|
1/13 oldal
|
Bejegyzések száma: 124
|
|
|
|
2024-09-14 21:00:43, szombat
|
|
|
VERSEK A ZORD IDŐRŐL, ÉS AZ ESŐRŐL
A rímek zenéje, a mesélve verselés élménye a kisgyermekeknek és nagyszüleiknek egyaránt örömet jelent - verseket, mondókákat pedig bármilyen alkalomhoz kapcsolódóan mondhatunk unokáinknak. Most a tavaszi, nyári és őszi esőkhöz és záporokhoz hoztam néhány verset. Olvasd nekik szeretettel
Esik és újra esik! Nem az a baj, hogy esik, hanem, hogy a legrosszabbkor jött, mint mindig, most is minket sújt teljes erejével. Volt nyarunk, pokoli, vártuk, hogy végre essen, de mire megérkezett, vizeink kiáradtak, s végtelen erejükkel visznek mindent. Jó lenne, ha nem politikai célokra kampányra pazarolnátok erőtöket, hanem mindenki védje legalább azt, amit már megszerzett. Esik és senki nem látja még a jövőt, de nincs más lakhelyünk, mint e föld és ha itt nem élünk békében, talán a föld alatt hagynak nyugodni békességben.
A hosszú, forró nyár után váratlanul nyirkos, igen zord, fázós novembert idéző szeptembert hozott az idei nyár utolsó naptári napjai. Esős, szeles idő, viharos süvöltő szél, folytatódik a többnyire felhős, borongós idő többfelé esővel, záporral, nagy területen kiadós csapadékkal. Árad a Duna is - árvízveszély. Döbbenetes az árvízhelyzet Bécsben - 100 éve nem tapasztalt állapotok uralkodnak Európában. Félelmetes videók mutatják be, hogyan zúdul át dühöngve a víz Bécsen - egyenesen Magyarország felé
Száz évvel ezelőttről hasonlót őriz József Attila: JÖN A VIHAR... és Reményik Sándor Őszi esők c. verse, ill. Dorogi Ferenc: Zord idők c. a mostani időkre jól jellemző verse is: "Tegnap még forrón égett, De betört a jeges szél."
Talán most is úgy lesz: reménykedjünk holnap talán újra kék az ég"... vagy ha nem holnap, hát holnapután, vagy azután. Az pedig egészen biztos, hogy napról napra még egyre több bíbort és aranyat csodálhat a szemünk és taposhat a lábunk, ha útra kelünk az őszi szépség birodalmába.
Ambrozovics Dezső: MÁJUS
Itt a bűvös május,
Gyöngyvirág hónapja,
Amikor a madár
Puha fészkét rakja.
Fülemüle csattog
Holdsugaras éjben,
S párját hívogatja
Künn az erdőszélen...
Tavaszt és virágot
Soha nem ismerve,
Boldogság fantomját
Hasztalan kergetve,
Fáradtan, átázva
Csügg alá a szárnyunk,
Amint a záporban
Dideregve járunk.
Aranyosi Ervin: AZ ŐSZI ERDŐBEN JÁRVA
Tovatűnt a nyarunk, lassan őszbe fordult,
a bőség kapuja lassan megnyikordult.
Rövidül a nappal, az éj perceket lop,
sötétül a világ. Derűnk, fényünk elfogy.
A természet, mintha csendben haldokolna,
mintha tűnő nyárért bennünket okolna,
de még ideadja nekünk minden kincsét,
ezerszínre festve szél-tépázta tincsét.
Zöldellő levélre fest okkert, vereset,
aranyszín sugárból kever egy keveset,
színes palettáján ezer szín pompázik,
felhőtakarásban, eső-könnyben ázik.
Gyümölcseit, magját szórja szerteszéjjel,
avarral terít meg, felmarkoló széllel,
s megágyaz, az erdő földjét betakarva,
mintha hosszú álmot aludni akarna.
Csoda és varázslat, s mindig megtörténik,
s az ott élők közül sokan élik végig.
Gyönyörű körforgás, s van ki megzavarja,
mert ilyenkor gyilkol a vadászok ,,karja".
Védtelen vadakra támad rá az ember,
kikkel szembeszállni pusztakézzel nem mer.
Hősködik, lövöldöz, orvul, lesből támad,
s terítékre kerül a gyanútlan állat.
Búsul a természet, siratja vadjait,
őszi borongásban tengeti napjait,
s engedi lelkünknek szépségét csodálni,
szeretettel telni, emberibbé válni.
Festmény most az erdő, képei csodásak,
színek borítják el a megfestett vásznat,
virágot utánoz a levelek pompája,
miközben fáradtan téli álmát várja.
Aranyosi Ervin: SZIVÁRVÁNYOS JÓKEDV
,,Ördög veri feleségét",
eső esik, Nap ragyog.
Szivárványos jó kedvem van,
végre önmagam vagyok!
Könnyeimet felszárítom,
újra csillog a szemem,
a szivárvány új reményt hoz
szebbé válik életem!
Nem is eshet hát örökké,
kell, hogy kisüssön a Nap!
Az ember lelke sem boronghat,
örökké a bú miatt!
Ki kell jönnünk a napfényre,
kell, hogy éljen a remény,
öltsd fel legszebb mosolyodat,
ragyogjon csak be a fény!
Nézd az égen a szivárványt,
az is terád mosolyog,
vidámkodni egészséges,
hidd el, ez egy komoly ok!
Engedd szállni képzeleted,
léggömbként a föld felett,
ne húzza le szomorúság,
megbéklyózva lelkedet!
Emelkedj a csillagokba,
szállj égen, mint a madár,
ne ragadj hétköznapokba,
hidd el, annyi csoda vár!
Éld meg szép, saját világod,
ne másold a másokét!
Járd bátran a saját utad,
állj ki saját álmodért!
Az sem baj, ha eső hullik,
ha napod benned ragyog!
Nem számít a zord külsőség,
ha itt benn boldog vagyok!
Keresem a társaimat,
kikkel boldog lehetek,
akikkel az esőben is
ragyogok és nevetek!
,,Ördög veri feleségét",
engem bizony nem zavar,
az égen a szép szivárvány,
vidámmá tenni akar!
Ahogy nézem a színeit,
csodát mutatnak nekem,
mert az eső és a napfény
szebbíti az életem!
Bartos Erika: ZIVATAR
Áprilisi zivatar,
Nem tudja, hogy mit akar.
Hajnaltájban elered,
Elönti a hegyeket.
Korán reggel csillapszik,
Visszavonul, megnyugszik.
Délelőtt csak csepereg,
Háztetőkről lepereg.
Délben aztán el is áll,
Csak a völgyben csordogál.
Délutánra beborul,
Zúg az eső konokul,
Alkonyatkor alábbhagy,
Cirógatja a fákat.
Este újra nekikezd,
Hegyet-völgyet megijeszt,
Éjszakára megenyhül,
Álomba is szenderül.
Benedek Elek: ESIK ESŐ
Esik eső, látom én azt,
Sár lesz abból, tudom én azt.
Ajtó nyílik, hallom én azt,
Anyukám jön, tudom én azt!
Czóbel Minka: KÖDVÁRAK
Esőcseppek, ködfoszlányok, -
Sűrü erdőkön keresztül,
Esőcsepptől, ködlepeltől
A levélzet össze rezdül.
Ködfátyol hamvas szövetjén
Láthatlan hold fénye árad,
Hegyek ormán épülnek fel,
Köd-alkotta fellegvárak.
Hűvös szellő jön Keletről
Széjjel fujja a sötétbe
Mind a várat - száll az erdőn
Tépett ködfoszlányok fénye.
Dorogi Ferenc: ZORD IDŐK
Esnek a cseppek, esnek,
egyre csak esnek.
Hideg a nyári este,
hideg és este.
Tegnap még forrón égett,
ma télbe lépett.
Rendkívüli az élet.
Élet ez? Élet?
Virágzott még a tegnap,
a fák kigyúltak.
De betört a jeges szél,
élted tépi szét.
Endrődi Sándor: ESŐ
Naphosszat hull, szitál az eső
S kipeg-kopog az ablakon;
Egyhangú, csöndes kopogását
Csak hallgatom, csak hallgatom.
Koronkint rohamosra válik,
Csakúgy zuhog, csakúgy szakad;
Nézem az égből aláomló
Szürkés záporvonalakat.
S ahogy így nézem, nézem őket
Gondolat nélkül, mereven:
Szívem egyszerre nagyot dobban
És könnybe lábbad a szemem,
Oh, nincs vetésem s örömöm, hogy
Megkapja télvizét a mag:
Halottam van, halottam, akit
Ez idők - eltorzítanak.
A földbe siető víz árján
Egy zord hajó száll: képzetem,
S elém tűnik a csontig ázott,
Romlásnak induló tetem.
Elém - óh angyalom, óh drágám -
Testetlen, vézna tagjaid,
Szemeid bús ürege, melyet
A pusztulás rémesre nyit;
Azok az elfeketült ajkak,
Azok a szegény váz-kezek,
Alakod alaktalan árnya
Te ronccsá szilánkolt remek!
És nem vigasztal, hogy neked már
Mindegy: esős ég, napvilág, -
Ezerszer átérzem helyetted
A szenvedések iszonyát.
Az, ami téged rombol, áztat
S átjárja dermedt tagjaid:
A záporos föld rőt iszapja
Behatol élő csontomig.
Az, ami téged nyugtat, altat:
Lelkem kétségbe kergeti,
S szívem megérzi, fölszisszen, ha
Mozdulnak sírod férgei...
Endrődi Sándor aláírása
Gazdag Erzsi: NYÁRI ESŐ
Rakoncátlan szélgyerek
égi tónál tekereg.
Unatkozik, s unalmában
mireg-morog, kesereg.
Arra sétál felhőcske.
Orra búbján szeplőcske.
Szél csúfolja, megfricskázza,
csak akkor old kereket.
Szegény felhő sírdogál,
fájó könnye hulldogál.
Szikkadt földre lepereg;
nyári eső csepereg.
Gryllus Vilmos: JÉGESŐ
Felhő közeleg, beborul az ég,
zúg és dübörög, fenyeget a jég!
Mindent letarol, ami üde, zöld!
Mindjárt ideér! Megremeg a föld.
Csattog, kavarog, lezuhan az ég,
dörgő riadó: megered a jég!
Fákat csupaszít, töri, ami zöld.
Hol van menedék? Könyörög a föld.
Horváth Edina Anna: ASZÁLY
Meghalnak a virágok, ahogyan a lelkem is,
a júliusi aszály megöli a földet is.
Most lehullott pár esőcsepp, kegyelem ez nekünk?
Felfrissülni nem tudunk, kifáradt szervezetünk.
Vágyódunk az enyhülésre, no, de nem a télre,
érkezzen már zivatar, mind esedezünk érte.
A vihar közeledtével a kedvem nem enyhül,
nézem a bokrot, ahogyan a szélben megperdül.
A zivatar elsöpörte a port a tetőkről,
a napsugár kibújik, és kezdődik elölről.
József Attila: JÖN A VIHAR...
Jön a vihar, tajtékja ében,
haragos bírák feketében,
villámok szelnek át az égen,
mint fájó fejen a kinok,
utánuk bársony nesz inog,
megremegnek a jázminok.
Almaszirmok - még ép a roncs ág -
igyekszenek, hogy szállni bontsák
kis lepkeszárnyuk - mily bolondság!
S ameddig ez a lanka nyúl,
a szegény fűszál lekonyul,
fél, hogy örökre alkonyul.
Borzongásuk a nem remélt vád -
így adnak e kicsinyek példát,
hogy fájdalmad szerényen éld át,
s legyen oly lágy a dallama
mint ha a fű is hallana,
s téged is fűnek vallana.
Kányádi Sándor: HA ÉN ZÁPOR VOLNÉK
Ha én zápor volnék,
égig érő zápor,
áztatnám a földet
istenigazából.
Hogyha napfény volnék,
melengető napfény,
minden sugaramat
széjjel teregetném.
Ha én harmat volnék,
minden reggel s este
lábujjhegyen lépnék
bársonyos füvekre.
Hogyha szellő volnék
erdőn, mezőn átal
járnék a virágok
finom illatával.
Kislány vagyok, s ezért
harmat, napfény, zápor
s a vidám szellő is
igaz, jó barátom.
Kovács Barbara: SÍR A FELHŐ
Sír a felhő, hull a könnye,
eső ömlik le a földre.
Issza a föld, míg csak bírja,
maradékból lesz a tócsa.
Belelépek, tocsogok,
jaj, már csupa sár vagyok!
Nem baj, csak még essen, essen,
szeretem, ha cuppog, fröccsen!
Mentovics Éva: ZENGŐ, BONGÓ ZIVATAR
Zengő, bongó zivatar...
tudod-e, hogy mit akar?
Cikázik a magasba',
jeget szór a nyakadba.
Mentovics Éva: ZIVATAR
Sötét fodros fellegek
borítják be az eget.
Csitteg - csattog, dübörög,
szikrákat szór, mennydörög.
Veszekszenek a felhők,
olyanok, mint száz ördög.
Birkóznak, rúgkapálnak,
villámot hajigálnak.
Mérgükben jeget szórnak,
hideg vizet locsolnak.
Ha elfogy a víz, s a jég,
akkor kötnek csak békét.
MONDÓKÁK
Esik eső, jaj-jaj-jaj,
mindjárt itt a zivatar!
Tüzes villám cikázik,
aki nem fut, megázik
Móricz Zsigmond: DISZNÓK AZ ESŐBEN
Perzsel a nap, meleg a nyár,
Kinn a mezőn a disznónyáj.
Vigan túrják fel a tallót,
Soha jobb dolguk még nem vót.
De csak felleg kerekedik,
Nagy zivatar közeledik,
Dörög az ég, eső meg jég,
Mintha dézsából öntenék.
Megrémült a disznók hada,
Fényes délben vágtat haza.
Mind rémülten karikázik,
Az új ruha még elázik.
Van visítás, van sivítás,
Jaj iszonyú a megázás,
Mig a falun végig érnek,
Egyre kurrognak a vének:
..."Hogyha én ezt tudtam vóna,
Köpö-nyeget hoztam vóna!"
Rásír a sok kis malac is!
"Én is, én is, én is, én is!"
Ugy berontnak a kapuba,
Aki ott áll az utjokba,
Köszönni sem ér rá nekik,
Mint a semmit, ugy fellökik!
Osvát Erzsébet: CÉRNALÁBÚ ZÁPOR
Hull a zápor,
nyári zápor.
Hull az égből,
hull a fákról.
Cérnalábú gyors eső,
gyerekeket kergető.
Itt terem,
ott terem,
fut a faleveleken,
háztetőkön
tereken,
a réten, a járdán,
szürke csacsi hátán...
Cérnalábán fut, fut, fut,
el sem éred a kaput:
utánad fut
bőrig ázol.
Jól megtréfált ez a zápor!
Fut, fut a sok esőcsepp:
kicsi, kisebb, legkisebb.
Fut, fut, egymás
hegyén-hátán,
versenyt fut az
ablaktáblán.
Kopog a sok esőcsepp:
kicsi, kisebb, legkisebb.
Kopogásuk
hallgatom.
Játszótér lett
ablakom.
Osvát Erzsébet: GOMBÁK ZÁPORBAN
Mi lelte az eget?
Morcos, kedveszegett.
Nemrég kéklett, fénylett,
s egyszerre sötét lett.
Egy nagy lompos felhő
lopakodott elő,
és zuhog az eső,
és szakad az eső.
Vacognak az erdők.
A fák lyukas ernyők.
Alattuk szép sorban
gombák kalapokban.
A gombák nem fáznak.
Szívesen megáznak.
Örülnek, ha esik,
megnőnek reggelig.
Papp Zsuzsanna: JólESŐ!
A fű, amire gyakran léptem,
Meghalt, bár én még le sem téptem...
Nap ölte, szalmává sütötte,
Zörög, ha lépdelek fölötte.
Szívem most hálásan repeső,
Megjött az életmentő eső!
Szomjazott a föld, a sok állat,
A zöld tán még élővé válhat!
Ember is szenved, gyilkos a hőség,
Hiába gazdag, mit ér a bőség?!
Adjon az ég még sok csendes esőt!
De ne jegeset, hanem jólesőt!
Petőfi Sándor: A TISZA
Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.
A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába'.
Síma tükrén a piros sugárok,
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.
Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.
Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő; benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.
Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.
Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.
Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be.
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.
Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.
Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.
Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. -
Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.
Többek között szóltam én hozzájok:
,,Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi roszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója."
Pár nap mulva fél szendergésemböl
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.
Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!
Pósa Lajos: CSITT, CSENDESEN!
Csitt, csendesen, dologra!
Erre, halak, horogra!
Azt mondja a szakácsné:
Nincs jobb, mint a halászlé.
Tisza vize de tiszta!
A horgomon giliszta.
Kóstold meg csak, kecsege,
Nagyon finom csemege.
Gyere, csuka, gyer' koma,
Hadd legyen ma lakoma,
Hadd örüljön jó anyám,
Ott azon a kis tanyán.
Ne sírj, ne ríj, Ilonka,
Mert megszökik a potyka.
Majd fogok én te neked
Piros szárnyú keszeget.
Fogok kárászt, menyhalat,
Mind a kettő jó falat.
Ni! Ott szalad egy sügér,
Ezüst pénze de fehér!
Ejnye, ejnye, mi dolog?
Meg se mozdul a horog.
Megy a hal mind bújába
Tiszából a Dunába.
Megmondom a Tiszának:
Mondja meg a Dunának:
Küldje vissza a halat...
Itt várjuk a kert alatt.
Csitt, csendesen, ha mondom!
Jaj de nehéz a horgom!
Béka biz ez, nem potyka
Edd meg, ha sírsz, Ilonka
Reményik Sándor: ŐSZI ESŐK
Most ott künn eső zúg és szél süvölt
És úsznak lomha, szürke fellegek,
Az erdő fölé súlyos köd terül
És kioltja az égő színeket.
De holnap talán újra kék az ég,
S nincs változás az ősi fák alatt,
Csak valamivel több bíbort tapos
A vándor lába - és több aranyat.
Sárosiné Mikó Ágnes: TERMÉSZET ASSZONYA
Kelek, ha ébreszt Nap,
frissen vet ki az ágy,
lusta semmittevés,
nálam nem versz tanyát!
Természet asszonya
voltam, vagyok, leszek,
génjeimben őrzött
örök földszeretet.
Testvérem minden zöld
fűszál, kis virágok!
Hajnali harmatcsepp,
mind-mind, mit imádok!
Körben udvaromon
még végtelen szépség,
de fenyeget aszály,
és gyötör a kétség.
Fájón száraz a föld,
repedezik háta,
növényeket kirág
cserebogárlárva.
Megkérlek, Jóisten:
- Adj esőt kertemre,
nehéz már öntöznöm
este, reggelente.
Virágtól virágig
sóhajtozva járok,
elszáll egy-két jajom,
hiszen fáj itt, s fáj ott,
mégsem engedhetem
szomjan halni őket,
esdekelve nézem
égen a felhőket!
Látod? Kínoz növényt
nélküled e hőség,
jó, kiadós zápor,
él reményem, jössz még!
Mert kicsiny segítség
locsolás, kapálás,
gyógyír csak felhőkből
hulló, drága áldás!
S ha esik csendesen
várva várt több napon,
monoton, szép hangját
boldogan hallgatom...
Hisz:
Természet asszonya
voltam, vagyok, leszek,
génjeimben őrzött
örök földszeretet!
Sükei Károly: MINT A' FÖLDNEK...
Mint a' földnek sohajtása,
Száll a' felhő, száll az égre.
Mint az égnek fájó könnye,
Hull a' zápor, hull a' földre.
És az égnek és a' földnek
Sohajából, és könyéből
Szivárvány kél... mint rokonszenv
A' kölcsönös szenvedésből.
Szenes Iván: ADD MÁR, URAM, AZ ESŐT! - Zeneszöveg
Szomjas a föld és éhesek a fák.
Add már, ram, az esőt!
Sárga a zöld és száraz a világ.
Add már, Uram, az esőt!
Kókad a búza, meghal a virág.
Add már, Uram, az esőt!
Hozd el a csúnya időt.
Add már, Uram, az esőt!
Bámul az égre a fiú meg a lány.
Add már, Uram, az esőt!
Bőg a sok állat eledel után.
Add már, Uram, az esőt!
Könnyeik öntözik csak a legelőt.
Add már, Uram, az esőt!
Fújd el a gonosz időt.
Add már, Uram, az esőt!
Szomjas a föld és alig-alig él.
Add már, Uram, az esőt!
Roppan a fű és törik a levél.
Add már, Uram, az esőt!
Ó, ha ez így megy, oda a kenyér
Add már, Uram, az esőt!
Enyhítsd meg a levegőt.
Add már, Uram, az esőt!
Éjszínű felleget közelít a szél.
Hozd már az Uram esőt!
Telnek a vödrök és csobog a remény.
Add már az Uram esőt!
Emberek éneke az egekig ér
Add már, Uram, az esőt!
Add már, Uram, az esőt!
Add már ...Uram ...az esőt!
Kovács Kati - Add már Uram az esőt
Link
Tordon Ákos: JÉGESŐ
Haragos égből zúdul a víz,
hallgat a rigó, hallgat a csíz,
issza a záport, issza a föld,
utána zöldebb lesz, ami zöld.
Nézd csak, kis rigó, nézd csak, kis csíz,
körötted zubog, zuhog a víz,
szakad a zápor, dördül az ég -
záporos égből koppan a jég.
Wass Albert: A VIHARRÓL
A viharról, ami időnként jön és elmegy.
Figyelted, hogy kezdődik?
Egyszerre egészen csöndes lesz minden. Mintha a világ visszafojtaná a lélegzetét.
Addig is csönd volt, de csak most veszed észre magát a csöndet. Pillája se
rezdül a fáknak. Mozdulatlan a hegy és a völgy. A levegő megáll fölötted, mintha
ásítana.
Aztán egy pillangó repül át a rét fölött. Sietve röpül, szinte cifrázza a repülést.
Csapong. Minden mozdulatán érzed, hogy siet. Siet. Mintha egyszerre,
zsúfoltan akarná még kiélvezni azt, hogy szállani tud és hogy
színesen tarkák a szárnyai.
A fák is őt nézik valamennyien. A füvek. A bokrok. A virágok. Egy kis levél, valahol az egyik bükkfa tetején, odahajlik a társához és súg neki valamit. Egymásnak adják a hírt és egyszerre valamennyi levél susogni kezd, borzongva és titokzatosan, mint akik sötét babonáról tudnak. Megremegnek a fűszálak is. Minden virág ijedten felfigyel. Egy vércse sikoltva bevágódik a fák közé. Akkor már az ég alján ott láthatod a gomolygó felhőket is, ahogy feketén és iszonyú gyorsan közelítenek.
Valahol a szálasban fölnyög egy fa. Babonás reccsenések támadnak és fönt a hegyen meghallod a fenyvest zúgni.
Villámszagot érzel a szélben, ahogy arcodba csapódik. Reszketve meghajtja karcsú nyakát a kék harangvirág. Lent az erdő alatt lélekszakadva futni kezd
a patak
és rázza borzolt hajjal, eszeveszetten a vészkolompot.
Az ég kékje magosba menekül és haragos felhők futnak a világra. Fényüket vesztik a színek. Morddá sötétedik minden. És ekkor megjön a szél, az igazi.
Földig hajolnak előtte a hajlékony derekú fák. A büszkék ropognak. A halál hidege végigcsúszik törzseken, virágokon, fűszálakon. Orrodban érzed, véredig hatol.
Már csattog a zápor. Dördülve meghasad a fellegek szája és kénköves lángok csapódnak az erdő testébe. Füvek és virágok halálra váltan lapulnak a földhöz.
A föld remeg.
Ordító szörnyek nyargalnak láthatatlan pokol-lovakon, patkójuk nyomán szikrát
vetnek a felhők. Zúgnak, ropognak a fák. Recsegve hasadnak a törzsek. Sikoltó
bokrok kapaszkodnak tíz körmükkel a földbe. Gyökerek pattannak, nyög, jajgat,
sikolt, átkozódik a világ, haldokló testek vonaglanak a földön, azt hiszed,
ez a végítélet napja.
Így a fa. És mit tehet az ember még ezen felül? Legyen becsületes, mert ember. Jóindulatú, tiszta és igaz. Szeresse a testvért, fában, virágban, állatban, emberben. Higgye Istent, akit nem láthat, mert hiszen a tenyerén mászkál. Ne félje a gonoszt, csak kerülje útjait.
Imádkozzék, ha viharba kerül, s dolgozzék, ha már elmúlt. Nem tehet ellene semmit. Vihar van. Háború van. Gonosz feszültségek, mérges kisugárzások, ördöngös szándékok babonája hozza. De az ember megáll benne, ha ember.
És vihar után, mikor már az eső is elállt s az erdő nem nyög és nem sóhajtozik többé: frissebb a levegő, tisztább a lomb és zöldebb a fű. A föld puhább és a virágok színesebbek.
Kisüt a nap is
és valahonnét a pillangók újra előkerülnek.
Az ember eltemeti halottjait, sírjuk fölé keresztet ácsol, jelnek, hogy van valami, ami több mint az élet. Aztán kijavítja házát, bekeríti kertjét s az ekevasát belenyomja mélyen a fölpuhult földbe.
Illatos a föld olyankor s jó gabona terem. Vetéskor már búg a vadgalamb is és aratásra kirepíti fiait.
(Te és a világ)
Weöres Sándor: FUTÓZÁPOR
Csillog a bozót, ága-boga ázik -
nem jutok szárazon addig a házig.
Vízben, sárban cuppogva járok -
majd ha bozót leszek, esőt kívánok.
Ázott ingemet tűz mellé terítik,
fázó testemet gyorsan melegítik.
Majd ha virág leszek, esőre nyílok...
Ázik a bozót, csillog-villog.
|
|
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
2024-08-28 22:30:58, szerda
|
|
|
NYÁRI TÖRTÉNETEK
EGY NYÁRI NAP A KERTBEN
Várfalvy Emőke
Újabb forró nyári nap köszöntött az avarfalvi kertre.
- Szomjas vagyok! - panaszkodott Tátika.
- Elhiszem kicsim, tényleg borzasztó meleg van - próbált árnyékot borítani a kert legkissebb lakójára Alma. Sajnos nem volt elég terebélyes ahhoz, hogy a virágoskertig is elérjen, így csak szóban próbált segíteni - Talán ma már lesz eső.
- Minden nap ezt mondjátok - feleselt Tátika durcásan - hogy majd délben, majd, délután, majd este.Aztán egy csepp se!
- Lágyszárúak, mind türelmetlenek! - legyintett szúrós, ezüstszínű ágaival bosszúsan Fenyőúr.
- Nem vagyok türelmetlen, csak szomjas - válaszolt Tátika sértődötten.
- Tényleg elég kellemetlen ez a forróság. De legalább a barackjaim aszalásával nem kell majd bajlódnia senkinek - próbált viccelni a rengeteg terméstől roskadozó Sárgabarack.
- Kár értük. Ha ihattak volna, mind nevetve gurilnának a fűben, ha eljön az ideje a pottyanásnak. Most olyan ráncosak, mint a szomszéd néni arca, aki majdnem 80 éves! - fecsegett Tátika.
- Ugyan már 80 év is valami? Engem még az ükpapa ültetett tegnap előtt múltam 120 éves - húzta ki magát Dió.
- És 100 éve is ilyen szomjas volt mindenki a kertben? - érdeklődött Tátika kíváncsian.
- Hát, én emlékszem egy nyárra, amikor egy csepp eső sem esett - válaszolt barátságosan Körte, aki olyan girbe-gurba és göcsörtös volt, hogy sokan úgy hitték, még Diónál is öregebb - nehéz idők voltak. Meg azok is, amikor annyi esett, hogy egy hétig álltak a pocsolyák a fűben. Vízből se a sok, se a kevés nem jó
- Jaj, ne beszéljünk vízről, olyan szomjas vagyok! - nyöszörgött Tátika és lelógatta a fejét, hogy kevésbé süsse a nap.
- Ugyan már, ne nyavalyogj annyit azokkal a pici virágaiddal. Nézz meg engem! - mordult rá Rózsa kertszomszédjára - Ennyi óriás virágot egyensúlyozni egy száron!
- Verbénának sokkal több virágja van mint neked - vágta rá Tátika azonnal.
- Igen, ahogy nézem, lassan ki is szárad szegény - állapoította meg Muskátli, aki szerencsés volt, hisz nem a virágoskertben, hanem a mindig félárnyékos ablakpárkányon lakott egy ládában.
- Nem csoda. Ennyi eső mellett napi egy locsolás kinek elég? Lehet, ma még azt is elfelejtik - elmélkedett Petúnia.
- Te is szomjas vagy már Petúnia? - kérdezte Tátika miközben azon töprengett, hogy lefekszik, kicsit a földre. Úgy érezte, szédül.
- Ejnye, miért kell mindig a vizet nyakalni? Osszátok be amit kaptok, mint én! - pöffeszkedett Kövirózsa.
- Dehát neked könnyű. Téged a sivatag széléről hoztak - szólt vissza Tátika és lefeküdt a földre, mert már nem bírt állni .
- Tévedés! Az én vagyok - vigyorgott a terasz napos sarkában Kaktusz - neked meg mi bajod?
- Szomjas vagyok! - nyöszörgött Tátika.
- De akkor minek fekszel a földre? Mi vagy te, miniborostyán? - érdeklődött Vadszőlő.
- Már nem bírom kivárni míg végre esik - sóhajtott Tátika.
- Pedig itt van mindjárt! - fordult Tátikához mosolyogva Napraforgó, aki csak véletlenül keveredett a virágoskertbe.
- Ezt meg honnan tudod? - csodálkozott Tátika.
- Nem látom a napot. Pedig itt kéne legyen, pont az arcom felett - válaszolt Napraforgó.
Hamarosan teljes csend telepedett a kertre,hiszen minden növény szorgalmasan itta a hirtelen jött nyári zivatar finom, hűvös cseppjeit.
KÁLNAY ADÉL: KÜLÖNÖS, NYÁRI NAP
Volt egy nap egyszer régen,
egy furcsa nyári nap,
könnyű habfelhők úsztak át az égen,
s én a kert végében álltam éppen
kedves szilvafám előtt.
