s körülbelül egy hónapig, mint egy koldus. Szabályszerűen koldultam.
- Téged is hippivé, koldussá tett azáltak, hogy még a minimális anyagi biztonságtól is megfosztott.
Igen. De ez nagyon érdekes kaland volt. Akkor persze utáltam azt az egész helyzetet. De úgy érzem, szellemi érésemben az az egy hónap koldulás nagyon sokat jelentett... Teljesen magamra voltam utalva, amig előzőleg mindig egyfajta üvegházban, egyfajta biztonságban éltem. Ott, akkor, életemben először, önmagamra voltam utalva, és csakis önmagamra.
- Futkos a hátamon a hideg! Komolyan? Maga az idegen, távoli világ, környezet, s plusz ez a szituáció...
Igen. Előzőleg azért voltak már nekem kemény élményeim, amikor a Közel-Keleten mászkáltam, Libanonban, Szíriában, Jordániában, Törökországban. Nap mint nap találkoztam háborúval. A polgárháború előszele Libanonban akkor már érezhető volt. A húszas éveimnek az elején nagyon érzékeny, nyitott és fogékony voltam erre. Egyedül voltam állandóan.
- Nem egy barátoddal vagy barátokkal utaztál?
Nem. Mindig kerestem, de soha, senki nem vállalkozott arra, hogy hátizsákkal nekivágjon a világnak. Pláne a hetneves évek elején, amikor Magyarország még meglehetősen zárt ország volt. Rám ez a másként gondolkodás, másfajta illatok, ízek és tájak nagy hatással voltak. Meghallgatni mások véleményét is, és rendkívül eltérő véleményekkel. Egyrsészt, ugye, a mi szűk mentalitásunk más, mint egy hívő mohamedán vagy egy hívő drúz, vagy kopt mentalitása. Már ez maga érdekes volt. Aztán India, a maga megint másságával. Óriási élmény volt számomra. Azért meg-megtapasztaltam kemény helyzeteket is. Például az első közelkeleti utam után paratifusz, fertőző májgyulladásjárvány kezdődött, és karanténba kerültem. Öten kerültünk azonos esetek egy szobába, hárman meghaltak közülünk.
Később bizonyos élettapasztalathoz segítettek, bizonyos harci készséghez. Indiában teljesen természetesen a legolcsóbb vonatokon utaztam. Ott jön egy erős ember, fogja magát és lerántja a polcról - mert ilyen polcokon alszanak az emberek - , aki gyengébb, lerugdossa, és ő fekszik a helyére.
Rendkívül nehéz világ. Indiában úgy jutottam föl többször az autóbuszra, hogy keményen kellett harcolni. Az elején, még udvariaskodtam, lemaradtam. Otthon én mindig udvarias vagyok, de ottt .. Ott beleharaptak a kezembe, hogy a busznak a fogyantyúját ne érjem el.
- Nehezen tudom elképzelni rólad, hogy verekszel, de az ember ilyen körülmények között rákényszerül.
Soha nem szoktam csalni, de Indiában például, amikor kiraboltak, megtettem azt, hogy éjszaka felmásztam az autóbusznak a tetejére, megkapaszkodtam és ott potyáztam. Hajnalban leszálltam a buszról és eltűntem. Küzdelem az életben maradásérset. Ez volt számomra. És meg tudom emiatt érteni talán azokat az embereket, azt a néhány milliárdot, akik a népesség nagyobb részét teszik ki a földön.
A későbbiek során nagyon érdekes és fontos volt számomra, hogy Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban dolgozhattam, vagy Japánba látogathattam. Van egy bizonyos kitekintésem a világra. Van némi fogalmam, hogy mit jelent a másként gondolkodás. És úgy érzem, hogy ezek az utak tettek szellemileg edzetté ahhoz, hogy a mostani rögös úton járhassak
- Az első útjaid a keleti utak voltak?
Nem. Az első utak, azok országon belül votak. Utána a kelet-európai szocialista országok jöttek. Két nyarat dolgoztam végig Litvániában. Litvániát, hogy úgy mondjam, második hazámnak érzem. És nagyon érdekes volt számomra közvetlenül megtapasztalni a Szovjetúniót a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején.
Amikor nálunk soha nem lehetett arról hallani, hogy a Szovjetúnióban milyen belső feszültségek, ellentétek vannak, mi azt nap mint nap éreztük. Igen. Mi ott éltünk velük, beszélgettünk. Olyan iskolát sikerült kijárni, amilyet semmiféle társasúttal vagy csoportos úttal nem lehetne. Én mindig a saját bőrömön akaro megtapasztalni a dolgokat.
- Én is ezt a gyakorlatot folytatom. Csak olyan távolságra, mint te, még nem merészkedtem. Csodálom a bátorságod. A kiváncsiság hajtott?
A kiváncsiság. Pusztán az volt az alapmotívum, hogy a földgolyón él vagy 4-5 milliárd ember. Azoknak a nagy része teljesen más, mint mi vagyunk. Milyenek ezek az emberek? Mit esznek, mit isznak, hogy élnek, hogy alszanak. És például paerajelenségrsől nem is hallottam azelőtt. Ott hallottam először arról, hogy másfajta vallások vannak, meg egyáltalán, vannak vallások és azok fontosak lehetnek az ember életében. Teljesen ateista légkörben nevelkedtem, és azért volt számomra érdekes ezekkel a különböző vallásokkal találkozni és különböző mentalitásokat megismerni.
- Eszerint nemcsak az iskolában, otthon sem hallottál ezekről a dolgokról?
Nem volt fontos. Nem volt beszédtéma. Tudtam, hogy vannak templomok, ahol harangoznak, és néha bemennek az öregasszonyok. De a lényegről soha, semmit.
- Ez a fajta hit, ami benned van, nem vallásos hit?
Nem. Teljesen idegen tőlem a megalapozatlan hit. Tehát úgy, hogy valaki valamit mond, és azt automatikusan elfogadni. Ennél idegenebb dolog számomra nem létezik. Mindig csak a megtapasztalt, bizonytott és az igazolt dolgok érdekelnek. Viszont ha személyesen meggyőződöm, akkor kitartok körömszakadtáig. Akkor is, ha ez millió gondot okoz.
- Ugye, azok a dolgok is igazságlehetőségként vetődnek fel, amik először csak hangulatok, érzések? Intuícióra gondolok. Aztán többé-kevésbé igazolódnak, de teljesen ezeket bizonyítani nem lehet.
Ezek nem tények. Sosem tényekként kezeli az ember. Őszintén szólva, az ilyen filozófiai megfontolások lehet, hogy érdekesek, de mindig azt mondom: a puding próbája az evés. Nézzük meg, hogy mit jelent a gyakorlat számára Eg elméletnek mindig van bizonyítható része is. Ami eleve olyan, hogy semmit nem lehet bizonyítani, az nem érdekel.
- Transzcendens erők iránti fogékonyságod" Keleten kezdődött?
Megint vigyáznék itt a fogalmakkal. Semmiféle transzcendens és misztikus doog nem vonzott Keletre. Abszolút idegen tőlem.
- Arra gondolok, hogy ott ismertél meg egy másfajta látásmódot.
Tulajdonképpen ott rácsodálkoztam, hogy emberek elvonulnak meditációs helyekre, filozófálnak, meditálnak, gondolkodnak. Ez egy kelet-európai kisvárosból jövő fiúnak annyira idegen volt. Nem is tudtam, hogy ilyesmi létezik. Pedig az európai történelemből - később - megtanultam, hog ennek mély hagyományai és gyökerei vannak. Azt hiszem, hogy más átlagiskolában végző diák sem igen tud minderről.
- Amikor ebbe belecsöppentél, azonnal elkezdett ez a világ érdekelni? Vagy egy folyamat volt?
Nagyon lassan ért. Engem elsősorban az emberek és a tájak érdekeltek. Megnézni India déli részét, vagy megnézni a Himaláját, vagy átmenni Afganisztánon. Ez egy embert próbáló feladat. Rengeteg kisebb-nagyobb klanddal jár, magadnak intézel el mindent. Nagyon sok közvetlen hasznosítható információt jelent olyan tájakról meg olyan mentalitásokról, amit idáig nem hallottam. Például egyszer a szír sivatagban, egy Maán nevű kis községben, az ősi Petrától nem túl messze, meghívott magához egy velem körülbelül egyidős fiú Én akkor huszonkét éves voltam, és őt harmincöt évesnek néztem. Elmondta, hogy holnap fog megnősülni, elkőtte meghív legénybúcsúa, megiszunk két üveg whiskyt. Én abszolút antialkoholista vagyok, de elbeszélgettünk. Elmondta, még nem látta a menyasszony, de állítólag jól néz ki. Ammanból vásárolta, középiskolát végzett. Körbevezetett a boltján, körbevezetett a lakásában. Aztán nagyon erősen éreklődött, hogy én mikor vásárookmagamnak menyasszonyt, és hogy van ez nálunk. A teljesen másfajta mentalitás döbbentett meg az ilyen tipusú beszélgetésekben.
Számomra megszokott, természetes volt, hogy odamehetek bárkihez az utcán, akár egey nőhöz is, és megkérdezhetem, hogy mi merre van. De amikor például mentem át Szíriából Jordániába - a háborús években rendkívül komoly testi motozás is volt - és várni kellett a kocsisornak, mindig erestem az angolul tudó embereket. Már volt egy megérzésem, hogy ki tud angolul és ki nem. Az aktatáskás, a szemüveges és a finom kezű nő, az mindig tudott angolul.
Találtam itt is egy ilyen nőt, kérdeztem tőle néhány dolgot. Megadta a telefonszámát. Amikor egy kis szállodában, palesztin ssrácok között lakva megemlítettem, hogy egy nő megadta nekem a telefonszámát, majdnem hanyatt estek meglepetésükben. Azt mondták, ha egy nő egy férfinak megadja a telefonszámát, az csak kurva lehet.
Fölhívtam azt a nőt, mert vettem mindenféle apróságokat a mamámnak, ismerőseimnek, és meg akartam kérdezni, hogy vajon a szokásos ráat fizettem-e, vagy a tízszerelés? Mert a külföldieket át lehet verni. A lány megkért, hogy nagyon gyorsan tegyem le a telefont, mert ha a bátyja meglátja, vagy kiderül, hogy ő egy idegennel beszél, elvágja a torkát.
Döbbenetes. Abszolút hétköznapi szituáció, s mennyire mást jelent Ammanban, vagy Budapesten. Fölhívni valakit telefonon.
- Valószínűleg ez a nő valahol Európában tanult. Nem?
Nem. Csak egyszerűen megesett a szíve rajtam, hogy ott állok a határon, és idegennek érzem magam. És próbált segíteni, kockázatot vállalva. Nagyon nagy kockázatot.
Másik helyzet. Börtönben is voltam és szívességből.
- Tessék? Jól hallottam?
Szívességből voltam életemben egyszer börtöben Norvégiában, messze az északi sarkkörön túl, egyszer egy kis halászfaluba érkeztem szombat este. És szombat este mit csinál eg kis norvég halászfaluban a fiatalság? Isznak meg verekszenek De hogyha egymást megverik, akkor az a gond, hogy másnap meg hétfőn megint csak találkozni kell, meg együtt dolgozni, ez nem egy jó dolog. Azért előszeretettel verik meg az idegeneket.
Én odaérkeztem a busszal. A szálloda a számomra megfizetetheteten volt. Ott állok a falu főterén, nézem, hogy most hol lehetne aludni. Odajött hozzám vagy tíz markos legén, és elkezdtek verni, s aztán csak szétrebbentek. Persze nem azért, mert én szétszórtam őket. Jött a alu rendőre, egy fiatal srác. Kérdezte, hogy kerülök oda, ki vagyok, mi vagyok. Elmondtam. Barátságosan közölte, nézze, most vagy az van, hogy az a tíz embert viszem fogdába, akkor maga nem tud sehol aludni. Vagy pedig eljön velem a fogdába, odaadom a kulcsot, és ott aludhat. Így is lett. Úgyhogy én aludtam a fogdában, ahol jó éreztem magam, csak az volt a furcsa, hogy a WC-nek a lehúzója már nem a fogdában volt, hanem körbe kellett menni. Másnap reggel értem jött, adott jó reggelit, s megmutatta, honnan indul a hajóm.
