|
 1/9 oldal 
|
Bejegyzések száma: 81
|
|
|
|
|
|
2024-11-30 19:00:26, szombat
|
| |
| |
MEG VAN ÍRVA - 2024 NOVEMBER
Meg van írva. Nem mi írtuk meg, de sokan olvassák. Olvassunk bele mi is újra, és figyeljük magunk körül mi is a megvalósulását. Nagyon igazi és tanulságos gondolatok a mai világunkról, a környezetünkről.
A BLÖFF ÉS AZ IMPOSZTOR
2024. november 13.
Szerző: Bella Violetta
Egy barátom hívta fel nemrég a figyelmemet közös ismerősünk előadásaira. ,,Blöff " - mondta. ,,Nézd meg, elkezdett úgy öltözni, ahogy a témához kell, talán ha két könyvet elolvasott és eladja magát szakértőnek. És beveszik, már lépett is előre..." - mondta fejét fogva.
Megdöbbentett, mennyire igaza van. Kis külcsín és teret nyert. Eszembe jutott ennek a képességnek egy másik mestere, egy fiú, aki ugyan több helyen kirúgatta már magát viselt dolgai miatt, de ha elolvasott egy könyvet, a következő nap már a helyi rádióban szónokolt, mint a téma jeles szakértője. Lehetőleg pont azokban a témákban oktatva a naiv népet, melyben önnön maga hangzatos kudarcot vallott.
Fake it till you make it, mondja az angol, azaz játszd meg, míg igaz nem lesz. Ez talán akkor működhet, amikor nagyon meg akarsz kedvelni valakit, vagy mosolyogni egy egyébként nehéz napodon, de ugyanez tehetség, műveltség, tájékozottság és készségek esetén kínos. És csak messziről jött ember mondhat, amit akar.
Hallgattam egy podcastot Trebitsch Ignácról (Hatalmas arcok - A világ legnagyobb kalandora), aki sportot űzött önmaga túlbecsüléséből: zsidó születésű, osztrák-magyar monarchiából származó férfi, volt újságíró, lutheránus teológus, anglikán misszionárius, buddhista szerzetes, brit parlamenti képviselő, német kém és a felsorolás nem teljes. Komolyan érdemes tájékozódni róla.
Él a szöges ellentéte is ennek: azok, akik lehetnek akármilyen tájékozottak és kompetensek a területükön, mindig is bizonytalannak fognak tűnni: az imposztor szindrómások. Valóban attól rettegnek, hogy valaki leleplezi őket, hogy üres lufi a tudásuk, mi több, ők maguk. Noha semmilyen realizálható oka nincs ennek a szorongásnak.
Az online tér külön nagy sanszot ad azoknak az extrovertált blöffistáknak, akik Trebitsch önbizalmával szörföznek végig az életen - mindig fölül és mosolyogva. Ezért viszont nagyon torz kép alakul ki. Bizonyos csoportok egészét ha a bennük részt vevő pár hangosról ítélnénk meg, az olyan lenne, mintha a föld népességét egy ide érkező UFO azokról a hangos személyiségekről ítélné meg, mint Elon Musk, Donald Trump, Dwaye Johnson, Lionel Messi, vagy Mark Zuckenberg. Nem is jó a példa, mert ezek az emberek nem csak hangosak, de a területükön nyújtottak is valamit. De a torzítás így is érzékelhető: az átlagember nem megismerhető képzeletbeli Ufónk számára. Bármilyen internetes csoport átlag tagja sem.
Sokszor azt érzem, olyanokat kellene vezetésre, könyvírásra, felszólalásokra bírnunk, akik a leginkább ellenállnának, mert messze javulna a színvonal mindezeken a területeken, de legalábbis az átlag reprezentatívabb minta lenne.
Ma viszont csak annyit tehetünk, hogy kimondjuk: nem tudjuk megítélni az átlagot. Az átlag gyülekezeti tagot, az átlagos lelkészt, az átlagembert. Amikor erről beszélünk, mind a saját kedvünkre fogunk torzítani. Ha én így vagy úgy tudok jól tanulni, azt a módszert akarom idealizálni és mindenki számára - jobb esetben csak elérhetővé, rosszabb esetben kötelezővé tenni, hiszen biztos mindenki másnál is működik. Ha én ezt vagy azt a zenei stílust kedvelem, mindenkivel meghallgattatnám és eleve azt feltételezem, hogy a világon mindenki, de legalábbis sokan szeretik még.
Mert a világ bonyolultsága, hogy mind mást szeretünk és gondolunk, nagyon félelemkeltő. Bizonytalanná, kiszámíthatatlanná teszi a világot.
Hívőkként ugyanakkor lehet bátorságunk szembenézni ezzel a bizonytalansággal, bonyolultsággal. Nálunk létezhet egyedül igaz tolerancia és elfogadás, mert ha félünk is a mástól, reményünk és gazdánk van, aki megvéd a félelmetesben is...
Adja meg az Isten, hogy ne dőljünk be se a blöffisták profi zakóinak, se az imposztor szindróma öntépésének, és tudjuk csak a menny felől látni kinek-kinek az életét.
A BOLDOGSÁG ,,MISSION IMPOSSIBLE"?!
2024. november 14.
Szerző: Horváth Mihály
Van pár olyan titok az ember életében, ami folyamatosan foglalkoztat bennünket: ilyen az örök élet, a halál misztériuma, vagy az örök fiatalságra, egészségre való vágyakozás. De a boldogság keresése is egy ilyen tevékenység, mert szinte minden egészséges gondolkodású ember szeretné megtalálni az útját. Ahány ember, annyiféle módon próbálja elérni ezt a célt. Azonban sokszor magunkat csapjuk be, hogy választott utunkat valahogy igazoljuk.
Bele lehet temetkezni például a munkába és azt mondani, hogy nekem ez az életem, ez jelenti a kiteljesedést...Aki mindig jön, akire mindent rá lehet bízni, mindent becsülettel elvégez, aki mindent elbír. A mártírjelölt kaphat plusz feladatokat bőven, hiszen úgysem fog tiltakozni ellene, és csendes beletörődése a ranglétra alján marasztalja, bebetonozza szerepébe.
De van az a fajta munkamániás is, aki mindent az anyagi oldaláról közelít meg, és ez sarkallja, viszi előre a bankók világában. Nem számít, hogy nincs otthon kihez szólni, hiszen van az a hasonszőrű, sznob, felszínes társaság, akikkel nagyokat lehet bulizni és be lehet mutatni a legújabb divatos szerzeményeket, és eszmét lehet cserélni az éppen trendi dolgokról, eszményekről. Aki az anyagiaktól, a tárgyaktól várja a boldogságot, annak az a legnagyobb öröme, ha irigykedő szempárok figyelik, és mindenki számára egyértelműen bizonyított, hogy van mit a tejbe aprítania. Az, hogy az ilyen embert is sokszor csak a falak várják otthon, nem igazán érdekes, mert az tűnik lényegesnek, hogy az ő négy fala nagyobb és szebb teret zár be, mint másoké, különben is nála még a porszem se mer leesni, mert rögtön kitessékeli a takarító személyzet.
A munkamániások közül tehát a mártírjelölt mindent feláldoz, hogy segítsen másokon, ügyeken, közösségeken, így keresve a boldogságot a munkában, de sokszor csak a kérés pillanatában méltatják figyelemre, aztán el is felejtik. A másik fajta munkamániás igyekszik mindent megszerezni, de az ő időleges elismerése, tisztelete meg többnyire a pénzének szól csupán és nem a személyének. Az ember szabadon dönthet, de a két út között van egy keskeny ösvény, amit nehéz ugyan megtalálni, pedig fontos lenne.
Egy antropológus egy afrikai törzs gyermekeinek viselkedését tanulmányozta játék közben. Egyszer egy fatörzs mellé elhelyezett egy kosárnyi finom gyümölcsöt, majd azt mondta: ,,Figyeljetek csak! Versenyezzünk! Az első gyermek, aki jelzésem után a fához ér, meg fogja kapni az egész kosár finomságot! Meglepődve tapasztalta, hogy amikor elkiáltotta magát, hogy ,,RAJTA", a gyerekek együtt, egymás kezét fogva sétáltak, míg oda nem értek a fához, ahol aztán szépen megosztoztak a gyümölcsön. Furdalta az oldalát, hogy miért viselkedtek így a gyerekek. Meg is kérdezte tőlük, miért csinálták ezt, amikor lett volna közöttük sok jó futó, akik közül valamelyik megszerezhette volna magának az egész kosár gyümölcsöt, úgyhogy ne kelljen senkivel osztozni. A gyerekek nem is igazán értették a felvetést, és annyit válaszoltak: ,,Ubuntu". Ez az ő nyelvükön, az ő közegükben azt jelentette: ,,Én azért vagyok, mert mi vagyunk." Vagyis teljesen természetes volt számukra, hogy nem lehet egyikük sem elkülönülve boldog, miközben a többiek szükséget látnak.
Számomra úgy tűnik, hogy ez a törzs ismeri a boldogság titkát, ami a ,,fejlett" társadalmakban már rég elveszett. Mégis ez utóbbiakat, akik rég túlléptek ezen a szemléleten, mert individualistákká, azaz egyénben gondolkodókká váltak, tartjuk magasabb szinten civilizált társadalmaknak. Csak a lényeg tűnt el, mert az emberi kapcsolatokat, a közösségi gondolkodást felváltotta a kapzsiság és az énközpontúság.
Folyamatosan boldognak lenni igazi mission impossible-nek, azaz lehetetlen küldetésnek tűnik, mert az életben annyi változó van, hogy csak a változás biztos, hiszen magunk sem vagyunk már ugyanazok, akik akár csak 5-10 évvel ezelőtt voltunk. Keressük az állandóságot és a biztonságot mindenben, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott, azaz boldog életet élhessünk. Mindeközben sokszor azonban azokba rúgunk bele, akik legközelebb vannak hozzánk, mert a munkahelyen nem merünk szólni, hiszen kell a pénz, fizetni kell a részleteket, rezsit stb. De valahol ki kell jönni a felgyülemlett feszültségnek, amit gyakran hazaviszünk magunkkal. Nagyon fontos, hogy megbecsüljük azokat, akikre mindig számíthatunk és ki is fejezzük irányunkba, hogy tiszteljük és szeretjük őket. Időnket és figyelmünket rájuk kell fordítani/ irányítani, mert ők azok, akikre mindig számíthatunk, akkor is, amikor rossz passzban vagyunk. Közben meg kell tanulni helyükön kezelni azokat az embereket is, akik nem becsülnek, csak ki akarnak használni bennünket. Erre kézenfekvő az a hétköznapi megoldás, hogy a járdán lévő kutyagumiba sem tanácsos belelépni, inkább nagy ívben ki kell kerülni. Ahol nem szívesen látnak bennünket, csupán a szemünkben alakoskodnak, oda ne menjünk, mert azzal csak is magunknak ártunk.
A boldogságot sok mindenhez lehet hasonlítani, akár egy zsák vetőmaghoz is, amelyik tele van az ember bizalmával, jóindulatával, segítőkészségével, ragaszkodásával, szeretetével. Ezek a magok az éltető földben kicsíráznak, de a sziklás kősivatagban elpusztulnak. Vigyázni kell erre a kicsírázó és szárba szökkenő vetésre, gondoskodni róla, mert ha nem törődünk vele, egy idő után kiszárad a földje és elpusztul idő előtt értelmetlenül még a legszebb, legillatosabb virág is. Ha a mérleg egyik serpenyőjében mindig csak az elvárások jelennek meg, a másikba pedig csak folyamatos kötelességteljesítés kerül, az kódolja, hogy előbb-utóbb oda az egyensúly. A túlterhelt, közben alul értékelt fél egyre szomorúbb lesz, előbb-utóbb vagy megunja a kihasználtságát és fellázad, tovább lép, vagy belepusztul. Ilyenkor az addigi haszonélvezők csodálkozva néznek és nem értik, hogy tehetett ilyet az illető és nekik a továbbiakban miért nem járnak az eddigi előjogok.
A neten láttam egy videót, amiben azt a kérdést tették fel, hogy 3 másodperc alatt mond ki, hogy kit/kiket is szeretsz valójában. 1. 2. 3.... Le is járt az idő. Te ki mindenkire gondoltál? Te magad hányadik voltál a sorban? Benne voltál egyáltalán? Időnként bizony fel kell tenni a kérdést, hogy kiket is szeretünk, kik az igazán fontosak számunkra? A válasz sokkal bonyolultabb, mintsem gondolnánk, mert nem könnyű sorrendet felállítani. Mi hívő emberek az első helyre az Urat tesszük, de aztán ...? Ugye, hogy nem is olyan egyszerű ezt így összehozni, kimondani, még hosszú gondolkodás után sem, nemhogy néhány másodperc alatt.
Látni kell azonban, hogy csak közösen lehetünk boldogok. Akkor, amikor képessé válunk nem a magunk boldogságát keresni, hanem a társunkét, környezetünkét, embertársainkét. De mivel gyarló emberek is vagyunk, igényeljük a viszonzás örömét is. Tudjuk-e szeretteinknek ma is ugyanúgy mondani, nem mellesleg ugyanazzal a mély tartalommal, hangsúllyal, mint régen, hogy köszönöm és szeretlek? Elismerjük-e azoknak a szolgálatát, akik segítik, könnyebbé, szebbé teszik az életünket? Mikor mondtuk ki utoljára ezeket a bűvös szavakat? Mert sokan várják és hallani szeretnék!
ERŐSZAKOS MESTERSÉGES INTELLIGENCIA
2024. október 26.
Szerző: Soós Szilárd
A robotika három törvénye:
A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.
/részlet Isaac Asimov: Körbe-körbe című novella/
Robotokat használnak az iparban, a szállításban, a szolgáltató iparban. Szinte már mindenhol megjelentek. A robotokat lehet irányítani kézivezérléssel, vagy programokkal, de ma már a mesterséges intelligenciával is. Bárhogy is legyen, a robotok irányító rendszerébe olyan biztonsági protokollokat építenek be, melyek megakadályozzák, hogy erőszakos tevékenységeket végezzenek. Most a polgári felhasználású és AI irányítású robotokról van szó. Ezek nem fognak erőszakosan tolakodni, bántani, fájdalmat, sérülést okozni. Nem fognak ártó szándékú cselekedeteket végrehajtani. Nem fognak robbanószerkezeteket telepíteni. Ezeket a biztonsági és etikai protokollokat a mesterséges intelligenciába beírták.
Most azonban a Penn Engineering kutatói egy olyan algoritmust készítettek és élesítettek, amely ki tudta kerülni azokat a biztonsági protokollokat, amelyek arra voltak hivatva, hogy elkerüljék az ártó, erőszakos tevékenységet a mesterséges intelligenciával irányított robotok. Talán magamnak is érthetőbb, ha azt írom le, hogy feltörték a rendszert, és olyan dolgokra bírták rá a nagyon biztonságosnak számító vezérlést, amely után minimum kérdéseinek kellene lennie a posztmodern társadalomnak. (Jailbreaking LLM-Controlled Robots)
Három mesterséges intelligenciával működő rendszert is manipuláltak. Egy kerekes járművet, egy önvezető szimulátort, és egy négylábú lépegetőt. A kutatók szerint normál körülmények között a nagy nyelvi modellel (LLM) vezérelt robotok nem hajlandóak eleget tenni a káros vagy erőszakos cselekvéseknek. Azonban képesek voltak elérni, hogy az algoritmusuk (RoboPAIR) erőszakos cselekvéseket váltson ki a tesztrobotokból. A bomba robbantásától kezdve a vészkijáratok elzárásán át a szándékos ütközések okozásáig. Busszal, emberekkel, sorompókkal ütköztek. Egy adott helyre bombát tettek le. Figyelmen kívül hagyták a közlekedési jelzéseket. Raktárpolcot döntöttek az emberekre.
Nem erre voltak programozva a robotok. Biztonsági protokollok védték, hogy ne fordulhasson elő ilyen dolog. A mesterséges intelligenciát azonban fel tudták törni, és rábírni, hogy az eleve beépített biztonságos rendszert figyelmen kívül hagyja és külső utasításoknak engedelmeskedjen.
Nem véletlen, a nagy számítástechnikai cégek vezetői is figyelmeztetnek a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Alapvetően fejlesztik, jónak tartják.
Bill Gates besorolja a mesterséges intelligenciának a hatását az éghajlatváltozás, az atomháború, és a bioterrorizmus közé. Jó, jó, de ki kell dolgozni valamilyen garanciát, hogy mire lehet használni. Ki fogja ellenőrizni, betartani. Az önkontroll az embereknek nem szokott sikerülni.
A törvényhozók szeretnék elérni, hogy a mesterséges intelligenciát ne lehessen veszélyes tevékenységekre használni, hamis képeket, videókat gyártani, választásokat manipulálni, és fontos infrastruktúrákat megtámadni.
Tényleg hatással lesz, vagy inkább van a jövőnkre. Főleg ezek után, hogy minden védekezés dacára, simán át tudták venni az irányítást a mesterséges intelligenciával vezérelt és védett, irányított robotok felett, hogy az eredeti feladat megfogalmazásával, etikájával ellentétes feladatra bírják rá.
Valahogy nem változik az ember. Mégis egy eszköz van a kezünkben, mint a régmúltban Káin és Ábel botja. De míg az egyik pásztorolt vele, a másik agyoncsapta a testvérét vele. Pedig nem az volt a funkciója. A módszereink finomodnak. Az új technológiák alkalmasak arra, hogy a rossz és az etikátlan szükségszerűségét a tömegek előtt is igazolják, és feltétlen elfogadhatónak állítsák be, amelyekkel a tömegeknek érdemes egyetértenie és élnie.
Ismét rá kell jönnünk, hogy nincs a kezünkben a sorsunk irányítása. Már régen nem tudjuk befolyásolni a dolgok alakulását. Csak kullogunk az események nyomában és esetleg diagnózist végzünk. A dolgok kicsúsztak a kezeink közül, és azok kezéből is, akik irányítónak vallják magukat. Kinek a kezében is van a sorsunk?
FÉNYSZENNYEZÉS
2024. november 19.
Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
November fele is eltelt már, korán sötétedik. Ebben a hónapban amúgy is mindig sok a ködös, párás-borús nap. Hiába hosszú az éjszaka, ritkán látni a csillagos eget. Ha pedig lehet is látni, egyre kevesebb a csillag.
Tudom persze, hogy nincs kevesebb csillag, mint gyermekkoromban volt, csak ,,maszatos-koszos" az ég, szennyezi az iszonyat mennyiségű földi fény. Az elmúlt évtizedekben exponenciálisan nőtt a földről sugárzó mesterséges világítás mennyisége, úgy hogy már ez is külön kategóriája lett a környezetszennyezés fogalmának.
Élénken bennem maradt egy emlékkép tizenéves koromból: az ifinkkel kirándultunk a somogyi tájakon és éjszakai szállást a szennai skanzen közelében kaptunk, egy csöpp faluban, egy használaton kívüli parókián. Este kiültünk páran a mező szélén a fűre és csak néztük az eget. Soha életemben addig - és nyilván azóta pláne - nem láttam annyi csillagot! Beborították a fekete eget, fényük szinte eltakarta a sötét hátteret, tisztán kivehető volt a Tejút... Megrendítő látvány volt.
Négy évtizede már ennek, és bizony ma már töredékét sem látom annak a csillagseregnek. És az a gyanúm, hogy ha nem a Balaton viszonylag sűrűn lakott partjáról nézném az éjszakai eget, akkor se lenne sokkal jobb a helyzet.
De nem csak ez a gond. A fényszennyezés az állatvilág különböző fajainak széles skáláját is érinti, befolyásolja a hormonszintet, a szaporodási ciklust, az állatok aktivitását és a ragadozókkal szembeni sebezhetőséget is. Nagyon sok torzulást okoz.
Az emberben benne munkál valami elemi vágy a fényre. A mindennapi életünkhöz is nyilván szükség van rá, mióta feltalálták és elterjedt az elektromos világítás, lényegesen könnyebb az élet, a munkavégzés, közlekedés és minden egyéb. De mentális igényünk is van rá.
Nem véletlen, hogy van kifejezetten téli depresszió, ami a kevesebb fénynek is betudható, hogy a sötét órák számának növekedésével az adventi időszakban egyre több égősort, díszkivilágítást rakunk ki nyilvános kinti és a belső terekre is. Vágyunk a fényre.
Azt hiszem, így vagyunk teremtve. Rengeteg bibliai Ige hozza a fény, a világosság képét, és kapcsolja Istenhez. Erről szól a karácsonyi csillag prófétai ígérete és aztán megérkezése is. Mert Jézus születése és majd azután a húsvéti hajnal is diadal a sötétség erői felett.
Csak hát nagy a fényszennyezés - ebben az értelemben is.
Adventhez közeledve érdemes végiggondolni, hogy milyen ,,hangulatvilágításokat" gyújtunk minden évben, hogy kimaxoljuk az ünnepet (vásárlás-főzés-rendezvények-muszájmeglennie dolgok), és esetleg miket kellene ezekből inkább lekapcsolni, hogy még meglátható legyen az égi fény felettünk, mikor megérkezik hozzánk...
HALOTTAK NAPJA
2024. november 2.
Szerző: Soós Szilárd
Különleges viszonyunk van a halálhoz, elhunytakhoz, sírokhoz. Mindenkinek hite, hiedelemvilága, vérmérséklete szerint. Van, aki emlékezni megy. Van, aki gyertyát gyújt. Van, aki beszélget elhunyt szerettével. Van, aki dicsekszik a sírral. Van, aki a természetest szereti. Van, aki átviszi a sírra a bazári világot. Van, aki a tartós műanyaggal akarja díszíteni, van, aki vágott, vagy cserepes virággal.
A közhelyeink is ismertek, hogy a milliós síroknál a sírcsokroknak, mécseseknek, elektromos fényeknek kellene jeleznie, hogy mennyire hiányzik és szerették. De közben meg tudják az ismerősök, hogy életében talán egy túrórudit is sajnáltak tőle, és azt is veszekedve. De mutatni kell.
Én is találkozom azzal a férfival, aki még életében nagyon szerette feleségét, akit eltemetett. Leélte vele az életét. Szinte minden nap kijár a sírjához. Hiányzik neki. Nem másoknak mutatja. Lassan tudja elengedni és feldolgozni, hogy már nincs.
Persze ismerek olyan embert is, aki szintén nagyon szereti az övéit, akiket eltemetett. De van egy kis ezoterika is, mert állandóan beszélget velük, esténként álmodik. Arról számol be nekem, hogy megjelennek neki és valamit kérnek tőle. Tudom, hogy szerette őket és mindent meg is tett értük. Lehet szó valamilyen lelkiismereti kérdésről, de nem lenne rá szükség.
Ilyenkor meg temetői nagyüzem van. Egy falusi temető is feléled. Jönnek szokás szerint és rendbe teszik a sírt, gyertya, virág ízlés, vagy ízléstelenség szerint. Ennek van egy szokása, amely állandóan változik.
Azt mondják, hogy a temetés maga egy olyan rítus, amellyel legitimitást nyer az elhunyt halála és eltávozása. Ekkor realizálódik. Ekkor vesznek róla tudomást. Ekkor tudatosítja mindenki, hogy ő már nincs itt. Elment.
Utána minden emberben valamilyen módon kialakul a halotthoz való sajátos viszony és ez egy családon belül is lehet teljesen más. Van, akinek jobban hiányzik, ezért másképpen emlékezik. Másféle múltat épít ki. Ha úgy tetszik másféle létrát támaszt az ég aljához, hogy néha szerettét keresve bekukucskáljon.
Persze szükségszerű az emlékezés rítusa is. Évenként, évfordulókon, akár házassági, vagy születésnap, húsvét, karácsony, vagy valamilyen közös nap emlékeként történik meg. Ez az, amely összeköti az élőt és holtat, de egyúttal elválasztja őket. Mert az élőnek tovább kell élnie, a holtnak pedig el kell múlnia, vissza kell vonulnia lassan.
Voltak kultúrák, amikor a halottaknak még a jövőjét is el akarták rendezni. Egy egyiptomi halottkultusz is ilyen. De ezek nem múltak el, mert a mai napig léteznek bizonyos népekben, kultúrákban. A sírba vagy kriptába használati tárgyakat, az elhunyt kedvenc italát, esetenként a kedvenc elektronikus eszközét is beleteszik. Egész bizarr történésekről is tudhatunk, amikor egy láda sör, meg whisky, vodka, egyéb tömény megy a sírba, amit azután éjszaka a sírásók visszanyitnak és elvisznek.
De a temetőbe látogatás több, mint egy kegyeleti szokás. Ilyenkor találkoznak egymással távoli családtagok. Beszélgetnek. Rendezgetnek. Indok arra, hogy összejöjjön a család. Na tessék, hát a nagymama még a sírból is a család egységét, békességét szervezi!
Ma egyre többen választják a hamvasztást és az urnás temetést. Mindegy, hogy tetszik vagy nem, ez van. Az Európai kultúrkörről beszélek. Magyarországon a városokban az urnás temetések száma a 90%-ot közelíti a temetkezési vállalkozók szerint. (Én nem kedvelem, de hát ki kérdezte.) De ez a hamvasztás, új távlatokat nyit, vagy elzárja a régi megemlékezési módokat. Amíg az urnát hasonló módon helyezik el, mint a sírokat, és emlékezési helyeket képeznek, addig nincs nagy változás. De előfordul, hogy egy vízsugárral szétterítik egy füves parcellában vagy a lefolyóban eltűnik a szennyvízhálózatban. Elviszik és elszórják valamelyik folyóban, vagy a levegőben repülőről, drónról. Esetenként egy erdőben egy fa alá ássák, vagy egy facsemete földlabdájába csomagolják, és úgy ültetik el. Ma már festményeket festenek festékkel kevert hamvakkal és azt hazavihetik és a falra akasztják. Ékszerkövet is készítenek, mint egy mesterséges gyémántot, nagy nyomáson a hamvakból kis kövecskét, amit azután belefoglalnak valamilyen nemesfémbe és lesz belőle nyaklánc, karkötő, vagy gyűrű dísz. A hamvak felhasználási módjának és így halottaink feldolgozásának csak a képzelet szab határt.
Nemrég beszélgettem valakivel, aki olyan temetésen volt, hogy egy horgászoknak kialakított távirányítású etető hajóval vitték be a víz közepébe a hamvakat és ott kieresztették, mint a hal etetőanyagot. Azt mondta, hogy ez neki olyan megható volt, hogy ilyet szeretne, de a lányai nem engedik.
Egy lelkészkollégám mesélt egy extrém temetésről, ahol a vízpartra mentek, hogy a partról az elhunyt hamvait az elhunyt szeretett folyójába szórják. Az urnában a hamvak mellett tört csont is van. Sajnos nagy szél volt, és úgy szórták, hogy beterítette a gyászolókat, a lelkészt is. A tört csontokat meg az odasereglő kacsák összeszedték. Végülis feloldódott a természetben.
Ismerek olyan embert is, aki hazavitte és a házában őrizgeti, vagy a falban egy urnatartó helyen, vagy a kertjébe ültetett kedvenc fa alatt.
Persze vannak kultúrák, ahol meg időnként kiássák a holttesteket és magukkal viszik piknikezni egy szőnyegbe csavarva.
Azért eszembe jut Jézus mondása: Lukács ev. 9, 59 Egy másikhoz pedig így szólt: Kövess engem! De ő ezt kérte: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat! 60 Jézus így válaszolt neki: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!
Csupa halott cselekedetet látunk szokásként magunk körül. Az emberek kialakítanak halottaikkal egy viszonyt. Ez azonban nem a halottakról szól. Hanem kifejezetten az élőkről. Arról, hogy hol helyezik el magukat az élet térképén. Akiket a halottak határoznak meg, maguk is halottak, a halottakkal tartanak, amint Jézus is mondja.
Pedig halottaink, akiket szerettünk, családjaink neves és kevésbé neves tagjai éppen azt szerették volna egész életükben, hogy boldoguljunk, éljünk és valami olyan jót tegyünk, amelyre még ők elégedetten csettintenének, ez igen.
Krisztushoz tartozó emberként azt látom, hogy a halott az halott, az élő az élő. Ez a rendje a teremtett világnak. ,,mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk." Róma 8, 14 Ez így tisztességes, és így van méltósága.
HALLOWEN VAGY HÁLAADÁS
2024. október 29.
Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
Ezen a héten - míg az iskolákban őszi szünet van - elérkezik ránk a reformáció ünnepe, a mindenszentek napja, a halottak napja.
Mindezeknek nálunk hagyománya van, protestáns közösségink megünneplik az ötszázhét éves évfordulót, de még ennél is többen indulnak meg a temetők felé, elhunyt szeretteik sírjaihoz. Rendbe teszik a hantokat, virágokat visznek, emlékeznek. Lesz, akinek ez a hétvégén sok, hosszabb-rövidebb utazást is jelent majd, talán egyben rokonlátogatást is.
De ahogy ezen a blogon is nem egy írás szólt már erről, nem tudunk nem szembesülni az üzletek, áruházak polcait elárasztó, gyerekeknek szervezett iskolai ,,halloween-bulikon" megjelenő horror-elemekkel, az angolszász kultúr-környezetből beszüremlett, elsősorban a kelta hitvilágban gyökerező ,,ünnep" jellegzetességeivel.
Igen, ennek nyugaton van nagy népszerűsége, de még mindig nem akkora, mint egy másik, szintén angolszász eredetű ünnepnek, a Hálaadásnak. Amerikában ez a már a 17. században megjelent és később igen elterjedt ünnep sokkal inkább családi alkalom, szinte a karácsonnyal vetekedik.
Persze majd minden kultúrában jelen van egy őszi, betakarítási ünnep - mi magyar reformátusok épp most vasárnap adtunk hálát az új borért - a szüreteknek mintegy lezárásaként. De ezeknek valahogy mégsem annyira nagy (vagy a kereskedelem által ,,támogatott") a népszerűsége. Nem vettük át olyan lelkesen, mint a halloweent...
Míg ez utóbbi a halálról szól, a rémisztő túlvilági kinevetéséről, ami lényegében menekülés az igazi szembenézés elől, egy pogány kultusz jópofásított eszköztárával, addig az utóbbi az életről szól! Hálaadás az élet lehetőségéért, gazdagságáért, a termésért, az élet Urának ajándékaiért.
Minden évben keresztényekként küzdünk valamelyest, ki-ki képessége, vérmérséklete és eszköztára szerint a csokiba mártott, cuki-tökösített halálkultuszos démon-ünnep ellen. Meg-megfáradok, bele-bele szomorodom. De lehet, többre vezetne hangosabban, ötletesebben, többeket bevonva, őszintébb hálával csak ünnepelni a magunk Hálaadását...
,,Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását." (Zsolt 50,23)
HÍVÁS ÉS TALÁLKOZÁS
2024. november 26.
Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
Advent lényege, hogy az akit várunk, megérkezik, eljön. Tehát megtörténik a találkozás. Ha számunkra az advent és a karácsony csak egy bölcsőben gőgicsélő mindannyiunk Jézuskáját jelenti, vagy csak egy csillagfényes-pásztoros-angyalos régi szép történetet, akkor nincs találkozás és nincs igazi advent.
Akkor csak az van, amit Ady így fogalmaz meg: ,,ha ez a szép rege valósággá válna, igazi boldogság szállna a világra". Csakhogy a karácsony nem rege, hanem valóságosan megtörtént. S a világ mégsem fürdik általános boldogságban, ami ,,rászállt".
Csak akkor van igazi adventünk, ha meghalljuk a hangot, ami minket szólít és hív. És ez nem egy újszülött édes csöppségé a jászolbölcső szalmái közt kipislogva, vagy egy általános szeretet-hangulat, ami a karácsonyfa gömbdíszeiről csillog ránk vissza.
Hanem annak a hangja, aki a világot teremtette, az életünket adta, aki az utolsó napon ítél felettünk, aki látja az életünket, a napjainkat, ismeri a gondolatainkat, a harcainkat, félelmeinket és örömeinket, aki testté, emberré lett, hogy osztozó társunk legyen kiszolgáltatottságban, gondban, fájdalomban, mindenben, amit az emberlét jelent, éhségben-szomjúságban, szenvedésben és végül a halálban: ez az Isten hív. A közeledő adventban is. 
Nekem ez most annak a Jézusnak a hangja, aki azokat hívja, akik terheket hordoznak, akik elfáradtak.
A terhek azok a külső feltételek, a helyzeteink, amikben vagyunk. A ránk nehezedő próbák, feladatok, vagy éppen ránk bízott emberek, könnyebbek vagy nehezebbek, szeretteink vagy ellenségeink. Meg a hordozandó önmagunk: testünk, minden betegségével, gyengeségével, és lelkünk, az a személyiség, akik vagyunk, minden bűnünkkel, szenvedélyünkkel, akarásunkkal és emlékünkkel.
A fáradtság pedig az a belső állapot, ahogyan megéljük ezeket a terheket, amik rajtunk vannak. Az, ahogy ezek alatt lépdelni próbálunk, haladni le-leroskadva és újra fölállva, vinni az életünket, egymást és önmagunkat.
Meg fogom-e tudni hallani: Gyere, és pihenj meg nálam! Gyere az én közelembe minden terheddel és fáradtságoddal, hogy megújíthassalak, hogy önmagammal töltselek be, az én békességemmel és erőmmel!
Valami olyasmi ez, amit Gyökössy Endre lelkész-lelkigondozó mesélt egy családról, akik vidékről költöztek fel Pestre, nyomorúságból még nagyobb nyomorúságba. Sok gyermekkel, nehéz munkalehetőséggel, otthonról mégis valami régi, de megújult, élő hittel próbáltak boldogulni. S mikor az egyik családtagtól - ismerve nehéz helyzetünket - megkérdezte, hogy hogyan vannak, minden mesterkéltség nélkül és mosolyogva felelte az: ,,Eggyel többen, Bandi bácsi, és ezért jól!
Eggyel többen. Eggyel többen lehetünk akkor is, ha egyedül élünk, vagy ha ketten, hárman, vagy nagycsaládban... Eggyel többen azzal a valakivel, aki adventben jön, hív, velünk találkozni akar...
ISTENTELEN - EMBERTELEN
2024. november 27.
Szerző: Bella Violetta
Jaj, Istenem, öregszem! Úgy tűnik hepciás lettem. Egyre többet dünnyögök, morgolódok dolgokon. Rajtakapom magam, hogy egy egész kézműves üzletben nem sikerült egyetlen Betlehemre utaló dolgot sem találnom, és ezen dühöngök. Esetleg angyalkákat... De se fából, se papírból, se kiszúróból, se formából se semmiből a rengeteg áru között egy Mária, egy József, egy Jézus.
Ahogy egy egész könyvfesztiválon sem sikerül a két keresztény kiadón kívül más gyerekkönyvet lelni, két egész emeleten sem, amiben a karácsonyi történet nem Mikuláshoz kötődik, vagy amiben az ünnep magva nem a Diótörő, esetleg a Harry Potter... A Scolarnál láttam egyedül egy könyvcsaládot Lucázással, Betlehemezéssel, de az teljesen a népszokásokra alapoz. Még Lackfi János Mese a karácsonyról meg az adventről könyvei kínálkoznak, de hiába vagyok egyébként az író nagy rajongója - ezek annyira nem frappáns jól sikerült művek, inkább csak szépen illusztráltak.
Az utolsó reményem egy sütikiszúró online bolt, őrületes kínálattal, ahol a mikulásnak öltözött corgi kutyus és a grincs-Chubakka között a születés történet szereplői is kaphatóak. Kétszáz termék közül kettő: egy szűk család és egy bővített szett: pásztoros-bölcses, állatkás verzió. De ritka, hogy egyáltalán még van, ha elég megszelídített cukisított verzióban is. Mert a legtöbb helyen: játékboltban, bútor - vagy ruha üzletek dekorációs részén írmagját sem találjuk. (Kedves olvasó örülünk, ha küldesz üdítő kivételt, a morgásomból kifogni a szelet!)
Eddig úgy éreztem, a karácsonyi lelkészi szolgálat nehézsége, hogy az ismert történetet, az evangéliumot valahogyan megújhodva új fénnyel, új szempontból kell elmondani az embereknek. Most ezzel szemben úgy érzem, már azzal, hogy egyáltalán képviseljük, felidézzük az eredeti történetet, már azzal is bőven ellenkultúra és misszió vagyunk. Kívülről nézve rendszerhiba. Visszahelyezni a karácsonyba az első karácsonyt, az ünnep valódi tartalmát, úgy tűnik ez nem magától értetődő, hanem forradalmi.
Kivonjuk, kihagyjuk Istent a karácsonyból és lesz a minden más ünnepe. Már nem ideologikusan a szeretet, a család, a béke, vagy a fenyő ünnepe, hanem inkább termék orientált csillagok-háborújás, vagy cukikutyás, rondapulcsis ... Testre szabott, mintha csak egy szabadon választott témájú házibulit tartanánk. Tematikus karácsony: Csillámpónis, Jóbarátok-os, LEGO-s.
De nem csak az Istent vonjuk ki a képletből. Nem fizetnek már pénztárosokat: ott az önkiszolgáló kassza. A fodrászom legutóbb úgy vágta a hajam, hogy végig közben füllhallgatóval a gyermekeivel beszélte meg a napjukat. Valahol megértettem, valahol furcsállottam. A gyorsétteremben sem akarnak már emberrel bajlódni: te csak ne rendelj, ne érdeklődj, vagy jelezz vissza! Bökd a kijelzőt és kész! Interakció, szóváltás nélkül is megvan ez. Én, aki egyébként rühellem azokat a csemege pultokat, ahol tudnom kéne miből hány deka az, amit szeretnék, vagy a nyolcféle szalonnából melyik az, amit én keresek, most mégis emberért kiáltok. Hol az ember? Hol vannak azok az ártatlan, rutinszerű szóváltások, hogy picit több lett, maradhat? Vagy Gyűjti a pontokat? Esetleg Nem kéred menüben, úgy olcsóbb?
És ha még nekem is hiányoznak ezek, mi van akkor a magányosokkal, akiknek talán egész nap, vagy akár több napig ennyi a beszélgetésük, a kapcsolódásuk az emberi fajjal? Tudom, a gép pontosabb, gyorsabb, de legalábbis nem kér enni, még fizetést se, esetleg néha szoftver frissítést. De nem is elégíti ki az emberi szükségleteinket: nem érint, nem érte meg, nem szeret.
Kedves Olvasók! Kérlek, segítsetek visszahozni a karácsonyba a karácsonyt! Építsetek betlehemet, látogassátok meg a rokonaitokat, barátaitokat! Gyakoroljunk gesztusokat, írjunk lapokat, gyűjtsünk adományt! Nekem mindegy, hogy modernül, vagy hagyományosan, nem akarom én magasztalni a konzumot, csak segítsetek, hogy az ünnep mégiscsak Istenről és emberről szóljon! Van egy adventünk rá, hogy a környezetünkben minél többeket emlékeztessünk az evangéliumra, vagy elmeséljük azoknak a betlehemi történetet, akik még nem hallották. Mert a mostani zajban nehéz meghallani.
JÓ AJÁNDÉK
2024. november 24.
Szerző: Nagy Viktória
Múlt héten egy civil szervezet nevében gyűjtöttünk élelmiszeradományt. A gyűjtött adományból rászorulóknak állítanak össze a kollégáink karácsonyi ajándékcsomagokat. Az emberek többsége pozitívan fogadta és lehetőségeihez mérten támogatta a kezdeményezést. Adni jó. Az egésznek olyan Adventre készülődő hangulata volt. Talán néhányaknak eszébe is jutott a kis gyufaárus lány története, vagy Victor Hugo kenyértolvaja, esetleg Jézus valamelyik, erre vonatkozó tanítása. Persze nem adott mindenki. Volt, aki elvből, volt, aki bizalmatlanságból, volt, aki már úgy gondolta, hogy adott eleget, és volt, aki úgy érezte, hogy nem engedheti meg magának anélkül, hogy a saját megélhetését veszélyeztetné. Aztán olyan is volt, aki először mereven elzárkózott, majd nem sokkal később visszajött, hogy mit is lehet adományozni és hol lehet leadni.
Adni jó. Csak nem mindig találjuk meg az utat, a formát, az alkalmat, vagy éppenséggel mi magunk nem vagyunk rá alkalmasak. Nem feltétlenül azért, mert nincs miből. Van úgy, hogy bezárul vagy meghűl egy kicsit a szívünk a sok mindentől, ami elér hozzánk. És olyan is van, hogy elegünk lesz. Elegünk lesz, megelégedettség helyett. Annak ellenére, hogy szinte mindenből van elegünk.
A karácsonyi készülődés egyik legmeghatározóbb része az ajándékok elkészítése, beszerzése. Adhatok valami sematikust, jellegtelent, drágát vagy olcsóbbat, csak hogy ne az legyen, hogy nem adtam semmit. Adhatom azt, amit igazából magamnak vennék meg, figyelmen kívül hagyva a másik igényeit. Adhatok mértéken felül, hogy lehessen vele dicsekedni, hogy megfeleljek a vélt vagy valós elvárásoknak, vagy hogy lenyűgözzem a másikat. Annyiféleképpen adhatok rosszul. De ha adok, miért is adok rosszul? Mert mondjuk nem szívből, nem szeretetből, nem a másik vágyait és szükségeit megismerve és szem előtt tartva adok, hanem valahogyan az ajándékozásomnak is én magam állok a középpontjában.
Sheldon jut eszembe az Agymenőkből, amikor próbálja megértetni a többiekkel, hogy miért teljesen értelmetlen az ajándékozási mizéria. Nagyjából ezt mondja: Én veszek valamit 50$-ért neked, mert Karácsonykor vennem kell valamit neked, te is veszel nekem valamit 50$-ért, ugyanebből az okból kifolyólag. Viszonylag kicsi az esélye, hogy azt fogod venni, amit én vettem volna magamnak ezért az összegért, és viszont. Mindketten csalódottak leszünk, de úgy csinálunk, mintha örülnénk, mert az ajándéknak örülni kell, hogy meg ne bántsuk egymást. Ráadásul mindketten elköltöttünk 50$-t teljesen feleslegesen. Ez őrültség! Szóval én nem akarok részt venni ebben. - Nem idéztem, inkább csak a logikáját idéztem fel. Kiábrándító? Inkább mondanám leleplezőnek. Olyan Sheldonos.
Adni azonban tényleg jó. Kifigyelni, hogy mi után sóhajt a másik, megszerezni, elkészíteni, eldugni, becsomagolni, feldíszíteni, írni hozzá pár kedves szót, egy kis verset, egy vallomást, és nézni az arcán a meglepetést, a meghatódottságot, az örömet. De így adni csak szívből fakadó szeretetből lehet. És így adni csak az tud, akinek az ajándékozás tényleg a másikról szól. Aki hajlandó meglátni, megismerni és elfogadni a másikat. Ő tud neki jól adni.
,,Úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta ..." (János 3:16.) - Tudta, hogy az embernek mindenekelőtt Rá van szüksége. Rá, aki megváltja.
Szoktuk egymástól kérdezni, hogy mit szeretnél Karácsonyra? Ha most megkérdezné valaki tőlem, azt felelném, hogy ebből a lelkületből legalább annyit, hogy úgy tudjak ajándékozni - szívből, szeretettel -, hogy tényleg örülhessen, akinek adok.
KEZDŐDIK LASSAN
2024. november 17.
Szerző: Nagy Viktória
Amolyan hűvös, novemberi nap ez a mai. Leült a köd az utakra, a kerti székre és egy kicsit a szívünkre is. Ott üldögél, lóbálja a lábát és várja, hogy mi lesz. Hogy idén majd hogyan csináljuk. Valami már most is látszik belőle, de a nagyja persze még hátra van.
Egy vékonyka eladólány nyújtózkodik a létra tetején még magasabbra, hogy feltegye az üzlet ajtaja fölé a fényfüzért. Az emberek fáradt szemekkel pillantanak fel rá, ahogy jönnek-mennek alatta, úszik-kúszik már befelé a fejükbe a dzsingóbell meg a többi, és jön majd idén is minden velük együtt: a rongyrázás, az idegeskedés, a kényszerköltekezés, a túlevés, a hova a fenébe tetted már megint a díszeket, a ki kötözi fel a szaloncukrot, az idén is elfelejtetted a csillagszórót... Aztán, miután teletömjük a kukát a temérdek csomagolópapírral, reggelenként bekapcsoljuk majd a porszívót a fa körül.
Az a helyzet, hogy én minden évben igyekszem jól csinálni, de minden évben fáj, ahogyan összemosódik ez a mi ünneplésünk azzal, amire tényleg vágyom. Ráterhelődik, agyonnyomja, kiszorítja. Az áhítat csendjét, a gondolatok felívelését, a pillanat ihletettségét és azokat a dallamokat, amiket csak úgy halkan dúdolok magamban. De talán így is kell ennek lennie. Talán nem is véletlen, hogy Jézus születésének nem csak a napját nem tudjuk, de teljesen biztosan még az évét se. És talán még az se véletlen, hogy inkább a hajdani Róma hangulata maradt rajtunk, mintsem a betlehemi istállóé. Így legalább tapinthatóbb a hiány, erőteljesebb bennünk a várakozás vágya és kisebb a keserűség mindazok felett, amik elmúlnak.
De azon kapom magam, hogy az ellentmondásaiban tipródó felnőttben, ott él bennem a csillogó szemmel ünnepet váró gyermek, aki nem szeretne mást, csak valami jót, valami szépet, amitől megmelegszik a szív és a kéz. Odakintre fehéren csillogó, lábunk alatt roppanó havat, idebentre meleg szobát, duruzsoló kályhát, a mindenféle sültek, a mézeskalács és a fenyő illatát, a nagy fazék töltött káposztát a kamra polcára, és azt a békés szeretetet, amivel ilyenkor egymásra mosolygunk. Mert akármilyenek is vagyunk, Ünnepet szerzett nekünk az Úr!
Azt kívánom, így az idei startvonalnál állva, azt kérem, hogy legyen felemelő, inspiráló, reményre hangoló már a rágondolásunk is, a készülődésünk is, és egész végig legyen jelen a földi örömeinkben az az örökkévaló mennyei öröm, amit Tőle kaphatunk, és amire mindennek ellenére is megvan minden okunk!
LYUKAS ZÁSZLÓ
2024. október 24.
Szerző: Horváth Mihály
Az október vészterhes hónap a magyar történelemben, hiszen 6-án emlékezünk az aradi vértanúkra, majd felidézzük 1956-os népfelkelést. Nagyon sok szálat lehetne követni, ami egyezik a két eseményben. Íme néhány: A magyar nép mindkét esetben a szabadságáért küzdött. A meglévő hatalmi rendszer nem bírt a népfelkelőkkel és az oroszokat kérték és hívták, hogy segítsenek legyűrni a népakaratot. Majd jött a megtorlás, melyben a nemzet legjobbjait pusztította el az éppen regnáló diktatúra. Az 56-os forradalom jelképe a nemzeti zászló lett, melyből kivágták a kommunista címert, mert az nem illett a nemzeti trikolor közepére. Ez a lyukas zászló megkérdőjelezhetetlenül összetartozik a forradalommal. A lobogón lévő lyukat az akkori emberek hittel, bátorsággal és nem kevés reménnyel töltötték ki, hogy lesz egy szebb és boldogabb jövő.
Érdemes belegondolni abba, hogy mi indít arra embereket, hogy akár az életüket is kockáztassák egy forradalomban. Hiszen az életbenmaradás sokszor csupán csak a szerencsén múlik, melynek a forradalmi és főleg egy szabadságharcos helyzetben elég kicsi az esélye. De a felkelők bíztak a szebb és jobb holnapban, mivel a jelen semmi jóval nem kecsegtetett. Az embert - szerintem - nagyon szemléletesen egy olyan cserépedényhez lehet hasonlítani, mely kemény ugyan, de egyben törékeny is. Ezt a képet Pál apostol is használja a II. korinthusi levélben, mikor utal arra, hogy az evangélium kincsét hordozhatja a törékeny emberi élet. Szóval az edényt nekünk kell megtölteni tartalommal és rajtunk múlik, hogy mi fér bele és mi marad ki belőle. Két saját forrásunk van, ezek mindegyikén van egy-egy csap, amelyeket időnként kinyitunk vagy elzárunk. Az egyik vezeték végén a racionalitás van, mely próbálja megérteni a világot és elhelyezni magát valahol a társadalom szövetében. Küzd az embertársaival a javak megszerzéséért, mert szerinte őt bizony sokkal több illetné meg annál, mint amije van. Az ilyen ember bárkin átgázol csakis azért, hogy ebből hasznot húzzon, vagy előnyt szerezzen. A másik vezetéken a szív és a lélek folyásának adunk szabad utat. Megpróbáljuk szeretettel feltölteni az edényünket és bízunk abban, hogy embertársaink is ekképpen cselekednek. Küzdünk a saját egónkkal, a csak az egyén sorsát javító akarnoksággal, hogy ne legyünk másoknak kárára. Sajnos ez is egy utópisztikus hozzáállás, hiszen a szabad akaratból fakadó sokféle látás megosztja az embereket. A jóságot sokan a gyengeséggel tévesztik össze, és mint valami lehetőséget, rögtön ki is akarják használni. Tehát meg kell állapítani, hogy egyik csap kizárólagos használata sem igazán jó megoldás, hiszen az egyikben mások kihasználása a cél, míg másikban bennünket használnak ki. Ez is olyan, mint a járás, hogy ha az egyik láb hosszabb, akkor már csak sántítva lehet haladni.
A hívők között is sokféle ember található aszerint is, hogy ki mivel és milyen arányban töltötte fel a saját edényét. Például vannak a vallássérültek, akik - ahogy a mondás tartja - kegyesebbek akarnak lenni a papnál is, és már nem is tudják, hogy hogyan is moderálják magukat, hogyan fűzzék szóvirágaikat még kegyesebben koszorúba. Láttam olyan hölgyeket, akik tátott szájjal, merev tekintettel, teljesen átszellemülve hallgatták a prédikátort a szószéken, pedig az csak a jól bejáratott egyházi közhelyeket sorolta. És ha megkérdezzük őket, hogy mi fogta meg őket a beszédben, valami ilyen választ kapnánk: ,,Hát úgy az egész, mert olyan szépen beszélt a lelkész." Lehet így is viszonyulni a dolgokhoz. Az már azonban több, mint visszatetsző, ha a vallássérülteket valaki kellő tehetséggel Isten nevében a saját céljaira ki is használja. Mert farkasok mindig vannak és azok bizony a sánta bárányt fogják elkapni.
Ne gondoljuk, hogy a hit dolgai olyan - mindenki számára egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen - folyamot alkotnak, amelyben csak egyféle módon lehet úszni, ahol az értelem nem tehet fel kérdéseket és nem kaphat válaszokat. Persze sokszor a válasz nem azonnali, vagy egyáltalán fel se tudjuk fogni tartalmát az adott pillanatban, hanem csak később értjük meg. Érdemes helyén kezelni a dolgokat.
Elmesélek egy bölcs, egy bizonyos Hsziang-Jean által mondott távolkeleti tantörténetet:
A szerzetes egy ezer láb mély szakadék felett kötelet kötött egy kinyúló faágra és a fogával ráakaszkodva azon lógott és meditált. Valaki arra jött és megkérdezte: ,,Mi volt az értelme annak, hogy Bodhidharma (egy legendás indiai származású buddhista szerzetes, akiből az első kínai pátriarka lett) Indiából Kínába jött?" Ha válaszol a szerzetes, akkor ki kell nyitnia a száját, és akkor el fogja ereszteni a kötelet és a mélybe fog zuhanni. Ha pedig nem válaszol, akkor hite egyik legfontosabb kérdésével szemben mutatkozik közömbösnek. Te mit tennél a helyében?
