Csabai Lajos versei,Csabai Lajos versei, - menusgabor Blogja - Ábrányi Emil,Adamis Anna,Ady Endre,Ágai Ágnes ,Agytorna,Albert Einstein,Alföldi Géza ,Alhana,Ambrus Magdolna,Andók Veronika (,Andróczky Lászlóné ,Antoine de Saint-Exupery,Anyák napja - gyermeknap,Áprily Lajos,Arany János,Arany Viktor,Arany-Tóth Katalin ,Aranyosi Ervin,Artai Zsuzsanna,Árvai Attila & Emil,Átyim Lászlóné ,B. B. Nala,B. Huszta Irén,B. Radó Lili,Babits Mihály,Bagi Tibor,Bajza József ,Baktai Faragó Aranka ,Balassi Bálint,Balázs Béla,Balázs Sándor Turza /B.A.S.A.,Bálintffy Etelka,Balla Zsuzsanna,,

Továbbiak »
- Szótár

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Offline

Blogom

Blogom,

Képtáram

Képtáram,

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 2

Csabai Lajos versei

2020-12-08 19:45:22, kedd

	CSABAI LAJOS VERSEI AUGUSZTUSI VERS Augusztus van, tombol a nyár. Elmédben hűsre vágyik, Csak piheg a gondolat. A láthatárt kémleled, Vajon jön-e végre Enyhítő lágy fuvallat? Amott nyugat felé Szürkül az ég alja. A hegy felől már Testes felhő gomolyog, Megrémül a nap, Mint ki vesztét érzi, Rád zúdítja még Maradék sugarát, Aztán megadóan a Felhőbe sompolyog. S a fuvallat jön. Nem hűst, De jeges szelet áraszt. Erejétől a jegenye meghajlott. Megdördül az ég, Száz villám cikázik. Vízfüggönyt ont a menny, Millió jégszem kopog. Hömpölyög az ár, S te visszakívánod már Az imént még perzselő napot. BARÁTOD AZ... Mondják egyesek: barátod az, Ki melletted őrültségeidben is kitart Ha mással vitába kerülsz Igazat mindig néked ad. Mondják, barátod az, Ki bajban együtt sír veled Bármi dologba fognál is Mindenben segít neked. Én azt mondom: barátod az, Ki odaadja az utolsót is neked Étkét megosztja, ha éhezel, S érted vitázik, nem ellened. Ki ha szakadék felé mégy Nem veled tart, de elédbe áll! Ha téveszme gyötri lelkedet, Tükröt tart, segít, míg szíved A jó útra ismét rátalál. Ő kölcsön adja két szemét neked, Ha nem engednek látni könnyeid, S ha néha nem ért egyet veled, Nem ellenséged ő! Ne hidd! Mert abszolút igazság nincsen, De van ki messziről jön, többet lát S ha vehemens is, még nem kötekedő Csak óvna, hogy ne kövess el hibát. És ha mennie kell, Mert vére, sorsa hajtja őt, Nem úgy dob el Téged mint Kiszolgált, megunt keszkenőt. EMLÉKVERS NŐKNEK NEGYVEN UTÁN Nem akkor múlik el az ifjúságod, Amikor azt mondják neked: néni. Addig tart, amíg tudsz életedben Őszinte szívvel örülni, remélni. Ifjúságod megtart téged Míg örülni tudsz egy szál virágnak Amíg helye van szívedben Egy májusi est dalának Ha majd nagymamaként egykor Megérzed talán, hogy szíved fárad, S nem támad vágy , ami éltet, Akkor,- de csakis akkor- Ints búcsút az ifjúságnak. ESTI LELTÁR Ma megint bűnös voltam, Uram. Pazarló voltam és túl mohó Sok éhezőre nem gondoló S egy egész napot eltékozoltam, Uram! Ma is bűnös voltam, Uram. Paráznán néztem egy idegen lányra Védekeznék, mert hogy szívem árva De tudom, gyenge érv nálad ez, Uram! Megint bűnös voltam ma, Uram Türelmetlen, pedig a megértés kellett De sajnos csak ingerült szóra tellett De tudod, most sok bajunk van, Uram! Ma megint bűnös voltam, Uram. A csábítás nagy volt, és engedtem, Titkaidat feszegettem. De hát képedre teremtettél, Uram! De tettem ma jót is, Uram. Bár tudom, "Ne tudja azt a bal kezed Mit jobbal adsz!" törvényed ez neked De könnyű lett ettől szívem, Uram! Volt, akit megvigasztaltam, Uram. Mert szót adtál számba, lágyat, biztatót, Mert sokan vannak, kik éhezik a jót! Nem tudok szenvedőt nézni, Uram! Vond meg hát mérlegem, Uram! Érdemlem e tőled szeretetedet? Érdemlek e tőled még időt, éveket? De ha hívsz, kész vagyok menni, Uram! ÉRINTÉS Mikor szép fejed álomra hajtod Tudom, nincs veled senki sem Leeresztett redőnyöd, zárt ajtód mögött Altatódajkád csak a gyötrelem Mikor bús fejed álomra hajtod S a köddé folyt időbe néz szemed A fájdalom is csak egy imbolygó folt csupán Te nem tudod, de én ott vagyok veled Kulcslyukon át osonok be hozzád Szellemszárnyon, mint a képzelet Megigazítom rajtad gyűrött takaród Gyengéden megsimogatom fejed Egy pillanat, s újra itthon vagyok Sugárzik, melegség járja át szívem Ha te nem is érzed, öröm, hogy én tudom Veled a fényt sikerült ma megérintenem Mert senki vagyok, ha nem szerethetek Poshadt vizű tó csak egész életem De ha van, ki szomjazza érintésemet Kristályvizet adó forrás lesz szívem HA BÁRHOL JÁRSZ Ha bárhol jársz, én vagyok, Ki rettegek érted. Ha megbántasz is, én vagyok, Ki bocsánatot kérek. Ha gondot hoznak napjaid, Álmatlan az éjem. Ha boldog siker érint meg, Veled örül énem. Ha kétség gyötri lelkedet, én Hitet csepegtetek beléd. Ha sötét lesz láthatárod, én Virágos rétet vetítek eléd. Ha egymás mellett elmegy lelkünk, Én vagyok, kinek a vita jobban fáj. Ha a búcsú órája jön, én vagyok Ki magára többé nem talál. S