|
 1/12 oldal 
|
Bejegyzések száma: 118
|
|
|
|
|
|
2023-10-14 21:15:13, szombat
|
| |
| |
- 
ŐSZI TÖRTÉNETEK 
Joe Dassin- L'ETÉ INDIAN- INDIÁN NYÁR ( magyar fordítás )
dalszöveg magyarul:
Tudod, még sosem voltam olyan boldog, mint azon a reggelen.
Sétáltunk a tengerparton, ami egy kicsit olyan volt, mint ez itt.
Ősz volt. Meleg, napos ősz.
Egy olyan évszak, ami csak Észak-Amerikában létezik.
Ott úgy hívják: indián nyár.
De ez egyszerűen csak a miénk volt.
A hosszú ruhádban
egy Marie Laurencin akvarellre hasonlítottál.
És emlékszem, nagyon jól emlékszem mit mondtam neked azon a reggelen.
Egy évvel, egy évszázaddal vagy egy örökkévalósággal ezelőtt.
Elmegyünk, ahova akarod, amikor akarod.
És akkor is szeretni fogjuk egymást, ha a szerelem kihunyt már.
Az egész életünk olyan lesz, mint ezen a reggelen,
az indián nyár színeiben.
Nagyon távol vagyok ma attól az őszi reggeltől.
Mégis olyan mintha ott lennék.
Rád gondolok.
Merre vagy?
Mit csinálsz?
Még mindig létezem számodra?
Nézem a hullámot, amely sosem éri el a dűnét.
Látod, lefekszem a homokra és emlékezem.
Emlékszem a dagály hullámaira és a boldogságra, amely áthaladt a tenger felett.
Egy örökkévalósággal, egy évszázaddal vagy egy évvel ezelőtt.
Elmegyünk, ahova akarod. Amikor akarod.
És akkor is szeretni fogjuk egymást,
ha a szerelem kihunyt már.
Az egész életünk olyan lesz, mint ezen a reggelen,
az indián nyár színeiben.
Joe Dassin- L'ETÉ INDIAN- INDIÁN NYÁR ( magyar fordítás ) - Videó
Link
Galambos Bernadett: ŐSZ AZ ERDŐN
Meseország ez az erdő!
Levélhulló, porkergető.
Játszik a szél,
csupa sárga, piros, bordó
játszótársa.
Úgy szereti, megöleli,
öleléssel táncba viszi.
Perdíti és megforgatja,
avartársaira rakja.
Aztán újabb dalra
zendít,
hírül viszi, hírül hordja,
ez a nóta, búcsúnóta.
Meseország ez az erdő,
s mire véget ér a nóta,
felkészül a hideg télre,
a kicsi sün, őz és róka.
Galambos Bernadett: SZÉL
Meleg Levegőcske egy csendes völgyben üldögélt. Mindenki szerette napfényszínű haját, simogató mosolyát.
Az őszi szél neki hordta össze a lehullott színes leveleket.
A völgyben álló házikók piros tetejét megcsillogtatta a felszálló pára.
A réten harmatos füvet legeltek az őzek.
A mókusok a tölgyesben makkot gyűjtöttek és elrejtették az avar alatt, aztán elfelejtették a rejtekhelyet és újabbat kerestek maguknak.
Az emberek betakarították a kukoricát, a burgonyát és a répát. Szekereik már a falu határában zörögtek.
,,Milyen jó is ez az indián nyár, áldott meleg levegő" - mondogatták.
Meleg Levegőcske kihúzta magát a büszkeségtől, és még feljebb húzódott a hegyek oldalán.
Egyszer csak valami furcsát érzett. Megborzongott.
Hideg Levegő hetyke legény volt. Gyorsan kelt át a hegyen. Amikor meglátta Meleg Levegőcskét rögtön beleszeretett. Magához ölelte, megpörgette és a magasba repítette.
,,Jaj, mit csinálsz! Félek tőled!"- kiabálta Meleg Levegőcske.
,,Itt a hideg levegő! Hatalmas szél kerekedik! Jön az eső!" - fogták kalapjukat az emberek is.
A mókusok elbújtak odúikba, az őzikék behúzódtak a cserjésbe, az emberek a házaikba.
Hideg Levegő pedig repítette, repítette Meleg Levegőcskét az égbe. Ott könnyekké vált bánatában és kis felhő lett belőle.
Gyermekük, a szél, még sokáig hordta az avart a völgyben, aztán huss, kiszaladt a völgyből, hogy másik mulatságot keressen magának.
A kis felhő csak nézte, nézte fentről a völgyet. Bánatában eleredt a könnye és csak sírt, sírt, amíg bírta. Csendes esőjével megöntözte a szántásokat, a friss vetéseket. A völgy magához ölelte, ő pedig várta a felkelő napot.
Gárdonyi Géza: ISTEN VELED, GÓLYAMADÁR!
Valami különös szomorúság borzong át a lelkemen. Nemcsak a lelkemen: minden fán, minden fűszálon, az egész tájon, még a felhőkön is. Ez a szomorúság az ősznek megérkezése. Kertemben már az őszirózsák fehér és lila virágai melengetik az arcukat a nap sugaraiban. A gesztenyefám napról napra halványabb. A gyümölcsfáim is olyanok, mint az öregemberek: egyik, mint a sárga öregember; a másik, mint a piros öregember.
A két gólyánk is elment. Szent István király napján láttam őket utoljára a mezőn. Nem halásztak, csak álltak-álldogáltak elgondolkozva a fűben; ott álltak mind a ketten. A fecskék vidáman csapongtak fölöttük a levegőben. Azok még nem gondoltak akkor az elutazásra.
Furcsa két madárfaj a gólya meg a fecske, hogy tavasszal mindig idejön a másik világrészből; ősszel meg mindig visszatér a másik világrészbe. De ott nem házasodnak, nem raknak fészket, és nem költenek, csak itt minálunk. Melyik hát az igazi hazájuk?...
Még furcsább, hogy az a két gólya meg az a pár száz fecske az egész országból csak a mi falunkat szereti. A messze Afrikából ide térnek mindig vissza, ide ám, a mi szegény nádas házaink közé, a mi szegény mezőnkre. Mi van a falunkon olyan szeretni való, hogy érdemes érte átrepülni egész nagy tengert meg egy egész nagy országot?
Ahogy ott láttam a mozdulatlanul merengő két gólyát a vörösre aszott mezőn, a húszéves Balla gyerek jutott az eszembe. Azt is így láttam ma állani a kertbe. Az ásónyélre támaszkodva állt, és szomorúan nézett maga elé. Mert ő is elköltözik innen.
Szentmihálykor elviszik. Maga se tudja, hova. Kell a Balla gyerek a császárnak.
No, a mi két gólyánk nem kell a császárnak. De lám, hogy így egybevetem őket, arra gondolok, hogy a válás érzése nem azonos fájdalom-e bennük?
Ahogy a két gólya ott áll egymás mellett, bizonyára így beszélgetnek:
- Öregem - mondja az asszony -, a vízililiomnak fogytán a virága.
Az ura bólint erre a fejével csöndesen.
Ismét az asszony szól:
- Mikor indulunk?
- Mikor az utolsó liliom is eltűnik.
- A gyerekek eléggé erősek?
- Megbírják.
Mind a kettő újra bús elmerengésbe mélyed. Milyen szomorú tud lenni a madár! Egész testével szomorú.
A minap aztán sok gólyát láttam a magasban. Odafenn kanyarogtak a falu fölött, aztán egyszer csak: egyenes az út Délnek!
A fecskék csak tegnap mentek el. Úgy beszélték meg, hogy a templom tetejéről indulnak, mert ott gyűltek össze.
Töméntelen, nagy fekete madárraj volt az ott együtt. A falu csendjében nem hallatszott egyéb, csak az ő csivikelésük-csiripolásuk. Tanácskoztak, disputáltak. Vajon min forgott a beszéd? Vezért választottak-e, vagy az út irányát hányták-vetették meg? Rossz hírt kaptak-e Afrikából? Vagy valamelyik más falubeli fecskenépről szavaztak, hogy megvárják-e őket, vagy nélkülük menjenek? - Ki tudná megmondani, ha nem madár?
Fölkerekedtek, egypárszor körülkanyarodtak fenn, mint a búcsúsok. Bizonnyal a falura néztek alá a magasból, meg a vidékre, aztán elszálltak a messzeségbe.
De hát miért megy el a gólya, miért megy el a fecske, ha a mi falunkat érzi otthonának?
Ó, bizony könnyű azt kitalálni...Elközelgett az ősz. Az október hideg leheletétől dermedten hullanak el a bogarak milliói. A december szele kemény kérget fagyaszt a vizekre, s a téli ég felhői hóval borítják be a mezőket.
Miből éljen akkor a szegény gólya meg a szegény fecske? Éhen halna meg itt az istenadta valamennyi.
Ma már nincs se fecske, se gólya. Talán éppen most repülnek fenn a szédítő magasságban a tenger fölött és a tenger felhői fölött. Talán éppen most kiáltja az egyik gólyafiú:
- Anyácskám, elfáradtam!
- Terjeszd ki a szárnyadat - feleli bizonnyal az anyja.
S megszűnik a szárnyak levegőverése. Az egész gólyacsoport kiterjesztett szárnnyal leng a levegőben.
A KISMALAC ÉS A FARKASOK (NÉPMESE)
Volt a világon egy kismalac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén.
Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magában, odamegy egy nagy ordas farkas, beszól az ajtón:
- Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom.
- Nem eresztelek biz én, mert megeszel.
- Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam.
A kismalac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzhöz.
Kicsi idő múlva megint megszólalt a farkas:
- Ugyan, kedves malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.
A kismalac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis iső múlva megint beszólt:
- Kedves malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.
A kismalac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis iső múlva megint beszólt:
- Kedves malackám, ereszd be a két első lábam is.
A kismalac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak az se volt elég, megint megszólalt:
- Édes-kedves kis malackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal se nyúlok hozzád.
Erre a kismalac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, hogy amint a farkas jön háttal befelé, egyenesen abba menjen be. Azzal beeresztette.
A farkas csakugyan a zsákba farolt be.
A kismalac se volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tűzről a nagy fazék forró vizet, leforrázta vele a farkast, azután hirtelen felmászott egy nagy fára.
A farkas egy darabig ordított, mert égette a forró víz, azután addig hányta-vetette magát, míg utoljára kioldózott a zsák szája. Kibújt belőle, szaladt egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a kismalacot. Addig-addig keresték, míg valamelyik csakugyan meglátta a fa tetjén. Odamentek a fa alá, elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek. Mi módon fogják meg a kismalacot? Mert egyik se tudott a fára felmászni.
Nagy sokára azt határozták, hogy egymás hátára állnak mindannyian, úgy aztán a legfelső majdcsak eléri.
El is kezdtek egymás hátára felmászni. A kopasz maradt legalul, mert félt feljebb menni. Így hát a többi mind az ő hátán volt.
Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlenegy hibázott. Az az egy is elkezdett már mászni.
Akkor a kismalac hirtelen elkiáltotta magát:
- Forró vizet a kopasznak!
A kopasz megijedt, kiugrott a többi alól; a sok farkas mind lepotyogott; kinek lába, kinek nyaka tört ki, a kopasz meg úgy elszaladt, hogy sohase látták többet.
A kismalac szépen leszállt a fáról, hazament, többet felé se mertek menni a háza tájékának a farkasok.
Kányádi Sándor: VILÁGGÁ MENT A NYÁR
Nyugtalanul aludt az éjszaka a nagy bükkfa. Nem is aludt jóformán, csak sóhajtozott. Alig várta, hogy megvirradjon, hogy szétnézhessen a tájon.
Hunyorogva nézett szembe a kelő nappal.
- Bikmakk, bikmakk! - ébredtek a mókusok is vígan ugrándozva.
Maga alá tekintett az öreg erdő. S hát mit kell látnia: csupa makk, frissen hullott bükkmakk az avar. Annak örültek úgy a mókusok.
- Bikmakk, cseremakk, mogyoró! - ujjongták a mókusok.
S az öreg erdő látta, hogy magányos társa, a tölgy is, amott a tisztáson, tanácstalanul tekint körül.
- Mi történt, szomszéd? - szólt át a bükkerdő a tölgyfának.
- Világgá ment a nyár - felelte a tölgy helyett a mogyoróbokor.
- Világgá, világgá ment - sóhajtott most már a tölgy is.
S már látták is mindannyian a nyár lába nyomát végig a patak mentén húzódó hosszúkás réten.
Kikerics virított mindenütt a nyár nyomán.
Füttyszót is hallottak. S látni vélték, mintha egy úrfi forma ugrált volna kikericsről kikericsre, de olyan könnyedén, hogy a finom szirmok meg se rezzentek alatta. Makkot, mogyorót csörgetve táncolt a falu felé.
Az ősz volt.
Bizonyára a diószüretre sietett.
Móra Ferenc: LEVELEK HULLÁSA
Tegnap reggel, amint kinyitottam az ablakot, odaesik a párkányra egy száraz falevél. Ősz a küldője, szélpostás a hozója. Megcsípte már a dér ezt a levelet. Olyan mintha ezüst porral volna behintve. Olvasni pedig ezt lehet róla:
Kergetem a falevelet,
hátamon hozom a telet,
Mosolygós a születésem,
Lucskos, sáros temetésem.
Hát ez így igaz. Az ősz az egyik kezével a nyárba fogódzik, a másikkal a télbe kapaszkodik. Az egyik szeme mosolyog, a másik szeme sír. Ahogy kinézek a ligetre, látom, hogy ezüstbe, aranyba, bíborba öltöztek a fák. De ez a nagy pompa nem tartós. Lekopaszítja a fákat egy szellőlebbenés, és a zörgő leveleket szerteszét hurcolja. Azokkal küldi az ősz az üzenetet embernek, madárnak.
Az embernek azt üzeni:
- Itt az ideje a gyümölcsszedésnek, kukoricatörésnek. Megérett a szőlő, lehet szüretelni, szántani, vetni.
Jön a köd, jön az ősz, jön a nátha, jön a köhögés. Jó lesz előszedni a meleg ruhákat.
A madaraknak küldi az ősz a legsürgősebb postát:
Készüljetek, fecske, gólya:
Itt az óra indulóra!
Szomorú a kert. Bánatosak a virágok, érzik hervadásukat. Róluk írta Petőfi Sándor:
Búsulnak a virágok,
Szegénykék betegek,
Nincs messze már halálok,
Mert a tél közeleg.
Mire a tél megjön, már csak egy-egy levél lebeg az ágak hegyén.
Márkus Katalin: MÚLTBAN JÁRÓ ŐSZI TÖRTÉNETEK
/Remek történet, szeretetben, zsörtölődve, de mindhalálig együtt. M.G./
Az idős házaspár kora nyártól késő őszig a hatalmas lombkoronájú diófa alatt üldögélt. Kényelmes, fonott karosszékekben töltötték a nap nagy részét. Kora nyáron örültek a zöldellő faleveleknek, és kíváncsian nézegették, vajon milyen diótermés ígérkezik. Naponta felpillantottak a fára, és elégedetten bólogattak, mert a zöld diók napról-napra mindig egy kicsit nagyobbra nőttek. Most, amikor már őszbe hajlott az idő, és a diófa levelei is kezdtek színesedni, a termése is kipattant burkából, és lepottyant a fa alá. Ha lassan is, de reggelenként mindig felszedegették az éjszaka lehullott diót.
A mamának már nem kellett fél délelőttöket a konyhában töltenie, mert tavasztól fogva a kisvendéglőből vitették a menüt. Finom, bőséges adagokat kaptak, még vacsorára is tellett belőle. Koránál fogva - decemberben tölti be a nyolcvanadik évét - bőven megérdemelte ezt a kényelmet. A papa korban két évvel előbbre járt, fizikai munkát már Ő sem nagyon végzett. Fiú unokák nyírták fűnyíróval a füvet, a lány unokák a ház előtti virágoskertet tartották rendben.
Mama csak a hagyományos muskátlikat, és a fadézsákban pompázó leandereket gondozta, locsolgatta, papa meg, ha kellett, a járdát söprögette. Így csendes békességben teltek a mindennapok.
Mama nem nagyon szeretett már olvasni, így a papa mindennap hangosan felolvasta neki az újságban megjelenő írásokat, cikkeket. Aznap délelőtt is, amikor már felszedegették a reggelre lepotyogott diót, a papa hangosan olvasta az újságot, a mama meg az ölében doromboló cicát simogatva, figyelmesen hallgatta. Ezeket a nyugodt perceket zavarta meg a szomszédjuk hangos köszönése.
- Jó napot Juliska néni, és Mihály bácsi!
Az öregek visszaköszöntek, és kérdően néztek Pista szomszédra. Vajon miért jöhetett?
Nem kellett sokáig várniuk, mert Pista szomszéd már mondta is a szót.
- Aztán hallották-e a hírt?
- Milyen hírt Pista! - kérdezte Juliska néni.
- Hát, most jövök a boltból, ott beszélték, hogy az éjjel meghalt a Kerék Vili. Reggel ment hozzá a gondozónő aztán úgy találta. Én meg gondoltam megmondom maguknak, mert tudom, hogy rokon volt a megboldogult. Isten nyugtassa Őt holtában, de én már megyek is tovább.
A két öreg egy darabig szó nélkül, csendben üldögélt. Sajnálták a Vilit, kevéssel volt csak fiatalabb náluk. Aztán a hosszú csend után a mama szólalt meg először.
- Te papa emlékszel, amikor a Vili...
- Hagyd el mama, nincs most kedvem beszélni!
A mama azonban nem hagyta magát.
- Nem is kell beszélned papa, majd én mesélek a Viliről, te meg figyeld, mit mondok, nehogy kihagyjak valami fontosat.
A papa legyintett egyet, ismerte már élete párját, úgy, mint a tenyerét. A mamának mindenkiről volt története, és ha egyszer elhatározta, hogy mesél, akkor abból nem tágított. Néha aztán összekaptak, mert nem egyformán emlékeztek, ilyenkor a mama mérgesen ütögette botjával az asztallábát, a papa meg a kezével az asztal lapját, és mindketten a maguk igazát bizonygatták. De amilyen hirtelen jött az egyet nem értés, olyan hirtelen távozott is, mert a békesség kedvéért a papa hagyta, hogy a mamának legyen igaza. A megtörtént dolgokon már úgysem tud változtatni. - gondolta magában, akkor csak had beszéljen.
Ma is így történt.
Nem tudtak megegyezni, hogy a most megboldogult Kerék Vili, aki sem fiatal, sem idős korában nem vetette meg az italt, a szőlővel teli puttonnyal gurult-e le annak idején a szőlőjükből, vagy a kukoricával teli zsák száját engedte el félúton, amikor a padláslépcsőn megbotlott. Mama mindkettőre, a papa egyikre sem emlékezett. Legalább is ezt állította.
Vili a tsz-be volt éjjeliőr. Nappal szabad volt, felült a biciklijére, és járta a falu utcáit. Nem alapított családot, így ha munka volt, hol ide, hol oda,csapódott.
Régebben a szőlő szüretet, meg a kukorica, krumpli szedést is a rokonokkal, szomszédokkal közösen végezték. Megegyeztek, hogy kinél kezdik, aztán sorban mindenkinél megtették a munkát. A mama szerint, akkor már javában szedték a szőlőt, amikor Vili egyszer csak megjelent náluk a szőlőhegyen, hogy jött segíteni. A reggeli pálinkázástól kicsit labilis volt a menése, de erősködött, hogy Ő puttonyozni szeretne. Nem tudták lebeszélni, így aztán a hátára tették a faputtonyt, és felküldték a szőlő felső végébe a szüretelőkhöz. Szegény Vili mire felért, az inge már csatakos volt az izzadságtól. Az őszi napfény, és a torkán leengedett pálinka egyaránt izzasztotta. Amikor a puttonyát telerakták szőlővel, már erősen rogyadoztak a lábai.
- Én kérdeztem tőle - aztán bírod-e levinni Vili!
- Bírom hát! - jött a válasz, és nagy lendülettel elindult lefelé a szőlősorok közt.
- De nem sokáig ment, mert orra bukott. Hogy megcsúszott-e egy lepottyant szőlőfürtön, azt nem tudom, csak azt hallottuk, hogy recsegnek a szőlőkarók, ahogy bukdácsol lefelé. Puttonya hamar kiürült, a poros földön csak úgy gurultak lefelé a szőlőfürtök. A szőlő aljában aztán Vili is kiterült. Ijedten rohantatok hozzá a présházból, mi meg a szőlőből, de szerencsére megúszta pár zúzódással a száguldást. Kint a nagy diófa alá terítettem egy pokrócot, arra fektettük le, és percek múlva már a hangos horkolása hallatszott. A szüreti ebéd finom illata biztos csiklandozhatta az orrát, mert arra felébredt, és jóízűen megette a kapott adagját, aztán egy laza fröccs után angolosan lelépett. Szerencsére kisebb zúzódásokkal megúszta a történteket.
A papa egy szót sem szólt, csak a bajszát pödörgette, és nagyokat hümmögött. Mégiscsak rokona volt a Vili, aztán a halottról vagy jót, vagy semmit. Ezt szokták mondani, ezért inkább hallgatott. A mama meg replikázott, hogy pedig ez így volt, és hogy még jobban bosszantsa a papát, a Viliről még a kukoricás történetet is elmesélte.
- Akkor is ősz volt, a kukorica szedés ideje. Hogy gyorsabban menjen a szedés, reggel a tehenekkel kihúzattad a rövidre állított szekeret a kukoricaföldre. Öreg papa vigyázott a tehenekre, és amikor kellett mindig előbbre állt a szekérrel. Mi, a szedők, meg kosarakba dobáltuk a leszedett kukoricát. Te papa, a Vilivel együtt, a teli kosarakat hordtátok a szekérhez, ott kiöntöttétek, aztán az ürest meg visszahoztátok. A szekér oldala deszkával volt megmagasítva, hogy több férjen rá. Amikor megtelt, a tehenek behúzták az udvarba. Ha maradt még szedetlen, azt már zsákokba szedtük.
- Na, mama! Most, hogy meséled, erre már emlékszem. - szólt közbe a papa. - Még vittünk magunkkal egy demizson murcit * is, hogy ne szomjazzunk.
- A murciról eszedbe jutott, ugye? - nevetett jóízűen a mama, és botját meglegyintette a papa felé. A pogácsára már nem emlékszel? Mindet velünk akartátok megetetni, ti meg csak ittatok a Vilivel. De most mondom tovább, míg el nem feledem.
Amikor végeztünk a kukoricaszedéssel, bent a háznál meleg étellel várt minket öreg mama. Ettünk, aztán elkezdtétek a padlásra felhordani. Mi asszonyok felmásztunk a szekérre, és zsákokba szedtük a kukoricát. Ti meg a vállatokra vettétek a teli zsákot és felballagtak vele a padlásra. A zsákok száját nem kötöttük be, hogy könnyebb legyen kiönteni, csak a kezetekkel fogtátok össze. A murcival teli demizson most is ott volt, és aki megszomjazott az töltött magának egy pohárral. Vili minden fordulónál megtöltötte a poharat, és egy húzásra legurította torkán annak a tartalmát. Már jócskán kiürült a szekér, amikor nagy zaj hallatszott a kamrából - ott volt a padlásra vezető falépcső.
Félúton járhatott felfelé a Vili, amikor nem bírta tovább fogni a zsák száját, és elengedte. A kukoricacsövek zörögve, pörögve potyogtak kifelé a zsákból. Vili meg elvesztette az egyensúlyát, és legurult a lépcsőn. Volt nagy riadalom, mert hiába szólongattuk, nem válaszolt. Nagy nehezen kivittétek a kamrából, és lefektettétek a konyhába. Keze-lába ernyedten lógott, szemei fennakadtak, de szerencsére lélegzett. Valakit elszalajtottunk a doktorért, aki hamarosan megérkezett. Míg vizsgálta Vilit, mindenkit kiküldött a konyhából.
- Tegyék csak a dolgukat, majd szólok, ha itt lesz az ideje - mondta.
- Mi szót fogadtunk, és ti hordtátok tovább a kukoricát. A doktor szavára akkor még mindenki hallgatott - aki aztán jó sokáig vizsgálgatta a Vilit.
Szerencsére törése most sem volt, de a fejét becsületesen beütötte, mert az ütéstől ájulhatott el. Mikorra végeztünk, arra a Vili is visszanyerte eszméletét. Nagyobbik baj az volt, hogy nagyon be volt rúgva. A doktor meghagyta, hogy ne engedjük felkelni, az italtól úgy is újra elalszik. Majd reggelre kijózanodik. Így is lett, ott aludt a konyhában, de kora reggel már öreg papától kérte a pálinkát.
Így volt ugye? - kérdezte a mama.
- Hát, ha te mondod, akkor biztosan, de ennyire részletesen én nem tudok visszaemlékezni.
Azt tudni kell, hogy a mamának ritka jó memóriája volt, ami öreg korára is megmaradt. A papa bosszantására, sokszor mesélt az unokáknak az Ő fiatalkori botlásairól. Persze csak azokról, ami viccesebb és az Ő füleiknek is hallható volt. Ilyenkor aztán mindannyian együtt nevettek a papa viselt dolgain.
A mama tudott volna még cifrábbat is, de többet nem mesélt Viliről. Most halt meg szegény, nem volna illő - gondolta magában.
Hosszú ideig gondolataikba mélyedve, csendben emlékeztek. Csak az érett diók halk neszezése hallatszott, amikor a sárgászöld leveleket súrolva lepottyantak a fűbe.
Sebők Éva: AZ ALMA MEG A KERTI MANÓ
Hajnalban vadlibák húztak el a kert fölött. Alacsonyan repültek, s hát látták, hogy az almafán egy alma búslakodik árválkodik egyes-egyedül. Teljesen zöld volt.
— Hát te még itt vagy?! — kiáltottak rá. — Nem tudod talán, hogy mögöttünk hószárnyakon közelít a félelmetes, hideg tél? Egy-kettő, bújj a kamrába!
Szegény alma nagyon megrémült, és ijedtében még jobban elzöldült. Mitévő legyen? Hiszen ment volna ő szívesen a kamrában, de nem szedték le, mivel olyan halvány az orcája.
— Szél, szél, lökj le, kérlek, a földre! — könyörgött. A szél jól szemügyre vette az almát.
— Nem vagy még elég piros — dörmögte — , de hát semmi közöm hozzá. Ha úgy kívánod, lelöklek a földre.
Jó nagyot fújt, és megrázta az almafát.
Az alma lepottyant, és hosszan gurult a fűben. Épp arra ment a kerti manó. Pókhálóból volt a zekéje, nagy, kerek szalmakalapot viselt a fején. Megbotlott az almában
— Hát te mit keresel itt? — kiáltotta. — Nem tudod talán, hogy a vadlibák mögött hószárnyakon közelít a félelmetes, hideg tél? Bármely pillanatban beronthat a kertbe. Gyorsan bújj a kamrába!
— Bújnék én örömest — mondta az alma —, de nem tehetem. Nincs még pír az orcámon, nem akarnak befogadni.
— Hát ezen igazán könnyű segíteni ! — kacagott fel vidáman a kerti manó. — Várj csak egy cseppet!
Száraz fűszálakból fürgén ecsetet kötött, arany napsugarakat olvasztott egy kettétört mákfejbe, jól elkeverte frissen szedett hajnali harmattal, s gyönyörű, kicsattanó pirospozsgásra festette a sápadt alma pufók orcáját.
— Köszönöm, köszönöm! — hálálkodott az alma, és felderült.
Hevert a szép piros alma a fűben. Gyerekek jöttek a kertbe, észrevették, odaszaladtak.
— Nézzétek, milyen gyönyörű alma!
Gyorsan felkapták, vitték a kamrába, szépen beillesztették a többi alma közé, a polcra, s hát egy se volt oly szép, ő volt mind közt a legnagyobb, legkövérebb, legpirosabb, leggyönyörűbb!
Vidáman kuksolt a polcon. Jöhet már a tél!
Zelk Zoltán: ŐSZI MESE
Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.
- Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske. - Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!
A falevél erre sírva fakadt.
- Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne!
A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.
Nem baj, ha meghalok - gondolta - úgysem ér már semmit az életem.
De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:
- Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?
De a falevél bizony nem tudta.
Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.
- Ott van a kismadár - ujjongott a falevél, - akivel beszélgetni láttál. ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!
Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.
- Menjünk utánuk - könyörgött a falevél.
A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.
- Most már boldog vagyok - sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-08-03 21:30:29, csütörtök
|
| |
| |
Versek a nyárról - AUGUSZTUS 
Augusztus az év nyolcadik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Nevét a híres római császárról, Augustus Octavianusról kapta.
Az, hogy ez a hónap - különös módon - a július után szintén 31 napos, annak köszönhető, hogy Augustus császár ugyanannyi napot akart, mint amennyi a Caesarról elnevezett júliusban van. Augustus ezt a hónapot odahelyezte, amikor Kleopátra meghalt. Mielőtt Augustus átnevezte ezt a hónapot augusztusra, latinul Sextilis (,,hatos") volt a neve, utalva arra hogy eredetileg ez volt a hatodik hónap a római naptárban, amely kezdetben még a márciussal kezdődött. A népi kalendárium Kisasszony havának nevezi.
Igazából az augusztust már nem kell üdvözölni. Ő már itt van. Jött. Szélsebesen, szinte észre sem vettük, és már fordítani kellett a naptárban. A nyárból el is telt egy hónap. Augusztus is nyári hónap lévén megérdemli, hogy tisztességesen kihasználjuk, és ha lehet minden egyes napot. Mert aztán jön az ősz, a korai sötétedések, bár már most is egyre korábban sötétedik.
Hihetetlen, hogy máris belépünk a nyár utolsó szakaszába, viszont ez nem jelenti azt, hogy a pezsgő hétvégi forgatag véget érne. Programokból most sem lesz hiány.
Neoton Familia - NYÁR VAN
Link
VIVALDI - NÉGY ÉVSZAK - NYÁR
Link
KFT - Balatoni nyár
Link
Tűzijáték Augusztus 20. Budapest ()
Link
Babits Mihály: AUGUSZTUS
A falunak tornya karcsu,
körül karcsu könnyü fák
falu fölött vörös arcu,
sárga bajszu holdvilág.
A vasúton szállok messze,
messze, messze csöndesen,
és tünődöm, enyém lessz-e,
vagy már veszve, kedvesem?
Aki egyszer, egy szép estén,
szép csöndeskén rámhajolt,
enyém lessz-e még édeském,
ki egy estén enyém volt?
Illyen messze, halk zugolyba
véle volna jönni jó,
hol egymásnak válaszolva
tücsök szólna millió.
Lelkem is itt szertecicáz,
elmóricáz csöndesen,
s megpihen egy fehér cicás
kukoricás ereszen. -
Ó jaj, a vonat megindul,
lassan indul, tétováz
s eltün a táj dombjain tul
zene, hold és állomás.
Babits Mihály. NYÁR
Esik a nap!
Szakad a súlyos, sűrü zápor
zuhogva istenigazából.
Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!
Részeg darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás, lenge hűség...
Óh gyönyörűség!
Hangos virág
kiált, bíbor szinekkel esdve,
hogy jöjjön már a bíbor estve,
hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:
Óh gyönyörűség!
Tornác fölött
szédülve és legyet riasztva
fúl a cseléd, liheg a gazda;
álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég...
Óh gyönyörűség!
Boldog a nap:
de boldogság a vágy gyürűsse!
Boldog a nap, s vágyik a hűsre...
Szeretlek s bújok tőled, lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!
Robert Burns: AZ ÁRPAFÖLDÖN
Augusztus első éjjelén
-- az árpa sárga volt már --
szép Annimhoz lopództam én
tündöklő teliholdnál.
Gyorsan röpült az éjszaka,
és hajnal közeledtén
rávettem, kísérjen haza
az árpaföldi mesgyén.
Kék volt az ég, a hold sütött,
a szellő is pihent, s én
gyöngéden lefektettem őt
az árpaföldi mesgyén.
Tudtam, hogy őszintén szeret,
mint én őt, s megkeresvén
ajkát, csók csókot követett
az árpaföldi mesgyén.
Átölteltem, s megállni tűnt
szívverése; szeretném
megáldani boldog helyünk
az árpaföldi mesgyén!
Holdról, csillagokról soha
nem hullt a földre szebb fény!
Két szív áld, boldog éjszaka
az árpaföldi mesgyén.
Nemegyszer felhangolt a sör
s a cimborák körültem,
pénzhez jutni, az is gyönyör,
eszméknek is örültem.
De hogyha mindazt, ami kéj,
akár meghétszerezném,
nem ér föl véled, boldog éj
az árpaföldi mesgyén.
Zabföld és árpaföld,
sárguló árpatábla,
ma is emlékszem Annira
s a boldog éjszakára.
Kálnoky László fordítása
-
Csabai Lajos: AUGUSZTUSI VERS
Augusztus van, tombol a nyár.
Elmédben hűsre vágyik,
Csak piheg a gondolat.
A láthatárt kémleled,
Vajon jön-e végre
Enyhítő lágy fuvallat?
Amott nyugat felé
Szürkül az ég alja.
A hegy felől már
Testes felhő gomolyog,
Megrémül a nap,
Mint ki vesztét érzi,
Rád zúdítja még
Maradék sugarát,
Aztán megadóan a
Felhőbe sompolyog.
S a fuvallat jön. Nem hűst,
De jeges szelet áraszt.
Erejétől a jegenye meghajlott.
Megdördül az ég,
Száz villám cikázik.
Vízfüggönyt ont a menny,
Millió jégszem kopog.
Hömpölyög az ár,
S te visszakívánod már
Az imént még perzselő napot.
Erdélyi József: KÉK KATÁNG
Nyár van...Azóta learattak,
s a tarlott földeken
keresztben szárad a sok kéve,
mint annyi holttetem.
Az erdőből kiszáll a gerle,
dézsmálja a szemet.
Vadgalambként suhan a szerelmem,
s tekinti földemet...
A dűlőkön hajnali harmat,
futó zápor után
csillagvirágok özönével
rajong a kék katáng.
De az ártatlan kék virágok
elhervadnak hamar:
kegyetlen nap vakítja őket
lángsugaraival.
Mint Dárius Király a síró,
kékszemű foglyokat
tüzes nyárssal, pórázon tartva
érzékeny ajkukat...
Fekete István: AUGUSZTUS
Poros út, poros virág, fáradt rét,
most már vágyunk a suttogó őszre,
kopogó esőre az ablakon,
néma ködre a domboldalakon,
s a makkhullató arany-erdőkre.
Múlik a nyár: poshadt malomalja,
kemény gyalogút és szikkadt árok.
