Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
Szőnyi Bartalos Mária versei
  2019-10-10 21:00:00, csütörtök
 
  . . . . . .







SZŐNYI BARTALOS MÁRIA VERSEI


Szőnyi Bartalos Mária, Szőny (1951. június 14. - ). Felmenői csallóközi Magyarok. Tizenhat éves korától ír. Az Új Forrás szerkesztősége mutatta be először, mint költőt, Komáromban. 1985-ben újságíró iskolát végzett. Innentől folyamatosan jelennek meg publicisztikái, cikkei, költeményei, magyar és szlovákiai országos napilapokban.


Exkluzív interjú Szőnyi Bartalos Mária pszhichomatikus, író, költővel

Link


Exkluziv interjú Szőnyi Bartalos Mária, művésznevén, Betty Moeklin Haqz grafológus, pszhichomatikus íróval, az író Kilencek Nemzetközi csoportjának elnökével

Link







BALATONI METARMOFÓZIS


Mint lubickoló gyermek jöttem Siófokra.
Tengernyi a víz.
Kálmán Imre kottáiból szemeimnek:
tavaszi nyár a tó!
Langy' dallamszellőkkel váró déli parton
minden arcon a csíz.
Lelkem visszatükrözi a fénytáncokat.
Úszik a sorshajó.

Lábam előtt a sióparti hullámok
csettintenek néha.
Fegyelemőr belül jót kacag! Ki brekeg?
Ugrándoz egy béka.
Láttam magam felhők között, hanyatt fekve
a partról a Napban.
Azóta vak vagyok. Most, a balatoni
szellő súg csak halkan.

Nekem súg. Csábít. Engem, a Duna
szerelmesét elkápráztat.
Amíg a Duna víze apám-anyám
lába nyomát elvitte,
Addig ez a Tó itt maradt, az ő lába nyomukat
is megőrizte.
Csallóközből átterjedt a gyökérzet
a tápláló föld alatt.

Maradj! Súgják megint a szellők, a habok,
a parti nádasok.
Haladj! Balaton állóvízén felhőrepítő
gondolatok:
Maradj, s haladj! Siófok, Füred, Györök, Boglár
és Badacsony vár.
Mély gyökér Vághoz, Dunához húz. Új gyökér
Siófokig ér már.

Jövök. Amíg kellek, addig maradok. Megyek,
ha vár a Duna.
Már látok. Szemem nyílt. Minden vers hajszálgyökere
szívemet húzza.
Halljátok? Dobog a Föld szíve! Gyökérhulláma
éltet mindent:
rosszat, jót. Búzát, szőlőt, bort, dalt, mosolyt:
Balaton és a Duna.

Esthajnalcsillag mindig ott, az égen. Ha nem
látjuk, akkor is.
Parti Hold kacsint. Itt még a nyár, indul
az éjszakai élet...
Viharos tánccal szörföznek a hullámokon.
Hajnal elküldi
Éjszakai Ámort. Első nap sugara
nyilait széttöri!







EGYEDÜL


kevés volt a szó
kevés volt a beszéd
kevés volt a hang

és

kevés volt az idő
kevés volt a perc

most

sok a csend
sok a némaság

de

az elmúlt kevés is
betölti
a magányos éjszakát
a némát







EGYSZERŰ VALLOMÁS


Beérem azzal, ha rád sem nézek...
Beérem azzal, ha csak éppen érzem,
hogy mellettem vagy,
hogy itt vagy,
hogy vagy
nekem.

Beérem azzal a végtelen csönddel...
Beérem azzal a védtelen közönnyel -
csak mellettem légy,
csak itt légy,
csak légy -
nekem.

Beérem azzal a feszültséggel...
Beérem azzal a szokatlan érzéssel,
hogy fontos vagy,
mert itt vagy,
és vagy
nekem.

Legyen elég, ha rád sem nézek!
Érezned kell, mert én is érzem,
hogy melletted vagyok,
hogy itt vagyok,
hogy vagyok
neked...

Legyen elég a végtelen csönd!
Érezned kell az erőltetett közönyt,
mert melletted vagyok,
mert itt vagyok,
mert vagyok
neked.

Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...







ÉN AZ ÉLETEMET...


én az életemet adom érted
te a halálomat adod nekem

mindez hulló hó fehérje
a sötét éj ellenére

amit látok
amit érzek

csak az
az enyém







FÉNY


már átcikázott
arcodon a fehér fény
már játszadozott

száddal szemedhez
ért ezüstösen verte
vissza pupillád

szerető lelked
felvillanó szikrányi
tiszta mosolyát







GYERMEKI KÖNYÖRGÉS A MAGYAR ISKOLÁÉRT


Anyu, NE!
Anyu, én boldog vagyok, hogy tanulhatok.
Anyu, NE!
A szememben azok, ott, nem örömkönnyek...
Anyu! Nekem nagyon rossz, mert a lelkem sír...
Anyukám, drága Édesanyám! Könyörgöm, ne oda írass be!

Magyar iskolában akarok tanulni...tanulni...tanulni...

Apu, NE! Kérlek!
Apu, én megígérem, hogy több nyelvet fogok tanulni
A magyar iskolában a magyar mellett....
Apu, NE... Könyörgöm....
Apu, Apukám... Édesapám... könyörülj meg rajtam...
APU! Az én szívem és az eszem súgja:
A magyar iskolában akarok tanulni... tanulni... tanulni...

Apukám! Anyukám!
Én magyarul akarok nagy dolgokat adni a világnak!
Én magyarul akarok énekelni, számolni, szavalni!
Én magyarul akarok gondolkodni....
És magyarul akarok beszélni!
Könyörgöm:
Anyukám és Apukám -
Én magyarul akarlak benneteket szeretni....

Apukám! Anyukám!
Én magyarul akarok nagy dolgokat adni a világnak!
Én magyarul akarok énekelni, számolni, szavalni!
Én magyarul akarok gondolkodni....
És magyarul akarok beszélni!
Könyörgöm:
Anyukám és Apukám -
Én magyarul akarlak benneteket szeretni....







HÓGOLYÓ


Így forgatom,
Úgy forgatom,
A kezemben
Összenyomom.

Jó keményre
Meg is gyúrom,
A hóembert
Megcélozom:

P U F F!
Hoppla hó!
Talált
A hógolyó!










IGEN, BÜSZKE NŐ VAGYOK!


Nem úgy, mint a vörösen izzó,
erőt ígérő, felkelő Nap.
Úgy sem, mint a vörösre duzzadó,
vihart kavaró lemenő Nap.

Úgy, mint a delelő Nap,
amely előtt nincs felhő,
és nem figyel rá
Emberfia, senkisem.

Szeliden, szolidan, magamra,
magamban vagyok büszke;
s nem veszem zokon,
ha más leköröz sietve,

és a forgószél közepén
állok dideregve,
mert nem kések el.
Nincs honnan elkésnem.

Igen, büszke, figyelő,
gondolkodó nő vagyok.
Látom, hallom a szóáradatot,
amelyben csak a vágy marad igaz,

mert a vágy szabad. A szavak hazugok.
A kimondott, leírt érzések, gondolatok:
Átfestett ruhákba öltöztetett, s átszabott
alakzatok, amelyektől káprázik a szem.

A külcsínt látva más a belső rend.
A belsőt hallva más külső zaj a csend.
Igen, büszke, magyar nő vagyok.
Rabszolgaerkölcsöt nem tűr a morálom!

Rabszolgaerkölcs nem fér tiszta, magyar szívembe.
Rabszolgaerkölcsöt nem tűri magyar észjárásom.
Rabszolgaerkölcs nem fér a magyar lelkembe.
Igen, büszke, magyar anya vagyok!

Fiam, unokáim
magyar büszkeséggel megáldottak,
mint a nemes lelkű
magyar őseim.

S akit zavar nyíló virág - átok rajta.
Zavarszűrő vízililiom viperafészket takar.
Tulipános ládákon trappolnak már régen az urak.
Trambulinugrás nélkül is tudható ki a magyar.

Ti, Urak - Pesten és Budán!
Ti, Urak! Ti, országházi, hűtlen kutyák!
Mondom nektek: Porba hullhat általatok tisztaságom,
de büszkeségem, hogy anya és magyar vagyok - SOHA.







KINCS


Hogy ott legyünk
mindenütt
szellemünkkel
kinccsé
kell hogy
váljon szívünk

Hogy ott legyünk
mindenütt
szívünkkel
kinccsé
kell hogy
váljon szellemünk

Hogy ott legyünk
mindenütt
szerelmünkkel
kinccsé
kell hogy
váljon szerelmünk







KÖNNYEIM VIRÁGA


. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
hull a sírra könnyeim virága
. . . . . . . . . . . . . . . . . . .
hullnak virágkönnyeim a sírra
. . . . . . . . . . . . .
könnyeim virága - anyám apám
. . . . . . . . .
virágzó sírvilág takar hiányt
. . . . . . .
. . . . . .
. . . . .
. . . .
. . . . .
. . . . . .
. . . . . . .







LÁZBAN ÉGVE


Ó, fiam...
Lázban égsz el,
vagy lázadozol
már a halál ellen?

Lázongj és még
ne menj el!
Könnyeimmel hűtöm
homlokod.

Csillapítja rémálmod
borzalmas perceit
- lélektől lélekig -
az életösztönöd,

mely anyai
szívemben fogant
akarva téged.
Hát maradj!







MÁRIA IMÁJA
Részlet az 1996-ban 9 nyelven megjelent Küldetés c. minikönyvből

Istenem, velem
Te láttattad azt, amit
láttatni akarsz

minden emberrel
a Földön - Istenem,
A Te bizalmad

számomra Szent -
Áldásod adtad rám,
és e füzetet
megírván reménykedem,
hogy soha nem fogy
el a Szeretet Energiád -

Istenem,
áldjad meg a Földet
és az embereket -

Nyissad fel a
Szemeket - lássanak!
Akaratod a

Küldetésem
Őrzője s vagyok az
akaratod teljesítője.

Istenem...







MÁR NEM ÉRINT


már nem nézem hogyan fut az idő felhők alatt
már nem érzem hogy télen hűs időn tetők falak
kihűlnek-e hogy mi éget a tűz vagy a szárazjég
már nem érint havon csúszkáló felém áradó lét

már nem nézem hogyan fut az út a mezők között
már nem érzem az útszéli langy illatú virágözönt
már nem látom a fényed ahogy messzebbre mész
már nem érint meg izzón hideg nyárrideged te lét

már nem érint már nem szólok semmit semmiért
már nem érint meg harcos szándék itt szájzárért
már nem érint meg ember szívdobbanásnyi szód
már nem érint a földi lényed takarhatod takaród







MÁR NEM GYŰLÖLÖM


Már nem gyűlölöm azt
akinek a sok is kevés
aki gőgös
és beképzeli hogy
ő az ész.

Már nem gyűlölöm azt
aki másokon élősködik
aki önzőn
azt hiszi hogy
vannak hőstettei.

Már csak sajnálom azt
aki mást bemocskol
aki azt hiszi hogy
szájával mindenkit
letorkol.

De kedvelem azt
aki szerény
és tudja hogy
a világban csak
egy szem por .







MENJETEK, CSAK PANASZKODJATOK...


Menjetek, csak panaszkodjatok...
Pénztelen hazafiakkal szemben!
Külföldön hazugságaitokkal
Hatástalan lesz bohócaitok
Fröcsögő szája - árulók vagytok!

Menjetek csak, panaszkodjatok...
Ti, külföldiek! Csak csámcsogjatok!
A Hazámban itthon maradok.
Ha fázom: papírral tüzelek.
Ha éhezem: eszem vagy nem eszem!

Hallgattok rólam? Akkor is vagyok...
Menjetek, csak panaszkodjatok
Ti, megfizetett hazaárulók!
Ti, lefizetett, gazdag talpnyalók...
Menjetek, csak panaszkodjatok!

Hazafiak nem hazaárulók!
Menjetek csak, panaszkodjatok...
Igaztalan, hamis vádjaitok
Őszinte hazafiakkal szemben:
Hazugság, hazugság... Hazugság!

Menjetek, csak panaszkodjatok...
Ti tettétek tönkre e Hazát!
Ti teszitek tönkre e Földet!
Hazájához hű az Igaz Magyar...
A ti pénzetek elsorvad hamar!

Menjetek, csak panaszkodjatok!
Álnok, becstelen, boldogtalanok,
Szívtelen jellemtelenek,
Érzéketlenek és kalandorok...
Embertelenek, magyartalanok!

Menjetek csak! Panaszkodjatok!
Ahol ágáltok, ott maradjatok!
Ez, már nem a hazátok - hontalanok!
Hazafiaktól csak elvettetek -
Ezután semmit nem adunk nektek!

Menjetek csak, panaszkodjatok...
Szégyentelen hazaárulók!
Brüsszel, New York és mind a többi
Majd eltart benneteket, de nem MI!
Menjetek! Csak panaszkodjatok!

Komárom-Szőny, 2012. február 12.







NEM FOGLAK VISSZAHÍVNI


S ha már magam ellen
fordítottad erényemet

S ha már beteltél
mellettem kéjjel

s ha már erős lettél
az én erőtlenségemben

hagylak elmenni
s nem foglak
visszahívni
soha










NEM HALNI KELL


Nem halni kell, de élni ma már,
s életet adni - gyermeket,
s nem gyermeteg gondolatokkal
sírba küldeni hitet és nemzetet

Nem meghalni, hanem tenni akarok hazámért!
Nem hős akarok lenni, hanem szolga.
S nem szolgai.
Eszem diktálta tetteimmel fogok nektek
bizonyítani.
Nem meghalni, hanem tenni akarok őseimért.
Nem meghalni, hanem tenni akarok fiamért.
Unokámért, dédunokámért élni és tenni kell.
A halott többé már nem tesz és nem beszél.
Múltam sejtjeimben e pillanatban is él
s nem feledem.
Jövőm az eszemmel mérhető csupán,
mert belőlem fakad élet és halál.
Eszemmel tudom már:

Nem halni kell, de élni ma már,
s életet adni - gyermeket,
s nem gyermeteg gondolatokkal
sírba küldeni hitet és nemzetet.

Komárom, 2004







NYÍLT LEVÉL HELLER ÁGNESNEK

Tisztelt Hölgyem!


Ön március elején Brüsszelben, külföldön, nyilvánosan, mint filozófus tagadott le 2006-os történeti eseményeket, tényeket Magyarországról és hazám ellen beszélt. A ,,miért" okát nem keresem, mert azt ön tudja a legjobban. Erről nem írok levelemben és nem elemzem állításait.

Célom nem az, hogy filozofikus elméleteibe vagy hitébe gázoljak, hanem csupán felhívom szíves figyelmét arra, hogy feltételezni merészelem: nem ismeri kellően a magyarságot, a magyar népet és tájékozottsága hiányosnak tűnik számomra a mai magyar valóságról.

Ettől még ön lehet kiváló filozófus a maga nemében még akkor is, ha úgymond ,,burokban" élt és él Magyarországon.

Több olyan embert ismerek személyesen, akik 1990 óta is szintén ,,burokban" - anyagi és szellemi egzisztenciájukat védő munkakörökben - élnek Magyarországon, és nem tudják elképzelni sem azt, hogy az egyszerű, magyar emberek élete, életvitele milyen lehet, esetleg a saját városukban, nemhogy az országban! Mert a ,,védőburok" magabiztossá, szinte vakká teheti az embert és nem lát a saját orránál tovább. Ráadásul tényként csak azt fogadja el, amit ő tapasztal a ,,védőburkán" belül. Majd meglepődik, amikor kipukkad a ,,védőburok" és belecsöppen az egyszerű létformában élők közé.

Mert minden ,,védőburok" egyszer kipukkad!

Sajnálom kedves Ágnes, hogy ön és a barátai alábecsülik a magyar embereket.

Azokat a magyar embereket becsülik alá, akiknek a leszármazottai is segítették hajdanán elbújtatni a zsidókat, enni adtak nekik, és megmenekítették a koncentrációs tábortól vagy egyéb meghurcoltatásoktól; azokat a magyar embereket becsülik alá, akik a cigányoknak enni adtak és adnak, hogy ne éhezzenek; azokat a magyar embereket becsülik alá, akik úgy a múltban, mint a jelenben együttérzéssel, segítőkészen fordultak, fordulnak az elesettek felé, legyenek azok bárhol e Földön. Azon a morális jogon tettem e felsorolást, mert magam is közéjük, a segítők közé tartozom a már elhunyt szüleimmel és nagyszüleimmel együtt. Ráadásul ezen morális szemléletnek megfelelően neveltem gyermekemet és fordulok az unokáim felé. Mert tetszik tudni kedves Ágnes, ez az igazi, nemzedékeken átívelő magyar mentalitás moralitásának az egyik fontos eleme.

Csak remélni merem, hogy nem az egyszerű magyar emberekkel, nem a magyar néppel van baja, hanem az ország vezetőivel, a jelenlegi kormánnyal.

A magyar nép ellen, Magyarország ellen felbújtani sok nemzetiségű kontinenseket - Amerikát és Európát - vagy bármely nemzetiségű országokat, embereket: a legnagyobb felelőtlenség. Azért felelőtlenség a Szent Korona égisze alatt élőket támadni, mert a támadó félnek ez, még mindig ,,visszaütött", bumerángként visszaszállt. Kérem, tájékozódjon erről, majd vegye fontolóra, hogy ön méltó e - vagy önhöz méltó e? - a magyarságot lealacsonyítani, vagy jobb, ha bölcs marad?

Amennyiben a jelenlegi magyar kormánnyal elégedetlen, azt is jobb, ha itthon tisztázza személyesen azokkal a kormánytagokkal, akikről úgy érzi vagy gondolja, hogy méltatlanul megbántották önt. Mert nem a külföldön elhangzó felháborodott hangnemből, hanem az itthoni igaz szóból ért a magyar ember. A külföldön tett bántó megjegyzésekkel visszájára fordulhat a dolog a felfokozott igazságérzetű magyar emberek tudatában. Ugyanis külföldről támadni bármely magyar embert, vagy Magyarországot annyit jelent, hogy árulóvá lenni azzal a nemzet egészével szemben, amelynek ,,burokvédelmében" élt és él. Ha ön ezt a ,,burkot" meggondolatlanul, személyesen áthasítja, akkor - demokrácia lévén - szabadon elmehet az országból. Senki nem fogja bántani, de visszatartani sem.

Amennyiben továbbra is személyes sérelmei miatt támadja hazámat külföldről, magyar állampolgárként, az ugyancsak a magyarországi tartózkodásának méltatlanságára utaló jel.

Tisztelt Heller Ágnes! Az intelligencia és a filozófus történeti tájékozottságának jeleit várom öntől, a későbbi megnyilvánulásaitól úgy itthon, mint külföldön. Nem várom külföldről a felelőtlenül fenyegetődző megjegyzéseit, sem a kormánnyal, sem Magyarországgal szemben. Amennyiben ön valóban okos filozófus, akkor türelmesen, higgadtan átgondolja jóindulatú szavaimat, soraimat, és megérti - megértik barátaival együtt - azt, hogy miért és miről írtam önnek.

Megértésében, intelligenciájában bízva zárom soraimat azzal a reménnyel, hogy nem egy rögeszmétől vezérelt infantilis dac hatalmasodik el személyiségén, és gondolatain a levelem olvasásakor, hanem a racionálisan filozofikus ember megfontolt belátása arra nézve, hogy tévedett, amikor 2006-os magyarországi történeti tényeket tagadott ország-világ előtt, Európában, Brüsszelben.

Köszönöm soraimra vetett figyelmét!

2011. március 5., szombat
Szőnyi Bartalos Mária, Író Kilencek Nemzetközi Köre elnöke







ÖTVENEN TÚL


Ötvenen túl
letisztul
az elme,
lélek és szív.
(SzBM)


inkarnálni magamból küzdőképességet
időtlenül feszülő szunnyadó késztetést
kudarc nélkül megélni türelmetlenséget
próbatétel e spirituális térigény

emlékektől éled az elme a hit útján
fiatalít a megértő isteni anya
tükrözheti arcodra gyermeki mosolyát
mély érzéssel hajtóerővel akarattal

sejtjeid külső héja beérett gyümölcsöd
arathatod már hited termését kertedben
szerető szíveden a lánctalp is átmehet
ötvenen túl szeretve nincs már mi összetör

letisztulttá válik az elme lélek és szív
látod kívülről a hajszát mások félelmét
pénz hatalom ösztönök kéje meg nem rendít
tudod belőled már itt maradt isteni fény

megszületett nevet rád gyermeki mosollyal
gyümölcsök magja termékenyült hát általad
szellemi gazdagságod hagyod rá örökül
elmehetsz nyugodtan - lelked nem törpül







VIRÁGOM LETÖRT


Búcsú nélkül vált külön utunk
Tervezgettünk - tervezgettem
Boldogan...

Búcsú nélkül hagytál s küldtél el
Virágom letört -
Mondtam...

Nem baj - elintézted ennyivel
S én a porból felemeltem
A fájdalomszirmokat...







  
 
0 komment , kategória:  Szőnyi Bartalos Mária   
Tóbiás Tünde versei
  2019-10-08 20:00:40, kedd
 
 







TÓBIÁS TÜNDE VERSEI


Tóbiás Tünde - Tüzmadár

Link








AKAROM


Hiába próbálom, nem megy.
Hiába akarom, nem megy.
Akarom, próbálom, csinálom, nem megy.
Csak a fájdalom könyörtelen karma
bús komorsággal mar mind mélyebbre mellkasomba.
Akarom, próbálom, csinálom. Egyedül nem megy,
csak a fájdalom marta seb egyre mélyebb.
Szívemből akarom tövestől kitépni!
Vajon sikerülni fog? - Nem tudom ígérni.







ELBOCSÁTÓ SZÉP ÜZENET...

