Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
„A tölgyek alatt vágynám lenyugodni” – Ara
  2023-09-19 19:30:37, kedd
 
 







,,A TÖLGYEK ALATT VÁGYNÁM LENYUGODNI"


Rákay Philip producer és felesége, Wieber Orsolya magánadományából felújították Arany János síremlékét a Fiumei úti sírkertben. Szombaton ünnepélyes keretek között leleplezték a megújult síremléket. Rákay Philip az Origónak azt mondta: 7-8 éves korában édesapja adott a kezébe Arany János- és Petőfi-köteteket, amelyek attól a pillanattól kezdve meghatározták az életét. " Aki Arany Jánost olvas,az a szívében és a lelkében is magyar marad örökké"- mondta Rákay Philip az Origónak. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter köszönetét fejezte ki, hogy a pár anyagi áldozatvállalásának köszönhetően újra méltó síremlék őrzi Arany János hamvait.
/Origó 2023.09.16./




Arany János síremlékének története



Írta: Mészáros Dávid - 2023. szeptember 17. 14:00







A Fiumei úti sírkertben ünnepélyesen felavatták Arany János felújított síremlékét, amelyet az eredeti állapotának megfelelően állították helyre. A jól ismert bronzszarkofágot és a talapzatát szakműhelyben restaurálták, a sírhely környezetét és kerítését is rendbe hozták. A felújítás és az avatás alkalmából felidézzük Arany János budapesti életét, és bemutatjuk a síremlék felállításának történetét.

Arany János a nemzet koszorús költője: a Toldi-trilógia, A walesi bárdok vagy a Szondi két apródja csupán néhány remekmű abból a páratlan hagyatékból, amely nélkül szegényebb lenne az egyetemes magyar kultúra. Pest-Budára 1860 szeptemberében költözött, miután a Kisfaludy Társaság az igazgatójává választotta.

Az Arany család első lakása IX. kerületben, a mai Erkel utcában volt, ahová 1860 szeptemberében költözött feleségével, Ercsey Juliannával és két gyermekével: Arany Juliannával (Juliskával) és Arany Lászlóval. Juliska 3 évvel később, 1863-ban édesapja és saját szülővárosába, Nagyszalontára költözött, mert feleségül ment az ottani református lelkészhez, Szél Kálmánhoz.

Pesten készült fénykép 1863-ból: Arany János mellett ül a felesége, Ercsey Julianna, tőle jobbra Juliska leányuk. Hátul (balra) fiuk, Arany László és (jobbra) Szél Kálmán református lelkész, Arany Juliska vőlegénye áll (Forrás: OSZK Digitális Képarchívum)




Aranyék az Erkel utcából 1864 tavaszán költöztek az alig néhány házzal arrébb lévő Üllői út 7. szám alatti épületbe. Itt laktak akkor is, amikor a költő 1865 januárjában a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) titkára lett. Eleinte a mai Petőfi Sándor utcában található Trattner-házba járt dolgozni, ahol az Akadémia működött, amíg 1865. december 11-én át nem adták az MTA mai, Széchenyi István téri új székházát.

Ekkor érte az Arany családot a tragédia: Juliska 1865. december 28-án tüdőbajban elhunyt, gyermeke, Szél Piroska még féléves sem volt. A költő ekkor jó időre elhallgatott, de akadémiai munkáját folytatta, sőt szolgálati lakást is kapott, dolgozószobával, szalonnal és fogadószobával, az MTA bérházában, amely az Akadámia hátsó homlokzatához csatlakozott, 1867. április 24-én, vagyis Szent György napján költöztek be.

Balra az MTA székháza, jobbra az MTA bérháza a mai Akadémia utca és Arany János utca sarkán. Klösz György 1880 és 1890 között készült fényképe (Forrás: Fortepan/Képszám: 82119)




Unokájuk, Piroska 1868-tól lakott velük, ekkortól ők nevelték. Aranyéknak 1870-től nem kellett lakbért fizetniük, és azután sem kellett kiköltözniük, hogy 1879-ben Aranyt saját kérésére (egészségügyi okokból) felmentették főtitkári teendői alól.

Arany és családja 1877-től minden nyáron kiköltözött a Margitszigeti Nagyszállóba. A második emeleten lévő háromszobás szállásuk ablakai a pesti oldalra néztek: Arany szeretett itt lenni, gitározni, rajzolni és írni Őszikék-verseit. A szigetről térképvázlatot is készített.

Klösz György 1880-1890 között készült felvétele a Margitszigeti Nagyszállóról a pesti Duna-partról nézve (Forrás: Fortepan/Képszám: 82298)





Legkedvesebb helyét a sziget tölgyfái alatt találta meg: itt elvonultan élvezhette a csendet, saját gondolatai kibontakoztatását, a szigetet átjáró hűs szellőt vagy a kismadarak énekét. A tölgyek alatt című verse is ezekről az élményekről szól. Utolsó versszakban óhaját fejezte ki, hogy itt szeretne örök nyugalomra lelni, ha elérkezik az idő:

,,A tölgyek alatt
Vágynám lenyugodni,
Ha csontjaimat
Meg kelletik adni;
De, akárhol vár
A pihenő hely rám:
Egyszerüen, bár
Tölgy lenne a fejfám!"

Balra a költő saját térképrajza a szigetről, kedvenc tölgyeinek helye piros karikával jelölve (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1917. március 4.). Jobbra 1912-es fénykép Arany tölgyeiről (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1912. június 30.)




Arany Jánost az Akadémia bérházában lévő lakásban érte a halál 1882. október 22-én, egy héttel egykori barátja, Petőfi Sándor szobrának avatóünnepsége után (amelyen rosszullét miatt nem tudott részt venni, bár kortársa, Gyulai Pál irodalomtörténész szerint ez az avató volt a költőóriás életének utolsó öröme).

Órákkal Arany halála után Gerlóczy Károly, Budapest alpolgármestere felkereste a gyászoló családot, és összehívott egy rendkívüli tanácsülést a temetéssel kapcsolatos fővárosi teendőkről. Az első kijelölt sírhelyet elutasította a család, a második helyszín, egy kicsi háromszögű tér már megfelelt.

Aranyt az MTA székházában ravatalozták fel, olyan tisztelettel, ami államférfiak halála esetén volt szokás: Deákhoz hasonlóan őt is a székházból kísérték a Fiumei úti (akkor Kerepesi) temetőbe. 1882. október 24-én temették el, az értelmiség színe-java és az ország vezetői politikusai is ott voltak: Andrássy Gyula, Trefort Ágoston, Apponyi Albert, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és nagyon sokan mások.

Dörre Tivadar rajza Arany János ravataláról az MTA előcsarnokában (Forrás: Vasárnap Ujság, 1882. november 5.)




A főváros tanácsa 1882. november 14-én kérdést intézett az MTA-nak, hogy hajlandó-e a közköltségből fedezendő díszsír ügyét vállalni, beleértve a befolyó összegek kezelését. November 25-én a főváros törvényhatósági bizottsága már meg is szavazott 1000 forintot erre a célra. Két nappal később az Akadémia közölte a fővárosi tanáccsal, hogy a síremléket Arany János családja szeretné felállítani, ezért az MTA nem is indított gyűjtést.

Létezik egy síremlékterv Ybl Miklós aláírásával, 1883. március 7-i keltezéssel, melyet Budapest Főváros Levéltárának honlapján, az Ybl Miklós Virtuális Archívumban bárki megtekinthet. Itt azt olvashatjuk: az egyszerű kialakítású, hasáb alakú szarkofág lépcsőződő talapzaton áll, a három lépcsőfok magas emelvény alatt dongaboltozatos sírkamra látható, benne öt koporsó számára elegendő hely. A sarkain akantuszos akrotérionnal kiképzett szarkofág fedelén cserépfedést imitáló felület figyelhető meg. Mint írják: nem derül ki, milyen anyagokból készült volna, ha ez a síremlék valósul meg.

Az Ybl féle Arany János síremlék első tervlapja 1883-ból (Forrás: Budapest Főváros Levéltára, Ybl Miklós Virtuális Archivum)




Az Ybl-féle Arany János síremlék másik tervlapja az oldalhomlokzatot mutatja (Forrás: Budapest Főváros Levéltára, Ybl Miklós Virtuális Archivum)




Pár hónappal később több lap is arról tudósított, ugyanazt a forrást használva, hogy Arany János síremléke ditrói márványból készül. ,,A sarkofag födele pikkely-hálózatot tüntet fel, mely a két csúcson kagylóban végződik ; a födél közepét ciprus-lombokon nyugvó, bronzból öntött babérkoszorú foglalja el. A talapzat egyik lapjába jön a felirat, a sarkofag oldalára pedig a név: Arany János. A födél súlya egymagára 92 mázsát tesz ki s a sarkofaghoz szükséges kőzet kibányászása és M.-Vásárhelyre való szállítása 600 frtba kerül" - számolt be a részletekről a Budapesti Hírlap 1883. augusztus 1-jén, ám későbbi híradás nincs erről az elképzelésről.

