Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Online		 Profil képem!
Blogom, Képtáram,
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Horváth Ilona versei
  2024-11-25 13:15:31, hétfő
 
 







HORVÁTH ILONA VERSEI


Már gyermekkoromban is írtam verseket. Este lefeküdtem és mielőtt elaludtam megvolt a vers gondolatban.Reggel szóltam anyukámnak hogy írtam egy verset. Ma már ez a képességem nincs meg.Fogom a papírt , ceruzát és írok. Sokáig nem mertem a versem megmutatni... Most is egy kis szorongással teszem! Két gyermekes anyuka vagyok, hat unokával,egy dédunokával....
Horváth Ilona







A SZAMÁR...


Ballag már
a kis szamár
a mamája
mellett,
szépen húzza
az ő terhét,
még iázik
is egyet.
Egyszer aztán
csak megunta,
lába földbe
gyökeredzett,
biztatgatja
a gazdája,
gyí te szamár
menjünk haza,
de hiába
mondja.
Mert a szamár,
mivel szamár,
egy tapodtat
se moccan,
egy idő után
makacssága,
szépen tova
lobban.
Hogy mért
indult el
nem is tudja,
de én elárulom,
mert a szamár
mindig szamár,
ráadásul a
kis szamár,
elég nagy
szamár volt.







ALTATÓ


Eljött már az este,
csend borult a kertre,
alszik a fű, a rét,
alszik a falon a kép.
Alszanak a verebek,
és a mezei egerek,
elaludt a kiscica,
és pöttyös katica,
tyúkanyó a csibékkel,
a virágok a lepkékkel.
Alszik minden kicsi ház,
becsukta az ablakát,
aludj te is unokám,
mindjárt alszik nagymamád.







ÁLOM...


Álom, vagy valóság,
ki ennek tudója?
E gyönyörű látványnak
ki a megmondhatója?

Alszom talán és álmodom,
vagy ébren vagyok éppen?
Halk zene szól, mely
kedves a fülemnek.

Mintha nem is a föld,
a mennyország lenne.
Egy kicsinyke kis kórus,
két ragyogás vesz közre,
zengi égi dalát,
nem hallottam szebbet.

Jaj, de mi történik,
ó, de szörnyű dolog.

A ragyogás egyre halványodik
és az égi zene elcsendesedik.

Ez az álom tovaszállott
az angyalok szárnyán.
Én itt fekszem nyitott szemmel
a valóság talaján!







BALATON


Fű, fa, rét, virág,
Hallod a Balaton moraját?
Érzed vizének lágy simogatásait?
Ölelésre tárt lágy selymes karjait?
Mint egy habos puha ágy,
úgy öleli a fürdőzők derekát.
De hirtelen minden sötétbe borul,
és a lágy ölelés nagy tajtékká tornyosul.







BAROMFIUDVARBAN


Nagy a zsivaj, nagy a lárma
a szomszédék udvarába.
Nagy esemény történhetett,
el is mondom hogyan esett.

Szomszédunkba akik laktak,
sok állattal foglalkoztak.
A nap felkelt reggel lett,
a kakas már ébresztett.
Kukorékolt kukoríkú,
ébresztőt fúj a nagy torkú.
Reggelit hoz ház asszonya,
finom is a friss magocska,
a vályúban friss vizecske,
ez kell nekik nem tejecske.
Előtotyogott a kacsa,
utána meg öt kisliba.
Ki látott még ilyen csodát,
kacsa költött öt kis libát.

Ez a csoda úgy eshetett,
hogy a tojás keveredett,
de hát most már mit tehetett,
ez a dolog így megesett.
Kacsa helyett kislibákat,
kacsamama már kikeltett.

Ezért volt oly nagy a lárma
a szomszédék udvarába.
Három napig tart a csoda,
szépen felnőtt az öt liba.







BOLDOG ÚJ ÉV


Elmúlt az egyik,
jön a következő.
Remélem,
jobb lesz
az ÚJ Esztendő.







BÖLCSŐ


Szép hazám bölcsője
ringatott engemet,
ha átléptem határát
szívem a honvágytól
egy kicsit megrepedt.
Hazajöttem gyorsan
bölcsőmben ringani,
itt tudott a szívem
végleg
meggyógyulni.










CSEND


Fáradt vagyok, lefeküdtem
pihenni lenne kedvem.
Várom a csendet a nyugalmat,
de hiába minden akarat.
Szemem lehunyom és álmodom.

Álmodom, hogy ablakom alatt
a gépek zajtalanul dolgoznak,
az autók légpárnán suhannak.
Hangtalan a légkalapács,
nem hallom az utca zaját.
Csak a rádió közvetít egy szép
halk melódiát.

Most egy gépet bekapcsolnak,
szép álmaim szétfoszlanak.
Nem hallom a melódiát,
csak a beszűrődő utca zaját.







CSILLAG . . . . . . . . . .




Egy kis csillag
szállt a földre,
apró pici gyermek
lett belőle.
Kisleány lett
az én szentem,
Tímeának nevezzük.
Dédi szíve
nagyot dobban
hogy a piciny csillag
itt a földön,
ide közénk költözött.







DÉDI...


Dédi mamát
úgy
szeretik,
ha
odamegyek,
majd
megeszik.







DÉDUNOKÁM


Az én drága unokámnak
kisleánya született.

Párjának a kezét fogta,
amíg meg nem született.

A szobából mikor kijött,
azt sem tudta, hol lehet.

Aranyos a pici gyermek,
nagyon szépen fejlődik,

Az egész család óvja, védi,
jaj, de nagyon szeretik.

Ha tudnátok, dédmamának
lenni milyen nagy dolog.

Nem tudjátok, hogy dédi
szíve, ha meglátja, hogy dobog.

Ma már nagylány, oviba megy jövőre,
Anyja örül, majd meglátjuk,
hogy mi sül ki majd belőle.

Mert a drága egy örökmozgó
gyerek lett!

