Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Ecsedi Éva
  2016-03-20 19:00:09, vasárnap
 
 










ECSEDI ÉVA


Ecsedi Éva: 1964.04.13 -


Prózai művek, versek

Link








ANYÁMRA EMLÉKEZEM


Anyám csak varrt, dolgozott sokat,
ültem a varrógép mellett, én a kisgyerek
és kértem meséljen,
s Ő türelmesen mesélni kezdett nekem.
*
Mesélt a törpékről, óriásokról,
a kismadárról, akinek nem volt cipője.
Mesélt a nebáncsvirágról, mesélt a szép
királylányról, Tündérországról, s a fele királyságról.
Mesélt arról, amikor még kislány volt ő is,
énekelt szép dalokat. Aztán újra csak mesélt,
mesélt, hogy az élet mennyire szép,
s, hogy boldog leszek ha majd felnövök,
langy meleg konyhában esténként a varrógép fölött.
S a keze dolgozott, majd néha meg megállt,
ölébe ejtve, és olyan szép volt, ahogy nézett elmerengve...
Úgy szerettem!
*
Most már ez olyan, mintha csak
álmodtam volna az egészet, eltűnt minden
ami fontos volt, magával vitte, ellopta
a múltam az idő, s az enyészet.
Nem kegyelmezett,
elragadta csontkezével azt ami a legszebb... az emlékeimet.
*
Anyám már nem mesél, de tudom vigyáz rám,
és megvár ott a messzi távolban.
S ha majd egyszer hazaérek, meleg vacsorával fogad,
én pedig közben elmesélem neki, eltűnt álmaimat.







ARCTALAN HOLD


Szívembe nyilall egy hangos szó
- mérgezett hegye szúr
Velőt rázó sikoly tapossa szét
- megkövesedett magzatom
Árnyak mellé szegődött az arctalan Hold
- fagyok lapulnak
Foltos szeplő, lelkem ege alatt lopakodik
- oson orvul
Falat kenyér számban, torkomon akad
- hörög bennem a bezárt tudat
Miközben elhalad mellettem torz világképem
- fotográfia őrzi múlandó létem
Emlékhalmazok ringnak learatott csillagmezők felett
- beérett a kalász
lefolyt a víz, nem jön a csónakos
- a túlpart messze
halkan szól a zene az elszenesedett kéreglemezen
- barázdái közé szorult szkarabeusz
vergődik lázasan... szerelem éhesen
- álmodok tovább...








ÁLMODOK


Álmodom a magas fenyők közt
Trillázó madarat,

Álmodom, hogy magas hegyek mögé
Bukik le a fáradt nyári nap,
Álmodom a patak csobogását,
Ahogy sietve rohan tova,
Álmodom a nagymezőt
Mikor Hold fényben fürdik téli álomban,
Álmodom még a kék eget,
Álmodom a nyári erdőket,
Álmodom a fáradt fényeket
Őszi estéken,
Álmodom az árvalányhajat,
Mit a szél simogat gyengéden,
Álmodom a friss eső mosta ősfákat,
Erdő sűrűjében megbúvó avar szagú gombákat.

Álmodok, mert álmodni jó,
Álmodok, mert álmomban nem csal meg a forró
Csók, ölelés, nevetés...
Álmodok, mert álmomban semmi nem fáj,
És jó a puha érintés,
Álmomban mindig itt vagy velem,
Álmomban nincs félelem.

Szóval álmodni jó,
Csak ennyit akartam elmondani neked,
S ha van kedved, álmodj tovább velem.