Arany János özvegye, Ercsey Julianna egy négykoporsós családi sírbolt építését kérvényezte, hogy mindannyian együtt, egy helyen nyugodhassanak. A beadott terveket a fővárosi tanács 1884. június 8-án engedélyezte. Itt válik érdekessé a síremlék egyik alkotójának kiléte, ugyanis ezen a terven Kallina Mór építész neve szerepel (az ügyiratban rajzok nincsenek). Számos kutatás Gerster Kálmánt nevezi meg az egyik, és Stróbl Alajos szobrászt a másik alkotónak (ők ketten több alkalommal is dolgoztak együtt, nekik köszönhetjük még többek között Deák és Kossuth mauzóleumát is ugyanebben a sírkertben).

Klösz György 1890 utáni felvétele Arany János síremlékéről a Fiumei úti sírkertben (Forrás: Fortepan/Képszám: 82505)




A díszsír a temető 14-es parcellájának sarkán található. Talapzata két különböző anyagból készült, az alsót piszkei mészkőből faragták, és ezen helyezkedik el egy gránitból készült kőalapzat. Ennek négy sarkán áll egy-egy kézzel faragott oroszlán lábfej (úgynevezett ,,mancsok"), amelyek tartják az alkotás fő részét, a bronzból készült, trapéz alakú szarkofágot: egyik oldalán olvasható Arany János neve, másik oldalán pedig születésének és halálának dátuma.

A szarkofág visszahelyezésének pillanatai 2023. szeptember 11-én (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)




A síremlék legfelső eleme a bronzkoporsó fedelére illeszkedik: egy pálmaággal díszített és szalaggal átkötött babérkoszorút formáz, melyek a dicsőség és az örökkévalóság szimbólumai. A szarkofághoz hasonlóan ez is bronzból készült. Ez a síremlék egyetlen olyan eleme, ami az eredeti állapothoz képest megváltozott: az 1954-es restaurálás során a koszorú szerkezeti módosításokkal, és körülbelül 90 fokkal elfordítva került vissza a szarkofág tetejére.

A bronzkoszorú visszahelyezése a szarkofág fedelére (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)




A síremléket egy oroszlánfejekkel és oroszlánlábakkal díszített öntöttvasból készült korlát veszi körül, lekerekített háromszög formában.

A vaskerítést, annak díszítőelemeit is restaurálták (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)




Olyan tisztelet övezte Arany Jánost, hogy részben megvalósították a versében fogalmazott óhaját, miszerint a Margit-sziget tölgyei alatt szeretne nyugodni: a díszsírt körülvevő vaskerítés mellé három, a szigetről áthozott tölgyfacsemetét ültettek. Az azóta felnőtt, több mint 100 éves kocsányos tölgyekből kettő ma is él.

A tűző déli nap elől Arany tölgyfái (balra fent és a létra mögött) segítik árnyékolással a helyreállítás munkatársait (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)




Alig néhány hónappal a síremlék elkészülte után, 1885. február 21-én a költő özvegye, Ercsey Julianna elhunyt. Egy évvel később, 1886 tavaszán kettejük unokája, Szél Piroska is életét vesztette (ugyanúgy tüdőbajban, mint annak idején édesanyja, Juliska). 1898-ban Arany László is meghalt. Mind a négyen (tehát a költő is) a föld alatti sírboltban nyugszanak.

A gránit talapzaton egy bronztekercsen olvashatjuk a költővel együtt nyugvó családtagok neveit: Arany Jánosné (Ercsey Julianna), Piroska unokájuk és Arany László fiuk (Fotó: Nemzeti Örökség Intézete)







Az emlékmű a második világháborúban megsérült, a szarkofágon lőfegyverek okozta lyukakat kellett befoltozni. A restaurálást 1954-ben végezték el. Az ezt követő évtizedek során a síremléken számos kisebb és néhány nagyobb kopás keletkezett, főként a kőtömbökön. A feliratok sok helyen megfakultak, a fémfelületek rozsdásodtak. Már 2022-ben eldőlt, amikor a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Petőfi család díszsírját mecénás támogatásával felújította, hogy Arany János síremlékének restaurálása is megvalósítható hasonló konstrukcióban.

Móczár Gábor főigazgató a Pestbudának azt nyilatkozta, hogy minden ilyen felújítást részletes kutatásnak kell megelőznie, például milyen szerkezeti megoldásai vannak a műnek, egyes elemek mikor kerültek oda, esetleg milyen korábbi elemekből lehet visszaállítani. Hozzátette, a múltat sem eltörölni, sem átírni nem akarják, ezért minden síremléknél az eredeti állapot visszaállítására törekszenek. A főigazgató azt is nyilatkozta, hogy a nemzeti emlékhelyek felújítása minden résztvevőt inspirál, és a jövőben további fontos síremlékek felújítása várható.

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója a Fiumeiben mesélt lapunknak a síremlék felújításának részleteiről (Fotó: Nemzeti Örökség Intézete)




A talapzatokat műhelyben, magasnyomású vízzel tisztították meg, a biológiai szennyeződéseket homokszórásos mélytisztítással oldották meg. Az idegen anyagokat kivésték és betétezéssel javították. A talapzatok hosszú távú állagmegóvása érdekében azokat impregnálták. Szakműhelyben restaurálták és tisztították a bronz szarkofágot, illetve a díszsír körüli vaskerítést is. Móczár Gábor kiemelte azt is, hogy Arany János síremléke anyagában az eredeti állapotokat tükrözi. A síremlék és környezetének felújítási terveit Kuli László építész készítette, a kő- és fémrestaurátori munkákat Amler Gábor irányította, Veres Kálmán pedig a fémrestaurátori munkákat végezte. A kerítésen belüli kiskertből kikerültek az agresszív borostyánok, helyükre új növényeket ültettek.

Közelebből az oroszlánlábak (úgynevezett ,,mancsok"), melyek a szarkofágot tartják (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)




A felújítások végeztével a síremléket 2023. szeptember 11-én helyezték vissza eredeti helyére, a 14-es parcellába, lapunk ezt az eseményt a helyszínen követhette végig. Ünnepélyes avatása 2023. szeptember 16-án, szombaton volt. ,,A legtökéletesebb magyar költő hamvainak síremléke előtt állva elsősorban hálát kell adnunk azért, hogy a 206 éve, Nagyszalontán született Arany János életművének köszönhetően nemzedékek sora ismerkedhetett meg a magyar nyelv egyedülálló szépségével" - mondta avatóbeszédében Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hozzátette: ,,Arany János a leggazdagabb szókincsű, anyanyelvünket legjobban értő, érző, ismerő és használó óriása, pártatlanul gazdag irodalmunk egyik legfényesebb csillaga"

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója úgy fogalmazott: ,,Arany János ránk hagyott irodalmi hagyatéka kultúránknak nemcsak megkerülhetetlen része, de olyan alapja, amely nélkül a rá következő korok alkotásai értelmezhetetlenek". Kiemelte: a Nemzeti Örökség Intézete a Miniszterelnökség támogatásával folyamatosan újítja a Nemzeti Sírkertbe tartozó, rossz állapotban levő sírokat, és 2013-as megalakulása óta több száz síremléket újított fel országszerte.

A felújítás előtt halványan látszódott, most már jól kivehető Arany feleségének külön felirata a síremlék legalsó, mészkőből készült talapzatán (Fotó: Nemzeti Örökség Intézete)




Arany János utolsó kívánsága, ha nem is pontos elképzelései szerint, de teljesült: tölgyek alatt alussza örök álmát, szeretett családja társaságában. Síremlékét immáron újra régi szépségében láthatjuk, ha ellátogatunk a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertbe.


