|
 2/4 oldal 
|
Bejegyzések száma: 37
|
|
|
|
|
|
2016-03-26 19:30:36, szombat
|
| |
| |
HÚSVÉTI KÖSZÖNTŐ
Minden kedves Barátomnak, Ismerősömnek, és kedves Látogatóimnak
SZÍVEM SZERETETÉVEL kívánok BÉKÉS ÉS BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!
BÁRHOL LEGYENEK A VILÁGON - HATÁRON INNEN, VAGY HATÁRON TÚL!
Boldog Húsvétot!
HÚSVÉT NAPJÁT ÜNNEPELJÜK
H ófehér gyöngyvirág bontogatja szirmát,
Ú t szélét szegélyezik gyönyörű ibolyák.
S elymes fülű nyuszi ül a zöld fűben,
V ele szemben játszik kölyke a sűrűben.
É des virág illattal érkezett a tavasz.
T ávoli faluban megkondul egy harang.
N osza szalad a falu apraja- nagyja,
A legszebb ruháját magára kapva.
P adsorok megtelnek, együtt ünnepelnek.
J ézus feltámadott! Hozsannát zengnek.
Á rad az ének szó szerte a vidéken,
T él hamvaiból a tavasz újra éled.
Ü nnepeljük meg, hogy győzött az élet!
N apsugarunk ragyog, éled a természet.
N agylányaim hívják legkisebb gyermekem,
E gyütt készítik a hímes tojást velem.
P iros tojás készül, a sonka puhán itt vár,
E gy tepsi sütemény a sütőben sül már.
L egényeket hétfőn ezzel kínáljuk meg,
J ól meglocsolnak, hogy ne hervadjunk el.
Ü nnepünk így telik, mi együtt örülünk.
K ikelet ragyogja be egész életünk!
Flammerné Molnár Edit
HÚSVÉTI CSEND
Lelkem, dalolj a húsvét öröméről!
Csengjen a hangod, mint a hegyi csermely
fentről hozott kristályos-tiszta hangja,
mint a hóvirágok fehér harangja.
Legyen dalodban élet és erő...
fakadó rügyek, fesledő virágok:
a tavasz, mely meggyőzte a világot.
Legyen benne ragyogó diadallal
a hosszú éjszakát elűző hajnal!
Az a mosolygó, bíborfényű reggel,
melyben a sírban hasztalan keresték
gyászt illatozó, könnyes kenetekkel
a Názáreti Jézus drága testét,
mert élt, előttük feltámadva járt.
Visszhangozd szívük ujjongó szavát.
Húsvétról zengjen, zengjen hát az ének!
Lelkem, adj hangot húsvét örömének!
Figyelek... várok... Csend van, hosszú, tiszta,
mint mikor az ég harmatkönnyét issza
minden fűszál még... és hiába kérem:
ösvényein ott jár az élő Mester
feltámadottan, tündöklő-fehéren,
bűn és halál felett vett diadallal.
Ujjongó lelkem lépteire hallgat
és ezt a csendet hogy zavarná dallal?!
Túrmezei Erzsébet
Húsvéti üdvözlet
Link
Lent a Via Dolorosán
Link
Handel: Messiah, Hallelujah
Link
Husvét
Link
Happy Easter!
Link
Easter prayer // Kun Magdolna
Link
Szentesi Horváth Gyöngyi : Áldd meg Uram...
Link
Húsvéti csend
Link
Happy Easter from Claire! Gethsemane - Claire Ryann at 3 Years Old
Link
Simogasd meg a nyuszit...
Kapcsold be a hangszórót és az egereddel simogasd meg a nyuszit.
Kívánok neked boldog húsvétot, és azt, hogy mindig úgy kacagj, mint ő.
Link
Áldott, napfényben tündöklő, testben és lélekben újjászülető BOLDOG HÚSVÉTOT kívánok!
A hölgyeknek sok locsolót, a férfiaknak jó locsolkodást!
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Húsvét - Pünkösd |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-25 21:00:29, péntek
|
| |
| |
RÁD GONDOLOK (Angol szerelmes versek)
"Az egyik pályatársam, aki leginkább orosz verseket fordít, azt mondta nekem egyszer, hogy mesélni talán oroszul lehet a legjobban. Ironizálni viszont franciául - tette hozzá nyomban. Vitatkozásra és szószapora csevegésre viszont az olasz nyelv a legalkalmasabb.
Az angol főleg üzleti tárgyalásokra való. Ökonomikus nyelv: a legtöbb tárgyat, fogalmat egytagú szóval jelöli. Gyors, lényegre törő megbeszélésekre tehát valóban a legmegfelelőbb. És furcsa módon szerelmi vallomásokra is, éppen emiatt. Mert - ahogy már írtam valahol - az igaz szerelem sohasem bőbeszédű.
Vallomás - angolok esetében? Az ember úgy hinné, hogy a hidegvérű brit lovag inkább csak közli, mintsem megvallja szerelmét. Tárgyszerűen, röviden. Egytagú szavakból álló kurta mondatokban. Nálunk még ez a fajta tényközlő szerelmi vallomás is legalább kétszer annyi ideig tartana. Az angol főnevek, igék magyar megfelelői ugyanis rendszerint többtagúak. Ezért aztán bajban van az, aki formatartó szigorral fordít angol verseket magyarra.
Istennek hála, sokan vállalták - és vállalják ma is - a veszélyt. S az ilyenek előtt csodálatos birodalom tárul fel, mint ahogy a befogadók előtt is. Újra megbizonyosodhatnak arról, hogy a költészetre csak a saját öntörvényei érvényesek. Ennek a jól nevelt, szigorúan erkölcsös, alapjában véve konzervatív népnek is megvoltak a maga botrányt botrányra halmozó, polgárpukkasztó fenegyerekei, mint Lord Byron, a szülői akarattal szembeszegülő, romantikus szerelmesei, mint Elizabeth Barrett és Robert Browing - vagy éppenséggel az érzelmi "másságot" dacosan vállaló lázadói, mint Oscar Wilde. És nemcsak a szabadosabb századokban már, hanem sokkalta előbb: Christopher Marlowe éppen olyan korhely, bűnözőkkel cimboráló kocsmatöltelék volt a tizenhatodik században, mint a francia Villon az előzőben. Ha szerelemről van szó, a legendás angol hidegvér is éppen úgy felforr alkalmasint, mint a lobogásban sohasem lankadó latinok vére.
Angol - pontosabban brit - költők szerelmes verseiből kínálunk önöknek egy karcsú válogatást. Azért pontosítok, mert például a skót Burns éppen úgy helyet kap benne, mint - mondjuk - az ír Yeats. Meglepve tapasztalják majd, hogy a világ szerelmi lírájának slágerversei közül mily sokat "szállított" a ködös Albion.
Melengessenek bennünket ezek a ködön át érkező sugarak is az általános világhűlésben."
Baranyi Ferenc
Edmund Spenser (1552-1599): HOMOKBA ÍRTAM KEDVESEM NEVÉT
Homokba írtam kedvesem nevét,
de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét,
de jött a dagály s munkám eltörölte.
Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve
a lány - megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze
és nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz! - felelte: - híred élni fog,
ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged a dalaimban lobog
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megujul.
Szabó Lőrinc fordítása
Michael Drayton (1563-1631): BÚCSÚ A SZERELEMTŐL
Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
megtagadlak, már nem vagyok tied;
gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincseimet.
Egy kézfogás még, - töröld eskünket
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalánál zokog a hüség
és utolsót lüktet a szenvedély
s a tisztulás lefogja a szemét,
most még, noha mindnyájan elsiratták
fel tudnád támasztani, ha akarnád.
Szabó Lőrinc fordítása
Michael Drayton - Búcsú a szerelemtől
Link
Christopher Marlowe (1564-1593): ELSŐ LÁTÁSRA
(a Hős és Leander-ből)
Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress,
mert vágyad vize hajt, s az végzetes.
Ha két futó feszeng verseny előtt,
te választasz már vesztest vagy nyerőt.
S ha két egyforma aranyrúd világít,
úgy érzed, az egyik szebben világlik.
Szemünkön át hatol belénk a villám:
a vágy, hiába töprengünk a titkán.
A habozás csak a szerelem árnya;
ki szeretett valaha, s nem első látásra?
Csillag Tibor fordítása
William Shakespeare (1564-1616): LXXV. SZONETT
Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon
részeg vagyok és mindig szomjazom.
Szabó Lőrinc fordítása
William Shakespeare: 75. szonett /Ruttkai Éva/
Link
John Donne (1572-1631): ELÉGIA A VETKŐZÉSRŐL
Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.
Öved délkörét oldozd meg hamar:
minden tájnál szebb földövet takar.
Pruszlidat vesd le, olyan feszesen
tapad; más nem lát bele, de nekem
hadd suttogja a susogó selyem
esése, hogy most lefekszel velem.
Fűződre régtől féltékeny vagyok,
de megnyugtató, mikor kikapcsolod.
Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
kibukkanó nap nyári kert felett.
Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
talpadat nászi templomunk, az ágy.
S le fejdíszed filigrán, csupa fény
hálójával; hajad szebb diadém.
Ily fehér ingben égi angyalok
szállnak a földre; magaddal hozod
azt, mit Mohamed Paradicsoma
ígér nekünk, örök gyönyört, noha
a kísértet is vászoningben jár,
de főleg égnek nem a hajam áll.
Engedd szabaddá szeretőd kezét,
hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
Amerikám! Frissen fölfedezett
földem, melyet bejárok, fölfedek,
aranybányám, országom, hol mohó
kényúr vagyok, egyeduralkodó,
s boldog pionír, miközben sötét
kincseskamrádon ujjam a pöcsét.
A lélek úgy teljes, ha testtelen,
s a test akkor egész, ha meztelen.
Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
mintha Atlanta kincseket hajít,
s a bolond férfi szeme ottragad
gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
ami képkeret, könyvön díszkötés,
amatőr-öröm. De ennyi kevés.
Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
a szeretőnek a nő teste kell.
A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
az ördög sem. Engedd le ingedet.
Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.
Mezítelenül is gondoskodom rólad,
vagy nem elég egy férfi takarónak?
Faludy György fordítása
Robert Herrick (1591-1674): KEDVESEINEK ELVESZTÉSÉRŐL
Szép, törékeny kedvesem
hány hagyott itt hirtelen:
a gyönyörű Júlia,
Sapphó, szivem asszonya,
Anthea, a hű, szerény,
kinek bőre égi fény,
s Elektra, az édes, és
Myrrha, lant- és dalmüvész,
és Corinna: szellem
volt mennyei kelleme!
és Perilla: mindegyik
elment, - csak én vagyok itt,
hogy sirassam őket, és
azt, hogy minden sírba vész.
Szabó Lőrinc fordítás
William Blake (1757-1827): MADÁRSZERELEM
"Hol a hazád, mondd, madár!
s este milyen tanya vár?
Milyen fészek, milyen lomb?
Oh te rétek dísze, mondd!"
"Áll egy szép fa társtalan:
ott búsulok egymagam.
Hajnal issza könnyemet,
este nem hoz örömet."
"Én meg téged kivánlak,
kincse-hangja a nyárnak;
nappal erdőn kószálok,
éjszaka sirdogálok."
"Énérettem sirdogálsz?
Engem kivánsz? Engem vársz?
Bánatomnak vége hát!
Óh szerelmes jóbarát!"
"Gyere hí csöpp lugasom,
zöld falomb közt, magoson.
Öröm szárnyán röpülünk,
virág alatt megülünk."
Babits Mihály fordítása
William Blake - Madárszerelem
Link
William Blake: EGY HOMOKSZEMBEN LÁSD MEG A VILÁGOT
Egy homokszemben lásd meg a világot,
Egy vadvirágban a fénylő eget,
Egy órában az örökkévalót,
S tartsd tenyeredben a végtelent.
Lásd a világot egy homokszemben,
A mennyországot kis világban,
Őrizd a végtelent két kezedben,
Az örökkévalót egy órában...
(Weöres Sándor fordítása)
Robert Burns (1759-1796) KORAI MÉG A KONTY NEKEM
Gyöngécske lány vagyok még,
ijeszt is fű-fa uram;
férfi ágyában engem
a hideg rázna, uram.
Korai még, korai még,
korai még a konty nekem,
korai még... bűn lenne ám,
ha elcsavarná a fejem.
Anyám varratta új ruhám,
templomba mék megáldani,
ha lefeküdnénk, jó uram,
hová lennének fodrai?
Régen elmult már Mindszent,
hosszú a téli éj, uram.
Hogy én egy ágyban önnel?
Jaj, nem merek, nem én, uram.
Süvít a szél és lombtalan,
tar áogyha nyáron erre jár;
idősgakat csupál, uram;
de hebb leszek már, uram.
Kormos István fordítása
Robert Burns: FALUSI RANDEVÚ
Van itt valaki? Ki kopog? -
Én vagyok, mondta Findlay.
Takarodj, senki nem hivott! -
Ugyan már, mondta Findlay.
Lopni indultál? Mit csinálsz? -
Megsúgom, mondta Findlay.
Valami rosszban sántikálsz. -
Nem rossz az, mondta Findlay.
Ha most kinyílna ez a zár -
Csak nyílna, mondta Findlay.
Nem alhatnék el újra már. -
Nem bizony, mondta Findlay.
Ha benn volnál, szobámban, itt - 
Bár volnék, mondta Findlay.
Itt rostokolnál hajnalig. -
Hát hogyne, mondta Findlay.
Ha itt maradsz ma éjszaka -
Maradok, mondta Findlay.
Vigyázz, hogy épen juss haza! -
Vigyázok, mondta Findlay.
S bármi essék is idebenn -
Hadd essék, mondta Findlay.
Mindhalálig titok legyen -
Titok lesz, mondta Findlay.
Szabó Lőrinc fordítása
Robert Burns: Falusi randevú
Link
William Wordsworth (1770-1850): TÜNEMÉNY
Mikor először tűnt elém,
drága volt, mint egy tünemény,
kit azért küldött életem,
hogy egy perc dísze ő legyen.
Szeme mint alkony csillaga;
s az alkony hozzá a haja:
csak ennyi benne az, ami
nem májusi és hajnali.
Vidám kép, édes könnyűség:
meglep, megállít és kísért.
De többször látva: látomány
volt ő, és mégis földi lány.
Lépése szűzi és szabad.
Házias minden mozdulat.
Alakja nyájas, tiszta fény. 
Nyomában emlék és remény
kelt: mivel ő sem állt a szív
mindennapi és primitív
éhei, kis búk, örömök,
csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.
Azóta híven nézem őt,
s lesem élete ütemét.
lelket lélegző drága lény:
útitárs a Halál felé.
Szilárd ész, gyengéd akarat,
szívós erő halk báj alatt.
Valódi asszony, jó s igaz,
intés, parancs, derű, vigasz.
Asszony, és mégis valami
fényt érzek, ami angyali...
Babits Mihály fordítása
William Wordsworth -Tünemény
Link
George Gordon Lord Byron: (1788-1824) INEZHEZ
(a Chile Harold-ból)
Ne mosolyogj sötét szemembe;
hisz vissza nem mosolyoghatok:
ó adja ég, ne sírj sosem te,
ha könny nem enyhíti bajod.
Kérded, minő sötét talányok
marják e bús, ifju szivet?
Hiába - nyitját nem találod,
búmat te meg nem enyhited.
Nem gyűlölet, nem szerelem hajt,
nem bárgyú hírt esdeklek én,
hogy ócsárlom most a jelen bajt
s a kincseim mind elvetém:
de minden elfáraszt meg untat,
mit nézek, érzek, hallgatok.
A Szép se vigasz lomha búmnak;
szemed sugára is halott.
Ez az a szivós bú, mi zordul
üldözte a bolygó zsidót;
mely nézni sem mer a síron tul
s nem várhat addig semmi jót!
Elfutni vágyom enmagamtól!
Messzire vinném átkomat,
de sarkon űz egy vad kalandor,
a lét-üszök - a Gondolat.
Gyönyörben fürdik még a víg nép,
mit én eluntan hagytam el;
bár álmodozna lázba mindég,
s ne kelne a valóra fel!
Száz új vidéken kell törődnöm,
s bút látok a megjárt uton;
csak az vigasztal, hogy a földön
a legszörnyübbet már tudom.
Mi ez? Ne kérdd, szánj meg, sugár lány,
ne bánts te, jobb, ha álmodol:
ne tépd le szívemről a lárvám,
alatta tátong a pokol.
Kosztolányi Dezső fordítása
Percy Bysshe Shelley (1792-1822): A SZERELEM FILOZÓFIÁJA
Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülő suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel -
Mért ne veled én? 
A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorít, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet?
Szabó Lőrinc fordítása
Percy Bysshe Shelley - A Szerelem Filozófiája [Déri Tamás]
Link
Shelley: INDIÁN SZERENÁD
Első álmom rólad volt,
első álmom elröpült.
Még az esti szél nyögött,
még az égen csillag ült.
Lábaimban lakik egy
szellem: az rejtélyesen
húzott, hozott, vezetett
ablakodhoz, édesem!
Csitt! A fekete folyón
illet és szél úgy alél,
mintha mákos álmokat
tépegetne
ott az éj. 
Apadoz a zokogás
a csalogány csöpp szivén,
mint ahogy a tieden
kell hogy elapadjak én.
Jaj, bűvölj föl a füből!
Halk! Hullok! Ájulok!
Szórja csókkal szám-szemem
szerelmed, mint záporok!
Arcom fagyos és fehér,
szívem dobzörgése vad:
szorítsad szíved fölé,
talán ott majd megszakad...
Babits Mihály fordítása
Indián Szerenád
Link
John Keats (1795-1821): CSITT, CSITT!
Csitt, csitt! Csöndbe tipegj, kedvesem az éjben!
Alszik az egész ház, de leselkedik rád,
édes Izabellám, a kopasz féltékeny,
hiába is húztad fejére a sipkát -
hiába siklasz úgy, mint hajnali tündér,
mely táncol a habon, ezüst vízgyűrűknél.
Csitt, csitt! Félve emeld könnyű lábaidat!
Egy nesz, vagy annyi se, s a kopasz fölriad.
A levél se rezzen, a patak se csobban -
csönd van, lecsukódik az éj álmos szeme,
cserebogár dünnyög, hallgatja álomban,
halálra bűvölve, halk éjjeli zene.
Az őrködő hold is eltün szemem elül,
gúnyból-e, jóságból, felhőbe menekül,
nincs fáklya az éjbe, messze tűz se remeg,
édes Izabellám, csak ajkad és szemed.
Nyisd ki a kilincset! de az égre - halkan!
Meghalunk mindketten, ha megcsörrenik csak.
Végre! - s most ajkadat virágos ágyadban -
aludjon az öreg, szikrázzon a csillag,
mirólunk álmodik a szunnyadó rózsa,
tüzünktől bimbózik első kakasszóra.
Tojást költ a galamb, dala ideröppen,
míg csókolom ajkad vacogó gyönyörben.
Kosztolányi Dezső fordítása
John Keats - CSITT CSITT
Link
Elizabeth Barrett-Browning (1806-1861) MONDD ÚJRA
(a Portugál szonettek-ből)
Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el és kétség borong
nyomában. Ismételd...szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?
Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél
mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress...
Babits Mihály fordítása
Elizabeth Barrett-Browning (1806-1861): MENNYIRE SZERETLEK?
Mennyire szeretlek? Had' mondom el,
szerelmem mily végtelen, mindenség
érzés lelkemen, láthatatlan-szép,
maga a tiszta földi kegyelem.
A mindennap vágyával szeretlek
csöndesen, nappal, s húnyt gyertyafényben,
szeretlek tisztán, nyíltan, egészen,
és cserébe nem várok semmit el.
Oly nagyon, oly erősen szeretlek
egykor volt búmmal, gyermek hitemmel,
elveszettnek hitt, s meglelt szerelmes
szívemmel, minden lélegzetemmel,
te vagy az élet, öröm és könnyek,
szerelem, mi holtommal se vész el
Elizabeth Barrett-Browning (1806-1861): X. szonett CSUPÁN A SZERELEM...
Csupán a szerelem mi tiszta-szép,
s vágyni érdemes. Bár csodás a láng,
ha gyúl oltári fény, vagy lenfonál,
lobbantja gaz, cédruság, mind csak ég:
ám szívem lángol, s bátran vallom én
szeretlek... Én!... szeretlek - nézz reám,
elébed új, dicsőült lényem áll,
lelkemben tűz a vágy, s varázs a fény,
mely véled egybezár. Nem gyöngíthet,
ha gyöngébbet szeretsz: hisz' Isten is
megáldja mind, a benne híveket.
S érzem ezt, orcám szégyellt ívein,
mit fényébe rejt e láng-szerelem,
mely felemel és hozzád nemesít.
Robert Browning (1812-1889): AZ ELVESZETT KEDVES
Nos, vége! s bármily fájó íz is,
úgy fáj-e, mint hivém?
Ejh! jójszakát cseveg a csíz is
már a tornác ivén!
A szőlők ifjú rügye pelyhes,
így láttam én ma még,
de holnap mind pattanva kelyhes
- s lásd, minden szín kiég...
Drágám, hát ránk is ily sors vár! - óh
nyúljak kezed után?
S barát legyek? csak barát már? - jó!
de annak is jut ám
egy nézés, ében fénnyel villanó! -
Szivem hadd őrzi görcsösen -
s hangod, mely ujjong: hulljon még a hó! -
lelkemből nem múl sohasem!
De szóm nem lesz hőbb, mint illik s szokás,
csak tán csöppnyit puhább,
s csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
csak tán picinyt tovább...
Tóth Árpád fordítása
Dante Gabriel Rossetti (1828-1882): FÉNYVILLANÁS
(Az Élet háza című ciklusból)
Már jártam itt, igen!
Mikor is volt? Ki tudja már!
Ott künn a fű nem idegen,
s az illatár,
a sóhajtás, a part sok fénye sem.
Enyém voltál. Igen.
Vajon mikor is lehetett?
Egy fecske röppent odafenn,
fordult fejed,
fátylad lehullt - de rég volt, Istenem!
Így volt? S így lesz? Igen?
Legyőzve évek távolát
visszatalál a szerelem
a gyászon át?
Jön még nap s éj, amely gyönyört terem?
Baranyi Ferenc fordítása
Christina Georgina Rossetti (1830-1894): EMLÉKEZZ
Emlékezz rám, ha tőled messze-messze
a hallgatag országba érkezem,
s nem foghatod meg többet a kezem,
és nem fordulhatok el tévedezve.
Emlékezz rám, ha majd magad leszesz te,
s nem szólsz jövőnkről, úgy, mint rendesen:
csak emlékezz és értsd meg, kedvesem,
késő tanács, imádság, minden eszme.
De ha felejtesz, s aztán valahogy
emlékezel reám, ne búslakodj,
mert hogyha Éj s Romlás a szenvedélyt
nem ölte meg, mely hajdan bennem élt,
százszorta jobb, hogy mosolyogj s felejts,
semmint emlékezz és egy könnyet ejts.
Kosztolányi Dezső fordítása
Christina Georgina Rossetti - Emlékezz...
Link
Algernon Charles Swinburne (1837-1909): TENGER ÉS ALKONYÉG KÖZÖTT
Tenger és alkonyég között
a szerelem hozzámszökött.
Örömre bú jött, napra éj,
a hosszú vágyra kurta kéj,
s óh, szerelem, reád mi jött
tenger és tengerpart között!
Tenger és kikötő között
az édesből keserű lett,
a vágyból könny, a könnyből láng,
holt kéjből új vágy, új fulánk:
s a szerelem így font-kötött
a tenger és homok között.
Tenger és napnyugat között
egy órát köztünk font-kötött,
de már suhant is, fürge láb,
a tegnapok után tovább
az arany vízen; jött s szökött
tenger és tengerhab között.
S tenger fölött és part alatt
minden vágy meghalt, elszunnyadt.
Az első csillag látta, míg
kettőnk egy lett; a második
csak engem látott magamat,
tenger fölött és part alatt...
Babits Mihály fordítása
Thomas Hardy (1840-1928): A FÉRFI TEMETÉSÉN
Viszik nyugodni - csöndesen
vonúl a gyászmenet vele;
én hátúl megyek, idegen;
ők, család, s én, a kedvese.
Az én ruhám élénk maradt,
övékén éjsötét a szín;
de szemük könnyet nem mutat,
s engem tűzként emészt a kín!
Szabó Lőrinc fordítása
Oscar Wilde (1854-1900): MADONNA MIA
Liliom-lány, e földre nem való,
lágy barna haj takarja el fülét,
szemében könnyektől fakóbb a kék,
akár eső-függöny mögött a tó.
Vágy bélyege arcán nem látható,
bezárja - csóktól tartva - ajkait,
nyaka galamb-fehérséggel vakít,
ere: márvány-mezőn bíborfolyó.
Bár magasztalja egyre őt a szám:
lábát se merném megcsókolni én -
beföd szárnyával súlyos áhitat,
mint Dantét, Beatrice oldalán,
az égő Oroszlán szügye alatt
a Hetes Kristály Arany Lépcsején.
Baranyi Ferenc fordítása
William Butler Yeats (1865-1939): HA ŐSZ LESZEL ÉS ÖREG
Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet,
lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed
pillantásodról: visszfény volt az árnyon.
Hányan szerették jó kedved sugárát,
s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
de én zarándok lelkedet szerettem
és változó arcod szomorúságát.
S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
a Szerelem, suhan a hegy fölött,
s elrejti arcát fátylas csillagokba.
Csillag Tibor fordítása
Thomas Stearns Eliot (888-1965): A KÖNNYEZŐ LÁNY SZOBRÁHOZ
Csak állj a lépcső legfelső kövére -
hajolj a kert urnáira -
hajadat fesse a napkelte vére -
öleld magadhoz csokrodat halk döbbenettel -
vágd földhöz, és szikrázzon a
szemed szökevény szerelemmel:
hajadat fesse a napkelte vére.
Bár ilyen könnyen hagytad volna el,
bár ilyen könnyen hagyott volna el,
ilyem emberi-tisztán,
mint lelked száll ki a fonnyadt tetemből,
ha többé nem emel föl.
Hiszen találnék
kibúvót, egyedi fényt, mint a villám,
valami mindkettőnknek jó megoldást,
hamis mosolyt, ha már a hűséget kioltják.
És elfordult a lány, de őszi szélben
képzeletemet tűnt napokba rántja,
napokba s tűnt pillanatokba:
haja vállára hull, kezében liliom van,
s elrévedek: hogy ölelt annyi éjjel!
Póz és gesztus rémlik fel elmosódva.
Ma is megráz az emlékezet álma
zavart éjfélkor s déli Nap-mosolyban.
Csillag Tibor fordítása
Wystan Hugh Auden (1907-1973): KEDVES, TEDD ALVÓ FEJED
Kedves, tedd alvó fejed
Hűtlen, halandó szívemre;
Kör és láz elperzseli
Sok merengő gyermekarc
Saját báját. És a sír
Gyermek-múlást bizonyít.
Mégis - hajnalig simulj
Élő lényeddel reám:
Földi, vétkes vagy, - de lám,
Nekem hibátlan remek.
Test és lélek végtelen:
Két szerelmesnek, ki hitvány
Aléltságban nyúlik el
Fönt a szent varázshegyen,
Vénusz ad nagy látomást:
Világ-nagy gyönyört s reményt;
Míg az elvont mélybe tett
Pillantás felkölti néha
Kő és jég közt az aszkéta
Vad, érzéki mámorát.
Hűség, biztonság kiszáll,
Hogyha már éjfélre kong,
Mint a harang halkul el,
S kényes úrfiak henyén,
Fontoskodva esküdöznek:
Mindent magam fizetek,
Bármit mond a szörnyű kártya.
Ám ma éjjeltől egyetlen
Gondolat vagy suttogás,
Sem egy csók már el ne vesszen!
Szépség, álom, éj kimúl; -
Hadd: a hajnal lágy szele
Álmodó fejed körül
Legyen oly nap hírnöke,
Mely szemet-szívet vidít,
Érd be hát a földi léttel!
Kínok csúcsán is legyél
Váratlan erőktől edzett,
Bántalom éjét virraszd át
Örök földi szerelemben!
Franyó Zoltán fordítása
Rainer Maria Rilke: SZERELMES DAL
/Rilke (Prága, 1875. december 4. - Montreux, Valmont 1926. december 29.) osztrák impresszionista költő, ő a 20. század legnevesebb, német nyelven író költői közé tartozik./
Mint tartsam az én lelkem, hogy ne érjen
a te lelkedhez? Mint emeljem innen
más dolgokhoz fölötted, észrevétlen?
Jaj, csak lehetne a homályba vinnem,
rég elveszett magányba, a sötétben,
hol elhagyottan néma-tompa csend ül
s nem zeng a táj, ha mélyem mélye pendül.
De az, ami megérint téged, engem,
már egybefog veled s titkom kizengem,
a két iker húr egy hangot fuval.
Milyen hangszerre vonták szíveinket?
S milyen játékos tart kezébe minket?
Ó, égi dal.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lelkem szirmai |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-23 22:00:31, szerda
|
| |
| |
MERÉNYLETSOROZAT, HALOTTAK BRÜSSZELBEN
Origo2016.03.22., 09:02
Reggel 8 óra körül két robbanás rázta meg a brüsszeli Zaventem repülőteret. A főügyész szerint öngyilkos merénylő robbantott.
Nem sokkal később robbanás volt az uniós negyed közepén található Maalbeek metróállomáson.
A belga egészségügyi miniszter szerint a két helyszínen összesen 31 ember halt meg, és 250-en megsérültek.
A brüsszeli magyar konzulátus megerősítette: két magyar sérült van.
A terrortámadást az Iszlám Állam vállalta magára.
A belga kormány a legmagasabb szintre, négyesre emelte a terrorkészültséget.
A rendőrség több helyen is razziázik, az egyik házkutatás során vegyi anyagokat, egy szögekkel teli robbanószerkezetet és az Iszlám Állam zászlóját találták meg Brüsszelben.
23:37
"Ez nem a paradicsom, ez pokol"
"Azért vagyok itt, hogy megemlékezzek az áldozatokról, és megmutassam, hogy az országunk együttérző, demonstráljam azt, hogy a belső konfliktusaink ellenére
egységesek vagyunk a borzalmakkal szemben"
- mondta egy 22 éves egyetemista a Brüsszel központjában kialakult spontán megemlékezésen.
Egy másik résztvevő, egy algériai férfi "szomorúnak és sokkolónak" nevezte a történteket, és kifejtette, hogy szerinte határozottabban kellene fellépni a radikális imámok ellen, akik azt hangoztatják, hogy ártatlan emberek meggyilkolásával be lehet jutni a paradicsomba.
Ez nem a paradicsom, ez a pokol - mondta.
Kristály Lehel - Azonnali statáriumot!
Álláspont. Különös feladat lehet Matteo Renzinek lenni. Nem biztos, hogy vállalkoznék rá.
Kristály Lehel - 2016.03.23. 01:09
Azon a napon, amikor az európai szabadság ellen már másodszor kezdett háborút az Iszlám Állam, az olasz kormányfő ,,egységes európai paktumot sürgetett a biztonság és a védelem érdekében". Mert szerinte ,,a terrorizmus fenyegetése globális, a gyilkosok azonban helyiek, vagyis az európai városok peremein nőttek fel és ott bújnak meg". Úgy fogalmazott, Európának többet kell tennie, de hirtelen és haragos reakciók helyett hosszú távú biztonsági és védelmi szerkezetet kell létrehozni.
