Belépés
lilagondolatok.blog.xfree.hu
Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot.Találd meg azt, akitől s... Papp Györgyné
1944.11.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
Levél egy kibujdosott barátom után
  2023-10-09 13:29:43, hétfő
 
 




Tompa Mihály: LEVÉL EGY KIBUJDOSOTT BARÁTOM UTÁN.


Ki messze, messze vagy, kinek hajója már
A zúgó tengeren remélve, küzdve jár,
Vagy a boldog világ előtt horgonyt vetett:
Egy-két szót, jó barát, hadd szóljak még veled!

Nem is érlek be tán, mint madárt a haraszt,
Amelyet a szellő azon fáról szakaszt,
Hol vesztett fészke állt s kisded családja benn,
S a távozó után lebbenti csendesen.

Lelked mit érzett, hogy elhagyád e hont,
Midőn ugy hagytad el, hogy sohse lásd viszont?
Nem állitott meg a határnál valami ...?
Honszeretet, ha azt ki tudnók mondani!

Égnek fejed felett nagy fényes csillagok,
A gazdag föld ezer virágtól mosolyog;
Ah de azok neked mind ösmeretlenek!
S nem ezek közt valál futkározó gyerek.

Mert a boldogságra kevés csak a jelen,
A multon épül az s az emlékezeten;
Örömeinkre szint s derűt titkon az ád,
Mint a gyök adja a virág szinét, szagát.

Szó nélkül távozál, - nem vádollak, hiszen
Hogy kínos lett volna bucsúznod, elhiszem!
A daru is búsan kiáltozik, pedig
Egész nemzetével utra kerekedik.

Mégis, mégis minek hagytál bennünket el?
Meglásd, ha itthon fájt, ott is fáj a kebel;
Bizony, ha lelked fáj, ha rajta seb vagyon:
Könnyebben begyógyul a honi hantokon.

S ha vigan lépted át a háznak küszöbét,
Honnan vidám zene s pohár csengett eléd:
Nincs lelked, hogy meleg részvéttel hágjad át,
Midőn nagy bú miatt gyászt öltött a család?

Ha aki fölnevelt, a kedves jó anya,
Betegen, rongyosan elédbe állana:
Karjába omlanál, ölelve melegen,
Azért, hogy rajta már nincs bársony és selyem.

Mégis szülő honod, a legszentebb anyát,
Nehéz óráiban, rosz gyermek, elhagyád!
Mert ugy szeretted, hogy tovább nem nézhetéd
Sápadt arculatát és könyező szemét.

Mert akit szeretünk mig ajka mosolyog:
Búbánatában is legyünk osztályosok!
Vegyük el a csapást, mikép a jó napot,
S egymást ne hagyjuk el, ha a sors elhagyott!

Nincs-e elég sebed, oh népem, ami fáj,
Hogy elszéledsz, mint a pásztor nélkűli nyáj ...?
Itthon még nemzet vagy, bár gyászba öltözött:
Koldus földönfutó más nemzetek között.

S te mit mivelsz? Mi sors kiséri életed?
Megadta a remény, mivel kecsegtetett?
Ha hallanád szavam, tudom mit érzenél:
Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!

Hol annyiszor vigan barátkozál velünk:
A kerti hárs alatt ugy el-emlegetünk!
És a szokott helyen szemünk gyakran keres,
De széked örökre üres maradt ... üres ...!

S ha koccan a pohár, - mig a meleg szavak
A bujdosók nevét éltetve hangzanak, -
Nem hangzik össze jól, - csengése oly siket ...
Oh hogy ne volna az? - hiányzik a tied!

Mért is nem vagy köztünk, elbujdosott barát!?
Minden szó és emlék busan utal reád ...!
Bejárom a mezőt, a zúgó patakot,
Hol ábrándos lelked gyakorta mulatott.

Megnézem elhagyott kerted s szilvásodat,
Hol ápoló kezed nem nyers, nem oltogat;
Minden ugy elvadult, ugy elhagyatva van,
Csak a vad természet munkál szabálytalan.