Link



Rákay Philip és felesége magánadományából felújították Arany János síremlékét /2023.09.16./

Link

















 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
Arany János felesége, leánya és unokája
  2023-08-22 20:45:31, kedd
 
 





ARANY JÁNOS FELESÉGE, LEÁNYA ÉS UNOKÁJA


Arany János Nagyszalontán 1840. november 19-én vette feleségül Ercsey Juliannát, egy ügyvéd törvénytelen és vagyontalan leányát. Házasságukból 1841-ben született Juliska lánya és 1844-ben László fia, aki később ismert bankár, népköltészetgyűjtő,


Arany Julianna

Arany Julianna, a források gyakran Arany Juliska néven említik (Nagyszalonta, 1841. augusztus 9. - Nagyszalonta, 1865. december 28.): Arany János és Ercsey Julianna leánya, Arany László nővére.
1863-ban férjhez ment Nagyszalontán egy Széll Kálmán nevű helyi református paphoz. Házasságukból egy leánygyermek született 1865. július 24-én, Széll Piroska, azonban a fiatal édesanya mindössze fél évvel élte túl leánya születését. 1865. december 2-án méhgyulladást kapott, és huszonöt napi gyötrelmes betegség után, december 28-án, éjjel fél kettőkor tüdőbajban meghalt (ez a betegség vitte sírba Juliska leányát, Széll Piroskát is 1886 tavaszán 21 éves korában). 1865. december 29-én temették el, földi maradványai a nagyszalontai temetőben vannak eltemetve. Sírján a magyar irodalom egyik legszebb sírverse olvasható.

Szeretett leányának váratlan halála mélyen megrendítette Arany Jánost, olyannyira, hogy a tragédia hatására több mint egy évtizedre a költő is elhallgatott benne. 1868-tól Aranyék nevelték Juliska kislányát, Piroskát.


Arany János írta lánya, Juliska sírkövére:

Midőn a roncsolt anyagon,
Diadalmas lelked megállt;
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon,
Indult nem földi utakon,
Egy volt közös, szent vigaszunk:
A LÉLEK ÉL:
találkozunk!

Néhai Arany Juliska

Úgy hittem, ha röviden elbeszélem e szegény gyermek és édes anyja végső napjainak megható jeleneteit s a rájok vonatkozó családi és irodalmi emlékeket összeállítom, rokonaink és barátaink szívesen megőrzik e füzetet, hogy belőle néha-néha rájok emlékezzenek.
Ne tekintsék e közlést nyilvánosnak, egyszerűen kéziratnak van szánva, kegyeletből és emlékül.

Budapesten, 1896. november. Arany László.

Úgy halt meg, mint az édesanyja.

Fiatalon, boldogan, szeretve és szerettetve. Oly váratlanúl; annyi reményt semmisítve meg. Nemcsak a saját életök boldogságáról álmodott reményeket, hanem mások életének legkedvesebb álmait is. Mintha a halál nem elégelte volna meg életök elrablását; az itt hagyottak jövendő életének legféltékenyebben ápolt örömeit is elvitte magával. Olyan hasonló volt búcsújok is az élettől!
Nem az elenyésző és rettentő, de sivár látványa, hanem öntudatos-vagy annak látszó- búcsúzása a távozó léleknek. Mintha valóban csak elköltözésre készültek volna, mintegy "isten hozzád"-ot rebegve vissza, onnan, a sejtelmek felfoghatatlan világából. Hogy az ingatag hit új erőt nyerjen s a kétkedő lélek úrja megtanúljon imádkozni.

Piroska még féléves sem volt, mikor édes anyját elvesztette. De nem a neki adott életet kellett anyjának a saját élete árán megváltania. Ifjú anya első gyermeket könnyebben alig hozhatna világra. Délután négy órakor (1865 julius 24.) még a kertben sétált s este nyolczkor már mosolyogva nézte a kis jövevényt, a ki, íme, csendes fészkökbe érkezett.

"Juliska tudni sem akar arról" - írja a férje másnap - "hogy neki most betegképen kell magát viselnie. Beszél, rendelkezik s tűnődik, hogy "ennek az idegen kis leánynak" mi legyen hát a neve?"
Az ifjú anya gyorsan erőhöz jutott. Csakhamar maga gondozhatta, saját keblén táplálhatta gyermekét. Pár héttel a születés után már saját kezével írja leveleit anyjához, telve a gyermekén csüggő léleknek hol örömeivel, hol aprólékos aggodalmaival. A saját egészsége ellen egyéb panasza sincs, mint hogy hízni kezd, régi ruháit nem használhatja.

Csupa remény, csupa hála, csupa idyll e levelezés. Utolsó levelét szülei ezüst-menyegzőjére küldte:

Nagy-Szalonta, 1865. november 19.

"Kedves jó szüleim!

Későn bár, mert mára kell vala e levélnek megérkezni, írok; írok s elmondom szívem mélyéből eredt kívánságomat s az enyim mellett Kálmánét, hogy adjon Isten kedves jó szüleimnek még egy huszonöt évet együtt, boldogságban, egészségben, megelégedésben tölteni. Adja Isten, hogy az a szeretet, végtelen becsülés egymás iránt s az a példás egyetértés, példaként álljon-mint életök egyéb mozzanata- gyermekeik s majdan unokáik szeme előtt, s csak annyira s annyiban teljesítsék éltök társa iránti kötelességöket, miként jó szüleink teljesítették! Bár ott vagy itt tölthetnők e napot s ne csak egy száraz levél lenne óhajtásaink tolmácsolója!".
..
Mennyi kedves örömet vitt volna válaszul e levélre az apa következő felelete:

"Édes gyermekeim!

Illő, hogy én is megköszönjem nektek azon szíves, jó kívánatot, melylyel rólunk, házasságunk 25 éve leteltével, megemlékeztek. Adja Isten, hogy még néhány boldog évet tölthessünk együtt, de nemcsak mi ketten együtt, hanem veletek, édes lelkeim. Azt a napot szerettem volna egy kis örömünneppé tenni, de egy az, hogy nélkületek örömünk nem lett volna teljes, más az, hogy épen azokban a napokban édes anyátok egészsége nem volt a legjobb, s én is sok hivatalos gonddal valék elborítva- biz az egész csendben folyt le és a szokott egyhangúsággal.

Megemlékeztünk róla mi magunk, csendesen, homoeopaticus állapotunkban még egy poharat sem koczintva; de nem híttunk senkit és nem emlegettük senki előtt. Pedig számítottam volt rá, hogy majd egy kis baráti körben elmondom, hogy még sincs nekem miért zúgolódni a sors ellen valami nagyon: 48 éves koromra két gyermekem tűrhetően fölnevelve, egyikkel magam már nagyapa,-a másik is ott áll, hogy ide s tova-megélhet; hogy 25 évünk mint egy boldog óra röppent el; hogy azt a megelőző szíves női gondot, melyben édes anyád folyvást részesített, soha én meg nem hálálhatom; hogy vénségünkre, ha kincseket nem, annyit szereztünk mégis, a mi megmentene a koldulás szégyenétől etc, szóval, hogy egyre-másra véve panaszkodnám,-de biz' abból az estélyből semmi sem lett és a dictio elmaradt."

E kedves igéretnek azonban Juliska már nem örülhetett. Sulyos betegen feküdt deczember 2-ika óta. Meghűlt, méhgyulladást kapott. Öt-hat napon át lebegett élet és hall között, de aggódó férje csak az első roham elmúltával merte tudósítani a szülőket, midőn már az orvosok hite szerint "-hála Istennek- a beteg túl volt a veszélyen."

Hanem a láz nem maradt el, sőt pár nap múlva ismét hevesebbé vált. Szülők és testvér kétségbeesetten siettünk, hogy őt még egyszer láthassuk. Megérkezésünk napján ismét mutatkozott állaptában némi javulás; öntudata visszatért s az orvos megtiltotta, hogy jövetelünket vele tudassák, mert e hír nagyon felizgatná. De ő megérezte, vagy kitalálta s esdekelve kérte férjét, vezessen bennünket ágyához.

Milyen találkozás volt az! Csupa nyájas mosoly minden arczon s alig egy-két szó: "Úgy-e kedvesem, már jobban vagy?"-"Óh, sokkal jobban! Köszönöm, nagyon-nagyon kösznöm, hogy eljöttek."-"Csak csendesen, kedves leányom, majd meggyógyít a jó Isten."

Karácsony ünnepén még volt némi reményünk. De ünnepek után (atyám neve-napján) le kellet mondani mindenről. Élete-ereje nem birta meg a küzdelmet s kimerűlt.

