Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline		 Profil képem!
Blogom, Képtáram,
     1/9 oldal   Bejegyzések száma: 86 
Emlékversek
  2025-01-03 21:15:27, péntek
 
 










EMLÉKVERSEK







A barátság aranyfonál,
mely ha egyszer elszakad,
Össze lehet kötni,
de a csomó megmarad.

A barátság olyan, mint a hegedű húrja, ha egyszer elszakad, össze lehet ugyan kötni, de már csak hamis hangot ad
/Fáy András újabb eredeti meséi és aphorizmái/





"A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,
Egyetlen titka: adni, mindig csak adni.
Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet
És sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet."
/A magyar weben az idézet Johann Wolfgang von Goethe nevével híresült el, a bölcsesség eredeti német vagy angol nyelvű verzióját azonban nem sikerült felkutatniuk. Úgy gondolják, a mára közismertté vált gondolat írója egy ismeretlen magyar szerző lehet. Mivel a Citatum csak híres emberektől származó idézeteket gyűjt, ismeretlen forrású szerzeményeket szerzői jogi okokból nem áll módukban megjeleníteni, ezért a fenti idézetet törölték./

A kőben a nevet ellepi a moha, de mi egymást nem felejtjük el soha.

A múltba nézni mindig fáj, valamit mindig temetünk,
de az emlék visszaszól, s könnyes lesz tőle a szemünk.

A rózsa elhervad, a levél elszakad,
de a mi barátságunk, örökre megmarad.

"A szeretet drága kincs,
Földön ennek párja nincs.
Oszd meg mással, mégse fogy,
Sőt így lesz az még nagyobb."
/Benedek Elek/

A virág csak egyszer nyílik, s elhervad azután,
Tanuld meg, hogy szeretni csak egyszer lehet igazán.

Az ember bekötött szemmel halad át a jelenen. Nem tudhatja, hanem legföljebb sejtheti és találgathatja mit is élt át. A kendő csak később hullik le a szeméről és ő csak akkor, a múltba visszatekintve állapíthatja meg, mit is élt át és mi volt az élményei értelme.
/Milan Kundera/





Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos.
Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán.
/Goethe/

Az emlék olyan virág, amely el nem hervad soha
melyet a féreg nem rág, s a vihar nem hord tova.

Az élet, a sors mindenkivel játszik, Hatása nem múlik el nyomtalan.
Ha az arc meg is változik, A szív, s benne az emlék megmarad!

Az életed koszorúja három ágból legyen fonva.
Hit legyen az első ága, Remény a szomszéd ága,
Szeretettel összekötve, legyen boldog mindörökre.





Az élet egy angolkeringő, Melyet eltáncolsz a sírig.
Életed csak attól függ, Kivel táncolod végig!
/Goethe/

Az életben legjobb fiatalnak lenni, mindennek örülni, s vidámnak lenni.
Ha sírnod kell, akkor is nevess, ne gyűlölj senkit, mindig csak szeress.

Az életcél boldogság, de elébb
Fáradni kell, hogy ezt a célt elérd.
Úgy ingyen ahhoz senki sem jut el,
Ahhoz nagyon sok mindenféle kell:
A becsölettől soha el ne térj,
Sem indulatból, sem pedig díjért!
(Petőfi)

Az élet hív, a sors vezet, megmarad az emlékezet.
A barátság olyan mint a szeretet, amely szívből jön és feledni nem lehet.

Az élet szép, ha van valaki veled,
valaki, aki szeret és fogja a kezed.

Az élet útja kétes és nehéz, vezéreljen rajt egy túlvilági kéz.
Ha lépsz, gondold meg léptedet, mert visszalépni nem lehet.

Adhat az Isten gyémántot, kincset palotát
csak kétszer nem adhat édesanyát.
S ha majd látod gondtól megőszült fejét,
Térdelj le elé, s csókkal halmozd el az ő áldott kezét.





Aki azt mondja, imád,
ne hidd a szavát
Aki azt mondja szeret,
talán igaza lehet
De akinél a szív beszél,
az csak érted él!

Akit szeretsz ne bántsd, ne üss szívén sebet.
Nem gyógyul az meg többé, ha meg is kérleled.
Mert ha ki is üríted az üres poharat, egy csepp mégis csak a fenekén ott marad.

Akit párodul melléd rendelt az ég
Becsüld meg, szorítsd meg kezét.
És ha minden álmod valósággá válik,
Akkor se feledd el: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG!

Akit szeretsz ne játssz azzal, mosolygó szóra jól vigyázz,
mert tréfából is lehet bánat, sok-sok éven át hosszú gyász.

Amíg szép az élet, soha meg ne vesd
ami kedves emlék, soha el ne feledd.

"Amikor megszólal az orgona zenéje,
Elhangzik mind kettőnk ajkán az igen,
Sorsunk ekkor eggyé forr majd össze,
Szeretni akarlak és megtartani örökre.
Kezem feléd nyújtom szívem neked adom,
Melyet vissza soha nem kérek.
Szeress, egy életen át, úgy mint én téged,
Akkor is, ha megöregszünk és akkor is ha már nem élek!"
(Ady)





Amit szívedben rejtesz, szemednek tárd ki azt.
Amit szemeddel sejtesz, szíveddel várd ki azt.
A szerelembe mondják, belehal aki él ,
de úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér.
/József Attila: AMIT SZÍVEDBE REJTESZ/

Azt kívánom légy szerény, mert ez egy szép erény,
Legyél okos ne pedig önfejű kos.

Bár merre jársz a Földön, kísérjen a boldogság
de a szívedben megmaradjon a hűség és a barátság.

"Bár zord a harc, megéri a világ, ha az ember az marad ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák."
(Ady Endre)

Csak egyet mondok: mint kaptárba a méh a mézet,
úgy gyűjtsd ebbe a könyvbe a sok kis emléket.

Diák marad az ember amíg él, csak a lecke lesz nehezebb a réginél.

E könyvbe emlékverset teszek, gondolj rám akkor is, ha nem leszek,
Tudom mi az élet, egy hervadó rózsa, gondolj arra, ki e pár sort neked írta.

Egy adósság van a földön, mit megadni nem lehet,
ezzel te is tartozol szüleidnek, mely neve a szeretet.

Egy holdvilágos nyári éjszakán, ha az égen ezer csillag ragyog,
rózsabokor illatával, gondolatban csak feléd futok.
Előttem, mint üstökös világít, kedves arcod, édes mosolyod,
kék szemednek fénye, messzíről nevet, de boldog vajon ki lesz veled?
Egy holdvilágos nyári éjszakán, remélem, hogy te is gondolsz rám.





Egy homokszemben lásd meg a világot,
Egy vadvirágban a fénylő eget,
Egy órában az örökkévalóságot,
És tartsd tenyeredben a végtelent.

Elhull a virág, eliramlik az élet
de a mi barátságunk megmarad végleg.

"Emberi törvény kibírni mindent, s menni menni mindig tovább, még akkor is, ha nem élnek már benned remények és csodák."
(Hemingway)

Emlékül mit írjak egy ifjú lánynak
Kire még az élet örömei várnak. Ki még nem csalódott, kit még nem ért bánat.
Emlékül legjobb lesz, ha azt kívánom: legyen az életed hosszú, édes álom
Álmodjál csendesen mindenféle szépet, és ne tudd meg sohasem mi is az az Élet!

Erdő mélyén illatot lehelve él egy piciny virág, ibolya a neve
Nem szeret fényt, sem a napvilágot, mégis úgy szeretik a piciny virágot.
Légy szerény mint az ibolya, hogy rólad mindenki azt mondhassa:
Szerény kislány barátságos, hasonlít az ibolyához.

Evezz, evezz az élet tengerén, csak ki ne köss a bánat szigetén.
Legyen erőd tovább evezni, s a boldogság szigetén kikötni.

Életednek nyíló országútján ezer reménnyel indulsz kislány.
Reményeid mind-mind valóra váljanak, légy boldog akkor is, ha az ifjúság elszalad.

Élvezd a világ örömét, legyen díszed az erény.
S ha egykor bánat ér, legyen rövid, mint ez a költemény.

"...És érezzék egy kézfogásból rólad,
hogy jót akarsz, és te is tiszta, jó vagy:
S egy tekintetünk elhitesse véled,
-Szép dolgokért élsz - és érdemes élned!"
(Váci Mihály)





Gyönyörű az, ha az ember célba lát, és el is éri azt tűzön-vízen át.
/Ibsen/

Ha bajban melletted áll a barát, akkor biztos lehetsz benne, hogy ő igazi barát.
S ki nem áll melletted, tudd, hogy őt már elvesztetted...

Ha bánat dúlja lelkedet, s a szíved sajogva ég,
Ne mondd el soha senkinek, nehogy gúny tárgy légy.
Mosoly legyen az ajkadon, ha vérzik is a szíved,
Hogy ne lásson át a fátyolon a bámuló tömeg.

Ha bölcsesség költözik a szívedbe, és az ismeret gyönyörködteti lelked,
Megfontolás őrködik feletted, értelem oltalmaz téged,
Megment a helytelen úttól és az álnokul beszélő emberektől.

Ha egy jó anyával áldott meg az ég, szeresd őt,
és csókkal halmozd el mind két kezét.
Ne bántsd egy szóval sem, mert fájni fog a szó,
vissza fogod sírni őt, a hideg hant alól.

Ha egyszer tőled elszakadva, talán feledve is leszek,
és nem lesz semmi mi felnyitná emlékemet,
Legyen emlékeztető könyvednek e pár sora,
hogy él egy szív a nagyvilágban, ki nem feled el soha.

Ha leírod a neved a porba, az első futószél elhordja,
de ha a neved kősziklába vágod, azt évek múltán is megtalálod.

Ha elsötétül előtted a világ, légy olyan, mint a madár.
Mely alól, ha kivágják a fát, nem zuhan le, hanem még magasabbra száll.

Ha leszáll az este, tárd ki ablakod,
s keresd az égen a legszebb csillagot.
Hogyha rátaláltál, mondj egy hű imát,
és akire gondolsz, az is gondol terád.

Ha lépsz, gondold meg léptedet, mert visszalépni nem lehet.





Ha majd alszom zúgó lomb alatt,
Ó ne zavard meg csendes álmomat,
Borulj a síromra csendesen
S ne félj, ott lent már nem fáj semmi sem.

Ha majd boldog leszel, az élet legszebb napján
csak egy rövid percre gondolj vissza rám.

Ha majd a rövid ruhát a hosszú váltja fel
ha majd a játék helyett a szerelem érdekel
ha majd az oltár elé egy csinos fiú vezet
Akkor se felejts el engemet.
Csendes kis kápolnába ereszkedjél térdre
és akit legjobban szeretsz imádkozzál érte.

Ha majd a szíved lángra lobban, s megtudod mi a szerelem
Ne hidd soha, hogy nálad jobban nem tud szeretni senki sem.
Mert van fiú ki büszke gőggel csalfán csak játszadoz veled,
de szíve mélyén forró hévvel egyedül csak téged szeret.

Ha majd az élet zúgó tengerén elhagy az utolsó remény
egyetlen szó mely boldogít mi volna más mint a hit.
Ha a sors csapásai alatt rajongó szíved meghasad,
mint egy fényes égi tünemény megjelenik az utolsó remény.
Hit, remény rég elhagyott, s osztályrészül kaptál bánatot.
Mi vigasztalná más életed, mint az igaz szeretet.

Ha majd egyszer csendes este, lapozod e könyvet,
s ha a múlt emlékén ejtesz egy-két könnyet,
Eszedbe jut majd akkor e régi szép nóta,
Boldog idő szép gyermekkor jöjj vissza egy szóra.

Ha majd egyszer csendes éjjel felsír majd egy hegedű
Tudom akkor kisszobádban ott fogsz ülni egyedül.
Elsiratsz egy régi májust, elsiratsz egy régi dalt,
Visszasírsz egy vérző szívet, mely számodra rég meghalt.

Ha majd egyszer évek múltán, hajad fehér lesz, kezed reszkető,
kisunokáid közül a legkisebb egy könyvet vesz elő:
"Nézd nagymama egy könyvet találtam!"
S te felnyitod a kis könyv fedelét, s eszedbe jutnak a régi arcok,
Valaki, kit tán rég takar a sír....s kisunokáid félre összesúgnak:
"Nézzétek, a nagymama sír..."

Ha majd egyszer könnyben lesz a szemed,
Ha szomorú és magányos leszel,
Ha majd nem tudod éppen elfogadni a világot,
Érezd, érezd, hogy fogom a kezed,
Veled vagyok és tudd, hogy valaki nagyon szeret !!!

Ha majd egyszer messze visz a sorsunk,
ne feledd, hogy jó barátok voltunk.

Ha majd egyszer összehoz a sorsunk, emlékezni fogsz e ,
hogy osztálytársak voltunk?
A barátság oly erős, mint egy kemény szikla,
s nem kopik le neved róla, ha bele van írva.

Ha megtanulsz az életben valakit szeretni
tanuld meg azt legelőször, el is kell feledni.
Mert az aki tud szeretni, de nem tud feledni,
annak bizony az életben sokat kell szenvedni.

Ha megtanulsz valakit igazán szeretni, próbálj meg hozzá mindig hű maradni,
Mert szeretni könnyű, csak ösztön az egész, de hűnek maradni sokszor igen nehéz...





Ha romba dőlnek legszebb álmaid, reményeid el ne hagyjanak!
Ne csüggedj, mert csüggedni nem szabad!
Hisz nem egyszer az összedőlt rom felett a legszebb virág fakad.
/Goethe/

Ha szívedben sok a bánat, ne meséld el fűnek-fának,
Nem baj, hogyha fáj, ha vérzik, ne mondd el, hisz úgysem értik.

Hogyha idők múltán elválaszt a sorsunk, ne feledd, hogy osztálytársak voltunk.

"Igazán boldog az életben csak az lehet, aki szeretve van, s viszont szeret."
(Kölcsey)

Ígérd meg azt, hogy kezed, kezemből vissza nem veszed,
s hogy szeretni fogsz akkor is mikor én már nem leszek.





Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
/Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg/

Kedves kicsi lányka, mit is írjak neked?
Legyen mindig tiszta, aranyos kis szíved.
Lelkedből a gyomot tépd ki mind egy szálig
szeresd a barátot, s légy jó mindhalálig.





Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom
Melyet vissza soha nem kérek
Szeress egy életen át, úgy, mint én Téged
Akkor is ha megöregszünk
És akkor is, ha már nem élek.

Kék ibolya, zöld nefelejcs, engem soha el ne felejts.

Két szócskát írok neked : mindig és soha;
Légy boldog mindig, de szomorú soha.

Ki azt mondja imád, ne hidd annak szavát,
Ki azt mondja szeret, talán igaz lehet.
De ott ahol a szív beszél, az valóban érted ég.

Kinek féltő gondja, el nem fogy soha rád, szeresd szívedből a jó édesanyád.
Mert elfogyhatnak, hűtlen mindazok, kit szeretettel ölel át két karod.
De boldogtalan nem leszel soha, még el nem fogy az ő mosolya.

Kis barátnőm naplójába mit is tudnék írni?
Ne tanulj meg kicsi (pl.) Kati soha soha sírni.
Legyen boldog minden órád, boldog minden perced.
Jöjjön el érted is a mesebeli herceg.

Kiskertemben üldögélek, emlékverset írok néked.
Emlékversben az van írva, ne felejts el engem soha.

Kis Petőfi nem vagyok, verset írni nem tudok,
csak azt írom könyvedbe: légy boldog örökre.

Köd ül a tájon, a szavam jéghideg
Haldoklik a part, tudom, rég beteg.
Víz és sár. Nem merek átlépni a gáton.
Egyedül, csak egyedül a jobb időket várom.

Lassan fúj az esti szellő, csak drága szívem érted él.
Ne felejts el arra kérlek, még élsz s még élek én.

Legyen a sorsod bármily mostoha, E pár sort ne feledd soha!
Ma még nyíló virág az élet, De a vihar téged is letéphet.
Akit szeretni tudsz, csak szeresd És ne sírj, mert nem érdemes.

Magasra repül egy fecske, szájában egy levelecske.
A levélben az van írva, engem ne felejts el soha.

Majd ha sok-sok idő múlva hajad fehér lesz, kezed reszkető
kis unokáid mellett üldögélve, a legkisebb egy könyvet vesz elő.
"Nagymama nézd egy könyvet találtam", odaviszi leteszi eléd.
Felújulnak a régi emlékek, s köztük talán én is.
De akkor már késő lesz, mert engem már takar a sír,
kis unokáid félve suttogják, "Nézd a nagymama sír."

Maradj kis bimbónak, maradj csak míg lehet,
mert kinyílt virágnak nincs többé kikelet.

Minden ember lelkében egy dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban.
S csak kinek szép lelkében az ének, az hallja csak mások énekét is szépnek.





"Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot (...)
Mindig szeretni s remélni, így érdemes a földön élni."
(Papp Lajos: Így kellene c. vers)





"Mikor rózsát látok, Te jutsz az eszembe,
Ha a neved hallom, könny szökik a szemembe.
Nehogy azt hidd, hogy elfoglak feledni,
Mert én téged örökké foglak szeretni."

Minden éjjel azt álmodom, hogy mellettem állsz, szerelmes szavakra, forró csókra vársz.
Simogató pillantásod érzem arcomon, olyan ez, mint a valóság, kár hogy álmodom.
Sötét éjjel, édes álom hamar tova száll, felébredek és a szívem vadul kalapál.
Kispárnámat szorongatom, könnyes a szemem
Szeretném, ha velem lennél, mindig csak velem.

Mindennap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik,
de mindennap születik valami, amiért érdemes élni és küzdeni.
/Herakleitos/








"Mi nem hirdetjük fennen hangos szóval, csak te , csak én örökké és holtodiglan.
Mi megpróbálunk csendben boldogok lenni, lelkünk mélyén őszintén igazán szeretni.
(Stendal)

Mint az örökzöld fenyő mely nem hullat levelet,
úgy maradjon meg közöttünk az igaz szeretet.





Mint egy virág, olyan vagy, oly tiszta, oly szelíd.
Elnézlek és szívemhez a bánat közelít.
Kezem véd könyörögve meghallgat tán az ég.
Ilyen maradj örökre, ilyen kedves, tiszta, szép!
/Heine: MINT EGY VIRÁG OLYAN VAGY /

Minden elmúlik ami él, bánat s öröm elrepül.
Ami tartós tud maradni, az az emlék egyedül.

"Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik,
de minden nap születik valami, amiért érdemes élni és küzdeni."
(Herokleitosz)

Mit kívánnék egyebet, csendes lépésedet kísérje szeretet
életed legyen örök nyár, kevés felhő, sok-sok napsugár.

Míg gyermek vagy, élsz gondtalan, Nem tudod mi vár reád.
De eljő az idő, mikor az élet Neked is gondot ád.
Játsszál, mulass, szórakozz, De azért tanulj,
Hogyha jönnek a gondok Könnyebben boldogulj!

"Mondj igent és tedd rá életed, hogy szavad állod, amíg a sír eltemet.
Utunkat kísérje árnyék helyett fény, s egymásért küzdjünk, amíg az élet fénye ég."

Most elbúcsúzom vár az élet, gyermekkorunk vége már.
Ki tudja merre visz a sors, talán messze földön át.
De emlékem mindig haza száll, mert tudom, hogy mindig hazavár a szülői ház. A drága szülői ház.
Ti kik életetekkel át küzdötettek, szívből mondok köszönetet.
Dolgos kezetek emberré nevelt, hálás leszek érte: Gyermeketek.

Most még összekötnek az iskolapadok,
most még együtt játszunk, még nem vagyunk nagyok,
de ha egyszer a mi útjaink is széjjelválnak,
marad-e emléke e kis barátságnak?

"Most valóság lesz minden édes remény,
sok álmunk, mely ott él a szív rejtekén.
Az élet a munka tárt karokkal vár,
Hogy szép lesz e csak rajtunk áll." (Fagyejev)

Ne gondold, hogy a jövő a jelennél szebb s jobb legyen
ifjúságod tündérálmát nem pótolja senki sem.
Majd ha egykor álmaidnak rózsafája már lehullt,
Akkor látod, hogy magában mennyi szépet rejt a múlt.

Ne hullass könnyet, az igazi könny ritka,
mosolyogj mindig, ez az élet titka.

Ne írd a nevemet a porba, mert elhordja a szél,
hanem írd a szíved közepébe, ahol megmarad örökké.

Ne légy büszke, mint a magas pálma, légy szerény mint a kis ibolya.
Mert a pálmát letöri a szél, de a kis ibolya a fűben is megél.

"Ne váltsd apróra szíved kincseit
Ki mindent akar, mindent elveszít.
Reményeid elérhetetlen délibábja,
Ne csaljon biztos útról ingoványba.
Ami fél, azt el ne fogadd,
Egészet akarj, és egészet adj!"
(Ady Endre)





Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem,
hanem amit egy életen át hordunk mosolyogva, csendesen.
/Goethe/

Nem az a legjobb barátod, ki emlékkönyvedbe ír,
hanem az, ki veled együtt érez, veled együtt sír.

Nem az az igazi fájdalom, mitől könnyes lesz a szem,
Hanem amit tűrni kell, mosolyogva, csendesen.

Ne bántsa lelkedet nagy remények vágya,
Mert nem a jólétben van a szívek boldogsága.
Örömöt adhat egy kunyhó is eleget,
Csak a szív legyen sorsával elégedett.

Ne merengj a múltba vissza, a jövő még előtted áll.
Az legyen szép amit te magad, a szívedben alkottál.
S majd ha egyszer évek múltán, elmerengsz a múlt felett,
legyen boldogabb jövődnek tükre az emlékezet.
És ha majdan évek során, felkeresed e lapot,
Nyugodtan mondhatod, hogy teljesült az óhajod.

Nemes önbizalom, de ne az önhittség rugói lelkedet nagy célra feszítsék:
Legnagyobb cél pedig itt e földi létben
Ember lenni mindig, minden körülményben.





"Nem érdemes sírni,
az igazi könny ritka,
Mosollyal szenvedni
ez az élet titka."
/Gárdonyi Géza/

Nem írok én kis könyvedbe szépen csengő szavakat,
véss be engem a szívedbe, s az emlék majd ott megmarad.





Nem mondom, hogy szeress, azt se, hogy gondolj rám
ha szíved nem súgja, hiába is mondanám.
A virág is egyszer nyílik, s elhervad azután,
Szeretni csak egyet lehet, tiszta szívből igazán.
Ha széjjel téped boldogságom, megsebzed szívemet,
Te se legyél soha boldog, ha nem szeretsz engemet.

Nem szabad soha visszanézni, kergetni eltűnt álmokat
A múlt emlékét felidézni, azt aki elment, nem szabad.
Nem szabad visszasírni azt aki elment, ki itt hagyott.
Nem tud a szív örökké fájni, kergetni futó csillagot.
Maradjon emlék, ami emlék, tanuld meg hogy elfeledd,
Új boldogság kell, nem a régi, mert visszasírni nem szabad.

Nem teheted be a bankba, mégis kamat terem rajta.
Amíg tied nem is tudod, milyen kincs a tulajdonod.
Pazarlod, vagy nem pazarlod, így is elfogy, úgy is elfogy.
Megöregszel, akkor tudod, milyen nagy volt a vagyonod.

Nem tudod, mit rejt a sorsod?
Mosolyt hoz-e vagy könnyeket?
Tanuld emg hát feledni a rosszat,
S őrizd meg a boldog perceket.





Ne sírj, az igaz könny ritka, mosolyogva szenvedni ez az élet titka.
Nem az az igaz szenvedés, amitől könnyes lesz a szemed, hanem az,
amit eltűrsz mosolyogva, csendesen!
/Goethe/





Olyan furcsák vagyunk mi emberek, lelkünk sír, de az ajkuk nevet.
Egymásról azt hisszük, hogy boldog talán, s irigykedünk egy vallomás szaván.
Mert azt hisszük, hogy a másik szeme ragyog, gondolatai tiszták és szabadok.
És nem vesszük észre, dehogy vesszük észre, hogy könnyek ragyognak csillogó szemében.
Mást mutatunk, mint amit érzünk, s leplezük dallal kacagással, mert oly keveset törődünk egymással.
szeretnénk lerontani az álmokat, s szeretnénk megvalósítani a vágyakat, de csak játszunk az élet színpadán.
S nem torpanunk meg érzéseink során, hazugság egész életünk, mert akkor is sírunk, amikor nevetünk.

Olyanok a barátok, mint a vándormadarak,
Jönnek, mennek szívünkben, csak pihenőt tartanak.
Napsugárnál, derült égnél, számuk, soruk egyre nő,
S tovatünnek, elrepülnek, ha közeleg a zord idő.

"Oly sok szépet ígértünk egymásnak, forrón lángol szerelmünk tüze.
Ha mindig ily szép lenne az élet tán nem is lenne szükség esküre.
Legyen bármily hosszú is az élet, sírig tartó boldogságot nem ad,
S bártan nézhetsz az emberek szemébe mindaddig, míg betartod szavad"

"Öregedjünk meg együtt, a sors bármit is rendel.
Így állunk elébe mi ketten... egy szerelemmel.
Szerelmünk Isten áldja meg."
(John Lenon)

Piros rózsák, fehér rózsák súgjátok meg nékem
szeret e még az a kislány, vagy csak csábít engem.
Súgjátok meg hogy a szívem titkon érte vérzik,
Hogy a csendes éjszakákat érte sírom végig.

"Régi harcok, régi kopott könyvek,
Derű, mosoly, néha fájó könnyek.
Elsuhannak, elmúlnak az évek,
Búcsút intünk múló diákévek."
(Hemingway)

Rózsa ágon kis madárka azt csicsergi édesen
Aki ezt a pár sort írta, ne feledd el soha sem.

"Sírok, ha sírsz. Ha ragyogsz ragyogok. Néma barátod, rabszolgád vagyok.
Alázatos és bizalmas barát, aki nem kér semmit, csak néz és imád.
És nem akar lenni csak általad, csak az árnyéka annak ami vagy. "
(Szabó Lőrinc)

Sírva jöttél a virágra, s körülötted mindenki örült,
Igyekezz úgy élni, hogy mosolyogva menj el a világból,
s körülötted mindenki sírjon.





"Sorsunk egybe forr, együtt megyünk tovább
az élet viharában te vigyázol reám.
Köszönöm, hogy szeretsz, hogy hiszel nekem,
S hogy megosztod az életed velem!"
(Wörösmartynak tulajdonítják - de hamis)

Sose haragudj meg arra, ki durva szóval megsebez.
Tudom jól, hogy fáj a sértés, lásd a fontos mégsem ez.
Hidd el nekem, senki sem rossz, lásd be jók az emberek.
Valakiért mindenki harcol, valakit mindenki szeret.

