Belépés
liliana01.blog.xfree.hu
Hagyd el néha a kitaposott ösvényt, és vesd magad az erdőbe! Biztosan találni fogsz valamit, amit még sose láttál. Alexander Graham Bell Szalóki Lívia
1947.08.05
Offline
Profil képem!
Blogom, Képtáram,
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
Mácz István - Szíveket gyűjtök
  2024-02-26 17:19:23, hétfő
 
 


Mácz István - Szíveket gyűjtök

Szeretem azt, aki gyűjt. Naponta van öröme. Megnézi gyűjteményét, gyarapítja, ápolja, gondozza, megmutatja barátainak. Közben örül, hogy neki van az, amit szeret. Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket és azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek. Bármit.
Te mit gyűjtesz?
Amit én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz. Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér. Szíveket gyűjtök. A szív jelkép. Az embert jelenti. Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek. Talán bolondnak hinnének, ha tudnák, miért nézek kutatón mások szemébe. Bolondnak hinnének, mint a görög bölcset, aki nappal lámpásával embert keresett a piacon.
Szíveket gyűjtök. Nekem nem valami kell, hanem valaki. Ember. Ember, aki rám mosolyog; aki megért; aki tisztességes; aki hűséges; akiben szeretet él; aki örül, hogy észreveszik; akiben a tehetség egy szóra kinyílik; ember, aki egyszerűen érték, mert ember. Ha van olyan nap, hogy nem találok, az én hibám. Nem néztem eléggé szét, nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá. Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli. Rejti, mint kagyló a gyöngyét. Hát én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel és a gyöngyhalászoknál boldogabb vagyok. Mert az emberek között több az ember, aki méltó, hogy annak lássák, mint az, aki összetörte magában az emberséget. Elfogult vagyok? Téged nem ismerlek. Embernek tartod magad. Hányan vesznek észre? Hányan kérik a szíved? Hányan látják, hogy jó vagy?
Szíveket gyűjtök.
Őrzöm arcukat. A szemük tüzére emlékszem. Ha azt felejtem, énjük bennem marad, amely belém égett egy pillanat alatt. Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim, sem galambgyűjteményem.
Szíveket gyűjtök.
Szívem tele van. Velük és az örömmel, amelyet csak ők adhatnak. Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam. Eszelősen hiszem, hogy nincs nagyobb, fontosabb, mint az ember. Embertelen korban élünk? Ne hidd el. Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába s meglátod az Embert. Csak annyi időt fordíts embertársaidra, mint a gyűjtők gyűjteményeikre. Kincseid lesznek. Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet, nem valamik, hanem sok-sok szív benned, valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető és mind személyes öröm életedben.

 
 
0 komment , kategória:  Irodalom innen onnan  
Az ifjúság édes madara – részlet
  2024-02-26 17:03:50, hétfő
 
 


Tennessee Williams - 1911. március 26. -1983. február 25.

Az ifjúság édes madara - részlet

Tudtam, hogy haldoklik, amikor megvettem neki ezt a melltűt és csak azért vettem meg neki tizenötezer dollárért ezt a melltűt, hogy elhitessem vele, hogy meggyógyul... Amikor rátűztem a hálóingére, szegényke sírni kezdett. Azt mondta, az Isten szerelmére, Boss, mit csináljon egy haldokló nő egy ekkora gyémánttal? Azt mondtam neki, nézd csak meg az árcédulát rajta. Na, mi van azon az árcédulán? Látod ezt az öt számjegyet, az egyest, az ötöst, és mellette azt a három nullát? Édesem, legyen eszed, mondtam neki. Ha haldokolnál, ha bármi esélye volna annak, hogy meghalsz, hát kiadnék tizenöt rongyot egy gyémánt melltűért, csak hogy a szemfödeledre tűzzem? Ha, haha. Ezen az öreg hölgy is nevetni kezdett. És úgy ült fel abban az ágyban, frissen, mint egy kismadár, hálóingén a melltűvel, fogadta a látogatókat egész nap, nevetett és csevegett velük, mellén a gyémánttűvel, és meghalt éjfél előtt, mellén a gyémánttűvel. És egészen a legutolsó percig abban a meggyőződésben élt, hogy nem halhat meg, hiszen a gyémánt melltű annak a bizonyítéka, hogy nem haldoklik."
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom innen onnan  
Jack London: Messze földön (részlet)
  2023-09-26 22:33:03, kedd
 
 