Ráérősen álldogáltam,
vártam, hadd teljen el a délelőtt.
(Mennyi időm volt akkor, mennyi sok!
Soha azóta nem találok annyit, pedig
kellene nagyon, nem úgy, mint akkor ott,
azon a furcsa, különös napon...)
Mi a jó abban, kérdezte nagyanyám,
mi a jó abban,
hogy csak álldogálsz a kertben, tétován,
van talán rá valami okod,
csóválta fejét és
elcsoszogott a kis konyha felé.
Húzta őt a folytonos dolog,
meg sem várta, mit mondanék,
ha lenne válasznak bármilyen szavam,
de mindegy is, úgyse volt.
Szavam csak most van arról a furcsa,
különös nyári napról,
hisz most látom én, hogy az ágak között,
ott, ahová nemrég egy madár költözött,
valami moccanás vagy rebbenés készül
kilopni a csendet a levelek közül,
s a csenddel együtt a rend is halni készül,
a rend, amely kimondja,
hogy minden élőnek élni kell,
a rend, amelyről azt hittem, örök,
s most mégis, egy parányi lény
csendből, rendből kihullva,
akár könnyű pihe lefelé pörög,
s elém akar leesni éppen,
hogy lássam a kínt a szemében,
azért, hogy megtudjam, igen,
bármi, bármikor lehet,
mindez megtörténhet
egy szép napon majd veled,
hiába bízol oly nagyon
Istenben, hitben, jó reményben,
biztonságod fészkéből,
mint gyönge fióka,
bármikor kihullhatsz a porba...
Ám hirtelen, egy fényes villanás,
vagy talán egy szárny suhanása,
s a halni készülő fióka mégsem
hullott a porba le,
ott volt, aztán - ó, Istenem -
többé nem volt már ott sosem.
Döbbenten és ujjongva álltam ott,
nyár volt, csend, nagy meleg,
könnyű habfelhők az égen,
egy különös nyári nap,
egyszer, régen...
Mester Györgyi: A PIROS BICIKLI
A piros bicikli a falnak támasztva álldogált. Várta gazdáját, a kisiskolás Gergőt, hogy minél előbb útra kelhessenek, és a szokásos, délutáni kerékpáros túrájukat megkezdjék.
A bicikli unatkozott. Június eleje volt, ugyan nem tudta, de érezte, nemsokára véget ér a tanítás, kezdődik a nyári iskolai szünet.
Ennek a gondolata örömmel töltötte el, hiszen akkor egyre több időt tölthet a gazdájával, és hosszabban lehetnek úton.
A nyáreleji, szokatlanul nagy hőség elbágyasztotta. Jobban neki kellett támaszkodnia a ház falának, nehogy eldőljön.
A biztos támaszték ellenére, egyszer csak megszédült. A nagy melegtől lehetett...
Ekkor - kicsit már homályosan -, azt látta, nyílik a nagykapu, és betolat az udvarra egy autó.
A társasházi szomszédjuk volt, Dezső bácsi. Az öregúr leállította az autót, kiszállt, majd sebes léptekkel eltűnt a lépcsőház irányában. Még nem volt olyan öreg, hogy feledékeny legyen, de ez esetben mégis valami hasonló történhetett, mivel - talán a nagy meleg hatására -, a nagykaput nem csukta be.
A nyitva álló bejárat, a kis bicikliben a szabadság lehetőségének érzetét keltette. Egyelőre azonban csak vágyakozva bámészkodott kifelé az utcára.
Ekkor váratlanul, két-három kerékpárt látott elsuhanni a kapujuk előtt.
A bringák nagyon gyorsan mentek, szinte repültek. Látta őket egy pillanatra, majd a következő percben huss, már ott se voltak.
Csak meregette a szemét, amikor újabb kerékpárok tűntek fel a kapu előtt, és tova is száguldottak az úttesten.
,,Ennek a fele se tréfa - gondolta a kis bicikli. Ez olyan, mintha versenyeznének egymással, ki ér előbb a célba. Ebbe a versengésbe akár én is beszállhatnék. Én is vagyok olyan gyors, mint akármelyik másik kerékpár. Gergő mindig jól karban tart, ha bármi meghibásodás jelentkezik, azonnal kijavíttatja - általában apukával. A lényeg az, hogy én is nagy dolgokra vagyok képes" - erősítgette magában az elhatározást a kis kétkerekű.
Azután gondolt egy nagyot és merészet, és elszántan kigördült a kapun túlra.
Az úttesten csak gurult, gurult, egyre fokozódó gyorsasággal, mígnem utolérte a korábban látott kerékpárokat.
Egy alkalommal azonban hátra nézve észrevette, további kerékpárok tűntek fel mögötte. Mintha őt üldözték volna. Egyből nagyobb sebességre kapcsolt, nehogy utolérjék.
Ahogy távolodott az otthonától, fokról-fokra bátrabb lett. Már egy hihetetlen cél lebegett a szeme előtt: meg kell nyernie ezt a gyorsasági versenyt. Meg kell mutatnia ország-világ előtt, hogy habár ő csak egy kicsi kerékpár, mégis, nagy dolgokra képes.
És láss csodát!
Váratlanul, egy meredek lejtő alján, emberek sokaságát pillantotta meg az út két oldalán.
Tulajdonképpen nem ért rá nézelődni, mert közben belefutott egy piros szalagba, és kettészakította azt. Úgy tűnik, célba ért, ráadásul elsőként.
A tömeg megéljenezte, ami őt nem kis büszkeséggel töltötte el. ,,Ha ezt Gergő megtudja - gondolta -, biztosan megdicsér majd..."
Amikor feleszmélt, a fal mellett találta magát, a földön. Pedig nem szokott eldőlni, hiszen kis gazdája mindig biztonságosan állította le.
Ekkor megpillantotta Gergőt, aki sebes léptekkel közeledett a buszmegálló felől, majd egyenesen odament hozzá, talpra állította, és szeretettel megsimogatta. ,,Gyorsan megebédelek, azután indulhatunk - mondta a kisfiú. Biztosan átforrósodtak a kerekeid, talán le is eresztettek, azért dőltél el - tette hozzá. Olyan elaléltnak látszol. Valószínűleg el is szunnyadtál. Lehet, hogy közben valami szépet is álmodtál?! Hamarosan visszajövök, addig is áttollak az árnyékba, a diófa alá. Indulás előtt majd ellenőrzöm a kerekeidet is, mert csak akkor biztonságos kimenni a forgalomba, ha a te műszaki állapotod rendben van. Na, kicsit még álmodozhatsz, amíg vissza nem jövök."
Mester Györgyi: NYÁRI KALAND A PARKBAN
Az óvodás nagycsoportból elballagó Réka, az iskolakezdés előtti nyár jó részét a nagymamájánál töltötte, mivel szülei szabadsága nem volt elég arra, hogy az egész szünetet kislányukkal tölthessék.
De így is, minden este beszéltek egymással telefonon, és Réka élménybeszámolójából a szülei pontosan tudták, mik voltak az adott nap történései, milyen a kislányuk hangulata, jól érzi-e magát.
Ez utóbbival sohasem volt baj, hiszen nagyival remekül telt a nyár.
Reggeli után minden nap kisétáltak a közeli parkba, ahol a kislány megismerkedett a park különböző fajtájú fáival, virágaival, és néha egy-egy érdekes, szép madarat is láttak a lombok között, amelyekről, nagymama jóvoltából, egy csomó érdekes dolgot tudott meg.
De nagyi mást is mesélt. Igazi mesekönyvből, míg végül a mindennapi felolvasás, a park padján ücsörögve, elmaradhatatlan részévé vált a délelőtti sétáknak. Réka persze néha magával vitte a babakocsiban Jutka babát, hogy ő is levegőzzön egy kicsit, máskor a nagy pöttyös labdát, amivel nemcsak ügyesen pattogtatni, hanem kapura lőni is lehetett a gyerekeknek kialakított, az igazival szinte teljesen megegyező, kis futballpályán.
Nem szabad azonban megfeledkezni a séták harmadik résztvevőjéről sem, ,,akit" Réka a ruhája vagy köténye zsebében szokott magával vinni, és otthon nem hagyott volna semmi kincsért.
Ez a harmadik társuk Makk Karcsi volt, jobban mondva egy apró kis makk, ,,akinek" festett szeme, szája, és a makk-kupak sapka alól kilátszó fekete frufrus haja volt, mindez lakkal alaposan rögzítve.
Ő Réka legkedvesebb óvodai pajtását, Kovács Karcsit volt hivatott megszemélyesíteni. A kis figurát a fiúcska saját kezűleg festette, és emlékül, egyben barátságuk zálogául adta.
Igaz, a nyári szünet után, az iskolában majd újra találkoznak, de hol van még a szeptember?! Réka sokszor felemlegette a nagymamának Karcsit, és ezzel meg is indokolta, hogy miért hordja mindig magával a kis makkot.
Az a bizonyos nap is ugyanúgy kezdődött, mint a többi.
Reggeli után, Réka hálóba rakta a pöttyös labdát, nagymama pedig magához vette a még ki nem olvasott mesekönyvet, és indultak volna a parkba. Réka az ajtóból szaladt vissza:
- Várj csak nagyi, Makk Karcsit elfelejtettem belerakni a zsebembe.
- Hagyd inkább itthon - mondta erre a nagymama. - Még a végén elveszíted a parkban. Kiesik a zsebedből labdázás közben, akkor aztán sírhatsz utána. Jobb lenne, ha itthon hagynád.
Rékát azonban nem lehetett lebeszélni az elhatározásáról, és zsebre tette a makkocskát.
A parkban aztán volt nagy labdapattogtatás, kapura rúgás, majd amikor a kislány elfáradt, letelepedett nagymama mellé, és várta a soron következő mesét. Közben nem felejtette el a zsebében ellenőrizni, megvan-e még Makk Karcsi. Sőt, ki is ,,ültette" maga mellé a padra. Azután várakozásteljesen fordult nagymama felé:
- Jöhet az új mese. Most Makk Karcsi is meghallgatja - tette hozzá.
A mese nagyon izgalmas volt. Annyira, hogy sem Réka, sem a nagymama nem vette észre, amikor a fejük fölött, a nagy fenyő lombkoronájában, elcikázott egy kis vörös villám. Legalábbis, ha valaki megfigyelte volna, bizonyára ennyit látott volna belőle.
Sajnos, az érdekes mese is egyszer csak véget ért. Nagyi és unokája szedelőzködni kezdtek, hogy hazamenjenek. Réka hálóba rakta a pöttyös labdát, nagymama pedig felvette a szatyrát - amiben persze mindig meglapult egy kis üvegben Réka kedvenc üdítője is -, és már indultak, amikor a kislány felkiáltott:
- Nagyi, eltűnt Makk Karcsi!
- Talán nézd meg a pad alatt, hátha leesett - tanácsolta a nagymama.
Keresték a fűben, a kavicsok között, Réka még a közeli virágágyásban is megnézte, négykézláb mászva kereste mindenütt, de Makk Karcsi csak nem került elő.
Potyogni kezdtek a könnyei, annyira sajnálta kis barátja elvesztését. Hazamentek. Otthon nagyi volt olyan tapintatos - és persze szerette, sajnálta annyira az unokáját -, hogy nem hozta fel a kislánynak: én előre figyelmeztettelek, ne hozd magaddal a parkba Makk Karcsit, mert....
Másnap reggel kissé szomorúan indultak a parkba, csak kettesben. Rékának nagyon hiányzott harmadik társuk, Makk Karcsi.
Nem is volt labdázás, kapura rúgás, bár a pöttyös labda most is ott lapult a hálóban. Csak csendben leültek a padra, és nagyi kezdte felolvasni a soron következő mesét.
A kislány láthatóan alig figyelt a történetre. Még csak el sem mosolyodott a mulatságos résznél, amikor a szajkó lábára rászorult a makk-kupakból készült papucs.
Talán nem is volt jó ötlet - gondolta nagyi -, olyan mesét választani, amiben szintén makkról esik szó. De azért végigolvasta a mesét.
Amikor becsukta a könyvet és szedelődzködni kezdtek, hirtelen valami koppant a padon, pontosan Réka mellett. A kislány odanézett, és a földön, a fűben, meglátta Makk Karcsit. Akkor a feje fölül is zajt hallott, ágak finom roppanását, és elsuhanni látott egy vörös villámot, ami még cikázott egyet-kettőt, majd ráült egy közeli ágra.
Egy szép, loboncos farkú, barnásvörös kis mókus volt. Ott ült - Réka szerint mosolygott -, és mintha azt mondta volna: én csentem el Makk Karcsit, mert jó csemegének tűnt, de visszahoztam, mert olyan kemény, hogy nem tudtam megrágni.
És valóban, Makk Karcsi kalapján apró fognyomokat lehetett látni, de ez semmit nem változtatott a kislány örömén. Megkerült a barátja, egy ,,becsületes megtaláló" jóvoltából.
Mit gondoltok: Réka magával vitte ezután is Makk Karcsit a parkba?
Elárulom, hogy igen. Csak nem vette elő a zsebéből...
NYÁRI TÖRTÉNET (RÉSZLET)
Perzselően forró nyár volt. A nap minden reggel felkúszott a kék ég közepébe, a földek fölött pedig vibrált a levegő a hőségtől. A sövény mentén csend honolt. Az egerek többsége inkább otthon maradt, hogy árnyas házaikban hűsöljenek.
A kimerészkedőknek a patakpart nyújtotta a tökéletes helyet. Az egerek ott gyűltek össze délutánonként, és a magas part árnyékában lógatták a lábukat és a farkukat a kristálytiszta vízbe.
A patak partján állt a molnár malma és a tejgazdaság üzeme is. Kerekeiket a patakvíz hajtotta, így őrölték a lisztet, és köpülték a vajat Szederberek lakói számára. Szemfüles Kispipacs volt a Tejes Tönk felelőse. Ő felügyelte a jókora dézsát, amelyben - hála néhány barátságos tehénnek - a tejet tárolták. De hozzá tartoztak a konyhák is, ahol a sajtokat préselték, formázták, füstölték és végül csomagolták.
Kispipacs nem szerette a kánikulát. A vajtömbök minduntalan olvadozni kezdtek, ha nem csomagolták őket hűvös lóromlevelekbe; a tejszínes kannákat pedig a malomtó fölé kellett akasztani, hogy a tartalmuk friss maradjon. Amikor Kispipacs végzett a dolgával, kisétált a malomkerék mellé, és élvezte a friss vízpermetet. Az őrlőmalmot, amely egy kicsit lejjebb állt a patak mellett, a pék, Parlagi Porka üzemeltette. A Parlagi a vezetékneve volt, de mindenki csak Porkának hívta, mert a feje búbjától a farka végéig mindig fehér lisztpor borította.
Jókedélyű, barátságos egér volt, akárcsak az apja, a nagyapja, és az dédapja, akik mind-mind a malom molnárjai voltak előtte. Ő szerette ezt a jó időt, és sokat sétált fel-alá a patakparton, és néha elbeszélgetett az evezősökkel és a vadkacsákkal. Sokszor elsétált a tejgazdaság malmáig is, ahol gyakran látta Kispipacsot, amint csinosan álldogált a patak partján. Ahogy pedig teltek-múltak a forró napok, Porka egyre többször sétált fel a felső malomhoz, Kispipacs pedig egyre gyakrabban jött elő a malom mohos kerekének árnyékából...
Június elején aztán Szemfüles Kispipacs kisasszony és Parlagi Porka úrfi bejelentették az eljegyzésüket. Szederberekben mindenki örömmel fogadta a hírt.
Nyárközép napját választották az esküvő időpontjául, és csakhamar meg is kezdődtek az előkészületek. Kispipacs olyannyira biztos volt benne, hogy a jó idő egészen odáig kitart, hogy úgy döntöttek, a patakon tartják meg a menyegzőt. Hisz nemcsak hogy itt volt a leghűvösebb, de nagyon romantikusnak is ígérkezett. Porka talált egy nagy, lapos kéregdarabot az erdőben, amit egy csapat egér segítségével le is vittek a patak partjára. Nagy nehézséggel sikerült a gát alatt vízre bocsátani, majd fonott szittyóból és csalántőből készült kötelekkel lehorgonyozni a patak közepén.
Kispipacs közben a menyasszonyi ruháján szorgoskodott. Minden délután letelepedett a magas gólyahírek árnyékába, és folytatta a hímzést, de gyorsan el is rejtette, ha látta, hogy valaki közeleg az ösvényen.
Végre felvirradt az esküvő napja. Az ég kék színben ragyogott, és melegebb volt, mint addig bármikor. Szederberek konyháiban nagy volt a sürgés-forgás, készültek a hűsítő nyári fogások. Hideg vízitormaleves, friss pitypangsaláta, mézes krémek, borhabok és habcsók alkotta az ünnepi menüt.
NYÁRI TÖRTÉNET
Augusztus vége volt. A néhány héttel ezelőtti tikkasztó forróságnak már nyomát sem lehetett érezni. Eltűnni látszott, ahogy lassacskán maga a nyár is. Egy magas, fiatal fiú állt a Duna parton. Barna hajába bele-belekapott a játékos szél. Tekintete mereven bámulta a táncoló hullámokat, ahogy újra meg újra előretörnek és próbálják meghódítani a partot. Néha olyan sikeresen tették ezt, hogy elérték a fiú lábát is, majd mintha tudták volna, hogy rosszat tettek, sebesen húzódtak vissza a mederbe. Őt mégsem zavarta. Végig mozdulatlan maradt, tekintetében pedig valami elmondhatatlan keserűség és sóvárgás látszott. Jobb kezében egy kis gyűrött és szakadt papír fecnit szorongatott. Erősen szorította, nehogy bárki elvehesse tőle. Talán már ő sem tudta mennyi ideje áll itt mozdulatlanul. De nem is érdekelte... hisz valójában nem is ott járt.
*
Javában tombolt a nyár, a tikkasztó hőség elől minden élőlény igyekezett árnyékos és hűvösebb helyre vonulni. Bolond volt az, aki ilyen időben odakinn tartózkodott. ,,Bolond vagyok, hogy ilyenkor utazom át a fél országot egy nő miatt." - gondolta a fiú, miközben egy fehér kis csomagot szorongatott a hóna alatt. Persze csak a hiúsága mondatta ezt vele, hiszen repdesett az örömtől, mikor megtudta, hogy újra találkozhatnak. Nem érdekelte a tikkasztó meleg, sem a több órás utazás. Mindössze csak arra tudott gondolni, hogy végre ismét azzal a lánnyal lehet, aki már 8 hónapja elrabolta a szívét álnokul. Fel-alá járkált idegesen a fákkal borított sétány alatt és a szíve kalimpálása elnyomott minden egyéb zajt. Ugyan már nem az első alkalom volt, de mégis mindig úgy érezte, hogy menten kiugrik a szíve, ha meglátja Őt. Ez a mostani pedig egy igazán különleges nap. A lány születésnapja. Ezért hát a kis csomag és ezért a szokottnál is nagyobb izgalom. ,,Mindennek tökéletesnek kell lennie, igen. Pont olyannak, ahogyan terveztem."
Lassan teltek a percek, szinte óráknak tűntek. Míg végül az izgatott tétovaságot egy távolban feltűnő női alak törte meg. Bárki lehetett volna az, bármelyik idegen járókelő. De nem. A fiú tudta, hogy ez Ő! Elindult feléje, a szíve kalimpálása jelezte a távolság csökkenését. A lány gyönyörű volt. Szinte ragyogott. Az a fajta, akire minden egyes alkalommal elég volt a fiúnak csak egyszer rápillantania, hogy újra meg újra beleszeressen. Kézen fogva indultak tovább és észre sem vették, ahogy repül az idő. A járókelők, akik elhaladtak mellettük csak annyit láttak, hogy mindketten nevetnek, és ahogy a másikra néznek, szinte egyszerre ragyognak fel. A fiú mindig megnevettette a lányt, a lány pedig mindig édesen gonoszkodott vele. Legtöbbször szavak sem kellettek, hisz mindketten tudták mit mondana a másik.
*
A fiú merengését egy elhaladó hajó kürtje szakította félbe. A hirtelen zajra összerezzent és az egyre hidegebb szél miatt szorosabbra húzta magán a kabátot. Tudta, hogy lassan indulnia kellene, de úgy döntött marad még egy kicsit. Hisz olyan szép emlékeket rejt ez a hely. A jobb kezére pillantott, ahol még mindig a megtépázott papír fecnit őrizte, majd halkan, szinte tudatlanul ezek a szavak hagyták el a száját: ,,Jaj, te lány..."
*
,,Jaj te lány..." - törte meg a csendet a fiú, miközben a Duna parton ültek szótlanul. Karjaival hátulról átölelte Őt, a lány pedig hagyta, hogy szeressék. Fejét a fiú vállára döntötte kezét pedig a kezében pihentette. Közelebb bújt a fiúhoz, majd a játékosan csengő hangján megkérdezte: ,,Igen?" Ő pedig csak annyit súgott neki halkan: ,,Jaj te lány, ha tudnád, mennyire Szeretlek." Néhány perc múlva elővette a kis fehér csomagot, amit ez idáig őrzött és a lány kezébe nyomta. ,,Tudod, a megfelelő helyre és alkalomra vártam, hogy ezt odaadjam. Ez pedig most az. Boldog Születésnapot! Ez, amit most tőlem kapsz maga a szívem, vigyázz rá nagyon, mert most már a tiéd." A lány szép lassan megszabadította a csomagolástól a dobozkát. Egy fából faragott, kézzel készített furcsa kis dobozka volt, melyet csak kevesen tudtak kinyitni. A lány mégis egyből megtalálta az elrejtett kulcsot és hamarosan feltárult előtte a tartalma. Egy kicsike kis szív pihent benne, amibe ez volt belevésve: ,,Mindig Szeretni foglak."
Még szorosabban ölelték egymást, és a pillanat szinte végtelennek látszott. Titkon mindketten azt kívánták, hogy sose érjen véget. Rövidesen a lány megszólalt: ,,Tudod sosem éreztem még ilyet. Nem is hittem volna, hogy valakit ennyire lehet Szeretni. Úgy érzem ez sosem fog elmúlni. Sosem fogom tudni elégszer megköszönni, amit tettél és teszel értem. Hogy mindig számíthatok rád, és hogy ennyire önzetlenül Szeretsz. Veled akarom leélni az életem. Persze...tudom, hogy ez naiv kijelentés, de nem tehetek róla, én így érzem. Neked adtam a szívem és mindig szeretni foglak." A fiú szemében könnyek jelentek meg, de ezt a lány nem láthatta. Próbálta visszafojtani őket, de egyszerűen képtelen volt rá. A zsebébe nyúlt és egy hivatalos levelet húzott elő lassan. Azt a levelet, amit már ezerszer megbánt, hogy felbontott. Ahogy rápillantott egy könnycsepp csorgott le az arcán hirtelen. Valami megváltozott... Észrevétlenül kimenekítette az egyik kezét és letörölte a könnyeit. A lányra nézve újra elmosolyodott, majd megszólalt: ,,Játsszunk egy kicsit. Van nálam papír és ceruza. Írjunk egymásnak valamit, bármit írhatsz, amit csak szeretnél, de a kikötésem az, hogy nem olvashatjuk el csak fél év múlva ugyanitt. Megígéred, hogy betartod? " A lány meglepődött a kérésen, de végül belement a játékba. ,,Igen, megígérem!"
*
Néhány perc maradt már csak, míg végleg lebukik a nap, a fiú pedig még mindig ott állt mozdulatlanul az emlékeiben merengve. Tudta, hogy ezt kellett tennie, de mégsem tudta elfogadni soha, hogy így döntött. Nem sokkal később, miután megírták a leveleket, felhívta a lányt. Azt mondta neki, hogy ez nem fog működni. Túl nagy a távolság, túl sok a gond, legyen vége, jobb lesz így mindkettejüknek. Közben pedig megszakadt a szíve. Minden egyes kimondott szó egy újabb darabkát szakított le belőle. Ő mégsem mutatta. Erős maradt.
Fél év telt el és betartotta az ígéretét. Most ugyanott áll, mint akkor. Kezében a papírdarab, melyet nap mint nap szorongatott, mégsem olvasta el eddig soha. Erőt vett magán, kihajtogatta és nekikezdett. ,,Nem is tudom, mit írjak hirtelen. Félek, hogy leskelődsz, mert itt vagy mellettem. Én nem tudok olyan jól bánni a szavakkal, mint te, ezért csak azt írom, amit érzek. Tudom, hogy te vagy az igazi! Tudom, hogy együtt bármit képesek vagyunk legyőzni. Mindig kitartok majd melletted, sodorjon elénk bármit is a sors. Te vagy az első, akiben igazán bízhatok. Te vagy az, aki sosem okozna nekem fájdalmat, és aki mindig hűen Szeretni fog. Köszönöm a csodálatos ajándékot és azt is, hogy mellettem voltál, vagy és leszel. Igyekezni fogok, hogy legalább annyira boldoggá tegyelek, mint amennyire te azzá teszel engem. Amikor pedig elolvasod, itt leszek melletted és jókat nevetünk majd a régi emlékeken. Addig is tudd: Tiszta szívből Szeretlek. Utóirat: Ha pedig ki mersz nevetni, mert csúnyán írtam, akkor belelöklek a vízbe. Ezt veheted fenyegetésnek." Egy könnycsepp hullott a papírra, majd még egy és még egy, míg végül az utolsó pár sor át nem ázott teljesen. ,,Bármi is történjék vigyázni fogok rád..." - a fiú remegő ajkakkal ennyit tudott csak mondani mielőtt megfordult és eltűnt a félhomályban. A nap pár perc múlva végleg alábukott, a hullámok pedig egy gyűrött, szakadt papírdarabot dobáltak ide-oda a víz felszínén.
Valahol nem is olyan messze a lány is olvasni kezdett. Alig tudta rávenni magát, hisz értelmetlen volt az egész. Nem kellett neki, otthagyta. Nem is szerette tán soha. Szét kellett volna tépni a papírt és mindent elfelejteni. De ő képtelen volt rá. Nem tudott felejteni. Fél év telt el, azóta, hogy legutóbb találkoztak, de nem telt el úgy nap, hogy ne gondolt volna rá. Mindig vele álmodott. Sosem tudta megérteni az indokot. Sosem volt képes megbocsátani neki, amiért néhány egyszerű mondattal lerombolta mindazt a boldogságot, ami olyan rendíthetetlennek tűnt és amit a hónapok alatt közösen felépítettek. Így hát haraggal, csalódottsággal és félelemmel a szívében, de nekikezdett az első sornak: ,,Tudom, hogy talán sosem fogsz tudni megbocsátani nekem, de nem is kérem. Amikor ezt a levelet írom, már tudom, mit fogok tenni és tudom, hogy ez az utolsó alkalmam arra, hogy átölelhesselek. Soha, egy percre se hidd azt, hogy nem szerettelek. Te voltál nekem az igazi az első pillanattól kezdve, és örökre az is maradsz. Talán nem leszek ott melletted, de mindig veled leszek. Neked adtam a szívem, emlékszel? Ha a kis dobozra pillantasz, mindig gondolj erre. Nem számít hol vagyok, mert mindig vigyázni fogok rád. El kell, hogy engedj, mert még előtted az élet. Csodálatos ember vagy és csodálatos dolgok várnak rád. Hidd el, tudom. Emlékszel itt a parton mit mondtál nekem? Akkor, abban a pillanatban döbbentem rá, hogy nem áltathatom magam. Nem én leszek az az ember, aki életed végéig melletted marad. Nem kérhetem, hogy szenvedj és lásd, ahogy én is szenvedek. Van olyan betegség, amire még a Szerelem sem orvosság. De azt akarom, hogy tudd, Te tettél a leges legboldogabbá ezen a világon és mikor eljön az idő, nem leszek majd szomorú. Kérlek Te se légy az. Sosem felejtelek el és semmit sem bánok. Ha rám gondolsz ne a fájdalom legyen az, ami rögtön eszedbe jut, hanem a boldog pillanatok, amiket együtt átéltünk. Örökre bennem él a kép, amikor a Duna parton átöleltelek, Te szerettél, én szerettelek és minden olyan gondtalanul végtelennek látszott. Rendíthetetlenek voltunk. Maradj mindig az. Utóirat: Nem számít a hely, a lét, a tér és az idő. Mert van, amit semmi sem szakíthat szét. Mindig Szeretni foglak.
Szilágyi Domokos: ÚJ KENYÉR
Mosolyog a nyári dél,
az asztalon friss, fehér
új kenyér-
Honnan van az új kenyér?
Három traktor földet szántott,
a vetőgép búzát vetett,
felhő hullatta az esőt,
nap hullatta a meleget.
Szökkent a szár szép magasra,
jött a kombájn, learatta,
learatta, kicsépelte,
a gőzmalom megőrölte,
teherkocsi hazahozta,
anya pedig megsütötte
Mosolyog a nyári dél,
az asztalon friss, fehér
új kenyér.
Tóthárpád Ferenc: Adrienn és Balázs nyaral
Adrienn és Balázs a nyarak nagy részét a nagyszüleinél töltötte. A ház, ahol laktak, több ok miatt is különlegesnek számított. Nem egy közönséges, hanem egy olyan ház volt az, ami a falutól távol, a vasút mellett állt. A szomszédságában egy másik kis épület arra szolgált, hogy a vasutas kiálljon elé, és tisztelgéssel üdvözölje az elhaladó vonatokat. Valamikor a gyerekek nagyapja is abban a bakterházban szolgált, de ma már egy fiatal vasutas emeli magasra a tárcsáját, zöld felét mutatva a mozdonyvezetőnek. Úgy indítja a szerelvényt. Persze a nagyapa nyugdíjba vonulása után sem tévesztette soha szem elől az érkező és áthaladó teher és személyvonatokat. Pontosan ismerte a menetrendet.
- Késik - mondogatta elég gyakran, s rosszallóan csettintett a nyelvével.
Csak ritkán állt meg a vonat, és csak ritkán érkeztek utasok. A falu távol esett a megállótól, ezért aztán az áthaladó szerelvények zakatolásán kívül semmi sem zavarta a környék nyugalmát. Csodálatos vidék volt ez a két kisgyerek számára. A kert kerekes kútjából finom vizet lehetett húzni, a fákon gyönyörű gyümölcsök értek, a ház mögött pedig a kiserdő ezer titkot rejtett. A vasút és az erdő között nagy rét terült el legelő birkanyájjal, akollal. A rétet kettéosztotta a sekély patak. Oda jártak fürödni és pecázni. Öröm volt belógatni a vízbe a horgot, annyi volt a sügér. Adrienn és Balázs nagyon megkedvelte a vidéket. Szívesen nyaraltak ott a világ végén, pedig általában minden nyaralás ugyanúgy telt. Volt azonban néhány hét, ami kivételes izgalmakat hozott.
