Belépés
liliana01.blog.xfree.hu
Hagyd el néha a kitaposott ösvényt, és vesd magad az erdőbe! Biztosan találni fogsz valamit, amit még sose láttál. Alexander Graham Bell Szalóki Lívia
1947.08.05
Offline
Profil képem!
Blogom, Képtáram,
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
Garai Gábor - Takarítás
  2024-04-18 20:13:37, csütörtök
 
 


Garai Gábor: Takarítás

Porrongyait rázza az ég,
foszlik a szürkeség; tavasz van.
Fény-pihéktől dagad a kék
szellőző sztratoszféra-paplan.

Olvasztott viaszként a nap
fényesre keni a mezőket.
A rendetlen bokrok alatt
zsörtölődő szelek söpörnek.

Egy virágzó fa megremeg;
még szédeleg s elrévedőn néz
mint hálóinges kisgyerek
kit fölzavart a sürgölődés.
 
 
0 komment , kategória:   Garai Gábor  
Garai Gábor - Aki méltó
  2024-01-30 16:29:45, kedd
 
 


Aki méltó - magában hordja
a szépet s az álmélkodást;
tulajdon visszfényét ragyogja,
magától kér feloldozást.
Aki méltatlan, ki e földi
lét törvényeinek rabja csak,
magában nem tud tündökölni,
s lerogy saját súlya alatt.
.
Garai Gábor
1929. január 27. — 1987. szeptember 9.
magyar költő, író, műfordító és kritikus
 
 
0 komment , kategória:   Garai Gábor  
Garai Gábor: Fényes idő
  2024-01-28 00:08:30, vasárnap
 
 


Garai Gábor: Fényes idő

Fényes idő. Az esték is fehérek.
Gyermekkori telekből hull a hó.
Ablakomban a régi kép megéled :
most indul a lámpagyújtogató;

hosszú botján láng-pillangót lobogtat,
s tudom, hogy titka és varázsa van . . .
Míg léptei az utcánkban kopogtak,
a Dobozgyár dorombolt nyájasan.

Lámpagyújtó leszek - döntöttem el akkor,
s most vallat a könyörtelen gyerekkor:
felnőtt-e bennem vagy elhalt a szó?

S magamnak újra mindent megigérek,
míg szemem a fehérlő tájba réved,
s elmúlt telekből hull át, hull a hó.

Garai Gábor (Budapest, 1929. január 27.- Budapest,1987. szeptember 9.) Kossuth-díjas magyar költő, író, műfordító, kritikus.
 
 
0 komment , kategória:   Garai Gábor  
Garai Gábor Bizalom.
  2022-09-30 00:27:15, péntek
 
 


GaraiGábor Bizalom.

S ha százszor is becsapnak és ezerszer
csalódom abban, kinek szívemet,
mint álmából a rózsát, kitakartam,
s ha éppen az árul el, kit életemmel
fedeztem én,
s ha tulajdon fiam
tagad meg,
és ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem
barátaim,
s ha megcsal a reménység,
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem,
s ha csak a bosszút hizlalja a hála
híveimben,
s ha rágalom kerít be,-
akkor se mondom, hogy nem érdemes!
Akkor se mondom, hogy nem érdemes
hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy megélek magam is, néptelen
magányban, mert irgalmatlan az élet. -
De csöndes szóval eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárult kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú;
ki-bejár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!
Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt,
megtisztálkodva megint betérhet újból;
ki kétélű késsel jött ide ma,
köszönthet holnap tiszta öleléssel!
Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
Nem hirdetek bocsánatot rossznak,
kegyelmet a hazugnak,
nem tudok
mentséget a könnyes képmutatásra,
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
akár a nyers önzés orvtámadását.
De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
Mint mamut és az ősgyík, a múltba
porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
dühünk lehűl,
csak szerelmünk örök.
S halandó gyarlóságai között
csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
irgalmas vára bizalomból épül;
s az önmagával vívott küzdelemben
csak jósága szolgálhat menedékül.
 
 
0 komment , kategória:   Garai Gábor  
Garai Gábor - A perc kevés
  2020-09-09 17:55:30, szerda
 
 


Garai Gábor - A perc kevés

Hiába oltottam beléd magam
nem vagy enyém, csak voltál.
S lehetsz még, akkor sem maradsz.
Lázadó szavam nem téged vádol
de minduntalan belőled ront rám
a reménytelenség.

Közösségünk: káprázat, észrevétlen.
A megtért tudatnak már bonthatatlan
közeg vagy: köd, víz, mely
amint kiléptem köréből, összezárul
s nem maradtam nyomnak se benne
kivetett egészen.

Így nézlek. Szinte elképzelhetetlen,
hogy testem veled elvegyült anyag.
Nem lelem magam szádban, se szemedben.
Ki vagy? Azt hinném, sosem láttalak.
Így nézlek én társtalan rettenetben.
Mert társat lel a lélek és a lét

s örök legyen a pőre test magánya?
Tízmillió év konok szégyenét
hát soha senki sem törli le
két testet végleg egy áramkörbe zárva?
Ezért alélás minden ölelés?
Akard: s a szégyent én veled letörlöm.
A száj, az öl, a perc, a perc kevés

a folytonosság kell már, az egész
józanul is, és izzón és örökkön.
És enélkül már el nem nyughatom.
S ha sosem sikerült, s ha lehetetlen
én megteszem! Akard: s minden ízemben
te lüktetsz, én meg benned folytatom
harcom a halál pártütése ellen.

