Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Blogom, Képtáram,
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Matos Maja versei
  2020-01-07 18:00:05, kedd
 
 







MATOS MAJA VERSEI


Matos Maja ( Kiskőrös, 1944. szeptember - ) nyugdíjas pedagógus, rajztanár, a 7torony Irodalmi Magazin tagja. Nyugdíjas éveiben kezdett írni. Nagymamakorú, szabad életet élő tanító és tanár. Kecelen él és alkot, a helyi óvodákkal rendszeres a kapcsolata, gyakran olvas, verseket ír. Kedvencei a gyermekversek. A blogbejegyzés is - néhány kivételtől eltekintve - ezeket tartalmazza, egy később blogbejegyzésemben azonban egyéb versei is szerepelni fognak.

Eddig megjelent alkotásai:
Héttorony antológia (versek) - 2008, 2010, 2011.
Tollinga /különdíj egy meséért/ 2009.
Asszonylélek (versek) közös könyvünk (Fitó Ica, Radva Juli, Ruder Jana és Matos Maja) - 2009.
Kézjegy - Tolna Megyei Írók antológiája (versek) - 2010., 2011.
Ember a versben - Kiskőrösi vers és prózaírók műveiből (antológia) - 2011.
Együtthatók - Liszkai Ilona és Matos Maja versei - 2011.


Link



Maja Lapja

Link







AJÁNDÉK (Unokám)


Hajamhoz ér egy kicsi kéz,
rebbenő, madárszárny-ölelés.
Kicsi tündér, apró lény,
angyalok szárnyán a fény.
Szivárványos ég ragyog,
szemem patakja megcsorog.
Meghitten derengő kék csoda
szívem lett fészek-otthona
Bűvös simítás lelkemen,
Fogadd hálámat, Istenem.







ANYÁK NAPJÁRA


Fényes reggel ragyog ránk,
téged köszönt jó anyánk.
Virágos a kert, a rét,
oda tenném mind eléd.

Vinnék neked madárdalt,
május első vasárnap.
Boldogságot, szerencsét,


tarka rétről füvecskét.

Mindenhová követlek,
olyan nagyon szeretlek.
Annyit mondok vasárnap:
maradj soká anyámnak!







ANYÁM


Meglátogatta anyát a bánat.
Valahol kinézte már magának.
A szélesre tárt ajtórésen át
elfoglalt sorjában minden szobát.
Aztán a hívatlan ott is maradt,
fekete cipője odatapadt.
Elrontott mindent, és hiába nyár,
jó anyám szívén már kattant a zár.







ANYÁNAK


Álmomban, álmomban
Nagy fehér ház voltam.
Sok fényes ablakkal
Zöld fűről álmodtam.

Álmomban, álmomban
Bús, komor vár voltam.
Tornyokkal, bástyákkal
Harcokról álmodtam.

Álmomban, álmomban
Kis patakvíz voltam.
Csobbanó fodrokkal
Tengerről álmodtam.

Álmomban, álmomban
Újra csak lány voltam.
Akkor is, akkor is
Anyámról álmodtam.







ÁLOMBA RINGATOTT


Sötét éjjel azt álmodtam,
Fényes Holddal játszadoztam.
Belibbent az ablakomba,
Lecsücsült a vánkosomra.

Mesét mondott, jaj de szépet,
A sok csillag, mind rám nézett.
Meséje oly szépséges volt,
Elaltatott engem a Hold.




-


BÁRÁNYHIMLŐ


Tegnap reggel elég korán felkeltem.
Jókedvűen a fürdőbe siettem.
Belenéztem a tükörbe, jaj nekem!
Csupa piros pöttyöcske lett a testem!

Kettő kicsi piros folt az orromon,
Három ronda terpeszkedik karomon.
Hol lehet még? Felhúzom az ingemet,
Csupa-csupa pötty fedi a testemet.

Nézd csak anya! Mennyi lett a puklika!
Olyan vagyok, mint a pettyes katica.
Ám a versenyt, mindenképpen én nyertem.
Sokkal több a piros folt a fejemen!







BÉKAGYÁSZ


Árokparton, kövér fű közt béka ül.
Fűzfa alatt tücsökbanda hegedül.
Húzza, húzza a nótáját szilajon.
Ne búsuljunk, kezdődjön a vigalom!

Táncra perdül: nyuszi, fácán és a sün.
Ki nem táncol, sorban mind a parton ül.
Nézik a víg táncolókat sorolva,
Nyuszi, fácán, süni, varjú, hogy ropja!

Béka koma előslattyog, megkövül,
Mert a túlsó bokor alatt gólya ül.
Nem is ül ő, hogy is ülne, hanem áll.
Szájában a barátnője kiabál.

Vége lett a vigalomnak hamarost.
Haza rohan minden élő, haza most!
Szomorúan lett vége az ünnepnek.
Békaszemből bánatkönnyek peregnek.







