Juhász Szilvia versei,Juhász Magda,Juhász Magda: De jó lenne..., - menusgabor Blogja - Ábrányi Emil,Adamis Anna,Ady Endre,Ágai Ágnes ,Agytorna,Alföldi Géza ,Alhana,Ambrus Magdolna,Andók Veronika ,Andróczky Lászlóné ,Antoine de Saint-Exupery,Anyák napja - gyermeknap,Áprily Lajos,Arany János,Arany Viktor,Arany-Tóth Katalin ,Aranyosi Ervin,Artai Zsuzsanna,Árvai Attila & Emil,Átyim Lászlóné ,B. B. Nala,B. Huszta Irén,B. Radó Lili,Babits Mihály,Bagi Tibor,Bajza József ,Baktai Faragó Aranka ,Balassi Bálint,Balázs Béla,Balázs Sándor Turza /B.A.S.A./,Bálintffy Etelka,Balla Zsuzsanna,Balogh József,B,

Továbbiak »

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Online

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 3

Juhász Szilvia versei

2021-12-09 20:30:36, csütörtök

	JUHÁSZ SZILVIA VERSEI JUHÁSZ SZILVIA VERSEI Juhász Szilvia ( Kisvárda, 1957. augusztus 25. - ) Link ÁRKON-BOKRON Várjatok gyerekek Fejemen egy piros sapka, Szemem majdnem eltakarja, Fél arcomat maszk borítja, Alig látok ki alóla. Hófellegek nem látszanak, Szánkóm hat keréken futhat, Száguldozok, mint egy táltos, Bár az utam kacifántos. Hirtelen egy rendőrt látok, Megkérdezi, hová tartok, Este nyolcig odaérek? Mert ha nem, hát ír egy csekket. Velem kérem ne tréfáljon, Eljutok én mindenáron, Ha kell, hát felhőszárnyon, Kopogtatok minden házon. Este nyolc múlt, nem hátrálok, Várnak rám a kis családok, Ezer rendőrt kerülgetek, Látok minden kerületet. A gyerekek nagyon várnak, Kicsik-nagyok mind imádnak, Édességek tonnaszámra, Ajtót lesve mind ezt várja. - ÁLMATLANUL Fegyverem a szó, ha már a tett nem lehet, elgyengült a test, ám merész a képzelet, hazug a ma, s kezére játszik a holnap, kiúttalan sorsok mind neki szónokolnak, hiába is szövöd álmaid fonalát, illúzió csak, nem látod körvonalát, izzik a fejedben folyton egy gondolat, merre tartasz, világ, emberség hol marad, egy dolgot tehetsz, ordíts, ha kell érte, talán hallják hangod, teheted, miért ne, hisz itt mindent szabad, még ölni is érte, elcsépelt frázisok hullnak a miértre, elpihen a test, de álmatlan a lélek, napi terhek nyomják e kicsiny vidéket, a küzdelemnek nincsen eleje, se vége, elveted álmaid, s dobod majd a szélbe. ÁTALAKULÁS Covid-19 margójára Üresek az utcák, a boltok, a terek, pár levél kódorog, mi túlélte a telet, néhány nylontasak üldözi a szelet, hirtelen fennakad, mint hintán a gyerek. Ugye, ez csak álom, halljátok, emberek, pár napja még lüktetett bennünk a kikelet, minden megváltozott. Vírusé a főszerep, mi szabadon válogat, ki élhet, kit temet. ÁTUTAZÓ Ez vagyok én, valaki lánya, ki nem vágyott soha palotába, mégis csendben belegörnyedtem, mire mindent felépítettem. Mérlegre tettem az életem, lassan cérnával fércelem, mert ami elmúlt, Isten látta, volt benne jó és rossz is felváltva. Ez lettem én? Magam kérdezem, egy átutazó az életen, ki belépett egyszer kapuján, és elhitte, boldog lesz talán. Visszanézek, és felé intek, az óramutató csak halad, betűim némán összenéznek, mert életem lassan elszalad. BÁTYÁM EMLÉKÉRE Míg szakadt életedet imáimmal foltozom Negyvenegy szál gyertyával mondom el a bánatom. Hangtalan suhan a szél hajladozó lángokon Gonddal teli életed súlyát érzem vállamon. Neszez halkan a levél köszönöd, hogy itt vagyok Átölelni nem tudlak így fejfádra borulok. Apró lángok hullámtánca ringatózik szabadon Testvéri szeretetem Neked ismét itt hagyom. CSAK ÁLMAIMBAN Anyámat csak ritkán láttam, tovatűnt a nagyvilágban, eltelt hónap, év is talán, kopogott a ház ajtaján. Őz barna szem, csinos alak, fején sikkes, pici kalap, szeretetem felé áradt, mégis elhagyta a házat. Ölelő karjára vágytam hideg téli éjszakában, nem volt ott, csak álmaimban, ahol néha megtaláltam. Áldom Őt, ha nem is nevelt, génjeimben Ő szerepel, olyan vénát hagyott reám, amely értékes adomány. Anya CSALÓKA NYUGALOM A biztonság mára képlékeny fogalom, minden nap a remény izzik a falakon. Pártfogóm eddig a szerencse, tarts velem. Talán messzire elkerül ez a veszedelem. Virágok siratják az elmúló életet. Anyák rogynak térdre, nincsen rá felelet. A családi körből hiányzik valaki, nem tudni miért, a kór őt választotta ki. Éljetek a mának, éljen a szeretet! Nem tudhatjuk, meddig ad nekünk teret. Az élet drága kincs, csak egyszer adatik. Óvd magad és mást is, a fáklya még világít. CSATLAKOZÁS Szavak tolakodnak mind közlésre vágynak dombtetőről nézem az élők sorba állnak szeretetet osztanak ez a legjobb gyógyír ennek tudatában az ember mindent elbír. Csatlakozom én is közéjük állok már nem zúgolódnak a hűtlen barátok tisztára mos mindent mit ember elhibázott a szeretet átölel betakar ha fázok. CSENDES IDŐSZAK Mikor hallod az angyalok szárnysuhogását, Készítsd fel szívedben a hír befogadását, Hisz eljönnek hozzád, hogy tudtodra adják, Megváltó érkezik, az emberek várják. Készülj fel négy hétig, csendesedj el végre, A napi gondokat tedd most kicsit félre, Adventi hangulat szálljon rád, és béke, Lelkedre megnyugvás és a jövő reménye. DILEMMA Félárbócra ereszteném fehér vitorlámat, integet a remény felém, hagyjam el hazámat. Elém térdel fűzfa ága, mélyen földre hajlik, marasztal és visszaterel, utunk eggyé válik. EGY KIÁLLÍTÁS MARGÓJÁRA Libben a függöny, apró fuvallat lebbenti fátylát. Szemközti falon elém tárul elfojtott indulat, megannyi öröm, élet, kapcsolat. Beszédes képek. Mind-mind egyedi. A színkavalkád lelkem befesti. Átszínezi testem, és én hagyom, eggyé válunk vele a világon. És a szemek mindenhol figyelnek, látják mélyreható tekinteted. Átjárja tested, belső világod. Kékre festett egek, zöld határok. Nemcsak én bolyongok elmerülve, mások is hallgatnak elmerengve. Kifogyhatatlan immár a szócső, mert élettel teli a Művésznő. ELMÚLT Jöttem halkan szóltam a képet te alkottad rólam látod most is ott ülsz falnak vetett háttal az élet fenékbe rúg hidd el páros lábbal védekező mondatok zavarják a csendet hátrahajtom fejem lassan visszanézek míg hajam a szél cibálja átoson az idő egy másik világba Itt lettem önmagam titkot mesél a hold elfecsérelt idő volt szél támad az égen az éj már feketében nálad vihar tombol engem már nem rombol EMLÉKVERS Látogatás szülővárosomba markolom a múlt időt de az lassan tovaszáll hazajöttem mielőtt életem is odébbáll csend borítja be a tájat hallgat az öreg folyó néha rikkant egy párat a fákon fészkelő rigó az emlékek megfakulnak szívünkben élnek tovább lám engem is visszahoztak hol bölcsőm ringott hajdanán feledésbe merültek a gyermekkori vétkek iskoláim láttán ma pár könnycsepp is betévedt szép emlékek garmadája rohanták meg szívemet Dombrád iránt mindörökké bennem él a szeretet egy mondat mit felidézek álmomból is hogyha kell ne feledd hogy honnan jöttél itt mindig lesz ki átölel EMPÁTIA Én csak úgy kallódok köztetek, akár egy tollpihe a szélben, éveink száma tán` azonos, de a kimondott szó is fontos. Elbeszélünk egymás mellett, az érdeklődés gyakran látszat, szavakról visszapattan