Gebhardt Nóra versei II.,Gebhardt Nóra versei I.,Gebhardt Nóra versei, - menusgabor Blogja - Ábrányi Emil,Adamis Anna,Ady Endre,Ágai Ágnes ,Agytorna,Albert Einstein,Alföldi Géza ,Alhana,Ambrus Magdolna,Andók Veronika (,Andróczky Lászlóné ,Antoine de Saint-Exupery,Anyák napja - gyermeknap,Áprily Lajos,Arany János,Arany Viktor,Arany-Tóth Katalin ,Aranyosi Ervin,Artai Zsuzsanna,Árvai Attila & Emil,Átyim Lászlóné ,B. B. Nala,B. Huszta Irén,B. Radó Lili,Babits Mihály,Bagi Tibor,Bajza József ,Baktai Faragó Aranka ,Balassi Bálint,Balázs Béla,Balázs Sándor Turza /B.A.S.A.,Bálintffy Etelka,Balla Zsuzsanna,,

Továbbiak »
- Szótár

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Offline

Blogom,

Képtáram,

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 3

Gebhardt Nóra versei II.

2024-04-10 21:30:27, szerda

	GEBHARDT NÓRA VERSEI II. Gebhardt Nóra (1989. november 27 - ) Öröm olvasni boldogságtól és fájdalomtól átitatott sorait, nagyon szép és érzelmes verseit. Igaz az élet kegyetlen, és harcolni kell szüntelen. Nagyon szép, igazi mély érzések, nagyon szép gyönyörű szerelmi vallomások és csalódások. A fiatal költőnő csoda szép gondolatokat, érzéseket fogalmaz meg ezekben a versekben. Szép szerelmes verseihez csak gratulálni tudok. Aki így tud írni, az megérdemli hogy Ámor lenyilazza! Az élet sokszor kegyetlen. Mindenkinek jut boldogság és szenvedés egyaránt. Egy költő rímekbe szedi mindezt és ez által maradandót alkot. Minden költőnek kell egy múzsa is, amely megihleti. Ez lehet egy személy, egy tárgy, illat, íz, érzés. Bármi, ami folyamatos inspirációt ad. Mindig más, pillanatnyi dolgok. Ha a költő valóban művész, felhasználja ezeket az elemeket, hozzáad egy darabot önmagából és megírja a verset. Egyiket a másik után. Bárhol, bármikor. Az igazi költő kezét nem az ész vezeti, hanem a szív. Érzések címmel kiadott verseskötete egy kis olvasnivaló karantén idejére. Hamarosan elkészül harmadik könyve is az Underground Kiadó jóvoltából. A több, mint 200 oldalas verseskötete az www.undergroundbolt.hu oldalon lesz rendelhető, ahol a korábbiak is kaphatók. Ti várjátok már? Kedves Olvasóim! Hamarosan kiadásra kerül az Underground Kiadó gondozásában az eddigi legmélyebb hangvételű, legérzelmesebb verseskötetem. Legutóbbi, Érzések című kötetem kiadása után írt verseimet szedtem egy csokorba, egy igen terjedelmes (több, mint 250 oldalas) könyvet alkotva. 4 év munkája készül most kiteljesedni, a kézirat már a kiadónál van, néhány hét múlva forgalomban lesz életem ötödik kiadott könyve. A kötet érdekessége, hogy a benne szereplő versek legtöbbjét még semmilyen formában nem publikáltam, nem, vagy csak nagyon kevesen olvasták (akiknek megmutattam), így most először kerülnek a nagyközönség elé. Nagyon izgatott vagyok és remélem, felkeltettem a szépirodalmat kedvelők érdeklődését. Hamarosan jelentkezek a fejleményekkel, hogy hol tart a kiadás. Tiszta szívű ember, aki a legnagyobb magaslatokban és mélységekben éli meg az érzéseket. Számára minden életesemény, történés egy-egy új verset jelent (vagy többet), hiszen csak így képes kiadni magából a rengeteg felgyülemlett szomorúságot, csalódást, dühöt, fájdalmat, szerelmet, örömöt. Egyszerűen mindent. A legszebb versek a fájdalom mélységében születnek, azonban a kötet elkészülése közben rájött, hogy a határtalan boldogság is képes ugyanolyan gyönyörű verseket létrehozni. A lényeg a legmélyebb érzés, legyen az fájdalom vagy öröm. Több verses kötete is megjelent már, talán 4 v. 5. A legismertebbek az "Érzések", és az "Ami a szívemen, az a tollamon". Verses kötetei mind mind érzelmes válogatások, amelyek rövid idő alatt születtek, de annál nagyobb munka van bennük és természetesen rengeteg fájdalom, öröm és vágyakozás. A verseskötetek az www.undergroundbolt.hu oldalon lesznek rendelhetők, ahol a korábbiak is kaphatók. A JÖVŐ FELÉ Talán egyszer majd jó lehet Minden könnyebben mehet Talán engem is fog majd valaki szeretni S tudok majd újra szívből nevetni Talán nem leszek többé magányos Szívem a boldogsággal lesz határos Színe lesz életem könyvében a lapoknak Értelme lesz a mindennapoknak Talán nem csalódok többet senkiben S nem vesztem el újra és újra a hitem Életem szerelvénye a jövő felé zakatol S talán boldogság is vár engem valahol 2023. Dunakeszi A HÁBORÚ KÖNNYEI Könnye hullik a világnak Mikor hallja hangját a bombáknak Katonák ezrei indulnak útra Lehet, hogy számukra az utolsóra Még csókot lehelnek szeretteik arcára Lehet, hogy immáron utoljára Gyermekek sírnak, asszonyok félnek Az égbolton világítanak a fények Vadászgépek lámpái villognak Tankok lánctalpai mindent eltipornak Belereng a föld s az emberek szíve Az életnek többé nincsen színe Elsötétült minden, hullanak az emberek Másodpercenként durrognak a fegyverek Félelem honol minden lélekben Hogy ki marad végül majd életben Istenem, kérlek ne hagyd, hogy ez legyen! Legyen a világon béke és kegyelem! Ne kelljen sírni a szegény árváknak Adj kegyelmet kérlek a katona apáknak! Asszonynak ne kelljen sírra borulni Egyedül gyászolva gyermeket nevelni! Nemzeteknek nem kellene megszűnni, Országoknak erőszakkal eltűnni Adj kegyelmet kérlek ennek a világnak! Háború helyett szűz földet a nyíló virágnak Embereknek nyugalmat és csendet Országokban békét és rendet Kérlek Drága Istenem, hagyj még minket élni! Adj hitet, hogy egy szebb világra fogunk majd ébredni Sötétség helyett világosság legyen Kegyelmezz nekünk, kérlek Istenem! 2022. AZ ÉLET Ülj le ide mellém, mondok valamit Milyen, ha az ember szeret valakit Ülj le, Barátom, elmesélem néked Miről is szól valójában az élet Feltétel nélkül mindig szeretni Hinni a jóban s jót is cselekedni Segíteni másokon, támogatni őket Gyerekeket, időseket, férfiakat, nőket Nem bántani senkit se szóval, se tettekkel A sors mindenkinek azt adja, mit megérdemel S ha jót cselekszel őszintén tiszta szívedből Lesz fogalmad végre a valódi életről. 2022. Dunakeszi AZ ÉN VÁRAM Levetem feslett ruhám, melyben egész nap bőröm kopott Lemosom sminkem, az álarcot, mellyel hazudom, hogy boldog vagyok Itthon nem kell játszanom, nem vár haza senki Itt önmagam adhatom, nem kell másmilyennek lenni Itt lehetek gyenge, törékeny Sírhatok, hogy az élet mily' kegyetlen Átadom magam a magánynak, melyben élek Itt senki nem néz le, ha félek S reggel, ha jön a pirkadat Felveszem újfent boldog álarcomat Tiszta ruhát öltök, mi elrejti sebeim Elindulok ismét játszani szerepeim Eljátszom újra meg újra Mosolyogva lépek az útra Hazudom, hogy minden rendben Majd hazaérek este és ülök csak a csendben Mert ez itt az én házam, az én váram Így élek én örökös magányban Mások szívébe örömet viszek De az én szívembe már senki nem jöhet. 2024. Dunakeszi AZ ÚT VÉGÉN Nem utólag kell Megbánni bűneink Holnap már késő lesz S a halál csak legyint Hiszen volt rá elég időnk Hogy jól éljünk minden napot S nem akkor kell szeretni, mikor Már hívják a papot Az életben kell megmutatni Hogy érdemesek vagyunk A szívünkre kell hallgatni Ha mást diktál az agyunk A jelenben kell feltétel nélkül szeretni Örömöt adni egymásnak, a rosszat feledni Nem sírhantomnál mondani, hogy hiányzom Az életben szeretni, akkor is, ha hibázom Mert az út végén nem lesz más velünk Csak amit adtunk, az őszinte szeretetünk S ha a jelenben nem élünk, csak a múltban Nem lesz jövőnk s egyedül leszünk majd a sírban. 2023. Dunakeszi ARANYKEZŰ LÁNY Arannyá válik minden a kezedben Tehetséges vagy táncban és énekben Furulyázol szépen csengő dallamokat Fújod egymás után a szebbnél szebb hangokat Kitűnően tanulsz, mindenből jeles vagy Szeret minden gyerek, legyen kicsi vagy nagy Szorgalmas vagy, kitartó, nem fáradsz el soha Büszke rád szülő, mama s én, a keresztanya Sportolsz is, a kézilabdát űzöd serényen S fogadod a dicséreteket mindig szerényen Hajlékony vagy, mintha csak gumiból lennél A táncórára még betegen is elmennél Gyönyörűen rajzolsz és néha festesz Remélem ezekre időd mindig lesz Kívánom, hogy halmozd a sikereket az életben Mert arannyá válik minden a kezedben. 2023. Dunakeszi ARCOK Látom a küzdelmet az arcokon Mindenki túl van kemény harcokon S ha nincs túl, éppen most vívja Esténként magát álmába sírja Csak nézem az embereket Szomorú tekinteteket Keserű könnyeket a szemükben Szenvedést az életükben S nagy ritkán, tényleg csak nagyon Látok mosolyt az arcokon Mert ki megjárta már a poklok poklát Elfogadta már a sorsát s a múltját Az tud csak igazán örülni a jónak Egészen apró dolgoknak Túl van már az élet harcán S örök mosoly ül meggyötört arcán. 2024. Budapest - Dunakeszi ANYÁK NAPJÁRA KÖSZÖNTELEK Drága édesanyám köszöntelek téged Anyák napja alkalmából verset adok néked Köszönöm az időt, mit reám áldoztál A sok jót, mit életem során adtál A törődést és szeretetet, mit tőled kaptam A sok tanítást, mit hasznosíthatok a mindennapokban Felneveltél erőn felül, megadtál mindent, mi kellett Elindítottál az életbe a sajátod mellett Felnőttként jöttem rá, mennyi mindent kaptam Az évek során, mit tudtam visszaadtam Bocsásd meg kérlek, ha valaha bántottalak A legszebb dolog az életemben Te vagy! Törekszem arra, hogy örömet okozzak neked A legjobb dolog számomra a te szereteted Légy boldog édesanyám, ne csak a mai napon Egész életedben öröm kísérjen utadon S én mindig itt leszek neked, akkor is, ha távol vagyok Másom nincs, de örök szeretetem neked adom Fogadd hát tőlem most ezt a kis verset Legyen még hosszú, boldog, örömteli életed! 2022. Május 1. ANNYI, DE ANNYI Annyi, de annyi fájdalom A jövőt még nem láthatom A múltam sötét s a jelen Bizonytalan, nincs is már hitem Annyi, de annyi sérelem Mit nem volt hogyan kivédenem Csak mennem kellett az utamon tovább S hátrahagyni mindenkit, aki bánt Annyi, de annyi szenvedés Szomorúság és elengedés Sosem láttam a miérteket Csak kerestem az értelmeket Annyi, de annyi feledés Sokadszorra újrakezdés Kritikát kaptam, ítélkezést Sosem tudtam a hova érkezést Annyi, de annyi ki nem mondott szó Soha meg nem történt jó El nem csattant csókok, hamis ölelések Titkos pillantások, összenézések Hazug barátok, felismerések Álcázott hangos, kínos nevetések Csak szeretnék nyugalmat ezek után Mert annyi, de annyi rossz történt már 2023. Dunakeszi AZT HISZED Azt hiszed, nem érdemled meg az életben A boldogságot egy másik lélekben Meghalsz legbelül újra meg újra De a csalódás után is nyitott vagy az újra És ismét a padlón leszel Pedig mindenkivel csak jót teszel Azt hiszed, nem tudsz már többé szeretni Nem érted, miért kell ennyit szenvedni Te mindent megtettél. Vagy lehet, hogy mégsem? Szerettél, tévedtél Nem volt igazi egy sem Aztán egyszer minden kitisztul hirtelen Rájössz, hogy miért voltál sokszor a rossz helyen Miért nem sikerült eddig senki mással Önmagaddal harcoltál, nem mással S ahogy felismered saját arcodat Győzelemmel zárod le minden eddigi harcodat Tudod már, hogy ki vagy és mit akarsz De magadból a lehető legtöbbet eltakarsz S aki így látja majd meg igazi arcod végül Általa az egész világ megszépül Ő lesz majd a te lelki társad Nem ér majd mellette semmilyen bánat Megérted miért volt minden esemény Sorsszerű történések életed peremén Hazatalálsz végre, nem hajt az élet, hogy menned kell Ott leszel, ahova tartozol azzal, akivel lenned kell Akkor megértesz az életedben minden sötét foltot S többé már nem hiszed, hogy nem lehetsz boldog Pontosan tudod, hogy mit akarsz s mit kell tenned És soha többé nem kell egyedül lenned. 2022. Dunakeszi ÁRNYÉKEMBER Árnyékember vagyok, önmagam árnyéka Sötétségben élek, lelkemnek nincs vigasza Elhagytak, bántottak, eldobtak Szívem bezártam örökre páncélba Nincs vigaszom, nincs már nekem senkim Nincs hitem, nincs mi fájdalmamon enyhít Nincs bánatom, nincs örömöm Nincs senki, aki nekem segít Így élem napjaim teljes sötétségben Csak élni szerettem volna békességben De csak önmagam árnyéka vagyok S elveszek a végtelenségben. 2021. ÁTKOZOTT 2022 Átok szállt a magyar népre A 2022-es évre De nem csak a magyarra, mindenki másra Az egész világ saját sírját ássa Éhínség, háború, önző vezetők Sok ember megtagadta a Teremtőt Milliók vesztették el a reményt adó hitet Nem látni mást, csak megannyi üres szívet De ma álljunk meg egy pillanatra érezni Levegőt venni, szeretni, létezni Csendesedjen ma minden el Ágyú, pisztoly s minden egyéb fegyver Zárjuk le ezt a kegyetlen évet Higgyük, hogy jövőre jobb lesz az élet Békéljünk meg magunkkal és egymással Ne forduljunk szembe a világgal Szeressünk tiszta szívből, amíg lehet Békében éljük ezt a bús életet Adjunk az éhezőnek enni Csak így tudunk jobb emberré lenni Segítsünk egymásnak, ne forduljunk el Árasszuk el a világot tiszta szeretettel S talán ha a szeretet is vírusként terjed majd Nem kell akkor fegyver, se ágyú, se kard 2022. December 30. Dunakeszi BIZALMATLAN Én már nem bízok senkiben Megannyi sérelem ért Nem hiszek az emberekben S nem értem, hogy miért... Miért bántanak engem oly sokan? Hisz' csak szeretetet adok Hiába élek őszintén, nyitottan Vissza ebből semmit nem kapok Bántanak csak engem szüntelen Pedig én mindenkivel jót teszek Kihasználnak büntetlen De bizalmasa senkinek nem leszek Nem fogok már jót tenni másnak Nem leszek többé ilyen Az sem érdekel, ha a föld alá ásnak Bezárom örökre szívem. 2023. Dunakeszi BOLDOGTALAN Mitől lennék boldog? Mások boldogsága vesz körül S a gondok Minek a sok rosszakaró örül Elvesztettem gyermekemet Emléke minden nap kísért Aki átélt ilyet Az talán megért Más gyermeke nyújt vigaszt nekem Sajátom már soha nem lesz S a válás után hiába talál rám szerelem Nem lesz már, aki elvesz Elvesztettem lelkem társát Irigylem más boldogságát Bánat kíséri utam Nap, mint nap kínzom magam Mitől lennék boldog? Minden napom fájdalom Ezernyi seb, mit szívemben hordok De büszkén vállalom Kínoz gyermekem emléke Lélektársam hiánya Keserédes pillanatok élve Szívemben mélyre ásva. 2023. Dunakeszi BORZALMAS ÉV BÚCSÚ MARIKÁTÓL Nehéz szavakba önteni, mit érzek Egy csodálatos ember hagyta itt a földi létet Lelkemre gyász és ború telepedett Szívemben őrzöm a szép emlékeket Fülembe cseng még éles, rekedtes hangja Ahogy szavain át szeretetét átadja Mosolya előttem van, ha lehunyom a szemem Szinte érzem, ahogy megfogja két kezem Gondoskodó, védelmező volt e földi létben Angyalszárnyakkal suhan már az égben A mennyországban foglalta el méltó helyét Ki ismerte Őt, soha nem feledi nevét Tiszta szeretet, melyet Ő itt hagyott S megannyi vidám, boldog pillanatot Fáj a búcsú, de nem örökre szól nekünk Egyszer találkozunk még, ha mindannyian ott fent leszünk. 2023. Dunakeszi CSAK A JÖVŐBE NÉZEK Az eső mossa el könnyeim Többé ne érjen bánat Nem rágódok a múlt gondjain Inkább mosolyra görbítem számat Voltak barátok, kik átvertek, elhagytak Volt sok elmúló szerelem De az életet, amit szüleim adtak Így ahogy van, szeretem S ha néha nem is érzem, hogy megérdemlem a jót A jelen nyit nekem a szebb jövőre egy új ajtót S hogy belépek-e rajta, az én döntésem ugyan De az Úr segít nekem, bárhova vezessen utam Nem sírok többé már múltbéli dolgokon Aki számít, mellettem van s lesz, őket szívemben hordozom S aki eldobott magától, az sosem volt itt igazán Ők csak menjenek tovább nélkülem életük rögös útján Ha nem kellek valakinek, hát akkor ő sem nekem Olyanra van szükségem, ki színessé teszi életem Én a jövőbe nézek s tudom egy szebb vár rám Nem lesz többé hű társam a bú és a magány Csak a boldogság, ami kísér majd engem Nem kell többé a jövőtől rettegnem S már tudom, eddig ezért kellett ennyit szenvednem Hogy ezt a boldogságot kiérdemeljem. 2022. Dunakeszi CSAK EGY LÁNY Csak egy lány vagyok Néha sírok, tombolok Érző szívem erősen dobog Csak egy vagyok a sok közül Ki apró dolgoknak is örül Ha szeretet vesz körül Csak egy porszem vagyok a világban S bár megannyi hibám van Könyörgés van minden imámban A boldogságot keresem Közben az életet szeretem S néha megtalál a szerelem Számtalanszor hibázok észvesztve Szívemtől vezérelve Nem tudom néha, hogy tovább merre Sokszor csalódok másban Emberekben, hűtlen társban Nem találom helyem a világban De megyek tovább előre Talán majd jobb lesz jövőre Felállok időről időre Mert én is megérdemlem Hogy valaki őszintén szeressen S ne legyen velem kegyetlen S ha nem jön, élem életem egyedül Mégha össze is törtem legbelül Mert csak egy lány vagyok a sok közül... 2023. Dunakeszi CSAK REMÉLNI TUDOM Én a gyermekem sírjára virágot vinni nem tudok Helyette a szobámban egy mécsest meggyújtok Így emlékezek kicsiny kis lelkére S csak remélni tudom, hogy lesz valaha testvére Nézem, ahogy pislákol a tűz kicsi fénye Elképzelem, hogy milyen lenne gyermekem lénye Vajon jó gyerek lenne, vagy rosszalkodna talán? Én akkor is szeretném, bármit mondhatna rám Gyászba borult lelkem immáron 2 éve Elvesztettem őt és nem találok békére Csak remélni tudom, hogy csendesen alszik A mennyországban pihen, emléke szívemben nyugszik. 2017. október 31. Esztergom CSÓKOLNÁLAK TÉGED Csupán szeretlek S talán feledlek Ó, dehogy tudlak! Kereslek Oltalmat adj Létet nekem Nálad lenne Áldott helyem Látni minden nap téged Akarni fájó jelenléted Kínzó gyötrelem bennem Te pedig nem hiszel nekem Én sosem hagynálak el végleg Gábor, szeretlek téged! Egyedül vagyok nélküled De a remény él bennem, hogy egyszer majd veled. 2017. szeptember 24. Esztergom EGY ÁTLAGOS NAP Egy átlagos nap volt Olyan, mint a többi Nem hittem, hogy szemeimbe Könnyek fognak szökni Nem a bánat könnyei Ezek örömkönnyek voltak Egy álom teljesült Éppen akkor, aznap Nem hittem volna, hogy valaha megélem Azt hittem, örökké csak vágyón remélem Hogy gyűrűt húzol ujjamra végre valahára S köteléket teremtünk a magunk javára Tudom, nem szeretsz most sem jobban vagy kevésbé De mérhetetlenül boldoggá tettél Örömkönnyeim hullattam akkor érted Remélem, ennek súlyát már megérted Hálás vagyok neked, hogy kitartottál mellettem Te is sokat, én is sokszor szenvedtem S hálát adok az Úrnak, hogy ily csodát kaptam Őszinte szerelmet, mi soha el nem pattan Nem tudom, hogy esküvő lesz-e vagy sem Nem tudom, meddig tart majd az életem Egy biztos, veled leszek s szeretlek Melletted talán boldogságra lelek Egy átlagos nap volt, nekem mégis a világ Feltámadtam, mint a megöntözött hervadó virág Nem tudni, mit hoz számunkra a holnap De minden átlagos napból csinálhatunk jobbat. 2019. Esztergom EGY HOSSZÚ FÁJDALMAS ÉV Ez egy nagyon hosszú év volt, tele fájdalommal és szenvedéssel Még nem tudom, mi miért volt, tele vagyok kérdésekkel Csak legyen már vége, sokszor ezt kívántam Mikor álmatlanul forgolódtam éjjelente az ágyban Mindenből jutott ebben az évben nekem Olyan sok rossz történt idén velem S remélném, hogy a jövő évben valami jobb vár De a reményt is végleg elvesztettem már Nem tudom elhinni, hogy jár a boldogság nekem S nem tudom már imára se kulcsolni kezem Elvesztettem minden jót, amit csak lehetett S elsírtam minden könnyem, pedig szívem csak szeretett Nem tudom, mi lesz a következő évben S nem tudom, hova tartok e földi létben A boldogság fogalma számomra ismeretlen Pedig én mindig mindenkivel csak a jót tettem. 2023. Budapest EGY SZÖRNYŰ ÉV VÉGE Zárjuk le ezt a szörnyű évet Ne nézzünk mást, csak a szépet A gyötrelmet hagyjuk hátra Nyissunk ajtót egy jobb világra Higgyünk benne, hogy a jövő jobb lesz Hogy egyszer mindenki jót tesz S ne a múltban éljünk, nézzünk előre Szerencsésebb legyen mindenki jövőre Zárjuk hát le a '21-es évet A remény legyen mi bennünket éltet Kezdődjön hát a 2022 Áldott legyen mindenkinek a jövendő! 2021 ELÁTKOZOTT VÁROS Sétálok az utcán Nem vagyok még álmos Nem bírok aludni Ez egy elátkozott város Megyek csak megyek Míg éjfélt üt az óra Mindenki más alszik Én nem térek nyugovóra A sötét utcán barangolok Keresem a fényt De nem látok mást itt Csak néhány kósza lényt Eltévedt lelkeket a kihalt utcán Kik bolyonganak velem Rám néznek egy pillanatra némán Tovább mennek, de még intenek nekem S arcukat látva ismerősnek tűnnek Hogy kik lehetnek, azon gondolkodok Régi barátok ők, akik hirtelen eltűnnek Utánuk csak egyedül én maradok Fekete-fehér minden körülöttem Akár egy régi film Nem tudja senki, miért jöttem Miért vagyok még mindig kint S én csak sétálok tovább lelkem utcájában Álmatlanul bolyongok Életem elátkozott városában Remélve, hogy egyszer majd innen kijutok. 2022. Dunakeszi ELCSENDESÜLT MINDEN Ha elcsendesül minden Szívemben hang nincsen Nem hallak s nem látlak Hiába kívánlak Ha elcsendesül minden Hiába ver szívem Nem vagy itt s hiányzol Mondd, velem miért játszol? Ha minden elcsendesül Feledésbe merül Egy csodás éjszaka Mit ér a szív szava? Ha elcsendesül minden Remény többé nincsen Nincs több csók és ölelés Csak mérhetetlen szenvedés Ha elcsendesül minden Nekem már semmim sincsen Többé már nem látlak Hiába is várlak Hideg szív és üres ágy Kegyetlenül kioltott vágy A szív az igazsággal szembesül És minden örökre elcsendesül. 