2018-01-26 21:00:17, péntek
|
|
|
VÁZSONYI JUDIT
Vázsonyi Judit (1951 - ) Különféle internetes oldalakon publikált, majd az irodalmi rádió szerkesztője. Első kötete az Anya imái.
Művészportré - Vázsonyi Judit
Link
Vázsonyi Judit - Anya imái
Link
Link
...AZT ÁLMODTAM
álmod nem álom volt,
bár tűnhetett akár annak is,
bezárkózol, hogy megtagadd
átlépd a léted korlátait.
elengeded a teret, az időt,
kicsuksz mindent, hogy befogadj,
univerzumok nyílnak véghetetlen,
szemed lát, s a fény Te vagy.
CSENDBE BÚJVA
Felhőbe takarózom, ködbe,
járom magam körbe-körbe...
aki most hal, született is,
aki szület, elveszett is,
ami tegnap, el sem jött még,
ami holnap, el is múlt rég.
Édes szülőm magzatom lett,
ringattam, míg megszületett,
s ringatom még álom-ébren
karjaimban teste nincsen
gyönyörűszép gyermekem.
DALODA
Hej, delide - daloda,
tűzijáték ez a fa,
csillagszóró, láng-eső,
sárgálló és kékellő!
Zöldbe hajlik, pirosba,
csipkés törzsű titokfa.
Ősz hűvöse, tél dere,
jég virága, nap heve,
tavasz füttye, nyár dala,
sej, delide - daloda!
Szellő-büfé, szikra-bár,
illat-konyha, íz-bazár,
hímes hotel, lakoda,
égi-földi szálloda,
évszakoknak ág-boga
szivárványt sző álmodba.
EGYSZERŰ SZONETT
Most ne beszélj, csak csendben, némán nézz rám!
Fürödni akarok szép szemeidben.
Nem szólok én sem, s míg csókért ég a szám,
szememből olvass, tiszta tükröd lettem.
Most ne mozdulj, állítsuk meg az időt,
hagyd a tüzet áramolni a vérben,
olvassza egybe a múltat a jövőt,
sem ettől, sem attól ne kelljen félnem!
Rád vártam, tudom, amióta élek,
kerestelek már ezer árnyalakban,
szavak nélkül is minden titkom érted,
s én meglelem magam minden szavadban.
Részed vagyok, és Te részemmé lettél,
a perctől, hogy kimondtad, megszerettél.
A FÉRFI
A férfi várja, hogy szeressék!
Hát tessék, tessék!
Mind jöhet aki erre jár,
Igazán, Igazán!
A férfiban vad ígéret,
amíg teszi a szépet.
A férfi várja, hogy szeressék,
Hát tessék, tessék!
Ölel, mindentől megóv,esküszik,
és sármos humorral felderít,
neki csak Te vagy mindene:
hazája, élete, hite,
míg jóllakik a főztödön,
innen még a gyönyörön,
onnan aztán sóhajt nagyot,
elégedett, hogy megkapott.
Falnak fordul, álmodik és horkol,
másnap már durván letorkoll,
jól tudja a nő mire való:
takarít s ő a takaró!
A férfinak kijár, hogy szeressék,
Hát tessék, tessék!
S ha könnyezel néha tán titokban,
a helyed ott van a sarokban.
HANGOLÓ /Anya imái/
Öt gyermeknek adtam életet.
Az anyaság megélése azonban nem a gyermekek számától függ, egyetlen magzattal is kiteljesedhet, és néha több gyermek mellett is szerep, feladat csupán. Földi létünkben érzelmeink által fejlődünk, feldolgozva a kapott kegyelmeket és a veszteségeket.
Egy nő számára pedig a gyermek a legnagyobb kegyelem, amit kaphat, a legnagyobb félelem és féltés, a legteljesebb öröm, s a legfájdalmasabb veszteség lehet.
Ha egyszer anyává lettél, életed minden más szerepében, minden kapcsolatában, minden szeretésében ott lesz már esszenciálisan, tükörként, szivárványként az anyaság.