néha egy kissé közömbös ábrázat. Mert minden ember másként érez, saját terhét cipeli némán, amit nem látsz, nem létezik, odavetsz egy szót kissé durván. Megkaphatod élete terhét, mondanád, ez annyira nehéz, akkor talán megértenéd, az együttérzés segítő kéz. ENNYIT ÉRT... Elszürkült a nap az égen. Csöndes eső hull a télben. Havazna bár, de nem ér földet, Széthullanak, mint az élet! Közeledik a Karácsony... Nincs nagy hideg, mégis fázom. Lelkem megtört, érzéketlen. Olykor talán menthetetlen. Alszom mélyen s tán álmodom. A perc, mely ébreszt egy borzalom. Szerettem Őt s féltve szidtam. Mást éreztem, mint elmondtam. Félreértett minden szavam e vallomás már hatástalan? Hosszú évek, boldog órák. Szüntelenül mind azt súgják. Nem zárulhat le így végleg. Fáj a csend, a szétszórt élet. Meghalt minden, az ígéret. Elillanhat, mint az élet! ÉGRE NÉZVE Nem köszönthet senki szebben, égi dallam játszik csendben, felhők fölött végtelenben hozzád szólok a legszebben. Nincs szám, évek, születésnap, végtelenné vált a holnap, hogyha hiányomtól szenvedsz, emlékeid mind veled lesz. ÉJFÉLI GONDOLATOK Búcsúztatjuk immár a tizenhármas évet sok rosszat tett velünk, de én már nem félek örüljünk, vigadjunk, ne fájjon most semmi tizennégyes évünk legyen örömteli kívánj a világnak örök békességet ételt és fedelet a sok éhezőnek szívedben csituljon gyűlölet és harag másokért azt tedd, mit kívánsz önmagadnak bárhol ér az éjfél, lassíts le egy percre koccints a holnapra, szebb és jobb jövőre szeress, ölelj lágyan, mint virágot a harmat gyöngyöző pezsgővel üdvözöld a hajnalt. ÉRTED, ÉRTE Suttog minden ember, keresi a Mestert. Ágyából kilépve az Atyához ment fel. Angyalok serege föléje szállott, Ember az életben ilyet sose látott. Meggyötört teste nem érez fájdalmat. Mennybéli út során lelkéből könny fakadt. Hüledező népnek keze kulcsra zárva. Fohászok röpködnek szerte a világba. Közös imádságunk szálljon fel az égbe, E gyarló tettnek kell, hogy éljen az emléke. Bízz mindig az Úrban, ki fentről letekint. Igazgatja utad, ki átélte e kínt. ÉRZELMI VIHAROK Kelletlenül ébredsz nyomaszt a külvilág ki nem mondott szavak döngetik aortád melléd telepedik rajtad ül az álom külvilágod is csak homályosan látod becserkészel egy-egy merész gondolatot fáradt a tested, de ágyadat elhagyod elindulsz lassan, de megtorpansz, hogy hova nem vár már a munka az élet mostoha! ------------- ám egy idő után felragyog szép szemed Fortuna Rád talál dolgos lesz két kezed. FELEMELKEDÉS Szegénysorból lett népszerű énekesnő Picinyke házba dobott le a gólya tó vizén ringott az álmom hajója gondos szüleim szegénységben éltek kevés sikerben hittek vagy reméltek. Szűkös a pénzük nem is kértem sokat rám ruházott tisztesség vitte álmomat szeretet ölelt a két világ között tudás is lassan fejembe költözött. Úgy tudom a szépség külső adottság belső értékekből lesz majd kiváltság göröngyös utam a sors igazgatta áldásom küldöm minden földlakóra. Véremből fakad a zene a ritmus ledőlnek a falak talán ez virtus így lehet a folyón továbbevezni álmaid hajóját partra terelni. Dombrádi Horváth Géza Két világ közt című festménye ihlette. FELHŐTAKARÁSBAN Álom kapujában jó anyámat láttam, mint festői vászon, szép, fehér ruhában. Kérdő tekintete rám szegeződött, milyen most az élet odalent a Földön. Legyintettem némán, jobb, ha ezt nem tudja, tereltem a témát, és boldog lett újra. Felhőtakarásban megláttam testvérem, úgy száguldott felém, mint lovas telivéren. Azúrkék szeméből szeretet sugárzott, Ő jelentette az egész világot. Megkérdeztem tőle, nagyit hol találom, arcom simította, most már őt is látom. Köszönet és hála járta át szívemet, megadta az álom, hogy velem legyenek. Aztán jött a reggel, és egyedül ébredtem, ezt a találkozást soha nem felejtem. FÉLUTON Mozgolódik bennem a tenni akarás átutazó lettem nincs többé maradás elhagyom hazámat ezer sebből vérzek menedék oltárát Istentől remélek! szél öleli testem búcsú mintha fájna vihar tépte fának nyílik még virága köröttem csend honol nyugszik a pillanat csak az ég fon körém biztató álmokat. /Érzések, amit látok Csilla lányomon/ HARMÓNIA Holt-Szamos Vendégház Szelíd kis hullámok ringatják a testem. Tűző napon úszok, és észre sem vettem. Kék égbolt felettem, alattam a mélység. Természet lágy ölén javul az egészség. Hattyú tava lett a Holt-Szamos ága. Szeretet és béke száll e csodás tájra. Szerencsés, ki nyáron is itt foglal helyet. Nyugalomra válthatsz zajos élet helyett. A HATALOM SÚLYA ALATT Egy ország, egy hely, egy könnycsepp, egy lélek, elvadult világnak sodrásában élnek, hol kevés a jó szó, szeretet, bizalom, tapossák egymást, gyenge az oltalom, egy dolog fontos csak, az önös érdek, mintha nem is lenne ezenkívül élet, kinek a hatalom ölébe pottyan, leigáz sok embert, Ő diktálhat jobban, egyszerű emberből melegség sugárzik, nem kérkedik soha, keményen dolgozik, szíve mélyén titkon Ő is erre vágyik, letenni a lantot, közéjük vegyülni, de jó is lenne egyszerűen ÉLNI! HAVAS TAVASZ Nem is tudom, hogy a tavaszt utálom vagy szeretem, egy biztos, a mai napon elfagyott a két kezem. Hólapátom színig tele, suhintva én eldobom, visszanézek, és a fele ott figyel a lapáton. Inkább tolom magam előtt, mezsgyét csinál rendesen, nem is értem, miért hánytam, udvarom sincs énnekem. HINNED KELL! Bízz magadban! Ha megtagadták a neved és a léted, hidd, hogy mégis érdemes élned! Nem baj, ha zord viharban fárad a lépted, napsütötte réten kedved újraéled. Nosztalgikus szemmel nézel most a múltba, hagyd ezt! Már rég nem számít, fátylat a múltra. Meríts erőt a mából, éld az életet, ne hagyd, hogy más mondjon rólad ítéletet. Keresd a szépet, hisz mindenhol megleled, bús napokon is majd ez legyen fegyvered. Nem szabad a lelket folyton csak gyötörni, megmásíthatatlan múltadon pörögni. Nem tudhatod, meddig nő életed fája, csak addig hűsölhetsz, míg él koronája. Becsüld az életet és tiszteld önmagad, mert egyszer élsz, az élet gyorsan elszalad. A HIT EREJE Születni és továbbélni, küzdeni s még remélni, hinni azt, mi jó és eljön, bízni, tenni s feleszmélni. Imádkozni a holnapért, bűnbocsánat bűneinkért. Feledni, mi rossz volt eddig, hitben élni és remélni. Isten segít, csak kérni kell, fájdalmunkra mindig figyel. Segít Ő majd minden bajban, hallja szavunk imáinkban. Születésünk újraéled. Isten segíts! Hisz` remélek. HIT VAGY TAGADÁS Megnyílik az ég, és a föld fia árva, imára kulcsolja kezét minden pára. Kétkedőknek, hidd el, az vet majd véget, ha meglátják végül az ítélőszéket. IDŐ Úgy kapaszkodok beléd, mint gyermek anyja karjába, Utam során megannyi ajtó maradt kulcsra zárva. Ne hagyd, hogy külső szemlélő legyek életem terén. Ajtók nyílnak meg előttem, az élet egy nagy regény. 