2018. Január 19. Esztergom ELENGEDÉS Az elmúlt 3 év tömör szenvedés volt Nem kaptam sok jót, a rosszból annál több volt Elvesztettem életeket, barátot, rokont, gyermeket Csak az tudja, milyen ez, aki valaha valakit már eltemetett Elfordultam a világtól, megrengett a hitem Hogy jobb lesz minden többé már nem hittem Elhagytam barátokat, hátrahagytam embereket Tőlem is elfordultak, de okokat már nem keresek Magamba roskadva elfojtottam mindent Azt hittem, így nem fáj majd semmi itt bent De felgyűlt a fájdalom bennem teljesen Az egész szívem beteríti e kegyetlen érzelem Írni sem tudok már oly szép verseket Keserűség íze marja szét nyelvemet Nem érdekel már senki véleménye Mindenkinek túl nagy a követelménye Én vagyok a gonosz az emberek szemében Nem foglalok helyet már senki szívében Magamban kell a hibát keresnem Én vagyok a bűnös, nekem kell szenvednem Ezt érzi mindenki, szívem ezért oly keserves Nem bántottam senkit, mégis mindenki ellenszenves Sírnék, ha tudnék, de már az sem sikerül Hogy mi lesz végül velem, majd kiderül Nem akarok már senki kedvére tenni Csak szeretnék végre boldog lenni El kell engednem a fájdalmas múltat Helyet adnom a jónak, az újnak Hiszen én is megérdemlem, ahogy annyian mások Hogy az életben egy kis örömet is lássak Vagy oly sok rosszat tettem, hogy nem érdemlek jóságot, Csak örökké tartó szenvedő kárhozatot? Magamban kell a hibát keresnem De ha nem látom magam, hogyan keressem? A tükörben egy más ember néz vissza rám De egyszer visszatalálok önmagamhoz talán. 2021. ELŐZŐ ÉLET, KÖVETKEZŐ ÉLET Mikor először megláttalak, rád mosolyogtam Mert úgy éreztem, már ismerlek valahonnan Aznap estére ok nélkül belázasodtam Nem tudtam, miért, de később megértettem Ahogy megismertelek, lassan ráébredtem Találkoztunk mi már egy előző életben Az energiák felszabadultak Ezért lettem beteg én aznap S a gondolatok nem hagytak Aztán lassan, ahogy megismertelek Egyre közelebb éreztem szíved Hiába küzdöttem, feléd húzott minden elem Veled oly sokat nevettem Volt, hogy a kacagástól már könnyeztem Közben szép lassan beléd szerettem S volt egy pillanat, mikor szemembe néztél Váratlanul a lelkemhez értél Néma csend volt, nem beszéltél Lelkünk testünkből kilépett S a fejünk felett szabadon lebegett Az a pillanat, amit soha nem feledek Akkor értettem meg igazán Hogy mit vártam az évek során Téged kerestelek az életutam nyomán S aznap ott megtaláltalak Az égszínkék égbolt alatt Lelkem akkor nálad maradt Megszűnt ott idő és tér létezni Soha többé nem fogok ilyet érezni Örökké csak lelkedre fogok éhezni S ha szívem majd utolsót dobban Várni foglak az örökkévalóban A következő életben együtt leszünk jóban rosszban 2023. Dunakeszi EMLÉK LESZ Sok verset írtam Miközben miattad sírtam Pedig nem tettem már régen ilyet Nem ejtettem régóta könnyeket Most mégis miattad sírok S közben fájdalmas verseket írok Elvesztettelek örökre Pedig szívem adtam neked örökbe Nem leszel már többé velem Nem mondasz már semmit nekem Hiába várlak, nem jössz soha már Minden álom egyszer tovaszáll Szertefoszlott ez a kép is Volt ebben fájdalom és szép is Már csak emlék lesz nemsokára Mi lefolyik a múlt torkába 2023. Dunakeszi ETETÉS Kis fehér halacska úszkál az akvárium mélyén Nem is olyan kicsi ő, de nagyon félénk Éhes a kis drága S a gazdira várva Keresgél, a kavicsok közt maradékot látva Párja szintén élelem után kutat Félelmet ő sosem mutat Fátyolos fekete uszonya lebeg a vízen Fel alá úszkál több ízben Tudják, hogy hamarosan érkezik a gazdi Sok sok élelmet fog nekik majd adni Előjön a harmadik is, az akvárium császára Nagy testével az üveg falára tapadva Tekintélyt követel ő A hatalmas algaevő S kineveti a két kis aranyhalat Hiszen neki mindig jut itt finom falat De az aranyhalak éhesek most Keresik az elrejtett falatot S közben észrevesznek egy ismerős alakot Megérkezett Ő, ki az élelmet ossza Örül az akváriumban minden halacska Eszegetnek szépen, közben játszanak Nagyon boldogok ezek a szép kis halak. 2023. Dunakeszi ÉDESAPÁM HIÁNYZOL Két éve már, hogy itt hagytál Az égiek közé felszálltál Karácsonykor távoztál az élők közül Fájdalmat hagytál a szívünk körül Csend van idelent nélküled Nem felelsz, hiába szólítom neved Hiába mondom, hogy Apa, hol vagy? Kérdésem választ többé már nem kap Nem mondasz vicceket s nem nevetünk rajta Nem mesélsz történetet, hogy milyen volt Afrika Nem eszünk együtt már vasárnaponként Hálás vagyok máig is azokért a napokért Nem megyünk már együtt a FeHoVára És semmilyen más kiállításra Nem viszel már többé étterembe ebédre Nem jössz látogatóba többé estére De fentről remélem látsz és rám büszke vagy Bár sosem mondtad, nem volt felém sok szavad Remélem békében nyugszol a fellegekben Édesapám, ki ott vagy fent a mennyben. 2022. Dunakeszi ÉJI ÜZENET A Hold is csak úgy vigyorog Kacagnak a csillagok Tán engem nevetnek Hogy sohasem feledlek. Felnézek az égre Itt vagy velem végre Szívembe örökre Téged fogadlak örökbe Ha csak álmaimban látlak Akkor is minden nap várlak Lélekben velem vagy Reményem el nem hagy Felnézek az égre Telihold van végre Talán te is látod S titkon szerelmem vágyod A Hold még mindig vigyorog Kacagnak a csillagok Engem kinevetve Hogy rád vágyok epedve. 2019. Esztergom FÁRADT Elfáradtam a folytonos szenvedésben Örökös megfelelésben Hogy mindenkinek én nyújtsak támaszt De én soha nem lehetek fáradt Kérdezik sokszor Miért vagyok olykor Rosszkedvű és mogorva Nekem nem ez van megírva Hanem, hogy mindig mosolyogjak Emberek szívébe örömet hozzak S én teszem is a dolgom, vidámságot viszek De lelkem ezért túl nagy árat fizet Én miért nem lehetek fáradt? Miért kell minden nap viselnem boldog-álruhámat? Miért nem lehet csak egy napom Amikor a kínt magamon uralkodni hagyom? Miért nem értik meg ezt sokan Hogy fáradtnak érzem néha magam? Az apró örömöket én is megélem De azt a kicsit is elvennék tőlem Hadd legyek tehát néha rosszkedvű Hadd éljem át, ha lelkem elgyengül Hadd legyek kicsit néha én is fáradt S majd visszatérek és feltöltöm újra a boldogság-tárat. 2024. Dunakeszi FEKETE KARÁCSONY Gyermek voltam még egészen Szenteste volt, arra emlékszem A karácsonyfa a szobában feldíszítve állt Én rakosgattam alatta az építő kockát Az izzók fénye bevilágította a helyet Szívünkben nem volt más, csak mérhetetlen szeretet. De akkor hirtelen sötétségbe borult a ház Nekem nem volt, aki mindent megmagyaráz Csak sírt körülöttem az egész család S én nem értettem gyerek fejjel a felnőttek baját Hiába kérdeztem, választ nem kaptam Nem tudtam, miért, de én is csak sírtam. Később elmondták, Papa nincs többé Szenteste távozott, teste már a földé Azóta fekete minden karácsony Hiába lógnak szép díszek a fákon Hiába örül minden egyes ember Nekem a gyász honol ilyenkor szívemben S most megint, ismét, újra Családunknak lett újabb gyászolni valója Elvesz az élet oly sokat oly sokszor De legtöbbször a fekete karácsonykor Életünk végéig csak gyászolunk és sírunk A fejfákra egyre több nevet írunk. Próbáljuk túlélni ezt a pár napot Reménykedünk benne, hogy nem lesz több halott. S hogy a mennyországban békére lelnek, akik ott vannak És azok is, akik idelent gyászolnak Próbáljuk túlélni ezt a csúf életet Számoljuk a percet, az órát, az éveket De most még gyászolunk, szívünkben sötétség honol Ezen a szomorú fekete karácsonyon. 2020. Esztergom FEKETE LYUK Lyuk tátong a szívemben, hatalmas űr Nincsen benne érzelem, nincsen benne zűr Hiányzik a szenvedély, hiányzik a harc Nincs benne más, csak a múltból pár heges karc Nem lángol már tűztől, nem izzik száz fokon Pihen testemben hiú ábrándokon S ha néha-néha fel is ébred a vágy benne Elfojtja, hisz' tudja, értelme nem lenne Oly sokszor szeretett, hiába volt minden Érzelmeinek helye már nincsen Fekete lyukként örvénylenek benne Majd elnyeli mindet az örök sötétségbe. 2024. Dunakeszi FÉLEK TŐLED Félek, hogy ha újra látlak Szívembe markol majd a bánat Hogy már nem csókolhatom szép szádat Félek, hogy ha szemembe nézel Lélekben újra kivégzel Mert engem újra már nem érsz el Félek, hogy ha hozzám beszélsz Megáll megint az idő s az ész Félelmem teljesen felemészt Félek tőled, inkább nem akarlak látni Nem akarom újra hagyni fájni Rád mind örökké csak vágyni 2023. Dunakeszi GYERMEKEMNEK NINCSEN SÍRJA Gyermekem sírjára virágot én nem viszek Hisz' nincsen sírja szegénykémnek, neki nem lehetett De gyertyát gyújtok, rá én így emlékezek Megadom neki ezzel a kellő tiszteletet 6 éve már, hogy a mennyországba repült Ártatlan kis lelke örökre elszenderült De nem is volt neki való ez a világ Fent a mennyben jobb lelkekre talált Nem magányos, odafent él ő boldogan De én lent siratom azóta is minduntalan Örökké szívemben él a szeretetem iránta Gyújtok egy gyertyát most is az ő lelki nyugvára. 2022. November 1. Dunakeszi HA FÉRFI LENNÉK Miért nem születtem férfinek? Könnyebb lenne minden Szerelmemet virágokkal lepném meg S bármit megtennék, hogy boldog legyen Kapna ajándékot minden alkalomra Születésnapra, névnapra, nőnapra S ha nem lenne semmi esemény egy nap Én lennék, aki ok nélkül meglepetést ad Bókokkal illetném, amikor csak lehet Felvidítanám, ha szomorú, ápolnám, ha beteg Dicsérő szavakkal árasztanám el Nem érezné magát értéktelen senkinek A férfiak miért nem képesek erre? Nem törődnek vele, mit kíván egy nő lelke Nőként élek, virágot, bókot nem kapok Helyette néha napján egy kis rosszindulatot Ha férfi lennék, őszintén tisztelném a nőket De a férfiak sokszor nem tisztelik őket Így élek én is e világban nőként Annyival könnyebb lenne, hogyha férfi lennék. 2021. Március 8. HIDEG Hideg van Elvesztettem a lelkem Fagyos sötétség szállta meg a testem Rideg minden, már nem tudom, hova haladok Hol a helyem a világban, elveszett vagyok Nem táplál már engem semmi Nem tudom, merre kell menni A múltam sötét, a jelenem sivár S nem tudom, a jövőben mi vár Hideg van S lassan megfagyok Egy kicsit minden nap meghalok De új nap jön s mégis életben maradok Szenvedem tovább e kegyetlen életet Nem érzek ízeket, nem látok szép képeket Céltalan minden, a jövőtől rettegek S a halál Az is oly hideg Pedig a pokol tüzében égek Mégis oly fagyosnak érzem Kővé dermedt örökre szerető szívem 2023. Dunakeszi HIDEG BÖRTÖNÖD RABJA Rajongva szeretlek, de mindhiába Szívem feléd fordítom kitárva Meztelenül adom neked lelkem Szerelmed börtönébe zárva S te mint a közönyös börtönőr, szenvtelenül Fogva tartod szívem kegyetlenül Törődésre éhezve, csókodra szomjazva Hideg celládban ítéletre vár fagyoskodva Életfogytiglanra büntettél engem Örökké boldogtalan rabod lettem S hiába szeretlek rajongva téged Életem végéig sötét börtönödben élek. 2018. Április 18. Esztergom HOGYAN KIABÁLJAK? Hogyan kiabáljak, hogy meghalld végre? Ordítsak, sírjak, úgy nézzek az égre? Én mondjam ki, hogy végleg vége? Ó, dehogy! Csak ideig-óráig S aztán nem emlékezünk, csak a szépre S kezdődik minden újra meg újra Ez az, ami szívemet szúrja Nem lépünk a közös útra S csak sírunk minden nap Úgy teszünk, mint aki nem tudja Te jól vagy így, de én megtörve Kiabáljak még? Vagy hallgassak el örökre? Szíved, mint az enyém vajon ugyanolyan törött-e? Érzed te is a kínt minden nap? Tudom a választ, de nem tudok elsiklani fölötte A te szíved jégből van s hiába kiáltok Nálad mindig csak süket fülekre találok Kiutat s jövőt én már ebben nem látok Neked nem kellek S ezért csak csendben odébb állok. 2017. november 1. Esztergom IGAZI BARÁTSÁG Az elején nem bíztam benned még De mellettem voltál, mikor leszakadt az ég A legmélyebb ponton voltunk mindketten S azóta fogja kezed két kezem Egy pillanat alatt a barátnőm lettél Mikor bizalmadról tanúbizonyságot tettél Nem választ el minket most már semmi Jó veled enni, inni, nevetni, beszélgetni A mélység bugyraiból egymást kihúztuk A sírást együtt lassan nevetéssé formáltuk Az élet útján immár kéz a kézben haladunk Felemeltük egymást s együtt szárnyalunk Jóban is, rosszban is Neked támaszt fogok nyújtani S tudom, amiben tudsz, te is fogsz majd segíteni Ha szomorú vagy, én mosolyt csalok arcodra Ha bajban vagy, számíthatsz támogatásomra Megérte a sok szenvedés, mi hozzád vezetett Ennél jobb vége nem is lehetett Örök kötelék ez már köztünk végleg Köszönöm a sorsnak, hogy nekem adott Téged! 2024. Dunakeszi IGÉZŐ SZEMPÁR Te voltál az az igéző szempár Ki elvette szívemet egy perc után Tőled akarok majd gyermeket S egy életen át viselni nevedet Tiéd a szívem mindörökre Egy kapoccsal vagyunk összekötve Köztünk egy láthatatlan kötelék Jelzi szerelmünk erejét Elraboltad szívem mindörökre S hiába volt oly sokszor összetörve Nálad mindig megnyugvást talál Mert rabul ejtett az az igéző szempár. 2018. Október 13. Esztergom IHLETTELEN Mostanában nem írok verseket Hiába várok órákat, perceket Tombol bennem a szeretet hiánya Nem jön ihlet, tollam hiába várja Csak nézem az üres papírt s várok Forró érintésedre vágyok Hiányod sem ad már ihletet Érzéseim nem vezetnek kezet Csak bámulom az összefirkált lapot Nem írtam egy értelmes gondolatot Kiégett volna írói vénám? Nem vár több érzelmes vers rám? Csak átmeneti ez az állapot Míg érzem kegyetlen hiányod De újra veled leszek, érzem S előtör ismét írói énem. 2018. Március 4. Esztergom JÓ LENNE Jó lenne újra érezni Csókodban a vágyat Szerelemre éhezni Megvetni neked az ágyat Jó lenne újra elveszni Óvó ölelésedben Jó volna együtt létezni De ez szinte lehetetlen Jó volna veled ismét Önfeledten nevetni Szeretném, ha mernél Feltétel nélkül szeretni Ahogy először öleltél Azt akarom újra S hogy mindent megtegyél Lépjünk egy új útra Te vagy nekem, másom nincsen Ne kételkedj benne! Jó lenne, ha minden Végre tökéletes lenne. 2017. október 20. Esztergom KEGYETLEN Oly kegyetlen az élet Csepegtet egy kis szépet Aztán elvesz mindent, ami szép volt Szívünkben nem marad, csak egy üres vérfolt Cseppenként adagolja a jót S már magad sem tudod a valót De mégis elhiszed, hogy sikerül Bár valahol tudod legbelül Hogy egyszer mindennek vége lesz Az érzés soha nem ereszt Hogy lehetett volna jó is ez De az élet keveset ad s végül mindent elvesz. 2023. Dunakeszi KIÖLTÉL BELŐLEM MINDENT Kiöltél belőlem minden emberi érzelmet Egyetlen mondattal kivégezted szívemet Jéggé fagyasztottad s otthagytad a hidegben Kővé dermesztetted s itt állok most ijedten Hogyan tovább, még magam sem tudom Szerelmem többé senkinek nem adom S miért adjak bárkinek őszinteséget? Ha nem kapok mást cserébe, csak megannyi kétséget. Kiölted belőlem a megmaradt jóságot Elűztél tőlem minden szép álmot Kioltottad bennem az összes vágyat Mikor üresen hagytad a megvetett ágyat Megszüntetted bizalmam az emberek felé Most nem tudom, hogy induljak és merrefelé Már nem érdekel semmi, sem te, sem az emberek Nem tart ez sokáig, de most még szenvedek. 2017. október 20. Esztergom LÉLEK A lélek Nem csupán a lét Ebben az életben élni még Hisz' oly sok előző élet Nyomta rá sorsunkra a pecsétet A testet nem csak levegő és víz táplálja Hanem egy másik lélek, a miénk párja Mellyel valaha egyek voltunk Közös a jövőnk és a múltunk Ő kóborol valahol a nagyvilágban Valaki soha nem találja Hiába várja De van néhány szerencsés ember Aki életében rálel S ha felismeri önmagában Lélektársát a világban Az csodálatos és kivételes Soha többé mást nem keres Minden értelmet nyer nyomban Kérdésekre válaszokban Semmi más nem számít többé Így válik két lélek újra eggyé Örökké. 2023. Dunakeszi LÉLEKTÁRS Nincs csodálatosabb annál Ha két lélek egymásra talál Mert minden ember azt várja Hogy legyen lelkének párja S aki megleli ezt az életben Sajátját egy másik lélekben Az kivételes és különleges dolog Az ember csak ettől lesz igazán boldog Kevés embernek adatik meg e csoda Ostoba vagy, ha hagyod szállni tova Becsülni kell és őszintén szeretni Megtartani, soha el nem engedni De ha ezt valaha is eldobod Az életedben nem leszel boldog Mert nem lesz semmi olyan jó soha senki mással Mint egy igazi hű lélektárssal. 2023. Dunakeszi MAROSVÁSÁRHELY NYÁRON Végre valóra vált egy álom Láthatom Marosvásárhelyet nyáron Gyönyörű sziklás hegyeket Fenyőkön zöldellő tűleveleket Láthatom a virágba borult főteret A tisztán fénylő kék eget Rózsák terén boldog embereket Mindezt átélhetem veled Történelmi utcák aszfaltján sétálhatok Kristálytiszta levegőt szippanthatok Láthatok az égbolton ezernyi csillagot Kicsit úgy érzem, én is itthon vagyok Ez a hely minden évszakban gyönyörű szép Télen s nyáron is, mint egy megfestett kép Remélem visszajövök még Hogy újra lássam Erdély csodálatos gyöngyszemét. 2018. Július 9. MÁR NEM KELL MONDANOM Már nem kell mondanom neked, hogy szeretlek téged Hisz régóta tudod: Te vagy nekem az élet Már nem kell mondanom, mennyire kívánlak Érintésemből tudod minden vágyam Már nem kell bizonygatnom, hogy Te kellesz nekem Tudnod kell, hogy csak tiéd a szívem Másnak nincsen már helye benne Olyan jó, mint Te úgysem lenne Az idők végezetéig veled akarok lenni Melletted ébredni, együtt sírni s nevetni Válladon hajtani álomra fejem S hálát adni az Úrnak, hogy Te vagy nekem Remélni, hogy nem hagysz el s örökké szeretsz Cserébe míg élek, hű társad leszek Már nem kell mondanom, mennyire imádlak Szívem örök megnyugvást talált nálad. 2018. Március 7. Esztergom MEGCSÓKOLNÁLAK Megcsókolnálak, de nem merem Kezed után nyúlna kezem De félek, hogy ellöksz magadtól Sírnék minden szavadtól Megérintenélek S tudom, te is ezt érzed Ölelésedben fürödnék S örökké veled lennék Nem tudom, mitől félsz Nem fogja fel józan ész Mit irántad érzek Mikor szemedbe nézek Rajtad ugyanúgy látom Saját szomorúságom Hisz te sem vagy boldog Hiába is mondod Egymás miatt sírunk Nagy harcokat vívunk A vágytól úgy égek Ezer sebből vérzek Makacsságod győzött Ellenem megfertőzött Nem akarsz már engem Se testem, se lelkem S csak vágyódom utánad Szeretve utállak Gyűlölve szeretlek Soha el nem feledlek. 2018. Február 1. Esztergom MEGÖL A MAGÁNY Nem gondoltam volna, hogy társam a Magány lesz Nincs olyan, ki nekem jót mond vagy tesz Nem hittem, hogy valaha egyedül maradok S az iránt, kit szerettem, nem érzek mást, csak haragot Aki közel állt hozzám, letépte a szárnyam A Magány lett immár leghűségesebb társam Szorosan ölel, nem ereszti kezem Minden nap, minden éjjel itt van velem Nem én választottam, ő szemelt ki engem S én ártatlanul, naivan áldozatul estem Azóta nem tágít, nem keres más házat Szívembe költözött, ott épített erős várat Melynek falait lebontani nem lehet Erős karjai védik a szerkezetet S oly' szorosan húz néha magához engem Hogy nehezemre esik levegőt vennem Szorítja mellkasom, roppantja csontjaim Vérem folyik végig éles karmain Éjfekete teste teljesen betemet Megakasztja percenként lélegzetemet Keserű csókot lehel ajkaimra S lelkemet jéghideg csókjával testemből kiszívja Lassan teszi ezt, hogy minél jobban fájjon Ilyen kegyetlen az én hűséges Magányom. 2024. Dunakeszi MOSOLYGÓ DEPRESSZIÓ Azt hiszed, hogy boldog vagyok Mert nem sírok át minden napot Azt hiszed, hogy nincsen gondom Azért, mert épp nem mondom Azt gondolod, erős vagyok Nem törnek meg engem bajok Jól telnek számomra a napok Csak mert mindig vidám vagyok A mosolyt nézed csak az arcomon Nyugodtságot hallasz hangomon Csillogást látsz a szemeimben Boldogságot az örömömben De azt nem látod, mi van bennem Miért kell mindig színészkednem Nem látsz bele a lelkembe Mert álarcot húzok fel reggelente Belül emészt a fájdalom Mások előtt nem vállalom Boldogtalanság férgei esznek S egyre csak nagyobbak lesznek Mardossa szívem az önvád és bűntudat Nem látok ebből semmilyen kiutat Felemészt a szomorúság és a kétely Nincs számomra ebben a világban már hely És segítséget így nem kapok soha Reményeim így szállnak tova Ha álarc mögé bújok nap mint nap Lelkem támogatást sosem kap Állandó jó kedvem segélykiáltás Tudatalatti figyelem felhívás S ha meghallaná valaki végre Depressziómnak akkor lenne vége De te csak azt látod, hogy mosolygok szüntelen Pedig az életem már régen színtelen S csak úgy tudom újra színesre festeni Ha hagyom álarcom egyszer szétfoszlani. 2022. NEM HARAGSZOM, CSAK KISSÉ NEHEZTELEK Nem haragszom rád, csak kicsit neheztelek Nem szeretsz engem, így el kell engedjelek Hiába te voltál szívem minden vágya Magányos éjszakáim legédesebb álma Minden levegővételben az oxigén Ereimben szüntelen lüktető piros vér Szemem világában a rózsaszín felhő A remény, hogy a szerelmed irántam eljő Szertefoszlott álmom, hisz magadtól eldobtál Pedig reményt bennem nap, mint nap tápláltál De szinte egyik percről a másikra Megszűntem létezni számodra Nem haragszom, de még kissé neheztelek Mert könnyen szívemből téged nem eresztelek Beköltöztél s adtál melegágyat Őrült szerelmemnek irántad Hiányoznak a pillanatok veled Mikor csókot szenvedélyből adtam neked Pengetted szívem gitárján a húrokat Utánad nekem csak egy törött gitár maradt És törött gitáron nem lehet játszani Én sem tudok hidd el, másnak látszani Énekelném szívesen, hogy milyen jó nekem De sajnos te már nem leszel mellettem Csak hullanak szívem vérző könnycseppjei Már nem fogod szürke estéim színesre festeni Többé hiába is hívlak szerelmemnek De nem haragszom, csak kissé neheztelek. 