Száraz ágon ül egy veréb, emlékkönyvbe ez is elég.
Ha nem lenne ennyi elég, szálljon mellé még egy veréb.

SZ - edd a tavasz virágait
E - gy csokorba össze.
R - ózsát, és nefelejcset,
E -gy egy szálat közbe.
T - ekints a csokorra
L - átni fogsz a múltra,
E - mlékezni fogsz arra,
K - i e pár sort írta.





Szeressük egymást ameddig csak lehet,
vegyen körül minket az igaz szeretet,
a bajban mindig nyújtsunk segítő kezet,
mely letörli arcunkról a fájó könnyeket.

(a szerző ismeretlen)





"Szeretet, barátság, mint minden mulandó,
De emlékezete, öröme állandó.

(Berzsenyi Dániel: EMLÉKKÖNYVBE)





Szeretni és szeretve lenni a legnagyobb boldogság a világon.
/Wilhelm Busch (költő): Frühlingslied c. vers
/Az idézet magyar nyelven tévesen Goethe neve alatt terjedt el./





Szeretni úgyis lehet, hogy nem mutatod meg,
szeretni úgyis lehet, hogy lábad meg remeg.
Szeretni úgyis lehet. hogy csókolni nem mered,
szeretni úgyis lehet, hogy könnyed megered.
/Vámos Robi: Csak úgy/

Szerénység legyen főerényed, szíved nemes mint a drága kő.
Erényekkel szép az élet, csak jó szívvel nemes a kő.

Szép az ibolya, ha vázába teszik
Szép a barna lány hogyha megölelik.

Valaki titokban rólad álmodik,
valaki rólad szövi legszebb álmaid.
Valaki téged nagyon-nagyon szeret
valaki boldog, ha melletted lehet.
Valaki szemében miattad könny ragyog,
az a valaki hidd el: én vagyok.

Valakit megszeretni egy pillanat is elég,
de elfeledni, egy élet is kevés.

Vedd e pár sort, vidd magaddal, emlékül utadon,
gondolj néha rám is, ha az emlék visszavonz.
Hullócsillag leszek talán, mely lefut és fénye vész,
Őszi levél kit a szívből elröpít a feledés.

Virágos legyen az életed, mint nappal a kikelet,
Három csillag vezéreljen: Hit, remény, szeretet.

Viruló rózsának szép zöld a levele
A te kicsi szíved örömmel van tele.
Eljön majd idővel neked is a tavasz
amikor szívedben a rózsa kifakad.
Éppen ezért kicsim, jól vigyázz magadra.
szívedben a rózsát tövis fel ne váltsa
mert úgy szép az élet, ha kivirul minden
utadon szerencse s boldogság kísérjen.

Volt egyszer egy kis emlékkönyv, jó dolga volt régen
barna szemű barna kislány lapozgatta régen.
Kislányból asszonyka vált, könyvecskéből dísz lett.
Évek múlva barna gyermek lapozgatja a könyvet.
"Nézd anyácska, de gyönyörű! Ki írta e verset?"
Az anya a könyvbe pillant, olvassa a verset.
Két szemében könnycsepp csillan, ismerős az írás...
Eszébe jut ifjúsága, környékezi sírás.
Felrémlenek régi arcok, sok szép emlék tér vissza...
Sír vele a barna gyermek, és nem tudja hogy miért.

CS - icsergő kis madár szállott egy faágra
A - ranyos levelet hozott a szájában.
K - emény kis csőrével azt kaparta rája
T - e vagy életem legdrágább virágja.
É - nnekem csak te vagy minden reménységem
G - ondolsz e néha rám írd ezt nékem
E sorok is azt mondják neked
D - rága kisangyalom édes kis tündérem
SZ - ebb vagy mint a napsugár vakító fénye.
E - zernyi csillag az ég tengerében
R - ózsák nefelejcsek előtted táncolnak
E - nyelgő tündérek előtted játszanak.
T - erád hogyha nézek szívem dobban
L - elkem újra éled ha rád nézek titokban.
E - l ha nem hiszed mit szívem ír,
K - eresd versem kezdő betűit.







Benedek Elek: EMLÉKVERSEK

1. Nézd a hangyát, mily szorgalmas,
Parancs nélkül dolgozik,
Reggel kezdi, este végzi,
Sohasem unatkozik.
S rendes az ő munkája:
Járj tanulni hozzája.

2. Szeretnéd, ugye hogyha volna
Egy aranyszőrű kis lovacskád?
De azt ugyebár nem szeretnéd,
Ha volna benne nagy makacsság?

3. A bátorság nagy ékesség,
Ha jár vele szívnemesség.
Enélkül a bátorságod
Jóra csak ritkán használod.

4. Szép tulajdonság a figyelmesség,
Csak semmi folt rajta ne essék,
Vigyázz, hogy többet rád ne mondhassák:
Van egy folt rajta: a makacsság.

5. A munka a lelket nemesíti,
Száraz kenyeret megédesíti.
Ki dolgozik, édes a pihenése,
Édes az álma, az az ébredése.

6. A szeretet drága kincs,
Földön ennek párja nincs.
Oszd meg mással, mégse fogy,
Sőt így lesz az még nagyobb.

7. Az alattomosság nagy szégyen,
Szavad s tetted hát nyílt légyen.
Bármit teszel, Isten látja,
Légy az igazság barátja.

8. Szolgálatkész vagy: no, ez szép dolog,
Ám ehhez én valamit gondolok:
Szívből s nem színből vagy az, ugyebár?
Dicséret néked úgy méltán kijár.

9. A madár sem repdes céltalan,
Az ő útjának mindig célja van.
Reggel, ha ébredsz, mondd: ma jó leszek.
De légy is az. Meglásd, hasznát veszed.

10. A folyó vize lassan folydogál,
Szép csendesen foly, soha meg nem áll,
Mossa a partot, merre elhalad,
Lásd, munkát végez, habár nem szalad.

11. Kék ibolyácska a bokor tövében,
Elbújik, mint gyermek anyja ölében;
Ott áll szerényen, nem beszél magárul,
S te mégis rátalálsz az illatárúl.

12. Nem az a szegény, kinek pénze nincs,
Hanem kinek munkára kedve nincs.
Ki dolgát végzi szépen, rendesen,
Gazdag lesz, mert elégedett leszen.












  
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Szép versek - mindenkinek!
  2024-10-06 08:15:52, vasárnap
 
 







SZÉP VERSEK _ MINDENKINEK!







AZ ERDŐ FOHÁSZA


Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege hideg, téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
amelynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjúságodat.
Én vagyok a gerenda, amely házadat tartja,
én vagyok asztalod lapja,
én vagyok az ágy, amelyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakodat építed.
Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd meg a kérésemet:
- Ne bánts!

/Hannes Tuch erdész, 1927 - vesztfáliai Warburg/
Fordította: Fekete István







Adalbert - Urbán-Szabó Béla: SZOMJAZOM


Nem a melegtől szomjazom,
hanem utánad;
oltanám veled
a bennem lévő lázat...
Ez nem hirtelen jött
nyári hevület,
belénk fészkelt
a szerelmi szédület...
Egymásra lelt
két kereső lélek,
milliónyi gondolat, érzés,
jók és szépek;
egymást óvjuk,
védjük, szeretjük,
jövőnkbe visszük
szerelmünk.







Arany János: NEM KELL DÉR...


Nem kell dér az őszi lombnak,
Mégis egyre sárgul:
Dér nékűl is, fagy nékűl is,
Lesóhajt az ágrul.

Nem kell bú az aggott főnek,
Mégis egyre őszül:
Bú nékűl is, gond nékűl is
Nyugalomra készül.

Hátha dér-fagy, bú-gond érte,
Ősze is már késő:
Hogy' pereljen sorsa ellen
A szegény lomb és fő!...







Ady Endre: AZ ŐSZ DICSÉRETE


Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.
Megállsz a mélázó napsütésben,
Gyönyörködhetsz az őszi ködben.

Ezer színnel festett képek,
Mind a szívedbe égnek.
Nincs még egy évszak,
Mely ennyi pompát rejt

Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.
Nézheted a vadludak vonulását
Ahogy őz keresi tisztáson a párját,
Szürettől hangos a hegyoldal

Itt, ott felcsendül egy dal.
A kertekben érik a dió
Hangosan kárál a szajkó.
Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,

Tehetsz almát, krumplit a parázsba.
Mesebeli illat lengi át a szobát,
Megidézheted régi korok hangulatát.
Forralt borral kezedben, a karosszékben,

Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.
Este a csillagos eget nézve,
Felidézhetsz meséket,
Amiket egykor hallottál,

Amikor tiszta és jó voltál.
Ne bántsd az Őszt,
Fedezd fel inkább,
Amit nyújt,
Az összes titkát.







"Aki abból a vízből iszik, amelyet tőlem kap,
az soha többé nem szomjazik meg.
Sőt, az a víz, amelyet én adok neki,
forrássá válik benne, s olyan víz ömlik majd belőle,
amely örök életet ad."

János evangéliuma 4:14 EFO







Aranyosi Ervin: NE BÁNTSD AZ ŐSZT!


Itt van az ősz, s a színes tájba
vidámságot csak mi viszünk.
A szél csak sír, akár ha fájna,
mégis örül a mi szívünk.
Mert bár a természet megfáradt,
s hullatja könnyét, levelét,
belőlünk még a jókedv árad,
mert ez a világ csoda szép!

Amíg van kivel kergetőzni,
s élvezni boldog perceket,
amíg a szív képes legyőzni,
mert benne él a szeretet,
addig az ősz csak hazug vándor,
s nem hat ránk bús, konok szava.
s nem érdekel, ha százszor ránk szól,
hogy közeleg a tél hava.







Aranyosi Ervin: NEVETNI MINDIG VAN OKOD!


Tudod, a nevetés sok mindenre gyógyír,
kár, hogy azt az orvos nem írja fel neked!
Ám akad számodra egyúttal egy jó hír,
másképp is van módod emelni kedvedet. Az életben annyi vicces fonákság van,
ne bosszankodj rajtuk, inkább csak nevess!
Leld meg hát a humort a sírós világban,
s lásd a szebbik oldalt, hogy vidám lehess! A félelem lehúz, akár egy vasmacska,
engedd el, s emelkedj a felszínre fel!
Ne búslakodj tovább, ne legyél oly csacska,
hidd el, hogy a lelkünk jobbat érdemel! Ha már a világod végre szebbnek látod,
villantsd másokra is kedves mosolyod,
így teremthetsz ennél sokkal szebb világot,
s rájössz majd, nevetni mindig van okod!







Aranyosi Ervin: OKTÓBERI LEVÉL


Levél jött egy barátomtól,
levél jött a fától.
Azt üzente a levéllel:
- Október van mától!

Nézd milyen szép ez a levél,
szépen megfestette:
világos az erezete,
sárgás-zöld a teste.

Elteszem hát szép emléknek,
gondoljak a fára!
Eldobálja leveleit,
s alszik nemsokára!







Aranyosi Ervin: ŐSZBEN BORONGVA


Borongva ült az őszi csend a fákon,
fájdalmasan haldoklott a világ.
Merengett lassú, sötét elmúláson,
miközben fentről felhő-könny szitált.
A levelekről a nyár vére cseppent,
az elmúlásban volt valami szép.
Reményt keltett a kósza levelekben:
- jön majd tavasz, egyszer majd színre lép.

De addig jöjjön a keserű álom,
hulljon a fákról földre rőt avar,
hogy ami él még ott lent, mégse fázzon,
legyen paplan, mi melegen takar.
Ha majd az ég fehér álmokat szőve,
magára húz egy másik takarót,
melengesse a csepp magból kinőve,
a jövőben is majd élni akarót!







Buffy and Angel: FELEJTHETETLEN EMLÉK


Sokszor álmodtam már, hogy hallom lépteid
Halk hangod hazudta a suttogó szél
Régóta várom már, hogy foghassam kezeid
Reszket a szívem, ha tiédhez ér.

De felkelt a nap, az álom messze szállt a fénnyel
Éberen fekszem az ágyamban, egyedül
Kezemben egy régi, gyűrött fényképpel
Szememben könnyek, fájdalmam nem enyhül.

Menekülnék én, ha tehetném, ezerszer
De a veszteség kínzó bilincsébe zár
Nem hullnak a láncok hiába mentél el
Falak zárnak tőled, mint ősrégi vár.

De mégis láttalak, egy pillanat csupán
Mégsem feledem jól ismert arcodat
Újra álmatlan éjjelek csapdáján
Keresztül keresem végre a kiutat.

Felkavartad a nyugodt állóvizet
S most kínok rabja vagy, érzem te is
Tovább zúzni két szerelmes szívet
Nem lehet, felemészt a bűntudat engem is.

Felkerestelek, s láttam nem változott semmi
Te is szeretsz még engem ugyanúgy
Nem tudtam, mit kellene most ilyenkor tenni
Hogy ne ismételje meg magát a múlt.

De ekkor szíved az enyémmel dobbant
S ember lettél egy pillanat alatt
A lelkemben valami újra megmoccant
Hozzám értél és végtelen lett a pillanat.

Karodba zártál, megállt a világ
S együtt töltöttünk egy csodás napot
De kegyetlen ez a fényes álomvilág
Felejthetetlen emlékül csak ennyit adott.

Az óra ütött, s a szíved újra megállt
Számon utolsó, forró csókod égett
A csodás nap nyomtalanul tovaszállt
De lelkemben égő, vérző sebet tépett.

Egyedül fekszem az ágyamban megint
A pillanat eltűnt, és te már nem élsz
A hold sötét árnyat sző odakint
De nem félek többé, hisz örökké bennem élsz.







Dsida Jenő: ŐSZ


Mért van, hogy a szivem
Csupa, csupa bánat? -
Siratom halálát
A gyönyörű nyárnak.

Siratom halálát
A hulló levélnek,
Lassú hervadását
A virágos rétnek.

Siratom halálát
Égő forró könnyel...
...Csicsergő madárdal
Tavaszi virággal
Csak még egyszer jöjj el!







ÉN ÁLMODOM...
/Ismeretlen szerző/

Én álmodom a rétet, és mellé a zöld mezőt,
Te álmodod a havas csúcsot, s a nap elé a felhőt.
Én álmodom a nyár melegét, a tengert, a virágok illatát
Te álmodod az őszi csendet, és egy lombja vesztett fát.
Én szaladnék a széllel, viharként vadul,
Te ülnél a fűben és néznél szótlanul.

Majd ha már én álmodom a felhőt és mögé a napot,
Te a tengerpartot mellé magadtól rajzold,
Ha képzelek csendesen fáradt őszi fákat,
Te lombokkal borítod az összes száraz ágat,
Én nézlek szótlanul, ülök és hallgatok,
Elmondhatod akkor, most már boldog vagyok.







Fekete István író: SÓHAJTOTT AZ ERDŐ


A harmatcseppek halk koppanásokkal jártak az avaron, és a domboldalak lágy ködtakarót húztak arcukra, hogy jobban egyedül legyenek.
Az erdei utak bujkálva kanyarogtak, és a fák pókhálódrótokon küldöztek egymásnak üzeneteket.
A pókhálók lyukasak, kopottak voltak, mint a vén halászok hálója, és a halálra váró legyek olyan egykedvűen sétáltak rajtuk, mint az öregemberek a sírgödör szélén.

Az erdő sóhajtott...







Fekete István: SZEPTEMBER


Őszi hálót szőnek már a pókok,
vizek tükrén vándor csillagok.
Bokrok árnyában üresek a fészkek,
mint az erdő szélén nyári kis lakok.

Szőlőhegyen a rizling meg a saszla
cukrot szűrnek a napsugárból.
Hasad már a diók szagos héja,
jegenyenyár csúcsán öreg varjú szól.

Levegőben seregélyek járnak,
harkály rikkant, lepke tántorog,
kinyílik a zsúpos présházajtó,
s régi mámort lehel vén garádtorok.

Völgybe ér a délutáni árnyék,
hűvös az est, harmatos a rét.
Köd lebeg a patak fényes selymén,
teljes csillagporral tündöklik az ég.

Aztán elvesznek majd mind az utak...
Nem marad más, csak a csend és álom,
mohos tetőkön ásít a kémény,
halott levél kereng a pókfonálon.







Konsztantyin Mihajlovics Fofanov: ŐSZIDŐ, DE SZÉP, DE GYÖNYÖRŰ VAGY!


Őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!
A tűnődő természet hervadása,
kora reggel az ősz ködgomolyag,
a búcsúzó fények, a madarak -
a lelket álom s bánat babonázza,

őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!
Szeretem gyermekkorom óta, Észak
bús fia, hűlő vizek moraját,
az álmos erdőt, ha a komor évszak
leheletétől felgyúlnak a fák.

Megyek a kertbe - hallgat a madárhad,
már kókadt minden, de a kései
virágok végső pompájukban állnak,
közeledtén a meztelen halálnak
még fénylőbben vágynak tündökleni.

Vagy kimegyek a ritkuló berekbe:
bíborban ég, átlátszó s hallgatag.
Csóvát vetett az alvó tetemekre
immár a szeptemberi virradat!...

Vagy a folyóhoz megyek - csupa hullám,
ólmos habok lomhán türemlenek.
Csöndes szelíd harmónia borul rám,
és álmaim gyönyörrel teljesek...

Megsajdulnak felejtett veszteségek,
de nincs bennük se gyötrelem se vád,
homályosak, mint őszi csöndben ébredt
álomlátások, édes aromák.

És elnyerem megint a kurta békét,
könny fátyolozza megint szememet...
S ragyog az élet fénylő jelenésként,
ragyog, mint megfejtett édes jelek...

Lator László fordítása







Frech Emilia: SOHA NE OKOZZUNK...


Soha ne okozzunk szándékosan fájdalmat, hisz mindannyian küzdünk és szenvedünk.
Ne gondoljuk, hogy akinek mindene megvan, az boldog.
Nem. Az anyagiak képtelenek a lelket boldoggá tenni, csak a kapott és adott szeretet.
A szívből jövőszeretet az egyetlen, ami boldogít mindannyiunkat.










Heltai Jenő: ŐSZ


Ősz, ősz ne siess!
Ne kergesd el a nyarat,
a meleg fényt, sugarat.
Süss ki még, nyári nap,
simogasd az arcomat,
melengesd a szívemet,
míg az ősz eltemet.

Vidíts még vadvirág,
míg enyém a vad világ.
Tudom én, érzem én,
nem sokáig lesz enyém.

Szürke ég, szürke vég,
be jó volna élni még!
Nem lehet, nem lehet,
sötét árny integet.

Sötét árny, néma váz
bűvöl és babonáz.
Kérdezem, nem felel,
integet csak, menni kell.

Fogy a fény, fogy a nyár,
hideg szél fujdogál,
hideg szél, őszies...
Ősz, ősz ne siess!







Horváth-Tóth Éva: HÓNAPOK


Januári hideg télben,
fagyos lábbal jégre léptem,
nagyot estem, úgy koppantam,
mint üres fazékban a kappan.
Rövid hónap február,
de télapó még erre jár,
meg-megrázza dús szakállát,
s a szállingózó hóesésben,
megdermedünk hófehérben.
Tavasz szele megcsapott már,
s a márciusi langy napsugár
rügyet fakaszt, bimbókat bont.
Lekerül a nagykabát,
sutba vágjuk a hócsizmát,
mily jó lenne napozni már!
Ó április, te bolondok hónapja,
ekkor van az én kedvesem
születése napja. Kicsit szeles,
de jókedvű, ha látom őt,
én sem vagyok egykedvű.
Májusi eső aranyat ér,
így mondták az öregek,
én csak nézem az eget,
de nem látok felleget.
Színekben pompázik a kert,
érzem a szép tavasz illatát,
kertemben öntözésre vár
a nemrég ültetett virág.
Hurrá itt a nyár, bezártak az iskolák,
a sok csintalan kisdiák ellepte a tereket.
Szegény szülők csak törik a fejüket,
mivel töltse a szünidőt a gyerek?
Mehet táborba, kirándulni a hegyekbe,
elő a nagymamát, vigyázzon ő a gyerekre!
Forró a nyár, éget, alig bírjuk a hőséget,
a panelban mindenkit hőguta kerülget.
De hiszen most van itt ideje a nyárnak,
a forrón tűző édes napsugárnak.
Dugig telnek a strandok,
tengerhez utazik a magyar,
ha nincs rá pénzed, ad a bank,
s a számlád szép lassan elapad.
Aztán vége ennek is, lassan elmúlik a nyár,


elfogyott a szabadság, a munkahely visszavár.
Még néhány hét, sárgulni kezd a határ
és hogy miként telt el ez a nyár,
elmélkedni azon késő már!
Néhány hulló csillag még feltűnik az égen,
augusztusi éjeken boldog lehetsz vélem.
A vakációnak vége, eljött a szeptember,
a nyárral feltöltődött sok kicsi ember.
Telve vannak élményekkel és büszkén,
boldogan mesélik, kinek, hogyan telt el.
Megkezdődik a szüret is, lányok és legények
gyorsan töltik a puttonyt és azután
vígan ropják a táncot... égig száll az ének.
Október, arannyal borítod a hegyet, völgyet,
rozsdabarna levelekkel teríted be a földet.
Hullanak a levelek, már csak az örökzöldek
emlékeztetnek a nyárra, míg félve
tekintünk az égen feltűnő sápadt napsugárra.
A skorpió hava november, ködös, esős,
ember hónap. Belemar a bőrünkbe,
csontig hatol, fázós remegőn bújok
esténként a két karodba. Nem szeretem,
alig várom, hogy vége legyen, ez bizony
sohasem lesz az én emberem!
Sietve jönnek felénk a téli ünnepek,
a Mikulás már itt van, várja sok kisgyerek,
hozza a csokit, játékot és virgácsot,
kis cipők fényesre suvikszolva
az ablakban várják a sok ajándékot.
Újra itt a suliszünet, s vele a gondok,
apuka és anyuka még ettől sem boldog.
Jön a Karácsony, még nem vettünk semmit,
nyakunkon az ünnep, a ház reánk omlik.
Ám elmúlik ez is, mindent rendben talált,
már csak az Újévet bírja ki a család!
Hónapok, tizenketten vagytok,
akárhányan lesztek, jót és rosszat adtok,
de mégis örülni kell, hogy megértük mindet,
hálával köszönjük minden nap az égnek.







HULLÓ LEVÉLEN AZ ŐSZ ÜZEN....


Hulló levélen az ősz üzen,
borongós vasárnap nélküled.
Meleg jár át, biztató remény,
ez a telünk nem lesz túl kemény,
hajlongva bólint a diófa,
laktató termését kiszórja.
Kint hűvösen fújnak a szelek,
súgnak sok édes ígéretet,
ezer kérdés és ezer válasz
elhagyja még szádat és számat.







Jeszenyin: ARANYOS LEVELEK KAVAROGNAK


Aranyos levelek kavarognak
rózsás vizű őszi tavon.
Mint űrbeli lepkerajoknak
libegése a csillagokon.

Rokonom s szeretőm ez az este,
meg a völgy, melyen ősz rohan át.
A kamasz szél titkokat esdve
emelinti a nyír-rokolyát.

Oly hűvös a völgy meg a lelkem!
Puha fürtű juhnyáj a homály.
Túl, túl a halószavú kerten
csengő nevető dala száll.

Ilyen őszi borús üzenettel
nem volt tele még a szívem.
Jó volna a fűzfalevelekkel
elringani néma vizen,

holdként csavarogni a réten,
hol széna a jó szagú ágy...
Örömöm keresem ködös égen.
Szerelem, hol a vágy,

hol a vágy?

/Ford.: Rab Zsuzsa/








Kun Magdolna: A SZÍV PANASZA


A kudarc mindig leszakít
egy darabot a szívből,
mely lassan roncsolódik,
de annál jobban fáj
és hiába foltozzák sebét
múltbéli emlékek,
ha egyszer hiányzik belőle
nem úgy dobban már.
Túl érzékeny a fájdalmasan
felcsendülő szóra,
a sokszor átélt
könnyekkel telt
csalódásokra,
s minden olyan gondolatra,
mely bántó is lehet,
mikor annak valós értelme
már nem azt tudatja,
mit a szem egy másik szemben
álmaiként keres,
feledtetve magával,
hogy törékeny az élet.
A szív próbál úrrá lenni
a rá váró nehézségeken,
mégis nehéz visszahozni
a messzire tűnt szépet.







Kun Magdolna: ÉN MINDIG SZÉPEKET HOZOK


Az élet olyan értékes nagyra becsült kincs,
amihez fogható semmi-semmi nincs,
hisz mindent pótolhatunk, ami elveszett,
de új életet kétszer senki nem vehet.

Ezért kell napjainkat vidámabbá tenni,
s ezt a vidámságot örökjognak venni,
mert akkor lesz értelme az emberszületésnek,
ha mosolyt adunk a lélek erejének.

A mosoly az, mi letörli a könnyet,
és elhiteti, hogy élni akkor könnyebb,
ha magunk mögött hagyunk minden fájdalmat,
ami megtöri bennünk az érzésszálakat.

Ezentúl már én is csak szépeket hozok,
hogy derűvel teljen fáradt napotok,
és érezzétek ti is, milyen nagyon fontos,
ha miénk lehet néhány szó,
mely boldogságot hordoz.







Kun Magdolna: HA SZÍVEDBEN HARAG DÚL


Ha szívedben harag dúl, és lelkedben fájdalom,
dobd félre a sértést, végy erőt magadon,
és bocsáss meg annak, ki szomorúvá tett,
mert hidd el, az is megbánja ki ellened vétett.

Aki szeret, akiben érzés van, mind-mind tudja azt,
egy emberöltő élethossz is csak egy pillanat,
pillanat, amelynek bármelyik nap vége szakadhat,
hisz ismeretlen az-az idő, mit reánk kiszabtak.

Így ne tétovázz sokat, bocsáss gyorsan meg,
hogy ne gyötörjön halálra a lelkiismeret,
ha majd odafenn az égben már nem lesz hallható,
a szívedből kiszökő megbocsátó szó.





Kun Magdolna: MÍG SZÍVEDBEN ÉLET MUZSIKÁL


Mikor a szomorúság kedvedet szegi,
s a mélabú szemedből könnyeket csal ki,
akkor se engedd, hogy legyőzötté válj,
mindaddig, míg szívedben élet muzsikál.