2020. június 15. IDŐ-MÉRTÉK Szőke tincseim őszbe vegyültek, kihízott ruhám a szekrényben hever, púderek dobozban megkövültek, rúzsaim színe is csak emlék lehet. Tükör sincs annyi, mint régen a falon, éveim számát elég, ha én tudom. Szép kor ez, mert érzem, mennyit éltem, tartalmas volt minden évtizedem. Látszólag már kihunytak a fények, az ég peremén halvány remények, eltűnnek, de gyakran visszatérnek. Mögöttem a múlt, előttem az élet. ISTEN ÁLDJON TÉGED Gondolatom hogyan vessem egy papírra Néked? Kicsi szívem oly bánatos, ha elveszít Téged. Szóltál hozzánk meleg hangon, Meg-megsimogattál, Többet ért ez minden komoly "nagy" tanári szónál. Ám, ha néha rosszalkodtunk, feledd el most kérlek. Hisz a búcsú pillanata ennél többet érhet. Most egy pici könny szökik, úgy érzem, szemembe, de azért mi összetartunk most és mindörökre! Találkozunk mi még sokszor itt az iskolában. Ha majd látlak eszembe jut első évem Nálad. Engedd meg, hogy köszönetet mondjak most Tenéked. Mindazért mit értem tettél, Isten áldjon Téged! Kívánom, hogy sokáig élj, s ezeket a jókat. Add majd tovább éveken át kicsi tanulóknak. JÓNAK LENNI.. Nem tudom, mit ér még a földön a jóság, értékes rabként tán örökkévalóság. jónak lenni csupán divatjamúlt érdem? emberek ezrei porba hullnak, érzem. kevélység lakozik önző világunkban, taposóakna lakik odalent a porban. húzok egy vonalat, tovább én nem lépek, maradok olyannak, kit Isten teremtett. A JÖVŐ TŐLED IS FÜGG Olyan sokfélék vagyunk mi, emberek, egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Egyesek porszemként élik az életet, miközben mások gyűjtik a kincseket. Olyan szép gondolat: "mindenből eleget", hisz` úgyis kidobod majd a fölösleget. Így kerül szemétre sok-sok hasznos dolog, amiért Földanya minden nap csak zokog. De a bolygó dühös és lázasan fortyog, lakói rajta sehogyan sem boldogok. Fenyeget annyi rossz, amitől tartunk, mentsük meg mielőbb, hiszen az otthonunk. 2021. május 5., Dante gondolatai után szabadon. KEDVESEMNEK Szerelem vágyat kelt a mozdulat titok ül a szádon hozzám bújt a pillanat karjaimba zárom két szeme egy költemény csöndre int a száj is lélegzetünk egybeforr megtalált oázis szavak nélkül érzem előtör egy vallomás szerelmedre vágyom nem kell soha senki más szemünkre álom terül meglep a pirkadat két szemében elmerül a vágy mi itt marad 2017. KÉT KERÉKEN Lecserélte rénszarvasát motorra a mikulás, száguldozik városszerte az a sok piros ruhás. Gyermekszemek kerekednek. Szól anyunak, nézd, siet. Vajon hol hagyta a szánkót, rénszarvasával mi lett? Dér borítja szakállát, sapkáját is elhagyta, keze is a gázra fagyott, fején sincs hajkorona. Egy célja van, mi vezérli, úgy hívják, hogy szeretet, meglepni a gyerekeket, reményt adni így lehet. Leparkol a kórház előtt, gyerekosztályra siet, sok kis ágyban fekvő beteg mosolyogva integet. Miki bácsi puttonyából ömlik a sok édesség, jóságával sok ajándék, szeretet jut épp elég. KIJÁRÁSI TILALOM Az esti séta elmarad. Kigyúlnak a csodás fények, te ablakodból szemléled. Talán már nem is akarod. Embert sem látsz, se alakot. Szellemváros az otthonod. Emberek, ez milyen élet. Értem én, hisz épp úgy élek, ahogy más is, csak remélek KÖNNYCSEPP OLT MAJD LÁNGOT Ezer lámpás fénye mutatja az utat, hol egykor még együtt irtottunk gyomokat. Hol vannak a fák mik egekig értek? Talán hasonlóan megpihenni tértek. Szívemből hagyok egy darabot most néked, szótlanná változott anyapótló lélek. Bocsáss meg, kérlek, ha csak ritkán jövök, az élőktől félek, ha a bokor zörög. Nagyikám, én Téged oly jól ismertelek, tudom, hogy most hallasz, mosolyog a szemed. Bevésett emlékek évei peregnek, könnycsepp olt majd lángot, sohasem feledlek! KÖTELÉK Az anyai szívnek talán nincs is párja, mindig kész a család szolgálatára. Ha beteg a gyermek, vagy valami bántja, testet-lelket gyógyít, mindenki barátja. És ha jő az este, szétnéz a lakásban, ő lesz az utolsó, ki elalszik az ágyban. A jó anya féltő, gondoskodó fajta, megalkuszik, ha kell. A szeretet hajtja. Az anyai szívnek talán nincs is párja, noha az élet gyakran összekuszálja. Erejét lendület, kitartás övezi. Családját óvja és szívből szereti. Egy pillantás elég, ha szemedbe néznek. Nem kell, hogy szólj, összeáll a képlet. Hiába hallgatsz, mindent megéreznek. Ha látják, hogy baj van, veled szívet cserélnek. KÖZEL VAGY TÁVOL A sírkert kapuja szélesre van tárva, tódul a sok élő szerettéhez járva, Sok szép virágcsokor színekkel keverve, nagyon sokan vagyunk, az ima int csendre. Villogó kis fények töltik be a teret, itt-ott fellelhető néhány apró gyerek. Nagyihoz, dédihez ők is idejöttek, nem igazán értik, hogy mi történhetett. Látogass ki hozzá, ha ezt megteheted, de az élőknek is adj sok szeretetet. Elhunytakkal nem tudsz csak gondolatban lenni, próbálj meg a mában mindenkit szeretni. Van, ki távolban él, siratja a holtat, megnyugvást nyújt neki egy apró gondolat, Amíg életben volt, mindent megtett érte, nyugodt szívvel él, és vigaszt kap cserébe. LEHETNÉK lennék sóhaj mely ajkadat elhagyja ezerszer levegő is lehetnék mely nélkül a szív nem ver volnék erő az izmokban mi járásra késztet lennék gondolat az agyban mi csak jóra kérlel és lennék tűz melletted mi sötétben világít ha eltévedsz kiutat keres és sohasem tágít hozná az ébredést hisz lelked csak botorkál lehetnék zöld lámpa a forgalmi dugónál LELKEMHEZ SZELÍDÜLT Nap voltál az égen társam, büszkeségem lelkemhez szelídült elhagyott emlékem olykor alvó vulkán néha izzó parázs ölelve a múltat hatott rám a varázs volt idő, nem egyszer fájt a pillantásod viharos tengerbe taszított az átkod árral szemben úsztam néha elmerültem ragadozók lesték prédaként a testem Voltál nagy szerelmem lettél pusztulásom voltál születésem majdnem a halálom. LESZ-E MÉG ÉBREDÉS Népvándorlás egyre gyakrabban hullnak le a csillagok a tied még fent van s az enyém is ragyog számlálják napjaink tolakodó hadak fogynak az emberek és a folyó apad beépültek közénk láthatatlan csendben félelem és ború költözött szívünkbe összesereglik most minden Nemzet ura kemény magot keres de lyukas a szita nem hajtjuk le többé fejünket nyugodtan aggódva nézünk már mindenkit a sorban nem tudhatjuk mit hoz egy új nap reggele lesz-e még ébredés vagy vérnek tengere hisz az Úr nem küld ily sereget ellenünk mi magunk gyártjuk csak legyen majd fegyverünk ha szembefordul velünk csatát veszthetünk eltűnünk a földről nem lesz ellenfelünk 2015. november 14. LÉGY ENYÉM Ismerem a korod, születésed számát hónapot, a napot, számodnak varázsát hetente másé vagy, engem csak hitegetsz ma sem lettél enyém, másra ragyog szemed életemben mindig téged szeretnélek felkelő nappal is neved dicsérném meg áldanám az Urat, nekem szánna végre ölelnélek lágyan tengerparti fényben kérlek, válassz engem, omolj két karomba titokban tartanám, senki meg ne tudja elszöknénk mi ketten föld körüli útra talán mindörökre, nem is jönnénk vissza láthatnánk együtt a Piramisok földjét és a Stonhenge ősi építményét állhatnánk a híres Niagara szélén Brooklyn-hídnak is az elején vagy végén sorolhatnám tovább, mennyi helyre vágyok néhány napon belül add nekem az álmot veled ringatóznék örömnek tengerén légy végre az enyém, lottófőnyeremény! MENEDÉK A LÉLEKNEK Gyökeret vert lábam ebben a világban, Minden gyógyírt nálad, benned megtaláltam. Fájó érzés kísért néha egy-egy napot, Soraid száz tehertől megszabadított. Recept vagy mindig a tévelygő világnak. Menedéket adsz, ha arcul csap a bánat. Kapaszkodom beléd, sok erőt merítek. A költészet felemel, gyógyír a léleknek. 