Mondjuk egy dologban a fején találta az európai liberális demokrácia koporsószögét. Emlékeztetett ugyanis arra, hogy Európa 1954 óta vitázik egy közös védelmi rendszer kialakításán, amely azóta sem jött létre. (Sebaj. A savanyú uborka és a banán görbületét legalább sikerült leszabályozni!)
Aztán Renzi még azt is hozzátette, hogy ezzel egy időben társadalmi és kulturális reakcióra is szükség van az európai városok peremkerületein, a köztünk élő támadókkal szemben. Kijelentette, aki áltatja magát, és azt kiabálja, hogy zárjuk le a határokat, nem veszi tudomásul, hogy az ellenség már városainkon belül van.
Mondd kedves barátom, te vagy teljesen hülye, vagy bennünket nézel annak? Hát hogyne lennének ott? Hát özönlenek! Te tényleg azt hiszed, hogy csak a legártatlanabb istenadták róják a migránskilométereket?
Tavaly szeptemberben még a következőkkel etetted a közvéleményt: ,,Európa azért született, hogy ledöntse a falakat, nem azért, hogy építse őket. A magyar kerítés Olaszországra is tartozik, ha ugyanis Magyarország felé feltartóztatják a migrációt, Olaszországnak kell megtalálnia a módját, hogyan segíthet a szabadságra vágyó menekülőknek. Abban az Európában emelnek falakat, amely éppen egy fal leomlásával született meg." És itt Italo Calvino olasz írót idézted: ,,A falak építésekor mindig arra is kell gondolni, amit az ember a falon kívül hagy".
Na mi maradt volna a falon kívül, te megveszekedett liberális? Mi?
A fanatikus fundamentalizmus. Az. Meg a ,,hitetlenek" iránti gyűlölet.
Meg a mocsok.
Milyen peremkerület? Milyen bujkálás? Hallod te magad? Eljutott már hozzád a következő, arab nyelvű, tegnapi Twitter-üzenet? ,,Úgy látszik, az Iszlám Államban (harcoló) testvéreink elhagyták Moszult és Rakkát, és áttették a fővárost Brüsszelbe."
Tudsz róla, hogy ezek a szerencsétlenek, akiket te a magyar faltól védtél, tegnap ismét ünnepeltek? Tudsz arról az üzenetről, hogy ,,Az Iszlám Állam üzenete az ellenségeinek egyértelmű: nem hagyunk békén titeket!" Hát arról az eszmefuttatásukról, hogy ,,ha a hitetlenek muzulmánokat bombáznak, azt terrorellenes harcnak hívjátok, de ha az Iszlám Állam hitetleneket öl meg, arra azt mondjátok: terrorcselekmény".
Hát a londoni Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport tegnapi elemzése eljutott-e Rómába is? Mert európai kutatási részlegük szakértői szerint az európai közvélemény egyre inkább úgy érzékeli, hogy az Európai Unió vezetése nem tudja ellenőrzése alatt tartani a kontinenst fenyegető terrorveszélyt, különös tekintettel arra, hogy a brüsszeli terrortámadás nem sokkal a párizsi merényletsorozat után történt.
Kedves Renzi barátom, ha jót akarsz még valóban, akkor inkább azon tevékenykedj, hogy statáriumot rendeljenek el szocialista és liberális, nyugat-európai barátaid. Csak segítségül: a statárium sajátos szabályok alapján történő rögtönítélő bíráskodás. A bírósági tanács egyetlen tárgyalás után egyhangúlag ítélkezik, ami csak halálbüntetés vagy felmentés lehet, fellebbezésre és kegyelemre nincs lehetőség, a végrehajtás pedig haladéktalan. Alkalmazására csak rendkívüli esetekben, az államrendet vagy a közbiztonságot súlyosan fenyegető vagy megzavaró körülmények között kerül sor. Ilyen körülmény különösen a háború, a forradalom vagy a súlyos természeti katasztrófa.
Vagy Párizs. Vagy Brüsszel.
Ezért arról intézkedj, hogy Salah Abdeslamot elrettentésül a Bataclan színház előtt mihamarabb törjék kerékbe, és hasonlóan járjanak el Brüsszelben elfogott társaival is. Ígérem neked, hogy annyira istenített liberális demokráciátok ettől még jottányit sem sérülne. De ameddig nem lesztek szelektíven liberálisok, addig itt nem lesz rend. Vagy erőt mutat végre Európa, és felhagy a Francois Hollande-féle pipogyasággal, a gittrágással és mindenféle csúcstalálkozókkal, a finomkodással, a kulturált farizeuskodással, és kigyógyul a hatvan éve tartó impotenciából, vagy megesz bennünket a fene, és ezek be fogják tartani, amit ígértek: nem hagynak békén bennünket, és közben ártatlanok halnak meg.
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/50741/Azonnali_statariumot#sthash.6re5MokH.dpuf
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tragédiák - katasztrófák |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-22 21:00:26, kedd
|
| |
| |
ERDÉLYI JÓZSEF
Erdélyi József (eredeti neve: Árgyelán József) (Újbátorpuszta, 1896. december 30. -- Budapest, 1978. október 4.) Baumgarten-díjas költő (1929, 1931, 1933)
Költői fellépése az 1920-as években valósággal forradalmat hozott. A "nyugatos líra" általános sikere idején Petőfi Sándor lírai örökségét, a népköltészet hagyományát keltette életre. A hagyományos formát modern érzékenységgel, nyugtalansággal szőtte át. Költészetében a leírás és ábrázolás kapott szerepet: táj- és életképekben, emlékek rajzában, epikus költeményekben fejezte ki érzéseit. Ezzel az 1920-as évek tárgyias költői szemléletének előfutára lett. Lázadóként lépett fel, az elnyomott szegényparasztság követeléseit szólaltatta meg. A népi írók jobbszárnyának egyik hangadója volt, a jobboldali radikális ideológia hatása alá került (a nyilas Virradatban megjelentette Solymosi Eszter vére című versét, és később belépett a Nemzeti Front nevű szélsőjobboldali pártba).
ANYAI SZÓ
Vertük a fecskefészkeket,
az istállóeresz alatt,
kínoztuk és csaptuk a földhöz
a kopasz fecskefiakat.
Nem hatottak meg a kifosztott
madarak sikongásai, -
játszottunk... Van-e különb játék,
mint életekkel játszani?...
Egy kis fecskét én hazavittem,
hogy anyámnak megmutatom. -
A szívemet cseréltem el
azon a végzetes napon,
az én ártatlanul kegyetlen,
öldöklő gyermekszívemet...
Anyám is jobban tette volna,
ha nem szült volna engemet!
Nem bántott, csak azt mondta, hogy
a fecske Isten madara,
s aki bántja, azt megveri
az Isten tüzes ostora.
Azt kérdezte: hogy esne nékem,
ha megfogna egy óriás,
s kitépné a két kezemet,
mikor nem is volnék hibás?...
Tanyasi játszótársaimnak
elmondtam: mit mondott anyám,
de félrelöktek. Nem fogott
rajtuk a jámbor tudomány.
Magam is maradtam, kis tudós,
egy játékommal kevesebb,
két kezem tisztább, mint a másé,
de a két szemem könnyesebb...
Mért is tanított jóra, szépre?
Mért nem mondta, hogy öld, csak öld,
ne sajnáld a kicsit, a gyengét,
mert az erőseké a Föld,
kiknek szívében nincs bűnbánat,
se irgalom, se kegyelem!...
Fegyverrel bírják a világot,
és énnekem nincs fegyverem.
Nincs fegyverem más, csak a szó,
és nem hallgat rám a világ,
nem hallja meg, hogy sikoltoznak
fiaik után az anyák.
Nem hallja, hogy siratja rablott
szerelmes a szerelmesét, -
egy neveletlen, óriás,
vad gyermek az emberiség.
Ki fékezi meg ezt a játszó,
gyilkos óriásgyereket?
Ki fogja égi tudományra
a durva népvezéreket? -
Anyai szó! Angyali szózat,
isteni fegyver, tüzesen
szállj szívről szívre, szájról szájra,
ne is némulj el sohasem!...
BORDAL
Gyere ide, te pohár,
súgok valamit,
halld meg az én ajakam,
titkos szavait,
ajkam titkos szavait
nincs emberi fül -
meghallani csak te vagy
méltó egyedül.
Neked mondanom se kell,
gondolatomat,
tudod minden örömöm
s búm-bánatomat.
Tetézed az örömöt
s a búbánatot,
mint sötétséget a nap,
széjjelszakgatod.
Te vagy a legmegértőbb
fül, fülek füle,
óh pohár, kivált ha vagy
színültig tele.
Mert siket vagy üresen,
siket, óh pohár,
mint egy nyitott sír amely
koporsóra vár.
CSAK EMBER LÉGY MINDIG ÉS EMBER MARADJ
Miért rezeg a nyárfa, ha nem fúj a szél?
Miért komisz az ember, ha rossz útra tér?
Üldözi a sorsa, s az érzés kihal
Ne kutasd, ne keresd, mire jó e kicsi dal
Az ember egy léha, egy könnyelmű senki
És mégis mily nagydolog embernek lenni
Az ember egy porszem, nem látja senki
És mégis e porszem tud csak ember lenni
Ha vérzik a szíved, s a fájdalmad nagy
Csak ember légy mindig és ember maradj
Az ember egy léha, egy könnyelmű senki,
És mégis míly nagy dolog embernek lenni.
Az ember egy porszem, nem látja meg senki,
És mégis a porszem tud csak ember lenni.
Ha vérzik a szíved és a fájdalmad nagy,
Csak ember légy mindig és ember maradj.
Az ember egy léha, egy könnyelmű senki,
És mégis oly nehéz embernek lenni.
CSENDES ESŐ
Hull az eső nagycsendesen,
Nem jár az úton senki sem;
Én járok csak, én is gyalog, -
De én senkifia vagyok!
Nem is vagyok: a világ van.
S mi vagyok én a világban?
Gyarló állat, elmúlandó,
Föld porából elporlandó.
Minden vagyok amit látok,
Mégsem bírom a világot.
Haj, ha vele egy lehetnék!
Ha mégegyszer megszületnék...
Jobb is lenne kőnek inkább,
Hogy belőlem kifaragnák
Bús fiát az igazságnak,
Bitóján a hazugságnak!...
Hull az eső nagycsendesen,
Nem jár az úton senkisem;
Én járok csak, én is gyalog -
De én senkifia vagyok!...
CSILLAG
Hiányzik egy csillag
odafenn az égen.
Hulló csillagokkal,
tán lehullott régen.
Amióta élek,
nem ragyog felettem.
Tán akkor szaladt le,
mikor én születtem.
Vagy csak akkor kél fel
a sötét határon,
mikor két szememet
örökre bezárom...
CSÓK
Őszutói este késő,
hull a csillag, mint az eső.
Hull a csillag, mégis tele,
telistele az ég vele..
Jön nagyapó a tanyáról,
gondolkodik a halálról.
Megáll egy kis ablak előtt,
kocog rajta, mint azelőtt.
Megy nagyanyó az ablakra,
a görbölőt hajtogatja,
a félszárnyat nyitja félig,
ősz cselédhez ahogy illik.
Unokájuk a kapuban,
egy legénnyel áll titokban.
Ölelkeznek, csókolóznak,
szétrebbennek, hallgatóznak...
Mit akar kend késő éjjel?
Mit akarnék, nyolcvan évvel?
Utoljára e világon,
adj egy csókot, holdvilágom!...
Felsikolt az ablak szárnya,
s mint valaha, sarkig tárva.
Nagyanyó meg kihajolva,
öreg párját úgy csókolja.
Sírva borul a vállára.
-Vigy magaddal, másvilágra!...
-Nem mehetünk oda együtt...
-Tán, ha Istent megkövetjük...
Virágzik a zúz a fára,
megy nagyapó a tanyára,
nagyanyó is a kisházba.
Esnek ágynak, forró lázba.
Mindakettő úgy elalszik,
szívükben a vér megalszik.
Megállanak Isten előtt,
mint főtiszteletes előtt.
Akartok-e üdvösséget?
Egymást immár megvessétek!
Szívesebben elkárhozunk,
csak még egyszer csókolózzunk
Ne féljetek, megbocsátok,
a szerelmet folytassátok:
két fiatal szívbe nosza,
térjetek a földre vissza!...
Teszik őket koporsóba,
útra viszik, utolsóra.
Mint valaha esketőre,
úgy mennek a temetőre.
Göröngyöt hajint utánuk
s csókra gondol unokájuk.
-Adj egy csókot, napvilágom,
úgysem adsz a másvilágon!...
DIÓVERÉS UTÁN
Üres a kert idestova,
a dió már le van verve...
Bús látvány most a diófa,
a gyümölcsfák fejedelme...
Derekasan rád járt a rúd,
ágas-bogas vén diófa!
Leveled is mennyi lehullt.
Nincs már szükség árnyékodra!
�"h, te szegény, lecsupált fa,
hogy hasonlítsz az emberhe' -...
Minél jobban meg vagy áldva,
annál jobban meg vagy verve!...
ELÉG
Nekem az is elég, hogy megláthattalak,
megölelhettelek, megcsókolhattalak.
Nekem az is elég, hogy nagyon szeretlek,
nekem az is elég, hogy nem feledhetlek.
Nekem az is elég, hogy meghalok érted, -
elég tudni, hogy élsz: engem az is éltet.
Ennyivel egy jónak meg kell elégedni,
de lehet, hogy másnak a minden is semmi.
Nem elég hogy láthat, nem elég hogy hallhat,
veled együtt élhet, veled együtt halhat...
Kívánom hogy aki elszeret éntőlem,
úgy szeressen mintha egy volna énvélem, -
örüljön, hogy láthat, örüljön, hogy hallhat,
hogy meg is ölelhet, hogy meg is csókolhat!
EMLÉK
Nem volt udvar a ház előtt,
ahol én születtem:
a sok dudva magasra nőtt,
aláheveredtem.
Fehér ürmök erdejében
édesden aludtam. -
Én Istenem, ott is milyen
boldog gyerek voltam...
A ház megett hosszú sorba,
ketrecek és ólak,
egy hatalmas trágyadombra
tekintett az ablak.
De ott kapart az én édes
kendermagos tyúkom,
s lelkem csüngött a mi mérges,
győztes kakasunkon.
Egy cselédnek sem volt kertje
csak az uraságnak.
Volt annyi alma-körte:
roskadtak az ágak.
Onnan loptam almát-körtét
mikor megkívántam:
átmásztam a deszkatörvényt,
soha meg sem bántam.
Más földje volt körülöttem
a termékeny róna:
mégis mintha minden-minden
az enyém lett volna.
Enyém volt a Nap sugara,
a nyárfák zúgása,
kismadarak minden dala,
füvek virágzása -
Enyém, enyém a jövendő,
az igazak álma,
s rám mosolygott, mintha menyből
az uraság lánya:
kalapomba tollat tűzött
tündéri testvérem,
jaj, de sárkányszívű őrzök
eltiltották tőlem...
ERDŐ SZÉLÉN...
Az erdő szélén állt a lány,
az erdő szélén várt reám.
Fölötte kék, tavaszi ég,
a szeme is tavaszi kék,
az erdő is oly igazi,
világos erdő, tavaszi.
Eltűnt a hó a fák alól,
de még virág nem volt sehol. -
Hiába fűztünk karba kart,
hiába jártuk az avart,
néztük az erdő talaját:
nem leltünk egy szál ibolyát.
Egy bimbót leltünk volna bár,
azt hittük volna: itt a nyár
és ölelkeztünk volna tán,
egy hosszú, hosszú tél után,
szerelmesen, mint fönn a fák,
az égen két virágos ág.
Csukva maradt a csók-lakat, -
egy feslő bimbó sem akadt.
Nem nyílt ki vágyó két karunk, -
azt hittük: többet akarunk,
azt hittük: többet is lehet,
mint egyesítni két szívet. . .
. . . Az erdő szélén állt a lány,
Az erdő szélén várt reám.
Fölötte kék tavaszi ég,
szeme is oly tavaszi kék,
szerelme is oly tavaszi, -
csóktalan, első, igazi ! . . .
ESTI DAL
Este, este, esthajnal, -
jaj, be piros az égalj!
Jaj, be tüzes a felleg!
Jaj, be nagyon szeretlek!
Úgy szeretlek: szinte fáj,
hogy nincs örök napsugár,
hogy nyugatra száll a nap,
hogy mindig nem láthatlak.
Úgy szeretlek: véremet
ontanám ki éretted.
Úgy szeretlek: utánad
sírba vinne a bánat...
Hajnalcsillag a szemed:
azt ragyogja, hogy szeret:
csillagok közt telehold, -
előtted senkise volt!
Első vagy és utolsó,
bölcső, ágy és koporsó.
Nálad nélkül minden nap,
a legfényesebb is vak
ÉBREDÉS
Milyen apró az akácfalevél,
mikor kibúvik, jeléül, hogy él,
hogy nem fagyott meg a fa, hogy csak egy
hosszú éjszaka volt neki a tél!
Nem is érezte azt a hideget;
dér, zúzmara ült rá vagy hó esett:
aludt a fa, aludt a tetszhalott,
és álmodott szépet, szépségeset.
Kis fehér pillangókkal álmodott;
úgy imádták a ragyogó napot:
fürtökben függtek hajló ágain, -
édes volt az a terhes állapot.
Túltett a nyári éjek álmain
az az álom a téli; semmi kín, -
nem volt abban szenvedés, fájdalom;
csupa öröm volt; nem volt semmi szín,
csak fény volt abban, tiszta mint a hó,
talán a csillagvilágból való;
s fiatal új, zöld akácfalevél, -
minden ami szép, minden ami jó.
Egy hosszú, édes álom volt a tél,
s altatódal, dajkadal volt a szél,
mézillatú, jószagú lehelet, -
tündér, aki boldogságról beszél.
Örök tavasz volt, örök kikelet
az az álom; akácfalevelek
beszélik, - zöld nyelvecske valahány;
kicsalta őket ez a jó meleg.
Alig látni még őket fenn a fán;
de nőnek és holnap, holnapután
megtetszenek a bimbós fürtök is;
s mint szarvacskák a gida homlokán,
kinőnek majd az új tövisek is...
ÉLŐSDIEK
Azt hiszi a rüh, a tetű,
valamint a bolha,
hogy ő az úr, s hogy az ember
alsóbbrendű, szolga.
Azt hiszi a szúnyog is,
hogy azért van a fajta,
hogy ő éljen, élősködjön,
szaporodjon rajta.
Arravaló az ember,
hogy vérével adózzon,
s arravaló a keze, hogy
későn vakaróddzon.
Mind azt hiszi, hogy az ember
Gyalázatos féreg,
a mondhatatlan aljas eszköz
kezében a méreg.
Azt hiszi a poloska is,
nagy-elbizakodva,
s ha üldözik, bizonyára,
fel van háborodva...
AZ ÉN NÉPEM
Ez az én népem: a paraszt,
anyám fajtája, hős magyar,
a földet ni, hogy döngeti!
ha, hogy kurjant, - élni akar!...
Élni akar s nem engedik
ezer év óta az urak,
lám mégis él, táncol, dalol,
múlat a vasjármok alatt!
Szemem-szívem tágul ha látom,
áradnak testem erei,
megnövök mint egy nyárfa büszkén,
fejem az ég boltját veri,
sarkom alatt sárkány vonaglik,
megtöröm utolsó fejét,
gyógyítom és törlöm e nép
évezredes ezer sebét...
Ez az én vérem... Állj közel,
nézd azt a karcsu szép legényt,
milyen szomoru, halk, nemes, -
bámuld meg és sajnáld szegényt:
ilyet akasztottak sokat...
Különb ez mint főurai, -
ilyen volt Vatha, Dózsa népe,
Rákóczi bús kurucai...
Ott az a vastagnyaku hős,
ni hogy néz téged! - Herkules!
Nézd azt a duhaj szláv legényt!
Nézd, ez magának párt keres, -
nézd, nézd a lányokat: ilyen
parasztlány volt az én anyám
s ott szült engemet, odakünn,
egy szolgaságos rab tanyán...
Melletted állok, itt vagyok,
de mintha semmi, levegő,
rólam ne tudj, engem ne láss,
árnyék vagyok, bár szenvedő,
Alig tartom könnyeimet,
befelé sírok, vérezek, -
elgondolom: ilyen lehetnék,
lehettem volna, mint ezek...
Ilyen lehetnék, - más vagyok;
árnyéka csak annak a szép,
derék embernek, de nekem, haj,
szoros, tüzes volt az a fék
s én elszakgattam, azt remélve,
hogy fajtám fékét szakgatom
s, ím, itt a nép, táncol, dalol...
Ez az én bűnöm, bánatom. -
Ez az én népem, a paraszt,
anyám fajtája, hős magyar,
a földet ni hogy döngeti,
ha, hogy kurjant, - élni akar.
Élni akar s nem engedik
ezer év óta az urak,
s lám mégis él, táncol, dalol,
múlat a vasjármok alatt!...
AZ ÉV ALKONYATÁN
Pereg a Föld, akár az orsó,
akár a vert csiga,
gurul a fényes Nap körül,
mint játék-karika,
játszik vele, mint telt pohárral,
valaki nagy, bohó, -
csuda hogy ki nem loccsan minden
víz, tenger, tó, folyó...
Egy forgás, - feltűnik, delel
és letűnik a nap;
tüzel, vérzik, sápad, beszürkül
végre az alkonyat...
Egy fordulás a Nap körül:
egy év, - napok soka,
egy nap, amelynek hajnala tavasz
s ősz az alkonyata...
íme: oly színes, mint az alkonyat,
az esthajnal, az ősz,
a szürkület, amely egy homályos,
hűs, hosszú éjt előz.
Fakulnak már a színek, hull a fákról
sárga-piros avar,
dérharmat csillan... Nemsokára mindent
halovány hó takar...
A hóvihar majd minden utat,
árkot-bokrot behord, -
olyan lesz a Föld, mintha rá -
esett volna a Hold...
A hópelyhek alakja csillag, -
leesett a Tejút!
Megtelt az orsó, megállt a csiga,
az abroncs felborult...
Nem, nem! Tovább! Előre! Nincs megállás
orsó, csiga, bohó
gyerek kísérlete a Föld...
Majd elolvad a hó,
hóvirág nyílik, ibolya
illatozik megint,
csak a szív áll meg, ha fehér szemével
az Idő rátekint...
FELEDÉS
Kalásszal ékes már a szár,
hullámzó tenger a vetés;
felette most egy gólya száll,
mint szív felett a feledés.
Szárnya se moccan; kelepe,
orra és lába mint a vér;
a nagyja tolla fekete,
az apraja mind hófehér.
Árnyéka úgy fut a vetés
ringó, hullámzó tetején,
mint szív felett a feledés,
az élet zajló tengerén ...
FOGADD EL...
Megfáradt testtel és lélekkel
egy túlzsúfolt hajszolt nap után
Hadd mondjak néma áldást Néked
szerető, Teremtő Atyám ...
Hadd mondjak áldást szívemből,
hisz szavakhoz oly gyönge a szám...
De oly csekély a szó ereje...
Félek, nem ér fel hozzád imám.
Hadd mondjak áldást mindenért,
mi utamon ért, s még mi vár,
s hadd köszönjem meg halkan az erőt
mit Te adtál, átlépni gondok garmadán.
Hadd mondjak áldást a könnyért,
és hadd áldjalak minden mosolyért...
De tudom: az Áldás is kevés...
Fogadd el hát szívem, s életem...
Fogadd el, Atyám, mindenért...
HA ÚGY LEHETNE...
Ha úgy lehetne
meghalni szépen,
mint kósza felhő
foszlik a szélben:
előbb még felhő,
utóbb már semmi,
hogy volt az égen,
észre sem venni!...
Ha úgy lehetne
meghalni szépen,
mint hulló csillag
fut le az éjben:
utána csóva,
előtte semmi,
hogy volt az égen,
észre sem venni!...
Ha úgy lehetne
meghalni szépen,
mint hó elolvad
a sík mezőben:
imitt fehér folt,
amott már semmi,
ha térdig ért is,
tavasz kezd lenni!...
IDÉZÉS
Idézem tündérarcodat
éjjel-nappal vakon, -
arany hajadon hajadat
ó hogy nem láthatom,
nézésedet, járásodat,
pompás termetedet,
virágzó valóságodat,
sugárzó lelkedet!...
Be akarok telni veled,
mint borral a pohár,
de cserbenhágy a képzelet,
a jelenés nem áll,
gyors mint villám, mint hulló csillag,
szikrázó meteor, -
haj, homlok, orr, száj, hang, szín, illat:
mint egy széttört szobor...
Mint egy széttépett műremek. -
Nem is csoda, hiszen
oly keveset voltam veled
én szép szerelmesem,
fáj, mégis fáj, hogy a világ
zavaros képei,
mint remekművet a hibák,
el tudnak rejteni.
Egy szeretnék lenni veled!
Mért nincs, mért nem lehet,
tükör, miben magam helyett
látnálak tégedet!
Szememben mért nincs oly varázs-
tükör: ha behunyom,
tégedet látnálak csodás-
szépségü angyalom!
Nehéz álmodni éberen. -
Aludni akarok,
de ébrentart a szerelem:
mindig rád gondolok
s ha álom jön szememre és
nem álmodok veled, -
jobb ébren a kínszenvedés,
a gyötrő képzelet!...
KÉT FA KÖZÖTT
Lement a nap, de keleten
feljött a hold, a telehold,
s elémbukkant a fák között,
hintve hideg, sunyi mosolyt.
Mit nevetett a vén sunyi?
Tán azt remélte, hogy becsap, -
két fa között, nagyhirtelen,
azt gondolom, hogy kél a nap.
Hogy kétszer kelhet fel a nap,
hogy újra ifjú lehetek,
s valakit az első, bolond
szerelemmel szerethetek...
KÉTFÉLE ÁLOM
Van úgy, hogy álmában az ember
száll, száll s van úgy, hogy szállna, szállna,
de nem tud. - Álom ez az élet,
valaki szép-rút, jó-rossz álma...
Az ember szólna, jaj, de hang
nem jön ki torkán. - Álom, álom:
kétféle álom ez az élet,
úgy találom.
Valaki álmodik mibennünk
s mit álmodik: az a valóság;
az ő álmai mind a fények
s az árnyak, a tüskék s a rózsák. -
Valaki álmodik mibennünk,
valahányszor ébren vagyunk:
ő benne meg, csukott szemekkel,
mi álmodunk...
Tán a halál lesz ébredésünk:
megszakad a kétféle álom,
vagy egyesül... Hiába minden:
e titkot már ki nem találom. -
Tán egyesül s beteljesül
minden vágyunk és rettegésünk
s az lesz a mi örök jutalmunk
s büntetésünk.
KIS FORGÓSZÉL
Kis forgószél kerekedik,
forog, forog valameddig,
valameddig elszalad,
mint egy dévaj gondolat.
Egy csipetnyi utcaporból,
szalmaszálból, verébtollból,
boszorkányságot csinál.
Mire megnő, meg is áll.
Kis forgószél a piacon.
Ejnye, milyen szép kis asszony!
Összepillantott velem.
Elcsavarta a fejem...
MAGÁNYOS CSILLAG
Magányos csillag fénylik odakint
a messzeségben és felém tekint.
Hunyorgat, mint egy titkos égi szem,
színeit váltja. Vajon mit izen?
Magányos csillag, izen valamit,
ha nem is értem titkos jeleit,
szívem a fénynek, a fénynek örül,
s mint ő, hamar fellobban és lehül.
Fel-feltekintek: ott ragyog-e még?
Mint egy magányos lámpafénybe rég,
gyermekkoromban, kint, a vén tanyán,
ha éjidőn teknőhöz kelt anyám.
Szívemben úgy járkál a jó remény,
mint egykor ő, csak lábujja hegyén,
hogy fel ne költse négy kis gyermekét,
s ne szűkölködjön kenyérben a hét.
Alig pitymallott, már indult apám,
zörgetni béresnépek ablakán,
hallottam elmenő lépéseit,
lépéseit és köhintéseit...
Magányosan bolyongok idelenn,
nem is tudom, mi történik velem,
csak a te titkos, távoli szemed
biztat, mint árva csillagizenet.
Álmaim anyja, lámpám olaja,
magányos éjem hajnalcsillaga,
biztass, ragyogj, hadd keljek, mint apám,
zörgetni alvó népek ablakán.
Ébredjetek, ti alvó béresek,
az új napon vezéretek leszek,
fel! fel! a harcok csillaga ragyog!...
Jaj, be magányos csillag is vagyok!.
A MAGYAROKHOZ
Árva nemzet, özvegy nép, Magyarság,
kinek hazád hét szakadék ország
s börtönöd saját maradék országod,
hol nyomorít tenger adósságod!
Hazád börtön, házad is zálogház;
szabadulást merre látsz, kitől vársz?
Hiszed-e, hogy hasad még valaha
napkeleti álmaid hajnala?
Hajnalcsillag, harmatos esthajnal,
nyugat felől beszürkült az égalj,
északi fény fenyeget-ijesztget, -
ki tudja: mit hoz az új évezred?
Tekints fel a fénylő csillagokra,
gondolj vissza delelő napokra;
tekints fel a telő-fogyó holdra
s gondolj vissza még sanyarúbb korba.
A villámló-dörgő fellegekre
tekints fel és örök Istenedre
bízd a jövőt, magad élj a mával,
véred-jogod csepp maradékával.
Tekints körül a vak villámfényben,
lásd magadat szomszédod szemében,
nyújtsd kezedet a kezét nyújtónak
s vigasztald, hogy minden jól lesz holnap.
Lábad elé tekints le a porba,
a sárba, az örvénylő pokolba;
kutasd fel a mérgeskígyófészket,
győzd le a legnagyobb ellenséget.
Győzd le a legősibb ellenséget:
a gőgöt, a testvéririgységet,
az tépte le fejed koronáját,
döntötte meg hatalmad tölgyfáját.
Az a sárkány, a fekete-sárga,
tépte szép hazádat hét országra,
annak üsd el utolsó fejét is
s egy lesz hazád, ha most hetvenhét is.
Most, vagy soha! Irgalmat-kegyelmet
ne adj többé! Vezért, fejedelmet,
válassz végre, a magad véréből,
uralkodót, Isten kegyelméből.
Királyságot, vagy köztársaságot,
csak teremts egy boldog, új országot,
hol a magyar, minden özvegy, árva,
gyenge, rokkant, leljen oltalmára.
Alkoss hazát a munkálkodónak,
alkotmányt a nemzetalkotóknak,
törvényt, amely minden szépet és jót
felkarol-fog, bármiben fogamzott.
Mutass mindig szebbet, jobbat, többet,
hogy csudáljon téged minden nemzet
s úgy mutasson rád, mint példájára,
uralmadra mint megváltójára.
Valósítsd meg te azt a nagy álmot,
ígéretet, mit erőtlen, álnok
elleneid csalétkül vetettek
minden hazádfia kis nemzetnek.
Karja közül a hamis testvérnek,
hadd sírjanak vissza, Magyar, téged,
ki vagy mégis, ha meg is tagadnak,
hű testvére az elnyomottaknak.
