Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Szerencsés János versei
  2020-11-30 19:00:29, hétfő
 
 










SZERENCSÉS JÁNOS - IOAN CORNEA - saját versei







AJÁNDÉK


Ajándék az élettől - a léted
Pedig te nem is ezt kérted
Ajándék az is hogy szerethetsz
S bárkivel boldogságot kereshetsz

Ajándék az élettől a szerelem
Nélküle nincsen érzelem
Sokat küzdesz és keresed
Amíg az érzést megleled

Ajándék az élettől a szeretet
Most is itt vagyok teveled
Neked írok és azt kívánom
Szeretve légy ezen a világon

Ajándék az élettől minden
A szeretet, a szerelem szerintem
Meg kell becsülni s élni vele
Mert a boldogságnak meg van az ideje







AZT HITTEM




Amikor fiatal voltam, és éretlen
Azt gondoltam, az élet csupán véletlen
Azt hittem, a szerencse mindent megold
Azt hittem, az életben nincs semmi gond

Rájöttem, a bohóság csak állapot
Ellopja, amit az évek során megadott
Marad a múlt, amitől néha szenvedünk
Elfelejtjük volt egy létünk - s Istenünk

Kutatjuk, ami vissza nem tér soha
Rájövünk, az élet nagyon mostoha
Feledjük a szerelmet - feledjük a múltat
S hisszük hogy a szerencse,az ölünkbe hullhat

Mi visz tovább, a jövőben bennünket
Fontos tisztelni, s szeretni életünket
Bízzunk Istenben, s az önzetlen szerelembe
Szeressük egymást most - és a végtelenbe.







ÁLOM


Próbáltam aludni az éjjel
Tele voltam hiú reménnyel
Hogy rólad álmodom életem
Akivel a boldogságot megélhetem

Nem jött álom a szememre
Állandóan - te jártál az eszembe
Forgolódtam, s nem tudtam aludni
Nem akartam az álmomat feladni

Csak álmomban láthatlak téged
Az életben mást nem is remélek
Csak álmomban érezhetem szerelmed
Az Istentől kérhetek csak kegyelmet

De a sors, nem kegyelmezett
Minden ellenem szövetkezett
Nem tudtalak látni, egy percre sem
Lehet hogy nem látlak sohasem

Azóta - nem tudok aludni
De nem szeretném ezt - feladni
Ha nem jössz el álmomban sosem
Gyere el a valóságban - kedvesem.







ÁLMAIMBAN


Éjjelente sokszor - rólad álmodom
Velem vagy, és vigasztalsz az ágyamon
Arra biztatsz, hogy szépeket álmodjak
Ébredéskor csakis - terád gondoljak

Virradatkor ott ülök, az ágyam szélén
Gondolkodom mi volt, az én álmom végén
Megcsókoltál, vagy már meg is öleltél
De egy biztos - álmaimban eljöttél

Ha egy kicsit, jobban belegondolok
Mostanában, csakis rólad álmodok
Arra biztatsz, egész éjjel veled legyek
Virradatig - csakis téged öleljelek

Virradatkor ott ülök, az ágyam szélén
Gondolkodom, mi volt az én álmom végén
Rájövök hogy álom volt - az csupán
Hogy veled álmodoztam - egész éjszakán
Rájövök hogy álom volt, hogy rólad álmodtam
Rájövök hogy ábrándoztam - az én álmomban







A BIZALOM


A bizalom - amely néha megrendül
Egy darabot otthagyunk a szívünkből
Amikor csalódunk néha valakiben
Amikor nem bízunk már, szinte senkiben

A bizalom - amely a szeretet alapja
Nincsen annak semmi visszhangja
Ha elveszíted azt, akit szerettél
S az életednél is jobban féltettél

Nem bízol már senkiben, és semmiben
A hibát keresed - már mindenkiben
Azt hiszed hogy összefogott ellened,
az élet - és nem maradt már fegyvered

A bizalmat nagyon könnyű - elveszíteni
De sokkal nehezebb - visszaszerezni
Vigyázni kell rá, mint az életedre
Hogy ne hagyjon nyomot a te lelkedben.







BŰNEINK


Ki nem mondott szavak,
be nem vallott bűnök
Eltitkolt szomorú valóság,
most veled szembe ülök

Leírt igaz kérdések,
eltitkolt hazug érzések
Ki nem mondott gondolatok,
lehet mindent bevallhatok

Eljön az igazság napja,
remélem lesz foganatja
Ha elmondod az igazságot,
s mellőzöd a hazugságot

Miről írok most neked,
eltitkolt - bűnös érzelmek
Ez is az, de nem lehet,
hogy hazugságról szóljon - az életed







CSENDBEN


Ülök a szobában egyedül - csendben
Ruháim a széken, katonás rendben
De a szívemben, nincs ekkora rend
Szinte már nyomasztó, ez a nagy csend

Ülök a szobában egyedül - csendben
Ruháid a szekrényben, katonás rendben
Amikor kinyitom, a szekrény ajtaját
Megérzem illatod - ruháid illatát

Ülök a szobában egyedül - csendben
Fényképed nézem, itt van a kezemben
Nem tudom mióta, fogom a képedet
Magamban felidézem, a szép emlékeket

Ülök a szobában egyedül - csendben
Nyílik az ajtó, feszültség szívemben
Az ajtó felé nézek - te állsz ottan
Szerelmet hoztál, az otthonomba

Ülök a szobában egyedül - csendben
Ruháim a földön, a nagy küzdelemben
Nálam voltál, de már nem vagy itt
Fényképed a polcról - pajkosan rám kacsint.







EGY MOSOLYÉRT


Egész nap sétáltam, kint az esőben
Kerestem a napot, a sötét felhőkben
Nem is a napot kerestem - talán
Téged vártalak, egy borongós délután

Megálltál mellettem, s rám mosolyogtál
Olyan kedvesen, ahogyan te szoktál
Szemedben a fény, elkezdett ragyogni
Szívemben a szenvedély - elkezdett dalolni

Sokat gondolok rád, mondtam nevetve
Egész nap - csak te jársz az eszembe


Hiányzol nagyon, ha nem vagy velem
Nélküled szomorú, céltalan az életem

Erőltetett mosoly - kiült az arcodra
Mint megkopott emlékek, az ablakokban
Éreztem nem tudsz, semmit mondani
Nem akarsz érzéseidről - szint vallani

Választ tőled - azóta sem kaptam
Itt ülök a szobámban - egymagamban
Ha egy mosolyt kaptam érte - megérte
De a szerelmünknek, soha nem lesz vége.







ELJÁTSZOTT ÉRZELMEK


Eljött a december - a szeretet hava
Sokunk érzelmeinek rejtett záloga
Megmutatjuk, ami megmaradt a szívünkben
Felajánljuk - ami fellelhető a lelkünkben

Adni akarunk, szeretetet - meghittséget
Eltitkolt érzelmeket, szenvedélyt reménységet
Amit az év végére tartogattunk, zálogban
De akit szerethettünk - nem volt az álmunkban

Nézünk körül, s látjuk a sok embert
Aki álladóan rohan - de szeretni nem mert
De most akarja behozni, az elmult időt
Hogy szerethessen valakit - s valaki szeresse őt

De az élet kemény - nem ismer kegyelmet
Ha a szíved rejtekéből, kivenni nem merted
Egész évben tartogattad, zálogba az érzelmeid
Itt maradt a múltban - a jövőd és a szerelmeid.







ESTEFELÉ


Estefelé amikor lenyugszik a nap
Örülök hogy újra megláthatlak
Talán nem is annak - hogy látlak
Hanem hogy újra karjaimba zárlak

Estefelé amikor kinézek az ablakon
Rabul ejt egy érzés, nyugtalanság - izgalom
Nem is izgalom ez, hanem a harmónia
Aminek nem szabadna - soha elmúlnia

Estefelé amikor behunyom szemem
Elképzelem hogy már itt vagy velem
Pedig nem képzelődöm, hanem már érzem
Hogy megérinted lelkem - és te vagy a létem

A reggel az még messze, de oly közel
Remélem késni fog - s nem jön el
De ha mégis eljön, s elillan a pillanat
Egész nap elkísér, a szerelem oltára alatt







AZ ÉLET (kedvenc versem)


Az élet túl rövid hogy megértsd
De odaadnám az enyémet is neked
Hogy tudjál szeretni - és élj
S a boldogság felé, vezesd életed

Sokszor nem értünk, már semmit
A szomorúság sok mindent elvitt
Keressük, kutatjuk a boldogságot
S nem találunk csak álnokságot

Pedig csak szeretni kell, és hinni
Jóságunkat az életbe átvinni
Egyszerű dolgoknak, jobban örülni
S embertársainkhoz, közelebb kerülni

Elindultunk egy helytelen irányba
Visszafordulnánk, de már hiába
Elsodor az emberek, rossz indulata
Minden kornak megvan - az áldozata

Az élet túl rövid hogy megértsd
De odaadnám az enyémet is - neked
Hogy próbálj meg szeretetben élni
S az Isten vezérelje, a Te életed.







ÉRINTÉS


Megérintettem hajad, jobban mint kéne
Illatával tele lett, az egész szoba vele
Megérintetted szívem, nem tudom hogyan
Ha rád gondolok, nagyobbakat dobban

Megérintettem arcod, selymes volt meleg
De éreztem lelked, belül nagyon rideg
Nedves lett a kezem, könnyeid áztatták
De a szívemet - melegséggel elárasztották

Megérintettem lelked, pedig nem akartam
Gondolataid rögtön, összezavartam
De az enyémek is, össze - vissza futnak
Talán egyszer, mégis révbe jutnak

Csak egy érintés volt, semmi más
Számomra megvolt, a nem várt hatás
Azóta csakis te jársz az eszembe
Mély nyomot hagytál, szomorú szívembe.







ÉVSZAKOK
. . . . . . . . . . . .




Nem jön az ősz - még mindig nyár van
A néhai érzelmek, táncolnak a napsugárban
Azt súgja neked, légy nagyon türelmes
Vigyázz az ősszel, s ne legyél szerelmes

Ősz van - de a szívedben még mindig nyár
Arra gondolsz, valaki téged újra vár
Pedig nem vár senki, csak azt szeretnéd
Ha a nyár után, a szerelmed meglelnéd

Jön a tél, az ősz lassan elmúllik
A szerelmes látomás az évszakról széthullik
Itt maradsz egyedül, s jönnek az ünnepek
Álszent emberek, s megjátszott életek

Lassan megint várod, újra a tavaszt
Reméled számodra meghozza a vigaszt
Pedig nem is fontos - hogy változnak az évszakok
Csak megleld a szerelmed, s jobb legyen a hangulatod







FANTÁZIA


Sokan félre ismernek engem
Mert nem ismerik az életem
Azt hiszik, minden megtörtént velem
S leírom ide - az egész életem

Pedig amit írok, csupán fantázia
De nem kell itten, annak megállnia
Hogy komolyan vegyétek amit leírok
Amit a verseimben, bújtatva beleírok

Emberekről írok , kedves embereknek
Akik helyet csinálnak, a megtört szívükben
Annak a sok, kedves történetnek
Amely veled - s velem történhet meg

Ezért fogadjátok szeretettel, amit írok nektek
S hagyj a szívedben helyet, a szerelemnek
Ne feledd el, ha néha elsírod magad
Nem más az - mint a legszebb emberi pillanat.







A FÉNY


Szemedben fény, és egy könnycsepp
Talán neked így sokkal könnyebb
De titkon úgy érzem - érzéseidben
Látom fájdalmaid a szenvedélyben

Szemedben fény és a reménysugár,
Talán most úgy érzem - ezek után
Felszáradt nedves arcodon a pirkadat
Választ ad, és elárulja - vágyaidat

Szemedben fény és a szenvedély
Azt sugallja, hogy van még remény
Minden jobb lesz a jövő évben
Éled életed - elsöprő szenvedélyben

Szemedben fényt - és a jövőt látom,
Arcodon megjelenik egy furcsa álom
Amelyet könnyeid áztattak tisztára,
és mosolyogva néz - a nagyvilágba.







FOHÁSZ


Hiányzol nagyon - csak rád gondolok
Adjon az Isten szebb jövőt - szebb napot
Kísérjen utadon, és fogja a kezedet
Ha nem vagyok veled, őrizze lelkedet

Lásson el téged, minden széppel - jóval
Ne hagyjon megtéveszteni , holmi hazug szóval
Távolítsa el tőled, mind azt ami hamis
Tartson meg nekem szeretetben - csakis

Ha nem vagy mellettem - de az Isten veled
Éreztesse mindig, szeretlek tégedet
Csak te vagy nekem, te vagy az életem
Csak te érted élek - te vagy a szerelmem.