...a migrénhez


Jöttél, pedig nem is hívtalak,
elkeserít, hogy nem irányítalak!
Mikor csillámpóni táncol a szemem előtt,
már jól tudom, hogy érkezel mindenekelőtt!
Napokig maradsz, pedig nem is marasztaltalak,
téged én soha, de soha nem magasztaltalak!
Mégis újra és újra megtalálsz,
hónapról hónapra felzabálsz!
Éjjel-nappal kísérsz utamon,
ekkor tiéd az uralom!
Tehetek én bármit ellened,
te nem ismered a kegyelmet!
Olyan erős vagy és kitartó,
mondjam azt, hogy rabszolgatartó?
Lekötöd minden gondolatom,
minden apró hang ilyenkor borzalom!
A leghalványabb fénysugár is zavaró,
ilyenkor leszáll agyamban a ködtakaró!
Én már annyi mindent próbáltam,
nemcsak a lábamat lóbáltam!
Ősi, házi gyógymódot, mindenféle pirulát,
a lehetséges gyógymód okozott sok dilemmát!
Semmi és senki nem segít,
az inger a kagyló felé kényszerít!
Erős, görcsös hullámokban tör elő,
"róka" köszön rám, ami nem előkelő!
Majd néhány pillanatra megszűnik a fájdalom,
aztán folytatódik az egész kínzó bántalom!
Míg egy reggel arra ébredek,
elmúlt minden, újraszülettem.
Bárcsak ne is ismernélek!
Belőled többé nem kérek,
ezentúl sohasem akarlak érezni!
Ne akarj többé térdre kényszeríteni!
Tűnj el az életemből, mintha nem is lettél volna,
a boldogság engem azonnal homlokon csókolna!







EMLÉKEIM


Idegen helyen, idegen ágyban fekszem, álmodom,
emlékeimben kutatva felrémlik gyermekkorom.
Ismerős az idő, a hely, az ágy,
magam előtt látom drága jó nagymamám.
Csukva még a szemem, alszom, de már ébredek,
hallom, ahogy a konyhában készülnek az ételek.
Sürög-forog, arany-dolgos kezével kever-kavar,
szemhéjam mögött látom, ahogy egy bejglit felcsavar.
Sőt, orromban érzem a frissen sült kalács illatát,
tudom, mamám lehozná nekem az ég összes csillagát!
Ágyamat otthagyom, lábaim az ablakhoz visznek,
késő reggelen a ház szemén kitekintek.
Ablakom előtt vén fenyőfa untalan álldogál.
Egyik öreg ágán lustán lóg egy pókfonál.
De gazdáját nem látom. Vajon hol lehet?
Szemem körbejár a fán, de pókot nem lelek.
Á, de nocsak, kit látnak szemeim?
Nyújtanám is felé gyermekkezeim!
De nem is egyedül van. Párban ülnek az ágon!
Bárcsak újra valóság lenne! - Azt kívánom!
Látom, ahogy összebújva dalol a gerlepár,
mosolygom, lelkemet kitölti az érzelemár!
Boldog vagyok, és egyben könnyezem,
Kérdezem, az élet miért ily könyörtelen?
Mit ad, azt el is veheti. Ezt vajon miért teszi?
De emlékeim nekem örökre megmaradnak,
erőt adnak, nehéz napokból kiragadnak.
Ha magányomban vagyok, és a békét szomjazom,
becsukom szemem, és agyamba a múlt képeit csalom.
Nagymamám alakját újra és újra felidézem,
hagyom, hogy a gerlepár búgó hangja megigézzen.
Ágyamban fekszem. Idegenben. De nem vagyok többé egyedül,
A múlt és a jelen szeretetben, békében egyesül.







ENGEDD A CSODÁT!




Csoda történt, emberek,
köztünk jár a SZERETET.
Ünneplőbe öltözött,
a szívekbe költözött.

Nyisd ki Te is szívedet,
érezd, lásd a színeket!
Szép fenyőfa, örökzöld,
Remélj és Higgy, Anyaföld!

Micsoda fényes pompa,
akárcsak egy álomba!
Arany és ezüst díszek,
kékek és rózsaszínek!

Koszorún négy gyertyaláng,
akárcsak a fáklyaláng,
utat mutat, világít,
ez szívünkhöz irányít.

Nem látni, csak érezni,
ki kell ezt most élvezni,
Kis Jézuska, angyalok,
a szeretet felragyog!

Boldogságot elhozták,
a haragot elnyomják.
Ne engedjük megszökni,
csak egy év múlva jönni!







ÉDESANYÁMNAK



Születésnapodra


Még szíved alatt hordtál, már szerettél.
Még a napot nem láttam, már becéztél!
Még csókod akkor nem érte homlokom,
Szíved lágy dobbanása volt oltalom!

Gyermeklelkek fenn a mennyben ki tudja, meddig lebegnek,
tanulnak s figyelnek, majd döntenek, ki lesz jó szülőnek!
Leszáll, mint apró kis áldás, kit oly rég kívántak.
S tudja jól, megérkezett, kire oly rég vártak!

Ha ma áldás lennék, mint rég - egy apró kis lélek,
ma is hozzád szállnék, és téged szülőnek kérnélek!
Otthont lelnék boldogan vigyázó méhedben,
és te édesanyám maradnál dobogó szívemben.

Nem voltam mindig jó gyerek!
Gyakran csaltam ki könnyeket!
Most letörölném mind, mely érettem hullott,


szívemből kívánom, bár ne lett volna oly sok!

De felnőttem, s lám, a lélekből lett érett nő!
Sok harc s könny árán! - Mondaná a Teremtő!
Itt állok! Így, ahogy vagyok! Büszkén előtted!
Szemedbe néz, ki oly sokat kapott tőled!

Megköszönném! Bár lennének rá szavak!
Ha újra születek, csak téged választalak!
Hálát érzek, s még megannyi édes gondolat!
Édesanyám vagy, és te adtál szárnyakat!

Legyen e pár sorom előtted, mint apró ajándék!
Bár többet tudnék adni, bár többet tehetnék!
Születésnapod ma van! Alig csak pár szám!
Éltessen isten téged, drága Édesanyám!







ÉVSZAKVÁLTÁS


Álmos a nyár, szenderedne már.
Tikkasztotta izzó napsugár,
Vihar verte, eső áztatta,
A természet nyúzta, nyaggatta.

Küldetése idén hosszú volt.
Helytállásán nem volt semmi folt,
Hónapokig állta a sarat.
Nincs már erő... csak az akarat.

Szeptemberrel az ősz közeleg.
Nem maradhat a nyári meleg,
Mert szél úrfi messze kergeti,
Maradását meg nem engedi.

Jönnek a zord, szürke fellegek,
Mogorvává teszik az eget.
Zizegnek a hulló levelek:
- izzadtunk a nyáron eleget.

Elvesztette nyár az erejét,
Nem élvezi saját melegét.
Pihenésre hajtja le fejét.
Sokszínű ősz veszi át helyét.







FELVETTEM A SZÁRNYAKAT

Slang Anikó poeta tiszteletére


Nagy ajándékot adott nekem az ég,
az életem olyan, mintha játszanék.
Múltba vész a bú és a bánat,
a szeretet felém tisztán árad.
Csodás versek alkotói közül
boldogságomnak valaki szívből örül.
Vitával indult a mi barátságunk,
amit a mai napig nem is bánunk.
Vitánk végére pont került,
fiatalok becsülete megmenekült.
Barátságunk sziklaszilárd,
ez már mindkettőnknek kijárt.
Mit értem tett, nem felejtem el neki,
szeretetem iránta gyermeki.
Hálás, tiszta, mély és önzetlen,
szárnyaimat neki köszönhetem.
Látott ismert szelek hátán lebegni,
onnan a mélybe zuhanni, ott merengni...
Látta, hogyan csipegetem összetört részeim,
és hogyan bújik vissza fájdalom a résein.
Fáradhatatlanul olvasott, lelkével simogatott,
remek humorával nehéz napokon szórakoztatott.
Szinte soha nem kérdezett,
fél szavakból is mindent értett.
A szavak mögé mindig látott,
Kívánom, legyen élete áldott!
Lelke és teste sokat szenvedett,
szíve mégis önzetlenül cselekedett.
Soha nem panaszkodott, nem bánkódott,
boldogságom után nálam is jobban vágyódott.
Sok energiát fektetett a szárnyaimba,
rendületlenül kérte, higgyek álmaimba`!
Lelkem darabjait összeszedve,
nem mertem szállni a fellegekbe.
Ő tudta, mit én nem is sejtettem,
hogy lehet magasan szállni sebzetten!
A fájdalom elmúlik, helyére jó kerül,
törött szárnyú madár is meggyógyul, és újra repül.
Még csak próbálgattam frissen kapott szárnyaim,
máris teljesülni látszódtak titkolt vágyaim.
Szerelmet kaptam, hirtelen, nem is vártam,
Ő folyton biztatott, erős már a szárnyam.
Mondogatta, ne nézzek le a mélybe,
csak fel, a csodásan ragyogó, kék égre.
Most boldogan szállok a felhőtlen égen,
Slang Anikót örökre szívembe véstem!
Hálás vagyok érte az életnek, a sorsnak,
az utunkat egyengető angyaloknak.
Köszönöm, hogy életem részese lehet,
Tündérkeresztanyám! Ugye érzed? Szeretlek!







FŐNIXMADÁR


Főnixmadárként újra éledek,
darabokból rakom össze lelkemet.
Mi fáj és gyilkol, leteszem,
nem kell már a félelem...







GYŰLÖLET


Nem is értem, emberek,
hogy fér szívetekben gyűlölet?
Nem nehéz nektek cipelni súlyát?
Nem félitek az élet bosszúját?!
Persze, Te, olvasó, mondhatnád:
- Milyen álszent az író, igazi galád!
- Mit osztja itt a bölcs szavakat?!
- Miért nem növeszt inkább szarvakat?!
De nem, kedves olvasó, bújod a sorokat tovább,
s tán elülteti fejedben a gondolat magvát!
Hisz ha belegondolsz, te hordozod terhét,
ahelyett, hogy szíved szeretetbe öltöztetnéd,
és valós-vélt sérelmeidet elfelejtenéd,
szívedet pedig szeretettel felvérteznéd!
Hiszen hol egykor szeretet lakott,
most gyűlölet vés bele karcot!
Gyűlöleteddel nem annak ártasz, kire irányul,
csupán magad szívét irányítod silányul.
Magadnak okozol vele bajt és gondot,
hiszen míg gyűlölsz, nem lehetsz boldog!
Talán nem is én vagyok az, ki nem érti,
nem én vagyok az, ki saját lelkét sérti!
Szólhatna ez a vers egyetlen embernek,
de őt kikerülve ajánlom az erre tévedőknek!
Nincsenek benne mélyenszántó bölcsességek,
sem mindent elsöprő, romantikus ékességek,
csupán egy egyszerű gondolat, egy érzés!
Te, ki olvasod, érted-e?! Csak az itt a kérdés!







HÁLÁS VAGYOK!


Csillagtalan éjszaka
beülök az ablakba!
Két szemem az eget kémleli,
bár most nem látszanak fényeik,
ott ragyognak fent az égen,
ott van a helyük sok ezer éve.

Fejemben tengernyi gondolat,
most nem érzek súlyos gondokat,
nyugalom tölti ki belsőmet,
értékelem múló esztendőmet.
Peregnek előttem a képek,
érzem, enyém az élet!

Szívem hálával csordultig teli,
a világot képzeletben átöleli!
Köszönöm minden igaz barátnak,
ki pajzsát tartotta a támadásnak,
ki nem hátat fordított, és kacagott,
hanem kezét nyújtotta és elkapott.

Köszönet az otthonnak, családnak,
testvéreknek, apának, anyának!
Mellettem álltak minden percben,
az igazi bajban nem hagytak cserben!
Öleltek, karoltak, fogták a kezem,
mikor sírtam vagy kacagva nevettem.

Köszönöm az angyaloknak és Istennek,
hogy nem veszítettem el hitemet,
hogy részese lehettem mindennek!
Nehéz volt, többször térdre estem,
de a földről magam leporolva, mindig felkeltem!
Stabilan állok, fejem felszegtem, mosolyog a lelkem!

Köszönet hát érte mindenkinek,
egész vagyok testileg-lelkileg!
Nélkületek, kik szerettek, nem ment volna,
lelkemben a béke lángja még nem táncolna!
Köszönet, hála! Szeretetem veletek,
nem felejtem, mit értem tettetek!







HOZZ REMÉNYT!


A magány órája számomra végtelen,
egymás sokaságába kúsznak szüntelen.
Széttép, megperzsel, felemészt.

Magában tévelyeg a kárhozott lélek, bár a szíve tárva,
társát a vigaszban nem találja, Egyedül teng-leng az árva.










HÓTÜNDÉR ÉJI TÁNCA


Sötét éjszaka vonja be a tájat,
falevél már nem tarkítja a fákat!
Házak felett füst gomolyog a kéményből,
itt-ott kiszűrődik a szobák fényéből!

Kanyargó utcáit kicsiny falunak megfesti,
a sötétséget itt-ott finoman megtöri.
Béke, nyugalom takarja be a házak falát,
elfeledteti a világ búját-baját.

Valami készül ott fent az égen,
csillámló csoda születik éppen.
Felhők vízét a fagy megüli,
ezzel a hókristályt megszüli.

Csoda születik, mely a földnek lett szánva,
megkezdődött odafent égi tánca.


Kecsesen mozog a lég szárnyain,
nincs is szebb az ég téli vásznain.

Száz és százezer apró, égi csoda,
milliónyi hópihe, már nem felhő az otthona.
Értünk jött a világra, hogy a tájat betakarja,
lelkünk álló vízét megzavarja.

Békét áraszt a nyugalom, a csend,
fellegekből alászállva megfesti az édent.
Szeretet csillan az emberek lelkében,
meg van írva az ég végtelenjében.







IMA


Hozzátok szólok, angyalok,
kik kísértek földi utamon!
Kérlek, segítsetek nekem,
ne csak álmodjam életem!
Engedjük fel a láncokat,
ne törjék össze álmomat!
A boldogság hozzám megérkezett,
közben a belső harc megégetett.
Sebe nem fáj, balzsam rá a szeretet,
mi kitölti teljes lényemet!
Kérek erőt a mindennapi harchoz,
ne vezessen a félelem kudarchoz!
Tudom, itt vagytok, érezlek titeket,
hát kérem, húzzuk ki a töviseket!
Engedjetek szabaddá válni,
ne hagyjatok soká vacillálni!







ITT A TAVASZ, ITT VAN MÁR


Kisütött a napocska,
csörgedezik patakocska!
Madárka csiripel,
a tél minket irigyel.

Búcsút int neki a tavasz,
bár még visszaszökhet a ravasz.



Ide ne jöjjön már, nem várja senki,
a nap sugarait vágyja mindenki.
A kikelet üdén lengi be a tájat,
élettel hinti be a kopár fákat.

Beszökött a tavasz az ablakon át,
ragyogással vonja be a szobát.







ITT VAN AZ ŐSZ


Ágyamban fekszem nyugtalan,
Bensőmben tajtékzó kérdés, számtalan.
Ki vagyok én, és mit tegyek?
Mikor vonulnak el a fellegek?
Ősz jön, melyet fagyos tél követ?
Egek! Máris borzongás járja át bőrömet.
Ki vagyok? Ki voltam? Ki lehetek?
Éltem én? Vagy csak voltam?... remegek...
Ki életét éltem én?
Vagy ez volt az enyém?
Nem! Az nem lehet!
Elönt a rémület!
Merre tovább? Hogy legyen?
Kérdem én, de választ nem lelek!
...
Még mindig ágyamon fekszem,
Érzem, hogy lassan lehűl a testem,
Takaró után kutatok,
Gyorsan belebújok.
Igen, semmi kétség, itt az ősz...
Úgy tűnik, most az elmúlás győz...
Hmmm... fénysugár rohan át a szobán,
Gondolatsoromat fonom tovább...
Tél után jön majd a kikelet!
Meglátjuk, a végén ki nevet?!







KARÁCSONY MÁS MÓDRA


Meghatódott, öreg szempár,
olyan sok mindent látott már,
megélt számos jót, pár rosszat,
szebbnél szebb Karácsonyokat!
Sok hideg, fagyos ünnepet,
Jézus Krisztus megszületett!

Sok büszke, szülői szempár,
hallgatják gyermekük szavát,
ahogy ünneplőbe öltözve
betanult versüket szavalják!
Várják a nagy-pelyhes havazást,
gyermekként ez adta a varázst!

Néhány zavart tiniszempár,
nem tudja, mi az, mit elvár,
sok díszes ajándék legyen,
vagy szeretet, mi végtelen?
Egyszerre mindent és semmit,
magányt, lélegzetvételnyit!

Megannyi csillogó gyermekszempár
izgatva várja már a díszes fát,
alatta rengeteg ajándékát,
a színes füzér fényjátékát.
Együtt az egész nagycsalád,
lesi apa-anya mosolyát.

Az Ünnep kinek mit jelent?
Lehet az idős vagy gyerek,
e napok különlegesek!
Meghittség és szeretet,
örömkönnyek, mosolyok,
legyenek az emberek Boldogok!







KATALIN TRÉFÁJA


Kipp-kopp, kipp-kopp, ki kopog?
A tél az, hűsen dohog.
Megérkezett Katalin,
fagyot hozott odakinn.

"Ha Katalin kopog, Karácsony locsog." -
tartja a közmondás. - De ez így nem igazság!
Legyenek hótól szikrázó Karácsonyok,
ne a hegyi műpálya legyen a vigaszág!

Nincs ez így rendjén, ez így most nem mehet,
Karácsonykor szeretnék hópelyheket.
Hófehér tájat, vastag takarót a rétre,
hiszen ezért költöztek a madarak délre.

Tudják ők is, ha tél jön, hó érkezik,
hópaplan alatt étel nem ígérkezik.
De ma már ez sajnos nem így működik,
az ünnep gyakran hó nélkül telik.

Vágyom meghitt, ünnepi együttlétre,
a családdal elköltött estebédre.
Gyermeklelkem szánkózni vágy,
vívjunk együtt hógolyócsatát!










KÉRDEM ÉN...


Nem tudom, mit hoz a holnap, mi lesz velünk,
Tetteinkkel vajon nem önmagunk ellen teszünk?
Vagy meg van írva előre a sorsunk,
Mindegy, milyen döntéseket hozunk?
Netán` a mi kezünkben van minden,
Előre elrendelve pedig semmi nincsen?

Mi végre lettünk a semmiből teremtve?
Hogy odafent valaki hátradőljön nevetve?
Mi végre a sok nehéz óra?
Hogy felkészítsen a jóra?

Mit lehet tenni, ha kezünkből kicsúsztak a szálak?
Miből lehet építeni bevehetetlen várat?
Olyat, mely a lelket és a szívet védi,
Hogy soha többé ne kelljen félni.

Mi a különbség jó és rossz között?
Lesz-e jelentősége, hogy miként döntök?
Győzhet-e az ész a szív és lélek felett?
Vagy mi el lett rendelve, bevégeztetett?

Válaszokat kérdésemre okosan ki adhat?
Faggathatunk erről élőt, vagy csak holtakat?







KIFOGTAM AZ ARANYHALAT!


Felhúztam a gumicsizmám,
teleraktam a tarisznyám,
vállamon a horgászbotom,
sétabotra támaszkodom.

Elindulok a vízpartra,
ott leülök a vén padra,
botomat a vízbe dobom,
"Csak fogjak halat" - dúdolom.

Várom az én jószerencsém,
két keszeg a részeredmény.
Csak néhány röpke pillantás,
s botom végén újra kapás!

Lélegzetem is elakad,
kifogtam az Aranyhalat!
Aranyhalam némán tátog,
"Teljesítem kívánságod!"

Nagyobb öröm nem is érhet,
de hirtelen mit is kérjek?
Gondolkodom egy keveset,
s máris mondom igényemet.

"A Világ minden embere
tömhesse magát degeszre,
a Föld minden szegletében
az egészség érdekében!

A Világ minden részében
éljen mindenki békében,
ne legyen harc, se háború,
ne létezzen ki nyomorú!

A Bolygó egyetlen táján
se ismerjék ki a Sátán!
Ország-világ legyen boldog,
ne bántsanak senkit gondok!"

Mikor halam visszadobnám,
megszólal a csörgőórám,
felébredek, körbenézek,
véget ér a képzelgésem.

Ó, nem volt egyéb, csak álom,
akkor viszont azt kívánom,
Jóistenhez szól fohászom,
teljesüljön be az álmom.







KISIKLOTT ÜNNEP


Feslett lelkek csalfa násza,
képmutatás léha tánca,
nem veszitek magatok észre?
A szeretetet váltjátok pénzre?

Magányos szívetekben
vív-e harcot még a szeretet?
Vagy győzni tűnik ott bent
a változás, mely végbement?

Miért ölelitek sivatagi puszta, üres szellemetek?
Nem jobb ölelésben érezni, amint egyszerre dobban szívetek?
Miért nem húzod, bút felejtve kebledre régi haragosod?
Nem jobb érzés-e, mint mikor sérelem fájdalmát taposod?

Dühös vagyok! Dühös a világra!
Dühös a kapzsiságra!
Mikor értitek már meg végre?!?
Vagy erre vágytok?!? - A sötétségre?!?

Nektek mit jelent a karácsony?
Ti nem békességre vágytok?
Többet jelent a drága ajándék,
mint az önzetlen jó szándék?

Tanítsátok gyermekeitek önzetlenségre!
Gyengédségre, kedvességre, tisztességre!
Szeressétek őket tiszta szívvel, igazán!
Ne ismerjék meg soha, mi az a magány!

