|
1/33 oldal
|
Bejegyzések száma: 326
|
|
|
|
2019-06-14 04:08:08, péntek
|
|
|
A kecskepásztor...
Nem csak hétköznapokon, hanem, egy-egy ünnepnapon is, a kecskepásztor kihajtotta kecskéit a legelőre, és ilyenkor látta, hogy kecskéi közzé, egy-egy alkalommal vadkecskék keverednek. Hatalmas szerencsének tartotta, és boldog volt, hogy több kecskéi lesznek. Csodálatos szerencsés napoknak érezte ezeket az életében. Egyik ilyen ünnepi nap alkalmával amikor ugyan így járt, beesteledett, s valamennyit behajtotta a saját barlangjába. Másnap nagy vihar kerekedett, úgyhogy nem tudta a nyájat a szokott legelőre kihajtani, és így otthon etette meg őket. A sajátjainak csak kevés élelmet adott, éppen csak hogy ne éhezzenek ,néha-néha odalökött egy keveset, de az újonnan és ritkán látott vendégeknek viszont többet halmozott oda, hogy azokat magához édesgesse. Mikor azután a vihar véget ért, mindet kihajtotta a legelőre, a vadkecskék azonban a hegyekhez érve azonnal elfutottak. Mikor pedig a pásztor hálátlansággal vádolta őket, amiért elhagyták, bár nagyszerű ellátást kaptak tőle, visszafordultak, és így szóltak: "Éppen ezért még jobban őrizkedünk tőled, mert ha minket, akik csak néha-néha kerülünk hozzád, többre becsülsz azoktól akik a minden napjaidban Veled vannak, akkor világos, hogy ha ezután mások is hozzád kerülnek, azokat meg elibénk helyeznéd."
A mese bizonyítja, hogy nem kell szívesen fogadni azok barátságát, akik csak a jó osztozásában vannak velünk, csak akkor amikor adni tudunk, és a mindennapok nehézségeiben pedig nem számíthatunk rájuk, elkerülnek, mellőznek, félrelöknek.
Meg kell gondolnunk, hogy többre becsüljük azt aki mindig velünk van, mint azt aki néha-néha beugrik hozzánk.
|
|
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
2018-11-25 11:17:41, vasárnap
|
|
|
"NEM SEGÍTEK A FELESÉGEMNEK - EZÉRT NE SEGÍTS TE SE SOHA...
Nemrég átjött hozzám egy barátom kávézni, üldögéltünk és az életről beszélgettünk...
Egy ponton megjegyeztem: "Megyek és elmosogatok, rögtön jövök..."
Erre úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy űrhajót építek. Csodálattal vegyes csodálkozással tette hozzá: "Örülök, hogy segítesz a feleségednek. Én nem szoktam, mert ha mégis, a nejem sosem dicsér meg. Múlt héten például felmostam, és azt se mondta, köszi..."
Visszaültem mellé az asztalhoz, és elmagyaráztam, hogy én nem "segítettem" a feleségemnek...
Ami azt illeti, a feleségemnek nem segítségre van szüksége, hanem egy partnerre. Én partner vagyok az otthoni teendők elvégzésében, és nem "segítség" az, hogy házimunkát is végzek...
Nem segítek a feleségemnek a takarításban, mert én is itt élek, és muszáj takarítanom...
Nem segítek a feleségemnek a főzésben, mert én is akarok enni, ezért főznöm is kell...
Nem segítek a feleségemnek a mosogatásban, mert én is használom azokat a tányérokat, amikből eszünk...
Nem segítek a feleségemnek a gyerekek körüli teendőkben, mert ők az én gyerekeim is, és az a feladatom, hogy az apjuk legyek...
Nem segítek a feleségemnek mosni, teregetni és összehajtogatni a ruhákat, mert ezek az én és az én gyerekeim ruhái is...
Nem segítek otthon. Én is ott lakom, a házhoz tartozom. Ami pedig a dicséretet illeti, megkérdeztem a barátomat, hogy mikor fordult elő utoljára, hogy a felesége végzett a takarítással, a mosással, az ágynemű felhúzásával, a gyerekek megfürdetésével, a főzéssel, a rendrakással és a többivel, és te annyit mondtál: köszönöm...
