|
 2/4 oldal 
|
Bejegyzések száma: 35
|
|
|
|
|
|
2017-09-16 15:00:28, szombat
|
| |
| |
LÉVAY JÓZSEF
Lévay József (Sajószentpéter, 1825. november 18. - Miskolc, 1918. július 4.) költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Bár korának népszerű és elismert művésze volt, mára elfeledte az utókor. Költészetére a keresetlen egyszerűség jellemző, a vidéki élet apróbb-nagyobb örömeinek megéneklése; a kordivatot sosem követte; valamint a magyaros versformák használata. Műfordítóként Robert Burns verseit, Seneca műveit, két Molière-darabot, Shakespeare-től többek között A makrancos hölgyet, a IV. Henrik egyes részeit, a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabokat fordította magyarra.
Link
Versei
Link
ALKONY
Ha majd alkonyra száll napod,
A sír felé közelgesz
S előtted minden földi jó
Értéke, bája elvesz:
Kétség ne dúlja lelkedet,
Légy a nagy útra készen,
Ott maradsz, hol mindig valál:
A teremtő kezében.
S ne kívánd, hogy érczből legyen
Az a végső hajócskád,
Mely veled majd az enyészet
Tengerére hajóz át.
Mit ér annak fényes érczben
Virágok közt pihenni,
Kit a lélek már elhagyott,
Ki már csak senki, semmi?
Egy egyszerű deszka-burok
Illőbb hozzád s elég is, -
Élő társad volt az egykor,
Habár nem ismeréd is.
Fenyvesek közt az ég felé
Fejét büszkén emelte ;
Most egy érzéketlen darab,
Oly mulandó, miként te.
Könnyen s hamar beolvadtok
Együtt a föld porába
S rátok vár az örök élet
Ismeretlen világa.
Budapesti Szemle. 1912.
APRÓDONKINT
Mintha fátyol szűrné a levegőt,
Nem látok át rajta, mint azelőtt.
Lombok közt nem nekem zeng a madár,
Meg nem hallom, párjával zengi bár.
Oh! természet! áldott édes anyám!
Te sem gondolsz már mint hajdanta rám
Amit adtál, pedig adtál bőven,
Apródonkint visszaszeded tőlem.
1915. junius.
A CSUDA FELFŐ
Nagy komolyan szól az öreg pásztor:
Hidd el uram! nem igy volt ez másszor,
Az áldásban jártunk vala teltig,
Most juhom is mind csenevészt ellik.
Meseszóra nem nyitom én ajkam,
A mit mondok meg is esett rajtam,
Szemem látta, nyelvem nem hazudja
S velem együtt egész falu tudja.
Nyári nap volt, aranyidő nékünk,
Vig örömtől ragyogott vidékünk,
Az ég s a föld, ember örök társa,
Derült arczczal nevetett egymásra.
Ott, hol ama kék nyugoti bérczek
A lehajló boltozathoz érnek,
Észrevétlen, mintha lopva jőne,
Egy parányi fölleg szállt előre.
Előbb csak kis barna folt az égen,
Magas utján terjedezve mégyen,
S nem sokára, fenyegető tábor,
Kebelében förgeteg és zápor.
Tompa hangja néha-néha dördült,
Mellytől ember s állat összerendült...
Félve néztem, a mint a szél hajtja,
Mint változik százképen alakja.
Láttam néha óriás kigyónak,
S vérhabokban úszó harczi lónak,
Hős gazdája nem ült többé hátán,
Levetette, elesését látván.
Majd borongó tüzes hegynek néztem,
Ki-kilobbant s fényes lőn egészen,
A mint kigyúlt s füstje tovaszállott.
Tetejében öreg ember állott.
Lett azután küzdő sárkányforma,
Látszott körme s rettenetes torka . . .
A föld felé tátva szörnyű szája,
Isten őrzi, hogy le nem csap rája.
Egyet fordult, mintha félre dőlne
S vizén úszó csónak lett belőle.
Habzik a viz, reng a csónak rajta,
Egy halovány öreg ember hajtja.
Közel s távol az egész mezőben
Csendesség volt, mint a temetőben,
Elvonult a lengedező szél is
S a falevél ugy reszketett mégis.
S im a fölleg a magas égbolton
Egyszerre csak megáll csudamódon
Határunkra veti sötét árnyát,
Hogy már szinte villámait várnád.
Zápor s villám nem lakozott nála.
Hozzánk egykét áldó csöppje szállá.
Mint némellynek, ha mélyen elbúsul.
Szeméből csak egypár könyü csordul.
S a magasból - jól hallottam én is -
Hangzott vala suttogó beszéd is,
Hasonlatos, ember panaszához,
Ki magában kesereg vagy átkoz.
Ámulattal csügge lelkem rajta
Isten nevét sokszor elsóhajtva
És a felhő szemem elől menten
Ugy eloszlott, hogy észre se vettem...
Ki volt, mi volt? oh uram, ne kérdezd.
Szivem immár annyi búbajt érzett.
Kinek párja többé sohse támad,
Rég elvesztém jó öreg gazdámat .
Él-e, hal-e s nyugszik hideg ágyon,
Vagy bujdosik idegen határon!!
Búcsút vettünk örökösen tőle,
Madár sem hoz többé hirt felőle.
Kis faluját titkon látogatja,
Mert sehol sem nyughatik miatta . . .
Búsan tekint az ismerős tájra,
Oh de nem mer leszállani rája.
Visszafordul tengerbánatával
Röpítvén a fölleget magával
S boldog, hogy ha egykét könyet ejthet
Azért, a kit soha sem felejthet.
1857.
EMLÉKEIM
Én e szép világon
Néma nem maradtam,
Örömemnek , búmnak
Zengő hangot adtam.
Örömem elég volt,
Búm szinte kevés :
Szívemet tisztító
Egy-egy szenvedés.
Sorsom intézője
Legyen is megáldva ;
Nem panasz illeti,
De köszönet s hála,
Most mikor halmozott
Időm súlya nyom
S életem határát
Már-már elhagyom.
Egy óhajtás mégis
Rejtve borong bennem,
Ingatag reményén
Jól esik pihennem :
Ha a túlvilágra
Átröppenni kell,
Emlékeim is hadd
Kísérjenek el.
Budapesti Szemle. 1913.
ÉDESANYÁM
Álmodjál szépeket felőlem,
A távolban édesanyám!
Lebegjen fölöttem szerelmed
Híven őrző csillag gyanánt.
Szemem rajtad függ a sötétben,
Álmodjál szépeket felőlem.
Hideg sötét az én világom,
S a te szerelmed oly meleg!
Tüzét, fényét e csillagnak még
Nem olták ki az emberek
Még mindig ott ragyog előttem...
Álmodjál szépeket felőlem.
Távol tőled sűrű vadonban
Bujdosom egyes-egyedül.
Velem jár mindenütt a kétség
És a nyugalom elkerül,
So'sem látom, mindig remélem...
Álmodjál szépeket felőlem.
Gyakran vágyom vissza hozzátok,
Hogy még egyszer boldog legyek;
De vissza utat nem találok
S mindig beljebb-beljebb megyek,
Elveszett az ösvény előttem...
Álmodjál szépeket felőlem.
Hűvös szellő érinti néha
Szárnyával izzadt homlokom'
Mulandóság hitves szellője,
Elfelejtett sírhalmokon:
Áldó kezed még ott is érzem...
Álmodjál szépeket felőlem.
ÉJJELI GONDOLAT
Ha majd a föld alá
Költözködöm, rólam
Akkor se beszéljen
Hétköznapi szólam,
Vont szemű birálat,
Vagy léha dicséret.
Bár fülemhez akkor
Már egyik sem érhet.
Síromon éltemet
Tudom nem felejti,
A természet egy-egy
Fűszállal jelenti.
1910. április 11.
AZ ÉJ MŰVÉSZE
Még mindig az, ki kezdet óta volt,
Az éj művésze még mindig a hold.
Csodás művész, titkos hatalma nagy,
Csüggesz rajta, s érzed, hogy rabja vagy.
Pályája fönt az ég boltján terül,
Csillagsereg ragyogja ott körűl,
Por és szenny ott nem egyesül vele,
Tisztán tekint a durva földre le.
Halvány az arcza, vonz, szédit, igéz ;
Halandó szem reá tapadni kész.
A szív magát hozzá ringatja át
S elébe önti minden bűbáját.
Sugár-ecsetjét fogja és ime
Megváltozik a barna föld szine,
Halmot, mezőt oly tündérszépre fest,
Hogy elmerengsz tájképén örömest.
Éled kezétől a kopár homok,
Bűbájt nyernek az elhagyott romok
S oly fénybe vonja a sírhalmokat,
Hogy megirigyled a halottakat.
Ha útjába nehéz fölleg kerül,
Küzd vele bátran, csüggedetlenűl
S művész buzgalma győz, csodát mivel,
A földet új bűbájjal önti el.
Meg nem pihen, bizton előbb halad,
Zajt, bajt feledve lent az ég alatt;
Virasztgat néha késő reggelig,
Gyakran el-elfogy, ismét megtelik.
De meghal ő is, elhunytára vár
Temetőként az esti láthatár:
Halála csak rövid, nem végtelen
S örök fényével újra megjelen.
Budapesti Szemle. 1880.
ÉLŐ BÁNAT
Helyről-helyre, titkos lázban,
Vándorolni talpig gyászban,
Csak az Isten tudja, mért?
A kik látnak, szinte félnek,
Szánnak is, vagy elitélnek...
Engem senki meg nem ért.
Meghaltam én e világnak,
Szivemben csak az anyának
Olthatlan keserve ég.
Semmi nem láttatja rajtam,
Hogy derült napokba' hajdan
Hol ragyogtam? Ki valék?
Melyről szép álmokat szőttem.
Unott, utált lett előttem
A trón fénye, bíbora;
Boldogságom ott nem épült.
Fénye mellett elsötétült
Életem legszebb kora.
Elkerülgetem hazámat,
Járok, mint egy élő bánat,
Távol messze földeken :
Hát ha talán rám ott várna
A remény egy végsugára,
A hol minden idegen!
Hajómat a tenger habja,
Míg a partokig ragadja,
Áltat egy-egy pillanat:
Hullámzaj között lebegni,
Hát ha el tudnám feledni
Őt! őt! avagy magamat.
Sűrű erdők árnya rejt el,
Biztat édes enyhülettel,
De én ott sem nyughatom;
Valami azt súgja lassan:
Nincs az én sebemre balzsam.
Nincs megállás útamon.
Míg jó sorsunk nem feledt el,
0 is, én is szeretettel
Csüggtünk egy hű nemzeten ;
Ott sem tudok már nyugodni,
Onnan is csak futni, futni!
Míg utól ér végzetem.
Nincs már könnyem, nincs mit sírni,
Sötét búmat nem deríti
A menyország üdve sem,
Szívem haldokló verése
Egy istennő*) szenvedése:
A fiamat keresem.
* ) Ceres, aki az alvilágba ragadott leányát a földön bolyongva
kereste.
Budapesti Szemle. 1906
ÉRZÉS, GONDOLAT
Nálam egy-egy érzés,
Egy-egy gondolat
Fel-feltűnik most is,
De már nem mulat,
Ajakán egynek sincs,
Nincs egy árva szó,
Nem állandó vendég,
Csak átutazó.
Mint vándormadár, mely
Érzi a telet,
Gyorsan átrepülget
Ősz fejem felett.
1915. október 17.
A FÖLD HYMNUSA
Ne zárj engem kebledbe, fold anyám!
Hymnusodat míg el nem dallanám.
Életem tőled nagy időt kapott,
Ne sajnálj meg egy-két rövid napot.
Egyebem sincs, a mit jóságodért adnék.
Dalom nélkül talán adósod maradnék.
Köszönöm is, hogy látni engeded
E szép világot, isten remekét,
Hol rám oly sok öröm derűje várt
S most is kegyelsz, midőn időm lejárt.
Hűs a lég körültem, de szívem még meleg :
Közelgetek hozzád. hogy megismerjelek.
Kutatgató elmémet ápolod,
Föllebben itt-ott egy kis fátyolod:
De rám újabb nagy titkok intenek,
Szédít a mélység. visszarettenek.
A mi hozzád fordul s nyugtot keres nálad:
Csak remegő sejtes, hódolat, csudálat.
Mi a lényed ? talány már léted is.
Tudósok mondják : csillag vagy te is;
Testvéreid nem ismeretlenek,
Az égboltján felettünk fénylenek
S álmot édesítő derült éjszakákon
Kölcsönös bűbájjal merengtek egymáson.
Sőt tán szövetség is van köztetek.
Érintkezvén, egymást megértitek
S eérzéstek, mozgástok mindannyija
Istent dicsőítő harmónia
S mit halandó elme soha fől nem érhet,
Rezgő sugarakkal folytattok beszédet.
Légy bár csillag; élőlény vagy bizony.
Nyomot hagy az idő vonásidon,
Szárnya alatt növekszel és venülsz,
Napról-napra végczélodra készülsz.
Érezvén magadat ős élő valónak,
Így adhatsz életet annyi milliónak.
Örök társad, szinte férjed a nap,
Szeretetét várod, nyered annak;
Szeretetét ha megvonná tőled,
Bele halnál, elhagyna az élet.
Kettőtök szívének egybeolvadása
Soha meg nem szűnő teremtés forrása.
Ám a családi béke, hasztalan!
Köztetek sem mindig zavartalan,
Haragszik a férj, olykor rád ijeszt,
Fagylal, vagy éget s el kell tűrni ezt.
Meződet pusztítja, szíved' szomorítja,
Tüzes villámit is kebledre hajítja.
Néha pedig titkos kin is gyötör,
A belső láz egészségedre tör;
Megrázkódol, zúzod, rontod magad',
Dörög az ég, hogy szinte rád szakad.
Szörnyű kétségbeesés sújtja az élőket,
Hogy magaddal mindjárt romba döntöd őket.
Futó lázzal szűnik gyötrő bajod
S a teremtés munkáját folytatod.
Ünnepled is, öltesz pompás ruhát,
Hő szerelmét a nap csókolja rád
Serdülő tavaszszal, mikor újra ébred
Egész világodon a szendergő élet.
De föld-anyám! gyász a te végzeted,
Hogy a mit szülsz, mind eltemetgeted,
Magadba zárod, a sírt ott lelik
S kebled velők soha meg nem telik,
Rétegekben rejlik ott egymásra hányva
Eltűnt évezredek jelző maradványa.
Örüljek-e, békéljek-e veled,
Hogy az egyént bar végkép elnyeled,
De mindig újul a faj. a család,
Hirdetve az élet diadalát
S hogy nekem is velök újra kell születnem,
Mikor láthatólag rég semmivé lettem?
Oh föld-anyám ! most rám ne is figyelj;
Mulass hazánk harczos vitézivel,
Csak őket lásd, rajtok függön szemed,
Őket segítse vedő szellemed.
Zászlónkat, mely ügyünk szentséget hirdeti,
Már is a győzelem Szellője lengeti.
Lengesd tovább! és kiket a halál
Hazánkért küzdve vérmezőn talál,
Nyisd fől nekik szülői kebeled,
Öleld magadhoz, egyesítsd veled
S hogy hálás utódok sohse felejtsék el,
Koszorúzd nevöket örök dicsőséggel.
Budapesti Szemle. 1914.
A FÜLEMÜLÉHEZ
Juliusban.
Élsz-e még te, kis fülemüle?
Várom, ajkad vajon zendül-e?
Hol éneked nem rég csattogott,
Kereslek, de nem talállak ott.
Szemem elől hova rejtezél,
Hogy rólad egy zöld ág sem beszél?
Miért hallgatsz? mi bajod lehet?
Hisz' nem sejted tán még a telet?
Még sűrű lomb hűvös enyhe vár,
Még csókdos a nyári napsugár
S holdvilágos éjen sírhatod
Epedő dal hangján bánatod!
Vagy talán hű párod elriadt
S holtig vérzik szíved a miatt,
Bús csalódás kínja jár veled
S keserveit némán viseled?
>Bár sűrű lomb hűvös enyhe vár,
Bár csókdos a nyári napsugár,
Éjjelenkint a hold rám ragyog
S párom is hű, én is az vagyok:
Mit ér mindez, ha egyszer oda
A szerelem szép tavaszkora?
A szerelem szeretetre vált
S az nem izgat, csak nyugodtan áld.
Röpkedésből kis fészkembe vont
S fogva tart ott a családi gond,
Nekem a dal ott is drága kincs,
Ámde kedvem többé dalra nincs!<
Budapesti Szemle. 1900.
GONDVISELŐ JÓ ATYÁM VAGY
Gondviselő jó Atyám vagy
Ó, én édes Istenem!
Látom én, hogy minden elhagy
E világon csak Te nem,
Hozzád vágyom, benned élek,
Üdvöt mástól nem remélek.
Mint az alélt bús virágra
Megújító harmatot;
Vérző szívem fájdalmára
Csak te hintesz balzsamot,
Könnyű sorsom terhe rajtam,
Ha imára nyílik ajkam.
Rám-rám derült ismeretlen
Utamon egy kis öröm:
Azt is a te véghetetlen
Jóságodnak köszönöm,
Hálakönnyem tündöklése
A te neved hirdetése.
Gyenge vagyok, lankadoznak
Buzgóságom szárnyai,
Bármily híven vágyakoznak
Színed elé szállani,
Ó, adj erőt, hogy míg élek,
egyedül csak nékem éljek!
Ó, add, hogyha majd bevégzem
E múlandó életet,
Lelkem tisztán és egészen
egyesüljön Teveled:
El ne vonjon semmi többé,
Tied legyek mindörökké!
GYÁSZOLÓ POHARAK
A nyájas baráti asztal
Most is áll még és vigasztal,
Hölgye kedves, ura jó;
A kis hajlék szívesen int,
Benne a szív megpihen, mint
Enyhe révben a hajó.
Ámde ott benn a kis házban,
Látom én, hogy mégis gyász van
S tűnőben a sugarak,
Felhő borong fent az égen,
A dal sem úgy szól, mint régen:
Gyászolnak a poharak...
Gyász és pohár összefér-e
Hisz kedv a pohár testvére
S kedvben a bú mit keres ?
Amint kézről-kézre járja,
Forrva-forr az öröm árja
S ifjul a fő, hár deres.
S mégis ! Im az egybefont sor,
Mint a tizenkét apostol,
Csengő ajkú poharak;
Metszve rajtok, hogy kilátszék,
Sok külön név, egy barátság,
Más inás élet és alak.
Ezt aggsága terhe nyomja,
Az hevének lett bolondja
S néhány messze bolygva jár ;
Kevés, aki tartja szentül
Régi voltát, s búra csendül
Gazda nélkül a pohár.
Ah! pedig van gazda nélkül,
S nem hamar muló emlékül
Rajta fényes név ragyog.
Kétkedvén, hogy újra lássa,
Mélán nézi többi társa
S a szép múlton andalog.
A barátság vidám tájit,
Legelőször ő hagyja itt,
Méltó hosszan élni még !
Lelke gyorsen visszaszárnyalt
Honnan a fényt és a lángdalt
Drága kincsül nyerte rég.
Oh ! tegyük fel néma kelyhét,
Ha könnyitni a nap terhét,
Még mulatnánk csendesen.
Mintha ő is köztünk volna,
Mintha élne, mintha szólna
Szivderitőn, lelkesen !
Töltsünk üres poharába
S öntsük ki a föld porába;
Tán megérzi azt a holt.
Titkon hadd lebegjen ő itt,
Akit e kis kör dicsőit,
Akit gyászol: Tompa volt!
1870.