GÖRBE TÜKÖR


A férfiak s a nők - a mai világban
Nem hisznek senki ember fiában
Nem hisznek az önzetlen szerelemben
Nem hisznek - a gyengéd érzelmekben

A nők a férfiakról - azt vallják
Partnerüket naponta váltogatják
S nem kell nekik semmi más
Csak alkalmanként - legyen folytatás

A férfiak a nőkről - pedig azt
Hogy más férfinél keresnek vigaszt
Diszkréten kezelik a kapcsolatuk
S ettől lesz jó - a hangulatuk

Mi az igazság - te mit gondolsz
Vagy ráfogod a párodra, hogy nem gondoz
Vagy csak azért várod a postást
Hogy érzelmet hozzon - nem mást

Mi az igazság - te mit gondolsz
Vagy ráfogod a párodra hogy bozontos
S csak azért jobb a szomszéd nője
Mert fiatal - s mindig mosolyog előre

Mi az igazság - s mit remélsz
Ha egész nap ülsz, és henyélsz
A sörödet iszod, és újságod olvasod
Az asszony meg unja a hangulatod

Mi az igazság - s mit remélsz
Ha egész nap, a szomszéddal beszélsz
A férjed meg dolgozik estig
S ha hazajön - meg veled veszekszik

Leírtam egy pár kis történetet
De veled ez - nem történhet meg
Csak azért tartottam görbe tükröt elétek
Hogy a kapcsolatot - komolyan vegyétek

A férfi tisztelje a nőt - és fordítva
Ne legyen senki, az élettől elvakítva
Minél többet törődsz a pároddal
Annál kevesebbet küzdesz - a magányoddal.







HA SZOMORÚ VAGY


Ha szomorú vagy - és egyedül
S úgy érzed, a szerencse elkerül
Az élet nem hoz semmi jót
A magány - rád zárta az ajtót

Gondolj arra - hogy szeretnek
Most is sokan, téged keresnek
Ugyanolyan emberek mint te
Akiknek szintén nehéz, az élete

Gondolj arra hogy szeretsz
Akárkivel de boldog lehetsz
Csak nyisd ki a te szívedet
S, mond el mi bántja lelkedet

Ha őszinte vagy és kedves
Lesz olyan - aki veled rendes
Értékeli azt, hogy te nyitott vagy
S téged az életben - soha el nem hagy.







HIÁNYZOL


Szeretlek téged, s féltelek nagyon
Ezért van szívemben, ez a nagy fájdalom
Nem vagy velem, nem tudom mit csinálsz
Hol vagy most - nélkülem merre jársz

Hiányzom e neked - néha mostanában
Úgy ahogy régen, a múltban hajdanában
Mikor együtt keltünk, együtt feküdtünk
És a puha ágyban, együtt ébredtünk

Nehéz neked tudom, nem vagyok veled
Nem tudom ápolni, magányos szíved
De hidd el nekem - eljön az a nap
Amikor téged, a karomba zárhatlak.







HIÁNYZOL


Múlnak a napok - hetek,
régóta nem szerethetek
Senkit és semmit sosem,
hol lehet az én kedvesem

Régóta jöhetne a változás,
szeretet kell ez nem vitás
Érzéki élet és szenvedély,
remélem engem is utolér

Múlnak a percek, órák,
gyakran gondolok én - rád
Remélem eljön a nap,
amikor - megláthatlak.

Megérinthetem a lelkedet,
megfoghatom a kezedet
Mosolyt csalhatok arcodra,
s érzem a hajad, az arcomban.

Valóság ez - nem vitás
álomból lesz - a realitás
Az idő a legjobb szerető
ami most komolyan vehető.

Múlnak a napok - hetek,
régóta nem szerethetek
De a szívem - ver hevesen,
hogy megölelhessem - kedvesem.







HULLÁMZÓ ÉLET


Magányosan állok, az élet tengerén
Sokszor elhagy a hit, és a remény
De mindig van ami tovább lendít
Az élet moraja, egy dalra rázendít

Néha - ha magam alatt vagyok
S a szerencse csillagom elhagyott
Egy szép emlék jut eszembe
Amely bevéste magát a szívembe

Egy nő, aki számomra nagyon kedves
Mindig szenvedélyes - velem türelmes
Mosolyával levesz a lábamról
S gondoskodik ,a szerelmes álmomról

Arról - hogy mindig van remény
Az élet olyan, mint egy szép regény
Higgyünk az emberekben, a szeretetben
De legfőképpen higgyünk,a szerelemben.







AZ IDEÁLIS FÉRFI


Milyen legyen az ideális férfi
Talán a kérdést, nem mindenki érti
Vagy már nincs, férfi ideálja
Mert a trend változik, e rohanó világban

Legyen gyengéd, és romantikus
Akivel a kapcsolat, harmonikus
Vagy kemény, biztonságot teremtő
Akivel jól érzi magát a nő

Legyen figyelmes, s hűséges mindig
Egyetlen nőt szeressen a sírig
Vigyen neki rózsát, a hétvégeken
Legyen túl a nagy szerelmeken

Legyen ápolt, s nagyon érzelmes
Megnyerő, s ha kell - hős szerelmes
Megértő és mindig kedves veled
Hogy érezd Ő a nagy szerelmed

Milyen legyen, az ideális férfi
Talán a kérdést, nem mindenki érti
De ha te tudod - elmondhatod
Milyen legyen, a te ideális lovagod.








AZ IDEÁLIS NŐ


Milyen szerinted az ideális nő
Házias kedves, vagy jó szerető
Melyiket szereti jobban a férfi
Remélem a kérdést mindenki érti

Legyen hízelgő simuló, és romantikus
Akivel a kapcsolat elég harmonikus
Vagy olyan, aki mindenkinek tetszik
És alkata a színésznőkével vetekszik

Milyen szerinted az ideális nő
Hűséges bájos, vagy kissé szédelgő
Olyan aki mással, űzi a szerelmet
S te feladtad érte, már sokszor a küzdelmet

Legyen a tied - vagy mindenki
De inkább ne legyen senkié
Ha éjszaka néha lefekszel
Vele reggelig csak veszekszel

Milyen szerinted az ideális nő
Melyik férfinél, milyen a megnyerő
Elmondanám véleményem - de félek
Nem tetszene válaszom teneked

Milyen szerinted az ideális nő
Házias kedves, és buja szerető
Írd le a választ, de ne feledd
A NŐ határozza meg - a Te életed.







IGAZSÁGTALAN TÉMA


Az igazság útján járok, és várok
Mindenütt emberek, s szertefoszlott álmok
Nem tudom merre tartok néha
Az élet nálam egy - "igazságtalan téma"

Itt állok, és várom a változást
Visszaverek, minden váratlan támadást
Az élet nálam, egy "igazságtalan téma"
Abban hiszek, ami odafent megvan írva

Itt állok, és várom hogy járhassak
Az igazság útján éljek, és láthassak
Az élet nálam, egy "igazságtalan téma"
Jó lenne, ha változás jönne - néha

Itt állok és várom - az igazi csodát
Talán van valahol, egy magányos barát
Ki az élet, és az igazság útját járja
S hogy valaki szeresse, az minden álma.







IRKA - FÍRKA


Szeretnék írni, valami kedveset neked
Hogy meghozzam az élethez a kedved
Mert ha sikerül, már ketten leszünk
Akiknek szebbé fordul napjuk, s az életük

Szeretnék írni, valami kedveset magamnak
De én már nem hiszek, a hízelgő szavaknak
Te kéne hogy írjál, mert jobban esne
Szavaidtól a szívem, biztosan repesne

Szeretnék írni, valami kedveset mindenkinek
Talán neked, vagy egyikünk szerelmének
Azt írom nektek, szeretlek titeket
Szeretném szebbé tenni - az életeteket

Szeretnék írni, valami kedveset végre
Hogy megnyugodj, és felnézz az égre
Úgy lásd a világot, ahogy azt szeretnéd
S mindenki megtalálja - az igaz szerelmét.










AZ ÍRÁS MEGMARAD


Sok mindenen gondolkodom - mostanában
Higgyek - e a nők, huncut mosolyában
Mert a mosoly nem mindig őszinte
Ahogy az ember azt, az elején elhitte

Sok mindenen gondolkozom - mostanában
Higgyek - e, a szerelem első látásban
Mert a szerelem, nagyon ritkán jön
S örül az ember ha belőle - jól kijön

Sok mindenen gondolkodom - mostanában
Higgyek - e, az igazság varázsában
Vagy ne mondjam el az igazat sosem
S ne írjam le - hogy szeretlek kedvesem

Sok mindenen gondolkodom - de minek
Számít az, ha elmondom valakinek
De ha leírok valamit az megmarad
A szó pedig elszáll - egy pillanat alatt.







A KÉPLET


Nem vagyok szép, nem vagyok jó
Nem vagyok hidd el mindenható
Egyszerű vagyok, ki szeret téged
Nem kell ennél, egyszerűbb képlet

Voltam már rossz, s még rosszabb
Engem is hidd el, nagyon bosszant
Hiába vagyok jobb, és egyre jobb
Ha csak egyre nő - és nő a gond

Mit mondhatnék neked, biztatót kedves
Az életben hiába vagy, sokszor rendes
A sors visszaadja, amit a múltban tettél
Még azt is feledteti, hogy szívből szerettél

Mi marad, ami elkísér a szívedben
Mi marad, ami tovább visz az életben
Talán hogy szeress, s szeretve légy végig
Őszintén nevess, s boldog leszel mindig







KÉPZELETBEN


Behunyom szemem, s rád gondolok
Rád gondolok - s rólad álmodok
Kinyitom szemem, nem vagy itt velem
Elkezdek írni - de remeg a kezem

Remeg a kezem, reszket a lelkem
Ha kinyitom szemem, nem lelem helyem
Nem lelem helyem, becsukom szemem
Így talán képzeletben, itt lehetsz velem

Képzeletben itt vagy - érzem illatod
Remélem ez nem, egy múló állapot
Érzem a hajad, a bőröd illatát
A léted érzelemért, szerelemért kiált

Elkezdek írni, de csak képzeletben
Becsukott szemmel, ez még lehetetlen
Kinyitom szemem, írni kezd kezem
Azt írja - jó lenne ha itt lennél velem.







KI VAGYOK


Ki vagyok én - kérded tőlem sokszor
Ki verseket ír, és neked kicsit bókol
Le ír sokszor, ki nem mondott szavakat
Megfogalmaz, el nem mondott álmokat

Ki vagyok én - kérded önmagadtól
Akivel megérted magad, félszavakból
Fel akar vidítani, vagy veled barátkozik
Sokszor a lelked megbotránkozik

Ki vagy te - ki olvasod verseim
Vagy egyszerűen, kérdőre vonod érzelmeim
Pedig te is hasonlóképpen érzel - velem
Téged is elsodor néha a szerelem

Ki vagy te - és ki szeretnél lenni
Egyszer valakivel örökre elmenni
Az érzelem mezejére, ahol örökké el vagy
S tudd a szerelem, soha el nem hagy

Kik vagyunk mi - együtt ketten
Akik hiszünk , az emberi érzelmekben
Nem adjuk fel, és azt szeretnénk
Ha az önzetlen szerelmet, egyszer megismernénk.







LATOLGATÁSOK


Nemsokára jön a tél,
jó lenne ha eljönnél
Együtt zárnánk le az évet,
s boldoggá tennélek - téged

Úgy lesz minden ahogy kérted,
ahogy mindig is remélted
Csak te bízzál bennem,
s megjön az élethez - a kedvem

Itt lesznek az ünnepek,
csakis veled lehetek
De ha nem leszel velem,
lassan zárom - levelem

Kívánok én minden jót,
karácsonyra még több hót
Ha majd díszítem a fát,
sűrűn gondolok - én RÁD.







LEVÉL NEKED


Néha leülök írni - egy levelet
Mert ebben lelem a kedvemet
Régimódi vagyok, ez nem vitás
Nálam ez már, egy megszokás

Nem divat már szépeket írni
Nem divat már, egymással beszélni
Nem divat már, az Istenbe hinni
Nem divat már, a szerelembe bízni

Ha nincs hited, szeretni sem tudsz
Nem bízol magadba, zsákutcába jutsz
Hiába hiszed, hogy szeretnek téged
Ha a szerelmet soha - meg nem éled

Szeretnék írni neked, hízelgőbb levelet
Ami tetszene, s meghozná a kedvedet
S azt mondanád - ez a vers szép
De a vers írója - írás közben sírt

Néha szeretnék írni, valami szépet
De a hazugság, higgyétek el vétek
Ebben a rohanó világban, ahol élünk
Boldogságra vágyunk, s a szerelemtől félünk.
.






MEGTEHETED


Néha állj meg, és nézd az embereket
Nézd meg a koldust, és a gyerekeket
Mindegyik boldogságra, szeretetre vágyik
Megtenne érte bármikor - szinte bármit

Hogy boldog legyen és élvezze az életet
Örüljön annak, amit az élet neki rejteget
Annak - hogy élvezze a pillanatot
Hogy szebbnek lássa a jelent, és a holnapot

Nézz meg egy vakot aki sétál - egyedül
Magányában a szívére béke nehezül
Megbékélt azzal amit az élet neki nyújtott
Elfelejti mégis bánatát - s a sok gondot

Nézz meg egy gyereket, amint a távolba néz
A szeme csillog - és nagyon merész
Vállalja azt amit az élet neki tartogat
Szeretné elérni a napot, és a célokat

Néha állj meg, és nézd az embereket
Nézd meg a koldust, és a gyerekeket
Amire ők vágyakoznak az te megteheted
Hogy adj az embereknek - vigaszt és szeretetet.