2021. április 10., A Költészet Napja alkalmából MIT ÁLLAT SE TENNE... Mindig a rossz hír az, mi szembejön velem, azonnal elgyengít, és megfájdul szívem. Ért már olyan vád is, szomorúan írok, nem nézhetem tétlen, mit hoznak a kínok. Sok ember olyan lett, mit állat se tenne, legvadabb oroszlán is futva menekülne. Igen, menekülne a borzalom elől, mert az ember, ha teheti, mindent megöl. Tápláléklánc csúcsán szégyen már lenni, elvadult fajunk, emberség semmi, ha megköveztek is, ki kell jelenteni, kár volt a Földre e fajnak születni. 2019. augusztus 20., Brutális mészárlás Lengyeltótiban. MONDD! Mondd csak, hogy egyik nap különb, mint a másik, hisz a felkelő nap is a holddal játszik. Boldog az éjszaka, vadul zsong a nappal, ne mondd, hogy álomkép minden, mi marasztal. Szerelmed zálogát adtad ide éjjel, cserébe minden jár, kit a szív vezérel. Most a boldogság az én szekerem húzza, tengernyi fényével éltem beragyogja. Dupla szívet rajzol szerelmünk a hóba, légy te az életem örökös duója. Vágy vidékén ketten olyan gyakran járunk, nem látjuk a fától az erdőt, ha várunk. NEKEM A KARÁCSONY... Kaptam egy Anyát Szent Karácsonyeste, méhében fogantam később felnőtt testben. Életem napja nyáron sírt fel bennem, szülőágyon is már Anyámat kerestem. Bimbódzó rózsából nyíló virág lettem, Szenteste napján párommal egybekeltem. Húsz év után hunyt ki az ünnepek fénye, nem tartotta szavát, hűségét ígérve. Csöndembe húzódok, betakar az este, látom a jászolt, Kisded fekszik benne. Öröm ez az ünnep mindenki számára, senki nem tudhatta, halál vár majd rája. Nekem a karácsony így lett négyes ünnep. Születés, szerelem. Álság, ami meglep. Szeretet fénye, mi megmaradt nékem, A világra szórom, hiszek erejében. NEM MÚLIK HIÁNYOD Borús az ég alja, esőcseppek hullnak, fáj az én szívem is, könnyeim sem múlnak. Huszonnégy éve már, hogy hozzád járok, túlélt az anyánk és túlélt a párod. Magamra hagytál széles e világban, azóta szenvedek testvérhiányban. Csak az Úr tudja, belül mit érzek, fátyolos a szemem, ha sírodra nézek. Tele van virággal, élnek és virulnak, de egy idő után ők is megfakulnak. A gyertya pislákol, látom, csonkig égett, mintha azt üzenné, véget ért az élet. A NŐ Ilyen-olyan fajta Megkergült világban megvadult a nő is, szilikon a melle, botoxos az arc is, körmei feltöltve, smink és haja rendben, ruhája is Chanel, a plázában vette. Shoppingol a drága. Ruha, cipő, ékszer... ez tartja életben, mert hajtja a kényszer, otthonába érve üres asztal várja, családja éhen hal, míg tükörben a bája. Másik forma testes, kesereg is rajta, ám a finomsága minden embert vonzza, szeretetre éhes szíve tele vággyal, arca mindig derűs éltet mosolyával. Konyhában otthon van, családjához kedves, nem olyan ember ő, mint aki selejtes, házát rend uralja, tűzről pattant fajta, szerencsés férfi az, aki őt választja. Ó! ÉV VÉGE Meghajlott az Óév görnyedt lett a háta homlokába vésett mélyen sok barázda megfeszült már néha minden idegszála mert emberek terveit gyakran veszni látta de még utoljára hallatja a hangját mindenki érte van ünnepli a napját vidámsággal teli éjszakát kívánva boldogságos napot szebb jövőt sugallva megveti az ágyát mély álomra készül átadja a trónját az Új évnek végül. ÓVD A KÖRNYEZETET! Az ausztráliai bozóttüzek margójára Örülj minden fának, a madár dalának, vadon növő gaznak, az élővilágnak. Ha eső áztat néha munkába menet, addig jó, csak addig, mert lesz még kikelet. Míg folyó hűti le Nap égette tested, örülj, mert addig lesz élhető életed. Fejed felett a tetőt, ha szél veszi meg, ordító hidegben nem lesz meleg helyed. Érezd! Része vagy e csodás természetnek, hol kalászok nőnek, abból lesz kenyered. Kérlek! Ne csak a haszonállatot szeresd, mert a vadon élő is épp olyan becses. Mind egy kicsi része az ökoszisztémának, ha végképp felborul, vége a világnak. Te is tedd a dolgod, ameddig még lehet. Védjük meg együtt a sérült környezetet! 2020. január 5. ÖNZETLENÜL Szeretnél-e tiszta, őszinte életet Ölelő karokat, óvó tekintetet Jobbá tenni érte bezavart világod Önzetlenül adni folyton égő lángot Világítson mindig a szeretet fénye ne vesszen el álma az éj sötétjébe. ÖRÖKSÉG Engem nem izgatnak a világi dolgok, mit ember gyűjt össze, tornádó széthordott. Földi lét porában mit ér puszta létünk, ha szeretethiány az, amiben élünk. Hátrahagyom egyszer múló gazdagságom. Vajon értékeled majd az én világom, mert amit az elme raktározni képes, szellemi tőke lesz a vagyonhoz képest. Csak annyit hordj össze minden ingóságból, mi az élethez kell puszta fenntartáshoz. Boldogabb leszel majd. Ott legbelül érzed, nincs mit veszítened, egyszerű a képlet. ÖT KONTINENS BÁRMELYIKÉN Élhetsz a világnak bármelyik pontján, emelkedj majd felül az életed gondján, álmodj egy szebb jövőt, mindenkinek szabad, hogy mit hoz a holnap, örök talány marad, ha már nem is leszek, továbbtartok veled, melletted haladok, vezetem a lépted, álomutazásban kísérlek majd téged, őrangyalod leszek, ameddig csak kéred, mennybolt lesz a házam, holdsugár a fényem, végtelenbe térve ragyogok az égen. RETRÓ Szeress majd akkor is, ha bánt e zord világ, idézzük fel együtt ifjúságunk dalát. Könnyű volt az élet, és a világ kerek, őszintén szerették egymást az emberek. SORSUNK SZIMFÓNIÁJA Sorsunknak zenéje titkos égi dallam korunknak miértje felcsendül egy dalban gyors ütemben játssza szimfóniáját a jó Isten látja diszharmóniáját pillanatra torzul elakad a ritmus kiválóra fordul kilencedik taktus titkos égi dallam életünk zenéje Isten küldi dalban sorsunkat megértve. SZÍNPOMPÁS ŐSZ Látod, már színekbe borultak a fák, csöndes lépteimet levelek takarják. Csusszan a lábam, neszez minden levél, halk sóhaja lassan az egekig felér. Ruháit levetkőzte életünk fája, álldogál pőrén a hideg télre várva. Járj csöndesebben a levélszőnyegen, puhább az aszfaltnál, én nagyon szeretem. SZIVÁRVÁNY Napfény küldte, eső hozta, szép szivárvány kelt az útra. Félkörívben megmutatta színben pompás, égi rajzát, Ugye, te is értékeled a természet nagy csodáját? TARTSD MEG HITEM? URAM! Bántó szelek fújnak szerte a világban melegíts fel Uram, hogy már én se fázzam irányítsd pusztába azt, mi elsodorna maradjak én veled gyermek tisztaságba naponta ostoroz kísértések sora erősen harcolok, nem állok a sorba közelséged annál sokkal többet érhet mit a földi léttől emberek remélnek kit a gonoszság hajt, ördög lesz barátja nem kap feloldozást majd a másvilágba tartsd meg hitem Uram, engedj közel, kérlek Hisz én sem vagyok több, csak egy gyarló lélek TÉLAPÓCSKA Piros-fehér