Belépés
liliana01.blog.xfree.hu
Hagyd el néha a kitaposott ösvényt, és vesd magad az erdőbe! Biztosan találni fogsz valamit, amit még sose láttál. Alexander Graham Bell Szalóki Lívia
1947.08.05
Offline
Profil képem!
Blogom, Képtáram,
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
Faludy György - Kínai vers: A művészet
  2024-01-25 00:48:46, csütörtök
 
 


Faludy György - Kínai vers: A művészet

A mesterséges szigeten, hová egy tigris hátán jutsz,
mely hídnak áll a tó felett, szimmetrikusan és puhán,
viola hullámok között magában áll a pavillon,
mely csupa kék és csupa zöld és csupa, csupa lila porcelán.

Víg cimborák boroznak itt, tűnő gyönyört oroznak itt,
ingük almavirágfehér vagy rózsás mint az esti pír,
az egyik úntan elmereng, a másik sárga bort iszik
s a harmadik, nehéz fejét vállára vetve, verset ír.

De nézd: a tóban, hol a híd mint a jáspisfélhold ringatódzik,
nézd a tébolyt, nézd a mámort a művészek homlokán,
nézd, hogyan remeg ruhájuk, nézd, hogyan áll fejtetőre
egy pavillon, mely csupa, csupa, csupa porcelán.

(Budapest, 1937)
 
 
0 komment , kategória:   Faludy György  
Faludy György: Festők
  2023-10-27 10:48:25, péntek
 
 


Faludy György: Festők

Rembrandt, Michelangelo s mind a többi
dekonstruálta a világot, aztán
ízlése szerint ismét összerakta,
mert tudta: ez van, nincs semmi helyette.

Ha Szent Tamás megpillanthatta volna
Bosch képeit, biztos elborzad tőlük,
majd megbékül, mert látja: ez kettőjük
világa, csakúgy, ahogy a miénk is.

A mai festők is dekonstruálnak,
de mert a világ szétmegy, nem raknak már
össze semmit. Picasso nagy mester volt,

szétszedett mindent, s azt mondják: ez illett
a 20. századhoz, mert hiányzik
belőle a szépség s az értelem.
 
 
0 komment , kategória:   Faludy György  
Faludy György: Nem váglak ketté…
  2023-10-04 10:11:48, szerda
 
 


Faludy György: Nem váglak ketté...

Nem váglak ketté lélekre meg testre
oly éles késsel, ahogy te teszed,
ki lelkedet rábíznád tenyeremre,
de kolostorba zárnád testedet.

Vadabb vagyok. Fülem örvény: felissza
lélegzeted fúgáit, s ha hamis
szégyenkezésem nem tartana vissza,
végigfogdosnám árnyékodat is.

De ha mind az öt érzékemet menesztem:
mindjárt cikázni kezdesz a fejemben
és nem vagy többé se lélek, se test:

én szüllek meg magamnak, mert kívánlak
és mert kívánlak, élvezem a vágyat,
mely engem betölt; téged elereszt.

Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki.
Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.
 
 
0 komment , kategória:   Faludy György  
Faludy György: Kósza lelkek
  2022-11-01 18:34:13, kedd
 
 


Faludy György: Kósza lelkek

Bolyongó árnyak, árva lelkek
vagyunk mind, földi emberek,
magános, durva sziklavárak,
mert nincsen bennünk szeretet.

Hogy vágyódunk mind a szobába,
hol a barátság kályhája ég,
s mégis, mily távol van egymástól
anya és gyermek, férj és feleség!

Az emberek közöny gőgös jegével
a rosszat még csak rosszabbá teszik;
jó szót oly ritkán hallsz a társaságban,
oly ritkán - pedig olyan jól esik.

S durvák, hidegek vagyunk mindnyájan,
pedig a szív oly könnyen megreped,
úgy fáj a szó, úgy bánt a gúny, a tréfa,
s oly távol állunk mind, mi emberek.

Távolabb, mint az őszi ködfelhőben
hegycsúcsokon az árva, karcsú fák,
úgy vágyódunk egymás után, s nem értve
meg senkit, csak futunk megint tovább.

Lelkünk, mint halott lepke, oly törékeny,
mint hárfahúr, a szélben elszakad,
elég hozzá egy rosszul értett szó is,
elég egy félreértett mozdulat.

S bár közel vagyunk egyre csak a célhoz,
ha már a megértés fáklyája int,
egy durva szótól megriadva, újra
csak szétbolyongnak kósza lelkeink,
csak szétbolyongnak kósza lelkeink.

(1927.)
Faludy György egy ifjúkori verse (hányan érezzük ezt ma is, fiatalok és idősek egyaránt.)

(Alexandra kiadó által megjelentetett Elfeledett versek, kötetbe nem sorolt és publikálatlan művek).
 