Dér vágyik már reggel a mezőre,
kikerics a fakult legelőkre,
hol a jegenyéken varjú károg.
Aztán úgyis tél jön, s ködkezével
az erdőkben az éj zúzmarát sző.
A patak némán fut elmenőben,
lassul a szív, s a dermedt időben
elénk áll majd - a temető.
Fekete István: AUGUSZTUS
Ilyenkor már lassan elcsendesednek az erdők. Üresek a fészkek, lehulltak a virágok,
és az erdei tisztások fűerdejét is tarlóra vágta a szisszenő kasza.
Hallgatódznak ilyenkor és susognak az erdők; ha vihar van, érett hangon szólnak,
és a reggelek párájában megfakul a nyár ezerszínű rokolyája.
És a madarak is másként szólnak. A sárgarigó fuvolája most már az érett epret dicséri,
a cinkék cserregése a hernyóknak szól, a varjak némán lesik a szöcskét a boglyák
puha tetejéről, de a szerelemről és a fészekről nem dalol már egyik se.
Dr Götli Kinga: IMA A SZENT KORONÁHOZ
Táltos Király Földre készül,
Koronája Égre perdül.
Szent Korona lészen kincse,
Fejére illő pompás dísze.
Beavató ünnepségre
Készülnek a Csillag Népek.
Készítik a szívünk lángját,
Megpendítik lelkünk vágyát.
Imát mondunk, szárnyal szépen,
Szent Koronánk égben lészen.
Kérünk Téged segítsél meg,
Országunkat egyesítsed!
Szent Korona Segíts nékünk!
Legyen Egy az Isten vélünk,
Szent Korona Segíts nékünk!
Fakassz forrást az elapadt kútból,
S tápláld a jövőt a titkos múltból!
Gyakoroljál kegyet rajtunk,
S bocsásd meg, hogy most is alszunk!
Szemünket nyisd ébrenlétre,
Szívünk szólítsd készenlétbe!
Emeld fejét Népünknek,
S adjál tartást létünknek!
Szent Korona, segíts nékünk,
Istenünk, most legyél vélünk!
Hadházi Dániel: NEKTEK, KIKNEK MINDIG MINDENBEN IGAZATOK VAN
Nektek, kiknek mindig mindenben igazatok van,
Nektek, kik mégis azonnal elbújtok a bajban,
Nektek, kik mindig tudjátok nekünk mi a jó,
Pedig egyikőtök sem közülünk való.
Nektek, kik közösséget velünk sohasem vállaltatok,
Nektek, kik áldozatot mindig csak tőlünk vártatok.
Nektek, kik mindent, mi idegen, torz, talmi, csodáltok
De mindazt, mi itt termett, belőlünk fakad, lenéző mosollyal fitymáltok.
Nektek, kiknek csak egy fájdalom létezik, a tiétek,
Nektek, kik a miénket soha meg sem értettétek,
Nektek, kik mindig féltenek valamit, s félnek valamitől,
Kik egymásra kacsintva rettegtek kitalált rémektől.
Nektek, kiknek hangja nagy és zajos,
Ha távolban dörögnek csak a fegyverek,
De gyáván halkulni kezd,
Amint jönnek azok egyre közelebb.
Nektek, kik ezt az üres szót ?haladás?, kitalálták,
S kiknek egyedüli joga megadni annak tartalmát,
Nektek, kik az iskolákban a fiatal agyakat mossák,
Hogy később majd ők is csak cselédeitek legyenek, szolgák,
Nektek, kik a világon mindenütt otthon vagytok,
Nektek, kik nyelvünket is csak bitoroljátok,
Nektek, kik becsomagolt bőrönddel mindig útra készen álltok,
Nektek, kiknek sehol sincs igazi hazátok,
Nektek, kiknek mindenhez jogotok van,
Hatalomhoz, önvédelemhez, véleményhez,
Mert hiszitek, kiválasztottak vagytok,
S titeket a legnagyobb Isten, a Pénz védelmez,
Nektek, kiknek szíve bosszúszomjas, s senkinek nem kegyelmez,
Nektek üzenem, nem lesz ez mindig így,
Mert a fű bár meghajlik, ha fúj a szél, de
Mert ő van itt itthon, gyökerei mélyek, s túlél titeket,
Mint annyi más lábát e földön megvetni akaró
Egykor erre járt vándor sereget.
Szingapúr, 2014. augusztus 17.
József Attila: NYÁR
Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.
Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.
Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.
Ily gyorsan telik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél-
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.
Juhász Gyula: AUGUSZTUS
Sötét szemem az éjbe réved,
Köszöntelek, dús álmú élet!
Ott künn a rózsák násza van ma:
Az örök vágynak diadalma!
Az éj szerelme szerteárad,
Mámor ölébe hull a bánat,
Halk dal száll, száll, erőre kapva
És szilajan törtet az agyba.
S a szentiváni boldog éjjel
Szűz fátylát oldja, bontja széjjel,
S én álmodom gyönyörűt, mélyet,
Felüled Élet, Élet, Élet!
Juhászné Bérces Anikó: AUGUSZTUS 20
Új búzából új kenyér,
Friss illata száll felénk
Köszönjük szép szavakkal,
Nemzeti szín szalaggal.
Testet tápláló manna,
Üdv neked és hozsanna! 
Áldott legyen a kenyér
István király ünnepén!
Megköszönjük Istenünk
Mindennapi kenyerünk...
K. László Szilvia: AUGUSZTUS
Új búzából sül a kenyér,
hú, de finom, ropogós,
nyárbúcsúra készülődnek
az iskolás nebulók.
Augusztusi meleg napok
odébb viszik a nyarat,
de a sok szép, kedves emlék
még sokáig megmarad.
Kaffka Margit: AUGUSZTUS
Szőke buza között pipacsos kis kalap,
Hiába süt a nap, - árnyék van az alatt.
Sétál a kisasszony komlóba, buzába,
Lengő a ruhája, pipacsbokrétája.
Nézi Csere Jóska: Ej, be szemrevaló
Picike cipellő, - szűkráncú viganó!
Hogy libeg, közeleg ott az árokszélen!
Idetart, itt terem... Cseng a szava: "Kérem,
Maga talán olyan - falubeli legény?
Nem lelem az utat, úgy eltévedtem én.
Mutassa meg merre! Vagy inkább - vezessen!
Ilyen nagy mezőbe sose jártam Pesten."
Szőke buzaföldön lemenőben a nap,
Szőke lány hajárul lekerül a kalap.
Gyenge, puha szellő játszva bomlik vele,
Pipacsbokrétának hullong a levele,
Rebben a fürjmadár nád megett, sás alatt...
Egyszer csak a legény visszanéz, elmarad.
Hangos szavú rigó csúfságra jár véle:
- De belenéztél a kisasszony szemébe!
Kacag a kisasszony: "Ej de messzire jár!
Széles ez az árok! Átsegít, ugyebár?
Köszönöm, köszönöm! Már jól van! Eresszen!
Ilyen erős ember nincs az egész Pesten!"
Megeste a tarlót gyöngy estveli harmat,
Csere Jóska hallgat, - szegett fővel ballag,
Szemügyre vesz minden útszéli virágot,
- "Lám, egy se törik le, amire ráhágott!
Több kárt tenne benne fiókmadár lába -"
- És indul utána, - és lép a nyomába.
Útszéli virágot tapossa azér' is, -
Ki szánja? Ki bánja? Így pusztulok én is!
- A kisasszony szava mesemondás, álom:
- "Sohase volt nekem ilyen szép virágom,
De nem is lesz többet! Nincs is hol keressem!
Vadkomlót, pipacsot nem árulnak Pesten."
Megeste az utat sírószemű harmat,
A legény is csendes, a leány is hallgat,
Nyugtalan fellegek bomolnak az égen,
Valami bús nóta szól a faluvégen, - -
Felnéz a kisasszony gondba, gondolatba:
- "Rojtos keszkenőjét vajon kitől kapta?
Lám, van aki varrja, - lám, van aki szőjje!
Szépséges, hűséges barna szeretője!" -
Csere Jóska szeme odatéved lesbe:
- "Hej, azt a virágot vajon kinek szedte?
Van akinek adja! Van akit szeressen!
Sok cifra uraság azon a nagy Pesten."
K. László Szilvia: AUGUSZTUS
Új búzából sül a kenyér,
hú, de finom, ropogós,
nyárbúcsúra készülődnek
az iskolás nebulók.
Augusztusi meleg napok
odébb viszik a nyarat,
de a sok szép, kedves emlék
még sokáig megmarad.
Kovács Sándor: A NEMZET KENYERE
Érkezik a búza,
Jön minden irányból!
Kárpát-medencének
Távoli sarkából.
Ott termett e búza,
Hol magyarok élnek.
Búzavetés közben,
Magyarul beszélnek.
Boldogan adják ők,
Tettük szív és lélek.
Azt is jelzik ezzel,
Hogy még vannak, élnek.
Magyar ember veti,
Majd később aratja.
Magyar ez a búza,
Senki nem tagadja!
Háromszínű szalag
Díszít minden zsákot.
Gyorsabban ver szívem,
Mikor ilyet látok.
Messziről jött búzák,
Egy malomba mennek
És az őrlés folytán
Összekeverednek.
Összekeverednek
És együtt maradnak.
Nem válnak szét soha -
Egymásba porlanak.
Kenyér illat terjeng
Es pékség melege -
Kemencében van már
A Nemzet kenyere.
Oly szép ez a kenyér -
Mintha álom lenne.
Tizenötmillió
Búzaszem van benne.
Mészárosová Melinda: AUGUSZTUS 20.
Új lett a kenyér,
jó magyar, vegyél,
összeér két tenyér,
szentelt, egyél!
István fejére korona,
magyarnak, ej, otthona, 
Szent lett István,
magyar király!
Él az állam,
ünnep a várban,
szikrázó tűzijáték
magyar hazában!
Radnóti Miklós: Naptár: AUGUSZTUS
A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Mókus sivít már és a büszke
vadgesztenyén is szúr a tüske.
Reményik Sándor: AUGUSZTUS, NYÁRUTÓ
Augusztus, nyárutó...
A Göncöl tengelye,
Mint roppant égi óramutató,
Némán, merőn mutat már ősz fele
Kigyúlt hajók
Suhannak át az égbolt tengerén,
Némán, szorongó szívvel nézem én
Ott fenn egy fagyos, zuzmarás ajak
A forró csillagokra rálehel, -
S hullnak, mint itt lenn a falevelek.
A csillagok hamarabb kezdik el...
Mi jön? Mi megy?
Mi hull le még?
Nem volt a csillaghullásból elég?
Kigyúlt hajók
Suhannak át az égbolt tengerén,
Jelek, csodák...
Némán, szorongó szívvel nézem én.
Egy új teremtés reggele előtt
Ez tán az Isten vajúdó, szent láza
És itt lenn nincs, aki megmagyarázza.
Reményik Sándor: MINDENNAPI KENYÉR
Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És - nincs tovább.
Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, -
De benne van az élet.
Sárosi Árpád: AUGUSZTUS
Arannyal szegve felhők álom-tornya.
És benne, mintha harang szava szólna.
Kárpáti szél, amely fölötte jár:
Hervad a nyár.
Hideg selymében a szűz égi boltnak,
Az alkony titkos csengetyüi szólnak.
Borzong az erdő, figyel a határ:
Hervad a nyár.
Halálos csend. Az éjszakák remegnek.
Zenél a hold, utján a szerelemnek.
Bágyadt a szó, örömre nem talál:
Hervad a nyár.
Gyümölcsök íze, unott kert, bús tarló...
Sötétedik... Minden hüvösbe hajló.
Fecskék szemében új vágy képe már:
Hervad a nyár.
Szilágyi Domokos: ÚJ KENYÉR
Mosolyog a nyári dél,
az asztalon friss, fehér
új kenyér -
- Honnan van az új kenyér?
Három traktor földet szántott,
a vetőgép búzát vetett,
felhő hullatta az esőt,
nap hullatta a meleget,
szökkent a szár szép magasra,
jött a kombájn, learatta,
learatta, kicsépelte,
a gőzmalom megőrölte,
teherkocsi hazahozta,
anya pedig megsütötte.
Mosolyog a nyári dél,
az asztalon friss, fehér
új kenyér.
Szuhanics Albert: AUGUSZTUS KÉK EGE
Augusztus utolsó,
kedves nyári hónap,
bár végső napjai
ősz felé tolódnak.
Csalódva bámul rá
a hófehér Napra,
délidő hevében
nem hág magasabbra?
Augusztus kék ege
legyen a mi kincsünk,
amíg majd hó végén
hálás búcsút intünk.
A vizek partjánál
augusztus melenget,
fülünkbe suttogva
új titkokat oszt meg.
Kertjében gazdagon
teríti asztalunk,
gyümölcseit adja,
mivel jóllakhatunk.
Olykor még kényeztet
szeptember eleje,
ilyenkor augusztus
itt marad még vele.
Könnyek közt búcsúzik,
őszelő karjában,
esztendőre várjuk,
s eljő hamarjában.
Takács Imre: NYÁRI RAPSZÓDIA
Nincsen fölöttem ég,
csak nagy csillagok.
Alattam sincs pokol,
a Földgömb forog.
Az emberiség nagy csodái között
nem vagyok egész,
csak részecske.
Ítéletet hordok magamban,
hogy arcom az ember is elfelejtse,
ne csak a fű meg a virág..."
Tandari Éva - SZENT ISTVÁN ÜNNEPÉN
Nézz le most reánk ,
Szent István király!
Bajban van az Ország
mit Te hagytál reánk .
Szekerünk elakadt .
~ mély kátyúba ragadt ...
Ki a vészből kiragadja :
mára senki sem maradt!
Most a nehéz járom
a Nép nyakába szakadt ,
s mi nyögve kell cipeljük
...a sok nehéz vasat!
Van számtalan " Vezetőnk " ,
de egynek nincs ott helye ,
ahová letette őt
az Idő vak szele!
Nyújtsd hát fölénk jobbod!
Te nyújts segédkezet!
- Mert elsöpri az Élet
szegény Nemzetedet.
Tandari Éva - SZENT ISTVÁN ÜZENETE
Azt akarom : Három napos GYÁSZ legyen
nevemnek " ünnepén " !
Hisz rommá lett az Ország ,
~ mit Rátok hagytam én !
Mert rátok hagytam a csillogó bérceket ...
A dúsan termő Földet ,
s míg a szem ellát ; a virágzó réteket .
- S most , ha Innen lenézek Rátok ,
ebből már többé ... mit sem látok !
Csak pusztulás van Hazámban ! Átok !
Ínség , és torz - lelkű , aljas kufárok !
És látom ; ŐK ~ megtöltik önnön zsebeik,
míg Népem , az árva , ~ már alig létezik ...
Nincsenek már igaz - szívű , ÉRTŐ Vezéreik ,
Csak kik ÁTKOT hoznak a Népre ,
~ s a SEMMIBE vezetik .
Három napos GYÁSZ virradjon hát rátok
kik eladtátok ékes, élő Hunniátok ,
amint én is könnyezve tekintek addig rátok
míg nem látom hogy újra Élnek
a Szívemből elvetett magok,
s mind a nyílni - kész virágok ...
Tóth Árpád: AUGUSZTUSI ÉG ALATT
Emlékszel még az augusztusi égbolt
Tüzeire? - a cirpelő mezőn
Álltunk, s szemednek mélyén elveszőn
Csillant egy csillagtestvér fény... be szép volt!
S úgy tetszett, hogy hozzánk hajol a félhold,
- Szelíd, ezüst kar - s átölelni jön,
Emelni lágyan, véle lengni fönn,
Hol égi súlyt az éther könnyedén hord...
S a sóhajunk, a fájó földi sóhaj
Szivünkből úgy szállt, mint finom homok
Szitál alá a tűnő ballonokról,
S ajkad lezártam egy oly hosszu csókkal,
Hogy addig mennybe értünk, s angyalok
Kacagtak ránk az égi balkonokról.
Tóth Bálint: AUGUSZTUS ESTE
A rózsa lábujjhegyre áll,
tárt pillákkal nézi a holdat.
Alszik fészkén a jégmadár,
fenyőn feketerigók szólnak,
s egyenként elhallgatnak ők is,
elszunnyadnak a tág mezők is,
hangolnak tücskök, pengetik,
felcsap a fülemüle-trilla,
s egy tündér csillagkönnyeit
az ég kék kötényébe sírja.
Weöres Sándor:: KÁNIKULA
Szikrázó
az égbolt
aranyfüst a lég,
eltörpül
láng-űrben
a tarka vidék.
Olvadtan
a tarló
hullámzik, remeg,
domb fölött
utaznak
izzó gyöngyszemek.
Ragyogó
kékségen
sötét pihe-szál:
óriás
magányban
egy pacsirta száll.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-07-07 22:45:30, péntek
|
| |
| |
Minyó Ferencné: VERSES KÖSZÖNTŐ 
Január
Véget ért a vidám óév-búcsúztató,
Csend honol a tájon, szállingózik a hó.
Későn kél ki a nap rózsaszín ágyából,
Alig dereng arca felhők fátyolából.
Szendereg a vetés hódunyhája alatt,
Felette károgó varjak kóvályognak.
Csengettyűs lovas szán siklik az erdőn át,
A vadetetőkhöz viszi a takarmányt.
Kertjeinkben éhes madarak serege,
Kicsiny cipőcskéért eseng a cinege.
A madáretetők ághegyre akasztva,
Hozzájuk ne férjen egy-egy kóbor macska!
Tükörsima jégen, vidám zene mellett
Gyermekek, felnőttek fürgén keringenek.
S amíg az apukák forralt bort kortyolnak,
Kezdő csemetéik nadrágféken csúsznak.
Lankás domboldalon síelnek, ródliznak,
Hóember fejébe vasfazekat nyomnak.
Ha jégcsap-szakállát megcsordítja Vince,
Ősszel finom borral telik meg a pince.
Dermesztő hideget hoz Pál fordulója,
Bősz hóvihar sáncot épít az utakra.
Annak jó most, kinek van meleg szobája,
S onnan tekinthet ki a hólepte tájra.
Február
Sziporkázik a fény a hókristályokon,
Ragyog a gyöngycsipke zúzmarás ágakon.
Meleg kuckójából kicammog a medve,
Árnyékát meglátja, s visszamegy sietve.
Gyertyát szentelnek, majd másnap Balázsolnak,
Hogy elejét vegyék a torokbajoknak.
Farsang van, menyegzők és bálak ideje,
Korona kerül a legszebb lány fejére.
Néhol leölnek még egy kövér malackát,
Vidám mulatsággal tartják meg a torát.
Szalagavató bál érettségizőknek,
Véget vet a boldog, szép diákéveknek.
Ólomszürke felleg ónos esőt perget,
Jégpáncéllal von be utakat, tereket.
Az keljen most útra, kinek nagyon fontos,
Kezét-lábát töri, hogyha nem óvatos.
Ha Dorottya szorít, tágít Julianna,
Víg pacsirtaszóra serken fel Zsuzsanna.
Jégtörő csákánnyal megérkezik Mátyás,
Ha nem talál, csinál, így tartja a mondás.
Szerpentin, konfetti, busójárás, álca,
Sül a szalagos fánk, itt a farsang farka.
Szerdán hamvazkodnak a bűnbánó hívek,
Negyven napos böjttel húsvétra készülnek
Március
Zsong-bong a természet, a tavaszt akarja,
Kibújik burkából a mogyoróbarka.
Háztetők, ereszek csurognak-csepegnek,
Koszlott hókupacok pocsolyába vesznek.
Süvítő böjti szél sepri az utakat,
Tördeli a fagytól rokkant faágakat.
Gergely-napi hóban lányok mosakodnak,
Hogy egész éven át szépek maradjanak.
A kis patak magát folyamnak képzeli,
Harsogó árjával partját feszegeti.
Lehömpölyög rajta a tél hordaléka,
Ha letisztul, költhet a szárcsa és ruca.
Futó felhők közül kimosolyog a nap,
Fakadásra buzdít rügyeket, bimbókat.
Március Idusán lobogók lengenek,
Méltón köszöntik a Nemzeti Ünnepet.
Hazatelepülnek a fecskék és gólyák,
Tavalyi fészküket buzgón tatarozzák.
Zsákjukat kioldják Sándorok, Józsefek,
S Benedekkel együtt hozzák a meleget.
Lanyha szél hordja szét a friss szántás szagát,
S a nyíló ibolyák üdítő illatát.
A szép kikelettel megújuló élet
Hittel, bizalommal tölti el az embert.
Április
Füttyöskedvű suhanc, bolondos április,
Hol megvidámítasz, hol meg elszomorítsz.
Leparancsolod a kabátot, kendőket,
Majd a fényes égre hófelhőket görgetsz.
Sűrű pelyhekben hull, már mindent beterít,
Havas levelek közt didereg a jácint.
Tölcséres forgószél elfújja a felhőt,
A nap aranyporral hint be mezőt, erdőt.
Szitakötő köröz, madarak trilláznak,
Nárciszok szirmain pillangók hintáznak.
Virágzó gyümölcsfák fehér menyasszonyok,
Rózsaszín barackok a nyoszolyólányok.
Selyembársony gyepen gida ugrabugrál,
Bégető barikát megkerget egy gúnár.
Dörgő morajlással felhő közeledik,
Villámok cikáznak, záporeső ömlik.
Elvonul a vihar, kunyhók és paloták
Fényesre mosatva az ünnepet várják.
Sonka fő, kalács sül, a tojást hímezik,
Az ünnepi misén majd megszenteltetik.
A húsvéti gyertya lángját lobogtatja,
Tömjénfüst gomolyog, zeng az alleluja.
Zúgnak a harangok hirdetvén az igét,
Krisztus föltámadott! S elhozta a békét!
Május
Olyan csodásan kék a május égboltja,
Mint az oltalmazó madonna palástja.
Festők palettáján nincs annyi árnyalat,
Ahányféle zöld színt a természet mutat.
Csipkésszélű, apró, fehér harangocskák,
Ontják a gyöngyvirág varázsos illatát.
Orgonák, jázminok, rózsák arra várnak,
Hogy köszöntsék velük az édesanyákat.
Vadgesztenye fákon délceg gyertyák sora,
Lombsátoruk alatt templom félhomálya.
Ballagó diákok sírós-nevetősen,
Szépen feldíszített csokrokkal kezükben.
Az akácok mézes fürtöket ringatnak,
Éhes méhecskéket lakomára várnak.
Tollas kis dalnokok koncertet rendeznek,
Fészkeikben pelyhes fiókát etetnek.
Végre itt az eső, amely aranyat ér,
A felüdült határ gazdag termést ígér.
Kikukkant a napfény s kristály cseppeken át
Látni a szivárvány diadalkapuját.
Kicsike kápolna, tárva az ajtaja,
Kihallatszik rajta az Ave Maria.
Könyörgő imádság száll a magas égbe,
Szűzanyánk, küldj békét a meggyötört földre!
Június
Az ég kupoláján a nap magasan jár,
Szent Iván havában beköszöntött a nyár.
Sötétebb lett a zöld, világosabb a kék,
Leghosszabb a nappal, legrövidebb az éj.
Szűzi liliomok, bordóbársony rózsák,
Kis pünkösdi szegfűk illatukat ontják.
Virágernyőjüket kinyitják a bodzák,
Így köszöntik együtt piros pünkösd napját.
Medárd napja körül kitartóan esik,
Talán azért csak nem tart el negyven napig?
Lelkesen daloló diák-kirándulók
Szívrepesve várják már a vakációt.
Erdőkben, kertekben, levelek közt bújva
Kínálja gyümölcsét az ízes szamóca.
A cseresznyefákon páros piros golyók,
Kicsi leánykáknak fülbe akaszthatók.
Búzatáblák szélén virít a szarkaláb,
Fehér margaréta s a kék búzavirág.
Lengeti a pipacs piros szoknyácskáját,
Néhány szép kalásszal egy csokorba fogják.
Szőkül már a vetés, kalászol a búza,
Nehéz és szép munka vár az aratókra.
Péter és Pál napján így esd a föld népe:
Legyen gazdag termés, bor, búza és béke
Július
Hevesen suhint le a nap tűzostora,
Július hónapban itt a kánikula.
A patak vékonyka érként csörgedezik,
Mohos kövek alatt fürge gyík hűtőzik.
Strandok hűs vizében ezrek lubickolnak,
Négerbarna lurkók fagylaltot majszolnak.
Siklik a vízisí, duzzad a vitorla,
Nádasok tövében horgászok ladikja.
Áldott állapotú gyümölcsfa-menyecskék
Viselik termésük nehezedő terhét.
Körték és barackok mézes leve csurran,
Egy-egy érett gyümölcs a homokba huppan.
Haragoszöldek a kukoricaföldek,
Napraforgók, repcék sárgába öltöztek.
Csíkos héjú dinnyék ikrás, piros béle
Felnőttek, gyermekek hűsítő gyönyöre.
Barangolásából hazatart a család,
Élményekben gazdag volt a kirándulás.
Édesapja vállán elaludt a csöppség,
Rózsabimbó-ajkán parányi buborék.
Megvetette a nap éji nyoszolyáját,
Széjjel terítette csillagos paplanját.
Sejtelmes neszekkel piheg az éjszaka,
Ezüst fényt szitál a hold a békés tájra
Augusztus
Augusztusra immár megöregszik a nyár,
Dús aranyhajában itt-ott egy ezüstszál.
Halványabbá válik pirospozsgás arca,
Szürke porral lepett a fák zöld smaragdja.
Tejfehér ég alatt rezeg a levegő,
Esőért esdekel ember, állat, mező.
Szélorkán felhőket tornyosít az égre,
Kazlakat borít fel, háztetőket tép le.
Dübörög, sustorog, rázkódik a világ,
Karvastag villám szel ketté egy öreg fát.
Mintha felettünk egy óriás kád lenne,
Egyszerre ontaná tartalmát a földre.
Sajnos az esőbe jég is keveredik,
Elveri a termést, ahová lehullik.
Elmúlt a zivatar... Friss lett a levegő,
Ismét kizöldül az elsárgult legelő.
Ünnepi díszekbe öltözik az ország,
Köszöntve Szent Istvánt s alkotmányunk napját.
Imával, énekkel vonul a körmenet,
Este tűzparádé zárja az ünnepet.
Mocorgó neszekkel szunnyad az éjszaka,
Csillagok hullanak fényes csíkot húzva.
S ahányszor egy csillag lehulik a mélybe,
Annyiszor repül fel egy lélek az égbe
Szeptember
Becsöngetett az ősz, nyílnak az iskolák,
Átfutó záporok a nyarat siratják.
Zsivajgó nebulók csoportba verődnek,
S vígan mesélik a nyári élményeket.
Sok színben pompáznak a délceg dáliák,
S kinyílottak már a halvány őszirózsák.
A vadgesztenyefák tüskés burka pattan,
Fényes, barna magja szétgurul a parkban.
Villanyhuzalokon, mint kottafejecskék,
Ülnek, gyülekeznek a vándorló fecskék.
Ezüstselyem szálak lebegnek a légben,
Parányi pókokat utaztatnak éppen.
Földeken, kertekben sürögnek-forognak,
Itt az ideje a betakarításnak.
Kiássák a krumplit, törik a tengerit,
Napraforgók súlyos tányérját lemetszik.
Telítve az ágak érő gyümölcsökkel,
Bolyhos birsekkel és téli vadkörtékkel.
Üdén mosolyognak a pirosló almák,
Illatukat ontják a hamvas, kék szilvák.
Fürge kezek gyűjtik ládába, kosárba,
Jó lesz majd a télen vitaminpótlásra.
Édes gyümölcsökkel gazdag a szeptember,
Hálát ad érette Istennek az ember
Október
Azúrkék az égbolt, mintha május volna,
De hajnalonként már pillézik a tócsa.
A fűszálak hegyén harmatcseppek gyöngye,
Kristálytiszta, mint az angyaloknak könnye.
Színpompás köntösbe öltözködtek a fák,
Sárgák, tűzvörösek, bordók, rozsdabarnák.
Alattuk dús avar keleti szőnyege,
Mögöttük őrt álló fenyők örökzöldje.
A szőlőskertekben szüretelő sereg
Megfosztja terhétől a szőlőtőkéket.
Duzzadó fürtökkel telnek a puttonyok,
A prés alól édes, illatos must csorog.
Venyigetűz ropog, felette nagy bogrács,
Birkapörkölt ontja ingerlő illatát.
Munka-végeztével köré telepednek,
Nagy karéj kenyérrel, jó étvággyal esznek.
Jó tavalyi borral koccintanak rája,
Áldomást isznak a jól végzett munkára.
Huszonharmadika: forradalmunk napja,
Büszkén emlékezünk hős mártírjainkra!
Litániára hív az esti harangszó,
Anyókák tipegnek, kezükben olvasó.
Könyörögve kérik az ég királynőjét,
Küldjön a lelkükbe s a világnak békét.
November
Örökzöld koszorúk, hófehér virágok
Borítanak minden temetői hantot.
Gyertyák és mécsesek lángjai remegnek,
Örök nyugodalmat kérve a lelkeknek.
Megkurtult a nappal, hosszú, hideg az éj,
Reggelre beborít mindent az ezüst dér.
Sűrű, zúzmarás köd telepszik a tájra,
Nehéz dolga van, ki az utakat járja.
Hogyha felszáll a köd, egyhangúan esik,
Nyomában a talaj sártengerré válik.
Jó most a kandalló mellett melegedni,
Marónit majszolni, könyvet lapozgatni.
De a vadászok most odakint időznek,
Zsombékos mezőkön fácánt s nyulat lőnek.
A magasleseken éberen figyelnek,
Erdő sűrűjében nagyvadakra lelnek.
Pendelyt ráz Erzsébet, hózápor kavarog,
Ha locsog Katalin, a karácsony kopog.
András napja körül jönnek a hidegek,
A disznóöléshez fenik a késeket.
Adventi koszorú kerül az asztalra,
Rajta három lila s egy rózsaszín gyertya.
Hideg hajnalokon rorátét tartanak,
A hívő emberek messiásra várnak
December
Hófehér szakállal, óriás puttonnyal
Megjött a mikulás sok szép ajándékkal.
A gyerekek közül nem volt ma rossz senki,
Ezért a virgácsot vissza is viheti.
Luca napján pénzes pogácsákat sütnek,
Lapos tányérokba búzamagot vetnek.
Karácsony napjára kinő zsenge zöldje,
Megmutatja, milyen termés lesz jövőre.
Zimankós hidegben emberek sietnek,
Zsúfolt üzletekben ajándékot vesznek.
Fő a jó halászlé, sül a töltött pulyka,
Elkészül a bejgli s az ünnepi torta.
A karácsonyfákon kigyúlnak a fények,
Kis és nagy családok együtt ünnepelnek.
Az éjféli misén felzeng a glória,
Világra született a kisded Jézuska!
Két karácsony között hogyha van elég hó,
Síel és szánkózik sok boldog nebuló.
Szilveszter éjjelén évet búcsúztatnak,
Pezsgősüveg pukkan, rakéták durrognak.
Amikor elüti az éjfélt az óra,
Felcsendül a Himnusz, magyarok imája.
Párás szemmel kérik a teremtő Istent:
Jó kedvvel, bőséggel áldja meg az embert!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-07-06 21:45:14, csütörtök
|
| |
| |
Versek a nyárról - JÚLIUS
Július az év hetedik hónapja, 31 napos. A római naptárban, kezdetben az ötödik hónap volt. Latinul eredetileg Quintilis (,,ötös") volt a hónap neve, csak később Julius Caesarról nevezték át júliusra. A népi kalendárium Szent Jakab havának nevezi. Ismeretes Nyárhó néven és Áldás havaként is. A 18. századi nyelvújítók a Kalászonos nevet adták ennek a hónapnak. Jakab napjához népi időjóslás kapcsolódik: Ha a hangyák Jakab napkor menetelnek, nagy hidege lesz a télnek.
A nyarat sokan nem szeretik a forróság miatt, de sokan nem tartozunk közéjük.
Sokan ilyenkor irigykedő pillantásokkal figyeltjük az iskolásokat a tanítás utolsó hetében, arra gondolva, mennyire jó lenne, ha mi is kiélvezhetnénkismét a nyári szünetet. Strandolhatnánk kedvünkre, bármikor kiruccanhatnánk a barátokkal egy fagyival egybekötött sétára, vagy ha úgy hozná kedvünk, egyszerűen csak leheverednénk a Duna-parton, egy jó könyvvel a kezünkben, a fák árnyékában.
Meg merem kockáztatni, hogy még egy kötelező olvasmányt is bevállalnánk, ha még egyszer átélhetnénk a felhőtlen nyári szünetet a maga szépségeivel. Mert a nyár szép, még akkor is, ha olykor kénytelenek vagyunk a fülledt kánikulától terhes napokat is átvészelni.
Igen, nekünk is melegünk van. Sokszor nekünk is nehezünkre esik 40 fokban aludni, dolgozni vagy egyszerűen csak létezni. De hát erre vágytunk egész évben!
Szeretem, ha reggelente nem kell az összes meleg ruhát magamra öltenem, szeretem a reggeli madárcsivitelést, ahogyan a madarak az ablakom alatt álló fán énekelnek, üdvözölve a napfelkeltét, szeretem a citromfagyit, az epres jégkását, szeretem a vonatozást a Velencei-tóra vagy a Balatonra, szeretem az elsöprő nyári románcok emlékét, sőt, még izzadni is szeretek. Mert ezek egyszerre jelentik azt a szabadságot és életérzést, melyet semmilyen más évszak nem tud nekünk megadni.
Nem bánom, ha melegem van, mert maga az évszak kárpótol mindenért. Igen, lehet siránkozni a forróság miatt, de ha csak egy pillanatra lehunyná mindenki a szemét, és felidézne egy szép emléket az elmúlt nyarak csodáiból, máris sokkal könnyebben ki lehetne bírni a hőséget. Például azt az egy hétig tartó, milliónyi felejthetetlen emlékkel tűzdelt utazást, amire már olyan régen vágytunk, és amire az első keresetünkből kuporgattuk össze a pénzt. Vagy akár egy olyan semmiséget, mint az első falat dinnye a szezonban, amitől mindig úgy érezzük: igen, itt a nyár! De akár azt is mondhatnám, hogy azt a nyarat idézzük fel, amikor először töltöttük a nyarat a barátainkkal, szülői felügyelet nélkül. Ugye, milyen jó volt szabadon élvezni a függetlenséget?