A CSODA


Amikor apám a vasat kezébe fogta,
már szárnyát bontogatta a csoda.
A műhely füstös szegletén,
összekucorodott szívemben a remény,
hogy most is, mint annyiszor,
újból láthatom.
Aztán egy halk kis kattanás,
pörögni kezd a köszörű,
gyorsuló forgása most is gyönyörű.
Kezében a vas körbetáncol,
mint fényes nap, felvilágol.
Ő mosolyogva int felém,
és fényvirágok nyílnak apám tenyerén.







DINNYE


Óriási kerek dinnye,
minden gyerek haza vinne.
Kívül zöld és belül piros,
lehet talán kilenc kilós.

Elcipelem, hazaviszem,
egy nagy tálra rá is teszem.
Előveszek egy éles kést.
azzal vágok jókora rést.

Kibuggyan az édes leve,
jókorát harapok bele!
Ha nem sietsz, nem is marad,
az jár jól, ki gyorsan szalad!







CSIPETKE


Szemünk itta azt a képet,
melyen anyánk tésztát tépett.
Naponta a krumplileves
illatba vonta a delet,
akkor anyánk keze közé
vette azt a lisztes bögrét,
mint a hóba, belemártva
ujjaitól nem sajnálta.
Aztán egy pár mozdulattal,
apró tészta darabokkal
megtelt a kis gyúródeszka,
s a szalvéta betakarta.
Nyelven érzett tészta íze
kezünket a bűnbe vitte
és az a csepp kis csipetke
szánkba gömbölyült sietve.
Anyánk cinkos hallgatása
megtelt csendes mosolyával.







ELSŐS LESZEK


Elsős leszek
Akár hiszed, akár nem,
Nagyon jó az én kedvem.
Tudod minek örülök?
Iskolába kerülök.

Szép volt a nyár, szép nagyon,
Sütkéreztem a napon.
Játszottam és ugráltam,
Szaladgáltam, bringáztam.

Halacskákkal versengve,
Úszkáltam a tengerbe'
Homokváram összedűlt,
A sárkányom elrepült.

Nincs már minek maradnom,
Van helyette más dolgom.
Nagy vagyok már iskolás,
Kezdődjön a tanítás!










EMLÉKEIM


Emlékeim fiókban rejtem,
olykor előhívom csendes
magányomban. Leporolom,
féltett kincseim így tisztán látom.

Múltból eleven képek,
pörögve útra kelnek előttem.
Gyökereim mélyre nyúlnak,
messzire ágaznak.

Pókhálós ablakon lágy tekintete
Anyámnak,
Farönknél erőtől duzzadó teste
Apámnak.

Tölgyfa asztal kockás terítője,
rajta csorbult bögrében,
frissen fejt habzó tej,
mely életet lehelt beteg testembe.

Simogatom szeretett
gyökereimet, melyek törzse,
mint a nyárfa, szálfa egyenes,
néhol göcsörtöst eresztett.

Dús lombja hűs árnyat ad
eleven gondolataimnak.
Csipkés szélű, fakó fotóimat,
szívemben őrzöm múltammal.







EMLÉKEK KÚTJA


Sűrű gazba burkolózva,
Áll a vén kút megroggyanva.
Emlékek szállnak a szélben,
Átszűrődő tenger -fényben.
Poros tanya nagy udvara,
Inni kér a szomjas csorda.
Hápog, gágog, béget és bőg,
Éltető kútvíz hömpölyög.
Cserepes föld szomját oltja,
Tengernyi sok vizét hordja
Csikós, gulyás, két vödréből,
Loccsan a víz lépésétől.
Nem szomjas már ember, állat,
Vödör surran, fel-lejárat.
Nap melegtől menekülve,
Kút árnyékban elfeküdve
Pihen, delel ember, állat.
Ma itt csak a méhek szállnak.
Dalát erre csak szél fújja,
Ez már az emlékek kútja.







ESIK ESŐ


Esik eső szépen, halkan,
gyönyörködöm én e dalban.
Vizes lett az út, a járda,
csuromvíz a macska lába.

Hull az eső egyre jobban,
ablakomon csak úgy koppan.


Patakokban ömlik, árad,
elmossa a homokvárat.

Hirtelen a felhő mögül,
napsugár is előkerül.
Bolondos kis szellőlányka,
tócsák vizén táncát járja.







ÉHES CINKE




Kicsi cinke toporog,
minden ajtón bekopog.
Erdőn, mezőn nem talál
ennivalót a madár.

Hó takarja a magot.
talán éhen is halok!
Hideg szél fúj, hull a hó,
ebédelni volna jó!

Éhes a kis pocakom,
azt reméltem, jól lakom.
Itt sincs semmi, ott talán,
üres gyomrom korog már.

Ott az ágon mi lehet?
hátha kicsit ehetek.
Etető az bizonnyal,
jól lakhatok tökmaggal.







