Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
Z. Konkoly Juci
  2017-05-19 22:00:43, péntek
 
 







Z. KONKOLY JUCI


Z. Konkoly Juci, Hódmezővásárhely (1949. szeptember 25. - ). Orosházán él, első verskötete, mely egy válogatás az elmúlt 10 év munkáiból Lélekmorzsák címmel 2015-ben jelent meg. Hangulati elemekben gazdag versei témái a természet és az érzelem gondolat világát testesítik meg verses formában. Lélekszirmok címmel 2017 -ben megjelent 2. verseskötete is!

Z. Konkoly Juci portréja

Ő így vall magáról:

1949-ben születtem Hódmezővásárhelyen, általános iskolai tanulmányaimat tanyasi iskolában végeztem Cinkuson. 1970-ben mentem férjhez, 47 éves házasságban élek. Tanulmányaimat felnőttként végeztem el, a Közgé elvégzése után Olaj és gázipari technikus lettem.
Egy leányunk született, kire nagyon büszkék vagyunk, hisz amellett, hogy egy református iskolában vallás tanár, öt unokával ajándékozott meg bennünket.
Az irodalmat nagyon szerettem, bújtam a könyveket, sosem kellett biztatni, hogy tanuljak.
A verseket is korán megszerettem és írogattam is kislány koromban, mivel azonban senkit nem érdekelt, abbahagytam a kísérletezést. Nem voltak kimondott kedvenc íróim, vagy költőim, mindenkit szívesen olvastam, Petőfit. Aranyt, Ady-t, József Attilát, Fekete Istvánt, Móra Ferencet de sorolhatnám a listát, estig.
Nyugdíjas koromban kezdtem ismét írogatni. Nagyon szeretem a természetet sok versem erről szól. Ennek már több mint 11 éve Z. Konkoly Juci néven publikálok, ez a lánykori nevem és a férjem nevének kezdőbetűje.
A kötött versekhez állok közelebb de újabban szabad verseket is írok. Nagyon szeretem a haikukat, szívesen mélyedek bele a tanulmányozásukba. Szeretem a természetet ezért sokat írok róla.
Több irodalmi portálon publikálok: Poet.hu, Héttorony, Hetedik de úgy gondolom, nem ez a lényeg, hanem, hogy az unokáimra itt hagyom a verseimet és ha majd nem leszek, ők örömmel emlékeznek a mama verseire. Nem törekszem babérokra, csupán szeretek írni, a verseim az én lélek-morzsáim, rezdüléseim. Amíg megtalálom az örömömet bennük, addig írok, már erre a ,, kis időre" nem hagyom abba. Búcsúzóul egyik versem befejező versszakát hoztam.

Nekem a vers minden
amit költő adhat,
utókorra hitten
örökségül hagyhat.

*

"Szeretlek élet
bárányfelhőt az égen
virágot réten
és csillogó pókhálót
hajnali szélben
napsugarat harmaton
az esőcseppet
mely gyöngyszem az ablakon"

Z. Konkoly Juci: Szeretlek élet


Versbe foglalt érzelmek, gondolatok

Link


Lélek-szirmok Z. Konkoly Jucitól

Link







AHOL BÚZA KÖZT...


Ó te világ, rejthetsz ezer csodát,
óceánt, tengert, éden szigetet,
szívemben mégis, ,,Kis Hazám" váltott
életembe, örökös bérletet.

Ahol a napfény harmatot hörpint,
pitymallva ébredezik a világ,
hűvösen indul a kora reggel,
réten, rezdül a mezei virág.

Ahol búza közt, konkoly nyújtózik.
lilában pompázik a szarkaláb,
hullámzó hőségben csakis veled,
incselkedve játszik a délibáb.

Ahol gólya fészkel a nádtetőn,
eresz alatt veréb költ fiókát,
Gulya legel a zöld dombos lankán,
lőcsös kocsi kerül: vén diófát.

Ahol iszák, butykos hű útitárs
a napi munkában fáradónak,
és ölelkezik a föld az éggel,
messzi távolból harangok szólnak.

Ahol csend van, ritkán szól az ember
de a lelkében szeretet lakik,
Ó te világ, ő az én ,,Kis Hazám"
ezért magasztalom csillagokig!








APUKÁM EMLÉKÉRE


Kőbe zárt itt a fájdalom,
csend üzenetét hallgatom.
Rád gondolok édesapám,
rést hagytál a szívem falán.

Sok éve már, hogy elmentél
éltedben sokat szenvedtél.
Érettünk dolgoztál sokat,
elvitt egy fáradt alkonyat.

Szólítottak Téged fentről,
nekünk intsz a fellegekből.
Ma is kíséred léptünket,
mi gyertyát gyújtunk éretted.

Fényben lelkünk ölelkezik
szeretettel emlékezik.
Volt egyszer egy édesapa...
ki már többé nem jön haza!







ÁLOM HATALMA


Ciklonként örvénylik a ködös éjszaka,
benne káromlás a barbárok dala.
Tombol a kétely az őrület határán,
Pogány átok őrt áll... álmok világán.

Kiáltanék...de imára se nyílik szám,
rémségek kötele tekeredik rám!
Hajnali fény, mi útvesztőből kivezet,
töri a további kényszerhelyzetet!

Olvad már a jeges érzés birodalma,
felettem megszűnt az álom hatalma.
Ébredek...érzem az ibolya illatát,
örömöm a tudatomon suhan át.







BOLONDOS...


Bolondos április,
szemembe hunyorgó,
széllel kergetőző,
huncut csirkefogó!

Azt hiszed, ha tavaszt
táncolsz, hiszek neked,
mosollyal tömted ki,
dudorodó zsebed?

Napfényt szórsz nevetve,
harmatgyöngyök közé,
tekinteted huncut
mint a kiskamaszé.

Hitegetsz, csalogatsz,
szempillád is rezeg,
vetkőztet ruhámból,
lassan mindkét kezed.

Bolondos április
mégiscsak szeretlek,
gyere a karomba,
hadd öleljelek meg!







CSAK MI SÍRUNK...


Emlékezet fátylán
mécsesek fénye,
enyhe szélben, virágok
ringatják fejüket.
Meghitt csend...
az időkerék forog.

Emlékezünk...
Életünk vonatán,
együtt utaztunk...
...egyedül maradtunk.
Égi utatokat könnyű
fuvallat kíséri,
szférák dala száll,
ott fent semmi se fáj,
könny se csordul már.

Csak mi sírunk,
sajgó űrt foltozunk.
Néma szeretettel,
gondolunk rátok,
léptünket,
Ti fentről vigyázzátok.







CSÁBÍTÓ VÖRÖSBEN...


Kora hajnalban,
csillogó harmattal
mosakodva ébredsz,
napfényben mártózva
piros szőttesben
fénylesz.
Lenge szoknyád
tüzesen ringatózik
a mezőn, szél karján
repülsz kérkedőn.
--Te pár napos,
egyszerű mezei virág,
mosolyodért mégis,
lábad előtt
hever a világ.
Csábító vörösben
éled napjaid,
rétre teríted csipke
fátylaid. Mielőtt
hunyod szemed este,
búcsúzóul megszólal
a tücskök regimentje,
majd cinkosan kacsint,
s tettébe belepirul
a naplemente!







A CSEND...


Hallgasd a hangtalan dallamot,
fénytelen faágat simít a kotta.
Ezüstös kísértés táncot lejt,
a csend, mindent magába rejt.
Csak hallgasd...
szóval vétkezni vétek,
bolyhos takarót hint...
hóesésben világítanak
az éjszakai fények.
Ezüstös kísértés táncot lejt,
a csend mindent magába rejt.










EGYSZER TALÁN...


Esik...
magába fordul,
már zuhog,
vigasztalhatatlanul.
Velem érez...
ablakon hangtalan kopogás,
elhagytál...
Csak ess...
mosd a bánatom,
köröttem zajos a csend.
Üt, ver, kalapál,
taktust játszik a hiány,
fals hang a zongorán,
a fájdalom némán kiált.
Látom a sarokban,
sebzett magányom kucorog.
Hová tűnt a szerelem,
a választ keresem... nem lelem.
Csak ess...
veled könnyezem,
egyszer, talán
igaz dal szól a zongorán.







ERZSIKÉNEK SZÜLETÉSNAPJÁRA


Elszökött az őszi nyár,
vele ment a napsugár.
Hideg hajnal, ködös reggel,
szívünk köszönt szeretettel.

Köszönjük, hogy itt vagy velünk,
és az úton együtt megyünk.
Kutatod a népdalokat,
Dolgozol hosszú napokat.

Elülteted a magokat,
őrizzünk hagyományokat.
Testvérpárt is adtál nekünk
Búzavirág lett a nevük!

Vezeted a két csapatot,
fáradtságod, letagadod.
Mellette még citerázol,
Ki sem látszol a munkából.

Hetvenöt év, te sem hiszed,
bizony, ez most elérkezett.
Hangunk itt már akadozik
a két szemünk könnyben úszik.

Köszönteni jöttünk téged,
a mi kedves Erzsikénket!
Fogadd ölelő karunkat
és a jókívánságunkat!

Elszökött az őszi nyár,
vele ment a napsugár.
Hideg hajnal , ködös reggel,
szívünk köszönt szeretettel.







EVOKÁCIÓ SUTTOG BENNEM...


Suttog bennem a félelem,
útvesztőben kiutat keres,
bolyong, minduntalan megreked,
közben gondolataim újra fércelem.

Kell, hogy találjak kijáratot,
mely az életbe vezet,
szövevényes pókhálóban,
bánatban tenyerelek.

Hol van az út, egy fénysugár,
mi a semmi egén üt rést.
Csak egyetlen jel kell nekem,
,, talán a vers üt át a félelem falán"

Papíron tör fel bennem a fájdalom,
fojtogató légzés szűnik,
Istenem de jó, hogy kiírhatom,
tollammal világgá kiálthatom.

Emberek! Még itt vagyok,
a bénultság láncát töröm,
talán hamarosan ismét megjelenik
életem szürke falán az öröm.







ÉBREDŐ SZERELEM


Gyöngyharmat
csillog mezőn
a fűszálon
kikeleti napfény
hintázik az ágon
tavaszi szél
szerelmet ígér
szemedbe fény
egy titkos remény
homlokod deres
oly ígéretes
az akaratod
döbbenetes
lángoló orcád
izgalmasan
félelmetes
bókod oly
csodás
nem érdekel
semmi más
Te vagy
a mindenem
kár minden
intelem
csókollak kedvesem
éleszt és hív
a szerelem







ÉBREDŐ TERMÉSZET


Harmatot hörpint
fénysugár, kora reggel,
játékos kedvvel,
hintázik virágszirmon
elcsitul a bokrokon.
*
Ébred az árnyék,
még nyújtózik, de cseles
lopva fényt keres,
máris ráül a kertre
napfénnyel incselkedve.
*
Nyílik a jácint,
kecsesen szirmát bontja,
nap csókját lopja,
a kertben kéken virít,
üdesége felvidít.
*
Fehér szoknyában
pompáznak a faágak,
illatos vágyak,
szél szárnyán ébrednek
az éhező méheknek.
*
Ó szép természet,
öledben erő éled,
csodállak téged,
jövőnek vetsz magvakat,
kikeletben megfakad.







ÉDESANYÁNAK LENNI


Mezítlábas suta percek
téblábolnak, nem peregnek,
csöndes árnyak meghúzódnak,
milyen titkot rejtegetnek?

Befelé figyelsz egy jelre,
szempilládon öröm rebben,
méhed puha bársonyában
mocorgó, új élet rezzen.

Istenem, mily édes érzés,
hordani egy piciny testet,
védeni és dédelgetni,
ezt akarja minden sejted.

Együtt dobbanó szívetek
közös hullámhosszon játszik.


Arcodon pedig fénysugár
és a boldogság tanyázik.

Lelked húrján üzen neked,
nemsokára elhagy téged,
de attól még nem lesz hűtlen,
Ő lesz majd a büszkeséged.

Bölcső ring már a szobában,
szuszogás töri a csendet,
lelki szemmel fényképezel,
boldog pillanatot mented.

Életednek értelmet ad
ez a pihe-puha légzés,
édesanyának lenni, a
legcsodálatosabb érzés.







ÉDESAPÁM UGYE TUDOD...


A korán kelők
fáradt mosolya,
kérgesedett arcodra.
Küzdöttél a szegény
mindennapokkal,
ritkán szóltál,
némán tetted a dolgod.

Emlékszem...
hatalmas telek voltak,
korai munka után,
lovasszánt kértél,
minket a távoli
iskolába repítsél.
Takargattál,
hogy ne fázzunk.
Nem mondtad... de
mozdulataidban szeretet lapult.
Este, madárlátta kenyeret hoztál,
mi, éhes fiókák, vártuk a falatot.
A betegség korán rád talált,
titkoltad...
suttogó éjszakák árulkodtak.
Évek teltek, rád mért
terhet, nehezen viselted.
Roppant a mérleg nyelve,
csendesen távoztál,
a fellegekbe.

Ma már onnan kíséred
lépteink nyomát, álmaimban
suttogom neved, édesapám,
ugye tudod, hogy szerettelek.







FORGÓSZÉL


Ringat, felkap
kedvesen megsimogat,
megpörget, majd
tova szalad.
Búzamezőt ölelget,
ég kékjének,
vall szerelmet.
Itt volt, de már el is
futott, port hintett a
szemedbe, majd a mező
ringó csípőjét kereste.
Csalfa ő, mint huncut
szemű menyecske,
estére, hét határban,
a jókedvű holnapot
is kergette.
Ne higgy neki,
ne hallgasd, hogy
szerelmet súg örökre,
emlékezz rá,
ha percekre is,
de port hintett
a szemedbe!







FÉRJEMNEK


Z avarba ejtett és fogva tartott szemed,
V allomás volt a perzselő tekinteted.
O ly álomszerű, de valós találkozás,
L ehetett egy titokzatos próbálkozás.
E gy életet lebilincselő tüzes tánc,
N em sejtettem, itt kezdődött a nagy románc.
S zámos gondolatok keringtek fejemben,
Z úgó-búgó zakatolás a szívemben.
K ülönös mámor kerített hatalmába,
I rultam-pirultam táncosom karjában.
N em volt visszaút az angyalok közt jártam,
É n csak a párom igéző szemét láttam.

J elet vártam, mely zeneszárnyán érkezett,
U gyanis lelkembe egy képet égetett.
T e voltál már ott, örökre beköltözve,
K i a szívemet érte, cserébe kérte.
A ki még, az életem mindmáig kísérte!







FÉNY VAGY ÁRNYÉK


Mondják, az élet egy örökös játék.
Én azt mondom válassz, fény vagy az árnyék?
A kettő legtöbbször egybefonódva,
Nekünk kell dönteni ráhangolódva.

Nem volt az életem örökös játék.
Míg felismertem: az élet ajándék.
Tapostam tövisen, parázson jártam,
Egyszer csak igaz ösvényre találtam.

Fény és árnyék, vajon melyiken járnék?
Csak azt tudom, az én utam nem árnyék!
Társamnak utamon fényt választottam,
A szeretetet két kézzel osztottam.

Csak adni és adni, ez munkál bennem,
Hogy kapok-e vissza, sosem kérdezem.
Érzem, ez az ösvény életem útja.
Tudom, nem apad a szeretet kútja.

Mondják, az élet egy örökös játék.
Én azt mondom válassz, fény vagy az árnyék?
A kettő legtöbbször egybefonódva,
Nekünk kell dönteni, ráhangolódva.







FURA EGY SZERZET...


Fura egy szerzet a pénz,
szereti, ha becézed,
hiány kabátba bújik,
ha irigyen szemléled.

Felejtsd a panasz szavát,
neki az sötét verem,
mélységek talajában
szaporodni képtelen.

Adjál rá hála köntöst,
szeretettel kényeztesd,
tiszteletért cserébe,
bőségével körbevesz.

Jó szívvel adakozzál,
higgy, bizakodva remélj,
ha kevés van belőle,
azért egy cseppet se félj.

Holnap nálad kopogtat,
pótolja a tegnapot,
küszöb alatt nem szökik,
szeret téged, ha hagyod.

Fura szerzet az igaz,
de ha jóra használod,
áldás lehet a kézben,
csak őrizd tisztaságod.







HAJNALI KÖD...


,,Hajnali köd szürkén gomolyog"
farkasszemet nézek vele.
Lelkemben cseng némaságom,
melyet e feslett nyirkosság teremt.
Elsöprő szerelemre vágyom,
akkor majd átmelegszem,
ölelésedbe simulok...nem zár burok.
Szívembe rajzollak, enyém vagy
és én tied, mint búzaszem a kalászé.
Körülöttünk oltárcsend, béke,
benne virít szembogarad fénye
lélegzet el áll, vége... és kitisztul végre?







HIÁNYZOL


Hívlak, jöjj el hozzám kedvesem
tomboló viharos szélben is
csak a Te hangodat keresem.
Várlak, a hűs deret csókoló
kora hajnali napsugárral,
ki gyengéden átöleli a
fagyott, didergős rózsaszálat.
Vágyódom, mint harcos amazon
ki nemcsak körvonalakban
tudja, hogy titkos nászra készül
egy sokat sejtető hajnalon.
Hiányzol, mint ahogy levegő
a tengerben fulladozónak.
Ha itt vagy testbeszéded jelez,
gyöngéden simogat a kezed.
Hiányérzetem is megszűnik,
szó elakad, áll a pillanat,
A rohanó világ kint marad!







HOGYAN MONDJAM EL...


Hogyan mondjam el,
talán két szemedbe nézzek?
Vagy hegedű húrján
üzenjek néked?
Mert oly nehéz a szó,
a nyelvemen botladozó.
Mit jelentesz Te nekem?

A zenét, mi a lelkemig hatol,
a napsugarat,
mely beköszön az ablakon,
és vidáman csillog
a reggeli harmaton.
Rózsaszín szemüveget,
melyen keresztül
a világ üzen nekem,
és Te ott vagy
minden üzenetben.
Megbújsz a távoli
hegyekben,
fehéren vakító,
hömpölygő bárány
fellegekben.
A kékséget szuszogó
nefelejcsekben,
a madarak dalában
és a tiszta tó tükrében.

Köszönöm, hogy vagy nekem
és láthatatlanul mindig
fogod a kezem,
csak ezt szerettem volna
elmondani neked,
édes, kedvesem!







HUNCUT A BABÁM...


Huncut a babám szeme,
rám nevet tekintete,
édes szája csókra áll.
a szívem úgy kalapál.

Tücsök nekünk hegedül,
hogy ne legyünk egyedül,
Mosolyog a napsugár,
babám karja ölel már.

Ölelj kicsi kedvesem,
olyan nagyon szeretem,
ha két karod átölel,
sosem hagylak Téged el.

Utunk nyomán virágok,
a szemedben mit látok,
Ámor nyilát rejtette,
benne vagyok Én és Te!







HUNCUT SZEMED


,,Leverte álmaim vackor
gyümölcsét" korán az élet
Csak emlékmorzsákat hagyott
és itt legbelül egy képet.

Emlékszem, villant egy szempár
tavaszunk boldog hajnalán,
huncut szemed mosolyt rajzolt
égő arcomra hajdanán.

Bilincsbe verte lelkemet,
örökös bérletet váltott,
hiszen a szívem húrjain
tüzes tangót játszott.

Velem táncolt éj és nappal,
csókkal ébresztett kedvesem,
mikor hajnal pírja csillant
házunk mellett a fenyvesen.

Itt hagyott egy csendes éjjel,
hiányát még ma is érzem,
maradtak a dolgos napok,
hogy a fájdalmat átlépjem.

Vetettem, arattam olykor
szénaboglyában aludtam,
a szomorú bánatomat
kemény munkába fojtottam.

Megbékéltem a világgal,
,,de nézd a napom oly kevés"
megyek hozzád, két karodban
jár nekem a pihenés.







ÍGY IS-ÚGY IS ELJÖN AZAZ ÓRA...


Őszbe hajlik már az életem ága,
messze már a hajnal aranyvirága.
Napernyő véd a káros sugaraktól,
arcom sem mentes évgyűrű rajzoktól.

Mégis azt mondom, így van jól pontosan,
hányan cserélnének velem boldogan.
Mert még itt vagyok, érthetek a szóból,
kivehetem részem a földi jóból.

Unokáim sorát boldogan nézem,
szenvedés, nem, inkább öröm a létem.
Fakult hétköznapok mosolyra kelnek
mikor szeretetükkel körbevesznek.

Ha száraz-villám cikázik az égen,
csodás fényét megbabonázva nézem.
Vagy időt szentelek az olvasásnak,
örömmel fejet hajtok a tudásnak.

Eddig biztosan ültem a nyeregben,
most bolondozok a fellegekben.
Mert, így is-úgyis eljön azaz óra
amikor porig ég gyertyámnak csonkja.