Ilyen apró kalandok sokaságatett emberközelivé, mert azelőtt nagyon féltem az emberektől. Egy kisvárosban az ember véges számú emberrel találkozik, és be van skatulyázva, hogy kihez hogyan kell beszélni.
Utazás közben találkoztam először nagy számban idegenekkel, s rá voltam kényszerülve, hogy kommunkáljak. Egyébként nem vagyok egy nagyon nyitott.
- Valóban az embernek az rólad a benyomása, hogy mindig megtartod a két lépés távolságot és óvatos vagy. És a gömbvillámokkal való "ismeretséged" már egyetemista korodban kezdődött?
Sokkal később. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökségtől kaptam egy ösztöndíjat az Egyesült Államokba és két évig dolgoztam ott. Óriási laboratórium volt, hatalmas könyvtárral. Számomra, kelet-európai számára döbbenetes élmény volt, hogy mindent el lehetett olvasni. Ott álltak a polcok teljesen nyitottan, olyan témákról is, amelyekről itthon semmit nem lehetett hallani. Egyébként nagyobb a piac, sokkal nagyobb a választék mindenféle témában. Másrészt, sokkal liberálisabb társadalom az amerikai, mint bármely másik. Talán a legnyitottabb, a legdinamikusabb.
És ott, többek között, kezembe kerültek olyan leírásokk is, amelyek a gömbvillámok fizikai hatásáról szóltak. Hogy milyen rombolásokat tud csinálni. És ez felkeltette a figyelmemet, mivel energiatraszporttal fogllkoztam ott egyébként, de más aspektusból. Reaktorbaleset témakörben dolgoztam. Azt a tudást, amit ott megszereztem, azt az információt, azt a rutint, amivel az ember érzi, hogy most mennyi energia mehet át, mennyi idő alatt, mekkora felületen, az milyen változásokat okozhat. Nagy rutinom volt ilyen dolgokban. Egyszerűen megdöbbentem a leírásokat olvasva. Ilyen nincs.. Nem lehet... egyszerűen nincs olyan fizikai kölcsönhatás, amivel ezt mi utánozni tudnánk. Az ellenőrző mérésekből is mindig az derült ki, hogy nemcsak a gömbvillámot nem tudják előidézni laborban, hanem még a hatásait sem.
És ez az, ami természetesen és automatikusan fölkeltette a figyelmemet. És úgy érzem, ha más kutató ezeket az eldugott és nehezen hozzáférhető információkat elolvasná, számára is ugyanilen döbbenetes lenne.
- Ami a jelenlegi ismereteid szerint lehetetlen, azt azért még nem kell elutasítani...
Elülteti a bogarat, és az szép lassan motoszkál az ember agyában. Egyre erősebben. Nem úgy, hogy egyik percről a másikra. Fokozatosan.
Akkr aztán elkezdtem olvasni más leírásokat, és láttam, hogy bizony nem eléggé részletesek. Jó lenne ilyet saját szemmel is látni.
Akkor kezdtem - miután több száz külföldi megfigyelést elolvastam -, Magyarországon is gyűjteni.
És tulajdonképpen ettől kezdve lettem "bolsevikból - mensevik". Innen kezdődött a hazai vesszőfutásom is, körülbelül hetvenhatban. Ez azért is eretnek dolog, mert ugye a tudományban az a szokás, hogy egy kutató először elolvassa a szakfolyóiratokat, aztán laboratóriumban elkezd mondjuk kísérletezni, szakfolyóiratokban publikálja az eredményeit, aztán népszerűsítő folyóiratokban, majd mit tudom én, bulvárap szinten.
Nekem ezt - gyakorlatilag - fordítva kellett csinálni a probléma sajátossága miatt. Először nagyon egyszerűsítő és népszerűsítő szinten el kellett mondani, hogy van ilyen jelenség, miket tud csinálni, mert különben nem tudtam volna ezeket az információkat összeszedni.
A gömbvillám vezetett részben a parajelenségekhez.
- A "negyedik térdimenzió" az emberiség előtt milyen távlatokat nyit?
A negyedik dimenziót elég sok homály és félreértés övezi. Szeretném már az elején tisztázni, hogy számomra az az alapvető kérdés, hogy létezik-e még térdimenzió azon a hármon kívül, amit minden szoba sarkában láthatunk?
Az én véleményem ebben a kérdésben egyértelműen és határozottan az, hogy létezhet. Például a gömbvillám konkrétan mutatja, hogy létezik még több térdimenzió. És ennek egyenes következménye az hogy nagyon sok dolgot - alapvető dolgot - nem tudunk meg a természetről, tehát a fizikáról.
Ennek aztán biológiai következményei is vannak, szerves módon. Ez pedig azt mutatja, hogy akkor a biológiáról sem tudunk eleget.
Véleményem szerint a plusz térdimenziók - mert nem biztos, hogy csak negyedik van, lehet, hogy még van ötödik, hatodik, ki tudja, mennyi -, ezek alapvetően ki fogják terjeszteni a tudásunkat. Én ezt nem tartom bűnnek, nem tartom misztikus dolognak, ezért szükségszerűnek tartom.
Bizonyos számomra az ilyen fura jelenségek vizsgálatából, hogy ezek a jelenségek léteznek, és azért ilyen furcsák, mert nem három, hanem legalább négy térdimenzióban zajlanak le.
Ilyen például véleményem szerint a telepátia, a tisztánlátás, a fémhajlítás, a pszchokinézia és a teleportáció. Ezek azok, amikről biztosan úgy érzem, összefüggésben vannak és az idővel kapcsolatos fogalmaunk újragondolásával.
Ha azt mondjuk, hogy még egy térdimenzió létezik, abban az esetben, érzésem szerint, ezeket a furcsa jelenségeket le fogjuk tudni írni és teljesen egyszerű, könnyen érthető dolgok lesznek. Sokszor szokták azt mondani, hogy ezek megmagyarázhatatlanok.Én mindig tiltakozom. Én azt mondom, megmagyarázatlanok.
- "Valami kényszer van benne, hogy végigcsinálja, amit elkezdett."
Nagyonigaz ez a megállapítás. Én egyszerűen rosszul vagyok attól a gondolattól, hogy valamit nem csnálhatok meg, amit fontosnak tartok. Hihetetlenül erős belső kényszert érzek, hogy ezt véghezvigyem. Ugyanez a belső kényszer hajtott tulajdonképpen Kaliforniától Japánig. Mert éreztem, hogy ezt meg kell csinálnom. Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért, de kell. Végig kellett néznem ezeket az országokat, és nagyon hasznos volt.
És ugyanezt a belső kényszert érzem most, hogy meg kell kezdenem ezeknek a jelenségeknek a pontos feltárását és megismerését. Annak ellenére, hogy iszonyatos mennyiségű az előítélet, gyűlölködés, fröcsögő utálat.
- Nem túlzod el egy kicsit?
Gyakran találkozom ezzel. Elmondom, ami az utóbbi héten történt. Az Akadémián az egyik akadémikus fröcsögő gyűlölettel kelt ki az ilyen jelenségek és "propagálóik" ellen
- Érvei voltak? Hogy miért tabuk, miért káros ezekkel foglalkozni?
Nem. Nekem sosem voltak szakmai vitáim. Szakmai érveket sohasem szegezett senki a mellemnek. Mindig csak az volt, hogy ez áltudomány, ilyen nincs. Aztán a Magyar Nemzetben egy újságíró leírta, hogy jelesre vizsgáztam anyagiasságból. Valami ilyesmit, s hogy ebből akarok pénzt kovácsolni. Holott pénzbüntetést legalább nyolcszázezer forintot kaptam emiatt. Saját pénzemből legalább félmillió forintot kötöttem ezeknek a megismerésére. Szóval ez kifejezetten naegy anyagi tehertétel. Négy gyomorfekélyem voolt már emiatt. Most fizetés nélküli szabadságra kellett mennem, mert már a munkahelyemen a légkör teljesen elviselhetetlen volt számomra.
- Érvek, tények nincsenek valóban? Ha megmondanának egy példát, amin te meggazdagodhattál, nyerészkedhettél. Ez abszurd.
Pont az jellemző erre a területre, hogy óriási "hitviták" vannak. Érveket szögezni érvekkel szembe szokás. Ezért mondom, hogy ez a terület az emberek nagy részénél hit és nem megfigyelés dolga. Számomra pedig abszolút ne hit hanem mérés, megfigyelés dolga ez az egész.
- Jó, azt már megszoktuk, az újságírókat nem a tények, a valóság izgatja, hanem a szenzáció. De hát a kollégák, náluk is hit és nem érvek kérdése mindez?
Persze. Általában a magyar tudományban, mondhatom, hogy kelet-európai tudományban, a hit szerepe rendkívül fontos. Intenzv hitélet folyik mindig, intenzív tudományos élet helyett.
Például néhány héttel ezelőtt a KFKI Híradóban az egyik kollégám lefasisztázott, de semmiféle érve nem volt. Csak. Mert másként gondolkodom, és olyan jelenséggel foglalkozom, amelyekben ő nem hisz.
Hadd mondjak el egy számomra nagyon fájó és szomorú példát. Amikor gyűjtöttem a gömbvillám megfigyeléseket, egyszer Vitray Tamásnak, a Terefere című műsorábanis helyet kaptam, és ott néhány szót szólhattam erről a jelenségről. Másnap a főigazgató tajtékozva üzent nekem, azonnak menjek a Műszaki Egyetemre, mert van ott egy professzor, aki szerint nem létezik gömbvillám. És különben is, az összes légköri elektromos jelenség az ő területe. Az a sajátja.
Le kellett mennem a Műszaki Egyetemre ehhez a professzorhoz. Előre megmondták, hogy kérjek tőle bocsánatot. Na, miután felmetnem, bezárta a párnás ajtókat, és elkezdett velem üvöltözni . Majdnem megvert, rám borította az asztalt. Hogy merek én gömbvillámról beszélni. Nyilvánvaló csalás ez az egész.Mindenki hazudik, aki azt mondja, hogy van gömbvillám. Hát én azt mondtam neki, hogy szívesen megmutatom a videofelvételeket, az esetleírásokat. Ezt tajtékozva hárította el magától mondván, hogy ez az egész nyilvánvaló csalás és gömbvillám márpedig nincs.
-Abszurd.
Ez sajnos rutin- és hétköznapi dolg a magyar tudomány berkeiben. Annyira ez a minta, és nem az, hogy nézzük meg, gondolkozzunk rajta, hogy én már az ellenkezőjén csodálkoznék. Ha valamilyen vitás kérdést vitáva és mérések segítségével döntenének el, és nem kifejezetten abszolút tekintélyi és baráti alapon A főigazgató meg az igazgatóm évfolyamtársa volt ennek a professzornak, és attól a naptól kezdve, hogy ő telefonon megbeszélte, hogy fiúk, állítsátok már le a beosztottakat, attól a pillanattól kezdve nincs hivatalosan gömbvillám Magyarországon.
- Én mindig azt hittem, hogy a művészet olyan terület, ahol a dolgok mérhetők, de a sport és a tudományok világában más a helyzet.
A tudomány lehet egzakt, pontos és érzelemmentes. És ahol így csinálják, ott sikeres is a tudomány. Ahol nem így csinálják - s ez Magyarországon így van -, ott nem sikeres a tudomány. Romániában, ahol Elena Ceausescu akadémikus lehetett, ott nem várhatták el, hogy a tudomány a valóságot s csakis a valóságot írja le.
Általában a kelet-európai akadémiákra nem jellemző a tudás éhe és szomja, inkább az, hogy kiszolgálják az elvárásokat.
- Visszahúzó erők a családban is vannak?
A feleségem mindig bátorít. Az ő segítsége és bátorítása nélkül már régen a temetőben lennék. Ő partner ebben. Elviseli az ezzel járó üldözöttséget, a pénzhiányt, azt, hogy gyomorfekélyem van, meg mindenféle bajom.
A "visszahúzás" csak annyi hogy a mamám néha figyelmeztet, hogy vannak határok, és nem érdemes fejjel a falnak menni. Ez nem visszahúzó erő, anyai féltés.
- Olyasmira gondol talán Ács Klára, hogy a gyerekek miatt sem mész fejjel a falnak?
