2019-11-09 21:15:08, szombat
|
|
|


KÁRPÁTI TIBOR /kobzos/ VERSEI
A rímes, dallamos versek híve vagyok. A csodálatos daloké, melyek képesek az embert mélyre ható szépségük által kiemelni a profán tér-időből.
A mítoszokban megjelenő hősi álomvilág és Weöres Sándor költészete, világlátása vannak rám jelentős hatással. Erősen foglalkoztat az archaikus ember gondolkodásmódja.
Előszeretettel alkalmazok érzéseim kifejezése, önsorsom elemzése során mitológiai ihletésű motívumokat, illetve az aktuális, személyes létérzést az ősálomképek által szándékozom patetikussá és kollektívvé tenni. Kerülöm az olyan szavak használatát, melyek kizárólag saját - deszakralizált - koromra jellemzőek.
Az örök érvényű és érthető versek híve vagyok. A csodálatos daloké, melyek képesek emlékeztetni bennünket arra, hogy kik is vagyunk valójában.
A 2011. évi Ünnepi Könyvhéten megjelent Gyöngyöt az Embernek című kötetem.
(Kárpáti Tibor)


Kárpáti Tibor: GYÖNGYÖT AZ EMBERNEK
valami érzést
gyönyörűt, szépet
valami hangot
valami képet
napfény ecsetje
napsugár húrja
valami újat
valamit újra
valami ősit
valami égit
valami hősit
valami régit
valami földit
valami gyarlót
fagyöngyöt vágó
holdsugár-sarlót
szent dal csengését
majd a szent csendet
káoszban fogant
újjászült rendet
játékot, harcot
s a végén békét
tó mélyén alvó
tündérek képét
lelkek sebére
hófehér tépést
tenni az Isten
felé pár lépést
átlépni közben
árkot, göröngyöt
és az Embernek
szórni a gyöngyöt
A vers 2005-ben született, 2007-ben jelent meg a Csillagzápor c. netkötetben. A Misztrál együttes megzenésítette.

ARANYKARIKÁK
Szívemben csendülő aranykarikák
Szívemben halálízű éjek nyoma
Szívemben szunnyadó táltos paripák
Szívemben holt szirmok örök bársonya
Fiatal voltam még, lázas és szegény
Nem tudtam, ki vagyok, de szerettelek
A szeretet mellé a hit és remény
Szegődött hű társul a vágyak helyett
Én messze elhagytam már minden lomot
Álmaim Isten csendjétől csendesek
Magadból emeltél bennem templomot
Hol lélekharangvirágok csengenek
Szívemben csendülő aranykarikák
Szívemben holt szirmok örök bársonya
Szívemben szunnyadó táltos paripák
Szívemben a hűség erődtemploma

ÁLMODOM, LÁTOD?
Álmodom, látod? Nincsen baj.
Csak egy szellő csókolt szíven.
Csak egy csipet tincs angyalhaj
szédült szememre szelíden,
Szívem.
Álmodom. Nincsen baj, látod? 
Fagyöngyág csüng a kilincsen.
Csillagoktól csentem lángot,
hogy lelkem belé merítsem,
Kincsem.

BAGOLYASSZONY
Ha belém látsz, azt akarom:
üres legyek, puszta malom,
mikor alszom, ott virrasszon
fagerendán Bagolyasszony.
Cserfadeszka recseg-ropog,
Bagolyasszony egyre zokog,
nyoszolyája otthon maradt,
rokolyája is elszakadt.
Szereti a telihold azt,
hogyha éjjel felsikoltasz,
bagolytükröm széjjelhasad,
ha megnézed benne magad.
Magyar népballada alapján.

BÚCSÚDAL
Talán a tél, a szél, az éjszaka
Talán a csend utolsó versszaka
Vagy ennyi sem, mi itt marad
Ha szívünk végleg megszakad
Tisztítson meg a napsugár
Csókoljon meg a holdsugár
Szenteljen meg a hóesés
Takarja be a szenvedést
Átszűrve szoknyád szövetén
Az űrbe szivárogjak én
Átégve szoknyád szövetén
Szikrát az égbe szórjak én
Nézz fel az égre, csillagom
Találkozunk egy csillagon
Vagy mi is csillagok leszünk
És test nélkül szeretkezünk
Talán a csend, a csók, az éjszaka
Talán egy fényév kósza évszaka
Ami utánunk itt marad
Ha szívünk egyszer megszakad

CSILLAGZÁPOR
Világkígyó, Káoszkígyó
templomára süt a Hold,
tekeredik, csavarodik,
ami lesz és ami volt:
nincsen halál, nincsen élet,
csak a kéjbe fulladt tánc,
Világasszony láng-bokáján
vonaglik a kígyólánc.
Újra áll a Smaragdváros
vén szakadék peremén,
csillagzápor ős-fényében
táncolsz Te és veled Én.

