|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 6
|
|
|
|
2022-12-01 22:15:22, csütörtök
|
|
|



SZÜLŐFÖLDEM SZÉP HATÁRA 
"Gyáva népnek nincs hazája"
"Magyarnak lenni büszke gyönyörűség"
( Sajó Sándor )
Sajó Sándor (Ipolyság, 1868. november 13. - Budapest, 1933. február 2.) költő, tanár, drámaíró, az MTA levelező tagja. Hazafias költemények szerzőjeként vált ismertté. Verseit 1885-től közölték a fővárosi és vidéki újságok, folyóiratok...
Kevés olyan magyar költőnk van, aki ennyire mélyen és szívbemarkolóan ragadta volna meg azt a lelkiállapotot, amit minden magyar érez, ha meghallja ezt a szót: Trianon.
Ki is volt Sajó Sándor?
Miért nem hallottuk a nevét az iskolákban, amikor hazafias verseket tanultunk?
A válasz egyszerű és egyben igazságtalan: mert szavai Trianon fájdalmáról is szólnak. Verseivel visszaköveteli az elszakított magyar területeket, és olyan húrokat pendít meg a szívünkben, amelyre csak kevés költő volt képes a magyar történelemben.
Dr. Domonkos János ny. iskolaigazgató, szaktanár így írt erről ,,Trianon és Sajó Sándor költészete" című írásában:
"Elhallgatták, elfelejtették, betiltották Sajó Sándor verseit is, kinek költészetében ott tükröződött Trianon minden szomorúsága és embertelen igazságtalansága..."
1945 után nem volt szabad még csak az asztalfióknak sem megismerkednie ezekkel a gondolatokkal, és még az irredenta jelzőt is kerülték a magyar irodalom nagyjai, félve az akkori rendszer ilyen irányban mindent és mindenkit eltipró módszerei miatt.
Pedig nem volt mindig tilos kimondani a nevét, ugyanis 1933-ban így köszöntötte Négyesy László professzor az új tagot, Sajó Sándort:
"Akadémiánk mindig válogatós volt a költőkkel szemben. A választással ebben az esetben is hangsúlyozta azt, hogy Téged kiemelkedő egyéniségnek ismer el a magyar költészet terén. Köteteidnek sorában igazi eredeti lírai tehetség szólal meg. Magyar lelked a művészet varázsával szólalt meg nemcsak a szorosan vett hazafias költészetedben, fájdalmasan időszerű irredenta dalaidban, továbbá ünnepi ódáidban, hanem a tisztán személyi élményekből fakadó költeményeidben is. (...)
Mi költészetedben a művészi értékeket helyezzük mindenek fölé, a tartalom és a forma benső összhangját, a nyelv muzsikáját. Te megmutattad azt, hogy a nyelv erőszakolása nélkül, keresett szimbolizmus nélkül is lehet a költői szónak új színt adni. Szóművészeted iskolázta a stilisztikai tudatosságot..."
Sajó Sándor tiltólistás szerző volt, akinek csodálatos szavait, szívbemarkoló verseit nem ismerhették és tanulhatták meg a gyermekeink, és mi magunk sem.
A "Szülőföldem Szép Határa" című eme kötet verseinek megismerésével tegyünk érte, hogy a felnövekvő nemzedék ne csak megismerje, de zárja is szívébe ezeket a szívhez szóló verseket, amelyek nemcsak a szerző, hanem minden igaz magyar hazafi fájdalmát is megszólaltatják...!
Összetartozunk!

Sajó Sándor magyarság-versei nélkülözhetetlenek minden igaz hazafi könyvtárából!
Részlet "A veréb" című költeményéből:
Könnyű szárnyúak, jó, csak menjetek!
Én a verébről mondok éneket,
S dicsérem ezt a kicsi madarat,
Koldus, kopott, de hű és - itt marad...
(...)
Szenvedve, sírva, ha így van megírva,
Élünk-halunk a magyar ég alatt!

KIEMELTEN AJÁNLOM MELLÉ:
A Tanácsköztársaság véres almanachja
Link
A Trianoni gyalázat 100 éve
Link
Trianon 100 - Trianon Almanach - 7 könyv egyben (sima kiadás)
Link
Trianon és a harmadik világháború
Link




|
|
|
0 komment
, kategória: Sajó Sándor |
|
|
|
|
|
2020-12-11 13:45:51, péntek
|
|
|


Sajó Sándor: IDÉZETEK 
Sajó Sándor (Ipolyság, 1868. november 13. - Budapest, 1933. február 2.) költő, tanár, drámaíró. Sajó Sándor a Kárpát-haza költője. Hazafias és irredenta költemények szerzőjeként vált ismertté. Verseit 1885-től közölték a fővárosi és vidéki újságok, folyóiratok.
Sajó Sándor embernek és költőnek egyformán nagy volt. Emberi alakja néhány évtized múltával el fog halványulni, költői egyénisége szoborszerűen állandó marad az utókor előtt."
/dr. Bartha József/

...Akard: és lesz még jobb magyar világ itt,
Akard, és itt még csoda születik!
Akard és úgy lesz: minden a tiéd itt,
Tiéd az ország és a hatalom..."
S az éjben, mintha erdőn zúgna végig
És milljó szívből eskü szállna égig,
Fölzeng a szent szó: akarom!...
Sajó Sándor: MAGYARORSZÁG

Áradj a szívembe
Örök szép magyarság:
Petőfi, Petőfi -
Szerelem, szabadság!
Igézet fog el egy
Szent emlékezetben -
S áldom az Istent, hogy
Magyarnak születtem...
Sajó Sándor: VAN NEKEM EGY KÖNYVEM...

Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:
Egymást vádolni, egymást marcangolni!...
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
Sajó Sándor: MAGYARNAK LENNI

De én esengek: légy víg újra, újra,
Mert fáj nekem, ha bús vagy, oh leány
S óh legszebb vagy, ha közelebb simulva
Könnyes szemekkel mosolyogsz reám
Sajó Sándor: SZERELEM

De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Sajó Sándor: MAGYARNAK LENNI

Egy ember mindent dallá álmodott,
Mi földi szívben vágyón földobog;
E zengő gyász ha belesír az éjbe:
Ez Beethoven zenéje.
Sajó Sándor: BEETHOVEN LELKÉT RINGATOM E DALBAN...

... egy a sorsunk, ez köt engem is:
Hűség e földhöz zordon télben is,
S bár soh´se érjünk enyhébb sugarat
- Szenvedve, sírva, ha így van megírva,
Élünk-halunk a magyar ég alatt!
Sajó Sándor: A VERÉB

E hármasszín a lelkemen ragyog,
Számomra nincs szebb ezen a világon;
E lobogót én, mert magyar vagyok,
Hűséggel védem, szeretettel áldom.
Sajó Sándor: MAGYAR ZÁSZLÓ

Elbukni csúful?... hess el, őrület!...
Még hinni kell, hogy jobb jövőnk derül...
Múlt és jövendő, hit és becsület -
Most mind ez egy szó: rendületlenül!
Sajó Sándor: RENDÜLETLENÜL!

Égi törvény zúgja, bongja
Ezredévünk szent jogát;
Megüzenjük Trianonba:
Eddig tűrtünk, - nem tovább!
Ős földünkért, ős fajunkért
Van még vérünk, van tüzünk,
Ez az ország, ez az égbolt
Ezer évig a miénk volt
És miénk lesz - esküszünk!
Sajó Sándor: TRIANONI DAL

Az én nagyapám haja hófehér
Magyarországon lakunk, ő meg én,
De mégis nagyon messze van szegény.
Vannak ott erdők, szép nagy zöld hegyek,
Karácsonyfából álló fenyvesek,
Nyaralni oda mégsem mehetek.
Sajó Sándor: NAGYAPÁM

És én, mint véred lüktető zenéje,
Ahogy most lázas ajkadon liheg,
A hang vagyok, mely belesír az éjbe
És sorsod gyászát így zendíti meg
Sajó Sándor: MAGYAR ÉNEK

És leszek szégyen és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, -
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!
Sajó Sándor: MAGYAR ÉNEK 1919-BEN

Északon, erdős, kies völgyben,
Ott, ott van az én szülőföldem, -
Jaj, azt a földet nem adom!
Délen, kalászos rónaságon.
Ott, ott születtem, oda vágyom, -
Nem, - azt a rónát nem adom!
Keleten ős föld kínja jajgat, -
Erdély szült engem bús magyarnak, -
Oh, Erdélyt soha, senkinek!
Északra, délre, napkeletre
Nézek búsultan, keseredve:
E rab föld mind az én hazám!
Születtem síkon, völgyben, halmon, -
Egy kis rögért ha meg kell halnom,
Hát meghalok, - de nem adom!
Sajó Sándor: E RAB FÖLD MIND AZ ÉN HAZÁM

Földi ember, bús törvényül,
Vagy ifjan hal, vagy megvénül;
De sohsem túl az elégen,
Míg el nem ég, addig égjen.
Szomorú sors megvénülni,
Még szomorúbb; sutban ülni;
Nem akarok gyáva csendet,
Amíg élek, zúgok, zengek.
Meddig bírom, majd elválik,
Csak azt tudom, mindhalálig;
Csendes ember lesz belőlem;
De csak kint a temetőben.
Sajó Sándor: NEM AKAROK GYÁVA CSENDET
/A költő legutolsó verse/

Gyáva népnek nincs hazája -
Világ népe mind megveti,
Még az ég is kineveti -
Úgy kell neki, úgy kell neki! -
Így kell szegény vén bolondnak
Sírva porba hullni,
Sírni, jaj, hogy ilyen népnek,
Ilyen jónak, ilyen szépnek
Mért kell elpusztulni...
Sajó Sándor: A VÉN BOLOND

Ha ünnephangon szól az isten,
Az ő ajkán is magyar szó lebeg, -
Te zengsz a messzi égvilágon,
Hamupipőkés árvaságom,
Én féltett kincsem, anyanyelvem,
Te gyönyörű, egyetlenegy!
Sajó Sándor: A MAGYAR NYELV

Hogy mért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!...
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
Sajó Sándor: MAGYARNAK LENNI

Ki lelke mélyén ember és magyar:
Eszményeinknek képét festi rája,
S legyen bár sorsunk gyász vagy diadal,
A harcot érte hűséggel megállja!
Sajó Sándor: MAGYAR ZÁSZLÓ

Kik itt élünk még, s magyarok vagyunk,
Tetsvér, ne titkold: szégyeljük magunk.
Ki itt magyar még, gyászban mind rokon:
Gyalázat ég itt minden homlokon.
Sajó Sándor: GYÁSZMAGYAROK

Köszönöm, édes anyanyelvem,
Te gyönyörű, egyetlenegy,
Hogy nekem adtad hangjaid zenéjét
S megengedted, hogy szívem dobogását
Magyarul muzsikáljam;
Hogy a hangszer lettél szent érzéseimben:
Áhítatomban búgó orgona,
Búbánatomban síró hegedű,
S hogy könnyebb kedvem halk fuvalmait
A te tilinkód zendítette dalba.
Sajó Sándor: A MAGYAR NYELV

Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!...
Sajó Sándor: MAGYARNAK LENNI

Lesz tavasz még, lesz még nyár is,
Száll arra még más madár is!
Adtuk könnyel,vesszük vérrel: -
Lesz még szőlő lágy kenyérrel!
Sajó Sándor: SZÜLŐFÖLDEM DALOS TÁJA...

Magyarország katonái,
Tudtok-e még talpra állni?
Tudnotok kell: űz az átok,
Tudnotok kell: nincs hazátok,
Most riadjon harsonátok:
Most nem másért, most magunkért,
Ős földünkért, ős fajunkért
Fegyverre, magyarok!
Sajó Sándor: FEGYVERRE!

Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, véges végtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek,
De döntő harcra nem elég erősnek.
Sajó Sándor: MAGYARNAK LENNI...

Magyarnak lenni: tudod, mit jelent?
Magasba vágyva, tengni egyre - lent;
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj.
Sajó Sándor: MAGYARNAK LENNI...

Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt:
Ha küzködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkei,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzá tapadni örökkön-örökké!...
Sajó Sándor: MAGYARNAK LENNI

Magyarnak születtem. Szeretem e földet
Büszke szegénységben, bús gyönyörrel én;
Más nemzet gyermeke gúnyos nyelvet ölthet, -
Nincs hivatás, szentebb, e föld kerekén!
Boldogabb nép sarja kicsinyelve szánhat, -
Ezt a csodás érzést hogy is értené!
Óh de honszerelmem gyűlöletre lázad,
Ha rút árulás tör idegen felé...
Sajó Sándor: MAGYARNAK SZÜLETTEM

Mikor hegyek közt jársz bolyongva,
Nem látsz a büszke bércoromra:
Ott lenn a völgyek rejtekében
A legszebb csúcs is észrevétlen;
De nézz csak vissza messze tájrul:
Szived megdobban, szemed ámul:
Mily diadallal kéklik égre
A fátyolos bérc bús szépsége...
Sajó Sándor: DAL A MESSZI BÉRCOROMRÓL

A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tízkörmömmel kelljen bár kiásnom,
Kikaparom a földbül a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!
Sajó Sándor: MAGYAR ÉNEK 1919-BEN


Ó, szállj le hozzánk, égi angyal,
Ó, jöjj, kis Jézus s légy velünk,
És igazságot hozz magaddal,
És sok játékot hozz nekünk, -
Mindent, mit vágyunk álmodott:
Sok trombitát és sok dobot,
És sok-sok puskát, kardot, ágyút,
Hogy szent nevedet áldva-áldjuk,
Hozz hírt, amelynek hallatára
Itt minden szemek fölragyognak,
Boldog Karácsonyt valahára
Szegény-bús-árva magyaroknak!
Sajó Sándor: KARÁCSONYI ÉNEK

Ős földünkért, ős fajunkért
Van még vérünk, van tüzünk,
Ez az ország, ez az égbolt
Ezer évig a miénk volt
És miénk lesz - esküszünk!
Sajó Sándor: TRIANONI DAL


...Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég -
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék!
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón, egy érzés sajog:
Magyar vagyok, a fajomat imádom,
És nem leszek más, - inkább meghalok!
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porbahull;
De ezt a lelket itthagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, - ez az én hazám!
Sajó Sándor: MAGYAR ÉNEK 1919-BEN

...Szeretlek mindenképp, szeretlek mindig is, -
Önként-e vagy rabként, tőled függ csupán;
Jobb: önként is szállnom, amerre a szél visz,
Mint rabként loholnom - végzetem után ...
Sajó Sándor: SZERELEM, GYŰLÖLET

Születtem síkon, völgyben, halmon,
Egy kis rögért, ha meg kell halnom,
Hát meghalok,- de nem adom!
Sajó Sándor: A RAB FÖLD

Szülőföldem szép határa,
Meglátlak-e valahára?" ...
Szülőföldem szép határa,
Rab vagy te most, én meg árva;...
Látlak-e még valaha.
Sajó Sándor: SZÜLŐFÖLDEM SZÉP HATÁRA

...S tudsz magyar lenni megtiportan is;
Érezd és hirdesd: ami nincs most, lesz még,
S verdesd a szárnyad lenn a porban is;
Erdély keserve szívedből sikongjon,
A Lomnic-csúcsról lengjen rád a gyász,
Viharzó vágyad zúgjon minden ormon:
Lesz kikelet még, lesz föltámadás!
Sajó Sándor: MAGYAR KERESZT

Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull;
De ezt a lelket itt hagyom örökbe,
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen, rablók - ez az én hazám!
Sajó Sándor: MAGYAR ÉNEK 1919-BEN


Verje meg az Isten,
Veretlen ne hagyja,
Ki magyar létére
Magát megtagadja...
Verje meg az Isten,
Nem egyszer, de százszor,
Ki magyar létére
Idegenhez pártol...
Verje meg az Isten
Ki a magyart bántja,
Ki magyar létére
Száz örvénybe rántja.
Sajó Sándor: VERJE MEG AZ ISTEN

Vidd Napkeletre s tedd ott ravatalra,
Legyen gyászünnep, mikor égeted:
Egy elpusztult faj végső lángja-hamva
borul a földre, melyből vétetett...
Sajó Sándor: SIESS, HA VAGY MÉG, JULIÁN BARÁT

Visszavesszük a kerti almafát,
A zöld erdőt, az ős magyar hazát,
A fehér hajú szegény nagyapát.
Sajó Sándor: NAGYAPÁM


|
|
|
0 komment
, kategória: Sajó Sándor |
|
|
|
|
|
2015-11-20 20:00:32, péntek
|
|
|


SAJÓ SÁNDOR VERSEI 
Sajó Sándor (Ipolyság, 1868. november 13. - Budapest, 1933. február 2.) költő, tanár, drámaíró. Hazafias és irredenta költemények szerzőjeként vált ismertté. Verseit 1885-től közölték a fővárosi és vidéki újságok, folyóiratok.
Sajó Sándor embernek és költőnek egyformán nagy volt. Emberi alakja néhány évtized múltával el fog halványulni, költői egyénisége szoborszerűen állandó marad az utókor előtt."
/dr. Bartha József/

BEETHOVEN LELKÉT RINGATOM E DALBAN...
Beethoven lelkét ringatom e dalban,
Sóvárgó bú ez, szent és halhatatlan;
A kék madarai keresi az ágon,
Az illatot a hervadt gyöngyvirágon.
A földi vágy a csillagokra szárnyal
A minden-titkok édes bánatával;
Szent szomorúság hangokká lehelve:
Ez Beethoven szerelme.
Egy ember mindent dallá álmodott,
Mi földi szívben vágyón földobog;
E zengő gyász ha belesír az éjbe:
Ez Beethoven zenéje.
Beethoven lelkét ringatom e dalban,
Sóvárgó bú ez, szent és halhatatlan:
A kék madarat keresi az ágon,
Az illatot a hervadt gyöngyvirágon ...

DAL A MESSZI BÉRCOROMRÓL
Mikor hegyek közt jársz bolyongva,
Nem látsz a büszke bércoromra:
Ott lenn a völgyek rejtekében
A legszebb csúcs is észrevétlen;
De nézz csak vissza messze tájrul:
Szived megdobban, szemed ámul:
Mily diadallal kéklik égre
A fátyolos bérc bús szépsége...
Tűnt ifjúságod távolában
(Óh mért is nem láttad korábban!)
Igy leng feléd a kék homályon
Egy tündérkép, egy régi álom;
Ott leng a fátylas messzeségben
Ragyogón, fájón, szűz fenségben, -
Késő igéret, szent, egyetlen,
Sovárgott és - elérhetetlen...
***
DAL A SZÜLŐFÖLDRŐL
A szívembe emlék csendül,
Messze földrül, idegenbül;
Idegenbül, onnan, onnan,
A hol egykor otthon voltam.
Ahol egykor fölsarjadtam,
Honnan végkép elszakadtam,
S hova szívem visszafáj még :
Virúl-e még az a tájék'?
Hasad-e még szűzi hajnal
Rózsás kedvvel, vidám dallal ?
Enyhe alkony, ha leszállott,
A szívekre hint-e álmot ?
Nyit-e virág még a réten ?
Zeng-e nóta a környéken ?
Hűvös erdő ad-e árnyat
Turbékoló galambpárnak ?
Hát a város, hát a népe, -
Ifjúságom száz emléke ?
A nagy utczán járva-kelve,
Van-e még, ki rám ismerne ? . . .
És visz a vágy sebes szárnyon
És a tájat, im, bejárom,
S búja ébred a szivemnek:
Engem itt már nem ismernek . . .
A szivembe emlék csendül,
Oh jaj, immár idegenbül;
Ezer emlék : csupa bánat, -
A szemem is könnybe lábbad.
A szemem is könnybe lábbad
És elhagyom ezt a tájat,
S nem maraszt más elmenőben,
Csak egy sír a temetőben . . .

A DRÉGELYI VÁRROM
Itt állok újra Drégely ormán
Hol egykor Szondi vére hullt;
Körűlem, bennem búsmogorván
Susog az emlék, sír a mult;
Az elhullt véren nincsen áldás,
Szívemben sincs, csak fájdalom, -
A mult mint néma szemrehányás
Borong az omló várfalon.
Ott lenn is emlékek borongnak:
A völgyön méla álmodás...
Zöldselymes réten az Ipolynak
Halvány ezüstje tétováz;
Messzebbrül, észak távolábul
Sötéten kéklő bús hegyek, -
Elöl a Szitnya orma bámul
S ködfátyolával integet.
Balról - csak széle látszik éppen -
Egy kicsi város néz felém:
Egy domb mögé bújt szégyenében,
De én pirúlok szégyenén!
Az a hely ott az Ipolyon túl
A szülőföldem énnekem, -
Haragvó lelkem könnyre csordul:
Óh mért hogy mégis idegen?
Országhatárul lenn a völgyben
Az Ipoly lomhán kanyarog;
Két partján fásult bús közönyben
Pipálnak lomha magyarok;
Ha égne bennük Szondi vére,
Nem jobban, csak mint bennem ég -
Ejh, nem méltó már hős nevére
E romlott, gyáva nemzedék!
- Itt állok újra Drégely ormán,
De nem bírom már itt tovább...
Haragvó lelkem bús-mogorván
Repül az ismert tájon át -
El innen! - jobb, ha völgybe térek,
Ott nincs a múltnak híre sem -
Ott majd, én tiprott, árva féreg,
Kisírom magam csendesen.
(1922

E RAB FÖLD MIND AZ ÉN HAZÁM
Északon, erdős, kies völgyben,
Ott, ott van az én szülőföldem, -
Jaj, azt a földet nem adom!
Délen, kalászos rónaságon.
Ott, ott születtem, oda vágyom, -
Nem, - azt a rónát nem adom!
Keleten ős föld kínja jajgat, -
Erdély szült engem bús magyarnak, -
Oh, Erdélyt soha, senkinek!
Északra, délre, napkeletre
Nézek búsultan, keseredve:
E rab föld mind az én hazám!
Születtem síkon, völgyben, halmon, -
Egy kis rögért ha meg kell halnom,
Hát meghalok, - de nem adom!
Sajó Sándor: E rab föld mind az én hazám - Videó
Link

ÉS MÉGIS, MÉGIS, - HINNI KELL...
És mégis, mégis, - hinni kell,
Jaj, hinni kell még Valakit,
Ki megterem e csonka földön
Lejerikózni itt e börtön
Halálbafojtó falait, -
Ki tűzcsóvát gyújt itt az éjban
S hatszázezer halott nevében
Dörömböl e süket világra
S míg rettentően szétkiáltja
Egy jobb jövendő szent jogát:
Ó, hinni kell, hogy majd e hangon,
Mint jajveszékre félrevert harangon,
Az Isten lelke harsog át!
E megmohácsolt ég alatt
Nekünk nincs már, csak egy utunk:
Megfújva minden trombitát
Szétzúzni azt a zord falat,
Hogy rádöbbenjen a világ:
Ha kell, így is tudunk!
S ha térdig csonkolunk
s ha minden körmünk tövig elkopik:
Kövön át, falon át,
Sírhalmokon át, -
Ó, hinni kell, hogy eljutunk
Az ősi szent határokig!
Míg álmainkba révülünk,
Reményt kérődző magyarok, -
Halálfolyó zúg körülünk
S fekete árral hömpölyögve,
Omlasztva ront az ős rögökre
S mindközelebbre kanyarog...
És mégis, mégis, - hinni kell,
A nagy csodát is hinni kell még, -
De amikor a szörnyű nemlét
Már a fejünkön csapkod át:
Nem égrenéző szemmel állni,
Nem várni, várni, egyre várni, -
Csinálni kell a nagy magyar csodát

