Élet a halálból,Gazdagság a pogányok számára,Minden Istentől: Összefoglalás,Megváltva egyedül kegyelemből,Az Isten által meghagyott maradék,Elvetette-e Isten ősi népét?,Elvetette-e Isten Izráelt?, - kalmanpiroska Blogja - A barátságról ,A férfi, akit Isten formál,A kálvinizmus következményei,A lélek beszélgetése Istennel,A tékozló Isten...,Ágoston idézetek,Áhítatok,Alázat,Amit a keresztyének hisznek,Az öröm hajnala,Egyetemes egyháztörténet,Egyház az egyházban,Ezernyi ajándék,Hitvédelem,Hosszú építő írások,Idézetek, gondolatok,Igaz istentisztelet,Igen, Atyám...,Imádságok,Ismertető jelük: A szeretet,Isten terve Izráellel,Jézus Krisztus képére,Jézus Krisztus szenvedése,Kálvin János idézetek,Kovács Ábel írásai,Kovács Ábel versei,

Továbbiak »

Belépés

			kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem.			Kovács Kálmán 1968.04.24 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

2/2 oldal

Bejegyzések száma: 17

Élet a halálból

2016-07-08 08:56:24, péntek

	Élet a halálból Római levél 11, 13-15 ,,Mert néktek mondom a pogányoknak, a mennyiben hát én pogányok apostola vagyok, a szolgálatomat dicsőítem. Ha ugyan felingerelhetném az én atyámfiait, és megtarthatnék közülük némelyeket. Mert ha az ő elvettetésük a világnak megbékélése, micsoda lesz a felvételük hanemha élet a halálból?" Jelen tanulmány címét (,,Élet a halálból") Pál apostoltól veszem, melyet Izráelnek a világ végnapjaiban bekövetkező nemzeti szintű ébredésére használ: ,,ha az ő elvettetésük a világnak megbékélése, micsoda lesz a felvételük hanemha élet a halálból?"(15.v.) Ez egy hatalmas jövendölés; talán csak a nemzeti feltámadás névvel lehetne igazán magyarázni. De ha meg akarjuk érteni, hogy mit jelent a feltámadás Izráel esetében és a mi esetünkben- ami egyébként jelen tanulmány célja -, azzal a résszel kell kezdenünk, amelyik a halálról beszél. Korunkban Izráel lelki halott, és a lelki halottakhoz hasonlóan fel kell támadnia, ha nem kapott életet Istentől Jézus Krisztusban. Ahhoz, hogy beszéljünk erről a fontos témáról, nem Pálnak a Római levél 11. fejezetében adott tanításával akarom kezdeni - bár még visszatérünk rá -, hanem Jézus Krisztus tanításával. Egy nemzet halála Urunk földi életének utolsó hetében, miután Virágvasárnap bevonult Jeruzsálembe, Jézus szinte minden tanítása az eljövendő dolgokkal foglalkozott. János evangéliuma is beszél erről a hangsúlyváltásról: megtudhatjuk, hogy Jézus milyen személyes tanítást adott a tanítványoknak. Ez legfőképpen a Szentlélek eljöveteléről, az imádság kiváltságáról, a világban levő üldöztetésről szól, illetve még arról, hogy Jézus megígéri: vigyázni fog a tanítványaira és segít nekik, hogy eredményesen tudják szolgálni Őt. A szinoptikus evangéliumok az Úr nyilvános tanítását írják le. Miért tanított Jézus nyilvánosan? Ezen a ponton kell foglalkozzunk ezzel a kérdéssel, mert hasonló dolgokról van az evangélistáknál is szó, mint amiről Pál beszél a Római levél 11. fejezetében, ennélfogva mintegy háttérül szolgálnak hozzá. Nézzük meg Máté evangéliumának huszonegyedik fejezetét. A fejezet első része beszél Jézus virágvasárnapi dicsőséges bevonulásáról Jeruzsálembe, majd a templom megtisztítása következik. Ez felbőszítette a zsidő vezetőket, aminek az volt az eredménye, hogy Jézus ,,otthagyta őket" átvitt értelemben és fizikailag egyaránt (17.v.), és visszament Betániába, ahol az utolsó héten tanítványaival volt minden este. Következő reggel, amikor visszafelé mentek a városba, Jézus meglátott egy fügefát. Odament hozzá, és fügét akart róla szedni, viszont azon nem volt gyümölcs, ezért megátkozta: ,,Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!" (19.v.) Azt mindannyiunknak látni kell, hogy ez nem egyfajta sértettségérzet volt Jézus részéről, hanem egy példázat, melyben a fügefa Izráelt jelképezte. A fának termékenynek kellett volna lennie, de nem volt az. Jézus a gyümölcstelensége miatt ítélte meg. Ezt a gyakorlati példázatot két szóban elmondott példázat követi. Az első két fiúról szól, akiket megkért az édesapjuk, hogy menjenek, és dolgozzanak a szőlőjében. (Máté 21, 28-32) Egyikük azt mondta, hogy megy, de nem ment; a másik fiú azt mondta, hogy nem megy, de később mégis elment. Amikor Jézus megkérdezte, hogy melyik fiú teljesítette édesapja akaratát, hallgatói helyesen azt válaszolták, hogy az a fiú, aki végül mégis elment a szőlőbe, és dolgozott. Jézus a következő alkalmazást vonja le ebből: ,,Bizony mondom néktek: A vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában. Mert eljött hozzátok János, az igazság útján, és nem hittetek neki, a vámszedők és parázna nők pedig hittek neki; ti pedig, akik ezt láttátok, azután sem tértetek meg, hogy hittetek volna neki." (31-32.v.) Egyértelmű, hogy miről beszél itt Jézus. Nem az számít, hogy mit mondunk Istenről, hanem, hogy mit teszünk. Isten azt kívánja tőlünk, hogy megtérjünk bűneinkből, és higgyünk Jézusban. A nép nem tette meg ezt. A második példázat még döbbenetesebb. Egy földbirtokosról van benne szó, aki ültetett egy szőlőt, és kiadta szőlőmunkásoknak. (Máté 21, 32-44) Ezután elutazott, és amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit, hogy begyűjtsék a terményből ráeső részt. Viszont ahelyett, hogy odaadták volna neki, a munkások megragadták a szolgákat: az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Végül a tulajdonos elküldte a fiát, azt gondolva, hogy a munkások majd őt tisztelni fogják. Azonban ahelyett, hogy tisztelték volna, és helyesen fogadták volna, a munkások őt is megölték. ,,Mikor azért megjő a szőlőnek Ura, mit cselekszik ezekkel a munkásokkal?"- tette fel Jézus a kérdést. A vallási vezetők azt válaszolták, hogy ,,mint gonoszokat gonoszul elveszti őket", és aztán ,,a szőlőt pedig kiadja más munkásoknak, akik beadják majd néki a gyümölcsöt annak idejében." (41.v.) Akkor Jézus elmondta, hogy a példázatban Isten az Apa, ő maga a Fiú, hallgatói pedig a szőlőmunkások. Idézte a Zsoltárok 118, 22-t: ,,Amely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt", majd végkövetkeztetése ez: ,,Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét."(43.v.) Egyértelmű volt ez a kijelentés, hogy Isten elveszi országát a zsidó néptől, és a pogányoknak adja - Pál természetesen pontosan arról beszél, hogy ez történt. A szakaszunkban levő versekben (Róma 11, 13-15) Pál azt mondja, hogy Izráelt elvetette Isten. (15.v.) Az előző tanulmányban szereplő versekben ugyanezt mondja, amikor az ,,elesésükről" és ,,veszteségükről" beszél. (11-12.v.) Korunk szomorú valósága Ez a szomorú valóság. Pál szerint az volt a tragédia, hogy a zsidók elutasították Jézust, a Messiást, és mindent, ami ezzel a ténnyel együtt járt. Évszázadokon át sóvárogva várták a Messiás eljövetelét, és ők maguk kérdezték meg az átlag fölé emelkedő vezetőket, hogy ő-e a Messiás? Ezért tették fel a kérdést Keresztelő Jánosnak is: ,,Te vagy a Krisztus? ,,Te vagy Illés?" ,,Te vagy a Próféta?" (vö. Jn 1,19-21) Ha Jézus volt a Krisztus, és Pál egyértelműen hirdette, hogy Ő volt az, akkor azzal, hogy Izráel elutasította Jézust, gyakorlatilag pontosan azt a jövőt utasították el, amelyet reméltek. Pál pontosan tudta ezt, és szomorúság töltötte el, hogy mit veszített el az ő népe. De ez még nem a legrosszabb, ami történhetett. Ha Jézus volt a Messiás, Isten országa Benne jött el, és azzal, hogy elutasították Őt, Isten országát utasították el és veszítették el. Ez azt jelenti, hogy mivel elutasították Jézust, Izráel elvesztette valódi lelki örökségét. Természetesen ezután is voltak még ünnepeik, de elveszítették azt, amire ezek az ünnepek mutattak. Ennek legfőbb példája a Jom Kippur, az Engesztelés napja. Ezen a napon a főpapnak két fontos dolgot kellett tennie. Először is, fel kellett áldoznia egy kecskét, és vérének egy részét be kellett vinnie a templomba a Szentek Szentjébe, és meg kellett vele hintenie a szövetségláda tetejét, hogy így szerezzen engesztelést a nép bűneiért. Az ártatlan áldozat vére így Isten szent jelenléte és Isten megszegett törvénye közé került: Isten a szövetségláda tetején, a kerubok kinyújtott szárnyai között volt jelen, Isten törvénye pedig a ládában volt benne. A teológusok ezt a jelképet hívják helyettes áldozatnak. Ezért hívják helyesen a napot Engesztelés napjának. A második dolgot egy élő kecskével kellett megtennie. A főpapnak rá kellett tennie a kezét a kecske fejére, miközben megvallotta Istennek a nép bűneit - ezáltal mintegy átvitte a bűnöket a kecskére. Majd ki kellett űznie a kecskét a pusztába, hogy ott haljon meg. Ez a nép bűneinek elhordozását jelképezte. Ezt a jelképet töltötte be Jézus Krisztus, aki halálával eleget tett a mi bűneinkért, és el is hordozta azokat, ami abból látszott meg, hogy Jeruzsálem falain kívül halt meg. Amikor Izráel elutasította Jézust, a nép elveszítette azt, amit az Engesztelés napja jelképezett. Éppen ezért bár manapság is megünneplik a zsidók Jom Kippurt, most már nem az igazi engesztelés napja, mert nincsen engesztelés. Nincsenek áldozatok, ehelyett egyszerűen megvallják a bűneiket, és bűntudatot éreznek miattuk. Az ünnep reményteljes valóság helyett csupán egy szertartás maradt. A Páskaünnep is ugyanerre a sorsra jutott. A Páska központjában a páskabárány állt, melynek vérével a zsidóknak meg kellett hinteniük házuk ajtófélfáját, hogy a halálhozó angyal kihagyja őket, és az ő elsőszülötteik ne haljanak meg. A bárány vére engesztelést jelentett az emberek bűneiért, úgy, ahogyan a kecske vére is engesztelést jelentett. A zsidók ugyanannyira bűnösök voltak, mint az egyiptomiak. De ma, amikor a Páskát ünneplik a zsidók, a napnak nincsen engesztelő jelentősége. Sőt, valójában semmi köze nincs a bűnhöz vagy a bűn eltávolításához, hanem csak egyfajta visszaemlékezés arról, hogy a nép fizikailag kiszabadult a földi rabságból. Ezt nem sokkal Jézus és Pál után mintegy véglegesítette Jeruzsálem pusztulása. Amikor a rómaiak Kr.u.72-ben elfoglalták a várost, lerombolták a templomot, és azóta nem is építették újjá. A templom pusztulásával a szertartások is megszűntek, sőt, a zsidó nemzet sem létezett, és csupán most, csaknam kétezer évvel később gyűlt egybe a nép maradéka hazájában, az újonnan létrehozott Izráelben. A feltámadt nép Ez egy igen jelentős pont. Bár Pál idejében a zsidó nemzet nagyon közel állt ahhoz, hogy teljesen megszűnjön, az a tény, hogy napjainkban újra összegyűlt a nép, nagyon is jelentheti azt, hogy a nép feltámadásának kezdetét jelenti, amiről Pál beszél. Az ,,élet a halálból" kifejezés háromféleképpen értelmezhető. A következőkben ezeket fogjuk megvizsgálni. 1.Jelképes kifejezés. Lehet, hogy a kifejezés nem más, mint egy jelkép - mondja Charles Hodge. ,,Az a legáltalánosabb és legkézenfekvőbb értelmezés, ha a második tagmondatot ('mint életet a halálból') egy örömteli és kívánatos esemény jelképének vesszük." Ezzel természetesen nincs is semmi baj. Izráel tömeges megtérése, mely a pogány világ számára további áldásokat eredményez, valóban örömteli esemény. De az ,,élet a halálból" annyira erőteljes kifejezés, hogy nehéz elhinni, hogy ennél nem jelent sokkal többet. 2.A végső feltámadás. Sok szövegmagyarázó, régebbről és napjainkból egyaránt azt állítja, hogy az ,,élet a halálból" kifejezés a végső feltámadásra vonatkozik, mivel szerintük csak a halottak feltámadása lehet a világtörténelem végső eseménye. A feltámadás és az ezt követő utolsó ítélet valóban a világtörténelem végső eseménye, azonban kérdés, hogy a kifejezés valóban erre vonatkozik-e. Leon Morris megjegyzi, hogy az ,,élet a halálból" sehol máshol nem vonatkozik a feltámadásra, és a hozzá legközelebb álló kifejezés (,,halálból életre keltetek", Róm 6,13, görög szöveg) nem a feltámadásra vonatkozik, hanem a keresztyéneknek a Jézus Krisztussal való egységükből fakadó lelki életre. Ráadásul Pál olyasvalamiről beszél, melynek a történelem során kell bekövetkeznie, és a feltámadást általában nem a történelem részének, mint inkább a végének tartjuk. Erre utal az is, amikor az apostol a fügefa példáját használja a következő versekben, mivel abban a zsidó ágak kitöretése, a pogány ágak beoltatása és a zsidó ágak végső újra beoltatása ugyanahhoz a képhez tartoznak. Mivel az első kettő már történelmi tény, az utolsónak is annak kell lennie. 3.Izráel lelki megújulása. A harmadik értelmezés nem zárja ki az elsőt, hanem szerinte az ,,élet a halálból" kifejezés inkább a zsidó nép lelki megújulására vonatkozik, amely szükséges ahhoz, hogy higgyenek Jézusban, mint Messiásukban és általa üdvösségük legyen. Mindenki számára szükséges. Végsősoron miért utasították el a zsidók Jézust? Az nem elég magyarázat, hogy ők egy ,,kemény nyakú", különösen is makacs nép, bár sok zsidó valóban az - akárcsak a pogányok. Az emberek azért utasítják el Jézus Krisztust, mert halottak a bűneikben, és mivel lelkileg halottak, képtelenek arra, hogy megértsék, mekkora nagy szükségben vannak; képtelenek felfogni Isten evangéliumi kegyelmének nagyságát, és képtelenek átadni életüket a Megváltónak. Ezért mondja Pál levelének előző fejezetében: ,,Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent." (Róm 3,10-11) Ezért mondja az apostol az Efézusi levélben: ,,Titeket is megelevenített, a kik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt." (Ef 2,1) Pál arra gondol, ha nem támadunk fel lelkileg, melyet Jézus újjászületésnek nevez, egyikünk sem képes jónak lenni, egyikünk sem tudja megérteni a lelki dolgokat, és nem tudjuk keresni Istent. Éppen ellenkezőleg: elfutunk, és más isteneket helyezünk az igaz Isten helyébe. ,,A feltámadás és az élet" Akkor mi a megoldás? Egyértelmű. Újonnan kell születnünk. Lelki feltámadásra van szükségünk. Szükségünk van Istenre, mert egyedül Isten adhat életet, és Ő támaszthat fel. Dicsőség legyen Istennek, hogy Ő ezt teszi! Isten valóban fel tud támasztani. Hadd emlékeztessem olvasóimat Lázár halálára és feltámadására. (Jn 11,1-44) Jézus elment Jeruzsálem és Bethánia környékéről, és a Jordán folyó vidékén beszélt Istenről, amikor Lázár megbetegedett. A beteg férfi testvérei azonnal megüzenték ezt Jézusnak, Lázár mégis meghalt, és amikor Jézus visszaérkezett Betániába, ahol Lázár testvérei éltek, már négy napja a sírban volt. Először Jézus személyesen beszélt a két testvérrel, Mártával és később Máriával. Mártának ezt mondta: ,,Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él." (25. v.) Ezzel Jézus kijelentette, hogy Jézus képes a halálból életet támasztani, lelkileg és fizikailag egyaránt: erről szól jelen fejezetünk. Amikor Jézus megkérdezte, hogy hova temették Lázárt, a testvérek, barátok és a gyászoló közösség odavezették Őt a sírhoz. Jézus kérte, hogy vegyék el a követ. ,,Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos." - mondta Márta. Jézus azt válaszolta, hogy Márta ,,meglátod majd az Istennek dicsőségét." Imádkozott és megköszönte Istennek, hogy meghallgatta Őt és mindig meg is hallgatja. Aztán a halott emberhez szólt. ,,Lázár, jöjj ki!" A Biblia enyhe kifejezést használ, amikor azt mondja, hogy ,,És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orczája kendővel vala leborítva" (44. v.) Ha ez csupán egy fizikai feltámadásról szóló történet lenne, már önmagában az is rendkívüli lenne. Van testünk, és ez a test meghal. Fizikailag fel kell támadnunk ahhoz, hogy odaállhassunk Isten elé, láthassuk az Ő arcát, és mindörökké imádjuk Őt. De nem a testünk halála a legnagyobb baj, mint ahogy fizikai feltámadásunk sem a legnagyobb szükségünk. Lelkünk is halott, és fel kell, hogy támadjunk lelkileg ha élő hittel Jézus Krisztushoz akarunk fordulni, és Benne üdvösséget találni. Lázár története a lelki feltámadásról is szól, és arról az ígéretről, hogy a lelki életet Jézusban találjuk meg. Egyedül Ő tudja megtenni azt, aminek meg kell lennie. Egyedül Ő tud kihozni minket a bűn sötét, borzalmas kriptájából. Így is tesz. Aki megváltó hittel Jézushoz fordult, mind átéli ezt a lelki feltámadást. Halottak voltunk bűneinkben, de hallottuk, amint Jézus szól: ,,Lázár, jöjj ki!... János, jöjj ki!...Mária, jöjj ki!...Róbert, jöjj ki!...", bármi is legyen a nevünk. És mi válaszoltunk; akik hallották ezt a hívást, mind válaszoltak, és ezáltal átmentek a lelki halálból a lelki életre. És te? Ha nem, arra bíztatlak, hogy ismerd meg a Bibliát, Isten Igéjét, mert Jézus ma a Biblián és annak tanításán keresztül hívogatja az embereket. Olvasd! Hallgass építő tanítást! Gondolkozz a bibliai igazságokon! Ha ezt teszed, hiszem, hogy meghallod Jézus hívó szavát, és megérted, hogy Ő új lelki életre hív el téged. Egy nép feltámadása Ezzel visszatértünk Izráelre, mint népre, mert elsősorban Izráelről van szó, és legfőképpen ennek a nemzetnek a feltámadásával foglalkozunk ebben a részben. Azt a tanítást vizsgáljuk, miszerint a zsidók lelkileg újjászületnek az utolsó napokban. Tudom, hogy sokan ezt lehetetlennek tartják, és ennek igazolására rengeteg dolgot fel tudnak hozni. Vannak köztük teológiai okok, mint amilyeneket az előző tanulmányban is említettem. Vannak gyakorlati okok: ,,Hogyan történhet meg ez a dolog, ha megnézzük, hogy az évszázadok során a zsidók mennyire ellenálltak az evangéliumnak?" El kell ismernem, hogy ezek emberileg nézve valóban legyőzhetetlen akadályok. Nem tudom elképzelni, hogy pogány szomszédom hogyan fog hinni Krisztusban, ha azt nézem, hogy a bűn mennyire elvakítja az emberi szívet - arról nem is beszélve, hogy a zsidók hogyan fognak hinni, mivel nekik még történelmi okuk is van arra, hogy elutasítsák a keresztyéneket és az evangélizációt. Azonban nem az emberi nézőpontról beszélek. Istenről és a feltámadásról van szó, és ezt csak Ő képes véghezvinni. ,,Istennél minden lehetséges" (Mt 19,26) Miért tartanánk Izráel jövőbeli összegyűjtését lehetetlennek, amikor Isten az, Aki ezt el fogja végezni? Új élet most Hadd tegyek ehhez hozzá még valamit, bár szakaszunkban tulajdonképpen nem találjuk meg. Azért, mert Isten a lehetetlen dolgok és a feltámadás Istene, Ő jelen helyzetünkben is tökéletesen elegendő az életünk problémáihoz, bármik is legyenek azok. Mondták már nekem emberek, hogy megoldhatatlan problémákkal küszködnek. Belekerültek egy bűnös szexuális kapcsolatba, amiből nem tudtak kikerülni, vagy olyan függőség alakult ki náluk, amiből nem tudtak megszabadulni. Veled is ez történt? Ha igen, hadd mondjam, hogy Isten még a te helyzetedet is meg tudja oldani. Ha Jézus fel tudta támasztani Lázárt a halálból, meg tudja törni önpusztító szokásaidat is. Ő bármilyen bűnből meg tud szabadítani, bármennyire félelmetes is legyen az, vagy bármilyen régóta is benne vagy már. Fel tud szabadítani, hogy szolgáld Őt! Mások elmondták, hogy egy kapcsolat, ami nekik olyan sokat jelentett, a végét járja. Az emberek sokszor beszélnek így a házasságukról, amikor nehéz időket élnek át. Mit teszel, amikor úgy tűnik, hogy a szeretet eltűnt, és az érzelem cserbenhagyott? A világ kész azonnal megszakítani a házasságot, és azt állítja, hogy biztosan tévedés volt. De ha ilyen helyzetben vagy, hadd mondjam Isten Igéjének tekintélyével, hogy a keresztyén ember számára nem ez a követendő út. Állj meg szilárdan ezzel a ,,könnyű kiúttal" szemben, és bizonyítsd be házasságod feltámadásával, hogy Isten még mindig a csodák Istene! Azt mondod, lehetetlen? Veled ez nem történhet meg? Pedig megtörténhet. Szerinted a te eseted nehezebb, mint bármely más emberé? Nem igaz. Olyan vagy, mint a többi ember. Különben is, ki mondta, hogy helyzeted attól függ, hogy milyen vagy? Nem az emberi lehetőségekről van itt szó. Arról van szó, hogy Isten mit tehet és mit is fog tenni, ha kéred tőle, hogy tegye meg, és elhatározod, hogy engedelmeskedsz neki, bármibe is kerül. Sőt, ha megteszed, kiderül, hogy meglátszik rajtad Isten életadó ereje, Isten arra használja, hogy másokat is hitre vezessen, ugyanúgy, ahogyan sokan hittek Jézusban amikor látták Lázár feltámadását. Azért is olyan ritka az igazi hit manapság, mert nagyon kevés valódi változást látnak. Tegyük meg , ami rajtunk múlik, hogy ezen javítsunk. Keresztyénségünkben legyen több ,,élet a halálból". James Montgomery Boice