Mit szól majd az óvónéni?
Mert fenekén egy percig sem
ülhet meg.







EGY JÓ ANYÓS...


Egy jó anyós az drága kincs,
aki főz, mos, takarít.
Szereti az unokát,
neveli a jó urát!
Szereti a kis menyét,
meg az egyetlen jó vejét.
Vigyázz rá és becsüld meg,
mert ha nincs,
akkor tudod, hogy
Ő milyen drága Kincs!







ELTÁVOZOTT SZERETTEIM


Város zaját nem hallom,
csak a csendet hallgatom.
Egy kis madár csicsergést,
bódító a csendesség.

El is alszom, szundikálok,
álmomban én messze járok.
Álmomban én elrepültem,
a szüleim kis kis kertjébe.

Itt volt mind az, kit szerettem,
emlékemben megőriztem.

Olyan szép volt így az álom,
együtt volt az én családom.
Pedig ők már eltávoztak,
nagyon régen mennybe szálltak.

Jövetelük nagy ajándék!

Isten küldte őket hozzám,
hogy még egyszer érezhessem,
milyen volt velük az életem.

De ha egyszer eltávozok,
én is fel a mennybe szállok.
Találkozom újra velük,
ott lesz boldog az életünk.

A földi boldogság itt lent marad,
de a mennyei sokkal boldogabb.
Együtt leszünk mindannyian,
tudom hogy fent békesség van.

Isten segít, hogy így legyen.







ÉDESANYÁM


Ajka néma, nem szól
szemével nem néz többé reám,
elment, itt hagyott egy tavaszi éjszakán.
Látom kék szemét, mint az ég,
csak apró bárányfelhők úszkálnak
élete alkonyán.

A kis szobát a fájdalom keserű íze
szövi át.
Ajkát összeszorítva némán sír,
CSEND VAN
nem hallom soha jajszavát.
Fogom két kezét,
mellyel engem ringatott,
de most hagyja némán, hogy fogjam,


és közben engem hallgatott.

Próbáltam mindent, hogy könnyítsem
szenvedéssel töltött perceit.
Megszenvedtem a tehetetlenség
gyötrelmes kínjait.

Rám nézett szomorú szemével,
én láttam, hogy most búcsúzik tőlem.
Tudtam, hogy vége,
szívem megszakad!
Egy tavaszi éjszakán elveszítettem az
ÉDESANYÁMAT.







ÉDESANYÁMNAK


Köszönet mindenért,
a sok szeretetért,
köszönet azért,
hogy világra hozott,
valamikor régen
életet adott.
Ha néha megbántottam,
bocsánatot kérek,
tudom ha nem kérném,


akkor is megbocsátna
nekem.
Köszöntöm én most,
e csodás Anyák napján,
egy szép csokor rózsát
küldök,
a gondolat szárnyán.







ÉDESAPÁM...


Édesapám nem ismertem!
Ott fekszik egy közös sírban!
Donnál lett az Ő sírja!
Nem járhatok a sírjához!
Fáj a szívem, belehalok







ÉJ TÜNDÉRE...




Éj tündére megérkezett,
egy kettőre serénykedett.
Éj fátyolát kiteríti,
sok csillaggal telehinti.
Odabiggyeszti a Holdat,
teleképpel világíthat.
Bevilágít erdőt, rétet.
Éj tündére köszönt téged.







ÉLET


Az élet szép,
az élet jó!
Ha nem bánt senki,
boldogító!







FIFI

Egyszer történt furcsa eset,
én most el is mesélem.

Volt egy kutyánk
neve Fifi,
apukánk így becézte,
kicsinyke volt,
lába rövid
mint egy macska
nem nagyobb,
de azért ha
macskát látott
jó hangosan ugatott.
A szomszédék
nagymacskája,
elég sokszor
átszökött,
nem félt tőle
incselkedett,
Fifi kutyánk
megugatta,
gondolta most
ráijeszt.
A meglepetés
Fifit érte,
mert a macska
gondolt egyet,
felugrott a hátára,
ijedtében csak
nyüszített,
forgott vele,
míg hátáról
leesett.
Szégyellte a
Fifi nagyon,
hogy egy
házőrzővel
ilyen szégyen
megesett.







FOHÁSZ


Ó Drága ISTENEM ha ott vagy a mennyben,
gondolj ránk földi szenvedőkre.

Segíts nekünk, hogy harcunk gyümölcsözzön,
a reménység hozzánk, visszaköltözzön.

Harcolunk és bízunk, még nagyon sok évben,
ne hagyj minket a reménytelenségben!

Megteszünk mindent, hogy sorsunk könnyebb legyen,
segíts bennünket, hogy fájdalmunk kicsit enyhébb legyen.

Add vissza erőnket, ha tudnád hogy hiányzik,
nagyon sok beteg Hozzád Imádkozik.

A harcot mi betegek nem adjuk fel soha,
csak adjon reményt nekünk, minden beteg kezelőorvosa.

Legyen megértéssel, hisz nehéz a sorsunk,
míg mellettünk áll, soha fel nem adjuk.

Ha egyszer feladjuk, elveszítjük hitünk
vége lesz mindennek, hiába küzdöttünk.

Itt hagyjuk a földön, minden szenvedésünk!

De korai lenne még ezt elkövetni,
segíts ISTENÜNK még tovább küzdeni!







GESZTENYE


Kipp, kopp
mi kopog?
A gesztenye
lepotyog.
Szúrós burkát
kinyitotta,
gyümölcsét meg
potyogtatja.
Szedjük össze
a kosárba,
majd jó lesz
az óvodába.
A gyerekek
nekilátnak.
Sok-sok
csodát
fabrikálnak.










GYERMEKNAP


Nagyon régen
én is voltam
apró kicsi
gyermek,
nagymamáim
gondoskodtak
hogy minden
napom
gyermeknapként
teljen.
Nagyon vártam
hogy én is
nagymama
lehessek.
Boldog voltam
hogy a
lányomnál
ikrek
két fiú
született,
igyekeztem
azon lenni,
hogy
gyereknappá
tegyem,
minden perceiket.
Sikerült.