Ledőlt gyeppamlagod befutta a szeder,
Virágos ágyaid mohar, gaz verte fel,
Öreg szüléd, szegény, mitsem gondol vele,
Te voltál szivének virága ... öröme ...!

Befordulék hozzá: már sokkal csendesebb,
Mélyen talált szivén beljebb vonult a seb;
Mint a láng elsőben felcsap s ha ellobog:
Hamu fedi el az élő zsarátnokot.

Beszélgettünk, ... ő is szólott, de keveset, -
Kiméltem fájdalmát s nem emlitém neved;
S mellette a bánat keserün meghatott,
Hogy ugy kell tartanunk, mint aki már halott!

Pedig te élsz. Élj is, barátom, boldogan!
Erős légy, ha mégis a bánat megrohan;
Mert hosszu hervadás emészti azt a fát,
Melyet nagy korában tesznek más földbe át.

S midőn hazánk felé a vándor madarak
Hazádnak partiról majd vissza szállanak:
Távol más világból, nagy tengerek felett,
Küldd vissza nékünk e szives üdvözletet!

Küldj tőlük amit mi neked nem küldhetünk,
Reményt, enyhűletet s örömtavaszt nekünk, -

 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály  
Tompa Mihály: A VILÁGLÁTÓ.
  2019-01-14 11:54:22, hétfő
 
 






Tompa Mihály
A VILÁGLÁTÓ.



Az apa fiához imígyen beszéle,
Egy erszény pénzt adván ennek a kezébe -
A huszadik évet, fiam, ma betöltöd!
Illő lesz, hogy váltsd fel azt, ki vén s törődött.

De annak az eszén nem sok ember indúl,
Aki falujának határán se ment túl;
Eredj a világba! láss, hallj és tapasztalj!
Keresd: hol mi jó van, tapogasd: mi a baj?

A fiú megszokván, hogy nem ő határoz:
Elment s nagy sokára tért vissza a házhoz,
Hol a fáradságtól magát kinyugodván,
Igy szólt apja hozzá: ,Nos, hát édes szolgám!

Mire a jó Istent éjjel nappal kértem,
Im visszavezérelt kivánt egészségben!
Hadd halljam hát, hogy mit láttál a világban...?'
«Biz én édes apám, ott sok mindent láttam.

Hegyet, síkot s folyót, mely nagy habbal omlott,
Fényes, büszke várost, épületet s tornyot;
Annyi nép- s vidéknek erkölcsét, szokását, -
De három községnek mégse láttam mását!

Ezek közt legelső volt Imádságfalva;
Csudáltam, mért van ott minden úgy kihalva...
Mig másutt sürögve, zajjal, seregestűl,
A nép munkálkodni hazulról kipezsdűl.

Itt a dolgozásról végképen lemondtak,
Szólván: semmi haszna földi szorgalomnak!
Gondolunk s nézünk az égi madarakra:
Mily szépen megélnek, nem vetve s aratva!

Ugy cselekszünk, mint a parancsolat szól:
Mért szorgoskodnátok a holnapi napról?!
A zsidók is nyertek mannát, el se vesztek...
- S várnak a próféta hollójára veszteg.

Olvassák az írást, néznek a betűre,
Ebbe vannak némán s mélyen elmerűlve;
Avvagy áhitattal meghajolva földig,
A napot s az éjet imádsággal töltik.

Majd e jámbor hívek közűl elsietvén,
Más helységbe értem még azon nap estvén;
Munkásnak nevezték, - nem hívhatni jobban,
Mert nincsen hiány ott munkában, dologban.

Versenyez kicsiny, nagy, - fejök szinte szédűl; -
Csak panasz, sovárgás hallik a beszédbűl;
Az idő beh nyargal...! a nap egy arasznyi...!
Ennyi, annyi munkát kell holnapra hagyni!