- Jössz fürödni? - kérdezte Balázs a nővérét, de meg sem várta a választ, már elindult. Egész nyáron egy szál fürdőruhában szaladgáltak, ezért aztán nem kellett sokat készülődni. Törölközőt sem vittek soha magukkal, hiszen a nap mindig melegen sütött. Ha a szél miatt kicsit fáztak, hát futottak egy kört az akol körül. Ha pedig megéheztek, két perc alatt hazaszaladtak. Nagymamájuk örömmel kente egymás után a lekváros kenyereket, hogy csillapítsa unokái falánkságát.
- Várj, Balázs! - kiáltotta Adrienn, és szaladt utána. Meztelen talpuk alatt csak úgy porzott a gyalogút. Azt is megtanulták nagyapjuktól, hogy a réten csúsztatni kell a lábat, akkor nem szúr a lekaszált fű töve. Nagyot csobbant a víz, amikor beleugrottak a sekély patakba. Néha érezték a testükön, ahogyan elúszott egy-egy hal mellettük.
- Számolod, hogy milyen sokáig tudok a víz alatt maradni? - kérdezte Adrienn, s már alá is bukott. Balázs pedig kezdte, de amikor az következett, hogy:
- ... nyolc, kilenc, tíz - megállt, mert tovább még nem tudott számolni.
- Na? - kérdezte Adrienn a kisöccsét, miután levegő után kapkodva kidugta fejét a vízből.
- Tíz - válaszolta Balázs, és elismerően bólogatott. A délelőttöt fürdéssel töltötték egészen addig, amíg meg nem kondult a falu távoli harangja.
- Menjünk! Alig ér le a lábam, és már éhes is vagyok - szólalt meg Balázs. Különös, de Adrienn is mélyebbnek érezte a vizet. Hazafelé nem futottak. Séta közben azt tervezgették, hogy másnap a nagypapájukat is kicsalják fürödni.
- Holnap itthon maradunk, látjátok, mindjárt esik az eső? - jósolt nagyapjuk, és különös figyelemmel olvasgatta az időjárás-jelentést. Igaza lett. Hamarosan elsötétült az ég, és megérkezett az eső is. Nagy vihar volt, a szél néhány cserepet leszakított a tetőről. A gyerekek nehezen aludtak el, a felnőttek aggódó beszélgetése sokáig beszűrődött a kisszobába. Három napig esett aztán újra kisütött a nap, de valami megváltozott.
- Papa, nem jönnek a vonatok? - kérdezte Adrienn, miután rájött a furcsaság okára.
- Megyünk a patakhoz - válaszolt kurtán. A gyerekek nem értették, miért a sietség, de örültek az ötletnek. Sáros volt a gyalogút, a réten nem legeltek birkák, s az akol pedig, mintha megrogyott volna. Egyre szaporább léptekkel igyekeztek a patakhoz. Már bokáig érő vízben jártak. Keresték a hidat, de csak a romjait találták.
- Elvitte az ár - szólt nagyapa -, azért nem jönnek a vonatok.
A sínek meggörbülve meredeztek az égre, nagy betondarabok hevertek a parton és a vízben. A gyerekek döbbenten álltak a leomlott partoldalon, és figyelték a kavargó örvényeket. Balázs egy fadarabot dobott a vízbe, és sokáig nézte, hogyan hánykolódik és tűnik el az egyik örvényben.
Az ár hamar visszavonult, de nem fürödhettek többet azon a nyáron. Mégsem teltek unalmasan a szünet hátralévő napjai. Továbbra is minden nap kijártak a hídhoz. Figyelték a munkásokat, akik hamarosan nevükön szólították őket. Nagy, sínen guruló gépek jöttek. Egy hét sem telt bele, és újra vasút keresztezte a patakot. Aztán megindult a közlekedés, és megtisztították a medret is a törmeléktől. Adrienn és Balázs attól fogva gyakran kiszaladt a bakterház elé, hogy a vasutassal együtt üdvözölhessék az érkező vonatokat. Először csak integettek az ablakokon nézegető utasoknak, aztán hamarosan megtanulták azt is, hogyan kell szalutálni.
- Nyújtsd ki a tenyeredet, a középső ujjad érintse a homlokodat! - mondta a fiatal vasutas. Azt is megengedte nekik, hogy egyszer Adrienn, másszor Balázs vihesse helyére a tárcsát, amit ha magasra emeltek, hangos szuszogással indult el a szerelvény. Hamar visszazökkentek a régi kerékvágásba. Bár a vonatok menetrend szerint érkeztek, továbbra is csak ritkán szálltak le utasok.
Gyorsan teltek a napok, elérkezett a nyaralás vége. A gyerekek már az utolsó előtti napot töltötték a nagyszüleiknél. A megszokott időben aznap is ott álltak az őrház előtt, hogy illően fogadják az érkező szerelvényt. A kezüket gyakorlottan emelték tisztelgésre. Csak ketten szálltak le a vonatról. Komoly, felelősségteljes tekintetük egyszerre nevetésre változott amint meglátták, hogy kik érkeztek. Meglepetten szaladtak szüleik elé. Nagy volt az öröm. Másnap mind a négyen lesétáltak a patakhoz. A gyerekek egymás szavába vágva mesélték el árvízi élményeiket. S hogy milyen kellemes a víz, azt együtt tapasztalták meg.
- Anyu, számolod, hogy meddig bírjuk a víz alatt? - kérdezte Balázs, és már le is buktak mind a hárman: Adrienn, Balázs és az apukájuk. Csak a déli gyorsvonat zakatolása juttatta eszükbe, hogy milyen éhesek.
Az ebéd után elbúcsúztak a nagyszüleiktől, és vonatra szálltak. Látták, amint a vasutas magasra emeli a tárcsáját. A vonat lehúzott ablakából figyelték, ahogyan a mozdony ritmusosan kilövelli a gőzt, és lassan megindul. Még mindig integettek a nagyszüleiknek, amikor a szerelvény áthaladt a patakot átívelő kis hídon. Mintha a masiniszta megérezte volna a gyerekek óhaját: a mozdony füttyentett egyet. A patak vize pedig, mintha búcsút intett volna, sok-sok apró fodrot vetett.
Ugrai Melinda: EGY FORRÓ NYÁRI SZERELMI TÖRTÉNET COTES D'ARMOR PARTJAIN
Bretagne-ban barangolván, minden egyes látnivaló után úgy érzi az ember, hogy ennél szebb már nem jöhet. Ennél szebbet már nem láthat. Majd a következő helyszín látogatása előtt, szinte biztosan tudja, hogy az előző szépségeit az nem képes felülmúlni. Aztán az új partszakaszra érkezéskor rájövünk, hogy nem hogy felülmúlja, hanem élményeinket újabb és magasabb szintre emeli. Egészen addig, amíg bele nem botlasz a szíved legkedvesebbikébe, ami aztán örök szerelmet gyújt benned.
Első ránézésre káosz uralkodik a parton. Mintha ez a hely valamikor az óriások játszótere lett volna. Ahol az építőkocka volt a legkedvesebb játékszer, és távozásukkor oda ejtette mindenki a kezében lévő sziklát ahol éppen akkor állt. Mégis ahogy közéjük merészkedünk, megértjük őket, hogy pont ott vannak jó helyen, ahol vannak. Ahogy megérintem az egyiket, szinte hallom mély mormogását, hívó szavát és érzem óriási erejét. El is döntöm, hogy legközelebb hajóval is közéjük merészkedem. Mert már akkor tudom, hogy lesz legközelebb.
Ahogy haladunk a part mentén egyre tovább, újra és újra kilyukadunk kisebb-nagyobb strandszakaszokra, ahol az itt pihenésüket töltő látogatók fürdenek. Gyerekek a sziklák közé kiszökő sekély vízben játszanak, apró halak és rákok után kutatva.De én eljövök innen. Magamnak akarom a sziklákat. Szeretném felfedezni, megérinteni minden egyes darabját. Megsimítani és hallgatni őket. Megvárni, amíg szépen-lassan bezárnak a sétányon lévő üzletek, elcsendesülnek az utcák és a strandok. Majd leülök az egyik tetejére.
Gyönyörködöm és élvezem, ahogyan a nyugovóra térő nap utolsó sugaraiban mutatja meg igazi arcát. Ahogyan rózsaszínbe borul előttem a táj. Hogy mit látok? Oh...bárcsak elmondhatnám! Azt hiszem, valahogy úgy fogalmaznék, hogy ha író lennék, a legszebb regényt írnám róla. Ha költő lennék? A legszebb rímekbe foglalnám. Ha festő lennék? A legmelegebb színeket használnám. Vagy ha zenész lennék? A leglágyabb hangokban komponálnám szépségét. Csak, hogy elmondjam...hogy elmagyarázzam...hogy megérthesse más is.
De egyik sem vagyok. Így csak ülök a szikla tetején. Szerelmesen fürkészem minden apró porcikáját. Nem kérdezek, nem beszélek. Csak eggyé válok vele. Érzem az életet, ami lüktet belőle. Érzem az energiát, ami a csontjaim legmélyére hatol. Most nem fáj semmi. Most nem érzek csalódottságot, kimerültséget. Csak elmerülök a szirének csodálatos dalolásában és a sellők táncában. Boldog vagyok! Ebben a pillanatban már tudom, örökre elrabolta a szívemet. Tudom, hogy még nem végeztünk. Tudom, hogy még visszatérek, hogy újra lássam és halljam őket.
Weöres Sándor: NYÁRI ESTE
Árnyak sora ül a réten.
Nyáj zsong be a faluvégen.
Zúg-dong sürü raj a fákon.
Békák dala kel az árkon.
Bim-bam! Torony üregében
Érc-hang pihen el az éjben.
Csillag süt a szeder-ágra.
Lassan jön a pásztor álma.
Rezgő-fü a feje-alja.
Nyár-éj ege betakarja.
|
|
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
2024-03-23 20:30:23, szombat
|
|
|
TAVASZI GONDOLATOK
Már nagyon vártuk a tavaszt. Tudjuk azonban, hogy nem szabad elkiabálnunk soha a dolgot, hiszen hiába volt csaknem 20 fokos meleg februárban, márciusban ettől még nyugodtan eshet a hó is - ha az elmúlt évek tapasztalataiból indulunk ki. Mindenki érzékeli, hogy földünk klimatikus viszonyai változóban vannak: tavaly nyáron minden idők legmagasabb hőmérsékleteit mérték a régiónkban és bizony tavaly télen is rekordok dőltek meg /idén igaz tél sem volt/. Igaz nemcsak nálunk, de világszerte kedvezőtlen szélsőséges meteorológia jelenségeket láthattunk.
Egyre nagyobb a változékonyság évszakokon belül is: egyik napról a másikra képes hatalmas változásokra az időjárásunk.
És mindez a globális felmelegedés korában... Igaz ez úgy látszik csak egy nagy átverés és inkább megélhetési forrás azoknak, akik ezt prédikálják. Mennyire jól is megélnek egyesek csupán ebből.
A mai napig sem felejtem el, hogy kisiskolás korunkban azt hallottuk állandóan az iskolában, hogy jön majd újra a jégkorszak. Hát nem jött. Jöttek azonban helyette ennél sokkal vadabb elméletek a globális felmelegedés égisze alatt, és ezzel szemben most a valóságban a hét szűk esztendők korát éljük, ami korábban nagyon gyakori volt. Mert mit is láthattunk a környezetünkben a valóságban. Aszály, aszály és aszály - évek óta. Nem láttam még olyan kukoricatáblát, mint két éve, amikor is a kapásnövények, pl a kukoricatáblán kukoricacső a csapadékhiány miatt egy cső sem volt. Életünkben ilyet még nem láttunk. Igaz szerencsére a búza az előző évi tél eleji esők miatt viszonylag jobb évet produkált, igy legalább a mindennnapi kenyerünk nem okozott problémát. A gyümölcs szintén, a cseresznyefánkon pl. a fele cseresznye a fán maradt. Ugyanekkor a következő /tavalyi/ évben ezzel szemben már egy marékkal sem tudtunk szedni, a többi gyümölcsfákról viszont még ennyit sem. Idén sajnos az éjszakai fagyok miatt ez megismétlődhet, az eddigi lehullott idei csapadék mennyisége miatt viszont várhatóan sajnos újra súlyos aszály elé tekinthetünk. Nagyon kellene most már az eső.
A "hét szűk esztendő" bibliai fogalom, egy bibliai megfigyelés volt, lényege hogy a hét bő esztendő után hét szűk esztendő következett.
Hét bő esztendő után mindig jött hét szűk, de legalábbis szűkebb év. A hét bő év nem azért volt, hogy akkor még jobban dorbézoljunk, hanem azért, hogy fel tudjunk készülni arra, amikor vége lesz a bőségnek.
Ha ezt a leckét megtanulnák az emberek, a cégek és a kormányok, sokkal jobb hely lenne a világ és a világgazdaság története nem buborékok és összeomlások szüntelen körforgásáról szólna.
Hiába tudja minden gondolkodó ember előre, hogy nem lesz örökké karácsony, nem tarthat örökké a hét (vagy tíz vagy tizenkét) bő év, mégis a legtöbben úgy élnek, mintha örökké minden így maradna. Aztán amikor bekövetkezik a hét szűk év, mindenki meg van lepődve, a kormányok éppúgy, mint az emberek vagy a cégek. Ki hitte volna, hogy 8-10-14 év dőzsölés után akár ugyanennyi szűk év jön? Ki hitte volna, hogy a bő esztendők nem azért vannak, hogy még jobban eladósodjunk, hanem hogy készen állhassunk, ha a nem kívánt fordulat megérkezik?
A másik tanulság, hogy a történetben a hét szűk év teljesen felemésztette a hét bő év minden bőségét, mintha soha nem lett volna az.
Többen vannak azon a véleményen, hogy az elmúlt években olyan pénzmozgások zajlottak és ezzel olyan ingatlan és minden egyéb áremelkedés, hogy bő egy évtized alatt annyit nőttek az árak, az ipari termelés és minden, ami megfelel két teljes évtizednek is.
Ha most ennek vége szakad, elképzelhető, hogy a következő évtizedben egy kiegyenlítődés lesz, a két évtized összességében lesz annyi az átlagos ingatlanár, részvényár vagy GDP emelkedés, amennyinek lennie kellett volna az előző évtized őrült száguldása nélkül.
Ha ez a feltételezés igaznak bizonyul majd, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a sovány tehenek tényleg megeszik a kövér teheneket, de ez nem fog meglátszani rajtuk. Másként mondva, elképzelhető, hogy a következő években visszaadják az árfolyamok azt a felesleges pluszt, amit az elmúlt 12 évben az átlagos növekedésen túl szedtek magukra.
Nem állítom, hogy ez biztos így lesz, de nem kellene meglepődni, ha tényleg ilyen évek jönnének most. Átlagolva még mindig ki fog jönni a normál piaci növekedés.
Ha még nem késő "halmozzunk fel gabonát, mert ez az élelem lesz a tartalék a szűk években, hogy ne haljunk éhen."
Mindez persze szerintem nagyon szép, de túl messze van a valóságtól. Szerintem az igazság mégis az, hogy a hét szűk esztendők korát most éljük - már néhány éve.
Mint telek tulajdonos, évente rendszeresen vezetek annak biológiai állapotáról viszonylag bő elemzéseket, kimutatásokat. Nagyon érdekes és tanulságos:
Magyarország nagy részén igen komoly aszály van - már évek óta, számításaim, feljegyzéseim szerint már több éve. Az elmúlt években ez oly mértékben rosszabbodott, melyre eddig még nem igen volt példa. Igaz tudjuk, hogy a Velencei-tó eddig /˘1000 év alatt/ több mint hússzor, sőt a Fertő tó is egyszer kiszáradt. Most eddig szerencsére ez még nem következett be, talán a vízvédelmi beruházások miatt ez nem is fog, de egyes folyóink erre a sorsra jutottak - tavaly kiszáradt a Tarna, és Ipoly egyes szakaszai is.
Az ország nagyobb részén a féléves csapadék mennyisége az elmúlt évben július végén/!/ nem érte el a 120 millimétert sem, ez az éves mennyiség ötöde. Sok kisebb tó ki is száradt. A meteorológia tavaly áprilisi közleménye szerint az év első 3 hónapjában a meteorológia által az északkeleti részben jelzett gyakoribb esőzések ellenére Egerben és Miskolcon mégis összesen csak 1,6-1,8 mm /!!!/ csapadék volt. Én az ország közepén 2 mm-t mértem - ugyancsak 3 hónap alatt?!
Az ország jelentős részén aszály volt, az Alföld középső és tiszántúli részén volt a legrosszabb a helyzet - írta az MTI az Országos Meteorológiai Szolgálatra (OMSZ) hivatkozva.
A folyamat nem most kezdődött, már a tavaly előtti évek is szárazak voltak Magyarországon. De az aszály kialakulásának esélyét megnövelték az utóbbi évek melegebb nyarai, és a gyakoribb intenzív hőhullámok.
A kevés csapadék is hozzájárul a tartós szárazsághoz, az Alföld középső és tiszántúli részén a féléves csapadék mennyisége július végén még nem érte el a 120 millimétert sem. Ezen a területen ez a szokásos féléves érték felét sem teszi ki.
Az OMSZ Facebook oldalán azt írta:
,,az elmúlt évtizedekben jelentősen melegebbé váltak a nyarak, a több és intenzívebb hőhullám pedig erősíti az aszályhajlamot".
A tartós aszály miatt több tó is kiszáradt az utóbbi időben Magyarországon. Például Baranya megyében tíz horgásztó apadt ki, és egy Debrecen melletti kedvelt kirándulóhely, a Vekeri-tó is kiszáradt. Szolnoknál rekord alacsonyan volt a Tisza vízszintje.
Mivel az előző év is száraz volt, így a talajban 1.5 m. mélységben egyáltalán nincs csapadék és ez a legfőbb ok. Ez mind a kapásnövényeknél, de legfőképp a gyümölcsösöknél a legnagyobb probléma.
Ha tehát nem kaptuk volna a közel 90 mm-nyi esőt az elmult évben az utolsó pillanatban / az első 3 havi 2 mm után???/ áprilisban, akkor pl tavaly a búza termésünk is nulla lett volna, mint az előző évben a kukorica. Mint ahogy aztán - a májusi aranyat érő eső és a júniusi medárdi esők már a kukoricán nem segítettek, nem beszélve a júliusi forróságról, a kukoricánál ez már bekövetkezett, itt valóban már "nulla" lett a terméshozam, Aki akkor látott már kukorica táblát, tudja miről beszélek. Kiszáradt, eltikkadt kukorica táblák - termés nélkül. Félelmetes, ahogy sok helyen kinézett a föld. Az ország minden pontján is óriási szárazság volt, a növények szenvedtek, majd kimúltak. Siralmas! A következményei pedig beláthatatlanok: áremelkedés, takarmány hiány, éhinség stb.
Az utóbbi évek szinte mind rendkívüli évek voltak - ha nem is ennyire!
A 19. század legnagyobb aszálya nálunk 1863-ban volt, amikor is az Alföld legnagyobb részében nemcsak hogy termés nem volt, hanem sok gazdasági állat, melyeket a Felvidékre, Erdélybe vagy a Dunántúlra nem tudtak az éhhalál elől elhajtani, elpusztult, sőt az emberek között is éhínség uralkodott. Sok évig tartott, míg az aszály által okozott veszteség ismét pótolhatóvá vált. Úgy látszik, idén is ez megismétlődhet? Mert az idei első 3 havi csapadék szinte megint semmi!!! És most ez a legnagyobb baj, ha néhány napon belül nem kapnak a földek csapadékot, idén bizony már búza sem lesz!
Európában és világszerte aszály van.
A nyár melege döbbent rá majd sokakat: víz nélkül már nem lehet termelni. Az aszály, a kiszámíthatatlanná váló időjárás próbára teszi a mezőgazdaságot.
A "hét szűk esztendők" korát éljük tehát, a globális felmelegedés pedig egy mellébeszélés!!! Celeb hozzá nem értő meteorológusaink hada /tudós tudósaink megbízhatatlan téziseivel is megtámogatva/ pedig naponta egymásnak ellentmondó jóslatokkal hülyítik az embereket, pedig a XXI században ma már olyan műszerek állnak rendelkezésükre, amik korábban nem voltak, csak hát meg is kéne azokat rendszeresen nézni is, nem pedig csak jó nagyokat mondani! Igaz a régi meteorológusaink is, akik bár jóval kevesebben is voltak, talán sokan emlékeznek még rájuk, általában sokszor /igaz a vicc szerint is/ csak annyit mondtak, "elvétve" eső, vagy "elvétve" süt a nap. Jelezve azért, ha rossz a jóslásuk, az csak "elvétve értendő."
Magyarország nagy részén aszály van
Link
Akkora a szárazság, hogy már műholdfelvételen is látni, ahogy hazánk besárgul
A hónapok óta tartó csapadékszegény, gyakran rendkívül meleg időjárás mostanra a hazánkat borító növénytakarón is rajta hagyta kézjegyét.
Link
Elkezdődött a hét szűk esztendőre való felkészülés?
Link
|
|
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
2024-02-29 22:00:15, csütörtök
|
|
|
A KEDVÜNK IS JOBB LESZ TŐLÜK!
MEGHOZZÁK A JÓ IDŐT A TAVASZVÁRÓ DEKORÁCIÓK
Már mindenki nagyon várja, hogy kizöldüljön a természet, és minél többet lehessünk a szabadban. Addig is apró trükkökkel máris a lakásunkba csalogathatjuk a tavaszt.
Fillérekből és kevés munkával is megteremthetjük a hamisítatlan tavaszi hangulatot au otthonunkban; ez a hosszú tél után nemcsak a szemünknek, a lelkünknek is jót tesz.
TAVASZVÁRÓ DEKORÁCIÓK, KIEGÉSZÍTŐK SAJÁT KEZŰLEG
Már te is nagyon várod az első melengető tavaszi napsugarakat? Könnyítsd meg a várokozást és vidd otthonodba a kikeletet már most: öt kreatív ötletet mutatunk!
Tavaszi megújulásra fel! Így lesz a régi fiókból kaspó
A megszokott kaspók helyett mit szólnál valami egészen más megoldáshoz? Egy régi, árván maradt fiók éppen jó lesz - külön szerencse, ha szép a fogója, íves az eleje.
Mutatjuk! Link
Diy virágjelölő állatkák
Gyurmából készülnek ezek a kerámiahatású édes kis virágőrző kerti jelölők, melyeket szobanövények mellé is tehetsz dekorációként.
Az elkészítés részleteit ide kattintva találod! Link
Tavaszi frissesség
Teremts üde hangulatot otthonodban egy pár újragondolt virágcseréppel. A zöldek és kékek árnyalatai a nyiladozó természet frissességét hozzák a lakásba.
A folytatást itt találod! Link
Diy növényjelölők a kertbe
Jó tudni, melyik ágyásban hajt a saláta, a hagyma és társai - erre szolgálnak az ágyásjelölők. Az egyszerű papírcédulák helyett - kis ügyességgel - saját kezűleg készített jelölőkkel is színesíthetjük a veteményeskertet. Íme! Link
Virágözön ecsettel
Az aranyvesszőbokor sárga színe szinte vonzza a tekintetet. Virágjának nemcsak színét, de motívumát is hálás felhasználni lakásunk látványfrissítéséhez. Kontrasztos feketével és némi kellemes szürkével üdítő lesz még a kisebb kiegészítőkön is.
Katt ide a részletekért! Link
TAVASZVÁRÓ DEKORÁCIÓK SAJÁT KEZŰLEG - VIRÁGOK KÉPEKBEN
Nem sokára érkezik a tavasz, mi már tűkön ülve várjuk! Úgy tűnik, így vannak ezzel Facebook-csoportunk tagjai is, akik az elmúlt hetekben több színes, virágos dekorációt is készítettek. Nézzünk közülük néhány csodás munkát!
Link
|
|
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
2024-02-04 21:45:29, vasárnap
|
|
|
A TIZENKÉT HÓNAP - VERSEKKEL, SZÉP MESÉKKEL
I. A tizenkét hónap - Versek szép képekkel
SlidePlayer.hu
Link
Csukás István: JANUÁRI HÓ HULL
Januári hó hull, fehér lesz minden,
tiszta lapot nyit az új év.
Mit írunk rá? Itt a nagy lehetőség,
egy pillanatra költő lesz mindenki,
a hóra íródik a közös költemény.
Reviczky Gyula: TAVASZODIK - FEBRUÁR
Tavaszodik már az idő,
Beköszönt a napsugár.
Lelkem édes gondolatja
Fönt, a felleg honba jár.
Nem tudom, de olyan édes
Még a bánat is nekem,
Kék egével, napsugárral
A tavasz, ha megjelen...
Radnóti Miklós: MÁRCIUS
Lúdbőrzik nézd a tócsa,
vad, vidám, kamaszfiús
Szellőkkel jár a fák alatt
S zajong a március.
A fázós rügy nem bújt ki még,
hálót se sző pók,
De futnak már a kiscsibék,
Sárgás aranygolyók.
Kormos István: KEREK ESZTENDŐ - ÁPRILIS
...Április! Esőt érlelő
Mindig felhőből bújsz elő!
Te is felhő vagy, csupa víz:
Ázik a rigó, fürj, fecske, csíz,
a rét s a réten a kiscsikó,
személyedben nincs semmi jó.
Fejünkre zuhogsz záporozva, aj,
Április, tavasz bolondja!..."
Csanádi Imre: MÁJUSDÍCSÉRŐ
Május,
mosolygó
békák torkát,
megoldó,
gyönygvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresznyét.
Radnóti Miklós: JÚNIUS
Nézz csak körül, dél van és csodát látsz
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testű nagy szitakötő.
Erdélyi József: NYÁRI DAL - JÚLIUS
,,Csakhogy itt van, itt a nyár,
csakhogy engem itt talál:
csakhogy a tél s a tavasz,
nem vitt el az a ravasz.
Itt a nyár, itt a nyár,
egy üveg sör s egy pohár,
Itt van az asztalomon,
s iszok mint bölcs Salamon..."
Szabó Lőrinc: TÓPARTON - AUGUSZTUS
Ringó erdőben bujdosó nap,
itt a tó, fekszem csendesen,
a part ring, mintha vinne csónak,
a kék vizet nézegetem,
és most közelről még a fű is,
bármily kicsi és egyszerű is,
éppoly gyönyörű, mint a tónak
vizéből visszakacagó nap.
Weöres Sándor: A TANÉV NYITÁSKOR - SZEPTEMBER
,,Almát, körtét, szilvát,
szőlőt hoz a szeptember,
nekünk új tanévet,
tudja minden ember..."
Radnóti Miklós: OKTÓBER
Hűvös arany szél lobog,
le ülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
Hát lengeti a tengeri.
Bisztray Ádám: NOVEMBER KAPUI
,,November kapui meg nyílnak,
s beömlik rajtuk a köd, száraz völgyét,
vékonyka csemete fáit
áztatja késve jött eső..."
Csokonai Vitéz Mihály: TÉL - DECEMBER
No eljöttél valahára
Gyászos tél, a föld nyakára,
És az erszényt oldozod:
Együk most már munkánk bérét,
Igyuk saját testünk vérét,
Már az ínséget hozod.
Igazán, hogy minél rosszabb
A te részed, annál hosszabb
Életünkből majd fél rész
A te napjaidba vész..."
A TIZENKÉT HÓNAP - JANUÁRI MESE
Az előző szép versikékhez egy olyan mesét választottam, amely számomra sokat megmutat a teljes kisemmizettség, a sötétség, az életre való képtelenség, a depresszió és kilátástalanság állapotából. Mély gyászban lévő embereknél nagy kérdés, hogy tudnak-e újra az élethez kapcsolódni?
Ki tudnak-e zökkenni a teljes kilátástalanságból? Ez a mese megmutatja, hogy van remény, s ugyan el kell érni a mélypontot, de onnan aztán el lehet indulni fölfelé. A főhős ebben a folyamatban újra tudja értékelni az életet és ennek meglesznek az ajándékai.
Olvassátok, szeressétek!
A TIZENKÉT HÓNAP
Volt egyszer egy nagyon szegény özvegyasszony, és annak öt gyereke. Soha semmi jó nem érte a nap alatt. Még munka is ritkán akadt számára, csak hetente egyszer, amikor a módos szomszédasszony áthívta őt kenyeret dagasztani. Fáradságáért csak egy darab kenyeret kapott. A szegény asszony onnan mindig kovászos ujjakkal ment el. Hazaérve, tiszta vízzel lemosta kezéről a kovászt, felforralta a vizet, és valami levesféle lett belőle, amit azután a gyerekek megettek. Ezzel a levessel kellett beérniük egy álló hétig, amíg az anyjuk újból kenyeret dagasztott a gazdag szomszédnál, megjött kovászos ujjaival, és újból megfőzte nekik a levest.
A gazdag asszony gyerekei a töméntelen ennivalótól, zsíros falattól meg a pompásan megkelt kenyértől sem híztak meg, olyanok voltak, mint a szárított hal, a szegény asszony gyerekei meg gyarapodtak, kövéredtek, olyanok voltak, mint a márna. A gazdag asszony nem győzött csodálkozni rajtuk, és szóba hozta a dolgot barátnői előtt. Barátnői így feleltek:
- Azért gyarapodnak, kövérednek a szegény asszony porontyai, mert elviszi a gyerekeid szerencséjét az ujjain, elhordja az övéinek, s míg azok híznak, a tieid sorvadoznak, kornyadoznak.
A gazdag szomszédasszony elhitte, amit mondtak, és amikor újra elkövetkezett a kenyérsütés napja, nem eresztette el a szegény asszonyt kovászos ujjakkal, hanem arra kényszerítette, hogy jól lemossa a kezét, és így a szerencse az ő házában maradjon. A szegény asszony könnyes szemmel ment haza.