ÁLOM A NYÁRBAN


Még sikolt a vén diófán egy madár
felhőnaszádok úsznak időóceánon át
beérett gabonarendek menetelnek
lábuk alól tücsökhadak menekülnek
déli szelek fújják a sorakozót
réztorkú harsonáik zengik az indulót
a halál nem soká el jő, ideér
surrogó hangon megindul az ördögszekér
őrült iramban rohannak, mögöttük tűztenger lobog
vércseszárnyon repülnek riogva a nyári napok
harmatcseppes reggelek megszelídítve
simítják langyra forró homlokuk
lavórban egy leány mossa keszkenőjét
s a bokrokra terített gyolcsok fehére
mint békezászlók, csendes nyugalomban
száradnak, a vén körtefák alatt zsongító
méhraj szürcsöli az erjedő gyümölcsök nedvét
fekszem a fűben, álmodom, hogy egyé váltam
áldott anyaföldemmel, álmodom még
a kacagó sosemvolt gyermekkort
s álmodom, hogy az életpalota milyen szép volt...







CSÓKTRILÓGIA


Napcsók

Karjaimba hanyatlik a Nap
szerelmesen csókolva tűröm
miközben izzik sistereg a bőröm
forró szerelme szívembe árad
cseppfolyóssá marja számat
nem enged szorít erősen
s testemet követeli éhesen
belém hatól keményen a lángja
s egy lobbanással égek el
kupac hamuvá válva...

Holdcsók

Kékes fényével takarta be testem
jéghideg sugarával magához láncolt
delejes szemével hipnotikus álomba rántott
szorosan átölelt jéggé dermesztette lelkem
csókolt csókolt csókolt a Hold csókolt
darabokra roppantva törékeny szerelmem
csillagporrá zúzva hajnali harmattal földre zuhanok
virágos mezőkön holdvirággá válva szikrázva ragyogok...

Csillagcsók

Roppan a hó a talpam alatt téli éjen
szikráznak a csillagok fenn az égen
szerelmes szívemmel csókokra gondolok
halkan egy kis dalocskát dúdolok
egy csillag vált ki a többi közűl
hozzám siet felém repűl
sugarával érinti nyakam
lágyan csókolja ajkával ajkam
körűlöleli testem magához von
szerelmével hajamba ezüst koszorút fon.










CSODÁS ÁLMOK JÖNNEK


ott, ahol a tenger-szem
csillogva hullámzik,
s madarak röppennek fel,
fel az égig,
ott, ahol a hegyek havas csúcsukkal
a magasba törnek,
ott, ahol az alpesi réten
az anemonák szirmai zenélnek,
ott, ahol a fenyők közt álmosan
bújik a napsugár,
ott a selymes fűben fekve
a kék eget nézem már,
arcod látom felhők közt,
árnyakat a fényben,
s ha szél borzolja hajam,
mint kezed simítása,
elképzelem milyen lenne
szíved dobbanása,

s látom repülni a türkizkék madarat
ott, ahol egy árnyas lombú fa alatt
ülök és rád gondolok, rád gondolok,
könnyeim erednek'
ott a pipacsok közt, végre,
csodás álmok jönnek...







EGY DAL...


Egy gitár
és a húr
Egy dal melyben egy G dúr
Egy kéz, mely pengeti
Egy dallam ami lengeti
Zene, mely lágyan kellemes
Mely néha lehet szellemes
A lényeg csupán az legyen
Hogy mindenkinek lelkében
Csodálatos dal legyen...







ELKÍSÉRLEK


Hallgasd!
Hallgasd a csendet,
Ott van, benned.
Mélyen, ősi egészben.
Hallgasd és érezd,
Ahogy áramlik ereidben a véred.
Az élet,
Szinei szépek,
S a fények,
Mint sugárzó utak, fekete lyukak.
Spirális rendszerek -
Űrben bolyongó magányos szellemek.
Lépek feléd,
Vezetsz?
Engedd meg, hogy elkísérjelek.