ISTEN VELED HELENA


Futótűzként terjedt a hír,
nyomában döbbenet,
egy költőtársunk tolla
örökre néma lett.
Dermedt percek,
ajkakon néma csend,
arca rajzolt kérdőjelek,
Istenem, te érted ezt?
Lelke már tovarepült,
az égi mezők virágain
örök nyugalomra
szenderült. Szívünkben
őrzünk Téged, ki szerette
az életet, de elsuhantál
nekünk itt hagytad
a verseket. Járd az utad
békességgel, küldj
néha egy dallamot,
mi tudni fogjuk
ez az a dal, mit
Helena ránk hagyott,
Isten Veled Helena!







JÖHET A NYARALÁS


Kora reggeli napfény
kortyolja a harmatot,
zizegő szél ad hozzá
szerelmes lágy dallamot.

Megjött a nyár, pihenni
küldte a fáradt tavaszt,
jöhet egy jó nyaralás,
mi boldogságot fakaszt.

Gyere a levegőre,
strand, napsütés, víz, meleg
mind ezt a jót, egy helyen
pihenve élvezheted.

A tóparton horgászhatsz
is, ha úgy hozza kedved,
és csendedbe merülhetsz,
míg az orsód nem gerjed.

A napernyőt is visszük,
forróságban árnyat ad
Amíg egy ficánkoló
a horgodra ráakad.

Ha mindez nem elég
neked kedves párom,
gondoskodom, a söröd
is jégkockában álljon!







KÉT NAP A TANYÁN . . . . . . . . . . . . . .




Feketét festett
égi ecset a fényre,
napsugarat zárta
felhőnek ölébe, napnak
záporozó könnye
mosta a határt,
sártócsa váltotta az út porát.

Érkezők nem hátráltak,
jöttek...
esőben, sárban,
olykor megfürödtek,
távolság sem akadály,
nem korlátoz az
országhatár!
Ki ígérte, ott volt
megérkezett a tanyára,
találkozás központjába.

Ölelkezés...felismerés...
Sándor, Edit, Judit, Péter
mind, hús-vér ember,
nem net ez, a természet világa,
kezed, a kezemnek barátja.
Mosoly, fényesített szemeket,
sejtünkben ébredt a szeretet.
Beszélgetés, versek, dalok
összekovácsol
szemeden néha könnyfátyol,
Rezdült a pillanat,
az emlék örök marad!

Két nap...
ismerkedés vége szakadt...
búcsúzni kellett, maradt a net
barátom add a kezed.
Örülök, hogy személyesen
megismerhettelek,
A szervezésért hálás köszönet!







KIKELET


Tél alkonyán
kopogtat a kikelet.
Zöld szoknyában
táncol a tavasz,
virágszirmát még
rügyben ringatja
tudja a tél ravasz.
Olykor még deret
lehel hajnalban, bár
számolgatja perceit
az ideje lejárt, utolsó
útjához társnak hívja, az
erős szélkirályt.
Mozdulhat a lélek,
lángolhat a szerelemvirág,
táncával magához
ölelhet az egész világ!







KORA TAVASZ


Bíborfényt csókol a hajnal,
még hűs az ébredő reggel,
de már madárdal köszönti
a napot, sok ígérettel.

Bujkál a nárcisz, tulipán,
ibolya, hóvirág nyílik,
szélben táncoló ágakon
várakozó bimbó hízik.

Csak egy jelre vár a tavasz,
a jó tündér már varázsol,
varázspálca intésére,
minden zöld szoknyában táncol.

Ó csodálatos természet,
Te adsz nekünk hitet, reményt,
hogy szívünkbe szeretettel
fogadjuk, az új jövevényt!







LÁNYOMNAK (SZÜLETÉSNAPJÁRA)
(Prózavers)


Ölelkezem a csenddel, puha bársonyával körém gömbölyödött,
belesüppedek emlékeimbe. Istenem, mintha ma történt volna, mily
boldog elfojtott pillanat várni, puha fészkedből adj nekem egy jelet.
Itt vagy velem és létezel, bentről egy üzenet... a csoda beteljesedett.

Ez a jel, hétről-hétre erősödött, lábacskád vagy kezed mutattad nekem.
Néha hatalmas focimeccseket vívtál, máskor csöndben visszavonultál
hiába hívtalak nem feleltél, talán csak mély álomba szenderedtél.
Várakozás tengerén ringott a csónakom, Te megérkezel egy forró hajnalon.

Kisfiam, csak így szólítottalak, azután megszülettél és lányként láttad meg,
a napvilágot, földöntúli boldogság, hogy hallhattam édes szuszogásod.
Göndörödő loknikkal, csillogó szemekkel, ismerkedtél az ismeretlennel.
a tollpihétől, nagyon féltél, ha eléd röppent, remegve segítséget kértél.

vártad, hogy megmentselek az irtózatos szörnytől, karomba dédelgettelek...
Majd felhők takarták a napot...nem lehet testvéred, a szívem megfagyott.
A féltés ördöge táncolt a létbe, vitt magával sötét ingoványba lépve...
Puha kezed ölelése, csilingelő kacagásod, az útvesztőből kivezetett.

Most babát vársz, az ötödiket, nagy merészség mondják...ők nem tudják,
szívedben ott lakott a vágy, mindig is érezted egy jó testvér hiányát.
Mikor összejövünk, akár az olaszok, reng a ház és zajosak vagyunk,
de a nagycsalád boldogságfénye, világit mindannyiunk lelkébe.

Köszönöm, hogy vagy nekem, örömet adtál, egyetlen gyermekem,
Te a nagybetűs Anya, számodra sosem volt fontos a pompa és cicoma,
de mindennél előrébb való, a családi vacsora, jó éjt puszi és esti mese.
Köszönöm, hogy vagy nekem, nélküled sivár és szomorú lenne az életem!







LEÁNY GONDOK...


Tizenhat éves voltam én
vártam rám nézzen a legény.
Mellem lapos, farom sima
mehettem még az oviba.

Mer' a fiú csak azt leste
kinek bögyös már a teste.
Így aztán csak epekedtem,
mikor vesznek észre engem.

Húsz évesen meg is láttak,
nagy nehezen rám találtak.
Dagadott már az én keblem,
apácának nem kell lennem.







LELKEM MOSOLYA


,,Ha kemény vagyok az gyengeségem"
mondta-és felizzott a pillanat.
Pillangószárnyon tűnt félénkségem,
megigézett egy röpke perc alatt.

A világ számomra megszűnt létezni,
elvesztem tüzes tekintetében.
Formás ajkát akartam érezni,
s fürödni a szerelemtengerében.

Vonzó arca lelkemre mosolyt festett,
szívemet örökre elrabolta,
mikor boldogan két karjába rejtett.

Búcsúzóul átkarolva súgta
míg életem virága illatozik.
,,Az erőm a gyöngédségben lakozik"







LESELKEDŐ CSILLAG
szonett


Szerelmes hangulat olyan csodás,
nem a földön a levegőben járok,
mikor ölelő két karodra várok.
Szememben egészséges ragyogás.

Pörgős kacaj, majd halkuló suttogás.
A függöny résén leső csillagot látok,
ahogy tombolnak a cirógatások,
rákacsintok, jöhet a csábítás.

A vágy vérvonala sebesen lüktet
a szerelem boldogságban fürdet.
Fészkünkből megszökött az unalom.

A monoton percek osonva tűntek,
helyükbe meghitt pillanatok ültek,
Csendünkbe lopakodott a nyugalom.







MANDRAGÓRA


Boszorkányos virág,
szőrös levelek között
lila csábítás.
Földbéli teste
emberi alakot ölt,
misztikus tulajdonsága
mondákat költ.
Ha levelét, bogyóját megeszed,
őrjítő gondolatok karistolják,
szántják a velejed.
Lázálom gyötri, homályosan
bódult tekinteted.
Talán kényeztesd egy kicsit,
fürdesd hetente,
szőlőnek nektárjában,
babusgasd ingben és gatyában.
Akkor afrodiziákum lehet,
szép lesz a lelkivilága,
meghozza szerencséd,
így lesz számodra az
angyalok virága.
De vigyázz!
Földágyából őt, ki ne emeld,
mert sikítása velőtrázó
nem más ő
mint mandragóra
a halált hozó.







MÁJUSI ÉJSZAKA


Tétova perc
álmot kerget,
buja érintés,
simít vágyat
Érzéki csend...
remegő pillanat,
boldog sikoly,
az éjjel hálójába...







MÁRTÉLYI MESE
A versemet, Vajda János fotója ihlette.


Tisza partra hajlik
egy öreg fűz ága,
évek száma alatt
Roskadozik válla.

Puha fényben játszik
bukó nap sugára,
aranyat fest vízre,
magányos fűzfára.

Rezzen a pillanat,
mesebeli játék,
valóssággá válik
a fény és az árnyék.

Ringatózik az est
suttogó levélen,
misztikum rejtőzik
pimpófa ölében.

Babonázva nézed
a titkos násztáncot
öleled magadhoz
e csodás világot!







MESE AZ ŐSZI SZÉLRŐL


Őszi szél játszadozik a napsütésben,
válogat, hulló levelek tengerében.
Vajon pirosat, sárgát, vagy azt a barnát,
ugyan repülni melyikőtök akár hát?

Forgószelet játszok, felkapom, megrázom
meglesem, melyik hogyan táncol, megvárom,
Amíg ismét földre érkezik mindahány
felemelem újra a szellő hintaján.

Őszi szél, itt volt, de már messze jár,
tova futott, mezőn s hét határon át.
Szántóföldek bickes-buckás dombjain,
hátha segíthet az emberek gondjain.

Fel-fel néz, a paraszt az eget kémleli,
kiadós esőért az Urat kérleli.
Oh, Uram! Adj kiadós esőt nekünk,
hamarosan földünkbe magvakat vetünk.

Őszi szél, hallottakon elgondolkozik
elmúlás, mégsem az őszre vonatkozik?
Vetés? Jövőben való hitet hordozza,
akkor ez felkészülés a boldog tavaszra.

Megérte, hogy mezőt határt barangoltam
kiscsikómat hajtottam és lovagoltam.
Rájöttem az ősz is tud meseszép lenni,
Mindössze nyitott szemmel észre kell venni!







MESÉS TERMÉSZET


Szivárvány köpenyét
szögre teszi a tavasz,
szégyenlősen, akár egy
megalkuvó nagy kamasz.

Szorgos méhek sebesen
szippantanak még egyet,
mielőtt fehér szirmok
terítenek szőnyeget.

Lassan, érkezik a nyár,
kezében varázsecset,
és láss csodát, a fákon
máris gyümölcs integet.

Mily bátor és féktelen
ez a mesés természet,
levesz a lábamról úgy,
mint zene és költészet.

Ha bú ül a szívemen
és már nyomaszt a bánat,
elég meglátogatnom
az enyhet adó fákat.

Környezetükben ismét
boldog és szabad leszek,
amint egy-egy szépséget
újonnan felfedezek.







MÉG ÁLMODOM RÓLAD


Barangol a nyár tüzes vére
a szerelem íze illanó,
szemedben a meghittség fénye
törik, mint télen a jeges hó.

Zizegő derek hullnak régen,
fényes boldogságunk tova szállt,
én még álmodom rólad híven
de már érzem az ősz illatát.

Hajad bíbora, mint a hajnal,
már csak emlékemben lépeget.
míg küzdök a rágott szavakkal,
addig süvítenek a szelek.

Nélküled ábrándozom, rólad,
lelkem húrján szól a halk zene,
képzeletben ölelem vállad,
Te voltál szerelmem mestere.







MI A SZERELEM


Egy érzés, mely az egekbe emel,
valami, ami szívedre felel.
Csillog a szemed, a nap rád nevet,
tudod, hogy valaki nagyon szeret.

Ha csak rágondolsz, szíved dörömböl,
nem elég a mézédes örömből.
Dalolsz, pörögsz, forogsz és repdesel,
érzed, a világ veled ünnepel.

Látjátok, milyen szép is az élet,
eső, szél sem zavarja békédet.
Ugyan kit érdekel, hogy épp esik,
hisz Ő, hamarosan megérkezik.

A szerelem, egy különös kincs,
amit örökké keresel, ha nincs.
Őrizd és vigyázd, ha megadatott,
szeresd, ez legyen a feladatod.

Mert ez a kincs lepkeszárnyon jár,
könnyen elröpül, mint a madár.
Te tudod csak a titkot egyedül,
hogy a dal, mindig szóljon legbelül.







MIKOR A NAPFÉNY ÖLELT...


Simogató napfény ölelt, nyár volt,
a hínáros parton üldögéltem.
S a távolban lenge szél táncolt,
csitult, megült egy korhadt csónakon.

Megpihent, bukdácsolt a tó vízén,
halkan sustorogva életre kelt,
közelben zöldellő nádas ölén.
Szemmel kísértem, csodás játékát.

Nyugalmas béke honolt a tájon,
a tó közepén, azúrkék égbolt
tükröződött, hófehér párnákon.
A bárányfelhők némán ballagtak.

Kedves énekszó gördült a csendbe,
lágyan, "Bóbita, bóbita táncol"...
Dallam szárnyán távozott sietve,
a porcelánszínű fellegekbe.

Egy autós csikorogva fékezett,
sikoltva megpördült a kavicson.
A varázsos pillanatom elveszett.
A lidérc, betörte csöndem falát.

Elrabolta a meghitt perceket,
de lelkembe zártam az emléket.
Mikor napfény ölelt és szeretett,
a diadal, csak az enyém lehetett.







MINT A VÉGTELEN A FÖLDET...


Ruhát váltott az ősz,
narancsos kiskabátot
vett, a kapuban
mosolyt villantott.
Megrészegített,
mint a fény,
boldogság ölelt.

Azóta táncolnék,
törném, harapnám
az élet
kemencés kenyerét...
ízét, csak nyelném
nyelném,
míg gyökeret ereszt...
vérem forrni kezd.

Te narancsos ősz,
lángoló erő,
karodban elégek!







MIT SZERETNÉK...


Szabadon szárnyalni
űzni a felhőket,
ölelni magamhoz,
a mindenséget.
Táncolni esőben
versenyt futni a széllel,
csak azzal törődni
mit belülről érzek.

Fittyet hányni arra,
mit mondanak mások,
hisz nem rajtuk múlik
az én boldogságom.
Szenvedélyes szerelemben
élni életfogytig,
s látni, hogy a világ
minden szépségével
lábam elé omlik.

Harmatos hajnalban
a nappal nevetni
szemed sarkában







MÚLT ÉS JELEN


Torokszorító pillanat,
születésemkor ajkam
néma maradt, farral
igyekeztem a világra,
orvosok küzdöttek, nem hiába.
Szegény évek voltak,
ruha és étel alig,
de szeretet kabátba
gomboltak nyakig.
Becsületre, munkára neveltek
kevés miatt sose keseregtek.
Majd, Ámor nyila
sebezte szívemet,
a felnőtté válás edzette
tűrőképességemet.
Öröm és bánat egymásnak
adta a kilincset, félve nyitottam
ajtót, vajon melyik látogatott meg?
Megtanultam: Magadban keresd
a megoldás kulcsát,
így találod meg a boldogság útját!
Most már észreveszem,
ha döglött lóra ülök,
átnyergelek és máris
megkönnyebbülök.
Felismerem kicsiben a szépet,
és értékelem-e földi létet.
Nem tudom mennyit
szánt nekem az élet,
ezért, élvezem minden
percét, amíg élek!

Bölcselet: Magadban keresd a megoldás kulcsát
így találod meg a boldogság útját!

Sírfelirat: Az életem egy pillanat volt csupán
boldogan zártam a kaput magam után.







NEKEM TÁNCOL...


Puha bársony hintóján
érkezik az este,
selymes köntösét,
a kertre terítette.
Lágyan ringatja csípőjét
csak nekem táncol,
szerelmes évődésével
magához láncol.
Fekete haja lebbenve
kíséri, csípőjének
mozgását idézi.

Majd belecsókol,
a hajladozó fákba
és ingéből kibújik
huncutul tekint a szobámba.
Csillagok báját
hívja kísérő társnak,
vágyálmát kergeti
a vén holdsugárnak.
Szégyenlős percek
vajúdnak, szerelmes
órákká bódulnak.

A hajnal vállára
dobta a gátlását,
megteremtve véle,
a holnap ragyogását.
Derengő bíborral
osonva távozott,
fülembe súgta, szeress,
az idő korlátozott.
Ha kell, táncolj
minden este, ne félj
Ő a szívedet kereste.







NYÁRI EMLÉK


Egy hét a tengernél, sok csodás emlék.
Vajon melyik legyen mit kiemelnék?
Álltam és vártam, izgalommal lestem
a nap lebukó sugarát kerestem.
Tarajos hullámok elcsendesedtek,
az emberek sötét árnyakká lettek.
Az égbolt már bíborpirosra váltott,
a napsugár utolsó táncot járt ott.
Majd nyugovóra tért a hegy ölében,
és megjött az est sötét öltönyében.
Puha sötétség ölelte a tengert,
béke, nyugalom lepte meg az embert.
Szívesen idézem e mesés estét,
elhoztam magammal a naplementét.







Ó TE SZESZÉLYES...


Ó te szeszélyes április,
ki bolondítja a tavaszt,
hozol csodás virágözönt,
később jéggel borítod azt.

Dühödten rázod a fákat,
vadul dörömbölsz ablakon,
kuporognak a madarak,
miért tombolsz ilyen vakon?

Ó te szeszélyes április,
látom, megbántad tettedet,
jó kezeddel simítod már,
az elkövetett bűnödet.

Mosolyt rejtesz virágokba,
a csilingelő réteken,
ember aki arra sétál,
derűs kedéllyel megpihen.

Gyümölcsöket raksz a fákra,
májusnak stafétát adod,
színezze be ruhájukat,
Úgy köszöntsék a holnapot!







ŐSZI REJTELEM


Változó évszakok,
körforgás, hol vagyok,
most sápadt ősz integet.

A nyártól búcsúzik,
dérgyöngyökön csúszik,
lopva könnyet ejteget.

Mondják, hogy elmúlás,
vagy csak megújulás,
rád bízom mit rejteget.







ŐSZ KARJA...


Fakul a kertnek nyári ruhája
kicsit szűkös lett, összement talán,
rozsdállik az ékes rózsafája,
hullik levele élet alkonyán.
Ősz karja ringatja a nyarat.

Sárga levél váltja a pirosat,
meleg színek bújnak az avarba,
gyöngyöt szülve sírják bánatukat,
álmukat majd a tél sem zavarja.
Ősz karja ringatja a nyarat.

Hűvös hajnal ringatja a reggelt,
napsugár még melengeti kezét,
de homlokára csókot, ősz lehelt,
szomorúan veszi üzenetét.
Ősz karja ringatja a nyarat.







...RÁM DOBOTT INGEM


Fogak közt szűrt szitok.
Vádol a szó.
Kemény köpet
karcolja arcomat.
Izzó lávaként
csorognak a szavak.
Égetnek, sértenek,
mint kőzápor
sodornának földre...
megsemmisítve.

Számban válasz íze érik
... nem veszem fel,
rám dobott inged!
Hagyom csúszni,
'míg földet ér,
úgy nem fojt
a tehetetlenség szava...
a gyűlölet nyála sem csordul
... áradata porba hull;
fullánkja
erőt vesztve
tűnik el az enyészetbe.







SELYMES LÉPTEKKEL...


Álmatlan éjen
selymes léptekkel
suhan a csend,
falán egy rég hallott
dallam hatol át,
emlékszem...
csillagporos éjszaka volt,
kettőnket a hold átkarolt!
Kacagó szerelem
cikázva gyújtott tüzet,
küzdöttünk...
Száműztük a tiltakozást,
ajkunk egymásra talált!
Leomlottak a falak,
egész éjszaka karomban
tartottalak!







SZERETLEK ÉLET
Imajo


Szeretlek élet
bárányfelhőt az égen
virágot réten
és csillogó pókhálót
hajnali szélben
napsugarat harmaton
az esőcseppet
mely gyöngyszem az ablakon







A TAVASZ MOSOLYA


Sétálni indulok,
hosszabbak a nappalok,
talpam alatt avar,
erdőszélén baktatok.

Szippantok mélyeket
a csípős levegőből,
életre kel testem,
az ébredő erdőtől.

Szétnézek, még álmos
pilláit dörzsölgeti,
az avarban tavasz
hírnökét rejtegeti.

Nyújtózkodva ébred
a hétalvó természet,
földanyánk méhében
már mocorog az élet.

Itt-ott még hófoltok
csusszannak lopakodva,
a hóvirág már fejét
nyújtja óvakodva.

Testemben, lelkemben
már a tavasz mosolyog,
szívemben új reményekkel,
most hazaindulok.







TE ÉS ÉN


Ablakon kacsintott a csillagos este,
amikor a kezed, kezemet kereste.
Ajkad íze nektár vagy cseresznye talán,
szemed villanása huncut az éjszakán.