MESEBELI NŐ


Mosolya egyedi, és vonzó
Nincsen hozzáfogható - hasonló
Elbűvölő, olyan mint egy angyal
Nem lehet leírni szavakkal

Nézése igéző - nagyon csábító
Számomra lehengerlő, elámító
Amikor rám néz, és mosolyog
Meg szeretném fogni, a pillanatot

Haja és szeme - tündököl
Amikor a vállamra szenderül
Bőre, mint a harmatos eper
A fejemben, bódulatot kever

Alkata, járása - különleges nagyon
Most is a képe, néz rám a falon
Azt írja nekem, olvasom versedet
Óvom és vigyázom - őszinte szerelmedet.







MIKOR HALLOM


Mikor hallom hangod, melegség tölt el
Csak arra várok szívemből - jöjj el
Ha meglátlak rám tőrnek, a meleg érzések
Lelkemből eltűnnek, a belém ivódott kérdések

Szeretlek nagyon, mert te vagy a mindenem
Nem hiszed el, milyen fontos vagy nekem
Kellesz nekem, mint napfény a fűnek
Vagy a fáknak, amelyek az égig nőnek

Ha nem hiszed el, mennyire szeretlek
Nézz a szemembe, és lelkemhez ölellek
Mert a szem a lélek tükre - hidd el nekem
Nem akarok mást, mert te vagy az életem]







NAPONTA


Naponta - amikor a szemedbe nézek
Ezernyi emléket, magamban felidézek
Szerencsés vagyok, mert vagy nekem
Nem érne semmit, nélküled az életem

Boldog vagyok, és hálás az életnek
Az elmúlt szerelmes, mozgalmas éveknek
Hogy a sors nekem ítélt, s megadta azt
Hogy a te karjaidban, találjak vigaszt

Szeretném ha éreznéd, naponta kedvesem
Te vagy az a nő - aki kell nekem
Akarom hogy érezd, szeretve vagy
Nem csak egy nő - a szerelmem te vagy

Szeretnék mosolyt csalni az arcodra
Mint napsugár - a hideg hajnalokra
Szeretnék melegséget, hozni az életedbe
Hogy higgyél bennem, és a szerelemben

Akarom hogy szeress - s boldog legyél
Szívedben a szeretet, legyen a remény
Amelyet irányodban érzek, és adok
Nemcsak a szerelmed - a jövőd is én vagyok.







NEM KÉSŐ


Néha - ha már túl vagy mindenen
Úgy érzed, nem ér el a szerelem
Nem hiszed - hogy megtörténhet veled
Hogy jó irányba változhat, az életed

Azt hiszed, hogy elmúltak az évek
Amelyek, még egyszer révbe érnek
Azt hiszed hogy, elmentek melletted
A szép idők, s akik téged szerettek

Azt hiszed, hogy elmúlt már
S téged soha senki nem vár
Azt hiszed, már nem szerethet senki
S nem fogsz, soha boldog lenni

Pedig az érzés soha nem múlik
S a szíved, mikor darabokra hullik
Akkor is, csak azért dobog tovább
Hogy szerelembe ess - és élj tovább.







A NŐ


A nő szépsége - belülről fakad
Ezek nem csupán ,elcsépelt szavak
Mert a szép nő mindenkinek tettszik
De a nőiesség, a szépséggel vetekszik

Mi van a lelkében, csak te tudod
Hogy néz ki - az múló állapot
Mennyire bájos, eldönti az idő
Belülről ismerszik meg, az igazi nő

Ha szembe jön veled, megismered egyből
Nem tud kilépni, a női szerepből
Kisugárzása van, és érzed azt
Az Ő vállán találod meg - a vigaszt

Ha szemedbe néz, megnyugszik lelked
Eszedbe jutnak - rég elmúlt szerelmek
Ha megérinti szíved, azt érzed
Szerelembe estél, s rögtön megigézett.







A NŐK


A nők, csak szeretetre vágynak
Ha elesnek, akkor is felállnak
Erősebbek mint mi férfiak
Lebecsülni őket - nem szabad

Ha megadod a nőnek, ami kell
Hidd el, hogy biztos a siker
Szeretetre, és törődésre vágynak - mindig
Százszor visszaadják amit kaptak - eddig

Ha törődsz vele, és tiszteled
És a szerelmet nem csak színleled
Szeretni fog, és nem felejti el
Te vagy az a férfi akit félteni kell

Ki áll melletted, még a rosszban is
Szeretni fog, még a pokolban is
De akkor jársz vele - jó úton
Ha a mennybe juttatod - fél úton.







NYÁRI ÖRÖKSÉG


Egy szép őszi táj - egy női alak
Elfelejtett ígéretek, hazug szavak
Emlékek - amelyek még kisértenek
Egy nyári estén, amikor haza kisértelek

Zuzmarás reggelek, sárga falevelek
Könnyel átitatott, szomorú búcsú levelek
Őszi párás ablakok, hideg kilincsek
Szíveket szorító - érzelmi bilincsek

Hideg éjszakák - egyhangú nappalok
Magammal mostanában, kicsit elvagyok
Elmúlt a nyár - itt van az ősz
Remélem egy napon hozzám eljössz

Rég nem láttalak, de azért vártalak
Átölelni téged nagyon kivántalak
Kicsit ridegek nélküled az éjszakák
Már rég nem nyílnak - illatos violák

Egy szép őszi táj - egy női alak
Feleslegesek lettek, már a szavak
Veled voltam, egy emlék maradtál
A nyárból az őszbe - szomorúságot hoztál.







ŐSZ BÚCSÚZTATÓ


Hullanak a falevelek, és én bandukolok
Elmúlt az ősz s kissé szomorkodok
Emlékeim vissza - vissza térnek
Amikor a fák lombja, nekünk zenéltek

Ropogtak a falevelek, a lábunk alatt
Az idő közben - gyorsan elszaladt
Azt vettük észre, ketten maradtunk
Miközben egymásnak szerelmet valtunk

Néha egy falevél, hangosan koppant
Jelezvén, a szél kissé megmoccant
Összebujtunk szorosan , azon az estén
Az élet értelmét együtt keresvén

Megállt az idő - megállt felettünk
Szívünkben az érzés, amit elfeledtünk
Értelmet nyert, és az életünk is vele
Boldogság lett - az évszaknak neve

Hullanak a falevelek, és én bandukolok
Szomorkodni most már nem akarok
Azt suttogják halkan - szeretlek téged
Emlékeimben maradsz , amíg csak élek.







AZ ŐSZI SZÉL


Az őszi szél betölti a teret
Összebújik mindenki, azzal akit szeret
Az ablakban állok, és kifelé bámulok
Néha az embereken kissé elámulok

Van aki siet - van aki vár
Van aki megunta, és elment már
Csak én állok ,egyedül az ablakban
Az emberek pedig, sietnek az otthonukba

Engem is vár valaki - valahol
Ettől a szívem gyorsabban zakatol
Lehet hogy aki - engem vár
Szintén az ablakban egyedül áll

Behunyom szemem, és képzelődni kezdek
Könny szökik szemembe, és a lelkem reszket
Talán magányomban, érzékenyebb lettem
Hiányzik valaki - de nincsen mellettem.







A PRÉDA


A szép nők, a gyönyörű nők
A szőkék, barnák, és az esendők
Akik mind áldozattá válnak
A férfiaknak, és a nagyvilágnak

Ártatlannak látszanak - de nem azok
De vannak még, olyan fazonok
Akik elhiszik hogy ők keresnek
S a nők a csapdájukba - beesnek

Pedig a nő a vadász - a férfi a vad
S eljön majd az a pillanat
Amikor rájössz - tisztelt férfitársam
Hogy nagyon helytálló az állításom

Mindig a nő választ bennünket
Addig - amíg befolyásolja jövőnket
S minden úgy lesz - ahogy Ő akarja
Mert van a férfi felett, végtelen hatalma.







RÁD GONDOLOK


Szeretnék írni - valami szépet neked
Hogy meghozzam az élethez a kedvedet
Megvigasztaljam fáradt szíved, ami szenved
Ha rád gondolok egész testem reszket

Szeretném felvidítani, megfáradt személyed
Hogy víg legyen, a te szomorú kedélyed
S ha reám gondolsz, és soraim olvasod
Mosolyogj a világra, s szebb legyen a napod

Nem biztos hogy sikerül, felvidítani téged
Mert nem lehetek mostanában - teveled
Talán ha sokszor, írok neked szépeket
Néha előveszed, a régi kedves képeket

Volt amikor nem volt, semmi gondom - bajom
Teljesült nekem, minden egyes óhajom
Nem tudtam értékelni, azt hogy vagy nekem
Nem vettem észre, hogy te vagy az életem

Most hogy írom neked - e sorokat
Előveszem, a régi kedves bókokat
Azokból merítek erőt a folytatáshoz
Hogy közelebb kerüljünk - a jövőben egymáshoz.







REGGELENTE


Aludnék én - de nem tudok
Éjjelente csak rád gondolok
Tanúim a fénylő csillagok
Azt mesélik - magányos vagyok

Gondolataimba csak te vagy
Szívemben, szomorúságot hagy
Vajon te most merre jársz
Kivel vagy - és mit csinálsz

Sétálok én - egész éjjel
Szívemben égő szenvedéllyel
Hiányzol nagyon - ez tény
Szeretném ha velem lennél

Elfog az álom, reggel felé
Az éjjel, a bukott szerelemé
Nélküled éltem át gondolatban
Magányosan - szomorú hangulatban

Behunyom szemem - és látlak
Szerelmi érzéseid nálam járnak
Elhozták szememre az álmot
Mindenkinek - jó reggelt kívánok.










A REMÉNY


A remény meggyógyítja, naponta a lelkem
Nincs mit mondanom, de nyugalmamat leltem
Abban - amit a remény felajánlott nekem
Ettől lesz elviselhetőbb, s szebb az életem

Néha úgy érzem - elfáradtam nagyon
Néha már úgy érzem, a lelkem is eladom
Mint megfáradt test ,bolyongok a végtelenben
Talán már nem hiszek a jövőben, s az emberekben

Talán más irányítja - keserves sorsomat
Talán az Isten vezérli, megkopott tollamat
Talán már nem én írok, csak a lélek játszik bennem
Hogy egy kis nyugalmat hozzon - megfáradt szívembe

Talán azt mondod, soraim szomorúak
Talán azt mondod, felejtsük el a múltat
Talán azt mondod - minden jó lesz ezek után
S a jövőben együtt leszünk vígan - talán

A remény meggyógyítja naponta a lelkem
Amit a múltban soha - de soha fel nem leltem
Talán nem a remény, hanem hitem az Istenben
Amely elkísér naponta - a szomorú életemben.







SZENVEDÉLY


Szenvedélyes nappalok, s éjszakák váltakoznak
Jelenléted titokzatos érzelmekkel hadakoznak
Várom hogy megpillantsam naponta mosolyod
Amely a reggeli szürkületben - a szobában felragyog

Figyelem hogy mélyen alszol - s álmodol
A nappali érzelmeid, az éjszakába beleszól
Látszik rajtad, álmodban is boldog vagy
Az álmaid folytatása - a szenvedélyes nappaloknak

Őrzöm álmod, és magamban mélázok
Nézlek - közben a szobában bóklászok


Várom a hajnalt, várom hogy megébredj
Hogy bearanyozza a reggelt - mosolyoddal személyed

Mit érnek az évek , ha egyhangúan telnek
A nappalok s éjszakák, mind igába vernek
Mit ér a reggel, ha nem mosolyog rád senki
Mit ér az éjszaka, ha nem tudsz - senkit szeretni

Várom az estét - hogy őrizhessem álmod
Hogy érezzem veled, a mennyországba járok
Várom a reggelt, hogy lássam mosolyod
Naponta érezzem szerelmed - még meghalok.







A SZERELEM


A szerelem, egy furcsa állapot
Amit egyeseknek - az élet megadott
Van amikor fáj, és rossz
De belőled sok mindent kihoz

Amikor meglátod - a nagy Őt
Úgy érzed nem kapsz levegőt
Nem tudod, merre is nézzél
S minél jobban, előtte kinézzél

Ha hozzászólsz, megváltozik a hangod
Egyszóval eltűnik minden rangod
Úgy érzed kicsi vagy, és törékeny
A leggyengébb ember, ezen vidéken

Amikor vele vagy - megáll az idő
Ha megérinted elszáll az erő
Szinte reszketsz ha ránézel
Nem tudod felfogni józan ésszel

Megváltozik hozzáállásod - az életed
Hogy megértenek, nem remélheted
Mindenki azt hiszi bolond vagy
Pedig egyszerűen csak - szerelmes vagy.