ELLOPOTT ILLÚZIÓ


Egy hideg hajnalon arra ébredtem, hogy nincsenek már meg az illúzióim. Nem emlékszem hol hagyhattam el. És most hiába is mennék bárhová, ahol előző nap jártam, mert azt már régen megtalálta valaki és elvitte magával. Amikor igazán tudatára ébredtem szomorú sorsomnak, keserves sírásra fakadtam, és csak csorogtak a könnyeim, hangosan zokogtam. Nem is hallottam a lépteket a hátam mögött, csak arra riadtam, hogy valaki mély hangon megszólított.
- Mért sírsz leány, mondd?
És én elmeséltem neki szomorú történetemet. De közben ránéztem és megrémültem, mert egy nagyon öreg és ráncos arcot láttam magam előtt, egész testét köpeny borította, és csukja volt a fején. Kezében göcsörtös, fényesre koptatott botot szorongatott csontos kezében. Féltem, azt hittem, hogy bántani akar. De ő komoly arccal hümmögött. Akkor én bátortalanul megkérdeztem ki ő. Azt válaszolta - ő bizony az Idő. És éppen erre járt, és meghallotta a zokogásom. Kíváncsi lett ki sír ilyen korai órában, amikor még mindenki békésen alszik. És meglátta, hogy itt ülök a szürke szobámban, a barátságtalan hidegben, egy szál ingben és még jó meleg kávét sem iszom, pedig azt most ő is elfogadná, mert nagyon elfáradt, hosszú utat tett meg amíg idáig ért. A kávé említésére gyorsan felálltam és a kannába vizet engedtem, majd a kályhába előkészített rőzsét meggyújtottam. Hamar felforrt a víz, és a csuprokba kimért kávéra öntöttem a forró vizet. Addigra az Idő leült a másik székre és két markába fogva a csuprot melengette vele tenyereit. Majd lassan kortyolva iszogatta, közben engem nézett és csak hümmögött. Kicsit már untam is az öreget, de én is csak iszogattam a kávém. Így telt el egy jó félóra. Bár érdekes, mert amikor a vekkerre néztem, ugyanannyit mutatott, mint amikor felébredtem. Talán megállt. Elgondolkodtam ezen és összerezzentem hirtelen, mert megszólalt azon a mély hangján az Idő.
- Gyermekem. - mondta. - Én azt hiszem, tudom mi történt az illúzióddal. Nem elhagytad, hanem, valaki ellopta tőled. Mégpedig az-az ember, akit te a legjobban szerettél. Ő vitte magával az illúziódat. És mivel voltál olyan jószívű, és megosztottad velem a meleg kávédat, ezért elviszlek oda, ahol visszakaphatod. Öltözz gyorsan és induljunk.

Én hamar elkészültem. Vállon veregetett az Idő, - gyere - mondta - menjünk, elviszlek magammal és megmutatom neked merre keresd az ellopott illúzióidat. Mentünk sokáig zegzugos utakon, erdőkön, mezőkön át, amíg egy nagy sziklához nem értünk.
Ott az idő elővette arany sípját, bele fújt, mire a sziklában hasadék nyílt, ami sötéten tátongó mélységbe vezetett.
Előre engedett, azt mondta, ne féljek. Szemem nem látta az utat, mégis éreztem merre kell menjek. Vakon lépdeltem mégis minden göröngyöt, követ kikerültem.
Egyszerre halvány fény kezdett derengeni és egyre világosabb lett. Egy nagy barlangba értünk, ahol a kövek világítottak, szikráztak a vízcseppek, és apró patakok futottak a hasadékokban. Minden felé amerre néztem hatalmas kőoltárok voltak, tetejükön sok-sok színes illúzió. Körülöttük pedig árnyak lebegtek ők voltak az illúzió-őrzők. Az idő szólított, kezével magához intve. Vállamat megfogta és egy kőoltárhoz vezetett.
- Tessék - mondta - itt van a te illúziód, fogd és vidd magaddal, de vigyázz rá, többé soha ne engedd, hogy bárki is ellopja tőled! Hisz e nélkül csak szürke piszkos színeket fogsz látni, védd meg, és ne engedd, hogy olyan ember kerüljön a közeledbe, aki nem hogy színesebbé nem teszi az illúziódat, de még el is lopja. Ha nem vigyázol rá, akkor szíved üres marad örökre amíg csak élsz, és boldogtalanság lesz osztályrészed.
És most menj, ne nézz vissza, mert ha megteszed lelked örökre bezáródik ebbe a barlangba.
Én pedig siettem, ahogy csak tudtam a sötétben vissza. Amikor kiértem, meglepett, hogy a szobámba érkeztem meg. Gyorsan visszafeküdtem a dunna alá, és párnám alá téve az illúziómat, elaludtam...