Szóval azt kívánom, legyen még nyár nagyon sokáig, azt sem bánnám, hogy ha az év 365 napját kánikulában kellene töltenem, mert bár az ősznek, a tavasznak és a télnek is megvannak a maga szépségei, mégis a nyár az, ami a legközelebb áll a szívemhez. A következő kihagyhatatlan nyárindulóval kívánok mindenkinek hasonlóan felhőtlen napokat és csodás nyaralást!
Nagy Nyári Megamix...
Link
Neoton Familia - NYÁR VAN
Link
VIVALDI - NÉGY ÉVSZAK - NYÁR
Link
KFT - Balatoni nyár
Link
Képgaléria
Link
Barnaby: JÚLIUS...
Már július van, és szerelmes a nyári hajnal.
Buja gondolatok vetik le a lányok
lenge gönceit, sóhajok szállnak, vagy
csak képzeletem, mely megcsal? ...
Milyen jó lenne ma szerelmet vallani,
ha lennél. De messze jársz, üres az ágy,
téged keres, kíván a párnám. Várja, hogy ölelj,
s érezze illatod. Az itt hagyott szalmaszín
hajad szálai, tekintetem, mint mágnest vonzzák...
Míg máskor oly bosszantó, azon most elmélázom.
Mert ujjaim között Te vagy, lényedet érzem, 
s betölt a gondolat: Hozzád tartozom, s te hozzám...
Előjött, minden szép emlékem: ahogy kezeddel
elsimítottad a lepedő ráncait, hogy ne törjön az sem,
mikor alszom. Annyi mindenre figyeltél, és
rosszkedvű leszel, ha rád haragszom, mert elfelejted néha,
amit mondok, de Te mégsem, pedig vannak gondok...
Apró jeleket hagysz mindenütt, hogy tudjam, szeretsz.
Akkor nem mondom, hogy én is, s már nem nevetsz...
Szemed színe is belesápad a szürkületbe,
rideg a szó arcodra kiül, ha fáj, s bánattal borul be az este.
Nem lázadsz, mert bántalak, nem tudom, miért...
Most megsúgom, csak meg ne halld, hogy kellesz, amíg élsz,
s az is, amit a szívedben rejtesz el nekem... Szeretlek.
Érezd, hogy nagyon. Most elmondtam neked.
Mert kellett... egy szerelmes, júliusi hajnalon...
Gőbölös Andrea: JÚLIUSI NYÁR
Ragyogón izzik fönt a nap,
ahogy a kályhában a parázs,
el nem csitul s zümmög,
mint virágon a darázs.
Érted ontja lágy melegét,
szikrázik hegyen-völgyön át,
sóhajok hídjánál kicsit időzik,
szép teher soha meg nem áll.
Sebesen, mint a gondolat,
érkezik a változás,
felhő takarja már az eget, 
tudjuk, csak egy újabb állomás.
Csatát vív minden nap,
zajlik az égi háború,
nincs győztes, sem vesztes,
csak pompa, mi lángra gyúl.
Szivárvány tündöklik
egy-egy csata után,
utat tör magának, feszít,
hogy lássuk, milyen szép
a júliusi nyár.
Grigo Zoltán: NYÁRI ESTÉN
Szelíden alvó nyári estén,
megfogjuk majd egymás kezét,
azután felszállunk mi messze,
a legmagasabb fellegekbe,
és mint egy nagy égi szekérre,
hasalunk felhők tetejére,
úgy úszunk majd rajta boldogan,
feledve a földi gondokat,
mint madár szárnyát, tárjuk kezünk,
mi úgy szárnyalunk, úgy repülünk,
egyre feljebb, a végtelenbe,
az égben búvó dús rétekre,
feledve, e buta világot,
szedünk szivárványból virágot, 
iszunk mi égi harmatcseppet,
felhők peremén ott rezegnek,
és hogyha hasunkra süt a Nap,
akkor behunyt szemmel szálunk majd,
virágos kedvvel csónakázunk,
szellők ringatják az ágyunk,
megfürdünk a langyos esőben,
elbújunk egy bárányfelhőben,
többé nem sírunk, csak nevetünk,
égi madarak szállnak velünk,
hívnak minket vissza a földre,
de itt maradunk fent örökre.
Gulyás Pál: A MÉHEKHEZ
Süt a szép Nap, szép virágot
nyit a boldog július,
most születnek a villámok,
ott, ahol az ég borús.
Kicsi méhek, ti a füvek 
halkan zörgő fiai,
legyetek a nyárhoz hűek,
ajtajához hajlani!..."
Hollósy Tóth Klára: JÚLIUSI FÉNYEK
A víz színén az elpihent ég
tükrök közt reszket lelkesen,
visszalátja a naplementét
a felszín újra élesen.
A fénynyalábok fürgén, lengén
lebegnek át a díszleten,
s míg lázrózsákkal lázít az ég,
a víz csendesen elpihen.
A lánggá olvadt nagy közösség
magához vonz, el nem ereszt,
mint balzsamot, szórja tekintetét,
a féltőn óvó szeretet.
Joó Andrea: NAPRAFORGÓ HUNCUTKODIK
Napraforgó huncutkodik,
mikor nézed mosolyodik,
illeg-billeg napra néz,
kacsintgat a kis csibész.
Sárga szirma úgy ragyog,
nevetnek az angyalok.
Legyen a te barátod,
szeret téged meglátod.
K. László Szilvia: JÚLIUS
Aratásra vár a kalász
könnyű szellő lengeti
ide-oda hajladozik
nap aranya kell neki. 
Július, a kedves asszony
simogatja a kalászt
keblén tartja, dédelgeti,
mint anya a kisfiát
Kövecses Anna: JÚLIUS
Lenge szellő simítja a kertet,
Cinegepár dalol galagonyán,
Az akáclevél bájosan rezzen,
Mikor reá ragyog a napsugár.
Július csillog leanderszirmon,
Nyáridillbe nyílik a hársvirág. 
Napfény tentikézik a pázsiton,
És elszunnyad rajta az illatár.
Muskátliszínbe ébred az este,
Katica pihen mályvának ölén,
Alkonnyá pilled a nappal teste,
És jázminzamatot sodor a szél.
Minyó Ferencné: JÚLIUS
Versciklus
Hevesen suhint le a nap tűzostora,
Július hónapban itt a kánikula.
A patak vékonyka érként csörgedezik,
Mohos kövek alatt fürge gyík hűtőzik.
Strandok hűs vizében ezrek lubickolnak,
Négerbarna lurkók fagylaltot majszolnak.
Siklik a vízisí, duzzad a vitorla,
Nádasok tövében horgászok ladikja.
Áldott állapotú gyümölcsfa-menyecskék
Viselik termésük nehezedő terhét.
Körték és barackok mézes leve csurran,
Egy-egy érett gyümölcs a homokba huppan.
Haragoszöldek a kukoricaföldek,
Napraforgók, repcék sárgába öltöztek.
Csíkos héjú dinnyék ikrás, piros béle
Felnőttek, gyermekek hűsítő gyönyöre.
Barangolásából hazatart a család,
Élményekben gazdag volt a kirándulás.
Édesapja vállán elaludt a csöppség,
Rózsabimbó-ajkán parányi buborék.
Megvetette a nap éji nyoszolyáját,
Széjjel terítette csillagos paplanját.
Sejtelmes neszekkel piheg az éjszaka,
Ezüst fényt szitál a hold a békés tájra.
Osvát Erzsébet: BŐKEZŰ JÚLIUS
Július,
a vendégváró.
Mindig szíves
vendéglátó.
Sétálni hív,
menj vele!
Tárva-nyitva
erdeje.
Szomjad, éhed
oltja málna,
szedhetsz bőven, 
nem sajnálja.
Hűsölhetsz
a fák alatt.
Finom gomba
száz akad.
Zenében sem lesz
hiány:
fejed felett
rigó fütyöl,
trillázik
a csalogány.
Őrni: JÚLIUSI ÉNEK
Vizes hordóban csücsülve töltöttem napom,
így hűsöltem, fejemen széles szalmakalapom...
Pokoli hőség uralta a tájat, lélek
nem mozdult, minden élőlény a fedezéket
kereste. A virágok, kisebb fák és bokrok
árnyékba hajoltak - ha megtehették -, nagyobb
társaik betakarták őket, figyelmesen
vigyázva hatalmas lombjaikkal, levelek
tengerével. Az égető Napsugarak káros,
perzselő inváziója - tűz-harca -, s az alkony
nem bocsájtott nyugalmat... lepedőmet gyűrtem
összevissza a hajnali órákban, még e
forróság átölelt, vágyakozva Reád - oly
sok gyönyörű kép, filmjelenet, éneklő hangod
kedves, szép varázsa -, hogy Szerelmünk lélegzett
a kisszoba mennyezetén is - így képzeltem!
...Sárga és görögdinnye mellett, sütnivaló
tökszárak kúsztak-másztak a kertben, aranyos
terméseik formásan helyezkedtek - Legyen
a Magyarnak is gyümölcs, nem ám zöldség, figyelem!
...Estefelé eljártam az öreg Tölgyfához,
hátha ismét felbukkan alakja és láthatom
álmaim Asszonyát. Megadatott, színesen
lefestve a sors könyvében, ott várt telt szépsége!
Dörzsöltem is a szemem, hogy tényleg csodálhatom,
valóban Ő volt vagy mégsem, kissé megváltozott...
Az idő múlásával vörösesbarna lett
feltűzött haja, s talán lengébb a viselete
- tovább gömbölyödött gyümölcsöskosara -, ahol
járt meseszerű lénye, bőséget kínálhatott.
Július dalolt jókedvűen, majd ezt üzente:
- Nem minden a külső, nézzetek már mélyebbre,
higgyétek és fogadjátok el az igaz, jó szót,
szebb az élet úgy, meglátjátok! - Még édes csókot
adott homlokomra, szépen sétálva továbblépett,
...s azóta is remélem eljöttét, nem felejthetem!
Piroschka Iréne Geng: JÚLIUS
Hársfaillatú Július,
koszorúba fonott,
lenszőke hajú nyár,
lángszínben érkezve
tótükrében csodálja
a csillanó napsugárt.
Hűsíti benne arcát,
s ráveti tüzes palástját
a szénaszagú rétre,
kalászokat érlel
s ámulva bámul
a pipacsok földjére.
Tikkasztó hőségben
délibábot táncol
a csalóka látóhatár,
enyhet hozó zápor
virágszirmot borzol,
s boldogan kelepel
a gólyamadár.
Pődör György: JÚLIUSI VIDÁM BABONÁS
Július is babonás,
napsütéssel hízelgő.
Megárthat a napozás,
kell az árnyék és szellő.
Boldogasszony üzeni,
se fűszeres, se édes,
s akit vágya tüzeli,
azt ne tegye, mert kényes!
Fürj kiáltja: pitypalatty,
érik széna, gabona,
mit vetettél, azt aratsz,
abból lesz a lakoma!
Tegnap este szállt a füst,
megszólalt a csalogány,
kaszád, kapád nyélbe üsd,
szedd a lábad szaporán!
Kutyám, a kis spániel
réten futkos, mert pillés: 
esőt ígér Dániel,
ha nem önti ki Illés.
Könnyét törli Magdolna,
nem lesz abból zivatar.
Leányhaj ha nagy volna,
levágja azt Tivadar.
Minden gyümölcs mosolyog,
mert Jakab dele napos.
Gazda bölcsen somolyog:
marka ne legyen zabos.
(Ráadás a hosszabb nappalok miatt)
Estig veríték szakad,
sürög-forog a kanna.
Lábat mosni majd szalad,
ha bálba megy Anna!
Radnóti Miklós: JÚLIUS
Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
mezétlábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestű hőség ül a
fényesarcú fák felett.
Radnóti Miklós: JÚLIUS
Ilyen hőség sem volt itt már régen,
mesélik, még a vaj is elalélt
és olvadni készült lenn a jégen
ma délelőtt még s most beborult.Már
aprót söpör a ház előtt a szél
s körül minden figyelmesen föláll
a tolongó porban s záport remél.
A nyugágy háta is hassá dagad
és elszakad a szárító kötél.
Két ing repül el róla, két madár, 
utána kap a szolga kerítés
és csúnya szájjal szitkot kiabál.
Mindent elhord a szél s a kert haját
hosszú ujjakkal, hosszan húzza ki
és a hasaló kerten úgy fut át,
hogy villámlik sarkának friss nyomán
s a vastaglábú dörgés léptitől
kék foltokat mutogat a homály.
Sűrű szagok csúszkálnak szét elébb,
a felhő később érkezik, köszön
s a száját nagyratátó kertbe lép.
Körültekint ott, pislant komolyan,
villogó zápor zuhan belőle
és mint hulló szög, a csöppje olyan.
/Elállt az eső s a szűk csatornán
víz zúg.Visszatér és hajladozva
jár a gyönge fény a fa ormán./
Páll Lajos: JÚLIUS
Lézeng a nyár, álmodozik,
s a patak víze megszökik,
fehér lángba fagy az akác,
meg nem rezdül napokig.
Zsong a kékség, felhő gyűlne,
de szétoszlik, néhány foszlány
- csakhogy legyen lobogónk is -
fönnakadt Firtos tornácán.
És a kert, a varázsszőnyeg 
úszik, lebeg, pillangók közt
most illan el az öröklét.
S mint aki már békét kötött,
lézeng a nyár, álmodozik,
feszült blúza szertepattan,
egy villanás, s feleletül
tollu szállong a magasban!
Borisz Paszternak: JÚLIUS
Kisértet költözött a házba:
léptek nesze fejünk fölött.
Padláson fények villanása.
A szellem egyre jár, zörög.
Magát a dolgainkba ártja,
lábunk alatt van szüntelen.
Asztalról az abroszt lerántja,
ágyunkhoz fut félmeztelen.
Gyors lábait le sem tisztítva
egy légvonattal beszökik,
s a függönyön pici artista,
fölszalad a mennyezetig.
Ki ez a pajkos ismeretlen
és visszajáró ismerős?
Vendég nyaralónk. Idegenben
lakik, de nyárra itt időz.
Itt üdül. Övé az egész ház.
Július, a júliusi 
vad lég, amely csupa cikázás,
minden szobánk bérbe veszi.
Július, a nyakig bogánccsal
s pitypangpehellyel szaladó,
július, az ablakon által
betörő, fönnen szavaló,
a fésületlen, a vidéki,
a hárs-illatot lehelő,
a kapor- és fű- ízű rét,
friss júliusi levegő!
/Ford.: Illyés Gyula/
Széles Kinga: Júliusban...
Lenhaja illően
Koszorúba fonva,
Elégült ölében
Fogant magvak sora.
Csípeje nehezül,
Telik karcsúsága,
Asszonykötény kerül
Nyárnak derekára...
Szuhanics Albert: BÚCSÚ JÚLIUSTÓL
Búcsúzzunk, Július, a poros utakon
elválunk egymástól, okát nem kutatom.
Tudom, hogy menned kell, nem tarthatlak vissza,
bánatos könnyeim az út pora issza.
Ott ragyogsz hevében égő nyári napnak,
éji kocsisa vagy Nagygöncöl-csillagnak.
Langyos zivatarban konok a szépséged,
s szép szivárvány dicsér a kék égen téged.
Békáknak vokálja hozzád kántál este,
tücskök zenéjére hajlong lombok teste.
Barackot érleltél és vérszínű meggyet,
mézédes dinnyéid enni kaptunk kedvet.
Búcsúzom, Július, elhagysz erdőt, rétet,
még szabad vizeknek tükrén látunk téged.
Elpirul mosolyod pipacsoknak képén,
s a lemenő napnál mi elválunk békén.
Ugye hogy visszatérsz? Esztendőre várunk,
hogy kincseid hozzad, s maradj újra nálunk!
Még el sem utaztál, s már hívnálak vissza,
bánatos könnyeim az út pora issza.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-06-12 20:45:29, hétfő
|
| |
| |
Versek a tavaszról - JÚNIUS
A HÓNAP VERSE - Babits Mihály: HAZÁM!
Június 4: A nemzeti összetartozás napja
Babits Mihály: HAZÁM!
A HÁZ
Röpülj, lelkem, keresd meg hazámat!
Áll a régi ház még, zöld zsalúja
mögött halkul anyám mélabúja:
ősz hajú, de gyermekarcú bánat.
Röpülj, lelkem, keresd meg hazámat!
Itt a szoba, melyben megszülettem,
melyet szemem legelőször látott;
itt a kert, amelyben építettem
homokból az első palotákat.
Amit én emeltem, mind homok volt:
de nagyapám háza bizton áll még
s éveimből, e fojtó romokból
hogy révébe meneküljek, vár még.
A VÁROS
Kelj fel, lelkem, keresd meg hazámat!
Nem egy szűk ház, az egész kis város
mint egy árchipelagus vár nyájas
zöldje közt a tenger akácfának.
Szállj ki, lelkem, keresd meg hazámat!
Ott a szőlőhegy, a tömzsi présház,
mely előtt ülve ha szertenéztem,
dallá ringott bennem kétség és láz
s amit láttam tejszín napsütésben,
mind hazám volt! Lenn az utca híven
nyúlt alattam, mint a futószőnyeg
és a dombsor hullámzott, mint szívem,
halkan hullva égig a mezőnek.
AZ ORSZÁG, MAPPA SZERINT
Röpülj, lelkem, keresd meg hazámat!
Enyhe dombsor, lankatag magyar föld!
S az a róna túl már a Nagy-Alföld
szemhatártól, ahol a nap támad.
Röpülj, lelkem, röpüld át hazámat!
Szemhatártól szemhatárig, s újra
merre emléked, a halk selyempók
vonja szálát, szállj a rónán túlra,
s át hol állnak a bolond sorompók:
és akármit ír a kard a rögre,
lankád mellől el ne bocsásd bérced:
ha hazád volt, az marad örökre;
senkisem bíró, csak ahogy érzed!
AZ IGAZI ORSZÁG
Szállj ki, lelkem, keresd meg hazámat!
Oly hazáról álmodtam én hajdan,
mely nem ismert se kardot, se vámot
s mint maga a lélek, oszhatatlan.
Álmodj, lelkem, álmodjad hazámat,
mely nem szorul fegyverre, se vértre,
mert nem holt rög, hanem élő lélek.
Galamb álom! s rókák rágtak érte;
odu-féltő kapzsi szenvedélyek.
Az én álmom sohse legyen róka!
Az én tanyám' magassága védje!
Lelkem madár, tág egek lakója,
noha mindig visszajár fészkébe.
EURÓPA
Röpülj, lelkem, röpüld túl hazámat!
Hogy röpültem egykor! Tornyok szálltak,
Mont Blanc süllyedt, narancsfák kináltak,
láttam népet, mordat és vidámat:
így találtam nagyobbik hazámat.
Rómát fiús tisztelettel jártam,
mintha őseim várossa volna
és Avignon nevetett, mint Tolna,
vígan fürdött egyazon sugárban
és egy lélek font be néptől népig
messze földrészt eleven hálóba:
egy lélek, egy ország végtül-végig
magát-tépő hazám: Európa.
A GLÓBUS
Röpülj, lelkem, tágítsd még hazámat!
Mily kicsiny a Föld! Mily csöpp melegség
fészke a zord Ürben! Bús kerekség!
Szigete a tér Robinsonának!
Óh, röpüld át kis csillaghazámat
s míg e hibbant Robinsonok bambán
ölik egymást, szigetük felejtik
és sohasem ér szemük a partig:
te a végső szirt fölé suhanván
a villanyos messzeségbe kémelj,
tán egy ismeretlen sugarat hoz,
amely úgy jön, dallal és reménnyel,
mint dús hajó vén Robinsonokhoz.
EPILÓG
Mégis, lelkem, szeressed hazámat!
Nem neked való az ür hidegje!
Itt a glóbus, a meleg szigetke
s lélekágya szent Európának.
Soha el nem hagyhatod hazámat;
útjaidat akármerre bolygod,
egy országot hordozol magaddal,
veled jön egy makacs íz, egy halk dal
viszed, mint egy kárhozott a poklot;
de halálig, mint ki bűn között él,
várja híven az Éden sugáros
türelme; úgy vár reád a város
és a kis ház, melyben megszülettél.
Ady Endre: SZENT JÚNIUS HÍVÁSA
Öreg és hűvös az én ajkam
S fejem körül lángol a Nyár
És Léda csügg az ajkamon.
Szent Junius, könyörülj rajtam.
Napszúrásként küldd rám a Vágyat,
Szájam friss gyermek-száj legyen,
Szamóca-ízű, illatos
Szája boldog, szép, szűz leánynak.
Öntözzem e szájjal csak egyszer
A Léda őszi szemeit:
Kigyul majd lelkünkben a Nyár
S jön az Óra nagy üdv-sereggel.
Becsókolnék Léda szívébe
Egy ékes nárcisz-ligetet
S mint kaland-útján egy Zeusz,
Befeküdnék a közepébe.
AKKOR SINCSEN VÉGE
Te vagy ma mámnak legjobb kedve
És olyan gazdag ez a ma,
Hogy, ha egy életet akarsz,
Ma nézz jól a szemembe.
Végig-nézhetsz a vágyak boltján,
Láthatsz ezer kirakatot,
Neked én vagyok egyedül
Gazdagon és mogorván.
Neked én vagyok neked-szántan
És hogyha nincsen örömöd
És hogyha nem érted a mát,
Mindegy: én meg nem bántam.
Az adhatás gyönyörüsége
És a ma öröme telít
És hogyha véget mondanál,
Hát - akkor sincsen vége.
Áprily Lajos: JÚNIUS 21
Az esztendő ma átbillent az ormán,
lejtője várja: nyári s őszi rét,
és lenn az őszi táj alatt, mogorván
komor vidék: a téli vaksötét.
De láttad-é, ha fogy homálya,
s újból emelkedőre hág?
Március és május csodája
s csodákon túl új csúcsa várja,
s tágul élet, tágul világ.
Balogh József: MOST JÚNIUS VAN
Június lett és tanév vége,
Szabadság, barátom, itt a nyár,
a gondokkal, leckékkel félre,
örömünk kapuja tárva már.
Nem kell felelni, izgalom sincs,
és mindennap tovább alhatok,
enyém a tópart, s mekkora kincs,
hogy ismét, megint szabad vagyok!
A bizonyítvány? jó...tűrhető,
majd jövőre... mindent megteszek,
mert a fejem lágya ha benő
- az apuék szerint - bölcs leszek.
Te ébresztőóra, légy nyugodt,
tankönyvek, ti is pihenjetek,
iskolafolyosók szótlanok,
holnaptól várnak vizek, hegyek.
Fürdök majd, fára is mászhatok,
sátorban álmodni jó kaland,
s barátaimmal barangolok,
vagy pecázok, aztán hív a strand.
Most közel három hónapon át
legyen jó idő, ezt akarom,
és úgy kerülöm az iskolát,
hogy majd egy KICSIT várjam NAGYON.
Június van és tanév vége,
s olyan szépek az álmaim,
a táskával, füzettel félre,
ugye, most így van jól, társaim?
Csoóri Sándor: MEDÁRDI ESŐ
Medárd nekünk megártott,
alaposan bemártott,
három hete csak zuhog,
ázik a bab s a murok,
petrezselyem zöldje is
és a holtak földje is.
Ázik, ázik a búza,
fejét a víz lehúzza,
beillene zsenge nádnak:
bokán fölül vízben állhat...
Csuka Zoltán: JÚNIUS
Édesen csurran a nyár a tájon,
mint cukordinnye, mézes a fény,
semmi se moccan, most nincs, ami fájjon,
duzzad az élet a föld kebelén.
Lány megy az úton, a válla kigyúllad,
pattan a lángja, s a rét peremén,
míg kaszája a rendbe fullad,
lobbanó szemmel áll s ég a legény.
Mintha az élet most újra születne,
s percnyi se lenne mögötte a múlt,
s szállva is állna, keringve örökre
csillag, mely égve az égbe kihullt.
Csukás István: TANÉVZÁRÓ
Félre irka, sutba táska,
vidám szemünk ne is lássa,
vigyük gyorsan a padlásra,
őszig legyen ott lakása.
Elő sárkány, elő labda
szállj az égnél magasabbra.
Gyere, állj be a csapatba,
estig ne is hagyjuk abba.
Vár a víz és vár a partja,
vár a nyári rét, a tarka,
szívünk dobog, bőrünk barna,
ki erre fut, ki meg arra.
Félre irka, sutba táska,
vidám szemünk ne is lássa,
vigyük gyorsan a padlásra,
őszig legyen ott lakása.
Garai Gábor: JÚNIUS
Tudom, meghalnék idegenben;
ott még a fák sem ilyenek;
nem virít bodza a berekben,
akácok könnye sem pereg;
nem részegít a széna-illat,
nem villámfénnyel jön a nyár,
nem így táncol felhőn a csillag,
nem szédül az égtől a táj...
Meghalok itt is - : a gyönyörtől,
hogy a repceföld színarany,
hogy a lomb oly zöld szinte tombol,
s a kőnek is illata van;
hogy áll a búza nyers kalásza,
mintha világot nemzene, s e tájon az lel csak magára,
ki végleg egyesült vele.
Gárdonyi Géza: JÚNIUS
A hold az égen fehér fényben áll.
Falomb nem mozdul. Alszik a madár.
Nincs nyitott szem e csöndes éjszakában
csak az enyém, s az örök Istené.
Én innen nézek a csillagos égre.
Ő onnan néz az égből lefelé.
Gyóni Géza: SÍRVERS
Hazai domb lesz vagy idegen árok,
Bús sírom füve amelyen kihajt,
Kopott fejfámon elmosódó írás
Bolygó vándornak ezt hirdesse majd:
Boldog, ki itt jársz, teéretted is
Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt;
Véres harcok verték fel hírét,
De csak a béke katonája volt.
Heltai Jenő: NYÁRI ÉJSZAKA
...Emlékszem egy édes, nyári éjszakára
Ezüstösen tűzött le a hold sugára.
A legszebb asszonnyal sétálgattam együtt,
Akácfa virágát együtt tépegettük.
Fülébe susogtam balgán udvarolva,
Pedig ölelhettem, csókolhattam volna!
Meg sem is öleltem, meg sem is csókoltam,
Istenem, istenem, de húszéves voltam!
H. Kohut Katalin: SZERELMES JÚNIUS
Mámorosan járom fájdalmas utamat,
s Te, vigaszom, nem vagy velem.
Tétován függ levelem az Idő-fán,
a mindenségben villognak a betűk.
Átlátszóak a csillagközi kapuk,
szédülten keresem a jövőmet,
drágakövemre róttam neved,
tanúm az ég serege, a csillagok.
Júniusi varázslattal igézlek,
Szent Iván tüze kéjjel robban,
sajgó szívem töltsd be ismét
szerelemmel, egyetlenem!
Horváth Imre: MIT KÍVÁNJAK NYÁRRA?
Homokvárhoz: kupacot,
Horgászoknak: kukacot,
Hegymászóknak: nagy hegyet,
hűs fagyihoz: friss tejet,
folyópartra: fát, nagyot,
vakációt -száz napot!
Jószay Magdolna: JÚNIUSI DÉLUTÁN
Meleg kora-nyár, késő délután...
a nap fénypászmái aranynyílként
törnek utat a tóparti erdőben
a hatalmas lombkoronákon át.
A látvány már-már őstermészeti,
bár itt-ott a civilizáció nyomai
tompítják az idill hatását...
Hangos madárkoncert fonja át
a szívek bennrekedt szavát,
úgy tűnik, két jó barát
a madárdal s a szívdobogás -
csak a természet neszez,
míg kezed kezemre talál...
Faágak közt cikkanó barnaság,
kecses kis mókus röppenve futkos,
szembenézve velünk, meg-megáll...
percekig csendben bámuljuk a csodát,
s egyszer csak eltűnik az óriás
lombok közt, mókás farkával integet -
így ajándékozza meg a természet
a szépségre szomjas szíveket -
vele groteszk ellentétben csap le
egyre sűrűbben és fájdalmasabban
a kiéhezett szúnyogsereg...
egy darabig küzdünk velük,
majd feladva a romantikát s vele
az erdei sétát, indulni készülünk.
De még kapunk a természettől néhány
feledhetetlen pillanatot:
láthatjuk az épp lenyugodni készülő
hatalmas, vörös napkorongot,
amint narancs-vöröses palástját
szétteríti a látóhatár fölött,
a béke és nyugalom érzését kelti
bennünk - s ember és természet között.
Kányádi Sándor: NAPSUGÁR-HÍVOGATÓ
Tavaszutó, nyárelő,
meggyet érlelő,
mézillatú napsugár,
bújj elő!
Tavaszutó, nyárelő,
mézet pergető,
búzasárga napsugár,
bújj elő!
Tavaszutó, nyárelő,
búzát érlelő,
barna bőrű napsugár,
bújj elő!
Tavaszutó, nyárelő,
bőrünk perzselő,
júniusi napsugár,
bújj elő!
Kencse Orsolya: JÚNIUS
Ha kifakulna ere a lombnak
sikoltva hullna rá a határ,
sikolya szállna égi csatába:
egy vörös torkú fecskemadár.
Ha eldőlnének széltől csavarva
ősfényű bükkök egy ostrom alatt,
fáradt testükön vihar csaholna,
bőgve söpörné meddő hantjukat.
Zúgna az érben, lánghajú fényben,
zúgna magában az őszi kolomp,
seregély árnyak hoznák a kerten
át a piros vért, lesne a lomb.
De ma még nyár van ég-vitorlában,
zsenge levélben dobban a szív,
könnyű zenének stiglic torkában
csillan a nedve, és odahív.
Majd a hegyekben kéklik a dallam,
és csal a napomra felleget,
sodor a zöld lomb, húrja az áram,
meg-megkondul az az őszi kolomp.
Pete László Miklós: JÚNIUSI ÉLET-SZIMFÓNIA
Júniusi langymeleg,
Csöndes esti fellegek,
A világ ma önfeledt
Boldog léptű
Kisgyerek.
A csöndes est Élet-oltár,
S az Élet ajkán zsoltár
A zsongó illatár.
Pinczési Judit: NYÁRI DAL
Egy kislány kék lepkét fogott.
Szebb volt, mint egy szálló madár.
Fénylő szárnyát szétnyitotta,
azt mondta, ő lepkekirály.
“Nem koronámat adom én,
a szabadságért kevés, tudom,
de ha röptömben felkiáltok,
a hangom megül az arcodon."
Lepke táncol a szélben,
a tó ezüst tükör.
Egy kislány játszik a réten,
s az arca tündököl.
Radnóti Miklós: BÁJOLÓ
Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám
s már felesleget
fenn a magasban
dörgedelem vad
dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak
s tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szívünket.
Radnóti Miklós: JÚNIUS
Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testű nagy szitakötő.
Szabó Lőrinc: SZERELMES JÚNIUS
...Az élet - hús és ideg a kő is!
Tündöklő mámor a június:
átlátszóan villognak a nők
s testük csillagközi erők
szent delejével koszorús:
jönnek-mennek az édes utcán,
s akinek van rá szeme,
szédülve látja, hogy mind után
kinyúl, bátran vagy tétován,
a mindenség keze.
Tóth Bálint: NYÁRRA FORDULÓ
...Esztendő legszebb szaka,
nyár is, tavasz is,
bodzavirág koronázta első teli fészkek,
még szól a kakukk, s hallgatnak a tücskök,
rigók hangolnak fémfeketében,
narancsszín pikulán a lucfenyők tetején,
s rá sárgadolmányos aranymálinkók népi danája:
Kell-e dió, fiú?
Tóth Edit Magdolna: JÚNIUSI ÉG
Júniusnak ragyogó ege alatt,
Bárányfelhők, tobzódó fénysugarak
A nyár piros gyümölcsei, a szánkban,
Lédús rubintjai, beért csodákban.
Málna, meggy, cseresznye, szedve kosárba,
Verítékező mának zárszavára.
Érzékeny bőrünk, nem vágyik ruhára,
Hamvas rózsának hűsítő álmára
Mentsvárként épül, a napnak alkonya,
Hűvös permetnek, áldásos zápora.
Bomló hajamon csillogó vízcseppek
Vigaszt nyújtóan, selyembe ölelnek.
Tusfürdőmként, lágyan lefolysz testemen,
Égő tűzben, Te fürdetsz meg, Kedvesem!
Zelk Zoltán: VAKÁCIÓ
Hova menjünk,
milyen tájra?
Hegyre talán
vagy pusztára?
Folyópartra
vagy erdőre?
Faluszéli
zöld mezőre?
Lepkét fogjunk
vagy horgásszunk?
Vagy mégiscsak
hegyet másszunk?
Akár erdő,
akár folyó:
gyönyörű a
vakáció!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-05-30 22:50:55, kedd
|
| |
| |
MESÉK A TAVASZI VIRÁGOKRÓL
Az alábbi mesék tavaszi virágokról szólnak. Egy-egy történet mesélése során felidéződhetnek bennetek a közös kertészkedés, kirándulás, virággondozás élményei is, vagy éppen a cselekmény kelthet jó hangulatot bennetek. Sok ismeretet is rejtenek a mesék a tavaszi virágokról, évszakokról, vagy éppen a virágültetésről. A rózsa és a tulipán a népmesékben is gyakran megjelenő motívum, így erre is találtok példát az alábbi, tavaszi virágokról szóló mesék között.
A TULIPÁNNÁ VÁLTOZOTT KIRÁLYFI
Volt egyszer egy király, annak volt egy fia. Azt mondta egyszer a fiú az apjának:
- Édesapám, én most elmegyek, és addig vissza sem jövök, míg meg nem találom a legszebb lányt a világon.
-Menj, édes fiam - mondta az apja -, és járj szerencsével.
Ment a királyfi, ment, mendegélt, útjában sűrű erdőbe tévedt. Egy tüskebokorban varjú károgott kétségbeesetten, sehogy sem szabadulhatott a sűrű, tüskés ágak közül. Jószívű volt a királyfi, kiszabadított a varjút, az meg így szólt hozzá:
-Húzz ki egy tollat a szárnyamból, s ha valaha bajba kerülsz, röpítsd a levegőbe a tollat, nyomban ott leszek, és segítek rajtad.
A királyfi eltette a varjútollat, s ment tovább. Most országútra ért, s egyszer csak látja ám, hogy halacska vergődik az egyik kiszáradt keréknyomban. A királyfi megszánta a halacskát, elvitte a tóhoz, beledobta. Az meg így szólt hozzá:
-Vegyél le a hátamról egy pikkelyt, s ha valaha bajba kerülsz, dobd vízbe a pikkelyt, nyomban ott leszek, és segítek rajtad.
Ezután meg egy öregembert látott meg a királyfi, szomjas volt az öreg, meg éhes is; a királyfi jó szívvel megitatta, megetette, az pedig így szólt hozzá:
-Tépd ki két hajszálamat, s ha valamikor bajban leszel, ereszd csak szélnek, nyomban ott leszek és segítek rajtad.