HALADÁS
Szájába zabola
Kell a tüzes lónak.
Fék a magas hegyről,
Siető hintónak.
Okos visszatartás
Csak erőt acéloz.
Biztos irányzattal
Közelít a czélhoz.
Kik hazám szekerét
Húzzátok, toljátok,
Így merengve, gyakran
Gondolok én rátok.
És a majomra is,
Mely keblén csitítja
S úgy szereti fiát,
Hogy agyon szorítja.
1904
HAZÁM
Hazám, nyomorgatott hazám!
Édesem vagy, nem mostohám.
Aggódom, szánlak, féltelek,
Azzal fekszem, azzal kelek.
Bár hangosan nem zajgok érted,
Szívem dobogását megérted.
Sohsem valék, jól tudhatod,
Eget verő hős dalnokod.
Szerelmed hajt, emészt, ragad:
De a szó torkomon akad,
Midőn vásári zaj tiporja
Neved dicsőségét a porba.
Dal helyett csak imádkozom,
Néma érzéssel áldozom:
Félek, a szó kimondva ránk,
Az égbe nem hat már imánk
S hibáinkat újra meg újra
Tűrni már az isten is únja.
HOPP URAM
"Hallod, anyjok! Úrhatnám én!
Hiszen úr is vagyok már én:
Tele pince, szuszék, verem,
Ha kifogy is, újra terem."
"Így szeretem, lelkem uram,
Drága felem, gyöngy madaram.
Régi szokás, nosza rajta!
Régi bútor, adj túl rajta."
"Látod-e, hé, tavaszodik!
Erdő, mező lombosodik;
Kígyó is elveti borit,
Egy kicsi jobb még elfér itt.
Kell-e neked asszony, édes,
Nyakbavaló, gyönggyel ékes.
Selyemruha csipkefodros,
Fejkötő meg idres-bodros?"
"Kell nekem az, s neked szinte
Szűröd helyett cifra mente,
A fejedbe barna süveg,
Sarkantyú meg fodros ümeg.
S jöszte lyányom, Sára, jöszte!
Itt a holmi, válassz közte!
Ócska ez az új viganó,
Szoknya kell most, szép dagadó.
Vesd el bokros szalagodat,
Kontyra teszem a hajadat;
Csizma helyett cipellő kell,
Sétálgatni úri nőkkel.
Gyönge kezed kesztyűt váltson,
Puha legyen mint a bársony.
Aranyperec reá kettő,
Aranygyűrű tizenkettő."
S Hopp uramnál sosincs végi,
Dinom dánom egymást éri,
Rajzanak ott a vendégek,
Telt köpűbe tolvaj méhek.
Kérő is jön kettő-három,
S kosarat kap olcsó áron.
Úrfi állít oda végre,
Úrfi, vagy egy szép tündérke.
"Kell a lyányunk? Nosza, vidd el!
Illik is ő hozzád, hidd el!
Érted lobog indulatja,
Gyenge magát neked adja!"
"Hull a gyümölcs, hogyha megért;
Szót se teszek lyányotokért.
Követűl a pompa küldött,
Szavait megkeserülnöd.
Ajtód előtt ínség tapsol,
Nem könyörög, de parancsol:
Lépj ki innen talpig gyászba,
Ő szállásol már e házba.
Láttatlanul, sűrű ködben
Téged keresztelni jöttem:
Hopp nevednek vége vagyon,
Kopp a neved, rajtad hagyom."
S mintha fecskemadár villan,
Úgy kirepül, úgy elillan,
Hahotázik odakívül
Szinte-szinte belekékül.
A keresztség rajta maradt,
Koppnak hívják Hopp uramat,
Új neveért bolygva lakol,
Felvég-alvég róla danol.
1860-as évek
AZ IDŐPRÓFÉTA
A kit e földön már senki sem marasztott,
Viszik végső utján az öreg parasztot;
Csüggedt gabona volt, megért a sarlón,
Learatták s holnap szó se' lesz már róla.
Deszkakoporsóját örök nyugovásra
Emeli az úton négy nyomorult társa;
Távol a temető a gyászos menetnek,
Nem csuda, hogy vele ugyancsak sietnek.
Könyhullás vagy jajszó nem lassítja őket,
Sem a gyász-kiséret a halottvivőket,
De kinyílt s megeredt az ég csatornája,
S könnyét a halottól az ég nem sajnálja.
Otthon se' maradt más az elhagyott körbe'
A kit a veszteség fájdalma gyötörne:
Egy kajla tehene, két sovány tinója,
S annak nem igen van búsulni valója
Pedig a kivel most lépkedve sietnek,
Én tudom érdemét a jámbor öregnek ;
Nem fontos ugyan, de az is érdem néha:
Ő volt falujában az időpróféta.
Hideget, meleget megjósolt előre,
Számítgatott száraz, vagy esős időre :
Nem tehetett róla, hisz' nem tette önként,
Hogy legtöbbször ép az ellenkező történt.
Nagy esőt hirdetett óvakodás végett.
S perzselő hévség lőn, a mező kiégett;
Szép derült napokra hirdetett kilátást:
S hirtelen jött zápor elvitte az áldást.
Csak faluját járta, nem a nagy világot,
Addig ért világa, meddig szeme látott,
Fent az eget nézte, lent a földet túrta,
S szorgos imádsággal készült a nagy útra.
lm' azon halad már! búcsút se vett tőlünk,
Egy jeltelen sírban eltűnik előlünk . . .
Kihűlt pora felett szebb emlék nem állhat:
Az anyaföld nevel majd egy-két fűszálat.
AZ ISTEN FÁJA
- A magyarbéli parkban. -
Falu szélén, ódon kastély körű.
Tágas díszkert, gyönyörű park terűl,
A ki szemét távolról ráveti,
Sötét nagy erdőnek képzelheti;
Erdőnek nem erdő,
Ott már a művészet
Kezétől finomult
A vadon természet.
Százados fák uralkodnak abban,
Cserjék, bokrok szabályos vonalban,
Virág-ágyak csoportja közt pedig
A királyné: rózsa büszkélkedik.
Egy-egy nagy tisztáson
Puha pázsit-szőnyeg
Kínálgatja magát
Édes pihenőnek.
Tavaszszal hogy a szendergő élet
Fűben, fában buzogva föléled,
Annyi bűbáj' áradoz itt szerte,
Akár csak a Paradicsom-kertbe'.
Ki árnyas útjait
Andalogva járja,
Itt már talán nem is
Földi gyönyör várja.
Jár pedig itt valaki gyakorta,
Gondját, baját kiséretűl hordva,
Rejtett sebét itt fedi föl bátran
S gyógyítgatja ájtatos magányban.
Gyenge női szíve
Itt beszél az éggel,
Hogy erősítse meg,
Hogy ne hagyja még el.
Társául csak imakönyve kellett.
Megáll egy vén gesztenyefa mellett,
A fa törzsét szent kép ékesíti,
Öt az mindig imádságra inti.
Ezt a helyet szinte
Templomnak találja,
A vén gesztenyefa
Neki Isten fája.
Keblét gyakran kitárja előtte,
Titkon remél égi segélyt tőle.
Földi sorsát imájára bízza
S enyhülve tér a kastélyba vissza.
Rideg hitetlenség
Ne legyen birája,
Hogy egy gyarló képben
Ö az Istent látja.
Oh ! az Isten mindenfelé ott van,
Pór kunyhókban s fényes templomokban.
Fűben, fában, a földön, az égben.
Egy szóval az egész mindenségben.
A vén fa mellől is
Hogy'ne hallaná hát
Egy hozzá repeső
Szív buzgó imáját?
Budapesti Szemle. 1913.
ITT SZÜLETTEM. . .
Itt születtem, itt lakom én,
Hol a Sajó kanyarog,
Hol a földet ezer éve
Túrják a jó magyarok.
Jutalmazza néha bőven
A hű munka sikere;
Néha izzadás fejében
Soknak szűk a kenyere.
Nem csügged, nem zúgolódik,
Csak türelmesen sóhajt:
A mit elvesz egy sovány év,
A másik megadja majd.
De midőn a hegytetőről
A szép völgyet nézdelem,
Eszembe sem jut az ínség,
Az áldatlan küzdelem.
Elterítve csak azt a sok
Szépet és jót látom ott,
Melyet az ég jó kedvében
E vidékre halmozott.
Csak azt érzem, hogy a végzet
Hűn ápol itt engem is,
Adott egy kis enyhe fészket,
Pár gyümölcsfát nékem is.
S mint harmatcsepp tükörében
A napot szemlélgetem.
Szülőföldem szerelmében
A hazámat szeretem.
(1902)
KÉPZELET
Szívtelen barátod, a szárnyas képzelet
Nem földi tájakon repülgetett veled.
Egész élteden át magához szorított
S szemedre csalékony kék fátyolt borított.
Ügy megbabonázta ifjúkori lázad'
Hogy tündérnek néztél egy fejér csontvázat
S mikor agg-kebledre egy virágot tűzött,
Leggonoszb játékot veled akkor űzött.
Sugdosta s elhitted, hogy tavasz van, nem tél
S ifjú virágoddal te is ifjú lettél;
Későn vetted észre, hogy él a természet
S ha ellene jártál, szenvedés a részed.
Oda, hol most bolyongsz, a végtelen térbe,
Szívtelen barátod vájjon elkisért-e ?
Integet minket, hogy ne tiporjuk el itt
Földre hullt koszorúd fényes leveleit.
Vasárnapi Ujság 1910. augusztus 28.
KÖNNYŰ BÚCSÚ
Bármikor ints, mennyei kéz!
Lelkem innen szállani kész,
Szállani, mint fecskemadár,
Melyet délen szebb haza vár.
Mi is volna, a mi maraszt?
Virág helyett sárga haraszt,
Újra festett ócska tárgyak,
Szárnyaszegett régi vágyak?!
Vagy egy nappal nézni tovább,
Mint sürög a világ odább,
És az embert, a mint görbe
Utjain fut körbe-körbe ?!
Életem egy tiszta patak,
Bérczek alján védve fakadt,
Szélvész nem vert rajta babot,
Tükre fürdette a napot.
Zöld partjain játszott velem
S meg is játszott a szerelem ;
Lakmároztam édes mézén,
Fulánkit is gyakran érzém.
Mikor az ég rám pillantott,
Pengettem egy gyönge lantot,
Hangjában sok volt a hamis,
De volt néha egy igaz is.
Szivem lángja ha kiégett,
Nyertem érte bölcseséget,
S tőrbe, cselbe bonyolultan,
Óvakodni megtanultam.
Aggódtam a haza sorsán ;
Kedvét, búját hiven osztván,
S fájt, hogy a sok dőre beszéd
Megöli a honfi eszét.
Elég volt a tarka játék,
Melyet itt lenn űzni lát ék,
Szebbet jobbat látni vágyom
Valamely magasb világon.
Ha az örök útra tértem,
Sziv itt nem hasad meg értem,
Vissza se húz földi vagyon;
Könnyű vagyok, könnyű nagyon!
Nem lesz az a búcsú nehéz,
Bármikor ints, mennyei kéz!
Csüggedőben árva lelkem
Nem mulat e puszta telken.
Mint idegen helytt a vándor
Leveri a port magáról
S uj reménynyel vigan indul
Szűk látköre gátjain túl.
Budapesti Szemle. 1873.
MÉLÁZÁS
Elmélázgat az öreg ember,
Ha otthonról kilépni sem mer:
Csak a szem, csak a fül, meg a láb
Maradt volna már meg legalább.
S egy kis jó kedély és egy kis jó gyomor
Mindjárt nem lenne az élet oly komor,
E hamar eltűnő derült állapot
Megaranyozná a lenyugvó napot.
1915. május 18.
MIKES
Egyedül hallgatom tenger mormolását
Tenger habja felett futó szél zúgását,
Egyedül, egyedül a bujdosók közül
Nagy Törökországban;
Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó
Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó
Tenger haragjában!
Peregnek a fákról az őszi levelek,
Kit erre, kit arra kergetnek a szelek.
S más vidékre száll a csevegő madárka
Nagy Törökországból;
Hát én merre menjek, hát én merre szálljak,
Melyik szögletébe a széles világnak
Idegen hazámból?
Zágon felé mutat egy halovány csillag,
Hol a bércek fején hó korona csillog
S a bércek aljában tavaszi pompában
Virágok feselnek...
Erdély felé mutat, hol minden virágon
Tarka pillangóként első ifjúságom
Emléki repkednek!
Ah! Mért nem szállhatok hozzád, szülőföldem,
Mikor minden bokrod régi ismerősem!
Mért vagy szolgaságban, gyászos rabigában,
Oly hosszú időkig?!
Ha feléd indulok, lelkem visszatartja
Az édes szabadság bűvös-bájos karja.
Vissza mind a sírig.
Itt eszem kenyerét a török császárnak.
Ablakomra titkos poroszlók nem járnak
Éjjeli setétben, hallgatni beszédem
Beárulás végett...
Magános fa vagyok, melyre villám szakad,
Melyet vihar tördel, de legalább szabad
Levegővel élhet.
S egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zúgását,
Egyedül, egyedül a bujdosók közül,
Nagy Törökországban.
Körülöttem lebeg sírjában nyugovó
Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó
Tenger haragjában.
NAGY SZAVAK
Harsog a szó s nem ér véget,
Lángja lobog, heve éget;
Már a lég is alig bírja,
Zajával az eget vívja.
Merre csendülését hallom,
Arra mennék, bár sokallom :
Hisz' a vidék oly tündéri,
Hogy eszem föl alig éri.
Lenge tömeg messze haladt:
Föld van az én talpam alatt,
Nem repülő szárnyon járok,
Gátol minden bokor s árok.
Itt várni, ott pihenni kell,
Szemem vizsgál, lelkem figyel
S hozzám némi szózat zendül,
Az égből-e, vagy szívembül:
A kívánság hegyen lakik,
Ellát mind a két hajnalig,
S meddig szemsugára viszi,
Mindazt magáénak hiszi.
Pedig a mit oly közel vél,
Hosszú-hosszú mérföld a tér;
Rideg pusztán, sátor alatt
El ott a komoly akarat.
Onnan pedig tíz annyira
Gyors lábon kell haladnia,
Míg örömest jön elébe
A cselekvés háza népe.
S ha a cselekvés elindul,
Mehet száz mérföldön is túl:
Isten tudja, merre várja
A siker dús palotája!
Budapesti Szemle. 1877.
ŐK HÁRMAN
Pihengetek a hegytetőn,
Mert fáradalmat érzek;
Az elhagyott mezők felé
Még vissza-vissza nézek.
Előttem tündököltek ott
Arany, Tompa, Petőfi,
Sivár korban egybeforrtan
A nemzet magvetői.
Kérkedhetik velök bizony,
Bármily messze haladtak,
A szegény ős magyar talaj :
A nép, melyből fakadtak.
Nevét a csillagok közé
Jegyezte mind a három ;
Kettőjökét, ápolva hűn,
Most is szivembe zárom.
Öt, a ki pályabéreül
Csak a nyugalmat kérte,
>Egy kis független nyugalmat!<
De míg élt, el nem érte.
És őt, kinek barátja volt
Lant, biblia, természet;
De belsején mind a sírig
Titkos féreg emésztett.
Csudálatom, ámulatom
Szállott a harmadikra,
Kiben hódító lángra gyúlt
Korán az égi szikra.
Dicsősége magaslatán
Nem akart mást keresni,
Mint harczmezőn, dúló csatán
A hazáért elesni.
És a hadak zord istene
Hallgatott is szavára;
Eltiporta, hogy előtte
Az eget így kitárja.
De, hajh! nem óhajtásaként
Omolt ki ifjú vére;
Véréből nem röppent felénk
A szabadság tündére.
Összetiport teste fölött
Győztes ellenség rivalt
S fékevesztett zsarnok-önkény
Hirdette a diadalt. -
Rég alusznak mind a hárman,
Csak szellemök van ébren,
Átlengik a küzdő hazát
S leszállnak olykor érttem.
Én is velők, vagy utánok,
Egy ösvényen bolyongtam,
Hordva sorsom könnyű terhét
Panasz nélkül, nyugodtan.
Míg a tölgyet mind ég felé
Emelkedőnek láttam:
Ábrándot én egy zöldellő
Bokor árnyán találtam.
Míg a sasok kék magasban
Keringettek felettem,
Én itt alant örvendező
Madárkákkal csevegtem.
S zengtük a dalt, mint szivünkbe
Az Isten ujja írta:
Lombok közt a fülemüle,
Rögek közt a pacsirta.
Zengedeztük, de ránk borult
Hó-fellege a télnek
S gémberedő madár ajkán
Elhallgatott az ének.
Budapesti Szemle. 1911.
ÖREGSZÜNK
Nem búsúlok, hogy öregszem,
Ifjú lenni nem törekszem :
Tavasz dísze a virág:
A természettel daczolni,
Törvényeit ostromolni,
Jól tudom, hogy balgaság.
Se nem hiba, se nem érdem,
Hogy ily számos évet értem,
Az ég ingyen adta azt:
Ajkam a dús adományért,
Melyet az ő kegye rám mért,
Sohsem hallat bús panaszt.
Bárha megpróbált az élet
S gyönyöre már tova széled.
Zúgolódni nincs okom;
Egy-két jó perez ma is vár itt,
S én az öröm morzsácskáit
Magamtól el nem dobom.
Néha-néha egy pohár bor
A fáradni kezdő vándor
Arczára még fényt derít;
Kedvét gyúladozni érzi,
Múltját csak mosolygva nézi
S nem számlálja éveit.
Ülhetek még a tanácscsal.
Keresni megfontolással
A hazának közjavát,
Hol, mint hajdan, nem felejtik
S a mérlegbe sulylyal ejtik
Az öregek bölcs-szavát.
Ámde nincs ma arra szükség,
Hogy a régi kort kövessék,
Az idők folyása más:
Az elmélet már ma szürke,
Tyúknál okosabb a csirke
S a csirkénél a tojás.
Előttem egy sötét árok.
Annak is a szélin járok,
Nehéz már az úti por;
Nem szükség, hogy kerülgessem,
Tudom, hogy belé kell esnem,
Csak azt nem tudom, mikor.
Életem, a gyönge sajka.
Nem hányódott űzve-hajtva,
Felzúdúlt habok között:
Bősz vihar azt elkerülte
Szellők játszódtak körülte
S szirtekbe nem ütközött.
Most, mikor rév-parthoz értem,
Egy kis hajlék menedékem;
Engemet az mindig áld.
Itt merengek alva, ébren.
Hosszú múltam tükörében
S vádat az rám nem kiált.
Halmozott idők során át
Tisztes vénség koronáját
Itt hordá apám, anyám
S boldog élet szép emlékét,
Szép öregség példaképét
Örökségül hagyta rám.
Hallom itt a két öregnek
Ajki hozzám mit rebegnek,
Ha tán kétség ostromol:
>Túl a síron várva várunk,
Jer, fiam! siess utánunk,
Jer, jer, itt megifjodol.<
Budapesti Szemle. 1903.
ÖREG ÚR TEMETÉSE
Oda az öreg úr, megdicsőült szépen,
Cireumdedérumát most éneklik éppen...
Neki szól az ének gyász harmoniája,
Lélekzetet sem vesz, úgy figyel reája.
Viszik udvarából a városon végig,
Bús trombitaszóval, fáklyával kísérik...
A bámész sokaság lassankint fogy, széled,
S koporsója mellett egy-két ember léptet.
Vén koldús húzódott az udvar szögébe,
A gazdagság után a nyomornak képe -
Térdéről nagy mohón faldossa az ételt,
Bora is van mellé... minden vágya bételt.