Én nem szeretek harcolni, vitatkozni, veszekedni. Mindig keresem a kompromisszumokat. De vannak az életben helyzetek, ahol már a kompromisszumkeresés beteges meghátráást jelentene, vagy hazugságot. Szóval vannak olyan dolgok, amikben nincs kompromisszum.
- Azért nem vagy igazán pesszimista, ugye?
Ha abszolút pesszimista lennék, akkor nem indultam volna ezen az úton. Mert tudom, hogy pesszimistae ember számára ez a fal áttörhetetlen.
"Nagyon tud szenvedni"?
Igen.
- Fáradtság?
Idestova hét éve nem voltam szabadságon. Tehát úgy szabadságon, hogy pihenjek. Mert amikor úgymond nekem szabadságom van, azt arra használom föl, hogy menjek gömbvillám után, menjek valaki után, aki parajelenséget csinál. Vagy küföldi konferenciákra utazom, amelyekre hivatalosan semmiféle lehetőségem nincs és nem is igen lesz, mert ezek tiltott dolgok." Például a parajelenségekkel szigorúan tilos foglalkozni. Amikor kimentem Edinburghba vagy Bostonba parajelenségekkel foglalkozó tudományos konferenciára, akkor ezt csak saját szabadságom terhére tehettem meg. Most egyéves fizetés nélküli szabadságon vagyok, azt tehetem, amit akarok, persze a lényeg nem változott.
- Hivatalosan semmi érdeklődés nincs?
Mint mondtam, a KFKI-ban a legteljesebb elutasítással találkoztak a kéréseim, hogy ezeket a jelenségeket próbáljuk meg objektíven megvizsgálni.
- Nem befolyásolja őket, hogy Amerikától Párizsig, és Londonig a tudósok ezekkel a jelenségekkel foglalkoznak, publikálnak ilyen témában, bizonyítanak, mérnek?
Nem. Nem is érdekli őket, nem is tudnak róla, és nem is akarnak róla tudni. Ez a generáció az 1950-es évek klimájában nőtt fel, ilyen is marad.
- És a hozzád hasonló korúak?
Nekik ugyanúgy nincs szavuk ebben, mint nekem. Velem egyivású kollégáim segítettek, de fű alatt. Ők talán jobban félnek, mint én, éppen ezért nyíltan nem mernek kiállni. Én vagyok az élő példa, hogy aki nagyon kérdezősködni akar, az megbánhatja.
- Egészség?
Azt tudom, hogy gyermekkoromban vérszegény voltam. Fáradékony szoktam lenni. De érdekes, megtaláltam az ellenszerét. A Béres-cseppek jók nekem.
- A keresztnevek tulajdonosaival kapcsolatban Ács Klára megjegyzései mennyire tűnnek reálisnak?
Zsófi lányom a nagyobbik. Épp a napokban derült ki egy vizsgálat során, hogy gerincferdülése van.
Te is tapasztalhattad, Kati, a kisebbik lányom, egy locsi-fecsi. Állandóan jár a sz ája, le nem lehet állítani.
Tehát ez ek megfelelnek a valóságnak. Nem tudom, hogyan jutott Ács Klára az én kézírásomból ezekre a következtetésekre.
- Beszélnél a művészetekkel való kapcsolatodról?
A film és a fotó áll közel hozzám. Minden mérnök vizuális tipus szokott lenni egyébként. De nagyon szeretem még a zenét. Ezen belül a klasszikus zenét, de nemcsak a mi klasszikus zenénket, hanem a japán és az indiai klasszikus zenét is. Mert általában klasszikus zene alatt csak a miénket szokták érteni.
Érdekes módon a szobrászat teljesen hidegen hagy, és regényeket is nagyon ritkán olvasok. A könyveimnek a fele általában történelemmel és közgazdaságtannal meg néha humorral kapcsolatos. Nagyon szeretek nevetni, és pont ez a legnagyobb veszteségem, hogy az utóbbi időben egyre kevesebbet tudok. Ez fáj.
Mostanában egyre kevesebbet járok moziba, mert egyre kevesebb olyan film van, amit érdemes megnézni. Ez a tapasztalatom. Elárasztottak az amerikai filmek mindent. Nayon nehéz jó filmet csinálni. De azért az oroszoktól, magyaroktól, főleg a kelet-európai filmesektő láttam olyan filmeket, ami nagyon fontos és érdekes volt számomra.
Láttam jó indiai filmet is, bár ők főleg ezt az operettfilmet gyártják.
- A szabadság mit jelent neked?
Gyakorlatilag szinte egész életemben azért harcolok, hogy szabad lehessek. Szabadon, belső elhatározásból kijelölt utamat járhassam, és minden külső kötelkéktől megszabadulhassak. Az lenne a kötelezettségem, hogy termohidraulikát számoljak, pénzt keressek, amit persze főleg a főnökeim tesznek zsebre. De én úgy éreztem, hogy itt van a világnak néhány izgalmas és érdekes dolga, mint például a gömbvillám. Ehhez egyfajta szabadságra lenne szükség. Gondolkodási és cselekvési szabadságra, ami nincs meg itt Magyarországon és állandóan azért küzdök, kapálódzom, hgy ez a szabadságom meglegyen.
- Milyen lehetőségeid vannak mostanság?
Ezek nagyon vékonykák. Most próbálok sponzorpénzeket keresni, olyan cégeket, akik támogatnák ezt, és a Postaabnktól már kaptam is segítséget.
Mindenesetre az elkövetkező évben kiadják japánul is a gömbvillámos könyvemet. Így talán annak a jövedelméből egy évig még megélek. Aztán mi lesz egy év múlva, nem tudom.
- Nyugati sponzor elképzelhetetlen?
Nem tartom teljesen kizártnak.
- Meddig jutottál el, mi az, amit bizonyítani tudnál? Milyen kísérleti anyagod van?
Többórás video- és filmanyagom van a parajelenségekkel kapcsolatos kísérleteimről. A másik naegy anyag a gömbvillám. Itt borzasztó nagy mennyiségű videoanyag és tárgyi bizonyíték van, hogy miket tud csinálni egy gömbvillám.
A másik vonal, ami érdekel - energiatranszportot tanultam a Műegyetemen, meg a KFKI-ben is ezt számoltam -, egy mérési módszer. Kifejlesztettem ennek a bizonyos bioenergiának a kimutatására, mérésére egy eljárást.
Azon dolgozom, hogy ennek a bioenergia-mérő készüléknek az első, jól működő, szépen megcsinált példányát valakinek letehessem az asztalára. Már működik egy ilyen, de még ronta, összetákolt.
Tehát számomra az úgynevezett kézretevéses gyógyítás léte jól definiálható effektus, és szépen mérhető. Életemnek egyik fordulatát is ez az effektus hozta, hogy láttam, hogy ez szépen kimérhető. Erre most egy készüléket fejlesztettünk ki, és mint említettem, ezt próbálom még tökéletesíteni.
Az volt a döbbenetes, hogy én is megtapasztalhattam saját magamon és sok ezer középiskoláson, hogy létezik a bioenergia, és semmiyen eddig ismert energiafajtával nem azonos. Az a fura, hogys sosem vettem komolyan a keresztény vallást. Számomra mindig a bizonyítható dolgok voltak a fontosak. Nem úgy, hogy csak akkor hiszem Jézus létét, hogyha ide elém áll. Ez rendkívül primitív és ostoba dolog lenne Ugyanolyan logika lenne, mintza azt mondtanám, akkor hiszem el, hogy van Déli-sark, hogyha valaki idehozza elém a Déli-sarkot. Ostobaság lenne.
Igem ám, de például a négy evangéliumban minden lapon azzal találkozunk, hogy Jézus meggyógyított valakit, és ezzel bizonyította különleges hatalmát, képességét. De hát, azt mondtam, hogyan bizonyítható ez a dolog? Hogyan mérhető? Mit ad át neki. Meleget? Elektromos áramot? Mágnesességet? Ezekkel nem nagyon lehet gyógyítani...
Amikor a mérések sorsán én is azt tapasztaltam, hogy van egy ilyen effektus, és ez nem azonosítható az eddig ismertekkel ez innkább a nyolcvanas évek elején, mint közepén történt -, gondolkodásomban jelentős változást okozott. Egyfajta mélységes szégyenérzetet, hogy lehettem ennyire vak! És tulajdonképpen szűk látókörű meg ostoba. De hát ezzel az érzéssel már sokszor találkoztam. Sokszor hittem, hogy tökéletesen igazam van, és amit most nekem mondanak, az akkora nagy marhaság, hogy az ember esze megáll. Aztán kiderült, hogy annak az egszerű embernek volt igaza, és nem nekem, aki a tudomány fölkent és fölvértezett emberének tartottam magam. Az ilyen kudarcok sorából született meg bennem egyfajta óvatosság és szerénység. Az embernek ne legyen nagy szája. Ne nagyon legyen beképzelt, már ami a természetet illeti. A természet sokkal-sokkal gazdagabb, mint amit mi tudunk róla.
Ez jelentős változás volt az életemben. Azóta én biztosan tudom, hogy amit leírtak a négy evangéliumban, az bizony igaz. Mert hogyha ennyire konzekvensek voltak egy ilyen apróságban, ami számunkra tökéletesen idegennek tűnik, akkor a többi is - nagy valószínűsggel - igaz lehet. És aztán utánanéztem, mindenféle ásatások, krónikák megerősítik ezt a feltételezést.
De továbbra sem járok templomba, mert úgy érzem, hogy azért az egyházak vagy legalábbis az eyházak nagy többsége nem képviseli azt az igazi szép tiszta szellemet, mellyel az ember az evangéliumokban találkozik. Tehát a hatalom már betette oda a lábát, és ott mindent megfertőzött.
- Visszatérve a gombvillámokra, milyen mennyiségű az a dokumentum, ami a rendelkezésre áll?
Ami magyar dokumentum, tehát amit én összeszedtem, az körülbelül kétezer megfigyelésből kirostált ötszáz. Tehát ötszáz, amiről azt mondom, na, ez biztosan elfogadható. De ez megint érdekees dolog. Mert például volt itt most a nyáron a gömbvillám szimpóziumon egy norvég kolléga. A hadsereg meg egyetemek segítségével csináltak egy Hashallen nevezetű völgy fölött egy nagyon érdekees és nagyon jól dokumentált megfigyeléssorozatot. Tényleg jól dokumentálva bebizonyították, hogy létezik egyfajta légkörben delektált jelenség, egy fényjelenség, ami órákon át ott van.Ott lebeg. Filmezhető. Megvan most is a dokumentuma. Na most az ilyen megfigyeléseket én zsinórban dobtam a szemétkosárba. Hiába írt be valaki, hogy mit látott. Nem hittem neki, nem hihettem neki. Talán azért konzervatív gyűjtemény az enyém, úgy érz em. Nem kerültek bele olyan események, amelyek esetleg megtörténhettek, csak én nem hittem el őket.
- Ez teljesen érthető. Ha nincs maradandó nyoma, ha nem dokumentálható, ezt nem teheted. Csak oyasmit állíthatsz, amit meg is tudsz védeni, különben komolytalanná váik a dolog.
Igen. Azokért, amelyeket leírtam, mindegyikért kezeskedni merek. De azért így visszatekintve, azt hiszem, egy kicsit konzervatív voltam. Tanultam, újra tanultam a természettől. Sokszor van egy olyan periódusom amikor úgy érzem, hogy na, nekem a gömbvillám már újat nem mutathat. Aztán mégis jönnek elő dolgok...
- Főleg azér tmutthat újt azt hiszem, mert nem tudod te sem megmagyarázni, hogy ez micsoda.
Igen. Van minden kutatóban talán be nem vallottan olyan érzés, hogy na, lehet, hogy sok mindent még nem ismerek, de az én saját szakterületemen spiler vagyok És hányszor megszégyenültem, mert még ezeken a területeken is felbukkantak új dolgok. Ezért vagyok óvatos.
- kívánom, hogy bővüljenek a lehetőségeid. Szakmaiak és anyagiak, emberiek is.
Köszönöm. Rendkívül nehéz a közvetlen kollégák állandó gyűlölete, állandó keresztbe rakása mellett csinálni mindent. Ezt, mint elmondtam, nap mint nap érzem.
- Szeretném, ha befejezésül elmondanád, kuttásaid során vlami új, valami olyan izgalmas jelenséggel találkoztál-e, amiről még nem hallhattam?