Mikor a gyerekei látták, hogy nincsen kovász az ujjain, sírva fakadtak. A ház egyik sarkában ríttak a kicsik, a másikban zokogott az anyjuk. Végül is megkeményítette szívét, erőt vett magán, és így szólt:
- Legyetek nyugodtak, gyerekeim, ne sírjatok, majd találok én nektek egy falatka kenyeret és elhozom, meglássátok.
Ajtóról ajtóra kopogtatott az asszony, amíg végül akadt valaki, aki vetett neki egy száraz kenyérvéget. Hazavitte, beáztatta, és szétosztotta a gyerekek között. Azok ettek, azután lefeküdtek és elaludtak. Az asszony azonban éjfélkor fogta magát, és nekivágott az éjszakának, csak hogy ne lássa a gyerekeit éhen pusztulni.
Ment, mendegélt a puszta sötétségben, amikor egy kis halom tetején világosságot látott derengeni, és arrafelé vette útját. Közelebb érve, egy sátort pillantott meg. Mennyezetéről hatalmas csillár lógott, amelyben tizenkét fáklyaláng égett, és az alján valami labdához hasonló gömbölyűség csüngött. Az asszony belépett a sátorba, és tizenkét legényt látott bent ülni, akik éppen arról tanakodtak, hogyan kellene véghezvinni egy bizonyos dolgot. A sátor kerek volt. A bejárattól jobbra három legény ült, a ruha nyitva a mellükön, kezükben zsenge füvek és virágzó ágak. Arrébb másik három, könyökig feltűrt ujjal, kabát nélkül, ők száraz kalászokat tartottak. Odébb ült még három legény, szőlőfürtökkel. Ezek mellett még három, akik hosszú bundát viseltek, amely nyakuktól a térdükig ért. Mikor a legények észrevették az asszonyt, megszólaltak:
- Isten hozta, nénémasszony, üljön le!
Az asszony köszönt és letelepedett. A legények megkérdezték, hogy mi járatban van. Az elárvult özvegy elpanaszolta nekik minden búját-baját. Mikor a legények megértették, hogy éhezik szegény, felállt a bundások közül az egyik, és odatálalt neki az asztalra. Az asszony jóízűen evett, és közben megfigyelte, hogy a legény sántít. Mikor jóllakott, a legények kikérdezték, hogy mi újság az emberlakta világban. Az asszony felelt nekik, ahogy tudott. Végül az a három, akinek nyitva volt a ruhája a mellén, azt kérdezte tőle:
- Hát aztán, nénémasszony, hogy is álltok ti az év hónapjaival? Milyennek látjátok a márciust, az áprilist meg a májust?
- Jó viszonyban vagyunk velük, fiaim - válaszolta az özvegyasszony -, legfőképpen pedig ezekkel a hónapokkal, mert ha megjönnek, kizöldülnek a hegyek, völgyek, a föld felékesíti magát sok-sok virággal, és olyan illat árad belőlük, hogy az ember újjáéled tőle. A madarak dalba fognak, és amikor a paraszt látja, hogy zöld már a határ, örül a szíve, és készíti a csűrt. Hiszen ha ezek után még panaszkodnánk márciusra, áprilisra meg májusra, tudom, hogy az Isten tüzet bocsátana ránk, és megégetne bennünket hálátlanságunkért.
Ekkor a három felgyűrt ujjú, kalászt tartó legény tette fel a kérdést:
- Szép, szép, de milyen szemmel nézitek a júniust, a júliust és az augusztust?
A szegény asszony nyomban ráfelelte:
- Ezekre a hónapokra sem lehet semmi panaszunk. A meleg, amit hoznak, megérleli a gabonát és minden gyümölcsöt. A parasztok ilyenkor aratják le, amit vetettek, a kertészek pedig begyűjtik a termést. Hát még a szegények mennyire kedvelik ezeket a hónapokat, mert akkortájt nincs szükségük a sok drága ruhára.
Most a szőlőfürtös legények vették át a szót:
- Hát aztán mit szóltok a szeptemberhez, október meg a novemberhez?
- Ó - felelte az asszony -, hiszen ilyenkor szüretelik az emberek a szőlőt, ilyenkor csinálják a bort! Aztán meg ezek a hónapok arra emlékeztetnek bennünket, hogy közeleg a tél, igyekezzünk fát, szenet, meleg holmit szerezni, hogy ne szenvedjünk a hidegtől.
Végül a bundás legények tették fel a kérdést.
- Jó, jó, no de a december, a január meg a február? Hogy is álltok ezekkel a hónapokkal?
- Hej, ezek a hónapok szeretnek csak bennünket igazán, mint ahogy mi is őket. Azt kérditek, miért? Halljátok hát: az ember telhetetlen, legszívesebben egész évben törné magát, csak hogy minél több pénzt szerezzen. De jönnek a téli hónapok, a tűzhely köré gyűjtenek bennünket, és megpihentetnek a nyár fáradalmai után. Mi, emberek szívesen látjuk őket, mert ők hozzák a vetésnövesztő, növénytermesztő esőt meg havat. Így hát, fiaim, valamennyi hónap jó, derekasan végzi mindegyik a munkáját, amit Isten reá bízott.
A legények összenéztek, és intettek egyik szőlőfürtös társuknak. Az kiment, és kisvártatva egy bedugaszolt kancsóval a kezében jött vissza. Átadta a szegény asszonynak, a legények pedig így szóltak hozzá:
- Fogja ezt a kancsót, nénémasszony, vigye haza, és nevelje fel gyermekeit.
Az asszony magához vette a kancsót, és örvendezve mondta:
- Kívánok nektek hosszú életet!
- Szerencsével járj, nénémasszony! - válaszolták a legények.
Az asszony felkerekedett, és még napkelte előtt hazaért. Gyermekei még aludtak. Leterített egy lepedőt, és ráborította a kancsó tartalmát. Hát mit lát? Színültig tele volt arannyal. Szegény majd megzavarodott az örömtől.
Reggelre kelve, egyenest a pékhez sietett, vásárolt öt-hat kenyeret és majd egy kiló sajtot. Felköltötte azután a gyerekeit, megmosdatta, kicsinosította őket, elmondatta velük az imát, utána pedig adott nekik kenyeret és sajtot. Ettek a kis jószágok, jól megtömték a bendőjüket. Azután az asszony vett egy zsák búzát, elvitte a malomba, megőröltette, kenyereket dagasztott, és elvitte a pékhez sütni.
Amint hazafelé tartott, vállán a gyúródeszkával, amelyen ott sorakoztak a kisült kenyerek, meglátta őt a gazdag szomszédasszony, és mindjárt sejtette, hogy valami történt. Utána szaladt, hogy kitudja, honnét vette a lisztet a dagasztáshoz. A szegény asszony, az a jámbor, elmondott neki mindent, úgy ahogy volt. Bezzeg a gazdag szomszédasszony megirigyelte a jó dolgát, és eltökélte magában, hogy ő is felkeresi azokat a legényeket. Éjjel, amikor a férje meg a gyerekei már aludtak, útnak eredt, és meg sem állt, amíg a sátort a tizenkét hónappal meg nem lelte. A legények köszöntötték:
- Hozta isten a szépasszonyt! Minek köszönhetjük ezt a nagy szerencsét?
- Szegény vagyok, azért jöttem, hogy segítsetek rajtam.
- Jól van - felelték a legények -, tán éhes vagy, enni kívánsz?
- Nem, köszönöm, nem vagyok éhes.
-Úgy, úgy - bólogattak a legények. - No és hogy megy a sorotok odakint az emberlakta világban?
- Cudarul, rosszabbul már nem is mehetne.
- Hát a hónapokkal hogy álltok?
- Hogy is állnánk? - zsémbelt az asszony. - Minden hónap új bosszúságot hoz. Alighogy augusztusban megszoktuk a meleget, nyakunkon a szeptember, az október, a november, hozzák a náthát, a hurutot, egyik embernek a tagjai szaggatnak, a másik prüszköl. Azután meg beköszöntének a téli hónapok, a december, a január meg a február, és mi majd megfagyunk. Az utcákon garmadában áll a hó, ki sem tudsz lépni a házból. Főként az a sánta február, az a főkolompos! (Szegény Február mindent hallott ám!) No, de mindez semmi a hóbortos március, április és májushoz képest! Ennek a háromnak sehogy sem fér a fejébe, hogy ők valójában a nyár hónapjai, úgy tesznek, mintha még a télhez tartoznának, és végül is kilenc hónapos telünk van! Még május elsején sem mehetünk ki a zöldbe, nem hempereghetünk a fűben. Azután újra itt a június, a július meg az augusztus, ezeknek az a rögeszméje, hogy saját verítékünkbe fullasszanak, és elepesszenek a hőségtől. Augusztus közepén, Mária-napon, majd megsülünk, és mikor aztán ráadásul a nyakunkba szakad egy jókora zivatar, tönkremegy a kötélen száradó tiszta ruha. Egy szó mint száz, a hónapok rontják meg az életünket.
Egy szó nem sok, annyit sem feleltek a legények, csak intettek a felgyűrt ujjú, kalászos legények közül a középsőnek, mire az eltűnt, és egy jól bedugaszolt korsóval tért vissza, amelyet ezekkel a szavakkal nyomott az asszony kezébe:
- Fogd ezt a korsót. Ha hazaértél vele, zárkózz be a szobádba, és borítsd ki a tartalmát. Útközben ki ne nyisd!
- Dehogy nyitom, dehogy nyitom - bizonykodott az asszony, és örvendezve indult hazafelé.
Még alig pitymallott, már otthon is volt. Magára zárta szobája ajtaját, a földre terített egy lepedőt, és ráborította a korsó tartalmát. Hogy mi volt benne? Kígyó kígyó hátán! Egyszeribe rávetették magukat az asszonyra, és elevenen felfalták.
Gyermekeit árván hagyta - így jár a rágalmazó!
A jámbor szegény asszonynak azonban felvitte az Isten a dolgát, gazdaggá tette, és gyermekeinek útját is elegyengette. Beteljesült rajtuk a kívánság, hogy ,,Szerencsével járj".
Devecsery László: EGYSZER VOLT...
Egyszer volt... hogy' is volt? Talán egyszer volt, hol nem volt! Ki tudja hol volt? Ki tudja hol van? Az üveghegyen innen? Az Óperenciás-tengeren túl? Ahol a kurta farkú malac túr?
Dehogy! Sem így, sem úgy! Völgyön innen, hegyen túl, hol sok szikla égbe szúr...
Induljunk el messzire, messzire, hagyjuk el a völgyet, kapaszkodjunk fel magasra, nagyon magasra. Sok-sok hegyet, óriási sziklát kell elhagynunk, amíg elérkezünk a Hónapok hegyéhez. Ne kérdezd, merre találod a térképen, hiszen nem árulhatom el senkinek. Még teneked sem!
Egyik hegy olyan, mint a másik. Miről ismerjük meg ezt a nevezetes helyet? Miről, miről..., különleges formájáról. Mitől olyan különleges? Fényképen vagy a valóságban láttál már hegyet és sziklát eleget. Magasak, hegyesek. Ez is magas, hegyes is. Igen ám, de az óriási hegycsúcs mellett tizenkét kisebb csúcs is emelkedik. Ráadásul, ha megérkeztél, s körülsétálsz a hegyoldalon, akkor egyik ámulatból a másikba esel.
Előbb azt érzed, lefagy a fejedről az a formás fülecskéd, s hozzá fúj a szél és hull a hó, a másik pillanatban enyhe szellő simogat, majd váratlanul pirossá válik az orrod a tűző naptól, a nagy melegtől, azután hűvös szél és köd ölel körül, s a következő pillanatban ismét hóembert építhetnél.
Mi ez a varázslat? Egyszerű a magyarázat: a tizenkét hónap négy évszakot varázsol körénk. Lakásuk körül is mindig ott a tavasz, a nyár, az ősz és a tél, vagyis az
évszakok...
Nézd, a TAVASZ erre jár:
huncut, pajkos kicsi lány.
Szoknya lebben, szellő száll,
jót kacag - és meg-megáll.
Ébresztgeti a Napot,
kancsóból hint harmatot.
Ezerszínű lesz a rét:
ráteríti köntösét.
Virág nyílik, rügy fakad,
minden él az ég alatt.
Ajtó koppan, vendég jön:
illendően beköszön!
Meleget hoz NYÁR-LEGÉNY,
szelíd esőt hint a szél.
Almát, körtét melenget,
eperszemet szemezget.
Aranytenger a vidék,
hullámzik a messzeség.
Búzaszemek megértek:
- Munkára fel, legények!
Patakparton víg a nyár,
ki teheti odajár.
Fürdik, játszik nagyokat,
amíg az ősz kopogtat.
Kedves apó, ez az ŐSZ,
ő is köztünk elidőz.
Szőlőt érlel, szüretel,
emberekkel ünnepel.
Ecsetet vesz kezébe,
azt vette a fejébe,
színt fest minden levélre,
így megy a tél elébe.
Hullanak a levelek,
meg is szólal: - Elmegyek,
mert a TÉL már közeleg:
nagyszakállú, ősz, öreg.
Szakállából hull a hó,
fehér öröm: csudajó!
A hóember nem fázik,
lyukas pipán pipázik.
A madár-nép didereg,
egy picit sem csicsereg.
Jégcsapok az ereszen:
összebújnak hidegen.
Csillog-villog a világ,
s ablakon a jégvirág;
a fák ágán dér-levél,
havat hoz az esti szél.
A tizenkét hegycsúcs alatt tehát a tizenkét testvér lakása rejtőzik.
Január délceg, fiatal fiú. Odabent csupa-csupa fehér minden. Ablakán jégvirágok nyílnak, ereszén jégcsapok erdeje okasodik. Ruhája fehér, arca piros. Kéményében hideg szelek muzsikálnak, s hófúvás kavarog háza körül.
Február kedves, mosolygós, csípős nyelvű lány. Világoskék ruhát visel, szoknyája mellett szelek suhognak. A hófelhők mögül, melyek a csúcs körül laknak, néha már előbukkan a Nap.
Március-leány sárgászöld színekkel díszítette szállását, s önmagát. Intésére langyos, könnyű fény köszönt ránk, s az ágakra rügyek szaladnak.
A szomszédságból mindig nevetés, móka, kacagás hallatszik. Április, akit a testvérei csak Ápri Julisnak hívnak, vidám és kiszámíthatatlan. Üde zölddel borít be mindent: házat, fákat, mezőt és rétet.
A tavasz két leányát alig-alig győzi nevelgetni, tanítgatni fiútestvérük: Május. Ő már majdnem komoly férfiember, s ezt sötétzöld öltözetével is bizonyítani szeretné.
Odébb a nyár: Június vidám sárgában, Július narancsszínnel, Augusztus pirosas sárgával, mindannyian a Nap ragyogásával. A három hegycsúcsot is mindig fény ragyogja be.
A fény és a ragyogás mellett, kicsit odébb a komor ősz lakik: Szeptember, világos barnán, Október szürkén, ködbundában, November sötétbarna kabátban.
Kit is felejtettem el? Senkit, most következik a vén, kedves, öreg apóka: December, mintha sötétkék kristályok csillognának körülötte. Havat, szelet, hideget és meghitt ünnepeket hoz nekünk.
Az évszakok velünk laknak, s mi is ővelük.
ÉVSZAK TÜNDÉREK ÉS A TIZENKÉT HÓNAP MESÉJE
Ennek a mesének nem tudom a szerzőjét, ezen az oldalon találtam és megtetszett!
Volt egyszer egy hatalmas erdő, az erdőben négy házacska. Az egyikben élt a Tavasz tündér, a másikban Nyár tündér, a harmadikban Ősz tündér és a negyedikben Tél tündér.
Szép háza volt mind a négy tündérnek, de néha nagyon egyedül érezték magukat. Sokszor gondoltak arra, milyen jó lenne, ha lakna velük valaki.
Nem tudtak arról, hogy az erdő mélyén tizenkét testvér él, a tizenkét hónap: Január, Február, Március, Április, Május, Június, Július, Augusztus, Szeptember, Október, November és December.
A testvérek naphosszat csak üldögéltek és azt tervezgették, hogyan építsenek maguknak házat. Kicsit lusták voltak, így mindig csak halogatták az építkezést.
Egy szép napon aztán végre felkerekedtek, elindultak, hogy kiválasszák az erdőben a megfelelő helyet, ahol felépítik a házukat.
Elöl ment Január, utána Február, majd Március, őt követte Április, Május, Június, Július, Augusztus, Szeptember, Október, November és végül December.
Mentek, mentek, és nemsokára megláttak egy házat. Tetszett nekik a ház, látták, hogy jó tágas. Megbeszélték, megkérdezik, hogy nem lakhatnának-e ők is itt?
Bekopogtak, Tavasz tündér nyitott ajtót.
- Jó napot kívánunk! Mi vagyunk a tizenkét hónap: Január, Február, Március, Április, Május, Június, Július, Augusztus, Szeptember, Október, November és December. Látjuk, szép nagy házad van, nem lakhatnánk mi is itt veled?
- Jó napot tizenkét hónap! Én Tavasz tündér vagyok! Szívesen befogadnálak benneteket, de csak hárman fértek el. Azok lakhatnak itt, akik virágzó fákat, friss zöld füvet adnak az embereknek. Március, Április és Május boldogan költöztek be Tavasz tündérhez, hiszen ők hozzák a Földre a langyos szellőt, az első nyíló virágokat, a melengető napsugarakat.
Elköszöntek egymástól és a kilenc testvér tovább indult: Január, Február, Június, Július, Augusztus, Szeptember, Október, November, December.
Hamarosan egy újabb házhoz értek. Bekopogtak.
- Jó napot kívánunk! Mi vagyunk a kilenc hónap: Január, Február, Június, Július, Augusztus, Szeptember, Október, November, December. Szép házad van, nem lakhatnánk itt veled?
- Jó napot kilenc hónap! Én Nyár tündér vagyok! Hármat közületek szívesen befogadok, akik
forróságot, sok gyümölcsöt, zöldséget hoznak az embereknek.
- Mi adjuk mindezt az embereknek - mondta Június, Július és Augusztus.
Be is költöztek a házba. Már csak hatan mentek tovább: Január, Február, Szeptember, Október, November, December.
Hamarosan Ősz tündér házához értek. Bekopogtak.
- Jó napot kívánunk! Mi vagyunk a hat hónap! Január, Február, Szeptember, Október, November,
December. Beköltözhetnénk hozzád a házadba?
- Jó napot hat hónap, én Ősz tündér vagyok! Hárman beköltözhettek, de csak azok, akik szőlőt, diót, tököt, de hűvös szeleket is hoznak az embereknek.
- Mi vagyunk azok! - mondta Szeptember, Október és November.
Ők is beköltöztek és már csak hárman mentek tovább: Január, Február és December.
Nem sok időbe telt és rátaláltak Tél tündér házára. Bekopogtak.
- Jó napot kívánunk, mi vagyunk a három hónap: Január, Február, December. Beköltözhetnénk a szép nagy házadba mi is?
- Jó napot három hónap, én Tél tündér vagyok! Beköltözhettek hozzám, ha hideget, havat, jeget hoztok az embereknek.
- Mi hozzuk a fagyot, a ködöt, a zord időt a Földre - örvendezett Január, Február és December.
Így aztán mind a tizenkét hónap otthonra talált:
Tavasz tündérnél - Március, Április és Május,
Nyár tündérnél - Június, Július és Augusztus,
Ősz tündérnél - Szeptember, Október és November,
Tél tündérnél - Január, Február és December.
Pataki Edit: MESE A NÉGY TESTVÉRRŐL
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer négy testvér: egy fiú és három lány. Tél, Tavasz, Nyár és Ősz volt a nevük.
Öreg szüleik: Év Apó és Év Anyó egyformán szerették őket, igazságosan osztották szét közöttük minden vagyonukat: az évet, három-három hónapot adtak mindegyiküknek.
Tél volt a legidősebb a testvérek között, az egyetlen fiú, hamar megszokta, hogy erősebb húgainál. Már december közepére mindent megfagyasztott maga körül.
Szerette a szépséget, a tisztaságot: fehérbe öltöztette kopár környezetét. A hópihéket aprólékos munkával egyenként formálta meg, ne hasonlítsanak egymásra. Csipkedíszes menyasszonyi ruhát varázsolt minden fára, bokorra. Óriási jégcsapokat növesztett a házak ereszére, a barlangok bejáratára. Jégpáncélba burkolta a folyókat, tavakat, hóbunda alá rejtette az őszi vetéseket. Decemberben fehér karácsonnyal kedveskedett az erre áhítozóknak.
Napsütéses délutánokon Tél kis barátnőjével, Sugárkával, kicsalta a gyerekeket, hóembert épített velük, hócsatákat rendezett közöttük, korcsolyaversenyeket a befagyott vizeken, szánkózást a domboldalakon. A fázós apróságok is kimelegedtek a téli játékokban.
Januárban vészterhes felhőkkel takarta el az eget, de még februárban is szaporította a hóakadá-lyokat úttalanná vált utakon, korcsolyapályává változtatva a járdát. Kiéheztette a vadakat, a madarakat, s bizony megfagytak a vigyázatlan rovarok, ha nem bújtak eléggé mélyre az avarban, fakéregben.
Tél tombolása megszelídült, mikor március elején szépséges húgával, a nevetős szemű Tavasszal találkozott.
- Elfáradtam, kishúgom! - panaszkodott neki, és fagyos puszit lehelt rózsás arcocskájára, átadta neki Ősz üdvözletét.
- Jól dolgoztál, bátyuskám - melengette meg bátyját Tavasz játékos jókedvében. - Pihentetted a magvakat, puha hótakaróval fedted be az őszi vetéseket, engedted az állatoknak, hogy téli álmot aludjanak.
- Ügyelj majd a medvebocsokra, ha előmerészkednek! Nagyon picikék! - búcsúzott Tél húgocská-jától, de a hegycsúcsokról nem húzódott vissza. Egy-két kemény faggyal márciusban, de még májusban is visszalátogatott a kertekbe, megdermesztve barackfák, mandulák virágait, pedig csak húgocskáját szerette volna viszontlátni.
Mikor Tavasz egyedül maradt, Napocska segítségét kérte. Először a vastag hóbundát vékonyították meg, aztán egyre kisebbekre zsugorították a makacs hófoltokat. Az eddig tiszta fehérséget körben a világon a sár vigasztalan feketesége váltotta fel.
Tavasz Napocska tüzével külön felmelengetett minden magvacskát, minden ágacskát. Apró kis csírák, hajtások dugták ki kíváncsi fejecskéjüket a még didergő földből, aztán szinte szemlátomást nőttek a cirógató sugarakban.
A fák és bokrok rügyeket fakasztottak, ezekből levelecskék és virágocskák pattantak ki, de születtek virágok és levelek az eddig csupasz földön is.
Tél fehérsége és a sár feketesége után alig néhány nappal színpompába öltözött a világ: pirosban, sárgában, fehérben, kékben tündököltek a virágok, zöld színt öltött a környezet, és ez az ég kékségével a végtelenné tágult látóhatár peremén találkozott, össze is olvadt vele. Fűszálakon harmat szivárványlott, katicabogár itta szomjasan.
A hóban tisztára fürdetett fák és bokrok ismét csodálatos ruhát öltöttek: fehérben ékeskedett a meggy, a cseresznye, a szilva, a kökény, mintha mindannyian lakodalmukra készülő menyasszonyok lennének a rózsaszínbe, kékeslilába bújt koszorúslányok: a barackok, az almák és a körték között.
Az ünnep fenségéhez méltóan virágillat áradt a levegőben: minden és mindenki felszabadult, ujjongott. Madarak daloltak, méhek döngicséltek, megköszönték Télnek, hogy kipihenhették magukat, Tavasznak pedig életük szépségét.
Tavasz megérlelte első gyümölcseit: az epret, a cseresznyét, és bő termést ígért a földeken, a veteményesekben is. Fejesedett a saláta, gömbölyödött a retek, nőtt a hagyma, hogy vitaminnal gazdagítsák az embereket.
- Máris megjöttél, testvérkém? - fogadta kedvesen idősebb húgát Tavasz, miközben ki se látszott a munkából. - Pedig jócskán maradt még tennivalóm.
- Sokat dolgoztál, nővérkém - üdvözölte őt elismeréssel Nyár. - Csacsogással, csicsergéssel teltek meg a madárfészkek, kölykök növekednek az odúkban, kotorékokban; a föld alatt és a föld felett, a fák lombkoronájának magasában és tavaknak, folyóknak mélyében is pezseg az élet. Csodálatosan pompáznak a virágok. Nem megszázszoroztad, hanem megezerszerezted a magvakat, a gyümölcsöt, most már csak rajtam áll, mekkorára növelem őket.
- Aztán ne sokat heveskedj, hugicám, mert gyorsan összeaszalod, amit én életerősnek indítottam! - búcsúzott könnyű puszival Tavasz, közben átadta testvérük, Tél üdvözletét.
Nyár felnevelte a kétlábú és négylábú apróságok többségét, megérlelte és aratásra engedte át a gabonát, szabadságra küldte az óvodásokat és az iskolásokat.
Kikapcsolódókkal, kirándulókkal töltötte meg a vízpartokat, a strandokat, a hegyeket és a völgyeket, az erdőket és a lugasokat. A fák és a bokrok ontották gyümölcsüket, a tövek termésüket: a barack, az alma, a körte, a szilva, a görög- és a sárgadinnye mézédesre ért. Paprika, paradicsom, tök, uborka, borsó, bab gazdagította a kínálatot.
- Sokat dolgoztál, nővérkém! - köszöntötte őt elismeréssel Ősz. - Segítettél a virágoknak, hogy illatosak, színesek maradjanak, hogy szépségükben pompázzanak, segítettél a gyümölcsöknek, a terméseknek, hogy ízesek, vitamindúsak legyenek, segítettél a magvaknak kihordani-megérlelni ezerszeres terhüket. Vadászni tanítottad a négylábúak kölykeit, repülni és élelmet keresni a madárfiókát, nekem gazdag tárházat hagysz, hogy a betakarítást megkönnyíthessem.
- Vigyázz a költöző madarakra, de a vándorokra is! - búcsúzott tőle Nyár, és átadta neki Tavasz üzenetét. - Erősítsd még meg az apróságokat! Mielőtt elmennél, segíts az itt maradóknak sűrű tollazatot, vastag bundát ölteniük! Nehogy sokat sírdogálj, legyen idő betakarítani a termést, felkészíteni Tél bátyánk látogatására a termőföldeket!
Ősz nyári meleggel, derűs napsütéssel köszöntött be, vidám szüretelőkkel, gyümölcsszedőkkel töltötte meg a kerteket, hegyoldalakat. Emberek és gépek serénykedtek a földeken, hordták kamrájukba, csűrjükbe, pajtájukba a termést. Tücskök cirpelése zengte be az éjszakákat.
Színpompás ruhát öltött a környezet: az eddig zöld levelek bíborrá, arannyá, csodabarnává váltak. Gazdagon illatoztak a kertek, túlérett gyümölcsöket lakmároztak madarak, bogarak, gyűjtögethettek téli raktárjukba mókusok, hörcsögök, sünök, méhek, hangyák.
Aztán Ősz elszomorodott, sajnálta, hogy a virágokat nem őrizheti meg. Sokat sírt, az utakat sártengerré változtatta. A fák és bokrok minden levelüket lehullatták, csontvázcsupaszon dideregtek, csak a fenyők várakoztak a télre örökzöld szépségükben. Fűszálakra dér dermedt, köd szűkítette össze a látóhatárt.
- Sokat dolgoztál, kicsi húgocskám! - köszöntötte Őszt Tél hideg ölelésével, de gyorsan letörölte arcocskájáról a könnyeket, mielőtt odafagytak volna. - Vastag avart biztosítottál, hogy a rovarok elbújhassanak, mélybe hullajtottad a magvakat, hogy téli pihenésük után jövőre is ezerszeresen fizessenek. Segítettél az embereknek, hogy betakarítsák a termést, hogy gondoskodjanak tűzrevalójukról. Te is megérdemled a pihenést.
- Úgy gondolod, bátyó? - kérdezte Ősz, és kivételesen nem kötözködött vele, mert nagyon elfáradt az eltelt három hónap szorgoskodásában. Átadta testvérének Nyár üdvözletét. - Azért egy kicsit szívesen maradok még, hagyjuk meg az élőlényeknek a melengető napsütés ajándékát!
Tél nem mondott ellent kedvenc kishúgának, átengedett néhány hetet, hogy még kedvére tevékenykedhessék. Bágyadt napsugárral búcsúzott Ősz, sok élőlény hálálkodott érte. A növények megköszönték Nyárnak és Ősznek gyümölcseiket, terméseiket, az állatok is kölykeiket, fiókáikat. Kéréssel fordultak Télhez: vigyázzon álmukra, pihenésükre.
December végére Tél mindent megfagyasztott maga körül. Fehérbe öltöztette kopár környezetét. A hópihéket aprólékos munkával egyenként formálta meg. Csipkedíszes menyasszonyi ruhát varázsolt minden fára, bokorra, vezetékre. Jégpáncélba burkolta a folyókat, tavakat, hóbunda alá rejtette az őszi vetéseket.
Még azok is, akik szerették Telet, miközben ajándékait élvezték, örültek neki, hogy utána Tavasz is, Nyár is, Ősz is következik.
- Alig találkozunk, mégis ugyanazért, ugyanazokért dolgozunk mind a négyen - sóhajtott Tél, mikor három kishúgára gondolt, és a legidősebbre, Tavaszra várt.
Év Anyó és Év Apó jogosan lehet büszke négy munkás gyermekére.
Zelk Zoltán: ÚJ MESE A NÉGY VÁNDORRÓL
Minden évben egyszer, túl a világvégen, találkozik a négy testvér a világvégi réten.
Emlékeztek rá még, ki ez a négy testvér: a négy évszak, a Tavasz és Nyár, aztán az Ősz és Tél.
Fáradtan leülnek, hosszan beszélgetnek, mit vetettek, mit arattak, mi jót-rosszat tettek. Odagyűl köréjük Nap, Hold, csillag, szellő, s őket hallgatja a megpihenő felhő. Hallgassátok ti is, vajon mit beszéltek, szellő, felhő mondta nékem, s továbbmondom néktek.