HAJNALODIK...

Hajnalodik, figyelj, nézd csak,
milyen szép a reggel.
Tündérlányok piros selymet
húztak az ég peremére,
de a fátyol egyre feljebb,
feljebb emelkedik.
Tüzes ragyogással a nap
újra kitekint,
egyre feljebb szökik,
fel a messzeségbe,
hogy melegét és ragyogását
szórja le a földre.
Életet és melegséget
küld minden élőlénynek,
maradjon meg mindörökké
a Te fényességed.







HAZAVÁGYIK...


Viharsarokba születtem,
hazavágyik szívem,
lelkem.

Ott térek majd nyugovóra,
hazavágyik szívem,
lelkem.

Szüleim rég eltávoztak,
hazavágyik szívem,
lelkem.

Megpihenek sírhalmuknál,
hazavágyik szívem,
lelkem.







HIT, REMÉNY, SZERETET


Hit, remény, szeretet
töltse ki szépen az életed.
Higgy, remélj, szeress,
nélküle az élet sivár és üres.

Hiszel a túlvilágban,
hiszel az örökkévalóságban.
Ha tested végső nyugovóra tér,
hiszed, hogy lelked a túlvilág
örök mezejére lép.

Remélsz békét s nyugalmat,
remélsz szép, nyugodt álmokat.
Hogy a földön nem lesznek fegyverek,
reméled, hogy békében nőnek a
gyermekek.

Szeresd a növényt s állatot,
szeresd családod és felebarátod.
Mindent, mi földünkön létezik,
a szeretet egyszer közénk költözik.







HÚSVÉTI KÖSZÖNTŐ


Kicsi a locsolóm,
de nagy a sugara,
oly fiatal még a
kisleány mamája.
Locsolkodni kéne,
de vajon melyiket?
Áldja meg az Isten
itt most mindegyiket.
Nőjön nagyra a lány,
szépüljön az asszony,
Én most mind a kettőt,
gyorsan meglocsolom.







IKREK SZÜLETÉSNAPJÁRA


Szeressétek egymást,
ameddig csak lehet.
Soha ne múljon el,
ez a nagy szeretet.
Mi szeretünk titeket,
ameddig csak lehet!

Egyszer mi elmegyünk,
ha az Úr szava szólít.
De a szeretetünk
soha el nem múlik.

Harmincegy év, szinte
hihetetlen, még ott két
apróság a drága gyermeketek.
Születésetek napján,
azt kívánjuk nektek.
Éljetek békében és
nagy szeretetben.
Boldogság kísérje
minden léptetek.







ILONA...


Ilona Ilona
Csodaszép Ilona,
Mért vagy te Ilona?
Hogyha én Viola.
Én vagyok Viola,
Te meg vagy Ilona
Ilona Ilona
Csodaszép Viola.







ILONKÁM


Anyám engem szólít
Ilonka
Ilonkám.
Beragyogta a fény
ha mondta,
Ilonka
Ilonkám.
Már csend van,
nem szól
Ilonka
Ilonkám.
Elment örökre,
engem itt hagyott,
a drága jó Anyám.







JANUÁR...


Január-január!
Mindenkire
csoda vár!
Az új évtől,
csodát várunk.
De sok szépet
megfogadunk.
Hosszú éjjel,
rövid nappal.
Benn a meleg,
kinn a hideg.
Van időd és
reménykedhetsz.







JÉZUS MEGLÁTOGATOTT


Gyertyafénynél írom
e sorokat,
emlékemben sok
szép gondolat.
A Megváltóra gondoltam
éppen,
Mikor kinyílt az ajtó,
belépett csendben.
Álom vagy valóság?
Én bizony nem
tudom.
Ki feláldozta magát
értünk!
JÉZUS meglátogatott,
Csak ennyit mondott.
LÉGY ÁLDOTT.
Boldog Karácsonyt!










JÖTT A MIKULÁS...


Szánkóval jött,
mi így tudtuk
gyerekek.
Zsákjában nem volt más,
csak nagyon sok szeretet,
na meg egy két virgács,
ha rossz volt a gyerek!
De ő nem bántotta,
csak a jelkép meglegyen.


Hozzám is eljött,
valamikor régen,
ennek most lesz
az ötvenedik éve!
Egy pólyát hozott,
mert egy kislány várta!
Ö lett nekem a mikulás,
legszebb ajándéka.







KARÁCSONYI AJÁNDÉKHOZ


Karácsony estéjén
kigyúlnak a fények,
szívünkbe férkőznek
sok apró remények.

Felcsendül az ének
Szent Karácsony napján,
az ajándékok mellé
írtam pár sorocskát.

Levél az ajándékok mellé:

Kis unokáknak.
Ajándékom szerény tudom,
de a szívem vele adom.
Vigyáz reád éjjel, nappal,
álmodj szépet Te kis angyal.

Nagy unokáknak.
Felnőttél már jól tudom,
játékot én nem adok.
Pár év múlva megtudod
hogy a gyerek én vagyok.

Gyermekeimnek.
A karácsonyi ajándékhoz
jó étvágyat kívánok.
Arra kérlek benneteket,
ettől már ne hízzatok.







KÉRÉS


Van egy álmom, nem tagadom, ígérem és megfogadom.
A JÓISTENHEZ készülök, ha a mennyországba kerülök.
Leborulok majd előtte, hogy nézzen a szenvedőkre.
Kezem imára kulcsolom, kérésem én majd elmondom.

Én ISTENEM nézz a földre, arra a sok szenvedőre.
A TE hatalmad olyan nagy, de a földön ó ne hagyd,
azt a sok-sok szörnyűséget.


Küldj a földre békességet, tedd jobbá az embereket,
öld ki a sok gyűlöletet.
A szeretetből olyan kevés, elpusztul az emberiség.

Hintsd meg földünk a szeretet porával.
Leborulok előtted e földi imával.