ha mindez lényed nem érinti meg, A vesztes nem te, én vagyok. Mert önzetlenül szeretlek, zsarolhatsz, - De viszonzás nélkül megfagyok. Nincs igazság a szerelemben! Mindig az szenved, ki jobban szeret. Ha valaki életét terád tette fel, és elhagyod. Istenén kívül mindene elveszett. HA ELSZÓLÍTANA AZ ÚR Ha elszólítana engem most az Úr Egy dolgot bánnék nagyon Ami szeretet szívemben lakik, Köztetek azt már szét nem oszthatom. Évekig éltem szeretetlenül Kenyérharc szívta el maréknyi erőm De rájöttem egy napon: e szívet itt belül Szeretni adta nékem Teremtőm. Bánom nagyon már a sok közönyös napot Mikor bennem önbaját siratta a lélek Nem tudtam sokáig, nincs értelme másnak Csak ha szeretek és másoknak élek. Mit eddig adtam, tudom, bántóan kevés Szívemben egyre a kétely szava dúl Vajon életemre hányast érdemelnék? Ha elszólítana engem most az Úr... JÓ SZÓVAL Ha jó szóval fordulsz mások felé, Azzal kevesebb nem, csak több leszel. Alkothatsz a világon bármily nagyot, Annyit érsz csak, ami jót másokkal teszel. Vedd észre mások kínját, baját Feledd önmagad panasz szavát! Nyomorgónak adj, szenvedőt szeress! És ha nem kapsz érte csak hálás tekintetet Légy elégedett, mert már ezért élni is érdemes. KARÁCSONYI FOHÁSZ Óh, add Uram, hogy örülni tudjak, Hisz ajándék a megváltó gyermek nekünk. Óh, add, hogy minden gonoszt feledni tudjak, És reménykedve nézhessen rád szemünk. Óh, add, hogy ne vakítson el az álcsillogás! Láthassam a pompa mellett a valót! Óh, add, hogy fél kenyerem éhezőnek jusson! Adj a didergőknek meleg kandallót. Add, hogy ne legyen úr a kétségbeesés! Adj a csüggedőknek már ma új reményt! Ne nekem adj, én nem szűkölködöm, Nem esik jól a falat, míg ily sok a szegény. Óh, adj Uram egy szép új világot! Hol boldog asztalod körül Jussa lesz mindenkinek, ki e földön él, Ahol minden ember fiadnak örül. MINDENSZENTEK... Ha majd kint nyugszom a fűz alatt, Ne hozz majd drága koszorút nekem! Az ezer virágú krizantémok Nem segítenek már szívemen. Hiába mennek mások ezer virággal, Jön a november, s elfagy mind. Ne tarts a sírt versenyben díszítőkkel! Nem lesz könnyebb a föld odakint. Könnyebb csak lelkiismeretük lesz, Mely hordja a vissza nem vont szavakat, S százszor elmondják majd: köszönöm, Mit szemükbe mondani nem tudtak. A bántó szavaknak léleksebei Millió virággal nem gyógyíthatók, Hisz, kit köszönöm nélkül engedtek el, Azok az órák vissza nem hozhatók. Te ne légy köztük! Ha szívedben Az őszben emlékek szép virága kél. Csak egy szál gyertyát gyújts szobádban, Kit szerettél, ott lesz veled majd, ne félj! NEM AKKOR MÚLIK EL AZ IFJÚSÁGOD Nem akkor múlik el az ifjúságod, Amikor azt mondják neked: néni. Addig tart, amíg tudsz életedben Őszinte szívvel örülni, remélni. Ifjúságod megtart téged... Míg örülni tudsz egy szál virágnak Amíg helye van szívedben Egy májusi est dalának Ha majd nagymamaként egykor Megérzed talán, hogy szíved fárad, S nem támad vágy , ami éltet, Akkor,- de csakis akkor- Ints búcsút az ifjúságnak. REGGELE IMA Már pirkad az ég Kihunynak mind a csillagok Mintha te szemed lenne Istenem Napkeleten már csak egy ragyog. Már múlik az álom Bár testem, lényem még szendereg Gondolatban nálad vagyok még Istenem Lelkem hozzád szól, imát rebeg. Köszönöm Istenem az új napot Azt, hogy álmom éjjel vigyáztad, Hogy a csodás mindenség kapuját Előttem te ma újra kitártad. Köszönöm Istenem szeretteimet Köszönöm egész életem Adj mindnyájunknak békés napot, Nehézségeimben légy velem. TE CSAK LÉGY JÓ Bár körülötted millió kapzsi Hajszolja a pénzt, míg lát S nem látja meg, mint nyílik A réten ezer virág Te csak légy jó, és Isten megáld Bár bűnözők hada vallja Csak egy nap a világ Ha elveszik mindened Hisz nem számít sem ember, se család Te akkor is légy jó, és Isten megáld Ha úgy érzed is olykor Nem süt a nap reád Jogosan zúgolódsz Panaszra nyílik szád Te akkor is légy jó Bízzál, és Isten megáld Bár néha reményed Már-már veszni látszik Szívedben a hit is olykor inog már Te akkor nyerj erőt újra S meglátod: Isten megáld Ha majd az évek messze szállnak S nem várnak házadban kincsek terád De száz jó tettedért Ezer jó szót kapsz majd Akkor lelked nyugalmával Az Isten megáld. TUDOD KEDVESEM Tudod rég kedvesem, az én sorsom a csend Így fogadtál el, áldott érte neved! Hiszen esténként, ha a kis csodát leteszem, Megszűnik a zaj, a fülem is te vagy ekkor, Mer itt vagy, így, csakis így kerül a félelem. A csend megnyugtató, de a sötét erdő is Fekete köpenye sok lopakodó árnynak. Ha nem hallom, nem tudom, követ-e gonosz. Színét veszi ez el a felhőtlen vágynak Ezért mindenkinél több vagy te nekem Szavakból én szemedbe nézve értelek Szívverésedet is kezemmel hallomén S csak fejed fejem mellett jutnak el hozzám A simogató szavak szerelmek éjjelén Pótolhatatlan vagy, nézd hát el, ha néha féltelek.