Monda egyszer, aki vala legsovárabb:
Mily idő-vesztés e sok ünnep, vasárnap!
Még ez okra lészünk éhezők és pőrék...
Hátha eltörölnők! - és el is törőlték.

Csukva áll a templom, berozsdált a zára,
Egy lélek se vágy az igének szavára;
Néha meg-megkondúl a harang magától...
S csaknem megijednek szokatlan szavától.

Iskolába menni, adni nem szeretnek...
Sok dolga s haszna van a kicsiny kezeknek!
Munka náluk a fő s minden; - és valóban
Szinte úsznak a kincs- és más földi jóban.

Hogy a harmadiknak utcájára léptem,
Görnyedő vén ember jőve szembe vélem;
Csudálkozva láttam, hogy folyvást süvegel...
Oh édes agg apám, mi dolog?... tegye fel!

Unszoltam sokáig, kértem is: hiába!
Később jöttem aztán mindennek nyomában;
Uj szokást követnek: itten aki vén lesz,
Semmi jussa többé a becsültetéshez.

Helye nincs a házban, kívül is elhálhat,
Nem számára tesznek az asztalra tálat.
Várjon sort, - az ifjú települve mellé:
Emennek jár a hús, - amannak jut a lé.

Ifjak látnak törvényt, ezek ott a bírák,
Kik a büntetést a vétkezőkre irják;
S minden ügy kezökben gyorsan folyva dől el,
Mig nagy lassúság jár a hajlott idővel.

Nem uralkodhatik ifjon kívül más ott,
Vén embertől soha nem kérnek tanácsot;
És ha Újmezőn a dolgokat tekintem:
Apám, mondhatom, hogy jól megy ottan minden!»

Az öreg figyelve hallgatott minden szót,
És se jót, se roszat a beszédre nem szólt;
Hanem később, midőn már évek folyának,
Felhozá a három községet fiának:

,Bizony én szivemnek teljesítnéd vágyát:
Ha ama helyeket még egyszer bejárnád,
Azért is, mert akkor valamit feledtél!
Megtudod majd, hogy mit? - azon embereknél.'

A fiu, mivel szent volt e vágy előtte,
Gyorsan elment s megjött, - nem sok időt tölte;
,Hát a három község? szólj csak, alig várom...'
«Biz, apám, elpusztult végkép mind a három!

Népe meghasonlék, kiholt, szerteszéledt...
Elsöpré valamely rettentő itélet;
Szén, kő és tapasz van helyén a bozótban,
- El se hozhatám igy, amért küldve voltam!»

,El, elhoztad, kincset hoztál, ime lássad
Az a bölcseség, mit a tapasztalás ad!
Jaj a népnek, melyben utolsók a vének,
S gyermekek állnak fel birónak, vezérnek!

Szorgalom s imádság külön-külön meddő,
S boldogságot, áldást hoz együtt a kettő;
Ezen függjön mindig az ember figyelme:
Tisztes munka, jó rend s az Úrnak félelme!'
 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály  
Tompa Mihály: A madár, fiaihoz
  2018-06-19 12:58:38, kedd
 
 





A MADÁR, FIAIHOZ.



Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanitottalak?!
Vagy ha elmult s többé vissza nem jő
A vig ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!

Nagy vihar volt. Feldult berkeinken
Enyhe, árnyas rejtek nem fogad:
S ti hallgattok? elkészültök innen?
Itt hagynátok bús anyátokat?!
Más berekben máskép szól az ének,
Ott nem értik a ti nyelvetek ...
Puszta bár, az otthonos vidéknek,
Fiaim, csak énekeljetek!

Hozzatok dalt emlékül, a hajdan
Lomb- s virággal gazdag tájirúl;
Zengjétek meg a jövőt, ha majdan
E kopár föld ujra felvirúl.
Dalotokra könnyebben derül fény,
Hamarabb kihajt a holt berek;
A jelennek búját édesitvén:
Fiaim, csak énekeljetek!

