Belépés
kszilona.blog.xfree.hu
"Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni abban, hogy belül, önmagára rátaláljon." ( Galileo Galilei ) Káesz Ilona
1947.01.13
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
Szerelem????
  2020-05-14 14:10:13, csütörtök
 
 
Egy gyakori kérdés "Mi a szerelem?"... nos, a legszebb
magyarázatot pár évvel ezelőtt hallottam egy asszisztens barátnőmtől.
Ezeken az esős napokon visszaemlékeztem a történetre, és szeretném ma veletek megosztani.
Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy
bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára.
Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a
kötését, és megnézném, miről van szó.
A seb nem tűnt olyan súlyosnak... az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem.
Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére.
Azt válaszolta, Feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével
Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában.
Gondolva, hogy a feleség, felizgatja magát az ő késése miatt, siettem,hogy kezeljem a sebét,.. ,De az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel a felesége. Akkor csodálkozva megkérdeztem:
"És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?"
Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta:
"Az igaz, hogy Ő már nem tudja, én ki vagyok, - de én jól tudom, ki Ő".
Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam,
miközben néztem a távolodó öreget...siető léptekkel - Lenyeltem a könnyeimet, közben arra gondoltam: "Ez a szerelem,....? hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem,- szeretet !!Nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus.
Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt,- ami van,- ami lesz,- és azt
ami még nem történt meg. Nem feltétlenül azok a boldog és ,
kiteljesedett személyek,- akiknek minden dologból a legjobb van,-
,,Hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van".
Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy
" Tudjunk táncolni az esőben "

 
 
0 komment , kategória:   Történetek...  
Egy megható, Történet...
  2018-08-03 12:47:26, péntek
 