lett a város csoszog a sok Télapó puttonya a földre húzza gyerekeknek csudajó! szemöldöke eltakarja keresve sem találom szemeit, mely kávébarna pedig Ő a barátom, hogy a szája merre lehet Isten bizony nem tudom, de hisz hallom dörmögését bajusz alól valahol... ruhája a földet söpri lába fázik, toporog varázsbotja segíti Őt mikor már csak vánszorog mögötte egy krampusz ugrál csúnya mint a Lucifer nem is értem mért kíséri ilyen fekete ember Télapócska minden háznak ablaka alá oson telerakja finomsággal a csizmákat mindenhol sok-sok házhoz eljutott ajándékát letette a gyerekek örömét soha el nem feledte! A TÉL KÖNTÖSE Magára húzta az ég téli köntösét, minden apró madár keresi a fészkét. Szűrt sugarak fénye kelleti báját, hófelhő bontja szét lassan ciháját. Fázós, szürke reggelek ásítva kelnek, néha napsütésben kicsit még delelnek. Estére ködbe vész Napunknak fénye, éjjel bekeményít a tél ridegsége. Eloldalgott az ősz, megrekedt a hideg, talajtakaró lesz, a hó is elered. Fázós kis madárka egy ágon didereg, egyre csak azt hajtja, mikor lesz kikelet. A TÉL VILÁGA Beköszöntött téli fagyok, csipkézzetek, mert kint vagyok, köd borítja be a tájat, dér csillogtatja ruhámat. Szél sem rebben deres fákon, csipkés ruha ezer ágon, ködben fürdik minden álom tejfölszerű éjszakákon. Egy csillag sincs fenn az égen, alszanak a hómezőben, fagy vigyázza téli álmát, nem látja a Nap világát. TOMBOLÓ TERMÉSZET Üvölt a szél-kutya viharos hajnalon Elszakítva láncát száguld a városon Felhők tornyosulnak, fenyegetőn néznek Dermedten hallgatják nyárfák és sövények. Zuhatagként ömlik könnye le a mélybe, hogy éltető vízét patakokba öntse Issza a föld lassan, rajta még a fák is Ilyen mennyiségnél becsukódik száj is. Lélegzetük nyomban akadozva sóhajt Elég lesz belőle, hallani az óhajt Fázva, megtépázva, elsöpörve várnak Ágaik szétkapva, darabokban állnak. Letarolt már mindent mi útjába akadt Kapzsi tolvajként jött s romhalmaz maradt Nem tisztelt természet dührohamot kapott Megölte a fákat, mi oxigént adott. TÖRÉKENY LÉT Kusza gondolatok fejemben cikáznak, Néma a száj, de a szavak kivárnak. Félkész indulatok törik meg a csendet, nem akarom tudni a dömpinghíreket. A nyugalom baljós, néha csak egy álca, a türelem elfogy, kitör, mint egy láva. Nyílik a tudat, mi ismét csendre int, nem tudsz mit tenni, ebben élünk mind. TUDOD ANYA Tudod anya miért jó kisgyereknek lenni? apró virágokból gyöngykoszorút fonni pillangót a réten szemünkkel követni hullámok táncával folyókon lebegni apró tenyeremmel biztos kezet fogni puha lágy öledbe néha beleülni hallgatni a mesét ajkadról zenélnek csodás képet adnak édes csemetédnek. UTÓSZÓ ...ha egyszer menni kell Virágzó álmokat szórtam el a szélbe, de csak porszem volt az, mi őt is elérte, lefújta magáról, már nem kért belőle, új világot akart, mi izzik az éjben. Andalogva járok rögös út porában, nincs, ki felemelne szebb és jobb világba, úgy szeretnék végre fényes csillag lenni, földi kis életem porszem volt csak, ennyi. Túlcsordult már bennem az igazság vágya, nincs is a mának csak üres sivársága, fényem is megfakult, elfogytak az álmok, menekülnék innen, hogyha ti hagynátok. Ne hibázz, el ne törj, legyél erős lélek, biztasd az élőt, hisz meseszép az élet, de ez nagy hazugság, már mindenki tudja, sok ember célja lett a kapzsiság útja. Ha majd rájön, hogy ez csak mézesmadzag, eszébe fog jutni, miben voltál gazdag, mert az voltál, most így, szép lelkedet látva, senkinek sem ártott és sosem volt gyáva. Ha majd látod egyszer, megpihenni készül, kérlek, itass vele az élet vizéből, és ha nem lesz hatás, engedd el őt csendben, elvégezte dolgát, nyugalomra leljen. Úgy vágyja a csöndet, a lelki nyugalmat, szeretetre lelve égi zenét hallgat, itt már semmi nem fáj, szédítő egy érzés, a felhő is suttogja, nincs több kísértés. Az lehet tiszta az élet sűrűjében, kinek az igazság folyik a vérében, úgy gondolj majd reám, ahogyan éltem, minden lépésedet én hűen kísérem. Két kézzel szórom rád ezúttal az áldást, légy szerény, békés és szavadban igazság. Élj úgy, hogy tetteid szeretetet hagyjon, igazság oltárán mindenkire hasson. ÜNNEPVÁRÁS Ezernyi hópihék ölelkeznek nagyon, szobánkban gyertya fénylik e csöndes alkonyon, karácsonyfát körbeálljuk békességben, csendben, erre vártunk egész évben nagy-nagy szeretetben. VÁLASZTHATATLAN MENÜ Sosem szerettem a lencsét, de hogy hozzon sok szerencsét, meg is főztem, legyen kellék. Ám amikor megkóstoltam, íze semmi, nem is szóltam, feledni kell, úgy gondoltam. Mi lesz velem az új évben, szerencsémet így lekésem. Gyakorlom majd jövő évben. A kisördög csak ott bujkált, malacsült is szokás talán, de nem eszi állatbarát. Kurta farkú nincs asztalon, ettől nagyon boldog vagyok, megmentettem egy állatot. Mégse maradhatunk éhen, húsmentes lesz terítéken. Tarts velem a jövő évben! VÁLTOZZ leteszem az évnek terhét kibontom a holnapom mély ráncokkal teli redőt simítom az arcomon eh de sokszor színes álom ringatott az éj felén ébresztett a morcos reggel valóságnak mezején harccal teli világunkban nem szűnik a gyűlölet ez a bolygó nem válogat mindenkinek ad helyet miért szól most minden arról ami nekem idegen ember tervét még az Isten felülírja azt hiszem légy szerény és szeress bátran minden embert ha lehet jutalmul az emberiség meghálálja tettedet VIRÁGOK VILÁGA Megágyazok neked, viruljon a holnap, laza anyafölddel puhán betakarlak. Éledezz csak bátran, Nap csókolja földed, esőpermet hull rád, kikelni is könnyebb. Tarka színvilágod oly szép látvány nekem, a nehéz akadályt is könnyebben veszem. Tavasztól őszig gyönyörködök benned, szemem íriszét is acélkékre fested. A végén fejet hajtasz röpke életednek, szétszórod magjaid élő természetnek. VISSZATEKINTÉS Kérdőn fürkészem a magasságos eget, mi volt mi egykoron közénk éket vetett. széles lett az ösvény ami hozzád vezet, semmi sem szab gátat, hogy most veled legyek. kicsiny sírod nekem olyan nagyon árva, mint ahogy Te engem hagytál a világba. Anyukám emlékére VIZIÓ Nyomasztó álom Sodródj csak velem az árral, hagyjuk itt e romlott világot, utazzunk együtt a dagállyal, nem hallja senki, hogy kiáltok. Tudod, fogy az idő, te is látod, az ég peremén durva szilánkok, csapkodja, töri, sújtja a földet, rám ne hulljanak lidérces fények. Félek, lesújt az ég, temet majd... mindent feléget, tűzgolyót hagy válaszul hűtlen gyermekének. Látod, megállt az élet. Végleg. Árnyak többé már nem kísérnek, nélkülünk a föld újraéled. A ZENE LEGYEN VELED drága kicsi gyermek úgy vártalak téged ahogy szomjazó rét a tavaszi esőket mikor megszülettél tavasz lett a télben családra az áldást nemhiába kértem csak te és én tudtuk a kötődés örök mindent feladnék hogy legyen örömöd olyan gyorsan elmúltak a gyermekévek érett felnőtté lett már a mostani éned drága fiam hidd el én úgy látom világod valóra vált minden dédelgetett álmod úgy hajtsd álomra minden nap a fejed nem születtél hiába zene az életed