Tulajdonképpen számomra érdekes volt, hogy milyen sok kapcsolata van a gömbvillámnak meg a parajelenségeknek a biológiával. És hogy milyen sok szálon függ össze egymássa ez a soksok furcsaság. Messze nem szakterületem, de annyiszor belebotlottam pszichológiával, agyműködéssel kapcsolatos ügyekbe, hogy a legérdekesebb dolgok, azt hiszem, itt várnak ránk. Például nagyon megdöbbentett, hogy a fémhajlító emberek többsége balkezes.
- Ezt hogy nem vették eddig észre?
Egyszerűen azért, mert egy mérnök vagy egy fizikus fölnőhet anélkül, hogy tudná, hogy nekünk két agyféltekénk van, és azok másként viselkednek. És a balkezesség meg a jobbkezesség az agy működési területeinek lokalizációjával kapcsolatos. Ez a látszólagos apróság is mutatja, hogy mennyire hiányosak az ismereteink, mennyire fél- vagy negyedkarúak vagyunk. Mennyire szükség lenne arra, hogy a különböző - egymástól távolinak tűnő - szakterületek emberei együtt dolgozzanak és együtt gondolkodjanak. A mostani normál kutatómunka során rendkívül ritka, hogy egy problémán egyszerre dolgozzon egy mérnök, egy fizikus, egy orvos és egy biofizikus. Én nagyon aggódom amiatt, hogy a tudomány ennyire specializálódott. Ennyire beskatulyázódott. Annyira távol kerültünk egymástól, hogy talán pont a lényeget nem fogjuk tudni észrevenni és meglátni. Pont a legfontosabb dolgok siklanak el mellettünk, mert nem látjuk a fától az erdőt.
- Szerintem is fennáll ennek a veszélye. Nekem mindig is a reneszánsz ember volt a szimpatikus, aki millióféle dologhoz értett.A biológiához, a mértanhoz, fizikához, matematikához, művészethez. Az összefüggéseket is jobban érezték. Közelebb voltak a természethez, a lényeghez. Vagy a keleti orvosok...
Képzeld el azt az abszurdumot, hogy ha az ember pozitív tötésű részecskékkel foglalkozik, és van egy kérdés, ami negatív töltésű részecskékkel kapcsolatos, akkor már egy másik épületbe kell átmennie. Azzal már egy külön osztály foglalkozik. Gondolom, ez igazán közeli kérdésnek tűnik. A nyugti orvosoknál nagyon veszélyesnek érzem azt a tendenciát, hogy specializálódnak a végtelenségig. Valaki jól tud például egyfajta műtétet elvégezni. De hát az emberi test a tipikus példa arra, hogy nem lehet szeparálni a területeket. A természettel is így vagyunk. Skatulyákat gyártunk magunknak, de nem biztos, hogy a természet erről tudomást szerez és respektálja.
- Kívánom, hogy legyen erőd megvalósítani az ötleteidet és ne hagyd magad eltéríteni.
Én csinálom, de megállítani meg lehet. Hogy meddig bírom, az aztán egy másik kérdés. Az akarat önmagában nem elég. Ha állandóan tiltásokat kapok és nincsenek anyagi eszközeim, akkor persze lassan haladok, vagy egyáltalán nem tudok haladni. De nem adtam fel.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: A lélek rajza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-09-07 16:53:33, szerda
|
| |
| |
Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató
Analízis
Félig a mennyben, félig a földön járó férfi... Tehát: otthonos a realitások talaján és lehetséges szellemi pályán is. Ha választani kell, inkább a szellem embere, mint a realitásoké.
Erősen hangulatember. Nagyon-nagyon érzékeny. Minden durvaság, hangosság (ordítozás), minden "sötétség" (nem az éj sötétje) bántja, szinte rágja.
Etikus! Nagyon naív! Érzelmileg erősen hullámzó. De - erősen kötődő, és soha nem felejtő! (Érzelmileg.)
Az írás tulajdonosa szenvedélyes, de főleg érzelmi alapokon. Ha kapcsolata erős érzelmi alapon van, akkor érzékileg is a tetőpontra jut...
Életének körülbelül a közepén - tehát ifjúkorában - két komoly és nagyon súlyos dolgon ment keresztül. Sok mindent átélt, de lelke fiatalabb, mint a kora. Nem fiatal, valószínűleg középkorú...
Hite nagyon erős! Mindenben, amit csinál. Azáltal, hogy hite Istenben is erős, a súlyos terheket is tudja vállalni.
Egészség: Az egyik lábánál baj van, gyulladásra hajlamos?
Gerinccsigolyák között (deréktájt) olyan meszesedés van, ami nyomja az idegeket. Epéje érzékeny (de nem beteg!). Nem szabadna izgulnia, pedig sokat izgul.
Szeme látása nem egyforma, szemüvegének ehhez kell aklalmazkodnia!
Ami most következik, nem tartozik szorosan a grafológiához. Inkább transzcendens eszköz igénybevételével állapítottam meg: "András" nevét analizálva látom, hogy tavaly (1989-90 közzött)valami szakadás történt vele... (Mármint az András név tulajdonosával...) Ez lehet a magánéletében, agy a munkájában, vagy a lakhelyében...
Aláírását látva megerősödik bennem: A végletek embere! (Idegrendszerileg!)
Hitén keresztül éri el a célját.
Dr. Domján László reumatológus és belgyógyász. Az orvostudományok kandidátusa. A méltán sikeres Agykontroll és a Gyógyíthatsz című kötetek fordítója. A rendelőjében ülünk Írásának analízisét olvasva gyerekként reagál, elnevet, felszisszen, a térdét csapkodja, fejét vakargatja. Élvezettel figyelem.
Őrület! Minden mondata, minden szava igaz! Nem is értem...
- Ez az általános, bevallaaom. Többen így jártak.
Már előzetesen is jeleztem neked, hiszek a pszichografológiábana. Ha nem is beszélek róla - gondolom -, a két könyvem alapján, amiket teljes azonosulással és lelkesedéssel fordítottam, úgyis kderült számodra.
- Így igaz. Ha egyetértesz velem, próbáljuk meg nagyjából sorban, gondolatonként átnézni az elemzést.
"Félig a mennyben, félig a földön jár, azaz: otthonos a realitások talaján, és tehetséges szellemi pályán is." Azt hiszem, ilyen mondatot csak az ír le, aki a leglényegesebbet tudja rólam. Én sok szempontból közepesnek tartom magam, s kicsit büszke is vagyok erre. A középút valahol arányos kigyensúlyozottságot jelent.
Gondolom, hogy az az egészséges, ha az anyagi világban, a tárgyi világban, a matéria világában is otthon vagyunk, és ugyanakkor nem nézzük egyoldalúan, földhözragadtan a világot, hanem lélekben, szellemben tudunk és merünk szárnyalni is.
És ha a lelkiek is érdekelnek és vonzanak minket. Azt hiszem, Kosztolányi írta, nem pontosan idézem:
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam
A kincs, amiért porig égtem,
Itthon vagyok ím itt e világban,
S már nem vagyok otthon az égben...
Ő ezt arról a polgári miliőrsől írta, amelyben felnőtt korában találta magát. Úgy érezte, hogy gyermekkora álmait, lelkesüléseit - talán - nem sikerült valóra váltania. Én hiszek abban, hogy egyszerre lehetünk otthon ebben a földi világban és egyszerre lehetünk otthon az égben.
- A szelemi féle számomr ais egyértelmű. De a realitás talaja...Ezen is jól állsz, valóban?
A tények, a valóság, tehát a realitás is mindig nagyon fontos volt számomra. Az élet rákényszerített. Hétgyermekes családból származom. Édesapám mérnök, édesanyám tanárnő. Gondolhatos, a ötvenes években, mikor kicsik voltunk, nem volt egyszerű dolog ilyen nagy családot eltartaniaa. Édesapám inden munkát elvállalt, külföldön is, amerre akkor lehetett. Így kerültem ki én is gyerekként Szaúd-Arábiába.
- Gondolom, itt alapoztad meg a jó angol nyelvtudásodat?
Igen. Ez a korai, intenzív idegen nyelvi közeg biztosan hasznos volt.
- Kisgyerekkorodban, ha megkérdezték, mi leszel, ha nagy leszel, már azt válaszoltad, hogy orvos?
Nem, nem. Szó sincs róla! Amióta az eszem tudom, mindig a szerkezetek, az ötletek, a találmányok izgattak legjobban.
Talán négyéves lehettem, amikor életem első kreatív szerelését végeztem. A konyhában eltörött a vízcsap. Csak édesanyám és én votunk otthon. Semmi szerszám, semmi segítség. És akkor jött az ötlet, beszaladtam a szobába, a varródobozból előhalásztam egy faspulnit, vagy minek is nevezik, tudod, régen azon volt a cérna. Pont rápasszolt a csapra, el lehetett csavarni, vagyis nyitni-zárni, amíg megjött a szerelő. Máis is emlékszem a jóleső érzésre.
Később - huszonéves koromban - elég hosszú időt fordítottam arra - körülbelül másfél évet -, hogy tervezzek egy olyan biciklit, amit egy mozdulattal össze lehet hajtani, hogy könnyen fel lehessen szállni vele a buszra, vlllamosra, és ha leszállok, újra lehessen biciklizni. Sajnos, ennek a megvalósításához elég sok pénz kellett volna, így csak papíron valósult meg, a tervekben.
- Később valódi találmányaid is születtek, amiket szabadalmaztak is?
Igen. Felnőttkoromban aztán négy komolyabb találmány is született. Abból kettő meg is valósult. Az egyik egy orvosi műszer, amelyik a gerinc és az izületek mozgását és helyzetét méri. Ezt a MEDICOR gyártja. A másik pedig egy speciáis lyukkártyás könyv, ami egyrészt könyvként, másrészt nagy kapacitású adattárolóként funkcionál. Bálint Géza főorvos mindkét találmány létrejöttében fontos szerepet játszott.
- Gratulálok! Nem is gondoltam volna, hogy ilyesmihez is értesz. Mérnök apa fiaként, ilyen érdeklődéssel az orvostudomány mikor kerített hatalmába?
Iskoláskoromban az olvasmányélményeim is nagyban befolyásoltak Például a Csengetnek és a Gyógyító kés című kötetek. És nagyon szerettem, nagyon közel állt hozzám a biológia...
Tizenhárom éves korom körül döntöttem.
- "Nagyon-nagyon érzékeny. Minden durvaság, hangosság (ordítozás), minden "sötétség" bántja, szinte rágja."
Igen, a hangosság, a veszekedés megbénít. A duvaság tényleg riaszt. Az agresszivitás tőlem idegen. Szeretem a problémákat inkább megbeszéléssel, nyugodtan tisztázni és a közös utat megkeresni, hogyha nézeteltérés van. Kiskoromban nagyon féltem a sötétségtő.
- Te is tudod, hogy nem a napszaki sötétségről van szó.
Persze. Én nagyonelfogadom josé Silvának és mások tanítványának azt az álláspontját, hogy az agykontrollt és ezeket a képességeket, módszereket csak jóra lehet használni. Ez egyébként összecseng azzal is, amit Uri Geller állít. Vagy amit más tan, például a Dianetika is mond.
- Dianetika?
Nagyon érdekes és nagyon hasznos módszer elménk lehetőségeinek kifejlesztésére. Hasonló etikát hirdet.
- Ne haragudj, de van valami biztosíték arra, hogy a gonosz sötét dolgokra nem használható ez a tudás?
Nem tartom elvileg kizártnak, hogy negatív hatást is létre lehessen hozni ilyen pszichoógiai eszközökel. Én azonban tényleg azt tapasztaltam, hogy ebben a meditációban, ilyen ellazult testi-lelki állapotban valahogy összhangra találunk magunkban. Valami nagy-nagy nyugalomra, belső békére találunk, amitől idegen minden gonoszkodás. Aki megpróbálja, valószínűleg hasonló véleményre fog jutni.
- Még egy nyugtalanító dologgal kapcsolatban érdekelne véleményed. Létezik-e olyasmi - távgyógyításnál -, hogy betegség tünetei a gyógyító személyen jelennek meg, tehát átveszi a betegséget?
