2016-01-29 19:00:24, péntek
|
|
|





LIGETI ÉVA VERSEI - Válogatás
Ligeti Éva Budapesten /1954 - /, Szolnokon a Tisza fővárosában él, óvónő; pszichopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, és mentálhigénés szakember. Kb. 2004 óta foglalkozik komolyabban versírással, első versválogatása 2005-ben jelent meg, újabb verses kötete Holdfénykeringő címmel 2013-ban jelent meg, 2015-ben megjelent harmadik verseskötete: Holdhegedű hangai címmel.
Költészetében az érzések a hangsúlyosak: a boldogság, az öröm szopránja, majd a csalódottság, a bánat és a gyász baritonja is meg szólalnak. Egyéni meglátásai alapján jeleníti meg az emberi kapcsolatokat, a mindennapok élethelyzeteit, melyek megérintik mindazokat, akik nem kerültek az érzéketlenség fogaskerekei közé. A természet utánozhatatlan csodáinak megjelenítése, érzékeltetése, impresszionista jellegű ecsetvonásai magával ragadják az olvasót. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik az igényes kortárs irodalmat.
"A művészet híd a lélek és a valóság között"
Ligeti Éva

ADONISZ
Hajnali fényben ragyogva
Pompáznak féltett kincseid
Gyöngéden fésüli a szél
Fekete hajad tincseit
Ajkad rubintját érintve,
Csókodtól mindig mámoros
Leszek - szeretőd, kedvesed
Gyönyörtől, szemem fátyolos
Kételyem fátyolba rejtem
Őzbarna szemed szelíden
Tekint rám - ám vágyad sejtem
Szívedbe lelkem merítem
Érintésedtől remegek
Felajzott testem pezsdíted
Istenem, de jó! Szeretek.
Virággal terített pamlag
Kikelet - csodás ébredés
Adonisz gyöngéden ölel
Elillan minden kétkedés
Burokban születtél - tudom
Szerencsés még is én vagyok
Rejtelmes utam véginél
Ölükbe vesznek angyalok

AMÍG VELED VOLTAM
Amíg álmaimban lehunyt szemmel látlak
Liliomok között fuldokolva várlak
Gyűrött takaró fed, s teríti az ágyam
Hamvadó-fehérbe mártózik a vágyam
Amíg emlékeim uralják a testem
A világot ezer színnel festem
Sziklatekinteted, kéksége megfagyott
Várlak akkor is ha, minden szín elfogyott
Amíg iramlanak hozzád érzéseim
Virágporként gyűlnek apró kérdéseim
Hajdani vonzalmad, mért foszlott szét végleg?
Ki javára billent a szeretetmérleg?
Amíg veled voltam, virágillat áradt
Erős karjaid közt sosem voltam fáradt
Minden mozdulatod bevésett egy képet

ÁLDOZAT NEM VAGYOK
a sár ruhámhoz tapadt
de áldozat nem vagyok
vad, sodró víz, elragadt
a jóból semmit sem hagyott
tört kövek - szívem helyén
érzésből alig maradt
lenézőn nézett felém
ki mellettem elhaladt
parttalanul sodródom
szánalmukból nem kérek
várnék, ha lenne módom
nyugtot mégsem ígérek...

ÁLMODOTT ÁLMUNKBÓL
gondtalan ifjúság
tovatűnt messze
álmodott álmunkból
valóság lesz-e?
hányszor lesz kikelet
rózsaszín virág
látunk ismeretlent
s milyen a világ?
ezernyi utunkon
próbatételek
kalandos emlékek
apró részletek
összeforrt életünk
egyfelé halad
mind az, mit megéltünk
a miénk marad
valóság ölében
fészkel a lelkünk
álmaink peremén
egymásra leltünk

AZ ÁLMOK VISSZATÉRNEK
( Rólad álmodtam az éjjel )
Rólad álmodtam az éjjel
Nem számolva a veszéllyel
Érzelmeim szerteszéjjel
Randevúznak a reménnyel
Bárányfelhőket terelem
Bújocskázol most is velem
Benned lapul egyik felem
Másik részem meg nem lelem
Huncut szemed rajtam nevet
Vérző szívem mégis szeret
Harmat cseppje könnyem lehet
Boldoggá nap fénye tehet
Sugara lelkemig hatol
Szív- pacsirtám neked dalol
Úgy is rád talál valahol
Álmaimért lelkem lakol.
Fejem puha párnán hever
Emléked még édes teher
Vágyam színes koktélt kever
Álom körém fátylat teker


BENNEM LAKOZIK A DÉMON
Bennem lakozik a démon
Lehúz a mélybe, megragad
Belőlem érték nem marad
Hulladék, vagy egy rongydarab
Amely egy ágon elakad
Bennem lakozik a démon
Uralkodik az érzelem
Lelkemben a félelem
Mi az igaz - már kétkedem
Milyen lesz így az életem?
Bennem lakozik a démon
Haraghálómat kivetem
Fekélyes sebként viselem
Vergődő testben cipelem
Emberként van még hitelem?
Bennem lakozik a démon
Fogva tart még a gyűlölet
Nem eresztem a bűnöket
Varázslat, vagy csak bűvölet?
Olyan ő, mint egy hű követ
Bennem lakozik a démon
Mily gonosz tervek erednek
Bennem csak bajok teremnek
Úgy élek, mint egy eretnek
Akit sehol sem szeretnek
Bennem lakozik a démon
Lehúz a mélybe, megragad
Belőlem érték nem marad
Hulladék, vagy egy rongydarab
Amely egy ágon elakad

BÍBOR SZÍNBEN ÉGEK
Lelkem tüze éget
Vörös virág létet
Élek,s illatozok
Néked tavaszt hozok
Őrzöm hegyek zöldjét
A pásztorok földjét
S bárány puha ágyat
- Felhevülő vágyat -
Megyek veled,megyek
Mindent érted teszek
Napsugarat nyelek
Nektárt csepegtetek
Hajolom ívedet
Őrizem szívedet
Leszek a jelened
Maradok mindened
Bíbor színben égek
Boldogságban élek
Rózsányi létem
Ha kell, érted tépem.