0 komment , kategória: Isten terve Izráellel

Gazdagság a pogányok számára

2016-07-07 08:28:15, csütörtök

	Gazdagság a pogányok számára Textus: Római levél 11,11-12 ,, Annakokáért mondom: Avagy azért botlottak-e meg, hogy elessenek? Távol legyen, hanem az ő esetük folytán lett az üdvösség a pogányoké, hogy ők felingereltessenek. Ha pedig az ő esetük világnak gazdagsága, és az ő veszteségük pogányok gazdagsága, mennyivel inkább az ő teljességük." Sok ember számára a kiválasztás és elvettetés tanítása téves, mivel önkényesnek tűnik. Az ,, önkényes" azt jelenti, hogy szerintük megalapozatlan. Azt jelenti, hogy van, akit Isten kiválaszt, és van akit nem, mintha egy margaretta szirmait tépdesné és közben a mondókát mondaná : ,,Szeret...nem szeret...szeret...nem szeret." Persze nem erről van szó. Tény, hogy Istennek nem kell megmagyaráznia, amit csinál, sőt még ha meg is magyarázná sem értenénk meg Őt tökéletesen. De még ha nincs is magyarázat, ez nem jelenti azt, hogy Isten ok nélkül cselekszik. Isten átgondolja azt, amit tesz, és helyesen gondoljuk, hogy mindennek, amit tesz, megvan a maga oka, ráadásul végtelenül bölcs oka van. Ennek ellenére Isten elmondta, miért választ ki néhányakat, és másokat miért hagy meg bűneikben. Láttuk a 9. fejezet tanulmányozásánál. Azért van, hogy Isten dicsőíttessék, azaz, kiderüljön, milyen Ő igazából. A Róm 9-ben Pál azt tanítja, hogy Isten megismerteti a türelmét, haragját és hatalmát az elkárhozókkal, akiket elhagy és bűnük szerint megítél, és megmutatja kegyelmét a választottaknak, akiket bármiféle bennük levő érdem nélkül üdvözít. De még ezzel nincs vége. Emlékezzünk vissza, hogy ezekben a fejezetekben Pál a történelem jelentőségével foglalkozik, tehát a teológiai mellett ,,földi" módon is fogalmaz. Arról beszélt, hogy Isten sokakat elhagyott Izráelből, amely nép elutasította Jézust, a Messiást. ,,Volt-e Istennek ezzel valamiféle célja?" - tehetnénk fel a kérdést. A 11-12. versek arról beszélnek, hogy Istennek igenis volt célja. Isten Izráel elhagyását arra használja, hogy bőséges üdvösséget adjon a pogányok számára. Négy lényeges pont A versek új szakaszt vezetnek be Pál gondolatmenetében. Ezekkel kezdődik meg a hatodik, a hét érv közül, melyeket az előző fejezetekben már többször is megnéztünk. Éppen ezért nézzük meg egy kicsit szélesebb körben, hogy mit mond Pál. A Róma 11,11-12-ben Pál négy pontot említ, melyeket a fejezet hátralevő részében részletesebben is kifejt. 1.Izráel ,,megbotlott", de botlásuk nem végleges. Elestek, de fel is fognak kelni. Az előzőekben az apostol arról beszélt, hogy Izráel hitetlensége nem teljes: mindig is volt és lesz is egy maradék. Ebben a szakaszban azt mondja, hogy Izráel hitetlensége nem tart örökké. A teljes nemzet megbotlott, amikor elutasították Jézust, mint Megváltójukat és Messiásukat, de újból fel fognak kelni. 2."Botlásuk" céllal történt: Isten arra használja, hogy a pogányok is üdvözüljenek. A fejezet későbbi részében Pál az üdvösség pogányok számára megnyílt útját ,,titoknak" nevezi, amit korábban nem ismertek és el volt rejtve, de most Isten felfedte (25. vers; vö. Róm 16,25; Ef 3,3-4.6.9; Kol 1,26). Kevesen gondolták volna ezt abból, amit az Ószövetség tanít, különösen, hogy a pogányok üdvössége abból fakad, hogy a zsidók eluatsítják Jézust! Mégis így történt. Ez is ,,Isten bölcsessége és ismerete mélységének" példája, melyről Pál később beszél (Róm 11,33). Ez is annak a példája, hogyan képes Isten a súlyos büntetést hatalmas áldássá változtatni! Robert Haldane mondja ezzel kapcsolatban: ,,Az Úr súlyos és szörnyű ítélete mögött sokszor végtelen bölcs és kegyelmes célok húzódnak meg." 3.A pogányok üdvössége Izráel ,,teljességének" idejét hozza majd el, ami nem más, mint a zsidó nép üdvössége. Ez majd a pogányok számára is még további áldásokkal jár. Ha a pogányok üdvössége titok volt, ez minden bizonnyal még nagyobb titok. Ez azt jelenti, hogy a zsidókat nem azért vetette el Isten, hogy a pogányok üdvözüljenek, hanem hogy a pogányok üdvösségén keresztül maguk a zsidók is megtalálják Jézust Megváltójuknak. 4.Ez úgy fog bekövetkezni, hogy a pogányok lelki gazdagsága Izráelt féltékennyé fogja tenni. Látni fogják, hogy mi van a pogányoknak, felismerik, hogy ezek a lelki áldások eredetileg az övék voltak, és ők is vágyakozni fognak rájuk. Leon Morris jól fogalmazza meg ezt: ,,Pál azt mondja, hogy a pogányok üdvösségével az isteni gondviselés heves vágyakozást akart támasztani Izráelben, hogy ugyanez a jó ajándék az övék is legyen." A pogányok üdvössége Az első két pont egyértelműen igaz: (1) Izráel elutasította Jézust, és (2) ez az elutasítás oda vezetett, hogy elterjedt az evangélium a pogányok között. Erről részletesebben az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk. Ne felejtsük el, hogy majdnem minden első keresztyén zsidó volt, annak ellenére, hogy rengeteg különböző nemzetiségű ember hallotta Péter igehirdetését Pünkösdkor és hitt (ApCsel 2,15.40). A z ApCsel leírja, hogy az első időkben ,,állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban" (ApCsel 2,46), és ahogyan később a pogányok körülmetélésének vitájánál olvassuk, továbbra is megtartották Izráel előírásait, a szombatnapot, a rítusokat, ünnepeket, és a szent napokat. Ez vég nélkül így folytatódott volna, és a keresztyénség a zsidó vallás kisebbségben levő szektája lett volna, ha a zsidó hatóságok nem állnak ellent az evangéliumnak és nem kezdik el üldözni azt. Az ApCsel 4-ben olvassuk, hogy Pétert és Jánost, a vezetőket hogyan hurcolták el a Szanhedrin elé, és hogyan fenyegették meg őket, hogy bántódásuk esik, ha nem hagyják abba Jézus prédikálását. Az 5. fejezet elmondja, hogyan tartóztatták le és korbácsolták meg az összes apostolt. A 7. fejezet leírja István, az első keresztyén mártír halálát, és úgy tűnik, ez indította meg az általános üldözést. A szöveg azt mondja ezzel kapcsolatban: ,,És támada azon a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és mindnyájan eloszlának Júdeának és Samáriának tájaira, az apostolokat kivéve." (ApCsel 8,1) A szétszóródás következtében Fülöp, az egyik újonnan megválasztott diakónus, Samáriába ment, ahol hirdette Krisztust, és sok samáriai hitre jutott. (ApCsel 8,4-7) Aztán Isten elküldte délre, a Gázába vezető pusztai útra, ahol elmondta az evangéliumot az etióp főkomornyiknak (26-39. versek). Fülöp Krisztushoz vezette őt és a főkomornyik elvitte az evangéliumot hazájába, Etiópiába. Ezután Fülöp felment a pogány partvidéken Cézáreába, ahol feltehetőleg le is telepedett, és hosszú, eredményes szolgálatot végzett (ApCsel 21,8). Pál története hasonló ehhez. A damaszkuszi úton tért meg, amikor útban volt, hogy letartóztassa a városban levő keresztyéneket. Megtérése után elképzelhető, hogy Damaszkuszban maradt volna, ha a zsidók nem utasítják el Jézust, és nem kezdik el üldözni Pált. Amikor ,,a zsidók tanácsot tartának, hogy őt megöljék", a ,,tanítványok azért vevén őt éjjel, a kőfalon bocsáták alá, leeresztve egy kosárban" az apostolt. (ApCsel 9,23-25) Ezelőtt az események előtt Pál Jeruzsálemben élt, és a damaszkuszi megmenekülése után feltehetőleg visszatért volna oda, és le is telepedett volna ott, ha a fővárosban nem találkozott volna további üldözéssel. Amikor a jeruzsálemi zsidók megpróbálták megölni, a tanítványok ,,levivék őt Czézáreába, és elküldék őt Tárzusba." (30. v.) Később, misszionáriusi életpályája során is ugyanez történt. Szokása volt Pálnak, hogy amikor egy új városba ért, először a zsinagógába ment. Azonban beszéde szinte mindenhol elutasításra talált, emiatt ment tovább a pogányokhoz. Így jutott el számos pogány városba. Pizidiai Antiókhiában (ApCsel 13). ,,Mikor pedig látták a zsidók a sokaságot, betelének irigységgel, és ellene mondának azoknak, miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva . . . Terjede pedig az Úrnak ígéje az egész tartományban. A zsidók azonban felindíták az istenfélő és tisztességbeli asszonyokat és a városnak eleit, és üldözést támasztának Pál ás Barnabás ellen, és kiűzék őket határukból." (45, 49-50. versek). Emiatt a misszionáriusok továbbmentek Ikóniumba. Ikóniumban (ApCsel 14). ,,Akik azonban a zsidók közül nem hivének, felindíták és megharagíták a pogányoknak lelkét az atayfiak ellen. . . És mikor a pogányok és zsidók az ő főembereikkel egybe támadást indítának, hogy bosszúsággal illessék és megkövezzék őket" (2, 5. versek). Emiatt Pál és Barnabás elvitte az evangéliumot a likaóniai Lisztra és Derbe városokba. Lisztrában (ApCsel 14). ,,Jövének azonban Antiókhiából és Ikóniumból zsidók, és a sokaságot eláltatván, megkövezék Pált, és kivonszolák a városból, azt gondolván, hogy meghalt." (19. vers). Másnap Pál és Barnabás továbbment Derbébe. Thesszalonikában (ApCsel 17). Második missziói útján Pál és útitársa, Szilász, eljutottak Thesszalonikába. Pál a zsinagógában prédikált, ahogy szokott. ,,De a zsidók, kik nem hisznek vala, írigységtől felindíttatván, és magok mellé vévén a piaczi népségből némely gonosz férfiakat, és csődületet támasztván, felháboríták a várost; és a Jáson házát megostromolván, igyekeztek őket kihozni a nép közé." (5. vers). A zavargások miatt Pál továbbment Béreába. Béreában (ApCsel 17). Béreában azok, akik elutasították Krisztust, fellázították a népet (13. vers), emiatt Pál továbbment Athénbe. Efézusban (ApCsel 19). Harmadik missziói útján Pál elérkezett Efézusba. Az efézusi lázadás miatt el kellett hagynia a várost, és ismét át kellett utaznia Macedónián. Mindenhol ugyanaz történt. Pontosan úgy, ahogyan később írja Pál a rómabelieknek: ,,Az ő elesésük által (arra gondol, hogy a zsidók elutasították Jézust, és nem fogadták el Őt Messiásuknak és Megváltójuknak) jutott el az üdvösség a pogányokhoz, hogy Isten féltékennyé tegye őket". Az elutasítás és üldözés mindig ezzel a következménnyel járt, akárhová is jutottak el a kereszt hírnökei. Az elutasítás mindig azzal járt együtt, hogy az evangélium máshol elterjedt. Tertulliánusz, a nagy keresztyén apologéta mondja: ,,A mártírok vére az egyház magja." Így van ez azóta is. A zsidók üdvössége Mit mondhatunk Pál négy pontjából a harmadikról? Az első kettő egyértelműen igaz: (1) Izráel elutasította Jézust, és (2) az, hogy Izráel elutasította Jézust, azt eredményezte, hogy az evangélium eljutott a pogányokhoz. A harmadik pont szerint a pogányok üdvössége Izráel ,,teljességének" idejét hozza el, azaz Izráel népének üdvösségét vezeti be, és ez a pogányok számára még további áldásokkal jár. Ez még nem következett be, de be fog következni. Ha megnézzük, hogy itt és az egész 11.fejezetben mit mond Pál, nem értem, hogyan vetheti el olyan sok mai református teológus Izráel áldott jövőjének gondolatát. (A ,,mai teológusokról" beszélek, mert a múltban élt református írók közül sokan - a tizenhatodik századi reformátorok kivételével - egyértelműen elismerte ezt az igazságot. F. Godet meggyőző gondolatmenete a következőképpen hangzik: ,,Szinte elképzelhetetlen, hogy reformátoraink hogyan ragaszkodhattak oly makacsul egy ilyen nyíltan kifejtett igazsághoz. . . Amikor Izráel meglátja, hogy Jézus Krisztusban teljesedik be az Ószövetség azon ígérete, hogy a Messiás Ábrahám Istenéhez téríti a pogányokat, és a pogányok Krisztusban bőségesen megkapják azokat az áldásokat, melyeket ők annyira kívánnak, kénytelenek lesznek elismerni, hogy Jézus a Messiás." Charles Hodge ezt mondja: ,,Izráel. . . a teljes zsidó népre, a teljes Izráelre kell, hogy vonatkozzon. A zsidókat nemzeti szinten vetette most el Isten, tehát nemzeti szinten is kell, hogy helyreállítsa őket." és Robert Haldane: ,,Az elvettetésnek folytatódnia kell, amíg az összes pogány be nem megy. Akkor Izráel népe egy testként eljut az evangéliumban való hitre." John Murray és Leon Morris is hasonló következtetésre jutnak.) Tudom, miért csinálják. Nem kedvelik a prófécia egyes pontjait, amely szerint úgy tűnik, hogy Izráel sorsa független az egyház sorsától. Továbbá nem tetszik nekik az emögött meghúzódó teológia sem. Az ő gondolkozásuk szerint, ha Izráel a jövőben nemzeti szinten áldást nyer, az hátrafelé irányuló lépés lenne; azt jelentené, hogy Isten tervében visszafejlődés történt. A Krisztusban levő lelki valóságok helyettesítették a korábban ezekre előremutató zsidó ceremoniákat. Izráel helyére az egyház került. Eszerint az egyház lett az új Izráel, és a régi Izráel egyszer s mindenkorra túlhaladottá vált. Azonban hogyan állíthatják ezt, ha alaposan megnézzük Pál tanítását? Ezekben a fejezetekben Pál nem a lelki Izráelről beszél. A zsidókról mint nemzetről beszél. És amikor felteszi a kérdést: ,,azért botlottak meg, hogy elessenek?", válasza olyan határozott, mint amikor az antinomizmusról vagy Isten törvényének jó céljáról beszél (Róm 6,2.15; 7,13). ,,Távol legyen!" Semmi esetre sem! Pál számára elképzelhetetlen volt, hogy Isten elvetné Izráelt, mivel ez azt jelentette volna, hogy Isten megszegi szövetséges ígéreteit, viszont ez az igazságot betartó, hűséges Istennél lehetetlen. A probléma velünk van Ha megnézzük ezt a három pontot, el kell ismernünk, hogy minden rendben van: (1) Izráel elutasította Krisztust, (2) elutasításuk eredményeképpen a pogányokra is kiterjedt az áldás, és (3) Izráel népe ettől függetlenül üdvösségre jut. A probléma a negyedik ponttal van. Ez pedig már nem Isten problémája, hanem a miénk. Miért nem következett még be Izráel megtérése? Ha a 11. versben adott válasz mechanizmusát követve próbálunk meg válaszolni, egyértelmű a probléma. A legtöbb pogányból lett keresztyén nem élt úgy, hogy az arra indítana bárkit is, főleg zsidókat, hogy irigyeljék azt, ami nekik van. Pogányokból lett keresztyénként a viselkedésünk arra indítja-e a zsidókat, hogy megkívánják, ami nekünk van? Egyáltalán arra indít-e bárkit is, hogy megkívánja? Az őszinteség azt kívánja, hogy bevalljuk: általában éppen az ellenkező hatást váltja ki. Természetesen nem csak az egyik oldal bűnös. Aki keresztyénként beszélt már zsidóknak Jézusról, bizonyosan elcsodálkozott, hogy milyen vak a legtöbb zsidó. Még ha jól is ismerik saját Szentírásukat - és ez legtöbbjüknél nincs így -, mindent megtesznek azért, hogy tagadják saját világos tanításukat. Nemrég egy értelmes zsidó vezető elmondta egyik munkatársunknak: ,,A Szentírásban nincs egyetlen olyan prófécia sem, amely a zsidó Messiásra mint személyre utalna." Ez az ember a próféciákat az egész nemzetre vonatkoztatja. Nagy a vakság. Azonban a mi bűnünk legalább akkora, mint az övék, vagy még nagyobb. Ismerjük az evangéliumot. Miénk a Szentlélek ereje, hogy úgy éljünk, mint Jézus Krisztus, és megmutassuk az Ő szeretetét azoknak, akik elvesznek: a zsidóknak és a pogányoknak egyaránt. De a legtöbb pogány (még komoly keresztyének is) ahelyett, hogy szeretettel fordulna a zsidók felé, ehelyett előítélettel és gyűlölettel viseltetik irántuk. ,,A keresztyének ahelyett, hogy bemutatnák Isten ősi népének, hogy milyen vonzó a keresztyénség útja, általában gyűlölettel, előítélettel, üldözéssel, rosszakarattal és mindenféle szeretetlenséggel fordultak a zsidók felé" - írja Leon Morris. Ezután finoman fogalmazva még hozzáteszi: ,,A keresztyéneknek nem lenne szabad ezt a szakaszt tétlenkedve olvasniuk." Hogyan evangélizáljunk? Vegyük komolyan. Vegyük annyira komolyan, hogy feltegyük a kérdést: ,,Akkor hogyan evangélizáljunk?" és ,,Milyen evangélisták legyünk?" Íme néhány javaslat: 1.Barátkozzunk össze azokkal, akiket Krisztushoz akarunk vezetni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ismeretleneknek lehetetlen továbbadni Krisztus üzenetét. Lehetséges, és tegyük is, amikor Isten erre lehetőséget készít. De akármennyire is döbbenetesek azok a történetek, melyek szerint ott helyben meghozta a döntést Krisztus mellett az az ember, akivel egy repülőúton beszélgettünk, a legtöbb megtérés nem így történik. Úgy történnek, hogy azok az emberek, akik Jézust Megváltójukként ismerik, beszélnek barátaiknak róla. Legtöbbünkkel az a probléma, hogy nincs elég nem keresztyén barátunk, pedig kellene, hogy legyen. Manapság sokat hangsúlyozzák a ,,barátság evangélizációt". Joe Aldrich több könyvet is írt erről a témáról. Billy Graham evangélizációit is így viszik előbbre, és az ebben a szolgálatban dolgozók egyszerű ,,világi" embereknek tanítják ezt a módszert. Én is csak ajánlani tudom. 2.A segítőkészség és a szolgálat jellemezzen minket. Ezen a területen mintának kellene lennünk, még minden evangélizációs szándéktól függetlenül is, egyszerűen azért, mert segítőkész és szolgáló embereknek kellene lennünk. De ezenkívül sok ember olyanokon keresztül találta meg Krisztust, akik az Ő nevében segítettek nekik. Nem szívesebben hallgatjuk meg és szeretjük meg azt, aki segít nekünk? És nem keserít el az, ha valaki nem így tesz, vagy aki durván viselkedik velünk? Miért lenne ez másképp a nem hívők esetében? Ha komolyan akarunk evangélizálni, segítsünk másoknak rendszeresen. Ha magunktól nincs ötletünk, keressünk egy olyan programot, szervezetet, amely ebben útmutatást nyújt. 3.Mindent, amit teszünk, szeretetben tegyük. A kiemelkedő misszionárius államférfi, E. Stanley Jones egyszer megkérdezte India államfőjét, Mahatma Gandhit, hogy mit kellene tenniük a keresztyéneknek, hogy Indiát megtérítsék. Gandhi jól ismerte Indiát és a keresztyéneket is. Azt mondta: ,,A keresztyéneknek négy dolgot kellene tenniük, ha Indiát Krisztushoz akarják vezetni. Először is, úgy kellene viselkedniük, mint Jézus Krisztusnak. Másodszor, nem szabad megalkudnotok hitetekkel kapcsolatban. Harmadszor, minél jobban meg kellene ismernetek a nem keresztyén vallásokat. És negyedszer, mindent amit tesztek, szeretetben tegyétek." Gandhi jól ismerte a szeretet erejét, és sokszor ennek az ellenkezőjét látta, főleg a keresztyénektől. Éppen ezért bölcsen szólt, amikor erre hívta fel Jézus követőinek a figyelmét: ,,Mindent, amit tesztek, szeretetben tegyétek!" 4.El kell mondanunk szavakkal az evangéliumot. Szeretetből kell cselekednünk, de az evangélium igazságát szeretetben el is kell mondanunk, mert az evangélium igazság, és Isten az Ő Igéjének az igazságát áldja meg. Hogyan tegyük ezt a zsidók evangélizálásában? Először is, természetesen össze kell barátkoznunk velük. Segítőkésznek kell lennünk, és szeretetnünk kell őket. De ha ezeket megtettük, és már jogunk van szólni, elkezdhetjük azzal, hogy emlékeztetjük őket hatalmas vallási örökségükre, arra, hogy sok ezer éven át egyedül Izráel ismerte az igaz Istent. Ábrahám és az ősatyák, Mózes, Dávid és a többi király, Ézsaiás, Jeremiás és a próféták idejéban csak ők ismerték valóban Istent. Isten Izráel Istene volt. A pogányok nem tartoztak a néphez, ráadásul vallásuk szörnyű pogányság volt. Miközben a pogányok pogányként éltek és ebből következően erkölcstelen életet folytattak, a zsidók megkapták Isten erkölcsi törvényét, és megismerték, hogyan kerülhetnek közel Istenhez az áldozatokon keresztül. Azokban az időkben egy pogány csak úgy üdvözülhetett, ha részévé vált a zsidó nemzetnek. Néhányan így is tettek. A moábi Ruth egy volt ezek közül. Ugyanígy a szír Naamán is. De nem voltak sokan. A legtöbb pogányt a földrajzi távolság és az etnikai származás elzárta az üdvösségtől. Jézusnak igaza volt, amikor azt mondta a samáriai asszonynak: ,,Az üdvösség a zsidók közül támadt." (Jn 4,22) De amikor Isten elküldte Jézust Megváltóként, nemcsak a zsidóknak küldte, hanem az egész világnak is. Amikor Jézus meghalt, Isten ezt úgy szemléltette, hogy a templom kárpitját fölülről lefelé teljes hosszában kettéhasította. Ez a tett azt jelképezte, hogy az Istenhez vezető út most már mindenki előtt nyitva áll, aki hittel az Ő áldozatában hozzá jön. Egy bizonyos értelemben ez a júdaizmus végét jelezte, legalábbis ősi formájában. Manapság egyetlen zsidó sem imádja Istent a jeruzsálemi templomban, és egyetlen zsidó sem viszi Istennek az előírt bűnért való áldozatokat. Amikor véget ért ez a rendszer, megnyílt az út a pogányok üdvössége előtt. Én is így kaptam üdvösséget. Most Izráel Istenének kegyelme által, én, egy pogány ,,kutya", részesülhetek abban az áldásban, melyet egykor egyedül az ősi Izráel élvezett. Én is a szövetséges nép tagjává váltam. Hit által én is az ősatyák lelki utódjává lettem. Tudom, hogy már maga a ,,Jézus" név sértő lehet azok számára, akik zsidók, és értem, hogy miért. A keresztyének, a pogányokból lett keresztyének valóban sok esetben borzalmasan viselkedtek a zsidókkal szemben. De ismerjük fel: ha Jézus nem Izráel Messiása, akkor üdvösségemnek nincs reménysége. Én egy elveszett pogány ember vagyok, reménység nélkül és Isten nélkül a világban. Egyedül a zsidó Messiás és a zsidók Istenének kegyelme által van üdvösségem. Ezért mondom, hogy fogadd el Jézust Megváltódnak! James Montgomery Boice