2017. szeptember 24. Esztergom NEM IS TÉGED Nem is téged szerettelek Csak a képet, ami lehetnél Hogy velem milyen szépeket és jókat tehetnél De hamis kép voltál illúzió csupán S most itt állok egyedül, megtörve, bután Nem értve, hogy miért nem szeretsz, miért játszol még mindig velem Miért nem főzöl reggelente finom kávét nekem Mellettem ébredve miért nem nézed arcomat Közös életünkhöz nem találom kulcsomat Hiszen nincs is ilyen kulcs és soha nem is volt Én csak életed egy lapján voltam egy kicsinyke folt De te lapozol s a folt eltűnik ki is téped tán a lapot Szívemet is kitépted már olyan sokat kapott Bántást és szúrást, jóból csak keveset Azóta is csak egy másik szívet keresek Életednek könyvében te lapozol hamar Én itt maradok s már csak egy dolog zavar Hogy miért nem tettél semmit, mire annyira vártam Miért nem kaptam virágot, s téged mellettem az ágyban Miért láttam mást, mint ami igazából volt Szívemben a te szíved minden érzést kiolt Fantomkép, mit benned láttam, most mutatod arcod Hiába is kiabáltam, te vívtad a harcot Nem te hiányzol már nekem, csak a kép, mi lett volna Többé nem leszel már velem Mert te vagy szívem rombolója Nem is téged szerettelek Csak az illúziót, mi voltál El kell mostmár feledjelek Mert egy szót sem szóltál. 2017. November 4. Esztergom OLYAN VAGYOK, MINT TE Talán mert olyan vagyok, mint te Azért nem loptam magam szívedbe Talán nem voltam jó gyerek Azért nem adtad szereteted Talán én voltam ostoba Azért nem tudtunk beszélni soha Talán nem volt közös témánk tényleg Engem más érdekelt, mint téged Talán szerethettél volna jobban Akkor nem lettünk volna rosszban Talán nekem kellett volna nyitni feléd Akkor mondtál volna ezer mesét Talán szólnom kellett volna neked Hogy hiányzik a szereteted Már hiába szólok, csak a néma csend válaszol Te már az idők végezetéig békében alszol S reménykedni tudok csak, hogy tudtad Hogy mennyire szeretlek, bár te sosem mondtad Hiányzol még ha nem is voltunk jóban Remélem odafent a lelked jól van Szerettelek és szeretlek míg élek Hiába vett el tőlem az élet Örökké hiányozni fogsz, amíg világ a világ Remélem békében nyugszol, drága édesapám! 2021. PORSZEM A VILÁGBAN Nem tudok mindenkin segíteni Egy porszem vagyok a világban Nem tudok a fájdalmakon enyhíteni Az életben sokat hibáztam Nem tudom mindig a jót tenni Nem tudom mi a helyes út Nem tudok mindig jó lenni Ki a rossz elől elfut Nem tudok megfelelni sokszor Még magamnak sem megy Elgondolkodok olykor Hogy ez így tovább nem megy De nem tudok másmilyen lenni Hibát hibára halmozok Pedig szeretnék jót tenni Csak néha belefáradok Nem tudok mindenkinek megfelelni Nem tudom megváltani a világot Nem tudok mindig felvenni Egy-egy eltaposott virágot Olykor lelkem is az, egy ezerszer Eltiport hervadó virág Csak reménykedek, hogy általam egyszer Szebb lesz majd ez a csúf világ. 2022. Dunakeszi RÉSZVÉT Te ott fent az égben Mennyországban, fényben Ki itt hagytál minket a földi létben Nyugodj hát békében! Mi itt a földön siratunk Mi, akik itt lent vagyunk Fentről nézhetsz le reánk Nem maradt utánad, csak a hiány Nem látod többé már a színeket Nem érezheted az ízeket Nem halljuk többé csengő nevetésed De nem is látjuk többé kínzó szenvedésed Jó helyen vagy, lelked nyugalomra lelt Téged ez a rengeteg barát nem felejt Várj ránk odafent, majd mi is megyünk S egyszer majd egy szép helyen mind együtt leszünk. 2022. Dunakeszi SZÁZ FOKON ÉGEK Száz fokon égek Ó, ha tudnád, mit érzek! Nem vagyok boldog Csak jönnek a gondok Mondd, mihez kezdjek? Maradjak vagy menjek? Van még itt helyem? Jut még szeretet nekem? Marad nekem a jóból? Néhány kedves szóból? Nem látok előre Hiába nézek a jövőbe Nem látom a múltam Emlékeim nincsenek útban A jövőm is homályos Bár a jelennel határos De jelenem sem tiszta S már nem forduhatok vissza Előre kell mennem hangtalan Akkor is, ha minden bizonytalan 100 fokon égek Ezer sebből vérzek De akkor is megyek tovább Ha megtört az élet. 2018. November 6 Esztergom SZEPTEMBER Beköszöntött hát az ősz A szeptember elhozta az esőt Mossa ki a bánatot szívünkből S adjon nekünk új erőt Mossa el könnyeinket a víz Legyen mosolyból több mint tíz Az esőcseppek tisztítsák meg lelkünk S leljük meg mindenben örömünk Szél fújja el a bánatot szívünkből Minden rosszat emlékezetünkből S új lét virradjon napsütéssel Vidáman hulló falevelekkel Majd a tél hidege fagyassza meg a bajt Hó ropogása nyomja el szívünkben a zajt Hófehér hópelyhek hulljanak az égből Hozzanak békét mindenkire fentről És majd eljön a meleg tavasz ismét Újra élvezhetjük a napsütést De addig hagyjuk, hogy bánatunkat mossa el A morcos, esős, hideg szeptember. 2017. 09. 22. Esztergom SZERELMES VAGYOK Szerelmes vagyok beléd S elérni akarlak Ölelni, csókolni minden nap Szomjamat oltani veled S hagyni, ha zavarlak. De nem tudnám. Hogy is tudnálak hagyni? Szívembe költöztél lakni. Éhségemet oltanád De szívemet hagyod megfagyni. A bánat költözött belém Tétlenül nézed Nagyon jól érted Hogy mire vágyom én S te is ezt érzed Neked sem jó így. Makacs vagy, te drága! Miattad maradok árva Velem lenne igazán szép De itt maradok megalázva. Kemény vagy, mint a gyémánt Nem engedsz magadból S nem értek szavadból Csak sóvárgok utánad némán Hogy lássalak, azt várom a napból. Szerelmes vagyok beléd Csak téged akarlak Ölelni, csókolni minden nap Senki mással lenni, csak veled Szerelmet adni neked. 2017. 09. 22. Esztergom SZERESS Keress, amíg nem késő Szeress, amíg van idő Mert az élet gyorsan pereg Nem áll meg se nekem, se neked Ha majd síromnál hullatod könnyed Akkor sem lesz senkinek könnyebb Az életben kell őszintén szeretni S ha szeretsz, kimondani, amit kell, megtenni Szeress, amíg nem késő Keress, amíg van idő Mert ha utolsót üt az óra Hiába vársz már a szóra Nem felel már akkor senki Nem tudsz akkor semmit tenni Keress, amíg van rá idő Hiába szeretsz, mikor már késő 2023. Dunakeszi SZERETNEK AZ EMBEREK Szeretnek engem az emberek Pedig semmi mást nem teszek Csak tiszta szívből szeretek Másmilyen én soha nem leszek S mégis nagyon sokat teszek Szívem kitárom annak, aki szeret S megjegyzik a nevemet A lányét, aki mindig nevet Önmagam adom, mást én nem teszek Ez a világ nekem így kerek S bizalmat ad felnőtt s gyerek Számos mosoly kísér, bárhova megyek Szívekbe nap mint nap örömet teszek Szeretem élni ezt az életet Szeretnek engem az emberek A legjobb mégis, ha az az Egy szeret. 2023. Dunakeszi SZERETNI Még hogy a bánat Vezeti tintámat Néha igen, az is De sokszor írok vidámat Nem mindig vagyok szomorú Nincs fejemen tövis koszorú De ha lenne is írnék Nem telepedne rám ború Nehéz az élet S meglátni benne a szépet Nem esni kétségbe Ha lelkünk eltéved De milyen csodás is tud lenni! Nem kell mindig szenvedni A legfontosabb mindig Szeretni szeretni szeretni. 2023. Dunakeszi SZERETNI NEHÉZ Gyűlölni téged oly könnyű lehet Csak szeretni nehéz, mert nem engeded Nem engedsz magadhoz igazán közel Szerelmes szíved hozzám nem jön el. Elfogadom tehát, hogy veled végleg vége Hiába folyik megtört szívem vére Talán engem te már el is felejtettél De idővel majd rájössz, mit veszítettél Őszinte szerelmet adtam volna neked Halálomig vagy tiédig lettem volna veled A jóban és a rosszban igazán Bármikor számíthattál volna rám Neked nem kellettem, majd másnak fogok Utánad többé sírni már nem tudok Elengedlek immáron, szomorúan végleg Mostmár csak sajnálni tudlak téged Mert mikor rájössz, hogy milyen kincsed lehetett volna Rádöbbensz, hogy ki az, ki őszinte szerelmet adna Késő lesz már, másé leszek s te ott leszel egyedül Fájó szívvel hallgatod, mikor a közös dalunk felcsendül Jól gondold meg, megéri-e eldobni magadtól Sírni egyedül titokban, szenvedni hiányomtól Nem tudod majd jóvátenni, késő lesz már évek múlva Ha makacsságod fontosabb, pedig szerelmed lehettem volna. 2017. szeptember 25. Esztergom SZERETTEM VOLNA S MÉG LEHETEK (Szerettem volna című 2018-as versem folytatása) Szerettem volna s talán még lehetek Édesanya, ki önfeledten nevet Gyermekével egy szép tavaszi napon Vidáman üldögélve az udvarban egy padon Játszani fogócskát, bújócskát a kertben Délután a hintaágyban pihenni vele csendben Mesét olvasni esténként neki Ahogy egy igazi szerető anyuka teszi Nem tűnt el a remény, hogy gyermekem legyen Hogy átadjam neki végtelen szeretetem Párra találtam, igazi lelki társra S szeretném, ha ő lenne gyermekem apukája Közösen nevelnénk apró kis csodánkat Alapot adnánk egy boldog családnak Nem tűnt el a remény, hogy édesanya legyek S hogy boldog család legyünk, én majd mindent megteszek. 2022. Május 8. SZÉP OKTÓBER Itt van az ősz, újra eljött Ilyen szép tán még sosem volt Az eget nem borítják sötét felhők S éjszakánként fényesen ragyog a hold. Sárga falevelek az utcán jelzik október létét A Duna sima víztükrében hattyúk törik meg a nap fényét És a parton nevetgélő, vidáman sétáló emberek A játszótéren szaladgáló önfeledten boldog gyermekek A naplementében ücsörögve élvezem az utolsó sugarakat S hallgatom a körülöttem zümmőgő bogarakat Csend és nyugalom van, magával ragad a táj Nem gondol most senki arra, mi a rossz és mi fáj Gondolataimba merülve nem számolom a perceket Órákat a szabadban ülve élvezem az életet Arra gondolok, mi lenne, ha minden ősz ily szép maradna S az emberek nem gondolnának bosszúra s haragra Bárcsak ez az szép október örökké tartana Oly jó lenne, ha az egész világ ilyen szép volna. 2018. Október 13. Esztergom SZÉP SZÍVEMTŐL ESZTERGOMIG Hazám, hazám e szép Magyarország Északon a csodás Esztergom Róla írom e dalt most hozzád Hiszen ez az otthonom Történelmi szép vidék Melyben ezernyi emlék honol Becses fővárosa volt még Országunknak egykoron Szent város, mi túlélte A tatárt és a törököt Lakói már megéltek Bánatot és örömöt Rabul ejt e város páratlan szépsége Mindegy, hogy most jöttél vagy itt születtél Szíved úgyis visszahúz ide Bármilyen messzire is mentél A halálból épült újra A várfalak lerombolhatatlanok Bárkinek vezethet ide útja Akár szegények, akár gazdagok A Dunakanyar legtetején A Pilis-hegység lábánál Ott nyugszik a Visegrádi hegynél A Duna jobb partján A Bazilika látványa mindig szép Legyen nappal vagy éjjel Mikor elénk tárul e kép Nem bírunk a hévvel Rabul ejt e város páratlan szépsége Mindegy, hogy most jöttél vagy itt születtél Szíved úgyis visszahúz ide Bármilyen messzire is mentél Dalom szól most A gyönyörűszép Esztergomhoz Csodálatom csak növekszik Szép szívemtől Esztergomig Rabul ejt e város páratlan szépsége Mindegy, hogy most jöttél vagy itt születtél Szíved úgyis visszahúz ide Bármilyen messzire is mentél. 2017. október 27. Esztergom SZÉP VASÁRNAP . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Virágba borult szívem ezen a szép vasárnapon Tollat ragadtam s verseim csak írom írom írom Szivárványszínben látom most a világot S megcsodálok minden gyönyörű virágot A tavasz illatát a levegőben érzem A napfelkeltét igazi áhítattal nézem Tombolnak bennem a szebbnél szebb érzések Nincsenek most számomra semmilyen kétségek Bár átadhatnám ezt az egész világnak Egy cseppnyi boldogságot a szomorúságnak Nyíló virág illatának örömét Pillanatnyi búfelejtés erejét. 2021 SZOMORÚ NAP Születésnapom most nem lesz boldog Beárnyékolják a gondok Nem tudok most őszintén nevetni Szép szavakra kedvesen felelni Nincs velem senki, egyedül vagyok Így telnek el az órák s a napok Jót az élettől nem sokat kapok A boldogtalanságra húztam lapot Nem ül már mosoly arcomra, mint régen Az életem úgy érzem, hogy szégyen S nem teszi a születésnapom vidámmá semmi Ugyanolyan szomorú nap, mint a többi 2023. November 24. Dunakeszi SZÓRÓL SZÓRA Szóról szóra igaz minden Elmélkedés most már nincsen Reménnyel telt gyenge szívem Előtted most kiterítem Téged választott magának Lelkem, testem s a vágyak Engem szeress, senki mást Kérlek, örökké tartson ez a látomás 2021 SZUNNYADÓ VASÁRNAP Madarak csiripelését hallgatom reggel Mindenki számára hiányzik egy ember Egy társ, egy barát, egy szülő, egy nagymama Nekem is hiányzik valaki mosolya A teraszon állva kávét kortyolgatva Eszembe jut egy emlék, Mama hívó szava Mikor gyerekként oly sokszor rossz fát tettem a tűzre Sosem tanított engem rosszra, sem bűnre Csak jót és szépet adott nekem s mindenkinek Előtörnek bennem a fájó emlékek Kedves arcán mindig mosoly csillogott Lehozta volna nekem az összes csillagot Szeretetem iránta bennem él örökké Míg élek, szívemben őrzöm emlékét Nem látom őt többé, hiányzik nagyon Emlékeimbe mélyedek ezen a szunnyadó vasárnapon. 2018. Március 25. Esztergom TEGNAP SÍRTAM Egy ideje már nem sírok Pedig hatalmas harcokat vívok De könny nem csordul ki szememből Legyen szó, barátságról vagy szerelemről Ha nehézségekbe ütközök Nem sírok, nem üvöltözök S végül mindig megoldok mindent Még ha meg is halok kicsit ott bent De nem ejtek egyetlen könnycseppet sem Az életben a sok rossztól erős lettem Nem tud mostmár engem megtörni Sem az élet, sem az emberek, egyszerűen senki De tegnap sírtam, egyedül magányomban Mikor elhunyt gyermekemre gondoltam Az egyetlen, akiért még képes vagyok sírni De 6 év után is képtelen beszélni és írni Mélyen őrzöm magamban kis angyalkám emlékét S néha elképzelem, hogy velem éli életét De nem élhet itt ő, csak fent a mennyországban éli S ilyenkor jövök rá, hogy néha milyen jó is sírni. 2022. Dunakeszi TEHETSÉGES FIÚ Még csak 6 éves vagy, de már olvasol Rajzolsz, színezel, könyveket lapozol Énekelsz és néha verseket mondasz Ámulok csak rajta, mennyi mindent tudhatsz S ha éppen nem jön semmilyen ihlet Megnézel egy-egy tudományos filmet De nem csak úgy egyszerűen, kíváncsian nézed Megjegyzed, mert oly okos vagy, hogy meg is érted De szöget is kalapálsz az udvaron deszkába Vigyázol a kalapácsra, mert szüleid szerszáma Fúrsz, faragsz, kötözöl, néha ácsolsz Valamit serényen mindig barkácsolsz S nem okoz gondot az udvarban fát vágni Vagy a kertben szüleidnek segíteni ásni Bent is takarítasz, mosogatsz, ha kell Próbálsz jót tenni pici kezeiddel A táncban is szuper vagy, imádnak a lányok Pörgeted őket, ezt is szépen csinálod Tehetséges vagy nagyon sok mindenben Sikeres leszel majd meglásd az életben Büszke rád a család, szüleid, mama és én is És a szintén tehetséges nagyobb testvér is De minden tulajdonság mellett a legeslegjobb benned Az őszinte, tiszta önzetlen szereteted. 2023. Dunakeszi TOLLAM A FEGYVEREM . . . . . . . . . . . . A dicsőség számomra nem játék Írói vénám ajándék Mit Isten a kezembe adott Valahányszor tollat ragadok Csak írok írok írok Miközben szörnyű harcokat vívok De a tollam az én igazi fegyverem Ha megjön az ihlet, nincsen kegyelem Ó, ha az én tollam beszélni tudna! Nem mesélne ő, inkább messzire futna Távol minden rossztól, kíntól, szenvedéstől Mit papírra vetett s nem puszta kedvtelésből De nem tud szaladni, sem beszélni a tollam Arra való, hogy ha jön az ihlet, megragadjam Szívemből kiszálljon kezemen át a fájdalom S végigcsorogjon tintaként a tollamon Ez az ő végzete, erre hivatott Hogy papírra vesse, mit szó ki nem mondhatott S valahányszor érzéseim papíron tintaként élnek tovább Együtt vívjuk a harcot tollammal, mi fegyveremmé vált. 2021. TOLLAM TINTÁJA Már nagyon sok verset írtam Sokszor sokat sírtam De ilyenkor születtek legszebb verseim Tollamat vezették keserű könnyeim S ha mégsem tudtam sehogysem sírni Elkezdtem újra írni, csak írni Nem kellett nekem soha szánalom Tollamat vezette megannyi fájdalom S néhanapján mikor boldog voltam Örömöm vezette újra tollam Aztán kifogyott a tinta hónapokra Kiszáradt a költő tolla Majd megint jött egy szomorú időszak Mi megindította ismét a tollat Papírra vetettem szörnyű szenvedésem Azt hittem, tollam nem bírja már körmölésem Majd ismét kiszáradt a tinta benne Nem volt szó, mit papírra vetne Üres lett, ahogy a szívem is akkor Eldobtam mindent, kellett egy másik toll De hosszú, száraz hónapok után Tollamba az élet visszaszállt Folyt a tinta megint a papíron Nem kellett már többé sírnom Boldogság töltötte meg a tollbetétet Nem kellett már átsírni az estéket A legszebb verseket mégsem a fájdalom szüli Hanem mikor a lelkem a boldogság átöleli. 2023. Dunakeszi TÚLFŰTÖTT VÁGYAK Vágyaimnak nincs célja s határa Csak hogy egymáséi legyünk végre valahára Érzelemtől túlfűtve egyesüljünk szenvedéllyel Ne bírjunk magunkkal s a hévvel Vágyom, hogy hozzámérj, megcsókolj, átölelj Csókod édes íze, ami nekem kell Túlfűt a vágy, nem bírok már magammal Csak harcolok folyvást démonjaimmal Hogy álmom beteljesüljön, csak azt várom szüntelen Minden percben rád vágyódom esztelen S ha mégsem teljesülne eme kívánságom A pokol tüzén kell majd elkárhoznom. 2020. TÚL RÉGÓTA Talán túl régóta vagyok egyedül Magányosan szenvedem az éveket Én vagyok, aki folyton csak menekül Szeretnék egy másik életet Talán túl sokan bántottak már engem Tiszta szívből hiába szerettem Ha odaadtam magam teljesen A végén mindig én szenvedtem Talán megszoktam minden fájdalmat S ezért viselem el a sok rosszat S ha széppel kínál az ég Visszautasítom azt Mert túl régóta vagyok már magányban Egyedül fekszem a hideg ágyban S már nem akarom, hogy mellém feküdjön bárki Nem akarok többé senkire várni. 2024. Dunakeszi ÚJJÁSZÜLETÉS Belenéztem a tükörbe S nem láttam magam Nem volt a tükör törve De más nézett vissza onnan Nem voltak ismerősek vonásai Mélyen ültek fájdalmának ráncai Szomorú szemeiben szikrázott a szenvedés Megérteni őt egy élet is kevés A pokol legmélyebb bugyraiban élt Nem volt hite, már semmit nem remélt A mélyből felszállni még nem tudott Némán, csukott szájjal ordított S most belenézek a tükörbe újból Nem félek ettől az újtól Ismerősök már a vonások Eltűntek a fájdalomtól égő ráncok Szememben újra él a csillogás Olyan jó érzés ez, olyan nagyon más Mint pillangó, ki a bábjából kiszabadul Végül a pokol s nem én maradtam alul Felszálltam a magasba s érzem, újra élek A múlttól, jövőtől többé már nem félek Kinőttek szárnyaim, úszok a fellegekben Meghaltam egyszer, de újjászülettem. 2024. Dunakeszi ÚJRA LÁTTALAK Újra láttalak s megdobbant a szívem Nem hittem volna, hogy ez ilyen Az őrületbe kergetsz engem Azzal, hogy nem szólsz egy szót sem Csak egy pillanatra találkoztunk Szót is alig váltottunk S bennem mégis felforrt a vér Szívem szívedig el nem ér Bezárkóztál s nem engedsz magadhoz Tudom, már nincs jogom panaszhoz Elengedtük egymást végre Beletaszítottál a sötétbe S ha ismét valahol meglátlak Szívembe költözik újra a bánat De lelkem mélyén akkor is meghalok Ha tőled többé egy pillantást sem kapok Bárhol járok majd s te bárhol leszel Messze tőlem majd nem jelentkezel Nem kapja meg más a szeretetem Téged kereslek majd mindenkiben 2017. november 6. Esztergom VAK VAGYOK Vak vagyok, nem látom a jót s a rosszat Bizalman határtalan s ez bosszant Hamis barátok vesznek körbe Hiába nézek tükörbe Csak egy naiv lányt látok Semmi másra nem vágyok Csak hogy megértsenek Ha baj van, velem legyenek És ha öröm ér, mellettem álljon Az összes jó barátom De ki a barát? Már nem tudom S ezért magamat okolom Mert vak vagyok és nem látom Hogy ki az igazi barátom. 2020. Esztergom VALAMI ELSZAKADT Valami elszakadt bennem Meghalt az egész lelkem Keresem a halál okát E reménytelen ügyben Talán a bizalmad hiánya Gyanakvásod melegágya Vagy csak a hideg mosoly arcodon Lelked gúnyos kacagása Talán nem is szerettél igazán Hazudtál oly sok éjszakán Ezért szakadt el bennem minden Szerelmed örök talány Vajon érzed-e azt, amit én? Vajon téged is tép a kín? Engem szétszedett már a szenvedés Amin már semmi nem segít Csak vársz és gondolkodsz Közben engem meggyilkolsz Szépen lassan eltelik az élet S te még semmire sem jutsz Mialatt én eltűnök Mert tovább én már nem tűrök Hiába sírsz majd utánam Rájössz, hogy te voltál, ki elűzött. 2017. október 20. Esztergom VÁGYAK, ÁLMOK Nem sajnálatot kérek, hanem együttérzést Nem szánalmat, csak egy kis megértést Nem kell, hogy mindenki szeressen Csak aki szeret, velem jó lehessen Nem kell, hogy mindenkinek megfeleljek Csak hogy ebben az életben társra leljek Hű társra, ki elfogad olyannak, amilyen vagyok Aki rosszabb napjaimon is szeret s velem együtt ragyog Nem vágyok nagy dolgokra ebben az életben Csak hogy őszintén boldog legyek lélekben S ha egyedül kell haladnom utamon tovább Akkor is megyek s reménykedek, hogy valahol csoda vár. 2023. December 22. Dunakeszi VIHAR Már megint gyűlnek a fellegek Ennyi ború hogy lehet? Egyre csak felfelé kémlelek Nem látom a kék eget Csak sötét felhőket S távolról egy-egy villanás Mellé dörgés-szerű morajlás Egyre erősebb hangzással Jelzi, hogy már közel van A villám vakuként villan Mindenki bezár ajtót, ablakot, kaput S mint a jó fényképész villantja azt a vakut Egymást fotózza természet és ember Míg az eső mindent szépen elver Együtt kell élnünk ezzel Bár a víz az úr s a felhők feketék még Nem lesz mindig ilyen sötét az ég Eloszlik a sűrű felleg majd Nem halljuk az égbolt felőli zajt Kisüt a nap fejünk felett s feledjük a bajt 2023. Dunakeszi W202 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Mikor meglátom fényes kasztnid, ahogy csillog S a motorháztető elején fénylik a csillag Leírhatatlan az érzés, mi átjár Sokkal nagyobb extázis a vártnál Fehér fényed beragyogja az életem Már az első nap tudtam, hogy te kellesz nekem Izzítok, indítok, együtt suhanunk az úton Autópályán, városban s a Megyeri hídon Menetel az úton a közel 100 lóerő Ez az érzés emberi mértékkel nem mérhető S az árgus szemek, amik minden nap figyelnek Ámulnak, csodálnak, elismernek Csodaszép kék belsőd nézi két szemem Kormányodon pihen nyugodtan két kezem Kényelmes ülésedbe boldogan süppedek bele Csodás W202-esem, a szívem veled van tele! 2023. Dunakeszi