Nagyon elgondolkodtató, hogy mi az elsődleges az egyénnek: kiállni az elveiért, a hitéért, vagy csak csendben lógni, saját magával/hitével elfoglalva lenni, és csendben kivárni, hogy majd lesz valahogy. Régóta tudjuk, hogy a mártírok olyan dolgokért adták az életüket, amelyeket a következő nemzedékek szabadon az utca levegőjével szívhatnak magukba.
Álljon itt végül egy idézet az evangélikus papgyerek, író és filozófus Hamvas Bélától, amely megerősíti számunkra, hogy isteni küldetésünkből fakadóan nagyon is felelősséggel tartozunk egymásért:
,,A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsájtó Hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd."
MENNYIT ÉR?
2024. október 31.
Szerző: Pálfi Zsuzsanna
Van egy TV műsor, talán Kincsvadászok címmel, ami arról szól, hogy van egy műkereskedőkből álló csapat, akik elé a műsorba jelentkezők bevihetik értékesnek gondolt tárgyaikat, kincseiket, melyeket már nem akarnak tovább őrizni. Először egy szakértő elé kerülnek a tárgyak, aki felbecsüli az értéküket, majd mehet a tulajdonos a kincsével a kereskedők elé, akik aztán licitálhatnak rá, ha megtetszik nekik, ha látnak benne fantáziát, vagy ha jól eladhatónak ítélik. Olykor-olykor ott ragadok a képernyő előtt, mert tényleg érdekes, hogy milyen más tud lenni egy tárgynak az érzelmi értéke, a szakértő által becsült értéke és a liciten érte kapott összeg. Az már csak hab lenne a tortán, ha még azt is megmutatnák, hogy némi restaurálás, átkeretezés, tisztítás, kiglancolás stb. után a műkereskedő mennyiért ad túl egy-egy tárgyon, hiszen többnyire ők sem szívjóságból vásárolnak, hanem a haszon reményében.
Az egyik adásban megjelent egy hölgy egy szép állapotban lévő hatalmas, régóta a családja tulajdonát képező zongorával. Elefántcsontból készült a billentyűzete, míves volt a kivitelezése, még a kottatartó faragásai is hibátlanok voltak. Igaz, hogy némi húrozás, filc csere és hangolás ráfért volna a sokat megélt hangszerre, de alapvetően nagyon egyben volt. Utána jött egy illető, egy eklektikusan rakétaszerűre összeeszkábált asztali lámpával, melyet talán az első űrrepülés vagy a Holdra szállás emlékére rakott össze egy ezermester. És láss csodát, az elsőért a liciten könyörületből kapott a tulajdonos 50.000 Ft-ot, míg a másodikért majd 200.000 ft-ot fizettek ki. Nagyon elgondolkodtató volt ez a hatalmas értékkülönbözet és főleg az érvek, melyek elhangoztak.
A zongorával sokat kell dolgozni, hogy eladható legyen, hiszen így ez nem hangszer, hanem csak dísztárgy. A rakéta formájú lámpa azonban azonnal piacra dobható jelen formájában.
Hiába míves a zongora, nincs benne semmi újdonság, dizájn elem, míg a lámpa milyen izgalmas kreáció.
A zongorának hatalmas helyigénye van, raktározni kellene a felújításig, eladásig, míg a lámpa egyszerűen kitehető a polcra.
Zongorából sok van, ez a lámpa pedig egyedi, ebbe bele lehet szeretni.
A nagy zongora snassz, idejétmúlt tárgy, a lámpa a maga retro jellegével együtt is menő és divatos.
Értem én a kereskedőket, de valahogy mégis berzenkedett bennem az igazságérzet. Milyen szakértelem, mennyi munkaóra, és mennyi minőségi anyag kellett a zongora elkészítéséhez, míg a lámpa elkészült pár óra alatt. Mégis az utóbbi majdnem 4-szer többet ér, legalább is a piaci érték, az eladhatóság szempontjából.
Kicsit úgy érzem magam, mint a zongora tulajdonosa, amikor most, október 31-én megmutatom az én drága örökségemet, kincseimet - mindazt, amit a Reformáció hozott - a szakértőnek. Ő megnézi, darabonként kezébe veszi a ,,Sola"-kat, (A Reformáció alapelveit: egyedül kegyelemből, egyedül hit által, egyedül Krisztus, egyedül a Szentírás és egyedül Istené a dicsőség) forgatja őket, majd ezt mondja: ,,Szép, szép darabok, kellően régiek is, talán eredetiek is. Jó, hogy megvan a kollekció minden darabja, de mégsem hiszem, hogy sokan kapkodnának értük a piacon. Rájuk férne egy alapos tisztítás is, mert nagyon bemattultak, sőt, itt-ott repdések, törések mutatkoznak, mintha túlságosan is megtépázta volna őket az idő, mintha nem kellően vigyáztak volna rájuk, mintha időnként nem rendeltetésszerűen használták volna őket. Nem vitatom, hogy alapvetően sok munkát és áldozatot követelt az előállításuk, de nagyon sok további munkálatot igényelnének még jelen állapotukban. Nem hiszem, hogy nagy pénzt fog kapni értük a keresleti és kínálati viszonyok miatt." És már küld is a szakértő a licitálók elé. Sok sikert kíván, és hozzáfűzi, hogy majd a piac beárazza kincseimet.
Ahogy a műsorban, úgy most én is megpróbálkozhatok mindennel, kedves olvasó, hogy meggyőzzelek arról, hogy ezek az én kincseim ma is hatalmas értéket képviselnek, de végül te döntöd el, hogy ma, most mit érnek ezek neked. Te döntöd el azt is, hogy egyáltalán tetszenek-e, kellenek-e, beszállsz-e a licitbe. Ahogy a műsorban szokás, én is mondhatok olyan figyelemfelkeltő történetet, mely a portékámhoz kapcsolódik. Utalhatok arra az isteni csodára, ahogy ezek a felismerések létrejöttek, és reformátor őseink által mívesen kimunkálásra kerültek a legdrágább ,,alapanyagok", a Szentírás és Szentlélek segítségével. Utalhatok arra, hogy mit jelentettek ezek a XVI. században, micsoda kincsei lettek mindazoknak, akik szívükkel lelkükkel rácsodálkozva értékükre akár még az életük árán is ragaszkodtak hozzájuk. Utalhatok az évszázadokra, melyek során hol kitüntetett helyen, kirakatban foglaltak helyet, hol pedig a raktárak mélyén porosodtak. De most leginkább azokra gondoljunk akár a múltból, akár a jelenből, akiknek ezek a felismert igazságok életük legnagyobb értékeivé lettek. Őszintén el kell mondanom azt is, hogy már keletkezésükkor is voltak mellettük jobban eladható, gyorsabban fogyó dolgok. Például a búcsúcédulák elég kurrens cikknek számítottak akkortájt. Hiszen sokkal egyszerűbb a bűn kérdését, az Istenhez fűződő viszonyt pénzzel elrendezni, egy papír megvásárlásával letudni, hogy aztán oda lehessen helyezni a vitrinbe, hogy lám ez is megvan, mint lélekben tusakodni, hogy felismerjük az isteni igazságokat. Csak halkan kérdezem azonban, hogy hol vannak már ezek a dizájnos búcsúcédulák!? Egy darabig porfogók voltak, aztán kidobták őket, mert rájöttek, hogy semmit sem érnek.
Ma is elő lehet állni az én ,,Sola"-imnál sokkal kurrensebb dolgokkal. Sokféle elemből összeeszkábált, csillivilli dizájnos, könnyen emészthető tartalmakkal, melyekbe könnyű beleszeretni, melyekkel nincs gond, további feladat, melyek divatosak és még egyediséget is igyekeznek sugallni.
Én mégis azt mondom, hogy ha valóban értékállót akarsz, ne dőlj be ezeknek, ne ezekre szórd el az idődet, figyelmedet, javaidat. Ahogy az anyagi világban az aranyról - főleg a vészterhes, nehéz időkben - mindig kiderül a részvények vagy egyéb értékpapírok szárnyalása ellenére, hogy ez az, ami megmarad, mert ez képvisel igazi értéket a papírok és a virtualitás világában is, úgy reformált hitünk kincsei is megtisztogatva, helyreállítva eredeti szépségükbe megőrzik értéküket a legnehezebb időkben is.
No, de ennyi elég a szóból, térjünk a lényegre: Neked mennyit érnek az evangélium szerint reformált hitem kincsei, a nagy felismerések? Most kezdődhet a licit! Te mit adnál értük?
De mégsem. Hagyjuk a licitet! Hadd mondjam el, hogy ezek a kincsek számomra megfizethetetlenek, mégis ingyen megkaphatod őket, mert én is ingyen tettem szert rájuk, noha Jézus életével és vérével fizetett értük. Ezek a kincsek ingyen a tiéd lehetnek, csak azt kérem, hogy ne tékozold el őket, tisztogasd meg, állíts helyre őket az életedben, és meg fogod tapasztalni felbecsülhetetlen értéküket minden időben.
ŐSZI NAGYTAKARÍTÁS
2024. november 12.
Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
A ,,tavaszi nagytakarítás" fogalom. Akkor is, ha ahány ember, annyiféle tartalma, megvalósítása lehet. Van, aki kicsit rendet rak, kiporszívózza a lakást, lemossa az ablakokat és ennyi. Van, aki leszed minden függönyt, átöblít minden textíliát is, kihordja a fűre a lemosható bútordarabokat, kiteszi a napra az ágyneműt, kimeszeli a konyhát...
De a közös mindegyikben az éledő természet energiáival átitatott megújulásban való valamiféle részvétel, az új kezdethez való bemosakodás, megtisztulás. Az ünnepre készülés - az élet ünneplésére. Keresztényeknél ez jellemzően a húsvétot megelőző időszakban zajlik, nem véletlenül.
A bezártságba kényszerítő téli hideg elmúltával kinyílnak az ablakok, az ajtók, beletágul az élet tere a kertbe, a szabadba, a terekre, az erdőkbe. Kinyílás és kezdődés.
De van mindennek egy őszi párja, megfelelője is, az ,,őszi nagytakarítás". Ami pedig bezárulás, becsukódás, eltakarítás, befejezés. Ott van ennek a hangulata már az októberi szüretekben, dióverésekben, de valamiképpen ez itatja át a halottaknapi, mindszenteki egyetemes búcsúzást az élettől már elbúcsúzottaktól.
Elkezdenek lassan lehullani a falevelek, és aztán az első fagyos éjszakán a diófák is hirtelen ledobják a lombjukat. Megkopaszodik a természet, aludni tér, a kerttulajdonosok pedig bősz gereblyézésbe és söprögetésbe fognak. (Avart már nem égetünk, de a zöldhulladékot zsákokba gyűjtjük és elszállíttatjuk.) Be kell menteni az érkező hideg elől muskátlit, leandert, érzékeny cserepeseket.
Bent is zajlik a takarítás, tisztába kell tenni az otthont, ahová most visszahúzódik az élet. Átnézetni, letakarítani a kazánokat, beindítani a fűtést, elővenni és átszellőztetni a télikabátokat, meleg ruhákat, letisztogatni a bélelt cipőket. Befelé fordul a tekintet. Ez már az advent előtti rendrakás ideje - kívül és belül. Voltaképp hát ünnepre készülés ez is.
A tavasz a hangosodás, az ősz a csendesedés ideje. És annak, aki tudja, hogy mindennek rendelt ideje van, semmivel nem szomorúbb ez utóbbi az elsőnél. Főleg, ha felismerjük, hogy mire adatott.
Be lehet ,,kamrázni a gyümölcsöket", számba venni az elmúlt időszak minden ajándékát. Összegereblyézni és eltakarítani mindazt, ami lehullott, elengedni mindazt, aminek vége - és bementeni, megőrizni mindazt, amit megtartani és vigyázni szeretnénk. Rendet rakni belül és helyet csinálni legbelül azoknak, akikkel együtt van otthonunk, akikkel közelebb húzódunk. Csendesedni és meghallani halkabb hangokat. Fentről is.
SÓ ÉS VILLAMOSSÁG
2024. november 28.
Szerző: Horváth Mihály
Több istentiszteleten is hallottam már prédikációt, melynek az alapigéje Jézus Hegyi beszédből származott. Meg kell vallanom, hogy volt olyan is köztük, amikor a szónok az összes közhelyet elpufogtatta, és mindezt még egy jó adag kegyes mázzal leöntve le is tudta a beszédét. De legutóbb egy olyan prédikátori megvilágításban került elém ez az ige, amely nem vegytiszta tökéletességre törekedett, hanem inkább kérdések felvetésével, sőt, hazavihető gondolatokkal ajándékozta meg a hallgatóságot.
Érdemes felidézni a textust, hogy azok előtt is ott legyen, akik nem minden nap foglalkoznak ezzel a bibliai résszel: Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Máté 5:13-16)
Bennem is sokféle gondolat indult el az ige és a magyarázatként hallottak nyomán, hadd osszam meg most ezeket az olvasókkal. Azt mindenképpen hozzá kell tennem, hogy laikusként, műszaki és természettudományos érdeklődésű hívő emberként, nem pedig eredeti görögöt olvasó, magas filozófiát, kortörténetet jól ismerő, nyelvészkedő teológusként rezonáltam az olvasottakra és a hallottakra.
Elsőnek vizsgáljuk meg egy kicsit a sót (NaCl). A nátrium (Na), rendszáma 11. Elemi állapotban ezüstös színű, lágy, jól nyújtható, igen reakcióképes könnyűfém. Az I. főcsoportba, az alkálifémek közé tartozik, és a többi csoportbéli elemhez hasonlóan egyetlen elektron található a vegyértékhéján, melyet könnyedén lead pozitív töltésű kationt alkotva. A klór (Cl) a hetedik főcsoport eleme, azaz a halogének közé tartozik, közülük a második legkönnyebb, rendszáma 17. Standard nyomáson és hőmérsékleten sárgászöld színű, erősen mérgező kétatomos gáz. Tehát egy fémből és egy gázból lett a közönséges konyhasó, amiről azt tudjuk, hogy a szavatossági ideje végtelen, mert nem romlandó. Az ige szerint mégis meg tud romlani. Ez annak köszönhető, hogy a jézusi példabeszédben az akkori mindennapokban használt só szerepel, amiben nem csak nátrium és klór volt, hanem többféle szerves- és szennyezőanyag is, mely miatt bekövetkezett a romlás.
Jelenleg a só a legolcsóbb fűszerünk, de nem volt ez mindig így. Volt olyan idő, amikor aranyárban mérték. A sóbányászati jog hasonló volt a pénzveréshez, mindkettő királyi privilégiumnak számított. Nagyon érdekes és kevesen tudják, hogy a só nem akarja megváltoztatni az ételek ízét, csupán a bennük lévő összetevők aromáját hangsúlyozza, emeli ki, ha megfelelő mennyiség kerül az ennivalóba. Természetesen, ha mértéktelenül használják a sót, az ízek eltűnnek és mindent elnyom a sósság érzete. Jelenleg divatos táplálkozási irányzat, hogy ne fogyasszunk sót, sőt, a lúgosítás az egészséges. Pedig az emberi idegek működése megfelelő sóbevitel nélkül igencsak károsodik. Sajnos a sókereskedelemben is előtérbe kerül a kufár hozzáállás. Már nem elég jó a picnak a természetes konyhasó, ami a legkisebb vízpára hatására összecsomósodik és kővé dermed. Helyette liszt finomságú sót kell produkálni. Tehát a NaCl-ot csomósodás gátló E536-os adalékkal, azaz kálium-vas(II)-cianiddal dúsították. A kálium-ferrocianid, köznapi nevén sárgavérlúgsó (K4[Fe(CN)6] kálium-hexaciano-ferrát(II)) komplex vegyület. Tehát finom, sószóróba is tehető konyhasó gyanánt ezt kapjuk a boltban. (És létezik még rózsaszín és fekete só is.)
A másik igei kép a világosságra utal. Arra, hogy a fényforrását ne takarja el semmi, mert akkor nem fogja betölteni a szerepét. Ha visszatérünk ismét a kémiához, akkor látjuk, hogy a gyertya vagy az olajmécses meggyújtásával egy oxidációs folyamat indul el, melynek következtében többségében fény és hő keletkezik. És itt ér igazán össze a 2 igei kép, mert a só is az ételek összetevőinek a valóságos ízét mutatja meg és a mécses fénye is az igazságra/valóságra világít rá. Ráadásul nem árt magunkat emlékeztetni arra is, hogy mi, emberek, hasonlatosak vagyunk a gyertyához, hiszen bennünk is oxidációs folyamat zajlik, melyből a mi melegünk, fényünk származik, sőt egész létezésünk fakad.
Ha a fentiek alapján össze akarom foglalni, hogy milyen célt tűzött ki Jézus ezzel a tanítással a keresztény emberek elé, - én azt értettem meg az igéből - hogy nekünk az igazság fényét és a szeretet melegét kell sugároznunk, eljuttatnunk mindenkinek.
A mai lámpáink azonban már nem melegítenek, mert úgy nem eléggé hatékonyak, a hőleadás csak energiapazarlást jelent. Nincs már szükség ez utóbbira, marad a távolságtartó, hideg, szemet bántó, vakító fény. Ehhez hasonlóan a mai kétlábon járó ,,LED lámpák" sem ismerik már a szeretet melegét, csak hideg fénnyel, bántóan csillognak, vakítanak. Arra viszont egyáltalán nem alkalmasak, hogy az Isten által rendelt úton a következő lépéshez hozzásegítsenek, hogy a lábaink biztos talajra lépjenek. Hiszen, ha nincs jelen a szeretet melege, akkor bármennyire fényesek is az emberi LED-ek, csak a kárhozatba vezető széles úton haladnak előre és fényükkel arra irányítanak mindenkit.
Az első bekezdésben említett gondolatébresztő prédikátor igehirdetésében elhangzott egy idézet, ami megmaradt bennem: ,,Nincsen büdösebb dolog a világon a rothadó liliomnál!" Beszédében a lelkész az olyan egyházra, az olyan hívekre utalt egy teológust vagy filozófust idézve, akik visszaélnek az Úr szavával. Ebből következik, hogy nem baj, ha van bennünk egészséges kételkedés, no nem az Isten, hanem az ő gyarló szolgái iránt. Megfogant bennem az a gondolat is, hogy hiába akarja valaki önös érdekből eltakarni a valóságot/igazságot mondjuk vékával, a gyertya fénye keresi az utat a kosár fonatai között, hogy valahogy mégis kijusson takarásból. Csupán magának árt az, aki még a réseket is be akarja tapasztani, mert hasztalan próbálkozásaiban felemésztődik, és a rátelepedő sötétségben testileg-lelkileg meg is semmisül. A fénynek és az igazságnak nem lehet határt szabni, mert az az Úrtól való, Ő teremtette.
Nagy felelősség terheli a mai fényhozókat, hogy ne olyanok legyenek, mint a hírhedt ,,előd", akik valaha első volt az angyalok között. Mindenki tudja, hogy mi is rejtőzött Lucifer (neve jelentése fényhozó) lélektelen, szeretetlen, hidegen csillogó fénye, tudása mögött és ármánykodása mibe taszította az emberiséget. Ellenben tudhatunk arról is, hogy a Világ Világosságának, Jézusnak tiszta, meleg szeretetfénye hogyan váltotta meg a világot, s vezeti vissza az őt követő embert az élet útjára. Valamennyien kaptunk egy kis gyertyányi fényt az Úrtól, mellyel ki nagyobb, ki kisebb teret tud megvilágítani, attól függően, hogy hova helyezték. De ne felejtsük el, minél fontosabb helyen van a gyertya, annál nagyobb a felelőssége és a felé támasztott elvárás is, hogy valóban tiszta fényt és szeret meleget is sugározzon maga körül.
SZABADULÁS A PÁNIKTÓL
2024. november 10.
Szerző: Nagy Viktória
Ez egy régi történet. Amolyan bizonyság. Nekem mindenképpen az, de talán vannak még olyanok, azok közül, akik elolvassák, akiknek szintén.
Egyszer, még a húszas éveim elején, valószínűleg a kialvatlanság és egy kis koffeintúladagolás miatt rosszul lettem a buszon. Úgy éreztem, hogy mindjárt elájulok. Egy pillanatra elképzeltem magam, ahogy fekszem ott a koszos buszpadlón, körülöttem viszolyogva vagy rémülten néznek az emberek, néhányan megpróbálnak megmozdítani, húznak, vonnak, taszigálnak, néhányan összeszólalkoznak felettem, hogy nem úgy kell, hogy maga inkább hozzá se nyúljon, hogy miért nem hívja már valaki a mentőket ... Közben én kiszolgáltatottan heverek a lábuknál, mellettem a táskámból kiszóródott holmik, és az arcomba mélyed a gumipadló bordázott mintázata. Annyira megrémültem ettől a képtől, hogy ájulás helyett inkább egy helyes kis pánikrohamot választottam. De, hogy elkerüljem a kiszolgáltatottság állapotát, hihetetlen erővel tartottam magam. Rezzenéstelen arccal tűrtem, ahogy a halálfélelem szorongatta a torkomat és vészharangként kongatta a szívemet. Hazaérve még melegítettem is magamnak egy kis húslevest, meg is ettem, próbáltam úgy tenni, mintha nem lenne semmi baj, de aztán csak egy szirénázó mentőautó vitt kórházba. Mire beértünk nem volt semmi bajom. Ott aztán tiltakoztam a bentléttel szemben és mindent elkövettem, hogy hazaengedjenek. Valójában a gyengeséggel szemben tiltakoztam. Képtelen voltam elfogadni, hogy velem, aki egészen addig nevetve száguldoztam az életem autópályáján, ilyen előfordulhat. Szégyenletesnek éreztem. Nem akartam gyenge lenni. Pedig minden arra utalt, hogy meg kell ismernem és el is kell fogadnom a gyengeséget, ugyanis az eseménysor hatására olyan mélyen belém ivódott a buszozástól való félelem, hogy valahányszor felszálltam rá, kalapálni kezdett a szívem és zsibbadtak a kezeim. Vagy bevettem egy Grandaxint, vagy leszálltam a buszról. Tulajdonképpen gyógyszerfüggő lettem. Úgy lapult a zsebemben a kis tabletta, mint a cukrosoknak a szőlőcukor vagy a háztartási keksz. Rettenetesen utáltam. Ha elfelejtettem vinni, nem volt mese, le kellett szállnom. Esőben is. Olyankor futottam. És közben sírtam. Egyedül laktam egy kis szobakonyhás szuterénlakásban abban az időben. Esténként meggyújtottam egy gyertyát és imádkoztam. Kerestem az okot, az egész jelenség értelmét, és legfőképpen szabadulásért könyörögtem. Amúgy csak néhány ember tudott a kínlódásomról. Közöttük az egyik egy kardiológus doktornő volt. Amikor elmeséltem neki, azt hittem, hogy majd tüzetesen kivizsgáltat, felír egy csomó gyógyszert, de egyiket sem tette. Helyette azt mondta, hogy ne szálljak le a buszról, amikor rámjön a rosszullét, ne vegyek be semmilyen nyugtatót se, sőt, leülni se próbáljak, hanem mondjam ki hangosan, ott a buszon, nem törődve azzal, hogy a körülöttem állók is hallani fogják, mondjam azt, hogy ,,Jézus, segíts!" Őszintén megvallva, csalódottan és mérgelődve jöttem el ettől a doktornőtől, de dolgoztak bennem a szavai. Az első buszt elengedtem, sokan voltak rajta. Amikor láttam, hogy a másodikon is sokan vannak, talán még többen is, mint az elsőn, elkezdtem utálni a tehetetlenségemet és felszálltam. Egy életem, egy halálom! Ülőhely persze nem volt. Körülöttem tömeg, levegőtlenség, párás ablakok. A kezdődő rosszulléttől izzadó tenyerem folyton lejjebb és lejjebb csúszott a kapaszkodón. A tabletta ott lapult a zsebemben. Tudtam, hogy ha beveszem, már önmagában az is megnyugtat majd valamennyire, hogy bevettem. Aztán meg hamarosan kitágul a világ, ellazulok és nem fog érdekelni sem a tömeg, sem a levegő hiánya, sem az átláthatatlan ablakok bezáró körülhatárolása. A szívemet a fülemben hallottam dübörögni és a kezeim is zsibbadni kezdtek már, amikor mégis másképp döntöttem. Egy kicsit úgy szakadtak ki a számból a szavak, mint amikor az ember álmában segítségért kiált - Jézus, segíts! Néhányan odafordultak, figyeltek egy-két másodpercig, aztán amikor nem láttak semmi folytatást, érdektelenül bámulták tovább a párás ablaküveget, vagy egymás tarkóját. Az volt az utolsó pánikrohamom.
Az volt az utolsó pánikrohamom, és az első intenzív megélésem arról, hogy Jézus él, szabadít, gyógyít, hogy érzékelhető a szeretete, hogy tapasztalható a jelenléte és hogy nem hagy magamra, hanem valóságosan törődik velem.
Azt, hogy nem nekem kell erősnek lennem, hanem Ő az én erőm, csak később értettem meg. De addigra már nem féltem attól, hogy a busz koszos gumipadlója barázdált mintákat rajzol az arcomra.
TE VAGY AZ ÉN SZERETŐM!
2024. november 29.
Szerző: Erlitz Anita
Ha azt mondom, szeretőm van, hűtlennek gondolsz. Ha szeretője vagyok valakinek, riherongynak bélyegzel. Pedig szeretni és szeretve lenni jó! De nem így, a szó főnévi alakjában. Az a kapcsolat, amit folyton titkolni kell, ahol nincs lehetőség a kiteljesedésre, esetleg az elején még hoz valami új színt az életbe, de csak az elején. Izgalmasabbá válnak a mindennapok, visszatér a huncut csábítás játéka, újra férfi és nő lehet az illető, kitörve az apa vagy anya tokjából és a hétköznapok monotonitásából. De ez mind valaminek és valakinek a kárára történhet. Idő, pénz, energia, szeretet folyik ki az egyik kapcsolatból, ami aztán egyre nagyobbra dagasztja a szerelmi viszony illékony szappanbuborékát a másik kapcsolatban.
De ha csak ennyi van kilátásban, akkor ez tényleg egy illúzió. Nincs növekedés benne, ha eltekintünk az egyre nagyobbra duzzadó hazugságáradattól. A gyakorlatban azonban egyre kisebbre zsugorodik minden. Rövid az együtt töltött idő. Szűk a tér, ami korábban ideálisnak tűnt. Kevés a támogató jelenlét, ráadásul az önértékelés is folyamatosan töpörödik. Bár vannak kultúrák, ahol társadalmilag elfogadott, sőt, egyenesen csodált egy ilyen árnyékkapcsolat, a folyamatosan szeretetre éhes lélek mégis feszeng. Mert ugyan szeretői státuszba kerül valaki, mégsem a szeretet dominál, hanem a csalás. Ebben az értelemben a szerető = csaló.
Biztos vagyok benne, hogy ha igaz szeretetről beszélünk, nincs olyan férfi és nő ezen a világon, aki megelégedne a csaló szerepével. De még az Isten sem elégszik meg vele, ahogy keresztény hívők milliói imádkoznak azért, hogy az egyház se elégedjen meg vele. Égbekiáltó morális mélységet és űrt jelent a máshol és mással keresett szeretet, ami nem hagy nyugodni. Pont azért, mert az ember szerető akar lenni, de a szó melléknévi alakjában. Az akar lenni, aki szabadon szeret, és akit szabadon szeretnek. Ha azt kérdezed, mit jelent igazán szeretni, milyen az a nő, férfi, Isten, egyház és társadalom, mely igazán szeret, a válaszom az, hogy szabad. Ez a szabadság pedig olyan, mint egy a színeire bontható prizma. Magában hordozza a méltóság, kölcsönös tisztelet, (ön)értékelés, (ön)bizalom, és (ön)megbecsülés árnyalatait.
Igazán szerethető-e az a férfi vagy nő, akiben nincs bizalom, aki folyamatosan kontrollál? ,,Mikor jössz már? Hol voltál? Kivel találkoztál? Miről beszéltetek? Mennyi pénzt költöttél? Mit vettél? Mutasd a telefonod!" Ahol a féltékenység diktál, ott a félelem lép a szeretet helyébe. Mindketten félnek. Attól pedig, amitől és akitől tartunk, elmenekülünk. Vagy igazán szerethető-e az a férfi vagy nő, aki önmagát nem értékeli? Aki igénytelen a beszédére, személyes higiéniájára, társadalomban elfoglalt helyére? Aki csak úgy érzi magát értékesnek, ha a másikat elnyomja? Igazán szerethető-e az a férfi, nő, egyház, ki önmagát nem becsülve úgy érzi, prostituálódnia kell egy kis elfogadásért, megértésért és intimitásért? Igazán szerethető az a férfi vagy nő, aki érzelmileg manipulál, sértődékeny, megkérdőjelezi a másik épelméjűségét, gondolatainak valóságát? Igazán szerethető az a férfi vagy nő, aki büntet csenddel, a szex megvonásával? Kinek az intimitás hol gyengédség, hol fegyver?
Melyik ember az közülünk, aki folyamatos igenekkel válaszolt? Melyik ember az közülünk, aki ne ismerné ezeket a kapcsolati mechanizmusokat? Melyik ember az közülünk, kiben ne volna benne a vágy az igaz szeretetre? Egy ilyen kapcsolati sémával mit jelent a hűség? Mentség a hűtlenségre a másik zárkózottsága?
Nem csak hiszem, de meg vagyok győződve róla, hogy az ember, férfi és nő, családok, de még az egyház is, újra és újra ezeket az elfuserált mintákat követik és adják tovább, ha nincs jelen a mindennapjaikban a szerető Isten. Ő pedig nem a harmadik akar lenni a kapcsolatunkban, hanem a teljesség.
VEREBES SZTORI
2024. október 27.
Szerző: Nagy Viktória
Egyedül voltam otthon. Halk zörgésre lettem figyelmes, mintha apró karmocskák valami fémeset kaparnának, és olyan vergődés-féle hang, ahogy nekiverődik annak a fémes valaminek. Mi lehet? Egér ekkora zajt nem csinál. Csak nem patkány jött be? Bejártam a szobákat. Felhajtottam a konvektorok tetejét, bekukucskáltam mindenhova, de semmi. Épp léptem volna ki a szobából, amikor újból hallottam. Nézd már! Egy veréb ücsörgött a cserépkandalló üvege mögött. A kéményen át kerülhetett oda. De most mit csináljak? Tanácstalannak éreztem magam. Az egyetlen, ami eszembe jutott, hogy megfogom és kirakom. De hogyan fogom meg? Nem volt elgyengülve, elég kackiásan nézelődött az üvegajtó mögül. Szinte biztos voltam benne, hogy ha kinyitom az üvegajtót, hogy benyúljak érte, kirepül és itt fog repkedni a szobában. Az neki se jó és nekem se. Mint amolyan mai arc, csináltam róla egy fotót a mobilommal és elküldtem a lányomnak, aki épp buszozott a munkahelyére. Egy Facebook oldal fotóját küldte vissza, amin volt egy telefonszám. Felhívtam őket. Jó napot kívánok! Vadmentő Állomás Székesfehérvár, - mondta be egy határozott hang. Édesanyám! Vadmentő! Hát ez itt nem egy büszke röptű sas, vagy egy elárvult őzgida, csak egy csuri a kályhámban, - villant át az agyamon. - Ezek hülyének fognak nézni! De azért, ha már felvették és várják, hogy megszólaljak, elmondtam hát szépen, hogy mi a helyzet. Nem néztek hülyének. Hány ajtó? Hány ablak? Milyen sötétítési lehetőség? Aztán jött is a tanács. Az egyik ablakot besötétítettem, a másiknak kinyitottam minden szárnyát, az ajtókat becsuktam és végül oldalról, hogy ne álljak útjában, kinyitottam a kandalló ajtaját. Egy pillanat alatt kirepült az ablakon!
Miért írom ezt le? Mert számos tanulságot hagyott maga után.
Egy szokatlan helyzet, amiben nem működnek a megszokott megoldási sémák. Érezheti az ember, hogy egy ilyesmit illene megoldania egyedül, de inkább ijedtséget és tanácstalanságot érez. Az is érezhet így, aki a jelenleginél sokkal élesebb helyzetekben már ügyesen helytállt. A külső segítség, a másik ember bevonása egyfelől beismerése annak, hogy én most ehhez kevésnek érzem magam, azonkívül felveti a dilemmát, hogy egyáltalán fontos-e annyira az egész, hogy ezzel mást, főleg valami komoly embert zavarjak.
Ha teljesen egyedül próbáltam volna megoldani az én kis verebes sztorimat, nem biztos, hogy a veréb most vidáman repkedne odakint.
Amikor bénultnak, megtorpantnak, kimerültnek, depressziósnak, kiégettnek, becsapdázottnak stb. érezzük magunkat, akkor azok is vagyunk! És nem fogjuk tudni felemelni magunkat a saját hajunknál fogva, mint Münchausen báró.
Ma divat mindig jól lenni, mindig erősnek lenni, sebezhetetlennek, problémamentesnek látszani, végigmenetelni az életen, mint egy túlélős kalandjáték hőse. A szociális média pedig kitűnő felületet biztosít ennek a prezentálására. Csupa sikeres hős, csupa tökéletes család, csupa lánglelkű bölcs, csupa gyönyörű nő és csupa zseniális gyerek!
Ugyanakkor nem túl nagy divat ápolni a kapcsolatainkat és a közösségeinket, vagy elismerni egy-egy szakterület fontosságát. Pedig ezek azok, amik segítségünkre lehetnek akkor, amikor önmagunkban kevesek vagyunk.
Tanítani jött hozzám ma az a kis veréb.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vallás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2024-10-25 21:00:24, péntek
|
| |
| |
MEG VAN ÍRVA
Meg van írva. Nem mi írtuk meg, de sokan olvassák. Olvassunk bele mi is újra, és figyeljük magunk körül mi is a megvalósulását. Nagyon igazi és tanulságos gondolatok a mai világunkról, a környezetünkről.
A KÉRDŐJELEK VILÁGA
2024. szeptember 26.
Szerző: Horváth Mihály
A kisgyerekek rengeteg kérdést tesznek fel úgy, hogy néha már-már agyára is mennek a szüleiknek. Főleg amikor századszor is megkérdezik ugyanazt, és a választ meg sem várva jön a következő kérdés egy teljesen más tárgykörre vonatkozóan. Megbirkózni a kérdésözönnel egy kissé fárasztó, de ugyanakkor kedves feladat szülői oldalról. Persze van benne fejvakarós rész is bőven, mert sok mindenről kiderül, hogy bizonyos dolgokba bele sem gondoltunk még, és van, amiről fogalmunk sincs, hogy mondjuk el a gyerek számára is érthetően. Az ember azonban - kicsi vagy nagy - csakis úgy jut több ismerethez, ha mer kérdezni a másik embertől, vagy kérdésére megkeresni a számára kielégítő választ egy-egy könyvben vagy a neten.
Emlékszem egy régi, iskolai feleltetésre. Már nem tudom, hogy melyik órán történt, de a tanár úr igen szigorú ember volt, és a számonkérésnél sem ismert könyörületet. Általában négy diákot szúrt ki a pad alá csúszó, sunnyogók közül, de olykor akadt köztük olyan is, aki önként jelentkezett javítási célból. Elsőként a javításra jelentkező kapott egy kérdést, amit tökéletesen kifejtett, és mehetett is a helyére egy jó jeggyel gazdagodva. A két közepes szintű tanuló lefeleltetése már kicsit tovább tartott, kellett hozzá a tanerő lelkiismeretes munkája, mellyel összeszedte a fejükben megbúvó tudásmorzsákat. Végül megizzadva ugyan, de csak meggörbült, ami igen egyenesnek látszott. A felelők magukat kihúzva széles mellkassal és megkönnyebbült ábrázattal léptek le a tábla előtti dobogóról, hogy elfoglalják helyüket a padban, hiszen ők legalább 1-2 hétre biztonságba kerültek a felelés szempontjából. Már csak egy legény maradt talpon, de milyen legény! Ő volt az osztály ,,faékje". Ő is megkapta a maga kérdését, amihez azonban hozzá sem tudott szagolni. Félig suttogón könyörgött az osztálynak, hogy súgjunk neki. Azonban súgni is csak annak lehet, aki legalább valamennyire tudja az anyagot, mert ha nem, akkor tutira félre fogja érteni a hangfoszlányokat. Próbálkoztunk a lehetetlennel, súgtunk, melynek hatására jöttek is a viccesebbnél viccesebb mondatok a felelő szájából, az osztály meg dőlt a nevetéstől. A tanár megelégelte a szenvedését és így szólt: ,,Lajos fiam, látom, ez nem megy! De adok egy mentő kérdést, mert annyira elment az idő, hogy már úgysem tudnánk új anyagba kezdeni. Tudod, szoktam mondani, hogy egy jó kérdésben már benne is van egy kicsit a válasz is, úgyhogy jól figyelj!" Lajos megkapta a mentőkérdést, elkezdett vakarózni, majd belekezdett a feleletbe. A két bevezető mondat után azonban már teljesen másról beszélt, aminek nem sok köze volt a kérdéshez. A tanár türelmesen végighallgatta és csak ennyit mondott: ,,Szép előadás volt! Hihetetlenül technikásan kikerülted az egyenes, konkrét választ a kérdésemre, és nagy ívben eltértél tárgytól. Akár még politikus is lehetsz ezzel az adottsággal, de ez ma itt sajnos csak egy egyest ér. Én azonban ennek ellenére is bízom benned, ezért csak ceruzás egyest írok be a naplóba, amit jövő órán még kijavíthatsz. Tanuld meg rendesen a most feltett mentőkérdésre a választ!"
Van olyan kérdésfeltevés, amikor maga a kérdés tartalma már másodlagos vagy inkább sokadlagos, sokkal fontosabb a mögötte megbújó szándék. Nem minden kérdés mentőkérdés. Hiszen a mögöttes szándék lehet alattomos, rosszindulatú is, ami valahol megbújik a kérdés mélyén. A kérdező ilyenkor nem is valamilyen ismerethez akar igazából jutni, sokkal inkább valamit sugallni akar, vagy el akarja bizonytalanítani a másikat. Sosem direkten fogalmazzák ezeket meg a kérdéseket, hanem becsomagolják valamilyen szép és támadhatatlan, lehetőleg rózsaszín sztaniolba. A legkézenfekvőbb fogalmakkal való operálás a leghasznosabb, mivel ezeket mindenki érti. Ilyenek a szeretet, tovább jelzőzve a keresztyéni szeretet, és erre jöhet még habként a tortán a megbocsátás emlegetése. Ezek segítségével bármit meg lehet, sőt szinte már elvárás, hogy meg is kell kérdőjelezni, hogy tényleg az-e olyan-e, mint amilyennek elsőre látszik vagy amit eddig gondoltak róla. Bár én magam nem tudom, hogy is van ez pontosan, de biztosan nem úgy, ahogy ezt anno megmondták. Ezek alapján vitatni lehet a Teremtő létét, személyét, szándékát, a különféle identitásokat és bármit is, azaz az eddig kőbevésett és a sok ezer éves múlt által kipróbált valóság minden építő elemét.
Egy hétköznapi példával hadd hozakodjak elő, hogyan is lehet ártatlanul, de mégis rosszindulatúan sugallni valamit kérdéssel vagy éppen kétségeket ébreszteni a másikban. Idézzük két középkorú nő beszélgetését Az első felvonásban lényeges a bevezetés, mint például a ,,Hogy vagytok?" kérdés. A ,,Köszönöm, jól vagyunk." nyugtázása után aztán jöhet a támadás. Mint pl. ,,Hallottad, hogy X. Y.-t megcsalta a férje?" Jöhet hozzá egy kis sajnálkozó lelki töltés, hogy ,,Jaj, szegény ártatlan gyerekekkel mi lesz, ha otthagyja a férj a családot?!. De persze nálatok ugye minden rendben van." (Olyan hangsúllyal, ami simán kérdésnek/megkérdőjelezésnek értelmezhető.) Ha itt abbamaradna a párbeszéd, már így is el lennének ültetve a kétség magvai, mert már ott motoszkál a megkérdezett fejében, hogy mit tudhat a másik, amit ő nem. Ha tovább megyünk, és az egyik beszélgető fél elejti azt a kérdést, hogy ,,Tegnap nem járt a férjed a belvárosban? Lehetséges, hogy Katika ott látta kézen fogva egy szőke nővel?" Persze válaszra sem várva, sietve hozzá teszi még, hogy ,,Biztosan összekeverte valakivel, mert a mi Katikánk szeme sem a régi már, és amúgy is csak futólag látta a busz ablakából. De ti ugye jól meg vagytok (megint kérdő hangsúllyal), mert ez a lényeg." Az elköszönés után marad a kérdező hangsúly hatására a kétség és a bizalmatlanság, a feltámadó féltékenység.
Madách Imre Az ember tragédiájában Lucifer szájába adva eképpen foglalja össze a lényeget: ,,S egy talpalatnyi föld elég nekem, Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni." Arkhimédész azt mondta: ,,Adjatok egy fix pontot és kimozdítom helyéből a világot". A Bibliában sem véletlenül kérdez a kísértő Évától: ,,Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?" A kérdésben az igazság ,,kis" változtatásával az ,,egyetlenről nem"-ből ,,egyetlenről sem" lesz, így azt sugallja, hogy Isten nem bőségesen ajándékozó szerető Úr, hanem parancsolgató, a jóból kizárni akaró despota.
A jelenben azt láthatjuk, hogy a felfordult világban mindent és mindenkit meg lehet kérdőjelezni. Kérdőre lehet vonni a valóság minden elemét. Ennek hatására ami biztos volt eddig, az mára már maradiság és elavult nézet. Van-e még Férfi és Nő? Van-e Istennek személyes kapcsolata az emberrel, van-e még egyáltalán Isten? Az ilyen ,,ártatlan" kérdezőknek minden viszonylagos, csupán egy ,,szentség" tabu, mégpedig maga kérdőjel. Azt nem vitathatja senki, hogy nekik joguk van bárkit és bármit, bármikor és bármilyen módon megkérdőjelezni. (Csak megkérdezem, hogy te örülnél neki, ha valami fontos, teljes odafigyelést igénylő munka vagy éppen minden energiát követelő erőfeszítés közepette nekiállna valaki kérdésekkel bombázni?! Főleg olyan trükkös kérdésekkel, melyeket előtte sokáig cizellált, neked meg prompt kell megválaszolni. Ehhez minimum jézusi képességek kellenek, aki többször is csattanós választ adott a neki szánt rosszindulatú kérdésekre.)
Látnunk kell, hogy amennyiben a kérdőjelekből csak kétségek születnek, melyek nem érintik még csak véletlenül sem a valóságot, ha a kérdésekkel csak a rombolás és nem építés a cél, akkor az állandó ,,ártatlan" kérdezés vagy inkább minden megkérdőjelezése csak zsákutcába vezethet. De sajnos, a másik véglet sem sokkal jobb, amikor nem lehet kérdezni még jóhiszeműen, érdeklődően sem a dolgok alakulását illetően, mert az meg dogmatikus diktatúrát eredményez. Mindkét végletben egy a közös, hogy letérít a keskeny útról, ami Jézus tanítványai számára követendő.
GALAMB
2024. szeptember 19.
Szerző: Horváth Mihály
A hosszú boldog házassághoz elengedhetetlen a szeretet és a bizalom megléte, ezt mindenki tudja. Ez olyan evidencia, hogy nem is igényel különösebb kifejtést. De emellett nagy szükség van arra is, hogy a pár mindegyik tagjának legyen egy privát zónája, ahova időnként el tud húzódni, ha esetleg viharos lenne a helyzet, vagy csak hogy kicsit kiszellőztesse a fejéből a gondolatokat egy másfajta cselekvéssel. A családi házakhoz eleve szoktak építeni valamilyen garázst, sufnit vagy műhelyt, mert ház körüli munkákhoz bizony kellenek különféle szerszámok, és ezekkel a lakóteret mégsem lehet feltölteni. Bár a mai modern világban a padlóvázából kiálló gereblyét is kisplasztikának lehetne nevezni, csak 1-2 oldalas tömjénezés kell hozzá az alkotó nagyságáról, hogy akkor és ott mire is gondolhatott és mi ihlette meg a ,,művészt". De maradjunk a normál felállásnál. A férfiakat leginkább a műhellyel és a kinti dolgokkal hozzák kapcsolatba, míg a hölgyek többnyire megnyerik a lakásbelsőt, különösen is a konyha + vizesblokk(ok) párosát ,,játszótérnek".
A szóban forgó családban is hagyományos felosztás működött. Az asszony benn tevékenykedett, míg a férje a műhelyben dolgozott. A letört kertkapu vasalatát kellett megcsinálnia, pontosabban egy újat próbált készíteni, majd felhegeszteni a nyílószárnyra. El is lett volna foglalva rendesen ezzel a munkával, de közben mindig akadt valami más is, hogy ne haladjon rendesen. Kinyitotta a műhely ajtaját, mert a hegesztő füstje már nagyon fojtogatta a torkát. Így nyitott ajtónál már viselhető volt a gázok egyvelege. Ki- és bejárkált a nyitott ajtón, hogy felpróbálja a helyére a készülő munkadarabot. Egy ilyen vonulás közben vette észre, hogy berepült a műhelybe egy postagalamb. Nézték egymást majd a férfi hagyta, ha jó neki, hát hadd maradjon, mert már kezdett szürkületbe fordulni az idő és ő még mindig nem végzett a munkájával. Közben elgondolkodott, hogy mihez is kezdjen ezzel a helyzettel. Nem akarta bántani a galambot, mert látta a szemében azt a kiszolgáltatottságot és lemondást, hogy most neki már minden mindegy, nagyon fáradt, és azt csinálhatnak vele, amit csak akarnak, nincs ereje ellenállni.
Tudta a férfi, hogy miről van szó, hiszen kemény paraszti nevelést kapott. Emlékszik még mindig arra, hogy a szüleiknek két disznója volt. Az egyiket ő nevezte el Zorronak az akkor futó tévéfilmsorozat hőse után, mivel volt a hátán egy fekete folt. A másiknak a nővére a Böbe nevet adta. A szünidőben mind a két gyerek egymást túllicitálva azon ügyeskedett, hogy a saját malackájának a kedvébe járjon, és a sajátja bizony nagyobb legyen, mint a másiké. Aztán eljött a december a disznóvágások ideje. A fiú még nem volt 14 éves, de már a kezébe adták a kést, hogy szúrja le a disznót. Zorro ugyanígy nézett rá, ijedten és felkészülve a legrosszabbakra, mert Böbe akkor már nem élt. A fiúnak nagyon fájt a tanítás, de idővel rájött, hogy ez is a férfivá váláshoz vezetett, hiszen egy férfi nem mondhatja azt, hogy nem, akkor sem ha ..., mert ez a kötelessége. Talán majd az asszonyok vágják le a jószágot?!
És akkor itt van most ez a galamb, mely bizonyára a hosszú versenyen eltévedt, elfáradt és most a végletekig kimerült. ,,Nyugodj meg, komám, nem foglak bántani!" - mondta neki. Aztán viccesen hozzátette, hogy a galambot többféleképpen is el tudná készíteni pl.: szalonnával tűzdelve, töltve esetleg erdei gombás szósszal stb. A galamb nem értette, hogy mit mond, hiszen az ereje már a nézésre is kevés volt. A férfi vitt ki neki friss vizet és magokat is, aztán rázárta a műhely ajtaját, mivel ebben az állapotában a szomszédok macskáival szemben reménytelen lett volna a küzdelme. Reggelre evett is ivott is a galamb, és a tegnapi fáradtságnak már a nyomai sem maradtak meg benne. A férfi útjára engedte a kis ,,sportolót", hiszen biztos nagyon várta már otthon a gazdája. De ahogy mondani szokás: Nincs az a jó cselekedet, ami büntetlen maradna. A galambnak menedéket nyújtó műhelyben maradt nyom bőven. Bár a férfi biológia tanulmányaiból tudta jól, hogy a madarak emésztése nagyon gyors, de erre azért igazán nem számított.
Elgondolkozott a történtekkel kapcsolatban, hogy mennyire emberi volt ennek a galambnak a viselkedése. A bajban, a rászorultság pillanataiban bármire képes volt a segítségért, teljesen megadónak és alkalmazkodónak látszott. Aztán, amikor erőre kapott, mi volt a hála?! Egyetlen probléma van csupán ezzel a párhuzammal: míg a galambnak van mentsége a tettét illetően, hiszen biológiai programja szerint működik így, addig arról az emberről, aki mindezt tudatosan műveli, már ugyanez nem mondható el.
HEJ! HA ÉN IS, ÉN IS KÖZTETEK MEHETNÉK, SZÉP MAGYAR VITÉZEK, ARANYOS LEVENTÉK!
2024. október 8.
Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
Idén vasárnapra esett az aradi vértanúk emléknapja, mondhatjuk nyugodtan, hogy a ,,nemzeti gyásznapunk", a negyvennyolcas szabadságharcunk szomorú vége. Megemlékezések voltak országszerte és ez nagyon is jól van így.
Néha-néhol kicsit sablonosan, máskor-máshol érdesebb műsorral sikerül, de fontos emlékezni. Bár, ahogy leköszönő történelemtanár végzettségű polgármesterünk szokta volt mondani, ezek a megemlékezések akkor adhatnak igazán valamit, ha nekünk emlékezőknek személyessé, élővé tud válni őseink üzenete.
Nem tudom, hogy ebben a hipermodern, globális-virtuális és közben ugyanúgy megannyi válságtól szenvedő világunkban a mai fiatalokhoz például hogyan tud közel jönni a vértanúk példája hűségről, hazaszeretetről, istenhitről, áldozatkészségről, kitartásról, küzdeni tudásról.
Az biztos, hogy feladni nem szabad a történelmi emlékezés emberi privilégiumát, a múltat ilyen értelemben nem szabad és nem is lehet eltörölni. Ugyan nem lehet konzerválni, nincs értelme visszasírni, talán nem is nagyon van mit, de ezek a gyökereink, melyeknek tanulságai vannak és identitást adó ereje is van.
Szerintem nem véletlen, hogy hazánkban a hagyományőrző csoportok, legyenek azok a lovas huszárok ügyességét, vagy a honfoglalás kori viseletet és harcmodort, eszközöket bemutató közösségek, sokszor kifejezetten fiatal emberekből állnak. Olyanokból, akik megérzik az előásható, feleleveníthető kincs értékét és megtalálják a saját életükre nézve a mai üzenetét.
Míg a nyelvünkben nagyon sok jövevényszó van, főleg angol eredetű, ugyanakkor érdekes lehet tudni arról, hogy bizony az angolban is vannak magyar jövevényszavak. Ilyenek például a goulash, a czardas, a paprika, vagy a sabre (szablya), vagy a coach, amely a kocsi szavunkból ered, pontosabban a Kocs községben kifejlesztett lovas-szekér elnevezéséből.
Nos, egy ilyen szó az angolban a ,,hussar" is, amely a huszár szóból, a magyar könnyűlovasság Európa szerte elterjedt elnevezéséből származik.
Az idén tizenhetedik éve megrendezett Nemzeti Vágta - gondoljon róla akárki akármit is - pedig egy olyan évenkénti lovasverseny és fesztivál, amelynek fő célja igenis a nemzeti hagyományok ápolása és mindemellett a kapcsolatteremtés, hídépítés az egyes települések és lakosaik, valamint a határon túli magyarok, a magyar vidék és Budapest között.
Másfél évtizedig a fővárosban, a Hősök terén került megrendezésre ez az esemény, tavalytól pedig Szilvásvárad, a nemzeti kinccsé nyilvánított lipicai ménes otthona ad helyet a rendezvénynek. És a sokféle versenyszám, mint a Fogatvágta, a Kocsitoló verseny, a Nemzetközi Futam (melyet idén a brit Egyesült Királyságot képviselő versenyző nyert) és a főszám, a Nemzeti Vágta mellett már megrendezik a Huszárgyerek Vágtát és a Kishuszár Vágtát is, olyan sok a jelentkező fiatal.