Tanítsátok gyermekeitek, mi az ünnep varázsa,
hol rejtőzik az őszinte szeretet szárnyalása!
Ne azt lássák, hogy a vagyon a valódi érték,
a szeretet lényegét már gyerekként megértsék.

A jövő napjai a mi kezünkben,
a jövőt alakítjuk jelen életünkben.
Rajtunk múlik, mivé lesz a karácsony!
Nem múlik máson, csak akaráson!

Bocsáss hát meg mindent, engedd el a múltat,
boldog, békés karácsonyt csak ez nyújthat!
Tégy jót, legyen bármily kicsi dolog,
lehet, valaki pont ettől lesz boldog!







KISKEDVENC


Van nekem egy pici cicám,
szereti őt minden porcikám,
vörös a pihe-puha bundája.
Nincs neki túl sok munkája.
Naphosszakat csak heverészik,
egy keveset néha egerészik.







MÉLÁZÁS

Haiku, vagy valami ahhoz hasonló


Behűtött pezsgő,
gőzölög a habfürdő,
belemerülök.

Lágy csók ajkamon,
kitárt karodba bújok,
biztos menedék.

Szél tépett fákat,
nézem az ablakon át,
csitult a vihar.

Tavaszi emlék,
vidám madárcsicsergés,
béke szívemben.

Most szitál a hó,
fehér lepel a tájra,
vastag takaró.

Közeleg a tél,
kopog lelkem ajtaján
éltető remény.

Újra lesz tavasz,
ölelő kar, finom csók,
szerelmes idill.







NEM ÉRTEM

Avagy "Engedd a Csodát!" című versem folytatása


Mi történt, emberek?
Hová lett a szeretet?
Annyira vártuk, hogy eljöjjön,
miért engedjük, hogy az egész megtörjön?
Hová lett a nagylelkűség, a jóakarat?
Miért épülnek újra körénk a falak?
Miért nem segíthetjük egymást egész évben?
Élhetnénk mind együtt, békességben.
"Dicsőség Mennyben az Istennek,
Békesség Földön az Embernek"
De hol a dicsőség? Hol a béke?
Ennyi volt? Máris vége?
Nem értem ezt, emberek!
Tényleg, csak ennyit ér a szeretet?
Miért jobb, ha a lélek közömbös?
Az élet így elég göröngyös!
Amott, oldalt egy koldus kartonpapíron kuporog,
Mögötte a kirakatban LEÉRTÉKELÉS vicsorog!
"Kihagyhatatlan" ajánlat csábítja a népet,
a nyomort észre nem veszi, közönyösen lépked.
Sétálok a szürkeségben, az eső csepereg,
közben a könnyem is elered.
Én nem értem ezt az egészet.
Lehetne szebb az élet!
Lehetne jobb hely a Földünk,
csak egymással kellene törődnünk.










NEMLÉT


töviskoszorú fejemen
rozsdás vaslánc a kezemen
rabiga fáradt lelkemen
meghurcoltak eltiportak
létembe életet mi hozhat







SZILVESZTER ÉJJEL


Újra itt a Szilveszter,
el kell most a nagy szvetter.
Kint röpködnek a mínuszok,
én meg buliba indulok.

Hajamat kontyba csavartam,
tükör előtt álltam zavartan,
sminkem nem úgy sikerült, mint akartam,
hát kínomban az államat vakartam.

Na, de ez most már így maradt!
Legalább a ruhám csinos darab.
Kezemben behűtött pezsgő,
ma ez a tuti nyerő.

Lábamat csizmába bújtattam,
a cipzárt húzva kicsit fújtattam.
De most már az út kövét taposom,
mára a gondolkozást napolom.

Ez az év utolsó napja!
A búnak odacsapva,
éljük meg az öröm ódáját,
várjuk így az új év első óráját!

Minden, mi rossz volt, engedjük el,
a tanulságát ne felejtsük el!
Az új év csak jót hozhat,
addig meg mindenki táncolhat!







TARTSON ÖRÖKKÉ!


Szívekben szeretet, lelkekben béke,
dicsőítő dallam száll fel az égbe!

Most mindenki segítő kezet nyújt,
kéz a kézben felezzük a bút.

Most mindenki kitárja a szívét,
szabadon érzi a szeretet ízét.

Most mindenki fogható a jóra,
ha másra nem, egy-két jó szóra.

Most mindenki ad kegyesen,
nem utasít kérő szót jegesen.

Most a gonosz háttérbe szorul,
eddigi helyéből kitolul.

Most a jó erősebb mindenek felett,
és minden rosszat legyőz a szeretet.

Most megéljük Karácsony ünnepén,
Én azt kívánom, tartson örökké!







TÉLI VERS


Medvecsalád bőszen durmol,
barlangjukban mély álom honol.
Kicsi-bocs álmában málnát burkol,
közben jó hangosan horkol,
szája mosolyra görbül!
Mami-maci nemkülönben,
mint amikor puska dördül,
üvölt fel dühödten,


álmában fiát csínytevésen kapta,
- megint rosszcsont volt az ebadta!
Mackó-papa jobbról balra fordul még egyet,
ébredéshez nem érzi az időt elérkezettnek,
árnyékát maga mögött meglátta,
így visszament a barlangjába.







ÚJRAHANGOLVA


Odabent, lent a mélyben,
húrok zendülnek éppen.
Kezdenek új dallamot,
a régi dal megkopott.

Kínzó emlékkel feldereng a régi,
szemem elé a múlt képeit idézi.
Fájó képek előttem peregnek,
fejem felett idézve bús felleget.

De felhők mögött mindig megbújik a nap,
tudom, leszek én még sokkal boldogabb.
Várom a szivárványt lelkem egén,
hogy madarak trillázva dalolják zeném.







ÚTON A FÉNY FELÉ

Amikor eljön az utolsó óra


A test még a Földön vár,
a lélek már messze száll!
Angyalok jöttek érte,
hogy elvigyék a szépbe!

Fogom a kezed,
érzem, még meleg.
Szólnék még - Maradj!
El még ne szakadj!

Önző módon nem tehetem,
lelked el kell, hogy engedjem!
Simogat még a tenyerem,
közben nedves a két szemem!

Hazatért a lelked,
itt maradt a tested,
nem pumpál már szíved,
leállt a légzésed!

A földi út itt véget ért,
megbocsátást nyertél vétkedért.
Tudtad, mi az, hogy szeretni,
betegség tanított szenvedni.

A test meghal, el lehet temetni,
a lélek örökké él, nem szabad feledni!










VÁLASZ ATTILÁNAK


Tavasszal kezdődik az élet,
A természet is újraéled,
Még látom a Világban a szépet,
Talpam alatt élvezem a virágzó rétet.
Szomjazom a jót, a vad, kalandos életet,
Vágyom a szerelmet, álmodom édeset.
Tavasszal türelmetlen várom a nyarat,
Nyárban élő gyerekek lelke szabad.

Beköszönt a meleg nyár,
Lassan felnövök hozzá,
Megtalál a szerelem,
Vele képzelem életem.
Nem egy fejezetet akarok,
Nem egy rövid évszakot,
Tartson örökké, erre vágyom,
De őszben mutatkozik elmúlásom.

Kezdődik az ősz, megérkezett,
Emlékeim festenek szép színeket,
Narancs, piros, barna, sárga


Okot ad nekem megnyugvásra.
A régi, forró szerelem elkísér,
Nyugodt, meleg telet ígér.

Ámde tél közeledtével hidegen fázom!
Mégsem tűnődhetem az elmúláson!
Jön még tél után tavasz, kikelet,
Leteszem terheim, mit rég cipelek.

Bár testem felett végül az elmúlás győz,
Lelkemben a múlt emléke mindent legyőz.
Egy kisgyerek bennem örökre megmarad,
Lelkem egy darabja büszkeségtől dagad!
Éltem életet, gyűjtöttem emlékeket,
Lassan elmegyek, de addig még élem az életet!











  
 
0 komment , kategória:  Tóbiás Tünde  
P. Pálffy Julianna versei
  2019-10-06 21:00:27, vasárnap
 
 







P. PÁLFFY JULIANNA VERSEI


P. Pálffy Julianna /Carie/ (1955 - )










AMIKOR HIÁNYZOL, ÉN EGY SÉTÁRÓL ÁLMODOZOM


Kockaköveken lépkedek,
a hídon, aranyszobrok közt
átölelsz, s a szemedbe nézhetek.
Lágy szellő, selymes érintés,
finoman fogod a kezem,
csilingel bennem a város hangja,
eláraszt, elsodor a szerelem.

Csak álom ez, én itthon várok,
a Te lépteid koptatják a köveket,
egy édes szó a telefonban,
- Hiányzol - így szólt az üzenet.
Képzeletben, Veled járom én is
az utcákat, a tereket, a hídon
állva, én is látom, a boldog
mosollyal integető embereket.
Olyan szép ez a város, a Te
szemeddel nézem és látom,
egyszer azt mondtad: láthatjuk
talán együtt, vannak még
csodák ezen a világon.

Néha, mikor erre gondolok,
hallom a zenét is, a Moldva
dallama száll, ölel át gyengéden,
mit nem élhetek át igazán,
megálmodom versben és megélem
- Veled hallgatva - zenében.







AZ A PILLANAT ÖRÖK


Dalt dúdoltam
neked összeborult
lombok alatt,
buja ritmusra
ringtunk mezítláb,
míg magamnak -
gránitból
megfaragtalak.

Repkedő szilánkok
sebezték kezem.

Te voltál, ki
istenverte földbe
tapostad a szívem.

(a pillanat él,
a pillanat - örök)

Most zúzom a követ,
belőle aprókat török,
minden darabja enyém,
pöröly sem kell
- ne! ne fordulj felém! -,
mert kőnél is keményebb
ma az akarat,
hideg közönnyel marni
rózsaszín álmokba
vésett szavakat.

(a pillanat él,
a pillanat - örök)

Odakinn az éjben
nem csak haraszt zörög,
új nyílvessző suhan...,
ujjad már az íjon feszül,
friss vérre áhít a vadász
- de jól figyelj! -,
téged csupán ösztönöd,
s fegyvered magyaráz.

(Az a pillanat örök,
az a pillanat
maga volt az élet,
összetörlek mégis,
mielőtt újra elhinnélek.)







A BOHÓC


Bohóc áll a porond közepén,
varázsdallamot játszik,
hol sír, hol kacag a hegedű,
néha vidám, néha fájón keserű.
Tapsol, tombol a nézősereg,
részéről, ez hála és köszönet,
mert azt látják, a porond
közepén a bohóc vidám,
s teli szájjal nevet.
Ott áll egyedül, hegedűvel
a kezében, száján széles
a vigyor, ám könnyek csillognak
a szemében, a publikum ámulva
nézi, a bohóc előadását újra
és újra kéri, senki nem figyeli,
senki nem látja, mit takarhat
a bohóc ruhája.
A sokzsebes kabát alatt,
a bohóc szívében, ott ég a
bánat, hiába a nevetés,
a játék, emlékek kínozzák,
a lelke összetört, fáj még.
Elhagyta őt a párja,
azóta egyedül - magában,
a nagyvilágot járja,
mindenhol őt keresi,
rongyos bohócruhában,
kiáll a porond közepére,
szívéből szól a zenéje,
a Kedvest idézi,
érte sír a hegedűje.
Mikor vége az előadásnak,
leveszi a bohócruhát,
arcáról lekerül a festék,
elfáradt, egyedül van,
egyedül várja az estét,
belepillant a tükörbe,
szemében fénytelen a bánat,
nem bohóc már többé,
átöltözött - lánynak.

Lelkem mélyén,
az a Bohóc én vagyok,
az én szívemben szól
a muzsika, könnyekkel a
szememben én nevetek,
az én hegedűm sírja
esténként a nevedet,
mert nincs több remény, de
reménytelenül is, én szeretek.







BOROSTYÁN ÉS SMARAGD


hiába csak emlék és hiába fáj,
bennünk nevet még az a régi nyár,
szép szemedben ma is lángolnak
a fények, legmélyén borostyánok
és smaragdok égnek, íriszedben
aranyszikrák cikáznak, felcsillannak,
ha engem tudnak, ha engem látnak;
nem engednek el, fogoly vagyok,
bilincsem nincs, mégis maradok -
mert lehet köztünk ezernyi akadály,
hegyek, völgyek, folyók és száz
határ, érezni foglak minden percben
és minden pillanatban, ha elér hozzám
a vágyad álom hozta, fény-alakban;
átölelnek bennünket a meghitt illatok,
elvarázsolsz újra, s újra a tiéd vagyok,
beborít a szerelem, ránk csókeső hull,
valóság hiába ébreszt, te itt maradsz
velem, s én veled - visszavonhatatlanul.







CSAK EGY PILLANATRA...


Idejét sem tudta már mikor sétált át utoljára a folyón átívelő bármelyik hídon.
Hirtelen ötlet volt, eszébe sem jutott volna, ha délelőtt ne hallja meg a rádióban
a zenét. Semmi összefüggés nem volt a hidak és a zene között, most mégis itt
állt a híd közepén és nem tudott betelni a látvánnyal. Nem hallotta a kocsik zaját,
nem zavarta a kipufogók bűze, csak a fényeket látta, csak a víz szagát érezte.
A francia dal szövegét nem értette és mégis, a férfi hangja minden alkalommal
apró hidegrázásokat futtatott végig a testén. Most is így érezte, amikor a kora őszi,
langyos szél végigszánkázott a nyakán mint egy selymes érintés.

Szürke fellegek takarták az eget, beborítva mindent a szürkeségükkel. Már érezni
lehetett a közelgő eső illatát.

Csak egy pillanatra mert lenézni, tudta magáról, hogy vonzza a mélység.

A folyó békés és csalogatóan hívogató volt, nyugalmat ígérő. Csak egy pillanat volt,
csak egy pillanatra érezte a feneketlen mélységet, csak egyetlen pillanatra érezte át
a zuhanást. Egyre erősebben szorította a korlátot és kényszerítette magát, hogy
másfelé nézzen. Mint varázsütésre, egyszerre gyulladtak fel a lámpák bevilágítva
a várat, a hidakat, a folyót, a várost. Eltűnt a szürke és a vízben együtt táncoltak
hullám és a fény.

Megkönnyebbülten emelte fel a fejét és engedte, hogy az első esőcseppek lemossák a könnyeit...







A CSÓKOD...


A csókod mézízű varázs - s én -
a méz, édes mámorát szeretem,
minden csókodban azt keresem,
ha ajkad az ajkamra simul,
ott érzem az ízét, hol finoman, hol
vadul.

Oly puha, oly bizsergető,
forrón szenvedélyes, mindent kérő,
néha, mint az alászálló hópihék,
a vállam éppen csak, éppen hogy
megérintették.

Barangoltak a testemen, dombokon
és íveken, lobogó tüzeket gyújtva bennem,
hogy kívánjam, hogy kérjem, engem is
vigyél magaddal, hiszen csókraboddá
lettem.

Elkárhoztam érte, bűnömül ne vegye
senki, ki nem érezte a csókod ízét,
nem tudhatja milyen az - Téged -
igaz szerelemmel a szívében, őszintén
szeretni.

Az én szívemben ott él a szerelem,
szirmait bontó, gyönyörű rózsa,
elvarázsoltál, megbabonáztál, hogy
örökkön-örökké éhes legyek, arra a
mézédes csókra.







DE JÓ LENNE...

(Álmodj Párizst velem)


De jó lenne veled lenni,
kéz a kézben sétát tenni,
járni utcáról utcára,
hallgatni az utcazenét,
várni egy harmonikásra,
este felmenni a toronyba
s onnan nézni szét;
bandukolni festők között,
akikhez éppen szeszélyes
Múzsa költözött, áhítattal
lépni a Templomba,
gyertyát gyújtani s leülni
csendesen egy hátsó padba;
jó lenne kávét inni veled
ott, azon a kis téren,
ahol a szerelmesek,
hozzád bújnék amikor fázom
- nem lenne elég a kabátom -
zord szél fújna hideget,
magadhoz szorítanál érezni
a szívemet, elfáradva, boldogan
megkeresnénk a szállodát
- várna már a kis szobánk -
elszabadulna velünk a képzelet,
valósággá álmodnám minden kérésedet,
szeretnélek forrón, szenvedéllyel
- nem is lenne elég az éjjel -
ébren köszönne ránk a hajnal,
mert újra és újra elvarázsolnál
- a mézédes csókjaiddal. -

Veled jó, édes a szerelem
- álmodd igazzá -
Álmodj Párizst velem!







EGYETLEN SZÓT


Gyilkos csöndjeid
csupán engem ölnek.
Ádázul fonják hálójuk,
élvezettel bíbelődnek,
a bántás hangtalan.
Szótlan szótüskéid nyomán
fájón égnek a hegek.
Ha nem szólsz hozzám,
továbbra én hogyan higgyelek?

Feltépett sebeimen
hiábavaló gyolcs a remény,
ha sóval hinted néha nap
unott bűvöletért,
bár kegyelt a sorsom, gyógyír,
pusztán erőm kevés,
mert minden érted-szívdobbanással
fizetek nemtörődöm mámorodért.

Lassan, cseppenként
fogy a vérem,
hideg közönyöd
dermeszti lüktető életem,
bénító lepelként
borul rám hallgatásod,
s bennem hiába kiált
égig a szerelem.

Szótlan szótüskéid helyett
bűntelen hegek,
csak egyetlen szót szólj, egyetlen szót,
ne hagyd, hogy másnak
higgyelek!

Érezzem bár édesnek
azt az egyetlen szót,
érezzem akár keserűnek,
te tudhatod csak,
hogy gyilkos csöndjeid
csupán engem ölnek.







EGY MONDATBAN


hallgatsz és hallgatok
ki nem mondott szavak
sebzik a szívemet
soha nem alszanak
az éjszakai lidércek
véres csőrű madarak
szaggatják széjjel
a nappal szőtt ábrándok
szerelemfátylát minden
este és minden éjjel
így büntetnek az álmok
mert ébren is hiszem
visszatalálsz hozzám
s én hozzád visszatalálok.







ELENGEDLEK


Ma százszor is elmondtam,
elengedlek.
Nem kötlek szóval,
és nem égetek kék gyertyát sem.
Nem oldok kötést.
A mágia nem nekünk való.

Mondják, a szerelem harc,
ám nekem nincsen kardom,
nincsen pajzsom.
Én nélküled voltam védtelen,
s szelíd páncél ölelt,
ha két karod oltalmazott.

Végtelenül múlt az idő,
ha hiányoddal mértem.
Az órák és percek mégis
megtanultak újra repülni,
s bánatpillék sem ülnek már
ajkamon nyílt mosolyomban.

Talán mást ölelsz,
talán másvalaki keresi
szemed bársonyában
az aranybarna önzést,
míg kihűlt szenvedélyed
didergő koldussá nem teszi.

(vacogó reggeleken majd őt is
meztelen álmok hidegre hűlt
teste ébresztheti)

Nem kötlek szóval,
és nem harcolok érted.
Nem oldok kötést.
Kék gyertyát sem égetek.
A mágia nem nekünk való.

Elengedlek.







ELFELEJTETT ÁLMOK


Elfelejtett álmokon átlépdelek,
körülötted lebegek, bekerítelek,
s a megálmodott csókok helyett,
rád ragyogom a legszebb képzeletet;
Derengő, hajnali ébredésben,
ezüst hajadba siklanak az ujjak,
fénylő tekintetektől a vágyak
vad táncba kezdenek, lángra gyúlnak;
félig öntudatlanul, ájultan ölelkezel,
lélegzeted elakad, boldoggá teszel,
mire lelkedből a sóhaj felszakad,
már enyém a szó, a legédesebb szavad;
Elfelejtetted az álmot? - vedd! a tiéd,
mert én, újra s újra elhozom neked,
a megálmodott csókok helyett,
az igazzá lett, legszebb képzeletet.







ELFELEJTETTÉL


Elfelejtettél.
Tavalyi hó már nem őrzi
lábad nyomát.

Fagyosra kékült szájjal
virágot karcol a lehelet,
tócsák jegén táncol kettőst
ridegen, valóság és képzelet.
Belül reszketek.
Miattad fázom.
Büszkeségem vállon vereget,
s könnyem sem engedi.

Megteheti.

Nyögve zenél a szél
- tán vájtfülű angyal kéri -
disszonáns hangorgia,
dallamát senki nem érti.
Elfelejtettél. Megint.
Dermeszt a gyűlölet.
Fehér a lepel, beterít
múltat, jelent, jövőt,
sóval hintett sebeket.

Unalmában hiteget.

Tavalyi hó már nem őrzi
lábam nyomát.
Elfelejtettél.

Tavaszra vártam -
de újra havat hord a szél.







ELMESÉLEM...


Figyelsz?
Neked mesélem.

Mezőn járok, búzatáblában
piros és kék virágok,
vékony út visz erdő közepébe,
valahol patak csobog,
vize zuhan le a mélybe,
lábam alatt harmatos a szőnyeg,
felhők közt, szivárványból
boldog álmokat szőnek,
nincs bennem félelem,
nem ül bánat a szívemen.
Hív az erdő, a távolból
vidám muzsika hangja száll felém,
álmodom és nevetek.
- Mit gondolsz? Eltévedhetek?
- Nem tévedhetsz el.
- S ha mégis? Megkeresel?







EMLÉKKÉ SZÉPÜLNEK A PILLANATOK...


Emlékké szépülnek a pillanatok,
hiába fogytak el a percek, nem
lettek hónapok és évek, mégis mi
voltunk egymásnak lélegzet, szomjat
oltó nedű, vad éhet csillapító étek.
Balzsam voltál a szívemen, fényem,
visszaragyogtál rám csillagom,
csak néha folyhatott titkon érted
könny az arcomon, mert úgy szerettelek,
gyengéden féltve - óvtalak magamban is -
s nem vártam semmit cserébe.
Ha téged álmatlanná sújtott a bánat,
magányod metsző hidegét sütötte felém
börtönbe zárt vágyad; és te, szikrázni
hívtál, lángoló örvényben mámortól édes
édenben élni, ahol megtanítottál engem,
- vagy én tanítottalak téged, kedves? -
csókdallamokkal szerelem zenélni.