0 komment , kategória: Isten terve Izráellel

Minden Istentől: Összefoglalás

2016-07-04 11:19:57, hétfő

	Minden Istentől: Összefoglalás Textus : Római levél 11,7-10 : ,,Micsoda tehát? A mit Izráel keres, azt nem nyerte meg: a választottak ellenben megnyerték, a többiek pedig megkeményíttettek: A mint meg van írva: Az Isten kábultság lelkét adta nékik; szemeket, hogy ne lássanak, füleket, hogy ne halljanak, mind e mai napig. Dávid is ezt mondja: Legyen az ő asztaluk tőrré, hálóvá, botránkozássá és megtorlássá. Sötétüljenek meg az ő szemeik, hogy ne lássanak, és az ő hátokat mindenkorra görbítsd meg." Van egy történet egy rabbiról, aki megpróbálta egy nem zsidónak elmagyarázni, hogyan gondolkoznak a zsidók. ,,Megmutatom, hogyan gondokodik egy zsidó" - mondta. ,,Válaszolj nekem három kérdésre. Az első a következő: két ember leesik a kéményen. Az egyik tisztán jön ki, a másik piszkosan. Melyikük mosakszik meg?" ,,Ó, ez könnyű" - mondta a nem zsidó férfi. ,,Hát persze, hogy az, aki piszkos." ,,Nem" - válaszolta a rabbi. ,,Amikor kimásznak a kéménylyukból, egymásra néznek, és aki piszkos, ránéz a barátjára, és amikor látja, hogy az tiszta, azt feltételezi, hogy ő is tiszta. Éppen ezért nem csinál semmit. A tiszta fog megmosakodni, mivel amikor a másikra néz, azt látja, hogy az piszkos, és ezért azt hiszi, hogy ő is piszkos." ,,A második kérdés: két ember leesik a kéményen. Az egyik tisztán jön ki, a másik piszkosan. Melyikük mosakszik meg?" ,,De hiszen ez ugyanaz a kérdés" - mondta a nem zsidó férfi. ,,Dehogyis" - válaszolt a rabbi. ,,Ez egy teljesen más eset." ,,Hát, akkor szerintem a tiszta." ,,Megint csak nem" - mondta a rabbi. ,,A piszkos fog megmosakodni, mivel amikor ránéz a kezére, látja, hogy piszkos. Elmegy és megmosakszik. Egyértelmű, nem?" ,,Akkor nézzük a harmadik kérdést: két ember leesik a kéményen. . ." ,,Ez már megint ugyanaz a kérdés" - mondta a nem zsidó férfi. ,,Nem, dehogyis" - válaszolt a rabbi. ,,Teljesen más. Mi a válasz?" ,,Nem tudom" - mondta a nem zsidó férfi. ,,Egyikük sem mosakszik meg, mivel a történet önmagában képtelenség. Hogyan létezik, hogy két ember leesik a kéményen, és egyikük tisztán jön ki, a másik pedig piszkosan?" Emiatt a gondolkozásmód miatt mondják a zsidók, hogy két zsidónak legalább háromféle véleménye van. Nem tudom, mennyire igaz ez a történet és ez a mondás. De akár lehet általánosságban ezt mondani a zsidókról, akár nem, Pál apostolra egészen biztosan nem volt ez igaz. Buzgó zsidó volt, és alaposan átgondolta, amit leírt. Pál sohasem vallott kétféle véleményt, és az evangéliummal kapcsolatos egyetlen véleményét a Római levélben kérlelhetetlen és cáfolhatatlan logikával tárja elénk. A következőkben foglaljuk össze ennek a tanításnak egy részét. Az összefoglalás ideje A jó tanár tudja, mikor mondott el elegendő mennyiségű információt, és mikor jött el az összefoglalás ideje, és mivel Pál jó tanító volt, úgy tűnik, tudta, hogy levelében pontosan ezen a ponton jött el az ideje az összefoglalásnak. A Róm 11,7-10 erről szól. Ezek a versek összefoglalják, hogy miről írt Pál eddig a 9-11. fejezetekben. Miről is írt? Először is, ott van a kiválasztásról szóló tanítás. A 9. fejezetben vezeti be a témát, ahol azt bizonyítja, hogy Istennek az üdvösséggel kapcsolatos terve nem vallott kudarcot, bár a zsidók többsége elutasította az evangéliumot, akiket Isten már korábban kiválasztott az üdvösségre, azok valóban üdvözülnek. Később a 11. fejezetben példákat sorolt fel erre, jelezve, hogy ő maga is a kiválasztottak közé tartozik, és Illés idejében hétezer ember volt, akik ugyanebbe a csoportba tartoztak. Másodszor, ott van az elvettetésről szóló tanítás, mely szerint Isten magukra hagyja azokat, akik nem üdvözülnek; mindenható voltában úgy határozva, hogy nem választja ki őket az üdvösségre. A Róm 10-ben Pál hosszan bizonyítja, hogy ez nem csökkenti az elvetettek bűnét, mivel továbbra is felelősek maradnak a tetteikért, többek között a hitetlenségükért is, és bűnös cselekedeteik alapján ítéltetnek meg. Harmadszor, beszél arról, hogy miért utasítják el az emberek az evangéliumot. A zsidó nép Pál elsődleges példája, mivel ezekben a fejezetekben a hitetlen Izráel sorsával foglalkozik. Ettől függetlenül ugyanez vár mindenkire Krisztus nélkül. Az emberek azért utasítják el az evangéliumot, mert saját igazságukat akarják bebizonyítani, és nem akarják elismerni az isteni igazságot. Erről Pál a 10. fejezetben beszél. Negyedszer, az a tanítás, hogy Isten előre megmondta, Izráel teljesen el fogja utasítani Krisztust, éppen ezért nem volt számára meglepő, amikor ez bekövetkezett, és nem adta fel tervét. A Róm 9-ben Pál négy különböző helyről idéz az Ószövetségből ennek bizonyítására: Hós 2,23; 1,10; Ézs 10,22-23; 1,9. A Róm 11,8-10-ben még két további helyről idéz: a 8. vers az 5Móz 29,4 és az Ézs 29,10 mondanivalóját ötvözi, a 9-10. versekben pedig a Zsolt 69,22-23-at idézi. A kegyelem egyenlő a kiválasztással Azonban Pál összefoglalói nem csupán egyszerű összefoglalók. Bár összegzik az addig elhangzottakat, még azzal is a gondolatmenetét viszik tovább. Ebben az esetben az apostol összefoglalója a kiválasztás tanítását hangsúlyozza, és ezáltal tekintetünket a kiindulópontra irányítja. Robert Haldane a 7. versben levő tanításról a következőket mondja: ,,Hogyan lehetne összefoglalni mindazt, amit eddig mondott az apostol? A következőképpen: Izráel népe nem jutott el a törvény szerinti igazságra, melyet keresett (Róm 9,31), viszont a kiválasztás szerintiek - az Isten által kiválasztott és megőrzött maradék - igen." Aztán felteszi a kérdést, melyben benne rejlik a válasz: ,,Lehet-e ennél egyértelműbben bizonyítani a kiválasztás tanítását?" Lehet, hogy észrevettük a fenti idézetben, hogy a 7. versről szóló magyarázatában Haldane a ,,kiválasztás" szót használta a ,,választottak" helyett. Haldane a régi King James bibliafordítást használja, nem a New International Versiont. A régebbi változat azt mondja: ,,a kiválasztás ellenben megnyerte", ami viszont nem csupán egy egyszerű fordításbeli különbség. Tény, hogy Pál szándékosan a ,,kiválasztás" szót használja a ,,választottak" helyett, és az egész Újszövetségben ezen az egy helyen tér el az általános szóhasználattól. Okkal van-e ez így? Úgy tűnik igen, mivel a ,,kiválasztás" a ,,választottaknál" erőteljesebben utal a megváltottakra, akiket Isten kiválasztott, és ez Pál fő mondanivalója. Ha egyszerűen azt írta volna, hogy a ,,választottak jutottak el a törvény szerinti igazságra", az arra utalna, hogy a választottak maguktól is el tudták volna érni az üdvösséget. Amikor azt mondja, hogy ,,a kiválasztás ellenben megnyerte", egyértelmű, hogy ez kizárólag azért történt, mert Isten először nekik ajándékozta azt. Újból megismétlem, mint ahogyan már néhányszor megismételtem jelen tanulmányomban: az üdvösséget nem érdemelhetjük ki magunktól. Egyedül kegyelemből van (6. vers), sőt, ha együtt vizsgáljuk a 6. és 7. verseket, kiderül, hogy a kegyelem kiválasztás és a kiválasztás kegyelem. Egyik sincs a másik nélkül. Kiválasztás és elvettetés Még egy dolognak léteznie kell a kiválasztással együtt, és ez pedig az elvettetés: azoknak a magukra hagyása, akik nincsenek kiválasztva. Ezek a versek különösen is határozottan beszélnek erről a tanításról. A következőkben vizsgáljuk meg a kiválasztás és az elvettetés kapcsolatát. Annál is inkább, mivel ez a téma sokak számára nyugtalanító. A kérdés, amit már korábban feltettem, és most ismét felteszek, a következő: Egyformán kell-e gondolkodnunk e két tanításban szereplő eseményekről? Egyforma horderejűek? Azaz, Isten olyan módon meghatározza-e az egyes emberek sorsát, hogy függetlenül attól, mit tesznek vagy mit tehetnének, az egyiket a mennyországba, a másikat pedig a pokolra rendeli? Tudjuk, hogy a megváltottak esetében így van: láttuk, hogy a kiválasztás a választottak esetében egyáltalán nem a látható vagy előre látott jó cselekedeteken alapszik. Pontosan ezt mondja a korábban már vizsgált Róm 11,6. A kérdés az, hogy ugyanez elmondható-e az elvetettekről, azaz, hogy Isten mintegy a pokolra rendelte őket, függetlenül attól, amit tettek; függetlenül attól, hogy megérdemelték-e vagy sem. Ezen a ponton muszáj megkülönböztetnünk néhány dolgot. A kiválasztás és az elvettetés legalább két ponton hasonlítanak egymásra: (1) mindkettő Isten örökkévaló végzéséből, akaratából ered, nem pedig az ember akaratából, és (2) mindkettőnek Isten dicsősége a célja. De a kiválasztás és az elvettetés lényeges pontokon el is tér egymástól. Nézzünk meg két fontos különbséget: Először is, amikor az elvettetésről beszélünk, arról van szó, hogy az elkárhozókat Isten ,,elhagyta" (Westminsteri Hitvallás, 3. fejezet, 7.szakasz). Vannak, akik szerint a végeredmény szempontjából nincs különbség az elhagyás és aközött, hogy valakit Isten kárhozatra rendelt. Bár a végeredmény szempontjából ez valóban igaz, a kiindulási pont teljesen más. Az emberek azért hisznek az evangéliumban, és azért jutnak üdvösségre, mert Isten beleavatkozik az életükbe, és hitre juttatja őket az újjászületés vagy újjáteremtés által. Azonban akik elvesznek, azokat nem Isten teszi istentagadókká. Maguktól lesznek azzá. Istennek csupán vissza kell tartania újjászülő különleges kegyelmét ahhoz, hogy elrendelje a végüket. Másodszor, azt mondjuk, hogy Isten az elveszetteket ,,gyalázatra valamint haragra rendelte bűneik miatt" (Westminsteri Hitvallás, 3. fejezet, 7. szakasz). Ez is egy igen lényeges pont, mivel ebből is látszik, hogy az elvettetés egyáltalán nem önkényes cselekedet. Az elveszettek nem azért vesznek el, mert Isten egyszerűen erre jelölte ki őket, hanem gonosz cselekedeteiket ért igazságos ítélet miatt. (Ugyanez a két pont szerepel a dordrechti zsinat kánonjaiban: ,,Nem minden ember kiválasztott, hanem némelyek nem kiválasztottak, vagyis kimaradtak Isten örök kiválasztásából", és ezeket ,,nem csupán a hűtlenség, hanem az összes többi bűn miatt is" is éri utol a büntetés.) Természetesen a tanításokkal kapcsolatban a legfontosabb az, hogy a Bibliában mindenütt olvashatjuk őket, éppen ezért aki a Bibliát Isten hiteles kijelentésének fogadja el, annak hinnie kell ezeket is, akár értjük őket teljesen, akár nem. Fent már említettem a következő verseket: Péld 16,4: Mindent teremtett az Úr az ő maga czéljára; az istentelent is a büntetésnek napjára. Jn 12,39-40: ,,Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ésaiás: Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívöket; hogy szemeikkel ne lássanak és szívökkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket." Jn 13,18: ,,Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el; hanem hogy beteljesedjék az írás: A ki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem." Jn17,12: ,, Mikor velök valék a világon, én megtartám őket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön." 1Pét 2,7-8: ,,Tisztesség azért néktek, a kik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, a melyet az építők megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává; kik engedetlenek lévén, megütköznek az ígében, a mire rendeltettek is." Júd 1,4: ,,Mert belopózkodtak valami emberek, a kik régen előre beírattak ezen ítéletre, istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják." A legvilágosabban erről a Róma 9 beszél, ahol Ézsauval kapcsolatban a ,,gyűlöl" igét olvassuk (,,Jákóbot szerettem, Ézsaút pedig gyűlöltem", 13. vers), illetve a fáraóról szólva a ,,megkeményítés" szerepel (Annakokáért a kin akar könyörül, a kit pedog akar, megkeményít", 18.vers). A Róma 9-ben olvassuk a kettős predestináció legerőteljesebb kifejtését a Bibliában. Izráel megkeményítése Fent már említettem, hogy bár Pál összefoglalói összegzik az addig elhangzottakat, mindig a gondolatmenetét viszik tovább. Figyeljük meg, ezt hogyan oldja meg : hasonlítsuk össze Pálnak a Róma 9-ben az elvettetésről szóló tanítását azzal, amit a 11. fejezetben olvashatunk. Kiket használ fel Pál az elvettetés példájaként a 9. fejezetben? Ahogyan azt az iménti idézetből is láthattuk, Ézsaut, az edómiták ősatyját, és a nép nagy ellenségét, a fáraót. Az apostol azt írja, hogy Isten ,,gyűlölte" Ézsaut, és ,,megkeményítette" a fáraó szívét. Valóban. Ezt egyetlen zsidó sem vitatja. Sem Ézsau, sem pedig a fáraó nem tartozott Isten választott népéhez. És most jön a megdöbbentő dolog. A Róma 11-ben Pál nem a pogányokról, edómitákról és egyiptomiakról ír. Izráelről beszél, ami azt jelenti, hogy az elvettetés tanítását az állítólagosan ,,választott" népre alkalmazza. Sőt, azt mondja, hogy még a számukra elvileg áldásként adott dolgok, valószínűleg ugyanazok, melyekkel a Róma 9-et kezdi (,,fiúság és a dicsőség és a szövetségek, meg a törvényadás és az isteni tisztelet és az ígéretek. . . az atyák", 4-5. versek) - újjá nem született állapotukban ,,tőrré, hálóvá, botránkozássá és megtorlássá" lettek (11,9). Ez a döntő pont. Ez azt jelenti, ha rossz célra használjuk Isten áldásait - és mindig rossz célra használjuk őket, ha nem hagyjuk, hogy Jézusba, a mi Megváltónkba vetett hitre vezessenek minket -, akkor elkerülhetetlenül megkeményítik szívünket: további bűnökbe visznek bele minket, és végül még súlyosabb büntetés alá esünk. Ezt az elvet fejtik ki erőteljesen az Ószövetség végén a Malakiás könyvének versei. Igen nehéz napok voltak ezek. A nép, élükön a papsággal, meglehetősen távol került Istentől. Olyannyira, hogy amikor az Úr elküldte hozzájuk Malakiást, hogy megfeddje őket bűneik miatt, ellenségessé váltak, szembehelyezkedtek a prófétával és így válaszoltak: ,,Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket? . . . Mivel vetettük meg nevedet? . . . Mivel tettünk tisztátalanná téged? ...Mivel fárasztjuk (Istent)?... Miből térjünk meg?...Mivel akarunk becsapni?...Mit beszéltünk ellened?" (Mal 1,2.6-7; 2,17; 3,7-8.13) Legfőképpen a papok voltak hibásak ezért a magatartásért, ezért a legsúlyosabb ítélet ellenük hangzik: ,,Ha meg nem hallgatjátok és ha nem veszitek szívetekre, hogy dicsőséget adjatok az én nevemnek, azt mondja a Seregeknek Ura: átkot bocsátok reátok, és elátkozom a ti áldásotokat; bizony elátkozom azt, ha nem veszitek szívetekre!" (Mal 2,2) Kijózanító szavak ezek! Átokká vált áldások Pál tanításának összefoglalása jelentősen érint minket is ezen a ponton. Ha az egyes zsidók, akik a választott néphez tartoztak nem részesültek a megváltásban, mivel elutasították Krisztust, és ha ennek következtében az Istentől kapott áldások átokká váltak az emberek számára, akkor teljesen elképzelhető (sőt valószínű), hogy sok evangéliumi keresztyén felekezetű templomba járó ember sem részesül a megváltásban, mivel személyes életükre nézve nem bíznak Jézusban. Így az áldások számukra is átokká váltak. Értjük ezt? Ez azt jelenti, hogy ha az állítólagosan keresztyén emberként kapott jó dolgok nem Krisztushoz vezetnek - amire Isten szánja őket -, akkor rosszabbak lesznek, mint az értéktelen dolgok. Ártalmasak lesznek, és elkerülhetetlenül még nagyobb lelki kábultságot, keménységet és bűnt jelentenek számunkra. Négy példa: 1.Keresztség. A keresztség a Jézus Krisztussal való belső, lelki egység külső jele. Célja az, hogy erősítse hitünket, és annak belső valóságát kiábrázolja. Azonban számtalan állítólagosan keresztyén ember belső odaszánás nélkül vette magára a külső jelet. Anélkül mondták ki, hogy megváltott emberek, hogy valóban követték volna Jézus Krisztust. Ennélfogva az a dolog, amely útmutatássá és áldássá kellett volna, hogy váljon számukra, hamis reménység alapjává lett. 2.Úrvacsora. Ugyanez igaz az úrvacsorára is. Egész felekezetek tanítják, hogy az úrvacsorai jegyek fizikai vételén keresztül valamilyen módon kiárad a kegyelem, és így a fizikai cselekedet üdvösséget közvetít. De a valóság nem fizikai. Az úrvacsorának az a célja, hogy kiábrázolja Jézus Krisztus megtört testét és engesztelő vérét, és arra hív, hogy benne bízzunk, hitünket belé vessük, ne a szertartásba. Ha nem Krisztusban bízunk, a sákramentum, mely hasznos lenne számunkra, átokká válik, és így babonásak, sőt pogányok leszünk a gyakorlatunkban. 3.Anyagi javak. Nem hiszem, hogy részletesen ki kellene fejtenem ezt a pontot. A pénz és más anyagi javak Istentől származnak. De veszélyesek, különösen amikor bővölködünk. Isten iránti hálára kellene, hogy indítsanak. Azonban legtöbbször éppen ellenkező irányba vezetnek el Tőle. 4.Az Úr napja. Negyedik példám különösen is időszerű. Nemrég emlékeztek meg az Egyesült Államokban Pearl Harbor japán bombázásának ötvenedik évfordulójáról. Emiatt az esemény miatt lépett be Amerika a II. világháborúba, amely teljesen megváltoztatta a történelem menetét. Szörnyű katasztrófa volt az ország számára, mivel a Csendes-óceáni flotta teljesen megbénult, és 2043 fiatal élet veszett oda. A bombázás 1941. december 7-én vasárnap reggel történt. Viszont nem túlságosan ismert tény, hogy amikor 1945-ben Japán legyőzése után Douglas MacArthur tábornok átvette az irányítást a japán hadügyminisztérium felett, rengeteg dokumentumot lefordíttatott az ellenség iratai közül. Kiderült, hogy a háború előtti években Japán professzorokat küldött az Egyesült Államokba, hogy tanulmányozzák az amerikaiak jellemző nemzeti tulajdonságait, és állapítsák meg, hol és hogyan a legvédtelenebbek a támadásokkal szemben. Összeségében véve arra jutottak, hogy az amerikai védelem egy pénteki szárazföldi és haditengerészeti fizetésnap utáni vasárnap reggel lenne a legalacsonyabb. 1941. december 7-e is pontosan egy ilyen nap volt. A korábbi években az amerikaiak többsége számára a vasárnap megszentelt pihenő-és istentiszteleti nap volt, és ezt még azok is tiszteletben tartották, akik nem voltak keresztyének. Viszont 1941 telére ez megváltozott. A nemzeti áldás napjából a nemzeti másnaposság napja lett, és Isten a korábbi áldást átokká tette. Az a Pearl Harbor-i hétvége a javak mértéktelen fogyasztásáról szólt, és az amerikaiak nem álltak készen a japán támadásra, és nem is tudták azt visszaverni. Ettől függetlenül el kell ismernünk: akármilyen borzalmas pusztítás is volt Pearl Harbornál, csak fizikai és időszakos volt - ma már a múlté -, és nem hasonlítható akár egyetlen örökkévaló emberi lélek kárhozatához sem. Logikus, de értelmetlen Bizonyára vannak olyanok, talán sokan is, akik teljesen félreértik ezt a tanítást. A kiválasztás és elvettetés óta nem követik a gondolatmenetemet, és most azon gondolkoznak: ,,Mit változtat az a tény, hogy a kiválasztás igaz - amint te tanítod - ha én nem vagyok a választottak közül?" A kérdés logikus, azonban értelmetlen, mivel nem tudjuk előre, hogy kik a választottak és kik az elvetettek. Ez el van rejtve Isten örökkévaló végzései közé. Mégis van egy egyszerű módja, hogy kiderüljön, hogy a választottak közé tartozol-e. Fordulj el bűneidtől, és bízzál Jézus Krisztusban. A választottak ezt teszik. Ha Jézus Krisztus nem a Megváltód, tanításának ez az egyértelmű összefoglalója is átokká válik számodra. Kifogásnak fogod használni, hogy még távolabbra kerülj Jézustól és az üdvösségtől. De ne tedd ezt! Inkább hagyd, hogy vigyen közelebb Krisztushoz, és akkor számodra is áldássá lesz. Ámen. James Montgomery Boice