A SZERELEMRŐL


Ebben a versben, a szerelemről szeretnék írni
Ez által szebbet - jobbat tőletek remélni
Mert a szerelem az csodás dolog, és ritka
Pedig mindenki előtt, a lehetőség nyitva

Egy valamit azért figyelembe kell venni
A szerelmet nem lehet, sohasem megvenni
Akiben pedig nincsen szeretet, és jóság
A szerelemhez annak, sohasem lesz hajlandóság

A szeretet épp azért, nagyon fontos dolog


Lehet hogy a lelked, most nagyon háborog
Mert ha szeretni nem tudsz - minek a szerelem
A szerelmedet nem tudod, meglelni senkiben

Lehet hogy most, elgondolkozol ezen
De hidd el - hogy a szeretet végtelen
Szerelmet szül, és ettől leszel boldog nagyon
Nem ér fel azzal se siker, se vagyon







SZERELMES VERS


Szerelmes szívem - csak érted dobog
Miattad boldogabbak a hideg hajnalok
Minden nap, csak érted ébredek fel
És várom hogy szenvedéllyel - átölelj

Te jelentesz nekem mindent az életben
Te vagy örökké bevésve a szívemben


Te miattad várom hogy lázba jöjjek
Szerelemmel téged örökre öleljelek

Átöleljelek téged, s megszűnjön a világ
Semmi ne legyen fontos egy életen át
Csak az, hogy szerelmed lobogjon a szívemben
S vigyen át engem a végtelen érzelembe.







SZERETNÉM


Szeretném megírni, a világ legszebb versét
Hogy mindenki megoszthassa, s megtalálja szerelmét
Elmondhassa egyszer - akkor megesett velem
Hogy megtaláltam kedvesem, s az életben a helyem

Szeretném leírni, a világ legszebb gondolatát
Hogy senki ne lássa a világot, egy ablakon át
Kezébe legyen a szeretet, az érzelem kulcsa
S elmondhassa, ez az érzés nekem - szokatlanul furcsa

Szeretném megírni, a világ legszebb monológját
Hogy mindenki átélje általam - a mondandóját
S azt üzenje kedvesének - szeretnélek szeretni
Veled egy életen át, nagyon boldognak lenni

Mostan hogy leírtam, e pár versszakot
Elértem azt - a rég kívánt szép napot
Hogy versem, és gondolatom - eljutott hozzátok
De kérem ha lehet - minél többen meg osszátok.







SZERETNI KELL


Szeretni kell, ennyi az egész
Akkor is, ha az élet nehéz
Nem szabad elveinket feladni
S a jó felé kell, mindig haladni

De miért kell jónak lenni
S ha lehet, egymást szeretni
Azért, mert a gyűlölet rombol
Ha szívedben, jégcsap dorombol

A szeretet, megszépíti lelked ]
Az életed, s az egész személyed
S előbb - utóbb rájössz arra
Csak a szeretetnek van, rajtad hatalma

Jónak lenni, sokkal nehezebb
De az ember azzal , nem kevesebb
Ha szeretetben élsz - gyűlölet nélkül
S a világ körülötted, hidd el megszépül.







SZOMORÚ VALÓSÁG


Elfelejtett szép remények
Elfelejtett hiú eszmények
Elfelejtett szép álmok
Elfelejtett, csúnya hazugságok

Reménykedünk, mindig a jóban
Reménykedünk, az igaz szóban
Reménykedünk, az örök szerelemben
Abban , hogy boldogan élünk - ketten

Eszményeink , néha feladjuk
Nem tudjuk merre haladjunk
Hogy alkalmazkodjunk, a világhoz
S lojálisak legyünk az az imánkhoz

Álmainkat , sokszor feladjuk
Az életnek, magunkat megadjuk
Beleolvadunk, a szürke mindennapokba
Nem hiszünk már a holnapokban

Hazugságban élünk, minden nap
Még elégtételt, nem vesz a holnap
Már nincsen mit mondjunk egymásnak
Hazudunk - az egész világnak.







TALÁN


Ha szerelmes valaki, akkor talán bolond
Van e neked erre néhány érved, okod
Hogy elítélj valakit, és megbélyegezd
Ha egy férfi szerelmes, és vele kikezdj

Mert lehet hogy jobb ,egy futó kaland
Mint a meghitt szerelmes, végzetes pillanat
Amelyből csak bonyodalmak lesznek, és gondok
És azt mondják hogy - ezek ketten bolondok

Melyiket választod, melyikre vagy vevő
Jöjjön a szerelem, vagy az alkalmi férfi - nő
Vagy elintézed azzal, hogy neked mindegy
Ki nyomja le az ajtódon - a kilincset

Kérdések - amelyekre nehéz a válasz
Pedig az őszinteség bonyolult, és fáraszt
Vagy hazudj magadnak, és másoknak is
A szerelem divatja múlt, vagy jó lesz az alkalmi is ?







TE VAGY


Te vagy nekem a boldogság, a végzet
Még élek - veled csak jót remélek
Együtt minden sikerül ,mert szeretlek
Téged soha, de soha nem feledlek

Te vagy nekem minden kívánságom
Aki teljesíti minden titkos álmom
Egész életemben velem lehetsz
Csak érezzem - csakis engem szeretsz

Kell nekem a tested, és a lelked
Szerelemmel, szorosan átölellek
Az enyém vagy, és kívánlak téged
A legfontosabb nekem - a te személyed.







ÚJ SZELEK


Rohanó világban élünk, s tengődünk
Az időhiány - a legnagyobb végzetünk
Nem vagyunk belátással senkire
Jó kifogást találunk folyton, bármire

Nincs fontossági sorrend, s szeretet
Amikor a rohanás, megkeseríti az életed
Bekerülsz a mókuskerék csapdájába
Vagy egy idegen nő alkalmi szobájába

Szeretni kellene, s nem rohanni mindig
Kifogásokat keresni, s nyafogni estig
Talán ha nem lenne szabad szeretni
Az embernek lenne ideje, ezt keresni

Ha valami adott, az értékét veszti
A szeretetet, törődést, az ember meneszti
Nem figyel másokra, álmait keresve
Elfelejti azt, hogy embertársát szeresse

Ha elsiklunk afelett, ami az érték
Azt is elfelejtjük, hogy hol a mérték
Csak rohanunk tovább, s nem fogunk szeretni
Rövidesen egymást el fogjuk feledni.







ÜNNEPEK


Merre tart a világ mostanában
Hiszünk e még - az Isten szavában
Vagy csak az ünnepeket várjuk
Hogy teljesüljön, minden vágyunk

Szeretetre vágyunk, és békességre
A körülöttünk megbúvó meghittségre
Csak az a nagy baj az ünnepekkel
Elmúlnak mind - de a vágyaink nem

Ezért - ha várod az ünnepeket
Hogy meríts, egy kis szeretetet
Gondolj arra hogy minden nap
Ünnep számodra ha szeretsz - s szeretve vagy

De nem akarok ünneprontó lenni
Csak előbb - tanuljunk meg szeretni
Mert ha szívedben szeretet van, és béke
Az ünnepeknek számodra - sosem lesz vége.







VAK RANDI


Láttam tegnap egy szép nőt
Épp egy üzletből elém kijött
Látszott rajta hogy azt képzeli
Hogy mindenki - csak őt kémleli

Megállt előttem, s rám nézett
Azt hitte Ő - a megtestesült végzet
Pillantása több volt mint öntelt
Engem, egy kategóriába elkönyvelt

Nem tudja véletlenül - kérdezte
Nincs e a közelbe taxi - a részemre
De kényelmes legyen, és modern
Mert vár a közelben, egy pár haver

Nincsen feleltem, nem tudok róla
De hogy válaszoljak a zaklatónak
Ekképp folytattam, alkalmi beszélgetésünk
Hogy a hatás varázsát, le ne késsük

Ne haragudjon - mondtam hirtelen
Elkapott engem, a végzetes szerelem
Kéne - egy pár ezres taxira
Hogy gyorsan elérjék - egy randira

Magabiztossága hirtelen megingott
Zavarába csak ennyit mondott
Nincsen egy fillérem sem taxira
Veled akartam elmenni - randira.







VALLOMÁS


Annyi mindent szeretnék mondani
Azt is - amit nem lehet kimondani
Próbálkozom vele, hogy megírjam
Gondolataimat e versbe - beleírjam

Annyi mindent szeretnék bevallani
Azt is - amit nem lehet elmondani
De nincs hozzá erőm, s bátorságom
Hogy leírjam nektek, az igazságot

Pedig csak egyszerű gondolatok
Nem pedig, eszement fondorlatok
Azt szeretném bevallani nektek
Örülök - hogy ennyien szerettek

Nem tudom mit hoz az élet
Szeretném, ha mindig szeretnétek
S úgy gondolnátok rám - ezután
Mint virág az esőre - zápor után

Boldogságot, felüdülést szeretnék hozni
Soraimmal gondjaitok mind elkobozni
Hogy meglássátok, van új a nap alatt
S ajándék az élettől - minden pillanat.










Zárásul egy kedves történet, egy kisfilm, egy mese a szerencséről, a boldogságról, és a szerelemről - és egy másik Szerencsés Jánosról

Szerencsés János (Teljes film)
János a hét éves kemény munkájáért egy aranyrögöt kap gazdájától és elindul haza az édesanyjához. Útközben megismerkedik a szépséges Elisabeth-tel, akivel többször is keresztezi egymást az útjuk. János vándorútja során különös dolgokat tesz: az aranyrögöt egy lóra cseréli, a lovat egy tehénre, a tehenet egy malacra, a malacot egy libára, a libát pedig egy köszörűkőre, míg a végén nem marad semmije...
Mese a szerencséről, a boldogságról és a szerelemről.

Link










 
 
0 komment , kategória:  Szerencsés János & Tünde  
Szerencsés Tünde versei
  2020-03-07 16:15:46, szombat
 
 







SZERENCSÉS TÜNDE VERSEI


Szerencsés Tünde (Gyöngyös 1961. február 25 - )









ALTATÓ
. . . . . .




Csitt! Csak csendben
Aludj, te gyermek!
Kicsi pillád látom, még remeg,
A háztető is szendereg,
Horkantnak a cserepek,
Szunnyad odakünn az ág,
Rozsdás levél elpihent a fán.
Csitt! Csitulj, ne szólj!
Dúdolok néked altatót,
Holdast, csillagost,
Szemlehunyóst.
Paplanodban a toll
Hallod, hogy durmol?
Hát te is csendesedj,
Itt vagyok,
Fogom kis kezed.
Pihenj,
Álmodban angyalszárnyon szállj,
Láthatod, alszik minden,
Nem zümmög bogár,
Körülötted mindenki lábujjhegyen jár.
Tente, tente,
Látom, pilledsz már,
Két szemeden álommanó jár.
Homlokodra "Jó éjt!" - puszit lehelek,
Mézédest.
Te csak aludj,
Majd vigyázom álmod,
Csendesen meglesem.







ANYÁM, TE DRÁGA!
. . . . . .




Anyám, te drága!
Nékem voltál nyíló virág szirma,
Csiripelő madarak hangja,
Arcomon napfény-ragyogás,
Lágy szellősimogatás.
Gyöngy-könny a szememben,
Számon az édes mosoly,
Most eszembe jut rólad
Minden szép gondolat,
Mindig úgy csodáltalak!
Látod vajon?...
Sírod fölött áll gyermeked,
Kit öledben ringattál.

Kezed csókolnám,
A mező összes illatát
Hajadba fonnám,
De minden szótlan,
Sóhajom hallik csak,
A néma csendben
Hiába szólongatlak.
Néma a hóhérkereszt,
A föld mélyében pihen két kezed,
Anyák napi csokrom nem érintheted.
Fejem válladra nem hajthatom,
Bánatos köszöntőm
Halk imába mormolom.







APRÓ JELEK


Apám,
Ha most látnád
Dédunokáid rózsás arcát!
Elképzellek:
Napbarnított bőrödet,
Szemed kedves mosolyát,
Homlokod apró ráncát,
Pár szál hajad ezüstjét,
Ahogy lágyan borzolja a szél.
Szinte hallom
Bariton hangodat,
Ahogy mesélsz nekik,
Mondasz szépeket,
Mint egykoron nekem.
Beszélsz a csillagokról,
Régi idők emlékeiről,
S ők rajtad csüngenek,
El nem akarják engedni
Erős kezedet,
Húzzák viseltes ingedet,
Még többet akarnak belőled.
Mikor sokára szóid elfogynak,
Előveszed hangszered,
Ők tátott szájjal csodálnak,
Ahogy életre kelted.
Szájharmonikád
Ma már a fiók mélyén pihen,
De ha kezembe kerül,
A hangja fülembe cseng.
Bizony, Drága, Jó Apám,
Én is öregszem,
Unokáid felnőtté értek.
Lelkemnek oly nagy a fájdalma,
Hogy mindezt te nem érhetted meg,
Csordultig volt szereteted,
Bőven jutott volna mindenkinek.
Apám, mára mi maradt?
Morzsák a képzelet szárnyán,
Álomkép,
Mi oly ritkán jön el.
Mégis azt érzem,
Sokszor velem vagy,
Örökkön őrzöm
Szíved egy darabját.
Mikor együtt a család,
Meglesel bennünket a felhők mögül,
Olyankor a Nap is másként ragyog,
Apró jeleket küldesz felém.
A kertben hófehér pillangó száll,
Nekem már ez is elég,
Tudom, nem hagysz magamra,
Drága, Jó Apám!