ENGEDD EL A KEZEMET


elsötétült csendben némák a szavak,
némák a mondatok, elnémult csendben,
nincsenek, nem érnek el hozzám az
édes dallamok;
földbe gyökerezett a lábam, lépnék
- lépni sem tudok, pedig indulnék feléd,
bennem ég a vágy, szeretni akarok,
de eszembe jut az utolsó istenhozzád,
s mert, nekem nem kell alamizsna,
nem kellenek részvétmorzsák,
ha elveszett, hát vesszen örökre el,
az a tündérország;
mert tudd!
- nekem az egész kell úgy, ahogy az elején,
többet ne adj, csak engedd, hogy újra
elvesszek én, ölelésben, csókban megfürödve,
szemem legyen, a te lelkednek tükre;

és ha mégsem, ha nem lehet - ne sajnálj! -
csak engedd el, engedd el a kezemet...







ENGEDJ KÖZELEBB


Már közel az ünnep Uram,
kérlek küldd el hozzánk a szenteket,
hadd hozzanak fényt és mosolyt,
hadd töröljék le a könnyeket;
vigyázzad lépteink, botlásunk
ha fáj, gyógyítsd türelemmel,
nézz az árvákra is, kezüket ne
engedd, óvd őket szeretettel.
Betegeknek reményt kérek Uram,
nyughatatlanoknak immár békét,
s egy szebb, boldogabb jövőképet
azoknak, kik elhitték a világ végét.
Add, hogy ott ragyogjon mindenki
szemében az ünnepi gyertyák lángja,
áldd meg Uram a gyermekeket,
s az anyát is, ki a gyermekét várja.

Engedd Uram, hogy ezután még jobban
vigyázzak azokra, akiket nagyon szeretek,
de kérlek Uram, engedj közelebb azokhoz
is, kiknek szívéből hiányzik a szeretet.







EZÜST ÉS SZÍNARANY


Múlhat az ember sorsa,
lakaton, kalitkán,
vagy elég csak
egy egyirányú utca,
mégis szembefordul,
mert fontos
mit mutat a tükör,
- válasz majd minden karcra -,
rádobált sártól is
tiszta maradhat az arca.

Illúzióbuborékok, vágyak,
rózsaszín álmok,
de kemény küzdelmek,
és megvívott csaták,
áldások..., és átkok,
elhamvadt-égő szerelmek,
őszinte barátok;
ellenséggel nem számol
se közel, se távol
- velük tele a világ -,
jut mindenkire
a javából;
kitaposott ösvényen jár
ma a gonosz,
igaz ember mégsem él
,,kéz kezet mos" játékkal,
mert becstelen
az a játszma,
s váltig piszkosabbá válik,
helyette hajolnak többen,
egyre lejjebb,
gerinctelen derékkal,
és görbülő szájjal
loholnak nyálig;
múlhatna az ember sorsa,
lakaton, kalitkán,
mégis kulcsot talál,
- hisz érti már -,
a télvirág bizton elolvad,
tavaszba bimbóz a sorsa,
nyár végére szirma nyíl,
s öröm lesz a búból...,
mindenki meríthet
a tiszta kútból;

mosolyogva
köszönt engem is az
ezüstös a halánték,
(csak számháború-játék)
mert
bársonyos ősz fonta
selyemből készül,
a szívembe csöppentett,
apró, színarany-ajándék.







ÉJFÉLI GYERTYA


gyertyaláng lobban
illatos méze hozzád
visz gondolatban







ÉREZNED KELL!


- ha ígértem volna, de nem! -
Nem ígéret volt, csöndes szóval
mondtam el mennyire szeretlek,
lelkem adtam szelíd szerelemmel -
ha kellek, ha vársz, én is kereslek.
Múlhatnak a napok, s nyárestékbe
hiába olvad őszi lombok aranya,
Te döntheted el, szikrázhat-e még
borostyán-smaragd szemedben,
szemem kék ígéretű mámora?
Féltékenyen őrzött emlékek közt,
erdők rejtett bája, szénaillatú tisztás,
égő, szenvedélyes bíborvágyak,
- neked is érezned kell, parázslik még! -
az út végén én állok s téged várlak.
Nem számít, hogy tolvaj éjszakák
lopják a fényt szürke háztetők
felett, nem számítanak a vaksin
hunyorgó csillagok, ha csipkés
szélű felhők szélén majd, nekünk
hímeznek szivárványt az angyalok.







FŐNIXMADÁRKÉNT


Mennyi kín, könny és bánat
tépázza testem és lelkem,
nyugalmam keresem, de
nem találom, véget ért
egy gyönyörű álom.
Szerettelek minden órában
és percben, gondolatom
hozzád szállt, ott éltél
bent - hallod -
ott benn, a szívemben.
Sorsunk nem enged többet,
élni kell saját életünket,
a vágyak majd elcsitulnak,
mint hullámai a tomboló
tengeráradatnak.
Főnixmadárként szállt az égbe,
lángolt ez a szerelem, mely
vulkánként tört fel,
hogy tűzben égve,
hogy beteljesülve, holtan
hulljon le a mélybe.







GYÖNGYKAGYLÓ


Összezárt kagyló voltam,
tenger mélyébe merülve,
végtelen nyugalomban;
helyem kerestem ott lent,
s hogy létezik fenn is,
azt nem tudhattam.
Felhoztál a mélyből,
gyöngyhalászom voltál,
a hálód megfogott
s te, engem választottál.
Örültél és izgatottan vártad,
mit találsz, mi rejlik bennem,
de látni csak akkor láttad,
mikor a kagylót kinyithattad,
mert kulcsát megtaláltad.

Kinyitottál.
- én a kincsem mind neked adtam -
az a gyöngy a szívem volt,
a tiéd lett, csak én - belehaltam.







HALLGATUNK


A hallgatásod, a csönded
tart fogva minden éjjel,
hallgatok én is, csak a neved
suttogom forró szenvedéllyel,
nem érinthetlek, helyetted
párnám gyűröm-ölelem,
koldussá lett mindkét kezem;
messze még a reggel,
nem tudom mit hoz majd a holnap,
félálomban élek, s az ajkamon
csókok emléke olvad,
az arcod, az illatod, engem igéznek,
régen halott szavak andalítanak,
fülembe zenélnek, fájón is édes titkok,
valaha volt szép remények,
még mindig szerelemről mesélnek.







HAZUDJ!


Mosolyogva hazudj! - hazudj a mosolyoddal, a könnyeket
belül sírjad, eltört az igaz, mert azt hazudták neked,
a virágok csak érted, csak miattad nyílnak; hazudj hát!
hazudd, hogy nincs többé benned fájdalom, hazudj!
a hazugság néha édes védelem, máskor keserű oltalom;
hiába tört össze a mesevilág benned, belül üvölthetsz,
már nincs mit tenned, a hazugságnak ára van, s te fizetni fogsz
mindenért, nem lesz olcsó, megszámítják majd a lelkedért,
de te, csak hazudj tovább, hazudd, hogy még mindig szerelemről
szól az ének, hazudd, hogy azok a szemek csak a te szemedbe
néznek, hazudd, hogy a szikrák a szívében csak érted égnek,
hazug már a csók is, mert nem édes, nincs íze mint a méznek,
és magadnak is hazudj, magadnak hazudd a legnagyobbat:
hogy nélküle is szép...,
hogy nélküle is van... élet.







HELYETTED IS


Bőrömre feszült
szenvedély gombjain
játssza ujjam
a visszatérő dallamot,
fél ütemre
dobol a szívem,
és csörgősipka
csilingel rá fejemen,
mi négykezes darab
volt egykor,
ma mozdíthatatlan,
ólomsúly teher kezeden,
kezemen;
örök farsang,
lidérces álom,
bódult-vénült szellemek
egymásba hullva,
szótlan ajkad
halálos méreg,
prédád vagyok
- s te kísértet volnál? -,
ki elől döbbent lelkem
száz felé futna;
hiába égnek hamuvá
a jeltelen hónapok és évek,
ha a szikrákból született
aprócska lángok
még ma is a szívemig érnek;
örök farsang ez,
mert makacs akarattal
viselem én
a rongyos jelmezekhez
igazított álarcokat,
szerelemkabátod ölel,
s helyetted is
magamra gombolom
a kettőnkre szabott kínokat.







HÓ(M)ESÉS


Lomha fagy jár
csipkebogyót csipkedve
a hegyoldalon,
hideg eleganciával
lép át
dértől reszkető fákon,
megdermedt vízfalon -

távoli tornyok mély
torkú harangjai égi
dalt zengenek,
s a hóillatú szélben
eltévedt pihék
pajkos körtáncba
kezdenek.







INTERMEZZÓ


Valamikor réges-régen, rám talált ez a dallam,
sokáig nem ismertem, címét nem jegyeztem,
csak ott élt a szívemben - gyönyörűen szólt -
szárnyalt velem a képzelet, soha nem feledtem.
Álomképet hozott felém, tudtam és vártam,
valaki majd válaszol, az ő szívében is nyár van;
összecseng most e kettő, az édes szerelem
és a muzsika - elvarázsolt, itt van velem.
Amikor hallom, olyan, mintha itt lennél még,
varázslat tart fogva, mintha nem is én lennék,
te szólnál hozzám, kezed fogná a kezemet,
selymes száddal simogatnál, édes csókokkal
becéznéd a szememet, adnál és kérnél, bíznál
és szeretnél, s akkor, eltűnne a fájó messzeség,
mert - ebben a gyönyörű, mesebéli zenében,
ott van a múltunk - a kezdet, a jelen és a vég.







KÉRLEK...


Édes dallam száll,
a szívem oly nehéz,
gondolataim sötétek,
nem tudom mit tegyek,
egész egyszerűen csak
félek.

Félek a holnaptól,
az utolsó perctől
mi egyre csak közeleg,
választanom kell, és
tudom, nem lehetek
Veled.

Választanom kell!
nem küzdhetek tovább,
felejtsük el az álmokat,
a szépet, a jót, az ölelést
a titokban elcsókolt
csókokat.

Azt, hogy szeretni foglak
biztosan tudom,
de már nem állhatok
meg félúton,
kérlek segíts, engedj el,
a szívem nem bír ezzel
a szerelemmel.





. . . .







KISHARANGOM




Giling-galang,
itt az ünnep,
gyertya ég!
Kisharangom,
kisharangom,
édes hangod
vártam rég!
Fényes lángja
libben-lobban,
téged vár,
Kisharangom,
kisharangom,
ej, de régen
daloltál!
Csillagszóró


égen-földön
szikrázza,
Kisharangom,
kisharangom,
szóljon kinek
nincs párja!
Édes-mézes
süteményre
marcipán,
Kisharangom,
kisharangom
jő a herceg
paripán!
Giling-galang,
itt az ünnep,
gyertya ég!
Kisharangom,
kisharangom,
fenyő alatt
ajándék!







KÍVÁNSÁG HAIKU


tenyeremben az
arcoddal, selymes tavaszt
ígérjen a tél







KOLDUS VAGYOK...


egy életnyi a pillanat,
mi rólad szólt,
gazdag voltam, s bennem,
- kiapadhatatlanul -
ezernyi kincs dalolt;

a szívem most rongyos,
szomjas a szám és
szerelemre éhezem,
koldus vagyok egyedül,
feléd, hiába nyújtom
a két kezem;

gyötrő álmokat félek
nem ölelnek védő karok,
jöjj kedves, ne várjak hiába,
nélküled, élettelen a világ,
s én - örökre koldus maradok.







MARADJ VELEM


Maradj még Kedves,
ölelj és szeress,
más szemében
mosolyt ne keress,
mellettem a helyed,
én vagyok ki
fogja a kezed,
csókodért imádkozom
minden éjjel,
vágyom a simogatást,
lobogó vérrel,
érints meg mélyen,
repíts a fellegekbe,
álmodjuk egymást
egy édes, őrült
szerelembe.










MEGTÖRT FÉNYEK...


"Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. -
Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni.
Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek
izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság.
De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem
díszbe a szívemet..."
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)


Egybefolytak a napok. Amikor hiába várta a leveleket, érzéketlen maradt a napszakokra. Minél előrébb haladt az idő, annál inkább öltöztette szomorúságba a szívét, ölte meg benne a vágyat, a várakozás örömét. A hajnalok még mindig erős szívdobogással ébresztették és csak nagyon lassan, a kora reggeli séta után vert újra normális ritmust a szíve. Nem tudta megfejteni, hogy az álmok okozzák-e vagy az ébredés a szokatlanul erős fájdalmat. Biztos volt benne, hogy a fejében megbirkózik vele, csak az az érző, lüktető húsdarab nem akart engedelmeskedni a gondolatainak. Ha megmagyarázhatta volna, ha értette volna a miérteket, nem rágódna ennyit.

Nem értette az akarattal okozott fájdalmat és nem értette a hirtelen támadt közönyt sem. Nem ezt érdemelte. Tisztában volt vele, hogy nem érdem szerint adnak és kapnak, de maximálisan megbízott benne. És bízott a szerelmében is.

Tudta, hogy sokáig fog hiányozni, hogy olyan űrt hagyott a szívében, amit nem lehet semmivel és senkivel pótolni, betölteni. Nem csak őt veszítette el, hanem a könnyedséget, az ártatlan rácsodálkozást a világra, az emberekre. Azt a rácsodálkozást, ami megkönnyítette a legnehezebb időket, a legnehezebb helyzeteket is. Ami színessé varázsolta a világot. Most megfakultak az élet színei, az ősz magával hozta a szürke minden árnyalatát.

Megtörtek a fények is... a szemében is.







MIKÖZBEN NEM GONDOLOK RÁD


Zsibbadt félhomályban,
rendezgetem polcaim,
fényűző emlékeim
tekerem pókfonálba
- miközben nem gondolok
rád -, fiók mélyére zárom,
s masnipillékkel ítélem
mind mozdulatlanságra.

(apró darab, könnyem-
dráma, nem voltam elég,
vagy sok volt belőlem -
netán egy többszereplős
darabban játszottam
esélytelenként, ütődötten)

Gyengéd szavak, örökre
megőrzött mosolyok, drága
ereklyék közt válogatok
óvatos duhaj-lendülettel
- miközben nem gondolok
rád -, fiók mélyére űzöm,
s nem gyötröm magam
mesevarázs szerelmeddel.







MILYEN?


olyan ez,
mint amikor
hallod még a zenét,
elkábít és felemel,
de magába zár,
nem enged el,
csak egy sóhaj,
egy apró szúrás,
tudod, hogy messze jár,
s ott belül, a szívedben
érzed azt, ami fáj;
olyan ez,
mint amikor
aranyló mezőkön átlibben
a szélfútta virágszirom,
színes kis cseppek
nefelejcs vagy liliom,
egyenként peregnek,
a kérdésekre nincs válasz:
szeretsz? - szeretlek?
olyan ez,
mint amikor
tavaszi erdőn madár dalol,
tudod, hogy álom,
de benne vagy valahol,
a másik feled, a másik éned,
s nem gondolsz soha rá,
hogy könnyesen keserű
lehet, az ébredésed;
olyan ez,
mint amikor
magával sodor a tenger,
élethajó ringat, úszik el,
állsz a hófehér vitorla alatt,
- búcsút intesz a kezeddel -
de őrzöd tovább, mert
benned él, mert együtt élsz
az egyetlen, a felejthetetlen,
édesen fájó szerelemmel.







MINDIG VELED ÉBREDEK ...


https://m.youtube.com/watch?v=m9n_3Zm9NaE


Hajnalban, mindig
a szívemben ébredek.

Pereg a film. Álmom
utolsó filmkockáin
még téged rendez a
tudattalatti vágy,
mert képzeletben is -
csak téged vetítelek.
Magán(y)mozit forgatok
- miközben elmaradt
csókjaid, ölelésed néma
lüktetéssel ébresztenek
és hiányod gyűrt párnája
vasal arcomra ráncokat,
rajzol rám plusz éveket.
Nappalok eltagadott
magányperceinek fekete-
fehér szalagját festem
át - tiéd a főszerep -
csak miattad színesek
a pillanatfelvételek.

Hajnalban mindig, a
szívemben Veled ébredek.







MONDD ...


Mondd -
biztos, hogy a szívnek nem szabad fájni?
Mondd -
a fájdalmat hogy kell kikiabálni?
Mondd -
te tudsz parancsolni a gondolatnak?
Mondd -
lehet hinni még a szép szavaknak?

Hiába nem szabad,
az én szívem nem tudja és fáj még,
hiába intenek,
a fájdalomtól torkom szakadtáig kiabálnék,
nem tudok én parancsolni a gondolatnak,
mert hinni szeretnék, még mindig hinni,
a szerelmes szép szavaknak...

s ha mégsem, ha nem lehet,
mondd -
hol lehet azt kérni,
mondd -
hol lehet a szívemet kőre cserélni?







NE HIDD SZEMEM HIDEG FÉNYÉT


Ne hidd szemem hideg fényét,
szavam se hidd, ha küldelek,
érted vagyok néma, hangtalan,
mert magad ellen is téged védelek.
.
Csak egy pillanatra fáradt meg
bennem a szerelem, ilyenkor
hévvel gyilkol, őrzője megpihen,
egyedül küzdök - magam ellen,
magam vagyok védtelen.
.
Marcangolva fáj, ha emléked
titkos odúkból rám kiált, míg
ajkam, csóktalanul szomjazza
régi csókok mézédes illatát.
.
Tűnt mosolyod szór hajnalok
bársonyára csillagporból permetet,
veled ébred a szem, a száj, de éjjel,
párnám őrzi titoktartón a nevedet.
.
Ne hidd szemem hideg fényét,
szavam se hidd, ha küldelek,
ma is tűzként lobogsz bennem,
csak rideg páncél mögé rejtelek.







NEM ÁLOM


Álomból, valósággá mélyült
érzelem,
finom csókjaid, tüzeket ébresztenek
a testemen,
hallom a hangod, választ ver
a szívem,
örvénylik, tombol bennünk
a szerelem.
Csókom kéred, karod átölel,
összeolvadunk,
s lángolva, égve az önkívületbe
zuhanunk.

Fejem a válladra hajtom,
kezed a bőröm kényezteti,
szempillánk elnehezül,
vágyunk elcsendesül,
karodban édes a pihenés,
ha ez álom, akkor álmodjuk
tovább, s ne legyen soha
ébredés.







NEM ÉN JÁTSZOM


Titkom rejtve alszik,
csak a szívem sóhajt,
ha mégis hajnalt remél,
de nem én játszom,
e játék - már nem enyém.

(minden üzenet álarcot
visel, semmi találkozik
a semmivel, beteg elmék
bárgyú öntudattal, kéjesen
vigyorognak, torz tükörben
néznek szembe önmagukkal,
keserű nyáluk csorog,
mérgezik mások örömét,
nem tehetem, de szívem
szerint, átkot mondanék -
bennem sistereghet a harag,
némán tűrök, hol bomlott
aggyal áldozatra várnak,
hiszek abban, hogy a rossz
a rosszra, visszaszáll majd)

Titkom rejtve alszik,
csak a szívem sóhajt,
ha mégis hajnalt remél,
de nem én játszom,
e játék már - nem enyém.







NE SZÓLJ...


ne szólj,
csak csendben
tedd kezembe a kezed,
ne szólj,
csak nézz rám,
- tudni fogom - mert,
némán is beszél a szemed,
ne szólj,
csak engedd,
s téged is elvarázsol a dallam,
ne szólj,
csak érezd milyen,
ha édes, ajkadtól az ajkam,
ne szólj,
csak ölelj át gyengéden,
bármikor, ha kérem,
ne szólj, csak csillapítsd,
ha őrülten száguld a vérem,
ne szólj,
csak akarj engem,
ne szólj,
csak...őrizz meg,
- ahogy én őrizlek téged -
ebben a fájdalmasan is
gyönyörű, szerelemben.







ŐRIZZ MEG


Ajkamon, halk sóhajjal pillék
szárnya rebben, s ahogy én
mondom, nem mondhatja soha,
senki szebben, csak nyújtsd felém
a kezedet, majd halkan súgom,
forró szenvedéllyel a nevedet;
napsugárral lehelek csókot a szádra,
hopp! - itt egy apró harmatcsepp,
a hajnal kacagó lánya, táncoló kis
szivárvány - övé, a színek karneválja -
ott, holdfénnyel kergetőznek a csillagok,
nézz rám Kedves! - ez mind-mind,
én vagyok.
Ne engedj el, őrizz! - őrizz meg engem,
tovább nem harcolhatok,
a szerelem, élet - nélküle nem élhetek
- nélküled, meghalok.







PILLANATOK CSAK AZ ÉLET


Pillanatok csak az élet,
mikor Veled vagyok
semmitől sem félek, és
fáj, mert nem vagy velem,
hangtalan szókkal üres,
némán nem csilingelhet
igazgyöngy-szerelem.

Szép a világ, ha
csillannak reményszikrák,
lángra gyúlnak,
újra felém hozzák
a remény aranyfonalát,
s ha én elszakítom,
Te újra összekötöd -
napsugár lesz két,
makacs felhő között.

Szelek szárnyán repül
a képzelet, karjaid közt
elolvadni volna jó Veled,
vágyak tengerében
elmerülni boldogan,
csókesőben ázni és
dideregve várni,
ajkad nyomán gyúlt
tüzek lobogó lángját -
csillapítani tested, lelked
viharos vágyát.

Pillanatok csak az élet,
amikor szeretsz - amikor
szeretlek Téged.