Jack London: Messze földön

Ha valaki messze földön utazik, jól teszi, ha elfelejti a javát annak, amit tanult, és elsajátítja az új szokásokat, amelyek életbevágóan fontosak azon a vidéken. El kell szakadnia a régi eszményektől és a régi istenektől, sőt gyakran fel kell hogy borítson olyan törvényeket, amelyek addigi magatartását meghatározták. Az, akiben megvan az alkalmazkodás e proteuszi képessége, az ilyen változások újszerűségében még örömét is lelheti; de annak, akiben megcsontosodtak az otthoni szokások, amelyekben felcseperedett, a megváltozott környezet nyomása úgyszólván elviselhetetlen, és testileg-lelkileg elkopik az új megszorítások közepette, melyek előtt értetlenül áll. Az örökös feszültségnek elmaradhatatlan a hatása, a visszahatása, sok bajt és mindenféle szerencsétlenséget okoz. Aki nem tud beletalálni az új kerékvágásba, legjobb, ha visszatér hazájába; mert ha soká halogatja, biztosra veheti, hogy belehal.

Képen Ginkgo biloba Páfrány fenyő fotója
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom innen onnan  
Bereményi Géza: Somlai Margit
  2022-09-19 12:35:12, hétfő
 
 


Bereményi Géza: Somlai Margit

Somlai Margitot láttam én
piacon guberálva,
ősz kicsi kontya úgy feszült,
mint rég az iskolában.

Láttam ott Somlai Margitot
lila eres kezével
szemétben turkálni, s bújtam ott,
ne övé legyen a szégyen.

Bújtam a földbe, bódé mögé be,
vén Margit néni, ne láss meg soha.
Somlai Margit, mit guberálsz itt?
tán azt a szót, hogy, hogy iskola?

Oxfordi diplomás Somlai,
latin-angol tanárnő,
öt nyelven tudta mondani
azt a szót, hogy Teremtő.

S nyolcvanöt éves kézzel ott
ügyesen túrt szemétben,
a Teremtő éppen nem figyelt,
őhelyette is néztem.

Bújtam a földbe, bódé mögé be,
Somlai Margit, nem én,
nem én teremtem, nincs hozzá kedvem,
ezt a világot, nem én.

Somlai Margit, láttam én,
talált egy fél pár kesztyűt,
és vele örültem lesben ott,
hogy a Teremtő enyhült.

Bújtomban szurkoltam: Istenem,
Istenem és Teremtőm,
a kesztyű párját lelje meg,
segíts a vén tanárnőn.

Ultima hora non datur secunda,
a kesztyű párját lelje meg,
add a kezébe, Teremtőm, végre,
a végén még más találja meg.

Mivelhogy volt ott rengeteg
szemétben túró pára,
s minden bódé mögé bebújt
mindnek egy tanítványa.

Piacon járva láttam ezt,
láttam, és jól megnéztem,
úgy mondtam el most, úgy, ahogy
volt is ez voltaképpen.
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom innen onnan  
Nádasdy Ádám - Teremtés
  2022-05-03 17:31:24, kedd
 
 


Nádasdy Ádám - Teremtés

Hibás darab, mondtad, és kiemeltél
a futószalagról egyenletes
ütemben jövő darabok közül,
föltartottál a fény felé, szakértő,
keskenyre húzott szemmel nézegettél,
forgattál ujjaid finom begyével,
megnyomkodtál kicsit, aztán körömmel
kocogtattál, sőt valami savat
is cseppentettél rám (bár meg kell adni,
ez utóbbit igen figyelmesen,
üvegrudaddal épp csak birizgálva),
de minden stimmelt, textúrára, színre.
Még meg is szagoltál, de semmi, ott se.
Hibás darab, mondtad, és visszatettél
a sok egyforma késztermék közé.
...
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom innen onnan  
Nádasdy Ádám - Ars poetica
  2022-05-03 16:53:38, kedd
 
 


Nádasdy Ádám - Ars poetica

A vattacukorárus, az csinál ilyet:
a hurkapálcáját a teljesen üres,
kissé ütődött, forgó üstbe tartja,
és vár. Remél. Összeszorul mindene,
hogy sikerüljön az, ami szokott.
A pálca végén egyszercsak megtapad
egy szál a semmiből, tágrameredt
szemmel nézik a gyerekek, aztán még egy,
el lehet kezdeni forgatni finoman,
jön már a többi szál, helyet keres,
hogy hol tapadhatna a már meglevőkhöz -
kicsit lazít a vattacukros ember,
dúdol egy keveset, lábat vált, fölnéz,
egyre nagyobb a gombolyag, ő dönti el,
most már, hogy mit akar, hogy hosszúkásat,
vagy lapos-széleset; a gyerekek
arcán elömlik a vigyor, megszületett
a semmiből az édes, fagyott levegő.
Nem mindig van ez így: néha csak áll,
koncentrálva, a vattacukros ember,
nyújtja a hurkapálcát az edénybe,
tuszkolja is kicsit, remegteti,
de semmi. Zörögve szalad az üst,
a horpadásain meg-megcsillan
a fény. A gyerekek egymásra néznek,
ő meg csak rágja a bajuszát.
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom innen onnan  
Püspöki Julianna – Tanmese
  2022-03-03 17:49:06, csütörtök
 