Először a Tavasz szólalt meg; kíváncsian hallgatták őt idősebb testvérei:
- Hegy tetején hóba tűztem hóvirágot, fel is vidítottam vele a világot. Aztán ibolyával hímeztem a rétet, lila fejét fordította mindahány, az égnek. Ibolya elhervadt, gólyahírt ültettem, Afrikába a fecskéknek szellővel üzentem: Fecskék népét várja eresz alatt fészek s a gólyákat békás tavak, háztetőn kémények. Mire megérkeztek vidáman, gyors szárnnyal, tele volt már erdő, mező, minden kert virággal. Pirosra festettem zöldellő cseresznyét, de még a meggynek is jutott egy kis piros festék...
Tavasz után a Nyár kezdett el beszélni, kíváncsian, szeretettel hallgatták testvérei.
- A pünkösdi rózsa hervadt már a kertben, mikor napsütéssel én is megérkeztem. Nem tudom, milyen nap volt, talán csütörtök... mindenki azt kiabálta: ,,Hoztál-e gyümölcsöt?" Majd az Ősz - feleltem - , ő hoz majd gyümölcsöt, de azért meglátjátok, hogy nékem is örültök. Hoztam nyári záport, hízzanak a kertek, borsót, babot, karalábét egyen öreg, gyermek. És hogy ne maradjon senki, senki éhen, vígan szaladjon a kés kövér kenyérben, aratásra értek a búzakalászok, sütöttek a búzalisztből kenyeret, kalácsot. A tücsök a réten, madarak a fákon mind azt énekelték: ,,Szép az élet nyáron..."
A Nyár után az Ősz kezdett el beszélni, őneki is volt ám bőven mit mesélni. Hallgatták mindnyájan, talán fel is írták: mi minden jót hozott az Ősz, körtét, almát, szilvát. Barackot és szőlőt... És hogy baj ne érje: a fecskéket, hogy elmentek, tengerig kísérte...
Az Ősz után a Tél kezdett el beszélni, hallgatták is kíváncsian őt ifjabb testvérei. Mindegyik szavára ámulva figyeltek: hóval őrizte a vetést, a didergő kertet. Hogy a fa ne álljon csúnya, üres ággal, földíszítette szép, ezüst zúzmarával...
Elmondták egymásnak, hogy mi mindent tettek, aztán elbúcsúztak, s újból vándorútra keltek.
Megtekinthető ITT
Link
Végül egy régi szép videóval zárom a bejegyzést, amit kis hazánkban is lehetett látni "A Tizenkét hónap" címmel. A film a világ legszebb tündérmeséi sorozat tagja. Az 1980-ban bemutatott japán-szovjet animációs játékfilmet Magyarországon 1982. április 22-én mutatták be a mozik, forgalmazója a MOKÉP volt. Magyarországon kívül eljutott Franciaországba, Spanyolországba, Olaszországba, Németországba és Lengyelországba, és még sok más helyre is.
TIZENKÉT HÓNAP - FILM (1980)
Ánya az erdő mellett él mostohaanyjával és mostohatestvérével, akik nem bánnak vele valami jól, nem családtagnak, hanem inkább cselédnek tekintik. Ánya egyedül az erdei állatokkal barátkozik. A történet télen kezdődik. Ánya rőzséért megy az erdőbe, közben találkozik egy katonával, aki viszont a legszebb fenyőt keresi az erdőben, mert a királynő ezt az utasítást adta neki. De persze segít a kislánynak a munkában. Hálából Ánya megmutatja neki a szerinte legszebb fenyőt.
A királynő egy beképzelt, nem túl okos kislány, akinek a kegyelem és a hóhérkézre adás közötti különbséget csupán a szótagszámok jelentik. A kedvenc hónapja az április, amikor is a hóvirág nyílik. Nagyon megtetszik neki egy könyvben ez a virág, ezért parancsba adja, hogy másnap egy kosár hóvirág legyen az asztalán. Aki megszerzi a virágot, az jutalomban részesül. Ez persze teljességgel lehetetlen, hiszen tél van.
A felhívásról Ánya mostohája is tudomást szerez, aki a hatalmas jutalom reményében Ányát küldi el, hogy szedjen hóvirágot. Ánya elindul a hatalmas hóviharban, hamarosan fényt pillant meg és elindul felé. Itt találkozik néhány "emberrel", akikről azt hiszi, hogy favágók. Megengedik neki, hogy megmelegedjen a tűznél, Ánya pedig elmondja nekik, hogy mi járatban van. A favágóknak hitt "emberek" bemutatkoznak: ők a 12 hónap. Ők már mind ismerik Ányát, és úgy döntenek, hogy segítenek neki: ajándékoznak neki egy csöppnyi tavaszt.
Egy teljes óráig elmúlik a hóvihar, zöldellnek a fák, nyílnak a virágok. Így Ánya tud hóvirágot szedni. Április egy gyűrűt ajándékoz a lánynak, ha bajban van, akkor egy versikét kell elmondania, és a hónapok segítenek neki. Ám miközben Ánya otthon alszik, mostohatestvére ellopja tőle a gyűrűt. Majd a mostoha és a lánya elviszik a királynőnek a hóvirágot... A többit megtudhatjátok, ha megnézitek a videót.
Link
GYÖNYÖRŰ IDÉZETEK - videó
Link |
|
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
2024-01-24 21:30:35, szerda
|
|
|
TÉLI TÖRTÉNETEK, MESÉK
Gazdag Erzsi: A CINKE ÉS A SZÉL
Tölgyfa ágán üldögélt a cinke. Tollát borzolgatta a szél. Fázott.
- Hú, de hideg vagy - mondta a szélnek -, bizony fújhatnál melegebbet is!
- Elég meleget fújtam a nyáron - felelte a szél. - Most tél van, hideget kell fújnom.
- Ne mérgelődj - mondta a cinege. - Az a bajod, hogy mindig mérgelődsz, aztán megöregszel időnap előtt. Úgy jársz, mint a héja, aki a hegytetőn lakik.
- Hogyan járt a héja? - kérdezte a szél, és suttogóra fogta a hangját, hogy jobban hallhassa a cinege meséjét.
- Úgy járt, ahogy mondom. Mindig csak mérgelődött, vijjogott, s egy szép napon megártott neki a sok méreg, kihullott a tolla, megöregedett. Most ott gubbaszt a hegy tetején. Nem tud felrepülni, mert a szárnya tollát is elhullatta. A kánya mesélte, ő látta. Sajnálta is szegényt. Háromszor is elkiáltotta, milyen kár érte: "Kár, kár, kár!"
- Milyen ostobaság - süvöltötte a szél. - Tudnivaló, hogy én nem szorulok semmiféle tollakra, ha repülni akarok!
- Másképpen is pórul járhat az ember a méregtől. Nem hallottad a vakond esetét?
- Nem hallottam. Meséld csak el! - kérte a szél. S most már egészen elhallgatott, úgy figyelt a cinke meséjére.
- Itt lakott vadrózsabokor tövében. Véletlenül vájta az alagútját a bokor töve alá. Későn vette észre, hogy a gyökerek útját állják. De ettől úgy megmérgesedett, hogy csak azért is ott akart lakni, ahol a rózsabokor. Addig erősködött, míg dühében befúrta a fejét két ikergyökér közé, de visszahúzni már alig tudta, a gyökerek ráfonódtak a nyakára, és csak nehezen menekült meg.
- A mezei pocoktól hallottam a történetet. Ugye milyen elszomorító?
- Ostobának elég ostoba történet - visította a szél.- Rám egy cseppet sem vonatkozik. Hiszen nem lakom a föld alatt.
- Hohó! - kiáltott a cinege - te is befújkálsz minden lyukba. Ha nem is a föld alá, de minden ág közé bebújsz. Szeretném tudni, mi örömet találsz az ilyen gyerekes bújócskában? Te, aki olyan hatalmas vagy, hogy a legmagasabb sziklára is játszva fölléphetsz, akár egy óriás! Mégis itt töltöd a kedvedet ezen az alacsony tölgyfán. Félek, hogy máris megöregedtél, és nem futja az erődből magasabb kirándulásokra.
No de erre már a szelet is elfutotta a méreg.
- Sajnálom, hogy szóba álltam veled, kis ostoba. De minek is hallgattam itt unalmas és semmitmondó meséidet? Át kell ugranom a Kárpátokba, vár rám az északi szél. Még majd elkésem miattad! S ezzel süvítve elszáguldott. Nyomában olyan csendesség támadt, hogy még a levegő is megenyhült kicsikét.
A kicsi cinege éppen csak erre várt. Összerendezte szétborzolt tollacskáit, szárnya alá dugta a fejét. Aludni készült, mert közben egészen besötétedett.
- Szél nélkül valahogy csak kibírom ezt a hideg téli éjszakát - suttogta vidáman.
Hangosmese - Gazdag Erzsi: A cinke és a szél
Link
Gárdonyi Géza: A KUTYA MEG A NYÚL
Valamikor réges-régen,
a világnak kezdetén,
minden állat békességben
éldegélt a földtekén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
mint a kutya, meg a nyúl!
Erdőn, mezőn együtt jártak,
együtt éltek, együtt háltak:
megosztották, amit fogtak,
Szóval: jóbarátok voltak.
Egyszer, hogy a tél beállott,
és a földre sok hó szállott,
azt mondja a füles nyúl:
- Rakjunk tüzet, kutya úr!
- Rakjunk tüzet, aki lelke:
Ne reszkessünk a hidegbe!
Nosza hamar gallyat szednek,
tüzet raktak, melegszenek,
Melengetik bundájokat,
általfázott irhájokat.
Hej, de jó a meleg, télen,
a havas zord erdőszélen!
azt mondja a vidám nyúl:
- Játsszunk egyet, kutya úr!
- Mit játsszunk? - Tán lakodalmat!
- Jól van: játsszunk lakodalmat:
Cincogjunk meg brummogjunk,
ugrándozzunk, táncoljunk.
Felszökken hát a víg nyúl.
Szembe véle kutya úr,
ugrándoznak, bokáznak,
keringélnek, cicáznak,
S hogy a táncot szebben járják,
egymást hopp, hopp!
Hanem íme mi történik!
Az állatok így regélik:
ahogy ottan ugrándoznak,
nevetgélnek, bolondoznak,
meglökte a kutyát a nyúl,
s tűzbe ugrott a kutya úr.
- Vaú! - üvölt a kutya!
Mit csináltál, te buta!
S hogy így rája kurjantott,
a farkába kaffantott.
A nyúl, uccu, vesd el magad!
farka nélkül tova szalad.
Nem kergeti a kutya:
leégett a papucsa!
Azóta csepp a nyúl farka,
s meztelen a kutya talpa,
s azóta van, hogy a nyúl
fut ha jön a kutya úr.
Medve Zsolt: HÓESÉS
Csak állok, s nézem a széttárt karokkal álló kisfiú boldog arcát a sűrű hóesésben a téren. A hópihék, mintha apró kis angyalkák lennének, úgy táncolják körbe a kisfiút. Gyönyörű ez a látvány. A parányi kis jégkristályok tétova táncukat gyöngéd kis huppanással fejezik be a talajon, vagy épp a kisfiú kabátján, sapkáján. Elképzelem innen távolról, hogy milyen friss is lehet a levegő, melyre a kisfiú arcán lévő két halvány pirospozsgás folt enged következtetni. Nézem-nézem, s közben a téren szép lassan mindent elfed a friss, puha, és ropogós hó, mint fehér fátyol a menyasszony orcáját. A pihék egyre csak táncolnak, s táncolnak a levegőben. Az enyhe légáramlatokkal cseppet sem dacolva, különös kis körkörös táncuk úgy fest, mintha keringőt járnának a kisfiú körül, aki ettől oly boldog, hogy még innen is kivehető a határtalan öröm az arcán.
Aztán szép lassan kezdenek ritkulni a hópihék, s kevéske idő multán az utolsó táncos is fáradtan huppan le társai közé a földre. A kisfiú továbbra is ott áll széttárt karokkal, mint aki nem hiszi, hogy ezzel vége is van a különös keringőnek. Pedig vége van. A hóesés abbamarad, s a tér fehérbe öltözve, csöndesen várakozik. A látvány csodálatos. Olyan, mintha az egész teret paplannal takarták volna be, nehogy megfázzon. A kisfiú nyakában ott lobog a sál végén a rojt, s a sapkája teteje fehér a rátelepedett hópihéktől. A levegő tiszta és friss. Az apró kis madarak tollaikat felborzolva sorakoznak a lámpaoszlopokon, s szorosan egymáshoz bújnak. A kisfiú csak vár-várakozik, hátha újra kezdődik hamarosan a keringő, de valahogy nem akaródzik. Talán a többi táncos szégyenlős lenne? Lehet, de nem hinném...
Látván a kisfiú arcán az örömteli várakozást, megsajnálom őt -vagy talán magamat-, s kezembe veszem a félgömb alakú üveg papírnehezéket. A fejére fordítom, megrázom kicsit, majd ismét leteszem az asztalra és tovább gyönyörködöm a kisfiú örömében, s az apró kis jégkristályok tétova keringőjében.
Mert a boldogság, s öröm, ha létezik, akkor határtalan. Legalábbis ebben a kicsiny kis törékeny üvegbe zárt valóságban biztosan...
Móra Ferenc: A KÍVÁNCSI HÓPELYHEK
A nap éppen lement, mikor az erdő felett elkezdett esni a hó.
- No, anyó - mondta varjú apó a feleségének a nyárfahegyben -, azt hiszem, holnap fehér abrosznál esszük az egérpecsenyét.
Nemsokára a búzamezők fölött kezdtek táncolni a hópihék.
- Gyertek, gyertek - csalogatták őket a szántóföldek -, jó ám a vetésnek a puha hó. Az tart meleget a búzaszemnek, hogy meg ne fagyjon a földben.
A falu már rég elcsendesedett, mire a felhők odaértek föléje.
- No, ezt a falut megtréfáljuk - mondták a hópelyhek. - Reggel maga se ismer magára, olyan fehérre meszeljük még a háztetőket is.
Voltak kíváncsi hópelyhek is. Messze az ég alján nagy világosság látszott. Ott a város lámpái világítottak, s ezek a kíváncsi hópelyhek a várost akarták látni.
- Majd meglátjátok, hogy megbecsülnek ott minket - mondták a falura, mezőre hulló testvéreiknek. - Még székkel is megkínálnak, talán hintóba is ültetnek.
Azzal a kíváncsi hópelyhek elszálltak a város fölé, s ott lehullottak a háztetőkre, az utcákra, a terekre. Alig várták a reggelt, hogy szétnézzenek a városban.
De mire kireggeledett, akkora a hópelyheknek beesteledett. Jöttek a hóhányó munkások, megkínálták a havat seprűvel és lapáttal. Aztán rakásra rakták, úgy hordták ki a városból.
Lekotorták a havat a tetőkről is, és elsárosodva vitték a többi után. Mire delet harangoztak, locspocs lett a városi hóból. Így járták meg a kíváncsi hópelyhek!
Az erdők, mezők hava pedig tavaszig megmaradt ragyogó fehéren.
Móra Ferenc: MÁRTONKA LEVELE
Aranyos nagyapó,
ákom-bákom-mákom,
szíveden kopogtat
kis unokád, Márton.
Szíveden kopogtat
gyönge kis ujjával,
könnyeket pergető
nehéz bánatával.
Mit ér, amit küldtél,
a szép csengős szánkó?
Az egész határban
régen nincsen már hó.
Aranyos nagyapó,
ákom-bákom-mákom,
tudod-e mire kér
kis unokád, Márton?
Gyere el mihozzánk,
légy te a Télapó:
fehér szakálladból
hátha hull majd a hó.
Hátha hull belőle
erdőre, mezőre,
hátha a tavasz még
visszaijed tőle.
Borókás tetejű
kerek halom haván,
hátha repülhet még
csengve-bongva a szán.
Gyere el nagyapó,
ákom-bákom-mákom,
csókolom a kezed:
kis unokád, Márton.
Orgoványi Anikó: KISZE, KISZE, KISZŐCE...
Volt egyszer, hol nem volt, volt egy jégbirodalom, ahol Dér Janó, a jégmanó uralkodott. Jégből volt a palotája, jég a szekrénye, a ruhája, még az ennivalója is jégből volt. A kedve mindig fagyos volt, így aztán birodalmában nem nevetett senki, dalolni sem volt kedve senkinek. Jégországban fagyos csend és sötétség uralkodott, az egészség pedig ritka vendég volt arrafelé.
Abban az évben még a szokásosnál is hidegebb volt a tél, és még a hosszúnál is hosszabb ideig tartott. Az emberek, állatok, de még a növények is nagyon unták már a hatalmas hótakarót, a jeges, csúszós utakat, melyen sokan elcsúsztak és összetörték magukat. A süvítő szél befurakodott a kabát alá, pirosra csípte a gyerekek orrát, de még Bundi kutya hegyes fülét is megcakkozta. A madarak összebújtak egymással, nem volt kedvük énekelni. Sokan megbetegedtek a zimankós hidegben. Volt, akinek a torka fájt, mások köhögtek és tüsszögtek nagyokat. Aki csak tehette, bebújt a meleg kuckójába és ki se dugta az orrát. Csend volt a jégbirodalomban, nagy csend és sötétség. A nap éppen csak megmutatta magát, de a sűrű ködpaplanon nem tudtak átjutni a sugarai, így hát visszahúzódott a kuckójába ő is szundikálni.
Csak egy valaki élvezte a hosszú hideget, Dér Janó, a jégmanó, aki a csillogó jégpalotájában járkált fel s alá naphosszat. Elégedetten dörzsölgette kezét, és azt gondolta magában:
- Vacogjatok csak alattvalóim, addig se lesz kedvetek fellázadni a birodalmam ellen!
Fjodor Tyutcsev: TÉLI ERDŐ
Tél-boszorkány bonthatatlan
bűbájában, mint mese,
dér-palástban, néma fagyban
áll a fenyves mozdulatlan
csodacsipke-ligete.
Halva tán és mégis élve
tűri, szinte álmai
gyönyörétől megigézve,
hogy a hónak már egész be-
fonják piheláncai.
Ha nyugatról, ha keletről
a ferde nap rácikáz,
meg se rezdül - mint ijesztő
üvegtűzvész, gyúl az erdő:
káprázatos fényvarázs!
(Ford.: Szabó Lőrinc)
|
|
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
2023-10-14 21:15:13, szombat
|
|
|
-
ŐSZI TÖRTÉNETEK
Joe Dassin- L'ETÉ INDIAN- INDIÁN NYÁR ( magyar fordítás )
dalszöveg magyarul:
Tudod, még sosem voltam olyan boldog, mint azon a reggelen.
Sétáltunk a tengerparton, ami egy kicsit olyan volt, mint ez itt.
Ősz volt. Meleg, napos ősz.
Egy olyan évszak, ami csak Észak-Amerikában létezik.
Ott úgy hívják: indián nyár.
De ez egyszerűen csak a miénk volt.
A hosszú ruhádban
egy Marie Laurencin akvarellre hasonlítottál.
És emlékszem, nagyon jól emlékszem mit mondtam neked azon a reggelen.
Egy évvel, egy évszázaddal vagy egy örökkévalósággal ezelőtt.
Elmegyünk, ahova akarod, amikor akarod.
És akkor is szeretni fogjuk egymást, ha a szerelem kihunyt már.
Az egész életünk olyan lesz, mint ezen a reggelen,
az indián nyár színeiben.
Nagyon távol vagyok ma attól az őszi reggeltől.
Mégis olyan mintha ott lennék.
Rád gondolok.
Merre vagy?
Mit csinálsz?
Még mindig létezem számodra?
Nézem a hullámot, amely sosem éri el a dűnét.
Látod, lefekszem a homokra és emlékezem.
Emlékszem a dagály hullámaira és a boldogságra, amely áthaladt a tenger felett.
Egy örökkévalósággal, egy évszázaddal vagy egy évvel ezelőtt.
Elmegyünk, ahova akarod. Amikor akarod.
És akkor is szeretni fogjuk egymást,
ha a szerelem kihunyt már.
Az egész életünk olyan lesz, mint ezen a reggelen,
az indián nyár színeiben.
Joe Dassin- L'ETÉ INDIAN- INDIÁN NYÁR ( magyar fordítás ) - Videó
Link
Galambos Bernadett: ŐSZ AZ ERDŐN
Meseország ez az erdő!
Levélhulló, porkergető.
Játszik a szél,
csupa sárga, piros, bordó
játszótársa.
Úgy szereti, megöleli,
öleléssel táncba viszi.
Perdíti és megforgatja,
avartársaira rakja.
Aztán újabb dalra
zendít,
hírül viszi, hírül hordja,
ez a nóta, búcsúnóta.
Meseország ez az erdő,
s mire véget ér a nóta,
felkészül a hideg télre,
a kicsi sün, őz és róka.
Galambos Bernadett: SZÉL
Meleg Levegőcske egy csendes völgyben üldögélt. Mindenki szerette napfényszínű haját, simogató mosolyát.
Az őszi szél neki hordta össze a lehullott színes leveleket.
A völgyben álló házikók piros tetejét megcsillogtatta a felszálló pára.
A réten harmatos füvet legeltek az őzek.
A mókusok a tölgyesben makkot gyűjtöttek és elrejtették az avar alatt, aztán elfelejtették a rejtekhelyet és újabbat kerestek maguknak.
Az emberek betakarították a kukoricát, a burgonyát és a répát. Szekereik már a falu határában zörögtek.
,,Milyen jó is ez az indián nyár, áldott meleg levegő" - mondogatták.
Meleg Levegőcske kihúzta magát a büszkeségtől, és még feljebb húzódott a hegyek oldalán.
Egyszer csak valami furcsát érzett. Megborzongott.
Hideg Levegő hetyke legény volt. Gyorsan kelt át a hegyen. Amikor meglátta Meleg Levegőcskét rögtön beleszeretett. Magához ölelte, megpörgette és a magasba repítette.
,,Jaj, mit csinálsz! Félek tőled!"- kiabálta Meleg Levegőcske.
,,Itt a hideg levegő! Hatalmas szél kerekedik! Jön az eső!" - fogták kalapjukat az emberek is.
A mókusok elbújtak odúikba, az őzikék behúzódtak a cserjésbe, az emberek a házaikba.
Hideg Levegő pedig repítette, repítette Meleg Levegőcskét az égbe. Ott könnyekké vált bánatában és kis felhő lett belőle.
Gyermekük, a szél, még sokáig hordta az avart a völgyben, aztán huss, kiszaladt a völgyből, hogy másik mulatságot keressen magának.
A kis felhő csak nézte, nézte fentről a völgyet. Bánatában eleredt a könnye és csak sírt, sírt, amíg bírta. Csendes esőjével megöntözte a szántásokat, a friss vetéseket. A völgy magához ölelte, ő pedig várta a felkelő napot.
Gárdonyi Géza: ISTEN VELED, GÓLYAMADÁR!
Valami különös szomorúság borzong át a lelkemen. Nemcsak a lelkemen: minden fán, minden fűszálon, az egész tájon, még a felhőkön is. Ez a szomorúság az ősznek megérkezése. Kertemben már az őszirózsák fehér és lila virágai melengetik az arcukat a nap sugaraiban. A gesztenyefám napról napra halványabb. A gyümölcsfáim is olyanok, mint az öregemberek: egyik, mint a sárga öregember; a másik, mint a piros öregember.
A két gólyánk is elment. Szent István király napján láttam őket utoljára a mezőn. Nem halásztak, csak álltak-álldogáltak elgondolkozva a fűben; ott álltak mind a ketten. A fecskék vidáman csapongtak fölöttük a levegőben. Azok még nem gondoltak akkor az elutazásra.
Furcsa két madárfaj a gólya meg a fecske, hogy tavasszal mindig idejön a másik világrészből; ősszel meg mindig visszatér a másik világrészbe. De ott nem házasodnak, nem raknak fészket, és nem költenek, csak itt minálunk. Melyik hát az igazi hazájuk?...
Még furcsább, hogy az a két gólya meg az a pár száz fecske az egész országból csak a mi falunkat szereti. A messze Afrikából ide térnek mindig vissza, ide ám, a mi szegény nádas házaink közé, a mi szegény mezőnkre. Mi van a falunkon olyan szeretni való, hogy érdemes érte átrepülni egész nagy tengert meg egy egész nagy országot?
Ahogy ott láttam a mozdulatlanul merengő két gólyát a vörösre aszott mezőn, a húszéves Balla gyerek jutott az eszembe. Azt is így láttam ma állani a kertbe. Az ásónyélre támaszkodva állt, és szomorúan nézett maga elé. Mert ő is elköltözik innen.
Szentmihálykor elviszik. Maga se tudja, hova. Kell a Balla gyerek a császárnak.
No, a mi két gólyánk nem kell a császárnak. De lám, hogy így egybevetem őket, arra gondolok, hogy a válás érzése nem azonos fájdalom-e bennük?
Ahogy a két gólya ott áll egymás mellett, bizonyára így beszélgetnek:
- Öregem - mondja az asszony -, a vízililiomnak fogytán a virága.
Az ura bólint erre a fejével csöndesen.
Ismét az asszony szól:
- Mikor indulunk?
- Mikor az utolsó liliom is eltűnik.
- A gyerekek eléggé erősek?
- Megbírják.
Mind a kettő újra bús elmerengésbe mélyed. Milyen szomorú tud lenni a madár! Egész testével szomorú.
A minap aztán sok gólyát láttam a magasban. Odafenn kanyarogtak a falu fölött, aztán egyszer csak: egyenes az út Délnek!
A fecskék csak tegnap mentek el. Úgy beszélték meg, hogy a templom tetejéről indulnak, mert ott gyűltek össze.
Töméntelen, nagy fekete madárraj volt az ott együtt. A falu csendjében nem hallatszott egyéb, csak az ő csivikelésük-csiripolásuk. Tanácskoztak, disputáltak. Vajon min forgott a beszéd? Vezért választottak-e, vagy az út irányát hányták-vetették meg? Rossz hírt kaptak-e Afrikából? Vagy valamelyik más falubeli fecskenépről szavaztak, hogy megvárják-e őket, vagy nélkülük menjenek? - Ki tudná megmondani, ha nem madár?
Fölkerekedtek, egypárszor körülkanyarodtak fenn, mint a búcsúsok. Bizonnyal a falura néztek alá a magasból, meg a vidékre, aztán elszálltak a messzeségbe.
De hát miért megy el a gólya, miért megy el a fecske, ha a mi falunkat érzi otthonának?
Ó, bizony könnyű azt kitalálni...Elközelgett az ősz. Az október hideg leheletétől dermedten hullanak el a bogarak milliói. A december szele kemény kérget fagyaszt a vizekre, s a téli ég felhői hóval borítják be a mezőket.
Miből éljen akkor a szegény gólya meg a szegény fecske? Éhen halna meg itt az istenadta valamennyi.
Ma már nincs se fecske, se gólya. Talán éppen most repülnek fenn a szédítő magasságban a tenger fölött és a tenger felhői fölött. Talán éppen most kiáltja az egyik gólyafiú:
- Anyácskám, elfáradtam!
- Terjeszd ki a szárnyadat - feleli bizonnyal az anyja.
S megszűnik a szárnyak levegőverése. Az egész gólyacsoport kiterjesztett szárnnyal leng a levegőben.
A KISMALAC ÉS A FARKASOK (NÉPMESE)
Volt a világon egy kismalac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén.
Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magában, odamegy egy nagy ordas farkas, beszól az ajtón:
- Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom.
- Nem eresztelek biz én, mert megeszel.
- Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam.
A kismalac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzhöz.
Kicsi idő múlva megint megszólalt a farkas:
- Ugyan, kedves malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.
A kismalac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis iső múlva megint beszólt:
- Kedves malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.
A kismalac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis iső múlva megint beszólt:
- Kedves malackám, ereszd be a két első lábam is.
A kismalac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak az se volt elég, megint megszólalt:
- Édes-kedves kis malackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal se nyúlok hozzád.
Erre a kismalac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, hogy amint a farkas jön háttal befelé, egyenesen abba menjen be. Azzal beeresztette.
A farkas csakugyan a zsákba farolt be.
A kismalac se volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tűzről a nagy fazék forró vizet, leforrázta vele a farkast, azután hirtelen felmászott egy nagy fára.
A farkas egy darabig ordított, mert égette a forró víz, azután addig hányta-vetette magát, míg utoljára kioldózott a zsák szája. Kibújt belőle, szaladt egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a kismalacot. Addig-addig keresték, míg valamelyik csakugyan meglátta a fa tetjén. Odamentek a fa alá, elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek. Mi módon fogják meg a kismalacot? Mert egyik se tudott a fára felmászni.
Nagy sokára azt határozták, hogy egymás hátára állnak mindannyian, úgy aztán a legfelső majdcsak eléri.
El is kezdtek egymás hátára felmászni. A kopasz maradt legalul, mert félt feljebb menni. Így hát a többi mind az ő hátán volt.
Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlenegy hibázott. Az az egy is elkezdett már mászni.
Akkor a kismalac hirtelen elkiáltotta magát:
- Forró vizet a kopasznak!
A kopasz megijedt, kiugrott a többi alól; a sok farkas mind lepotyogott; kinek lába, kinek nyaka tört ki, a kopasz meg úgy elszaladt, hogy sohase látták többet.
A kismalac szépen leszállt a fáról, hazament, többet felé se mertek menni a háza tájékának a farkasok.
Kányádi Sándor: VILÁGGÁ MENT A NYÁR
Nyugtalanul aludt az éjszaka a nagy bükkfa. Nem is aludt jóformán, csak sóhajtozott. Alig várta, hogy megvirradjon, hogy szétnézhessen a tájon.
Hunyorogva nézett szembe a kelő nappal.
- Bikmakk, bikmakk! - ébredtek a mókusok is vígan ugrándozva.
Maga alá tekintett az öreg erdő. S hát mit kell látnia: csupa makk, frissen hullott bükkmakk az avar. Annak örültek úgy a mókusok.
- Bikmakk, cseremakk, mogyoró! - ujjongták a mókusok.
S az öreg erdő látta, hogy magányos társa, a tölgy is, amott a tisztáson, tanácstalanul tekint körül.
- Mi történt, szomszéd? - szólt át a bükkerdő a tölgyfának.
- Világgá ment a nyár - felelte a tölgy helyett a mogyoróbokor.
- Világgá, világgá ment - sóhajtott most már a tölgy is.
S már látták is mindannyian a nyár lába nyomát végig a patak mentén húzódó hosszúkás réten.