Az esemény mindig valamely történelmi alak, kiemelkedő személyiség/ek előtt tiszteleg. Szentelték már Mátyás király, Széchenyi István, Bercsényi Miklós emlékének is, idén pedig a Nemzeti Vágtán fellépő hagyományőrzők a Magyar Honvédség huszárjai és az aradi vértanúk előtt tisztelegtek.
Hogy a most hétvégén megrendezett Vágta nyertese, Decs képviseletében Tóbiás Zsuzsa, egy kivételes-történelmi mezőnyben vívta ki a győzelmet - hiszen még sosem fordult elő, hogy a döntőbe csak női (!!!) résztvevők jutottak be - semmit sem von le az esemény és a győzelem jelentőségéből. Sőt!
HITEL - ,,HONNUNK SZEBBLELKŰ ASSZONYINAK"
2024. október 10.
Szerző: Horváth Mihály
A minap kezembe akadt egy hitelszerződés, melyben ügyvédi bikkfanyelven hosszasan taglalták a felelősség kérdését, hogy ki mikor és miért felel, és mivel tartozik a másiknak. Ha rövidre akarnám zárni a fejtegetést, akkor az lenne a summa, hogy mindenért az adós felelős egy személyben. Sajnos annyi baj, meg nem értés, viszály van az emberek között, hogy alapból mindenkinek magába kellene nézni és le kellene szállni a magas lóról. Mindenkiben ugyanis két ember lakozik: egy ügyvéd és egy ügyész. Hiszen saját maguknak mindig tudunk felmentést találni a tetteinkre, de hajlamosak vagyunk másokat rögvest a legszigorúbb módon elítélni. Gróf Széchenyi István 1830-ban kiadott Hitel című írását ,,Honnunk szebblelkü asszonyinak" címezte, mert szerinte csakis ők tudják megváltoztatni a világ menetét szeretetteljes nevelésükkel.
Fogadjátok, hazám érdemes leányai, tiszteletem és szeretetem jeléül ezen kis munkám ajánlását! Vegyétek, bár férfiakhoz illendőbbnek mondják azt sokan, nyájas kegyességgel pártfogástok alá. A hitelről szólok, s ami belőle foly; a becsületrűl, az adott szó szentségéről, a cselekedetek egyenességéről, így előttetek sem lehet a tárgy idegenebb, mint előttünk, mert annyi nemes és szép, ami az emberiséget felemeli, a ti nemetek műve. Ti viszitek karjaitokon életbe a kisded nevendéket, s jó polgárrá nevelitek; a ti nemes tekintetetekből szí a férfi lelkierőt s elszánt bátorságot. S ha léte alkonyodik a haza ügyében, ti fontok koszorút homloka körül. Ti vagytok a polgári erény s nemzetiség védangyali, mely nélkületek - higgyétek - soha ki nem fejlik; vagy nemsokára elhervad, mert ti vontok minden körül bájt s életet. Ti emelitek egekbe a port s halhatatlanságra a halandót. Üdvözlet és hála néktek!
(Széchenyi István Hitel)
A rohanó világban a haszonszerzés reményében folytatott harc, mint valami megállíthatatlan eróziós folyamat, folyamatosan devalválja az erkölcsi normákat. Mert hol van már az adott szó becsülete ebben a világban!? Számtalanszor találkozunk a szolgáltatóipar és az élet sok más területének is olyan ,,jeles" képviselőivel, akik bármit megígérnek ugyan, de semmit sem teljesítenek. Hányszor várunk úgy szerelőre, hogy szabadságot kell kivenni, mert a problémánk elhárítása csakis munkaidőben lehetséges. Ez még valamennyire érthető, hiszen a szerelőnek is van munkaideje. De az már nem, hogy amikor otthon tűkön ülve hiába várunk, majd jóval a megbeszélt idő után rátelefonálunk a szakira, máris egy általa már X-szer bejáratott kifogást kapunk csupán tőle bocsánatkérés helyett. Aztán egy újabb dátumot, mely ígérettel ismét hasonlóan felültet bennünket. Van olyan is, hogy nagy sebbel-lobbal nekilátnak ugyan a munkának, de nem fejezik be, mi meg ismételten csak várakozhatunk. Megtörténhet, hogy felveszik előre az egész munkáért a pénzt, aztán valahol eltűnnek a befejezés meg sehol. Csak rontja a helyzetünket, hogy egy megkezdett munkába egy másik iparos nem szívesen áll bele. De nem jobb a helyzet az egészségügyben sem, ott is sokszor csak hitegetnek időpontokkal, mert ha fel is veszik az 1000. csengetésre, akkor azt közlik, hogy a jövő hónap hányadik napján hívjam fel őket, mert akkor tudnak majd időpontot adni. Olyan világban élünk, amikor felelőtlenül mindenki ígér fűt-fát. Az ígéretekben talán az a jó, hogy nagy naivan fel lehet nekik ülni, mert reménységgel kecsegtetnek. Az ígéretnek megnyugtató hatása van a kuncsaftra nézve, aki boldogan viszi haza a semmit a tarisznyájában.
Hadd meséljem el a kabátom történetét. Ne gondolja senki, hogy egy nagy értékű ruhadarab élettörténetét szeretném megörökíteni és másokat terhelni ezzel, hiszen egy egyszerű kínai gyártású télikabátról van szó. Na, de nem szeretném leminősíteni sem, mert ez a kabát 2 az 1-ben, azaz ki lehet venni bélését és átmeneti kabátként is jól funkcionál. Amennyire a kinézete, de legalább annyira az ára miatt is vettük meg. Sajnos a viselés során rá kellett jönnöm, hogy komoly tervezési hibái vannak. A ¾-es kabátba annak teljes hosszában cipzárt varrtak, ami erősen korlátozta a lépéseim hosszát és a leülést. Várható módon a villámzár fel is adta egy idő után a kettőnk közti folyamatos küzdelmet. Elvittem egy varrónőhöz a kabátot, hogy cserélje ki a cipzárt és az ujjak hosszát igazítsa méretemre. Ki is cserélte a cipzárt, de az ujjhossz rövidítését csak szezon utánra vállalta. Leterheltségére hivatkozott, valamint arra, hogy ez bizony nagy munka. Megbeszélésünk szerint május elején elvittem hozzá a kabátomat, és azt az ígérvény kaptam, hogy telefonál, ha elkészült vele. Eljött a szeptember vége, semmi jelzést nem kaptam. Végül én telefonáltam neki, hogy szükségem lenne a kabátra. Meg volt sértve, hogy mertem rátelefonálni, majd közölte, hogy ha ennyire sürgős, akkor vissza is adhatja, vihetem, ahova csak akarom. Még azt is hozzátette, hogy nem érti, mire ez a nagy sietség, hiszen nincs még olyan hideg. Mit is mondjon ilyenkor az ember!? Én csak annyit válaszoltam, hogy a kabát pont most az átmeneti időben is jó szolgálatot tenne, mert ki lehet venni belőle a bélést. ,,Ja, akkor majd telefonálok kedden" - volt a válasza. Végül a következő hét végén elmentem a kabátért, amiről kiderült, hogy a varrónő neki sem állt. Mindezek ellenére mikor meglátott sértődötten annyit mondott: ,,Visszaadom a kabátját, nem csináltam meg, hordja így!" És ezzel a lendülettel bezárta előttem az üzlete ajtaját. (Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy az illető korábban azzal kérkedett, hogy ő mennyire vallásos, megtért ember, aki jobbára csak egyházi embereknek varr!)
Hányszor halljuk a mindennapokban, hogy adjuk be ezt vagy azt a kérelmet, papírt és majd visszaszólnak. Írásos beadványok esetén még van némi esélyünk a válaszra, de a szóbeli, no pláne telefonos megkereséseknél jellemzően nem igen remélhetünk viszontválaszt, mivel többnyire a válaszadónak nem fűződik érdeke hozzá. Az ismételt kérést vagy a korábbi ígérettel való szembesítést legtöbbször zaklatásnak értelmezik és könnyen visszatámadást kapunk jutalmul. Gyakran az lesz a vége a történetnek, hogy a kérelmező teljesen kifárasztásra kerül, és már ő érzi kényelmetlennek az esetet, feladja, és kálózza, azaz elkönyveli a veszteséget.
Érdemes újra elolvasni Széchenyi sorait. Kedves Hölgyek! A Ti munkálkodásotok emeli fel a nemzetet. Ti tanítjátok meg az ifjú generációt becsületre és az adott szó szentségére. Mert sosem az a szegény ember, akinek nincs egy huncut petákja sem, hanem az az igazi szegénység, ha valakinek már hitele sincsen, vagy ahogy mondani szokták: bort iszik és vizet prédikál. Mert a hitelesség nagyon nagy kincs, melyet könnyen el lehet veszíteni, akkor aztán már hiába öntünk tiszta vizet a koszos korsóba. Moslékos vályúból sem akar senki sem steaket sem bécsiszeletet vacsorázni.
Ma olyan világot élünk, amikor mindenkinek magának kell eldönteni, hogy kinek a szavának ad hitelt. Azt azonban soha se feledjük el, hogy mi mindnyájan kaptunk kreditet (hitelt) az Úrtól, ne éljünk vissza a bizalmával. Ne felejtsük el éppen ezért sem a Neki, sem pedig az egymásnak tett ígéreteinket idejében beváltani.
KUKA BLUES
2024. október 12.
Szerző: Soós Szilárd
Sokszor kérdezik, hogy miképpen választom ki azt, hogy miről írjak. A legtöbb esetben a téma az utcán hever, vagy rám esik. Úgy is mondhatnám, hogy kiválaszt magának. Most pedig egyenesen odajött, mélyen a szemembe nézett és pofán törült.
Azt gondoltam, hogy a visszaválthatós palackok dolgában már nem tudnak újat mutatni.
Hiszen már túl vagyunk a betétdíjon. Lassan betétdíj nélkül nem lehet semmit sem megvenni. Azt gondoljuk a terv jó. Fizetünk, de azután jobban meggondoljuk, hogy kidobjuk, vagy gyűjtögetve visszahordjuk és visszakapjuk az árát. Az újrahasznosítás a cél. Ezt ne felejtsük.
Tehát az újrahasznosítás a cél!
Ennek érdekében kell kialakítani mindenféle műszaki és jogi megoldást, hogy minél nagyobb százalékban hasznosuljon újra a megvett csomagolóanyag. A cél jó. Vannak országok, ahol már 90%-os az újrahasznosítás.
Most teljes jóhiszeműséggel próbálom szemlélni a folyamatot. Nálunk még forrja magát a rendszer. Nem gondolták, tervezték, hogy sokan akarják visszavinni, összegyűjtve, nagy tételben a visszaválthatós palackokat, alumínium dobozokat.
Így azt mondom, hogy erősen alultervezték a visszaváltás lehetőségeit. Ezen már próbálnak segíteni. Egyre több helyen akarnak újabb átvevő helyet létesíteni. Ez fontos is, ha a legkisebb település lakóinak is meg akarják adni azt a lehetőséget, hogy éljenek a visszaváltással. Mert ugye a betétdíjat kötelező kifizetni. De a visszaváltás csak lehetőség.
Ne felejtsük, az újrahasznosítás a cél!
Ha ez így van, akkor a minimum hozzáállásnak, ésszerű kereteken belül, annak kell lennie, hogy minél többen, minél többet visszahordjanak, visszahordhassanak. Olyan tárgyi és jogi környezetet kell teremteni, amely ezt lehetővé teszi.
Most azonban jött egy újabb szabályozás. Ismétlem, teljes jóhiszeműséggel próbálom szemlélni a folyamatot. Tilos kikukázni a szemétbe elhelyezett betétdíjas palackot, alumínium dobozt:
,,Amennyiben a hulladékot a gyűjtőedényből az arra nem jogosult személy eltávolítja, úgy cselekménye alkalmas a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 177. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak szerinti tulajdon elleni szabálysértés elkövetésére, melynek okán feljelentés alapján az eljárás alá vont személlyel szemben szabálysértési előkészítő eljárás indul."
Feltételezem azért, hogy ne szórják szét a szemetes tartalmát egy palack miatt.
De itt jön be az is, hogy nagyon sok olyan ember, aki finoman szólva is rászoruló, ebből tudja kiegészíteni kis keresetét, nyugdíját, koldult pénzecskéjét, diákok, akik nem szégyellik gyűjtögetni, mert a szükség nagy úr. Ha ők véletlenül, vagy tudatosan gyűjtenek, és éppen a kukába téved a kezük, onnan húzzák ki, amit visszaváltanak, akkor szabálysértést követnek el. Mert az már valakinek a tulajdona. Elég nagy a büntetési tétel. Több tízezer forintokról beszélünk.
Adott a kérdés, hogy hogyan fogják ezt ellenőrizni. Rejtő Jenői módon, nem lehet minden pofon / kuka mellé egy közlekedési rendőrt állítani.
Mi történik, ha meggondolatlanul kidobok egy palackot, majd rájövök mit tettem és visszaveszem.
Felesleges az embereket hergelni. Amúgy sem élnek túl jól. A nyugdíj is egyre kevesebbet ér. Nem gondolom, hogy ezen a ki nem fizetett pénzen kellene nyerészkedni a hulladékgazdálkodás tulajdonosainak. Mert ezen kívül még azt tudom elképzelni, hogy az emberek a kuka mellé helyezik a palackokat, hogy onnan összegyűjthessék, akik akarják. Illetve, ne vegyünk betétdíjas terméket!
Egy kicsit emlékeztet ez az egész palackos dolog Naamán történetére. Naamán az arám hadsereg főparancsnoka, leprás. Segítséget, gyógyulást talál Izráelben. Elízeus próféta mutatja meg neki Isten hatalmát. Jó eséllyel viszi majd haza Isten gyógyító, szabadító hatalmáról a jó hírt. Van Isten, van gyógyulás. Nem pénzért, hanem kegyelemből a hitben. De Elízeus próféta szolgája, tanítványa, a kapzsi Géhazi, Elizeus tudta nélkül értékes ajándékokat kér a gyógyításért. Így mégsem mehet útjára a kegyelmes Isten jó ízű híre. Valami jó, ami nem éri el a célját.
Az újrahasznosítás hajója, mint cél, lassan léket kap.
-
NÁLAM CSAK ÖTÖST LEHET KAPNI
2024. szeptember 24.
Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
Minden tanév elején találkozom a felsőbb évfolyamba lépő vagy az új gyerekek csodálkozó tekintetével, mikor bejelentem, hogy nálam hittanból csak ötöst lehet kapni.
Persze ebben a reakcióban elsősorban megkönnyebbülés van, de volt már, hogy egy-egy eminens megkérdezte, hogy akkor ő miért tanuljon jobban. Ezért aztán ezt mindig megbeszéljük.
Elmondom, hogy hittanból is van tananyag, bibliai történetek, lényeges dolgok, alapismeretek, fontos igék, amiket meg kell ismerni. Nem a bemagolás és számonkérés a lényeg, hanem sokkal inkább a témakörök, amiket a történetek kapcsán átbeszélünk. Igen, ez a legfontosabb, hogy Isten beszélget velünk, és mi beszélgetünk egymással.
Teremtett világról, emberi felelősségről, környezetszennyezésről és -védelemről, állatvilágról, kis kedvenceinkről. A családunkról, barátainkról, konfliktusokról és kibékülésről, kiközösítésről és befogadásról, bűnről és megbocsátásról. Aggodalmakról és félelmekről, bizony, a halálról is és reménységről is, meg békességről és gondviselésről. És még temérdek ilyen dologról. Mindezt, ugye, nem lehet osztályozni.
Ha valaki cudarul viselkedik az órán és nagyon sokszor bánt minket, akkor annak a magatartás jegye láthatja kárát, de az más tészta.
De mégiscsak kell, hogy legyen számonkérés, és fontos, hogy tanév végén legyenek olyasmik, amiket bizony mindenki megtanult. És ez a cél. Hogy a végén mindenki tudja. Legyen az a Tízparancsolat vagy a Hitvallás, vagy a Bibliáról néhány alap tudnivaló, stb...
Ha valaki mindjárt megtanulja és elsőre sikerül ötösre felelni vagy írni, annak az a jutalma, hogy le van a gondja. Aki miatt már a harmadik órát is úgy kell kezdeni, hogy na, vegyél elő egy papírlapot... hát, neki akkor már az egész csoport drukkol. És ha végre megírta-felmondta ötösre, van, hogy éljeneznek.
Persze, tudom, hogy ez nem bármilyen méretű csoportban megvalósítható, de nálunk ez bevált még akár tizenkét fővel is. És így az eleinte motiválatlanabb, vagy szerényebb képességű is ugyanoda érkezik meg. Mind megérkezünk.
Nekem is ez az öröm, nem pedig az ilyen-olyan jegyek osztogatása. Bár volt már, hogy elbizonytalanodtam, de aztán eszembe jutott Jézusnak az az ,,igazságtalan" példázata a szőlőmunkásokról. Melyben nem az volt a lényeg, hogy mikortól dolgoztál a gazda szőlőjében, hanem hogy végül ott voltál-e nála, vagy sem. Hogy megérkeztél-e Hozzá. Mert az az egy dénár ezt jelentette: Ő maga volt a jutalom!
NÉHA EL KELL MENNI OTTHONRÓL
2024. október 22.
Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
Azt mondják, hogy ha az ember benne reked egy nehéz élethelyzetben, ha összecsapnak a feje felett a hullámok, vagy ha épp csak belefásul a mindennapokba, vagy nem tudja, hogyan is tovább, érdemes kilépni abból a helyzetből legalább egy kis időre. Érdemes távolságot venni, hogy rá tudjon látni némiképp kívülről önmagára, az egészre.
Van, aki ki tud venni hosszabb szabadságot, vagy egy rövid időre másutt, más munkát vállalni... De lehet elég akár egy nap is, magányos kirándulás az erdőben, kiadós séta valahol a természetben, vagy nagyon rég nem látott ismerősök meglátogatása, részvétel valami egészen másban, hosszú-hosszú-jóleső beszélgetés valakivel...
S akkor kiderülhet, hogy nem kell mindjárt munkahelyet, házastársat, életet váltani - ahogy sokan teszik, vagy csendben belefulladni - ahogy sokakkal történik. Mert meglátunk valamit, észreveszünk egy megoldást, rácsodálkozunk egy szépségre, ami bennünk belül fordít egyet, amitől vissza is tudunk menni, de már egészen másképp benne lenni.
Érdekes, hogy ez nem csak az egyéni életben történhet meg, hanem egy közösséggel is. Ezért tesz jót az együtt kimozdulás egy családnak, munkahelyi közösségnek, vagy akár egy gyülekezetnek is. Egy gyülekezeti táborozáson vagy kiránduláson egészen más kapcsolódási pontokat és módokat is megtalálunk, mint amikben addig, otthon voltunk, más ritmusban vagyunk együtt, másképp figyelünk egymásra és segítünk egymásnak.
A hétvégén egynapos kirándulást szerveztünk, majd ötvenen ültünk a buszon, amely nem is olyan messze, a Balaton déli partjára tartott. Fonyódon a helyi lelkipásztor látott minket vendégül és mesélt a városról, az ottani reformátusokról, a templomépítésük küzdelmeiről. A bátrak és erősek felmásztak a Sipos-hegyi kilátóba - ahogy a hazafele úton a boglári gömbkilátóba is, a kevésbé sportosak pedig a Szaplonczay sétányon meg-megállva gyönyörködhettek a panorámában.
A csisztapusztai fürdőzős kitérőtől eltekintve ez most leginkább ilyen távlatos, messzenézős, a mi északi partunk szépségén ámulós kirándulás lett. Ahogy többektől el is hangzott napközben: Nahát... hogy el kell jönni otthonról, hogy rácsodálkozzunk, hogy milyen szép helyen lakunk!
Szerintem nemcsak az otthonra, de kicsit egymásra és önmagunkra is új rálátást kaptunk. Szóval, néha tényleg el kell menni otthonról...
50 FORINT ÉS A LÉLEKTANI HATÁR
2024. október 4.
Szerző: Erlitz Anita
Az autóban gyülekezik pár palack, ahogy a konyhában, de még a teraszon is. Van, aki a kollégiumi szekrényében raktározza, és van, aki még a kukából is kiszedi. Bár nem gondoltuk volna, ezt is megértük. Felértékelődött a flakon. Hogy aztán mennyi végzi a visszaváltóban, még nem lehet tudni, de sokunk tapasztalata, hogy ha akarnánk sem tudjuk visszaváltani, mert épp elromlott a gép. Vagy annyian állnak sorban hatalmas csomagokkal, hogy végül feladják a várakozást. Se idő, se türelem rá. Egyesével visszavinni meg nem jelent akkora tételt, ami megérné. A kényelem megint csak győzött mindenek felett. Majd legközelebb. Lesz legközelebb?
Van, akinél igen. Sikerült olyan árat belőni, ami sokaknál már megüti azt a lélektani mércét, amiért veszik a fáradtságot és gyűjtögetnek, majd visszaváltanak. Van olyan azonban, aki nem szórakozik ilyen filléres apróságokkal. Nyilván, ahol nem kell számolni az aprókat, de a nagyobbakat sem, könnyebb elengedni 50 Forintot. Akik szűkös pénztárcával mérjük a mindennapokat, jobban megbecsüljük ezeket. Habár biztosan volna olyan összeg, amire az alacsonyabb jövedelmű réteg is úgy legyintene, mint ahogy erre az ötvenesre teszik jó néhányan. A profit szempontjából zseniális ötlet volt ezt így bevezetni. A kereslet nem esett vissza, és van, akinek extra profitot is termel az ,,álkörnyezettudatosság". Aki pedig büntetésként éli meg ezt az összeget, dacból sem viszi vissza a palackot. Hány bőrt lehet lehúzni az emberről?
Minden bizonnyal drasztikusan visszaesne a fogyasztás, ha a palack legalább annyiba kerülne, mint amit tartalmaz. Azért az összegért már nem sokan vennék meg. De olyan ez, mint a mese a kismalacról és a farkasról. Először csak a kislábujját könyörgi be, majd egyre többet követel, míg végül felfal. Nincs az a milliószor 50 Forint, ami megmentene bennünket a széthagyott palackoktól! Sajnos. Mint mindent, ezt is megszokjuk és a rendszer természetes részévé tesszük, akár csak a háborúkat, aszályt és migrációt és még sorolhatnánk. Egy idő után olyannyira nem üti meg az ingerküszöbünket, hogy meg sem halljuk.
De ugye érzékelitek ti is, hogy egyre inkább emelkedik az ingerküszöbünk? Bírnod kell, sőt akarnod kell! Bármit és mindent. Elvárás a tökéletesség és szégyen, ha az ember sérülékeny és törékeny. ,,Nem bírod a brutalitást, a horrort, a terhet? Hát milyen ember vagy? Jézus is cipelte a maga keresztjét! A gyereked nem bírja, ha csúfolják az iskolában és nyilvánosan megalázzák? Hát milyen nyámnyila tejberizs az ilyen?" Elképesztő ez a fajta értéktorzulás!
Vajon hány olyan szituációba megyünk bele életünk során, ahol a kellemetlenség nem éri el azt a lélektani határt, amitől rögtön nemet mondanánk az egészre úgy ahogy van?
Hány olyan kapcsolatunk van, amiben úgy érezzük, apránként elhasználnak bennünket, a jóindulatunkat, visszaélnek az erőforrásainkkal, de kilépni még mindig nagyobb anyagi veszteséget jelent, mint benne maradni? Szomorú, hogy mennyire messze vezet ez a kép és mennyire prostituálja az embert, akit tárgyiasítva oda is el lehet vezetni, ahova nem akarja.
Pedig, ha valahogy szabadulni szeretnénk, a mi történetünk is ott kezdődik, mint Mózesé, amikor azt mondja neki Isten: ,,Oldd le a saruidat, mert szent az a hely ahol állsz!" Aztán indul a szabadulás fájdalmas útja, pont mint a születésé. De végül élet lesz belőle.
ŐSZ
2024. október 13.
Szerző: Nagy Viktória
Puha volt nagyanyám tollpaplana és könnyű, mint a sóhaj. Betakarta a hajnalok hűvösében azt, aki fázott.
Szezonokra jöttek, ha éppen szabadultak a börtönből, vagy elkergette őket a férjük, vagy tudom is én, éppen miért, de egyszer csak ott voltak a lugas alatt. Ültek, szép körben. Mindig volt néhány purdé is, de zömében asszonyok. Csak elvétve egy-egy férfi. Voltak drótosok, kosárfonók és olyanok is, akiket talpasoknak hívtak, mert nem volt rajtuk cipő. Amikor megérkeztek, ott maradtak. Kaptak enni, kaptak egy kis pálinkát is, cigarettára valót, és akinek nem volt jobb, az megaludt a nyári konyhában. Cserébe segítettek ebben-abban. Már, amelyik. De olyan is volt, aki meglopta. Terménnyel vagy pénzzel. Az többet nem jött. Akik viszont maradtak, azok otthonra is találtak, amíg tovább nem álltak.
Emlékszem, nagyanyám úgy kínálta, etette őket, mintha csak dolga lett volna. Nekem, pesti lánynak is természetes volt, hogy ott vannak. Gyerekként is és később, amikor felnőttem, akkor is. Amikor megtanítottam nekik a himnuszukat beás nyelven, sírtak. Néztek rám, a messziről jött, iskolázott nőre, a borostyánszerűen csillogó szemükkel és rekedt, nikotinos hangjukon, könnyek között szólalt meg az ősi dallam. A legutolsó, aki megmaradt, többszörösen börtönviselt ember, még a fiammal is sütögetett együtt szalonnát. Aztán elment ő is a halandók útján. Senki se bántotta a nagyanyámat, hogy miért fogadja be őket, és benne se volt kérdés, hogy - hajdani jegyzőné létére- vajon normális-e, amit csinál. Még a rendőrök se dörömböltek soha az ajtón, hogy nála keressék, akit vinniük kell. Puha volt az a paplan és hatalmas. Elfért alatta mindenki, aki fázott.
Én magam, azt hiszem, valahol itt kezdtem emberséget tanulni. Elfogadni valakit úgy, ahogy van. És itt láthattam, hogy mi az az élő hit. A megélt hit. Egyszer se mondta Nagyanyám, hogy látod, kislányom - mert valamiért így hívott -, most azt tesszük, amit Jézus tanított nekünk. Csak tette.
'56, AZ ÜSTÖKÖS
2024. október 23.
Szerző: Bella Péter
A napokban látható a legjobban szabad szemmel is az idei év talán legérdekesebb csillagászati jelensége, a C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) üstökös. A fura nevű égitest-látogató a naprendszert jó messze körbevevő Oort-felhőből érkezett (mint minden társa), na nem hozzánk, hanem a Naphoz, hogy megkerülve azt visszainduljon. Talán évmilliók múlva táncol vissza ide hozzánk újra. Ilyenek ezek az üstökösök, közelednek majd távolodnak, egy ideig fényesen ragyognak, húzzák csóvájukat, aztán belehalványodnak a messzeségbe...
Miért is jutott ez eszembe a mai ünneppel kapcsolatban? Az ember az ünnepek megélését általában gyerekkorából hozza magával. Én a rendszerváltás idején voltam tíz éves, iskolásként ünnepeltük először ötvenhatot. Forradalmi volt nekem is, egy különös ok miatt. Míg a többi nagy ünnep évszázadok távolából üzent, az ötvenhatos forradalmárok közül sokan éltek még. Ott voltak, előléptek, lehetett velük találkozni, már nem csak róluk, de velük is lehetett beszélni. Élő ünnep volt, közel hozzánk, időben és nemcsak térben, kezet lehetett szorítani azzal, aki akkor a fegyvert fogta. Petőfivel ezt nem lehetett megtenni.
Szóval egy élő ünnep volt, ráadásul új, a diktatúra utáni új korszak egyik legszebb igazságtétele és az élő tanúkkal együtt ünnepelve volt ebben az egészben valami kései, másfajta győzelem is. Lehet, hogy ötvenhatban a szovjet tankok győztek, aztán a diktatúra visszatért és pusztított, de hosszú távon mégis volt valami másfajta diadal, bizonyíték volt a tornatermünkben megjelenő kivágott zászló, Nagy Imre fotója, az elszavalt Márai féle ,,Mennyből az angyal..."
Felragyogott egy ünnepüstökös, megérkezett a látszólag-semmiből. Fényesen, megtörve a sötétet, jelként.
Azóta eltelt pár évtized. Az üstökösök távolodnak, halványodnak, majd eltűnnek. Az ötvenhatos forradalmárok legtöbbje nincs közöttünk. A posztkádárista demokrácia különböző politikai ideológiái kalapálnak maguknak narratívákat a már távoli forradalomból. Az én gyerekemnek olyan lesz ez az ünnep, mint '48. Az üstökös távolodik, halványodik, eltűnik a fénye.
A fénye igen, távolodik, de az emlékének nem kell. Egyre több munkával igaz, de el lehet mesélni, jól is el lehet mesélni, tovább lehet adni. Talán tisztul is a kép, talán elengedi a közélet a markából, talán nem lesz unalmassá silányult kötelező ünneplés belőle.
Az üstökös amúgy nem is világít, a Nap tehet mindenről. Az adja a fényét, a csóváját is központi csillagunknak köszönheti. Ez is üzenet. Az üstökös valójában a napról beszél, valami sokkal nagyobbról. Talán az ötvenhatos szabadságvágy és küzdelem is tovább mutat egy sokkal nagyobb szabadítóra, aki marad középen, aki körül minden kering.
SZERETNÉM ELMONDANI...
2024. szeptember 29.
Szerző: Nagy Viktória
Szeretném elmondani, így az első hónap lendületében még, hogy mekkora tévedés aszerint besorolni, értékelni, megítélni, a személyisége számára megerősítést adni vagy éppen attól megfosztani egy gyermeket, egy fiatalt vagy bárkit, hogy érti-e a matekot, kihegyezte-e (az anyukája) a ceruzáját, megírta-e (az apukája) a leckéjét, hibátlanul tudja-e a memoritert, engedelmeskedik-e a felszólításoknak, nála van-e a buszbérlete, tud-e csöndben ülni, ameddig csak kell, pöpec kocsija, nagy kérója és sok lóvéja van, meg ilyesmik. Aki ezekben a dolgokban ,,jól teljesít", az általában komoly erőfeszítéseket tesz a puszta elfogadottságért.
Az örömteli élethez azonban ez kevés! Az örömhöz sokkal több köze van annak, hogy jó a humora és miközben nevet, mások is mosolyra fakadnak, előre enged az ajtónál, amikor köszön, még a nevemet is kimondja, nyíltan megfogalmazza a kifogásait, vannak jó ötletei, ha véletlenül elpottyantok egy darab szemetet, szó nélkül beteszi a papírkosárba, szívesen ad egy kis pénzt az utcai zenésznek, ad az uzsijából, nem megfutamodik, hanem helytáll, ha kihívás éri, megeteti a kutyáját/macskáját, képes elmélyülten szemlélni a körülötte lévő világot, képes valami újat alkotni és ehhez hasonlók. - Ő is vágyik a megerősítésre! Hogy érezze és tudja: érdemes örömmel élni!
Mindannyiunknak jobb, ha öröm is van az életben: felemeli a lelket, kisimítja a ráncokat, javítja a vérkeringést! Becsüljük meg tehát azokat, akik által több lehet belőle nekünk, és ne szegjük kedvüket a szürke kategóriák kényszeres agyonhangsúlyozásával! És csak halkan mondom: ne szégyelljünk tanulni tőlük - tudnak valamit! Valamit, amiből, ha több lenne, jobban élnénk!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vallás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2024-09-17 20:15:10, kedd
|
| |
| |
MEG VAN ÍRVA
Meg van írva. Nem mi írtuk meg, de sokan olvassák. Olvassunk bele mi is újra, és figyeljük magunk körül mi is a megvalósulását. Nagyon igazi és tanulságos gondolatok a mai világunkról, a környezetünkről.
A BÚZA ÉS A KONKOLY
2024. szeptember 5.
Szerző: Horváth Mihály
Ne győzöm újra és újra felhívni a figyelmet arra, hogy a teremtett világ mindent elmond nekünk az élet valóságáról, csak figyelni kell rá, meg kell látni és nemcsak nézni a dolgokat. Itt van például a magvetés. Érdemes kicsit megállni és hátrébb lépni, hogy egészében lássuk a folyamatot, hogy mi is történik vetéskor. Látni kell az előzményeket, ahogy a földműves gondosan nemesítette, majd kiválogatta a vetésre szánt magokat. Ehhez bizony egy-két biológiai ciklusnak el kellett telni, mire a megfelelő vetőmagot össze lehetett gyűjteni az újabb vetéshez. A földműves gondosan előkészítette a földet, hogy a magokból kikelő növények megfelelően tudjanak fejlődni. Érdemes megvizsgálni a gyomnövényeket is ugyanezen kritériumok alapján, mivel azt tapasztaljuk, hogy bizonyos tekintetben a gazok is ,,nemesednek", hiszen egyre ellenállóbbak lesznek. Ezekben is ott munkál a teremtés két örök törvénye, a lét- és a fajfenntartás szükségszerűsége. A kultúrnövényeket termőföldbe ültetik, gondozzák és ápolják őket. A gyomokat nem ülteti senki, magvaik csak felszállnak az első szellő fuvallatára, és földet érve máris készek elvenni a területet, a tápanyagot bármely más növénytől. Az ,,élősködés" mindig úgy kezdődik, hogy először csak jelentéktelen semmiségnek tűnnek, pedig nem ez a valódi természetük. A kultúrnövény életcélja több, mint a puszta létezés, mert ezek mások szolgálatára léteznek. (Már a teremtés hajnalán azt mondja az Úr az embernek: ,,Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén.... legyen mindez a ti eledeletek." I Móz 1: 29) Ellenben a gyomnak elég életcélként az, hogy önös érdekeit, programját megvalósítsa, egyre nagyobb felületet takarjon el a leveleivel és minden más növényt elnyomjon, hogy neki jusson minden tápanyag.
Ezek a tulajdonságok az emberek világában is jelen vannak, néha árnyaltan, nem ritkán azonban hivalkodóan. Fontos meglátni, hogy mit is jelent az embereknek a szülőföldjük. A Teremtő mindenkit ugyanúgy megajándékozott élettérrel. Ez az egyik ember számára anyaföld, amit szeretni és tisztelni és érte munkálkodni kell. Az ilyen ember életét áthatja a közösség iránti elkötelezettség, az Isten, haza, család hármas egysége. A másik embernek a szülőföld teljesen másodlagos, csupán por a lába alatt. Rendre titkolja is a származását, csak amikor az érdeke mégis megkívánja, akkor kezd el tüstént és bátran hivalkodni vele. Az ilyen embernek is van hite, csak éppen abban a pénzben, azokban a javakban hisz, amiket így vagy úgy meg tud szerezni másoktól. Maximálisan kielégítő számára saját egójának a kiszolgálása, másokkal nem törődik. Pénzben és vagyontárgyakban mér mindent és mindenkit. A hazafinak - bárhová is viszi az élet vihara - egy magyar szó hallatán idegenben is megdobban a szíve, míg a világpolgár még azt is letagadja, hogy ismeri az anyanyelvét, és sokszor a sajátjaihoz is inkább ,,külföldiül" szól. Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és ugyanúgy nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát a maga gyümölcséről ismernek meg. - tanítja Jézus az evangéliumban.
Az 1956-os forradalom után sok honfitársunknak kellett kényszerűségből elhagyni a szülőföldjét. Családunk egy tagját is az akkori diktatúra ilyen szomorú helyzetbe hozta. Ő a messzi Ausztráliába került ki és ott alapított új családot. Nem volt könnyű neki a beilleszkedés, de szorgalmas munkával megfelelő egzisztenciát teremtett, és odáig jutott, hogy még egy autót is sikerült vennie. Nem sokkal ezután az egyik útja során összekoccant egy másik autóssal. Persze azonnal forrni kezdett benne az indulat, hogy megsérült az új autója, amiért annyit kellett dolgoznia. Már feltörni készültek belőle a ,,szebbnél szebb" válogatott szavak, hiszen gyorsan összeállt a fejében a kép, hogy ki miben hibázott, és készült rázúdítani ezeket a károkozó félre. Mivel kicsit távolabb tudott csak félreállni, először nem hallotta tisztán, hogy a koccanás másik szenvedő alanya mit is mond. Csak azt látta, hogy az illető is megáll, kiszáll a kocsijából és erősen gesztikulál. Mikor közelebb ért, akkor értette csak meg a másik által mondott szavakat, melyekről kiderült, hogy nem mások, mint ízes magyar káromkodások. ,,Istenem, hát te is magyar vagy!"- bukott ki belőle az eltervezett szitok helyett. A szemekbe könny szökött a hazai szó hallatán, megölelték egymást, és már nem számított, hogy ki volt a hibás és kinek mekkora a kára. Csak egy volt a lényeg, hogy mindketten ugyanarról a földről származnak, hogy mindketten magyarok vagy 15.000 km távolságra hazájuktól.
A világpolgárnak nincs nyugalma soha, mert mindig attól retteg, hogy meglopják és kiforgatják a vagyonából a hasonszőrű élősködők. A hazafi bárhova, bármilyen nyomorúságos körülmények közé kerül is, nyugodtan hajtja álomra a fejét, hiszen ő minden este anyanyelvén imádkozik Teremtőjéhez, és álmában hazarepül szerettei, ismerősei közé, oda, ahova tartozik. Ahogy Isten is csak egy lehet, úgy hazából is csak egy van, mert aki azt mondja, hogy világpolgárként ő bizony mindenhol otthon van, annak sehol sincs igazi hazája, csak az uralkodó szélben, amely hol erre, hol arra viszi és hol itt, hol ott pottyantja le éppen.
Ha hisszük, hogy Isten jó búzaszemként nem véletlenül vetett minket szülőföldünkbe, akkor ez kötődést, elköteleződést alakít ki bennünk, ami egyben nemes kötelességet is jelent. Ha viszont azt gondoljuk, hogy csak valami véletlen erő/ végzet/sors - véletlenül sem Isten - csak úgy elszőrt bennünket, mint ahogy a jézusi példázatban a konkoly elvetésre került, akkor nincs határ, nincsenek kötelékek és nincs felelősség sem. Akkor az egyéni érdek, a túlélés, a lehető legtöbb felmarkolása, a másik legyőzése a lényeg. A búza és a konkoly sokáig együtt nő a földön, jó darabig nehéz is őket megkülönböztetni. De az aratáskor csak az egyiknek lesz helye mennyei gazdánk csűrjében, a másikat elégetik.
A KISFIÚ ÉS A ...
2024. augusztus 24.
Szerző: Soós Szilárd
Adott egy család. Diplomás szülők. Anya fogorvos, apa biológus. Nagyon jó anyagi körülmények. Senki nem beteg. Nincs szenvedélybeteg a családban. 4 gyerek. Jó tanulók, sportolnak, saját szoba, kutya, kert, trambulin, medence. Különórák, foglalkozások, táborok. Sportversenyek, nyaralások. Külföldi kirándulások. Erre mondják azt, hogy nekik csak megszületni volt nehéz. Az egész család idilli képet mutat. Béke, szeretet, nyugalom.
A család tízéves fia az iskolában bement a szertárba egyedül, kötelet tett a nyakára, és csak a többi kisgyereknek köszönheti, hogy nem sikerült a kísérlet, mert észrevették, hogy nem stimmel valami és utána mentek.
Nyilván mindenki megdöbbent és leginkább a szülők, hogy azt gondolták mindent megadtak és minden rendben van. Ezzel a háttérrel meg tudták tenni, hogy szakembereket hívtak, mozgósították a pedagógusokat, pszichológusokat, orvosi társadalmat. Mindent megvizsgáltak, körbejártak és felállították a diagnózist, és rengeteg tanulságot találtak és persze összefüggéseket.
A diagnózis a depresszió. A pszichológus rajzokat mutatott és halottak, árvizek, katasztrófák, atomháború, vér, füst volt rajtuk. A szülők azt gondolták, hogy paradicsomi állapotok veszik körül, s közben ezek között a gondolatok között élt.
Hallottuk már azt a kifejezést, hogy digitális önvédelem? Pedig hozzá kell lassan szokni, mert a probléma a digitális világban óriási. Ezek hatása rendkívüli. Valamikor a gyerekek, az én időmben mi is, még a grundon fociztak, bicikliztek, csibészkedtek, veszekedtek, verekedtek, megtanulták kezelni a konfliktusaikat, a kudarcot is átélték. Jelenidejűségben éltek. Haragudtak, lerendezték, megbocsátottak.
A digitális világ más. Ott másik emberré lesz a felhasználó. Ennek a fiúnak is saját csatornái voltak és saját digitális személyisége. Kívülről azt látták, hogy netezik, elfoglalja magát, de közben egy párhuzamos világban élt. A digitális fontosabb lett, mint a valóságos fizikai személyiség.
A nagy tanulság, hogy az egészséges képet mutató család értékei nem érnek semmit az interneten, főleg, ha beszippantott valakit. Mert a médiában nem jó és rossz van, hanem népszerű és nem népszerű. Ennek semmi köze nincs az értékekhez. Hiszen csakis a visszajelzések, lájkok számítanak. Ez torzítja a valóságot. A digitális világban olyan tartalmakat kell gyártani, amelyek nem unalmasak és tetszést váltanak ki és kattintásokat. Számokban mérik és szmájlikban a sikert. Ebben szerepe van a szexualitásnak és a ,,normálistól" való eltérésnek, az extravagánsnak. Aki nem látszik, nem játszik. Ez azonban értéktorzuláshoz, önismereti válsághoz, és elszigetelődéshez vezet.
A probléma a saját digitális személyiség kialakítása, amelynek nincs köze a valósághoz. Csak egy kép, amelynek a valóságban nem tud megfelelni, aki létrehozza. Ezzel a képpel gyűjti be a lájkokat, és ez fogja a valóságtól is elválasztani. Hiszen a valóságban ezt nem tudja megmutatni. Így a net, mobil már nem azt a célt szolgálja, amiért megveszik, hogy összekössön, hanem elválaszt. Azt tudjuk, hogy ma minden 5. óvodásnak saját mobiltelefonja van? Zacher Gábor azt mondta a kisgyerekeknek adott mobiltelefonok hírére, hogy miért nem inkább azonnal kokaint adnak nekik.
A netes játékok is beszippantják a többséget, akiknek nincs külső kontrollja. A net izgalmas, és hát azt gondolják a szülők, hogy jó dolgok futnak rajta, na néha egy pici rossz, de azt ki lehet szűrni. Hát nem!
Azt mondják, hogy ma nagyobb veszélyben van az a gyerek, aki a szobájában egyedül internetezik, hiszen rászabadították az egész világot, minden feszültségével, félelmeivel és nyomorúságával, mint az, aki lemegy este a térre, az utcára.
Az megvan, hogy egy magyar volt újságíró nemrégiben készített egy rövid videót és elmesélte, hogy mit csinál Balin? Ott él, nincs mobilja, netet nem használ. Kizárta a híreket. Évek óta így él. Azt mondta, nem hajlandó szennyezni magát, az életét. Most boldog. mert mindig van kivel és mit beszélgetni. Van munkája, megélhetése. Működik.
,,Darabjaira szedte,
összegyűjtögette,
újra összerakta,
feje helyén a farka.
Visszafelé csinálna mindent,
megteremti magának Istent,
szivárványból esőcseppet,
a Napból kihűlt testet.
Kirepül az égbe,
a világ tetejére.
Onnan kizuhanna,
hogyha belehalna." /dalszöveg részlet Intim Torna Illegál, Ha belehalna/
Most valami nagy bölcsességet kellene mondanom és tanácsot, valami jó spirituális szöveget. Csak az jut eszembe, hogy ezt nagyon bekaptuk. Ez olyan aknamező, amiről nem tudjuk, mikor és hol robban. Sose lesz vége. Más dimenzióba kell belépnünk, más koordináta rendszerbe kell kalibrálnunk. Istené jó. Isten tudja mi a jó és a rossz. Nem mondom, hogy oda kell visszatérni amíg nem késő, mert már azon túl vagyunk. Már késő. De hátha kegyelmez, ha kérjük, ha akarjuk, ha koldulunk, ha megalázzuk magunkat előtte.
ADD MEG NEKÜNK AZ IDEOLÓGIAMENTES KENYERET!
2024. augusztus 22.
Szerző: Horváth Mihály
Az augusztus 20-át sokféleképpen ünnepeltük már, főleg a múlt ideológiai hatásainak súlya alatt nyögve. Szent István király megünneplése nem volt rendszer konform, és természetesen a keresztyén államalapítás sem volt követendő példa. De, ha már itt volt ez a dátum, akkor kellett vele kezdeni valamit. Így lett ez a nap az alkotmány ünnepe, miközben a kenyér meg olyan, hogy azt a jó és a rossz ételhez is lehet szervírozni. Hiszen a kenyér rendszerfüggetlenül kiállta már rég az idők próbáját, mert tudta, hogy a ,,vörös" ember is ember, és ha üres a gyomra, neki is ugyanúgy kopog a szeme az éhségtől, mint bárki másnak. Pedig akkortájt az emberek inkább jelszavakban beszéltek nyilvánosan, mert abból nem lehetett baj még az elvtársak között sem. A sokat hangoztatott ,,Szabadság elvtársak" köszöntés ellenére, ugyanis senki sem volt szabad. A híres komikus, Hofi Géza úgy fogalmazta ezt meg: ,,Nálunk itt szólásszabadság van, nyugaton pedig a szólás után is van szabadság". Bár - úgy tűnik - ez a jelenben kicsit átalakulóban van. De visszatérve a múltba, a jelszavakat leváltották az összenézések, a sorok közötti olvasás és a rövidítések. A villany lekapcsolását a ,,leo" jelentette és nyárvégi ünnepet ,,gusztus 20-ra" erodálták a ,,haladók". Minden kicsit megkopott és elfáradt egyszerre. A rendszerváltás után aztán sokan átöltözködtek, mert főleg köpönyeget igen bőségesen tartottak a ruhatárukban.
De miben is rejlik a kenyér állandó sikertörténete a sok változás közepette? Ha egyszerűen akarnék válaszolni, elég lenne azt mondani, hogy enni muszáj, ha valaki élni akar. Jó, de lehet mást is enni, ha az életben maradás függ tőle. Akkor talán különleges ízében keresendő az ok? Ez sem dönti el a kérdést, mivel a kenyér se nem sós, se nem édes, nem is savanyú vagy keserű, csupán mindenhez passzoló kenyér ízű. A kenyér nem akarja megváltoztatni az ételeket, inkább csak szolgálni a vele táplálkozókat.
A covidos időkben a virológusok számával csak az otthoni pékek száma vette fel a versenyt, mert a divat már csak ilyen. A modern, tudatos és tudományos fogyasztók általában lenézik a régmúlt parasztembereit, közben meg egyre inkább kiderül, hogy azt szeretik feltalálni, amit már rég kitaláltak őseink. Mivel a domborzati adottságai miatt Magyarország pici kihívásokkal küzd, az Alföldön hajómalmokat alkalmaztak. A kikötött hajókra szerelt lapátkereket a víz folyása forgatta. A kiegyezés (1867) környékére tehető, mikor Hollandiából behozták az első szélmalmot. De ezek a malmok is csupán ,,parasztlisztet" tudtak őrölni. Nem volt rostálás, szitálás, csak őrlés, tehát a parasztliszt nem más, mint a ma annyira felkapott teljeskiőrlésű gabonaliszt.
Sokan nem is gondolnák, mennyi ideológia fér bele ebbe az ünnepbe! ,,A múltat végképp eltörölni" ideológiáját épp azok hirdették és hirdetik, akiknek bizony volt/van mit takargatni. Akik azonban fontosnak tartják történelmi visszatekintést és ezáltal a jelen gazdagabbá, többé tevésének a hívei máshogy látták/látják a világ dolgait. Érdekes, hogy az ideológiák harcában csak a kenyér maradt a kikezdhetetlen, biztos pont, mert az ugye középen áll mindig az asztalon. A kenyér régtől tudja, hogy ideológiával még soha senki sem lakott jól. Rendre követték egymást az eszmék és az alkotmány ünnepe lett a Szent István államalapításából. Sokszor csak az számított, hogy keletről vagy nyugatról fújt az uralkodó széljárás. A gyakran emlegetett ,,szikra" is önmagában csupán lángra tud gyújtani dolgokat, és a már meglévő dolgokból hamut oxidálni. Mert eddig ugye még senki sem találkozott főnix madárral, pedig sokan ezen elvek alapján borították lángba a világot.
A kenyérnek jó kovász kell, amit etetni és gondozni kell, mert csak a törődés növeli azt. A kenyeret dagasztani, gyúrni és pihentetni is kell, hogy meg tudjon edződni, és ki tudjon fejlődni. Tűzre is szükség van, de csak addig, amíg felfűti a kemencét. A sütéshez már nem kell a tűz ereje, mert az már csak égetni, pusztítani tudna. A haszontalan parazsat ki kell seperni, mert már nincs rá szükség. Az egyenletes hőt a kemence tudja kiadni magából, ami ahhoz kell, hogy ropogósra mosolygósra süljön a kenyér.
Mennyit fordult a világ kereke, sajnos rossz irányba. A régi világban az emberek azért mentek el dolgozni, hogy kenyeret keressenek, amivel az otthoni éhes szájakat be tudják tömni. Nem véletlen a párhuzam a természettel, a madarakkal, hiszen a fiókák is nyitott szájjal várják, hogy a szüleik eleséggel térjenek vissza a fészekbe. De a jelenben az emberek nem a kenyérért, hanem pénzért mennek el dolgozni. Természetesen a minél többért, hogy kielégíthetetlen vágyaiknak és a társadalmi trendeknek meg tudjanak felelni. Mára már nem elég 3-4 pár cipő. Egyesek szinte nem is hordják, csak megveszik őket, mert hirtelenjében megtetszett nekik, de aztán a divatszezon elmúltával a szekrény polcainak alján töltik a további életüket. Újra kellene tanulni és tanítani az embereknek az önmérsékletet és a beosztást. Be kellene látni és láttatni, hogy a szerzési vágy nem tesz boldoggá. A Teremtőtől kapott talentumokat és javakat nem önös érdekeink és vágyaink kiélésére kaptuk, hanem, hogy jusson mindenkinek, szolgáljuk velük az egész közösséget alázattal és Isten iránti hálával.
Urunk, ,,mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma", és kérünk, hogy lehessünk végre ideológia- és izmusmentes kenyeres pajtásai egymásnak, akik meg tudják jószívvel osztani egymással akár az utolsó falat kenyeret is.
BECSENGETTEK
2024. szeptember 2.
Szerző: Márton Gergely
Bár az időjárás dacol vele és marad nyári hangulatban, de a naptár nem viccel, a maga medrében haladva szeptemberbe lépett. A borútlan napsütést az iskola árnyékolja be, ez évtől új felhőkkel is beborítva a ragyogást: le kell adni a telefonokat, okos eszközöket.
Lépjünk át azon - valószínűleg a koromból és/vagy maradiságomból adódó - értetlenségemen, hogy amúgy mi keresnivalója van ezeknek az eszközöknek az iskolában? Korlátolt felfogóképességem és ,,bezzegazénidőmben" mentalitásom nem érti, mi az a szituáció, ami miatt a szülők ezekkel az eszközökkel felszerelve küldik utódaikat az oktatási intézménybe, és amúgy is miért kell egy kisdiáknak mobiltelefon?