KIHUNYT A FÉNY


Ülök csendben,
könnyes szemem merengve
a messzeségbe néz.
Elmúlt egy élet és egy parányi fény,
kihunyt a szíve közepén.

Fájdalom lepi be,
szobám minden parányi szögletét.
Ahogy a pók szövi hálóját,
beszövi a fényt a szíve közepén.

Nagyon régen a karjában
egy piciny leányt, engem ringatott.
Ott ragyogtam én mint egy
picinyke fény a szíve közepén.

Karja már nem ölel,
nem nyúl énfelém.
Elment az én Anyám,
elvitte a fényt a szíve közepén.







KŐ-KŐ-KŐ...


Kő-kő-kő,
kerek is lapos is
hosszú, színes
ragyog is.
Ej mi a kő
nézzük csak,
egy epekő!
Színe zöld
és szép kerek,
még a végén
rám nevet.
Kő-kő-kő,
te kis apró epekő.
Jól kitoltál
én velem,
görcsölt nekem
mindenem.

Kő-kő-kő,
jól megjártad
epekő,
a hasamból
kivettek,
egy dobozba
betettek
bennem kárt
már nem tehetsz.
Kő-kő-kő,
jól meg jártad
epekő!!







MAMA MESÉLJ


Ölembe hajtja kis buksi fejét,
arra kér engem mama mesélj egy régi mesét.
Mesélj, hogy éltél mielőtt megszülettem?
Kicsiny kezével megfogja megfáradt kezem.
Elmesélem hogy egyszer én is
megszülettem.
Piciny gyermekből felnőtt ember lettem.
Megszületett nekem az Ő anyukája.
Így lett a mamának drága unokája.
Így hajtottam fejem nagymamám ölébe.
Most is fülembe cseng
sok régi meséje.
Lassan, lassan szeme lecsukódik.
Nagy meseországról
sok szépet álmodik.










MELEG...


Afrikában nem jártam,
Nem is kellett elmenni,
Eljött hozzánk, hogy megtudjuk,
Milyen is a melege,
A melegét megtudtuk,
Szenvedtem a hőségtől,
Utolsó nap majdnem meghaltam,
Szenvedtem én eleget,
Nem bírom a meleget.







MONDÓKA


Mindig siet, mindig fut,
ott segít, ahol tud.
Hol szidod, hol szereted,
nélküle sivár az életed.
Hogy kiről van szó?
Most megtudod,
e drága kincs az Anyósod.







MÚLÓ IFJÚSÁG


Ifjúságom tova lett,
szépségem meg hova lett?
Szél elfújta, tovavitte,
öregségem már meglelte.
Sok szép emlék megmaradt,
fiatalság elszaladt.

Azt mondja a fiatal,
öreg néne mi a baj?
Kinevet a szemembe,
tőrt szúr öreg szívembe.
Beleszúrja, megforgatja
de azért azt nem gondolja,
az öregség vajon őt is megtalálja?

Fiatalnak lenni könnyű,
öregedni nem egyszerű!







NAGYMAMA


Haja ősz volt, szeme kék,
arcára mély barázdát,
nyomott a sok-sok év.

Ha kezem fogta,
jóságot osztó kezével,
ilyenkor rám mosolygott
gyönyörű szemével.

Már halott tizennyolc éve,
de még mindig ott ragyog,


tisztán az Ő képe.

Még ma is érzem
hogy fogja a kezem.
Látom a mosolyát és
ahogy fésüli a haját.

Míg élek nem felejtem el,
a Drága nagymamát.







NAGY VOLT A SZERELEM...


Nagy volt a szerelem
és ezért hagyom,
hogy emlékeim pilleszárnyán
elragadjon.

Ha jöttél felém
és láttam az arcod,
szívem egy szerelmes
dalt dobogott.

Szívemben vadul
lüktetett a vér,
éreztem hogy
szerelmünk
soha véget nem ér.

Ha kezem fogtad
szívem dobogott,
és ez a szerelem
egy napon
mégis elhagyott.







NE FÉLJ...


Ne félj!
Ha eljő
az utolsó nap,
múlik a szenvedés.
Ne félj!
Nem fáj a halál.
Ne félj!
Odaát a szeretet vár.
Ne félj!
Ha átérsz az alagút
túlsó oldalán.
Ne félj!
Csak a fény és
szeretet vár reád.
Ha eljő az utolsó nap.
Ne félj!
Mert várnak rád odaát.







Nem múló szeretet.


Édesanyád szeresd,
addig amíg lehet,
mert ha eltávozott,
pótolni nem lehet!

Enyém eltávozott,
most lesz már tíz éve,
nem halványult el
azóta emléke.

Rá gondolok éjjel,
rá gondolok nappal.
Szeressétek nagyon
az Édesanyákat!







ÖRÖKSÉG


Adjál békét, szeretetet,
Földünk érdekében.
Ilyen bolygó mint a mienk,
nincs a közelünkben.

Az emberek nagy többsége
nem törődik, hogy mi lesz
a mi bolygónk jövőbeli sorsa,
csak a mára gondol,
a jövővel nem törődik,
arra nincsen gondja.

Pedig mi csak kölcsön kaptuk
használatra a nagyszüleinktől,
hogy unokáink tőlünk kapják
egyszer örökségül.

Ha Földünkkel rosszul bánnak,
ahogyan most teszik,
unokáink örökségét,
végképp tönkreteszik.







ŐSZ


Járom az utam
lábam alatt föld,
és hulló falevél.
Itt-ott egy gally
hangos reccsenése,
szívem szomorú
halk dobbanása,
lelkemnek-testemnek
boldog megnyugvása.
Nem vagyok egyedül,
velem van
életemnek párja.

Eljött az ősz
kettőnk életébe,
keressük a szépet
eljövetelébe.
Haja színét
Ő is elveszíté,
van még belőle,
de már hullik,
mint őszi falevél.