FEGYVERRE!
Magyarország katonái,
Tudtok-e még talpra állni?
Tudnotok kell: űz az átok,
Tudnotok kell: nincs hazátok,
Most riadjon harsonátok:
Most nem másért, most magunkért,
Ős földünkért, ős fajunkért
Fegyverre, magyarok!
Lenni kell most, vagy nem lenni,
Vár a minden, vagy a semmi;
Itt vijjog a végzet rajtunk,
Azt kérdezi, van-e kardunk,
Élünk-e még, vagy meghaltunk;
Most nem másért, most magunkért,
Ős földünkért, ős fajunkért
Fegyverre, magyarok!
Sikoltoz a Tátra alja,
Szívembe csap Erdély jajja ?
Én rab hazám, rab testvérem,
Megváltlak én, ha kell véren,
Isten engem úgy segéljen!
Most nem másért, most magunkért,
Ős földünkért, ős fajunkért
Fegyverre, magyarok!
Másokért már hullt a vérünk,
Most már végre észre térünk:
Magunk írjuk magunk sorsát,
Egy a föld itt s egy az ország, -
Ezeréves Magyarország!
Most nem másért, most magunkért,
Ős földünkért, ős fajunkért
Fegyverre, magyarok!
/1920./

GYÁSZMAGYAROK
Kik itt élünk még, s magyarok vagyunk,
Tetsvér, ne titkold: szégyeljük magunk.
Ki itt magyar még, gyászban mind rokon:
Gyalázat ég itt minden homlokon.
Mi, vérző csonk s végzet egyaránt,
Jaj , nem tudunk már semmit magyarán!
Bujdoss vadonban, erdők rejtekén:
Csak gyászmagyar vagy, testvérem szegény!
Fejed lehajtva járjad bús utad,
Ne nézz tükörbe, - förtelmet mutat.
Megcsúfolt koldus, nincs orrod, füled,
Lefoszlott rólad minden becsület....
Szegény testvérem, én is így vagyok,
Jaj! Így vagyunk mind árva magyarok!
Világra hangzik koldusénekünk,
S egymásra is csak sírva nézhetünk.
Kik itt élünk még s magyarok vagyunk,
Bús gyászmagyarkák - kezet foghatunk.....
1920

HARANGSZÓ AZ IPOLY PARTJÁN
Odaát az Ipolyon túl
Lágy harangszó hangja kondul,
Méla völgyön szétsimulva,
Zsongva, zengve, bongva, csengve
Leng a légben, száll szívemre
S vonja lelkem messze múltba:
Benne zendül gyermekségem,
Benne zendül ifjúságom:
Lágy harangszó réges-régen
Épp így kondult Ipolyságon,
Völgy ölében szertehangzó,
Hullámozva föltarajzó,
Száz emlékkel szívre rajzó
Ismert édes szép harangszó...
Kicsi város, nagy határ...
Jó a játék, szép a nyár;
Szép a játék, ha bujósdi
S a szokás is, bármily ósdi:
Hogy akármily messze jár is,
A pandúr is, a zsivány is
Ebédelni hazajár...
- Kongatják már a delet,
Érjük utol, ha lehet, -
Pandúr, zsivány, itt a dél!
Akinek van fürge lába,
Szedje jól föl a nyakába. -
Még harangszón hazaér!
- Ne hagyd abba, jaj ne még!
Ha elhallgatsz, nincs ebéd!
Anyánk hangja már keres,
Tányérunkon hűlt leves...
Félig fúlva, félig gyúlva
Mikor végre hazatoppan:
Szó zuhog az ifiúrra,
Anya szeme vészre lobban
Anya szava vészkiáltó,
De a szíve megbocsátó,
Szava sújt, de szíve véd, -
S fődolog, hogy van ebéd!
Ünnepreggel. Szép harangszó,
Ifjú szívet vágyra ajzó,
Égre lengve, szívre zsongva
Áhítatra hív templomba...
A harang oly lágyan zengő,
És a tájék oly merengő,
És az ég oly tiszta kék, -
És a hangok kergetődzve,
Mint pillangók kék mezőkre,
Könnyű szárnyon és vidámon
Ömlenek magasba szét...
S a harangszó dallamán
Mint egy égi zeneszóra
- Mint mosolygó égi álom
Testesülve földi tájon -
Lépdegél egy ifjú rózsa,
Szép virágszál, drága lány;
Ifjú rózsa, piruló,
Szerelmemnek viruló, -
Nézem - s lelkem halk vidámság,
Csupa édes szép imádság;
Beharangszó kondul-zendül,
S ami égre száll szívembül,
Azt az érzést - gingalang -
Zsongva-zúgva, bongva-búgva
Zengi mind a négy harang...
Harangszó az Ipolyon túl,
Tudom, sokszor gyászra kondul:
Kéklő égbolt elborul,
Fényes szép nap alkonyul,
Szép vidám nyár búsra őszül
S már sok gyászból ismerősül
Zúgó-búgó bús harangszó
Messze tájon ellebeg,
Mint az égen elviharzó
Barnán szálló fellegek...
- Egyszer is, tán nemsokára,
Így bong majd a hangok árja
Nagy, komor gyászt zengetőn,
Mikor én már meg se hallom,
Ha fejem öledbe hajtom,
Szülőföldem: temetőm!
Elmúlásról gingallózva
Szól majd mind a négy harang,
Hangok árján ringatózva
Száll a földbe bús koporsó, -
S mire elhal az utolsó
Bugyborékló méla hang:
Lelkem is már messze lengve
Száll a kéklő végtelenbe,
Végtelenbe, titkos égbe,
A jó Isten közelbe,
Mint szelíd, fehér galamb...

JÖVENDŐ
A Kisfaludy-Társaság Bulyovszky-díjával jutalmazott költemény
Te szív, szivem!
Te szomorúság ringatója,
Te bús magyarság könnyes kelyhe,
Te éjtszakába zengetője
Nagy, ezredéves bánatoknak:
Csillaghullásos éjtszakából
Mondd, tudsz-e bízón átsuhanni
Egy szebb jövendő hajnalába,
És mersz-e fejfák erdejében
Egy csonka ágra települve
Uj kedvvel új dalt zengedezni,
Mint vihar tűntén a madár?
Sejtelmek selyemszövetén
Még félve hímzed a Jövendőt,
Képét se látod tiszta szemmel,
Csak könnyeidnek fátyolán;
Tán nem hallod még uj Időknek
Közelgő szárnya-csattogását:
Még ágyúdörgés zúg füledbe,
És omló vérnek zuhatagja,
És holttesteknek zuhanása,
És zokogás és siralom. -
Óh most még minden büszke hangot
Elfojt e földön a haláljaj,
Mint halk madárdalt a vihar ...
De jönni fog a szebb Jövendő
És uj világ lesz e világon, -
Ezt hinned kell, te szív, szivem!
Most, most kell hinned szent csodában,
Egy nagy-nagy olvasóba fűzve
A sok könny minden gyöngyszemét,
Mely magyar szemből fájva csordult
Egy hosszú ezredév alatt, -
Hogy minden titkolt fájdalom,
Mely magyar szíven ült borongva,
Most egy-egy létrafok leszen,
A melyen sorsunk magasára,
A csúcsra végre feljutunk!
Óh jönnöd kellett, zord idő,
Hogy megtaláljuk minmagunkat...
Nagy, megadásos némaságban
Már búja sem volt a magyarnak, -
Az élet itt már rothadás volt
És hajh! a romlás - élvezet...
De most, most uj hit erejével,
A nemléttől megiszonyodva,
Most belezúgjuk az időkbe:
Még nem haltunk meg, - még vagyunk!
Nagy világomlás idején
Születtünk újra, magyarok:
Honvédek véres szuronyaval
A világ homlokára írtuk
E nagy s szent újjászületést!
Sorsunknak harczos építői
Nagy szenvedések kőszikláit
Nagy gránitkoczkákká faragván
A lét ormára görgetik
És fölépítik a csodát:
Magyarságunknak büszke várát
Soha nem romló csoda-mésszel:
Hősök hamvával elkevert
Sok magyar könnyel, drága vérrel .
- Óh, az lesz majd a büszke vár:
Egy ezredévnek kőalapján
Vérvakolattal megerősült
Világraszóló szép Jövendő!
Sugárzó tornya égbe csúcslik
És onnan - Isten közelébül -
Harangok zúgnak majd a légbe
S érczhangon zengik végtelenbe
A diadalmat szózatot:
Vagyunk, vagyunk!

KARÁCSONYI ÉNEK
Akkoron csillag gyúlt az égre
És rásugárzott a vidékre,
És Betlehem fölött megállván,
Egy rongyos istálló homályán
Tündöklött már a Glória:
Ott ingecskében, szép fehérben,
Feküdt a jászol szent ölében
Az Isten egyszülött Fia...
A hír bejárta a világot,
És jöttek bölcsek és királyok
És együgyűk és pásztorok:
Ott minden lélek egyetérzett
És sírt és álmélkodva nézett
És boldogan fohászkodott:
Örömöt hozván az embernek,
Dicsőség légyen az Istennek!
Ó betlehemi égi csillag,
Világmegváltó Szeretet!
Lásd, én is várlak, várva hívlak:
Jöjj, váltsd meg ezt a nemzetet!
Lásd, sírva vár egy csonka ország
És gyásza fátylát lengeti,
Ó szánd meg népe árva sorsát
S hozz végre örömöt neki:
Jöjj újra úgy, mint azelőtt,
Hozz duzzadt ágú friss fenyőt
A Tátra s Erdély erdejéből,
Az elrablottból, - a mienkből!
Ó, neked lehet és szabad, -
Neked nem állja utadat
Oláh Heródes, se cseh zsandár,
Mert a te utad magasan jár,
Te angyalként jársz, égi szárnyon,
Te átrepülhetsz a határon,
Mindenhová és mindenhonnan, -
Te sohsem voltál Trianonban...
Ó, szállj le hozzánk, égi angyal,
Ó, jöjj, kis Jézus s légy velünk,
És igazságot hozz magaddal,
És sok játékot hozz nekünk, -
Mindent, mit vágyunk álmodott:
Sok trombitát és sok dobot,
És sok-sok puskát, kardot, ágyút,
Hogy szent nevedet áldva-áldjuk,
Hozz hírt, amelynek hallatára
Itt minden szemek fölragyognak,
Boldog Karácsonyt valahára
Szegény-bús-árva magyaroknak!

LÉGY ERŐS
Ha társtalanul bolygod a világot,
Lehetsz, kedvedre, büszke vagy szerény;
Nagyhangon nem kell piacra kiállnod,
Sem marakodnod harcok fövenyén.
Virágot szedve, álmot szövögetve
Jársz gyepes úton, lombos fák alatt:
Tied a magány tündérszép szigetje,
Ahol minden hang - szívedből fakad.
Irtózva szennytől, kitérhetsz előle
Kényesen s tisztán mint a hermelin,
S a jobb érzések híveül szegődve
Csügghetsz tenlelked szent eszményein...
Ha fészket raktál, harcra hív a gondja:
Hajrá ökölre: koncot, pénzt, babért! -
Száz küzdő érdek vásárján tolongva
Lelkeddel fizetsz minden falatért.
Dölyfös tömegben sorsod: bús alázat,
Jársz aljasok közt: meghódolsz nekik;
Megfáradt lelked immár föl se lázad,
Ha porban, sárban meghengergetik.
Arcodba csapnak: mosolyogva tűröd,
Mert bús szegénység rabszolgája vagy;
Fészkedre gondolsz: erény lesz a bűnöd
S ha pénzt csörgetnek - eladod magad...
Vagy úgy téssz, mint én: zordon
büszkeséggel
Megőrzöd embervoltod hímporát,
S bár lelked tüze meg nem értve ég el,
Mégy panasz nélkül, útadon tovább.
De légy erős, hogy elviseld a bút is.
Mely szíved mélyén vádlón fölsajog:
Hogy légy bár fényben mint a csillag,
oly dús,
Úgy halsz meg, mint a legutolsó koldús,
Ki gyermekeire semmit sem hagyott.