Ez lesz a te új honfoglalásod;
máskülönben magad sírját ásod,
reménytelen gyilkosa magadnak,
minden szorgos, szerető fiadnak!...
MESE
Én harmadik fiú vagyok,
te egyetlen leány.
Meg sem születtem, már csalódott
bennem egy nő: anyám.
Ő kisleányt szeretett volna,
kisfiú lettem én...
Benned is épp így hiúsult meg
egy büszke nagy remény.
Helyetted is fiút akartak,
egyetlen lánygyerek, -
Harmadik fiú, egyetlen leány:
a mese így kerek.
Egyetlen lány, aranyhajú
királylány, én pedig
pásztorfiú, világhódító,
nagyálmú harmadik.
Így kellett egymásra találnunk,
hogy teljesedjenek
ódon mesék, amikben hisznek
a szegény emberek,
a gyermekek, az elnyomottak,
a költők a bohók,
mind, akik igazság szerint egy
más világba valók...
Én harmadik fiú vagyok,
te egyetlen leány. -
Ilyen leányt szeretett volna
helyettem az anyám,
ilyen szerettél volna lenni,
te meg ilyen hiú,
világnakvágó nyers, nyakas,
hős harmadik fiú.
Egymásban nem csalódhat két ily
egymásnak született,
egymástkereső két erős
hatalmas szeretet.
Egymásnak ítéltek már minket
születésünk előtt,
egymáshoz űznek, fűznek ős, hős,
diadalmas erők...
nyárfák
Kísérnek a nyárfák
életemen végig:
lábujjhegyre állnak,
felérnek az égig:
akármerre járok,
látnak, utólérnek:
fölém magasodnak,
dorgálnak, ítélnek:
a szívembe látnak,
a lelkembe néznek,
álmaimat őrző
óriás vitézek...
Kísérnek a nyárfák
valamerre járok,
bekerítik értem
az egész világot:
tőlük, amíg élek
nem lehet elválnom:
sírom felett állva,
győznek a halálon...
NÉMA IMÁK
Legszebbek a néma imák...
Imádkozik minden virág;
kék imát mond a kék katáng,
kék virága kék Miatyánk.
Gyalogutak, dűlők fele
két katánggal van most tele;
mélyült keréknyomok között
millió kék Miatyánk köszönt.
- Ki itt jársz, légy jó emberünk
s néma imát mondj mivelünk;
tekints némán az égre fel, -
egy pillantást megérdemel.
Minden tövön száz kék katáng
mondja némán hogy ,,Mi Atyánk"
s hervad hamar és boldogan,
benne mert új élet fogan.
Mert küllőkkel bár töretünk,
kocsikenőcs a kenetünk;
míg az égre felnézhetünk,
örök élet az életünk...
NYÁRFÁK
Kísérnek a nyárfák
életemen végig:
lábujjhegyre állnak,
felérnek az égig:
akármerre járok,
látnak, utólérnek:
fölém magasodnak,
dorgálnak, ítélnek:
a szívembe látnak,
a lelkembe néznek,
álmaimat őrző
óriás vitézek...
Kísérnek a nyárfák
valamerre járok,
bekerítik értem
az egész világot:
tőlük, amíg élek
nem lehet elválnom:
sírom felett állva,
győznek a halálon...
NYÁRI DAL
Zöld még a diófa, zöld a dió rajta,
elmegyek én innen, ha kedved úgy tartja.
Itt hagylak én téged, derekán a nyárnak,
visszajövök, majd ha őszi szelek járnak.
Visszajövök, majd ha a rigó elnémul,
visszajövök hozzád, mikor a dió hull.
Mikor a dió hull a harmatos fűbe,
mikor a bánat száll a szerető szívbe.
Majd, ha zöld burkából feslik a diószem,
szíved is megnyílik számomra, úgy érzem
s úgy borulsz vállamra egy szerelmes szóra,
mint diófalevél borul a dióra.
NYÁRI DAL
Csakhogy itt van, itt a nyár:
csakhogy engem itt talál:
csakhogy a tél s a tavasz,-
nem vitt el az a ravasz.
Itt a nyár, itt a nyár:
egy üveg sör egy pohár,
itt van az asztalomon,
s iszok,mint bölcs Salamon.
Vadgesztenyefa alatt
írom ezt a dalomat,
míg leírok egy pár sort
megiszok egy pohár sört.
Itt a nyár, itt a nyár,
Örülök,hogy itt talál,
a Márványmenyasszonyban,
hol annyi szép asszony van.
Örülök, hogy itt a nyár,
s,hogy engemet itt talál:
vadgesztenyefa alatt,
jól találom magamat.
Itt a nyár, itt a nyár,
ha kiűrűl a pohár,
töltök bele új italt,
s folytatom a nyári dalt.
ŐSZ
Szeg a hulló csillag
egy nagy koporsóba. -
Itt az ősz, a nyárnak
vén hullamosója.
Maholnap a tájék
zegzugát bejárja,
köddel szappanozza,
széllel beretválja.
Esővel füröszti,
beporozza dérrel,
végül letakarja
fehér lepedővel...
ŐSZI BÚCSÚ
Búcsúzik a darumadár:
Isten hozzád, kedves határ!
Isten hozzád, szép kedvesem,
látlak-e még, vagy sohasem!...
Leesett a hó a hegyen,
bús fejemet hova tegyem?
Vagy teveled egy párnára,
vagy koporsóm forgácsára!
Szederlevél, jaj be piros,
szeretnélek, jaj de tilos.
Szeretnélek, jaj de késő...
Hull a könnyem, mint az eső.
Hull a levél a nyárfáról, -
jobb lesz nekem tőled távol.
Válasszon el hegy-völgy erdő,
széles tenger, hét esztendő.
Sáros az út, fel sem szárad.
Utoljára vagyok nálad.
Adj egy csókot utoljára,
útravalót a halálra!...
ŐSZI HAJNAL
Őszi éjből lassan virrad,
borus az ég, nem is pirkad,
szellő támad, eső ered, -
éppen hozzám illő keret...
Őszülök és kopaszodok,
bizony már nem tavaszodok:
bizony már nem kamaszodok:
harminchárom éves vagyok.
Kettő hijján feleélet,
ha egy embert hetven illet:
de én annyit nem reméltem,
lehet máris sokat éltem...
Huszonkettő, - harminchárom...
ha már igy van, én nem bánom:
egyszer ugyis meg kell halnom, -
a száz évet nem sokallom!
Kezdek szépen hozzászokni.
Kár, hogy kezdek kopaszodni!
Most kéne csak kamaszodni!
Nem őszülni, - tavaszodni!...
ÖRÖK SZERELEM
Örökké él a szerelem,
létében nincs határ,
homály és árnyék rajta minden
fájdalom és halál.
Mint amikor felhő borong
aranyhajad felett,
lábad alatt árnyék hanyatlik
s jár mindenütt veled.
Homálytól, éjtől, borútól
ne féljünk, kedvesem,
a haláltól, attól se féljünk,
kivált így, kettesen.
Árnyékunk is, ha összeérünk,
azonnal összeér.
Amíg mi élünk, még az árnyék,
még a halál is él . . .
Örökké él a szerelem,
létében nincs határ,
homály és árnyék rajta minden
fájdalom és halál.
REGGEL
Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kéklett az ég, sütött a nap;
mentem sötét fenyők alatt.
Kezemet fogta jó apám;
sárgarigó fütyült a fán.
Sárgarigó, huncut rigó,
azt fütyülte, hogy élni jó;
Hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.
Jó lenni nagynak, kicsinek,
mindennek és mindenkinek,
Sárgarigónak legkivált,
nagy kertben élni nyáron át.
Fenyőre szállni rangosan,
fütyölni szépen, hangosan,
Hirdetni vígan szerteszét,
hogy élni jó, hogy élni szép,
Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kék lesz az ég, ragyog a nap;
megyek magas fenyők alatt;
Kezemet fogja holt apám,
s megszólal egy rigó a fán.
Azt mondja majd az a rigó,
hogy élni szép, hogy élni jó;
De halni szebb és halni jobb,
s én mosolygok és meghalok...
Peter Falk verset mond - Erdélyi József: Reggel ( Magyarhangja Szabó Gyula )
Link
RŐZSE
Rőzsét szed a szegény asszony.
Öt gyermeke várja otthon.
Egyik kicsi, másik pici,
hideg őket majd megveszi.
Görnyed a jó asszony háta,
a kerülő gyakran látja,
de tetten csak ritkán éri...
Lágy időben bekíséri.
A járásra bekíséri,
szolgabíró elítéli.
Nem ítéli csak egy napra,
de börtönbe sem csukatja.
A rőzséért dolgoztatja,
s ő szívesen súrolgatja
a tornácot, a lépcsőket.
Kap a konyhán úri étket.
Hanem azért alig várja,
hogy mehessen valahára,
haza, haza, rőzsét szedni,
szeretetből törvényt szegni!...
SÁRGARIGÓ
''....Sárgarigó, huncut rigó,
azt fütyölte, hogy élni jó.
Hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.
Jó lenni nagynak, kicsinek,
mindennek és mindenkinek.
Sárgarigónak legkivált,
nagy kertben élni nyáron át.
Fenyőre szállni rangosan,
fütyölni szépen, hangosan.
Hirdetni vígan szerteszét,
hogy élni jó, hogy élni szép...
SOLYMOSI ESZTER VÉRE
/Megöltek egy kis libapásztort. Égre kiált a régi vád, úgy ölték meg Solymosi Esztert, mint egy tokos, pihés libát, mint egy síró galambfiókot, szűz juhocskát Húsvét előtt... Valami vérengző bolondok
úgy fogták el és ölték meg őt, a nótás ajkú kis magyar lányt, valami vérengző vadak, vademberek... Elfolyt a vére, mint egy párás piros patak./
Ítélt a bíró, félkegyelmű képzelődő a szemtanú,
alaptalan a vád, a vérvád...a hátborzongató gyanú...
Ítélt a bíró; elmehetnek a reszkető kaftánosok;
nem ölték meg Solymosi Esztert, nem bűnösök, nem gyilkosok.
Nem sütöttek húsvéti ostyát embervérrel.
Ország-világ tudja meg, hogy gyermekijesztő dajkamese a vér, a vád.
Ítélt a bíró s fellélegzett a zsidóság, az "üldözött",
de terjed a "mese", a "vakhit" a szegény magyar nép között.
Zengett a dal s a vérpatakból vérfolyó gyúlt és hömpölyög,
tenger, vértenger gyűlt belőle mérhetetlen mély és örök,
mint Jézus vére, a világot megváltó Istenemberé.
Az Ő vére a legyalázott szegény Solymosi Eszteré!
Minden kiontott ártatlan vér, minden magyar vér, ami folyt,
párolgott és virult belőle idegen trón, élősdi bolt,
minden kiontott ártatlan vér, harctéren ontott hősi vér,
és munkában csorgott verejték, és megrabolt bér és babér,
az én vérem is, az Anyámé, a régi libapásztoré,
az Ő vére s a legyalázott szegény Solymosi Eszteré.
Égre kiáltom akkor is ha, élettel és vérrel tilos,
leírom akkor is, ha rögtön lángot vet a szűz papíros.
Beh piros vagy Solymosi Eszter kiontott vére s beh meleg...
Hajnalt festek a magyar égre és felkelő Napot veled,
hogy ne vesszen kárba a vérünk, s emléked árva hajadon.
Solymosi Eszter árva népét ébressze bátran, szabadon.
1937.
SZEGÉNY EMBER
Szegény ember szavaival kérdem:
Áll a vásár: ki ád többet értem?
Vállaimon világterűt tartok,
Rajtam múlnak békességek-harcok.
Szegény embert ideje hogy váltsák:
Minden múló földi kincs a váltság,
Minden tudás, szűzi, egész élet --
Váltsátok meg vagy vadonba széled!
Szegény ember kevéssel beérné:
Étel-ital, köntös, ágy, fehérnép --
Adna értök százszorszebb világot:
Szegény ember szíve olyan áldott!...
Szegény ember -- a türelme véges -:
Ki végtelen türelemmel ékes?!
Szegény ember olyaskire vár ma,
Aki érte Úristenné válna!
1923
SZERETET
Szeretem én az eget úgy, ahogy van,
derűsen, borúsan;
szeretem a földet is úgy, ahogy van,
sárosan, porosan.
Nem válogatok sem égben, sem földben,
sem időben, sem térben;
arravaló, hiszem, hogy térdre essek, -
arravaló a térdem.
Arravaló az út, hogy menjek rajta,
s hogy ráboruljak holtan,
mint egy ledőlt fa; ne tudja bár senki,
hogy ki voltam s mi voltam...
SZERETETLEN
Megjöttek a hideg szelek,
hullnak már a falevelek.
Ami nem hull, az is sárga,
az is lehull nemsokára.
Az is olyan, éppen olyan,
mint hajszálad, a szép arany,
az is lehull, te is elmégy, -
bár csak én is veled mennék!
Hullnék, mint a falevelek,
mennék én is, de nem lehet.
Mint fa árván, leveletlen,
itt maradok szeretetlen.
Arany lombja örök nyárnak,
télen-nyáron téged várlak,
kék tavasszal, sárga ősszel,
kérdezem, hogy mért nem jössz el.
Arany levél, arany hajszál,
hova estél? hova szálltál?
Való volt-e, vagy csak álom,
hogy lehettél volna párom? . . .
TANÁCS TAVASZRA
Ha kitavaszodik,
és felszárad az út,
menjen amerre lát
mindenki, aki tud.
Menjen amerre lát,
üreskézzel gyalog,
amerre süt a nap,
amerre hold ragyog.
Induljon, aki tud,
menjen amerre lát,
egy kéklő hegy, vagy egy
fénylő csillag iránt...
Járt utakról is ő
legjobb lesz, ha letér. -
Forduljon vissza majd,
ha lehull a levél.
Ha majd esik a dér,
ha majd esik a hó.
Megtudja: mi a rossz!
Megtudja mi a jó!
TAVASZI ORSZÁG
Vadvizeket borzol a szél,
kék a tükrük mint az acél:
selyemkendő a zöld mező,
belé a Nap virágot sző.
Künn legelész már a jószág,
ilyenkor szép ez az ország:
nem papoké, nem uraké,
hanem a napsugaraké.
Árok parton nyit a kökény, -
sose búsulj, szegény legény:
jut neked is egy szál pendely
tele tüzes szerelemmel.
Most virágzik fűzfa-nyárfa,
most örüljön minden árva:
ég az apja, föld az anyja,
testvére a küzdő hangya.
Sárga virág a zöld réten,
kis pacsirta a kék égen:
nem szánt, nem vet, csak énekel,
nem kérdi hogy kit érdekel...
TÉLI DAL
Lehullott a fák levele,
zúzmarás a hegy teteje.
Egy éjszaka úgy megőszült,
mintha sose lett volna zöld.
Kisüt a nap, enged a fagy,
de a tető fehér marad, -
Ott már tél van, hideg, fehér,
hóharmatos, szigoru tél.
Fagyos úton mendegélek,
találgatom: meddig élek?
Mennyi van még? Mi van hátra?
Gondolok a boldogságra.
Nézek fel a hegytetőre,
a zúzmarás, tar erdőre.
Milyen szép is! Szebb mint nyáron
Tündérmese, tündérálom...
Fagyos az út, fogas a szél, -
szenved aki igazán él.
Addig szenved amíg remél.
Boldog is lessz, majd ha nem él.
TITOK
Fülembe cseng, míg élek
marasztaló szavad
bár mindig ott lehetnék
Kedves, ahol Te vagy.
Ki vagy? Nem tudja senki,
elég, ha Te meg én.
Maradjon e titok gyöngy
a tenger fenekén.
Ki vagy? Ne tudja senki
elég, ha én tudom,
hogy szeretlek, magamban
le nem tagadhatom.
Tudja gyöngyét a tenger
és csillagát az ég.
Tudja titkát az ember
s legyen neki elég.
Ne tudd Te se, csak érezd,
hogy szeret valaki.
Aki a nagyvilágot csupán
csak Teérted szereti.
VADDISZNÓ
Az élet oly nehéz,
angyalt is legyaláz.
Disznók az emberek,
azért vagyok kanász.
Én disznó ne legyek,
inkább kanász legyek,
s a fetrengők felett,
emelt fővel megyek.
Kuss csürhe, mert ütök!
Hozzám ne dörgölődz!
Ilyen csúf nép között,
hadd legyek én különc!...
Talán nem is kanász,
hanem disznó vagyok,
de vaddisznó: azok
tiszták és szabadok...
Lehet, hogy eltalál
egyszer egy jó vadász,
de széttépem, aki
engemet elhibáz!...
VAKOK
Sajnálom a vakot:
nem látja a napot,
nem látja a holdat,
nem a csillagokat.
Nem látja a földet,
a hegyet, a völgyet,
a szép kis virágot,
a szép nagy világot.
Nem látja a sarat,
nem látja a havat,
a folyót, a tengert,
a barmot, s az embert.
Kisgyermeket ölben,
arcát a tükörben,
hiába, hiába,
nem látja, nem látja.
Sajnálom a vakot,
testvéremnek érzem,
két szememet adnám,
hogy lásson, hogy nézzen.
De jobban sajnálom
én az olyan vakot,
aki látó szemmel
sem látja a napot.
Akinek a lelkét
sötétség takarja,
mégis a világot
vezetni akarja.
VÉGRE
Végre, valahára,
jön a nyugalom:
utolsót rúg a nyár,
s lehull minden lom.
Csörömpölnek az utolsó,
fagysanyarta levelek,
foszlik minden cifra emlék,
s meggyógyul a nagybeteg...
Végre, valahára,
küszöbön a tél,
s minden nyári kedvet
halálraítél.
Lombsátrait a fasornak
szélkezével földrebontja,
s meztelen gallyak közében,
kinyílik a menny szűz boltja.
Diadalmas kékje alatt,
csitulj, kishitű panasz!
Új rügyeket ringat a gally,
új rügyekben új tavasz.
Új magvakat rejt az avar,
új kikelet magvait.
Zúgjátok csak, tél szelei,
az örök nyár dalait!...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Erdélyi József |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-20 19:00:09, vasárnap
|
| |
| |
ECSEDI ÉVA
Ecsedi Éva: 1964.04.13 -
Prózai művek, versek
Link
ANYÁMRA EMLÉKEZEM
Anyám csak varrt, dolgozott sokat,
ültem a varrógép mellett, én a kisgyerek
és kértem meséljen,
s Ő türelmesen mesélni kezdett nekem.
*
Mesélt a törpékről, óriásokról,
a kismadárról, akinek nem volt cipője.
Mesélt a nebáncsvirágról, mesélt a szép
királylányról, Tündérországról, s a fele királyságról.
Mesélt arról, amikor még kislány volt ő is,
énekelt szép dalokat. Aztán újra csak mesélt,
mesélt, hogy az élet mennyire szép,
s, hogy boldog leszek ha majd felnövök,
langy meleg konyhában esténként a varrógép fölött.
S a keze dolgozott, majd néha meg megállt,
ölébe ejtve, és olyan szép volt, ahogy nézett elmerengve...
Úgy szerettem!
*
Most már ez olyan, mintha csak
álmodtam volna az egészet, eltűnt minden
ami fontos volt, magával vitte, ellopta
a múltam az idő, s az enyészet.
Nem kegyelmezett,
elragadta csontkezével azt ami a legszebb... az emlékeimet.
*
Anyám már nem mesél, de tudom vigyáz rám,
és megvár ott a messzi távolban.
S ha majd egyszer hazaérek, meleg vacsorával fogad,
én pedig közben elmesélem neki, eltűnt álmaimat.
ARCTALAN HOLD
Szívembe nyilall egy hangos szó
- mérgezett hegye szúr
Velőt rázó sikoly tapossa szét
- megkövesedett magzatom
Árnyak mellé szegődött az arctalan Hold
- fagyok lapulnak
Foltos szeplő, lelkem ege alatt lopakodik
- oson orvul
Falat kenyér számban, torkomon akad
- hörög bennem a bezárt tudat
Miközben elhalad mellettem torz világképem
- fotográfia őrzi múlandó létem
Emlékhalmazok ringnak learatott csillagmezők felett
- beérett a kalász
lefolyt a víz, nem jön a csónakos
- a túlpart messze
halkan szól a zene az elszenesedett kéreglemezen
- barázdái közé szorult szkarabeusz
vergődik lázasan... szerelem éhesen
- álmodok tovább...
ÁLMODOK
Álmodom a magas fenyők közt
Trillázó madarat,
Álmodom, hogy magas hegyek mögé
Bukik le a fáradt nyári nap,
Álmodom a patak csobogását,
Ahogy sietve rohan tova,
Álmodom a nagymezőt
Mikor Hold fényben fürdik téli álomban,
Álmodom még a kék eget,
Álmodom a nyári erdőket,
Álmodom a fáradt fényeket
Őszi estéken,
Álmodom az árvalányhajat,
Mit a szél simogat gyengéden,
Álmodom a friss eső mosta ősfákat,
Erdő sűrűjében megbúvó avar szagú gombákat.
Álmodok, mert álmodni jó,
Álmodok, mert álmomban nem csal meg a forró
Csók, ölelés, nevetés...
Álmodok, mert álmomban semmi nem fáj,
És jó a puha érintés,
Álmomban mindig itt vagy velem,
Álmomban nincs félelem.
Szóval álmodni jó,
Csak ennyit akartam elmondani neked,
S ha van kedved, álmodj tovább velem.
ÁLOM A NYÁRBAN
Még sikolt a vén diófán egy madár
felhőnaszádok úsznak időóceánon át
beérett gabonarendek menetelnek
lábuk alól tücsökhadak menekülnek
déli szelek fújják a sorakozót
réztorkú harsonáik zengik az indulót
a halál nem soká el jő, ideér
surrogó hangon megindul az ördögszekér
őrült iramban rohannak, mögöttük tűztenger lobog
vércseszárnyon repülnek riogva a nyári napok
harmatcseppes reggelek megszelídítve
simítják langyra forró homlokuk
lavórban egy leány mossa keszkenőjét
s a bokrokra terített gyolcsok fehére
mint békezászlók, csendes nyugalomban
száradnak, a vén körtefák alatt zsongító
méhraj szürcsöli az erjedő gyümölcsök nedvét
fekszem a fűben, álmodom, hogy egyé váltam
áldott anyaföldemmel, álmodom még
a kacagó sosemvolt gyermekkort
s álmodom, hogy az életpalota milyen szép volt...
CSÓKTRILÓGIA
Napcsók
Karjaimba hanyatlik a Nap
szerelmesen csókolva tűröm
miközben izzik sistereg a bőröm
forró szerelme szívembe árad
cseppfolyóssá marja számat
nem enged szorít erősen
s testemet követeli éhesen
belém hatól keményen a lángja
s egy lobbanással égek el
kupac hamuvá válva...
Holdcsók
Kékes fényével takarta be testem
jéghideg sugarával magához láncolt
delejes szemével hipnotikus álomba rántott
szorosan átölelt jéggé dermesztette lelkem
csókolt csókolt csókolt a Hold csókolt
darabokra roppantva törékeny szerelmem
csillagporrá zúzva hajnali harmattal földre zuhanok
virágos mezőkön holdvirággá válva szikrázva ragyogok...
Csillagcsók
Roppan a hó a talpam alatt téli éjen
szikráznak a csillagok fenn az égen
szerelmes szívemmel csókokra gondolok
halkan egy kis dalocskát dúdolok
egy csillag vált ki a többi közűl
hozzám siet felém repűl
sugarával érinti nyakam
lágyan csókolja ajkával ajkam
körűlöleli testem magához von
szerelmével hajamba ezüst koszorút fon.
CSODÁS ÁLMOK JÖNNEK
ott, ahol a tenger-szem
csillogva hullámzik,
s madarak röppennek fel,
fel az égig,
ott, ahol a hegyek havas csúcsukkal
a magasba törnek,
ott, ahol az alpesi réten
az anemonák szirmai zenélnek,
ott, ahol a fenyők közt álmosan
bújik a napsugár,
ott a selymes fűben fekve
a kék eget nézem már,
arcod látom felhők közt,
árnyakat a fényben,
s ha szél borzolja hajam,
mint kezed simítása,
elképzelem milyen lenne
szíved dobbanása,
s látom repülni a türkizkék madarat
ott, ahol egy árnyas lombú fa alatt
ülök és rád gondolok, rád gondolok,
könnyeim erednek'
ott a pipacsok közt, végre,
csodás álmok jönnek...
EGY DAL...
Egy gitár
és a húr
Egy dal melyben egy G dúr
Egy kéz, mely pengeti
Egy dallam ami lengeti
Zene, mely lágyan kellemes
Mely néha lehet szellemes
A lényeg csupán az legyen
Hogy mindenkinek lelkében
Csodálatos dal legyen...
ELKÍSÉRLEK
Hallgasd!
Hallgasd a csendet,
Ott van, benned.
Mélyen, ősi egészben.
Hallgasd és érezd,
Ahogy áramlik ereidben a véred.
Az élet,
Szinei szépek,
S a fények,
Mint sugárzó utak, fekete lyukak.
Spirális rendszerek -
Űrben bolyongó magányos szellemek.
Lépek feléd,
Vezetsz?
Engedd meg, hogy elkísérjelek.
ELLOPOTT ILLÚZIÓ
Egy hideg hajnalon arra ébredtem, hogy nincsenek már meg az illúzióim. Nem emlékszem hol hagyhattam el. És most hiába is mennék bárhová, ahol előző nap jártam, mert azt már régen megtalálta valaki és elvitte magával. Amikor igazán tudatára ébredtem szomorú sorsomnak, keserves sírásra fakadtam, és csak csorogtak a könnyeim, hangosan zokogtam. Nem is hallottam a lépteket a hátam mögött, csak arra riadtam, hogy valaki mély hangon megszólított.
- Mért sírsz leány, mondd?
És én elmeséltem neki szomorú történetemet. De közben ránéztem és megrémültem, mert egy nagyon öreg és ráncos arcot láttam magam előtt, egész testét köpeny borította, és csukja volt a fején. Kezében göcsörtös, fényesre koptatott botot szorongatott csontos kezében. Féltem, azt hittem, hogy bántani akar. De ő komoly arccal hümmögött. Akkor én bátortalanul megkérdeztem ki ő. Azt válaszolta - ő bizony az Idő. És éppen erre járt, és meghallotta a zokogásom. Kíváncsi lett ki sír ilyen korai órában, amikor még mindenki békésen alszik. És meglátta, hogy itt ülök a szürke szobámban, a barátságtalan hidegben, egy szál ingben és még jó meleg kávét sem iszom, pedig azt most ő is elfogadná, mert nagyon elfáradt, hosszú utat tett meg amíg idáig ért. A kávé említésére gyorsan felálltam és a kannába vizet engedtem, majd a kályhába előkészített rőzsét meggyújtottam. Hamar felforrt a víz, és a csuprokba kimért kávéra öntöttem a forró vizet. Addigra az Idő leült a másik székre és két markába fogva a csuprot melengette vele tenyereit. Majd lassan kortyolva iszogatta, közben engem nézett és csak hümmögött. Kicsit már untam is az öreget, de én is csak iszogattam a kávém. Így telt el egy jó félóra. Bár érdekes, mert amikor a vekkerre néztem, ugyanannyit mutatott, mint amikor felébredtem. Talán megállt. Elgondolkodtam ezen és összerezzentem hirtelen, mert megszólalt azon a mély hangján az Idő.
- Gyermekem. - mondta. - Én azt hiszem, tudom mi történt az illúzióddal. Nem elhagytad, hanem, valaki ellopta tőled. Mégpedig az-az ember, akit te a legjobban szerettél. Ő vitte magával az illúziódat. És mivel voltál olyan jószívű, és megosztottad velem a meleg kávédat, ezért elviszlek oda, ahol visszakaphatod. Öltözz gyorsan és induljunk.
Én hamar elkészültem. Vállon veregetett az Idő, - gyere - mondta - menjünk, elviszlek magammal és megmutatom neked merre keresd az ellopott illúzióidat. Mentünk sokáig zegzugos utakon, erdőkön, mezőkön át, amíg egy nagy sziklához nem értünk.
Ott az idő elővette arany sípját, bele fújt, mire a sziklában hasadék nyílt, ami sötéten tátongó mélységbe vezetett.
Előre engedett, azt mondta, ne féljek. Szemem nem látta az utat, mégis éreztem merre kell menjek. Vakon lépdeltem mégis minden göröngyöt, követ kikerültem.
Egyszerre halvány fény kezdett derengeni és egyre világosabb lett. Egy nagy barlangba értünk, ahol a kövek világítottak, szikráztak a vízcseppek, és apró patakok futottak a hasadékokban. Minden felé amerre néztem hatalmas kőoltárok voltak, tetejükön sok-sok színes illúzió. Körülöttük pedig árnyak lebegtek ők voltak az illúzió-őrzők. Az idő szólított, kezével magához intve. Vállamat megfogta és egy kőoltárhoz vezetett.
- Tessék - mondta - itt van a te illúziód, fogd és vidd magaddal, de vigyázz rá, többé soha ne engedd, hogy bárki is ellopja tőled! Hisz e nélkül csak szürke piszkos színeket fogsz látni, védd meg, és ne engedd, hogy olyan ember kerüljön a közeledbe, aki nem hogy színesebbé nem teszi az illúziódat, de még el is lopja. Ha nem vigyázol rá, akkor szíved üres marad örökre amíg csak élsz, és boldogtalanság lesz osztályrészed.
És most menj, ne nézz vissza, mert ha megteszed lelked örökre bezáródik ebbe a barlangba.
Én pedig siettem, ahogy csak tudtam a sötétben vissza. Amikor kiértem, meglepett, hogy a szobámba érkeztem meg. Gyorsan visszafeküdtem a dunna alá, és párnám alá téve az illúziómat, elaludtam...
- GONDOLATOK -
szolgák vagyunk
azok is maradunk
emlékek uralta
álmokban - vagy a létben -
halott vegetálásban
egymást elfeledve...
...nem maradt meg bennünk
az ősök tisztelete
alázatba görnyedt háttal
kötelünktől sosem szabadulva
lankad tusánk
hiába vívjuk meg csatánk
elvesztünk
s vérzünk...
...amikor temetnek
nem sír a lehulló levél
nem zokog értünk a szél
csupán egy könnycseppet ejt
a hajnal
minket is elfelejtenek...
- csillanó téli fény lehelete
áttetsző tenyerünkön megpihen -
HA ELMÚLIK A SZERELEM
Ha elmúlik a szerelem, már nem nézünk egymásra.
Talán szégyelljük, hogy valami közünk volt hozzá.
Ridegen elmegyünk egymás mellett, haragudva,
vagy hazudjuk, hogy jó volt. Fájt az egész,
mégis szerettük egymást. Ki tehet róla?
Bántottál - talán. A végén teher voltam neked.
Elmúlt a szerelem. Nem beszélünk többet,
nem nézünk egymás szemébe, tétován,
elfordított fejjel sietünk tovább. Minden ami maradt,
egy halk szia. Nem vibrál a levegő, csak a borús
novemberi köd szitálja arcunkba a hideget.
Volt kedvesem. Titkolt, szeretett. Elhagyott.
Senki nem tehet róla, hogy elmúlt a szerelem.
Talán nem is volt. Ki tehet róla?
HIÁNYZOL
Mily messze vagy tőlem.