- GONDOLATOK -


szolgák vagyunk
azok is maradunk
emlékek uralta
álmokban - vagy a létben -
halott vegetálásban
egymást elfeledve...
...nem maradt meg bennünk
az ősök tisztelete

alázatba görnyedt háttal
kötelünktől sosem szabadulva
lankad tusánk
hiába vívjuk meg csatánk
elvesztünk
s vérzünk...

...amikor temetnek
nem sír a lehulló levél
nem zokog értünk a szél
csupán egy könnycseppet ejt
a hajnal

minket is elfelejtenek...

- csillanó téli fény lehelete
áttetsző tenyerünkön megpihen -







HA ELMÚLIK A SZERELEM


Ha elmúlik a szerelem, már nem nézünk egymásra.
Talán szégyelljük, hogy valami közünk volt hozzá.
Ridegen elmegyünk egymás mellett, haragudva,
vagy hazudjuk, hogy jó volt. Fájt az egész,
mégis szerettük egymást. Ki tehet róla?
Bántottál - talán. A végén teher voltam neked.
Elmúlt a szerelem. Nem beszélünk többet,
nem nézünk egymás szemébe, tétován,
elfordított fejjel sietünk tovább. Minden ami maradt,
egy halk szia. Nem vibrál a levegő, csak a borús
novemberi köd szitálja arcunkba a hideget.

Volt kedvesem. Titkolt, szeretett. Elhagyott.
Senki nem tehet róla, hogy elmúlt a szerelem.
Talán nem is volt. Ki tehet róla?







HIÁNYZOL


Mily messze vagy tőlem.
A hold fényén repülnék hozzád,
Szelek szárnyába kapaszkodva
A szivárvány bíborán,
Csak odaérhetnék, és betölthetném
Magányod, nekem adnád az álomvilágod.

Várj rám, s én jövök, az idő meg nem állít,
Vagy fekete szárnyaimon, mint tetszhalálból ébredt
Sötét angyal, bánom is én mivé lettem
Érted eladnám az ördögnek is a lelkem!
Emelj magadhoz, és ne engedj el soha.
Ez az élet velem eddig olyan volt, mint egy gonosz mostoha...

Hiányzol. Látod, a szívem téptem ki, hogy neked adjam.
Fogadd el, vedd magadhoz és érezd minden lüktetését.
De ha nem kell már, dobd el és taposd szét.
Inkább a halállal egyesülök akkor.
Nem lesz szükségem rá, nem viszem magammal,
Csak egy fekete lepel lesz, mi testemet betakarja.







HOLDFOGYATKOZÁS


Éjjeli menedékem
Széttört emlékem darabjai
Holdfogyatkozás

Tintába mártott tollheggyel
Törött ablaküveget karcolok
Szétfolyt fényekre vadászok

Préselt leveleket ragasztok
Színesek és nagyok erdő emlékei
Mint a halott pillangók

Imakönyv lapjai közt elszáradt
Rózsaszirom száz év magány
Szökik el láthatatlanul

Éjféli ébredések
Teljes sötétségbe borult szoba
Holdfogyatkozás







KEDVESEM


Ne szégyellj engem, hozzád tartozom,
ne szégyelld kopott ruhám, kopott bakancsom.
Szegénységem emelt fővel vállalom,
leteszem eléd egyetlen vagyonom,
csillogó szelencém csupán álom,
bükkfa ládába rejtettem...
Higgy nekem kedvesem, szótlan csenddel
ölellek körül, megérkezek újra otthonunkba,
s a szelídült vihar után, fejem válladra hajtom.
Kezedre csókolom fagyott ajkam, mosolyom,
mit hideg vackomon a magány hagyott emlékül.
Görcsös félelmed hagyd az ajtón kívül,
kioldozlak köteleid gúzsából.