0 komment , kategória: Juhász Magda & Juhász Szilvia

Juhász Magda

2016-07-08 20:30:48, péntek

	JUHÁSZ MAGDA Juhász Magda /Budapest Kispest, 1935. augusztus 28. - / költő, meseíró "Meseíró, költő vagyok. Többnyire a gyerekeknek írok, de van vallásos és egyéb felnőtteknek való versem is. Általában az érzelmeket pendítem meg, amire úgy gondolom ebben az eldurvult világban szükség van." Link Forrás: Net ALKONYAT Búcsúzik a nap, bíborszín az ég, megtört fényű sugarakon tűnik már a kék. Királyi palást úszik fényesen, húzza a nap maga után, lassan, kényesen. Lebukott a nap, eljött a sötét, betakarta a föld minden alvó gyermekét. Pihenj fáradt szív, csendesen dobogj, reményt hozva járnak köztünk égi angyalok. ANYU MESÉLJ Alszik erdő és a rét, alszik minden régen, csak te vagy még kicsikém, csak te vagy még ébren. Mondtam mesét számtalant, dalt is énekeltem, mégsem alszol, így kérlelsz - Anyu mesélj nékem. Újra kezdem a mesét, és mikor elvétem, kijavítod, s elmondod ahogy én meséltem. Hogyha elnyom az álom, már azonnal hallom: - Anyu kérlek mondd tovább, hiszen még nem alszom. Álmos vagyok, aludjunk rimánkodom néked, de te egyre könyörögsz: - Csak még egyet kérek. Te találod ki anyu a legszebb meséket, csak még egyet szeretnék, azt a csodaszépet. Melyik volt a csodaszép de jó volna tudni, és így éjfél körül, már végre elaludni. Fátyolfelhőn tündérek, törpék jönnek értem, elalszom, és a mesét te mondod már nékem ANYU ÖLÉBEN Jó itt télen, jó itt nyáron, nincs is jobb hely a világon, itt ringatózni lehet, hallgatni szép éneket. Mikor vidám kedvem támad, vagy ha rám tör a búbánat, oh milyen jó itt nekem, nyugalmat lel a szívem. Olyan meleg, olyan puha, jó az öledben anyuka. Átölellek, hozzád bújok, a füledbe titkot súgok, hogy szeretlek Édesanyám, ölelj, vigyázz, sokáig rám. ALUDJ EL PALIKA Millió csillag ragyog az égen, aludj el Palika, aludj el szépen, alszik a napsugár bűvös az éj, aludj el Palika, aludj, ne félj! Kuvik rikoltoz kinn a sötétben, te ne félj Palika, aludj el szépen, fogom a kis kezed, vigyázok rád, álmodat így őrzi édesanyád. Az öreg hold is ballag az égen, éppen úgy mosolyog, mint a mesékben, ránk hinti ezüstös fénysugarát, aludj el Palika, jó éjszakát. Száz tücsök zenél az éjszakának, örüljünk Palika, a szerenádnak, alszik a nagyvilág, alszik a fény, de reggel felébred újra, ne félj. Millió csillag ragyog az égen, alszik már Palika, alszik már mélyen, ajkamról elhalkul az esti dal, és lágyan átölel, két kicsi kar. DAL A SZERETETRŐL Ha a szeretetből olyan sok teremne, mint a réten a fűszál, jaj de jó is lenne. A kis köténykémet teleszedném véle, és mindenkinek adnék, aki tőlem kérne. De a szeretet az nem terem a réten, ott lakozik legbelül, az emberi szívben. Ha figyelnél rája, hallgatnál szavára, rád, mint réten a fűszál, annyi áldás szállna. DE JÓ LENNE De jó lenne jónak lenni, mindig, mindig csak szeretni, lelkem szállna, mint a lepke, olyan könnyű, lenge lenne. De jó lenne jónak lenni, csak a szépet észrevenni, nem félni, és nem remegni, mindig, mindig csak szeretni. De jó lenne jónak lenni, a nagy Istent megkeresni, a lábához kuporodni, és az Igét befogadni. De jó lenne... de nem lehet. Farkasok közt nem élhet meg, aki bárány, aki balga, megrohanja azt a falka. Megrohanják, leteperik, mert a jót itt nem szeretik. Lelkünk fáradt, szívünk remeg, nincs közöttünk aki szeret? Gyilkosságok, fegyver, átok miért sújtja a világot? Hisz` szeretni könnyebb lenne, lelkünk szállna, mint a lepke. De jó lenne jónak lenni, egymás kezét megkeresni, és a gonoszt mindörökre eltemetni, elfeledni. De jó lenne jónak lenni... Juhász Magda: De jó lenne... Link EGYEDÜL Egyedül állok a parton, hallgat a nyári este, a víz fölött pára lebeg, és a hold megbújik benne. Suttog a nádas zizegve, halk szava róla mesél, múltat idéz a sötétben, s ringat a nyár esti szél Emlékek hullnak szívemre, kibomlik sok kedves kép, jön felém újra a parton sietve, úgy ahogy rég. Felkér egy táncra vidáman, hallom, hogy szól a zene, hajamat csókolja lágyan, s átkarol erős keze. Karjába simulok, néznek a csillagok, a hold is minket csodál, forog a föld velem, árnyékát ölelem... - egyedül táncolok zokogva én. GONDOLJ RÁM... Most csend van, csak a szívem zakatol, mert tudom, hogy vársz reám, valahol. Most csend van, az éjszaka átölel, úgy fáj, hogy nem lehetsz hozzám közel. Futnék, szaladnék hozzád, ölelne két karom, az éjszaka rólad mesél, s én fáradtan hallgatom. Nincs rá szó, elmondani se lehet az érzést, mely betölti lelkemet. Most csend van, csak a szívem zakatol, tudom, gondolsz rám Te is, - valahol. HA JÖNNÉL FELÉM Ha jönnél felém, mint enyhe szellő és simogatnád az arcomat, megérteném te félve jövő, a benned dúló harcokat. S ha jönnél felém mogorva széllel, és cibálnád bőszen hajamat, rád nevetnék én mit sem sejtőn, feléd nyújtva az ajkamat. És jöhetnél felém vad viharral, mint őrjöngő, jeges fergeteg, két kezed szelíden lefognám, eléd borulva, reszketeg. Mert nincs oly álca, mi elválaszthat egymástól, szerető szíveket, mit belül hordunk, az számít csak, nem rejtheti el fergeteg. HALDOKLIK A FÖLD Haldoklik már a Föld, a szíve is beteg, nagyokat döng a föld alatt, és néha megreped. Ha szíve végleg megszakad, ember mi lesz veled? Sutba dobhatod álmodat, és rabolt pénzedet. Felettünk van az ég, és alattunk a pokol? Mi cérnaszálon függünk a létben valahol! De a cérna egyszer elszakad, mert betelik minden pohár, és szétszóródik az űrben az ember, az ostoba kufár. HOGYHA LENNÉK... Hogyha lennék fűzfa lombja, fűzfakarom elringatna, és ha lennék kis madárka, minden dalom hozzád szállna. És ha lennék búvó patak, eloltanám a szomjadat. Vagy, ha kósza szellő lennék, arcod körül lengedeznék. Lennék lábnyom, út porában, csillagfény az éjszakában, rosszkedvednek múló perce, napsugár, mely melengetne, lennék kéz, mely megkeresne, téged hozzám, elvezetne. Hogyha lennék....de nem lehet, ember vagyok, aki szeret. Talán bűnös, talán igaz, csöppnyi sóhaj, csöppnyi vigasz. JÁTSZIK A SZÉL Játszik a szél, játszik, emeli a sapkám, talán el is vinné, ha én odaadnám. Ezt a sapkát nékem édesapám vette, sokat dolgozott, míg árát megkereste. Hogy adhatnám én ezt csak úgy könnyen oda, hiába fáj erre a Szél úrfi foga. Fütyül is mérgesen, csapkodja a fákat, de én erős vagyok, vélem el nem bánhat. És, hogy ne gondolja, félek tőle mégis, visszafütyülök hát, egy jó nagyot én is. JÓ A KEDVEM... Jó a kedvem, mit is tegyek, rákezdtem egy dalra. Csendesen, hogy az énekem nehogy más is hallja, de egy rigó rám füttyentett: - Énekelj csak, rajta! Hangosan, hogy a