ÍGY AKAROM!
Nem akarok én már szeretni!
Szeressen engem egyvalaki!
Szeressen, vágyjon, égjen ő,
s leszek én a rajta nevető
múzsákkal versengő szirén,
így várok rá a csend ölén!
Vörösbársony, vérselyem,
csak az ajka vértelen,
csak a szemén bűvös fátyol,
s nekem táncol, nekem táncol!
Csend ölén lesz örök rabom
Így akarom! Így akarom!
Legyen közel, legyen távol
nekem táncol, nekem táncol
- megmentve? - Csak a haláltól.
IMA 1989
Adtad őt, Istenem, ne vedd el!
Boldogok vagyunk terheinkkel.
Annyi mindenre megtanított,
semmit el nem vett, ő csak adott.
Lakaton, mit ajkára tettél,
bénaságon, mit megengedtél,
szeme világán, mi elveszett,
utat tört, s az hozzánk vezetett.
Hozott könnyet, mosolyt és reményt,
a türelmet plántálta belénk,
tudom, megvan már néki a hely,
és számunkra telve e kehely,
fenékig ürítjük, hogyha kell...
Te adtad őt, ...kérlek, ne vedd el!
"JÁTSZD ÚJRA SAM"
Harminchárom éve
mikor én utaztam hozzád Pestre
egész nap csavarogtunk és
a Gellért-hegyen a kezedbe
csúsztattam a kezem
rám néztél és eltoltad magadtól
- árulók kezét nem fogom -
ezt mondta a mozdulat.
Nem tudtad
hogy “minden lány áruló!" ?
A testvérem ötödikes
fogalmazásában olvastam ezt
- én tényleg szóltam Urbi néninek
hogy vigyázzon az asztalfiókkal
mert döglött egeret tettek bele
a fiúk a székre meg rajzszöget -
de kedveltem azt a tanárt
... és a testvéremet is
fájt mikor apa azt mondta neki
“vedd le a szemüvegedet!"
- régebben egy pofonnál eltörött -
most hát hiába latolgatom
az esélyeket minden hozzád írt
szerelmes vers elveszett
JÖJJ...
Jöjj szerelem, szeress engem,
oldd le rólam minden terhem,
helyettük tégy rám láncokat
vágyaktól égő álmokat!
Jöjj szerelem szeress engem,
aki szeret, azt szeressem!
Feledjek minden tegnapot,
hadd féltsem még a holnapot!
Jöjj szerelem, szeress engem,
dúld fel rendem, öld meg csendem,
szólítsd meg, ha kell helyettem,
keresd meg a másik felem!
Jöjj szerelem, szeress engem,
minden tagom, minden sejtem
fénybe törve esdekeljen
befogadnom, s benne lennem!
JÖJJ EL
Ajkamon ég a szó...
hadd legyen szárnyaló!
Szívemben a vér pezseg,
kiáradna csak Neked!
Lelkem lelkedhez forrna
és Tebenned dalolna,
sejtjeimben már él
a vágy Érted zenél
és izzik a tűz,
ami Hozzád űz,
és vers sem kell,
ha Téged nem ér el,
ha Téged nem hoz el,
hogy légy közel,
jöjj el!
Tiéd a szeretés,
a boldog nevetés,
csak nyúlj és vedd el
mind, ami kell!
Tiéd az érintés
a forró ölelés,
csak nyúlj és vedd el,
mind, ami kell!
Neked tárul a szív
és az öl Téged hív,
hát jöjj el
és vedd el!
KARÁCSONYKOR
ki versedet olvassa, s hátán a hideg...
torkát szorítják még el nem sírt könnyek,
annak van karácsony
ki elindul, s a senkihez lehajol
kenyeret oszt a kabátja alól,
annak van karácsony
ki bekopog egy ajtón, tör néma csöndet
fészket készít egy kis örömnek,
annak van karácsony
ki imát, mesét mond egy ágynál
s hite több a puszta vágynál,
annak van karácsony
ki utrakel egy gyermek mosolyáért,
ad akkor is, ha senki nem kért
annak van karácsony
ki elméket ébreszt másban,
nem a múltban él, hanem a mában
annak van karácsony.