ÉHES VERÉB


Éhes a kis verebecske,
Bogarakat keresgetne.
Ám hiába ugra-bugrál,
Nem sok eleséget talál.

Ugrik erre meg amarra,
Mégis üres a kis gyomra.
Rákiabál a mamája,
Gyere haza vacsorára!

Van itt minden ennivaló,
Zsíros kukac, kövér hernyó.
Neked hoztam, kis madaram,
Nagyra nőjél, azt akartam!

Hazamegy a kicsi veréb,
Megmossa a kezét elébb,
Nekilát a vacsorának,
Talán nem is marad másnak!







FEHÉR A TÁJ


Fehér a táj, mint egy álom,
zúzmara csüng a faágon.
Csipkekendő terül sorra,
minden fára és bokorra.

Villanydróton, kerítésen
ezer csillag ragyog szépen.
Szikrázik, ha nap süt rája,
szivárványos a ruhája.

Elvarázsolt mesetájon,
Csend alszik a fenyőágon.
Hó paplanba bújt az erdő
Alacsonyan száll a felhő.

minden, minden csak azt várja
simogassa angyal szárnya
jöjjön már a szép karácsony
bizony én is csak azt várom!










FÉRFI DOLOG


Azt hiszem, tegnap férfi lettem.
Petivel csajozni mentem.
Az ovi kerítésén álltunk,
jó hangosan kiabáltunk:
Csajok! Csajok!
Hát nem tudom, megyek-e még,
mert ahogy lefelé jöttem,
elszakadt a nadrágom egy szögben.
Apa nagyon megszidott.
A csajozás szerintem veszélyes dolog.







GÓLYA


Mocsár tocsog árokparton,
Benne áll egy gólya.
Fehér toll a nyaka körül
Mintha gallér volna.

Szellő szisszen árokparton,
Hová lett a gólya?
Tovalebben békát lesve,
Indul a folyóra.

Barna béka kövek között
Idegesen pislog.
Veszélyt érez a magasból.
Szeme, szinte villog.

Zöldben, zúgó folyóparton
Sétál már a gólya.
Szegény béka, hova fusson?
Nincsen pártfogója!







HAVAZIK


Nyolc pata dobban
az éj csendjében.
Két szarvas vágtat
a fényességben.

Villan a csillag,
az ég szikrázik.
Hajlik az erdő,
a jégcsap fázik.

Jajgat a nádas,
reccsen a jég is,
csillagos pelyhet
hint le az ég is.

Vastag a hó már.
Jó puha paplan.
Hullik az égből,
hull szakadatlan.







HINTA-LINTA


Hinta-hinta, vadalmafa,
Gyümölcs-gyerek kacag rajta.
Piros arcát égnek tartja,
Felhők bókját úgy fogadja.

Hinta-hinta, széles árok,
Benne térdig vízben járok.
Sáros cipőm, sáros ingem,
Langyos eső megmos engem.

Hinta-hinta, nyári rétben,
Tücsökzene szól a szélben.
Napsugárban megfürödtem,
Álomba is ringat engem.







HÓEMBER


Libbenő haj, kóckender,
kertemben egy hóember.
Orra répa, szeme szén,
hová indulsz hólegény?

Nem indul el, büszkén áll,
vállán varjú kandikál.
Kárál búsan, párra vár,
De a társa messze már..



Körben vidám gyerekek,
Kergetőznek, nevetnek.
Nem törődve hideggel,
Nyargalásznak jókedvvel.

Vidám gyerekkacagás,
Csak ez hallik, semmi más.
Piros orral, boldogan
Hemperegnek a hóban.







HÓNAPSOROLÓ


Hó galléros január,
Jeges, havas a határ.
A nyomában február,
Vele itt a karnevál.

Március a tavaszi,
Hóvirágot csalja ki.
Április a víg kamasz,
Zajló vizeket fakaszt.

Májusban a gyöngyvirág,
Illatfelhőt hint reád.
Júniusban végre már,
Suli-kapu zárva áll.

Július a nyaraló,
Sok emléket hordozó.
Augusztus is betoppan,
Zöldség, gyümölcs, de sok van!

Szőlőt érlel szeptember,
Mézédes a kertemben.
Októberben szüretkor,
A hordókban újbor forr.

Ha beköszönt november,
Gyakran fázik az ember.
És a sorban leghátul,
Vén december bevonul.

Tizenketten vannak ők,
Kitesznek egy esztendőt.







ICIKÉMNEK!


Hajad lobogva száll a szélben,
időd lánca lehullt már régen.
Tested törékeny, gyenge ága
kapaszkodik az elmúlt nyárba.
Bánatom gyöngye, ital a földnek,
emlékeink mind nyomomba jönnek.
Hittem harcod igazában.
Mégis minden, minden hit hiába.
Félbeszakadt percben kondul a harang,
fekete felhőben gyűlik a harag.
A megtépázott égen fekete csillagok,
karomban fekete rózsát ringatok.