AZ ASSZONY ÉLETE


"Virágos ág az asszony élete
tavasszal könnyű szirmokkal tele,"
Télen arca fehér, mint a szűz hó,
Olykor pirosra csókolja a fagy.

S ha jő az olvadás,
Bájos vonása még szebbé változik,
A nap lágy bronz-barnát fest rá,
Szellő fésüli selymes haját.

Élete színes, mint az ősz,
Hullat olykor könnyeket,
De tudja jól, ez múló állapot,
Mint a reggeli harmat.

Izzik szíve, szeret egy életen át,
Tüze lobog, de jaj, sokan oltanák!
Ha tépázzák is gyönge testét,
Tartása sugárzik, egyenes, mint a nád.

Mert ő a megújulás gyermeke,
Megrázva magát legyőzi az akadályt,
Tenyere kérgét megedzette az idő,
Hátán súlyos terheket cipel.

Madárcsontja állja a sarat,
Míg az a föld martalékává nem válik,
Majd lassan elmosódik az angyali arc,
"idő teríti rá fekete fátylát..."

Az idézetek Várnai Zseni Virágos ág, és Kozák Mari Evokáció c. verséből valók.







BARÁTI KÖTELÉK


Belopakodtál életembe,
Mint telihold éjjel a szobám ablakán.
Lelkünk ott ücsörög egymásnál,
Ugyanarra a dalra rezdülünk,
Majd bennem a dal továbbél,
Mint ahogyan benned is.
Szinte hallom,
Ahogy dúdolnak fülembe vágyaid,
Nem kutatom, ismerem álmaid.

Minden találkozás mesés,
Ámulattal hallgatom, ahogy mesélsz,
S ha elmentél,
Szomjazón várom az újabb találkozást.
A sors összehozott bennünket valamiért,
Ez nem a véletlenek játéka,
Beszőtt bennünket egy láthatatlan kötél,
Úgy hívják, baráti kötelék.

Belénk csempészte a szép érzést,
A dallamot, és annak hangulatát,
Az illatot akkor is érezzük, ha másik távol jár,
Minden közös élményt, mit a sors elénk terelt.
Ajándékul kaptuk mi egymást,
Ha az úton hangtalan haladunk,
Szinte halljuk a másik gondolatát,
Egymás szeméből olvasunk.







BÁRSONYOS HOLNAP


Bíborszínű alkonyatban magam vagyok,
A nyár szíve dobban, még langy az idő,
Lassan megszűnik látni a hegytetőt,
Feltörnek bennem a fogyó álmok.

Szívem most a kevésnek is örül,
Nagy terveket szőni már nem érdemes,
Apró léptekkel haladni, óvni, mi becses,
Az idő felettem úgyis elröpül.

Reszketeg nem várom a végórát,
Minden napnak hálálom szépségét,
Örömökkel töltöm meg batyuját.

Egy csöpp illúzió, és láss csodát,
Most is ringatom lelkem békéjét,
S már szabom a holnap bársonyát.







BUBORÉK TÁNCOL...


B uborék táncol a pohárban,
O son tova egy év,
L ibben fejünk felett szerpentin,
D urranó petárda rózsája terül szét.
O rgona hangja csendül,
G itár hangja vele pendül.

Ú jat köszöntve zeng himnuszunk,
J ó és rossz, fejünkben pereg a múlt.

É jfélt üt az óra,
V ár reánk most még az ismeretlen,
E lrejtjük magunkban a kívánságot,
T alán mindenki álma valóra válik most.

Szilveszter







CSAK JÓT AKARNAK AZ ANYÁK


Hagyd, hogy ringasson ölében,
Kötényében hadd rejtsen el,
Tenyere melegével
Simítsa hajszálaid,
Amíg lehet.
Korholó szavait
Szívedbe zárd,
Tüskéid törd le,
Csak jót akarnak az anyák.

Ne zárd burokba magad,
Beszélj, ő hallgatja szavaidat.
Míg feljön a Hold, és lemegy a Nap,
A szeretet belőle nem apad,
Méregfogai hamar kihullnak.
Ellenségként soha ne tekints rá,
Csak jót akarnak az anyák.

Mer az idő, mint szakadt gyöngy, pereg,
Megvénülnek az ölelő kezek,
Ráncolódnak a féltő szemek,
Elnémulnak az irányt adó szavak,
De a fejében mindig ott jársz,
Tiéd az utolsó gondolat,
Csak jót akarnak az anyák.

Mondd hát neki százszor el,
Amíg lehet,
Iránta benned is csordultig a szeretet.
Öleld magadhoz,
Súgd fülébe: "Köszönöm!"
Éreztesd vele, ez neki is jár,
Mert tudod,
Csak jót akarnak az anyák.







CSAK MÉG EGY KICSIT MARADJ!


Vándormadarak intenek szárnyukkal,
Indulnak távoli tájakra,
Csőrükben magukkal viszik
A nyár zamatát,
Maguk mögött hagyják a mát.
Búcsút bólintanak a bokrok,
Meghajolnak a sárguló fák,
Bánatkönnyüket a rőt avarra hullatják.
A Nap is fáradtan sóhajt,
Tüze már éppen hogy csak ragyog,
Pedig nem is olyan régen
A kéklő égen hetykén lobogott.

A naptár őszre fordul lassan,
Az emberes hónapok jönnek sorba.
Talpunk alatt ropognak a falevelek,
Portyázik a reggeli köd,
A fűcsomókra harmatot permetez.
Rozsdás takaró ereszkedik a földre -
A tegnap képeit maga alá rejtve.
Álomba szenderül a zöld,
Üde csókját már csak idézzük,
A derűs képeket magunkba rejtjük.
A fáradt sugarakat ujjunk közé fűzzük,
Hadd időzzön kicsit még a meleg velünk.







CSAK TE ÉS ÉN


Bíbor fátyolba öltözött az égbolt,
Az alkony minket együtt talált,
Két karod lágyan átkarolt,
Éreztem selymes bőröd illatát.
Majd ajkad megérintette ajakamat,
Meleg kezed a hátamon kóborolt,
Oly jólesett az érintés,
Korbácsolódott bennem a szenvedély.
Pilláim csukódtak, eltűnt a messzeség,
Megszűnt létezni a világ,
Csak te és én!
Vágyak gyúltak,
Bent rekedtek a szavak.
Hogy mi történt ezután?
Rejtély...







CSEND ÉS CSEND


Az égi csendben, mint kis mécsesek,
Békésen ragyognak a csillagok.
A szomszéd tavában béka dalol,
Viszi a szél kuruttyoló hangjukat.

Bús, kerti zöldben kutya csahol,
Lámpa fénye reszket a falon,
Árnyék vetül hosszan, feketén,
Majd játszani kezd az udvar kövén.

Csak ülök és bámulok magam elé,
Élvezem a semmittevést,
Tűnődök, eszembe jut sok apró történés,
Most igazán van erre érkezés.

Rendet rakok ott bent a fejemben,
Holnap már ne hozzon meglepetést,
Váratlan dolgok ugyan érik az embert,
Mi kiszámítható, felkészületlen nem talál.

Könnyűvé válok, jó lesz így elpihennem
Nyugodt szívvel és lélekkel.
Hallgatom még kicsit az éj hangját,
Csend és csend... áhítatos jelenség.



. . . .




EGY MARÉKNYI CSEND




Az idő kezemből a padlóra zuhant,
A metsző csendben
Koppanása élesen süvített fülembe,
Elfogytak a szavak,
Mint ahogy a mögöttem hagyott nap.
Most nem is kell a beszéd,
Néha jobb a kevés,
Csak ülni szótlan, gondolatok nélkül,
Üresen.
Mert van úgy, hogy a csend is mesél,
Lelkünkhöz szól hangtalan,
Tenyerébe veszi azt óvatosan,
Aztán csak ott tartja kedvesen.
Még az óra is elhalkul,
Ne zavarja meg az idillt,
Majd szép lassan járni kezd,
Mint azelőtt,
Jelezvén: minden megy tovább.
Eltűnik belőlem a szürkeség,
Legbelül minden fehér,
A holnap már nem nehéz a vállamon,
Testem-lelkem megpihent,
Aranyat érő volt ez a csend.







EGY ÖLELÉS


Lassan sétálj felém,
Hadd csodáljam lépteidet,
Fehéren villanó fogad,
Karmazsin ajkadat!
Most, hogy nézlek,
Arcodról rám kacsint
Huncutul borostád,
Ráncaidban ott a mosolyod,
Fürkésző szemed
Barnája ragyog.
Gyere közelebb
És még közelebb,
Hadd öleljelek,
Mint drága kincsemet!
Hosszú volt a nap,
Ennyi jár,
Úgy vártalak!
Hadd érezzem
Tested melegét,
S te érezd az enyém!
Csak egy ölelés -
Mindennél többet ér!
Ragyogjon bennünk a Nap,
Koronázzuk meg fejét!






ELSUHANTAK AZ ÉVEK




Fejem fölött suhannak az évek,
Volt benne édes és keserű,
Olykor vissza-visszanézek,
A pernye szirommal vegyült.

Jártam a rögös ösvényem,
Akkor az volt a természetes,
Szívemben levelek hulltak,
Hol meg a nap gyújtott tüzet.

Könnyet de sokat ejtettem!
Darabokra törtek színes álmaim,
De a remény újra meg újra éledt,
Zakatoló lelkem kergette vágyaim.

Szivárványom nem hagytam úszni,
Hamis ábrándjaim tovafújta a szél,
Nem perzselt feltörő lángom,
A hamuval mit kezdtem volna én?

És még mindig izzok,
Nyílik kezemből vörösen virág,
Ugyan lassabb megy már minden,
Bennem a szívem is halkabban jár.







ÉBREDJ!


Ébredj!
Vagy már késő?
Eltékozolt évek,
Még izzik az élet!
De hamar alszik a parázs,
Hol volt, nincs boldogság.
Mert fut a pillanat,
A perc is szárnyra kap,
Múlnak a napok,
És te keseregsz,
Mennyi minden
Lehetett volna a tied.
Forog a kerék,
De nem visszafelé.
"Mi lett volna, ha...?"
- Játszik a gondolat,
De későre jár,
Lassan kongatnak.
Minden nap egy újabb nap,
De mint a pernye, száll,
Hamuja sem marad.
Legyen a tied,
Amíg lehet,
Leld benne örömed,
Mert ma itt,
És holnap, vajon hol?
Ébredj,
Míg el nem ragad,
Ne várd a gyászdalodat,
Hallgasd a madarat,
Lásd meg a szépet,
Mit eléd tesz az élet!







ÉN, A BÜSZKE NŐ


Én, a büszke nő,
Kiben, ha kell,
Duzzad az erő.
Olykor gyönge virágszál,
Illatos és szebb a napnál.
Anya, ki oroszlánként védi gyermekét.
Az egyik keze varázsbot,
Amivel mindent előteremt,
A másik porondmester,
Mely vigyázza: a manézsban
Mindig rend legyen.

Én, a büszke nő,
Köténye alá mindent besöprő.
A gondoktól ránca redője nő és nő.
De angyalarca rezdületlen marad,
Nem roskad meg a terhek súlya alatt.

Én, a nő
Büszkén vállalom,
Mit sorsom vállamra rakott.
Vagyok társam oldalán
Ha kell, csillogó gyémánt.
Lámpást tartok útvesztőiben,
Láthatatlanul óvja két kezem.
Fáradt anyából leszek kívánatos nő,
Odaadó, szenvedélyes szerető.

Én, a büszke nő,
Csillagfényem ma már ugyan kicsit kopott,
De megrázom magam,
Az égre nap mint nap felkapaszkodom.
Oly kevés, mire már vágyom.
Halvány fényemet a körülöttem lévők
Ragyogónak lássák,
Szeretetem viszonzásra találjon,
Szeretve lenni: ennyi az álmom.







AZ ÉN ÉDESANYÁM...


Az én édesanyám nem volt különleges.
Hétköznapi asszony,
Kit mindenki úgy szeretett.
Egyszerű volt, nem akart kitűnni semmiben.
Elemibe járt, nem volt ő sokáig diák.
Észjárása mégis csavaros,
Túljárni azon senki nem tudott.
Fejben mindent összeadott és kivont.
Semmi nem maradt előtte titok.
Bögrecsárdájában mérte a bort, pálinkát,
Mintha kitanulta volna
A kocsmárosság összes fortélyát.

Horolóját vállára vette, úgy indult a szőlőbe.
Munkabírása hatalmas volt,
Haragudtak is rá az asszonyok.
Mindig a szőlősor élén járt,
Utolérni nemigen bírták.
Porcelán arcát kencefice nem érte.
Parfümillat nem lengett körülötte.
Illata egyszerű, tiszta volt.

Szenvedélye: kertje és a baromfiudvara.
Abban örömét lelte!
Útja mindig odavezetett.
A szeme csillogott, ahogy állataira nézett.
Mustrálta a felhozatalt.
Gondolta,
A bő termésből mindenkit elláthat.
Akkor volt őneki nyugalma,
Mikor a házát rendben találta.