Valaki felvetette ezt a problémát, de egyrészt velem még sohasem fordult elő, másrészt beszéltem gyakorlott agykontrolossal, a szisztéma egyik vezetőjével, és tagadta ezt a jelenséget. Válaszom tehát röviden és határozottan: nem.
- A pszichografológus megjegyzése: "nagyon naív" - szerinted igaz?
Naív vagyok. Igen. És ez nem igazán pozitív tulajdonság, mert a naív ember hiszékeny, becsapható, átverhető. De talán a hittel függ össze. Aki nagyon hisz, és a másikban is nagyon hisz, akkor az sajnos együtt jár a naivítással, a becsaphatósággal. Olyan nagyon sokan még nem éltek vissza a bizalmammal. Úgy érzem, hogy minél idősebb leszek, annál kevésbé leszek naív. Az emberismeretem nő, és ennek következménye, hogy csökken a naivitásom.
- "Hitén keresztül éri el a célját" -mondja Ács Klára.
Valóban a hit mindig is nagyon fontos volt életemben. Katolikus családban nőttem fel, vallásos nevelést kaptam. Már gyermekkoromban sokat gondolkodtam Istenen, az istenhiten. Később olyan logikai gondolatmeneteket találtam ki magamnak, amelyek nagyon erősen megszilárdították bennem ezt a hitet.
- A pályádon, a hivatásodban segített-e a hited?
Nem tartom magamat elég kitartónak, de a hit nagyon sok mindenen átsegített már. Ha valamit nagyon fontosnak, lényegesnek tartottam az életben, akkor az abba vetett hitem valóban kulcsszerepet játszott abban, hogy végig tudjam csinálni azt a munkát, azt a feladatot.
- Életed közepén - tehát ifjőkorodban - ért valami súlyos trauma? Ezt állítja a pszichografológus.
Két súlyos dolog is. Az egyiket elmondanám. Mikor húszéves voltam - már az orvosegyetemre jártam -, a törzsem oldalán egy ujjhegynyi kis csomó nőtt, és néhány hónap után nőt mellé egy másik is. Akkor elmentem az SZTK-ba, a sebészetre. Megnézte a sebész, és azt mondta, ez bizonytalan, ki kell vágni. Mivel én orvostanhallgató vagyok, megmondhatja nekem, hogy ez vagy egy zsírcsomó, vagy liposzarkóma, vagy fibroszarkóma. A két utóbbi rosszindulatú, gyógyíthatatlan. Hát ez engem eéggé fejbe kólintott! Mivel az egyik évfolyamtársam papája sebészprofesszor volt, elmentem hozzá is. Ő is megvizsgált aznap, s azt mondta: Lacikám, nyugodj meg, te csak tanulj. Kérdeztem, hogy mégis, professzor úr, mi lehet ez? Hát, mondta, lehet, hogy egy zsírcsomó, lehet, hogy liposzarkóma, ehet, hogy fibroszarkóma. De ezt egyelőre ne piszkáljuk. Te csak tanulják a vizsgákra és majd gyere el egy hét múva. Megnézzük, hogy nőtt-e újabb. Ennyi.
Nagyon nyugodt nem lettem, mert ugyanazt mondta, amit a másik sebész És bizony nőtt több is, máshol a testemen. Ennek ellenére egy hét múva is azt mondta a sebészprofesszor, hogy várjunk meg, ne kapkodjuk el, én csak tanuljak, ő majd figyeli, változik-e. Menjek e megint egy hét múlva.
- Nem lehetett könnyű várakozás.
Bár ma már mosolygok magamon, de nagyon nehéz napok voltak. Sőt, hónapok. Több, mint egy év után kiderült, hogy bár nőtt sok, szerencsére egy jóindulatú jelentéktelen zsírcsomóképződés volt. Én krízishelyzetként éltem át. Volt egy nyomasztó évem, változó intenzitású szrongásokkal.Fölfestették egy gyógyíthatatlan betegség elvi lehetőségét. Szembe kellett néznem azzal a ténnyel,hogy bármi megtörténhet.
- "Ami most következik, nem tartozik szorosan a grafológiához.." - mondja Ács Klára. Andrással történt valami "szakadás" az elmúlt évben?
Egészen kiszáradt a szám az izgalomtól, ahogy ezt olvastam. Mindjárt megérted, miért. Két gyermekem van, Andris, aki most tízéves, és Eszter, aki tizenhárom lesz az idén. Tavaly váltunk el a feleségemmel, és abban az évben költöztünk külön. Úgyhogy valóban érte Andrist megrázkódtatás. Valóban volt az életében nagy változás. Elköltözött. Azazahogy félig, mert gyakorlatilag félévenként váltunk. Fél évig nálam vannak a gyerekek, fél évig a volt feleségemnél. Közben is, nagyon sűrűn, gyakorlatilag másnaponként találkozunk.
- Vidámabb dologra térve, beszélnél nekem a nevetés gyógyító hatásáról?
Egy amerikai újságíró története kapcsán derült ki, hogy a nevetésnek rendkívül erős gyógyhatása van. Erről az emberről megállapították, hogy valami gyógyíthatatlan betegsége van. Ő otthagyta a kórházat, elment egy közeli szállodába, kibérelt egy szobát Kikölcsönzött egy filmvetítőt és számos filmvígjátékot. Összeszedett sok nevettető olvasmányt meg kabaréfelvételt, magnófelvételről... Bevette magát a hotelszobába, és napokon keresztül csak "nevettette" magát.És lehet, hogy hihetetlen, de tökéletesen meggyógyult. Úgyhogy ma is sokan idézik őt.
- Szerinted tudatosan csinálta mindezt, vagy csak egyszerűen kellemesen akarta eltöteni az utolsó napjait?
-Ez érdekes kérdés. Nem tudom, hogy ez valami intuíció, sugallat volt-e, vagy ahogy mondod, menekülés.
- Szeretném, ha saját agykontroll-tapasztalataidról, emlékeidről beszélnél.
Nagyon sokat segített abban, hogy energikusabbá váljak, hogy megoldjam problémáimat. Tapasztaltam, hogy jobban, gyorsabban megértem, amit olvasok, tanulok. Ezt is folyamatosan tapasztom. Az elmút hónapokban elég sok vidéki városban tartottam előadást e témáról. Sokszor éjfél felé vagy még később keveredtem haza. Előfordult nemegyszer, hgoy vezetés közben, éjjel, nagyon elálmosodtam. Akkor lehúzódtam az út szélére, szintemre metnem, meditációt végeztem. Azt sugalltam magamnak, hogy friss vagyok, energikus vagyok, újra éber. S valóban energikus, éber lettem. Tejesen frissen tudtam hazajutni, az alvásnak a legkisebb kísértése nélkül. Hozzáteszem amikor hazaértem, akkor beestem az ágyba, és aludtam reggelig. Tehát ne lehet az agykontrollal sem úgy kihasználni a szervezetet, hogy alvás nélkül napokig fent legyünk. Az ébrenlétet egy félórával, órával már hosszabbítani, az lehetséges. Ebben konkrétan segít.
Elmondanám egy teljesen új élményemet, tapasztalatomat is. A napokban eszembe jutott, hogy eég rségen írtam már. Ausztráliában élő nővéremnek, Zsuzsinak. Tudod, annak idején ő küldte el nekem az agykontroll könyvet angolul, azzal a megjegyzéssel, hogy hihetetlen, de igaz. Zsuzsi nagyon szeretne karácsonyként hazajönni látogatóba. Hirtelen elhatároztam, nem értem, miért nem jutott ez előbb eszembe, hogy az agykontroll-könyv nyereségéből megveszem én a jegyet, hogy biztosan tudjon utazni. A gondolatot tett követte. Megírtam, hogy szeretettel várjuk, és küldöm a jegyet.
Későbbi azonosítás után kiderült, hogy aznap, amikor én délelőtt a levelet írtam Zsuzsinak - este Ausztráliában egy közös "aykontrollozáson", szeánszon vettek részt. Meditációja alatt arra gondolt: "Istenem, segíts, hogy karácsonykor eljussak Magyarországra". És ekkor mintha egy kéz megérintette vona a vállát: itt van, tessék, utazhatsz. Az időeltolódást is figyelembe véve, a két dolog azonos időben történt.
- Ez igazán izgalmas, misztikus és szép élmény. Azt is szeretném tudni, könyved megjelenése óta vannak-e visszajelzéseid arról, hogyan hasznosítják az olvasók?
Több emberről tudok, akik csupán a könyvbőől tanulva a módszert nagyon jó eredményeket értek el. Nagyon sokan beszámoltak arról, hogy évek, évtizedek óta kínzó migrénes fejfájásuktól teljesen megszabadultak, amióta ezt a módszert elkezdték tanulni. Ismerek olyan beteget, egy hatvan év körüli hölgyet, aki magas koleszterinszintjét csupán az agykontroll segítségével teljesen normalizálta. Sokan megtaláltak "elveszett" tárgyakat a módszert felhasználva.
- Ács Klára diagnózisai az egészségi állapotoddal kapcsolatban helyesek?
Sajnos precíz. Létezik a gyulladás az egyik lábamban. Van egy kis meszesedés a gerinccsigolyák között. és te is látod, szemüveget hordok, s a két üveg diopriája különböző.
- Ezek gyógyítására is használható az agykontroll?
Igen Segít. Például amikor néha fájdogál a lábam, segít, hogy ezen túljussak. Részben az agykontroll, részben az, hogy olyankor nem eszem húst. Akkor aza kis enyhe izületi gyulladás szépen eltűnik.
- Ugye nem vagy teljesen vegetáriánus?
Félvegetáriánus vagyok.
- Laktovegetáriánus?
Nem. Azok tejet és tejterméket, tojást esznek, ami állati eredetű. Én tejet, tejterméket minimálisat eszem, vagy semennyit. Húst, nagyon ritkán é s nagyon keveset Alapvetően zöldséget, gyümölcsöt eszem.
- Szeretném tudni - s gondolom, híveidet is érdekli - ősszel beindítod-e a kurzusodat?
Igen. Ha minden az elképzeléseim szerint alakul, év vége felé beindítjuk a négyszer nyolc órás kurzusokat. Most utazom Amerikába. Ott találkozom José Silvával, aki kifejlesztette az agykontroll-módszert. Több száz ember lesz ott, jelen lesz az egész stábja, az egész világról összesereglik az összes agykontroll-oktató. Tanfolyam zajlik, ott képeznek ki minket oktatóvá, ez a befejező fázisa a kiképzésnek. Ahogy hallom, egy nagyon-nagyon meleg, szinte családi légkör vár. Nagy érzelmi élményre számítok.
- Csodálatos lesz, gondolom. Uye te Genfben ismerted meg ennek a módszernek az alapjait?
Genfben végeztem el egy amerikai oktató tanfolyamát Most a gyökerekhez is eljuthatok!
- Kívánom, hogy reményeid és vágyaid teljesüljenek. Azán - gondolom - itthon, ősszel, saját tanfolyamod magyar résztvevőinek élményeidet és tudásodat továbbadod.
Ez a tervem és a feladatom. Hiszem és vallom, hogy a lehetetlen és a lehetséges határa, sokkal arrébb van, mint eddig gondoltuk. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A lélek rajza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-09-06 18:43:45, kedd
|
| |
| |
Örök-jelenben élek,
Bár a múlt szőtte perceit
Félelmekből, kudarcokból,
Érthetetlenségekből.
Köddé vált jövőkép
Mellett egyre kérdezem:
Miért nem lubickolhatok
Én is az örök-jelen
Mámor-tengerében?
Miért nem élvezhetem
Halként a vízben a csendes szelídséget?
Más azoknak, akiknek nektár
Gazdag kincsük,
Ők már az örök-jelen
Valódi birtokosai,
Nem fizikai értelemben.
Tengetem napjaim céltalan,
Üresen, így szaladt
El velem ifjúságom.
Örök-asszonyinak írtak
Egykoron, s most a valóság
Nem bírja a tükörmást,
Nehéz cipelni a belsőt
Sérelmeivel.
Szeretnék látnok lenni,
Meglesni a jövőt,
Vajon mi vár még reám,
Lesz-e enyhítő gyógyír,
Vagy vegetálok tovább
Az érthetetlen élet útvesztőjében?
Sok kerékbetörés,
Hidegháború, labirintus,
S ki tudja, még hány akadály
Tornyosult előttem.