Arca kipiroslik és bágyadt szemének
Megszökött sugári újra visszatérnek,
S gondolja magában: "Szép az élet mégis!
Ha egy gazdag meghal, jóllakhatom én is!"
A PACSIRTÁHOZ
Isten hozott, kis pacsirtám!
Hol talállak? merre vagy?
Hirt magadról a magasból
Hangos énekeddel adj.
Mintha nem is tied volna,
De valamely szellemé
És az ég kárpitja mellől
Ezüsthangon zengené.
Vidám, kedves utitársul
Megjött a tavasz veled,
Örömében a kopár föld
Elfelejti a telet.
Nekünk a tavasz pompája
Mindig régi, mindig új,
De mi haszna, ha virága
Gyümölcstelen elvirul?
Hoztál-e vajon magaddal
Szép tavaszból jó nyarat,
Hogy a fáradt, csüggeteg nép
Egyszer már bőven arat?
Karjaikat ölelésre
Kitárják-e a mezők,
Hogy üdülten, elégülten
Áldhassák az éhezők?
S mikor az ég közelébe
Felszökellget éneked,
Biztató reményt hazámról
Nem súgnak-e ott neked?
Hogy derültebb lesz jövendőnk,
Megszűn emésztő bajunk,
Melylyel oly régóta sujtol
A kemény sors és magunk?
Budapesti Szemle. 1914.
RÉGI DALOK 
I.
Te vagy hívem, kit szívembe temettem,
Te őrködöl éjjel nappal felettem,
Alakoddal van tele a levegő,
Álmomban is körülöttem lebeg ő.
A földet én csak azért nem utálom,
Mert rajta kis lábad nyomát találom,
Az eget is csupán azért keresem,
Mert annak válsz csillagává, kedvesem !
II.
Bár magamat vérig gyötörjem
S bús lelkemet ízekre törjem,
Abból ugyan kinek mi haszna?
Ha rám derülten integet,
Mért hívjak ki földet s eget,
Hogy örömimet elriaszsz?
Kedvesem sorsán mert epedjek?
Zord végzetével harczra keljek?
Nyájas lesz, ha mérgét kiadta!
. . . . Hallgass el, oh hallgass el, ész!
Bölcseséged mind ködbe vész
S könnyben olvad fel őmiatta.
III.
Nem halsz te meg, tudom bizonynyal,
Míg én magam meg nem halok,
Megőrzenek szent fájdalommal
Hű érzeményim s e dalok.
Sorsunk daczára, életeddel
Úgy összeforra életem,
Hogy magamat én már csak a te
Képmásodnak tekinthetem.
Te szólsz bennem, bennem te érzesz,
Eszméiddel gondolkodom,
Alakodat tündökli vissza
Erényem, jó tulajdonom.
Bár életem megszűn a sirnál,
Te akkor sem szűnsz meg velem,
Túlzengi síromat neveddel
A röpke dal s a szerelem.
S ha belőlem a más világra
Átpattan egy szikrácska még,
Te fennmaradsz, mert e szikrába'
Lényed dicsőbb sugára ég.
IV.
Elveszett az a nap, a melyen nem látlak,
Nincs fenye nélküled a fényes világnak,
A mi szép és jó van, mind tebenned látom,
Szerelmed e földön legdrágább sajátom.
Ifjan s hervadatlan él képed szivemben,
A felett az idő csak kiméivé lebben;
Bájaid virágát der meg nem ütötte,
Mintha nem is volnál föld gyenge szülötte.
Hogy utánad esdem, ne itélj meg érte,
Hogy miattad vérzem, ne felelj azért te :
Örömért, bánatért, mely rám tőled szállott,
Légy örökké boldog, mindörökké áldott !
V.
Az éjet sem szerethetem,
Az is csak elveszett nekem,
S velem bizony hiába szállna
Tündértájon szeszélyes álma;
Az is kietlen s elhagyott,
Ha látom, hogy te nem vagy ott.
Reggel, midőn felébredek
Szivem nehéz s félig beteg,
Bosszúsan néz vissza az éjre,
Hogy vesztett üdvét tőle kérje ;
Mért nem veled jött ? faggatom,
S az álmot ébren folytatom.
VI.
Ah ! nem lehet megpihennem,
Egyre sir az érzés bennem
S álmomból is felsikolt.
Éjjel, midőn nyugtom' várnám,
Tövissel van tömve párnám,
Szánva pillant rám a hold.
A mit ég s föld nyújta részül,
Most köddé oszolni készül
Mind az a szép, drága, jó . . .
Küzdve zord habok zajával,
Életem kincs-halmazával,
Sülyedőben a hajó.
Égre nézek, meg nem ismer,
Földre nézek, még az is ver,
Biztató szót egy sem ád:
Némán hallgat mind a kettő
S szívemet ketté repesztő
Könnyek közt mutat reád !
VII.
Szerelmem nagy kincsét apró pénzzé vertem,
Oh ! ne kérdezzétek, hogy vele mit nyertem :
Híven elosztottam utolsó fillérig,
Most még ráadásul életemet kérik.
Életemet kéri sok keserű bánat,
Sok zsibongó emlék, mely ellenem támad
S odadnám szívesen életemet is, ha
Kincsemből egy fillér kerülne még vissza.
Budapesti Szemle. 1880.
A RÉVPART
"Imhol van, a mit esdve kértél,
A boldogító békepárt!
S most innen újra visszatérnél
Szemben fogadni a vihart,
Csatázni bősz hullám zajával,
Mely szebb reményid elnyelé,
S evezni vészes szirten által
Egy titkos új világ felé!?"
A békepártot esdve kértem,
Míg sors űzött vándor valék;
De íme! hol nyugtot reméltem,
Forró nap éget, fojt a lég
Üdítő kelyhet a szerelmek
Nem nyújtnak itt hűs lomb alatt
S búcsúzva, gúnyosan lövelnek
Szívembe mérgezett nyilat.
Rég alszik a tenger haragja,
Habot nem vét a sík határ,
Fészkét nem tudni merre rakja,
Nem vijjog a viharmadár;
De hozzám némán is beszélitek
A tört hajók darabjai
És annyi széttépett füzérnek
Vizszínen úszó lombjai.
Zokogva búg az esti szellő
Kidult mezők s halmok felett
S az ébreteg tavasz ha eljő,
Nem költhet itt új életet,
Sietve száll kiesb vidékre,
Hol majd vidám eget talál
És itt marad, szint nem cserélve
A téli gyász, a bús halál.
Itt a magány is rósz barátom,
Gyógybalzsam nála nem fakad,
Keblén föl-föltámadni látom
Sirjokból a régmúltakat. -
Mély csend borul künn a világra,
Bús némaság mindenfelől;
A fölriadt vészek csatája
Szívemben tombol itt belől.
Oh hadd csüggjek a ködbe szállott
Látkörnek távol árnyain,
Hol szebb hajnalt s dicsőbb világot
Rajzolnak éber álmaim!
S míg orzott fényű csillagával
Dereng az éj a táj felett,
Más partra hadd röpítsem által
Pillantásimban telkemet!
Hölgyfutár 1859.
RONGYOS ZÁSZLÓ
Hol vagy, öreg zászlótartó?
A hű sereg hol maradt!
Elveszített lobogódból
Íme egykét rongy-darab.
Vihar tépte, por belepte,
Nincsen a ki védje már;
Nem buzog s nem érez a nép,
Mely körülte félve jár.
Szabad mező volt lakása;
Most egy zug, egy puszta sír,
Sírjából most messze fénylik
A dicsőség és a hír.
Róla most is minden porszem
Ugy sugárzik, ugy ragyog,
Mintha rája hulltak volna
Az égből a csillagok.
Tiszta légben s napsugárban
Úsztak egykor szárnyai,
Megtanultak győzelemről
Győzelemre szállani.
Öldöklő csaták tüzében
Lelkesültek általa .. .
Védelmében közelében
Halni is dicső vala.
S most reája sürü fátyol -
Elfelejtés nehezül,
A sok régi fényes emlék
Búsan lengi most körül.
Gyászos éjfél hü barátja,
Az susog titkon vele,
Vagy az elhullt ifju hősek
Harczra vágyó szelleme.
1857.
A SORS
Mindig láttam, ma is látom,
Nekem a sors jó barátom,
Életemnek bölcs vezére:
Nyugton bíztam azt kezére.
Bár fenyíte néha zordul,
Még az is javamra fordult;
Magától el nem vadított,
Nem csüggesztett, csak tanított.
Szebb napjaim már letűntek,
De jósága ma sem szűnt meg.
Hű gonddal csügg szeme rajtam,
Ha nem is ép' úgy, mint hajdan.
Oly egykedvű, mintha únva
Nézne már a hosszú múltra,
Nem a hajnalt várja, mint én,
Elmereng a nap lementén.
Éjjel álmom' hímezgeti,
Reményemet szövögeti,
Szövögeti, hímezgeti,
De ez már csak játék neki.
Mert a mit sző s hímez éjjel
Lelket ámító szeszélylyel,
Nincsen annak foganatja :
Nappal mind kibontogatja.
Budapesti Szemle. 1938.
A SZÁNTÓVETŐ
Hol van a szelid boldogság,
Oh ki tudja, hol van,
Hogyha nincsen a te csöndes,
Egyszerű lakodban?
Néked ég, föld jó barátod,
Sőt igaz testvéred;
Nem tagadja meg szerelmét,
Hogyha tőle kéred. -
Jámborság és tiszta erkölcs
Utaid vezére,
Léptedet nyugottan bizod
Gyámoló kezére.
Nem visz kényelmes lapályon
Vészes ingoványba,
Sem bérczek között, a mélység
Széditő fokára. -
Fütyörészve szántogatod
Földed szük határát,
Piros maggal hinted a mély
Porhanyós barázdát.
S a mit lelked gondol ekkor,
Csöndesen sohajtva:
Dalban zengi azt fölötted
A pacsirta ajka.
A mezők, a zöld vetések
Várnak dus reménynyel
És betöltik jámbor szived
Hála-érzeménynyel.
Gondját nem tevé le rólad
A természet atyja,
Ha mit elvőn tőled a mult,
A jövő megadja. -
Nagy, nehéz fölleg ha dördül
S villám tüze árad,
A paloták fala rendűl
És lakója sápad:
Im az ég neked megáldó
Permetegjét szánja
S fölötted leng a szivárvány
Tarka pántlikája.
És ha ollykor nyomja vállad
Sulyos napok terhe,
Nem tör utat zugolódva
Szived mély keserve.
Balzsam csöppjét szivsebedre
Kis családod hozza
S tűzhelyednél könnyüvé lesz
A teher, megosztva.
A mi másnak gyötrelem s ki
Melly sebezve éget,
Uj meg uj öröm forrása
A hű munka, néked.
A nyugalom, melly ittamott
Szűl nehéz unalmat,
Tündér kézzel meg-megedzi
Jó erőd, ha lankad. -
Hervad, ujul a természet,
Minden évben látod
S a végálmot szemeidre
Biztonbizva várod.
Jobb hazába vágyó lelked
Nem szoritja kétség
S fényes utat tár elődbe
Az örök setétség!
A SZOBOR BESZÉL
Áll a szobor magas talapzaton,
Hozzám beszél, figyelve hallgatom :
>Isten hozott, te régi hű barát!
Gondoltam én itt is gyakorta rád,
Itt, hol sok év előtt szülő hazám
Porondján ércz-alakká változám,
Halott érczczé, de melyben nincs kihalva,
Él s működik még szellemem hatalma.
A gyors idő folytát szemlélem itt:
Árján viszi a lét küzdelmeit.
Hulláma föl-fölhág, meg' visszahull,
így foly örökké változatlanul.
Ezt tükrözi, bármint tekintem is,
Rég-rég lezajlott földi éltem is;
De mindarról, mit így látok, vagy érzek,
Senki másnak, csupán neked beszélek.
Mily élet volt az! .. . te jó ismeréd
Örömeit, fájdalma tengerét,
A gyötrött szívet, a tarolt mezőt,
Melyre díszt csak képzelmem fénye szőtt:
De most már, íme lásd, köröskörül
Lábam alatt virágszőnyeg terül.
Tövisei mind eltűntek előlem,
Mert hű valék, mert szobor lett belőlem.
Éjféli csendben jő egy pillanat,
Zendülni hallom néma lantomat;
Balzsam volt egykor bűbájos szava,
Midőn sebektől vérzett a haza:
Most a múltat felejti a jelen,
Uj hangok mellett régi küzdelem,
Lázas erők egymásra törve forrnak;
Oh ! mondd, nem jobb-e itt állnom szobornak ?<
Rimaszombat, 1911, junius.
TAVASZI MENNYDÖRGÉS
Zűrzavargó márcziusnak
Még csak alig kezdete,
Hó csillog a hegytetőkön,
A mező még fekete.
S im' az éji zord sötétben
Egyszer megdördül az ég;
Villám tüze fel- fellobban,
Egyre gyúlad s reng a lég.
Nagy, nehéz felhők csoportja
Egymást űzve kergeti,
S verítékét a szorongó
Földre sűrűn pergeti. ..
Nemde az öreg, mogorva
Tél csatázik oda fent,
Aki az ifjú Tavaszszal
Most végső birokra ment?
S amint egyre zúg, viharzik
Felettünk a bősz elem,
Dörgés, villám azt jelenti:
Tavaszé a győzelem!?
Megenyhül a lég körültünk.
Csodás hévség hatja át,
Mintha benne érzenők már
A kikelet illatát. . .
S megdöbben a földi ember....
Elmereng... és kétkedik,
Lelkét sejtő aggodalmak
A jövőn hányják-vetik.
Félve olvas a jelekből:
Istenem! mi vár reánk?
Boldogabbak, nyomorúbbak
Leszünk-e, mint rég valánk?
Bőség áldja-e az évet,
Áldott lesz hegy és mező,
Felvidul a népek arcza
S kevés lesz az éhező?
Vagy ne várjunk jót az égtől:
Kenyér botja eltörik,
Meddő lesz a bor vesszője
S alá hullunk a porig!
S bár villámmal, dörrenéssel
Megszűnt ott fenn a harag:
Sziveinken, tereinken
A komor tél itt marad!?
1885. márczius 6.
TITOK
Titkod ha van, ne bizd madárra,
Szivébe azt madár nem zárja ;
Csacsogja erdőnek, mezőnek
S róla ott majd meséket szőnek.
Szellőre se: ne higyj szavának,
Hizelgve suttog a világnak,
El-elhallgat, de fölkel újra,
Titkodat ő is elárulja.
Virágra bizd s nyugodj bele,
Megőrzi ő s elhal vele.
Vasárnapi Ujság 1910. augusztus 2.
ÚJFI BAJNOKOT TEMETNEK
Újfi bajnokot temetnek,
Jertek a temetésére.
A hazáért lángolt szive,
A hazáért fojt ki vére.
Gyásszal bevont koporsóján,
Keresztbe van téve kardja.
Gazda nélkül maradt a kard,
Azt ő többé nem forgatja.
S ki csókolja le könnyeit
Otthon maradt kedvesének?
Ki óltja el bánatát
Párja vesztett gerliczének?
A távolban ágyu dörög
Harczolnak bajnoktársai...
El innen a koporsóval,
Mert felpattantak zárjai!..
S megdobbant a kihamvadt szi
A hős ifju kebelén,
Hol elvérezzék még egyszer
A háború szélvészében.
Szélvész után ha földerül
A szabadság napsugára,
Az majd fényes oszlopot sző
Az elhúltak sirhalmára...
ÚTLEVÉL
Feljutottál a tetőre,
Onnan már ne nézz előre,
Az már egy arasznyi tér:
Merengj inkább a vidéken,
Mely utánad maradt régen,
Ott merengni többet ér.
Ködfátyol leng bár a tájon,
Ám azért csak bízva szálljon
Vissza rá tekinteted;
A tárgyak körrajza még ott
Végképen el nem mosódott,
Mind-mind fölismerheted.
Küzdelem, zaj, öröm, bánat,
Hű törekvés, hű kívánat -
Egy egész világ van ott;
Mind az, mit elvett az élet
Szemed előtt újra éled
S nyugodt képben láthatod.
Mosolyogd a jelen gondját
S mosolyogd, ha néha mondják:
<Nem számítnak éveid!
Agg kebelben ifjú lélek,
Friss virága fagyos télnek> -
Ha rád mondják, oh! ne hidd.
S a magasból nézz hazádra:
Képe, bár szivedbe zárva,
Nem biztat, mint az előtt;
Forrva pusztul drága vére,
Lelni balzsamot sebére
Se reményed, se erőd.
Az se háborítsa álmod,
Mikor önmagad bírálod :
Mit mulasztál? mit tevél?
Haladj utadon nyugodtan,
Vezérül kezedben ott van
Nyolczvan év, az útlevél.
Útlevél, de tudod, látod.
Nem soká lesz az sajátod,
Nem! talán csak perczekig ;
Hogy itélő székre hozzák,
Tőled a közel menyország
Kapujánál elveszik.
1905.
A VÖLGYBEN MARADTAM
Nem jártam a nagy világot,
Engem az nem igen látott...
Egy égbolt felettem, egy hű föld alattam,
Én a Sajó partján a völgyben maradtam.
Nem is bánom, hogy így esett,
Hogy itt éltem egy keveset:
Szűk mederbe szorult örömim patakja,
De annál üdébb volt gyorsan ömlő habja.
Szeretetben gazdag voltam,
Kincseit én szét nem szórtam;
Itt áradott heve egész melegének,
Mint napsugár, melyet egy pontba gyűjtének.
Drága zálogi szívemnek
A föld alatt itt pihennek;
Itt domborul sirjok, látogatom őket,
Nem tekintém másként, csak mint szendergőket.
Szent nekem e pihenő hely,
Kíméltetem az idővel...
Keblére hozzájok engem is majd felvesz
S együtt várom velök, ami lesz, vagy nem lesz.
ZÁSZLÓTARTÓ MISKOLCI INDULÓJA
Indul már csapatunk
Fel Galiciába,
Megmutatjuk ott, hogy
Nem indult hiába.
Erős a két karunk,
Erősebb a lelkünk,
Száz ellenséggel is
Győztes harcra kelünk.
Virágos az útunk,
Virágos a sipkánk,
Harsog a dal, vígan
Ragyog a nap is ránk.
Három szín a zászló,
Én magam emelem;
Ahol e zászló jár,
Ott jár a győzelem.
Köteles hűséget
Esküdtem én neki,
Kezemből őt csak a
Halál ragadja ki.
Örömest meghalnék
Miskolc városáért,
Miskolc városában
Egy szomorú lányért;
De legörömestebb
Szép magyar hazámért.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lévay József&Lévay László |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-09-15 18:00:22, péntek
|
| |
| |
LÉVAY LÁSZLÓ
Lévay László 1931-ben Budapesten született, de nagyszülei és édesapja őslakos bajaiak voltak. A nagyszülők, Lévay János és Németh Julianna itt élték le egész életüket, és ebből a városból indult el országot látni, - második otthont keresni - a nyolc közül hét testvér, köztük Lévay Alajos tanító is, a szerző édesapja.
De a gyökerek erősnek bizonyultak, mert mindig, mindegyikük szívében az első igazi otthonuk szülővárosuk maradt. Ezt az egészséges lokálpatriotizmust örökölték gyermekeik és unokáik is.
Lévay László több évig gimnáziumi tanulóként élt a városban, s természetesnek veszi, hogy időnként visszatér ide, második otthonának tekinti Baját.
A szerető rokoni és a mély baráti kapcsolatok eltéphetetlen szállal kötik a városhoz.