MAGYAR ÉNEK 1919-BEN
Mint egykor Erdély meghajszolt határán
A fölriasztott utolsó bölény,
Úgy állsz most, népem, oly riadtan, árván
Búd vadonának reszkető ölén.
És én, mint véred lüktető zenéje,
Ahogy most lázas ajkadon liheg,
A hang vagyok, mely belesír az éjbe
És sorsod gyászát így zendíti meg:
Két szemem: szégyen, homlokom: gyalázat,
S a szívem, ó jaj, színig fájdalom...
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, -
Én mit tegyek már? - romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.
Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar;
A sírgödör hát végkép meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem:
Magyarnak lennem mért ily csúf halál?
Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának
És sírt, vesztére, önszántábul ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás,
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, -
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!
Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Milljó görönggyé omlik szét a föld;
De bánatomnak dacra-lázadása
- Mint őrület, mely bennem kavarog -
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra:
Még nem haltam meg, - élni akarok!
A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tízkörmömmel kelljen bár kiásnom,
Kikaparom a földbül a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!
Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég -
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék!
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón, egy érzés sajog:
Magyar vagyok, a fajomat imádom,
És nem leszek más, - inkább meghalok!
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porbahull;
De ezt a lelket itthagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, - ez az én hazám!
És leszek szégyen és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, -
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!
1919
Sajó Sándor - Magyar ének 1919-ben
Link
Link
MAGYAR ÉNEK...- SAJÓ SÁNDOR - KÁRPÁTIA - MIHI
Link
Sajó Sándor: Ez éltessen magyar! /Vári Kovács Péter/
Link

MAGYAR KERESZT
Keresztet vitt az úr a Golgotára,
Azóta szép s jó mind e jelben él;
Az üdvösségnek szenvedés az ára:
Boldog, ki sír és sírva is remél;
Áldott tövében megváltó keresztnek
Csak Krisztust nézzed, ne a Golgotát,
S ha gyötrött vállad sajgó kínra reszket,
Ajkad-harapva némán menj tovább.
Avagy, ha hordod magyar sors keresztjét
S tudsz magyar lenni megtiportan is;
Érezd és hirdesd: ami nincs most, lesz még,
S verdesd a szárnyad lenn a porban is;
Erdély keserve szívedből sikongjon,
A Lomnic-csúcsról lengjen rád a gyász,
Viharzó vágyad zúgjon minden ormon:
Lesz kikelet még, lesz föltámadás!
Piruljon arcod, gyúljon rá a szégyen,
Kiáltson ajkad: hallja a világ!
És vájj sebedbe, csak hadd fájjon, égjen, -
A lélek él, ha nagy hit lengi át;
Ha hitet adott Isten a magyarnak,
Csorduljon ez mint dúslevű gerezd
S legyen sarkallód minden ősi parlag
És édes terhed a magyar kereszt...
A szent jel int és hív és vár a munka,
Az út nehéz s a cél oly messze még!
A meddő gyászt a balsors már megunta, -
Küzdj, szenvedj, fáradj, ifju nemzedék!
Bús ugarunknak lesz még aratása,
Csak törjed, túrjad, magyar ifjúság,
Hogy megzendíthesd új föltámadásra
A magyar élet büszke himnuszát!



MAGYARNAK LENNI
Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Magasba vágyva, tengni egyre - lent;
Mosolyogva, mint méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj;
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami:
Sokszázados bú, melyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani.
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-fölsírdogálnak,
S szálaiból a fájó képzeletnek
Fekete fényű fátylat szövögetnek
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodva rólad: büszke, messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!
Csalódni mindig, soha célt nem érve,
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldúsrongyait
Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!
Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, végesvégtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek,
De döntő harcra nem elég erősnek;
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába:
Hogy amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a szirtfalat,
Mely végzetünknek körült átkaul,
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:
Egymást vádolni, egymást marcangolni!
Majd fojtott kedvünk hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Nagy bánatoknak hangos lagziján
Nagyot rikoltni: hajrá! húzd, cigány ! -
Háborgó vérrel kesergőn vígadni,
Hogy minekünk hajh! nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő,
Megsebzett sasként sírva nyögdelőn
Mért nem röpülhet fönn a tiszta légben,
Munkás szabadság édes gyönyörében, -
Hogy mért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg vérünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal, -
S mikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat.
Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!
De túl minden bún, minden szenvedésen
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt:
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva,
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!
Sajó Sándor: Magyarnak lenni
Link
Sajó Sándor: Magyarnak lenni ( Maksa Balázs)
Link
Sajó Sándor: Magyarnak lenni (Tomanek Gábor)
Link

A MAGYAR NYELV
Köszönöm, édes anyanyelvem,
Te gyönyörű, egyetlenegy,
Hogy nekem adtad hangjaid zenéjét
S megengedted, hogy szívem dobogását
Magyarul muzsikáljam;
Hogy a hangszer lettél szent érzéseimben:
Áhítatomban búgó orgona,
Búbánatomban síró hegedű,
S hogy könnyebb kedvem halk fuvalmait
A te tilinkód zendítette dalba.
Köszönöm édes anyanyelvem,
Hogy fészket raktál hallgatag szívemben:
Sasfészket büszke álmaimnak
Szent magyarságom sziklaormán,
Turbékos hangú gerlefészket
Szerelmes lelkem lombos ágán
S hogy örömeim pipacsos mezőit
Pacsirtaszóval zengetted teli...
Ó, boldogító sokszavúság,
Te lélekbűvölő varázs:
Te gordonkázó szomorúság,
Vagy füttyös kedvű vigadás:
Te ezerszínű hangszivárvány
Egy kicsi kerek ég alatt:
Tanultalak egy élet árán
És kincsemmé tanultalak!
Te vagy az áhítat zenéje,
Szerelmes szív ha csillagokba néz
S megcsordulsz, szívből ajkra érve,
Mint édes tiszta méz;
Te vagy a zengő őserő,
Ha keservekből törsz elő,
Mint bús igazság, szent harag,
S e búsan búgó szent kesergőt
Úgy zúgatják itt vizek, erdők,
Hogy magyarul visszhangzanak!
Ó, jártam én is messzi templomot;
Az Isten lelke ott is ott lobog,
De más, de szebb a hangja itt:
Ez árvaságos szűk határon
Jobban megértem és csodálom
A nagy mindenség titkait;
Itt hozzám minden magyarul beszél,
A földi hant, az égi csillag,
Az erdőn átzúgó vihar,
Fűszálra lengő röpke szél...
E hangok édes dallamán,
Még hallom, mit mond boldogult anyám,
S hiszem, mit kiskoromba' hittem:
Ha ünnephangon szól az isten,
Az ő ajkán is magyar szó lebeg, -
Te zengsz a messzi égvilágon,
Hamupipőkés árvaságom,
Én féltett kincsem, anyanyelvem,
Te gyönyörű, egyetlenegy!

MAGYARORSZÁG
Egy lovasember áll a puszta éjben,
Hívő magyarnak élő látomány:
Szúrós szemével - kard a jobbkezében.
Nyugodtan kémlel sorsunk távolán.
S megszólal. Hangja mint a gordonka zendül
S mint tenger árja távolból ha zúg:
"Holt népek sorsát vesd ki a szivedbül,
Minden lemondás gyáva és hazug.
Sorsod homálya most még rádsivárlik;
Várj tavaszig vagy nyárig...szüretig...
Akard: és lesz még jobb magyar világ itt,
Akard, és itt még csoda születik!
Akard és úgy lesz: minden a tiéd itt,
Tiéd az ország és a hatalom..."
S az éjben, mintha erdőn zúgna végig
És milljó szívből eskü szállna égig,
Fölzeng a szent szó: akarom!...
1868

MAGYAR SORS
Tiszaparton volgaparti maradék,
Veri, veri maga bűne meg az Ég;
Ha sok bűntől, - mégtöbb bútól patinás,
Egész lelke ezeréves ősi gyász.
Csodaszarvas csalogatta nyugatra,
Itt azóta száz eb marja, ugatja;
Ekevasból mindig kardot kovácsolt,
Ezer évig sírhalmok közt bukdácsolt.
Hová lett a hősi népek eleje?
Úgy elfogyott, mint az Alföld erdeje;
Átkos sorsa verte, vágta, gyötörte,
Úgy fektette magaásta gödörbe.
- Tiszaparton nem zengek már toborzót,
Gyalulják már nekem is a koporsót;
Felhős lelkem búsgondolat cikázza:
A magyar sors végképp el van hibázva.

MAGYARNAK SZÜLETTEM
Magyarnak születtem. Bölcsőm puha fája,
Édesanyám keble azzá ringatott;
Érzés ez: hatalmas, mint a tenger árja,
S mint gyöngyöző vízcsöpp, oly tisztán ragyog.
Napfényben a vízcsöpp szivárványszínt játszik,
Éppúgy ez az érzés szívem rejtekén:
Lelkes büszkeségtől könnyhullató gyászig
Ezer változatját mind átérzem én.
Magyarnak születtem. Óh e kiváltságban
Arcomon az érzés büszkébbre pirul:
Nemzeti létünkben ami fénysugár van,
Mind lelkembe árad multak ormirul!
Fenséges küzdelmek szárnyaló csodái,
Dicsőséges hősök, véres viharok!
Rajtatok hevülni, titeket csodálni-
Van-e gyönyör ennél szentebb és nagyobb?
Magyarnak születtem. Keblembe hordom
Tünt századainknak fájó örökét:
Kedvembe' ha víg is, van valami zordon,
Mint sorsunkba' mindig valami sötét...
Tűnő reményeinket úgy siratjuk egyre,
Mint a megcsalt szív a hűtlen szeretőt,
S mintha jövendőnkön mindig gyász lebegne,
Melyet egy bús végzet titkos keze szőtt...
Magyarnak születtem. Szeretem e földet
Büszke szegénységben, bús gyönyörrel én;
Más nemzet gyermeke gúnyos nyelvet ölthet,-
Nincs hivatás, szentebb, e föld kerekén!
Boldogabb nép sarja kicsinyelve szánhat,-
Ezt a csodás érzést hogy is értené!
Óh de honszerelmem gyűlöletre lázad,
Ha rút árulás tör idegen felé...
Magyarnak születtem. Gyűlölt ellenségem,
Aki köztünk él bár, mégsem él velünk;
Idegen bolygóként jár a magyar égen
S fennen vigad, míg mi némán szenvedünk;
Gúny neki érzésink tiszta szentegyháza,
Lelkén szennyes érdek, bűnös vágy hevül,
S féltett eszményinket gyáván meggyalázva
Él magyar kenyéren s ah! büntetlenül...
Magyarnak születtem. Áldom ezt a sorsot:
Dicsőség, szegénység égi végzetét;
De jött-mentnél jobban gyűlölöm a korcsot,
Aki megtagadja magyar nemzetét!
Honát pazarolva bolyong a világon,
Itthon léha gőg van szívén és szaván,-
Bús haragom üszkét a szemébe vágom:
Félre innen hitvány, ez az én hazám!
Magyarnak születtem. Szeretve, gyűlölve
Virrasztom a nemzet jogos álmait,
Érte buzdolok föl búra vagy örömre,
Érte gyúl szívemben a kétség s a hit;
Érte száll fohászom az Ég trónusához:
Adjon a magyarnak lelkes nagy erőt,
Hitvallása légyen: hűség a hazához
És szeresse bölcsen, férfitettel őt!
Magyarnak születtem! Ünnepnapon szőtted
Számomra e sorsot népek Istene!
Honszerelmem lángját fölgyújtom előtted,
Ítéld meg: hiúság nem gyúl-e vele.
És ha van még árnyék ezen a szerelmen,
Óh világosítsd meg vágyó lelkemet:
Taníts meg, és Uram, milyennek kell lennem,
Hogy igazabb, hívebb, jobb magyar legyek!