REGGEL (pillanatkép)


... régóta vártad ezt a reggelt, amikor felébredsz és újra szép a világ, nem gondolsz semmire és senkire, örülsz, hogy süt a Nap, a madarak zajosan csivitelnek..., jó az utcán sétálni, felnézni a házak ablakára, ahonnan visszaragyognak rád a reggeli napsugarak..., ahol a harmatcseppek még őrzik a hajnali szivárvány egy-egy kis darabkáját és arra készülődnek, hogy újra visszatérhessenek és újra ívet rajzolhassanak az égre.
A fájdalom már nem kínoz, csak emlékeid vannak, maradtak. Persze érezni fogod még, hiszen a szívedbe zártad. Elfelejteni nem akarod - nem is tudod - de már becsomagoltad..., minden egyes emléket egy kis virágsziromba, amit örökre megőrizhetsz Ha ki is bontod, tudod, hogy bármikor visszacsomagolhatod, a tiéd marad.
Mosolyogsz és újra nyitott vagy, újra a régi önmagad lehetsz... vagy még jobb, több is talán, mert gazdagabb lettél egy gyönyörű szerelemmel.
Nem múlt el, csak színes emlékcsokorba kötötted...

... reggel boldogan ébredtél,
apró örömpillék röpködtek
- szivárvány színekkel -
kibékültél végre a szíveddel.







S CSÓKOD ...


A csókod mézízű varázs - s én -
a méz, édes mámorát szeretem,
minden csókodban azt keresem,
ha ajkad az ajkamra simul,
ott érzem az ízét, hol finoman, hol
vadul.
Oly puha, oly bizsergető,
forrón szenvedélyes, mindent kérő,
néha, mint az alászálló hópihék,
a vállam éppen csak, éppen hogy
megérintették.
Barangoltak a testemen, dombokon
és íveken, lobogó tüzeket gyújtva bennem,
hogy kívánjam, hogy kérjem, engem is
vigyél magaddal, hiszen csókraboddá
lettem.
Elkárhoztam érte, bűnömül ne vegye
senki, ki nem érezte a csókod ízét,
nem tudhatja milyen az - Téged -
igaz szerelemmel a szívében, őszintén
szeretni.
Az én szívemben ott él a szerelem,
szirmait bontó, gyönyörű rózsa,
elvarázsoltál, megbabonáztál, hogy
örökkön-örökké éhes legyek, arra a
mézédes csókra.







SOHA NEM VOLT...


Soha nem volt jogom ébredni melletted,
nem láthattam reggel a szemedet,
nem fordulhattam feléd lágy mosollyal,
hogy megtudjam, milyen lesz a nappal.

Álomból, álomba ringatott a gondolat,
együtt ébredni, egy puha takaró alatt,
kettesben meginni a kávét Veled,
mindennap átélni, érezni a szerelmedet.

Nehéz volt lemondani erről az álomról,
a szívemben fájdalom, keserűség tombol,
nem kettőnkre, az életre haragszom,
nem érdemeltük meg, hogy minket ostorozzon.

Nem bújhatok el, fájdalmam eltakarva,
nem sírhatok szabadon, a válladra borulva,
ha találkozunk, a mosolyom szereted látni,
keményen tanuljuk, mit jelent a szó: várni.

Várni a véletlent, a gyengéd pillanatot,
várni a percet, mi gyönyört adhatott,
várni egy édesen puha csókra, ölelésre,
de az álomból ébredni kell, feledésre.

Miért nem álmodhatunk napot, holdat, csillagot,
a végtelent, a messzit, a máról átfutó holnapot,
színes tündérvilágot, benne egy boldog párral,
hol nincs bánat és könny, csak vidám madárdal.

Felejteni nem akarok és nem tudok,
fájdalommal bénítanak az éjszakák és nappalok
ha a szemedbe nézek, ott magamat látom,
Te is szeretsz, ez a szerelem nemcsak álom.

Talán - egyszer majd megérdemeljük,
hogy a reggelt közösen ébredjük, de az,
már egy másik élet, újra kell születni
ahhoz, hogy szerethesselek Téged.







SZAVAK


körém ölelt
két karodban
gyönyörben
fájdalomban
szomjan és éhen
bűnben és vétlen
könnytől ázott arcon
túl a lehetetlennel
vívott harcon
viharral küzdő
billegő csónakon
nevetve az összes
elfuserált jóslaton
szelíd tavasszal
tomboló nyáron
rügyező fákon
lebbenő pilleszárnyon
szédelgő énem
semmiért vetélt
buggyanó vérem
sorsom kimért
sorsodba hímzett
felfejthetetlenül
örök verkliként
a "dal" egyedül
emlékeddel ragyog







SZELÍD REMÉNY


Mérem az időt.
Elbitangolt
holnapom várom,
de a reggeli rituálék
mint láncszemek,
kaján vigyorral
a cseppnyi csendben,
visszacsengenek.
Börtönöm ez,
bár ajtaja nyitva áll,
kapujában rongyos
koldusként
a Múlt muzsikál ...
hamis húrokon.
Dallamgyilkos zene,
összevisszaság
mesterfokon,
félhangok közt
szüntelen,
végtelen közjáték
bolondoknak,
halk intermezzo,
kotta nélkül megírt
szerelem.
Mérem az időt,
elbitangolt
holnapom várom
gyöngyházfényű hajnalon.
Szelíd remény biztat,
tán lábujjhegyen mégis,
bekopog a bezárt
ablakon.







SZERELMESEN


Száguld a vér, s minden
mi ér, lüktetett; látnom,
látnom kell a szemedet,
mosoly csillan benne,
közel és távol, ahol
megérintesz, a testem,
a bőröm, a szívem is lángol.
Csókjaid nyomán pici,
puha, kis hegek, mézesek
és édesek, bejárnak völgyeket
és hegyeket, kábulat követ
kábulatot, pillanatnyi a
varázs, te az enyém -
s én, a tied vagyok.
Fátyolt borít ránk a csillagos
este, tiltott e gyümölcs, tiltott
az érzés, tiltott a vágy, te mégis
értem remegsz, engem becéz,
engem kóstol a szád.
Cirmos fények játéka, holdsugár
árnyéka játszik a testemen,
ajkaddal süt rám bélyeget,
- a Szerelem.
Bennem élsz, s benned élek én,
örökre Veled és Nélküled,
mit szívem nem bír el,
elbírja a tied - kettőnk helyett.







SZERETLEK


Lángoló örvénybe zuhanok,
de nincs mélység, mert tartanak
ölelő karok,
ajkamra csókok édesednek,
nincs sehol szebb zenéje
a csendnek,
mellettem alszol, mozdulatlan nézlek,
meg sem rebbenek, titokban,
szerelemmel igézlek.

Álmod most, én őrzöm, az enyém,
mint mosolyod, a szád
szegletén,
előbb még vándorolt az ajkad,
de rögtön visszakérted, amit
adtak,
hogy én is Veled álmodhassam,
mi a szerelem, s a szívem,
neked adjam.

Ezerszer elmondott édes szavak,
ezerszínű szerelemfátyollal
beborítanak,
vágyam didereg egyre jobban,
mégis olvadok - ölelő karjaid közt -
forró nyár lobban,
mert, elég egy érintése a kezednek,
elég egy szó, egy sóhaj - csak ennyi:
Szeretlek.







SZÍV DALLAMA


Mondd, miért nem hiszel nekem?

Fogoly vagyok. Kalitkába zártad a szívem,
csak érted doboghat, zenéd a muzsikája,
végtelen dallamként íródik életem kottájára,
boldog ritmust ver, veled egy ütemre dobban,
néha megbolondul - könnyem csordul titkon -
mert nagyokat üt, egyre többet, egyre jobban;
ha megérint a vágyad, őrjöngve lázad a vérem,
átlibben hozzám felhők felett, szelíd bársonyéjen
- selyemszárnyú ölelés vár rám, hol két karod a menedékem -
Álmunk kevés most nekem. Te mit érzel, mondd! -
ha hallod a nevem? Lángra gyúlnak még a szikrák,
a te véredet is felforralják..., az elérhetetlen álmok?
Neked sem engednek megnyugvást - lehet mégis...,
mégis fogott rajtunk egy ki nem mondott, édes átok?

Mondd! - hiszel már nekem?
- ha nem engedsz el, s kalitkába zárod a szívem -
mi ez Kedves, mondd! - mi ez, ha nem Szerelem?







SZÍVEM A SZÍVEDRE


Elfutni volna kedvem,
menekülnék messzire,
nem is olyan messze, csak
odaborulnék a szívedre.
Hallgatnám csendben,
érezném mennyire dobog,
válaszul visszadobognám:
Még mindig a tiéd vagyok!

Várok Rád - félek nem látsz,
nem ér el, de nyújtom a kezem,
elfelejtettél - mit tegyek? -
mondd meg Kedves, nekem.
Úgy hiányoznak a szavak,
a szád, a mosolyod, a szemed,
csak az emlékeimben él, milyen
gyöngéden érintett a kezed.

Néha elcsitulsz bennem,
néha a pokol tüze éget,
mert tudom, hogy nem lehet,
nem szabad szeretni Téged.
Parancsolnék én a szívemnek,
ne verjen, ne dobogjon hiába,
mégis - mit tehet az ész, ha
a szív érzi, ki az igazi párja.

Elfutni volna kedvem,
nem is olyan messzire,
a karjaid közé, csak
odaborulni a szívedre.







TEGNAP, MA, HOLNAP ...


Szeretném meglopni a holnapot.
Percnyi bizonyosságot csennék
csak türelmetlen magamnak,
fehér botként mint a vaknak -
támaszul.

Csapongó képzeletem mámorba
fúlt felén, rabul ejtett gyönyörpillék
repkednek zabolátlanul, áhítva
tenyered melegét, vélt szabadságra
vágyva.

(Tiéd-szerelem. Ezernyi lepkébe
zárva)

Nélküled időtlenül. Veled, örökre.
Éhed, szomjad csábított örömre,
míg meztelen lelkem cicomáztad
könyörtelenül, aggattál rám ólomba
mártott terheket.

Zaklatott képzelet - átüt véremen.
Ajkad méze kísért, mennybe emel,
majd kortyonként józan valóságba
taszít. Lopnám a holnapot. Veled.
Nélküled megvakít.

Szeretlek.
Tegnap, ma, holnap.
Egyszerűen csak így.







TENYERED MELEGÉN DOBBAN ÚJRA SZÍVEM...


Voltál szikrapillanat,
velem együtt tűzből pattant
eleven valóság.
Ajándék-szerelem.

(nedves-selymes ajkakon
korcsolyázó mézízű, buja nyár
semmiből hirtelen -
sorspróbáló, párban fél-elem)

Tenyered melegén
dobban újra a szívem.
Nem most. Majd egyszer.
Másik élet hajnalán, tünde-
lélekben talán, tiszavirágok
röptében víz felett.
Gyöngy-ház-fény igézet.
Tisztán, hófehéren,
úttalan úton, Földön és Égen,
palotában, száraz kenyéren
- oly mindegy nekem.

Velem szikrapillanat,
veled együtt tűzből pattant
eleven valóság.
Ajándék-szerelem.

Tenyered melegén
dobban újra a szívem.
Nem várom. Hiszem.







TÉLI REGGELEN


Sápadt napsugarak téblábolnak,
fürkészik árvult tócsák jegét,
ám a torz tükörképeken
vígan korcsolyázik a sötét.

Álmos hajnal ébred dideregve
dérbe pirult csipkebokrokon,
hogy lilára kékült szájjal
játsszon, jéghideg fúvósokon.

Ha a téli reggelek asszonya
táncos csizmájában lépeget,
pálcájával suhint egyet,
s összekarcolja a kék eget.

Hófelhő Szélúrfival egybekel,
együtt siklanak fürge szánon,
csontfagyasztó zenéjükre
hópelyhek szambáznak a fákon.







TITKOS CSÓK...


Hangtalan jelek,
néma szavak,
mégis mindent
elmondanak.
Szemedből olvasom
ahogy a vágyad képzel,
szinte vetkőztetsz,
- a tekinteted is lángol -
mikor mosolyogva nézel.
Nem csókolsz,
nem teheted, csak
nyújtod felém a kezed,
- kisujjam sem érintheted -
hogy mégis, hogy
érezz egy pillanatra, kávédból adsz
apránként kanalazva,
így ér össze az ajkunk,
ilyen a mi el nem csókolt,
legédesebb, titkos csókunk.







TÜNDÉRTÁNC


dallamot lépnek,
apró lábak táncolnak
- álom zongorán

álomból - valóságba
átlebbenő tündérlány







ÜNNEPRE VÁRVA


Huncutkodva int búcsút
az ősz, szeplős levélkéin
még ékes bíbormáz időz,
köd fátylába titkon szurkál
hajnali fohászt egy eltévedt
napsugár, tócsák tükréből
cseppnyi illúziót szublimál;

messzi hegyek mord ormán
zúgolódik a szél, pörögve-
forogva szitál tengernyi
hódarát a Tél; gúnyája tavalyi,
csizmája kopott, órák, napok
kerekén száguld az idő,
türelmetlen hévvel kopog;
.
.
.
de csak csöndes éjen nyit ablakot
Hóanyó, s dunyhája pihe-puha
pihéiből borít ránk békét, a fehér
ünneppel selymes múlt-takaró.







VALAHOL A DUNA-PARTON


Mikor kívántalak hozzád bújtam,
csókodat kértem, sosem loptam,
szemedben vágyak lángja égett,
láttam benne csillogó messzeséget,
a kezed, a szád elvarázsolt,
a rádióból halk zene szólt,
amikor átöleltél lágyan, - ott,
abban a kis szobában, és
fények suhantak át az ablakon
- valahol, a csendes Duna-parton -
szenvedélyt és szerelmet láttak,
a csipkés álmok valóra váltak,
nem kellettek nagy szavak,
én anélkül is hallottalak,
hallgattam, hogyan ver a szíved,
az enyém ismételte a tied,
s mielőtt ránk borult volna az este,
tudtuk jól, mennyire szeretlek én,
és mennyire szeretsz - Te.







VANNAK...


Vannak
Szerelmek, melyek beteljesülnek,
vannak
Szerelmek, melyek soha nem élnek
és
fájó sebként csak marnak, a szívben
öröklángon, fáklyaként égnek.
Vannak
álmok, melyek megvalósulnak,
vannak
álmok, melyek messzire szállnak
és
álmai maradnak egy távoli,
gyönyörű tündérvilágnak.
Vannak
mesék, gyönyörű versek,
vannak
mesék a kicsi tündéreknek
és
a mesében szelíd volt a róka,
de csak játék volt, csak móka.
Vannak
csókok, melyek puhák, mézesek,
vannak
csókok, melyek titkosan édesek
és
el nem csókolt csókok, melyek
hiányoznak, de nem is léteznek.
Vannak
ölelések, melyek megborzongatnak,
vannak
ölelések, melyek mámort adnak
és
karok, melyek többé nem ölelnek,
melyek soha már nem érinthetnek.
Vannak
órák, melyek perceknek tűnnek,
vannak
napok, melyek elsötétülnek
és
évek, melyek hónapokká, s lassan,
egyszer pillanatokká rövidülnek.
Vannak
zenék, csodálatos dallamok,
vannak
szavak, melyeken szólhatok
és
mégis, hiába a szó, a muzsika,
nem hallatszik, nincs hova.
Vannak
Szerelmek, melyek beteljesülnek,
vannak
Szerelmek, melyek soha nem élnek
és
fájó sebként, csak marnak, a szívben
öröklángon, fáklyaként égnek,
mert
felejtenem kell, el kell felejtenem Téged.







VAN ÚGY ...


van úgy, hogy néha
nem gondoljuk át - mit
és mennyit veszíthetünk,
hogy nem bírunk többet,
hogy a fájdalomtól megtörhet
- a szívünk;
elborít egy érzés, a vágy és
mi mégis megyünk tovább,
vakon, némán és süketen,
behálózza a lelkünket is,
a csodaváró, könyörtelen
- gyötrelem;
hiába minden - tudjuk -
ajkunkon, az utolsó szó
még dadogva sem tör elő,
mit nem mond ki a férfi,
elvállalja, belehal, de megteszi
- a nő;
keserű a könny, a csókok
méze sem elég édes már,
a múlt fonalát fonjuk,
hogy legyen belőle, reményteli
- fénysugár;
fénye csalóka, csak hiteget,
ha elszakítjuk,
emlékként él tovább,
mi szép volt egy szerelem hajnalán
- elmúlik - a szív kiszabadul,
s nem lesz soha többé
- rabmadár.







VELED


Lágyan finom, puha csókok
simogatják a vállamat,
fut a vérem, száguld a gondolat,
érj hozzám, csihold a szikrákat,
hogy féktelen tűzben égve
váljak eggyé Veled,
hogy reszkess értem,
fogom a kezed,
felkorbácsolom a vágyad,
csókjaimmal beborítalak,
gyötörjön a légszomj,
akard, hogy akarjalak,
szeress gyengéden, borzongjon
minden porcikám,
szeress szenvedélyesen, bújj
még közelebb hozzám,
a tiéd vagyok egészen,
minden érintésedre elolvadok,
a csipkék lehullanak rólam,
nem számít a ma, a holnapok
testem hozzád simul,
remegve várom a csodát,
hogy a szemed íriszén át
lássam a gyönyört benne,
amikor már nem tudjuk ,
melyikünk én
és
melyikünk Te.







VELED ÁLMODOM


ébredőn, tévelyegve
kóborol az öntudat,
viaskodik még önzőn,
akarattal, hol megfáradt
nappalok után, fürge
holdsugár versenyez
csillagokkal, káprázattal
csalva játszik a sötét,
hideg szikrák lobbannak
az éjben, felhőket borzol
kócosra a szél, cseppnyi
varázs fürdik a fényben -

én lázadok, mert most is
tehozzád vágyom, forró
könnyek közt ébredek,
hangom torkomat fojtja,
megint elviselhetetlen
csend üli meg szívemet -
ne büntess tovább,
lelkem gyógyírt remél,
reszketve várom míg
kezed kezemhez ér,
hisz' érted léptem át
széjjeltépett kínokon,
érezd hát - ugye érzed? -
mikor Veled álmodom...

(ne mozdulj, ölelj még,
hadd pihenjek válladon)










  
 
0 komment , kategória:  P. Pálffy Julianna  
Torma Judit versei
  2019-10-04 20:15:32, péntek
 
 








TORMA JUDIT VERSEI





Torma Judit ( 1981. -

Több mint 5 év "alkotói válság" után kezdett el ismét verseket írni, és úgy érzi, hogy az asztalfiókon kívül is van helyük ezeknek az alkotásoknak. Fogadjátok őket szeretettel!

[Link







BUDAPEST


Zajban és ricsajban, sóhajok közt üres a város.
Egy mosoly egy arcon egy másikat keres.
Elszáll némán, hogy társat nem találva
elnyelje a sors, az örök alperes.
Hisz éhes az is.

Metró és villamos sír, sikít a csend - hallgat a gyermek.
"Panta rei" - minden folyik - és áll a világ.
Kezemben egy nagy csokor, emlékekből kötve,
szememben, szívemben hervad a virág.
Szomjas az is.

Csörög a telefon az utcai fülkében: téves.
Valaki kereste a számára fontosat.
Én szaladok, hozzád, néznek - más világ;
barátság, béke, szeretet - gondolat...
De elmúlik az is.







BETEG AZ ESTE


Beteg az este.
Vaskarjának a neonfény nehéz.

És csak sír, versenyt zokog a csenddel,
könnyesek mind a csillagok,
fényes képével a hold durván
fájó arcukba vigyorog.

Lenn a földön újmódi üstökös:
autókban rohan a hangyanép,
görbe pályán, görbe-körbe,
megállás nélkül, míg elég.

Apró csillag pislog a fénybe: konyhai lámpa.
Felhők riannak szerteszét.
Ébred a város - vagy tán most alszik igazán,
mélyen, boldogan, örökkön, gyöngy mesét.







EGYSZER


Ha egyszer nem kéne sehova rohannunk,
és szabadna egész nap az ágyban maradnunk,
és a karjaidban, mint megszeppent gyerek
egy kicsit én is megpihenhetek,

ha egyszer volna egy egész hetünk,
amit felhőtlen együtt tölthetünk,
nem kéne elszámolni se magunknak, se másnak,
és hátat fordíthatnánk az elmúlásnak,

ha egyszer nem volna kevés egy délelőtt,
és nem szólna a telefon öt perccel fél előtt,
ha egyszer szeretődből társaddá lehetnék -
a boldogságba csendbe belehalnék...

(az elől a perc elől viszont elszaladnék)







AZ EZREDIK CSEPP UTÁN


Ha szürke felhők úsznak az égen,
s kinézel az ablakon,
talán pont az ezredik nap,
ami megpendül a húrokon:
néhány zengő hang,
ami fáj.

Az ezredik pocsolyába gázolsz éppen,
cipőd, kezed csupa sár,
belépsz egy ajtón, s merev szemekkel
akit szeretsz, nem téged vár,
néhány pillanat,
vagy talán,

a megszokott reggeli teádat hűtöd,
-cukor-citrom-vasfazék-
magadba nézel, de az is fáj,
a hasadás, a repedék:
az ezredik csepp után
túlcsordul a pohár.







ÉJJELI PÁVASZEM


Unottan görgetem lefelé a fészbukot,
Félfüllel hallgatom ahogy a lányom itt szuszog
az ágyban ahol csak neki és nekem
végtelen a lét és fut a félelem.

Sötétség vesz körül, a kék fény is szűrve,
Az ő álmát ne zavarja semmi szürre-
Ális botorság, amivel még magam mérgezem,
Mert napról napra még mindig megeszem,

Hogy annyi a világ, amit beletöltesz,
Meg hogy húzd az igát amíg bele nem döglesz...
De elmémbe mint a füstölő illata szivárog,
Hogy tovább az Élettel én ugyan nem várok!