KERESLEK
Napban, szélben,
Holdban, fényben,
Kínban, kéjben,
Van-ban, nincs-ben,
Ifjan, vénen,
Kereslek mindenütt.
Talállak
Szóban, csendben,
Csúfban, szépben,
Porban, légben,
Fakérgében,
S itt vagy bennem:
Könnyeimben,
Fájdalmamban,
Rímeimben,
Ritmusomban,
Színeimben,
Illatomban,
Jelenemben;
S Holnapomban
KÖNYÖRGÉS
Milyen közel, s mily távol az ég...
úgy a fiam, úgy a lányom,
folytatásom, véreim ők
tebenned Uram.
Kérlek, éltesd, növeld, tápláld
magjaimat.
Bimbózzanak, teremjenek
s tartsanak meg - ha korhadok -
csak hitemet, csak reményemet,
bennük én, mint szereteted,
kérlek, Uram!
Hadd lehessek!
MI AZ ÁLOM
...az álom egy lenyűgöző film.
Tied a főszerep,
de sosem tudod meg,
mi a vége.
Az álom titokzatos zene ,
az utolsó akkordok sosem
érnek el a füledig...
csak csörög a vekker.
NE SÍRJ!
Az éj ölel...már belém mar néha a fájdalom,
de itt vagyok még, s napjaimat nem számolom.
Hiszek a teremtett jóban, és...hogy van esély.
S ha nem hagy időt, az utolsó szenvedély
lesz társam a leghosszabb úton. Ne sírj!
Nem vártam semmit már, de mégis kaptam,
és, ha az életbe eddig bele nem haltam,
az elmúlás szele életet lehel most belém...
mily bolond az ember, nézd, milyen bohém:
a koporsóba szerelmet vinni társnak. Ne sírj!
Még gyűjthetsz csodát...még én is adhatok,
még várnak engem is ragyogó nappalok,
és ha éjszaka a fájdalom újra ölel,
a szerelem véd...a halál még nem jön el,
még játszani enged egy utolsót...Ne sírj!
NÉLKÜLED IS VELED
Jaj! Rámszakadt az ég! Szívemre dőlt hegyek
összenyomnak, alig kapok lélegzetet!
Távolról hallom - azt súgod - " sóhajts nagyot "
de nélküled tovább most - jaj! - hogy legyek?!
Az égre ma is feljöttek a csillagok,
a hold a hideg éj ködén átpislogott,
télbedermedt fák gyűrűiben is az élet lüktet,
bárha látszólag tán elszunnyadott.
Házak ablakán fény dereng és kiköszön,
gyermekek ringnak édes anyaölön,
de engem a fagyott föld hidege markol:
Jaj! Rámtalál-e még nélküled az öröm?!
...ha holnap újra virrad, ha még itt leszek,
tenyeremben őrzöm meg érintésedet,
hangodat fülemben, s minden tekintetben
szemed sugarát...ameddig itt leszek,
amíg csak itt leszek, nélküled is Veled.
NOCSAK
Nocsak! A krumplit a kánya vinné,
távolban az a három madár? És itt?
Sehol egy lélek, a határ üres.
Tán bogár-ijesztő ez a rém kedves bábu?
Rongyos kis életét röghöz kötötte
a kereszt - ő maga. Piszkoszöld egén
a felhő esendő remény csupán.
Mosolya zsákarcára fagyott,
mint akit elhagyott a Teremtő.
Jaj, dehogy! Hisz ragyog két gombszeme!
Nézd! Nem kereszt, árboc az!
Vászna a rongy szélbe feszül,
s mint hajó, repül a végtelen
viharos krumplitengeren!
Így őrködik, vigyáz, figyel
halandón s öröklétűen.
ÖLELJ ÁT
Az éj ma szürke és hideg,
e világ kietlen sziget.