0 komment , kategória: Gebhardt Nóra

Gebhardt Nóra versei I.

2024-04-06 21:15:24, szombat

	GEBHARDT NÓRA VERSEI I. Gebhardt Nóra (1989. november 27 - ) Öröm olvasni boldogságtól és fájdalomtól átitatott sorait, nagyon szép és érzelmes verseit. Igaz az élet kegyetlen, és harcolni kell szüntelen. Nagyon szép, igazi mély érzések, nagyon szép gyönyörű szerelmi vallomások és csalódások. A fiatal költőnő csodaszép gondolatokat, érzéseket fogalmaz meg ezekben a versekben. Szép szerelmes verseihez csak gratulálni tudok. Aki így tud írni, az megérdemli hogy Ámor lenyilazza! Az élet sokszor kegyetlen. Mindenkinek jut boldogság és szenvedés egyaránt. Egy költő rímekbe szedi mindezt és ez által maradandót alkot. Minden költőnek kell egy múzsa is, amely megihleti. Ez lehet egy személy, egy tárgy, illat, íz, érzés. Bármi, ami folyamatos inspirációt ad. Mindig más, pillanatnyi dolgok. Ha a költő valóban művész, felhasználja ezeket az elemeket, hozzáad egy darabot önmagából és megírja a verset. Egyiket a másik után. Bárhol, bármikor. Az igazi költő kezét nem az ész vezeti, hanem a szív. Érzések címmel kiadott verseskötete egy kis olvasnivaló karantén idejére. Hamarosan elkészül harmadik könyve is az Underground Kiadó jóvoltából. A több, mint 200 oldalas verseskötete az www.undergroundbolt.hu oldalon lesz rendelhető, ahol a korábbiak is kaphatók. Ti várjátok már? Versek Link Link A TŰZ, AMIT GYÚJTOTTÁL Méregzöld szemeid tüzében égek el Tekinteted lángol bármikor rám nézel Bársony ajkaid csókjától égek el Ajkaim részecskéi puha szádon porladnak el Tűzforró érintésedtől égek el Bőröm izzó tested melegétől hamvad el Hangod selymes simogatásától égek el Várom az órát, percet, mikor enyém leszel Fénylő hajad puha tapintásától égek el Szíved erős dobbanásaira az enyém is hevesebben ver Bársony bőröd buja illatától elvesztem az eszem Bármire kérsz kedvesem, én örömmel megteszem. A szenvedély, mit érzek, csak a tiéd, senki nem veheti el A vágy, ami bennem él irántad soha nem múlik el Téged kívánlak, amíg az életem véget nem ér A tűz, amit bennem gyújtottál kettőnkben mindörökre ég. AMIT ADTÁL Olyat adtál nekem, mint előtte senki más Őszinte törődést, szerelmet, odaadást Feltétel nélkül, önmagamért szeretsz S nem félek már attól, hogy egyszer elfeledsz Igaz szerelmet találtam melletted Lelkem visszatért belém, s ezt neked köszönhetem Ha veled vagyok, ragyogok és újra önmagam leszek Nem érzem többé, hogy a nagyvilágban elveszek Megszenvedtünk egymásért, harcoltunk a gonosszal Megküzdöttünk keményen az irigy rosszakarókkal Álltuk a sarat, tűrtük az előítéleteket Végül mi győztünk a harcban, mi hoztunk ítéletet Egymás mellett döntöttünk, nem törődve mással Irigyekkel, gonosz szavakkal, hamis vallomással Van, aki szeret minket, valakitől csak rosszat kaptunk Aki igazán fontos, az támogatja közös utunk A múlt eseményei mind el vannak felejtve Hiszem, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve Tiszta lappal indulunk egy új élet felé Mindig és mindenhol fogjuk egymás kezét Most távol vagy, de érzem, hogy kitartunk Jobb élet vár ránk, együtt, ez a sorsunk Nem engedlek már el téged soha többé Szeretni foglak örökkön-örökké! ÁLMOMBAN Úgy ölelj, mintha jó volna Mintha minden igaz volna Mintha lelked megcsókolna S ereimben véred folyna Nézz rám úgy, hogy hazug ne legyen Tekinteteddel simíts végig lelkemen Fogd meg erősen s ne engedd soha Akkor sem, ha az élet mostoha Csókolj, mintha valóság lenne Mintha a homokóra nem peregne Hogy igaz vagy, hitesd el velem Hogy ha felébredek, szép legyen. ÁRNYÉKEMBER Árnyékember vagyok, önmagam árnyéka Sötétségben élek, lelkemnek nincs vigasza Elhagytak, bántottak, eldobtak Szívem bezártam örökre páncélba Nincs vigaszom, nincs már nekem senkim Nincs hitem, nincs mi fájdalmamon enyhít Nincs bánatom, nincs örömöm Nincs senki, aki nekem segít Így élem napjaim teljes sötétségben Csak élni szerettem volna békességben De csak önmagam árnyéka vagyok S elveszek a végtelenségben. BARÁTOK, BARÁTOK... Barátok, barátok, Most van szükségem rátok. Hol vagytok barátok? Meddig várjak még rátok? Összeomlottam teljesen, Mikor megpillantotta szemem, Hogy mást ölel a szerelmem. Túl sok volt ez nekem. Először örültem, hogy látom S azt gondoltam, ez csak álom. Szeretem! Akarom! Kívánom! Ő lesz egyszer az én párom. De szertefoszlott minden már, Mert feltűnt mellette az a lány. Majd elvakított a fény És tudatosult bennem a tény. Szertefoszlott az álmom, És már az egészet bánom. Mit akkor tettem nyáron, De már hiába szánom. Elvesztettem a szerelmem, Nincs már érzelem bennem. Mindent kiölt belőlem, S így élem majd le az életem. Gyűlölve szeretem, És szeretve gyűlölöm, Az érzelmeket végleg Magamból kiölöm. Összeomlott lelkem, Elvérzett a szívem, Barátaim hol vagytok, Mikor meghal mindenem? BÁLINT NAPRA Névnapodra kívánok sok szépet Neked S köszönöm a sorsnak, hogy összehozott Veled. Nehezen ugyan, de egymásra találtunk Megleltük mindazt, mire régóta vágytunk. Boldogok vagyunk most végre mind a ketten Ennyire még soha senkit nem szerettem! Legyen továbbra is szép napod Édes kis szerelmem, boldog névnapot! BIZTATÁS Higgy, hogy benned is higgyenek! szeress, hogy viszontszeressenek! Mosolyogj, hogy mosolyogjanak rád, és tanuld meg elfogadni a hibát! Fogadd el mások hibáit, hiszen mindenki hibázik. Tanulj meg szívből szeretni, így tudsz csak boldoggá lenni. BÚCSÚLEVÉL Mikor először megláttalak, éreztem Életem során mély nyomot hagysz majd bennem Ahogy rám néztél nyomban szerelembe estem Azt a pillantást sohasem felejtem. Évekig vártam s küszködtem, hogy megszerezzelek Majd további évekig, hogy elfelejtselek Ma más karjai ölelnek téged át S az én szívem is másért dobog már Kívánom neked, hogy legyél vele boldog Sohase legyen semmiféle gondod Teljesüljön minden, amit csak szeretnél S jussak néha eszedbe, ha valaha is szerettél Járjuk a saját utunk s a múltba ne nézzünk már Éljünk hát boldogan, felejtsük ami fáj De amíg csak létezem, ameddig még élek Szívemben te megmaradsz egy nagyon szép emléknek. BÚCSÚZÁS Nincs jogom azt kérni, hogy örökké várj rám Így csak annyit mondok: soha ne felejts el! Ne felejtsd arcom, mely szerelmesen nézett rád Ne felejtsd a hangom, mely az égig emelt fel Ne felejtsd a mosolyom, mely téged elvarázsolt Ne felejtsd az érintést, mi úgy felkorbácsolt Ne felejtsd a szemeim, mik a lelkedbe néztek Ne felejtsd el kérlek, hogy most hogyan érzek Ne felejtsd a zenét, mi rám emlékeztet Ne felejtsd a tüzet, mi kettőnk közt égett Ne felejtsd az ölelést, mi oly meghitt volt Ne felejtsd az örömöt, mi miattam volt Ne felejtsd a csókot, mely az égbe repített Ne felejtsd a szenvedélyt, mit a vágy hevített Felejtsd el a szenvedést, a rengeteg rosszat Amit ez a kínzó elválás okozhat Felejtsd el a fájdalmat, mit neked én adtam S őrizd meg a szép emléket magadban De soha ne felejtsd el, még ha mást is fogsz keresni Hogy volt egy lány, ki téged nagyon tudott szeretni! B.Ú.É.K.! 2010. legutolsó napja van, estére már senki sem lesz józan. Lezárunk egy nagyon nehéz évet, kívánok jövőre neked minden szépet! Sikert, pénzt és boldogságot, mindenféle okosságot, egészséget és sok minden mást, de most már kezdd el végre a mulatást! Legyél ma éjjel részeg, mint egy állat, teljesüljön minden, mit ember kívánhat! EGYETLEN SZÓ KEVÉS Fájdalom. Egyetlen szó kevés arra, hogy kifejezzem bánatom. Szívet tépő fájdalom, amely egész testemen áthatol s nem tehetek ellene, ezzel telik minden napom. Szólítsatok csillagok, föl a végtelenbe. Vagy ördögök jöjjenek értem s vigyenek a mélybe. Szenvedek. Nagyon fáj, hogy még itt vagyok. Vigyetek hát el, s majd odalent meghalok. Vágyom a Pokol tüzére, amely húsomig hatolva éget s vágyom a tűzre, mit ha Vele vagyok, akkor érzek. Szörnyű hiánya minden pillanatban rám tör, mint sötét éjjel szívembe a gyilkos tőr. Kínozzatok! Szaggassátok szét testemet! Harapjatok, s tépjétek ki a szívemet! Vágjátok fel ereim s hagyjatok vérbe fagyva! Lássátok a szemeim, hogyan élek mégis, halva! Mert az életem már nem Élet, csak kínzó szenvedés. Kérdezem a sok Miért?-et, de nem kapok engesztelést. Mondd hát, miért teszed ezt velem? Hiszen én szeretlek! Csak egyetlen esélyt kértem, de szenvedést kaptam helyette. Hisz mind bűnösök vagyunk, de Isten hirdette a megbocsátást. Akkor mind hittek benne. Most hol van a megváltás? Bűnös vagyok én is s ez lett a vesztem. Egyedül maradtam s teljesen elvesztem. Elhagyott, kiért élek és ha kell, meghalok. Csak ülök egymagamban, gyilkos lángok közt vagyok. Reménykedek, hogy megért minden érzést, mit itthagyok, és várom, hogy jöjjenek értem az égi angyalok. EGYSZER... Egyetlen Férfit szerettem igazán. Egyszer vertek át, nem az én hibám. Egyszer tanultam meg feledni, s többé úgy nem fogok szeretni. Egyszer azt mondtam: Örökké, de nem fogok hazudni többé. Egyszer csalódtam, nagyon fájt, de megtanultam elfogadni a hibát. Egyszer meghaltam egy percre, tanultam belőle egy életre. Egyszer szerettem, mindig reméltem. Egyszer elmegyek, de boldogan éltem. EGY ÚJ ÉLET GONDOLATAI Két Férfi volt a szívemben, kivel leéltem volna az életem. Az egyik megkérte a kezem s csak később ismertem meg, milyen. Becsapott s hazudott nekem, majdnem elvette az életem. Sokáig fájt és szenvedtem, de ma már nem szeretem. A másik nem tudta, mit érzek, hogy nélküle szívemben vérzek. De egy hibát elkövettem, így őt is elvesztettem. Most egyedül vagyok, mégsem magányos, hisz mellettem állnak mindig a barátok. Támaszt ad ha kell a kicsi családom számíthatok rájuk bárhol, bármikor. Hívhatom őket, hogy ha baj van, velem vannak örömben, bajban. Együtt örülünk a jónak, hogyha végre jön egy jó nap. Férfi nélkül is létezik érzelem, hisz őket mindennél jobban szeretem. S ha el kell egyszer majd mennem, büszkén mondhatom: boldogan éltem! ELVÁLÁS Könnyeim sós cseppjei marják az arcom fáj, hogy a szerelmem feladta a harcot. Elviselhetetlen ez a fájdalom de erős vagyok és kibírom. Ha rá gondolok, összeszorul gyomrom sírásra görbül a szám, összeszűkül torkom. Levegő után kapkodok, de hiába. Teljesen felemészt a hiánya. Nincs többé. Óvó kezei nem ölelnek már át. Kamatostól megfizettem bűneim árát. Mindent feladtam érte nem kaptam semmit cserébe csak szenvedést s most egyedül fekszem. Hideg ágyamba hullatom könnyem. Hiába várom, hogy belépjen a szobába s befeküdjön mellém az ágyba nem jön el s én nevetek magamon hisz csak az árnyak táncolnak a falon. Naiv voltam, mert azt hittem hogy ő is feláldoz majd mindent ahogy akkor régen én tettem mert tiszta szívemből szerettem. Már lassan éjfélt üt az óra s én még mindig várok egy szóra hogy visszajön és azt mondja: Szeretlek kincsem! De erre már sajnos remény nincsen. Meg kell tanulnom együtt élni azzal hogy nincs többé s engem semmi nem vigasztal. ESKÜVŐDRE Eljön hát a nagy nap Oltár elé állhatsz De a mai leánybúcsún még Az asztal alá mászhatsz. Kirúgunk a hámból Mi, csajok ma este, Mert holnaptól már "-né" leszel Egész életedre. Bekötik a fejecskéd Tilos lesz már pasizni S ha a gyerek sírós lesz Nem tudtok majd aludni, Háziasszonyi teendőid Lásd el szépen minden nap S ha néha ellustul, Neveld meg az uradat! Egészségben, betegségben Mindig mellette állj! S ha néha összevesztek Ő úgyis megbocsát. De azért a barátnőid Ne hanyagold el nagyon Hisz ránk mindig számíthatsz Ne csupán a nagy napon. Házasságod alkalmából Nem kívánunk egyebet: Sok boldogságot és még Annál is több gyereket! ÉDESANYÁMNAK Anyák napja alkalmából köszöntelek Téged, s köszönöm a sok jót, mit megtettél értem. Életemben védtél, óvtál mindenféle rossztól, tanítottál, hogy maradjak távol mindig a gonosztól. S ha néha nem is hallgattam Rád, belül mindig tudtam, hogy a legdrágább Édesanyám a földön nekem van! ÉLETEM SZERELMÉHEZ Az égboltra írnám felhőkkel, hogy mindenki tudja Vagy elrejteném mélyen, hogy csak a miénk legyen Fába vésném, hogy a természetnek legyen rá gondja Vagy erős betonba, ahol sohasem kopik el Tengerek korallzátonyaiból raknám ki, hogy az égből is lássák Pacsirták dalolnák el legszebb hangjukon Kalitkába zárva, hogy soha ne bántsák Dalolnák mennyei szólamon Szivárványszín pillangók repdesnének alakzatba Neked Násztáncukkal elmesélnék, hogy tisztán lásd Virágról virágra szállnának velem Hogy közvetítsék a legszebb szerelmi vallomást Éjjel a kövér telihold és a fénylő csillagok A fekete égboltról üzenik Neked: Én mindig mindenhol melletted vagyok Akkor is, ha éppen nem lehetek veled. A természet összes eleme arra nem elég Hogy kifejezzem Neked, őszintén mit érzek Világgá kürtölném, hogy tudja minden élőlény Ez a két szó is kevés: Téged szeretlek! FÁJ Fáj a két kezem mert nem fogtam kezedet. Fáj mindkét karom mert nem öleltelek. Fájnak ajkaim mert nem éreztem csókod. Fáj a két fülem mert nem hallottam bókod. Fáj a két szemem mert nem láttam az arcod. Fáj az én szívem mert feladtad a harcot. Fáj minden érintés mert nem éreztem bőröd. Fáj minden ébredés mert tudom: vissza nem jössz. Fáj az egész testem mert nem vagy többé velem. Várj rám a túlvilágon míg lehunyom a szemem. FEEL YOU When you look into my eyes This feeling is very nice When you touch my skin softly And quietly say a word to me I feel I'm in heaven And hell disappears FOHÁSZ Istenem, vezess a jó útra engem Hogy tudjam, mikor mit kell tennem S hogy amit teszek, helyes legyen Istenem, kérlek vezess engem! Mutass a sötétségből kiutat Ne érjen utol a kárhozat Elmémet a bűn le lepje el Hibákat többé ne kövessek el! Járjon utamon áldás és jóakarat Istenem, te mutass nekem utat! Ne hagyd, hogy akit szeretek, szenvedjen Istenem, könyörgöm segíts nekem! GYŰLÖLET Verseim mit sem érnek, ha nincs, aki ihlesse őket. Azt mondják, a bánat szüli a legszebb verseket, én mégsem érzem szépnek a szenvedésemet. Remélni, remélni, remélni, csak így érdemes élni. De ha már a remény is fáj, akkor sajnos nincs kiút már. Gyűlölök már remélni! Gyűlölök bizonytalanságban élni! Miért nem lehetek végre boldog? Rengeteg fájdalom az, amit hordok. Testem erős még, de lelkem elgyengült, ahogy az Egyetlen Férfi szerelme kihűlt. Hiába a Remény, hiába minden, a szenvedésemből kiút már nincsen! Átkozott Remény! Miért vagy még velem? Miért nincs helyetted velem a szerelmem? A pokolba mindenfajta érzéssel s ezzel a sok fájó kérdéssel! Gyűlölöm a világot! A kertben nyíló virágot! Gyűlölöm a gyermeket, ki boldogan s gondtalan nevet! Gyűlölöm az ízeket s a máskor oly szép színeket! Gyűlölöm az életet, mert nincs velem, kit szeretek! FOHÁSZ Istenem, vezess a jó útra engem Hogy tudjam, mikor mit kell tennem S hogy amit teszek, helyes legyen Istenem, kérlek vezess engem! Mutass a sötétségből kiutat Ne érjen utol a kárhozat Elmémet a bűn le lepje el Hibákat többé ne kövessek el! Járjon utamon áldás és jóakarat Istenem, te mutass nekem utat! Ne hagyd, hogy akit szeretek, szenvedjen Istenem, könyörgöm segíts nekem! HIÁNY Mi ez a nyomás a mellkasomban, Maró érzés a zsigereimben? Ez a hiányod hogy nem vagy mellettem. Minden reggel erre ébredek s minden éjjel álmatlanul szenvedek Fáj hogy nem vagy itt velem. Ez a kellemes szenvedés ez a lágyan kínzó érzés Igen. Ez a szerelem. Hiányzol. S minél erősebben próbálom elrejteni annál jobban nem tudom kezelni hiányod teljesen felemészt. De mikor újra enyém leszel s ajkaimra csókokat lehelsz még a föld is megremeg. Érthetetlen számomra ez a vágy. Hogy érezzem bőröd illatát bármit megtennék. Mikor gyengéden hozzám bújsz s halk szavakat fülembe súgsz az maga a mennyország. Egymásba fonódik testünk felhők közt száll a lelkünk mintha megállna az idő. De a pillanat gyorsan elszáll búcsúzni kellene már. Nem akarom. Újra csak azt érzem hogy marja a hiány a szívem. Örökös ördögi kör. Kedvesem, csak azt kívánom Ne érjen véget soha ez az álom Légy velem az örökkévalóságig! HONVÁGY Többé már nem otthon az otthon. Itt vagyok, ahol lakom, de furcsa honvágyat érzek, s csak arra vágyom, hogy hozzád visszatérjek. Az otthon az a hely, ahol biztonságban érzed magad, s nem azt látod, hogy a hatalmas börtönfalak körbevesznek s nem engednek téged, nincsen kiút fogságban élek. A szobámban fekszem az ágyamon, vágyakozva a fényképed bámulom. A megszokott tárgyak oly idegennek tűnnek, ezt a helyet már nem érzem enyémnek. Egyedül hajtom ma álomra a fejem, megszakad a szívem, hogy nem vagy most velem. Ha itt lennél, ölelnélek, s nem engednélek el. Borzasztóan hiányzol, egyetlen szerelmem! Ha veled vagyok, az idő oly gyorsan miért fut el? S ha nem vagy itt, miért telik lassan minden perc? A búcsú miért annyira szívbemarkoló? Miért akad el torkomban a szó? Nehéz ez a végtelen várakozás, a látszólag örökké tartó vágyakozás, a fényéveknek tűnő távolság, a kilométerekben mérhető hiány. Az ember szüntelen keresi lelki társát, benned én megtaláltam életem párját. Mikor a szemembe nézel, hogy a lelkembe láss, az felülmúlja a legszebb szerelmi vallomást. Nem otthon többé már az otthon. Honvágyam van, lélekben már nem itt lakom. Ma még ezen a helyen hajtom álomra fejem, de azután hazatérek hozzád, egyetlenem. IHLET NÉLKÜL Szeretném kiírni magamból, hogy mennyire szeretem, de nem megy, egyszerűen nincs ihletem. Nincs erre betű, se hang, se szó hogy Vele lenni mennyire jó. Átjárja testem az érzelem, de még mindig nincs ihletem, hogy leírjam mindazt a szépet s jót, mit Ő jelent nekem. Az ágyamon fekszem és lehunyom a szemem. Itt hagyta illatát. Itt hagyta nekem. Azt képzelem, hogy mellettem pihen S erős kezével fogja két kezem. Úgy ölel ő át, mint még soha senki más, számomra ez a legszebb szerelmi vallomás mikor zöld szemeivel a szemeimbe néz, tér és idő hirtelen elvész, megáll a világ elakad a lélegzet, el sem hiszem, hogy ilyesmi létezhet. Hogy mit jelent Ő nekem? Egy szó: a Minden. Hogy kiírjam magamból, nincsen ihletem. KARÁCSONY Csillog már odakint a hófödte téli táj Az erdőben őzike, szarvas és nyúl ugrál. Szikrázik a jégcsap fent az ereszen Pirul már az ünnepi pulyka a sütőben. Vacsorára készül az egész család A karácsonyfa a szobában feldíszítve áll Mézeskalács egy tálban alatta Szaloncukor, ajándék, gyertya. Eláraszt mindent az öröm és a fény Karácsony áldott, szent ünnepén Legyen békesség és nyugalom ma este Teljen boldogságban ez a szép szenteste. Így fejezem ki én a szeretetem nektek S kívánok békés kellemes ünnepeket! KARÁCSONYI RÖVID ÜZENET Kicsiny csengő karácsonyfán Diós bejgli díszes tálcán Ünneplőben a kis család Együtt várják a Jézuskát. Békesség és áldás száll Ezen a szent éjszakán. Neked is csak azt kívánom Legyen boldog a karácsony! KARÁCSONYI ÜZENET Karácsonyfa a szobában feldíszítve áll A szívekbe öröm és béke száll. A gondokat, bajokat felejtsük ma el Az egész család együtt ünnepel Ezen a szép estén semmi ne fájjon Legyen áldott és szép ez a karácsony! KIK OTT FENT VAGYTOK Kik ott fent vagytok, a csillagok között Békében nyugszotok a felhők fölött Onnan figyeltek s vigyáztok reánk Figyelitek lépteinket a színfalak mögött A mennyországban oly sok elveszett lélek Én itt a földön örülök, hogy élek S ti juttok eszembe, kik itt hagytatok Valahányszor az égre felnézek Hozzátok szólok most, titeket hívlak Szeretteitek itt lent oly sokat sírnak Hiányoztok nekünk, oly sokat szenvedünk Ujjaim az írással szinte már nem is bírnak Csak egy szó lenne felétek, egy utolsó búcsú Egy meghitt ölelés, tényleg egy utolsó Hogy érezzétek, hogy szeretünk titeket KÍNLÓDÁS Hiányzol. Lelkünk is oly messze van egymástól. Fényévek hasítanak űrt közénk, s a boldogságot söprik mögénk. Bizonytalan a jelen s a jövő, nem tudom, még visszajön-e Ő, a Boldogság, mit veled átéltem, hogy jutottunk idáig, nem értem. Nemrég még boldogan öleltük egymást éjjel, szívünk tele volt tüzes szenvedéllyel. Most hideg ágyamban egyedül fekszem, nem ölelsz, nem csókolsz, nem vagy itt mellettem. Forgolódom éjjel, sehogy sem tudok aludni, rejtem érzelmeim, de magamnak nem tudok hazudni. Ha nem működik, el kell válnunk csendben, békével, de mindig szeretni foglak szívem szerelmével! KIVÉREZTEM Kivéreztem a szívemet, ahogyan az elejtett vad kivérzi sebét, s a fájdalomtól elveszti az eszét. Mikor kimondta, hogy vége, csak ültem, és néztem magam elé dermedten, abban a percben egész lényemben elvesztem. Testem hevesen, fájón remegett, magamtól kérdeztem: miért? Éreztem darabokra hulló szívemet, hogy alig pumpálja belém a vért. Szívverésem lelassult, erőm is lassan elhagy, testemet jéggé hűtötte a sokk, mint a sorsára hagyott állatkölyköt a téli fagy, mi akkor ért, mikor ő elhagyott. Kivéreztem a szívemet, ahogy sebét a háborúban meglőtt katona, kit bajtársai magára hagytak, s nincs többé otthona. Lelkem is elhagyott, azzal a szóval, mit hozzám intézett könyörtelen, szenvtelenül és durván, hogy érezzem: nincs kegyelem! Már nem keresem a miérteket kétségbeesve, már nem keresem őt sem, válaszra várva, már nem teszek semmit, mert nincs értelme, csak ülök az üres ágyon vigaszt találva. De a vigasz nem érkezik, helyette fájdalom honol, jéghideg szívembe éles tőrt szúrva. Így szenvedi meg, ki érzelmet tékozol. A halál angyala leheletét belém fújja Kivéreztem szívemet. Lelkem is a sírjában nyugszik már. Nem jön vissza többé ő, s szívem szép lassan megáll. KÖLTŐ VAGYOK Költő vagyok, magányos lélek Az emberek nagy része bizony nem ért meg Bonyolult érzelmi világ, amiben élek Fiatalon meggyötört már engem az élet Csak ontom magamból a verseket szüntelen Akkor is írok, ha az élet már színtelen Ha nem ragyog már napfény, és nem nyílnak a virágok Ha egymás ellen küzdenek a felbőszült országok Romlott világunkból, ha már nincsen menekvés Ha semmi más nem marad, csak a végtelen szenvedés Én akkor is írok, meg nem áll a tollam A költészet az, ami mindig velem van Ez az én mentsváram, hova menekülhetek A nyugalomszigetem, ahol megpihenhetek Egy kis világ, hova nem léphet be senki Itt élek addig, míg nem fognak eltemetni Fájdalom és csalódások, ez, ami inspirál Érzelmi válságban a tollam meg nem áll Az élet kegyetlen, de én tovább harcolok Ha a világ összedől, én akkor is költő maradok. LÁTHATATLAN AKAROK LENNI... Láthatatlan akarok lenni, hogy ne lásson meg senki. Láthatatlan akarok lenni, hogy ne lásson elmenni. Mert ha egyszer itthagyok mindent fájni fog ha látja, hiszen tudni fogja, hogy minden az ő hibája. LÁZÁLOM Ülök mereven, dermedten az ágyon az éjszaka közepén, és azt várom, hogy jöjjön végre szememre az álom, s ne kelljen rá órákig várnom, Hogy ellazuljon testem és ne remegjen, hogy megnyugodjon lelkem, s ne szenvedjen, a sötétben várom tördelve a kezem, hogy ne rémeket lássak, ahogy lehunyom a szemem, Mély álomba szenderüljek, békésen, nyugodtan, s ne csak üljek az ágy szélén meredten. Az éjszaka oly kegyetlen. Nem hagy nyugodni a vágy s a bűntudat, megnyugvásnak nem ad szabad utat a harag és a félelem. Valóban ez a végzetem? Hogy hibázzak újra és újra, mígnem úgy tekintsek az Úrra, hogy már nincs semmi hitem? Hogy már nincs semmi hitem. Lázálmok gyötörnek éjről éjre, rávilágítanak a szörnyű tényre, melyet