Hanem a mily mértékben fogyott a testi szervezet ereje, mintha úgy növekedett volna "diadalmas lelkének" hatalma "a roncsolt anyag" fölött. Az utolsó napon arczáról eltűnt a korábbi bágyadtság, tekintetében a kimerűltségnek nem maradt nyoma, szeme fölragyogott, homlokát lelkesűltség tette sugárzóvá s egész valóján oly szemmel-látható volt a szellem erejének utolsó fellobbanása, hogy ez órákban szörnyű tusáját s a halál rettenetességét még környezőivel is csaknem feledtetni birta. Mintha oly spherákból tekintett volna vissza reánk, melyek a mi szemeinknek láthatatlanok s onnan hozott volna nekünk vigasztalást és enyhületet.

Biztos öntudat látszatával s egész tekintetén a tisztalátás kifejezésével beszélt nekünk a túlvilágról, melyet ő már szemeivel lát: "Ne búsuljanak, kedveseim, a lélek él, mi találkozni fogunk."--"Én látom az útat, mely ama hazába visz."--"Látom az arany-hidat...ott...ott...menni fogok."--"Az ige, az eszme örökké való!"-

Sokáig beszélt vagy szavalt így, csengő erős hangon, olykor fel is ülve ágyában és magasra emelve karjait. Majd elbúcsúzott, sorban mindnyájunktól: magához ölelt, megcsókolt, mondott vígasztaló szavakat: válnunk kell, de a válás nem örökös. És szeretetünkbe ajánlotta kicsi leányát. Ezt is oda vitték ágyához, de rémülten küldte el: "Itt a halál van, vigyék el a halálból."

Kevéssel utóbb nehéz küzdelem nélkül adta ki utolsó lehelletét.

Tompa hátrahagyott iratai között fenmaradt két levele a szegény atyának. Az elsőt mindjárt az utolsó küzdelemre virradt reggelen írta. Ez csak ennyi:

"Szalonta, 1865 deczember 29.

"Kedves barátom! Az én édes jó leányom, drága Juliskám nincs többé! Huszonöt napi gyötrelmes betegség után-mely görcsös méh- és hashártya-gyúladáson kezdve, typhusos lázban végződött-tegnap, 28-án, éjfélutáni fél kettőkor adta ki áldott lelkét. Temetése holnap délelőtt lesz. Kis árváját egészségben, de minő sorsnak hagyta itt! Óh, barátom, ki hát boldog a földön!"


Link






 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
Arany János: JULISKA ELBUJDOSÁSA
  2022-08-31 20:00:31, szerda
 
 




Arany János: JULISKA ELBUJDOSÁSA


Töredék


Egyszer egy kis leány * mit tett fel magába?
Azt, hogy ő biz' elmegy széles e világba,
Elbujdosik messze, a határon végig,
A mező párkányán leboruló égig,
Túl a három nyárfán, a tanyákon is túl.
Fele sem bolondság, mert már épen indúl;
Látszik, hogy korántsem tréfa volt a terve;
Szegénykét, vajon mi indíthatta erre? -

Hát bizony gyakorta megesik, nem újság
A gyerek-szobában az ily háborúság:
A fiú vagy lányka tisztjét megfeledi:
Papa megdorgálja s a mama megfeddi,
Sőt, ha nagy a vétség s nagyon rossz a gyermek,
Az se hallatlan, hogy valakit megvernek,
Azzal kényszerítik a maga javára,
Melynek egy-két könnycsepp nem olyan nagy ára.

A mi kis lányunkat vereség nem érte:
De fájt neki a szó s megneheztelt érte;
Félreül duzzogni, csinál képet, hosszút,
Töri fejét nagyba, mikép álljon bosszút.
Mellé sompolyog a cicus, vigasztalja,
Dorombol egy nótát, a kezét is nyalja:
De a keményszivű elveri a macskát,
Orrára nyomintván egy goromba fricskát.

Jön az ebéd sorja, csörög tányér, kalán:
Ez a kis haragost megbékíti talán?
Ó dehogy! akármint terítnek, tálalnak:
Ő még arra sem néz, elfordul, a falnak.
Majd összekeresi, ami csak az övé,
Szép rendetlenségbe köti mind együvé;
Nem marad ki semmi, vele megyen a báb:
Lesz kivel az úton beszélni legalább.

Akkor megcsókolja szüleinek kezét,
Búcsúzik örökre; nem használ a beszéd;
Anyja szépen kéri: "Ugyan hova mennél?
Hol hálnál az úton? mit innál? mit ennél?
Ne menj el galambom! ne menj el virágom!
Ki lesz akkor az én kedves kis leányom?
Ha te engem itt hagysz, ugyan hova legyek?"
Gondolá a rossz lány: azért is elmegyek.

De az édes apja komolyan így szóla:
"Már fiam, ha elméssz, nem tehetek róla:
Itt van egy fehér pénz a nagy útra, tedd el;
Erre sem vagy méltó önnön érdemeddel."
Fanyalogva nyúlt a kis leány a pénzhez,
Otthon maradásra szinte kedvet érez;
De örökségét már kiadá az atyja,
Egy szó kellene csak: szóval sem marasztja.

Elindult világra, de az utcaajtónál egy kutyát látott,
s nem mert világra menni.

(1850)


SlidePlayer

Link































 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
Arany János: Epilógus
  2022-01-05 20:30:33, szerda
 
 





Arany János: EPILOGUS


Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon'...
Legfölebb ha omnibuszon.

Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se' irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy' áll orra
Az út szélin baktatóra.

Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.

Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.

Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.

Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.

Kik hiúnak és kevélynek -
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?

Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.

Mily temérdek munka várt még!...
Mily kevés, amit beválték
Félbe'-szerbe',
S hány reményem hagyott cserbe'!...

Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.

Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.

Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.

Munkás, vídám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget...
Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.

Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy' szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?

(1877. július 6.)


SlidePlayer

Link


































 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
Arany János: Letészem a lantot
  2020-09-26 19:00:21, szombat
 
 








Arany János: LETÉSZEM A LANTOT




Letészem a lantot. Nyugodjék.
Tőlem ne várjon senki dalt.
Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt.
A tűz nem melegít, nem él:
Csak, mint reves fáé, világa.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Más ég hintette rám mosolyját,
Bársony palástban járt a föld,
Madár zengett minden bokorban,
Midőn ez ajak dalra költ.
Fűszeresebb az esti szél,
Hímzettebb volt a rét virága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Nem így, magánosan, daloltam:
Versenyben égtek húrjaim;
Baráti szem, művészi gonddal
Függött a lantos ujjain; -
Láng gyult a láng gerjelminél
S eggyé fonódott minden ága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Zengettük a jövő reményit,
Elsírtuk a mult panaszát;
Dicsőség fényével öveztük
Körűl a nemzetet, hazát:
Minden dalunk friss zöld levél


Gyanánt vegyült koszorujába.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Ah, látni véltük sirjainkon
A visszafénylő hírt-nevet:
Hazát és népet álmodánk, mely
Örökre él s megemleget.
Hittük: ha illet a babér,
Lesz aki osszon... Mind hiába!
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Most... árva énekem, mi vagy te?
Elhunyt daloknak lelke tán,
Mely temetőbül, mint kisértet,
Jár még föl a halál után...?
Hímzett, virágos szemfedél...?
Szó, mely kiált a pusztaságba...?
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Letészem a lantot. Nehéz az.
Kit érdekelne már a dal.
Ki örvend fonnyadó virágnak,
Miután a törzsök kihal:
Ha a fa élte megszakad,
Egy percig éli túl virága.
Oda vagy, érzem, oda vagy
Oh lelkem ifjusága!

(1850 márc. 19)


Arany János Letészem a lantot - SlidePlayer

Link



















 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
A legszebb virág
  2018-08-12 22:30:24, vasárnap
 
 





Arany János: A LEGSZEBB VIRÁG


Szép virág a rózsa, hát még a bimbója!
Mert az ég harmatja mindennap mosdatja;
Szép virág a szűz lyány innepnapra kelve:
De legszebb virág a haza szent szerelme.

Nem terem a kertbe', a fekete földbül,
Sem a virágágyból soha ki nem zöldül:
Csak terem az épen az ember szivében
Az ember szivének legislegmélyében.

A gyökere pedig vértől nedvesedik,
Ha lankadni kezd is vérrel öntözgetik:
Öntözzük, locsoljuk ezt a szép virágot!
Ez gyümölcsöz nekünk édes szabadságot.

(1848)


Szép estét és jó éjt kívánok Mindenkinek!