A hold fényén repülnék hozzád,
Szelek szárnyába kapaszkodva
A szivárvány bíborán,
Csak odaérhetnék, és betölthetném
Magányod, nekem adnád az álomvilágod.
Várj rám, s én jövök, az idő meg nem állít,
Vagy fekete szárnyaimon, mint tetszhalálból ébredt
Sötét angyal, bánom is én mivé lettem
Érted eladnám az ördögnek is a lelkem!
Emelj magadhoz, és ne engedj el soha.
Ez az élet velem eddig olyan volt, mint egy gonosz mostoha...
Hiányzol. Látod, a szívem téptem ki, hogy neked adjam.
Fogadd el, vedd magadhoz és érezd minden lüktetését.
De ha nem kell már, dobd el és taposd szét.
Inkább a halállal egyesülök akkor.
Nem lesz szükségem rá, nem viszem magammal,
Csak egy fekete lepel lesz, mi testemet betakarja.
HOLDFOGYATKOZÁS
Éjjeli menedékem
Széttört emlékem darabjai
Holdfogyatkozás
Tintába mártott tollheggyel
Törött ablaküveget karcolok
Szétfolyt fényekre vadászok
Préselt leveleket ragasztok
Színesek és nagyok erdő emlékei
Mint a halott pillangók
Imakönyv lapjai közt elszáradt
Rózsaszirom száz év magány
Szökik el láthatatlanul
Éjféli ébredések
Teljes sötétségbe borult szoba
Holdfogyatkozás
KEDVESEM
Ne szégyellj engem, hozzád tartozom,
ne szégyelld kopott ruhám, kopott bakancsom.
Szegénységem emelt fővel vállalom,
leteszem eléd egyetlen vagyonom,
csillogó szelencém csupán álom,
bükkfa ládába rejtettem...
Higgy nekem kedvesem, szótlan csenddel
ölellek körül, megérkezek újra otthonunkba,
s a szelídült vihar után, fejem válladra hajtom.
Kezedre csókolom fagyott ajkam, mosolyom,
mit hideg vackomon a magány hagyott emlékül.
Görcsös félelmed hagyd az ajtón kívül,
kioldozlak köteleid gúzsából.
Kulcsot hoztam, messziről jövök,
távoli országokon át, szomjam nem oltotta
idegen források vize, adj innom a te forrásod
friss nektár. Napkeltével indultam, utak nyíltak
végtelen időkön keresztül, vezetett a fény,
mögöttem árnyak loholtak. Kedvesem hagyd
hadd szeresselek még. Szemedbe merült tekintettel
nézlek, arcodon könnyek futnak, félelmünk
keveredik, elveszett boldogság. Egeket tépek neked,
lábaid elé teszem a bolondok aranyát.
Kellj fel kedvesem, ne hidd, hogy részeg vagyok.
csak valami látomás gyötör szüntelen.
Zuhansz a magasból, távolodsz egyre messzebb.
Ne hagyj itt! Látod feléd nyújtom kezem.
Ne hagyj itt! Látod eléd teszem a hegyeket,
azokon lépj hozzám. Madarakat küldök,
emeljenek, s ne hagyják porcelántested összetörni.
A horizont legendájának könyve őrzi neved,
vörös pírral írt betűk. Kedvesem, örvénybe kerültem,
tegnapokba merült álmokkal vívódok,
kedvesem hagyd, pillanatképekben is szeretnélek,
látod, lenhajammal takarlak, így adok oltalmat,
védőn féltve a múlt rémeitől.
Magaddal vitted utolsó levelem, mit zokogva írtam,
mond kedvesem, mond, hogy elolvastad,
mond, még egyszer utoljára, hogy jó volt velem...
KÖNNYEK
Csillagpor szitál
Ezüst harmatot terít
Erdőn és mezőn
Reggeli napfény
Mosolyával szárítja
Az éj könnyeit
A LEPKÉK ÁLMODNAK
...gombostűre-szúrt álomban álmodnak
szabad fényről meleg nyárról
pipacsosban koszorút fonó kisleányról
kacagó gyermekekről a réten
kik lepkehálóval kezükben fürkészik a virágokat
s a lepkék tovább álmodnak
...gombostűre-szúrt álomban álmodják
hogy lesz még virág lesz még rét
egyszer álommá válik az emlék
lesz még csodát feslő rózsakert
arany sugárba szőtt szerelmes vers
s a lepkék álmodják a nyárt ...
...gombostűre-szúrt álomban álmodnak tovább
elhiszik hogy nincs vég
társas magányuk csupán tűnő pillanat-kép
mit festő ecsetjével vásznára fest
s a képen újra életre kél az emlékezet
álmodják a színeket - pirosat kéket
fehéret lilát a sárgát és cinóber kéket
s ha a zöldhöz ér az ecset
a lepkék álma befejezett'...
MARADJ ITT
Vágyom hogy magadhoz ölelj
Ne engedj fogd meg kezem
Csillogó vízbe merült testem
Érintsd s ha lágy csókod
Forrón követeli szám
Hagyom engedem tovább
Érezem
Harmatcsepp
Hullását bőröm bársonyán
Mint nyári hajnalon
Kéklőn vibráló szirmokon
Megnyugvást hozol
Ájult vágyainkat ringatja
Hűs szellő
Vigyázva simítja
Arcunkra öröm mosolyát
Egymásban gyönyörködő
Szemünk tükör-tisztán vetíti
Ragyogó szerelmünk
Oly jó veled
Oly jó veled
Maradj itt örökre
MÚLTAMBA TARTOK
Már nem adhatok semmit neked,
Se féltést, se szerelmet, se álmokat,
Szavaid őszintétlenné váltak, érzem,
Csak a csend öleli körül nyakamat.
Két szó és halkan távozom,
Betölthetelen ürességgé vált a hiány,
Hajóm indul messzi vizeket rovón,
Billenti vastestét haragvó orkán.
Én állok a korlátba kapaszkodva,
Nézem az egyre távolodó partot,
Tudom, többé nem térek vissza,
Tűnt jelenemből múltamba tartok.
OLYAN VAGY NEKEM
Olyan vagy nekem kedves,
Mint éjszakában a csillagok.
Mint éjszakai égen a Hold.
Világítasz nekem, fényed ragyog..
Olyan vagy nekem kedves,
Mint nappalnak a fénysugár.
Mint nappali égen a Napkorong.
Meleget adsz, szerelmed sugárzod.
Olyan vagy nekem kedves,
Mint hűs víz a patakban.
Mint hűs víz, mi testem hevét nyugtatja.
Lágy simogatással, titkaim kutatja.
Olyan vagy nekem kedves,
Mint virág a réten fű között.
Mint virág mi nékem virít.
Szépségedben gyönyörködök.
Olyan vagy nekem kedves,
Mint méz, mely édességével csábít.
Mint csorgatott méz ajkamon,
Ha csókod kapom vágy kábít.
Olyan vagy nekem kedves,
Mint a legszebb lepke ki hozzám repül.
De jaj! Elszállt a lepke már nem látom.
Akkor én ezt az egészet csak álmodom.
ÖSSZEFONÓDÁS
Vége a varázsnak
Elszálltak a felhők
Az erdők mélyén lapul a fény
Reménytelen időtlensége
Vénséges vén koroknak
Haldokolnak a láncon vezetett
Fékeveszett eonok
Nem hordok tarisznyámban ezer
És ezer évet, de cipelek
Eltemetetlen veszteséget
Érthetetlen mennyit mentem
Kerestelek és mire megtalállak
Gátak állják utam a távolság
Fáj mint ezer tüske szúrása
Áldás nem kíséri utam
De tudtam hogy szerettelek
A kezdetek hajnalán...
...az ég alján lenyugvó napban
Láttam szemed mint ragyog
S te vállamra hajtottad fejed
Hallgattad hogyan szól ujjaim alatt
A lant halkan csak neked
Szavak nélkül értettük egymást
Egy rezdülés elég volt
S tudtuk szétszakít minket a gyász
De majd egyszer az idők végezetén
Harmat mosta fénytestünk
Újra összefonódik
Újra összekapcsol majd minket
Szerelmünk s az öröklét.
De nem, nem hiszem!
Csak álmodtam az egészet,
Hiszen minden elmúlt.
És sosem volt kezdet és sosem volt múlt,
De eljött a vég
S egy hajnalon minden kapu bezárult...
ŐSZ
Mikor köd szitál,
sóhaj úszik a fák közt,
elszökött a nyár.
Hűtlen kedvesét
keresi egy eltévedt,
kósza napsugár.
RENESZÁNSZ SZERELEM
Mint feslő rózsa, késő tavaszban,
Ki reggel a napra nevetve ébred,
Szerelmes szívvel nézlek boldogan,
Hisz a legszebb kincsed nekem ígérted.
Ne menj még kérlek, jöjj fogd a kezem,
Nem lophatja el tőlünk senki a fényt,
Szoríts magadhoz és repülj velem,
Hallgassunk együtt titkos égi zenét.
Megosztom veled minden nappalom,
Minden éjjelem szép színes virágát,
Égő testemet most neked adom,
Érezd lelkemnek felizzó parazsát.
Mert tiéd vagyok már, csak rád éhezem
Szerelmedre vágyom mindig, szüntelen .
RINGATÓ
Álmomban ring a tó
Álomba ringató
Szél szava suttogó
Altatót dúdoló
Csillanó víztükör
Morajló szűz töbör
Pattanó húr pendül
Mély kútban hang rezdül
Éjszaka lopva jő
Hold elé ködfelhő
Felröppen száz madár
Csillagfény messze száll
Réveteg álomkép
Illanó százszorszép
Harmatos dús mező
Gondolat temető...
SZERELEM
Védtelenek most az álmok
Körbefonlak hozzád bújok
Ölelj úgy hogy el ne vesszek
Ha elvesznék hát keress meg
Akarom hogy mindig itt légy
Viharokban csak engem védj
Szeress nagyon-nagyon szeress
Szélzúgásban engem keress
Keress engem magas hegyen
Hullámzó mély tengerekben
Ha nem találsz még se állj meg
Mert ha testem nem is leled
Lelkem akkor is eléred
Verseimben tovább élek
SZERELMES SZONETT
Kékszemed tükrében elmerülve
Csodás holnapról képet álmodok.
Ölelő karjaidban szállok a fénybe,
Szádra forró vágyakat csókolok.
Hallom a dalt, mit nekem énekelsz:
Lágyan száll felém gitárod hangja,
Édes szerelmeddel körül ölelsz,
Mint akkor, a legelső éjszaka...
-Azóta életem megváltozott,
Látom az utat, mi feléd vezet.
Elviszem hozzád a legszebb titkot,
Jól tudod, ez már nem csak képzelet.
Szerelmes szavad, a szívembe vágy,
Ha nem vagy mellettem, hideg az ágy.
SZERELMES-VERS
Halk álmokba merül az éj,
hallom, ahogy úszik a sötétben
egy eltévedt dallam, s a hangok suttognak
szerelmes vallomást...
Emlékképek vágtatnak, s most a magányban
érintésedre vágyom, a tó felett álompára izzik,
lila fellegek áramlanak az éjszakán végig.
Érzem édes-forró csókod - mosolyodba
fontad, neked adom féltett kincsem.
Kezemben tartom a tegnap emlékdarabkáit,
erősen szorítom, fontosak nekem, apró örömcserepek
csillognak a holdfényben, szememből fénylő gyöngy
pereg, s a tó felett még mindig pára úszik, a néma tájba
madár trilla csendül, a fák álmosan,
hangtalan hajolnak ránk.
Soha nem felejtem az első szerelmes éjszakánk.
SZERETLEK
Szeretlek, mint a tavaszi réten röppenő madár a napot,
Szeretlek, mint a sötétkék égen szikrázó csillagot,
Szeretlek, mint tavaszi záporokat a friss vetés,
Szeretlek, mint szellőt forró nyári napsütés.
A szerelem oly szép...
S a bennem kigyúlt fények szikrázva vibrálnak,
Nem tépik már vad viharok a búslombú fákat,
Nincsenek már csillagtalan éjjelek, sem fellegek,
Elvonultak az üvöltő vad szelek, a félelmek...
...szeretlek.
A korareggelek csendjében nézem, ahogyan alszol,
Föléd hajolva homlokodra csókolom álmaim,
Gyengéd simogatásod érinti vágyaim, s a félhomályban
Nincs szebb kép, mit festő ecsetjével festhet,
Ahogyan átölelsz, s rám mosolyog lelked. Érzem...
...szeretlek.
SZERETTELEK
Érzéseim eltűntek a semmiben.
Izzó vágyaim lávafolyama lassan kihűl,
már nem emészt belülről őrjítőn.
Nem réved távolba szemem,
várva mikor jössz... nem hívlak többé...
Kezem tétován elhúzom érintésed el?l.
Múltba olvadt szavak, mint korhadt fák
enyésznek el a végtelen időben...
Csak nézlek - arcod szelíd mosolyában keresem
a nyár bágyadt, szerelmes öleléseit. Vad csatáink
örömárban úszva voltak édesen-titkosak.
- Keresem még szerelmem - nem találom...
Elmosta az őszi eső, s most ablakomból nézem
a hideg tél szürke színeit.
Mint pók, szőttem hálóba emlékeim.
- Szerettelek - egyszer...
Burokba gyűjtött időgömbjeim... színes emlékgolyók.
Nincs boldog tudat - ami űzne, hajtana őrült
rohanással hozzád... vonatom kisiklott...
A burok megrepedt, szétgurultak a színes emlékek,
már nem sietek... nem szedem össze...
Fehér minden köröttem, elenyésztek a színek,
arcom pírja elhalványult, könnyeim kútja kiapadt.
Távolodó alakod nézem, ahogy eltűnik a sötét éjben.
SZÜLETÉSNAPODRA!
Az évei száma ismét nőtt eggyel
de ne gondold ,hogy megúszod ezzel
Vár az élet további része
Ne hidd ,hogy fiatalságod vége...
Ami ezután jön nem álom
Lásd be kedves,ha szomorú vagy,ki nem állom
Most jön az élet igazi tánca
tele lesz mindennel a boldogság tálca
vedd csak el, mit az élet kínál
Szerezd meg, mit a szíved kíván
Dolgoztál ,harcoltál,hogy célodat elérd
Most az élet ad sok évet,boldogságban megérd
Nem kell ma gondolnod csak a jóra
Szülinapodon is járjon a homokóra
Mikor az utolsó szem is útnak indul
Fordítsd meg gyorsan, hogy a végtelenbe hulljon
Így az idő sohase áll meg neked
életed számodra végtelen legyen...
Tortádon a gyertya nem fordítható
Hiszen akármerre teszed a négyes látható
Legyen hát a napod boldog,szeretetben gazdag
Adjon az Isten minden jót , mit még megadhat.
TÉL-TEMETÉS
Lassan ébredt fel a természet,
a kikelet váratott magára.
Tél uralta továbbra is a földet
féltékeny volt a szép tavaszra.
Fel-felvillant a Nap mosolya, tüzet
még sem élesztett, gyenge volt lángja,
nem perzselte fel a szíveket,
hidegen kúszott borzongása.
Csontokig hatolt, közben kacagott,
azt hitte mókás, pedig szomorú
volt, ahogy minden nappal becsapott,
de elnyerte méltó jutalmát legott,
sírján tulipánból nőtt koszorú
virult, mikor a tavasz rá lecsapott.
TITKOS ÉJ VELED
Vezet a Hold hozzám
Titokzatos éjjel
Mikor a csend némább
Már nem lehet
Halkan koppan a lépted
A sötétben megfogod kezem
Fülembe nevem suttogod
Hogy mennyire kívánsz
Nyakamba csókolod
Belé remegek vágyainkba
Szerelmedre vágyakozva
Hagyom hogy vezess
Testem kinyílik mint virág
Harmatos reggelen
UTOLSÓ ÖLELÉS
Mily messze vagy tőlem.
Nézz a múltba és meglátod milyen is volt
Amikor még itt voltál velem és a boldogság
Életünk meghatározója volt, amikor esti égen a
Millió csillagokat csodáltuk együtt.
A holdban -
Egymáshoz bújva gyönyörködtünk,
Csókjaink számolatlanul záporoztak,
Szerelmünk, beteljesült vágyaink
Lüktető mámorban zúgtak.
Forró leheletével a vad kéj befonta testünk,
És mi csak szerettünk, egymáshoz simult a lelkünk...
... azt hittük soha nem felejtünk...
Egyedül maradtam... az éj betakar magányával.
Ott várok rád még a fák alatt, álmodom hogy eljössz,
Szád ízét érzem ajkamon, vágyaim tűzként lobognak ölemben,
Egy forró éjszakáért mindenem odaadom,
Hagyom...
Utolsó ölelésemmel tested örökre befogadom.
VÁRAKOZÁS
sötét van
idebenn
falak közt
idegen
álom lebeg
de amott
az ablakon túl
magasan hegyek
fölött fekete
felhők között
valami jön
remeg
várakozás
csendje
csepeg
lassan telik
az idő
kelő nap
sugara
nem hoz
nyugalmat
félelmek
áramlanak
tovább
fohász születik
ajkak közül
szökik
nyelvet ölt
a magány
tükörben száz
talány
néz vissza
halovány fényben
lobban
a gyertyaláng
viasza csorran
s az ablakon túl
szürkül a fény
fázom
elveszett
a remény.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ecsedi Éva |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-20 17:30:25, vasárnap
|
| |
| |
ILLÚZIÓ // Retro faloda, így ettünk mi hajdanán
Ki ne szeretne a múltba csöppenni néhány kép segítségével? Elmerengeni milyen volt amikor még szinte ízfokozók nélkül élvezhettük az ételeinket. Rácsodálkozni egy-egy tárgyra, amit ovisként fogtunk a kezünkben, vagy valamire, aminek az ízét sosem felejtjük hiába vonták ki a forgalomból már sok évvel ezelőtt. Jöjjenek ezek most.
Amikor még 3 forint volt egy kiló fehér kenyér. Persze a húst és a zöldséget azért nem kellett színes lámpával megvilágítani mert hús nem volt csak talán egyszer egy héten, zöldséget és gyümölcsöt nem lehetett kiválogatni és bizony sokszor idejét múlta. Narancs és banán télen (Budapesten) az Örs vezér terén volt kapható, amíg a készlet tartott. Én álltam sorba gyerekként érte, és maximum 1-1 kilót vásárolhattam. De ami a legfőbb, hogy az embereknek 4-szer kellett sorba állni mindenért és gyakran előfordult, hogy mire valaki a sor elejére került az áru már elfogyott. Szóval ez is hozzátartozik az igazsághoz
Ebben maximum a dinnyét lehetett normálisan hazacipelni. A cekkeren ugyanis átesett a gyufásdoboztól a túró rudiig minden, ami a lyukakon áttülekedni volt képes. Maximum ha beletettél egy Centrumos zacskót, akkor volt esélyed hazavinni mindent, hiánytalanul.
Hitler szalonna. A bukta alapvető hozzávalója volt. A világháborúban a német katonák kaptak hasonló gyümölcslekvárt, a vitamin pótlás miatt, és mivel úgy szelték evéskor, mint a szalonnát, a köznyelv ráakasztotta a "hitlerszalonna" nevet. Kapni gondolom azért nem lehet, mert ennek még gyümölcs volt a fő alkotóeleme, most már valami zselésítő anyag. Néhány üzletben és csarnokban még elérhető. A dobozost nem ajánlanám, az a bizonyos kimért, zsírpapírban vásárolt a piacon, az igen, az tényleg ugyanolyan.
Hitler szalonna
Retro karácsonyunk, emlékszel még rá? Kattints IDE!
Link
A jó öreg autopressz. Modernebb társa hátul vasalózsinórral csatlakoztatva árammal működik, de ugyanúgy tolja át az anyagot, ami infarktus közeli állapotba képes hozni. Nagyon sokan főzik a feketéjüket még ma is a csőrössel.
Íme a vasalózsinóros:
Majd a kotyogó:
kotyogó
Végül a deluxe kinézetű kerámia tetejű kotyogó:
A kávéhoz persze darálni is kellett. Anyám az akkor még sárga papírzacskós Omnia kávéért küldött le mindig a közértbe, és ott helyben vissza is kellett darálnom a zacskójába. Később vett egy ilyen remek elektromos kávédarálót és ha hiszed ha nem, még ma is ugyanolyan erővel őröl, mint új korában.
És ha diót akar darálni, még ma is ezt kapja elő anyám
Nagyanyáméknak volt ilyen gyönyörű aranyszélű kávéskészlete, amit ritkán vettek csak elő, mert mosogatásnál kopott róla az arany :
Kislánykoromban ezen mértem ki az első piskótáim alapanyagait. Rácsos rátéttel kiváló csecsemő mérleggé alakult át, amin a húgomat mázsálták anyámék.
Azóta sem sikerült ilyen finom joghurthabot előállítania senkinek, bárhogy is próbálkozott vele. Nem értem miért nem lehet ráállni újra a gyártására. Az epres volt a kedvencem? És neked?
Ugyanez érvényes a krémtúróra
Tarts velem egy időutazásra ITT is!:
Link
A híres kukorica mintás szett. Nektek volt vagy esetleg van is még belőle? Magyarszombatfán készítették őket, a Kerámia-gyárban.
A nagymamámnak volt ilyen virágos liszttároló doboza. Amikor a saját háztartásomat rendeztem be, az elsők között volt, hogy beszerezzek egy hasonló dobozt. Azért egy pont ilyen lenne az igazi
Suli menza. Nem volt arany középút. Voltak akik imádták, míg mások folyton undorkodtak tőle. Én az első csoportba tartoztam, ezért amikor magam is főzni kezdtem, kerestem a megszokott ízeket még a főzelékekben is, addig próbálkoztam, míg el nem értem pl a speciális édes-savanyú-fokhagymás zöldbabfőzelék ízt: Az önkiszolgáló éttermekre emlékszel még? Ahol ez a tálca és evőeszköz tipik volt?
Ha desszert, akkor Melba kocka. Melba kocka már az 50-es években is volt, akkoriban Szerencsen csinálták. Én málnásra, citromosra és ananászosra emlékszem. A másik kedvencem a Korfu szelet volt, melyben két rétegben volt a töltelék, kókusz és csoki. A harmadik egy kicsit később a Melódia szelet, ami ostyás alapon azt hiszem mogyorós krém és egész mogyoró is volt benne.
A Szerencsi is jó volt. Most újra kitolták ezekkel a retro csomagolásokkal, de már nem olyan finom az íze. De lehet, hogy csak az idő szépíti meg
Sparheltből hoztam gazdagon, hátha felismered a tiéteket is. Volt ebből is a fatüzelésű és később a gázra köthető, csapos. Nagyanyám ételeiből ítélve, ezeken sosem rontották el az ételt
Nézd meg hogyan süti a kalácsot a 80 éves Mariska néni ITT! Link
Aztán ott állt a sparhelt mellett a fának, a szobában pedig a brikettnek (a kályhához) a széntároló. Imádtam amikor engem bíztak meg, hogy rakjak a tűzre. Persze a legnagyobb óvintelmekkel kísérték minden mozdulatomat, de én hasznosnak éreztem magam piszkosul tőle.
A szocializmusban nem volt konyha, ahol nem állt egy ilyen sarok műbőr ülőke, aminek felhajtható ülése alatt rejtőztek a centrumos szatyrok és használaton kívüli eszközök
Nyári szünetekben nagyanyám ilyen kútra küldött vízért kannával. Nem volt folyóvíz még az udvarukban sem. A kanna tetejéből, kupájából ittam a vizet, mert az pohárként is funkcionált
A legfinomabb ételek ezekben a minőségi zománccal bevont edényekben főttek a sparhelten. Nagyanyám LÁBOS-nak hívta
A sparhelt mögött szintén vastag zománccal készült fröccsenés ellen kitalált falvédőnk volt.
Anyám a nagy családnak ilyen békebeli kuktában főzött sokszor a húslevestől a töltött paprikáig mindent. Ma is a kedvenc eszköze
Csőröge fánk, barátfüle, eperlevél tészta célszerszáma ez a derelye vágó volt és talán mindig is marad. A legtöbb háztartásban fellelhető mind a mai napig. Van ahol rádli a neve.
Nokedli szaggató. Én még ma is ilyet használok
Krumplinyomó. Ezer funkcióban persze. A krumpli mellett anyám ezzel gesztenyepürét préselt nekünk, sőt még disznóvágáskor a töpörtyűt is ezen nyomkodják meg, hogy kicsöpögjön az összes zsírja és már csak a finom, porhanyós étel maradjon hátra.
Apámék telkének konyhájában még ma is ott áll ez az örökbecsű konyhai készlet
A 30-40 évre berendezkedett melegszendvics sütőjük még a mai napig is az egyik legtöbbet használt tárgy
Üveg almareszelő. Vajon lehet még ilyet kapni? A testvéreimnek gyalultam rajta a pürét amikor még kisbabák voltak. Mostanában már csak műanyagot szoktam látni
Sajtár, Rocska, Zséter és megannyi néven ismertük azt amibe a Bimbó tejelt. Ebben gyűjtötték a tehéntejet
A vizes pad így nézett ki hajdanán
Igen így ittunk, az utolsó fél kortyot meghagytuk, hogy ne nekünk kelljen csinálni
Alpakka evőeszköz. Azt hitted sztrókot kaptál ha hozzáért a fogtömésedhez. Viszont ezzel aztán igazán lehetett lapátolni a gazdag ízű leveseket
2 forintból 2 kiflit és egy dobozos tejet vagy kakaót vettem a suliban. Elképesztően finomnak tartottam, még ma is leülök és sokszor eszem ebben a párosításban reggel, és igen, eszembe jut egy csomó szép emlék tőle.
Az oviban, sőt később az iskolatej automatánál is ezekből a bögrékből ittunk.
Mese sajt. Amikor először vettem a számba a csoki ízű sajtot nem akartam elhinni, hogy ilyen van. Soha többé nem próbálkoztam vele. Az öcsém viszont imádta. Szóval jó megosztó volt ez is
Zsíros deszka, kertben termett paprikával, paradicsommal, vagy csak úgy pirosarannyal, lila hagymával. Nem is volt annál jobb.
Én még vásároltam tőle 50 fillérért 1 gombócot. Csilingelve jött de jobban kellett fülelnünk, mert jóval halkabb volt, mint a Family Frost
Ennek a hiánya is fáj ha meglátom a dobozát. Még szárazon is ettük.
Ha tetszett, oszd meg másokkal is!
forrás: retronóm, klassz80s-90s, retro made in Hungária fb csoportok
Link
Ablak a múltra - Velünk élő történelem
/Így még nem láttad Pestet! Fantasztikus ötlet! Aprólékos, kiváló munka!/
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Életmód |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-19 21:00:12, szombat
|
| |
| |
DUGASZ ISTVÁN VERSEI
Dugasz István (Kemecse, 1941. szeptember 10. - )
AMIKOR AZ ORGONA VIRÁGZIK
Amikor az orgona virágzik
Napsugara fényesen cikázik.
Az esőben mindig jól megázik,
A napfényben soha ő nem fázik.
Kismadár az orgonafa ágán
Bárcsak mindig én őt ottan látnám.
Barna kislány kinek lelkem adnám
A madárkát neki megmutatnám.
Minden fehér orgonavirágba
Ott lakik a szívem legszebb álma.
Olyan szép az orgona virága,
Mint az az egy drága kisleányka.
Mikor az orgona virágzik
Szívem mindig csak ő hozzá vágyik,
Ha nem látom, szívem remeg, fázik
Lelkem mélyén a madárhoz vágyik.
AZ ANYÁM
Az anyám szült engemet,
Ő adta a lelkemet.
Ő az áldott jó anyám,
Aki mindig vár reám.
Ő tanított beszélni,
Arra is, hogy kell élni.
Apa, anya, ez a szó,
Bennem mindig ez a jó.
Első szavam anya volt,
Első csókom övé volt.
Apám volt a második,
Ő is rólam álmodik.
Apa, anya, szüleim,
Ezt hallják a füleim.
Milyen igaz, milyen jó,
Nincs is ennél már szebb szó.
Apa nélkül anya nincs,
Mind a kettő igaz kincs.
Apa szeret, anya is,
Anya szeret maga is.
Anyám mondja: kicsi lény,
Te vagy, csillag, a remény.
Fut az idő messzire,
Nem emlékszem semmire.
Első szavam hogy mi volt,
Először is ki csókolt.
Mindent, amit mondanak,
Azt mondják most a szavak.
Anyám szava a szavam,
Minden szavát úgy kaptam.
Anyám adta mind nekem,
Azt a szót is: szeretem.
Mit a szavak mondanak,
Bennem érzés, nem szavak.
Érzem a szót: anyámé,
Értelme az enyémé.
Milyen furcsa anyanyelv,
Anyanyelvem az a nyelv.
Senki szava nem ilyen,
Azt érzi az én szívem.
Anyanyelvem, ki nevelt
Mindig, aki felnevelt.
Édesanyám, te vagy az,
Mint virágnak a tavasz.
Fut az idő messzire,
Vele kell most mennie.
Anyám viszi az időt,
Idő viszi mindig őt.
Anyám elment, itt hagyott,
Nem felejtem a napot.
Fáj a szívem, mit tegyek?
Egyet, hogy nem feledek.
BOLDOG ÚJ ÉVET
Évek jönnek, évek mennek
Talán egyre sebesebbek.
Mindenkiben él egy álom,
Az életet szebbnek látom.
Azt kívánom a világon
Boldog legyen minden áron
Az az ember ki jót akar.
Ki a szépet úgy imádja,
Hogy azt mindig másban látja.
Lássa azt a jó pajtásban,
Lássa azt a legszebb lányban,
Lássa azt, hogy boldog lélek
Lakik minden jó emberben.
Jó az ember, ha lelke van,
Jó az ember, ha szíve van.
Nemcsak dobog, hanem érez,
Ha jót akar meg is kérdez.
Mi bántja a lelked, szíved
Részvételem legyen tied.
Embert látok mindenkiben
Neki adom lelkem, szívem.
Az ember az úgy született,
Mint a harmat és lehelet.
Legcsodásabb ő lehetett.
Mi nem volt benne szeretet,
Másik fele úgy született.
Benne méreg édes mézzel,
Nem fogható fel ez ésszel.
Kérdésem van, de nem mondom
Szóval én ezt el nem rontom.
Meghagyom az utókornak
Hol emberek vágyakoznak
Csodát látni a másikban.
Ez a másik egy csoda lény
Ő a nő ki mindig szerény.
Nő az álmok legszebb vágya
Nincs, ember ki nem kívánja.
Nélküle nincs élet, remény
Minden ember mondja enyém.
Légy enyém, életem párja
Lelkem szívedet bezárja.
Örök napsugár az álom
Lelked szívembe bezárom.
Így repül az élet tova,
Vele együtt az évek sora.
Újévkor új álmok jönnek,
Lelkünkben gyújtanak tüzet
Ígérjük azt, hogy jók leszünk
Rosszat soha nem cselekszünk.
Földön éljünk minden áron,
Akkor is, ha száll az álom.
Álom viszi a világot
Előre, kedvesnek virágot.
Boldog újévet kívánok!
ELMENT A NYÁR
Elment a nyár és a meleg,
Mégis oly meleg a kezed,
Ha érintem, szívem remeg,
Éget a csillogó szemed.
Benne él a nyár világa,
Bennem meg a nyár virága.
Együtt vagyunk ősz havába,
Hallgassunk az ősz szavára.