nem akarok tudomásul venni, de nem tudok már ellene mit tenni. Nem hagy nyugodni a vágy s a bűntudat, lelki békémnek nem ad szabad utat a harag és a félelem. Ez lenne hát a végzetem? Hogy hibázzak újra és újra, mígnem úgy tekintsek az Úrra hogy már nincs semmi hitem? Hogy már nincs semmi hitem. Vártam a változást, de nem történt semmi. Hát nem tudok tovább már ébren lenni! Szemeim lecsukódnak, mély álomba merülök akkor is, ha ismét lázálomba kerülök. Majd reggel ismét arra ébredek, hogy talán minden egyszer szebb lehet, hiú ábrándjaim el nem engednek, apró reményeim velem együtt szenvednek. Elmúlik a nap, elmúlik az óra, s én most sem térek nyugovóra, tág pupillám és karikás szemem ismét nem csukódik le nekem. Nem hagy nyugodni a vágy s a bűntudat, lelki békémnek nem ad szabad utat a harag és a félelem. Ez lenne hát a végzetem? Hogy hibázzak újra és újra, mígnem úgy tekintsek az Úrra hogy már nincs semmi hitem? Hogy már nincs semmi hitem. Lázálmok sokasága nap mint nap gyötör, a bűntudat szele kegyetlenül elsöpör, pedig én mindent megtettem, bíztam, reméltem, hittem, szerettem, S lám nem volt elég, amit adtam, mert ugyanazt vissza nem kaptam. Most nem maradt más, csak hogy lehunyom a szemem, és magamat lázálmaim karjába vetem. LEGJOBB BARÁTNŐMNEK Ha vihar zúg a lelkedben, emlékeid védnek meg. ha szél süvít a szívedben, megvédem én szívedet. Megvédem én szívedet mindenféle rossztól, megvédem lelkedet süvítő vihartól. LÉTKÜZDELEM A világ nélkülem is megy tovább, nem áll meg soha Akkor is küzdenem kell, ha az élet mostoha Harcolni, menni, tenni a dolgom Ahogy a katonák menetelnek a fronton Az élet nem áll meg, ha elvesztek egy-egy barátot S akkor is élni kell, ha már nem szeret a családom Ha a szerelmem is elhagy, s mindenem elvesztem Akkor sem szabad éreznem, hogy elvesztem Az utolsó lélegzetig talpon kell maradnom A hit kell, hogy vezéreljen, nem a haragom Bíznom kell, remélnem és mennem Egy jobb életért kell most tennem. MAMA Szemében látom a ragyogást akárcsak fiatalon. Ki ismerte őt akkor, szereti ma is, nagyon. Fiatalos és energikus, naponta ő takarít, főz, mos. De utoléri a kimerülés, neki is jár a pihenés. De örökké csak dolgozik, meg nem áll soha. Ne dolgozz oly sokat ó, drága Mama! MAMÁMHOZ Ezernyi kis csillag tündököl az égen, egy sem olyan fényes, mint a Te szíved. Sok rosszat megélt már megannyi év alatt, de a szeretet benne mindig megmaradt. Neveltél és védtél, néha leszidtál, ma már jól tudom: Te csak jót akartál. Meghálálom ahogy tudom mindazt, amit adtál s megköszönöm szeretettel Drága jó Mamám! MEGLOPTÁL Megloptál engem midőn a tolvaj elemeli az értéket hirtelen észrevétlenül, úgy loptad el árva szívem Figyeltél, vártál, kivártál ahogy a vadász becserkészi a vadat hogy utána ledönts körülöttem minden válaszfalat Váratlanul alattomosan a semmiből törtetve jöttél s Ámor nyilával pontosan rám lőttél Te lélekrabló! Ahogy a virágok a tavaszi réten, az út nyomán úgy nyíltam meg előtted nap nap után Tolvaj vagy! Elraboltad törékeny testem, hogy használd hagytad, hogy hatalmába kerítsen a vágy Varázsló vagy! Megbolondítottál megtévesztéssel hogy magadhoz láncolj szemfényvesztéssel Te szívrabló! Hát nincs neked szíved, hogy az enyém kell? Nem kell lopnod, felajánlom önként, vedd csak el! De vigyázz rá! Törékeny, akár egy vékony kristálypohár eldobták, elejtették, sokszor összetörték már Óvatosan fogd! Ne ejtsd el, de ne szorítsd erősen! Közel tartsd magadhoz, hadd legyen szívem a szívedben! MEGÚJULÁS Szeresd a szerelem tavaszát, felejtsd az Élet sok bánatát! Légy boldog, s ne feledd: Szeresd, ki téged is szeret! MÉG UTOLJÁRA Én már nem akarok többet szenvedni! Nem akarok többé sírni! Nekem már nem maradt más, csak tenni, amit eddig, írni, írni, írni egy tönkrement élet történetét, egy elveszett lélek életét, egy összetört szív fájdalmát, egy örök vesztes bánatát. Én már nem akarok többé szenvedni! Fájó szívvel elengedni. Harcolni akarok, küzdeni érted! Hogy mennyire szeretlek, még mindig nem érted. És még mindig csak írok és írok, a fájdalomtól magamban sírok, áldatlan állapotban, összetörten gépelem, hogy hátrahagyjam az utókornak szomorú történetem. Szív és ész most ugyanazt sugallja, de ha egyoldalú az érzés, minden hiába, hiába szenvedek, hiába küszködök, minden törekvéssel csak falba ütközök. Én már nem akarok többé szenvedni! Állandó bizonytalanságban lenni, felemészt a hiány és a vágy, nincs másom, csak egy üres, hideg ágy. Hatalmas önmegtartóztatásban élek, hogy ne törjön ki belőlem hirtelen ordítás, őrjöngés a fájdalomtól, némán sikítva, egymagam szenvedek. Én már nem tudok többet szenvedni. Felemészt minden érzés, már nem tudok semminek örülni, hiszen nincsen már több lépés. Meghalt a szívem. Nincs több dobbanás, nincs több érzelem, nincs több könnyem, már sírni sem fogok, nincs több erőm, harcolni nem tudok, nem tudok többé már őszintén nevetni, s nem tudok többé már senki mást szeretni, hogy elfelejts engem, ne félj, nem hagyom, hogy mennyire szeretlek, talán megérted egy napon. Én már nem tudok többet szenvedni. Kivégzett az élet engem. Még teszek egy utolsó próbát, hogy ne kelljen végleg elmennem. Ha ismét kudarcot vallok, belátom, ezt érdemlem, de én már nem tudok többet szenvedni. Ha vége, nekem is végem. MIKOR MEGISMERTEM ŐT Ott állt az ajtófélfára támasztott kézzel S én fel sem tudtam fogni ésszel Hogy ily csodát látok. Csak ültem jéggé dermedve a széken És résnyire nyitott szájjal néztem Ahogy izmos testén feszült az ing. Csak annyit mondott: "Hello! " Semmi mást. De nekem e szó úgy hangzott, mint a legszebb szerelmi vallomás Csupán azért mert ő mondta. Szerelem volt első látásra S utána évekig nem gondoltam másra Csak gyönyörű barna szemeire, ahogy összeakadt tekintetünk. Most itt van megint, mégsem lehetek vele Másik lány mellett boldog az élete. De inkább szenvedek barátként, mint sehogy se. NEM Ő meghalt és én vele haltam. Nem vagyok már az, ki voltam Nem. Gyenge lelkét ápolgattam és én mindezt visszakaptam? Nem. Csókolgattam, ölelgettem, szerettem, de ő engem? Nem. Érték, amit tőle kaptam, de ott volt, mikor majd` meghaltam? Nem. Ő volt, kinek szívem adtam hogy becsapott nem tudhattam. Nem. Meghalt és én meggyászoltam. Nem az vagyok már, ki voltam. Nem. Nem. Nem. Nem. Új testben él, más ember már. Vissza többé nem kapom már. Nem. Ő volt, akit úgy szerettem, ő volt az én vőlegényem. Meghalt és én eltemettem s hogy ő volt az, én nem szégyellem Nem. Meghalt már és nem jön vissza, szívemben övé egy kripta. Hogy milyen volt, nem felejtem, de aki belőle lett, nem kell nekem. Nem! NE MENJ! Ne menj még kérlek, ne hagyj itt minket! Maradj még velünk, megadunk mindent! Drága Mama, kérlek, küzdj és ne add fel! Meggyógyulsz majd és újra erős leszel. Felneveltél engem, segítve anyának, A legfontosabb tagja te vagy a családnak. Legyőztél minden fájdalmat és kórt, Lassan elérted az öregkort. Sokat dolgoztál, gondoskodtál rólunk, Egyengetted, támogattad, segítetted sorsunk, Nevettél, sírtál, szerettél, tűrtél, Erős voltál akkor is, ha gyengének tűntél. Szeretetet kaptunk tőled, őszinte bizalmat, Mindent, amit egy szülő gyermekének adhat. Szeretni fogunk, míg meg nem áll a világ, Maradj velünk, kérlek, sokáig és még tovább! NÉVNAPOD ALKALMÁBÓL Névnapod alkalmából köszönetet mondok, És kívánom hogy szálljon el mindenféle gondod. Köszönöm, hogy találkoztunk s jó barátok lettünk, Így az idő nem fog csak úgy elröppenni felettünk. Kívánom, hogy életedben mindig boldog legyél, S ha csalódás vagy bánat ér, Cintikém, hát ne félj! Mert minden rossz után jó dolog történik, Egy idő után minden rossz hirtelen megszűnik. Fogadd szeretettel tőlem ezt a verset, A mai nap a te napod, én így köszöntelek. Legyen részed mindenkor, mindig csak a szépben, Drága barátnőm, azt kívánom: Isten éltessen! Újdonsült barátnőmhöz, Cintiához... NOSZTALGIA Egy éve én voltam a legboldogabb a világon s most azon töprengek: miért nincs barátom? Egy éve már, hogy menyasszony lettem, azt a szép napot soha nem felejtem. Ott állt előttem s mélyen a szemembe nézett, majd szerelmesen hozzám egy kérdést intézett. A boldogságtól könnyes lett a szemem, majd kisvártatva mondtam: Igen! Igen! Igen! Ez volt életem leggyönyörűbb napja, majd következett hét legszörnyűbb hónapja. Elment Ő, kit a legjobban szerettem, emlékét a sírig őrzöm a szívemben. Meg kellett tanulnom mindezt elfogadni, de soha nem fogok senkit úgy szeretni! ÖSSZEOMLÁS Nemrég még őszintén nevettem De hibáztam s megbántam ezerszer. Nincs visszaút újra elestem S nem tudom visszafordítani tettem. Most itt állok az üres szobában Szívemben csordultig fekete gyásszal Nincs velem csak a szégyen Elbuktam megint, mint akkor régen. Hiába sírtam, mást nem adhatok De a sós könnyek nem segítenek Csak még jobban elgyengítenek Feloldozást tőlük nem kapok Mit tehetnék most az őrület határán állva? Ki lesz, ki felsegít, hogy ne zuhanjak a homályba? Ki lesz, ki visszahozza nekem őt? Ki lesz az, ki ad elég erőt? Üres ágyon fekszem, magamat gyűlölve Üres lakásban, dühtől felbőszülve. Magamra haragszom, egyedül csak rám Mert minden amit tettem csak az én hibám. Szétmarja testem a bűntudat sava Ahogy fülembe cseng utolsó szava Majd kilép az ajtón s én összeomlok Hirtelen nyakamra zúdulnak a gondok Túl későn döbbentem rá, mit érzek S emiatt most szívemben elvérzek Mert itt hagyott s nem jön vissza többé Így válok majd én is hófehér köddé. PILLANATNYI ELMEZAVAR Az érzés, mely körbefont hófehér angyalszárnyaival csak pillanatnyi elmezavar volt Azt hittem jelent valamit, hogy megkeresett mikor feljött a hold. Hirtelen görcsbe rándult gyomrom s hevesen vert szívem mikor megpillantottam hogy ő írt nekem Gondolkodás és habozás nélkül válaszoltam ám hamar rájöttem, nem ő az, kit választottam. Nem a régi már. A gondolat, mely körbefont véreres szárnyaival csak pillanatnyi elmezavar volt s ő szívemben megmaradt örökre de már csak egy sötét folt. RAGYOGÁS Rád találtam végre s már el nem engedlek Egyszer rossz döntést hoztam, nem fordul elő többet Akkor bizonytalan voltam, nem tudtam mit tegyek Most csak azt akarom, hogy veled legyek. Mikor megérintesz úgy érzem, a föld is megremeg A gyomromban színpompás pillangók repkednek Egész testemben megremegek én Melegség önt el, úgy érzem, kitör belőlem a fény. Boldog vagyok végre, rég éreztem ilyet Szerelmem, többé már el nem engedlek! REMÉNY Miért élünk, ha nem remélünk? Ha már elveszett minden reményünk. Mit érnek a hívó szavak, ha nem válaszol, csak egy alak? Mit a szemedben látok, de nem értem: Miért törted ketté gyenge szívem? Egyedül maradtam a sötétben. Vad csókod ízét még érzem ajkamon. Rád várok örökké, minden hajnalon, hogy visszatérj és magadhoz húzz, de a valóság néha visszahúz a jelenbe, mely oly kegyetlen. Te voltál, kit igazán szerettem, s most itt állok és remélek, csak az igazságtól félek. Tudom, nem lehetünk egészen egymásé, a szíved talán már másé, de az embernek kell remélni, ha nem remélünk, nem érdemes élni. RÉGI HELY Itt a régi hely, melyhez annyi minden köt. Fájdalom, emlékek, szenvedés, öröm. Ez az a hely, hova titkon jártam sírni, s ahol néha kedvet kaptam verseket írni. Csak néztem a Holdat és vártam egy jelet, egy hangot, egy érzést, mely utat mutat nekem. Itt töltöttem annyi időt, várva az égi jelet, de a rég várt jel nem érkezett meg. Most újra itt állok annyi év után, s csupán magamat kérdezem bután: Lehet az ember boldog teljesen? S gondolataimban máris elveszem. Furcsa érzések cikáznak szívemben, csak egyvalaki tartja a lelket bennem. Ő az, ki kitart mindig mellettem, Ő az, ki támogat, Ő, a szerelmem. Jövőmet előre nem tudhatom, de azt tudom, hogy bármi történjen, szeretni fogom! Ez az a hely, mely örömet s fájdalmat okozott, ez az a hely, melyet szeretek, mégis itt hagyok. ROLAND Roland, büszkén mondom ki neved, s ahogy kimondom, már látom kéken csillogó szemed, ahogy szerelmesen rám tekint, mindenki más csak rám legyint, mert azt hiszik, te is csak egy vagy a sok közül, s szívem majd másnak is így örül. De nem. Roland, Te vagy a fény az életemben, az igaz érzelem a lényemben, az örök bizonyosság, a múlhatatlan biztonság, az igazi, őszinte érzelem, mit fel nem foghat semmilyen értelem, Te vagy. Roland, minden, amit szépnek látok, színek, felhők, nyíló virágok, szivárványok, napsugár és éjjel a csillagok, a kövér hold fénye, de még a szél is, és a viharok, miattad látom csak szépnek, csak miattad szép az élet. Csakis temiattad. Roland, megtöltöttél érzelemmel, igazi, valós szerelemmel, újraélesztetted halott lelkem, összeragasztottad törött szívem, mosolyt varázsoltál szomorú arcomra, segítesz az élettel vívott harcomban összeláncolva. Roland, mi már örökre összetartozunk, közös az életben hátralévő utunk, egymás kezét már soha el nem engedjük, kitartunk, és minden akadályt együtt legyőzünk, s ha ránc ül majd arcodon, és remegni fog kezed, Szerelmem, én akkor is ott leszek veled Mindörökk Rövid gondolat Álmatlan, vágytól züllött éjszakákon tested melegére vágyom. Mint gyermek, ki anyja után sír, úgy hívlak, kereslek, vágyom Rád én. RÖVID GONDOLAT Álmatlan, vágytól züllött éjszakákon tested melegére vágyom. Mint gyermek, ki anyja után sír, úgy hívlak, kereslek, vágyom Rád én. SIRATÓ Magához szólított Téged a Jóisten, Magához vett, hogy többé szenvedned ne kelljen. Éltedben is harcoltál mindig, mindenért, Megküzdöttél keményen a végső nyugalomért. Szerető édesanya, gondoskodó nagymama, Testvér voltál és odaadó keresztanya, Mindenkinek őszinte szeretetet adtál, A bajban mindig segítőkész voltál. Gyerekeid, unokáid és az egész családod, Egykori kollégák és a kedves barátok, Mind Téged siratunk, hiányod éles tőr, De tudjuk, hogy fájdalom többé már nem gyötör. A mennyországból figyelsz minket, az angyalok között, Nyugalomban, békében szállsz a fellegek fölött, Nem haltál meg, egy fényes csillag lettél az égen, Nem haltál meg, örökké élsz a szívünkben, mélyen. SZAKÍTÁS UTÁN Felejtsétek el, mit mondtam, hazugság volt az éltem. Felejtsétek el, ki voltam, egy álarc mögött éltem. Holnap új nap kezdődik s idővel túllépek, de ma még sírok magamban s kicsit talán félek, hogy egy nap majd végleg elfelejtem Őt, igen, kit halálosan szerettem. De hamar rájövök: nem kell félnem, mert az Egyetlen Szerelmem sohasem felejtem! SZÁZ FOKON ÉGEK Száz fokon égek Ó, ha tudnád, mit érzek! Nem vagyok boldog Csak jönnek a gondok Mondd, mihez kezdjek? Maradjak vagy menjek? Van még itt helyem? Jut még szeretet nekem? Marad nekem a jóból? Néhány kedves szóból? Nem látok előre Hiába nézek a jövőbe Nem látom a múltam Emlékeim nincsenek útban A jövőm is homályos Bár a jelennel határos De jelenem sem tiszta S már nem forduhatok vissza Előre kell mennem hangtalan Akkor is, ha minden bizonytalan 100 fokon égek Ezer sebből vérzek De akkor is megyek tovább Ha megtört az élet. SZEMFÉNYVESZTÉS Egy álomkép vagy, gyönyörű illúzió Angyali szárnyakon repülő vízió Szivárványszínekben pompázó hallucináció Függőséget okozó tudatmódosító Csillagszemű angyal vagy, ki szívemet simogatja Vagy egy éjfekete vámpír, ki a véremet szívja? Ki vagy te, idegen hófehér ruhában? Ily gyönyörűséget még soha nem láttam. Valódi-e lényed, vagy csak szemfényvesztés? Angyali arcod vajon csak megtévesztés? Égi csengő hangod hallom-e még talán? Vagy azt is csak képzeltem? Nem tudom már. Félek, csak képzelet vagy és hirtelen köddé válsz Legyen enyém tőled még egy utolsó tánc Gyönyörű mosolyod soha nem felejtem én Emlékezni fogok rád, te csodás álomkép. SZERELMEM EMLÉKÉRE Egy fényes kis csillag lettél az égen s haláloddal kioltottad a fényem. Egyedül hagytál engem a nagyvilágban. Egyedül hagytál... egyedül, magányban. Egy angyal lettél, ki fentről figyel engem. Minden percben velem vagy, követed a léptem. A lelkem eladnám, hogy még szerethesselek Mindenem feláldoznám, csak egy percig ölelhesselek. Te voltál ki megtanított fájdalom után szeretni s most te vagy az aki megtanít: Soha nem szabad feledni. Mert kire emlékeznek, nem hal meg, alszik csupán s én majd emlékezek rád évtizedek után. Mert téged elfeledni nem lehet s azt sem hogy van egy lány, ki téged még most is nagyon szeret. S ha egyszer én is elmegyek, véget ér az élet nekem, a túlvilágon várj rám és én ott leszek, kedvesem. SZERELMEMNEK Minden egyes szívdobbanás Minden kis lopott pillantás Minden érzéki érintés Fellegekben repülés. Szerelmes pillantásod tüzében Elporladok a világegyetemben Érintésedre egy pillanatra megáll a szívem Majd újra verni kezd, érted dobban, Kedvesem! Mit irántad érzek, nincsen rá szó Kifejezni nem lehet, hogy mennyire jó Csak Veled lenni, tudni, hogy vagy nekem S elérem lelked, ha kinyújtom kezem. Zöld szemeid csillogó fénye Gyenge szívem utolsó reménye. Ugyanazt súgja szív és ész Szerelmem irántad soha el nem vész Tudom, sokat hibáztam és már bánom A bűneimet a föld mélyére elásom Megtanultam a leckét egy életre belőle S jóvá teszem, hogy együtt legyünk mindörökre. Fájdalmat többé nem okozok Neked Itt és most én fogadalmat teszek Szenvedés helyére a boldogság virága kerül S közös kertünkben gondozom majd rendületlenül Cserébe csupán egyet kérek Szeress úgy, ahogy én szeretlek Téged! Hogy boldogok legyünk, én mindent megteszek Az idők végezetéig melletted leszek. Mert mit érne a világ, ha nélküled élnék? Ha nem lennél más, csak egy nagyon szép emlék? Nem bírnék úgy élni, nem bírnám nélküled Az életemnek értelme csak így van, Veled. Hagyjuk a múltat magunk mögött, eltemetve Kezdjük tiszta lappal, a rosszat elfelejtve Számomra az érzés erős, hogy egymásnak vagyunk teremtve Nem is akarok mást, csak Téged egy életre. Önzőség, tudom, de csak magamnak akarlak Hisz az érzéseim felett csak Neked van hatalmad. Ameddig a szívem dobog, ameddig élek Az örökkévalóságig szeretlek Téged! SZERETLEK Szeretlek akkor is, ha nem vagy itt velem Talán jobban is szeretlek, ha hiányzol nekem Szeretlek este, mikor álomba ringatlak Szeretlek reggel, ha felkelni készül a nap. Szeretlek, ha itt vagy és szorosan átölelsz Szeretlek akkor is, ha még bízni nem mersz Szeretlek nappal, szeretlek éjjel Szeretlek a szívem tiszta szerelmével! SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNTŐ Édesanyám, köszöntelek születésed napján Újabb sor telt be életednek lapján. Kívánok e napon minden jót és szépet Ismét átvészeltél egy nagyon nehéz évet. Bár már elhagytad az ötvenet is rég Az arcod még mindig ugyanolyan szép. Ha meg is őszül hajad, vagy ráncok fedik arcod Az élet küzdelmében ne add fel a harcot! Légy mindig ilyen erős és kitartó Ne feledd, a gondok alól mindig van kibúvó. Ez a nap a Te napod, s én azt kívánom néked: Legyen a Tiéd egy boldog és egészséges élet! TE MEG ÉN Fogtuk egymás kezét Te meg én. Egymás szemébe néztünk őszintén. A tengerparton álltunk, néztük ahogy a sós víz mossa lábunk, szótlanul sétáltunk Te meg én. Jött egy hullám, mely nagyobb volt mindennél, egymásba kapaszkodtunk Te meg én. Úgy éreztem, egy percre elengedtél, majd újra egymásra találtunk Te meg én. Most megint ott állunk Te meg én s bár az idő megtörte szárnyunk könnyedén, kitartasz mellettem, ahogy melletted én, mindörökké egymásra vigyázunk Te meg én. TESTVÉR Túl korán elmentél, nem ismertelek A sors esélyt sem adott, hogy szerethesselek Nem láthattam angyalarcod, miként vidáman rám nevet Nem hallhattam lágy hangod, ahogy suttogod nevem Kimaradtak mind a testvéri veszekedések S a viták után az édes kibékülések Szeretetteljes ölelésedet nem érezhetem soha De erősnek kell lenni, ha az élet mostoha. Soha nem voltál velem, mégis mindig hiányzol. Fentről figyelsz az angyalok közül s rám vigyázol A halál túl gyorsan elragadott, nem láttad, milyen az élet De a szíved bennem lüktet, s vigyázok rá, amíg élek A mennyország kapujában nekem nyújtod majd kezed Addig a halandók közt élve a szereteted vezet Majd együtt szárnyalunk az öröklét fellegén. Szeretlek, s amíg élek, Te bennem tovább élsz! TE VOLTÁL Te voltál az egyetlen, kivel igazán tudtam nevetni S te voltál, ki megtanított újra szeretni Te voltál, ki akkor is hiányzott nekem Ha csak a másik szobában ültél, csendesen Te voltál, kivel minden este együtt feküdtem S reggel, mikor felkelt a nap, együtt ébredtem Te voltál, kiért egyszer mindenem feladtam Te voltál, kit jobban becsültem, mint önmagam Te vagy a minden, soha senkit így nem szerettem És soha senkiért ennyit nem szenvedtem Senkiért nem hullattam ennyit a könnyem Senki miatt nem fájt ennyire a szívem Te voltál, ki felvidított, ha szomorú voltam Te voltál, ki lenyugtatott, ha dühöngve tomboltam Te voltál, ki elviselt, akkor is, ha más nem Aki hibáimmal együtt elfogadott engem Te voltál, kit soha nem akartam bántani Hogy megtettem, nem tudom magamnak megbocsátani Te vagy, ki akkor is szeret, ha elkövetek száz vétket Te vagy az, akihez az életben egyszer még visszatérek TILTOTT ÉRZELMEK A szemei. Azok az éjfekete szemek babonáznak meg mindenkor. Bárhová megyek, akárhova nézek, azt a szempárt látom mindenhol. S a szája mely oly puha és kívánatos, mikor megcsókol s a szavak, amikkel oly gyengéden bókol. És a mosolya mely oly fényesen csillog arcán, hogy elvakít Az érintése, mely észvesztően megvadít. Fekete haja mely egyszerre puha és kemény A test, mely nem lehet most az enyém. Az érzés. Az a vágy, mi hatalmába kerít, ha vele vagyok s bármit megteszek érte, mindent neki adok. Tilos ezt éreznem, nem szabad! De hogyha nem látom, a szívem megszakad. Ám van ennél szörnyűbb is: ha ott vagyok vele és kezemet nem foghatja meg férfias keze. Ajkaim nem érintheti érzéki szája S érzelmeim nem adhatom nyíltan a tudtára Mert ott van ő, ki szeret, kivel együtt élek Hogy kiderül a titkom, attól félek. Nem ezt érdemli sem ő, sem a másik De az elmémbe alattomosan belemászik Kiszívja az agyam, hogy ne gondolkozzak Szenvedélyt fúj belém, hogy azon dolgozzak miként tudnék ellenállni neki Képtelenség. A tekintete eszemet veszi. Ha meglátom, pillangók repdesnek gyomromban Ha megcsókol, összeomlok nyomban. Extázisba esem, a külvilág megszűnik Megáll az idő és minden más eltűnik Csak ő meg én maradunk a világegyetemben Én az ő lelkében, ő pedig énbennem. Nem lenne szabad még csak gondolnom se rá Miért mindig az a jó, ami tilos és fáj? Döntenem kell, két férfit nem szerethetek De tanácstalan vagyok, így tovább szenvedek. TOLLAM A FEGYVEREM A dicsőség számomra nem játék Írói vénám ajándék Mit Isten a kezembe adott Valahányszor tollat ragadok Csak írok írok írok Miközben szörnyű harcokat vívok De a tollam az én igazi fegyverem Ha megjön az ihlet, nincsen kegyelem Ó, ha az én tollam beszélni tudna! Nem mesélne ő, inkább messzire futna Távol minden rossztól, kíntól, szenvedéstől Mit papírra vetett s nem puszta kedvtelésből De nem tud szaladni, sem beszélni a tollam Arra való, hogy ha jön az ihlet, megragadjam Szívemből kiszálljon kezemen át a fájdalom S végigcsorogjon tintaként a tollamon Ez az ő végzete, erre hivatott Hogy papírra vesse, mit szó ki nem mondhatott S valahányszor érzéseim papíron tintaként élnek tovább Együtt vívjuk a harcot tollammal, mi fegyveremmé vált. ÜRES Üres a szobám, mert nem vagy itt velem üres a lelkem, mert nem ölelsz kedvesem üres az ágyam, nélküled hideg mikor itt vagy, csak akkor oly tüzes. Várom, hogy hívj, de nem csöng a telefon csak az óra lassú ketyegését hallom nem telik az idő, nem múlik a perc csak azt várom, mikor újra átölelsz de most még üres a szobám, nélküled sötét üres a lelkem, a hiányod tépi szét úgy érzem vak vagyok, mert nem látom arcod süket vagyok én, mert nem hallom a hangod. Van az az érzés, mi egyszerre szép és fáj és néha nem bírod elviselni már de mégis élvezed, mert tudod, hogy jó neked hogy van az életben ki igazán szeret. VALAKI SZERELEMNEK HÍVJA Valaki szerelemnek hívja, én szenvedésnek valaki vonzalomnak, én szenvedélynek én megvetésnek, valaki oltalomnak én idegeket felőrlő borzalomnak valaki tud élni vele, valaki nem valaki örül neki, én csak elviselem valamikor képes megmozgatni ezreket s az emberek boldogok, de én csak szenvedek. Valaki szerelemnek hívja ezt a szörnyű terhet? Hát nincs nagyobb büntetés, mivel Isten embert verhet! Hiszen a történelem legnagyobb csatái is eme érzelemből indultak ki. Oly sok emberi szenvedés és halál történt már a szerelemnek okán mégis tudunk újra remélni mert szerelem nélkül nem érdemes élni. Nem érdemes, de én hogyan éljek ha már minden érzelemtől félek? Kihalt bennem minden, félek már nevetni félek újból igazán szívből szeretni Félek, hogy ismét - ahogy szoktam - hibázok félek, hogy újra valakit megbántok túl sok volt már a kín, érzelmi halott vagyok jobb lesz mindenkinek, ha egyedül maradok. VALLOMÁS Új életet kezdtem, de Tibit még mindig szeretem. Jobb életem lett, de Ő marad a szerelmem. Már rég túlléptem mindenen, normálisan élem az életem. A hiány ugyan megmaradt, de már nem vagyok magam alatt. Pedig minden nap, minden percben azt várom, hogy jelentkezzen. Várok egy hívást, egy levelet, hogy csak annyit mondjon: Szeretlek! Tudom valahol mélyen, legbelül, hogy az Ő szerelme már rég kihűlt. De a Remény még bennem él s talán majd egyszer utolér. Akkor egymás karjaiba futunk s egybefonódik az utunk. Talán majd egyszer ez így lesz, de addig a vezetőm a Remény lesz. VÁGYÓDÁS Szeretnélek ölelni egy őszi hajnalon, csókjaidat érezni forró ajkamon. Valóra válhat az álmom vajon? Szeretném, ha örökké szeretnél, nagyon. VÁLTOZÁS Ha telepátiával tudnék üzenni, azt mondanám: légy boldog és tanulj meg szeretni! Mert az nem szeretet, mit nekem adtál, becsaptál, átvertél, hazudtál. Mit Tőled kaptam, elfelejteni nem tudom, emléked életem végéig hordom. De az, aki most vagy, nekem már nem kell! Éld le az életed másvalakivel! Az az ember, ki most te vagy, nekem nem kell többé! Az, aki voltál, nem jön vissza többé. Pár hónapja még a vőlegényem voltál, de jött egy változás s számomra meghaltál! Sosem felejtem el, mit velem tettél, de emléked szívemben örökké él. VÁRAKOZÁS Fülledt nyári éjszakákon feküdtem álmatlanul az ágyon s ábrándoztam. Több ilyen éjszaka is volt, mikor erősen fénylett a Hold s én Rád vágytam. Majd téli hideg reggeleken a kanapén ülve elmerengtem. 