GYÖNGYÖT AZ EMBERNEK
valami érzést
gyönyörűt, szépet
valami hangot
valami képet
napfény ecsetje
napsugár húrja
valami újat
valamit újra
valami ősit
valami égit
valami hősit
valami régit
valami földit
valami gyarlót
fagyöngyöt vágó
holdsugár-sarlót
szent dal csengését
majd a szent csendet
káoszban fogant
újjászült rendet
játékot, harcot
s a végén békét
tó mélyén alvó
tündérek képét
lelkek sebére
hófehér tépést
tenni az Isten
felé pár lépést
átlépni közben
árkot, göröngyöt
és az Embernek
szórni a gyöngyöt

HAJNALHASADÁSKOR
Hajnalhasadáskor
hull a nyári zápor,
lemossa az álmot
izzó szempillámról.
Farkassal álmodtam,
Hold-lánynak daloltam,
erdőn szarvast űztem,
én is farkas voltam.
Hajnalhasadáskor
hull a nyári zápor,
lemossa a véred
csóktól izzó számról.

HÁROM CSIKÓ
Három csóvás-csillag
Hullt alá az éjben
Három csoda-csikó
Száguld a sötétben
Csontjuk széjjelszórva
Izzott az időben
Újra megfogantak
Lángoló erdőben
Partján bősz folyamnak
Szilaj széllel szállva
Ítéletidőben
Jöttek a világra
Három tüzes csillag
Három tüzes vadló
Tizenkettő villám
Tizenkettő patkó
Három csóvás-csillag
Hullt alá az éjben
Három csoda-csikó
Száguld a sötétben
Napkirály felpattan
A pejnek nyergébe
Szélkirály felugrik
A fényes-fehérre
Vaskirály vágtázik
A vasderes hátán
Reszket a Gonoszság
Vad vágtájuk láttán
Három tüzes csillag
Három tüzes vadló
Tizenkettő villám
Tizenkettő patkó
Napkirály szablyája
Lánggal ölő halál
Szélkirálynak nyila
Mindig célba talál
Vaskirály fokosa
Hasítja a sziklát
Vágtat a három ló
Röpködnek a szikrák
Röpködnek a szikrák
Láng gyullad az égen
Reszket a Gonoszság
Izzó hajnalfényben
Három csóvás-csillag
Három csoda-vadló
Aranykor váltja fel
A régi hanyatlót


HEJ, MUZSIKA, TÜNDÉRTÁNC!
Hej, muzsika, tündértánc!
Tündérszoknyán ezer ránc!
Minden ránc százezer év:
Pörög a Világkerék!
Csillagporos ég alatt
Táncot rop a tündérhad
Száll a dal, a nevetés
Hej, a táncuk, de mesés!
Száll a szoknya, az ének!
Száll a csillagos égnek!
Pörög-forog a Világ!
Csillagfény, csillagvirág,
Csillag-gyémánt hajukban,
Csillag-ékszer nyakukban
Hej, a keblük gyönyörű!
Mint a Világ, gömbölyű!
A tetején csillagok!
Csillagszemük felragyog!
Csillag-szikrát szór az ég!
Szikrázik a Mindenség!

A HÉT SZŰK ESZTENDŐ
A parton hét hitvány tehén,
A száron hét száraz kalász:
Két álmodat megfejtem én,
Istenemnél választ találsz.
Árvíz után jő az aszály,
Szűkül és szűköl a bendő,
Sír a gyermek, éhes a száj:
Jő a hét szűkös esztendő.
A parton hét hitvány tehén,
A száron hét száraz kalász:
Éhen pusztul mind a szegény,
A pusztában halál kaszál.
Hát figyelj intő szavamra,
Őrizd meg azt, amit kaptál,
Dugig lesz így majd a kamra,
S nyílhat a népnek a magtár!