barátod, s az irigyed is hallja. Ha néked is jó a kedved, énekelj csak bátran. A nóta a szívünkben van, és nem a pohárban. Nem baj az, ha jó a kedved énekelj csak, rajta! Hangosan, hogy a barátod s az irigyed is hallja. KERINGŐ Anyácska vitt az első bálba, szívem tőle, ma is remeg, a fényárba , melódiára, keringőztek az emberek.. A lányok közt zavartan ültem, sehogy se tudtam, mit tegyek, de meghajolt egy ifjú legény: - Táncolna vélem, Kiskegyed? Táncoltunk már a keringőre, tovatűntek a fellegek, s míg repültem a zene szárnyán, szívemben gyúltak kis tüzek. Pörögtem,forogtam boldogan, karja őrizte léptemet, észre se vette azt talán,hogy rabul ejtette szívemet. Juhász Magda: Keringő Link KÖSZÖNTLEK TAVASZ! Köszöntlek tavasz! De jó, hogy itt vagy végre, hermelin felhőddel fuss elém, melengess langyos napsütéssel. Köszöntlek tavasz, mert a didergő télben megfagyott szívek közt vacogva, hiába vágytam napsütésre. Köszöntlek tavasz! Minden a csókodra vár, lágy fuvallatoddal terítsd szét, utcáinkon a nap sugarát. Csókold a földet, hogy megfoganjon az új vetés, és felengedjen ajkunkról is, a télen megdermedt nevetés. MAGYAROK VAGYUNK Mint patakok sokasága, futunk szerte a világba`, futunk völgyben és hegyen, utunk százfelé megyen. Folyók leszünk és tengerek, magukhoz ölelnek nemzetek, s bár mindenhol otthon vagyunk, mindig visszatérni akarunk. Hangunkat hallja a világ, Amerika, Moszkva és Irán. Kutatják kik lehetnek azok, a mindig nyughatatlan magyarok. "Magyarszki" - mondta az orosz, "ungáris" - mondta a német, kik ránk már oly sok csapást mértek, mégis folyvást reánk figyelnek. Bátrabb lehetnél Nemzetem, ne alkudozz egy szeletke kenyeren! Míg másnak jut egy egész kenyér, te mindig csak ilyen szerény legyél? Nem kard kell, tudásod legyen, és bátorságod, mely felvisz a hegyen. Mint patakok sokasága fussunk, fussunk csak szerte a világba, de bármerre is vigyen az utunk, ne feledjük el sohasem, - hogy magyarok vagyunk! MA NEM TÖRTÉNT SEMMI Ma nem történt semmi, csak lehullt a fáról a virág, és porba dőltek a dáliák. De nem történt semmi, csak felizzott egy percre a lelkem, aztán fáradtan magamra leltem, és megfordult velem a világ. Ma nem történt semmi, csak az álmok törtek össze, és búsan néztem a széthullt cserepekre. De ma nem történt semmi. MOSOLYOMRÓL Ha minden bánatom elmondanám néktek, tudom akkor azon mind, csak nevetnétek. Így hát nem is mondom, nem látjátok rajtam, hiszen csak mosolygok, akármilyen baj van. Csak azt, aki szeret, azt az egyet bántja, mert a mosoly mögött könnyemet is látja. Talán vigasztalna, talán dédelgetne, talán, ha tehetné, szívére ölelne. Akkor el is múlna, minden gondom, bajom, szívemből fakadna, mindig a mosolyom. NE SÍRJ! /üzenet a túlvilágról/ Mikor nagyon egyedül érzed magad, nézz fel a csillagokba, amelyik legfényesebben ragyog, az az egy, éppen én vagyok. Igaz, nem fogom már a kezed, de minden percben ott vagyok veled. A virágoknak én vagyok a méhe, zümmögöm neved a szirmokhoz érve és elmondom minden virágnak, hogy te voltál szívem utolsó dobbanása. A fák között a szél is én vagyok, szerelmes szívvel ott is suttogom a neved, mert dallam vagy örökké nekem. Csak ne sírj, hisz eljössz majd utánam, annak a csillagnak is te leszel a párja, és együtt leszünk újra a végtelenben, időtlen időkig, boldog szerelemben. Csak ne sírj, mert veled vagyok. NYÁRUTÓ Nincs szebb, nincs szebb a nyárutónál, mikor utolsót csillan még a fény, mikor a falevelek az ágról utolsó mosolyt küldenek felénk, s az őszi lombhullasban még egyszer, kezünk vágyódva összeér... Nincs szebb, nincs szebb a nyárutónál, mikor utolsót csillan még a fény, mikor a falevelek az ágról utolsó mosolyt küldenek felénk, s az őszi lombhullasban még egyszer, kezünk vágyódva összeér. Nincs szebb, nincs szebb a nyárutónál, nincs igazabb ragyogás, mint mikor már minden menni készül, s amikor nem vársz semmi jóra már, hirtelen áttör a fény az őszi fákon, s hull szívedre, nyári napsugár. ÖLELKEZZETEK, MAGYAROK! Legyen ez kapaszkodó! Testvérek, így fogjunk kezet, szivárványhíd, mely összeköt, s bennünket egymáshoz vezet. Legyen ez kapaszkodó! Ne legyen bennünk bús harag. Az ég is beborul néha, aztán újra ránk süt a nap. Legyen ez kapaszkodó! Nyújtsatok testvéri kezet. Romba döntötték házatok? Magyarok! Építkezzetek! Legyen ez kapaszkodó! A fundamentum megmaradt. Ne legyen szívünkben bánat, múljon végleg, a zord harag. Legyen ez kapaszkodó! Ne szálljanak a sóhajok. Bárhol vagytok a világban, ölelkezzetek, magyarok! ÚJ ÉVI KÖSZÖNTŐ Ne aludj hékás, itt van a tél, táncol a fény a hó tetején, szívedből gondod vesd ki hamar, korcsolya, szánkó futni akar. Tárd ki az ajtód, és a szíved, mert ez az ünnep, még a tied, hagyd most a dolgot, légy kicsit boldog tárd ki az ajtód, és a szíved. Ne aludj hékás, itt van a tél, itt van az Új Év, itt van a fény, légy újra gyermek, itt van a hó, szálljon az ének, a hógolyó. Tárd ki az ajtód, és a szíved, mert ez az ünnep még a tied, hagyd most a dolgot, légy kicsit boldog, hagyd, hogy szeressen ma még a szíved. VÁLLADON Fejem válladra hajtom, ennyi az, mit adhatok, mert nézd, jő már az alkony, hová tűntek a napok? Válladon megpihenve tán csendesedik a szív, folyama zúg sietve, fölötte ragyog egy híd. Színesebb lett a világ, de ez csak egy pillanat, mégis lesz talán virág, míg le nem bukik a Nap. VAKÁCIÓ Csiga hátán hordja házát, diák meg a tudományát, a csigának sokkal könnyebb, nem tankönyvek alatt görnyed. Mert a tudomány az nehéz, diák főbe mégis befér, okosabbak leszünk tőle, esztendőről, esztendőre. De amikor kisüt a nap, szemünk az ablakra tapad, közeledik a nyár idő, vele együtt a szünidő. Elfáradunk a tanévben, vágyódunk a pihenésre, szűkebb lesz az iskolapad, mocorgunk az órák alatt. Aztán egy nap a táblára, felkerül a diák vágya, feltűnik a várva várt szó, VAKÁCIÓ, VAKÁCIÓ! Fut a lábunk gyöngypatakban, fürdőzünk napsugarakban, száll a kacaj, és az ének: - Legszebbek a diákévek! VELED VAGYOK Én veled vagyok, ha jő az éj, ne félj, ne félj, bár elszaladt sok pillanat, de szívünk mélyén ott maradt, a múlhatatlan régi vágy, a régi ifjú, s a régi lány. És veled vagyok, ha kél a nap, az ég alatt, szívem a szíveden elpihen, s míg átölellek Kedvesem senki nem tudja meg soha, hogy szíved volt, szívem otthona. VIRÁGÉNEK Egy kis virág a gyom közül vidáman integet. Miért vagy ott te kis virág? A gyom közt nincs helyed. A gyom között is kell virág, oh hidd el ezt nekem, virágnak lenni könnyű ott, hol gyom sosem terem. Elhullatom a magvaim, s ha újra erre jársz, meglátod rajtam kívül is terem itt majd virág.