 
0 komment , kategória:   Faludy György  
Monológ életre halálra
  2022-03-13 18:55:54, vasárnap
 
 


Monológ életre halálra

Úgy mint az őrült szerető szeret
vizes fejjel, beomló ég alatt
taposni őszi fasor avarán:
e földön úgy szerettem járni én.
Vagy mint utas idegen városokban,
ki első este sétaútra megy,
ide-oda fut, néz, nem tud betelni,
megizzad s boldog révületben érzi,
hogy álmainak városába ért,
hol minden új: a kirakatok fénye,
a kávéházi italok színe,
a sok sétáló - mintha ünnep volna -
s a szabadság vad kakukkfű-szaga
s vágyik maradni már itt mindörökre -
mint ő, úgy voltam e világgal én.

Én tudtam: itt minden új, meg nem térő,
páratlan, ritka s múló fenomén.
Ha lepke szállt, azt mondtam: ,,Jól megnézzed,
először és utólszor látod ezt."
Ha jó baráttal boroztam, oly szívvel
és szóval láttam, mintha reggelig
meg kéne halnom - és mindezt azért,
mert folyton féltem a hajnaltól, melyen
nem lesz barát, se bor, se ébredés.
Érez így más is, de agyába gyűri.
Ám én a homlokomban hordtam ezt.
Súgólyukából tudatom csak egyre
fenyegetődzött: ,,Minden elmúlik."
S e szikra itt a nemlét vasfogói
között, a lét csodája, hogy vagyok,
a pusztulás fogatlan állat-ínyén
még felvillanó szentjánosbogár,
az ellentétek izzó sistergése
s az elmúlás örökös, csontig vájó
tudata: ezek adtak életemnek
ízt, színt, gyönyört, varázst és glóriát,
ezek tettek bolonddá, mámorossá,
s ezek bűvöltek kacsalábon forgó
kastélyt a puszta létből énelém.

Ittasan a föld egyszeri borától,
reáfonódva, úgy öleltem át
minden fogalmat, tárgyat és személyt,
mint részegek a lámpaoszlopot.
Így lett világom szép. A csillagég
gobelinekkel tapétás múzeum,
a tér három dimenziója körben
élmény-bálákkal telt raktár, ahol
órám számlapja tizenkét személyes
terített asztal s másodperceim
nehéz mézcseppek csöppenései.
Így lettem én a föld szerelmese,
a nagy rajongó, felhők Rómeója,
holt városok alatt a trubadúr,
gót csipkedíszek faragója rímben
s éjféli fürdés pogány ünnepének
mezítlen papja, míg időm lejárt
s eltűntem én, a múló fenomén
a fenomének örök tengerén.

Faludy György,
Recsk, 1952
 
 
0 komment , kategória:   Faludy György  
A testamentum
  2021-09-02 16:57:45, csütörtök
 
 


A testamentum
Utóirat, mely temetésemet illeti:

XLII.
Ha visszatérek majd a barna földbe,
amelyből gyomnak nőttem egykoron:
azt kérem, hogy a Saint Avayl-i völgyben
pihenjen egykor elfeledt porom.
E temető már régen drága nékem:
oly csendes, mint egy álmos, zöld öböl,
s két összehajló, selymes domb tövében
puhábban vár rám, mint az anyaöl.

XLIII.
És olcsó könnyeket senki se ríjon,
ha majd a sírba tesznek egy napon,
szegény fiam, Pierre Armand de Villon
is ott pihen, ki bénán és vakon
jött a világra: de az Úr kitárta
feléje lágy kezét harmadnapon,
s el nem játszott játékait ott játssza
valahol a cukorszín csillagon.

XLIV.
De mégis azt kérném, hogy ne tegyétek
Armand fiam mellé testem porát:
ott szeretnék pihenni, hol a rétek
benőnek már a korhadt lécen át
a sírdombokra: a temető szélén,
s ott nézném, mint fáradt, vén szerető,
amint az évekkel lassan és békén
a búzaföldbe vész a temető.

XLV.
Meg aztán a kocsma sincs onnan messze,
hol jó bornál egy kis kvartett zenél
gonosz nótákat minden nyári este,
s daluk botrányos szövegét a szél
a zöld sírokig hozza el magával.
Ne szóljatok meg: ki tudja, halott
szívem egy csendes május éjszakában
talán meghallja még a dallamot.

XLVI.
Ültessetek fejem fölé egy árva
kis szilvafát s mellemre pázsitot,
de a kék ég szerelméért ne drága
márványtömböt vagy gőgös gránitot:
rendjeleket s díszsírhelyt sohse kértem,
s bár hóhérkézben lengett életem:
az úgynevezett úri tisztességhez
mégis túl tiszta volt az én nevem.

XLVII.
S ne törődjetek halotti torommal,
jó lesz nektek, ha van, dohos kenyér,
s ha nem nagy munka, írjátok korommal
vagy kátránnyal egy szürke vagy fehér
középnagy kőre, amilyen a réten
a lábatok alatt ezer akad:
hogy úgy ki és mi volt az életében,
ki itt enyészik lenn a föld alatt.