0 komment , kategória: Isten terve Izráellel

Megváltva egyedül kegyelemből

2016-07-01 14:13:19, péntek

	Megváltva egyedül kegyelemből Római levél 11,6 ,,Hogyha pedig kegyemből, akkor nem cselekedetekből: különben a kegyelem nem volna többé kegyelem." A keresztyéneket két dolog kell, hogy jellemezze. Az egyik az, hogy átérzik személyes bűnüket és méltatlan voltukat, a másik pedig, hogy életüket áthatja Isten kegyelmének tudata. A kettő természetesen szoros kapcsolatban van egymással, mivel helyes bűnbánat nélkül sohasem fogjuk értékelni a kegyelmet. Azt gondoljuk, hogy kiérdemeltük az Isten kezéből vett jót. Másfelől viszont, minél inkább értékeljük Isten kegyelmét, annál inkább tudatában leszünk bűneinknek, és annál inkább igyekszünk szabadulni tőlük. Isten kegyelmének győzelmi trófeája Pál apostol Isten kegyelmének győzelmi trófeája volt, és ezt sohasem felejtette el. Hogyan is felejthette volna? A júdaizmusban nőtt fel, de vallásértelmezése önigazulttá tette, és hitte: amit tesz, az mindenkinél jobban kedves Istennek. Olyannyira buzgóvá tette, hogy megölte azokat, akik nem értettek vele egyet. Amikor Istvánt megkövezték, Pál ott volt, és vigyázott a köveket dobálók felsőruháira. Sőt, Pál Damaszkuszba is azért ment, hogy még több embert letartóztasson Jézus követői közül, és megölesse őket, amikor egy vakító fényességben megjelent neki az Úr, elhívta, és onnantól kezdve erejét másra kellett használnia. Micsoda példája volt a kegyelemnek Pál! Saját, mélyen levő önigazult hozzáállása és kegyetlen tettei ellenére Isten kegyelmesen, azaz, egyedül kegyelemből megváltotta. Ettől kezdve Pál mindenhol és mindenkinek hirdette Isten kegyelmét. A Bibliában a legtöbb kegyelemmel foglalkozó verset Pálnál olvashassuk. Az Ószövetségben csupán nyolcszor szerepel a kegyelem szó, ezzel szemben az Újszövetségben összesen 128-szor, főleg Pál igehirdetéseiben vagy leveleiben. Például: ApCsel 20,24: ,,De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangyéliomáról." Róm 1,5: ,, Aki által vettük a kegyelmet és az apostolságot a hitben való engedelmességnek okáért, minden pogányok között, az Ő nevéért." Róm 3,23-24: ,,Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által." Róm 5,15: ,,De a kegyelmi ajándék nem úgy van, mint a bűneset; mert ha amaz egynek esete miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és a kegyelemből való ajándék, mely az egy ember Jézus Krisztusé, sokkal inkább elhatott sokakra." Róm 5,20-21: ,, A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék; de ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik: Hogy miképpen uralkodott a bűn a halálra, azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által." Róm 6,14: ,,Mert a bűn ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt." Róm 12,6: ,,Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabálya szerint teljesítsük." 1Kor 1,4: ,,Hálát adok az én Istenemnek mindenkor ti felőletek az Isten ama kegyelméért, mely néktek a Krisztus Jézusban adatott." 1Kor 15,10: ,,De Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok; és az ő hozzám való kegyelme nem lőn hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme." 2Kor 8,9: ,,Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok." 2Kor 9,8: ,,Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek." Gal 1,6: ,,Csodálkozom, hogy Attól, aki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangyéliomra hajlotok." Gal 5,4: ,,Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek." Ef 1,5-8: ,,Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint, kegyelme dicsőségének magasztalására, amelylyel megajándékozott minket ama Szerelmesben, Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint, melyet nagy bőséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel." Ef 2,4-8: ,,De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, melylyel minket szeretett, minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!) és együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban: hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez." Ef 3,7-8: ,,Amelynek szolgájává lettem az Isten ama kegyelmének ajándékából, mely adatott nékem az Ő hatalmának munkája szerint. Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végéremehetetlen gazdagságát." 2Tim 1,9-10: ,,Aki megtartott minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végezése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte. Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangyéliom által." 2Kor 13,13: ,,Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen." Kol 4,18: ,,A kegyelem veletek!" 1Thessz 1,1: ,,Kegyelem néktek és békesség." 1Thessz 5,28: ,, A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme veletek! Ámen." 1Tim 1,2: ,,Kegyelem, irgalmasság és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól." Nyolcvanegy kegyelemmel foglalkozó verset számoltam össze Pálnál, melyek közül a fentiek csupán példák. Együtt viszont ennek a nagyszerű tanításnak a teljes világirodalomban található legalaposabb összefoglalását alkotják, és bizonyítják, hogy magát a kegyelem nagy apostolát is ez formálta. Egy kedves megjegyzés Az egyetlen ok, amiért Pál belevehette a kegyelemről szóló mondatot a Róm 11,6-ba véleményem szerint az, hogy nagyon szerette ezt a tanítást. Azért gondolom így, mert ezt a mondatot valóban ki lehetne hagyni a gondolatmenetből. Charles Hodge szerint a 6. vers az előző vers második tagmondatára írt exegetikai megjegyzés. És tulajdonképpen valóban az. Az előző vers már befejezte a gondolatot: ,,Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint." ( 5. vers, kiemelés tőlem). Sőt, már az előtte levő vers is hatékonyan érvelt: ,,De mit mond néki az isteni felelet? Meghagytam magamnak hétezer embert, akik nem hajtottak térdet a Baálnak" (4. vers). A vers nem csupán egyszerűen azt mondja, hogy van hétezer ember, akik nem hajtottak térdet a Baalnak, hanem hogy ,,meghagytam magamnak hétezer embert. . ."(kiemelést tőlem). Ez Isten munkája, egyedül kegyelemből. Ugyanígy beszélt Pál Isten megváltó kegyelméről a Római levél 5. és 6. fejezeteiben. A Róm 5,12-21 a kegyelem tanításáról szóló leghosszabb bibliai szakasz. Akkor viszont miért teszi hozzá Pál a 6. verset a 11. fejezetben levő versekhez? Azért, mert szerette ezt a tanítást, mindenben ezt látta, és azt akarta, hogy olvasói is lássák és szeressék. Talán még azért is, mert tudta, milyen nehéz a legtöbb embernek elfogadnia a kegyelmet, és mennyire szeretnénk kiegészíteni a cselekedetekkel. El tudom képzelni, hogy miközben leírta az Illés idejében élt hétezer hűséges zsidóról szóló verseket, talán azt gondolta: néhány olvasója esetleg ösztönösen megdicsérné ezeket a hűséges zsidókat, miközben egyúttal egy kicsit magukat is megdicsérnék. Lehet, hogy ezt gondolnák: ,,Igaz, hogy azok sötét idők voltak, de legalább volt hétezer férfi, akik nem hajtottak térdet a Baalnak. Ezért dicséret illeti őket és a zsidó népet is. Mindig is voltak zsidók, akik hűségesek maradtak. Hála Istennek, hogy ilyen lelkierőnk van!" Mivel ez a fajta gondolkozásmód annyira a természetünkben van, és Pál tudta ezt, megszakítja a 7-10.versekben levő gondolatmenetet a zsidók többsége és a maradék közti különbségről, hogy mindannyian értsük: még a maradék is csak Isten kegyelméből létezik. Nem arról van szó, hogy egyesek természetüknél fogva hűségesek, mások pedig nem. Arról van szó, hogy Isten kiválasztotta a maradékot, hogy higgyenek. Isten kegyelme vagy az ember cselekedete? Maga a vers egyetlen dolgot hangsúlyoz: a kegyelem és a cselekedetek abszolút ellentétben állnak egymással. Tehát ha egy embert a kegyelem ment meg, akkor az nem lehet a cselekedetek által, különben a kegyelem már nem kegyelem többé. Hasonlóképpen, ha egy embert a cselekedetek mentenek meg, akkor az nem lehet a kegyelem által, különben a cselekedetek már nem cselekedetek többé. Az angol New International Version bibliafordítás lábjegyezete szerint néhány ókori kéziratban benne van az ellentétpár másik fele is. Pál kijelentését Kálvin az ,,ellentétek összehasonlításának" tartja és hozzáteszi: Az isteni kegyelem és a cselekedetek által szerzett érdem olyannyira szemben állnak egymással, hogy ha az egyiket elfogadjuk, akkor a másikat azzal egyben leromboljuk. Tehát ha a kiválasztásban a cselekedeteket emeljük ki, ezzel kisebbítjük Isten érdem nélküli jóságát, amiről Pál beszél, és akkor a fanatikusok, akik szerint Isten a bennünk előre meglátott érdem szerint választ ki magának, kénytelenek válaszolni Pálnak ebben a kérdésben. Akár korábbi, akár jövőbeli cselekedetekre gondolunk, Pál azon állítása, miszerint a kegyelem nem hagy helyet a cselekedeteknek kell, hogy visszhangozzon a fülünkben... Az apostol azt mondja itt, hogy Isten saját akaratából tette ezt a különbségtételt, és szerinte amennyit engedünk a cselekedeteknek, ugyanannyit le is kell hogy vonjunk a kegyelem értékéből. Manapság sok evangéliumi keresztyén vallja a cselekedetektől teljesen független, kegyelemből fakadó üdvösséget. De ha feltesszük nekik a kérdést, hogy miért üdvözülnek egyesek, miközben mások nem, nem Pál válaszát adják, ami Isten kiválasztó kegyelme, hanem ehelyett azt mondják, hogy Isten valamit lát vagy előre látott bennünk. Ezek szerint két eset lehetséges: vagy Isten előre látja a jó cselekedeteiket, és ezek miatt megváltja őket - vagy előre látja a hitüket. Tudja, hogy hinni fognak, és kiválasztja őket. Az első feltételezés az evangélium megtagadása: hit általi üdvösség helyett cselekedetek általi üdvösség. A második feltételezés a ,,hitet" cselekedetnek tartja, és így kizárja a kegyelmet. Akkor mit mondjunk a hitről? Milyen szerepe van a hitnek? A válasz az, hogy a hit az újjászületés eredménye, és ezért Isten kiválasztásának következménye, nem pedig oka. Pontosan ezt mondja Pál az efézusi levél általam is már korábban részben idézett, jól ismert verseiben: ,,De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett, minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal. . . Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki se kérkedjék." (Ef 2,4-5; Ef 2,8-9) Hát nem csodálatos, hogy a kegyelem nagyszerű tanításai hogyan kapcsolódnak egymáshoz, és hogyan erősítik egymást?! Kiválasztás, eleve ismerés, bűn, kegyelem, hit - mind-mind olyan tanítások, melyek előtt minden újjászületett és értő elme Pálhoz hasonlóan álmélkodva áll. Ó érthetetlen kegyelem, mely rég utánam jár, ki tévelygőn, vakon bolyongtam utamon, egyszer csak rám talált. Logikus tanítás Érthetetlen kegyelem! Igen, de annyira nem is érthetetlen, legalábbis ha arra gondolunk, hogy mennyire kényszerítőerejű. Még ha logikusnak is nevezhetnénk, nem azért, mintha meg tudnánk indokolni, hogy Isten miért lenne kegyelmes - a kegyelemnek nincs oka, kivéve magát a kegyelmet -, hanem abban az értelemben, ahogyan Robert Haldane mondja: ,,az evangélium összes többi tanításában szükségszerűen és egyértelműen megtalálható". 1.,,Halottak a vétekben." Az embereknek sokszor problémájuk van a kegyelemmel és még gyakrabban a kiválasztással. De a valódi probléma nem a megváltással, a kegyelemmel, vagy az eleve ismerettel van, hanem az elveszettség tanításával. Az emberiség bűnös állapotával kapcsolatban három nézőpont létezik. Az első szerint lehet tagadni. Azt mondják, hogy az emberek nem bűnösök, legalábbis metafizikai értelemben nem. Legfeljebb azt hajlandók elismerni, hogy nem vagyunk tökéletesek. Fejlődő lények vagyunk. Állandóan javulunk. A második: vannak, akik elismerik a hibákat, de azt vallják, hogy ki lehet őket javítani. Meg tudjuk javítani magunkat, ha akarjuk. A harmadik, a bibliai nézőpont viszont azt mondja: annyira elveszettek vagyunk a bűnben, hogy semmit sem tehetünk azért, hogy megmentsük, vagy legalábbis jobbá tegyük magunkat. Szükségünk van külső segítségre: Isten kegyelmére. Az első nézetről azt lehetne mondani, hogy az emberek teljes erkölcsi egészségnek örvendenek. A második azt mondja, hogy betegek vagyunk. A harmadik nézet szerint annyira halottak vagyunk, hogy magunktól semmit sem tehetünk. Fel kell, hogy támadjunk. Ha ez igaz, akkor a megváltás hogyan is jöhetne másként, mint Isten meg nem érdemelt kegyelme által, amely teljesen független attól, amit teszünk? ,,De Isten biztosan látja előre, hogy mely emberek fognak hinni" - mondják egyesek. Tényleg? Ha ,,halottak vagyunk a vétkeinkben és bűneinkben", ahogy Pál írja az Ef 2,1-ben, mit láthat Isten a bűnöktől meg nem tisztult, ennélfogva lelkileg halott szívünkön kívül, hacsak már előzőleg nem határozta el, hogy hittel tölti meg? Vagy, ahogy Pál a Róm 3,10-11-ben mondja: ,,Nincsen csak egy igaz is; nincs a ki megértse, nincs, a ki keresse az Istent." Mit láthat Isten bennünk, ha nem egy neki tudatosan, makacsul ellenálló természetet? Ha üdvözülünk, az az elejétől a végéig egyértelműen Isten munkája kell legyen. 2."Újonnan kell születnetek." A másik tanítás, mely tökéletes összhangban áll a kegyelemmel, sőt abszolút szükségessé és logikussá teszi azt, az az újjászületés. Amikor Jézus Nikódémussal beszélgetett, elmondta neki, ha nem születik újonnan, ,,nem láthatja meg az Isten országát" (Jn 3,3), és hozzátette, hogy ,,nem mehet be az Isten országába." (Jn 3,5) Nikódémus ezt nem igazán értette. Lelki helyett fizikai síkon kezdett gondolkozni: ,,Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? (4. vers) Azt viszont mindenesetre megértette, hogy akármiről is beszél Jézus, az emberileg lehetetlen. Hogyan születhetünk újonnan? Jézus a következőképpen válaszolt: ,,A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondtam neked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, a hová akar és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő, és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született." (6-8. versek) Ha az újjászületés Isten Lelkének mindenható munkájától függ, akkor nem függ tőlünk, és legalább annyira nem irányíthatjuk, mint amennyire nem tudjuk irányítani a szelet. Az üdvösség Isten kegyelmi munkája kell, hogy legyen: elejétől fogva végig. 3."Hit által." Ha az üdvösség kegyelemből van, és a kegyelem ellentétben áll a cselekedetekkel, akkor a hit által, kegyelemből történő üdvösségből az következik, hogy a hit nem egyfajta cselekedet. Ha cselekedet volna, az üdvösség cselekedetekből történne, és ahogyan már láttuk, ha cselekedetekből lenne, ,,a kegyelem nem lenne többé kegyelem". Akkor viszont micsoda a hit? A hit azt jelenti: elfogadni, amit Isten ad. Azt jelenti, hogy hinni és bízni Benne. Charles Haddon Spurgeon írja: ,,A hit nem egy vak dolog, mivel a hit kiindulópontja az ismeret. Nem egyfajta elméleti dolog, mivel a hit olyan tényeket hisz el, melyekről meg van győződve. Nem egy gyakorlatiatlan, álmodozó dolog, mivel a hit bizalmat jelent, azt, hogy sorsát a kijelentés igazságára építi. . . a hit néző szem. . . a hit megragadó kéz. . . .a hit a Krisztusból táplálkozó száj." Nem a mi érdemünk, ha van néző szemünk, megragadó kezünk vagy táplálkozó szánk. Ezeket a testrészeinket Istentől kaptuk. Ugyanígy a hit sem az azt használó érdeme, mivel azt is Istentől kaptuk, és csak akkor működik jól, ha Őbenne nyugszik. Kegyelem, irgalom, békesség A Timóteushoz írt két levél elején Pál egy olyan üdvözlőformulát használ, mely számunkra ismerős lehet istentiszteleteink elejéről vagy az áldásból: ,,Kegyelem, irgalom, békesség, Istentől, a mi Atyánktól és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól." (1Tim 1,2; 2Tim 1,2; vö. 2Ján 3). Így a tanulmány végéhez közeledve érdemes elgondolkoznunk ezen a három szón: kegyelem, irgalom és békesség. A kegyelem jelen tanulmányunk témája. Isten meg nem érdemelt jóindulatát jelenti, amely független a bennünk látszó vagy előre látott dolgoktól. Teljes ellentétben áll a cselekedetekkel. A cselekedet valami olyan, amit mi csinálunk, miközben a kegyelem nem ránk néz, hanem Isten szabad döntéséből árad ránk. Az irgalom a kegyelem egyik nézőpontja. Szinte ugyanezt jelenti, kivéve, hogy az irgalom kifejezetten a szánalomra méltóra vonatkozik. Ránk néz és sajnál minket. Értünk nyúl Krisztusban, hogy megmentsen minket. A három kifejezés közül az utolsó a békesség. Ezt kapjuk Isten kegyelme és irgalma legfőbb eredményeként: békességet Istennel. Isten megbékéltetett minket önmagával Krisztus kiontott vére által.(Kol 1,20) Ez engesztelést követelt. A második eredmény az emberek közötti békesség. Nem kell versengenünk egymással, mivel minden keresztyén megkapta a kegyelmet és mindannyian azáltal élünk. Éppen ezért Isten képessé tesz minket, hogy békésen éljünk a gyülekezetben. A harmadik eredmény a személyes békesség. Ez az a fajta békesség, amelyet akkor érzünk, amikor átölel minket Isten kegyelme, és ebben megnyugodunk. Ezért hívom fel a figyelmünket erre a három szóra. Addig, amíg saját jó cselekedeteinkben bízunk, sohasem lesz személyes békességünk, de ne is legyen! Hogyan is remélhetnénk, hogy megfelelünk a szent Isten igaz előírásainak? Ha cselekedetek által élünk, cselekedetek által is fogunk elveszni. Olyan ez, mintha azt kérnénk Istentől, hogy legyen velünk igazságos. Meg is kapjuk az igazságot, és ez az igazság el is ítél bennünket. Ezzel szemben ha Isten kegyelmére bízzuk magunkat, és átadjuk magunkat Krisztusnak, akkor békességünk lesz, mivel békességünk nem saját bűnös cselekedeteinken alapszik majd, hanem Jézus értünk tett igaz cselekedetén. Az I. világháború után Woodrow Wilson amerikai elnök tizennégy pontot vázolt fel a szövetségesek és Németország közötti béketárgyalások alapjaként. Akkoriban Georges Clemenceau (1841-1929) volt a francia miniszterelnök, akivel még a legjobb körülmények között is nehezen lehetett kijönni; nem tetszettek neki Wilson javasolt pontjai, talán azért, mert nem Franciaországtól származtak, hanem az Egyesült Államoktól. ,,Tizennégy pont?" - tiltakozott. ,,Még a Mindenható Istennek is csak tíz van!" Valójában Isten béketervében csak egyetlen pont szerepel, és az az, hogy nem bűnös cselekedeteinkkel próbálunk rá nagy benyomást tenni, hanem elfogadjuk Jézus Krisztust Megváltónknak. Ha így teszünk, Pálhoz hasonló élményben lesz részünk, aki meglátta bűne mélységét, Isten kegyelmének dicsőségét, és arról a ponttól kezdve gyökeresen megváltozott az élete, és mindig erről beszélt. James Montgomery Boice