GONDOLAT


Suhanó,
Villanó,
Gyertyafénybe surranó.

Észlelő,
Késztető,
Gondolatba fészkelő.

Átható.
Megtartó.
Soha el nem mondható.







HATTYÚDAL


Most meghalok kicsit.
De ne sírjatok, nem hagyom magam.
S feltámadok a harmadik napon.
De nem úgy, mint Jézus tette aznap
fényes jelet hagyva az apostoloknak
elgörgetve a sziklát, a sír elől,
csak a véres gyolcsot hagyva legbelől,
csak halkan akarok élni s visszajönni,
belesni a karácsonyi ablakon,
titkos szavakat, milliót, kifigyelni,
s megpihenni hajnali harmaton,
csak úgy szeretnék élni, csendesen,
s elmenni vigan, emberi-rendesen...

Most meghalok kicsit.
Vagy nagyon.










HÁZI FELADAT


Rájöttem: újra kell tanulnom beszélni.
Néhány dolgot alaposan elfelejtettem...

Meg kell tanulnom nemet mondani.
S aztán: elmondani hogy valami fáj.
Meg kell tanulnom: "megbántottál",
s azt is: "nem muszáj".

Meg kell tanulnom azt is: "kérlek"
s vele együtt: "nagyon köszönöm".
Meg kell tanulnom: "igazán semmiség",
és szívből:"nekem volt öröm".

Meg kell tanulnom néhány új szót is:
bár sokszor hallom, és régen ismerem,
velem nőtt fel és velem él,
de meg kell tanulnom: "megtennéd nekem?"

Meg kell tanulnom azt is: "sajnálom",
s kimondani, hogy "megbántottalak" -
de azt is meg kel tanulnom végre,
hogy kimondjam: "igen, régen vártalak".

Meg kell tanulnom szavakba önteni,
hogy mi az, ami emészt legbelül.
Meg kell tanulnom más szemébe nézve:
"beszéljünk: ez nem megy egyedül".

Meg kell tanulnom még három dolgot:
a világ legnehezebb három szavát,
és gyakorolni, hogy el ne felejtsem,
perceken, órákon, napokon át.

Meg kell tanulnom: "megbocsátok"
- ezt tudni a legnagyobb vagyon.
Meg kell tanulnom: "bocsánat" - és végül:

meg kell tanulnunk: "szeretlek nagyon"...










KI VAGYOK ÉN?


Ki vagyok én? Anyám lánya.
Tanítónő unokája.
A cserfes vidéki fruska.
Férjuraknak jogos jussa.

Kávészagú valóságban:
üzletasszony szép ruhában.
Valahol az ősi mélyben:
Nőstény céda revüfényben.

Nemcsakanya - de mindenestől az.
Híve annak, mi szép s igaz.
Betűvető papírfaló.
Néha idegenből való.

Rendnek engedékeny őre.
Szebbnek, jobbnak úttörője.
Szerelemnek szeretője,
Szép jövőnek magvetője.

Önmagamnál ritka vendég.
Ölelésben önzetlenség.
Vagyok, "mint minden ember, fenség",
S mindenekben: a végtelenség!







KÖZELEBB


Csak álmaimban vagy. Talán ott se.
Lassan mindenhonnan kitiltalak.
Félek: szívemben sem te leszel,
csak egy álmodott fény-alak.
Látom az arcod. Hallom a hangod.
S minden mondatod tanulni vágyom.
Levetem előtted minden álruhám,
de ölelj át: így nagyon fázom!

Nem tudok nyugton ülni. Mindig rohannék,
s rángatnám magammal a lomha perceket.
Egy órával közelebb hoznám a holnapot,
és holnapra a jövő éveket,
mert nem bírom. Nem tudok várni.
Kevesebb vagyok ma még nélküled.
Ha közelebb a holnap, közelebb vagy te is.
S közelebb, hogy foghassam kezed.

Nemsoká látlak. Benn szokatlan taktus,
a szomszédban valaki hegedül.
Ébren álmodok. Felébredni félek.
De veled már nem vagyok egyedül...







MAGAD


Itt vagy velem, mégis hiányzol,
én szeretlek, mással játszol,
kezed fogom és elrepülsz,
elveszítlek és megkerülsz.

Szemedbe nézek, téged látlak,
előttem állsz, de nem talállak,
két szót szólsz, én mesét szeretnék,
jönnek hozzám, s én veled lehetnék.

Nyújtsd a kisujjad, egész kezed kell,
nyújtsd a két karod, magad vennélek el.
Fogadj el engem, s én szeretni akarlak,
szeretnél te is - szívemmel takarlak.

Ha mesélnél, azt kérném: maradj!
Sietnél, mondanám: szaladj!
Ha bejönnél, majd: takarj be!
... magad adnád, szíved kéne.

Nyújtsd a kisujjad, egész kezed kell,
nyújtsd a két karod, magad vennélek el.
Jöjj el csak egyszer - mindig kereslek...
szeress engem, ha én is szeretlek.







A MAGUNK HARCAI


Nem mondom. De úgy is szeretlek.
Nem tudlak hidegen ölelni.
Nem tudom a szám a tiedre
csak tétova bókként tenni.
S akarom, hogy csókod akarjam,
elolvadni puha ölben, karban,
feloldódni néma ölelésben,
elpezsegni szívnek örvényében.
S akarom azt is, hogy testünk egybeforrjon:
halasztani a gyermekkor álmait,
megvetni az élet puha, de
borsóval vetett patyolat-ágyait.
Hajnalban talán érezni fogjuk
a borsószemek gyöngy-fájó helyét,
de kiálmodjuk addigra mind
a királylányos mesét,
s egymásból isszuk ébredő fényben
az éj utolsó harmatát:
ajkadról szomjazom forró kávét,
homlokomról te frissen főtt teát,
így űzzük el minden nappal újra
a tetszhalott agy ifjú álmait:
így lehet csak, tudjuk mindketten,
vívni a magunk harcait.







MIÉRT VAGY?


Miért vagy, hogyha nem leszel?
Miért adsz, hogyha elveszel?
Miért kérsz, hogyha ellopod?
Mért veszed el, ha visszaadod?

Miért beszélsz, ha nem teszel?
Mért hallgatsz, hogyha kérdezel?
Mért mész el, hogyha visszalépsz?
Mért csókolsz, hogyha nem beszélsz?

Miért kell, hogyha eldobod?
Mért szemét, hogyah elrakod?
Mért nézed, hogyha kedvesed?
Mért bántod őt, hogyha szereted?

Miért vársz, hogyha elhagyod?
Mért nézed, hogyha eldobod?
Mért jössz, hogyha megveszel? ...
Miért vagy, hogyha nem leszel?







MIKOR MÁR...


Mikor már negyedszer rakod ki a pasziánszt,
és negyedszer jön ki, hogy lehet, neked,
gépiesen kevered a kártyát,
s már eszedbe sem jut: igaz lehet...

Mikor napok óta élsz kenyéren és vízen,
s emlékezni is fáradt vagy már,
beteg vagy, csüggedten összeroskadsz,
akkor érzed: senki se voltál...

Mikor már több hete senkihez se szóltál,
mikor már azt hiszik, szent esküt fogadtál,
mikor már élni is kevés az időd,
mikor egy szóra is kevés egy délelőtt,

Mikor zsíros kenyeret eszel, s paprikát,
mikor undorral iszod a reggeli teát,
mikor már több éve barát nélkül élsz,
mikor már minden jót másoknak remélsz,

Mikor van valaki, és megfogod a kezét,
hogy többé senki se téphesse szét,
de emlékezni öreg vagy már...
akkor érzed: senki se voltál.







MONDD...?


Mondd, van olyan, hogy bocsánat-raktár?
Mondd, miért van, hogy nekem nem jut,
mikor te az előbb kaptál?
Mondd, van olyan, hogy elfogy a bocsánat?
Mondd, mit kap akkor az, aki csak
ennyit kér magának?
És mond, van a bocsánatnak ára?
Meg tudja fizetni, akinek nem telik ruhára,
cipőre, kenyérre, ételre, italra,
-mondd, az ilyennek meg lesz-e bocsátva?

És mondd, mennyi időre kapod, hogyha kéred?
örökké tied lesz, vagy csak egy időre bérled?
És mondd, mi van, ha lejár az időd?
Hogy állsz meg akkor az emberek előtt?
Vagy, ha végtelen a bocsánat joga:
minden bűnöd meg van bocsátva
Mondd, a bocsánatot kitől kell kérni?
És aki adja, mindenkinek
egyforma mértékkel méri?

Mondd, miért nehéz megbocsátani?
Mondd, kitől lehet az ilyet tanulni?
Mondd, a megbocsátást ő hol tanulta?
S mondd, nem felejthette el már
régen azóta?

Mondd, a bocsánatot elveszteni lehet?
S, ha találtam, továbbadhatom neked?
És, ha én valaha elvesztem, ha kaptam,
kérhetek megint, vagy örökre elhagytam?
Mondd, lehet-e több adagot kérni,
hogy, ha tőlem kérnek, én is tudjak adni?
Mondd, egy embernek hányszor jár bocsánat?
Mondd, a bocsánattal véget ér a bánat?

Mondd, - és bocsáss meg, hogy ennyit kérdezek -
ez tényleg ilyen nehéz, vagy én vagyok gyerek?







MONDTAM MÁR?


Ordítanom kell, hogy végre észrevegyetek?
Vagy suttogjak, hogy elvesszem köztetek?
Sírhatok, ha nektek úgy a jó, vagy talán...
Nyakamba csengőt kötök: Mondtam már?

Sikítok, ha valami éppen így a jó,
mert tudom, a szép szó felnőttnek nem való.
Maradhatok örökre, ahol most vagyok, akár,
vagy elmegyek. Mindegy hová! Mondtam már?

Nem kell, hogy keressetek, elbújok én
anélkül is a mosódézsa lyukas fenekén!
Mindenki nevet, mindenki önfeledt (más is bár),
"más-feledt" arcotok, - lelketek. Mondtam már?

Ordítanom kell, hogy végre észrevegyetek?
Vagy legyek kegyetlenül őszinte mindig veletek?
Hogy rámnéztek! Haragusztok rám talán?
- - Észrevettetek! - Észrevettetek!: Mondtam már?







ÖLELÉS K-NAK


Álmomban megöleltelek. Most nem tudom
mit gondoljak, rólad és rólam.
És egyre nehezebb, hogy ne halljak felőled,
mert nekem egyre több mondanivalóm van.

Sok idő telt el köztünk. És én értelek.
Csak a fájdalmad fájlalom nagyon.
Ha volna rá szavam... ha volna ötletem...
álmomban megöleltelek: most nem tudom.







SZERETLEK


Bevallom. Megszerettelek.
S úgy szeretlek, ahogy nem szabad.
Ahogy hófehér reggelen szeretnek
egy etetőt az éhes madarak.
Mint hosszú út után kutat a vándor,
mint iskola után apját a gyerek,
vagy mint tágas végtelent az erdő fái közt
megzabolázott tavaszi szelek.







SZÍNEZŐ


Velem vagy az apró gesztenyében.
Velem a tűző nap hevében,
Marokba símuló fekete kőben,
Földre hulló májusi arany-esőben.

Velem a száradó rózsa színében,
Hömpölygő Duna zöld vizében,
Imakendőm hófehér rojtjában,
ezüst gyűrűm csigavonalában.

Zöld növénynek piros levelében.
Szürke szobor lehajtott fejében.
Füstízű béke izzó parazsában.
Arany betűvel Áron áldásában.

Velem jössz a lehullott tobozban.
Megpihensz egy dísztelen dobozban.
S éjjel, ha csak a Semmi-szín maradt:
Találkozunk a szempillám alatt.







SZÜNET


A mai napon átloholok.
A holnapot meg megeszem.
De holnapután a fáradt csendben
már önmagam is keresem.

Kátrányszagú, nyúlós hiány,
miben magamat megmárthatom:
de tollas bálból csent pihékkel
szárnyat formál a hátamon.

Magam vagyok, mégis veled.
Sok a munka, nagy a csend.
De bárhol legyek is kinn a világban:
otthon vagyok nálad idebent.







TÜKÖR


Tükrödben meglátom magam,
Arcodban arcomra lelek.
Szemed színében rám köszönnek
Gesztenye illatú, ismerős telek.

Tükrödben meglátom magam,
S ezt az arcot magammal viszem:
Mire zsebemben lassan foszlányokra szakad,
Hogy én vagyok, lassan elhiszem.

S akkor elmosódik majd vállaidnak íve,
Illatodra már nem emlékezem,
A gyomrom feletti izgatott remegésre
A harmadik levegőt már magamtól veszem,

Magamhoz érkezem vissza hozzám,
De az út - ezt az utat már ismerem!
Valaki - talán nem is te voltál -
Kézenfogva sétált itt velem...

Meztelen testem és máztalan lelkem
Visszhangozza elakadt szavam:
Tükrödben, tükrömben akkor és ott
Nagyon meg tudtam szeretni magam.

--

Tükrödben meglátom magam.
Arcodban arcomra lelek.
Hajad illatával versenyt futnak
Lelkemig az őszinte tavaszi szelek.

Ölelésedben haza érkezem.
Hangod - s csended egyaránt - vezet.
Nagyon szeretlek... akkor is, ha csak
A tükörképemet szeretem veled.







TÜKÖRKÉP


Magyar vagyok. Nő vagyok. Gyönyörű vagyok.
Gyönyörű büszke magyar nő vagyok.

Gesztenyeszín hajamba kristályfonállal
varrt csillogó mesét harmincnyolc telem,
szemem színében, Balaton vizében,
megmártózik a végtelen.

Tarkóm nemes vonalából
vállam íve csiklandva szalad -
cserfes völgyeket, buja dombokat átszelve
mélykék éltető patakká dagad.

Puha ölem otthonos fészek,
hol megtalál a szerelem.
Tükörképemben tetőtől talpig
rámköszön múltam és jelenem.

Leány-arcom a napba fordítom:
egymásra nevet két teremtő Anya,
s ha Szerető karom felé kitárom,
átölel az Istenlét maga.















  
 
0 komment , kategória:  Torma Judit  
A békesség szigete - a békességről
  2019-10-03 18:18:19, csütörtök
 
 







A BÉKESSÉG SZIGETE - A BÉKESSÉGRŐL


A BÉKESSÉG megléte mindig is nagy értéknek számított, mégis ez ellen vétkezünk talán a legtöbbet. Hiába beszélünk oly sokat lelki, társadalmi vagy politikai békéről, ennek ellenére nem lett jobb a világunk, se békésebb. Mi magunkon is sokszor megdöbbenünk, hogy mennyire békétlenek, türelmetlenek, könyörtelenek tudunk lenni másokkal, de sokszor szeretteinkkel szemben, sőt még önmagunkkal szemben is.

"Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak.- Máté 5,9







A BÉKESSÉG GYÜMÖLCSÉRŐL


A lélek 9 gyümölcse közül a harmadik, de akár az első is lehetne holtversenyben a szeretettel. Milyen egyszerűnek, szerénynek tűnik ez a gyümölcs például a szeretethez, vagy az örömhöz képest. Mennyivel többre tartjuk az előbbieket. De vizsgáljuk csak meg, mikor nyerhetünk igazán békét a szívünkben? Legfontosabb, hogy a kő szívünk átváltozzon, nyitottak legyünk, ám ezeken felül:

Ha nincs bennünk SZERETET, nincs békességünk sem.

Ha szomorúak, bánatosak vagyunk, vagyis nincs bennünk ÖRÖM, akkor nincs bennünk béke sem.

Ha sürgetjük az időt, a dolgok menetét, nincs bennünk béketűrés és nincs bennünk TÜRELEMEM mások iránt, akkor egyáltalán nem mondhatjuk, hogy békés a természetünk.

Ha nincs bennünk SZÍVESSÉG, nem csináljuk odaadással, szeretettel a ránk bízott dolgokat, feladatokat és elégedetlenkedünk, akkor sem tudunk békében lenni magunkkal.

Ha rossz, gonoszkodó dolgokon törjük a fejünket, meg akarunk leckéztetni másokat és nem a JÓSÁG vezérel, akkor sincs meg a belső békénk.

Ha hűtlenek vagyunk társunkhoz, barátainkhoz és az igaz elvekhez, ránk tör a lelkiismeret furdalás, mert nincs bennünk HŰSÉG. Szintén nem tudjuk a békességet gyakorolni.

Ha a SZELÍDSÉG helyett a gőgöt választanánk, az sem hozna nyugalmat a szívünkbe.

És végül, ha mindent habzsolni akarunk: életet, pénzt, munkát, hogy mindenből minél többet birtokoljunk, vagyis ha nincs bennünk ÖNMEGTARÓZTATÁS, mértékletesség, akkor pláne nincs nyugalmunk.

Vagyis arra a következtetésre juthatunk, hogy a békesség az egyik legnehezebben elnyerhető/gyakorolható gyümölcs, mert ha a másik 8 gyümölcs egyike is hiányzik, már nem mondhatjuk el, hogy békeséggel rendelkezünk, ezért mindegyiket egyformán kell fejleszteni, gyakorolni. Rajtunk áll, hogy ez hogyan sikerül. (Ráadásul a nem beszéltünk még a kiengesztelődésről és a megbocsátásról, mert azok nélkül sincs békességünk.)

A békesség = SALOM: nagyon gazdag jelentéssel bír a héber nyelvben. Jelentette az egyéni élet teljes boldogságát, az egészséget, jelentett anyagi biztonságot, megelégedettséget, az embertársakkal való harmonikus kapcsolatot és a jó uralkodó alatti nyugalmat. Vagyis az élet minden területére kiterjed, a magánélet, a közélet a társadalom minden részét eléri.

A Bibliában 145 helyen található meg a BÉKE - 84 helyen a BÉKESSÉG szó.


Link







Ady Endre: BÉKESSÉG ÜNNEPÉN


Békesség most tinéktek, emberek.
Övendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák.
Kicsi gyertyák, lobogjatok föl,
Bóduljunk tömjénnek szagán!...
Szép dolog ez!... Így kell csinálni
Minden karácsony-éjszakán...
Hejh, szép az istenes legenda,
A csillag, a jászol, az élet,
Ki lehetne még vele húzni
Talán még néhány ezer évet...
Békesség hát néktek, emberek,
Örvendezzék a vak, a béna:
A jászol benne van a legendában
S a jászolban benne a széna...
Különben is az élet csupa vígság,
Útvesztőkből csillag vezet ki,
A pásztorok és bölcs királyok
Szinte futnak - egymást szeretni
S a betlehemi félhivatalosban
Miként egykor meg vala írva:
Mindenkit jászolánál várja
Az arany, a tömjén, a mirrha...
Örvendezzél, derék világ,
Harsogjatok, jó, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.
Lobogj, kis gyertya! Meg nem árthat
Ennyi kis fény tán a világnak.
Odakint szörnyű nagy a kétség,
Odakint szörnyű a sötétség.
Odakint szörnyű vaksötétben
Sirály sikoltoz, vércse vijjog,
Bagoly huhog, kóbor eb szűköl...
Odakint valami nagy titkot
Rejteget a sötét világ,
Jó lesz mormolni szaporábban
A szent zsolozsmát, bibliát.
A föld könnyektől terhesült meg
S a terhesült föld ing, remeg,
A vajudó kínnak gyümölcse
Nem lehet más, csak szörnyeteg...
Ami sóhaj, nyögés, kín, szenny volt
És rettentett a földgolyón,
Vad orkánban kitörni készül,
Világot törve, rombolón,
Évezredes tragédiának
Bosszuló vége fenyeget,
Vad-éhesen, vad harcra készen
Állnak iszonyú seregek...
A Messiást nem várják immár,
Nem kell többé a Messiás,
Hazug a megváltás meséje,
Szentségtelen a szentirás,
Hazug minden, amit az ember
Évezredekkel istenné tett,
Csak egy igazság - közös jussú
S egyenlő végű - ez az: élet...
Ám ne nézz ki az éjszakába,
Örvendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák,
Ne halljátok a föld-dübörgést,
Menjen tovább a szürke élet,
Közelg a földi végitélet...
Addig lobogj csak, kicsi gyertya,
Harsogjatok csak, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.







ADJ BÉKÉT URAM!


Adj Uram szívembe olyan békét,
Mit meg nem rendít se gond, se kétség,
Minek nem árt se vihar, se bánat
Melyben Téged mindig megtalállak!

S ha árral szemben kell is mennem,
Ha a lelkem zúg, morajlik bennem,
Ha balgán gyermeki vitába szállok,
S esztelenségből kiabálok,

Add, hogy a békéd átjárjon engem,
S nyugtalan szívem lecsendesedjen,
S engedd, hogy szüntelen átadjam másnak
A békét Uram, mit annyian várnak.

Ki falakat épít maga köré,
Megvédi magát minden vésztől,
De elzárja közben életét
Az őt érhető tengernyi fénytől.

Ha nem vállalod a sebeket,
S nem tudod meg mi a bánat,
Bár nem ejtesz fájó könnyeket,
De nem érzed ízét a boldogságnak.

Minél több a fájdalom bennünk,
Annál több az öröm, a csoda,
Csak a megtört szív tudja igazán,
Hogy a szeretet micsoda.

Link










Arany János: ENYHÜLÉS


Kél és száll a szív viharja
Mint a tenger vésze;
Fájdalom a boldogságnak
Egyik alkatrésze;
Az örömnek levegőjét
Megtisztítja bánat,
A kizajlott búfelhőkön
Szép szivárvány támad.