XLVIII.
S menjetek, hátat fordítva a sírnak,
oda, hol szebben szaglik a virág;
s talán, ha majdan kettőezret írnak
Krisztus után, még tudja a világ,
hogy csókolt egykor Villon, a csavargó,
s mély serlegekből hogy itta a bút,
s hogy indult végül álmos és kanyargó
vizekre, honnan nincsen visszaút.

Faludy György, Budapest, 1935

Fotó: Boncsér Árpád szobrászművész
 
 
0 komment , kategória:   Faludy György  
A távolabbi jövő
  2021-06-29 15:58:00, kedd
 
 


Faludy György : A távolabbi jövő

Nem kell kétségbe esni. A messze jövő szép lesz.
A szélvert pusztaságon ledőlnek a falak,
és sírok, műemlékek, acélhidak meg gépek
mind elporladnak néhány százezer év alatt.

Pár millió esztendő múlva, új csillagképek
alatt szelíd fejével kibújik a moszat,
ismeretlen virágok nyílnak, mert a természet
variál, mikor játszik, nemvárt fenevadak
születnek s egy merőben különböző embernem.

Vagy a miénk jön ismét? és imádja a szépet,
gondolkozik, fúr, farag, szeret, sír, örül, élvez,
ír, épít, fest, kutatja: mi a mindenség titka,
s nagyon fél a haláltól, de mégis elpusztítja
önmagát és a Földet? Merem remélni, hogy nem.

1994.
 
 
0 komment , kategória:   Faludy György  
Faludy György: Pokolbeli napjaim után
  2020-11-18 18:13:14, szerda
 
 


"Amikor tizennyolc évesen itt jártam, megálltam az Uffiziben Botticelli Tavasza előtt. Néztem, bámultam, csodáltam, gyönyörködtem. Lassan közelebb hajoltam hozzá, de vigyáztam, hogy ne érintsem. Szerettem volna a képkeretbe bújni, hogy kiszökjek a XX. század világából, és részt vehessek a reneszánsz ünnepélyén. Érett almákat akartam szakítani a Tavasz fáiról. Szerettem volna megcsókolni, nem a Három Grácia valamelyikét, hanem Flóra ajkát, mely majdnem azonos a tiéddel. Meg akartam simogatni Mercur isten tarkóját és karcsú, gyönyörű combját. Akkor vettem észre, hogy az őr kitalálta szándékomat, és elszaladtam a teremből."

Faludy György: Pokolbeli napjaim után
Botticelli: A tavasz (Primavera) · Uffizi Képtár

 
 
0 komment , kategória:   Faludy György  
Aki szerelem nélkül él
  2020-10-15 11:08:51, csütörtök
 
 


Faludy György - Aki szerelem nélkül él

Aki szerelem nélkül él, kiszárad
s gonosz lesz, mint a politikusok.
Így voltam én két évig; mit sem vártam

jövőmtől a mindenség rám csukott
siralomházában. És folyton féltem
a haláltól, holott ez akkor végnek

pompás lett volna. Láttalak ma reggel
ezüst roletták rácsában hogyan
alszol; s kiléptem, festő az ecsettel
a teraszra s szétnéztem boldogan:

a tenger kék térden hajlongott lábam
előtt; a nap mint barbár drágakő
forgott; álltam egy csupa fény világban,
mely érthetetlen, de elérhető.

(Málta, 1966)
 
 
0 komment , kategória:   Faludy György  
Faludy György - Kósza lelkek
  2020-09-22 23:24:13, kedd
 
 


Faludy György - Kósza lelkek

Bolyongó árnyak, árva lelkek
vagyunk mind, földi emberek,
magános, durva sziklavárak,
mert nincsen bennünk szeretet.

Hogy vágyódunk mind a szobába,
hol a barátság kályhája ég,
s mégis, mily távol van egymástól
anya és gyermek, férj és feleség!

Az emberek közöny gőgös jegével
a rosszat még csak rosszabbá teszik;
jó szót oly ritkán hallsz a társaságban,
oly ritkán - pedig olyan jól esik.

S durvák, hidegek vagyunk mindnyájan,
pedig a szív oly könnyen megreped,
úgy fáj a szó, úgy bánt a gúny, a tréfa,
s oly távol állunk mind, mi emberek.

Távolabb, mint az őszi ködfelhőben
hegycsúcsokon az árva, karcsú fák,
úgy vágyódunk egymás után, s nem értve
meg senkit, csak futunk megint tovább.

Lelkünk, mint halott lepke, oly törékeny,
mint hárfahúr, a szélben elszakad,
elég hozzá egy rosszul értett szó is,
elég egy félreértett mozdulat.

S bár közel vagyunk egyre csak a célhoz,
ha már a megértés fáklyája int,
egy durva szótól megriadva, újra
csak szétbolyongnak kósza lelkeink,

csak szétbolyongnak kósza lelkeink.

 
 
0 komment , kategória:   Faludy György  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
2024.04 2024. Május 2024.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 174 db bejegyzés
e év: 1183 db bejegyzés
Összes: 10323 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 275
  • e Hét: 275
  • e Hónap: 6065
  • e Év: 98953
Szótár
 




Blogok, Szótár,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.