De nem csak egyszerű köszönömről van szó, hanem a totális elismerésről:
"Nahát! Fantasztikus vagy!!!!"
Ez így most furcsának tűnik?
Furán nézel most magad elé?
Amikor te egyetlen egyszer életedben felmostál, rögtön elvártad, hogy kitüntetést kapj... de miért is?
Gondolkoztál már ezen, drága barátom?
Talán azért, mert macsó kultúránkban azt tanultad, hogy mindez az ő dolga...
Esetleg azt képzeled, hogy mindez pikk-pakk megvan, a kisujját sem kell mozdítania érte?
Akkor hát dicsérd őt úgy, ahogy elvárod, hogy ő dicsérjen téged, ugyanolyan intenzitással. Nyújtsd a kezed, viselkedj igazi társ módjára, ne pedig úgy, mint egy vendég, aki csak enni, aludni, fürdeni és a szexuális szükségleteket kielégíteni érkezik...
Érezd magad otthon... Ez a te házad is...
Az igazi változás társadalmunkban otthon kezdődik: tanítsuk meg fiainknak és lányainknak, hogy miről szól az, ha igazi társ vagy!"
|
|
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
2018-11-25 10:51:06, vasárnap
|
|
|
Világszerte temérdek nő napi rutinja, ami reggel kezdődik, és folytatódik egészen éjszakáig. Rájuk mondják azt, hogy nem dolgoznak? Világszerte temérdek nő napi rutinja, ami reggel kezdődik, és folytatódik egészen éjszakáig. Rájuk mondják azt, hogy nem dolgoznak? Háziasszonynak lenni nem diplomás munka, de kulcsszerep a család életében. Becsüld meg érte a feleséged, az anyukád, a nagymamád, a nagynénid, a nővéred, a lányod... Mert az ő áldozatuk megfizethetetlen.
Valaki megkérdezte egy háziasszonytól: Te egy dolgozó nő vagy, vagy csak háziasszony?
A válasz: Feleségként dolgozom otthon, a nap 24 órájában. Anya vagyok, nő vagyok, valakinek a lánya vagyok, én vagyok az ébresztőóra, a szakács, a szobalány, a mester, a bártender, a bébiszitter, a nővér, a fizikai munkás, a biztonsági őr, a tanácsadó, a vigasztaló, nincs vakációm, nem mehetek betegszabadságra. Dolgozom nappal és éjszaka, folyamatosan műszakban vagyok, nem kapok fizetést, és ezután is gyakran meghallom a kérdést: mit csinálsz te egész nap? Azt üzenem a nőknek, akik az életüket a családjukra teszik fel, hogy a nő olyan, mint a só. A jelenlétét nem tartják észben, de a hiánya mindent íztelenné tesz., de kulcsszerep a család életében. Becsüld meg érte a feleséged, az anyukád, a nagymamád, a nagynénid, a nővéred, a lányod... Mert az ő áldozatuk megfizethetetlen.
Valaki megkérdezte egy háziasszonytól: Te egy dolgozó nő vagy, vagy csak háziasszony?
A válasz: Feleségként dolgozom otthon, a nap 24 órájában. Anya vagyok, nő vagyok, valakinek a lánya vagyok, én vagyok az ébresztőóra, a szakács, a szobalány, a mester, a bártender, a bébiszitter, a nővér, a fizikai munkás, a biztonsági őr, a tanácsadó, a vigasztaló, nincs vakációm, nem mehetek betegszabadságra. Dolgozom nappal és éjszaka, folyamatosan műszakban vagyok, nem kapok fizetést, és ezután is gyakran meghallom a kérdést: mit csinálsz te egész nap? Azt üzenem a nőknek, akik az életüket a családjukra teszik fel, hogy a nő olyan, mint a só. A jelenlétét nem tartják észben, de a hiánya mindent íztelenné tesz. |
|
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
2018-11-08 05:39:02, csütörtök
|
|
|
"Valakinek szüksége van rád!