Fogjuk egymás kezét
kicsit öregesen,
vigyázza lépteim,
nehogy elveszítsen.
Nehéz már a járás,
az ősz is utolért.
Szép ifjúságunk
elszállt mint az
őszi falevél.







PIROS LUFI...


Piros lufi szép kerek,
egy kis fiú pityereg.
Pityereg mert elsuhant,
az ő kedves lufija.

Piros lufi gondolkodott,
kiveszek én szabadságot.
Nem dolgozok én senkinek,
inkább világgá megyek.
Eltépte a madzagot,
libbent egyet és elosont.
Felszállott a magasba,
majd a templomtoronyba.
Pöffeszkedett nagyokat,
hogy a hasa csak dagadt.
Megnőhet ő nagyobbra,
mint odafent a napocska.
Versenyre kelt őkelme,
ez lett aztán a veszte!
Szétpukkant már a hasa,
mosolyog a napocska.







RÉGI KARÁCSONY


Eljött a karácsony a szeretet napja,
sok gyermeknek nem volt Édesapja.
Nagymamához vittek engem,
a Jézuskát vártam.

Mikor hazavittek az angyalkát láttam,
csengővel kezében ott suhant el éppen.
Bent a házban Jancsi és Juliska
mézeskalács háza.

Mi volt a házikó? Templom az alapja,
ez volt Édesapám régi szép munkája.
Arra volt a mézeskalács
szépen felragasztva.

Egy valaki hiányzott, a templom készítője,
ott feküdt a Don kanyarnál, kint a temetőben.







RÉGI SZÉP NAPOK...


Régi szép napok,
mikor verset írtam én.
Azóta sok volt a szenvedés.
Most itt vagyok újra,
arcomon ragyog a boldogság mosolya.
Megértem még egy évet,
ki hitte volna?
A Jó Isten a megmondhatója!
Műtötték a jobb térdem,
közben eltörtem a bal csuklómat!
A lényeget kihagyom harminchét éves lettem újra!
Az unokáim így tették rá a tortára.
Ki mondja meg, hogy nem én vagyok,
a világ legboldogabb dédimamája!










ROMHÁNYIHOZ...


Romhányi a rím hányója,
van neki egy csodálója.
Könnyű volt a Romhányinak,
tollából a rím kipattant.
Ha nekem ily könnyű lenne,
tollam a nyomába kelne.
Én is írok próbálkozok,
de egy kicsit akadozok.
Eljön egyszer az én napom,
e világot itt hagyhatom.
Odaát majd találkozunk,
remélem, megbarátkozunk.
Összeülünk csendben, szépen,
én akkor majd arra kérem,
Segítsen a faragásban,
a rímírás-alkotásban,
Rímbe szedjük a mesénket -
minket hallgat minden lélek.







SIESS, FUSS...


Siess fuss
ameddig lehet.
Utol ne érjen
e fura gyűlölet.
Kihalt itt a földön
a szeretet fénye.
Csak a gyűlölködés költözött,
sok emberi szívbe.

De ha utolérne,
álljt parancsolj neki.
Ha szíved tiszta,
ez biztosan segít.

Fogjunk most mi össze,
a szeretet jogán.
Imádkozzunk együtt
a hitnek oltárán.
Ültessünk helyébe
sok-sok szeretetet.

Ha összefogunk
meglátod sikerül.
Megszépül a világ,
az ég is kiderül.
Nem kell már futni,
nincs már gyűlölet.
Szívekbe költözött
a sok-sok szeretet.










SÁNDOROK...




Sándorok, Sándorok,
hova lett a zsákotok?
Gyanúsak a Sándorok,
elhagytátok zsákotok!
Benne a sok meleget,
minden ember didereg.
Ha jövőre is így tesztek,
a hátsótok bánja meg!







SÜT A PÉK...


Süt a pék,
süt a pék,
kalácsot
és
kenyeret,
szeretik
a
gyerekek.

Süt a pék
süt a pék,
pogácsát
és
perecet,
megeszik
a
gyerekek.

Süt a pék
süt a pék,
a
kalácsból
nem elég,
de
perecből
is
kéne még.

Süt a pék
mindig
sokat,
süt a pék,
süteménye
nagyon
jó,
szeretik
a
nebulók.







SZEGÉNY TÉL


Kint zimankó, bent meleg,
Sok kismadár didereg.
Összebújnak, csivitelnek,
Vége lenne már a télnek!

De a tél még tartja magát,
Ránk szórja szép, fehér havát.
Mint sok fehér csillagocska,
Hull a hó fent a magasban!

Nemcsak a tél köszöntött,
A szegénység is vele jött.
De sok ember didereg,
Mert nincs, mi adjon meleget!

Erről sokan nem tehetnek,
Életükben sokat tettek.
Sorsuk mégis oly kegyetlen,
A szegénység mérhetetlen!

Szenvedésnek nagy az ára,
Sok ember vár megnyugvásra.
Szegénységük érjen véget,
Bőség járjon minden népnek!







SZELLŐ


Szívem dobog, úgy zakatol
ha ÉDESANYÁM látom.
Én vagyok a legboldogabb ezen a világon.
Elkerültem tőle, nagyon ritkán látom.
A szívemnek szeretetét
hazaküldöm egy csendes
szellőszárnyon.

Érkezéskor megöleli,
dédelgeti, védelmezi,
érzem minden mozdulatát,
fogom dolgos kezét.

Szeretetét visszaküldi,
Ő is szellőszárnyon.
Átölel és megsimogat,
úgy boldogít ez a tudat,
mintha velem lenne.
Ez a csendes kicsi szellő,
az én Anyám szeretetét
mindig hozza,
az enyémet pedig
mindig hazaviszi.

Kicsiny szellő
még sokáig vidd a szeretetem.
Mert ha ennek
vége szakad,
ÉDESANYÁM
tudom elveszítem.







SZENTESTE...


Eljött a karácsony,
a szeretet napja,
legyen nagyon
boldog
minden ember
apraja és
nagyja!
Boldog karácsonyt,
Szentestét
Kívánok.