Kikerics virított mindenütt a nyár nyomán.
Füttyszót is hallottak. S látni vélték, mintha egy úrfi forma ugrált volna kikericsről kikericsre, de olyan könnyedén, hogy a finom szirmok meg se rezzentek alatta. Makkot, mogyorót csörgetve táncolt a falu felé.
Az ősz volt.
Bizonyára a diószüretre sietett.
Móra Ferenc: LEVELEK HULLÁSA
Tegnap reggel, amint kinyitottam az ablakot, odaesik a párkányra egy száraz falevél. Ősz a küldője, szélpostás a hozója. Megcsípte már a dér ezt a levelet. Olyan mintha ezüst porral volna behintve. Olvasni pedig ezt lehet róla:
Kergetem a falevelet,
hátamon hozom a telet,
Mosolygós a születésem,
Lucskos, sáros temetésem.
Hát ez így igaz. Az ősz az egyik kezével a nyárba fogódzik, a másikkal a télbe kapaszkodik. Az egyik szeme mosolyog, a másik szeme sír. Ahogy kinézek a ligetre, látom, hogy ezüstbe, aranyba, bíborba öltöztek a fák. De ez a nagy pompa nem tartós. Lekopaszítja a fákat egy szellőlebbenés, és a zörgő leveleket szerteszét hurcolja. Azokkal küldi az ősz az üzenetet embernek, madárnak.
Az embernek azt üzeni:
- Itt az ideje a gyümölcsszedésnek, kukoricatörésnek. Megérett a szőlő, lehet szüretelni, szántani, vetni.
Jön a köd, jön az ősz, jön a nátha, jön a köhögés. Jó lesz előszedni a meleg ruhákat.
A madaraknak küldi az ősz a legsürgősebb postát:
Készüljetek, fecske, gólya:
Itt az óra indulóra!
Szomorú a kert. Bánatosak a virágok, érzik hervadásukat. Róluk írta Petőfi Sándor:
Búsulnak a virágok,
Szegénykék betegek,
Nincs messze már halálok,
Mert a tél közeleg.
Mire a tél megjön, már csak egy-egy levél lebeg az ágak hegyén.
Márkus Katalin: MÚLTBAN JÁRÓ ŐSZI TÖRTÉNETEK
/Remek történet, szeretetben, zsörtölődve, de mindhalálig együtt. M.G./
Az idős házaspár kora nyártól késő őszig a hatalmas lombkoronájú diófa alatt üldögélt. Kényelmes, fonott karosszékekben töltötték a nap nagy részét. Kora nyáron örültek a zöldellő faleveleknek, és kíváncsian nézegették, vajon milyen diótermés ígérkezik. Naponta felpillantottak a fára, és elégedetten bólogattak, mert a zöld diók napról-napra mindig egy kicsit nagyobbra nőttek. Most, amikor már őszbe hajlott az idő, és a diófa levelei is kezdtek színesedni, a termése is kipattant burkából, és lepottyant a fa alá. Ha lassan is, de reggelenként mindig felszedegették az éjszaka lehullott diót.
A mamának már nem kellett fél délelőttöket a konyhában töltenie, mert tavasztól fogva a kisvendéglőből vitették a menüt. Finom, bőséges adagokat kaptak, még vacsorára is tellett belőle. Koránál fogva - decemberben tölti be a nyolcvanadik évét - bőven megérdemelte ezt a kényelmet. A papa korban két évvel előbbre járt, fizikai munkát már Ő sem nagyon végzett. Fiú unokák nyírták fűnyíróval a füvet, a lány unokák a ház előtti virágoskertet tartották rendben.
Mama csak a hagyományos muskátlikat, és a fadézsákban pompázó leandereket gondozta, locsolgatta, papa meg, ha kellett, a járdát söprögette. Így csendes békességben teltek a mindennapok.
Mama nem nagyon szeretett már olvasni, így a papa mindennap hangosan felolvasta neki az újságban megjelenő írásokat, cikkeket. Aznap délelőtt is, amikor már felszedegették a reggelre lepotyogott diót, a papa hangosan olvasta az újságot, a mama meg az ölében doromboló cicát simogatva, figyelmesen hallgatta. Ezeket a nyugodt perceket zavarta meg a szomszédjuk hangos köszönése.
- Jó napot Juliska néni, és Mihály bácsi!
Az öregek visszaköszöntek, és kérdően néztek Pista szomszédra. Vajon miért jöhetett?
Nem kellett sokáig várniuk, mert Pista szomszéd már mondta is a szót.
- Aztán hallották-e a hírt?
- Milyen hírt Pista! - kérdezte Juliska néni.
- Hát, most jövök a boltból, ott beszélték, hogy az éjjel meghalt a Kerék Vili. Reggel ment hozzá a gondozónő aztán úgy találta. Én meg gondoltam megmondom maguknak, mert tudom, hogy rokon volt a megboldogult. Isten nyugtassa Őt holtában, de én már megyek is tovább.
A két öreg egy darabig szó nélkül, csendben üldögélt. Sajnálták a Vilit, kevéssel volt csak fiatalabb náluk. Aztán a hosszú csend után a mama szólalt meg először.
- Te papa emlékszel, amikor a Vili...
- Hagyd el mama, nincs most kedvem beszélni!
A mama azonban nem hagyta magát.
- Nem is kell beszélned papa, majd én mesélek a Viliről, te meg figyeld, mit mondok, nehogy kihagyjak valami fontosat.
A papa legyintett egyet, ismerte már élete párját, úgy, mint a tenyerét. A mamának mindenkiről volt története, és ha egyszer elhatározta, hogy mesél, akkor abból nem tágított. Néha aztán összekaptak, mert nem egyformán emlékeztek, ilyenkor a mama mérgesen ütögette botjával az asztallábát, a papa meg a kezével az asztal lapját, és mindketten a maguk igazát bizonygatták. De amilyen hirtelen jött az egyet nem értés, olyan hirtelen távozott is, mert a békesség kedvéért a papa hagyta, hogy a mamának legyen igaza. A megtörtént dolgokon már úgysem tud változtatni. - gondolta magában, akkor csak had beszéljen.
Ma is így történt.
Nem tudtak megegyezni, hogy a most megboldogult Kerék Vili, aki sem fiatal, sem idős korában nem vetette meg az italt, a szőlővel teli puttonnyal gurult-e le annak idején a szőlőjükből, vagy a kukoricával teli zsák száját engedte el félúton, amikor a padláslépcsőn megbotlott. Mama mindkettőre, a papa egyikre sem emlékezett. Legalább is ezt állította.
Vili a tsz-be volt éjjeliőr. Nappal szabad volt, felült a biciklijére, és járta a falu utcáit. Nem alapított családot, így ha munka volt, hol ide, hol oda,csapódott.
Régebben a szőlő szüretet, meg a kukorica, krumpli szedést is a rokonokkal, szomszédokkal közösen végezték. Megegyeztek, hogy kinél kezdik, aztán sorban mindenkinél megtették a munkát. A mama szerint, akkor már javában szedték a szőlőt, amikor Vili egyszer csak megjelent náluk a szőlőhegyen, hogy jött segíteni. A reggeli pálinkázástól kicsit labilis volt a menése, de erősködött, hogy Ő puttonyozni szeretne. Nem tudták lebeszélni, így aztán a hátára tették a faputtonyt, és felküldték a szőlő felső végébe a szüretelőkhöz. Szegény Vili mire felért, az inge már csatakos volt az izzadságtól. Az őszi napfény, és a torkán leengedett pálinka egyaránt izzasztotta. Amikor a puttonyát telerakták szőlővel, már erősen rogyadoztak a lábai.
- Én kérdeztem tőle - aztán bírod-e levinni Vili!
- Bírom hát! - jött a válasz, és nagy lendülettel elindult lefelé a szőlősorok közt.
- De nem sokáig ment, mert orra bukott. Hogy megcsúszott-e egy lepottyant szőlőfürtön, azt nem tudom, csak azt hallottuk, hogy recsegnek a szőlőkarók, ahogy bukdácsol lefelé. Puttonya hamar kiürült, a poros földön csak úgy gurultak lefelé a szőlőfürtök. A szőlő aljában aztán Vili is kiterült. Ijedten rohantatok hozzá a présházból, mi meg a szőlőből, de szerencsére megúszta pár zúzódással a száguldást. Kint a nagy diófa alá terítettem egy pokrócot, arra fektettük le, és percek múlva már a hangos horkolása hallatszott. A szüreti ebéd finom illata biztos csiklandozhatta az orrát, mert arra felébredt, és jóízűen megette a kapott adagját, aztán egy laza fröccs után angolosan lelépett. Szerencsére kisebb zúzódásokkal megúszta a történteket.
A papa egy szót sem szólt, csak a bajszát pödörgette, és nagyokat hümmögött. Mégiscsak rokona volt a Vili, aztán a halottról vagy jót, vagy semmit. Ezt szokták mondani, ezért inkább hallgatott. A mama meg replikázott, hogy pedig ez így volt, és hogy még jobban bosszantsa a papát, a Viliről még a kukoricás történetet is elmesélte.
- Akkor is ősz volt, a kukorica szedés ideje. Hogy gyorsabban menjen a szedés, reggel a tehenekkel kihúzattad a rövidre állított szekeret a kukoricaföldre. Öreg papa vigyázott a tehenekre, és amikor kellett mindig előbbre állt a szekérrel. Mi, a szedők, meg kosarakba dobáltuk a leszedett kukoricát. Te papa, a Vilivel együtt, a teli kosarakat hordtátok a szekérhez, ott kiöntöttétek, aztán az ürest meg visszahoztátok. A szekér oldala deszkával volt megmagasítva, hogy több férjen rá. Amikor megtelt, a tehenek behúzták az udvarba. Ha maradt még szedetlen, azt már zsákokba szedtük.
- Na, mama! Most, hogy meséled, erre már emlékszem. - szólt közbe a papa. - Még vittünk magunkkal egy demizson murcit * is, hogy ne szomjazzunk.
- A murciról eszedbe jutott, ugye? - nevetett jóízűen a mama, és botját meglegyintette a papa felé. A pogácsára már nem emlékszel? Mindet velünk akartátok megetetni, ti meg csak ittatok a Vilivel. De most mondom tovább, míg el nem feledem.
Amikor végeztünk a kukoricaszedéssel, bent a háznál meleg étellel várt minket öreg mama. Ettünk, aztán elkezdtétek a padlásra felhordani. Mi asszonyok felmásztunk a szekérre, és zsákokba szedtük a kukoricát. Ti meg a vállatokra vettétek a teli zsákot és felballagtak vele a padlásra. A zsákok száját nem kötöttük be, hogy könnyebb legyen kiönteni, csak a kezetekkel fogtátok össze. A murcival teli demizson most is ott volt, és aki megszomjazott az töltött magának egy pohárral. Vili minden fordulónál megtöltötte a poharat, és egy húzásra legurította torkán annak a tartalmát. Már jócskán kiürült a szekér, amikor nagy zaj hallatszott a kamrából - ott volt a padlásra vezető falépcső.
Félúton járhatott felfelé a Vili, amikor nem bírta tovább fogni a zsák száját, és elengedte. A kukoricacsövek zörögve, pörögve potyogtak kifelé a zsákból. Vili meg elvesztette az egyensúlyát, és legurult a lépcsőn. Volt nagy riadalom, mert hiába szólongattuk, nem válaszolt. Nagy nehezen kivittétek a kamrából, és lefektettétek a konyhába. Keze-lába ernyedten lógott, szemei fennakadtak, de szerencsére lélegzett. Valakit elszalajtottunk a doktorért, aki hamarosan megérkezett. Míg vizsgálta Vilit, mindenkit kiküldött a konyhából.
- Tegyék csak a dolgukat, majd szólok, ha itt lesz az ideje - mondta.
- Mi szót fogadtunk, és ti hordtátok tovább a kukoricát. A doktor szavára akkor még mindenki hallgatott - aki aztán jó sokáig vizsgálgatta a Vilit.
Szerencsére törése most sem volt, de a fejét becsületesen beütötte, mert az ütéstől ájulhatott el. Mikorra végeztünk, arra a Vili is visszanyerte eszméletét. Nagyobbik baj az volt, hogy nagyon be volt rúgva. A doktor meghagyta, hogy ne engedjük felkelni, az italtól úgy is újra elalszik. Majd reggelre kijózanodik. Így is lett, ott aludt a konyhában, de kora reggel már öreg papától kérte a pálinkát.
Így volt ugye? - kérdezte a mama.
- Hát, ha te mondod, akkor biztosan, de ennyire részletesen én nem tudok visszaemlékezni.
Azt tudni kell, hogy a mamának ritka jó memóriája volt, ami öreg korára is megmaradt. A papa bosszantására, sokszor mesélt az unokáknak az Ő fiatalkori botlásairól. Persze csak azokról, ami viccesebb és az Ő füleiknek is hallható volt. Ilyenkor aztán mindannyian együtt nevettek a papa viselt dolgain.
A mama tudott volna még cifrábbat is, de többet nem mesélt Viliről. Most halt meg szegény, nem volna illő - gondolta magában.
Hosszú ideig gondolataikba mélyedve, csendben emlékeztek. Csak az érett diók halk neszezése hallatszott, amikor a sárgászöld leveleket súrolva lepottyantak a fűbe.
Sebők Éva: AZ ALMA MEG A KERTI MANÓ
Hajnalban vadlibák húztak el a kert fölött. Alacsonyan repültek, s hát látták, hogy az almafán egy alma búslakodik árválkodik egyes-egyedül. Teljesen zöld volt.
— Hát te még itt vagy?! — kiáltottak rá. — Nem tudod talán, hogy mögöttünk hószárnyakon közelít a félelmetes, hideg tél? Egy-kettő, bújj a kamrába!
Szegény alma nagyon megrémült, és ijedtében még jobban elzöldült. Mitévő legyen? Hiszen ment volna ő szívesen a kamrában, de nem szedték le, mivel olyan halvány az orcája.
— Szél, szél, lökj le, kérlek, a földre! — könyörgött. A szél jól szemügyre vette az almát.
— Nem vagy még elég piros — dörmögte — , de hát semmi közöm hozzá. Ha úgy kívánod, lelöklek a földre.
Jó nagyot fújt, és megrázta az almafát.
Az alma lepottyant, és hosszan gurult a fűben. Épp arra ment a kerti manó. Pókhálóból volt a zekéje, nagy, kerek szalmakalapot viselt a fején. Megbotlott az almában
— Hát te mit keresel itt? — kiáltotta. — Nem tudod talán, hogy a vadlibák mögött hószárnyakon közelít a félelmetes, hideg tél? Bármely pillanatban beronthat a kertbe. Gyorsan bújj a kamrába!
— Bújnék én örömest — mondta az alma —, de nem tehetem. Nincs még pír az orcámon, nem akarnak befogadni.
— Hát ezen igazán könnyű segíteni ! — kacagott fel vidáman a kerti manó. — Várj csak egy cseppet!
Száraz fűszálakból fürgén ecsetet kötött, arany napsugarakat olvasztott egy kettétört mákfejbe, jól elkeverte frissen szedett hajnali harmattal, s gyönyörű, kicsattanó pirospozsgásra festette a sápadt alma pufók orcáját.
— Köszönöm, köszönöm! — hálálkodott az alma, és felderült.
Hevert a szép piros alma a fűben. Gyerekek jöttek a kertbe, észrevették, odaszaladtak.
— Nézzétek, milyen gyönyörű alma!
Gyorsan felkapták, vitték a kamrába, szépen beillesztették a többi alma közé, a polcra, s hát egy se volt oly szép, ő volt mind közt a legnagyobb, legkövérebb, legpirosabb, leggyönyörűbb!
Vidáman kuksolt a polcon. Jöhet már a tél!
Zelk Zoltán: ŐSZI MESE
Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.
- Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske. - Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!
A falevél erre sírva fakadt.
- Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne!
A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.
Nem baj, ha meghalok - gondolta - úgysem ér már semmit az életem.
De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:
- Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?
De a falevél bizony nem tudta.
Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.
- Ott van a kismadár - ujjongott a falevél, - akivel beszélgetni láttál. ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!
Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.
- Menjünk utánuk - könyörgött a falevél.
A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.
- Most már boldog vagyok - sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.
|
|
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
2023-08-03 21:30:29, csütörtök
|
|
|
Versek a nyárról - AUGUSZTUS
Augusztus az év nyolcadik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Nevét a híres római császárról, Augustus Octavianusról kapta.
Az, hogy ez a hónap - különös módon - a július után szintén 31 napos, annak köszönhető, hogy Augustus császár ugyanannyi napot akart, mint amennyi a Caesarról elnevezett júliusban van. Augustus ezt a hónapot odahelyezte, amikor Kleopátra meghalt. Mielőtt Augustus átnevezte ezt a hónapot augusztusra, latinul Sextilis (,,hatos") volt a neve, utalva arra hogy eredetileg ez volt a hatodik hónap a római naptárban, amely kezdetben még a márciussal kezdődött. A népi kalendárium Kisasszony havának nevezi.
Igazából az augusztust már nem kell üdvözölni. Ő már itt van. Jött. Szélsebesen, szinte észre sem vettük, és már fordítani kellett a naptárban. A nyárból el is telt egy hónap. Augusztus is nyári hónap lévén megérdemli, hogy tisztességesen kihasználjuk, és ha lehet minden egyes napot. Mert aztán jön az ősz, a korai sötétedések, bár már most is egyre korábban sötétedik.
Hihetetlen, hogy máris belépünk a nyár utolsó szakaszába, viszont ez nem jelenti azt, hogy a pezsgő hétvégi forgatag véget érne. Programokból most sem lesz hiány.
Neoton Familia - NYÁR VAN
Link
VIVALDI - NÉGY ÉVSZAK - NYÁR
Link
KFT - Balatoni nyár
Link
Tűzijáték Augusztus 20. Budapest ()
Link
Babits Mihály: AUGUSZTUS
A falunak tornya karcsu,
körül karcsu könnyü fák
falu fölött vörös arcu,
sárga bajszu holdvilág.
A vasúton szállok messze,
messze, messze csöndesen,
és tünődöm, enyém lessz-e,
vagy már veszve, kedvesem?
Aki egyszer, egy szép estén,
szép csöndeskén rámhajolt,
enyém lessz-e még édeském,
ki egy estén enyém volt?
Illyen messze, halk zugolyba
véle volna jönni jó,
hol egymásnak válaszolva
tücsök szólna millió.
Lelkem is itt szertecicáz,
elmóricáz csöndesen,
s megpihen egy fehér cicás
kukoricás ereszen. -
Ó jaj, a vonat megindul,
lassan indul, tétováz
s eltün a táj dombjain tul
zene, hold és állomás.
Babits Mihály. NYÁR
Esik a nap!
Szakad a súlyos, sűrü zápor
zuhogva istenigazából.
Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!
Részeg darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás, lenge hűség...
Óh gyönyörűség!
Hangos virág
kiált, bíbor szinekkel esdve,
hogy jöjjön már a bíbor estve,
hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:
Óh gyönyörűség!
Tornác fölött
szédülve és legyet riasztva
fúl a cseléd, liheg a gazda;
álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég...
Óh gyönyörűség!
Boldog a nap:
de boldogság a vágy gyürűsse!
Boldog a nap, s vágyik a hűsre...
Szeretlek s bújok tőled, lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!
Robert Burns: AZ ÁRPAFÖLDÖN
Augusztus első éjjelén
-- az árpa sárga volt már --
szép Annimhoz lopództam én
tündöklő teliholdnál.
Gyorsan röpült az éjszaka,
és hajnal közeledtén
rávettem, kísérjen haza
az árpaföldi mesgyén.
Kék volt az ég, a hold sütött,
a szellő is pihent, s én
gyöngéden lefektettem őt
az árpaföldi mesgyén.
Tudtam, hogy őszintén szeret,
mint én őt, s megkeresvén
ajkát, csók csókot követett
az árpaföldi mesgyén.
Átölteltem, s megállni tűnt
szívverése; szeretném
megáldani boldog helyünk
az árpaföldi mesgyén!
Holdról, csillagokról soha
nem hullt a földre szebb fény!
Két szív áld, boldog éjszaka
az árpaföldi mesgyén.
Nemegyszer felhangolt a sör
s a cimborák körültem,
pénzhez jutni, az is gyönyör,
eszméknek is örültem.
De hogyha mindazt, ami kéj,
akár meghétszerezném,
nem ér föl véled, boldog éj
az árpaföldi mesgyén.
Zabföld és árpaföld,
sárguló árpatábla,
ma is emlékszem Annira
s a boldog éjszakára.
Kálnoky László fordítása
-
Csabai Lajos: AUGUSZTUSI VERS
Augusztus van, tombol a nyár.
Elmédben hűsre vágyik,
Csak piheg a gondolat.
A láthatárt kémleled,
Vajon jön-e végre
Enyhítő lágy fuvallat?
Amott nyugat felé
Szürkül az ég alja.
A hegy felől már
Testes felhő gomolyog,
Megrémül a nap,
Mint ki vesztét érzi,
Rád zúdítja még
Maradék sugarát,
Aztán megadóan a
Felhőbe sompolyog.
S a fuvallat jön. Nem hűst,
De jeges szelet áraszt.
Erejétől a jegenye meghajlott.
Megdördül az ég,
Száz villám cikázik.
Vízfüggönyt ont a menny,
Millió jégszem kopog.
Hömpölyög az ár,
S te visszakívánod már
Az imént még perzselő napot.
Erdélyi József: KÉK KATÁNG
Nyár van...Azóta learattak,
s a tarlott földeken
keresztben szárad a sok kéve,
mint annyi holttetem.
Az erdőből kiszáll a gerle,
dézsmálja a szemet.
Vadgalambként suhan a szerelmem,
s tekinti földemet...
A dűlőkön hajnali harmat,
futó zápor után
csillagvirágok özönével
rajong a kék katáng.
De az ártatlan kék virágok
elhervadnak hamar:
kegyetlen nap vakítja őket
lángsugaraival.
Mint Dárius Király a síró,
kékszemű foglyokat
tüzes nyárssal, pórázon tartva
érzékeny ajkukat...
Fekete István: AUGUSZTUS
Poros út, poros virág, fáradt rét,
most már vágyunk a suttogó őszre,
kopogó esőre az ablakon,
néma ködre a domboldalakon,
s a makkhullató arany-erdőkre.
Múlik a nyár: poshadt malomalja,
kemény gyalogút és szikkadt árok.
Dér vágyik már reggel a mezőre,
kikerics a fakult legelőkre,
hol a jegenyéken varjú károg.
Aztán úgyis tél jön, s ködkezével
az erdőkben az éj zúzmarát sző.
A patak némán fut elmenőben,
lassul a szív, s a dermedt időben
elénk áll majd - a temető.
Fekete István: AUGUSZTUS
Ilyenkor már lassan elcsendesednek az erdők. Üresek a fészkek, lehulltak a virágok,
és az erdei tisztások fűerdejét is tarlóra vágta a szisszenő kasza.
Hallgatódznak ilyenkor és susognak az erdők; ha vihar van, érett hangon szólnak,
és a reggelek párájában megfakul a nyár ezerszínű rokolyája.
És a madarak is másként szólnak. A sárgarigó fuvolája most már az érett epret dicséri,
a cinkék cserregése a hernyóknak szól, a varjak némán lesik a szöcskét a boglyák
puha tetejéről, de a szerelemről és a fészekről nem dalol már egyik se.
Dr Götli Kinga: IMA A SZENT KORONÁHOZ
Táltos Király Földre készül,
Koronája Égre perdül.
Szent Korona lészen kincse,
Fejére illő pompás dísze.
Beavató ünnepségre
Készülnek a Csillag Népek.
Készítik a szívünk lángját,
Megpendítik lelkünk vágyát.
Imát mondunk, szárnyal szépen,
Szent Koronánk égben lészen.
Kérünk Téged segítsél meg,
Országunkat egyesítsed!
Szent Korona Segíts nékünk!
Legyen Egy az Isten vélünk,
Szent Korona Segíts nékünk!
Fakassz forrást az elapadt kútból,
S tápláld a jövőt a titkos múltból!
Gyakoroljál kegyet rajtunk,
S bocsásd meg, hogy most is alszunk!
Szemünket nyisd ébrenlétre,
Szívünk szólítsd készenlétbe!
Emeld fejét Népünknek,
S adjál tartást létünknek!
Szent Korona, segíts nékünk,
Istenünk, most legyél vélünk!
Hadházi Dániel: NEKTEK, KIKNEK MINDIG MINDENBEN IGAZATOK VAN
Nektek, kiknek mindig mindenben igazatok van,
Nektek, kik mégis azonnal elbújtok a bajban,
Nektek, kik mindig tudjátok nekünk mi a jó,
Pedig egyikőtök sem közülünk való.
Nektek, kik közösséget velünk sohasem vállaltatok,
Nektek, kik áldozatot mindig csak tőlünk vártatok.
Nektek, kik mindent, mi idegen, torz, talmi, csodáltok
De mindazt, mi itt termett, belőlünk fakad, lenéző mosollyal fitymáltok.
Nektek, kiknek csak egy fájdalom létezik, a tiétek,
Nektek, kik a miénket soha meg sem értettétek,
Nektek, kik mindig féltenek valamit, s félnek valamitől,
Kik egymásra kacsintva rettegtek kitalált rémektől.
Nektek, kiknek hangja nagy és zajos,
Ha távolban dörögnek csak a fegyverek,
De gyáván halkulni kezd,
Amint jönnek azok egyre közelebb.
Nektek, kik ezt az üres szót ?haladás?, kitalálták,
S kiknek egyedüli joga megadni annak tartalmát,
Nektek, kik az iskolákban a fiatal agyakat mossák,
Hogy később majd ők is csak cselédeitek legyenek, szolgák,
Nektek, kik a világon mindenütt otthon vagytok,
Nektek, kik nyelvünket is csak bitoroljátok,
Nektek, kik becsomagolt bőrönddel mindig útra készen álltok,
Nektek, kiknek sehol sincs igazi hazátok,
Nektek, kiknek mindenhez jogotok van,
Hatalomhoz, önvédelemhez, véleményhez,
Mert hiszitek, kiválasztottak vagytok,
S titeket a legnagyobb Isten, a Pénz védelmez,
Nektek, kiknek szíve bosszúszomjas, s senkinek nem kegyelmez,
Nektek üzenem, nem lesz ez mindig így,
Mert a fű bár meghajlik, ha fúj a szél, de
Mert ő van itt itthon, gyökerei mélyek, s túlél titeket,
Mint annyi más lábát e földön megvetni akaró
Egykor erre járt vándor sereget.
Szingapúr, 2014. augusztus 17.
József Attila: NYÁR
Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.
Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.
Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.
Ily gyorsan telik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél-
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.
Juhász Gyula: AUGUSZTUS
Sötét szemem az éjbe réved,
Köszöntelek, dús álmú élet!
Ott künn a rózsák násza van ma:
Az örök vágynak diadalma!
Az éj szerelme szerteárad,
Mámor ölébe hull a bánat,
Halk dal száll, száll, erőre kapva
És szilajan törtet az agyba.
S a szentiváni boldog éjjel
Szűz fátylát oldja, bontja széjjel,
S én álmodom gyönyörűt, mélyet,
Felüled Élet, Élet, Élet!
Juhászné Bérces Anikó: AUGUSZTUS 20
Új búzából új kenyér,
Friss illata száll felénk
Köszönjük szép szavakkal,
Nemzeti szín szalaggal.
Testet tápláló manna,
Üdv neked és hozsanna!
Áldott legyen a kenyér
István király ünnepén!
Megköszönjük Istenünk
Mindennapi kenyerünk...
Kaffka Margit: AUGUSZTUS
Szőke buza között pipacsos kis kalap,
Hiába süt a nap, - árnyék van az alatt.
Sétál a kisasszony komlóba, buzába,
Lengő a ruhája, pipacsbokrétája.
Nézi Csere Jóska: Ej, be szemrevaló
Picike cipellő, - szűkráncú viganó!
Hogy libeg, közeleg ott az árokszélen!
Idetart, itt terem... Cseng a szava: "Kérem,
Maga talán olyan - falubeli legény?
Nem lelem az utat, úgy eltévedtem én.
Mutassa meg merre! Vagy inkább - vezessen!
Ilyen nagy mezőbe sose jártam Pesten."
Szőke buzaföldön lemenőben a nap,
Szőke lány hajárul lekerül a kalap.
Gyenge, puha szellő játszva bomlik vele,
Pipacsbokrétának hullong a levele,
Rebben a fürjmadár nád megett, sás alatt...
Egyszer csak a legény visszanéz, elmarad.
Hangos szavú rigó csúfságra jár véle:
- De belenéztél a kisasszony szemébe!
Kacag a kisasszony: "Ej de messzire jár!
Széles ez az árok! Átsegít, ugyebár?
Köszönöm, köszönöm! Már jól van! Eresszen!
Ilyen erős ember nincs az egész Pesten!"
Megeste a tarlót gyöngy estveli harmat,
Csere Jóska hallgat, - szegett fővel ballag,
Szemügyre vesz minden útszéli virágot,
- "Lám, egy se törik le, amire ráhágott!
Több kárt tenne benne fiókmadár lába -"
- És indul utána, - és lép a nyomába.
Útszéli virágot tapossa azér' is, -
Ki szánja? Ki bánja? Így pusztulok én is!
- A kisasszony szava mesemondás, álom:
- "Sohase volt nekem ilyen szép virágom,
De nem is lesz többet! Nincs is hol keressem!
Vadkomlót, pipacsot nem árulnak Pesten."
Megeste az utat sírószemű harmat,
A legény is csendes, a leány is hallgat,
Nyugtalan fellegek bomolnak az égen,
Valami bús nóta szól a faluvégen, - -
Felnéz a kisasszony gondba, gondolatba:
- "Rojtos keszkenőjét vajon kitől kapta?
Lám, van aki varrja, - lám, van aki szőjje!
Szépséges, hűséges barna szeretője!" -
Csere Jóska szeme odatéved lesbe:
- "Hej, azt a virágot vajon kinek szedte?
Van akinek adja! Van akit szeressen!
Sok cifra uraság azon a nagy Pesten."
K. László Szilvia: AUGUSZTUS
Új búzából sül a kenyér,
hú, de finom, ropogós,
nyárbúcsúra készülődnek
az iskolás nebulók.