Fogalmam sincs, hogy ki mondta ezt először, de eleinte egy kicsit idegesített is ez a mondat. Ha épp sikerült pár percet elcsennem, hogy
lezuhanyozzak, már jöttek is: “Valakinek szüksége van rád! A baba sír!" Vagy ha épp leültem volna, annak tudatában, hogy a kislányom épp alszik, máris hallottam a nyöszörgését, és vele együtt a többieket: " Anya, valakinek szüksége van rád!" Rendben, hallottam! És akkor azt még nem is említem, hogy valaki mindig éhes, megsebesült, nem találja a zoknija párját, jégkockát akar a vizébe, vagy kér egy ölelést, egy puszit, egy mesét.
Vannak napok, amik végtelennek tűnnek, a
folyamatos készenléti állapot monotóniája pedig végsőkig kimerít. Aztán egyszer csak rádöbbentem, hogy nekik RÁM van szükségük. Nem valaki másra, sőt, egyetlen egy emberre sem az egész földkerekségen - csak
és kizárólag rám. Minél hamarabb elfogadom, hogy az, hogy anya vagyok azt jelenti, hogy soha nem kapcsolhatok ki teljesen, annál hamarabb megtalálom a békét az életemnek ebben az őrült szakaszában. Az anyaság az én kötelességem, privilégium és megtiszteltetés
számomra. Készen állok, hogy mindig ott legyek, amikor valakinek szüksége van rám - akár nappal, akár éjjel. Anyának lenni azt jelenti, hogy amikor hajnali egykor épp lefekszem az ágyba, a kislányom felsír álmában. Anyának lenni azt jelenti, hogy a párommal hetek óta nem volt egy normális beszélgetésünk. Anyának lenni azt jelenti, hogy kávén és hideg ételmaradékokon élek. Anyának lenni azt jelenti, hogy a gyerekem szükségleteit az enyémek elé helyezem - méghozzá gondolkodás nélkül. Anyának lenni azt jelenti, hogy az egész testem fáj a fáradtságtól, de a szívem telve van
szeretettel. Biztosan eljön majd az a nap, amikor senkinek nem lesz rám szüksége. A gyerekem egyszer csak kirepül, és a saját életével lesz elfoglalva. Lehet, hogy egy nyugdíjas otthonban töltöm utolsó éveimet, figyelve, ahogy elenyészik a testem. Akkor már senkinek nem lesz rám szüksége. Talán még teher is leszek mások számára. Biztosan meglátogat majd, de az ölelésem többé már nem az otthont jelenti a számára, a csókjaim pedig nem gyógyítják meg a sebeit. Nem lesz több apró, kitisztítani való csizma, vagy ki suvickolni való biztonsági öv. Nem lesz több esti mesélés. Nem kell már könyörögni senkinek, hogy menjen ki végre játszani a kertbe. Nem kell többé egyetlen táskát sem ki- és bepakolni. Biztos vagyok benne, hogy fájni fog a szívem, és arra vágyom majd, hogy halljam a vékony kis hangocskát, amint azt
kiabálja: “Anya, valakinek szüksége van rád!"
Úgyhogy most megtalálom a szépséget az éjszakai virrasztásban. Csendben ülünk és nézzük a hóesést. Csak én és a kisbabám vagyunk ébren, a szomszéd házak nyugodtak és csendesek. Egyedül mi látjuk, ahogy az árnyak táncolnak a falon. Csak ő és én halljuk a bagolyhuhogást a távolban. Együtt kucorgunk a takaró alatt, miközben álomba ringatom. Hajnali négy óra van. Kimerült vagyok és frusztrált, de minden rendben van, mert neki szüksége van rám. Egyedül rám. És lehet, hogy nekem is szükségem van rá. Hamarosan végigalussza majd az éjszakákat. Lehet, hogy egy napon tolószékben fogok ülni, és a karjaim üresek
lesznek, és ezekről az éjszakákról fogok álmodni: amikor a gyermekemnek még szüksége volt rám, és csak mi ketten voltunk az egész világon. Élvezhetem, hogy szükség van rám? Néha igen, de sokszor bizony fárasztó, sőt kimerítő ez a folyamatos készenléti állapot. De nem is az a lényeg, hogy mindig élvezzem, hiszenkötelességről van szó. Isten anyának teremtett.Anya, Anya, Anya! Igen. Egész nap, minden nap. Ez a munkám. És el kell ismernem, ez életem legkeményebb melója...