Vágyunk szűkölése már szántja ereink,
a szemünk tükrében a hívójeleink.
Tüzes lávaként fut az érzelem sugár,
kéj hintóján repül velünk a kék madár.

Hömpölygő nyugalom terül a szobában
mi boldogan bújunk meg egymás karjában.
Együtt lebegünk az álmaink tengerén,
összetartozunk már örökre Te meg Én.







TÉLI ÜZENET


Lombasszony vállán
ezüstben csillogó
dér didereg...
Sejtelmes fény
ködfátylat oszlat,
mint lidérc,
úgy imbolyog.
Titokzatos üzenet,
őszből a télbe vezet.







TÖBBET NEM...


Emelt fejjel, sértődve távozok,
többet nem, többet soha érzéssel.
Nem hiszed, hogy Te vagy az egyetlen,
radarom téged már nem érzékel.

Na végre, szabadon bilincs nélkül,
arcomra megnyugvást rajzolhatok.
De gyűrött szomorú tegnapokat,
többé simára nem vasalhatom.

Várom az érzést, mi felszabadít,
nem jön, csak hónapokat kergetek.
Hiánytól gubbasztanak a napok,
fénytelen gondolatba dermedek.

Magányom szűkölve sóhajtozik,
és gombóccá gömbölyödve szenved.
Szívembe a jég festett virágot,
ébredek, boldogabb voltam veled.







VÁGYAKOZÁS


Hiányod éget,
létezel, vagy még sem,
párnámon kunyerál a nincs
ha itt lennél...
Válladba varrnám
sóhajom szálát,
hajadba szőném
beszédes csendünk.
Messzire űznénk,
ezerszínű Világ zaját,
leráznánk a múltnak
minden bilincsét.
Talán...
eltűnne a szakadék.









  
 
0 komment , kategória:  Z. Konkoly Juci  
Az EU eljárást indíthat Magyarország ellen
  2017-05-18 20:45:27, csütörtök
 
 




Az EU ELJÁRÁST INDÍTHAT MAGYARORSZÁG ELLEN


Az Európai Parlament szerint súlyosan romlott a demokrácia és jogállamiság állapota Magyarországon, és azt kérik, hogy az Európai Unió indítsa el a ,,hetes cikk" néven elhíresült vizsgálatot.

A javaslatot a szocialisták, a liberálisok, a zöldek és az egyesült baloldal nyújtotta be, melyet az Európai Parlament 393 szavazattal 221 ellenében 64 tartózkodás mellett fogadta el.

A határozat felszólítja a magyar kormányt, hogy

Vonja vissza a menekültek tranzitzónába zárását előíró törvényt.
Vonja vissza a lex CEU-t.
Vonja vissza a civil szervezetek elleni törvényjavaslatot.


Ez még csak egy kérés


A határozat után a parlament igazságügyi bizottságának elő kell készítenie egy szavazást arról, elinduljon-e a magyar kormány szavazati jogának felfüggesztését indítványozó eljárás. Ilyen súlyos büntetést még soha, egyetlen tagállam ellen sem érvényesítettek. Ha ez az eljárás végigmegy, akkor a magyar kormány elvesztené a szavazati jogát az Európai Tanácsban.

Még csak az eljárás előkészítésének elindításáról van szó, a végső döntéshez (több körös konzultációk után) a tagállamok kormányainak minősített többségére is szükség lenne.

A kormánypártok szerint felháborító az EP határozata Magyarországról és kicsi az esélye, hogy életbe lépjen az uniós szerződés hetedik cikkelye Magyarországgal szemben és felfüggesztenék Magyarország szavazati jogát.

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a mostani szavazás gyakorlatilag egy Tavares-jelentés helyett egy Soros-jelentésről szólt, Soros György hálózatának egy újabb támadását láthatjuk Magyarországgal szemben. A Soros-jelentés felháborító, és az EP Magyarországra akarja erőltetni az illegális bevándorlást. Szijjártó szerint mindegy, milyen jelentéseket fogadtatnak el az EP-vel, a magyar kormány csak Magyarország és a magyar emberek biztonságát tartja szem előtt.

Az EP-határozata baloldali politikai provokáció!!!!


De mi is az a hetes cikk???

Link


Az uniós szerződés 2. cikkelye tartalmazza azokat az alapértékeket, melyeket az unióban közösnek neveznek: a szabadság, az egyenlőség, az alapvető emberi jogok, a jogállamiság, a demokrácia, a kisebbségi jogok. Ezek közül melyiket nem tartja be Magyarország? Pont az EU az, aki ebben a cikkben foglalt "egyenlőség" elvét messzemenően nem tartja be a később belépő tagokkal és főleg a Kelet-európai országokkal szemben!

Vagy talán ők a tényleges EU értékeket kérik számon: homoszexualitás, kisebbségi deviancia, mint kizárólagos hatalmi tényező, a hazudozás korlátlansága és következmény nélkülisége. Harácsolás bármi áron, gyarmattartás korlátlansága stb. ???


Megszavazz/T/ák a szocialisták a Magyarország elleni 7. cikkes javaslatot az EP-ben

Link

Link


Ő az Európai Néppárt árulója, Soros csicskája

Link


Szijjártó visszaszólt a magyarokat sértegető Bill Clintonnak

Link


A lengyelek szerint súlyosabb következményei lennének a migránskvóták elfogadásának, mint a brüsszeli büntetésnek

Link


Lengyel EP-alelnök: nem a jogállamiságról szól a Magyarország elleni támadás

Link


Inkább az uniós szankciókat választja Lengyelország, mint a migránsok betelepítését

Link


Nógrádi: "Készülni kell! Európa minden eddiginél nagyobb veszélyben van! Könyörtelenséget tervez az Iszlám Állam!"

Link


Magyarországi célpontokat nevezett meg az Iszlám Állam!

Link


Kicsoda Soros György? /nekünk-seggfejeknek-de a mi pénzünkön?!/

Link


Izrael sem kér Soros Györgyből

Link


Minden magyar embert arcul csaptak
/Így kellene viselkednie a mai magyar ellenzék többi pártjának és tagjainak!/

Link


Magyarország mellett két másik ország ellen is eljárást indít az EU a kvóták miatt. Az egyik óriási meglepetés

Link


Nicolas Sarkozy: Magyarországon demokrácia van
/Védelmébe vette a volt francia államfő Magyarországot, mivel szerinte a francia elit indokolatlanul meg akar mindenkit leckéztetni. /

Link


Meglepő fordulat! Mégsem lesz eljárás Magyarország ellen Brüsszelbe

Link


Itt a nagy hazugság! Nulla az esélye a Magyarország elleni 7. cikkelynek! Nem vállalnák a következményét!
/... Egyébként nemhogy van élet az EU-n kívül, hanem lassan csak ott van már élet./

Link


A brüsszeli vezetésnek mennie kell - térképen mutatjuk az únios polgárok véleményét róluk

Link


Németország Orbánt élteti! Merkel forrong a dühtől, mindenkit megdöbbentő kijelentést tett!

Link


Soros paródia

Link










  
 
0 komment , kategória:  Tragédiák - katasztrófák  
110 éve született DSIDA JENŐ
  2017-05-17 22:00:34, szerda
 
 







110 ÉVE SZÜLETETT DSIDA JENŐ (Szatmárnémeti, 1907. május 17. - Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő


110 éve született Dsida Jenő költő, újságíró, aki egyike volt a korszak legkifinomultabb, leghajlékonyabb verstechnikával bíró lírikusainak.

Dsida Jenő 1907. május 17-én született Szatmárnémetiben Binder Jenő Emil (Dsida Jenő 1923-ig viselte a Binder nevet) néven. Gyermekkorában átélte az első világháborút, majd a román megszállást. Budapesten, Beregszászon és Szatmárnémetiben végezte tanulmányait. Benedek Elek indította el költői pályáján. Tizenhat éves korától húszéves koráig, a Cimbora című folyóiratban jelentek meg a versei és a műfordításai. Szülei akaratát követve a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, de tanulmányait nem fejezte be. 1936-ban jegyezte el nagy szerelmét Imbery Melindát, 1937-ben összeházasodtak. Nemcsak versei, hanem levelezésük is méltó emléke kapcsolatuknak. Dsida Jenő szívbetegségben szenvedett. 1938-ban meghűlt, hónapokig feküdt a kolozsvári kórházban, de nem sikerült megmenteni. 1938. június 7-én csendben meghalt. A Házsongárdi temetőben temették el, a szertartást Márton Áron kanonok-plébános végezte.

Dsida Jenő korai líráját a századvégi és nyugatos költészet hatása jellemzi. Verseinek többsége vidám, bravúros rím- és ritmusjátékkal, melankolikus életérzéssel, a szépség és a jóság hirdetésének jegyében íródott. Ő maga így vall erről: "Hiszek a hitben, a bátorságban, az élet minden körülmények között megmaradó szépségében. Hiszek a mindenható mosolygásban".

A háború, a trianoni diktátum következménye és fiatalkori szívbetegsége rányomta bélyegét a költő életművére. A részvét, a szenvedőkkel való együttérzés költője volt, aki szeretettel fordult mindenki felé. Visszatérő témái a hazaszeretet, a mély katolikus vallásosság, a szerelem és a halálfélelem.

Dsida Jenő egyik leghíresebb verse, a Psalmus Hungaricus, amit a marosvécsi írótalálkozó résztvevőinek olvasott fel 1936 nyarán. ,,Mikor befejezte, könny volt mindenki szemében. Ekkor felállt Kós Károly, barázdás arcán hullottak a könnyek, odament Dsida Jenőhöz, megölelte és azt mondta neki: 'Te taknyos, hogy mersz ilyen szépet írni!' " A költeményt évekig szamizdatban, gépírással terjesztették.

Már halála után, 1940-ben látott napvilágot a Psalmus Hungaricus, melyben a közösséghez való hűség és a történelem előtti felelősség erkölcsét állítja mércéül az olvasónak. Hitet tesz a szétszórt magyarság és az anyanyelvi kultúra mellett, nemzeti egységre szólítva a történelem végzetes erőivel szemben. A halál előtti lelkiállapotról kevesen írtak olyan plasztikus részletességgel, mindent megfigyelő aprólékossággal, mint ő.

"Fejcsóválással, figyelmeztetéssel mit sem törődve élvezte a feketekávét és az éjszakát. Talán érezte, hogy neki gyorsan kell élnie, gyorsabban, mint másoknak."
- írta róla Szemlér Ferenc.

"Éveinek száma szerint a fiatal nemzedék tagja volt, de költeményeiben mint hűséges és kitűnő tanítvány sorakozott a Babits-Kosztolányi-vonal mögé. A szép és gazdag rím, a játékos hullámzású anapesztusos ritmus, a választékosan ügyes kifejezés, a könnyeden legyőzött önként vállalt nehézség költője volt. Tökéletes mestere a verselésnek, olyan kitűnő technikus, mint amilyen kevés akad ideát. De éppoly kevéssé volt hideg virtuóz, mint mesterei."
(Szerb Antal: Dsida Jenő)


Szakadt lelket foltozni, foltozni!
Tört szíveket drótozni, drótozni!
(Dsida Jenő: Menni kellene házról házra)







PSALMUS HUNGARICUS (Magyar Zsoltár) Részlet


I.

Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!
Mily ólom ömlött álmodó fülembe,
hogy nem hatolt belé
a vad hullámverés morzsoló harsogása,
a morzsolódó kis sziget keserű mormogása.
Jaj, mindenből csak vád fakad:
miért kimélted az erőt,
miért kimélted válladat,
miért nem vertél sziklatöltést,
erős, nagy védőgátakat?
Elhagytam koldus, tékozló apámat
s aranyat ástam, én gonosz fiú!
Mily szent vagy te, koldusság
s te sárarany, te szépség, mily hiú!
Koldusapám, visszafogadsz-e,
bedőlt viskódban helyet adsz-e,
ha most lábadhoz borulok
s eléd öntöm minden dalom
s férges rongyaid csókkal illetem
s üszkös sebeid tisztára nyalom?
Nagy, éjsötét átkot mondok magamra,
verset, mely nem zenél,
csak felhörög,
eget-nyitó, poklot-nyitó
átkot, hogy zúgjon, mint a szél,
bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó
zsoltáros jajgatása
Babylon vízeinél:

Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

II.
Ó, én tudom, hogy mi a nagyszerű,
a minden embert megsímogató
tág mozdulat,
az élet s halál titkát kutató,
bölcsen nemes, szép görög hangulat.
A hűssel bíztató, közös és tiszta tó,
a szabadság, mely minden tengerekben
síkongva úszik, ujjong és mulat!
Kezem gyümölcsöt
minden fáról szedett.
Nyolc nemzet nyelvén szóltam életemben
és minden fajták lelke fürdetett.

S most mégis, mégis áruló vagyok,
a minden-eszme sajgó árulója,
most mégis bősz barlanglakó vagyok,
vonító vad, ki vackát félti, ója,
vadállat, tíz köröm
és csattogó agyar
s ki eddig mondtam: ember! ,
most azt mondom: magyar!
És háromszor kiáltom
és holtomig kiáltom:
magyar, magyar, magyar!
A nagy gyümölcsös fájáról szakadt
almából minden nép fia ehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Dalolhat bárki édes szavakat
és búghat lágyan, mint a lehelet
s bizvást nyugodhatik, hol várja pad,
s ha kedve támad, bárhová mehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Bűn a mosolygó pillanat, mit lelkem
elhenyél,
szívszakadásig így kell énekelnem
Babylon vízeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

III.
Firenze képei, holland virágok,
zöld tengerek halk, álmos loccsanása,
ájultató gyönyörüségek,
Páris tüze, Velence csillogása,
még lelkemet is lehunyom,
bezárom, hogy ne lássa.
Ha atomokra bomlik is
miattuk minden sejtem,
ha arcom kékre torzul is,
mind, mind, mind elfelejtem!
Hajam csapzottra borzolom,
mint gubancos csepűt és szürke kócot
és gőggel viselem
fajtám egyenruháját:
a foltozott darócot.
Mert annak fia vagyok én,
ki a küszöbre téve,
a külső sötétségre vettetett,
kit vernek ezer éve,
kit nem fogad magába soha a béke réve!
Bolyongásom pusztáin,
a végtelen nagy éjen
csak az ő szíve fénylik,
ő a rögeszmém, végső szenvedélyem,
ráfonódom, rajta kuszom
fölfelé, mint szőlőkarón a kacs.
Mogorva lettem,
kemény, sötét és szótlan és makacs.
Vér csurgott rám és nem tudom lemosni.
Jajt hallottam és nem tudom feledni.
A holtakat nem tudom eltemetni.
Egy eszelős dal lett az utitársam,
rekedt dal, nem zenél,
csak hörög, mint a szél,
zúg, mint vihartól ráncigált fák
Babylon vízeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

IV.
Mit nékem most a Dante terzinái
s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant,
mikor tetszhalott véreimre
hull már a föld és dübörög a hant,
mikor e bús kor harsonája
falakat dönt és lelket ingat,
mikor felejtett, ősi szóra
kell megtanítni fiainkat,
mikor rémít a falvak csendje
s elönt a semmi árja minket
és szülni kell és nemzeni
s magunk képére kalapálni
vánnyadt gyermekeinket!
Mit bánom én a történelmet
s hogy egykoron mi volt!
Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő,
mikor anyád sikolt?!
Európa, én nagy mesterem,
lámcsak mivé lett fogadott fiad!

Mily korcsbeszédű, hitvány,
elvetemült és tagadó tanítvány.
Addig paskolta áztatott kötél,
míg megszökött és elriadt.
Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!
Vallom, hogy minden fegyver jogtalan,
a szelid Isten könnyezett s úgy tanította ezt,
ám annak a kezében, kit fegyver szorongat,
a fegyver megdicsőül és ragyogni kezd.
Ezért nem is hányódom már magamban,
vallom, hogy igazam nincs
és mégis igazam van
és mától fogva énnekem
örökre ez az énekem:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

V.
Idegen-vérű és beszédű
kenyeres jópajtásaim,
kikkel együtt bolyongtam az emberség
ligetét,
kiket szerettem,
s kik szerettétek lágy szivem
nyitott és éneklő sebét,
nekem is fáj, higyjétek el,
hogy zord a szóm és homlokom setét.
Nekem is fáj, hogy búcsuzom,
mert immár más utakra kelle mennem,
de így zeng most a trónjavesztett
magyar Isten parancsa bennem
s én nem tagadhatom meg Őt,
mikor beteg és reszkető és nincs többé
hatalma,
mikor palástja cafatos és fekvőhelye szalma.
Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret
s csak ő, kivel a kenyeret megosztom.
Sok tévelygés és sok kanyar
után jutottam el ide:
ha bűnös is, magyar
s ha tolvaj is, magyar
s ha gyilkos is, magyar,
itt nincsen alku, nincsen semmi - de.
Gyűlöletes, ki ünneplő ruháját
s virágos lelkét fitogtatva henceg,
mi elesettek, páriák vagyunk,
testvérek a nyomorban és a bűnben,
sápadtak, torzak, bélyeges fegyencek.
Zúgjon fel hát a magyar zsoltár,
dúljon a boldog éji álmokon,
seperjen át a fekete,
tarajos és hideg hullámokon
vérkönnyet csepegő fáklyák fényeinél,
Babylon vízeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

VI.
Száraz nyelvem kisebzett,
égő fejem zavart.
Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,
hogy felkutassak mindenegy magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szőlőhegyek közt,
üljetek mellém.
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párisban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!
Ti eztán születők s ti porlócsontu ősök,
ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök,
üljetek mellém!
Ülj ide, gyülj ide, népem
s hallgasd, amint énekelek,
amint a hárfa húrjait,
feszült idegem húrjait
jajgatva tépem,
ó, népem, árva népem!
s dalolj velem,
mint akit füstös lángokra szítottak

vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok,
dalolj velem hörögve
és zúgva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!
Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön
zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves
szele
s Európa fogja be fülét
s nyögjön a borzalomtól
és őrüljön bele! :
Mérges kígyó legyen eledelünk,
ha téged elfeledünk,
ó, Jeruzsálem!
Nyelvünkön izzó vasszeget
verjenek át,
mikor nem téged emleget,
ó, Jeruzsálem!
Rothadjon el lábunk-kezünk,
mikoron hozzád hűtlenek leszünk,
ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem!!


Dsida Jenő - Psalmus Hungaricus /Csurka László/

Link












  
 
0 komment , kategória:  Dsida Jenő   
Parasztorvos verse az 50-es évekből
  2017-05-16 11:30:30, kedd
 
 







Bakos Ferenc: PARASZTORVOS VERSE AZ 50-ES ÉVEKBŐL
(A népi gyógyászoknak kívülről meg kell tanulni )


Mottó:

,,HADD TERJEDJEN A JÓ, - VETNI KELL, BÁRKI IS ARAT."


Világéletemben segíteni volt vágyam,
Beteget nem látni sem ülve, sem ágyban,
Nem jó a szegénység s mégis annyi kába,
Kevés garasát is vivé patikába.
Bojtorján, útifű, cirok, csalán, forgó.
Olyikra ha nem is, más betegségre jó.
Mennyi nyavalyája akad az embernek,
Gyógyszert az orvosok arra ritkán lelnek.
Elviszik párnádat, földed, marhád, házad,
S ha szemére veted, bizony még ő lázad.
Azt mondja: nem isten, mit sem tud már tenni,
Ezt persze csak akkor, ha nincsen már mit venni.
Bármily koldus legyél, kiszívja a véred,
Nyögsz még egy darabig, hullaház a véged.
Bocskoros gulyások, juhászok, vén nénik,
Ezer baj gyógyszerét tarisznyával mérik.

1. Epéd hogyha beteg, egyél bőven retket,
Sót ám ne tégy rája, attól kínok lesznek.
Szálkán kórház is van, kérj ott epekövet,
Reszelj retket és azt e reszelékbe lökjed.
Meglátod, azt reggel, sohasem találod,
Föloldó hatását szájtátva csodálod.

2. Ugyan e baj ellen ott van a bojtorján,
Theaként iszogasd, pisiled momentán.

3. Vészes vérszegénység, idegbaj forrása,
Tízezer közül sincs kettő gyógyulása.
Rendelnek sok arzént, ferrumot és másat,
Csak csalángyökér az, amit ki nem ásnak.
Theaként használják, piros borban főzve,
Négy ujjod közt mit fogsz egy literre töve.
Ha ágyban feküdtél, bizton felkelsz tőle,
Öt-hat hétig használd, megmondom előre.

4. Ó, hányan szenvednek savtúltengésben,
Küszködnek, vinnyognak, mint kutya a présben.
Gumicsövet nyelnek, kapnak pezsgőt bőven,
A krumpli gyógyítja, sülve a sütőben.
Használd szivacs gyanánt, beled tiszta tőle,
"Krumplipüre" nem jó, vízben van az főzve.
Amit magyarázok, jól eszedbe vegyed,
Mert a savtól sebes a gyomrod és a beled.
Gyomrodat felmarja, fekély lesz a neve,
Nem emészthet attól senkinek a bele.
Beleknek bolyhait vakolattal vonja,
Ehetsz bár táplálót, ki lesz veled tolva.
Annyira elgyengülsz, lesüllyed a gyomrod,
Napról napra gyengülsz, koporsó a gondod.