SZERELEM


Szerelem, szerelem
Csodaszép szerelem.
De nagyon szeretem,
Vagy csak tán képzelem?
Ha itt van, ölelem
Ha nincs itt, gyötrelem.
Hát ez a szerelem,
Csak csupa gyötrelem?
Nincs itt most velem
Szerelem, szerelem.

Szeretem, szeretem,
De nagyon szeretem.
Fogjad a két kezem,
Ölelj át kedvesem.
Ha ölelsz gyengéden,
Ez már nem gyötrelem,
Ez már a küzdelem
Azért, hogy szeressen.
De nagyon szeretem,
Szeretem szeretem.

1980. május 19.







SZERELEM


Virágos mezőben,
jártam keltem én,
egy édes kismadár
repülve jött felém,
virágról virágra,
mint a pille szállt,
társául szegődött
még egy kismadár,
egymás mellé szálltak,


közben csiviteltek,
tudom arról, hogy
fészket készítenek.
Így csodáltam őket,
lábam földbe
gyökeredzett,
tudtam, hogy ők
ketten,
szerelmesek
lettek,
elrepültek az
erdő sűrűjébe.
Ott maradtam én egyedül
a virágos mezőben.







SZERETNI...


Szeretni egy évig,
szeretni kettőig,
szeretni, szeretni,
szeretni a sírig.










SZERETTEINKÉRT


Születünk
élünk
szeretünk
meghalunk

Az éj
fekete fátylat
húz
a csendes fejfákra
csak sok
pislákoló gyertya
világít
e szomorú tájra,
virágok borulnak
a sírok
halmára
mi is
leborulunk
szívünk
fájdalmában







SZÍVEM...


Szívemet én most
szeletekre osztom,
hogy Édesanyámnak
egy szeletke jusson.

Otthon hagyom én ezt
ezt a kis szeletet,
hogy Édesanyámnak legyen
mindig sok szeretet.







SZOMORÚ DÉLUTÁN...


Egy szomorú vasárnap délután,
egyedül vagyok, elfog a bánat,
és vele a szorongás!

Ülök egyedül, magamba roskadva,
nem hallatszik más,
csak a mosógép csendes moraja.

Kint esett az eső, az idő is szomorú,
elfogott a bánat,
szenvedek! Ez oly nagyon szomorú.

Minden eszembe jut, ami velem történt,
csak a bánatom szövi át,
a szobám minden szögletét.

Mi történt velem, hol a vidámság?
Nyomaszt minden,
és elfog a fáradság.







TEVÉK...


Sír az erdő,
Zúg a szél,
Öregapó,
Mit mesél?

Volt egy teve,
egypúpú,
és egy másik,
kétpúpú,

Találkozik
két teve,
köszönnek,
hogy illene.

Szerbusz/szerbusz,
egypúpú,
hová/hová,
kétpúpú?

Megyek én a
ligetbe,
mert ott van
hűs vizecske.

Jaj de jó, mert
szomjazom,
veled együtt
ballagok.

Így ballag a két
teve
a szép zöld
ligetbe.

Az egyik volt,
egypúpú,
a másik meg
kétpúpú.







TÉLAPÓ


Fúj a szél és hull a hó,
elrepült a kis szánkó.
Örül minden nebuló,
megjött már a Télapó.

Szakálla pont mint a hó,
jó hogy itt vagy Télapó.
A zsákodban minden jó
dió, alma, mogyoró.

Örül minden nebuló
hogy megjött a Télapó.
Azért az is nagyon jó,
hull a fehér pelyhes hó.







TITYI-TOTYI...


Tityi-totyi, totyogó,
kipi-kopi, kopogó.
Tityeg-totyog pici lába.
Kipeg-kopog ez a drága,
nagymamának unokája.







TUDOD, MAMA...


Hosszú lába van a póknak,
hét pettye a katicának,
százlábúnak száz a lába,
cirmos lett a cica háta.
Tudod, mama?
A kis béka leveli, a
szúnyogokat megeszi,
a békának hosszú lába,
nagyot ugrik a mocsárba.
Tudod, mama?
Milyen állat lehet ez,
szarvascsiga közeleg,
kidugja a két szarvát,
úgy viszi ő a házát.
Tudod, mama?
Kis vakond a föld alatt
megeszi a bogarat,
az egér ezt nem teszi,
mert a sajtot szereti.
Tudod, mama?
Mellettem egy kisgyerek
aranyosan csicsereg,
állandóan kérdezget.
Tudod, mama?
Én rögtön felelek,
tudom, kicsi unokám,
válaszom, hogy tudom ám!







UNOKÁIM


Tamás lett az első neve,
a másodiké István.
Egy év múlva követte,
őt Hugica, a kislány.
A drága három gyerek,
az én kis unokám.

Mint két tojás a két fiú,
nem csoda, hisz ikrek.
Többet érnek Ők énnekem,
mint legdrágább kincsek.
A kislánynak göndör haja,
mint egy piciny angyal.
Repül felém, s két karjával
átkarolja nyakam.

Drága nagyi, azt kérdezik,
mit hoztál te nekünk?
Csokit vagy egy kis sütit, mit
te sütöttél nekünk.
Kérünk, mama varázsoljál,
valami finomat.
Persze, hogy a szatyor alján
Akad mindig egy két finom falat.

Sokkal jobb az és finomabb,
amit tőlem és nem anyjától kaptak.
Örülnek Ők hárman együtt,










ÚJ ÉLET SZÜLETIK


Szerelmes voltam tudom nagyon,
És ez a szerelem megfogant egy napon.
Szűk lesz a ruhám érzem s tudom,
Új ember születik én ezt akarom.

Kivirul arcom mint tavasszal a lomb,
Ahogy a rét zöldell és ott fent a domb.
Ahogy a fa ősszel gyümölcsbe fakad,
Világra hozom Őt egy pár óra alatt.