A mobil és okos eszközök káros (felnőttre és gyermekre egyaránt) hatásairól hosszú évek óta értekeznek a szakemberek. Az elméleti hipotéziseiket igazolni tudjuk a külvilágot kizáró, a virtuális tág/szűk terébe engedett függő korosztályt látva. Tehát régi a tudás, hogy kevéske áldása mellett jelentős az ártalmas hatása a kütyüknek, ezért fura, hogy csak most született ez a szabályozás. Persze az is felmerül az én szűk látókörű gondolkodásomban, hogy azok, akikre bízatott a gyermekek testi, lelki és szellemi nevelése (szülők és pedagógusok egyként) miért vártak eddig a központi szabályozásig. Vajh' tudva a hátrányokat, miért nem éltek a joguk és kötelezettségük biztosította lehetőségekkel (amit valamikor nevelésnek hívtak, és része volt a tiltás is brrrr... nem a hatalom fitogtatása, hanem a gyermek ép tudatának kialakítása végett)?
De megszületett a törvény, mától életbe is lépett. Jó eséllyel visszakapják a pedagógusok azt a figyelmet, amit a bitek és bájtok elvettek tőlük. Újra lehetnek elhivatásuk azon offline szakemberei, akik felkészültségükkel, tudásukkal, hozzáértésükkel és személyiségükkel tudnak hatni a nebulókra anélkül, hogy kiszolgálnák online függőségeiket.
Nem kell ez ellen ágálni, nem kell ettől megrettenni. Hosszú múltra tekint vissza ez a módszer, jó eredményeket tud felmutatni.
,,Iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés" - vetett ellen kapásból egy budapesti iskola (igazgatóját a sajtó hathatós segítségével le is váltották, amit ki-ki a maga vérmérséklete szerint véleményezett is). Legyen így, legyen ez egy fontos pedagógiai cél. Pedagógiai lehetőség arra - túl azon, hogy a tiltás jótékony hatással lehet a gyermekek élettani, szociális és biológiai fejlődésére - megtanítani azt, hogy mikor van ideje és mikor nincs a kütyük használatának (ott, ahol eddig ezt még nem gyakorolták). Hasznos tudás lehet ez, én szurkolok a pedagógusoknak.
És Isten áldása kísérje a megkezdett tanévben őket és a diákokat is.
HÁLA
2024. augusztus 20.
Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
Téged illet a dicséret, ó Isten!
Te hallgatod meg az imádságot,
hozzád fordul minden ember.
Gondoskodsz a földről, megöntözöd,
nagyon meggazdagítod,
Isten patakja tele van vízzel.
Gabonával látod el az embereket,
így gondoskodsz a földről.
Barázdáit megitatod,
göröngyeit elegyengeted,
záporesővel porhanyítod,
növényzetét megáldod.
Megkoronázod az évet javaiddal,
és nyomaidon bőség fakad.
Legelők sarjadnak a pusztán,
ujjongás övezi a halmokat.
Téged illet a dicséret, ó Isten!
(Zsoltárok könyve 65)
A gabonamag - mint minden növény - Isten csodálatos teremtménye, ajándéka. Egyetlen mag a földben: meghal, elrohad. Ugyanakkor élet csírázik ki belőle, gyökeret ereszt, kap éltető esőt, napfényt, kihajt és sokad annyit terem. És lesz belőle az emberiség ősidők óta egyik alapvető tápláléka.
Minden élet leírására alkalmas ez a kép, legyen az egyetlen ember vagy egy egész közösség. Mert kellenek az erők, energiák, a mindennapok ajándékai, áldásai, hogy növekedhessünk, és azzá lehessünk, amivé rendeltettünk, de gyökerek nélkül nincs élet, és nincs stabilitás.
Amikor ma ünneplünk, hálát adunk a kenyér áldásáért, ajándékáért, de hálát adunk a gyökereinkért, az önazonosságunkért, a múltunkért, magyarságunkért is. Hogy évszázadokkal ezelőtt nemzetként is meggyökerezhettünk itt a Kárpát medencében.
Azért, hogy nemzetként otthonunk, helyünk lehet ezen a földön, van országunk, államiságunk. S azért is, hogy e földi kereteken belül lehet életünk, Isten gondviselő kegyelmét tapasztalhatjuk.
Nem valami rózsaszín ködbe vesző, a tökéletes illúzióját kivetítő ábrándozás ez. Tudjuk, tapasztaljuk, hogy hazánkban ma is vannak politikai feszültségek, társadalmi igazságtalanságok, emberi gonoszság és gyarlóság. Vannak anyagi nehézségek, mindennapi gondok, régóta tartó aszály.
Ezeknek ellenére a mai ünnepen mégis lehet meglátni a nincseken, hiányokon túl a gazdagságot, a megajándékozottságot, a próbák között a megtartatás csodáját, s mindezekben a minket szerető, hozzánk minden hűtlenségünk ellenére hűséges Istent!
És hálát kell adnunk a kereszténységünkért is. Jézus Krisztusért, aki által ismerhetjük létünk ajándékozóját, életünk Urát, Teremtőnket.
,,Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak.
Én vagyok az élet kenyere:
aki énhozzám jön, nem éhezik meg,
és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha"
(János evangéliuma 6,33.35)
INDULJ!
2024. szeptember 8.
Szerző: Nagy Viktória
,,Amikor Józsué megöregedett és megvénült, ezt mondta neki az ÚR: Te megöregedtél, megvénültél, pedig még igen sok birtokba veendő maradt az országban. ... Én magam űzöm ki őket Izrael fiai elől. Oszd csak ki sorsvetéssel Izráelnek örökségül, ahogyan megparancsoltam neked." (Józsué könyve 13. rész 1. és 6. vers)
Isten népe Mózes vezetésével kivonul Egyiptomból, a szolgaság házából, megérkezik a megígért Kánaán határaihoz, de Isten sok csodája, gondviselése, vezetése ellenére se merik birtokba venni az Ígéret földjét. Hitetlenségük, engedetlenségük miatt 40 évig vándorolnak a pusztában. Az engedetlen generáció kihal. Józsué a 40 év leteltével, a vándorlás alatt született fiatalabb generációval kezdi meg a honfoglalást, amikor a Jordán folyón átkelve, Isten parancsára körbejárják Jerikó hatalmas kőfalait. A falak leomlanak, Isten ereje beviszi a népet a földre, amelyet megígért nekik, királyokat győznek le, honfoglalásuk ütközeteit vívják.
A fent idézett versek szerint Józsué megöregedett, de a honfoglalás folyamata még nem ment végbe, még van mit tenni. Abban, ahogyan Isten Józsuéhoz szól, mi is megláthatunk pár fontos részletet abból, ahogyan Isten az övéit vezeti.
1. Isten nem hagyja félbe, amit elkezdett, hanem véghezviszi. - Ha van még mit tenni, akkor azt meg is kell tenni. Ha nincs még készen, akkor be kell fejezni.
2. Isten nem küldi nyugdíjba az embereit. - Józsué nem nyugdíjat kapott öregségére, hanem hatalmas, új feladatokat.
3. Isten öröksége nem hullik az ölébe az örökösöknek, hanem meg kell harcolniuk érte. - A sorsvetéssel örökösökké váló törzsek nem felújított lakónegyedeket kaptak, szépen gondozott kertekkel, hanem Isten erejét, vezetését, támogatását az előttük álló honfoglalás küzdelmeihez.
Régen volt. De mintha ma sem lenne másként. Nem, nem a mostani közel-keleti konfliktusra gondolok, hanem azokra a helyzetekre az életünkben, ahol Isten királyságának még vannak olyan területei, amikre még nem lehet felhúzni a zászlót. És Isten azt mondja: Indulj!
ISKOLA KÁNIKULÁBAN
2024. szeptember 3.
Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
Minap mondta valaki, hogy lassan majd annyit fogunk költeni nyáron hűtésre, mint télen fűtésre. Nem volt az még olyan régen, hogy augusztus 20. után menetrendszerűen beköszöntött a hűvösebb idő, volt legalább egy hetünk kipihenni akár a nyári hőséget is, és kicsit már ősziesebb hangulatban készülődni az első becsengetésre. Jó volt ez a tanszereket vásárló családoknak, a vakációtól búcsúzó diákoknak és persze a pedagógusoknak is, akik ilyenkor már javában dolgoztak a tanévkezdésen.
Nem is beszélve az első tanítási napokról, amikor kifejezetten jót tesz lélektanilag egy kis borús idő, csepergő eső, hűvösebb fuvallat. Igen, váltani kell, munkához kezdeni, szünetekben még - ha lehet - szaladgálni az udvaron egy kiadósat, de aztán vissza a termekbe! Meg lehet osztani a nyári élményeket, de aztán fel kell venni a fonalat, ismételni a tavalyi anyagot és lépni tovább.
Namármost. Itt a mi kis helyi iskolánknak modern építésű termei vannak, nem amolyan patinás, régi épület, vastag falakkal és kisebb ablakokkal, de nem ám! A délkeleti oldala minden teremnek csupa-csupa ablak, üvegfelület az egész! Ki volt ez anno voltaképp nagyon is jól gondolva: legyen minél több természetes fény a tanuláshoz diáknak-tanárnak, minél kevesebbet kelljen égetni a neont, a jó hőszigetelésű ablakokon át beáradó fény még egy kicsit át is melegíti a helyiséget.
Hát, most nem kicsit. A legfelső emeleten 33 fok van a termekben. Még behúzott sötétítő függönyökkel is. Légkondicionáló pedig nincs. De hát ki gondolta volna...
Pedig ezt kell most, gondolni, gondolkodni.
Lehet, hogy nem vettünk komolyan minden vészjósló előrejelzést az általános felmelegedésről, lehet, hogy csak futunk a történések után, de most már a saját bőrünkön tapasztaljuk és akkor legalább ,,fussunk". Vagyis gondolkodjunk és tegyük meg, amit lehet és ami rajtunk múlik. (Például ne áltassuk magunkat azzal, hogy a jövő nyár majd jobb lesz, enyhébb, rövidebb hőséggel. Nem lesz.)
Az iskola most légkondira való gyűjtésen gondolkodik. Ha lehetne, most már nem digitális okostáblákat igényelnének a tankerülettől, hanem klímaberendezéseket. (Nagyon jól jönne a megnyújtott júniusi tanítási időben is!) A tanárok - ahol/amikor tudják - a szabadban, árnyékban tartják az első hét óráit. Figyelnek a diákok elegendő folyadék-fogyasztására. Megteszik, amit tudnak.
A nyereséghabzsoló multicégek és iparóriások, gigantikus tengerjárók és teherszállító repülőgépek tulajdonosai helyett nem tudunk lépni. Náluk van a valódi felelősség, nem a kisembereknél. Mi csak eldönthetjük, hogy mit és kitől vásárolunk, mostantól hogyan építkezünk, és feltörhetjük a betont, felszedhetjük a murvát és a térköveket az otthonaink és iskoláink, intézményeink udvaráról, hogy fákat ültessünk, minél többet és nagyjából azonnal. Ez viszont a mi felelősségünk és lehetőségünk.
A jövő nincs a kezünkben. És persze a jelen sem, sose volt. Az ember attól lett rossz gazdája a Földnek, hogy elhitte magának, hogy ő a Gazda. A Tulaj! A despota (deszpotész = korlátlan úr). Hát nem az. Józan alázatra lenne szükség és gyors gondolkodás-váltásra, nem csak kullogni a folyamatok után, vagy dacos-ostobán még azt sem. Egyetlen ember, egy kis közösség talán a világot nem menti meg, de rábízhatja a Teremtőre és Megváltóra, és ugyanakkor éppen így nagyon is sokat tehet...
Ébresztő! Becsengettek emberek!
--
,,KÉPMÁSÁRA TEREMTETTE: FÉRFIVÁ ÉS NŐVÉ"
2024. szeptember 10.
Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
192
Megosztás
Nálunk idén szeptemberben minden hétvégére jut egy esküvő. Vagy kettő.
A régi paraszti világban az esküvők általában télen köttettek. Akkor értek rá. Aludt a természet, nem volt annyi munka a földeken, kertekben, s bár rövidebbek voltak a nappalok, mégis több idő volt így a mulatságra, farsangokra és lakodalmakra.
A modern világban ez átfordult, és többnyire a nyári jó időben házasodnak a párok, szüleim, férjem szülei és mi is augusztusban esküdtünk.
De idén már valahogy megváltozott ez is. Talán a pusztulat kánikula miatt, nem tudom, de most a kora ősz lett a nászok kitüntetett ideje. Ismerős fiatal lelkész és ifjú kántor, kedves rokonok, gyülekezeti tagok, mind-mind e hónap mellett döntöttek.
Szerintem majd mindenkinek nagy öröm jelen lenni két élet egybekapcsolódásánál, annál az ünnepi pillanatnál, mikor Isten és emberek előtt is igent mondanak egymásra. Lelkészként is az egyik legkedvesebb szolgálatom, mikor párt kell esketnem (nekem sosem voltak ezzel kapcsolatban kellemetlen élményeim, sztorijaim).
Nagyon jó velük megismerkedni, a jegyesoktatáson elbeszélgetni, bebocsáttatni egy kicsit két életbe, két családba, két múltba és egy közös jelenbe. És nagyon jó mindezek közepette, velük együtt bebocsáttatni Isten szeretetébe, jelenlétébe, különleges életterveibe mindannyiunkra nézve.
Nálunk, reformátusoknál nincs hét ,,szentség", a katolikus egyházi értelemben, két sákramentum van: a keresztség és az úrvacsora. Úgy szoktam fogalmazni, hogy nálunk a házasság nem szentség... de szent. Isten által megszentelt szövetség, a legkülönlegesebb az emberi szövetségek közül.
A református felfogás szerint nem az egyház köti. Nem. Ez két ember döntése. És a polgári házasságkötés alkalmával ez a két ember a társadalom, az emberi közösség előtt is vállalja ezt a döntését, annak minden jogi következményével együtt. Hogy törvény szerint is összetartoznak.
Amikor pedig ez a házaspár eljön a templomba, akkor Isten elé állnak a szövetségükkel, mert felismerték, hogy Őtőle kapták egymást ajándékba, és hogy Őnélküle, az áldása és megsegítő kegyelme nélkül nem tudnak és nem is akarnak ebben a szövetségben élni.
De ami miatt ez az emberi szövetség a legkülönlegesebb mind közül, az az, amit Isten Igéje mond róla - voltaképp az egész Szentírásban végestelen végig.
Hogy egyrészt ez a teremtettségünk, az önazonosságunk része. Férfivá és nővé teremtett minket az Úr, és így vagyunk ember. És ez azoknak is jó üzenet és áldásforrás, akik - mint például Pál apostol - az életüket pár nélkül élik le és élik meg teljesként. Van, akinek ez az útja. És semmivel sem kevesebb, mint az, aki párt talál. De apától és anyától származik, és élete ajándékában ezért ugyanúgy ott rejtezik ez a csoda.
Másrészt meg ez az ,,istenképűségünk" misztériumának szerves része. Az, hogy mit jelent Isten képére és hasonlatosságára teremtve lenni, sok ezer tanulmánynak volt már tárgya. De kétségkívül ennek része, hogy arra a felfoghatatlan szeretetközösségre, amely az egy Istenen belül - Szentháromságként - létezik, hogy különböző személyek és mégis tökéletesen egyek, nincs még csak hasonlatos példa sem a teremtettségben: kivéve az embert.
És ezért a lesznek ketten egy testté nem valami disney-s rózsaszín mese, heppienddel, hanem egy csodálatos misztérium, melyben lehet két élet és két személyiség összeforrt eggyé, egymást éltető, vigasztaló, felderítő, szerető, elhordozó, dörzspapírként is akár formáló és simító egységgé.
Nem véletlen, hogy a Biblia sokszor használja a házasság képét Isten és az Ő választott népe, Krisztus és az övéi egyesülésének kifejezésére. Ez a házasság rangja, kiábrázolandó tartalma és szentsége és nem kevesebb!
KÖNYÖRÜLET VAGY KÉNYELEM
2024. augusztus 25.
Szerző: Nagy Viktória
Ez is egy régi sztori, már vagy huszonöt éves, de még mindig mond valamit.
Marci fiamat naponta kétszer kellett infúzióra vinni a kórházba, öt éves lehetett. Összeszedett valamit. Örültem, hogy nem fogják bent és eheti otthon a húslevest, meg nézhetjük együtt a Vukot. Autónk nem volt még, de sebaj. Egész héten sikerült megszervezni valahogy a fuvart pestújhelyi otthonunk és a Bethesda között, azonban vasárnapra kifogytunk a segítő szándékú autós rokonokból is, és a taxira költhető pénzből is. Maradt a busz. Gondoltam, vasárnap délelőtt úgyis főleg a templomba járók lesznek a buszon, érzékeny, jóra törekvő emberek, hamar észreveszik majd a kis sápadt fiúcskát a kézfejéből kikandikáló branüllel, és gyengéden, vigasztaló mosollyal mondják majd neki, hogy gyere ide, kicsi harcos, csücsülj le, nehogy baj legyen! Szóval bátran felszálltunk. Az amúgy mindenre reflektáló és mindenre is rákérdező cserfes fiacskám csak sápadtan kapaszkodott a kabátomba, hogy el ne essen egy-egy fékezésnél. Én eleinte optimista várakozással pillogtam körül a vasárnapi öltözetű népen, nem akartam tudomásul venni a páraként megülő közönyt, de aztán két megálló után világos lett, hogy templom ide, templom oda, a kényelemszeretet felülmúlja a könyörületet. Mivel éppen nem volt alkalmas a pillanat, hogy elmélyüljek a csalódás fájdalmas érzésében, inkább kinéztem egy viszonylag fiatal fejet, és illendően megkértem, hogy adja át a helyét a branülös kezű kisembernek, mert elég gyengén van. Nem mondott semmit, csak vágott egy pofát, de felállt. Így Marci leülhetett. Én aznap nem prédikáltam, mert ugye más dolgom volt, de elgondolkodtam rajta, hogy hú mekkora formáló hatása van a prédikációinknak. Vagyis, hogy mennyire nincs! Vagy van mégis? Vagy mi van?
Ezt a történetet, és ezt a kérdést nem dobnám fel csak úgy a Facebook hírfolyamra, mert véletlenül se szeretem adni a lovat azok alá, akik csak azt lesik, hogy mikor rúghatnak egyet az egyházon, a hívőkön stb. De itt, majdnem magunk között, azt gondolom, hogy van értelme, mondanivalója, üzenete számunkra. Mondjuk a 139. zsoltár lelkületével: ,,Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!" (23. vers)
MEGMONDOM A MAGAMÉT!
2024. augusztus 13.
Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
Sorban álltunk. Pár perce már üres volt a kassza, nem tudtuk, miért. Aztán végre érkezett valaki, beállt a pénztárhoz, és a sor elején mindjárt rákérdezett egy nő, hogy ugye, fizethet kártyával. Sajnálkozó nemleges választ kapott. A terminál valamiért nem működött. Ez nyilván kellemetlen annak, akinél éppen nincs készpénz, pláne hogy némi várakozás után derül ez csak ki. De az a féktelen, pokoli indulat és mocsok, gyűlöletteli szitokáradat, ami erre abból a nőből kiszakadt, mikor elviharzott, minden ott várakozót megdermesztett. Döbbenetes volt.
Borzalmas állapotban van a közbeszéd. Az, ahogyan úgy általában kommunikálnak az emberek. Amit néha minden belső kontroll nélkül megengednek maguknak. Ami a közösségi média kommentjeiben árad, az a közönségesség, oktalan indulat, gyalázkodás, vagy akár csak beszólogatás olyanoktól is, akik szemtől szemben, személyesen azért nem beszélnének így azzal a másikkal.
Talán sokan szomorúan egyetértünk ezzel. Tapasztaljuk. De mi, ugye, nem csináljuk?
,,Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen..." (Mt 20,25-26)...
MÉDIAPORONDON
2024. augusztus 21.
Szerző: Bella Violetta
Észrevettük-e, hogy az igehirdetés országos hír lett, a lelkész pedig közszereplő? Persze sajátos nézőpontból.
Kákát keresni a kléruson
Az elmúlt hetek újsághírei ugyanis tele voltak olyan lelkészekkel, akik kijelentései messzire futottak a templom látható - vagy a gyülekezet láthatatlan falain túlra. Olyan következményekbe ütközve, melyeket közlőik sosem gondoltak volna.
Az érdi evangélikus lelkésznek bocsánatot kellett kérni egy prédikációjáért, amelyben a zsidókat hibáztatta, majd püspöke nem csak nyilatkozatban határolódott el az általa ordinált lelkésztől, de igehirdetésében is reagált rá.
Van az a pikírt mém, hogy hogy örülnek a katolikusok, amikor végre nem náluk van abúzus ügy... szóval gyorsan tegyük hozzá, hogy csöppet sem csak más felekezetet érint ez a médiafigyelem, itt van rögtön a facebookon meglehetősen erős indulatokat megengedő erdélyi esperes szolgatársunk ügye.
Ahogyan a kegyelmi ügy idején, minden palástos, sőt palásttalan református szava is alkalmas volt szalagcímnek.
Régvolt időket idéz
Voltak idők, amikor beépített embernek kellett ott ülni a templomokban jelenteni, de már jelen voltam a Dunamelléki Egyházkerületi gyűléseken, amikor még mindig jelentek meg kiküldött tollnokok, hogy egy-egy mondatot kontextusából kiragadva tartalmat biztosítsanak a 168 órának. Ma pedig egyetlen ikon megnyomásával a telefonján, bárki rögzít bármit, és küldi szét a sajtónak, nem is kell felelős a posztra, arc a feladat mögé, vagy megbízás.
Bár nem tisztem megítélni a kegyelmi ügyet, (túl sokan vesztettek már rajta úgy hitelt, mint egzisztenciát) az újonnan jött médiafigyelem eredetét időben mégsem tudnám máshova kötni. Ez az az legújabbkori apropó, ami mentén belejött a sajtó a rajtunk való csámcsogásba. Bizonyára jól kattintott anyagok ezek. Bizonyára sok ember a rendezetlen lelkifurdalására, amiért nem tartja az egyházzal a kapcsolatot, lelt új ürügyet ezekben. Sok valláskárosult testvérünk kapott általuk elégtételt. Ami nem is lenne baj, ha reprezentatív lenne a médiamegjelenésünk és az agyházunkban megmentett lelkekről, kicserélt pelenkákról és lebeszélt öngyilkossági kísérletekről is ugyanolyan súllyal születne írás, riport és tudósítás, mint azokról az esetekről, amiket nem tennénk ki a kirakatba.
Jó hír nem hír, ahogy a marketing sem
Csakhogy a média nem így működik. Az, hogy valami jól, rendeltetés szerint működik, nem hír. Mint a kegyetlen mércéjű családokban: az ötös az az alap, nem kérdés. Csak az hír és az jár reakcióval, ha nem ötös jön haza az ellenőrzőben. Ahogy a családban is megbetegítő ez a fajta figyelem, hogy csak a rossznak van következménye, igaz ez itt is. De ha megírnánk a jó hírt, a rendes működést, annak meglehetősen PR, meg marketing szaga van. Vagy nagyon jól kell csinálni...
És itt elérkezünk egy következő problémához: az egyházunkon belül ezek az egyébként jól elkülönülő irányok és szakmák meglehetősen összemosódnak. Alig-alig lehet kivenni - egy gyülekezetről írva - valami kis életszerű nehézséget, vagy kihívást, amivel küzdenek, mert mindenki azt reméli, hogy róla katalógus, reklámanyag születik. Mintha a médiajelenlét helyette folytatna missziót. Jó kérdés ugye az egyházunkban a marketing létjogosultsága, hiszen elvileg mi nem reklámozunk terméket (na jó csak néha borokat meg áldás békesség szaloncukrot), nálunk valójában, aki kapható, az az Élő Ige lenne, így igazából mi missziót szeretnénk, mégis sokszor csúszunk marketing tevékenységbe.
Az egyházi szerkesztőségek célja sem a szennyes teregetése, ami érthető, csak félő, hogy életidegen marketig szövegek születnek, kevés realitással, még kevesebb tanulsággal arra nézve, hogy a hasonló problémákba ütköző gyülekezetek hogyan kezdjenek a megbirkózással. Nincsenek fejlődést bemutató történeteink, mert ahhoz el kellene mondani, hogy korábban baj volt, válság volt, gond volt. Inkább elhallgatjuk hát a jót is. És miközben a PR, a marketing és az újságírás teljesen összemosódik, nincs belső kommunikációs csatorna, olyan, ahol mélységében ki lehetne tárgyalni problémákat, bevallani egyik gyülekezet, vagy lelkész válságát és keresni rá közös választ.
Mit lehet mindezzel kezdeni?
Átgondolt elkülönítés
Mindenkinek van csalódás élménye arról, hogy elkezdett olvasni egy cikket valódi információk reményében, majd kiderült, hogy csak egy reklámanyag bő lére eresztett bevezetőjét olvasta. Egy gondosan elkészített PR cikk verte át, mondjuk egy gyógyszergyártó megbízásából. Egy-egy ilyen után szemfülesen kerüli a Nők Lapjában azokat a hasábokat, ahol az írás egy reklámfotóba torkollik.
Tudatosan kellene ezekről a műfajokról beszélnünk, gondolkodnunk, mielőtt hasonló csalódásokat okozunk. Van-e az egyházunkban létjogosultsága a marketingnek, PR-nek, és ha igen, akkor pontosan mely területeken? Nem csak egyházi tartalmak elkövetőiként, hanem akár gyülekezetekben, lelkészként is: mit milyen körben tudunk és szeretnénk kitárni, mit várunk egy cikktől. Ha megkeres bennünket egy újságíró, akit nem vezérelnek hátsó szándékok, mi lesz az a három sajátosság, jellemző, vagy üzenet, amit szeretnénk ha kidomborodna a közösségünkről készülő képben, és ami remélhetőleg megkülönböztet az ország ezer más közösségétől. Ha pedig valójában katalógus, vagy szórólap szöveget szeretnénk, amit a beköltöző, vagy turista kezébe adhatunk, akkor ne féljünk azt megcsinálni saját hatáskörben, ehhez nem kell média. Azok a narratívák, melyekben nincs konfliktus, megoldásra váró dilemma, azok meglehetősen jó eredménnyel hajtják el az olvasókat. Persze nem lesz minden gyülekezet élete többfelvonásos érzelmi hullámvasút, ami netflix sorozatért kiált, de ha még a bizonytalanságainkat, útkereséseket is eltagadjuk a látszat érdekében, az életidegenül statikus. Ahol emberek vannak, ott lesznek konfliktusok. Ahol Isten ott van, ott pedig lesz élet.
A magánvélemény luxus
Diktafonokra készülve érdemes élni. Lelkészként érdemes úgy igét hirdetnünk, hogy a felkészültségünkre ne lehessen panasz. Ha rendesen felkészülünk egy igéből, annak kortörténetéből, eredeti nyelvű és kulturális hátteréből, a Szentírás egészében elfoglalt helyével, dogmatikai konnotációival és mai aktuális mondanivalóival, akkor úgysem lesz ideje, alkalma a magánvéleménynek. Hirtelen jött közszereplői mivoltunkban amúgy is megengedhetetlen, hogy könnyen vagdalkozzunk a saját vesszőparipáinkkal, és a fentről kapott küldetésünk is más. Vezetőkként amúgy is problémás, ha a közös célok, értékek és a saját ízlésünk, hártlijaink keverednek. A felkészültség mindig is a jó lelkész ismérve volt, most viszont, amikor könnyen visszahallhatjuk magunkat egy felvételről váratlan helyekről, különösen fontos. Ha már van rajtunk figyelem, hangsúlyozzuk a lehető leginkább az evangéliumot, hátha műsoridőt nyer a botrányokkal szemben is...
A parókia üvegfala más értelmezést nyer, és nagyrészt az online térbe tolódik, ahogy a ,,falu nyelve" is. Ettől függetlenül nem cenzúrára, vagy öncenzúrára van szükség, hanem arra, hogy tízparancsolat-hűen, elsőnek Istent és az ő országát tartsuk. Ennek fényében lesz, ami fontos vagy nem fontos, árt, vagy használ. De tudjunk róla, hogy a szavaink, sőt a gyerekeink, unokáink szavai is súllyal bírnak. Mert képviselők vagyunk: ha egy evangélikus lelkész mondta, azt biztos az egész evangélikusság úgy gondolja, sőt akár talán maga az Úristen is. A tőmondatos kampányszlogenek idején árnyalt gondolkodást várni meglehetősen nehéz. Ezért valóban nem csak a figyelem nagy rajtunk, de a felelősség is. És ha egyszer felkapja a nevünket a média, formálni is akar. Ellenzéki hanggá, hőssé vagy áldozattá, esetleg főellenséggé. A csapda ezekben, hogy egyik sem mutat felfelé.
Belső kommunikáció
A kegyelmi ügy belső megbeszéléseinek kiszivárogtatóiban az a gondolat élt, hogy ha napvilágra jut, majd muszáj lesz feldolgozni. Nem hiszem, hogy ez a cél sikerre jutott, hiszen ma is csak egy új aspektus szerinti csámcsogást olvasok a hírekben, ám sokan sérültek közben - egyelőre engesztelődés nélkül. És a nyilatkozókat, az írásokat, hanganyagokat kiadókat sok támadás érte, miszerint hátbatámadták az övéiket, árulók stb.
Azt senki nem vitatja, hogy az illetőknek a véleményükhöz joga van, de hogy hol lenne annak a helye...nyitott kérdés maradt. Nem volt hol beszélni az eseményekről, vagy akár a mikrokörnyezetünkre gyakorolt hatásáról sem, ezért sokan úgy döntöttek: ha nem mondhatják el senkinek, kikürtölik a világot jelentő hasáboknak. Bár az egyházunkban már elindult a törekvés, és formálódik egy belső, védett fórum, az igazi kollegális tér egyelőre a lelkészi kiskörök tere. Itt lehet tapasztalatot cserélni, kríziseket is megosztani, kibeszélni a minket érő jót és rosszat, és közösen keresni rá a válaszokat. Itt alakulhat ki egyedül olyan bizalmi közeg is - hacsak ellen nem állnak neki szándékosan - amiben az egyet nem értéseink is túlélhetővé, mi több megbocsáthatóvá válnak, ahol együttérzővé válhatunk egymással. Sosem volt még ilyen fontos, hogy ezek a közösségek jól működjenek, bizalmas légkörrel.
Mindez pedig végül nem a mi kezünkben van
Végül pedig nem árt imádkoznunk a hírolvasókért. Akik számára Balog Zoltán, az említett evangélikus lelkész vagy református esperes testvérünk szavai elég érdekesek ahhoz, hogy kattintsák ezeket a cikkeket, azok nem teljesen közönyösek a hit, az egyház iránt. Hasonlóan mint ahogy a házasságokra azt szokták mondani hogy amíg hangos szó, vagy tányértörés van, addig lehet segíteni, az Istenkapcsolat is ilyen: amíg még harag, vád álruhájában megjelenik a törődés, a szeretet, addig ott egészen biztosan van még mit tenni. Onnan még van visszaút. Hordozzuk imádságban azokat, akiket ezek a hírek lekötnek, hogy jussanak el az evangéliumig is, az említett lelkészek igehirdetésééig is, rajtuk keresztül a Bibliáig is. Imádkozzunk magunkért és szolgatársainkért, hogy vágyott, vagy kéretlen reflektorfénybe kerülve tudjunk Istenre mutatni. És végül a médiamunkásokért, akik többségében nem értik a gyülekezeteinket, egyházunkat, hogy Isten lelke indítson bennük valódi kíváncsiságot, mely tovább lát a szalagcímeken.
MI TÖRTÉNIK A SVÉD KATOLIKUSOKKAL?
2024. szeptember 11.
Szerző: Bella Péter
Mielőtt az egyszeri magyar református rávágná, hogy az meg miért érdekes, érdemes azért mégis csak Stockholm felé pillantani. A zarándok.ma katolikus portál híre szerint (Tíz év alatt egyötödével nőtt a katolikusok száma Svédországban) a protestáns többségű Svédország legdinamikusabban növekvő vallási közössége a római katolikus. Két százalék csak az arányuk, nincsenek sokan, de mégis elkezdtek növekedni. Értelmiségiek, fiatalok, vallásos nevelésben nem részesült emberek térnek meg és be az egyházba, van olyan város, ahol meg kellett duplázni a misék számát.
Na, de miért érdekes ez? A saját gondolataimat, sejtéseimet írom. Lehet, hogy nincs igazam, nem vagyok a svéd társadalom és vallásosság szakértője, de azért bennem elég sok mindent elindított.
Eddig elkerültem, hogy fogadatlan katonája legyek az erősen túlpolitizált európai kultúrharc állóháborújának, most sem akarok ebbe beleszállni. De engem megerősít ez az írás abban, hogy stabil, erős, a korszellemnek nem bedőlő, de az emberektől és korától nem elszakadt egyházra nem csak szükség van, de igény is. Elsőre elég abszurdnak tűnik, hogy a nagyon is haladó, szekuláris, vallási és másfajta türelemben elöl haladó társadalomban a maradinak gondolt, szertartásokkal tűzdelt, hierarchikus és ,,ideológiailag nehezen formálható" felekezet lesz vonzó. De miért nem a több száz éve a társadalmat átható és átformáló protestánsok?
Tényleg óvatosan próbálok fogalmazni, mert nem akarok egyszerűsíteni sem általánosítani, de nekem úgy tűnik, a svéd protestantizmus hangja elerőtlenedett, vagy talán pontosabb, ha úgy fogalmazok, hogy beolvadt a divatos ideológiák kavalkádjába. A korral változik - mások úgy mondják, halad - és közben eltűnik az a sajátos szín, amit lobogtatni kellene.
A cikkben két konkrétum kerül elő: a saját hang megtartása és a szentség. Nem feloldódni, akár könnyű népszerűség miatt és az időtlen szentséget megmutatni, megtartani. Furcsa, ez így vonzó. De úgy, hogy lehet hozzájuk kapcsolódni. Mégis csak meg tudják szólítani az embereket. Azokat, akik keresik azt a ,,mást", amit a nyugati jólét sem tud megadni.
Tim Keller jutott eszembe, amit én tőle láttam. Az evangéliumot következetesen hirdető, nem önfeladó, de korához, társadalmához kapcsolódni képes és akaró gyülekezet. Amelyik nem hirdet mást, mint a többi generáció, amelyik leméri a népszerű ideológiákat az evangélium mérlegén (és nem fordítva), de amikor megszólal, nem valami vallásos pátosz vagy érthetetlen farizeizmus hallatszik, hanem azoknak szól, akik valójában nem változtak - az Istenre vágyó emberekhez.
Érdemes figyelnünk Svédországra. (Úgy hírlik, a hajdani protestáns nyugaton hasonló a helyzet, például Skóciában is erősödik, hasonló okok miatt a katolicizmus.) Ha pedig az evangélium erősödik így, hajrá. A protestánsok pedig remélem magukra találnak.
Mi pedig figyeljünk jól innen, nehogy elvétsük a helyes arányokat, és tegyük fel a saját kérdéseinket. Minket, magyar reformátusokat értenek még a sajtjaink? Nem hajlongunk ide-oda különböző ideológiák mentén, eltakarva közben (elveszítve?) azt, ami szent és örök? Van nekünk is dolgunk, én úgy érzem...
NYÁR
2024. augusztus 18.
Szerző: Nagy Viktória
Puha volt nagyanyám tollpaplana, és könnyű, mint a sóhaj. A busz kétszer járt be a városba, vagy háromszor. A kerékpár a kamraajtóhoz volt támasztva, nem mindig szóltam, ha elvittem. Nem ért még le a lábam a pedálig, de váz alatt is egész ügyesen tudtam hajtani. Az előszoba asztalán, egy szőttes terítőre mindig ki volt rakva valami ehető. Vackor, hullott alma, egy kosár szilva, de volt, hogy a széles metélt száradt rajta. Azt este ettük, mákkal vagy dióval. Sajt nemigen volt. Tejföl se gyakran. Hamar megromlott az ilyesmi a nyári melegben, aztán savanyúan már nem kellett senkinek. A kenyeret is olyan szőttesbe bugyolálta nagyanyám, mint amilyen az előszoba asztalon volt.
Dédnagyanyám készítette őket, akárcsak az ágyruhákat. Azokba fehérrel, ezekbe pirossal hímezte bele a nevének kezdőbetűit. Kenyeret egy héten kétszer vettünk. Kettő, vagy három kilósat. Szinte érzem az illatát! Ha volt maradék, megpirítottuk a sparhelt szélén. Nyáron is azon, mert az volt. Nem vajjal ettük, hanem fokhagymával és sóval. Azt, ami megszáradt, lereszeltük morzsának, vagy megkapták a tyúkok. Húst egy héten egyszer ettünk. Hétközben főzelékek voltak ebédre.
Kelkáposzta, paradicsomos káposzta, spenót, zöldbab, borsó, krumpli, - ami épp termett. Vacsorára tészta, vagy szalonna és kenyér. Persze hagymával. Szombaton vágott a nagyanyám egy-két fiatal kakast, az volt hétvégére. Az aprólékból leves cérnametélttel, a csontosából pörkölt nokedlivel, a melle és a combja pedig rántva került az asztalra, többnyire petrezselymes krumplival. Ebéd után a maradékot a kredenc alsó szekrényébe tettük a legyek elől, ahonnan hamar elfogyott, ahogy rájártunk. Ha visszagondolok, az életünk arról szólt, hogy terítve legyen az asztal, és vetve az ágy. Azért keltünk fel reggel, hogy mindez meglegyen, és attól teljesedtek ki a napjaink, hogy meglett. Volt az egészben valami lassú, ringató üresség, mint az álmok szövetében. És volt a pillanatoknak valami varázslatos végtelensége, amiről gyengéden leváltak az elmúlt dolgok, és amikre nem terhelődött rá a következők miatti aggodalom. Értettük, hogy mit jelent a mindennapi kenyér, és amikor imában kértük, hogy mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, arra gondoltunk, amit mondtunk. Nem a kényelemre, nem a nagyobb komfortra, nem valami luxusra, hanem a szükséges erőre a karjainkba, a veteményre hulló esőre, a kegyelemre, ami megóv a jégveréstől, arra, hogy gond nélkül megelljen a koca, hogy ne betegedjen meg a tehénke, vagy hogy megmaradjanak a napos csibék.
Ma nem tudom, ki mire gondol. Ma mintha inkább egy olyan világot akarna megteremteni az ember, amiben felszámolhatja azt a függőséget, hogy imában kelljen kérnie, amire szüksége van. Közben pedig lassan elpusztítja maga körül a világot, amit Isten teremtett. Ma valahogy mintha nem lenne se varázsa, se végtelensége a pillanatoknak: tátonganak rajtuk a múlt sebei, és pattanásig feszülnek a holnap félelmétől.
Anyukám közvetlenül a II. Világháború után született. Azokból a megpróbáltatásokból, amikre ő a gyerekkorából emlékszik, nekünk semmit nem kellett elszenvednünk. Ahhoz képest mi a jómód és a kényelem gyermekei vagyunk. Anyukám mégis gyakran mondja, hogy sajnál minket, hogy ilyen nehéz időkben élünk.
Arra gondolok, hogy nekünk viszont nem szabad sajnálni magunkat, hanem ide kell élnünk, ezekbe a nehéz időkbe azt, amit magunkkal hoztunk, és amit odafentről kaptunk. Mi vagyunk azok, akiket még betakart nagyanyáink puha és sóhajkönnyű tollpaplana, akik még végtelennek hittük az utakat a váz alatt hajtva a biciklit, akik még időtlennek éltük meg a napokat a maguk egyszerű lebegésében, és akiknek az Úr napját hozta el a vasárnap reggeli harangszó. Dolgunk van itt. Ki kell tartanunk. Imában. Szeretetben.
VAN-E ÉLET A HALÁL UTÁN AZ ONLINE VILÁGBAN?
2024. szeptember 16.
Szerző: Márton Gergely
Ez a kérdés foglalkoztatott, miközben hosszas vívódások közepette töröltem az ismerőseim közül azokat, akik már elhunytak. Nem vagyok érzéketlen, csak bizarrnak tartottam, hogy jelennek meg még tőlük posztok (valaki biztosan átvette az oldaluk kezelését). Ahogy már az is furcsa volt számomra, hogy halálhírük után ezeken a felületeken üzentek az elhunytnak: ,,XY, mindig velünk maradsz" vagy ,,XY hiányozni fogsz" stb. Nem tudom, hogy kinek szóltak ezek a kiírások, olvassa-e a megszólított ezeket egy online túlvilágban?
A digitális térben halálunk után is élünk még? Jó, a kirakott fotóink, élces megjegyzéseink megmaradnak, míg nem kerülnek törlésre, de van az online világban örökélet reménysége?
A digitális tér, mint az élet egy fizikális terének kérdése nagyjából azóta foglalkoztatja az emberiséget, mióta létrehozta magát a digitális világot. Számos tudományág elmélkedett ezen. A probléma széleskörűségét jelzi, hogy a filmes popkultúra is megszólalt a témában olyan sci-fi kalandfilmekkel, mint például a Tron (1988), a Mátrix (1999), a Transzcendens (2014) vagy a Lucy (2014).
Miközben a különböző tudományok irányából izgalmas teóriákat lehet végigfuttatni az online világelméleten, szögezzük le, hogy maga a kiindulási pont abból a gőgösen téves alapgondolatból indul ki, hogy az online világ teremtve lett. Azért gőgös ez az elképzelés, mert isteni hatalommal ruházná fel az embert. Az online világ nem teremtve, hanem csinálva lett. Teremtve egyedül ez, a valós, nevezzük offline világ lett. Az a világ, amiben az élet testet ölt, kiterjedése van térben és időben, és mindkettőben véges a kiterjedése, amelyben a végességet a Teremtő eredeti szándéka szerint állította vissza az öröklét dimenziójába Jézus Krisztusban.
Nincs, nem is lehet túlvilági élet a halál után az online világban.
Ahogy élet sincs a digitális térben.
Ezt az evidenciát azért érdemes leszögezni, mert egyre gyakrabban hallható az az okfejtés, hogy xy generáció, csoportosulás, emberréteg az online világban él, csak ott lehet elérni. Minden olyan tevékenység (ön)ámítás, ami ebben a térben keresi az embereket. Ott nincs és nem is lehet élet. Ott ábrándok vannak, ott csalások vannak, ott kibúvók vannak, ott testetlenség van, ott algoritmusok vannak, amik a valóságból kiragadva kábítanak, bitek és bájtok csinálmányai vannak...
Az emberek nem ott vannak, ott legfeljebb az elcsábított, elterelt, ellopott és leszedált figyelmük van. Azzal, hogy azt állítják, emberek vannak az online térben, azzal akarva-akaratlanul legalizálják a figyelemrabló, a valós helyett a hamisra terelő, létét csak önmagával igazoló digitális csapdát.
Nem az a feladat, hogy ott érjük el a figyelmet, hiszen azt ott fenntartani nem lehet az online tartalmak színesen kábító dömpingjében (és az a veszély is fenyeget, hogy mi magunk is részesei leszünk ennek a dömpingnek). A feladat az, hogy együtt élve az online térrel, lavírozva csapdái között, használjuk okosan, bölcsen lehetőségeit. És törekedjünk arra, hogy kihozzunk minél több figyelmet erre a való, Isten által teremtett világra, ahol egyedül adatik minden tökéletlenségünk ellenére is az örökélet tágassága.
VAN OKOM FÉLNI TŐLED?
2024. augusztus 23.
Szerző: Erlitz Anita
Talán az egyik legsúlyosabb kérdés, aminek bekövetkeztét reméljük, hogy sikerül minden időben elkerülni. (Bár ahogy leírom ezt a mondatot, máris vitatkozom magammal, mert tudom, van, akinek abszolút jól jön, sőt szándéka a félelem generálása.) Így ennek a kérdésnek minden egyes szava riasztó. Mert, ha van, akkor az most történik. Nem egy szorongató gondolat csupán, ami egy alaktalan mumust vetít a jövőbe, hanem a jelen állapot szerinti létbizonytalanságot tükrözi.
De mi lehet az egymástól való félelem oka? Semmi, minden, bármi és akármi. Ez a legszörnyűbb zsarnokság. Ok lehet a félelemre a szó vagy annak hiánya. A tettek és mulasztások. Gondolatok és narratívák. A középszerűség vagy, ami még annál is rosszabb, az értelem teljes hiánya. Hogy mindenki abból és úgy válogathat okot a gyűlöletre, ahogy neki tetszik. Hogy bár a ,,közösségi" média felületeit naponta órákig pörgetjük, egyre képtelenebbek vagyunk a kooperációra. A félelem forrása pedig lényegében ez. Családok, gyülekezetek, felekezetek, pártok és országok egyre kevésbé képesek az együttműködő életre. És ha nincs kire támaszkodni, nincs kibe kapaszkodni, ha nincs kiben bízni, az maga a téboly. Félelmet és rettegést szülő örök viszály és háborúskodás. Kilátástalan jövő, amiben rejtőzködni kell egymás elől.
Tudom, hogy most sokan felszisszennek, hogy azért ez nincs teljesen így! Nálunk otthon a családban minden rendben van. A mi közösségeink működnek. Van még ember a gyülekezetünkben, van néptáncegyüttes, kórus, baba-mama kör, idős klub, különféle összefogások és egyesületek, szociális segítségnyújtás, oktatás, sőt még kocsma is van, amik bizonyítják, hogy féligazságot mondok, és az ember igenis képes az együttműködésre. Van még benne akarat a segítésre, van még benne igény a közösségre. Hurrá! Legyen ez a hír! Van még jóság az emberben! Van még remény! Hála Istennek, hogy még van!
Ezt tapasztalom én is, és ezzel a jóindulattal és egyben jóhiszeműséggel szeretnék kilépni minden nap az otthonomból, hogy esténként ezzel a megnyugvással térjek haza. Vannak jó emberek, akik jóságukat Istenből merítik. Így tudom elengedni kollégiumba is a gyermekemet, vagy busszal moziba, esetleg buliba. Nem veszíthetjük el ugyanis ezt a meggyőződésünket és bizalmunkat egymás iránt, különben egymás szörnyei leszünk. Úgy tőled és tőlem kell tartani, mígnem teljesen elszigetelődünk, végül elnyel a közöny és nem élünk túl.
Ezért egyre fontosabb őszintén kimondani és megélni hitelesen: nincs okod félni tőlem, mert nem akarlak bántani. Sőt, ha úgy adódik, és a segítségemre szorulsz, biztosíthatlak felőle, hogy amit az erőm és lehetőségeim engednek, megteszem érted. Ez legalább annyira erőteljes kijelentés, mint a címként feltett kérdés. Mert mindkettő mögött egy nagyon konkrét cél és elhatározás, tudatos döntés áll. Dönthetünk amellett, hogy csupán egyéni érdekeinket helyezzük előtérbe. Úgy mindenki ellenség lesz, aki mást szól, mást gondol vagy puszta létével karcolja önérvényesítő szándékunkat. Így készül a zsarnok diktátor. Ehhez kellenek a besúgók, uszító csicskák és hóhérok.
Vagy dönthetünk úgy, hogy észrevesszük, a másik is lélegzik. Ugyanolyan szükségletei vannak az életben maradáshoz, mint nekünk. Nem vagyunk egyformák, mégis hasonló módon reagálunk az élet különféle eseményeire, és, ha így van, akár meg is oszthatjuk egymással örömünket és bánatunkat, még ételünket is. Segíthetünk is egymáson. Ehhez kellenek az emberek. Tudós gondolkodók, világjáró mesélők, költők, írók, zenészek, festők... Művészek, akik Istentől jövő ihletükkel telehintik empátiával elszigetelt kis zugainkat.
SZÉP ESTÉT, JÓ ÉJSZAKÁT!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vallás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2024-09-10 21:45:01, kedd
|
| |
| |
ANGYALI TÖRTÉNETEK 
ANGYAL A FÖLDÖN
/ismeretlen szerző műve/
Egy szép napon az Úr hívatta Angyalát:
Repülj le a földre, ott sokan várnak Rád.
Nézd meg mire vágynak, mi nekik a kincs.
Remélem nem olyan, mi a mennyekben sincs.
Olyan sokan imádkoznak, hogy tegyek csodát,
Menj és derítsd ki ennek az okát.
Tudd, meg mi kell nekik, mi az, mire vágynak,
hogy boldogságot adhassunk az egész világnak.
Az angyal elrepült. Három nap odavolt.
Várták az angyalok, a csillagok, meg a hold.
Harmadnap visszatért, fáradt volt, elgyötört.
És olyan szomorú, mint kinek szíve tört.
Az Úrhoz sietett, a szeme csupa könny:
Az emberek elvesztek, mind csupa közöny.
Hajtanak egész nap, gyűjtik a javakat,
De nem mondanak egymásnak szerető szavakat.
A szeretet, ami itt fenn a legnagyobb kincs,
Ott lenn az emberek szívében nincs.
Az Úr is szomorú lett, hisz ő már rég tudta,
A szeretet a boldogság egyetlen egy kulcsa.
Megbízta hát az ég összes angyalát,
Hozzanak szeretetet és boldog lesz a világ.
Azóta itt vannak köztünk az angyalok.
Vigyázzák lépteink, szemükben Fény ragyog.
Ha Te is egy kis melegséget érzel a szívedben,
Tudd, hogy egy angyal van ott a közeledben.
Ő lopta a szívedbe a napsugár melegét,
Lábad elé szórja a csillagok fényét.
Kedves látogató! Kaptam korábban egy könyvet amiben csodás jelenések, megmenekülések vannak, amik halandó emberekkel történtek... Tehát mind egytől-egyig igaz: és úgy gondoltam megosztom veletek:
Forrás:Joan Wester Anderson - Hol angyalok járnak
"Vigyázzatok,hogy e kicsinyek közül egyet
se vessetek meg... Mondom ugyanis nektek,
hogy angyalaik az égben mindenkor látják
égi Atyám arcát"
Máté 18.10
A FIÚ AKI MEGFULLADT
1981 áprilisa volt, s a texasi Palestina-ba való Hardy család unokatestvéreket látogatott meg Houstonban.
A ház mögött úszómedence is volt, s a három éves Jason Hardynak mindenki a lelkére kötötte, hogy maradjon mindig elöl, jó messzire a medencétől... Sue Hardynak azonban hamarosan feltűnt, hogy kisfia nincs ott, ahol lennie kellene. Azonnal a medencéhez szaladt, de semmit sem látott.
- Úgy gondoltam, Jason nem eshetett bele, mert különben a víz felszínén lebegne - meséli - Akkor még nem tudtam, hogy a vízbe fulladtak lemerülnek a fenekére.
Sue vissza futott a ház elé, végig nyargalt az utcán, tűvé tette a házat, s nyugtalansága nőttön nőtt.
Végül is, ösztönének engedelmeskedve, unoka húgával együtt vissza tért a medencéhez, és ezúttal látott valamit a fenéken. Unokahúga beugrott a vízbe és felhozta Jasont.
- Amikor kezembe adta az én halott kicsikémet, megfordult velem a világ - mondja Sue.
Jasonnek nem volt pulzusa, nem vert a szíve, és már kezdett feketedni. Magához szorította kisfia elernyedt testét, és felsikoltott kétségbeesetten. Aztán imádkozni kezdett. A család hívta a mentőket, és amikor megérkeztek, Sue felment az emeletre.
- Telefonáltam a paletinei egyházközségem egyik lelkészének - meséli tovább - és megmondtam neki, hogy csodára van szükségünk, de rögtön. Jasonnek már majdnem egy órája nem vert a szíve, de tudtam, hogy Isten bármit megtehet, amit csak akar.
Miután befejezte a telefonálást, Sue lefeküdt a hálószobája a padlójára, és megint imádkozott:
- "Jézusom, Jézusom" - mindössze ennyire telt az erejéből.
