2020-06-29 22:00:40, hétfő
|
|
|
GYÖKÖSSY ENDRE
Ki volt Gyökössy Endre?
Talán a bevezetőként feltett kérdést butaság is föltenni, hisz ki ne ismerné ezt a nevet szerte e hazában? Annak a huszonhárom esztendeje elhunyt neves, hazai protestáns lelkipásztornak, pasztorálpszichológusnak, írónak-költőnek a nevét, aki egész életén át minden porcikájával vallotta és hirdette: ,,Nemcsak pénzből, a szeretetből is lehet "tizedet" adni. Ha én mindent magamnak tartok, önző, zsugori, gyűjtögető ember vagyok. Nekem azt tovább kell adnom! Én rengeteg szeretetet kaptam a szüleimtől, a feleségemtől, a gyerekeimtől, a gyülekezetemtől. Illik továbbadni!"
Link
Gyökössy Endre (Rákospalota, 1913. február 17. - Budapest, 1997. november 20.) református lelkész, pszichológus, egyházi író, költő.
Irodalmi pályafutását költőként kezdte, később tanulmányokat, esszéket írt, majd érdeklődése a teológia és a pszichológia határterületei felé fordult.
Gyökössy Endre úttörő munkát végzett a hazai lelki gondozás számára: összegyűjtötte, teológiai vizsgálat alá vonta mindazokat a lélektani felismeréseket és elméleteket, amelyek segíthetik a lelki gondozó munkáját; ismertette azokat a módszereket, amelyek a lelki gondozásban felhasználhatók.
Több évtizedes munkásságát szinte lehetetlen összegezni. Igehirdetései eleinte gépelt formában terjedtek, később, a technika fejlődésével, hangkazettán. Idős korában evangelizációs sorozatai, bibliatanulmányai nyomtatott formában is megjelentek. Az elhangzott anyagokat ő maga szerkesztette olvasható formába.
Szolgálatának legfőbb ismérve: lehajolni az elveszett emberhez, közel menni hozzá, nem csak a szószékről beszélni az elesettekhez. A teológia és a pszichológia határterületén mozgott, a bajba jutott ember lelki gondozója volt. Nem tartotta magát terapeutának, a lélektan számára nem mindenható eszköz volt, aki rábízta az életét, azt egészen Jézusig, az ő Gazdájáig akarta vezetni. A lélektant a diagnózisra használta, ismerte és tisztában volt a határaival, ha valaki beteg volt, tovább küldte orvoshoz, szakemberhez. Ő magát adlatusnak, kísérőnek nevezte. Mindenkit fogadott, a katolikusokat katolikusként, a protestánsokat protestánsként, az egyházon kívülieket missziói lelkülettel. Kereste, kutatta, ismerte az embert, ugyanakkor teológus volt, prédikációi, írásai a legérthetőbb nyelven közvetítik az evangéliumot.
Hitvallása az AGAPÉ, a SZERETET volt. ,,Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben." (Ef 4,2) ,,Ez az én alapigém. Lényem és szolgálatom alapdallama ez az ige. Tulajdonképpen ezt kellene ráírni a síromra, ha egyszer meghalok. Mert a Szeretet és a Szenvedés ebben az igében összekerült. Minél jobban szeretek valakit, annál jobban megszenvedem Nincs szeretet szenvedés nélkül, és csak az tud igazán szenvedni, aki szeret. Jézusról beszéljek? A keresztjéről? Olyan nagyon szenvedett - mert olyan nagyon szeretett! Életét adta érettünk a kereszten. Maradjunk annál, hogy az Ő követője, a Homo Christianus csak azt az életet követheti, amelyet Gazdája bemutatott." (Gyökössy Endre)
Dr. Gyökössy Endre (1913-1997) lelkész-pszichológust, Isten öreg bojtárjának is nevezték, de legnépszerűbb neve, Bandi bácsi volt. Mi több, ő is így nevezte saját magát.
