Belépés
bongyi53.blog.xfree.hu
Higgy, remélj, szeress, hogy boldog ember lehess! Magyar Istvánné
1953.03.20
Offline
Profil képem!
Blogom, Képtáram,
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 37 
Wass Albert: Őszi szerelem
  2018-10-12 21:51:54, péntek
 
  Wass Albert: Őszi szerelem

Hol sápad már az ősz varázsa,
ma furcsa nászt ül két madár ,
belekering a hervadásba
rikoltozó, vad Héja-pár.

Egymásnak mennek, összevágnak,
keringő csókjuk: csillanás,
de jaj, az őszi szerenádnak
csapongó csókján nincs varázs.

Szerelmi nász ez? Hej, ki tudja:
talán csak őszi búcsúzó.
Mindegy. Nálunk az őszi útra
szerelmes szó a búcsúszó.

Száműzött lelkek őszi vágya,
szerelmi vágya, szertelen...
Lomb-hullatásos őszi nászra,
szerelmes párom, jer velem.

Álljunk a dér-virágos dombon,
tavaszra váró, furcsa pár,
amíg a szőke horizonton
felhőbe vész két bús madár.
 
 
1 komment , kategória:  Wass Albert  
Wass Albert: Kard és kasza (részlet)
  2014-10-18 20:23:25, szombat
 
  Wass Albert: Kard és kasza (részlet)

- Isten csak jót adhat - mondta szelíden az öreg. Az idegen ember szürcsölte a vizet a forrásnál, hangosan.
- A rossz mindég csak embertől származik - folytatta az öreg -, mégpedig az olyantól, aki nem tudja az igazat...
- Micsoda igazat? - mordult fel a forrásnál kuporgó.
- Ahány ember, annyi igazság...!
- Csak egy igazság van - javította ki a vénember csöndesen -, s ez Isten.
Isten, aki jó, s aki rosszat nem is ösmer. Amit pedig Isten nem ösmer,
öcsém, az nincsen is...
Az ember ott a víznél összehúzott szemekkel, kutatva nézett föl.
- Furcsán beszél kigyelmed... tán csak nem maga az a vak ember, akiről azt mondják, hogy mindent lát? Akit szent embernek mondanak? Aki gyógyítani tud?
Az öregember megrázta a fejét.
- IsTEn gyógyít, fiam, nem én.
Ha pedig az igazat akarod tudni, hát még Ő sem. Mert a valóság az, hogy nincs mit gyógyítani. Betegség, baj, meg minden, ami rossz, emberi félelem találmánya csak. Mint az éjszakai árnyék, amit vadállatnak, vagy kísértetnek nézel az erdő szélén. Ha fényt vetsz reá, eltűnik nyomban, mert hiszen ott se volt soha...
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
Wass Albert: Intelem
  2013-01-08 13:47:10, kedd
 
  Wass Albert
Intelem

Percre se feledd, hogy testvéred
minden magyar, bárhol is éljen.
Összetartásban rejlik csak erő.
Más ember földjén nincs számodra hely.

Félvilágot is befuthatod,
más ember földjén testvértelen leszel,
s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,
ha nemzetedről megfeledkezel!

Te bús magyar, kit száműzött hazád,
s idegen zsarnok lakja otthonod:
bús sorsodért ne vádold nemzeted,
kit úgy tűnik, Isten is elhagyott.

A látszat csal. Isten ma is a régi.
Te hagytad őt el, te s a többiek,
s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá,
s a múlt hibáit le nem törlitek:

magyar földön nem lesz új Magyarország,
Gaz és szemét nem terem nemzetet!
S a gyűlöletet nem mossa le semmi,
csak az összetartó igaz szeretet!
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
"Elég.......
  2012-06-12 08:15:59, kedd
 
  "Elég, ha ebéd után tíz percre ledőlsz pihenni. Elég, ha munkahelyedre lassan és kényelmesen haladsz és néha megállasz, hogy egy fát, egy virágot, vagy egy madarat megnézz. Elég, ha fél órával üldögélsz tovább a padon, mint amennyit előre szántál magadnak. Mert szépen süt a nap és a szellőnek kellemes, meleg virágszaga van. Elég, ha minden hetedik napon nem dolgozol semmit, csak örvendesz annak, hogy élsz és hogy szép a világ, amiben élsz."

(Wass Albert)
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
Mert van valami a világban.....
  2012-02-12 05:08:55, vasárnap
 
  Mert van valami a világban és a világ fölött,
amit megváltoztatni úgysem lehet, sem tűzzel,
sem vérrel, sem gyűlölettel.
És ez az élet törvénye, aminek gyökere az igazságban van.
Wass Albert
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
Amikor a nap feljön....
  2009-01-27 21:34:29, kedd
 
  Amikor a nap feljön, az Úristen mosolygását látom (...) és az Úr mosolyát látom akkor is, amikor a nap lemegyen. Az Úr mosolygását látom a holdon is, s szemének derűs csillogását minden kicsi csillagban. Az ég kékségében az örökös tisztaság szent törvényét látom s a tovaszálló gondoskodó szeretetet, mely éltet bennünket tisztító esőkkel. A szélben az Ő szent leheletét érzem, mely naponta tisztára mossa a lelkemet a szenny kísértéseitől.(Wass Albert)

 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
Előhang
  2009-01-26 20:17:16, hétfő
 
  Wass Albert:
Előhang

Volt egyszer egy ember, az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.
De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró csillámló homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
És jött az első szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és az sem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.