Elég volt!
kedd, 2011. szeptember 6.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-09-06 09:52:01, kedd
|
| |
| |
Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató
Analízis:
Hallatlanul érző, átérző ember.
Erős jelét látom a tehetségnek. Nagyon intuitív és impulzív. Amennyire szenvedélyes, annyira józan. (Ellentmondás, de nála jellemző, igaz.)
Gondolatai száguldanak, alig tudja utolérni...
Sok mindent szeretne összefogni - mint egy szép mezei csokorba -, de a szálakat nem mindig sikerül összekötni...
Teljes szívvel tudjaj átérezni mások örömét, fájdalmát. Úgy el is tudja raktározni önmagában, tudatosítani, hogy alkalomadtán felidézve, felmutathassa...
Az élet minden rezdülése érdekli, mert anyagot gyűjtő...
Ő maga is széles skáláját megélte az érzelmeknek...
Nagyon színes, hullámzó, élénk lelkületű egyéniség, aki ugyanakkor a legnagyobb mélységeket is ismeri...
Élénk és színes a fantáziája, élénk a vitalitása.
Nagyszerű a kifejezőkészsége, a szókincse, a vizuális fantáziája...
Szereti és fontosnak tartja a ritmust...Ez a ritmus könnyeddé, szárnyalóvá teszi...
Nem szereti a kimondott precízséget. Száraznak tartja. Mindent, ami hullámzó, ami mozog, ami színes, ami harmóniához vezet, azt szereti.
Fantáziáját ritmussal fogja össze...
Egyértelműen művészalkat...
Zene, költészet és képzőművészet...básrmelyik területen van keresnivalója - de: lényege a költészet! Költő. Csodálkoznék, ha nem ez lenne a hivatása. Az embert, az emberi értékeket, az etikát magasabb rendű értelem fényében szeretné látni és láttatni...
Végtelenül segítőkész, de szertelen is sokszor. Ezt úgy értem, nem méri össze erejét a cselekvőképességével.
Értelme és érzelme végtelen (emberi értelemben), de az ereje - a pszichikai és a fizikai is - véges! Ezt nem szabadna elfelejtenie! Vigyázat! Megállás nélkül egy belső erő, ht hajtja a folytonos tevékenységre. Néha meg kell pihennie!
Két komoly, erősen bevésődött csalódás érte az utóbbi években, szomjúhozza a szeretetet! A barátságot szentnek tartja! Csalódnia többször kellett ... Sokszor felsóhajt: Milyen jó lenne valakinek teljes bizalommal megnyilvánulni... Legtöbbször a munkája marad... Itt tárulkozhat ki igazán, itt nyilvánulhat meg őszintén...
Megnyilvulásait - ha valami tetszik neki - szuperlatívuszokban fejezi ki.
Nagyszerű ízlése van! (Jobban szeresti a bársonyt, mint a darócot... Vagyis szereti a pompát?)
A fény, a világosság élteti... A természetet hallatlanul átérzi... átéli, értékeli....
Ha rajongásból csalódásba esik, hamar elveszíti a talajt a lába alól.
Szenvedélyesen és végtelen gyöngédséggel tud szeretni.
Nem bírja a hamisságot!
Szereti az érzéseit világosan és virágosan kiadni...
Kötődik - de a kötöttséget nem bírja...
Kimondhatatlanul értelmes és érzékeny ... Azt is megérti, amit ki sem mondanak...
Nagyon sok és kedves humor van benne.
Arra a kérdésre, hogy az írás tulajdonosa lehet-e politikus, úgy gondolom: szellemileg ideális szituáció lenne, de: gyakorlatilag - főleg hosszú távon - belerokkanna!
Annyi szépség, felemelkedési vágy, tisztaság van benne - semmi megalkuvás, semmi alacsonyabb rendű taktikázás -, hogy nem neki való. Keresztülgázolni másokon, akár egy nemes cél érdekében is, nem az ő világa...
Lelke fiatalabb, mint a kora!
De: ismételten kérem, hallgassom rám! Pihennie is kell néha! Létszükséglet!
Egészség: Egyik lábára vigyázni kell! (Erek, izüület.) Nincs rendben!
Egyik szeme egészen más diopriát kíván, mint a másik.
Csoóri Sándor
Csoóri Sándort 1968 óta ismerem. Akkor kerültem zöldfülű kezdőként a filmgyárba, s a szerencse mellém szegődött. Az azóta fellazult csodálatos hármasfogat - Csoóri, Kósa, Sára - megtisztelt bizalmával, s munkatársának fogadott. Együtt élhettem át velük az Ítélet című film minden reményét és gyötrelmét. (A későbbi filmvállalkozások harca még évekig együtt talált minket.) Tesvérei összetartozás, hit és bizakodás és munka. Azt hiszem, valamennyiünk é letében szép időszak volt. És a csodálatos tájak, az eldugott kis székely falvak, az erdélyi havasok vagy a Felvidék fenyvesei, mind-mind személyes ismerőseinkké váltak, az ott élő magyarokkal együtt. Azóta is, ha magas hegyek között járok - légyen az Svájc, Németország vagy Ausztria - , visszatér az a régi érzés. A fenséges táj csendje, békéje, tisztasága régmúlt időket idéz. Ennek egy darabja Csoóri is. Jó vele néha összefutni, látni, hallani és megnyugodni: ő nem idomult a környezet tisztaságához.
Tehát nézzük az analízist!
A grafológia, illetve a pszichografológia iránt nem élt bennem soha semmiféle előítélet. Sőt egyszer-egyszer rácsodálkoztam, mint amikor valamelyik távoli rokonunkban saját arcmásunkra ismertünk rá. Talán szokatlan lesz a vallomásom, de a grafológiát én kicsit mindig a költészet rokonának, mondjuk, mostohatestvérének tartottam. Ahogy a költészet egy-egy fölgyulladó szóval az egész létezést megvilágítja, a grafolgia bizonyos írásjegekből, írásalakzatokból komoly következtetéseket képes levonni. Hogy mondja a költészetről József Attila?
Kertemben érik a
leveles dohány.
A líra: logika:
de nem tudomány.
Ez a kis töredék pontosan azt fogalmazza meg, hogy a költői megfigyelés egészen más, mint az elemzésre és a törvényszerűségekre alapuló tudomány, de a logikája nagy hatalmű logika. A képzelet, a remény, a szégyen, a jellem, a szenvedély soha nem tárul fel olyan arányokban a tudománynak, mint a költészetnek. S valahogy így lehet ez a grafológia esetében is. Ha az ember jelleme, természete még abban is megmutatkozik, ahogy leül, kezet fog, alszik, eszik, vagy ahogy nézi az esőt, miért ne mutatkozna meg ugyanúgy, illetve erőteljesebben a keze írásában? Az első félretohatatlan érvünk a grafológia mellett az, hogy minden embernek más az írása, mint ahogy más az arca is.
Amit a kézírásom elemzése alapján Ács Klára leírt rólam, abban semmiféle hamiskodó okoskodást nem találtam.
Ennek örülök.
Minden észrevétele ismerősen visszhangzott bennem. Igen én valahol azokon a mezőkön csatangolok, ahol ő is fölrajzolja az én útjaimat, anélkül hogy ismerne.
Nézzünk meg ezek közül néhányat: "A természetet hallatnul átérzi, átéli, értékeli..." - mondja Ács Klára.
A természet az én első számú világom. Ha sokáig idekényszerít az életem Budapestre, egy idő után elkezdek sóvárogni a fák, a bokrok, a mezőt átszelő kis patakok után Amikor már elegem van az autókból, a reklámfények esti vibrálásából, legszívesebben hazamennék a zámolyi szőlőhegyre, ahol fácánok röpülnek át az ember feje fölött. Katicabogarak szaladgálnak a szőlőlevelek hónalja tövén.
Nincs ezen persze semmi csodálkoznivaló, hiszen én is mint a legtöbb parasztfiú, a természetbe születtem bele. A ribizlibokrokat a csalánt, a föld savanykás ízét, a villámokat előbb ismertem meg, mint az emberi szót, mint a kultúrát, mint Isten fogalmát. Igaz, döbbenetes napkeltét mégis csak hétéves koromban láttam, amikor először vittek fel Székesfehérvárra.
Nem értem. Ez hogyan lehet?
Addig soha nem keltem fel ennyire korán... Búzát vittünk eladni a fehérvári piacra, s akkor, hogy időben odaérjünk, már hajnali négykor el kellett indulnunk. Nos, ekkor láttam én fölemelkedni a napot. Lovasberény felől. Olyan volt, mint egy kazaltűz. Méltóságos és kikerülhetetlen... Maga a csoda. utólag is átfut rajtam valami elragadtatás, és megértem a napimádók vallását.
Ehhez hasonló természeti élméneim állandóan voltak.
Elmondanál még valamit?
Talán tízéves voltam, amikor egyik júliusi napon engem hagytak otthon a szüleim a háznál. Ők aratni mentek, nekem kellett otthon vigyáznom az aprójószágra, igyáznom és etetnem is őket. Ha jó is lett volna elszökni ilyenkor halászni vagy fürödni a réti folyóban, nem lehetett. Ott tébláboltam az udvarban, a szérűn, s vártam, hogy múljék a nap. Milyen jó lett volna olvasni, ha ekkor már rákapat valaki az olvasásra. De se ilyen ember nem volt körülöttem, se könyv. Hol az árnyékban ültem, hol fölmentem a szalmakazal tetejére, ahonnét messzebb lehetett látni. Szét akar ilyenkor robbanni a világ. Állnak mozdulatlanul a poros fák, remeg körülöttünk a levegő, hallani, hogy a lágy hőségtől pattognak a szalmaszálak. A tyúkok félholtan alusznak a kazal melletti árnyékban, csak néha kiált föl a csöndben egy-egy hőgutás kakas. A temetődomb? Mintha a temetődömb is fölemelkedne a magasba. És amíg csodálkozva nézi ezt a jelenséget a szem, egyszer csak megmozdul egy levél. Kisvártatva egy másik, aztán a harmadik, tizedik, századik... Flóra múlva egy-egy kis forgószél moccan meg az udvar porában. Nemsokára végigfut egy nagyobb az utcán. S borulni kezd.
Arra emlékszem, hogy másfél óra alatt ez a reszkető, táncoló, fényes délután olyan egyiptomi sötétséggé változott, amilyet elképzelni sem tudtam. A világvége eljövetelére is gondolhatott vona egy gyerek. És félni kezdtem: mi jöhet ránk. A szüleim kint vannak a mezőn, én egyedül odahaza. Menjek be a házba és húzódjak meg a suftban? Azt nem4 Kint maradtam, s vártam a fejleményeket. A sötétségből egyszerre úgy kezdtek előugrálni a villámok, mint amikor parazsak ugranak elő a tűzhelyből. Rettenetes mennydörgés kísérte őket. Dörgés, csattogás, szélroham, eső. Először felhőszakadásnak gondoltam, de az első roham után a jég kezdett zuhogni. A nemrég lemeszelt ólak faláról úgy verte le a fehérséget, hogy még egy körömnyi se maradt rajtuk.
Irtózatos dühvel verte szét a háztető cserepeit, mint egy ámokfutó őrült. Ekkor értettem meg, hogy az emberben lezajló végletes indulatok mennyire hasonlítanak a természet szenvedélyes rohamaira. Féltem a tomboló égiháborútól, de a félelmemben csodálkozni nem éreztem. A háborús életveszély a természetéhez képest aljas volt, nemtelen, mocskos.
Talán mondanom se kell, hogy nemcsak a tomboló természet hatott rám elemien, hanem a csöndes is. A gyíkok torkának lüktetése a fű között. A gólyák lassú körözése a réti boglyák fölött. Ma is tele van az orrom és szám a sz agokkal, ízekkel, a bőröm a családcsípés emlékeivel, a talpam azzal a hideg borzongással, amit akkor éltem át, amikor ráléptem egy összetekeredett siklókígyóra a szőlőhegyre menet.
Tehát minden testközelben volt...