INDIÁN NYÁR


Némán, állva, boldogtalan,
Bokor, cserje mozdulatlan.
Várnak valamire csendben,
Nyártemető szeptemberben.
Szőke, szép nyár csábos csókja,
Hiányát mind visszasírja.

Szeretnék, hogy búcsút intsen,
Bár keze rajt' a kilincsen.
Aztán gyorsan, huss!- elillan,
Mosolyának fénye villan.
Felváltja egy új szereplő,
Leveleket sepregető,
Hideg, ködös, esőt termő
Borongós, bús őszi idő.

Ám addig még egyszer bújva
Fellobban vad tüze újra.
Édes, langyos, szép napokkal,
Játszadozik a bokrokkal.
Cirógatja, dédelgeti,
Rőt avarral mind befedi.

Majd bíborrá csókolgatja,
Végül mégis csak elhagyja.
Megsiratja erdő, mező,
Nyirkos hideg őszi eső.
Hűlt avarban, térdig sárban
Vacognak szerelmi lázban.







KÁLYHA


A szobámban áll egy kályha,
Fekete vas a kabátja.
Kerek hasán fényes ablak,
benne lángok, táncot ropnak.
Libbenő a lángnak tánca,
pergőn, forgón szaporázva,
pattognak a fahasábok,
velük én is táncot járok.







A KENYÉR ÍZE


Füstös konyha, tűzhely sarka,
hajlott hátú vén anyóka
lisztet szitál, nekikészül,
dolgos karján ere kékül,
mély a teknő, kockás kendő,
venyigeszál, füstös kürtő,
izzó szája kemencének,
piroslanak a kenyerek,
nekem könnyű, neki nehéz,
felgyürkőzik két dolgos kéz,
karcol reá kis keresztet,
nekem szeli a kenyeret,
mindig enyém első karéj,
zsír vagy tejföl íze itt él,
hol van az íz? hol a kenyér?
nagyanyám már énbennem él.







KICSI BARI


Kicsi bari
Csengettyűje
Beleesett
Egy gödörbe.

Panaszosan
Sír a bari,
Csengőcskéjét
El nem éri.

Ugrik jobbra,
Ugrik balra,
Rövid ám
A bari karja!

Megsajnálja
Kicsi Erzsi,
Csöpp kezével
Kiemeli.

Bari nyakán
Újra cseng már!
Ő meg vígan
Ugra-bugrál!







LOCSOLKODÓ


Húsvét hétfőn hajnalán
nem sokáig alszom ám!
Várnak rám a szép lányok,
harmatozó virágok.

Itt vagyok, hát itt vagyok,
locsolkodni akarok.


Engedj hát be virágom,
tiszta szívből kívánom!

Kölni vízzel öntözök,
aztán el is köszönök.
Hogyha tetszett a munkám,
ölelj át a kapunál!







LOCSOLÓVERS 2.


Szomjasak a virágok
hervadoznak a lányok.
Jöttem gyorsan locsolni,
lányok között forogni.

Illatos a kölni víz,
tojásom is van már tíz.
Hogyha még egyet kapok,
akkor kicsit maradok!







MADÁRETETŐ


Építettem egy kis házat.
Minden madár ki-bejárhat.
Jönnek is a kis cinegék,
Hogy a magot mind kiegyék.

Szórtam belé napraforgót,
Nem is csuktam be az ajtót.
Tárva, nyitva vendéget vár,
Ahány madár, mind idejár.

Ázva, fázva bekopognak,
Ablakomban toporognak.
Csipegetnek, eszegetnek,
Jóllakottan tovább mennek.







MESEVÁROSBAN JÁRTAM

Igaz, hogy csak álmomban. 🙂


Meseváros olyan város,
lakossága éppen páros.
Soha nincs ott gonosz idő,
nem kopik el az új cipő?.
Ott a kútból nem víz folyik,
mindig ehetsz sok-sok csokit
és a torkod sosem fájdul,
tudás hullik minden fárul.
Nincs ott bánat, nincs betegség,
dicséretes bűn a restség.
Tanulni sem kell ott sokat,
magától mosódik fogad.
Fő tantárgy a játék, móka
és ez így megy száz év óta.
Mire mindezt számba vettem,
akkorra épp felébredtem.







MÉZESKALÁCS


Cukor, cimet, méz és dió,
mézeskalácsba ez való.
Megkeverem, megkavarom,
egy nagy tálban összegyúrom.

Jaj! A tálban alig maradt,
mind a kezeimre ragadt!
Meglisztezem, újragyúrom,
Jó vékonyra ki is nyújtom.

Csillag, csengő meg szívforma,
Kis tepsibe sorba rakva.
Nyomok bele dísznek meggyet,
Mandulát és diót, egyet.