HOLDHÁRFA
"Add a kezed, jó nővérem,
kérve kérlek, mert hasadt
holdtükörben, nád tövében
reszketek a tó alatt!"
Szép táncterem, tükörterem,
hej, de ékes az ara!
Táncol és kacag szüntelen,
fején fényes tiara.
"Hold tükrébe hullt diadém,
hattyúárnyék bánatom,
reszket bennem, úgy mint a fény
reszket éjbe fúlt tavon."
Nem henyélnek a zenészek,
zeng a dalnokok kara.
Hej, a vőlegény, de részeg!
Mindig telve pohara.
"Találj meg, dalos legényke!
Hárfa lett holt kebelem.
Lágy hajam holdarany fénye
rezgő hárfahúr legyen!"
Rázendít az árva hárfa,
véres a hold udvara,
tükrök törnek, s holtra válva
szédül táncba az ara.
"Add a kezed, jer, nővérem!
Néked zendül bús dalom.
Törött tükrök bűvkörében
várlak a túloldalon."
"O sister, sister, lend me your hand" (The Twa Sisters - angol-skót népballada)

JANUÁRI ALKONY
Az alkony mögé bújnak a házak
Tavaszt álmodnak és fáznak a fák
A hóban sárga fenyő-csontvázak
És egy régen elnyűtt, tarka kabát
Varjak kárálnak, majd tovaszállnak
Oly rövidek, szürkék a nappalok
Szívemben elégnek a gyertyaszálak
S elcsendesülnek bennem a dalok
Átélem újra halandóságom
E kegyetlen nehéz, bús számadást
A fagyott hó alatt fekve várom
Reszketve várom a feltámadást


LEGENDA
A Képes Krónika leírása, valamint a székelyderzsi templom freskóinak
ábrázolása nyomán
Kerlés hegynek erdejében
Szalad a lány, zokog a lány
Zokogását nem hallja más
Csak egy elárvult csalogány
Szalad a lány, szoknya szakad
Szalad a lány, hátra se néz
Kurjongatva, lovát hajtva
Fut utána egy kun vitéz
Inaszakadt űzött őzként
Remeg a szűz, nem néz hátra
Két erős kéz megragadja
Felhajítja a lóhátra
Kerlés hegynek erdejében
Vágtat a ló, zokog a lány
De sírását nem hallja más
Csak az erdő és a pogány
Meg egy ifjú, aki éppen
Egy tisztáson (Egek Atyja!)
Tollas vessző ütött sebét
Szörnyű sebét tisztogatja
Sajgó kínját feledni kész
Lándzsára kap a jó lovag
Nyeregbe száll, futni készti
Hű társát, a táltos lovat
"Rajta, Szög! Gyí, szép paripám!
Vágtass, akár a gondolat!"
De a vitéz, a kun vitéz
Lova is éppen úgy szalad
"Rajta, húgom! Megragadva
a kun övét vesd le magad!"
Úgy tesz a lány és a pogány
Földre hullik, és úgy marad
Ha úgy marad, nem sokáig
Bőszült farkasként talpra áll
Vérre szomjas kardja hegyén
Ott mosolyog már a halál
Leszáll a lovag lováról
A halálnak szemébe néz
Kerlés hegye megrázkódik
Egymásra ront a két vitéz
Vadászó sólyommadárként
Vijjog a két szablya egyre
Százszor is a húsba vájnak
Míg leszáll az est a hegyre
Vágják egymást, de hiába
Egyiknek karja se gyengébb
Hősi vértől részegülnek
Meg a szomjas acélpengék
"Ha sorsom az, hogy elessek,
legyen meg szent akaratod!
De hogy szüzet gyalázzanak!"
Szól a lovag - "Nem hagyhatod!"
A sziklahitű fohászát
Meghallja az Ég Királya
S a pogány-főt, mint egy tököt
A lovag-kard kettévágja
A hős ifjú a harc múltán
Nemes arcát belehajtja
A szűzlány ölébe, aki
Meleg könnyel mosdatgatja
Haja sátrával takarja
Két karjával ringatgatja
"Mennynek Királyné Asszonya!
Irgalmasságnak Szent Anyja!
Ki az, kinek nevére kell
Ajkamnak áldást szórnia?"
"László vagyok"- szól a herceg
S fején fénylik a glória
Kerlés hegynek erdejében
Hős Lászlóról zeng most a lány
És Istennek aki szentje
Dalát hallgatja mindahány