MAGYAR ZÁSZLÓ
Iskolai ünnepre
Mikor csatába viszik a katonát,
Fölesketik az ezred zászlajára:
Hogy tűzön-vízen, minden poklon át
Követi híven s harcait megállja;
S küzd, fárad érte mindig emberül,
Hogy tiszta színén soha folt ne essék;
E célért élni rendületlenül
Nehéz dicsőség, boldog kötelesség.
Ím, itt a zászló, ifjú katonák!
Esküdjetek a magyar lobogóra:
Hogy követitek minden poklon át
S egyiktek sem lesz soha árulója!
Nem kell nagyhangú esküt tennetek:
Csak nézzetek rá édes, tiszta hévvel
És dobbanjon meg ifjú szívetek
Magyarságtoknak büszke érzetével!
Hitvány, akit ez érzés nem hevít,
Ha nincs, mit szívét lángolásra szítja;
Hidegen nézi zászlónk színeit
S megszentelt selymét ronggyá aljasítja.
Ki lelke mélyén ember és magyar:
Eszményeinknek képét festi rája,
S legyen bár sorsunk gyász vagy diadal,
A harcot érte hűséggel megállja!
Nemzetlétünknek fenséges jele,
Magyarságunknak büszke foglalatja.
A honfiérzés egybeforr vele
S keble oltárán szentséggé avatja;
A csüggedőben megifjul a hit,
Edzettebb lesz a harcok lelke tőle,
Munkára serkent, bíztat és tanít
A rajta lengő bűvös szó: előre!
E szóra egykor, hősök harcterén
Csodákat művelt égő honszerelmünk;
Ma más munkára int az őserény,
Más fegyverrel kell diadalra kelnünk.
Előre! tettre! - vívd a nagy csatát
Ezernyi munka hős verejtékével:
Emeld magasra sorsunk zászlaját
A szíved, elméd, karod erejével!
Szeresd e zászlót, magyar ifjúság!
Jertek köréje, harcok katonái!
Honszeretetnek zengve himnuszát,
Szent hivatás itt hadisorba állni!
Csókdossa napfény: legyen ragyogó,
Lengesse hírnév: egész világ lássa!
Egyetlen kincsünk ez a lobogó:
Ezzel kell jutnunk szebb föltámadásra!
Nemzetlétünknek fenséges jele,
Nagy álmainknak féltett lobogója!
A szem, ha ránéz lélekkel tele,
Rebbenjen Isten kék egére róla;
S hálát rebegve míg magasba hat
A honfiérzés szárnyaló fohásza:
Keljen belőle magyar öntudat
És nyíljon ajkunk ilyen vallomásra:
E hármasszín a lelkemen ragyog,
Számomra nincs szebb ezen a világon;
E lobogót én, mert magyar vagyok,
Hűséggel védem, szeretettel áldom;
Kalaplevéve hódolok neki,
Mint a hívő a Krisztus keresztjének,
Mert magyarságom hitét lengeti,
S a jövendőt is akként hirdeti,
Hogy ő az út, az igazság, az élet!

MONDD, MEDDIG ÉL EGY KICSI LÁBNYOM.,.
Mondd, meddig él egy könny a szemben,
Egy harmatcsepp a gyöngyvirágon?
A rét füvén, az út porában,
Mondd, meddig él egy kicsi lábnyom?
- Mondom tenéked: nincs halál,
Amíg a multat álmodod:
A szent emlékek távolában
A rét füvén, az út porában
Holtig látsz egy-egy régi lábnyomot...

NAGYAPÁM
Az én nagyapám haja hófehér
Magyarországon lakunk, ő meg én,
De mégis nagyon messze van szegény.
Vannak ott erdők, szép nagy zöld hegyek,
Karácsonyfából álló fenyvesek,
Nyaralni oda mégsem mehetek.
Piros alma terem az almafán,
Abból sem küldhet nékem nagyapám,
Pedig az ő faluja is hazám.
Másképp lesz ez, tudom, nemsokára,
Ha megnövünk mi mind akkorára,
Együtt megyünk az ő falujába.
Visszavesszük a kerti almafát,
A zöld erdőt, az ős magyar hazát,
A fehér hajú szegény nagyapát.
NAGYAPÁM SAJÓ S GÖTZ A MIHI 2014
Link


NEM AKAROK GYÁVA CSENDET
/A költő legutolsó verse/
Földi ember, bús törvényül,
Vagy ifjan hal, vagy megvénül;
De sohsem túl az elégen,
Míg el nem ég, addig égjen.
Szomorú sors megvénülni,
Még szomorúbb; sutban ülni;
Nem akarok gyáva csendet,
Amíg élek, zúgok, zengek.
Meddig bírom, majd elválik,
Csak azt tudom, mindhalálig;
Csendes ember lesz belőlem;
De csak kint a temetőben.

A RAB FÖLD
Északon, erdős, kies völgyben,
Ott, ott van az én szülőföldem,
Jaj, azt a földet nem adom!
Délen, kalászos rónaságon
Ott, ott születtem, oda vágyom,
Nem, azt a rónát nem adom!
Keleten ősföld kínja jajgat,
Erdély szült engem bús magyarnak,
Ó, Erdélyt soha, senkinek!
Északra, délre, napkeletre
Nézek búsultan, keseredve:
E rab föld is az én hazám!
Születtem síkon, völgyben, halmon,
Egy kis rögért, ha meg kell halnom,
Hát meghalok,- de nem adom!

RENDÜLETLENÜL!
Most értsd a nagy szót: rendületlenül,
És zengd és zúgd, mint vihar orgonája,
S míg elszántságod izzóvá hevül,
Most végre tettel mondj áment reája!
Hiszékeny, jámbor gyermeklelkeden
Most mélabúd is szent haragra váljon:
E zordon szó most hitvallás legyen,
Hogy van helyed még ezen a világon!
Riaszd föl, szent szó, Erdély bérceit,
Verj visszhangot rá, csöndes ősi Fátra:
Még messze út a jósolt végzetig,
Ti csahos falkák bősz kopói, hátra!
A Kárpátoknak minden orma áll még,
És minket véd ott minden sziklaszál -
Még ne ijesztgess, csalfa rémes árnyék,
Még ne kísértgess, nagyszerű halál!
- Most értsd a nagy szót, árva magyarom:
Halld, ezt zúgatják sűrű fejfaerdők;
Most ne mélázgass sápadt csillagon,
Most ércbe vésd a vérrel írt jövendőt!
Sírjukból most a holtak is kikelnek,
A sírgöröngy is megelevenül -
Tört sóhajából százezer kebelnek
Ez egy szót hallod: rendületlenül!
Egy intő szótul függ most végzeted;
Légy most, mint sorsod, zordon és komoly;
Bús zengéséből meg kell érzened:
Ki most jókedvű, Istent káromol;
Most forrjon benned szenvedésid árja -
S ki koncra éhen közeleg feléd,
Villámmal égesd sápadt homlokára
A gonoszoknak Káin-bélyegét!
Megvédvén vérrel ősid örökét,
Most állj ki érte igazsággal, ésszel;
Ha meg nem óvod minden kis rögét,
Halálos önvád bús tüzében égsz el!
Hályog van már az istenség szemén is,
Ha most se tudna áldón nézni rád -
Oh, akkor bűn már itt lent az erény is,
Ki van rabolva az egész világ!
Isten vagy ember - mindegy már, ki volt,
Ki felgyújtotta ezt a bús világot;
Az életösztön harsányan sikolt:
Helyeden most kell sorsdöntőn megállnod!
Elbukni csúful?... hess el, őrület!...
Még hinni kell, hogy jobb jövőnk derül...
Múlt és jövendő, hit és becsület -
Most mind ez egy szó: rendületlenül!

SIESS, HA VAGY MÉG, JULIÁN BARÁT...
Ős Napkeletről ádáz Napnyugatra
Siess, ha vagy még, Julián barát!
Az erdőt itt már csak a csonk mutatja
S a puszta éjet eb vonítja át.
Ha későn jössz s itt nem szól már felőlünk
Csak néhány széttört ekeszarva, kard:
Szállj tengeren túl, ott még lelsz belőlünk
Bányákban néhány átkos-bús magyart.
Ott nem ekevas, - csákány éle szabdal
Szegény raboknak árva kenyeret, -
Egy darab szenet vígy onnan magaddal:
Magyar könny rajta s magyar lehelet.
Vidd Napkeletre s tedd ott ravatalra,
Legyen gyászünnep, mikor égeted:
Egy elpusztult faj végső lángja-hamva
borul a földre, melyből vétetett...

SUHANÓ
Sötétbe süppedt éjtszakákon,
Látatlanul és hallgatag,
Bokáig omló köpönyegben
Valaki lopva-kúszva lebben
S megáll az ablakunk alatt.
Falvakban, tornyos városokban
Bolyongja utcák nagy sorát:
Egy-egy ablakra rásuhanva
A bentlevőket nézi, hallja, -
Tűnődik, nem szól, megy tovább.
De hogyha zordon kedve itt-ott
Megzörrent egy-egy ablakot:
Sóhajtás hördül a szobában
S már kint a Suhanó nyomában
Árnyékként kullog - a halott . . .

SZERELEM
I.
Tanulom a boldogságot,
Kedvesemnek mondalak;
És szemedbe könny szivárog,
S rám tekintesz hallgatag.
Mért e könny szép szemedben,
Szíved, mondjad, mért remeg?
Hogy kimondtam önfeledten,
Fáj talán e szó neked?
A múltakról álmodóan
Tán bús emlék száll feléd,
S mert csalódtál már e szóban,
Többé meg sem értenéd?
Óh vagy tán üdv száll szívedre,
A boldogság könnye ez,
S édes vágytól megremegve
Így vallod meg, hogy szeretsz?
II.
Szép vagy, ha olykor jó kedved megárad,
S mosolyba fürdik ajkad és szemed;
Szebb vagy, ha elfog egy titkos búbánat,
S selyem pilládon fájó könny rezeg.
De én esengek: légy víg újra, újra,
Mert fáj nekem, ha bús vagy, oh leány
S óh legszebb vagy, ha közelebb simulva
Könnyes szemekkel mosolyogsz reám
III.
Te mosolygó bűbáj,
Te mennyei jóság!
Te ragyogó álom.
Te édes valóság!
A te szerelmednek
Napsugaras fénye
Új hajnalt derített
Szívem éjjelére.
Egész világom vagy,
Oh, mert közeledben
Az egész világot
Régen elfeledtem!

SZERELEM, GYŰLÖLET
(Ovidius, Am. III. 11.
Szerelem, gyűlölet harcot vív szívemben
S diadalmat, érzem, az előbbi lát:
Gyűlöletem hamván föllángo szerelmem,
S hordom, bús baromként, a nehéz igát.
Csalfa vagy: kerüllek, szép vagy: visszatérek,
Bűnöd messze kerget, bájad láncra fog;
Életem veled sem, nélküled sem élet, -
Magam sem tudom már, hogyan volna jobb.
Vagy ne volnál ily szép, vagy ne ilyen álnok, -
Bűnnek ily szépséget az ég mért is ad?
Ó, hogy gyűlölnélek! s im, bűvölten állok;
Száz bűnnél erősebb vagy te egymagad.
Csalfa szerelmedre s minden istenekre,
Kik megengedik, hogy szívet játszva törj, -
Szememet vakító ragyogó szemedre
S tündérszépségedre kérlek, ne gyötörj!
Szeretlek mindenképp, szeretlek mindig is, -
Önként-e vagy rabként, tőled függ csupán;
Jobb: önként is szállnom, amerre a szél visz,
Mint rabként loholnom - végzetem után ...

SZERETNÉK MÉG EGY NYARAT ÉRNI
Szeretnék még egy nyarat érni,
Egy-két hetecskét áthenyélni,
Tópartot, erdőt, rétet járni,
S egyebet semmit nem csinálni.
Tóparton ülni, napsütésben,
Nagy, boldog magamfeledésben,
Hullámain a zsongó csöndnek
Gyöngyét halászni halk örömnek.
Árnyékos erdőn, tarka réten
Tünődni sok-sok semmiségen:
Játékát nézni fénynek-árnynak,
Virágát szedni kurta nyárnak.
Időnek nemtudója lenni,
Csak járni-kelni, jönni-menni,
Napot könnyelműn elfecsélni, -
Gondatlan szívvel élni, élni!
Nyár végén aztán, bús sóhajban,
Mindentől búcsút venni halkan,
Mégegyszer mindent átölelni,
S nem bánom, - végső útra kelni...

SZOBOR A RÓNÁN
Szobor a rónán. Napkelet szülötte,
Népek nagy árján sodródott e tájra;
Sok villámló vész zúgott már fölötte,
Megbarnult arcán bús sors patinája;
Öldösték százszor, mégis most is él,
Még benne zsong a sűrű ősi vér,
Meglankad olykor, olykor fölhevül,
Áll jóban-rosszban rendületlenül.
Jó somfabotját bal marokra fogja,
Jobb könyökével úgy fészkel föléje;
Nyugodtan nézdel kéklő távolokba,
Állát lehajtva kérges tenyerébe;
Viharnak, napnak bátran szembenéz,
Szeme pilláján nincs egy rebbenés;
Kevés szavú de sohse tétova,
Szobor a rónán, - úr és katona.
Nyíló mezőkön, szótlanul merengve,
Nagy Ázsiában ilyen szobrok állnak;
Csak ő szakadt el örök idegenbe,
Számüzöttjéül ősi szép fajának;
Megárvult lelke olyan hallgatag.
Mint hegyről síkra csendesült patak,
Viharból halkult sejtelmes ború, -
Szobor a rónán, - szép és szomorú . . .
1926.