Tegnap a remény is eltört,
Az utolsó árboc,
Csupán a kétség kötött egy
Gyarló deszka-szálhoz:
Ma fölöttem és alattam
Ég és tenger sima;
Zöld ligetnek lombja bókol
Felém, mintegy híva. -

Nem törik a szenvedő szív
Oly könnyen darabbá,
Csak ellágyul, s az örömre
Lesz fogékonyabbá;
Mint egy lankadt földművesnek
Pihenő tanyája:
Kész boldogság lesz neki a
Szenvedés hiánya.

Nincsen olyan puszta ínség
Hogy magának benne
A halandó egy tenyérnyi
Zöld virányt ne lelne;
És ha ezt a szél behordta
Sivatag fövénnyel:
Megsiratja... de tovább megy
Örökös reménnyel. -

Sivatagja életemnek!
Van pihenő rajtad;
Vészes hullám! szív-hajómat
Nem szünetlen hajtod;
Ha nehéz bú és nehéz gond
Rossz napokat szerze:
Kárpótolja a nyugalom
Enyhületes perce.







Aranyosi Ervin: ADJON ISTEN!


Bort, búzát és békességet,
jót-teremtő képességet,
álmot hozó fáradtságot,
egy élhetőbb szebb világot,
adjon Isten nékünk!

Önbecsülést, tudást, hitet,
poharunkba tiszta vizet,
felvirágzó magyar földet,
élő piros, fehér, zöldet,
adjon Isten nékünk!

Világmentő csodás álmot,
szép szóban mért gazdagságot,
összefogást, barátságot,
egymást dicsérő jóságot,
adjon Isten nékünk!

Adjon erényt, igazságot,
az élethez bátorságot,
sírig tartó egészséget,
éltet, ami nem ér véget,
adjon Isten nékünk!

Szeretetet bőven adjon,
hogy szívünkből kiáradjon,
áldást hozva visszatérjen,
lángot, ami folyvást égjen,
adjon Isten nékünk!

Utódokat, tisztes jövőt,
családfát, az égig növőt,
táncot, zenét, műveltséget,
amely naggyá tesz egy népet,
adjon Isten nékünk!

Adjon hozzá akaratot,
erőt, mely sikert aratott,
magot, amely kikel bennünk,
legyen mire büszkék lennünk,
adjon Isten nékünk!







Aranyosi Ervin: KERESEK


Igazságot keresek,
mondd, hány van belőle?
Mért van az, hogy annyian
futnak el előle?
Mért rejtik el szüntelen?
Mi a titok nyitja?
Mért nem jár a végére,
ki létét gyanítja?

Szeretetet keresek,
hol lehet elrejtve?
Lehet élni nélküle,
kincseket keresve?
Mért nem ad, ki hirdeti,
mért zárja magába,
mért taszítja híveit,
fájdalmas magányba?

Békességet keresek,
ám háborúk dúlnak,
mindazok, kik hirdetik,
ellenem fordulnak.
Az a baj, hogy odakint
keresem a békét,
pedig magamban lelem
lelkem menedékét.

A hitet is keresem,
s hiszem majd, ha látom?
- Keresheted évekig
ily módon barátom!
Előbb hinned kellene,
majd lelkedben látni,
elképzelni magadban
valósággá válni!

A reményt is keresem.
Van, ki visszaadja?
Vagy az emberi tudást
e vágy meghaladja?
Lehet, lelkem legmélyén,
ma még megtalálom,
s lehet még az életünk
oly szép, mint egy álom...

Jó utakat keresek
az emberek szívéhez:
Elmesélve, a lelkem
mit gondol, mit érez.
Hit, remény és szeretet,
igazság vezessen!
Békés legyen a szívünk,
s boldog is lehessen!










ASSISI SZENT FERENC IMÁDSÁGA


Ó Uram, tégy engem békességed eszközévé,
hogy szeretni tudjak ott, ahol gyűlölnek,
összekössek ott, ahol széthúzás van,
megbocsássak ott, ahol sértegetnek,
reménységet árasszak ott, ahol kétségbeesés gyötör,
világosságot gyújtsak ott, ahol sötétség van,
örömet vigyek oda, ahol bánat lakozik.
Ó Uram, add ne arra törekednem,
hogy engem vigasztaljanak, hanem,
hogy én vigasztaljak,
ne arra, hogy engem szeressenek,
hanem, hogy én szeressek,
ne arra, hogy engem megértsenek,
hanem, hogy én megértő legyek,
mert aki ad, az mind kap,
aki magáról megfeledkezik, az talál,
aki megbocsát, az nyer bocsánatot,
és aki meghal, az támad fel az örök életre!
Ámen.







Árvai Attila: ADJ BÉKÉT


Adj békét, Jó Uram, sötét harag tombol,
Ott szeretnék élni, hol a mosoly honol.
Számtalan éhező, fázó ember szenved,
Magamhoz ölelnék sok didergő lelket.

Adj békét, Teremtő, nagy a szükség mára,
Mutass sekély jelet, hitünk megtalálna.
Elfajzott a sorsunk, fertőzött fenevad,
Bizodalmunk fénye minket lassan elhagy...

Adj békét, Megváltó, vár reá a lelkünk,
Lábnyomod követjük, mikor merre menjünk.
Szomjazzuk szavaid, csak már meghallanánk,
Szüntelen fürkésszük békéd hívóhangját...

Adj békét, Szentanyánk, öled mélyén ringva,
Megpihenünk csendjén, mint folyószéli fűzfa.
Zene repít minket, szűz szívedből árad,
Bűvkörében fürdik, élteti a tájat...

Adj nyugalmat, Uram, az emberek fiának!
Számmal ki ne mondjam, mind hiába várnak!
Hogy tiszta áldásodért szívemből kiáltsak! ...
Hozz békét, könyörgöm!!! ...e békétlen világnak...







Bódás János: IMÁDSÁG SZENTLÉLEKÉRT


Zúgó szél, mennyei vihar,
Jöjj a Lélek lángjaival!
Isteni erő van tenálad,
Tégy vele most nagy, szép csodákat.

Erőddel a szíveken zúgj át
És szellőztesd ki minden zugát,
Szellőztess ki országot, népet,
Az egész nagy földkerekséget.

Söpörd el a bűnt, a gyanakvást
S tedd, hogy végre szeressük egymást.
Hiába pénz, ravaszság, fegyver,
Csak nyomorult marad az ember.

Rajtunk hatalmat te vehetsz,
Újjá, tisztává te tehetsz,
S bevetheted a szíveket
Égi maggal: hogy szeretet,
Igazság, szépség dús virága
Illatozzon szét a világba.

A Föld ne gyilkos atombomba
Dühére, - de szent viharodra
Rendüljön boldog félelemmel.
Te légy mennyei mentő fegyver,

Földrengés, mely nem ront, de épít,
Pusztítás, mely tisztít és szépít,
Vihar, mely alkot, tűz, mely éltet
Embert, családot, földet, népet.

Hiába pénz, ravaszság, fegyver,
Csak nyomorult marad az ember!
S milliók kérnek, mert belátják:
Nem segít más, csak az imádság,

A könyörgés:... Jöjj, szent vihar,
Ég tisztító lángjaival,
Söpörd el a bűnt, a gyanakvást,
Add, hogy végre szeressük egymást,

S mint a táj, ha eláll a zápor,
Ragyogjon föl a Föld orcája
A béke tiszta sugarától!







Comenius: "HOL VOLTÁL, FIAM? HOL VOLTÁL OLY SOKÁIG?


"Hol voltál, fiam? Hol voltál oly sokáig? Merre jártál? Mit kerestél a világban? Boldogságot? Hol kellett volna keresned, ha nem az Úrban? És az Urat hol, ha nem az ő templomában? S az élő Istennek mely templomát, ha nem azt az élő templomot, amelyet ő maga készített magának, a te tulajdon szívedet? Néztem, fiam, hogyan tévelyegsz, de nem akartam már tovább nézni, elvezettelek magamhoz, bevezetvén téged tenmagadba. Mert itt választottam magamnak palotát lakhelyül: ha akarsz itt lakni velem, megtalálod mindazt, amit a világban hiába kerestél, a békét, boldogságot, dicsőséget és mindeneknek bőségét. Ígérem, fiam, nem fogsz csalatkozni, mint amott."










A CSALÁDI BÉKE TITKA...


Ha a földön van, vedd fel,
Ha kifogyott, töltsd meg,
Ha piszkos, mosd el,
Ha tele van, vidd ki,
Ha szomorú, öleld át,
Ha fáradt, altasd el,
Ha hiányzik, írj neki,
Ha kérdez, válaszolj,
Ha mesél, hallgasd meg,
Ha távol van, hívd fel,
Ha ünnepel, lepd meg!
És ne feledd: összetartoztok.







Csokonai Vitéz Mihály: A BÉKESSÉG


Elmúltak a hadak, már megnémúlának
Gyászos harsogási Márs trombitájának,
A halált menydörgő ágyúk nem ropognak,
A puskák s köszörűlt kardok nem villognak.
Maga a dühösség, a hadak magzatja,
Fogva van, sok ezer vaslánc szorongatja.
Az arany békesség templomát megnyitja,
Újúl szakadozott oltárán kárpitja,
Kötvén homlokára szagos olajágot,
Béfedé szárnyával az egész országot,
Hogy annak árnyéka és védelme alatt
Az embernek kedves legyen minden falat,
Hogy a szántóvető főldet mívelhessen
Annak árnyékába bátran és csendessen,
Hogy félelem nélkűl lévén a határok,
Bátran járhassanak bennek a kalmárok,
Hogy újra épűljön a most számkivetett
Igazság trónussa, kit a had levetett,
Hogy a mesterségek mind helyreálljanak,
A békesség alatt virágozhassanak,
Hogy a múzsák, kik már a vérbe őltözött
Halálos fegyverek csattogási között
Elhallgattak vala, szólani kezdjenek,
Már Márs és Bellona ne járjon ellenek,
És hogy országunkat a boldogság lakja,
Aranyidőt éljünk, ne légyen salakja.







Dsida Jenő: EGYSZERŰ VERS A KEGYELEMRŐL


Csodákat próbáltam:
arannyal, ezüsttel
hívtam a népeket,
jöjjenek énhozzám!
Hiába, hiába,
az arany nem kellett,
az ezüst nem kellett,
nem jöttek énhozzám.

Elmondtam naponta
tíz hegyibeszédet,
gyönyörű szavakat,
igéző szavakat,
hiába, hiába:
egy fül sem fülelte,
egy szív sem szívelte
a hegyibeszédet.

Tüzet is akartam
rakni az erdőben:
nyulacska ne fázzék,
őzike ne fázzék, -
hiába, hiába!
Gyújtófám kilobbant
és a tűz nem akart
gyúlni az erdőben.

...S egyszer csak maguktól
gyűlnek az emberek,
együgyű szavamtól
sírásra fakadnak,
ránéznem alig kell
s a tűz is felszökken, -
az Úr áll mögöttem.








Bruno Ferrero: AZ ELFOGADÁS IMÁDSÁGA


Uram,
Segíts, hogy mindenki számára barát legyek,
aki nem fárad bele a várásba,
aki jósággal befogad,
aki szeretettel ad,
aki nem fárad bele a meghallgatásba,
aki örömmel ad hálát.
Olyan barát, akit biztosan megtalálnak,
ha valakinek szüksége van rá.
Segíts, hogy biztos jelenlét legyek,
akihez bárki fordulhat,
amikor óhajtja;
hogy tudjak megnyugtató barátságot kínálni,
örömteli békét sugározni,
a te békédet, Uram.
Tedd, hogy készséges és szívélyes legyek,
főleg a leggyengébbek és védtelenek iránt.
Így, anélkül, hogy rendkívüli dolgokat tennék,
hozzá tudom segíteni a többieket,
hogy közelebb érezzenek magukhoz Téged,
minden gyengédség Urát.







Johnson Gnanabaranam: MIT HASZNÁL AZ EMBERNEK


Jézus mondja: Mit használ az embernek, ha az egész világot
megnyeri is, de a lelkében kárt vall? Máté 16: 26

Ez azt jelenti:
Mit használ az anyának,
ha a lakását szépen berendezi,
de annak lakóit elhanyagolja?

Mit használ az apának,
ha gazdagságot szerez családjának,
de az irántuk érzett szeretetet elveszíti?

Mit használ a fiúnak,
ha tisztességet szerez szüleinek,
de szívében elfojtja a szülői tiszteletet?

Mit használ a leánynak,
ha igyekszik, hogy szép és bájos legyen,
de tisztességével nem törődik?

Mit használ a hivőnek,
ha teológiai tudása növekszik,
hitében azonban hanyatlik?

Mit használ az egyháznak,
ha a templomtorony a felhőkig ér,
de az istentiszteletre senki sem jár?

Mit használ az embernek,
ha bibliai alapelvekkel foglalkozik,
de nem cselekszi, amit Jézus parancsolt?

Mit használ neked és nekem,
ha az egész világ örömét és barátságát megnyerjük,
de a békességet és az Urunkkal való közösséget elveszítjük?










GONDOLATOK AZ ELENGEDÉSRŐL


Az elengedés nem az, hogy ezután nemtörődöm leszek, hanem annak felismerése, hogy nem tehetek meg dolgokat mások helyett.
Az elengedés nem az, hogy eltaszítom magamtól a másik embert, hanem annak felismerése, hogy nem irányíthatom.
Az elengedés nem az, hogy a másikat továbbsegítem a rosszban, hanem az, hogy megengedem neki, hogy a következményekből tanuljon.
Az elengedés saját erőtlenségem, tehetetlenségem beismerése, mellyel elfogadom, hogy a dolgok kimenetele nem az én kezemben van.
Az elengedés nem próbál megváltoztatni vagy okolni másokat, hiszen csak magamat változtathatom meg.
Az elengedés nem közönyt vagy érdektelenséget jelent valaki iránt, hanem törődést.
Az elengedés nem rendbe hoz, hanem támogat.
Az elengedés nem megítél, hanem hagyja, hogy a másik is esendő emberi lény legyen.
Az elengedés nem az, amikor minden következményt én próbálok elsimítani, hanem engedem, hogy ő is megtapasztalja saját dolgainak kimenetelét.
Az elengedés azt jelenti, hogy nem oltalmazom a másikat, hanem engedem, hogy a másik szembesüljön a valósággal.
Az elengedés nem tagadás, hanem elfogadás.
Az elengedés nem a másik korholása, szidása vagy vele való
vitázás, hanem saját hiányosságaim felkutatása és kiigazítása.
Az elengedés nem az, amikor mindent a saját elképzeléseimre formálok, hanem úgy fogadok minden napot, ahogy az jön, magamhoz ölelve a pillanatot.
Az elengedés nem mások kritizálása vagy irányítása, hanem én magam igyekszem azzá válni, ami álmaim szerint lehetnék.
Az elengedés nem sajnálkozik a múlton, hanem előre tekint, fejlődik és a jövőnek él.
Az elengedés kevesebbet fél, és többet él, jobban szeret!
Az elengedés gyümölcse a békesség.







Gősi Vali: HARMÓNIA


Végre a béke, a csend van itt,
a kimondatlan, néma vágy
megszülte újra a harmóniát,
melyben az ember megleli
napszítta létének fényeit,
meglátja régi önmagát,
mindazt a múlékony csodát,
amit az emlék visszahív,
peregnek, akár egy régi film,
legszebb, legszentebb perceink.

Most minden hangos szó oktalan.
Jó ez a meghitt tisztaság,
megvillan benne a tűnt világ
minden kétsége, fájdalma is...
álomba simuló nappalok
nyomán a csituló szenvedés
beleolvad reményeimbe,
engesztelésül téged idéz
a mindenség e békességben,
s dalol a szívem: mégis élsz!







Groska József: JÖJJ BÉKESSÉG FEJEDELME!


Jöjj békesség fejedelme!
Az egész világ téged vár,
mert oly sok háború után
békességben szeretne élni már.

Jöjj békesség fejedelme!
A megváltott nép hív és vár!
Vándor utján probák között
félelemmel, fáradtan jár...

Jöjj békesség fejedelme!
Hozd el békeországodat!
Amelyben édeni béke
várja, a megváltottakat!







GYŐZELEM...


A győzelem titka az Istennel való bensőséges kapcsolat.
Ez a forrása minden külső és belső erőnek.

HA elfelejtenek, vagy elhanyagolnak, ha tudatosan
mellőznek és te mindezt alázattal vállalod, és Uradnak
hálát adsz minden sértésért és megaláztatásért, akkor -
az győzelem.

HA a jót amit teszel vagy tenni akarsz, mások kigúnyolják,
ha vágyaid meghiúsulnak, ha a többiek pontosan azt teszik, ami
neked nem tetszik, ha tanácsodat semmibe veszik, nézeteidet
nevetségessé teszik, s te mindezt zúgolódás nélkül, türelemmel,
szeretettel elfogadod, akkor-
az győzelem.

HA neked minden étel jó, azért mindig hálás vagy, ha minden
ruházattal, minden társasággal és életkörülménnyel, a magányossággal,
mindennel, ahogy Urad vezet megelégedett vagy, akkor-
az győzelem.

HA mások rosszkedvét, ingerültségét, panaszkodását, minden
rendszertelenségét, pontatlanságát, amelyről te nem tehetsz,
- bár azokat nem helyesled -, mérgelődés és zúgolódás nélkül
elviseled, akkor -
az győzelem.

HA a körülötted lévők különcségét, lelki érzéketlenségét, saját hibáik
iránti vakságát elnézed, ha másoktól mindenféle üldözést elszenvedsz
s mind elviseled úgy, amint azt Jézus Krisztus hordozta, akkor -
az győzelem.

HA sohasem célod beszélgetésben saját személyedet vagy munkádat,
sikereidet kiemelni, ha nem vágyol mások ajánlására, dicséretére,
ha szeretsz ismeretlen maradni, hogy Krisztusban elrejtett életed
legyen, akkor -
az győzelem.

2. Korinthus 6:1-10, Róma 8:35-39.







HÁROMFÉLE BÉKESSÉG, AMIT ISTEN EZEN A KARÁCSONYON ADNI SZERETNE NEKED

,,Isten... elküldte Krisztust, hogy megbékéltessen minket önmagával." (2Kor 5:18 CEV fordítás)


Talán jó éved volt. Talán rossz. Viszont valószínű, ahogy közeledünk a 2019-os év vége felé, fáradtnak érzed magad. Kimerült vagy testileg, lelkileg, szellemileg.

De van remény! Isten nem szeretné, hogy még egy évet az ő békessége nélkül tölts!

Ahogy közeledünk a 2019-es év felé, az Úr háromféle békességet szeretne adni neked.

Békességet Istennel. Ez egy szellemi békesség - és ez a legfontosabb. Minden mást meghatároz. A Biblia ezt írja a 2Kor 5:18-ban: ,,Isten... elküldte Krisztust, hogy megbékéltessen minket önmagával." (2Kor 5:18 CEV fordítás).

Isten nem szeretné, hogy vele való kapcsolat nélkül éljünk. Az Istennel való békesség nem annak köszönhető, amit mi teszünk. Az Istennel való békesség onnan jön, amit Jézus Krisztus értünk tett a kereszten. Isten pont ezt a békességet szeretné adni nekünk karácsonykor.

Békesség bennünk. A Biblia szava szerint: lelki béke. Isten békességének is nevezik. Amikor Istennel megbékülök, akkor bennem is békesség van. A Kolossé 3:15 ezt írja: ,,Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben". Isten azt akarja, hogy az Ő békessége uralkodjon az életünkben.

Héber nyelven a békesség szava a shalom. Biztos hallottad már ezt a szót. Többet jelent a fegyverszünetnél.

Valójában, több mint 790 verset találunk a Bibliában Isten békességéről. Azoknak, akiknek szívük megszakadt, Isten békessége megnyugvást ad. Akiknek szívük csalódott, békessége irányt mutat. Azoknak, akik szégyenérzettel vannak a szívükben, megbocsájtó békességet ad. Ha aggódó szívvel vagyunk, akkor a magabiztosság békességét adja.

Ő békességet ad minden problémánkra.

Békesség másokkal. Az Úr egy kapcsolati békességet ajánl. A Biblia azt mondja az Efézus 2:16-ban: ,,Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában." Minél távolabb vagyunk Istentől, kapcsolataink annál inkább szétzilálódnak. Ha meg akarod erősíteni kapcsolataidat másokkal - akár házastársaddal vagy gyermekeiddel -, erősítsd meg a kapcsolatod Istennel. Összeszedettebb leszel.

Hosszan tartó békességben akkor tudsz lenni másokkal, ha Isten gyermekeiként egyek vagytok.

Ezen a karácsonyon, ahogy együtt énekelünk és beszélünk a Földön levő békességről, tapasztaljuk meg, hogy Isten valós és hosszan tartó békességet szeretne adni nekünk, mindhárom téren.

A békesség nem egy elérhetetlen álom. Ez egy ingyenes ajándék Istentől.







Juhászné Bérces Anikó: BÉKE


Hol véget ér a szenvedés,
nincs fájdalom, se megvetés,
hova a zaj nem hallik el,
ellenséged rád nem figyel,
nem gyötör méla, bús magány,
vágyat kergető éjszakán,

csak a szél dúdol dallamot,
szívdobbanást sem hallhatod,
nem látod a kis patakot,
mi a könnyekből patakzott,
már senkire nem haragszol,
nem hallod, érted harang szól.

Csillagfény csókol álmot rád,
lengeti égi fátyolát,
nyugalmat adó végtelent,
mit nem szült más, csak képzelet,
s te alszod édes álmodat,
többé nem kergetsz álmokat.

A sors pontot tesz gondjaidra,
ez lesz a béke... poraidra.







Juhász Gyula: BÉKE


És minden dolgok mélyén béke él
És minden tájak éjén csend lakik
S a végtelenség összhangot zenél
S örök valók csupán mély álmaink.

És minden bánat lassan béke lesz
És mindenik gyötrődés győzelem
S a kínok kínja, mely vérig sebez,
Segít túllátni a szűk életen.