0 komment , kategória: Csabai Lajos

Csabai Lajos versei

2020-02-13 17:00:14, csütörtök

	CSABAI LAJOS VERSEI AMIKOR HEGEDŰSZÓT HALLOK Amikor hegedűszót hallok Minden dallam, szívem húsába mar Az évek érzelemrozsdája rám rakódott Ahány akkord, mind felkavar Ezernyi dallam, sok színes évek Mind rám vártak valaha De elmúlt a sok fennkölt este Nem hozhatom vissza soha Millió hétköznapi gondom Elűzte a sok száz dallamot Értem el sok apró sikert De alig értem boldog napot Lehetnék még egyszer fiatal Hagynám veszni minden kincsemet Csak a szépnek jónak Az édes bús hegedűszónak Nyitnám meg ábrándos lelkemet AMIKOR KIMONDOM A SZÓT... /Feleségemnek Erzsébetnek a 44-ik évfordulónkra újra... / Amikor kimondom a szót: szeretlek, Meztelen előtted ilyenkor szívem Ha nem tud szólni úgy, mint egy ima Hogy ne kopjon a szó, nem ismételgetem. Ha nem mondja el az elmondhatatlant Szemem téged ölelő sugara, Nem mondja el azt egyetlen szó Mely csak repedt harangként kongana Ha esténként fáradtan hallgatok, Kinyújtott kezem mondja el néked a szót Érd be, ha mondom, még mindig jó veled. Írva így volt jól, másként nem lehetett. Új értelmet nyert nálunk már e szó. Hisz tudjuk rég, nem virágjuktól erősek a fák, Gyökerünk végtelen mély, azt Már csak a halál vághatja át. Látod, két erős hajtásunk immár vastag ág Egyik végén rózsaszín szirmot bont a kikelet Miért bizonygassam hát, amit biztosan tudok. Hogy így rendelték nékünk az égiek Mi már ketten erősebbek vagyunk mint a halál! De ha nem vagy, nélküled senki sem ANYÁM Anyám a fáradt öregek álmai útján jár. Kilencven hosszú év öröme, bánata. Halkan nyitok be, segítségre vár talán, De arca csak a végtelen időt mutatja. Míg így álmában messze jár Megfáradt arcát kémlelem Nyitott szája nem remeg, teste nem piheg. Nincs baja talán? Hasít belém a félelem . De nem! Karja mozdul, Óh, hála néked Istenem De nyitott szája megrémít így is. Talán így ragadja el majd a végtelen ? Szeme most megrebben, tekintetemet érzi, Felpillant, s arcán egy mosoly suhan át. Hát eljöttél , kisfiam, nincs baj a szíveddel ? És száz karjával öleli könnyelmű fiát. AUGUSZTUSI VERS Augusztus van, tombol a nyár. Elmédben hűsre vágyik, Csak piheg a gondolat. A láthatárt kémleled, Vajon jön-e végre Enyhítő lágy fuvallat? Amott nyugat felé Szürkül az ég alja. A hegy felől már Testes felhő gomolyog, Megrémül a nap, Mint ki vesztét érzi, Rád zúdítja még Maradék sugarát, Aztán megadóan a Felhőbe sompolyog. S a fuvallat jön. Nem hűst, De jeges szelet áraszt. Erejétől a jegenye meghajlott. Megdördül az ég, Száz villám cikázik. Vízfüggönyt ont a menny, Millió jégszem kopog. Hömpölyög az ár, S te visszakívánod már Az imént még perzselő napot. BARÁTOD AZ... Mondják egyesek: barátod az, Ki melletted őrültségeidben is kitart Ha mással vitába kerülsz Igazat mindig néked ad. Mondják, barátod az, Ki bajban együtt sír veled Bármi dologba fognál is Mindenben segít neked. Én azt mondom: barátod az, Ki odaadja az utolsót is neked Étkét megosztja, ha éhezel, S érted vitázik, nem ellened. Ki ha szakadék felé mégy Nem veled tart, de elédbe áll! Ha téveszme gyötri lelkedet, Tükröt tart, segít, míg szíved A jó útra ismét rátalál. Ő kölcsön adja két szemét neked, Ha nem engednek látni könnyeid, S ha néha nem ért egyet veled, Nem ellenséged ő! Ne hidd! Mert abszolút igazság nincsen, De van ki messziről jön, többet lát S ha vehemens is, még nem kötekedő Csak óvna, hogy ne kövess el hibát. És ha mennie kell, Mert vére, sorsa hajtja őt, Nem úgy dob el Téged mint Kiszolgált, megunt keszkenőt. BETELJESÜLT SZERELEM Egymásé lettünk az éjjel. Míg lényeddel ismerkedtem, A hold, vén strázsa, tüzet látott, hát benézett. Majd egy felhő mögé bújt, szemérmesen. Új értelmet nyert veled minden dolog. Egymásé voltunk, s bár már elült a vágy, Most hagyjuk a felbolydult vért csitulni. Csak tested ívét ne vidd még, kedves! Hagyj így veled, s az örök idővel összesimulni. Mint két fonál, egymást, úgy érezzelek. Enyém voltál, kell most nagyon a csend, Hisz éjünk nemcsak zsigerek tánca volt. Most bontja ki az ég üzenetét bennem az értelem, Bár szemem csukódik, az idő már szétfolyt. Egyetlen érzés tölt el: a megtartó szerelem. Óh, boldog érzés, kísérj el a sírig! Csak veled lehet teljes szürke