Link
A BOLDOGMONDÁSOK MARGÓJÁRA
(Máté ev. 5. rész 1-12. versekhez)
Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük.
Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.
Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.
Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.
Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.
Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.
Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.
Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.
Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.
Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.
A HÁZASSÁG VITAMINJAI
1. Az egészséges fejlődés
Ahogy minden emberi szervezetnek mindennapi, nélkülözhetetlen életszükségletéhez tartozik bizonyos mennyiségű vitamin, ugyanúgy a házasságnak is megvannak a maga sajátos "vitaminjai".
Ezek hiánya éppen olyan veszélyes a házasságra, mint a vitaminhiány az emberi testre. S jelenléte éppen úgy fokozza az életkedvet, mint a vitaminok. Nos: hadd soroljunk fel néhány ilyen szellemi-lelki "vitamint".
Ő legyen boldog. Esküvőre jelentkezett Ádám és Éva, öreg lelkészüknél. Az sokáig, szeretettel nézte őket, aztán megszólalt:
- Boldog akarsz lenni, fiam? - Igen. Nagyon! - És te lányom? - Természetesen n is. - Akkor ne kössetek házasságot.
Megütődve meredtek öreg pásztorukra, de az mosolyogva folytatta:
- Csak akkor, ha mindketten a másikat akarjátok boldoggá tenni. Így lehettek boldogok. Mert szüntelen boldog házasság nincsen. De olyan házasság van, ahol a másik boldogságát keresik - és ez a legboldogabb házasság. Ilyen házasságot kérek és kívánok nektek.
Olyan házasságot, hogy egy valóságos példát is mondjak: ahol azon versenyeztek, kié legyen a megbékítő első szó és nem a kegyelemdöfést adó: utolsó.
Elszenvedő szeretet. Az Ige valóságlátását mi sem példázza jobban, mint az, hogy összeköti a szeretet - a szenvedéssel: "szenvedjétek el egymást szeretetben" - kéri Pál apostol az efézusiakat (Ef 4,2 Károli). Ezt az elszenvedő szeretetet bontsuk fel most három M-betűre.
2. Ő más
Az első M: MÁS. Azaz: a házastársam más, mint én. Nemcsak haja, szeme színe, termete más, hanem jelleme, lénye-alaphangja is más. Ezt kell sokszor és bátran elszenvednünk - szeretetben. Mert bátorság is kell a másik - másságának elfogadásához és sok szeretet - az elismeréséhez.
Ha különösnek hat is itt Selye Jánosnak a stressz-elmélet "atyjának" egy figyelmeztetése, mégis hadd idézzük: "Ha egy teknősbékát olyan gyorsaságra kényszerítünk, mint egy versenylovat, megöljük. De ha a teknősbéka tempójára akarjuk kényszeríteni, azt is épp úgy "elpusztítjuk". - Ez az emberre, a házastársakra is vonatkozik.
Aki azt hangoztatja, hogy szeretné megváltoztatni házastársát, főleg arról árulkodik: szeretné, ha éppen olyan lenne, mint ő. Saját egyénisége kényszerzubbonyába akarja beleerőszakolni. Házastársunkból nem annyira lefaragnunk kell, mint inkább: magunkkal kiegészítenünk. Ez változtatja meg leginkább.
Az első évek alatt tanulgatják a házastársak: egymás életritmusát átvenni vagy megszokni. Határtalanul sok tapintatot, megértést, türelmet igénylő életszakasz ez. Hiszen lehet az egyik korán fekvő, a másik éjjel olvasó.
Az egyik munkabíró, a másik hamar fáradó. Az egyik utazni vágyó, a másik otthon ülő. És így tovább. A kezdeti nehézségek után, s ha szeretik egymást, rendszerint rájönnek a házasfelek, hogy "úgy is lehet", s a különbség: inkább gazdagít. De ehhez idő is kell. A megszokáshoz is.