Augusztusi meleg napok
odébb viszik a nyarat,
de a sok szép, kedves emlék
még sokáig megmarad.
Kovács Sándor: A NEMZET KENYERE
Érkezik a búza,
Jön minden irányból!
Kárpát-medencének
Távoli sarkából.
Ott termett e búza,
Hol magyarok élnek.
Búzavetés közben,
Magyarul beszélnek.
Boldogan adják ők,
Tettük szív és lélek.
Azt is jelzik ezzel,
Hogy még vannak, élnek.
Magyar ember veti,
Majd később aratja.
Magyar ez a búza,
Senki nem tagadja!
Háromszínű szalag
Díszít minden zsákot.
Gyorsabban ver szívem,
Mikor ilyet látok.
Messziről jött búzák,
Egy malomba mennek
És az őrlés folytán
Összekeverednek.
Összekeverednek
És együtt maradnak.
Nem válnak szét soha -
Egymásba porlanak.
Kenyér illat terjeng
Es pékség melege -
Kemencében van már
A Nemzet kenyere.
Oly szép ez a kenyér -
Mintha álom lenne.
Tizenötmillió
Búzaszem van benne.
Mészárosová Melinda: AUGUSZTUS 20.
Új lett a kenyér,
jó magyar, vegyél,
összeér két tenyér,
szentelt, egyél!
István fejére korona,
magyarnak, ej, otthona,
Szent lett István,
magyar király!
Él az állam,
ünnep a várban,
szikrázó tűzijáték
magyar hazában!
Radnóti Miklós: Naptár: AUGUSZTUS
A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Mókus sivít már és a büszke
vadgesztenyén is szúr a tüske.
Reményik Sándor: AUGUSZTUS, NYÁRUTÓ
Augusztus, nyárutó...
A Göncöl tengelye,
Mint roppant égi óramutató,
Némán, merőn mutat már ősz fele
Kigyúlt hajók
Suhannak át az égbolt tengerén,
Némán, szorongó szívvel nézem én
Ott fenn egy fagyos, zuzmarás ajak
A forró csillagokra rálehel, -
S hullnak, mint itt lenn a falevelek.
A csillagok hamarabb kezdik el...
Mi jön? Mi megy?
Mi hull le még?
Nem volt a csillaghullásból elég?
Kigyúlt hajók
Suhannak át az égbolt tengerén,
Jelek, csodák...
Némán, szorongó szívvel nézem én.
Egy új teremtés reggele előtt
Ez tán az Isten vajúdó, szent láza
És itt lenn nincs, aki megmagyarázza.
Reményik Sándor: MINDENNAPI KENYÉR
Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És - nincs tovább.
Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, -
De benne van az élet.
Sárosi Árpád: AUGUSZTUS
Arannyal szegve felhők álom-tornya.
És benne, mintha harang szava szólna.
Kárpáti szél, amely fölötte jár:
Hervad a nyár.
Hideg selymében a szűz égi boltnak,
Az alkony titkos csengetyüi szólnak.
Borzong az erdő, figyel a határ:
Hervad a nyár.
Halálos csend. Az éjszakák remegnek.
Zenél a hold, utján a szerelemnek.
Bágyadt a szó, örömre nem talál:
Hervad a nyár.
Gyümölcsök íze, unott kert, bús tarló...
Sötétedik... Minden hüvösbe hajló.
Fecskék szemében új vágy képe már:
Hervad a nyár.
Szilágyi Domokos: ÚJ KENYÉR
Mosolyog a nyári dél,
az asztalon friss, fehér
új kenyér -
- Honnan van az új kenyér?
Három traktor földet szántott,
a vetőgép búzát vetett,
felhő hullatta az esőt,
nap hullatta a meleget,
szökkent a szár szép magasra,
jött a kombájn, learatta,
learatta, kicsépelte,
a gőzmalom megőrölte,
teherkocsi hazahozta,
anya pedig megsütötte.
Mosolyog a nyári dél,
az asztalon friss, fehér
új kenyér.
Szuhanics Albert: AUGUSZTUS KÉK EGE
Augusztus utolsó,
kedves nyári hónap,
bár végső napjai
ősz felé tolódnak.
Csalódva bámul rá
a hófehér Napra,
délidő hevében
nem hág magasabbra?
Augusztus kék ege
legyen a mi kincsünk,
amíg majd hó végén
hálás búcsút intünk.
A vizek partjánál
augusztus melenget,
fülünkbe suttogva
új titkokat oszt meg.
Kertjében gazdagon
teríti asztalunk,
gyümölcseit adja,
mivel jóllakhatunk.
Olykor még kényeztet
szeptember eleje,
ilyenkor augusztus
itt marad még vele.
Könnyek közt búcsúzik,
őszelő karjában,
esztendőre várjuk,
s eljő hamarjában.
Takács Imre: NYÁRI RAPSZÓDIA
Nincsen fölöttem ég,
csak nagy csillagok.
Alattam sincs pokol,
a Földgömb forog.
Az emberiség nagy csodái között
nem vagyok egész,
csak részecske.
Ítéletet hordok magamban,
hogy arcom az ember is elfelejtse,
ne csak a fű meg a virág..."
Tandari Éva - SZENT ISTVÁN ÜNNEPÉN
Nézz le most reánk ,
Szent István király!
Bajban van az Ország
mit Te hagytál reánk .
Szekerünk elakadt .
~ mély kátyúba ragadt ...
Ki a vészből kiragadja :
mára senki sem maradt!
Most a nehéz járom
a Nép nyakába szakadt ,
s mi nyögve kell cipeljük
...a sok nehéz vasat!
Van számtalan " Vezetőnk " ,
de egynek nincs ott helye ,
ahová letette őt
az Idő vak szele!
Nyújtsd hát fölénk jobbod!
Te nyújts segédkezet!
- Mert elsöpri az Élet
szegény Nemzetedet.
Tandari Éva - SZENT ISTVÁN ÜZENETE
Azt akarom : Három napos GYÁSZ legyen
nevemnek " ünnepén " !
Hisz rommá lett az Ország ,
~ mit Rátok hagytam én !
Mert rátok hagytam a csillogó bérceket ...
A dúsan termő Földet ,
s míg a szem ellát ; a virágzó réteket .
- S most , ha Innen lenézek Rátok ,
ebből már többé ... mit sem látok !
Csak pusztulás van Hazámban ! Átok !
Ínség , és torz - lelkű , aljas kufárok !
És látom ; ŐK ~ megtöltik önnön zsebeik,
míg Népem , az árva , ~ már alig létezik ...
Nincsenek már igaz - szívű , ÉRTŐ Vezéreik ,
Csak kik ÁTKOT hoznak a Népre ,
~ s a SEMMIBE vezetik .
Három napos GYÁSZ virradjon hát rátok
kik eladtátok ékes, élő Hunniátok ,
amint én is könnyezve tekintek addig rátok
míg nem látom hogy újra Élnek
a Szívemből elvetett magok,
s mind a nyílni - kész virágok ...
Tóth Árpád: AUGUSZTUSI ÉG ALATT
Emlékszel még az augusztusi égbolt
Tüzeire? - a cirpelő mezőn
Álltunk, s szemednek mélyén elveszőn
Csillant egy csillagtestvér fény... be szép volt!
S úgy tetszett, hogy hozzánk hajol a félhold,
- Szelíd, ezüst kar - s átölelni jön,
Emelni lágyan, véle lengni fönn,
Hol égi súlyt az éther könnyedén hord...
S a sóhajunk, a fájó földi sóhaj
Szivünkből úgy szállt, mint finom homok
Szitál alá a tűnő ballonokról,
S ajkad lezártam egy oly hosszu csókkal,
Hogy addig mennybe értünk, s angyalok
Kacagtak ránk az égi balkonokról.
Tóth Bálint: AUGUSZTUS ESTE
A rózsa lábujjhegyre áll,
tárt pillákkal nézi a holdat.
Alszik fészkén a jégmadár,
fenyőn feketerigók szólnak,
s egyenként elhallgatnak ők is,
elszunnyadnak a tág mezők is,
hangolnak tücskök, pengetik,
felcsap a fülemüle-trilla,
s egy tündér csillagkönnyeit
az ég kék kötényébe sírja.
Weöres Sándor:: KÁNIKULA
Szikrázó
az égbolt
aranyfüst a lég,
eltörpül
láng-űrben
a tarka vidék.
Olvadtan
a tarló
hullámzik, remeg,
domb fölött
utaznak
izzó gyöngyszemek.
Ragyogó
kékségen
sötét pihe-szál:
óriás
magányban
egy pacsirta száll.
|
|
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
2023-07-07 22:45:30, péntek
|
|
|
Minyó Ferencné: VERSES KÖSZÖNTŐ
Január
Véget ért a vidám óév-búcsúztató,
Csend honol a tájon, szállingózik a hó.
Későn kél ki a nap rózsaszín ágyából,
Alig dereng arca felhők fátyolából.
Szendereg a vetés hódunyhája alatt,
Felette károgó varjak kóvályognak.
Csengettyűs lovas szán siklik az erdőn át,
A vadetetőkhöz viszi a takarmányt.
Kertjeinkben éhes madarak serege,
Kicsiny cipőcskéért eseng a cinege.
A madáretetők ághegyre akasztva,
Hozzájuk ne férjen egy-egy kóbor macska!
Tükörsima jégen, vidám zene mellett
Gyermekek, felnőttek fürgén keringenek.
S amíg az apukák forralt bort kortyolnak,
Kezdő csemetéik nadrágféken csúsznak.
Lankás domboldalon síelnek, ródliznak,
Hóember fejébe vasfazekat nyomnak.
Ha jégcsap-szakállát megcsordítja Vince,
Ősszel finom borral telik meg a pince.
Dermesztő hideget hoz Pál fordulója,
Bősz hóvihar sáncot épít az utakra.
Annak jó most, kinek van meleg szobája,
S onnan tekinthet ki a hólepte tájra.
Február
Sziporkázik a fény a hókristályokon,
Ragyog a gyöngycsipke zúzmarás ágakon.
Meleg kuckójából kicammog a medve,
Árnyékát meglátja, s visszamegy sietve.
Gyertyát szentelnek, majd másnap Balázsolnak,
Hogy elejét vegyék a torokbajoknak.
Farsang van, menyegzők és bálak ideje,
Korona kerül a legszebb lány fejére.
Néhol leölnek még egy kövér malackát,
Vidám mulatsággal tartják meg a torát.
Szalagavató bál érettségizőknek,
Véget vet a boldog, szép diákéveknek.
Ólomszürke felleg ónos esőt perget,
Jégpáncéllal von be utakat, tereket.
Az keljen most útra, kinek nagyon fontos,
Kezét-lábát töri, hogyha nem óvatos.
Ha Dorottya szorít, tágít Julianna,
Víg pacsirtaszóra serken fel Zsuzsanna.
Jégtörő csákánnyal megérkezik Mátyás,
Ha nem talál, csinál, így tartja a mondás.
Szerpentin, konfetti, busójárás, álca,
Sül a szalagos fánk, itt a farsang farka.
Szerdán hamvazkodnak a bűnbánó hívek,
Negyven napos böjttel húsvétra készülnek
Március
Zsong-bong a természet, a tavaszt akarja,
Kibújik burkából a mogyoróbarka.
Háztetők, ereszek csurognak-csepegnek,
Koszlott hókupacok pocsolyába vesznek.
Süvítő böjti szél sepri az utakat,
Tördeli a fagytól rokkant faágakat.
Gergely-napi hóban lányok mosakodnak,
Hogy egész éven át szépek maradjanak.
A kis patak magát folyamnak képzeli,
Harsogó árjával partját feszegeti.
Lehömpölyög rajta a tél hordaléka,
Ha letisztul, költhet a szárcsa és ruca.
Futó felhők közül kimosolyog a nap,
Fakadásra buzdít rügyeket, bimbókat.
Március Idusán lobogók lengenek,
Méltón köszöntik a Nemzeti Ünnepet.
Hazatelepülnek a fecskék és gólyák,
Tavalyi fészküket buzgón tatarozzák.
Zsákjukat kioldják Sándorok, Józsefek,
S Benedekkel együtt hozzák a meleget.
Lanyha szél hordja szét a friss szántás szagát,
S a nyíló ibolyák üdítő illatát.
A szép kikelettel megújuló élet
Hittel, bizalommal tölti el az embert.
Április
Füttyöskedvű suhanc, bolondos április,
Hol megvidámítasz, hol meg elszomorítsz.
Leparancsolod a kabátot, kendőket,
Majd a fényes égre hófelhőket görgetsz.
Sűrű pelyhekben hull, már mindent beterít,
Havas levelek közt didereg a jácint.
Tölcséres forgószél elfújja a felhőt,
A nap aranyporral hint be mezőt, erdőt.
Szitakötő köröz, madarak trilláznak,
Nárciszok szirmain pillangók hintáznak.
Virágzó gyümölcsfák fehér menyasszonyok,
Rózsaszín barackok a nyoszolyólányok.
Selyembársony gyepen gida ugrabugrál,
Bégető barikát megkerget egy gúnár.
Dörgő morajlással felhő közeledik,
Villámok cikáznak, záporeső ömlik.
Elvonul a vihar, kunyhók és paloták
Fényesre mosatva az ünnepet várják.
Sonka fő, kalács sül, a tojást hímezik,
Az ünnepi misén majd megszenteltetik.
A húsvéti gyertya lángját lobogtatja,
Tömjénfüst gomolyog, zeng az alleluja.
Zúgnak a harangok hirdetvén az igét,
Krisztus föltámadott! S elhozta a békét!
Május
Olyan csodásan kék a május égboltja,
Mint az oltalmazó madonna palástja.
Festők palettáján nincs annyi árnyalat,
Ahányféle zöld színt a természet mutat.
Csipkésszélű, apró, fehér harangocskák,
Ontják a gyöngyvirág varázsos illatát.
Orgonák, jázminok, rózsák arra várnak,
Hogy köszöntsék velük az édesanyákat.
Vadgesztenye fákon délceg gyertyák sora,
Lombsátoruk alatt templom félhomálya.
Ballagó diákok sírós-nevetősen,
Szépen feldíszített csokrokkal kezükben.
Az akácok mézes fürtöket ringatnak,
Éhes méhecskéket lakomára várnak.
Tollas kis dalnokok koncertet rendeznek,
Fészkeikben pelyhes fiókát etetnek.
Végre itt az eső, amely aranyat ér,
A felüdült határ gazdag termést ígér.
Kikukkant a napfény s kristály cseppeken át
Látni a szivárvány diadalkapuját.
Kicsike kápolna, tárva az ajtaja,
Kihallatszik rajta az Ave Maria.
Könyörgő imádság száll a magas égbe,
Szűzanyánk, küldj békét a meggyötört földre!
Június
Az ég kupoláján a nap magasan jár,
Szent Iván havában beköszöntött a nyár.
Sötétebb lett a zöld, világosabb a kék,
Leghosszabb a nappal, legrövidebb az éj.
Szűzi liliomok, bordóbársony rózsák,
Kis pünkösdi szegfűk illatukat ontják.
Virágernyőjüket kinyitják a bodzák,
Így köszöntik együtt piros pünkösd napját.
Medárd napja körül kitartóan esik,
Talán azért csak nem tart el negyven napig?
Lelkesen daloló diák-kirándulók
Szívrepesve várják már a vakációt.
Erdőkben, kertekben, levelek közt bújva
Kínálja gyümölcsét az ízes szamóca.
A cseresznyefákon páros piros golyók,
Kicsi leánykáknak fülbe akaszthatók.
Búzatáblák szélén virít a szarkaláb,
Fehér margaréta s a kék búzavirág.
Lengeti a pipacs piros szoknyácskáját,
Néhány szép kalásszal egy csokorba fogják.
Szőkül már a vetés, kalászol a búza,
Nehéz és szép munka vár az aratókra.
Péter és Pál napján így esd a föld népe:
Legyen gazdag termés, bor, búza és béke
Július
Hevesen suhint le a nap tűzostora,
Július hónapban itt a kánikula.
A patak vékonyka érként csörgedezik,
Mohos kövek alatt fürge gyík hűtőzik.
Strandok hűs vizében ezrek lubickolnak,
Négerbarna lurkók fagylaltot majszolnak.
Siklik a vízisí, duzzad a vitorla,
Nádasok tövében horgászok ladikja.
Áldott állapotú gyümölcsfa-menyecskék
Viselik termésük nehezedő terhét.
Körték és barackok mézes leve csurran,
Egy-egy érett gyümölcs a homokba huppan.
Haragoszöldek a kukoricaföldek,
Napraforgók, repcék sárgába öltöztek.
Csíkos héjú dinnyék ikrás, piros béle
Felnőttek, gyermekek hűsítő gyönyöre.
Barangolásából hazatart a család,
Élményekben gazdag volt a kirándulás.
Édesapja vállán elaludt a csöppség,
Rózsabimbó-ajkán parányi buborék.
Megvetette a nap éji nyoszolyáját,
Széjjel terítette csillagos paplanját.
Sejtelmes neszekkel piheg az éjszaka,
Ezüst fényt szitál a hold a békés tájra
Augusztus
Augusztusra immár megöregszik a nyár,
Dús aranyhajában itt-ott egy ezüstszál.
Halványabbá válik pirospozsgás arca,
Szürke porral lepett a fák zöld smaragdja.
Tejfehér ég alatt rezeg a levegő,
Esőért esdekel ember, állat, mező.
Szélorkán felhőket tornyosít az égre,
Kazlakat borít fel, háztetőket tép le.
Dübörög, sustorog, rázkódik a világ,
Karvastag villám szel ketté egy öreg fát.
Mintha felettünk egy óriás kád lenne,
Egyszerre ontaná tartalmát a földre.
Sajnos az esőbe jég is keveredik,
Elveri a termést, ahová lehullik.
Elmúlt a zivatar... Friss lett a levegő,
Ismét kizöldül az elsárgult legelő.
Ünnepi díszekbe öltözik az ország,
Köszöntve Szent Istvánt s alkotmányunk napját.
Imával, énekkel vonul a körmenet,
Este tűzparádé zárja az ünnepet.
Mocorgó neszekkel szunnyad az éjszaka,
Csillagok hullanak fényes csíkot húzva.
S ahányszor egy csillag lehulik a mélybe,
Annyiszor repül fel egy lélek az égbe
Szeptember
Becsöngetett az ősz, nyílnak az iskolák,
Átfutó záporok a nyarat siratják.
Zsivajgó nebulók csoportba verődnek,
S vígan mesélik a nyári élményeket.
Sok színben pompáznak a délceg dáliák,
S kinyílottak már a halvány őszirózsák.
A vadgesztenyefák tüskés burka pattan,
Fényes, barna magja szétgurul a parkban.
Villanyhuzalokon, mint kottafejecskék,
Ülnek, gyülekeznek a vándorló fecskék.
Ezüstselyem szálak lebegnek a légben,
Parányi pókokat utaztatnak éppen.
Földeken, kertekben sürögnek-forognak,
Itt az ideje a betakarításnak.
Kiássák a krumplit, törik a tengerit,
Napraforgók súlyos tányérját lemetszik.
Telítve az ágak érő gyümölcsökkel,
Bolyhos birsekkel és téli vadkörtékkel.
Üdén mosolyognak a pirosló almák,
Illatukat ontják a hamvas, kék szilvák.
Fürge kezek gyűjtik ládába, kosárba,
Jó lesz majd a télen vitaminpótlásra.
Édes gyümölcsökkel gazdag a szeptember,
Hálát ad érette Istennek az ember
Október
Azúrkék az égbolt, mintha május volna,
De hajnalonként már pillézik a tócsa.
A fűszálak hegyén harmatcseppek gyöngye,
Kristálytiszta, mint az angyaloknak könnye.
Színpompás köntösbe öltözködtek a fák,
Sárgák, tűzvörösek, bordók, rozsdabarnák.
Alattuk dús avar keleti szőnyege,
Mögöttük őrt álló fenyők örökzöldje.
A szőlőskertekben szüretelő sereg
Megfosztja terhétől a szőlőtőkéket.
Duzzadó fürtökkel telnek a puttonyok,
A prés alól édes, illatos must csorog.
Venyigetűz ropog, felette nagy bogrács,
Birkapörkölt ontja ingerlő illatát.
Munka-végeztével köré telepednek,
Nagy karéj kenyérrel, jó étvággyal esznek.
Jó tavalyi borral koccintanak rája,
Áldomást isznak a jól végzett munkára.
Huszonharmadika: forradalmunk napja,
Büszkén emlékezünk hős mártírjainkra!
Litániára hív az esti harangszó,
Anyókák tipegnek, kezükben olvasó.
Könyörögve kérik az ég királynőjét,
Küldjön a lelkükbe s a világnak békét.
November
Örökzöld koszorúk, hófehér virágok
Borítanak minden temetői hantot.
Gyertyák és mécsesek lángjai remegnek,
Örök nyugodalmat kérve a lelkeknek.
Megkurtult a nappal, hosszú, hideg az éj,
Reggelre beborít mindent az ezüst dér.
Sűrű, zúzmarás köd telepszik a tájra,
Nehéz dolga van, ki az utakat járja.
Hogyha felszáll a köd, egyhangúan esik,
Nyomában a talaj sártengerré válik.
Jó most a kandalló mellett melegedni,
Marónit majszolni, könyvet lapozgatni.
De a vadászok most odakint időznek,
Zsombékos mezőkön fácánt s nyulat lőnek.
A magasleseken éberen figyelnek,
Erdő sűrűjében nagyvadakra lelnek.
Pendelyt ráz Erzsébet, hózápor kavarog,
Ha locsog Katalin, a karácsony kopog.
András napja körül jönnek a hidegek,
A disznóöléshez fenik a késeket.
Adventi koszorú kerül az asztalra,
Rajta három lila s egy rózsaszín gyertya.
Hideg hajnalokon rorátét tartanak,
A hívő emberek messiásra várnak
December
Hófehér szakállal, óriás puttonnyal
Megjött a mikulás sok szép ajándékkal.
A gyerekek közül nem volt ma rossz senki,
Ezért a virgácsot vissza is viheti.
Luca napján pénzes pogácsákat sütnek,
Lapos tányérokba búzamagot vetnek.
Karácsony napjára kinő zsenge zöldje,
Megmutatja, milyen termés lesz jövőre.
Zimankós hidegben emberek sietnek,
Zsúfolt üzletekben ajándékot vesznek.
Fő a jó halászlé, sül a töltött pulyka,
Elkészül a bejgli s az ünnepi torta.
A karácsonyfákon kigyúlnak a fények,
Kis és nagy családok együtt ünnepelnek.
Az éjféli misén felzeng a glória,
Világra született a kisded Jézuska!
Két karácsony között hogyha van elég hó,
Síel és szánkózik sok boldog nebuló.
Szilveszter éjjelén évet búcsúztatnak,
Pezsgősüveg pukkan, rakéták durrognak.
Amikor elüti az éjfélt az óra,
Felcsendül a Himnusz, magyarok imája.
Párás szemmel kérik a teremtő Istent:
Jó kedvvel, bőséggel áldja meg az embert!
|
|
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
2023-07-06 21:45:14, csütörtök
|
|
|
Versek a nyárról - JÚLIUS
Július az év hetedik hónapja, 31 napos. A római naptárban, kezdetben az ötödik hónap volt. Latinul eredetileg Quintilis (,,ötös") volt a hónap neve, csak később Julius Caesarról nevezték át júliusra. A népi kalendárium Szent Jakab havának nevezi. Ismeretes Nyárhó néven és Áldás havaként is. A 18. századi nyelvújítók a Kalászonos nevet adták ennek a hónapnak. Jakab napjához népi időjóslás kapcsolódik: Ha a hangyák Jakab napkor menetelnek, nagy hidege lesz a télnek.
A nyarat sokan nem szeretik a forróság miatt, de sokan nem tartozunk közéjük.
Sokan ilyenkor irigykedő pillantásokkal figyeltjük az iskolásokat a tanítás utolsó hetében, arra gondolva, mennyire jó lenne, ha mi is kiélvezhetnénkismét a nyári szünetet. Strandolhatnánk kedvünkre, bármikor kiruccanhatnánk a barátokkal egy fagyival egybekötött sétára, vagy ha úgy hozná kedvünk, egyszerűen csak leheverednénk a Duna-parton, egy jó könyvvel a kezünkben, a fák árnyékában.
Meg merem kockáztatni, hogy még egy kötelező olvasmányt is bevállalnánk, ha még egyszer átélhetnénk a felhőtlen nyári szünetet a maga szépségeivel. Mert a nyár szép, még akkor is, ha olykor kénytelenek vagyunk a fülledt kánikulától terhes napokat is átvészelni.
Igen, nekünk is melegünk van. Sokszor nekünk is nehezünkre esik 40 fokban aludni, dolgozni vagy egyszerűen csak létezni. De hát erre vágytunk egész évben!
Szeretem, ha reggelente nem kell az összes meleg ruhát magamra öltenem, szeretem a reggeli madárcsivitelést, ahogyan a madarak az ablakom alatt álló fán énekelnek, üdvözölve a napfelkeltét, szeretem a citromfagyit, az epres jégkását, szeretem a vonatozást a Velencei-tóra vagy a Balatonra, szeretem az elsöprő nyári románcok emlékét, sőt, még izzadni is szeretek. Mert ezek egyszerre jelentik azt a szabadságot és életérzést, melyet semmilyen más évszak nem tud nekünk megadni.
Nem bánom, ha melegem van, mert maga az évszak kárpótol mindenért. Igen, lehet siránkozni a forróság miatt, de ha csak egy pillanatra lehunyná mindenki a szemét, és felidézne egy szép emléket az elmúlt nyarak csodáiból, máris sokkal könnyebben ki lehetne bírni a hőséget. Például azt az egy hétig tartó, milliónyi felejthetetlen emlékkel tűzdelt utazást, amire már olyan régen vágytunk, és amire az első keresetünkből kuporgattuk össze a pénzt. Vagy akár egy olyan semmiséget, mint az első falat dinnye a szezonban, amitől mindig úgy érezzük: igen, itt a nyár! De akár azt is mondhatnám, hogy azt a nyarat idézzük fel, amikor először töltöttük a nyarat a barátainkkal, szülői felügyelet nélkül. Ugye, milyen jó volt szabadon élvezni a függetlenséget?
Szóval azt kívánom, legyen még nyár nagyon sokáig, azt sem bánnám, hogy ha az év 365 napját kánikulában kellene töltenem, mert bár az ősznek, a tavasznak és a télnek is megvannak a maga szépségei, mégis a nyár az, ami a legközelebb áll a szívemhez. A következő kihagyhatatlan nyárindulóval kívánok mindenkinek hasonlóan felhőtlen napokat és csodás nyaralást!
Nagy Nyári Megamix...
Link
Neoton Familia - NYÁR VAN
Link
VIVALDI - NÉGY ÉVSZAK - NYÁR
Link
KFT - Balatoni nyár
Link
Képgaléria
Link
Barnaby: JÚLIUS...
Már július van, és szerelmes a nyári hajnal.
Buja gondolatok vetik le a lányok
lenge gönceit, sóhajok szállnak, vagy
csak képzeletem, mely megcsal? ...
Milyen jó lenne ma szerelmet vallani,
ha lennél. De messze jársz, üres az ágy,
téged keres, kíván a párnám. Várja, hogy ölelj,
s érezze illatod. Az itt hagyott szalmaszín
hajad szálai, tekintetem, mint mágnest vonzzák...
Míg máskor oly bosszantó, azon most elmélázom.
Mert ujjaim között Te vagy, lényedet érzem,
s betölt a gondolat: Hozzád tartozom, s te hozzám...
Előjött, minden szép emlékem: ahogy kezeddel
elsimítottad a lepedő ráncait, hogy ne törjön az sem,
mikor alszom. Annyi mindenre figyeltél, és
rosszkedvű leszel, ha rád haragszom, mert elfelejted néha,
amit mondok, de Te mégsem, pedig vannak gondok...
Apró jeleket hagysz mindenütt, hogy tudjam, szeretsz.
Akkor nem mondom, hogy én is, s már nem nevetsz...
Szemed színe is belesápad a szürkületbe,
rideg a szó arcodra kiül, ha fáj, s bánattal borul be az este.
Nem lázadsz, mert bántalak, nem tudom, miért...
Most megsúgom, csak meg ne halld, hogy kellesz, amíg élsz,
s az is, amit a szívedben rejtesz el nekem... Szeretlek.
Érezd, hogy nagyon. Most elmondtam neked.
Mert kellett... egy szerelmes, júliusi hajnalon...
Express: ALKONYAT
Most lemegy a nap, még egyszer felragyog,
Most a nagyvilágot már színekben láthatod.
Bíborszínű az ég, elveszti kék színét.
A fáradt nap nyugovóra tér,
A zajos világ nyugovóra tér.
Az erdő hangjai már lassanként elhalnak,
Apró bogarak a fű alatt már elbújnak.
Madár a fészkére tér, egyedül marad a rét.
A fáradt nap nyugovóra tér,
A zajos világ nyugovóra tér.
Most lemegy a nap, még egyszer visszanéz,
Búcsúja nem örök, mert
Holnap reggel majd visszatér.
Újra felragyog a fény, de újabb gond ideér.
A fáradt nap nyugovóra tér,
A zajos világ nyugovóra tér.
Express együttes Alkonyat
Link
Gőbölös Andrea: JÚLIUSI NYÁR
Ragyogón izzik fönt a nap,
ahogy a kályhában a parázs,
el nem csitul s zümmög,
mint virágon a darázs.
Érted ontja lágy melegét,
szikrázik hegyen-völgyön át,
sóhajok hídjánál kicsit időzik,
szép teher soha meg nem áll.
Sebesen, mint a gondolat,
érkezik a változás,
felhő takarja már az eget,
tudjuk, csak egy újabb állomás.
Csatát vív minden nap,
zajlik az égi háború,
nincs győztes, sem vesztes,
csak pompa, mi lángra gyúl.
Szivárvány tündöklik
egy-egy csata után,
utat tör magának, feszít,
hogy lássuk, milyen szép
a júliusi nyár.