életem. BRIGI HÚGOMNAK SZÜLETÉSNAPJÁRA Nem viselnek szárnyat ők, kik köztünk járnak A jóság angyalai ennek a világnak. Hogy angyal ő, talán észre sem veszed, Csak ha baj van érzed, hogy fogja a kezed. Így érkeztél közénk, hogy szétszórd jóságod, S megosszad velünk fénnyel telt világod. Segítségünkre légy, ha baj gyötri testünket, S meglátva a szépet, vigasztald lelkünket. Kívánom, a szeretet sokáig éltessen. Tartson távol tőled minden bajt az Isten. Ne keserítsen sohasem rút szükség. Örvendj családodnak nagyon sokáig még. Gyűjts sok szép emléket, legyen mit mesélni, S mondd el a végső napon: érdemes volt élni. EGY RÉGI KARÁCSONY Egy régi karácsonyi dalt dúdolok magamban, Egy régi karácsonyt idéz fel a dallam. Mikor még egész család ülte körül fánkat S itt láttuk még boldogan nevetni apánkat. Régen volt! Az utcákon az oszlopok gyér fényénél Nem háromkirályok, télapók osontak. S a fenyő csúcsán ötágú volt A betlehemi csillag, s odafönt Új Heródes ült törvényt, S a Kisjézusnak jászol csak szívekben jutott. Apámnak az örömhírt templomban hallani Még a karzat homályában Titokban sem volt szabad. A templom árnyékában feltűrt gallérú Rosszarcú alak leste. Kiben ingott meg az ideológia Akkor karácsony este. Mi, aprók, nem értettük még ezt. Négyen kabátot vettünk, S a szálingózó hóban, a nagy udvarban A szomszéd ablakához mentünk, S megkocogtatva kérdeztük: "Dicsérhetjük a kis Jézust?" Választ sem vártunk, hisz ott jó ember lakott, Ajkunkon felcsendült a régi dallam, Előbb csak félszegen, EMLÉKSZEL, KEDVESEM? Vonatunk Velence felé robogott. Valóra vált az évtizednyi vágy. Ezer csoda várt, melyről álmodoztunk. Szívünket az öröm járta át. Indulás a térre, boldog zsivaj. És akkor bőszen nemet mond a test! Szent Márk tér tornya csak távolból int. Szállodaablakban ért minket az est. A sóhajok hídján mások mentek át. Nem vitt minket útra a vidám gondolás Vonatunk velünk visszarobogott. Hol vagy már Velence, te hűtlen, csodás? Régen volt, együtt már Csak mosolygunk rajta. Torkom titkon mégis Sírás szorongatja: Mert úgy ment el mellettünk Egész életünk, Mint a minket el nem vivő Karcsú gondola... EMLÉKVERS /Dedikálás helyett / Mit ér a madárfütty Derűs hajnalon? Mit ér a sok virág, Ha nincs dal ajkadon? Mit ér a kincs, mit ér az élet, Ha nincs dalod mely kedves Valaki szívének? Nekem a dal, a szépség A szeretet az életem. A dal, a szépség, szeretet Ti vagytok nekem. Emlékül fogadd el Néhány dalom. Dalaimat őrizd meg Sok évtizeden át. Ígérem, e dalok Vigyáznak majd rád. EMLÉKVERS NŐKNEK NEGYVEN UTÁN Nem akkor múlik el az ifjúságod, Amikor azt mondják neked: néni. Addig tart, amíg tudsz életedben Őszinte szívvel örülni, remélni. Ifjúságod megtart téged Míg örülni tudsz egy szál virágnak Amíg helye van szívedben Egy májusi est dalának Ha majd nagymamaként egykor Megérzed talán, hogy szíved fárad, S nem támad vágy , ami éltet, Akkor,- de csakis akkor- Ints búcsút az ifjuságnak. ESTI LELTÁR Ma megint bűnös voltam, Uram. Pazarló voltam és túl mohó Sok éhezőre nem gondoló S egy egész napot eltékozoltam, Uram! Ma is bűnös voltam, Uram. Paráznán néztem egy idegen lányra Védekeznék, mert hogy szívem árva De tudom, gyenge érv nálad ez, Uram! Megint bűnös voltam ma, Uram Türelmetlen, pedig a megértés kellett De sajnos csak ingerült szóra tellett De tudod, most sok bajunk van, Uram! Ma megint bűnös voltam, Uram. A csábítás nagy volt, és engedtem, Titkaidat feszegettem. De hát képedre teremtettél, Uram! De tettem ma jót is, Uram. Bár tudom, "Ne tudja azt a bal kezed Mit jobbal adsz!" törvényed ez neked De könnyű lett ettől szívem, Uram! Volt, akit megvigasztaltam, Uram. Mert szót adtál számba, lágyat, biztatót, Mert sokan vannak, kik éhezik a jót! Nem tudok szenvedőt nézni, Uram! Vond meg hát mérlegem, Uram! Érdemlem e tőled szeretetedet? Érdemlek e tőled még időt, éveket? De ha hívsz, kész vagyok menni, Uram! É D E S A N Y Á M Emlékszem, a háború már messze járt. A szívekben szirmot bontott a remény. Erős voltál, mosoly táplálta a tettet De életünk még nehéz volt, és kemény. Esténként kis pohár tej volt csak az étkem, Csupromból a kevés korty hamar kifogyott, Te láttad arcomon a kérdést: miért csak ennyi? Szerető szíved, hogy felejtsem, mesébe fogott. Üres csupromat