5. Ha sebek martak fel, fekélyes lett gyomrod,
Sültkrumplin olajjal lehet csak gyógyulnod.
Hentes kézre kerülsz, ha elhanyagolod,
Öt-hat sült krumpliból, ha a bélt kinyomod.
Ennyit fogyasztván, a többit olajozd.
Sebed a sült krumpli mentesíti savtól,
Szigetelő fedőt kap az az olajtól.
Bajod így ápolva, meggyógyul majd sebed,
Ez sivár életben még örömed lehet.

6. Biz az élet sokszor úgy jár, mint a kártya,
Megesik, hogy meghűl olykor a mellhártya.
Kaphatod szárazon, esetleg vizesen,
Szaladsz az orvoshoz, csapolni vitessen.
Cirokseprő magját kifőzni teának,
Egészséget szerez hamar az magának.
Tetős evőkanál kerül egy literre,
Kaphatsz cirokmagot pénzért vagy hitelre.
Ne öntsd ki az ágyát, csináld nyakra-főre,
Egy főzéssel a mag nincsen még kifőzve.
Vért is kapsz biz ettől, meg is hízol tőle,
Öt-hat hét alatt már piros arcod bőre.
Idd reggel mint teát, egész nap mint vizet,
Ha ezt mind betartod, élted soká viszed.

7. Betyár ez az élet, sokszor idegre megy,
Ó, mennyi embernek épp a gyomrára megy.
Egyszerű tünete : rebeg gyomra szája,
Hinnéd, hogy egy lepke húzódott alája.
Mindenre dühödt vagy, szemed mint a vadnak,
Szikráznak, ha nézel, gubóid dagadnak.
Félni lehet tőled, bármi szelíd voltál,
Azt is marod most már, kinek udvaroltál.
Pokol ez az élet, családodé sem más,
Testvér, az élet cseppet sem pompás.
Szaladsz tudósokhoz, vizsgálgatnak egyre,
Próbareggeliznek, kérdnek tőről hegyre.
Egy sem leli bajod, dúlnak a tünetek,
Fizethetsz százasból akár egy türetet.
Bajod egyre mélyül, Kalló felé sietsz,
Már előbb megírtam, gyomoridegbaj ez.
Főzess csak puliszkát, szárazon, tengeriből,
Vondd ki gyakran magad szokott környezetedből.
Környezetváltozás csillapítja dühöd,
A puliszka gyógyít, ha este-reggel gyűröd.
Sok az arzén benne, szaporítja véred,
Hízni fogsz hetenként, jó ha magad méred.

8. Életed ha megnyúlt tisztes öreg korban,
Bár fiatalon is bekerülsz a sorba.
Gyakran szédül fejed, bizonytalan lépted,
Panaszolja ajkad : "oly gyakran szédülök,
Ingadozó léptem, jó, ha székre ülök.
" Sűrű lett a véred, gyönge a folyása,
Egyensúly idegnek nincsen locsolása.
Kenetlen szekérnek nyikorog kerekje,
Száraz az agyad is, így jutsz szédületre,
Öreg ereidben vérkavicsok lesznek,
Itt az orvossága, attól széjjel esnek.
Egyél körtét, aszaltat vagy nyerset,
Biztos egyensúlyod hamar visszanyerted,
Hegyek szelíd alján termett elég "dicske"
Aszalva megkapod, forrázd kicsi vízben.
Vagy vagdald apróra, ha nem lenne fogad,
Ne búsulj öregem, csak szómat megfogadd.
Nem számít, hogy ősz vagy, csak fekszel az ágyon
Vidám ifjon mégy még ezen a nyáron.
Szerencsés lennél ám, ha téli körtéd lenne,
Mert így betegséged a pokolba menne.
Bár mindent ő szedne nem néznek az égre,
Receptet ír a doktor, tégelyből vagy hármat, T
alálgatva szépen, hátha ez használhat.
Ha ez nem használna, van még recept bőven,
Ha meghalt, van paraszt, szed az a jövőben.

9. Nincs szív a mellkasban, más van a böndőben,
Levél végeztével ötlött az eszembe,
Hány szegény embernek fájdalmas élete,
Sosem volt zarándok, nem vágyott Rómába,
Eltorzul a képe, szenved reumában.
Küldik az orvosok Pöstyén, Szoboszlóra,
Bár tarisznyájában nincsen aranyóra.
Aki okos fickó, agyalágya benő,
Tudja, hogy gyógyszer bármifajta fenyő...
Kínok ellen adok jó tanácsot,
Faragj a fenyőből sok apró forgácsot.
Most járt erre Jézus fenyőfa ünnepén,
Találsz fenyőt bőven udvarok szemetjén.
Főzd azt levelestől, szikánccsal keverve,
Fürödj a levében, bajod le van verve.
Főzetét ki ne öntsd, adj hozzá forgácsot,
Új főzetet bővítsd, eljárod a Dájcsot.
Ám tíz percen túl már vízzel mosd arcod,
Oly erős, e főzet szüli ájulásod.
Ha fán mankón jártál, eldobod azt tőle,
Ne félj, nincs reumád, szabadultál tőle,

10. Új szer jut eszembe, gyulladás a neve.
Nyelés kínos tőle, mandulád van tele,
Fulladás környékez, hangod csak suttogás,
Forró bugát forrázz, csitul a gyulladás.
Nyomd ki azt egy fedőn, szabj szennyes kendőre,
Forrón váltogatva torkodra jön tőle.
Ha kezdetén teszed, egy nap szabadultál,
Ha dagadtan teszed, ne félj, meg nem fojt ám.
Egy kettő kifakad, áldod istenedet,
Hogy hyperol helyett bugát juttat neked.
Kitűnő hatású idült állapotban,
Forró céklalével mint állód gurgulgatva.

11. Szörnyű betegség még s örök az Isiász.
Ellene, testvér, tudod mit csinálsz ?
Savanyú káposztát melegíts magadra,
Huszonnégy órán át feküdj jól dunsztolva.
Elhagyod az ágyat, nem szenvedsz a sírig,
Áldod Istent, s kapod ami éppen illik.







Parasztorvos verse az 50-es évekből. előadó-Répa Ati

Link


Slideplayer

Link
















  
 
0 komment , kategória:  Egészségünk érdekében...  
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
  2017-05-15 22:24:51, hétfő
 
 








Bakay Kornél: MAGYARNAK LENNI: BÜSZKE GYÖNYÖRŰSÉG!

Tanulmányok és előadások - on line


Link







Sajó Sándor: MAGYARNAK LENNI


Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Magasba vágyva, tengni egyre - lent;
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj;
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami:
Sokszázados bú, melyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani.
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-fölsirdogálnak,
S szálaiból a fájó képzeletnek
Fekete fényű fátylat szövögetnek
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre.
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodva rólad: büszke messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!...
Csalódni mindig, soha célt nem érve,
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldusrongyait.
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...

Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, véges végtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek,
De döntő harcra nem elég erősnek;
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába:
Hogy, amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés.
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a szirtfalat,
Mely végzetünknek kövült átkául,
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag.
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:

Egymást vádolni, egymást marcangolni!
- Majd fojtott kedvünk, hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Nagy bánatoknak hangos lagziján
Nagyot rikolt ni: hajrá! húzd, cigány -
Háborgó vérrel kesergőn vigadni,
Hogy minekünk hajh! Nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő,
Megsebzett sasként sírva nyögdelő,
Mért nem repülhet fönn a tiszta légben,
Munkás szabadság édes gyönyörében,-
Hogy mért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!...
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg vérünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal,-
S mikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat.
-Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...

De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a kárpátok alatt.
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!...

1919.


Sajó Sándor: Magyarnak lenni (Tomanek Nándor)

Link


Sajó Sándor-Magyarnak lenni (Maksa Balázs)

Link











  
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Próza  
Zágorec-Csuka Judit
  2017-05-13 20:30:15, szombat
 
 







ZÁGOREC-CSUKA JUDIT


Zágorec-Csuka Judit (Göntérháza, 1967- ), szlovéniai muravidéki magyar író-költő, irodalomtörténész. Sok műfajban alkotó költő-író; a vers mellett prózával, tanulmányokkal és esszékkel is jelen van a muravidéki és az egyetemes magyar irodalomban.

"Versek mindenütt teremnek, és ennek örülni kell, minthogy egy ember vagy egy emberi közösség nemcsak azáltal teremti meg otthonát, hogy házat épít, megműveli a földet, műhelyeket és iskolákat alapít, hanem azzal is, hogy verset ír róla: versekben veszi birtokába az életnek és a világnak azt a darabját, amelyen otthont kell teremtenie. Talán ez a szellemi költemény is ösztönzi a kisebbségi sorsban élő fiatal magyar költőket arra, hogy számot vessenek mindazzal, amit szülőföldjük ad számukra, ami ezen a szülőföldön otthonos érték és hagyomány."
(Pomogáts Béla, irodalomtörténész)


Zágorec-Csuka Judit: KIŰZVE AZ ÉDENBŐL

Link


Zágorec-Csuka Judit: VIHARVERTEN

Link


Zágorec Csuka Judit "A családom anyanyelve a muravidéki magyarok tükrében"

Link







AZ ANGYALOK TRÓNJÁNÁL
férjemnek


A fényoszlopok alagútjain
tikkasztó sivatagok és zöld
mezők árnyékában csupán
a szerelem tanított meg arra,
hogy még önmagammal
szemben is megvédelmezzelek,
de ez nem elég az örökkévalósághoz
és a halhatatlansághoz.

Az angyalok trónja előtt majd
valamifajta csodálatos szabadság
enyhíti terheinket, és az angyalok
előtt szeretnék veled meghalni,
tisztelettel.







AZ ANGYALOK ZENÉJE




Ott fent még zengtek a hárfák,
a rend uralkodott, tavaszodott,
rügyeket bontottak a fák,
friss esők öntözték Kánaán földjét,
szivárványra feszült fel az Isten.

Itt lent csak a győzelem és a siker igazol,
a munka nem ad értelmet a napnak,
második lenni szégyen, vereség,
csak a jelen a fontos, nem kell a múlt
és a jövő sem, naponta haldoklunk.

Nem hallom az angyalok zenéjét,
nem hallom az angyalok zenéjét,
nem hallom az angyalok zenéjét!







ARS POETICA


Ha majd végképpen el
kell mennem,
ha majd nem leszek,
ha bármi is elszakít
tőletek, legyek egy
haldokló lélegzet
közös lélegzetetekben,
időtálló sóhajtás
eltiport életekben,

De, bocsáss meg Uram,
bocsáss meg anyám,
ha nem tudtam szeretni!







AZT AKAROM


Azt akarom, hogy úgy szeress,
ahogy a költő szereti önnön
szomorú gondolatait.

Azt akarom, hogy társam légy,
mint a csillagok a holdnak.

Azt akarom, hogy úgy szeress,
mint nap melegét a virágok.

Azt akarom, hogy úgy emlékezzél,
mint pásztor emlékezik a zöld
rétre és az édesvizű csermelyekre.

Azt akarom, hogy legyen egy
utad hozzám, s ne verj engem
végtelen fájdalommal.

Azt akarom, hogy igazi fény legyél,
hatalmas szívemet perzselő láng,
örök zene.

Uram, te nyitottad szerelemre
szemem, s ne tegyél rögtön
vakká, de legyen ez a szerelem
mégis akaratod szerint.







CSÓKJAIM


Az első csók, amelyet adtam, ügyetlen volt és kevés,
A második csók, amelyet kaptam, hazug volt és nehéz,
A harmadik csók, amelyre vágytam, eltűnt és még igéz,
A negyedik csók, édes volt, még bennem él,
Az ötödik csók, még nem jött el, de félelmet sodor felém.







ESŐVEL JÖTTÉL


Esővel jöttél, esővel mentél,
ködös volt a Mura partja,
esős volt a Mura partja,
tücsökzene szólt,
margarétából fontál
koszorút fejemre, hogy
királynőd legyek.

Virággal jöttél, virággal
mentél, te a szegénység
királynője, névtelenül,
időtlenül, a világ elviselhetetlen
valóságával, a tények mögül
száműzött Istennel, aki majd
átvérzi királynői ruhád.

Esővel jöttél, esővel mentél,
fagyos volt a Mura partja,
hogy a szívedbe is beköltözzön
az örökös fagy, hogy ne legyen
virágbontó tavasz, se nyár, se
ősz, se áhított megoldás -
az érzékek és a szellem, a táj és
az anyag birodalmában, az én
és te és az ő birodalmában,
a tiltott paradicsomban, de
kiűzetés se legyen, csak
menekülés a maga szakadatlan
folytonosságában most és
mindörökké.







AZ ÉGBŐL KIBUKOTT LÉLEK


Ó, Istenem, így élni?
Miféle elrendeltetés ez?
Nem egy esztendőt,
hanem életfogytiglant?

Ó, Istenem, kitaszítottság ez,
vagy földi vándorút?
Legalább hazát teremthetnél
e földi száműzetésben.

Ó, Istenem, a feltündöklő
parányi sárpalánták
áthatják majd az Éden
utáni sóvárgást.







ÉROSZ TÜZE


Hiányzol mint fáknak a júniusi eső,
hiányzol mint hóvirágnak a téli napsütés,
hiányzol gyereknek a játék,
hiányzol mint holdfénynek a nap sugara,
hiányzol mint minden, ami pótolni tudná
hiányod, távozásod, kezed melegét,
szemed fényét, érintésed könnyedségét,
mint mindent, ami te vagy, voltál és leszel
nélkülem.







HA...


Ha angyalod lennék,
lilára festeném neked
az eget, kékre az ajkad,
körbetáncolnálak,
röpülnék veled
szárnyak nélkül.

Ha angyalod lennék,
angyalt szülnék neked,
hogy őrizze melegségünk,
belőlünk nőjön, erősödjön.

Ha angyalod lennék, visszatérnék
hozzád, én lennék a kezdet és
a végzet, felmelegíteném hideg
kezed, újjáteremtenélek.







A HALÁLON TÚL


A gyertyák úgyis csonkig égnek,
tövig a fák,
emlékezeted sem élheti túl
magányod, szavaid hiányát.
Isten is számonkéri -
hiábavalóságodat.







HALÁLRA SZÜLETTEM


Halálra születtem, nem kibontakozásra,
vajúdó édesanyám mégis Nagypéntekkor
hozott a világra, reménységnek, vigasznak,
beteljesült örömnek, elszigetelt magánynak.

Lázasan hajszolva, útra készen, zord
fogadók magányától megtépázva, gonosz
vasutasok idegbaját elviselve - én azóta
várom a szent feltámadást, a megváltást.

Ha nem születtem volna, most nem hiányoznék,
nem keresnék menedéket mások igazában, hamis
tanútételében, lenézett röhejében, kitagadott
jussában, hiszen halálra születtem, nem a világra.







HA JÓ LESZEL

Ha jó leszel,
majd beléd bújnak
az angyalok.

Ha jó leszel,
majd felmászok
a felhőkbe.,
könnyeimmel
megöntözlek,
hajammal
betakarlak,
megvetem
ágyadat.

Ha jó leszel,
beléd bújok,
mert én vagyok
az angyalod.







HA LÁTLAK


Ha látlak, megelevenedek,
mint egy terebélyes fa,
virágot bontok, érzem
életed lüktetését.

Ha veled vagyok,
nem félek a haláltól
sem.







HAVAZÁSBAN


Várd a kristályok
közeledését.

Fehér paripák tüzes leheletén,
ringatózom benned,
melegítem zúzmarás ajkad.
Havazásomban
eléghetsz.

Holdfogyatkozáskor
hópelyheid olvadása,
szúrós tüskék,
csillagjáráskor,
hervadó krizantémok.

Nem sütök kalácsot,
havazásodba sem vetek ágyat
Isteneidnek megsúgom,
őrizzék jégkristályaid.







INVOKÁCIÓ


Lehet, hogy elveszítjük hitünket,
kibeszélt küldetésünket, megcsalt
szeretőnket, igaznak hitt énünket,
fellázadt testvérünket.

Kell-e több a veszteségből,
kivakart sebeinkből, elégetett
verseinkből?

Lehúz a Föld,
Elringat az Ég.







ISTENEM


Istenem, ha célt adtál,
adjál hozzá utat is,
ha anyanyelvet adtál,
adjál hozzá szavakat is,
ha szerelmet adtál,
adjál hozzá tüzet is!

Istenem, hallgasd meg
imáimat!







JANUÁRI EPIGRAMMA


Ó, ha tudnád, álmaimban
őz voltál, amely tiszta
forrás után kutatva
enyhítette szomját,
megtörölközött
bennem.







JÉZUSNAK


A kunyhóból
fel lehet érni
az égbe, de
sem arannyal,
sem ezüsttel,
nem leszel
méltó
a felemelkedésre.







KÉSŐRE JÁR


Hosszú kételkedés után nem hívod
fel barátaidat, nem keresed őket,
nem akarsz a sok gyűrődés után
megbocsátani, nem kellenek többé
az összefüggések, a hízelgő
beszédek, nem nézel bele többé
a noteszeidbe, fölösleges lesz
az írás is, pedig a szavak sok
mindent elárulhatnak még, nekik
majdnem mindegy, hogy Adyt
idézel vagy Kosztolányit,
reménykedjél, lehet, hogy még
néhányszor szívendöfnek a
blöffölés szlogenjével, ne politizálj,
újabb rendezések helyett itt van
a jól bevált színpadi kép, hogy tanár
vagy, vagy költő, egyre megy, lehetsz
még bohóc is, csak szórakoztass,
adjál újabb szenzációt, legyél gyors
és felületes, de ne legyen megoldás,
a színfalak mögött úgysem rád várnak,
inkább akadjon el a torkodon a
kimondatlan szó, ne legyél többé
letisztult klasszicista, sem
avantgardista, csak hallgassál,
mint az elhagyott sírjel, későre jár,
későre jár...







KÉT FAL KÖZÖTT

,,Ma is úgy élek, két vonat, két szökés,
,,két menekülés" között; mint aki soha
nem tudja, micsoda veszedelmes, belső
kalandra ébred. Megszoktam ezt az állapotot.
Így kezdődött."

Márai Sándor: Egy polgár vallomásai


Két fal közé szorultál,
két kultúrába, két országba,
két nyelvbe, két gyermek
mosolyába, két diplomával,
két úton járva, két keresztre
feszülve, de mégis egy
az anyád, egy az apád,
egy a testvéred, ők azt
akarták, hogy egy legyél,
s cipeld nyugtalanságod,
idegenséged, ők azt akarták,
hogy két fal közé szorulva is
boldog legyél, ők azt akarták.







KÉZ A KÉZBEN


Kéz a kézben, ami ígéret volt
nekem törvény már, te mondtad,
legyen kéz a kézben, legyél
lehetőség egy másik életre.

Kéz a kézben, ami csend volt,
vallomás már, te mondtad szólalj
meg bennem, legyek nyár a te
teledben, legyél hang az én versemben.







KILÉPÉS


Kilépek a szemedből,
hogy ne lássál többé.

Kilépek a szádból,
hogy ne szólíthass többé.

Kilépek a kezedből,
hogy ne ölelhess többé.

Kilépek a homlokodból,
hogy repülhess az ég felé.

Kilépek a lelkedből,
hogy visszatérhessek
önmagamhoz, aki voltam
és vagyok.







KISZOLGÁLTATVA

A Csodafiúszarvas nyomában
Vörösmarty-motívumokra


Vonulunk az éjen át,
ki tudja, honnét, hová,
lassan mindenben
megfogyatkozva, búsan,
hazátlanul, sírjainkban is
határtalanul, furcsa
történelmi időben,
furcsa beteljesedésben,
nyírfaerdők mélyén,
barázdás anyaföldön,
ezerszáz éve űzve,
tatártól, töröktől,
Habsburgtól, Trianon
szabdalta őseid földjén
félredűl a kereszt,
Krisztus markába is
szöget vertek, falakat
emeltek, hogy ne rakd
össze a Vereckei-hágót.
Kit követsz, kinek hiszel,
te maroknyi magyarság?
Bárhonnan jöttél,
Csodafiúszarvas nyomában
nyeregben viszed a hazát,
bár hited még keresztény,
lelked alagútjain feltör
a siralmas ének, s a
göntérházi temetőben
kicserélik a neved,
s nyugatabbra viszik
a kultúrádat, s lassan
idegen lesz itt minden,
mint elmúlt szerelmed
ruhájának az illata.

Pannónia pusztáiban bujdosol,
mint annak idején Mózes,
s a hétköznapokba öltözöl,
félhiten tengődve, félnyelven,
félmagyarként, kiszolgáltatottan
kutatsz fajtád után Alsólendván.