CSEND
Szikla üres sötétjében
tátongó üreg közepén
az égő fáklya kezemben
lángjában benne égek én...
Lépkedek bizonytalanul
támaszt keresve, ott alul
és mint aki járni tanul
úgy matatok arctalanul
Elnyel a mély, benne korgok
mint üres gyomor éhesen
bizonytalanul toporgok
s a csend csikordul élesen
Hatalmassága összetör
még is szűk nekem ez a hely
egy gondolat, s a szó, beszéd
üres pohár, díszes kehely
Mihaszna kincsek köröttem
eltorlaszolják utamat
rejtélyes árnyak mögöttem
riadtan féltem magamat
Cipelem a dalt, a zenét
ritmusát és a szenvedélyt
a szívem halk üzenetét
s fájó lelkemben a reményt

CSENDES ÁLOM
Csendesen cseppen éjbe az álom
Elnyeli csöndben, s fut ezer szálon
Körkörös körbe fonja a vágyat
Gyűröttes gyönyör nyomja az ágyat
Terhétől távol könnyű a teste
Szakadt ruháját letette este
Szabadon szárnyal, súlytalanságban
Káprázik szeme az éjszakában
Álomvilágban varázsos minden
Időben, térben határ már nincsen
Pillanat, óra, napok vagy évek
Felvillannak, majd oszlanak képek
Rejtélyes árnyak libbennek tova
Csillaggá válik lépteink nyoma
Követve útjuk mélyül az álom
Csendesen csillan színük a szálon

CSENDES MAGÁNYRÓL
Csendes magányról magam vallatom
A szívem dobban, csöndben hallgatom
Neszezve rezzen fákon a levél
A múltba téved, s álmokról mesél
Halk suttogással üzen a kétség
Villanó létem ezernyi vétség
Míg büntetésként levelek hullnak
Elhagyott ágak az égbe nyúlnak
Lassan lépkedek, nézem a tájat
Hogyan tépázza, a szél a fákat
Érzésviharok uralják lelkem
Mikor sikerül magamra lelnem

CSEPPKŐ
szívem sajog
fájdalmam
cseppenként
kővé válik
boldogságom
feloldott
mészkőszemcséi
lehullnak
kővé fagynak
jégcsapként
utánad nyúló
sóhajom
dermedt
csendben
könnycseppjeim
oldják
keménységed
apránként
közelítve
toldozzuk
fönt és lent
egymás felé
kinyújtott
vágy-kezünk
lassan
elérjük
egymást
a kongó üresség
visszhangozza
sikolyom
eggyé válva
részem
a részed
már
egészen

CSILLAGGÁ VÁLVA
Vágytam rád kedves
Mint harmatcseppre
Vár szomjas szirom
És minden egyes
Érintésedre
- Már, alig bírom
Mohóságomat
Titkon tartani
Hiszen szeretlek
Lázas lángomat
Vízzel oltani
Lásd, nem is lehet
Aranyló fényben
Szivárvány hátán
Hozzád simulok
A messzeségben
Magunkat látván
Veled indulok
Végtelenségben
Jeleket hagyunk
Utat találva
A kéklő égen
Eggyé olvadunk
Csillaggá válva

EGYÜTT
Szemedben még ég a fény
Az álmok s a szenvedély
Együtt a vágyak tengerén
A csillagok közt Te meg Én

ELMÚLT
napok
törmeléke közt
szerteszórt percek
előle elfutni
van-e elég merszed?
leomló vágyromban
suták a lépések
apró darabjai
lerombolt érzések
lehullt
homokszemek
beborítják álmod
fullasztó kétségben
nehéz már helytállnod
nyomasztó nyomokban
keresed az utat
elvesztél
utánad már
senki sem kutat
elmúlt
a délibáb
csalóka kép kísér
ragyogó csillagot
fogyó Hold sem ígér
nem érted
hova tűnt a csalfa tünemény
magad sem hiszed el,
hogy él még
a remény

ÉJJEL...
Tolvajként surrant az éjbe az este,
Csillagos égen a Hold kereste.
Tó tükrén árnyát vonszolta remegve,
Csillanó redők közt ringott remegve.
Merengett némán örökös magányban,
Elmerült néhány különös varázsban
Csillag ösvénnyel fonta magát körül,
Partnert választott követői közül.
Titkon fürkészte mily csodás a teste,
Eggyé váltak ott,és ez lett a veszte.
Huncut mosollyal magához ölelte,
Hajnal harmatát bíborral övezte.
Kacér alakja lassan terült széjjel,
Pazar fényében elveszett az éjjel.