szíveddel töltötted. Hány álmatlan éjemet kísérte bársonyos dalod. S míg álomba ringattál, a holnapra gondoltál: Honnan varázsolod elő a fazékba valót. Nyolcvanhat év! S a Te hajad még ma is selymes és üde, Őrködök fölötted, óvlak, de bárhogy akarok. Már az én hajam is lassan őszbe fordul Én mégis örökre kisfiad maradok. ÉRINTÉS Mikor szép fejed álomra hajtod, Tudom, nincs veled senki sem. Leeresztett redőnyöd, zárt ajtód mögött Altató dajkád csak a gyötrelem. Mikor bús fejed álomra hajtod, S a köddé folyt időbe néz szemed, A fájdalom is csak egy imbolygó folt csupán. Te nem tudod, de én ott vagyok veled. Kulcslyukon át osonok be hozzád. Szellem szárnyon, mint a képzelet. Megigazítom rajtad gyűrött takaród, Gyengéden megsimogatom fejed. Egy pillanat, s újra itthon vagyok. Sugárzik, melegség járja át szívem. Ha te nem is érzed, öröm, hogy én tudom: Véled a fényt sikerült ma megérintenem. Mert senki vagyok, ha nem szerethetek! Poshadt vizű tó csak egész életem. De ha van, ki szomjazza érintésemet, Kristályvizet adó forrás lesz szívem... FÉRFI GONDOLATOK Annyi mindenre képes lennék még. A szív ereje töretlen, makacs, de az Éji álom már nehezen talál meg, és Bizony, szégyen, de fáj a derekam. Mikor kecses láb ellibben előttem, Az esztétika öröme sokszor győz A vágyon, már nézni a szépséget, Nem birtokolni, hevesen, mint Régen - ebben békémet Megtalálom. Az otthoni harmónia látszat csupán. Szépen csináljuk, de boldog nem Vagyok. Félem elveszteni a napok Rutinját, s egy forgószélhez, fájó Szívvel már bizton nem alkalmazkodok. A megszokott, kedves bútorok hiánya Fájna, sokat vagyok a meleg, szép Otthonban, eljárni már sokkal ritkább, Mint a hajlobogtató időkben. Hová is lennék, ha nem találnám Meg biztos pontomat a szokott Térben, a lassan feledett időben? Furcsán nézem kicsit GYERE, ÜLJ MELLÉM /FELESÉGEMNEK/ Gyere, ülj mellém, kérlek, Beszélnem kell most veled. Tedd félre mára száz bajunk. Holnap már késő lehet. Látod, szemem köré Már mély redőket vont, S az elmúló életre int Kedvesem, ezernyi gond. Vágyérlelő májusi délután Jöttél először felém. Tudod, megérzi azt az ember, Téged a sors küldött akkor elém. Huszonegy évem e szép nap előtt, Mint egyetlen órám elfutott. Az a perc volt a hazatértem, Amikor először ölelt át karod. Megtérve, melléd telepedve, Hajtottam válladra fejem. Ajándékul adtam gyenge karom, S csendes világom, szerelmem. Nem ígértem gazdagságot, Csak azt, hogy végig fogom kezedet, Nem kértem mást, csak maradj velem, S küzdjük át együtt az életet. Azóta negyven év szaladt el. Talán én holnap már költözöm. Hadd mondjam el, amíg nem késő, Ami GYERMEK IMÁJA Mikor kicsiny voltam, még nem tudtam ki vagy Csak azt mondták, olyan, kihez nem ér fel az agy Magas templom falán felhőkből néztél rám Mindennap elmondtam rég betanult imám Akkor még nem tudtam, mit jelentesz nékünk Te írod, rendezed minden napunk, éltünk Aztán jó anyámat nagy betegség érte Meggyógyulhat, mondták, ha imádkozol érte Betanult imámat akkor félretettem Esetlen szavamat tehozzád intéztem Jó anyám meggyógyult, hála érte néked Azóta szívemben csak tenéked élek Tudom én egy napon majd eléd kell állnom Sok nagy bűneimet mind meg kell majd bánnom De addig a napig öröm tölti lelkem Mert tudom Te soha nem hagysz már el engem.... HA BÁRHOL JÁRSZ Ha bárhol jársz, én vagyok, Ki rettegek érted. Ha megbántasz is, én vagyok, Ki bocsánatot kérek. Ha gondot hoznak napjaid, Álmatlan az éjem. Ha boldog siker érint meg, Veled örül énem. Ha kétség gyötri lelkedet, én Hitet csepegtetek beléd. Ha sötét lesz láthatárod, én Virágos rétet vetítek eléd. Ha egymás mellett elmegy lelkünk, Én vagyok, kinek a vita jobban fáj. Ha a búcsú órája jön, én vagyok Ki magára többé nem talál. S ha mindez lényed nem érinti meg, A vesztes nem te, én vagyok. Mert önzetlenül szeretlek, zsarolhatsz, De viszonzás nélkül megfagyok. Nincs igazság a szerelemben! Mindig az szenved, ki jobban szeret. Ha valaki életét terád tette fel, és elhagyod Istenén kívül mindene elveszett. HA MAJD A VÉGSŐ ÓRÁN... Ha majd a végső órán A szeretett kedvest a sír torka várja, Eszedbe jut-e majd néked akkor, Vajon nem várt-e rád hiába? Emelte-e reménykedve rád Sóvár tekintetét? Nem horgasztotta-e le némán Csalódott bánatos fejét? Közönyös