Ölelj át!
Kihalt a Föld, üres, fagyott,
minden akarat elhagyott.
Ölelj át!
Rongyos testem ócska halom,
lemállott minden haragom.
Ölelj át!
A jó és a rossz is elszökött,
hitem éhes és üldözött.
Ölelj át!
Isten az égbe fenn, hogyha vagy,
Kérlek, kérlek, csak itt ne hagyj.
Ölelj át!
ROSSZ PASSZBAN
Elszöknek a nappalok, és én alig-alig vagyok
Ébreszt a hajnal, de eltévedek, még körül sem nézhetek,
már újra hív az álom, magam köré fonom hálóm,
s nem tudom, hol van a világom.
SEMMI-TITOK
Lelkeket összekötő szál,
láthatatlanul ragyogó fonál,
Önmagát szőtte kéretlen,
tán kegyesen... de mily kegyetlenen.
Nem látlak és nem érezlek,
mégis Te vagy nekem a lélegzet,
Titok... s az maradsz örökre,
álmokból leszállok hát a földre.
Semmi vagy!... s mennyi gondolat,
lám Belőled, a Semmiből fogant,
hogy belőlem szülessen meg...
Semmi lesz a neve a gyermekemnek!
Ezerarcú Semmi-Titok,
Mily boldogok a süketek, vakok!
Szívük ellát reményekig,
A hiszi még önnön dobbanásait.
SÍRI MONOLÓG
Kértem régen s újból kérem vesd meg az ágyam
Kedves a mélyben! Lágyan öleljen s ifjui hévvel
csontkarod! Ajkad a számat többé el ne kerülje!
Hány ezer éve?! S hány ezer évre hogy itt maradásom
kínjait állom?! Látnom az arcod szemlehunyásom
vágyom. Vágyom a földbe a társad lenni ha engedsz...
Mondd ugye szenvedsz nélkülem ott lenn? Vesd meg az ágyam
meglásd nálam nincs odalent sem hűbb szeretőd '
SOSEM VOLT BÚCSÚ
Sosem volt búcsú
Én még mindíg kereslek Téged, tudom,
egyetlen ölelésed lenne kínom,
vigaszom egyben...Bár feledtem volna,
hogy hátadat láttam utószorra!
Kívül elcsendesült a létezésed
- ( halálos méreg aggodalmam érted
minden ébredéssel ) - a megtéréssel
az esti nyugovóra, hol Te nézel,
intesz búcsút sosem volt búcsú helyett,
hol visszalépsz letörölni könnyemet -
kitörölni botlásaid a múltból,
s ahol nincsenek tévedések, nem szól
ránk semmilyen végzet, értelek és értesz...
Ó miért?! hogy reggelre mindez köddé lesz?!
SÓHAJTÁS
Szeretnék újra gyermek lenni,
Nagymamával a városba menni,
Köszönni minden idegennek,
S örülni, ha néha visszaköszönnek.
Szeretnék újra gyermek lenni,
Pincébe, kertbe, padlásra lesni,
Kutatni nagy titkok után,
Üzent-e régről a nagyapám.
Szeretnék újra gyermek lenni,
Lépcsőnk korlátján lecsúszva,
Rohanni eléd, ha jössz apám,
S haragodat egy kicsit se bánnám.
Szeretnék újra gyermek lenni,
Otthon, anyám, öledbe bújva,
Hallgatni esti éneket,
S megszámolni a szívverésedet.
SZENTEM
Oson az alkony
csöndes az este
kelti a göncölt
s borul a hegyre
int egy utolsót
hunyt szeme sarkán
még visszakacsint
az álmos nap rám
Szótlan az égen
Hold piperézik
sugarait lenn
tűztáncra kérik
- égnek a gyertyák -
bús vigalommal
mit sem törődve
az árnyékommal
Néma ajakkal
állok a kertben
szívem se jajdul
szellő se rebben
nem hív a gyermek
feledte anyját
könnyű a lelke
már rég odaát
Időnek fátyla
finoman lebben
megesik rajtam
könyörületben
egy árva virág
a szirmait sírja
ejti helyettem
önti a sírra
S SZERETNI ENGEM
Szeretni engem, oly férfi akarjon,
aki több, mint a világ,
kinek karjában szép az örök álom,
mert lelkében terem a vágy
Szeretni engem, oly férfi akarjon,
kiben a gyermek élénken él
ezeregy csodával vesz körül
minden mozdulata bennem mesél.