Te csak hallgasd és hallgasd azt a dallamot,
ami ott legbelül a szívben nyittatott,
s hagyd, hogy üteméből merjen erőt lelked,
mert csak így lehet hős az, aki csatát vesztett

Van, mikor elbukunk, van, mikor győzünk,
mert a világ, s a sorsunk, örök ellenségünk,
de ha hitünket nem adjuk és harcolunk érte,
térdre rogy az ember esküdt ellensége.







Kun Magdolna: VIGYÁZZ MAGADRA, KEDVES


Vigyázz magadra, kedves,
amennyire csak lehet,
mert jól tudod, mit jelent
arc-simító kezed,
hisz abból gyűjtök erőt,
mikor megtört ember leszek,
és rájövök arra,
hogy az élet csak egy szerep
a sors forgó színpadán,
hol mindenki egyformán
viseli a felvett jelmezeket.
Én is magam választottam
olcsó fehér ruhám,
melynek férceibe bújt
az a láthatatlan magány,
melyről azt hittem,
benne marad örökre,
de te eljöttél hozzám,
és aranyat futtattál
a foltozott részekbe,
mitől a rongyos ruha széle is
pont úgy ragyogott,
mint születésem percében
gyermekarcú szemem,
mikor az Úr kegyelméből
égi fényt kapott.
Vigyázz magadra, kedves,
vigyázz-vigyázz nagyon,
nélküled nem lennék,
ezt az egyet tudom,
mert világodban érzem,
hogy általad létezek,
s ebben a világban
- élni érdemes.










Petőfi Sándor: ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA


Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;


Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

(Erdőd, 1848. november)







Részlet Fekete István füveskönyvéből

Az erdő beszélt hozzám, mert az erdő beszél ahhoz, aki ismeri: jeleket ad, üzen, kitárja magát, csak meg kell érteni. De ahhoz, hogy érthessük, ismernünk kell fáit, bokrait, füveit, virágait, gombáit, állatait, s a sok színt, hangot, az állatok mozgását, életrendjét, természetét, az erdő minden lakójának örök, ősi törvényeit. Csak ez a tudás hozza közel az embert az erdőhöz, és ha ilyen jó barátságban vannak, akkor aztán szívesen veszik egymást.








S beatríx: A TÖLGYFA ÉS A LÁNY ESETE


Szerelmes lett a vén tölgy egy leányba,
százfelé ágazó karjával lágyan átkarolta,
suttogott fülébe, amint a szellő susogott,
csak ölelte őt és oly nagyon boldog volt.
De a lány eltaszította magától a tölgyfát,
ki hallott még olyat, egy fa szerelmet ád,
engedj, ne akaszd belém száraz ágaidat,
van kedvesem..., tőle kapom csókjaimat.
Meghallotta ezt az erdő öreg szelleme,
nem kell neked a tölgy hűséges szerelme,
akkor menj, többé ne gyere el az erdőbe
a lánynak azóta, nincs a fák között helye.
Bánkódik a leány, nem láthat erdőt és fát,
hová viszi kirándulni majd egyszülött fiát?
Hogy ismeri meg a gyermek a természetet
ha felvesz a földről egy elszáradt falevelet.
Kéri a szellemet vonja vissza már az átkát,
megbecsüli ő ezután mind az öreg tölgyfát,
odanyújtja karját..., egy simogatásra megint
és hazafelé menet, őszintén búcsúcsókot int.







"Szeressük sorsunkat, bármilyen is. Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat."

(Tatiosz)







Várfalvy Emőke: A NŐ, HA GYESEN VAN


A nő, ha gyesen van, tudja hol a helye,
főz, etet, takarít, nem áll meg a keze,
néha már maga sem tudja, hogy épp ki ő,
felzabálja lelkét a sosem elég idő.
A nő, ha gyesen van, nincsen szabadnapja,
dolgozni nem jár el, gyakran arcba kapja:
ki hasznot nem termel, jobb, ha kussban marad,
otthon hesszelsz némber, húzd szépen meg magad.
A nő, ha gyesen van, az önbizalma nulla,
fogyni kéne gyorsan, de tornázni hulla,
magazinmamáktól fusztrálva csak nassol,
macinaci tűsarkúhoz nem igazán passzol.
A nő, ha gyesen van, a jövedelme segély,
huszonpárezerből gyerekkel kell megélj,
számolgat és spórol, párja túlórázik,
a piacon üres tárcában kotorászik.
A nőt, ha gyesen van, a rettegés eszi,
a cége nemsokára vajon visszaveszi?
Kell-e még gyerekkel vagy kiteszik a szűrét,
s felvesznek helyette egy huszonéves szőkét?
A nő, ha gyesen van, az értéke semmi,
mondjátok, komolyan, ennek így kell lenni?
Küzdjön alázattal egy szebb jövőért maga,
nem érdemel többet egy kisgyermekes anya?

Várfalvy Emőke: A NŐ, HA GYESEN VAN

Link







Várnai Zseni: ŐSZI DAL


A nyár szerelme forró és merész,
de édesebb az őszi napsütés,
a csókja már nem éget, mint a láng
csak simogat, mint egykor jó anyánk,
szívünkre könnyű, enyhe fénye hull...
és mindennap korábban alkonyul,
korábban alkonyul.

Az ősz szerelme, mint a kósza szél,
hol lágy zene, hol vészes szenvedély,
a fény, az árny oly gyorsan változó,
mint életünk, e hullámzó folyó,
még kék az ég, de már is el borul...
és mindennap korábban alkonyul,
korábban alkonyul

Bús könnyet ont a szürke őszi ég,
zordan borong a felhős messzeség,
egy csonka ágra csapzott varju száll,
mint Rembrandt rézkarc, olyan most a táj...
csak nézem és szívem elszorul:
jaj,minden nap korábban alkonyul...
korábban alkonyul...










Várnai Zseni: VÉNASSZONYOK NYARA


Talán egy kicsit magamról beszélek,
mikor szívem e fényért lelkesül,
végső sugára ez a nyár hevének,
mielőtt még az alkony rám terül.

Ez őszi nap a szőlő érlelője,
s piruló alma issza melegét,
e fénytől várok én is új erőre,
magamba szívom forró delejét.

Fáradt szívem csókjától újra éled,
csontomig ér a gyógyító sugár,
talán bölcsebb ez őszbe nyúló élet,
s mélyebb, mint volt a tűzitalú nyár.

Vénasszonyok nyarának is becézik
ez őszi fényt, mely édes, mint a méz,
mintha tündérek ujjai sodornák
aranyszálait, ettől oly mesés.

Kiket zord évek vad vihardúlása
oly sokszor vert, legyen miénk a fény,
hadd üljön meg, mint szentek glóriája
öreg anyók fáradt ezüst fején.

Aranypalást borítsa gyenge vállunk,
mely görnyedez, mint sok gyümölcstől a fák,
legyen az ősz szebb, mint volt ifjúságunk,
ez jár nekünk... ugye, kis ősz anyák?!







Zalán György: EDINA


Edina... Egy szó, mely kézenfekvő nagyon.
Edina... Kigördül félig nyílt ajkamon.
Edina... Kigördül, s ajkam előtt lebeg.
Edina... Nem is szó. Egy dallam. Lehellet.

Edina... Bárkit is hogy hívhatnak másnak?
Egy anya hogy adhat más nevet egy lánynak?
Zenésszé lesz az, ki kimondja e nevet!
Költővé, kinek ez adja az ihletet!

Edina... Előtted köszöntőid hada.
Edina... Nevedről szól vers és ballada.
Edina... Ahol vagy, más női név nincsen.
Edina... sokáig éltessen az Isten!







Zelk Zoltán: OKTÓBER


Kisöccsétől. Szeptembertől
búcsút vesz és útra kél,
paripája sűrű felhő,
a hintója őszi szél.

Sárga levél hull eléje,
amerre vágtatva jár,
félve nézi erdő, liget,
de ő vágtat, meg se áll.

Hová, hová oly sietve,
felhőlovas szélkerék?
Azt hiszed tán, aki siet,
aki vágtat, messze ér?

Dehogy hiszi, dehogy hiszi,
hiszen nem megyen ő messze,
csak addig fut, míg rátalál
a bátyjára, Novemberre.












  
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Nagy költőink kis titkai: a legszebb magyar szerelmes versek
  2024-03-11 20:15:18, hétfő
 
 







NAGY KÖLTŐINK KIS TITKAI: A LEGSZEBB MAGYAR SZERELMES VERSEK HÁTTÉRSZTORIJA


Hiába emeljük piedesztálra költőinket az irodalomórákon, ők is csak esendő emberek kavargó érzelmekkel és akaratlan botlásokkal. Néha egy gyönyörű vers egészen más körülmények között született meg, mint ahogyan hinnénk.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy költőink legszebb verseit egy-egy idilli szerelem ihlette, pedig ezeknek a kapcsolatoknak a többsége egyáltalán nem működött zökkenőmentesen. Néha a vers nem is az aktuális kedvesnek szólt, néha pedig hibák sorát követve vetették papírra.


Radnóti Miklós szeretőjének írta a Két karodban című verset

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni kapcsolata közel sem volt idilli. Akkoriban egy költő feleségének lenni csupa lemondással és áldozattal járt. A pár 1935 nyarán házasodott össze, és bár Fanni azt remélte, hogy ez a fordulat majd megnyugvást hoz az életükbe, a gondok nem szűntek meg. Igaz, végre összeköltözhettek egy Pozsonyi úti lakásban, a szegénység és a háború árnyéka rányomta a bélyegét kapcsolatukra. Míg Fanni abból a pénzből próbálta fenntartani magukat, amit a tanítással keresett, férje költőbarátaival a kávéházakat járta, időnként papírra vetett egy-egy verset vagy megírt egy kritikát. Napról napra éltek, anyagi helyzetük azt sem tette lehetővé, hogy babát tervezzenek, vagy megtartsák, amikor érkezett. Házasságuk első hat évében mindennaposak voltak a veszekedések, Fanni szerette volna férjét munkára ösztönözni, Radnóti pedig meg akarta tartani szabadságát, amire az ihlet alapfeltételeként tekintett.

Házasságuk idején Radnótinak nem Fanni volt az egyetlen kedvese


Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935-1946 I-II.





Aztán a művészekből álló baráti körükben feltűnt Gombosi György művészettörténész és felesége Beck Judit festőnő. Mindketten csatlakoztak az esti összejövetelekhez és kirándulásokhoz. Miután Fanni házassága idején kétszer is szerelemre gyúlt egy másik férfi iránt, de férjét sem akarta akadályozni függetlenségében, nem tette szóvá Radnóti és Judit egyre intimebbé váló barátságát.

,,Judit nagyon szereti Miklóst, minden apró jelből észreveszem. Mikor a villamosnál elbúcsúztunk, különösen szomorúan vált el"

- írta naplójában 1941. április 7-én.

Néhány héttel később, április 20-án Radnóti megírja a Juditnak szóló Két karodban című verset, amit másnap Fanninak is megmutat. Májusra a festőnővel való viszonya leplezhetetlenné és leplezetlenné válik, feleségének is beszél érzéseiről. ,,Mik a maga nevében is kijelenti, hogy neki ez több, mint egy múló flört, és nemcsak mirólunk van szó, hanem a Gombosi-kettősről is, és a Juditnak is sokkal több ez. Azonban, ha nekem bármilyen csekély ellenvetésem van, vagy kifejezem azt, hogy ez nekem fájdalmas és rosszulesik, akkor ő kész azonnal abbahagyni, mert tud magán annyira uralkodni, és tud szublimálódni, ha akar, úgy hiszi" - írta Fanni, aki sokáig próbált szemet hunyni férje kilengése felett. A kapcsolat mindössze egy évig tartott, és Radnóti 1942-ben, munkaszolgálata idején már múlt időben ír Fanninak Juditról.


József Attila Ódája nem élettársának, Szántó Juditnak szólt

József Attila Ódájára sokan a legszebb magyar szerelmes versként gondolnak. Megírásakor Szántó Judittal élt együtt, a sorokat mégsem ő ihlette. A nő 1928-ban ismerkedett meg a költővel egy előadáson, amit egy illegális kommunista mozgalom tagjaként tartott József Attila. A találkozás szerelemmel, majd hat évig tartó kapcsolattal folytatódott. A pár élete nélkülözéssel telt, Judit egy esernyőgyárban dolgozott, Attila pedig verseket írt.

1933 nyarán a költő részt vett az Írók Gazdasági Egyesülete által szervezett íróhéten, ahol találkozott a válófélben levő Marton Márta művészettörténésszel, és néhány beszélgetés után szerelemre gyúlt a nő iránt. Hozzá írta az Ódát. Miután hazatért a rendezvényről, Judit azonnal észrevette a változást. A Napló és visszaemlékezés című kötetben így írt arról a napról: ,,Szombaton hazajött Attila. Lillafüredről kaptam ugyan egy lapot, de mikor beállított, nyugtalanul, futtában megölelt, majd öltözködni kezdett. A levett kabátja zsebéből egy kéziratpapiros fehérlett. Kiemeltem és olvasni kezdtem. Ő felém fordult és azt mondta: »Hiába olvasod, nem hozzád írtam.« Ez volt a Szerelmi Óda. »Gyönyörű - mondtam megsemmisülve. - Értelek, Attila. Ez azt jelenti, hogy nem engem szeretsz. Nem baj, elmész, látod, milyen jó, hogy nem köt össze bennünket semmi más.« »Tévedsz - szólt Attila -, nem megyek el. Itt maradok, és végig kell szenvedned azt, amit én szenvedek.« »Gondolod, Attila?« »Így lesz« - szólt, vette a kabátját és elindult."


Szántó Judit öngyilkosságot kísérelt meg, miután megtudta, hogy Attila más nőbe szerelmes
Wikipédia





Juditot olyannyira megviselték a történtek és életkörülményeik, hogy nem sokkal később öngyilkosságot kísérelt meg. ,,Magamra maradva nem most először gondoltam arra, hogy nem vagyok elég erős, se Attilához, se ahhoz, hogy így folytatni tudjam az életet. Negyven gramm kinint készítettem, már kicsomagoltam, pohárba öntöttem és nyugodtan, csak lányomat sajnáltam, az anyám már meghalt, megittam. Visszajött, mert érezte, hogy itt valami történt. Utána az ajtó ablakán egy kétségbeesett arcot láttam, Attiláét. Az ajtó zárva, a kulcs belül, én már rosszul lettem. Beverte az ablakot, benyúlt, kinyitotta az ajtót, én már csak arra emlékszem, amikor a mentőorvos a gyomromon térdelt. A mentőkocsiba Attila is beszállt, fogta a kezem. »Hozzád írtam, már csak a végén, emlékszel a dalocskára?« Nem válaszoltam, nem is hittem, nem is hihettem." Nem sokkal később Szántó Judit és József Attila kapcsolata véget ért.


,,1000-szer - Júlia" - érkezett a válasz Petőfi Reszket a bokor, mert... kezdetű versére

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia kapcsolata nem indult zökkenőmentesen. A költő 1846 szeptemberében ismerte meg Szendrey Ignác erdődi tiszttartó tizennyolc éves lányát a megyebálon. Később többször is meglátogatta, végül pedig szerelmet vallott, Júlia azonban még várt saját érzéseinek felfedésével. Petőfi ekkoriban járt a debreceni színház egy előadásán, amiben Prielle Kornélia - a kor ünnepelt színésznője - az ő egyik versét idézte meg a színpadon. A költő a hírre, miszerint Júlia egy másik férfinak ígérte a kezét, úgy döntött, hogy ő sem vár tovább a házassággal, és

megkérte Prielle Kornélia kezét, a színésznő pedig igent mondott.

Terve szerint azonnal összeházasodtak volna, de bizonyos papírok nélkül a környék egyik papja sem akarta összeadni őket. Mindeközben Kornélia értesült Júlia létéről és kapcsolatáról a költővel, ezért visszalépett az ígéretétől.


Szendrey Júlia és Petőfi Sándor kapcsolata nem indult zökkenőmentesen
Wikipédia





Májusban Júlia levelet írt Petőfinek, amiben arra kérte, hogy látogassa meg, tisztázzák egymás iránti érzelmeiket. A válaszlevélben a költő azonnal megkérte a lány kezét, majd Erdődre utazott, hogy a lánykérést személyesen is megejthesse. Azonban szerelmük még minidig nem teljesedhetett be, Szendrey Ignác csapodárnak bélyegezte a költőt, akinél jobb partit képzelt el a lányának. A párnak végül egy év próbaidőt adott, amit kiálltak, így szeptemberben össze is házasodtak.

Petőfi még kezdődő kapcsolatuk érzelmi viharában írta Reszket a bokor, mert... című versét, amelynek utolsó soraival Júliát szólította meg:

,,Hogyha már nem szeretsz,

Az isten áldjon meg,

De ha még szeretsz, úgy

Ezerszer áldjon meg!"

A válasz egy rövid levélben érkezett, amiben csak annyi szerepelt,

,,1000-szer - Júlia". A költő tehát tudta, hogy nem hiába ostromolja szerelmével a lányt.


Link


Petőfi Sándor - A forradalmár költő, aki mégsem tökéletes?

Link


Tudod-e, ki melyik költő múzsája volt? - Kvíz

Link











  
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Szerelmes versek
  2023-11-10 21:30:31, péntek
 
 







SZERELMES VERSEK









J .W. Goethe: EGY SZÍV TITKAI (?)


Te vagy az egyetlen a földön,
akiért mindent megteszek,
veled életemet töltöm,
nem csak a múló perceket.

Nem ígérek kincset, csillagot,
csak egy hű szívet adhatok.
Érzem másé nem lehetsz,
én is csak a tied, ha örökké szeretsz.

Nem tudjuk még, de mégis jó nagyon,
itt vagy velem, s kezedet foghatom,
ezer veszély, szakadék mélye vár,
le fogjuk győzni, hiszen ketten vagyunk már.







Shakespeare: LXXV. SZONETT


Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;

Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;

Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.

Ford.: Szabó Lőrinc







Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak, és nagyon boldogok legyünk.

(Ernest Hemingway)


Megjegyzés: Citátum: A magyar weben az idézet Ernest Hemingway nevével híresült el, a bölcsesség eredeti angol nyelvű verzióját azonban nem sikerült felkutatnunk.

A fentiek alapján úgy gondoljuk, az aforizma írója egy ismeretlen magyar szerző. Mivel a Citatum csak híres emberektől származó idézeteket gyűjt, ismeretlen forrású szerzeményeket szerzői jogi okokból nem áll módunkban megjeleníteni, ezért a fenti idézetet töröltük az oldalról







Juhász Gyula: Szerelem?


Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!







Goethe: A BOLDOG HÁZASPÁR:


"Ahonnan boldogságodat lesem,
szemedre esküszöm most kedvesem,
piros ajkadra, mely ajkamhoz ért
és csókot ad, de csókot vár ezért.

Hajadra, mely azért adott okot
panaszra, mert a naptól színt lopott.
Arcodra, melyen hullámos hajad
árnyékában piros hajnal hasad.

És illatodra is, mert ez fakaszt
az én szerelmes szívemben tavaszt.
A porra is, mely talpad alatt
sóhajt, amerre lábad elhalad.

Pillantásodra, ezt már úgy veszem,
ettől megy el még megmaradt eszem.
Legyen tanúm a föld, az ég, a tenger,
a sok madár, a virág és minden ember!

Neked adom szívemet, senki másnak,
életemet még mellé ráadásnak."


Megjegyzés: Az utolsó négy sor szerzője élesen megosztja az idézetipar moguljait: a szájtok egy része egyszerűen Johann Wolfgang von Goethe-nek, másik része viszont Rabindranáth Tagore-nak tulajdonítja a vers(részlet?)et, mindenféle egyéb magyarázatot (vers címe, kötet neve, akármi) szégyenlősen elhallgatva.

A tatabányai könyvtárosokat azonban nem akármilyen fából faragták: komoly nyomozásba kezdtek. Mivel egyik szerzőnél sem tudták beazonosítani a keresett sorokat, a Libinfo oldalához fordultak. A Libinfo a magyar könyvtárak internetes tájékoztató szolgáltatása, amelynek számos magyar könyvtár a tagja és amit az Országos Széchenyi Könyvtár működtet. Itt hamarosan kiderült, hogy a kérdés már korábban is felmerült, azonban hiteles forrásra sem akkor, sem pedig most nem bukkantak a tájékoztató könyvtárosok. Ez bizony így nem sok jót jelent!







Stendhal: A SZERELEMRŐL


Mi nem hirdetjük fennen, hangos szóval,
Csak te, csak én, örök és holtomiglan,
Mi megpróbálunk csendben boldogok lenni,
Lelkünk mélyén őszintén, igazán szeretni.







Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...


Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Csak, hogy lényink egyesüljenek.

Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.







"Minden nap szép, de
a legszebb, amit a
mai ad nekünk.
Reméljük, hogy hosszú
marad, s örökre együtt leszünk."

(Goethe)


Megjegyzés: Az idézet Johann Wolfgang von Goethe neve alatt szerepelt a Citátum oldalán korábban, a versrészlet stílusa és nyelvezete miatt azonban kétségeik támadtak azzal kapcsolatban, hogy valóban ő lenne a szerzője. Mivel idegen nyelvű oldalak sem támasztják alá, hogy ő írta volna, és magyarul sem találtuk meg a pontos forrást, az idézetet törölték az oldalról.


Minden nap szép, de a legszebb, amit a mai ad nekünk.Reméljük, hogy hosszú marad, s örökké együtt leszünk.(Goethe)







Goethe (ismeretlen)

Szeretném, ha az életed alkonyán
ezüst hajjal majd megállsz,
még akkor is áldanád a napot,
melyen a sors téged velem összeadott.

Ha majd felemelem a fehér fátylad
és az elhangzott igent csókkal pecsételem meg,
ne ejts könnyet, csak halkan szólj,
ez kettőnk kívánsága volt.







Ady Endre: ŐRIZEM A SZEMED


Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.











  
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Így szerettek ők: az 10+1 legszebb magyar szerelmes vers
  2023-07-09 21:45:50, vasárnap
 
 




ÍGY SZERETTEK ŐK:



10+1 LEGSZEBB MAGYAR SZERELMES VERS


A magyar irodalom telis-tele van szebbnél szebb alkotásokkal. A szerelem minden kétséget kizáróan a magyar irodalom legnagyobbjaiból is a legjobbat hozta ki, ennek eredményeképpen pedig csodálatosan szép versek születtek. Nézzük is a magyar irodalom 10+1 legszebb szerelmes versét 10+1 költő tollából.







Ady Endre: ŐRIZEM A SZEMED


Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,


Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

Ady Endre - Őrizem a szemed (Latinovits Zoltán)

Link







Csokonai Vitéz Mihály: TARTÓZKODÓ KÉRELEM


A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,


Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.

Teljesítsd angyali szókkal,
Szeretőd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért.

Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem - Ódor Kristóf

Link







Gyulai Pál: SZERETNÉLEK MÉG EGYSZER LÁTNI...


Szeretnélek még egyszer látni
A kertben, ott a fák alatt,
Hallgatni édes csevegésed,
Mint gyermek, úgy örülni véled,
Szakítva a virágokat.

Szeretnélek még egyszer látni
Homályos őszi délután,
Kandallódnál a karosszéken,
Ha mintegy elringatva, ébren
Alszol s álmodva nézsz reám.

Szeretnélek még egyszer látni,
Midőn úgy várod jöttömet,
Megismersz immár a távolból,


S bár ajkad olyan hidegen szól,
Elárul néma örömed.

Szeretnélek még egyszer látni,
Szép csöndes nyári estvelen,
Holdfénynél az akászok árnyán,
Midőn fejed' keblemre hajtván,
Így suttogsz: még maradj velem!

Szeretnélek még egyszer látni
A vén udvarház csarnokán,
S ha elhangzott az Isten-hozzád,
Még visszanézni utólszor rád
S először sírni igazán.

Szeretnélek még egyszer látni,
Meggyógyítna egy pillanat.
Mit szenvedtem, feledni tudnám,
S még egyszer örömest feldulnám
Éretted ifjúságomat!







József Attila: TEDD A KEZED


Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem


élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

József Attila: Tedd a kezed - Én, József Attila, a Madách Színház előadásának egyik dala

Link







Juhász Gyula: MILYEN VOLT...


Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,


A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

Juhász Gy.: Milyen volt szőkesége - Latinovits Z.

Link







Juhász Gyula: SZERELEM?


Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,


Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Juhász Gyula: Szerelem - Ráckevei Anna

Link










Kosztolányi Dezső: AKARSZ-E JÁTSZANI?


A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,


hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Kosztolányi Dezső: AKARSZ-E JÁTSZANI? - Básti Juli

Link







Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...




Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Csak, hogy lényink egyesüljenek.



Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.

Petőfi Sándor: Fa leszek, ha fának vagy virága - Előadja, szerkesztette: Helena

Link







Radnóti Miklós: KÉT KARODBAN


Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.


Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

Radnóti Miklós: Két karodban (Ruttkai Éva) zongorakísérettel

Link







Szép Ernő: ADD A KEZED


Add a kezed mert beborúlt,
Add a kezed mert fú a szél,
Add a kezed mert este lesz.

Add a kezed mert reszketek,
Add a kezed mert szédülök,


Add a kezed összerogyok.

Add a kezed mert álmodok,
Add a kezed mert itt vagyok,
Add a kezed mert meghalok.

Szép Ernő: Add a kezed! - Mensáros László

Link










Vörösmarty Mihály: A MERENGŐHÖZ
(Laurának)


Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?

Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.

Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.

Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:


Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.

Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.

Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.

1843

Vörösmarty Mihály: A merengőhöz - YouTube Koncz Gábor

Link









  
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Humoros versek
  2023-05-19 21:15:38, péntek
 
 







HUMOROS VERSEK


Link







Andrássy Réka: UNOM


Unom a plafont és unom a falakat,
az anyut, az aput, és végül magamat.
Unom a tesómat, egész nap követ.
Unom hogy hozzánk senki se jöhet.
Unom az estéket és unom a reggelt,
unom, hogy nincs suli, apa mégis felkelt.
Unom a valót és unom az álmokat,
unom a betűket, unom a számokat.
Unom a kesztyűt és unom a maszkot,
unom az egész macerás vackot.
Unom a kupit és unom a rendet,
unom a zenét és unom a csendet.
Unom a tesómat, mindenhol ott van.
Folyton csak követ. Vagy ez már mondtam?
Unom az olvasást, unom az írást.
unom a nevetést és unom a sírást.
Unom az evést, unom az ivást,
unom a dicséretet, unom a szídást.
Unom a mindent és unom a semmit.
unom az annyit és unom az ennyit.
Unom ezt a vírust, vigye az enyészet,
unom a, unom a, unom az egészet!