szavaid után Megláttad-e szomorú szemét? Nem toltad-e félre konokul Simogatásra nyújtott kezét? Amíg élünk, addig kell szeretni. Nem pótolható, mit elmulasztunk ma. Többet ér most egy simogató jó szó, Mint majdan a sírnál száz könnyes ima. HA MAJD KINT NYUGSZOM... Ha majd kint nyugszom a fűz alatt, Ne hozz majd drága koszorút nekem! Az ezer virágú krizantémok Nem segítenek már szívemen. Hiába mennek mások ezer virággal, Jön a november, s elfagy mind. Ne tarts a sírt versenyben díszítőkkel! Nem lesz könnyebb a föld odakint. Könnyebb csak lelkiismeretük lesz, Mely hordja a vissza nem vont szavakat, S százszor elmondják majd: köszönöm, Mit szemükbe mondani nem tudtak. A bántó szavaknak léleksebei Millió virággal nem gyógyíthatók, Hisz, kit köszönöm nélkül engedtek el, Azok az órák vissza nem hozhatók. Te ne légy köztük! Ha szívedben Az őszben emlékek szép virága kél. Csak egy szál gyertyát gyújts szobádban, Kit szerettél, ott lesz veled majd, ne félj! HA SZÓLÍTANA AZ ÚR Ha elszólítana engem most az Úr Egy dolgot bánnék nagyon Ami szeretet szívemben lakik, Köztetek azt már szét nem oszthatom. Évekig éltem szeretetlenül Kenyérharc szívta el maréknyi erőm De rájöttem egy napon: e szívet itt belül Szeretni adta nékem Teremtőm. Bánom nagyon már a sok közönyös napot Mikor bennem önbaját siratta a lélek Nem tudtam sokáig, nincs értelme másnak Csak ha szeretek és másoknak élek. Mit eddig adtam, tudom, bántóan kevés Szívemben egyre a kétely szava dúl Vajon életemre hányast érdemelnék? Ha elszólítana engem most az Úr.. IFJAN HEGYET HORDTAM Ifjan hegyet hordtam, új halmokat raktam. Nem volt lehetetlen, vizet fakasztottam. Éreztem értelmét minden igaz tettnek, Tudtam, aratnak majd, ahol most vetnek. Hittem, csak akarni kell, és jobb lesz a világ, Ó, naiv!- mondták az öregek. Nem tudod mi vár rád. Nem hallgattam rájuk, csak tettem a dolgomat. Néha fájt, ha irigyek állták el utamat. De őserőt éreztem, mit dédapám hagyott rám, Boldogan szunnyadtam álmaim vánkosán. Mi szeretetet kaptam, kétszer tovább adtam. Nem néztem ki méltó, csak azt, hogy használhattam. Így teltek éveim, de nem lett jobb a világ. Ami erőm volt még, mihasznák kicsalták. Kezemből paloták másnak épülgettek, Akiket szánnom kell, sokkal többen lettek. De csak beteg szívem van már, s megingott hitem Egyedüli reményem Te vagy csak Istenem. Talán nincs már holnap, csak ma van, s tegnapok, Lelkem hív, ölelj át, mert mindjárt megfagyok. JÓ SZÓVAL... Ha jó szóval fordulsz mások felé, Azzal kevesebb nem, csak több leszel. Alkothatsz a világon bármily nagyot, Annyit érsz csak, ami jót másokkal teszel. Vedd észre mások kínját, baját Feledd önmagad panasz szavát Nyomorgónak adj, szenvedőt szeress! És ha nem kapsz érte csak hálás tekintetet, Légy elégedett, mert már ezért élni is érdemes. KARÁCSONYI FOHÁSZ Óh, add Uram, hogy örülni tudjak, Hisz ajándék a megváltó gyermek nekünk. Óh, add, hogy minden gonoszt feledni tudjak, És reménykedve nézhessen rád szemünk Óh, add, hogy ne vakítson el az álcsillogás! Láthassam a pompa mellett a valót! Óh, add, hogy fél kenyerem éhezőnek jusson! Adj a didergőknek meleg kandallót. Add, hogy ne legyen úr a kétségbeesés! Adj a csüggedőknek már ma új reményt! Ne nékem adj, én nem szűkölködöm, Nem esik jól falat, míg ily sok a szegény. Óh, adj Uram egy szép új világot! Hol boldog asztalod körül Jussa lesz mindenkinek, ki e földön él, Ahol minden ember fiadnak örül. KÓRHÁZBAN Reggelre kelve álmos szemem Komor fehér falakra néz. S a fájdalom, jaj, a fájdalom Itt van, és újra nehéz. Nyugtalanul fekszem ágyamon. Testem nyüszít, nem bírja már e kínt Most nincs boldog terv, nincs öröm, Az elmúlás halkan meglegyint. Csak pár hetet adj még Istenem, Míg eligazítom dolgaim, Aztán kedvedre rendelkezz velem Csak múljon már tőlem ez a kín. Míg énem, e türelmetlen, elgyötört A gondolatnak ily utjain jár A kórházablak mellett egy vén platán Lombja közt betűz egy kósza fénysugár A hajladozó ágak között két madár Kergeti egymást játékosan. Nem törődnek jövővel, múlttal, sorssal, Csak a jelennek élnek boldogan. Míg fürge táncuk fájdalmam csitítja, Magamat csendesen elszégyellem. Hisz Ember vagyok! Hinnem, s bíznom kellene! Tudom, nekem üzensz velük, Istenem... MIKOR SZÉP FEJED