6 évig vártalak. Még mindig nem vagy mellettem, de lelked él a lelkemben. Arra vágyom, hogy átkaroljalak. Más utat járunk mindketten, nem fáj más csak a két kezem, mert nem fogtam kezedet. VISSZATÉRÉS A POKOLBÓL Elestem. Egy sivatag közepén álltam üresen, s jött egy hatalmas Vihar, mi elsöpörte szívem. Meghaltam. Kiontotta életem ez a szörnyű Vihar. Ott álltam üres szívvel és halkan suttogtam: Valaki segítsen! A Pokolban éltem. Széttépték az ördögök a testem, s vérszomjas vámpírok szívták ki fájdalomtól fekete vérem. De megmenekültem. S most a mélyből sikerült visszatérnem. Az angyalok húztak fel s visszakaptam a szívem. Felálltam. Bár még nem bírta lábam fájdalomtól nehéz lelkem s szenvedéstől elgyengült testem, azért az oázist megkerestem. Most élek. És amíg nyílnak a virágok és ragyognak a fények, míg tavaszi reggeleken tücskök zenélnek, míg ver hiányos szívem és még bennem van az Élet, nem tehetek mást: mindig csak remélek. Hiszen, ha már mindent feladtál s mindened elveszett, ha úgy érzed nem élsz már s a halálod tervezed, Bolond ne légy! Ez hamis képzelet! A helyes útra majd a Remény elvezet. VŐLEGÉNYEMHEZ Egyetlen perc talán az Élet, s egyetlen szó, amit érzek. Tudom, hogy bármeddig is élek, örökké csak Téged szeretnélek! AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS Az asztalnál ültem az irodában és vártam, hogy megérkezzen az autó, amivel a nyári munkához szükséges orvosi vizsgálatra megyünk a leendő kollégáimmal. Unalmamban a mobiltelefonomat babráltam. Talán sms-t írtam a barátnőmnek, már nem emlékszem. Hello! - szólalt meg egy férfiasan kellemes hang, szinte belefúródva a fülemen keresztül az agyamba, végigfutva az egész testemen. Felkaptam a fejem és válaszoltam... volna. Egy hang sem jött ki a torkomon. Ott állt az ajtófélfára támaszkodva. Végignéztem rajta, de csak a szemem mozgott, mert a fejem mintha ólomból lett volna, mozdulni sem bírtam. Első látásra teljesen átlagos külsejű, úgy 175 magas barna hajú fiatal férfi. Látszott rajta, hogy nem veti meg a munkát, erős, kidolgozott testén enyhén feszült az ing. Épp amennyire kellett. A ruhája alól kissé kilátszott egyenletesen lebarnult mellkasa. Sötétített lencséjű szemüveget viselt. Soha sem kedveltem a szemüveges férfiakat, magamon sem viseltem el, pedig évek óta szükségem lenne rá, de nem bírtam megszokni. De őt valahogy még varázslatosabbá tette. Rossz látásom ellenére mégis tisztán láttam vonásait. Férfias volt és vonzó. Hihetetlenül vonzó. Éppen olyan, mint amilyen megálmodtam magamnak. Az ideálom. És ott állt előttem. Ahogy összeakadt a tekintetünk, mintha megállt volna a világ egy pillanatra. Résnyire nyitott szájjal, mozdulatlanul bámultam rá, szinte már zavaróan. A lélegzetem elakadt, a torkom kiszáradt. Az egész testemet kellemes, ugyanakkor leírhatatlan érzés öntötte el, a fejem tetejétől a lábujjhegyemig. Mintha hófehér habkönnyű felhőkön feküdtem volna, körülöttem rengeteg pillangó, megszámolni sem tudom, mindent eltakarnak. Nem látok, csak gyönyörűbbnél gyönyörűbb színekben pompázó pillangószárnyakat. Türkiz... sárga... piros... narancs... szinte már szédülök. De kellemes ez az érzés, bárcsak örökké tartana. Ekkor hirtelen mintha jeges vizet locsolnának az arcomba, eltűnik minden, a felhők, a pillangók, feleszmélek. A való világban vagyok, és még mindig ott áll előttem arra várva, hogy megszólaljak végre. Hirtelen nagy levegőt vettem, nyeltem egyet, majd a torkom kiszáradásától kissé rekedtes hangon csak annyit tudtam szólni: Hello! Ő rám mosolygott. Ahogy szép formás szája mögül kivillantak hófehér, szabályos fogai, úgy éreztem, ez a mosoly mélyen a szívembe hatolt és örökre belevéste magát. Próbáltam kierőszakolni magamból egy mosolygást, nehogy azt higgye, közömbös számomra, de a kellemes döbbenet csak egy kényszeredett vigyort csikart ki belőlem. Zavarban voltam. Sohasem találkoztunk azelőtt, nem is tudtuk a másikról, hogy létezik, mégis úgy éreztem, mintha évek óta ismernénk egymást. Azt hiszem, egész életemben arra vártam, hogy ez a találkozás bekövetkezzen. Csak nem tudtam róla. Ez volt az első találkozásunk, de tudtam, hogy hatalmas szerepe lesz az életemben. Igen, ott állt előttem az Igazi. És tudtam, együtt fogunk dolgozni. "Az erkélyen ülök és nézem a csodálatos naplementét. Itt valahogy még a nap is máshogy süt. Sugarával narancssárgára és halvány vörösre festi az eget és a fellegekben vándorló fátyolfelhőket. Ahogy egyre lejjebb ereszkedik, éles kontrasztot alkot a hegyek teteje és a tiszta ég között. Érzem, ahogy meleg sugaraival csiklandozza meztelen vállam bőrét. Az alacsony fák körül rovarok repkednek, az erkélytetőn madarak lejtenek táncot. Mintha azt csiripelnék, itt a tavasz. Ezen a tájon még a tavasz is édesebb. Lassan kezd hűvösödni, de még kint maradok. Szeretek itt lenni. Nézni, ahogy a magas házak között elbújik a nap a hegyek mögé, azt sugallva, hogy holnap új nap kezdődik." 2011 környékén, Esztergom ÁLOM ÉS VALÓSÁG? (Novella) Segítség? - elmélkedtem magamban, hogy érdemes-e segítségért kiáltanom egy koromsötét szobában a semmi közepén, ahol nem lát és nem hall senki. És ha érdemes is és meghallják, tudnak-e vajon segíteni? Mindezek költői kérdések voltak számomra, mivel már tisztában voltam a válasszal: Nem! Rajtam már senki nem tud segíteni. Nincs menekvés. Életem utolsó perceit élem egy elhagyatott helyen, teljesen egyedül, magányosan. A sötét szobába hirtelen apró fénysugár világított be. Alig látható volt, talán az ember normális körülmények között észre sem vette volna. Már évek óta sötétségben éltem mozdulatlanul a szobában, amiben nem voltak bútorok, csak egy ajtaja volt, ami be volt zárva, és a kulcs valahol a tenger mélyén pihent. Évek óta nem láttam semmit, s éppen ezért olyan erősnek tűnt a fénye, hogy szinte elvakított. Évek óta nem hallottam hangokat, nem beszéltem én se, nem volt kihez, teljesen egyedül éltem egy bezárt szobában, egy ismeretlen helyen, ahonnan nem volt menekvés. Ahogy azon elmélkedtem talán századszorra, hogy kiáltsak-e segítségért, hirtelen mintha egy ismerős hangot hallottam volna. Néha komolyan úgy tűnt, mintha beszélnének hozzám, de mindig rájöttem, hogy csak a csönd ,,hangjait" hallom. Azonban ez a hang annyira valódinak tűnt, hogy éreztem, nem vagyok egyedül. Egyre hangosabban hallottam, ahogy a nevem suttogja, szinte már kiáltásként hangzott. Ekkor jöttem rá, hogy érdemes segítséget kérni, mert mindig akad valaki, aki segíteni tud. Az elmúlt években egy hangot sem szóltam, s kicsit rekedtesen ugyan, de kiáltani kezdtem: ,,Segítség!" Kis idő elteltével megismertem a hangot: a vőlegényem hangja volt. Kinyitottam a szemem, és a szeretett férfi aggódó arcát láttam, amint azt mondja: ,,Szívem, minden rendben? Kiabáltál." Megnyugodtam: csak egy álom volt... egy rossz álom. Ahogy feleszméltem és megnyugtattam kedvesem, az órára néztem. ,,El fogunk késni." - futott át az agyamon. Nem lett volna szerencsés a saját esküvőmről elkésni, így készülődni kezdtem. Ez a nap más, mint a többi. Ezen a napon az életem egy új szakaszba lép, egy boldogabb időszak következik. Összekötöm az életem azzal, akit szívből szeretek, és aki nélkül az életem nem tudom elképzelni. Örökké együtt leszünk, és nem választhat el minket senki és semmi földi hatalom. Szinte észre sem vettem és már ott álltam az oltár előtt, mellettem a Férfi, akinek az életem adtam, mögöttem a szeretett családom, a barátok, ismerősök. Mindenki eljött, aki számít. Soha nem éreztem ennyire magabiztosnak magam, tudtam, mit akarok, és most végre meg is valósul. Hihetetlenül boldog voltam. Mostmár semmi nem akadályozhatja meg, hogy igazán boldog legyek. Miután elhangzott a boldogító ,,igen", mindkettőnk ujjára felkerült a gyűrű. Mindenki minket ünnepelt, és mi tudtuk, hogy ez egy olyan erős kötelék köztünk, amit nem téphet el semmi. Egymás iránti szerelmünk egy világot tartott volna össze, annyira erős volt és hatalmas, tudtuk, hogy ez életünk végéig kísérni fog minket az immár közös úton. És bármi történik majd, mi összetartozunk mindörökre. Ezt csak mi tudtuk, és csak a miénk volt ez az érzés, ez tette olyan különlegessé. Olyan fényes és tiszta volt minden, a nap ragyogóan sütött. Ahogy kiléptünk az ajtón, a rokonok és ismerősök sorra jöttek gratulálni, olyanok voltunk, mint egy mesében a herceg és a hercegnő. Mindenki álompárként emlegetett minket. Néha féltem, hogy ez valóban csak egy szép álom és egyszer fel kell ébrednem, de a mai napon nem volt bennem egy csepp kétely sem ezzel kapcsolatban. Éreztem a szerelem kitartó erejét és szinte már természetfeletti volt, ahogy kötődtünk egymáshoz. Ő bármikor megérezte, ha valami baj volt velem, és én is mindig megéreztem, ha vele történt valami. Nem kellett látnunk egymást, éreztük, ha a másik a közelben volt. Nem kellett megszólalnunk, tudtuk, mire gondol a másik. Akár egyetlen mozdulatból megállapítottuk, hogy mit fog tenni a másik fél. Nem régóta ismertük egymást, de mikor először találkoztunk, éreztem valamit, amit akkor nem tudtam megmagyarázni. Talán ma sincs rá elfogadható magyarázat. Éreztem, hogy van benne valami, ami bennem is, és hiányzik belőlem az, ami benne megtalálható, kiegészít engem, kiegészítjük egymást. Éreztem, hogy ő az az ember, akit nekem teremtett az ég, és én is érte élek. Egymás életének részei vagyunk. És ha akkor nem találkozunk, akkor máshol, más időben, de mindenképp találkoztunk volna, mert nekünk találkoznunk kellett. Ez így volt elrendelve. Általa lett szebb az életem, és az ő életét is én tettem szebbé. Nem létezünk egymás nélkül. Eggyé vált az életünk, a mai napon véglegesen. Ott álltam kéz a kézben az újdonsült férjemmel, hófehér ruhában, ujjamon a köteléket jelképező gyűrű, szívem megtelve boldogsággal és rengeteg, mindent elsöprő szeretettel és szerelemmel. Úgy éreztem, mintha világítanék a boldogságtól, és semmi mást nem látnék, csak a fényt, benne minket. Mintha csak mi ketten lennénk a világon, miénk lenne az egész világegyetem. Szinte eltűntek az emberek, a hangzavart nyugodt csönd váltotta fel, mintha csak a mennyországban állnánk egy felhőn, csak mi ketten, békében. Egymással szemben álltunk, mozdulatlanul. Mélyen a szemébe néztem, pillantása ragyogott, és láttam a boldogságot, a békét, a szeretetet. De a fény még mindig vakított, már-már zavaróan, és egyre homályosabban láttam az arcát, majd hirtelen éreztem, hogy keze szorítása egyre gyengül. Próbáltam erősebben szorítani, nem elengedni, de minél erősebben szorítottam, annál halványabban éreztem kezeit. Mintha a felhőket akartam volna megmarkolni, amik egy pillanat alatt kicsúsznak kezeim közül. Minden erőmet belevetettem, de nem bírtam tovább tartani. Elengedtük egymás kezét. Eltűnt a szemem elől. Nem láttam arcát, nem éreztem érintését, nem hallottam hangját. Elveszítettem. Segítségért kiáltottam, de mintha szavaim elnyelte volna a végtelen. Kiáltani próbáltam, de nem jött ki hang a torkomon. Behunytam a szemem, azt remélve, hogy mikor újra kinyitom, ott lesz Ő, és ez csak egy pillanatnyi rossz álom volt, mint reggel. Erősen koncentráltam, hogy teljesüljön ez a kívánságom. Félve kinyitottam a szemem. Nem láttam semmit, csak sötétség mindenhol. Csönd és sötétség. Nem éreztem jelenlétét, nem hallottam hangokat, nem észleltem mozgást. Egyedül voltam egy ismeretlen helyen, mégis ahogy szemem kezdett hozzászokni a sötétséghez, egyre ismerősebbé vált minden. Egy szoba volt, amiben nem voltak bútorok, csak egy ajtó, ami zárva volt. Először megnyugodtam, hogy csak álmodom megint, és nemsokára meghallom férjem hangját, felébredek, megölelem, és nem engedem el többé. Azonban csak a csönd hangjait hallottam. Kezdtem megijedni, s kérdések sora merült fel bennem. Vajon miért álmodok ilyen sokáig? Miért nem hallom a hangját? Talán kómába estem? De hiszen ma van az esküvőm, nem lehetek beteg. Ekkor mintha, valami égi hatalom folytán hirtelen kitisztultak volna gondolataim, feleszméltem és egyszerre éreztem nyugodtságot, és egyszerre fojtogatta torkom a sírás. Lefeküdtem a földre, egy ideig néztem a sötét szoba ajtaját, majd behunytam szemem és soha többé nem nyitottam ki, mert megértettem mindent: Csak egy álom volt. CSODA Csoda. Azt gondoljuk, hogy e szó mögött valami természetfeletti rejlik. Minden nap, minden pillanatban keressük, várjuk, hogy betoppanjon az ajtónkon, és megváltoztassa az életünket. Pedig mi magunk vagyunk a Csoda. Mi alkotjuk a Csodát, a tetteinkkel, érzelmeinkkel. Valamikor a Csoda ott van a szemünk előtt, de nem vesszük észre, mert máshol keressük. Ott áll az ajtó előtt, bekopog, de mi nem nyitunk ajtót neki. Éppen ezért az is egy Csoda, ha valaki észreveszi, kitárja ajtaját, és beengedi szívébe a Csodát. Kiválasztottak vagyunk, és észre kell vennünk a rejtett Csodákat ebben az elfajult világban, különben az nem kopog be többé. Elmegy, és soha nem jön vissza. Minden alkalmat meg kell ragadnunk, hiszen ha elszalasszuk, nem lesz rá lehetőségünk...talán soha! És akkor hiába keressük életünk végéig, hogy hol a Csoda! SZERTEFOSZLOTT ÁLOM (novella) Az ajtóban álltam elnehezült testtel. Úgy éreztem, mintha végtagjaim helyén súlyos ólomdarabok volnának, mozdulni sem tudtam. Fejemben kusza gondolatok cikáztak összefüggéstelenül. Velem szemben a Férfi, akire mindig is vágytam, akire hosszú évekig vártam, akiért az életem áldoztam volna. Tibi iránti érzelmeim nem lehetett mondatba foglalni, vagy versbe önteni. Nem volt rá szó vagy hang vagy bármiféle érzelemkifejező eszköz. Én éreztem és néha már szinte fájt, hogy ennyire szeretem. Főleg akkor, azon a napon, abban a pillanatban. Mélyen a szemébe néztem és hallgattam magyarázatát. Nem tudtam megszólalni. Mintha valami vagy valaki kitépte volna a hangszálaimat. Egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Pedig annyi mindent el akartam mondani neki, hogy mennyire szeretem, hogy életem legszebb 8 hónapja volt, amit együtt megéltünk, hogy minden álmom teljesült, amikor a 18. születésnapomon megkérte a kezem. És hogy kimondhatatlanul sajnálom a történteket. De csak álltam szótlanul és néztem. Szinte fel sem fogtam, hogy ez nem csak egy egyszerű beszélgetés, most sokkal komolyabb a tét. Végig az járt a fejemben, hogy ha elveszíteném, akkor vele együtt az Életem veszne oda. Lepergett előttem az elmúlt 8 hónap, és szívemet egyszerre öntötte el kellemes melegség és keserű fájdalom. Hisz mélyen, legbelül tudtam, hogy nem lesz folytatás. Arra gondoltam, hogy nem szabad sírnom, hiszen minden elmúlik egyszer, és új nap jön, ami más, mint a többi. Mert minden nap más, mint a többi. Minden nap elvesztünk valamit, de minden nap kapunk is valami újat helyette. Az elmúlt évek alatt rámzúduló gondok és megpróbáltatások alatt megtanultam kellőképpen visszatartani a könnyeim. A torkomban éreztem a sírást, már a rosszullét határán voltam. De tudtam: nem szabad sírnom. Szerelmem hirtelen elhallgatott. Választ várt, vagy magyarázatot a történtekre, nem tudom. De én nem tudtam megszólalni. Mintha fojtogattak volna. Tudtam, hogy ha megszólalok, már nem lesz visszaút, nem fogok tudni megállj!-t parancsolni könnyeimnek. De ő kérdőn nézett rám, mélyen a szemembe, szinte égetett a tekintete. Közben a jegygyűrűmet forgattam az ujjamon. Akkor már biztosan tudtam, hogy nem sokáig viselhetem. Egyetlen mondatot tudtam csak mondani. Tudtam, hogy nem fog másként dönteni. Ha valamit eldönt, azt nem változtatja meg. Végigfutott az agyamon, hogy két nap múlva, a szalagavatómon együtt táncolunk majd, én menyasszonyi ruhában, ő szmokingban, pontosan, mint az ifjú pár az esküvőn... az esküvőnkön. Egyetlen mondatot mondtam: ,,Ha szakítani akarsz, most tedd meg és ne a szalagavató után." Látásom homályos lett, s éreztem, hogy egy könnycsepp végigcsorog az arcomon. ,,Nem szabad sírnom" - ez járt a fejemben, s már nem is figyeltem másra, csak hogy könnyeim visszatartsam, hogy azt lássa, hogy erős vagyok. Hallottam, hogy mit mondd, de nem értettem meg. Mintha valami idegen nyelven beszélt volna, egyetlen szót sem értettem, csak a sírás visszatartására figyeltem. Hirtelen minden megszűnt, az emberek, a külvilág, az élet mintha megállt volna egy másodpercre. Egyetlen mondat volt, de nekem egy életet jelentett: ,,Akkor legyen vége!" Mintha egy hatalmas légüres térben álltam volna, és egy óriási ólomdarabot ejtettek volna rám. Összetörtem. Megállt az idő. A lélegzetem elakadt, a testem megdermedt, s éreztem, hogy a szívem megáll egy pillanatra, majd olyan hevesen kezdett verni, hogy szinte éreztem a lüktetését a mellkasomon. Feleszméltem, s éreztem, hogy nem bírom tovább tartani a könnyeim. Mindkét szememből egyszerre szinte ömleni kezdtek. Elmém lassan kezdett kitisztulni, s kezdtem felfogni a mondat jelentését. Beletelt egy pár percbe, míg megértettem, hogy miről van szó. Levettem a jegygyűrűt az ujjamról és szó nélkül felényújtottam. Gyengéden megfogtam a kezét, beletettem és ráhajtottam ujjait. De ő visszanyújtotta. Nem értettem, miért, de elvettem. Felvettem ledobott táskámat a földről és elindultam. A szél az arcomra csapta az esőt, én mégis a könnyeimet éreztem többnek, mint a világ összes felhőjéből lezúduló csapadékot. Soha nem sírtam mások előtt. Könnyeimet otthon rejtegettem, bezárkózva a szobámba, ahol nem lát senki. Most mégsem érdekelt a sok ember az utcán, akik furcsán néztek rám, bár csak vörös szemeim láthatták, mivel könnyeim összemosódtak az esőcseppekkel az arcomon. Szerelmem mondatát hallottam újra meg újra. Olyan tisztán csengett a fülembe, mintha még mindig ott lett volna velem. Éreztem fejemben a lüktető fájdalmat, s testem újra elgyengült, lábaim ösztönösen vittek előre... nem volt bennem élet. Megérkeztem. Főpróba a szalagavató előtt. A tánctanár késett, így a többiek a dohányzóban voltak. Nem akartam emberek közé menni, de éreztem, hogy ők szeretnek, és velem vannak, ha segítségre van szükségem. De tudtam, hogy most senki nem tud segíteni. Letöröltem könnyeim, összeszedtem maradék kis erőmet, és kiléptem az ajtón. De újból elgyengültem. Legjobb barátnőm nyakába borultam és kitört belőlem a sírás. Csak annyit kérdezett: ,,Nóri, ugye nem?" Nem kellett szólnom, Betti tudta, hogy mi történt. Vigasztalni próbált, de abban a pillanatban számomra nem létezett semmilyen vigasz. Hagyta, hogy kisírjam magam, és végig mellettem volt. A következő másfél órában minden perc egy örökkévalóságnak tűnt, s miközben szerelmemmel kellett táncolnom, végig figyelnem kellett, hogy ne lássa a könnyeimet. Talán semmit nem vártam jobban azon a napon, csak hogy vége legyen és hazamenjek, ahol bezárkózok a szobámba és csak sírok. Végre eljött az idő, vége lett a táncnak, hazaindulhattunk, a többiek nevettek, mindenki jókedvű volt, csak én éreztem, hogy számomra megszűnt az élet. El akartam tűnni a világ elől, és főként magam elől. Magamat hibáztattam. És Tibi is engem hibáztatott. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy én voltam az, aki meghalt volna érte, annyira szerettem, és most én vagyok az, aki miatt el kell válnunk. Magamat emésztettem. Hazamentem, bezárkóztam a szobámba és próbáltam elviselni azt a fájdalmat, amit még soha nem éreztem, de majdnem belehaltam. Mintha a mellkasom megnyílna és a szívemből egy hatalmas darab lassan, fájdalmasan leszakadna, és a vér elöntené testemet. Ezt éreztem, és kibírhatatlanul fájt. Nem tudtam semmivel csillapítani ezt a fájdalmat, és tudtam, hogy együtt kell élnem vele, hozzá kell szoknom. Mert csak egy ember képes rá, hogy ezt megszüntesse, akit azon a napon elveszítettem, és már nem kaphatom vissza. Mégis azóta minden nap minden pillanatában reménykedek, s várom, hogy egyszer visszatérjen, megcsókoljon, magához öleljen, és a fülembe súgja: ,,Szeretlek kicsim!" Soha többé nem engedném el.