SZÜLŐFÖLDEM DALOS TÁJA...
Szülőföldem dalos tája
Magyarország bús határa;
Habjai a halk Ipolynak
Ott a völgyben sírva folynak.
Az a szép völgy hej! Mostanság
Szomorú nagy daltalanság;
Hallgat a nép nagymogorván,
Köd borong a hegyek ormán.
Síró folyó, felhős bércek,
Veletek de együttérzek!
Lelkem, mint a tél sirálya,
Száll az ismert, kedves tájra.
Lesz tavasz még, lesz még nyár is,
Száll arra még más madár is!
Adtuk könnyel,vesszük vérrel: -
Lesz még szőlő lágy kenyérrel!

SZÜLŐFÖLDEM SZÉP HATÁRA
Szülőföldem szép határa,
Meglátlak-e valahára?" -
Így tanultam, gyerek voltam:
Szót szavaltam, dalt daloltam,
Azt se tudtam, mit jelent...
Ott a völgyi szép határban
Erdőt, mezőt vígan jártam,
Hímes réten, erdőárnyon
Velem járt ott ama tájon
Ifjúság és szerelem.
Hívogat még az a tájék,
Szívem most is odafáj még,
Temetőben, süppedt sírra
Leborulnék most is sírva,
S odamennem nem szabad.
Szülőföldem szép határa,
Rab vagy te most, én meg árva;
Nem úgy van már, mint volt régen,
Bús szívemmel sírva kérdem:
Látlak-e még valaha.
Szülőföldem, Isten hozzád!
Jaj, nem vagy már, Magyarország!
Lesz tán még úgy, mint volt régen,
De én azt már meg nem érem -
Én addigra meghalok...
1921

TRIANON
Kik itt most búsan, csüggedezve járnak,
E félig élők, félig síri árnyak,
Ez embertölgyek, kínban sorvadók,
Kik rothadozva siratják a multat,
E gyermekbimbók, sírba hervadók,
Kik mosolyogni még meg sem tanultak,
Kik nem tudnak már, csak sóhajtani:
Mind, mind Trianon áldozatai.
Trianon!
A Végzet szól és lelkendezve mondja:
Megyünk mi még ama Trianonba!
Ki ott dőzsöl most vad gőgben buján,
Ott messze, túl a germán óriáson:
Hajh, számadásra vonja még Turán
És felmutatja, mi van itt rováson!
Nyugatra zúdul Napkelet fia:
Ott él az átok, - meg kell halnia!
Trianon!
E szó vijjog, mint gyásztenger sirálya,
Körmét mint karvaly agyba, szívbe vájja,
Ma: szenvedésben vergődő fohász,
Sorvasztó szégyen, sápasztó gyalázat,
De holnap, - holnap dacra lángolás,
Melytől keservünk rettenetre lázad,
És bosszú, melyben nem lesz irgalom, -
Én népem készülj! ... Jelszó: Trianon.

TRIANONI DAL
Égi törvény zúgja, bongja
Ezredévünk szent jogát;
Megüzenjük Trianonba:
Eddig tűrtünk, - nem tovább!
Ős földünkért, ős fajunkért
Van még vérünk, van tüzünk,
Ez az ország, ez az égbolt
Ezer évig a miénk volt
És miénk lesz - esküszünk!
Lélekrontó árvaságban
A remény is gyászba hal;
Megmohácsolt bús hazádban
Mire vársz még, rabmagyar?
Itt a bú már dacra csordul,
Kardélen jár s késhegyen, -
Esküszónkat Trianonba
Már az ég is zúgja-bongja
S visszazeng rá: úgy legyen!

URAS JÓKEDVEM MESSZE ELMARADT...
Uras jókedvem messze elmaradt,
Koldusan állok ködös ég alatt;
Sivárló égbolt sarat könnyezőn
Terpeszkedik a meztelen mezőn.
Vén varjú gubbaszt száraz jegenyén,
Rekedten károg, úgy köszön felém,
Részvétes hangja gúnyba bokrosul:
Hogy' tetszik lenni, méltóságos úr? ...

VAN NEKEM EGY KÖNYVEM...
Van nekem egy könyvem,
Régi kopott jószág:
Csupa zengő álom,
Csupa szép valóság.
Tízesztendős voltam:
Föléje hajoltam,
Belegyönyörödtem,
Belőle daloltam.
Büszke gyerekségem,
Érző ifjúságom, -
Benne van e könnyben
Egész magyarságom!
Álmodozva hajlok
Mostan is reája:
Áradj a szívembe
Ezer év csodája!
Áradj a szívembe
Örök szép magyarság:
Petőfi, Petőfi -
Szerelem, szabadság!
Igézet fog el egy
Szent emlékezetben -
S áldom az Istent, hogy
Magyarnak születtem...

A VÉN BOLOND
Emberek, asszonyok,
Itt vagyok, ragyogok;
Gyertek ide, verset mondok,
Ne féljetek, nem bolondot,
Csak egy kicsit eszelőset,
Csiklandozva reszelőset....
Kerekecske, dombocska,
Hargita meg Tátra -
Sokezernyi gombocska
Gurul, gurul hátra;
Ezer ördög hempereg,
Valahol egy domb van,
S én már sírni sem merek
Bolond bánatomban;
Ezer ördög rám mered,
Attól van ily nagy meleg
E magyar pokolban...
Asszonyok, emberek,
Nagykunság, Kiskunság!
Gyertek, no, közelebb -
Tudjátok, mi ujság?
Tudjátok meg: nincs már víz a Dunában,
Fönt elapadt, lent leszaladt bujában;
Minden vizünk leszaladt,
Minden hegyünk elszaladt -
Néztem, néztem - szívem majd hogy megszakadt...
Égszakadás, földindulás -
Egy a csárda, sok a dudás.
Tisza vize tán ezért oly zavaros,
Így legalább - magyaros...
Ki vagyok én, itt akárki megmondja:
Vagyok én egy okos falu bolondja;
Falum, falum, okosom,
Hol van az én somfa nyelű fokosom?
Szegény fokos, leolvadt a nyelérül,
Szegény nyele, kirothadt a helyérül,
Pedig azon, hejh! sok volt a rovás már,
Azt se tudom, mennyi veszett Mohácsnál...
Kalapom szememre vágom -
Elhervadtál, szép virágom;
Virág, virág, gyöngyvirág...
Volt itt régen szebb világ,
Nap is sütött fönt az égen -
Édesanyám is volt nékem...
- Ha bemegyek a templomba,
Ott zokogok bánatomba',
Mért öltem meg az én édesanyámat,
S mért nem öl meg engemet a búbánat!
Ha bemegyek a kocsmába,
Nóta kell a bú borába:
Húzd, cigány, a búsat -
Sirasd azt, hogy magyar vagyok,
Árva vagyok, szegény vagyok,
Koldusnál koldusabb...
Aki búsul, menjen ki az erdőbe,
Bús gerlice lehet ott kint belőle;
Ha nem illik bús gerlicemadárnak,
Válasszon egy jó faágat magának -
Én is mennék, hej, de mire kiérek,
Csak azt látom: egész erdő leégett -
Erdő, erdő, ég az erdő!...
Hajhó, csudaszép volt!
A pokol tüze szétfolyt
A sötétben,
Riadás a nagy éjben,
Odafönt vörös égbolt!
- Ég a magyar erdő!
Magyarok, befelé!
Nincs út kifelé!...
Nyaldosva közelgnek az álnok
Kígyószemű lángok:
Sziszegnek a szörnyek,
Reccsennek a törzsek,
Pattognak az ágak,
Sír az avar -
Benn ég, aki benn van,
Jaj neked, magyar!...
Félrevertem száz harangot,
Riadozva szállt a hangjok,
Kongva-bongva, zengve -
Elolvadtak a harangok,
Elnémultak mind a hangok,
Üszkös kötél maradt a kezembe'...
Leégett a magyar erdő,
Benne égett múlt, jövendő,
Minden kincsem ott veszett az erdőbe',
Magam mért is menekültem belőle?
Fecskeszárnyú gyászkabátom
Mással én már föl nem váltom,
Bár a színe zöldbe sárgul - jaj be kár!
Így vall most a szegény úrra,
Ez tanultság, ez kultúra,
Svábbogárból így lesz lassan cse'bogár.
No, bolond - mit nevetsz?
Vigasztalj meg, ha szeretsz,
Ha hiszed, hogy kivirul még valaha
Ez a magyar Szahara.
Csitt!
Jer közlebb egy kicsit,
Titkot mondok:
Temetésre szólt az ének,
Nem hallották, csak a vének,
Vén bolondok;
Nagy halottat vittek, vittek.
Tudjátok-e, kit temettek?
Engem, téged, mindnyájunkat:
Ezeréves országunkat;
Beleölték vérfolyóba,
Tették hármas koporsóba,
Mint egykor a hun királyt -
Sírba vitte saját népe,
S azt se mondja: be kár érte -
Senki egy jajt nem kiált...
Én se!... én már kacagok,
S ha kacagok, kinek arra mi gondja?
Nincsenek már magyarok,
Én se leszek halott ország bolondja!
Ejhaj, igyunk rája!
Úgyis elnyel a sír szája;
Gyáva népnek nincs hazája -
Világ népe mind megveti,
Még az ég is kineveti -
Úgy kell neki, úgy kell neki! -
Így kell szegény vén bolondnak
Sírva porba hullni,
Sírni, jaj, hogy ilyen népnek,
Ilyen jónak, ilyen szépnek
Mért kell elpusztulni...
1923

A VERÉB
Bús ősz borong a Kárpátok alatt,
Dermesztve napfényt, szárnyas bogarat;
Ködfátylas csendben hallgat a határ,
S te már úton vagy, jó gólyamadár.
Indulsz te is már, sürgő fecskeraj,
Hisz igazad van, - éhen itt ne halj;
Hisz igazad van: szomorú az ősz -
S ha új tavasz lesz - újra visszajősz.
Könnyű szárnyúak hasznos igaza:
Hol sok bogár van, ott van a haza;
Szomorú, felhős magyar ég alatt
Mit keresnétek, kényes madarak?
Itt őszre jár most, aztán jön a tél,
Verébhad itt majd koldulgatva él;
Lent, messze délen most van kikelet,
S ti nem lehettek hitvány verebek
Könnyű szárnyúak, jó - csak menjetek!
Én a verébről mondok éneket,
S dicsérem ezt a kicsi madarat:
Koldús, kopott, de hű és - itt marad!
Zord télen, majd ha éhség kergeti,
Jut kenyeremből morzsa is neki,
Szelíden hívom: jöszte közelébb
Osztályos társam, szürke kis veréb!
Lásd, egy a sorsunk, ez köt engem is:
Hűség e földhöz zordon télben is,
S bár soh´se érjünk enyhébb sugarat
- Szenvedve, sírva, ha így van megírva,
Élünk-halunk a magyar ég alatt!
Sajó Sándor - MAGYARNAK LENNI - Válogatott versek
Link




|
|
|
0 komment
, kategória: Sajó Sándor |
|
|
|
|
|
2014-01-05 23:10:26, vasárnap
|
|
|