0 komment , kategória: Isten terve Izráellel

Az Isten által meghagyott maradék

2016-06-29 17:07:21, szerda

	Az Isten által meghagyott maradék Római levél 11,2-5 ,,Nem vetette el Isten az Ő népét, melyet eleve ismert. Avagy nem tudjátok-é mit mond az írás Illésről, amint könyörög Istenhez Izráel ellen, mondván: Uram, a te prófétáidat megölték, és a te oltáraidat lerombolták; és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek. De mit mond neki az isteni felelet? Meghagytam magamnak hétezer embert, akik nem hajtottak térdet a Baálnak. Ekképen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint." A rómaiakhoz írt levelében racionális érveket és állításokat találunk, nem történeteket. Mégis a 11,2-5-ben az apostol egy kiemelkedő ószövetségi példát hol fel állításának igazolására, hogy Isten nem hagyta el Izráelt, és hogy az Isten Igéje nem vallott kudarcot. Illés történetéről van szó, miután legyőzte Baál prófétáit a Kármel-hegyen. (1Kir 18,16-19,18) Illés Istene Illés felszólította Baál prófétáit: imádkozzanak Baálhoz, hogy küldjön tüzet az oltárukon levő áldozatra, miközben Illés is imádkozik Istenhez, hogy küldjön tüzet az ő oltárán levő áldozatra. Amikor Baál kudarcot, és Isten mindenki számára látható módon válaszolt, és nemcsak Illés áldozatát emésztette meg a tűz, hanem a fát, követ, a földet és az oltár körüli árokban levő vizet is, a próféta kihasználta az alkalmat és megöletett négyszáz Baál prófétát. Hatalmas győzelem volt ez. De a győzelem híre eljutott Ahábnak, Izráel gonosz királyának a fülébe, aki elmondta feleségének, Jezábelnek, hogy mit tett Illés. Ő még Ahábnál is gonoszabb volt, és megesküdött, hogy megtorlásul azonnal megöleti Illést. Illés, aki minden bizonnyal érzelmileg kimerült volt a korábbi próbák miatt, elvesztette Istenbe vetett bizalmát és negyven napon át menekült a pusztába a Hóreb-hegyig (a Sínai hegy másik neve). A következő reggel Isten így szólt hozzá: ,,Mit csinálsz itt, Illés?" Illés válasza talán a leginkább szánalomra méltó panasz az egész Szentírásban: ,,Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért; mert elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek." (1Kir 19,10) Nem számított, hogy az izráeliták nem sokkal korábban eleget tettek felhívásának, és megölték Baál négyszáz prófétáját. Isten nem feddte meg a prófétát, ahogy mi tettük volna. A hegyre állította, miközben egy nagy szél, egy földrengés és tűz ment el előtte. Ezek a hatalmas természeti jelenségek tükrözték Isten erejét és mindenható voltát, de Isten nem volt bennük. Ehelyett miután elmúlt a szél, a földrengés és a tűz, azt olvassuk, hogy Isten egy ,,halk és szelíd hangban" szólt Illéshez. Isten megismételte a kérdést: ,,Mit csinálsz itt, Illés?" Illés ugyanazt a választ adta, mint előzőleg. Aztán Isten azt mondta neki, hogy kenjen fel két királyt: Hazáélt Arám királyává és Jéhút Izráel királyává. Azt is mondta, hogy utódjául kenje fel Elizeust Isten prófétájává. Ez a három ember, a két király és Elizeus együttesen fogják őt segíteni. Végül Isten azt mondta: ,,De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baalnak és minden szájat, amely nem csókolta meg azt." (1Kir 19,18) Pál erre a történetre utal a Róm 11,2-5-ben, és idézi az 1Kir 19. fejezetének 10., 14. és 18. verseit. Pál gondolatmenete Mivel a leírás Pál ötödik érvét vezeti be a Római levél 9-11. fejezeteiben - melyben bizonyítja, hogy Isten terve Izráellel nem vallott kudarcot, sőt folytatódik- talán hasznos, ha ezen a ponton összefoglaljuk és áttekintjük a pontokat, mint minden egyes új gondolatmenet kezdetén. Isten terve Izráellel nem vallott kudarcot, mivel : 1.Akiket Isten kiválasztott a megváltásra, azok üdvözülni fognak. ( Róm.9,6-24 ) A megváltás Istennek Krisztusban megjelent kiválasztó kegyelmétől függ, és ez mindig független volt az etnikai, nemzeti, vagy szervezeti jellegű szempontoktól. 2.Isten már kijelentette, hogy nem az egész Izráel fog üdvözülni, viszont lesznek olyan pogányok, akik igen. (Róm9,25-29) Ez egyértelmű prófécia. 3.Az, hogy a zsidók nem hittek, saját hibájuk volt, nem Istené. (Róm 9,30-10,21) A zsidók nem akartak hinni, mert sok mai emberhez hasonlóan ők akarták maguknak kiérdemelni az üdvösséget. 4.Voltak zsidók, akik hittek és üdvözültek. ( Róm 11,1 )Pál saját magát hozza fel példaként. 5.Még a legnehezebb időkben is mindig volt egy maradék, akik üdvözültek. ( Róm 11,2-10 ) Ehhez a ponthoz érkeztünk el most, melyre az a tény a bizonyíték, hogy Isten saját számítása és kijelentése szerint még Illés szolgálatának sötét időszakában is hétezer zsidó hűséges maradt Istenhez, és nem volt hajlandó imádni a Baált. 6.A pogányok jelenkori üdvösségének célja az, hogy féltékennyé tegye Izráelt, és így némelyek üdvözüljenek. (Róm 11,11-24) 7.Végül pedig egész Izráel üdvözülni fog. (Róm 11,25-32) Ezek az érvek együttesen bizonyítják: Isten szövetségi ígéretei visszavonhatatlanok, még olyan hatalmas emberi ellenállás és elutasítás ellenére is, amilyet Izráel tanúsított. A maradék üdvözül A gondolatmenetben új elemet jelent a ,,maradék". A szó valaminek a megmaradt részére utal, egy tárgynak, szokásnak vagy népnek. Mi leggyakrabban talán egy vég anyagból megmaradt kis szövetre használjuk, vagy amikor a boltban egy tekercs padlószőnyegből marad egy rövid csík. Az Ószövetségben a szó legtöbbször azt a csoportnyi zsidót jelöli , akik túlélték vagy majd túl kellett, hogy éljék a krisztus előtti nyolcadik és hatodik századi asszír és babiloni hódításokat, pusztításokat és fogságbavitelt. Érdekes, hogy amíg a szó az Ószövetségben gyakran előfordul( összesen hatvankétszer ), az Újszövetségben csak háromszor találjuk meg; ráadásul mindhárom alkalommal az ószövetségi helyeket idézve. Az első újszövetségi utalás az ApCsel 15-ben olvasható, a jeruzsálemi zsinatnál. Az egyház vezetői összegyűltek, hogy beszéljenek a pogányoknak a növekvő gyülekezetben elfoglalt helyéről, illetve , hogy eldöntsék: a pogányokra is kötelezőek-e a mózesi törvények: körül kell-e metélkedniük, és meg kell-e tartaniuk a zsidó ünnepeket. A döntés értelmében a pogányok felszabadultak a zsidó iga alól, és ez részben egy Ámós könyvéből származó idézetnek volt köszönhető, melyet Jakab idézett (kiemelés tőlem): Ezek után megtérek és felépítem Dávidnak leomlott sátorát, és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt: hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, akik az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja az Úr, ki mindezeket megcselekszi.... ApCsel 15,16-17 az Ám 9,11-12-t idézve Ezekben a versekben ,,az emberek többi része" azokra a zsidókra vonatkozik, akik túlélték a babiloni fogságbavitelt, akik az apostolok idejében új lehetőséget kaptak, hogy keressék Istent, és akikhez mint Isten új népéhez, hívő pogányok csatlakoztak. A másik két újszövetségi hivatkozás a Római levélben található. Az egyiket már láttuk: a kilencedik fejezetben található ézsaiási idézet (kiemelés tőlem): Ézsaiás pedig ezt kiáltja Izráel felől: Ha Izráel fiainak száma annyi volna is, mint a tenger fövenye, a maradék tartatik meg. Mert a dolgot bevégezi és rövidre metszi igazságban; mivel rövidesen végez az Úr a földön. Róm 9,27-28 az Ézs 10,22-23-at idézve Végül a harmadik újszövetségi előfordulása a ,,maradék" szónak az általunk vizsgált szakaszban található. (A ,,maradék" szó első ószövetségi előfordulása az 1Móz 45,7-ben van, ahol József elmondja testvéreinek, hogy Isten küldte őt Egyiptomba, és Ő helyezte őt befolyásos pozícióba, hogy ,,maradékotok legyen a földön, és életben tartson benneteket nagy szabadítással". Ezután a szó nem fordul elő Izráelle kapcsolatban egészen a zsidó monarchia késő történelméig, amikor viszont rendkívül gyakran szerepel. A legtöbb ilyen vers a 2Királyokban (19,4 és 30-31; 21,14), a 2Krónikákban (34,9 és 21; 36,20), Ézsaiás könyvében (10,-20-22; 11,11 és 16; 17,3; 28,5; 37,4 és 31-32), Jeremiás könyvében (6,9; 11,23; 23,3; 31,7; 40,11 és 15; 42,2 és 15 és 19; 43,5; 44,7 és 12; 44,14 és 28; 47, 4-5; 50,21 és 26) és Mikeás könyvében (2,12; 4,7; 5,7-8; 7,18) található, bár szórványosan a többi prófétánál is felfedezhető. A versek általában figyelmeztetések, hogy Isten csak egy maradékot tart meg, vagy ígéretek, hogy valóban meg fog tartani egy maradékot. Sok helyen találunk ígéretet arra nézve, hogy a végső időkben áldást nyer a maradék. Két kérdést kell megvizsgálnunk ahhoz, hogy jól értsük a szöveget. 1. A 2-5. versek mivel egészítik ki az 1. verset? Ha követtük a gondolatmenetet, láthattuk, hogy Pál azzal bizonyította Isten Izráel iránti hűségét, hogy még ha egyetlen más zsidó sem üdvözöl, ő bizonyosan. Márpedig amíg van legalább egyetlen ember, senki sem állíthatja, hogy Isten teljesen elhagyta volna izráelt. Első ránézésre az ezután következő versek ugyanazt mondják, csak itt Illés története a példa. Isten elmondta, hogy van hétezer ember, akik nem hagyták el az igaz Istent, és nem hajoltak meg a Baál előtt. Akkor viszont mondanak-e új dolgot ezek a versek? A válasz az, hogy igenis mondanak. Sőt, két új dolgot is. Először is, kiderül belőlük, hogy bár Isten már akkor betartotta volna ígéretét, ha csupán egyetlen embert megment a rengeteg izráelita közül kegyelme ennél sokkal messzebre terjed: Illés idejében hétezer ember volt, és logikusnak tűnik, hogy Pál idejében is hasonló volt a helyzet- akárcsak ma. Az apostol azért foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy Isten minden bizonnyal megszegte-e az ígéretét, mert miközben a pogányok elfogadták Krisztust, a zsidók nagy része nem. Azt mondja, hogy bár a zsidó hívők száma viszonylag alacsony, ettől függetlenül sokan voltak, akik hittek. A számok nem elhanyagolhatóak. Gondoljunk a háromezerre, akik Jeruzsálemben Pünkösdkor hittek (ApCsel 2,41), és hogy attól kezdve ,,az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel. (47. v.) Isten ugyanezt teszi ma is. Másodszor, Illés példájából kiderül, hogy nem egy kivételes esemény volt, hogy Isten kiválasztott egy hívő maradékot, mivel mindig is így volt. Az 1Királyokban olvasható történet nem a királyság végnapjaiból való, amikor már érezni lehetett az asszírok vagy a babilóniaiak pusztításának előszelét. Izráel történetében korábban történt. De még ekkor is csak egy maradék menekült meg. Pál tapasztalatát és korának igehirdetését a múltbeli zsidó történelemre alapozza. Azt mondja ezzel, hogy az első századi keresztyén igehirdetés Isten kialakult módszerei szerint történik. 2. Kiről beszél Pál, amikor azt mondja: ,,az ő népéről, amelyet eleve ismert"? Ez egy érdekes kérdés, amely még a legjobb szövegmagyarázókat is megosztja. Megfigyelésem szerint közel egyenlő arányban oszlanak meg a vélemények. Két lehetőség van. Először is, a szavak az egész nemzetre vonatkoznak: ekkor egész Izráel Isten ,,eleve ismert" vagy kiválasztott népe. A másik lehetőség az, hogy a kifejezés csak az Izráelen belüli kiválasztottakra vonatkozik. F.Godet, John Murray és Leon Morris az első nézetet osztják, miközben Kálvin, Robert Haldane és Charles Hodge a másodikat. A második nézet mellett könnyű érveket találni, mivel Pál a Róma 9-ben már megkülönböztette Izráel nemzetét és a valódi Izráelt. Hodge is ezzel kezdi; szerinte ez a lehetőség a legjobb, mivel (1) ,,Pál is pontosan ezt a különbséget hangsúlyozta a 9,6-8-ban, ráadásul ugyanebből a célból"; (2) ,,Pál is ezt mondja gondolatmenetében: a nép legnagyobb részét elvetette Isten, de megőrzött egy maradékot a kegyelmi kiválasztás miatt'''; és (3) ,,az Ószövetségből kölcsönzött példa illik bele a legjobban ebbe a magyarázatba". Természetesen nincs is ezzel semmi probléma; az egész magyarázat igazságon alapul. Másfelől viszont jogosan gondolhatjuk, hogy ebben a fejezetben Pál az egész nemzetre gondol, és Izráelt érti azalatt, amikor ezt írja: ,,...az ő népét, amelyet eleve ismert". Persze nem lehet kérdés, hogy Pál valóban Istennek a népéhez való hűségéről ír, amikor a kiválasztott maradékot említi. Mivel Isten valóban kiválasztott bizonyos zsidókat, bár csak egy maradékot, hogy a hívő pogányokkal együtt üdvözüljenek, egyértelmű: Izráelt nemzeti szinten nem vetette el. Azonban a probléma most következik. Az első versben Pál a nemzetről beszél. Átírhatnánk-e úgy a kérdést, hogy ,,elvetette-e Isten Izráel nemzetét?" A válasz: ,,Nem, nem vetette el a nemzetet, mert némelyeket üdvözít közülük, akik közül én is egy vagyok." Másképp fogalmazva, az első vers az ,,ő népe", és a második vers ,,az ő népe, amelyet eleve ismert" ugyanarra a népre kell, hogy vonatkozzon, és ez a nép az egész nemzet kell, hogy legyen. Ráadásul úgy tűnik: az egész fejezet is ebbe az irányba halad, mivel amikor elérkezünk a 26-29. versekhez, az apostol ezt írja: ,,És így az egész Izráel megtartatik, amint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat: És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket. Az evangéliumra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért. Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása." (az idézet az Ézs 59,20 -21 és 27,9 átirata) Godet a következőképpen ír erről: A föld népei közül csak egyet választott ki, és ismert eleve az isteni előre tudás és szeretet, és ennek a népnek a története összefonódik a megváltás megvalósulásával. Minden más népnél az üdvösség egyéni szintű, de náluk az üdvösség fogalma a néphez kapcsolódik.... a Jézus korában élő izráeliták elutasították őt, majd ez a tény egy meghatározatlan számú nemzedéken át fennmaradt, mint nemzeti szintű hitetlenség. Istenre azonban nem nehezedik nyomás; az idő addig tart, ameddig ő akarja. Ha úgy kell lennie, a korszakok után újabb korszakok jönnek, amíg végül el nem érkezik az a nemzedék, mely hajlandó kinyitni szemét és szabadon elfogadja a Messiást. Isten már előre ismerte a népet, amely hisz és üdvözül, és előbb vagy utóbb mindkettő bizonyosan be is teljesül. Bátorítás nehéz időkben A Római levél 11. fejezetének többi része a fenti igazságok Istenre vonatkozó gyakorlati alkalmazásával foglalkozik. A következőkben versről versre haladva részletesen végigvesszük ezeket. De számunkra is van alkalmazás ezekben a versekben, és ezzel szeretném majd befejezni tanulmányomat. 1.Istennél mindig van maradék, és ez a maradék gyakran nagyobb, mint gondolnánk. Eszembe jutnak olyan keresztyének, akik nehéz helyzetben vagy nehéz körülmények között dolgoznak - például egy belvárosi misszióban, vagy ahogy éveken át sokan, a vasfüggöny mögött. Olyan társadalmi csoportban, amely különösen is ellenáll az evangéliummal szemben. Vagy olyan fiatalok között, akik elfordultak Istentől. Ha ilyen munkára hívott el minket Isten, vagy csupán szívünkre helyezett egy ilyen területet, lehet, hogy depressziónk még Illését is meghaladja. Hiszen bár kitartóan dolgoztunk, mégis alig-alig láthatók az eredmények. Munkánkat félreértették, és néha erőszakkal elutasították. Legszívesebben feladnánk, azt gondolva: ,,Mert elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek." (10. v.) Ha így gondolkozunk vagy érzünk, emlékezzünk vissza arra, hogy Istennek még mindig megvan a hétezer embere, akik nem hajoltak meg a Baálnak: tehát nem vagyunk egyedül, és munkánk nem lesz eredménytelen. Az a problémánk, hogy nincs elég hitünk: csupán a külső látszat alapján ítélünk, nem pedig Isten ígéreteire támaszkodva. Illés nagy próféta volt, mégis ugyanebbe a hibába esett. Nem látta, hogy mit tett Isten, ezért azt gondolta, hogy csak ő maradt hűséges hozzá. Kálvin a következőket mondja erről: Ebből az következik, hogy akik az egyházat saját véleményük alapján próbálják megítélni, azok tévednek. És valóban, ha ez a rendkívüli próféta, aki a Lélek világosságában élt, is tévedett, amikor saját maga próbálta megbecsülni az Isten népébe tartozó emberek számát, akkor mi lesz velünk, akiknek hozzá képest legélesebb ítélőképességünk is sötét homálynak számít? Ennélfogva ne hozzunk ezzel kapcsolatban elhamarkodott ítéletet, hanem inkább forgassuk szívünkben ezt az igazságot, hogy a szemünkben igencsak erőtlennek tűnő egyházat Isten titokzatos gondviselése tartja fenn... mivel Istennek megvannak a maga útjai, melyeket csak Ő ismer, előttünk viszont rejtve vannak - viszont Ő még akkor is csodálatos módon megtartja az Ő választottait, amikor minden elveszettnek is tűnik. Ha ez nem vigasztalás számunkra, nem tudom, mi lehetne az. 2.Isten népének maradéka nem hajtott térdet a Baálnak. Baál az ókori kánaániak különösen is erkölcstelen istensége volt, akit azért imádtak még továbbra is, mert a zsidók Józsué hódítása idején nem irtották ki teljesen a kánaániakat. Baál istentiszteleteire a nyílt szeximádat és az abszolút materializmus volt jellemző. Sőt, valójában a szexualitást tartották a materializmus biztosítékának: szerintük a szent prostitúció gyakorlata volt az alapja az évszakok váltakozásának és a terményen így lett áldás: így gazdagodott a társadalom. Manapság is ugyanez látható.Nyugati kultúránkban, különösen is az Egyesült Államokban a szabad szexualitás és a nyílt materializmus kétsávos sztrádáján robogunk nagy sebességgel, azzal a különbséggel, hogy a mi esetünkben a vagyon biztosítja a szexualitást vagy a szexuális előnyt (vagy esetleg még élvezetesebbé teszi), nem pedig fordítva. Mit mondjunk egy ilyen korban? Sokan, közöttük én is, hajlamosak vagyunk a borúlátásra: ,,Társadalmunk megromlott. Az erény kiveszőben van. Már csak én maradtam. Feladom." Azonban ez nem a teljes kép. Lehet, hogy a társadalom valóban a kárhozat felé vezető csúszós lejtőn halad lefelé, de Istennek van egy maradéka, és ez a maradék nem hajtott térdet a szexualitás és a vagyon Baáljának. Vannak odaszánt életű emberek, akik Istenért élnek, és sokszor borzasztó körülmények között is a helyes úton próbálnak járni. Ez számunkra is biztatás kell, hogy legyen: keressük meg az ilyen embereket, és erősítsük őket, amikor csak tudjuk. Végül is ez a gyülekezet feladata, hogy olyan közösség legyen, melyben Istenért élnek az emberek, erősítik egymást, és még ebben a gonosz világban is Őérte élnek. Tegyük ezt. ,,Nézzünk fel Jézusra", és fussuk meg az előttünk levő pályát (Zsid 12,1-2), bármilyen legyen is az. Sőt, úgy fussuk meg, hgoy tudjuk: egy napon hozzánk hasonlóan Isten teljes választott népe Őelőtte fog állni, miután legyőzte a gonosz világot. És bár legtöbbször majd megvetni és üldözni fognak, tudjuk: Isten beteljesítette tökéletes akaratát bennünk, és abból, amit tettünk Jézusért, semmi sem volt hiába. James Montgomery Boice