 


Püspöki Julianna - Tanmese

Egy nap felmászott a hegyre egy ember, és ott egy üldögélő nőt talált ...
- Mit csinálsz itt egyedül, magányosan?
- Sok dolgom van. - felelte a nő
- Már hogy lenne sok dolgod? Nem látok itt semmit.
Tanítok 2 sólymot, 2 sast, fegyelmezek 2 nyulat, motiválok egy szamarat és szelídítek egy oroszlánt, s közben kordában tartok egy kígyót. - felelte a nő
- S hol vannak ezek az állatok? Én nem látom őket .
- Bennem vannak.
A sólymok a szemeim. Meg kell tanítanom őket, hogy a jót vegyék észre.
A két sast meg kell tanítanom, hogy ne bántsanak - ők az én kezeim.
A nyulak menekülnének, hogy ne kerüljenek nehéz helyzetbe, de meg őket tanítanom, hogy maradjanak nyugodtak, még akkor is, ha esetleg megbotlanak. - ők az én lábaim.
A szamár mindig fáradt, makacs, sokszor nem bírja a terhet. - Ő a testem.
A legnehezebb kordában tartanom a kígyót, noha erős ketrecbe van zárva, mindig fegyelmeznem kell, hogy ne marjon meg senkit. - Ő a nyelvem.
S van egy oroszlánom
ő büszke és gyönyörű.
Azt hiszi ő a király.
De nekem meg kell szelídítenem.
- Ő az EGÓM.
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom innen onnan  
Köves József - Balladaféle tűnt idők poétáiról
  2022-01-08 14:44:17, szombat
 
 


Köves József - Balladaféle tűnt idők poétáiról

Hol vannak a régi fivérek, barátok,
akiket magad is lelkesen tapsoltál,
nevüket rég elfújta valami átok,
ahogy rólad se tudják majd, hogy voltál!
Mi hajdan láng volt, ma hamvadó zsarátnok,
Lassan kitoloncolja az emlékezet,
szomorú valóság ez, nézzük akárhogy -
ritkán felbukkannak régi versrészletek...
Hiába volt a mű hajdan szenzáció.
De hát hol van már a tavalyi szó?

Teremtőjükről levált apró mondatok,
amiket talán még elraktároz az agy -
ennyi az öröklét. Nincsenek olvasók,
a halállal mindenik életmű befagy.
Hol van Garai, az indiánok sarja,
és Váci Miska, a keleti vég fia,
habár menni kell, ha isten így akarja,
de a versnek nem kéne elpusztulnia,
Költészet s öröklét - puszta illúzió.
De hát hol van már a tavalyi szó?

Hol vannak a régi fivérek, barátok?
Réges-rég eltűnt már Soós Zoli, a bicskás
s vele tűntek el a gorombakovácsok,
országcsavargó Ladányi helyén sincs más.
S hol van Ratkó Jóska, szegények költője?,
elment miniszterasszony nagynénje után,
égi mezőn libeg kopott felöltője,
nem tudják, ki volt ő, bár idézik sután.
Minden mi volt, múló produkció.
De hol van már a tavalyi szó?

Hol már Csukás gordonkahangú versei,
Bella Pista Istentől rég mattot kapott,
Nagy László csikóját égmezőn nyergeli -
amíg velünk volt ő - egy országra hatott.
Magyarország - tudjuk - a költők hazája,
persze hogy van belőlük ma is rengeteg.
s nincsen az elmúltnak antológiája,
a líra hiába mindennél kedvesebb,
feledékeny a kevés olvasó.
És hol van már a tavalyi szó?


 
 
0 komment , kategória:  Irodalom innen onnan  
Janus Pannonius
  2021-09-05 18:58:58, vasárnap
 
 


Janus Pannonius: Névváltoztatásról

János volt a nevem, s Janus, ki e verseket írta!
Megmondom, ha netán, tudni kívánod okát.
Nem buta gőgből hagytam cserben a régi nevem, nem!
Tudna-e bárki különb s szebb nevet adni nekem?
Ezt hittem magam is s lásd, Janus lettem, amint a
Múzsa magához emelt s megkoszorúzta fejem.