Lévay László: Öröknéző szemmel
Link
AU REVOIR! 
Úgy mentél el kedves,
Hogy vissza már soha többé nem jössz.
Már nem neked pompázik a nyár,
Már nem neked trilláz a madár,
S az akácvirágok sem neked
illatoznak az út mentén.
Úgy mentél el,
Hogy vissza már soha többé nem jössz.
Kiálthatok olyat, hogy a végtelen is
visszacsendül belé,
Mehetek olyan messzire,
Ahol már semmi sincsen,
Téged, - ott sem talállak,
Én is elmegyek egyszer,
Hogy soha többé vissza ne jöjjek.
S utánam még sokan lesznek így,
Akaratlanul, semmit nem értve,
Csak elmennek, de nem tudják miért,
S csak elmennek, de nem tudják hová.
Te azért itt voltál egyszer;
S én addig tudom, hogy itt voltál,
Amíg én is majd el nem megyek.
Pompás útvesztő ez a mi életünk.
Au revoir!
AZ ÉN SZÉP ANYÁM
Szerelmek jönnek, s elrohannak,
Csak te nem rohansz el,
Örök szerelmem, én szép anyám.
Cinkosa vagy te minden bajomnak,
S ha fejem öledbe hajtanám,
Áldón fogadnál szép, bűvös szívedre,
Te legszentebb, te legdrágább anyám.
Soha nem lesz senki a világon,
Aki, ha fázom, meggyújtja szívem.
Csak te vagy szerelmem, édes drágaságom,
Te élő tűz, csak te vagy nekem,
Életem tündöklő varázsa,
Kicsi anyácskám, örök szerelmesem.
Ha csodák léteznek,
Akkor te vagy a legnagyobb csoda,
Én szép anyám.
Óh, mily kevés a szó,
Mi téged betakar.
Téged, ki a bölcsőmtől a sírig,
Csak egyet akar.
Hogy boldog legyen a fiad.
ÁLOMVILÁG?
Utcára ült a szegénység,
Borzas fővel, beesett arccal.
Keze görbe a kemény hidegtől,
Élete ezernyi sarccal.
Szemében feketén villog,
Kínzó rém, a megaláztatás.
Mert arasznyi hitét megtaposták,
Lelkét benőtte furcsa sás.
Nem kér számítók borából,
A kenyérért már megdolgozott.
Csak hagyják pihenni otthonában,
Amiért annyit áldozott.
Azt kéri, mi megilleti:
Ember legyen emberek között!
Ne hajszolt vad, s olcsó áldozat,
Mindenki által üldözött.
Mit nehezen összegyűjtött,
az a kevés maradjon övé.
ne játszák el majd kétes kóklerek,
Kiknek már nyomát se lelé.
Olyan világról álmodik,
Ahol az élet élet marad.
S kinyitnak minden ablakot,
Mert mindent, de mindent szabad.
Behunyom szemem. Feldereng
Egy csábos, kitágult horizont,
Hol az Ég majd öszeér a Földdel,
Nem lesz az ember kicsi pont.
Nem lesz már gazdag és szegény,
S nem lesz már senki üldözött.
Egyszer talán boldog világ készül
Ott, a csillagok között.
BOLOND ÖRZSE
Falunkban lakott bolond Örzse,
Elhagyottan, s elkerülve.
Kislánynak hitte még magát,
Úgy élte éjjét, nappalát.
Szalagot kötött ősz hajába,
Naponta ment a maszka bálba.
Vonszolta fonnyadt, vén ölét,
De boldog volt, a lelke élt.
Egyszer a télben, hófúvásban,
Nem tudni mi ébredt agyában.
Nótázva addig ballagott,
Míg elbotlott és megfagyott.
Fehér selyemként hó takarta,
Kislány korában így akrta.
Szemén egy hócsepp csillogott.
Bolond volt Örzse, elhagyott.
BÚCSÚ A NYÁRTÓL
Dombtetőről néztem görnyedt földünk,
Mint hajol a víg kaszák nyomán.
Hogy gördült így mindig följebb, följebb
Búzaszőnyeg nyárnak alkonyán.
Pipacsok is megrendülten álltak.
Halálukban vérző csöpp szívek.
Verejték folyt le a drága földre,
Munkakönnyek, - legszebb rűkiszek.
Távolban az ég zenitjén akkor,
Messze szállt egy vidám fecske pár.
Hallottam, a gémeskút is horkol.
Útra kész a nagy legény, a Nyár.
Hajában egy búzavirág kéklett.
Derekán a mámor megfeszült.
Palástja a tarka rét, a vágyak.
De az Ősz már mögéje került.
Átkarolta sárga, hullt levéllel,
Széllel szórta szerte a haját.
Kísérte az alkony bíborában,
Három hónap csüggedt vándorát.
BÚCSÚ AZ ŐSZTŐL
Búcsúzom a megfáradt baráttól.
Az Ősz lova már vacogva üget.
Mögötte, a hajlott hátú ágról,
Egy könnyes cinke némán integet.
BUKDÁCSOLÓ GONDOLATOK
Ma elmentél.
Holnap
Hiányod
Már árnyékot
Vetett
A szívemre.
Kerestem
A perceket
Amikor
Együtt voltunk,
S kerestem
A magányt,
Ahol újra
Együtt lehetünk.
Sokasodtak
A napok,
A nappalok
Mélázva teltek.
Bukdácsolva
Rohantak a percek,
S mikor Nálad
Végre megpihentek,
Emléked felkacagott.
CINI BÁTORSÁGA
Házunk végén, pince mélyén,
Élt egyszer egy kis egérke.
Alig volt egy ujjnyi hosszú,
Fülétől a farka vége.
Azt álmodta, óh halljátok:
Óriás lesz nemsokára.
Betör majd nagy dérrel-durrral
Macskaország zeg-zugába.
Álomban is van valóság,
Legalább is a mesében.
Így lett cini kisegérből
Nagy egér a ház végében.
Ahogy megnőtt óriássá,
Szűk lett már a háza tája.
Gondolt egyet, felpakolt hát,
Elindult a nagyvilágba.
Járt is hegyről völgy ölébe,
Folyóparton élt, tanyázott.
Nap sütötte, tüske bökte,
Esőben biz meg-megázott.
Addig ment, míg meg nem látta,
Nagy táblán - így - dőlt betűkkel:
MACSKAORSZÁG. - ITT ELBÁNUNK
MINDEN JÖTT-MENT KISEGÉRREL!
Elbánni csak szeretnétek,
Mondta Cini haragjában.
Nincsen erő ellenemben,
Ezer macska bajuszában.
Ennyit mondott, egyet forgott,
Tudjátok-e mi a vége?
Besétált ő Macskaország
Rettentő nagy közepébe.
Gyertek elő, ha nem féltek,
Van-e bátor; majd meglátom.
Egy egér csak - ezer macska!
Ki a legény most a gáton.
Erő az volt Cinikében,
Óriás lett nem kétséges.
Mégis egyet elfelejtett:
Ész nélkül az erő véges.
ezer macska, ezer felé
Futott fára, futott házba.
Szegény Cini egyiknek se
Juthatott a nyomdokába.
Kergetőztek, meg-megálltak,
Cini bizony holtra fáradt.
Nevetve a cirmos cicák,
Orra előtt figuráztak.
Nagy lettél hát, Cini, látod,
Mégsem győzhetsz szépszerével.
Intelem a régi mondás:
TÖBBET ÉSSZEL, MINT ERŐVEL.
Álmában, hogy csatát vesztett,
Felébredt a kisegérke.
Megörült, hogy ujjnyi hosszú
Fülétől a farka vége.
Mindenkinek a tanulság,
Valóságban és mesében:
Óriás se bízzon soha
Ész nélkül az erejében.
A CINKOSOK
A hó alól,
Köntösét kitárva,
Rámkacsintott
A Tavasz.
Hóvirág szemében
Vágyak égtek.
És láttam,
Hogy viraszt.
Várja a hajnal
Első csókját,
A mézesen
Áradó Napot.
Cinkos mosollyal
Összenéztünk.
Mi már tudtuk
A holnapot.
CSAK ENNYI
Egy gyászbeszéd,
S néhány rög az egész.
Mit fel nem foghat ész,
Az kész.
CSILLAGOK KÖZÖTT
Elmúlt már a szép tavasz felettem,
Megfricskáz az őszülő idő.
Álmaim a végtelenbe szórom,
Hajnalokra alkonyat ha jő.
Bolyongok a sejtelmes világban,
Hulló csillag életem telén.
Ha feljutok a csillagos nagy égre,
Szürcsölök a Tejút tetején.
EGYSZER TALÁN
Azért, hogy pénzünk meglegyen,
Árulok cukrot és gyufát.
Kiszolgálom a nagyérdeműt,
A nagylegényt, s a nagykutyát.
Alázkodom pár forintért,
Tessék nagyságos asszonyom!
Finom szivar; ékes bizsu, -
S pohos hasát körbe táncolom.
Nagyot nyelek, ha rám csapják az ajtót,
Vagy szájukra veszik szegény anyám.
Bókolok aztán hónapszámra,
Hogy érzi magát, szép madám?
Pedig jó lenne rímek dzsungelében,
- Hol rám simulnak a ritmusok, -
Betűt betűre szőni szépen,
S bűvölni, mint a mágusok.
Mesélni hosszan más világról,
Hol jobbak már az emberek.
Mernek egymás szemébe nézni,
S mosatlanl tiszták a kezek.
Egyszer talán, vagy nemsokára,
A pénzcsinálást, ha elhagyom,
Tele írok majd minden papírt,
Hogy mennyit, - azt még nem tudom.
EGY HALOTT EMLÉKEZÉSEI
Ilyen még nem történt velem,
Hogy meghaltam.
S azóta helyem nem lelem.
Amikor elvitt a Szent Mihály lova
Én hagytam.
A holt mily ostoba.
A földet, mit rám szórtak
Fürge emberek,
Hallotta felnőtt és gyerek.
S mégis hagyták,
Hogy szememre üljön
Por és szemét.
Óh, a sok szemét!
Most nem tudom,
Hogy mitévő legyek,
Ha rám szállnak,
S beköpnek a legyek?
Egyet tudok csak,
S azt itt lenn nagyon:
Ha egyszer meghaltam,
Minek ágaskodom?
AZ ÉLETLÁNC
Anyám, s Apám után
Lehet, hogy reggel, vagy délután,
Akár holnapután,
Semmit sem tudva, bután,
Majd én is elmegyek.
S ha elmentem,
A lánc újra megfeszül.
A sor előredűl,
S ki ma még az életnek örül,
Holnap már talán
A Halál ölében ül.
A kártyát nem én keverem,
A játszmában tök ász a nevem.
A Nagy Játékos osztja a lapot,
Kinek mennyit, - évet és napot.
FÁRA FESZÍTETTEN
A várandós élet
Korán szülte meg álmaimat,
Dobbanásai
Az álmélkodások varázsában
Foggantak.
A kuckóba gyűlt évek
Lefújták az álmok aranyporát,
S ráültek vigyorogva
A gondolataimra.
S most itt vagyok,
A magam ácsolta
Fára feszítetten
Várva a lándzsát,
Mit oldalamba döfnek,
Mert ember voltam.
Az élet Golgotáján
Mindenkit megfeszítenek.
FÉLEK
Sötét árnyak és rohanó rémek,
Részegen imbolyognak a mélyben.
Félek. Félelem van már az éjben.
A rácsok mögött sápadtan állok.
Félek. Félelmet szülnek az álmok.
Miért-e börtön? Válaszra várok.
Vélem, csontokat törni ma érdem.
Ilyen világ lett, - mondják, - ha kérdem.
Félek. Mindenki jövőjét féltem.
Sikolyok a torkomban égnek,
Borzongok, ha a lelkemhez érnek.
Félek. A rémek már bennem élnek.
FÉLLÁBA VOLT
Féllába volt. Mindig adtam neki
Egy forintot. S ha meglátott valaki,
Elpirultam.
Féllába volt. Én két lábon futottam
Haza. Otthon már várt rám az anyuka,
És a kalács.
Féllába volt. Ha nagy leszek és szakács,
Majd főzök neki. S ha meg nem veti,
Neki adom.
Féllába volt. Nekem egész szívem.
Így tanítom én is mindegyik gyermekem.
Féllába volt.
HA ÉN FELTÁMADNÉK
Ha én gazdag lennék,
Nagy-nagy csendet vennék.
Közepébe ülnék,
Egy nagyot nyújtóznék,
S addig tennék-vennék,
Míg egyszer meghalnék.
Ha gazdag halott lennék,
Örök csendet vennék.
A mennyországba mennék,
Édes mannát ennék,
S addig tennék-vennék,
Amíg feltámadnék.
Ha én feltámadnék,
Ember sose lennék.
Csillag-földet vennék,
Hold-kifjliket ennék,
S addig tennék-vennék,
Amíg csak akarnék.
HÚSZÉVES A LÁNYOM
Halljátok? A nyáron
Húszéves a lányom.
Húszéves a Szépem,
Szakasztott a képem.
Csakhogy a kis bájos,
Mindig nagyon álmos.
Nevetése széles,
Természetes édes.
Szeme kék, - de sárga,
Ha haragszik a drága.
A hajára kényes,
Legyen mindig fényes.
A körmei szépek,
Ne tudd meg, hogy épek!
Pergő orsó nyelve,
Egy szót le nem nyelne.
Szíve? Az egy tenger,
Benne minden ember.
Barátnővel mázlis,
Van neki vagy száz is.
Az én Szépem, lányom,
Húszéves a nyáron.
ISTENHÍVOGATÓ
Ha nincs Isten,
Óh, az rettenetes!
Üres szólam volna,
Hogy Istenem, szeress?
Ha nincs Isten,
Hazug minden ének,
Mi elhangzott eddig,
Az Úr fölségének?
Ha nincs Isten,
Értem e világot.
A szöges hordókat,
Meg a sok-sok átkot.
Ha van Isten,
Nézzen csak jól körül,
Hány embert talál majd,
Ki vidám és örül.
Ha van Isten,
Szóljon már a mához.
Mondja el őszintén,
Mit szól a világhoz.
Ha van Isten,
- Könyörgöm az égre! -
E csúfos világért
Tegyen valamit végre.
KATÓ ELMENT
Nagy szeme volt, sötét haja.
Akár egy szép hajas baba.
Arca halvány, bőre selymes.
Szeme könnyes, bánatpelyhes.
Szeretett és nem szerették,
Kedvét, álmát eltemették.
Elindult hát más országba,
Ott tán nem szeret hiába.
Folyó vizén barát várta,
Hullám ágyát feltakarta.
Kató elment. Nagy szeme volt.
Boldog lett-e? Hallgat a holt.
LEHAJOLT AZ ESTE
Lehajolt az Este,
Betakarta teste
A távolt.
Aki mégis keres
Délutánt, az veres,
S piros.
Langy-üdén a szellő
Csókot ád. A Sellő
Regél.
Mosolyát az édes,
Teleszövi ékes
Mázzal.
Lehajolt az Este.
Reggel a kis beste
Várta
Mesével az Estét.
Viruló szép testét
Tárta.
MA MÉG VÁRHATSZ
Ma még, ha szólítsz, itt vagyok,
Még akkor is, ha remeg a kezem.
Ma még látok és álmodok,
Holnap már csukva a szemem.
Búcsú csókot ma még nem adsz,
Mert nem tudod az évet és a napot.
Holnapután? Még messze van.
Csak éljük meg a holnapot.
Ma még várhatsz, mert itt vagyok.
Holnap hiába vársz már engemet.
De várni fogsz, - míg téged is
Valaki egyszer eltemet.
A MEGFOGHATATLAN PERCEK
Vigyorogva kúsznak rám a percek,
Egyik a másik után.
Megfognám, - de siklanak puhán,
Délután az agyamra ülnek,
Este a mámorban hagyott
Percek reggelre rám aggatják
A megvonagló holnapot.
Együtt rohanunk évek óta,
Nekik passzió, kínok nekem.
Milyen jó lenne egy-két szóra
Megülni néhány percemen.
Megvárni, míg a harmat ébred,
S trillázva dalol a madár.
Jönnek percek, mennek percek.
Holnap a Nyár már Őszbe jár.
MÉG MINDIG REMÉLEK
Minden nap egy másikat várok,
Hol kékebb az ég, pirosabb a hajnal.
Szebben süt a Nap, az emberek jobbak,
S nem kell küzdeni annyi búval, bajjal.
Minden nap egy másikat várok,
Okos napot, hol nincsen már talány.
Minden a helyén van, az ember ügyes,
S boldogulhat végre valahány.
Minden nap egy másikat várok.
Bolond fejemmel még mindig remélek.
És sétálok a szép ábrándok útján,
Mert hiszek az emberben, amíg csak élek.
NA ÉS?
Ha nem leszünk,
Mit vesz a világ?
Fáról, ha letört az ág,
Egy másik már újra nő.
Ha nem leszünk,
Minden megy tovább.
Az ember csupán egy báb,
Önmagának végzete.
Ha nem leszünk,
Majd te sem leszel.
Ellene bármit teszel,
A világ világ marad.
NEM TUDOM
Előrefutott életemmel,
Megpihenve egy vén padon,
Morzsolgatom időm csutkáját.
És mondogatom: hogy nem tudom.
Nem tudom, miért a Napból
Annyi mélázó, játszi, szép sugár.
Miért jő Tavaszra Nyár,
S a Nyárra miért a Ősz színe.
Hová tűnt zúgó búzatáblán
A pipacsok vérpiros szíve.
Csak ülök a csendes téli estén,
Arcomon színes hókristály pereg.
A Végtelenség jön felém az úton,
S egy lombtalan fán megremeg.
ÖRÖKNÉZŐ SZEMMEL
Nézek Rád,
Ha rám hajol az alkony,
Mikor a csend
Suttogva beszél.
Simogatom
Arcod álmodását,
Mikor a hajad
Borzolja a szél.
Nézek Rád,
Nem tudom mikortól.
Benned vibrál
Múlt és jövő.
Nézek Rád,
És megszépül a távol.
Rám nevet
A reszkető Idő.
Nézek Rád,
És soha nem feledlek.
Ha elkap majd
A tétova Halál,
Én nézek Rád
Majd öröknéző szemmel,
A Végtelenség
Hogyha rám talál.
ŐSIDÉZŐ
Hogy kik voltak ők, a sok-sok ősöm,
S merre jártak, nem tudom.
Mögöttem süppedt síri csendben,
Hallgat ezernyi jeltelen halom.
Nem tudom, hogy ősöm hányszor ébredt,
Míg az óhazából új hazába tévedt.
Hányszor kellett hegyről völgybe érni,
S álmait a valóságnak vélni.
Lehetett bátor; szittya harcos,
Daliás és szép legény.
Kacagány feszült széles mellén,
S kecses asszonya oly szerény,
Mint igric dalolta költemény.
Lehetett békés, földet túró,
Pödrött bajuszú vén paraszt.
Kinek nyomán a búza sarjadt,
Rengett, ringott az ős haraszt.
S nem adott másnak fél araszt.
Lehetett vasat tűzben edző,
Mokány magyar; tót, vagy román.
Nemcsak a tűz, a lelke égett,
S hagyott méltót a századán.
Mi lett vele? Nagy talány.
Lehetett tudós, messze híres,
A csillagokba láthatott.
Lehetett vándor; tájra éhes,
Ki ezer követ is koptatott,
Ma már nem tudom, mit tudott.
Lehetett betűket szóba fűző,
Író vagy költő is szegény.
Soha nem láttam lelke mélyét,
Nem maradt rám a költemény.
Hogy megismerjem? Nincs remény.