Ment tovább a királyfi, harmadnapra egy falu határába ért. A falusiaktól meghallotta, hogy lakik itt egy öreg király, van annak egy világszép leánya, de ha azt valaki feleségül akarja venni, a kérőnek háromszor úgy el kell bújnia, hogy a királylány ne találja meg.
“No, ezt én megpróbálom" - gondolta a királyfi. El is ment a királykisasszonyhoz, feleségül is kérte, az pedig megmondta neki, hogy bújjon el háromszor; ha egyszer is el tud bújni úgy, hogy ő nem találja meg, hát a felesége lesz.
No, a királyfi levegőbe dobta a varjútollat. Jöttek a varjak seregestül, fölvitték egy magas hegy tetejére. De a királylány egyenesen oda ment, meg is taláta, ki is nevette a királyfit.
Másnap tóba dobta a pikkelyt. A partra úszott egy hatalamas hal, annak a hasába bújt a királyfi. De jött ám a királylány, merítőhálóval kifogta a halat meg a királyfit is, és még ki is nevette.
Harmadnap szélnek eresztette a két hajszálat. Jött az öregember, megcirógatta a királyfit, az nyomban tulipánná változott, és az öregember a kalapja mellé tűzte. Kereste a királylány a kérőjét, de hiába kereste. Estére ki is hirdette, hogy ő bizony nem találja.
Akkor a szépséges lány elé állt az öregember, a kezébe adta a piros tulipánt. A szép lány még meg is csókolta a virágot, s az nyomban újra királyfi lett.
-Te az enyém, én a tiéd - mondta a királylány, s mindjárt meg is tartották a lakodalmat. A királyfi így hát megtalálta, haza is vitte a falujába a világ legszebb lányát.
A VIRÁGOS BOLOND - BÁCSKAI NÉPMESE
Volt a világon egy szegény ember. Ennek a szegény embernek volt három fia. A két öregebb élénkebb volt, de a legfiatalabb egy kicsit bamba.
Hát egyszer hallják, hogy a város nagy szomorúságban van. A királynak volt egy lánya. Ez a királykisasszony mindig sírt. Nem tudták a kedvét eltalálni. Akármit csináltak, csak sírt, sírt. Kihirdette a király, hogy odaadja a fele királyságát annak, aki megnevetteti a királykisasszonyt.
Hát azt mondják a szegény ember fiai, hogy ők is elmennek szerencsét próbálni. A két öregebb felfegyverkezett, elbúcsúztak, és mentek a királyhoz. Beengedték a legöregebbet, de bizony nem bírt az semmit se. Csinált az mindent, talán még bukfencet is hányt, a királykisasszony sehogy se akart nevetni. El kellett neki takarodni onnan.
Hát akkor bemegy a középső. Az is hiába csinált mindenfélét, még cigánykereket is hányt, a királykisasszony egy pirikét se nevetett. A legénynek nagy szomorúságára ki kellett kullogni a palotából.
Nem tehettek mást, hát visszamentek apjukhoz. Látta ezt a legkisebb fiú is. Nem szólt senkinek semmit, csak elindult otthonról. Amerre csak ment, mindenütt összeszedte a virágot. Úton-útfélen, minden burgyingban talált virágot; leszakította, és magára rakta. Teletűzdelte a haját, fülét, orrát, száját, és a lábbelijébe is rakott. Mikor a palotához ért, be sem engedték. Szerencsére találkozott a kuktával, az beengedte valahol a királykisasszonyhoz. Ahogy bement, dallikázott egy kicsit, a virág meg szóródott róla, mint a záporeső.
A királykisasszony pedig csak nézte, nézte ezt a cifrába öltözött bolondot, s egyszer csak elkezdett kiabálni:
- Megjött a virágos bolond! Megjött a virágos bolond!
A virágos bolond meg elkezdett táncolni, amerre csak mozdult, pergett belőle a virág. A királykisasszony úgy elkezdett nevetni, hogy zengett a palota,. De még a király meg a királyné is kacagtak, meg az egész udvar.
Meg se várták, hogy kifújja magát a sok tánctól, mindjárt feleségül adták a királykisasszonyt a virágos bolondhoz. Csapott a király nagy lakodalmat. Megjelent a rengeteg fényes vendég. Táncoltak, mulattak, ittak, ettek. Talán még most is élnek ha meg nem haltak. Régen volt, talán igaz se volt.
Fésűs Éva: KIÉ A VIRÁG?
Malacka egyszer gyönyörű virágot talált az erdőben. Akkorát visított örömében, hogy a bükkfa oldalán dolgozó harkály félrenyelte a farontó kukacot.
- Ejnye! - bosszankodott. - Miféle csendháborítás ez?
- Én nem háborítok semmiféle csendet, csak kimondhatatlanul örvendezek az én szépséges virágomnak! - visított tovább malacka - Nézd meg, ha nem hiszed!
A harkály odasandított.
- Csakugyan gyönyörű. De mi a neve?
- Természetesen Neszepisze virág - ugrándozott a vadmalac, ekkor azonban odatoppant a kényes őzike.
- Tévedsz! Ilyen szép virágnak csak őzikefüzér lehet a neve!
- Semmi közöd hozzá! - visított a kukorifarkú. - Ez a virág az enyém, mert én találtam.
- De azon a tisztáson nőtt, ahol én szoktam játszani!
- Kár a szóért! - lépett közéjük fölényesen a rókakölyök. - Ez a virág a világszerte ismert rókatulipán és át fogom ültetni a saját kertembe!
- Ülteted ám az árvacsalánt! - huppant melléje a mókus. - Én láttam meg legelőször, onnan a magasból.
- Ugyan, mikor?
- Tegnap ilyenkor!
- Hiszi a piszi! Akkor mért nem szóltál?
- Mert a virág egyikőtöké sem, hanem az enyém! - válaszolt mókus helyett váratlanul macika, és mindjárt szagolgatni kezdte az üde szirmokat. - Mézszagú! Világos, hogy nekem termett!
Malacka segélyt kérőn tekintett fel a bükkfára.
- Harkály bácsi, tégy köztünk igazságot!
- Nem vagyok én bíró - berzenkedett a harkály - , és úgy sem tudnék olyat mondani, hogy mindannyian elégedettek legyetek.
- De hát akkor mi lesz?
- Egyszer csak kiderül az igazság magától.
- Csakhogy én addig nem várok! - kiáltott malacka, és mindjárt egy botocskát ragadott, hogy vonalat húzzon vele a földön a virág köré; bűvös kört, amibe senkinek sem szabad belépnie.
Hanem a többiek azt hitték, hogy malacka verekedni akar a botocskával. A róka nagyot kanyarított lompos farkával, hogy kiüsse a kezéből, de ugyanakkor a kényes őzet is meglegyintette. Az őz visszarúgott, és eltalálta macika balhátsó lábát. Macika sem volt rest, visszabokszolt a mancsával. Közben mindenki azt visította, kiabálta, brummogta, hogy:
- Enyém a virág! Enyém a virág!
Akkor arra jött a sün. Letette csigákkal teli kis kosarát, körülnézett, és csodálkozva kérdezte:
- Hol van itt virág?
A virág, amelyen összevesztek, eltiporva, tönkretaposva hevert a tisztáson. Akkora csend lett, hogy a hangyák lépteit is hallani lehetett a fűben. Legelsőnek malacka pityeregte el magát.
- Jaj, odavan a virágom! Most már mindegy, hogy mi lett volna a neve.
- Úgy láttam, őzikefüzér volt - fintorgott az őz -, de azt hiszem tévedtem.
Megnézte a letiport növényt, azután sántikálva odébbállt.
- Giz-gaz! - legyintett a sunyi róka.
- Gyim-gyom! - brummogta macika, a mókus pedig még megtoldotta.
- Söprűnek sem való!
Egykettőre otthagyta mindenki, harkály doktor pedig folytathatta a dolgát. Le sem nézett a tisztásra, csak három sikeres féreg-operáció után vetett egy sajnálkozó pillantást az eltaposott, szép virágra - de akkor azt hitte, káprázik a szeme attól, amit látott.
A virág újra egyenes száron állt, mert valaki gondosan karóhoz kötötte, földjét megkapálta, elegyengette körülötte.
- Nini! - kiáltott harkálydoktor - Hát mégis van ennek a virágnak igazi gazdája?
Jobban körülnézett, s akkor látta, hogy a kicsi sün jön a patakról egy öntözőkannával döcögve, és nagyon jókedvűen dudorászik magában.
Fésűs Éva: MESE AZ IBOLYÁRÓL, MEG MÉG VALAMIRŐL...
Valaki követ dobott az ibolyára.
Lehetséges, hogy nem is rossz szándékkal tette, csak véletlenül történt. Az ibolya gyönge virágdereka nem törött el, de fájdalmasan meghajlott a kő súlya alatt. Hamvas arcocskáját földhöz szorította, lila bóbitájáról messzire gurult a hajnali harmatcsepp. Körülötte zsongott-bongott a tavasz, furulyázott a szél, táncoltak a méhek.
- Nem bírok fölegyenesedni! - sóhajtotta panaszosan. - Segítsetek rajtam! ... Hát nem látjátok, mi történt velem?
Bizony nem látták, mert ugyan ki veszi észre a mézillatú, madárfüttyös, tarkán kavargó tavaszi sokadalomban, hogy egy ibolyát baleset ért az erdőszélen? Legfeljebb az illatszedő szél, de annak nincs ereje köveket mozdítani. Most is csak annyit tehetett, hogy elvitte az ibolya sóhaját a legközelebbi csigaházig.
- Csigabiga, te olyan erős vagy, hogy a hátadon elbírod a házad. Gyere, segíts elgördíteni a követ az ibolyáról!
- Erősnek erős vagyok - felelte dölyfösen a csiga -, de az ibolya egyszer megsértett, mert nem látott szívesen a levelén, hát boldoguljon ezután is nélkülem!
Visszahúzódott a házába, az illatszedő szél pedig körülnézett, hogy kihez fordulhatna.
Nem messze onnan gyík sütkérezett egy sziklán: Ahhoz sietett, hátha az segítene.
- Gyíkocska, te olyan ügyes vagy, gyere, segíts elgördíteni a követ az ibolyáról!
A gyík azonban meg se moccant, csak drágakő szeme villámlott:
- Miért éppen engem zavarsz? Nem látod, milyen fáradt vagyok? Egész nap lótok-futok, és akkor még ezt a napfényes órát sem élvezhetem zavartalanul.
A szél sóhajtott egyet, aztán tovább illant, mert nyulat látott a mező szélén, sárgarépával vesződni. Messziről nagyon derék fülesnek látszott, hát megszólította.
- Kedves nyulambulam, gyere, segíts elgördíteni egy követ az ibolyáról!
- Még mit nem?! - fordult meg a nyúl, és akkor derült ki, hogy szúrós a bajuszkája, morcos a képe, mert ahány répát eddig ki akart cibálni, mind belétörött a földbe. - Kit érdekel az ibolya? Még ha valami káposzta-féle volna ... !
A szellő meghallotta a közelben Harkály doktor kopácsolását. No persze, hát mindjárt ahhoz kellett volna sietnie!
De bizony Harkály doktor csak farontó férgekkel foglalkozott, és éppen bosszús volt, mert napok óta hiába keresett egy kukacot a tölgyfa derekában.
- Egy madártapodtat se megyek innen! - jelentette ki. - Lehetséges, hogy éppen most fogom azt a kártevőt a csőröm végére kapni. Beláthatod, szellőcske, hogy nagyobb dolgok is vannak a világon, mint holmi erdőszéli ibolyácska ijedelme!
A szellő most már egyenesen a medvéhez szaladt.
- Te vagy az erdőn a legtekintélyesebb, a leghatalmasabb. Kérlek, segíts elgördíteni egy követ az ibolyáról!
- Szedte-vedte, brummadza! Éppen azért nem mehetek - mordult nagyot a medve. - Hát nem látod, hogy egy vadméh megcsípte az orromat, mókés akkorára dagadt, mint egy krumpli? Ha így meglát az erdő népe, odalesz a tekintélyem!
- Az ám! És megtudják, hogy mézet csentél! - gondolta magában a szellő, és szomorúan ült le egy faágra. Senkire sem számíthat, mindenkit csak a maga baja érdekel. A nagy sóhajtozásra egyszer csak kikukucskált odújából a mókus, akit az egész erdőben haszontalan mogyorópusztítónak, komolytalan bohócnak tartottak. Még a szellő is bizalmatlanul tekintett rá, amikor a mókus tudakolni kezdte, hogy mi történt.
- Könnyű neked, kutya bajod! - mondta keserűen.
— Már hogyne volna! — felelte a mókus. — Beázott az odúm, megavasodott a mogyoróm, és tegnap rám huhogott a bagoly. Egész éjjel nem jött álom a szememre!
- Akkor úgysem érsz rá törődni a más bajával!
- Dehogynem! Mondd csak el, olyan kíváncsi vagyok!
Addig kérlelte, míg a szellő kénytelen-kelletlen el nem mesélte az ibolya szerencsétlenségét. De lám, a haszontalan hamar megunta, végig sem hallgatta, hanem egyszer csak se szó, se beszéd, faképnél hagyta. Úgy elillant ágon-bokron át, mint a villám.
- Minek is vesztegettem vele az időmet? - gondolta a szellő. - Inkább összeszedem, ami virágillat van az erdőn, és elviszem vigasztalásul szegény ibolyának.
Hanem azt a virágillattal teli kosárkát majdnem elejtette, amint az ibolyát újra meglátta. Mert az boldogan ágaskodott, nyújtózkodott a helyén, és éppen gyűrött szirombóbitáját igazgatta.
- Ugye, már jól áll?
- Ki vette le rólad a követ? - álmélkodott a szellő.
- Egy kedves mókus. De neked is nagyon hálás vagyok.
- Ugyan, semmiség. Hová lett az a mókus?
- Ugyanazt mondta, mint te, aztán elszaladt. Most ott hintázik fent, az ágon. Nézd csak! Alig bír a jókedvével!
- De hiszen annak egy batyunyi gondja van!
- Hát látod... mégis! - mondta az ibolya, és csak mosolygott boldogan, kéken.
Mindenki felnézett a fára, hogy a mókus világnagy jókedvét megcsodálja. Csak a csiga nem bírta nézni, és újra behúzódott a házába, a gyík pedig bebújt a kő alá.
- Mitől van az, hogy egyesek mindig olyan szerencsések? - makogta irigyen a nyúl, aki végre répához jutott, de férges volt a répa.
- Megáll a tudományom! - csapta földhöz piros sapkáját Harkály doktor, a medve pedig fancsali képpel rakott friss borogatást az orrára.
- Csak azt szeretném tudni - dörmögte -, hogy hol árulják az ilyen jókedvet? Szavamra, vennék egy bödönnel belőle! ...
Fésűs Éva: MÓKUS PÉTER KISKERTJE
A napos, déli domboldalon már kinyitotta sok sárga ernyőjét a som, amikor Mókus Bence bácsi egy szép napon az odúablakon kinézett...
Ó, mennyi szépet látott! A nedves ágakon ezernyi napsugár táncolt! A parti füzeken sok kis bozontos barka bolyhosodott, mint megannyi icipici nyuszi farka!
Kék ibolya és sárga kankalin virult a réten meg a tavaszi vizek partjain. Vidáman énekeltek a hazatért madarak.
- Gyerekek! Ki az ágyból! - kiáltotta Bence bácsi. - Jó volna ott lent egy kiskertet csinálni, hogy barátságosabb legyen az odunk tája!
A három kismókus ujjongva, kiabálva dobálta le a mohapaplant. A lusta Peti is tüstént felpattant:
- Kertet? Pompás! Ugye most mindjárt megcsináljuk? Az őzeknek, rókáknak leesik majd az álluk, ha erre járnak!
A kis Balázs már magyarázta anyukának, hogy ő milyen szép kertet kerekít. Alig bírta izgalmában lenyelni a finom reggelit.
Az okos kistestvérke, Mókus Panna, tüstént keresni kezdte: van-e locsolókanna, ásó, kapa, gereblye.
- Van ám, kicsim, eredj le a fa alatti mély gyökérpincébe! - felelte Bence bácsi, mert arra volt kíváncsi, hogy fél-e a kislánya a sötétben.
Nem félt az! Okos volt! Lement, és hozta szépen a kiskapát, kisásót. Addigra Peti is, meg Balázs is lemászott a nagy fa derekáról. Szaladtak ki a napra, keresték, hol van egy jó földdarabka, hogy kiskertnek felássák.
Mosolygott Bence bácsi, mozgatta bajuszkáját. A mókuskák szorgalma neki is tetszett.
- Meglátjuk, kié lesz a legszebb!
- Itt legyen Petié! - és mindjárt kijelölte a kert helyét egy pálcikával.
-Ez lesz Pannié - most legalább meglátom, hogy milyen ügyes a kislányom! Itt meg a tiéd, nézd, Balázska!
- Tündérkert lesz az, akárki meglássa! - mondta büszkén a legkisebbik, és mindjárt nekilátott, hogy elkészüljön estig.
Forogtak a kisásók, fordult a sok rögöcske, de Peti tenyerét az ásó nyele törte, hamar melege lett, s a bükkfa árnyékában pihent egy keveset. Lám, nem is hitte volna, hogy egy kertésznek ilyen sok a dolga!
Ezalatt Pannika az édesanyját kérte, hogy adjon sok virágmagot a köténye zsebébe, rezedát, violát, petúniát. Azokat elültette szépen sorba, utána friss vízzel meg is locsolta, és tulipánhagymát is rakott a puha földbe vagy egy tucatot.
Peti látta, hogy mit csinált, de ajkát biggyesztve legyintett:
- Mikor lesz abból még virág?!
A kis Balázs megállt egy percre. Ő is elfáradt már.
- No, persze! Csinálhatnánk ezt okosabban is! - És nagyot nevetett a kis hamis.
- Tudom már, Péter! A kertésznek is ész kell, s mindjárt virul a tündérkertje! Minek megvárni, míg a mag kikel? A réten ezrivel hajlik a sok virág a szélbe, csak el kell menni érte! Máris szaladt, ahogy csöpp lába bírta:
- Apu! Hol a talicska?
Ráfektetett kisásót, kiskapát, s hajrá! Tolta is ki a rétre... Tengernyi virágot talált! A legszebbeket szépen körülásta, és gyökerestül kiemelte, úgy rakta fel a talicskára. A nagy munkát hümmögve nézte Péter.
Nem! Ez sem jó! A sok sáros gyökérrel szép bundácskáját kente össze, és kétszer annyit ásott a kisöccse! Minek is az a sok piszkos föld alatti ág-bog? Anélkül sokkal szebbek a virágok!
És homlokára koppintott vidáman:
- Ohó, butuskák! Csak fáradjatok! Estére fájni fog a hátatok, de bezzeg én már kitaláltam, hogy mit kell tenni!
Gyorsan hazaszaladt, hozott egy jó nagy kerek kosarat, és sebbel-lobbal, ahogy érte, a sok réti virágot mind letépte. Szedett kökörcsint, habszegfűt, fehér virágú tőzikét, egy korai árvácskát sem kímélt, aztán a sárga mezei tyúktaréj is belekerült a kosárba. Vitte a sok virágot, remegő rezedát nagy diadalmasan a napos réten át.
Csöppet sem fáradt, inkább dudorászott. Örült, hogy milyen jó dolgot csinált, aztán vágott magának egy hosszú pálcikát. Kiskertje földjét azzal mind kifúrta, s a virágokat sorba beledugta. Virult a kert egy pillantás alatt!
A fél erdő összeszaladt, és Panni összecsapta kis kezét:
- De szép! Peti, ezt hogy csináltad?
Peti dölyfösen nézte, hogy Panni kiskertjében semmit se mutatnak a virágágyak, a kis Balázsnak meg hátra van még rengeteg sok munka, nagyon szuszog, piheg, talán már meg is unta.
- Gyere, apu! - kiáltott Mókus Péter - az én kertem a legszebb, nem is mérhető össze senkiével!
Bence bácsi tüstént odajött, de csodálatosképpen egy szót sem szólt, csak hümmögött. Peti unszolta:
- Apu, szólj!... Nem értem, a kiskertemet miért nem dicséred?
Az öreg mókus bácsi furcsán nézett, pici szemei gyanúsan ragyogtak, míg végül így szólt:
- Kisfiam, majd holnap!
- Holnap?
- Az ám! A rendes munka nem egy napra készül!
Volt izgalom, míg másnap a piros hajnal nappallá nem sápadt, s a rigó ébresztőt nem fütyörészett! Akkor Peti a kiskertjére nézett, s a lélegzete is elállt! Azt hitte, rosszat álmodik - meg is csípte magát! - de mindhiába, mert hervadtan feküdt a kert minden virága.
A hős kertésznél eltörött a mécses, kis mancsát nyomkodta könnyes szeméhez:
- Gonosz varázsló tette ezt! - zokogta -, biztosan belebújt egy nagy bokorba, s amint aludni mentem, virágaimat lekaszálta menten!
A testvérkék hallgatták szívszorongva. Balázs részvéte jeléül az ujjacskáját szopta, míg meg nem szólalt Bence bácsi:
- A lustaságod volt a rossz varázsló, mert lám, a hamar munka sohasem igazán jó! A leszedett virág csak egy napig, ha él, elhervad, szárad, elviszi a szél. Hiába szép, hiába illatos... kell az a maszatos, erős, kis földbe markoló gyökér! Szavaira szepegő csend lett. A pajkos rigó sem füttyentett, úgy figyelte, hogy mi is történt?
De Peti szépen letörölte könnyét, és irulva-pirulva, de zokszó nélkül újra munkához látott. Most már magot rakott a puha földbe, nem letördelt virágot...
Egyszer később, amikor arra jártam, tulajdon két szememmel láttam, hogy a magocska mind kikelt, s egy vidám, hosszú nyáron át virágzott a pompás kicsi kert...
Jékely Zoltán: A HÁROM PILLANGÓ
Volt egyszer három pillangó: egy sárga, egy piros meg egy fehér.
Vígan játszadoztak a verőfényes mezőn, virágról virágra szálldostak, táncoltak, repdestek jókedvükben. De hirtelen beborult az ég, közeledett a vihar.
- Repüljünk haza - mondta a sárga pillangó, s ijedten pergette szárnyát.
- Minél gyorsabban - mondta a piros is, a fehér is, s elindultak gyors szárnyalással.
Éppen jókor értek haza, mert a zápor már megeredt, s egyre vizesebb lett a szárnyuk. De a ház ajtaját nem tudták kinyitni, s az eső mind jobban s jobban szakadt.
- Menjünk a sárga tulipánhoz - mondta a sárga pillangó -, az majd bebocsát.
S a szakadó esőben elvergődtek a tulipánhoz, és könyörögni kezdtek neki:
- Kis Tuli, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől.
De a tulipán így felelt: - A sárgának meg a pirosnak szívesen kinyitom, de a fehérnek nem.
Erre a sárga meg a piros pillangó összenézett, majd így felelt a szívtelen tulipánnak:
- Ha fehér testvérkénket nem bocsátod be, mi is kint maradunk!
A tulipán csak ingatta a fejét, s kelyhét nem nyitotta ki. Az eső pedig mind sűrűbben szakadt.
- Menjünk a liliomhoz - mondta a fehér pillangó.
Ázva-fázva elvergődtek a liliomhoz, s szépen kérlelni kezdték:
- Kis Lili, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől.
De a liliom így felelt: - A fehéret örömest befogadom, de a sárgát és a pirosat nem.
Erre a fehér pillangó így felelt: - Ha a testvérkéimet nem fogadod be, én is kint maradok. Inkább ázzunk együtt, mintsem elhagyjuk egymást.
A szívtelen liliom csak ingatta a fejét, s kelyhét nem nyitotta ki. Továbbvergődtek hárman csuromvizesen a szakadó esőben. Hímporuk már elázott, csápjuk kókadozott, szárnyuk össze-összetapadt, még a lelkük is átázott. Csetlettek-botlottak fűszálról fűszálra, s egy-egy lapu alatt húzták meg magukat, de a szél oda is besüvöltött, s bebecsapott az eső.
Süss fel, nap, süss fel, nap, szárogasd meg szárnyamat, nyisd ki a virágokat! - könyörgött a három didergő pillangó.
A nap meghallotta a sűrű felhők mögül a pillangók esdeklő kérését, s annyira megilletődött, hogy a felhőket elűzte, meleg fényt árasztott a mezőre, s a pillangók szárnyát egykettőre megszárította.
S a három pillangó újra táncolt, repdesett vígan, míg csak le nem áldozott a nap. Akkor aztán szépen hazaszálltak, kis házukat kinyitották, lefeküdtek s elaludtak.
Mester Györgyi: EGYETLEN KÍVÁNSÁG
Még az ősidőkben történt, amikor a bölcs öreg Természet apó úgy döntött: minden növénynek legyen zöld a szára és a levele, de a virága maradjon fehér.
Úgy gondolta, ha külső formájukban változatosak, színben azonban egyformák lesznek, sohasem fognak összeveszni, nem irigykednek majd egymás szépségére.
Hosszú ideig így ment ez, mígnem egy télvégi napon a hóvirág, hogy megszabaduljon a
vállán lustálkodó utolsó hópelyhektől, megrázta harang alakú fejecskéjét, és az akkorát csendült, hogy felriasztotta álmából a békésen szunyókáló fehér ibolyát.
A bonyodalmak ekkor vették kezdetüket.
A szerény ibolyának ugyanis azon nyomban lelkiismeret-furdalása támadt: bizonyára elaludt, ezért egyenesen neki szánták a hangos ébresztőt. Nagy nehezen kikecmergett a még kemény hópáncél alól, hogy szétnézzen a külvilágban.
Körbekémlelve azonnal rájött: ez még nem az ő ideje, vagyis odébb van még a tavasz. Fázósan húzta magára zöld leveleit, de így is majd megfagyott, nem bírta abbahagyni a didergést. A dermesztő hideg hamarosan kékre festette fehér szirmait.
Mikor kissé megenyhült az idő és olvadni kezdett, a tócsák fénylő felszínén meglátta önnön tükörképét. Meglepődött nagyon, hogy milyen szépen mutatnak fagytól megkékült szirmai.
- Nem is bánnám, ha így maradna - szólalt meg fennhangon. Aztán magában továbbgondolta a dolgot: - ha Természet apó meglátja, biztosan nem engedi, hogy megtartsam a kék szirmokat. Bárcsak megtarthatnám őket! - sóhajtotta.
A pajkos szél felkapta a sóhajt, és maga előtt kergetve, űzve, egészen Természet apó füléig juttatta.
Természet apó nemhiába volt öreg és bölcs, a sóhaj a szívéig hatolt, és megértette, hogy minden virág, akármilyen kicsi és szerény is, boldogan viselne szebb külsőt, hiszen a szépség iránti vágy mindenki szívében titkon ott lapul. Végül is, attól a világ is tarkább, élvezhetőbb lenne.
Elhatározta hát, hogy korábbi döntését megváltoztatva, egyetlen kívánságát teljesíti minden virágnak. Az elhatározást tett követte, s elindult, hogy sorra látogassa kedves virágait.
A hóvirág - mely kitüntetésnek érezte, hogy a hóról kapta a nevét -, teljesen meg volt elégedve a külsejével, így azt kérte, maradjon minden úgy, ahogy van.
A kis ibolya a szirmai kék színére volt büszke, ezért azt kívánta, az ne is változzon meg többé.
A földből, a melengető nap sugaraira előbúvó kankalin magatartása azonban ugyancsak
meglepte Természet apót. A kis haszontalannak még ki sem simultak a hosszú, téli szunyókálásban meggyűrődött apró levelei, amikor máris megjegyzést tett a közelében viruló, új színben pompázó ibolyára.
- Egyeseknek lehet, másoknak meg nem, kiríni a tömegből?! Ezt meg ki engedte meg
neked?! - förmedt rá az amúgy is félénk virágra.
- Te is kívánhattál volna egyet, egyetlenegyet, ha nem lennél ilyen féltékeny és önző.
Látom, egészen elsárgultál az irigységtől - szólalt meg Természet apó. - Maradj is így,
mert ez meg az én kívánságom.
Természet apó a gyöngyvirágtól is megtudakolta, mit szeretne. Ez, hogy össze ne tévesszék a harangvirággal, fehér virágcsengettyűi kelyhébe finom illatot kért.
A harangvirág - mondván fehér harangjai a gyöngyvirágnak is vannak - világos rózsaszín
kívánt lenni. Meg is kapta.
Kívánság terén azonban a tulipán még a bölcs öregnek is fejtörést okozott, ugyanis nemhogy
nem kívánt semmit, megszólalni se volt hajlandó, szorosan összezárta a szirmait. A többiek azonban igen kedvelték ezt a társukat. Sorra dicsérték hát kecses alakját, karcsú, hosszú szárát, formás szirmait, lándzsa alakú leveleit. Még a szél is azt susogta, ,,szép vagy, nincs miért szégyenkezned".
A kis tulipán nem bírta sokáig elviselni a bókokat, egyszer csak elpirult tőlük az összes virágszirma. Ettől pedig még szebb lett, így a ki nem mondott kívánsága is teljesült: csodálatos, piros tulipánná vált, és úgy is maradt mindörökre.
Természet apónak köszönhetően a többi fehér virág is színt vagy illatot kapott, ki-ki kívánsága szerint. És mivel jól és okosan tudtak kívánni, így lett általuk sokszínűen tarka, illatos és gyönyörű a világunk.
Mester Györgyi: EGY TULIPÁN ÉLETRAJZA
,,Amikor először tettem említést arról, hogy megírom az életrajzomat, a környezetemben lévő tulipánok mind nevetésben törtek ki, mondván, írni csak az tud, akinek papírja és tolla van.
Hát ezekkel én valóban nem rendelkezem, viszont ezért is írok gondolatban. Hiszen akinek ,,feje" van, az ugye képes a gondolkodásra. Mivel ezt az érvemet senki nem tudta megcáfolni, hozzá is fogtam a megvalósításhoz.
A kezdetekről szinte semmi élményem nincs. Az akkor történteket valaki másnak kellene
megírnia, aki már akkor is ott volt, amikor a lényemet rejtő hagymácskát a kertészkedő kedvű öreg hölgy ledugta a földbe, és gondosan rányomkodta a porhanyós talajt.
Valószínű, a tavaszi nap, és a májusi langy esők együttesen keltették bennem az első
bizsergető érzést, mely a testemet formázó zöld szár gyors növekedését eredményezte.
Kellemesen csiklandó emlékeket elevenít fel a levelek kibújása is, de az igazi mámorító érzés
akkor fogott el, amikor a szoros bimbóból kibontakoztak a szirmaim.
Jaj, hogy mit aggódtam a színük miatt! Vajon szűziesen tiszta, de jellegtelenül fehérek
lesznek, esetleg rikító sárgát kell viselnem életem végéig?
Leginkább persze a piros után áhítoztam, mert az a legszebb szín, a tűz színe, ráadásul fiatalos külsőt is kölcsönöz. Szerencsém volt, piros lettem.
A környezetemben persze mindenféle szín előfordult, még cirmos is akadt a szomszédok
között, de hamarosan rájöttem, így voltunk szépek.
Életem, társaimmal együtt, az előkertben folyt. Ez afféle díszkert volt, középen sziklacsoporttal, benne a kövek között apró, pozsgáslevelű zöldek, és kis tarkaszirmú virágok bújtak meg. Mi, tulipánok, félkörben fogtuk közre a kis halmot, tömött sorokban álltunk egymás mellett és mögött.
Amikor fújt a szél, mint színes pillangók tengere hajladoztunk jobbra és balra, félő volt, hogy egyszer csak fölrepülünk. De miért is akartuk volna elhagyni a szülőhelyünket?
Mögöttünk öreg ház fala magasodott, előttünk rozsdás kerítés emelkedett, de mindez nem zárta el előlünk a világot. Nem csak a szél susogta el minden nap a kert távolabbi részének híreit, a rovarok is rendszeresen látogattak bennünket. Néha kis féltékenykedés is kitört közöttünk, amikor egy-egy méhecske gyakrabban látogatta meg valamelyik társunkat, mint a többit, de azután hamar helyreállt a békesség.
Kutyát, macskát nem tartott az öreg hölgy, gyerek se volt már a háznál, nem kellett tartanunk attól, hogy letarol, eltipor, vagy kitépked bennünket bárki.
Szép volt így ez az élet. Kár, hogy e pár hét gyorsan eltelt. A napsugár még ugyanúgy csókol, a szellő hordja a híreket, s az eső is meghozza nap mint nap a felüdülést, de a testem már lankad.
Félek, hogy egykor élettől duzzadó, hetykén feszülő, mára meglazult piros szirmaim egyszer majd mind lehullanak.
De mi lesz azután?
Néhány öreg társunk azt mondja, hagymáikat korábban sziromhullás után a földben felejtették. Ők állítják, több ilyen szép tavaszt is megértek. De vajon valóság ez, vagy csak
beteljesületlen vágyakozás?
Érzem, gyengülök. Egy remegéssel utolsó, legszebb szirmom is földet ér, álom borul rám, és nem tudom, csak remélem, hogy jön még számomra is új tavasz..."
Mester Györgyi: A PIPACSOK HERCEGNŐJE
Először a töltéseket borította el, majd a szántóföldeken a gabonatáblát pöttyözte be, végül az utak mentén, s helyenként a kissé gazosabb kertekben is feltűnt a sok tűzvörös pipacs.
Ha a bolondos, késő tavaszi szél végigfutott közöttük, úgy hajladoztak, mint valami gyönyörű piros lepkeraj, szinte félő volt, szárnyra kapnak, s fölröpülnek a magas égbe.
Kár lett volna értük, hiszen itt, a földön is szükség volt a szépségükre. A tengernyi pipacs ragyogott a napsütésben, s időről-időre, újabb és újabb lepkeszárnyak keltek életre a kis, szoros, babszem nagyságú, zöld bimbókból.
Egy napon azonban, az útmenti töltést elborító pipacstenger közepén, egy különleges kis pipacs bontotta ki szirmait. Az ő virágleveleinek mindegyike azonban hófehér lett!
Ilyet se látott még a világ! - hüledeztek a körülötte viruló pipacsok. Kíváncsian nézegették, barátkozni próbáltak a szokatlan látvánnyal. Először el sem hitték, hogy a rokonuk, de aztán látták, szára, virágja, bibéje mind olyanok, mint az övék. Elfogadták, megtűrték, de azért egy kicsit mind kételkedő szemmel néztek rá, azon tanakodván, mi lehet a nagy különbség oka, a külső megjelenésében.