3. Másként
A második M: MÁSKÉNT. Azaz: házastársamra bizonyos dolgok, események másként hatnak, mint rám és az adott helyzetben, körülmények között másként is cselekszik, mint én cselekednék. Ez nem baj. Sőt: kiegészíti, kiegyenlíti, többszínűvé, gazdagabbá teszi a házasságot.
Ádám és Éva, nyári zápor után az ablaknál áll. Kinéznek a sötétedő alkonyatba. Szinte egyszerre szólalnak meg: - Milyen sáros a kert - mondja Ádám. Hogy ragyog az esthajnal csillag - jegyzi meg Éva. Mindketten valóságot és igazságot láttak meg. Ez: életük többlete.
De éppen ezt a kétféleséget kell olykor szeretetben elszenvedniök. Sőt: megbecsülniök, hiszen ez teszi egységüket érdekessé. "Mi huszonöt év alatt mindig egyet akartunk és mindenben egyetértettünk" - jelentette ki büszkén ezüstlakodalmán férje mellett a kardos feleség. Mire az asztal végén felmordult egy kapatos vendég. - de unalmas házasság lehetett.
És még van egy út. Egy őszhajú Ádám mondta - boldog házassága titka után érdeklődő pásztorának:
- Sose akartuk egymást legyőzni. Még meggyőzni is ritkán. Hagytuk, hadd győzzön le bennünket a Gazdánk. Egy kicsit szerettünk volna mindig Rá hasonlítani s ezért egyre inkább hasonlítunk egymásra.
4. Mégis
A harmadik M: MÉGIS. Nem mindig értem, mégis szeretem. Ha más is, ha sok mindenhez másképpen is viszonyul, sőt másképpen is cselekszik, mint én, akkor is. Ez az a mégis-szeret, amelyik nem tud elaludni haraggal (Ef 4,26). Amelyik megbocsátani is tud.
Egy Éva mondta anyjának, miután férje bevallotta neki öt éven át húzódó, titkos utait:
- Öt évig éltem egy rejtett hazugsággal körülvéve. Miért ne tudnék most egy megbánt és leleplezett hazugság tudatával élni - megbocsátva azt. Hiszen én is Isten bocsánatából élek szüntelen. Csak kettő között választhatok: vagy férjemet küldöm el, vagy csalásai emlékét dobom ki az ablakon. Én inkább az utóbbit teszem.
Igaza van Pascalnak: "nem szeret az eléggé, aki nem szeret túlságosan." Tegyük hozzá: a mértéktartóan határozott szeretetnél csak a határtalan szeretet nagyobb, mert ez a jézusi szeretet.
Semmi sem nehéz annak, aki szeret. (Chiaravelli Szent Bernát)
5. A "mézes évek"
Az első évek a "mézes évek". A testi összeszokás ideje is ez az időszak. Kettős veszedelem fenyegethet ilyenkor: Keresnek valamit - ami nincs. És van valami - amit nem keresnek.
Ifjú Ádám és Éva a szexusnak gyakran azt a déltengeri elragadtatott révületét keresi a mézes hetek, hónapok, olykor még évek alatt is, ami előzőleg számukra könyvek, színdarabok, filmek és slágerek ígértek. Ők még nem tudják, hogy se az író, se a film dúskeblű hősnője -, nem ismeri ezt a szuperszexet, amit az egyik megírt, a másik pedig megjátszott.
Ádám és Éva pedig olyasmit vár most, ami nincs. Legalábbis úgy nincs, ahogy azt olvasták s a film után elvárják. Ezért Évike csalódást érez, ez pedig izgatja, idegesíti.
A szexrobbanás és a szerelmi tapasztalatokat hazudó slágerek világában, hideg kivételnek érzi magát, mert képtelen átélni azt a gyönyört, amit "a világ elvár" tőle; s következésképpen ő is önmagától. Hogy kudarca ki ne derüljön, úgy tesz majd, "mintha mindig úgy érezne".