Valaha volt időm. Magamra. Most azonban a lábkörmeim segítségért kiáltanak. A melltartóm kicsit máshogy áll. Nem tudok nézőközönség
nélkül lezuhanyozni. Elkezdtem szemránckrémet használni. És ez mind az anyaságom bizonyítéka -vagyis azé, hogy valakinek szüksége van rám.
Múlt éjszaka három órakor apró kezecskék
ébresztettek fel. Éreztem, amint engem keresnek matatva. “Anya" Aztán egy kicsit hangosabban:“Anya!" “Igen!", suttogtam alig hallhatóan. Hatalmas szünet. A gyermekem óriási szemei villognak a sötétben. “Szeretlek!" És már feküdt is vissza aludni. De a szavai ottmaradtak a hűvös éjszakai levegőben. Bárcsak kinyúlhatnék és megfoghatnám és magamhoz ölelhetném azokat a szavakat! Mosolyogva fekszem, és szinte félek, nehogy a lélegzésemmel elfújjam ezt a csodálatos
emléket. Lassan visszaalszom, és hagyom,
hogy szavai befészkeljék magukat a szívembe.
Egy napon a gyermekből felnőtt válik. Nem fog
senki többé édes szavakat suttogni a fülembe
hajnalok hajnalán. Csak az üzenetrögzítő zúg majd, és a párom horkol mellettem. Nyugodtan alszom majd, hiszen nem kell már síró kisbabákhoz, beteg kisgyerekekhez felkelnem. És mindez emlékké foszlik. Úgyhogy nem ábrándozom többé azokról a napokról, amikor minden könnyebb lesz. Mert az igazság az, hogy noha könnyebb igen, de jobb soha nem lesz annál, ami most van. Most, amikor
tele vagyok foltokkal és ételmaradékokkal. Amikor azok a kövér kis karok a nyakam köré fonódnak. A ma tökéletes. “Egyszer majd" egyedül fogok zuhanyozni és pedikűrözni. “Egyszer majd"visszakapom önmagamat. De ma egész lényemet nekik adom, és fáradt vagyok, koszos, és annyira szeretnek, hogy mennem kell.
Valakinek szüksége van rám! |
|
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
2018-08-26 11:20:40, vasárnap
|
|
|
"Két fajta ember létezik.
Az egyik hazugságokkal épít csillogó életet, de hideg van házában, s lelke kong az ürességtől.
A másik szeretettel kövezi ki otthonát, mely felfűti napjait, s minden pillantásával a jót építi.
Az egyik féli az éjt, nem lát túl rajta, s képtelen hinni a csodát.
A másik az égre emeli tekintetét, gyönyörködik a csillagokban, és nincs lehetetlen számára.
Mondom, két fajta ember létezik...
Az egyik folyton másokat hibáztat, mindig mindent jobban tud, és soha semmi sem elég jó neki.
A másik igyekszik fejlődni, élete végéig tanul, és az apró csodákat is meglátja az életben.
Az egyik folyton panaszkodik az időjárásra, szíve évről évre sötétebb, s nem látja a fényt.
A másik mosolyogva tartja arcát az esőbe, elfogadja, mit az élet kínál, s ő maga válik fénnyé az éjszakában.
Elmondom, szerintem miért téved az első csoport.
Mert nem az határoz meg, hogy mit birtokolsz - jó kocsi, hatalmas ház, menő állás, vaskos bankszámla - hanem, hogy milyen a szíved, s hogy miként bánsz másokkal.
S csak akkor leszel boldog, ha része vagy a világnak, az életnek, ha a belső hangod szerint élsz.