  Ma találkoztam valakivel, valakivel, aki valami olyasmit tett, hogy ameddig élek, mindig emlékezni fogok rá és erre a napra is. Ez a valaki egy 5 éves kisfiú. Úgy hozta az élet, hogy várakoztunk, ő az édesanyjával, én az ismerősömmel. Közben beszélgettünk, én az ismerősömmel, ő az édesanyjával. Egyszercsak meglepő dolog történt, a kisfiú odafordult hozzám és azt mondta: Megengeded, hogy megismerjelek? Szeretnélek megismerni. Meglepődtem ezen a kérésen, olyannyira, hogy csak egy fojtott hangon kipréselt: persze volt a válaszom. Ahogy ránéztem, azonnal tudtam, ő nem lát engem. Legalább negyed órája ültünk egymás mellett, de addig észre sem vettem, hogy ki van mellettem, annyira elmélyülten beszélgettem a régen látott ismerőssel.
Elmosolyodtam és megismételtem: Persze, ha szeretnéd szívesen megismerkednék én is veled. Ő is elmosolyodott és azt mondta: köszönöm, szeretném. Eddig csak filmeken láttam, hogy ilyenkor mit szoktak tenni. Felém nyújtotta a két kis kezét én pedig, közel hajoltam hozzá. Kis puha ujjacskái, nagyon finom mozdulatokkal elindultak az arcomon, és közben mosolygott és mosolyogtam én is. Mosolyogtam, de közben eleredtek a könnyeim és nem sikerült visszafojtani. De ő tudta, mi történik. Édes hangon megszólalt: Ne sírj, ez nekem nem fáj. Megkérdeztem tőle, honnan tudja, miért sírok. Érzem. Tudom, hogy azért sírsz, mert sajnálsz.- Válaszolta. Nem sajnállak, hanem csodállak. - Mondtam. Erre nem szólt semmit, csak még szebben mosolygott és közben, a kis ujjacskái az arcomat fürkészték. Úgy éreztem, hogy simogat, soha nem volt hasonló érzésem, mintha minden kis sejtje érezhető lett volna. Egyszercsak megszólal: Te szép vagy és kedves. Ekkor felnevettem: Kicsikém, te egy tündér vagy, de én nem vagyok szép, inkább csak olyan átlagos, .....de lehet, még az sem. Hogy kedves, hát....itt is elbizonytalanodtam...mondjuk, igen, általában az vagyok.
Összeráncolta a kis homlokát és határozottan közölte: De igen, szép vagy. Én látom, hogy az vagy! Ekkor eszembe villant, hogy miért mondok ellent neki, amikor az előbb nagyon alaposan ,,megnézett", és ha ő ezt látta, ha ilyennek látott, akkor miért vonom kétségbe azt, amit ,,látott", hogy jövök ahhoz, hogy azt mondjam neki, nem lát jól. Hirtelen elszégyelltem magam, és azt mondtam neki: Bocsáss meg, jól láttad, szép vagyok. Erre a kis büszke mosolya elöntötte az arcocskáját és határozottan kijelentette: Mondtam, jól látok. A szívem a torkomban dobogott és megkérdeztem tőle, megfoghatom-e a kezét. Igen, válaszolta és mosolyogva nyújtotta is felém. Megfogtam azt a két csodálatos kis kezet, mondtam, az arcomra fogom tenni, hogy nézze meg mégegyszer. Ismét elindultak a kis ujjai, mosolygott miközben azt mondta: Most már nem sírsz. És úgy simogatta végig az arcomat, ahogyan csak azok tudják, akik igazán, őszintén szeretnek. Megszólalt: Szoktál szomorú lenni? Igen, néha szoktam, - válaszoltam. Erre megkérdezi: És olyankor mindig sírsz? Nem, nem mindig. - felelem. Azt mondja: És amikor sírsz, akkor fáj a szemed is vagy csak ott belül valami? Általában csak ott belül valami, de ha nagyon sokat sírok, akkor a szemem is szokott. - válaszoltam. Látom, hogy gondolkodik, mindeközben a két kis kezével, közrefogta a fejem. Ismét megszólal: És melyik fáj jobban? Ami ott belül fáj. - válaszolok. Erre ő: Tudod, hogy mi az? Mondom: Gondolom.... én léleknek hívom. Azt mondja: Igen, az. Ekkor azt éreztem, hogy egy 70 éves ember bölcsességével beszél hozzám.....Az fáj a legjobban. Tudom, most szeretnéd megkérdezni, milyen érzés, hogy nem úgy látok, ahogyan te. Nekem nem rossz, mert én nem emlékszem arra az időre, amikor még láttam. Lehet, hogy így sokkal szebb dolgokat látok és tudod, - ekkor egészen közel hajolt hozzám és suttogva mondta- látom az angyalkákat is. Én is suttogva kérdeztem: És ők milyenek? Ő komolyan válaszolt: Mindig kedvesek, de nem mindig mosolyognak. Erre megkérdeztem: Haragudni is szoktak? Azt mondja: Nem, nem haragszanak, ők nem olyanok, ők nem is tudnak haragudni. Csak tudod, néha nagyon sok a dolguk.
Elmosolyodtam, és Ő is. Szép lehet az a világ, amit te látsz. -mondom. Olyan, mint amilyennek elképzelem. - feleli. Amikor akarom, akkor nagyon szép, de van, amikor nem annyira. Van, amikor néha szomorú vagyok, mert nem tudok elképzelni valamit. Például a tegnap anya mondta, hogy a kardigánja lila. A lilát nem tudom elképzelni és az nagyon bánt. Megkérdeztem, ismeri-e a virágokat. Igennel válaszolt. Nagyon sokat ismer. Tavasszal és nyáron is mindig nézegeti. Kérdeztem, hogy van-e közötte, apró és nagyon puha, bársonyos, amelyiknek ibolya a neve. Azt mondja igen, arra jól emlékszik, az nagyon szép. - elmosolyodott. Na, látod, olyan a lila.- mondtam. Láttam, hogy nagyon töri a kis eszét. Egyszercsak elmosolyodott és azt mondja: Köszönöm szépen, hogy megmutattad nekem a lilát, már tudom, hogy milyen. Ekkor édesanyja felé fordult és azt mondja: Anya, szép a kardigánod. Sajnos el kellett köszönnöm újdonsült kis barátomtól.Kértem tőle, engedje meg, hogy búcsúzóul adjak neki egy puszit. Odahajoltam és megpusziltam. Ő pedig két kis karjával átölelte a nyakamat és a fülembe súgta: Szeretlek. Erre ismét eleredtek a könnyeim, pedig minden létező erőmet összeszedtem, de nem tudtam visszatartani és csak annyit sikerült mondani: Én is szeretlek. Mosolygott és búcsúzóul mégegyszer megsimogatta az arcomat.......És, hogy mennyi mindent tanított nekem ez a kis ember, azt el sem tudom mondani. Úgy éreztem, hogy egészen más ember lettem. Másképpen látom a világot, mint ahogyan a reggel láttam. És mostmár tudom, ha nem mindig olyan szép valami, akkor lehunyom a szemem és szépnek képzelem, és akkor, az én világomban azonnal széppé változik....... Mindannyian élhetünk egy szebb világban........ ha megtanuljuk elképzelni...


Link
 
 
0 komment , kategória:   Történetek...  
A különleges...
  2012-10-18 23:22:07, csütörtök
 
  Cochrane egy kisváros Kanadában, 24 km-re Calgary-tól. Ott látni ezt a
gyönyörű falat csempékből kirakva. Mindegyik csempe más és más.
Megközelíthető, kinagyítható. Valaki összerakta és egy hihetetlenül
lenyűgöző képet alkotott belőle.
A csempék mérete 30 cm x 30 cm és szinte mindegyiket más művész készítette,
Nincs kettő egyforma és mégis egy hatalmas műalkotás, művészi fal.