NÁRCISZOK 
Nárciszok, nárciszok
Tavasz-örvénylésben
Arany-ájulásban
Napfény-ölelésben
Nap ringat, elringat
Önmagába ringat
Széjjelsugározzuk
Aranyszirmainkat
Nárciszok, nárciszok 
Illat-áramlásban
Álom-örvénylésben
Tavasz-ájulásban
Föld ringat, elringat
Elringat magába
Tündér-ragyogásunk
Tűnt

NÓTÁS VILMOS
Mókás fickó Nótás Vilmos,
Hogyha rákezd, s hegedül:
Még az agg is táncra perdül,
S a karám is összedűl!
Bodrival járja a Cirmos,
Hogyha húzza Nótás Vilmos,
S ki csak lőrét fizetett,
Annak is méz íze lett!
Mit csinálhat Nótás Vilmos
A tóparton egyedül?
Tücsöknéppel csillagoknak
Édes versenyt hegedül!
Ruha hullik, s Nótás Vilmos
Bőre csillog, haja szirmos:
Szép leány szórja tele,
Vízbe ugrik ővele!
Mi hír járja az udvarban?
Kis királyfi született!
Évek teltek, cseperedett,
S csuda nótás kedve lett!
Furcsa, hogy egy kicsi herceg
Inkább dalol, mintsem henceg
És amikor hegedül:
Még az ég is kiderül!
Mit csinál most Nótás Vilmos
A tó partján egyedül?
Versenyt iszik a vöcsökkel,
És elázik cefetül!
Mélázik egy királylányról
És egy édes éjszakáról,
S míg hall messzi éneket,
Nótás Vilmos felnevet!
Kastélykertből száll az ének,
Álmodjál jó Vilmos szépet!

AZ ŐSZNEK ÁLDOZTUNK
Reszkető szívvel az ősznek áldoztunk
Az Álmok Erdején, csak te meg én
Oly aprók voltunk és egymásba bújtunk
Egy gomba kalapjának peremén
Szélúrfi pánsípján muzsikált csendben
És egy tölgyfa-tündér dalra fakadt
Az alkonytól lázpiros rengetegben
Rozsdaágyba tért nyugodni a Nap
Majd köddé vált arcunk, elsápadt minden
És ezüstfehéren, akár a Hold
Pókselyem-szoknyában, holdsugár-ingben
Egy haldokló nimfa rólunk dalolt

ŐSZURA ÜL TRÓNJÁN
Őszura ül trónján
az Öreg Időnek
hátára vén pókok
ködpalástot szőnek
mennydörgés a hangja
dió kopog vállán
a vonagló szőlő
vére csorog állán
szélfútta szakálla
borostyánként sarjad
rászállnak vállára
korom-szülte varjak
Őszura ül trónján
szőlőlevél hajjal
lányok, boszorkányok
vad zajjal, zsivajjal
harsognak, vigadnak
táncot ropnak pőrén
oly dal kél ajkukon
mint a varjak csőrén
a sarat dagasztja
a legvígabb talpa
hollófürtje lebben
melle aranyalma
Őszura ül trónján
elkorhad a lába
két gesztenye szeme
lepottyan a sárba
ködpalástja lehull
a barna avarra
lányok pőre testét
varjútoll takarja
hej, a legbúsabbnak
fellegből van szárnya
reáborul árnya
az álmodó fákra


PIPACSKISASSZONY
Álomréten egy tündérlány
Cseppnyi tündérhajadon
Vércseppem virágkelyhéből
Előbújt egy hajnalon
Kora nyári harmatokkal
Érkezett a világra
Tündérszárnya oly piros volt
Mint a pipacs virága
Tündérhaja oly piros volt
Mint a nyári hajnalok
Láttam őt és látom újra
Mikor újra meghalok
Virágtündér, pipacstündér
Repülj csak, ha elalszom
Bársony szárnnyal szemhéjamat
Fedd le, Pipacskisasszony

RÉSZÖGÖS DAL
Részög embör, de tántorog,
mindön kutya reámorog,
bortú` jó` mögtá'tosodik,
oszt hama' elá'mosodik.
"Jó' kiszödted, mög kő önnöd,
úgy maradt, há' e' kő vönnöd!"
Akarja vagy nem akarja,
mögmondja a körösztanyja.
Képe vörös bazsarózsa,
gyüttmönt asszony az anyósa,
többet ugat, mint a kutya,
üsse mög a lapos guta!
Részög asszony bortú' forog,
mögpörgetik a pásztorok,
kedve jó mögtá'tosodik,
lába is mögtáncosodik.
Hej, takaros, de bugyuta!
Ráugat a pásztorkutya,
nincsen a kezihöz szokva,
szétszakad az ékös szoknya.
Addig, amíg ki nem bontja,
félreáll fejin a kontya,
hogyha a`szik részög ura,
kendőt tösz a kiskapura.