Szentgotthárd, 1926. november 14.

 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
Nagyapám tanítása
  2009-01-10 12:50:33, szombat
 
  - Idefigyelj - mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.
- Idefigyelj - mondta. - Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
- Értem - hebegtem megrendülve.
- Dehogyis érted - csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek - akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.
- A megbízható embert még ellensége is tiszteli - mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél..." (Wass Albert: Nagyapám tanítása)
 
 
1 komment , kategória:  Wass Albert  
Karácsonyi mese
  2008-12-17 03:32:16, szerda
 
  Egy gyönyörű mesét találtam, elhoztam Nektek..
picit hosszú, bocsássatok meg érte...

Karácsonyi Mese

Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng.

Mi gyermekek a mennyezetig erő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan, és izgalomtól elmeredt szemmel, és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt fölhalmozott ajándékokra, hűségesen elénekeltük a Mennyből az angyal összes verseit.

Ének után apám fölolvasta a betlehemi csillag történetét a Bibliából, elmondtuk közösen a karácsonyi imádságot, s azzal nekiestünk a játékoknak, akár karámba szorított birkanyájnak az éhes farkascsorda.

Kis idő múltával nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénember hangján:

- Aztán tudjátok - é - kérdezte -, hogy miképpen keletkezett tulajdonképpen a karácsony?
- Akkor született a Jézus Krisztus - felelte Margit húgom okosan új babaháza előtt térdepelve, s nagyapánk bólintott rá.

- Ez igaz - mondta - mert hogy ő volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a karácsony már régen megvolt akkor.
Ha ideültök mellém a tűzhöz, elmondom, hogyan keletkezett.

Köréje gyűltünk a szőnyegre, mindegyikünk valami új játékot cipelve magával, s figyelmesen lestük a száját,
mert nagyapánk nagyon szép és érdekes meséket tudott ám.

- Hát az úgy volt - kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából -, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledőlte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön.

Aki nem volt olyan ügyes, minta szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a másiknak szebb háza van.

Aki rest volt megművelni a földjét, az irigyelte azt, akinek szebb búzája termett, s mikor az irigykedés már igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett belőle a gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregető rágyújtotta jótevőjére a házát.

Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönt az, égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájok szabadította a sötétséget és a hideget.

A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebből az egész emberi világra. Mikor pedig már közeledett erősen az idő, amikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot, és ezt mondta neki:

"Eridj le, hű szolgám, s nézz körül a földön, melyet mohósága miatt pusztulásra ítéltem.
Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akiben még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében, én pedig majd az utolsó előtti napon alánézek a földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam rája."

Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala alászállott a földre, hogy teljesítse a parancsot.

A föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az emberek tapogatódzva jártak az utcákon, s akinek még volt egy darabka szárazra fagyott kenyere, az elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne kelljen megossza mással. Egy birkabőr bundáért meggyilkolta apját a fia, s akinek még tűz égett a kemencéjében, az fegyverrel őrizte szobája melegét a megfagyóktól.

Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi jóságot sem. Lassanként kiért a városból, s ahogy a dűlőúton haladt fölfele a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva. Kiéhezett, sovány ember volt, s csak szakadt rongyok borítottak a testét, de mégis húzta, vonszolta magával a terhet, bár majdnem összeroskadt a gyöngeségtől.

"Minek kínlódsz ezzel a fával? - kérdezte meg az angyal.

- Hiszen ha tüzet gyújtanál belőle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette."

"Jaj, lelkem, nem tehetem én azt - felelte az ember. - Asszonyom s kicsi fiacskám van otthon, kik fagynak meg, s olyan gyöngék már, hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok."

Az angyal megsajnálta az embert, és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt.

Az ember tüzet rakott a kemencében, s egyszeriben meleg lett tőle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergő kisfiú odahúzódtak a tűz mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban.

"Édesanyám, éhes vagyok..." - nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt a rongyai köze, elővett egy darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta a gyermeknek.

"Mért nem eszed meg magad a többit? - kérdezte az angyal. - Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz."

"Az nem baj, ha én meghalok - felelte az asszony -, csak legyen mit egyék a kicsi fiam."

S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az asszony szívébe.

A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt:

"Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret meg a helyet a tűznél!"

Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is, és odaadta a kisfiúnak, aki boldogan szaladt ki a gyertyával a sötét éjszakába, hogy fénye mellett odavezesse kis társait a tűzhöz és a kenyérhez.

S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alánézett a földre, s a nagy-nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot.

És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszüntette a sötétséget, visszaparancsolta a napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak.

S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot.

Mi emberek, pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennük lévő rosszat.

- Ez a karácsony igazi meséje - fejezte be nagyapánk ott a kandalló mellett azon a régi-régi karácsony estén -, én pedig azért mondottam el nektek, gyerekek, hogy megjegyezzétek jól, és emlékezzetek reá.

Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát, melyben egyik ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből, s jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszság, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az embert. Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól.


/ Wass Albert: A költő és a macska,
Te és a világ című könyvből /

(Kékitől a Ch-ról)
 
 
1 komment , kategória:  Wass Albert  
Furcsa, ahogy az idő........
  2008-09-01 11:00:30, hétfő
 
  ,,Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, a szerint, hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt."(Wass Albert)  
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 37 
2024.10 2024. November 2024.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2526 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 80
  • e Hét: 390
  • e Hónap: 528
  • e Év: 39622
Szótár
 




Blogok, Szótár,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.