Sajó Sándor: MAGYARNAK LENNI
Magyarnak lenni, tudod mit jelent,
Magasba vágyva tengni egyre lent,
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj.
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami
Sok százados bú, amelyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani.
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-föl sírdogálnak.
S szálaiból a fájó képzeletnek
Feketefény? fátylat szövögetnek...
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre...
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodozva róla: büszke messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!..
Csalódni mindig, soha célt nem érve.
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldusrongyait....
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, végesvégtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek.
De dönt? harcra nem elég erősnek:
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába,
Hogy amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés...
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a színfalat,
Mely végzetünknek kövült átkául
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag...
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:
Egymást vádolni, egymást marcangolni!
- Majd, fojtott kedvünk hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Vagy bánatunknak hangos lagziján
Nagyot rikoltni: hajrá! húzd cigány! -
Háborgó vérrel kesergőn vigadni,
Hogy minekünk hajh! nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő,
Megsebzett sasként sírva nyögdelő,
Miért nem repülhet fönn a tiszta légben,
Munkásszabadság édes gyönyörében.-
Hogy miért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!....
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg szívünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal, -
S amikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat...
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
De túl minden bún, minden szenvedésen
Önérzetünket nem feledve mégsem.
Nagyszívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni nagy szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt:
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva:
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva örök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön - örökre!...
Sajó Sándor: Magyarnak lenni
Link
Magyarnak lenni
Link
Magyarnak lenni
Link



|
|
|
0 komment
, kategória: Sajó Sándor |
|
|
|
|
|
2012-12-25 19:12:46, kedd
|
|
|

Sajó Sándor: KARÁCSONYI ÉNEK
Akkoron csillag gyúlt az égre
És rásugárzott a vidékre,
És Betlehem fölött megállván,
Egy rongyos istálló homályán
Tündöklött már a Glória:
Ott ingecskében, szép fehérben,
Feküdt a jászol szent ölében
Az Isten egyszülött Fia...
A hír bejárta a világot,
És jöttek bölcsek és királyok
És együgyűk és pásztorok:
Ott minden lélek egyetérzett
És sírt és álmélkodva nézett
És boldogan fohászkodott:
Örömöt hozván az embernek,
Dicsőség légyen az Istennek!
Ó, betlehemi égi csillag,
Világmegváltó Szeretet!
Lásd, én is várlak, várva hívlak:
Jőjj, váltsd meg ezt a nemzetet!
Lásd, sírva vár egy csonka ország
És gyásza fátylát lengeti,
Ó szánd meg népe árva sorsát
S hozz végre örömöt neki:
Jőjj újra úgy, mint azelőtt,
Hozz duzzadt ágú friss fenyőt
A Tátra s Erdély erdejéből,
Az elrablottból, - a mienkből!
Ó, neked lehet és szabad, -
Neked nem állja utadat
Oláh Heródes, se cseh zsandár,
Mert a te utad magasan jár,
Te angyalként jársz, égi szárnyon,
Te átrepülhetsz a határon,
Mindenhová és mindenhonnan, -
Te sohsem voltál Trianonban...
Ó, szállj le hozzánk, égi angyal,
Ó, jőjj, kis Jézus s légy velünk,
És igazságot hozz magaddal,
És sok játékot hozz nekünk, -
Mindent, mit vágyunk álmodott:
Sok trombitát és sok dobot,
És sok-sok puskát, kardot, ágyút,
Hogy szent nevedet áldva-áldjuk,
Hozz hírt, amelynek hallatára
Itt minden szemek fölragyognak,
Boldog Karácsonyt valahára
Szegény-bús-árva magyaroknak!
In.: Gyertyaláng, 1930

John Lennon - Happy Christmas
Link
Sinead OConnor: Silent night
Link
Celine Dion - MERRY CHRISTMAS & HAPPY NEW YEAR
Link



|
|
|
0 komment
, kategória: Sajó Sándor |
|
|
|
|
|
2010-07-22 13:51:26, csütörtök
|
|
|


Sajó Sándor - MAGYAR ÉNEK 1919-BEN
Mint egykor Erdély meghajszolt határán
A fölriasztott utolsó bölény,
Úgy állsz most, népem, oly riadtan, árván
Búd vadonának reszkető ölén.
És én, mint véred lüktető zenéje,
Ahogy most lázas ajkadon liheg,
A hang vagyok, mely belesír az éjbe
És sorsod gyászát így zendíti meg:
Két szemem: szégyen, homlokom: gyalázat,
S a szívem, ó jaj, színig fájdalom...
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, -
Én mit tegyek már? - romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.
Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar;
A sírgödör hát végkép meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem:
Magyarnak lennem mért ily csúf halál?
Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának
És sírt, vesztére, önszántábul ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás,
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, -
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!
Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Milljó görönggyé omlik szét a föld;
De bánatomnak dacra-lázadása
- Mint őrület, mely bennem kavarog -
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra:
Még nem haltam meg, - élni akarok!
A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tízkörmömmel kelljen bár kiásnom,
Kikaparom a földbül a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!
Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég -
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék!
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón, egy érzés sajog:
Magyar vagyok, a fajomat imádom,
És nem leszek más, - inkább meghalok!
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porbahull;
De ezt a lelket itthagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, - ez az én hazám!
És leszek szégyen és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, -
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!
1919
Sajó Sándor - Magyar ének 1919-ben
Link

Sajó Sándor - MAGYARNAK LENNI
Magyarnak lenni, tudod mit jelent,
Magasba vágyva tengni egyre lent,
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj.
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami
Sok százados bú, amelyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-föl sírdogálnak.
S szálaiból a fájó képzeletnek
Feketefény? fátylat szövögetnek...
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre...
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodozva róla: büszke messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!..
Csalódni mindig, soha célt nem érve.
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldusrongyait....
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, végesvégtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek.
De dönt? harcra nem elég erősnek:
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába,
Hogy amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés...
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a színfalat,
Mely végzetünknek kövült átkául
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag...
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:
Egymást vádolni, egymást marcangolni!
- Majd, fojtott kedvünk hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Vagy bánatunknak hangos lagziján
Nagyot rikoltni: hajrá! húzd cigány! -
Háborgó vérrel kesergőn vigadni,
Hogy minekünk hajh! nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő,
Megsebzett sasként sírva nyögdelő,
Miért nem repülhet fönn a tiszta légben,
Munkásszabadság édes gyönyörében.-
Hogy miért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!....
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg szívünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal, -
S amikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat...
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
De túl minden bún, minden szenvedésen
Önérzetünket nem feledve mégsem.
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni nagy szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt:
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva:
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva örök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön - örökre!...
Sajó Sándor: Magyarnak lenni (Tomanek Nándor)
Link
Sajó Sándor-Magyarnak lenni (Maksa Balázs)
Link