ÉJSZAKA
Nyugvó nap kezéből a fényt kivette
Helyére sötét fellegeket húzott
Csillagokkal szórta ruháját tele
Éjszakával fénylő Hold randevúzott
Vonásait sejtelmes homály fedte
Enyhe szellő fújta szürke fátyolát
Sötétben porladó lámpással kereste
Eldugott vágyak aranyló kapuját
Félhomályban kontúrunk összeolvadt
Vibráló testünk gyönyörtől remegett
Varázslatos messzeség felé haladt
Múló éjszaka fekete leple alatt
Szenvedélyünk kéjes álom lehetett
Simulva a sötét gyémántja maradt

ÉRINTS MEG!
Látod, ahogy a Hold, belegömbölyödik
az éjbe? Ezüstben fürdeti az eget,
miközben csillagok gyűlt hada őrködik
felettünk, s a felhő szűrt füstöt ereget.
Pillanat varázsa. Kezed, kezemhez ér.
Fényablakok nyílnak, s a végtelen távol...
Egyre közelebb vagy, mint hódító, vezér.
Érezlek. Köröttünk az esthomályfátyol
lengedez. Hajad a szél lebbenti, csillan
szemed. Tekinteted a lelkemig hatol.
Lámpák pislákolnak. Az idő elillan.
Csak te és én vagyunk, a téren, valahol. 
A csendben tücsök szól, s zakatol a vonat.
A szívem kalimpál. Szótlanságba mélyed
tépett kíváncsiság. Elhalkul szófonat.
Ha hozzám hajolsz, elvakít fényed.
Arcomra alkonypírt kopíroz az érzés.
Vágyom, hogy megérints. Tedd raboddá lelkem!
Számra forr az ajkad, elakad a kérdés
Karjaid közt kedves, boldogságra leltem.

FÉLELMED
már mindennek vége
hátradőlsz unottan
fénytelen homlokod
ráncolod nyugodtan
félelem arcodra
torz mosolyt varázsol
hitedtől megfosztva
magának harácsol
piócaként tapad
elszívja véredet
lelked üdvösségét
s fizeti béredet
nyomasztó gondolat
rombolja lelkedet
csalódás, gyötrelem
mely hozzá elvezet
szembesülsz magaddal
szédítő valóság
megkapott esélyed
most csupán adóság
amire csak vágytál
eggyé vált lényeddel
minden apró érték
felér a lényeggel
miként méred sorsod
mit ér az életed
elmaradt dolgokat
magadtól kérheted

FORDULÓ
éjszakába fúl a fény
szertefoszlik vak remény
szürke minden sármagány
csillag hullik valahány
szobám falán árny dereng
gondolatom elmereng
távol, ahol szél dalol
este a Hold udvarol
nappal könnyű lepedő
szívem folyton epedő
tüzes csókra vágy a szám
mikor tested ér hozzám
reggel ajtón érkezik
csodás nap ígérkezik
ahogy simul nesztelen...
s itt vagyok még meztelen
hajnal mikor átölel
boldogság itt van közel
és az érzés ami vár
szerelmem karjába zár

A GONDOLAT SZABAD
Itt állok a máglyán, kezem összekötve
Égbeszúrt gerenda, fogva tart örökre
Bámészkodó tömeg hangosan szidalmaz
Amit eddig tettem, már csak egy romhalmaz
Szárnyára engedtem néhány gondolatom
Most a vétkes szókért magam korholhatom
Kegyveszetté váltan, pokolra kívánnak
Merész téziseim róják fel hibámnak
Mindez csak koholmány - ez tiszta őrület!
Ezért e felhajtás, ezért a csődület?

GONDOLJ RÁM!
Gondolj rám, mikor harmat cseppje csókol
Csillogó gyöngye, szivárványként bókol
Aranyló nap fénye simogatja tested
Gyöngéd mosollyal lelkem újra fested
Minden múló perc, mely nélküled telik
Tűnő álomkép, a semmibe veszik
Tudd, hogy szenvedek, mint sárguló levél
Míg gyarló szívem csak ragyogást remél

GYŰLÖLNI ÉS SZERETNI
Felkorbácsolt lelkem, tengerként hullámzik
Egyszerre haragos, majd csillámként játszik
Haragos zöld színű, habok úgy letörnek
Türkiz kék gyöngyei, jelei gyönyörnek
Szemed tiszta fényét, oly nagyon szeretem
Benne bújó álmok, képeit keresem
Ahogy végig pásztáz, s gyöngéden simogat
Érett barnasága, magához hívogat
S amikor villámlik, szikrát szór a szemed
Megdermedek tőled, s a lábam is remeg
Gyűlöllek, amiért fájó sebet ejtesz
Édes pillanatért, könnyedén felejtesz
Szeretem, ha kezed, átöleli vállam
Mikor kósza szíved, nyugalmat nyer nálam
Ajkad érintése, mindent elfeledtet
Olyan jó, hogy szívem, most téged szerethet
Csalódás italát, keserűn kortyolom
Minden kis hibáért, magamat okolom
Szeretni, gyűlölni, szerelmes szív képes
Kibékülni veled, mindig, olyan édes

HALLGASD ÉNEKEM!
Csak szólj, szólj nekem!
Orchideák bársony
csókjával válaszolok,
szirén énekem
elcsábít, s mint mákony
andalít. Ártatlanok
a percek, napok,
melyek itt lapulnak.
Fuvola szólam kísér,
gyűrt kottalapok
ismétlik a múltat,
s számtalan szólam ígér
boldog rezdülést.
Refrénből sarjadó
szerelmes szavak zengnek,
szoknyaperdülést
idéz a hangadó,
s hajam szálai lengnek.
Csak szólj, szólj nekem!
Orchideák bársony
csókjával válaszolok.
Hallgasd énekem!
Hajlongó hárson
hintázva rád gondolok.

HA VÉGRE...
Tudod, hogy nem vagy egyedül
A magány követi társát
Bánat is hozzád menekül
Lelkedben forgatja nyársát
Fájdalmat csepegtet csendben
Külsőség csupán csak látszat
Belül zavar lesz a rendben
Ha örökké veled játszhat
Ne hagyd, hogy mindig kísérjen,
s fontos dolgokban részt vegyen!
Mától a gyász véget érjen,
hagyd, hogy lelked szabad legyen!
Ha végre vállalod magad,
s az öröm szívedben tetőzik,
boldogság magával ragad,
s szerelemmel kergetőzik.