Kulcsot hoztam, messziről jövök,
távoli országokon át, szomjam nem oltotta
idegen források vize, adj innom a te forrásod
friss nektár. Napkeltével indultam, utak nyíltak
végtelen időkön keresztül, vezetett a fény,
mögöttem árnyak loholtak. Kedvesem hagyd
hadd szeresselek még. Szemedbe merült tekintettel
nézlek, arcodon könnyek futnak, félelmünk
keveredik, elveszett boldogság. Egeket tépek neked,
lábaid elé teszem a bolondok aranyát.
Kellj fel kedvesem, ne hidd, hogy részeg vagyok.
csak valami látomás gyötör szüntelen.
Zuhansz a magasból, távolodsz egyre messzebb.

Ne hagyj itt! Látod feléd nyújtom kezem.
Ne hagyj itt! Látod eléd teszem a hegyeket,
azokon lépj hozzám. Madarakat küldök,
emeljenek, s ne hagyják porcelántested összetörni.
A horizont legendájának könyve őrzi neved,
vörös pírral írt betűk. Kedvesem, örvénybe kerültem,
tegnapokba merült álmokkal vívódok,
kedvesem hagyd, pillanatképekben is szeretnélek,
látod, lenhajammal takarlak, így adok oltalmat,
védőn féltve a múlt rémeitől.
Magaddal vitted utolsó levelem, mit zokogva írtam,
mond kedvesem, mond, hogy elolvastad,
mond, még egyszer utoljára, hogy jó volt velem...







KÖNNYEK


Csillagpor szitál
Ezüst harmatot terít
Erdőn és mezőn

Reggeli napfény
Mosolyával szárítja
Az éj könnyeit







A LEPKÉK ÁLMODNAK


...gombostűre-szúrt álomban álmodnak
szabad fényről meleg nyárról
pipacsosban koszorút fonó kisleányról
kacagó gyermekekről a réten
kik lepkehálóval kezükben fürkészik a virágokat
s a lepkék tovább álmodnak
...gombostűre-szúrt álomban álmodják
hogy lesz még virág lesz még rét
egyszer álommá válik az emlék
lesz még csodát feslő rózsakert
arany sugárba szőtt szerelmes vers

s a lepkék álmodják a nyárt ...
...gombostűre-szúrt álomban álmodnak tovább
elhiszik hogy nincs vég
társas magányuk csupán tűnő pillanat-kép
mit festő ecsetjével vásznára fest
s a képen újra életre kél az emlékezet
álmodják a színeket - pirosat kéket
fehéret lilát a sárgát és cinóber kéket
s ha a zöldhöz ér az ecset
a lepkék álma befejezett'...







MARADJ ITT


Vágyom hogy magadhoz ölelj
Ne engedj fogd meg kezem
Csillogó vízbe merült testem
Érintsd s ha lágy csókod
Forrón követeli szám
Hagyom engedem tovább
Érezem
Harmatcsepp
Hullását bőröm bársonyán
Mint nyári hajnalon
Kéklőn vibráló szirmokon
Megnyugvást hozol
Ájult vágyainkat ringatja
Hűs szellő
Vigyázva simítja
Arcunkra öröm mosolyát
Egymásban gyönyörködő
Szemünk tükör-tisztán vetíti
Ragyogó szerelmünk
Oly jó veled
Oly jó veled
Maradj itt örökre







MÚLTAMBA TARTOK


Már nem adhatok semmit neked,
Se féltést, se szerelmet, se álmokat,
Szavaid őszintétlenné váltak, érzem,
Csak a csend öleli körül nyakamat.

Két szó és halkan távozom,
Betölthetelen ürességgé vált a hiány,
Hajóm indul messzi vizeket rovón,
Billenti vastestét haragvó orkán.

Én állok a korlátba kapaszkodva,
Nézem az egyre távolodó partot,
Tudom, többé nem térek vissza,
Tűnt jelenemből múltamba tartok.