Lehetett ügyes kasszafúró,
Vagy erkölcsöknek bajnoka.
Tudott-e élni szívvel, ésszel,
Faluja volt, vagy városa,
Nem tudom meg már én soha.
Őseimből összegyúrt szívemben,
S különc lelkem titkos rejtekén,
Ősanyáim, ősapáim élnek.
S hogy élnek tovább, felcsillant remény
Az élet maga. S e bízó költemény.
PERCEK POKLÁBAN
Csak egy percet adjatok,
Hogy a tiszta égre nézzek.
Gyönyörködjek a csillagokban,
S egy percig szépen éljek.
Csak egy percet adjatok,
Számtalan sok percem mellett,
Hogy megállhassak, kinyújtózzam.
Mert megállni sohasem tellett.
Csak egy percet adjatok,
Amit magaménak érzek.
Semmi mást, csak egy percet kérek,
Hogy a tiszta égre nézzek.
A SORS KORONGJÁN
Az élet oly rövid.
Alighogy megvagyunk,
A Sors korongján
Gyorsan pörgünk.
S ha felpörögtünk,
Meghalunk.
Az élet oly rövid,
Akár a gondolat.
Iszunk egy kortyot,
Falunk falást.
S torkunkon akad
A falat.
A SZERELEM EGYENLETE
Én akkor is szeretlek,
Ha Te nem akarod.
Ha behunyjuk a szemünk,
A csillag még ragyog.
Ha a télben járunk,
Tavaszt nem tagadjuk.
Elmúlnak a percek,
Mégis megragadjuk.
Én akkor is szeretlek,
Ha Te nem akarod,
S csodavárón várom
Örökké a karod.
Ha Te nem akarod,
én akkor is szeretlek
SZERESD A HOLNAPOT
Varázslatos e csöppnyi lét,
E félig kész világ.
Jó ha a rosszal összeér,
A rossz a jóra hág.
Bolondozunk és kergetőzünk,
Körülugráljuk magunk.
Elhiszünk minden dőre szót,
Hogy szépek, jók vagyunk.
Ne higyj a színes ábrándoknak,
Előbb - nézz majd körül.
Fakóvá lesz a csillogó,
S a légvár összedűl.
Szeresd a napot, s perceit,
Mert minden perc a holnapunk.
Örömből ritka pillanat,
Mit néha-néha elkapunk.
TE VAGY A LEGSZEBB
A világon minden más mulandó,
Csak Te vagy szerelmem, örök!
Arcodon aranyló álmok úsznak,
Szemedben végtelen körök,
te vagy a legszebb, az Asszony, az örök!
Öled vágyaknak rubin éke,
Melled szikrázó hószirom.
Ajkad szélén tűzpiros virágok,
Tested aranyhíd kék tavon,
Te vagy a legszebb, az Asszony, a dalom.
Csókodnak ízét nem felejtem,
Véresen izzó kis rögök,
Mesékből élő álmot szőttem,
S álmot valóval ötvözök,
Mert Te vagy a legszebb, az Asszony, az örök.
TE VAGY A SZERELMEM
Te vagy szerelmem, a messzeségből
Felém sugárzó nagy talány.
Az egyetlen, az elérhetetlen,
A valóság, és mégis játszi árny.
hogy múlnak az évek, úgy hiányzol,
Bár tudom, nem jössz el soha.
Mégis, - örökké viszlek magammal,
Te álmaimnak legszebb asszonya.
Végtelenben enyém leszel végre,
Szerelmem így lesz majd igaz.
Teljesülhet vágyaimnak vágya,
Mit elvett tőlem életem, a gaz.
A TRÉFAMESTER HALÁLÁRA
Te, ki tréfát űztél
Életből, halálból,
Fekszel kiterítve.
Jó vicc a javából.
Könnyünk is kicsordult
Mókáidon néha.
Most meg kukacokra
Változott a téma.
Te, ki annyi percet
Nevettettél minket,
Itt, az utolsónál
Elkented a sminket.
Arcod maszatos lett,
Hangod meg remeg.
Vicceiden már csak
A Halál hentereg.
UTCASARKI ÓDA
Kéreget az utcasarkon,
Ahol naponta áll a bál.
Rikkancs rikolt, rabló rabol,
S leselkedik a halál.
Valamikor, hajdanában,
Ha szerényen is, de megélt.
Dolgozott, - nem nyolc órában, -
S boldog öregkort remélt.
Sorban jöttek gondok, bajok,
Előbb otthona lett sötét.
Aztán levette kabátját.
Megsarcolták az életét.
Itt áll csupasz egymagában,
Közben az idő elszaladt.
Reményvesztett, megtört ember,
Esőben, hóban ég alatt.
Ha egy jó szív megtalálja
Reszkető, szép öreg kezét.
Szégyelli, hogy ide jutott.
Elrejti, mint vak a szemét.
Látjátok az utcasarkon?
Szépen karoljatok belé.
Vigyétek egy érző szívhez,
Hol elsőbbség az életé.
Kényes úrfik, puccos dámák,
Lássátok és vigyázzatok!
Nehogy egyszer ti is majd így,
Egy utcasarkon álljatok.
ÜZENET 
Várlak.
Nehéz elhinni, hogy nem jössz.
A délután tétován méláz a téli estén,
Álmok cikáznak bársonyos kis testén.
A vágyak.
Nézek az útra.
A fények árnyakat űznek a télben,
S aztán eltűnnek mélyen az éjben,
Mint hajnali harmat
A fákról.
Várlak.
Ha újra ez útra kerülnél,
Legyen őszi vagy téli a táj is,
S a búcsú ha könnyekig fáj is,
Év várlak,
ÜZENET A VÉGTELENBE
Elmentél pihenni
Az élet alkonyán.
Itt hagytál árván
Drága jó anyám.
Nem törlöd le többé
Könnyes két szemem,
Nem ringatod el már
Fáradt életem.
Ha szólítlak sírva
A végtelen felel,
Mert a lelkedet
Ott rejtetted el.
Tejúton, ha jársz majd,
Vár az üzenet,
Csak annyi: a fiad
Örökké szeret!
VALLOMÁS
Te oly szép vagy és oly csodás,
Mint napcsókolta ragyogás.
Mint hajnaltájt a reggelek,
Mint tisztultan a kék egek.
Mint árnyékban a pihenés,
Mint önfeldten szeretés.
Mint ezer virág illata,
Mint örömöknek vánkosa.
Te oly szép vagy és oly csodás,
Hogy nincs is ilyen senki más.
VARÁZSKALAPBAN
Az idő megáll,
Süket csend vesz körül.
Karomba száll az est,
Majd az éj ölébe ül.
Lassan, kimérten
Elsuhan egy bánat.
Olyan ez a nap,
Mint óriás varázslat.
A végtelenség kalapjában
Véges kis életünk.
VÁLTOZATLANUL
Ha elmegyünk,
Mások még maradnak.
Ha csukódik egy ajtó,
Már nyílik is egy ablak.
Ha elmegyünk,
Mások még maradnak.
Ha elmegyünk,
Semmi sem változik.
A férfi a nő után,
Nő férfit áhítozik.
Ha elmegyünk,
Semmi sem változik.
Ha elmegyünk,
Kövek még maradnak.
Csak mások járnak rajtuk,
Sietnek, s rohannak.
Ha elmegyünk,
Kövek még maradnak.
Ha elmegyünk,
Semmi sem változik.
Csak az is elmegy egyszer,
Ki ránk még emlékezik.
Ha elmegyünk,
Semmi sem változik.
VÁRAKOZÁS KÖZBEN
Vártalak,
S Te nem jöttél.
Tétován bejártam
Minden perced,
Bekuporodtam
Gondolataidba is,
S olyan álommal
Éltem benned,
Melyből soha,
De soha,
Nem lesz felébredés.
Csókommal
Végig égettem
A testedet,
Bebújtam
Pórusaid közé,
S megigazultan
Reméltem
A feltámadást.
Vártalak,
S Te nem jöttél.
Azóta Veled járom
E tébolyult világot.
Veled élem
A szent gonoszság,
Tántorgó útjait,
Lélegzetedbe ivódva
Ölök meg
Minden szépet és jót,
S leszek önmagam
Megsemmisülése
Benned, Szerelmem,
Aki szebb és több vagy
Az örökkévalóságnál,
Élőbb vagy az életnél,
Az én legszentebb
Halálom.
A VÉN IDŐ
Vállamra ült a Vén Idő,
Mert járni már alig tudott.
Mikor megkértem, hagyjon békén,
Megsértődött és otthagyott.
Nem ment messze, mert tudta ő,
Hogy nemsokára visszaül.
És hába mondom, hess öreg,
Örök időkre rámcsücsül.
A VÍZPARTON
Én a parton álltam,
Mikor ő kimászott
Az vízből. Aztán futott,
Mert bizonyára fázott.
Megállt és visszanézett,
Szemével megigézett.
Oly szép volt, tüzes volt,
Akárcsak a végzet.
Én a parton álltam,
Még nagyon sokáig.
Ha víztükörbe nézek,
Már ő nevet rám máig.
A VONATUNK
Tudom, hogy jön már.
A vonat minden zakatolása
A szívemmel együtt dobog.
Tudom, hogy felém robog
A boldogság elérhetetlen vonata.
Két sín fölött a végtelenbe
Tévedt szerelmünk
Bolyong a váltók kusza rengetegében.
fények villódznak,
Majd kihunynak az éjben,
S egyszer majd örökre megállnak a vonatok.
De addig Te is, meg én is robogok.
Tudom, hogy jön már:
Tudom és megsiratom,
Hogy az én vonatom más síneken jár.
Pedig össze kellene kapcsolni
Lelkünk hosszú kocsisorát.
Pedig úgy össze kellene kapcsolni
Zakatoló kis szívünket,
Mint még soha
Egyetlen szerelvényt ezen a világon.
Tudom, hogy jön már:
Tudom és megsiratom,
Hogy ami jön
Már nem az én vonatom.
Mégis örökké akarom,
Hogy a Te és az én vonatom,
Robogjon velünk szabadon,
Elérhetetlen szerelmünk felé.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lévay József&Lévay László |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-09-14 20:45:57, csütörtök
|
| |
| |
A VILÁG LEGSZEBB KISLÁNYA
Kristina Pimenova még csak 10 éves, de hazájában, Oroszországban sztárként tekintenek rá és világszerte is egyre ismertebb a neve és álomszép arca. A legtöbb 10 éves kislány a barátnőivel tölti az idejét a napköziben vagy játszótérre jár, de Kristina Pimenova egyáltalán nem.
A tízéves Kristina Pimenova álomszép és veszélyesen népszerű. Ő ma a legkeresettebb és legismertebb gyerekmodell, akivel a Vogue-tól a Harper's Bazaarig rendszeresen találkozhatunk a legnagyobb világmárkák hirdetésein.
A kislány 2005 decemberében született Moszkvában. Édesanyja a korábbi modell, Glikeriya Shirokova, édesapja Ruslan Pimenova focista (mi más ;) ). Van egy nővére is, aki szintén próbálkozgat a modellkedéssel, de egyelőre nem ért el olyan elképesztő sikereket, mint Kristina.
A kislány 3 évesen kezdte a modellkedést és most már olyan világmárkákat tudhat a rajongói között, mint az Armani, a Roberto Cavalli, a Dsquared2, az Ermanno Scervino, a Replay, a Fendi vagy a Benetton. Tavaly nyáron pedig még a neves Vogue Italia egyik divatanyagában is szerepelt.
Exmodell anyukájának hála, jelenleg több mint négymillió követője van a Facebookon és 1,3 millió az Instagramon. Oroszországban egyébként nem ritka, hogy a szülők már egész kiskorban, akár négyévesen beindítják a gyerek modellkarrierjét. Kristinával is ez történt: tíz éves létére hat éve van a pályán.
És hogy a szülők mit várnak ettől? Pénzt, sikert és biztos egzisztenciát az egész családnak... de milyen áron? Vajon mennyire sérül a picik lelke, mennyire veszik el tőlük a gyerekkorukat, illetve a lehetőséget, hogy saját maguk válasszák ki a nekik legjobban tetsző hivatást?
Mint egy profi, úgy mozog a kamerák előtt. És nem csak a fotózásokon, hanem a tornaversenyein is. A torna ugyanis a szenvedélye, és a zsűrit persze mindig elvarázsolja kecses mozgásával, égszínkék szemével és bűbájos mosolyával. Néhány hete le is szerződtette egy Los Angeles-i és egy New York-i ügynökség. A modellkedés mellett ritmikus sportgimnasztikázik és szép sikereket ér el a sportágban.
Kristina borzasztóan népszerű Moszkvában, gyakran szerepel különböző tévéműsorokban. Sokan az ő sikerén felbuzdulva tették és teszik próbára a kislányukat vagy kisfiukat a modellszakmában. A rajongók mellett rengeteg a kritikus, akik szerint ez nagyon rossz minta szülőnek és gyereknek egyaránt, és az anya szemére vetik, hogy miért teszi ki a kislányát a világkirakatba, olyan védtelen és kiszolgáltatott helyzetbe, ahol bárki bármit írhat neki és róla.
Vetélytársat kapott a világ legszebb kislánya - Olyanok, mint az ikrek!
Link
|
|
| |
|
3 komment
, kategória: Szépek szépei |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-09-14 17:00:21, csütörtök
|
| |
| |
A VILÁG LEGSZEBB ASSZONYA - 90 ÉVES AZ ISTENI GINA LOLLOBRIGIDA
Luigina Lollobrigida (Subiaco, 1927. július 4. -) Golden Globe-díjas olasz filmszínésznő, fotóművész. Művészneve Luigina keresztneve rövid alakja, közismert beceneve: Lollo. Az 1950-es évek, 1960-as évek egyik legnépszerűbb filmcsillaga volt világszerte. Noha jellemábrázoló képességei vitathatatlanok, számos filmjében elsősorban külseje miatt szerepeltették.
A fél világ szerelmes volt belé (Fotó: RAS-archív)
Nevezték a Nemzet Ginájának (Gina Nazionale), a Keblek királynőjének, ,,az olasz szépség őstípusának" (Alberto Moravia), A huszadik század Mona Lisájának, a filmjei után pedig A római lánynak, és A világ legszebb asszonyának. Gina Lollobrigida kilencven éves.
Gina Lollobrigida a mozi élő mítosza. Évtizedeken át ő testesítette meg a Nőt, az érzéki szépséget. Személyében vadság és gyengédség, ártatlanág és sugárzó erotika keveredett, a dél-olasz temperamentum és szépségideál jelképe lett.,,Nem én választottam a filmezést, a mozi választott engem" - mondja, bár bevallva-bevallatlanul, mindig arról álmodott, hogy sztár lesz belőle. Szerinte soha nem lett volna színész, ha nem szökik el hazulról, és nem kezd olyan korán énekelni. A subiacói ács és építőmester nagyravágyó lánya alig töltötte be a tizenharmadik születésnapját, amikor szerény motyójával a hóna alatt beállított a család római rokonaihoz.
Itt megnézheti a Lollo legismertebb filmjeiből készült összeállítást:
Link
A Római Képzőművészeti Akadémi ösztöndíjas növendékeként festészetet és szobrászatot tanult, emellett ének- és táncórákat vett. 1937-ben az ismeretlen falusi lány harmadik lett a Miss Italia versenyen, minek eredményeként filmekben kezdett statisztálni. Vittorio de Sica bátorította. Azt mondta: ,,Szereted a festészetet, a szobrászatot. Ha ugyanennyit tudsz adni magadból a filmnek is, menni fog." Gina pedig önmagát adta. A szépségét, a nőiességét, a kihívó lényét. Mindez elegendőnek bizonyult a sikerhez, aminek értékét azért jelzi, hogy Greta Garbo mellett ő az egyetlen színésznő, aki ,,isteni" jelzővel illettek.
A világ legszebb asszonyaként emlegették (Fotó: RAS-archív)
Gina Lollobrigidára 1952-ben figyelt fel a világ. Érdekes módon, olasz létére két francia filmmel futott be. Az éjszaka szépei és különösen a Királylány a feleségem egy csapásra ismertté tette. ,,Franciaország mindent megadott nekem" - emlékszik vissza a szép időkre. - Hírnevet adott, elfogadott emberként, művészként és fotósként." A Becsületrendet is megkapta. Persze a hazájában is kitüntették. Ám soha nem felejti el, hogy a Cossiga lovagjai címet postán küldték el neki.
Gerard Philipe és Gina (Királylány a feleségem) (Fotó: RAS-archív)
Az ötvenes-hatvanas évek Lollobrigida nevétől volt hangos. Személyes drámája, hogy legtöbbször ugyan szórakoztató, ám középszerű filmekben játszhatott, és hollywoodi karrierje is - néhány filmet leszámítva (Üsd az ördögöt!, Trapéz, Jó, estét, Mrs. Campbell!) - csak szép álom maradt. Ennek oka állítólag a Howard Hughes-szal való szerelmi kalandban keresendő. Mivel nem akart hozzámenni a filmes milliárdoshoz, az bosszúból minden eszközt megragadott arra, hogy tönkretegye karrierjét. Lehet, hogy egészen másképp alakult volna Gina pályafutása, ha Hughes egyengette volna útját. Mint Carlo Ponti Sophia Lorenét.
Yul Brynnerrel a Salamon és Sába királynőjében (Fotó: RAS-archív)
Köztudott, hogy a sajtó mesterségesen szított ellenségeskedést a két színésznő között, a ,,hadművelet" a ,,Keblek háborúja" néven ismert a filmtörténetben. Tény, hogy Lollobrigida nem érezte jól magát a szexszimbólum szerepében, és a kolléganőjével ellentétben nem igazán nyílt alkalma bizonyítania más szerepkörben. Mindez, valamint a múló évek arra késztették, hogy 1972-ben visszavonuljon a filmezéstől. Azóta csak alkalomszerűen, leginkább sorozatokban állt néhányszor kamera elé.
Három férfi is bolondul érte a Jó estét, Mrs Campbell! című filmben (Fotó: RAS-archív)
Mégis rátalált önmagára: a fotózás második hivatása lett, emellett fest és szobrászkodik, szociális tevékenységet folytat. Ez utóbbit az ENSZ gyermekszervezeténél kezdte, majd Teréz anya oldalán, később pedig az Orvosok határok nélkül mozgalomban folytatta. Mint mondja, a múltat egy percig sem sírja vissza, ami szép volt benne, érintetlenül őrzi. Egyébként a jelenben és a jövőben él.
Lollo szerelmei
Ha Gina Lollobrigida valahová belépett, minden szem azonnal rászegeződött. A nők elsápadtak irigységükben, a mohó férfitekintetek pedig vetkőztetni kezdték. Ami igaz, igaz, a természet nem bánt vele szűkmarkúan. Érzéki ajkak és izzó szemek. Keskeny csípő és formás fenék. A kebleinek mérete pedig minden elképzelést fölülmúlt A szexbálvány valósággal megbolondította a férfiakat, akik mindent megtettek, csakhogy az ágyába bújjanak.
Burt Lancaster és Tony Curtis oldalán a Trapézben (Fotó: RAS-archív)
A magánéletéről mindent és semmit sem tudott az ember. Románcok, szerelmek és botrányok követték egymást, amelyekről nem lehet tudni, hogy valódiak-e, vagy csak a díva körüli hírverést szolgálták. ,,Sok szeretőm volt, és még ma is vannak kapcsolataim - nyilatkozta Lollo az ezredfordulón. - Nagyon elkényeztetett az élet, hisz rengeteg csodálóm volt." Szinte nem volt olyan partnere, akivel össze ne boronálták volna. A hazai csapatot - többek között - Nino Manfredi, Raf Vallone és Marcello Mastroianni erősítette, míg Hollywoodban Anthony Quinn, Yul Brynner és Howard Hughes nevét emlegették vele kapcsolatban. De szeretője volt a világhírű szívsebész, Christian Barnard, sőt a kubai pártvezetővel, Fidel Castróval is hírbe hozták. Saját elmondása szerint az Úr megóvta őt a rossz házasságoktól, mindkét férjével boldog volt, mégha el váltak útjaik egymástól. Az egyetlen gyermeke, fia az első házasságából, a horvát orvos Milko Skofictól született.