Szép barnára sült a kalács,
illatával megtelt a ház.
Karácsonyi angyalcsapat,
Szimatol az ablak alatt.







MÓKUS


Mókus lakik a kertünkben
egy nagy fán.
Szüntelenül dióhéjat
hajigál.

Megnézem, hogy miért potyog
az a héj.
Lombok között kicsi mókus
üldögél.

Két kezével megfogja ő
a magot,
Éles foggal máris bele
harapott.

Ha megtörte, bekapja és
megeszi,
Aztán gyorsan az újabbat
keresi.

Reám pillant és már el is
billegett,
Lombok közül hosszú farka
integet.







NAP, HOLD, CSILLAG


Azt álmodtam, hogy Nap vagyok.
Kerek égen sétálgatok.
Kelet felől előbújok,
Nyugat felé elvonulok.

Azt álmodtam, hogy Hold vagyok.
Sötét égen világítok.
Egyszer hízom, máskor fogyok,
Fogyókúrát sosem tartok.

Azt álmodtam csillag vagyok,
Ég tükrében én ragyogok.
Pislákolok, hunyorgatok,
Nyári égen legszebb vagyok!







NAP LEÁNYA


Nap leánya kis Sugár,
földre szökken jó puhán.
Kacagását hinti szét,
csiklandozza tó vizét.
Ringatózva csendesen,
táncot lejt egy fellegen.
Vígan járja egyedül,
aki látja felderül.
Csókot dob a virágra,
fényt szór szét a világba.










ŐSZI ÁLOM


Felhőpaplant húzott a Nap.
Reszketnek a napsugarak.
Előkerül sapka és sál,
Mert az idő, ősz felé jár.
Hullanak a falevelek,
Őszi eső búsan pereg.
Ködben fürdik erdő, mező,
A medve sem jön már elő.
Elbújik a barlangjába,
Majd kibújik februárban.







PATAK


Azt gondoltam egyszer régen,
hogy a patak a zöld réten
mindig ilyen csacska marad,
virágok közt vígan szalad.

Ám a télen erre jártam,
a patakot nem találtam.
Nem csobogott, nem is futott,
jeges páncélinget húzott.

Erős háta elbírt engem,
korcsolyámat elővettem.
Vígan siklok fénylő jégen,
erre vágytam elég régen!







RIGÓK


Él kertünkben egy kis rigó,
azt dalolja, hogy élni jó.
Korán reggel fütyülve vár,
víg koncertje csak nekem jár.

Tűzhet a nap, fújhat a szél,
a mi rigónk sosem henyél!
Csacsog, csipog, vígan fütyül,
kukacot les, annak örül.

Tudom, hogy a lombok alatt,
napok óta többen laknak.
Bizony ott egy fészekalja
kis rigócska, majd felfalja.

Anyját, apját űzi-hajtja,
apró száját tátogatja.
Éhes a sok kis madárka,
Van-e kukac? - kiabálja.

Megnőnek ők nemsokára,
kiülnek az ág fokára.
Még hangosabb lesz az ének,
örömére a környéknek.







SÜNI


Jaj! Mi történt az éjjel?
Térdig járok levélben.
Jött a hideg, jött egy szél,
lehullott sok falevél.

Söprűt veszek, kosarat,
felsöpröm, mi itt maradt.
Mert sokat a forgószél
száz határon hordott szét.

Egyszer csak a fa alatt,
megindul egy kis darab.
Sétálgató levelek?
Bámulok és nevetek.

Középen egy nagy körte,
megy a fa körül körbe.
Néha szuszog, úgy sétál,
minden tüskén levél áll.

Mi ez a szörny, mi lehet?
Egy pici sün közeleg.
Sün mögött a mamája,
figyeli, hogy csinálja.

Ennivalót télire
gyűjtik a kert végiben.
Hazaviszik, elteszik,
jó lesz télen! Megeszik!