Egy magyar kislány verse robbantotta fel a magyar internetet. Közel 1 millió megtekintés és 12 ezres megosztás... Önmagáért beszél! Elgondolkodtató sokunk számára!
Hogy érzi magát egy hétéves kisgyerek, aki a családjával együtt hetek, hónapok óta be van zárva a koronavírus-járvány miatt.
Nem csak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is próbára tette a négy fal közötti lét. Ezt az érzést fogalmazta meg remekül Andrássy Réka, aki a gyerekeknek külön átírta az Unom című versét.
Egy tehetséges kislány, Léna adja elő a mindannyiunk által átélt érzéseket nagy átéléssel.
"Léna hétéves iskolás. Mint bármelyik ilyen korú gyermek, imád rajzolni, kirakózni, társasjátékozni, babázni, biciklizni, játszótérre járni... de egyvalamit még ezeknél is jobban szeret:

Verset mondani.

Andrássy Réka: UNOM - Videó

Link







Bujáki Lívia: VOLT EGY KISLÁNY (VERSES MESE)


Volt egy kislány. Ez a kislány
nem szeretett mosdani.
Neki azt, hogy fürödjön meg,
többször kellett mondani,
és még azt is elengedte
füle mellett biztosan,
s állandóan hangoztatta,
hogy milyen jó piszkosan.

Hogyha felkelt és hajában
egy tollpihe ott ragadt,
nem fésülte ki belőle,
így egész nap ott maradt.
Hogyha egyszer sárba lépett,
és az a sár rátapadt,
meg se látta! Tovább játszott
akkor is a fák alatt.

Ebéd után nem mosta meg
ő a száját sohasem,
s reggelente soha nem volt
megmosva a foga sem.
Ezért aztán sose hívták
játszani a gyerekek.
Pedig szegény sírdogált és
könyörgött is eleget.

De a válasz mindig az volt:
- Menj azonnal mosdani!
Az a kislány sokkal szebb lesz!
Nem úgy, mint a mostani!
- Nem mosdok meg csakazértse!
- szól a kislány komolyan -
- nem leszek a kedvetekért
sem ilyen sem amolyan!

- Találok én barátokat! -
el is indult sebesen,
hogy azonnal, csakazértis
barátokat keressen.
Így ért el a tyúkudvarba.
- Adjon isten, jó napot!
- szólt a tyúkhoz és és tyúk is
ráköszönt egy jó nagyot.

- Mi járatban errefelé?
- Barátokat keresek.
Vannak páran, na de hozzám
nem valami kedvesek.
Azt mondják rám csúnya vagyok!
- Csúnya lennél? Nem hiszem!
Főleg az a toll hajadban
nyerte meg az én szívem.

Megörült a kislány erre.
Mert a tyúkra úgy talált,
hogy még mosdani se kellett,
s máris itt az új barát.
Ám de rájött, hogy a tyúk egy
rém unalmas társaság,
egész nap csak kapirgálni,
kotkodálni balgaság.

Ezért aztán továbbindult.
Alig ment egy darabot,
amikor egy pocsolyában
meglátott egy malacot.
- Szervusz, malac! - köszöntötte,
s megállt az ól véginél.
- Szervusz, kislány! Mi fújt erre?
Tán bizony a déli szél?

- Magam jöttem - szólt a kislány. -
Barátokat keresek.
A gyerekek azt mondják rám
csúnya vagyok! - kesereg.
- Már hogy lennél csúnya, mikor
kezed-lábad csupa sár?
Mért hagyod hogy ilyet mondjon
rád egy rakás buta lány?

- Úgy gondolod? Igazad van!
- és a kislány kacagott,
s azon nyomban barátjává
fogadta a malacot.
Ám de rájött, új barátja
rém unalmas társaság,
röfög, csámcsog, dagonyázik,
s néha eldől mint a zsák.

Elbúcsúzott, s még remélte
barátot lel majd talán,
s nemsokára szürke kandúr
jött ki egy ház ajtaján.
- Szervusz kandúr! - kiáltott rá.
- Szervusz kislány! Merre mész?
- Barátokat keresek, mert
így az élet szenvedés.

- Barátokat? Na de miért?
Hol vannak a gyerekek?
- Azt mondták rám, csúnya vagyok,
és egyik sem szeretett.
A kandúr csak csodálkozik,
két szeme is csuda nagy.
- Hiszen a szád csupa tejföl,
mért mondják, hogy csúnya vagy?

Így lettek ők jóbarátok,
és így ment el napra nap,
volt barátja, ám a kislány
nem lett ettől boldogabb.
Hiszen rájött, hogy a kandúr
rém unalmas társaság,
egész nap csak egerészik,
sütteti a nagy hasát.

Ezért aztán gondolt egyet,
fogta magát, hazament,
egyenest a fürdőkádba.
Jó sokat volt odabent.
Aztán ment a játszótérre.
Mit szólnak a gyerekek?
És félénken megkérdezte:
- Játszhatok már veletek?

Körbevették, nézegették.
- Milyen szép vagy! Gyere csak!
Mindannyian tudtuk, hogy majd
egyszer eljön ez a nap!
Volt egy kislány, az a kislány
úgy szeretett mosdani!
Neki azt hogy fürödjön meg,
nem is kellett mondani....







Egy napon, mikor Micimackónak száraz torka beszakadt,
Eszébe jutott, hogy inni kéne valami nagyon károsat.
Elment tehát Malackához, mert jobban csúszik párban,
De a részeg disznó a földön feküdt, arccal a hányásában.
Így hát elindult a kocsma felé, miközben sűrűn szomjazott.
Arra gondolt, milyen rég volt, mikor legutóbb berúgott.
Eltelt azóta két nap is, de könnyen lehet, hogy három,
S ez borzasztóbb volt számára, mint a legszörnyűbb rémálom.
Minél inkább berúgok, annál inkább szédülök.
Minél inkább szédülök, annál inkább berúgok.
Folyik a sör és habzik, Micimackó ázik,
Folyik a sör és habzik, nagyokat rókázik.







AZ ÉLET


Az élet csak egy film; olyan mint a Dallas,
S benne néha Te is kudarcokat vallasz.
A lányokat folyton lakásodra hordod,
hogy megmutasd nekik csodás fúrótornyod.
Próbafúrást végzel, nem egyet nem százat,
s persze aztán végül tátod majd a szádat,
amikor először olajkutad sztrájkol,
s neked csak ennyi tör elő majd a szádból:
kedvesem ma inkább aludj másik ágyban,
úgy érzem ezúttal olaj helyett gáz van!







HA...


Ha eltűnnek a pasik, az ágyjelenet után,
Hogy miért történik veled, te csak csodálkozol bután,
Főzni azt nem tudsz, és nem akarsz gyereket,
Egy liter tejért, mi meg nem tartunk tehenet,







FIZIKUS CSALÁDI KÖR


Este van, este van, erők nyugalomba.
Ferdén van sávozva az eperfa lombja.
Zúg az éji bogár, sebessége V0,
F erő hat rá, azután elnémul.
Nyomatéka lészen valamennyi rögnek,
M tömegű békák szanaszét görögnek.
Udvaron egy tehén szaggatottan látszik,
Dugattyú, szivattyú meleg tejben ázik.
Jön egy futó macska és hármasba kapcsol,
De oly hirtelen fékez, hogy majd' elpatkol.
Az ajtóban hasal egy kiszolgált kutya,
Lábát a harmadik képsíkon átnyújtja.
Benn a technikusné megszűri a tejet,
deformált fiának enged inni egyet.
Körül az apróság Heron-labda mellett,
Csúszó- és gördülő csapágyakat kerget.
Dudálás hallatszik, megjött már a gazda,
Ne kapjon defektet a hátsó gumija!
A gazdán kék overálruha fekszik,
Statikus terhelés nyomja szegény lelkit.
Homlokát megtörli porlepte ingével,
Egész nap szántott a jó német ekével.
Kétütemű pipáját zsebéből kihúzza,
Egy ütemben rágyújt, a másikban megszívja.
Térül-fordul ám a jó háziasszony,
Illő, hogy urának nyersanyagot hozzon.
Gépszalagon hozza az egyszerű ételt,
Jól kiszámították a kerékáttételt!
De vajon ki csenget? Nézz ki fiam, Sára!
A csengő zsinórját rezgőmozgás rázza.
Egy vándor van odakint, ki is dobná Sára,
Ám a vendég bejön, s jó estét kívánna.
De már menne is a szegény,
Csak nem hat rá az erő,
Működik a gazda, mint kétkarú emelő.
Kiveszi a vándort tulajdon székéből,
S gyorsulást ad a szoba közepéről.
A vándor először forgómozgást végez,
Aztán megjátszik egy TU-154-est.







FORGALOM


Forgalmas a budink,
Mert romlott a puding.
Karom erős, szívem bátor.
Szülőhelyem: inkubátor!
Megszületett, virágzott,
eltemették, kimászott.
Voltam, mert lettem,
untam hát mentem.
Úgy váglak téged homlokon,
hogy átrepülsz a dombokon.
Gondolnám ősz van, a hulló levelekről,
Pedig csak a postás esett le az emeletről.
Ütlek borulsz, rúglak feksző,
velem többet nem köteksző







KARAVÁN


Elöl megy a vezető,
kinek bajsza kurta.
Akinek a felesége
egy oltári nagy...
kutyát vezet a sivatagban.
Hátul megy a hajcsár,
kinek arca aszott...

Ici-pici karaván
Tekereg a Szaharán.
Itt is nyomok.....
Ott is nyomok.....
Mindenütt csak......
tevenyomok

Megszólal a hajcsár,
kinek arca aszott.
Meg is látszik rajta,
hogy egész éjjel.....
Járta a sivatagot.

Van, akinek feláll.
Van, akinek nem áll fel.
Van, akinek csak
hosszas simogatás
és húzogatás után áll fel...
A tevéje.







Kelt levelem élesztő nélkül,
hogy vagy drágám nálam nélkül?

Szerettem szemed,
mely kancsal és üveg,
szerettem szád, mely -
ha nem lenne füled -
körberöhögné az egész fejed.
Szerettem orrod két piciny lyukát,
melyen két kamion röhögve fut át.
S végül: szerettem lábad,
mely görbe és rühes,
nem értem, apád
hogy volt ilyen ügyes?

Ha méh lennék,
neked gyűjtenék mézet eleségül,
ha bolond lennék,
hozzád mennék feleségül!
Mivel nem vagyok se méh, se marha,
így hát kedvesem, menj a POKOLBA!!







LEGENDA A NŐ TEREMTÉSÉRŐL


Amit mondok, nem ma történt,
sok millió év előtt,
elmesélem, hogy az Isten
valamikor réges-régen
hogy teremtette a nőt.
E legenda őse hindu,
s oly igaz, hogy ki hallja,
nem lehet, hogy meg nem indul.

Szóval az Úr legelőször
férfiembert alkotott,
ezzel teltek hosszú évek,
nappalok és alkonyok,
ami szép volt, ami jó volt,
mindent ebbe fektete,
ő maga is megcsodálta,
mire készen lett vele:
domború mell, magas homlok,
sziklát görgető karok,
és a többi. Részletezni
nem is nagyon akarok,
szeme, füle, lépe, mája,
lába is, hogy lépne rája,
hogy így visszagondolok,
csupa, csupa jó dolog.

No, de közben hiba történt:
elfogyott a nyersanyag,
míg a férfi ily remek lett,
a szegény nő megfeneklett,
rá már semmi sem maradt.
Ám az Isten azért Isten,
véghetetlen bölcsessége
mindig jó dolgokra inti,
tudja, hogy ha segít magán,
az isten is megsegít.
Hogy ily nagy volt a probléma,
csak merészebb lett ő attól,
és nekiállt nőt csinálni
- ahogy azt ma mondanátok-
mindenféle műanyagból.
Volt abban a nőben minden,
bizony nem lesz könnyű dolgom
véges-végig elsorolnom.

Az ezüsthold kereksége,
pálma sudár merevsége,
őszi felhő mélabúja,
mélyhegedű néma húrja,
őzikéknek kecsessége,
majmok csacsi fecsegése,
május üde tavaszsága,
csörgőkígyó ravaszsága,
fák közt nyögő szél fuvalma,
bősz oroszlán rémuralma,
pávca tolla, pulyka mérge,
gyáva nyúlnak rettegése,
kis verébnek puha pelyhe,
illatozó rózsa kelyhe,
mérges fullánk kis darázsba',
felparázsló tűz varázsa,
csorgatott méz édes íze,
szomjúság a tiszta vízre,
nyári zápor, rét keserve
tél dühétől szétseperve,
bátor tigris vad haragja,
kis pacsirta trilla-hangja
és a többi, és a többi,
az is, ami ki lett hagyva.

Nem volt már a férfi árva,
mert az Úr az új teremtményt
neki adta illetőleg
rásózta az ő nyakára.

Nem telt bele alig pár nap,
hát az Úrhoz mén a férfi,
s panaszkodik, azt remélve,
hogy az isten csak megérti.

Uram! - így szól - kezed mért ver?
Rettenetes egy teremtmény,
akit adtál, az a némber.
Szája be nem áll, ha fecseg,
egyszer nyugös, másszor beteg,
minden semmiségért zokog,
és veszélyes és szeszélyes,
hogyha egy kis öleléshez
néhanapján hozzáfogok,
Máskor - hogy is mondjam - mohó!
Izzik, mint a tüzes kohó,
kábít, bódít, mint az óbor,
csak az a baj, hogy sose jókor.
Elpusztulok vele élve,
így könyörgök: vedd őt vissza!
Nincs szükségem feleségre!

Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
látom nincs belőle hasznod,
nem erőszak a disznótor,
visszaveszem én az asszonyt!

Nem telt bele alig pár nap,
s hát megint csak jön a férfi,
s panaszkodik, azt remélve,
hogy az isten csak megérti:

Uram! - így szól - én se értem,
de hiányzik az a némber,
ettől vagyok én most bajba',
hiányzik a dalos ajka,
milyen kedves, mikor fecseg,
megható, ha néha beteg,
hogyha szenved, hogyha zokog,
s milyen hálás, milyen boldog,
hogyha egy kis öleléshez
néhanapján hozzáfogok.
Mámorító, mikor mohó
izzik,mint a tüzes kohó,
kábít, bódít, mint az óbor,
sose rosszkor, mindig jókor,
nincs öröm, csak vele élve!
Így könyörgök: add őt vissza,
szükség van a feleségre!

Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
látom, látod már a hasznod,
visszaadom hát az asszonyt!

Nem telt bele alig pár nap,
s hát csak újra jön a férfi,
s panaszkodik, azt remélve,
hogy az isten csak megérti:

Uram! - így szól - én se értem,
de csak némber az a némber,
sok bosszúság, kevés öröm,
és a csóknál több a köröm,
köröm, karom, fecsej, szitok,
ha úgy látja jónak, kidob,
minden bajért engem okol,
vele élnem tüzes pokol,
így könyörgök, legyen vége,
vedd őt vissza, sose lássam,
nincs szükségem feleségre!

Ez már sok volt az Istennek,
nagyot ütött az asztalra:
Volt időd, hogy kiismerjed,
nekem is van egy kis eszem,
többé vissza sose veszem,
oktalanságodon okulj,
ahogyan tudsz, úgy boldogulj,
ezt a mérget hordanod kell,
akárhogyan éget is,
vidd az asszonyt, mert különben
beszüntetlek téged is!

Sok millió éve ennek,
de semmi se változott,
ma is így vagyunk a nővel,
hol áldott, hol átkozott,
nyögünk, hogyha velünk van és
hogyha elhagy akkor is,
ezt csináljuk amíg élünk,
így jön el az aggkor is,
amíg ez a világ világ,
össze sosem békülünk,
tragédiánk egy mondatban:
sem velük, sem nélkülük!

Darvas Szilárd: Legenda a nő teremtéséről - Koltai Róbert - Videó

Link


































MODERN KISLÁNY VERSE
/Vári Józsefné: Egy mai lány verse alapján/


Modern kislány vagyok, nagy hibákkal teli,
a foglalkozásom: nem háztartásbeli.
Főzni én nem tudok, mosáshoz nem értek,
a házimunkához csöpp kedvet sem érzek.

Viszont egyet büszkén be merek vallani,
sok mindent nem tudok, de van ám valami:
Amihez én olyan pompásan értek,
mint kevés asszony ezen a vidéken.

Mert tudom azt bármiféle pózban,
közepes, gyors és lassú tempóban.
Tudom oldalt, fekve, bedőlve vagy háton,
mindig úgy csinálom, ahogy jónak látom.

Tudásom e téren több mint tökéletes,
s hogy hason is tudom, az csak természetes.
Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én,
mivel tanítóm volt egy fiatal legény.

Fiatal volt mégis jól megtanított ő,
igaz, én sem voltam olyan tudatlan nő.
Bevallom nekem is borsódzott a hátam,
mikor a fiúval először próbáltam.

Eleinte azt hittem leszakad az ég is,
lihegtem, szuszogtam, de csináltam mégis.
Idővel rájöttem mi ennek a titka,
s feltárult előttem mindennek a nyitja.

Később már oly rutint szerezhettem,
hogy tudásommal pénzt is kereshettem.
Csináltam én reggel, jó korán felkelve,
ilyenkor van ám az embernek rá kedve.

És nagyon boldogan vidáman műveltem,
még estefelé is, míg el nem szédültem.
Lehullt rólam a ruha, mint fazékról a zománc,
a testem olyan volt, mint a fénylő topáz.

Akad, aki gumisapkát húz fejére,
viszont ez a gyönyört csökkenti felére.
Ez az én gyengém, ezt el kéne hallgatnom,
én a nedvességet érezni akarom.

De hát mit nevettek, nem kell ezt megszólni,
és nem is kell mindjárt a rosszra gondolni.
Nincsen abba semmi, amit elmeséltem,
ha hiszitek, ha nem: az úszásról beszéltem.







Szilágyi György: MASZEK BALLADA


Kedves Kendtek és Kegyedek!
Régi és új lakónegyedek lakói,
Sok Pestre költözött makói.
Többek és egyedek, s egyebek között,
lengén öltözött ifjú hölgyek,
kik vén tölgyek tövében búcsúztok az évtől.
Hévtől csillogó szemű lányok,
kik nagy talányok titkát kutatjátok,
s kutatás közben megmutatjátok az utat,
mely után sután kutat az,
kit a tudásszomj épp arra űz....
Szűzsültre váró agglegények,
vadregények kései hősei.
Nősök, ők már nem hősök.
Szeplősök, szeplőtlenek, nőtlenek,
bőszen őszülők és szülők.
Hámból kirúgni készülők,
orozva borozók, szeszt szopogtatók,
bőrös malacot ropogtatók,
korhelyek, kik bor helyett
rummal fűtitek fejetek
Pesten és Aligán,
s nejetek éppen most gurít
haza titeket taligán.

Ivók és evők, kedves vevők!
Nevem Vince.
Egy pince helyiségben kardigánt kötök,
hetenként négyet-ötöt.
Kimondottan príma darabok,
rendelnek tőlem a svédek, arabok
és ha netán ön is rendelne nálam,
most épp van ausztrál gyapjúszálam.
S ajánlhatok kedvező részletet,
S az árukészletet házhoz szállítom
s állítom, talál majd árumban örömet
s én is örömmel bővítem majd
önnel növekvő vevő körömet.

De, ha nem vesz!
Attól még nem lesz több a gondom,
mert magunk közt mondom,
a rendszer előtt le a kalappal.
Még sosem bírtam ily fix anyagi alappal.
De miért verjem dobra,
hogy sorsom jobbra fordult,
hisz, aki egykor koldult,
az is úgy ül ma a posztján,
mintha sosem élt volna
Sipőcz konyha kosztján.

Ismerek egy delnőt,
már rég felnőtt,
s ki most a presszóba hozza szóba,
hogy manapság nincs része jóba.
Kint több a bóna,
csicsereg az agg Csicsóné,
s teli szájjal nyugatot dicséri,
pedig a csóró hajdan a cséri
telepen csámborgott
fagyos teleken fázva,
s bokázva járta a foxot,
míg kiguberált pár kiló kokszot...

De terítsünk terítőt a múltra,
mint szabó a pultra szövetet,
még azt hinnék, hogy politizálok,
ha folytatom e szöveget.
Márpedig nekem higgadt a vérem.
Épp ezért nem politizálok kérem.
Kapjam meg a bérem,
minden egyébtől személyem
mélyen megkímélem.

A politika, rázós téma.
De aki néma, azt elkerüli a tréma.
Ha egy kis észt is befektet,
tuti, hogy nem kap defektet.
Amúgy is fáj a térdem.
Meg aztán kérdem,
minek az érdem?
Nekem nem kell érem.
Beérem kevéssel,
ivással, evéssel,
maximum taxi rum, s egy
kis lósport gyéren.
Politizálni ugyan kérem!
Totózom, lottózom,
időnként fotózom.
S nem ugrálok, mint a veréb,
egy maszeknak legyen elég esze,
hoci nesze, nem kell belég.

S végül, mi gyönyört nyújt a szemnek,
a női nemnek hódolok.
Mert esküszöm, hogy jobb dolog
nézni a blúzt a sok kis fruskán,
mint politizálni! Nem igaz apuskám?
Későn fekszem, korán kelek,
nem dicsekszem, de a felek
csőstől jönnek rám,
már cserepes a szám,
szaggat a vállam,
de én nem lógatok,
engem nem fizet az állam.
Nincs időm a boltból
egy, percre sem kimenni.
Ha majd beadom az ipart
egy szövetkezetbe, ott fogok pihenni.

Már bánom, hogy kiszaladt a számon,
ne vegyék komolyan,
ez csupán amolyan férc élc,
mit az ujjamból szoptam.
Hiszen amint mondtam,
politizálni sosem szoktam.
Nem mintha nem tudnám,
mi van a Glóbuszon, hisz én is
trolin járok, nem pedig lóbuszon.
De busz ide, busz oda,
kimondom nyersen,
az élet egy versenyuszoda.
Ám ha úszni kell, elmondom titkon,
hogy úszom inkább itthon,
hol jó ismerek minden medencét,
s Floridánál jobban kedvelem a Dagályt,
e délibábos magyar Velencét.

Én innen ki nem vándorlok!
Inkább mángorlok a patyolatnál,
az is jobb üzlet százszorta nyugatnál.
Bár! Van aki kikerült,
és sikerült vagyonra szert tennie,
s most van egymillió pennyje.
Például a dadám, Madám Melitta,
ki a csecsemőtej árát mindég elitta,
most Palm Beach-ben,
a Hotel Weach-ben, masszíroz,
és dollárt passzíroz a pasasokból,
főleg a hasasokból,
és már annyit kasszírozott,
hogy a masszázsból és másból,
egy házat összemasszírozott.
Nekem nyugattól nem kell más,
csak zene Xavir Cugat-tól,
Nálam keletje van a nyugati jazznek,
de mivel kardigánt csak keleten vesznek,
maradok Pesten tisztelettel,
Pomázon egy kis telekkel,
s nem komázom miszterekkel.

Persze, ha van esemény, lesem én,
de csak, mint csöndes idegen.
Bár a nemzetközi helyzet,
egy cseppet sem hagy hidegen.
Mondhatom az ok, a sok atom kísérlet,
mitől ez a kis élet, ürömmel vegyül.
S gyakran nagy hegy ül a mellemen,
és kezdek hebegni, mert, már
lebegni látom a saját szellemem.
S bár a politikához nem értek,
s, ha véleményt kértek,
a válasz mindig nemleges.
Nem vagyok teljesen semleges.

Csak ingadozom, mint a bója,
s a fejemet vakarom,
de hogy akarom a békét,
annak végképp,
OTP betétem a megmondhatója.







Varró Dániel: SZÁJBER-ÖZVEGY


Hazajössz, és ledobod magad a computer elé,
Se csók, se puszi, se ölelés, csak egy odavetett helló.
Azután késő estig csak a billentyűzet zörög,
Hallom, ahogyan zárnak az áramkörök.

Bezárkózol valami cédé-rommal,
Én meg kettesben maradok a vibrátorommal,
Már éjfél van, és te csak azt a szart vered,
Hogy száradna le lassan a hardvered.

Egy hangyányit sem törődtem a józan ésszel,
Pedig többre mehettem volna egy jó zenésszel,
És most a lakásomba költözött egy PC-görény,
Aki havonta egyszer szexel, ilyen szar az arány.

Az ember sose tudhatja, hogy melyiktől van baja:
A tejszínes tea, vagy a kínai kaja?
A dobozos sörök, a csipszek, a neten rendelt pizzák?
Kezek, amik egy virtuális műnő mellét tapizzák.

Már éjjel kettő, de te csak ezt a fost vered,
Hogy aszna össze minden egyes softvered!
Látom, valami az agyadra ment, ez már tuti biztos,
Egy pasi, aki reggel büdös, estére meg piszkos.

Ez rosszabb, mint egy halálos karambol.
Kitépem a dugódat a falamból.
Hapsikám, a cuccaidat holnap estig vidd el,
Töröltelek végleg egy shift delete-tel.







+


Végül: Arany János verse - ÁTKÖLTVE


I.
Hogyan látná ma Arany János a TV-t ?


Este van, este van: elpihen a világ!
Tévé előtt gunnyaszt mind az egész család.
Villog a képernyő, rombolja az elmét,
Sokan ebben lelik életük értelmét.
Csapong a hülyeség, az eget sodorván:
Horror, krimi, thriller az összes csatornán.
Frankenstein, Dracula, örülnek a kölykök,
A mama kedvence: nyafka Golden Girlök.

Véres, vajas-kenyér a temető falán,
Batman, ET-kukac jönnek egymás után.
Reggeltől esteig örömüket lelik
Ahogy a gengszterek egymást ütik-verik.
Étkezés helyett is a Supermant nézik,
Még a "dolgukat" is, bilin ülve végzik.
A képernyő elől el nem mozdulnának,
Napfényt, fákat, mezőt, talán nem is látnak.

Háziasszony nem főz, nincs helye panasznak,
Wrigley gumit rágnak, rája Colát isznak.
Zúg a rock-popzene, ártalmas a fülnek,
Hónapról hónapra egyre csak hülyülnek.
Gyereket nevelni? Eszükbe sem szökik,
Sokkal egyszerűbb, ha tévé elé lökik.
Ott aztán fejlődik, egyre okosodnak,
Sokan nem hogy írni, de olvasni sem tudnak.

Tévé előtt hasal, a kiszolgált kutya,
Évek óta nézi, azért olyan buta.
Haza jön a gazda, munkából fáradtan,
Felbont egy üveg sört, s tévé elé huppan.
Üveges szemekkel bámulja a krimit,
Éppen egy kispapnak szúrják ki a szemit.
Autók nyikorognak, robbannak a házak,
Kéjelegve nézi, amint torkot vágnak.