A görögök mindig azt kérdezték, ha meghalt valaki: ,,Vajon volt benne szenvedély?"
Nos, ez hát a lényeg. Bármit is csinálsz, lángoljon benne a szíved. Tedd alázattal, kitartással, és szenvedéllyel! Legyen az csók, ölelés, karrier, álmok, vagy csak egy nap a munkahétből. Élj végre tiszta szívvel, mint a gyerekek, s ne hagyd elfutni a perceket! NE FELEDD, AMIT SZÍVBŐL CSINÁLSZ, AZ ÉLNI KEZD!
És csak így lehetsz boldog. Nemdebár?
(Peter Noel) |
|
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
2018-03-21 04:02:04, szerda
|
|
|
A TANÍTÓ TANÍTÁSA
Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.
Egy napon Éva néni a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Peti előző tanítóinak bejegyzésein.
,,Peti tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni" - írta első osztályos tanítója.
Másodikban így szólt a jellemzés: ,,Peti kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Peti számára valódi küzdelem lehet."
Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: ,,Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele."
Negyedik osztályos tanítója ezt írta: ,,Peti visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban.
" Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte magát.
Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. Éva néni a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Peti csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Éva néni felkiált:
,,Milyen szép karkötő!", és látták, hogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.
Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa:
,,Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé." Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.
Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. Ahogy dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Peti az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert Peti lett a legkedvesebb diákja.
Négy évvel később egy üzenetet talált Petitől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.
Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.
Még négy év telt el, és újra levél érkezett Petitől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth Péter.
A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett.
Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet.
Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást.
A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonykor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe súgta, ,,Köszönöm, Éva néni, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték."
Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta,
,,Peti, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani."
Elizabeth Silance Ballard |
|
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
2018-02-02 14:16:08, péntek
|
|
|
A két gyerek benyomakodott az előszobába; kabátjuk rongyos és több számmal nagyobb méretű volt. "Tudna adni régi újságokat, hölgyem?" - kérdezték. Elfoglalt voltam, és azt akartam mondani, hogy nem érek rá, de megláttam csuromvizes kis szandáljaikat. "Gyertek be - mondtam -, csinálok nektek egy kis forró kakaót.
Nem beszéltünk sokat. Átázott szandáljaik nyomot hagytak a kandalló előtti kövön. Kakaót és lekváros kenyeret adtam nekik, hogy felvértezzem őket a kinti hideg ellen, majd visszamentem a konyhába, ahol épp a háztartási költségvetésünket próbáltam megtervezni. A nappaliban akkora csend volt, hogy idekint is feltűnt. Benéztem.
A kislány az üres csészét forgatta a kezében, és nézegette. A kisfiú megkérdezte: "Hölgyem, maga gazdag?"
Ránéztem a kopott bútorhuzatokra: "Hogy én gazdag? Dehogyis!"
A kislány óvatosan ráhelyezte a csészét a csészealjra, és azt mondta:
"De hiszen ezek összeillenek, egy készletből vannak!"
A hangja koravén volt az éhségtől, de nem a gyomorétól.
Aztán elmentek az újságpapírkötegekkel védekezve a szél ellen. Nem mondták, hogy köszönöm, nem is volt rá szükség. Ennél sokkal többet tettek. Egyszerű kék csészék és kistányérok, de összeillenek. Krumpli, hús és mártás; fedél a fejem felett; a férjem, akinek biztos állása van, ezek a dolgok is összeilleszkedtek az életünkben.
Elhúztam a székeket a kandalló elől, és feltakarítottam a nappalit. A kis szandálok sáros nyoma még mindig látszott a kandalló előtti kövön. Úgy hagytam.
Nem akarom elfelejteni, hogy milyen gazdag is vagyok!
|
|
|
1 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
2017-07-22 11:40:02, szombat
|
|
|
A SZÖG /tanmese/
A gyülekezet új gyülekezeti termet épített. Amikor az épület elkészült, az emberek a csodájára jártak. Egy szög a tető faszerkezetében hallotta az embereket, ahogy dicsérték az épületet.