Link

















































 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
A Haza
  2017-08-20 15:45:53, vasárnap
 
 







A HAZA


"A 200 esztendeje született Arany János 1848-ban e szavakkal buzdította honfitársait:

Tudjátok-e, testvéreim, mi a haza, a hon? Hogyne tudnátok, ugy-e? Mikor a szomszéd helységből saját csendes tűzhelyetek felé indultok, azt mondjátok: haza megyünk, és mikor odaértek, azt mondjátok: hála istennek, itthon vagyunk. A Haza nem más, mint ti magatok, házastársatok, gyermekeitek. Szeretitek-e hát a hazát?"

A költői kérdésre elég a csendes, szemérmes válasz is. Elég, ha ugyanugy szeretjük ezt a közös Hazát, ahogy szüleink, és azok szülei tették. Határtalanul. Mert a Haza minden előtt!"








Arany János: A HAZA


Tudjátok-e, testvéreim, mi a haza, a hon? Hogyne tudnátok, ugy-e? Mikor a szomszéd helységből saját csendes tűzhelyetek felé indultok, azt mondjátok: haza megyünk, és mikor odaértek, azt mondjátok: hála istennek, itthon vagyunk. Tehát ti úgy értitek, hogy a haza, a hon nem egyéb, mint azon kicsiny lakóhely, amely feleségteket, és apró házi cseléditeket az idő viszontagsági ellen védelmezi; vagy legfeljebb az a falu, amelynek határán szántóföldetek van.

Legyen úgy: a haza nem más, mint azon egyszerű hajlék, melynek kék füstjéből füstpénzt a közelebb múlt országgyűlés óta már nem fizettek; azon földek, melyeknek terméséből senki többé dézmát nem kíván. Egyszóval, a haza nem más, mint azon kevés vagyon, mellyel az isteni gondviselés benneteket megáldott; a haza nem más, mint ti magatok, házastársatok, gyermekeitek. Szeretitek-e hát a hazát?

Hogyne szeretnők csendes hajlékunkat, tápláló földeinket; hogyne szeretnők mimagunkat s az édes mieinket! Hogyne szeretnők a helységet, melyben születtünk, melyben meghalni óhajtunk, hogy csontjaink elhunyt apáink porával egyesüljenek!

Ezt feleli kérdésemre a szegény ember, kiben csak egy szikra érzés van is. Nemcsak szóval feleli: tettel is megmutatja. Ha hajlékát, földe termését vagy kedves cselédeit veszély fenyegeti: kész azokat élete kockázásával, vére kiomlásával is ótalmazni.

Mit is mondanánk az olyan emberről, aki, mikor háza ég, elszaladna és veszni hagyná ártatlan kisdedeit, noha még volna mód azokat megszabadítni? Azt mondanók, hogy alábbvaló az oktalan állatnál. A farkas és medve utolsó csepp véreig ótalmazza fészkét, barlangját, ahol nősténye és kölykei tartózkodnak. Próbálja csak valaki a sas fészkét háborgatni, midőn az anyasas jelen van! Egy haszontalan kotlóstyúk ragadozó madarakkal száll szembe csirkéiért.

Az ember több a baromnál; az ember isten képére van teremtve, okos lélekkel van felruházva. A vadállatban csak az érzés dolgozik: az emberben érzésen kívül értelem is lakik.

Hozzád szólok, isten képére teremtett értelmes ember! Ha földed termését valaki erőszakosan elrabolná, mit csinálnál?

Én felelek helyetted. Szembeszállnék a rablóval életre-halálra és vérem hullásával védelmezném házamat, kedveseimet, s a földet, mely ezeknek táplálékot nyújt.

Ez addig rendén van. De hátha szomszédod háza égne, hátha távolabb a helységben tűz ütne ki: oltanád-e azt és miért?

Oltanám, először felebaráti kötelességből; másodszor azért, hogy a tűz tovább ne terjedjen, s valahogy az én házam is meg ne gyúljon. És így, ha a magad házát meg akarod menteni, a más házát is ótalmaznod kell a faluban. Hazád nemcsak a magad kis tűzhelye, hazád az egész falu: amit annak jobbvoltáért cselekszel, azt magadért teszed; midőn azt véded, magadat, kedvesidet ótalmazod.

Tovább menjünk. Valahol a Körös mentén történt. A Körös folyó partja egy helyen alacsonyabb volt, mint egyébütt, s ha a víz áradt, mindjárt kicsapott rajta s elöntötte vagy tíz falu határát. A falukban becsületes, jó emberek laktak, szorgalmatos nép, aki nem restellte megfogni a kasza-kapa nyelét. De sokszor dugába dőlt minden fáradsága: nekijött egy árvíz s elvitte búzakeresztjeit, vagy tőből kimosta zöld vetését. Iparkodott ugyan mindenik szabadítni, amit lehetett; minden gazda csónakot tartott és ha jött a víz, élete veszélyezésével sietett összehordani gabonáját; vagy ha a víz oly nagy volt, hogy lakóházába is berontott, hajóba rakta édes övéit, hogy legalább ezeket száraz helyre vihesse. Ez, mondom, a Körös mentén történt, de megtörténhetett száz helyen is, mert Magyarországban még minden folyóvíz arra megy, amerre ő akarja. A tíz falu népe koldusbotra jutott, hiába volt mind szorgalmas, becsületes ember; hiába szánta el életét mindenik vagyonának ótalmazására. Egyszer egynek eszébe ötlött, hogy jó volna az alacsony partot erős gáttal feltölteni. Megmondta szomszédjának, de ez azt felelte: neki nincs rá szüksége, majd biz ő töltést csinál másnak. Megmondta a helység elöljáróinak, de ezek azt felelték: majd bizony egy helység dolgozik kilencnek. Végre bejárta mind a tíz helységet, ezek egy darabig egymásra utaltak, de az egy okos ember addig sarkallta őket, míg megfogadták tanácsát. A gát közerővel elkészült, s többé az árvíz határaikat el nem borította! No lám! tíz falut kellett az árvíztől megmenteni, hogy egy-egy hajlék, egy-egy búzakereszt meg legyen mentve. Addig, míg ki-ki csak magáról gondoskodott, semmire nem mehettek: tíz falunak kellett összefogni, hogy boldoguljanak. Tíz falu volt egy haza, melyet közerővel, életök elszánásával ótalmazniok kellett. Menjünk tovább.

Tíz falu helyett képzeljünk egy égész országot; árvíz helyett képzeljünk valami pusztító veszedelmet, például ellenséget.

Péter gazda, aki egyébiránt becsületes falusi ember, így gondolkozik. Én nagyon szeretem a feleségemet és gyermekimet. Kész vagyok őket utolsó csepp véremig oltalmazni. Van házam, földem, van ökröm, juhom, ezek az én hazám, ezeket akarom én védelmezni. Minden ember tegyen így, mentse meg a magáét, ahogy tudja, én másért egy tapodtat sem lépek, egy garast sem fizetek.

Hohó, Péter gazda, kend nagyon okos embernek látszik. De csak látszik annak. Kend úgy tesz, mint a cigány katona, ki, midőn háborúba vitték, mennyre-földre kérte a káplárt, mutassa meg, melyik török az ő ellensége, mert neki szörnyű kedve volna kibékülni avval. Kend olyan okos ember, mint a Körös mentiek voltak, míg ki-ki magát akarta védelmezni. Biz úgy jár kend, mint a Körös mentiek. A gát el talál szakadni, az árvíz kitör, aztán állhat kend elébe akár vasvillával, akár evezőlapáttal. Jobb lett volna a közös gátat tartani jó állapotban.

A közös gát a haza: ezt kell védelmezni.

A haza nemcsak az én hazám, földem és házi cselédem, hanem a szomszédomé is, a falumé is, a vidékemé is, a megyémé is: egyszóval az országomban lévő minden hajlék és tűzhely, minden föld és barom, minden gyenge fejércseléd és neveletlen gyermek. Ezek a haza, mit közerővel védelmezni kell.

Mert csak egyesült erő az, mit megtörni nem lehet. Egy szál vékony vesszőt a gyermek is el bír törni, de kössünk egy kéve vesszőt, s az apja sem töri el. Ezért közös erővel kell védnünk a hazát. Egyesítsük erőnket a szeretett haza boldogítására. Kit boldogítunk, ha a haza javára munkálkodunk? Magunkat, édes mindnyájunkat. Házat építünk, melyben mindnyájan enyhelyet találunk, mely mindnyájunkat megóv a külső viszontagság ellen, melyet örökbe hagyhatunk fiainkra, hogy áldják érette emlékezetünket. Szeressük a hazát. Áldozzunk érette vagyonunkkal, fiainkkal, vérünkkel, életünkkel. Aki azt mondja: én a hazát nem szeretem, vele nem gondolok, az káromlást szól isten és ember ellen, mintha ezt mondaná: Én nem szeretem a falut, a házat, melyben lakom, a földet, a marhát, mely után élek; el hagyom veszni élemedett apámat, aki nemzett, apró gyermekeimet, akiket nemzettem; undokul meg hagyom fertőztetni a hitvest, kinek isten gyámolául rendelt. Kész vagyok gyalázatosan elfutni inkább, mintsem a közös haza védelmére felálljak. Kész vagyok inkább minden vagyonom nélkül ellenni, mintsem abból valamicskét a haza javára fordítsak.