Grigo Zoltán: NYÁRI ESTÉN
Szelíden alvó nyári estén,
megfogjuk majd egymás kezét,
azután felszállunk mi messze,
a legmagasabb fellegekbe,
és mint egy nagy égi szekérre,
hasalunk felhők tetejére,
úgy úszunk majd rajta boldogan,
feledve a földi gondokat,
mint madár szárnyát, tárjuk kezünk,
mi úgy szárnyalunk, úgy repülünk,
egyre feljebb, a végtelenbe,
az égben búvó dús rétekre,
feledve, e buta világot,
szedünk szivárványból virágot,
iszunk mi égi harmatcseppet,
felhők peremén ott rezegnek,
és hogyha hasunkra süt a Nap,
akkor behunyt szemmel szálunk majd,
virágos kedvvel csónakázunk,
szellők ringatják az ágyunk,
megfürdünk a langyos esőben,
elbújunk egy bárányfelhőben,
többé nem sírunk, csak nevetünk,
égi madarak szállnak velünk,
hívnak minket vissza a földre,
de itt maradunk fent örökre.
Gulyás Pál: A MÉHEKHEZ
Süt a szép Nap, szép virágot
nyit a boldog július,
most születnek a villámok,
ott, ahol az ég borús.
Kicsi méhek, ti a füvek
halkan zörgő fiai,
legyetek a nyárhoz hűek,
ajtajához hajlani!..."
Hollósy Tóth Klára: JÚLIUSI FÉNYEK
A víz színén az elpihent ég
tükrök közt reszket lelkesen,
visszalátja a naplementét
a felszín újra élesen.
A fénynyalábok fürgén, lengén
lebegnek át a díszleten,
s míg lázrózsákkal lázít az ég,
a víz csendesen elpihen.
A lánggá olvadt nagy közösség
magához vonz, el nem ereszt,
mint balzsamot, szórja tekintetét,
a féltőn óvó szeretet.
Joó Andrea: NAPRAFORGÓ HUNCUTKODIK
Napraforgó huncutkodik,
mikor nézed mosolyodik,
illeg-billeg napra néz,
kacsintgat a kis csibész.
Sárga szirma úgy ragyog,
nevetnek az angyalok.
Legyen a te barátod,
szeret téged meglátod.
K. László Szilvia: JÚLIUS
Aratásra vár a kalász
könnyű szellő lengeti
ide-oda hajladozik
nap aranya kell neki.
Július, a kedves asszony
simogatja a kalászt
keblén tartja, dédelgeti,
mint anya a kisfiát
Kövecses Anna: JÚLIUS
Lenge szellő simítja a kertet,
Cinegepár dalol galagonyán,
Az akáclevél bájosan rezzen,
Mikor reá ragyog a napsugár.
Július csillog leanderszirmon,
Nyáridillbe nyílik a hársvirág.
Napfény tentikézik a pázsiton,
És elszunnyad rajta az illatár.
Muskátliszínbe ébred az este,
Katica pihen mályvának ölén,
Alkonnyá pilled a nappal teste,
És jázminzamatot sodor a szél.
Minyó Ferencné: JÚLIUS
Versciklus
Hevesen suhint le a nap tűzostora,
Július hónapban itt a kánikula.
A patak vékonyka érként csörgedezik,
Mohos kövek alatt fürge gyík hűtőzik.
Strandok hűs vizében ezrek lubickolnak,
Négerbarna lurkók fagylaltot majszolnak.
Siklik a vízisí, duzzad a vitorla,
Nádasok tövében horgászok ladikja.
Áldott állapotú gyümölcsfa-menyecskék
Viselik termésük nehezedő terhét.
Körték és barackok mézes leve csurran,
Egy-egy érett gyümölcs a homokba huppan.
Haragoszöldek a kukoricaföldek,
Napraforgók, repcék sárgába öltöztek.
Csíkos héjú dinnyék ikrás, piros béle
Felnőttek, gyermekek hűsítő gyönyöre.
Barangolásából hazatart a család,
Élményekben gazdag volt a kirándulás.
Édesapja vállán elaludt a csöppség,
Rózsabimbó-ajkán parányi buborék.
Megvetette a nap éji nyoszolyáját,
Széjjel terítette csillagos paplanját.
Sejtelmes neszekkel piheg az éjszaka,
Ezüst fényt szitál a hold a békés tájra.
Osvát Erzsébet: BŐKEZŰ JÚLIUS
Július,
a vendégváró.
Mindig szíves
vendéglátó.
Sétálni hív,
menj vele!
Tárva-nyitva
erdeje.
Szomjad, éhed
oltja málna,
szedhetsz bőven,
nem sajnálja.
Hűsölhetsz
a fák alatt.
Finom gomba
száz akad.
Zenében sem lesz
hiány:
fejed felett
rigó fütyöl,
trillázik
a csalogány.
Őrni: JÚLIUSI ÉNEK
Vizes hordóban csücsülve töltöttem napom,
így hűsöltem, fejemen széles szalmakalapom...
Pokoli hőség uralta a tájat, lélek
nem mozdult, minden élőlény a fedezéket
kereste. A virágok, kisebb fák és bokrok
árnyékba hajoltak - ha megtehették -, nagyobb
társaik betakarták őket, figyelmesen
vigyázva hatalmas lombjaikkal, levelek
tengerével. Az égető Napsugarak káros,
perzselő inváziója - tűz-harca -, s az alkony
nem bocsájtott nyugalmat... lepedőmet gyűrtem
összevissza a hajnali órákban, még e
forróság átölelt, vágyakozva Reád - oly
sok gyönyörű kép, filmjelenet, éneklő hangod
kedves, szép varázsa -, hogy Szerelmünk lélegzett
a kisszoba mennyezetén is - így képzeltem!
...Sárga és görögdinnye mellett, sütnivaló
tökszárak kúsztak-másztak a kertben, aranyos
terméseik formásan helyezkedtek - Legyen
a Magyarnak is gyümölcs, nem ám zöldség, figyelem!
...Estefelé eljártam az öreg Tölgyfához,
hátha ismét felbukkan alakja és láthatom
álmaim Asszonyát. Megadatott, színesen
lefestve a sors könyvében, ott várt telt szépsége!
Dörzsöltem is a szemem, hogy tényleg csodálhatom,
valóban Ő volt vagy mégsem, kissé megváltozott...
Az idő múlásával vörösesbarna lett
feltűzött haja, s talán lengébb a viselete
- tovább gömbölyödött gyümölcsöskosara -, ahol
járt meseszerű lénye, bőséget kínálhatott.
Július dalolt jókedvűen, majd ezt üzente:
- Nem minden a külső, nézzetek már mélyebbre,
higgyétek és fogadjátok el az igaz, jó szót,
szebb az élet úgy, meglátjátok! - Még édes csókot
adott homlokomra, szépen sétálva továbblépett,
...s azóta is remélem eljöttét, nem felejthetem!
Piroschka Iréne Geng: JÚLIUS
Hársfaillatú Július,
koszorúba fonott,
lenszőke hajú nyár,
lángszínben érkezve
tótükrében csodálja
a csillanó napsugárt.
Hűsíti benne arcát,
s ráveti tüzes palástját
a szénaszagú rétre,
kalászokat érlel
s ámulva bámul
a pipacsok földjére.
Tikkasztó hőségben
délibábot táncol
a csalóka látóhatár,
enyhet hozó zápor
virágszirmot borzol,
s boldogan kelepel
a gólyamadár.
Pődör György: JÚLIUSI VIDÁM BABONÁS
Július is babonás,
napsütéssel hízelgő.
Megárthat a napozás,
kell az árnyék és szellő.
Boldogasszony üzeni,
se fűszeres, se édes,
s akit vágya tüzeli,
azt ne tegye, mert kényes!
Fürj kiáltja: pitypalatty,
érik széna, gabona,
mit vetettél, azt aratsz,
abból lesz a lakoma!
Tegnap este szállt a füst,
megszólalt a csalogány,
kaszád, kapád nyélbe üsd,
szedd a lábad szaporán!
Kutyám, a kis spániel
réten futkos, mert pillés:
esőt ígér Dániel,
ha nem önti ki Illés.
Könnyét törli Magdolna,
nem lesz abból zivatar.
Leányhaj ha nagy volna,
levágja azt Tivadar.
Minden gyümölcs mosolyog,
mert Jakab dele napos.
Gazda bölcsen somolyog:
marka ne legyen zabos.
(Ráadás a hosszabb nappalok miatt)
Estig veríték szakad,
sürög-forog a kanna.
Lábat mosni majd szalad,
ha bálba megy Anna!
Radnóti Miklós: JÚLIUS
Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
mezétlábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestű hőség ül a
fényesarcú fák felett.
Radnóti Miklós: JÚLIUS
Ilyen hőség sem volt itt már régen,
mesélik, még a vaj is elalélt
és olvadni készült lenn a jégen
ma délelőtt még s most beborult.Már
aprót söpör a ház előtt a szél
s körül minden figyelmesen föláll
a tolongó porban s záport remél.
A nyugágy háta is hassá dagad
és elszakad a szárító kötél.
Két ing repül el róla, két madár,
utána kap a szolga kerítés
és csúnya szájjal szitkot kiabál.
Mindent elhord a szél s a kert haját
hosszú ujjakkal, hosszan húzza ki
és a hasaló kerten úgy fut át,
hogy villámlik sarkának friss nyomán
s a vastaglábú dörgés léptitől
kék foltokat mutogat a homály.
Sűrű szagok csúszkálnak szét elébb,
a felhő később érkezik, köszön
s a száját nagyratátó kertbe lép.
Körültekint ott, pislant komolyan,
villogó zápor zuhan belőle
és mint hulló szög, a csöppje olyan.
/Elállt az eső s a szűk csatornán
víz zúg.Visszatér és hajladozva
jár a gyönge fény a fa ormán./
Páll Lajos: JÚLIUS
Lézeng a nyár, álmodozik,
s a patak víze megszökik,
fehér lángba fagy az akác,
meg nem rezdül napokig.
Zsong a kékség, felhő gyűlne,
de szétoszlik, néhány foszlány
- csakhogy legyen lobogónk is -
fönnakadt Firtos tornácán.
És a kert, a varázsszőnyeg
úszik, lebeg, pillangók közt
most illan el az öröklét.
S mint aki már békét kötött,
lézeng a nyár, álmodozik,
feszült blúza szertepattan,
egy villanás, s feleletül
tollu szállong a magasban!
Borisz Paszternak: JÚLIUS
Kisértet költözött a házba:
léptek nesze fejünk fölött.
Padláson fények villanása.
A szellem egyre jár, zörög.
Magát a dolgainkba ártja,
lábunk alatt van szüntelen.
Asztalról az abroszt lerántja,
ágyunkhoz fut félmeztelen.
Gyors lábait le sem tisztítva
egy légvonattal beszökik,
s a függönyön pici artista,
fölszalad a mennyezetig.
Ki ez a pajkos ismeretlen
és visszajáró ismerős?
Vendég nyaralónk. Idegenben
lakik, de nyárra itt időz.
Itt üdül. Övé az egész ház.
Július, a júliusi
vad lég, amely csupa cikázás,
minden szobánk bérbe veszi.
Július, a nyakig bogánccsal
s pitypangpehellyel szaladó,
július, az ablakon által
betörő, fönnen szavaló,
a fésületlen, a vidéki,
a hárs-illatot lehelő,
a kapor- és fű- ízű rét,
friss júliusi levegő!
/Ford.: Illyés Gyula/
Széles Kinga: Júliusban...
Lenhaja illően
Koszorúba fonva,
Elégült ölében
Fogant magvak sora.
Csípeje nehezül,
Telik karcsúsága,
Asszonykötény kerül
Nyárnak derekára...
Szuhanics Albert: BÚCSÚ JÚLIUSTÓL
Búcsúzzunk, Július, a poros utakon
elválunk egymástól, okát nem kutatom.
Tudom, hogy menned kell, nem tarthatlak vissza,
bánatos könnyeim az út pora issza.
Ott ragyogsz hevében égő nyári napnak,
éji kocsisa vagy Nagygöncöl-csillagnak.
Langyos zivatarban konok a szépséged,
s szép szivárvány dicsér a kék égen téged.
Békáknak vokálja hozzád kántál este,
tücskök zenéjére hajlong lombok teste.
Barackot érleltél és vérszínű meggyet,
mézédes dinnyéid enni kaptunk kedvet.
Búcsúzom, Július, elhagysz erdőt, rétet,
még szabad vizeknek tükrén látunk téged.
Elpirul mosolyod pipacsoknak képén,
s a lemenő napnál mi elválunk békén.
Ugye hogy visszatérsz? Esztendőre várunk,
hogy kincseid hozzad, s maradj újra nálunk!
Még el sem utaztál, s már hívnálak vissza,
bánatos könnyeim az út pora issza.
|
|
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
1/13 oldal
|
Bejegyzések száma: 124
|
|
|
|
2024. November
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | |
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | |
| |
|
|
ma: |
0 db bejegyzés |
e hónap: |
3 db bejegyzés |
e év: |
167 db bejegyzés |
Összes: |
4928 db bejegyzés |
|
|
|
|
- Általános (21)
- Belső kör (0)
- Család (22)
- Munka (14)
- Haverok (0)
- Iskola (20)
- Ábrányi Emil (4)
- Adamis Anna (1)
- Ady Endre (16)
- Ágai Ágnes (1)
- Agytorna (29)
- Albert Einstein (1)
- Alföldi Géza (2)
- Alhana (1)
- Ambrus Magdolna (1)
- Andók Veronika ( (1)
- Andróczky Lászlóné (3)
- Antoine de Saint-Exupery (3)
- Anyák napja - gyermeknap (33)
- Áprily Lajos (3)
- Arany János (11)
- Arany Viktor (1)
- Arany-Tóth Katalin (1)
- Aranyosi Ervin (19)
- Artai Zsuzsanna (2)
- Árvai Attila & Emil (3)
- Átyim Lászlóné (1)
- B. B. Nala (1)
- B. Huszta Irén (1)
- B. Radó Lili (1)
- Babits Mihály (5)
- Bagi Tibor (1)
- Bajza József (1)
- Baktai Faragó Aranka (2)
- Balassi Bálint (1)
- Balázs Béla (1)
- Balázs Sándor Turza /B.A.S.A. (2)
- Bálintffy Etelka (1)
- Balla Zsuzsanna (2)
- Balogh József (2)
- Baranyai Mária (1)
- Baranyi Ferenc (2)
- Barsy Irma (2)
- Bartalis János (1)
- Bartis Ferenc (2)
- Bartos Erika (2)
- Bella István (1)
- Bencze Marianna (1)
- Benedek Elek (3)
- Berde Mária (1)
- Bertók László (1)
- Berzsenyi Dániel (1)
- Bíró Melinda (1)
- Birtalan Ferenc (1)
- Boda Magdolna (1)
- Bódás János (2)
- Bodnár Éva (3)
- Bodó János (1)
- Bodor Aladár (1)
- Bodré Anikó (1)
- Bogár Lilla (1)
- Bogdán András & Bogdán László (2)
- Bognár Barnabás (1)
- Bonifert Ádám (1)
- Buda Ferenc (1)
- Budai Zolka (1)
- Bulvár (52)
- Bölcsességek és gondolatok. (145)
- Börzsönyi Erika (1)
- Coelho Paulo (1)
- Csabai Andrea (1)
- Csabai Lajos (2)
- Csapó Lajos (2)
- Csatári Édua Éva (1)
- Cseffán Zsolt (2)
- Cseke Erika (1)
- Cseppely Zsuzsanna (1)
- Cserényi Zsuzsanna (1)
- Csiki András (1)
- Csitáry-Hock Tamás (1)
- Csokonai Vitéz Mihály (1)
- Csoóri Sándor (1)
- Csorba Győző (1)
- Csukás István (1)
- Csuray Zsófia (1)
- Czóbel Minka (1)
- Dáma Lovag Erdős Anna (1)
- Dapsy Gizella (1)
- Darvas Szilárd (0)
- Darvas Szilárd (1)
- Deák Erika (2)
- Devecseri Gábor (1)
- Dévényi Erika (3)
- Dienes Eszter (1)
- Dobos Hajnal (1)
- Dobrosi Andrea (1)
- Dobszai Károly (2)
- Dóczi Lajos (1)
- Domahidi Klára (1)
- Domonkos Jolán (1)
- Donászy Magda (2)
- Dorys May (0)
- Dr. Gyökössy Endre (2)
- Dsida Jenő (7)
- Duduj Szilvia (1)
- Dugasz István (2)
- Dutka Ákos (2)
- Dylan D Tides (1)
- Ecsedi Éva (1)
- Egészségünk érdekében... (147)
- Egyed Emese (1)
- Elekes Tímea Izabella (1)
- Életképek (99)
- Életmód (92)
- Endrődi Sándor (1)
- Erdei Éva (1)
- Erdélyi József (1)
- Erdős Olga /Luna Piena/ (2)
- Erdős Renée (1)
- Eszenyi Matula István (1)
- Évszakok (124)
- Falcsik Mari (1)
- Falu Tamás (1)
- Farkas Anna&Árpád&Éva&Imre (6)
- Fáy Ferenc (1)
- Fazekas István (1)
- Fazekas Miklós (1)
- Fecske Csaba (2)
- Fehér Miklós (1)
- Fekete Lajos (1)
- Fellner Isrván (1)
- Fenyő László (1)
- Ferenczi Csilla (1)
- Fésűs Éva (2)
- Ficzura Ferenc (1)
- Film - színház (54)
- Flammerné Molnár Edit (1)
- Fodor Ákos& Emese&József (2)
- Fonyó Tamás (3)
- Fortune Brana (2)
- Fuchs Éva (1)
- Füle Lajos (6)
- Földeáki-Horváth Anna (1)
- Gabriel Garcia Márquez (4)
- Gál Éva Emese (1)
- Galyasi Miklós (1)
- Gámenczy Eduárd (1)
- Garai Gábor&János&Katalin (3)
- Gárdonyi Géza (6)
- Gaudi Éva Molly (1)
- Gebhardt Nóra (3)
- Geisz László (2)
- Gere Irén (1)
- Gergely Ágnes & István (2)
- Gligorics Teréz (3)
- Goethe (5)
- Gősi Vali (1)
- Grigó Zoltán (1)
- Gulyás Pál (1)
- Gutási Éva (1)
- Gyimóthy Gábor (2)
- Gyóni Géza (2)
- Győrfi-Deák Éva (3)
- Gyulai Pál (5)
- Gyurkovics Tibor (2)
- Gyöngy (1)
- Gyönyörű virágok&idézetek (37)
- György László (2)
- H. Kohut Katalin (1)
- H.Gábor Erzsébet (0)
- Hajas György (1)
- Hajdú Levente (1)
- Hajdu Mária&Saci (2)
- Hajnal Anna (2)
- Hámori István Péter & Zsóka (2)
- Hamvas Béla (1)
- Hamza Anikó (2)
- Harcos Katalin (4)
- Hatos Márta (1)
- Havas Éva (1)
- Hazafias versek (18)
- Hazánk - otthonunk (181)
- Heine (3)
- Heiner Ágnes (1)
- Héja (1)
- Helen Bereg (3)
- Helena (1)
- Heltai Jenő (10)
- Hemingway (2)
- Hepp Béla (1)
- Hervay Gizella (1)
- Híres emberek-jeles napok-évfo (153)
- Hirth Éva (1)
- Hóbor Hajnalka (1)
- Hock Éva Etelka (1)
- Hollósy-Tóth Klára (1)
- Horváth Ilona & Horváth István (1)
- Horváth M. Zsuzsanna (1)
- Horváth Piroska (1)
- Horváth Tóth Éva (1)
- Hosszú Bettina (1)
- Humor (245)
- Húsvét - Pünkösd (34)
- Idézetek birodalma (149)
- Ignotus (1)
- Ilianne (2)
- Illés Judit & Gábor (2)
- Illyés Gyula (2)
- Imre Flóra (1)
- Irodalom - Próza (105)
- Ismeretlen szerzők (1)
- Jagos István (1)
- Jakos Kata (1)
- Jatzkó Béla (1)
- Jékely Zoltán (1)
- Jobbágy Károly (2)
- Jókai Mór (4)
- Jolie Taylor (1)
- Jónás Tamás (1)
- Jószay Magdolna (1)
- József Attila (9)
- Juhász Gyula (6)
- Juhász Magda & Juhász Szilvia (3)
- Juhászné Bérces Anikó (2)
- K. László Szilvia (1)
- Kacsa Zsóka (2)
- Kaffka Margit (1)
- Káli László (1)
- Kálnoky László (1)
- Kamarás Klára (2)
- Kamenitzky Antal (1)
- Kányádi Sándor (2)
- Karácsony - Újév (76)
- Karai Gábor (1)
- Karinthy Frigyes (4)
- Károlyi Ami (1)
- Kárpáti Tibor (1)
- Kassák Lajos (1)
- Kaszás Zoltán (1)
- Katerina Forest (1)
- Katona Bálint & Andrea (3)
- Katona József (1)
- Kecskés Beatrix (2)
- Kelemen Évi (1)
- Keller Boglárka (1)
- Kerecsényi Éva (1)
- Kerekes László (1)
- Kereszti Hajnalka (1)
- Keresztury Dezső (1)
- Kerner Mariann (1)
- Kertünk - házunk - otthonunk (53)
- Kijacsek Erzsébet (2)
- Kincses Zoltán (2)
- KisJenő,József,Judit,Irma,Rea (6)
- Kocsis Dániel (1)
- Koltay Gergely (6)
- Komáromi János (2)
- Komjáthy Jenő (2)
- Komróczki Zoltán (0)
- Konda Bartal Piroska (2)
- Kondra Katalin (1)
- Koós Attila (2)
- Koosán Ildikó (1)
- Kormányos Sándor (1)
- Koszpek Ferenc (1)
- Kosztolányi Dezső (7)
- Kotsy Krisztina (1)
- Kovács Daniela & Anikó & Erika (4)
- Kun Magdolna (4)
- Kustra Ferenc (1)
- Kölcsey Ferenc (4)
- Lackfi János (2)
- Ladányi Mihály (1)
- Lady Moon (1)
- Lampert Géza (1)
- Lányi Sarolta (2)
- Laren Dorr (2)
- László Andrea, & Ilona, &Noémi (3)
- László Ilona (1)
- Lelkem szirmai (73)
- Lengyel Jolán (2)
- Lengyel Károly (1)
- Lesznai Anna (1)
- Lévay József&Lévay László (3)
- Ligeti Éva (2)
- Linda Dillow (1)
- Lindák Mihály (1)
- Linn Márton (1)
- Lippai Marianna (1)
- Lithvay Viktória (1)
- Lőrinczi L. Anna (1)
- Losonci Léna (2)
- Lupsánné Kovács Eta (2)
- Lys Noir (1)
- Lyza (1)
- M. Laurens (1)
- Maczkó Edit (1)
- Madách Imre (2)
- Magyar sorsot - magyar kézbe! (88)
- Major Gabriella&Majoros Gabrie (2)
- Majtényi Erik (1)
- Majthényi Flóra (2)
- Márai Sándor (7)
- Mardi Miriam (1)
- Marschalkó Lajos (1)
- Marton Pál (2)
- Maryam /Moldován Mné (1)
- Maszong József (1)
- Máté Péter (2)
- Matos Maja (1)
- Mécs László (1)
- Média (429)
- Meggyesi Éva (1)
- Mentovics Éva (2)
- Metzger Zsuzsanna (1)
- Mikodi Bianka (1)
- Minden, ami szép (8)
- Mindenszentek, halottak napja (10)
- Mirian (2)
- Monok Zsuzsanna (1)
- Móra Ferenc (4)
- Móra László (3)
- Moretti Gemma (1)
- Móricz Eszter (1)
- Művészet (59)
- Müller Péter (2)
- Mysty Kata (1)
- N. (0)
- Nadányi Zoltán (1)
- Nagy István Attila & Bálint (3)
- Nagy Krisztina (1)
- Nagy László & Ilona (4)
- Nemes Nagy Ágnes (1)
- Némethné Mohácsi Bernadett (1)
- Nemzeti ünnep (61)
- Névnap- szülinap (48)
- Nőnapra & Farsang (10)
- Nyakó Zita (1)
- O, Ó (0)
- Ó. Kovács Ibolya (1)
- Oláh Gábor (1)
- OMNYE (58)
- Orbán Balázs&Orbán Hajnalka (3)
- Őri István (3)
- Orosz költők (3)
- Orth László (3)
- Osho (4)
- P. Geraldy (1)
- P. Pálffy Julianna (1)
- P. Tóth Irén (1)
- Pajzán történetek&mondák (46)
- Palágyi Lajos (1)
- Pálvölgyi Attiláné (1)
- Papp Váry Elemérné (2)
- Pásztor Piroska & Klaudia (2)
- Paudits Zoltán (1)
- Paula S. Tizzis (1)
- Pecznyík Pál (2)
- Pej Erika (1)
- Pénzár Miklós Csaba (1)
- Péter Erika (1)
- Pethes Mária (1)
- Petőfi Sándor (13)
- Pilinszky János (2)
- Piszár Éva (1)
- Pogány Zoltán (1)
- Politika (24)
- Poller Ildikó (3)
- Popper Péter (2)
- Pósa Lajos (11)
- Posztós Lenke (1)
- Prohászka Ottokár (1)
- Puskin (3)
- Rab Zsuzsa (1)
- Rabindranath Tagore (1)
- Radnóti Miklós (4)
- Rajki Miklós (3)
- Rajzó Eszter (1)
- Rasztik Edit Emese (1)
- Ratkó József (1)
- Reichard Piroska (1)
- Rejtő Jenő (2)
- Reményik Sándor (25)
- Reviczky Gyula (3)
- Riersch Zoltán (1)
- Romhányi a Rímhányó (1)
- Rónay György (1)
- Rózsa Amarilla (1)
- Rudnyánszky Gyula (1)
- S. Farkas Zsuzsanna (1)
- Sajó Sándor (6)
- Sándor Gyula (2)
- Sango Villagren (1)
- Sárándí Szilvia (1)
- Sárhelyi Erika (2)
- Sarkadi Sándor (1)
- Sárközi György (2)
- Sarlós Erzsébet (1)
- Scheffer János (1)
- Schrenk Éva (1)
- Schvalm Rózsa (1)
- Schwartz Léda (1)
- Serfőző Attila (1)
- Shakespeare (1)
- Shelley (2)
- Sík Sándor (2)
- Siklós József (1)
- Simon Ágnes & István (2)
- Simonyi Imre (1)
- Sipos Julianna (1)
- Sohonyai Attila (1)
- Somlyó Zoltán&Somlyó György (3)
- Somogyváry Gyula (3)
- Sonkoly Éva (1)
- Soóky Melinda (1)
- Sport (89)
- Steph McGrieff (2)
- Süssünk - Főzzünk (13)
- Szabados István (3)
- Szabó Éva, ...Gitta, ...Ila (3)
- Szabó Kila Margit (1)
- Szabó Lőrinc (3)
- Szabó Magda (1)
- Szabolcsi Erzsébet (1)
- Szabolcska MIhály (1)
- Szádeczky-Kardoss György (1)
- Szakáli Anna (1)
- Szalai Fruzsina (1)
- Szász Károly (1)
- Szatmári Delina (1)
- Szebenyi Judit (3)
- Szécsi Margit (1)
- Szeicz János dr. (2)
- Székely János (1)
- Szeleczky Zita (3)
- Széles Kinga (1)
- Szemlér Ferenc (1)
- Szent Gály Kata (1)
- Szentirmai Jenő (2)
- Szép Ernő (3)
- Szép versek és idézetek (86)
- Szépek szépei (21)
- Szerencsés János & Tünde (2)
- Szilágyi Anita&Viktória (2)
- Szilágyi Domokos (1)
- Szilágyi Hajnalka (1)
- Szilas Ildikó (1)
- Szilveszter Levente (2)
- Szőke István Attila (3)
- Szőllösi Dávid (0)
- Szőnyi Bartalos Mária (1)
- Szuhanics Albert (6)
- T. Fiser Ildikó (1)
- Takács Dezső (1)
- Tamás István (2)
- Tánczos Katalin (2)
- Tarsoly Beke Tamás (1)
- Tasnádi Bernadett (1)
- Tatiosz (1)
- Taygate (4)
- Telekes Béla (1)
- Természet (27)
- Thalis Silvenier (1)
- Tobai Rózsa (1)
- Tóbiás Tünde (1)
- Tokaji Márton (2)
- Tompa Mihály (2)
- Torday Teodóra (2)
- Torma Judit (1)
- Tormay Cécile (1)
- Tornay András (2)
- Tóth Anett, Juli, Julianna (3)
- Tóth Árpád (5)
- Tóth Attila & János (3)
- Tragédiák - katasztrófák (158)
- Tudod-e? (17)
- Tudomány - technika (67)
- Túri A. Zsuzsa (1)
- Túrmezei Erzsébet (3)
- Turza Sándor (0)
- Törő Zsóka (1)
- Történelem (168)
- Ujvári Lajos (2)
- Utassy József (1)
- V. Hugó (2)
- Váci Mihály (2)
- Vajda János (4)
- Vallás (80)
- Válóczy Szilvia (1)
- Vámosi Nóra (1)
- Varga János Veniam (1)
- Varga József (1)
- Varga Patrícia & Gyula (1)
- Vargáné Éva (1)
- Vargha Gyula (1)
- Varjú Zoltán (2)
- Várnai Zseni (8)
- Varró Dániel (1)
- Varró Dániel (2)
- Vas István (1)
- Vasas Mihály (1)
- Vázsonyi Judit (1)
- Végh Mária (1)
- Venyercsán László (1)
- Vesze László (1)
- Vészi Endre (1)
- Víg Éva (1)
- Világirodalom (19)
- Világirodalom: Burns (4)
- Világjárók (219)
- Virág Aliz (1)
- Vitó Zoltán (1)
- Vogelweide (2)
- Vona Erzsébet Cecilia (2)
- Vörös judit (2)
- Vörösmarty Mihály (3)
- Wass Albert (75)
- Weöres Sándor (4)
- Z, Zs (0)
- Z. Konkoly Juci (1)
- Zágorec-Csuka Judit (1)
- Zagyi G. Ilona (1)
- Zas Lóránt (2)
- Zelk Zoltán (2)
- Zene, zene, zene... (123)
- Zeneszöveg (20)
- Zimonyi Zita (1)
- Zsefy Zsanett (3)
- Zsigai Klára (1)
- Zsóka Mariann (1)
- Örökzöld dallamok (40)
|
|
|
|
- Ma: 3355
- e Hét: 15285
- e Hónap: 24372
- e Év: 569038
|
|
|