Érzem hogy mozog nem vagyok egyedül,
Életem vágya egy napon beteljesül.
Eljött hát végre a várva várt nap,
Szép hogy egy leány anyává válhat.

Elmúlt a fájdalom minden csendesül,
Hallom a hangját fülembe csendül.
Oly keservesen sír ez olyan csodás,
Úgy érzem nem találnak nálam
boldogabb anyát.

Budapest, 1978. május 1







ÚJÉVI LEVÉL


Havas téli lepedő borítja a tájat,
ilyenkor a jó pezsgő serkenti a májat,
sült malac vándorol, surran a bendőbe.
Kívánok minden Jót az Új Esztendőre.

Válasz.

Nálatok lehet, de nálunk nem esett,
csak a lepedő volt fehér, mely az ablakon kiesett.
A pezsgő kiborult, nem maradt belőle,
a sült malac lemaradt, nem fért a sütőbe.
Minden Jót Kívánok az Új Esztendőre.












  
 
0 komment , kategória:  Horváth Ilona & Horváth István  
Horváth István versei
  2019-02-21 21:45:36, csütörtök
 
 







HORVÁTH ISTVÁN VERSEI


Horváth István (Magyarózd, 1909. október 9. - Kolozsvár, 1977. január 5.) álnevén Náci Pista, a család falusi ragadványneve után, erdélyi magyar költő, regényíró, elbeszélő.

Az erdélyi költészet egyik klasszikusa, a népi költészet képviselője. Jékely Zoltán fedezte fel paraszti őstehetségét, irodalmi műveltségét autoodidaktaként gyűjtötte be. Az elkötelezett, a plebejusi szemlélet védelmezője. A háború utáni években maga is megpróbál a szocialista realizmus kánonjainak megfelelni, de aztán felhagy vele. A költészet mellett prózaírói munkássága is figyelemre méltó, megírja szülőfalujának lírai monográfiáját (Magyarózdi toronyalja), népköltészeti gyűjteménye forrásértékű. Tragikus a halála: egy ittas belügyi tiszt elgázolja fényes nappal az úttesten.


,,Szavak... a semmi mélye felett"- Horváth István költő emléke - a Maszol.ro portálról

Link







EGYMÁSBA KAPASZKODVA


Rázott a szekér. Zakotája
rikácsolt szét az esti tájra.
S mely a lármáját kiváltotta,
villant a néma út alatta.

Földszag, izzadság kesernyéje
lengett rólunk. Mint kacor éle,
fénylett az újhold égre vetve,
s beült az éj a hegykeretbe.

Városon rámforrt bilincseim
pityókás zsákok döröncsein
szakadva törtek, hulltak rólam.
Enyéim között: otthon voltam.

Ültünk egymásba kapaszkodva.
Fogództunk lőcsbe, csatlásokba.
Egymást kereste markunk, markom,
hogy fenntartson és összetartson.

Futott a szekér. Lovak farán
lengett, ütemet vert a farhám.
Fogunk koccant, s az elharapott
szó az ajkunkon szétszakadott.

De az ujjaink, vállunk, karunk
továbbadták, hogy mit akarunk.
Beszéltünk néma ős-jelekben.
Megértettek és megértettem.

Patacsattogás, szekérlárma.
Körüllengett az ősök árnya.
S szívemig ért a messzi távol
ezerév-mélynyi éjszakából.

(1973)







ENGEDD ÁT MÁSNAK


Kaszás, a szénafűn,
melyen rendet fogtál,
úgy markold s élesítsd
tompuló kaszádat,
hogy tudd: gerincgúzsló,
nagy, nehéz rendekre
kényszerít e század.

S nem lehet a rendből
kiállni, nincs mód rá.
Ha más vinné rended,
magának vágná vagy
semmibe sodorná.

A részed, azt, amit
eléd Apád mért ki,
te vághatod le, más
a te kaszálódban
úgy, mint te, nem érti.



S ahogy kaszád villog,
miként rended vágod,
aszerint van részed
a világból: annyi,
az a - te világod.

S amennyi szénát tudsz
kaszád nyomán hagyni
a végigvitt rendben,
a jövőből jogos
osztalékod annyi.

Azt, mi rád tartozik,
amit megvillanthat
éle a kaszádnak
- ne engedd át másnak.

(1971-1972)










ERDÉLY


A mi anyánk,
Erdély
nehéz szívűnek szült meg.
Három itt élő nép kincsét,
fájdalmát, büszkeségét,
fenyők nem alkuvó
gerincét,
folyók szilajságát,
gyönyörű dalok
csillogását
adta számunkra
úgy, amint megfogant
a Történelem útvesztőiben.
Így bízta rám magát
másnyelvű testvéreim közt.
A Maros, az Olt s a két Küküllő
keresztvizébe magyarul mártott;
románul a románt,
németül a szászt,
gyermekeiként egy keresztvízbe
a mi anyánk
Erdély.
Egyformán oltotta magát szívünkbe
a mi anyánk:
Erdély.







FELGYÚJTJA A LÁNYOM


Úgy képzelem magam,
mint régen a réten,
nád és szederindák
fonadékát tépem.

Nádként sűrűsödnek,
zizegnek a percek,
melyek harminckilenc
esztendőmből keltek.

És a nádszálak közt
annyi álmom, vágyam;
kötelődzöm bennük
- sok szederindában.

Fel kéne égetni
a nádast, a múltam,
hogy a pernyéjéből
sudáran, újultan

szálfák nőjenek ki
égre bomló ággal,
újízű gyümölccsel,
lángpiros virággal.

Fel kéne, de félek,
én is beleégek...
Négy évtized körül
lassul már az élet.

Fülemet elzárom
zörgő múltam elől.
Törtetek kifelé.
Ritkul a nád elöl.

Megvérzik a kezem,
elakad a lábam,
de a csapás tágul,
szélesül utánam.

És mire kiérek,
felgyújtja a lányom.
Lobogó szoknyával
jön át a parázson.