Vegyünk néha nagykabátot
Bár a nap még néha áldott.
Nap sugarát küldi felénk,
Vágyat plántál mindig belénk.
Olyan tüzes néha a nap
Álmaimban csókot is ad.
Ha kezed a kezembe van,
Álom ringat vágyaimban.
Szerelmünk az ősz szagába
Úgy sétálunk az utcába.
Ilyen az ősz októberben,
Így élünk a szerelemben.
Itt van az ősz, elment a nyár,
De emléke még velünk jár.
Minden emlék egy napsugár,
Mert bennünk örök lesz e nyár.
ÉJSZAKA VAN
Éjszaka van, alszik a város
Ki nem alszik az is már álmos.
Hallgat a csend, a Hold mosolyog
Félig alszom, látom mosolyod.
Látom a Holdon és csak nézlek
Nélküled tán semmit se érzek.
Fent csillagok vannak az égen
Talán te is csillag vagy éppen.
Lelkemben úgy futnak a percek
Már nem látok sehol egy lelket.
Lassan angyalok jönnek felém
Vágyat, álmot öntenek belém.
Hallgat a csend bent a szobában
Csak az óra ketyeg magában.
FÖLDI CSILLAG
Földi csillag száz alakban,
Földi csillag a szavakban.
Földre szállott angyal maga
Aki él az álmaimba.
Minden csillag égen ballag
Csak a földi földön halad.
Tiszta égbolt éjszakája,
Csillagszemek ragyogása.
Földi csillag lehet leány
Kit a szívem nagyon kíván.
Csillag lakik a szemébe,
Szeretet meg a szívébe.
Csillagok a földön járnak
Kit az ember ritkán láthat.
Nem is tudom ki a csillag,
Ki szívéből mindig jót ad.
Nekem minden ember csillag
Aki nekünk mindig jót ad.
Szívét adja, lelkét érte
Mást tanítson emberségre.
Legyen tudós vagy sportember,
Vagy aki épp dalt énekel.
Érte dobog szívünk, lelkünk
Szebb általuk az életünk.
Ők a show az életünkben
Vágyunk bennük, örömünkben.
Azért csillag, mert szeretjük
Mi vagyunk az ő szerelmük.
Legyen csillag, de nagyon sok
Általuk az ember boldog.
Ők adják a jót, a szépet
Általuk lesz szép az élet.
GÉP NE LEGYEN
Szívem, lelkem kitárom,
Legyen ő a gitárom.
Játsszunk mindig vidáman,
Úgy éljünk a világban.
Szívem, lelkem ne legyen
Az én számítógépem.
Eszem mondja, mit tegyek,
Azt is, hogy kit szeressek.
Legyen szabad a szívem,
Mert abban van a hitem.
Gondolatban az enyém,
Ne legyen az képregény.
Gép ne legyen a társam,
Mindig barát a vágyam.
Gép a munkaeszközöm,
Attól teljes az öröm.
A GYEREK
Ártatlan a gyerek, mikor megszület`,
Nap hozza a fényt, az értelmet.
Benne már a múlt, a génjeiben fészkel,
Az értelem ott van, mint egy ékszer.
A szikra még lapul a mélyben,
De már ott van az észben.
A pillanat szülte a létet,
Bele az eget és a Földet.
A szeretet lelke a vágynak,
Az anyának, a kicsi babának.
Minden gyerek így jön a világra,
Így van megírva az imába`.
Jövője gödörben vagy az égen,
Kívánom, minden gyerek éljen.
HALOTTAK NAPJÁN
Sárga levél hull a földre
Sétálok a temetőbe.
Édesapám, édesanyám
Nem gondoltok ti már énrám.
Lelkem súgja szívem zuga
Menjek hozzád újra, újra.
Kavarognak az emlékek
Nem rakhatok én rá féket.
Előjönnek minden évben
Szívem vérzik azt is érzem.
Apám, anyám nem láthatom
Megszoktam már a bánatom.
Gyertyát gyújtok minden évben
Vágyam száll a messzeségben.
Csillag gyúl a temetőben,
Szívem hisz a teremtőben.
Aki adta el is vette,
A szívemnek azt üzente.
Minden életnek van vége
Nyugodjak meg, legyen béke.
Nyugodt vagyok, mégis úgy fáj
Szívem körül az a kis táj.
Gyertyafénnyel emlékezem,
Ellenük én nem vétkezem.
Temetőben hull a levél
Földet érve már az nem él.
Szél viszi a fától messze
Emléke is elfeledve.
Halott levél temetőben
A sírdombon heverőben.
Emberélet, mint a levél
Soha többé az már nem él.
Gyertyafényes éjszakában
Hallom, hogy a lelkek szállnak.
Múltat idéz minden lélek
Előjönnek az emlékek.
HATALMAS VÁGY
Hatalmas vágy fűti lelkem
Ezt a vágyat benned leltem.
Általad lett szívem, lelkem
Olyan, amit le nem írok,
Mert ilyet én nem is bírok.
Aki óceánt már látott
Az a végtelen világot
Látta és azt úgy csodálta.
Úgy csodállak téged én is
Lelkem mélyén te a fétis.
Gondolatod gondolatom,
A világom neked adom.
Lelkem szikrája a csillag,
Mindegyikben ott az ajkad.
Virágokat nem említem
Inkább mindet hozzád viszem.
Minden virág illatával
Bókol neked igazával.
Mind azt mondja, tied vagyok,
A nap is csak neked ragyog.
Hozzád képest nem is vagyok,
De vágyaim olyan nagyok,
Hogy ők nekem a csillagok.
Minden csillag egy világrész
Nekem te mindnél többet érsz.
Ez a világ mit is érne,
Ha szemedben nap nem égne.
Gondolatim olyan szépek
Átölelnek mindig téged.
Kívánságom csak egy lehet,
Éljen benned a szeretet.
Te vagy csillagok közt drága,
Világ legnagyobb csodája.
Oh, ha nem gondolsz rám néha,
Lelkem szappanbuborék ma.
Úgy pattanna szét az álmom,
Benne az egész világom.
HIT NÉLKÜL
Árpád az ősünk és vezérünk
Nélküle itt soha nem élhetünk.
Nekünk e földet ő szerezte,
Árpád sávos zászló vezette.
A turul jelkép a zászlaján,
- E jelkép örök neked hazám.
Aki e jelképet tagadja
Magyart itt látni nem akarja -
István tette szentté a magyart,
Ő mindenkinek csak jót akart.
Ott ahol volt, szentlélek lakott,
Ő nekünk egy országot adott.
Mert pogányként nem lenne magyar,
Mi sem lennénk más, mint az avar.
Nevünk szép volt, mint a félhold,
Köröttünk mindenki hódolt.
Amikor még igaz volt a magyar
Nem bánthatta az idegen kar.
Ahogy veszett a hitünk
Egyre gyengébbek lettünk.
Hit nélkül a végén elveszünk,
Hisz nem él bennünk a szellemünk.
Lassan nem tudjuk mi a haza,
Olyan, mint elkergetett anya.
Olyanok vagyunk, mint a jéghegyek,
Előbbre valók az érdekek.
Más okok miatt elolvadunk,
Talán csak egy emlék maradunk.
ITT VAN A NYÁR
Nyári éjben, csillagfényben
Csendben jár a Hold az égen.
Elmerengve nézek széjjel,
Mit láthatok én az éjjel.
Látom, a Hold hogyan kószál
Kint a réten, ahol a nyár
Ontja a zöld fű illatát.
Tarka virág ezüst réten
Holdsugárban fürdik éppen.
Távol-messze szürke felleg,
Lebegve száll a Föld felett.
Fent a Hold az ég peremén
Eltűnik a felhő szélén.
A holdsugár egyedül jár,
Úgy érzem, hogy vele a nyár.
Távol tőlem város fénye
Világít a sötét éjbe.
Ablakomban a holdsugár
Azt súgja, hogy itt van a nyár.
JÖN A TAVASZ
Fagyos éjszakákban
Szívemben már nyár van.
Álmodom a tavaszt,
Közben sírva fakaszt.
Hull a könnyem könnyen
Hol az ég se dörren.
Remegek az éjben,
Hideg éji szélben.
Március van nőnap,
Pocsolya egy kőlap.
Könnyem hull a széltől,
Égből jövő fénytől.
Szívem hevül mégis
Minden nő egy fétis.
Virág nincsen nálam
Csókra áll a szájam.
Ő adja a csókot,
Arcomon hagy foltot.
Piros, mint a rózsa
Enyém az ő csókja.
Jön a tavasz érzem,
Minden nő szemében.
Csak az időjárás
Hozzánk még nem hálás.
LEGYEN
Hallgatom a csend zaját,
Benne a csendet magát.
Nézem csillagot az égen.
Nekem mondjad, csak legyen.
Legyen virág a kertben,
Legyen mosoly a csendben.
Legyen, minek lenni kell,
Amikor a Nap is kel.
Ne csak az álom legyen,
Legyen igaz életem.
Legyen só az életben.
Nem, nem kérek semmit se,
Folyjon a folyó egyre
Majd fogok halat benne.
Tudom, hogy vagy, mert érzem
Azt súgja szívem, lelkem.
Szeretném, ha szeretnél
Nem kell jobban semminél.
Adj folyót, tiszta vizet
Ne nekem, mindenkinek.
Legyen tiszta mi nincsen,
Legyen hit, remény szívben.
LEGYEN MINDEN SZÍVBEN OTT
Nem vagyunk mi elfelejtve
Álom vagyunk a sötétbe,
Ha felénk jön a nap útja
Felébredünk mi majd újra.
Álmaink, ha újból szállnak
Ránk még boldog percek várnak.
Csillagos ég a szívünkben,
Édes álom a lelkünkben.
A tengernek mély a medre,
De mélyebben van szívembe
A szeretet, ami éltet
Elfeledjük a sötétet.
Egy csillagot akar lelkünk
Mindig egyet, s arra menjünk.
Ha az utat megtaláljuk
Szép lesz újból a világunk.
Ez a csillag az, a szeretet,
Ha akarjuk mindig, lehet.
Hát akarjuk e csillagot
És legyen minden szívben ott.
MADÁR, MADÁR
Madár, madár kedves madár
A te hangod messzire száll
Olyan messze, mint a lelkem
Kérlek, vidd el az én versem.
Vidd el egy édes leánynak
Adjál neki egy kis vágyat,
Szállj ablaka közelébe,
Öntsél vágyat a szívébe,
Ha felébred a dalodra
Versemet mondd el dalolva,
Mondd el neki, hogy szeretem
Talán ő az egyetlenem.
Úgy szeretem, mint senkit még
Szívem, mint Nap érte úgy ég.
Hajnalban mondd, Nappal küldöm
Látni őt már az is öröm.
Hajnalpírját lelkem bírja,
Benne mond meg versem írja.
Neki adom a harmatot.
Napot, Holdat és a csillagot.
Harmatot a rózsa szirmán,
De őt százszor jobban bírnám,
Ha mosolya enyém volna,
Hátha még az édes csókja.
Versemet úgy daloljad el,
Könnyes szemmel ébredjen fel.
Örömében hulljon könnye,
Hogy szeressen mindörökre.
Minden egyes könnycseppjében
Majd a lelkét benne érzem.
Ha éneked ilyen szép lesz
Amit érzek, te is érezd.
MIÉRT
Miért sír a lélek
Mikor felidézlek?
Mosolyod Nap az égen,
Azt szívemben érzem.
Fényében elégek
Úgy megyek elébed.
A lelkem égbe száll,
Ahogy egy kismadár.
Talán mert nem látlak,
Idéznek a vágyak.
Talán, mert szeretlek
Azért is idézlek.
Miért sírok néha?
Nem is tudom még ma.
Hiányzik a lelked,
A puha két kezed.
Mosolyod a régi,
Örökké az égi.
Mikor nem vagy vélem
Perc is hosszú nékem.
MOSOLY
Mosoly az élet rózsája
Az nem gondol csak magára.
Kinek mosolya varázs ma,
Élvezet nézni magába.
A Nap mosoly a tengeren
Miben a lélek megterem.
Benne érzem a végtelen,
Mi a szívben érzelem.
Minden mosolyban érzelem,
Ha nézem szívem kénytelen,
Mint a Nap hol a fény terem
Lángra gyúlni az ég felett.
Mosoly az élet varázsa
Nézni is jó azt magába.
Kinek mosolya varázs ma
Annak szép lehet az álma.
Minden mosoly egy üzenet
Talán tőle egy dal szület`
Mi vidítja a szívünket,
Repíti mennybe lelkünket.
Mosolynyugtató pici tó
Amiben születhet a jó.
A mosoly ki nem mondott szó,
Érezni mindig olyan jó.
A NŐ
Hallom szívem, hogy dobog
Mikor arcod mosolyog.
Néma az egész világ
Olyan vagy, mint egy virág.
Általad szép a világ,
Szívem tégedet imád.
Nélküled nem lehetnék
Nem volna az ég se kék.
Te vagy az a teremtmény
Kivel az élet élmény.
Áldott vagy te drága nő,
Szívemben vágy érted nő.
Te vagy álmom, világom
A legszebbik virágom.
Mit mondjak még rólad én,
Legszebb vagy e földtekén.
SZERETLEK
Szeretlek, mint napfényt az élet,
Veled futok, ahogy az évek.
Mint virág a fán, olyan voltál,
Mikor először megcsókoltál.
Futottunk együtt kint az utcán,
Egy borongós nyári délután.
Fogtuk egymás kezét szorosan,
Futottunk egyre csak porosan.
Kit érdekelt a por, a felhő,
Jó volt, simogatott a szellő.
Még mindig fogom a kezedet,
Örülök, hogy veled lehetek.
Az idő száll, soha meg nem áll,
Talán ez a negyvenedik nyár.
Ma már fa vagy és virágod van,
Itt élsz velem a világomban.
TEALEVÉL
Tealevél neked zenél,
Színe, íze hozzád beszél,
Mindig csak rá emlékezzél.
Mikor éppen fújja a szél.
Enyhe szellő, enyhe levél,
Enyhe szellő, enyhén beszél,
Erős levél, mint erős szél,
Mindkettőre emlékezzél.
Csókot ad a tealevél,
Mikor iszod benned úgy él,
Azt mondja a tealevél,
Mindig engemet szeressél.
TÜKRÖM NÉZEM
Szemed tükrét néztem egyre,
Belopódzott a szívembe.
Rád gondolok, csak azt látom
Azt a percet mindig áldom.
Ha a tükröm nézem, érzem,
Hogy mindig te itt vagy vélem.
Tükrömben is képed látom
Pedig magaméra vágyom.
Tükröm nézem, én úgy érzem,
Hogy a tükröm én nem értem.
Szemem látom ott vagy benne,
Mintha ez csak varázs lenne.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dugasz István |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-18 21:00:27, péntek
|
| |
| |
DUTKA ÁKOS KÖLTÉSZETE
Dutka Ákos (Nagyvárad, 1881. szeptember 11. - Budapest, 1972. december 27.) magyar költő, újságíró.
Dutka Ákos költő és újságíró 1881. szeptember 11-én született Nagyváradon. Első versei a helyi lapokban jelentek meg, egy időben állandó szerkesztője volt a Nagyvárad napilapnak. 23 évesen jelent meg a Vallomások könyve c. műve. Sokoldalúságát jelzi, hogy operettet is írt, A léghajósok címen.
Sokat látott ember volt, 1905-ben Amerikába utazott, majd bejárta Európát, egy évvel később tért csak haza. Ezután megismerkedett és jó barátságba került Ady Endrével. A korabeli kritikusok közül többen a megújuló magyar líra egyik tehetségének tartották.
Az első világháború után Budapestre költözött, ahol főként az újságírással foglalkozott, így akkoriban már ritkán jelentek meg új versei. A német bevonulás, a háború elvesztése és a kommunista hatalomátvétel hallgatásba taszította. Elbúcsúzott munkatársaitól és kiköltözött Máriaremetére. Itt visszavonultan élt, csak az ötvenes évek közepétől hallatott ismét magáról.
1955-ben tért vissza az irodalomba Remetei képeskönyv c. verseskötetével. Önéletrajzi regénye 1959-ben jelent meg A nagy kaland címen. Ebben a műben az utazásaikor szerzett tapasztalatairól és élményeiről írt, valamint a kivándorolt magyarokról. 1972. december 27-én halt meg Budapesten.
Szilárd, következetes jellem volt. Büszkén és méltán mondhatta el utolsó versében:
Nagy út "A Holnap"-tól Remetéig,
könnyben, közönyben taposni végig,
kaján kortársak sorfalán keresztül
töretlen hittel, - bár sajgott veszettül, -
meg nem hajolni, csakazért is,
a Sors parancsát végezni mégis.
(Hol volt, hol nem volt...)
AKI MINDIG HAZAHÍVOTT
Egész világ jó otthonom volt,
Hová száguldva csalt a képzelet:
Kincses Nyugat s a mesetávol
Ezer varázsú csábító Kelet.
Szomjas szemem falta néha Párizst,
Gázoltam százszor szép Itáliát,
Öleltem szőkét, barna bőrűt,
S ittam a világ minden jó borát.
Mámorba szédült vén fejemmel
Emlékezve, mindez oly széppé fakul,
Mint egy nemes vén erdélyi szőnyeg, -
Ahogy én álmodtam; mindig magyarul.
Egy kéz rajzol rá minden tarka álmot,
Egy kéz vigyázott minden utamon reám.
S a föld, ahol e drága kéz ma porlad,
Mindig hazahívott, haza az Anyám.
APÁM
Oh mondd anyám, oh mondd tovább
Milyen volt jó apám?
No mondd megint! Hogy csüggtem én
Mesélő ajakán,
Mikor tanítni kezd vígan
- "Hallgasd csak édes kis fiam"...
Oh erre mind emlékezem,
De arra jobban ám, -
Mikor oly bús, oly néma lett, -
S az új nap hajnalán
Nem csegtett többé oly van:
- "Ébredj már édes kis fiam"...
És este lett - s ő ott feküdt.
Körötte sírva mi...
Fejemre tette két kezét...
- Mily kin elmodani' -
Hogy csengett gyönge hangiban:
- "Ki véd meg már most kis fiam"...
S azóta e hét drága szó
Fülembe cseng megint,
Mikor a sors korbácsival
Vadul reám suhint...
Felém suhan csapásaiban:
- "Ki véd meg már most kis fiam"...
BÚCSÚZKODUNK
A kert alatt, a kert felett
poklot fűtött a nyár,
fonnyadtan bágyadt levele
erőre már hiába vár.
Hát ennyi volt az illat,
az üde friss illúzió,
hogy kert maradj még akkor is,
ha lehullok Én, mint érett, vén dió?
Béna lábam és bágyadó kezem
nem bírta már az öntözővizet,
sóhajtva látom, érzem:
a kert búcsúja megérkezett.
Szobámban még néhány cserép
virágom gonddal öntözöm,
s fogyó álmom néhány sorát
lassan még rímekbe töröm.
De zúg a bágyadt déli szél,
a fonnyadás szele,
orvos, barát bármit beszél,
öreg pajtás, nyugodj bele:
bizony csak ennyi illat és
minden szép illúzió:
nyugodj bele, könnyünk kevés,
lehullunk lassan, mint érett dió.
EMBER ÉS MAGYAR
Ady kérdezte sorsa éjjelén:
Lehet-e az ember, ember és magyar?
Feleltek ti bátor, szent fiúk
Lássuk: A világ most velünk mit akar?
Vagyunk egy szálig elszánt emberek
Kiket tiporni tovább nem lehet
Ha kell még én is veletek halok
Ha engedtek Ti szent fiatalok.
Öt nap, s öt véres szörnyű éjszaka
A csillagokba írta szent nevetek.
Köszönöm néktek drága, szet fiúk,
hogy visszaadtátok a csüggedő hitet
S a barikádok hunyó szent sugarainál
Adynak kiáltsuk szabadon ma már
Mit az ég falára vérrel írtatok
Emberek vagyunk, újra magyarok.
EMLÉKEZZ CSAK A SZERETŐD SZEMÉRE...
Csókodtól fáradt, boldog reggelen:
Sötét és mély volt, mint a tiszta tenger
S rejtelmes, mint a titkos végtelen...
Ilyen az ég áldott messzi kékje
Fáradt békével, reménnyel tele,
Miként örömtől könnyes, nevető szem:
Álmából ébredt szeretőd szeme.
S a város ázott mélyiből fehéren,
Lassan nyújtózva felszakad a köd,
Miként egy érett szép mezitlen asszony,
Sóhajtása egy nagy tükör előtt.
Ha tudta, hogy te nézed és kivánod
S szemed a boldog, sóvárgó tükör,
Melyben megszépül érett földi teste.
Igy néz a város most az égre föl.
Az ég nevet és meleg napsugárral
Csókolja most a város tornyait,
S a város kacéran néz az ég szemébe
S ajtót, ablakot boldogan kinyit.
ESŐS NYÁRI REGGEL
Emlékezz csak a szeretőd szemére...
Csókodtól fáradt, boldog reggelen:
Sötét és mély volt, mint a tiszta tenger
S rejtelmes, mint a titkos végtelen...
Ilyen az ég áldott messzi kékje
Fáradt békével, reménnyel tele,
Miként örömtől könnyes, nevető szem:
Álmából ébredt szeretőd szeme.
S a város ázott mélyiből fehéren,
Lassan nyújtózva felszakad a köd,
Miként egy érett szép mezitlen asszony,
Sóhajtása egy nagy tükör előtt.
Ha tudta, hogy te nézed és kivánod
S szemed a boldog, sóvárgó tükör,
Melyben megszépül érett földi teste.
Igy néz a város most az égre föl.
Az ég nevet és meleg napsugárral
Csókolja most a város tornyait,
S a város kacéran néz az ég szemébe
S ajtót, ablakot boldogan kinyit.
HAMU
Hagyjatok míg a szivarom ég,
hagyjatok egy percre pihenni.
Másnak van sok napja nyugodt,
nekem csak ennyi, csak ennyi.
Amíg selymesen körülölel
szivarom füstje, az álmok
eljönnek újra, s egy óra után
húzom robotban a jármot.
A selymes puha füstkarikák
tünnek, akár csak az álmok,
ami megmarad: az szürke hamu,
az álom, a füst ilyen álnok...
Hagyjatok hát, hadd égjen a tűz,
hagyjatok álmodni, pihenni.
Egyebem sincs, pár füstkarikám,
csak ennyi, csak ennyi.
HAZA KELL MENNEM...
Haza kell mennem, - a földem izent.
A földem: a váradi nagytemető;
Haza kell mennem: apáink sírján
Inog a fejfa, mozdul a kő.
Anyánk házában idegen nóta,
Bujdosó koldus az árva húgom...
Haza kell mennünk, a földem izent,
Ha oda veszünk is a vándorúton!
Szálljon elém e vádoló ének
Lázadó kínnak, sajgó kelésnek,
Hódító hordák utjára fekvő
Rejtett kígyónak, meztelen késnek,
Menj haza lelkem bolygó lidércnek:
Magyar lelkekben lobogó tűznek;
Anyám szavával holtig daloló,
Menj haza, ha százszor visszaűznek.
Vidd dalom, vidd a szó nyilait,
Hogy irdatlan éjen súgva suhogjon
Fekete versek tört ütemén,
Fáradt szívekben szüntelen doboljon.
Vidd dalom, vond a szó parazsát,
Hogy millió testvér lelkein égjen:
Sírjon, sikoltson alatta a kín
Ezen a hosszú elátkozott éjen.
Haza kell szállnod: parancsol a föld,
A lázadó váradi nagytemető;
Haza kell mennem: apáink sírján
Inog a fejfa, mozdul a kő.
Anyánk házában idegen nóta,
Bujdosó koldus az árva húgom...
Haza kell mennünk, hallod-e testvér,
Ha odaveszünk is a vándorúton.
HEGEDÜL A HOLD NYUGAT KAPUJÁN
Vörös sarlójú baljóslat a Hold
Buda kőcsipkés tornyain ülve,
Hallgatta, hogy szivem faunsípja sipolt
S ezüst gitáron ezt hegedűlte:
- Mohamed napja itt éjbe hanyatlott
Itt tört Attila szent kardja felén.
S Kelet utolsó sarja ti vagytok.
S vesződtök Turán ős igézetén.
- E sík - nem látod? - Kelet temetője,
S fölötte én a sírlámpa vagyok
Kelet szomorú szent álmait szőve
Kertembe jöttök mind magyarok.
- Itt álltok Nyugat ős kapujában -
Századok múlnak, - elmúlt ezer éve...
Felém száll mégis szived beteg álma
S álmokért jártok Kelet erdejébe.
- Én látom ki megy be Nyugat kapuján,
Túl a hegyeknek virtusi mások
Hallod hogy zúgnak hallod-e Turán
Az aranyat termő fürge kalapácsok.
A vörös sarlójú égi gitáron
Szívem azóta egyre csak hallja:
Miért gázoltok a régi hináron
Van még kalapács - ha eltörött a szablya.
HÚSVÉTI VERS
Hozsanna néked Élet és Igazság,
kit keresztre vert a gőg és hatalom,
sziklasírodból égi trónra ültél
a sugaras első Húsvét-hajnalon.
Azóta mind kik latrok közt kereszten
megváltást váró koldusok vagyunk,
emlékezve a Te öt sebedre
megesküszünk, hogy feltámadunk.
Mert elmúlandó minden, ami földi,
a gőg, a hír, a dics és hatalom,
de él a lélek, aki megdicsőült,
azon a sugaras Húsvét hajnalon.
És él a hit, hogy sziklák meghasadnak,
pecsétek törnek s minden meginog,
de az ige, amely a szádra tódult
egy szó mely megváltott, mégis élni fog.
Ez a szó, mely ajkadon fogamzott
és az új tavaszban mindig itt remeg,
próbáljátok egymást tűrni és szeretni
keresztre hajszolt szegény emberek.
Higgyétek el, hogy Élet és Igazság
e földi létben bús testvér vagyunk,
mert visszatérünk mind a föld porába
és csak ő vigasztal, hogy feltámadunk.
KARÁCSONY
Karácsony, béke, szeretet,
Beszélnek róla emberek,
Várjátok vágyó álmotok.
S nincs itthon soha nálatok.
Elillant drága képzelet:
Gyermekkorodból jön veled
Aranydiós szent mesefa,
Anyád terített asztala.
Karácsony, béke, Betlehem.
Elég a gyertya hirtelen.
Elég a karcsú mesefán
S mi marad holnap ezután?
Marad a gond, bűn, gyűlölet,
Pedig higgyétek emberek,
Ez az egyetlen értelem,
Amelynek titka végtelen.
Ez az egyetlen igaz út,
Melyen mindenki haza jut,
Mely földre hozza az Eget:
A Szeretet, a Szeretet.
KARÁCSONYI BESZÉLGETÉS AZ ÚR JÉZUSSAL 1923-BAN
Ha e beteg, bolond világra
Uram, még egyszer megszületnél,
Bár milliónyi templomod van,
Kezdhetnél megint Betlehemnél.
Szalmajászolnál rangosabb hely
Uram, tenéked ma se jutna:
Soha messzibb a Te országod,
,,Miatyánkod'' bár mindenki tudja.
Ha így jönnél Názáretből
Sápadtan, fázva, december este,
Az ügyefogyott szenvedőkhöz
Párizsba, vagy Budapestre,
S leülnél az éhezők közt
S abból, amit valaha mondtál
Mesélnél új vigasztalásul -
Elfognának a tizedik szónál.
Mondjál csak új Hegyibeszédet
S amit mondtál a gazdagokról
S ha gyűlnének az elhagyottak
S szólnál az Írás-forgatókról
S ha megpróbálnád Uram még egyszer
Az Embert rávenni Szeretetre
Internálnának, esküszöm rá,
Ha nem is vernének mindjárt keresztre.
A KÁRPÁTOK DALA
Míg áll a Kárpát büszke gránitorma
s fiút fogannak rab magyar anyák,
tekintsetek az örök csillagokra
s daloljátok a Kárpátok dalát:
e bérc örök, s a rabló bűn múlandó,
gránithatárt itt istenkéz emelt,
mit megcsúfolhat millió halandó,
de földi törvény nem dönti e pert...
Földeinket bár rablók cibálják -
örök határunk mégis csak a Kárpát.
Míg áll a Kárpát büszke gránitroma -
és délre folynak onnan a folyók,
hegyek szívének kincsét ide hordva,
érett kalászért küld cserébe sót.
Gránitkart, mely földünk ölbe fogja,
örök ölelésre istenkéz emelt,
kit megcsúfolhat millió halandó,
de földi törvény nem dönti e pert,
földeinket bár rablók cibálják,
örök határunk mégis csak a Kárpát.
E gránitölbe zárt nagy róna hantján
apánk csontjából terem a kenyér,
anyánk csókjának íze él a magván,
e szent magon, mely mindennel felér.
E gránitölben egy a Sors örökre,
együtt jár telelni innen a madár.
Nincs a földnek oly hatalmú ökle,
ki ős vizeknek új törvényt csinál...
Földeinket bár rablók cibálják,
örök egy várunk mégis csak a Kárpát.
DUTKA ÁKOS A KÁRPÁTOK DALA MIHI 2013
Link
MÁRCIUS 15
A rög alatt most megmozdul a mag
S a szív alatt az örök gondolat,
Hogy itt e rögből egy darab vagyunk,
Rajta nőttünk és általa vagyunk.
Száz titka, nedve még bennünk kering,
Daloltunk, sírtunk s rög leszünk megint,
Magyar mezőn egy múló kis halom,
De repültünk egy bátor dallamon,
Mit zengve hoz a márciusi szél 
És vele dobban szívünkben a vér,
A vér, amelyet érlelt annyi nyár,
Kalászba szökkent magyar napsugár.
Anyád porában most mozdul a vér
S indul feléd az új magyar kenyér.
Lélekké válik benned majd a rög,
Mely véred, hazád, sírod, börtönöd,
S benned dalolja örök dallamát
Anyád a rög, hogy ez a föld hazád.
NÉZEM A KEZEM
Uram ha egyszer fiam születik
Adj neki harcos verekedő öklöt,
Ne ilyen sima játszó kezeket
Amit a sorsom átoknak öröklött.
Heverő urak öröke e kéz
Szereti az aranyat, a selymet,
Átkos örökség, halavány kezem,
Ó be utállak... ó be szeretlek.
Szeret a szemem ha játszani lát
Asszonyi hajjal, virággal, rimmel,
S ha egy-egy kinnal szerzett aranyat
Boros jókedvvel, léhán gurítsz el;
De mikor ócska kalapomat véled
Emelteti a koldus alázat
S úri ajtókon, - ahelyett hogy ütnél,
Halkan kopogtatsz... ó be utállak...
Hárfapengető halavány kezem
Te mérted rám a sorsom az átkom
Heverő játék, tétova lágyság
A bűnöm, - s a kezem utálom
Uram! ha egyszer fiam születik
Adj neki harcos verekedő öklöt
Ne ilyen sima játszó kezeket
Amit a sorsom átoknak öröklött.
NOVEMBERI TŰNŐDÉS
Miért hull a lomb az őszi fákról?
hogy új rügy fakadjon gallyain megint
hogy új tavaszok színe felragyogjon
az örök kozmosz törvénye szerint.
Te mint a lenge őszi pára
felszikkadsz mint a novemberi köd
De alattad már az új vetés csírázik
a frissen szántott barázdák fölött.
