2019-01-14 13:00:55, hétfő
|
|
|
VÉGH MÁRIA VERSEI
Végh Mária(1989. július 29. - )
AMIKOR...
Amikor még ég a vágy
Amikor legszebb a nyár
Amikor még zöld a rét
Amikor még fáj a szép
Amikor már fáj a jaj
Amikor már fojt a dal
Amikor már öl a semmi
Akkor kell világgá menni.
ÉRZEM
Mikor megismertelek, azt hittem csak boldogság létezik
és te szeretni fogsz mindörökké.
De elhagytál, s szívemben csak szomorúság lakozik,
szívem nem képes szeretni többé.
Fekszem az ágyban, már könny sem jön szememből,
tágra nyílt szemekkel nézek a semmibe.
Mellkasom nehezen emelkedik, fogyok ki az erőből
s az arcod eltűnik a sötétben.
Hallom szívem halk dobogását,
s érzem ahogy megtelik vérrel.
Érzem, mint a patak csobogását
ha beleérek kézzel.
Testem - nem test többé, nélküled
nem képes élni, csak ha itt vagy.
Lelkem - nem lélek többé,
hideg testemben bolyong, s megfagy.
ÉVEIM
Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot,
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.
Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.
Mikor azután ötven lettem,
- de csak negyvenkilencet mondtam,-
ma már tudom, én balga lélek,
akkor is még mily ifjú voltam.
És egyre szörnyűbb évek jöttek,
milliók haltak, ifjan égtek...
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már mióta élek.
Mindegy volt már, hogy meddig élek,
- sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam, árva lélek,
egy elvadult embervadonban.
Hány év repült el így felettem?
lehetne száz, vagy ezer év is...
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem feléledt mégis.
Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás magas fejemmel
zúgom a dalt, - tán mindörökre!
HATTYÚKIRÁLY
Álomba ringat est ha leszáll
Alvó gyermekére ébren vigyáz.
Fényes ruháját leveti,
Megtér honába
Az aranyló tollú Hattyúkirály.
Alant a fészkére lélegzőn vigyáz
Kiröppen belőle fáradhatatlanul,
Hegyeken túl kószál álmát keresve
Az aranyló tollú Hattyúkirály.
Álomba merülve ide-oda száll
Álmában számtalan formát teremt.
Egyszer örvendezik, máskor vigad
Amott szörnyet lát borzalmasat
Az aranyló tollú Hattyúkirály.
Öröme kertjében meglátogathatod
Ha almafája fehérbe öltözik
Vágyaira, mint fészkére úgy vigyáz
Tavaszának fénylő hajnalán
Az aranyló tollú, Emberarcú Hattyúkirály.
HIÁNYZOL
Csak sétálok az esőben
Védtelenül, magányosan.
A Hold még csak kelőben,
De majd megérkezik lassan.
Csak megyek előre céltalanul
S hiányod nem hagy nyugodni.
Miért élek ily boldogtalanul?
Csak ezt tudom kérdezni.
Minden percben hallom lágy nevetésed,
Édes mosolyod éget, ha rám nevetsz,
Szép szemed ragyog, de már emészt a méreg
S kínnal mondom, hogy elmehetsz.
Álmaimban igaznak hiszlek
S még jobban szeretlek, mint eddig.
Álmaimban magammal viszlek
az élők sorába... de vajon meddig?
Aztán felébredek, s körülnézve magamon
Nem talállak sehol, eddig tartott?
Rájöttem, hogy ismét csak álmodom
S a karomat kitárva, üresen tartom.
Hiányzol minden nappal és minden éjjel,
Téged senkivel nem lehet pótolni.
Az éjjel sötét, tele van veszéllyel,
Ki fog most engem megvédeni?
Ki lesz mellettem, ha szomorú vagyok?
Ki törli majd le könnyeimet?
Tudom, te velem vagy, de oly messzi a hangod,
Hogy a távolság köztünk elnyeli az egészet...
De a szívemben mindig is érezni foglak.
Érezni foglak, mert nagyon szeretlek.
A hosszú út végén magamhoz szorítalak.
Anya, téged sohasem feledlek.
KÖSZÖNTŐ
Hosszú házasságok titka,
Azt gondolom, nem is ritka.
Zeng az ének, fut az élet
Ahogy telnek hosszú évek.
Számoljuk az élményeket
Sorsunk nem mindig kényeztet.
Átéltünk már jót és rosszat,
Gondoltuk, csinálunk jobbat!
Idő telik reménykedve
És bízni kell az életbe.
Vagy a sors most lazít, ha hó,
Fel, - le, hintázik a hajó
Olykor kikötőt keresünk,
Rendben, kicsit megpihenünk
Derűs élet, szép gondolat,
Ujabb szép éveket hozhat
Legyen könnyű már az élet,
Óvni kell a szeretetet
Receptbe még nincs meg írva,
A boldog házasságok titka.
MI LENNE HA...
Mi lenne ha egyszer nem találnál
mindennapjaid megszokott helyén?
Nem ülnék többé a kisszobában
asztalomnál, hol ülni szoktam én.
Mondanád magadban. - Ő is elment!
Az életed majd csendes lesz nagyon,
zavartan, hogy eltereld figyelmed,
messze néznél a kerti ablakon
az őszi rétre, hol a hamvas este
hulldogál és véle hull az emlék.