HOZZÁD KÉSZÜLÖK
Platánfa halovány levele kuporog
Millió harmatcsepp markában hunyorog
Érzékin csókolja aranyló napsugár
Föld felé áradó furfangos fényfutár
Tavasztól - tavaszig csak hozzád készülök
Gesztenyebarnából szép lassan őszülök
Úgy élek egyedül, akár egy remete
Elveszni a nyárban szüntelen lehet-e?
Lágy szellő simogat, érintésed vélem
Gyöngéden átölelsz - még most is remélem
Megtorpan a léptem, megállok hirtelen
Tévelygő lennék tán, vagy Te vagy szívtelen?
Platánfa rajzolta árnyékok intenek
Ezüstös porukból hajamra hintenek
Fekete foltokból összeáll az este
Szerelmem szívedben tűzrügyét kereste

ILYEN VAGYOK ÉN
Ilyen vagyok én, akinek látszom
Színház az élet, most mégsem játszom
Szürke felhőből a szél kitakar
Mint aki mindent magának akar
Nem a szél süvít, sóhajom hallod
Minden hibámat neked bevallom
Őszi levélként a földre hullnak
Míg vágy-ágaim az égbe nyúlnak
Ragyog a napfény, az is én vagyok
Mosolyomból még valamit hagyok
Búzavirág nyílik pipacsos réten
Elmerülök tán benned egészen
Könnyedén fejem vesztem a szélben
Összeroppanok szorító kézben
Hogy ha simogatsz, simulok lágyan
Szeretni téged, csak ez a vágyam

KÖDBEBÚJT REGGEL
Korai volt az ébredés,
a napfény meg sem érkezett,
világosság is oly kevés,
ködbebújt álom elveszett.
Gomolygó árja bekerít,
lehúz a nyomott hangulat,
s a szürkeség elkeserít,
nehézkes minden mozdulat.
Átláthatatlan utcarész,
sejtelmes árnyékingovány,
néhány merész már útrakész,
majd elnyel mindent a homál

KRISTÁLY-FEHÉR TÉL...
Kristály-fehér gyöngyök, láncok,
körbefutnak bokron, fákon,
lábujjhegyen járnak táncot,
tündökölnek téli tájon.
Alvó puszta hátán csend ül,
szélkarmester karja lendül,
jég csilingel, hangja csendül,
télzenekar dala zendül.
Tél integet, felhőkézzel
zúzmarát szór szerte széjjel,
ragyogása ma sem vész el,
itt világít egész éjjel,

LÁTATLAN LÁTLAK
Folyó, köveit
Kaviccsá mossa
Fakuló évek nyomát tapossa
Apróra hullik a messzi távol
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol
A parton állok
Alattam homok
Hullámzó emlék, elmosott nyomok
Új érzéseket a nap sem másol
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol
Merengve nézem
Sétáló párok
Gesztenyés alatt most is rád várok
Unottan perdül levél a fáról
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol
Gyengéd érintés
Amire vágyok
Szerelmes szívvel, csak reád várok
Érezlek most is, hívlak a mából
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

MAGÁNY
Régi ismerős kopogtat,
talpára a végtelen űr tapad.
Az esti csendben
rám mosolyg,
s nevetve kérdi:
mért vagy magad?
Fájdalmas a felismerés,
őrlöm
a kimondatlan szavakat.
Elnyeli suttogásomat
a múlt,
s a mélybe hulló zuhatag. 
Lidérces
álmom körbeleng,
pokoli táncra magával ragad.
Felajzott testem összerogy,
gigászi súlytól,
a kínok alatt.
A lélek-vár romokban.
A falát téglánként
rakosgatom.
Szertehullt remények,
vágyak,
magányom birtokán
uralkodom.

"MEGNEMÉRTÉS"
Erőlködöm, azt hiszem, verset írok.
Csak magamról: ha nevetek, ha sírok,
s a világról, amely egyre véresebb,
hol embernél, a pénz is értékesebb.
Lüktet a vér, ereim, szétfeszíti,
mikor a nemzet hitét veszíti
és kuncsorog, jogokat kér magának,
- kitaszított gyermeke e hazának.
Míg nyelvében él a nép, szabad lehet,
de ha mind ezt elveszíti, mit tehet?
Átgázolnak rajta, mint veszett kutyán,
elveszetté válik sok kudarc után.
Ki szólna még, hangját torkába fojtják,
eltüntetik tépett országa foltját.
Gyökerei markolják még e földet,
túlélőként új sarjakat erőltet.
Nevetni, most, aligha tudnék könnyen,
erőlködöm, hogy visszatartsam könnyem.
Itt dübög a süket "megnemértés",
alig bírom ki, hogy ne legyen sértés...