Kattintás bármely csempére és jön a meglepetés, mert az is egy külön kép.

http://www.muralmosaic.com/Cochrane.html
 
 
2 komment , kategória:   Történetek...  
Meditáció
  2009-06-20 21:17:35, szombat
 
 



Képzeld azt, hogy egy folyóban úszol! A víz kéklő és élő.
Az élet vize ez.
Képzeld azt, hogy néha hullámokat vet a víz és sodródsz hol lassabban, hol gyorsabban!
Az élet dolgai ezek.
Képzeld azt, hogy néha elfáradsz, szürke felhőkből eső áztat, és olyankor a partra kívánkozol!
Nehézségek ezek.
Képzeld azt, hogy egy-egy öbölben a folyó lelassul, és te megpihensz!
A gondoskodás öblei ezek.
Képzeld azt, hogy partra szállsz és gazdagon nyíló, illatos rétre találsz!
Száz meg száz mosoly örökké nyíló szirmai ezek.
Képzeld azt, hogy langyos szellő karjai ölelnek, s szárítják nedves ruhádat!
Szerelmes kezek lágy fuvallatai ezek.
Képzeld hozzá az aranyló napot! Melegségét érzed a bőrödön és a szíved mélyén.
A törődés sugarai ezek.
Képzeld azt, hogy a part mentén gyümölcsfák ontják feléd tavaszló zöldjüket és te lombjaik alatt üldögélsz!
A nyugodt pihenés árnyai ezek.
Képzeld azt, hogy behunyt szemmel falevelek suttogását és fűszálak hajladozó neszét hallgatod!
A csend hangjai ezek.
Képzeld azt, hogy gyümölcsöt szakítasz a fáról, és ízét kívánva beleharapsz! A mézédes nedv hegyről lezúduló kristálypatakként mossa át tikkadt torkodat.
Új életerő íze ez.
Képzeld azt, hogy fürge szárnyú, röpke pillangók játszadoznak pajkosan gondolataid körül!
Az öröm apró gyermekei ezek.
Képzeld azt, hogy zamatos, fűszer illatú levegőt szívsz be az orrodon, mely felüdíti tested, lelked!
A szabadság illata ez.
Képzeld azt, hogy amikor kinyitod a szemed, és az égre pillantasz, fehér felhők vattapamacsán átívelő szivárványt látsz, mely a nap sugaraitól áttetszően ezerszínűre festi folyódat!
A szeretet sokszínűsége ez.


És most képzeld azt, hogy mindez valóság!
 
 
0 komment , kategória:   Történetek...  
508 éve történt....
  2008-06-24 17:32:36, kedd
 
  1500 Június 23. (508 éve történt)

A Szentiváni tűzgyújtás


Június 24. előestéje volt a szertartásos tűzgyújtás legfontosabb időpontja, hogy a gonosz szellemeket, sárkányokat elűzzék.

Június 24. előestéje volt a szertartásos tűzgyújtás legfontosabb időpontja. A más időpontokban gyújtott ünnepi tüzek népszerűsége nem vetekedhetett a nyári napforduló időpontjában gyújtott tűzzel. A tüzet azért gyújtják - a falun kívül, dombon, temetőben -, hogy a gonosz szellemeket, sárkányokat elűzzék. Ezért a tűzzel csontokat, szemetet égetnek, hogy nagy füstje legyen. ("Mintha az ördögnek akarnának tömjénezni.") A tüzet a lányok át szokták ugrani, ebből jósolnak férjhezmenetelükre vonatkozóan.
A szokás a XVI. században már általánosan ismert volt. Szintén a XVI. század óta ismert ez a szólás: "Hosszú, mint a szentiváni ének." Heltai Gáspár 1570-ben ezt írta: "Hallottam, hogy igen hosszú a Szent Iván éneke, hogy az ördög megkezdvén, el nem végezhette, hanem megfulladott rajta."
A XIX. századtól a magyar proverbiumgyűjtemények a szólást a tűzgyújtást kísérő több részes, igen szép rítusének-sorozatra vonatkoztatták, mely a Nyitra környéki magyarok közt volt ismeretes. Akárcsak a pünkösdölő ének, ez is gazdag mitikus motívumkincset ölel át.
A szentiváni tűzgyújtáshoz sokféle hiedelem fűződött. Bod Péter feljegyzése szerint (1750-es évek) üszögöket vittek a gyermekek, és felszúrták a káposztáskertben, hogy a hernyó a káposztát meg ne egye, vagy a vetések közé, hogy a gabona meg ne üszkösödjék. A tűzugrás alkalmából a tűzbe dobott gyümölcsnek gyógyító erőt tulajdonítottak. Szokás volt mezei virágokból, füvekből koszorút kötni s ezt a ház elejére akasztani, tűzvész ellen.
 
 
0 komment , kategória:   Történetek...  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 835 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 64
  • e Hét: 2515
  • e Hónap: 2982
  • e Év: 9638
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.