Igen, testközelben. Valóságosan és jelképesen is. Láttam az igavonó állatok roppant erőlködését, fáradtságát munka közben. De ugyanígy azt is, amikor fölfújódtak a tehenek a lucernától, és hasba kellett őket szúrni, hogy a gázok kisüvítsenek belőlük. Vagy arra az emlékezetes jelenetre utalhatok, amikor a szomszédunk lovának a lába eltörött, s csákánnyal fejbe vágta a gazdája. Gondold el, a szeretett lovát kellett agyonütnie.
Minden ilyen drámának a nyoma bennem maradt.
Ha jól tudom, a természettel kapcsolatban később is, például Gyergyóban vagy másutt is meghatározó hatások értek.
A kétféle élményt külön kell választanunk. A legközvetlenebb természeti benyomások a szülőföldemen vésődtek belém. Akár az anyanyelv szavai. De később, sokfelé járva a világban, rengeteg természeti élményt raktározhattam el magamban.
Sose tudom például Gyimest elfelejteni. Kósa Ferenccel és Kallós Zoltánnal jártam először ott. A hegyek, a bensőséges füves udvarok lenyűgüztek. Nálunk Zámolyon, ha fölverte az udvart a fű, azt mondták: gyöpös az udvar - török átok. Gondolom, ez a szólás a török világ emlékét őrzi. A török által elűzött vgy elpusztított magyarok portáját verte csak fel a fű. De Gyimes, az más! Ott kilépsz a házból, és zsenge fűre lépsz, mint a képzeletbeli édenkertben.
Merre jártál még a világban?
Belepirulok, ha sorolnom kell. Azok közé a szerencsés emberek közé tartozom, akik sokat utazhattak. Európa minden országát bejártam, Spanyolország, Portugália és Görögország kivételével. Ezenkívül jártam Kubában, jártam Amerika minden táján, Kanadában, Dél-Amerikában, Izraelben, Grúziában.
Az erdélyi havasok között járva nem nyomasztott az ember parányiságának érzése, tudata?
Természetesen ez is átvillámlik az emberben, és minden olyan metafizikai kérdés, ami a filozófia és a sejtelmek nádasában szívet dobogtatva megszólal: honnan vannak azok a roppant tömegű hegyek? Misoda erő tornyozta fel őket a földön? Amikor egyszer átrepültem a Kaukázus fölött, elnémultam az áhitattól: mintha egy kényes ízlésű szobrász tervezte vona meg azt a kozmikus gyűrődst a föld arculatán. Nemcsak a hegyet láttam benne, hanem az isteni stílus nagyarányúságát is. Az ember a Kaukázus vagy a Niagara láttángyakran olyan emberekre gondol, mint amilyen Goethe volt, Beethoven és Bartók, akik a nagyságot, erőt a szellem világán belül teremtették meg. Mert ahogy érzékelni tudjuk a végtelenséget a földön vagy a világegyetem térségein, belül az emberben ugyanígy megtalálhatjuk. Sőt, mi az óceánok "monoton szimfóniája" a IX. szimfóniához képest? Az erő és az agresszivitás fecsegése és hangzavara.
"Sok mindent szeretne összefogni - mint egy szép mezei csokorba - , de a szálakat nem mindig sikerült összekötni..."
Ezt a megjegyzést is telitalálatnak érzem. Sajnos, a korszakból hiányoznak az összetartó kohéziós szándékok, amelyek az értékeket összerántanák, mint a mágnes. Inkább szétesés erői működnek körülöttünk. Én egész életemben a különféle értékek összehangolására törekedtem, és ez csak részben sikerült.
Ide sorolod a népművészeti és a modern művészet összehangolásának a kísérletét is?
Feltétenül. A hagyomány és a változás filozófiája alakulásának a kérdését szintén. Mi már a hagyomány, mint a megújított múlt jelen ideje? Egyszerre föltámadás és kritika.
Emlékszem a hatvanas évekre, amikor sokan azzal vádoltak, hogy a népköltészet, a népzene fölélesztésével én a régi, letűnt prszti múltat akarom a "modern" világba visszacsempészni. Sőt, csűrdöngölő. tanítás közben akarom a szocializmust megreformálni. Szánalmas, ostoba vádak voltak ezek, mert én csk azt szerettem volna megismertetni a magyarsággal, azt a régi kultúrát, amely nélkül az európait sose tudja igazán honosítani. Hisz aki rosszul beszéli az anyanyelvét, az egy másik nyelvet is csak rosszul tanulhat meg. Sajnos nagy bajok származhatnak még abból, hogy kultúránkat nem arra alapozzuk, ami a sajátunk. Már most érzékelhetjük ennek az országnak a stílustalanságát. Aki fölkattintja reggel a rádióját, a rázúduló zene alapján nyugodtan elhihetné, hogy Kanadában, Luxemburgban, vagy Svédországban ébredt. A magyarul éneklő "művészek" is az amerikanizált stílus rekedt és lelkes szószólói.
Kanyarodjunk még vissza a népművészethez. Ezt a vonzalmadat hazulról hoztad?
Nem. Szülőfalum, Zámoly ugyan elzárt falu volt, még a harmincas években is, de már a népszokások zománca lepattogzott a lelkekről. Népdalt és giccses magyar nótát egyformán énekeltek otthon, anélkül, hogy tudták volna, mit énekelnek. Néptánc? Már senkinek se állt rá a lába. Városba kellett kerülnöm, hogy a paraszti kultúrát megismerhessem.
Egyedül a babonák világa maradt meg a múltból fölismerhetően. Nevess ki, de nyolc-kilenc éves koromban minden kételkedés nélkül elhittem, hogy az ember is mászkálhat kutya képében közöttünk. Mi már volt ez, mint a valamikori pogány hit maradéka? Képzeld el, volt a falunkban egy férfi, akinek az első világháborúban a fél arcát leszakította a gránát. A szemüreget és az arc horpadását fekete kendővel takarta el. Nos, ez a férfi - a fekete kötéssel - kivadult az emberek közül. Magányosan élt. Egyik nap ágynak dőlt, és azt terjesztették róla, hogy éjféltájt fekete kutya testébe bújva ott ólálkodott a posta körül, s valaki megdobálta kővel.Ezért esett ágynak. S mindezt a XX században! Mintha Afrikában történt volna meg az eset. Gondolom, sok Oxfordban tanuló néger fiú vagy lány tudna beszámolni hasonló élményről.
Zavart téged ez a babonás világ?
Mikor benne éltem, természetes volt. Mikor kikerültem belőle, elgondolkodtatott. Nevetni egy pillanatra sem tudtam rajta. Most se tudok. A józan ész szempontjából ítélkezdve ma már tudom, hogy a tudományos logikára hivatkozva, illetve hagyatkozva ugyanolyan szörnyűségeket követhet el az ember, mint a pogány hit súgásaira figyelve. Például a haláltáborokat vagy Hirosima elpusztítását nem a legfényesebb európai értelem és logika szomszédságában találták-e ki? Épp a kultúra ismeretében értettem meg valami lényeges dolgot. Mégpedig azt, hogy a föld népei élhetnek ilyen vagy olyan világkép keretei között, a józan ész egyformán oszlik meg a földön, akár a levegő.
Most is foglalkozol még a népi kultúrával?
igen, de nem olyan módszeresen, mint tizenöt-húsz évvel ezelőtt A népi kultúra akkor engem egy nép mélylélektanába engedett bepillantani. A népdalok, a mesék, a balladák, a népnyelv hasonlatai, a varrottsok, a táncok egyformán arról is "beszélnek", hogy milyen természetű nemzet fiai is vagyunk. Hoegy milyen a képzeletünk mozgása és milyenek a szenvedélyeink. Milyen a nappali arcunk, és az éjfél utáni. Individuálisak vagyunk-e innkább, vagy közzösségiek. Balassi, Csokonai, Vörösmarty, Ady, József Attila, Németh László, Illyés mellett én a legtöbb ismeretet magunkról a régi kultúra különféle "műfajaiból" szedegettem össze.
Ebben természetesen Bartók és Kodály példája is buzdított. Mindegyikük kivételesen művelt és izzó szellemiségű művész volt. Otthonosan mozogtak az európai műveltség csúcsain is, és ezzel együtt nemhogy röstellték volna a népi kultúra képviseletét, de mellőzhetetlennek tartották. Egyk nap frakkban, csokornyakkendővel Londonban vagy Bécsben léptek föl, a másik nap pedig egy eldugott erdélyi falucskában jegyezték föl a paraszténekeket. Egyformán volt fontos nekik mind a kettő. Tudták, hogy a nemzet kultúrája foghíjas a nép ösztönös kultúrája nélkül.
- Szeretném, ha beszélnél a politikához való kapcsolatodról és annak különféle szakaszairól.
Nem lesz könnyű, mert ha alaposan végigmondanám a történetét, szétfeszítené egy ilyen beszélgetés kereteit. Mégis megkísérlem valahogy tömöríteni.
Az én politizálásom alapja az igazságösztön volt, amely odahaza fejlődött ki bennem. Kálvinista családban nőttem fel, ahol a becsület, a tisztesség, a türelem még talán a hitnél is nagyobb értéknek számított. A pápai református kollégiumban ugyanez a szellem alakított továbbra is. Egy-két esztendő alatt az osztályban én lettem a "tárgyilagos", a józan, a megvesztegethetetlen és így tovább. Sose törekedtem ilyen szerepre, de valahogy rám ragadt. Leginkább talán azérst, mert - református lévén - én senkinek se gyónhattam meg a bűneimet, az ügyetlenségeimet, csupán magamnak. És amit magamnak be tudtam vallani, azt másnak is bevallottam. Az önismeret segített igazán ahhoz, hogy másokat is tisztán lássak. Sőt: folyamatos önkritika segített abban, hogy másokat is megbírálhassak, legtöbbször mosolyogva. Ettől a belső gyakorlattól különleges bizalom alakult ki bennem mások iránt. Kételkedni általában mindig kételkedtem, de gyanakodni soha nem gyanakodtam előre. Diákként - 1946-1950-ig - szinte mindent elhittem a politika irányítóinak is. Főleg amit a növekedés nehézségeiről mondtak. De amikor megbetegedtem - egészen pontosan, amikor súlyos tbc-s lettem -, hazakerültem a falumba, és ott szembesíthettem az eszmént a valósággal, kiderült, hogy balek vagyok. Kiderült, hogy a népra hivatkozó politika egyszerűen fosztogatja a népet. A szüleim középparasztok voltak, és akármennyit dolgoztak, nem éltek meg a földjükből és a munkájukból. Én segítettem őket a hétszázötven forintnyi ösztöndíjamból. Ráadásul még féltek is. Előfordult, hogy a falut végrehajtók szállták meg napokra, s nemcsak az igavonó állatokat vitték el a szerencsétlen parasztoktól, de még az utolsó kiló mákot is. Ilyen napokon anyám sose mert a házban maradni, a szérűt elkertő vadribizli bokraiban bújt el.
Ilyen élmények részeseként az igazságérzet természetes ösztön formájában támad föl az emberben, s beszélni, írni is kezd róla. Az első - botrány kíséretében visszakapott versemet a lyukas cipőmről írtam, 1950 tavaszán. Lyukas cipőről írni ekkortájt, Árulásnak számított! Mert micsoda kishitűség ilyen magánbajokról siránkozni, amikor a szocializmus építésére kell minden lelkierőt összpontosítani.
Szinte ettől a perctől kezdve megjegyeztek maguknak a Rákosi-rendszer irodalompolitikusai és szerkesztői. S ha szerelmes verset rtam, vagy Csokonait utánzó természetdicsérő verset, azonnal nekem estek. Ezt is menekülésnek tekintették. Utólag, persze, hálás vagyok ezeknek a figyelmes elvtársaknak, mert 1952 felétől engem nem politikai szemináriumokon neveltek, hanem a küzdőtéren. Úgy is fogalmazhatnék, hogy legtöbbet az elenfeleimnek köszönhetek. Megtörténhetett volna, ha békén hagynak, elpuhulok én is, mint az értelmiségek zöme, és észrevétlenül átbillenek a hamis illúziók térfelére.
Egyszóval a kényszer, a rosszkedv, a harag, a dac is arra ösztönzött, hogy politizáljak. Egyébként is, egy olyan országban, ahol nincs közéleti kultúra, ott az első hangosan kimondott kritikus mondat is lázadásnak hat, azaz politikának.