MERENGŐ
A gondolatok
labirintusában bolyongok,
ébren álmodom,
miközben megrebben
a remény.
Gyorsítom lépteim,
s az ágak felsebzik testem.
Az ősi ösztön hajt,
s a vérem,
az áttűnő fény
nyaldossa sebeim.
Űzött vadként meglapulok,
a sajgó kétségbeesés
hatalmába kerít.
A célkeresztből kilépve,
nyugalmat keresek,
miközben a félelem
sötét árnyéka beterít.
Tehetetlenül
a bűn
csapdájában vergődök,
önkéntes foglya vagyok
egy elvadult világnak.
Kétségbeesett kiáltás,
próbálok kitörni.
Rácsok közt is,
marconák
vigyáznak

MINDEN PERC AJÁNDÉK
amíg a reggeli
kávé illatával
keveredik az élet
feketébe mártva
kavargatod te is
a tejszínű-fehéret
álmodból kirángat
korai szürkület
a kockacukor édes
ízével feledtet
mandula-keserűt
csak fintorod beszédes
megszokás rabjaként
kortyolod italod
nem tudod, mi a mérték
hajtasz a csúcs felé
rohansz sorsod elé
s melletted mennyi érték...
kiürül a csészéd
mehetnél utadra
de nem elég a szándék
múlt zacca a szádban
esélyed hazádban
itt minden perc ajándék

MINDIG MÁS
A hó elolvadt
Sarokban a lapát
Hűvös a reggel
Vállamon a kabát
A szél átkarol, tánc léptekkel vezet
Aztán nyoma vész, elűzi a telet
Tavasz érkezik
Rügyet bont a fákon
Barackfavirág
Nyílik minden ágon
Vággyal telítve, lelkem szirma lebben
Hozzád repülni, nem is tudnék szebben
Arany sugárral
Képét festi a nap
Kék ég ragyogó
Zöldes a fűkalap
Forrón átölelsz, tekinteted perzsel
Benned égek én, soha ne felejts el!
Barnul a levél
Hidegebb a hajnal
Ködös fátylat hord
Ősz érkezik zajjal
Szüret idején, dalra fakadsz könnyen
Vígan nevetek, úgy potyog a könnyem

MONDD CSAK!
Volt idő, mikor igazán szerettél
Bőröd bizsergett lágy érintéstől
Hold mosolyával együtt nevettél
És boldog voltál, ilyen kevéstől
Homályos ködbe burkolt a sejtés
Bizonytalanság foglyaként, magad,
Barátok nélkül, csak a felejtés...
Meghitt estékből semmi nem marad
Gyöngyharmat hullik hajnalok nyomán
Csillanó felszín, alatta csend ül
Ébred a tested, nincs már túl korán
Hallod? Lelkedben új dallam csendül
Mondd csak! Mersz - e még szeretni újra?
Feledni régi ballépéseket
Felhőtlen érzés leplébe bújva
Végig játszani ezt az életet...

NEKED VAGYOK!
Itt vagyok! Örökkön Neked
Látod, nélküled szenvedek.
Álom-valóság rabjaként,
Sötétben is őrzöm a fényt.
Rejtelmek között a lelkem,
S lám szentélyedbe emeltem.
Féltve őrzöm rejtett titkom,
Fagyott zárját segíts nyitnom!
Tekintetem téged fürkész,
Álmodásra egyedül kész.
Érezned kell - mért kell szólnom!
Hisz ajkadon forró csókom.
Érintésed vággyá éled.
Szerelmemet nem kell kérned.
Ölelésed, gyöngéd legyen,
Emeljen át a zord hegyen.
Fagyos csendjét napfény oldja,
Sötét estjét, hitem Holdja.
Közel-távol - már nem határ.
Hozzám repül egy sas madár.
Szárnyát bontja, szárnyal felém,
Légörvényből leszáll elém.
Megpihenni vágyik talán.
Szírt tetején, sziklafalán.
Megérkeztél, hosszú útról,
Vizet hoztál a mély kútból.
Szomjam oltod szerelmeddel,
Kezed fogom, ne engedj el
Tüzed szítom, boglya tövén,
Szikrát szítok élet kövén.
Ébredj végre, szívem lángol.
Szívből szeress, lehetsz bárhol

NEM LESZ TÖBB HAJNAL...
nem lesz több hajnal
nem lesz több kikelet
magammal viszem
kifakult hitemet
felhő árnyéka
takaróm lesz végül
így van ez, hogy ha
az ember megvénül
ködfátyol könnyet
hullatok majd érted
ki az érzésem
úgy érzem, nem érted
értéktelenné
válnak a tegnapok
múlt porába vész
jobb is, hogy meghalok
égő gyertyaláng
épp hogy csak pislákol
keresem arcod
tekinteted távol
kialudt a tűz
csak a hamu maradt
üres a lelkem
a szívem megszakadt

NE MONDJ MÉG BÚCSÚT
Ragyogó mosollyal érkezik a Nap
Szürkeség ölébe nagyokat harap
Hajnali fények nekem sem ártanak
Ne mondj még búcsút,
Engedd, hogy várjalak!
Csillan a harmat, míg falevél rezdül
Aranyló sugár, szűrődik keresztül
Szívemhez érve, törli az árnyakat
Ne mondj még búcsút,
Engedd, hogy várjalak!
Perzselő tűzgömb engem is megéget
Boldog szerelmem, sose érjen véget
Egyetlen vágyam, szívembe zárjalak
Ne mondj még búcsút,
Engedd, hogy várjalak!
Smaragdragyogás megszűnik hirtelen
Üres a lelkem, az érzés nincstelen
Fájdalmak között, ezernyi árnyalat
Ne mondj még búcsút,
Engedd, hogy várjalak!
Viharok dúlnak, és komor az égbolt
Felhőtlen napom, tudod milyen rég volt?
Menj el szó nélkül, álmaim szálljanak!
Ne mondj még búcsút,
Engedd, hogy várjalak!