|
|
|
0 komment
, kategória: Sajó Sándor |
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 6
|
|
|
|
2025. Február
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | |
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| |
|
|
ma: |
0 db bejegyzés |
e hónap: |
8 db bejegyzés |
e év: |
26 db bejegyzés |
Összes: |
4978 db bejegyzés |
|
|
|
|
- Általános (24)
- Belső kör (0)
- Család (22)
- Munka (15)
- Haverok (0)
- Iskola (20)
- Ábrányi Emil (4)
- Adamis Anna (1)
- Ady Endre (16)
- Ágai Ágnes (1)
- Agytorna (29)
- Albert Einstein (2)
- Alföldi Géza (2)
- Alhana (1)
- Ambrus Magdolna (1)
- Andók Veronika ( (1)
- Andróczky Lászlóné (3)
- Antoine de Saint-Exupery (3)
- Anyák napja - gyermeknap (33)
- Áprily Lajos (3)
- Arany János (11)
- Arany Viktor (1)
- Arany-Tóth Katalin (1)
- Aranyosi Ervin (19)
- Artai Zsuzsanna (2)
- Árvai Attila & Emil (3)
- Átyim Lászlóné (1)
- B. B. Nala (1)
- B. Huszta Irén (1)
- B. Radó Lili (1)
- Babits Mihály (5)
- Bagi Tibor (1)
- Bajza József (1)
- Baktai Faragó Aranka (2)
- Balassi Bálint (1)
- Balázs Béla (1)
- Balázs Sándor Turza /B.A.S.A. (2)
- Bálintffy Etelka (1)
- Balla Zsuzsanna (2)
- Balogh József (2)
- Baranyai Mária (1)
- Baranyi Ferenc (3)
- Barsy Irma (2)
- Bartalis János (1)
- Bartis Ferenc (2)
- Bartos Erika (2)
- Bella István (1)
- Bencze Marianna (1)
- Benedek Elek (3)
- Berde Mária (1)
- Bertók László (1)
- Berzsenyi Dániel (1)
- Bíró Melinda (1)
- Birtalan Ferenc (1)
- Boda Magdolna (1)
- Bódás János (2)
- Bodnár Éva (3)
- Bodó János (1)
- Bodor Aladár (1)
- Bodré Anikó (1)
- Bogár Lilla (1)
- Bogdán András & Bogdán László (2)
- Bognár Barnabás (1)
- Bonifert Ádám (1)
- Buda Ferenc (1)
- Budai Zolka (1)
- Bulvár (52)
- Bölcsességek és gondolatok. (146)
- Börzsönyi Erika (1)
- Coelho Paulo (1)
- Csabai Andrea (1)
- Csabai Lajos (2)
- Csapó Lajos (2)
- Csatári Édua Éva (1)
- Cseffán Zsolt (2)
- Cseke Erika (1)
- Cseppely Zsuzsanna (1)
- Cserényi Zsuzsanna (1)
- Csiki András (1)
- Csitáry-Hock Tamás (1)
- Csokonai Vitéz Mihály (1)
- Csoóri Sándor (1)
- Csorba Győző (1)
- Csukás István (1)
- Csuray Zsófia (1)
- Czóbel Minka (1)
- Dáma Lovag Erdős Anna (1)
- Dapsy Gizella (1)
- Darvas Szilárd (0)
- Darvas Szilárd (1)
- Deák Erika (2)
- Devecseri Gábor (1)
- Dévényi Erika (3)
- Dienes Eszter (1)
- Dobos Hajnal (1)
- Dobrosi Andrea (1)
- Dobszai Károly (2)
- Dóczi Lajos (1)
- Domahidi Klára (1)
- Domonkos Jolán (1)
- Donászy Magda (2)
- Dorys May (0)
- Dr. Gyökössy Endre (2)
- Dsida Jenő (7)
- Duduj Szilvia (1)
- Dugasz István (2)
- Dutka Ákos (2)
- Dylan D Tides (1)
- Ecsedi Éva (1)
- Egészségünk érdekében... (148)
- Egyed Emese (1)
- Elekes Tímea Izabella (1)
- Életképek (101)
- Életmód (92)
- Endrődi Sándor (1)
- Erdei Éva (1)
- Erdélyi József (1)
- Erdős Olga /Luna Piena/ (2)
- Erdős Renée (1)
- Eszenyi Matula István (1)
- Évszakok (125)
- Falcsik Mari (1)
- Falu Tamás (1)
- Farkas Anna&Árpád&Éva&Imre (6)
- Fáy Ferenc (1)
- Fazekas István (1)
- Fazekas Miklós (1)
- Fecske Csaba (2)
- Fehér Miklós (1)
- Fekete Lajos (1)
- Fellner Isrván (1)
- Fenyő László (1)
- Ferenczi Csilla (1)
- Fésűs Éva (2)
- Ficzura Ferenc (1)
- Film - színház (54)
- Flammerné Molnár Edit (1)
- Fodor Ákos& Emese&József (2)
- Fonyó Tamás (3)
- Fortune Brana (2)
- Fuchs Éva (1)
- Füle Lajos (6)
- Földeáki-Horváth Anna (1)
- Gabriel Garcia Márquez (4)
- Gál Éva Emese & János (2)
- Galyasi Miklós (1)
- Gámenczy Eduárd (1)
- Garai Gábor&János&Katalin (3)
- Gárdonyi Géza (6)
- Gaudi Éva Molly (1)
- Gebhardt Nóra (3)
- Geisz László (2)
- Gere Irén (1)
- Gergely Ágnes & István (2)
- Gligorics Teréz (3)
- Goethe (5)
- Gősi Vali (1)
- Grigó Zoltán (1)
- Gulyás Pál (1)
- Gutási Éva (1)
- Gyimóthy Gábor (2)
- Gyóni Géza (2)
- Győrfi-Deák Éva (3)
- Gyulai Pál (5)
- Gyurkovics Tibor (2)
- Gyöngy (1)
- Gyönyörű virágok&idézetek (37)
- György László (2)
- H. Kohut Katalin (1)
- H.Gábor Erzsébet (0)
- Hajas György (1)
- Hajdú Levente (1)
- Hajdu Mária&Saci (2)
- Hajnal Anna (2)
- Hámori István Péter & Zsóka (2)
- Hamvas Béla (1)
- Hamza Anikó (2)
- Harcos Katalin (4)
- Hatos Márta (1)
- Havas Éva (1)
- Hazafias versek (18)
- Hazánk - otthonunk (181)
- Heine (3)
- Heiner Ágnes (1)
- Héja (1)
- Helen Bereg (3)
- Helena (1)
- Heltai Jenő (10)
- Hemingway (2)
- Hepp Béla (1)
- Hervay Gizella (1)
- Híres emberek-jeles napok-évfo (154)
- Hirth Éva (1)
- Hóbor Hajnalka (1)
- Hock Éva Etelka (1)
- Hollósy-Tóth Klára (1)
- Horváth Ilona & Horváth István (2)
- Horváth M. Zsuzsanna (1)
- Horváth Piroska (1)
- Horváth Tóth Éva (1)
- Hosszú Bettina (1)
- Humor (246)
- Húsvét - Pünkösd (34)
- Idézetek birodalma (150)
- Ignotus (1)
- Ilianne (2)
- Illés Judit & Gábor (2)
- Illyés Gyula (2)
- Imre Flóra (1)
- Irodalom - Próza (108)
- Ismeretlen szerzők (1)
- Jagos István (1)
- Jakos Kata (1)
- Jatzkó Béla (1)
- Jékely Zoltán (1)
- Jobbágy Károly (2)
- Jókai Mór (4)
- Jolie Taylor (1)
- Jónás Tamás (1)
- Jószay Magdolna (1)
- József Attila (9)
- Juhász Gyula (6)
- Juhász Magda & Juhász Szilvia (3)
- Juhászné Bérces Anikó (2)
- K. László Szilvia (1)
- Kacsa Zsóka (2)
- Kaffka Margit (1)
- Káli László (1)
- Kálnoky László (1)
- Kamarás Klára (2)
- Kamenitzky Antal (1)
- Kányádi Sándor (2)
- Karácsony - Újév (80)
- Karai Gábor (1)
- Karinthy Frigyes (4)
- Károlyi Ami (1)
- Kárpáti Tibor (1)
- Kassák Lajos (1)
- Kaszás Zoltán (1)
- Katerina Forest (1)
- Katona Bálint & Andrea (3)
- Katona József (1)
- Kecskés Beatrix (2)
- Kelemen Évi (1)
- Keller Boglárka (1)
- Kerecsényi Éva (1)
- Kerekes László (1)
- Kereszti Hajnalka (1)
- Keresztury Dezső (1)
- Kerner Mariann (1)
- Kertünk - házunk - otthonunk (53)
- Kijacsek Erzsébet (2)
- Kincses Zoltán (2)
- KisJenő,József,Judit,Irma,Rea (6)
- Kocsis Dániel (1)
- Koltay Gergely (6)
- Komáromi János (2)
- Komjáthy Jenő (2)
- Komróczki Zoltán (0)
- Konda Bartal Piroska (2)
- Kondra Katalin (1)
- Koós Attila (2)
- Koosán Ildikó (1)
- Kormányos Sándor (1)
- Koszpek Ferenc (1)
- Kosztolányi Dezső (7)
- Kotsy Krisztina (1)
- Kovács Daniela & Anikó & Erika (4)
- Kun Magdolna (4)
- Kustra Ferenc (1)
- Kölcsey Ferenc (4)
- Lackfi János (2)
- Ladányi Mihály (1)
- Lady Moon (1)
- Lampert Géza (1)
- Lányi Sarolta (2)
- Laren Dorr (2)
- László Andrea, & Ilona, &Noémi (3)
- László Ilona (1)
- Lelkem szirmai (74)
- Lengyel Jolán (2)
- Lengyel Károly (1)
- Lesznai Anna (1)
- Lévay József&Lévay László (3)
- Ligeti Éva (2)
- Linda Dillow (1)
- Lindák Mihály (1)
- Linn Márton (1)
- Lippai Marianna (1)
- Lithvay Viktória (1)
- Lőrinczi L. Anna (1)
- Losonci Léna (2)
- Lupsánné Kovács Eta (2)
- Lys Noir (1)
- Lyza (1)
- M. Laurens (1)
- Maczkó Edit (1)
- Madách Imre (2)
- Magyar sorsot - magyar kézbe! (88)
- Major Gabriella&Majoros Gabrie (2)
- Majtényi Erik (1)
- Majthényi Flóra (2)
- Márai Sándor (7)
- Mardi Miriam (1)
- Marschalkó Lajos (1)
- Marton Pál (2)
- Maryam /Moldován Mné (1)
- Maszong József (1)
- Máté Péter (2)
- Matos Maja (1)
- Mécs László (1)
- Média (436)
- Meggyesi Éva (1)
- Mentovics Éva (2)
- Metzger Zsuzsanna (1)
- Mikodi Bianka (1)
- Minden, ami szép (8)
- Mindenszentek, halottak napja (10)
- Mirian (2)
- Monok Zsuzsanna (1)
- Móra Ferenc (4)
- Móra László (3)
- Moretti Gemma (1)
- Móricz Eszter (1)
- Művészet (60)
- Müller Péter (2)
- Mysty Kata (1)
- N. (0)
- Nadányi Zoltán (1)
- Nagy István Attila & Bálint (3)
- Nagy Krisztina (1)
- Nagy László & Ilona (4)
- Nemes Nagy Ágnes (1)
- Némethné Mohácsi Bernadett (1)
- Nemzeti ünnep (61)
- Névnap- szülinap (48)
- Nőnapra & Farsang (10)
- Nyakó Zita (1)
- Ó. Kovács Ibolya (1)
- Oláh Gábor (1)
- OMNYE (58)
- Orbán Balázs&Orbán Hajnalka (3)
- Orgoványi Anikó (1)
- Őri István (3)
- Orosz költők (3)
- Orth László (3)
- Osho (4)
- P. Geraldy (1)
- P. Pálffy Julianna (1)
- P. Tóth Irén (1)
- Pajzán történetek&mondák (46)
- Palágyi Lajos (1)
- Pálvölgyi Attiláné (1)
- Papp Váry Elemérné (2)
- Pásztor Piroska & Klaudia (2)
- Paudits Zoltán (1)
- Paula S. Tizzis (1)
- Pecznyík Pál (2)
- Pej Erika (1)
- Pénzár Miklós Csaba (1)
- Péter Erika (1)
- Pethes Mária (1)
- Petőfi Sándor (13)
- Pilinszky János (2)
- Piszár Éva (1)
- Pogány Zoltán (1)
- Politika (24)
- Poller Ildikó (3)
- Popper Péter (2)
- Pósa Lajos (11)
- Posztós Lenke (2)
- Prohászka Ottokár (1)
- Puskin (3)
- Rab Zsuzsa (1)
- Rabindranath Tagore (1)
- Radnóti Miklós (4)
- Rajki Miklós (3)
- Rajzó Eszter (1)
- Rasztik Edit Emese (1)
- Ratkó József (1)
- Reichard Piroska (1)
- Rejtő Jenő (2)
- Reményik Sándor (25)
- Reviczky Gyula (3)
- Riersch Zoltán (1)
- Romhányi a Rímhányó (1)
- Rónay György (1)
- Rózsa Amarilla (1)
- Rudnyánszky Gyula (1)
- S. Farkas Zsuzsanna (1)
- Sajó Sándor (6)
- Sándor Gyula (2)
- Sango Villagren (1)
- Sárándí Szilvia (1)
- Sárhelyi Erika (2)
- Sarkadi Sándor (1)
- Sárközi György (2)
- Sarlós Erzsébet (1)
- Scheffer János (1)
- Schrenk Éva (1)
- Schvalm Rózsa (1)
- Schwartz Léda (1)
- Serfőző Attila (1)
- Shakespeare (1)
- Shelley (2)
- Sík Sándor (2)
- Siklós József (1)
- Simon Ágnes & István (2)
- Simonyi Imre (1)
- Sipos Julianna (1)
- Sohonyai Attila (1)
- Somlyó Zoltán&Somlyó György (3)
- Somogyváry Gyula (3)
- Sonkoly Éva (1)
- Soóky Melinda (1)
- Sport (91)
- Steph McGrieff (2)
- Süssünk - Főzzünk (13)
- Szabados István (3)
- Szabó Éva, ...Gitta, ...Ila (3)
- Szabó Kila Margit (1)
- Szabó Lőrinc (3)
- Szabó Magda (1)
- Szabolcsi Erzsébet (1)
- Szabolcska MIhály (1)
- Szádeczky-Kardoss György (1)
- Szakáli Anna (1)
- Szalai Fruzsina (1)
- Szász Károly (1)
- Szatmári Delina (1)
- Szebenyi Judit (3)
- Szécsi Margit (1)
- Szeicz János dr. (2)
- Székely János (1)
- Szeleczky Zita (3)
- Széles Kinga (1)
- Szemlér Ferenc (1)
- Szent Gály Kata (1)
- Szentirmai Jenő (2)
- Szép Ernő (3)
- Szép versek és idézetek (86)
- Szépek szépei (21)
- Szerencsés János & Tünde (2)
- Szilágyi Anita&Viktória (2)
- Szilágyi Domokos (1)
- Szilágyi Hajnalka (1)
- Szilas Ildikó (1)
- Szilveszter Levente (2)
- Szőke István Attila (3)
- Szőllösi Dávid (0)
- Szőnyi Bartalos Mária (1)
- Szuhanics Albert (6)
- T. Fiser Ildikó (1)
- Takács Dezső (1)
- Tamás István (2)
- Tánczos Katalin (2)
- Tarsoly Beke Tamás (1)
- Tasnádi Bernadett (1)
- Tatiosz (1)
- Taygate (4)
- Telekes Béla (1)
- Természet (28)
- Thalis Silvenier (1)
- Tobai Rózsa (1)
- Tóbiás Tünde (1)
- Tokaji Márton (2)
- Tompa Mihály (2)
- Torday Teodóra (2)
- Torma Judit (1)
- Tormay Cécile (1)
- Tornay András (2)
- Tóth Anett, Juli, Julianna (3)
- Tóth Árpád (5)
- Tóth Attila & János (3)
- Tragédiák - katasztrófák (158)
- Tudod-e? (18)
- Tudomány - technika (67)
- Túri A. Zsuzsa (1)
- Túrmezei Erzsébet (3)
- Turza Sándor (0)
- Törő Zsóka (1)
- Történelem (170)
- Ujvári Lajos (2)
- Utassy József (1)
- V. Hugó (2)
- Váci Mihály (2)
- Vajda János (4)
- Vallás (83)
- Válóczy Szilvia (1)
- Vámosi Nóra (1)
- Varga János Veniam (1)
- Varga József (1)
- Varga Patrícia & Gyula (1)
- Vargáné Éva (1)
- Vargha Gyula (1)
- Varjú Zoltán (2)
- Várnai Zseni (8)
- Varró Dániel (1)
- Varró Dániel (2)
- Vas István (1)
- Vasas Mihály (1)
- Vázsonyi Judit (1)
- Végh Mária (1)
- Venyercsán László (1)
- Vesze László (1)
- Vészi Endre (1)
- Víg Éva (1)
- Világirodalom (21)
- Világirodalom (5)
- Világjárók (221)
- Virág Aliz (1)
- Vitó Zoltán (1)
- Vogelweide (2)
- Vona Erzsébet Cecilia (2)
- Vörös judit (2)
- Vörösmarty Mihály (3)
- Wass Albert (76)
- Weöres Sándor (4)
- Z, Zs (0)
- Z. Konkoly Juci (1)
- Zágorec-Csuka Judit (1)
- Zagyi G. Ilona (1)
- Zas Lóránt (2)
- Zelk Zoltán (2)
- Zene, zene, zene... (123)
- Zeneszöveg (21)
- Zimonyi Zita (1)
- Zsefy Zsanett (3)
- Zsigai Klára (1)
- Zsóka Mariann (1)
- Örökzöld dallamok (40)
|
|
|
|
- Ma: 1019
- e Hét: 5265
- e Hónap: 17583
- e Év: 93165
|
|
|