A bokorban itt az ősi fészek,
Mely növelte könnyü szárnyatok;
Megpihenni most is abba tértek,
Bár a fellegek közt járjatok!
S most, hogy a szél összevissza tépte:
Ugy tennétek, mint az emberek?
Itt hagynátok, idegent cserélve ...?
- Fiaim, csak énekeljetek!

( Tompa Mihály )
 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály  
Tompa Mihály : Boldogság
  2018-05-03 08:03:15, csütörtök
 
 





Tompa Mihály : Boldogság



Hol vagy, hol vagy életünknek
Szép tündére, boldogság?!
Karjaidban kik pihennek?
Ajkaid kik csókdossák?
Fényes orcád néha-néha
Szemünk előtt megjelen;
Vagy csak a szív álma képzel
Kétes ködben, fellegen?

Széles ország-út az élet,
És mi rajta vándorok;
Elfáradunk, elepedünk,
Vérző lábunk tántorog;
S boldogságért esdekelvén,
Mi előre jár szemünk:
Csendes kunyhó, vagy keresztfa
Közelébe érkezünk.

De a vándor a kis kunyhót
Elmellőzi botorul;
Öntagadás-, türelemnek
Keresztjéhez sem borul;
A csalképet űzve, annyi
Fáradalmat elvisel;
S meglepvén az éj sietve:
Az útfélen alszik el.

Voltam, ábránd! völgyeidben,
Hol szellő s lomb enyeleg;
Jártam, oh vágy! szirttetődön,
Mely szédítő s meredek.
Hű csók mézét szítta ajkam,
Koszorús volt homlokom...
S ha valék-e boldog akkor?
Ne kérdjétek, nem tudom!

Szív, oh szív! ha boldog vagy már,
Ha több kéj nem fér beléd:
Mi remegtet, mi nyom mint a
Fa harmatos levelét?
Ah, mért kell a boldogságban
Öntudatlan érzeni:
Hogy azt egy szempillantásban
El is lehet veszteni?

Mért van, hogy ha szíved álma
Megvalósul s a tied:
A szép bálványt összetörni
Maga a szív úgy siet!?
Csábít, vonz a fátyolos kép,
Mely távolról int felénk,
Hogy megrontsa a kicsinylés,
Amit küzdve megnyerénk.

Zaklat a vágy, s űzve szívünk
Ösmeretlen tájakig:
Nem boldog, ha kéjt nem ízlel,
Nem, ha azzal jól-lakik.
A bánatban örömet kér,
Az örömben bánatot;
Csendességből zajba vágyik,
S csendbe hogyha zaklatott.

S míg az élet, mint az égbolt,
Hol borongós, hol derült,
És megkóstol a halandó
Édeset és keserűt:
A végóra elközelget,
És szemét hogy béfogják,
Életén átnézve kérdi:
Mi volt hát a boldogság!?



 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály  
Tompa Mihály: Alkonyatkor
  2017-04-10 11:27:36, hétfő
 
 





Ő is 200 ÉVE SZÜLETETT, mint Arany János...
Link



Tompa Mihály: Alkonyatkor



Tünődve állok én
Az est sugárinál,
Midőn a nap sötét
Hegyek mögé leszáll;

Kérdem: ha életünk
Fáklyája majd elég,
Ujabb dicső korány
Reá derűl-e még?

És a vak éj után
Ragyogva kél napunk;
Jelenti: álmaink
Után - feltámadunk.





 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály  
Tompa Mihály - A gólyához
  2017-03-13 07:59:49, hétfő
 
 
Tompa Mihály keserű kétségbeesését 1850-ben még nyíltan fejezte ki A gólyához című költeményében. Meg is hurcolták érte. - Olvassátok el ezt az önmarcangoló, zokogó elégiát.







Tompa Mihály - A gólyához



Megenyhült a lég, vidul a határ,
S te újra itt vagy, jó gólyamadár!
Az ócska fészket megigazgatod,
Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.

Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
Csalárd napsugár és síró patak;
Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,
Az élet fagyva van, s megdermedett.

Ne járj a mezőn, temető van ott;
Ne menj a tóra, vértől áradott;
Toronytetőkön nézvén nyughelyet,
Tüzes üszökbe léphetsz, úgy lehet.

Házamról jobb, ha elhurcolkodol,
De melyiken tudsz fészket rakni, hol
Kétségbeesést ne hallanál alól,
S nem félhetnél az ég villámitól?

Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted;
Nekünk csak egy volt! az is elveszett!

Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!

Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk, járunk búsan, szótlanul;
Van aki felkél, és sírván, megyen
Új hont keresni túl a tengeren.

A menyasszony meddőségért eped,
Szüle nem zokog holt magzat felett,
A vén lelke örömmel eltelik,
Hogy nem kell élni már sok ideig.

Beszéld el, ah! hogy ... gyalázat reánk!
Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk:
A kidült fában őrlő szú lakik...
A honfi honfira vádaskodik.

Testvért testvér, apát fiú elad...
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy ki távol sír e nemzeten:
Megutálni is kénytelen legyen!











 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály  
Tompa Mihály : TANÁCS
  2016-10-01 09:20:07, szombat
 
 





Tompa Mihály : TANÁCS



Tanuld meg e leckét, barátom:
Nem lenni de látszani csak!
És boldog lészesz e világon,
Uralkodol királyilag!
Im: nyegleség, mely mitsem átall -
És fénye mellett hasznai...
Gúny és nyomor, valódisággal:
Válassz! - könnyű választani!

Szép élni békében, homályban,
Nem lenni nagy próbák alatt;
Szebb és legszebb: felkelni bátran,
Gazt verni, védni igazat;
De legjobb így zajongni: jellem
S szilárdság mindenek felett!
És nagy bölcsen mindig szél ellen
Forgatni a köpenyeget.

Ez a világ egy nagy beteg-ház,
Hol annyi ember képzeleg,
Hőst, dúst s irót csinál az agyláz,
Vannak itt grófok, hercegek;
Rögeszméjénél fogd az embert,
Mint ártó műszert a nyelén,
S vezetheted, - ha addig nem ment,
Orránál fogva könnyedén.

Csak légy törvényes: azt ki kérdi,
Igazságos vagy-é vajon?
A bölcs ő dolgát tudja s érti:
Más otthon, más a piacon;
Sok ember lett gyors fordulóban
Rosz, jó, meg' rosz, amint szorult...
Hisz a világ nem ad méltóan
Sem pelengért, sem koszorút.

Ha költő vagy: csak tüszkölj, tombolj,
És légy üres, - hangzó az űr;
Széppel, szabállyal mitse gondolj!
Nem is szellem, féket ha tűr...
A patak is csekély vizével
Malmot hajt és nagy zajt csinál,
Mig a tengerszem mélységével
Csendes a bérc szikláinál.

Mint pap, csak ezt mondd mindig: oh! oh!
S forgasd az égre a szemed,
Sohajts hosszúkat, mint a fúvó...
S a hívek lelkét megveszed!
Csak szót, szót, lengőt, pengőt, cifrát...
Csak füstöt, nem zsarátnakot;
S meglelted a hiresség nyitját
S a nyegleséget áldhatod.

Bár ki s mi légy: csinálj tolongást,
Dobszó mellett áruld magad!
És drágán fogsz elkelni, meglásd...
Mert vak s bolond mindig akad.
Közöld jól a vágást, hogy átjuss
A nyaktörő uton, tetőn:
Derék ember maradt Pilátus,
Mig a szent felfeszítve lőn.

Tanuld meg e leckét barátom:
Nem lenni, de látszani csak,
És boldog lészesz a világon,
Uralkodol királyilag!
E tudományban nagy haszon van,
Aranyat érő szók ezek;
Kövesd, ha tetszik! - Én azonban
Nem követem, bár elveszek!