OH, HA TUDNÁD ...
Oh, ha tudnád, mit jelentesz nekem:
A szentélyt, hova sorsomat teszem
Buzgó imával fordulok feléd
Hogy a bennem rejlő hit is Te légy
Oh, ha tudnád, mit jelentesz nekem:
Mint fénysugárba bújtatott jelen
Halk hangok között az érzés neszez
Szívemhez lassú gondolán evez
Oh, ha tudnád, mit jelentesz nekem: 
Forró homokban árnyékod lelem
Hűs forrásvíz, mellyel szomjam oltom
Lágy pillantás, melyben lelkem oldom
Oh, ha tudnád, mit jelentesz nekem:
Oly kincset, amely földön nem terem
Királyi ékszert, mit foghat kezem
Mindenséget, mely eggyé vált velem.

ÖRVÉNYBEN
még sodor az áradat, belém markol
magával ragad, messzi visz a parttól
vértelen ajkam fehér, mint a vászon
talán csak kosz lehetnék a kovászon
fuldoklom a mocsokban, mily förtelem
már magam sem tudom, mi történt velem
hirtelen közelít a forgó örvény
beleveszek egészen, ez a törvény
riadtan kapkodok amíg merülök
... elájultam azt hiszem - de már ülök
a tükörre meredek - kicsit félek
tudom groteszk az egész - de még élek

Ő ÉS ÉN
Alszik, amíg én csak álmodom
szerelmes éjszakákat veled
csapongó vágyaim vádolom
oh, miért nem fogom a kezed?
Alszik, még arcán holdvilág
cikázó gondolat fejemben
tavasszal ébredő hóvirág
árnyéka rebben szememben
Alszik, nem hallja hívó szavam
lelkem zenéjét nem ismeri
törött hangszernek érzem magam
húrom már régen nem pengeti
Alszik, virrasztok ágya mellett
érzéki csókokra szomjazok
gyöngéd ölelésre nem tellett
izzó parázsban elporladok
Alszik, míg bennem tűz lobog
vad, kiolthatatlan szenvedély
szívem gyönyörindulót dobog
az élethez nem kell engedély

ŐSZBE FORDUL
levél-halommá vált nyári képek
kopott emlékek rozsdái gyűlnek
tört-avarba fúlt álmokon lépek
hulló vágyaim már elévülnek
borús hangulat időnként lever
de intenek még megmaradt lombok
sokszínű kincsük a földön hever
szürkén szállnak fel a vadgalambok
üresen várnak megfakult padok
hűvös a szél, ahogy mendegélek
gyűrtvágyaimmal magam maradok
s várom a tavaszt, ameddig élek

ŐSZI VARÁZS
Mintha csak Föld haját
fésülné a szél
- bokrok, fák hajolnak -
hozzájuk beszél,
súg nekik valamit,
aztán átkarol,
gyöngéden simogat,
- talán udvarol?
Hervadó vadvirág
előtt ácsorog,
csodálja, ahogy a
napfény rácsorog.
majd szedelődzködik,
indul is hamar,
futtában földön gyűlt
avart felkavar. 
Talpa alatt szárad
egykor zöld föveny,
lankás lejtők hátán
foltozott köpeny,
színes pillangóknak
tűnő levelek,
szellő sóhajára
táncot lejtenek.
Az ég szomorú lesz,
könnye is pereg,
eget tartó ágon,
kövön hempereg,
s nyarat hátrahagyva
érkezik az ősz,
lassan poroszkálva,
mint egy szelíd őz.

A PATAK ÚTJA
árnyas erdő mélyén
kis patak csörgedez
kövecses ágyában
árkokat fölfedez
csendesen átsuhan
könnyed habja táncol
ágak közt kacsintgat
napfénnyel viháncol
benyúló faágak
levelet halásznak
perdülve leállnak
egy cseppnyit tanyáznak
csobogó áradat
elsodor ágakat
hajlongó fák alatt
hullámok játszanak
mélyülő medrében
vad folyóvá dagad
tenger kapujáig
meg nem áll, csak szalad

PORRÁ LESZÜNK
Porból vétetünk, és porrá leszünk
Egyszer majd mind, mind semmivé leszünk
Ellopva minden gyönyörbánatot
Mit nekünk egykor Isten átadott
Hordozzuk, csakhogy lelkünkben legyen
Üdvözítőleg, bármilyen helyen
Fénykupolában kristályszín-világ
Messze maradnak gonosz hárpiák
Lélekcsendünket angyalok óvják
Fuvola szólal, hírünk dalolják
Megszűnik minden, ami földi volt
Hiszen a halál, miket elrabolt
Letakart urna, benne enyészet
Itt hagyjuk nektek, mind az egészet
Anyagi létünk, immár hamu lett
Nem őriz, nem véd, mint az amulett
Betakar végleg fekete fátyol
Magára marad, az, aki gyászol

SZÁZSZOR SZŐTT ÁLMAIM
Százszor szőtt álmaim
Szakadni látszanak
Képtelen vágyaim
Pompázva játszanak
Hálóingben ébren
Gyűrött gondolatok
Sóhajtva simítom
Hajnalt szólíthatok
Itt van a reggel is
Valós világával
Hangos ébresztővel
Nyüzsgő zsinatával
Tegnap folytatása
Üres szürkeséggel
Fáradt unottsággal
Múló reménységgel
Tűnő fényeivel
Ellátogat az est
Sötét színeivel
Égbenyúló fát fest
Beborít az éjjel
Csillagtakaróval
Párnám puhasága
Átjár a valóval
Belevész az álmom
Ürességben lebeg
Vágyam leplezetlen
Testem beleremeg
Gátlásaim nélkül
Pajzán gondolattal
Illőn kacérkodok
Selyemfonalakkal
Szövögetem álmom
Simuló ruháját
Magamra terítem
Csillogó kabátját
Sziporkázó fények
Tündöklő szárnyai
Vágyakozó lelkem
Suhogó árnyai
Tündérkert virágát
Próbaként letépem
Csodaváró hajnal
Őrként áll elébem
Százszor szőtt álmaim
Szakadni látszanak
Képtelen vágyaim
Színesen játszanak