Asztalon az étel garmadában állt,
Konyhájában csodákra volt képes az édesanyám.
Amit ott készített, nem volt annak párja,
Finom étkek sültek az ő birodalmában!
Oly könnyedén húzta a rétest,
Íze fenséges, erre csak ő volt képes,
Nálunk senki nem maradhatott éhes.
Még a szeme is mosolygott,
Ha a vendég nálunk jóllakott.

Az igazáért Ő mindig kiállt.
Nem volt lelkében hamis homály.
Nem kerülgette a forró kását,
Ahol kellett kiengedte izzó íját.
De szava senkit nem sértett,
Jósága mindenkit megérintett.
Küzdött az övéiért, dolgozott szüntelen,
Nem számított más: a család, őnekik minden meglegyen!
Soha nem kímélte magát, a holnapra nem várt,
Nagybeteg ágyán gondolata a teendőkön járt.
Feledni az arcát hogyan is tudnám?
Sápadtan, erőtlenül kérdezte tőlem:
Mi lehet otthon, a kertben a körtékkel?

Anyukám!
Mindig a munka! Mi értelme volt?
Ha oly hamar elragadta a sors!
Tudom, értünk tette,
De minden hiába, ha már nincs velem!
Ó, jaj, Istenem, hogy hiányzik az a két kéz, ahogy magához ölel!
Az én anyukám egyszerű asszony volt,
Nekem egy kincs, mi csodálatos.







ÉRZEM


Arcod redőiben ott vagyok,
Szemedben gyémántként ragyogok,
Ereidben piros véred pezsdítem,
Bársony szirom vagyok tenyeredben.

Öled nékem gyermeki hintám,
Ringok benne, mint hajdanán,
Vállad puha vánkosa fejemnek,
Kényelmes ágya fáradt testemnek.

A te napodban a láng én vagyok,
Tüzemet nap mint nap táplálod,
S ha aludni készülne a parázs,
Nyújtasz nekem szerető vigasztalást.

Nékem meg te vagy a fény,
Mely mécsest tart a sötétségben elém,
S ha kell, büszkén viselsz ékszerként,
Szívem hálája ezért néked zenél.

Vén idő nem ejthet rajtunk csorbát,
Két erős karod körém kaput zár,
Benned vagyok, és Te bennem,
Közös a sorsunk, szívünkben ott a jel.







HA ELJÖNNÉTEK HOZZÁM...


Drága Anyám s Apám,
Ha most eljönnétek hozzám,
Kicsit karjaitok közt pihennék,
Anyámra puha takarót terítenék,
Meg ne fázzon, jaj, úgy félteném,
Apám erős kezét szorongatnám,
Homlokotokra csókomat halmoznám.
Türelmesen hagynám,
Barátkozzatok velem,
Ráncaimmal, karikás szememmel,
De az is lehet, néktek
A szeretett gyermek lennék,
Mint hajdanán,
Ugyanaz a kislány.
Lesném a szemem sarkából,
Mennyire elcsodálkoztok,
Hiszen mióta nem vagytok,
Életem nagyot változott.
Tudom,
Szíveteket melegség járná át,
Mikor csilingelő hangon
Szólítanának a dédunokák.
Olyan jó lenne, ha csak egyszer,
Csak egyszer őket megérinthetnétek,
Boldogságomnak velem örülnétek.
Apám bariton hangon mesét mondana,
A mesék legszebbikét,
Mit nékem valaha mesélt,
Anyám ringatná őket,
Fejecskéjük simogatná,
Lágyan, mint engem, gyermekin.
Én a sarokban ülnék,
Rólatok verset írnék,
Majd mikor az est ránk telepedne,
A duruzsoló kandalló mellett
Olvasnám fel halkan néktek,
Ti nagyokat hallgatnátok,
Miközben
Minden szó megérinti lelketek.
A zord valóságba beleremegek,
Arcomat mossák könnycseppek,
Szívembe belemar a képzelet...
De ha mégis eljönnétek hozzám,
Kezeteket úgy szorítanám,
Tán el sem engedném,
Velünk maradnátok mindörökké,
Mást én tőletek nem is akarnék.







HALIHÓ, MEGJÖTTEM!


Cseng-bong,
Zizzen, éled,
Zöldül az élet!
Csörren az ág,
Rügyek fakadnak,
Bokrok élednek,
Rajtuk madárhad.

Zeng-zsong,
Illat kavarog,
Amolyan tavaszos,
Belőle nagyot harapok.
Kinyílott a hóvirág,
Illeg-billeg zöld szárán,
Örömében táncot jár.

Ej-haj, halihó!
A tél elszelelt,
Elolvadt az összes hó,
A kedvünk csuda jó!
Virágos csókot
Dob a nap,
Üde, friss a mosolya.

Cseng-bong,
Itt van már,
A kapuban kiabál:
"Itt vagyok, megjöttem,
Zöld ruhába öltöztem,
Galléromon tulipán,
Zsebemből jácint kandikál!"







HÓFÖDTE FÁK


Hófödte fák,
Csipkés hegyek,
Télapó szarvas-szánja megérkezett.
Havas a ruhája,
Ősz-fehér szakálla,
Hópelyhek szálltak
Piros bundájára.
Hosszú botján a kampó,
Aranyba csavargó,
Kezében piros zacskó.
Csörren benne mogyoró,
És még minden földi jó.
Kedves hangja dörmögő,
Gyerekekhez így szól Ő:
"Eljöttem most hozzátok,
Teljesítem álmotok!
Zsákomba mindent betettem,
Otthon semmit nem feledtem.
Hajas baba, mesekönyv,
Kisautó, fűzős gyöngy,
Sorolni estig tudnám,
Mi lapul még zsákom alján.
Olyan sok a jó gyerek,
Az ajándékot alig bírtam el.
A krampuszok majd segítenek,
Cipekednek énhelyettem.
Megtöltöttem a kis cipőket,
Ha kell,
Éjszaka bemászok a kéményen.
Lesz majd nagy ámulás,
Ha a gyermek ajándékomra rátalál!"
Mosolyog a sok kis arc,
Mert történt egy nagy varázslat.
Télapó is megpihen,
Nagy nyugalom tölti el.
Gyermekkacaj élteti,
Oly jó néki hallani.
Minden évben visszatér,
Hogy örüljön sok kicsi szív.







AZ IDŐ MEG A SZÉL


Vén idő,
Ráncaimba befészkelted magad,
Viszi-viszi a szél az éveket,
Mint a gyenge virágszirmokat.
Kapaszkodnánk erősen,
Hol az orgona illatú májusba,
Hol a vérpezsdítő júniusba,
De oly hamar lesz minden hófehér,
Megpihenni sehol nem lehet,
Viszi-viszi a szél az éveket.
Van, hogy virágba öltözünk,
Táncot járunk tarka mezőn,
Majd lépkedünk rozsdás faleveleken,
Végül a fagy arcunkra csókot lehel,
Fáradt lábunk mégsem pihen,
Viszi-viszi a szél az éveket.
Egyszer csak minden véget ér,
Hiába fúj a szél,
Az éveink nem gyarapodnak,
Márványlapot simít egy falevél,
Játszin röppen sírról sírra,
Viszi-viszi a szél.







IMA A CSENDBEN




Apró mécsesek aranylón gyúlnak,
Fekete bársony simul az égre,
Elhalványul a nefelejcs kékje,
Halkan imát mormolok az Úrnak.

Sötét árnyak sejtelmesen kúsznak,
Harangok kondulnak a messzeségben,
Oly csendes minden, mint egy szentélyben,
Lelkem utat enged az áhítatnak.

Mint koldus, állok égi jelre várva,
Űzött szívem dobbanása most árva,
Némul ajkam, minden szó belém reked.

Összes porcikám nyugalmat óhajt,
Hallom a torkomból feltörő sóhajt,
Istenem, nyújtsd felém segítő kezed...!







ISMERŐS ILLATOK


Egy kóbor szellő néha-néha
Édes illatot hord felém,
Idézve gyermekkorom emlékét,
Apám rózsafáját.
Harmatcseppek sírtak szirmain,
A Nap, a reggeli, aranyló
Szárította a gyöngykönnyeket,
A bíbor színű virágok
Álmukból ahogy ébredtek.
Hogy tudott bennük gyönyörködni,
A szeme csak úgy ragyogott,
Napbarnított keze
Simogatta a bársony szirmokat!
Becézgette őket,
Talán értették is őt,
Hálából pompázva futottak,
Elérték a háztetőt.
Ha vihar tépte az ágakat,
Szíve sajdult,
Látván az elhalt virágokat.
Ő soha nem szakított
Egyetlen szálat sem,
Édesanyámnak mondogatta:
"Mind neked ültettem!" -
Így néki minden nap
Friss szépségek nyíltak.
Egy kóbor szellő néha-néha
Édes illatot hord felém,
Régi idők emlékét idézőt,
Feledni hogyan is tudnám!
Belém ivódott,
Pont olyan, mint hajdanán...







JAJ, HOGY VÁROM!


Rozsdás levelek hintáznak a fán,
Hamarosan mind a földre hull,
A kertek végén lesben vár a tél.
Két szemem lehunyva látom,
Hó takarja be az avart,
Fehérre vált a piros cserép,
Az ablakra jégvirágot sző a fagy.
Bennem már oly nagy az izgalom,
Lelkemben bizsereg a várakozás.
Az idő oly gyorsan röpül,
Hamarosan itt a december,
Elhozva a legszebb ünnepünk.
Aprócska fények gyúlnak,
Benépesül a ház, fahéjillat árad,
A kandallóban duruzsol a láng.
De addig még sok a teendő,
Fejünkben születik a titkos ajándék,
Látni szeretteink csillogó szemét,
Az varázsolja széppé szentesténk.
Jaj, hogy várom, hogy
Minden elcsendesedjék,
Az udvaron álló zöld fenyő
Aranyba öltözzék!
Kinn feltámad a szél,
Kavarog az ősz, fut messzire,
Érte a szívem nem fáj.
Kedves évszak közeleg,
Elhozza nekünk a meghitt ünnepet.







JANUÁR


Lépteid nyomát belepi a hó,
Talpad alatt ropog fagyos takaró.
Átsuhan a hűvös szél fázós ajkadon,
Hó-csillag fénye csillan hajadon.

Dérlepte tájon kavarog a köd,
A metsző hidegben már a madár sem köszön.
Némán gubbaszt a kopasz fa ágán,
Fagyos hópelyhek pihennek tollkabátján.

A bokrok most szürkésfehérbe öltöztek,
Némelyik tarka bogyóval díszítette fel magát,
Kékben a kökény, a csipke pirosban jár.
A többinek dísze
Csak a jégcsepp gyöngyöző fénye.

Mintha megállni készülne a zord idő,
Pedig úgy vágyjuk a napfényt és ragyogást,
De most még hideg pókhálót fon körénk a január.
Várat magára az öröm,
Az alvó természet jól érzi talán magát.
Majd ha eljön az idő, tarka virágot bont az ág.




-


JÚNIUS




Júniusi hold,
Tiszta égbolton ragyogó csillagok,
Hozzátok el a nyarat!
Arany napkorong a földre ragyogj,
Érleld a kalászt,
Mosolyogjon a cseresznye a fán!
A kertekben nyíljék százszorszép virág!

Ámbár a fekete is lehet ragyogó,
Mégis jobb szeretjük a pirosat,
A lángoló pipacstáblát,
A fű zöldjét, a benne megbúvó fehér kamillát,
A repce világító sárgáját.

Június! Hozd el nekünk a nyár színeit!
Dúdoljon lágyan a szél,
Kecsesen táncoljon levél a fán
Méhek zümmögjenek hozzá zenét,
Lebbentse rájuk a nap arany köntösét!

Légy üdvözölve, te drága hónap!
Arcunkra mosolyt rajzoljál,
Illatozzék felettünk a mézédes akác,
Hadd csodáljuk gyémántszárnyú szitakötő játékát!
Terüljön el az ég boltján a kék,
Alatta a nyár muzsikája hangozzék,
Kedvesen szóljon a madárcsicsergés.










A KIS CSODÁK


Csak nézem és csodálom
Angyali arcotok,
Nagyokat szippantok
Selymes bőrötök illatából.

Kinn alszik már az élet,
Minden elszenderedett,
A falon játszanak a fények,
A kiságy rácsán néha egy-egy megpihen.

Nem álmodom!
Mint két apró gyöngyszem,
Úgy fénylenek,
Ó, a drága, kicsi gyermekek!

Beragyogják a szoba minden szegletét,
Lebben felém édes hangjuk,
A csendben dalol a szuszogás,
Pillájuk lágyan csukódik.

Későre jár,
Őrző szememre mégsem jön álom,
Mert csak nézem és csodálom,
Ahogyan pihen a két parányi lélek...