De egyszer csak mégis kiderül: nem érez úgy. Ádám pedig (ilyenkor minden Ádám), azt hiszi, becsapták és ő az, aki "kifogta". Itt kellene a legtöbb házassági tanácsadó könyvnek többet mondania a különböző érzékenységi pontoknál, biológiai kioktatásnál, vázlatos rajzoknál. Legalább annyit: nem ti vagytok a kivételek.
Kezdetben majdnem mindenki így van vele. Ne féljetek. Ne legyetek türelmetlenek, ingerültek. van még időtök. Melyikőtök tanult meg néhány hónap alatt egy hangszeren tökéletesen játszani? Hát még kettőn egyszerre. Addig is, amíg tanulgatjátok, ápoljátok házasságotok lelki és szellemi oldalát is. És meglátjátok, szép lassan "fog ez menni". A nemi élet is!
Boldog az a férj, ki mindent elmondhat feleségének. (Stendhal)
6. Grandiózus kicsiségek
A grandiózus kicsiségek közé tartozik az elismerő, jó szó is. Selye János, világhíres tudósunk írja: elismerés nélkül éppen úgy nem élhet az ember, mint a hal víz nélkül.
Házasságunk harmadik évében Éva már nem bírta tovább. Új frizurát csináltatott, elegáns ruhát vett fel, úgy várta haza a férjét, az hátha, most az egyszer észreveszi és megdicséri, haját, ruháját. vagy legalább a különös gonddal készített jó vacsorához lesz egy szava. Semmi. Ádám megcsókolta. Pontosan úgy, mint máskor. Szó nélkül megette a vacsorát, de amikor újsága után nyúlt, Éva kirobbant:
-Sose dicsérsz meg semmiért. Neked szépítettem magam, neked öltözködöm, a kedvenc ételedet készítettem és egy elismerő szavad sincs hozzám?
Mire Ádám:
- Mikor mondtad egyszer is, hogy okos vagyok és erős. Hogy sokat dolgozom és most is a második műszakomból jövök - érted. Évődő, kedves hangon, mosolyogva mondta mindezt, úgy, hogy Éva elnevette magát, de magában megjegyezte:
Az elismerő jó szót nemcsak várni kell, hanem adni, mondani is. S arra mindkettőjüknek szükségük van.
Egy összetörtségében őszintévé vált férj mondta el - közvetlenül felesége halála után:
- "Őrjítő, ha meggondolom, a halotti koszorú volt az első virág, amit húsz évi házasság alatt kapott. Azért is vettem neki olyan irdatlan nagy koszorút!"
- Igen, vannak a rossz lelkiismereteimnek is virágai. De nem lehetne egy ilyen óriáskoszorút előre és szálanként odaadni asszonyainknak - míg élnek?!
Miért is ne lehetne "élők napja" is, ha már van halottak napja.
Az ember nem tud élni jó szó, elismerés nélkül. (Dr. Gyökössy Endre)
7. Derű és humor
A derű és humor. Ha a rosszkedv az ördög széruma, akkor a derű az Isten vitaminja. Az ige szavaival: a "Lélek gyümölcs" (Gal 5,22).
Az az asszony, aki paprikás krumpli mellé derűt ad körítésnek, jobban vigyáz férje egészségére, mint aki süllőt pirít neki vajban, de azt szemrehányásokkal köríti.
Egy Ádám mondotta. -"hivatali bosszúságomat és rosszkedvemet mindig kint hagyom a lábtörlőn azzal a porral, sárral együtt, amit leverek a lábamról. én szegény ember vagyok, nem tudok mást hazavinni, mint jókedvemet." Milyen gazdag asszony lehet a felesége.
A derű ikertestvére a humor. A humor azt jelenti: mégis mosolygok. Aki ezt cselekszi, nem válik sem önmaga, sem az események rabjává. A humor belső távolságban tart önmagunkkal és az eseményekkel szemben. A távolság pedig helyesebben mutatja az arányokat.
