|
2024-11-08 19:08:44, péntek
|
| |
| |
Füst Milán - A nő dicsérete
1
Ó játékos ujjaid, ó fínom szíved képzeletem könnyü serlege,
Ó lágy ágyékod, álmatag vidék! és kies-ékes, leglágyabb hasad,
Ó fogaidnak fényes bujdosása lágy és olvadó száj rejtekén
És ereidnek kék futása tested habfehér terén
S ó kényes, fínom titkaidnak egész ékes bársonytokja te!
S ó fínomult anyag te, sokkal fínomabb, mint az,
Ki már csak benned lel vigaszt!
S ó drága bor, amelyből ittam én, de meg is részegedtem tőle s ittas, részegűlt,
Folyvást csak rólad énekeltem, égek, s mint ki végkép elmerűlt
Az éjszakában s mit se lát, de messzi tűz
Ingerli s egyben bátorítja árva két szemét:
Már én is úgy vagyok, - hogy futnék bár feléd...
Olykor megállok téveteg' a féluton,
Mert féltem álmaim javát és nem tudom,
Hogy nem a messzeség-e az, mely véled egybefűz?...
2
Ebédnél ülsz, vagy látlak, kolmizod hajad,
Vagy semmit sem csinálsz, csak ringatod magad...
S én nézlek s gondolom, ki tudja, merre tévelyegsz?
És álmodom, hogy asszonytársad máris hívogat...
S ki tudja: beléd vette tán magát egy gondolat...
S a szemeim kitárva leslek, min nevetsz?
És látom, földre ejted fátyladat
S szemed sötét, - talán már mást szeretsz...
S már térdepelnék is, hogy el ne hagyj...
Eszméletem fénylő halála vagy!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: F Füst Milán |
|
|
|
|
|
Offline