(1948)








HA A FENYŐ MAGA VOLNA


De magas a fenyő orma,
s nincs fenyő, hogy ne hajolna,
ha szél vág az erdőn átal
hidegen.

Nincs erdő, hogy szél ne érje,
s nincs ember, hogy szíve mélye
erdejébe bú ne vágna
ridegen.

De az erdő erdő marad.
Szív a bútól meg nem szakad.
Elszáll a szél, elhal a bú,
kiderül.

Ha a fenyő maga volna,
kettétörne, nem hajolna.
Zúg az erdő, nincs a fenyő
egyedül.

(1952)


Marosmenti fenyveserdő aljában - Szerző: Gömöri Sándor - Ea.: Nógrádi Tóth István

Link







HÁRMAN, ÖREGEK


Nyakuk körül az elnyűtt ostor.
gyermek társak - most két öreg.
Sarkuk nem kong már, csak kurusztol.
S nem kiáltón, kérdőleg
állnak, mint az a meggörbült jel.
Rám szólnak: - Élsz még, egykori?
Nem kérd a kérdés, inkább felel.
Szerető gúnnyal vigyori.
- Ma is két tulkot, mint két sárkányt,
tanítottunk járomba bé.
S még az Isten is úgy nézett ránk:
"Ehe, ők még az életé".
- Hát te? A penna?... Hadd a tűzbe!
Ha ülsz csak s töröd az eszed,
nem kell magát a halál űzze,
megkap s egybe zsákjába szed.
Kacagnak. Én is. Földes kézzel
megszorítják a tenyerem.
S a perc az érzésembe késel.
Pedig nincs mit szégyenlenem.
Azt hittem, nőttem tőlük távol.
De magánál több nem lehet
senki. Az alap jóvoltából
szilárd, ha az, az emelet.
Nyakuk körül az ostor. mennek,
mennek, s a sárkány két tulok
indul a fénylő végtelennek,
amíg utánuk bámulok.

(1975)







KÖZÉPKORI ÉNEK


Parázsló vaspadlón
bilincsbe vert lábam,
hajam lángot lobog
a boszorkányságban.
Örökös a próba,
s taláros bíráim,
titeket hamvasztnak
bűvölő imáim.
Dubog a vaspadló,
fény zeng a bilincsen.
Amerre én nézek,
arra halál nincsen.
Élet vize itat,
varázskútba látok.
Érintem az eget,
s leszakad reátok.
Taláros bíráim,
fagyosszentek népe,
belésorvasztlak a
pokol közepébe.
S a boszorkány-próbán,
lángos koponyámon,
jövendőt virágzik
ragyogva az álom.







ÖRÖKÖS VIZSGÁN

Ózdon sáncolok.
Betegen nehéz.
S aki csak elmegy,
Mind, mind ide néz.
- Hogy a fej? ... Hát jó...
De mit tud a kéz? -
Az a mérce, hogy
Vagyok annyi még
S övék annyira,
Amint hajdan, rég?

"Nana, hát még megy?"
"Éppen jól tudod."
S bár nem mutatom,
Néha izgulok
Ily szavakra, mint
Vizsgán a diák,
S figyelmezek, hogy
Ki hall és ki lát.

S immár vizsga így
Egész életem.
Mert a városon
Azt figyelgetem,
Ott meg azt méri
Sok kiművelt agy
- Hozzánk mérten, lám,
Hogy ki s mennyi vagy?

Öt és fél osztály,
S az is elemi.
Lehet valaki
Ezzel szellemi
Ez, az? De várj csak,
Majd rajtakapunk.
Vizsgáztatunk és
Levizsgáztatunk! -
Ígyen vizsgázom
Örök-szüntelen.
De a jegyeket
Az indexemen
Rektor jegyzi, a
Legfőbb - az Idő.
Csalhatatlan oly
Senki sincs, mint ő.

Benne megbízom.
Tudom, jó tanár,
S jegyét meghagyja
Ő is - a Halál.

(1967)







SZÁZ MEG SZÁZ KIS NAPOCSKA


Selyemszálú
fű tövében
százezer kis
nap a réten.
Virít sárgán és nevet.
Mit gondoltok,
mi lehet?

Pitypangvirág
sárga szirma
kacag a kék
égre nyílva.
Szára növésnek ered.
Mi lesz abból,
gyerekek?

Gyermekláncfű
karikája,
ha van, aki
megcsinálja.
A föld legszebb lánca az,
mert kovácsa
a tavasz.










TORNYOT RAKTAM


Künn a jégfogú tél-sárkány havat prüszkölt, zúzmarát szórt.
Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt.
Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett.
Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett.
Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát,
nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát.
Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába,
csodálatos ősvilág volt, babonák, mesék világa.
A mező volt iskolája. A természet a mestere.
Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele.
Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam.
Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam.
Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan,
és ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban.
Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban.
- Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban.
Apó figyelt. Munkám közben nézte, hogy rakom a tornyot,
majd egy csuszát hozzám dobott, és a tornyom összeomlott.
Csuszatornyom omladékán rettenetes dühös lettem.
Meg akartam ölni apót, de csak lassan sírni kezdtem.
Büszkeségem ott hevert a csuszák alatt összetörve.
Megdermedten vártam, hogy most: bár a világ összedőlne!
Nagyapám az ölébe vett, mgcsókolta homlokomat.
,,Hadd el, ne sírj, kisunokám, ne bánd a csuszatornyxodat.
Telhetetlen vágyaidból építsz te még nagyobbat is,
és a sors egy legyintéssel így ledönti azokat is.
Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet,
de hogy tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred.


Horváth István: Tornyot raktam - Előadja: Csóka Ferenc

Link











  
 
0 komment , kategória:  Horváth Ilona & Horváth István  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2024.11 2024. December 2025.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 5 db bejegyzés
e év: 182 db bejegyzés
Összes: 4941 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1430
  • e Hét: 3772
  • e Hónap: 21890
  • e Év: 664592
Szótár
 




Blogok, Szótár,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.