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szépek szépei |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-09-14 15:30:28, csütörtök
|
| |
| |
MILYEN SZÉP A VILÁG 
Louis Armstrong: MILYEN SZÉP A VILÁG /Wonderful World/
Zöld fákat látok,
vörös rózsákat is.
Látom őket virágozni
neked s nekem
És azt gondolom magamban
,,Milyen csodálatos világ"
Kék egeket látok
és fehér felhőket
A ragyogóan áldott nap
A sötét szent éjszaka
És azt gondolom magamban
,,Milyen csodálatos világ"
A szivárvány színei,
oly gyönyörű az égbolton
ahogyan az elhaladó
emberek arcán is
Barátokat látok kezetfogni
említvén ,,Hogy vagy?"
Valójában azt mondják
,,szeretlek"
Sírni hallom a babákat
Nézem, ahogy növekednek
Többet fognak tanulni,
mit én valaha is tudni fogok
És azt gondolom magamban
,,Milyen csodálatos világ"
És azt gondolom magamban
,,Milyen csodálatos világ"
Louis Armstrong: Wonderful World
Link
Gergely István: ...MILYEN SZÉP A VILÁG!
Ez a világ furcsa,
nem olyan, mint képzeled!
Közömbösen nőnek
fák alatt a kőhegyek.
Az időtlen anyag
csak összeáll hirtelen,
lelket kap valahol
s áttáncol egy életen.
A végén szétesik,
mint hamvadt parázs pora.
A tűz csak elillan,
ám nem tudhatjuk, hova.
Így volt és így is lesz
s az elmúlások fájnak, 
s ha maradsz, a búcsúk
égő sebeket vágnak.
Százados tölgy törzsén
mint régi fejsze hegek,
kérges fájdalommal,
de benőnek a sebek.
S amíg te itt maradsz
s a szeretteid mennek,
bámulsz bénult szívvel,
mert fogynak, kik szeretnek.
Végül rajtad a sor,
zenéje hal a táncnak,
hiányzó ritmusod
csak a lelküknek fájhat.
Mert a világ hideg,
nem olyan, mint képzeled!
Az örök atomnak
nem számít röpke léted.
Csak az embert adó,
látó, ízlelő lélek
miatt állíthatom,
hogy élet, amit élek
Jakab György: MILYEN SZÉP A VILÁG
Hol zöldell a fű, ragyog a fény
S a könnyű szél arcomhoz ér
Akkor hadd mondjam el:
Milyen szép a világ...
Hol leszáll az est, a Hold vigyáz rám
S barátként kíván jó éjszakát
Neked hadd mondjam el:
Milyen szép a világ... 
A szivárvány színét az égre festheted
A felhők bánatát messzi űzheted
Nincsen már semmi baj
Ne bánts másokat!
Örülj, hogy élsz, hisz ember vagy!
A szomjas a szív, akkor se félj
Szerelmet olthat, új szenvedély
Neked hadd mondjam el:
Milyen szép a világ
Oh, Hát hidd te is el:
Milyen szép a világ...
Jakab György - Milyen szép a világ
Link
Link
Louis Amstrong- Milyen szép a világ
Link
Milyen szép a világ. - .pps
Link
Szinetár Dóra - MILYEN SZÉP A VILÁG
Oly szép, milyen szép a világ,
Minket vár, a zöld a mező, a sok virág.
Jöjj velem, minden percért kár,
Nézz körül, ragyog ránk ...
Folyt.: lásd Videó
Szinetár Dóra - Milyen szép a világ
Link
R.E.M.: EVERYBODY HURTS /Mindenkinek fáj/
Dalszöveg: angol
When your day is long
And the night
The night is yours alone
When you're sure you've had enough
Of this life
Well hang on
Don't let yourself go
'Cause everybody cries
And everybody hurts sometimes
Sometimes everything is wrong
Now it's time to sing along
When your day is night alone (hold on)
(Hold on) if you feel like letting go (hold on)
If you think you've had too much
Of this life
Well, hang on
'Cause everybody hurts
Take comfort in your friends
Everybody hurts
Don't throw your hand
Oh, no
Don't throw your hand
If you feel like you're alone
No, no, no, you're not alone
If you're on your own
In this life
The days and nights are long
When you think you've had too much
Of this life
To hang on
Well, everybody hurts sometimes
Everybody cries
And everybody hurts sometimes
And everybody hurts sometimes
So, hold on, hold on
Hold on, hold on
Hold on, hold on
Hold on, hold on
Everybody hurts
You are not alone
ZENE: R.E.M. - Everybody Hurts
Link
Balogh Boglárka: FEJJEL LEFELÉ
/"Még így, fejjel lefelé is milyen szép a világ" - bungee jumping, tériszonnyal megspékelve/
Egy pillanatra lenézek a mélybe.
A fák olyan szorosan nőttek, hogy nem látom a völgy alját.
A cipőm orra pontosan a híd szélével van egy vonalban. A sárgával felfestett kis talpakat követve, segítséggel ugráltam a peremhez, mivel a lábaim bokánál össze vannak erősítve, a rugalmas kötelet ehhez rögzítették. Veszek egy mély lélegzetet, és várom az engedélyt az ugrásra.
Egy órával ezelőtt még Plettenberg Bay partján ültem, mögöttem, a sárgára festett házak oldalát aranyra szegélyezte a magasan járó dél-afrikai nap.
Belefúrtam a lábam a langyos homokba, és bámultam a tenger mögött meghúzódó csúcsos hegyeket. Az egyikre a felhők fehér sapkát húztak, olyan szorosan, hogy a szél sem volt képes megbontani a szélüket. Elüldögéltem volna még órák hosszat csendben hallgatva a hullámok moraját, de indulnom kellett, mert vártak rám a Bloukrans-folyó fölött átívelő hídon.
A Face Adrenalin által szervezett kötélugrás a Dél-afrikai Köztársaság egyik legvonzóbb látványossága. A cég majdnem húsz éve van a piacon, és a statisztikák szerint egyetlen baleset sem történt. Ráadásul csak a helyi közösségből alkalmazzák a munkatársaikat, a bevétel nagy részét pedig a környező, feketék által lakott települések fejlesztésére fordítják. Havonta átlagosan 2500-an keresik fel a Tsitsikamma Nemzeti Park területén lévő helyet, ami a maga 216 méterével a világ legmagasabb, és legszebb környezetben lévő, publikum által rendszeres bungee jumpingra használt hídja.
Mikor megérkezem, a fehér sziklák platformjára épített kávézóban üldögélve már négyen várnak az ugrásra. Bár igen erős tériszonyom van, vendéglátóimnak, akik az üzemeltetők jó barátai voltak, megígértem, hogy nem hagyom el az országot anélkül, hogy legalább a két szakadék közé épített hídon végig ne sétálnék. Persze aztán amikor az embert a szervezők végtelenül kedvesen fogadják, ráadásul ingyen felajánlják az egyébként borsos árú ugrást, lemérik a súlyát, hogy ki tudják számolni, milyen kötél is kell a biztonsághoz zuhanáshoz, ráaggatják a felszerelést, ellátják jó tanácsokkal, majd negyedmagával a híd alatt felépített, a katlanon átívelő, rácsozott folyosóra viszik, mit tehet? Akkor már biztosan tudom, hogy nem csak sétálni, de ugrani is fogok.
A cipőm orra pontosan egyvonalban van a híd szélével
Rálépek a hídra, ekkor még nem történik semmi. Ám ahogy elhagyjuk a biztonságos domboldalt, és tudom, hogy már a szakadék felett sétálunk, a térdeim hirtelen az ellenségeimmé válnak, kocsonyásan remegősek lesznek, úgy érzem, rogyadoznak.
Reflex-szerűen megragadom a korlátot, mintha az bármiben is segíthetne. Kényszerítem magam, hogy csak az előttem sétáló tarkóját nézzem, győzködöm magam, hogy semmi bajom nem lehet, de az agyam rafináltabb nálam. Vad pillanatképek villannak fel, lelki szemeim előtt már látom, ahogy a rácsos padló, amin sétálok, hirtelen megnyílik alattam, a kárörvendő szakadékba zuhanok, és azt érzem, hogy a mélység kérlelhetetlenül szív maga felé. Görcsösen kapaszkodom, egy pillanatra meg kell állnom, de így még rosszabb, mert a testem arra akar kényszeríteni, hogy leguggoljak, kicsire húzódjak addig, míg valaki fel nem emel, és ki nem visz innen. A többiek mögöttem mindjárt beérnek, így nem tétovázhatok. Mélyeket lélegzem, balra fordítom a fejem, nézem a ritmikusan hullámzó égkék tengert, ez egy kicsit megnyugtat. Újra útnak indulok, erőlködve legyőzöm a tériszonyom, míg egy végtelennek tűnő kétperces séta után végre elérjük a híd alatt kiépített széles ugróplatformot. Mintha egy teraszon volnék, váratlanul minden félelmem elmúlik.
Hangosan dübörög az adrenalint pumpáló zene a fülembe. Az utánam ugrani készülők feszülten figyelik minden mozdulatomat.
Felemelem a fejem, látom a szemem előtt úszó völgyeket, az alattam hajszálnyinak tűnő folyót, és a hegyeket az oldalukba kapart fehér sziklákkal.
Mozdulatlanul állok, mintha a lábam gyökeret vert volna, de nem a magasság miatt.
Ez valami teljesen más, és én csak nézek-nézek, elképedve bámulom a messzeséget, és azt, ahogy kinyílik előttem a világ. A zöldre festett kúpokra áttetsző glóriát vetít a lemenő nap, fénye végigsiklik a fenyőkkel font lejtőn. A tisztások a messzi távolban integetnek, fürkészem az erdők végtelen fekete foltjait, a magas bércek komoly fenségét, a sziklák büszkeségét, mintha rám nevetnének, mintha mindegyik csak nekem súgna-búgna, édes szavakkal csábítana magához a nyugvó nappal fölékesített mélybe.
Minden elcsendesedik körülöttem, a természetből áradó meghitt békesség kúszik körém, már nem hallom az üvöltő zenét, csak a napsugarak zúgását, a folyó hintázást és a hegyek hívó szavát.
Valaki felkiált mellettem:
Egy-kettő-három-ugrááááááááááás!
Egy éles sikolyt hallottam...
Habozás nélkül rugaszkodom el a talajtól, és ölelő karokkal vetem magam a hegyek közé. Bár 100 km/órás sebességgel zuhanok, az agyam képtelen felfogni, mi történik, semmit nem látok, úgy érzem, mintha test nélkül egy fehér, puha vattába ugranék. Egy éles sikoly hallatszik a völgyben, végigfut a meredeken, átkúszik a fák és bokrok közt, hogy a sziklák ormai visszaverjék felém. Én sikoltok. Amikor az önkívületi állapotból magamhoz térek, és kinyitom a szemem, a lombos hegyoldal innen fentről egyre közelebbinek tűnik. A levegő váratlanul olyan erővel tolul a tüdőmbe, hogy először félek lélegezni, de aztán megszokom, és mélyet szippantok bele. Mintha egy időtlen térbe hullottam volna, képtelen vagyok felmérni, mióta zuhanok, arra eszmélek, hogy hangosan nevetek, a hajam az arcomba vág, a szám kiszáradt, és a sikoly maradványa kaparja a torkomat. Aztán váratlan húzást érzek a lábaim felől, a rám erősített kötél most lassan vissza, a felhők felé röpít, mintha egy jojó végére akasztottak volna, és valaki játékosan huzigálná a gumimadzagot.
Nevetve tartok az ég felé, és amikor elérem a horizontot, újra kitárom a karom, de a gravitáció megint magához vonz.
Még kétszer rugózom, ráérősen, lágyan, míg végül a kötél feladja a földdel a harcot, és teljesen átenged a lógásnak. Hirtelen mintha lejjebb csúsznék a bokámra erősített szerkezetben, de nem ijedek meg, csak a vér szállt a lábamból a fejembe, már érzem is ahogy tűzijátékot gyújt a halántékomon.
Még mindig mosolygok, és arra gondolok, hogy még így, fejjel lefelé is milyen szép a világ.
Aztán hangokat hallok. Valaki a rám szerelt beülőbe egy kampót akaszt, ügyes mozdulatokkal maga felé húz, átfordít, visszaindulunk a híd felé.
Nem nézek magam alá a mélybe, hisz nekem legyőzhetetlen tériszonyom van...
Azért olyan szép a világ, mert a szíve Magyarország
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Minden, ami szép |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-09-12 20:15:25, kedd
|
| |
| |
AZ ILLUMINÁTUSOK TITKOS TERVE EURÓPA SZÍNES BŐRŰVÉ TÉTELÉRE
KÖTELEZŐ OLVASMÁNY MINDEN MAGYARNAK
Henry Makow 2015. június 26-án ismertette honlapján az Illuminátusoknak a tervét Európa színes bőrűvé tételére.
Az Európát elözönlő tömeges bevándorlás gondosan megtervezett jelenség, amelynek a kiváltó okait a pénzhatalmi világelit tulajdonában lévő tömegtájékoztatás elhallgatja és megtévesztően elkerülhetetlen történelmi szükségszerűségnek állítja be. A mesterségesen előidézett népvándorlás tudatos tervezés eredménye azért, hogy Európa arculata, lakosságának összetétele gyökeresen megváltozzon. Az olasz szerző Riccardo di Percivaldi azzal kezdi fejtegetéseit, hogy az európai integráció egyik fő kezdeményezője ugyanaz a személy volt, aki ideológiailag is megalapozta az európai népek beolvasztását egy kevertfajú biomasszába.
Ma is kevesen hallottak Richard Coudenhove-Kalergi-ról. Apja Heinrich Coudenhove-Kalergi gróf, az Osztrák-Magyar Monarchia diplomatája volt, anyja pedig egy japán főnemesi család leszármazottja. Tokióban született. Iskoláit Csehországban, Ausztriában végezte, a Bécsi Egyetemen filozófiából doktorált 1916-ban. Első felesége a zsidószármazású Ida Roland volt, aki 13 éves volt, mikor megismerte, és akiből később híres színésznő lett. Kalergi 1922-ben publikálta "Páneurópa - egy indítvány" címmel elképzelését. Egy évre rá jelent meg ,,Páneurópa" című könyve, amellyel megalapozta a Páneurópa Mozgalmat. Olyan európai közösséget akart létrehozni, amely politikai és gazdasági érdekközösségként megakadályozhatja egy újabb világháború kirobbanását. Tevékenységét a második világháború után is folytatta és az ő szellemiségét fejezte ki Churchill 1946-ban elhangzott zürichi beszéde. Ebben a brit államférfi egy Egyesült Európa létrehozására tett javaslatot.
Coudenhove-Kalergi kezdeményezte az Európai Parlamenti Unió létrehozását 1947-ben. 1950-ben kitüntették az európai szabadkőművesség legrangosabb díjával, a Nagy Károly Díjjal, amelyet Aachen városa adományoz azoknak, akik a legtöbbet tették az európai egységért. Coudenhove-Kalergi már egyetemistaként tagja volt a bécsi Humanitas szabadkőműves páholynak, amely a pacifizmus támogatásával tűnt ki.
Richard Kalergi a háttérből működve győzte meg Európa döntéshozóit az európai integráció végrehajtásáról. Már 1922-ben megalkotta a Pán-Európai Mozgalmat, amelynek célja az Új Világrend létrehozása volt. Ennek a világrendnek a vezető hatalmai az Egyesült Államok és a vele szövetséges föderális államok. A világkormány létrehozásának első lépése az európai integráció beindítása. A kezdeményezés legelső támogatói között volt a nemzetközi szabadkőművességet engedelmesen kiszolgáló Thomas Masaryk és a magasrangú szabadkőműves Edvard Benes. A pénzügyi támogatást kezdetben Max Warburg német bankár biztosította. A Pán-Európai Mozgalmat Ignaz Seipel osztrák kancellár és Karl Renner későbbi osztrák miniszterelnök vezette. A támogatók között volt Leon Bloum, Aristid Briant és Alcide De Gasperi.
A nemzeti szocializmus és a fasizmus hatalomra jutásával a Pán-Európai Mozgalom átmenetileg nem működött. A második világháború után Churchill és a B'nai B'rith zsidó szabadkőműves szervezet támogatásával Kalergi terve ismét napirendre került és elnyerte az Egyesült Államok kormányának a támogatását is.
Kalergi tervének a lényegét a ,,Praktischer Idealismus" című könyvében fejtette ki. Eszerint a jövő Európáját nem az óvilág őshonos népei népesítik be, hanem egyfajta alacsonyabbrendű embertípus, amely a különböző emberi fajok kikényszerített keveredésének a nyomán jön létre. Kalergi szerint Európa népeit sárga-mongoloid népekkel és a harmadik világbeli színes népekkel kell keresztezni, hogy létrejöjjön egy önazonosság és etnikai hovatartozás nélküli, gyökértelen és soknemzetiségű kevert lakosság, amelyen a hatalmi elit könnyűszerrel tud uralkodni.
Kalergi elsőként szükségesnek tartotta, hogy az európai nemzeteket fosszák meg önrendelkezési joguktól. A későbbiekben ezen nemzetek gyökeres átalakítását tűzte ki célul tömeges bevándorlás és etnikai szeparatista mozgalmak révén. Kalergi egy feketékből, ázsiaiakból, és fehérekből álló új, homogenizált keveréknépesség létrehozását akarta.
A nemzetközi szabadkőművesség frontembere szerint a jövő embere tehát kevertfajú lesz. A mai kor faji csoportjai és társadalmi osztályai fokozatosan eltűnnek. Az eurázsiai-negroid fajé a jövő, amely leginkább az ősi egyiptomiakra hasonlít. Ez a keverék faj váltja fel a népek és egyének sokféleségét.
Kalergi megfogalmazza véleményét az új uralkodórétegről is. Azt állítja, hogy Európa hosszú évszázadok alatt a júdaizmus elpusztítása helyett valójában kiművelte és erőssé tette a zsidó népet. Ily módon alkalmassá tette arra, hogy a zsidókból jöjjön létre a jövő társadalmának az elitje. A gettókból kiszabadult nép vált Európa új szellemi arisztokráciájává. A hagyományos európai feudális arisztokráciát végleg szétzúzta a zsidó emancipáció.
Richard Kalergi elgondolásai váltak az Európai Unió eszmei alapjává. Az európai integráció keretében hozott jogszabályok összessége elősegítette az afrikai és ázsiai népesség európaiakkal való keveredését, hogy elpusztítsák az őshonos európai lakosság identitását és a fehér fajú népeket keverék mulat-fajjá homogenizálják. Ennek az a célja, hogy a pénzhatalmi elit megszabaduljon a fehér fajú őslakosságtól, amely erős identitástudattal rendelkezik és mélyen gyökerező hagyományokon nyugvó érték- és normaközösséget alkot.