Testvéreim: a boldogság örök
S e tájon mind elmúló, ami jó
S az élet, a szép, nagy processzió,

Mely indul örvény és sírok fölött,
Az égi táj felé tart csendesen
S egy stációja van: a végtelen.







Juhász Gyula: A VÁRTA


Fölégettem az összes hidakat,
Egyedül állok örök ég alatt.

Nem kell a kincs és nincs már szerelem,
Csak a magány s szegénység van velem.

Nem lázadok már és nem álmodom
És nem sírok a földi romokon.

Meghaltam sokszor és nem élek én.
De mindeneknek bánata enyém.

Jövő minden reményét ringatom,
Mint a vihart és fészket a falomb.

Így állok örök békességbe már
S az Istent várom, aki földre száll







Kassák Lajos: A BÉKESSÉG ÓRÁI


Mégiscsak te vagy az akit kerestem
Ahogyan itt ülsz mellettem a homályban
nagyon nekem valónak érezlek.
Örülök beszéded ibolyakék dallamának
bár én inkább szótlan természetű vagyok.
De gondolom egyazon törzs hajtása
ez a két ág.
Boldogtalanabb lennél nélkülem
s én szegény árva lennék nélküled.

A négy fal között élünk
mint két örökzöld
egy cserépben.
Olykor beszáll hozzánk
egy csodálatos madár
s mi hallgatjuk
csodálatos énekét.







Pascal: A SZAVAK LELKI HATÁSÁRÓL


"Ahogy a hideg szavak fagyossá teszik az embert, a forró szavak megperzselik, a keserű szavak
elkeserítik, a dühödt szavak feldühítik őket. A kedves szavaknak is megvan a maguk lelki hatása. S milyen nagyszerű hatás ez! Megnyugtatják, lecsillapítják és megvigasztalják a hallgató felet."







Pilinszky János: A BÉKESSÉGNEK NINCSEN ÁRFOLYAMA


Tulajdonképpen anyagilag nincs mitől félnem. Lényegében vágyakozni se vágyom semmire. Túlontúl megtapasztaltam, hogy még a kevéske pénz is nagy bajok okozója. (Különben éppúgy, mint a hiányérzete.) Az anyagiakra nem szabad odafigyelni. Azok a változások, amiket szeretnék, úgyse vásárolhatók meg. A békességnek nincsen árfolyama.







Pilinszky János: KERESZTRŐL KERESZTRE... (részlet)


Az ember itt a földön nem is annyira
lépésről lépésre vándorol,
mint inkább keresztről keresztre száll.
Már geometriai formáját tekintve is a kereszt:
találkozás és ellentét, tiszta ellentmondás.
Tragikum és reménység egyszerre.
A teljes elhagyatottságnak és
kiszolgáltatottságnak ama metszőpontja,
ahol a lélek egyedül képes önmagát végül is
egészében és véglegesen Isten kezére adni.

Az első kereszt a gyerekkor keresztje.
Félelemből és bizalomból ácsolták.

A második kereszt a kamaszkoré.
Egyik ágának fölismerés,
másik ágának tévelygés a neve.

A harmadik kereszt a felnőttkor keresztje.
Széthúzó találkozó két ága.
Most kell beilleszkednünk a világba,
s ugyanakkor megtanulnunk lemondani róla.

Az utolsó kereszt az öregkoré.
A legsúlyosabb és a legkönnyebb kereszt,
mivel az utolsó.
Olajfák kertje, agónia a neve. ,, A többi kegyelem.
A többi tiszta csend..."
A többi: a kereszt, minden ellentmondás fölülmúlása,
végleges elnémulása. Végre és végül a béke-
mindennel és mindenkivel.

A kereszt tragikus metszőpontja ugyanis
legfőbb vigaszunk, reménységünk helye is.
S hogy ez a találkozás lehetséges,
arra csak az a magyarázat van.
Az, hogy túl mindenen, már itt a Földön
egyek vagyunk az Atyában.










Pilinszky: MERT OLYAN CSENDES VOLT...


"Valaki egyszer megkérdezte tőlem, hogy hiszek-e Jézus feltámadásában, s ha igen, miért?
Mert olyan csendes volt - csúszott ki számon önkéntelenül, de valójában ma sem tudnék
ennél hitelesebben válaszolni. A föltámadás számomra épp csendességében - isteni. Olyan,
mint a teremtés hajnala, s azóta is a hajnalok: a csírázás, születés és fogantatás fokozhatatlan
erejű intimitása, bensőségessége jellemzi. Tökéletes természetességében így csodálatos, igaz
és reális! Ezért nincs rá egyéb, nem is lehet rá más válaszunk, mint az, hogy valóban
föltámadott."







Radnóti Miklós: BÉKESSÉG


Te, ez olyan jó, - ez a matató
hallgató, szomorú játék,
éjjeli játék szomorú szívvel
és szemekkel, magamellé
szelíden, hosszan odaejtett
szomorúujjú fehér kezekkel,
amikor egy bútor görbe lába
ernyős lámpám világa alól
csillan, mint néha léha szobákban
bronzfényű aktok sima háta.










Reményik Sándor: BÉKESSÉG ISTENTŐL


Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív,
Amíg ver, mindörökre nyugtalan.
De mindörökké nyughatatlanul,
Istentől mégis Békessége van.
Nyugalma nincs, de Békessége van.
Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - vihar,
Örök hullámzás a víz felszíne.
De lent a mélyben háborítlanul
Pihen a tenger s az ember szíve,
Hadd hullámozzék a víz felszíne.
Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - s ez a
Nyugtalanság, mint a járvány, ragad.
Te sugarazd szét békességedet
És szóval, kézfogással másnak add.
Az Isten Békessége is ragad.
Békesség Istentől.

Reggel mondd, délben mondd és este mondd
A Feltámadott első, szép szavát.
És ragyogóbbá lesz a reggeled
És csillaghímesebb az éjszakád.
És békességesebb az éjszakád.
Békesség Istentől.

Békesség Istentől: mi így köszönjünk,
Hogy köszöntésünkben lélek legyen -
Vihartépett fák - ágainkon mégis
Vadgalamb búg és Békesség terem.
Békesség: köszöntésünk ez legyen.
Békesség Istentől.

1935







Sék Gusztáv: A BÉKESSÉG


Egy festőt egyszer arra kértek, rajzolja le a békességet.
A feladat egyszerűnek látszott,
s ő nyomban neki is látott.
Rajzolt tengert, széltől mentesen,
rajta egy hajót, mely állt csöndesen.
Utasa mind lusta álomba merült ...
s a kép összegyűrve a szemétre került.
Nem békesség volt a papíron,
hanem szélcsend és unalom.
Aztán újabb rajzba kezdett,
s egy szundító öreg bácsit festett.
De békességet nem ábrázolt ez sem,
nekiállt hát, hogy tovább keressen.
Rajzolt virágot, csöndes téli tájat,
békésen legelésző birkanyájat ...
A papírkosár lassan tele lett,
s közben be is esteledett.
Ám az este sem volt békés,
messziről hallatszott a mennydörgés.
Vihar közeledett, az ég rengett,
a festő az ablaknál töprengett.
Nézte a szélben sodródó leveleket,
a villámokat, mik átjárták az eget.
A ház előtti tölgy recsegve hajlongott,
kövér esőcseppek verték az ablakot.
A festő nem tudta, tovább hogyan legyen,
Istent kérte hát, hogy csodát tegyen.
Tekintete ekkor ismét a fára esett,
s ott meglátta, amit egész nap keresett.
A fa egyik vastag benső ágán,
úgy a fának szíve táján,
a viharról szinte mit sem sejtve,
ült egy madár, fejét szárnya alá rejtve.
Nyugodtan aludt, miközben zengett az ég.
Ez hát az igazi békesség.
"Uram, te megmutattad békességedet!"
- szólt a festő, és nem tévedett.
Csodálatos isteni békesség ez,
mit a viharban alvó madár jelképez.
A világ legyen bármily nyugtalan,
ha szívünkben Isten békessége van.
Ő minden gondot vállára vesz,
s bennünket szabaddá, békéssé tesz.
Az Ő békessége tökéletes,
minden félelemtől mentes.
Nekünk szánja ezt a békességet,
s tőlünk csak egyet kér: engedelmességet.







A SOHA FEL NEM ÉPÜLT KERÍTÉS TÖRTÉNETE


Egy ember kerítést kezdett építeni saját telke és a szomszédé között.
A szomszéd átjött hozzá és azt mondta:
- Ha maga ezt a kerítést felhúzza, beperelem. A kerítés ugyanis két méterrel
belóg az én telkemre.« Emberünk így felelt:
- Mindig tudtam, hogy kedves ember lesz a szomszédom. A következőt ajánlom:
építse meg maga a kerítést oda, ahol gondolja, hogy megfelel az igazságnak,
és azután küldje el nekem a számlát, és én kifizetem az egészet«
- A kerítést sohasem építették fel.
Felesleges volt
Amennyire lehetséges, éljünk békességben minden emberrel!







Szent-Gály Kata: SZERETNÉK


"Csak parányi mécses lenni,
Mely bevilágít egy szobát.

Csak egy szál deszkahíd lenni,
Mely szakadékon ível át.

Csak egy kanálka mézzé lenni,
Legyen az élet édesebb!

Csak egy segítő kézzé lenni,
Mely teszi azt, amit lehet!"







Dr. Szentgyörgyi Albert: PSALMUS HUMANUS ÉS HAT IMA


Uram, ki vagy Te?
Szigorú apám?
Vagy szerető anyám vagy?
Aki a Mindenséget szülte meg?
Maga a Mindenség?
Törvénye, mely irányít?
Életet teremtettél, hogy visszavedd?
Teremtőm-e, vagy én alkottalak
Megosztani magányom és felelősségemet?

Isten! Nem tudom, hogy ki vagy,
De Tehozzád kiáltok gondjaimban,
Félek magamtól, embertársaimtól!
Lehet, hogy nem érted szavaimat,
De hangjaim szótalan is elérnek.

Első ima: Isten

Uram!
Te nagyobb vagy, mint teremtett világod,
És a Mindenség a Te lakhelyed.
Saját képemre formáltalak Téged,
Így lettél gonosz, irigy és hiú,
Dicséretre és áldozatra vágyó,
Ki megbosszulja kis vétkeimet,
Azt kívánod, Neked építsem házadat,
Míg embertársaimnak se étke, se lakása.

Isten! Hadd dicsérjelek, javítva a Teremtés
Nekem szánt szögletét, s betöltsem kis világom
Jószándékkal és fénnyel, boldogsággal, meleggel.

Második ima: A vezetők

Uram!
Vezetőket választunk, hogy vezessenek minket,
S Neked szolgákat adunk, Téged szolgáljanak.

De a vezetők nem Hozzád vezetnek,
Békét óhajtó, néma hangunkra nem figyelnek,
Hatalomtól megszálltan űznek emberre embert,
S a Neked adott szolgák már nem Téged szolgálnak,
A hatalmat szolgálják, és megáldják a fegyvert,
Amellyel kínoznak, ölnek a Te nevedben.

Isten! Oly vezetőket adj, akik a Te szolgáid,
Akik Hozzád vezetik, békében vezetik
Az emberhez az embert.

Harmadik ima: A szív és az elme

Uram!
Adtál szívet szeretni, szomjazni szeretetre.
Elmét, hogy gondolkodjunk és alkossunk vele.

S én betöltöttem szívem félelmes gyűlölettel,
És a szív az értelmet, hogy megépítsen szörnyű,
Gyilkos szerszámokat.

Széttörni a világot, magam, s társaimat,
Megrontani az élet megszentelt anyagát.

Isten! Tisztítsd meg szívemet, értelmemet emeld fel,
Testvéreimnek testvére legyek.

Negyedik ima: Energia és sebesség

Uram!
Az anyag titkos erőit feltártad előttünk,
Hogy nehéz munkánk könnyítsd s felemeld életünk,
Hangunknál sebesebben tanítottál utazni,
Hogy embertől embert ne válasszon el a távol.

Mi kínálódva bombákba préseltük az erőt,
Hogy a föld messzi sarkaiba repüljön,
Nyomort és pusztulást hozzunk az emberekre,
Felperzseljük a földet, hogy üresség legyen.

Isten! Ne engedd, hogy ledöntsem az élet templomát,
Hadd, hogy tudomásommal magasztaljam a létet,
Legyen rövid életem méltósággal teli.

Ötödik ima: A Föld

Uram!
Azért adtad a Földet, hogy rajta éljünk,
Megmondhatatlan kincseket halmoztál bensejébe,
Képessé tettél rá, hogy értsük alkotásod,
Könnyítsük munkánkat, megfékezzük az éhezést, a kórt.

Mi meg azért ássuk ki a kincseket, hogy
Elherdáljuk félelmes, pusztító eszközökre,
Leromboljuk velük, mit mások építettek,
És végül ellenünk forduljanak.

Isten! Add, hogy a teremtésben társaiddá legyünk,
Hogy megértsük és tovább jobbítsuk tetteid,
Hogy itt, glóbuszunkon biztos otthonra leljen
A jólét, boldogság és a harmónia.

Hatodik ima: A gyermekek

Uram!
Elválasztottad a férfit s a nőt, hogy kölcsönös keresésben
A lélek legmélyebb húrjain a legmagasabb harmónia szóljon.
E keresésből jönnek gyermekeink, a kedves gyermekek,
Hozzánk fordulnak tisztán, tapasztalatlan.

S én gyűlölettel, félelemmel, előítélettel töltöm elméjüket,
Bunkeremben az élet sötétjét, hiábavaló törekvést tanulnak,
S ha felnőnek, nemes tettekre készen
Módszeres gyilkosságra késztetem őket,
Erkölcs nélkül leélni legszebb éveiket.

Isten! Mentsd meg a gyermekeimet,
Mentsd meg értelmüket,
Hogy romlásom ne ronthassa meg őket,
Mentsd meg életüket,
Hogy a másra fogott fegyver ne őket érje,
Szüleiknél jobbak lehessenek,
Hogy majd felépíthessék saját világuk,
Szép, tiszta, méltányos, jót akaró világot,
Hol béke és szeretet uralkodik
Örökké.







"SZERESD ELLENSÉGED"


"Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat,
akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok
azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.
Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a
gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.

(Máté 5: 44-45)

Link







Túrmezei Erzsébet: A LEGNEHEZEBB KÉRÉS


"Legyen meg a Te akaratod!"
Ha elkerülnek gondok, bánatok,
könnyű kimondani. De ha nehéz
órák jönnek, s az öröm ködbe vész?
Ha a szív vérzik, a lélek zokog,
ha éjszakának tűnnek nappalok,
eltördelni mégis a mondatot,
hogy "legyen meg a te akaratod!"?

Inkább sikoltanék: "Atyám, ne, ne!
Miért kell ennek így történnie?!"
Szívem keserű lázadásba jut,
ha érthetetlen előtte az út.
Sírva tesz fel kínzó kérdéseket:
"Én Istenem, hát ez a szeretet?!"

Aztán elcsitul: "Bocsáss meg, Atyám!
Te szeretsz engem híven, igazán.
Kínban vergődő szívvel is tudom:
Te vezetsz engem a legjobb úton.
Ellenemre is véghezviheted,
de szívem attól nem lesz csendesebb.
Taníts meg hát szívből kiáltani
ne csak szájjal, de szívvel mondani:
"Ahogy te akarod, ne ahogy én!-
A békesség csak így lesz az enyém.

Lehet az út tövises, meredek,
amerre vezetsz, bátran mehetek.
S mindennapi kérésem az marad:
"Add, hogy csupán Téged kívánjalak!-

"Legyen akaratod-, ha nap nevet.
"Legyen akaratod-, ha éj temet.
Legyen most és mindörökké! Igen!
Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem!
Ha utam célját el is takarod:
Hiszek! Legyen ahogy Te akarod!







Virág Benedek: BÉKESSÉG-ÓHAJTÁS


Szállj le felséges palotád egéből,
Béke! mennyeknek koronás leánya!
Szállj le, s Európánk mezején jelenj meg
Már valahára!

A vadon Marsnak dühödött kezéből
Üsd ki dárdáját; raboló vitézit
Puszta honnyoknak telekére vissza-
Menni parancsold.

Ily soká tartó viadal piaccán
A szeléd lelkek fene tigrisekké
Válnak, elszokván az igaz s az érző
Emberi szívtől.

A dühösséggel keresett dicsőség
Vesszen el, Múzsám szabadon kiáltja;
A borostyánág, ha vereslik, undok
Címer előttem.

Szállj le! s vigasztald meg az árvaságot,
Béke, mennyeknek koronás leánya!
Haj! sok országok szava kér, jelenj meg
Már valahára.


Békesség óhajtás Zoltán Kodály - video

Link






Wass Albert: MAGUKRAHAGYATOTTAK - Részlet


“Csak mentem Erzsike mellett, és nézegettem az alacsony házakat az utca két oldalán, és arra gondoltam: nálunk nagyobb házakban laknak az emberek. Meg is mondtam ezt Erzsikének, mire nagyapa hátrafordult, rám nézett, s még ma is hallom a hangját, ahogy mondta: "a szeretet és a békesség, fiam, a legkisebb kunyhóban is elfér. Nem mindég a nagy házakban élnek boldog emberek."








  
 
0 komment , kategória:  Bölcsességek és gondolatok.   
Idézetek: A Szív szavai 21.
  2019-10-01 20:00:22, kedd
 
 










Idézetek: A SZÍV SZAVAI 21.




Mottó:

"Az életünk idézetek nélkül nem teljes"


"Az élethez három dolog szükséges:
a Nap, a Hold, és Te.
A Nap a szép napokra,
a Hold a szép estékre,
Te pedig mindörökre!

































































































  
 
0 komment , kategória:  Idézetek birodalma  
Hírmorzsák - október
  2019-10-01 19:15:29, kedd
 
 










HÍRMORZSÁK - OKTÓBER


Mottó

"Mindig, mindent adjál oda hazádnak.
A világnak nincs semmiféle értelme hazád nélkül.
Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak
a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán semmit
ne várj a hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben.
Ez a legfőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri."

(Márai Sándor, Füveskert


"A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak."

(Burke)







Napi migráns minden nap: Olvasd - terjeszd!


A migránsáradatról mindennap - Klikk a Linkre






Link


Hirkereső





Link






1
Orbán Viktor: A magyarok sosem felejtik el, aki visszaszolgáltatta a Szent Koronát

Link
Link


Üzenet a finn miniszterelnöknek: "Mielőtt idejön kioktatni egy 1000 éves államot jogállamiságból, előtte hozza már létre a finn alkotmánybíróságot!"

Link


Nem meglepő! Teljes kudarc az integráció a bevándorlók körében

Link


Orbán: idén is lesz nyugdíjprémium

Link


2Szakonyi szerint minden fideszes lop - Van egy üzenetünk Szakonyinak - Videó
Tényleg, Szakonyi elvtárs???

Link


3Október 13-án válasszunk alkalmas jelölteket a településeink élére!

Link


4Ocasio-Cortez hallgatósága: Meg kell enni a babákat!

Link


7Nem akarnak munkába állni Svédországban a migránsok

Link


Éktelen rikácsolásba kezdtek a svéd Zöldek, a Fidesz a fő felelős

Link


10Évekig tűrtek Donáth Anna édesapjának áldozatai

Link


12A vasárnapi választás tétje

Link


Apáti Bence - Ne éljük át újra 2002 lidércnyomását!

Link


Gulyás Marci aljas játékba kezdett

Link


Karácsony Gergely úgy érzi, már bele is ült a főpolgármesteri székbe

Link


Bréking! Lángolnak a Fideszes plakátok a belvárosban! - Videó - Akcióban az ellenzék - Baranyi Krisztina bemutatkozott
Link


14Nem a vég, a kezdet

Link


Stoffán György: Önvizsgálat, választások után...

Link


19Szimpátia tüntetés Salvini mellett

Link


21Gyurcsány Ferenc minden idők legkorruptabb kormányának feje volt

Link


22Amiről senki nem beszel: Kadhafival nem az volt a baj, hogy diktátor

Link


23Gyurcsányt amerikai nyomásra nem lehetett perelni 2006 miatt /2017.02.23/

Link


A kutya se volt kíváncsi az ellenzék budapesti megemlékezéseire

Link


A HVG szerint Karácsonyra a diplomások szavaztak, míg a Fideszre az alacsonyabb végzettségűek - Itt a cáfolat...

Link


30Fidesz: az a Gyurcsány ,,putyinozik", aki kormányfőként a villájába hívta, barátjának nevezte és ölelgette az orosz elnököt

Link


A nők zaklatásával megvádolt DK-s orvos megtiltaná a szuperkórház építését!

Link


26A balliberális tábor kiszabadult a burokból

Link


31Miniszterelnöki megbízott lett Tarlós

Link


500 milliós költségvetési csalás miatt nyomoznak a Momentum ellen, Cseh Katalinék hazugsággal védekeznek

Link


Újpesti hazugságok /Az új Újpesti közgyűlés olyan hatékonyak voltak, hogy kezdetnek este már ki is rúgták a kerületi művházak vezetőit, meg úgy mindenkit. Nem, nem túlzunk. Az SZTK vezetőjétől a piac vezetőjén át MINDENKIT!/

Link


Soros: A globalizmus le fogja győzni a hazafiakat!

Link


Kövér: Identitásrombolók és -védők küzdelme zajlik Európában

Link


Nyílt levél a budapestieknek - a főváros mindannyiunké

Link
















  
 
0 komment , kategória:  Média  
     2/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
2019.09 2019. Október 2019.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 17 db bejegyzés
e év: 253 db bejegyzés
Összes: 4843 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1009
  • e Hét: 6231
  • e Hónap: 46052
  • e Év: 223927
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.