Két hajó úszott a nagy tengeren, mindenik terhelve arannyal, ezüsttel. Csúnya idő támadt rájok. A szélvész oly nagy hullámokat hajtott, mint a Mátra hegye, s egyik pillanatban a fellegekig emelte a hajót, másik percben lesüllyesztette azt. A hajókban levő nép kétségbe esve jajgatott, sohase hitték, hogy megszabaduljanak. A hajók kezdtek süllyedni. Ekkor kapja az egyik hajó kapitánya, parancsolja, hogy minden portékát, aranyt, ezüstöt, ami nehéz volt a hajón, tengerbe kell hányni. Sokan sajnálták drága kincseiket, de mégis szót fogadtak. Mi lett belőle? Ez egyik hajó megszabadult, a nép életben maradt, elveszett kincse helyett mást kereshetett: a másik hajó aranyostul, népestül elmerült. Melyik járt jobban? melyik tett okosabban? Hajó a haza, tenger a veszély, mely a hazát sokszor környékezni szokta; kapitány az országbeli főhatalom, a király és kormányzó tanácsosok, kiket minisztereknek hínak, végre hajóbeli utazók a nép. Az arany és ezüst jelenti a vagyont, mellyel az ország népe bír.

A bolond nép nagyon okosat akar mondani és így szól: Mit nekem a haza? Van nekem mire költenem. Nem vagyok bolond, hogy potomra kivessem pénzemet: ótalmazza magát a haza, ahogy tudja: én bizony sem főbe nem veretem magamat érte, sem a tőkepénzemet miatta meg nem hiányosítom.

No, ez olyanformán okoskodik, mint a fösvény ember, ki drága pénzen megvett egy lovat, de megsokallván a költséget, úgy akarta azt megint kinyerni, hogy sohasem adott enni a lónak. Természetesen megdöglött a ló, s még több kárt vallott. Ezért mondják: fösvény többet költ. A bolond nép is úgy jár. Meg akarja tartani minden vagyonát, s az ellenség a kályha megett gyalázatosan végzi ki.

Hát az okos nép mit csinál? Nem várja be a veszedelmet összedugott kézzel, hanem idejében a haza oltárára teszi vagyonának egy részét, hogy a többit megmenthesse; idejében felfegyverkeztet némelyeket fiai közül, hogy a többi életét biztosítsa. Az okos nép tudja, hogy ki-ki magának nem elégséges, hogy mindnyájan egyért, a közös hazáért jótállani tartozunk.

Ha tehát a kormányzó hatalom felkiált: hazafiak, a hon veszélyben forog: mit csinál az okos nép? Nem vonít félvállat, de nem is óbégat tele torokkal, hogy mást is elrettentsen, hanem számot vet magával és így szól:

Nekem van száz forintom, tízet a hazának adok, hogy kilencven megmaradjon. Van tíz tulkom, egyet a hazának szánok, hogy kilencet magamnak biztosítsak.

Vannak fiaim, elküldök belőlük egyet a haza védelmére, hogy ha ez egy el találna is esni, a többi cselédem megmaradhasson.

Szent az áldozat, mit a haza oltárára teszünk: dicsőséges a halál, midőn a haza ótalmazásában esünk el!







Majthényi Flóra: MI A HAZA?

"Édes anya, édes apa!
Mondjátok csak, mi a haza?
Tán e ház, amelyben vagyunk?
Amelyben mindnyájan lakunk:
Ez a haza?"

"Nem, gyermekem, ez csak házunk,
De amit itt körül látunk,
Merre földeink terülnek,
Merre kertjeink feküsznek:
Ez a haza!

Minden, amit a szem belát,
Itt e föld, mely kenyeret ád,
E folyók tele halakkal,
E szőlőhegyek falvakkal:
Ez a haza!

Amerre a hegylánc kéklik,
Merre a berek sötétlik,
Merre a róna kanyarul,
Melyre a kék ég leborul:
Ez a haza!

Hol egykor őseink laktak,
Itt csatáztak, itt mulattak,
Ahol a határt ők szabták
S örökségül reánk hagyták:
Ez a haza!

Ahol csontjaink porladnak
S mindig a földben maradnak,
Ahová bennünket tesznek,
Midőn egyszer eltemetnek:
Ez a haza!

Ez a föld, mely drága nekünk,
Melyet legjobban szeretünk,
Ahová, bármerre járunk,
Mindig vissza-visszavágyunk:
Ez a haza!"







ARANY JÁNOS WALES DÍSZPOLGÁRA LETT

Arany János díszpolgár lett a walesi Montgomeryben. A magyarok jobban ismerik az ötszáz walesi bárd történetét, mint maguk a walesiek.

A BBC is megemlékezett Arany János születésének 200. évfordulójáról - írta a főter.ro erdélyi hírportál.

A brit köztévé felhívta a figyelmet, hogy A walesi bárdokban megörökített történetet az ötszáz walesi versmondó énekes lemészárlásáról Arany János révén többen ismerik Magyarországon, mint Walesben.

Felelevenítették, hogy a rendszerellenes költemény az 1848-49-es forradalom leverése után hatalomra került, zsarnok rendszer ellen szólt: a költő nem volt hajlandó versben dicsőíteni Ferenc József császárt, ahogyan ,,A walesi bárdok" főhősei sem zengtek dicső éneket a Wales-t 1277-ben leigázó, I. Edward angol királynak.

A Montgomery várában történt eset kapcsán Eric Fairbrother, Montgomery polgármestere elmondta: míg a magyarok az általános iskolákban tanulnak a történetről, addig a helyiek alig tudnak róla. Úgy vélekedett, Arany János verse nagyszerű kapocs a két nemzet között.

Ezt figyelembe véve úgy döntöttek, hogy a magyar költőnek posztumusz, a ,,Montgomery Szabad Polgára" címet adományozzák.

Egyébként Karl Jenkins, walesi zeneszerző egy szimfóniát írt ,,A walesi bárdok" alapján, ami szintén segített, hogy a helyiek megismerjék a walesi bárdok történetét.











 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
Arany János - IDÉZETEK
  2017-03-02 20:00:19, csütörtök
 
 










ARANY JÁNOS - IDÉZETEK


Arany János 1817. március 2. - 1882. október 22.
magyar költő

Link



Arany János: Slideplayer

Link











Akár csillag legyen, biztos éji lámpa,
Akár bujdosó láng - én megyek utána!

Mért féljek követni, ha lidérc is? hiszen
Akkor is jó helyre - temetőbe viszen.

Arany János: KARÁCSONY ÉJSZAKÁN










Álmokban és szeretetben semmi sem lehetetlen.

Arany János







Azok a magyarok, kik e hazát
Véren vették, vérrel ótalmazák,
Azok a magyarok, ha riadót fúttak,
A halál képétől nem messzire búttak.

Arany János: AZ ÖRÖKSÉG







Belenézek a nagy éjszakába,
Alszik a föld, maga árnyékába';
Itt vagy amott csillagok röppennek:
Gondolatim is úgy jönnek-mennek.

Gondolatom szappanbuboréki
Csillogók, mint odafenn az égi:
De töredék mindkettőnek utja -
Mind szétpattan, mielőtt megfutja.

Arany János: MEDDŐ ÓRÁN







Bús az ősznek hervadása,
Hulló lombok, néma táj;
De az ősznek van varázsa,
Enyészetben méla báj.

A gyümölcs hull - semmi: érett!
Hallgat a lomb - semmi: szólt!
Öltsön a mező fehéret -
Semmi: oly dús zöldje volt!

Csak, ha bimbó fővel asznak
A virágok: oh, ez fáj;
Ha reménye új tavasznak,
Most születve, sírba száll

Óh, derülj hát, ifju lélek,
Légy a vídám hajdani;
Gyönge vagy még a zord télnek
Koszorúját hordani!