Az ENSZ is az asszimilációval való népirtás szolgálatában áll, amikor egyre erőszakosabban követeli Európától a bevándorlók millióinak az engedelmes befogadását. Azt a megtévesztő propagandát hangoztatják, hogy az úgynevezett demográfiai válságon csak így lehet úrrá lenni. Közismert, hogy a szervezett magánhatalom globalista kiszolgálói Brüsszelben a fehér faj szaporodását minden eszközzel gátolják, miközben fokozott erőfeszítéseket tesznek az afrikai és ázsiai népesség bevándorlására.
Nekünk, őshonos európaiaknak a XXI. század elején csak józanészre van szükségünk, hogy belássuk: a demográfiai válságot hatékony családtámogatási rendszerrel, a családbarát értékrend közvetítésével és a családot bomlasztó morbid magatartások, devianciák szankcionálásával is meg lehetne oldani. Az Európán kívüli génállomány tömeges beáramlása tönkreteszi az őslakos fehér európai népek genetikai örökségét. A tömeges bevándorlást támogató propagandának az élén annak a világnépnek a tagjai állnak, akik magukra vonatkoztatva elvárják az etnikai-genetikai-faji elkülönülés maximumának a biztosítását, és következetesen elutasítják a más népekkel való keveredést. A jogegyenlőségen alapuló integrációt elfogadják, de az asszimilációt, a befogadó nemzetbe történő beolvadást már elutasítják és a népüket érhető egyik legnagyobb veszedelemnek tartják. Tény az, hogy más népek számára a keveredés minden változatát támogatják, sőt, erőltetik.
A deszegregációs, multikulturális, rasszista-ellenes propaganda célja tehát kevertfajú lakosság létrehozása. A fehér többség felszámolásával alapvetően meg lehet változtatni ez Európában élő emberek minőségét. Az az ember, akinek nincs nemzeti identitása, saját kultúrája és történelme, az könnyen manipulálható és formálható biomassza.
G. Brock Chisholm pszichiáter az Egészségügyi Világszervezet első főtitkára így fogalmazta meg a Kalergi-terv lényegét, amely egyezett az ő álláspontjával:
"Amit fontos lenne megtenni, az, hogy mindenhol korlátozzuk a születések számát és népszerűsítsük a - rasszok közötti - vegyes házasságokat abból a célból, hogy létrejöjjön egy globális emberfaj egy olyan világban, amelyet központi kormány fog teljes egészében irányítani."
Dr Chisholm 1946-ban publikálta ,,A tartós béke és a társadalmi haladás pszichiátriája" (The Psychiatry of Enduring Peace and Social Progress) című tanulmányát, amelyet egy szakorvosi konferenciára készített. Itt kifejtett nézeteit két évvel később publikálta a Psychiatry nevű tekintélyes szakfolyóiratban is. Ehhez Alger Hiss, a meggyőződéses kommunista írt előszót. (Hiss, aki egy időben az amerikai kommunista mozgalom országos vezetője volt, az ENSZ megalakulásakor, 1945-ben, ő töltötte be a Világszervezet ügyvivő főtitkári pozícióját.) Dr Chisholm említett írásából azt emeljük ki, amely arra vonatkozik, hogy szerinte mi tette boldogtalanná és agresszívvá az emberiséget.
"Az ember szabadságát, hogy megfigyeljen és szabadon gondolkozzon, lerombolták, vagy megbénították a helyi bizonyosságok... erkölcsök... személyes üdvözülés... ezek gyakran szeretetnek tüntették fel magukat..."
A jó és a rossz fogalma újraértelmezésének, adott esetben eltörlésének kell a gyermeknevelés alapját képeznie... gyakorlatilag minden hatékony pszichoterápiának ezek a megkésett céljai... az ellenzők azzal áltatják magukat, hogy ha kiküszöböljük a jót és a rosszat, akkor civilizálatlanok lesznek az emberek, a társadalomban eluralkodik az erkölcstelenség, a jognélküliség és a káosz.
Itt lényegében az univerzális erkölcs megtagadásáról van szó. Ugyanakkor az ENSZ a humanizmus elveire hivatkozva gyakorol egyre nagyobb nyomást Európára. Azt követeli, hogy az Európai Unió kezdje meg bevándorlók millióinak a letelepítését, mert erkölcsi kötelezettsége. Egy 2000 januárjában közzétett jelentés szerint, amelyet az ENSZ New York-i központjának népesedési részlege készített, Európának 2025-ig 159 millió bevándorlóra lenne szüksége ahhoz, hogy megoldást találjon a népesség elöregedésére és csökkenésére. (Véleményünk szerint ez egy megalapozatlan spekuláció, amely a pénzhatalmi világelit népesedési stratégiáját szolgálja.) Kétségtelen, hogy az alacsony születési arányszám megfordítható lenne a családvédelmi rendszer tökéletesítésével. Az európai fehér őslakosság elárasztása idegen génekkel nem védelmezi annak genetikai örökségét, önazonosságának, nemzeti identitásának megtartását. Ellenkezőleg, felgyorsítja annak az eltűnését. Az ENSZ által sürgetett intézkedések valójában megfosztják Európa népeit nemzeti, történelmi és kulturális kohéziójuktól.
2015-ben már előrehaladott állapotban van a Kalergi-terv gyakorlatba való átültetése. Európa népeinek a fúziója a harmadik világ lakóival meglepően gyors ütemben bontakozott ki. Egyre több a vegyes házasságokból származó kevertfajú utód - a "Kalergi-gyermek" - földrészünkön. A dezinformáció és a tömegtájékoztatás agymosása nyomán Európaiak milliói adják fel származási gyökereiket és mondanak le nemzeti identitásukról. A mindenütt jelenlévő neoliberális globalisták egyre hangosabban hirdetik, hogy a nemzeti önazonosság megtagadása haladó és humánus tett. Az ellenkezője, vagyis a ,,rasszizmus" az pedig az a rossz, amitől meg kell szabadulni.
Ennek alátámasztására idézünk néhány mondatot Nicolas Sarkozy korábbi francia elnöknek 2012-ben elhangzott beszédéből. Arra biztatta az őslakos fehér franciákat, hogy tudatosan válasszanak minél előbb egy más fajhoz tartozó partnert maguknak és hozzanak létre minél több kevertfajú utódot. Sarkozy ezt mondta a fehér franciáknak:
,,A cél a faji keresztezés kihívásával való szembenézés. A fajkeveredés az a kihívás, amellyel szembe kell néznünk a XXI. században."
,,Ez nem választás, ez kötelesség. Ez parancs. Nem tehetünk másképp. Azt kockáztatjuk, hogy súlyos problémákkal találjuk szembe magunkat."
,,Meg kell változnunk, ezért meg fogunk változni. Megváltoztatunk mindent az üzleti életben, a közigazgatásban, az iskolaügyben, a politikai pártokban, és elkötelezzük magunkat az eredmények iránt."
,,Ha az önkéntesség nem kielégítő a Köztársaság számára, akkor az állam még keményebb eszközökhöz fog nyúlni. A faji keveredés kihívása mindig ismert volt Franciaországban. Amikor Franciaország szembenéz ezzel a kihívással, hű marad történelméhez."
Láthatjuk, hogy Sarkozy úgy vélte, hogy a fehérbőrű őslakos francia többség jelenti azt a problémát, amely lerombolhatja Franciaországot. Ezért meg kell ettől a fehér többségtől szabadulni a fajok céltudatos összekeverésével. Sarkozy fehérbőrű franciaként fehérellenes politikát folytatott és ezzel gyengítette az őshonos franciák genetikai, hagyományőrző és kulturális gyökereit.
2014 június 12-én olvashattuk Steve Goode tájékoztatását arról, hogy az Egyesült Államokban megszületett gyermekek többsége már színesbőrű. Az EthniFacts nevű kutatócsoport vezetője, Mike Lakusta szerint az Egyesült Államok a lényegi demográfiai átalakulás szakaszába lépett. A népszámlálási adatok kivetítése csak a folyamat egy részéről ad tájékoztatást. A vegyes házasságoknak, a kevertfajú és vegyes etnikumú háztartásoknak az összeszámlálása a nem-hispanic fehérekkel, akik együtt élhetnek más fajú és etnikumú személyekkel lakókörzeteik közelsége miatt, sokkal pontosabb képet ad arról, hogy milyen mélyreható változás következett be Amerika gazdasági, kulturális és társadalmi életében.
Ebből az a lényeg, hogy az Egyesült Államok etnikai összetétele megváltozott. A világ más fehér lakosságú országaiban is hasonló változás szemtanúi lehetünk. A kérdés az, hogy mindez tervszerű folyamat eredménye, vagy pedig a véletlen szeszélyes játékának tudható be.
Már több dokumentum is napvilágot látott, amelyből az derül ki, hogy a népesség összetételének a gyökeres megváltoztatása a határok megnyitásának és a különböző eredetű lakosság tervezett, illetve kikényszerített összekeverésének a következménye.
Az egypólusú világrendszert irányító pénzhatalmi világelit tudatosan törekszik arra, hogy a fehértöbbségű országokat vegyes lakosságúvá alakítsa át. A sokféleség, a ,,diversity" hangsúlyozása azt jelenti, hogy fel kell hígítani színesbőrű népességgel a fehér lakosságot, az anti-rasszizmus pedig nem más, mint a fehér-ellenesség kódszava.
Mindezt jól példázza, ami New Orleans-ban, 1960-ban történt Ruby Bridges-el. Ő volt az első afroamerikai diák, aki bírói döntés alapján beiratkozhatott egy teljesen fehérek által látogatott iskolába. Nyilvánvaló, hogy ez elkerülhetetlen és igazságos döntés volt, és új korszak beköszöntését jelentette az Egyesült Államok déli tagállamaiban.
Azzal az új rendelkezéssel azonban már nehéz egyetérteni, amelyet az Obama-kormányzat 2014 decemberében vezetett be. Eszerint a lakás és városfejlesztési minisztérium (Housing and Urban Development Department, HUD) kiválasztja országosan a 'túlságosan fehér' településeket és azoknak az önkormányzatait kényszeríti, hogy költöztessenek be színesbőrűeket is. A HUD előírja a helyi hatóságok számára a kötelező lakóövezeti rendszert, a bel- és külterületek és a közművesített zónák kijelölését. Ennek az a lényege, hogy a legdrágább lakóövezetekben is kötelező legyen olcsóbb házakat és lakásokat építeni azért, hogy a szegényebb színesbőrű lakosság is élhessen ott.
A hivatalos cél a ,,faji szegregáció" felszámolása. Az Egyesült Államokban a lakosság faji összetételének a megváltoztatása nemcsak a színesbőrű bevándorlók millióinak a fogadásával történt, hanem úgy is, hogy a nagyvárosokból a külterületekre költöző fehérek lakta településeken is olyan jogszabályok érvényesülnek ma már, amelyek a fajkeveredést segítik elő. A hirdetett cél az egyenjogúság, az igazi cél azonban Amerika lakossága túlnyomó többségének színesbőrűvé, kevertfajúvá való átalakítása.
[1] http://www.crossroad.to/Quotes/globalism/chisholm.htm
[2] http://whitegenocideproject.com/french-ex-president-sarkozy-again-tells-french-to -mix-races/
[3] http://whitegenocideproject.com/us-white-people-nationally-a-minority-in-august-2 014/
A lap és a mellékelt tanulmány szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.
Forrás: http://drabikjanos.com
Az illuminátusok titkos terve Európa színes bőrűvé tételére
Kötelező olvasmány minden magyarnak!
Link
Az amerikai elnök is része lenne az illuminátusok gépezetének?
Link
Ferenc pápa megdöbbentő kijelentése: A Jézussal való kapcsolat veszélyes és ártalmas
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Média |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-09-12 16:30:54, kedd
|
| |
| |
SZÉP AZ ÉLET... HATVANON TÚL IS...
Hatvan felett, csak én mozdulok...
Ági és Vera elhatározzák, hogy meglátogatják régen látott szüleiket Budapest egyik kerületének panellakásában.
- Te jó ég, Vera, milyen régen láttuk őket, azt hiszem, szégyellhetjük is a pofánkat, hogy itt lakunk egy városban, és nem vagyunk képesek elmenni hozzájuk, ha csak egy félórára is - mondja Ági, és mintha tényleg elszégyellné magát.
- Jól van, most ne csinálj ebből magunknak lelkiismeret-furdalást, mert tudod, hogy ők megértik, hogy sok a munkánk, ott vannak a neveletlen gyermekeink, szóval nem igazán érünk rá - de mintha ő is elgondolkodna egy picit, hogy tényleg jó gyermekeik ők a szüleiknek?
Megérkeznek a gyönyörűen rendben- és karbantartott budai társasház lépcsőházába, és igyekeznek szüleik lakásának ajtajához, ahol igencsak megtorpannak a beszélgetés hallatán:
- Józsikám, az isten áldjon meg, aztán meddig álljak még itt a fal mellett mozdulatlanul, hogy be tudj célozni? - kérdezi Vilma szinte már könyörögve.
- Várj, mindjárt hozom a centit, mérd meg, lemérjük ketten! - mondja Józsi bá' kissé szuszogósra véve a figurát, hiszen "futott" néhány kört, mire megtalálta.
- Mi van, mit mérjek meg? Ne hülyülj, hiszen nem is látom, olyan apró - mondja Vilma, de azért megfogja a végét.
- Húzom, de el ne ereszd, mert most bemérjük a távolságot, tudod, azt csak úgy lehet élvezni, ha megfelelő a táv. Állj egyenesen, ne mozogj! Ne mozogj addig, amíg nem szólok. Most csak én mozdulok! - mondja Józsi bá' nagy vehemenciával, és néma csönd.
A lányok hallgatóznak az ajtó előtt, csak most ki ne lépjen valamelyik szomszéd, és megkérdezze, hogy mit csinálnak a szüleik lakása előtt. Most aztán gondolkodóba estek, csengessenek be, kopogjanak, vagy tűzzenek haza? Mi a jó istent csinálnak az ősök? Halvány lila sejtelmük azért van, de délután kettőkor - ilyenkor aludni szoktak, nem a fal mellett álldogálni - jó, most lehet, hogy felébredtek "közben".
- Józsi, sokáig tart még a műved, mert én itt rogyok össze rögvest, hát mérjed már gyorsabban, hogy a frász törjön ki, most már csakugyan berágatsz! Én elegedem, és soha a büdös életben nem méred meg! - rikoltja Vilma asszony keservesen.
- Jajj, tündérem, várjál már még egy kicsit, mindjárt kész vagyok, már lövöm is! - és odatotyog a fal mellé, Vilmát átkarolja és leülteti a fotelba.
- Na végre, azt hittem már leszakad a két lábam és a derekam, olyan sokáig kellett fognom mereven állva, engem többet ilyen marhaságra nem veszel rá, azt ugye, tudod egyetlen drágaságom - sóhajtozik Vilma és nézi a férjét, aki szerencsétlenkedik még egy ideig, mire bele talál a kör közepébe.
- Ugye, így jó, most a jó, kedvesem, ugye Neked is, Te is úgy látod? Látsz egyáltalán, hol a szemüveged? De hiszen ez a napszemüveg, ami most rajtad van, persze, hogy nem látsz semmit. Mi lenne Veled nélkülem? - És a kezébe adja drága nejének a távolba látó szemüvegét.
- Igen, ezt most az egyszer tényleg jól eltaláltad, a távolság is szuper, mértani pontosságú, a mélység talán a gyengeséged jele, lehetett volna mélyebbre is, de gyenge a kezed. Az ujjaid zsibbadnak, a térded rogyadozik - neked is -, no gyere, pördülj ide mellém, gyönyörködjünk még egy kicsit, hogy milyen jó munkát végeztünk.
Ági menni akar, de Vera visszahúzza.
- Nem megyünk sehová, várunk még néhány percet, hadd csendesedjenek el, csak nem élvezik egymást egy hétig? Ahhoz már idősek. Én ugyan vissza nem fordulok! - és tovább hallgatóznak.
- Józsikám, hoznál nekem a frigóból egy üdítőt, ha szépen megkérlek, nagyon megterhelő volt ez a feladat - mondja Vilma nagyot ásítva, és végigdől a kanapén.
Most, ebben a pillanatban nyomja meg a csengőt Vera, mert hallja az édesapja csoszogását a konyha felé.
Józsi bá' csodálkozik, hogy ki lehet az ilyenkor, hiszen délutáni alvásukat tervezik, de nagy örömére - amikor ajtót nyit -, meglátja két leánygyermekét. Szivesen és nagy szeretettel fogadja őket, invitálva a szoba felé.
Vilma is felpattan örömében, könnyek jelennek meg két szemében, amikor gyermekeiket karjába zárja.
Helyet foglalnak és körbenéznek a lakásban, mindenhol makulátlan rend, ágynemű sehol a heverőkön, és újból gondolkodóba esnek. Mi a jó fenét csináltak a szülők? De mintha Vilma kitalálta volna gyermekei gondolatait, a bal oldali képre mutat a falon.
- Nézzétek ezt a szép tájképet, lányaim, most üzemeltük be apátokkal, ő lemérte a két kép közötti távolságot, mert tudjátok, ő precíz mérnökember, szimmetrikusnak kell lenni mindennek a lakásban. Csak az a baj, hogy nagyon sokáig tartott neki, én fogtam a mérőszalag egyik végét a kép középpontjánál, ő pedig mért. Majd hozta az ütvefúrót, tiplit helyezett bele, de nem elég mélyen, mindegy, így is jó lesz.
A lányok elnevették magukat, hogyan is gondolhatták azt, amit gondoltak, de nem árulták el a szüleiknek. Az, hogy sokáig nevettek, nem volt feltűnő a szülőknek, hiszen víg kedélyű gyermekeik vannak, mint amilyenek ők.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Életmód |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-09-12 16:30:40, kedd
|
| |
| |
NEM CSAK A 20 ÉVESEKÉ A VILÁG!
Egy kis nosztalgia ...
"Nem csak a húszéveseké a világ;
Az úton még poroszkál
Nemde néhány korosztály.
A réten nyílik ezerszám a virág,
Nem csak a húszéveseké a világ."
/Szenes Iván/
Ez a régi sláger sokaknak ismerős lehet, sokunknak mindenképpen az, igaz amikor ez volt a divat mi 20-30-40 évesek lehettünk, ma viszont már sokan a ,,poroszkáló" korosztályhoz tartozunk!
Talán sokan nem tudják, hogy a Nem csak a húszéveseké a világ egy színházi betétdal volt a hatvanas években, a József Attila Színházban Voith Ági és Bodrogi Gyula számára komponálta.
Aradszky Lászlónak a kilencvenes évek vége volt a reneszánsza. Fényes Szabolcs és Szenes Iván szerette volna, ha lemezre ő énekelné, a rádióban is ő adná elő. Maga Fényes Szabolcs ,,korrepetálta be" neki. A lakására kellett elmennie, ahol a felesége, Csikós Rózsi színésznő fogadta. Aradszky nagyon meg volt illetődve, de halálosan boldog volt, a dal pedig egy perc alatt sláger lett. De azt, hogy ez a dal még mindig él és ma is tomboló siker, nagymértékben Kaszás Péternek köszönheti, aki a mai kor igényei szerint újrahangszerelte.
,,Jó hírt én úgy öregbítek, hogy énekelek..."
Link
Na de egy ifjú nyugdíjas még semmiképpen nem ,,poroszkál"!
Most kezdődik az igazi önfeledt szabad élet, amikor megszabadultál sok kötelezettségedtől, bőven van energiád, időd, és vannak be nem teljesült vágyaid.
Nem csak a húszéveseké a világ - Voith Ági, Bodrogi Gyula - 1966
Link
Aradszky László - Nem csak a húszéveseké a világ
Link
NEMCSAK A HÚSZÉVESEKÉ A VILÁG...