Emberevő cápa, kisgyereket fal fel,
Akit fürdés közben, szüleitől mart el.
Élvezi a család, Hasfelmetsző Jack-et,
S hogy kell beváltani, fedezetlen csekket.
Bankot kirabolni, csupán egy pillanat,
Tisztviselő rendőrt, lövik, mint a nyulat.
Spriccel, folyik a vér, a padló is síkos,
Ilyenkor a tévét kikapcsolni tilos!

Egyik gyerek titkon, apja zsebébe nyúlt,
Hátha akad benne: alma, netán kisnyúl.
Egyiket sem leli: helyettük a halál:
Csőre töltve nehéz belga pisztolyt talál.
Fegyver nélkül járni életveszély máma,
Hálával gondolnak "Nagy Amerikára"!

Hogy ez hová vezet, leírni is félek,
Ettől "nemesedik" a gyermeki lélek!
Pisztoly, bicska, bomba és egy rozsdás bökő,
Így ragyog előttünk "egy új és szebb jövő"!


II.

Reggel van, reggel van, mindenki ideges
Ház ura üvöltve tiszta zoknit keres.
Feketés csészével boglya fejű asszony,
Ajánlja az égnek, hogy rája rogyasszon.
Mintha szélből volna a nagylánynak lába,
Sebesen bevonul a fürdőszobába.
Hosszú perceken át pingálja a szemét,
Testvéröccse ordít:

- Gyere ki, te szemét!
Konyha melegében jó pirítós mellett
Nagymama mosolyog, ahogy tőle telhet.
Min vigyorog mama?
- kérdezi a veje,
Csupa borotvahab összevagdalt feje.
Wc-be zárkózik a legkisebbik gyermek,
Most írja a leckét - na még csak ez kellett.

Ajtó előtt jár a család furcsa táncot,
Szemük szikrákat szór, arcuk sok-sok ráncot.
Mire a rádió mondja a hét tizet,
Elromlik a bojler, nem ad meleg vizet.
Az asszony begörcsölt kezekkel mosogat,
Férje jeges vízben sziszegve mos fogat.
A nagylánynak immár fél keze kabátban,
A másikban pöttyös kakaós pohár van.

Le is önti rögvest frissen mosott blúzát,
S kabátján vastagon megkent kiflit húz át.
Az utcáról szalad vissza a ház ura,
Lábán cipő helyett megszokott papucsa.
A reggel számára eléri a csúcsát,
A cipőben megleli elveszett slusszkulcsát.
Reggel van, reggel van, ideges mindenki,
Az asszony is elment nincs már otthon senki,

Bevetetlen ágyon gyűrött párna feszít,
És a WC-tartály sistereg egy picit...











  
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
A bor a magyar irodalomban
  2022-07-07 19:30:45, csütörtök
 
 




A BOR A MAGYAR IRODALOMBAN


Link







1. PROLÓGUS


BORVERSEK, BORDALOK


Sok vers tanúsítja, hogy a költők is nagy barátai voltak a bornak, jókedvükben, bánatukban a borból merítettek ihletet. Válogatásom komolyabb és vidámabb hangulatú verseket egyaránt tartalmaz.

A bámulatosan gazdag magyar lírában - akár egy életművön belül is - viszonylag nagy számban fordulnak elő szorosan összetartozó, egymást feltételező, egymást magyarázó és kiegészítő művek. Minthogy a természet megannyi csodája között is talán a legnagyobb a bor csodája, a rossz bor és annak jobb híján való fogyasztása a természet és az élet rendjének megsértése. A rossz bor egy kiváló borokat termő országban nemcsak skandalum, hanem egyenesen szentségtörés, ami mélységes fájdalommal, keserűséggel és fölindultsággal tölti el a jobb sorsra érdemes költőt. A jogos, megszolgált jusstól való megfosztottság, a gyalázatos lőrék általi megalázottság, a cudar minőség miatti megbántottság motiválja a lírai alany hang-tompító nélküli haragját, hat versszakon át tartó és egyre fokozódó, vitriolos jellegű kifakadását. A Fóti dal szerzője a kontraszelekció és kontraprodukció kárvallottjaként erőteljes kritikai éllel, a számonkérő, szemrehányó, ostorozó magatartás alapján, az ironikus, szatirikus és szarkasztikus hangvétel jegyében alkotja meg a vád- és védiratként egyaránt olvasható művet.

A bor csodája a mitikus időktől végigkíséri az emberiség történetét. A bor csodája és misztériuma ugyanakkor végigkíséri a mi életünket is. A bölcsőtől a sírig, a születéstől a halálig számtalan formában találkozhatunk vele: gondűzőként vagy örömszerzőként, ihletadóként vagy szakralitásként, mágiaként vagy csodaelixírként hétköznapjainkon és ünnepeinken is jelen van a bor. Ez a folyamatos és állandó jelenlét szinte természetesnek tűnik, pedig a bor misztériuma az emberi világ egyik legnagyobb csodája, a földi élet egyik legfőbb ajándéka. Az életörömök, életszépségek és
életértékek bizonyosan legnagyszerűbb és legtalányosabb foglalatát tisztelhetjük a borban. ,,Mielőtt ezen a világon kert, szőlőtő és szőlő létezett volna, a lelkünk megrészegült a halhatatlan bortól" - írja a talán legnagyobb szufi misztikus költő, Jalal-od-Din Rumi

A borról értekezvén szólnunk kell a szőlőről, hiszen a bortörténet a szőlő történetével kezdődik. Úgy is mondhatnánk, hogy a bor tudománya a metszőollónál kezdődik és a borkóstolásnál végződik. A szőlőnövény az emberi történelem kétségkívül legintelligensebb kultúrnövénye.

A bor, mint a föld, a Nap és az emberi munka ajándéka egyidős az emberi civilizáció-val.







Vörösmarty Mihály: JÓ BOR


Kit illet e pohár,
Mely kézről kézre jár?
A hős Egert,
Hevesnek fiait.
Te vagy, Heves, kit felköszöntök itt.
Boldog vidék! egy holló szálla le,
S nem láttam: földed olyan fekete.
Te hogy derítsd a költő asztalát,
Hozzá borodnak fűszerét adád.
Mégis van egy panasz, mely szívre hat:
Mért látom vérbe mártott tolladat?
Tollaidra - bár fehér vagy feketék -
Ellenség vére jobban illenék.
Ki a magyar, ha még
Heves sem az?
Mégis közöttük gyűlölség hadaz.
De mit beszélek? itt a bor,
Csepjeiben hősök vére forr,
Igyunk: javuljon a beteg!
Ki ép, az isten tartsa meg!

S e második pohár
Kinek nevére vár?
Egy új világ van
Méneshegy alatt,
Mely gyors erővel cél felé halad.
Hegyen és síkon annyi ott a kincs:
Azt kérdezhetnéd, hogy még mije nincs?
Végigfut rajt' a jövevény Maros,
S bár nem mind üdvös, mit vad árja hoz,
De büszke fejjel termő partinál
Egy ifjú város tündérképe áll.
Tűzpont gyanánt függ e város szeme
S alatta áll az alföld szelleme.

Magyar szellem! lobogj e városon:
Magas reménnyel néz felé a hon.
Csordultig a pohár, igyunk,
S az istenekkel álmadunk:
Éljen! ki hátra nem marad!
Virulj fel, ifjú szép Arad!
Kiért e lángpohár,
Fényes, mint napsugár?
Nem folyt-e vér az ős
Tokaj körül,
Hogy e bor végkép meg nem feketül?
Vagy tán arany jövendőt vár hazánk,
Azért mosolyg Tokajnak nedve ránk?
Arany borod, tűzlelkűk fiaid:
Hárítsd el éjszak rémes árnyait.
S mért itt e tenger?
Bodrogod, Tiszád
Törvényt nem ismer, és ez nagy hibád.
Sok víz ez ennyi borhoz.
Ébren állj,
Hogy el ne rontson a víz és viszály.
De mit beszélek? itt a bor,
Benn' a világok kincse forr;
Nap a jövő, a múlt csak hold:
Több jó napot, mint mennyi volt!
Kit illet e pohár,
Mely hű ajakra vár?
Szivemnek vére egy pohár borért,
És e pohár legjobb barátimért!
Rideg Somló, térföldi remete,
Reád száll a mezők lélekzete.
Körülfoly a nap mint hű szerető,
Osztatlan hévvel téged ölelő.
A távol Marcal szellőt küld feléd,
Hogy illat és fény olvadjon beléd.
Mégis, Somló, benned nincs érzelem,
Tőid levét hiába szeretem:
Megszégyenítni fösvény kebledet,
Baráti kéz tölté e serleget.
De mit beszélek? itt a bor,
Ahány csepp; éljen annyiszor
A hű barát s a szeretet,
Rideg Somló! isten veled!
Ismét egy új pohár,
Mely tiszta vágyat zár.
Egy régi és egy új barát kezén
Került hozzám e távol szerzemény,
Érmellék drága nedve. Volna bár
Tengernyi, értük folyna e pohár.
Biharnak vére forróbb, mint te vagy,
Szelíd bor! tán azért hogy enyhet adj
A honfiszívnek annyi baj után,
Midőn kifárad nyert s vesztett csatán.
Enyhítsd a jót, égesd az árulót,
Ki elforgatni kész a férfiszót.

Légy tiszta forrás tiszta keblűnek,
S zavart, ha korcsok rád tekintenek.
De mit beszélek? itt a bor,
A drágagyöngyös bakator,
Baráti kézzel áldozunk:
Biharnak jobb időt: igyunk!
S e végpohár kiért?
A tiszta szűz borért!
Amint leszállt fajunknak érdeme,
A hon borának úgy szállott becse.
Becsület, minden szennytől tiszta kéz,
Hű szorgalom, munkában éber ész,
Ész és erény lát víg s bő szüretet:
Butult gazság ad mérget bor helyett.
Dicső hegyek! hány ronda kéz habar
Gerezditekből bort, mely visszamar,
Mint a dühödt eb, vagy kábít s gyötör,
Hogy kínba fúl a tőle várt gyönyör.
Istennek büntetése rajtatok:
Nem issza senki maszlag borotok.
De mit beszélek? jó bor ez,
Magyar kezekből csörgedez.
Kerüljön egyszer már a sor:
Magyar hon! és a tiszta bor!







Vörösmarty Mihály: ROSSZ BOR


Igyunk, barátim, szomjas a világ,
Kivált a költő, aki tollat rág.
Hiszen mi írtuk a jó Fóti dalt,
Igyuk meg hát ez átkozott italt.
Csapláros, méregkeverő!
Ne pislogj; jobb bort adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.

Gyalázatos bor! ilyet iddogál
Magyar hazánkban ifjú s agg szakáll,
Kivévén a bölcset meg a papot:
A költő versben lát csak jó napot.
Csapláros, méregkeverő!
Ne pislogj; jobb bort adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.

Mondják: Egernél híres bor terem.
Verembe szűrik tán? nem ismerem.
Megénekeltem harcait, borát,
S mind e napig nem láttam áldomást.
Csapláros, méregkeverő!
Ne pislogj; egrit adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.

Mi szép vagy, Kolna, Ménes oldalán!
Borod setét, mint a cigány leány,
És benne a szív édes lángja ég.
Kuruc, tatár! csak ilyen kéne még.
Csapláros, méregkeverő!
Ménes borából adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.

Ki láta bort, zöldet, mint drágakő?
És híg aranyt, mely nyakba önthető?
Somló, Tokaj, halljátok a panaszt:
Fösvény hegyek! nekünk nem szűrtök azt.
Csapláros, méregkeverő!
Legjobb borodból adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.

Elég! elég! Fejünk majd megszakad,
Szemünk borul és nyelvünk elakad.
Költődnek, oh, hatalmas Hunnia,
Légy-étetőt engedsz-e innia!
Csapláros, méregkeverő!
Pusztulj, ne adj több bort elő.
Nagyon cudar, de drága volt:
Ízleld meg érte a pokolt!







2.BORLEGENDA - A BOR A MAGYAR IRODALOMBAN


A magyaroknál a bor elsősorban nem alkoholos, inkább mindig szakrális jelentőségű ital marad, ami a szertartásainknak, ünnepeinknek és a mindennapi életünknek is fontos szereplője


Hét évszázad magyar irodalmában több tucatnyi antológiát lehetne szerkeszteni a bor legendáját
megalapozó és a bor kultuszát kiteljesítő lírai alkotásokból. Íme a klasszikusként számon tartott, illetve a kortárs kánonba tartozó költőink borverseiből spontánul kínálkozó, teljesnek korántsem tekinthető lista:

Balassi Bálint: Borivóknak való; Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz; Kazinczy Ferenc: Bor mellett; Czuczor Gergely: Bordal; Vörösmarty Mihály: Rossz bor; Jó bor; Fóti dal; Petőfi Sándor: A borozó; Ivás közben; Az én torkom álló malom; Csokonai; Gárdonyi Géza: A bor legendája; Ady Endre: Elillant évek szőlőhegyén; Szüret az Athoszhegyen; A fekete zongora; Az ős Kaján; Babits Mihály: Őszi pincézés; Juhász Gyula: Borok; József Attila: Úgy-e pajtás;Boros keserűség; Hymnus a borhoz; Áprily Lajos: Pataki bor; Jékely Zoltán: Bordal; Lesznai Anna: Mádi bor; Juhász Ferenc: Rezi bordal; Nagy László: Vers és szőlővessző öccsének; Ladányi Mihály: Három dal Bacchusnak; Utassy József: Szüret után; A zöldveltelíni; Ragyogjon a bordal; Kiss Benedek: Száraz Szamorodni; Egri Bikavér; Szentgyörgyhegyi Olaszrizling; Somlói Juhfark; Tokaji Aszú;Haladék; Baka István: Háry János bordala; Kányádi Sándor: A török követ; Farkas Árpád: Bordal; Gittai István: Férfitánc; Tari István: Kelyhem lelke; Mészöly Dezső: Ódon bordal;Szigligeti bordal; Fecske Csaba: Bacchus; Egy bogácsi pince falára; Kerék Imre: Egy boros
butéliára; Szepesi Attila: Palackok; Tarbay Ede: A bor dicsérete; Restár Sándor: Elégia egy hordó borért; Hárs János: Novemberi bordal; Kis Pál István: Elégia a szekszárdi vörösborhoz; Cseh Károly: Bogács felett; Tavaszáldozat; Lackfi János: Bornak áldásairól; Báthori Csaba: Bordal bacchusi ütemre.







Ady Endre: AZ ŐS KAJÁN


Bibor-palástban jött Keletről
A rímek ősi hajnalán.
Jött boros kedvvel, paripásan,
Zeneszerszámmal, dalosan
És mellém ült le ős Kaján.
Duhaj legény, fülembe nótáz,
Iszunk, iszunk s én hallgatom.
Piros hajnalok hosszú sorban
Suhannak el és részegen
Kopognak be az ablakon.
Szent Kelet vesztett boldogsága,
Ez a gyalázatos jelen
És a kicifrált köd-jövendő
Táncol egy boros asztalon
S ős Kaján birkózik velem.
Én rossz zsakettben bóbiskálok,
Az ős Kaján vállán bibor.
Feszület, két gyertya, komorság.
Nagy torna ez, bús, végtelen
S az asztalon ömlik a bor.
Ó-Babylon ideje óta
Az ős Kaján harcol velem.
Ott járhatott egy céda ősöm
S nekem azóta cimborám,
Apám, császárom, istenem.
Korhely Apolló, gúnyos arcú,
Palástja csusszan, lova vár,
De áll a bál és zúg a torna.
Bujdosik, egyre bujdosik
Véres asztalon a pohár.
,,Nagyságos úr, kegyes pajtásom,
Bocsáss már, nehéz a fejem.
Sok volt, sok volt immár a jóból,
Sok volt a bűn, az éj, a vágy,
Apám, sok volt a szerelem."
Nyögve kinálom törött lantom,
Törött szivem, de ő kacag.
Robogva jár, kel, fut az Élet
Énekes, véres és boros,
Szent korcsma-ablakunk alatt.
,,Uram, kelj mással viadalra,
Nekem az öröm nem öröm.
Fejfájás a mámor s a hírnév.
Cudar álmokban elkopott
A büszke oroszlán-köröm."
,,Uram, az én rögöm magyar rög,
Meddő, kisajtolt. Mit akar
A te nagy mámor-biztatásod?
Mit ér bor- és vér-áldomás?
Mit ér az ember, ha magyar?"
,,Uram, én szegény, kósza szolga,
Elhasznált, nagy bolond vagyok,
Miért igyak most már rogyásig?
Pénzem nincs, hitem elinalt,
Erőm elfogyott, meghalok."
,,Uram, van egy anyám: szent asszony.
Van egy Lédám: áldott legyen.
Van egy pár álom-villanásom,
Egy-két hivem. S lelkem alatt
Egy nagy mocsár: a förtelem."
,,Volna talán egy-két nótám is,
Egy-két buja, új, nagy dalom,
De, íme, el akarok esni
Asztal alatt, mámor alatt
Ezen az ős viadalon"
,,Uram, bocsásd el bús szolgádat,
Nincs semmi már, csak: a Bizony,
Az ős Bizony, a biztos romlás,
Ne igézz, ne bánts, ne itass.
Uram, én többet nem iszom."
,,Van csömöröm, nagy irtózásom
S egy beteg, fonnyadt derekam.
Utolszor meghajlok előtted,
Földhöz vágom a poharam.
Uram, én megadom magam."
S már látom, mint kap paripára,
Vállamra üt, nagyot nevet
S viszik tovább a táltosával
Pogány dalok, víg hajnalok,
Boszorkányos, forró szelek.
Száll Keletről tovább Nyugatra,
Új, pogány tornákra szalad
S én feszülettel, tört pohárral,
Hűlt testtel, dermedt-vidoran
Elnyúlok az asztal alatt.







Babits Mihály: ŐSZ ÉS TAVASZ KÖZÖTT


Elzengett az őszi boros ének.
Megfülledt már hűse a pincének.
Szél s víz csap a csupasz szőllőtőre.
Ludbőrzik az agyagos domb bőre,
elomlik és puha sárrá rothad,
mint meztelen teste egy halottnak.

Este van már, sietnek az esték,
álnokul mint a tolvaj öregség,
mely lábhegyen közeledik, halkan,
míg egyszercsak ugrik egyet, s itt van!
Nem tudjuk már magunkat megcsalni:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
- - -
Száradt tőke, unt tavalyi vendég:
nekem már a tavasz is ellenség!
csak te borulsz rám, asszonyi jóság,
mint a letört karóra a rózsák,
rémült szemem csókkal eltakarni...
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!







Balassi Bálint: BORIVÓKNAK VALÓ - Részlet


...Ily jó időt élvén Isten kegyelmébül,
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szűbül,
Igyunk, lakjunk egymással vígan szeretetbül.







Baumberg Gabriella (Batsányi János felesége): A TOKAJI BOR DICSÉRETE


Finom bor, ó, tokaji!
Királyi itóka!
Hozzád akar, halld, szólani
E gondűző nóta!
Búsulókat vidámítasz,
Vért pezsdítsz. S mit mondnak
Szőkék, barnák, -mit számít az?!-
Észt adsz a bolondnak.
Hozzád akar, halld, szólani
E gondűző nóta,
Finom bor, ó tokaji!
Királyi itóka!







Csiki László: A MÉRTÉK


Legyenek hegyeknek korai borai,
legyen bár síksági őszi csiger,
okos aszú, vagy sima leányka:
botor, aki beéri kicsivel.
Én vagyok a mérték, nem a liter.
(...)
Mindenütt helyem van, belakom és élem,
a női zamat csontig átitat,
énbennem is helyet talál minden,
a tél, a vér, a hit haláliak.
Ámíts és kimélj, duhaj áhítat.
Kevés borhoz kedvet, a sokhoz barátot,
válogatott jó szót a beszédhez,
hallgatáshoz erőt adjon a fény,
melytől földmélyi só is édes,
beérett tikos szőlőszemmé lesz.







Garay János: FÜREDI BORDAL


Éljen, a ki feltalálta
A füredi borvizet,
Mert e viz volt, mely bennünket
E bor mellé ültetett.
Üssük össze, hadd koczogjon.
Kézről kézre hadd forogjon
A pohár!(...)

Éljen, a ki föltalálta
A füredi gyógyvizet;
Adjon isten a hazának
Ép, igaz, s hű szíveket!
Üssük össze, hadd koczogjon,
Az egész hazára szóljon
E pohár!







Jókai Mór: A BOR


,,Ah, a bor az felvidít, lelkesít, elméssé tesz, bátorságra hevít, szerelmet költ, kiszínezi, szivárványossá teszi ezt a szürke világot, eltemeti a bút, feltámasztja a reményt, demokratává teszi a nagy urat, úrrá teszi a szegényt"







Gárdonyi Gáza: A BOR LEGENDÁJA


Szólt az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "No, megöregedtem,
de ilyen jó bogyót még nem ettem."

Szól az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Noé: "Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!"

Szólt az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
Hát az ó-bor, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "Iszom reggel óta:
Gyere pajtás, van még a hordóba!"







Keresztury Dezső: DUNÁNTÚLI HEXAMETEREK


Fogj ásót, ha a tél megtört, forgasd meg a földet
új oltványok alá te is; elteregetve a trágyát
bontsd ki s mesd meg a tőkéket, de ügyelj, hogy a sarkot
jól válaszd: ne legyen sok a termő szem; ha kisarjad
vesszeje, fattyazd meg, kötözésekor a fürtre vigyázz: moly
rá ne tanyázzék; hozd ki a gépet, kádba vizet merj,
permetezése legyen gálic, mész, s hogyha a kék lé
felcsipi izzadt arcod, amíg fújtatva a rendet
járod, tűrd te is el; sarabolj, a magas venyigét nyesd
s újra kötözz, szórj permetet újra, kapálj, hogy a szőlőt
el ne borítsa a gaz; kelj hajnalban; hogy kénpor
harmatot érjen a fürtön, húzd bakhátra a földet
s úgy igazítsd, hogy a szél s a nap könnyen járja a bokrot;
őrizd, hogyha megérik a termés, nyisd ki a pincét,
végy hátadra te is puttonyt, húzd nyögve a prések

rúdját, mérd, foka jó-e a lének, ügyes kotyogóval
szűrd ki a forró mustbol a mérges gázt, s amíg erjed
újra takard be a tőkéket, s ha az őszi eső ver,
álld ki; mikor már söpreje megszállt, fejtsd meg az újbort,

készíts kármentőt, tölcsért, üsd csapra a hordót,
sajtározz te is, és ha az ujjad dermed, amíg kint
hóval hordja a horgos-utat be a téli jeges szél:
megtudod akkor, mért szeret úgy a körtefa árnyán
asztala mellett ülve s üvegpoharában a hűvös
bort ízlelve körülpillantani csendben a gazda
guggon ülő tőkéi között, majd megtudod akkor:
lassudan érik, gondviseléssel tisztul a jó bor.
(...)
... ég lángtalanul, feszül édes arányban az ész s a
mámor e borban, mellyet szételemezni ha tudna
versem, az ókori istenek is bámulva figyelnék.







Kisfaludy Sándor: CSOBÁNC


Bő, víg s népes volt Badacson
Az akkori szüretben:
Mozgott, hangzott az egész hegy
Fenn és alatt, kinn és benn.
Urai és asszonysági
Veszprém-, Somogy-, Szalának,
Ifjai és leányai
Mindnyájan ott valának.

Durrogtanak a mozsarak,
Hogy a bércek ropogtak,
Kongtak a még üres hordók,
Az ostorok pattogtak;
Harsogtak a tárogatók,
A hegedűk zengének,
Szólt a duda, tapsolt a tánc,
S a sarkanytyúk pengének.







Kiss Benedek: SZENTGYÖRGYHEGYI OLASZRIZLING


Itt élek; nyáron,
a Szentgyörgy-hegy alatt,
a bazaltorgonák sípjai alatt,
és mivel fölöttünk lebeg az Isten:
az Isten lángszóró szeme alatt,
ahol a szőlőlevelek miriádjai:
zöld fülek, hallgatóznak,
hallgatják leendő boruk titkát.
Mennyi fickós tűz lobog boraidban,
Szentgyörgy-hegy elfekvő elefántja!
Mily szárnyalásra készteted a lelket,
tüzes Olaszrizling,

Szentgyörgy-hegy első bora!
Barátom boltíves pincéjében
munka után ha
hersegő testedet harapjuk jó fogakkal,
hogy szikrázik tőled az élc, a szellem,
hogy harsan pajzán történetekre
legyőzhetetlen, szilaj nevetés!
Olaszrizling!
ha zöldesfehéren csillámlasz
metszett kehely-poharakban,
felejti az ember a fáradtságot,
s ha kimegy pösölni
a csillagokkal kivert éjszakába,
hetykén veti meg a lábát,
s úgy nézi szemközti fényeidet, Badacsony,
mint aki e tájat immár
el sose hagyja,
mint aki örökkön,
s örökkön mámorban él.







Kiss Benedek: TOKAJI ASZÚ


Folyékony aranyrögökként gördülő
magyar könny!
Istennők,
tüzes görög szűzek fűszeres könnye,
kit még Zeusz is ünnepekkor
emelhet ajkaihoz!
Pápák, császárok serlegeiben égő
foghatatlan nedű,
kit ha ínyünk ízlelhet olykor,
föltörnek bennünk Berzsenyi bús sorai,
föltör a ,,resurrexit vulnera inclitae
Gentis Hungariae" megcáfolhatatlan
igazsága. Édes hazám,
te gyöngyözöd ki ezt a csodát,
metszett sebeidet érintik a szőlőszedőlányok
illatos tomporai, s míg a végső
csodálatosság lesz a halhatatlan gerezdekből,
tudjátok,
hozzáértő atlétakarok virtusos s gondos
keze is kelletik hozzá.
Ünnepek remegő kézzel csurgatott bora,
ha Máriának s a kisdednek
én is ajándékot küldhetnék,
téged csomagolnálak ezüstpapírba.
Gondoskodó kezét az Istenszülő Nagyasszony
már csak e pár cseppért is terjessze
jobban fölénk!
Mert nem bor ez csak, hanem jelkép,
ilyet tud ez a föld,
ilyet tudnak a gazdái,
s nemcsak bosszújuk hatalmas olykor,
hiszem,
hanem egyszer jókedvünktől is dörgő lesz még
a Kárpátok medencéje!