Dicsérték a tervezést, az építést, dicsérték a falakat, a festést, az ajtót, az ablakokat, a cserepet, a díszítést, a kertet, a kerítést, mindent, csak éppen a szöget nem. Rosszul esett neki, hogy senki sem vett róla tudomást, és senki nem dicsérte őt.
Először szomorú lett, aztán idővel irigy és haragos is.
- Ha ennyire jelentéktelen vagyok, akkor nyilván senkinek sem fogok hiányozni, ha én most elmegyek innen világgá - így gondolkodott magában.
Azzal a szög elengedte a lécet és a gerendát, legurult a tetőről, és beleesett a sárba.
Azon az éjszakán nagy vihar volt, fújt a szél, és esett az eső, egyre csak zuhogott.
Az eleresztett léc a rajta lévő cserepekkel együtt lecsúszott a tetőn, és a lyukon befolyt az esővíz.
A víz lecsorgott az új falon, a festés lemállott, a vakolat nagy darabon lehullott.
A szőnyeg átázott, és foltos lett, a szép tölgyparketta pedig felpúposodott.
Az eső a szószéket is elérte, és így a rajta lévő nagy Biblia is tönkrement.
S mindez azért, mert az az egy kis szög kiesett.
És mi történt a szöggel? Amíg a gerendában volt, hasznos munkát végzett, tartotta a lécet és a cserepeket, a cserepek pedig eltakarták, védték a tűző naptól, az esőtől és a széltől.
De most csupaszon, haszontalanul feküdt a sárban, esett rá az eső, és ette a rozsda.
Mindannyian fontos tagjai vagyunk Krisztus egyházának. Ha esetleg néha nem így érezzük, és kísértetünk saját bűnös kívánságainktól, akkor Istenhez fordulva álljunk ellen a Gonosznak, és lássuk meg, hogy jelenlétünk és munkánk a gyülekezetben nem mellékes, hiányunkat az Úr látja, és az a közösségben is érezhető.
Ha nem veszünk részt, nem vagyunk ott az istentiszteleten, az alkalmakon, a gyülekezeti szolgálatban, Krisztus teste kárt szenved. Isten tervének mindannyian fontos részei vagyunk!
,,Levetvén azért minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irígykedést, és minden rágalmazást. Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek; Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr.
Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz, ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által." (1Pt 2,1-5) |
|
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
2017-07-22 10:29:21, szombat
|
|
|
Olvasd el! Megéri!
Aki tehát tudna jót tenni és nem tesz, az vétkezik. (Jk 4,17)
Egy hideg vasárnapon történt. A templom parkolója hamar megtelt. Ahogy kiszálltam a kocsimból, arra lettem figyelmes, hogy a testvérek valamit sugdolóznak, miközben bemennek a gyülekezetbe. Ahogy közelebb értem, észrevettem egy embert, amint támaszkodik a templom falának. Már majdnem egészen lefeküdt, mintha aludna. Egy hosszú, nagyon rongyos viharkabát volt rajta és egy kalap a fejére húzva, hogy már az arcát sem lehetett látni. Egy kb. 30 éves cipő volt rajta, ami olyan kicsi volt rá, hogy kilógtak a lábujjai. Gondoltam, hogy hajléktalan és hogy alszik, így bementem a templom ajtaján. Bent elkezdtünk beszélgetni. Szóba került a kint fekvő hajléktalan is. Az emberek csak mosolyogtak és suttogtak, de senki sem volt hajlandó behívni, hogy üljön le. Én sem.
Néhány perc múlva elkezdődött az istentisztelet. Mindenki a prédikátort várta, hogy foglalja el a helyét, és szóljon az Igéből, amikor kinyílt az ajtó. Bejött a hajléktalan, fejét lehajtva végigsétált a padok között. Az emberek zavarban voltak és suttogtak, meg arcokat vágtak. Végigment a szószékig, ahol aztán levette a kalapját és a kabátját. Elszorult a szívem. Ott állt a prédikátorunk... ő volt a hajléktalan. Senki sem szólt egy árva szót sem. A prédikátor elővette a Bibliáját és letette.