Azaz: tudunk már önmagunk felett is derülni. Házastársunk egy-egy tette, szava nem világraszóló katasztrófa többé, mert mosollyal áthidalható és humorral feloldható.
Azt is mondhatnók: a humor a házasélet villámhárítója. Egy jókedvű ifjú pár egyszer tagokat toborzott.
"Három H" mozgalmunkhoz, fiatal házasok között. mikor csodálkozva kérdezték, milyen mozgalom ez, így sorjázták el a 3 H-betűt: Hittel, hűséggel, humorral élünk. Remekül beválik. minden napot elveszettnek érzünk, amelyiken nem imádkoztunk együtt, nem csókoltuk meg egymást és nem nevettünk. Próbáljátok meg ti is, ajánlgatták. Nem rossz ajánlat.
Házastársak imája:
Uram, segíts nekünk, mindig emlékezzünk arra a napra, amikor megismerkedtünk, és megszerettük egymást! Segíts mindig meglátni a jót a társamban és segíts, hogy közösen tudjuk megoldani gondjainkat. Segíts kimondani egymás iránti érzéseinket, és tudjunk bocsánatot kérni egymástól.
Uram kezedbe adjuk házasságunkat!
ÁMEN
IGYEKSZEM!
Öröm. Öröm... öröm... örüljetek. A Filippi-levél szinte minden sorából ez az üzenet szól hozzánk. Egy alkalommal prédikációs sorozatban magyaráztam végig az egész levelet, ezzel a címmel: A MÉGIS-öröm. Hogyan lehetséges ez?
Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom istentől a hit alapján, hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. Fil 3,8-14
Öröm. Öröm... öröm... örüljetek. A Filippi-levél szinte minden sorából ez az üzenet szól hozzánk. egy alkalommal prédikációs sorozatban magyaráztam végig az egész levelet, ezzel a címmel: A MÉGIS-öröm. Eljutottam a sorozat végéig és még mindig nem találtam a nyitját: számtalan nehézség és megpróbáltatás közt, ráadásul fogságban íródik a levél: honnan van hát Pálnak ez a hallatlan örömforrása? Ilyen körülmények között semmi oka nincs az örömre, mégis örül. - Nekünk meg olykor annyi okunk volna, hogy örüljünk, mégis nyavalygunk, nyöszörgünk, levertek, rezignáltak vagyunk. Hát hogyan van ez?
Egy szóban vélem megtalálni a megoldást; az ember mindig felfedezhet valamit az Igében mert mindig ad valami újat. Mi ez a felfedezésem? Egyetlen egy szó, amit most húztam alá életemben először a Bibliámban, de szeretném ezt aláhúzni a szívetekben is: igyekszem.
De miért ugrotta át eddig a szemem ezt a szót? Mert ez a szó egy kicsit devalválódott, elértéktelenedett. Az igyekvő ember ma általában majdnem egyenlő a törekvő, a törtető, a másokat átlépő emberrel. Valami mellékzöngét kapott, hogy igyekvő ember. Ha nagyon szépen akarunk egy törtető, a ranglétrán rendületlenül fölfelé kapaszkodó emberről beszélni, azt mondjuk rá: igyekvő ember. De mögötte ez van: kifeszített könyökkel... Egy kis pejoratív, mínuszos jellege van ennek a szónak. Még a világban is. Hát még keresztény körökben! - Minek igyekszünk, amikor Isten annyira igyekezett, hogy értünk adta az Ő egyszülött Fiát! Nekünk igazán nem kell olyan nagyon igyekeznünk, Ő mindent elintézett helyettünk kegyelemből; hitben vagyunk, nekünk már csak igent kell mondanunk.