KIŰZVE AZ ÉDENBŐL


Isten is látni akarta a szenvedésedet,
a kiűzetés fájdalmát, a születés
kiszolgáltatottságát, a halál
sejtelmes pillanatát, az elvesztést,
a fenti lebegést, a lenti elnyomást.

A bűnbeesés benne volt a teremtésben,
és benne lesz az elmúlásban is.
Tűz tüzet lobbant, víz vizet áraszt.
Kit ölelsz magadhoz, kegyes Aphrodité,
kedvesed, vagy az elégedett Éden porát?







MEGÉRKEZÉS


Hogy megérkezzél oda,
ahova elindultál,
hogy végre úton legyél,
és meghajoljál
a teremtő előtt,
hogy megadta ezt neked.







MEGJÖTTÜNK...


Megjöttünk, nehéz, agyagos
sár tapadt szekereink kerekére,
mint a ránk nehezedő kor.

Megjöttünk, mint a gólyák,
de félig rakott fészkeinket
lassan belepi az út pora.

Megjöttünk, de utunkon
nem követnek, ösvényeink
szűkülnek, hangjuk bereked.

Megjöttünk, de elkéstünk,
mint minden, ami késve
jön, végre megpihenhetünk?

Megjöttünk, de a messzeségből
még integet dédapám, tekintete
elkísér, megigéz, betakar.

Megjöttünk, hiszen félelembe
születtünk, haldokolva mégis
megérkeztünk, kiszolgáltatottan.







MELANKÓLIA


Szomorú az a harc,
amelyet egyedül vívnak,
mégis várd az Angyalt, amely
szent türelmével sorsodat,
életedet hozza feléd.
Ne kapkodj, ne siettesd útját,
lassan hömpölyögve úgyis utolér.

Te könnyű leszel és személytelen,
ő csodákat láttat, vizet fakaszt,
kenyeret szaporít, ez lesz az ünnep.
Ajkad elkékül, szemedben darazsak zúgnak,
kezedben vérzik a fehér liliom.
Szeme bukásodat tükrözi.

Áhítatos, körülményes szertartással
érkezik: üres szárnyaiban nem lesznek
italok, férfiak, meglepetések, csak
feledkezés és varázslatos rendhagyás.
Készülj fel rá, testben és lélekben -
Ő lesz az igazi Szerelem, az igazi Halál.







MENNI KELLENE


Menni kellene melegebb tájakra,
ki tudja, merre, ki tudja, hová?
Északabbra, zúzmarás, fagyos
télbe, délre, keresztre feszítve.

Menni kellene melegebb tájakra
ki tudja, merre, ki tudja, hová?
Keletebbre, napraforgós nyári
mezőkre, közelebb a Naphoz,
gyökereinkhez.







MINDEN...


Minden, ami elválaszt,
minden, ami összeköt,
minden, ami közeli,
minden, ami távoli
most elér, szíven üt.

Minden, ami emberi,
minden, ami emberfeletti,
minden, ami élő,
minden, ami szervetlen
most elér, szíven üt.







NAPONTA KERESEM


Naponta keresem szétzilált hajad,
gyűrött esőkabátod hajlatait.
Naponta apadnak el gondolataim,
ritkulnak csontjaim, vizesedik vérem.

Naponta kevesebb vagyok,
lassan tűnök el, esek szét,
őrlődöm, mint eltévedt utasok
a Halálba száguldó vonatokon.







NE...


Ne kopogjatok,
ne telefonáljatok,
ne üzenjetek,
ne szeressetek,
ne sajnáljatok,
ne segítsetek,
ne bántsatok,
ne üssetek,
ne bíráljatok,
ne pletykázzatok,
ne akarjatok most
semmit, mert
gyenge vagyok,
félénk és fáradt,
most végképpen
ne közeledjetek!







NYOMTALANUL


Csak nyomokat szerettem volna hagyni,
kőben, fában, fémben, papíron
megörökített igazságokat, de mégis
nyomtalanul vonulok vissza vén
diófám árnyékába, mintha Babits üzenné;
akikért ragyogtam majd eltemetnek.







ÖNARCKÉP


Nincsen benne semmi krisztusi,
de a töredékek közt ott van
a szenvedése, a tövises korona
helyett néhány vércsepp az
állkapcson.

Így szeretnék meghalni,
Pannónia síkságán, szikes
talaján, a cölöpkunyhók
magányában, szülő asszonyok
jajkiáltásai közt.

De addig,
Uram, ne vedd el tőlem
a szeretteimet, ne vedd el
tőlem őket!







A PARADICSOM MEGHÓDÍTÁSA


Azért vagyok Nő,
hogy te Férfi legyél,
animus, anima.
Mi ketten mezítelenül kiűzve
a Paradicsomból.
Levetkőzve, kibelezve,
kicsontozva - többek és
kevesebbek vagyunk
Isten alkotásánál -
benned rejlik az Élet,
bennem a Halál.







PIPACSOK


Pirosak, mint a vércsepp,
bevilágítják a zöldellő
réteket, mint a katicabogarak,
s elhervadnak, ha megérik
a búza, majd kóróvá
száradnak a sivatagban,
tavasztól őszig, piros,
zöld, sárga, barna,
fekete álarcok
mögött megbújva
megállnak
a télben.







POKOL


Csak az a néhány barát van még,
csak az a néhány lépcső a Pokolig,
csak néhány sóhaj kell a megkönnyebbüléshez,
csak néhány nap van a végső sötétségig,
a végső lemerülésig.







SZELÍDÍTS MEG


Szelídíts meg szavaiddal,
hogy higgyek szavaidban.

Szelídíts meg tekinteteddel,
hogy szemedbe nézhessek.

Szelídíts meg kezeiddel, hogy még
egyszer megfoghassam a kezedet.

Szelídíts meg mosolyoddal,
hogy mosolyoghassak még rád.

Szelídíts meg magányoddal,
hogy én is megszelídíthesselek.







A SZERELEM ODAÁT VAN


A szerelem odaát van,
fölszállt a hegyek fölé,
elbújt a hegyek mögé.

A szerelem odaát van,
csak visszajár a sötét éjszakába,
bánatot hoz, s feledést.

A szerelem odaát van,
nincsen ragyogása, fénye,
elvesztette tüzes erejét.

A szerelem odaát van,
fekete rés a vakolatban,
repedés lett a feledés otthonában.







SZERELMED KÖT


Szerelmed köt,
szerelmed old,
szerelmed elűz,
szerelmed áld,
szerelmed megvált,
szerelmed kiönt,
szerelmed bánt,
szerelmed fáj,
szerelmed vár,
szerelmed fojt,
szerelmed olt,
szerelmed ég,
szerelmed
szerelmemben
megnyugszik.







SZERELMES VERS


Egyszer eljön a te pillanatod is,
mosoly lesz arcodon, mosoly lesz
arcomon, simogatom kezed, simogatod
kezem, szél lebbenti majd őszülő hajad.

Egyszer eljön az én pillanatom is,
a beteljesülés pillanata, angyal
leszek arcodon, betakarlak szárnyaimmal,
lebegek, hogy te is lebegjél a Naphoz.

Egyszer eljön a mi pillanatunk is,
esőtől ázunk, fázunk, kékül el ajkunk,
ölelésünktől emelkednek hegyek, háborognak
tengerek, őrlődnek fel sziklák, kövek.

Egyszer majd egymásé leszünk,
ha az árnyak elégnek, meztelen lesz
a tenger, a mi tengerünk, hogy aranyban
ezüstben fürödjünk meg benne, utoljára







SZÉTSZÓRATÁS


Hiába mondod, kedvesem, hogy az idő, amelyben élek,
a még megnemszületett prófétáknak kedvez, akik
majd napsugaras szőlőhegyek lankáiról gyűjtik
a nektárt, mint az ügyes méhecskék!

Ne mondd, kedvesem, hogy él még bennünk
valami abból a tűzből, amelyet Prométheusz
lopott el az Istenektől, ha reggelre már
belefulladunk mozdulatlan önmagunkba!

Ne mondd, kedvesem, hogy kezeink nyomain
járkál a jóság arkangyala, ha meddő újsághírek
és lázadó gyűlések zajától hangos a századunk,
ha álmaink helyett káromkodások visszhangjába
temetkezünk!

Hiába mondod, kedvesem, hogy kizökkenthetetlen
az örökös anyag szerkezete, ha az emberek
hirtelen összetört oszlopaik alá fekszenek,
este már nem akarják látni a fák porbahajlott
ajándékát, a csillaghullást.







SZÍVEM SZÍVEDBEN


Engedd, hogy öleljelek szilajon,
hogy lüktessen szívem szívedben,
folyjon a vér ereimből ereidbe, hogy
benned ébredjek, keljen fel a napom
homlokodon, s járja át a fény!

Engedd, hogy megtaláljam benned
az elveszett csendet, a fagyos szeleket,
hideg madarainkat, amelyeket szerettünk,
dédelgettünk, takarjon be a havazásod,
elveszett fiatalságod!

Engedd, hogy veled szülessen meg ez a perc is,
hiszen győznöd kell, győznünk kell ezen a reggelen,
zengjenek hárfák, háborogjon azúr tengerünk,
vergődjenek habjaink, s öleljen át a kék égbolt!







SZOLGÁLAT
édesapámnak


"Én úgy akartam élni,
mint aki szolgál az embernek.
De nem engedték, hogy
szolgáljak nekik: mindig
szolgaságot követeltek,
ami nem ugyanaz.
Szolgálni tudok, szolga
lenni nem tudok.
Ezért félreálltam
útjukból, megbuktam."







SZÓTLANUL
Somos Béla költőnek


Ars poetica helyett azért kell a vers,
hogy kijöjjek a gödörből, de nem kell
a tragikus póz, sem a hamleti monológ,
de kell a szavak néma simogatása,
csendes eső zivatar nélkül, te is mondtad,
hogy nem kell haragudni, de megbocsátani
sem, nem kell a Kései sirató József Attilától,
ha már megszülettünk, verseinket sem kell
lefordítani, be sem kell fejezni, de kell az elégia,
a befelé szivárgó könnyek, a visszanyelt szó,
az elrejtett arc, de jó emlékezni, még jobb
felejteni, nem kell futni mások elől,
mert a vers kihúzhat a gödörből, de nem
menthet meg, a szó, a szó, a szó nem
menthet meg.







SZÜLŐFÖLDEM


Kőbaltákat látok,
élesednek e föld gyomrában,
megbújva évezredeken át
a cölöpkunyhók sövényfalai
mögött.

Utak kereszteződnek
Pannónia szívében,
szlávok és avarok,
kelták s hadat üzenő
rómaiak keresik az utat
Halicanum felé.

Gyepűvidék, senkiföldje,
évszázadokon át őseim
szemfedője, buja termőföld,
apám búzaföldje, szülőföldje,
Muravidék.







TAVASZI SZERENÁD


Tűlevelű fenyőfák illatával
belopta szívembe magát
a fény...
Virágot bontott,
s belém zuhant,
mint magányos sirály
az Adria kék habjaiba.
Zuhanása szétzilálta
őszülő hajamat, s elaludt
szempilláim feketeségében.
Sirálysikoly a szememben,
havazás számban.







TÁVOZÁSKOR


Távozáskor feketébe öltöznek
a fáid, elnémul a hangod,
lebénul a kezed, megdermed
a lábad, már nem integetsz,
nem nézel vissza, becsukod
a szemed, becsukod az ajtót,
gyilkos lesz a szó, gyilkos lesz
a tekinteted, meghalsz e percben.

Újra kellene kezdeni mindent,
a születéstől a halálig,
hogy isteni és emberi legyél.
Újra kellene élni a szerelmeket,
kiásni az elásott kincseket
a szemedben, forrón homlokon
csókolni, hogy isteni és emberi
legyél.

Újra kellene kezdeni mindent,
a gyermekek mosolyát,
újjáalkotni a forrást,
amely vizet fakaszt megváltásra,
keresztségre, hogy isteni
és emberi legyél tövises
koronáddal.





-

TE ÉS ÉN


Mi ketten együtt,
sivatagi magányban,
kalitkában őrzött madárként,
kietlen utakon járva,
felszántott réteken repülve,
égető nap alatt elbújva,
tekintetedbe merülve,
örökös harcban és kételyben,
teremtésben és gyászban,
ott bent és itt kint,
sem élni, sem meghalni
nem tudok nélküled.







A TENGERT HOZTAM EL NEKED


A Tengert hoztam el Neked,
hogy betöltse hiányomat, árvaságom.
De mindig megérkezett valaki, aki
elvitte óceánjaid, megcsodálta
szemed kékségét.

Tengereim elapadtak,
virágaim elhervadtak.

Kerestelek máshol, másban,
a Gibraltári-szoros magányában,
Casablanca és Párizs fényében,
sötét kamrákban, harangzúgásban,
szülőasztalon, a félelem golyózáporában.

Veled, vagy valaki mással
nevettem, mégis idegen maradtam
benned, vagy valaki másban,
ólmos esőben, reggeli zokogásban.

Ünnep volt, ha jöttél, hiszen
én beszéltem rólad tízezer
méterrel a svájci hegyek felett,
én ringattalak az Adriai tenger
hullámaival.

Te voltál a ködösítő lélegzetben,
a megelőző percben, emlékezetemben,
te leszel a kék felhőkben, sárga
búzatengerekben, halálomban.

A Tengert hoztam el Neked,
hogy téged öleljen, ringasson,
mint Agamemnón ölelte Klütomanesztrát,
amikor Trója kapui várták a végső
küzdelemre.

A Tengert hoztam el Neked, hogy
pásztortüzekkel perzselje szét
lázadásod, mint Agamemnón mükéni
tüzei, amikor kilépett a fellegvár
oroszlánkapuján.

A Tengert hoztam el Neked, zöld
oázisaival, fehér szikláival,
hogy csak te lásd könnyedségem,
kékségem, hogy bennem mérd le
önmagad.

Lendva, 1997.







TÉLUTÓ


Valami mégis kimaradt ebből a télből,
pedig kellett volna még valami biztató,
mint kenyérnek a só, földnek az eső,
nárciszoknak a napfény.

Valami mégis kimaradt ebből a télből,
telefonhívásaidból, egy feléd nyúló
férfikézből, gyermekded mosolyodból,
önfeledt pillantásaidból.

Valami mégis kimaradt hosszú utadból,
a házfalakról leomló vakolatból,
félelmeidből, zakatoló szívedből,
mindenből, ami szárnyakat adhatott
volna, de hideg és fénytelen télutó volt,
fehér hóesés fekete szívedben.







TITOK


Titkos kapocs, láthatatlan kötelék,
bennem és benned, együtt rezdülés,
csillagot hordok szemedben,
dédelgetlek, hegyekből zúduló eső,
feléd irányítom, mint a hófehér
viharok lángra lobbanó tüzét,
távoli dalod semmivé foszlik,
ha távol jársz tőlem,
ha távol járok tőled,
jó volna meleg szemeidbe nézni,
elfáradt öledbe bújni, mint
az eső, pusztító örvény vonz
magához, gondolsz-e rám,
benned élek, mint a titok.







TUDHATTAD VOLNA


Tudhattad volna,
hogy az esték
reszketéssel töltenek el,
mint az elvetélt anyák
sirató magzata,
mégis szalmával töltöd meg
az ágyam,
kezeimen hangyaáradat
vet ágyat,
szememben másokat látsz, láttatsz,
érintésed Krisztus töviskoszorúja -
álmaim zivatara csendes patakokban
ver gátat.







AZ UTOLSÓ VERS

mindenkinek


Eljön az utolsó pillanatod,
az utolsó lépcsőfok,
az utolsó esélyed,
hogy véget érjen
e reménytelen
utazásod, eljön
a kiszállás,
az üresség,
ahol szétválik
a fent a lenttől,
a színek a formától,
a mosoly a keserűségtől,
a hangosság a csendtől,
a hegyek a vizektől,
a világosság a sötétségtől,
én tőled,
az anya
az anyaméhétől,
a gyermekétől,
mindentől és mindenkitől.

Az utolsó verstől.

Átlépek az ismeretlenségbe.




-


ÚTKÖZBEN HOZZÁM


Amikor eljössz hozzám,
kinyílnak a virágaim,
az eső is eláll, a madarak
megrázzák tollukat,
köszöntenek, tavaszodik
bennünk az idő.

Amikor eljössz hozzám,
elengedhetetlen világodban
járok mint elalvó lányok
arcára nehezedő árnyak,
hegyeid közt állok.

Amikor eljössz hozzám,
kezedbe hullva
nyomodban járok,
hogy senki se lásson,
összecsukom előtted
a szárnyam.







ÜZENET


Kedvesem, nélkülem arcnélküli holnapra ébredsz,
de az idő majd összemossa távolságunk, szemed

kéksége veszik el közös tengerünkben, a föld
kiégett barázdái integetnek feléd, míg nézed
magányomat, távozásom erősíti hiányodat.

Így tisztábbak lesznek a nappalaid, és
sötétebbek az éjszakáim, a hold mégis hitet
kovácsol homlokodra, de ne félj, ne félj
kedvesem, még átölelheted a szelíd nap
melegét, én visszatérek álmaidba,
megtisztellek és felemellek.







VERGŐDÉS


Vergődés
a Jó és a Rossz
között,
a racionális és
az irracionális
között,
a tudás és az
öntudatlan
között,
a rend és a káosz
között,
a kiszámítható és
a kiszámíthatatlan
között,
az ellenőrizhető és
az ellenőrizhetetlen
között,
a megzabolázó és
a megzabolázhatatlan
között,
a bizonyosság és
a bizonytalanság
között,
a világosság és
a sötétség
között,
a kizáró és az egymást
mégis feltételező
erők között,
keresztre feszítve,
nem önmagamban,
hanem párban
létezve, így állok
előttetek.





VÉGRENDELET


Nem viszek magammal semmit,
csak legyen, aki integet,
aki még egyszer visszanéz,
mint Vergilius Dante pokla előtt.







VIHARVERTEN


Legyen már ez a tél is a tiétek,
a nyerteseké, a befutottaké,
legyek mint áldozat a tiétek,
ha üldözőim helyett engem mar a
rozsda.

Kezdetben mintha kihagytak volna,
aztán kikerültek, csak a Mura menti
erdők szerettek, a Lendva-hegy feletti
tüzesedő Nap, a göntérházi búzamezők
ringása.

Ebben a félelmetes télben erős
villámok verik szét aszályos paraszti
arcod, kenyeret dagasztó kezed.
Reggelre lehet, hogy elalszanak a
szénakazlakban a csillagok, s
szunnyadásukkal eláll a vihar.







VISSZANÉZVE


Távozáskor feketébe öltöznek
a fáid, elnémul a hangod,
lebénul a kezed, megdermed
a lábad, már nem integetsz,
nem nézel vissza, becsukod
a szemed, becsukod az ajtód,
gyilkos lesz a szó, gyilkos lesz
a tekinteted, meghalsz e
percben.

Újra kellene kezdeni mindent
a születéstől a halálig, hogy
isteni és emberi legyél.
Újra kellene élni a szerelmeket,
kiásni az elásott kincseket
szemedben, forrón homlokon
csókolni, hogy isteni legyél
és emberi.
Újra kellene kezdeni mindent,
a gyermekek mosolyát,
újjáalkotni a forrást, amely
vizet fakaszt, megváltásra,
keresztségre, hogy isteni
és emberi legyél tövises
koronáddal.







A ZUHANÁS


Mennyi esés, landolás,
zuhanás a semmibe.
Mennyi újrakezdés, áhitat
a jóra, virágbontásra,
kijózanodásra.

Mennyi elveszett pillanat,
elfojtott érzés, gyáva
visszavonulás.
Mennyi kietlen út, sivatag
trópusi erdők helyett.

És mégis a zuhanás erősít,
felemel.









 
 
0 komment , kategória:  Zágorec-Csuka Judit  
Vadrózsa
  2017-05-11 21:30:21, csütörtök
 
 










VADRÓZSA


A vadrózsa a rózsafélék családjába tartozó cserje, hurokszerűen hajló ágain erős, horgasan görbülő tüskékkel. A növény akár 3 méter magasra nőhet, virága kellemes illatú. Termése, a csipkebogyó ősszel érik. Íze savanykás.

A vadrózsa az északi félteke mérsékelt és meleg éghajlatú területein nő. Utak mentén, erdőszéleken, nyílt domboldalakon, ritkás erdőkben és parkokban egész Európában megtalálható.

A vadrózsa termését, a csipkebogyót (hecsedlit) évezredek óta hasznáják vitaminokban gazdag gyümölcskrémek készítéséhez. Ma már gyógyhatású szerként is ismert. Egyik népi elnevezése, az ebcsipke a növény latin nevére (Rosa canina) utal. Gyepűrózsának élőhelyei miatt, csipkének szúrós ágai, levelei miatt hívják.

C-vitamin forrás, amely megelőzi a megfázást.

A vadrózsa házikertben nem csak hasznos, hanem díszítő értékű is. Micsoda bájos, egyszerű virág!