Pár perc múlva Sue egyik lánya felszaladt a hírrel: a mentősöknek sikerült újra megindítani Jason szívműködését.
- Ahogy ezt meghallottam, nagy nagy békesség töltött el - emlékezik Sue. - Negyvenegy éves voltam, amikor Jason megszületett, a három korábbi gyermekem jóformán már felnőtt. Valahogy tudtam: Isten nem azért adta meg nekem ezt a kései boldogságot, hogy mindjárt el is vegye tőlem.
A Herman Kórház elküldte életmentő szolgálata helikopterét, hogy beszállítsa Jasont az intenzív osztályra. Mire Sue kocsival oda ért, az orvosok már felmérték a helyzetet, és nagyon sötétnek látták.
- Elmagyarázták, hogy ha az agy 3 percen belül nem kap oxigént, megindul a károsodási folyamat - mondja.
Jason a klinikai halál állapotában volt, amikor megérkezett a kórházba, s az orvosok úgy vélekedtek, hogy ha életben marad is, béna lesz, súlyos agyi rendellenességgel.
- Nem. Csak figyeljenek, és majd meglátják - mondta nekik Sue. - Jason saját lábán fog elmenni innen.
Az orvosok össze néztek. Ennek a kisfiúnak az anyja nyilván nem tudja felfogni, mi történt. De úgy döntöttek, inkább nem részletezik, milyen szörnyű következményekkel kell majd szembe néznie.
Jasonre,aki kómában volt, és még mindig klinikailag halottnak tekintették, az életfunkciókat serkentő és fenntartó berendezéseket kapcsoltak.
Az ötödik éjszaka azonban tüdőgyulladás lépett fel nála, s az orvosok és az ápolói attól tartottak, közel a vég. Sue, aki szinte begubózott abba a békességbe, amely a hálószobájában szállta meg, telefonon beszélt egy helybeli, houstoni templom lelkészeivel, s megkérte őket, látogassák meg a fiát. Teljesítették a kérését és megkenték Jasont, míg Sue és családja a hallban várt.
- Mrs.Hardy? - nézett be egyszer csak az egyik lelkész. - A kisfiúnak vibrál a szemhéja!
Kiderült, hogy Jason alatt nedves lett a lepedő. A jelek szerint kezdett magához térni! Jason húsz nap múlva valóban a saját lábán hagyta el a kórházat, sőt nemsokára beszélni kezdett. Hét hónappal iszonyatos balesete után orvosa gyógyultnak nyilvánította.
Jason ma eleven, tevékeny, jóképű gyerek, és semmiféle károsodás sem észlelhető nála. Sue minden áldott nap hálát ad Istennek a döbbenetes csodáért, amit tett. És talán valamilyen külön oltalomért is.
Hároméves korában Jason túl kicsi volt még ahhoz, hogy megkérdezzék tőle miért ment a medencéhez, és hogyan esett bele.
Ahogy múltak az évek, Sue egyre valószínűbbnek tartotta, hogy semmire nem emlékszik azon kívül, amit a családjától hallott a balesetéről és a kórházban töltött hetekről. Egyik este azonban - Jason hat,vagy hétéves lehetett - valamilyen televíziós műsort néztek, s a képernyőn megjelent egy úszómedence.
- Jó sötét volt ám ott lent abban a medencében - jegyezte meg váratlanul Jason. Sue rögtön felfigyelt. Mégis emlékezne valamennyire a balesetre?
- Mesélj arról a dologról - mondta.
- Sötét volt - ismételte meg Jason. - De az angyal ott volt velem.
- Az angyal, Jason?
- Ahha. Ő is ott volt,úgyhogy nem féltem.
Ez volt minden, amit Jason valaha is mondott a csodálatos megmeneküléséről. De a családjának ennyi elég.
/Joan Wester Anderson-Hol Angyalok járnak részlet/
ANGYALOK ÉS AZ ATYA
"Barátkozzatok meg az angyalokkal,és
lélekben szemléljétek őket: mert habár
láthatatlanok, jelen vannak bennetek."
/Szalézi Szent Ferenc/
Pio atya, aki 1887-ben egyszerű parasztemberek gyermekeként született az olaszországi Pietreclinában szerzetes volt, s megkapta a stigmákat is, a megfeszített Krisztus sebeit a kezén, lábán és az oldalán, akárcsak rendjének alapítója Szent Ferenc. Gyönge egészsége ellenére nehéz feladatot vállalt, ennek szentelte életét: otthonokat épített betegek, nyomorékok, aggok számára.
Pio atya rendkívül érdekes kapcsolatban állt az angyalokkal. Állítólag még ifjú korában is "találkozott" saját őrangyalával, s hébe-hóba tanácsokat is kapott tőle; később hol imádságos, hol humoros párbeszédet folytak köztük. Több tanú szerint Pio atya néha olyan nyelveken is tudott olvasni és beszélni, amiket sose tanult. Amikor megkérdezték, hogyan képes erre, azt felelte, őrangyala fordít neki. Szerzetestársai időnként énekszót hallottak, mennyei harmóniákat, és nem tudták kideríteni, hogy honnan.
Pio atya megmagyarázta a dolgot: angyalok énekeltek, lelkeket kísérve a mennyországba. Pio atya sokszor elküldte őrangyalát másokhoz, akinek segítségre volt szüksége. Alessio Parente atyának például az volt a tiszte, hogy gyenge egészségű rendtársát mindennap felkísérje a kápolnából a cellájába. Parente atya azonban gyakran elaludt. Vagy nem hallotta az ébresztő csörgését, vagy csak félig ébredt fel és leállította.
- Valahányszor elaludtam - meséli - álmomban mindig hallottam,hogy valaki beszól: "Alessio, Alessio, gyere le!", és kopogtat. Ilyenkor rögtön észbe kaptam, hogy késő van, kiugrottam az ágyból, az ajtóhoz szaladtam, és kinéztem, hogy ki hív, de senkit nem láttam a folyosón. És amikor lerohantam a kápolnába, Pio atya már éppen befejezte a misét, az elbocsátó áldást adta... Egyik nap Pio atya mellett ültem,és nagyon szégyelltem magam a pontatlanságomért. Elkezdtem magyarázni neki, hogy úgy látszik sose hallom meg az ébresztőt, de a szavamba vágott.
- "Igen értelek - mondta - De azt hiszed minden áldott nap elfogom küldeni hozzád az őrangyalomat, hogy felkeltsen? Inkább eredj és vegyél magadnak egy új órát!"
Csak ekkor értettem meg, ki kopogott mindig az ajtómon, és szólongatott álmomban.
Pio atya szentül hitte, hogy az ember elküldheti őrangyalát másokhoz, s az segíthet rajtuk, vagy közbeléphet érdekükben. Biztatta is nagyszámú barátját, hogy küldjék el hozzá az őrangyalukat, ha ők maguk nem tudnak eljönni.
- Az angyal üzenetet hozhat nekem- mondogatta - és én mindent megteszek, ami telik tőlem.
Egyszer Cecil, Pio atya egyik angol barátja autókarambol folytán megsérült. Egy barátja rögtön a postára ment, hogy táviratban kérje az atyát, hogy imádkozzon a balesetet szenvedettért. És lám, mikor a távirat szövegét odaadta a tisztviselőnek, az átnyújtott neki egy táviratot, amelyben Pio atya közölte, hogy már imádkozott Cecilért.
Később miután Cecil felépült, mindketten elmentek Pio atyához.
- Dehát honnan tudott a balesetről? - kérdezték - Az ön távirata előbb jött meg, mint ahogy a miénk elment.
- Gondolják, hogy az angyalok olyan lassúak, mint a repülőgépek? - felelte az atya mosolyogva.
Egy másik alkalommal egy olasz lány, aki hallott a Szent életű szerzetesről, elküldte hozzá őrangyalát, jó egészséget kérve nagy bátyja, Fred bácsi számára. A lány aztán meg is látogatta Pio atyát. Amikor odament hozzá, az atya tréfásan megjegyezte:
- A maga angyalától egész éjjel nem tudtam aludni, újra meg újra elmondta, maga mennyire szeretné, ha kieszközölném a Fred bácsija gyógyulását!
Egy súlyosan beteg csecsemő édesanyja is elküldte a picinek az őrangyalát Pio atyához, kérve, hogy imádkozzék érte. És kisvártatva látta, hogy a parányi test megborzong, mintha valami megérintette volna. Ettől fogva, bár az orvosok csak hümmögtek-hammogtak, a kicsi állapota gyorsan javult, hamarosan kikerült az intenzív osztályról, és hazaküldték.
- Amikor ezekről a dolgokról beszélek,az emberek sokszor egyformán reagálnak: "Ó,persze, de Pio atya szent életű ember volt, nem igaz?" vagy "Én csak egy szegény, bűnös vagyok, miért tenne meg egy angyal értem bármit is?" - mondja Parento atya. - Hát igen Pio atya tényleg szent életű ember volt, de én biztos vagyok benne, hogy az őrangyalok értünk, közönséges halandókért is mindent elkövetnek, feltéve, hogy hiszünk
1968.szeptember.22-én, amikor Pio atya meghalt, több amerikai turista angyalokat látott Olaszországban az éjszakai égen... angyalokat, akik aztán lassan eltűntek, amikor felkelt a nap.
ÉLETMENTÉS A SÍNEKEN
"Angyal csupán mikor a mennybe szárnyal
fedi fel önmagát"
/Robert Browning Paracelsus.V.Rész/
Egy forró nyári hétköznap délutánján, öt óra tájt, Carol Toussaint nagy kombijával áthajtott az Illionis állambeli Arlington Heightson. Egyik fiáért ment, akinek gitárórája volt. Másik két csemetéje Dave és Katie ott kucorgott a hátsó ülésen. Carol ilyenkor már a vacsorát szokta készíteni, nagyon igyekezett tehát, hogy minél előbb haza érjen. A közlekedési lámpa zöldre váltott, Carol balra fordult, letért a forgalmas főútról, s felhajtott egy kis emelkedőn, rá a városközpontot átszelő vasúti sínekre. De mielőtt be tudta volna fejezni a kanyart, s túljutott volna a vasúti kereszteződésen, hirtelen leállt a motorja. A kocsi megrekedt, mégpedig úgy, hogy eltorlaszolt több sávot, s első kerekei épp a vágány vályújában akadtak meg. Carol újra indítózott, de a gyújtás nem működött. A közlekedési lámpa váltott, tülkölések hallatszottak, fékek csikorogtak, ahogy továbbhaladni akarók - csúcsforgalom volt - igyekeztek őt kikerülni s az egymással való összeütközést elkerülni. Dave és Katie, akiket a meleg és a bezártság is megviselt, s akik most megérezték, hogy anyjuk bajban van, nyafogni kezdtek. Az autósok legszörnyűbb rémálma vált valósággá. Hirtelen egy fehér inges, nyakkendős fiatalember bukkant fel:nagy léptekkel, odajött Carol kocsijához, s lehajolt a nyitott ablakhoz. Dave szerint, akkor még csak ötéves volt, egy kis barna kocsiból szállt ki.
-Tudja milyen veszélyben van itt? - kérdezte a fiatalember halkan, tökéletesen nyugodt, békés arccal az örvénylő, őrjöngő forgalom kellős közepén.
- Persze, hogy tudom - felelte Carol - A férjem megfog ölni, mert későn érek haza, és nem lesz vacsora! Ha valamelyik autós kollégánk meg nem előzi...
- Nem,nem erre gondolok - mondta a fiatalember - Körülbelül fél perc múlva egy vonatnak kell itt áthaladnia. Úgyhogy kénytelen leszek innen kimozdítani a kocsiját.
Igen, Carol megfeledkezett róla, hogy a napnak ebben a szakában munkás vonatok szoktak átdübörögni ezen a kereszteződésen, rövid időközökben követve egymást. Van amelyik megáll, van amelyik nem. És már észre is vette, hogy egy vagy két háztömbbel odébb többen várakoznak az állomáson. De ha a közeledő vonatnak meg is kell állnia, őt mindenképp elüti-ezen a ponton még túl nagy lesz a sebessége!
Carol nemigen tudná megmondani, mit csinált a következő másodpercekben, olyan pánikba esett, hogy kitörlődött az emlékezetéből. Azt viszont sose felejti el, mit tett a derűs arcú fiatalember. Cseppet sem sietős léptekkel a kocsi orrához ment, és fél kézzel kicsit meglökte. A hatalmas kombi könnyedén kiemelkedett a vágány-vályúból, s miközben a sorompók ereszkedni kezdtek, és felhangzott a figyelmeztető harangszó, a kereszteződést elhagyva biztonságban legurult az enyhe lejtőn,s lent megint megállt. Néhány pillanat múlva átszáguldott a vonat. És Carol rádöbbent,hogy a fiatalember segítsége nélkül gyerekeivel együtt ott lelte volna halálát. De hol a megmentőjük? A szerelvény nagyon rövid ideig takarta el az átjárót. Hogy tűnhetett el a nyílt terepen anélkül, hogy látta volna? Ekkor már több járókelő és hazaingázó jött oda Carol kocsijához.
- Segítsünk,asszonyom? - kérdezték - Talán áttolhatnánk a kocsit az úton a benzinkúthoz...
Milyen fura ez is, gondolta Carol. Senki se jött futva, senki se látszott feldúltnak, rémültnek.
Mind úgy viselkedtek, mintha a kocsi ott akadt volna el, ahol most állt. Úgy látszott senki sem tudta, hogy neki és a gyerekeinek az imént az életét mentették meg. Hát nem látták milyen kevesen múlt, hogy nem lett baleset, nem vették észre a fiatalembert?
A gyerekek azonban észre vették...
- Ki volt az a krapek, aki meglökött bennünket,mami? - kérdezte Dave a hátsó ülésről - És hova lett?
Ha az illető csakugyan egy kis barna kocsival jött, az valamiképp eltűnt, bár a forgalom jóformán megbénult körülöttünk.
- Fogalmam sincs,Dave - felelte Carol zavartan. Kétségkívül rejtélyes volt a dolog. És napokig töprengett rajta, míg nem kapirgálni kezdte, valójában mi is történhetett.
Egy ingázó az útkereszteződés közepére állt, és elterelte az autókat. Egy másik pedig a benzinkúthoz ment, hogy jelezze a javítandó kocsi érkezését. Szerelők és mások odébb tolták Carol kombiját, mert a benzinkút a lejtő legalján volt. És bár a fehér inges fiatalember fél kézzel kiemelte a nehéz kocsit a sín-vályúból,most nyolc embernek kellett neki feszülnie. Carol férje az nap este nem kapta meg időben a vacsoráját. Sokkal nagyobb ajándékot kapott.
/Joan Wester Anderson-Hol Angyalok járnak részlet/
GYENGÉD ÉRINTÉSEK
"...Más csillagokat látott, kéken derengő
fényt, s úgy érezte, körülöleli a kékség
és lebeg. Néhány másodperccel később,
enyhe zökkenővel, leért a sziklára."
/: A tűzgömbök/
A szeretet érintése lehet nagyon könnyed, épp csak afféle jelzés, hogy van a közelben valaki, aki segíthet, épp csak egy-két odasúgott szó vagy simogatás.
Lehet fizikai, de lehet láthatatlan valami is. És bizonyos esetekben ez az érintés inkább fogás,majdnem markolás - de ilyenkor sem látszik... Ilyenkor sem "bizonyítható" semmi.
Jean Biltz az ötödik gyermekét várta, és már csak néhány hónapja volt hátra. Egy hideg tavaszi reggelen korán ébredt fel wichitai otthonában, s miután megfőzte a kávét, kiment, hogy megnézze, ott járt-e már a tejes.
Az éjszaka folyamán a hátsó tornácon tükörsima jég keletkezett, s ahogy Jean rálépett mindkét lába kiszaladt alóla. Korlát vagy más amiben kapaszkodhatott volna, nem volt, a lépcső viszont közel.
-
MENNY EGY PICI DARABJA
"Angyallá lenni vágyam
Fenn az angyalseregben,
hogy álljak koronásan
Hárfával a kezemben"
A legtöbb felnőtt nem olyan angyallal találkozik,aki hasonlít a képzőművészetek megszokott angyal ábrázolására. A gyerekek viszont, úgy látszik a szárnyas és glóriás fajtával kerülnek kapcsolatba. Egy anya az utcán ment a kislányával, s egy fal előtt néhány méternyire a gyerek hirtelen megtorpant. Az asszony nógatta, szeretett volna továbbmenni, de mintha a kislánynak gyökeret vert volna a lába. Egyszer csak hatalmas robaj támadt, a fal leomlott. Ha folytatják az útjukat,kétségkívül nem maradtak volna életben. Az asszony sápadtan az ijedségtől, megkérdezte a lányát, miért épp abban a pillanatban állt meg.
- Hát nem láttad azt a szép arcú férfit abban a hosszú fehér ruhában,anyu? - mondta a gyerek. - Egészen elém állt, úgyhogy nem is tudtam volna tovább menni.
A gyereket illetően Jézusnak külön mondandója volt. Azt akarta, hogy bármikor oda mehessenek hozzá, a felnőttek ebben ne akadályozzák őket, mert a mennyek országa az ártatlanoké és a tiszta szívűeké
(Márk 10,14)
Talán ez az oka annak, hogy a kicsik akiknél nincsenek meg azok a szellemi korlátok, amelyekkel mi felnőttek oly gyakran vesszük magunkat körül, néha meglátják a menny egy piciny darabját. De amikor ez megtörténik, mi felnőttek is nehezen hisszük el. A New York állambeli Bethpage-be való Laura Agnese is így reagált. Akkor hároméves fia, Danny minden tekintetben kivételesen kedves gyerek volt, melegszívű és egyenes lelkű, bár szeretett mesélni-kissé megszépítve a tényeket. És neki is megvoltak a maga balesetei.
Egyik reggel Danny bevágtatott a nappaliba, és megbotlott. Laura Leigh rémülten látta-majdnem úgy, mintha lelassított filmet nézne, amint fejjel repül egy éles asztalsarok felé. Nekiiramodott, de tudta, hogy késő, képtelen elkapni.
Danny azonban nem vágódott neki az asztalnak. Úgy rémlett, megáll a levegőben. Néhány másodperc múlva pedig kiegyenesedett és futott tovább.
Laura Leigh értetlenül pergette le magában újra a jelenetet. Igen,nem vitás, Danny vészes sebességgel közeledett az asztalhoz, és egy hároméves gyerek nem tud úgy uralkodni a testén, nem olyan ügyes, hogy ilyen helyzetben visszaránthassa magát. És mégis, a botlásból valamiképp nem lett esés. Ami itt végbement, ellenkezik a gravitációs törvénnyel! Másnapra Laura Leigh meg is feledkezett az egészről, ám Danny játék közben egyszer csak felnézett:
- Anyu! Láttam a szép hölgyet, Szárnyai voltak.
- Igazán? - mosolyodott el Laura Leigh. Dannynek olyan élénk volt a képzelete,
- És milyen ez a hölgy?
- Kedves - mondta Danny tömör egyszerűséggel. - Tegnap ő kapott el, azért nem vertem bele a fejem az asztalba.
Laura Leigh megborzongott.
- Mondott is valamit ez a hölgy?
- Persze. Azt mondta,vigyázni fog rám, és nem engedi, hogy bajom legyen.
Danny tovább játszott,Laura Leigh viszont töprengeni kezdett.
- Danny olyan kicsi volt még, hogy nemigen tanítottuk hitbeli dolgokra, sem én, sem a férjem. - mondja.
- Istenről beszéltünk neki, de az angyalokat nem is említettük, mi magunk se tudunk róluk sokat.
A gyerek óvodában,templomban vagy a televyzíó révén nem ismerkedhetett meg az angyalokkal, legalábbis amennyire az anyja tudta, - és most Danny egy szép hölgyről beszélt nekem, ami tökéletes magyarázata lehetett egy rejtélynek látszó esetnek.
Csakhogy Laura Leigh nemigen tudott hinni a fiának. Az ilyen korú gyerekek még nehezen választják el a tényeket a képzelet szüleményeitől, nem igaz? Ámbár olyan határozottan állította a dolgot...
Amikor lánya megszületett, Laura Leigh egy kerubot ábrázoló nyomatot akasztott az ágyacskája fölé. Most elment a képért,hogy megmutassa Dannynek.
- Ilyen volta te szép hölgyed? - kérdezte.
Danny megszemlélte a pufók angyalkát, aztán anyjára nézett, arcán zavar látszott.
- Nem,anyu. Ez nem hölgy.
Laura Leigh nem akarta az "angyal" szót használni.
- De szárnyai vannak. Egy kicsit sem hasonlít rá?
Danny megrázta a fejét. Bár általában szívesen regélt erről-arról, ez más volt. Valóságosnak tartotta a hölgyet, ehhez nem fért semmi kétség.
Mivel végképp nem tudta mit gondoljon Laura Leigh felhívta a sógornőjét, Roseann Sciarettát. Roseann nemcsak mélyen vallásos asszony volt, aki megnyugtatta Laura Leight, hogy az angyalok csodálatos lények, hanem jól ismerte Dannyt is.
- Danny biztos nem hazudna ilyesmi miatt - mondta Laura Leighnek. - De hadd próbáljak meg én is valamit.
Másnapp Roseann egy őrangyalt ábrázoló levelező lappal állított be Laura Leighez. Az angyal nőnek látszott,s a hátán két nagy szárny volt.
- Nézd csak ezt meg, Danny - mondta Roseann, s oda adta unokaöccsének a képet.
Danny szeme rögtön felcsillant.
- A hölgy! - mondta mosolyogva. - nézd anyu, ez az a hölgy, akit láttam! Ő fog vigyázni rám, mint egy jó barát! Enyém lehet ez a kép?
Danny többé nem említette a szép hölgyet, és ma már, négy évvel később nyilván nem is emlékszik erre a kis közjátékra. De nagyon jó érzésű barátságos gyerek, s a vallási érdeklődése is igen erős. És az angyalkép most is ott van a tükrén.
/Joan Wester Anderson-Hol angyalok járnak részlet/
SZÖVEGALKOTÁS IRODALOM ÓRÁRA
Az egyik nap olvastuk Assisi Szent Ferenc Naphimnusz című művét irodalom órán...
Nagyon megfogott,a tanárunk megkért minket,hogy alkossunk róla szöveget "Az ember és a természet harmóniája" címen...
"szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes"
Assisi Szent Ferenc: NAPHIMNUSZ
"Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tied a dicséret, dicsőség és imádás,
És minden áldás.
Minden egyedül téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.
Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,
Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja és aki reánk deríti a te világosságod.
És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.
Áldjon, Uram, téged Hold nénénk és minden csillaga az
égnek; Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drágaszépnek!
Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk,
Levegő, felhő, jó és rút idő,
kik által élteted minden te alkotásodat.
Áldjon, Uram, tégedet Víz húgunk,
oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos.
Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.
Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad.
És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat.
Áldjon, Uram, téged minden ember, ki szerelmedért másnak
megbocsát. És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.
Áldjon, Uram, testvérünk, a testi halál,
Aki elől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,
És boldogok, aki magukat megadták a te szent akaratodnak,
Második halál nem fog fájni azoknak.
Dicsérjétek az Urat és áldjátok,
És mondjatok hálát neki,
És nagy alázatosan szolgáljátok."
Én a következőket alkottam:
A természetet testvérünknek tekintsük, egy családias képet jelenít meg a vers.
Miközben gyönyörűen kihangsúlyozza a természet szépségeit.
A költő felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy magasztalják Istent és úgy cselekedjünk, hogy méltóvá váljunk a földi élethez.
Legyünk olyan tiszták és igazak, mint a víz. Tehát ne hazudjunk!
Maradjunk ártatlanok, mint a kisgyermek...
Adjunk hálát a mi Urunknak azért, hogy itt lehetünk és mindenünk megvan!
Hiszen ha szükségünk van valamire, csak kérni kell és megadatik.
Talán ezek a természeti hasonlatok az emberi természetre is utalhatnak;
Lehetünk derűsek vagy épp dühösek, viharosak...
Az utóbbi nem célra vezető! A tűz motívum utalhat a szelídségre, vágyra vagy éppen a tombolásra ami tönkre tehet mindent...
Tehát ne hagyjuk magunkat, hogy felemésszen a düh, mert a harag csak haragot szül.
Csak engedjük el magunk mellett az érzést. Nincs semmi amit nem lehetne helyre hozni, kárpótolni... Ugyanakkor az író felakarja hívni a figyelmünket arra is, hogy óvjuk a földünket, mert ez az otthonunk. Legyünk boldogok, hogy dicsőíthetjük az Atyát!
Még akkor is ha éppen szenvedünk, mert Isten vigyáz ránk, akármilyen kilátástalan is a helyzetünk. Ő nem hagyja magára az övéit.
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vallás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2024-07-29 21:30:24, hétfő
|
| |
| |
LÉTEZIK-E ISTEN?
Van-e Isten? Íme, hat érv amellett, hogy igen.
Marilyn Adamson írása
Lehet, hogy örülnél, ha valaki érveket mutatna neked Isten létezésére, aztán teljesen rád bízná, hogy mit csinálsz ezzel az információval. Én pontosan ezt szeretném most tenni.
Szeretnék neked mutatni néhány bizonyítékot, mint ahogy a bíróságon bemutatják a bűntett helyszínén talált dolgokat. Találkozni fogsz különböző emberek tanuvallomásával, illetve tudományos és történelmi tényekkel. A bírósághoz hasonlóan te is megfontolhatod a rendelkezésedre álló bizonyítékokat. Végül levonhatod a számodra leglogikusabb következtetést.
Hadd próbáljak most bemutatni néhány olyan érvet, amik arra utalnak, hogy Isten létezik. Ne felejtsd el: te döntesz!
Mielőtt azonban ezt tenném, arra kérlek, hogy először gondoljunk végig valamit. A Biblia azt mondja, hogy elképzelhető, hogy valaki számára elég bizonyíték áll rendelkezésre Isten létezésével kapcsolatban, mégis ,,elfojtja magában" az igazságot Istenről.1 Másrészt azok számára, akik tudni akarják, hogy Isten tényleg ,,ott van-e", Ő azt mondja: ,,Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám."2 Mielőtt tehát az Isten létezésével kapcsolatos tényeket megvizsgálnád, tedd fel magadnak a kérdést:
Ha tényleg létezik Isten, vajon meg akarnám ismerni?
Most pedig következzen néhány megfontolandó érv...
1. Létezik-e Isten? Bolygónk komplexitása olyan tudatos tervezőre mutat, aki nem csak megteremtette a világegyetemet, de a mai napig fenntartja azt.
Rengeteg olyan példát lehetne mondani, melyek az isteni tervezésre utalnak. Íme néhány ezek közül:
A Föld... bolygónk mérete tökéletes. A Föld mérete és az ebből következő gravitációs erő vékony, elsősorban nitrogénből és oxigénből álló gázréteget tart meg maga körül, ami mindössze kb. 80 kilométerre terjed ki a földfelszíntől. Ha a Föld kisebb lenne, akkora, mint például a Merkúr, a légkör megtartása lehetetlenné válna. Ha viszont a Föld nagyobb lenne - mint például a Jupiter -, a légköre szabad hidrogént tartalmazna.3 A Föld az egyetlen olyan bolygó, amelynek atmoszférája alkalmas az emberi, állati és növényi élet fenntartására.
A Földnek a Naptól való távolsága is ideális. Nézzük például az általunk tapasztalt hőingadozást, ami -35 és +50 °C között mozog. Ha a Föld kicsivel távolabb lenne a Naptól, mind megfagynánk. Ha pedig közelebb, akkor megégnénk. A Föld pozíciójának változása ellehetetlenítené a földi életet. A Föld tökéletes távolságban van a Naptól, miközben több mint 100.000 km/h-val kering körülötte. A tengelye körül is forog, ami lehetővé teszi, hogy a bolygó felülete minden nap megfelelően felmelegedjen és lehűljön.
Holdunk méretéből és a Földtől való távolságából következő gravitációs vonzás mértéke is éppen megfelelő. A Hold fontos óceánáramlatokat és árapályt kelt, amelyeknek köszönhetően a víz nem áll egy helyben, ugyanakkor a hatalmas óceánok nem söpörnek végig a szárazföldeken.4
A víz... színtelen, szagtalan és nincs íze sem, mégsem maradhat életben egyetlen élőlény sem nélküle. A növények, állatok és emberek nagyrészt vízből állnak, például az emberi szervezet kb. kétharmad része víz. Érdekes, hogy a víz tulajdonságai mennyire az életre lettek szabva:
Szokatlanul magas forrás- és fagyáspontja van. A víz teszi számunkra lehetővé, hogy folyamatos hőmérsékleti változásokkal teli környezetben éljünk, miközben a testünk állandóan kb. 36,6 °C-os hőmérsékletű marad.
A víz univerzális oldószer. A víznek ezen tulajdonsága lehetővé teszi, hogy a legkisebb erekben is több száz különböző vegyület, ásvány és tápanyag utazzon a szervezetünkben.5
A víz ezenkívül kémiailag semleges. Mivel nem változtatja meg az általa szállított anyagok szerkezetét, a víz lehetővé teszi az étel, gyógyszerek és ásványok felszívódását, így a szervezetünk fel tudja használni őket.
A víz egyedi felületi feszültséggel bír. A növényekben lévő víz emiatt felfelé, a gravitációval ellentétes irányban is képes folyni, eljuttatva az életadó tápanyagokat még a legmagasabb fák csúcsába is.
A víz ,,felülről lefelé" fagy be, és a szilárd állapotú jég úszik a víz tetején, így a halak télen életben maradhatnak a jég alatt folyékony állapotban maradó vízben.
A Földön található víz kilencvenhét százaléka sós vízű óceánokban van. De a Földön működik egy olyan szisztéma, ami eltávolítja a sót a vízből, majd szétosztja ezt a vizet szerte az egész bolygón. A párolgás elválasztja az óceán vizét a sótól, majd felhőket formál, amelyeket a szél a szárazföld fölé fúj, és így eljuttatja a vizet a növényeknek, állatoknak és embereknek. Ez a tisztító- és ellátórendszer tartja fenn az életet a Földön. Egy olyan rendszer, ami a víz újrahasznosításán és visszaforgatásán alapszik.6
Az emberi agy... amely bámulatos mennyiségű információt dolgoz fel egyszerre. Az agyad folyamatosan befogadja az összes színt és formát, amit látsz, a külső hőmérsékletet, a talaj nyomását a lábadon, a körülötted lévő hangokat, a szádban lévő szárazságot, és még sok mindent egészen a billentyűzeted tapintásáig. Az agyad tárolja és feldolgozza az összes érzésed, gondolatod és emléked. Mindeközben a szervezetedben zajló folyamatokat is felügyeli, pl. a légzési ritmust, a szemhéjad mozgását, az éhséget vagy a kezedben található izmok mozgását is.
Az emberi agy másodpercenként egymilliónál több üzenetet dolgoz fel.7 Az agyad mérlegre teszi minden egyes adat fontosságát, és kiszűri a viszonylag haszontalanokat. Ez a szűrési folyamat teszi lehetővé, hogy koncentrálni tudj, és hatékonyan elboldogulj a világban. Az agy másképp működik, mint a többi szerv. Képes érvelni, érzéseket átélni, álmodni és tervezni, cselekvésbe fogni és kapcsolatba lépni más emberekkel.
A szem... hétmillió színt tud megkülönböztetni. Folyamatos autófókusz üzemmódban működik, és döbbenetes mennyiségű, 1,5 millió üzenetet fogad be egyszerre.8 Az evolúció a már létező organizmusokból kiinduló és azokon belül lezajló mutációkat írja le. Az evolúció viszont önmagában nem magyarázza meg az agy vagy a szem kiindulóforrását: az élő szervezet kialakulását az élettelen anyagból.
2. Létezik-e Isten? Az univerzum egyszer csak létrejött - ezt vajon mi okozta?
A tudomány mai állása szerint a világegyetem egyetlen hatalmas energia- és fényrobbanással - az Ősrobbanással - kezdődött. Ez volt a közös kiindulópontja mindennek, ami csak létezik: ez volt a világegyetemnek, a térnek és magának az időnek is a kezdete.
Robert Jastrow asztrofizikus, aki agnosztikusnak tartja magát, kijelentette: ,,Mindennek a magja, ami a világegyetemben valaha történt, abban az egyetlen pillanatban lett elvetve. Az összes csillag, bolygó és élőlény a világegyetemben olyan események eredményeképp jött létre, amelyeket a kozmikus robbanás pillanata indított be... a világegyetem csak úgy berobbant a létezésbe, és nem tudjuk megmagyarázni, hogy mi okozta ezt."9
Steven Weinberg fizikai Nobel-díjas tudós azt mondta, a robbanás pillanatában ,,a világegyetem körülbelül százezer millió Celsius fokos volt... és fénnyel volt tele."10
A világegyetem nem mindig létezett, volt egy kezdete. Egyszer csak létrejött. Ezt vajon mi okozta? A tudósoknak nincs magyarázatuk a fény és az anyag hirtelen robbanására.
3. Létezik-e Isten? Az univerzum mindenütt érvényes természeti törvények szerint működik. De vajon miért?
Az életben annyi minden bizonytalannak tűnik. Mégis vannak dolgok, melyekre nap mint nap biztosan számíthatunk: a gravitáció állandó marad, a pulton hagyott forró kávé kihűl, a Föld ugyanúgy 24 óra alatt fordul körbe, és a fénysebesség sem változik - a Földön és tőlünk távol eső galaxisokban sem.
Hogy lehetséges, hogy rengeteg olyan természeti törvényt tudunk felisorolni, amelyek sosem változnak? Miért ilyen rendezett és megbízható a világegyetem?
,,A legnagyobb tudósokat is megdöbbenti, annyira furcsa ez. Egyáltalán nem szükségszerű, hogy az univerzum bármilyen szabályoknak engedelmeskedjen, nemhogy matematikailag leírható szabályoknak. A tudósok megdöbbenése abból a felismerésből fakad, hogy a világegyetemnek egyáltalán nem kell így viselkednie. Könnyen lehetséges lenne, hogy az univerzumban a szabályok vagy a körülmények megjósolhatatlanul, pillanatról pillanatra változnának, vagy akár egy olyan, ahol a dolgok ide-oda ugrálnának a létezés és a nem létezés között."11
Richard Feynman, aki kvantum-elektrodinamika területén végzett munkájáért kapott Nobel- díjat, azt mondta ,,Rejtély, hogy a természet miért matematikai alapú... Az a tény, hogy egyáltalán léteznek bármiféle szabályok, tulajdonképpen egyfajta csoda."12
4. Létezik-e Isten? A DNS kód látja el információval és szabályozza a sejt működését.
Minden utasítás, tanítás vagy képzés valamilyen szándékkal történik. Az, aki egy használati utasítást ír, okkal teszi ezt. Tudtad, hogy a tested minden sejtjében megtalálható egy igen részletes kódsorozat, ami nagyon hasonlít egy számítógépes programhoz? Ahogy talán te is tudod, egy számítógépes program egyesekből és nullákból áll, nagyjából így: 110010101011000. A számok egymásutáni sorrendje határozza meg, hogy mit tegyen a program. A mindannyiunk sejtjeiben megtalálható DNS kód nagyon hasonlít ehhez. Négy vegyületből áll, amiket a tudósok A, T, G, és C betűkkel rövidítenek. Ezek az emberi sejtben a következő módon vannak elrendezve: CGTGTGACTCGCTCCTGAT és így tovább. Összesen hárommilliárd ilyen betű van minden egyes sejtben!
A DNS úgy utasítja a sejtet, ahogyan pl. te is beprogramozhatod a telefonod, hogy meghatározott okból jelezzen. A DNS egy három milliárd betűs program, ami megmondja sejtnek, hogy meghatározott módon viselkedjen. Tulajdonképpen egy komplett használati utasítás.13
Miért olyan lenyűgöző ez? Mert fel kell tennünk a kérdést, hogy hogyan kötött ki mindegyik emberi sejtben ez az információs program? Ezek nem pusztán vegyületek. Hanem olyan vegyületek, amelyek utasításokat tartalmaznak, amelyek nagyfokú részletességgel lekódolják, hogyan fejlődik valakinek a szervezete.
Amikor programozott információról van szó, a természetes és biológiai okok semmilyen magyarázattal nem szolgálnak. Nem találsz sehol utasításokat vagy ilyen szintű precíz információt anélkül, hogy valaki szándékosan meg ne alkotta volna azt.
5. Létezik-e Isten? Tudjuk, hogy Isten létezik, mert keres minket. Folyamatosan kezdeményez, és igyekszik elérni, hogy hozzá forduljunk.
Valamikor ateista voltam. És mint sok ateistát, engem is nagyon zavart az Istenben való hit kérdése. Mi az, ami az ateistákat ráveszi, hogy annyi időt, figyelmet és energiát öljenek valaminek a cáfolatába, ami szerintük nem is létezik?! Mi indít arra, hogy ezt tegyük? Amikor ateista voltam, a figyelmemet a szerencsétlen, téveszmés emberek iránti törődésnek tulajdonítottam... hogy segítsek nekik megérteni, hogy a reménységük teljesen téves alapokon áll. Őszintén szólva egy másik dolog is motivált. Amikor nehéz kérdések elé állítottam azokat, akik hittek Istenben, mélyen belül egyfajta kíváncsiság élt bennem, hogy vajon meg tudnak-e győzni erről. A küldetésem részben arról szólt, hogy meg tudok-e szabadulni Isten kérdésétől. Ha megnyugtatóan be tudnám bizonyítani, hogy a hívőknek nincs igazuk, akkor a kérdés végre lekerülne a műsorról, és szabadon élhetném az életem.
Nem vettem észre, hogy Isten témája igazából azért telepedett rám akkora súllyal, mert Ő erőltette az ügyet. Rájöttem, hogy Isten azt akarja, hogy megismerjék. Azzal a szándékkal teremtett minket, hogy megismerjük őt. Körülvett minket a létezésére utaló bizonyítékokkal, a kérdést folyamatosan a szemünk előtt lebegteti. Olyan volt, mintha nem tudtam volna menekülni az elől, hogy gondolkodjak Isten létezésének a lehetőségéről. Aznap, amikor úgy döntöttem, elfogadom Istent, az imádságom így kezdődött: ,,Oké, te nyertél..." Elképzelhetőnek tartom, hogy egy mélyebb ok, amiért az ateistákat zavarja mások istenhite, az az, hogy Isten közben aktívan keresi őket.
Nem csak én tapasztaltam ezt ateistaként. Malcolm Muggeridge szocialista filozófust és írót idézem: ,,Az volt a benyomásom, hogy amellett, hogy én kutatok, engem is folyamatosan keresnek." C.S. Lewis - a Narnia sorozat írója - mondta, hogy ,,... minden éjszaka, amikor az elmém csak egy pillanatra is kiszállt a munkából, rögtön éreztem annak a valakinek a folyamatos, lankadatlan közeledését, akivel úgy vágytam volna elkerülni a találkozást. Végül feladtam, és beismertem, hogy Isten tényleg Isten; letérdeltem és imádkoztam. Elképzelhető, hogy azon az éjszakán én voltam a leginkább kelletlen és vonakodó megtérő egész Angliában."
Lewis később Isten megismerésének következményeként írt egy könyvet ,,Az öröm vonzásában" címmel. Amikor én kimondtam Istennek, hogy ,,Oké te nyertél", tulajdonképpen én sem vártam semmit, egyszerűen jogosan elismertem azt a tényt, hogy Isten létezik. Az utána következő pár hónapban mégis lenyűgözött az irántam való szeretete.
6. Létezik-e Isten? Jézus Krisztus Isten legtisztább, legpontosabb kijelentése magáról.
Miért Jézus? A nagyobb világvallásokban körülnézve azt találjuk, hogy Buddha, Mohamed vagy Konfucius mind prófétaként vagy tanítóként határozta meg magát. Egyikük sem állította, hogy egyenlő lenne Istennel. Jézus viszont meglepő módon igen. Ez választja el őt a többiektől. Azt mondta, hogy ,,Isten létezik - most épp őt nézitek". Beszélt ugyan a Mennyei Atyáról, de nem mint valami tőle külön álló valakiről, hanem úgy, mint aki egy vele. Egy olyan egységről beszélt, ami az egész világon egyedülálló. Jézus azt mondta, hogy bárki, aki látta őt, látta az Atyát, és bárki, aki benne hisz, az Atyában hisz.
Azt mondta: ,,Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága."14 Olyan dolgokat állított magáról, amelyek csakis Istenre igazak: hogy képes az embereknek megbocsátani a bűneiket, felszabadítani őket a rossz szokások alól, bőségesebb életet adni nekik, és végül örök életet adni a mennyben. Más tanítóktól eltérően, akik az emberek figyelmét a szavaikra irányították, Jézus saját magára, a saját személyére irányította a figyelmet. Nem azt mondta, hogy ,,kövesd az utasításaimat és megtalálod az igazságot." Azt mondta: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam."15
Mivel bizonyította Jézus, hogy Ő Isten?
Olyan cselekedeteket hajtott végre, amelyekre az emberek nem képesek. Csodákat tett. Meggyógyította az embereket - vakokat, nyomorékokat, süketeket -, néhányukat még a halálból is feltámasztotta. Hatalma volt a tárgyak felett, a semmiből ételt teremtett, annyit, hogy az elég volt több ezer ember jóllakatására. A természettel is tett csodákat. Egy tó felszínén sétált, megparancsolta a dühöngő viharnak, hogy csillapodjon le. Sokan azért követték Jézust, mert a csodáival folyamatosan gondoskodott a szükségleteikről. Azt mondta, hogy ,,ha nem akarjátok elhinni, amit mondok, legalább a csodák miatt higgyetek."16
Jézus Krisztus Istent úgy mutatta be, mint egy kedves, szerető valakit, aki tisztában van az én- központúságunkkal és különböző hiányosságainkkal, mégis őszintén kapcsolatra vágyik velünk. Jézus megmutatta, hogy bár Isten ítéletet érdemlő bűnösökként tekint ránk, a szeretete erősebb, ezért egy másik tervet dolgozott ki számunkra. Isten maga emberi formát öltött, és felvállalta a bűneinkért járó büntetést. Furán hangzik? Lehet, de például sok apa örömmel cserélne helyet a rákos gyermekével, ha tehetné. A Biblia azt mondja, azért szerethetjük Istent, mert Ő előbb szeretett minket.
Jézus helyettünk halt meg, hogy megbocsátást nyerhessünk. Az általunk ismert összes vallás közül egyedül Jézusban látjuk Istent lépéseket tenni az emberiség felé, és gondoskodni arról, hogy kapcsolatunk lehessen vele. Jézus az isteni szív szeretetéről tesz tanúbizonyságot, amikor a szükségleteinkről gondoskodik, és magához vonz minket. Jézus halála és feltámadása miatt új életet kínál nekünk. Elnyerhetjük a megbocsátást, Isten teljes elfogadását és őszinte szeretetét. Azt mondja: ,,A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen."17 Egy cselekvő Istent láthatunk itt.
Létezik-e Isten? Ha tudni akarod, kutass Jézus Krisztus után. A Biblia azt mondja, hogy ,,úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."18
Bár megtehetné, Isten nem kényszerít minket arra, hogy higgyünk benne. Ehelyett rengeteg utalást adott a létezéséről ahhoz, hogy önként válaszoljunk neki. Csak néhány ezek közül a Föld és a Nap tökéletes távolsága, a víz egyedülálló kémiai tulajdonságai, az emberi agy, a DNS, az Istent ismerő és erről tanúságot tevő emberek, a szívünket és elménket folyamatosan foglalkoztató gondolat, hogy van-e Isten, illetve Istennek az a vágya, hogy Jézus Krisztuson keresztül megismerjük őt.
Ha többet akarsz tudni Jézusról, illetve arról, hogy miért hihetünk benne, nézd meg ezt a cikket:
A vak hiten túl.
Link
Ha szeretnél kapcsolatba kerülni Istennel, megteheted.
Ez a te döntésed, és természetesen nem kötelező. De ha azt akarod, hogy Isten megbocsásson neked és kapcsolatba kerülj vele, erre most is van lehetőséged, ha a bocsánatát kéred, és azt, hogy jöjjön be az életedbe. Jézus azt mondta: ,,Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz."19 Ha vágysz erre, de nem tudod, hogyan fogalmazd meg, talán segíthet a következő néhány mondat: ,,Jézus, köszönöm, hogy meghaltál a bűneimért. Ismered az életemet, és tudod, hogy megbocsátásra van szükségem. Arra kérlek, hogy bocsáss meg most nekem, és gyere be az életembe. Szeretnélek megismerni. Köszönöm, hogy kapcsolatra vágysz velem. Ámen."
Isten számára a veled való kapcsolat nem egy átmeneti dolog, ellenkezőleg: tartós és állandó. Jézus Krisztus azt mondta azokról, akik hisznek benne, hogy ,,Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből."20
Szóval, létezik-e Isten? A fentiekből levonható az a következtetés, hogy létezik egy olyan Isten, aki szeret minket, akit meg lehet ismerni személyesen és közelről. Ha szeretnél többet tudni arról, hogy Jézus valóban Istennek mondta-e magát, hogy milyen érvek szólnak még Isten létezése mellett, illetve ha bármilyen más kérdésed van, nyugodtan küldj egy emailt!
Létezik e Isten
Link
Link
. Behívtam Jézust az életembe (Fontos információk következnek)...
Link...
. Gondolkodom rajta, hogy behívjam Jézust az életembe, de jobban szeretném érteni, hogy ez mit jelent...
Link...
. Kérdésem van
Link...
A vak hiten túl
Link
A Szerzőről:
Ateistaként Marilyn Adamsonnak sok fejtörést okozott egy közeli barátja által tapasztalt megválaszolt imádságok sora, illetve az illető életének a minősége. Miközben megpróbálta megcáfolni barátja hitét, Marilynt meglepte az Istenre mutató objektív bizonyítékok sokasága. Nagyjából egy év folyamatos vívódás után válaszolt Isten ajánlatára, és behívta Őt az életébe. Istennel való kapcsolata azóta azt igazolta a számára, hogy jó döntést hozott.
Lábjegyzetek:
(1) Róma 1,19-21 (2) Jeremiás 29,13 (3) R.E.D. Clark, Creation (Teremtés) (London: Tyndale Press, 1946), p. 20 (4) The wonders of God's creation (Isten teremtésének a csodája), Moody Institute of Science (Chicago, IL) (5) Ibid. (6) Ibid. (7) Ibid. (8) Hugh Davson, A Szem Fiziológiája, 5. kiadás (New York: McGraw Hill, 1991) (9) Robert Jastrow; "Üzenet Robert Jastrow Professzortól "; LeaderU.com; 2002. (10) Steven Weinberg; Az Elő Három Perc: A Világegyetem Eredetének Modern Megközelítése; (Basic Books,1988); p 5. (11) Dinesh D'Souza, Mi Olyan Nagyszerű A Kereszténységben; (Regnery Publishing, Inc, 2007, chapter 11). (12) Richard Feynman, Az Egész Értelme: Egy Tudós-Polgár Gondolatai (New York: BasicBooks, 1998), 43. (13) Francis S. Collins, a Humán Genom Project igazgatója, és Az Isten Nyelve, írója (Free Press, New York, NY), 2006 (14) János 8,12 (15) János 14,6 (16) János 14,11 (17) Jeremiás 31,3 (18) János 3,16 (10) Jelenések 3,20 (20) János 10,27-29
A KATOLIKUS HIT IGAZSÁGA
Link
Egy 90 éves néni mindennapos imája
KI MONDANÁ EL?
Ki mondaná el Isten a Te szépségedet?
Égen, földön hiába keresem képedet.
A harmatcsepp, a hajnal, 
a csergő gyöngypatak szépséged árnya csak.
Leborulok előtted Istenem,
szépségedet ki nem beszélhetem.
Ki mondaná el Isten a Te hatalmadat?
Egy szó ronthat, teremthet színes világokat.
Megfékezed a felhők dörgő villámait,
a bőszült tengerek háborgó habjait.
Leborulok előtted Istenem,
hatalmadat ki nem beszélhetem.
Ki mondaná el Isten a Te jóságodat?
Mi vétkezünk, és Te nyújtod békítő jobbodat.
Megöntözöd esőddel a szomjas földeket.
Értünk hímzed virággal a szép természetet.
Leborulok előtted Istenem, 
jóságodat ki nem beszélhetem.
Elmondta 2005. október 27-én a 90 éves délbácskai származású Vasék Mária Valéria
Szegeden, az Idősek Otthonában. Még gyermekkorában tanulta.
SZÉP ESTÉT, JÓ ÉJSZAKÁT!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vallás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2024-07-25 21:30:22, csütörtök
|
| |
| |
A VAK HITEN TÚL
Jézus valóban Isten? Egyáltalán állította-e valaha Jézus, hogy ő Isten? Íme néhány bizonyíték Jézus Krisztus életéből arról, hogy miért nem ,,vak hit" benne hinni.
Paul E. Little írása
Lehetetlen szilárd álláspontra jutni Isten létezéséről és arról, hogy ő milyen, hacsak ő maga meg nem ragadja a kezdeményezést, és fel nem fedi saját magát számunkra.
Végig kell tekintenünk a történelem teljes panorámáját, hogy lássuk, van-e bármilyen jele Isten megnyilatkozásának. Ha így teszünk, azt látjuk, hogy létezik egy világos jel. Egy eldugott palesztinai városban 2000 évvel ezelőtt egy gyermek született egy istállóban. Ma az egész világ ünnepli Jézus születésnapját - mégpedig jó okkal.
Isten-e Jézus? Állította-e Jézus magáról, hogy Isten?
A Bibliában azt olvashatjuk, hogy ,,amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket, a sokaság álmélkodott tanításán," illetve ,,úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik"1
Azonban egy idő után az is feltűnővé vált a követői számára, hogy sokkoló, sőt, ijesztő kijelentéseket tesz saját magáról. Úgy kezdett beszélni magáról, mint aki jóval több, mint egy kiemelkedő tanító vagy próféta. Nyíltan hirdetni kezdte, hogy ő Isten. A tanításai központjába a saját személyét helyezte. A mindent eldöntő kérdés, amit a követőinek feltett, az volt, hogy ,,ti kinek mondotok engem?" Amikor Péter válaszolt erre, és azt mondta, hogy ,,te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia"2 Jézust ez nem döbbentette meg, se meg nem feddte Pétert. Épp ellenkezőleg, megdicsérte őt!
Jézus gyakran utalt Istenre úgy, mint a ,,Én Atyámra", a hallgatói pedig felfogták szavainak a súlyát. A Biblia elmondja, hogy ,,ezért azután a zsidók még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem saját Atyjának is nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát az Istennel."3
Egy másik alkalommal azt mondta ,,én és az Atya egy vagyunk." A zsidók azonnal meg akarták kövezni. Erre megkérdezte tőlük, hogy melyik jó cselekedetéért akarják megkövezni. Azt válaszolták, ,,nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat."4
Isten-e Jézus? Hogyan gondolkodott erről ő maga?I
Amikor egyszer egy béna embert eresztettek le hozzá a tetőről, aki azt akarta, hogy meggyógyítsa, Jézus azt mondta: ,,ember, megbocsáttattak a te bűneid." A vallási vezetők azonnal kifakadtak: ,,Kicsoda ez, aki így káromolja az Istent? Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?"
Amikor Jézust kihallgatták az életéről, a főpap egyenesen neki szegezte a kérdést: ,,Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?"
Jézus ezt mondta: ,,Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőiben."