Garai Gábor (eredeti neve: Ruprecht Gábor) (Budapest, 1929. január 27. - Budapest, 1987. szeptember 9.)Kossuth-díjas (1965) magyar költő, író, műfordító, kritikus.



 
 
0 komment , kategória:   Garai Gábor  
Garai Gábor - Jókedvet adj
  2020-01-14 16:26:12, kedd
 
 


Garai Gábor - Jókedvet adj

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
 
 
0 komment , kategória:   Garai Gábor  
Garai Gábor - A perc kevés...
  2020-01-05 22:00:35, vasárnap
 
 


Garai Gábor - A perc kevés...

Hiába oltottam beléd magam
nem vagy enyém, csak voltál.
S lehetsz még, akkor sem maradsz.
Lázadó szavam nem téged vádol
de minduntalan belőled ront rám
a reménytelenség.

Közösségünk: káprázat, észrevétlen.
A megtért tudatnak már bonthatatlan
közeg vagy: köd, víz, mely
amint kiléptem köréből, összezárul
s nem maradtam nyomnak se benne
kivetett egészen.

Így nézlek. Szinte elképzelhetetlen,
hogy testem veled elvegyült anyag.
Nem lelem magam szádban, se szemedben.
Ki vagy? Azt hinném, sosem láttalak.
Így nézlek én társtalan rettenetben.

Mert társat lel a lélek és a lét
s örök legyen a pőre test magánya?
Tízmillió év konok szégyenét
hát soha senki sem törli le
két testet végleg egy áramkörbe zárva?

Ezért alélás minden ölelés?
Akard: s a szégyent én veled letörlöm.
A száj, az öl, a perc, a perc kevés
a folytonosság kell már, az egész
józanul is, és izzón és örökkön.
És enélkül már el nem nyughatom.
S ha sosem sikerült, s ha lehetetlen
én megteszem! Akard: s minden ízemben
te lüktetsz, én meg benned folytatom
harcom a halál pártütése ellen.


 
 
0 komment , kategória:   Garai Gábor  
Garai Gábor: Akinek benső ragyogása van…
  2019-11-21 19:22:43, csütörtök
 
 


Garai Gábor: Akinek benső ragyogása van...

.... Akinek benső ragyogása van,
sosem lehet végleg boldogtalan;
akinek benső ragyogása van,
sosem lehet végleg boldogtalan;
akinek... -
zakatol a monoton
néma monológ; - didergőn hallgatom.
Döftek szemembe szép, szigorú fények,
álltam reflektorok kereszttüzében,
utamat pásztázta a holdvilág is;
és gyűrűk mérgezett briliánsa tüzelt rám,
és tükrök tőrei szelték át testemet;
sugarával rám vert a templom-ablak,
és valóságos torok-gyíklesőit
fente nyakamra sok valódi hóhér...
S jöttek elébem hősök; mellükön a dicsőség,
akár a habverő-üst reze, úgy tündökölt;
és láttam kivont pengék acélkék villanását
arany párákba burkolt zöld kupolák fölött...
De a lét benső fénye - mégis, valami más:
virág-szüret, szerelem-tódulás;
egy asszony, aki holtodig tied, s még
sosem ismerted teljesen testét;
egy mosoly, mit elvitt az utca sodra,
s minden emléked vissza-mosolyogja,
egy hajnali szirom az almafán,
mely estére felhő se lesz talán;
egy ember, aki ráhajolt szívedre,
pedig még árny-képét se látta benne, -
- ... Valami más, igen valami más:
földmélyi csillag, bújdosó varázs,
köd-liliom porzója, képtelen
szirom-párbaj; szilaj és vértelen;
kiolthatatlan tüzek mámora;
szózat, mit álmod sem fejt meg soha:
- Akinek benső ragyogása van,
sosem lehet végleg boldogtalan.
1967.
 
 
0 komment , kategória:   Garai Gábor  
Garai Gábor: Visszfény
  2019-11-13 18:55:19, szerda
 
 


Garai Gábor: Visszfény

"Ki méltó látni a csodát,
az a csodát magában hordja"
(Babits)

Aki méltó, - magában hordja
a szépet s az álmélkodást,
tulajdon visszfényét ragyogja,
magától kér feloldozást.

Aki méltatlan, ki e földi
lét törvényének rabja csak,
magában nem tud tündökölni,
s lerogy saját súlya alatt.

De fölkél, ha más terhe nyomja-
- emeli vállát -
s szárnya nő.
Szerelmét lánggal lobogózza,
s megőrli szívét az idő.

(1974)
 
 
0 komment , kategória:   Garai Gábor  
Garai Gábor : Álmodj!
  2019-10-10 17:59:57, csütörtök
 
 


Garai Gábor : Álmodj!

Álmodj egy szép világot hol tenger a fény,
ott hol a béke az égig ér...
Álmodd,
hogy a szeretet örökké él,
A szívekben derű és senki sem fél...
Álmodd,
hogy az álmaid valóra váljanak,és elkerül minden,
mi szívednek fájhat.
 
 
0 komment , kategória:   Garai Gábor  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2024.04 2024. Május 2024.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 174 db bejegyzés
e év: 1183 db bejegyzés
Összes: 10323 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 240
  • e Hét: 240
  • e Hónap: 6030
  • e Év: 98918
Szótár
 




Blogok, Szótár,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.