0 komment , kategória: Juhász Magda & Juhász Szilvia

Juhász Magda: De jó lenne...

2013-07-02 20:55:13, kedd

	Juhász Magda: DE JÓ LENNE... De jó lenne jónak lenni, mindig, mindig csak szeretni, lelkem szállna, mint a lepke, olyan könnyű, lenge lenne. De jó lenne jónak lenni, csak a szépet észrevenni, nem félni, és nem remegni, mindig, mindig csak szeretni. De jó lenne jónak lenni, a nagy Istent megkeresni, a lábához kuporodni, és az Igét befogadni. De jó lenne... de nem lehet. Farkasok közt nem élhet meg, aki bárány, aki balga, megrohanja azt a falka. Megrohanják, leteperik, mert a jót itt nem szeretik. Lelkünk fáradt, szívünk remeg, nincs közöttünk aki szeret? Gyilkosságok, fegyver, átok miért sújtja a világot? Hisz` szeretni könnyebb lenne, lelkünk szállna, mint a lepke. De jó lenne jónak lenni, egymás kezét megkeresni, és a gonoszt mindörökre eltemetni, elfeledni. De jó lenne jónak lenni... Kovács Kati - Nálad lenni újra jó lenne Link

0 komment , kategória: Juhász Magda & Juhász Szilvia

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 3

2024. április

Hét	Ked	Sze	Csü	Pén	Szo	Vas


1	2	3	4	5	6	7

8	9	10	11	12	13	14

15	16	17	18	19	20	21

22	23	24	25	26	27	28

29	30

Blog kereső

Bejegyzések
ma:	0 db bejegyzés
e hónap:	9 db bejegyzés
e év:	79 db bejegyzés
Összes:	4840 db bejegyzés

Kategóriák

Keresés

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum

Látogatók száma

Ma: 3047
e Hét: 14125
e Hónap: 36613
e Év: 214488

Szótár

Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.