Jó trágya voltál hosszú életeddel
dícsérve az őszt-tavasszal keverő Napot
Az új világ ha átgázol fölötted,
Örülj! hisz te szórtad a zsendülő magot.
OH ANYÁM...
Oh asszonyom, ki sorsom párja lettél
És életem bús dicsősége vagy,
Ha fáradt szememben néha vádra lelnél,
Te csak a régi hű Múzsám maradj,
Hiszen tudod, hogy jármom ólma súlyos,
Éltem pórázon tartja a szabály,
S míg vézna, lábam bús munkába futkos,
Szárnyamba botlom s szárnyam sebe fáj.
Oh asszonyom, kit örök rímbe vésett
Szivem - s Nap vagy éltemen,
Ha vágyam néha tőled messze tévedt,
Ne légy kegyetlen - hív a végtelen.
A költő-szív ha bús rabságba sorvad
S rabszolgasorsa lázadásba tör,
Azt sebzi meg, ki híven átkarolta
S életére Napként tündököl.
Oh asszonyom, a lelkem csupa örvény,
Boldog Faunokkal őstestvér vagyok,
Kit nyűgbe köt sok bamba földi törvény,
És néha csak, ha szabadulhatok:
Szavamba messzi hegyek ércze csendül,
Alattam mind a lomha bűntömeg,
Kincset hozok a szűzi rengetegből :
Szivem harangoz új himnuszt Neked.
Oh asszonyom, én lenn a földi csendben
Vásáron lehetnék énekes bohócz,
S korcs-korunkban járhatnál selyemben,
Ha jól beférne szájamba a kócz
S álarcz alól mint hős, vagy bamba gyermek
Zengném korodnak téboly-énekét
S kis fészkünk helyén hímes drága termek:
Kelet pompáját rakhatnám eléd.
Oh asszonyom, de jól tudod, eremben
Oltárra vágyó istentűz lobog
S e szent tűz inkább meddőn ég szememben,
Bengál gyufákba szikrát nem adok, -
A józanok bár bölcsen mosolyognak,
Időtlen útra küldöm éneked,
Szárnyam repül, bár lábam lenn, botolhat -
Testvérem a tenger, a Nap s e szűz hegyek.
ÖRÖK ÓTA
Engedd, hogy vékony, reszkető kezemmel
Lebontsam hamvas, illatos hajad.
Ha igy ülsz elém, - mintha ezer éve
Sok ezer meghitt, boldogságos éve
Ismerném a szemed, puha válladat.
Száz asszony, kiket őseim szerettek,
Kikért fellobbant mindig ez a vér,
Száz ősöm minden szomorú, szent álma,
Száz ősöm csókot, vágyat osztó párja
Ma mind benned él, Tebenned él.
Együtt jövünk már sok száz emberöltőn,
Száz boldog, száz csókos életen át,
Ismerem a szemed, ismerem a vállad,
Az ajkad, a véred, a lelked, a vágyad:
Örök óta érzem a hajad illatát...
A RÉGI HÁZ
Nincs belőle már egy vén kilincs se,
ködként szétfoszlott harminc éve már
szivemben él mind a hét szobája,
és ég a lámpa, tárva nyitva, - vár
avult bútorok közt régi székem,
vén asztalunk, ó tegnap volt talán,
hogy itt vigasztalt múló kis kudarcért
az én mosolygó fiatal anyám.
Hová csatangolt százkalandú álmom,
hová jutottam száz tévedt úton?
Mily messze bújt a gesztenyés a fasorban
a régi ház, már magam sem tudom,
de álmaimban ott ül mind a háznép
valóbb valóság élőknél is ők,
emlékeimnek szüz tavában fagyva
élnek, akárcsak harminc év előtt.
Anyámmal szemben mindenki a helyén
s mind hogy megszépült, tisztaarcú szent
szemükben a béke, szeretet tüzével:
gyermekkorom vig ünnepe üzent;
és én megyek sok száz éjszakán át,
virágos úton fütyörészve már.
Egyszer elalszom - és ott ébredek fel
A régi házban - hol anyám széke vár.
RÓZSÁK
Rózsák, rózsák, piros rózsák,
Házam ormán fent virítnak.
Részeg vérük szinte csordul,
Tán az istenek borából ittak?
Kertek, kertek, régi kertek
Kísértenek álmaimban.
Mimózaág, narancsvirág
Cirógatna lenn Provánszban.
Régi kertek, őszi kertek
Magnóliafa virága,
Beh hiába csalogattok
Ifjúságom mámorába.
Ez a rózsa, piros rózsa, 
Kicsi házam omló ormán,
A magyar föld illatával
Olyan híven, úgy borul rám,
Mint az öröm, mint a bánat,
Ami vélem itt csírázott,
S ha nagyon fájt, vérpirosra
Mindig, mindig kivirágzott.
TÜZEK
A kályha mellett hosszú téli estén,
Csendesen, mélázva üldögélek én.
A hamvadó, a lángtalan parázsból
Tarka képek, árnyak lengenek felém.
No lám, amíg a láng lobogva égett,
Csendesen hevítve lángival szobám,
Mit sem törődtem pattogó tüzével -
És hogy elmélázok most zsarátnokán.
Úgy érzem én, a tűz gúnysorsa már ez.
Szívemből is ma minden dalt fakaszt:
Lobogva égnek benne szenvedélyek,
Még se tudja, sejti még ma senki azt.
De majd ha dal, s a rímek szertehordták
Emberek szívébe lelkem melegét,
A tűz kiégett, s hamvadó parázsa
Újabb lángokat csak néha-néha vét.
S az is, amit majd akkor zeng a lelkem,
Az a hervadás, az ősz bús dala csak:
A mai ifjú lángokért csak akkor
Dicsérik a hunyó, pisla parazsat.
A VÉN POHÁR
Egy vén pohárral játszom olykor,
Egy ó pohárba töltök régi ort,
S emlékszem egy derűs lakásra, -
Halavány fiatal anyámra,
Kinek ez drága, féltett holmi volt.
Emlékszem - és a vén kehelyből
Megszépült ködként száll felém a mult:
Gyermekkorom, szép ifjúságom
Táncol körül, mint drága álom
S kezem egy olcsó rossz szivarra gyújt...
Száll száll a füst, s a vén kehely nő,
Öblében táncol elmúlt életem:
Játékok, - régi délutánok.
Kacagó víg gyermek barátok,
A szent tavasz: az első szerelem.
Te szent kehely! Te vén varázsló!
Könyes szemem oly áldóan csodál,
Öblöd mindig csordúltig álljon.
Hadd játszom véled ifjúságom
Éltem borával telt szines pohár.
ÜDVÖZLÉGY NÉP (1918)
Sarmát mezőkön új Isten nevet:
Mártírok vére szülte Március!
Hódító gőg, hát itt a végzeted:
Láng! Láng!... És nincs őt merre fuss
Nem tiéd fegyver és szurony, -
Új Isten indul most a jó úton -
Új Isten lába mennydörögve lép:
A Nép.
A Nép: a könnyes szenvedők raja
Kit korbács hajtott vérengző csatán
piros tüzekre lobbant sóhaja
S a vére izzik piros zászlaján
Iromba szárnya végtelenbe zúg:
E vad pokolból nincs más igaz út
Csak ez, - ahol az Isten teste lép:
A Nép.
Ellenség földjén lobbant földi láng
Köszöntlek én is magyar lantomon
Fáradt nyakunkon sebet vert igánk
S a könnyünk, gyászunk, bánatunk rokon;
Testvér, rokon itt nagyon szenvedő
Kiknek lelkében sarjad a jövő
S az Isten nagy akla ajtaján belép
A Nép!
ÜLJÜNK BE A MÜLLEREIBE
Ülj le hát még egyszer szellemárnyam -
Váradra szólít az öreg Müllerei,
Ülj a kávé régi illatában,
Ahol Párizs örök nosztalgiája száll.
Itt ült, beh sokszor, Ady meg Nagy Endre,
S közéjük bújva, oh hányszor ültem én,
S míg szállt a kávé drága régi gőze,
A jövő derengett mindnyájunk szemén.
Künn Tóth András Assunta szobra látta
A vármegyeház ormán száll a páva már,
Szállt a lelkünk felszabadult álma
E kedves kávésbolt tágas teraszán.
Most templom lett a drága régi helyből,
Hol együtt ül örökre hét bátor titán,
Kik dalolva hirről, szerelemről
Hajnalt kurjantottak Várad piacán.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dutka Ákos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-17 21:00:26, csütörtök
|
| |
| |
DONÁSZY MAGDA
Donászy Magda (Szombathely, 1911. március 15. - Budapest, 1988. július 13.) magyar író, költő.
Kezdetben óvónőként dolgozott. Első könyve a Jelmezbál az óvodában a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Éveken keresztül a Magyar Rádió munkatársa volt, óvodások számára készített műsorok szerzőjeként.
Számos gyermekkönyve jelent meg. Rengeteg versét megzenésítették. Könyveit több nyelvre lefordították, többek között német, angol, francia, finn nyelvekre, ezek a kötetek a Corvina Könyvkiadó gondozásában jelentek meg több kiadásban is.
A Magyar Rádiónak gyermekszínjátékokat és gyermekoperákat írt (A kiskakas gyémánt fél krajcárja, Az aranyszőrű bárány).
Gyerekkorunkban az iskolákban és óvodákban nagyon gyakran találkozhattunk Donászy Magda verseivel, alig telt el iskolai vagy óvodai ünnepség a költőnő verse nélkül.
AJÁNDÉK
Színes ceruzával
rajzoltam egy képet,
anyák napján reggel,
Édesanyám néked.
Lerajzoltam én egy
aranyos madarat,
aranyos madárra
aranyos tollakat.
Elkészült a madár,
Nem mozdul a szárnya...
Pedig hogyha tudna,
a válladra szállna.
Eldalolná csöndben
tenéked egy dalban,
amit anyák napján
mondani akartam.
ANYÁK NAPJA VAN MA
Üres a kis csóka fészek
Egy májusi reggel.
Az öt vidám csókagyerek
Tán világgá ment el.
Csóka mama szívdobogva
Keresgette őket,
De nem látták sem a nyuszik,
Sem a fürge őzek.
Jönnek! Szólt a kakukk,
Ki a legmesszebbre látott,
Kis csőrében mindegyik hoz
Egy-egy szál virágot.
Hol voltatok? Szólt az anyjuk,
S megcsuklik a hangja.
Neked hoztunk virágot,
Mert ma van anyák napja.
ANYÁK NAPJÁN...
Anyák napján
Anyák napján
Szebb a világ
Anyák napján.
Szebb a világ,
Több a virág!
Neked nyílik
Minden virág!
Zöldebb a fű,
Az ég kékebb,
Fényes május
Köszönt Téged. 
Én meg csak itt
Állok, állok
Szép szavakat
Nem találok.
Egy szál virág
A kezemben.
Velem együtt
Hallgat csendben.
Csak a madár
Dalol a fán.
Neked dalok
Édesanyám.
ANYÁK NAPJÁN
Tavaszodik, kis kertemben
kinyílik a tulipán.
Ragyognak a harmatcseppek
anyák napja hajnalán.
Kinyílott a bazsarózsa,
kék nefelejcs, tulipán,
neked adom anyák napján,
édes-kedves anyukám.
ANYÁK NAPJÁN
Mikor kicsi voltam, ki vigyázott reám!
Patyolat pólyába Te takartál, anyám.
Te tanítottál meg a legelső szóra
Óvtál minden rossztól, tanítottál jóra.
Szerettél, neveltél, fáradoztál értem,
mikor beteg voltam, virrasztottál ébren.
Lázas homlokomat kezed hűsítette.
Amikor fáztam, zimankós hidegben,
Két meleg tenyered védett, melegített.
Ha te simogattál nem is volt már hideg.
Mindig erős voltál, én meg mindig gyenge.
Ha csak ruhád szélét fogtam a kezembe,
erős lettem én is. Így múltak az évek,
gyenge, gyermekkori, gyönyörű emlék ez.
És most, Anyák napján mit mondhatnék Néked
Két fáradt kezedért szóval köszönetet?
Úgy érzem, hogy most kicsi vagyok, gyenge
Ennél több, ennél szebb nem is jut eszembe.
De az első emlék mindent elmond talán:
Patyolat pólyába Te takartál, Anyám!
ANYUKA NINCS OTTHON
Anyuka nincs otthon,
Jutka Feri, Bandi,
Kimegy a konyhába
Titkon rendet rakni.
Mosogat az egyik,
Törölget a másik,
A szorgalmas munka
Bizony meg is látszik.
Tudom édesanya
Megörül, ha látja
Mosolyogva lép a
Ragyogó konyhába.
ANYUKÁM, SZERETLEK!
Anyák napján Téged
virággal köszöntlek,
és csak annyit mondok:
Anyukám, szeretlek!
Anyukám, szeretlek,
virággal köszöntlek,
mint a gyönge gyökér
a jó anyaföldet.
Gondoztál nap mint nap,
aztán évről évre.
tanítottál szóra,
dalra, színre, szépre.
És ma, anyák napján,
mint a mag a földet,
életadó anyám,
virággal köszöntlek!
ÁLL A FENYŐ...
Áll a fenyő
Az erdőben,
Zöld ruhában,
Ünneplőben.
Tél van. Ága
Csupa hó,
Ráfújta a
Télapó!
BÚCSÚ
Búcsúzzunk jókedvvel!
Búcsúzzunk vidáman!
Egyszer találkozunk
Majd az iskolában.
Addig arra kérem
Az új nagycsoportot:
Mackóra, babára
Viseljenek gondot.
Vízipálmánk szomjas,
Nagyon sokat iszik.
A kaktusz keveset,
Kövirózsánk kicsit.
Vigyázzatok könyvre,
Kisszékre, kiságyra!
Kedves új nagycsoport!
A viszontlátásra!
BÚCSÚ AZ ÓVODÁTÓL
Három éves voltam,
mikor idejöttem.
Most a búcsúzkodás
bizony nem megy könnyen.
Másé lesz a fogas.
Az én kedves jelem.
De az iskolában
vár már az új helyem.
Másé lesz a kedve,
kék virágos csésze,
a kék rózsás tányér,
más ül a kis székre.
Ma még én öntözöm
itt a sok virágot.
Holnap, iskolában
tanuláshoz látok.
Búcsúzzunk el babák!
Morgós Mackó bácsi!
Holnap betűkre
leszek már kíváncsi!
Fodros köténykémben
nem leszek már napos!
De majd megtanulom,
hogy milyen a hatos!
Repültek az évek,
a hónapok, napok!
Napos-naptárunkon
fordítsunk egy lapot.
De már nincsen több lap
a napos-naptáron.
Búcsúzzunk! Karomat
ölelésre tárom.
Fáj a búcsúzkodás.
A szó sem jön könnyen.
Ugye nem csoda, ha
kicsordul a könnyem
DIÓVERÉS
Dió pottyant
A fejemre,
A fele se
Tréfa.
Le kell verni
Egyszeribe...
Hol van az a
Létra?
-Itt a létra!-
szól Lacika,
támasszuk a
fának,
hosszú rúddal
jól verjük meg
a diófa
ágat.
Kipp-kopp, kipp-kopp
Hull a dió,
Tele van a
Pázsit.
Fürge Feri
Az ágakon
Egyre feljebb
Mászik.
Kipp-kopp, kipp-kopp
Hull a dió!
Vígan száll az
ének!
Egyetlenegy
Friss diót se
Hagyunk kinn a
Télnek.
ERDEI TÉL
Az erdőben esik a hó
napok, hetek óta.
A szél tornyos hegyet emel,
völgyet fú a hóba.
A pihéket hordja-viszi,
teregeti széjjel:
egyre hosszabb, mind hidegebb,
havasabb az éjjel.
Szürke nyulak, pettyes őzek
ide-oda futnak:
híre sincsen, nyoma sincsen
az erdei útnak.
- Merre szalad a hó alatt? -
mindhiába kérdik,
őzcsapáson, járt ösvényen
vattahó fehérlik.
Ijedtében a patak is
jéggé fagy egy reggel,
új tavaszig nem itatja
őket édes cseppel.
Jeges hátán a hópihe
csicsonkázna, csúszna,
de Fagyapó csak rálegyint,
s megdermed egy szuszra.
Most mit egyen, most mit igyon
a sok szomjas, éhes?
- Együnk havat! - fordul Tapsi
pettyes őzikéhez.
- Kár! Kár! Aki havat eszik,
megfájdul a torka!
Kárál a vén Varjú néne,
úgysincs semmi dolga.
Haragos is, mert a tollát
borzolja a szélvész.
Szürke nyúlnak hűlt helye sincs,
mire újra szétnéz.
A megriadt gida sebten
Tapsi után vágtat,
átugorja a bokrokat,
kerüli a fákat.
Üres gyomruk kireg-korog:
fenyőerdő népét
a hidegnél százszor jobban
meggyötri az éhség.
Üres beggyel, csüggedt szívvel
gubbaszt rigó, sármány:
ennivalót hogy is lelne,
tar fák kopasz ágán.
Egyszer, kora hajnal tájban
mozgolódás támad:
vége-hossza nincs a zengő
fejszecsattogásnak.
Öreg fenyők, kis fenyőfák
zöldellnek a szánon:
merre, hova visz az útjuk,
mutatja sok lábnyom.
Míg a fenyők gyantaszaga
visszaszáll a széllel,
a favágók pipafüstje
messzi ködbe vész el.
Az ottmaradt tuskók szélén
enyvesedő gyanta
havas erdő éhes népét
csemegével csalja.
S ott, ahol a csizmák talpa
nyomot vert a hóban,
madaraknak, kis nyulaknak
mindenféle jó van.
A fák körül a letiport
hó öléből itt-ott,
egy-egy bogyó, aszott fűszál,
nyűtt mag elővillog.
Túrja-fúrja cinkék, csókák,
vörösbegyek csőre,
gyors villámként vág a szarka
a szalonnabőrre.
Sürög-forog tüskés Sünék
ija-fija, lánya,
a verébbel kenyérmorzsán
osztozik a kánya.
Törpe tönkök tányérjából
tüskésedő szálka
kínálkozik: fűrészpor hull
a fatuskó tálba.
Egyik kis nyúl életében
nem evett még ilyet,
ízlik neki, örömében
hosszú füle billeg.
Pettyes őzek rágcsálják a
szétforgácsolt kérget,
s fenyőforgács lakomára
vissza-visszatérnek.
És ilyenkor nesztelenül
járnak, mint az árnyak.
Odúmélyen, fészekszélen
valamire várnak.
Nem számolnak napot-éjet,
eljön észrevétlen,
az úttalan havas úton,
hóviharban, szélben.
Fehér csipkefa a fenyő,
tar fák kopasz ága,
mintha mesék tündérkertje
valósággá válna.
Behavazott ágak közé
dudorászó szél csap,
álmos bokrok ága hegyén
zizereg a jégcsap.
Egyszer aztán víg nótaszó
veri föl a csendet.
Harangoz a fenyőtoboz,
szánkócsengő csenget.
Erdő mélyén megpihennek
a bakancsok, csizmák,
kerek száját nyitogatja
puttony, kosár, kis zsák.
Az egyikben répaféle,
a másikban torzsa,
harmadikból tökmag hull ki,
negyedikből morzsa.
Fagyott faggyú függ a fákon,
cinke, rigó, sármány
hintáztatja jobbra-balra,
dehogy hagyják árván.
Ügyes kezek vésik hóba
- tán még most is látszik:
"Jó étvágyat mindenkinek!"
A Mókus őrs járt itt.
ÉDESANYÁMNAK
Reggel óta tanakodtam,
mit mondhatnék Teneked?
Olyan szépet gondoltam ki,
elmondani nem lehet.
Nem találtam rá szavakat,
még verset sem találtam...
Mindent amit elmondhatnék,
itt van egy szál virágban.
ÉDES ÓVÓNÉNI
Édes óvónéni
El kell mostan válnunk
Egy-két nap és már
Iskolába járunk.
Hálásan köszönünk
Minden jót és szépet
Nem feledjük el a sok
Óvodás emléket.
Azokat se, akik
Velünk foglalkoztak,
S értünk annyi fáradtságos
Áldozatot hoztak.
Édes óvónéni
Fél szívünk itt marad
Mert az ki jóságot vet
Szeretetet arat
FENYŐFA
Télen csupasz
minden ág,
réten-völgyön
nincs virág.
Erdő, mező,
kert kopár,
még a szél is
sírdogál.
Csak a fenyő
ünnepel...
Zöld ágain
hólepel.
Beviszik a
szobába,
kivirágzik az ága.
HALLGAT A NAGY ERDŐ
Hallgat a nagy erdő.
Lomb, levél nincs rajta.
Fázó kopárságát
hópihe takarja.
Hópihe takarja,
védi, altatgatja,
tavaszról álmodik
ága-boga, gallya.
Csak a tűlevelű
fenyők üde zöldje
virraszt, hóban-fagyban.
Színt hímez a földre.
Színt hímez a földre:
mind frissebb, vidámabb.
Valami nagy titka
van a fenyőfának.
Toboza csöndesebb,
mint a madár szárnya.
Mintha csillag hullna,
mintha lepke szállna.
Mintha lepke szállna
- Szirom a rózsáról -
hangtalan száll a hír
fenyők tobozáról.
- Készüljetek fenyők!
Ha virrad a holnap,
vigyetek örömhírt
kicsiknek, nagyoknak.
Kicsiknek, nagyoknak,
országnak, világnak:
- Jövendőnk békéjét. -
Népek erre várnak.
HÓFEHÉRKE SZÜLETÉSNAPJA
Még a nap is megáll mi ez?
Morgó kis terítőt hímez
Míg a virág szárát varrja
kismadár tanítja dalra
Hogyha Ő is madár lenne
százszor szebben énekelne
hangja így csak morcan mélyen
Hófehérke éljen, éljen!
Nagy ünnep van Hófehérke
ma tizenhat éves
A hét törpe most készül az
ünnepi ebédhez.
Tudós Tudor tortát sütött
málnahab van rajta
Kismadarát tanítgatja
ünnepnapi dalra.
Szundi se szundikál
sokáig az ágyban.
Titkon kilopódzott
Korán hajnaltájban.
A kert rózsát adott
a rét vadvirágot.
Tarka bokrétával
Kíván boldogságot.
Két beszélő papagáj
Vidor kedves titka.
Ilyen okos két madár
messze földön ritka
Mind a kettő tudja jól
tökmagot kap érte
Ha elmondja hangosan
Éljen Hófehérke.
Szendi kerékpáron nyargal
Erdőn mezőn réten át.
Hátán hozza friss gyümölccsel
Megpúpozott puttonyát.
Szóló szőlő, arany alma,
muzsikál a tetején
Ez lesz ám a meglepetés
Hófehérke ünnepén.
Hapci ajándéka
hófehér cicája.
Esőcsepp se érje
Nap se süssön rája.
Könnyen náthát kaphat
kényeskedő fajta
Ernyő alatt viszi
A születésnapra.
Kuka a hét között
a legkisebb törpe
Kedves ajándékon
fejét sokat törte.
Sütött pereceket,
cifra karikákat
mázas süteményből
mézeskalács házat.
HÓPIHE
Égből hullok,
Fehér vagyok.
Szeretem a
Kemény fagyot.
Siklik rajtam
Szánkók talpa,
Víg csatákban
Vagyok labda.
De ha olvad,
Vízzé válok,
Pára leszek,
Égbe szállok.
HÓVIRÁG
- Hóvirágom, virágom,
mi újság a világon?
- Véget ért a hosszú tél,
simogat az enyhe szél,
melegebben süt a nap
újra szalad a patak.
Hallottam a cinegék
kikeleti énekét,
tavasz jár a határon.
- Ó, be szép ez virágom!
ISKOLÁBAN
Az első osztályban
lóg a fali tábla.
Mint a fényes korom
fekete a háta.
Évek óta ott áll
a fekete tábla.
Sok gyerek kéz írt már
betűt, számot rája.
Én is megtanulok
írni nemsokára.
Tudom, jó barátom
lesz a falitábla.
KARÁCSONY DÉLUTÁN
Karácsony délután
lassan jön az alkony.
Kíváncsiság bujkál
minden gyermekarcon.
Végre sötétedik...
hamvas lesz az este.
Bodri velem együtt
figyel minden neszre.
Mikor szól a csengő,
az ajtó kitárul,
piros alma nevet
rám a fenyőfárul.
Tudom, az erdőből
édesapám hozta,
a diót meg anyám
be is aranyozta...
Azért olyan kedves...
azért olyan drága.
Meghatottan nézek
Apára...Anyára.
KARÁCSONY
Karácsonyfa!
Karácsony!
Aranydió
zöld ágon!
Csillagszóró,
gyertyafény
ég a fenyő
ünnepén.
Csilingel a
csengettyű,
- szép vagy fenyő!
Gyönyörű!
KIS FENYŐ
Szabad-e bejönni?
Zöldfenyő vagyok.
Kicsiknek, nagyoknak,
Békés jó napot!
Jó napot, Zöldfenyő!
Régen várunk rád,
maradj itt minálunk,
díszítsd a szobát!
Nincs tarka virágom,
egyetlen tobozban
a távoli erdők
üzenetét hoztam.
Zúzmara díszíti
a tobozod, ágad,
maradj itt közöttünk
kiskarácsonyfának.
Szeretettel jöttem,
szívesen maradok,
hogy veletek töltsem
a szép ünnepnapot.
Állj ide középre,
feldíszítünk szépen,
te leszel a legszebb
a földkerekségen.
A KÍVÁNCSI BOCS
Verses mese a Mikulásról
Mackó bácsi odújában
Szokatlanul nagy a csend.
Téli-módi aluvásra
Készülődnek odabent.
Frici, a kis kölyökmackó,
Már egy hete elaludt.
Mackó néni két tüskével
Beszögezte a kaput.
Mackó bácsi leverte a
Makrapipa parazsát.
Átölelte Mackó nénit
Brumma! Brumma! Jóccakát! -
Hanem annyit izgett-mozgott,
Forgolászott, csapkodott,
Mancsa karma kitépte a
Kockás karton-huzatot.
A dagadó dunnaciha
Ásítozva kiszakadt,
Szálltak egymás hegyén-hátán
A tollpihe-madarak.
Lelkendezve keringőztek:
Seje-huja! Haja-hej:
Frici mackó orrán táncolt
Pihécske és Tollpehely.
A bocs orrát dörzsölgette,
Háromszor is hapcizott.
Saját magát orrba vágta:
Mégiscsak sok, ami sok!
Kik vagytok és mit akartok?
A két pihe kacagott.
Titkon összesúgtak-búgtak,
Becsapták a kis bocsot.
Hópihécskék vagyunk. Látod?
Ruhánk puha és fehér. -
Mumma mama azt mesélte,
A hó hideg, mint a dér!
A te mamád alszik télen
Azt se tudja, mi a hó!
Mackó nagymamád se látta:
Milyen a jó Télapó!
Gyere, Pihe! - hívta Pehely:
Csúszkáljunk a patakon. -
Gyere te is! - csalták Fricit.
Itt a remek alkalom.
Frici mackó talpra ugrott,
Fölemelete buksiját:
Meséljetek Télapóról!
Kedves Pihe! Mondd tovább!
Télapóka öreg bácsi.
Hóhegyeken éldegél.
Jégből van a palotája,
Kilenc tornya égig ér.
Miklós-napkor minden évben
Teletömi puttonyát.
Mézes-mázos ajándékkal
Szánkózik az úton át.
Frici egyre kíváncsibb lett:
Nagyon hideg künn a tél?
Gyáva bocs vagy! A hidegtől
Még a gyönge őz se fél!
Frici már nem tétovázott.
Bátran mondta: - Elmegyek!
Csak nem fekszem egész télen
Itthon, mint a betegek?
Nekifeszült az ajtónak.
Kinyitotta: - Nosza hát!
Nem bújsz vissza!? - fenyegette
Öklével a nyírfaág.
Frici rá se hederített,
Sebbel-lobbal kiszaladt.
Fényes téli napsütésben
Nyalogatta a havat.
A két pihe elvezette
A befagyott patakig.
Jeges hátán csicsonkáztak,
Csúszkáltak egy darabig.
Hanem mikor a fák alól
Előbújt a téli est,
Frici ijedezve látta,
Hogy már sötétedni kezd.
Pihécske is vacogott már,
Pehelyke is remegett,
Hanem ők a bocs-bundában
Találtak a jó meleget.
A furfangos két mihaszna
Összebújva elaludt;
Fricike meg pityeregve
Keresgette: - Hol az út?
Szerencsére szelek anyja
Meglátta a fákon át,
Hogy a havas mackóbocsot
Cibálják az unokák.
Mars haza a fellegekbe!
Aludjatok hajnalig!
Én elviszem a kicsi bocsot,
Bárcsak tudnám, hol lakik? -
Meddig mentek; ki tudhatná?
Tán a pelyhes fellegek.
Ám egyszer csak ott jártak a
Kilenctornyos vár felett.
Télapóka kipillantott,
Gyorsan oda sietett.
Nem tudta, a borzas havas
Bundácskában mi lehet.
Nagy nehezen lehámozta
Friciről a hósubát:
Vaú! Vaú! Egy kismackó!
Kerülgették a kutyák.
Fényes szemű ezüst-cica
Odafutott: - Miaó!
A kis bocsnak édes-mézes
Őz-tejecske volna jó!
Télapóka símogatta.
Nem kérdezte: kicsoda?
Örült, hogy a megfagyott bocs
Oda került. Épp oda.
Aranyozott cicatálban
Kapott édes őz-tejet.
Télapóka szelíd keze
Símogatta szél helyett.
Ezüstcica miákolva
Hívogatta Fricikét.
Ám a kis bocs Télapókát
El nem hagyta semmiképp.
Fogócskázni sem volt kedve.
Télapónak segített,
Kis zsákokra, zsomborokra
Kötött piros zsineget.
Elmesélte Miklós bá-nak
Szánom-bánom könny között.
Hogy a kedves odújából
Két pihével megszökött.
Nem kér diót, csokoládét,
Még a lépesméz sem jó.
Csak azt kéri: odújába
Vigye vissza Télapó.
A Mikulás meghallgatta
A kis mackó-bánatot.
Megígérte másnap reggel
Hat rénszarvast szánba fog.
Legelsőnek Frici ül fel.
Ezüstcica búcsúzik.
A kutyák is hűségesen
Kísérik a kapuig.
Télapóka felrakta még
Három zsákját, puttonyát.
A kis bocsot ölbe vette,
Ne fázzon az úton át.
Szalad a szán, repül a szán.
Múlik a nap. Délután
Az ismerős barlang elé
Nesztelenül ér a szán.
Ott a kis bocs úgy leugrik,
Mint a sebes pillanat.
Nyírfaág, hogy jobban lássa,
Lerázza a friss havat.
Ilyet még a legöregebb
Jegenye se láthatott,
Miklós napján Télapóval
Ölelkező kis bocsot.
Fricike a nyitott ajtón
Belopódzik csendesen,
Mackóéknál ennyi zajra
Nem ébred fel senki sem.
Télapóka kinyitja a
Jégvirágos ablakot,
Keze nyomán itt is, ott is
Két üveg méz mosolyog.
Begurul a piros alma,
Csengő dió, mogyoró,
Lesz öröm, ha észreveszik
Erre járt a Télapó!