SZAKAJTÓ AZ ÁGY ALATT


Szeretem az őszt. A betakarítás, gyűjtés, tartalékolás idejét. Szeretem a langymeleg nappalokat, a színes faleveleket, az érett gyümölcs illatát, a szüret hangulatát, a must erjedő pezsgését, az újbor fanyar, nyers ízét, a dió roppanását.
Minap a piacon a színes gyümölcs- és zöldséghegyek között sétálva lassan szívtam be az ősz ezer illatát.
Mélázva járok a sorok között, mikor meglátok az egyik asztalon egy halom libatojást.
Hirtelen, mint villám, hasít belém az emlék.
Elmosolyodom, és Rá gondolok ismét. Nagyapámra. Hiszem, hogy ő is lát és mosolyog most is kis bajusza alól huncutul.
Történetem idején én még csak négy éves voltam. Úgy emlékszem, tél vége lehetett vagy kora tavasz, ami mellékes is a történet szempontjából. Csupán annyi a fontos, hogy a kislibák még nem keltek ki. Hogy is kelhettek volna, hiszen nagyanyám még nem ültette el a ludat.
Mióta nagyapáéknál vagyok, lehet úgy 3-4 hete, szinte egybemosódtak a napok. Vég nélküli móka, kacagás töltötte be a házat. Mint fékevesztett csikók, nyargalásztunk a hosszú parasztház összenyitott szobáiban. Ő, a ló, én a lovas. Még zablája is volt. Nagyanyám szoknyakötőjét átvetve két válla alatt, már készen is állt a fogat.
Apró kezeimmel jobbra, balra rángattam a kantárt, sikongva kormányoztam az öreget.
Szürke haja szemébe lógott, inge izzadtan tapadt hátára, szemüvege lecsúszva billegett orra hegyén.
Belépő nagyanyám legyintve csak ennyit jegyzett meg: Te vénségedre bolondot csinálsz magadból!
Csak jobban szemügyre véve, látta meg rajta az aggasztó jeleket.
- Izzadt vagy! Csupa vörös az arcod! Alig kapsz levegőt! Most már elég! Még megüt a guta!
Azt hiszi az a guta, hogy megütheti az én imádott nagyapámat?
Csak próbálja meg! Majd megharapom én a kezét, vagy belerúgok a lábába! Megvédem én a papát!
Mindenesetre leültünk megpihenni, de amint nagyanyám eltűnt, az óriási hagymás zsíros kenyér befalása után leosontunk a pincébe egy pohárka bort inni. Persze ez tilos volt mindkettőnknek, de mi imádtunk tilos dolgokat művelni!
Talán félórányi pihenés után piszkálódni kezdtünk, majd beszaladtunk az első szobába bújócskázni. Az első szoba, ahová csak aludni jártunk, nagyanyám birodalma volt.
Ha becsukom a szemem, érzem a levendula illatát, amit a ruhák közé rakott, hogy ne rágja meg a moly a gyapjú vállkendőjét, nagyapa esküvői öltönyét és, hogy jó szagú legyen a polcokon sorakozó tiszta ágynemű.
Látom a számomra akkor még fényűzőnek tűnő berendezést. Az egymás melletti két tornyos ágyat, az üveges kis szekrényt, melyben a csipkével letakart polcokon porcelán- és üvegedények, poharak titokzatos halmaza sorakozott.
Ebben őrizte nagyanyám a csodás illatú és híres diólikőrt. Zöld dióból, fűszerekből, cukorból és pálinkából állt a titkos recept, amely alapján összeállította, napon érlelte, leszűrte, majd jól ledugaszolta. Eldugta, mert a diólikőr igen illékony valami! Ha nem dugjuk el, pillanatok alatt eltűnik! Pedig arra nagy szükség lehet gyomorrontás esetén.
A tornyos ágyak magasra vetve őrizték a sok párnát, dunnát és legalul a zörgő-zizegő szalmazsákot. El nem tudom gondolni, miért így hívták, hiszen kukoricacsuhéval volt megtömve, nem szalmával! No de a titok már titok marad. No és a padló! Széles vastag deszkákból állt, melyek a sok sikálástól felgörbült széleikkel örökös botladozásra késztettek minket.
Ebben a szobában kezdődött a bújócska, váltogatva a szerepeket, hol kerestem, hol bújtam.
Éppen én voltam a kereső, mikor a korai sötétség belopakodott és még titokzatosabbá tette a szobát. Mostanra végigbújtunk minden létező helyet a ruhásszekrénytől a kályhasutig, s én magabiztos fölénnyel gyorsan leltem rá Papára, bárhova bújt.
Most hirtelen valami bizonytalanság, valami félelem kezdett elhatalmasodni bennem.
Hiába mentem az ismert helyekre, itt sem volt, ott sem volt. Kiáltozni kezdtem a nevét, de csend, csak a szívem dobogása erősödött és riadt félelemmé állt össze.
- Hol vagy? Papa!
Tétován forogtam körbe az ismerős bútorok és elnyúló árnyékok között, de nem találtam sehol az oly kedves öreg arcot.
Az nem lehet, hogy itt hagyott!
Félelmemben összekuporodtam a földön, amikor valami gyanús neszt hallottam az ágyak alól.
Csak nem? Az tilos terület volt, ugyanis ott őrizte nagyanyám a szemes libatojásokat. Gyékényszakajtóba, lágy korpa közé téve, óvó szeretettel gyűjtögette, hogy majd tavaszra sárga pelyhes kislibák bújjanak ki belőlük.
Örömömben, hogy megtaláltam, ész nélkül vágódtam be az ágy alá, mit sem törődve szakajtóval, tojással. Csak elkapva nyakát, összeölelkezve hemperegtünk a kiömlő korpában, összetört libatojásokban.
Még szigorú nagyanyám haragja is elpárolgott, meglátva a két, tojásos-korpás gazembert. Térdét csapkodva, potyogó könnyekkel nevetett, csak nevetett.