0 komment , kategória: Gebhardt Nóra

Gebhardt Nóra versei

2020-05-18 21:30:05, hétfő

	GEBHARDT NÓRA VERSEI Gebhardt Nóra (1989. november 27 - ) Öröm olvasni boldogságtól és fájdalomtól átitatott sorait, nagyon szép és érzelmes verseit. Igaz az élet kegyetlen, és harcolni kell szüntelen. Nagyon szép, igazi mély érzések, nagyon szép gyönyörű szerelmi vallomások és csalódások. A fiatal költőnő csodaszép gondolatokat, érzéseket fogalmaz meg ezekben a versekben. Szép szerelmes verseihez csak gratulálni tudok. Aki így tud írni, az megérdemli hogy Ámor lenyilazza! Az élet sokszor kegyetlen. Mindenkinek jut boldogság és szenvedés egyaránt. Egy költő rímekbe szedi mindezt és ez által maradandót alkot. Minden költőnek kell egy múzsa is, amely megihleti. Ez lehet egy személy, egy tárgy, illat, íz, érzés. Bármi, ami folyamatos inspirációt ad. Mindig más, pillanatnyi dolgok. Ha a költő valóban művész, felhasználja ezeket az elemeket, hozzáad egy darabot önmagából és megírja a verset. Egyiket a másik után. Bárhol, bármikor. Az igazi költő kezét nem az ész vezeti, hanem a szív. Érzések címmel kiadott verseskötete egy kis olvasnivaló karantén idejére. Hamarosan elkészül harmadik könyve is az Underground Kiadó jóvoltából. A több, mint 200 oldalas verseskötete az www.undergroundbolt.hu oldalon lesz rendelhető, ahol a korábbiak is kaphatók. Ti várjátok már? Versek Link Link AMIT ADTÁL Olyat adtál nekem, mint előtte senki más Őszinte törődést, szerelmet, odaadást Feltétel nélkül, önmagamért szeretsz S nem félek már attól, hogy egyszer elfeledsz Igaz szerelmet találtam melletted Lelkem visszatért belém, s ezt neked köszönhetem Ha veled vagyok, ragyogok és újra önmagam leszek Nem érzem többé, hogy a nagyvilágban elveszek Megszenvedtünk egymásért, harcoltunk a gonosszal Megküzdöttünk keményen az irigy rosszakarókkal Álltuk a sarat, tűrtük az előítéleteket Végül mi győztünk a harcban, mi hoztunk ítéletet Egymás mellett döntöttünk, nem törődve mással Irigyekkel, gonosz szavakkal, hamis vallomással Van, aki szeret minket, valakitől csak rosszat kaptunk Aki igazán fontos, az támogatja közös utunk A múlt eseményei mind el vannak felejtve Hiszem, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve Tiszta lappal indulunk egy új élet felé Mindig és mindenhol fogjuk egymás kezét Most távol vagy, de érzem, hogy kitartunk Jobb élet vár ránk, együtt, ez a sorsunk Nem engedlek már el téged soha többé Szeretni foglak örökkön-örökké! ÁLMOMBAN Úgy ölelj, mintha jó volna Mintha minden igaz volna Mintha lelked megcsókolna S ereimben véred folyna Nézz rám úgy, hogy hazug ne legyen Tekinteteddel simíts végig lelkemen Fogd meg erősen s ne engedd soha Akkor sem, ha az élet mostoha Csókolj, mintha valóság lenne Mintha a homokóra nem peregne Hogy igaz vagy, hitesd el velem Hogy ha felébredek, szép legyen. ÁRNYÉKEMBER Árnyékember vagyok, önmagam árnyéka Sötétségben élek, lelkemnek nincs vigasza Elhagytak, bántottak, eldobtak Szívem bezártam örökre páncélba Nincs vigaszom, nincs már nekem senkim Nincs hitem, nincs mi fájdalmamon enyhít Nincs bánatom, nincs örömöm Nincs senki, aki nekem segít Így élem napjaim teljes sötétségben Csak élni szerettem volna békességben De csak önmagam árnyéka vagyok S elveszek a végtelenségben. BARÁTOK, BARÁTOK... Barátok, barátok, Most van szükségem rátok. Hol vagytok barátok? Meddig várjak még rátok? Összeomlottam teljesen, Mikor megpillantotta szemem, Hogy mást ölel a szerelmem. Túl sok volt ez nekem. Először örültem, hogy látom S azt gondoltam, ez csak álom. Szeretem! Akarom! Kívánom! Ő lesz egyszer az én párom. De szertefoszlott minden már, Mert feltűnt mellette az a lány. Majd elvakított a fény És tudatosult bennem a tény. Szertefoszlott az álmom, És már az egészet bánom. Mit akkor tettem nyáron, De már hiába szánom. Elvesztettem a szerelmem, Nincs már érzelem bennem. Mindent kiölt belőlem, S így élem majd le az életem. Gyűlölve szeretem, És szeretve gyűlölöm, Az érzelmeket végleg Magamból kiölöm. Összeomlott lelkem, Elvérzett a szívem, Barátaim hol vagytok, Mikor meghal mindenem? BÁLINT NAPRA /TVN cím + Képek törlése miatt újólag/ Névnapodra kívánok sok szépet Neked S köszönöm a sorsnak, hogy összehozott Veled. Nehezen ugyan, de egymásra találtunk Megleltük mindazt, mire régóta vágytunk. Boldogok vagyunk most végre mind a ketten Ennyire még soha senkit nem szerettem! Legyen továbbra is szép napod Édes kis szerelmem, boldog névnapot! BIZTATÁS Higgy, hogy benned is higgyenek! szeress, hogy viszontszeressenek! Mosolyogj, hogy mosolyogjanak rád, és tanuld meg elfogadni a hibát! Fogadd el mások hibáit, hiszen mindenki hibázik. Tanulj meg szívből szeretni, így tudsz csak boldoggá lenni. BÚCSÚZÁS Nincs jogom azt kérni, hogy örökké várj rám Így csak annyit mondok: soha ne felejts el! Ne felejtsd arcom, mely szerelmesen nézett rád Ne felejtsd a hangom, mely az égig emelt fel Ne felejtsd a mosolyom, mely téged elvarázsolt Ne felejtsd az érintést, mi úgy felkorbácsolt Ne felejtsd a szemeim, mik a lelkedbe néztek Ne felejtsd el kérlek, hogy most hogyan érzek Ne felejtsd a zenét, mi rám emlékeztet Ne felejtsd a tüzet, mi kettőnk közt égett Ne felejtsd az ölelést, mi oly meghitt volt Ne felejtsd az örömöt, mi miattam volt Ne felejtsd a csókot, mely az égbe repített Ne felejtsd a szenvedélyt, mit a vágy hevített Felejtsd el a szenvedést, a rengeteg rosszat Amit ez a kínzó elválás okozhat Felejtsd el a fájdalmat, mit neked én adtam S őrizd meg a szép emléket magadban De soha ne felejtsd el, még ha mást is fogsz keresni Hogy volt egy lány, ki téged nagyon tudott szeretni! B.Ú.É.K.! 2010. legutolsó napja van, estére már senki sem lesz józan. Lezárunk egy nagyon nehéz évet, kívánok jövőre neked minden szépet! Sikert, pénzt és boldogságot, mindenféle okosságot, egészséget és sok minden mást, de most már kezdd el végre a mulatást! Legyél ma éjjel részeg, mint egy állat, teljesüljön minden, mit ember kívánhat! EGYSZER... Egyetlen Férfit szerettem igazán. Egyszer vertek át, nem az én hibám. Egyszer tanultam meg feledni, s többé úgy nem fogok szeretni. Egyszer azt mondtam: Örökké, de nem fogok hazudni többé. Egyszer csalódtam, nagyon fájt, de megtanultam elfogadni a hibát. Egyszer meghaltam egy percre, tanultam belőle egy életre. Egyszer szerettem, mindig reméltem. Egyszer elmegyek, de boldogan éltem. EGY ÚJ ÉLET GONDOLATAI Két Férfi volt a szívemben, kivel leéltem volna az életem. Az egyik megkérte a kezem s csak később ismertem meg, milyen. Becsapott s hazudott nekem, majdnem elvette az életem. Sokáig fájt és szenvedtem, de ma már nem szeretem. A másik nem tudta, mit érzek, hogy nélküle szívemben vérzek. De egy hibát elkövettem, így őt is elvesztettem. Most egyedül vagyok, mégsem magányos, hisz mellettem állnak mindig a barátok. Támaszt ad ha kell a kicsi családom számíthatok rájuk bárhol, bármikor. Hívhatom őket, hogy ha baj van, velem vannak örömben, bajban. Együtt örülünk a jónak, hogyha végre jön egy jó nap. Férfi nélkül is létezik érzelem, hisz őket mindennél jobban szeretem. S ha el kell egyszer majd mennem, büszkén mondhatom: boldogan éltem! ESKÜVŐDRE Eljön hát a nagy nap Oltár elé állhatsz De a mai leánybúcsún még Az asztal alá mászhatsz. Kirúgunk a hámból Mi, csajok ma este, Mert holnaptól már "-né" leszel Egész életedre. Bekötik a fejecskéd Tilos lesz már pasizni S ha a gyerek sírós lesz Nem tudtok majd aludni, Háziasszonyi teendőid Lásd el szépen minden nap S ha néha ellustul, Neveld meg az uradat! Egészségben, betegségben Mindig mellette állj! S ha néha összevesztek Ő úgyis megbocsát. De azért a barátnőid Ne hanyagold el nagyon Hisz ránk mindig számíthatsz Ne csupán a nagy napon. Házasságod alkalmából Nem kívánunk egyebet: Sok boldogságot és még Annál is több gyereket! ÉDESANYÁMNAK Anyák napja alkalmából köszöntelek Téged, s köszönöm a sok jót, mit megtettél értem. Életemben védtél, óvtál mindenféle rossztól, tanítottál, hogy maradjak távol mindig a gonosztól. S ha néha nem is hallgattam Rád, belül mindig tudtam, hogy a legdrágább Édesanyám a földön nekem van! ÉLETEM SZERELMÉHEZ Az égboltra írnám felhőkkel, hogy mindenki tudja Vagy elrejteném mélyen, hogy csak a miénk legyen Fába vésném, hogy a természetnek legyen rá gondja Vagy erős betonba, ahol sohasem kopik el Tengerek korallzátonyaiból raknám ki, hogy az égből is lássák Pacsirták dalolnák el legszebb hangjukon Kalitkába zárva, hogy soha ne bántsák Dalolnák mennyei szólamon Szivárványszín pillangók repdesnének alakzatba Neked Násztáncukkal elmesélnék, hogy tisztán lásd Virágról virágra szállnának velem Hogy közvetítsék a legszebb szerelmi vallomást Éjjel a kövér telihold és a fénylő csillagok A fekete égboltról üzenik Neked: Én mindig mindenhol melletted vagyok Akkor is, ha éppen nem lehetek veled. A természet összes eleme arra nem elég Hogy kifejezzem Neked, őszintén mit érzek Világgá kürtölném, hogy tudja minden élőlény Ez a két szó is kevés: Téged szeretlek! FÁJ Fáj a két kezem mert nem fogtam kezedet. Fáj mindkét karom mert nem öleltelek. Fájnak ajkaim mert nem éreztem csókod. Fáj a két fülem mert nem hallottam bókod. Fáj a két szemem mert nem láttam az arcod. Fáj az én szívem mert feladtad a harcot. Fáj minden érintés mert nem éreztem bőröd. Fáj minden ébredés mert tudom: vissza nem jössz. Fáj az egész testem mert nem vagy többé velem. Várj rám a túlvilágon míg lehunyom a szemem. FEEL YOU When you look into my eyes This feeling is very nice When you touch my skin softly And quietly say a word to me I feel I'm in heaven And hell disappears FOHÁSZ Istenem, vezess a jó útra engem Hogy tudjam, mikor mit kell tennem S hogy amit teszek, helyes legyen Istenem, kérlek vezess engem! Mutass a sötétségből kiutat Ne érjen utol a kárhozat Elmémet a bűn le lepje el Hibákat többé ne kövessek el! Járjon utamon áldás és jóakarat Istenem, te mutass nekem utat! Ne hagyd, hogy akit szeretek, szenvedjen Istenem, könyörgöm segíts nekem! GYŰLÖLET Verseim mit sem érnek, ha nincs, aki ihlesse őket. Azt mondják, a bánat szüli a legszebb verseket, én mégsem érzem szépnek a szenvedésemet. Remélni, remélni, remélni, csak így érdemes élni. De ha már a remény is fáj, akkor sajnos nincs kiút már. Gyűlölök már remélni! Gyűlölök bizonytalanságban élni! Miért nem lehetek végre boldog? Rengeteg fájdalom az, amit hordok. Testem erős még, de lelkem elgyengült, ahogy az Egyetlen Férfi szerelme kihűlt. Hiába a Remény, hiába minden, a szenvedésemből kiút már nincsen! Átkozott Remény! Miért vagy még velem? Miért nincs helyetted velem a szerelmem? A pokolba mindenfajta érzéssel s ezzel a sok fájó kérdéssel! Gyűlölöm a világot! A kertben nyíló virágot! Gyűlölöm a gyermeket, ki boldogan s gondtalan nevet! Gyűlölöm az ízeket s a máskor oly szép színeket! Gyűlölöm az életet, mert nincs velem, kit szeretek! HIÁNY Mi ez a nyomás a mellkasomban, Maró érzés a zsigereimben? Ez a hiányod hogy nem vagy mellettem. Minden reggel erre ébredek s minden éjjel álmatlanul szenvedek Fáj hogy nem vagy itt velem. Ez a kellemes szenvedés ez a lágyan kínzó érzés Igen. Ez a szerelem. Hiányzol. S minél erősebben próbálom elrejteni annál jobban nem tudom kezelni hiányod teljesen felemészt. De mikor újra enyém leszel s ajkaimra csókokat lehelsz még a föld is megremeg. Érthetetlen számomra ez a vágy. Hogy érezzem bőröd illatát bármit megtennék. Mikor gyengéden hozzám bújsz s halk szavakat fülembe súgsz az maga a mennyország. Egymásba fonódik testünk felhők közt száll a lelkünk mintha megállna az idő. De a pillanat gyorsan elszáll búcsúzni kellene már. Nem akarom. Újra csak azt érzem hogy marja a hiány a szívem. Örökös ördögi kör. Kedvesem, csak azt kívánom Ne érjen véget soha ez az álom Légy velem az örökkévalóságig! HONVÁGY Többé már nem otthon az otthon. Itt vagyok, ahol lakom, de furcsa honvágyat érzek, s csak arra vágyom, hogy hozzád visszatérjek. Az otthon az a hely, ahol biztonságban érzed magad, s nem azt látod, hogy a hatalmas börtönfalak körbevesznek s nem engednek téged, nincsen kiút fogságban élek. A szobámban fekszem az ágyamon, vágyakozva a fényképed bámulom. A megszokott tárgyak oly idegennek tűnnek, ezt a helyet már nem érzem enyémnek. Egyedül hajtom ma álomra a fejem, megszakad a szívem, hogy nem vagy most velem. Ha itt lennél, ölelnélek, s nem engednélek el. Borzasztóan hiányzol, egyetlen szerelmem! Ha veled vagyok, az idő oly gyorsan miért fut el? S ha nem vagy itt, miért telik lassan minden perc? A búcsú miért annyira szívbemarkoló? Miért akad el torkomban a szó? Nehéz ez a végtelen várakozás, a látszólag örökké tartó vágyakozás, a fényéveknek tűnő távolság, a kilométerekben mérhető hiány. Az ember szüntelen keresi lelki társát, benned én megtaláltam életem párját. Mikor a szemembe nézel, hogy a lelkembe láss, az felülmúlja a legszebb szerelmi vallomást. Nem otthon többé már az otthon. Honvágyam van, lélekben már nem itt lakom. Ma még ezen a helyen hajtom álomra fejem, de azután hazatérek hozzád, egyetlenem. IHLET NÉLKÜL Szeretném kiírni magamból, hogy mennyire szeretem, de nem megy, egyszerűen nincs ihletem. Nincs erre betű, se hang, se szó hogy Vele lenni mennyire jó. Átjárja testem az érzelem, de még mindig nincs ihletem, hogy leírjam mindazt a szépet s jót, mit Ő jelent nekem. Az ágyamon fekszem és lehunyom a szemem. Itt hagyta illatát. Itt hagyta nekem. Azt képzelem, hogy mellettem pihen S erős kezével fogja két kezem. Úgy ölel ő át, mint még soha senki más, számomra ez a legszebb szerelmi vallomás mikor zöld szemeivel a szemeimbe néz, tér és idő hirtelen elvész, megáll a világ elakad a lélegzet, el sem hiszem, hogy ilyesmi létezhet. Hogy mit jelent Ő nekem? Egy szó: a Minden. Hogy kiírjam magamból, nincsen ihletem. KARÁCSONY Csillog már odakint a hófödte téli táj Az erdőben őzike, szarvas és nyúl ugrál. Szikrázik a jégcsap fent az ereszen Pirul már az ünnepi pulyka a sütőben. Vacsorára készül az egész család A karácsonyfa a szobában feldíszítve áll Mézeskalács egy tálban alatta Szaloncukor, ajándék, gyertya. Eláraszt mindent az öröm és a fény Karácsony áldott, szent ünnepén Legyen békesség és nyugalom ma este Teljen boldogságban ez a szép szenteste. Így fejezem ki én a szeretetem nektek S kívánok békés kellemes ünnepeket! KIK OTT FENT VAGYTOK Kik ott fent vagytok, a csillagok között Békében nyugszotok a felhők fölött Onnan figyeltek s vigyáztok reánk Figyelitek lépteinket a színfalak mögött A mennyországban oly sok elveszett lélek Én itt a földön örülök, hogy élek S ti juttok eszembe, kik itt hagytatok Valahányszor az égre felnézek Hozzátok szólok most, titeket hívlak Szeretteitek itt lent oly sokat sírnak Hiányoztok nekünk, oly sokat szenvedünk Ujjaim az írással szinte már nem is bírnak Csak egy szó lenne felétek, egy utolsó búcsú Egy meghitt ölelés, tényleg egy utolsó Hogy érezzétek, hogy szeretünk titeket KÍNLÓDÁS Hiányzol. Lelkünk is oly messze van egymástól. Fényévek hasítanak űrt közénk, s a boldogságot söprik mögénk. Bizonytalan a jelen s a jövő, nem tudom, még visszajön-e Ő, a Boldogság, mit veled átéltem, hogy jutottunk idáig, nem értem. Nemrég még boldogan öleltük egymást éjjel, szívünk tele volt tüzes szenvedéllyel. Most hideg ágyamban egyedül fekszem, nem ölelsz, nem csókolsz, nem vagy itt mellettem. Forgolódom éjjel, sehogy sem tudok aludni, rejtem érzelmeim, de magamnak nem tudok hazudni. Ha nem működik, el kell válnunk csendben, békével, de mindig szeretni foglak szívem szerelmével! KIVÉREZTEM Kivéreztem a szívemet, ahogyan az elejtett vad kivérzi sebét, s a fájdalomtól elveszti az eszét. Mikor kimondta, hogy vége, csak ültem, és néztem magam elé dermedten, abban a percben egész lényemben elvesztem. Testem hevesen, fájón remegett, magamtól kérdeztem: miért? Éreztem darabokra hulló szívemet, hogy alig pumpálja belém a vért. Szívverésem lelassult, erőm is lassan elhagy, testemet jéggé hűtötte a sokk, mint a sorsára hagyott állatkölyköt a téli fagy, mi akkor ért, mikor ő elhagyott. Kivéreztem a szívemet, ahogy sebét a háborúban meglőtt katona, kit bajtársai magára hagytak, s nincs többé otthona. Lelkem is elhagyott, azzal a szóval, mit hozzám intézett könyörtelen, szenvtelenül és durván, hogy érezzem: nincs kegyelem! Már nem keresem a miérteket kétségbeesve, már nem keresem őt sem, válaszra várva, már nem teszek semmit, mert nincs értelme, csak ülök az üres ágyon vigaszt találva. De a vigasz nem érkezik, helyette fájdalom honol, jéghideg szívembe éles tőrt szúrva. Így szenvedi meg, ki érzelmet tékozol. A halál angyala leheletét belém fújja Kivéreztem szívemet. Lelkem is a sírjában nyugszik már. Nem jön vissza többé ő, s szívem szép lassan megáll. KÖLTŐ VAGYOK Költő vagyok, magányos lélek Az emberek nagy része bizony nem ért meg Bonyolult érzelmi világ, amiben élek Fiatalon meggyötört már engem az élet Csak ontom magamból a verseket szüntelen Akkor is írok, ha az élet már színtelen Ha nem ragyog már napfény, és nem nyílnak a virágok Ha egymás ellen küzdenek a felbőszült országok Romlott világunkból, ha már nincsen menekvés Ha semmi más nem marad, csak a végtelen szenvedés Én akkor is írok, meg nem áll a tollam A költészet az, ami mindig velem van Ez az én mentsváram, hova menekülhetek A nyugalomszigetem, ahol megpihenhetek Egy kis világ, hova nem léphet be senki Itt élek addig, míg nem fognak eltemetni Fájdalom és csalódások, ez, ami inspirál Érzelmi válságban a tollam meg nem áll Az élet kegyetlen, de én tovább harcolok Ha a világ összedől, én akkor is költő maradok. LÁTHATATLAN AKAROK LENNI... Láthatatlan akarok lenni, hogy ne lásson meg senki. Láthatatlan akarok lenni, hogy ne lásson elmenni. Mert ha egyszer itthagyok mindent fájni fog ha látja, hiszen tudni fogja, hogy minden az ő hibája. LÁZÁLOM Ülök mereven, dermedten az ágyon az éjszaka közepén, és azt várom, hogy jöjjön végre szememre az álom, s ne kelljen rá órákig várnom, Hogy ellazuljon testem és ne remegjen, hogy megnyugodjon lelkem, s ne szenvedjen, a sötétben várom tördelve a kezem, hogy ne rémeket lássak, ahogy lehunyom a szemem, Mély álomba szenderüljek, békésen, nyugodtan, s ne csak üljek az ágy szélén meredten. Az éjszaka oly kegyetlen. Nem hagy nyugodni a vágy s a bűntudat, megnyugvásnak nem ad szabad utat a harag és a félelem. Valóban ez a végzetem? Hogy hibázzak újra és újra, mígnem úgy tekintsek az Úrra, hogy már nincs semmi hitem? Hogy már nincs semmi hitem. Lázálmok gyötörnek éjről éjre, rávilágítanak a szörnyű tényre, melyet nem akarok tudomásul venni, de nem tudok már ellene mit tenni. Nem hagy nyugodni a vágy s a bűntudat, lelki békémnek nem ad szabad utat a harag és a félelem. Ez lenne hát a végzetem? Hogy hibázzak újra és újra, mígnem úgy tekintsek az Úrra hogy már nincs semmi hitem? Hogy már nincs semmi hitem. Vártam a változást, de nem történt semmi. Hát nem tudok tovább már ébren lenni! Szemeim lecsukódnak, mély álomba merülök akkor is, ha ismét lázálomba kerülök. Majd reggel ismét arra ébredek, hogy talán minden egyszer szebb lehet, hiú ábrándjaim el nem engednek, apró reményeim velem együtt szenvednek. Elmúlik a nap, elmúlik az óra, s én most sem térek nyugovóra, tág pupillám és karikás szemem ismét nem csukódik le nekem. Nem hagy nyugodni a vágy s a bűntudat, lelki békémnek nem ad szabad utat a harag és a félelem. Ez lenne hát a végzetem? Hogy hibázzak újra és újra, mígnem úgy tekintsek az Úrra hogy már nincs semmi hitem? Hogy már nincs semmi hitem. Lázálmok sokasága nap mint nap gyötör, a bűntudat szele kegyetlenül elsöpör, pedig én mindent megtettem, bíztam, reméltem, hittem, szerettem, S lám nem volt elég, amit adtam, mert ugyanazt vissza nem kaptam. Most nem maradt más, csak hogy lehunyom a szemem, és magamat lázálmaim karjába vetem. LÉTKÜZDELEM A világ nélkülem is megy tovább, nem áll meg soha Akkor is küzdenem kell, ha az élet mostoha Harcolni, menni, tenni a dolgom Ahogy a katonák menetelnek a fronton Az élet nem áll meg, ha elvesztek egy-egy barátot S akkor is élni kell, ha már nem szeret a családom Ha a szerelmem is elhagy, s mindenem elvesztem Akkor sem szabad éreznem, hogy elvesztem Az utolsó lélegzetig talpon kell maradnom A hit kell, hogy vezéreljen, nem a haragom Bíznom kell, remélnem és mennem Egy jobb életért kell most tennem. MAMÁMHOZ Ezernyi kis csillag tündököl az égen, egy sem olyan fényes, mint a Te szíved. Sok rosszat megélt már megannyi év alatt, de a szeretet benne mindig megmaradt. Neveltél és védtél, néha leszidtál, ma már jól tudom: Te csak jót akartál. Meghálálom ahogy tudom mindazt, amit adtál s megköszönöm szeretettel Drága jó Mamám! MEGLOPTÁL Megloptál engem midőn a tolvaj elemeli az értéket hirtelen észrevétlenül, úgy loptad el árva szívem Figyeltél, vártál, kivártál ahogy a vadász becserkészi a vadat hogy utána ledönts körülöttem minden válaszfalat Váratlanul alattomosan a semmiből törtetve jöttél s Ámor nyilával pontosan rám lőttél Te lélekrabló! Ahogy a virágok a tavaszi réten, az út nyomán úgy nyíltam meg előtted nap nap után Tolvaj vagy! Elraboltad törékeny testem, hogy használd hagytad, hogy hatalmába kerítsen a vágy Varázsló vagy! Megbolondítottál megtévesztéssel hogy magadhoz láncolj szemfényvesztéssel Te szívrabló! Hát nincs neked szíved, hogy az enyém kell? Nem kell lopnod, felajánlom önként, vedd csak el! De vigyázz rá! Törékeny, akár egy vékony kristálypohár eldobták, elejtették, sokszor összetörték már Óvatosan fogd! Ne ejtsd el, de ne szorítsd erősen! Közel tartsd magadhoz, hadd legyen szívem a szívedben! MÉG UTOLJÁRA Én már nem akarok többet szenvedni! Nem akarok többé sírni! Nekem már nem maradt más, csak tenni, amit eddig, írni, írni, írni egy tönkrement élet történetét, egy elveszett lélek életét, egy összetört szív fájdalmát, egy örök vesztes bánatát. Én már nem akarok többé szenvedni! Fájó szívvel elengedni. Harcolni akarok, küzdeni érted! Hogy mennyire szeretlek, még mindig nem érted. És még mindig csak írok és írok, a fájdalomtól magamban sírok, áldatlan állapotban, összetörten gépelem, hogy hátrahagyjam az utókornak szomorú történetem. Szív és ész most ugyanazt sugallja, de ha egyoldalú az érzés, minden hiába, hiába szenvedek, hiába küszködök, minden törekvéssel csak falba ütközök. Én már nem akarok többé szenvedni! Állandó bizonytalanságban lenni, felemészt a hiány és a vágy, nincs másom, csak egy üres, hideg ágy. Hatalmas önmegtartóztatásban élek, hogy ne törjön ki belőlem hirtelen ordítás, őrjöngés a fájdalomtól, némán sikítva, egymagam szenvedek. Én már nem tudok többet szenvedni. Felemészt minden érzés, már nem tudok semminek örülni, hiszen nincsen már több lépés. Meghalt a szívem. Nincs több dobbanás, nincs több érzelem, nincs több könnyem, már sírni sem fogok, nincs több erőm, harcolni nem tudok, nem tudok többé már őszintén nevetni, s nem tudok többé már senki mást szeretni, hogy elfelejts engem, ne félj, nem hagyom, hogy mennyire szeretlek, talán megérted egy napon. Én már nem tudok többet szenvedni. Kivégzett az élet engem. Még teszek egy utolsó próbát, hogy ne kelljen végleg elmennem. Ha ismét kudarcot vallok, belátom, ezt érdemlem, de én már nem tudok többet szenvedni. Ha vége, nekem is végem. MIKOR MEGISMERTEM ŐT Ott állt az ajtófélfára támasztott kézzel S én fel sem tudtam fogni ésszel Hogy ily csodát látok. Csak ültem jéggé dermedve a széken És résnyire nyitott szájjal néztem Ahogy izmos testén feszült az ing. Csak annyit mondott: "Hello! " Semmi mást. De nekem e szó úgy hangzott, mint a legszebb szerelmi vallomás Csupán azért mert ő mondta. Szerelem volt első látásra S utána évekig nem gondoltam másra Csak gyönyörű barna szemeire, ahogy összeakadt tekintetünk. Most itt van megint, mégsem lehetek vele Másik lány mellett boldog az élete. De inkább szenvedek barátként, mint sehogy se. NEM Ő meghalt és én vele haltam. Nem vagyok már az, ki voltam Nem. Gyenge lelkét ápolgattam és én mindezt visszakaptam? Nem. Csókolgattam, ölelgettem, szerettem, de ő engem? Nem. Érték, amit tőle kaptam, de ott volt, mikor majd` meghaltam? Nem. Ő volt, kinek szívem adtam hogy becsapott nem tudhattam. Nem. Meghalt és én meggyászoltam. Nem az vagyok már, ki voltam. Nem. Nem. Nem. Nem. Új testben él, más ember már. Vissza többé nem kapom már. Nem. Ő volt, akit úgy szerettem, ő volt az én vőlegényem. Meghalt és én eltemettem s hogy ő volt az, én nem szégyellem Nem. Meghalt már és nem jön vissza, szívemben övé egy kripta. Hogy milyen volt, nem felejtem, de aki belőle lett, nem kell nekem. Nem! Kihűlt szerelem NE MENJ! Ne menj még kérlek, ne hagyj itt minket! Maradj még velünk, megadunk mindent! Drága Mama, kérlek, küzdj és ne add fel! Meggyógyulsz majd és újra erős leszel. Felneveltél engem, segítve anyának, A legfontosabb tagja te vagy a családnak. Legyőztél minden fájdalmat és kórt, Lassan elérted az öregkort. Sokat dolgoztál, gondoskodtál rólunk, Egyengetted, támogattad, segítetted sorsunk, Nevettél, sírtál, szerettél, tűrtél, Erős voltál akkor is, ha gyengének tűntél. Szeretetet kaptunk tőled, őszinte bizalmat, Mindent, amit egy szülő gyermekének adhat. Szeretni fogunk, míg meg nem áll a világ, Maradj velünk, kérlek, sokáig és még tovább! NÉVNAPOD ALKALMÁBÓL Névnapod alkalmából köszönetet mondok, És kívánom hogy szálljon el mindenféle gondod. Köszönöm, hogy találkoztunk s jó barátok lettünk, Így az idő nem fog csak úgy elröppenni felettünk. Kívánom, hogy életedben mindig boldog legyél, S ha csalódás vagy bánat ér, Cintikém, hát ne félj! Mert minden rossz után jó dolog történik, Egy idő után minden rossz hirtelen megszűnik. Fogadd szeretettel tőlem ezt a verset, A mai nap a te napod, én így köszöntelek. Legyen részed mindenkor, mindig csak a szépben, Drága barátnőm, azt kívánom: Isten éltessen! Újdonsült barátnőmhöz, Cintiához... NOSZTALGIA Egy éve én voltam a legboldogabb a világon s most azon töprengek: miért nincs barátom? Egy éve már, hogy menyasszony lettem, azt a szép napot soha nem felejtem. Ott állt előttem s mélyen a szemembe nézett, majd szerelmesen hozzám egy kérdést intézett. A boldogságtól könnyes lett a szemem, majd kisvártatva mondtam: Igen! Igen! Igen! Ez volt életem leggyönyörűbb napja, majd következett hét legszörnyűbb hónapja. Elment Ő, kit a legjobban szerettem, emlékét a sírig őrzöm a szívemben. Meg kellett tanulnom mindezt elfogadni, de soha nem fogok senkit úgy szeretni! RAGYOGÁS Rád találtam végre s már el nem engedlek Egyszer rossz döntést hoztam, nem fordul elő többet Akkor bizonytalan voltam, nem tudtam mit tegyek Most csak azt akarom, hogy veled legyek. Mikor megérintesz úgy érzem, a föld is megremeg A gyomromban színpompás pillangók repkednek Egész testemben megremegek én Melegség önt el, úgy érzem, kitör belőlem a fény. Boldog vagyok végre, rég éreztem ilyet Szerelmem, többé már el nem engedlek! REMÉNY Miért élünk, ha nem remélünk? Ha már elveszett minden reményünk. Mit érnek a hívó szavak, ha nem válaszol, csak egy alak? Mit a szemedben látok, de nem értem: Miért törted ketté gyenge szívem? Egyedül maradtam a sötétben. Vad csókod ízét még érzem ajkamon. Rád várok örökké, minden hajnalon, hogy visszatérj és magadhoz húzz, de a valóság néha visszahúz a jelenbe, mely oly kegyetlen. Te voltál, kit igazán szerettem, s most itt állok és remélek, csak az igazságtól félek. Tudom, nem lehetünk egészen egymásé, a szíved talán már másé, de az embernek kell remélni, ha nem remélünk, nem érdemes élni. RÉGI HELY Itt a régi hely, melyhez annyi minden köt. Fájdalom, emlékek, szenvedés, öröm. Ez az a hely, hova titkon jártam sírni, s ahol néha kedvet kaptam verseket írni. Csak néztem a Holdat és vártam egy jelet, egy hangot, egy érzést, mely utat mutat nekem. Itt töltöttem annyi időt, várva az égi jelet, de a rég várt jel nem érkezett meg. Most újra itt állok annyi év után, s csupán magamat kérdezem bután: Lehet az ember boldog teljesen? S gondolataimban máris elveszem. Furcsa érzések cikáznak szívemben, csak egyvalaki tartja a lelket bennem. Ő az, ki kitart mindig mellettem, Ő az, ki támogat, Ő, a szerelmem. Jövőmet előre nem tudhatom, de azt tudom, hogy bármi történjen, szeretni fogom! Ez az a hely, mely örömet s fájdalmat okozott, ez az a hely, melyet szeretek, mégis itthagyok. ROLAND Roland, büszkén mondom ki neved, s ahogy kimondom, már látom kéken csillogó szemed, ahogy szerelmesen rám tekint, mindenki más csak rám legyint, mert azt hiszik, te is csak egy vagy a sok közül, s szívem majd másnak is így örül. De nem. Roland, Te vagy a fény az életemben, az igaz érzelem a lényemben, az örök bizonyosság, a múlhatatlan biztonság, az igazi, őszinte érzelem, mit fel nem foghat semmilyen értelem, Te vagy. Roland, minden, amit szépnek látok, színek, felhők, nyíló virágok, szivárványok, napsugár és éjjel a csillagok, a kövér hold fénye, de még a szél is, és a viharok, miattad látom csak szépnek, csak miattad szép az élet. Csakis temiattad. Roland, megtöltöttél érzelemmel, igazi, valós szerelemmel, újraélesztetted halott lelkem, összeragasztottad törött szívem, mosolyt varázsoltál szomorú arcomra, segítesz az élettel vívott harcomban összeláncolva. Roland, mi már örökre összetartozunk, közös az életben hátralévő utunk, egymás kezét már soha el nem engedjük, kitartunk, és minden akadályt együtt legyőzünk, s ha ránc ül majd arcodon, és remegni fog kezed, Szerelmem, én akkor is ott leszek veled Mindörökké. SIRATÓ Magához szólított Téged a Jóisten, Magához vett, hogy többé szenvedned