A vadrózsa szúrós, nehéz csokrot kötni belőle. Gomblyukban vagy hajban: egyetlen szál, - nem több, - elég belőle.







A VADRÓZSA ÁLMA


Egyszer egy kis halovány vadrózsabimbó elhatározta, hogy ő igazi rózsává fejlődik.
Lágyan suttogó szellőtől, friss hajnali harmattól hallotta, hogy távoli rokona mily szép, mily illatos. Gyönyörű, sötétvörös színét kedvelik az emberek, szeretetük jeléül adják egymásnak.
Ő is ilyen jel akart lenni!
Kihúzta hát magát, hogy büszke tartásától szép hosszú, egyenes szára nőjön. Susogó szelektől tudta, hogy az emberek barnulnak a napon. Ezért fejét folyton a napocska felé fordította, hogy szirmai sötétedjenek. Mindhiába!
Pedig ő mindent megtett, hogy kitűnjön testvérei közül. A vadrózsabokor ágain százával virító nővérkéitől alig látta magát az előtte csörgedező patak csillogó tükrében. Amikor sikerült mégis megpillantania szirmait, szomorúan vette tudomásul, hogy nem és nem sötétednek.
Hát soha nem lehetek oly gyönyörű, mint a rokonom? - pityergett.
Nagy-nagy bánatától nem látta, hogy fehéres-rózsaszín, szív alakú szirmaival mily csodaszép. Az általuk övezett vidám-sárga kis porzói radarként fordultak a Nap irányába, magukba szívva annak éltető erejét.
- Ne búsulj! - susogtak neki a levelek. - Szép vagy. Téged is szeretnek az emberek.
- De a vörös rózsa sokkal szebb! - kesergett a kis vadrózsa.
- Az lehet, hogy szebb, de semmi másra nem való. A szépségén kívül nincs semmije!
- Nekem sincs semmim, és még szép sem vagyok!
- Hogyne lenne! - tiltakoztak a levelek és a virágnővérek. - Tele vagyunk életerővel!
A vörös rózsa csak a szemüket gyönyörködteti, mi viszont belülről szépítjük az embereket. Óvjuk az egészségüket, tápláljuk a testüket.
- Hogyan?
- Tavasszal a virágainkat gyűjtik össze, édességeket ízesítenek illatos szirmainkkal. Vagy rózsavizet készítenek belőlünk. A leveleinkből gyógyteát forráznak. Gyümölcsünk a legjobb vitaminforrás számukra! Akár frissen, akár dércsípetten, nyersen vagy lekvárrá főzve. Még a magunkat is szeretik! Minden porcikánk hasznos az emberek számára. Ne mondd hát, hogy nincs semmid!
- De nem vagyok szép!
- Figyelj csak! - szólalt meg mamája, a vadrózsabokor.
Hangok közeledtek. Egy fiú és egy lány sétáltak a patak partján. Fogták egymás kezét, úgy beszélgettek. A lány karján kiskosár himbálózott. A bokorhoz léptek, és óvatosan, a tövisek szúrását elkerülve gyűjtögetni kezdték a virágokat.
- Meglátod, ha iszik ebből a teából, a mamád hamar meggyógyul - mondta a lány a fiúnak. Keze szaporán járt, telt a kosárka.
- Már a puszta jelenléted is jó hatással van anyámra - felelt a fiú. - Nemcsak én szeretlek, ő is a szívébe fogadott téged, ahogy meglátott.
Egyszer csak a fiú leszakított egy hosszabb ágat, épp a szomorú vadrózsát.
- Látod, milyen szép ez a kis virág? - mutatta a lánynak. - Valahogy jobban tetszik nekem, mint a virágboltban árult nagyképű rokonai. Kedves és ártatlan. Illik hozzád, nem úgy, mint azok a vérvörös rózsák...
Míg ezeket mondta, vigyázva eltávolította róla a tüskéket, nehogy megszúrja a lányt, és kedvesen a hajába tűzte. Aztán felkapta, és játékosan megpörgette.
- Hallottad? - susogták a levelek, virágnővérek. - Szép vagy! Szebb, mint azok a rokonaink, amelyekről álmodoztál.
A kis vadrózsa álma így mégis beteljesedett. Bár nem lett nagy, hosszú szárú, sem vérvörös, mégis a szeretet jelképévé vált.
Boldogan húzta ki magát, és szirmait az ég felé tárva varázslatos illatfelhőt árasztott.

(Eliza Beth meséje)







BABITS MIHÁLY: CSIPKERÓZSA

Nagy tornyos nyoszolyában
fekete nyoszolyában
fehér rózsák között,
úgy alszik Csipkerózsa
rózsák között a rózsa
álomba rejtözött.

Minden virág egy álom
álmok között az álom
rózsákba hullatag
fejét lehajtva mélyen
mint rózsa töve télen
rejtőzik fullatag.

Fullasztó mély az álma
fullasztó mély a párna,
fullasztó fekete.
rózsa nyilik a párnán
és fehér mint a márvány
ez ágynak betege.

Kárpitja mint az ében
fehér a feketében
csiklándva ragyog át;


s aranyos súllyal omlik
aranyzsinórja, bojtig
skófium és brokát.

Fekete gyászu kárpit
fehérrel kivirágzik
s nagy rózsákat susog
s súllyal mint néma vétek
hull bársonya fölétek.
fullatag vánkosok.

Az ólmos álmu bársony
csiklándó ragyogáson
leszunnyad feketén:
fullasztó mély az álma
s lidércként nyúl a párna
az ágynak betegén.

Az éjek arra szállnak,
az évek arra járnak
a lusta századok:
fekete gyászu kárpit
fehérrel kivirágzik
s nagy rózsákat zokog.


ÓH, SZERETŐ, VÁLTSD MEG, HA SZERETED!


,,De dalolnak és lobognak a színek
lángként, mely kohó nyitjában fogoly.
Piros kabátkád, lila párna, szőnyeg...
mint ablakon túl kinyilt tűzbokor.
Elvarázsolt bokor az, csipkerózsa:
óh, szerető, váltsd meg, ha szereted!
Micsoda csókra vár, micsoda szókra,
szétvetni a keretet!"

(Babits Mihály: A kedves arcképe)

Link







ÉGŐPIROS KALÁRIS


Osvát Erzsébet: CSIPKEBOKOR ÚJ SZOKNYÁJA


Új szoknyája
van a csipkebokornak.
Új szoknyáján
piros gyöngyök lobognak.
Tarka tollú
vendégmadár száll rája.
Tetszik neki
csipkebokor szoknyája.
Zöld mezőben


égőpiros kaláris.
Jó az íze,
tudja ezt a madár is.
Csivitelve
lakmározik belőle.
Piros is lett,
kárminpiros a csőre.

Égőpiros kalárist tenni a nyakunkba: A piros szín - állítólag - védelmet ad.







Gárdonyi Géza: MAI CSODÁK - VADRÓZSA


Künn esik a hó. És én a kályha mellett ülve, a vadrózsára gondolok.
Micsoda bájos, egyszerű virág! Semmi pompa, semmi cicoma, illat is alig észrevehető. És nekem mégis kedvesebb, mint a kertek bódító pompáju, buja kövér rózsái, amelyek szinte fojtogatnak a leheletükkel.
A mult nyár elején lenn voltam Jegenyén. Ez a Jegenye fürdő volna, ha fürödnének benne az emberek. De Erdélyben több a fürdő. mint a fürdővendég.
Akkor egymagam voltam ott, Jegenyén. Valami különös nagy szomoruság borongott akkoriban rajtam. Nem voltam se beteg, se szerencsétlen. se reményeimben csalatkozott, és mégis szomoru voltam. Az ég is néha elborul, és nem tudjuk, miért. A felhők jönnek és mennek, s nem tudjuk honnan és hová. Kivitettem az erdőszélre egy pokrócot, és azon feküdtem egész napon át.
A fekvőhelyemtől alig öt lépésnyire egy nagy rózsabokor piroslott. Virág minden ágán. Sötétzöld csipkék minden virág körül.
Fejemet egy nyaláb szénára hajtva, félig ébren, félig szendergő állapotban órák hosszán át nem láttam egyebet, mint ezt az egy virágos rózsabokrot. Néztem és néztem azzal a bágyadt egykedvűséggel, amivel az eget nézi a fáradtlelkű ember, és jól esett szememnek, lelkemnek, hogy ez a rózsabokor volt előttem.
És amint néztem, ugy tűnt fel nekem, mintha az is olyan szomoru volna, mint én. Hogyan lehet akármi bokor is szomoru?
- Nem tudom.
- De az volt. Az árvaság és elhagyatottság érzett ki belőle. Szomoru volt minden ága, minden virága, levele. Talán a hely tette azzá, mert az erdőn túl már nincs egyéb, csak a kopár dombok, meg a nagy égboltozat. Talán az, hogy ilyen egyedül egymagában állt ott, mint az eltaszított gyermek. Mintha szólani vágyott volna. Mintha azt kérdezte volna:
- Minek születtem? Kinek nőttem fel? miért virágzom, ha senkinek nem kellenek a virágaim? A fák nagyobbak, mint én, de nem ilyen szépek, mint én vagyok. És minden fának van társa, csak nekem nincsen. A tavasz eljött és én kivirágzottam. Az ősz eljön és én elhervadok. Senki nem örül a virágzásomnak. Senki nem busul a hervadásomon. A tél hava is rám következik, és akkor a holt bokor fölött varjak szállonganak.
Gondolataimnak melódiájaképpen mély dongással keringél felém egy sárgaöves fekete bársonyos poszméh. Olyan alacsonyan repül, hogy szinte érinti a fűszálakat. Leereszkedik egy vörös lóherevirágra és belédugdossa az orrát, azután ujra felbúg és a bokrot is körül dongva tovaszáll a fűtengerben.
Mély álló csend maradt mögötte.
A bokor mintha elmélkednék, hallgatóznék e görögfűillattól áthatott csöndességben.
Különös csöndesség!
Beszéd van benne. A fák meg a fűszálak beszéde. Rózsák sóhajtása. a valami vég nélkül való zene, aminek hangja nincsen s mégis agy rémlik, mintha örökkön hangzanék.
Domokos ott ült mögöttem a gyepen, és pipázott. Ez a jó székely ember vendégszolgája a Fürdőnek. Milyen szegény és milyen nyugodt! Cigányleányt vett el feleségül, egy nagyszemű tömpe orra cigányleányt, aki mindig nevet, és aki vastag ezüstgyűrűt hord az ujján. Nem sok pénz fordul meg a kezükön, de azért nem nyomorognak. Délben láttam, hogy Domokos felmászott a szederfára és rázta a feleségének. Az ám: a feleségének meg a kacsájuknak. Mert egy kacsájuk is van. Mikorra nevelik, nem tudom. Lehet, hogy szent Domonkos napjára; lehet, hogy karácsonra.
Hát ez a Domokos egész nap velem volt.
Hogy én hallgattam, ő is hallgatott. Nem beszélt a jó ember, csak mikor kérdeztem.
- Min gondolkozik, Domokos? - szólaltam meg egyszer, hátrafordulva.
- Nem gondolkozom én istálom, sömmin se.
- Nem lehet az Domokos: az élő embernek mindig forog valami az elméjében.
- No az enyimbe nem forog istálom, csak néha-néha.
- Szakítson, - mondom, - egypár virágot arról a rózsafáról.
Egy darabig előttem hevertek a virágok. Mi szépek, üdék, bársonyosak. Az ember fehérülni érzi a lelkét, amíg nézi. Olyanok, mint annak a jegyzőleánynak az arca, akit egy pünkösd-napon hazakísértem az erdőn. Az is ilyen halovány volt, mint ezek közt a leghaloványabb. Aztán, mikor elbucsuztunk az erdő végén, mondott valamit nekem, és megszorította a kezemet. És akkor olyan pirossal vált, mint ezek között a legpirosabb.
Soha nem láttam többet. Egy év mulva eltemették s azt írták rá a koporsójára:
Élt 17 évet.
Ez a leány jut most eszembe. Ha az ember virággá változik a halála után, ő is vadrózsa most. Valahol az erdőszélén áll egyedül. És a csöndességben kitárja harmatos virágait.

/Csodálatos történet! Nem túlságosan hosszú! Ha időtök megengedi, olvassátok el! Szeretem Gárdonyit, de ezt az írását nem ismertem. Örülök, hogy rátaláltam./







Reményik Sándor: CSIPKEBOKOR


Oly közönséges, árva kis bokor,
Körülte gaz nő, állat rátipor,
Ember véresre sebzi magát rajta,
A szitkot, gúnyszót özönével hallja.
Ő mégis rendületlen hittel várja,


Hogy egyszer égi tüzet fog az ága,
S akkor, mint írva vagyon: a hegyen,
A lángjában az Isten megjelen.

"Körülte gaz nő, ... ő mégis rendületlen hittel várja ..."







Reményik Sándor: SZÓZAT A MÉLYBŐL


Én vagyok itt, - nem a halál, -
Csak egy vadrózsa-ág,
Akármily gyönge vagyok is,
Megfogom a ruhád.
Kezed talán felvérezem,
Hegesztem a szíved,
Sziget vagyok vad sziklák közt
Szelíd tündér-sziget.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Kis, névtelen öröm,
Mely örvények közt hirtelen,
Váratlan rádköszön.

Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Kóbor, parányi fény,
De éjbezuhanók alatt
Mindíg virrasztok én.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Egy illat, lehelet,
Keresztezem a rohanó rögöt
S a zúgó végzetet.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Alaktalan alak,
De ha egy kicsit Te is akarod:
Megállítalak, és megtartalak.







Takáts Gyula: VADRÓZSA

Amíg virág voltam,
csak illatoztam.
Pásztornak, madárnak
dísze, bokra voltam.

Leveles kalitkám
mindig ki volt nyitva.
Tüskéimen
csattog a trilla.

Amikor elszálltak,
gyöngyös lett az ágam.


Piros bogyóm
lángolt a határban.

Akkor a pásztor
tépett kedvesének.
Görbe anyóka
szed ma ételének.







Thököly Vajk: CSIPKEBOKOR


Csipkebokor
künn a réten
meghajlik
a kóbor szélben,
messze viszi
ím, hangomat,
feljajgató
sírásomat.

Egyik ágán
madárka ül,
csicseregve
tovarepül,
szabadon száll


fenn az égen,
szabadságom
mért nincs nékem?

Csipkebokor,
szegény, árva,
rózsát nem
virágzik ága,
szívembe tört
tövisei,
lelkem kútját
megmérgezi.

Nékem is volt
rózsám hajdan,
csókkal óvtam
zivatarban,
durva kezek
leszaggatták,
bennem csak a
tüskét hagyták.







Tompa Mihály: AZ IBOLYA ÁLMAI


Ah én boldogtalan, kicsiny virág!
Ki élek búsan, észrevétlenül:
Nem jő én hozzám szellő, napsugár
A pillangó is rajtam átrepül;
Csak néha látom a kéklő eget,
Ki szeretettel adta színemet,
Fölém kinyúlnak a sötét gallyak;
Elém irigy, rút füvek állanak,
Még a szép világot sem láthatom:
Ah, én boldogtalan vagyok nagyon!

Szép tavasz-estén a kis ibolya
Sorsa felett imígy panaszola,
S irigylő gondolattal átfutott
Szegfűt, violát, rózsát s liljomot.
A hold fölebb fölebb, majd délre hág,
S még ébren van a merengő virág;
A lágy szellőben ingó bokrokon
Reszketve omlik szét az éji fény,
Végre elaludt e gondolaton:
Ah, bár vadrózsa tudnék lenni én!

Beteljesült. Álmában rózsa lőn,
Vadrózsa, nyílt s szellős halomtetőn;
Üdvözletére lepkék jöttenek,
Fejét ringatták dalló lágy szelek.
Előtte délibábos messzeség,


Felette a menny, nyájas, tiszta kék,
Az ég kék földjén arany sugarak,
Melyek reá, ragyogva omlanak.
Örült, hogy hintáztatta a szabad
Légben a karcsú ékes ágakat.

Boldog volt a virág s szólt csendesen
Látván virágit, lombját s tövisét,
"Virág, lomb ékesít; a tüske véd,
Szépség, ifjúság, hatalom velem!"
De nemsokára a vidék felett,
Tornyosultak setétlő fellegek;
A sebes zápor gyorsan megered,
Leverve róla szirmot, levelet.

Majd zúgó szél üvölt, - vadrózsa árva
Fejét a föld szennyes porába mártva.


S míg álmodnék kevélyen, boldogan:
Ifjúság, szépség, veszve, veszve van!
Ő puszta kóró, él, de halva már,
Reá undok pók hálót kötni jár;
De íme látja, hogy csak álmodott...
Oh, - felsóhajt: vadrózsa nem vagyok/

És ujra csendes, holdas este lett,
És ujra mély ábrándba mélyedett:
Ah, a mező olyan vad, néptelen!
Belől a kertben jobb volna nekem:
Holott hű gond s szorgalmatos kezek,
Ápolgassanak és növeljenek.
A hajnalkának boldog élte van:
A gyámvesszőre felfut magasan,
Ha rút szél jön, megkapaszkodik...
S elszenderűlvén ígyen álmodik:

Hajnalka volt. Virággal teljesen,
Sugár szil ágait ölelte fenn,
Amelynek erős, lombos alkata
Zugó szelekkel zugva dacola.
És boldog ő! midőn virága hull:
Utána fájó szivvel nem sóhajt,
Eljő a hajnal, visszadaja majd...
S egy elvesztettért tízzel gazdagul.

De megdördűl az ég nagy hirtelen,
Villám cikázik bús felhőiben:
Egy pillanat...s az égi tűz lesújt,
Csapása tör, ront, - izzó lángja gyújt...
A büszke szilfa forgács és szilánk, -
Ledönté, meggyújtá az égi láng:
Szegény virág! indája fonnyad, ég...
De íme látja: hogy csak álmodék,
És hosszú, halk lélekzetet veszen:
Ah, jó, hogy nem vagyok hajnalka sem!

És harmadizben száll alá az est:
Ábrándba mélyed ismét örömest
Bokor tövében a kis ibolya,
S most a fehérliljomra gondola.
Ah, oly magasan nem jó állani!
Oda járnak az ég villámai,
Melyeket a fenség magára von...
Legyek én, legyek fehérliliom!

S meglőn. Álmában úgy látá magát:
Mint a kert karcsú fehérliljomát,
Magasan nem állott mások felett,
De látott napsugárt, kéklő eget.
S ő, ez átváltozásnak általa
Igen kevély, igen boldog vala!
Mert minden illat s bűbáj, ami csak
Kebledben rejlik, oh jó anyaföld!
S mit a napsugár szirmaikba szőtt
A tavasz ifjú szép viráginak:
Mindaz egy-magán egyesűlve van!
És a liljom áll büszkén, boldogan.

A kertbe három ifjú lány jöve,
Telvén a sok virágba öröme,
S megszólal az egyik ékes hajadon:
Ah! milyen bájos ez a liliom!
Ugyan törjük le...! s szörnyű félelem
Fogá el a hallott beszédeken:
Szorongásban telt az élete...
Ha nyílt az ajtó: ő már reszkete.

A kertbe majd egy gyászos nő belép,
Könnyek borítván bánatos szemét,
Málvát, rozmarint, szegfűt szaggata,
És - letörve volt a kert liljoma...!
Gyászos terítőn, benn halvány halott,
Halvány kis leányka nyúgodott, -
Ennek merev kezébe adta őt,
Hol irtózata s kínja egyre nőtt.
Keskeny koporsót hoztak azután,
Belezáratván a virág s leány:
Rögtön setét lőn...ő a holttal...ah!
- Hullván a hajnal hűvös harmata,
Felébredt, és szólt a virág, szegény:
Hála, hogy vagyok kis ibolya én!

Jobb nékem itt a bokrok enyhiben
Szerényen élni s észrevétlenűl:
Hol szaggató kéz és zápor nem ér,
És a vihar bántatlan átrepül.
Fedezz el, lágy fű leveles bokor!
Folyjon kis éltem, amikép folya:
Ne legyek én rózsa, vagy liliom:
Legyek illatos szerény ibolya!


A teljes vers:

Link







ÉGŐ CSIPKEBOKOR


Csipkebokor (vadrózsa) Rosa canina

Az égő csipkebokor bibliai jelkép.
A világhálón szörfözve érdekes információkra bukkantam:

,,A Bibliában a csipkebokor Mózes elhívatását jelképezi. A középkorban a lángoló, de el nem égő csipkebokrot Mária jelképének tekintették, aki Isten anyjává lett és mégis érintetlen maradt. A barokk művészetben az égő csipkebokor a szeplőtelen fogantatás jelképe lett".

Aztán a másik helyen kétségbe vonták, hogy az a bibliai égő csipkebokor azonos lenne a vadrózsabokorral.