0 komment , kategória: Isten terve Izráellel

Elvetette-e Isten ősi népét?

2016-06-28 16:28:54, kedd

	Elvetette-e Isten ősi népét? Amikor a Római levél versről-versre haladó magyarázata során elérkezünk a 11. fejezet elejére, Pál fent említett hét érvéből a negyedik következik. A hét közül ez a legrövidebb. Kérdés: ,,Avagy elvetette-é Isten az Ő népét? Válasz: ,,Távol legyen; mert én is izráelita vagyok, az Ábrahám magvából, Benjámin nemzetségéből való." (1.v.) Pálnak ezt a tömör személyes utalását kétféleképpen szokták értelmezni. Az egyik megközelítés az apostol válaszának hevességét veszi figyelembe, és eszerint Pál tagadja, hogy bármely zsidó azt feltételezné, hogy Isten elveti Izráelt. ,,Eszerint a magyarázat szerint nagyobb jelentősége van az 'Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből szavaknak" - mondja John Murray. A nézettel az a probléma, hogy így Pál válasza érv helyett egyszerű érzelmi reakcióvá alacsonyodik, miközben pedig egy világos, megalapozott érvrendszer kellős közepén helyezkedik el. A második megközelítés az, amelyet már jelen tanulmányom kezdetétől fogva követek: Pál saját példájával bizonyítja, hogy Isten nem hagyta el Izráelt. Amíg van akár csak egyetlen hívő zsidó is - miközben ennél sokkal több van -, addig senki sem állíthatja, hogy Isten teljesen elvetette volna Izráelt. Pál már önmagában maradéknak számít, akár vannak rajta kívül mások, akár nincsenek. De vannak és mindig is voltak mások, ahogyan azt a következő fejezetben is látni fogjuk. Akkor miért hangsúlyozza Pál annyira zsidó származását? Véleményem szerint így válaszol az ezzel kapcsolatos rengeteg rosszindulatú megjegyzésre. Vannak zsidóból lett keresztyén barátaim, akik elmondták, hogy amikor elfogadták Jézust Messiásuknak, attól kezdve sok korábbi barátjuk és családtagjuk többé nem tartotta őket zsidónak. Egy esetben egy Bar Micva alkalmával a család férfitagjait megkérték, hogy vegyenek részt a Tóra olvasásában, és egy barátom, aki zsidókeresztyén volt, velük együtt előrement. A rabbi megállította, mivel szerinte ő már nem volt zsidó, hiszen ő Jézusban hitt. Barátom ösztönszerűen a következő választ adta (emiatt kívánkozik ide a történet): ,,Azt mondod nekem, hogy nem vagyok zsidó? Hogy mondhatod, hogy nem vagyok zsidó? Isten zsidónak teremtett. Anyám és apám is zsidó volt. Őseim is zsidók voltak. Ábrahám fia vagyok." Nehéz lenne feltételezni, hogy Pál nem hallott hasonló rágalmakat többször is, vagy hogy válasza ne lett volna pontosan az, amit a Római levélben olvasunk. ,,Nem vagyok zsidó?" - mondhatta. ,,Hogyan mondhatjátok, hogy nem vagyok zsidó? Izráelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből." Érdemes egyenként megvizsgálnunk ezeket a kijelentéseket. 1. Izráelita. Erre az ősi népre három elnevezés van használatban: héberek (lásd. Fil 3,5), zsidók és izráeliták. A ,,héber" név eredetét nem ismerjük, bár lehet, hogy az 1Móz 10,21 és 25-ben található Éber névből származik, ahol az etnikai Izráelnél szélesebb csoportot jelöl. Jelentése hasonlít a sémita szóhoz. A ,,zsidó" szó Jákób ás Lea negyedik fiának, Júdának a nevéből származik, aki később a tizenkét törzs közül a legnagyobb lett. Ez az elnevezés az emberek etnikai hovatartozását hangsúlyozza. Az ,,Izráel" megkülönböztető jellege az, hogy ez a nép szövetségi neve. Ezt a nevet kapta Jákób, amikor Jabbóknál küzdött az angyallal és Isten megáldotta őt. (1Móz 32,28) Abban a pillanatban, hogy felismerjük: az ,,Izráel" név a szövetségre utal, meglátjuk, hogy Pál szóválasztása teljesen helyénvaló. A Római levél azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy Isten megszegi-e a szövetségét vagy sem, és a válasz az, hogy bizonyosan nem! Isten sohasem szegi meg ígéreteit! 2. Ábrahám utóda. Semmi sem azonosít egy zsidót olyan egyértelműen, mint az, hogy ő ,,Ábrahám fia". Ezért használja Pál is ezt a kifejezést. Az ő esetében természetesen az ,,Ábrahám utóda" kifejezésnek keresztyén jelentősége is volt, mivel előzőleg már beszélt arról, hogy Ábrahám a hit példája, és hogy mindazok, akik hisznek, Ábrahám lelki gyermekei, zsidók és pogányok egyaránt. (vö. Róm 4,11-12 és 16) 3. Benjámin törzséből. Benjámin kicsi volt Izráel törzsei között, de méretéhez képest több okból is nagy jelentőséggel bírt. Először is, Benjámin volt Jákób egyetlen fia, aki Izráelben született. A többiek mind a sivatag másik oldalán, Paddan Arámban születtek. Másodszor, területén feküdt a főváros, Jeruzsálem. Harmadszor, Benjámin volt az egyetlen törzs, amely a Salamon halálát követő polgárháború idején délen maradt Júdával. Az északi törzsek gyorsan elszakadtak az Izráelnek adott istentiszteleti formától: idegen isteneknek állítottak fel oltárokat, egyre gonoszabbakká váltak, és először őket hurcolták el fogságba (Kr.e. 721-ben). Délen Benjámin Júdával együtt közelebb maradt Istenhez, hűségesebbek maradtak, és így tovább maradtak fenn - a Kr. e. 586-os babiloni hódításig. Luther Márton mondja ezzel a ponttal kapcsolatban, hogy Pál ,,teljes erejével" küzdött Isten ellen, és ,,ha Isten elvetette volna saját népét, akkor Pál apostolt bizonyosan elvetette volna". Azonban ez bármennyire is elgondolkoztató, itt Pál mégsem erről beszél. Nem azt mondja, hogy bűnös múltja ellenére üdvözül, ami a kegyelem mellett szóló érvelés lenne, hanem hogy ő zsidó és üdvözül, ami viszont Isten szövetségi hűségéről beszél. Tehát nem valami újat mond, hanem azt, ami az Ószövetségben számtalanszor előfordul. Amikor a nép vétkezett és királyt követelt, majd később megvallotta ezt Istennek: ,,minden bűneinket csak öregbítettük azzal a bűnnel, hogy királyt kértünk magunknak" (1Sám 12,19), Sámuel így válaszolt nekik: ,, Ne féljetek! Ha már mind e gonoszságot véghez vittétek, most ne távozzatok el az Úrtól, hanem az Úrnak szolgáljatok teljes szívetekből.... Mert nem hagyja el az Úr az Ő népét, az Ő nagy nevéért; mert tetszett az Úrnak, hogy titeket a maga népévé válasszon." (20, 22 versek) A 94. Zsoltár arról beszél, hogy Isten megítéli a gonoszokat és megfenyíti azokat, akiket szeret. De meg is magyarázza a fenyítés értelmét: ,, Bizony nem veti el az Úr az Ő népét, és el nem hagyja az Ő örökségét!" (14. v.) Jeremiás Istent idézi, amikor ezt mondja: ,,Ha megmérhetik az egeket ott fenn, és itt alant kifürkészhetik a föld fundamentumait: én is megútálom Izráelnek minden magvát, mindazokért, amiket cselekedtek, azt mondja az Úr!" Jer 31,37 Pál érvelése szilárdan az Ószövetségben gyökerezett. Éppen ezért tökéletesen megérthetjük megdöbbenését és végleges reakcióját arra, hogy Isten valamiféleképpen megszegheti az Izráelnek tett ígéreteit és elvetné népét. Fenyítés? Igen. Maradék a jelen korban? Természetesen. De elvetni Izráelt? Elhagyni a szövetséget? Megszegni az ígéretet? Hogyan tehetné ezt Isten úgy, hogy közben Isten marad? Ha így lenne, akkor az igazságosság, becsület, igazság és jogosság elválasztható lenne az istenségtől, és Isten már nem lenne Isten. Az érvek ismeretében láthatjuk, hogy Pál nem csupán egyszerűen azt mondja, hogy Izráel egy része üdvözül, példaként ő maga is, hanem amellett is kitart, hogy végül Isten teljes áldása kiterjed az egész zsidó népre, és ahogyan a 26.vers mondja: ,,az egész Izráel üdvözülni fog". Néhány gyakorlati alkalmazás A tanulmány vége felé közeledve látom, hogy annak nagy része, amit írtam, elemzés és elmélet, és elsőre nem látható, hogy milyen következményei vannak ránk és korunkra nézve. Pedig ettől függetlenül igen gyakorlati szakasz: alkalmazásának több fontos pontja is van. 1. Evangélizációnk során ne csüggedjünk, mert azok, akiket Isten elhív a Jézus Krisztusban való hitre, meg is találják Őt. Ha valakinek el kellett volna csüggednie evangélizációja során, az Pál volt, miközben megpróbálta megszólítani a zsidókat. Pál, Isten pogányokhoz küldött választott hírnöke volt (ApCsel 9,15), mégis mindig a zsidók között kezdte missziós munkáját, és újra meg újra elutasították. A 2.Korintusi levélben leírja, ahogyan a zsidó hatóságok ötször megverték, és hogy miattuk és a pogány vezetők miatt élete állandó veszélyben forgott. (2Kor 11,24 és 26) Később, amikor elvite Jeruzsálembe a pogány gyülekezetek adományát, a fanatikus tömeg rátámadt és szétszaggatták volna, ha a rómaiak nem avatkoznak közbe, hogy megmentsék. A zsidók elutasítása vezetett a bebörtönzéshez is. Ettől függetlenül Pált ez nem csüggesztette el, mert tudta: arra választota ki őt Isten, hogy minden népnek hirdesse az evangéliumot, és hogy akiket Isten elhív a Jézus Krisztusban való hitre, azok meg is találják Őt. Illés idejében Isten megőrzött hétezer hűséges zsidót. Pál napjaiban Isten egyenként hívott ki magának még sok ezret. Így van ez ma is. Mivel Isten hitre hívja azokat, akiket erre kiválasztott, mi is csüggedés nélkül munkálkodhatunk, és tudhatjuk, hogy ,,fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban." (1Kor 15,58) 2. Óvakodjunk az elbizakodottságtól. Igaz, hogy mindazok, akiket Isten hitre hívott, üdvözülnek, azonban ez nem jelenti azt, hogy mindenki minden fajból, szociális osztályból és felekezetből üdvözülni fog. Illés napjaiban Istennek volt hétezer hívő embere. Viszont volt még sok ezer, sőt sok százezer ember, akik nem engedelmeskedtek Istennek, a Baált imádták és nem üdvözültek. Zsidók voltak. Bár külsőleg a szövetséges néphez tartoztak, nem tartoztak azokhoz, akiket Pál az előzőekben valódi ,,Izráelnek" nevezett. (Róm 9,6) Ábrahám ,,test szerinti" gyermekei voltak, de nem voltak az ,,ígéret fiai", mert nem követték Ábrahám példáját: nem hittek az eljövendő Messiásban. Azáltal senki sem üdvözült, hogy zsidó volt, bár Pál is elismeri, hogy a judaizmusnak hatalmas előnyei voltak. Ugyanígy azáltal, hogy valaki egy bizonyos keresztyén felekezethez tartozik, önmagában nem megváltóerejű, bár persze ehhez hasonlóan előnyökkel jár, ha egy jó gyülekezetbe tartozunk. Viszont nem szabad a kapcsolatainkra építenünk. A Biblia azt írja: ,,Igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat". (2Pét 1,10) Ez azt jelenti, hogy higgyünk Jézus Krisztusban mint Megváltónkban, és valósággal kövessük Őt mint Urunkat. Jézus példázatában az öt balga szűz azt gondolta, hogy minden rendben volt, mert meghívták őket a mennyegzőre, elfogadták a meghívást, ,,Úrnak" nevezték Jézust, sőt még várták is a második eljövetelét - de nem álltak ,,készen" amikor jött. (Mt 25,1-13) Vizsgáld meg magad, hogy nem tartozol-e te is közéjük. 