KÖNNYEZIK ÉRTÜK A HAJNAL


Könnyét hinti a hajnali harmat,
Hófehér virágokra hull
A temető csendjében,
A kecses szárakon végiggurul.
Locsolgatja őket óvón, kedvesen, hogy
"Díszruhájuk" ma mennyei legyen.
Majd mikor az est beköszönt,
És ezernyi mécses gyúl,
Krizantémok ölelésében
Pompázik minden sír,
Hálásak leszünk érte, hogy
Széppé varázsolták szomorú ünnepünk.
Hisz ma halottainkért kondul a harang,
Kik szívünkben ott élnek örökké,
Értük öltünk ma gyászruhát,
Morzsolunk felettük fájó könnyeket.
Lélekben oly közel lesznek hozzánk,
Idézünk felejthetetlen emlékeket.

Most még oly nyugodt minden,
De cipők koppanása hallik,
Népesülnek a sírok,
Szorgos kezek nyomán
Lesz szép és még szebb a temető.
A szirmokon a nap fénye játszik,
Az arcokra mosolyt csalva
Feledteti egy percre, hogy
Vállunkon múlhatatlan bánat ül.







MEGÉRKEZETT




Ezen a reggelen remény ül szívemben,
Madarak dala száll a magas égben,
Fekete földből zöld kandikál,
Felém jácint édes illata száll.
A kerítésről felszáradtak a könnyek,
Aranyló Nap keze érintette őket,
Lágy szellő simogatja a fát,
Ring kedvesen vele, mint egy jó barát.
Fejünk fölül eltűnik a szürkeség,
Amerre csak nézek, minden csupa kék,
Azt gondolom, ez már így marad,
Megérkezett végre a tavasz!







MEGLESETT BENNÜNKET A HAJNAL


Kócos hajamat leste meg a hajnal,
Rózsás ajkam, ahogy nyújtom feléd.
Tőled szertefoszlik minden kósza álmom,
Szerelmes szemed, ahogy nézi az enyém.
Hisz tiéd vagyok, míg dobban a szív,
Minden ütem néked zenél, mi bennem él.
Érzem a simításodból, mi kezemhez ér,
Szemed sarkában ott lángol a fény.
Kétség nem merülhet fel,
Tiéd vagyok, és te az enyém.
Hajszálainkra bár az idő ezüstöt szórt,
Fiatalságunk árkon-bokron túl,
De míg így talál ránk a felkelő nap,
Mit számít, hány év a múlt?







MERENGÉS


Gondoltál már rá?
Eljön majdan az idő,
Nem tart már itt a fény és földi legelő,
Arcodra utolsó csókját leheli családod, szerető.
Búcsút intenek az illatok,
Füledben halkulnak a szeretett dallamok.
Elfáradt tested válik majd sárrá lábak nyomán,
Virágok nőnek sírhantodon,
Fába vésett fekete betűk a fejfádon.

Gondoltál már rá,
Kaphat-e másik testet a lélek?
Ha igen, folytatja az utadat,
Mit befejezni nem tudtál,
De a sors rád kiszabott.
Vajon tudsz rá mérni befolyást,
Hangtalan megülni a vállán
Védőként, mint egy angyal?
Lelked melege sugárként
Szétterül-e a bajban?

Gondoltál már rá?
Ha menni kell, készen állsz,
Hogy utad végét majd lezárd,
Vagy inadba száll a bátorság?
Mindegy is talán, mert ha eljön,
Úgy is elragad a rút halál.
Lesz-e még elég időd, hogy
Magadhoz öleld azokat, kiket úgy szerettél,
Forró könnyed arcukra cseppentsd,
Elmondd nékik, mennyire fontosak neked?
Talán nem kell megvárni az utolsó órát.
Éld úgy a magad mögött hagyott napot,
Ha váratlanul csap le rád a vég,
Ne maradjon bennük efelől kétség.

Mondd, mindezekre gondoltál-e már?
Én oly sokat merengek magamba roskadván.
Mikor eljő az est, a csend megtelepszik szobám falán,
Ragyogva világlik a holdsugár.
Mert a földi élet, mint a kósza felhő,
Meg nem áll, nem időzik, száll és száll.
Ma még itt, de holnap ki tudja, mi vár ránk?
A kérdést ó, jaj, hányszor felteszem:
Mivé válik majd az ember, Istenem?







MIÉRT?


Álmomban itt jártál, láttam arcodat,
Hozzám ért kezed, éreztem melegét,
Mosolyod beragyogta a szobámat,
Könnyes szemmel kiáltottam, mondd, miért?

Tudom, rögtön köddé válsz, ez csak álom,
A valóság hideg sír, hol nyugszol rég,
Igaz, jöttöd már hiába is várom,
Zokogok, nem tud csitulni haragom.

Oly távol kerültél tőlem, mi maradt?
Bánattal teli szeretet, sebzett szív,
Csillagod lehullt, lelkemben koppant.

"Szeretlek, anyám!" - miért nem mondtam?
Háborgó gondolat bennem csatát vív,
Úgy bánt, soha nem lesz már rá alkalmam.

Édesanyám halálának évfordulójára.







MONDD, ANYÁM...


Mondd, anyám, gondolsz-e rám,
Mikor az égi rónákon jársz?
Mert nékem a hiányod bizony úgy fáj!
Ó, ha hozzám csak egyetlenegyet szólhatnál
Valami nagy csoda folytán!
Én nap mint nap várom és képzelem a nagy csodát:
Lassú léptekkel közeledsz hozzám,
Majd szótlanul az ajtómban megállsz.

Mondd, anyám, ha kezed megérinthetném,
Néked is a szívedig hatolna ez az érzés?
Mert én oly sokszor álmodom,
Hogy két dolgos kezed újra foghatom.
Kezed lassan simogatni kezd,
És én válladra hajthatom fejem.

Mondd, anyám, ha hangod hallhatnám,
Nékem vajon mit is mondanál?
Kedves, becéző szavakkal engem szólítanál?
Mert én, hányszor van, hogy szemem becsukom, s
Kristálytisztán hallom,
Ahogy szólsz hozzám bársonyos hangon.

Mondd, anyám, látsz-e felhőkön át,
S ha igen, büszke vagy reám,
Arcodra a mosolyod kiül,
Ha meglesel a felhők mögül?
Jaj, én de sokat nézek könnyes szemmel fel az égre
Kérdőn: "Miért hagytál itt mindörökre?"

Mondd, anyám, hiányzom neked?
Mert én létezésed, míg élek, el nem feledem!
Az emlék: a szó, mely oly megnyugtató,
Intelmeid, mik továbbadhatók.
Az illat, szemed zöldje, annak smaragdfénye,
Porcelán arc, mely annyi jóságot takart!
Selymes, ősz hajszálad, mi csonthéjszínű fésűdben ragadt,
Parányi darabka, mi belőled nekem itt maradt.

Sóhajom hallod? Mennyire fáj!
Olyan távol vagy tőlem, drága, jó anyám







MÚLJON AZ, AMINEK MÚLNIA KELL


A temetőkapuban állva
Az ember oly sok mindenen elmereng
Megpihenve a csendben.
Tarka pompáját nem is soká
Hófehér krizantém váltja.
Rólunk álmodnak, kik itt fekszenek,
Emlékük bennünk él velünk örökre.
Valaha majd én is a földé leszek,
Homlokráncaimban gyűlik az idő,
De aggódásom most még altatom.
Hús-vér lábam kedvesen fűszál öleli át,
Mellette a bokor zöld ruhában áll.
Minden mulandó, madarak jönnek-mennek,
Születik sok piciny lélek,
S ha szólít a sors, búcsút kell inteni,
A vendégeskedés nem tart örökké.
Így hát minden percet éljünk,
Tegyük széppé, mintha az volna az utolsó,
Ne sirassuk, ami elmúlt,
Életünk képei nyomtalanul nem tűnnek el,
Vállunkon nyugszanak,
Fénylenek, mint parányi csillagok.
Mindegyik magába hordoz valamit,
Bánatost vagy vidámat,
Mind miénk,
Az élet örökül adta.

Fákat ringat a nyári szél,
Lelkemben is virág nyílik még,
Vidám létem, mint a természet,
Már nem keserít el az elmúlás.
Az ág majdan elengedi a levelét,
Az ősz keze rozsdásra festi a tájat,
Szívemnek már ez se fáj,
Szomorúságot nem okoz a körforgás.
Hajam ezüstben csillan,
Pár szál még idézi ifjú korom,
Szemem körül szarkaláb,
De benne huncut még a ragyogás...







MÚLTBELI DALLAMOK


Nézlek, illatos hajnal,
A nap sugara utat tör az égen,
Zizzen az ág,
Apró madarak dala száll.

Elmerengek a régi dolgokon,
Emlékét ma is szívemben hordozom,
Barangoltunk kéz a kézben,
Akkor is a tavasz muzsikált.

Fiatal évek... mintha tegnap lett volna,
Cipőink koppanását élesen hallom,
Kopott aszfalton lépegetve
Élveztük a hajunkat kócoló szél játékát.

Álmodoztunk, egymás szavába vágtunk,
Terveztük a távolinak tűnő jövőnk,
Méhek zsongtak a virágos ágakon,
Minden gondolatunk egymáson járt.

Mára a szarkaláb az arcunkon ott díszeleg,
Évek jöttek-mentek, ahogy a fellegek,
De e kedves évszak susog nékem
Minden évben múltbéli, édes dallamot.







NÉKED NYÍLOK


Kis szirom megbújik a földön,
Sírdogálva a levelek közt lapul,
Mert a szár elengedte hanyagul.
Bújnék én is hozzád védelmet keresve,
Beburkolóznék mackós, meleg testedbe.
Megpihennék erős kezedben,
Fejemet szívedre hajtanám,
Szívverésed dallamát
A csendben hallgatnám.
Tűrném borostás arcod
Szúrós fájdalmát,
Bőrömnek jólesne
A belőle keletkezett láng.
Tenyered puha simításával
Lassan a parazsat eloltanád.
Magamat gyűrném még kisebbre össze,
Fészkelném összegömbölyödött testem
Még beljebb öledbe.
Ringatóznék benned védtelen gyermekként,
Karodból körém védőhálót emelnél.
Olvadnék szádra, mint folyós cukorka,
Az édes íz ajkadon
Napokig ott ragadna.

Ne hagyd, hogy szirmaim
Lehulljanak rólad!
De azt se hagyd, hogy szomjazó virágként
Kókadjak!
Legyél erős szár,
Minek végén ott ragyog a virág!
Adj erőt és táplálj!
Ne engedd, hogy
Bekebelezzen a magány!
Tarts meg magadnak!
Hálából szirmaim néked nyílnak
Örökkön-örökké.







NŐNAP


Oly jóleső, ha valaki ránk figyel,
Egy szál virág, kedves szó, egy ölelés,
Hiszen a nő annyi terhet cipel,
De a mai nap a miénk, és ez nem kevés.

Hálás szívünk minden illat-sziromért,
Szemünkben mosoly, az arcunk ragyog,
Lelkünk dalol, minden bók ajándék,
Örömtáncot járunk, mint az angyalok.

Azok vagyunk, tudja ezt a férfinép,
Hirdetjük mis is, jó, hogy vagytok nekünk,
Életünk veletek kerek, csodaszép.

Legyen többször nőnap a naptárban,
Menjetek el csak úgy a virágboltba,
Oly jóleső tőletek a hízelgés.







PÜNKÖSD




A pünkösdi rózsa szirma kinyílott,
Nehéz a szárnak a vizes virág,
Eső csorog, rajta könnycseppként csillog,
Szomorkodva az aranyló napra vár.

Hisz ünnep közeleg, keresztény, be szép,
A Szentlélek leszállt az apostolokra,
Az Úr igéje szólt mindenki nyelvén,
Ki köré sereglett, csodálva hallgatta.

Szárítsd hát a szirmokat, fénylő Nap,
Hogy szórjuk az ünnep lába elé,
Illata bódítson a templomainkban.

Lányok fonjanak belőle koszorút,
Legényekkel énekeljék szépségét,
Piros pünkösd napján szálljon imájuk!







RAGYOG MÉG A FÉNY


Szemed tükre mit rejt? Mutasd!
Talány számomra a szelíd barnaság,
Olykor fakó, csak pislákol benne a vágy.
Ott a sarkában látom, ott van a reményteli láng.

Másként volt ez valamikor rég!
Fiatal szívünkben ott volt a varázs.
Mára már elcsendesedett a szív,
Lelassultak az álmok, megkopott a kép.

De nézd! Mozdul még a kéz,
Lábammal ma is csak hozzád rohannék,
Izzó parazsad korbácsolni szenvedélyem kész!
Ugyan ránk az idő múlása már ráncokat vetett,
Égi csillagunk fénye ragyog még ott fent.







REGGELI GONDOLATOK...