 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály  
Tompa Mihály : A gólyához
  2016-05-22 11:44:24, vasárnap
 
 





Tompa Mihály : A gólyához



Megenyhült a lég, vidul a határ,
S te újra itt vagy, jó gólyamadár!
Az ócska fészket megigazgatod,
Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.

Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
Csalárd napsugár és síró patak;
Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,
Az élet fagyva van, s megdermedett.

Ne járj a mezőn, temető van ott;
Ne menj a tóra, vértől áradott;
Toronytetőkön nézvén nyughelyet,
Tüzes üszökbe léphetsz, úgy lehet.

Házamról jobb, ha elhurcolkodol,
De melyiken tudsz fészket rakni, hol
Kétségbeesést ne hallanál alól,
S nem félhetnél az ég villámitól?

Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted;
Nekünk csak egy volt! az is elveszett!

Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!

Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk, járunk búsan, szótlanul;
Van aki felkél, és sírván, megyen
Új hont keresni túl a tengeren.

A menyasszony meddőségért eped,
Szüle nem zokog holt magzat felett,
A vén lelke örömmel eltelik,
Hogy nem kell élni már sok ideig.

Beszéld el, ah! hogy ... gyalázat reánk!
Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk:
A kidült fában őrlő szú lakik...
A honfi honfira vádaskodik.

Testvért testvér, apát fiú elad...
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy ki távol sír e nemzeten:
Megutálni is kénytelen legyen!





 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály  
Tompa Mihály református papköltő, a Feddőzés című verséből..
  2016-05-16 10:12:51, hétfő
 
 






Tompa Mihály református papköltő, a Feddőzés című verséből...


",,De ki úgy tud haragudni, és szívére
Úgy ránőtt a gyűlöletnek száraz kérge,

Hogy ajakán e szép szavak ki nem jönnek:
Megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek,
Lehet annak temploma bár Jeruzsálem!
Imádsága sohasem nyer ily választ: Ámen!"






 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály  
Tompa Mihály: Az ibolya álma
  2016-02-19 09:52:00, péntek
 
 





Tompa Mihály:
Az ibolya álma



Ah, én boldogtalan kicsiny virág!
Ki élek búsan, észrevétlenűl:
Nem jön énhozzám szellő, napsugár
A pillangó is rajtam átrepül:
Csak néha látom a kéklő eget,
Ki szeretettel adta színemet,
Fölé kinyúlnak a sötét gallyak:
Elém irigy, rút füvek állanak,
Még a szép világot sem láthatom:
Ah, én boldogtalan vagyok nagyon!

Szép tavasz-estén a kis ibolya
Sorsa felett imígy panaszola,
S irigylő gondolattal átfutott
Szegfűt, violát, rózsát s liljomot.
A hold fölebb fölebb, majd délre hág,
S még ébren van a merengő virág:
A lágy szellőben ingó bokrokon
Reszketve omlik szét az éji fény,
Végre elaludt e gondolaton:
Ah, bár vadrózsa tudnék lenni én!

Beteljesült. Álmában rózsa lőn,
Vadrózsa, nyílt s szellős halomtetőn:
Üdvözletére lepkék jöttenek,
Fejét ringatták dalló lágy szelek.
Előtte délibábos messzeség,
Felette a menny, nyájas, tiszta kék,
Az ég kék földjén arany súgarak,
Melyek reá, ragyogva omlanak.
Örült, hogy hintázhatta a szabad
Légben a karcsú, ékes ágakat.

Boldog volt a virág s szólt csendesen
Látván virágit, lombját, tövisét,
"Virág, lomb ékesít: a tüske véd,
Szépség, ifjúság, hatalom velem!"

De nemsokára a vidék felett,
Tornyosúltak setétlő fellegek:
A sebes zápor gyorsan megered,
Leverve róla szirmot, levelet.
Majd zúgó szél üvölt, - vadrózsa árva
Fejét a föld szennyes porába mártva.
S mig álmodnék kevélyen, boldogan:
Ifjúság, szépség, veszve, veszve van!
Ő puszta kóró, él, de halva van már,
Reá undok pók hálót kötni jár:
De íme látja, hogy csak álmodott...
Oh, - felsóhajt: vadrózsa nem vagyok!