Máray Sándor: MAGYAR BOROK - Részlet


,,A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett.

Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől.(...) Mind öregek leszünk, a pince tulajdonosai és vendégei, irodalomról csak akkor esik szó közöttünk, ha legalább ezer éves, s borról csak akkor, ha legalább ötéves.(...) A tájat nézzük, kortyoljuk a bort, s óvatosan ejtjük a magyar szavakat, melyek egyidősek e tájjal. A bor nem bírja a beszédes vendéget, ez régi tapasztalás, s a beszédes vendég, akinek még fontos minden világi hiúság, nem bírja a bort.(...) Mind bölcsek leszünk, s az első pohárból a földre is loccsantunk egy kortyot, nagyon régi áldozati szokás szerint.(...) Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor ítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar
a hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével.Minden más hiúság".


Márai Sándor : A magyar borokról

Link







Márai Sándor: AZ EGRI BOR


,,A borhoz nemcsak vulkanikus hegyvidék kell, a talaj sajátos ásványi összetétele, gondosan válogatott és megmunkált szőlővenyigék; a borhoz kegyelem is kell. A nagy borvidék olyan,mintha áldás lenne rajta. Ez a profán kegyelem árad az egerkörnyéki tájból.(...) Csak a Provance tájai ilyen áldottak. Mintha a nap másféle fénytöréssel érintené a dombokat, mint máshol, más tájakon. (...) Ez a táj bölcs, mosolyog.(...) Az ember és a táj évszázados erőlködésben összefogtak, hogy teremtsenek valamit, ami többlet és fölösleges a természetben. A termés, a gyümölcs táplálék; a bor többlet, illatos és titokzatos ajándék, mellyel a megáldott táj játékosan megajándékozza a szomorú embert.(...) Nagy borok megszabják egy táj embereinek vérmérsékletét, s így megszabják sorsukat is. Egerben nyájas a bor. Nem véletlen, hogy ez a barokk városa.(...) Nem véletlen az sem, hogy Eger a papok városa. Ahol okos papok élnek és jó bor terem, az élet öntudatos, szelíd formát ölt. Egerben összhang van a táj és a város embereinek vérmérséklete között. Egy város szellemi hőfokát nemcsak a könyvtárakban lehet mérni, hanem a borospincékben és az emberek modorán is.(...) Bikavér, mondják távoli borivók és legyintenek, mikor Egerre kerül a szó.(...) A valóságban Egernek csak cégére a bikavér. Egerben, elárulom, nem bikavért isznak, hanem rizlinget és sillert.(...) Az egri siller kevéssé ismert terméke ennek a tájnak, de az itteniek tudják, hogy ez a szelíden édes, rubin-csillogású bor igazibb kifejezője Eger lelki alkatának, mint az ünnepélyes, vérbő bikavér, ez a pathetikus és komor-gőgös dísztárgy, melynek híre elvitte a város nevét a világba".







Nagy László: ARANYPÉNZ-TÉRDŰ SZERETŐ


Ősszel édesült szerelem
mint a bor télre kiforr,
lélekben erős ragyogás,
mint pohárban a bor.

Kedvemet lángra csavarod
tipródva bajaimon,
nélküled szemetet eszem,
rozsdás vizeket iszom.







Ó MELY SOK HAL... - Népdal


Ó mely sok hal terem a nagy Balatonban,
Minden ágon egy mérő makk a Bakonyban.
Örül ott a halász, rikongat a kanász
Örömében.
Szépen illik a sült kappan a cintálban,
Jó bort mérnek Füreden és Köveskálban.
Igyál, jó barátom, neked ezt kívánom:
Sokáig élj!
Addig kell a vasat ütni, amíg tüzes,
Semmit sem ér az a hordó, amely üres.
kell hát bele tenni, ki kell aztán venni,
Ha szükséges.
(Ó, be sok hal...







Petőfi Sándor: BORDAL


Egyik kezemben a fegyverem,
A másikat sem hevertetem,
Jobbkezemben tartom kardomat,
Balkezembe veszek poharat.

Aki mostan nem tart énvelem,
Verje meg azt az én istenem,
Vigyék el a körmös angyalok...
A hazáért iszom, igyatok!

Igyunk jóbarátim, mostanság,
Bor a megtestesült bátorság,
Pedig nekünk ez kell, nem egyéb,
Öntsük hát magunkba hevenyén.

Ki tudja, hogy mit hoz a holnap?
Mire virad, tán már dobolnak,
Akkor aztán ki a csatára
Édes magyar hazánk javára!

Koszorús a haza homloka,
Szabadságból fontuk azt oda,
Ott is marad örök-mindétig,
Azt ugyan le róla nem tépik.

Egyszer volt csak rabnép a magyar,
Többé lenni nem fog, nem akar,
Most már meg van vetve a lába,
S az úristen sem hajt igába.

Szabadságunk, aki hozzád nyúl,
Elbucsúzhatik a világtul,
Szivében vér s élet nem marad,
Kiürítjük, mint e poharat!







Petőfi Sándor: A BOROZÓ


Gondűző borocska mellett
Vígan illan életem;
Gondűző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem.
És mit ámultok? ha mondom,
Hogy csak a bor istene,
Akit én imádok, aki
E kebelnek mindene.
És a bor vidám hevében
Füttyentek rád, zord világ!
Szívemet hol annyi kínnak
Skorpiói szaggaták.
Bor taníta húrjaimra
Csalni nyájas éneket;
Bor taníta elfeledni,
Csalfa lyányok, titeket.
Egykor majd borocska mellől
A halál ha űzni jő:
Még egy korty - s nevetve dűlök
Jégöledbe, temető!







Petőfi Sándor: DÍNOMDÁNOM


Hegedűszó, furulyaszó, cimbalom...
Van-e még, kit a búbánat terhe nyom?
Akinél van, igazítsa el a bút,
Nehogy neki mutassuk meg, hol az út.

A búbánat gonosz vendég, rosz madár,
A kebelbe életet, vért lopni jár.
A búbánat szívet rágó ürgefi:
Borral lehet, borral kell kiönteni.

A bor éleszt, a bor éget, mint a csók -
Csókot, lyányka, hosszut, édest, lángolót!
Csókod lángja, mint a napfény, mennyei,
Mely az élőfán a lombot neveli.

Lombon fakad, lombon fejlik a virág,
Lomb ne'kül, virág ne'kül mit ér az ág?
Hogyha pusztán s szárazon a törzsök áll,
Hamar éri a sodró vész, a halál...

Hah halál, te nagy kérdésjel, melyre még
Nem felele sem idő, sem bölcseség,
Mivel áldasz, mivel versz a sír után?
Van-e ott is élet és bor és leány?

Mit törődöm, mit tünődöm még sokat!
Élek most, és ölelem, mi élvet ad;
S mi ad élvet, hogyha nem bor és leány?
Éljen a lyány, éljen a bor... húzd, cigány!







Simon István: A LÁVAPOR


A hegy bazalt
tömege a hamvábahalt
tűz s lávafolyam
üszke, ahogy
kihűlt és megmerevedett;
de hidd el, még visszasajog
a hő - talpam alatt
érzem az áramló meleget.

A szőlő is mi volna más:
millió éve a tó
mentén lefojtott tűz, amit a nyárs
piszkált föl, a levert karó;
kúszik a láng

az estében - egy-egy lugas,
araszokban viszi tovább
a lécen konokul a kaccs..







Simon István: SZŐLŐSZEM


Némán s (mert gömbölyű) megfoghatatlan
érveléssel mond valamit a szőlő
ujjaimnak és aztán megőrlő
fogaimnak, ha feszes bőre pattan,

és szétcsordul egy akkora helyen a
nyár tüze, hogy az ember el se hinné,
mivel nem éget, mert illattá s ízzé
változott át a pokoli gyehenna.

Nem is egy nyárnak, hanem milliónyi
évnek hömpölygő lángtengere, hője
szűrődött le és szorult a szőlőbe -
mondaná is, ha nyelven tudna szólni.







Tari János: BADACSONY


Kóstolgatom a Hegy híres borát
csalfa neved is vén Szürke Barát

Forrt mustban együtt tűz, fény, napsugár
s a porló bazalt lángos csókja vár.

Millió éve olvadt lenn a kő
s lávaként vad kürtőből tört elő

még ma is érzem: langyos itt a föld
s a kényes fürtök sátrán több a zöld.

A karók verte szelíd tájakon
a napsugár hárfázva átoson

Szivárvány pántlikáz földet-eget
s a tőkék közt titkon Bacchus lépeget

s ha jön az ősz és sárgul a remény
hordókat görget lenn a pincemély.

Nemes borodból egy kancsó elég
lángol a lélek s borúja elég

mint erdőn gyűjtött száraz rőzsefa
nem is volt tán még bánatom soha!

Híres hegyünk! Koporsód vállain
teremjen bor s borban álmaim!







Tari István: KELYHEM LELKE


Istenien aranylik a
Szamorodni
Ne igyék az, aki el mer
Szomorodni
Búra terem éppen elég
Borogatás
Szentiváni éjben elég
A farakás
(....)
Testes asszony kacaja a
Hárslevelű
Előbb-utóbb lekerül a
Ruhanemű
Tőkéje -tudd!- épp fölálló
Vesszőzetű
Hosszú fürtjétől jobban szól
A hegedű
(...)
Őszi napként fölragyog a
Szürkebarát
Nem kér az Idő vasfoga
Tejbedarát
Bort kér, hordót, ha annyira
Tűrte magát
Édesedve a mámora
Bűnre talált







Utassy József: RAGYOGJON A BORDAL


Józanul?
Ebben a részeg csillaghullásban?
Amikor majdnem rámcsöppen a Hold?
Voltam én is valaha józan;
rá sem tudtam nézni a borra:
én bolond!
Józanul?
Nézzétek: hiszen inog a paplak!
Hold veri félre az egek nagyharangját!
Két szemem ilyenkor iker templomablak,
idegrendszeremen orgonál az Isten:
zaklat.
Józanul?
Ebben az illuminált univerzumban
Hol csűrdöngölőt ropnak a csillagok
és fergetegest jár a Föld a Holddal?
No nem, barátaim, amíg én itt vagyok:
csak ontsa Noé vesszeje a szőlőt,
s ragyogjon a bordal!







Vörösmarty Mihály: FÓTI DAL (részlet)


Fölfelé megy borban a gyöngy;
Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.

Törjön is mind ég felé az
Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
A göröngy.

Testet éleszt és táplál a
Lakoma,
De ami a lelket adja,
Az bora.

Lélek és bor két atyafi
Gyermekek;
Hol van a hal, mely dicső volt
És remek?







Vörösmarty Mihály: PUSZTA CSÁRDA


Ez a csárda nevezetes,
Gólya jár rá, nagy kelepes.
Ha én gólyamadár volnék,
Ilyen házra nem is szállnék.

Kidőlt, bedőlt az oldala,
Bele jár az istennyila,
A forgó szél dúdol rajta,
Boszorkánytánc van alatta.

Hej kivűl is, hej belűl is,
Ki van itthonn, ha beteg is?
Ki hoz nekem bort eleget,
Piros lánytól hókenyeret?

Puha kenyér eledelem,
Szomjam ellen borral telem,
S ha felindít a szerelem,
A szép leányt megölelem.

Hej de itt senki nem felel,
Csak az egy gólya kelepel:
Útra készűl az is szegény,
Nem ülhet a ház tetején.

Gyerünk innen, fakó lovam!
Tisza ide nem messze van,
A Tiszában megitatok,
A Dunáig meg sem állok.

Isten hozzád, puszta szállás,
Gözűtanya, denevérház!
Hordjon el az őszi zápor,
Mért nincs benned egy ital bor.







3.A BOR A VILÁGIRODALOMBAN


Bort igyál, mert az örök élet benne van
Mit hívsz az ifjúság örömének benne van
Bor csillog, rózsa s a kedves vár - részeg fejjel
Egy percig örülj: egy percben az élet benne van.
/Omar Khajjám/

Vedd, öreg, ezt az ajándékot, mit a város ivója sem ismer.
Légy vele boldog, apó, Athén hős népe dicsér majd.
Triptolomeusz a búzakalászt, te a szőlő fürtjeit kaptad.
Légy te szerencsésebb, a kalász nem képes a gondot elűzni,
ám a gerezd megmenti e kíntól az emberiséget.
/Dionüszosz/

A sárga föld iszákos,
s míg fák szíják a földet,
folyót iszik a tenger,
a nap tengerből szippant,
a hold a napot issza,
ha ez a dolgok rendje,
a költő is borissza.
/Euripidész /

A bor eloszlatja a fájdalmat, és megajándékoz a feledéssel, mivel elűzi az embert naponta kínzó, sötét gondokat".
/Euripidész/

Legények és ifjú szüzek
teli kosarakat hoznak,
sötét szemű gerezdeket,
s nosza vállról be a kádba!
Itt csak férfiak tapossák
lében fürdő fürtök halmát,
mámorosan vidám dallal
a boristen nevét zengik.
Közben az oly kedves újbort
lesik, forrására várnak.
Öreg is, ha issza, bármily
remegő a lába, táncol,
lobog fején fejér haja,
ám az ifjú tüzes vérrel
szűzre les, ha bortól lázas;
mikor a lány zsenge teste
fáradtan lombágyra roskad,
s már-már álom száll szemére,
bűvös szép szóval csábítja
idő előtt titkos nászra.
/Anekreón/

Még üdít a pázsit s a sok virágszirom,
de elhervadnak ám, vigyázz, pohárnokom,
igyál hát, s tépd le a legszebbet magadnak,
már holnap szél söpör a zörgő szárakon.
Mit a világtól kapsz, érd be kölcsön vele,
akár kedvez a sors, akár sujt a szele,
fonódjon a kezed hajfürtre, pohárra,
ki tudhatja, meddig lesz rá még ideje.
/Khajjám/

Ha neked adta a sors, ne kíméld
korsódat, hanem önts a csiszolt
serleg ölébe nedűt feledésre.
Illatát a mámoradó
kagylók fényes mélye lehelje
/Horatius/

Inni, vagy nem inni? - erre a vidoran feltett hamleti hangulatú kérdésre Omar Khajjám egyik fanyarédes versében így felel:
Igyál! Nem tudod, honnan jössz s minek.
Igyál! Örök titok, utad hová vezet.
Ugyanő két másik négysorosában így indokolja meg tanácsát:
A Bor, a fő-fő Ész, mely a sivár-
agyú Hetvenkét Bölccsel szembeszáll;
a nagy Bűvész, ki életünk kopott
ólmából Színaranyat kalapál;
a nagy Mahmud, aki a rémteli
kínok Csomóit mind kettészeli
s forgószél-kardjával a gyötrelem
gyászhordáit lelkünkből kiveri.
/Omar Khajjám /

Hogy mit hoz a Holnap, soha ne puhatold,
szépségem, kedvesem, holdfényben idd a Bort,
s vigadva boldogítsd hevülő szivemet,
később már úgysem lel bennünket itt a Hold.
/Omar Khajjám /

,,Ki nem ismer benneteket, borból fakadó mélységes örömök? Minden-ki, ha lelkifurdalását enyhíteni,
emlékeit feleleveníteni, fájdalmát lebírni vagy ábrándját táplálni kívánja, megidéz Téged, szőlő rostjaiban rejtőző, rejtelmes Isten. Ó, mily fenségesek a belső nap ragyogásában kibontakozó színjátékai a bornak! Ó, mily igaz és lángoló az ember második ifjúsága, melyet a bornak köszönhet!"
/Baudelaire/










4. TOKAJ-HEGYALJA ARANY NEKTÁRJA AZ IRODALOM TÜKRÉBEN


A magyar mindig is boros nemzetként tekintett magára, s míg néhány évtizede szinte minden vidéki családnak volt megművelt szőlője, és saját bora, mára a boros programok sokkal inkább önálló helyet foglalnak el a belföldi turizmus színes palettáján. A természeti élmény mellett itt főleg a kulináris élmények dominálnak - kirándulni, feltöltődni, jót enni, jót inni...

A borkultúra, amely Magyarországon hosszú évszázadokra tekint vissza, manapság reneszánszát éli, így híres borvidékeink egyre keresettebbek, és különösen kedvelt úti célok. 22 borvidékünket bizonyára csak kevesen tudnák felsorolni, ám Tokaj mindenképp olyan, ami a határainkon túl is egy fogalom. A kizárólagosan fehérszőlő termő terület, amely a Világörökség része, olyan különleges éghajlati és természeti adottságokat élvez, amelyek egyedülálló módon kedveznek a botrytis penészgomba által előidézett nemesrothadásnak. A vulkanikus talaj, a Bodrog és a Tisza mikroklímája, a késői szüret, valamint a pincék falát borító nemespenész eredményeként alakul ki a tájegység legjellemzőbb borának édes, testes, jellegzetes íze, illata és csodálatos aranysárga színe.

A borvidék 27 települése számos olyan borászattal büszkélkedhet, amelyek elnyerték az Év Pincészete vagy az Év Bortermelője címet, így kiváló borban erre felé nincs hiány. Ám Tokaj körül nem csak a szüreti időszakban akad izgalmas látnivaló és innivaló - a sárospataki vár, a Megyer-hegyi tengerszem, vagy a tokaji Kopasz-hegy lábánál összefutó Tisza és Bodrog a mesés Bodrogközi tájjal és túraútvonalakkal a természet szerelmeseinek is sok felfedeznivalót tartogat.

A magyarországi borrégiók között évszázadok óta kitüntetett helyet foglal el Tokaj-Hegyalja, melynek legnevezetesebb bortermő helyei: Tokaj, Tállya, Tarcal, Tolcsva, Szántó, Mád, Zombor, Sárospatak és Sátoraljaújhely. Habár a tokaji régóta fogalomnak számít, Magyarország fejlett szőlő- és borkultúrája miatt viszonylag lassan vívta ki a legjobbnak járó honi elismerést. Az arany nedű igazi világhírnevét II. Rákóczi Ferenc fejedelem alapozta meg azzal, hogy rendszeresen ajándékozott diplomáciai céllal tokaji bort. A tokaji Rákóczi-birtokon készített aszút nevezte el a Napkirály ,,a királyok borának, a borok királyának"

Tudta, hogy

egyenesen a Napkirálytól, XIV. Lajostól származik az elnevezés, miszerint a Tokaji ,,A borok királya, és a királyok bora"?
a Tokaji borvidék 1737 óta a világ első zárt borvidéke, amely majdnem 120 évvel előzte meg a bordeauxi borvidéket?
az aszúhoz a szemeket egyesével, szemenként válogatják?
Goethe Faustjában Mefisztó Tokajit ajánl igazi édes bornak?
a Tokaji benne van a Himnuszban?

Tokaj hegyalja az irodalom tükrében

Link







Bartók Lajos: KURUC BORDAL


,,Szikrát üt a szemben, a kardon a bor,
Szívedben a harc lobogó tüze forr!(...)
Fel, táncra, pohárra, csatára!
Sarkantyúz a bor, szerelem, diadal!/
Lány karjaiból paripára,
Hajrá, a labancra, aki magyar!"







Kiss Benedek: TOKAJI ASZÚ


Folyékony aranyrögökként gördülő
magyar könny!
Istennők,
tüzes görög szűzek fűszeres könnye,
kit még Zeusz is ünnepekkor
emelhet ajkaihoz!
Pápák, császárok serlegeiben égő
foghatatlan nedű,
kit ha ínyünk ízlelhet olykor,
föltörnek bennünk Berzsenyi bús sorai,
föltör a ,,resurrexit vulnera inclitae
Gentis Hungariae" megcáfolhatatlan
igazsága. Édes hazám,
te gyöngyözöd ki ezt a csodát,
metszett sebeidet érintik a szőlőszedőlányok
illatos tomporai, s míg a végső
csodálatosság lesz a halhatatlan gerezdekből,
tudjátok,
hozzáértő atlétakarok virtusos s gondos
keze is kelletik hozzá.
Ünnepek remegő kézzel csurgatott bora,
ha Máriának s a kisdednek
én is ajándékot küldhetnék,
téged csomagolnálak ezüstpapírba.
Gondoskodó kezét az Istenszülő Nagyasszony
már csak e pár cseppért is terjessze
jobban fölénk!
Mert nem bor ez csak, hanem jelkép,
ilyet tud ez a föld,
ilyet tudnak a gazdái,
s nemcsak bosszújuk hatalmas olykor,
hiszem,
hanem egyszer jókedvünktől is dörgő lesz még
a Kárpátok medencéje!







Kölcsey: HIMNUSZ


,,Értünk Kunság mezein
Ért kalásztlengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél".







Márai Sándor MAGYAR BOROK


,,A kincs nehezen fekszik a hegyek oldalán. Megérett, tele van illattal, nehéz borfajták előízével. A hűvös, napos délutánban melegen illatos az egész táj, az érett szőlőben erjedő újbor előíze ez, a világnak s a magyar glóbusznak ez a csodálatos kincseskamrája színültig megrakottan várja a szüretet. Mert ilyen a bor, ez a bor, hát hol van még ez a csodálatos bor, micsoda titkos
ereje a földnek és a napnak, micsoda összejátszása a természet s az emberi munka feltételeinek, hogy ezen a kis pár kilométeres pontján a nagy földnek terem csak meg ez az ünnepélyes, ez a méltóságos, ez a sehol nem termő hegyaljai bor?(...) Eszembe jutnak borfajták, amiket ittam, őszinte szívvel mondhatom, végigittam a fél világot, ittam cankót, ami az olajfák hegyén termett és fanyar skót és fekete dalmát és nehézkes rajnai s szentimentális görög és buja olasz borokat s hosszú éjszakákat tanácskoztam a magyar homok borával, de ezt a kiérett, ezt a méltóság-teljes, önnön illatával és súlyával utolsó cseppig eltelt hegyaljai bort, ezt nem ismerik sehol másfelé a világon.(...) Úgy áll az üres pincében ez a bor, mint az arany. A sziklába vágott, kriptaszerű pincékben, egy-egy mellékágban áll és érik húsz, harminc esztendeje, itt ötven liter, ott száz liter aszú. Neve nincs, nincs ára, nem kerül forgalomba. Érik a sziklaüregben, mint az arany. A lopóban nehezen kúszik fel, sűrű mint a méz. Nem innivaló ez. A gyertya-fényben sötéten üt át a poháron. Ez talán a legnemesebb bor a világon.(...) Van valami magyar királynak való ebben a borban. Ferenc József értett hozzá, neki pincéztek itt száz holdon aszút és szamorodnit, udvari ebédeken is a legnehezebb idevaló bort itta s nagyon jól bírta ezt a bort, amit neki kapáltak, neki gálicoztak, neki szedtek, neki tapostak, neki pincéztek"







Mikszáth Kálmán

"Tokajit iszogatva még az elöregedett férfiak is házasságra gondolnak"







5. AZ EGRI BOR A MAGYAR KÖLTÉSZETBEN


Eger mindenekelőtt az 1552-es várvédelem során mutatott hősiességével és borával vívta ki jó hírét itthon és a nagyvilágban. Elsősorban ez a két téma avatta a költészet múzsájának egyik kedvelt tartományává is.







Boros Edit: HÉT HAIKU


Visszhangos tájék:
aranyősz hívogat ma
borkostolóra.

Hány hosszúlépés
borongolón
Szépasszonyvölgye?

Mámoros présház,
mint aki vendéget vár:
egri leánykát.

Napglóriásan
csordul a muskotályos
fürtös kelyhekbe.

Telt poharamban
érik a rubinbogyó:
bikavér cseppje.

Felhangolt tücskök
kabócát játszanának
két korty óbor közt.

Hordóarcú hold,
gyújts pincevilágot
józanodásra.







Gárdonyi Géza: BORDALOK


I.

Hidd el pajtás nem érdemes búsulni
Sötét éjjel temetőbe indulni,
Holnap is nap, virágok még teremnek,
Igyál pajtás! Vess ágyat a kedvednek!
Nekem is volt szép szeretőm vagy
három!
Hál'istennek nem lett egy sem a párom,
Nem is adtam nyakamat a kötélnek,
Inkább mentem mindegyikhez
vőfélynek!
Hidd el pajtás nem érdemes szeretni,
Boldogságot leányszívben keresni.
A szerelem bánattenger hajója
Pokol partján köti ki a hajtója.

II.
Azért teremtett az Isten venyigét,
Hogy könnyebben megérthessük az igét.
Lám a pap még az oltárnál is iszik,
Mert különben az ördögök elviszik.
Aki iszik azt az Isten szereti,
Menyországi szőlőjébe vezeti,
Csakhogy ezt a feleségem nem hiszi,
Ha berugok, a szűrömet kiteszi!







Gárdonyi Gáza: A BOR LEGENDÁJA


Szólt az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "No, megöregedtem,
de ilyen jó bogyót még nem ettem."

Szól az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Noé: "Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!"

Szólt az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
Hát az ó-bor, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "Iszom reggel óta:
Gyere pajtás, van még a hordóba!"







Kiss Benedek: EGRI BIKAVÉR


Egri Bikavér -
kiveszik tán belőled végül
a tüzes-nemes kadarka?
Papok pincéi
őrzik még ízeidet!
Úgy magasodsz föl, mint a
hajdani Ápisz-bika, ha
üzekedni készült,
s alatta a kis folyató tehénkék
lába megroggyant.
Egri Bikavér,
én hiszek benned,
mint a szénszemű palóc menyecskék
erkölcsében,
mint a nagyfütykösű palóc legények
virtusában,
és nagyra tartalak téged,
nagy bor vagy te
a nagy borok között,
de a világ is úgy ámul rád, hidd el,
ha kadarka is tüzesít-nemesít,
s fölszikráznak tőled újból
a lebecsült régi lándzsák,
Balassák kardja,
s Dobó Katica tébolygó szemei!