OLYAN VAGY NEKEM


Olyan vagy nekem kedves,
Mint éjszakában a csillagok.
Mint éjszakai égen a Hold.
Világítasz nekem, fényed ragyog..

Olyan vagy nekem kedves,
Mint nappalnak a fénysugár.
Mint nappali égen a Napkorong.
Meleget adsz, szerelmed sugárzod.

Olyan vagy nekem kedves,
Mint hűs víz a patakban.
Mint hűs víz, mi testem hevét nyugtatja.
Lágy simogatással, titkaim kutatja.

Olyan vagy nekem kedves,
Mint virág a réten fű között.
Mint virág mi nékem virít.
Szépségedben gyönyörködök.

Olyan vagy nekem kedves,
Mint méz, mely édességével csábít.
Mint csorgatott méz ajkamon,
Ha csókod kapom vágy kábít.

Olyan vagy nekem kedves,
Mint a legszebb lepke ki hozzám repül.
De jaj! Elszállt a lepke már nem látom.
Akkor én ezt az egészet csak álmodom.







ÖSSZEFONÓDÁS


Vége a varázsnak
Elszálltak a felhők
Az erdők mélyén lapul a fény
Reménytelen időtlensége
Vénséges vén koroknak
Haldokolnak a láncon vezetett
Fékeveszett eonok
Nem hordok tarisznyámban ezer
És ezer évet, de cipelek
Eltemetetlen veszteséget
Érthetetlen mennyit mentem
Kerestelek és mire megtalállak
Gátak állják utam a távolság
Fáj mint ezer tüske szúrása
Áldás nem kíséri utam
De tudtam hogy szerettelek
A kezdetek hajnalán...

...az ég alján lenyugvó napban
Láttam szemed mint ragyog
S te vállamra hajtottad fejed
Hallgattad hogyan szól ujjaim alatt
A lant halkan csak neked
Szavak nélkül értettük egymást
Egy rezdülés elég volt
S tudtuk szétszakít minket a gyász
De majd egyszer az idők végezetén
Harmat mosta fénytestünk
Újra összefonódik
Újra összekapcsol majd minket
Szerelmünk s az öröklét.

De nem, nem hiszem!
Csak álmodtam az egészet,
Hiszen minden elmúlt.
És sosem volt kezdet és sosem volt múlt,
De eljött a vég
S egy hajnalon minden kapu bezárult...







ŐSZ


Mikor köd szitál,
sóhaj úszik a fák közt,
elszökött a nyár.

Hűtlen kedvesét
keresi egy eltévedt,
kósza napsugár.







RENESZÁNSZ SZERELEM


Mint feslő rózsa, késő tavaszban,
Ki reggel a napra nevetve ébred,
Szerelmes szívvel nézlek boldogan,
Hisz a legszebb kincsed nekem ígérted.
Ne menj még kérlek, jöjj fogd a kezem,
Nem lophatja el tőlünk senki a fényt,
Szoríts magadhoz és repülj velem,
Hallgassunk együtt titkos égi zenét.
Megosztom veled minden nappalom,
Minden éjjelem szép színes virágát,
Égő testemet most neked adom,
Érezd lelkemnek felizzó parazsát.

Mert tiéd vagyok már, csak rád éhezem
Szerelmedre vágyom mindig, szüntelen .







RINGATÓ

Álmomban ring a tó
Álomba ringató
Szél szava suttogó
Altatót dúdoló
Csillanó víztükör
Morajló szűz töbör
Pattanó húr pendül
Mély kútban hang rezdül
Éjszaka lopva jő
Hold elé ködfelhő
Felröppen száz madár
Csillagfény messze száll
Réveteg álomkép
Illanó százszorszép
Harmatos dús mező
Gondolat temető...