És ujra csendes, holdas este lett,
És ujra mély ábrándba mélyedett:
Ah, a mező olyan vad, néptelen!
Belől a kertben jobb volna nekem:
Holott hű gond s szorgalmatos kezek,
Ápolgassanak és növeljenek.
A hajnalkának boldog élte van:
A gyámvesszőre felfut magasan,
Ha rút szél jön, megkapaszkodik...
S elszenderűlvén ígyen álmodik:

Hajnalka volt. Virággal teljesen,
Sugár szil ágait ölelte fenn,
Amelynek erős, lombos alkata
Zugó szelekkel zugva dacola.
És boldog ő! midőn virága hull:
Utána fájó szivvel nem sóhajt,
Eljő a hajnal, visszadaja majd...
S egy elvesztettért tízzel gazdagul.

De megdördűl az ég nagy hirtelen,
Villám cikázik bús felhőiben:
Egy pillanat...s az égi tűz lesújt,
Csapása tör, ront, - izzó lángja gyújt...
A büszke szilfa forgács és szilánk, -
Ledönté, meggyújtá az égi láng:
Szegény virág! indája fonnyad, ég...
De íme látja: hogy csak álmodék,
És hosszú, halk lélekzetet veszen:
Ah, jó, hogy nem vagyok hajnalka sem!

És harmadizben száll alá az est:
Ábrándba mélyed ismét örömest
Bokor tövében a kis ibolya,
S most a fehérliljomra gondola.
Ah, oly magasan nem jó állani!
Oda járnak az ég villámai,
Melyeket a fenség magára von...
Legyek én, legyek fehérliliom!

S meglőn. Álmában úgy látá magát:
Mint a kert karcsú fehérliljomát,
Magasan nem állott mások felett,
De látott napsugárt, kéklő eget.
S ő, ez átváltozásnak általa
Igen kevély, igen boldog vala!
Mert minden illat s bűbáj, ami csak
Kebledben rejlik, oh jó anyaföld!
S mit a napsugár szirmaikba szőtt
A tavasz ifjú szép viráginak:
Mindaz egy-magán egyesűlve van!
És a liljom áll büszkén, boldogan.

A kertbe három ifjú lány jöve,
Telvén a sok virágba öröme,
S megszólal az egyik ékes hajadon:
Ah! milyen bájos ez a liliom!
Ugyan törjük le...! s szörnyű félelem
Fogá el a hallott beszédeken:
Szorongásban telt az élete...
Ha nyílt az ajtó: ő már reszkete.

A kertbe majd egy gyászos nő belép,
Könnyek borítván bánatos szemét,
Málvát, rozmarint, szegfűt szaggata,
És - letörve volt a kert liljoma...!

Gyászos terítőn, benn halvány halott,
Halvány kis leányka nyúgodott, -
Ennek merev kezébe adta őt,
Hol irtózata s kínja egyre nőtt.
Keskeny koporsót hoztak azután,
Belezáratván a virág s leány:
Rögtön setét lőn...ő a holttal...ah!
- Hullván a hajnal hűvös harmata,
Felébredt, és szólt a virág, szegény:
Hála, hogy vagyok kis ibolya én!

Jobb nékem itt a bokrok enyhiben
Szerényen élni s észrevétlenűl:
Hol szaggató kéz és zápor nem ér,
És a vihar bántatlan átrepül.
Fedezz el, lágy fű leveles bokor!
Folyjon kis éltem, amikép folya:
Ne legyek én rózsa, vagy liliom:
Legyek illatos szerény ibolya!






 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 113 db bejegyzés
e év: 442 db bejegyzés
Összes: 12933 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 405
  • e Hét: 2665
  • e Hónap: 24565
  • e Év: 114175
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.