SZERELEM
szerelemben
nincsenek
kétségek
csak
forró
csókok
vad ölelések
csillag fénylik
szemében ki szeret
egy mosolyával
rabjává tehet
sötétben
az
árnyat
nem
ismeri
feketét is
színesre festeti
ismeretlen vált
ismerté benned
szerelmes
a
szív
szavának
enged

SZERESS
Mint nyár gyümölcsét úgy szeress
Eper és málna közt keress
Édes ízem szádban érezd
Csókom jó volt? - meg ne kérdezd
Illatomról tudd, hol vagyok
Bukémból csak neked hagyok
Színemmel is csalogatlak
Bókjaid szívemig hatnak
Cseresznyét, ha megkívánod
Párban - most is veled járok
Érett szemek közt válogatsz
A javából egyet se hagysz
Fűzfa alatt, kinn a padon
Dinnye hűsít meleg napon
Annyi emlék, ahány magja
Kabakjának mind - mind rabja
Őszibarack, körte, szőlő
Gyümölcstálam előkelő
Szőrös, lédús, formás testű
Ennivaló, szép nagy szemű
Mit kínálok, abból vegyél
Boldoggá csak engem tegyél
Nyár gyümölcsei közt keress
Ne vágyj másra - engem szeress

SZENVEDÉLY
Honnét e vágy, mely ily későn elragad?
Mely testemben vibrál,nyugton nem marad
Ölembe dugja fejét a szenvedély
Lelkem rezdül, testem kéjesen mesél
Csábító szavad izgatón megzavar
Érzéki csókod édesen felkavar
Forró ölelésed felhevít hamar
Féktelen kíváncsiságod kitakar
Melleim domborán kezed elakad
Ajkad mohósága szinte elragad
Éledő vágyam már semmit nem tagad
Hullámzó tajtéka mélységből fakad
Ívében megemel, majd kettészakad
Lágyan elterülve part felé halad

SZÜLETÉSNAPOMRA
Az ünnepelt évek
soknak tűnnek talán
az élet dúsan
terített asztalán
az étkek csábítók
kóstoltam
ettem
megcsömörlöttem
míg ízét kerestem
Csalóka világ
illata szédít
mélységbe nyom
vagy magasba repít
színtelenné válok
elnyel
a homály
vagy szivárvány
színében lépek tovább


TAVASZVÁRÓ
Elmerengek... túl az ablakon,
gondolatban pille szárnyakon
szárnyalok a felhők magasán,
vágyakozom tavasz teraszán.
Zöld kabátos mezőt álmodok,
megfürösztik futó záporok,
- s mire jó a cinkos képzelet,
eltüntetem a megunt telet.

TÁLCÁN KÍNÁLOM A SZERELMEMET
Tálcán kínálom a szerelmemet,
Ölelj magadhoz.
Ölelj engemet!
Ne hagyd kihűlni forró vágyamat,
Dajkáld a lelkemet,
Vesd meg ágyamat...
Rózsaszirommal borítsd nyoszolyám
Szerelmi fészek
Legyen a szobám.
Alig érintve csókold bőrömet
Borzongjon testem
Szerezz örömet
Fölém hajolva rebegd nevemet
El ne engedj már
Fogd a kezemet!

TÁVOL VAGY TŐLEM
Zöldlombú árnyékként emléked követ
Mint meredek hegyről zúduló folyam
Szétzúzza érzésem, mint kemény követ
Sodródó kavicsként utánad rohan
Elvesznek a csöndbe simuló árnyak
Zavaros felszínén holt-fények ülnek
Fel nem tett kérdések válaszra várnak
Végtelen csobogás alá merülnek
Állok a vízparton, mezítláb vagyok
Süppedő nyomokba homokot terít
Hullámzó tajték, ha magához ölel
Távol vagy tőlem, és mégis oly közel
Szemedből vágyam új álmokat merít
Zöldeskék színébe beleolvadok

A TÉKOZLÓ
Mit számít nekem
Örökség, vagyon
Ha kedvem szottyan
Mulatok nagyon
Zenészek húzzák
A kedvenc dalom
Fizetség érte
Egy ezres halom
Hálapénz helyett
A létre teszek
Szerencse, játék
És élvezetek
Mulatok inkább
Ameddig élek
Nem marad pénzem
Attól sem félek

TÉVÚTON JÁROK
tévúton járok
hallgattalak volna meg...
de bennem indulat feszül
haragom őrjítőn repül
oh,milyen furcsán megremeg
mi lesz eztán velem, s veled?
míg kínjaim egyre gyűlnek
fájdalmasan hegedülnek
feszítő idegszálakon
mily érzéssel kell játszanom
gyötörve sajog a lelkem
gyarló bűneidre leltem
mérgezett nyílként itt kering
áldozatod vagyok megint
tévúton jártam
hallgattalak volna meg...
tán nem gyötörnének álmatlan éjek
nyomasztó érzések nyomában élek
vajúdásom torzszülöttje
bosszúvágy
hajtja vérem
magam sem értem
talán...
tévúton jártam
hallgattalak volna meg...
üvölteni kellett volna
mint hogyha harsona szólna
mentséget lehet keresni
de hogy tudtál mást szeretni?
mért nem vagyok elég neked?
mellettem vagy, mégsem velem
már mindenem neked adtam
de tőled én, alig kaptam
ha nincs melletted már helyem
akkor engedd el a kezem!
tévúton járok
hallgattalak volna meg...
hárfa húrján játszik kezed
minden idegszálam remeg
minden érzés elhal bennem
azt sem tudom mit kell tennem
zenekarban nem zenélek
hangszeremet nem cserélem
keserves szólóba kezdek
hideg ágyba magam fekszek
tévúton járok
hallgattalak volna meg...
törött hegedűmön már nem játszhatok
vidám - szomorú dalommal várhatok
csak nyekergek, húrjaim szétszakadva
mert megaláztál engem készakarva
most itt vagyok egy sarokba,... lent
az érzés már semmit nem jelent
vagy tévedtem
s tévúton járok megint...