És ahogy múltak az évek, egyre világosabbá vált előttem, hogy az élet minden területéről kiszorított, kiűzött politika leginkább még az irodalom Bakonyában tudta megvetni a lábát. A cenzúra persze működött itt is, de mivel az én igazi cenzorom nem Révai József, s nem Aczél Györsgy volt, hanem Ady Endre, Németh László és József Attila, mindig találtam magamnak "szeplőtlen" helyet a költészet szülőföldjén.
A sok "visszabeszélés", a sok dac rám ruházott egy szerepet. A nyugtalan, az elégedetlen, a folytonos küzdelmekbe beleszálló író szerepét, akit lehet ugyan korlátozni, de becstelenséggel, kicsinyességgel megvádolni lehetetlen. Az én politizálásom alapja az erkölcs volt. Az, amire a politikában többnyire legyinteni szoktak.
- Gondolom, hogy ezt a "rád ruházott szerepet" nem könnyű letenni, A költői hitvallás teljesítésével együtt, úgy érzem, túl nagy a teher rajtad. S nemcsak én, Ács Klára is többször figyelmeztet: Pihenni is kell néha! Létszükséglet!
Ez igaz. De július eseje óta eltökéltem, hogy váltok. Kinn tartózkodom Esztergomben, csak egy napra jövök vissza Pestre, a szerkesztőségi ülésekre. Elkezdtem újra dolgozni. Kétéves kihagyás után kissé nehezen megy, de remélem, a kedv és az erő is visszatér. Tudod, azzal az erőbedobással, amellyel én harminc éven át politizáltam, majdnem még egyszer ennyi könyvet tudtam volna írni, mint amennyit eddig írtam.
- Nem elvesztegetett idő ez. S a politizálás mellett rengeteg próza is született, fontos esszék...
Persze, persze. De az is nagyon fontos lett volna, hogy az ember csak száz verset ír, de azzal a koncentrációval, ahogy azt kell...
- Hát majd most...
Nem lehet már megírni, amit harmincéves korában nem írt meg az ember. Gondolj csak vissza, hogy mennyit filmeztünk. Ahelyett, hogy csavarogtam volna és verset írtam volna.
- Tényleg, a filmezésből mi maradt meg benned? Mi volt számodra?
Kitérő volt. Kalnd. Úgy gondoltam, ha a magyar iroadlom nem tud betörni Európába, hátha a filmmel jobban sikerül.
- Mint a tánc, vagy a zene, vagy a képzőművészet, ami nemzetközi?
Igen. Hátha jobban megismernek bennünket ott is. Azt akartam elérni, amit idehaza a politikában. Azt éreztem, hogy van egy olyan igazságtalanság, amivel egy népet külön sújtanak. Most nem mitologizálom ezt. Minden nép bűnös a maga módján a XX. században. Főként a kormányok, de maga a nép is, amelyik mindent el tudott fogadni. Ez alól nem kivétel sem az orosz, sem a német.
Ezért gondoltam, ha a filmekkel valamit tudunk kezdeni, akkor helyrehozható egy kevés abból a méltánytalanságból és igazságtalanságból.
Aztán meg úgy gondoltam, a film nagyon sok emberhez eljuthat. Ha a filmvásznon egy igazság elhangzik, az esetleg nagyobb, mint ha egy versben vagy egy novellában Nagy szükség lett volna minden jó mondatrea a filmjeinkben. Emlékszel, ezért is beszélnek kicsikét patetikusabban, emelkedettebben nálunk.
- A balladisztikus forma miatt is, nem?
Azt láttam, hogy a film nyelve másutt nagyon köznapi. Nem árt, ha nálunk is kicsit emeltebb. Mert a színdarab nyelve is mindig költőibb, mint a köznapi nyelv. A művészet nyelve "a valóság égi mása".
- Regényt egyet írtál, az Iszapesőt. Jól tudom?
Csak az Iszapeső. Sajnos. Pedig hányszor készültem.
- Regényt lehet majd nyolcvanéves korodban is. Az öregkor, az érett kor műfaja, mondják. "Szomjúhozza a szeretetet." Ehhez mit szólsz?
Minden emberben van szeretetvágy, természetesen. Szinte gyermekkoromtól kezdve az volt a legnagyobb ösröm, ha adhattama... Mindig is az volt. Még az önzésem érdeke is az volt... Nem azért, mert ez jobb, hanem - hisz tudod -, egy nagy lélegzetvétellel az ember szabadabb. Másképpen tud élni a világban... Tudja, hogy ezek az önzések, kuporgatások, s a többi nincsenek benne Nagy-nagy fölszabadultság!
""Szenvedélyesenés végtelen gyöngédséggel tud szeretn" - mondja Ács Klára. És ezt írod le:
Bokádhoz vadfű illik, vadmályva, mátrai gyom,
Ködfolyás, vízfolyás, panízna bazsalikom.
fölfön fetrengő harangszó, nem amely szélbe temet.
Ágyadba tudsz te csalni katicabogarat s csipkézett
tölgylevelet.
Nincs nálad nekemvalóbb, nőneműbb test, nőneműbb mosoly,
nomád maradtál, mint a szél a nászéjszakázó
kökénybokor,
ha meztéláb holnap fűre lépsz, bársonyos leszek belül
s mit bánom én, hogy a világ szálkásodik vagy ércesül.
Csodálatos vallomásaid egyike. Hiába határoztam el, hogy beszélgetésünk közben mellőzöm az idézeteket, ez nagyon kikívánkozott belőlem.
"Kötődik - de a kötöttséget nem bírja."
Telitalálat! Senkitől sem tudom elviselni, s tudok ellene hadakozni. Ha én bármibe belebonyolódom, véletlenül, észrevétlenül, akkor megrázom magam, és azt mondom: Nem, ez nem az én világom. Bármennyire is én vállaltam a kötöttséget, szabad akarok lenni...
"Sokszor felsóhajt: Milyen jó lenne valakinek tejes bizalommal megnyilvánulni..." - Tényleg?
Érdekes. Ezt nem éreztem soha. Éppen azért, mert inkább arra vágytam, hogy a papírnak mondjam. Az írónak nincsenek ilyen vágyai. Rilke mond egys gyönyörűt: "Amikor írok, igaz vagyok2. A mi körülményeink között nem teljesen így - ahogy ő mondja -, csak jó lett volna, ha így van...
Nem azért, mert nem mertük elmondani, hanem azért, mert az igazmondásnak ugyanúgy megvannaka föltételei, nemcsak a személyes föltételei, hanem az objektív föltételei is, mint egy csomó más dolognak. Nem lehet még az asztalfióknak sem elmondani az igazat, csak ha kívül, a társadalomban a levegő egy kicsit telítve van ezzel az óhajjal, igénnyel.
Persze, az igazmondás, az egy szakadatlan küózdelem, mert nemcsak politikailag lehet az igazmondást elfojtania, hanem társadalmilag is. Az emberi erkölcs miatt, az emberi megszokás miatt.
Mindig azok voltak a legizgalmasabb írások, ahol egy előítélettel szemben tudtál valami fontosat megfogalmazni. Amit magadnak alig mertél bevallani, az volt a legfontosabb.
- "Keresztülgázolni másokon, akár egy nemes cél érdekében, nem az ő világa."
Azt hiszem, az értelmes ember, aki az eszét is használja ebben a világban, az tud türelmes lenni. Ez nemcsak azt jelenti, hogy visszafojtom magam. Azt is jelenti, hogy kiváncsi vagyok a másikra, nemcsak türelmes. Én csakugyan el tudtam jutni idáig. Említettem, már gyerekkoromban törekedtem erre.
És miután magamban eléggé megbíztam, tehát szilárd tudatban voltam belül, nem féltem a mások véleményétől. Sőt, vártam. Szabadságom működésének ez volt az egyik különleges alapja. Támadjon, tessék,akinek van lehetősége, az üssön. Ilyen értelmemben az úgynevezett tolerancia vagy türelem, az rendkívül fontos volt.
Tudod, türelmes csak az tud lenni, aki magában bízik! Akit nem zavar meg olyan könnyen más véleméye, az tud erős lenni. Ha bizonytalan vagy, akkor nem tudsz türelmes lenni+ Régen fölfedeztem már, hogy a legfontosabb csak magamtól várni a legtöbbet. Ne várjak senkitől semmit. Ez azt jelentette, hogy nagyon-nagyon kritikusan néztem magam. Ez jó volt, mert azt éreztem, hogy magamat merem, tudom bírálni, minden jogot megszereztem ahhoz, hogy másokat bíráljak. Régen is, most is.
A te szavaidat mormolva kívánok az élethez további hitet és sok erőt:
Nincs másik idő, mely befogadna,
másik ország, mely nevet adna:
ideköt
idegszálaival a szél,
pamutszálaival a köd
S a végső türelem is ideötvöz. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A lélek rajza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-09-06 09:16:39, kedd
|
| |
| |
Kelet örökségeihez tartozik az emberek megáldozása immár száz esztendeje. Heilig Gábor a Gábor Zsazsa ideje óta Gabikkal együtt kiválasztott, Jobb a Gabi nevével már ismételtek a médiával.
Apa első felesége cigis volt, azt tesztelték, mennyire fogja tudni ezt apa elviselni. Becsületbeli házasság volt, Gizi néni bement albérleti szobájába beszélgetni, s emiatt már el kellett venni feleségül. Egy fiúk született, aki tini korában, mnt Heilig Gábor mindig vigyorgott, melynek okát nem értettem, míg Paffi nevéhez nem értek Észak-Magyarországon, ekkor Heilig már a televízióban vigyorgott a médiával. Szent Gábor csak egyike a Gáboroknak, akik ilyen utat találtak karmikus sorsuk megváltására. Gizi néni egyébként súlyos beteg, ágybafekvő már évek óta, azt hiszi sokakkal együtt, hogy a mi családunk a bolond, mint ahogyan a nyolcvanas években híresztelték a nevünket használó különféle eredetű népek helyett. 1 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kelet örökségek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 25
|
|
|
|
2011. Szeptember
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
25 db bejegyzés |
| e év: |
268 db bejegyzés |
| Összes: |
7246 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (1225)
- Belső kör (6)
- Család (6)
- Munka (10)
- Haverok (2)
- Iskola (4)
- "Darabokra hullik a Biblia..:" (25)
- A lélek rajza (12)
- A Nagy Karola-rejtély (18)
- A sánta Jézus -Edom Talmud (30)
- Állaatokról (54)
- Beat, Hippi, Punk, Rock (21)
- Dalok (92)
- Egészség, betegség (155)
- Éjszakáim, álmaim (124)
- Élők, vigyázzatok (2)
- Emberi bölcsesség és ami marad (646)
- Érzelmek (102)
- Esti, Jó éjszakát versek (23)
- Fejezetek a szexualitás ... (1)
- Filmajánló (60)
- Füzes László (53)
- Földönkívüliek (7)
- Gyermekeknek (25)
- Halottak napja (8)
- Horoszkópok (9)
- Hozzátok szólok, magyarok! (18)
- Idézetek (398)
- Időjelek - Leplezés (76)
- Ismeretterjesztő (141)
- Játék a tűzzel (advent) (17)
- Karácsonyi versek (33)
- Kelet örökségek (181)
- Kéz analízis (1)
- Kínzások és büntetések (1)
- Kodály Zoltán: Forr a világ (1)
- Kohut Katalin (1636)
- Könyvajánló (35)
- Köztársaság tér 1956 (21)
- Le nem fordított versek (7)
- Lélekemelő írások (216)
- Magyar nyelv (24)
- Magyarország harmoniakártyája (37)
- Marketing (16)
- Meditációk (4)
- Napi harmoniakártyáim (369)
- Napi jóslás (87)
- Névnapok eredete, versek (18)
- Nyugati örökségek (10)
- Otthoni munka (4)
- Receptek (160)
- Rock Évkönyv 1981. (37)
- Számmisztikai elemzések (12)
- Szépség, fitness (45)
- Szólások, mondások (1)
- Szórakozás (13)
- Történetek, novellák (58)
- Újévi köszöntők (19)
- Vas-Forgószél 1945-től (65)
- Versek (356)
- Viccek (249)
- Viselkedés kultúra (10)
- Ünnepek (121)
- Zirkuli Péter: Katalin (29)
|
|
|
| |
- Ma: 799
- e Hét: 3121
- e Hónap: 9362
- e Év: 61628
|
|
|
Offline