3. Bizalmunkat mindannyian Istenbe vessük, aki egyedül népe megváltásának forrása, bevégzője és fenntartója. Micsoda bolondság, ha bármi másbe vetjük bizalmunkat, akár több kisebb dologba is egyszerre! Ha egy zsidó ember, hatalmas lelki örökségének minden lelki áldásával együtt elveszhet, igazán bolondok vagyunk, ha származásunkban, nemzeti hovatartozásunkban, diplomáinkban, cselekedeteinkben vagy (akármilyen furcsának is tűnik) jóindulatunkban bízunk. ,,Az Úré a szabadítás." (Jón 2,9) Csak egyedül Istentől jön a szabadulás. Benne bízzunk, és abban, amit Jézus Krisztusban értünk tett. Tudjuk-e énekelni: Jövök, semmit nem hozva, Keresztedbe fogózva, Meztelen, hogy felruházz, Árván, bízva, hogy megszánsz; Nem hagy a bűn pihenést: Mosd le ó, mert megemészt! Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök Kőszál! 4. Soha ne fogadjuk el, és ne is vegyük át a zsidóellenes magatartást vagy cselekedeteket. Ha maga Isten nem vetette el a zsidókat, annak ellenére, hogy hosszú időn keresztül tudatosan vétkeztek ellene, makacsul engedetlenek voltak és hevesen elutasították Őt - ha még ennek ellenére is szereti őket, és terve van velük, hogy nemzeti szinten is meg fogja őket váltani - akkor egyértelmű, hogy ha te és én pogányok vagyunk, nekünk sem szabad elvetnünk őket. Nem szabad elfogadnunk vagy átvennünk a zsidóellenes magatartást. Jézus Krisztus egyházán sok folt van, melyet hosszú történelme során szerzett, de a foltok közül az egyik legszégyenteljesebb és legtragikusabb az, hogy magukat keresztyénnek nevező emberek részt vettek a zsidóüldözésekben. Tudom, hogy nem minden zsidóüldöző volt valódi keresztyén; talán alig voltak közöttük ilyenek. Azonban ez most nem számít. Gyűlölet helyett szeretetre lett volna szükség. Előítéletek helyett megértésre lett volna szükség. Határozzuk el, hogy múltunktól függetlenül keresztyénhez méltóan fogunk gondolkodni és cselekedni - úgy, ahogyan maga Jézus is cselekedett, aki még azok felé is kinyújtotta karjait halálában, akik megfeszítettték őt. Szeretnünk kell minden embert, és személyválogatás nélkül kell közeledni az evangéliummal mindenkihez, amíg Jézus vissza nem jön. James Montgomery Boice

0 komment , kategória: Isten terve Izráellel

Elvetette-e Isten Izráelt?

2016-06-27 10:41:22, hétfő

	Elvetette-e Isten Izráelt? Római levél 11,1 "Mondom tehát: Avagy elvetette-é Isten az Ő népét? Távol legyen; mert én is izráelita vagyok, az Ábrahám magvából, Benjámin nemzetségéből való." A régi Bibliákban nem voltak fejezetszámok, mint a mostaniakban. Ezek később kerültek bele; legelső előfordulásuk a negyedik századi Vatikáni kódexben található. Ráadásul az első felosztások különböztek a maiaktól: a mai fejezetek még később, a középkorban alakultak ki. Bizonyos, hogy nem Pál osztotta fel őket. Mégis, amikor eme nagyszerű levél tanulmányozása során új fejezetet kezdünk, vegyük komolyan a felosztást; tekintsük át, hogy eddig milyen utat jártunk be, hogy könnyen eligazodjunk az ezután következőket illetően. Kudarcot vallott-e Isten Igéje? Pál szóban forgó gondolatmenete a Róma 9-ben kezdődött, és közvetlenül a hívő ember Krisztusban levő örök biztonságáról szóló magasztos kijelentést követi, melyet a 8. fejezetben találunk. Az egésznek a kezdetén arra a kérdésre kerestük a választ, hogyan hihetünk a keresztyén ember örök biztonságában, ha egyértelműen látjuk, hogy a zsidó népre összességében véve nincs hatással az evangélium hirdetése, és ezért nem is üdvözülnek? Ha a keresztyénség igazat mond, nem jelenti-e ez azt, hogy Isten elvetette Izráelt? Márpedig ha Isten elvetette Izráelt, akkor hogyan feltételezhetjük, hogy minket nem fog elvetni? És ha valóban el tud vagy el akar vetni minket, akkor viszont az örök biztonság tanítása sem állhatja meg a helyét? Pál közvetlen válasza a Róm 9,6-ban az, hogy Isten tervei Izráellel nem vallottak kudarcot. Ennek bizonyítására részletesen kifejti a 9-11. fejezetekben található hét érvet. 1. Isten történelmi terve a zsidó néppel nem vallott kudarcot, mivel akiket Isten kiválasztott a megváltásra, azok üdvözülni fognak.(Róm 9,6-24) Ebben a szakaszban Pál különbséget tesz az Izráel népe és a lelki Izráel között, mely azokból áll, akiket Isten arra választott ki, hogy megismerjék Krisztust. Fő mondanivalója az, hogy a látható zsidó néphez való tartozás legalább annyira nem jelent üdvösséget, mint ahogyan egyetlen keresztyén felekezet formális tagja sem fog automatikusan üdvözülni. A megváltás kulcskérdése Isten kiválasztó kegyelme Krisztusban, és ez mindig is független volt az etnikai, nemzeti vagy szervezeti jellegű szempontoktól. 2. Isten történelmi terve a zsidó néppel nem vallott kudarcot, mivel Isten már korábban kijelentette, hogy nem az egész Izráel üdvözül, viszont lesznek olyan pogányok, akik igen.(Róm 9,25-29) Ha Isten azt ígérte volna, hogy minden zsidó üdvözül, és aztán mégsem így történik, akkor Isten Igéje valóban érvényét vesztette volna. De nem erről van szó, mivel Isten már előre megmondta, hogy sok zsidó nem fog hinni, szétszórattatnak, és helyettük sok szétszórattatott pogányt gyűjt Krisztushoz. 3. Isten történelmi terve a zsidó néppel nem vallott kudarcot, mivel az, hogy a zsidók nem hittek, saját hibájuk volt, nem Istené.(Róm 9,30-10,21) A zsidók nem akartak hinni, mivel ki akarták érdemelni saját maguk számára a megváltást, annak ellenére, hogy Ábrahám, Dávid és mindazok, akik üdvözültek, azáltal részesültek a megváltásban, hogy hittek Istennek Jézus Krisztussal kapcsolatos ígéreteiben. Többségük azt akarta, hogy Isten saját cselekedeteik és igaz voltuk alapján ismerje el őket, ezért nem fogadták el a Krisztusban való hit általi igazságot. 4. Isten történelmi terve a zsidó néppel nem vallott kudarcot, mivel voltak olyan zsidók (maga Pál is példája ennek), akik hittek és üdvözültek.(Róm 11,1) Amíg csak egyetlen zsidó ember is létezik, aki üdvözült, senki sem mondhatja, hogy Isten teljesen elvetette az Ő népét. Pál maga is egy ilyen ember volt, még ha rajta kívül esetleg nem is lett volna más. De valójában nem is ilyen sötét a helyzet. Ahogyan a következő fejezetben látni fogjuk, Isten mindig megtartott egy elég nagyszámú hívő zsidó maradékot. 5. Isten történelmi terve a zsidó néppel nem vallott kudarcot, mivel még a legrosszabb időkben is egy maradék mindig üdvözült.(Róm 11,2-10) Pál Illés példáját hozza fel: ez egy sötét kor volt, de Isten maga mondta, hogy hétezer zsidó még mindig hűséges maradt Hozzá és nem volt hajlandó imádni a Baált. Hétezer ember csak egy kis része volt a népnek, de ahhoz elegendően voltak, hogy cáfolja azoknak az állítását, akik szerint esetleg Isten terve kudarcot vallott. 6. Isten történelmi terve a zsidó néppel nem vallott kudarcot, mivel a pogányok mostani üdvösségének az a célja, hogy féltékennyé tegye Izráelt, és így közülük némelyek megmentésére legyen.(Róm 11,11-24) Istennek joga van bármit megtenni a bűnösökkel. Akiket akar megment, akiket akar elítél. Mégis talán túlságosan szigorúnak tűnik, hogy ősi "választott" népét elítélje. Feltehetnénk a kérdést: "Akkor Isten egyértelműen lemondott róluk?" Pál azt írja, hogy nem erről van szó. Sőt, Isten Izráel javára használja fel a pogányok üdvösségének a napját, mivel a pogányok között végzett munkáján keresztül Izráel felébred önelégültségéből és fásultságából, és némelyek üdvözülnek. 7. Végül pedig, Isten történelmi terve a zsidó néppel nem vallott kudarcot, mivel végül egész Izráel üdvözülni fog, és így Isten beteljesíti Izráelnek mint nemzetnek tett ígéreteket.[/i (Róm 11,25-32) Ez olyannyira kegyelmes és csodálatos, hogy ezt a részt Pál egy Isten bölcsességét dicsőítő áldással fejezi be. Leon Morris a következőképpen ír Pál gondolatmenetéről: Pál egyértelműen beszél Isten hatalmas tervéről, és az isteni predestinációt és kiválasztást hangsúlyozza: Isten akarata be fog teljesülni. Az emberi felelősség valódiságát és fontosságát is kiemeli: gondoljunk arra, hogy Izráel - saját hibájából - a pogányokból lett hívőkkel ellentétben nem részesült az áldásban. Akkor viszont miért számít a választott néphez való tartozás? Első ránézésre nem sok előnyét látjuk, mivel a pogányok és zsidók egyaránt üdvözülhetnek. Azonban Pál gondolkozásmódjától távol áll, hogy a zsidó származás keveset számítana. Az apostol beszél arról, hogy miközben Isten gondviselése folytán Izráel bűnét és hűtlenségét felhasználta arra, hogy megnyissa a pogányok előtt az utat, most a pogányok megtérése válik a zsidók megtérésének eszközévé. A zsidóknak továbbra is helyük van Isten tervében. Charles Hodge hasonlóképpen látja a Róma 11 gondolatmenetét, amely szerinte két részre bontható. "Az első (részben) az apostol azt tanítja, hogy a zsidók elvettetése nem volt teljes. Volt egy maradék, és talán egy sokkal nagyobb maradék, mint azt sokan feltételeznék. . . A második (rész) arról szól, hogy ez az elvettetés nem végleges." Godet hozzáteszi: "Ez a részleges elvettetés. . . nem örökkévaló, hanem csupán ideigvaló (11-32. versek), mivel miután betöltötte az Isten által kijelölt céljait, egyszer véget ér. Az egész nemzet a helyére kerül, és a pogányokkal együtt egyek lesznek Isten országában." Ez a vég méltó arra az áldásra, mellyel Pál zárja levelének negyedik részét. Folytatjuk James Montgomery Boice

0 komment , kategória: Isten terve Izráellel

2/2 oldal

Bejegyzések száma: 17

2021. Szeptember

Hét	Ked	Sze	Csü	Pén	Szo	Vas


		1	2	3	4	5

6	7	8	9	10	11	12

13	14	15	16	17	18	19

20	21	22	23	24	25	26

27	28	29	30

Blog kereső

Bejegyzések
ma:	0 db bejegyzés
e hónap:	164 db bejegyzés
e év:	2303 db bejegyzés
Összes:	35918 db bejegyzés

Kategóriák

Keresés

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum

Látogatók száma

Ma: 420
e Hét: 13994
e Hónap: 25869
e Év: 213671

Szótár

Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.