Márai: AZ EGRI BOR


,,A borhoz nemcsak vulkanikus hegyvidék kell, a talaj sajátos ásványi összetétele, gondosan válogatott és megmunkált szőlővenyigék; a borhoz kegyelem is kell. A nagy borvidék olyan,
mintha áldás lenne rajta. Ez a profán kegyelem árad az egerkörnyéki tájból.(...) Csak a Provance tájai ilyen áldottak. Mintha a nap másféle fénytöréssel érintené a dombokat, mint máshol, más tájakon. (...) Ez a táj bölcs, mosolyog.(...) Az ember és a táj évszázados erőlködésben összefogtak, hogy teremtsenek valamit, ami többlet és fölösleges a természetben. A termés, a gyümölcs táplálék; a bor többlet, illatos és titokzatos ajándék, mellyel a megáldott táj játékosan megajándékozza a szomorú embert.(...) Nagy borok megszabják egy táj embereinek vérmérsékletét, s így megszabják sorsukat is. Egerben nyájas a bor. Nem véletlen, hogy ez a barokk városa.(...) Nem véletlen az sem, hogy Eger a papok városa. Ahol okos papok élnek és jó bor terem, az élet öntudatos, szelíd formát ölt. Egerben összhang van a táj és a város embereinek vérmérséklete között. Egy város szellemi hőfokát nemcsak a könyvtárakban lehet mérni, hanem a borospincékben és az emberek modorán is.(...) Bikavér, mondják távoli borivók és legyintenek, mikor Egerre kerül a szó.(...) A valóságban Egernek csak cégére a bikavér. Egerben, elárulom, nem bikavért isznak, hanem rizlinget és sillert.(...) Az egri siller kevéssé ismert terméke ennek a tájnak, de az itteniek tudják, hogy ez a szelíden édes, rubin-csillogású bor igazibb kifejezője Eger lelki alkatának, mint az ünnepélyes, vérbő bikavér, ez a
pathetikus és komor-gőgös dísztárgy, melynek híre elvitte a város nevét a világba".







Petőfi Sándor: EGER MELLETT


Hol jó bort érezek, betérek;
Ne térnék hát Egerbe?
Ha ezt a várost elkerülném,
Az isten is megverne.

Egyúttal azt is megtekintem,
Hol vítt Dobó nagy lelke;
És felköszöntöm, aki őt oly
Dicsőn megénekelte.

S ha majd, amint hiszem, a bortól
Hatalmas kedvem lészen:
Még verset is csinálok - Pesten
Eladhatom jó pénzen.

Áll a határzat, áll erősen,
Be kell Egerbe mennem!
Mert ennyi édes vonzerőnek
Szívem nem állhat ellen.







Vitkovics Mihály: AZ EGRI BORHOZ


Egri bor, annyi ezer jó napjaim életadója,
Tégedet áld, mint én, mind ki belőled iszik,
Verset is ír, táncol, minden bút félre felejt el...
Egri bor ott, hol nősz, ott van a szent Helikon.







6. SZENTGYÖRGY-HEGYI BORDALOK KISS BENEDEK LÍRÁJÁBAN


A táj, ember, kultúra egységét bukolikus szemlélettel és pannon derűvel megéneklő Kiss Benedek (Akasztó, 1943. március 19.- ) a kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja.







Kiss Benedek: HAJNAL SZENTGYÖRGYHEGYEN


Köd üli meg lent a lapost,
mint dögös púpja a pupost,
köd fölött piros sugár
mint Jézus a vizen jár.

Hol vagytok, ti madarak?
Fölszakad a pirkadat,
de a vidék csendje oly holt;
rigó csak városban rikolt?

Elment a munkásvonat
a morc Badacsony alatt,
a Nap kazánja föllángol,
kibújok az éjszakából.

Tallér kutyám kenyeret kap,
tüdőmbe nikotin harap,
kisszékemre települök,
rigó helyett én fütyülök.

Kis párom biz jól alszik,
szuszogása kihallszik,
Csabagyöngye míg cukrosul,
álma rózsállva fodrosul.







Kiss Benedek: KÉSŐ-INDIÁN-NYÁR


Gesztenye gurul, mint a nevetés:
puttó-hasát csiklandozza a fény.
Levelek cseppje sárgáll, mint a méz.
Darazsak dongnak rakott venyigén.

Szüreti idő, késő-indián-nyár.
Ha ki most nem szed, bort másnál iszik.
Méz hulló cseppje - akácfalevél sárgáll.
Langy sugár: tarts meg, tarts ki tavaszig!

Tengerek hava szakad ránk nem sokára,
jég-fog őröl majd, zabál a fehér.
De most még késő-indián-nyár van.
Darazsak dongnak rakott venyigén.
S gesztenye gurul, mint a nevetés.







Kiss Benedek: MIKOR A PRÉS FÖLSZAKAD


Ó, az a mámoros pillanat,
amikor a prés fölszakad!

Mikor az egymásba sajtolt szemek
az utolsó csepp mustot is kihabozták,
mikro a csavarok meglazulnak,
s boldog szisszel tágul ismét
a préskosárba nyomorított
szőlőfürt-ország!
Ó, az a mámoros pillanat,
amikor a prés fölszakad,
mikor az egymásba sajtolt szemek
az utolsó csepp mustot is kihabozták!
Ropognak az áttételek,
ekkor már húzni nem lehet,
nem szabad,
pattognak a kemény akácfa-présfák,
hiszen az egymásba sajtolt szemek
a végső csepp mustot is kisajogták,
a legédesebb nedvet leadták,
ekkor már húzni nem szabd,
nem lehet,
repednek a kemény akácfa-présfák.

Ó, az a boldog pillanat,
amikor a prés fölszakad,
s boldog szisszel nyújtózik ismét
a préskosárba nyomorított
szőlőfürt-ország.







Kiss Benedek: ÖREG TŐKÉK KÖZÖTT


Öreg tőkék közt fiatalodva
ülök a Szentgyörgyhegyen.
A Szentgyörgyhegyen
mindig fúj a szél,
hogy aki dolgozik sajogva,
melege ne legyen.

S a zöld kendőjű hegyek is körben
- a Szigliget
Badacsony,
Gulács -
hűsítsenek, mint pásztoróra hevében
egy ismeretlen lánykacagás.
Még csak reggel van.
A völgyek metszett
gyümölcstáljait harmat füröszti.
Harsog a Nap, és
egyszerre
én is dalolni kezdek,
mint a kút vize, számon
pogány kedv ömöl ki.
Igen, a harc a gazzal
nyúvasztja derekam
tenyerem kérgét, persze,
hólyagok poloskázzák,
persze,
persze,
persze -
de akinek dala van,
magához vonja azt
a pólyázó magasság!
Éneket választ ki a lélek,
miként a testem verejtéket!







Kiss Benedek: SZEMÉT-KIRÁLY


Utcaseprő-szél,
idült nyugdíjas,
te nyughatatlan
északi szél
jól jönne most, ugye,
hogy tovább fújhass,
egy kis borocska,
míg tart a tél?

Forralt borocska ám,
fahéj, szegfűszeg,
borssal meghintve -
az volna jó!
Mínuszok járnak még,
a tócsa dermedt -
forralt bor volna csak
vagy fél akó!

Mínuszok járnak még,
behúzott nyakkal
kopog el sietve,
ki erre jár,
te söpörsz csak merőn,
gúnyos ajakkal,
északi szél, te
szemét-király!







Kiss Benedek: SZENTGYÖRGY-HEGYI FÉLÁLARC


Fönt, a szőlőhegyen jó nekem,
hol nem ér el a város zsivajja!
Idegen, jaj, minden idegen
a világban, s minden idegem
mégis az otthont, rokon akarja.

De rokonom nincs e kocsmazajba,
mit fájó torokkal nem tudok
túldalolni, s mit nem állhatok.
Itt ha új avar hull holt avarra:
Isten lép csak. Ott: minden unott.

Ott engemet már minden elhagyott,
nem lehet már magam tovább csalni.
Kit szerettem, mind megtagadott,
s tudom, nemsokára meghalok -
ó jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Szívem mindig félt a lakodalmi
vígságoktól - nem kell félni már.
Belenyugszom: nem kell élni már...
S mégis: mégis. S: ó jaj, meg kell halni!
Fájt lennem, és: elmúlnom is fáj.

Harcok ura lesz, ki lekaszál,
mégis! - mindig harcba kényszerültem:
én, kinek a harc biztos halál,
ki akkor jut messzebbre, ha áll,
s töpreng magon, magán elmerülten.

De immár a tőkék közé ültem -
itt, a szőlőhegyen jó nekem.
Nem nagy orom: pannon táj, mit hűtlen
nem hagytam el, bárhová kerültem.
Nem orom, de szőlőt, bort terem.

Ülj mellém a padra, kedvesem,
add kezed: este van már, este.
A hold-lámpás ég, de már nekem
cigány tücskök cirpelik idelenn
altatómat: Tente, tente, tente...







Kiss Benedek: SZENTGYÖRGYHEGYI OLASZRIZLING


Itt élek nyáron,
a Szent György-hegy alatt,
a bazaltorgonák sípjai alatt,
és mivel felettünk lebeg az Isten:
az Isten lángszóró szemei alatt,
ahol a szőlőlevelek miriádjai:
zöld fülek, hallgatóznak,
hallgatják leendő boruk titkát.
Mennyi fickós tűz lobog boraidban,
Szent György-hegy elfekvő elefántja!
Mily szárnyalásra készted a lelket,
tüzes olaszrizling,

Szent György-hegy első bora!
Barátom boltíves pincéjében
munka után ha
hersegő testedet harapjuk jó fogakkal,
hogy szikrázik tőled az élc, a szellem,
hogy harsan pajzán történetekre
a legyőzhetetlen, szilaj nevetés!
Olaszrizling!
ha zöldesfehéren csillámlasz
a metszett kehely-poharakban,
felejti az ember a fáradtságot,
s ha kimegy pösölni a csillagokkal kivert éjszakába,
hetykén veti meg lábát, s úgy nézi
szemközti fényeidet, Badacsony,
mint aki e tájat immár
el sose hagyja,
mint aki örökkön,
s örökkön mámorban él.







Utassy József: A ZÖLDVELTINI


Bizony mondom nektek,
nem apad el soha
a zöldveltelíni:
Kiss Benedek bora!

Gyújtogat már a Nap,
csóvát dob a tájra,
lángol Szent György hegye,
lobog, mint a máglya.

De mit látok, nagy ég!
Bence meg az Isten
borozgatnak bent a
cigarettafüstben.

Borozgassanak is,
mert az idő hitvány!
Bencénk előtt papír.
Az Öreg meg diktál.

De míg az Úristen
ragyogván ott ragyog,
két koccintás között
Benedek dalba fog.

Összeölelkőznek,
kart a karba fonnak,
a csűrdöngölőtől
csakúgy reng a padlat.

Gondolj a világgal,
uram: sokat ittál!
Dobrokol a Göncöl
paripája kint, vár.

A falon hirtelen
kristálypohár csattan.
Benyitok a házba
óvatosan, lassan.

- Mi történt, barátom?!
Eljött Nagycsütörtök?
- Gyere, édes komám,
vigyen el az ördög!

- Láttam, amit láttam:
nem ördöggel ittál!
De az sem kutya ám,
ki előtted itt áll.

Hamar azt a verset,
ide vele gyorsan!
(Először szellemi
szomjúságom oltsam!)

És cincáljuk Bence
avagy az Úr versét - - -
Sarkcsillag fordítja
virradatba esténk.







Ködöböcz Gábor. ÚJ ÉLETRE KELT EREK
Kiss Bence barátomnak

Illa berek nádak erek
Megújultak ám az erek
Mondikálok mendegélek
Kilenc gróffal sem cserélek

Illa berek nádak erek
Füstfelhőket eregetek
Borozgatok éldegélek
Kilenc gróffal mért cseréljek

Illa berek nádak erek
Bordalokkal szárnyra kelek
Hulló hollót emlegetek
Ködigabi beleremeg

Illa berek nádak erek
Én vagyok a Kiss Benedek
Borgyöngyökkel töltekezek
Mindhalálig énekelek







7. SZEKSZÁRD SZŐLEJE ÉS BORA BABITS MIHÁLY KÖLTÉSZETÉBEN


,,A szekszárdi kifejezetten nőbor, éspedig leginkább huszonhét-huszonnyolc éves asszonyhoz hasonlítanám, erejének és szépségének teljességében, szerelmi tudásának csúcspontján, tökéletesen felszabadulva, de bámulatraméltó ízléssel és elképzelhetetlen édes tűzzel. A szekszárdi a lakodalom bora. Ez emeli át a menyasszonyt a házasságba. A mer tiszta Venus-bor."

Forrás:
Hamvas Béla: A bor filozófiája (144. o.)







Babits Mihály: ÉHSZOMJ - Részlet


...Betelni mindenféle borral,
letépni minden szép virágot
és szájjal, szemmel, füllel, orral
fölfalni az egész világot"







Babits Mihály: KÉT NŐVÉR - Részlet


Két nővér megy, ó Lélek, örökkön, az egyik előtted, a másik utánad:
az egyik a fekete Bánat, a másik a vérszinü Vágy...
... és kínál borral a Bánat, és kínál vérrel a Vágy







Babits Mihály: MAGAMRÓL I - Részlet


...Csöpp szőlőszemnek születtem...
Hány rossz madár vas-csőre vítt felettem...
Rossz végzet tölté fürtömet tömötté,
mert szomszéd szemek szögletes-zömökké
nyomtak, ki szépnek, szabadnak születtem,
s nemes-
rohadni napmagányt szerettem...







Babits Mihály: SZŐLLŐHEGY TÉLEN


Az egész szőllőhegyet látni most
a hegy husát most látni meztelen
mint ájult hölgy, mutatja fesztelen
telt formáját, a gömbölyüt, csinost,

A barna föld emlőjét látni most,
emlőt száradva, dombot nesztelen
hol az áttetsző gyöngygerezd terem,
melyből szürik a mézizű pirost.

Karók serege bús-meredten áll
arannyal árnyal a ferde sugár
a puszta hanton egy lélek se jár.

December, január, és február -
mikor jön már a tavasz és a nyár?
a fosztott tőke álmadozva vár.







Babits Mihály: Vile potabis


Szerény borral kínállak íme
nem Szekszárd régi lángbora:
ennek világosabb a színe
és szelídebb a mámora
de mégsem altató, butító
s nem durva főleg, s nem hamis
s vélném, baráti körben itt jó
olykornap ily olcsóbb bor is.
Kertem bizony már járta féreg
pár tán még most is benne rág:
de rohadjon a régi kéreg:
adott uj vesszőt - uj világ!
uj vesszőt, mely bár fája vérez
lombja rozsdátalan kihajt,
uj vesszőt amely meg sem érez
most semmi férget, semmi bajt!
Uj vesszőt, melynek bár gyümölcse
savanyubb a tavalyinál
elég hogy kádamat betöltse
és nektek enyhülést kinál,
ha szátok izét ronda karcos
rontá vagy édeskés barack -
s nekem erőt uj kapaharchoz
veletek, gyűvötény, tarack!







8. BOGÁCSI BOROK DICSÉRETE

Bogács, a Bükkalján található 750 éves település gyógyító hatású termálvize mellett leginkább borairól híres. A népszerű üdülőfalu egyik idegenforgalmi nevezettessége a minden évben június végén megrendezett BÜKKVINFEST, a Nemzetközi Borverseny és Bor-fesztivál.







Fecske Csaba: BOGÁCSI PINCE FALÁRA


Néhány pohár finom nedű,
s az ember örökéletű,
és megpendül lelke húrja,
a mámor csiklandó ujja

játszik rajta újra meg újra,
élvezi ezt, meg nem unja,
hordólyukba bú a búja.

Érzékeny hangszer az ember,
bor nélkül cincogni sem mer.
Bor nélkül fals hangon szólna,
mi lenne, ha bor sem volna?







Hajdu Imre: BOGÁCSIAK A MENNYORSZÁGBAN - Részlet


,,Folyton Szomjas Tiha, kezében a 20 literes hordócska borral, bánatosan elindult amerre Szent Péter
mondta. De nem ment messzire! A szíve nehéz volt, torkát a sírás szorongatta. Bánatában leült a
mennyország kapujától nem messze az árokpartra, s elkeseredésében a hordócska tartalmát kezdte
kóstolgatni. A tüzes bogácsi bor most is megtette hatását.(...)

- Miféle bor ez, fiam? - kérdezte kíváncsian Szent Péter, akiről tudnivaló, hogy gyengéje a jóféle nedű, ráadásul ért is hozzá, arról papírja is van, mert a fáma szerint valamikor, még a földön járva, Lillafüredre tévedve, elvégezte egy bizonyos István nádor nevű borlovagrend somelie (pohárnok) tanfolyamát. - Péter bátyám ez amit én itt iszok, bogácsi bor. Venyige Rézi pincéjéből - felelte Tiha. - Ha meg nem sértem, kóstolja meg! (...) - Szűz Máriám! - kiáltott fel. Ez tényleg jó bor! - s újra meghúzta a hordócskát. Még jobban ízlett neki.(...) Így került be Folyton Szomjas Tiha a mennyországba, ahol azóta is jó dolga van, úgy él, mint Marci Hevesen. Az angyalkák kényeztetik, az égi szőlőskertek termését őrző pincék kulcsából másolatot kapott, vagyis szabad bejárása van ezekbe a pincékbe, s annyit ihat, amennyit csak megbír inni. Teszi is ezt becsülettel, bár - s ezt csak önmagának meri bevallani, Szent Péternek el nem árulja, bár szerinte Szent Péter is tudja már ezt -, a mennyország bora nincs olyan jó, mint a bogácsi. Üzent is barátjának le a földre. Kaparó Kelemen álmában kapta meg Tiha üzenetét, miszerint amikor ő, Kaparó Kelemen úgy érzi, el kell költöznie a földről véglegesen, ne felejtsen az útra magával hozni egy kishordónyi bogácsi rizlinget.
Mert ez a bebocsátás ára.(...) Kaparó Kelemen mindenesetre így cselekedett, s lássanak csodát, amikor a bebocsátásra várók sorában meglátta őt Szent Péter a hordócskával, félrehúzta, s az üzlet már is megköttetett. Nem kellett mennie semmiféle lélek-röntgenezésre, hanem a szolgálati lépcsőn egyből a mennyországba került, s újra találkozott jóbarátjával, Folyton Szomjas Tihával. Később egyre több bogácsi indult utolsó útjára hozzájuk hasonlóan, kishordóval. Múltkorában megbízható forrásból úgy értesültem, hogy a mennyországon belül már külön városrészük van a bogácsiaknak, mert olyan nagy számban vannak ott jelen. A mennyország kapujában Szent Péter pedig kicsattanó, piros arccal, bölcsen mosolyog. Az angyalkák azt suttogják, a bogácsi bortól lett ilyen".







Szabó Bogár Imre: BOGÁCSI ÜZENET


Hallod-e, Vándor, vitt hírül a brüsszelieknek,
nemcsak a bor jó itt, s nemcsak a birkagulyás!

Ömlik a hévíz, isteni gyógyszer a sok nyavalyára:
estefelé már dalra fakadnak a némák,
s táncol a sánta, a béna, a Csáter apó ős-pincesorán.

Szorgos az ember, meg csupa szív. Nem álnok a jó szó!
Nyitva az ajtó, mert őket is várja Bogács!







Székely Dezső: BOGÁCSI BORDAL


Ahogy a fecske ősszel Afrikába,
úgy repülök én bortermő Bogácsra.
Nyugodj meg, szívem, te fáradt, te kóbor,
száz évig éltet a bogácsi óbor:
ezt rendeli orvos, beteg
az utolsó kenet helyett.

Baráti körben, szép muzsika mellett
a gond, a bánat elszáll, mint a felleg:
fejed sosem fáj, fogad el nem vásik,
ha jó bort iszol, vérgyújtó bogácsit:
ezt rendeli orvos, beteg
az utolsó kenet helyett.







Varga Rudolf: BORORSZÁG SZÍVE: BOGÁCS


Borország, borvilág szíve: napfényes Bogács!
Bükknek szőlőkertes palástja, történelmi e táj,
Orákulum-pincesorod présein orvosság
cseppen,
Nektárborod kerek, rövid, élénk, testes,
Golyvás, sápkóros, beteg városi embernek,
Patika a présház, ha buzgalommal hódol a
csillogó lének,
Áldott legyen Dionűszosz-kultuszának minden
cseppje,
Melytől tüzesedik a bogácsi tudós borvitézek
kedve,
CSobolyó alá tartsuk hát, barátom a kulacsot,
serleget, ónkupát,
Mert a bukés, fűszeres bogácsi bor mondatja ki,
A VILÁG LEGŐSIBB
TÜNDÉR-IGAZÁT!







9.A SOMLÓI BOR LEGENDÁJA

Hamvas Béla A bor filozófiájában számos borról (hegyaljai, szentgyörgyhegyi, badacsonyi, egri) beszél fölöttébb elismerően, de leginkább az általa somlainak nevezett nedűt emeli piedesztálra.
,,A somlai tűzbor, vulkánon termett. Minden borunk közül a somlai számomra a nincs tovább.(...) A somlai számomra az a szoláris, szőke hímbor, amely a legmagasabb teremtő spiritualitás olaját tartalmazza, és pedig boraink közül egyedülálló tömény tisztaságban.(...) Bár minden komolyabb hegyi bor inkább a negyvenen felüli kornak, mint a fiatalságnak felel meg, a somlai az aggastyán bora. A bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt.(...) A somlai bor hieratikus maszkjában éreztem magam a legközelebb ahhoz a kiérlelt derűhöz és bölcsességhez, ahhoz az intenzív teremtő mámorhoz, amely ezt a világot megalkotta.(...) Egyetemes bor nagyon kevés van - olyan, amit például az egész emberiség egyszerre ihatna valami nagy ünnepen, mondjuk a világbéke ünnepén. Erre a célra én boraink közül egyedül a
SOMLAIT ajánlanám".







Berda József: A BOR FENSÉGE


Bazalttüzes borod a föld
Legszerelmreszomjasabb méhe szüli e
költői kedélyt sugárzó szent hegyen.
Ki látta igaz italod, tudja már
mivé változik tőled, mámorító
illatú, arany-zöld látomásunk







Berda József: A SOMLÓ TETEJÉN


Bazalttüzes borod a föld
legszerelemszomjasabb méhe szüli e
költői kedélyt sugárzó szent hegyen.
Ki itta igaz italod, tudja már
mivé változik tőled, mámorító
illatú, arany-zöld látomásunk!
A tűz titka lobbant ki a körülötted
áradó síkságból s lám, heggyé
emelkedtél mindnyájunk örömére itt.-
Iddogálván mandulás zamatú
nemes nedvedet: szinte szerelembe
szaladó lendület feszíti minden
izmát annak, kire rámosolyogsz;
így kerekedik kedve jó munkára is,
- csak méltó módon élvezze a varázslatot!
Immár magukba mélyedők, hazájuk
boldogulásáért buzgolkodók itala
légy mindig, kik oly derűtelt, lobogó
lélekkel bandukolnak-bukdácsolnak most
göröngyös-macskaköves útjaidon mennybéli
magasodra, mint a gyermeteg lelkű,
éneklő zarándokok!







Jankovich Ferenc: SOMLÓ


Lágy derűvel, szelíd fénnyel
kékellő, lánglelkű domb -
Varázshegy, mely csodát mível:
Somló, a Dunántúlon!
Szűrd a bort,
mint kiforrt
lánymosolyt,
vén bazalt,
Somló!

E bor, mintha Ámort innád,
tűzbe visz, bár kortya lágy:
tőle birtokló hatalmát
növeli a férfivágy. -
Bűvös íz,
bájos íz,
tűzbe visz,
lángba visz
Somló!

Somló, tág csokrú szabadság
koszorúzza vén fejed!
Fürtjeidet símogassák
lágy tenyerű istenek!
S nőljön itt
sok fi, kit
láng-nedűd
tettre fűt,
Somló!







Kiss Benedek: SOMLÓI JUHFARK


Csóró életem ajándéka,
nagyravágyó, de
kisemmizett szerelmem,
te világszépe!
Kemény vagy, mint Áron
vesszeje vala,
miként az Írás,
s oly ritka is vagy,
mint ama vessző!
Nem hiába neveztettél
Bécsben
a ruganyos matracokon
gyerekcsináló bornak!
Ha téged illethetlek,
vitézlő s hűtlen gondolatok
marják eszem,
s olyannak képzelem a
Ságot és a Somlót,
mint szalmakazalban ropogó
fölbillent rakott szoknyát.
Mit whisky, gin vagy konyak,
ha te boldogítod a lelkem!
Egykedvű férfiak csapolnak pedig
minden tavasszal,
de kérlek,
virágozz,
foganj is meg,
ne legyen belőled
kényes somlai egyke,
s ha idegen helyekre kerülsz,
számítsd föl busásan árad,
hisz vetekszel te
a legjobb Rajnai borral,
de hozzám,
csóró imádódhoz
mindétig jó szívvel légy.
Én ingyen is imádlak!










Márai Sándor: MAGYAR BOROK


,,Más a helyzet a somlaival. Már a neve körül sok a fogalomzavar: ejtik 'somlainak', aztán 'somlyói'-nak, de mindez csak suta beszédhiba. Becsületes neve ,,somlói", s mint a nagynevű, kihaló családok, ez a bor is megköveteli, hogy nevét helyesen és tisztességesen ejtsük. (...) Somlói borban a magyar legnemesebb tulajdonságai élnek: keleti bölcsesség és nyugati műveltség. Van benne valami Ázsia nyugalmából, Európa kíváncsiságából. Ez a legszerencsésebb keverék borban és emberben. Nemcsak íze, illata, szesztartalma van, hanem mindenekfölött szelleme is van. Ez a magyar borok fejedelme. Kis területen termelik, s már nem sokáig: fáradt bor, lassan kivész a szőlőkből ez a
fajta. Illata olyan, mint a fehér burgundié, de annál is nemesebb. Van egy fajta somlói, 'Arany tűz' a neve, s pontosan olyan: tűz és arany keveréke. Ez a bor rábeszél. Ezt mondja: 'Élj'. Ezt az egyetlen szót mondja, de olyan következetes erővel, mint a latin versek a nagy tanulságokat. Mit szívott össze ez a bor a napsütésben, évszázados illatokban!"







Miszáth Kálmán: A NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL


,,A Somlyó csaknem egy tökéletes, szabályos kúp, mintha egy óriás a kalapjából borította volna ki a földjét, a mintegy ezer holdnyi kúpot, mely voltaképpen három kúpból áll... Tűzhányó volt valamikor; a legfelsőbb kúp tetején tisztán kivehető a kráter üst alakú öble és szerteszét hever a sok lávakő még most is, később aztán, úgy látszik, meggondolta magát, vagyis észretért a Somlyó, hogy mennyivel okosabb lesz másképpen adni ki a tüzet, mint forró kőzetekben, forma dat esse rei és most már a legalsó kúpon díszlő venyigék gyümölcsén át jön ki a tüze. A pokolnak is vannak szerencsés ötletei".







Pápai Lajos EGY POHÁR SOMLAI BOR


Énnye. Be nem jól érzem belső részem,
Sem űlve, sem állva nem lelem helyem;
Mintha fáznának a testem tagjai -
Tán nem ártana egy jó pohár somlai!