Amikor a távolodó
Szarvasszánkó dala cseng,
A két pihe előbújik.
Jobbra libben, balra leng.
Pihe Fricit csiklandozza.
Mi az? Meg se köszönöd,
Hogy elvittünk Télországba,
Szedte-vette bocs-kölyök! -
Nem csoda, hogy Fricikének
A szava is elakadt.
Egy csapásra kézre kapja
A két pihe-madarat.
Bedugja a vánkos csücskén.
Rábiccenti buksiját.
Februárig meg sem moccan
- Brumma, brumma! Jóccakát!
KUKTA
Én vagyok a Jutka kukta.
Épp most sült ki a friss bukta. 
Haragszik a szakács rám,
mert lekváros lett a szám.
MACKÓ BÁCSI
Mackó bácsi
megsebesült
A fatörzsön
kesereg:
-Tüske ment a
tenyerembe!
Segítsetek
gyerekek!-
Nem kell ám
kétszer szólni,
már ott is van
Jancsika.
Kezében a
mentőláda
valóságos
patika.
Kivette a
rózsatüskét,
kötést tett rá
ügyesen.
Már nem is fáj.
Jövő nyárra
nem látszik a
helye sem.
MAKKOS MÓKUS...
Makkos mókus fönn a fán.
Mi a bajod kiskomám?
Hej, egyedem, begyedem,
tanakodom mit egyem.
Heje-huja lombos ág,
bekapom a mandulát.
Neki esem sebesen,
sej, egyedem, begyedem.
MA SZÍVÜNK ÜNNEPEL
Ma nem tanulni jöttünk.
Ma szívünk ünnepel.
A hálát, amit érzek:
miképpen mondjam el?
Szétszáll a szó a szélben,
habár mélyről fakad,
s e nyíló rózsa élte
pár nap vagy óra csak.
Emlékek kötnek össze:
szavak, számok, betűk.
Utunk, akárhová visz,
követnek mindenütt.
Emlékünk egyre több lesz,
tudásunk mind nagyobb,
Hálás szívvel köszöntünk
tanárt s ünnepnapot.
MÁRCIUS 15.
Melegebben süt ma a nap
elmúlt már a hosszú tél.
Minden házon zászlót lenget
a víg márciusi szél.
Magyarország szabadságát
ünnepeljük e napon,
Háromszínű magyar zászló
Azért leng a házakon.
MÁRCIUS 15-ÉRE
Zászlók díszítik ma
az utcákat végig,
márciusi szélben
szállnak fel az égig.
Álljunk meg előttük
csak egy pillanatra,
emlékezzünk vissza
arra a nagy napra!
Az a nap a népnek
szabadságot adott,
mi sem felejtjük el
azt a dicső napot.
MOSAKODÁS
Misi, Zsuzsi,
Józsi, Rózsi!
Mosakodni
fussatok!
Ne hagyjátok
Hogy hiába
folyjanak a
vízcsapok.
Ne várjon a
szappan, szivacs,
körömkefe
Hiába!
Ejnye, Andris!
Vizet fröcskölsz
Álmos társad
nyakába?
Alvás után
mosakodás,
fésülködés
jó szokás.
Frissen, tisztán
ül asztalhoz
minden
egyes óvodás.
NAGYANYÓNAK
Édes-kedves Nagyanyókám!
Anyák napja van ma!
Olyan jó, hogy anyukámnak
is van édesanyja.
Reggel mikor felébredtem
az jutott eszembe,
anyák napján legyen virág
mind a két kezembe.
Egyik csokrot neked szedtem,
ódakünn a réten,
Te is sokat fáradoztál
évek óta értem.
Kimostad a ruhácskámat,
fésülted a hajamat,
jóságodat felsorolni
kevés lenne ez a nap.
Köszönöm, hogy olyan sokat
fáradoztál értem,
és hogy az én jó anyámat
felnevelted nékem
ÓVODÁBA JÁRTAM
Kedves Óvónéni!
Kedves óvodások!
Mától kezdve én már
iskolába járok.
A hátamon lóg majd
a nagy iskolatáska,
a könyv és a füzet,
nem is fér el másba.
Tolltartót is kapok:
benne tollszár, tollak.
Talán már írni is
megtanulok holnap.
Hogyha tudok írni,
írok egy levelet,
annak, akit itt a
legjobban szeretek.
Óvónéni nevét
írom a levélre,
a tanítóbácsi
megdícsér majd érte.
ÓVODÁS VAGYOK
Nem arra van a bölcsőde,
Fordulj vissza!
Nem megyek én már bölcsődébe
- feleli Marika-
megnőttem már Bodri kutya
óvodába járok,
nem valók már bölcsődébe
három éves lányok
ÓVODÁTÓL ISKOLÁIG
Egyszer régen édesanyám
megfogta a kezemet,
kicsit féltem, amikor
az óvodába vezetett.
Csodálkoztam: mennyi játék,
mennyi asztal, mennyi szék,
gyorsan múlt a legelső nap,
gyorsan futott el a hét.
Négy év telt el. Négyszer láttuk
az óvoda ablakán,
hogy zöld lombok integetnek,
vagy száraz ág van a fán.
Hanem közben úgy megnőttünk,
hogy az ágyunk kicsi már.
Mesesarok helyett holnap
az iskola padja vár!
PÉK
Kisültek a kiflik zsemlék!
Friss ropogós perecek!
Leveles lett a pogácsa,
gyertek ide gyerekek!
Egyetek, vegyetek!
Jó étvágyat gyerekek!
PEDAGÓGUSNAPRA
Ma, amikor az egész ország
hálás szívvel néz ide,
szeretetet, köszönetet
ver mindnyájuk kis szive.
Azt a sok jót, amit kaptunk
meghálálni mint lehet? 
Kérdezgettem a virágot,
kérdeztem a levelet.
Nem feleltek, de a virág
felém intett vidáman,
amit a szó el nem mondhat,
itt van egy szál virágban.
RÁCSENDÍTŐK
Szól a zene, áll a bál,
krémet kever a kanál.
Van itt óriás, és van törpe,
alma, szőlő, dió, körte.
Van itt sárkány és boszorka, 
főnyeremény lesz egy torta.
Álarcodat, ha leveted,
megeheted a pereced.
SZÉL, SZÉL...
Szél! Szél!
Fújdogálj!
Hullj! Hullj!
Napsugár!
Az ünnepi
zászlók szárnya
lobogjon a
napsugárba!
Szél! Szél!
Fújdogálj!
Hullj! Hullj!
Napsugár!
TÉLAPÓ ÉRKEZÉSE
Megérkeztem Télországból,
kisgyerekek: -Jó napot!
Tudom, nagyon vártátok már,
hogy múljanak a napok.
Siettem is tihozzátok
csengős szánon, szaporán.
Szikrát szórt a szarvas talpa,
úgy suhant az út porán.
Fürge lába belefáradt.
Messzi van a mesevár.
Túl az ezer jéghegyerdőn,
hová sosem ér a nyár.
Ott van az én széllel-bélelt,
hóból épült palotám.
A kemény fagy jégvirágot
zúzmaráz az ablakán.
Van egy kicsiny toronyszobám.
Benne furcsa műszerek.
Vílághírű messzelátóm
jég-üvegén hókeret.
Ha én abba betekintek,
-higgyétek el nem csoda-
akármilyen messze laktok,
mégis ellátok oda.
Hol, mit láttam, nagy könyvembe
minden este beírom.
Megtelt könyvem sok-sok lapja,
elfogyott a papírom.
Tudjátok, hogy rádiómnak
a világon párja nincs?
Csönddel bélelt palotámban
valóságos drága kincs.
Ha gyermekek énekelnek,
a szívemhez szól a dal,
s úgy érzem, hogy nem vagyok vén, 
hanem újra fiatal.
Tip-top, tip-top! Körbejárok
az üveghegy tetején,
amikor a messzeségből
víg dalotok száll felém.
Ha a táncban elfáradtam,
megpödröm a bajuszom,
bebújok a hóágyamba,
nyújtózkodom, aluszom.
Mikor aztán felébredek,
ajándékot keresek
Piros almát, aranydiót,
feketemák-szemeket.
Feneketlen zsákom mélyin
citrom-narancs is akad,
osszátok szét gerezdenként,
veszekedni nem szabad!
Kedvetekért jövőre is
telitömöm zsákomat,
ezer évig megtartom még
ezt a jó szokásomat.
Búcsúzóul daloljatok.
Integessen kezetek.
Hószarvasom az udvaron
pihenhetett eleget.
Holnap már a mesehegyről
tekint ide Télapó!
Küldjek erre hófelhőket?
Örültök, ha hull a hó?
Frissen esett pihehóban
hócsatázni sem tilos.
Attól lesz majd jobb az étvágy,
s az arcotok szép piros.
Na most rajta! Repülj szánom!
Hószarvasom! Hoppla-hopp!
Kisgyerekek jó étvágyat,
mindenkinek jó napot!
TÉLAPÓHOZ
Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el éljen a tél!
Tőled senki sem fél.
Halkan reccsen az ág,
Öltöztesd fel a fát,
Hulljon rá pihe hó,
Szánkón siklani jó!
Évi és Peti vár,
Télapó, gyere már!
Nyíljon már ki a zsák:
Alma, szép aranyág.
Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el éljen a tél!
Tőled senki sem fél.
TÉLAPÓKA, ÖREG BÁCSI
Télapóka öreg bácsi,
hóhegyeken éldegél.
Hóból van a palotája,
kilenc tornya égig ér.
Miklós-napkor minden évben
tele tömi puttonyát,
mézes-mázos ajándékkal
szánkázik az úton át.
TÉLAPÓ ÜNNEPÉN
Tipp-topp, tipp-topp,
Ki jön a nagy hóban?
Kipp-kopp, kipp-kopp,
Ki van az ajtóban?
Itt van már a
nagyszakállú
Télapó! Csupa hó!
Puttonyában dió, mogyoró!
Csitt-csatt, csitt-csatt,
örül a sok gyermek.
Hipp-hopp, hipp-hopp,
Télapó itt termett.
Mit hozott a
nagyszakállú
Télapó? Csupa jó!
Puttonyában dió, mogyoró!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Donászy Magda |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-16 20:30:25, szerda
|
| |
| |
DEVECSERI GÁBOR
Devecseri Gábor (Budapest, 1917. február 27. - Budapest 1971. július 31.) magyar költő, író, műfordító, klasszika-filológus. Az európai ókor klasszikusainak legnagyobb részét, az Iliászt és az Odüsszeát is beleértve, Devecseri Gábor korszerű és élvezetes fordításában ismeri a mai magyar olvasó.
1956 lelki válsága után hátat fordított minden közéleti szerepnek. Költészete is inkább a magánélet élményeit, hangulatait tükrözte, és előtérbe lépett az értekező próza. Műhelytanulmányai, útirajzai, sőt önéletrajzi jellegű írásai sajátosan vegyítik az ókortudományt a tudósélet lírájával.
" Mint költő a Nyugat ,,harmadik nemzedékének"
egyik kitűnősége volt;
mint tudós a magyar klasszika-filológia
nemzetközi tekintélyű kiválósága;
mint műfordító, mint az antik kultúra
tolmácsa versenytárs nélkül első az
évszázadok magyar irodalmában. "
Hegedűs Géza
ARANYESŐ
Aranyeső kérdezi: "Jöhetek?"
"Igen, igen!" - felel a kikelet.
S az egész bokor már csupa arany.
Én is megkérdem tőle: "Szedhetek?"
"Jut is, marad is" - szól a kikelet.
Szedek tehát, nem szégyelem magam.
Aztán tőled kérdem meg: "Adhatom ?"
"Csak add, csak add! Csókot kapsz, angyalom"
- felelsz. Igy aztán minden rendbe van.
ANYÁK NAPJÁN, ÉDESANYÁM...
Édesanyám, harmat voltam:
selyem rétre le is hulltam.
Virágokat nevelgettem,
hogy azután néked szedjem.
Harmat cseppje, eső szála,
könnyű fényt vont a szirmára.
Anyák napján, édesanyám:
ölelésed az én tanyám.
Az én tanyám: menedékem,
hozzád vezet boldog léptem.
Örömkönnyek szemedben. . .
Én ezért most, mondd, mit tettem?
Bokrétámat megkötöttem:
hímes csokor nőtt kezemben.
Virágos most a mi házunk,
anyák napján meg kell állnunk!
Meg kell állnunk, megpihennünk,
édesanyánk ünnepelnünk.
Könnyeidet nem hagyom:
gyorsan széllé változom!
Langyos szélből, arany ágból:
törülköző napsugárból:
Felszárítom könnyeidet,
arcodon csak mosoly lehet!
Mindig, mint a mai napon:
vígság legyen asztalodon!
Zenét hozok tenyeremben,
patak csobog énekemben.
Legszebb éjjel leszek álmod,
ahogy titokban kívánod:
künn a mezőn csikó szalad,
a patakban az aranyhalak.
ÁLLATKERTI ÚTMUTATÓ
Ez a cinke oly picinke,
falevélből van az inge,
pókhálóból a szoknyája,
makkhéjból a csizmácskája.
Csak füvön élt a kis zebra,
de most rákapott a zabra;
végül is elvitték Szobra,
ott oktatják szebbre-jobbra.
"Apám - így szól a kis bálna -,
hadd mehessek el a bálba."
"Nem mehetsz el, fiam, Péter,
nem vagy még egy kilométer."
Mért tanulnak a kis vércsék?
Azért, hogy a leckét értsék.
Tanítójuk egy hasas,
pápaszemes, lomha sas.
Megy a hajó, nézd a nyulat:
Lepencéig rajta mulat.
De a dühös orángután
kiszáll nyomban Horány után.
Apám - így szól a kis bálna -
hadd mehessek el a bálba.
- Nem mehetsz el, fiam, Péter,
nem vagy még egy kilométer.
A hód arcán enyhe pírral
csókolódzik a tapírral.
Rosszalja a jegesmedve:
- Nem vagytok még megesketve!
- Szorgoskodnám - szól a hangya -,
ha a tücsök békén hagyna;
de rázendít folyton s újra:
táncolunk a rock and rollra.
Mért cikáznak a kis fecskék?
Hogy az eget kékre fessék.
S ha mindenütt van már festék,
"Kész a tavasz" - jelenthessék.
- Édes párom, adj egy csókot
- kéri Pókné a zord Pókot.
- Elkapott a méreg sodra,
nem szomjazom a csókodra.
inkább egy jó korsó serre.
Készülök a válóperre.
"Ne ugrándozz, ne táncolj,
ne bomolj,
az iskolás fiúcska mind komoly."
Garázda kölykét inti így a moly.
Fekete az ablakpárkány,
rákönyököl a kis sárkány;
hat feje néz az utcára,
egy a leckét bent biflázza.
Devecseri Gábor: Állatkerti útmutató (részlet)
Link
BARLANGOKBAN, HEGYEKEN
Barlangokban, hegyeken
szövődik a szerelem.
Fa tetején, ág hegyén,
lép a lombok szőnyegén.
Minden levél úgy szeretné:
lábát máshová ne vetné;
vagy ha menne is, maradna,
rajtuk ott helyben szaladna.
Meg nem áll, csak messze libben,
angyaloknál szállva szebben.
Akkor legszebb, mikor tűnik,
nőve fáj és fájva szűnik.
Szárnya színe számtalan.
Hangja tépett hárfahang.
Arca sárga, mint a hold.
Megragadnád - nincs sehol.
BÁNAT
Megüli szívem a bánat,
miként madár az ágat.
Körültekint, oly otthon van:
Soha el nem száll onnan. 
Öt hegyen áll öt kis ember,
tele bajjal félelemmel.
Ha a búnak súlya volna,
az az öt hegy beomolna.
CSAK
Ha csak egy szőlőlevelet
sikerül megörökítened,
ha egyetlen sorod is odaérez
a feszes fürtszemek fényköréhez,
vagy ha csak vágyad támad a délutáni
tóra tekintve, hozzá szót is találni,
vagy ha a szépre nézve, hozzátenni
semmit sem áhítsz, csak belemerülni
mint lelked otthonába:
már nem éltél hiába.
CSAK SZÓ VAGYOK
Ha csak Rád gondolok
megáll a szívem
de nem ver soha nélküled;
előttem csillogsz
fülemhez szavad van
és szavamhoz füled.
Csak szó vagyok.
Hol is nyílhatna lényem létre
ha nem Benned, te szép?
Éled a réten a vándor
ki naptól föl nem perzselt földre
csak néha lép.
Csak szó. De annak is
tartalma tőled árad belém.
Nem érvel, csak ragyog
csak létezik. Rád nézek
és beszéd nem, csak hang vagyok.
Csak hallgatás vagyok.
EGY BUDAI TÉREN
Itten egy óra állt,
alatta álltam én;
akkor még óra volt,
ma már csak költemény.
Vártam egy leányra,
eljön, azt igérte.
Vártam rá hiába,
elindultam végre.
De ekkor hirtelen
itt termett ő mégis,
vidámabb lett az ég,
vidám lettem én is.
Az a leány meghalt,
nem emlékszik erre.
E régi délutánt
azért írtam versbe:
mert meghalok egyszer
s ő sincs itt, az óra,
nem mutat öt órát
csüggedt mutatója,
nem mutat hat órát,
vidám mutatója:
őrizze emlékét
e vers olvasója.
AZ EGYES EMBEREK DALA EGYÜTT
Megszülettünk hirtelen,
egyikünk se kérte.
Kérve kérünk, szép jelen:
meg ne büntess érte.
Kérünk, kurta pillanat,
ne vess tűzre, lángra,
szép olajfa-lomb alatt
várhassunk halálra.
Hadd teljék az életünk
- mint lehet - szelíden,
gyolcsban zengjük énekünk,
nem csalános ingben.
Devecseri Gábor Az egyes emberek dala együtt
Link
EGY VIDÁM NAP UTÁN
Nem kérek öröklétet én:
nem kérem, ami nincs.
Tudom: a mai nap, szegény,
már elszállt, árnya sincs.
Ha azt várnám: tartson tovább,
várhatnám hasztalan.
A mai nap elszállt, szegény,
de amíg volt, nem volt szegény,
évezredek örömeit
sűrítette - és egy kicsit
marad haláltalan;
tűntében is így tart tovább,
s mert tűnten itt van, nem szegény,
s nem hívom hasztalan.
Iszonyú jól érzem magam.
Nem kérek öröklétet én:
nem kérem, ami van.
ELERESZTETT MADÁR UTÁN
Száll a madár, elröpül,
mint a nyíl száll, úgy örül,
tenyeremből törve föl,
azt sem mondja: köszönöm;
célbaveszi az eget,
csőre átfúr felleget,
száll a felleg fölibe,
tán az isten ölibe.
Szó sincs róla, visszajön,
fatörzseken öldököl.
Koppantgat a hosszú csőr,
nekem mondja: köszönöm.
Hanem ezért engemet
férgek hada fenyeget:
,,Mért engedted el, te rossz?"
- féreg-vádjuk ostoroz.
,,Csakazértis hála-dal
illet téged" - így rivall
tölgyfa, nyárfa, gesztenye,
melyet féreg vesztene -
visszaadtad madarunk,
egészségben maradunk."
,,Igen? S én hol maradok?"
árnyéktokban sorvadok
nap nem érhet..., s én..., meg én.
- zendül sok kicsiny növény
s hozzám fordul: ,,Hallod-e,
rosszat tettél!" ,,Nézz ide,
milyen jó vagy" - szól a fa.
,,Hazudik!" - így kórusa
szúnak, nyűnek. Mit tegyek
Mindre nem figyelhetek.
Jót, vagy rosszat tettem-e,
szívem hogy is döntene?
Túlrövid az életem
mérni mindezt mérlegen.
Egyszer úgyis meghalok,
vitázzatok magatok!
AZ ELMÚLÁSSAL...
Az elmúlással nem perelnék.
Nem volna múlt? Nem volna emlék!
És ha nem múlnék az idő,
nem jöhetne el a jövő;
nem jelennék meg a jelen sem;
bizony az édes szerelem sem
kellene - hogyha nemzedékek
nem hullnának, mért nemzenének?
Gyerekkoromban azt akartam,
örökké éljünk; majd zavartan
lemondtam róla, nem szivemmel,
de az eszemmel. S hogy az ember
boldog legyen... hogy boldog légy, hát
ne úgy kérdd az idő folyását:
ha el nem múlnék, hogy mi lenne.
De: mit mond majd - mi voltál benne.
EPERVIRÁG
Mintha kis mécsesek
világítanának,
úgy néz fényes szeme
száz epervirágnak.
Szem tekint a szemre,
gyermek az eperre,
farkasszemet néznek,
azután egyszerre
kitör a nevetés
gyerekből, virágból,
a száz epervirág
harmattal világol.
Az epervirágnak
friss harmat a hangja,
azzal szól, ha szárnyas
dalodat meghallja.
A tavaszi kertben
együtt énekeltek,
eper a gyermeknek,
gyermek az epernek,
HA ELMÉSZ
Ha elmész, ne mondd azt, hogy " Elmegyek "
még azt se, hogy ,, Megyek, de visszajövök.",
csak ,, Visszajövök." Azt az undokságot,
hogy közben elmész, ebből is tudom.
Lásd, a temetők kapuján
ízlésesen, és a közbeeső
halálra való minden célzás nélkül
csak ennyi áll: ,,Feltámadunk".
HARMATCSEPP
Társait elhívta
már a nap.
Ez az egy harmatcsepp
itt maradt.
Nincsen olyan gyémánt
ragyogás,
mint e szikrafényű,
e csodás.
Ó, milyen sok szépet
láttam már,
egyben sem volt ennyi
napsugár.
Ilyen szelídfényű,
bölcs derűs,
mely úgy forró, hogy már
majdnem hűs,
mely úgy hűvös, hogy míg
elmereng
minden tűz-patakzás
benne zeng.
Ülök, mint ki festő,
s a modell,
amíg képe készül,
szökik el.
Hívja már a napfény,
dolga van;
holnap újra eljön
boldogan.
HEGYI ÉNEK
A szeretőm, fejét karjára
támasztva, elaludt,
apró füvek altatták s lassul,
keskeny erdei út.
Mellette játszott, duruzsolt,
mormogott bűvös szavakat,
izgatottan szaladgált, megnőtt,
beleszeretett a patak,
Minden másodperccel nagyobb lett
és befolyt orrán és fülén,
most ébredt volna mosolyogva,
de nem tudott szegény.
Arca felett folyt át gyöngéden,
napban fürdött a rét,
csókolgatta fogát, kimosta
s elvitte szemét.
Térdeit megoldotta és
ellepte derekát,
csodálkoztak a kis füvek,
mikor lába levált.
Haját is simogatta, lágyan
legyezgette, játszott vele,
bontotta, ringatta, becézte
s fürtökben vitte messzire.
Hárfapengető ujjait
nevetve hordta szét,
kilenc nagy folyó lett belőle.
Dicsértessék az ég.
IDŐ-JÁTÉK
A nap kering, a perc szalad,
marasztalom, de nem marad.
Egyszerre egyhelyben megáll,
elküldeném, de egyre áll;
meglódul, hirtelen leül,
megmarkolom, kegyetlenül
kitépi magát - sánta eb,
rohan két hosszabb-rövidebb
óramutató-lábon el -;
megvádolom, de nem felel;
megdicsérem, csak mosolyog;
marasztalom, továbbforog;
meg-megszakítja önmagát,
villantja holdját, csillagát;
trapéz-ugrással szökken el,
vádolva kérdem, nem felel;
artista-tánca mind vadabb;
ráng mint a húr, döng mint a dob;
hajnalra meg-megszelidül,
olyankor áll, szalad, meg ül,
mindhármat egyszerre teszi
s így önmagát megszünteti;
de mikor szárnya meg se lebben,
akkor száll a legsebesebben.
ILLATSZER, ILLAT, TARKASÁG
Illatszer, illat, tarkaság,
nevetés, ékszer, mandula,
harangkondulás, rózsa-ág,
szalagos kislány mosolya,
forrás és jeges kakaó,
csatatér, medve, ibolya,
nárcisz és ólomkatona,
szemüveg, füst, vonat, hajó,
pitypangpehely, láng, kaloda,
lábfájás, kancsó, kanyaró,
tüsszentőpor, sötét szoba,
akadémia, hintaló,
bakugrás, filozófia,
,,szeretlek" és ,,többé soha",
és ,,nincs-e valami bajom?",
s hajótörött a tutajon
és tündérkisasszony haja,
s borospohárban zöld manó,
s többször dobogva elhaló
visszhang, kupola, koponya,
kékinges lányok kórusa,
ridegség, szenny, rosszakaró,
szívek oltárán áldozat,
s az egész lélek-kavaró
vér-ontó s -osztó köd-tömeg;
mely, míg szíved nem érti meg,
míg még csodálod, tartogat
és őriz. Mi ez ? A világ.
Mire megérted, már kivág.
Nincsen semmi szüksége rád.
IMÁTLAN IMA
Befejezni a napot szépen,
Bízni az óra örömében,
Az álom hajóján kivárni,
Szeretteinknek jót kívánni,
Élőnek,holtnak,szeretteink
Szeretteinek szép rend szerint,
Örömet kívánni mindahánynak
(torló percek hullámot hánynak,
az órák az éjbe ömölnek),
örömet kívánni az örömnek.
ITTHON VAGY-E, KEDVES
Itthon vagy-e, kedves, itthon-e?
Szíved a szívemhez hajlik-e?
Kezed a kezembe simul-e?
Ha simul, ha hajlik, tekints le.
Magas hegy tetején sziklaszál
sziklaszál tetején cifra vár.
Cifra vár, sziklaszál, meddig áll?
Tovább él náluk e madrigál.
Mint a zúgó erdő, a szívem,
nem csendesül el, csak szíveden.
Fentcikázó sólyom a szemem,
szemed sugarában megpihen
ITT ÜLÖK NÉZEM A HEGYET
Itt ülök. Nézem a hegyet.
Hisz nemrég együtt jártunk rajta ketten.
Barlangszájával rámnevet:
azóta is vár minket rendületlen.
Ha most diák volnék, s hajam
vad fürtje még a homlokomba lógna,
nem várnék ám, fognám magam:
fönt kóborolnék rajta szívdobogva.
Bejárnám szűk ösvényeit,
s hol - egy kilátó alján - dús az árnyék,
szép városunkat egy kicsit
kettőnk szemével nézni ott megállnák.
És sóhajtanék is nagyot,
hogy lent a túlsó oldalon a házak,
miként a kártyából rakott
várak, már szinte összeomlanának.
Aztán belátnám: bánatom
miatt az ártatlan mért is lakoljon?
És visszaszívnám sóhajom;
de rádgondolnék álmodozva folyton.
S lesném magamban, mint veled,
hogy hegy vidul, hó eltűnik, virág nyit;
az eget nézném, mit szemed,
ha nem vagy is mellettem, megvilágit.
De nem vagyok diák: korom
lejtőre dőlt és higgadtságba csusszan:
nem borzas már a bánatom,
s ha borzas is, viselnem kell nyugodtan.
Meg aztán lusta is vagyok,
de képzeletem fürge, jár helyettem.
Nem taposlak, hegy; jónapot;
majd járunk rajtad akkor, hogyha ketten!
JÖN A TAVASZ
Jön a tavasz, arcon legyint;
azt mondja, hogy eljön megint.
Elhiszem egy szavára.
Jól látom a régi törpét;
fényesíti a fák törzsét,
üvegszál a szakálla:
csillog a nap rajta szépen:
dörgölő-rongy a kezében
fontoskodva körbejár.
Lépj be vándor, a lelkembe,
egész határ fogad benne,
völgyi erdők zöldje vár.
Ki látott már havon zöldet,
bálnaháton rengni földet,
szörnyetegnek orrlikában,
égbelengő tarajában
cseréptetős házat állni,
füst fölött a lángot szállni?
Körbe-körbe táncot lejtünk,
nagyra nőttünk, aprók lettünk:
mókus lendül, holt ág roppan,
vadvíz csörög az árokban,
és a tündér úgy mint régen,
hátunk mögött fut a réten,
sebesebben, tarkábban.
Fogd kezem, a riadalmas
gyerekkori versre hallgass:
"ne nézz hátra, jön a farkas,
tüzet visz a markában."
KETTEN
Sosem vagyunk haragban,
így sétálunk a réten,
a Sors, meg én;
meggörbitett kisujjunk
lazán fonódik egybe,
szaladhatunk is.
Meg aztán rám se gondol
és én se gondolok rá,
csak olykor-olykor.
De érzem egyre: szürkén
s fénylőn, tréfás köpenyben,
nem lép el oldalamtól.
Mert annyi ötletet kap
tőlem, hogy egyet-egyet
meg is parancsol, és azt
meg is teszem, anélkül,
hogy észrevenném.
Ha egyszer társalognánk,
rémülten rámmeredne,
s már tágranyilt szemével
kérdezne; így felelnék:
"No lám, hogyan simultunk
egymáshoz; annyi biztos,
hogy szépen összeillünk.
Napégetett mezőkön,
széljárta dombok ívén,
és málnás völgyek alján,
a töltés hídja alján
ketten futottunk;
folyó habján úsztam,
te azt megittad;
a hágcsón fölsiettem,
te azt lenyelted;
és házat építettem,
véresre tépted;
fegyvert a szélbe szórtam,
batyudba szedted.
Most már meglepni nem tudsz,
és megriadni sem tudsz,
ha látsz: rajtad ruhám van
s álarcként hordom arcod.
Ne játszd a meglepettet,
gyerünk tovább."
Napégetett mezőkön,
széljárta dombok ívén,
és málnás völgyek alján,
a töltés hídja alján
járunk elégedetten.
Kettős-négyes nyomot vet
lábunk a szép fövenybe,
s az országúton is, hol
szeder ragyog a porban
és szalma lóg az ágról,
vándor ha szembelépdel,
utat kettőnek enged.
S folyókanyarba, sás közt,
s a kertben, mandulák közt,
s az utcán, emberek közt,
a lég is hangosabban
suhog, suhog, miként ha
ketten szaladnak.
S az út végén, a nyári
virággal fodrozódó
napos hegyen, hol egykor
majd néhány lábnyi mélyben
kinyújtott testtel alszom
s ébredni rest leszek,
ott kedvesen, miként egy
aranyhajú királylány
kis mellének sugárzó
szép kettős kupolája
majd két halom magaslik,
mert oldódó mosollyal
ketten fekszünk alatta:
a Sors meg én.
KÉRÉS
Mikor eszembejutsz, világosabb
fejem belül;
kedvem, miként az ég, ha nyári nap
süt, felderül.
Nem mint amíg
teljes tüzével tombolt ez a nyár,
de mint ha víg
tanácsot lebbent s ád a dús sugár,
mely ablakon át arcot simogat,
olyan nekem
a téged felvillantó gondolat,
szerelmesem.
S te mondod azt,
hogy rosszkedvű vagy, ideges, letört?
Nem, nem igaz,
hogy van oly lámpa, mely termet betölt
a fényével, de ő maga sötét.
Ez nem lehet.
Őrizd meg - tőled kapott - kedvemért
a kedved!
KÉRÉSEM EGY
Kérésem egy: csókod add,
vagy tiszta szívvel megtagadd,
de ne osszad nekem kegyül,
mert akkor a szívem kihül.