SZERELEM


Védtelenek most az álmok
Körbefonlak hozzád bújok
Ölelj úgy hogy el ne vesszek
Ha elvesznék hát keress meg
Akarom hogy mindig itt légy
Viharokban csak engem védj
Szeress nagyon-nagyon szeress
Szélzúgásban engem keress
Keress engem magas hegyen
Hullámzó mély tengerekben
Ha nem találsz még se állj meg
Mert ha testem nem is leled

Lelkem akkor is eléred
Verseimben tovább élek







SZERELMES SZONETT


Kékszemed tükrében elmerülve
Csodás holnapról képet álmodok.
Ölelő karjaidban szállok a fénybe,
Szádra forró vágyakat csókolok.
Hallom a dalt, mit nekem énekelsz:
Lágyan száll felém gitárod hangja,
Édes szerelmeddel körül ölelsz,
Mint akkor, a legelső éjszaka...
-Azóta életem megváltozott,
Látom az utat, mi feléd vezet.
Elviszem hozzád a legszebb titkot,
Jól tudod, ez már nem csak képzelet.

Szerelmes szavad, a szívembe vágy,
Ha nem vagy mellettem, hideg az ágy.







SZERELMES-VERS


Halk álmokba merül az éj,
hallom, ahogy úszik a sötétben
egy eltévedt dallam, s a hangok suttognak
szerelmes vallomást...
Emlékképek vágtatnak, s most a magányban
érintésedre vágyom, a tó felett álompára izzik,
lila fellegek áramlanak az éjszakán végig.
Érzem édes-forró csókod - mosolyodba
fontad, neked adom féltett kincsem.
Kezemben tartom a tegnap emlékdarabkáit,
erősen szorítom, fontosak nekem, apró örömcserepek
csillognak a holdfényben, szememből fénylő gyöngy
pereg, s a tó felett még mindig pára úszik, a néma tájba
madár trilla csendül, a fák álmosan,
hangtalan hajolnak ránk.
Soha nem felejtem az első szerelmes éjszakánk.







SZERETLEK


Szeretlek, mint a tavaszi réten röppenő madár a napot,
Szeretlek, mint a sötétkék égen szikrázó csillagot,
Szeretlek, mint tavaszi záporokat a friss vetés,
Szeretlek, mint szellőt forró nyári napsütés.

A szerelem oly szép...
S a bennem kigyúlt fények szikrázva vibrálnak,
Nem tépik már vad viharok a búslombú fákat,
Nincsenek már csillagtalan éjjelek, sem fellegek,
Elvonultak az üvöltő vad szelek, a félelmek...
...szeretlek.

A korareggelek csendjében nézem, ahogyan alszol,
Föléd hajolva homlokodra csókolom álmaim,
Gyengéd simogatásod érinti vágyaim, s a félhomályban
Nincs szebb kép, mit festő ecsetjével festhet,
Ahogyan átölelsz, s rám mosolyog lelked. Érzem...
...szeretlek.







SZERETTELEK


Érzéseim eltűntek a semmiben.
Izzó vágyaim lávafolyama lassan kihűl,
már nem emészt belülről őrjítőn.
Nem réved távolba szemem,
várva mikor jössz... nem hívlak többé...
Kezem tétován elhúzom érintésed el?l.
Múltba olvadt szavak, mint korhadt fák
enyésznek el a végtelen időben...
Csak nézlek - arcod szelíd mosolyában keresem
a nyár bágyadt, szerelmes öleléseit. Vad csatáink
örömárban úszva voltak édesen-titkosak.
- Keresem még szerelmem - nem találom...
Elmosta az őszi eső, s most ablakomból nézem
a hideg tél szürke színeit.
Mint pók, szőttem hálóba emlékeim.
- Szerettelek - egyszer...
Burokba gyűjtött időgömbjeim... színes emlékgolyók.
Nincs boldog tudat - ami űzne, hajtana őrült
rohanással hozzád... vonatom kisiklott...
A burok megrepedt, szétgurultak a színes emlékek,
már nem sietek... nem szedem össze...
Fehér minden köröttem, elenyésztek a színek,
arcom pírja elhalványult, könnyeim kútja kiapadt.
Távolodó alakod nézem, ahogy eltűnik a sötét éjben.