A főpap erre megszaggatta a ruháit, és így szólt: ,,Mi szükségünk van még tanúkra?"5
Jézus kapcsolata Istennel annyira szoros volt, hogy számára az emberek hozzáállása Isten felé megegyezett azzal, ahogyan hozzá viszonyultak. Így őt ismerni ugyanaz volt, mint Istent ismerni.6 Őt látni ugyanaz volt, mint Istent látni.7 Benne hinni ugyanaz volt, mint Istenben hinni.8 Őt elfogadni ugyanaz volt, mint Istent elfogadni.9 Őt gyűlölni ugyanaz volt, mint Istent gyűlölni.10 És őt tisztelni ugyanaz volt, mint Istent tisztelni.11
Isten-e Jézus? Lehetséges következtetések.
,,Krisztus állításaival szembesülve csak négy lehetőségünk van: hazug volt, elmebeteg, egy legenda, vagy maga az Igazság."
A kérdés az, hogy igazat mondott-e?
Lehet, hogy Jézus hazudott, amikor azt mondta, hogy ő Isten. Talán tudta, hogy nem Isten, de szándékosan megtévesztette a hallgatóit, hogy tekintélyt adjon a tanításának. Kevesen vannak azok - ha vannak egyáltalán ilyenek - akik ezt az álláspontot képviselik. Még akik tagadják is istenségét, azok is elismerik, hogy kimagasló erkölcsi tanító volt. Csak azt nem veszik észre, hogy a két állítás ellentmondásban van. Jézus nehezen lehetne tiszteletreméltó erkölcsi tanító, ha szándékosan hazudott volna a tanításának a legfontosabb pontja kapcsán - azzal kapcsolatban, hogy kicsoda ő.
Egy másik lehetőség, hogy Jézus őszinte volt, de becsapta saját magát is. Ma is van egy kifejezés, amit azokra használunk, akik Istennek képzelik magukat: azt mondjuk rájuk, hogy ,,elmebeteg". De ahogy Jézus életét nézzük, nem találunk olyan kiegyensúlyozatlanságra vagy más elváltozásra utaló bizonyítékot, amit egy őrültnél látunk. Épp ellenkezőleg: Jézus még nagy nyomás alatt is meg tudta őrizni hidegvérét.
Egy harmadik alternatíva, hogy Jézus lelkes követői olyan szavakat adtak a szájába, amiket ő is döbbenten hallgatott volna, és ha visszatérne, azonnal elkergetné őket. A modern régészet azonban alaposan rácáfol erre az elméletre. Jézus négy életrajzának megírásakor még sok olyan ember életben volt, akik látta, hallotta és követte Jézust. Az evangéliumi beszámolók olyan tényeket és leírásokat tartalmaznak, amiket Jézus szemtanúi erősítettek meg. Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma éppen a korai keletkezése miatt bírt olyan széles körű ismertséggel és hatással, szemben a kitalációkon alapuló gnosztikus evangéliumokkal, amik évszázadokkal később jelentek meg.
Jézus nem volt hazug vagy elmebeteg. A személye nem a történelmi valóságtól elszakad kitaláció. Az egyetlen fennmaradó lehetőség, hogy Jézus igazat mondott, amikor azt állította, hogy ő Isten.
Isten-e Jézus? Bebizonyította valahogy?I
Bizonyos szempontból nem sokat számít, hogy ki mit mond. Beszélni könnyű. Bárki bármit állíthat, mások is voltak, akik Istennek mondták magukat. Én is mondhatnám, hogy Isten vagyok, de a kérdés, amire mindannyiunknak válaszolnia kell, az az, hogy milyen bizonyítékokkal támasztjuk alá ezt az állításunkat? Az én esetemben öt percbe sem telne a cáfolat. (És valószínűleg a te esetedben sem.)
De amikor a Názáreti Jézusról van szó, a dolog már nem ilyen egyszerű. Ő bizonyítani tudta ezt az állítását. Azt mondta ,,ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek és tudjátok: az Atya énbennem van, és én az Atyában."12
ézus élete - Egyedülálló erkölcsi tartása
Az erkölcsei egybevágtak azzal, amit állított. Megengedhette magának, hogy az ellenségeitől megkérdezze: ,,Közületek ki tud rám bűnt bizonyítani?"13 Válaszként mély csend következett, noha olyanokhoz beszélt, akik szívesen rámutattak volna bármilyen jellemhibájára.
Olvasunk arról, hogy Jézust megkísértette a Sátán, de soha egyetlen bűn megvallását sem halljuk a részéről. Sosem kellett bocsánatot kérnie, noha a követőinek meghagyta, hogy így tegyenek.
A bűnösség ilyen mértékű hiánya Jézus részéről különösen annak fényében mellbevágó, hogy ez teljesen ellentmond bármilyen történelmi korban élő szentek és misztikusok tapasztalatának. Minél közelebb kerül valaki Istenhez, a tökéletességhez, annál jobban szembesül saját kudarcaival, romlottságával és hiányosságaival. Minél közelebb áll a ragyogó fényhez, annál jobban tudatára ébred, hogy szüksége lenne egy alapos fürdésre. Ez az erkölcsi igazság bárkire alkalmazható.
Az is megdöbbentő, hogy János, Péter és Pál, akiket kora gyerekkoruktól kezdve a bűn egyetemességére tanítottak, mind Krisztus bűntelenségét hirdették: ,,ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját,"14
Még Pilátus is, aki Jézust halálra ítélte, megkérdezte ,,De mi rosszat tett?" Miután hallotta a tömeget, a következőt mondta: ,,Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől." A tömeg könyörtelenül követelte, hogy Jézust feszítsék meg (istenkáromlásért, amiért Istennek mondta magát). A Krisztus keresztre feszítésekor őrködő római százados a következőt mondta: ,,Bizony, Isten Fia volt ez!"15
Jézus élete - A betegek meggyógyítása
Jézus folyamatosan megmutatta a hatalmát a betegségek és más testi bajok felett. A bénák jártak, a némák beszéltek, a vakok láttak általa. Néhány gyógyítása olyan veleszületett problémákra irányult, amik nem reagáltak semmilyen kezelésre.
Például az az ember, aki már születése óta vak volt. Mindenki úgy ismerte, hogy ő a ,,a templom melletti koldus". Jézus mégis meggyógyította. Amikor a hatóságok kikérdezték a koldust, hogy mi történt, ő azt mondt ,,egyet tudok: bár vak voltam, most látok!" Elképedt azon, hogy a vallási vezetők nem ismerik el ezt a ,,gyógyítót" Isten Fiának. ,,Örök idők óta nem hallotta senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét."16 Számára nyilvánvaló volt a bizonyíték.
Jézus élete - Uralma a természet felett
Jézus magán a természeten is megmutatta a hatalmát. Egyetlen szóval lecsendesített egy dühöngő vihart a Galileai-tengeren. Akik a csónakban ültek, el voltak hűlve, és azt kérdezték ,,Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?"17 A vizet borrá változtatta egy esküvőn. Egy 5000 fős masszív embertömeget lakatott jól öt kenyérrel és két hallal. Egy gyászoló özvegynek visszaadta egyetlen fiát, feltámasztva őt a halálból.
Lázár, Jézus egyik barátja már négy napja volt a sírban, Jézus mégis azt mondta neki: ,,Lázár, jöjj ki!", és a sokaság szeme láttára drámai módon visszahozta őt az életbe. Óriási jelentőségű, hogy még az ellenségei sem tagadták ezt a csodát. Ehelyett elhatározták, hogy megölik. ,,Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne"18 - mondták.
Jézus élete - A feltámadás
Jézus végső bizonyítéka isteni mivolta felől a saját feltámadása a halálból, amit élete során világosan, öt alkalommal is megjósolt. Megmondta előre, hogy konkrétan hogyan fogják megölni, és hogy három nappal később fel fog támadni a halálból.
Mindenképpen ez volt a legnagyobb próba. Ezt a kijelentést könnyű volt ellenőrizni: vagy megtörténik, vagy sem. Vagy megerősíti mindazt, amit Jézus előtte saját magáról mondott, vagy elsöpör mindent. Számunkra is óriási jelentőséggel bír, hogy Jézus feltámadása a halálból vajon igazolja vagy nevetségessé teszi az olyan kijelentéseket, mint például: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam."19 ,,Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága."20 ,,Én örök életet adok nekik..."21 (akik hisznek benne).
Így a saját szavaival kínálja fel a bizonyítékot: ,,Az Emberfia emberek kezébe adatik, megölik, de miután megölték, három nap múlva feltámad."22
Mit jelenthet mindez
,,Beszélni könnyű. Bárki bármit állíthat. De amikor a Názáreti Jézusról van szó, a dolog már nem ilyen egyszerű... neki megvoltak a bizonyítékai, hogy alátámassza állítását."
Egyrészt, ha Krisztus feltámadt, akkor biztosan tudhatjuk, hogy Isten létezik, ráadásul, hogy milyen is ő, és hogy hogyan ismerhetjük meg személyesen. Az univerzum megtelik céllal és értelemmel, és lehetővé válik az élő Isten megtapasztalása ebben az életben.
Másrészt, ha Krisztus nem támadt fel a halálból, akkor a kereszténységnek nincs realitása. A mártírok, akik énekelve mentek az oroszlánok elé, szerencsétlen becsapott bolondok voltak. Akárcsak a misszionáriusok, akik az életüket adták, hogy ezt az üzenetet másoknak elvigyék.
Pál, a híres apostol írta: ,,Ha Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is."23 Pál a kereszténység ügyét teljes egészében Krisztus feltámadására alapozta.
Bebizonyította-e Jézus, hogy ő Isten?
Mi a bizonyíték Jézus feltámadására?
Figyelembe véve mindazokat a csodákat, amiket véghezvitt, Jézus könnyedén elkerülhette volna a keresztet, mégis úgy döntött, hogy nem teszi.
Az elfogása előtt Jézus azt mondta, ,,Én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda... hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem."24
Az elfogásakor Péter, Jézus barátja, megpróbálta őt megvédeni. De Jézus ezt mondta Péternek: ,,Tedd vissza kardodat a helyére... Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet?"25
Ilyen hatalma volt a mennyben és a földön is. Jézus készakarva ment a halálba.
Jézus keresztre feszítése és temetése
Jézus halála a kereszten nyilvános kivégzés volt, a kínzás és halálbüntetés elterjedt formája. A római uralom évszázadok óta használta. A Jézus elleni vád istenkáromlás volt (mert Istennek mondta magát). Jézus viszont azt mondta, hogy mindez azért történik, hogy a bűneinkért fizessen.
Jézust többágú korbáccsal korbácsolták meg, aminek fém- vagy csontdarabok álltak ki a végéből. A fejére hosszú tüskékből álló koronát erőltettek, hogy gúnyt űzzenek belőle. Arra kényszerítették, hogy gyalog jusson el egy Jeruzsálemen kívüli vesztőhelyre. Fakeresztre helyezték, amihez hozzászögelték a kezét és a lábfejét. Addig lógott rajta, míg meg nem halt. Az oldalába lándzsát szúrtak, hogy megbizonyosodjanak a haláláról.
Miután Jézus testét levették a keresztről, múmiaszerű gyolcsokba tekerték, amiket kb. 30 kiló nyúlós, nedves fűszeres kenettel borítottak. A testét egy tömör sziklasírba helyezték és egy nagy követ görgettek oda, hogy elzárja a bejáratot.
Mindenki tudta, hogy Jézus azt mondta, három nap múlva fel fog támadni a halálból. Így egy jól képzett római katonákból álló őrséget állítottak a sírhoz. Hivatalos római pecsétet is helyeztek a sír külső részére, ami kifejezte, hogy a terület a római állam tulajdona.
Három nappal később a sír üres volt
Mindezek ellenére a követ, ami korábban a sírt lezárta, három nappal később egy lejtőn találták meg, kicsit arrébb a sírtól. A test eltűnt. Csak a halotti gyolcsokat találták meg a sírban, az eredeti helyen, de a test nélkül.
Fontos megjegyezni, hogy Jézus kritikusai és követői is egyetértenek abban, hogy a sír üres volt és a test hiányzott onnan.
Az elsőként szárnyra kapó magyarázat az volt, hogy a tanítványok ellopták a testet, amíg az őrök aludtak. Ennek azonban kevés értelme van. Az őrség magasan képzett római katonákból állt, akik tudták, hogy a szolgálat ideje alatti elalvás büntetése: halál.
Ezenkívül mindegyik tanítványt (együtt és külön-külön is) megkínozták és mártírságra jutatták, amiért azt hirdették, hogy Jézus életben van és feltámadt a halálból. Az emberek lehet, hogy meghalnának egy olyan dologért, amit igaznak hisznek, még ha az hazugság is. Viszont nem halnak meg egy olyan valamiért, amiről pontosan tudják, hogy hazugság. Ha az ember valamikor is biztosan igazat mond, akkor a halálos ágyán.
Lehet, hogy a hatóságok vitték el a testet? Hiszen ők feszítették keresztre Jézust, hogy az emberek ne higgyenek benne! Ez a magyarázat sem áll túl erős lábakon: ha náluk lett volna Krisztus teste, akkor egyszerűen körbejárhattak volna vele Jeruzsálem utcáin. Egy csapással elfojthatták volna a kereszténységet még a bölcsőjében. Az, hogy nem tették ezt, ékesen bizonyítja, hogy nem volt náluk a test.
Egy másik elmélet, hogy az elhatalmasodó gyász által megzavart nők a hajnali derengésben rossz irányba mentek és más sírhoz lyukadtak ki. Elkeseredésükben azt képzelték, Krisztus feltámadt, mivel a sír üres volt. De megint csak, ha a nők rossz sírhoz mentek, akkor a főpapok miért nem mentek el egyszerűen a helyes sírhoz és mutatták fel a testet?
,,Az emberek lehet, hogy meghalnának egy olyan dologért, amit igaznak hisznek. Viszont nem halnak meg egy olyan valamiért, amiről pontosan tudják, hogy hazugság."
Egy másik lehetőség az ,,ájulás elmélet." E szerint a nézet szerint Krisztus valójában nem halt meg. Tévesen halottnak hitték, pedig csak eszméletét vesztette a kimerüléstől, fájdalomtól és vérveszteségtől, a sír hűvösében pedig feléledt. (Ehhez át kell siklani azon a tényen, hogy az oldalába lándzsát szúrtak, hogy orvosilag meggyőződjenek a haláláról.)
De tegyük fel egy pillanatra, hogy Jézus csak eszméletét vesztette és élve eltemették. Lehetséges-e, hogy három napot túlélt egy nyirkos sírban élelem, víz vagy bármiféle ellátás nélkül? Lett volna ereje, hogy kiszabadítsa magát a halotti leplekből, eltolja a sír bejáratából a súlyos követ, legyűrje a római őrséget és kilométereket sétáljon szögekkel átütött lábbal? Azután pedig megjelenjen, mint ,,az élet fejedelme"? Ennek is kevés értelme van.
Ugyanakkor nem az üres sír volt az, ami meggyőzte Jézus követőit az istenségéről.
Nem csak egy üres sír.
A tanítványokat önmagában nem az üres sír győzte meg arról, hogy Jézus tényleg feltámadt a halálból, él és ő Isten. Ami meggyőzte őket, az a számos alkalom, amikor Jézus megjelent személyesen, testben, majd például evett és beszélgetett velük.
Lukács, az egyik evangélista ezt mondja Jézusról: ,,sok bizonyítékkal meg is mutatta ezeknek, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól."26
Isten-e Jézus?
Mind a négy evangélium beszámol arról, hogy Jézus testileg megjelent a temetése után, nyilvánvalóan élve. Egy alkalommal, amikor Jézus találkozott a tanítványokkal, Tamás nem volt ott. Amikor meséltek neki róla, Tamás egyszerűen nem hitte el. Kereken kijelentette: ,,Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem."
Egy héttel később Jézus újra eljött hozzájuk, ezúttal Tamás is jelen volt. Jézus azt mondta Tamásnak, ,,Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő." Tamás így válaszolt: ,,Én Uram, és én Istenem!" Jézus így szólt hozzá: ,,Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek."27
Lehetőség számunkra
Miért ment keresztül Jézus mindezen? Azért, hogy mi megismerhessük Istent, ebben az életben, a belé vetett hit által.
Jézus a vele való kapcsolaton keresztül egy értelemmel teli, tartalmas életet kínál. Azt mondta: ,,én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek."28
Egy bensőséges kapcsolatot kezdhetsz vele akár most, azonnal. Elkezdheted Istent személyesen megismerni ebben az életben a földön, és a halál után az örökkévalóságban. Isten ígérete nekünk a következő:
,,Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."29
Jézus a kereszten magára vette a bűneinket. Úgy döntött, hogy elfogadja a büntetést a mi bűnünkért, hogy a bűn ne álljon többé akadályként köztünk és közte. Mivel minden bűnödet megfizette, teljes megbocsátást ajánl, és a vele való kapcsolatot.
Hogyan kezdheted el ezt a kapcsolatot?
Jézus azt mondta, ,,Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz."30
Jézust akár most behívhatod az életedbe. Nem a szavak számítanak. Az számít, hogy válaszolj neki, annak fényében, amit érted tett és amit neked kínál. Mondhatsz valami ilyesmit: ,,Jézus, hiszek benned. Köszönöm, hogy meghaltál a kereszten a bűneimért. Arra kérlek, hogy bocsáss meg nekem és gyere be most az életembe. Ismerni és követni akarlak. Köszönöm, hogy most bejöttél az életembe és megadtad nekem ezt a kapcsolatot veled. Köszönöm."
Ha arra kérted Jézust, hogy jöjjön be az életedbe, szeretnénk segíteni, hogy egyre jobban megismerd őt. Ha bárhogy is segíthetünk, kattints az alábbi linkekre.
Link
. Behívtam Jézust az életembe (Fontos információk következnek)...
Link
. Gondolkodom rajta, hogy behívjam Jézust az életembe, de jobban szeretném érteni, hogy ez mit jelent...
Link
. Kérdésem van...
Link
Paul E. Little Know Why You Believe című könyvének adaptációja; kiadó: Victor Books; szerzői jog védelme alatt áll (c) 1988, SP Publications, Inc., Wheaton, IL 60187. Engedéllyel felhasználva.
Egy 90 éves néni mindennapos imája
KI MONDANÁ EL?
Ki mondaná el Isten a Te szépségedet?
Égen, földön hiába keresem képedet.
A harmatcsepp, a hajnal,
a csergő gyöngypatak szépséged árnya csak.
Leborulok előtted Istenem,
szépségedet ki nem beszélhetem.
Ki mondaná el Isten a Te hatalmadat?
Egy szó ronthat, teremthet színes világokat.
Megfékezed a felhők dörgő villámait,
a bőszült tengerek háborgó habjait.
Leborulok előtted Istenem,
hatalmadat ki nem beszélhetem.
Ki mondaná el Isten a Te jóságodat?
Mi vétkezünk, és Te nyújtod békítő jobbodat.
Megöntözöd esőddel a szomjas földeket.
Értünk hímzed virággal a szép természetet.
Leborulok előtted Istenem,
jóságodat ki nem beszélhetem.
Elmondta 2005. október 27-én a 90 éves délbácskai származású Vasék Mária Valéria
Szegeden, az Idősek Otthonában. Még gyermekkorában tanulta.
SZÉP ESTÉT, JÓ ÉJSZAKÁT!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vallás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2024-07-09 21:30:32, kedd
|
| |
| |
MEG VAN ÍRVA - ÉLETÜNK - JÚNIUS
Meg van írva. Nem mi írtuk meg, de sokan olvassák. Olvassunk bele mi is újra, és figyeljük magunk körül mi is a megvalósulását. Nagyon igazi és tanulságos gondolatok a mai világunkról, a környezetünkről.
ALKALMASSÁGI
2024. június 15.
Szerző: Soós Szilárd
Valószínűleg napi szinten unjuk a háború témáját. Esetleg a hírek félelemmel, haraggal, ki nem mutatott feszültséggel töltenek el. A hírek narrációja meg még inkább. Ahány újság, újságíró, ahány politikai akarat, annyi vélemény.
Közben napi szinten történnek a dolgok. Ez kb. senkit sem érdekel. Egyszerűen megy az érdekek érvényesítésére tett kísérlet, és ezért fantasztikus narratívákba csomagolva nyújtják be az igényüket.
Hír: Ukrajna teljesített minden feltételt és semmi akadálya nincs annak, hogy csatlakozzon az EU-hoz. Mostantól minden rendben van. Ezt nyilván állítják a jelenlegi Ukrán kormány politikusai és a jelenlegi EU képviselői, és még azok is, aki a háttérben maradva szeretnék, hogy Ukrajna csatlakozzon az Unióhoz.
Ha rendben van minden, miért is ne csatlakozhatna?
Közben meg egy történet a valóságból. Egy apának, férjnek háromhavonként jelentkeznie kell a katonai parancsnokságon. Szükség esetén bevethető legyen a fronton. Igen ám, de agydaganata volt. Megoperálták évekkel ezelőtt. Majd évek után kiújult. Újból megoperálták. A lényeg, hogy az orvosi leletei miatt nem hadköteles, nem hívható be. De mégis kötelezték a parancsnokságon való megjelenését. Mikor elmondta a történetét, akkor azt kérték, hogy vigye magával az orvosi papírjait. Elment az illetékes szervhez a papírjaiért, és szőrén szálán eltűnt. Nincsenek dokumentumai arról, hogy beteg volt, vagy műtétje lett volna.
Nem egyedi eset. Mesélték a kórházban, hogy adják-veszik ezeket a kórtörténeteket, hogy megmeneküljenek a fronttól. A férfinak eladták az agydaganata komplett orvosi anyagát.
Azóta pénzzé tették mindenüket és a megfelelő helyen ők fizetnek le illetékes elvtársat, hogy elkerülje a frontot. Annyi kiegészítést még említettek, hogy most már a nőket is próbálgatják bevonni. Eddig csak az egészségügyieket, de lassan a fiatal erős nőket.
Következő történet. Az odesszai hadkiegészítő központba mentősök érkeztek egy korábban a központba szállított férfihez. Sem a mentősök, sem a férfi nem akarta igazolni magát, és emiatt a katonák a mentősöket is őrizetbe vették. A hírek szerint az ott szolgáló katonák azonnal mozgósítani is akarták őket a hadseregbe. Később több mentő érkezett szirénázva a helyszínre. A kiérkező mentősök tiltakozó akcióba kezdtek, ami közben többször összeverekedtek a hadkiegészítő központ katonáival. Nem sokkal ezután kiengedték a központból a bezárt mentősöket. Az újságírók azt valószínűsítik, hogy ismét olyan helyzet állt elő, hogy a gyanúsan viselkedő férfi esetleg vásárolt leletekkel akarta elkerülni a hadkötelezettségét és a mentősök ki akarták ebből a helyzetből szabadítani.
Tehát semmi sem fekete fehér. Mondjuk háború van. Megtámadta őket az orosz hadsereg. Valljuk meg, hogy nem szeretnénk, ha minket megtámadna az orosz hadsereg. Sőt azt sem szeretnénk, ha nem támadna meg, de a szomszédunk lenne. Az oroszoknál mostanában annyi ellenzéki, meg bírónő, milliárdos cégtulajdonos esik ki véletlenül a szálloda minimum 10. emeletének ablakán és hal szörnyet. Oroszoknál ez valami népbetegség.
Ebben a háborúban naponként ezrek halnak meg mindegyik oldalon. Ennek a háborúnak nincsenek győztesei, csak halottai. Meg a fegyvergyárak, akik azért pénzért dolgoznak. Meg a politikai és gazdasági érdekkörök, akiknek a kezében fegyvergyártás van, és a későbbi felújítás reménye, meg a bankok, akik már eddig is hihetetlen mértékű adósságba húzták bele az ukránokat. A háború után, ha törleszteni kell a felélt pénzeket, akkor sem kerül vissza a kezükbe az ország, mert az adósság fejében a földek, a nyersanyagok bányászati joga, minden a ,,háborús befektetők" kezébe kerül. Az orosz nyersanyaghoz is sokkal olcsóbban jutnak hozzá most egyesek, akik azután kereskednek vele. Éppen az Unió országaiból is vesznek orosz földgázt, csak az már nem orosz, mert volt egy közvetítő. Mindkét országnak vannak hullarablói.
Semmi nincs itt rendben. Két nép borzalmas dolgokat visz véghez. Több narratíva szerint aktuálisan mindig az egyik a bűnös, a másik meg ártatlan. De a tényeken semmit sem változtat annak a véleménynek a kimondása, hogy kinek van igaza. Mert országok elszegényednek, a polgáraik menekülnek a háború elől. Aki nem menekül, az meghal, megsebesül. Kiürül az ország és mindenki túlélő üzembe vált. És vannak a harcos fanatikusok, akik bármi áron győzni akarnak. Mindenkinek megvan a külső támogatója, látszólag elvek alapján, a valóságban azonban érdekek alapján.
Az ukránokat a nyugat támogatja, az EU, de még inkább az USA és a NATO, hogy ezáltal legyengül az orosz birodalom és annak igénye. Az oroszokat a feltörekvő új hatalmak támogatják, pl. Kína is, vagy az USA ellenségei, akik tulajdonképpen az USA és a NATO erőforrásait szeretnék elvonni a háború által, hogy elérjék a céljaikat. Persze a távlati cél nagy valószínűséggel a világ újrafelosztása.
Amikor a híreket olvassuk nyugaton, itthon, vagy az oroszoktól, Kínaiaktól, akkor figyeljünk nyugodtan arra, hogy ezek narratívák, mesék, amelyek a saját érdekek mentén teljesítenek jó szolgálatot. A háború nem ér véget, csak egyszer már más fegyverekkel vívják tovább, mert valakik elérték a céljaikhoz legközelebb eső pozíciót, vagy egyszerűen már nincs mivel harcolni. A megcsappant maradék energiára szüksége lesz az elitnek, hogy a medencéiket fűthessék, a légkondikat használhassák és a méteres kerítéseiken ne másszanak be a felháborodott, fellázadt tömegek, akik szükséget szenvednek.
Az a borzasztó, hogy a saját érdekei és látásmódja szerint szinte mindenkinek van részigazsága. A kérdés az, hogy kinek a részigazsága fog nyerni, mit fogad el a népek közössége igazságnak. Akkor lesz nagyjából megnyugvás, amikor széleskörűen fogadnak el egy közös narratívát, de a két háborús fél mindenképpen benne van ebben.
De ez már nem vigasztalja azokat, akiket feláldoztak, vagy feláldozták magukat a hősiesség oltárán és családtagjaikat sem.
,,A duplagondol szabályainak értelmében lényegtelen az, hogy a háború valódi vagy sem, mint ahogy az is, hogy a győzelem lehetséges vagy sem. A háborút nem azért vívjuk, hogy megnyerjük, hanem hogy folyamatos legyen. A modern hadviselés legfontosabb célja az emberi munka eredményének az elpusztítása. A hierarchikus társadalom egyetlen alapja a szegénység és a közömbösség. Alapvetően a háborús erőfeszítések egyetlen célja, hogy a társadalmat a nyomor szélén tartsák. A háborút az uralkodó osztály robbantja ki céljai elérése érdekében, de a célja nem az Eurázsia, vagy Kelet-Ázsia feletti győzelem, hanem a társadalmi rend sértetlenségének megőrzése."
Orwell 1984 részlet
ÉLNI JÓ
2024. június 22.
Szerző: Soós Szilárd
A jelenleg zajló REND (Református Egyházi Napok Dunántúl) mottója az ,,Élni jó!"
Első szavunk rutinosan, hát persze, igen. Élni jó! Hirtelen pillangók repkednek, színes lufik emelkednek, madarak adnak füttykoncertet, minden pezseg. Egyszer csak megváltozik a zene, és mint egy rossz kazettásmagnó, amiben a szalag nyúlni kezd, fals, disszonáns hang mutatja, hogy azért nem egészen.
Azután jönnek a kérdéseink, kinek, miért? Jönnek az ellenpéldák, amikor az élet nem habos torta.
Megjelenik előttem a gyógyíthatatlan beteg képe, aki könyörög, hogy vége lehessen, bíróságról bíróságra jár és perel. Előttem van az indiai illegális mezőgazdasági munkás, aki Olaszországban feketén dolgozik rabszolgaként, míg kezét, lábát nem csonkolja egy csomagoló gép, és a gazdái félholtan kilökik az útra, és hiába a mentőhelikopter és gyors műtét, meghal Rómában. Nem így tervezte Rómát. A felnőtteknek kiszolgáltatott gyermekek, akiknek nincsen hová menekülniük, csak tűrhetnek, hátha felnőnek és a maguk urai lesznek egyszer. Vagy egy kis közösség lakói, akik ki vannak szolgáltatva pár család agresszív viselkedésének és a hatóságok közönyének.
Az élni jó kifejezés egy személyes vallomás. Ha azt mondanám, hogy az élet jó, akkor állítanék valamit arról a rendszerről, amely összetett és megannyi folyamat zajlik benne. A folyamatokban éppen hol vagyunk, ahhoz képest tudjuk azt mondani, hogy élni jó. Ha számunkra kedvezőek a folyamatok, akkor jó élni. Ha nem, akkor nem tartjuk jónak. De az élet ettől függetlenül jó lesz, csak nem nekünk. Az élet az jó, mert Isten jónak teremtette.
Amikor ezt a bátor címet adták ezeknek a napoknak, akkor lehet, hogy bele sem gondoltak, mennyire kell mégis ez a feltevés, remény és előrelátás, ez a személyesség. Mert ez pont erről szól. Ki tudja, mit hagy maga mögött az, aki ideérkezik. Beteg családtagot, gyászt, friss újszülöttet, műtét szükségességének a hírét, vihartól vert gyümölcsöst, kiszikkadt veteményt, alkoholista családtagot, megroggyant személyiséget, lehalkult hitet.
Sem látogató, sem előadó nem kivételezett. Mindenki hagyott hátra valamit, hogy ebben a pár órában, napban, találkozásban, élményben, személyességben, a közösségben használt mondat, személyes mondattá váljon. Élni jó. Nagyon vártuk.
Ma reggel, egy csatakos éjszaka után, hajnalban hallgattam a madarak énekét. A friss kávé illatával, a madarak dalaival egy pillanat adatott, ahol minden jó, élni jó. Ha csak ennyi is, de jó: ,,hogy élni jó, hogy élni szép, ha fogják az ember kezét." Ez a legszemélyesebb dolog, ami elmondható, hogy fogják az ember kezét. A REND mottója pedig ezt jelenti, hogy bárhonnan jöttél, itt fogják az ember kezét
Erdélyi József: Reggel
Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kéklett az ég, sütött a nap;
mentem sötét fenyők alatt.
Kezemet fogta jó apám;
sárgarigó fütyölt a fán.
Sárga rigó, huncut rigó,
azt fütyölte, hogy élni jó;
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.
Jó lenni nagynak, kicsinek,
mindennek és mindenkinek,
sárgarigónak legkivált,
nagy kertben élni nyáron át,
fenyőre szállni rangosan,
fütyölni szépen, hangosan,
hirdetni vígan szerteszét,
hogy élni jó, hogy élni szép,
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.
Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kék lesz az ég, ragyog a nap;
megyek magas fenyők alatt;
kezemet fogja holt apám,
s megszólal egy rigó a fán.
Azt mondja majd az a rigó,
hogy élni szép, hogy élni jó,
de halni szebb, de halni jobb,
s én mosolygok és meghalok.
MIT CSINÁLNÁL?
2024. június 29.
Szerző: Soós Szilárd
Mit csinálnál, ha csak 24 órád lenne hátra? Ha tudnád, hogy egy óra van hátra az életedből, mivel töltenéd meg? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettek fel újságírók.
A témát ,,Az utolsó vakáció" (Last Holiday) című film is feldolgozza.
Georgia, egy főzni is szerető áruházi eladónő, azt a téves diagnózist kapja egy rossz orvosi CT műszer miatt, hogy halálos daganata van. Azt hiszi, hogy nemsokára meg fog halni, ezért úgy dönt, hogy a nyugdíjalapját pénzzé teszi és utolsó vakációra megy Karlovy Vary legjobb szállodájába. Mindent ki akar próbálni, amit csak lehet. Az étteremben a legfinomabb ételeket, ejtőernyőzést, masszázst, kaszinót. Mindent, amit eddig megvont magától. Közben pedig barátságot köt a szakáccsal, és mindenkivel, aki csak a közelében van. Olyan életkedv, életderű, életigenlés árad belőle, hogy mindenki jobban érzi magát mellette. Még a haszonleső politikusok és üzletemberek is. Mindenki irigyli, és azt gondolják, valami gazdag befolyásos bige. Pedig csak a halál biztos tudatában nem görcsöl és mindenhez lazán áll hozzá. Jó áll neki a halál, mondhatnánk. Kihozza belőle az embert, aki mindig is volt. Persze a film boldogsággal ér véget, hiszen kiderül a hamis diagnózis, és lesz szerelem, és a gonosz is elnyeri azt a megaláztatást, amit szánt az eladónőnek.
Mivé tesz bennünket az a tudat, hogy egyszer vége lesz? A kérdés meghökkentő, mert kimozdít egy kicsit abból a léptékből, amelyben élünk. Persze tudjuk, hogy véges az életünk, de hogy ha mértéket is kap, akkor már másképpen kell rágondolni. Felfoghatjuk ezt egy pszichológiai kísérletnek is.
Lehet, hogy nem érdekel, és megy minden tovább, míg el nem jön a vége. Egy jó étterem, egy jó sörözés, egy jó koncert. Leugrani gumikötéllel egy hídról. Lehet őrült dolgokat is tenni. Vagy hirtelen vad tervezés, hogy mi maradt ki, azt még gyorsan megnézni, megcsinálni, meghallgatni, elrendezni. Megadni a bankszámlaszámot a családnak, meghatalmazást aláírni a hivatalos ügyekhez, esetleg átíratni a közműveket, hogy ebből már probléma ne legyen. Vagy marad a csendesség, és megpróbálni elmagyarázni a szeretteinknek, hogy mi fog történni, amit amúgy sem fognak megérteni, sem elhinni. Csak furcsállni fogják, hogy megbetegedett ez a gyerek, miért töri itt magát. Miért lelkizik, ölelget, miért nagylelkű?
De nézzünk pár választ, hogy milyen válaszokat adtak a 24 óra életlehetőség esetén:
Szeretnék úgy élni, hogy ne változtasson a terveimen az, hogy tudom: már csak 24 órám van hátra
Imával, számomra fontos személyekkel való beszélgetéssel
Beszélgetéssel, nevetéssel, a kertünk bejárásával, fényképek nézegetésével
A családommal és a Teremtőmmel
Gyónás, szentmise, áldozás és a szeretteimmel időtöltés
Leveleket írnék azoknak, akiket itt hagyok
Férjemmel kettesben lennénk
Elköszönnék a közösségektől
Segítenék valakinek
Mindenkit, akit szeretek, meghívnék egy csendes étterembe és együtt lennénk
Azt vehetjük észre, hogy a 24 óra nem olyan sok idő, hogy változtatni lehessen dolgokon. Csak a meglévő ismeretből, tudásból, érzelmekből, kapcsolatokból lehet bármit is cselekedni, megélni.
A ,,Dogma" című filmben (1999, Ben Affleck, Matt Damon) is van egy ilyen kérdés, jelenet, hogy ha jön a világvége, akkor mit csinálnánk. Ott az egyik agyas főszereplő fiú a főszereplő lánnyal szeretkezne. Neki ez volt az élete, ezt tudja az utolsó időre kihozni belőle.
Az 1 óra életlehetőségre ilyen válaszok születtek:
Kitörölném a keresési előzményeim
Allergiás vagyok. Bezabálnék mindent, amit nem ehettem meg az elmúlt években. Képzeld csak el azt a sok mogyorókrémet!
Valószínűleg halogatnék mindent. Á, mindegy, hagyjuk, majd meghalok később.
Betenném a gyerekeket az autóba, elmennénk a szüleimhez, megölelgetném, megpuszilnám őket, aztán felmarkolnék egy üveg whiskey-t, kisétálnék a tóhoz, leülnék a mólóra, és az utolsó tíz percet azzal tölteném, hogy gyönyörködöm a tájban.
Itt is van egy filmajánlatom. ,,A herceg haladéka" Tímár Péter filmje.
Ebben a filmben a főszereplő nő gyilkosság áldozata lesz, de az alvilágból visszaküldi az alvilág ura, hogy kap egy percet ajándékba, mit kezd vele.
A pár nap, az egy nap, az egy óra már nem sok idő. Nagy változásokat talán már nem indít el az ember. Az eljövendő vég képe már jellemben nem fog formálni. Valószínűsítem, hogy a ,,Mit csinálnék?" kérdésre a válasz az, hogy a rá jellemző dolgot.
Luthert idézzük: ,,Ha tudnám, hogy holnap itt a világ vége, még ma elültetnék egy almafát."
A Biblia ezt mondja az utolsó időkről: ,,Aki gonosz, legyen gonosz ezután is, és aki bűntől szennyes, legyen szennyes ezután is, de aki igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is! Jelenések 22, 11
Én mit csinálnék. Remélem az Úr magához vesz, akkor majd beszélgetünk, de addig megetetnék egy árva madarat. Tudom, hogy azt mondják erre, hogy minek, hiszen, ha elmész már nem látod felnőni. De ez nem lényeges. Ő túlél engem, és ebben egy pici részem volt.
NE JÁTSSZUNK TIZENEGYESEKRE
2024. július 7.
Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
Még aki nem sokat konyít a focihoz és nem is túlzottan érdekli, az is tudja, hogy EB van.
Nálunk úgy alakult a nyár eleji sok munka miatt is, hogy inkább csak a nagylányaim követik a meccseket. Ebben nőttek fel, sok focit sosem néztünk, de az európa- és világbajnokságokat mindig. Akkor is, mikor esélye sem volt a magyar válogatottnak, hogy kijusson ezekre a megmérettetésekre.
Mégis lehetett kedvenceket választani, népszerű játékosok nevét megtanulni, csapatoknak a stílusuk miatt, vagy nemzeti szimpátia szerint drukkolni. Vakáció idején, meleg nyári estéken egy kis nasival felszerelkezve, anno közösen nézte a család, mindenki megtanulta, mi az a les, ki a csatár és ki a hátvéd, együtt untuk a rossz meccseket és élveztük az ötletes, tempós, jó játékot.
Most munka közben csak fél füllel hallom, ahogy a lányok bosszankodnak: Már megint döntetlen, nem bírnak egymással, mintha nem is erőlködnének, hosszabbítás, ahh, már megint tizenegyesek...
Sok oka lehet annak, ha egy mérkőzés úgy alakul, hogy büntetőrúgások döntik el. Nem annyira értek a focihoz, de annyit én is látok, ha nagyon egyformák fejben és erőben, vagy ha inkább csak biztonsági játékra mennek, számolgatnak, és a végén nem csoda, ha belefutnak a tizenegyesekbe. Amiből már egyáltalán nem biztos, hogy az amúgy jobb csapat kerül ki győztesen. Nem jó ez a büntetőzés se a játékosoknak, se a nézőknek. Valahogy nem ez az igazi foci.
És mégis nagyon sokszor ezt játsszuk a való életben is. Persze nem a bőrt rúgva, hanem feladatok, megspórolhatatlan nekiveselkedések, esetleg nehéz döntések, a testi vagy lelki állapotunkkal való szembenézés állandó halogatásával. Vagy folytonos konfliktuskerüléssel, amikor a ,,békességkedvéért" már inkább csak kifogás, hogy elkerüljük a szembenézést és megküzdést. Akár helyzetekkel, akár másokkal, akár önmagunkkal.
Azt gondoljuk talán, hogy megússzuk egy ,,döntetlennel", pedig a valóságban ez nem nagyon megy. Az élettel nem mindig lehet döntetlent játszani. Többnyire nem. Van, amikor egyszerűen muszáj összeszednünk az erőnket, leginkább a lelkit - amit el lehet kérni odafentről - és nekimenni, megküzdeni, döntést hozni, megtenni, kimondani, vagy épp elengedni.
Különben jönnek a tizenegyesek, amikor aztán kérlelhetetlenül élesbe fordul a ,,játék", és kegyelem, ha nem mi kapjuk be a lövést, vagy ha meg is történik, nem veszítjük el végleg a meccset...
TANÉVZÁRÓ UTÁN
2024. július 6.
Szerző: Soós Szilárd
Vége az iskolai tanévnek. A tanárok, tanítók az utolsó simításokat végzik. Le kell zárni az évet és kötelező munkaheteik vannak. Van, ahol ezt összekötik napközis táborral is, akár pályázati vagy saját szervezésben. Elkezdődtek a hittantáborozások is.
Azt vesszük észre, hogy a gyerekek másképpen viselkednek, akár ugyanabban a környezetben is, mint év közben. Nincs elvárás, nincs jegy, nincs semmi olyan, amelyet kényszernek érez a gyerek. Dolgozik, alkot, játszik, pihen a maga ritmusában. Ráadásul elég, ha hiányzik pár közösséget romboló ember. Nem a NAGYBETŰS megnevezésű gyerekekre gondolok, mint BTMN, SNI, ADHD, esetleg autista, vagy fogyatékos gyermekekre. Azokra, akik mindig kötözködnek, rombolnak, feszültséget szítanak, verekedést provokálnak.
A gyerekek úgy működnek, mint ahogy elképzeljük a normál esetet. Most nincs különbség jó tanulók, meg kevésbé sikeresek között. Nyilván a feladataik, játékaik megélésében számít a jellemük, tudásuk, szorgalmuk, a hozott mintáik. De alapvetően játszanak, ahol elrontanak valamit, újra lehet kezdeni. Persze, ha versenyjátékban vannak, van némi feszültség, mert nyerni akarnak, de az meg ilyen. Ha fociznak, azért néha idegesek, önzők, és mindig lesz vesztes meg nyertes. De sakkban, memória játékban, aktivity-ben lehet, hogy a gyengébb focista a jobb.
Lementek az évzárók, megtörténtek az értékelések, köszöntések, jutalmazások. Megjöttek a kommentek is.
Komment 1.
,,Ezúton szeretnék gratulálni minden diáknak, aki nem kapott se kitűnő bizonyítványt, se dicséretet, se sport, se rajz és egyéb verseny eredményért járó kitüntetést, se díjat. Pont ugyanannyi esélyetek lesz boldog sikeres életet élni, mint akik kaptak!"
Komment 2.
Minden gyerek megérdemli, hogy büszkék legyünk rájuk. Ne feledjük, hogy gyerekeket nevelünk, és ne a jegyeiért, hanem önmagukért szeressük őket.
Ezekkel már azért van némi vitám. Az, hogy esetleg egyet is értek az állítások némely részével, az oké. Mint a tanév utáni közösségi diákélet mutatja, hogy szépen működnek a gyerekek, és valóban ki lehet hozni mindenkiből a legjavát már mindenféle kényszeredettség nélkül, játékosan. Ez is oké. Az is lehetséges, hogy boldog és sikeres élete lehet annak, aki nem kapott jó bizonyítványt, kitüntetést, vagy nem versenyzett, nem csinált az egész évben semmit. Ez mind lehetséges.
Értem is, hogy miért írják. Mert nem mindenkinek olyanok az adottságai, hogy alkalmas legyen a plusz munkára. Nem biztos, hogy adott a szülői háttér vagy alkotó környezet. Nem mindenkinek adott az anyagi feltétele, hogy bizonyos tevékenységeket, különórákat tudjon venni. Nem mindenkinek adatott meg a megértő felnőtt környezet, akik meglátják benne a tehetséget és akit gondozni kell. Nem mindenki lakik olyan helyen, hogy az adottságait éppen ki tudja használni. Valaki jó lenne síelésben, de nincsenek dombok és hó sem. Vagy valaki jól tudna lapátolni, evezni, de nincs a közelben folyó, tó és egyesület. Ezek adottságok, melyek híján nem tud esetleg valaki valamiben alkotni, teljesíteni, olyan célokat kitűzni és elérni, amelyek fekszenek neki.
Azonban éppen ezért nem biztos, hogy mégis ugyanakkora esélyük van boldog és sikeres életet élni. Mert valami hiányzik az életükből, amely szükséges lenne, hogy motiválja őket.
Nem értek egyet, hogy gratuláljak a semmiért. A mi iskolánkban szinte mindenki kap dicséretet. Nagyon odafigyel az igazgató. Még a legrosszabb tanuló is kap köszönetet, dicséretet. Ha nem a tanulmányi eredményekért, akkor sportért, vagy mert részt vett a közösségi alkalmak lebonyolításában, pakolta a székeket, padokat egy versmondó verseny előtt. Vagy az iskolakert, biológia szakkör nyári munkájában. Mert van kiskert, gyümölcsös és gazolni kell. Vagy törekedett a tisztaságra és segített a takarítónőnek. Vagy mivel integrált oktatás van, segített a kisebb, akár enyhe fogyatékos gyermeknek, autisztikus gyermeknek a szünetekben. Alapvetően mindenkinek próbálják biztosítani, hogy részt vehessen valamiben, ami jó. Aki ebből kimarad, az azért, mert nem akart sem ő, sem a szülőt nem érdekelte.
Inkább szeretnék gratulálni azoknak, akik mégis csináltak valamit. Ne értékeljük azt le, hogy csináltak valamit, feláldozták a szabadidejüket, kapacitásukat, energiájukat. Edzésre, szakkörökbe jártak, futottak, kirándultak, szemetet szedtek a szervezett tisztasági napon. Azért, hogy véletlenül se sértsük meg azokat a szülőket és gyermekeket, akik nem csináltak semmit, akik inkább szembehelyezkedtek a közösséggel, azért ne dicsérjük meg azokat, akik csináltak valamit? Ne vegyük el azoknak az örömét, akik készek többet is tenni, dolgozni.
Ne vessük el motivációs lehetőségeinket. Inkább biztosítsuk a gyermekeknek és szülőknek, hogy a lehető legjobb dolgokat tudják kihozni abból a helyzetből, amiben vannak. Én szívesen gratulálok azoknak, akik dolgoztak, és erőn felül is többet tettek. Mert a sikerért, és a boldogságért is meg kell küzdeni az életben. Azokat, akiket megtanítanak erre, van esélyük sikeresnek és boldognak lenni.
A másik kommenthez csak annyit, hogy nem azért vagyunk büszkék a gyerekekre mert megérdemlik, hanem mert valamit látunk bennük, mert hozzánk tartoznak. De a helyes értékelés fontos, és ne tévesszük össze a szeretettel. Szeressük őket feltétel nélkül, azonban tűzzünk ki elérhető célokat eléjük, hogy megtanulják magukat megbecsülni, amikor elérik.
Végső soron az a legtöbb, amit tehetünk a gyermekeinkért, hogy megtanítjuk őket a helyes önismeretre, világismeretre, Isten megismerésére. Ebben lesz a boldogulásuk és boldogságuk.
Hogy egy elég rémisztő példával ijesztgessek most: USA, fekete mozgalom idején, pár éve elhangzott javaslat, hogy a fekete diákoknak ne legyen kötelező az írás, olvasás, számolás (biztos) ismerete, akár az érettségihez, de a felsőbb iskolához sem, mert az kirekesztő, rasszista, fehér kiváltság. Biztos, hogy ilyen világot akarunk?
SZÉP ESTÉT, JÓ ÉJSZAKÁT!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vallás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2024-06-04 22:30:46, kedd
|
| |
| |
MEG VAN ÍRVA - ÉLETÜNK
Meg van írva. Nem mi írtuk meg, de sokan olvassák. Olvassunk bele mi is újra, és figyeljük magunk körül mi is a megvalósulását. Nagyon igazi és tanulságos gondolatok a mai világunkról, a környezetünkről.
A KÖNNYEN BÁNT SZAVAK
Szerző: Márton Gergely
Könnyen bánunk a szavakkal. Egyre inkább.
Könnyen dobálózunk fontos szavakkal. Pro és kontra használják túlzó felértékelésre vagy maró gúnyként a politikai térben napjainkban a messiás, megváltó, próféta szavakat. Túl könnyen veszik az értelmét, a jelentését, azt, amit magával hoz ez a szó. (Vajon más vallású kulturális közegben is ilyen könnyen bánnának a hitüket jelképező kifejezésekkel?)
Olyan könnyen élünk minősítő, bántó jelzőkkel, dobáljuk az éterbe (virtuális és valós éterbe) egymás irányába, mindenfelé hintve a gyűlölet írmagját.
A könnyen bánt szavak könnyen bántanak.
Sokat bántunk sokakat. Egyre többet, egyre durvábban.
Ó, Krisztusom, miért ilyen nehéz feladatot adtál nekünk: ,,Szeresd az Urat teljes szívedből, szeresd felebarátodat, mint magadat. Ettől függ az összes törvény, meg a próféták." Szeretni nem tudjuk, nemhogy teljes szívünkből, Istent sem, többieket sem, mint önmagunkat...
Könnyen találunk okokat a nemszeretetünkre. Szépítjük gyűlöletünket, nem merjük néven nevezni, mert így tudjuk elfogadni tulajdon gonoszságainkat.
A világ is ad igazolást, azt szajkózva: hadd legyen már mindenki olyan, amilyen lenni akar.
Sokkal fontosabb lenne, hogy ne olyanok legyünk, amilyenek lenni akarunk. Legyünk olyanok, amilyennek Isten szeretne látni minket. Olyanok, amilyennek Krisztuson keresztül lát bennünket. Szeretni tudónak.
Legyen ez a krisztusi látásmód az első, legfontosabb választásunk.
Ne bánjunk könnyen a szavakkal. Legalább annyira legyünk képesek, hogy ha szeretni nem tudunk jobban, legalább ne bántsunk a könnyen jött szavakkal.
A VÉLEMÉNY SZABAD, DE...
Szerző: Márton Gergely
Az emberi természetből adódóan könnyen teret nyer, hogy a személyes vélemény annak szabad kinyilatkoztatásával objektivizálódik.
A jog biztosította szólásszabadság azt a téves következtetést vonta maga után, miszerint a vélemény szabadsága annak a megkérdőjelezhetetlenségét is biztosítja, bizonyítja. Tehát jogalapot ad a vélemény ténnyé, igazsággá emelésére. Ez a téves önbizalom már magában hordozza az agressziót, hiszen a (vélt) igazságot bármi áron meg kell(?) védeni. Elhiteti, hogy ha kimondod a magad igazát, azt feljebbvalónak is tarthatod más véleményekkel szemben, vagyis alárendelheted az eltérő véleményűeket, akár erőszakos módon is. Így az válik igazsággá, amit az erősebb, a hangosabb, az agresszívebb szubjektivitás vélelmez, védelmez.
A szabad véleménynyilvánítás és szólásszabadság eme téves értelmezéséből fakadó agresszió fizikai megnyilvánulásaira és az igazság naponta történő átértelmezésére Amerika naponta hozza a példát. Lásd például a hetek óta tartó egyetemi antiszemita őrjöngést, aholis Amerika következő diplomás generációja feszül egymásnak és a hatóságnak állati vadsággal. Pár éve még a zsidó volt az érinthetetlen, a kiváltságos, most fordult a véleményerővonalak igazsága.
Messze van innen, legyintünk, de ne feledjük, hogy Amerika fő exportőre ennek a szabadságnak álcázott szabadosságnak, a világ minden pontjára igyekszik eljuttatni ezt. Ennek az agresszív terméknek a jeleit felfedezhetjük Európában, sőt, idehaza is aggasztó képet fest a véleményszabadságra hivatkozó agresszió. A verbális erőszak a közbeszéd szerves része lett, emberek emberek fölött ítélkeznek, alázzák meg a másikat. Online térben, utcákon, tereken, templomok előtt fröcsögnek szidalmakat, vádakat, ítéleteket.
A szabad véleményalkotás és annak kinyilvánítása jó dolog. De mint az élet minden területén, úgy itt is csak a krisztusi elv lehet vezérfonál: krisztusi szabadság, krisztusi vélemény és krisztusi megnyilvánulás. Az Úr szerint megítélni és nem az emberi szerint elítélni, a véleményt az abszolúthoz mérni, az egyetlen valós igazsághoz: Krisztussal, szeretettel, békességszerzéssel. Még a szólás szabadsága is csak így lesz az ember javára. Különben csak rombol.