Bokrok ölelték lábamat,
Majd ruhámba kapaszkodtak,
Mint pajkos gyermekek,
Az ég kékjén
A téli nap nevetett.
Testem köré tekerte magát a szél,
Lágyan fülembe dúdolt, halkan,
Hajamat kedvesen kócolta szét.
Ébredező madarak zajongtak
Még kopasz ágakon,
De rajtuk már a jel:
Mind hamarosan rügyet bont.
Mélyen magamba szívtam
A hűvös reggel illatát,
Arcomon nyílt tőle piros virág.
Lábam vitt, csak vitt előre,
Talán rohant a tavasz elé,
Hisz egész belsőmben éreztem,
Ahogy áradt bennem szét,
Édes volt, mint az aranyló méz.
Lelkem mosolygott
Tisztán, fehéren,
Szemeim kacagtak vele.
Ajkamra harsány karmazsint
Csípett a fagy,
Minden percét élveztem,
És élvezem reggelente évek óta már.
Sétám hív simogatón,
Kézen fog, és én indulok
Engedelmesen, mint jó diák.
Évszakok jönnek-mennek,
Az idő múlása rajzol rám jeleket,
Szép lassan együtt változunk
Úgy, ahogy a természet.







SÁNDOR, JÓZSEF, BENEDEK


Nézd!
Ott egy ember, és követi még kettő.
Vállukon tömött zsák,
Azok szájából valami csoda kikandikál.
Csak nem meleget hoznak?
De biz` azt!
Hírhordozóik ők a tavasznak.
Az egyikük Sándor, lágy szellőt hozó,
A másik József, friss rügyet fakasztó,
A harmadik Benedek, zsákjában a Nap ragyogó.

Három jó barát,
Titeket mindenki úgy várt már!
Lépteikre virágillat, madárfütty száll.
Sándor, József, Benedek...


Naptárban így jönnek sorba,
Nékik szóljon most a nóta.
Ünnepeljük neveiket,
Ékes szóval köszöntsük őket!

Zsákotok cipelni tovább
Nem kell már.
Hintsétek ránk tartalmát,
Aranyló Nap mosolyát.
Reátok is szálljon áldás,
Szívből jövő jókívánság,
Napsugaras ébredés,
Igaz baráti ölelés!







SZENTESTE


Üveggömb hintázik az ágon,
Olyan ez, mint a mesebeli álom.
Zöld fenyőn árvalányhaj száll,
Karácsonyi csillag a csúcsán.

Száll a dal: "Mennyből az angyal..."
Lelkünkön terül szét, mint balzsam.
Gyertyaláng fénye a plafonon játszik,
Csengő szól, hangja fülembe mászik.

Künn az éj, zúzmara a fákon,
Harang zúg, hívogat a jászol.
Orgona hangja az égbe kúszik,
Templom falai közt a kéz összekulcsolódik.

Szívünk az ünnepen csak úgy ragyog,
Meghittséget hoznak nekünk az angyalok.
A szeretet fon körénk koszorút
Szenteste, mikor a fán kigyúlnak a csillagok.







SZENTESTE KÖZELEG


Kint az alkony, lassan érkezik,
Az ég fekete selyme lebben,
Hócsipkék bújnak alóla ki,
Templomok díszes szeme fénylik,
Jászolban Kisded pihen.
A szent éjből búgó hang hallik,
Orgona játéka kúszik a köveken,
Apró angyalok ezüstkürtje csillan,
Házról házra jár a szeretet.
Illatos fenyő szobáknak dísze,
Közeleg a szenteste, emberek.

Szívetek nyissátok nagyra,
Ékköve a megbocsájtás legyen,
Két kezetek adakozzék bőven,
A lélek öltözzön hófehérbe,
Peregjen róla a nehéz teher.
Karácsonyi üveggömb tükrében
Mosolyogjon minden szempár,
Legyen édes az este, mint
Fahéj illatú mézeskalács.
Az év legszebb ünnepén
Gyűljön össze a család.

Gyertyák imbolygó lángja
Küldje a meghittség üzenetét,
Csendesedjünk és szeressünk
Az összetartozás mezsgyéjén.
Az éjben már csak a kutya csahol,
Zord hideg bujkál a házfalakon,
De bent duruzsoljon az élet!
Mécses ragyogjon a zöld fenyőn,
Masnival kössük át az igaz ölelést,
Legyen mindenki fontos, csak érezzék,
A legszebb ajándék lassan bontódjék...







SZEPTEMBER


Kesereg a természet,
Költöznek a levelek a földre,
Őszi szelek a fák ágait
Vetkőztetik mezítelenre.
Hullik róluk
A tarkabarka ruha könnyedén.
Fáradtan játszik a Nap sugara
Az avar selymén,
Színes falevelet hord a szél.
Aranyban úszik a táj,
Szőlőtőkén mézédes nektár.
Füstös illat kavarog,
Szüretelők gulyása rotyog.
Diákok vidám kacaja száll,
Kinyitották már az iskolák kapuját.
A felhő az égen sietősen halad,
A szikrázó Nap
Már csak árnyékában marad.
Mikor előbukkan,
Csenünk még kicsit melegéből,
Raktárainkat megtöltjük fényéből.
Fürdőzünk benne mi is,
Mint a madár a fán,
És az útra kelő csicsergő fecskepár.
Vándormadarak szárnya vitorlát bontott,
Az első már az országhatárnál száll.
Itt kopog az ősz, véget ért a nyár.







SZERELMES VERS


Markodba hadd rejtsem el a csendet,
Selyemfonállal hagyd, hogy kötözzem át,
Gyere, bújj mellém, most senki sem lát.
Suttogj fülembe szépeket, lágy szerelmeset,
Szavaid puha takaróként simuljanak rám,
Nézésedben elveszve legyen az meleg ágy.
Ajkad puha érintése játsszon nyakamon,
Édes leheleted melegét, jaj, úgy akarom.

Ezüst hálójában csak a pók les meg,
Talán el is pirul, tovahalad szégyenkezve.
Rólunk lassanként hulljon le minden gátlás,
Engedd, kezedről szakadjon le a fonál.
Szoríts erősen, bőröd selymébe csomagolj,
Törjük meg a némaságot kéjes utakon,
Ketten vagyunk a vágyott percnek,
Adjuk át magunkat neki az alkony bíborán.







SZERETETBŐL KOSZORÚT...


Szeretetből koszorút fonni,
Az lenne jó!
Illatozó virágai díszítenék az ajtót.
Az egyetértés lenne édes éke,
A metsző hidegben sem fakulna ki a fénye.

A zúzmara lassan telepedne rá,
Szeretné hinni, ez az örökkévalóság.
Könnyét morzsolná, ha jönne az olvadás,
Mégis azt akarná,
Ne aludjék ki a parázs!

Reszkető madárka
Üde zöldjében otthonra lelne,
Meghittséggel lenne bélelve fészke.
Érezné, minden szirmon ott ragyog a béke,
Hangtalan hajtaná fejét a gyengédségre.

Zord idő nem tudná zavarni álmát,
A selymes fűszál lágyan átkarolná.
Ringatná, becézné, suttogná:
"Óvlak téged, a széltől se félj,
Itt leszek melletted, tomboljon csak a tél."

Örökké tartó szeretetkoszorú minden ajtón,
Az lenne jó,
Az ember sohase feledje, ez az érzés mire való.
Jöhetne az évszakváltás, lelkét átjárná egy életen át,
Hát legyen, hulljon darabokra a hiú ábránd!







SZERETETRŐL SZÓL A DAL


Arany ágon piros alma,
Jaj de szép a karácsonyfa!
Fénylő csillag a csúcsában,
Árvalányhaj hullik rá ma.

Színes doboz az aljában,
Masni simul oldalára.
Sürgés-forgás a konyhában,
Mézeskalács a tálkában.

Fények gyúlnak az ablakban,
Gyertya lángja száll magasba.
Buborék gyűlik a poharakban,
Csilingel a csengő hangja.

Harang kondul a templomban,
Jászolban már a Jézuska.
Földre szállt a kis angyalka,
Békét hint a házainkra.

Lelkünkben is fények ragyognak,
Kitárjuk a Karácsonynak.
A szívekből szól a dal,
Minden arcra mosolyt csal.







SZÍNESBE FONOM AZ ÉJT


Ablakon át mosolyog a holdsugár,
Vánkosom csücskére ül csendesen,
Arany fénye játszik rajta kedvesen,
A sarokban halkan zümmög egy bogár.

Szemem zárnám, de nem jő reá álom,
Háborgó gondolatim táncot járnak,
Kergetném őket, de ellenállnak,
Feladom, két karom nékik kitárom.

Ujjaim köré fűzöm a gondokat,
Virágos mezőn akarok lépdelni,
A feketén kutatom a gombokat.

Lefejtem magamról, jól eldugom,
Már távolodik tőlem a rossz érzés,
Az éjt már csak színes fonállal fonom.







ÚGY FÁJ


A csend is fájhat a szívnek,
Mikor a falról a képek némán néznek.
Álmosan sóhajt a lámpafény,
A plafonon unottan bólint az árnyék.

Összekuporodott tested takarója hangtalan,
Válladra nehezedik a félhomály,
Füledbe szinte süvölt a semmi,
Lábujjhegyen jár körülötted a magány.

A sarokban matatnak a sóhajok,
Szemed fáradt, de lecsukni nem tudod.
Az óra mutatója is egyre lomhábban forog,
Már-már élesen hallod a saját ritmusod.

Suttognak a szobában a bútorok,
A lábadnál a kutyád is halkabban szuszog.
Odakünn a sötétség is magányosan kóborol,
Csak egy-egy lámpafény fogja meg kezét olykor.

Kandallódban már utolsó parázs is kihunyt,
Némán lesnek be rád a csillagok.
Te fázósan kémleled a fényüket,
Lassan olyanná válsz, mint egy gombolyag.







ÚJRA MEG ÚJRA


Milyen is volt?
Lángoló vörös,
Mint a nyíló rózsa,
Észrevétlen,
Könnyedén hullik rád,
És ahogy betakar...
Minden porcikád beleremeg,
A bizsergető érzéstől
A szíved hevesebben ver.
Arcod pirosban játszik,
Pipacsmezővé válik,
Két lábadon
Tested alig áll.
Füleidnek hangja
Tengermorajlás,
Bársonyos érintése,
Tenyere melege
Kezeidnek puha ágy.
S mikor a két erős kar
Körbefon,
Ringsz benne,
Akarod, sose múljon el.
Tartson el estétől reggelig,
Csókját rád lehelve
Érjen az ébredés.
A kép soha nem halványul,
Az igaz szerelem
Lelkünkbe karcolódik,
De azon sebet nem ejt,
Parazsa izzik
Egy életen át.
Benned tüzek gyúlnak
Újra meg újra,
Ahogy szemeid behunyva
Emlékét idézed.







VELÜK KÉKBE SZÁLLOK


Volt egy álmom, varázslatos:
Az égen kigyúltak a csillagok,
Az egyiken rajtaültem,
Gyermekim haját fésülgettem.
Oly puha volt pici bőrük,
Mint a hó, a kezecskéjük,
Az orcájuk karmazsinos.
Szemükben fény ragyogott,
Hold hintette rájuk aranyát,
Dúdolt szellő szép muzsikát.
Repültem az idő szárnyán,
Törékeny kis testüket látván.
Elszálltak gyorsan az évek,
Azóta, jaj, hogy megnőttek!
Nékem mindig kisgyermekek,
Melengetik a szívemet,
Ölemben már nem ringanak,
Megrogynék a súlyuk alatt,
Lassan ők fésülik a hajamat.
Megmosolyog minket a Nap,
Virágszirmot szór ránk a szél,
Minden fuvallat róluk mesél.
Egy anya csak őértük él,
Kérgesedik mind a két kéz,
Nap mint nap az a vágya,
Gyermekét karjaiba zárja,
Hisz az álmaink is róluk szólnak,
Csak így van értelme a jónak!
Az időkerék értük forog,
Miattuk változnak az évszakok.
Velük mindig kékbe szállok,
Aranycsillagokon sétálok,
Virágos mezőn járok,
Ontják rám a boldogságot.







VÉN IDŐ


Vén idő, miért loholsz a sarkamban,
Mintha muszáj volna?
Most is itt lihegsz, süvítesz fülembe,
Ritmusod alig bírom, csak verejtékezve.
Pedig látom, mit mutat a tükörkép,
Arcom zsengesége mára a múlté,
Nyílik rajta szarkaláb,
Szirmaiba belefércelte magát az elmúlás.
Vérem fel-felpezsdül, hajtja előre szívem,
De jobban szereti, ha inkább pihen.
Lábam sem a régi, meg-megáll,
Hajtanám én, de nem hallgat rám,
Jobban esik üldögélni kényelmesen,
Szemlélődni egy karosszékben csendesen.
Vén idő, szorítsd erősen a kezem,
Legyünk barátságban, ne engedj el!
Életünk oly rövid, egy szemvillanás,
Ma éppen hogy totyogsz,
S holnap már görbebottal jársz.
Hagyj élni a mának, ne siettess,
Eljött a kor, tudom, mi fontos nekem,
Hagyd hát, hadd élvezzem!
Már látom a szépet, és érzem a jót,
Megfelelni csak magamnak akarok.
Érzem, most is körülöttem ólálkodsz,
Egyre kevesebb és kevesebb,
De ami hátra van,
Azt boldogan élhessem meg.









 
 
0 komment , kategória:  Szerencsés János & Tünde  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 15 db bejegyzés
e év: 63 db bejegyzés
Összes: 4824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 220
  • e Hét: 1716
  • e Hónap: 18860
  • e Év: 156232
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.