SZÜLETÉSNAPODRA!


Az évei száma ismét nőtt eggyel
de ne gondold ,hogy megúszod ezzel
Vár az élet további része
Ne hidd ,hogy fiatalságod vége...
Ami ezután jön nem álom
Lásd be kedves,ha szomorú vagy,ki nem állom
Most jön az élet igazi tánca
tele lesz mindennel a boldogság tálca
vedd csak el, mit az élet kínál
Szerezd meg, mit a szíved kíván
Dolgoztál ,harcoltál,hogy célodat elérd
Most az élet ad sok évet,boldogságban megérd
Nem kell ma gondolnod csak a jóra
Szülinapodon is járjon a homokóra
Mikor az utolsó szem is útnak indul
Fordítsd meg gyorsan, hogy a végtelenbe hulljon
Így az idő sohase áll meg neked
életed számodra végtelen legyen...
Tortádon a gyertya nem fordítható
Hiszen akármerre teszed a négyes látható
Legyen hát a napod boldog,szeretetben gazdag
Adjon az Isten minden jót , mit még megadhat.







TÉL-TEMETÉS


Lassan ébredt fel a természet,
a kikelet váratott magára.
Tél uralta továbbra is a földet
féltékeny volt a szép tavaszra.

Fel-felvillant a Nap mosolya, tüzet
még sem élesztett, gyenge volt lángja,
nem perzselte fel a szíveket,
hidegen kúszott borzongása.

Csontokig hatolt, közben kacagott,
azt hitte mókás, pedig szomorú
volt, ahogy minden nappal becsapott,

de elnyerte méltó jutalmát legott,
sírján tulipánból nőtt koszorú
virult, mikor a tavasz rá lecsapott.







TITKOS ÉJ VELED


Vezet a Hold hozzám
Titokzatos éjjel
Mikor a csend némább
Már nem lehet

Halkan koppan a lépted
A sötétben megfogod kezem
Fülembe nevem suttogod
Hogy mennyire kívánsz

Nyakamba csókolod
Belé remegek vágyainkba
Szerelmedre vágyakozva
Hagyom hogy vezess

Testem kinyílik mint virág
Harmatos reggelen







UTOLSÓ ÖLELÉS


Mily messze vagy tőlem.
Nézz a múltba és meglátod milyen is volt
Amikor még itt voltál velem és a boldogság
Életünk meghatározója volt, amikor esti égen a
Millió csillagokat csodáltuk együtt.
A holdban -
Egymáshoz bújva gyönyörködtünk,
Csókjaink számolatlanul záporoztak,
Szerelmünk, beteljesült vágyaink
Lüktető mámorban zúgtak.
Forró leheletével a vad kéj befonta testünk,
És mi csak szerettünk, egymáshoz simult a lelkünk...

... azt hittük soha nem felejtünk...

Egyedül maradtam... az éj betakar magányával.
Ott várok rád még a fák alatt, álmodom hogy eljössz,
Szád ízét érzem ajkamon, vágyaim tűzként lobognak ölemben,
Egy forró éjszakáért mindenem odaadom,
Hagyom...
Utolsó ölelésemmel tested örökre befogadom.






VÁRAKOZÁS


sötét van
idebenn

falak közt
idegen
álom lebeg
de amott
az ablakon túl
magasan hegyek
fölött fekete
felhők között
valami jön
remeg

várakozás
csendje
csepeg

lassan telik
az idő

kelő nap
sugara
nem hoz
nyugalmat
félelmek
áramlanak
tovább

fohász születik
ajkak közül

szökik
nyelvet ölt
a magány

tükörben száz
talány
néz vissza

halovány fényben
lobban
a gyertyaláng
viasza csorran

s az ablakon túl
szürkül a fény

fázom

elveszett
a remény.










 
 
0 komment , kategória:  Ecsedi Éva   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 990
  • e Hét: 7334
  • e Hónap: 33957
  • e Év: 171329
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.