AZ ARANYHALAK MEMÓRIÁJA
Szerző: Horváth Mihály
Régebben az a vélekedés terjedt el, még jellemeztünk is vele egy-két feledékeny embert, hogy olyan a memóriája, mint az aranyhalnak, ami köztudomásúan nem hosszútávú. Úgy tartották, hogy az aranyhalak mindössze 3-5 másodpercig képesek visszaemlékezni a dolgokra, aztán törlődik minden a rendszerükből. Szerencsére a fejlett világban arra is van pénz, hogy több olyan ,,komoly" kutatást is finanszírozzanak, mely a világ sarokpontjait megváltoztatja, és öles léptekkel tolja előre a tudomány szekerét. A Plymouth Egyetemen zajlott egyik kutatás során kiderült ugyanis, hogy a halak akár három hónappal korábbi ,,eseményekre" is vissza tudnak emlékezni, sőt még időérzékük is van. A kísérletek során az aranyhalak csak akkor jutottak élelemhez, ha hozzáértek egy gombhoz, amely viszont naponta csak egy órán keresztül működött. Egy idő után a kísérleti alanyok megtanulták, hogy mikor lehet enni, mindig ugyanabban az időpontban tértek vissza ehhez a gombhoz. Ismét megdőlt egy városi legenda, eljutottunk odáig, hogy az aranyhalaknak komoly emlékezőtehetsége van. (Már ha lehet hinni annak, amit brit tudósok állapítottak meg!)
De vajon mi, emberek hogy állunk az emlékezet kérdésével? Az iskolás időszakra visszagondolva, voltak olyanok, akiknek a fejében bizonyára szivacs volt, mely minden anyagot magába szívott. Akadtak olyanok is, akik képesek voltak ugyan bármit bemagolni, de a felelés/dolgozat után két nappal már semmire sem emlékeztek az egészből. De volt néhány olyan kiválasztott is, akiket képi memóriával áldott meg a Gondviselés, és szinte látták maguk előtt a tankönyvet, ezért úgy tudták felmondani a tanultakat, mintha olvasták volna. És persze voltak az egyszerű halandók, akik, ha nem látták meg a logikai összefüggéseket az anyagban, akkor bizony a feladott penzum sehogy sem akart belemenni a kemény fejükbe. (Most azokról nem szólnék, akik meg sem próbálták elsajátítani a tananyagot.)
Jelenleg is épp egy össznépi memóriavizsgálat közepében vagyunk, amit úgy hívnak, hogy választás. Sokan némi cinizmussal úgy fogalmaznak, hogy lehet választani a rossz és a még rosszabb között, vagy, hogy a bárány demokratikusan eldöntheti, hogy melyik farkasnak legyen az ebédje. De ne legyünk ennyire rosszindulatúak, és vizsgáljuk meg inkább, hogy mi történt az elmúlt ciklusban. Mennyit fejlődött, szépült a lakókörnyezetünk? Voltak-e új, közösséget szolgáló beruházások? Esetleg azt kellett-e hallani, hogy holmi prominens személyt - talán nem is alaptalanul - csak ,,Mr. 20%"-nak neveznek a túlárazott beruházásoknál jelentkező visszaosztás miatt? De lehet, hogy ez is csak városi legenda, mert a hatóságoknak az ilyesmi nem szokott feltűnni? Sokszor hallottuk már mosakodó főemberektől, hogy ők bizony ezzel vagy azzal a helyzettel nem tudnak mit kezdeni, mert meg kell felelni EU-s szabályoknak. Itt van pl. a földi szúnyogirtás, mellyel inkább a lakosságot mérgezik a szúnyogok helyett. Számtalan visszajelzés bizonyítja, hogy semmit nem ér, ha tele fújják az utcákat és a házakat, miközben hátul az udvarokban szabadon és háborítatlanul tenyésznek a vérszívók, de azért minden évben újra kezdik. Einstein szerint az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és közben azt várni, hogy más legyen az eredmény. Vagy ennyire gyenge a memória?
De az EU demokrácia bajnokainak sem számít pl. a 2017-es népszavazás, miszerint az óraátállítást meg kell szüntetni. Mára már bizonyították, hogy nem igazán jelentős a művelet gazdasági haszna, miközben káros az emberek egészségre az óra tologatása. Az erdélyi autonómiáért összegyűjtött 1.000.000 aláírással sem foglalkoztak, nem is beszélnek róla. Szépen csendben kihullanak mindezek az emlékezetből. Vagy az is a cél, hogy menjenek feledésbe?!
Vannak olyan kérdések is, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a mostani Európai Uniós választásokhoz, és csak részben tartoznak a helyi önkormányzatokra. Persze ez sem igaz teljesen így, mivel -szerintem - minden helyben tapasztalható probléma az önkormányzatokra is tartozik, még akkor is, ha nem ők jogosultak az intézkedésre, mert nekik azonnal jelezni kellene a problémákat a döntéshozók pl. a kormány felé, és folyamatosan lobbizni a megoldásért. Ilyen jelentős ügy az egészségügyi ellátás, vagy inkább helyesen az egészségügyi ,,elnemlátás". Hogy lehet, hogy 3-4 hónapot kell várni egy diagnosztikai vizsgálatra, műtétekre pedig éveket, vagy el lehet menni a privát szférába, és kemény összeget kifizetni, egy-egy műtétre akár milliókat? Ilyen panaszok esetén mindig azt halljuk, hogy több pénz kellene, hogy jobban menjenek a dolgok. De hiába adunk egy féllábúnak akár 1 milliárdot, akkor sem lesz belőle világbajnok maratonfutásban. Sokkal komolyabban kellene ellenőrizni, hogy mire és mennyit költenek egy-egy területen. Az nem túl életszerű, hogy az államiban veszteséges egy tevékenység, míg a privátban ugyanaz prosperál. Hogy hiszik, csak úgy elfelejtjük, hogy mennyit fizettünk be az egészségügyi kasszába évtizedeken keresztül, és amikor kell, nem kapunk érte rendes ellátást?
Van egy vicc, mely arról, szól, hogy miről ismerszik meg egy vérbeli politikus. Nos, arról, hogy amikor lát egy mikrofont, akkor rögtön úgy érzi, hogy neki beszélnie kell legalább 15 percig. De mindezt úgy kell tennie, hogy még véletlenül se mondjon semmi lényegeset vagy fontosat, amit később számon lehet kérni rajta. Mikszáth Kálmán a szavazókat libákhoz hasonlította egyik novellájában, mivel a libákat 6 hétig tömni kell, és csak aztán mehetnek a piacra. A szavazókat is 6 hétig kell etetni és itatni szerinte, és utána - nagy ígéret halmazzal a hónuk alatt - mehetnek is az urnához. Ma is lehet sajnos arra építeni, hogy az ilyen rövidtávú memória az urnáig épp kitart.
De ha valakinek nem ilyen rövid a memóriája, akkor már nem ilyen egyszerű a választás, és az sem segít, hogy többnyire sajnos elég szerény a felhozatal. Azonban José Alberto ‘Pepe‘ Mujica Cordano volt uruguayi elnök mondása - a pénz és a hatalom nem változtatja meg az embereket, csak felszínre hozza a valódi tulajdonságaikat - valamelyest megkönnyíti, hogy hova is kerüljön az X.
Sajnos a jelen helyzet sokkal bonyolultabb, mint egy egyszerű választás, mert nem csak arról kell dönteni, hogy ki kerüljön közelebb a húsosfazékhoz, ki a legérdemesebb egy-egy a pozícióra. Nagy dilemma ugyanis a biztonság kérdése, hiszen a szomszédban háború dúl, és a nyugat benzines kannával akarja eloltani a tüzet. De az országhatáron belül is harcolni kell a normalitásért, és saját identitásunk megőrzéséért. Most nem az az idő van, amikor a felforgató eszmékkel, önjelölt megmondó emberekkel, valami kipróbálatlan újdonsággal szabadon kísérletezhetünk. Látni kell, hogy vannak, akik csak közelebb szeretnének kerülni a kondérhoz, hogy ne csak érezzék a főtt hús illatát, hanem nagykanállal szedhessenek belőle. Milyen más lenne a világ, ha a nagyobb tisztség azzal járna, arra kötelezne, hogy a megválasztott többet tegyen be a közös kondérba, mint a többiek!
Az Ukrajnában dúló háború számomra leegyszerűsíti a kérdést, hogy hova is tegyem azt a bizonyos X-et, mert háború és béke a tét. Mostanság Európa egyre jobban sodródik a III. világháború felé, és szinte egymást licitálják túl a politikusok ebben a pszichózisban. Sajnos koruknál fogva egyre kevesebben vannak már köztünk, akik a saját bőrükön tapasztalták a világháború borzalmait, és ezért mintha a közös emlékezet is egyre inkább halványodna ebben a kérdésben is. Nem akarom én megítélni a ,,hős, oroszlánszívű" politikusokat, vezetőket, de miért mindig másokat akarnak kiküldeni a frontra, miközben ők a hátország biztonságából uszítanak csak. Sokkal hitelesebb lenne, ha a súlyos mondatokat egy valódi lövészárokból, golyózápor közepette fogalmaznák meg. Ha a “Gyertek!" és nem a “Menjetek!" hagyná el a szájukat. Így azonban rájuk is érvényes a 62. zsoltár megállapítása: ,,hazugságban telik kedvük, szájukkal áldanak, szívükben átkoznak."
Mint keresztyén ember, én csakis a békére tudok szavazni, még véletlenül sem a pusztításra, öldöklésre. Jézus tanítása a szeretet tanítása, mely az életet szolgálja. Még a mellette kiállni szándékozó, jogosnak látszó visszavágás pillanatában is Jézus elteteti a kardot Péterrel, és figyelmezteti, hogy aki kardot ragad, azaz erőszakhoz folyamodik, az kard által veszik el, azaz erőszaknak esik áldozatul. Mindenki előtt világos és örök példa Urunk élete, hogy a Jó Pásztor magát áldozza fel a nyáj megmentésért, nem pedig azokat, akiket vezetni hivatott, csak azért, hogy ő megmenekülhessen. Nem ártana emlékezni és folyamatosan emlékeztetni erre, hogy megóvjon a feledékenység káros következményeitől, a rossz döntésektől.
GYERMEKNEK LENNI - követendő példa vagy meghaladandó állapot?
Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
A gyerekek folyamatosan itt vannak velünk, tele van - hála Istennek - velük a világunk, itt szaladgálnak, üldögélnek, játszanak, itt kiabálnak, sírnak vagy nevetnek, durcáskodnak vagy szeretnek, és olyan sokfélék, mint ahány ember. Mert azok, kicsi emberek.
Ők a jövőnk - szoktuk mondani, ezt kellene látni, mikor rájuk nézünk, hálásan és felelősséggel. De ők a múltunk is, mert kicsiségükben, kiszolgáltatottságukban, de kíváncsiságukban és bátorságukban is látjuk, láthatjuk néhai önmagunkat. Néha.
(És amikor az élet kemény kérdéseket tesz fel nekünk önmagunkról, rájövünk, hogy e visszanézés nélkül, gyermeki önmagunk megértése nélkül sem felelni, sem továbblépni nem tudunk.)
Sokszor gond és sokszor öröm a gyermek, bele sem gondolunk létük jellegzetességeibe és jelentőségébe, mikor a mindennapi rohanásban család-fenntartunk, nevelünk, tüzet oltunk, öltöztetünk-etetünk. Aztán meg sóhajtozunk, mikor közel jön annak igazsága, hogy kis gyerek - kis gond, nagy gyerek - nagy gond...
Azért van, hogy megtorpanunk időnként, hogy reflektáljunk erre a csodára, amit a gyermek és a gyermekség jelent. Főleg inkább mikor valami komoly gond támad (talán még szakember segítségére is szükség van), vagy mikor valami meglepően kiemelkedőt tesz vagy mond az a gyermek.
No meg ilyenkor, gyermeknap táján...
Keresztény ember ilyenkor is ki tudja nyitni a Bibliáját, és éppenséggel szembesül is mindjárt a gyermekség megítélésének szentírásbeli kettősségével.
Ott vannak azok a gyönyörű Igék, melyek arról szólnak, hogy a gyermek jutalom és ajándék. Az a sok szép és gyengéd szeretettel teli kép, ahogyan Isten az Ő népét gyermekeiként mutatja be. Ahogy Jézus ujjongva ad hálát az Atyának, hogy az Ő Országának igazságait elrejtette a ,,nagyok és okosak" elől és felfedte a ,,gyermekeknek", és rámutat, mikor beteljesedik a zsoltáros próféciája, hogy íme, gyermekek szája által szerez Isten dicséretet.
És ott van a sokat emlegetett példa három evangéliumban is, hogy Isten Országába csak az juthat be, aki úgy fogadja, mint egy kisgyermek.
Közben meg olvassuk a korinthusi levélben, hogy el kell hagyni a gyermeki dolgokat, és hogy ne legyünk a rosszban, meg a hitben kiskorúak és a gondolkozásban gyermekek, hanem legyünk érettek! És Pál rápirít azokra, akiket még mindig tejnek eledelével kell táplálnia, mert nem lettek felnőttekké a hitben...
Én azt gondolom, hogy nem ellentmondás ez, hanem a Szentírás gazdagsága és útmutató bölcsessége.
Tanít minket kikerülni a modern kori nyugati civilizációnk csapdáját, mely kisistent csinál a gyerekből, és a laissez faire szélsőségében minden korláttól, azaz biztonságot adó kerettől megfosztja. Tanít szembesülni a saját, felnőttkorba is áthurcolt infantilizmusunkkal, akár társadalmi szintű éretlenségünkkel és felelőtlenségünkkel. Segít törekedni az érettségre az Istennel való kapcsolatunkban, a hitünkben is.
Ugyanakkor tanít gyermeki bizalomra és kötődni tudásra Isten felé. Tudatosítja kicsinységünket, rászorultságunkat, elégtelen voltunkat. Beszél Istennek hozzánk lehajló, végtelen és elfogadó, gyengéd szeretetéről - arról, ami nélkül éppenséggel nincs életünk! Arról, hogy hogyan örül nekünk, hogyan gyönyörködik bennünk, hogyan gondoskodik és keresi szüntelenül a szívünket...
Szóval, igen, egyszerre követendő példa és meghaladandó állapot a gyermek. Tanító, akit tanítanunk kell, nevel, hogy tudjuk nevelni/növelni - az önmagunkban élőt is. Hálával és felelősséggel.
MENNI KELL TOVÁBB
Szerző: Habléné Nagy Viktória
Soroksáron laktunk, amikor ez történt. Minden nap fel kellett mennem az M5-ös autópályára, hogy odaérjek Kispestre, a gyülekezetbe, ahol akkor dolgoztam. Egyik reggel egy rémisztő álomból riadtam fel. Álmomban az autónak, amit elég nagy sebességgel vezettem, hirtelen átláthatatlanná vált a szélvédője. Ijedtemben balra rántottam a kormányt és teljes erőből fékeztem. Hatalmas csattanás - egy rettenetes karambol kellős közepén kucorogtam a ripityára tört autóban. Erre ébredtem. Álmodik az ember ezt-azt, nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a dolognak, de azért nyomasztott egy kicsit.
Óvatosan indultam az aznapi utamra. Kétszer is megkérdeztem az akkoriban nyolc év körüli fiamat, hogy bekötötte-e magát. Lassan kanyarodtam ki a főútra, a szokásosnál is körültekintőbben hajtottam fel az autópályára. Március eleje lehetett, még rendesen fagyott reggelenként. Nem száguldoztunk, egyenletesen haladt a sor, úgy 70-80 km/órás sebességgel. Néhány perc telt még csak el azután, hogy felhajtottunk, amikor az előttünk haladó ponyvás teherautó tetejéről hatalmas robajjal vágódott a szélvédőnkre egy jókora jégdarab. Ott volt előttem az álombeli kép. Semmit sem láttam. Nem tört be az üveg, de a ripityára tört jég teljesen beborította. Egy pillanat töredéke alatt járta be az idegpályáimat az álom tanulsága: nem szabad fékeznem, nem módosíthatom az irányt, mennem kell tovább, egyenletesen tartva a sebességet! Aztán a menetszél odébb kotorta a jégtörmeléket és lassan én is felocsúdtam annyira, hogy bekapcsoljam az ablaktörlőt. Másodpercek voltak. Másodpercek, amiken - talán - az életünk múlt. Azt hiszem, tele van az életünk ilyen és ehhez hasonló másodpercekkel. Álmokkal, vagy azok nélkül.
Amikor kilátástalan a jövő, amikor nem látod az ígéretekhez vezető utat, amikor elborít a bánat keserűsége, amikor az egyedülléted sötét magány, amikor a mosolyod csak álarc a szomorúságodon.
Azt tanultam meg, hogy menni kell, tovább. Azon az úton, amire ráállította a lábamat, abba az irányba, amit megmutatott. Megállás nélkül, tovább.
Mert Ő adta az utat, Ő adta az irányt, Ő adja a lábainkba az erőt és a szívünkbe a dobbanást.
,,Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az Úr nevében, és támaszkodjon Istenére!" (Ézsaiás 50:10.)
OKOSBA
Szerző: Bella Violetta
Nemrég egy hölgy azt mondta, amikor a munkáját jellemezte, hogy ő azért felel, hogy a pályázatok ,,kreatívan legyenek lefolytatva". Hogy mindenkinek jó legyen - tette hozzá. Mutyi! - gondoltam magamban. Isten mentsen meg azoktól az adminisztrációs feladatoktól és könyvelésektől, ahol kreatívnak kell lenni. Ugyanebben a közösségben rákérdeztem, hogy egy illető mivel foglalkozik. - Semmivel! - hangzott a válasz a munkatársától - Nem tudjuk kinek a kije, de valamiért itt kell tartani...
Olyannyira megszokott dolgok ezek, hogy el is hitetjük magunkkal, hogy az élet velejárói. Hogy ezek nélkül nem él meg cég, így működik a világ és kész.
Hallgatom az igeidőkben Hajdú Szabolcs Koppány szavait, aki arról beszél, hogy nem lehet egy egész életet megoldani okosba. Eszembe jut a rafkós szerelő, aki kihozza kevesebből, majd rávarrja a drágább megoldást a kuncsaft számlájára, vagy az ügyvéd, akinek a névjegyét azért adják-veszik, mert megtalálja a jogi kiskaput a teljes erkölcsi nonszenszre is. Szinte népmesei archetípusként él a tudatunkban a magyar nép ,,talpraesettsége", ami néha bizony elvtelen ügyeskedés. De milyen jó sztorikat lehet róla mondani egy sör mellett a haverokkal... Romantikát gyártunk a tragédiából.
Egyik este valami nézeteltérésem volt a fiammal, aki fáradt, nyúzott és hisztis volt már. Elkezdett rugdosni miközben öltöztettem volna. Megálltunk, megbeszéltük, hogy akármilyen fáradtak is vagyunk, nem bántjuk a másikat. Bocsánatot kért. Ment tovább az esti szertartás, gyerekbiblia, majd mese, ölelés... Majd összebújva azt kérte: anya imádkozzunk, hogy Isten se legyen mérges rám, amiért bántottalak. A négyéves ráérzett arra, hogy az, amikor engem bánt, az akkor nem csak kettőnkre tartozó dolog, de van fölfelé vezető dimenziója is. Meglepett ezzel alaposan.
Mielőtt büszkén keresnénk a kiskapukat, mielőtt romantikát gyártanánk az okosba' megoldásokról, olyan jó lenne, ha megszívlelnénk azt, hogy ennek az egésznek nem csak földi síkja és kárvallottjai vannak. Persze, sérül benne a másik ember. Az, aki a maga pályázatában nem kreatívkodott, az a munkavállaló, aki bár példásan csinálná a feladatot, de ez a szájtáti elvette előle a munkahelyet, az, akinek az autójában előbb hibásodik meg az olcsó alkatrész, és az, aki a per rosszabbik oldalán áll olcsóbb ügyvéddel. De ha épp nem is áll a másik oldalon senki, mielőtt megveregetnénk a vállunkat, hogy csak papírjogszabályok, rossz rendszerek ellenében voltunk okosak, sérül benne az ember maga. A saját lelki iránytűje, hitele, személyisége. És kiváltképp sérül benne a kapcsolat Istennel, mert közénk halmozzuk a kiskapukat, az ügyeskedést, a ,,majd én jobban tudom" logikáját.
Visszahangzik bennem az evangéliumból Jézus szava: Közöttetek ne így legyen!
Arra kér, úgy éljünk, hogy tudjuk, minden csetlésünk-botlásunk e világban nem csak horizontális síkon él, de felfelé is. Isten és közöttem ott tornyosulnak. Jézus pedig azért jött, hogy semmi se legyen Isten és köztem.
ZOKNIK
Szerző: Horváth Mihály
Érdekes időjárást hozott a nyúl az idei tavaszon, mert ilyenre, mint a mostani, nem is emlékszem. Egyszerre virágzott a nárcisz, a tulipán és az orgona, pedig az utóbbit régen még májusinak ismertük és még véletlenül sem márciusinak. De megéltük azt is, hogy felváltva használhattuk a rövidnadrág szandál szettet az egyik nap, a másikon pedig a bakancs és télikabát volt a soros. Éppen a könnyített öltözet volt rajtam, amiben elmentem a tőlünk nem messze lévő boltba. A vásárlás során összetalálkoztam egy ismerősömmel, aki érdeklődött az állapotom iránt. Mondtam, hogy még sajnos mindig nem az igazi a bokám. Kérdezte, hogy megérzem-e ezeket a sűrű frontátvonulásokat. Sajnos én még nem tartok ott, mivel nálam az állóháború a folytonos. Elbúcsúzott, én meg folytattam a vásárlást. Fizetés után bepakoltam az autóba, és módszeresen átnéztem a blokkot is, mert sajnos üzlettől függetlenül volt már egy-két rossz tapasztalatom ezügyben. Hirtelen ott termett előttem egy madárcsontú, talán ha 160 centis ember, és már mondta is a jól betanult szövegét. Feltette a kérdést:
- Zokni nem érdekeli?
- Nem - feleltem.
- Akkor vegyen parfümöt, vagy hajvágót.
- Nem köszönöm, nem kérek semmit.
- De nézze meg ezeket a zoknikat! - kezdte újra. Ez 100% pamut! - bökött rá az ujjával az címkére.
Unszolásra kezembe vettem a zokni csomót, melyeken a felirat tanúsította a természetességet, de a napfényben csak úgy csillogtak a kínai portéka nylon szálai.
- Nem, köszönöm nem kérem, van nekem elég zoknim.
- Eddig 300 forintért adtam, de magának odaadom 200-ért.
- Nem, annyiért sem kérem! - feleltem.
Az eladó, akit nem az idei tavasz első sugarai barnítottak le, egyből rájött, hogy az emberi kapzsiságra való ráhatással nálam semmire sem megy, mert nem szédültem bele a darabonkénti 100 Ft-os nyereségbe. Ezért új taktikát vetett be. Lemondott az ész és az értelem támadásáról, jöhetett a lélek és a szív elleni offenzíva.
- Tudja, Erdélyből jöttünk, öt gyerekem van. Nincsen semmi pénzünk, kenyérre kellene!
Közben a kezével nyomatékosan a bolt bejárat felé intett. Ez az érv hatott, kifizettem a zokni csomagot (5db). Ahogy elvette a pénzt, azzal a mozdulattal eladó már sarkon is fordult, és az egy sorral lejjebb álló autósnak kezdte el árulni a portékáját. Shakespeare óta tudjuk, hogy színház az egész világ, és minden férfi és nő szerepet játszik benne.
Az üzletben a felek próbálják kihozni a maximumot saját maguk számára. Itt is ez történt. Az eladó megszabadult a zokniktól, én pedig kaptam 200Ft/db áron 5 zoknit. Tehát az eladó nyeresége jó, ha meg van 100 Ft/db. Akkor most úgy néz ki, hogy engem becsaptak? Nem én lettem a károsult, mert sokkal többet kaptam, mint elsőre gondolnánk. Kereskedelmet is tanultam, és kaptam hozzá egy egyszemélyes stand up-ot, melyet generációk hosszú sora tökéletesített. Figyelhettem a csak nekem szóló előadást, az eladás ösztönzési rendszer kikristályosodott mozzanatait, mindezt egy színházjegy töredékért, sőt még kaptam 5 pár zoknit is emlékbe. De, ha ez még mindig kevés lenne valakinek, megteremtették számomra a lehetőséget, hogy segítsek 5 éhező gyereknek. Most a szkeptikusok valószínűleg azt mondják, hogy tuti biztos, hogy az eladónak egy gyereke sincs, nemhogy 5. Ki kell ábrándítanom őket, mert az eladó szemei nem arról vallottak. Persze ettől még a gyerekek száma valójában bizonytalan.
De igazából nem a segítséget nyújtót csapják be sosem, mert nem neki kell majd elszámolni sem a lelkiismeretével, sem pedig Isten előtt. Sajnos sokan nem is érzik át annak a súlyát, amit ilyenkor a vállukra rak a Gondviselés, és inkább csak a mának, és főként a maguk javára élnek. Mert nagy a különbség a mindenáron szerezni akarás, a mások kárára is történő önzés, és az újjáteremtett lélek építő, másoknak segítséget adó ereje között. Ez utóbbi esetén ugyanis az egyén le tudja győzni saját egóját, hogy képes legyen szolgálni a felebarátját, a közösséget.
Meg van írva
Link
Mi az, ami előre meg van írva a sorsunkban és mi az, ami nincs?
Link
SZÉP ESTÉT, JÓ ÉJSZAKÁT!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vallás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2024-05-21 22:15:23, kedd
|
| |
| |
TERHES ÖRÖKSÉGEINK
SlidePlayer
Link
Terhes örökségeink
A társaddal együtt megkapod a rokonságát és a múltját is:
gyermekkora élményeit, hiányait és lelki sebeit.
Lehet, hogy csak később tudod meg, kivel élsz együtt valójában
Vagyok mint minden ember:
fenség, északfok, titok, idegenség
lidérces messze fény...
(Ady) ...
és magadat ismered?
Nehéz természetünk eredete:
A szüleim nem foglalkoztak velem
Nem volt rám idejük
Nem voltam fontos senkinek.
Pedig azt mondták: értem dolgoznak, hogy több pénzük legyen...
Üres maradt a szeretet-tankom
Nehéz természetünk eredete
Folyton gyilkolták egymást szóval, hallgatással, gyűlölködéssel
Nem éreztem magam biztonságban mellettük
Alig vártam, hogy felnőjek és elkerüljek hazulról
Nehéz természetünk eredete
A szüleim elváltak...
Én szeretem
mindkettőjüket.
Nem értem,
hogy ők miért nem
szeretik egymást
Nehéz természetünk eredete
Apámat sokan tisztelték...
De rám nem volt ideje
Szeszélyes volt
Kemény volt hozzám
Vagy ellenkezőleg:
túl puha és engedékeny
Magasra tette a mércét
Ő maga nem aszerint élt,
amit megkövetelt tőlem
A Mennyei Atya nem ilyen!
Te milyen apa vagy?
Nehéz természetünk eredete
Tele vagyok fájdalommal és indulattal
Apám alkoholizált drogozott munkamániás volt házon kívül élt
Anyámat apám problémái kötötték le, rám nem volt ereje és ideje
Krónikus szeretet-éhségben szenvedek
De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhában járni-kelni,
S öt forintért kuglert venni...
S mert nincs meg e sok jó dolog,
Azért nem vagyok én boldog.
Jaj, szeressetek szilajon, hessentsétek el nagy bajom...
Csimpaszkodom beléd
Nem tudok szeretetet adni, mert nekem sincs
Majd te kárpótolsz, akibe most szerelmes vagyok...
Csökkentértékűségi komplexum, megfelelni akarás,
teljesítménykényszer, önbecsapás, bizalmatlanság, csalódások...
Viharos, romantikus szerelem: szakítások és nagy kibékülések
Lelki sérülések
Ma is szörnyű álmaim vannak
Nem nyújt örömöt a szex
Valóban féreg vagyok?
Szexuális zaklatás apámtól, a nagybácsitól, egy idegentől...
Megaláztatások, verések szüleimtől, szomszédoktól, gyerekektől...
Lehet, hogy a társadtól várod
hiányaid betöltését
sérüléseid gyógyítását
Pedig ő erre nem képes
Lehet, hogy a társad is üres érzelmi tartállyal és sebekkel érkezik a házasságba
Miben reménykedsz?
Két fél emberből nem lesz egy egész
Az emberi kapcsolatokban nem az összeadás, hanem a szorzás szabályai érvényesülnek ½ x ½ = ¼
Azt várom, hogy szeressen valaki annak ellenére,
hogy én valójában nem tudok senkit se önzetlenül és kitartóan szeretni.
Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Lk 19, 10
Ki képes ilyen állapotban is elfogadni engem és szeretni?
Van olyan ember, aki képes erre?
Istennek eleve tele van a szeretet-tankja, mert Ő maga szeretet.
Tudod mi a fontos?
Hogy valaki szeressen, hogy valakinek fontos legyél,
hogy valakinek hiányozzál, hogy valaki gondoljon rád,
hogy valaki szívből megöleljen, hogy valaki örömmel a szemedbe nézzen,
hogy valaki megfogja a kezedet és hogy ez a valaki, mindegy, hogy milyen módon,
de boldoggá tegye az életedet.
(Lippai Marianna)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vallás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2024-05-04 21:30:22, szombat
|
| |
| |
MEG VAN ÍRVA: ÉLETÜNK, REMÉNYEINK
Meg van írva. Nem mi írtuk meg, de sokan olvassák. Olvassunk bele mi is újra, és figyeljük magunk körül mi is a megvalósulását. Nagyon igazi és tanulságos gondolatok a mai világunkról, a környezetünkről.
A "Meg van írva" kiadványa a Dunántúli Református Egyházkerület laptulajdonos kiadásában jelenik meg csaknem napi rendszerességgel. Írásaikat az általuk eddig megszerzett ismeretek, tapasztalatok, valamint a mindennapok információi alapján állítják össze. Szemezgessünk mi is belőlük! Bővebben megvanirva.hu oldalon a további cikkeik is elérhetők.
BOLDOGOK
2024. április 26. Szerző: Habléné Nagy Viktória
"Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa."
- Boldogok, akik visszakéredzkednek Isten ölelésébe, mert ott igazi otthonra találnak.
,,Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak."
- Boldogok, akik mernek gyengének mutatkozni, mert megnyílnak az erő befogadására.
,,Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a Földet."
- Boldogok, akik lemondanak arról, ami az övék lehetne, mert megkapják azt, amiről az ígéretek szólnak.
,,Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek."
- Boldogok, akiket nem elégít meg önmaguk igazsága, mert marad bennük hely Isten Igazsága számára.
,,Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek."
- Boldogok, akik engedik Istennek, hogy irgalmát gyakorolja általuk, mert azzá válnak, akiknek eltervezte őket.
,,Boldogok, akiknek a szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják."
- Boldogok, akiknek nincs megosztottság a szívükben, mert felismerik a jelenlévő Istent.
(Máté 5:3-8. alapján)
Már csak az a kérdés, hogy visszakéredzkedek-e Isten ölelésébe, vagy elvagyok amúgy is;
meg hogy merek-e gyengének mutatkozni, vagy folyton adom a Vasembert;
meg hogy le tudok-e mondani arról, amit meg tudnék szerezni, vagy nyomorulttá frusztrál, ha nem jönnek be a számításaim;
meg hogy tényleg látom-e, hogy magamtól mennyire nincs közöm az Igazsághoz, vagy a legféltettebb kapcsolataim is elfüstölögnek lassan az én igazam hatalmas máglyáján;
meg hogy tovább tudom-e adni azt a felém áradó kegyelmet, ami miatt mindannak ellenére, amilyen vagyok, mégis lehetek, vagy jól megnézem, hogy kinek mi jár;
és hogy át tudom-e adni magam teljesen az Ő hatásának, vagy inkább csak adok magamból valamennyit, mert hát azért ez mégiscsak az én életem.
Szóval, csak az a kérdés, hogy boldog vagyok-e.
És hogy te. Te boldog vagy?
BOCSÁNAT
2024. április 14. Szerző: Habléné Nagy Viktória
Emlékszem, gyerekkoromban semmi sem tudott annyira összetörni, mintha bocsánatot kellett kérnem. Bocsánatot kérni ugyanis egyet jelentett a beismeréssel. Az elkövetett bűn beismerésével. Annak a beismerésével, hogy nem vagyok jó. Hogy vádolható vagyok. Hogy nem vagyok méltó az elfogadásra. Minden porcikámmal tiltakoztam a bocsánatkéréssel szemben, és soha olyan kínokat nem éltem át, mint amikor mégis meg kellett tennem, mert a tagadás összes lehetőségét elzárva, szembesítettek azzal, amit elkövettem. Nem, nem gondoltam, hogy másnaptól majd kirakják otthonról a szűrömet, verésre sem kellett számítanom, csak ,,lelki füleimmel" a szeretetcsapok elzárásának halk nyikorgását véltem hallani. És azt ugyanolyan rosszként éltem meg.
A legborzasztóbb az volt, amikor álltam ott, a könnyeimmel, a félelmeimmel küzdve, remegő szájjal eldadogva, hogy ,,bocsánat!", és egy feloldozó ölelés helyett azt kaptam, hogy ,,szégyelld magad!" Nem szégyelltem magam. Ha nem mondták volna, ha belesímulhattam volna abba az áhított ölelésbe, azt hiszem, szégyelltem volna magam, és szégyenemben forró könnyeket sírtam volna, hálából, a mégis megkapott szeretetért. De így csak a harag fojtogatta a torkomat. Hiszen soha nem vétettem akkorát, mint amennyire fájt az, ami utána következett.
Amikor tizenévesen először megláttam, hogy nem csak az engem körülvevő világ tökéletlen és töredezett, hanem én magam is tele vagyok valódi, komoly hibákkal és tökéletlenségekkel, szinte összeroskadtam. Napok, hetek, hónapok teltek el úgy, hogy nem láttam magam előtt követésre méltó utat, bejárható perspektívát. Rossz vagyok, - gondoltam, és ennek a szomorúságában éltem. Felfedeztem magamban a képmutatást, amikor az egyik barátommal kibeszéltem a másikat, aztán a másikkal az egyiket. Felfedeztem magamban a pletykálkodást, amikor szaftosra fűszerezve mondtam tovább a cikit a másikról. Felfedeztem magamban a hűtlenséget, amikor szédítettem az egyik fiút is, meg a másikat is, vagy akár a harmadikat. Nem vettem könnyedén. Olyan dolgokat ismertem fel magamban, amikért mondani se kellett, hogy szégyelld magad. Szégyelltem. Mélységesen. És ebben a szégyenben éltem minden pillanatban. Hiába mondták a többiek, akikkel beszéltem ezekről, hogy ugyan már, minden ember gyarló, senki se hibátlan, fogadd el magad így, te ilyen vagy és kész, nincs veled semmi baj... Nem lett jobb. Aztán egyszer csak Isten karjaiban ébredtem. Konkrétan. Arra ébredtem éjjel, hogy zokogok. Hogy ott vagyok Isten ölelésében, és zokogok. Nem láttam Őt, nem is éreztem semmi fizikai érintést, csak a lelkemmel éreztem a Lelkét, ahogy átölelt. És örökre feloldozott. Egyetlen szó nélkül. Azóta tudom, hogy Isten nem vádol. És azt sem mondja, hogy szégyelld magad. Inkább lassanként megszabadít azoktól a dolgaidtól, amikért akár szégyenkezhetnél is. És elveszi azt a fojtogató haragot a torkodból. És aztán azt teszi veled, hogy megöleled azt, aki ellened vétkezett. És amikor ott sír a válladon, majd még jobban átöleled, és azt mondod neki, hogy nincs semmi baj, szeretlek. Ahogy Isten is pont ezt mondta neked. Szeretlek.
ELJÖN AZ ÓRA, ÉS AZ MOST VAN
2024. április 19. Szerző: Erlitz Anita
Száraz ágai a letört fáknak,
Meddig csüngtök az élőn?
A kis csemete még virágba borul,
De az öregnek már nincs reménye.
Kérges lelke van, ami nem akar engedni,
Mert nem tudja,
Vajon ugyanolyan jó lesz máshol is
A rigófütty, mint otthon?
/A szerző saját verse./
Kinézek az ablakon. Minden zöld. Él. Tápláló fényt szív magába. A tavasz apró virágokat pöttyöz a tájra, néha egy-két elröppenő méhet és dongót is. Csend, békesség és nyugalom szűrődik be általa. Úgy tűnik, hangtalanul, mégis nagy erővel szorítja ki a rideg telet. Folyamatosan történik, létezik. Ebben vagyok.
Kimegyek és benézek az ablakon. Poharak, edények, szék és asztal. Csupa fehér fal. Nem él. Nem szorít ki semmit, hacsak engem nem a fényes melegbe, mert önmagban itt minden állandó és változatlan. Por lepi az ürességet. Érintetlen, fel nem használt valóság a létező nélkül. Felesleges, céltalan és értelmetlen.
Kimegyek a gyülekezetbe. Csupa élet vár. Levi izgul, amikor a labirintusos játékot játsszuk az elveszett báránnyal. Lili a táncversenyről beszél, Márk a felvételiről. Van, akit épp műtenek, mások pedig a veteményest fürkészve várják az áldást. Hétköznap, megélt életek, reménnyel teli elképzelések.
A gyülekezetből bemegyek a templomba. Hideg van. A levegő nehéz. Kevés a fény és üres a csend. A szószék felőli sarokban húzódó mély repedés mutatja, hogy amiben nincs vagy kevés az élet, bomlásnak indul. Gondolom, ez az általános mostanság. Ha igaz is, nem vigasztaló. Jó volna úgy igazán élni!
Eszembe jut Pál apostol szava, amikor azt mondja, testünk a Szentlélek temploma. Megnézem kívülről ezt a templomot. Cseppet sem trendi. Kicsit hasonló a másik templomhoz, nem a divat diktálja kinézetét. Ugyan néha szeretne azonosulni az aktuálissal, végül ráébred, nem az ő világa. Vannak rajta vágások, barázdák is. Hajdani fényéhez képest van, ami már megfakult benne. Működését biztosító szervei, végtagjai egyre többször jeleznek és kérdeznek: ,,Biztos kell ez neked? Mikor veszed már észre, hogy bajt iszol és fájdalmat eszel?" Egyre inkább számít ez a templom is.
Ha belépek a Lélek templomának belsejébe, feltűnik, mennyire kevés igaz barátja van. Visszhangoznak falai, pedig szívének csarnoka többet is elbírna. Elhasznált emlékek kupaca egy sötét sarokban. Színes vágyak jövőképei a másikban. Mindegyik illékony, akár a füst. A múlt már véget ért, a jövő még nem kezdődött el. A teljesség üregét is látom, ami mindent felemészt, ha magamat magamba zárom. Isten lelke nélkül nem jár át semmit az élet. Sem a testem, sem a természetet. Épített templomainkat sem. Várom, hogy jöjjön, de az eljövendő óra Isten idejében jelenében mindig most van. Ráérek. Vajon a kedves Olvasó is?
JELÖLT
2024. április 24. Szerző: Bella Violetta
Jönnek a messenger üzenetek, írjunk alá a helyi jelölteknek. Ajánlóív. Mérlegelünk, mi vállalható, mi nem, kit látunk, kit tartunk hitelesnek. De ugye, nem csak magánemberként, hanem a gyülekezetért felelősként is nézi az ember a helyzetet.
De érdekes a túloldal is. Ki indul? Ki vállalja akár azt, hogy a gyerekei majd összefirkált, vagy kifigurázott plakátokon is láthatják őt viszont, vagy olvassák a sárdobálást, aminek célpontja lesz. Megválasztása esetén meg a legutolsó kátyú és tyúkper is az ő illletékességéhez fog tartozni, legalábbis addig, amíg százegyedszerre is elmagyarázza az illetőnek, hogy valójában kit kell az üggyel keresni...
Szeretné hinni az ember, hogy olyan sikeres, értékes és szakmájukhoz értő emberek, akiknek valami érthetetlen oknál fogva van még szabad vegyértékük a köz szolgálata számára. Talán kirepültek a gyerekek és delegálható a munka (egy része), és már keresni sem akar többet... A kérdés, hogy létezik-e efféle?
Vagy inkább olyan emberek próbálkoznak még egy új területen, akiknek az eddigiek sem váltak be? Ne adj' ég, menekülnek? Olyan jó lenne, ha marketingszöveg helyett őszinte sorokat olvashatna az ember: ,,kiégtem a munkámban, reménykedem, ebben nem hasalok el", ,,nyugdíjba jöttem és feleslegesnek érzem magam, kell valami új cél, hogy életben maradjak", ,,hajdan tanár voltam, hiányzik az, amikor felnéztek rám és meghallgattak"... Szeretném látni az igazi motivációkat, de hát a legtöbb jelölttel nincs mód váltani pár szót sem, nem még hogy eljussunk egy mélyebb lelki beszélgetésig. De félek, hogy sokszor nem a helyi társadalom krémje vállalkozik ilyen pozíciókra, hanem éppen negatív kiválasztódás érvényesül.
Hogy kit kell megválasztani, nem tudom. A településünk összes jelöltjéből összesen kettőben vagyok nyugodt, pedig az ő motivációikat is csak részben ismerem.
Azt viszont tudom, hogy Isten a legnegatívabb igazságaink, a legmélyebb motivációink ismeretében döntött úgy, hogy kellünk neki. Neki hiába gyártanánk plakátmosolyt, pontosan ismeri a fonákunkat. És mégis minket választ. Szeret az Úr, azért nincs még végünk! És hagyja, sőt várja, hogy országa polgárjelöltjei legyünk.
HALÁLLISTA HELYETT IMALISTA
2024. május 1. Szerző: Bella Violetta
Azt hittem tizenkét keresztről fogok írni. Arra készültem. De végül tizenkét évről írok. Tizenkét olyan évről, ami elég volt annyi indulatot gyűjteni, hogy abból kés villanjon, egy másik 12 éves szíve felé.
Bőny egy kis település, csendes része a maga 2300 főjével Győr agglomerációjának. Az érintett lányok, elkövető és áldozat a még csendesebb 500 lakosával éldegélő Rétalapról járnak át általános iskolába.
Rengeteg körülményt nem ismerünk, hiszen még nyomozás tárgyát képezi, de annyi már bizonyos: az egyik kislány halállistával érkezett hétfőn reggel iskolába és egy nagyobbacska kést becsempészve meg is ragadta az első szünetet arra, hogy az egyik - listáján pirossal jelölt - osztálytársába mártsa. Még jó, hogy nem annyira elterjedt a lőfegyvertartás felénk, mint mondjuk Amerikában...Így egyetlen áldozat után megállt a terv, ami nem biztos, hogy így történik egy sorozatlövésre alkalmas eszközzel.
Az eset megrázta a települést, az érintett iskola diákjait, tanárait, szülői gárdáját, de az egész környéket. Mindenki azt találgatja, milyen előzmények vezethettek ide. Viszont állítólag ez a kislány nem titkolta a terveit. Hallottak már a listájáról. Csak nem vették komolyan. Mennyire vagyunk immunisak a világra, ha halállistát emleget egy kiskamasz, és nem kérdezünk még kettőt, hogy kiderüljön mennyire csak vicc a dolog...? Hogyhogy nem volt ez eléggé intő jel, red flag?
Egy volt kolléganőm fogalmazta úgy nagyon lényeglátóan, hogy két életet gyászolunk, bár senki nem halt meg. De két gyermekkort már egészen biztosan elveszítettünk, két lánynak, és minimum a teremben tartózkodó harmadik diáknak a hétfői nap túl korai és túl traumatikus felnövést hozott. Fájdalommal, felelősséggel. Soha nem lesz már olyan az életük és a kilátásaik, mint ezelőtt az eset előtt lett volna. Visszafordíthatatlan kár történt. És vajon hány kisdiák társuk álmodik rémeket, vagy pisil be, lesznek szorongásos tünetei, vagy csak fél újra bemenni az iskolába?
Bűnismétlés veszélye miatt az elkövetőt letartóztatták és javító intézetbe viszik a nyomozás idejére és a tárgyalás megkezdéséig is. Ma éjjel már az új helyen alszik, nem a családja körében. A sérült lány pedig túl az életveszélyen, de nem túl a megrázkódtatáson a kórházban van, sejtésem szerint még intenzív osztályon, tehát korlátozott látogathatósággal, gyaníthatóan sűrűn előkerülő rendőrökkel és nehéz kérdésekkel birkózva. Ezekből a tizenkét éves életekből minden könnyedség, humor és spontaneitás jó időre elveszik, ahogy a kortárs közösségtől is távol maradnak hosszabb vagy rövidebb ideig. Minden, ami az egészséges fejlődéshez elengedhetetlen... Felelőskeresés, vádaskodás, moralizálás lesz a részük, a családjaikat is utolérő bélyeg, olcsó, mégis kártékony szalagcímek.
Pedig ennek a lánynak nem csak szülei, rokonai, de társai és tanárai vannak, szomszédai, falubéliek, ismerősök. Senki nem szentelt annyi figyelmet rá, hogy kiderüljön mi a baj? Sok személyi mulasztás kell, hogy legyen a háttérben, tagadhatatlan, de rendszerszintű gondok is. Öt évvel ezelőtt tanítottam hittant utoljára, de már akkor iszonyú hálásak voltak a diákok azért, ha - a tananyaghoz kapcsolva, vagy épp azt hanyagolva - töltöttünk egy kis időt azzal, hogy mi van velük, hogy vannak, mit gondolnak az életről. Mert míg gyerekkoromban mód volt erre a technika óra makramézása, a rajzóra portré satírozása közben, vagy épp osztályfőnöki órán, addig most nincs olyan tárgy, aminek a keretében végre egy picit direkt vagy indirekt, de ők kerülnének a középpontba. Az ő stresszeik, családi gondjaik, szerelmeik, jövőbeli terveik, hobbijaik. Mindenki csak le akar nyomni valamit a torkukon, a maga tárgyát, és ők ezt pontosan érzik is. Már nem is nagyon lázadnak...
Covid...háború... élő képek a borzalmakról... teljesítmény nyomás a tik-tok trendekkel...félelmetese ütemben szennyezett bolygó... Születnek a statisztikák és felmérések arról, hogy milyen szorongó és milyen negatív jövőképpel nő fel a mostani fiatal generáció. Lehet ezt bagatellizálni a kérdést, mondván, hogy ugyan mi baja lehet egy ereje és egészsége teljében lévő tizenkétévesnek, aki előtt még ott áll az élet ezer lehetőséggel, mit látott ő már eddig a világ borzalmaiból, de nem lesz igazunk. A fiatalok depresszió statisztikái azt mondják, hogy a mai tizenévesek közül minden negyedik-ötödik kerül pszichiátriai kezelés alá. Jánusz arcú társadalomban zászlónkra tűzzük, hogy minden gyerekbarát legyen, de igazából csak úgy, ahogy mi felnőttek gondoljuk. Nincs idő a gyerekekre. Nincs idő megérteni őket, rájuk hangolódni, segíteni nekik érzelmeket feldolgozni, stresszt kezelni.
A hétvégén Hágárról prédikáltam. Arról, amikor elűzik, és a pusztában bolyongva be is hunyja a szemét ne kelljen látnia, ahogy a fia szomjan hal. Akkor Isten angyala úgy szólítja meg: Mi van veled? Majd megmutatja neki a forrást, amit a bajoktól, bolyongástól kilátástalanságtól beszűkült látásával nem vett észre.
Bár lett volna ennek a rétalapi leányzónak ilyen angyala, aki megkérdezze, mi van veled, és meg is hallgassa a választ! De jó lett volna olyan személy, aki valami alternatívát tudott volna mutatni! Bár lenne mindannyiunknak ilyen angyalunk. Bár tudnánk egymás számára ilyen angyal lenni!
Hány halálesetet, hány tragédiát, hány gellert kapó életet tudnának ezek a szavak megmenteni: mi van veled? A mulasztásainkra hívja fel a figyelmet ez az eset.
Krisztus követőiként egymásért felelőssé tesz bennünket a kapott kegyelem: hirdetnünk kell Isten ígéretét: reményteljes jövőt adok nektek. Generációkon át talán a betegek, idősek és gyengék szorultak a legtöbb bíztatásra és támogatásra, de jó, ha az imalistáinkra odaemeljük a kamaszokat és fiatalokat is, mert érzékenyebben érinti őket a világ sok változása, mint bennünket felnőtteket. Közben kell értük járnunk Istennél, hogy az áldás és az átok közül az áldást, az élet és a halál közül az életet tudják választani! Hogy eljussanak oda, hogy hallálista helyett imalistát vezetnek.
A kép Manuel Oliver szobrász munkája, amivel 2018-ban emléket állított egy Floridai iskolai lövöldözésnek. Az alkotó maga elveszítette a kisfiát a tragédiában. A bronz borítású riadt kislányt ábrázoló alkotás vándorol az államokban, hogy különböző iskolákban és településeken kiállítsák emlékeztetőként és figyelmeztetésül.
Forrás: CNN
HAMIS BARÁT ÉS IGAZI ELLENSÉG
2024. április 11. Szerző: Horváth Mihály
Ha feltennék a kérdést, hogy barátra vagy ellenségre van-e inkább szüksége az embereknek, szinte 100%-os biztonsággal mondhatom, hogy mindenkinél a barát lenne a befutó. Úgy tartjuk, hogy jó dolga van annak, akinek sok barátja van. De biztos ez? Nem sokszor felületes érdekbarátságok csupán ezek, és ha az érdekek változnak, egy csapásra véget is érnek a nagy összeborulások? Ahogy a ,,műintézményben" (értsd vendéglátóipari egység) szokták volt mondani: ,,Az utolsó filléredig a barátod vagyok!" (Persze az érdekbarátság is egyfajta barátság, hiszen benne van a nevében ☺) Igaz barátból sokkal kevesebbet mér a sors, de ők arról ismerszenek meg, hogy nem mindig csak kérnek valamit tőlünk, hanem őszintén aggódnak értünk, és segíteni akarnak rajtunk. Olykor kíméletlen őszinteséggel azt is megmondják, amit nem biztos, hogy szeretnénk, de mégis meg kell hallanunk. Az nem igaz barát, aki rosszul értelmezve a szeretetet sosem fogalmaz meg kritikát, ellenvéleményt, mert így akaratlanul is szorgosan segédkezik ahhoz, hogy a vesztünkbe rohanjunk.
De mi van az ellenségeinkkel? Ebből is kétféle van. Az egyik fajta orvul a közelünkbe, bizalmunkba férkőzik, hozzánk édesgeti magát, hogy aztán egy adott pillanatban hátba szúrjon minket. Ők azok, akik mindent túlteljesítenek, hogy mutassák az elkötelezettségüket irántunk, pedig ez csupán éberségünk, gyanakvásunk elaltatására szolgál, miközben várják az alkalmas pillanatot a támadásra. No, ezek a hízelkedők a legveszélyesebbek. Az igaz ellenség egy külön kategória. Amikor egy kritikus helyzetben azt mérlegeljük valakivel kapcsolatban, hogy ki is ő valójában, mit is mondott nekünk, és legfőképpen, hogy mi a célja vele, könnyen előáll az a helyzet, hogy döntenünk kell. Vajon készek vagyunk-e megszívlelni a velünk szemben megfogalmazott kritikai megnyilvánulást, vagy megsértődünk rajta, és egy hosszú haragos ellenségeskedésbe ,,menekülünk". Testvérek, rokonok, népek, nemzetek - akár generációkon át is - tudnak úgy haragot tartani, hogy olykor már azt sem tudják, miért is orroltak meg a másikra valójában. Ellenségük bukása örömmel tölti el őket, amit diadalmas eseménynek tartanak.