Arany János: JULISKÁHOZ









Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod: az erő micsoda? - Akarat,
Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.

Arany János: DOMOKOS NAPRA







Az ember tiszte, hogy legyen
Békében, harcban ember.
Méltó képmása istennek,
S polgára a hazának,
Válassza ott, válassza itt
A jobbik részt magának.

Arany János: GONDOLATOK (A BÉKE-KONGRESSZUS FELŐL) c. vers







Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.

Most nem úgy van. A világot
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb ha mi csinyt tesz,
Összeűl és - helybehagyja.

Arany János: CIVILIZÁCIÓ










Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.

Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.

Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam.

Arany János: EPILÓGUS







Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Arany János: A WALESI BÁRDOK







Ha álom ez élet: mért nem jön az óra,
Mely fölébresszen egy boldogabb valóra?

Arany János: HA ÁLOM EZ ÉLET...







Haj, ne hátra, haj előre!
Vérmezőről vérmezőre!
Mert ott az a virág terem,
Melynek neve győzedelem,
Haj rá haj!

Tavaszodik, lágy az idő,
Kihajt a fű, kövéren nő:
Az is azért olyan kövér,
Megáztatta tövét a vér.
Haj rá haj!

Hadd áztassa, hisz az nem baj,
Ha szépen hajt, nem másnak hajt;
Ha terem is, nekünk terem
A véren vett győzedelem,
Haj rá haj!

1849

Arany János: HAJ, NE HÁTRA, HAJ ELŐRE...







Ha minket elfú az idők zivatarja:
Nem lesz az istennek soha több magyarja.

Arany János: AZ ÖRÖKSÉG







Hajt az idő gyorsan - rendes útján eljár -
Ha felülünk, felvesz, ha maradunk, nem vár;
Változik a világ: gyengül, ami erős,
És erős lesz, ami gyenge volt azelőtt.

Arany János: TOLDI ESTÉJE







Ha semmid sincs, van szép szabadságod.

Arany János: SZENT PÁL LEVELE




-


A hír, ha kivált rossz, mint levegő, terjed,
A hír, ha kivált rossz, mint levegő, terjed,
Nehéz kikerülni hogy bé ne lehelljed.

Arany János: TOLDI SZERELME







Ilyen a szerencse? (...)
Ha ma égig emelt, holnap alád megyén.

Arany János: NAGYIDAI CIGÁNYOK







Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek.

Arany János: CSALÁDI KÖR







Jó költőktül azt tanultam
S adom intésül neked:
Sose fáradj, sok cifrával
Elborítni éneked!

Szólj erővel, és nevezd meg
Ön nevén a gyermeket;
Szólj gyöngéden, hol az illik, -
S ne keríts nagy feneket.

Olykor egy-két szó is jobban
Helyre üti a szeget,
Mint az olyan, ki beléhord
Földet, poklot és eget,
S ordít, amíg elreked.

Arany János: INTÉS







Kettős úton halad az emberi élet:
Egyik a gyakorlat, másik az elmélet.

Arany János: NAGYIDAI CIGÁNYOK







Későn keltél, öreg! hova indulsz már ma?
Nyakadon a vénség tehetetlen járma;
Messze utad célját soha el nem éred:
Jobb, ha maradsz s "lement napodat dicséred."
"Tudom, sikerűltén sohasem örűlök,
Szándékomnak tán már elején kidűlök:
De hiú tett is jobb áldatlan panasznál:
Űz gondot, unalmat, és a mozgás használ."

Arany János: AZ ELKÉSETT







Kis bokor, ne hajts még,
Tél ez, nem tavasz;
Kis lány, ne sohajts még;
Nem tudod, mi az.

Bokor új hajtását
Letarolja fagy;
Lány kora nyilását
Bú követi, nagy.

Szánnám a bokorkát
Lomb- s virágtalan:
S a lányt, a botorkát,
Hogy már oda van!

Arany János: CSALFA SUGÁR







Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Arany János: ALKALMI VERS







Köszönöm, oh Isten, köszönöm azt neked,
Hogy hatvan évemig láthatnám remeked,
Ezt a szép világot...

Arany János: VAKSÁGBAN







Közönyös a világ... az ember
Önző, falékony húsdarab,
Mikép a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász s - harap.

Arany János: KERTBEN /1851










Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.

Arany János: DOMOKOS NAPRA







Letészem a lantot. Nyugodjék.
Tőlem ne várjon senki dalt.
Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt.

Arany János: LETÉSZEM A LANTOT







Majd a karácsony hozza végűl
Az apró szívek örömét;
De a ,,bubus" már nagy szakértő,
Bírálva hordja meg szemét,
S ha nem drágát hozott az angyal
Ajak lepittyed és befagy;
Biz', édes Jézuskám, te is már
A luxus terjesztője vagy!

Arany János: ALMANACH 1878-RA - Részlet







Még ez egyszer, még útószor
Hadd zendűljön meg dalom;
Mért sebeim' rejtegetni?
Szégyen-é a fájdalom?
Tán könnyebbűl a nyilt érzés
Ha sohajban rést talál:
Oh, ez örök benső vérzés;
Oh, e folytonos halál!

Egyedűl a társaságban,
Ezerek közt egyedűl..

Arany János: MÉG EZ EGYSZER...







Mi a tűzhely rideg háznak,
Mi a fészek kis madárnak,
Mi a harmat szomju gyepre,
Mi a balzsam égő sebre;
Mi a lámpa sötét éjben,
Mi az árnyék forró délben,...
S mire nincs szó, nincsen képzet:
Az vagy nekem, oh költészet!

Arany János: A VÍGASZTALÓ







Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt;
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi útakon,
Egy volt közös, szent vigaszunk
A LÉLEK ÉL: találkozunk!

Arany János: JULISKA SÍRKÖVÉRE







Mint a szerelmes boldog álminál
Tündér-alakká lesz bálványa képe:
Úgy lebben olykor a müvész elébe
Teljes tökélyben a szűz ideál.

De oh, ha vére csillapodni száll,
A gráciák övét elejti szépe:
Más hölgy tolong az istennő helyébe.
Asszony, minéműt köznap is talál.

Reszkess az égit így elveszteni!
Ha ő jelen, ha őt mosolygni látod:
Akkor, akkor ne múlassz költeni! -

Egyszerre, mint árny, tűn el az imádott,
És mint a rózsafelhő, nem sajátod; -
Perc a tiéd, egy perc, az isteni!

Arany János: AZ IHLET PERCE







Nekem áldott az a bölcső,
mely magyarrá ringatott.

Arany János: Kozmopolita költészet c. vers







Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé fínomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik;
Melyhez tekint fel az utód erénye:
Óhajt, remél, hisz és imádkozik.

Arany János: SZÉCHÉNYI EMLÉKEZETE







Nem itt, nem itt van az én világom;
Más vidék az, ahova én vágyom!
Illatosabb, napfényesebb róna,
Mintha nem is az a napja volna.

Erdő, mező változatos színnel -
Mesteri kéz olyat soh'se színel:
Kék ligetek, kék hegyek aljába'
Fürödik a puszták délibábja...

Arany János: VÁGY







Nem kell dér az őszi lombnak,
Mégis egyre sárgul:
Dér nekűl is, fagy nekűl is,
Lesohajt az ágrul.

Nem kell bú az aggott főnek,
Mégis egyre őszül:
Bú nekűl is, gond nekűl is
Nyúgalomra készűl.

Hátha dér-fagy, bú-gond érte,
Ősze is már késő:
Hogy' pereljen sorsa ellen
A szegény lomb és fő!...

Arany János: NEM KELL DÉR...







Nem törik a szenvedő szív
Oly könnyen darabbá,
Csak ellágyul, s az örömre
Lesz fogékonyabbá;
Mint egy lankadt földmüvesnek
Pihenő tanyája:
Kész boldogság lesz neki a
Szenvedés hiánya.

Arany János: ENYHÜLÉS







Nyolcvan év
Ritka szép;
Hetven év
Jó, ha ép;
Hatvannégy esztendő:
Untig elegendő.

Arany János: ÉVNAPRA







Oh, mint szeretném újra élni
Az ifjuság arany korát,
Még egyszer újra átremélni
Hosszú reményeim sorát, -
Hévvel haladni a tetőnek,
Borítaná bár köd, homály -
Míg fénybe' most, a lejövőnek
Ragyogva, de mögötte áll!

(1862 körül)

Arany János: ŐSZ FELÉ







Oh! ne nézz rám oly sötéten
Pályatársa életemnek,
Mint midőn az őszi-felleg
Húzza árnyékát a réten;
Nézz szelíden, nézz mosolygva:
Férfié az élet gondja.