ÁLOMRA HAJTOD Mikor szép fejed álomra hajtod Tudom, nincs veled senki sem Leeresztett redőnyöd, zárt ajtód mögött Altatódajkád csak a gyötrelem Mikor bús fejed álomra hajtod S a köddé folyt időbe néz szemed A fájdalom is csak egy imbolygó folt csupán Te nem tudod, de én ott vagyok veled Kulcslyukon át osonok be hozzád Szellemszárnyon, mint a képzelet Megigazítom rajtad gyűrött takaród Gyengéden megsímogatom fejed Egy pillanat, s újra itthon vagyok Sugárzik, melegség járja át szívem Ha te nem is érzed, öröm, hogy én tudom Veled a fényt sikerült ma megérintenem Mert senki vagyok, ha nem szerethetek Poshadt vizű tó csak egész életem De ha van, ki szomjazza érintésemet Kristályvizet adó forrás lesz szívem MINDENSZENTEK Ha majd kint nyugszom a fűz alatt, Ne hozz majd drága koszorút nekem! Az ezer virágú krizantémok Nem segítenek már szívemen. Hiába mennek mások ezer virággal, Jön a november, s elfagy mind. Ne tarts a sírt versenyben díszítőkkel! Nem lesz könnyebb a föld odakint. Könnyebb csak lelkiismeretük lesz, Mely hordja a vissza nem vont szavakat, S százszor elmondják majd: köszönöm, Mit szemükbe mondani nem tudtak. A bántó szavaknak léleksebei Millió virággal nem gyógyíthatók, Hisz, kit köszönöm nélkül engedtek el, Azok az órák vissza nem hozhatók. Te ne légy köztük! Ha szívedben Az őszben emlékek szép virága kél. Csak egy szál gyertyát gyújts szobádban, Kit szerettél, ott lesz veled majd, ne félj! NEM AKKOR MÚLIK EL AZ IFJÚSÁGOD Nem akkor múlik el az ifjúságod, Amikor azt mondják neked: néni. Addig tart, amíg tudsz életedben Őszinte szívvel örülni, remélni. Ifjúságod megtart téged... Míg örülni tudsz egy szál virágnak Amíg helye van szívedben Egy májusi est dalának Ha majd nagymamaként egykor Megérzed talán, hogy szíved fárad, S nem támad vágy, ami éltet, Akkor, - de csakis akkor- Ints búcsút az ifjuságnak. Ó, ISTENEM, MIÉRT VAN AZ Ó, Istenem, miért van az, Hogy az oroszlán, melyet teremtettél, Ha napi prédáját már megszerezte, Tovább nem vadászik, hűvösben henyél? A mókus is annyit gyűjt csak, Ne éhezzen, míg a zord tél véget ér. A madár is tudja, mennyi kell, lesz mag holnap is Így este boldogan nyugodni tér. Csak az ember olyan teremtmény, Kinek még a sok sem elég. Ha rájön a szerzés ízére, Nincs határ, csak a csillagos ég. Az oroszlán zsákmányából a sakált, A keselyűt is részelteti, Csak az ember az, ki testvérétől, hogy néki Még több legyen, az utolsót is elveszi. Ó, Istenem, hogy lehet, hogy az ember Míg eszével a végtelent ostromolja, Azt, hogy a természet kincse mindenkié, Szívében elrendezni mégsem tudja? Ó, Istenem, miért engedsz ily sátáni törvényt, Mely emberi szívvel fel nem fogható? Milliók éheznek, s ha száz élete volna, sem Élhetné fel harácsolt vagyonát sok képmutató. REGGELI IMA Már pirkad az ég Kihunynak mind a csillagok Mintha te szemed lenne Istenem Napkeleten már csak egy ragyog Már múlik az álom Bár csukott szempillám megremeg Gondolatban nálad vagyok még Istenem Bár lelkem, lényem még szendereg Köszönöm Istenem az új napot Azt, hogy álmom éjjel vigyáztad, Hogy a csodás mindenség kapuját Előttem te újra kitártad. Köszönöm Istenem szeretteimet Köszönöm egész életem Adj mindnyájunknak békés napot, Nehézségeimben maradj velem. RÉGI NÁSZ /Egy baráti esküvő emlékére/ Amikor kezem nyujtottam neked A falakról nem néztek szentek le ránk Titokban jött hozzánk az esperes Ki előtt az igent mondta ki a szánk Egy zongora volt csupán az oltár Ez volt a kapocs köztünk, s egy vázányi virág Csak a család, és a nagy Isten jött el akkor A szerelem járta át a templommá lett szobát. Negyedszázadot adott nékünk Isten Benne három szép gyermeket Bárhogy is volt később, Te se bánd most már Amit adni tudtál, Köszönöm neked. SZÁZSZOR MEGTAGADTALAK Én százszor megtagadtalak, Te százegyedszer is szóltál hozzám. Százszor kísértettem sorsomat, Néked mindig gondod volt reám. Mikor mint hátára fordult bogár Kétségben vergődve vártam végemet, Te nem eltapostál, de felemeltél, Vártad, hogy megtaláljalak tégedet. Te szakadék szélén is megragadod Engedetlen könnyelmű gyermeked, Visszaterelsz nyájadba újra, Hol törvényed szerint élhetek. Most már érzem, nem véletlen Hozzám e végtelen kegyelem, Mert megtartottál, jól tudom, Célod van néked még