Egy alkalommal egy temetésen voltam, és megrökönyödve láttam meg ott azt az embert, akit az elhunyt életében - hogy szépen mondjam - nem igazán ölelt a keblére. Mivel jól ismertem őt is és az előzményeket is, megkérdeztem tőle: ,,Hát te, mivégre jöttél ki a búcsúztatásra? Talán végül mégis le akarod róni a kegyeleted, és meg akarsz könnyebbülni, hogy véget ért a torzsalkodás?" - kérdeztem. Ennél sokkal egyszerűbb feleletet kaptam: ,,Nem, csak meg akartam bizonyosodni a tényről, hogy biztos-e!"
A legtöbben az ellenségeiket egy kanál vízbe bele tudnák fojtani, és az egész életüket arra áldozzák, hogy viszonozzák a feléjük irányuló ,,kedvességeket". Pedig sokat segítene rajtuk, ha nem állandóan az ellenfeleik kottájából játszanának, hanem a saját életüket élnék a felesleges küzdelmek helyett. Néha nem árt elgondolkodni azon, hogy vajon jó helyen vagyunk-e? Szeretnek-e egy adott helyen bennünket, ki tudunk-e teljesedni ott, szolgálni tudjuk-e az Urat talentumainknak megfelelően? Az esetek döntő többségében igaz ellenségeinknek köszönhetjük, ha ezek a kérdések felötlenek bennünk. A hízelkedés, a gej, édes bókok, de a ráhagyás is a tunyaságba, a romlás mocsarába viszik az embert, mert a változtatást, a fejlődést, mindig az építő kritika indítja el, melyet azért fogalmaznak meg, hogy felismerjük a hibáinkat és legyen lehetőségünk változtatni.
Szeretem figyelni az embereket, hiszen az arcuk, szemük, a gesztusaik mind-mind alapvető tulajdonságaikról árulkodnak. Az egyik amerikai elnök mondta, hogy 30 év felett az emberek tehetnek az ábrázatukról. A folyamatos grimaszok rögzülnek, és mély barázdát hagynak az arcokon. Többször vettem már észre, hogy egy-egy egyházi alkalom során, hogy nyílnak ki a tekintetek, mintha egy rolót húznának fel az arcok elől. Aztán véget ér az istentisztelet, és megint leengedi mindenki a saját redőnyét. Kifelé menet ki-ki felveszi a páncélját, leereszti a sisakrostélyt is, hiszen vissza kell menni az életbe, ahol nem maradhatnak védtelenek a küzdelmekben.
Állandó harckészültség helyett azonban meg kellene végre békülni, meg kellene tanulni megbocsátani. Ne feledjük, hogy nekünk, keresztyéneknek könnyebb dolgunk van, hiszen letehetjük az Úr elé minden bajunkat, problémánkat, hogy ítéljen Ő, tegyen rendet Ő. ,,Bocsáss meg az ellenségeidnek, de jegyezd meg a neveiket!" - mondta J. F. Kennedy. Már az is egy lépés előre, ha valaki nem élezi tovább a helyzeteket, hanem megpróbálja elkerülni a kapcsolatok elmérgesedését, kikerülni a vészterhes találkozásokat, a gyűlölködőt. De ennél lehet tovább is lépni. Sokszor imádkozunk az Úrhoz, magunknak és szeretteinknek is jobbnál jobb dolgokat kérünk. Nagyon kevesen vannak azonban, akik az ellenségeikért is imádkoznak, mert tudják, hogy nélkülük ők sem lennének azok, akikké mára lettek. Hiszen az ellenségek gáncsoskodásai is hatással vannak az életünkre, jellemünk alakulására, de Isten kegyelméből mégis meg tud születni bennünk az az új ember, aki mindezek nélkül nem vagy sokkal nehezebben formálódna.
,,Szeresd felebarátodat, mint magadat!" - tanítja Jézus az ószövetségi írások alapján. Érdekes ez a régies felebarát kifejezés. Anyanyelvünkön félig barátra félig ellenségre asszociálhatunk elsőre, mintha maga a szó is azt sugallná, hogy nincs is olyan messze a kettő egymástól. A ,,Ki is az én felebarátom?" kérdésre Jézus nagyon egyértelmű választ ad az irgalmas samaritánus történetében. Az, aki tevőlegesen is segít az elesetten, rászorultakon. Az, aki nem keresi a maga felmentésére szolgáló okokat, hogy kibújjon a felelősség alól, aki nem néz félre, nem tesz úgy, mintha nem is vette volna észre a szenvedőt. A történet szerint a segítségnyújtás esetén teljesen mindegy, hogy a rászorulót éppen barátnak vagy ellenségnek tekintjük-e.
Ne feledjük, hogy sok ember tülekedik a húsos kondérnál, amíg tele van az edény, de ha már kiürült, szinte mindig egyedül van az, akinek el kell mosni azt!
-
HERÉLÉS
2024. április 25. Szerző: Horváth Mihály
Gondolkoztam, hogy hogy is lehetne erről a témáról írni, mivel sokan tabunak gondolják ezt. Részben igazuk is van, de ez a létező gyakorlat/jelenség átszövi a mindennapjainkat, ezért is muszáj valakinek elővenni. Talán egyszerűbb lenne megmaradni a jól bevált kliséknél, aminek ugyan nincs se ízük se bűzük, de vitathatatlanul támadhatatlanok. Ezért is használják/alkalmazzák őket olyan sokan az élet minden területén. Nem kivétel ez alól az egyház sem.
De térjünk vissza témánkhoz. Először is kezdjük onnan, hogy a Teremtő két ösztönt adott minden élőlénynek a földön, amire szinte minden visszavezethető. Az egyik a létfenntartásra törekvés, a másik pedig a fajfenntartás biztosítása. A herélés tulajdonképpen ez utóbbit, a reprodukciós folyamat lehetőségét szünteti meg. Az állattenyésztésben ősidők óta bevált gyakorlat az ivartalanítás, mely elősegíti a tenyészet nemesítését. Az az egyik cél, hogy gazdaságilag a legmegfelelőbb hús, tej, tojás stb. hozamot produkálja az állomány. A mennyiségi szempont mellett persze fontos a minőség is. A hím állatok húsa ugyanis büdösebb a tesztoszteron miatt, ezért eladhatatlanabb is, valamint ezek az állatok kezelhetetlenebbek, agresszívabbak is. Éppen ezért ősidők óta végzik a miskárolást az állattartók késsel, de a pásztorok akár foggal is a kis bárányoknál.
És most jön az a kérdés, amit nem lehet kikerülni ebben a témában: Mi a helyzet az ember esetében? Sajnos az emberi civilizációkban is sokáig elfogadott volt a kasztrálás, sőt.... Ott van pl. a IV. Szixtusz pápa által építtetett a Sixtusi kápolnában folytatott gyakorlat. Ez a mindenkori pápa magánkápolnája, ami manapság elsősorban mennyezetfreskójáról világhírű, régen pedig az eunuch kórus énekéről volt az. Az itt éneklő fiatal gyerekeket kasztrálták még kamaszodás és mutálás előtt azért, hogy szépen csilingelő hangjuk maradjon az énekléshez.
A perzsáknál, egyiptomiaknál vagy akár az oszmán birodalomban is elengedhetetlen, státuszszimbólummal felérő intézmény volt a hárem, melynek a neve az arab harim (tiltott) szóból ered. A háremhölgyekre eunuchok vigyáztak a szerájban (a perzsa szaraj = ,,ház, udvar" szóból származik), hogy a sértetlenségük megmaradjon. ,,Az, aki önmagát vagy mást kasztrál, nem tartozik a követőim közé" — jelentette ki Mohamed. E tilalom ellenére a muszlim országokban mégis nagyra becsülték az eunuchokat, mint rabszolgákat akár hárem- vagy szentélyőrökként is.
A hindu irodalomban, mitológiában és a vallási szövegekben évszázadok óta szerepelnek olyan istenségek, akik a dacoltak a bináris identitás alapeszményével. Például Vishnu, a vallás egyik legfőbb istensége, akit a világ védelmezőjének tekintenek. Ábrázolása egyértelműen változó nemű (genderfluid). Ez a hindu isten gyakran öltötte magára női inkarnációja, Mohini formáját. Ebben a formában Shiva még gyermeket is nemzett neki, Ayyappa-t, akit Indiában a mai napig imádnak, és milliók zarándokolnak a szentélyeihez. Mohini inkarnációját gyakran írják le szeretőit őrületbe kergető boszorkányként. Napjainkban, Indiában közel 1 millió eunuch él, és egyre jobban próbálnak részt venni a közéletben, hamarosan pártot is kívánnak alapítani.
A Kínai császárság idejében több eunuch is szerepelt tanácsadó, de katonai pozícióban is, mert megbíztak az általuk megszemélyesített tisztaságban.
De ezután a kis kitérés után söprögessünk a saját házunk táján. Meg kell említenünk a témában a kb. 185-ben született Origenészt, aki ismert ókeresztyén teológus, író volt. Az ő legismertebb műve a Hexapla, amelyben hat oszlopban egymás mellé teszi az Ószövetség különböző szövegváltozatait abból a célból, hogy az olvasó lehető legjobban érthesse, rekonstruálhassa az eredeti verziót. Tizennyolc éves korára már jól ismerték Origenészt a kereszténységről tartott előadásairól. Ő azonban azon aggódott, nehogy félre értsék a nők körében tapasztalt népszerűségét. Ezért szó szerint vette Jézus szavait a Máté 19:12- ből, hogy ,,vannak heréltek, akik önmagukat herélték ki a mennyeknek országáért", és kasztrálta magát. Ez egy éretlen, elhamarkodott cselekedet volt, melyet később az évek során nagyon megbánt.
A rabszolgapiacon mindig is nagyon kurrens és drága árunak számítottak az eunuchok, mivel a megfelelő higiéniás feltételek hiánya miatt nagyon kevesen élték túl a teljes beavatkozást. Persze az efféle csonkítást büntetésként is használták, főként házasságtörések szankcionálására.
Tulajdonképpen az egész kasztrálás a tisztaság megtartására szolgált, hogy a szexuális vágyaktól, azoknak kísértéseitől megfosszák az embereket. Ha belegondolunk, nem is volt alaptalan a félelem, hiszen hány és hány férfi csábult már el egy-egy szép nő kedvéért, és dobott el mindent, akár oda lett még a birodalma is. A történelmi események hátterének kutatása, elemzése során sokszor alkalmazható a tanács: Keresd a nőt! Nem kell messze menni példáért, hiszen említhetem a Bibliából Sámson és Delila románcát.
Van még egy különleges vetülete a témának, amit még nem érintettük, de fontos, mert tovább gondolása elvezet a jelenbe. Ez nem más, mint magának a kasztrált személynek a helyzete. Tudni lehet róla, hogy ezer szállal kötődik a gazdájához, hiszen nélküle nem is létezhetne, nem tud sehova megfelelően beágyazódni. Hiszen sosem lehet saját családi, rokoni, vér szerinti kötődése, ami valamennyire kiszolgáltatott helyzetéből kiemelje. Tehát a heréléskor nem csupán potenciálvesztés történt, hanem az identitása és létének lényege is megszűnt. Nem tudta tovább örökíteni azokat a géneket, amit egyedien kapott a Teremtőtől. Mivel a fajfenntartás elérhetetlenné vált, maradt a puszta létfenntartás számára.
De nem csak fizikális kasztrálás van, hanem mentális és lelki is, melyek torzult valóságképet hoznak létre az emberekben. Manapság sokszor találkozunk ezzel a jelenséggel. A pénz, a hatalom és a befolyás az, ami elvégzi a kasztrálást. Manapság politikában és a közéletben nem egyszer észre lehet venni egy-egy szereplőn, hogy bizony nem csak a gyógyszere gurult el, hanem más alkatrésze is. És mint ilyen, beállt abba a bizonyos ,,Sixtusi kórusba". Ott aztán ugyanazt fújják mindahányan, és egymást kiabálják túl a gazda figyelméért, mert ha nem, máris érzik a szorítást. Mintha egyre inkább eltűnőben lenne a karakán, férfias kiállás egyházért, nemzetért. Vannak helyette sablonok és támadhatatlan klisék, amik mögé be lehet bújni, és mint takarók elfedik az emberi gyarlóságokat, hiányokat. Mára már sokszor a keresztyén egyház sem tud kiállni magáért, beleértve nemcsak magunkat, sokfelé töredezett, megosztott protestánsokat, de a ,,nagy testvért", a katolikus egyházat is. A hívek közül sokan csak a templomban keresztyének, de a való világban ateista módon élnek, nyilvánulnak meg, vagy mélységesen hallgatnak, mert félnek. De mitől is? A ,,Mi lesz ha"-tól? A következményektől? Semmi sem lesz, csak helyreáll a természet szerinti isteni rend, az igazi tanítványság, és nemcsak a templom padokban csilingel a kórus, hanem mélységében is megszólal és meglátszik a mindennapokban a lényeg, hogy ha az Isten velünk, akkor ki lehet ellenünk. A magas hangoknak ugyanis a fizikai törvénye szerint is rövidebb a hullámhossza, mint a mély hangoknak, és ezért nem is jutnak messzire.
Ahol egyedül csak a létfenntartás ösztöne marad meg, ott azonnal beköszön a pénzt szerezni minden áron és mindenkin keresztül világa. Hiszen mindenki csak annyit ér amennyije/amije van. De mi, keresztyének tudjuk jól, hogy valójában kire kell annak figyelni, aki mindent megtesz a gazdagságért, és mi mindent meg kell tennie azért, ami nagyon sokszor a mások nyomorúságából származik. És tudjuk azt is, hogy a bűn útján szerzett gazdagságon sohasem lesz sem áldás sem pedig békességet nem hoz. Tudjuk a Bibliából, hogy a 30 ezüstpénz hozadéka önvád, majd az erős fa és rövid kötél. Pedig Jézus azért jött, hogy követőinek élete teljes legyen és bővölködjünk áldásban is és békességben is.
MERT MI NEM TEST ÉS VÉR ELLEN HARCOLUNK, HANEM ERŐK ÉS HATALMAK ELLEN, A SÖTÉTSÉG VILÁGÁNAK URAI ÉS A GONOSZSÁG LELKEI ELLEN...
2024. április 23. Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
Háború van. Háború a Közel-Keleten és háború a közelben, keleten és világszerte. Háború fenyegetése feszül nyugat és kelet között, ,,Lengyelország készen áll nukleáris fegyverek befogadására, ha a NATO úgy dönt, hogy ilyen fegyverzetet telepít Oroszországgal szemben, miközben Moszkva megerősíti nukleáris jelenlétét Fehéroroszországban és Kalinyingrádban"...
A véres-gyilkolós kézzelfogható mellett verbális, lélektani háború dúl nyilatkozatokban, fenyegetésekben, törvényjavaslatokban és -módosításokban, karaktergyilkosságokban, pénzelt propaganda minden oldalon. Kormányok és ellenzékeik, pártok bal és jobb oldalon, közeledik az EP választás és nálunk itt vannak az önkormányzati választások is...
Már egyházunkban is akkora a hasadás (vagy ,,csak" a félelem?), hogy nem fogjuk tudni megtartani a hagyományos Egységnapot. És évtizedes vagy épp új-eleven harag mérgez és pusztít közösségek és családok között, vagy azokon belül. Szóval ebben a világban háború van, amióta csak ember lakja.
Mit tehet mindebben a hívő keresztény ember? Hogyan lehetünk képesek ebben benne lenni, elhordozni, túlélni?
Nem hiszem, hogy az munkálná a békét, aki ezt a ,,háborús létet" kétségbe vonja, letagadja, bagatellizálja és valami idillt hazudik magának vagy a másiknak. Aki a ,,jó az ember, csak ezt-azt még meg kell oldani" hamis bűvöletében él. Keresztény hitünk bátorsága, hogy szembenézünk a valósággal. A bűnnel. Annak minden következményével együtt.
A borúlátó fatalizmusnál azonban többet látunk, vagyis inkább másként. Más perspektívából. Más a fénytörése a képnek, nincsenek szűrők, látnunk lehet azt, amiről Pál beszél az efézusiaknak is: hogy ki az igazi ellenség és mit akar.
Legyen az akár a pénz és hatalom vágya, vagy irigység, sértődöttség, harag, gyűlölet és sorolhatnánk még hosszan - forrása nem ,,test és vér", nem a másik ember elsősorban, hanem az a gonosz erő és hatalom, melyet Jézus embergyilkosnak nevezett.
Tudom, hogy nem tudunk elegánsan felülemelkedni minden háborúságunkon, mert benne gázolunk ebben a világban, önmagunkban is derékig, ha nem mélyebben. De legalább lehet annyi józanságunk, hogy tankok, gépfegyverek, atomtöltetek, vicsorgó arcok és fröcskölő szavak, indulatos támadások-bántások mögött látjuk a sátáni ábrázatot, s hogy itt ebben mindenki áldozata lehet csak.
És mondani, felvállalni, hogy igen, fegyvert fogunk és harcolunk. Részt veszünk a háborúban. Csak másképp. A Király oldalán, az Ő fegyvereivel.
,,Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen... Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok." (Ef 6,10-13)
MÉG CSAK ANNYIT A KEGYELEMRŐL, HOGY...
2024. április 9. Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
Hogy amúgy meg MINDEN KEGYELEM.
Február óta már sok szó esett a kegyelemről egyházunkban és népünk körében is, mindenféle platformon. Mit jelent a kegyelem politikai értelemben és mit jelent a kegyelem fogalma a teológiában - Isten bűnbocsátó, megváltó munkájában. Ez utóbbi, dogmatikai szakszóval, a gratia specialis.
Csakhogy elérkezett a langyos, sőt szinte nyáriasan meleg tavasz, és kibomlott a maga tomboló színeivel, illataival és gyönyörűségével a természet. Erről pedig eszünkbe juthat, hogy mind emellett ott van a gratia generalis, az általános kegyelem is.
Hogy mi is ez? Hát maga a lét! Az élet.
Isten szuverén Úr, aki önmagában és önmagának tökéletesen elégséges. Nincs szüksége ránk. Ő a teljesség, maga a szeretet, a szépség, a jóság, a VAGYOK.
Mégis úgy tetszett neki, hogy létrehozza az anyagi valóságot, a teremtettséget, ennek a szépségnek és jóságnak színteréül a tér és idő koordinátái közt. Senki nem kötelezte rá, senkinek nem ,,járt" ez, Ő mégis megtette - és ez már kegyelem.
Különösképpen is azok után, hogy a bűn, az ember Istennel szembeni döntése miatt megrontotta az egész teremtett világot. Átkozott lett a föld Ádám miatt... Milyen döbbenetes a Noéról és az özönvízről szóló őstörténetben, hogy Istennek az ember bűne miatti ítélete kiterjed a földre, a többi élőlényre is!
,,Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt az állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy alkottam őket."
És milyen csodálatos, hogy ott az Ararát hegyén a Noéval kötött szövetség, Isten türelmes kegyelmének szövetsége érvényes lesz az egész létező természetre.
,,Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem. Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka."
,,Íme, szövetségre lépek veletek és utódaitokkal, meg minden élőlénnyel, amely veletek van: madárral, állattal és minden földi élőlénnyel;"
És ez a ,,kegyelmi idő" azóta is tart. Isten az Ő kegyelméből hozza fel napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. Vár még a végső ítélettel, hogy a Krisztusban adott különös kegyelmének örömhíre tényleg eljuthasson a föld végső határáig...
Kegyelem tehát a lét minden pillanata. Minden fűszál, virág és bogáncs, minden új reggel, napsugár és égszakadás, kegyelem a hideg és meleg, a tél és a nyár, minden szél és lélegzet.
A kegyelemről való buzgó vitatkozások közepette ezért nem árt, ha beengedjük a szívünkbe és gondolatainkba az általános kegyelem valóságát - főleg egy ilyen szép április idején - bármiben is vagyunk egyébként. Igen nagy vigasztaló ereje lehet:
,,Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul."
PÓK UNIVERZUM
2024. április 18. Szerző: Horváth Mihály
Most egy utazásra hívom a tisztelt olvasót, nem máshova, mint a Pókuniverzumba. Nem a Marvel által kreált animációs világba invitálok most senkit, és nem is kell félni attól, hogy a házak tetejéről ugráló, szupererővel rendelkező lények bukkannak fel minden utcasarkon, akik hol fenyegetőn lépnek fel, hol pedig védelmet nyújtanak a bámészkodó járókelőknek. Inkább egy olyan világot mutatnék meg, ami kicsit ilyen is meg olyan is, de mindenképpen rábízom az olvasóra az értékítélet meghozatalát, a konzekvenciák levonását. Előre szólok, hogy nem kell félni azoknak sem, akik netán arachnophobiában, azaz pókiszonyban szenvednek.
Akkor nézzük, hogy milyen is ez a Pókuniverzum! Mielőtt belemélyedünk, nem árt, ha egy-két információval felfrissítjük tudásunkat a pókokat illetően. A pókok az ízeltlábúak közé sorolt pókszabásúak osztályának egyik rendje. Ragadozó rovarok, amelyeknek két testtájuk (fejtor és potroh), nyolc szemük, nyolc lábuk és csáprágójuk van. Jelenleg mintegy 40 ezer pókfaj ismert, 3 alrend 111 családjába sorolják őket. Minden pók termel pókselymet. Ez egy vékony, erős fehérje, amit az utótestük végében lévő szövőmirigy választ ki. Sok fajuk ebből szövi a zsákmány megfogására szolgáló hálót, de vannak olyanok is köztük, amelyek háló nélkül vadásznak, és a pusztán fizikai erejükre támaszkodnak. A megtermelt pókselymet a pókok használják közlekedésre, fészekkészítésre és az áldozat becsomagolására is. Szinte valamennyi pókfaj termel mérget is. Ez zsákmányszerzésben és az önvédelemben játszik szerepet. A pókok párosodása sem egyszerű, mivel a nőstény időnként elfogyasztja a ,,lovag urakat", és ha ki van éhezve az ara, akkor szinte falja a kérőket. Úgyis mondhatnám, hogy a párjukat ritkítják, vagy a ,,végzet asszonyai" ők. Az udvarlás során a hímek táplálékkal ajándékozzák meg a nőstényeket a párosodás előtt, hogy lekerüljenek az étlapról, az éhes nőstény még véletlenül se őket fogyassza el. (Netán erre a biológia háttérre vezethető vissza az embereknél is ajándék ill. virágcsokor vitele szívünk hölgyének, és a gyertyafényes, romantikus vacsora kialakulása?)
Tehát ott tartunk, hogy a pók kifeszítette a hálóját arra a helyre, ahol a prédái járni/repülni szoktak. Lesben állva várhat az áldozatára a háló közepén, de akár a szélén is, mivel a fonalak rezgésükkel bárhonnan jelzik a kapást. Az, hogy mit kezd utána a pók az áldozatával már nagyon is méretfüggő. Ha kicsi a préda, akkor simán megöli és megeszi azt. Ha nagyobb, akkor hálót sző köré, és ezzel fárasztja ki, bénítja meg. Ha viszont túl nagynak ítéli zsákmányát, akkor inkább elvágja a háló fonalát, elengedi, hogy megelőzze hálója további károsodását.
A Pókuniverzumban folyamatosan látok újabb és újabb áldozatokat vergődni. Az előre kifeszített pókhálóba vagy maguk sétáltak bele, vagy kapnak hozzá egy kis vezetést, ,,segítséget". Legszomorúbb az egészben, hogy sokáig nem is veszik észre, hogy hálózzák be őket, kihasználva jószándékukat, naivitásukat. Ahogy a politikában mondani szokták ,,hasznos hülyéket" csinálnak belőlük, akik hitből és meggyőződésből tolják a pók szekerét. Ebből aztán a szekérben helyet foglaló remekül megél. A Pókuniverzumban a behálózás legegyszerűbb módja, hogy a prédát úgy kell a hálóba beterelni, hogy egy olyan pozícióra kell kinevezni, ahol igazából nem sok vizet zavar. Rögtön boldog lesz a delikvens, hiszen úgy érzi, hogy ki lett emelve a tömegből, és ezzel ő bizony több lett, mint az átlag, a pórnép egyszerű gyermeke. És itt jön képbe az egyik fő gyarlóság, a hiúság bűne. A pók által megfelelő helyre terelt préda még csak véletlenül sem teszi fel magának a kérdést, hogy vajon miért is kapta meg ezt a címet, vajon mivel is érdemelte ki, ha semmit sem tett érte, és ténylegesen kinek a hasznára válik a ténykedése. Az meg végképp nem merül fel benne, hogy vajon mi lett az elődjével, vajon miért állt fel, miért ment el vagy hova tűnt nagy hirtelenséggel. A préda bekerül egy rendszerbe, ahova rögtön igyekszik besimulni, mert abban a tudatban van, hogy az újnak alkalmazkodni kell. Készen is van a behálózás, van kinek a vérét szívni, van kiből élni a póknak. Esetleg, ha az áldozat mégis valami problémát észlel, rángatja ugyan a háló fonalát, de az csak a háló uránál, a csapda állítójánál fog rezegni/jelezni, más nem értesül róla.
Ezután jön pókunk legbriliánsabb lépése. Ahogy a ,,nemzetközi helyzet fokozódik" a pók kiszervezi magát a konfliktusokból, maga helyett inkább egy másik behálózottra testálja át egy-egy renitens préda megfegyelmezését, a vele való küzdelmet. Tehát így a behálózottak egymással fognak vitatkozni/küzdeni, egymást tekintik ellenségnek. Pókunk pedig elégedetten nézi, hogy dobálják egymásra a sarat. Míg ők egyre koszosabbak, fáradtabbak, fásultabbak és gyengébbek lesznek, pókunk háttérbe vonul és mindvégig tiszta és erős marad.
A pók mindent megtesz azért, hogy védje a saját birodalmát. Oda ne tévedjen be senki csak úgy, ne lásson be senki, ott csak az aktuális behálózottak tartózkodhatnak mindaddig, amíg hasznot hajtanak, amíg lehet belőlük élni. Aztán jöhetnek a következők. A pók kifinomult érzékkel gyorsan felméri, ha valaki felette áll, ha valaki erősebb nála, ha nem behálózható, és attól inkább tartja a távolságot, elengedi, még a fonalát is hajlandó elvágni, csak ne veszélyeztesse a vadászterületét. Persze a pók is elkövet egy nagy hibát. Idővel az állandóan másokból élés miatt egyre jólakottabb, egyre lomhább, lustább lesz. Márpedig ez oda vezet, hogy előbb utóbb gyengül a háló, romlik a hatékonyság. A pók nem szereti a jól megvilágított helyeket, mert ott jól látszanak a hálók. Igyekszik elkerülni a fényt, mert a világosságban könnyen válik ő maga áldozattá. Egyszer csak jön egy alapos, éles szemű, kötelességtudó takarító, és hálójával együtt elsöpri a pók királyságát.
A Pókuniverzum tele van ármánnyal, cselszövéssel, egymással szöges ellentétben álló látszattal és valósággal. Van olyan film, aminek az elején vagy végén ott szerepel a felirat: a valósággal való egyezés a véletlen műve. Te mit gondolsz a Pókuniverzumról? Teljesen a fantázia terméke vagy nyomokban valóságot is tartalmaz? Lehet, hogy nem is minden póknak van 8 lába, és a 2 lábú pókemberek nem is csupán a képzelet szüleményei? Lehet, hogy te is találkoztál már ilyenekkel vagy épp a hálójukban vergődsz?
Jézus azt mondja: " Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (János 8,12) ,,Megismeritek majd az igazságot, az igazság pedig megszabadít titeket." (János 8:32) Őt magát semmilyen pókember nem tudta behálózni, és az Ő fénye láthatóvá tesz minden kifeszített, veszélyes hálót, hogy bele ne keveredjünk. Ráadásul, ha ez mégis megtörténne, Ő az, aki képes kimenteni még a legálságosabb, halálos behálózásból is.
SZEM/LÉLEK/
2024. április 21. Szerző: Habléné Nagy Viktória
Volt régen egy tanárunk, akitől az egész suli rettegett. Ahogy hallottam a rémtetteiről, elhatároztam, hogy úgy fogok vele viselkedni, mintha kedves nagyapám lenne. Féltem én is eléggé, úgyhogy nem kis kihívást jelentett számomra megvalósítani a tervemet. Valahogy csak sikerült! És láss csodát! - egész végig, amíg a tanárom volt, szelíd volt velem, kedves és megértő. Félre ne érts! Nem nyaliztam neki! Egyszerűen csak azzal a bátorsággal és bizalommal igyekeztem őt megközelíteni, mintha soha, semmi félelmeteset nem hallottam volna róla.
Egyszer egy zsebtolvaj kikapta a kezemből a pénztárcámat a metró mozgólépcsőjén és szaladni kezdett. Én utána. Lent, a peronon értem utol. Odaálltam elé és kértem, hogy adja vissza a tárcámat. Mondtam neki, hogy ami benne van, abból kell megélnem a hónapban, és biztos vagyok benne, hogy neki nem egy kollégista pár ezer forintja hiányzik a megélhetéséhez, meg, hogy ennél biztosan nemesebb lélek. Nem szólt semmit, csendben visszaadta, amit elvett, aztán mindketten felszálltunk a metróra.
Egy másik alkalommal, amikor már a fiammal voltam várandós, körülvett 6-8 suhanc az akkori Moszkva-téren, és arra szólítottak fel, hogy adjam át az értékeimet. Tél volt, koraeste. Lehúztam a kabátom cipzárját, és miközben megmutattam szépen domborodó hasamat, a szemükbe nézve csak annyit mondtam, hogy ti nem rabolnátok ki egy terhes nőt, ugye? Szétnyílt körülöttem a gyűrű, és továbbmenve hallottam, ahogy zavartan mondogatják: nem, nem, dehogy!
A világot, ha nem is teljesen, de részben biztosan, te formálod olyanná, mint amilyen.
Nézz rá másként, és még az is lehet, hogy más lesz!
Legyen szép napod!
VALAMI NAGY-NAGY TÜZET KÉNE RAKNI
2024. április 16. Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
A hétvégén többeknek is ünnepeltük a születésnapját a nagycsaládban, és - ahogy ilyenkor mindig - a nagymamánál jött össze a társaság. Sok a felnőtt gyermek, még több az unoka, nem is férünk el, csak az udvaron a nagy fenyő alatt.
Ott a tűzrakóhely, szép időben hamar fellobban a láng, többnyire a háromlábú fémtárcsa ül rá a tetejére, azon sülnek a pácolt hússzeletek. Körben le lehet ülni műanyag kerti asztalokhoz, kempingszékekre, farönkökre, a tányér elfér az ölben is. Ki-ki hoz salátát, kenyeret, innivalót...
Most már egész későn sötétedik, egy ilyen nyáriasan meleg április estén sokáig kint lehet maradni. Beszélgetni jelen ügyes-bajos dolgokról, sztorizgatni és nagyokat nevetni, és felidézni azt/azokat is, akik már nincsenek közöttünk.
Amikor már leszáll az est, a kicsik téblábolnak, csendesedve játszanak a tűz körül, a nagyok pedig ugyancsak halkulva mondják a szót, és csendesedik indulat, gondolat, emlékezés. Mélyül a sötét, és míg valaki időnként hasábot dob a tűzre, mélyül a mindenkit körbeölelő láthatatlan kötelék, a szeretetközösség. A tábortűz körül...
Persze emlékszem én fiatalabb koromból ennél sokkal hangosabb és harsányan vidámabb tüzekre is táborozásokból, tréfálkozással, gitározással és vég nélküli nagy éneklésekkel. Akkor tanultam meg azt is, hogyan kell jól tábortüzet rakni, hogy könnyen gyulladjon és sokáig égjen. Szerintem nagyon sokunknak van ilyen emléke.
A rakott-gyújtott tűz szinte egyidős az emberiség történelmével. Sokáig elsősorban védelmet, meleget és élelmet jelentett, az ősközösségekben, a pásztoréletben. Lét és munka feltételét. De mindig is a közösséghez kapcsolódott.
Tizenéves koromban hallottam először egy lelkész bácsitól azt a hasonlatot, mely összekapcsolja a közösséget és a tábortüzet jelképes módon is.
Sokan hangoztatják, mikor valahogy indokolni, magyarázni kell - például hívogatásra válaszolva - hogy miért nem jönnek templomba, a gyülekezet közösségébe, hogy ,,imádkozni otthon is tudok". Persze. Egyéni csendességben lehet és jó is Bibliát olvasni, imádkozni. De nem elég.
Mert vesztese, kifosztottja lesz ennek az ember, híjával annak a plusznak, amit csak a közösség adhat meg. A ,,szentek közössége". Ami nem tökéleteseket jelent, nem szuperhívőket, nem csupa ,,jóembert", hanem egyszerűen azokat, akik a maguk gyarlóságával és esendőségével ugyan, de Isten közelében szeretnének lenni, és ha Ő összehív - márpedig összegyűjt minket - egymást elfogadni, elviselni, kapni-adni...
Mert igenis igaz az a hasonlat.
Az ügyesen összerakott fahasábok lobogva égnek együtt. De ha valaki egyet kiemel közülük és távolabb rakja, hamar elalszik, elhamvad a lángja...
Nem véletlenül vagyunk egymásnak ajándékozva. Van, aki beszélgetni, meghallgatni, vigasztalni tud, van, aki szépen énekelni, vagy lelkesen szervezni, vagy bölcsen tanácsolni, másikért imádkozni, szorgalmasan takarítani és rendet tenni, lelkiismeretesen gondoskodni, látogatni, tanítani, bizonyságot tenni...
De ezt a tábortüzet Jézus rakta és rakja.
Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és kenyeret. Jézus így szólt hozzájuk: ,,Jöjjetek, egyetek!" (Jn 21,9.12)
Meg van írva
Link
Mi az, ami előre meg van írva a sorsunkban és mi az, ami nincs?
Link
SZÉP ESTÉT, JÓ ÉJSZAKÁT!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vallás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/9 oldal
|
Bejegyzések száma: 81
|
|
|
|
2024. December
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| | 1 | |
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | |
| 30 | 31 | |
| |
|
|
| ma: |
1 db bejegyzés |
| e hónap: |
5 db bejegyzés |
| e év: |
182 db bejegyzés |
| Összes: |
4942 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (20)
- Belső kör (0)
- Család (22)
- Munka (15)
- Haverok (0)
- Iskola (20)
- Ábrányi Emil (4)
- Adamis Anna (1)
- Ady Endre (16)
- Ágai Ágnes (1)
- Agytorna (29)
- Albert Einstein (1)
- Alföldi Géza (2)
- Alhana (1)
- Ambrus Magdolna (1)
- Andók Veronika ( (1)
- Andróczky Lászlóné (3)
- Antoine de Saint-Exupery (3)
- Anyák napja - gyermeknap (33)
- Áprily Lajos (3)
- Arany János (11)
- Arany Viktor (1)
- Arany-Tóth Katalin (1)
- Aranyosi Ervin (19)
- Artai Zsuzsanna (2)
- Árvai Attila & Emil (3)
- Átyim Lászlóné (1)
- B. B. Nala (1)
- B. Huszta Irén (1)
- B. Radó Lili (1)
- Babits Mihály (5)
- Bagi Tibor (1)
- Bajza József (1)
- Baktai Faragó Aranka (2)
- Balassi Bálint (1)
- Balázs Béla (1)
- Balázs Sándor Turza /B.A.S.A. (2)
- Bálintffy Etelka (1)
- Balla Zsuzsanna (2)
- Balogh József (2)
- Baranyai Mária (1)
- Baranyi Ferenc (2)
- Barsy Irma (2)
- Bartalis János (1)
- Bartis Ferenc (2)
- Bartos Erika (2)
- Bella István (1)
- Bencze Marianna (1)
- Benedek Elek (3)
- Berde Mária (1)
- Bertók László (1)
- Berzsenyi Dániel (1)
- Bíró Melinda (1)
- Birtalan Ferenc (1)
- Boda Magdolna (1)
- Bódás János (2)
- Bodnár Éva (3)
- Bodó János (1)
- Bodor Aladár (1)
- Bodré Anikó (1)
- Bogár Lilla (1)
- Bogdán András & Bogdán László (2)
- Bognár Barnabás (1)
- Bonifert Ádám (1)
- Buda Ferenc (1)
- Budai Zolka (1)
- Bulvár (52)
- Bölcsességek és gondolatok. (146)
- Börzsönyi Erika (1)
- Coelho Paulo (1)
- Csabai Andrea (1)
- Csabai Lajos (2)
- Csapó Lajos (2)
- Csatári Édua Éva (1)
- Cseffán Zsolt (2)
- Cseke Erika (1)
- Cseppely Zsuzsanna (1)
- Cserényi Zsuzsanna (1)
- Csiki András (1)
- Csitáry-Hock Tamás (1)
- Csokonai Vitéz Mihály (1)
- Csoóri Sándor (1)
- Csorba Győző (1)
- Csukás István (1)
- Csuray Zsófia (1)
- Czóbel Minka (1)
- Dáma Lovag Erdős Anna (1)
- Dapsy Gizella (1)
- Darvas Szilárd (0)
- Darvas Szilárd (1)
- Deák Erika (2)
- Devecseri Gábor (1)
- Dévényi Erika (3)
- Dienes Eszter (1)
- Dobos Hajnal (1)
- Dobrosi Andrea (1)
- Dobszai Károly (2)
- Dóczi Lajos (1)
- Domahidi Klára (1)
- Domonkos Jolán (1)
- Donászy Magda (2)
- Dorys May (0)
- Dr. Gyökössy Endre (2)
- Dsida Jenő (7)
- Duduj Szilvia (1)
- Dugasz István (2)
- Dutka Ákos (2)
- Dylan D Tides (1)
- Ecsedi Éva (1)
- Egészségünk érdekében... (148)
- Egyed Emese (1)
- Elekes Tímea Izabella (1)
- Életképek (100)
- Életmód (92)
- Endrődi Sándor (1)
- Erdei Éva (1)
- Erdélyi József (1)
- Erdős Olga /Luna Piena/ (2)
- Erdős Renée (1)
- Eszenyi Matula István (1)
- Évszakok (124)
- Falcsik Mari (1)
- Falu Tamás (1)
- Farkas Anna&Árpád&Éva&Imre (6)
- Fáy Ferenc (1)
- Fazekas István (1)
- Fazekas Miklós (1)
- Fecske Csaba (2)
- Fehér Miklós (1)
- Fekete Lajos (1)
- Fellner Isrván (1)
- Fenyő László (1)
- Ferenczi Csilla (1)
- Fésűs Éva (2)
- Ficzura Ferenc (1)
- Film - színház (54)
- Flammerné Molnár Edit (1)
- Fodor Ákos& Emese&József (2)
- Fonyó Tamás (3)
- Fortune Brana (2)
- Fuchs Éva (1)
- Füle Lajos (6)
- Földeáki-Horváth Anna (1)
- Gabriel Garcia Márquez (4)
- Gál Éva Emese & János (2)
- Galyasi Miklós (1)
- Gámenczy Eduárd (1)
- Garai Gábor&János&Katalin (3)
- Gárdonyi Géza (6)
- Gaudi Éva Molly (1)
- Gebhardt Nóra (3)
- Geisz László (2)
- Gere Irén (1)
- Gergely Ágnes & István (2)
- Gligorics Teréz (3)
- Goethe (5)
- Gősi Vali (1)
- Grigó Zoltán (1)
- Gulyás Pál (1)
- Gutási Éva (1)
- Gyimóthy Gábor (2)
- Gyóni Géza (2)
- Győrfi-Deák Éva (3)
- Gyulai Pál (5)
- Gyurkovics Tibor (2)
- Gyöngy (1)
- Gyönyörű virágok&idézetek (37)
- György László (2)
- H. Kohut Katalin (1)
- H.Gábor Erzsébet (0)
- Hajas György (1)
- Hajdú Levente (1)
- Hajdu Mária&Saci (2)
- Hajnal Anna (2)
- Hámori István Péter & Zsóka (2)
- Hamvas Béla (1)
- Hamza Anikó (2)
- Harcos Katalin (4)
- Hatos Márta (1)
- Havas Éva (1)
- Hazafias versek (18)
- Hazánk - otthonunk (181)
- Heine (3)
- Heiner Ágnes (1)
- Héja (1)
- Helen Bereg (3)
- Helena (1)
- Heltai Jenő (10)
- Hemingway (2)
- Hepp Béla (1)
- Hervay Gizella (1)
- Híres emberek-jeles napok-évfo (154)
- Hirth Éva (1)
- Hóbor Hajnalka (1)
- Hock Éva Etelka (1)
- Hollósy-Tóth Klára (1)
- Horváth Ilona & Horváth István (2)
- Horváth M. Zsuzsanna (1)
- Horváth Piroska (1)
- Horváth Tóth Éva (1)
- Hosszú Bettina (1)
- Humor (246)
- Húsvét - Pünkösd (34)
- Idézetek birodalma (149)
- Ignotus (1)
- Ilianne (2)
- Illés Judit & Gábor (2)
- Illyés Gyula (2)
- Imre Flóra (1)
- Irodalom - Próza (105)
- Ismeretlen szerzők (1)
- Jagos István (1)
- Jakos Kata (1)
- Jatzkó Béla (1)
- Jékely Zoltán (1)
- Jobbágy Károly (2)
- Jókai Mór (4)
- Jolie Taylor (1)
- Jónás Tamás (1)
- Jószay Magdolna (1)
- József Attila (9)
- Juhász Gyula (6)
- Juhász Magda & Juhász Szilvia (3)
- Juhászné Bérces Anikó (2)
- K. László Szilvia (1)
- Kacsa Zsóka (2)
- Kaffka Margit (1)
- Káli László (1)
- Kálnoky László (1)
- Kamarás Klára (2)
- Kamenitzky Antal (1)
- Kányádi Sándor (2)
- Karácsony - Újév (76)
- Karai Gábor (1)
- Karinthy Frigyes (4)
- Károlyi Ami (1)
- Kárpáti Tibor (1)
- Kassák Lajos (1)
- Kaszás Zoltán (1)
- Katerina Forest (1)
- Katona Bálint & Andrea (3)
- Katona József (1)
- Kecskés Beatrix (2)
- Kelemen Évi (1)
- Keller Boglárka (1)
- Kerecsényi Éva (1)
- Kerekes László (1)
- Kereszti Hajnalka (1)
- Keresztury Dezső (1)
- Kerner Mariann (1)
- Kertünk - házunk - otthonunk (53)
- Kijacsek Erzsébet (2)
- Kincses Zoltán (2)
- KisJenő,József,Judit,Irma,Rea (6)
- Kocsis Dániel (1)
- Koltay Gergely (6)
- Komáromi János (2)
- Komjáthy Jenő (2)
- Komróczki Zoltán (0)
- Konda Bartal Piroska (2)
- Kondra Katalin (1)
- Koós Attila (2)
- Koosán Ildikó (1)
- Kormányos Sándor (1)
- Koszpek Ferenc (1)
- Kosztolányi Dezső (7)
- Kotsy Krisztina (1)
- Kovács Daniela & Anikó & Erika (4)
- Kun Magdolna (4)
- Kustra Ferenc (1)
- Kölcsey Ferenc (4)
- Lackfi János (2)
- Ladányi Mihály (1)
- Lady Moon (1)
- Lampert Géza (1)
- Lányi Sarolta (2)
- Laren Dorr (2)
- László Andrea, & Ilona, &Noémi (3)
- László Ilona (1)
- Lelkem szirmai (74)
- Lengyel Jolán (2)
- Lengyel Károly (1)
- Lesznai Anna (1)
- Lévay József&Lévay László (3)
- Ligeti Éva (2)
- Linda Dillow (1)
- Lindák Mihály (1)
- Linn Márton (1)
- Lippai Marianna (1)
- Lithvay Viktória (1)
- Lőrinczi L. Anna (1)
- Losonci Léna (2)
- Lupsánné Kovács Eta (2)
- Lys Noir (1)
- Lyza (1)
- M. Laurens (1)
- Maczkó Edit (1)
- Madách Imre (2)
- Magyar sorsot - magyar kézbe! (88)
- Major Gabriella&Majoros Gabrie (2)
- Majtényi Erik (1)
- Majthényi Flóra (2)
- Márai Sándor (7)
- Mardi Miriam (1)
- Marschalkó Lajos (1)
- Marton Pál (2)
- Maryam /Moldován Mné (1)
- Maszong József (1)
- Máté Péter (2)
- Matos Maja (1)
- Mécs László (1)
- Média (432)
- Meggyesi Éva (1)
- Mentovics Éva (2)
- Metzger Zsuzsanna (1)
- Mikodi Bianka (1)
- Minden, ami szép (8)
- Mindenszentek, halottak napja (10)
- Mirian (2)
- Monok Zsuzsanna (1)
- Móra Ferenc (4)
- Móra László (3)
- Moretti Gemma (1)
- Móricz Eszter (1)
- Művészet (60)
- Müller Péter (2)
- Mysty Kata (1)
- N. (0)
- Nadányi Zoltán (1)
- Nagy István Attila & Bálint (3)
- Nagy Krisztina (1)
- Nagy László & Ilona (4)
- Nemes Nagy Ágnes (1)
- Némethné Mohácsi Bernadett (1)
- Nemzeti ünnep (61)
- Névnap- szülinap (48)
- Nőnapra & Farsang (10)
- Nyakó Zita (1)
- O, Ó (0)
- Ó. Kovács Ibolya (1)
- Oláh Gábor (1)
- OMNYE (58)
- Orbán Balázs&Orbán Hajnalka (3)
- Őri István (3)
- Orosz költők (3)
- Orth László (3)
- Osho (4)
- P. Geraldy (1)
- P. Pálffy Julianna (1)
- P. Tóth Irén (1)
- Pajzán történetek&mondák (46)
- Palágyi Lajos (1)
- Pálvölgyi Attiláné (1)
- Papp Váry Elemérné (2)
- Pásztor Piroska & Klaudia (2)
- Paudits Zoltán (1)
- Paula S. Tizzis (1)
- Pecznyík Pál (2)
- Pej Erika (1)
- Pénzár Miklós Csaba (1)
- Péter Erika (1)
- Pethes Mária (1)
- Petőfi Sándor (13)
- Pilinszky János (2)
- Piszár Éva (1)
- Pogány Zoltán (1)
- Politika (24)
- Poller Ildikó (3)
- Popper Péter (2)
- Pósa Lajos (11)
- Posztós Lenke (1)
- Prohászka Ottokár (1)
- Puskin (3)
- Rab Zsuzsa (1)
- Rabindranath Tagore (1)
- Radnóti Miklós (4)
- Rajki Miklós (3)
- Rajzó Eszter (1)
- Rasztik Edit Emese (1)
- Ratkó József (1)
- Reichard Piroska (1)
- Rejtő Jenő (2)
- Reményik Sándor (25)
- Reviczky Gyula (3)
- Riersch Zoltán (1)
- Romhányi a Rímhányó (1)
- Rónay György (1)
- Rózsa Amarilla (1)
- Rudnyánszky Gyula (1)
- S. Farkas Zsuzsanna (1)
- Sajó Sándor (6)
- Sándor Gyula (2)
- Sango Villagren (1)
- Sárándí Szilvia (1)
- Sárhelyi Erika (2)
- Sarkadi Sándor (1)
- Sárközi György (2)
- Sarlós Erzsébet (1)
- Scheffer János (1)
- Schrenk Éva (1)
- Schvalm Rózsa (1)
- Schwartz Léda (1)
- Serfőző Attila (1)
- Shakespeare (1)
- Shelley (2)
- Sík Sándor (2)
- Siklós József (1)
- Simon Ágnes & István (2)
- Simonyi Imre (1)
- Sipos Julianna (1)
- Sohonyai Attila (1)
- Somlyó Zoltán&Somlyó György (3)
- Somogyváry Gyula (3)
- Sonkoly Éva (1)
- Soóky Melinda (1)
- Sport (89)
- Steph McGrieff (2)
- Süssünk - Főzzünk (13)
- Szabados István (3)
- Szabó Éva, ...Gitta, ...Ila (3)
- Szabó Kila Margit (1)
- Szabó Lőrinc (3)
- Szabó Magda (1)
- Szabolcsi Erzsébet (1)
- Szabolcska MIhály (1)
- Szádeczky-Kardoss György (1)
- Szakáli Anna (1)
- Szalai Fruzsina (1)
- Szász Károly (1)
- Szatmári Delina (1)
- Szebenyi Judit (3)
- Szécsi Margit (1)
- Szeicz János dr. (2)
- Székely János (1)
- Szeleczky Zita (3)
- Széles Kinga (1)
- Szemlér Ferenc (1)
- Szent Gály Kata (1)
- Szentirmai Jenő (2)
- Szép Ernő (3)
- Szép versek és idézetek (85)
- Szépek szépei (21)
- Szerencsés János & Tünde (2)
- Szilágyi Anita&Viktória (2)
- Szilágyi Domokos (1)
- Szilágyi Hajnalka (1)
- Szilas Ildikó (1)
- Szilveszter Levente (2)
- Szőke István Attila (3)
- Szőllösi Dávid (0)
- Szőnyi Bartalos Mária (1)
- Szuhanics Albert (6)
- T. Fiser Ildikó (1)
- Takács Dezső (1)
- Tamás István (2)
- Tánczos Katalin (2)
- Tarsoly Beke Tamás (1)
- Tasnádi Bernadett (1)
- Tatiosz (1)
- Taygate (4)
- Telekes Béla (1)
- Természet (27)
- Thalis Silvenier (1)
- Tobai Rózsa (1)
- Tóbiás Tünde (1)
- Tokaji Márton (2)
- Tompa Mihály (2)
- Torday Teodóra (2)
- Torma Judit (1)
- Tormay Cécile (1)
- Tornay András (2)
- Tóth Anett, Juli, Julianna (3)
- Tóth Árpád (5)
- Tóth Attila & János (3)
- Tragédiák - katasztrófák (158)
- Tudod-e? (17)
- Tudomány - technika (67)
- Túri A. Zsuzsa (1)
- Túrmezei Erzsébet (3)
- Turza Sándor (0)
- Törő Zsóka (1)
- Történelem (168)
- Ujvári Lajos (2)
- Utassy József (1)
- V. Hugó (2)
- Váci Mihály (2)
- Vajda János (4)
- Vallás (81)
- Válóczy Szilvia (1)
- Vámosi Nóra (1)
- Varga János Veniam (1)
- Varga József (1)
- Varga Patrícia & Gyula (1)
- Vargáné Éva (1)
- Vargha Gyula (1)
- Varjú Zoltán (2)
- Várnai Zseni (8)
- Varró Dániel (1)
- Varró Dániel (2)
- Vas István (1)
- Vasas Mihály (1)
- Vázsonyi Judit (1)
- Végh Mária (1)
- Venyercsán László (1)
- Vesze László (1)
- Vészi Endre (1)
- Víg Éva (1)
- Világirodalom (19)
- Világirodalom (5)
- Világjárók (219)
- Virág Aliz (1)
- Vitó Zoltán (1)
- Vogelweide (2)
- Vona Erzsébet Cecilia (2)
- Vörös judit (2)
- Vörösmarty Mihály (3)
- Wass Albert (75)
- Weöres Sándor (4)
- Z, Zs (0)
- Z. Konkoly Juci (1)
- Zágorec-Csuka Judit (1)
- Zagyi G. Ilona (1)
- Zas Lóránt (2)
- Zelk Zoltán (2)
- Zene, zene, zene... (123)
- Zeneszöveg (21)
- Zimonyi Zita (1)
- Zsefy Zsanett (3)
- Zsigai Klára (1)
- Zsóka Mariann (1)
- Örökzöld dallamok (40)
|
|
|
| |
- Ma: 1596
- e Hét: 3938
- e Hónap: 22056
- e Év: 664758
|
|
|
Online