,,Hogyan gyulladhat meg egy csipkebokor? Ha valaki megpróbálna egy élő, leveles, sőt esetleg virágzó csipkebokrot meggyújtani, az bizony nem igen sikerülne neki!"

A mindannyiunk által jól ismert Bálint gazda szerint: az égő csipkebokor valójában ezerjófű.
Ki tudja az igazságot?
Szerintem: senki. Esetleg a Jóisten:
Így aztán mindenki olyannak képzeli, amilyennek csak akarja, az alábbi idézet alapján:

,,És megjelenék neki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látá, hogy íme a csipkebokor ég vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik vala".







A FÖLDI ÖRÖKKÉVALÓSÁG JELKÉPE


A vadrózsa kör alapon álló öt levelét az Arisztotelész által feltételezett öt elemmel azonosították, így az öt szirom az azonos időszakaszok változatlan ismétlődése, a körforgás, az állandó visszatérés, a földi örökkévalóság jelképe lett.

Apuleius : Az aranyszamár c. regénye szerint a rózsa a római kori Ízisz- és Ozirisz-kultusz misztériumaiban is szerepet játszott (a regény hőse szamár alakjától csak oly módon szabadulhat meg, ha eszik →Ízisz rózsáiból, ezután pedig, megvilágosodva, új létre születve, az istennő híve lesz).







TERMÉSZETI KINCS


A csipkerózsából, csipkebogyóból készíthető termékek hatásai:

oldja a mindennapi élet stresszes feszültségeit;
hasmenés csillapító hatás; oldja a gyomorgörcsöt, hascsikarást;
köhögéscsillapító hatás; megfázáskezelése;
vese erősítő hatás; húgyhólyaggal kapcsolatos panaszok kezelésére;
nyugtató-,gyulladást csökkentő hatás; vérképzést serkentő hatás;
irritáció csökkentő hatás;
vírusos betegségek megelőzésére;
antiszeptikus, fertőtlenítőhatás;
általános görcsoldóhatás.







VADRÓZSA VIRÁGESSZENCIA: "Az életkedv virága"


Vadrózsa Bach virágesszencia

A jelen történései iránti érdektelenség csoportjába sorolt virágesszencia.

Azok számára akik lemondóakká és közönyössé váltak. Semmi nem érdekli őket gyakran unatkoznak . Elfásultak nincs meg a megfelelő energiájuk ahhoz, hogy bármit is tegyenek. Elhagyatottnak és kiürültnek érzi magát . Elzárkózik a világ eseményei elől, érdektelenné válik. Egyszerűen elfogadja a sorsát nem képes rajta változtatni. Egyre inkább belesüpped ebbe a negatív állapotba amelyből nem lát kiutat. Nem tudja megmagyarázni a konkrét okát állapotának eleve elrendeltetve éli meg. Nincsenek már vágyai és nem kelti fel az érdeklődését semmi.

Ajánlható depresszió kezelésére amikor valaki egykedvűvé és lemondóvá vált. Akinél hiányzik az élni akarás és a vállalkozói kedv.

A vadrózsa nemcsak szép, hanem ERŐSÍTI AZ ÉLNI AKARÁST IS!


Folytatás, teljes cikk:

Link







VADRÓZSASZAPPAN


Anno nagyanyáink rendszeresen főzték házilag szappant.

A rózsavíz és a rózsaszappan a vadrózsabokor szirmaiból készül.

Amit a vadrózsáról tudni érdemes, hogy sokkal jellegzetesebb, kellemesebb (erősebb) illata van, mint más rózsa fajtáknak.

Hogyan készül? Itt olvashatsz róla:

Link







Vadrózsa (Rosa canina)

Link


Vadrózsa - 1939 - teljes film

Link














  
 
0 komment , kategória:  Gyönyörű virágok&idézetek  
Kampánybomba! Az EU Bírósága a 2018-as Fidesz-győzelemért do
  2017-05-11 19:16:01, csütörtök
 
 














KAMPÁNYBOMBA! Az EU Bírósága a 2018-as Fidesz-győzelemért dolgozik
Bódis András / 2017.05.10., szerda 15:45 /


Mottó

"Mindig, mindent adjál oda hazádnak.
A világnak nincs semmiféle értelme hazád nélkül.
Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak
a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán semmit
ne várj a hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben.
Ez a legfőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri."

(Márai Sándor, Füveskert


Mától fut a kvótaper az EU Bíróságán. Ítélet a magyar parlamenti választás előtt, a kampány felpörgésekor várható. Bármilyen döntés születik, a Fidesz kizárólag nyerni tud az ügyön.

Az Európai Unió Bírósága ma megkezdte a menedékkérők elosztása ellen benyújtott magyar és szlovák kereset tárgyalását. Az Orbán-kormány másfél éve fordult a luxembourgi székhelyű törvényszékhez, hogy kérje a 120 ezer migráns áttelepítését célzó, kötelező jellegű mechanizmus megsemmisítését. (Az EU-s Miniszterek Tanácsának többségi döntése értelmében Magyarországnak 1294 bevándorlót kellene befogadnia.)

A perdöntő fejleményekre egyelőre várni kell - ám magyar belpolitikai szempontból máris megtörtént a legfontosabb bejelentés. Mégpedig az, hogy az EU Bírósága idén októberben, novemberben vagy decemberben hoz ítéletet a témában. A verdikt leendő időpontja nem azért lényeges, mert a menekült-áthelyezéseket elvileg már szeptemberig végre kellene hajtani. A többi ország is csúszni fog, hiába fenyeget bárki bárkit az ilyenkor szokásos kötelezettségszegési eljárásokkal. Ugyanakkor: a per eredményhirdetésének pillanatában Magyarországon választási kampány lesz. Éppen akkor fog nagyon-nagyon felpörögni. És, ugye, a Fidesznek egyetlen olyan témája van, amellyel a saját néptömegeinél szélesebb tábort ér el: ez pedig a migránsügy. Úgyhogy az EU Bíróságának döntése valóságos politikai bombaként fog robbanni idehaza. Bármi is lesz abban az ítéletben.

1. Ha a törvényszék megsemmisíti a menekültelosztós határozatot, az annyit jelent, hogy a Fidesz tényleg megállította a brüsszeli csúcsbürokratákat.

2. Mi történik, ha ugyan nyer a magyar-szlovák beadvány, de nem törlik el az uniós jogszabályt, csak adott határidővel kijavíttatják a hibáit? A Fidesz feltartóztatta Brüsszelt, és meg is fogja állítani - ez lesz a jól hallható politikai üzenet, amely még hihetőnek is fog tűnni.

3. S mi lesz, ha a bíróság esetleg elutasítja a keresetet? A Fidesz a híres kalaplengetős alkotmánybírósági döntésre alapozva szuverenitásháborút indít Brüsszel ellen, minden létező fórumon a magyar önrendelkezésért fog küzdeni, s ha kell, élőláncot vezényel az országhatárokra. Igen, választópolgárok tízezrei fognak összekapaszkodni a déli, keleti, északi és nyugati széleken. Aztán folytatódik a harc a szavazófülkékben.


Link


Egyetlen migránst sem szabad Magyarországon letelepíteni
Jobbik 2015-09-25 // ...ÉS MOST - Micsoda fordulat???
Mindent mondtak már, és mindennek az ellenkezőjét is!!!

Link


,,Eddig senki nem kormányzott jobban, mint ahogy Orbán" - Budaházy György

Link


















  
 
0 komment , kategória:  Média  
Tárnok
  2017-05-07 21:00:36, vasárnap
 
 










TÁRNOK


Autóbuszos kirándulás során Muskovics András Tárnok-Szőlőhegyi pincéjében jártunk (17.05.03.).

A látogatás során megismerhettük a Muskovics fivérek évtizedek óta gyűjtött ásvány-kőzet és
fosszília gyűjteményét is.

A szomszédos felhagyott kőfejtőt is megszerettük volna látogatni, amely hatalmas termeivel a fertőrákosihoz hasonlítható és ma filmforgatások helyszínéül szolgál. Sajnos ezúttal is filmforgatás volt, így ez most meghiúsult.

Lehetőségünk volt viszont fakultatív sétát tenni az Érdhez tartozó, helyi természetvédelem alatt álló, Natura 2000 besorolású Fundoklia- völgyben.

A jó hangulathoz némi etyeki bor és zsíros kenyér lila hagymával elfogyasztása járult hozzá.


Tárnoki Mosolyvonat - Videó

Link


Tárnok katlan

Link


Képek
/Km: 1600x1200 ill. 960x720?/






















































































  
 
0 komment , kategória:  OMNYE  
Anyának lenni jó!
  2017-05-06 20:30:20, szombat
 
 










ANYÁNAK LENNI JÓ




Mottó:

Nehéz dolog anyának lenni, hisz mint Ő, nem szeret úgy senki.

Az anya az, aki bárkit tud helyettesíteni, őt viszont senki!

Ahogy a kavicsot a tenger,
Úgy minket Ti formáltatok...







AZ ÉDESANYA


Nincsen a gyermeknek
Olyan erős vára,
Mint mikor az anyja
Őt karjaiba zárja.
Nincsen őrzőbb angyal
Az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs


Szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás
Amennyi sok lenne,
Amennyit az anya
Meg ne érdemelne.







Ádám Istvánné: BÚCSÚ NÉLKÜL


Búcsúzni nem volt idő, hirtelen mentél,
küzdöttek érted, de te nem feleltél,
engedted lelked a magasba szállni,
vágytál az Úrhoz, nyugalmat találni.
Kemény évek jöttek, s te nem voltál nekem.
Úgy bántott, gyötört és nehéz volt az élet,
nem mondhattam el neked, hogy félek...


Mennyire vágytam egy vigasztaló szóra,
ráncos, dolgos kezedtől simogatásra,
de te csak néztél a csillagok közül...
Sírtam érted fájón, s lelkem legbelül
érted kiált most is, annyi év után.
Nagyon hiányzol, DRÁGA ÉDESANYÁM!







Csanádi Imre: MI VAN MA, MI VAN MA?


Mi van ma, mivan ma?
Édesanyák napja
Pár szál virág a kezemben:
édesanyám kapja.

Azt is azért adja,
aki szorongatja:
Édesanyám, édesanyám
jó szívvel fogadja!







Csorba Piroska: MESÉLJ RÓLAM


Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam?
És tehozzád hogyan szóltam,
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad, mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam!
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél,
meleg tejeddel etettél?
Akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem?
Úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány leszek?

Mesélj anya,
mesélj rólam!
Milyen lettem,
amikor már megszülettem?
Sokat sírtam
vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?

Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?







Donászy Magda: ANYÁK NAPJÁN


Tavaszodik, kis kertemben
kinyílik a tulipán.
Ragyognak a harmatcseppek
anyák napja hajnalán.

Kinyílott a bazsarózsa,
kék nefelejcs, tulipán,
neked adom anyák napján,
édes-kedves anyukám.







Donászy Magda: ÉDESANYÁMNAK


Te vagy a nap
fenn az égen.
Én kis virág
meseréten.
Ha nem lenne
nap az égen,
nem nyílna ki a virág.
Virág nélkül
de szomorú
lenne ez a
nagy világ.







Farkas Anna: SZERETET KÖNNYEIM


Ha még egyszer elmondhatnám Neked:
szívemből szeretlek!
Ha még egyszer elmondhatnám azt, hogy:
sohasem feledlek!
Ha még egyszer megölelhetnélek,
szívem megremegne,
Ha még egyszer lágyan megtehetném,
sok jót megköszönne.
Ha még egyszer örülhetnénk együtt


illatos tavasznak,
Ha még egyszer virágaid Nekünk
kertedben nyílnának,
Istenhez küldeném Hálaimám
rebegő ajkakkal,
s ki nekünk életet adtál, Hozzád,
fájó alázattal.
Szeretetkönnyeim Anyák Napján,
Teérted hullanak.







Juhászné Bérces Anikó: VIRÁGOK KÖZT


Anyák napja ünnepén már nem köszönthetlek,
Nincs rá mód megmondani, mennyire szeretlek.
Bennem élő régi film - őrzöm a lelkemben, -
Pereg, s máris ott vagyok virágoskertedben.
Újra látom meseszép tengernyi virágát,
Velük együtt neveltél, mint emberpalántát.
Minden évszak virága otthonra lelt Nálad,
Készítettél számára puha virágágyat.
Tavaszhírnök hóvirág új tavaszt kiáltott,
A zöld páfrány tövében ibolya virágzott.
Babarózsa varázsolt rózsaszín világot,
Aranyeső hullajtott virágeső záport.
Jácint, nárcisz üdített csábos illatával,
Szellő pajkosan játszott a labdarózsával.
Nefelejcs virágözön tükre fenn az égen,
Piros, sárga tulipán hajlongott serényen.
Lila, fehér orgonák májust köszöntöttek,
Édesanyám csokrába ünnepelni jöttek.

Jázminbokor illata messze szállt a széllel,


Gyöngyvirágot bújtatott mélyen az ölében.
Ház előtt a viola sűrű sorban állott,
Ontotta a mézédes krémszínű virágot.
Pünkösd napján tündökölt a pünkösdi rózsa,
Bólogató nagy feje rádőlt a karóra.
Rózsabimbó kifeslett a szép rózsafából,
Bokorrózsa elalélt finom illatától.
Óh, mennyei liliom, hófehér virágod
Büszkén állt, és hirdetett szűzi tisztaságot.
Járda mellett tűzpiros Salvia sor nyílott,
Napsütötte kelyhébe méhecskéket hívott.
Kivont karddal díszelgő színes kardvirágok
Szőnyegeként virultak a kukacvirágok.
Csillagvirág átölelt kerekes kútkávát,
Az estike őrizte a tündérkert álmát.
Piros muskátli szirma tortám díszítette,
Őszirózsa színpompa már az őszt jelezte.
Aranyszirmú krizantém sátort vert a kertben,
Emlékezni vágyott ki a temetőkertbe.
December volt, s pincében virultak a kálák,
Egész évi munkádat télen is hálálták.
A sor végén állok én, megtört virágszálad,
Kibe virág szereteted régen beplántáltad.
Ez a sok árva virág vágyik mind utánad,
Anyák napján ott lesznek a sírodon, Nálad.







Kamarás Klára: ANYÁM KÖTÉNYE


Emlékek között foszló kelme...
de szép is volt anyám szerelme!
Soha nem járt ő feketében,
pedig fagy fészkelt bús szívében.
Köténye tele volt virággal,
százszorszéppel és tulipánnal.
Fekete éjben virágillat,
viharfelhők közt is volt csillag,


mert bánatát szívébe zárta,
ne lássa senki, milyen árva.
Jól emlékszem, hitt benne végig,
hogy fel fog szállni, fel az égig,
s két füstös felhő fenn az égen
összefonódik újra, szépen.







Kerecsényi Éva: ÁLMOMBAN BOLDOG VOLTAM


Csöppnyi leányka szalad át a réten,
kezét nyújtja, s anyját hívja, kérleli,
óvó kar, mint magot magába zárja,
öleli, s egy percre el nem engedi.

Ó, anyám, álmomban de boldog voltam,
jöttél, nevettél, s mondtad, nincs semmi baj,
hittem mesékben, a végtelen létben,
s lám, élted nem volt több, csak egy pillanat.

Bár mondtam volna, mennyire szeretlek,
miért fáj kimondani szép szavakat,
szeretnélek most is magamhoz ölelni,


de életed széttörte egy rossz mozdulat.

Bocsáss meg kérlek, ha olykor lázadtam,
nyugtalan lelkem nem tűrt szabályokat,
megkopott fejfa idézi a múltat,
de szívem őriz csodákat, titkokat.

Régi fotóról egy angyal tekint rám,
mosolyog, s lelkem megrezzen csendesen,
ujjammal simítom lassan, gyengéden,
nyelem könnyem, s szeretve emlékezem.







Kerecsényi Éva: KINCS


Anyának lenni csodás érzés,
a legszebb talán az életben,
karomba zárni, megölelni,
édes kis lényét, a kincsemet.

Szuszogó csöppségből felnőtt lesz
lassan, s huss, kirepül hirtelen,
sodorja száz felé az élet,
nekem megmarad a mindenem.

Mit szeretnél, mit tegyek érted,


átküzdöm magam zord tengeren,
a sárkánnyal is szembeszállok,
vigyázlak, sose légy védtelen.

A legszebb ajándékom te vagy,
mosolyod mindennél többet ér,
boldognak látni kedves arcod,
szívemig, a lelkemig elér.

Lilinek szeretettel







Kincses Zoltán: ANYÁK NAPJÁRA


Mikor hegyes szirtek között eltéved a lépted,
S az élet minden percét csak tehernek érzed,
Nézz csak bátran vissza, honnan indult lábad,
S meglátod mögötted az édesanyádat.

Ott állt ő mindig is kezeit tördelve,
Botlásaid látva szeme könnyel telve.
Veled fájt a szíve, ha gondok gyötörtek,
S veled örült ő is minden sikerednek.

Árnyékba húzódva tekintete rajtad,
Hisz, most aki te vagy, mindazt tőle kaptad.
Mikor a forgószél jövőd elragadta,
Ráncos kezeivel beletúrt hajadba.

Bár aggódott ő is, téged megvigasztalt,
Szíve melegével terít neked asztalt.


Forró leves mellé kitette a lelkét,
Párolt kelkáposztán Szeretet a feltét.

Ott volt ő melletted, ha bántott az élet,
S mikor jól ment sorod, csendben hátralépett.
Köszönd meg hát neki minden egyes perced,
Örömöd, bánatod, kínod és szerelmed.

Mert ezt bizony mindet csak ajándékba kaptad,
S akkor lehetsz boldog, ha mindezt visszaadtad.
Nem vár köszönetet, mégis tedd meg érte
Isten szeretetét nagykanállal mérve.







Kósa Gabriella: HA VIRÁG LENNÉL


Anyuci, ha virág lennél,
piros pipacs lennél,
minden rétnek és mezőnek
legszebb éke lennél.

Anyuci, ha virág lennél,
harangvirág lennél,
csilingelő hangoddal
mindig rám nevetnél.

Anyuci, ha virág lennél,
kék ibolya lennél,
hideg télből szép tavaszba
kirándulni vinnél.

Anyuci, ha virág lennél,
akácvirág lennél,
reggel, vagy, ha beteg lennék,
friss mézzel etetnél.

Anyuci, ha virág lennél,
fehér jázmin lennél,


finom illatoddal otthon
körülölelgetnél.

Anyuci, ha virág lennél,
piros rózsa lennél,
minden este a kádamban
szirmodban fürdetnél.

Anyuci, ha virág lennél,
csillagvirág lennél,
esténként az ágyikómban
tejútról mesélnél.

Anyuci, ha virág lennél,
kék nefelejcs lennél,
rólam soha egy percre sem
meg nem feledkeznél.

Anyuci, ha virág lennél,
én is virág lennék,
virágként is örökké csak
a te kislányod lennék.







KÖSZÖNTŐ


Egy kis verset súgott nekem
A szerető szívecském,
Megtanultam s el is mondom
Édesanyák ünnepén.
Reggel imám azzal kezdem,
Este azzal végzem,
Az én édes jó anyámat
Áldd meg s tartsd meg Isten.







Kun Magdolna: ANYAHIÁNY


Minden Anyák napján könnyes a szemem,
mert nekem már nincs kit felköszöntenem,
nincs, aki örülne a színes tulipánnak,
ki azt mondaná nekem -halálig vigyázlak-

Nekem minden Anyák napja éles késszúrás,
itt a szívtájékén, hol minden csupa gyász,
ahol mélységként tátong az a nagy anya-hiány,
amitől elhalkul a szó szép Anyák napján.

Nekem már megszokott dolog a sírás, zokogás,
akkor, mikor más ajkán ott a mosolygás,
és akkor mikor mások majd halkan azt súgják,
- jóságodért édesanyám áldás szálljon rád -







Kun Magdolna: EGY SZÁL TULIPÁN


Mondd, drága, anyám, van-e odaát,
tavaszfényben nyíló színes tulipán,
amit anyák napján adnak azon gyermekek,
kiknek szívében él még az anyaszeretet.

Vannak-e ott odaát, kik a mezők vadvirágát,
egy csokorba gyűjtvén néked odaadják,
és szép szavakkal tűzdelve megköszönik véle,
hogy édesanya voltál e röpke földi létbe.

Ha még sem lenne senki, aki felköszöntene,
ha majd eljön az édesanyák áldott ünnepe,
csak pillants le a földre, hogy biztos legyél abban,
feléd hajló kezemben egy szál tulipán ott van.







Kun Magdolna: EGY SZÁL VIRÁG A SÍRODRA


Boldog élet, anyám, neked sem jutott,
akármerre vetett, űzött a sorsod,
mert nem sikerült elérni azon vágyadat,
hogy könnyhullatás helyett örömöt kaphass.

Éveid úgy teltek el, hogy nem is vetted észre,
hogy lett egyre halkabb szíved lüktetése,
s hogy váltott hajadnak dióbarna színe,
napfényben csillanó ezüstös fehérbe.