Mi protestánsok ezt a lutheri tanítást, amit később Kálvin János is bizonyos fokig aláhúzott, komolyabban vettük, mint kellett volna. De nem gondolom, hogy Luther egészen azt gondolta, amiből mi teológiát csináltunk: majd a jó Isten elrendez helyettünk mindent, nekünk nem kell igyekeznünk, csak be kell fogadni a szívünkbe Jézus Krisztust, a többi a jó Isten dolga. Hát minek igyekezzünk emberi erővel? És az évszázadok alatt kezdtünk erről beszélni a gyülekezetnek: nekünk csak ki kell nyitni a szívünket és akkor minden rendben.
Egy koncentrációs táborban, halála előtt egy másik nagy evangélikus, lutheránus lelkész, Bonhoeffer, mielőtt tarkón lőtték volna, azt vetette papírra, hogy olcsóvá tettük a kegyelmet. Nagyon passzív lett a kereszténységünk. Visszautaljuk Isten hatáskörébe azt is, amit Ő reánk bízott. Nincs igyekezete a hitünknek.
Pál, a megfáradt, sok gyülekezetet alapított öregember, aki igazán szeretett volna száz százalékos keresztény lenni, azt mondja: Nem mintha már elértem volna mindazt, vagy már célnál volnék, de igyekszem.
IGYEKSZEM! - Amikor ideértem, elővettem a ceruzámat, aláhúztam és a szívemben is rehabilitáltam ezt a szót. A nagyon erős emberi igyekezet eredeti szava áll itt: "Igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus."
Pál nem szégyelli leírni ezt a szót, hogy ő még nem érte el, még nincs egészen készen, noha apostol. Írja, hogy "él bennem a Krisztus" - mégsincs célnál, de igyekszik.
Hogyan igyekezett Pál növekedni a Jézus Krisztusban? Bilincs tartja fogva, börtönben van, fogságban, hogyan igyekezhet? "De én igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem megragadott a Krisztus Jézus".
Gondoljuk végig alaposan! Nem itt hagyjuk mi abba? Bennünket is megragadott Jézus lénye, élete, beszéde - megragadott ember vagyok! Nagyszerű! Stop! Nem ezért leszünk lelkendező emberek lelkes emberek helyett? Mert könnyebb lelkendezni, mint a Lélek által élni. És csodálkozunk, hogy telik az idő és ez a megragadottság mintha gyöngülne, minthogyha a kereszténységünkben az első szerelem, a Jézussal való találkozás hűlni kezdene (vö. Jel 2,4-5). Azután már nem hiányzik olyan nagyon a napi bibliaolvasás, aztán egy-két vasárnapot is kihagyunk és ugye, mindig mondják otthon, hogy pénteken is jársz a templomba, meg szerdán is, azt is kihagyjuk, és a régi megragadottság valahogy alábbhagy. Miért? Mert egyoldalú volt. Bennünket megragadott Krisztus, csak éppen mi nem ragadtuk meg naponként újra meg újra Krisztust.
Pált nem ragadta meg Krisztus? Gondoljunk a damaszkuszi útra! (vö. ApCsel 9,1-9) De attól kezdve Pál apostol halála órájáig bárhol is járt, a filippii gyülekezetben, Antiókiában, Athénben vagy a római börtönben, igyekezett naponként megragadni Krisztust, naponként újra és újra. Kölcsönös volt ez a megragadás.
Pál a legutolsó levelében arra kéri Timótheust, hogy ha meglátogatja őt a börtönben, "a köpenyemet, amelyet Troaszban Kamposznál hagytam hozd el" (2Tim 4,12-13). Fázik szegény a nyirkos börtönben. Milyen szentségesen emberi: fázom, édes fiam, hozd el a köpenyemet, fázom, jön a hideg tél, ha jössz, hozd el. Mit kér még? Hozd el a könyveket is, de főként a pergameneket. Mit gondoltok, milyen könyveket kér Pál a börtönben? Regényt, versesköteteket? Ovidiust? Nem, a Bibliát. A tekercseket.