A kis pipacs is azonnal látta, hogy mennyire más, mint a többi társa. Érezte az őt körülvevő bizalmatlanságot, hát bánkódni kezdett, szomorkodott.
Talán én valamiféle hiányossággal, hibával jöttem a világra - gondolta. Biztosan nem is érek annyit, mint a többiek. Bennem nem
gyönyörködik senki, mert én nem is vagyok ,,igazi" pipacs.
Telt-múlt az idő, amikor egyszer csak az úttesten folyamatosan elsuhanó autók egyike
megállt. Az útpadkán parkoló autóból fiatal nő szállt ki, s kezében furcsa masinát tartva,
óvatosan, hogy le ne tapossa a virágokat, begázolt a pipacstenger közepébe.
Már az autóból észrevette, azonnal feltűnt neki a sok piros között, az egyetlen, különleges, hófehér pipacs.
A fényképezőgépével meg akarta örökíteni. Mert rózsaszínűt már fotózott, de ilyen szép
fehérrel még nem volt szerencséje találkozni.
Gyönyörű vagy - suttogta a kis virágnak. Olyan vagy, mintha te lennél a pipacsok hercegnője! - mondta ki hangosan.
És a kis pipacs mintha megértette volna. Egyszeriben valami jóleső, melengető érzés töltötte el, hogy őrá irányul a figyelem, őt nézi valaki, és nem bántja, nem haragszik rá, hanem mosolyogva csodálja.
A fiatal nő visszaült az autójába, és a magával vitt képeket beküldte egy természetfotó
pályázatra, amit meg is nyert a pipacshercegnő fotójával...
Azóta a szél is azt susogja a kis pipacsnak: légy büszke magadra, mert nemhogy rosszabb vagy, mint a többi társad, hanem te vagy a töltés legkülönlegesebb tavaszi virága.
Molnár Andrea: MESE A FELEDÉKENY TAVASZRÓL
A Forrás gyémántos vonójával muzsikált egy szikla tetején. Erre a csodálatos dalra ébredezni kezdett a Tavasz. Igaz, még igen álmosan pislogott, de azért elindult a hang irányába.
Fel is frissült nyomban, amint megfürdött a muzsikáló Forrás habjaiban. Majd gyorsan magára öltötte a ruháját, kibontotta sugárhaját, és mint egy óriás pillangó, kiröppent a rétre. Amint azonban körülnézett ott, kis híja, hogy el nem pityeredett, mert a kegyetlen Tél lehelete még ott dermedt a fűszálakon.
- Jaj de fehérek vagytok, kedveseim! Vajon most mit tegyek?! - kiáltott a Tavasz kétségbeesetten. - Hiszen nincs még annyi erőm, hogy lefújjam minden egyes fűszálról, minden ágról a Telet!
Már éppen visszaindult nagy búsan, hogy a Naphoz bújva egy kissé átmelegedjen, amikor az erdei ösvényen egy öreganyókát pillantott meg, aki rőzsét vitt a hátán, közeli kis házikójába. Olyan árván bandukolt szegény, mint akinek senkije sincs ezen a világon. Erre aztán a Tavasz meleg sugarával máris táncba kezdett az anyóka kendőjén, görnyedt hátán, fáradt kezén.
- Nicsak! - örvendezett az öreganyó. - Itt a Tavasz! Talán már nem kell sokáig fagyoskodnom. S milyen kedvesen simogat, mintha csak mindeni körém gyűlne, mindenki, aki oly távol van tőlem.
Aztán feltekintett az égre, s szinte hinni sem akarta, hogy maga a Tavasz röppen felette. De aztán mégis felbátorodott, és így szólt hozzá:
- Köszönöm jóságodat, köszönöm, hogy átmelegítetted dermedt csontjaimat. De engedd meg, hogy megkérdezzem: hol maradt szépséges ruhádról, napsugár-hajadról a hóvirág, az ibolya, és a többi virág?
S ekkor tekintett végig önmagán a Tavasz. Rémülten vette észre, hogy hajnalban a nagy kapkodásban mind-min odahaza, a hótakarója alatt felejtette hírnökeit, a hóvirágokat és kökörcsineket.
- Milyen bölcs vagy te, nénikém - mondta hálásan. S még egyszer úgy ráborította sugárhaját az anyókára, hogy az egyszeriben elfelejtette, hogy valaha is fagyoskodott.
“Most már tudom, miért nem rázta le magáról jégbilincsét fű, fa, bokor!" - gondolta a Tavasz.
Elszégyellte magát feledékenységéért, és gyorsan hazarohant. Hótakarója alól előbűvölte a hóvirágokat és ibolyákat. A karjába ölelte valamennyit, s a föld fölé lebbent. Könnyű fátyla mint lenge pára úszott-lebegett utána.
Amerre csak elrepült, mindenfelé széthintette a hóvirágokat és ibolyákat. Most már bezzeg megismerték a mezőkön a fűszálak, hogy itt a rügyfakasztó, virágnyitó Tavasz. Boldogan intetettek neki, s a harmatcseppek úgy tündököltek rajtuk, mint az örömkönnyek. A fák, bokrok is kibontották leveleiket, súgy lengették feléje, mintha apró zöld zászlókkal üdvözölnék mindenfelől.
A jószívű, de feledékeny Tavasz aztán utolsó virágait is odaadta a földnek, de az öreganyóról sem feledkezett meg, aki figyelmeztette a mulasztásra. Olyan csodálatosság varázsolta hálából a kertjét, hogy arról már csak a legszebb mesék mesélhetnek.
Tompa Mihály: A PITYPANG MESÉJE
A virágok tündére egy napon sorra meglátogatta az alattvalóit, megkérdezte tőlük, nincs-e panaszuk, kérésük, kapnak-e hűvös reggeli harmatot, kedvesen játszadozik-e velük az esti szél, fölkeresik-e őket a pillangók.
A kényes kerti virágok sorra elmondták panaszaikat. A rózsa arra kérte a tündért, intézze úgy, hogy a viola illata ne legyen olyan fűszeres - mert irigy volt ez a kerti rózsa, irigyelte a viola édes illatát, azt szerette volna, hogy az emberek csak az ő illatában gyönyörködjenek.
A virágok tündére jószívű volt, mint az egy tündérhez illik, megszidta hát az irigy rózsát, és megsimogatta a hallgatag, csöndes violát.
A százszorszép arra kérte a tündért, növesszen neki töviseket, hogy az emberek nehezebben tudják leszakítani; a liliom élesebb kardokat kért; az estike meg azt szerette volna, ha ő nem este, hanem reggelenként nyílna, illatozna.
A tündér zokon vette a virágokhoz csöppet sem illő sok kérést meg panaszt, rosszkedvűen ment el a kertből. Elhatározta, hogy egyhamar nem látogatja meg ismét az elkényeztetett virágokat, s lehorgasztott fejjel ballagott hazafelé, az erdőbe.
Így történt, hogy meglátta az út szélén, a porban virító pitypangot. Megállt előtte:
- Mondd, kedves pitypang, nincs valami kérésed, panaszod?
A pitypang csak ingatta sárga fejét, hogy nem, nincs sem kérése, sem panasza.
- Nem kívánsz magadnak jó illatot? Esetleg tüskéket, hogy ne tudjanak leszakítani a gyerekek?
Nem, a pitypang nem kívánt semmit, de mikor a tündér továbbment, fölsóhajtott. Meghallotta a tündér a pitypang sóhaját, visszafordult:
- Talán mégis szeretnél kérni valamit, pitypang?
- Hiába minden, tündér, az én bánatomon te sem tudsz segíteni - mondta a pitypang.
- Messze földről kerültem ide, ebbe az országba, meggyökereztem itt, tudom, hogy soha többé nem láthatom a hazámat, s ha eszembe jut a régi táj, mindig nagyon szomorú vagyok. Csak legalább a gyerekeim elmehetnének..., de hát azoknak sincs szárnyuk!
Gondolkozott egy kicsit a tündér, s mert csodatévő, nagy hatalma volt, úgy intézte, hogy a pitypang bolyhos fiacskái, leánykái - a termésbóbiták - ezentúl apró szárnyakkal szülessenek. A bóbiták apró szárnyába belekap a szél, röpíti őket hegyen-völgyön át, messzi földre elkerülnek, s ha jó szél fúj, a pitypang egyik-másik fia, lánya visszaröpülhet a rég elhagyott hazába is.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-05-04 21:30:31, csütörtök
|
| |
| |
Versek a tavaszról - MÁJUS
Ady Endre - MÁJUS
Tündéri május, lombot fakasztó,
Könnyű felöltőt szegre akasztó,
Légy üdvözölve:
Szívet fakasztó, emlék-marasztó...
Járok a korzón, szívembe' mámor:
Kacagva libben leányka-tábor.
De szép az élet...
Fél óra múlva - zuhog a zápor...
Ady Endre: FAGYOSSZENTEK
Be kén' jól rendezni Vácot,
Odazárni Bonifácot,
Szerváciust és Pongrácot...
Mert az már szörnyü és galád,
Hogy mit művel e szép család...
Megszégyenít májust, tavaszt,
Fület és lábat megfagyaszt...
Összejött egy sokadalom,
Hogy halljon egy kis térzenét
- Melyről már túl sok a dalom -
S pár perc és rebbent szerteszét...
Riporterünk is visszatért,
- Nos, tartottak künn térzenét?
- Igen - szólt kurtán, fagyosan.
- A banda játszott ám azért,
Mert hát történt egy kis hiba:
Szájhoz fagyott a trombita.
Csanádi Imre: MÁJUS DICSÉRŐ
Május,
mosolygó,
békák torkát
megoldó,
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresnyét!
Cselényi József: GYÖNGYVIRÁGTÓL
Gyöngyvirágtól illatozik májusban az oltár,
Gyöngyvirág nyilt a szívemben mig az enyém voltál.
Napsugaras nyár van újra, gyöngyvirág is nyílik,
Csak a szívem, csak a lelkem szomorú a sirig.
Hogyha egyszer május esten meghallgatnál végre,
Leborulnék a templomban az oltár elébe
Gyöngyvirággal disziteném a Mária képet,
Ugy vinnélek szent vasárnap esküvőre téged.
Cselényi József: Gyöngyvirágtól illatozik - Videó
Link
Cseppely Zsuzsanna: TAVASZ
Megújhodik a Föld, a természet
Leveti szürke köntösét
Zöldellő varázslat mi most veszi kezdetét!
Vesd le te is régmult idők koloncait.
Hogy felölthesd új ruhád
A Tisztát, az Igazit!
Gáll Júlia: MÁJUS
Kinyílt már a nőszirom,
a tulipán s a nárcisz,
az orgona illata
a szívemmel játszik,
bódító bársonyszirmát
a langy szél, ha fölkapja,
felrepíti felhők fölé,
jól megtáncoltatja.
A virágzás hónapja ez
a gyönyörű május,
friss hajtások zöldellnek,
szerelmek felélednek,
ünnepel a lélek,
az almafa virága
ígéret egy új világra,
reményt, hitet ébresztő,
szívünkben megszólal a hála,
együtt fújjuk az est alkonyán
a Szűzanya legszebb dalát,
a Lorettói litániát.
Goethe: MÁJUSI DAL
A nagy természet
Miként ragyog.
A nap mi fényt vet!
Mily illatok!
Föld, ág rakodtan
Szines virággal,
Minden bokorban
Ezer madárdal.
Ezer kiáltás
Visszhangra vár:
,,Ó, föld, ó áldás,
Ó, napsugár!"
Gulyás Pál: MÁJUSI KÖD
Jönnek már a fagyos szentek
ködöt fújva közelegnek.
Fuldoklik a Nap sugára,
bejön a fagy a szobámba.
A temető alig látszik,
a torony ködöt pipázik.
Jön lassan a ködön át
Pongrác, Szervác, Bonifác..."
Gyárfás Endre: MÁJUSI KONCERT
Trombitanárcisz
trombitál,
orgonabokor
orgonál,
harangvirág csendül,
virágoskert zendül.
Erősítő sem
kell ide:
szállnak a hangok
messzire.
Hallja falu, város:
muzsikál a május.
Hajnal Anna: MÁJUSNAK ELSŐ NAPJAIN
A kútkávára süt a nap,
a cseppek gyöngyként hullanak,
himbál a vödör láncain - -
májusnak első napjain.
Az eltört köcsögön madár
kék füvön körbe-körbe jár,
új hajtást hajt rozmaring
májusnak első napjain..."
Heinrich Heine: MEGJÖTT A MÁJUS
Megjött a május íme,
virágba borult a világ,
felhőcske rózsaszíne
a kéket üdén szeli át.
Versengenek énekökkel
a csalogány s a rigó,
füvön bárányka szökdel,
szökdelni, dalolni jó.
Én nem teszem azt se, ezt se,
a friss gyep: vánkosom.
Halk csendülés nagymessze,
álmatlan álmodom.
/Ford.: Nadányi Zoltán/
Hornyák Edit: MÁJUSI VERS
Május van...
Május van, nyílnak a virágok
gyönyörűnek látom a világot!
Gyönyörű a nappal, a hajnal s az éj is
a leggyönyörűbb az, hogy benne vagyok én is.
Fűszál ha rezzen, -mennyei zene -,
szívem kis harangja megkondul vele.
Virágoknak szirma nyílik-becsukódik
méhecskék rajának zümmögése hallik.
Hangyák indulnak hosszú-hosszú sorba
mennek előre a nagy vándorútra.
Tücsök rejtőzik egy levélernyő alatt,
Rázendít dalára ha leszáll a harmat.
Fü közt egy lepke ide-oda száll
virágok szirmán pihenőt talál.
Fecske szálldos fel az ég felé
még a szívem is megsajdul belé.
Fent a kék ég, lent a tenger sok virág.
Az enyém, enyém e gyönyörű világ!
Hálám,hogy vagyok fogadd érte,
legyen itt a Földön mindörökké béke.
József Attila: KERTÉSZ LESZEK
Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.
Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.
Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.
Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton-
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.
József Attila - MÁJUS
A rengő lomb virágban ég
és készül a gyümölcsre,
a nyilt uccára lép a nép,
hogy végzetét betöltse.
Iramlanak a bogarak,
friss jelszavak repülnek.
S az aranyba vont ég alatt,
- mert beköszönt az ünnep -
a szabadság sétára megy.
Hős népe ágat lenget,
s ő kézenfogva vezeti
szép gyermekét, a rendet!
József Attila: TAVASZ VAN! GYÖNYÖRŰ!
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!
Juhász Gyula: EGY RÉGI NŐNEK
A múltak májusába
Eljössz-e még velem?
A múltak májusába,
Mely csupa szerelem.
Az én holt ifjúságom
A legszebbik halott,
Az én holt ifjúságom
Vígan föltámad ott!
Az én tűnt édenkertem
Csupán neked terem.
Az én tűnt édenkertem
Az első szerelem.
Juhász Gyula - MÁJUSI ÓDA
Ó emberek, az élet oly rövid,
Az utak végén az örök rög int.
Jó volna egyszer, végre, tudni már,
Hogy szomorú fejünkre itt mi vár?
Isten nevében az ember felett
Száz zsarnok ítélt és kevélykedett.
Jó volna egyszer kipróbálni még
Az Ember jussát, az Ember hitét!
Harangok, ágyúk, szuronyok helyett
Zengjen, ragyogjon már a szeretet!
Határok helyett a határtalan
Jóság, amelynek igazsága van!
Kaszárnyát, börtönt lerombolva mind,
Szárnyaljanak egekbe álmaink!
Versnek, zenének szárnyán szálljanak
Az Isten szabad sátora alatt.
Vörös májusra vígan zöldelő
Szabad májust hadd hozzon a jövő!
Legyen majális minden napodon
Ó Ember, hittel én ezt dalolom.
Hittel, reménnyel május ünnepén,
Ó Ember, Testvér, be szeretlek én!
Kányádi Sándor: MÁJUSI SZELLŐ
Almavirággal
futkos a szellő,
akár egy kócos
semmirekellő.
Kócosnak kócos,
de nem mihaszna,
okot nem ád ő
soha panaszra.
Füttyöget olykor,
mintha ő volna
a kertek kedves
sárgarigója.
Meghintáztatja
ágon a fészket,
leszáll a földre:
fűhegyen lépked.
Illeg és billeg,
s ha dolga nincsen,
elüldögél egy
kék nefelejcsen.
Petőfi Sándor: A TAVASZHOZ
Ifju lánya a vén télnek,
Kedves kikelet,
Hol maradsz? mért nem jelensz meg
A világ felett?
Jöszte, jöszte, várnak régi
Jóbarátaid;
Vond föl a kék ég alatt a
Fák zöld sátrait.
Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,
Beteg most szegény,
Oly halványan üldögél ott
A föld küszöbén;
Áldást hoz majd a mezőre,
Ha meggyógyitod:
Édes örömkönnyeket sír,
Édes harmatot.
Hozd magaddal a pacsírtát,
Nagy mesteremet,
Aki szép szabad dalokra
Tanít engemet.
S ne feledd el a virágot,
Ne feledd el ezt,
Hozz belőle, amennyit csak
Elbír két kezed.
Nagyobbodtak a halálnak
Tartományai,
S bennök sokan a szabadság
Szent halottai;
Ne legyenek szemfedőtlen
Puszta sír alatt,
Hintsd reájok szemfedőül
A virágokat!
Piován Győző: MÁJUSI ÉNEK
Csobog már a kis patak,
Zöld a lomb, a rét;
Méhe zsong, virág fakad,
Szellő zúg mesét.
Illat száll, madár dalol,
Felhőtlen a táj.
Halljátok-e gyermekek?
Hív a napsugár!
Hív az erdő, hív a völgy,
Hív a szép határ:
Menjetek vidulni hát,
Míg virít a nyár.
Szedjétek gyümölcseit,
Míg felétek int,
Míg az őszi hervadás
Itt nem lesz megint.
Ha megvirrad keleten
S fölsuhan a Nap,
Hálaima mondásra
Ne légy hallgatag;
És este se késlekedj
Fohászt zengeni
Ahhoz, ki a föld porát
Átmelengeti.
Ahhoz, ki a hó alól
Zöld tavaszt fakaszt
S tarka nyárrá bűvöli
Halkan a tavaszt.
Ahhoz, aki oszt ad és
Őszre szép telet,
Áldásokkal hintve be
Földi életed.
Radnóti Miklós: MAJÁLIS
A hangraforgó zeng a fű között,
s hördül, liheg, akár egy üldözött,
de üldözők helyet a lányok
kerítik, mint tüzes virágok.
Egy lányka térdrehull, lemezt cserél,
a háta barna, lába meg fehér,
a rossz zenén kis lelke fellebeg,
s oly szürke, mint ott fönt a fellegek.
Fiúk guggolnak és parázslanak,
az ajkukon ügyetlen szép szavak,
duzzasztja testük sok kicsiny siker
s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell.
Lehetnének talán még emberek,
hisz megvan bennük is, csak szendereg
az emberséghez méltó értelem.
Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.
Radnóti Miklós - MÁJUS
Szirom borzong a fán, lehull;
fehérlő illatokkal alkonyul.
A hegyről hűvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek.
Szabó Lőrinc: A FÁKHOZ, A KÖLTŐKHÖZ
Hosszú tél, munka, gond, betegség
úgy meglopta ezt a tavaszt,
hogy most elálmélkodva nézem
a hirtelen megjött vigaszt:
Te vagy, május ? Csakugyan itt vagy?
Hogy lettél kész ilyen hamar?
Néhány nap alatt mennyi szépség!
A vén föld milyen fiatal!..."
Szabó Lőrinc: MÁJUSI ORGONASZAG
Az orgona kezdte! Szinte csobbant,
mikor a kertben megcsapott:
fűszere gázként gyűlt a roppant
éj tavába, a völgybe, ahogy
nyomta a párás ég: nehéz
volt, mint sűrű zene, mint sűrű méz,
de mint tündér meglepetés
lengett körül, mint álmodott hang
vagy holdfényfátylas csillagok.
Mert tündér volt, igazán az: úgy ébredt,
mint alvó agyban a túlvilág,
vagy halk izzása a testi kéjnek,
amit hajnalban szít a vágy.
Az kezdte, az orgona! A mai! De
félszáz tűnt május hozta vele,
jázmin, rózsa s akác özöne
ringatta vele, lidérc, kísértet,
a rég s a nemrég illatát.
Káprázva álltam a kapum előtt, és
ópiumittas szellemek
kaszaboltak, mint zene a levegőt és
ahogy a fény az üveget:
csókolva, belül, selymesen,
mint mikor mélyen, a meztelen
szív alján zsong a szerelem
s lobbanni gyűjtenek új erőt
és csendülni a lankadt idegek.
S a rácsnak dőltem, az édes égig
tágulva, nyílva, ahogy soha még,
és ittam az orgonaízt, a régit,
az újat, a zenénél zenébb
mérget, emlékek és tavaszok
szeszét, és amit a jelen adott,
a visszatért nagy pillanatot,
mely a betegen ím újra végig-
borzongta az élet gyönyörét...
Öt napja, öt éje... Az orgona kezdte,
s azóta csupa fölszakadt
sajgás vagyok, álom és csupa zsenge
sóvárgás, néma indulat,
s az hangot követel, éneket,
zengőt, emberit, édeset,
mintha enélkül - így fenyeget -
nyomtalan halnék szét az egekbe,
ahogy a májusi orgonaszag.
Szabő Lőrinc: TAVASZ
,,Mi az?" - kérdezte Vén Rigó.
,,Tavasz" - felelt a Nap.
,,Megjött?" - kérdezte Vén Rigó.
,,Meg ám!" - felelt a Nap.
,,Szeretsz?" - kérdezte Vén Rigó.
,,Szeretlek!" - szólt a Nap.
,,Akkor hát szép lesz a világ?"
,,Még szebb és boldogabb!"
Tóth Juli: MÁJUSI FOHÁSZ
Tárulj kapu, nyílj meg,
Szép májusi hajnal!
Köszöntsd fénnyel Édes Jó Anyámat!
Vezesd pompás kerten,
virágok közt végig,
Hints elé nyíló, dús orgonaágat.
Vidítsd fel szívét rózsa illatával,
Míg kismadár dalol üde lomb ölén!
Tenger gondját percre elfelejtse,
Szelíd szóval Istenem,
csak ezt kérem Tőled én.
Várnai Zseni: ORGONA
Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,
talán ezért hívnak engem orgonának,
április vad kedve suhogtatja ágam,
azután megfürdöm fényes napsugárban.
Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és libegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le hát engem,
s légy boldog te világ,
légy boldog te világ!
Bimbaim bomlanak, virágdíszben állok,
már csak éppen május elsejére várok,
s dús lila fürtjeim zászlaját kibontom,
s orgonaillatom a világra ontom...
Orgona, orgona, 
illatos muzsika,
zengő és lebegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le már engem,
s légy boldog te világ!
Légy boldog te világ!
Udud István: FAGYOSSZENTEK
Pongrác, Szervác, Bonifác,
Három rosszcsont mit csinálsz?
Jégtől pillés ma a víz,
Fázósan hallgat a csíz,
Dértől dermedt a palánk,
Arcom is, lásd, csupa láng.
Kotródj innen, mire vársz,
Pongrác, Szervác, Bonifác?
Tavaszköszöntő - Muzsika a legjobb barát - Németh Tamás
Link
A tavasz szépségei - Videó
Link
Vivaldi - Tavasz
Link
Beethoven:Tavaszi szonáta
Link
József Attila - Tavasz van! Gyönyörű!
Link
Képgaléria
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-04-03 21:31:05, hétfő
|
| |
| |
Versek a tavaszról - ÁPRILIS 
Albert Zsuzsa: OTTHON
Már zsendül a tulipán az otthoni kertben
meg a nárcisz.
Kékül az ég karikára,
eltűnik lassan a rossz kerítés,
teremnek kis, üde pontok
vékony ágaikon,
zöld fátyolt lenget újra a kert.
Duzzad a rügy, kipirul,
feszül a cseresznyefa bőre,
kereken várja a szilvafa lombja virágát.
A régi barackfa kiszáradt.
A kicsi megnőtt,
kilátszik már a jázminok fölött,
termő fa már maga is.
S a babrózsa.
Legjobban mégis ő hiányzik,
gyöngéd rózsaszíne, szirmai gazdagsága,
megindítóan édes illata
mikor omlik a földre a nap melege.
Édesapám és édesanyám,
mért ültettek annyi virágot,
fákat minek ültettetek!
Most odahúznak a többiek engem,
én is a földbe gyökereztem,
hűtlen nem lehetek
nagyszemű szép ibolyákhoz,
borostyán, gyöngyvirág
kúszó szálai odakötnek,
félénk almavirágok,
szédülő jázmin,
szerelmes illatú jácint
és ringó derekú tulipántok
Bartalis János: ÁPRILIS
Jaj, a hegyeket nézd!
De üdék, frissek, zöldek,
s a remegés de finom,
mely átjárja lelkemet.
Jaj, a mezőket nézd!
Hogy hajtanak, színesednek,
hogy ég, pirul az arcuk,
s hogy fénylenek a füvek.
Jaj, az erdőket nézd!
a komor, vén fákat,
mint lány bomlik mindahány,
majd kiszakad a szívem.
Jaj, a felhőket nézd!
futnak űzve az égen.
Fátyoluk leng a tájra
és aranyhajuk zizzen.
Mosolyuk lobban és
aranykacajuk tékozolva
szórják a földön szét,
Jaj, a felhőket nézd!
Csanád Béla: ÁPRILIS
Kék ég! Kék ég!
Derűs tiszta ég!
Csillog, villog a napsugár,
tündököl a rét!
Zöld nád! Zöld nád!
Ragyog a nagy víz!
Gólya lépked a szélében,
nem is egy, de tíz.
Kis nyúl! Kis nyúl!
Fut a réten át.
Ne fuss, ne fuss! Nézd,
milyen szép,virágos az ág!
Eszenyi Matula István: ÁPRILIS
Április a bolondos.
Neki semmi nem fontos.
Hetet-havat megígér.
Deret csinál reggelente,
friss szellővel,
virágszirmot hord az este.
Zöldell minden,
barka száll.
Csupa pihe a határ.
Pitypang száron,
aranyszínű pókfonáson,
tücsök koma muzsikál.
Juhász Gyula: ÁPRILIS BOLONDJA
Benned születtem, édesbús, szeszélyes
Tavaszi hónap, felleges derűs,
Mikor a rétek lelke már fölérez,
S brekeg a vízben száz bús hegedűs.
A Tisza partján ringatott a bölcsőm,
Holdtölte volt- tavaszi anda hold-,
S a szőke fényben az éjet betöltőn
A vizek népe mind nászdalt dalolt.
Én hallgattam e furcsán bánatos dalt,
Mely egyhangún szép, és gyönyörbe olvad,
És sírvavigad, mint a honi ének.
Mások világgá zengő zongoráját
Én nem irígylem.A magad cigányát
Lásd bennem, ó, magyar, ki neked élek!
Kányádi Sándor: ÁPRILIS HÓNAPJA 
Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.
Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.
Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet:
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek. 
Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.
Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.
Kányádi Sándor: Április hónapja /Koncz Zsuzsa/
Link
Kosztolányi Dezső: AZ ÁPRILISI DÉLUTÁNON
Az áprilisi délutánon
dalt hallani egyszerre, távol.
Az illatos, japáni égből
hull a napfény és hull a zápor.
Tömjénez a tavasz a légben,
virágos ágon kancsi fény ég.
Kis, ideges lányok kacagnak,
veri az ördög a feleségét.
Nyilt arccal isszuk az esőt fel,
agyunkba rózsaszínű láz kap.
Vékony, ezüst esőfonálon
dévaj angyalkák citeráznak.
Kigyúl a táj. Milyen vihar volt.
Villám se lobbant, ég se dörgött.
De láttuk a két ősi titkot:
itt járt az Angyal és az Ördög.
Körmendi Rita: ÁPRILIS
Ó, te bolondos április!
Jaj, bolondja vagyok én is!
Felhevítetted a földet,
mezőnek színt adtál, zöldet.
Ó, te bolondos április!
Úgy becsaptál engem most is!
Rongybabaként játszol velem,
mit ér neked a szerelmem?
Ó, te bolondos április!
Újra hűtlen voltál most is!
Mást melengettél hirtelen,
jégbe zártad a színeket!
Ó, te bolondos április!
Ígértél szépet, százat is!
Bontakozó bimbót, lehullt,
leendő gyümölcsét, elmúlt.
Aprócska virága hervad!
Méhek nektárja elapad.
S látod? Én szeretlek így is!
Ó, te bolondos április!
Lajkó Gábor: ÁPRILISI HAJNAL
Április illata árad a szélben.
Csillog a tó vize hajnali fényben.
Lépdel a gólya is, épül a fészek.
Tarka virágai nyílnak a rétnek.
Zöldül a lombkoronája a fáknak.
Szólal az éneke fent a madárnak.
Hallom a hangjait, ébred az erdő.
Kék hegyek ormain úszik a felhő.
Major Gabriella: ÁPRILISI KÉPESLAP
Üdvözlégy természet!
Most kezdte színeidet
a tavasz újjá festeni
A fák üstökét eső fésüli
Zsendülő pázsitot borzol
és virágruhákban táncol
a szél s szökken felhők fodrára
kéklő hegyek ormára
Illatrajt repít a méhdongás
A harmat gyöngy, napsugárcsillanás
Zizegő sásban madárfészek
s szárnyakat bontó rebbenések
Árad a fény reggelente
aranyló híd víztükörre
Világra tárulnak az ablakok
A zsongó lelkek pici harangok
Könnyíts a szíveden s emeld az égig fel
A hithez - hinni a jót - ott mindegy mennyire kell
akarni vagy elengedni azt, ami nincs
ha a remény tünékeny, elásott, csalóka kincs
mert mégis mindig valahol
valaki új dalt dalol
és új élet fakad a rügyező ágakon
Üdv hát neked is, üdvözlégy barátom!
Petőfi Sándor: KI A SZABADBA!
Ki a szabadba, látni a tavaszt.
Meglátni a természet színpadát!
Az operákban ki gyönyörködik?
Majd hallhat ott kinn kedves operát.
A természetnek pompás színpadán
A primadonna a kis fülemile;
Ki volna, énekesnők! köztetek
Merész: versenyre kelni ő vele?
Megannyi páholy mindenik bokor,
a melyben ülnek ifjú ibolyák.
Miként figyelmes hölgyek...hallgatván
A primadonna csattogó dalát.
És minden hallgat, és minden figyel,
És minden a legforróbb érzelem...
A kősziklák e vén kritikusok,
Maradnak csak kopáran, hidegen.
Péter Erika: ÁPRILIS
Április, te április!
Szeszélyes vagy, és dilis.
Kora reggel süt a nap,
fénytől véd a kiskalap,
délután meg kesergő,
jól jön a nagy esernyő.
Este hullni kezd a hó,
egy kapucni volna jó.
Az éjszaka változó,
óv a meleg takaró,
hajnalonként még hűvös,
gyerek-felnőtt mind nyűgös.
Pinczési Judit: ALTATÓ
Aludj, aludj, kicsi bimbó,
nőjél nőjél, kicsi ág,
rajtad gyümölcshozó fények,
benned szunnyad a világ.
Ne félj, ne félj, kicsi rózsa,
lágy szirmodra figyelünk,
bátran bokrosodj a Napba,
együtt énekelj velünk.
Pósa Lajos: TAVASZ
Hajnali gyöngyharmat
Csillog a virágon,
Cseresznye virága
Mosolyog az ágon
Aranyos napsugár
Sorra csókolgatja, 
A tavaszi szellő
Rengeti ringatja.
Ringasd szellő, ringasd
Csókolgasd napsugár,
Csalogasd ki a gesztenyét
Daloddal kismadár.
Pósa Lajos: TAVASZKOR
Itt a tavasz, itt van, itt!
Mesélek hát valamit.
Méhe mondja: züm, züm, züm, 
Teljél, teljél, kis köpüm!
Kutya mondja: ham, ham, ham,
Dongó, ne bántsd a farkam!
Macska mondja: mióka, 
Biz a tejföl jó vóna!
Tehén mondja: mú, mú, mú, 
Szopjál, szopjál, kis borjú!
Csikó mondja: nyehehe, 
Kizöldelt már a here!
Tyúk azt mondja: kot, kot, kot, 
Ide, csirkék! jót kaptok!
Csirke mondja: csip, csip, csip, 
A ki fürgébb, többet csip.
Pulyka mondja: rud, rud, rud, 
Juj! a méreg hogy elfut!
Liba mondja: gigágá, 
Pásztorleány, vigyázz rám!
Kecske mondja: mek, mek, mek, 
Nem ugrálok én kendnek!
Kacsa mondja: tas, tas, tas, 
Kis tavacskám, csak ringass!
Kis fürj mondja: pitypalaty, 
Szép tavasz, nyár, itt ne hagyj!
Gyerek mondja: ott kinn jobb, 
Nádparipám, hopp, hopp, hopp!
Radnóti Miklós: ÁPRILIS I.
Ragyogó rügyre ült le most a nap
s nevetve szamárfület mutogat.
Madár fi erre eltátja csőrét,
hunyorog feléje a nevető rét
s a bárány is csodálkozik.Csoda,
hogy nem billen ki száján fog sora.
Ragyogó rügyön álldogál a nap,
indulni kész, arany fején kalap.
Fiatal felhő bontja fönt övét
s langyos kis esőt csorgat szerteszét,
a rügy kibomlik tőle és a nap
pörögve hull le és továbbszalad.
Schvalm Rózsa: ÁPRILISI TÉL
Áprilisi égbolt pehelykönnye hull,
a napsugár sűrű felhők mögé bújt.
Vad szélben hajlong a lila orgona,
halkan zokogja, hogy sorsa mostoha.
Fázósan didereg a zsenge tavasz,
lenge ruhában nem bírja a havat.
Fenyegetőn villan a fagy vasfoga,
erdőn, mezőn, kertben ott marad nyoma.
Ó, Uram, tekints ránk, űzd a felleget!
Károkat okoz most a hófergeteg.
Kegyelmed éltető harmatát áraszd,
bizalommal kérlek, halld meg imámat!
Sík Sándor: NÉZD, SÜT A NAP!
Nézd, süt a nap! - mégiscsak erre tévedt!
Volt egy idő! - emlékszel-é? -
Napos tavaszok, napsugaras évek!
Túrákra jártunk a hegyek közé!
És szállt a nap, ki tudja, mit keresvén?
Jött egy idő, - szép este van,
Sétálni járunk. Estéllik az ösvény,
És száll a nap, tűnődőn, pirosan.