SZAROS


Ha becsukom a szemem, most is hallom a hangot. Az ő hangját, ami kaparós, érdes mégis simogató melegséggel mondja: Gyere Szaros!
Látom, amint megfogja kezem és indulunk lefelé a sötét, nyirkos, dohszagú pincébe.
Magasak a téglából rakott, deszkával megerősített lépcsők az én négy éves, rövid lábaimnak. Mégis valami nagyon jó érzés és izgalom kerít hatalmába, mint mindig, ha erre a titkos útra indulunk. Erős kezéből árad a biztonság, szemét, ha rám veti, cinkos mosoly fénylik, törött szárú szemüvege mögül.
- Gyere, Szaros! - Ez én vagyok.
Így szólított mindig, mióta eszemet tudom, vagy mióta meg-születtem, az ő rég várt és első unokájaként.
Szinte megmagyarázhatatlanul erős kötelék kötött össze minket. Vele nem féltem semmitől. Vele bárhová elmentem és gyakran szembeszálltam még szüleim nevelési elveivel is.
Mi cinkosok voltunk és cimborák. Nekünk nem parancsolt senki, ha együtt voltunk. Még nagyanyám sem, pedig a házban úgy történt minden, ahogy ő akarta.
Most is, amint osonunk le a pincébe, hirtelen valahonnan a fejünk fölül felharsan a kérdés:
- Hol vagytok? Te vén bolond, csak nem a pincébe viszed azt a kislányt? Elég, ha te iszol, nem kell azt a gyereket is rászoktatni a pincébe járásra!
Pedig én rászoktam. Nem csak pincébe szeretek járni, hanem szeretem és tudom élvezni ma is a gyertyafényében tüzesen csillogó mély vörösbor illatát, ízét. Kiváltképp baráti társaságban, nyári estéken a diófánk alatt. Számomra a testes vörösbor az igazi! Szóba sem jöhet az édes lötty, ahogy nagyapa nevezte.Szóval, megyünk, lopakodunk le a dohos, homályos pincébe, ahol vastag gerendákon sorakoznak a nyirkos homok felett a piros abroncsos hordók.
A valaha hófehérre meszelt falakról tenyérnyi foltokban leváló vakolat, inkább térképre hasonlít. Rajta fejem felett a falba vert kampósszög tartja a lopót. Ez a legfontosabb tárgy ebben a környezetben, melynél a forma és funkció a legtökéletesebb egységbe olvadva szolgálja őt. Mély lélegzettel megtöltve tüdejét, szájához emelte. Halk csobbanó zenével felszaladt a bor, és megtöltötte a lopó hasát a sötét csillogó nedűvel. Félrehúzott mutató ujja alól spriccelve tört elő a bor az alátartott poharainkba.
Külön szertartás volt a koccintás kettőnk között:
- Na, Szaros! Egészségünkre! Aztán meg ne mondd öreganyádnak!
Nem mondtam volna én a világ kincséért sem! Nem is kellett, hisz ő már úgyis tudta. Hallottam amint kopogó papuccsal elsurrant a kitárt pinceajtó elől.
Évek múltával jöttem rá:
Ez egy játék része volt közöttük. Évődő, incselkedő, naponta ismétlődő játék! Nem sajnálta ő a bort nagyapától! Csak úgy tettek, mintha ő viselné a kalapot.
Jóleső izgalommal, lassan kortyolgatva kellett meginnom azt a fél deci vörösbort, mely után mindig ugyanaz volt a kérdés:
- Hogy ízlett? és jött a megszokott válasz:
- Savanyú, de nem bánom!
Ezen most is, mint mindig nagyot kacagott, felkapott az öreg és vitt a lépcsők során át a külvilágba.Tűnődve ülök asztalomnál, mikor halk kaparászás nesze üti meg fülem.
- Ki az?
- Márkó!
Nevetve felkapom unokámat és megindulok vele a pince felé.
- Gyere,kis Szaros, megnézzük, mi van a pincében.







SZELLŐ


Szél anya a nád között
tanítónak öltözött.
Figyelj ide kicsikém!
Légy jó mindig kis csibém!

Ringasd csak a réteket,
álmodjanak szépeket!
Kócold meg a fűz haját,
táncoltasd meg őt magát!

Fészkében a kis madár,
csak a te mókádra vár.
Hintázz vele kedvesen,
hogy aludjon csendesen.

Aztán este ne feledd,
a ruhádat rendbe tedd!
Bújj meg itt az ölemben,
álmodj szépet csöndemben!







SZIVÁRVÁNY


Eső esett, langyos szellő fújdogált,
Nyári égen megjelent egy szivárvány.
Hét színével pántlikája, jaj de szép,
Csodálatos kaput nyitott ma az ég!

Azt mondják, ki általbújik alatta,
Azt bizony a bánat rögtön elhagyja.
Bújjunk csak át, szép sorjában kapuján,
Nehogy közben eltűnjön a szivárvány!