Arany János: OH! NE NÉZZ RÁM...







Óhajtanék én egy csöndes tanyát,
Derült egű völgy nyájas kebelén:
Hová e hánykodó világ zaját
Elvétve hozná a szél csak felém,
Mint messze tenger zúgó moraját,
Mely lassan elhal a puszták szelén...

Arany János: ÓHAJTANÉK ÉN...







Őszbe csavarodott a természet feje,
Dérré vált a harmat, hull a fák levele,
Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja,
És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.

Arany János: TOLDI ESTÉJE







Rossz időket érünk,
Rossz csillagok járnak.
Isten ója nagy csapástól
Mi magyar hazánkat!

Arany János: ZÁCH KLÁRA







Szenvedek én egyben-másban,
Vén hurutban, fulladásban,
Rokkant ideggyengeségben,
Félvakságban, siketségben,
S impertinens dicsőségben.

Arany János: SZENVEDEK ÉN...







Szép piros a pünkösd reggel,
Mintha tűzzel, Szentlélekkel
Menny-föld tele volna;
E napot fent s lent megűlik.
E nap oly ragyogva nyílik;
Mint hajnali rózsa.

Arany János: AZ ÜNNEPRONTÓK (részlet)







Szép virág a szűz lyány innepnapra kelve:
De legszebb virág a haza szent szerelme.

Arany János: A LEGSZEBB VIRÁG







Természete az már az emberfiának,
Minden jót kívánni felebarátjának;
Vagy ha nem is mindég - egyszer esztendőben,
Ha érzelme nem fér a teli bendőben.

Arany János: KÖSZÖNTŐ







Vágyaid elérhetetlen
Tartományba vonzanak;
Az, mi után futsz epedve,
Csalfa, tünde fényalak,
Egy sugár a nap szeméből...
Büszke diadalmosoly,
Mely a sirvafutó felhőn
Megtörik, - de nincs sehol!

Arany János: GYERMEK ÉS SZIVÁRVÁNY











 
 
1 komment , kategória:  Arany János  
Tengeri hántás
  2016-01-10 10:45:17, vasárnap
 
 







Arany János: TENGERI-HÁNTÁS

Ballada


Ropog a tűz, messze süt a vidékre,
Pirosan száll füstje fel a nagy égre;
Körülállja egynehány fa,
Tovanyúlik rémes árnya;
S körül űli a tanyáknak
Szép legénye, szép leánya.

,,Szaporán, hé! nagy a rakás; mozogni!
Nem is illik összebúva susogni.
Ki először piros csőt lel,
Lakodalma lesz az ősszel.
- Tegyetek rá! hadd lobogjon:
Te gyerek, gondolj a tűzzel.

- Dalos Eszti szép leány volt, de árva.
Fiatal még a mezei munkára;
Sanyarú volt beleszokni:
Napon égni, pirosodni,
- Hüvös éj lesz, fogas a szél! -
Derekának hajladozni.

Deli karcsú derekában a salló,
Puha lábán nem teve kárt a talló;
Mint a búza, piros, teljes,
Kerek arca, maga mellyes,
- Teli a hold, most buvik fel -
Az egész lyány ugyan helyes.

Tuba Ferkó juhot őriz a tájon:
Juha mételyt legel a rossz lapályon,
Maga oly bús... mi nem éri?
Furulyája mindig sí-ri,
- Aha! rókát hajt a Bodré -
Dalos Esztert úgy kiséri.

Dalos Eszti - a mezőre kiment ő,
Aratókkal puha fűvön pihent ő;
De ha álom ért reájok,
Odahagyta kis tanyájok'
- Töri a vadkan az ,,irtást" -
Ne tegyétek, ti leányok!

Szederinda gyolcs ruháját szakasztja,
Tövis, talló piros vérit fakasztja;
Hova jár, mint kósza lélek,
Ha alusznak más cselédek?...
- Soha, mennyi csillag hull ma! -
Ti, leányok, ne tegyétek.



Tuba Ferkó a legelőt megúnta,
Tovahajtott, furulyáját se fútta;
Dalos Eszter nem kiséri,
Maga halvány, dala sí-rí:
- Nagy a harmat, esik egyre -
Csak az isten tudja, mér' rí.

Szomorún jár, tébolyog a mezőben,
Nem is áll jól semmi dolog kezében;
Éje hosszú, napja bágyadt,
Szive sóhajt - csak egy vágyat:
- De suhogjon az a munka! -
Te, halál, vess puha ágyat.

Ködös őszre vált az idő azonban,
Törik is már a tengerit Adonyban;
Dalos Eszter csak nem jött ki:
Temetőbe költözött ki;
- Az a Lombár nagy harangja! -
Ne gyalázza érte senki.

Tuba Ferkó hazakerűlt sokára,
Dalos Esztit hallja szegényt, hogy jára;
Ki-kimén a temetőbe
Rossz időbe', jó időbe':
- Kuvikol már, az ebanyja! -
,,Itt nyugosznak, fagyos földbe."

Maga Ferkó nem nyughatik az ágyon,
Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon,
Muzsikát hall nagy-fenn, messze,
Dalos Eszti hangja közte,
- Ne aludj, hé! vele álmodsz -
Azt danolja: ,,gyere! jöszte!"

Nosza Ferkó, felszalad a boglyára,
Azután vidorabb lesz, majd sebesebb
Kapaszkodnék, de nem éri,
Feje szédűl: mi nem éri?...
- Tizenkettőt ver Adonyban:
Elég is volt ma regélni. -"

Lohad a tűz; a legények subába -
Összebúnak a leányok csuhába;
Magasan a levegőben
Repül egy nagy lepedő fenn:
Azon ülve muzsikálnak,
Furulyálnak, eltünőben.

(1877. július 15.)







Arany János: Tengeri-hántás

Link












 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
Mátyás anyja
  2016-01-09 21:15:20, szombat
 
 








Arany János: MÁTYÁS ANYJA

Szilágyi
Örzsébet
Levelét megirta;
Szerelmes
Könnyével
Azt is telesirta.

Fiának
A levél,
Prága városába,
Örömhírt
Viszen a
Szomorú fogságba:

"Gyermekem!
Ne mozdulj
Prága városából;
Kiveszlek,
Kiváltlak
A nehéz rabságból.

Arannyal,
Ezüsttel
Megfizetek érted;
Szívemen
Hordom én
A te hazatérted.

Ne mozdulj,
Ne indulj,
Én egyetlen árvám!
Ki lesz az
Én fiam,
Ha megejt az ármány?

Adassék
A levél
Hunyadi Mátyásnak,
Tulajdon
Kezébe,
Senkinek se másnak."

Fekete
Viaszból
Nyom reá pecsétet;


Könyöklőn
Várnak az
Udvari cselédek.

"Ki viszi
Hamarabb
Levelem Prágába?
Száz arany
Meg a ló
Teste fáradsága."

"Viszem én,
Viszem én,
Hét nap elegendő."
"Szerelmes
Szívemnek
Hét egész esztendő!"

"Viszem én,
Hozom én
Válaszát három nap."
"Szerelmes
Szívemnek
Három egész hónap!"

"Istenem,
Istenem,
Mért nem adál szárnyat,
Hogy utol-
Érhetném
Az anyai vágyat!" --

S ahol jön,
Ahol jön
Egy fekete holló;


Hunyadi
Paizsán
Ül ahhoz hasonló.

Lecsapott,
Lecsapott
Fekete szélvészből.
Kikapá
Levelét
Az anyai kézből.

"Hamar a
Madarat!...
El kell venni tőle!"
Szalad a
Sokaság
Nyomba, hogy lelője.

Madarat
Nem egyet,
Százat is meglőnek;
Híre sincs,
Nyoma sincs
A levélvivőnek.

Napestig
Az erdőn
Űzeti hiába:
Éjfelen
Kocognak
Özvegy ablakába.

"Ki kopog?
Mi kopog?
Egy fekete holló!
Nála még
A levél,
Vagy ahhoz hasonló.

Piros a
Pecsétje,
Finom a hajtása:
Oh áldott,
Oh áldott
A keze-irása!"







Arany János - Mátyás Anyja

Link


Link





























 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2023.08 2023. Szeptember 2023.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 13 db bejegyzés
e év: 188 db bejegyzés
Összes: 4698 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3013
  • e Hét: 5888
  • e Hónap: 71431
  • e Év: 761222
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2023 TVN.HU Kft.