velem. Engedd, hogy a jóban eszközöd legyek, Adj erőt újra, mint egykoron, S ha elvégzem majd, amit reám bíztál. Had pihenhessek jobbodon. TE CSAK LÉGY JÓ Bár körülötted millió kapzsi Hajszolja a pénzt, míg lát S nem látja meg, mint nyílik A réten ezer virág Te csak légy jó, és Isten megáld Bár bűnözők hada vallja Csak egy nap a világ Ha elveszik mindened Hisz nem számít sem ember, se család Te akkor is légy jó, és Isten megáld Ha úgy érzed is olykor Nem süt a nap reád Jogosan zúgolódsz Panaszra nyílik szád Te akkor is légy jó Bízzál, és Isten megáld Bár néha reményed Már-már veszni látszik Szívedben a hit is olykor inog már Te akkor nyerj erőt újra S meglátod: Isten megáld Ha majd az évek messze szállnak S nem várnak házadban kincsek terád De száz jó tettedért Ezer jó szót kapsz majd Akkor lelked nyugalmával Az Isten megáld. /Brigi Húgomnak szeretettel/ A TEMPLOM KOLDUSA Isten háza nálunk hatalmas. Két tornya eltűnik a ködben. Isten háza nálunk mindig tárva, Imára várva minden időben. Isten háza, - még alig pitymallik- Fogadja már a lelkeket, Kiket nehéz álom nyomasztott, Vagy kérdésre várnak feleletet. Jön dúsgazdag, jön szegény, Hacsak néhány elmormolt szóra is, Az oltáron égő gyertyafény Talán ad lelki békét mára is. Egy mankós koldus jön emitt, Az üvegajtón betekint, De nyűtt ruhában be nem menne, Fázik, de megáll mégis odakint. A mély árkád alatt óvva széltől Dermedt lábait megpihenteti. S mert már rég lakott ételből jól, Kezét a kijövők felé nyújtja ki. Bundás hölgy jön, a koldust nem látja. Szeme távolba réved boldogan. Végrehajtó ő a bíróságon, Áldást kért napjára, s már rohan. Tisztes mesterember lép ki most, Szeme a kolduson megakad. Néhány forintot zsebéből kivesz, Mit sietve a nyomorék kezébe ad. Hajlott hátú ősz néne jön Viseltes kabátja széltől se véd, Fejét alázatosan lehajtva Látja meg a koldus kezét. Zavartan megáll, szatyrában kotorász, De utolsó fillérje a perselybe hullt, Nincs pénze, de a táska mélyén Még egy piros alma lapult Unokájának szánta tán, De gyors mozdulattal kiveszi, A koldus arcát megérinti némán Az almát kezébe teszi. TUDOD KEDVESEM... Tudod rég kedvesem, az én sorsom a csend. Így fogadtál el, áldott érte neved! Hiszen esténként, ha a kis csodát leteszem, Megszűnik a zaj, a fülem is te vagy ekkor, Mert itt vagy, így, csakis így kerül a félelem. A csend megnyugtató, de sötét erdő is Fekete köpenye sok lopakodó árnynak, Ha nem hallom, nem tudom, követ e gonosz. Színét veszi ez el a felhőtlen vágynak. Ezért mindenkinél több vagy te nekem. Szavakból én szemedbe nézve értelek. Szívverésedet is kezemmel hallom én. S csak fejem fejed mellett jutnak el hozzám. A simogató szavak szerelmek éjjelén. Pótolhatatlan vagy, nézd hát el, ha néha féltelek! URAM, ÉN ÉDES ISTENEM! A Te áldó-büntető kezednek súlyát most Mázsás teherként érzem gyenge vállamon Millió bűnöm bilincse nem ereszt Keresztem már rogyva vonszolom. Jól tudom, azt bünteted, kit szeretsz, Bár próbádat hittel vállalom, Ha élni hagysz még, enyhíts terhemen. Óh, kérlek, úgy szeress nagyon. ÚJÉVI MAGYAR KÖSZÖNTŐ Az új évet megérni Engedted Istenem, Mint nehéz óráimban tetted: Ez évben is légy velem. Ne adj gazdagságot, Hisz mást kívánok én: Csak végtelen szereteted Legyen a miénk.. Szeress úgy, hogy a bánat Messze elkerüljön, A szegénynek minden nap Asztala terüljön. Ki vetett a földjén, Magának arasson! Ne ingyenélőknek Legyen rajta haszon. Ember az embernek Ne legyen farkasa, Legyen a föld kincse Mindegyikünk jussa. Ki ősi földjén reggel Még szorongva ébred, Adj új hitet néki És boldog magyar éltet. Legyen áldva szívünk Közös akarattal, S értse végre egymást Magyar a magyarral.

0 komment , kategória: Csabai Lajos

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 2

2024.11

2024. December

2025.01

Hét	Ked	Sze	Csü	Pén	Szo	Vas


						1

2	3	4	5	6	7	8

9	10	11	12	13	14	15

16	17	18	19	20	21	22

23	24	25	26	27	28	29

30	31

Blog kereső

Bejegyzések
ma:	0 db bejegyzés
e hónap:	6 db bejegyzés
e év:	183 db bejegyzés
Összes:	4943 db bejegyzés

Kategóriák

Keresés

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum

Látogatók száma

Ma: 821
e Hét: 6899
e Hónap: 25017
e Év: 667719

Szótár

Blogok, Szótár,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.