A TERÍTŐ


Pici, horgolt csipkekendő,
Múltam képét hozza elő.

Gyere Kicsim,
gombolyítsunk fonalat!
Sámlin ülök,
és nagyanyám, mint a villám,
szaladgál,
Kezeimről vékony szálat
motollál.
Sürög-forog, teker-csavar,
máris kész a gombolyag.
Fiók mélyről előkerül,
- láncszem, pálca, levegő -
meg-megvillan az a tű.
Tágult szemmel csak lesem,
mit varázsol énnekem.
Keze alól, csipke-csoda
kunkorodik kecsesen.

Könnyem hull rá, csendesen.







TÉL


Vastag az ágon
zúzmara bunda,
hol van az ősz már
senki sem tudja.

Szürke homályban
úsznak a kertek,
tarka madárkák
messzire mentek.

Hótakaróban
szunnyad a szél is,
medveként alszom
ágyamban én is.







TÖKLÁMPÁS


Vettem egy nagy kerek tököt,
ott csücsült a répák között.
Narancsszín a fényes bőre,
lámpást faragok belőle.

Szeme helyén lyukat vágok,
azzal kacsintgat majd rátok.
Széles szájban ritka fogak,
bizony szép lesz ez a kobak.

A fejébe mécsest teszek.
nem sokára kész is leszek.
Árad a fény szemén, száján,
úgy csücsül a meggyfa ágán.

A gyávákat ijesztgeti,
aki fél azt kineveti.







TÜNDÉR


Fűzfa ágán szivárvány
Rajta ül egy tündérlány.
Arany haja leng, lobog
Mindenkire mosolyog.

Köntöskéje hófehér
Csillagdísze, mint az éj.


Arany haján koszorú,
soha nem volt szomorú.

Ajándékát szórja szét,
Mosoly-csillag földet ér.
Felkaphatod, viheted.
A zsebedbe teheted!







ÜLÖK A CSEND HATÁRÁN


Ülök a csend határán,
csak bámulok kábán,
ölemen koppannak színes gyöngyei.
A nyár utolsó keringőjét lejti,
karján a múló idővel,
szédíti kedvesen,
közben vállára teríti
színes kendőjét az ősznek,
csak forognak, kergetőznek,
a szél hangjára.
Bódult táncuk magával ragad,
Már szédülök szerelmesen,
Melléd heveredem puha takaródra,
Ölelkezésünk elrejti szemérmesen
a ránk hulló levelek rőt paplana...







VARÁZSSZŐNYEG


Amikor még kicsi voltam,
bizony akkor azt gondoltam,
minden szőnyeg tud repülni,
egyszerűen rá kell ülni.

Akkor én most kipróbálom,
valóság ez, vagy csak álom.
Itt egy kicsi szőnyegdarab.
Na! Lássuk csak, hogyan halad!

Gyí, te szőnyeg! Gyí, előre!
Szálljunk ki a zöld mezőre!
Ám, hiába biztatgattam,
meg sem moccant ő alattam.

Anya így szólt: kicsi butám,
hisz' repülni nem mind tud ám!
Csak az, melyik olyan fajta,
varázsszőnyeg-motor hajtja.







VIRÁGOK NÉLKÜL


Ha nem lenne virág a Földön,
Nem érezném májusi esték bódító illatát,
Hidegen vicsorognának rám
Kórók, reményvesztett ágak,
Sóváran állnának.
Miközben rágja meddő száruk
Kilátástalan, szürke jövő,
Mert elhagyta, becsapta
Ki hitegette a langy májusi eső.
Ígérve feszülő bimbót,
Kifeslő virágot erdőkre, mezőkre,
Vágyódó kelyhükbe nektárt szűrne
Zümmögő énekű méhek seregét
Madarat, bogarat, lepkét küldene.
Mind, aki szépségük látva ámul
Míg kelyhük vágyódva kitárul
Beteljesülhetne a nász.
Ért szemet ringatna kalász.
Zamatos lenne a gyümölcs
Igen, ez lenne bölcs.

Minden színtelen, sivár.
Ha nem lesz több virág,
Meghal a világ.







VÖRÖSLŐ ALKONYATBAN


Vöröslő alkonyatban állok,
Rám törnek emlékek,
Tűnő nyarak,
Múlt szerelmek.
Kételyek.
Hol találsz nyugalmat?
Hol találsz szerelmet?
Vöröslő alkonyatban,
Sötét gondolatok közt valakiért,
Imát mormolok.










 
 
0 komment , kategória:  Matos Maja  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2024.09 2024. Október 2024.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 7 db bejegyzés
e év: 155 db bejegyzés
Összes: 4916 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 984
  • e Hét: 11138
  • e Hónap: 19972
  • e Év: 503106
Szótár
 




Blogok, Szótár,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.