Milliók fogják énekelni ezt dalomat,
milliók akik mind találva érzik magukat!
Harcba hívok gyermekeket, aggastyánokat,
hallják hát, hallják hát az álláspontomat;
Nemcsak a húszéveseké a világ,
az úton még poroszkál
nemde néhány korosztály!
A réten mindenki talál virágot,
Hát gyertek legyünk jó barátok!
Egyévesek, kétévesek, énekeljetek
harmincasok, negyvenesek táncra kelljetek,
Ötvenesek, hetvenesek Ti is jöjjetek
jöjjetek, jöjjetek és ünnepeljetek!
Nemcsak a húszéveseké a világ,
az úton még poroszkál
nemde néhány korosztály!
A réten mindenki talál virágot,
Hát gyertek legyünk jó barátok!
Húszévesek, felétek még annyit mondhatok
Húszévesnek lenni sajnos múló állapot.
és az aki ma húszéves, holnap huszonegy
Jöttök majd, jöttök majd, és énekelitek:
Nemcsak a húszéveseké a világ,
az úton még poroszkál
nemde néhány korosztály!
A réten mindenki talál virágot,
Hát gyertek legyünk jó barátok!
Jó hírt én úgy öregbítek, hogy énekelek,
Jöjjetek hát öreg beatek, énekeljetek.
Ábrándozó nyugdíjasok tartsatok velem
teljes lesz, teljes lesz az én dalseregem.
Nemcsak a húszéveseké a világ,
az úton még poroszkál
nemde néhány korosztály!
A réten mindenki talál virágot,
Hát gyertek legyünk jó barátok!
Bizony nem...
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Örökzöld dallamok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-09-09 08:00:50, szombat
|
| |
| |
IDÉZETEK A SZERELEMRŐL
Mottó:
"Az életünk idézetek nélkül nem teljes"
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Idézetek birodalma |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/4 oldal
|
Bejegyzések száma: 35
|
|
|
|
2017. Szeptember
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
35 db bejegyzés |
| e év: |
360 db bejegyzés |
| Összes: |
4844 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (21)
- Belső kör (0)
- Család (22)
- Munka (14)
- Haverok (0)
- Iskola (20)
- Ábrányi Emil (4)
- Adamis Anna (1)
- Ady Endre (16)
- Ágai Ágnes (1)
- Agytorna (29)
- Albert Einstein (0)
- Albert Einstein (1)
- Alföldi Géza (2)
- Alhana (1)
- Ambrus Magdolna (1)
- Andók Veronika ( (1)
- Andróczky Lászlóné (3)
- Antoine de Saint-Exupery (3)
- Anyák napja - gyermeknap (32)
- Áprily Lajos (3)
- Arany János (11)
- Arany Viktor (1)
- Arany-Tóth Katalin (1)
- Aranyosi Ervin (19)
- Artai Zsuzsanna (2)
- Árvai Attila & Emil (3)
- Átyim Lászlóné (1)
- B. B. Nala (1)
- B. Huszta Irén (1)
- B. Radó Lili (1)
- Babits Mihály (5)
- Bagi Tibor (1)
- Bajza József (1)
- Baktai Faragó Aranka (2)
- Balassi Bálint (1)
- Balázs Béla (1)
- Balázs Sándor Turza /B.A.S.A. (2)
- Bálintffy Etelka (1)
- Balla Zsuzsanna (2)
- Balogh József (2)
- Baranyai Mária (1)
- Baranyi Ferenc (2)
- Barsy Irma (2)
- Bartalis János (1)
- Bartis Ferenc (2)
- Bartos Erika (2)
- Bella István (1)
- Bencze Marianna (1)
- Benedek Elek (3)
- Berde Mária (1)
- Bertók László (1)
- Berzsenyi Dániel (1)
- Bíró Melinda (1)
- Birtalan Ferenc (1)
- Boda Magdolna (1)
- Bódás János (2)
- Bodnár Éva (3)
- Bodó János (1)
- Bodor Aladár (1)
- Bodré Anikó (1)
- Bogár Lilla (1)
- Bogdán András & Bogdán László (2)
- Bognár Barnabás (1)
- Bonifert Ádám (1)
- Buda Ferenc (1)
- Budai Zolka (1)
- Bulvár (52)
- Bölcsességek és gondolatok. (139)
- Börzsönyi Erika (1)
- Coelho Paulo (1)
- Csabai Andrea (1)
- Csabai Lajos (2)
- Csapó Lajos (2)
- Csatári Édua Éva (1)
- Cseffán Zsolt (2)
- Cseke Erika (1)
- Cseppely Zsuzsanna (1)
- Cserényi Zsuzsanna (1)
- Csiki András (1)
- Csitáry-Hock Tamás (1)
- Csokonai Vitéz Mihály (1)
- Csoóri Sándor (1)
- Csorba Győző (1)
- Csukás István (1)
- Csuray Zsófia (1)
- Czóbel Minka (1)
- Dáma Lovag Erdős Anna (1)
- Dapsy Gizella (1)
- Deák Erika (2)
- Devecseri Gábor (1)
- Dévényi Erika (3)
- Dienes Eszter (1)
- Dobos Hajnal (1)
- Dobrosi Andrea (1)
- Dobszai Károly (2)
- Dóczi Lajos (1)
- Domahidi Klára (1)
- Domonkos Jolán (1)
- Donászy Magda (2)
- Dorys May (0)
- Dr. Gyökössy Endre (2)
- Dsida Jenő (7)
- Duduj Szilvia (1)
- Dugasz István (2)
- Dutka Ákos (2)
- Dylan D Tides (1)
- Ecsedi Éva (1)
- Egészségünk érdekében... (146)
- Egyed Emese (1)
- Elekes Tímea Izabella (1)
- Életképek (99)
- Életmód (91)
- Endrődi Sándor (1)
- Erdei Éva (1)
- Erdélyi József (1)
- Erdős Olga /Luna Piena/ (2)
- Erdős Renée (1)
- Eszenyi Matula István (1)
- Évszakok (122)
- Falcsik Mari (1)
- Falu Tamás (1)
- Farkas Anna&Árpád&Éva&Imre (6)
- Fáy Ferenc (1)
- Fazekas István (1)
- Fazekas Miklós (1)
- Fecske Csaba (2)
- Fehér Miklós (1)
- Fekete Lajos (1)
- Fellner Isrván (1)
- Fenyő László (1)
- Ferenczi Csilla (1)
- Fésűs Éva (2)
- Ficzura Ferenc (1)
- Film - színház (54)
- Flammerné Molnár Edit (1)
- Fodor Ákos& Emese&József (2)
- Fonyó Tamás (3)
- Fortune Brana (2)
- Fuchs Éva (1)
- Füle Lajos (6)
- Földeáki-Horváth Anna (1)
- Gabriel Garcia Márquez (4)
- Gál Éva Emese (1)
- Galyasi Miklós (1)
- Gámenczy Eduárd (1)
- Garai Gábor&János&Katalin (3)
- Gárdonyi Géza (6)
- Gaudi Éva Molly (1)
- Gebhardt Nóra (3)
- Geisz László (2)
- Gere Irén (1)
- Gergely Ágnes & István (2)
- Gligorics Teréz (3)
- Goethe (5)
- Gősi Vali (1)
- Gr. Vay Sándor (0)
- Grigó Zoltán (1)
- Gulyás Pál (1)
- Gutási Éva (1)
- Gyimóthy Gábor (2)
- Gyóni Géza (2)
- Győrfi-Deák Éva (3)
- Gyulai Pál (5)
- Gyurkovics Tibor (2)
- Gyöngy (1)
- Gyönyörű virágok&idézetek (37)
- György László (2)
- H. Kohut Katalin (1)
- H.Gábor Erzsébet (0)
- Hajas György (1)
- Hajdú Levente (1)
- Hajdu Mária&Saci (2)
- Hajnal Anna (2)
- Hámori István Péter & Zsóka (2)
- Hamza Anikó (2)
- Harcos Katalin (4)
- Hatos Márta (1)
- Havas Éva (1)
- Hazafias versek (18)
- Hazánk - otthonunk (180)
- Heine (3)
- Heiner Ágnes (1)
- Héja (1)
- Helen Bereg (3)
- Helena (1)
- Heltai Jenő (10)
- Hemingway (2)
- Hepp Béla (1)
- Hervay Gizella (1)
- Híres emberek-jeles napok-évfo (151)
- Hirth Éva (1)
- Hóbor Hajnalka (1)
- Hock Éva Etelka (1)
- Hollósy-Tóth Klára (1)
- Horváth Ilona & Horváth István (1)
- Horváth M. Zsuzsanna (1)
- Horváth Piroska (1)
- Hosszú Bettina (1)
- Humor (241)
- Húsvét - Pünkösd (33)
- Idézetek birodalma (145)
- Ignotus (1)
- Ilianne (2)
- Illés Judit & Gábor (2)
- Illyés Gyula (2)
- Imre Flóra (1)
- Irodalom - Próza (102)
- Ismeretlen szerzők (1)
- Jagos István (1)
- Jakos Kata (1)
- Jatzkó Béla (1)
- Jékely Zoltán (1)
- Jobbágy Károly (2)
- Jókai Mór (4)
- Jolie Taylor (1)
- Jónás Tamás (1)
- Jószay Magdolna (1)
- József Attila (9)
- Juhász Gyula (6)
- Juhász Magda & Juhász Szilvia (3)
- Juhászné Bérces Anikó (2)
- K. László Szilvia (1)
- Kacsa Zsóka (2)
- Kaffka Margit (1)
- Káli László (1)
- Kálnoky László (1)
- Kamarás Klára (2)
- Kamenitzky Antal (1)
- Kányádi Sándor (2)
- Karácsony - Újév (76)
- Karai Gábor (1)
- Karinthy Frigyes (4)
- Károlyi Ami (1)
- Kárpáti Tibor (1)
- Kassák Lajos (1)
- Kaszás Zoltán (1)
- Katerina Forest (1)
- Katona Bálint & Andrea (3)
- Katona József (0)
- Kecskés Beatrix (2)
- Kelemen Évi (1)
- Keller Boglárka (1)
- Kerecsényi Éva (1)
- Kerekes László (1)
- Kereszti Hajnalka (1)
- Keresztury Dezső (1)
- Kerner Mariann (1)
- Kertünk - házunk - otthonunk (53)
- Kijacsek Erzsébet (2)
- Kincses Zoltán (2)
- KisJenő,József,Judit,Irma,Rea (6)
- Kocsis Dániel (1)
- Koltay Gergely (6)
- Komáromi János (2)
- Komjáthy Jenő (2)
- Komróczki Zoltán (0)
- Konda Bartal Piroska (2)
- Kondra Katalin (1)
- Koós Attila (2)
- Koosán Ildikó (1)
- Kormányos Sándor (1)
- Koszpek Ferenc (1)
- Kosztolányi Dezső (7)
- Kotsy Krisztina (1)
- Kovács Daniela & Anikó & Erika (4)
- Kun Magdolna (4)
- Kustra Ferenc (1)
- Kölcsey Ferenc (4)
- Lackfi János (2)
- Ladányi Mihály (1)
- Lady Moon (1)
- Lampert Géza (1)
- Lányi Sarolta (2)
- Laren Dorr (2)
- László Andrea, & Ilona, &Noémi (3)
- László Ilona (1)
- Lelkem szirmai (73)
- Lengyel Jolán (2)
- Lengyel Károly (1)
- Lesznai Anna (1)
- Lévay József&Lévay László (3)
- Ligeti Éva (2)
- Linda Dillow (1)
- Lindák Mihály (1)
- Linn Márton (1)
- Lippai Marianna (1)
- Lithvay Viktória (1)
- Lőrinczi L. Anna (1)
- Losonci Léna (2)
- Lupsánné Kovács Eta (2)
- Lys Noir (1)
- Lyza (1)
- M. Laurens (1)
- Maczkó Edit (1)
- Madách Imre (2)
- Magyar sorsot - magyar kézbe! (88)
- Major Gabriella&Majoros Gabrie (2)
- Majtényi Erik (1)
- Majthényi Flóra (2)
- Márai Sándor (7)
- Mardi Miriam (1)
- Marschalkó Lajos (1)
- Marton Pál (2)
- Maryam /Moldován Mné (1)
- Maszong József (1)
- Máté Péter (2)
- Matos Maja (1)
- Mécs László (1)
- Média (413)
- Meggyesi Éva (1)
- Mentovics Éva (2)
- Metzger Zsuzsanna (1)
- Mikodi Bianka (1)
- Minden, ami szép (8)
- Mindenszentek, halottak napja (10)
- Mirian (2)
- Monok Zsuzsanna (1)
- Móra Ferenc (4)
- Móra László (3)
- Moretti Gemma (1)
- Móricz Eszter (1)
- Művészet (58)
- Müller Péter (2)
- Mysty Kata (1)
- N. (0)
- Nadányi Zoltán (1)
- Nagy István Attila & Bálint (3)
- Nagy Krisztina (1)
- Nagy László & Ilona (4)
- Nemes Nagy Ágnes (1)
- Némethné Mohácsi Bernadett (1)
- Nemzeti ünnep (59)
- Névnap- szülinap (48)
- Nőnapra & Farsang (10)
- Nyakó Zita (1)
- O, Ó (0)
- Ó. Kovács Ibolya (1)
- Oláh Gábor (1)
- OMNYE (58)
- Orbán Balázs&Orbán Hajnalka (3)
- Őri István (3)
- Orosz költők (3)
- Orth László (3)
- Osho (4)
- P. Geraldy (1)
- P. Pálffy Julianna (1)
- P. Tóth Irén (1)
- Pajzán történetek&mondák (46)
- Palágyi Lajos (1)
- Pálvölgyi Attiláné (1)
- Papp Váry Elemérné (2)
- Pásztor Piroska & Klaudia (2)
- Paudits Zoltán (1)
- Paula S. Tizzis (1)
- Pecznyík Pál (2)
- Pej Erika (1)
- Pénzár Miklós Csaba (1)
- Péter Erika (1)
- Pethes Mária (1)
- Petőfi Sándor (13)
- Pilinszky János (2)
- Piszár Éva (1)
- Pogány Zoltán (1)
- Politika (24)
- Poller Ildikó (3)
- Popper Péter (2)
- Pósa Lajos (11)
- Posztós Lenke (1)
- Prohászka Ottokár (1)
- Puskin (3)
- Rab Zsuzsa (1)
- Rabindranath Tagore (1)
- Radnóti Miklós (4)
- Rajki Miklós (3)
- Rajzó Eszter (1)
- Rasztik Edit Emese (1)
- Ratkó József (1)
- Reichard Piroska (1)
- Rejtő Jenő (2)
- Reményik Sándor (25)
- Reviczky Gyula (3)
- Riersch Zoltán (1)
- Rónay György (1)
- Rózsa Amarilla (1)
- Rudnyánszky Gyula (1)
- S. Farkas Zsuzsanna (1)
- Sajó Sándor (6)
- Sándor Gyula (2)
- Sango Villagren (1)
- Sárándí Szilvia (1)
- Sárhelyi Erika (2)
- Sarkadi Sándor (1)
- Sárközi György (2)
- Sarlós Erzsébet (1)
- Scheffer János (1)
- Schrenk Éva (1)
- Schvalm Rózsa (1)
- Schwartz Léda (1)
- Serfőző Attila (1)
- Shakespeare (1)
- Shelley (2)
- Sík Sándor (2)
- Siklós József (1)
- Simon Ágnes & István (2)
- Simonyi Imre (1)
- Sipos Julianna (1)
- Sohonyai Attila (1)
- Somlyó Zoltán&Somlyó György (3)
- Somogyváry Gyula (3)
- Sonkoly Éva (1)
- Soóky Melinda (1)
- Sport (83)
- Steph McGrieff (2)
- Süssünk - Főzzünk (13)
- Szabados István (3)
- Szabó Éva, ...Gitta, ...Ila (3)
- Szabó Kila Margit (1)
- Szabó Lőrinc (3)
- Szabó Magda (1)
- Szabolcsi Erzsébet (1)
- Szabolcska MIhály (1)
- Szádeczky-Kardoss György (1)
- Szakáli Anna (1)
- Szalai Fruzsina (1)
- Szász Károly (1)
- Szatmári Delina (1)
- Szebenyi Judit (3)
- Szécsi Margit (1)
- Szeicz János dr. (2)
- Székely János (1)
- Szeleczky Zita (3)
- Széles Kinga (1)
- Szemlér Ferenc (1)
- Szent Gály Kata (1)
- Szentirmai Jenő (2)
- Szép Ernő (3)
- Szép versek és idézetek (84)
- Szépek szépei (21)
- Szerencsés János & Tünde (2)
- Szilágyi Anita&Viktória (2)
- Szilágyi Domokos (1)
- Szilágyi Hajnalka (1)
- Szilas Ildikó (1)
- Szilveszter Levente (2)
- Szőke István Attila (3)
- Szőllösi Dávid (0)
- Szőnyi Bartalos Mária (1)
- Szuhanics Albert (6)
- T. Fiser Ildikó (1)
- Takács Dezső (1)
- Tamás István (2)
- Tánczos Katalin (2)
- Tarsoly Beke Tamás (1)
- Tasnádi Bernadett (1)
- Tatiosz (1)
- Taygate (4)
- Telekes Béla (1)
- Természet (21)
- Thalis Silvenier (1)
- Tobai Rózsa (1)
- Tóbiás Tünde (1)
- Tokaji Márton (2)
- Tompa Mihály (2)
- Torday Teodóra (2)
- Torma Judit (1)
- Tormay Cécile (1)
- Tornay András (2)
- Tóth Anett, Juli, Julianna (3)
- Tóth Árpád (5)
- Tóth Attila & János (3)
- Tragédiák - katasztrófák (154)
- Tudod-e? (17)
- Tudomány - technika (67)
- Túri A. Zsuzsa (1)
- Túrmezei Erzsébet (3)
- Turza Sándor (0)
- Törő Zsóka (1)
- Történelem (164)
- Ujvári Lajos (2)
- Utassy József (1)
- V. Hugó (2)
- Váci Mihály (2)
- Vajda János (4)
- Vallás (71)
- Válóczy Szilvia (1)
- Vámosi Nóra (1)
- Varga János Veniam (1)
- Varga József (1)
- Varga Patrícia & Gyula (1)
- Vargáné Éva (1)
- Vargha Gyula (1)
- Varjú Zoltán (2)
- Várnai Zseni (8)
- Varró Dániel (2)
- Vas István (1)
- Vasas Mihály (1)
- Vázsonyi Judit (1)
- Végh Mária (1)
- Venyercsán László (1)
- Vesze László (1)
- Vészi Endre (1)
- Víg Éva (1)
- Világirodalom (19)
- Világirodalom: Burns (4)
- Világjárók (218)
- Virág Aliz (1)
- Vitó Zoltán (1)
- Vogelweide (2)
- Vona Erzsébet Cecilia (2)
- Vörös judit (2)
- Vörösmarty Mihály (3)
- Wass Albert (75)
- Weöres Sándor (4)
- Z. Konkoly Juci (1)
- Zágorec-Csuka Judit (1)
- Zagyi G. Ilona (1)
- Zas Lóránt (2)
- Zelk Zoltán (2)
- Zene, zene, zene... (122)
- Zeneszöveg (20)
- Zimonyi Zita (1)
- Zsefy Zsanett (3)
- Zsigai Klára (1)
- Zsóka Mariann (1)
- Ö (0)
- Örökzöld dallamok (40)
|
|
|
| |
- Ma: 799
- e Hét: 9254
- e Hónap: 49075
- e Év: 226950
|
|
|
Offline