,,Testvéreim, azt hiszem, nem kell mondanom, hogy miről fogok ma prédikálni." Aztán elkezdett énekelni egy éneket, amelynek így hangzottak a szavai:
,,Ha tudok segíteni valakin, amint elmegyek mellette, ha tudok egy bátorító szót, ami bizakodóvá tette, ha meg tudom mutatni, hogy az ő útja helytelen, akkor már nem hiábavaló az életem."
Vajon hiábavaló az én életem?
A nap gondolata:
Az ember a külsőt, Isten a belsőt látja. Az ember a cselekedetekre néz, Isten pedig a szándékra. (Kempis Tamás)
Imádság:
Mennyei Atyám! Taníts meglátnom embertársaimban Téged! Add, hogy ne legyek személyválogató, hiszen tudom, hogy időnként az vagyok és ezzel Neked is fájdalmat okozok! Vezess engem utadon! Ámen |
|
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
2017-07-22 10:29:18, szombat
|
|
|
Olvasd el! Megéri!
Aki tehát tudna jót tenni és nem tesz, az vétkezik. (Jk 4,17)
Egy hideg vasárnapon történt. A templom parkolója hamar megtelt. Ahogy kiszálltam a kocsimból, arra lettem figyelmes, hogy a testvérek valamit sugdolóznak, miközben bemennek a gyülekezetbe. Ahogy közelebb értem, észrevettem egy embert, amint támaszkodik a templom falának. Már majdnem egészen lefeküdt, mintha aludna. Egy hosszú, nagyon rongyos viharkabát volt rajta és egy kalap a fejére húzva, hogy már az arcát sem lehetett látni. Egy kb. 30 éves cipő volt rajta, ami olyan kicsi volt rá, hogy kilógtak a lábujjai. Gondoltam, hogy hajléktalan és hogy alszik, így bementem a templom ajtaján. Bent elkezdtünk beszélgetni. Szóba került a kint fekvő hajléktalan is. Az emberek csak mosolyogtak és suttogtak, de senki sem volt hajlandó behívni, hogy üljön le. Én sem.
Néhány perc múlva elkezdődött az istentisztelet. Mindenki a prédikátort várta, hogy foglalja el a helyét, és szóljon az Igéből, amikor kinyílt az ajtó. Bejött a hajléktalan, fejét lehajtva végigsétált a padok között. Az emberek zavarban voltak és suttogtak, meg arcokat vágtak. Végigment a szószékig, ahol aztán levette a kalapját és a kabátját. Elszorult a szívem. Ott állt a prédikátorunk... ő volt a hajléktalan. Senki sem szólt egy árva szót sem. A prédikátor elővette a Bibliáját és letette.
,,Testvéreim, azt hiszem, nem kell mondanom, hogy miről fogok ma prédikálni." Aztán elkezdett énekelni egy éneket, amelynek így hangzottak a szavai:
,,Ha tudok segíteni valakin, amint elmegyek mellette, ha tudok egy bátorító szót, ami bizakodóvá tette, ha meg tudom mutatni, hogy az ő útja helytelen, akkor már nem hiábavaló az életem."
Vajon hiábavaló az én életem?
A nap gondolata:
Az ember a külsőt, Isten a belsőt látja. Az ember a cselekedetekre néz, Isten pedig a szándékra. (Kempis Tamás)
Imádság:
Mennyei Atyám! Taníts meglátnom embertársaimban Téged! Add, hogy ne legyek személyválogató, hiszen tudom, hogy időnként az vagyok és ezzel Neked is fájdalmat okozok! Vezess engem utadon! Ámen |
|
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
1/33 oldal
|
Bejegyzések száma: 326
|
|
|
|
2024. December
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | |
30 | 31 | |
| |
|
|
ma: |
0 db bejegyzés |
e hónap: |
0 db bejegyzés |
e év: |
0 db bejegyzés |
Összes: |
2526 db bejegyzés |
|
|
|
|
- Ma: 108
- e Hét: 158
- e Hónap: 1431
- e Év: 42959
|
|
|