Janus Pannonius (Csezmiczei János vagy Cesinge János, neve magyar fordításban Janus - János , Pannonius - Pannóniai) (Csezmice, 1434. augusztus 29. - Medvevár, 1472. március 27. pécsi püspök, az első név szerint ismert költő és humanista, aki Mátyás király korában élt, latin nyelven írt.



Janus Pannonius: A roskadozó gyümölcsfa

Én, aki nyílegyenest törtem sudarammal az égnek,
Seprem most leborult lombozatommal a port.
Nem külső, idegen terhek roskasztanak engem,
Önnön termésem húzza le bús fejemet.
Társaimat viharos villámok döntik a földre,
Rám ez a dús termés hozza a szörnyű halált.
Ép volnék ma is én, ha nem önt el a százszoros áldás;
Mind az enyém a gyümölcs, mely íme porba terít.
Nincs más hátra: a balta setét vasa vágja el éltem,
S máglyák lángjai közt pusztulok el megadón.
Jobb a diófának: termése miatt verik őt le,
Engem a termésem súlya tör össze maga.
Épp ily díjat nyert Agamemnon hitvese hajdan,
S az, ki a háboruba küldte gyanútlan urát.
Ó, de ha így fizet, ily gonoszul, anyjának a gyermek,
Akkor a természet szent joga, jaj, hova lesz?
Azt diktálja az ész: ne akarjon szülni az asszony,
Vesszen a magzat, amely duzzad az anyja ölén.
Bárcsak durva fagyok perzselték volna le szirmom,
Amikor ifju tavasz csalta ki bimbaimat!
Vagy letarolták volna a vad szelek a be sem érett,
Zsenge bogyót, sűrűn nőtt, buja kincseimet!
Meddő árnyam várna csak arra, ki lankad a hőtől,
S nem másért, csak ezért tisztelik úgy a platánt.
Karcsú, szép, sudaras törzsek, hallgassatok énrám,
Széttárván ölelő, széles-erős karotok:
Díszes kerti gyümölcs ne legyen soha szívetek álma,
Éppen elég, ha a lomb lep, noha magtalanul.
Rátör a büszke gyümölcs a sudárra, mely élteti-hordja,
Egyszerűen, szelíden díszlik a fán a levél.
És te, ki erre kerülsz, ágast állítni ne restelj
Csüggő gallynak, emeld helyre a dűlt terebélyt,
Gyakran gyógyította be már gyöngéd idegen kéz
A rokon által ütött mély, szomorú sebeket.
Rakj hát holmi karót e szegény ágaknak alája,
Szednivaló is akad, újra ha erre kerülsz.
Tennen terhed is úgy könnyüljön, s véreid ádáz
Tetteid úgy ne legyen felpanaszolni okod.

 
 
0 komment , kategória:  Irodalom innen onnan  
Örkény egyperces
  2021-08-10 18:14:06, kedd
 
 


Örkény István - A végzet
Valahol a Nagy Magyar Alföldnek egy kicsike tanyáján éldegélt egy család, apa, anya és két gyerek, mind pogácsakedvelők.
Ha a mamának volt rá ideje, s kedvében akart járni övéinek, sütött nekik egy nagy tepsi pogácsát.
Egyszer azonban liszt helyett mérges rovarirtószert gyúrt a tésztába. Ízre nem volt rosszabb, így hát jól bepogácsáztak, s reggelre meghaltak mind a négyen, az apa, az anya, a gyerekek.
Negyednap eltemették őket, s aztán összejött a rokonság meg a közeli és távolabbi szomszédok, ahogy az már illik, halotti torra. Homoki bort ittak, s hozzá a maradék pogácsát majszolgatták. El is patkoltak mind, ahányan voltak.
A mentősöknek - az orvosnak, a két hordágyvivőnek meg a sofőrnek - már nem akadt dolguk. Csak fejcsóválva körüljárták azt a sok halottat, s mielőtt visszaindultak volna, megettek néhány pogácsát, ittak rá egy kis bort.
Kivéve a sofőrt. Bort nem ihatott, mert vezetnie kellett, a pogácsát pedig nem szerette. De ami ott maradt a tepsiben, azt újságpapírba csomagolva letette az ülése mellé, hogy kárba ne vesszen. Jó lesz az még, gondolta, valakinek.
És most viszi!!!!
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom innen onnan  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
2024.04 2024. Május 2024.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 2 db bejegyzés
e hónap: 173 db bejegyzés
e év: 1182 db bejegyzés
Összes: 10322 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 251
  • e Hét: 1479
  • e Hónap: 5319
  • e Év: 98207
Szótár
 




Blogok, Szótár,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.