ne kelljen. Éltedben is harcoltál mindig, mindenért, Megküzdöttél keményen a végső nyugalomért. Szerető édesanya, gondoskodó nagymama, Testvér voltál és odaadó keresztanya, Mindenkinek őszinte szeretetet adtál, A bajban mindig segítőkész voltál. Gyerekeid, unokáid és az egész családod, Egykori kollégák és a kedves barátok, Mind Téged siratunk, hiányod éles tőr, De tudjuk, hogy fájdalom többé már nem gyötör. A mennyországból figyelsz minket, az angyalok között, Nyugalomban, békében szállsz a fellegek fölött, Nem haltál meg, egy fényes csillag lettél az égen, Nem haltál meg, örökké élsz a szívünkben, mélyen. SZAKÍTÁS UTÁN Felejtsétek el, mit mondtam, hazugság volt az éltem. Felejtsétek el, ki voltam, egy álarc mögött éltem. Holnap új nap kezdődik s idővel túllépek, de ma még sírok magamban s kicsit talán félek, hogy egy nap majd végleg elfelejtem Őt, igen, kit halálosan szerettem. De hamar rájövök: nem kell félnem, mert az Egyetlen Szerelmem sohasem felejtem! SZEMFÉNYVESZTÉS Egy álomkép vagy, gyönyörű illúzió Angyali szárnyakon repülő vízió Szivárványszínekben pompázó hallucináció Függőséget okozó tudatmódosító Csillagszemű angyal vagy, ki szívemet simogatja Vagy egy éjfekete vámpír, ki a véremet szívja? Ki vagy te, idegen hófehér ruhában? Ily gyönyörűséget még soha nem láttam. Valódi-e lényed, vagy csak szemfényvesztés? Angyali arcod vajon csak megtévesztés? Égi csengő hangod hallom-e még talán? Vagy azt is csak képzeltem? Nem tudom már. Félek, csak képzelet vagy és hirtelen köddé válsz Legyen enyém tőled még egy utolsó tánc Gyönyörű mosolyod soha nem felejtem én Emlékezni fogok rád, te csodás álomkép. SZERELMEM EMLÉKÉRE Egy fényes kis csillag lettél az égen s haláloddal kioltottad a fényem. Egyedül hagytál engem a nagyvilágban. Egyedül hagytál... egyedül, magányban. Egy angyal lettél, ki fentről figyel engem. Minden percben velem vagy, követed a léptem. A lelkem eladnám, hogy még szerethesselek Mindenem feláldoznám, csak egy percig ölelhesselek. Te voltál ki megtanított fájdalom után szeretni s most te vagy az aki megtanít: Soha nem szabad feledni. Mert kire emlékeznek, nem hal meg, alszik csupán s én majd emlékezek rád évtizedek után. Mert téged elfeledni nem lehet s azt sem hogy van egy lány, ki téged még most is nagyon szeret. S ha egyszer én is elmegyek, véget ér az élet nekem, a túlvilágon várj rám és én ott leszek, kedvesem. SZERELMEMNEK Minden egyes szívdobbanás Minden kis lopott pillantás Minden érzéki érintés Fellegekben repülés. Szerelmes pillantásod tüzében Elporladok a világegyetemben Érintésedre egy pillanatra megáll a szívem Majd újra verni kezd, érted dobban, Kedvesem! Mit irántad érzek, nincsen rá szó Kifejezni nem lehet, hogy mennyire jó Csak Veled lenni, tudni, hogy vagy nekem S elérem lelked, ha kinyújtom kezem. Zöld szemeid csillogó fénye Gyenge szívem utolsó reménye. Ugyanazt súgja szív és ész Szerelmem irántad soha el nem vész Tudom, sokat hibáztam és már bánom A bűneimet a föld mélyére elásom Megtanultam a leckét egy életre belőle S jóvá teszem, hogy együtt legyünk mindörökre. Fájdalmat többé nem okozok Neked Itt és most én fogadalmat teszek Szenvedés helyére a boldogság virága kerül S közös kertünkben gondozom majd rendületlenül Cserébe csupán egyet kérek Szeress úgy, ahogy én szeretlek Téged! Hogy boldogok legyünk, én mindent megteszek Az idők végezetéig melletted leszek. Mert mit érne a világ, ha nélküled élnék? Ha nem lennél más, csak egy nagyon szép emlék? Nem bírnék úgy élni, nem bírnám nélküled Az életemnek értelme csak így van, Veled. Hagyjuk a múltat magunk mögött, eltemetve Kezdjük tiszta lappal, a rosszat elfelejtve Számomra az érzés erős, hogy egymásnak vagyunk teremtve Nem is akarok mást, csak Téged egy életre. Önzőség, tudom, de csak magamnak akarlak Hisz az érzéseim felett csak Neked van hatalmad. Ameddig a szívem dobog, ameddig élek Az örökkévalóságig szeretlek Téged! SZERETLEK Szeretlek akkor is, ha nem vagy itt velem Talán jobban is szeretlek, ha hiányzol nekem Szeretlek este, mikor álomba ringatlak Szeretlek reggel, ha felkelni készül a nap. Szeretlek, ha itt vagy és szorosan átölelsz Szeretlek akkor is, ha még bízni nem mersz Szeretlek nappal, szeretlek éjjel Szeretlek a szívem tiszta szerelmével! SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNTŐ Édesanyám, köszöntelek születésed napján Újabb sor telt be életednek lapján. Kívánok e napon minden jót és szépet Ismét átvészeltél egy nagyon nehéz évet. Bár már elhagytad az ötvenet is rég Az arcod még mindig ugyanolyan szép. Ha meg is őszül hajad, vagy ráncok fedik arcod [ Az élet küzdelmében ne add fel a harcot! Légy mindig ilyen erős és kitartó Ne feledd, a gondok alól mindig van kibúvó. Ez a nap a Te napod, s én azt kívánom néked: Legyen a Tiéd egy boldog és egészséges élet! TE MEG ÉN Fogtuk egymás kezét Te meg én. Egymás szemébe néztünk őszintén. A tengerparton álltunk, néztük ahogy a sós víz mossa lábunk, szótlanul sétáltunk Te meg én. Jött egy hullám, mely nagyobb volt mindennél, egymásba kapaszkodtunk Te meg én. Úgy éreztem, egy percre elengedtél, majd újra egymásra találtunk Te meg én. Most megint ott állunk Te meg én s bár az idő megtörte szárnyunk könnyedén, kitartasz mellettem, ahogy melletted én, mindörökké egymásra vigyázunk Te meg én. TESTVÉR Túl korán elmentél, nem ismertelek A sors esélyt sem adott, hogy szerethesselek Nem láthattam angyalarcod, miként vidáman rám nevet Nem hallhattam lágy hangod, ahogy suttogod nevem Kimaradtak mind a testvéri veszekedések S a viták után az édes kibékülések Szeretetteljes ölelésedet nem érezhetem soha De erősnek kell lenni, ha az élet mostoha. Soha nem voltál velem, mégis mindig hiányzol. Fentről figyelsz az angyalok közül s rám vigyázol A halál túl gyorsan elragadott, nem láttad, milyen az élet De a szíved bennem lüktet, s vigyázok rá, amíg élek A mennyország kapujában nekem nyújtod majd kezed Addig a halandók közt élve a szereteted vezet Majd együtt szárnyalunk az öröklét fellegén. Szeretlek, s amíg élek, Te bennem tovább élsz! TE VOLTÁL Te voltál az egyetlen, kivel igazán tudtam nevetni S te voltál, ki megtanított újra szeretni Te voltál, ki akkor is hiányzott nekem Ha csak a másik szobában ültél, csendesen Te voltál, kivel minden este együtt feküdtem S reggel, mikor felkelt a nap, együtt ébredtem Te voltál, kiért egyszer mindenem feladtam Te voltál, kit jobban becsültem, mint önmagam Te vagy a minden, soha senkit így nem szerettem És soha senkiért ennyit nem szenvedtem Senkiért nem hullattam ennyit a könnyem Senki miatt nem fájt ennyire a szívem Te voltál, ki felvidított, ha szomorú voltam Te voltál, ki lenyugtatott, ha dühöngve tomboltam Te voltál, ki elviselt, akkor is, ha más nem Aki hibáimmal együtt elfogadott engem Te voltál, kit soha nem akartam bántani Hogy megtettem, nem tudom magamnak megbocsátani Te vagy, ki akkor is szeret, ha elkövetek száz vétket Te vagy az, akihez az életben egyszer még visszatérek TOLLAM A FEGYVEREM A dicsőség számomra nem játék Írói vénám ajándék Mit Isten a kezembe adott Valahányszor tollat ragadok Csak írok írok írok Miközben szörnyű harcokat vívok De a tollam az én igazi fegyverem Ha megjön az ihlet, nincsen kegyelem Ó, ha az én tollam beszélni tudna! Nem mesélne ő, inkább messzire futna Távol minden rossztól, kíntól, szenvedéstől Mit papírra vetett s nem puszta kedvtelésből De nem tud szaladni, sem beszélni a tollam Arra való, hogy ha jön az ihlet, megragadjam Szívemből kiszálljon kezemen át a fájdalom S végigcsorogjon tintaként a tollamon Ez az ő végzete, erre hivatott Hogy papírra vesse, mit szó ki nem mondhatott S valahányszor érzéseim papíron tintaként élnek tovább Együtt vívjuk a harcot tollammal, mi fegyveremmé vált. A TŰZ, AMIT GYÚJTOTTÁL Méregzöld szemeid tüzében égek el Tekinteted lángol bármikor rám nézel Bársony ajkaid csókjától égek el Ajkaim részecskéi puha szádon porladnak el Tűzforró érintésedtől égek el Bőröm izzó tested melegétől hamvad el Hangod selymes simogatásától égek el Várom az órát, percet, mikor enyém leszel Fénylő hajad puha tapintásától égek el Szíved erős dobbanásaira az enyém is hevesebben ver Bársony bőröd buja illatától elvesztem az eszem Bármire kérsz kedvesem, én örömmel megteszem. A szenvedély, mit érzek, csak a tiéd, senki nem veheti el A vágy, ami bennem él irántad soha nem múlik el Téged kívánlak, amíg az életem véget nem ér A tűz, amit bennem gyújtottál kettőnkben mindörökre ég. ÜRES Üres a szobám, mert nem vagy itt velem üres a lelkem, mert nem ölelsz kedvesem üres az ágyam, nélküled hideg mikor itt vagy, csak akkor oly tüzes. Várom, hogy hívj, de nem csöng a telefon csak az óra lassú ketyegését hallom nem telik az idő, nem múlik a perc csak azt várom, mikor újra átölelsz de most még üres a szobám, nélküled sötét üres a lelkem, a hiányod tépi szét úgy érzem vak vagyok, mert nem látom arcod süket vagyok én, mert nem hallom a hangod. Van az az érzés, mi egyszerre szép és fáj és néha nem bírod elviselni már de mégis élvezed, mert tudod, hogy jó neked hogy van az életben ki igazán szeret. VALAKI SZERELEMNEK HÍVJA Valaki szerelemnek hívja, én szenvedésnek valaki vonzalomnak, én szenvedélynek én megvetésnek, valaki oltalomnak én idegeket felőrlő borzalomnak valaki tud élni vele, valaki nem valaki örül neki, én csak elviselem valamikor képes megmozgatni ezreket s az emberek boldogok, de én csak szenvedek. Valaki szerelemnek hívja ezt a szörnyű terhet? Hát nincs nagyobb büntetés, mivel Isten embert verhet! Hiszen a történelem legnagyobb csatái is eme érzelemből indultak ki. Oly sok emberi szenvedés és halál történt már a szerelemnek okán mégis tudunk újra remélni mert szerelem nélkül nem érdemes élni. Nem érdemes, de én hogyan éljek ha már minden érzelemtől félek? Kihalt bennem minden, félek már nevetni félek újból igazán szívből szeretni Félek, hogy ismét - ahogy szoktam - hibázok félek, hogy újra valakit megbántok túl sok volt már a kín, érzelmi halott vagyok jobb lesz mindenkinek, ha egyedül maradok. VÁLTOZÁS Ha telepátiával tudnék üzenni, azt mondanám: légy boldog és tanulj meg szeretni! Mert az nem szeretet, mit nekem adtál, becsaptál, átvertél, hazudtál. Mit Tőled kaptam, elfelejteni nem tudom, emléked életem végéig hordom. De az, aki most vagy, nekem már nem kell! Éld le az életed másvalakivel! Az az ember, ki most te vagy, nekem nem kell többé! Az, aki voltál, nem jön vissza többé. Pár hónapja még a vőlegényem voltál, de jött egy változás s számomra meghaltál! Sosem felejtem el, mit velem tettél, de emléked szívemben örökké él. VÁRAKOZÁS Fülledt nyári éjszakákon feküdtem álmatlanul az ágyon s ábrándoztam. Több ilyen éjszaka is volt, mikor erősen fénylett a Hold s én Rád vágytam. Majd téli hideg reggeleken a kanapén ülve elmerengtem. 6 évig vártalak. Még mindig nem vagy mellettem, de lelked él a lelkemben. Arra vágyom, hogy átkaroljalak. Más utat járunk mindketten, nem fáj más csak a két kezem, mert nem fogtam kezedet. VŐLEGÉNYEMHEZ Egyetlen perc talán az Élet, s egyetlen szó, amit érzek. Tudom, hogy bármeddig is élek, örökké csak Téged szeretnélek! ÁLOM ÉS VALÓSÁG? (Novella) Segítség? - elmélkedtem magamban, hogy érdemes-e segítségért kiáltanom egy koromsötét szobában a semmi közepén, ahol nem lát és nem hall senki. És ha érdemes is és meghallják, tudnak-e vajon segíteni? Mindezek költői kérdések voltak számomra, mivel már tisztában voltam a válasszal: Nem! Rajtam már senki nem tud segíteni. Nincs menekvés. Életem utolsó perceit élem egy elhagyatott helyen, teljesen egyedül, magányosan. A sötét szobába hirtelen apró fénysugár világított be. Alig látható volt, talán az ember normális körülmények között észre sem vette volna. Már évek óta sötétségben éltem mozdulatlanul a szobában, amiben nem voltak bútorok, csak egy ajtaja volt, ami be volt zárva, és a kulcs valahol a tenger mélyén pihent. Évek óta nem láttam semmit, s éppen ezért olyan erősnek tűnt a fénye, hogy szinte elvakított. Évek óta nem hallottam hangokat, nem beszéltem én se, nem volt kihez, teljesen egyedül éltem egy bezárt szobában, egy ismeretlen helyen, ahonnan nem volt menekvés. Ahogy azon elmélkedtem talán századszorra, hogy kiáltsak-e segítségért, hirtelen mintha egy ismerős hangot hallottam volna. Néha komolyan úgy tűnt, mintha beszélnének hozzám, de mindig rájöttem, hogy csak a csönd ,,hangjait" hallom. Azonban ez a hang annyira valódinak tűnt, hogy éreztem, nem vagyok egyedül. Egyre hangosabban hallottam, ahogy a nevem suttogja, szinte már kiáltásként hangzott. Ekkor jöttem rá, hogy érdemes segítséget kérni, mert mindig akad valaki, aki segíteni tud. Az elmúlt években egy hangot sem szóltam, s kicsit rekedtesen ugyan, de kiáltani kezdtem: ,,Segítség!" Kis idő elteltével megismertem a hangot: a vőlegényem hangja volt. Kinyitottam a szemem, és a szeretett férfi aggódó arcát láttam, amint azt mondja: ,,Szívem, minden rendben? Kiabáltál." Megnyugodtam: csak egy álom volt... egy rossz álom. Ahogy feleszméltem és megnyugtattam kedvesem, az órára néztem. ,,El fogunk késni." - futott át az agyamon. Nem lett volna szerencsés a saját esküvőmről elkésni, így készülődni kezdtem. Ez a nap más, mint a többi. Ezen a napon az életem egy új szakaszba lép, egy boldogabb időszak következik. Összekötöm az életem azzal, akit szívből szeretek, és aki nélkül az életem nem tudom elképzelni. Örökké együtt leszünk, és nem választhat el minket senki és semmi földi hatalom. Szinte észre sem vettem és már ott álltam az oltár előtt, mellettem a Férfi, akinek az életem adtam, mögöttem a szeretett családom, a barátok, ismerősök. Mindenki eljött, aki számít. Soha nem éreztem ennyire magabiztosnak magam, tudtam, mit akarok, és most végre meg is valósul. Hihetetlenül boldog voltam. Mostmár semmi nem akadályozhatja meg, hogy igazán boldog legyek. Miután elhangzott a boldogító ,,igen", mindkettőnk ujjára felkerült a gyűrű. Mindenki minket ünnepelt, és mi tudtuk, hogy ez egy olyan erős kötelék köztünk, amit nem téphet el semmi. Egymás iránti szerelmünk egy világot tartott volna össze, annyira erős volt és hatalmas, tudtuk, hogy ez életünk végéig kísérni fog minket az immár közös úton. És bármi történik majd, mi összetartozunk mindörökre. Ezt csak mi tudtuk, és csak a miénk volt ez az érzés, ez tette olyan különlegessé. Olyan fényes és tiszta volt minden, a nap ragyogóan sütött. Ahogy kiléptünk az ajtón, a rokonok és ismerősök sorra jöttek gratulálni, olyanok voltunk, mint egy mesében a herceg és a hercegnő. Mindenki álompárként emlegetett minket. Néha féltem, hogy ez valóban csak egy szép álom és egyszer fel kell ébrednem, de a mai napon nem volt bennem egy csepp kétely sem ezzel kapcsolatban. Éreztem a szerelem kitartó erejét és szinte már természetfeletti volt, ahogy kötődtünk egymáshoz. Ő bármikor megérezte, ha valami baj volt velem, és én is mindig megéreztem, ha vele történt valami. Nem kellett látnunk egymást, éreztük, ha a másik a közelben volt. Nem kellett megszólalnunk, tudtuk, mire gondol a másik. Akár egyetlen mozdulatból megállapítottuk, hogy mit fog tenni a másik fél. Nem régóta ismertük egymást, de mikor először találkoztunk, éreztem valamit, amit akkor nem tudtam megmagyarázni. Talán ma sincs rá elfogadható magyarázat. Éreztem, hogy van benne valami, ami bennem is, és hiányzik belőlem az, ami benne megtalálható, kiegészít engem, kiegészítjük egymást. Éreztem, hogy ő az az ember, akit nekem teremtett az ég, és én is érte élek. Egymás életének részei vagyunk. És ha akkor nem találkozunk, akkor máshol, más időben, de mindenképp találkoztunk volna, mert nekünk találkoznunk kellett. Ez így volt elrendelve. Általa lett szebb az életem, és az ő életét is én tettem szebbé. Nem létezünk egymás nélkül. Eggyé vált az életünk, a mai napon véglegesen. Ott álltam kéz a kézben az újdonsült férjemmel, hófehér ruhában, ujjamon a köteléket jelképező gyűrű, szívem megtelve boldogsággal és rengeteg, mindent elsöprő szeretettel és szerelemmel. Úgy éreztem, mintha világítanék a boldogságtól, és semmi mást nem látnék, csak a fényt, benne minket. Mintha csak mi ketten lennénk a világon, miénk lenne az egész világegyetem. Szinte eltűntek az emberek, a hangzavart nyugodt csönd váltotta fel, mintha csak a mennyországban állnánk egy felhőn, csak mi ketten, békében. Egymással szemben álltunk, mozdulatlanul. Mélyen a szemébe néztem, pillantása ragyogott, és láttam a boldogságot, a békét, a szeretetet. De a fény még mindig vakított, már-már zavaróan, és egyre homályosabban láttam az arcát, majd hirtelen éreztem, hogy keze szorítása egyre gyengül. Próbáltam erősebben szorítani, nem elengedni, de minél erősebben szorítottam, annál halványabban éreztem kezeit. Mintha a felhőket akartam volna megmarkolni, amik egy pillanat alatt kicsúsznak kezeim közül. Minden erőmet belevetettem, de nem bírtam tovább tartani. Elengedtük egymás kezét. Eltűnt a szemem elől. Nem láttam arcát, nem éreztem érintését, nem hallottam hangját. Elveszítettem. Segítségért kiáltottam, de mintha szavaim elnyelte volna a végtelen. Kiáltani próbáltam, de nem jött ki hang a torkomon. Behunytam a szemem, azt remélve, hogy mikor újra kinyitom, ott lesz Ő, és ez csak egy pillanatnyi rossz álom volt, mint reggel. Erősen koncentráltam, hogy teljesüljön ez a kívánságom. Félve kinyitottam a szemem. Nem láttam semmit, csak sötétség mindenhol. Csönd és sötétség. Nem éreztem jelenlétét, nem hallottam hangokat, nem észleltem mozgást. Egyedül voltam egy ismeretlen helyen, mégis ahogy szemem kezdett hozzászokni a sötétséghez, egyre ismerősebbé vált minden. Egy szoba volt, amiben nem voltak bútorok, csak egy ajtó, ami zárva volt. Először megnyugodtam, hogy csak álmodom megint, és nemsokára meghallom férjem hangját, felébredek, megölelem, és nem engedem el többé. Azonban csak a csönd hangjait hallottam. Kezdtem megijedni, s kérdések sora merült fel bennem. Vajon miért álmodok ilyen sokáig? Miért nem hallom a hangját? Talán kómába estem? De hiszen ma van az esküvőm, nem lehetek beteg. Ekkor mintha, valami égi hatalom folytán hirtelen kitisztultak volna gondolataim, feleszméltem és egyszerre éreztem nyugodtságot, és egyszerre fojtogatta torkom a sírás. Lefeküdtem a földre, egy ideig néztem a sötét szoba ajtaját, majd behunytam szemem és soha többé nem nyitottam ki, mert megértettem mindent: Csak egy álom volt. CSODA Csoda. Azt gondoljuk, hogy e szó mögött valami természetfeletti rejlik. Minden nap, minden pillanatban keressük, várjuk, hogy betoppanjon az ajtónkon, és megváltoztassa az életünket. Pedig mi magunk vagyunk a Csoda. Mi alkotjuk a Csodát, a tetteinkkel, érzelmeinkkel. Valamikor a Csoda ott van a szemünk előtt, de nem vesszük észre, mert máshol keressük. Ott áll az ajtó előtt, bekopog, de mi nem nyitunk ajtót neki. Éppen ezért az is egy Csoda, ha valaki észreveszi, kitárja ajtaját, és beengedi szívébe a Csodát. Kiválasztottak vagyunk, és észre kell vennünk a rejtett Csodákat ebben az elfajult világban, különben az nem kopog be többé. Elmegy, és soha nem jön vissza. Minden alkalmat meg kell ragadnunk, hiszen ha elszalasszuk, nem lesz rá lehetőségünk...talán soha! És akkor hiába keressük életünk végéig, hogy hol a Csoda! AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS Az asztalnál ültem az irodában és vártam, hogy megérkezzen az autó, amivel a nyári munkához szükséges orvosi vizsgálatra megyünk a leendő kollégáimmal. Unalmamban a mobiltelefonomat babráltam. Talán sms-t írtam a barátnőmnek, már nem emlékszem. Hello! - szólalt meg egy férfiasan kellemes hang, szinte belefúródva a fülemen keresztül az agyamba, végigfutva az egész testemen. Felkaptam a fejem és válaszoltam... volna. Egy hang sem jött ki a torkomon. Ott állt az ajtófélfára támaszkodva. Végignéztem rajta, de csak a szemem mozgott, mert a fejem mintha ólomból lett volna, mozdulni sem bírtam. Első látásra teljesen átlagos külsejű, úgy 175 magas barna hajú fiatal férfi. Látszott rajta, hogy nem veti meg a munkát, erős, kidolgozott testén enyhén feszült az ing. Épp amennyire kellett. A ruhája alól kissé kilátszott egyenletesen lebarnult mellkasa. Sötétített lencséjű szemüveget viselt. Soha sem kedveltem a szemüveges férfiakat, magamon sem viseltem el, pedig évek óta szükségem lenne rá, de nem bírtam megszokni. De őt valahogy még varázslatosabbá tette. Rossz látásom ellenére mégis tisztán láttam vonásait. Férfias volt és vonzó. Hihetetlenül vonzó. Éppen olyan, mint amilyen megálmodtam magamnak. Az ideálom. És ott állt előttem. Ahogy összeakadt a tekintetünk, mintha megállt volna a világ egy pillanatra. Résnyire nyitott szájjal, mozdulatlanul bámultam rá, szinte már zavaróan. A lélegzetem elakadt, a torkom kiszáradt. Az egész testemet kellemes, ugyanakkor leírhatatlan érzés öntötte el, a fejem tetejétől a lábujjhegyemig. Mintha hófehér habkönnyű felhőkön feküdtem volna, körülöttem rengeteg pillangó, megszámolni sem tudom, mindent eltakarnak. Nem látok, csak gyönyörűbbnél gyönyörűbb színekben pompázó pillangószárnyakat. Türkiz... sárga... piros... narancs... szinte már szédülök. De kellemes ez az érzés, bárcsak örökké tartana. Ekkor hirtelen mintha jeges vizet locsolnának az arcomba, eltűnik minden, a felhők, a pillangók, feleszmélek. A való világban vagyok, és még mindig ott áll előttem arra várva, hogy megszólaljak végre. Hirtelen nagy levegőt vettem, nyeltem egyet, majd a torkom kiszáradásától kissé rekedtes hangon csak annyit tudtam szólni: Hello! Ő rám mosolygott. Ahogy szép formás szája mögül kivillantak hófehér, szabályos fogai, úgy éreztem, ez a mosoly mélyen a szívembe hatolt és örökre belevéste magát. Próbáltam kierőszakolni magamból egy mosolygást, nehogy azt higgye, közömbös számomra, de a kellemes döbbenet csak egy kényszeredett vigyort csikart ki belőlem. Zavarban voltam. Sohasem találkoztunk azelőtt, nem is tudtuk a másikról, hogy létezik, mégis úgy éreztem, mintha évek óta ismernénk egymást. Azt hiszem, egész életemben arra vártam, hogy ez a találkozás bekövetkezzen. Csak nem tudtam róla. Ez volt az első találkozásunk, de tudtam, hogy hatalmas szerepe lesz az életemben. Igen, ott állt előttem az Igazi. És tudtam, együtt fogunk dolgozni. SZERTEFOSZLOTT ÁLOM (novella) Az ajtóban álltam elnehezült testtel. Úgy éreztem, mintha végtagjaim helyén súlyos ólomdarabok volnának, mozdulni sem tudtam. Fejemben kusza gondolatok cikáztak összefüggéstelenül. Velem szemben a Férfi, akire mindig is vágytam, akire hosszú évekig vártam, akiért az életem áldoztam volna. Tibi iránti érzelmeim nem lehetett mondatba foglalni, vagy versbe önteni. Nem volt rá szó vagy hang vagy bármiféle érzelemkifejező eszköz. Én éreztem és néha már szinte fájt, hogy ennyire szeretem. Főleg akkor, azon a napon, abban a pillanatban. Mélyen a szemébe néztem és hallgattam magyarázatát. Nem tudtam megszólalni. Mintha valami vagy valaki kitépte volna a hangszálaimat. Egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Pedig annyi mindent el akartam mondani neki, hogy mennyire szeretem, hogy életem legszebb 8 hónapja volt, amit együtt megéltünk, hogy minden álmom teljesült, amikor a 18. születésnapomon megkérte a kezem. És hogy kimondhatatlanul sajnálom a történteket. De csak álltam szótlanul és néztem. Szinte fel sem fogtam, hogy ez nem csak egy egyszerű beszélgetés, most sokkal komolyabb a tét. Végig az járt a fejemben, hogy ha elveszíteném, akkor vele együtt az Életem veszne oda. Lepergett előttem az elmúlt 8 hónap, és szívemet egyszerre öntötte el kellemes melegség és keserű fájdalom. Hisz mélyen, legbelül tudtam, hogy nem lesz folytatás. Arra gondoltam, hogy nem szabad sírnom, hiszen minden elmúlik egyszer, és új nap jön, ami más, mint a többi. Mert minden nap más, mint a többi. Minden nap elvesztünk valamit, de minden nap kapunk is valami újat helyette. Az elmúlt évek alatt rámzúduló gondok és megpróbáltatások alatt megtanultam kellőképpen visszatartani a könnyeim. A torkomban éreztem a sírást, már a rosszullét határán voltam. De tudtam: nem szabad sírnom. Szerelmem hirtelen elhallgatott. Választ várt, vagy magyarázatot a történtekre, nem tudom. De én nem tudtam megszólalni. Mintha fojtogattak volna. Tudtam, hogy ha megszólalok, már nem lesz visszaút, nem fogok tudni megállj!-t parancsolni könnyeimnek. De ő kérdőn nézett rám, mélyen a szemembe, szinte égetett a tekintete. Közben a jegygyűrűmet forgattam az ujjamon. Akkor már biztosan tudtam, hogy nem sokáig viselhetem. Egyetlen mondatot tudtam csak mondani. Tudtam, hogy nem fog másként dönteni. Ha valamit eldönt, azt nem változtatja meg. Végigfutott az agyamon, hogy két nap múlva, a szalagavatómon együtt táncolunk majd, én menyasszonyi ruhában, ő szmokingban, pontosan, mint az ifjú pár az esküvőn... az esküvőnkön. Egyetlen mondatot mondtam: ,,Ha szakítani akarsz, most tedd meg és ne a szalagavató után." Látásom homályos lett, s éreztem, hogy egy könnycsepp végigcsorog az arcomon. ,,Nem szabad sírnom" - ez járt a fejemben, s már nem is figyeltem másra, csak hogy könnyeim visszatartsam, hogy azt lássa, hogy erős vagyok. Hallottam, hogy mit mondd, de nem értettem meg. Mintha valami idegen nyelven beszélt volna, egyetlen szót sem értettem, csak a sírás visszatartására figyeltem. Hirtelen minden megszűnt, az emberek, a külvilág, az élet mintha megállt volna egy másodpercre. Egyetlen mondat volt, de nekem egy életet jelentett: ,,Akkor legyen vége!" Mintha egy hatalmas légüres térben álltam volna, és egy óriási ólomdarabot ejtettek volna rám. Összetörtem. Megállt az idő. A lélegzetem elakadt, a testem megdermedt, s éreztem, hogy a szívem megáll egy pillanatra, majd olyan hevesen kezdett verni, hogy szinte éreztem a lüktetését a mellkasomon. Feleszméltem, s éreztem, hogy nem bírom tovább tartani a könnyeim. Mindkét szememből egyszerre szinte ömleni kezdtek. Elmém lassan kezdett kitisztulni, s kezdtem felfogni a mondat jelentését. Beletelt egy pár percbe, míg megértettem, hogy miről van szó. Levettem a jegygyűrűt az ujjamról és szó nélkül felényújtottam. Gyengéden megfogtam a kezét, beletettem és ráhajtottam ujjait. De ő visszanyújtotta. Nem értettem, miért, de elvettem. Felvettem ledobott táskámat a földről és elindultam. A szél az arcomra csapta az esőt, én mégis a könnyeimet éreztem többnek, mint a világ összes felhőjéből lezúduló csapadékot. Soha nem sírtam mások előtt. Könnyeimet otthon rejtegettem, bezárkózva a szobámba, ahol nem lát senki. Most mégsem érdekelt a sok ember az utcán, akik furcsán néztek rám, bár csak vörös szemeim láthatták, mivel könnyeim összemosódtak az esőcseppekkel az arcomon. Szerelmem mondatát hallottam újra meg újra. Olyan tisztán csengett a fülembe, mintha még mindig ott lett volna velem. Éreztem fejemben a lüktető fájdalmat, s testem újra elgyengült, lábaim ösztönösen vittek előre... nem volt bennem élet. Megérkeztem. Főpróba a szalagavató előtt. A tánctanár késett, így a többiek a dohányzóban voltak. Nem akartam emberek közé menni, de éreztem, hogy ők szeretnek, és velem vannak, ha segítségre van szükségem. De tudtam, hogy most senki nem tud segíteni. Letöröltem könnyeim, összeszedtem maradék kis erőmet, és kiléptem az ajtón. De újból elgyengültem. Legjobb barátnőm nyakába borultam és kitört belőlem a sírás. Csak annyit kérdezett: ,,Nóri, ugye nem?" Nem kellett szólnom, Betti tudta, hogy mi történt. Vigasztalni próbált, de abban a pillanatban számomra nem létezett semmilyen vigasz. Hagyta, hogy kisírjam magam, és végig mellettem volt. A következő másfél órában minden perc egy örökkévalóságnak tűnt, s miközben szerelmemmel kellett táncolnom, végig figyelnem kellett, hogy ne lássa a könnyeimet. Talán semmit nem vártam jobban azon a napon, csak hogy vége legyen és hazamenjek, ahol bezárkózok a szobámba és csak sírok. Végre eljött az idő, vége lett a táncnak, hazaindulhattunk, a többiek nevettek, mindenki jókedvű volt, csak én éreztem, hogy számomra megszűnt az élet. El akartam tűnni a világ elől, és főként magam elől. Magamat hibáztattam. És Tibi is engem hibáztatott. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy én voltam az, aki meghalt volna érte, annyira szerettem, és most én vagyok az, aki miatt el kell válnunk. Magamat emésztettem. Hazamentem, bezárkóztam a szobámba és próbáltam elviselni azt a fájdalmat, amit még soha nem éreztem, de majdnem belehaltam. Mintha a mellkasom megnyílna és a szívemből egy hatalmas darab lassan, fájdalmasan leszakadna, és a vér elöntené testemet. Ezt éreztem, és kibírhatatlanul fájt. Nem tudtam semmivel csillapítani ezt a fájdalmat, és tudtam, hogy együtt kell élnem vele, hozzá kell szoknom. Mert csak egy ember képes rá, hogy ezt megszüntesse, akit azon a napon elveszítettem, és már nem kaphatom vissza. Mégis azóta minden nap minden pillanatában reménykedek, s várom, hogy egyszer visszatérjen, megcsókoljon, magához öleljen, és a fülembe súgja: ,,Szeretlek kicsim!" Soha többé nem engedném el.

0 komment , kategória: Gebhardt Nóra

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 3

2025. Január

Hét	Ked	Sze	Csü	Pén	Szo	Vas


		1	2	3	4	5

6	7	8	9	10	11	12

13	14	15	16	17	18	19

20	21	22	23	24	25	26

27	28	29	30	31

Blog kereső

Bejegyzések
ma:	0 db bejegyzés
e hónap:	11 db bejegyzés
e év:	11 db bejegyzés
Összes:	4964 db bejegyzés

Kategóriák

Keresés

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum

Látogatók száma

Ma: 999
e Hét: 7442
e Hónap: 24873
e Év: 24873

Szótár