Jön egy idő, és szállni fog - utánunk,
Ilyen szelíden, mintha értené,
Hogy immár semmit, semmit sem kívánunk,
Már lépni is csak egyet: fölfelé.
Szabó Lőrinc: AZ ÁPRILISI RÜGYEKHEZ
Nem láttalak egy hétig, kis rügyek,
és közben milyen nagyra nőttetek!
hüvelyknyire! ... Kilombosodtatok
és ezer könnyű és friss fodrotok
halványzöld lángként repdesi körül
a gallyakat és táncol és örül.
De szépek vagytok, tavaszi rügyek,
de bátrak vagytok! Nem kérdezitek,
mi vár rátok - ha itt az ideje,
mint a barna földből a rét füve,
a barna ágból kicsaptok ti is,
akármilyen hideg az április.
Bölcsek vagytok ti, szárnybontó rügyek,
bölcsebbek, mint én, egészségesek ...
Egy hónapja nem láttuk a napot,
mégis hittetek és kibújtatok,
hajtott a szent önzés, küzdöttetek,
győzni akartatok és győztetek!
Győztetek, hívő rügyek s levelek,
irigyelhetem erényeteket:
bolond idő járt rám is, április,
hosszú, naptalan, de én e komisz
tavaszban, mely oly zord és fénytelen,
hitetlen voltam és reménytelen.
Az voltam, fáradt, gyáva és beteg,
utáltam már az egész életet
s ez kellett, ez a büszke változás,
szemeimben ez a csodálkozás,
ez kellett, hogy megváltsam magamat
és megérthessem a példátokat,
hős példátokat, parányi rügyek ...
Egy hét alatt de nagyra nőttetek!
Zöld zászlaitok felrepültek a
bokrok, fák és hegyek csúcsaira
s hiába ez a gyilkos április,
reményt hirdettek, reményt nekem is!
Szilágyi Domokos: ÁPRILISI MONDÓKA...
Április elseje,
bolond nap,
kedvére tesz minden
bolondnak.
Április elseje
csodás nap -
kerítsük sorját a
csodáknak:
Este kél föl a nap,
nem máskor,
elalszik az eb-ól
kutyástól.
Kakukk költ fészkében
verebet,
macskára vadásznak
egerek.
Vakondék vízparton
napoznak,
gímszarvas kopót űz
naphosszat.
Sündisznó sündörög
le és föl:
megretten minden kis-
egértől.
Meggyúl a hó,
ég nagy lánggal,
makkot terem
árvalányhaj.
Liliomot
nyit a kőris,
dorombol a
macskakő is.
Kemence megy
kódorogni,
kutyatejet
legel Bodri.
Róka búvik
tacskólyukba,
tűzre rossz fát
nem tesz Jutka.
Farkast lenyúz
göndör bárány,
cukrot vesz az
irha árán.
Méz vadászik
medvére,
nyalogatja
kedvére.
Csillog-villog
a sötét,
puskát lődöz
a sörét.
Szilvát érlel
a kopár
sziklatetőn
a gyopár.
Nyúl ebédel
agarat,
pocegér sas-
madarat.
Pulit terel
a birka,
leckét magol
az irka.
Szakácsot főz
az ebéd,
gazda szolgálja
ebét.
Vérest süt a
vérmedve,
alma búvik
féregbe.
Galamb elejt
vércsét,
pondró, csimasz
jércét.
Horgászt fog a
harcsa,
hogy a vízben
tartsa.
... Lám, egymást érik
a csodák!
Szerencse, hogy csak egy
napon át.
Tóth Árpád: ÁPRILIS
Április, április, bolondok hónapja!
Szeretlek én téged, - a föld akkor kapja
A langyos csillogó, locsogó esőket,
Melyeket hallgatni oly jó, s a szív éled...
Április, április, - bolondok hónapja!
Zöld füvét a csikó ropogva harapja,
Zsenge reménységnek harmatozó füvét
Harapja friss szájjal egész Emberiség.
Nem vagyunk mi azért, nem és nem, bolondok,
Hajoljatok reánk, derék, új falombok,
Az legyen a divat, áprilisi fényből,
Szűrjetek ránk szép szűrt legényes reményből.
Tóth Árpád: ÁPRILIS
Április, ó, Április,
Minden csínyre friss!
Faun-bokájú, vad suhanc,
Újra itt suhansz!
Vásott cigánykereked
Porozza a tereket,
Repül a szemét,
Levegőbe parazsat
Hintegetsz és darazsat,
Illatot s zenét! .......
Némely ingó és rügyes
Ág végére már
Küldöd: kússzék az ügyes --
Katicabogár,
Mint árbócra egy piros,
Pettyes zubbonyú,
Fürge lábú és csinos
Kis matrózfiú!
Kémleli a láthatárt:
Vár az új robot,
Mit álmodtál, vén cseléd,
Krumplit vagy zabot?
S reszket s kacag a liget,
Cserje meg bozót,
Gyenge bőrű testüket
Úgy csiklándozod;
Minden erdő egy bolond
Hejehuja-hely,
Nincsen még seholse lomb,
Csak virágkehely:
Izzad még a levelek
Vajudó rügye,
S a szirom már lepereg:
Csókos szél vigye...
Április, ó Április!
Míg tánccal suhansz,
Látogass meg engem is,
Víg, örök suhanc,
Hisz egy régi kikelet
Furcsa reggelén
Együtt érkeztem veled
Földi útra én:
Szólt arany szimfónia
Napfény-húrokon
S bölcsőmnél te, fény fia,
Álltál, víg rokon!"
Tóth Árpád: ÁPRILISI CAPRICCIO
"...Ó, áprilisi útszél,
Tréfás, arcomba fútt szél,
Rügyecskék, zöldacél-rugók,
Ó, fuvolás aranyrigók,
Ó, csermelyhangú csízek,
Illatok, édes ízek,
De jó most elfeledni, hogy
az élet rút és vad dolog,..."
Tóth Enikő Enci: ÁPRILIS
Zöldbe borulnak a lombok,
lágy szelet ringat a táj,
halk suhanással a gondok,
elpihen mind, ami fáj,
szép tavasz ébred az erdőn,
sárga szín lenge a rét,
életed állva a lejtőn
új, kicsi álmokat tép!
Itt a tavaszban a zsongás,
mind, ami szépet ígér,
újra kiált a megoldás,
érzed, a léted elér,
így csak örülj a világnak,
Földnek a kincse tiéd,
s ringva a távoli fáknak
színeit hordja eléd...
Vaskó Ági: ÁPRILIS
Hunyorgó napfényben
táncot jár a széllel,
kacéran vetkőztet,
vagy épp széllel bélel.
Nevetve vezényel
rigófüttyös kórust,
szempillantás alatt
ugraszt vörös mókust.
Fürtös fákat ringat,
százszor belekócol,
sarjadó fűszálnak
harmatcsókkal bókol.
Csók zuhan a csókra,
magamba temetem.
Bolondos április!
De nagyon szeretem.
Végh György: VIRÁGHOZÓ ÁPRILIS
Elmúlt a tél: itt a tavasz,
minden bokor újra éled -
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.
Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál -
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már.
Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja -
s merre elmegy, a kopár föld
virágoktól tarkabarka.
Weöres Sándor: HA A VILÁG RIGÓ LENNE
Ha a világ rigó lenne,
Kötényemben ő fütyülne,
Éjjel-nappal szépen szólna,
Ha a világ rigó volna.
De ha a világ rigó lenne,
kötényembe nem is férne,
Kötényem is honnan volna,
Ha egész világ rigó volna.
Tavasz
Link
Tavaszi zsongás... Zene: Andre Rieu
Link
Tavaszi virágok
Link
Szép tavaszi napokat kivánok! // Ricky King - Donna
Link
Syrius - Mint április
/A kései Syrius kései albumának ("Széttört álmok; 1976') egy méltatlanul elfeledett száma.../
Link
Ákos: Örök Április
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-03-02 19:00:55, csütörtök
|
| |
| |
VERSEK A TAVASZRÓL - MÁRCIUS 
Versek a tavaszról - MÁRCIUS
Talán mindenki által a legjobban várt és szeretett évszak a tavasz. Ilyenkor új életre kel a természet, a hosszú tél után kisüt a nap, és az emberek kedve is sokkal jobb lesz.
"A tavasz nem csak önmagában szép, nem csak önmagáért szereted. (...)A tavaszban ugyanis már ott van a nyár ígérete. A ragyogó napsütésé, a melegé, az életé. Még nincs nyár, de már tudod, hogy jön, hogy az következik. Így a boldog várakozás ideje is a tavasz. És így kétszeresen szép. De van egy még szebb tavasz. Ami a szívedben, a lelkedben ébred. És ez a tavasz a legszebb, a legfontosabb. Mert ha a szívedben, a lelkedben tavasz él, akkor az ablakon túl lehet tél, lehet vihar, lehet bármi... ha kinézel, te csak virágzó magnóliát, nyíló virágokat, repdeső katicákat, csörgedező patakot látsz. Mert a lelkedből látod. A tavaszt. Szíved tavaszát."
Csitáry-Hock Tamás: Mosolyvarázs
TAVASZVÁRÁS, ÖRÖK TAVASZVÁRÁS!
Minden ujjong, örül, éled szinte zsong a természet; megindul az éltető nedvek keringése, s hangzik az ősi ének:
Tavaszi szél vizet áraszt
Virágom, virágom,
Minden madár társat választ
Virágom, virágom.
Hát én immár kit válasszak
Virágom, virágom?
Te engemet, én tégedet
Virágom, virágom...
Hangzik évezredek óta, minden tavasszal a Nagy Nép gyermekeinek szájáról a Kárpátoktól - az Altáj hegységig, sőt azon túl is Dzsungáriáig. Hungáriától-Dzsungáriáig, délen pedig a Tigris folyóig.
Itt hát a kikelet!
Elérkezett amire már oly sokan vártunk! Néhány napja még ámulva néztük, hogyan szakad a hó hatalmas pelyhekben. Remélem, ez tényleg a tél utolsó dobása volt és most már valóban tavasz lesz...
A tél nem tart örökké; a tavasz nem marad el. Ha egyszer tavasz akar lenni: az összes jégpáncélok hiába erőlködnek és tiltakoznak. A Tavasz kiszabadítja a virágokat, hogy színesre fessék a nevető földet.
Tavasszal felélénkül az élet, virágba borulnak a növények, kizöldellnek az erdők és a mezők. Hosszabbodni kezdenek a nappalok. Végre megcsapnak minket az első langyos szellők, a madárcsicsergés, a rügyfakadás és persze a tavaszi programok pezsdülő világa. Kezdődnek a tavaszi fesztiválok sora, egyre mozgalmasabb a hazai klubélet... egy szó mint száz, nem lesz unalmas az idei tavasz sem!
Tavaszi hangulatos szép napokat kívánok Mindenkinek!
Andók Veronika: TAVASZ VAN
Cseppen a jégcsap, olvad a hó,
Csupasár dombon nincs takaró.
Hófehér csokrok bújnak elő,
Belezendül a vén tölgyerdő.
Kis cinege szólal: Nyitnikék!
Ibolya nyitja is kék szemét.
Hazatér lassan minden madár,
Fészkénél újra párra talál.
Kacag a gerle, nevet a nap,
Fák ezer virágot bontanak,
Tulipán kelyhén méhike zúg,
Füvekkel fut a kis gyalogút.
Leveles ágról lila virág
Sóhajtja szélbe szép illatát.
Barik születnek földre égre:
Tavasz van, tavasz van, végre, végre.
Aranyosi Ervin: ITT A TAVASZ
Megjött hát a tavasz,
rügyeznek a fák,
hallgasd a madárdal
vidám dallamát!
Frissül a levegő,
a szél is dalol,
Sándor, meg a József
itt jár valahol.
Lábnyomukban lépked
büszkén Benedek.
Zsákjukban meghozták
a várt meleget.
A világ fényben fürdik,
Ragyog a napunk,
mosolyog az ég is,
vidámak vagyunk.
Kedves Tavasztündér,
vártunk már reád
varázsold a telet,
szép tavaszra át.
Színes virágokkal
terítsd a mezőt!
Készíts új világot,
szebbet, élhetőt.
Áprily Lajos: MÁRCIUS
A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.
Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.
Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.
Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived?
Bars Sándor: TAVASZ KÖSZÖNTŐ
Ma még foga van a hidegnek
de holnap már itt a tavasz!
Csivitel a sok veréb...
Télúrfiból már elég!
Zord február, tova fuss...
Itt vagy végre Március!
Zsenge lánya Napsugár..
Kicsi és nagy Téged vár!
Aranyhajad terítsd szét...
Zöldüljön ki minden rét!
Bontsál szirmot Hóvirág...
Hadd szépüljön a világ!
Fiúk, lányok táncba fognak...
Tavasz, tavasz lesz már holnap!
Bars Sári: TAVASZKÖSZÖNTŐ
Csivitel a sok veréb:
Télúrfiból már elég!
Zord Február, tova fuss,
Jöjj el hamar, Március
Zsenge lánya, Napsugár!
Kicsi és nagy téged vár.
Arany hajad terítsd szét,
Zöldüljön ki minden rét.
Bontsál szirmot Hóvirág,
Hadd szépüljön a világ.
Fiúk, lányok táncba fognak,
Tavasz, tavasz lesz, már holnap!
Csanádi Imre: NAPHÍVOGATÓ
Süss föl nap,
fényes nap,
kis kakas kukorékol,
megvirrad.
Csillagok kialusznak,
kósza ködök szakadoznak,
arany ajtók hasadoznak, -
süss föl nap!
Csanádi Imre: TAVASZ-ÉBRESZTŐ
Ébredj új tavasz,
jégtörő, sugaras,
gallyat lombosító,
rügyet rojtosító,
mindenféle madarakat
víg versre tanító!
Devecsery László: HÓVIRÁGJÁTÉK
Hóvirág, te hóvirág!
Pelyhekből van a ruhád?
Zöld selyem a kalapod,
könnyű szélben ringatod.
Devecsery László: FÉNY, VIRÁG, REMÉNY
Nevet, kacag a tavasz,
pajkos, kedves és ravasz,
hisz' a szél messze szaladt,
nem maradt az ég alatt:
csupán fény, virág, remény,
az új évszak küszöbén,
bimbók nyílnak a fákon,
millió kicsi ágon,
sok-sok feslő virágon,
a tavaszi világon,
pihe-könnyű szél zenél:
hisz' messze szaladt a szél.
Donászy Magda: HÓVIRÁG
- Hóvirágom, virágom,
mi újság a világon?
- Véget ért a hosszú tél,
simogat az enyhe szél,
melegebben süt a nap
újra szalad a patak. 
Hallottam a cinegék
kikeleti énekét,
tavasz jár a határon.
- Ó, be szép ez virágom!
Donkó László: TAVASZ ÉKE
Barka
bontó
napsugárka,
mézet gyűjtő
kis bogárka,
rügyfakasztó
boldog zápor,
csöpp levélke
almaágról,
fehér szirma
meggyvirágnak,
tavasz éke
a világnak.
EGY ÚJ REGGEL
Valami megmozdult a szívem legmélyén,
csodás illat szálldos március reggelén.
Langyos a levegő, egy felhőt se látok,
itt van hát a tavasz, amire rég várok.
Néhány nap, és újra méhek döngicsélek,
tavaszi virágok kelyhére repülnek.
Kis hegyi patakok vígan csörgedeznek,
elmúlt a tél fagya, fénnyel ölelkeznek.
Így ölelem én is magamhoz a tavaszt,
nézem, hogy a fákon mily sok rügyet fakaszt.
Madárdal köszönti tavasz ébredését,
a csodás természet újjászületését.
Süss tavaszi napfény, éleszd a szíveket,
mindenki szívében ébredjen szeretet!
Szeressük az élet ezernyi szépségét,
éljük meg minden nap a lelkünk békéjét.
Gárdonyi Géza: MÁRCIUS (részlet
Köszöntelek kedves, szép március!
Ibolyaszagú,langyos leheletedet érzem már a levegőben.
Zöld szőnyegeidet látom már kiterítve a halmokon.
Itt-ott fehérlenek az árnyékos mélyedésekben a tovavonult télkirálynak elhagyogatott
rongyai, de a napot már te emeled az égre,s a földön már a te lábad jár.
És a te lábad nyomán kizöldül a fű és előkéklik az ibolya.
Kedves hónapom vagy te nékem.
Te vagy az egyetlen, akit hívunk és akit epedve vár mindenki.
Felőled álmodoztam én is a télen a kályha mellett és a tűzbe mélázva tűnődtem:
hol vannak virágaid? hol vannak madaraid?
mit csinál most a fecskénk? és mit csinál most a gólyánk?
Hajnal Anna: MÁRCIUS
I. Olvadás
Óriás langyos száj
lenyelte a holdat,
csobogva cseng a hó,
csobogva, csengve olvad.
Fehér az éjszaka,
meleg lehelet járja,
fújja egy óriás
holddal derengő szája.
Alszik dunnák megett,
fújja a kását, fújja,
csobogva cseng a hó,
csengve csobog, míg megunja.
II. Olvad? Reggel?
Piliu, piliu, piliuliú!
kiált egy víg rigófiú:
szívünk körül a fagymarok,
a jégbilincs feloldatott,
édes remény,
szép igazad
jöjjön el, enyhe
ég alatt!
Piliu, piliu, piliuliú!
kiált egy víg rigófiú.
III. Esik?
Eső a felhő
nagy változása
égnek és földnek
találkozása.
Hidas Antal: MÁRCIUS
Forrongó március, ki nem szeret téged?
Karjaidba vonod az alvó vidéket,
s oly meggyőző csókot szorít rá a szájad:
ezer szeme rebben az eszmélő tájnak,
s hogy már fölébredne, simogatod, kéred...
Buzgólkodsz fölötte. Vér rohan a vérnek.
Csók zuhan a csókra. Párás hevületben
ring az egész világ. Olyan szédületben,
hogy mik foganhatnak, mind-mind megfogannak,
kisded gyermek-rügyek nevetnek a napnak.
Hajlik a fa ága. Fürtjeivel játszol.
Mozgalmas március, mindenben meglátszol.
Testben te a test vagy. Lélekben a lélek.
Március, te férfi! Ki nem szeret téged?
Jószay Magdolna: MÁRCIUS
Bomladozó rügyek csiklandozzák
a húzódzkodó télvég talpát,
a télnek az idén nem sikerült
hoznia igazi önmagát.
Kalimpál még egyet-kettőt,
de hasztalan próbálkozás...
rügyek nyílnak, madárdal cseng,
s lenn a földön vakondtúrás,
s körötte friss fű zöldje zseng,
levegőben érezni a tavasz illatát.
Szívemhez ér felhők mögül is
a márciusi nap aranysugara,
s ha távol vagy is, de jó, hogy vagy,
te kedves... szívemnek gyámja.
Ébredek. Lelked lelkemhez ér,
s azt szelíden megsimogatja.
Juhász Ferenc: FEKETE TARÉJÚ SZÁNTÁS
Fekete taréjú szántás,
aranyos taréjú felhő,
friss füvek, rügy az ágon,
tócsákat ringat a szellő.
Foltokban a hó a földön,
ibolya ömlik a völgybe;
mintha csak kék zománccal
lenne a domb leöntve...
Kányádi Sándor: MÁRCIUSI SZÉL
A kertek felől szelíden,
és szinte lopakodva
az ablakig merészkedett,
s orrát az üveghez nyomta.
Ki kellett nyitnom az ablakot.
Bejött, kacagott s elfutott,
és futott városszerte.
Összejárt minden zegzugot,
s az utat fölseperte;
a lányok hajába beletúrt,
s a menyecskék tömött kontyát
szertezilálta kéjesen:
,,Tavasz van, tavasz!" - mondták.
Állványról állványra szökött,
a kőmives már várta,
s menten ingujjra gyürkőzött:
,,Maltert hé!" - kiabálta.
És szállt, száguldott, szállt a szél,
agitált háztól házig:
,,Mozgás, emberek, tavasz van,
vén ember, aki fázik!"
És szállt, száguldott, szállt a szél:
s délben minden ház ormán
jókedv-zászlókat lengetett
e kamasz forradalmár
Kányádi Sándor: MÁRCIUSI VERSIKE
Tavaszt csörög a szarka, tavaszt.
Zöldülni kezd a barna haraszt.
Zsendülni kezd a zsenge határ.
Erőre kap a gyönge bogár.
Szelídülnek az ordas szelek.
Barkákat hány a bokros berek.
Bukfencet vet a játszi patak.
Már csak a hegyen látni havat.
Kassák Lajos: MÁRCIUS
A hóból és a sárból kelt ki, mint egy gyönyörű virág
s hogy pirkad az ég, a csecsemők elhagyják bölcsőjüket.
Ó, élettel teli hullámzás, miközben jössz és átsuhansz
az ébredő falvakon és a zöld erdők fodrai közt
merre tévelygek én és miért cipelem még bánatom?
Népek vad gyönyörűsége vagy, akár a részeg hajó
mely a végtelen tenger hullámai fölött tántorog.
Földünket megkoszorúztad a tavasz füzéreivel
szaglik a gyümölcsfák virága s az utakon cigányok
vándorolnak hegyeknek fel, hol az ég kapuja tárul.
Rád emlékeztet ez a táj s ez a céltalan bolyongás
felejthetetlen Kedvesem, ki a hó alatt aludtál
ébren vagy már s enyhe napfény ragyogja be szép formáid
csakúgy, mint a növényzet szirmait s a fehér pillerajt.
Íme, ahogy halántékodon hajad ezüstje csillan
világok sarjadnak benned az ifjúság díszeivel
s amíg dalolok rólad, miként a friss rügyek illatát
a zengő márciusi szél feléd sodorja vágyaim.
Kormányos Sándor: MÁRCIUS
Fürdik a fény a nád-tocsogókban
jó szagú álmot ringat a rét,
illan a szellő langy mosolyával
fésüli át a fák tetejét.
Vágya ha pattan zöld szemű rügynek
cinke dalától hangos a táj,
zeng a magasban szárnyal a széllel
hirdeti: most már nyitni muszáj!
Hajlik a fűzfa szőke hajában
árad a fénnyel víg kacagás,
átfut a tájon messzire lüktet
újra a ritmus: szívdobogás.
Lukács Mária: SZERETLEK, MÁRCIUS
Boldog már a fészek alja
szentelje meg nap sugara.
Lepkeszárnyak susogása;
virágokon ébred mása.
Havas fák ágain
megpihent a pille,
tündértáncát járta
kezemen keresztbe.
Gazdag lesz a termés,
élvezettel szedjük
majd lédús gyümölcsét, 
zöld ágon mindenük.
Őszi lesz majd a barack,
hamvas húsában malaszt.
Egy fészekalj boldogság,
visszhangozza szabadság.
Hangjukat visszahozza
majd a szél fejünk fölé.
Mindig lesznek sóhajok
tiszta tavaszok ölén.
Majtényi Erik: A TAVASZ
Csipkés rüggyel,
madárfüttyel
köszön rám,
köszön rád,
s majd egy reggel,
ha víg kedvvel
jól megráz egy
almafát,
és a fáról,
minden ágról
szirmok fellege havaz,
földön-égen
csodaszépen
tündöklik fel a tavasz.
Márai Sándor: MÁRCIUS
Nagyon boldog vagyok, hogy még egyszer megéltem érkezésed, Március! Az influenzán át gázolunk feléd, a tél dögvészén, a sötétség alvilági birodalmán át. Mint aki tárnából, bányalégből érkezik, sáros lábakkal és elfulladt tüdővel megállok a napvilágon, kifújom magam és énekelni kezdek.
Ezt éneklem: üdvözöllek, Március! Időbe telik, amíg az ember megtanulja, hogy lehet örülni egy naptári adatnak is. Március külön évszak, semmi köze a télhez, tavaszhoz. Külön világítása van. Még nincs növénye, csak a hóvirág, ez a minta érték nélkül. Már nincs bál, még nincs uszoda. Még fűtünk, de már felöltjük délelőtt az átmeneti kabátot. Ez még nem a szerelem hónapja, mint a május, s már nem a szövődmények hónapja, mint a február. Nincs külön dallama, nincs nagy tétele. Ez a közzene.
Észreveszem, hogy néhány napja másként ébredek. Ilyesmit gondolok félálomban: mégis! Vagy: fel kell hívni! Vagy: hátha, megpróbálom! Egy hét előtt még komoran hittem benne, hogy legokosabb, ha átadom magam végzetemnek, nem hívom fel, nem próbálom meg, belenyugszom. Közben történt valami. A külső világban még nincs nyoma. A természet, titkos műhelyeiben, még dolgozik új alkotásain, nem árulja el titkait, világraszóló újdonságait. A díszletek még téliek. Csak a fény más, mely a kopott díszletekre hull. Szemem dörzsölöm, dideregve nézek körül, boldogan ásítok, ezt gondolom: Isten neki, még egyszer!
Csak színe van és illata. Ez még nem a virágok parfümje, nem is az a meleg, állati földszag, amely néhány hét múlva, nedves erjedéssel, fehér és bódító gőzökkel fejfájást okoz és őrültségekre késztet. Kis, üde illat ez, olyan, mintha szellőztetnének. Szimatolva járok, meggyfabottal. A téli ruhákat még nem tanácsos kámforba tenni. A téli szerelmeket még nem tanácsos elfelejteni. Minderre szükség lehet még. De már ilyesmit gondolok: "Talpra, magyar!" Egyáltalán, márciusban mindig Petőfit olvasom, néha hangosan is.
Dideregve és kíváncsian ülünk a fényben, az égre nézünk. Nem várunk semmi különösen jót. De örülünk, hogy kezdődik.
Mentovics Éva: TAVASZTÜNDÉR
Varázspálcám suhogása
felkelti a vidéket.
A tél végi utazásra
barátaim kísérnek.
Varázsigém hatalmával
elaltatom a telet.
Az ágakra rásuhintva
ébresztem a rügyeket.
Virág nyílik ahol járok,
ágak végén tipegek.
Tündérszárnyam nyomában már
ott virít a kikelet.
Nagy Pál: MÁRCIUS
Tavasznak hírmondója ébred,
madarak dala száll a légben.
Dalolj hát víg dalt, fénylő hajnalon,
ébredés tavasza ránk virradjon.
Dús illatú tavasz köszöntsön a tájra,
történelmi sorokon révedezve, járva.
Mi dicső tavaszra emlékezünk,
hősiségük példát állít nekünk.
Magyarság múltja dicsfényben ragyog,
jelenben vajon milyen szív dobog?
Veszni hagyunk mindent, mi szép és jó,
mi jövőnknek oly meghatározó.
Múltunk hősi árnyékába bújva,
fagyosan didergünk, mégsem okulva.
Eszmék, viták, szónoklatok,
melyre válaszolnak a hétköznapok.
Dalolj hát tavasznak hírmondója,
múlt, jelen, s jövő dicshozója.
Ébresztőt fújj hát a fagyos tájra,
hogy 48-nak szellemét népünk megtalálja.
Nemes Nagy Ágnes: KÖSZÖNTŐ
Névnapodra mit vegyek?
Vegyek húzós egeret?
Vonatot és sineket?
Kék építő-köveket?
Nem, már tudom, mit vegyek:
néked tavaszt rendelek,
bodzát és kék eget,
rajta csokros felleget.
Megrendelem jóelőre
a virágot a mezőre,
tél után a lomb-nyílást,
betegségre gyógyulást.
És ha meglesz egy napon:
bedobom az ablakon.
Osvát Erzsébet: HÁROM CIMBORA
Sándor, József, Benedek, hozza már a meleget.
Mindhármukon hátizsák, jönnek hegyen-völgyön át.
Elöl Sándor billeg-ballag, a nyomában József baktat.
Hátul szuszog Benedek, cipelik a meleget.
Sándor viszi a mezőre, József viszi az erdőbe,
A megmaradt meleget tóba szórja Benedek.
Osvát Erzsébet: HÓVIRÁGOS ZÖLD SZOKNYÁBAN
Sarkig érő
aranyhajjal,
kék kökörcsin
koszorúval,
hóvirágos
zöld szoknyában
érkezett meg
hajnaltájban.
Elámultam
és megálltam.
Ily gyönyörűt sose láttam.
- Szólj, hát ki vagy? -
kérleltem én
- Hogyan toppantál
így elém -
Megszólalt
a szépek szépe:
- Nap bújtatott
köpenyébe,
fürge szellő
szárnyára vett,
cinke dalolt
fejem felett.
Vidd el a hírt
nem titok már.
A tavasszal találkoztál.
Osváth Erzsébet: NYÚJTÓZIK A HÓVIRÁG
Nap kergeti a telet.
Hancúroznak friss szelek.
Nyelvecskéjével a fű
tavaszt kóstol:
- jóízű!
Bimbót bont a barka már.
A hóvirág? Ő sem vár.
Hosszú volt a tél nagyon.
Jót nyújtózik a napon.
Parancs János: ISMÉT A TAVASZ
"...Erjed és pezseg újra a természet,
ki tudja hanyadszor, hány ezer éve,
hogy kihordja és világra szülje
az esélyt, a folytatás reményét.
Ez az évszak a bizalomé, a bizakodásé:
ilyenkor röstellem, hogy gyanakvó,
hitetlen és erőtlen lélek vagyok.
Mert gyönyörű ez a lázas igyekezet és lobogás,
gyönyörű ez az önfeledt, csapongó szárnyalás,
ez a lebírhatatlan, ösztönös és vegetatív remény.
Pilishegyi Ibolya: MÁRCIUS
Hangos az utca hangos a tér
Ébred az ember ébred a fény
Csillog a fű és csillog a tó
Úszik a vízben halk zeneszó
Nyílik a réten kék liliom
Táncol a Szellő szép hajadon
Nap sugarában fürdik a Táj
Tátog az éhes fecskemadár
Lebben a szélben zöld falevél
Fának az ágán lépdel a Fény
Jönnek az áldott Tűzmadarak
Messzire űznek téli havat
Volt-meseszálon röppen az év
Március Édes vártalak én
Add ide kérlek friss Kezedet
Óvd meg az árva Életeket
Radnóti Miklós: NAPTÁR / MÁRCIUS
Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellőkkel jár a fák alatt
s zajong a március.
A fázós rügy nem bujt ki még,
hálót se sző a pók,
de futnak már a kiscsibék,
sárgás aranygolyók.
Simon Emil: HÓNAPOK - Részlet
...Március melege patakokat ébreszt,
erdők vad homályát szoktatja a fényhez.
Szelíd ibolyákkal jelöli az ösvényt,
melyen víg tavaszunk elindulhat tüstént...
Szabó Lőrinc: TAVASZ
,,Mi az?" - kérdezte Vén Rigó.
,,Tavasz" - felelt a Nap.
,,Megjött?" - kérdezte Vén Rigó.
,,Meg ám!" - felelt a Nap.
,,Szeretsz?" - kérdezte Vén Rigó.
,,Szeretlek!" - szólt a Nap.
,,Akkor hát szép lesz a világ?"
,,Még szebb és boldogabb!"
Szalai Borbála: MÁRCIUS
Vízdermesztő zimankós tél,
messzi fuss!
Nem látod, hogy megérkezett
március?!
El is tüntet minden nyomot
utánad,
fölszárítja a tükröző
tócsákat.
Március a tavasz első
futása:
bársony barkát tűzdel ki a
fűzfára.
Simogatva rügyet, bimbót
kelteget,
eltakarít minden komor
felleget.
Szedd a lábad zimankós tél,
messzi fuss!
Hogyha nem mégy, úgyis elűz
március!
Szalai Borbála: MEGLEPETÉS
Jó ideje azon törtem buksimat,
Nők napjára mit is mondjak anyunak!
Megvettem én egy nagy csokor virágot,
Boldog leszel anyu, hogyha meglátod.
De örömöd akkor lesz csak még nagyobb,
Ha ehhez egy szép képet is rajzolok. 
Nagy betűkkel azt írom rá: "Anyukám",
Kicsi lányod köszönt Téged Nőknapján.
És mikor ma átadom a virágot,
képzeljétek gyerekek, hogy mit látok,
Jó nagy doboz csoki van az asztalon,
Nekem szól a meglepetés Nőnapon.
Szerencsés Tünde: MÁRCIUS
A tél fújja utolsó leheletét,
Még kicsit magához tér,
Majd messze elillan.
Helyébe madárcsicsergés lép.
Fa ága rügyét kibontja,
Korai virágait csak úgy ontja.
Édes illat járja át a kerteket,
Kéklő ibolya éledezget.
A jácint bódító apró virága,
Szobánk minden szegletét átjárja.
A tulipán szirmai színesben pompáznak,
A kertek tavasz-királynői
Csak úgy sugároznak.
A nap a kék égbolton tüzesen lobog,
Melege a földre csorog.
Az illatos természet vígan dalol.
Táncoló madárkák
Viszik a hírt:
Kitavaszodott!
Szécsi Margit: MÁRCIUS
Déli szellők fújjatok csak
játszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napon.
Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág,
Szebb a somfa gyenge szirma
mint a szürke jégvirág.
Március van, március van,
ember s állat érzi már.
Dong a kaptár, szárnyat rezget
százezernyi kismadár.
Jó volna a nagykabátot,
félredobni, s könnyeden
játszadozni, s birkózni a
városvégi zöld gyepen.
Jó volna már munkálkodni,
arra vár a kert, mező.
Szép reményhez, szorgalomhoz
kell a fény, a jó idő.
Pacsirtának kék magasság,
vetőmagnak tiszta föld,
Jöjj el tavasz, földről-égről
már a telet eltöröld!
Szécsi Margit: MÁRCIUS 15.
Zsír fogytán, bor apadtán
tengtek a jobbágyfalvak.
Füsttelen tűzhelyeken
főzték a forradalmat.
Nemzetiszín lobogó
röpült a szemek előtt,
behasadt fecskefarka
verte a zöld levegőt.
Félelmes tavaszidő
láttatott seregeket...
Gyönyörű elgondolni
azt, ami nem lehetett.
Szilágyi Domokos: MÁRCIUS
A kóró aggkor messze még,
most március még a vidék,
zöldellget - bár kamaszfiús
gyávasággal csak - március,
hol kissé durván, kissé nyersen -
mintha a sok tavaszi versben
olvasta volna -; mert a költők
a sokezernyi évszak-öltőt
addig kínozták, hogy nem is
volna csoda, ha elhiszik:
hogy óh, helyettesíthetik
a természetet! Jaj nekik.
A kóró aggkor messze még,
most március még a vidék,
és most örülni illenék.