Mozdítanád karod lehanyatlón,
s az esti fények játékát figyelnéd.
Megteáznál, egymagadban, árván,
gőzölgő pára mosná arcodat,
öntudatlan valakire várnál,
mert a magány érzése folytogat.
Zongorádon kedvenc szonátádat
csak tétovázva játszaná kezed,
gondosan az ajtókat bezárnád,
de a magányt ki nem rekesztheted
a szívedből, mely mindent megőriz.
Csak félve nyílik meg néha titka.
Mi lenne, mondd, - ha nem lennék többé
csak úgy lopóznék vissza álmaidba..?
NE FÉLJ
Ne félj
Bújj ide hozzám, és mesélj
Ha bántanak
Ha fáj a szó
Itt vagyok én, - ne félj
Mesélj
Mondd el gondodat, - hallom
Tudom jól
Mily nehéz teher
nyomja válladat, - mesélj
Ne sírj
Könnyed csókolom arcodról
Tudod jól
a könny nem segít, - ne sírj
Itt vagyok veled
Örökké fogom kezed
ÖRÖKKÉ SZERETLEK
Reszkető kezekkel írom e lapot
Fájdalmas szívemnek, hogy ily messze vagyok.
Napsugár szökött újra az égboltra
Mely először ragyog le e keserves világra.
Jöttére a felhők mind messzire szálltak
A jégvirágok is mind igazzá váltak.
Nagyanyós könnyeim - mint aláhullanak
Gyönggyé válva mind Tehozzád gurulnak.
Mi lehet drágább a sok igazgyöngynél
Kis fiacskád mosolya többet ér ennél.
Leld Benne Kislányom minden boldogságod
Kicsi gyermekedbe legyen a vígságod.
A Jó Isten kísérjen végig az életen
Anyai szerelmed így lehet végtelen
Az én szerelmem is Tehozzád kerget
Édes kicsi lányom örökké szeretlek.
TE VAGY
Te vagy az, aki a világot jelentette nekem,
Te vagy az, akiért sokat szenvedtem.
Te vagy, kit reggel a napsugár mellettem keres,
Te vagy, kinek a szél még mindig nevembe súgja nevét.
Te vagy, kiért kigyúlnak éjjel a csillagok,
Te vagy, akiért a Hold oly fényesen ragyog.
Te vagy, kinek parfümjét még mindig a párnámon érzem,
Te vagy, kinek arcát már a múltból kell felidéznem.
Te vagy, kinek hangját éjjelente álmomban hallom,
Te vagy, ki szemem lehunyásakor már a vállamon alszol.
Te vagy, kinek mosolyát nem tudom feledni,
Te vagy, kinek ölelését nem lehet pótolni.
Te vagy, kiben vakon megbíztam,
Te vagy, kiben a legnagyobbat csalódtam.
Te vagy, kinek emlékét el akarom kergetni,
Te vagy, kit mindennél jobban tudtam szeretni.
TÉLI ESTE
Hajad színe fakóvá vált az évek során
- Kinek a kárára küldesz büntetést -
Haláltáncot jár a hideg szél kint a fákon
A könny íze oly megnyugtató.
Csak ülök a pattogó tűz előtt, és várok.
Várok egy álmot, mely lassan érkezik.
Egy érkezésre várok, tán még el sem indult
Honnan hova még nem tudom.
De ha megérkezik, üdv poharat nyújt nekem
Azt hiszem, koccintunk csendesen.
Melódiát játszik hárfáján a hideg szél,
S Ő délcegen, csalfán táncra kér
Rejtelmes dalt dúdol fülembe
Mézédes csókjával hűs ajkam keresve.
Rámborul, csendben, szerelmesen
Zeneszó hull lágyan csengve.
S ha hív, vele megyek, félszegen,
Félve, hisz nem is ismerem.
Kint apró fehér csillagok kísérnek hullva
S én megköszönök szépen mindent, leborulva.
TÉVEDSZ
Tévedsz, hogyha azt hiszed
A szerelem csak játék
Vagy lobogó fáklya
Mely ujjaidra ráég.
Nagy dolog a szerelem
S hogy múlnak az évek
Még nagyobb lesz, meleg kendő
Úgy betakar téged.
Erő elszáll, szépség hervad
Jön az ősz, a tél is
Aki szeret melletted lesz
Megbecsül majd mégis.
Az életet véges - végig együtt kell leélni
Úgy válik el, mit ér a nő, és mit ér a férfi.
Jót és rosszat megosztani
Kacagni, és sírni
A szerelem dal
Mit együtt kell megírni.
VERS
Nem hiszem hogy odafenn az égen
A sok-sok csillag mind aranykerék
Én nem hiszem, hogy odakinn a réten
A vadvirágok mondanak mesét.
De elhiszem, hogy őszi éjszakákon
Mind lehull a sárga falevél
A holdvilágra ráterül az álom
És csak Terólad, Terólad mesél.
Csak ha Te mondod hiszek a meséknek
Nem bánom, hogy más mit mond nekem
Álmaimban mindig csak kereslek
Mert szeretlek, csak nagyon szeretlek!
|
|
|
0 komment
, kategória: Végh Mária |
|
|
|