Omolj karomba szeliden,
vagy lökj magadtól messze el;
ha hozzám simulsz, köszönöm;
ha meg se hallgatsz, becsülöm;
alamizsna nem érdekel
KÖNNYŰ DAL
Mint biztos lépés a sötétben,
olyan az életem,
vagy mint eső, mint bármi más,
mint villanás, mint hallgatás,
kaland és gyötrelem.
Vagy mint folyó, mint zeneszó,
minden, mi létezik,
alakja van, vagy nincs, apad,
összeáll, árad, szétszakad,
felnő s emlékezik.
És mint törés, mint huhogás,
madár, mely éjbe száll,
minden, mi tűnik, megfakul,
foszlik, kibomlik és lehull,
elalszik és megáll.
LEVÉL 
Szárny nélkül is száll a szó,
száj nélkül is szól a szív;
szép zenéje altató:
boldog álmodásra hív
Drága, hozzád és feléd;
fagy ha tép, ha csíp a dér,
arcod édessége véd,
nyári hőnél többet ér.
Ó, napom, napon derülj,
így éld életed,
minden percnek úgy örülj,
ahogy én neked.
MESSZI MAGASBAN
Messzi magasban, míg aluszom, tovaúsznak a felhők.
Éjszaka van. Ki se látja meg őket a messzi magasban.
Álmaimat mind ők hordozzák. Hosszú az útjuk.
És gomolyogva szövik-bontják-szövik álmaimat mind
Hogy mi a vágyam, hogy tudnám elmondani nékik?
Kívülem él a világ, s ő mondja ki, hogy mi a vágyam.
Pára szalad föl a fellegekig, nem az én szemeimből
s ajkamról pusztán, versengő pára szalad föl
bánatosaknak könnyeiből, nevetők ajkáról,
tóból és hóból s véréből bánatosaknak.
Mint a verejték, gőzöl a föld milliónyi patakja,
míg tévelyegve ezüst fénnyel fut, mint a verejték.
Érzi a felhő, hogy súlyosabbak az emberi párák
minden más gőznél, szövi álmomat, érzi a felhő,
hogy nehezebbek az álmaim is, mint voltak a kéklő
gyermekkor tavaszán, hogy a kőnél is nehezebbek.
MINDEN, AMI VAN
Minden, ami van, versre méltó
és ami nincs, az is.
Az esti szélben fodrozódó kék tó,
a lányok ajka is,
a köd, a kés, az alma is,
a dombok halma is;
s mi meg sem álmodottként száll az éjben,
mind úgy eseng, hogy édes dalba térjen,
ha belehalna is!
A föld beszéde zúg az árban,
ez szól a dalban is.
Szívünk egy kis szívet visel magában,
mely hű, ha ő hamis,
vigyáz a fényre alva is,
zenél hallgatva is,
csak őt sebzi meg a szerelmes ének;
minden, ami van, fáj a szív szívének
és ami nincs, az is.
NAPLÓ
Ülök a hegyormon
szemben a ködökkel,
angyalokkal játszom,
vívok ördögökkel.
Arcom mozdulatlan,
elmém nyughatatlan,
szívem piros lángja
lobog mellkasomban.
Év után év illan,
hónap után hónap,
szélviharban recsegő fák
írják a naplómat.
Amit tovább űztem,
jó őrzője voltam;
amit megőriztem,
azt elpazaroltam.
Mit magamba rejtek,
semmivé lesz úgyis;
amit itt felejtek,
kísér síron túl is.
Volt énnekem napsugárból
hideg palotám,
volt közepén jégkristályból
forró nyoszolyám.
összeszedtem futkosással,
örök kapkodással,
mind megette az idő
kényelmes rágással.
- Mit tudhatnál adni még,
hitegető nyári ég?
- Rügyet, szirmot, levelet,
füstkarikát, felleget,
nyiladozó lelkeket,
még-csillogó szemeket,
s magamat is, az eget,
halálodig eleget.
NYÁR ELÉ
Boldog, akinek mennyországa van.
Lám én is úgy várom már, hogy mikor
jön az arany nyár, várom boldogan,
mint esővizet a száraz bokor.
Várom, várom, hogy hullámok között
heverve nézzem a kis szigetet,
mely, felejtve a sarat és ködöt,
zöld zsebkendővel felém integet.
várom a nappalt, déli meleget
s hűvös estét, ha a folyón pihen
és várom délután a tehenet,
a tárt kapun beballag szelíden.
Megszokhattam volna a villamos
csengőt s a motor berregő zaját,
hisz itt születtem, de a csillagos
estét várom s a csendes éjszakát.
Hiszen volt már nekem, volt egy nyaram,
mely hirtelen jött s észrevétlen elment,
halványzöld foltos piros és arany
és úgy nézek utána, mint a gyermek
léggömbje után, ami elszökött, bár
odahurkolta cérnával kezéhez
s mindig kisebb lesz, egyre távolabb száll,
de egyre közelebb kerül az éghez.
ŐSZIBARACKVIRÁG
Őszibarackvirág
püspökszínű szirma
mintha álmaimra
szentbeszédet írna,
földi szentbeszédet,
eget nem hazudva,
sem égre, sem földre,
csak azt mondva újra
szép kenetes hangon,
hogy ami van, az van,
legyek áhítatos
minden pillanatban,
tiszteljem a létet,
élvezzem a szépet,
érezzek már minden
szóban szentbeszédet
s az eső zajában,
s a fűben, s a fában,
madarak tavaszi
barbár imájában
és az ő ünnepi
szirom-lilájában.
SELYMES RÉT
"Mi elmegyünk előre
- szólnak hajszálaim -
helyet csinálni néked
a nemlét tájain;
lesz selymes rét belőlünk,
vagy hínár szép tavon,
ott fogsz majd csónakázni,
pihensz domboldalon;
sokunknak kell kiszállnunk:
az a tér végtelen,
úgy elterülhetsz benne,
nincs több oly kényelem!
Eressz el könnyű kedvvel,
ne szidj, ha elmegyünk;
tudod: sok-sok helyen kell
szállást készítenünk
a nemlétben teneked,
mert most csak egy helyen
vagy egyszerre, de akkor
mindenütt nemleszel."
PIPACSOK
Fátyolszirmok,
akár a tűz
lobogása,
szelíden
suhanó
nyári szélben.
Barátkozó
szavak között.
Búzatáblák
bólogatnak,
s üzennek a
nyárba szökő
alkonyatnak
A SZAVAK...
Kopár a csend.
Mit mondanak a szavak,
ha hamisak.
Virágvasárnap jöttek, egyre
jöttek.
Ezüstjeik földre peregtek.
Golgota-csend.
Magam vagyok.
Imám elhoztam, Uram.
Maradhatok?
SZERELEM
Ó, szép lehet az epedés;
volt benne részem nem kevés,
elérhetetlenért;
s a teljesülés gyönyörű:
vágy hal s születik a derű;
íly percet is megért
szivem már sűrűn. De talán
legszebb, ha játszik fény meg árny
s a vágy már visszatért,
pedig még el se szállt, s szelíd
örökléttől ujjong e szív,
mit megkap és nem ért.
SZERELEM
Csak átcsúszott rajtad, tegnap még nem volt s holnap már hol lesz.
Kinyitod szemed, utánanézel, ámulva kérded: mi volt ez?
Mondd, hogy árvíz volt, álmodban elérte nyakadat
s mire azt hitted, megfulladsz benne, lassan leapadt.
Mondd, hogy hegyfok volt, szikla, ami mégse zuhant rád,
mondd, hogy a függöny nem nyílt szét, csak csapkodta szárnyát,
míg végre elrepült, madár volt, lásd, valóban
szép volt s elszállt, madár volt, nem csalódtam.
Nem csalódtam, nem csalódtál, bennem keringő lélek,
a távozó után nézel megkönnyebbülten. Félek,
még visszahívnád, teljesen szabad még nem vagy tőle.
Késő. A láthatár szélén nézd kis pont van belőle.
TANÍTÓ-VERS
Lehetne minden egyszerű is,
de nem az.
Virágoskerted nézve, látod:
fele gaz.
Másik felét, ha akarnád sem
értenéd,
az ég fölötted ég, dehát nem
érted ég.
Bonyolult minden és felette
ingatag,
csészéjében az alvilágban
ring a nap.
Habozik régen: jöjjön el, ne
jöjjön el?
Még nem döntött, csak látszat-mását
küldi fel.
Fáradtan legyint a belátás,
hazatart,
jobboldalt három ördög őriz
ravatalt.
Hiába szedtem annyi bűvös
szereket,
elszenderedtem, fuvolám is
berekedt.
Csak gyenge húr, ami még bennem
ciripel.
Mennyországért sír, de az ördög
viszi el.
TAVASZHÍVOGATÓ
Friss madarak
ablak alatt
csivitelnek; bújkál mégis a nap.
- Illik ez? - Illik ez? - így csicseregnek a
kismadarak.
- Bújj csak elő,
jöjj csak elő,
mi köszöntünk, sok pici ünnepelő.
Minek is, minek is van füleden tunya
ködlepedő?
Kismadarak
friss sugarat
követelnek a naptól az ablak alatt. 
Jancsika, Mancika, Fercsike,Tercsike
mind kiszalad.
Bizony igaz,
ami igaz, -
dalunk így szól. - Horkolsz? Mi dolog az?
Ébresztő! ébresztő! Édes nap, ébredj föl:
itt a tavasz!
TAVASZ VAN, MÉGIS
Jóreggelt ragadós rügyek,
pattanó pelyhes levelek,
s ág-húron napsugár-zene,
vidámodó vadgesztenye,
illattal ízes ibolya,
mezők méztermő mosolya,
szilvák fehér virágai,
mókusok mókás táncai,
s te csupa zsenge akarat,
mitől a föld, lám, meghasad,
füvek pöttöm lándzsái mind,
kik villogtok törvény szerint,
rigók zsákfutó-versenye,
málnatő kurta pendelye,
s ti még-kopár ág-csecsemők
az égen emlőt keresők,
kékjéből életet szopók,
kékjében megkapaszkodók,
s te, nagy zöldselymü dobogón
zizegő tavaszi beszéd:
nem volna az élet oly csúnya,
ha nem volna ennyire szép.
A TÓ VIZÉBEN
A tó vizében állsz te, karcsú nimfa
s én bottal turkálom a parti földet,
sovány legény, kopott s kissé már görnyedt,
gallér szorít és nyakkendő. De mintha
a nyárfa ága nékem intene,
hogy vessem már le magamról sötét
kalpagomat és ruhám zord övét
és porkoláb cipőim szinte le.
S ahogy tán isten küldött, meztelen
lendüljek én is vízbe, harmatos
magad mellé üdítni bánatos
halántékom örömre testeden,
szilaj kedvem már mosollyal ragyog...
megfordulok s lassan elballagok.
VANNAK RÉGI VERSEK
Vannak oly régi versek, melyeket már elő
nem is veszek,
csak rájuk gondolok, pontos emlékező,
s már könnyezek.
Az eltűnt, szertehullt időn átszólnak ők,
megcsap lehük,
nem is szavuk, csak illatuk van vélem,
s én is velük
csak úgy vagyok: hogy látom régi énem
soruk felett,
mint pára szőtte, hold sütötte éjen
kísértetet.
VÁLTOZOM
I
Magam ura soha,
mindig magam foglya:
vezetem magamat,
de orromnál fogva.
II
Biztosak vagytok magatokban.
Hiszem, hogy ehhez jogotok van.
Hisz kételyem ha égig ér is,
bennetek biztos vagyok én is.
III
Ha ezt az arcot látom
egy kirakatüvegben,
se sírni, sem nevetni -
köszönni volna kedvem.
VIRÁGKÉP
A virágnak emberarca van.
Az embernek virága sincs,
csupán az arca volt a kincs.
A virágnak emberarca van:
az embernek arca arctalan,
mindenkinek sok-sok arca van.
A VIRÁG LÁNNYÁ VÁLTOZIK
A virág lánnyá változik,
virágként melléd lép a lány.
Vár vagy, hegyen álló erőd.
Omolj elé kőszikla-hódolattal;
a boldogságot elviselni
legyen erőd.
Alan Alexander Milne: MI KETTEN
Ahol én vagyok, ott van Micimackó,
együtt vagyunk mindenképpen.
Amit én teszek, mindig azt teszi ő,
"Hát ma mit csinálsz:" - kérdezi ő:
"Ejnye, no, az a feltűnő,
nekem is ez a tervem éppen,
csináljuk együtt" - mondja ő.
"Mennyi kétszer hét" - kérdezem.
("Kétszer mi?" - kérdi erre ő.)
"Tizennégy lehet, úgy hiszem."
"Úgy van, épp ennyi" - mondja ő.
"Elég nehéz és fejtörő
feladat volt, no de hiszen
jól megoldottam" - mondja ő.
"Vadásszunk sárkányt" - mondom én.
"Vadásszunk" - mondja ő.
"Van a patak túlsó felén." -
"Igen, sárkányok" - mondja ő.
"Látszik már a csőrük hegyén,
hogy sárkányok" - ezt mondja ő.
"Nem mások" - mondja ő.
"Ijesszünk rájuk" - mondom én.
Ő szól: "Nagyon helyes."
"Én nem félek" - szólok - "no, vén
buta sárkányok, hess!"
Mind elrepült. "Tudd meg, hogy én
nem féltem" - mondja ő -,
"csak fogd a kezem és vezess,
a többit üsse kő."
Ahol én vagyok, ott van MIcimackó,
együtt vagyunk én meg ő.
"Mi lenne énvelem nélküled?" - kérdezem.
"Biz igaz" - mondja ő -,
"Egyedül senki sem mulat, de fő,
hogy ketten vagyunk" - mondja ő.
"Hát ez az" - mondja ő.
(Devecseri Gábor fordítása)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Devecseri Gábor |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/4 oldal
|
Bejegyzések száma: 37
|
|
|
|
2016. Március
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
37 db bejegyzés |
| e év: |
415 db bejegyzés |
| Összes: |
4844 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (21)
- Belső kör (0)
- Család (22)
- Munka (14)
- Haverok (0)
- Iskola (20)
- Ábrányi Emil (4)
- Adamis Anna (1)
- Ady Endre (16)
- Ágai Ágnes (1)
- Agytorna (29)
- Albert Einstein (0)
- Albert Einstein (1)
- Alföldi Géza (2)
- Alhana (1)
- Ambrus Magdolna (1)
- Andók Veronika ( (1)
- Andróczky Lászlóné (3)
- Antoine de Saint-Exupery (3)
- Anyák napja - gyermeknap (32)
- Áprily Lajos (3)
- Arany János (11)
- Arany Viktor (1)
- Arany-Tóth Katalin (1)
- Aranyosi Ervin (19)
- Artai Zsuzsanna (2)
- Árvai Attila & Emil (3)
- Átyim Lászlóné (1)
- B. B. Nala (1)
- B. Huszta Irén (1)
- B. Radó Lili (1)
- Babits Mihály (5)
- Bagi Tibor (1)
- Bajza József (1)
- Baktai Faragó Aranka (2)
- Balassi Bálint (1)
- Balázs Béla (1)
- Balázs Sándor Turza /B.A.S.A. (2)
- Bálintffy Etelka (1)
- Balla Zsuzsanna (2)
- Balogh József (2)
- Baranyai Mária (1)
- Baranyi Ferenc (2)
- Barsy Irma (2)
- Bartalis János (1)
- Bartis Ferenc (2)
- Bartos Erika (2)
- Bella István (1)
- Bencze Marianna (1)
- Benedek Elek (3)
- Berde Mária (1)
- Bertók László (1)
- Berzsenyi Dániel (1)
- Bíró Melinda (1)
- Birtalan Ferenc (1)
- Boda Magdolna (1)
- Bódás János (2)
- Bodnár Éva (3)
- Bodó János (1)
- Bodor Aladár (1)
- Bodré Anikó (1)
- Bogár Lilla (1)
- Bogdán András & Bogdán László (2)
- Bognár Barnabás (1)
- Bonifert Ádám (1)
- Buda Ferenc (1)
- Budai Zolka (1)
- Bulvár (52)
- Bölcsességek és gondolatok. (139)
- Börzsönyi Erika (1)
- Coelho Paulo (1)
- Csabai Andrea (1)
- Csabai Lajos (2)
- Csapó Lajos (2)
- Csatári Édua Éva (1)
- Cseffán Zsolt (2)
- Cseke Erika (1)
- Cseppely Zsuzsanna (1)
- Cserényi Zsuzsanna (1)
- Csiki András (1)
- Csitáry-Hock Tamás (1)
- Csokonai Vitéz Mihály (1)
- Csoóri Sándor (1)
- Csorba Győző (1)
- Csukás István (1)
- Csuray Zsófia (1)
- Czóbel Minka (1)
- Dáma Lovag Erdős Anna (1)
- Dapsy Gizella (1)
- Deák Erika (2)
- Devecseri Gábor (1)
- Dévényi Erika (3)
- Dienes Eszter (1)
- Dobos Hajnal (1)
- Dobrosi Andrea (1)
- Dobszai Károly (2)
- Dóczi Lajos (1)
- Domahidi Klára (1)
- Domonkos Jolán (1)
- Donászy Magda (2)
- Dorys May (0)
- Dr. Gyökössy Endre (2)
- Dsida Jenő (7)
- Duduj Szilvia (1)
- Dugasz István (2)
- Dutka Ákos (2)
- Dylan D Tides (1)
- Ecsedi Éva (1)
- Egészségünk érdekében... (146)
- Egyed Emese (1)
- Elekes Tímea Izabella (1)
- Életképek (99)
- Életmód (91)
- Endrődi Sándor (1)
- Erdei Éva (1)
- Erdélyi József (1)
- Erdős Olga /Luna Piena/ (2)
- Erdős Renée (1)
- Eszenyi Matula István (1)
- Évszakok (122)
- Falcsik Mari (1)
- Falu Tamás (1)
- Farkas Anna&Árpád&Éva&Imre (6)
- Fáy Ferenc (1)
- Fazekas István (1)
- Fazekas Miklós (1)
- Fecske Csaba (2)
- Fehér Miklós (1)
- Fekete Lajos (1)
- Fellner Isrván (1)
- Fenyő László (1)
- Ferenczi Csilla (1)
- Fésűs Éva (2)
- Ficzura Ferenc (1)
- Film - színház (54)
- Flammerné Molnár Edit (1)
- Fodor Ákos& Emese&József (2)
- Fonyó Tamás (3)
- Fortune Brana (2)
- Fuchs Éva (1)
- Füle Lajos (6)
- Földeáki-Horváth Anna (1)
- Gabriel Garcia Márquez (4)
- Gál Éva Emese (1)
- Galyasi Miklós (1)
- Gámenczy Eduárd (1)
- Garai Gábor&János&Katalin (3)
- Gárdonyi Géza (6)
- Gaudi Éva Molly (1)
- Gebhardt Nóra (3)
- Geisz László (2)
- Gere Irén (1)
- Gergely Ágnes & István (2)
- Gligorics Teréz (3)
- Goethe (5)
- Gősi Vali (1)
- Gr. Vay Sándor (0)
- Grigó Zoltán (1)
- Gulyás Pál (1)
- Gutási Éva (1)
- Gyimóthy Gábor (2)
- Gyóni Géza (2)
- Győrfi-Deák Éva (3)
- Gyulai Pál (5)
- Gyurkovics Tibor (2)
- Gyöngy (1)
- Gyönyörű virágok&idézetek (37)
- György László (2)
- H. Kohut Katalin (1)
- H.Gábor Erzsébet (0)
- Hajas György (1)
- Hajdú Levente (1)
- Hajdu Mária&Saci (2)
- Hajnal Anna (2)
- Hámori István Péter & Zsóka (2)
- Hamza Anikó (2)
- Harcos Katalin (4)
- Hatos Márta (1)
- Havas Éva (1)
- Hazafias versek (18)
- Hazánk - otthonunk (180)
- Heine (3)
- Heiner Ágnes (1)
- Héja (1)
- Helen Bereg (3)
- Helena (1)
- Heltai Jenő (10)
- Hemingway (2)
- Hepp Béla (1)
- Hervay Gizella (1)
- Híres emberek-jeles napok-évfo (151)
- Hirth Éva (1)
- Hóbor Hajnalka (1)
- Hock Éva Etelka (1)
- Hollósy-Tóth Klára (1)
- Horváth Ilona & Horváth István (1)
- Horváth M. Zsuzsanna (1)
- Horváth Piroska (1)
- Hosszú Bettina (1)
- Humor (241)
- Húsvét - Pünkösd (33)
- Idézetek birodalma (145)
- Ignotus (1)
- Ilianne (2)
- Illés Judit & Gábor (2)
- Illyés Gyula (2)
- Imre Flóra (1)
- Irodalom - Próza (102)
- Ismeretlen szerzők (1)
- Jagos István (1)
- Jakos Kata (1)
- Jatzkó Béla (1)
- Jékely Zoltán (1)
- Jobbágy Károly (2)
- Jókai Mór (4)
- Jolie Taylor (1)
- Jónás Tamás (1)
- Jószay Magdolna (1)
- József Attila (9)
- Juhász Gyula (6)
- Juhász Magda & Juhász Szilvia (3)
- Juhászné Bérces Anikó (2)
- K. László Szilvia (1)
- Kacsa Zsóka (2)
- Kaffka Margit (1)
- Káli László (1)
- Kálnoky László (1)
- Kamarás Klára (2)
- Kamenitzky Antal (1)
- Kányádi Sándor (2)
- Karácsony - Újév (76)
- Karai Gábor (1)
- Karinthy Frigyes (4)
- Károlyi Ami (1)
- Kárpáti Tibor (1)
- Kassák Lajos (1)
- Kaszás Zoltán (1)
- Katerina Forest (1)
- Katona Bálint & Andrea (3)
- Katona József (0)
- Kecskés Beatrix (2)
- Kelemen Évi (1)
- Keller Boglárka (1)
- Kerecsényi Éva (1)
- Kerekes László (1)
- Kereszti Hajnalka (1)
- Keresztury Dezső (1)
- Kerner Mariann (1)
- Kertünk - házunk - otthonunk (53)
- Kijacsek Erzsébet (2)
- Kincses Zoltán (2)
- KisJenő,József,Judit,Irma,Rea (6)
- Kocsis Dániel (1)
- Koltay Gergely (6)
- Komáromi János (2)
- Komjáthy Jenő (2)
- Komróczki Zoltán (0)
- Konda Bartal Piroska (2)
- Kondra Katalin (1)
- Koós Attila (2)
- Koosán Ildikó (1)
- Kormányos Sándor (1)
- Koszpek Ferenc (1)
- Kosztolányi Dezső (7)
- Kotsy Krisztina (1)
- Kovács Daniela & Anikó & Erika (4)
- Kun Magdolna (4)
- Kustra Ferenc (1)
- Kölcsey Ferenc (4)
- Lackfi János (2)
- Ladányi Mihály (1)
- Lady Moon (1)
- Lampert Géza (1)
- Lányi Sarolta (2)
- Laren Dorr (2)
- László Andrea, & Ilona, &Noémi (3)
- László Ilona (1)
- Lelkem szirmai (73)
- Lengyel Jolán (2)
- Lengyel Károly (1)
- Lesznai Anna (1)
- Lévay József&Lévay László (3)
- Ligeti Éva (2)
- Linda Dillow (1)
- Lindák Mihály (1)
- Linn Márton (1)
- Lippai Marianna (1)
- Lithvay Viktória (1)
- Lőrinczi L. Anna (1)
- Losonci Léna (2)
- Lupsánné Kovács Eta (2)
- Lys Noir (1)
- Lyza (1)
- M. Laurens (1)
- Maczkó Edit (1)
- Madách Imre (2)
- Magyar sorsot - magyar kézbe! (88)
- Major Gabriella&Majoros Gabrie (2)
- Majtényi Erik (1)
- Majthényi Flóra (2)
- Márai Sándor (7)
- Mardi Miriam (1)
- Marschalkó Lajos (1)
- Marton Pál (2)
- Maryam /Moldován Mné (1)
- Maszong József (1)
- Máté Péter (2)
- Matos Maja (1)
- Mécs László (1)
- Média (413)
- Meggyesi Éva (1)
- Mentovics Éva (2)
- Metzger Zsuzsanna (1)
- Mikodi Bianka (1)
- Minden, ami szép (8)
- Mindenszentek, halottak napja (10)
- Mirian (2)
- Monok Zsuzsanna (1)
- Móra Ferenc (4)
- Móra László (3)
- Moretti Gemma (1)
- Móricz Eszter (1)
- Művészet (58)
- Müller Péter (2)
- Mysty Kata (1)
- N. (0)
- Nadányi Zoltán (1)
- Nagy István Attila & Bálint (3)
- Nagy Krisztina (1)
- Nagy László & Ilona (4)
- Nemes Nagy Ágnes (1)
- Némethné Mohácsi Bernadett (1)
- Nemzeti ünnep (59)
- Névnap- szülinap (48)
- Nőnapra & Farsang (10)
- Nyakó Zita (1)
- O, Ó (0)
- Ó. Kovács Ibolya (1)
- Oláh Gábor (1)
- OMNYE (58)
- Orbán Balázs&Orbán Hajnalka (3)
- Őri István (3)
- Orosz költők (3)
- Orth László (3)
- Osho (4)
- P. Geraldy (1)
- P. Pálffy Julianna (1)
- P. Tóth Irén (1)
- Pajzán történetek&mondák (46)
- Palágyi Lajos (1)
- Pálvölgyi Attiláné (1)
- Papp Váry Elemérné (2)
- Pásztor Piroska & Klaudia (2)
- Paudits Zoltán (1)
- Paula S. Tizzis (1)
- Pecznyík Pál (2)
- Pej Erika (1)
- Pénzár Miklós Csaba (1)
- Péter Erika (1)
- Pethes Mária (1)
- Petőfi Sándor (13)
- Pilinszky János (2)
- Piszár Éva (1)
- Pogány Zoltán (1)
- Politika (24)
- Poller Ildikó (3)
- Popper Péter (2)
- Pósa Lajos (11)
- Posztós Lenke (1)
- Prohászka Ottokár (1)
- Puskin (3)
- Rab Zsuzsa (1)
- Rabindranath Tagore (1)
- Radnóti Miklós (4)
- Rajki Miklós (3)
- Rajzó Eszter (1)
- Rasztik Edit Emese (1)
- Ratkó József (1)
- Reichard Piroska (1)
- Rejtő Jenő (2)
- Reményik Sándor (25)
- Reviczky Gyula (3)
- Riersch Zoltán (1)
- Rónay György (1)
- Rózsa Amarilla (1)
- Rudnyánszky Gyula (1)
- S. Farkas Zsuzsanna (1)
- Sajó Sándor (6)
- Sándor Gyula (2)
- Sango Villagren (1)
- Sárándí Szilvia (1)
- Sárhelyi Erika (2)
- Sarkadi Sándor (1)
- Sárközi György (2)
- Sarlós Erzsébet (1)
- Scheffer János (1)
- Schrenk Éva (1)
- Schvalm Rózsa (1)
- Schwartz Léda (1)
- Serfőző Attila (1)
- Shakespeare (1)
- Shelley (2)
- Sík Sándor (2)
- Siklós József (1)
- Simon Ágnes & István (2)
- Simonyi Imre (1)
- Sipos Julianna (1)
- Sohonyai Attila (1)
- Somlyó Zoltán&Somlyó György (3)
- Somogyváry Gyula (3)
- Sonkoly Éva (1)
- Soóky Melinda (1)
- Sport (83)
- Steph McGrieff (2)
- Süssünk - Főzzünk (13)
- Szabados István (3)
- Szabó Éva, ...Gitta, ...Ila (3)
- Szabó Kila Margit (1)
- Szabó Lőrinc (3)
- Szabó Magda (1)
- Szabolcsi Erzsébet (1)
- Szabolcska MIhály (1)
- Szádeczky-Kardoss György (1)
- Szakáli Anna (1)
- Szalai Fruzsina (1)
- Szász Károly (1)
- Szatmári Delina (1)
- Szebenyi Judit (3)
- Szécsi Margit (1)
- Szeicz János dr. (2)
- Székely János (1)
- Szeleczky Zita (3)
- Széles Kinga (1)
- Szemlér Ferenc (1)
- Szent Gály Kata (1)
- Szentirmai Jenő (2)
- Szép Ernő (3)
- Szép versek és idézetek (84)
- Szépek szépei (21)
- Szerencsés János & Tünde (2)
- Szilágyi Anita&Viktória (2)
- Szilágyi Domokos (1)
- Szilágyi Hajnalka (1)
- Szilas Ildikó (1)
- Szilveszter Levente (2)
- Szőke István Attila (3)
- Szőllösi Dávid (0)
- Szőnyi Bartalos Mária (1)
- Szuhanics Albert (6)
- T. Fiser Ildikó (1)
- Takács Dezső (1)
- Tamás István (2)
- Tánczos Katalin (2)
- Tarsoly Beke Tamás (1)
- Tasnádi Bernadett (1)
- Tatiosz (1)
- Taygate (4)
- Telekes Béla (1)
- Természet (21)
- Thalis Silvenier (1)
- Tobai Rózsa (1)
- Tóbiás Tünde (1)
- Tokaji Márton (2)
- Tompa Mihály (2)
- Torday Teodóra (2)
- Torma Judit (1)
- Tormay Cécile (1)
- Tornay András (2)
- Tóth Anett, Juli, Julianna (3)
- Tóth Árpád (5)
- Tóth Attila & János (3)
- Tragédiák - katasztrófák (154)
- Tudod-e? (17)
- Tudomány - technika (67)
- Túri A. Zsuzsa (1)
- Túrmezei Erzsébet (3)
- Turza Sándor (0)
- Törő Zsóka (1)
- Történelem (164)
- Ujvári Lajos (2)
- Utassy József (1)
- V. Hugó (2)
- Váci Mihály (2)
- Vajda János (4)
- Vallás (71)
- Válóczy Szilvia (1)
- Vámosi Nóra (1)
- Varga János Veniam (1)
- Varga József (1)
- Varga Patrícia & Gyula (1)
- Vargáné Éva (1)
- Vargha Gyula (1)
- Varjú Zoltán (2)
- Várnai Zseni (8)
- Varró Dániel (2)
- Vas István (1)
- Vasas Mihály (1)
- Vázsonyi Judit (1)
- Végh Mária (1)
- Venyercsán László (1)
- Vesze László (1)
- Vészi Endre (1)
- Víg Éva (1)
- Világirodalom (19)
- Világirodalom: Burns (4)
- Világjárók (218)
- Virág Aliz (1)
- Vitó Zoltán (1)
- Vogelweide (2)
- Vona Erzsébet Cecilia (2)
- Vörös judit (2)
- Vörösmarty Mihály (3)
- Wass Albert (75)
- Weöres Sándor (4)
- Z. Konkoly Juci (1)
- Zágorec-Csuka Judit (1)
- Zagyi G. Ilona (1)
- Zas Lóránt (2)
- Zelk Zoltán (2)
- Zene, zene, zene... (122)
- Zeneszöveg (20)
- Zimonyi Zita (1)
- Zsefy Zsanett (3)
- Zsigai Klára (1)
- Zsóka Mariann (1)
- Ö (0)
- Örökzöld dallamok (40)
|
|
|
| |
- Ma: 2132
- e Hét: 10587
- e Hónap: 50408
- e Év: 228283
|
|
|
Offline