*
TAVASZODIK
1
Zöld fenyves közepében
fújja a szél a havat,
szánkó porzik a hóban,
csillagos égre kacag,
surrog a fák puha lombja,
széncinegék raja száll
nézni a messzi vidéken:
a tavasz jön-e már, jön-e már?
2
Hosszú éjjel, téli éjjel
medve alszik medvénével,
ám ha kívül tavasz locsog,
elősirülnek a bocsok;
szembogaruk közepén
vígan bokázik a fény,
a nap rájuk kancsalít,
villogatja mancsait,
s délután már oly merészek:
meglopják a darázsfészket.
3
Illan a, tűnik a hó,
alvad a, reccsen a jég,
itt is, amott is a friss
fű ki-kidugja fejét,
bomlik a, pattan a rügy,
égre sivít föl a fütty,
fák közt surran a szél,
s a mély-kék ég üvegén
fecskecsapat csivitél.
Szuhanics Albert: MÁRCIUS 1.
Csendben csomagol a tél,
már indul vonata.
Poggyásza északi szél,
és jégcsapok hada.
A sok hópihe fehér,
mint puha paplanok,
Zsebébe mindez belefér...,
néhány búcsúszót gagyog.
Visszajövök kedveseim,
esztendő sem telik,
Várjanak meg a gyerekek,
kik kedvüket lelik;
Szánkózásban, korcsolyában,
és ha sítúra vár,
De elutazom, mostanában
nem lesz fehér határ.
Vonata füstöt ereget,
a horizonton jár,
Néha még visszainteget,
bár alig sejlik már.
Március elseje itt van,
a tavasz érkeze,
Csilingel, kacaja vígan,
megtelve két keze.
Zöld ruhával, tarka dísszel
jő, nagy öltöztető,
Fogadja őt vidám szívvel
sok napos háztető.
Jöjj március, tavaszhozó,
fényes szellőn járó,
Fagyot rontó, rügyet bontó,
örvendj tavaszváró!
A szabadság lehelletét
csupasz erdők fürdék,
Símogató gyengéd kezét,
dehogy is kerülnék.
Ragyogj, ragyogj, tavaszi nap,
lombokon és ágon,
Bontogasd a leveleket,
a bokrokon, fákon!
Ajándékid szórjad széjjel,
oszd a szabadságot,
Fogjál össze minden néppel,
váltsd meg a világot!
Tamkó Sirató Károly: MÁRCIUS
Az ég a felhőket lerázta
és diadalmas kékbe szépül,
kiömlő szőke szép hajadba
napsugarat fonjál be ékül.
Az arcod fúvasd meg a széllel,
hogy legyen friss, pirosba játszó,
s lobogjon szélben a szoknyád
a táncoló tavaszi zászló.
De soha meg ne nézd az órát -
mert boldogságunk durva tőre,
ne lásd soha: - a gyilkos percek
hogy lovagolnak a jövőbe!
Tarján Iza: MÁRCIUS
Szilaj csikó, Március,
velem most a rétre fuss!
Kitrappolunk a szobából
zöld fűbe, hol
tavasz táncol,
medvebarna nagykabátom
vígan a sarokba vágom,
sutba dobva sál és sapka,
hajamban a szél szalagja,
rámzúdul a fényözön,
virágokba öltözöm.
Minden pezseg, nyüzsög, él;
nem volt, nem is lesz több tél!
TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT - gyerekdal
Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom
Minden madár társat választ, virágom, virágom
Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom
Te engemet, én tégedet, virágom, virágom
Zöld pántlika könnyű gúnya, virágom, virágom
Mert azt a szél könnyen fújja, virágom, virágom
De a fátyol nehéz gúnya, virágom, virágom
Mert azt a bú földig húzza, virágom, virágom
Tóth Árpád: MÁRCIUS
A ritkás ágak zöldjén átveti
A messzi nap a sűrű sugarat,
Mint végtelen aranysodronyt, egy égi
Vezeték dús hálózatát, s a fák
Zsonganak, mint sínmenti nyurga póznák,
Ha rajtuk szárnyas, forró hír repül:
A földnek a Tavasz telefonál...
És reszket a liget, mint zsenge szűzlány,
Feszűl ezer kis lombkeble keményen,
S a város, ez a bús, tüdőbeteg
Gyári munkás is mozdul: karjait,
A vézna gyárkéményeket kinyujtja,
Beszippantja a távol illatot,
És mámoros, gyulladt dalokba kezd.
Ó, gyúlt világ! ó, drága március!
Rügyek, szerelmek, forradalmak
Évadja, - a villámló ablakokban
Celzius-létráját riadva kússza
Az izgatott, rab higany-szál: a vén,
Hűlő világnak újra láza van:
Trilláz a fényben reszkető magas
Tűzfalak közt, mint furcsa és kemény
Rigóhang, egy inas-száj szurtos füttye,
S rekedt autótülök, biciklicsengés,
Sikoltó sín, trappos paták alatt
Az utcakő gránit feleselése,
Harang, rikkancsok, anda zongorák
Skálája a politúros homályból
S az emberi lélegzés halk zenéje
Szédülten szaporázza ritmusát...
Ó, most minden zugát e messzi gömbnek:
Tág tengerek zöld ínyü habtaréját,
Folyók parallel partját, ifju erdők
Testén az átnyilalló édes allét,
A földeken a millió barázdát
És minden városok sűrűn rakott
Ragyogó ház-sorát valami vad vágy
Feszíti szét, mint megszámlálhatatlan
Gigászi fogsort, felvonagló ajkat,
Hogy vélük a setét föld felrikoltsa
Örök dacát a titkos végtelenbe:
Ó, élet, élet, élet, Március!
S konok trónusán reszket a Halál.
Vészi Endre: MÁRCIUS
Hideg folyók megmosdattak,
erdők fái megtöröltek,
karos szelek megforgattak,
megáldottak a szegények,
hegyeken mezítláb másztam,
nyurga esőkben megáztam,
hideg földeken aludtam,
sipkám holdra akasztottam.
Éles kövek borotváltak,
lomha békák kiabáltak,
fára, lombra rügyet varrtam,
mezőt fűvel betakartam,
megfürdöttem jószagokban,
tücsköt dalra tanítottam,
a madaraknak jeleztem,
hogy jöhetnek, - megérkeztem.
Vidor Miklós: TAVASZVÁRÓK
A fázó széncinkék között
egy csöpp kéksapkás is akadt,
apróbb, fürgébb a többinél,
ki csipegette a vajat:
ablakomban az a falat volt
a reggeli csalogató,
mert odakünn dérlepte fákra
szitált a márciusi hó.
Elsőnek a csöpp cinke jött,
meg nem előzte senki más.
Az üvegen túl leste már,
fölébredt-e az óriás,
ki itt lakik,s elébük rakja,
ami néki csak egy falat.
A kéksapkás vitte a hírt, és
gyűltek rajban a madarak.
Csipegették egymás elől,
olykor össze is kapva rajt,
mert önző lesz, vad és cudar,
akit a tél ínsége hajt.
Akadt szemfülesebb, mulyább, de
a legkisebbik - az enyém! -
úgy ugrált a sok közt, hogy mindig
kibújjon a boly közepén.
Érte szurkoltam messziről,
kívántam, jusson néki több:
ahogy a hírnöknek kijár
tucatnyi csőrtátó között.
Ügyes volt! Megfigyeltem olykor:
míg ketten egymást tépkedik,
jó pillanatban ott terem,
s ő a nevető harmadik.
S ma reggel - dől még kint a hó,
szelektől didereg a kert -
a búcsúfalatot teszem ki:
cinkék, az én időm kitelt!
Nem sikerült együtt kivárnunk,
késik még a tavaszi nap.
Holnap reggel, ha ideszálltok,
csak az üres párkány fogad.
Eltűnt, sehol az óriás.
Kis, kéksapkás hírnök, te tán
jobban tudod: egy hét-e, kettő,
s már be sem kémlelsz ablakán!
Fölragyog a világ, a fákon
kipattognak mind a rügyek,
cinkeszó csattan a sövényen,
választ rá rigó füttyöget.
Dal fogadja itt a tavaszt,
kitáruló, kék szárny az ég,
trillázva, küllős napsugárba
ezernyi hang kiáltja szét,
hogy sosem halnak ki a cinkék,
sem egy-egy óriás barát,
hogy segítsen néktek kivárni
a fényt, a fényt, mely visszaszállt!
Vidor Miklós: VIRÁGHÍVOGATÓ
Ibolya, ibolya,
vén erdőnek fiatal
mosolya!
Hóvirág, hóvirág,
tárd ki nekünk a tavasz
kapuját!
Kikerics, kikerics,
kiderül az ég fölöttünk,
ha te nyitsz!
Wass Albert: Te és a világ - MINDENT ÚJRA KEZDÜNK - Részlet
...A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak.
A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak.
Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél.
És te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként,
mert így van ez jól.
Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?...
Weöres Sándor: TAVASZKÖSZÖNTŐ
Sándor napján
megszakad a tél,
József napján
eltűnik a szél.
Zsákban Benedek,
hoz majd meleget,
nincs több fázás,
boldog aki él. 
Már közhírré
szétdoboltatik,
minden kislány
férjhez adatik.
Szőkék legelébb,
aztán feketék,
végül barnák
és a maradék.
Zelk Zoltán: HÓVIRÁGOK, IBOLYÁK
"Jó reggelt, Nap, ég,
hegyek,aludtunk egy éven át..
"Így köszönnek a kibújó
hóvirágok, ibolyák.
"Jó reggelt, szél, fellegek,
jó reggelt, te szép világ!"
Bólogat a kék ibolya,
nevetgél a hóvirág.
"Jó reggelt, fa, kis bogár,
mikor hajt rügyet az ág?
Mikor lesz az ágon levél,
levelek közt száz virág?"
"Jó reggelt, virágszedők,
Örül, aki minket lát..."
Jő a tavasz, hirdetik a
Hóvirágok, ibolyák.
Zelk Zoltán: IBOLYA
Ibolya, ibolya
virítsz már a réten,
gyönyörködsz este a
víg tücsökzenében.
Tücsökzene ringat
este elalvásra,
hajnalban megfürdesz
az ég harmatába`.
Napfény az ebéded,
szellők simogatnak:
így élsz vidáman,
hírnöke tavasznak.
Zsadányi Lajos: Kipp-KOPP
Kipp-kopp
Mogyoró.
Tavaszt hív már
a rigó.
Kipp-kopp
Kalapács.
Jókedvű már
A kovács.
Kipp-kopp
kert alatt.
Róka viszi
A ludat.
A BOLOND ÉS AZ ÖREG VÁNDOR
A tél utolsó napján, a kerek erdő és nagy kaszáló találkozásánál, ahol a hegyek csúcsai a Napot szurkálják és ahol a Nap sugarai a mezőt simogatják, az egyik keresztútnál összetalálkozott a Bolond és az öreg vándor. Szívélyesen üdvözölték egymást, és a Bolond azt mondta:
- Bátyámuram, üljünk le ide kicsit, élvezzük a természet szépségeit! - azzal a Bolond ledobta csörgősipkáját és leheveredett a friss fűbe. Az öreg vándor is leült egy útszéli kőre és fáradtan botjára támaszkodott.
- Látod amott a magas hegyeket, még itt-ott hó födi be csúcsokat! - mutatott büszkén a távolba az öreg.
- Látom bátyám, de szerencsére mára a hóból itt lent már csak a virág maradt meg! Nézd a hóvirágokat! - mondta hetykén a Bolond és az út szélére mutatott.
- Na és, érzed-e a levegő fagyott, csípős illatát? - kérdezgette tovább az öreg.
- Alig bátyám. A szellő zsenge hajtások üde illatát küldi felém! - felelte a Bolond vidáman.
- Bolond vagy te fiam! Csodállak, hogy nem érzed a hideget, hiszen ez itt mind az én birodalmam, és te, mint látogató tévedtél csak udvaromba. - mondta gőgösen az öreg.
- Fáradt vagy már bátyám! Pihenned kéne! - válaszolta a Bolond és csak kuncogott magában.
Egyszer csak egy szellő fújta át közöttük az út porát, ami finoman, selymesen kavargott az éterben. A szellő kecsesen körbefújta az öreg vándort is. Belébújt szakadt kabátjába, átjárta a gomblyukait, még a zsebébe is belebújt. Megérintette az öreg ráncos kezét, szélcsókot lehelt ajkára is. Az öreg hátrahőkölt meglepettségében.
- Miféle varázslat ez Bolond? A szél körbelibbent, lágyan megcirógatta arcomat, úgy siklott végig testemen, akár egy tengeri sellő a tenger habjain. Szakadt gúnyámat befoltozta, szakállamat kifésülte, lényével megrészegített teljesen. - a Bolond csak nevetett és az öreget ez bosszantotta.
- Fiatal vagy Bolond és szemtelen is! Mi volt ez? Ki volt ez? - értetlenkedett tovább az öreg.
- Ő nem volt más bátyám, mint a Szerelem. Megmutatta magát neked, hogy tudd, ő is újjá éled a tél távoztával.
- Messziről jössz fiam? Ki vagy te, s mi a tudományod? - kérdezte az öreg.
- Csak téged követtelek bátyám, végig szorosan a nyomodban voltam, és lám, végre utolértelek, hogy te nyugodtan pihenhess! - mondta a Bolond.
- Fiatalság, bolondság! - mondta az öreg. Már mindent értett. Megsimogatta hosszú szakállát, és megadva magát a természet akaratának átnyújtotta vándorbotját a Bolondnak, és azzal ő maga is köddé vált.
Így történt, hogy végre beköszöntött az a várva várt bolondos, szerelmes tavasz.
Tóth Árpád: Március - Szegedi Géza előadásában
Link
Márciusi varázslat
Link
György Viktória Klára: Az ébredő tavasz...
Link
Csók István: A tavasz ébredése
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-02-18 19:15:22, szombat
|
| |
| |
TÉLI HANGULAT - IDÉZETEK 
Minden évszaknak megvan a maga öröme. A télnek is. A tél általában megragadó szépségével ejt rabul bennünket. A napok óta hulló nagy mennyiségű hó igaz mindig sok-sok munkát ad, de kárpótol mindannyiunkat a hófehér varázslat.
Csend van mindenütt, de néha hallani lehet a madarak csicsergését, és látni lehet ahogy megrázzák tollaikat a hideg miatt. Messze, a nagy fehérségben kitűnik a csipkebogyótermés a bokrokon, látni lehet, hogy megcsípte a dér. Esteledik. Az erdőre friss hótakaró hull. Az ezüstös holdfény úgy esik a földre, mint a legfinomabb selyemből szőtt fátyol.
A nemrég még csendes utcák ilyenkor megelevenednek, előkerülnek a hólapátok, a szánkók. Mindenki vidám, s örül a manapság oly ritkán látott téltábornok éveleji ajándékának. A jó szomszédok besegítenek egymásnak, hamar tiszta és járható lesz a járda. Régi idők telei a beszéd téma és Kovácséknál az újszülött kislány érkezése. A boldog nagypapa ennek örömére barátsággal invitálja a hómunkásokat egy korty italra. A torkunkat maró, méreg erős pálinka ilyenkor újra erőt ad.
Egybehangzó a vélemény, jöhet a következő havazás!
A hidegnek, a fagynak is vannak kellemes pillanatai, melyek feledtetik velünk, hogy jégcsappá vált az orrunk, vagy esetleg a szempillánkon hópihék díszelegnek. Gyerekkorunk élményei villannak be, és főként az, hogy akkor sosem fáztunk?
A tél csodákra is képes. Valóságos ékszerként ragyogó jégvirágokat rajzol ablakunkra, és "Mint menyasszony, talpig csillogó fehérben, úgy öltözteti a tél a tájat"
De idén ez kissé máshogy lett...
Mert idén:
"Januárban
Szabadságra ment
A Tél."
...és februárra is ott maradt! Mintha rohamléptekkel a tavasz kopogtatna!
És hogy azért idén ne csak a reggeli jégvakarás maradjon meg az emlékezetünkben a télről... Íme: kárpótlásul egy nagy csokor a legszebb szép téli idézetekből, kedvenc költőink, ismert hazai és külföldi hírességek szép mondásaiból.
Kárpótoljuk magunkat most ezekkel!
"...Ablakokon jégvirág van,
művészkedő hideg csípte
Domb lejtőjén hóból dunna,
faágakon hóból csipke.
Képzelhetsz-e ennél szebbet,
szemnek, szívnek ékesebbet? 
Ékesebbet? édesebbet?
ennél békességesebbet?...
Élni ilyen környezetben,
ó milyen szép, ó be jó!
Hull a hó, hull a hó,
hull a... hull a... hull a hó!"...
Gábor Andor: HULL A HÓ
Ajkainkat tél rajzolja kékre,
körmünk fénye régen megkopott,
ruhánkra a zúzmara fehérje
jégcsap tűvel fagyot foltozott.
Tovasiklunk január jegében
- sors-keringő, töretlen varázs -
körbe-körbe forgatnak az évek...
Szédült táncunk majd folytatja más.
Kapui Ágota: Fagykeringő
Akkor a leghosszabb a tél
Ha már az ember nem remél
Ha a holnap csak ködös kép
Tövissel barázdált vidék.
Ákos: Szeress így - Zeneszöveg
Amikor először esik a hó, az olyan szép.
Még ha azonnal elolvad is.
És ilyenkor mindig gondolni kell valakire.
Muszáj gondolni valakire!
Petrovácz István: Lány a Wiktorskán
Az alkony mögé bújnak a házak
Tavaszt álmodnak és fáznak a fák
A hóban sárga fenyő-csontvázak
És egy régen elnyűtt, tarka kabát
Varjak kárálnak, majd tovaszállnak
Oly rövidek, szürkék a nappalok
Szívemben elégnek a gyertyaszálak
S elcsendesülnek bennem a dalok
Átélem újra halandóságom
E kegyetlen nehéz, bús számadást
A fagyott hó alatt fekve várom
Reszketve várom a feltámadást
Kárpáti Tibor: Januári alkony
Bandukolni térdig érő hóban,
gyönyörködni hósapkás oromban,
utazni kedves, csilingelő szánon,
ez az igazi téli álom...
Csúszkálni fényes korcsolyákon,
nevetni fehér hólabdákon,
nézni szállongó hópihét
ez az igazi téli szép!
Várady Lilly: TÉLI SZÉP!
Beszélget a kályhánál a család,
a téli alkony nesztelen leszállott.
Kosztolányi Dezső: TÉLI ALKONY
"A békés téli táj fölemeli a lelket és lebontja a barikádokat."
(André Aciman)
a bokrok, a fák ülnek a hó alatt,
a tücsök most a mennyei réten citerál
A fagy csípi pirosra a fázó arcokat,
hideg, csípős szél rázza a fákat,
a kopár ágak közt süvölt, jajgat,
A horizonton sötét felhők sodródnak,
könnyedén, légies hópihék táncolnak
átölel, ringat a meghitt ünnepekben,
pihenőre tér a természet: decemberben
Fazekas Margit: Verselő Antológia 2013
Csillog a szoknyám,
csillog az ingem.
Ott, ahol éltem,
hófehér minden.
Jéghegyek csúcsán
imbolygó felleg...
Éled a szellő,
ringnak a pelyhek.
Várnak a dombok,
hívnak a rétek.
Szél karján lengek,
szállok felétek.
Mentovics Éva: Hópihe
Csíp a dér, fagy az ér,
csupasz ég feketéll,
pihenő cinegék
szeme még feketébb,
s a nyitott kapunál
didereg január.
Szilágyi Domokos: JANUÁR
Csodálattal tölt el engem a természet,
Bár nem minden évszak vonzza lelkemet:
Búra hangol a tél sívó pusztasága,
Míg örömre gyújt a zengő kikelet;
Ámde még a tél is, ha itthon borul rám,
Idegen tavasznál kedvesebb nekem,
Mert én a hazámat, szép Magyarországot,
Az egész világnál jobban szeretem!
(Jakab Ödön)
"A csönd csendjével susogja a szám,
az esővel esengem szaporán,
a hóval, mely szűk szobád ablakán
bedereng s - álmomban, s álmom után,
tavaszi éjszakán gondolj reám
és nyári éjszakán gondolj reám
és őszi éjszakán gondolj reám
és téli éjszakán gondolj reám."
(Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko)
De szép is a
nagy természet,
hol haldoklik,
hol meg éled!
Hóból víz lesz,
vízből hó lesz...
Más szavunk sem
lehet erre:
így is jó lesz,
úgy is jó lesz!
Tamkó Sirató Károly: A nagy természet
Délben ezüst telihold
a nap és csak sejlik az égen.
Köd száll, lomha madár.
Éjjel a hó esik és
angyal suhog át a sötéten.
Nesztelenül közelít,
mély havon át a halál.
Radnóti Miklós: December
Elbüvöl e buja szépség,
Foglyul ejt a pillanat,
A tél ezer szépségétől,
Lélegzeted elakad.
Kulik Tamás: TÉL
"El kell fogadnod a szívedben zajló változásokat, éppúgy, ahogy elfogadod az évszakok váltakozását is. S ha egyszer szívedbe költözik a tél, próbáld derűs nyugalommal kiböjtölni a tavaszt."
(Ernest Hemingway)
Az emberek nem figyelik, hogy tél van-e vagy nyár, ha boldogok.
Anton Pavlovics Csehov
Enged a fagy, földről, égről
tűnik a tél boruja,
hóvirág nyit, a hólétől
megárad a nagy Duna.
Simon István: FEBRUÁR
Ess hó, ess három napig!
Vagy egy hétig egyfolytában!
Öltöztesd szűzi-fehérbe a tájat!
Mint a tiszta gyermeki lélek,
mit nem fertőzött be a földi mocsok,
úgy ragyogjon fehéred, bármerre nézek,
mindenhol!
Ess hó, ess! Ne is egy hétig:
egy hónapig! Térdig szeretnék gázolni benned,
mint a gyermek, ki voltam,
hógolyóztam és szánkóztam!
Feledtesd el, hogy a hó alatt
feketeség van... latyak lesz belőle,
Kiábrándító...
De most... most szeretnék megállni...
csak állni a hóesésben,
megtisztult lélekkel
a hófehér térben...
S. Farkas Zsuzsanna: Ess hó, ess!
- Ez a legrövidebb nap. Most már tényleg itt a tél.
- De a leghosszabb éjszaka is a maga csodáival.
Fordította: Laik Eszter
Angol nyelven:
""It`s the shortest day. Winter is truly upon us."
"But also the longest night, and that comes with its own wonders.""
James Norbury: Nagy Panda és Kicsi Sárkány
"Ez a rózsa nem oly illatos, mint a nyári virág, de állt minden megpróbáltatást, amit amaz el nem viselne: a tél hideg esője elegendő volt a táplálására, a nap halvány sugara a melengetésére; a süvítő szél meg nem sápasztotta, szárát el nem törte, a csípős fagy el nem sorvasztotta."
(Anne Bronte)
"Az éjszakában az embernek nincsen társa, a nagy téli sötétségben csak Isten előtt áll, kívül űr és feketeség, a lelke elkezd nagy magánosságában reszketni és olyan gyáva lesz, mint a legutolsó sakál."
(Dallos Sándor)
...Élni ilyen környezetben,
ó milyen szép, ó be jó!
Hull a hó, hull a hó,
hull a... hull a... hull a hó!"...
Gábor Andor: HULL A HÓ
"Élvezd a csendet!
A csendben megszólal a világ,
simítja lelked
s ellazít egy suttogó faág."
(Gergely István)
Érzed? jön a tavasz,
a fák alá
már tarka-fátylú verőfényt havaz.
A messzeségből hirnök érkezett:
madár lebeg a rónaság felett
s fény szállt a holt avarra: Hóvirág.
Wass Albert: TAVASZ-VÁRÁS
Február a tél vége.
Elolvad jég végre.
Hóvirág nő a hó alól.
A kis cinke vígan dalol.
Február rövid hónap,
de van benne sok jó nap.
Farsangi bál és medveles.
De az út széle még jeges.
Februárban megy a tél,
A jó kedvünk visszatér.
Februárban olvad a hó,
Ez a hónap nekem való.
Mészáros András: FEBRUÁR
Fehér a hó, fehér a ház
fehér a gondolat, mi rám talál.
Az első hó fedte, nyugalmas táj
békével tölt el, s rám kiabál:
megállj!
Tedd le most gondod, békítsd meg lelked!
Pihentesd tested, tárd nagyra szíved!
Szorongó fájdalom szálljon most messze.
Suhanjon kavargó, fehér pihével.
Űzd el a bánatod hótakaró alá!
Minden rosszat fedjen,
s hozzon jót és áldást!
Fehér a hó, fehér a táj...
Fehér a lélek... fehér varázs...
S. Farkas Zsuzsanna: AZ ELSŐ HÓ
Fehér lett a kert, az udvar, fehér lett a nagyvilág!
Mesebeli kristályoktól mesések a kerti fák.
Csakhogy nem hó hullott rájuk, nem is dér és nem dara...
Mesés kertbe mesés fákat varázsolt a zúzmara.
(Szalai Borbála: Mesevilág
A fény az fény. Nem igaz? Nem, a holdfény nekem csak keserű emlékeztető volt arra, amit nem élvezhetek; a téli napra. Bár halvány melegsége nem űzi el a tenger jegét, nem ébreszti fel a föld növényzetét, nem fakasztja dalra a sármányt, lisztsápadt arca mégis újraéleszti lelkemben a hitet, hogy képes erre. És ez megmelengeti az ember szívét.
Sjón: A cethal gyomrában
Foltokban már olvad a hó a hegyen,
Az avarból virág bújik szerényen.
Fehér harangját lehajtva földre néz.
Dárdás levele vigyázza testőrként.
Pici hagymából fejlődve díszeleg,
Takarítja maga elől a telet.
A hóvirág jelez: tavasz közelít,
Érkezése téli tájat megszépít.
Te kis virág milyen nagyon bátor vagy!
Jössz akkor is mikor kemény még a fagy!
Legyőzöd a rideg-hideg világot,
Megelőzöl minden büszke virágot.
Káldi Géza: Hóvirág
Fuss, te tél!
Fuss, te tél!
Jön a Tavasz, utolér.
Jön óriás
sereggel,
hóolvasztó meleggel.
eső dobol
hátadon,
a Nap sem lesz pártodon.
Hányszor mondjam,
tűnj el gyorsan,
szép szerivel, míg lehet.
Mert ha vársz - hát jaj neked!
Osvát Erzsébet: TÉLKERGETŐ
Habosra elbágyadt
a jégfényű ég,
olvadt ragyogásban
a lenti vidék,
a kopasz fa
árnyék
kéklik a havon,
friss patak csillámlik
a kocsiúton.
A kakas a hóban
rikkant egy nagyot,
piros farka tolla
mint rubin ragyog,
olvadoz a zúzmó
a fűszál hegyén,
s rengedez már csilló
harmat a helyén.
Juhász Ferenc. TAVASZ-ELŐ
Ha nem lenne tél, nem élveznénk annyira a tavaszt.
Ha nem kellene néha nélkülöznünk, nem vágynánk annyira a jólétet.
Anne Bradstreet
Havazás lennék, lengőn áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
vigasztaló-nagy csöndes ének,
lélegzete a mindenségnek...
Farkas Árpád: Dúdoló
Havazik, havazik...
Meg sem áll tavaszig.
Tán az egész világ
hó alatt aluszik.
Gazdag Erzsi: Fehér Karácsony
Hát újra itt vagy, édes, drága hó!
Beláthatatlan, végtelen fehérség.
Alvóknak takaró,
Holtaknak szemfedő,
Békétleneknek: diadalmas béke.
Alattad nem fáj a virágok szíve,
Alusznak mind:
A nefelejcsek és a margaréták,
Mert fáraszt a virágzás
És jó pihenni jövő tavaszig.
S még jobb talán - örökké.
Remenyik Sándor: DICSÉRŐ ÉNEK AZ ÚJ HÓRA
Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondtalan rossz gazda:
Amit a kikelet
És a nyár gyűjtöget,
Ez nagy könnyelműen mind elfecsérli,
A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.
Petőfi Sándor: A PUSZTA TÉLEN
Hol van a nyár, hol van a nyár?
Elröppent, mint egy sóhajtás.
Most tél van, csikorgó hideg tél.
Csukás István: A nagy ho-ho-ho-horgász télen
Hova lett a tarka szivárvány az égről?
Hova lett a tarka virág a mezőkről?
Hol van a patakzaj, hol van a madárdal,
S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak?
Odavan mind! csak az emlékezet által
Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak.
Egyebet nem látni hónál és fellegnél:
Koldussá lett a föld, kirabolta a tél...
Petőfi Sándor: A téli este
Hóna alatt seprűt szorít,
pedig nem is sepreget.
Bizony ésszel fel nem éred,
ez az ember ki lehet.
Hóval, faggyal nem törődik,
tűri némán, szótlanul,
De mikor a tavaszt érzi,
mint a patak, könnye hull.
Donászy Magda: Hóember
Hó hull az ágra,
s apró kis pelyhek
szél karján vígan
libbennek, lengnek.
Felkel a szél most,
jól megkavarja-
Pelyheket szép nagy
buckákra rakja.
Hófehér dombok,
mint téli álom-
csillogva ringnak
hófehér tájon.
Mentovics Éva: Apró kis pelyhek
Hó a mező takarója,
hűvös a nap, fogy a láng.
Délen a fecske, gólya
gondol-e ránk?
Nincs dal az ég hidegében,
károg a varjusereg.
Mégis a szán fut a jégen,
gyerekek!
Weöres Sándor: Tél
Hópelyhek az én álmaim,
Fehérek, halaványak,
Néha eltűnnek-foszlanak,
Alighogy földreszálltak...
Reményik Sándor: Hópelyhek
Hószendvicset készít tetőnkből a tél
Éles késével még átkeni a szél
Széléről túlcsordul - égi méz - a jégcsap
Köröző varjú felette egy légy csak
Séd Imre: Január
Hull a hó, hull hó,
lesz belőle takaró,
ráborul a vetésre,
hogy a fagytól megvédje.
Vastag hóbunda alatt
kenyérmagvak alszanak,
puha ágyban telelenek,
s kikeletkor kikelnek.
Várnai Zseni: HULL A HÓ
Hull a hó hull a hó
Mesebeli álom
Télapó zúzmarát
Fújdogál az ágon
A kis nyúl didereg
Megbújik a földön
Nem baj az ha hull a hó 
Csak vadász ne jöjjön
Parányi ökörszem
Kuporog az ágon
Vidáman csipogja
Süt még nap a nyáron
Gazdag Erzsi: Hull a hó, hull a hó - Dalszöveg
...Hull már a hó
Halkan, csendben, szépen,
S takaróvá gyűlik
A kopár vidéken.
A tél fehér leple
Telepszik a tájra,
Betakar mindent,
Maga alá zárva...
Kormos István: TÉLI ESTÉN
Itt van a farsang,
készül a fánk.
Hatalmas móka
vár itt ma ránk.
Pattog a tűz, és
serceg a zsír,
mindenki ehet,
amennyit bír.
Tűnjön el innen
végre a tél,
ropja a táncot
aki csak él!
Jöjjön a napfény,
süssön le ránk!
Addig is együnk,
fogyjon a fánk!
Mentovics Éva: Tél-kergető
Januári hó hull, fehér lesz minden,
tiszta lapot nyit az új év.
Mit írunk rá? Itt a nagy lehetőség,
egy pillanatra költő lesz mindenki,
a hóra íródik a közös költemény!
Csukás István: JANUÁRI HÓ HULL
Január, január
mindig hócsizmában jár;
jégbajusza, jégkabátja,
zúzmara a jó barátja.
Január, január
palotája nyitva áll.
Jégtükörű padlóján
korcsolyázik fiú, lány.
Áll a tánc, áll a bál.
Kicsi szánkó csengve száll.
Meg nem áll tán tavaszig,
mindaddig, míg havazik.
Gazdag Erzsi: JANUÁR
Jégből van a topánkája,
roppan a hó alatta.
Fújhat a szél, mégsem bánja,
megóvja a kalapja.
Hullhat a hó egész héten,
süvíthet a fergeteg,
kacaghatják, az se bántja,
hisz a dolga rengeteg.
Vesszőkosár lóg a karján,
odajár a sok madár.
Ilyen sűrű hóesésben
ennivalót hol talál?
Ezért aztán sok a dolga:
kínálja a sok magot,
s vígan nevet, mikor a sok
apró cinke jóllakott.
Mentovics Éva: A dolgos hóember
Jégvirágok nyiladoznak
ablakunkon hetekig;
az éhező verebeket
jó gyerekek etetik.
Hallgasd csak, hogy csilingel
sok fehérlámpás éjszakán,
versenyezve hópelyhekkel
a telet vivő ezüst szán.
Józsa Márta: Csilingelő tél
Jó reggelt, Tél! Már vártalak.
Hajnalban a deres mezőn,
este a kopasz fák alatt.
A fagy jelezte jöttöd,
hogy az őszt a sárba döntöd.
A fagy és a félelem,
hogy fény nélkül mi lesz velem.
Palotás Petra: Lélekszirmok
Jön a tavasz, megy a tél,
barna medve üldögél:
- Kibújás, vagy bebújás?
Ez a gondom óriás!...
Weöres Sándor: A MEDVE TÖPRENGÉSE
Kert zuzmorája
Minden kis ágra
Fehérlő csipke,
Hideg lehellet
Kristály virága.
Fehér nyirágról
Leomló fátyol,
Földig leérő
Libbenő hajló
Kristályos csipkés
Leomló fátyol.
Pirosas, biboros
Lilaszin hóra
Hullnak a pelyhek,
Zuzmora pelyhek.
Czóbel Minka: Hókirályné palotája
Későn kel a nap, teli van még
csordúltig az ég sűrü sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.
Radnóti Miklós: Január
kopár
határ
zörgő
erdő
rojtos
bojtos
ide-
oda
lengő
felhő
síró
rívó
dúló
fúló
morgo-
lódó
rideg
szél
fejre
kucsmát
lábra
csizmát
hátra
bundát
ágyba
dunyhát
jön a
jön a
hideg
tél
Kányádi Sándor: Őszvégi játék
Lehetséges, hogy ma egy csalódás miatt levert vagy,
elborít a szomorúság, vagy a halálra gondolsz.
Ilyenkor tél van, de készülj a tavaszra."
(Jean Vanier)
Magam leszek a zúzmara,
a hóval olvadok.
Elillanok, akár a tél,
akár a sóhajok.
Vad Fruttik: Szemben a nappal - Dalszöveg
"Majd lesz talán, igazán, még egy fényes könnyű élet.
Úgy lesz bizony, fogadom, ahogy annyiszor reméltem.