Ami jutott, anyám, csak egy szál virág,
mely sírodon nyílik, sírodon pompáz,
s amely talán velem is megérteti azt,
hogy az élet nem több mint egy pillanat.

Minek bármelyik percben vége szakadhat,
mert öröklétet senki, de senki nem kaphat.
Én hiszem, hogy odaát boldog vagy, anyám,
hisz már nem tátong új seb szíved tájékán.







Kun Magdolna: MÁR NINCS KIT FELKÖSZÖNTENEM


Minden Anyák napján könnyes a szemem,
mert nekem már nincs kit felköszöntenem,
nincs, aki örülne a színes tulipánnak,
ki azt mondaná nekem - halálig vigyázlak -

Nekem minden Anyák napja éles késszúrás,
itt a szívtájékén, hol minden csupa gyász,
ahol mélységként tátong az a nagy anya-hiány,
amitől elhalkul a szó szép Anyák napján.

Nekem már megszokott dolog a sírás, zokogás,
akkor, mikor más ajkán ott a mosolygás,
és akkor mikor mások majd halkan azt súgják,
- jóságodért édesanyám áldás szálljon rád-







Kun Magdolna: MIKOR ANYÁM ELMENT


Mikor anyám elment, árva lettem én is,
mint az a gazdátlan kutya, kinek kesergésit
csak az Úr értheti meg ott a magasban,
ahol minden érző léleknek angyalszárnya van

Mikor anyám elment, nincstelenné lettem,
mert amim volt azt földporba temettem,
hisz az a gyémánt, amely egy világ kincsét érte,
nem volt más, mint anyám szíve melegsége.

Mikor anyám elment, magányossá váltam,
mert nem volt többé olyan kihez hazavágytam,
hisz az, aki elárvult, kinek nincsen anyja,
régi meleg fészkét már vissza nem kaphatja.

Így csak bolyong és bolyong a temetői úton,
hogy elárvult szívébe még emléktüzet lopjon
abból a pislákoló lángú viaszgyertya fényből,
mely lélekfényárt ont a kéklő messzeségből







Kun Magdolna: TÚL KEVÉS EGY ÉLET


Jó volna, anyám átölelni téged,
kendődre hinteni a vadvirágos rétet,
és csak nézni szelíden, mint csillan szemed,
mikor a tengernyi virág lágyan körbevesz.

Jó volna, anyám, hozzád bújni csendben,
hogy kötényed melegében újra érezhessem
azt az otthont adó fészket, mely egykor valaha
gyermekéveimnek volt boldog otthona.

Jó volna még, anyám, elmondani néked,
hogy hálám kifejezni túl kevés egy élet,
mert egy életbe nem fér bele az a szeretet,
amivel te megtöltötted szívem, lelkemet.







Kun Magdolna: VÉGTELENBE VESZVE


Úgy haltál meg, anyám, hogy nem voltam veled,
mikor fáradt szíved dobbanása hangtalanná lett,
mert nem bírta tovább azt az embertelen hajszát,
mit sorsod írta életed könnycseppekkel rótt rád.

Úgy mentél el, anyám, hogy ne fájjon majd látnom,
mint emelkedsz magasba könnyű pilleszárnyon,
és mint gördül le arcodon néhány bágyadt könnycsepp,
mikor láthatatlan nyomaid a végtelenbe vesznek

Úgy hagytál itt, anyám, hogy nem mondhattam el,
mindaddig míg én létezem te is létezel,
mert nem engedem emléked, nem engedlek téged,
hisz hozzád köt a vér, anyám, s hozzád köt az élet.







Kurczina Terézia: SZÍVEMBŐL


Szívemből köszöntöm
drága jó anyámat;
Azt kívánom, mindig
kerülje a bánat!

A sok szépre, jóra
ő tanított engem;
Mindezekért hűen
háladalom zengem.

Ha rózsákat adnék


neki egész öllel;
Az sem mondaná el,
mi lelkemből tör fel.

Szeretném, hogy útját
boldogságban járja;
Legyen minden percén
Isten bő áldása!







Létay Lajos : ÉDESANYÁMNAK


Ha csak egy virág volna,
én azt is megkeresném,
ha csak egy csillag gyúlna,
fényét idevezetném.
Ha csak egy madár szólna,
megtanulnék a hangján.
Ami csak szép s jó volna
édesanyámnak adnám.










Lupsánné Kovács Eta: ANYUNAK


Ajándékom virág, ezt adom ma Neked!
Aranyszín aranyág, szeretetből szelet.
Én a kincsed vagyok, Te az anyukám,
mindig itt vagy nekem és vigyázol rám!



Ha mosolyogsz felém, nem lesz baj, tudom,
a kezedben mindig megkapaszkodom.
Itt ragyog csillagod, töröld meg a szemed;
sose légy elhagyott, azt kívánom neked.







M. Laurens: ANYÁK NAPJÁRA




Mondd, emlékszel-e még édesanyádra,
Halkan szelíd, csitító szavára,
Mikor keblén szoptatva, éhesen,
Füledbe súgta - Nagyra nőj életem! -

Mondd, emlékszel-e még arra a dalra,
Amit dúdolgatott drága ajka,
Láztól égő, kicsiny tested féltve,
Aggódó könnycsepp csillogott szemébe.




Érezted-e,hogy testéből születtél,
S fájdalmából, létre emelkedtél.
Mert édes volt számára az a kín,
Melynek fizetsége az anyai cím.

És Ő büszke volt reá, mert megérte,
Gyermeke lelkében továbbélve.
S áldott testét oltárként imádva,
Leborulok elé, anyák napjára.

Pest- Buda, 2013. április 30.







Mészáros Lajos: ÉDESANYÁMNAK


Édesanyám már a mennyekbe költözött,
onnan néz le reám vándorfelhők között.
Virágot már neki temetőbe viszek,
lélekvándorlásban egyre inkább hiszek.

Hideg sírban pihen teste a föld mélyén,
lelke a mennybe szállt egy nyári nap éjén.
Onnan tekint le rám, az árva gyermekre,
óva vigyáz most is őszülő fejemre.

Egyengeti utam, nem hagy el ő soha,
ott is legfontosabb számára a fia.
Jó útra vezérel, nehogy félrelépjek,
élet útvesztőjén mindig révbe érjek.

Hogy háláljam én meg a sok gondoskodást?
Miért is okoztam egykor sok aggódást.


Felnőtt fejjel most már én is másként nézek,
unokákat látom, egyre jobban félek.

Rohanó világban nincs idő semmire,
nem szánnak ők időt az öreg szülőre.
Kegyetlen az élet, talpon kell maradni,
de lehetne néha lassabban haladni.

Ez a világ már más, mint a te korodban,
nem él ma senki soha nyugalomban.
Testvér a testvérnek vájja ki a szemét,
hogy ő élvezhesse gazdagság reményét.

Anyák napján csendben sírodra borulok,
fájó, beteg szívvel tőled elbúcsúzok.
Szép csokor virágot teszek a sírodra,
kísérj majd a mennyből utolsó utamra.







Mysty Kata: ÉDESANYÁK IMÁJA FELNŐTT GYERMEKEIKÉRT


Mindenható te vagy, jóságos Istenem,
ezért csak téged kér az aggódó szívem,
alázatos szívvel, könyörögve kérlek,
őrizd meg mindenhol a gyermekeimet.

Amíg kicsik voltak, fogtam a kezüket,
de az én kezem már nem éri el őket,
soha meg nem unva, arra kérlek Téged,
őrizd meg mindenhol a gyermekeimet.
A Te kezed, Uram, mindenhová elér,
minden anyai szív ezért csak Téged kér,
egyedül Te vagy, ki mindent megtehet,
őrizd meg mindenhol a gyermekeimet.

Retteg az én szívem, az ordít,
minden sarkon a Rossz sunyin leselkedik,
te látod, Uram, hisz mindent lát szemed,
őrizd meg mindenhol a gyermekeimet.

Lelkem patakjából hozzád folyik hálám,
biztos vagyok benne, hogy meghallgatsz Atyám,
mindig legyen rajtunk drága tekinteted,
őrizd meg mindenhol a gyermekeimet !







Osvát Erzsébet: MESÉLTÉL ÉS MESÉLTÉL


Velem voltál örömömben,
velem voltál bajban,
velem voltál, ha sírtam,
velem, ha kacagtam.
Meséltél és meséltél
igazakat, szépet,
kívántam, hogy a meséd
sose érjen véget.
Mit adtam én cserébe?
Te azt sose kérted,
de talán a két szemem
elárulta néked.







ÖNTÖZGETEM


Öntözgetem rózsafámat,
De nem is hiába,
Anyák napja ünnepére,
Kihajt minden ága.
Nyílik kelyhe rózsa szálnak,
Úgy tűzöm a kebelére
Az édes anyámnak.
Kis madárka szólj az ágon,
Gyönyörűen, szépen,
Ne legyen ma bánat az én
Jó anyám szívében.
Dalod után enyhül minden bánat,
Dalolj, dalolj kis madárka,
Az édes anyámnak.







Pákolitz István: ANYÁMNAK


Hogyha virág lennék,
ölelnélek jó illattal;
hogyha madár lennék,
dicsérnélek zengő dallal;
hogyha mennybolt lennék,
aranynappal, ezüst holddal,
beragyognám életedet csillagokkal.

Virág vagyok: ékes,
piros szirmú, gyönge rózsád,
madár vagyok: fényes
dalt fütyülő csöpp rigócskád,
eged is: szépséges
aranynappal, ezüstholddal,
beragyogom életedet csillagokkal.







Schrenk Éva: BENNEM ÉLSZ


Vérem véredből,
sejtem sejtjeidből,
összekuszálva élnek
- nyomodba lépek.

Hallom a hangodat,
tükörben arcodat


látom, mint fénylik
- mosolyod rémlik.

Egy ide, egy oda,
lépésem tétova.
Járd bent a táncot!
- Téged idéz lányod.







Stollmayer Beatrix: ANYÁK NAPJÁRA


Drága Anyám szép fekete haját belepte a dér,
kékeres áttetsző bőre még mindig márványfehér,
simogatom szép magas homlokán a tincseket,
finom kezénél szebbet, festő nem festhetett.

Álmodozom arról, hogy mindig megmarad nekem,
nem kell félnem semmitől, amíg ő fogja a kezem,
ostromlom az eget, legalább őt hagyja nekem,
a sok kedves arcból, már csak ő maradt velem.

Apró törékeny a teste, tán negyven kiló sincsen,
megtörte az élet, csak dolgozott, neki párja nincsen,
mikor elment édesapám, sírját némán simogatta,
menni akart utána, ki hatvan évig volt hű társa.

Nem voltam jó gyermek, mert folyton csak siettem,
úgy gondoltam... gyermekeim nélkülem elvesznek,
ma már másképp tennék..., leülnék mesélni neki,
arról, hogy az unokáik élete milyen boldogan telik.

Sajnos ezek csak emlékképek melyekről álmodozom,
tizennégy éve múlt már, hogy örökre, ő is itt hagyott,
ment az apám után..., épp csak két esztendő telt el,
hamarosan követem őket..., immár deresedő fejjel.

Nincs bennem félelem, ők taposták ki az utat nekem,
ott újra együtt leszünk szüleim és a szeretett testvérek,
ám ha maradhatnék még kicsit, azért megköszönném,
ha bevégeztem munkám e földön, könnyebben távoznék.







Szegő Judit: ANYÁK NAPJÁRA


Kezedbe tenném ezt a gyöngyvirágot,
Mint tettem régen, jaj, hány éve már!
Suttogtam izgatottan készülődve:
"Köszöntelek drága Édesanyám!"

Te voltál menedékem, létem őre.
Ha bánat ért, hozzád bújtam sírva.
Évek teltek, és én is anya lettem,
És ahogy a nagykönyvben meg van írva,
Ők is elém léptek, mind a ketten.

Feszít a meghatottság könnye belüről,
Szám szélén reszket a mosoly,


Sós csepp folyik minden kimondott betűről.
Néztem a két kislányt, ahogy komoly,
Megfontolt arccal felém sietnek,

Kissé kókadt virággal apró kezükben.
Egyszer majd ők is anyák lesznek,
S ők is átélik mindezt gyermekükben...
De én, árvája ennek a sírkertnek,
Virágját nyújtva, fogadó kezet hol talál?

Adjam a földnek? Nem tudom, mit tegyek,
Hisz simító kezed is elvitte a halál.
Arcod is eltűnt már az emlék-fátyol mögött.
Isten áldjon Anyám! Nem láthatlak többé!
Borítson virág sírodon, minden áldott rögöt!
A szeretetem az, mi sosem válik köddé!







Tasnádi Bernadett: ANYÁMNAK


Most jöttem rá, ami mellett hosszú évekig elmentem
Most jöttem rá, hogy mit jelent
Az, mit Tőled kaptam
S még kapni fogok
Olyan természetes...
Bevallom szégyellem
Mert eddig észre sem vettem
Hogy mindig ott állsz mellettem
Ahogy senki
Láthatatlanul
Mikor az egész világ elfordul, összeomlik
Te ott vagy és
Osztozol velem
Minden örömömben és bánatomban
Most jöttem rá, hogy meg kell becsülnöm jobban Téged
Hogy vagy nekem
Hogy sokáig légy nekem
Mert ki vagy, nem lehet senki
Édesanyám
S félek, rettegek a naptól
Hogy lesz, mikor már nem leszel
Mondd, akkor mi lesz velem?
Mihez kezdek Nélküled?
Hogy mondhatnom el Neked:
Anyukám, mennyire szeretlek?!







Varjú Zoltán: MOST SZÓLJATOK MÉG




Most szóljatok még, addig amíg még lehet,
míg tárt karokkal várnak rád ölelő kezek,
míg minden csepp könny örömből fakad,
mert e pillanat szívedben örökre megmarad!

Most szóljatok még, addig amíg még lehet,
míg gyönyörű, szép szívét
elönti a szeretet,


míg minden egyes gondolata tebenned él
mert Ő benned hisz, neked él, és veled remél!

Most szóljatok még, addig amíg még lehet,
míg minden simogatását megköszönheted,
míg együtt lehettek anyák napja hajnalán,
és csak annyit mondj: szeretlek, édesanyám!







Vaskó Ági: ÖLBEN TARTOM


Ülj ölembe,
kicsi lányom,
csengő hangod dalát vágyom,
érinteni bőröd selymét,
mint legdrágább bársonykelmét.
Ülj ölembe,
kicsi másom,
bánat ül a szempillámon,
fájó könnyem alá rejtem,
meddig bírom, nem is sejtem.
Ülj ölembe,
drága kincsem,


te vagy nekem, hidd el, minden.
Reményem vagy, simulj hozzám,
fájdalmamra enyhet hoz tán.
Rásimulsz a szívfalamra,
mosolyt hímzel az ajkamra.
Vérem vagy, a lüktetésem,
fénysugár a szemlencsémen.
Langy eső, ha láztól égek,
csillaga a morcos éjnek.
Ülj ölembe,
kicsi lányom,
a kért csodát már nem várom,
hisz a csodát ölben tartom;
Istenem, sokáig tartson.







Várnai Zseni: MAMA


Halott anyámról álmodtam az éjjel,
mióta meghalt, sokszor visszatér,
meglátogat éjjel, ha mélyen alszom,
bárhol vagyok, ő mindenütt elér.

Tudom, hogy meghalt, álmomban ha látom.,
és mégis úgy jön, mintha élne még,
s azt is tudom, hogy ébredésem percén
elhalványítja őt a messzeség.

Sohasem szól, csak mosolyogva néz rám,
mintha nem volna többé már szava,
s csak bólogat, mikor fölsír belőlem :
- bocsáss meg nékem, bocsáss meg, Mama!

Sokat vétettem ellened, míg éltél,
nehéz adósság nyomja lelkemet,
nem tudtalak oly végtelen szeretni,
mint te szerettél, Mama, engemet.

Egész szívem szülötteimnek adtam,
amint te tetted, ó, szegény Mama,
s hidd el, majd ők ezerszer visszaadják,
amit néked vétettem valaha.

Te értem, én meg őérettük éltem,
ők meg majd másért, bocsáss meg nekem,
én is előre megbocsátom nékik,
amit majd ők vétkeznek ellenem.







Zelk Zoltán: REGGEL ÓTA...


Reggel óta tanakodtam,
Mit mondhatnék teneked.
Olyan szépet gondoltam ki,
elmondani nem lehet!

Nem leltem rá szavakat,
még verset sem tanultam!
Minden amit elmondhatnék,
itt van egy szál virágban!







Anyák Napjára

Link


Anyák napjára.wmv

Link


Anyák napjára wmv /Kovács Kati - Úgy szeretném meghálálni/

Link


Emlékezés az Édesanyákra akik már nincsenek közöttünk
Ének: Csepregi Éva: Mama - Vers: Kibédy Ervin

Link


Anyáknak /Nadányi Zoltán - Anyu/

Link


Szegő Judit Anyák napjára /A videó aláfestő zenéje: Ó Mami/

Link




Anyák Napján emlékezem /A videó aláfestő zenéje: Hexina: Anyám Ne Sirj /

Link


Hexina: Anya csak egy lehet

Link


Holdviola " Látod édesanyám

Link


Márkus Sándor - ÉDESANYÁM, FELNÉZEK AZ ÉGRE....

Link


ÉDESANYA GYERE HAZA KÉRLEK

Link










ANYÁNAK LENNI JÓ


- Mert senki olyan bizalommal nem bújik hozzám, mint Ő!

- Mert nincs szebb hang a kisgyermek boldog nevetésénél, kacajánál!

- Mert csuda jó dolog este a gyerekek közé bújva, suttogva beszélgetni!

- Mert annyi mindent lehet tanulni a gyerekektől! Mennyi mindent másképp lát. mint mi! Felfedezhetjük velük együtt a világot újra!

- Mert nincs jobb cinkos, mint a gyermek. Annyi jó kis csibészséget ki lehet találni és megcsinálni, s aztán jókat kuncogni, tudva hogy egyikünk sem árulja el a "titkot"!

- Mert olyan jó érzés reggel felmotyózni a kis csapatot, körbepuszilni őket s utjukta bocsátani őket a suliba, ellátva őket anyai intelmekkel, miegymással.

- Mert annál sincs jobb, mikor a már kamaszodó, szórakozni induló nagyfiúnak csak annyit mondasz, mutatsz a a két ujjaddal: "Tudod... a zip fájl!" és az ezerszer szájbarágott intelmekre ő rávágja: "Na de anya!"

- És az is földöntúli jó dolog, mikor már a gyermekem úgy gondolja, hogy hiába tőlem tanult minden szépet-jót, ő bíz már olyan okos, hogy én mellette egy súlyosan maradi egyede vagyok az emberi nemnek...

- Mert hát tényleg okos mind, mert ki ebben, ki abban igazán kiváló, pl. a saját kézírását mind tényleg jobban tudja olvasni bárki másnál!

- Mert olyan jó érzés látni, ha megcsodálják sudár csemetéimet, s ha más szülökkel beszélgetünk, mindig irigy kis sóhaj kíséretében mondják:"igazán klassz gyerekeid vannak, szerencsés vagy!" Csak azon tűnődöm néha, én miért érzem időnként ugyanezt az ő gyerekükre gondolva...?

- És azért persze az is tök jó, hogy bár van 4 gyermekem, mégis én vagyok a családban a "kicsi", mert hát a legnagyobbnak a melléig érek, és a legkisebb is immár 2 büszke centivel fölém tornyosul... viszont legalább a függönyt már nem nekem kell leszedni!

- És az is milyen jó, mikor először látom féltve őrzött lánykámat kézenfogva sétálni az utcán egy nagyfülű kamasszal, s először hozza haza fiam az iruló-piruló (az álnok kis kígyó!) leánykát, s naná, hogy csukott ajtó mögött "tanulnak"!

Anyának lenni jó. Nagyon jó! De remélem, még nem egyhamar örvendeztetnek meg gyermekeim a hírrel, miszerint hamarosan a nagymamaságot is kipróbálhatom élesben...!







Ne felejtsd el, hogy édesanyád csak egy van


Ne felejtsd,hogy Édesanyád csak egy van, s azt pótolni nem lehet! Ezért, míg él tiszteld, és szeresd! Mert ha meghal hiába minden, onnan vissza nem jöhet! Hiába sírsz, hogy megbántad, jóvá nem teheted. Ha járod is az élet útját, örökké szeresd az Édesanyád! ő adta neked a földi életet, hogy élhess, nagyon sokat szenvedett. Két gyönge karja vigyázott rád, érted szenvedett a te szerető Édesanyád!

Ne felejtsd , hogy édesanyád csak egy van

Link


A legszebb versek anyák napjára

Link














  
 
0 komment , kategória:  Anyák napja - gyermeknap  
     2/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 25 db bejegyzés
e év: 360 db bejegyzés
Összes: 4840 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1617
  • e Hét: 12695
  • e Hónap: 35183
  • e Év: 213058
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.