AZ ÚR, ÉN VAGYOK!
A férj szavai fülembe csengnek:
Nagy híve vagyok itthon a rendnek
Helyükön állnak, szőnyegek, székek
Könyvek a polcon, falon a képek
Az úr, én vagyok!
A takarítás, az női munka
Semmittevést, az asszony unja
Tisztaság legyen, ez a jelszavam!
Leülök végre, s elhagyom magam
Az úr, én vagyok!
Legyen kimosva, s vasalt az ingem
Nekem ne kelljen szemetet vinnem
Elég, ha csak az újságot nézem
Egy-két sör mellett egy jót tévézek
Az úr, én vagyok!
Piacra járni nem szoktam soha
Annyi az árú, s ott a sok kofa
Kosarát tele pakolja párom
És siet haza - már nagyon várom
Az úr, én vagyok!
Naponta mindig jó ebéd legyen
Édes kis párom mellettem egyen
Ugorjon nyomban, ha valamit kérek
Vele úgy is csak erről beszélek
Az úr, én vagyok!
Semmit nem csinálsz egésznap, édes
S ahogy kinézel, az szinte rémes
Nem adsz magadra, így fogadsz engem
Szeretkezéstől, elment a kedvem
Az úr, én vagyok!
Nem elég neked, amit én adok
Megvallom tényleg, nem mosogatok
Belátod szívem, figyelmes vagyok
Nőnapra mindig virágot adok
Az úr, én vagyok!
A férfi legyen a család feje
Asszonynak férje mellett a helye
Gyereket szüljön, s nevelje szépen
Milyen jól mutat, család a képen
Panaszra nincs ok, szavad sem lehet
Döntéseimre nem mondhatsz nemet
Amit akarok, azt szabad tenni
Milyen boldogság asszonynak lenni
Az úr, én vagyok!
Fülembe csendül, mit mond a férfi
Nincs sehol egy nő, aki ezt érti
Mért akar többet, gyűrű a kezén
Én változtattam lánykori nevén
Az úr, én vagyok!

VÁRLAK
Poharamon ajkad íze éget
Tüzes csókod kortyonként feléled
Pezsgő sem űzi el az illatod
Mit esti ölelésed itt hagyott
Habjában látom csillogó szemed
Számhoz emelve szemhéjam remeg
Pattogó buborék orromba száll
Édes nedűtől kedélyem helyreáll
Lassú percek közt jöttödet várom
S amíg szobám ablakát kitárom
Halk sóhaj - vágyódva elképzelem
Amint csókolva egyé válsz velem

VÉGTELENBE VESZETT MONDATOK
Mint régi kacatot kidobtál
Dermedt éjszakába meredten
Merültem a hóba. Hol voltál?
Amikor vacogva kerestem
Széthullott életem. Elveszek.
Mért ítélsz halálra? Kérdezem.
Kristályok közepén nem leszek
Számodra már, nem is létezek
Hideg van. Fagyottan álmodok
Ropogó lépteid nyomában
Fájdalmam feloldom. Álmodok.
Majd napfény ölel a homályban
Ellágyulok benne. Csillogó
Cseppjeim, szürcsöli messzeség
Spórolt érzéseim, mint mohó
Vándor, elnyeli tán. Lesz e még
Lehetőség. Kétség kíséri
Próbálkozásomat. Olvadok
Öledbe rejtve fogsz ígérni.
Végtelembe veszett mondatok

A VILÁG ETTŐL KEREK
Kezedet fogtam egykor, még régen
Lüktetett szívem, s bennem az erek
Vibrált az érzés, s felhő az égen
Hittem, hogy a világ ettől kerek
Platánok alatt sétáltam veled
Kísértek arcok, utcák, és terek
Lelkemben dal szólt, míg súgtam neved
Hittem, hogy a világ ettől kerek
Galambok szálltak, éppen felettünk
Köröttünk unott képű emberek
Öleltük egymást, s mindent feledtünk
Hittem, hogy a világ ettől kerek
Szerelem-háló csapdába ejtett
Tudtam, hogy sátrat melletted verek
Románcunk alatt, félhomály rejtett
Hittem, hogy a világ ettől kerek
Egymásé lettünk, izzott a lelkünk
Hold ezüstjében fürdött a berek
Csillagok alatt egymásra leltünk
Hittem, hogy a világ ettől kerek

VIRÁGÁLMOK
Kertemben zöldell
minden,
újra él
rügyet bont az ág,
bújik sok levél
smaragd színűre festi a lombot
szellő játéka
űzi a gondot
tovatűnnek
a felhők az égen
apró ibolyák lenn nyílnak kéken
illatuk úszik,
hajóként lebeg
lelkem rezzen
halk imát rebeg
bódulttá válok
violaszínű
vágyaim kúsznak
rejtélyes ívű
panorámában gyönyörködhetek
kertembe
virágálmokat
vetek

Ligeti Éva honlapja
Link
Szerelmes versek
Link
Képek - Leka album
Link


|
|
|
1 komment
, kategória: Ligeti Éva |
|
|
|