Lesz őszre tél, szenvedély, és a rosszat elfelejtjük,
és tavasz, nyár megtalál, minden reggel újra kezdjük."
(Dés László)
Már tél van, elcsendesült minden
nyugalom van ott kinn és itt benn,
halk nevetés töri meg a csendet,
hópelyhek kacagva érik el a földet.
Vass Lajos
Megfagy a harmat a jégfogú tájon,
Zúzmara jajdul lógva az ágon.
Szárnyaszegetten ül a madárka,
Jégben a fészke, fagyva a párja.
Szél dere dermeszt hóra palástot,
Tél szava kondul jégben a sás most.
Mélyen a vízben halkan halaknak
Álma igéz, már tavaszt akarnak.
Reggel a Napnak csillog a háza,
Fényfuvoláján izzik a táj ma.
Oldja a fagynak szürke bilincsét,
Szól kikeletnek szín-teli kincsért.
Ujvári Lajos: Téli kép
Megszeppent a
hóvirág,
amikor
kikandikált.
Látja,
pilinkél
a hó,
a földön
hótakaró.
Télapó meg
nincs sehol:
talán szundít
valahol,
és nem vette észre,
hogy a télnek vége?
Osvát Erzsébet: A MEGSZEPPENT HÓVIRÁG
Mikor megkezdődik a havazás, az első napon, mikor szánok jelennek meg az utcán, kellemes nézegetni a fehér földet, a fehér tetőket, jólesik belélegezni a friss levegőt, ilyenkor szokott az ember ifjúságára emlékezni. A vén, dérlepte hársak és nyírfák jóindulatúaknak látszanak, közelebb állnak a szívhez, mint a ciprusok és pálmák, az ő szomszédságukban már nem is akaródzik az embernek a hegyekre és tengerekre gondolnia.
Anton Pavlovics Csehov: A 6-os számú kórterem
Mindegyik évszaknak van valami bája.
Van aki leszólja, van ki megcsodálja!
Ha kívül hideg van, öltözz melegebben,
a lelked sem fázik, ha van szeretet benn.
Aranyosi Ervin: Öntsd szíved melegét a fagyos világra!
Minden éjjel egy sereg virág
költözik az ablak üvegére,
könnyű indák, álombéli fák,
szirmok, ágak, levelek fehére.
Kuzebaj Gerd: Jégvirágok c. vers
Minden fagyos tél
Után új tavasz jön.
Az ember szívében
Új remény köszön.
Uhrin Benedek: A szerelemmel játszani nem szabad
Minden tél szívében rejtezik egy vibráló tavasz,
és minden éj leple mögött ott vár egy mosolygós hajnal.
Kahlil Gibran
Mit lehet tenni a tél ellen? Várni kell a tavaszt.
Jókai Mór
Most én is hó-ruhát kapok:
s a szívem tán azért sajog,
azért ily árva, elhagyott,
mert olyan tiszta, jó vagyok,
ahogyan csak a hó ragyog; -
de majd telnek a hónapok,
s ha engednek a zord fagyok,
a bánatom eloldalog,
én is, én is "felolvadok",
sugárba, fénybe roskadok, -
s megkönnyeznek - a csillagok...
Vitó Zoltán: Téli mondóka
Most tél van, és csend, és hó, és halál.
Vörösmarty Mihály: Elősző
A mozdulatlanság állapota. Az alvás, a várakozás állapota.
A szomorú szépség állapota. A csend, a hideg, a fagy, a jég, a hó.
A hó gyönyörű. Szomorúan gyönyörű.
... De nem csak szomorúság, nem csak fagy van a télben.
Hanem jó is.
Az, hogy véget ér. Ezt mindig, minden évben biztosan tudhatjuk. Véget ér.
Hogy mikor, nem tudjuk. Lehet, hogy hamarosan, lehet, hogy sokára.
De biztosan vége lesz.... És ezt várjuk.
Ez tartja bennünk a lelket, tudjuk, hogy érdemes élni, várni, mert lesznek szebb napok.
Amikor minden megmozdul, minden felébred, és minden szép lesz megint.
Csak várni kell és hinni. Nem is hinni - tudni.
És türelmesnek lenni.
Ez a legfontosabb. És ha megérkezik a tavasz, elfelejtünk minden mást.
A hideget, a szomorúságot, a fagyot, a mozdulatlanságot.
...Igen, most tél van. De lesz tavasz.
Csitáry-Hock Tamás: Van a tél...
"Nekem a tele Holdak,
Az együtt-nézettek,
Szépek lesznek, mert szépek voltak
S a fogadásunk
Nekem ma sem egy útált, ócska folt:
Megbolondulnál, ha tudnád,
Miket juttat eszembe
A vándor, téli tele Hold."
Ady Endre: Vándor, téli Hold
Nem fáztok, ti téli fák,
Mikor meztelen az ág?
Eldobtátok a nyári zöld
S az őszi aranyruhát.
Ejnye, ejnye, téli fák,
Ez aztán a furcsaság:
Hideg télben levetkőztök,
Nyáron viseltek ruhát!
Zelk Zoltán: Téli fák
Neszez a hó, minden hallgat,
ez a kert ma a végtelen,
óvatosan, lassan ballag a
decemberi éj velem.
Minden messze, minden távol,
semmi sem látszik a tájból,
bokor és fa sokaságtól,
minket a tél elvarázsol.
Gyermekkorok mese éje,
támad újra ma estére,
boldog nyugalmat idézve,
mi nincs már csak emlékébe...
Hó rakta varázspalástban
minden alszik, minden hallgat,
áll a kert a havazásban,
hó neszezget, hó takargat.
Fetykó Judit: Éjjel, havazásban
"Néha úgy szállong nesztelen libegéssel, mint ősszel a falevél. Nagy pelyhei tanácstalanul tántorognak, aztán lehullanak valahova, és el is olvadnak azonnal, mert így csak tél elején hull a hó.
Ha mégis megsűrűsödnének, akkor a füves völgyek, hideg árokpartok lesznek először fehérek, és szinte felszólnak az alacsony hófelhőknek, hogy:
- Ereszthetitek a többit is! Már megmaradunk.
Ekkor aztán feltámad a szél, szitálni kezdi a havat, apró pelyheit megforgatja, és sziszegő, vad suhogással ráborítja a világra.
A hegyek, völgyek, erdők, mezők elnémulnak ilyenkor, mert a hó takar, temet, fehér lepedője alatt ijedt csendben alszik az élet, és sose lehet tudni, lesz-e belőle ébredés.
(Fekete István)
"Nézem, ahogy az est leszáll az ablakom előtt,
Ezüstbe és fehérbe öltözik a Föld.
Álmaink és bűneink, jó és rossz tetteink
Ma hó takarja."
Piramis: Kívánj igazi ünnepet!
Nem eszi meg a kutya a telet.
Közmondás
Nincsen virág, nincsen zöld,
Nagyon meztelen a föld
Kihűlt lelke jéghideg, holt,
Az égen is reszket a hold...
Élessz tüzet január,
Kell a szeretetsugár
Egész évben szerethessünk,
Hogy így boldogok lehessünk!
György Emőke: JANUÁR, JANUÁR
Nincs tavasz tél nélkül. Nincs élet halál nélkül.
Spíler c. film
...Nini! nézd csak, de szépek a
Mezőcskék, hegyecskék!
Az angyalok fehér hóval
Behúzták, befedték.
Száll az égből, szállingózik,
Hull a hó, hull a hó -
Szegény földnek a hidegben
Jó meleg takaró!
Pósa Lajos: A HÓ
Olvad a hó, fenn fordul a nap,
kiböködi a hideg csillagokat,
döccen a vén Föld rossz kerekén -
túl vagyunk... látod, a tél nehezén.
Szabó T. Anna: FEBRUÁR
Olvad a hó a hegyormokon,
S a néma fenyves lágy szellőt szitál,
Itt -ott fehérlő tiszta foltokon
A zúzmarás tél búcsú-képe áll.
Wass Albert: FEBRUÁR
"...olvad a hó, tavasz akar lenni.
Mit tudom én, mi szeretnék lenni!
Pehely vagyok, 
olvadok a hóval,
mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj.
Mire a madarak visszatérnek,
szikkad a föld, híre sincs a télnek..."
Babits Mihály: ŐSZ ÉS TAVASZ KÖZÖTT
Olyan halk és hideg idő van,
halk és hideg, halk és hideg:
hallani szinte suhanóban
a gyöngyház égen a telet.
Selymesen száll ő rongyaink közt
s arcba legyez, bár semmi szél...
Óh láthatatlan, hűvös angyal,
előkelő, gyönyörü Tél!
Babits Mihály: AZ ELŐKELŐ TÉL
Ó, de szép,
Ó, de jó,
Leesett
Nézd, a hó!
Hull a házra, hull a fára,
A lámpára, a járdára,
Mint az álom, oly csuda
Fehér lett Pest és Buda.
Ó, de szép,
Ó, de jó,
Gyúródik
Hógolyó.
Fiúk, lányok meg nem állják,
Egymást vígan hajigálják,
Olyan harc ez gyerekek,
Amit én is szeretek.
Szép Ernő: HÓ
Öröm rezzen ágról ágra:
itt a tavasz nemsokára,
kizöldülnek mind a fák -
Isten hozott, hóvirág!
Zelk Zoltán: HÓVIRÁG
Összenőtt a föld az éggel,
csupa fehér, csupa szürke.
Ég és föld közt oszlopokként
feszül a kémények füstje.
Farkasordító hideg van.
Csattog a fagy, mint a fejsze.
Kibújni a jó melegből
kinek volna kedve, mersze?
Szégyen volna mégis-mégis
egész nap bent rostokolni:
mire való a jó csizma
meg az a sok meleg holmi?
Lám, a varjú milyen bátor,
se csizmája, se bundája,
mégis kiült károgni a
fehér lombú diófára.
Kányádi Sándor: Tél derekán
Az ősz az az évszak, ami után rögtön a tavaszt várjuk.
Doug Larson
"Rád borulnék ősszel, takaró avarral
És ha tél lehetnék, behavaználak.
Beléd olvadhatnék nyíló szép tavasszal
Forró nyár, ha lennék, beragyognálak."
Bikini: Veled akarok... (Zeneszöveg)
Reggel vagy este,
Szélben vagy csenddel,
Eljön magától
Sorsod mit rendel:
Miként nyár és tél.
Kölcsey Ferenc
Száll az idő, száll fölöttünk,
Sebesebben, mint a madár,
Gyűlnek az évek mögöttünk.
S vajon, hol a véghatár:
Nem tudja ezt a halandó,
Csak annyit tud, hogy mulandó
Minden itt az ég alatt -
Életünk egy pillanat.
Benedek Elek: JANUÁR
Szellő rezdül csendben,
hópihékkel játszik,
az egész világból
gyöngy-fehérség látszik.
Pillangó pihékkel
fehéredik minden,
ennél szebb varázslat
egész évben nincsen.
Devecsery László: Harang szól valahol...
A szép rögtön kell.
Az igazra alszunk egyet.
Lelkünknek elég a kép.
A testnek keret is kell.
Márai Sándor
Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot
már végképp másoknak remél.
József Attila: Ime, hát megleltem hazámat... c. vers
Sziszegve nyargal a fagyos szél,
komor még az alvó világ.
Ugye Kedves hosszú már a bezártság, a tél...
De nézz csak ki s reménykedj! T
Tavasz hírnökeként kinyílott a hóvirág.
Lovas Éva: REMÉNYKEDJ!
Tavasz s tél küzdenek egymással,
Harcol a fagy és napsugár
Egy-egy hiszékeny bokor ága
Rügyét is bontogatja már.
Endrődi Sándor: TAVASZ FELÉ
Táncolj a légben, forogj a térben,
Hófehérséged hintsd le rám!
Csillogj az égben, szállj le, s igézz meg!
Mutasd meg nekem tél-csodád!
Vámosi Nóra: Hópihe
A tél legszebb pillanatai. amikor hull a hó és a napfény csillog.
Meor
"A tél csodákra is képes. Valóságos ékszerként ragyogó jégvirágokat rajzol ablakunkra, és "Mint menyasszony, talpig csillogó fehérben, úgy öltözteti a tél a tájat"
Meor
Tél eleje, tél közepe:
havas a hegyek teteje,
sehol egy árva virág -
zúzmarás a fán az ág.
Ám télután egy reggelen,
csoda történik a hegyen:
kibújik a hóvirág,
s megrezzen a fán az ág.
Öröm rezzen ágról ágra:
itt a tavasz nemsokára,
kizöldülnek mind a fák -
Isten hozott, hóvirág!
Zelk Zoltán: HÓVIRÁG
,,A tél a kényelem, a jó ételek, a melegség,
a barátságos kéz érintése és a tűz melletti
beszélgetések ideje: otthon vagy."
(Edith Sitwell)
A tél nem egy évszak, hanem egy ünnep.
Sinclair Lewis, amerikai iró
A tél nem tart örökké; a tavasz nem marad el.
Hal Borland
A tél olyan évszak, amikor a világtól el lehet vonulni, a szűkös készletekből a legtöbbet lehet kihozni, elképesztően hatékony tetteket lehet végrehajtani, és el lehet tűnni szem elől. (...) A tél nem a halála, hanem az olvasztótégelye az élet ciklusának.
Katherine May: Út a télbe
A tél ölelésében tudja meg az ember,
hogy lelke mélyén a nyár soha nem múlik el.
Albert Camus
Tél, tél, hófehér,
ezer pehely pilinkél.
Megpihen a faágon,
pihe-puha hóálom.
Tél, tél oly fehér,
Hótakaró térdig ér.
Balla Piroska: Hófehér tél
,,A tél a tündérmesék ideje.
Természetanyácska csillogó ruhába öltözve köszönti
az évszak mitikus teremtményeit, míg a téli álmot alvó állatok
meleg ölébe és kényelmes faodvakba fészkelik magukat."
(Sarah Ivens)
Tél van. Havasak a háztetők, varjak keringve kárognak a házak felett, emberek csúszkálnak a jeges járdán, szürke a kép az ablak keretében. Hideg, rideg, barátságtalan. Tél van. És benne tavasz. Bennem tavasz. Szökkenő szarvassal, csivitelő madarakkal, zöldellő fákkal, napsütéssel... és egy nyíló virággal. A legszebb virággal, ami csak létezik a Földön. A legszebb érzéssel, ami csak létezik a Földön. Veled.
Csitáry-Hock Tamás: Csitáry-Hock Tamás: Angyaltoll
Tündöklik, mint a gondolat maga,
a téli éjszaka.
József Attila: Téli éjszaka
Udvarunkon, ablak alatt,
Álldogál egy furcsa alak.
Hóból van a keze, lába,
Fehér hóból a ruhája.
Hóból annak mindene,
Szénből csupán a szeme.
Vesszőseprű hóna alatt,
Feje búbján köcsögkalap.
Gazdag Erzsébet: Hóember
Ugye, szép a tavasz, mikor
rügy születik s madár dalol?
S ha daluk némul, szép, ugye,
nyáron a méh-, s virág-zene?
És nem szép, ha elmúlt a nyár,
hogy a levél, lehullva már,
cipőnk orránál kavarog,
vagy markunkban ireg-forog?
Most tél van, beállt a patak;
sétálgatok a fák alatt:
öles hóban áll mindegyik,
odvukban mókus aluszik, 
s bármily kicsiny az ág, a gally,
mindent fehér szirom takar.
Köszöntelek, tél! Te szépíted,
nagy virággá te építed
ezt a fát, ötven fekete
karját fehérrel vonva be,
míg a gallyakra millió
kis fehér kesztyűt húz a hó.
Davies, William Henry: A TÉL SZÉPSÉGE - Ford: Szabó Lőrinc
Ujra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó:
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb
Radnóti: Február
"Vajon miért vár az ember mindig másik évszakot? (...) Miért ne lehetne örülni a télnek, amely szemlátomást nem óhajt enyhíteni a szorításán, és amolyan színházi havat szór a járdákra, amikor mindjárt itt a március? A nyár úgyis eljön, és a következő tél is, amikor már egy évvel öregebbek leszünk, és egy évvel közelebb kerülünk ahhoz, amitől úgy félünk."
(Iselin C. Hermann)
...Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!
József Attila: Tél
Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon,
Én vagyok tornácod barátságos fedele,
Melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
És gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házadat tartja, és vagyok asztalod lapja,
Én vagyok az ágy, amelyben fekszel,
A deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok házad ajtaja
Bölcsőd fája ...
... Koporsód fedele.
Vándor, ki elmégy mellettem,
Hallgasd meg kérésem:
Ne bánts!
Hannes Tuch: Az erdő sóhaja - Bitte des Waldes (Ford. Fekete István)
Zúzmarás a december,
Örülhet a hóember.
Hófehér a pocakja,
Óriási hólabda.
Hópocakján hófeje,
Seprűt tart a jobb keze.
Kavicsszem és kavicsszáj,
Répaorrán kismadár.
Bartos Erika: Hóember c. vers
A tél szépsége - Gyönyörű téli felvételek és zene
Link
A TÉL SZÉPSÉGE...PÁNSÍP - EVITA
Link
Vivaldi -- Tél.
Link
A tél dala - Nox
Link
Wass Albert: Tél - Muck Ferenc: Piros szív, fehér hó, zöld levél..
Link
VERSEK A TÉLRŐL - ERNESTO CORTAZAR zenéjével
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/12 oldal
|
Bejegyzések száma: 118
|
|
|
|
2023. December
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| | 1 | 2 | 3 | |
| 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | |
| 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | |
| 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | |
| 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
5 db bejegyzés |
| e év: |
235 db bejegyzés |
| Összes: |
4745 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (23)
- Belső kör (0)
- Család (22)
- Munka (14)
- Haverok (0)
- Iskola (20)
- Ábrányi Emil (4)
- Adamis Anna (1)
- Ady Endre (15)
- Ágai Ágnes (1)
- Agytorna (29)
- Alföldi Géza (2)
- Alhana (1)
- Ambrus Magdolna (1)
- Andók Veronika (1)
- Andróczky Lászlóné (3)
- Antoine de Saint-Exupery (3)
- Anyák napja - gyermeknap (32)
- Áprily Lajos (3)
- Arany János (11)
- Arany Viktor (1)
- Arany-Tóth Katalin (1)
- Aranyosi Ervin (19)
- Artai Zsuzsanna (2)
- Árvai Attila & Emil (3)
- Átyim Lászlóné (1)
- B. B. Nala (1)
- B. Huszta Irén (1)
- B. Radó Lili (1)
- Babits Mihály (5)
- Bagi Tibor (1)
- Bajza József (1)
- Baktai Faragó Aranka (2)
- Balassi Bálint (1)
- Balázs Béla (1)
- Bálintffy Etelka (1)
- Balla Zsuzsanna (2)
- Balogh József (2)
- Baranyai Mária (1)
- Baranyi Ferenc (2)
- Barsy Irma (2)
- Bartalis János (1)
- Bartis Ferenc (2)
- Bartos Erika (2)
- Bella István (1)
- Bencze Marianna (1)
- Benedek Elek (3)
- Berde Mária (1)
- Bertók László (1)
- Berzsenyi Dániel (1)
- Bíró Melinda (1)
- Birtalan Ferenc (1)
- Boda Magdolna (1)
- Bódás János (2)
- Bodnár Éva (3)
- Bodó János (1)
- Bodor Aladár (1)
- Bodré Anikó (1)
- Bogár Lilla (1)
- Bogdán András & Bogdán László (2)
- Bognár Barnabás (1)
- Bonifert Ádám (1)
- Buda Ferenc (1)
- Budai Zolka (1)
- Bulvár (51)
- Bölcsességek és gondolatok. (138)
- Börzsönyi Erika (1)
- Coelho Paulo (1)
- Csabai Andrea (1)
- Csabai Lajos (2)
- Csapó Lajos (2)
- Csatári Édua Éva (1)
- Cseffán Zsolt (2)
- Cseke Erika (1)
- Cseppely Zsuzsanna (1)
- Cserényi Zsuzsanna (1)
- Csiki András (1)
- Csitáry-Hock Tamás (1)
- Csokonai Vitéz Mihály (1)
- Csoóri Sándor (1)
- Csorba Győző (1)
- Csukás István (1)
- Csuray Zsófia (1)
- Czóbel Minka (1)
- Dáma Lovag Erdős Anna (1)
- Dapsy Gizella (1)
- Deák Erika (2)
- Devecseri Gábor (1)
- Dévényi Erika (3)
- Dienes Eszter (1)
- Dobos Hajnal (1)
- Dobrosi Andrea (1)
- Dobszai Károly (2)
- Dóczi Lajos (1)
- Domahidi Klára (1)
- Domonkos Jolán (1)
- Donászy Magda (2)
- Dorys May (0)
- Dr. Gyökössy Endre (2)
- Dsida Jenő (7)
- Duduj Szilvia (1)
- Dugasz István (2)
- Dutka Ákos (2)
- Dylan D Tides (1)
- Ecsedi Éva (1)
- Egészségünk érdekében... (142)
- Egyed Emese (1)
- Elekes Tímea Izabella (1)
- Életképek (99)
- Életmód (89)
- Endrődi Sándor (1)
- Erdei Éva (1)
- Erdélyi József (1)
- Erdős Olga /Luna Piena/ (2)
- Erdős Renée (1)
- Eszenyi Matula István (1)
- Évszakok (118)
- Falcsik Mari (1)
- Falu Tamás (1)
- Farkas Anna&Árpád&Éva&Imre (6)
- Fáy Ferenc (1)
- Fazekas István (1)
- Fazekas Miklós (1)
- Fecske Csaba (2)
- Fehér Miklós (1)
- Fekete Lajos (1)
- Fellner Isrván (1)
- Fenyő László (1)
- Ferenczi Csilla (1)
- Fésűs Éva (2)
- Ficzura Ferenc (1)
- Film - színház (54)
- Flammerné Molnár Edit (1)
- Fodor Ákos& Emese&József (2)
- Fonyó Tamás (3)
- Fortune Brana (2)
- Fuchs Éva (1)
- Füle Lajos (6)
- Földeáki-Horváth Anna (1)
- Gabriel Garcia Márquez (4)
- Gál Éva Emese (1)
- Galyasi Miklós (1)
- Gámenczy Eduárd (1)
- Garai Gábor&János&Katalin (3)
- Gárdonyi Géza (6)
- Gaudi Éva Molly (1)
- Gebhardt Nóra (1)
- Geisz László (2)
- Gere Irén (1)
- Gergely Ágnes & István (2)
- Gligorics Teréz (3)
- Goethe (5)
- Gősi Vali (1)
- Gr. Vay Sándor (0)
- Grigó Zoltán (1)
- Gulyás Pál (1)
- Gutási Éva (1)
- Gyimóthy Gábor (2)
- Gyóni Géza (2)
- Győrfi-Deák Éva (3)
- Gyulai Pál (5)
- Gyurkovics Tibor (2)
- Gyöngy (1)
- Gyönyörű virágok&idézetek (37)
- György László (2)
- H. Kohut Katalin (1)
- Hajas György (1)
- Hajdú Levente (1)
- Hajdu Mária&Saci (2)
- Hajnal Anna (2)
- Hámori István Péter & Zsóka (2)
- Hamza Anikó (2)
- Harcos Katalin (4)
- Hatos Márta (1)
- Havas Éva (1)
- Hazafias versek (18)
- Hazánk - otthonunk (177)
- Heine (3)
- Heiner Ágnes (1)
- Héja (1)
- Helen Bereg (3)
- Helena (1)
- Heltai Jenő (10)
- Hemingway (2)
- Hepp Béla (1)
- Hervay Gizella (1)
- Híres emberek-jeles napok-évfo (145)
- Hirth Éva (1)
- Hóbor Hajnalka (1)
- Hock Éva Etelka (1)
- Hollósy-Tóth Klára (1)
- Horváth Ilona & Horváth István (1)
- Horváth M. Zsuzsanna (1)
- Horváth Piroska (1)
- Hosszú Bettina (1)
- Humor (234)
- Húsvét - Pünkösd (30)
- Idézetek birodalma (143)
- Ignotus (1)
- Ilianne (2)
- Illés Judit & Gábor (2)
- Illyés Gyula (2)
- Imre Flóra (1)
- Irodalom - Próza (98)
- Ismeretlen szerzők (1)
- Jagos István (1)
- Jakos Kata (1)
- Jatzkó Béla (1)
- Jékely Zoltán (1)
- Jobbágy Károly (2)
- Jókai Mór (4)
- Jolie Taylor (1)
- Jónás Tamás (1)
- Jószay Magdolna (1)
- József Attila (9)
- Juhász Gyula (6)
- Juhász Magda & Juhász Szilvia (3)
- Juhászné Bérces Anikó (2)
- K. László Szilvia (1)
- Kacsa Zsóka (2)
- Kaffka Margit (1)
- Káli László (1)
- Kálnoky László (1)
- Kamarás Klára (2)
- Kamenitzky Antal (1)
- Kányádi Sándor (2)
- Karácsony - Újév (70)
- Karai Gábor (1)
- Karinthy Frigyes (4)
- Károlyi Ami (1)
- Kárpáti Tibor (1)
- Kassák Lajos (1)
- Kaszás Zoltán (1)
- Katerina Forest (1)
- Katona Bálint & Andrea (3)
- Kecskés Beatrix (2)
- Kelemen Évi (1)
- Keller Boglárka (1)
- Kerecsényi Éva (1)
- Kerekes László (1)
- Kereszti Hajnalka (1)
- Keresztury Dezső (1)
- Kerner Mariann (1)
- Kertünk - házunk - otthonunk (53)
- Kijacsek Erzsébet (2)
- Kincses Zoltán (2)
- KisJenő,József,Judit,Irma,Rea (6)
- Kocsis Dániel (1)
- Koltay Gergely (6)
- Komáromi János (2)
- Komjáthy Jenő (2)
- Konda Bartal Piroska (2)
- Kondra Katalin (1)
- Koós Attila (2)
- Koosán Ildikó (1)
- Kormányos Sándor (1)
- Koszpek Ferenc (1)
- Kosztolányi Dezső (7)
- Kotsy Krisztina (1)
- Kovács Daniela & Anikó & Erika (4)
- Kun Magdolna (4)
- Kustra Ferenc (1)
- Kölcsey Ferenc (4)
- Lackfi János (2)
- Ladányi Mihály (1)
- Lady Moon (1)
- Lampert Géza (1)
- Lányi Sarolta (2)
- Laren Dorr (1)
- László Andrea, & Ilona, &Noémi (3)
- László Ilona (1)
- Lelkem szirmai (71)
- Lengyel Jolán (2)
- Lengyel Károly (1)
- Lesznai Anna (1)
- Lévay József&Lévay László (3)
- Ligeti Éva (2)
- Linda Dillow (1)
- Lindák Mihály (1)
- Linn Márton (1)
- Lippai Marianna (1)
- Lithvay Viktória (1)
- Lőrinczi L. Anna (1)
- Losonci Léna (2)
- Lupsánné Kovács Eta (2)
- Lys Noir (1)
- Lyza (1)
- M. Laurens (1)
- Maczkó Edit (1)
- Madách Imre (2)
- Magyar sorsot - magyar kézbe! (85)
- Major Gabriella&Majoros Gabrie (2)
- Majtényi Erik (1)
- Majthényi Flóra (2)
- Márai Sándor (7)
- Mardi Miriam (1)
- Marschalkó Lajos (1)
- Marton Pál (2)
- Maryam /Moldován Mné (1)
- Maszong József (1)
- Máté Péter (2)
- Matos Maja (1)
- Mécs László (1)
- Média (408)
- Meggyesi Éva (1)
- Mentovics Éva (2)
- Metzger Zsuzsanna (1)
- Mikodi Bianka (1)
- Minden, ami szép (8)
- Mindenszentek, halottak napja (10)
- Mirian (2)
- Monok Zsuzsanna (1)
- Móra Ferenc (4)
- Móra László (3)
- Moretti Gemma (1)
- Móricz Eszter (1)
- Művészet (58)
- Müller Péter (2)
- Mysty Kata (1)
- Nadányi Zoltán (1)
- Nagy István Attila & Bálint (3)
- Nagy Krisztina (1)
- Nagy László & Ilona (4)
- Nemes Nagy Ágnes (1)
- Némethné Mohácsi Bernadett (1)
- Nemzeti ünnep (58)
- Névnap- szülinap (47)
- Nőnapra & Farsang (9)
- Nyakó Zita (1)
- Ó. Kovács Ibolya (1)
- Oláh Gábor (1)
- OMNYE (58)
- Orbán Balázs&Orbán Hajnalka (3)
- Őri István (3)
- Orosz költők (3)
- Orth László (3)
- Osho (4)
- P. Geraldy (1)
- P. Pálffy Julianna (1)
- P. Tóth Irén (1)
- Pajzán történetek&mondák (46)
- Palágyi Lajos (1)
- Pálvölgyi Attiláné (1)
- Papp Váry Elemérné (2)
- Pásztor Piroska & Klaudia (2)
- Paudits Zoltán (1)
- Paula S. Tizzis (1)
- Pecznyík Pál (2)
- Pej Erika (1)
- Pénzár Miklós Csaba (1)
- Péter Erika (1)
- Pethes Mária (1)
- Petőfi Sándor (13)
- Pilinszky János (2)
- Piszár Éva (1)
- Pogány Zoltán (1)
- Politika (23)
- Poller Ildikó (3)
- Popper Péter (2)
- Pósa Lajos (10)
- Posztós Lenke (1)
- Prohászka Ottokár (1)
- Puskin (3)
- Rab Zsuzsa (1)
- Rabindranath Tagore (1)
- Radnóti Miklós (4)
- Rajki Miklós (3)
- Rajzó Eszter (1)
- Rasztik Edit Emese (1)
- Ratkó József (1)
- Reichard Piroska (1)
- Reményik Sándor (25)
- Reviczky Gyula (3)
- Riersch Zoltán (1)
- Rónay György (1)
- Rózsa Amarilla (1)
- Rudnyánszky Gyula (1)
- S. Farkas Zsuzsanna (1)
- Sajó Sándor (6)
- Sándor Gyula (2)
- Sango Villagren (1)
- Sárándí Szilvia (1)
- Sárhelyi Erika (2)
- Sarkadi Sándor (1)
- Sárközi György (2)
- Sarlós Erzsébet (1)
- Scheffer János (1)
- Schrenk Éva (1)
- Schvalm Rózsa (1)
- Schwartz Léda (1)
- Serfőző Attila (1)
- Shakespeare (1)
- Shelley (2)
- Sík Sándor (2)
- Siklós József (1)
- Simon Ágnes & István (2)
- Simonyi Imre (1)
- Sipos Julianna (1)
- Sohonyai Attila (1)
- Somlyó Zoltán&Somlyó György (3)
- Somogyváry Gyula (3)
- Sonkoly Éva (1)
- Soóky Melinda (1)
- Sport (82)
- Steph McGrieff (2)
- Süssünk - Főzzünk (12)
- Szabados István (3)
- Szabó Éva, ...Gitta, ...Ila (3)
- Szabó Kila Margit (1)
- Szabó Lőrinc (3)
- Szabó Magda (1)
- Szabolcsi Erzsébet (1)
- Szabolcska MIhály (1)
- Szádeczky-Kardoss György (1)
- Szakáli Anna (1)
- Szalai Fruzsina (1)
- Szász Károly (1)
- Szatmári Delina (1)
- Szebenyi Judit (3)
- Szécsi Margit (1)
- Szeicz János dr. (2)
- Székely János (1)
- Szeleczky Zita (3)
- Széles Kinga (1)
- Szemlér Ferenc (1)
- Szent Gály Kata (1)
- Szentirmai Jenő (2)
- Szép Ernő (3)
- Szép versek és idézetek (83)
- Szépek szépei (21)
- Szerencsés János & Tünde (2)
- Szilágyi Anita&Viktória (2)
- Szilágyi Domokos (1)
- Szilágyi Hajnalka (1)
- Szilas Ildikó (1)
- Szilveszter Levente (2)
- Szőke István Attila (3)
- Szőnyi Bartalos Mária (1)
- Szuhanics Albert (6)
- T. Fiser Ildikó (1)
- Takács Dezső (1)
- Tamás István (2)
- Tánczos Katalin (2)
- Tarsoly Beke Tamás (1)
- Tasnádi Bernadett (1)
- Tatiosz (1)
- Taygate (4)
- Telekes Béla (1)
- Természet (19)
- Thalis Silvenier (1)
- Tobai Rózsa (1)
- Tóbiás Tünde (1)
- Tokaji Márton (2)
- Tompa Mihály (2)
- Torday Teodóra (2)
- Torma Judit (1)
- Tornay András (2)
- Tóth Anett, Juli, Julianna (3)
- Tóth Árpád (5)
- Tóth Attila & János (3)
- Tragédiák - katasztrófák (152)
- Tudod-e? (15)
- Tudomány - technika (66)
- Túri A. Zsuzsa (1)
- Túrmezei Erzsébet (3)
- Turza Sándor (1)
- Törő Zsóka (1)
- Történelem (154)
- Ujvári Lajos (2)
- Utassy József (1)
- V. Hugó (2)
- Váci Mihály (2)
- Vajda János (4)
- Vallás (65)
- Válóczy Szilvia (1)
- Vámosi Nóra (1)
- Varga János Veniam (1)
- Varga József (1)
- Varga Patrícia & Gyula (1)
- Vargáné Éva (1)
- Vargha Gyula (1)
- Varjú Zoltán (2)
- Várnai Zseni (8)
- Varró Dániel (1)
- Vas István (1)
- Vasas Mihály (1)
- Vázsonyi Judit (1)
- Végh Mária (1)
- Venyercsán László (1)
- Vesze László (1)
- Vészi Endre (1)
- Víg Éva (1)
- Világirodalom (19)
- Világirodalom: Burns (4)
- Világjárók (213)
- Virág Aliz (1)
- Vitó Zoltán (1)
- Vogelweide (2)
- Vona Erzsébet Cecilia (2)
- Vörös judit (2)
- Vörösmarty Mihály (3)
- Wass Albert (75)
- Weöres Sándor (4)
- Z. Konkoly Juci (1)
- Zágorec-Csuka Judit (1)
- Zagyi G. Ilona (1)
- Zas Lóránt (2)
- Zelk Zoltán (2)
- Zene, zene, zene... (120)
- Zeneszöveg (20)
- Zimonyi Zita (1)
- Zsefy Zsanett (3)
- Zsigai Klára (1)
- Zsóka Mariann (1)
- Örökzöld dallamok (40)
|
|
|
| |
- Ma: 1367
- e Hét: 7244
- e Hónap: 10014
- e Év: 934325
|
|
|
Offline