S szeretni engem, oly férfi akarjon,
ki a pokolból is visszatér,
feltámad porából, ha kell,
ha lelkem fáj és vígaszt kér.
SZÍVEMMEL
Csendfoglalatba olvasztott halk szavak,
Ablakra lehelt örök búcsú csókja,
Félmozdulat, egy ködbe vesző alak...
Meg sosem áll az óra mutatója.
Víz vagyok, mi mindent magával sodor,
Kiszáradt medrek oly régóta várnak,
Tengeremet elérem majd ott, ahol
Hinni lehet a remény dallamának.
"Ki vagy? És hozzám vajon honnan jöttél?
Jöttödre az ég is örömkönnyet ont!
Számomra kegyelmet Te könyörögtél,
S bennem a szeretet mindent körbefont
Mikor megérkeztél - már úgy vártalak.
Mindig a szívemmel lássalak!"
TALÁLKOZÁS A SZERELEMMEL
Sötét utcán találkoztam Vele.
Arca ragyogott, de a szeme
könnyben úszott mégis,
sírtam én is.
Ő csak állt ott, és nézett rám némán,
hittem, hogy felismer talán,
aztán továbblépett...
szívem vérzett.
A felkelő Nap itta véremet.
Feléleszteni a fényeket
erőre így kapott.
Lettem halott.
Ott bolyong a lelkem éjjelente,
most is mindíg csak Őt keresve,
ha újra arra jár,
ott megtalál.
S mert lelkemet nem takarja testem,
tudom, így majd felismer engem,
s életre kel bennem
a szerelem
A TÁVOZÓ
A test fölött megállt
a lélek és lenézett.
Körbelengte a könnyes arcokat,
már szenvedés nélkül,
szabadon érzett,
sorban átölelte a gyászolókat.
Meglebbent a függöny
a zárt ablakon csendben,
megrebbent egy picit a gyertyaláng,
és ott a jajduló
halk lehelletben
a ravatalra hullott a "Miatyánk..."
Dimenziók között
lebegve nem ismert kínt,
mint idegent nézte porhüvelyét,
egy gyermek még látta,
ahogy a magasból int,
majd elnyeli őt az örök messzeség.
VALAHOL
(rondó)
Valahol éltek, féltek, szenvedtek ők,
kik álmaimba vissza-vissza térnek
- Isten báránya adjon nékik erőt -
valahol éltek, féltek, szenvedtek ők.
- Segíts meg Uram minden szenvedőt,
s bocsásd meg nekünk a vétkeinket
valahol éltek, féltek, szenvedtek ők,
kik álmaimba vissza-vissza térnek.
Láttam fájdalmat gyászt, kínt, árvaságot,
míg özönlöttek mind a szenvedők,
a bús menet a horizontra hágott,
láttam fájdalmat, gyászt, kínt, árvaságot.
Gyűlöltem rossz álmaim, mik nem is álmok:
valahol éltek, féltek, szenvedtek ők
láttam fájdalmat, gyászt, kínt, árvaságot,
míg özönlöttek mind a szenvedők.
Bocsásd meg Uram a mi vétkeinket,
s Isten báránya adjon nékik erőt,
mert valahol élnek, szenvednek, félnek.
Bocsásd meg Uram a mi vétkeinket
és tegyél békéd eszközévé minket,
segíts meg Uram minden szenvedőt,
bocsásd meg kérlek a mi vétkeinket,
s Isten báránya adjon nékünk erőt!
|
|
|
0 komment
, kategória: Vázsonyi Judit |
|
|
|