Nini, mint az olaj, le oly könnyen hullt,
Még lábam öreg-ujja is megmozdult,
Bizony lehetnek bárkinek bajjai -
Elkergeti egy jó pohár somlai!
(...)
Lásd, vizissza, bezzeg elvisz jótova -
A szent Mihály patkolatlan görts lova.
S ha érzed a halál fojtó karjait,
Mért nem ittál egy jó pohár somlait!?

Jól figyeljetek hát reám, pajtások,
S amit mondok, eszetekben tartsátok,
Ha érzitek elbádgyasztó fagyait,
Igyatok csak egy jó pohár somlait!

Ne hallgassátok Grafenberg Prisznitzét
Csak ti töltessétek tele az itcét,
S bármit szólnak országunk orvosai,
Legjobb gyógyszer egy jó kancsó somlai!







Széll Farkas: SOMLÓI BOR


Poharamban Somló bora,
Igyál! igyál csak cimbora!
Igyál, igyál egy végtelent,
A multat nézd, ne a jelent!

Dicső hősök drága vére
Hullott a szőlő tövére.
Azért olyan tüzes a bor,
Miként a honfi vére, forr.
(...)
Nem is csoda, olyan bor ez:
Vérré válik, más vért szerez,
Más nemzetet tesz magyarrá,
Minket pedig magyarabbá!







Szűcs Dániel: SOMLÓHEGY


Egykor lángokat vetettél
Somlóhegy, most vesztegelsz
És kiégett köveiden
Szőlőfürtöket nevelsz.

Mégis jól tudod, mi voltál,
Híven érzed, amit rég:
Régi lángod, régi fényed
Boraidban most is ég.

Képed ez, te árva nemzet,
Mely elvesztéd fényedet,
Oh, de modd hát, szemeidben
Lángol-e még szent tűzed?...







Vörösmarty Mihály: SOMLÓHOZ


Rideg Somló, térföldi remete,
Reád száll a mezők lehellete,
Körül foly a nap, mint hű szerető,
Osztatlan hévvel, téged ölelő: -
A távol Marcal szellőt küld feléd,
Hogy illat és fény olvadjon beléd.







Vaczkó László

,,Az biztos, hogy ilyet, ilyen csodálatos bort nem ittam még. Másmilyent sem persze addig. De állítottam és állítom ma is - több mint fél évszázad után - hogy azóta sem! Ez volt az a bor, amit Ferenczi úr aranytűznek nevezett, s ami - elmondása szerint - a bécsi világ-kiállításon első díjat nyerve kapta ezt az elnevezést. Csodálkozásunkat és meghatódott- ságunkat a harmadik pohár után színlelni sem kellett már, mert az bizonyára észrevehetően látszott rajtunk. Felajzott hangulatban, elvarázsolt lélekkel bandukoltunk lefelé a göröngyösebbé vált úton a rózsaszínbe mártózott világba. Még a megkopott szegény Mária-szobrot is gyönyörű szép, fiatal leányzónak láttuk akkor. Azóta is itt van az az íz a számban, azóta is itt ég a tűz, ami beléfolyt ott a szívembe, az az aranytűz, ami a
somlai borban kiolthatatlan. Illatával, ízével, aranyával és tüzével lángol szakadatlanul minden új és újabb ízlelés után. És aki egyszer is megég e lángolástól, az mindörökre rabjává, vágyójává válik. Egyfajta hozzá való hűség kristályozódik a szívben tüze aranyától, mint a borkő, ahogy az idő múlásával a hordóban lerakódik. (...) Derűt, jó érzést, büszkeséget fakasztó ital, amitől megelégedéssel, békességgel töltődik fel annak fogyasztója".







Végső soron tehát a bor élete és kultúrtörténete az ember sorsának, a civilizációnak is tükre. A bor századok óta társunk, múzsa vagy barát, nélküle mérhetetlenül sivárabb volna az életünk. Bizton állíthatjuk, hogy a bor az ünnepi időt időtlen ünneppé emeli.


A BOR

Egy jó bor maradandó élményben részesít.

Bort inni jó. Nemcsak azért, mert jótékony hatással van a szervezetre, hanem azért is, mert jó beszélgetések, emlékezetes esték és bölcs gondolatok nem születhetnek nélküle.

Egy jó borban érezni a napfényt, a gyümölcs minden ízét, a szőlőbe vetett hitet és az érlelésére fordított gondoskodást.

A jó bor különlegessége természetes mivoltából ered. Egészséget hordoz magában, Napnak és Földnek energiáját. Csodálatos folyamatként alakul borrá a mézédes szőlőtermés, amely az ember számára áldásos öröm forrása. A bor nemcsak különleges táplálék, hanem szakrális szimbóleum is. Természetfelettisége a Teremtő szándékát tükrözi. Erőt ad, vidámságot és reménységet. Különösen fontos ez számunkra az év végi ünnepnapok közeledtével, csak okosan kell élni ezzel az isteni ajándékkal, túlzások nélkül, mértékletességgel.

A szőlő és a bor a mezőgazdaság egyik legfontosabb ágazata. Több millió embernek jelenti megélhetését, de nem csupán közgazdasági értelemben jelentős termékekről van szó. A bor, a több ezer éves hagyományok, a kultúrában betöltött jelentős szerepe, a gasztronómiára, egészségre gyakorolt hatása, kiterjedt szimbolikája következtében kiemelkedik valamennyi termék közül.

Kevés olyan területe van az életnek, ahol közvetve vagy közvetlenül ne jelenne meg. Nagy hatással volt többek között a költészet, a vallások, a történelem, az életmód alakulásában. Nem véletlen, hogy a bor a világ egyik legnépszerűbb itala, amelyet nap mint nap százmilliók fogyasztanak. Nemcsak egyszerű alkoholos ital, gasztronómiai kiegészítő, hanem közösségformáló, elgondolkodtató, helyenként filozófikus ital, búűző és vidámító társa az embernek.

Ahhoz, hogy a poharunkba tölthessük sok munka, odafigyelés, idő szükséges, kell hozzá megfelelő természetföldrajzi környezet, szaktudás, hagyomány, megfelelő technológia és nem utolsósorban a bor készítőjének lelke, egyedisége is.

Kívánok fogyasztásához, jóindulatú irigységgel, kellemes élményeket!







A borral kapcsolatban számos "vicces" mondást is használunk a mindennapjainkban.

Szemezgessünk most ezekből:

- Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyál!
- Jó bornak nem kell cégér!
- A jó bort szódával, a szép szerelmet házassággal elrontani nem szabad.
- Étel mellett keveset, bor mellett sokat szoktak beszélni.
- Ahol a bor az úr, ott az ész koldulni jár!
- Akinek a bor csupán szőlőlé, annak a szex is csak anatómia!
- Ki a bort, a nőt és a dalt szereti rossz ember nem lehet!
- A bor kis mértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság.
- Aki vizet önt a borba, Isten nyila verje orrba!
- Bort meg nőt csak tisztán!
- Vizet prédikál, és bort iszik.
- Többen halnak borban, hogysem tengerben.
- Megveri a bor az embert, meg az asszony szája!
- Bort iszik az úton járó, akár bolond, akár báró.
- Még a vénembert is táncba viszi a bor.
- A bor a némát is megtanítja szólani.
- Töltsük már a bort is, ne csak az időt.
- Borbarát van, de bajbarát nincs!







A borivók tízparancsolata

1. Bort soha ne igyál éhgyomorra.
2. Borivás előtt ne egyél édes ételeket.
3. Mindig légy figyelemmel az egyes borfajták hőmérsékletére.
4. Bort mindig megfontoltan, lassan igyál.
5. Apró kortyokban élvezd a bor zamatát.
6. Nemes borokat mindig tisztán igyál, soha ne keverd vízzel.
7. Tarts mértéket a borivásban.
8. Jobban ízlik a bor, ha eszel valami "hozzá illőt".
9. Szeresd a bort, de légy erősebb nála!
10. Bármikor, mielőtt bort iszol, egy pillanatra gondolj mindig arra, hogy mennyi fáradságos, verejtékes munka van egy pohárnyi nedűben.


Erdélyi boranekdoták

A bor eredete

A bort Noé találta ki unalmában. Hat állat vérét keverte össze. A hat állat az oroszlán, a tigris, a medve, a disznó, a majom és a galamb volt. Ez a hatféle vér mutatkozik meg a részegek hatféle természetében. Van, ki büszke, mint az oroszlán, kegyetlen, mint a tigris, düledezik, mint a medve, disznó módjára sárban hentereg, majomhoz hasonlóan bujálkodik, vagy olyan szelíd, mint a galamb







Astur - A bor legendája (Gárdonyi Géza verse)

Link


Petőfi Sándor - Bordal

Link


Jó borivó magyar ember - Forrás Néptáncegyüttes, Százhalombatta

Link

















  
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Magyar Ottó: Az élet alkonyán
  2022-03-30 19:45:51, szerda
 
 










Magyar Ottó:AZ ÉLET ALKONYÁN




Mikor kezed, lábad úgy fáj, majd leszakad,
A hátad meggörbül az élet súlya alatt.
Mikor bajodról tudsz már csak beszélni,
Azt kérded magadtól: Érdemes még élni?

Ha zimankós télben kicsi szobád hideg,
Ha sok ismerős arc mind fásult és rideg
Ha a vérnyomásod naponta kell mérni,
Megint csak azt kérded: Érdemes még élni?

Amikor nem bírsz el már egy üres szakajtót,
Amikor napokig nem nyitnak rád ajtót,
Mikor a holnaptól rettegve kell félni,
Újra csak azt kérded: Érdemes még élni?

Amikor az idő ólomlábon halad,
És megkeseredik a szádban a falat,
Imádságodban sem tudsz semmit kérni,
Így sóhajtasz: Uram, érdemes még élni?

Ha népes családodból egyszál magad maradsz,
Amikor nem vetsz és már nem is aratsz,
A sorstól nem tudsz semmi jót remélni,
Hát csoda, ha azt kérded: Érdemes még élni?

Agyonhajszolt szíved akadozik, s kihagy,
Amikor rádöbbensz arra, hogy már senki se vagy,
Szégyenkezve indulsz némi segélyt kérni,
Keserűn fakadsz ki: Érdemes még élni?

Ó felebarátom, megértem keserved,
Méltányolom, hogy sokszor panaszra áll nyelved,
Túl kemény fából faragták kereszted,
Cipeled, vonszolod, minden tagod reszket

Mégis arra kérlek, próbálj meg remélni,
Próbálj a Sorssal bátran szembenézni!
Hiszen, lelked még nem üres, kiégett,
Vedd észre bátran körülötted a szépet!

Vedd észre tavasszal, ha megjönnek a gólyák,
Szélkuszálta fészkük hogyan igazgatják.
Villásfarkú fecskék hogy hordják a sarat,
Hogyan rakják fészküket az ereszed alatt.

Ugye, hogy szíved nem csak hideg márvány,
Vedd észre, mily csodás nyáron a szivárvány!
Feslő rózsabimbón hogy csillog a harmat,
Örülj nyár reggelén a sok madárdalnak!

Mosolyogj megértőn szerelmesek láttán!
Te békédet is őrzik katona a vártán.
Teérted is felkél Isten áldott napja,
Érted is mond imát kis templomod papja.

tárd ki szívedet minden szépnek, jónak,
Nyújts segítő kezet a rászorulónak!
Adjál szeretet, mit majd viszonoznak,
Mert hidd el az emberek nem is olyan rosszak!

Sütkérezz még kissé az őszi napsütésbe,
Lapogass csendesen az emlékek könyvébe!
S ha majd s Sorssal meg tudtál békülni,
A még hátralévőt könnyebb lesz leélni.


Magyar Ottó - Az élet alkonyán

Link

















  
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Az erdő - versek
  2019-01-10 15:45:24, csütörtök
 
 










AZ ERDŐ - VERSEK


KÜLDÖM NEKED...


Ha a csókok, esőcseppek, akkor
Majd tengert küldök neked.
Ha az ölelések, falevelek, talán,
Erdőt is küldök majd neked.
Ha a szerelem szép és örök,
Az örökkévalóságot küldöm neked.


Ha kinézel kedvesem az ablakon,
S felnézel az égre rád ragyogok.
Majd a sok ezer csillag fénye,
Köztük én is ott leszek, fénylek,
S nézek le szeretettel, mindig rád,
S onnan kívánok neked jó éjszakát.







CSEND VAN...


Most nem szólhat senki sem.
Csend van -
Most téged hallgatlak
A magány végtelen,
De te most itt vagy velem


Szemem nem láthat
Kezem nem érinthet,
Mégis érezhetlek,
Most már bennem létezel...







NINCS IDŐ!


Az életnek mi haszna mond,
ha egyre hajszol, űz a gond.
Nem állhatsz meg a lombok árnyán


tűnődni, mint tehén s bárány.
S nem, nem tudok figyelni, ó jaj,
hogy mókáz a mókus a dióval!







A TÖLGYFÁHOZ...


A köréd ölelkező, elbűvölő erdők
fölé nőttél itt a tisztás közepén.
Te uralkodsz terebélyes koronás sátraddal,
pihenőt, dús füvű asztalt és ágyat
terítvén az arra barangolóknak.
Mint őrző angyala a tájnak, úgy
bájoltál el mikor alattad


nyugodtam meg, végül a hosszú út után.
Oly boldogan falatoztam, iddogáltam
csodálatos lombsátrad alatt, hogy aztán
elszenderítettél s az édes ébredés után
úgy öleltem meg hálából széles
derekadat, mint boldogságom legszebb,
legigazabb jegyesét.







MÁRCIUS VÉGÉN...


A késlekedő tavasz,
immár nem álom,
nevetve kopog a
harkály a fákon.
Feketerigó rikkant,


trilláz, mint első énekes,
ujjong a cinke is jelezvén:
él az élet, ébredez!







AZ ERDŐ...


A hatalmas erdő bátran és délcegen állt,
Nem merte senki számon kérni a hatalmát,
Egy patak csörgedezve folyt át az erdőn,
Szelíden,csendesen, tiszta vizével éltetőn.


Ellátom az állatokat, az erdő így kérkedett,
Adok nekik, mi kell, élelmet és védelmet.
De neked nincsen semmi hasznod,apró patak,
Felvered az erdő csendjét, elűzöd a nyugalmat.







FÁRADT ESŐ...


Fáradt eső hullott a fákra,
fáradt eső, csöndös eső,
égig ívelt a szivárványa.
Én azt hiszem: két hegy ilyenkor
belebúsult nagyon az égbe.


És bánatukban rátaláltak
egymás tétova kezére.
Ha bánat veri omló záporával,
a szívek is úgy kapcsolódnak össze
néhány percre egy színes szivárvánnyal.







NÉZD...


Nézd a békés őzgidát,
a róka pockot kerget.
minden boldog, minden vidám,


Még nem ismerik az embert!







ERDEI IDILL...


Nézz kedvesem szerteszét,
minden fénynek örül.
Hallgasd a madárzenét,
itt leng a fejünk körül.
Egy virág nyújtja feléd
finom hártya szirmait,


száz színét tárja eléd,
érezd az erdő illatait...
Ott egy harkály orvosol
rovartól beteg törzset,
egy csörgő patak eloson
mely ezer követ görget.







NYÍRFA...


Egyszer
nyírfát ültettem.
Nyírfa helyett
vers hajtott ki a földből,
zúg a versszakok lombja


fogalmam sincs róla
hogy történt mindez.
Azóta ha írok
a versem mindíg
nyírfaként sarjad







EGY KEZDŐ ISTEN...


Teremtek neked egy világot
Véremből lesznek a folyók,
izmaimból a hegyláncok.
Hajamból épül az erdő
szemem színű lesz az ég.


Vulkán lesz a szívemből.
Szeretném, ha bejárnád
ezt az egész világot,
én neked építettem,
lelkedből adj egy szilánkot.







HA AZ ERDŐ...


Ha az erdő besötétül,
sűrűbe visz be az út,
nem látjuk, hogy utunk végül
a sötétbe hova jut.


Ha az erdő fája ritkul,
nyílik az ég, süt a nap.
Látod az út merre fordul,
s ami rossz volt lemarad.







A KÖNNY...


Ha a könny a gyöngy:
A fagyöngyök az erdő könnyei,
Parány könnyek, mozdulatlanok,
Fák sudarára fagyott sóhajok,
Az erdő gyöngybefagyott bánata


Élősködők mint minden bánat,
Amely az élet ütőerére támad.
És lassan észrevétlen
Felszürcsöli vérét a büszke fának.







ÜZENEM...


Az erdőnek üzenem: ne féljen,
Ha csattog is a baltások hada,
Mert erősebb a baltánál a fa,
S a vérző csonkból virradó tavaszra,
Újra erdő sarjad győzedelmesen.


S még mindig lesznek fák, mikor a
Rozsda a gyilkos vasat rég felfalta már,
S a sujtó kéz is szent jóvátétellel
Hasznos anyaggá vált a föld alatt.







NÉHA MIKOR...


Néha mikor sírnak a fák...
Ezüst könnyük lepotyog...


Levegőben érezni a bánatot...
Sötét éjjelen mikor a hold is elfogyott...







ŐSZÜL AZ ERDŐ...


Tegnap százszínű,
libegő láng volt,
ma földszagú szél
karjaiban táncolt.
Holnap ha itt jársz,
s felfelé nézel,
elárvult nagy fák
üzennek a széllel.
Arannyal öntve


az erdő alja,
kusza virgács
a bokrok barna gallya.
Tüskés ág megfog,
s bús őszi jajjal,
elhult virágát
követeli rajtam






AUGUSZTUS...


Mint szépasszony ki arra ébred,
hogy arcán megkopott a báj -
szeme fakó, az ajka sápadt -
olyan a nyárutói táj.
A szeme sír, de ő dacol még,
próbálja kendőzni magát,
a szél kajánul szertehordja
a száradó sarjúk illatát.


Az ég kékje didergőn tiszta
de itt lent már minden fakul,
nem lángolnak úgy a virágok,
a fákról sárga pille hull.
De még itt van, még küzd, csatázik,
övé a kert, határ, az erdő -
utolsó legszebb mosolygását
könnyelműen tékozolja szét.







SOHASEM...


Sohasem láttam magam ilyen átformáltan,
Mintha szobrász igazított volna arcom vonalán
Hogy szebb,vígabb ábrázatot mutassak a világnak.
Sohasem éreztem, nem is selytettem nyithatók új utak
Vágyaimnak testemben. Mindennap egy szirmot
Bontasz lelkemben, ezerszínű virág leszek öledben.
Ragyog szemed összes tekintete, olyan eleven, tiszta,
Meleg, úgy félt, ölelne, gyengéden vonz,
Ettől vagyok ma olyan kisbolond.


Belebújtam képzelt világod csodás varázslatába,
Beteljesült tökéletesség az élet realitásába.
Komplex lényed széttöröm, hogy könnyebben
Hozzádd jusson a két világ összefort ereje, és
Annak mindent elsöprő kivételes szerelme.
Sohasem kell kiéletlen ábrándokat kergetned,
Én ott leszek,kezeimmel varázsszőnyegre helyezlek,
És elröpülünk édes párban a mennyekbe.







AZT MONDOD, HOGY A VERSNÉL SZEBB A PRÓZA?


A próza fű. A vers közötte rózsa.
A próza billegő házi kacsa,
csak úszni tud, bár oldalán a szárnya.
A vers csapongó énekes madár:
a földről mindig a magasba száll.
A próza csupa bővizű patak,
rajta hánykódva megy a gondolat.
A vers aranyló tiszta napsugár,


a gondolat benn ölelkezve száll.
A próza morgó malom kelepelése,
a vers a szívnek hárfa - éneke.
A próza málik, szertehull ha régi,
A vers örök, mint minden ami égi!


Az erdő - SlidePlayer

Link








































































  
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Párbaj - avagy humor az irodalomban
  2018-02-23 15:00:41, péntek
 
 







PÁRBAJ avagy HUMOR AZ IRODALOMBAN


Bár az irodalom képviselői mindig is szívesen heccelték egymást, a műveken túllépő, hétköznapibb ugratásokat a nyugatosok, elsősorban Karinthy és Kosztolányi hozták divatba.

A magyar irodalom történetében híres az a szellemi-alkotói "párbaj", amely Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső között zajlott le. A Nyugat folyóirat köré tömörülők közt ez nem volt ritkaság, ám az a két költemény, amelyet egymásnak írt e két kiválóság, most is szellemes, hisz örömöt, kacagást vált ki minden olvasóból.

Az előzmény mindenképpen Kosztolányi "Mint aki a sínek közé esett" c. verse, majd Karinthy reagálása, végül Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár c versével való záró poémája.







MINT AKI SÍNEK KÖZÉ ESETT...


/A vers egy röpke pillanat felvázolása. Tragikus cím: pillanatokon belüli halál vár arra, aki a sínek közé esett. Ekkor fut át rajta az élet teljessége, amit eddig átélt. Megfogja az édeset./


MINT AKI SÍNEK KÖZÉ ESETT...


És általérzi tűnő életét,
míg zúgva kattog a forró kerék,
cikázva lobban sok-sok ferde kép,
és lát, ahogy nem látott sose még:

Mint aki a sínek közé esett...
a végtelent, a távol életet
búcsúztatom, mert messze mese lett,
mint aki a sínek közé esett:

Mint aki a sínek közé esett -
vad panoráma, rémes élvezet -
sínek között és kerekek között,
a bús idő robog fejem fölött,
és a halál távolba mennydörög,
egy percre megfogom, ami örök,
lepkéket, álmot, rémest, édeset:

Mint aki a sínek közé esett.

/Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai/







Karinthy ebben az alábbi versében nyilvánvalóan Kosztolányi nagy sikerű verseskönyvét A szegény kisgyermek panaszai címűt gúnyolja ki - méghozzá igen találóan. A klapec vagy a nyöszörgés szavak mindjárt a legelején mosolyt csalnak a szánkra. Arról nem is beszélve, amit a vers nem ír le, nem mond ki, de olyan érzékletesen szól róla, hogy a mai olvasó is szinte érzi...

És ehhez kapcsolódik az az ugratás, amely így maradt az utókorra: Kosztolányitól egy ízben a friss autogramtulajdonos mindjárt egy másodikat, harmadikat, sőt negyediket is kért. "Mondd, fiam, mire kell neked négy aláírás?" - kérdezte a költő gyanútlanul. "Tetszik tudni - hangzott a betanított válasz -, ötven Kosztolányiért kapok egy Karinthyt."


Karinthy Frigyes: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

"A szegény kis trombitás szimbolista
klapec nyöszörgései" című ciklusból


I.

Mint aki halkan belelépett,
És jönnek távol, ferde illatok
Mint kósza lányok és hideg cselédek
Kiknek bús kontyán angyal andalog
Mint aki halkan belelépett.
Mint aki halkan belelépett,
Valamibe... s most tüszköl s fintorog;
Mint trombiták és roppant trombonok
S a holdvilágnál szédelegve ferdül
Nehéz boroktól és aranyló sertül
Úgy lépek vissza mostan életembe
Mint kisfiú, ki csendes, csitri, csempe
S látok barnát, kókuszt, koporsót, képet -
Mint aki halkan belelépett.







Karinthy Frigyes híres versét olvashattuk fentebb, melyben a Mester kigúnyolta Kosztolányit, elsősorban azt a kötetét, amely teljes ismertséget hozott a költőnek, A szegény kisgyermek panaszai című könyvét. Most pedig lássuk a másik Mester, Kosztolányi Dezső válaszát. Tökéletes összhangban van a két költemény: mondhatni, hogy annak, amibe "csendben belelépett" valaki az előbb olvasott Karinthy-versben, nos, annak most a forrását ajánlja fel a költő Kosztolányi. Igen fontos a költemény ajánlása is, és fogadjuk meg az ott található utasítást: olvassuk el mi is "minden irányban" a verset, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mi az akrosztichon: olyan vers, melyben a verssorok első betűit össze kell olvasni.

És ehhez jön még az a válasz, mellyel az aláírásgyűjtésre vágott vissza Kosztolányi:

"Egyszer egy egész gyereksereg rohanta meg Karinthyt, aki nagy büszkén kezdte osztogatni az aláírásait, ám a szignókat a lurkók értetlenkedve fogadták:
- Ja, hát ön nem Kosztolányi? Akkor nem is kell!" - és visszaadták a papírokat."


Alább olvashatjuk, mindezekre Kosztolányi Dezső mit válaszolt:


Kosztolányi Dezső: NYÁR, NYÁR, NYÁR


(Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek, de kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves poémát, minden irányban.)


Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár még, egyre vár.

Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.

Az élet

Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.

Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.







Poénjaikhoz mindketten felhasználták például a felbérelt autogramkérőket. Egyszer egy egész gyereksereg rohanta meg Karinthyt, aki nagy büszkén kezdte osztogatni az aláírásait, ám a szignókat a lurkók értetlenkedve fogadták: ,,Ja, hát ön nem Kosztolányi? Akkor nem is kell!" - és visszaadták a papírokat.

Kosztolányitól pedig egy ízben a friss autogramtulajdonos mindjárt egy másodikat, harmadikat, sőt negyediket is kért. ,,Mondd, fiam, mire kell neked négy aláírás?" - kérdezte a költő gyanútlanul. ,,Tetszik tudni - hangzott a betanított válasz -, ötven Kosztolányiért kapok egy Karinthyt."

Karinthy Az Így írtok ti szerzője persze maga is a pályatársak állandó céltáblája volt. Szokásos kirakatnéző körútjai egyikén történt, hogy a műszaki bolt kínálatán merengve két fiatalember izgatott párbeszédére lett figyelmes:
- Ez a legnagyobb magyar író - mondta az egyik. - Jól nézd meg, nem mindennap látni ilyen nagy embert.
Karinthy dagadt a büszkeségtől, de persze úgy tett, mint aki nem hallja.
- De hát ki ez az ember? - kérdezte a másik.
- Hát nem tudod? Hunyady Sándor.
A leforrázva távozó írónak pedig a szemközti járdáról kajánul integetett a prózaíró pályatárs, Hunyady.


Később, a kommunista diktatúra éveiben a humor, az ugratás eszközei (a gúnyvers, a paródia és más nyelvi játékok) sok esetben az irodalmi túlélést is jelentették a mellőzött alkotóknak.







Örkény István: Az óbudai ikrek

Link


Írók a strandon

Link









  
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
     1/9 oldal   Bejegyzések száma: 86 
2025.01 2025. Február 2025.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 8 db bejegyzés
e év: 26 db bejegyzés
Összes: 4978 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1573
  • e Hét: 4030
  • e Hónap: 16348
  • e Év: 91930
Szótár
 




Blogok, Szótár,
© 2002-2025 TVN.HU Kft.