SÁRKÁNYBÁL
Sárkányvárban sárkánybál van,
táncot járnak hétszázhárman:
zöld szárnyú, kék szárnyú, sárga,
vízi és tűzsárkány járja,
színes, szörnyű forgatagban
talpuk márványpadlón dobban,
szörnyetegek víg seregben,
tarkabarka förgetegben.
Sárkánykirály szája tátva
rágyújt egy tüzes nótára,
lánya, Lángvirág, az édes,
éppen ma lett ezeréves,
felkérik egy sárkánytáncra,
pirul tizennégy orcája,
lába oszlop, karma sarló,
szikrát vet a márványpadló.

SZELLEMLOVAG
Te elapadt kút, adjál vizet nékem
Rút szemgödröd őrzi ezüst-arcomat
Mely már egy holté: a holdé lett vérem
Elhagytam vígságom és kudarcomat
Elhagyott sírkert, valahol messze
Egy gyönyörű májusi éjjelen
Szirmok ájulnak bús fakeresztre
Hol magába bámul a végtelen
Te kiszáradt, vak kút, adj vizet nékem
Mert elhervad pajzsomon a kék virág
Hantomra tenném, hisz holt vagyok régen
Csupán lelkem páncélját hordom tovább
Elhagyott sírkert, valahol távol
Egy gyönyörű májusi éjjelen
Vadrózsabokron csalogány lángol
Hol magába ájul a végtelen

TÖRPE
"Mert könnyű, könnyű/ törpék között
óriásnak lenni -/ de nehéz és jobb,
ha törpék között/ derekabb törpe vagy/ a többinél."
(Weöres Sándor: Rongyszőnyeg)
1.
roppan a szikla, pattog a szikra
cseng-bong a csarnok és reng a talaj
ha kósza szikra száll szakállunkra
egy kupa habzó ser eloltja majd
roppan a szikla, pattog a szikra
csattog a csákány, a vaskalapács
cseng-bong a tárna csapásainkra
várja az ércet a derék kovács
2.
csattog a kalapács, csattog egyre
két fülem süketté lett a csendre
rendre lesújtok és pendül az érc
denevér suhan, mint riadt lidérc
szállnak álmaim sötét szárnyain
táncukat roppant sziklák árnyai
ropják földmélyi lángokkal csendben
napfényre vak, komor, vad szememben
3.
roppan az üllő, pattog a szikra
mennydörög egyre a vaskalapács
büszkén, keményen, akár a szikla
ércszívét üti a derék kovács
álmaiban csillagképként ébred
dalolnak véle szelíd angyalok
s mennybéli, szent kohójában égnek
lánggal áldozó, aranyló napok

UTAMAT RÓTTAM
utamat róttam üszkös fák között
nehéz csizmával a fehér télben
bús szemembe csillag költözött
mikor felizzott arcod a szélben
lépteid nyomán hóvirág fakadt
sápadt-tisztán, mint a téli hajnal
s a kristálycsarnok ívei alatt
vártál reám fényben ázó hajjal
megjöttem és szívünk egybedobbant
visszhangja szállt körbe-körbe
s a tükörteremben száz fellobbant
szoknya szállt száz lángoló tükörbe
és minden ősünk és eljövendő
sarjunk túl időn s hamis halálon
mosolygott a percben, mikor kendőt
bűvölt csendben szemünkre az álom

ZAKYNTHOSI ANZIKSZ
Megleplek egy emlékképpel
Léten túli égszínkékkel
Fény-festékkel elkeverten
Elring a menny a tengerben
A tenger azúr öblében
Mint lélek az Úr ölében
Álomképemmel megleplek
Felhő képében lebegnek
Át tereken és korokon
Kikkel habfehér homokon
A hullámzó sziklák alatt
Szikra-táncot táncolt a nap

|
|
|
0 komment
, kategória: Kárpáti Tibor |
|
|
|