Két dolgot kér ugye szabad így mondanom az öreg Pál. Persze, a mi átlagos életkorunk szerint nem volt ő olyan nagyon idős, ötven év körüli. Csak akkor ez az életkor már öregnek számított. Fáznak a csontjaim, hozz egy köpenyt, didereg a lelkem, hadd olvassam Isten szent Igéjét.
Mi volt a Bibliája? A zsoltárok, az ótestamentum. Akkor még nem íratott le az evangélium. A könyvek, a pergamenek. Míg bilincsben van a kezem, míg várom a halálomat, a császár ítéletét hadd olvassam a Szentírást. Hol ragadta meg Pál Jézus Krisztust? Az Igében; fázva, dideregve, köpenyre várva.
Az Igében ragadott meg talán téged is valamikor az Úr, s te csak az Igében tudod megragadni. Ragadd meg az alkalmat, amikor hallhatod, amikor csak olvashatod! Mert ha nem ragadod meg, akkor megint eltűnik egy nap. Ne hagyj ki egy napot sem! Ahogy mindennap reggelizel, legalább egyszer egy nap táplálkozz az Igéből is! Csodálatos ereje van!
És hogyan ragadta meg Pál újra és újra Krisztust? A másik emberben. Római börtönében, élete utolsó esztendejében emberek keresik fel őt. És ez a beteg fogoly, már-már halálra ítélt ember vigasztalja azokat, akik kívülről jönnek őt meglátogatni. Nem döbbenetes? Nem azok vigasztalják Pált, akik meglátogatják, Pál vigasztalja őket.
A börtönből ír Filemonnak, egy kolossébeli nagyúrnak, hogy "Itt találkoztam a börtönben egy fiatal szökött rabszolgával, itt tudtam meg, hogy Onézimus tőled szökött meg. Fogadd őt vissza magadhoz, ne bántsd, (akkoriban kivégezték a szökött rabszolgákat), itt szültem a fogságomban, fogadd vissza az én fiamat." Onézimus azt jelenti magyarul: haszontalan. Úgy látszik, ez a rabszolga olyan “kis haszontalan" volt. "De most már fogadd vissza, mint aki hasznos írja, mert az én gyermekem." Egy rabszolgából keresztényt formál a börtönben. Pál valóban életet adott bilincsei között is!
Hányan keresik a nagy apostolt, és ő ragyog és vigasztal. Mi az ereje? Az "igyekszik". Igyekszik naponként az Igében, és a kicsinyeiben megragadni magát Krisztust, hiszen Krisztus mondotta, aki befogad egy gyermeket a Ő nevében, Őt magát fogadja be. (Lk 9,48)
Ha valaki benyitott Pál apostolhoz a börtönébe, mindig Krisztus lépett be. Ha valaki belép hozzád könnyes szemmel, Krisztust vigasztalod meg. Őt erősíted meg, Neki szeged meg a kenyeret, adsz egy tál ételt, Krisztusnak adod oda a ruhádat. Így lehet megragadni Őt, így ragadja meg Pál, az apostol, mert megragadott ember volt.
Mi itt pontot teszünk: megragadott emberek vagyunk, egyszer csilingelni kezdett a szívünk egy Igére, evangéliumra, nagyszerű! Halleluja! Ámen! És aztán csöndesen minden ellazul. Miért? Azért, mert nincs meg ez a szent kettősség: Ő megragadott engem, én igyekszem Őt megragadni újra és újra.
Ez a boldogság titka. Ezért tudta Pál apostol ilyen körülmények között, amikor igazán semmi oka nem volt az örömre, újra és újra leírni levelében: örülök és örülni fogok, akár életemben, akár halálomban, éntőlem ezt az örömet már senki nem veheti el. És kérlek benneteket filippibeliek, legyetek örvendező keresztények.
A megragadott ember megragadó ember. Erre, rád, meg rám van szüksége a világnak, hogy a Krisztus felé elragadó emberek legyünk. Ez pedig csak egyféleképpen lehetséges: ha engem egyszer megragadott, márpedig megragadott; ha egyszer téged megragadott, márpedig nem hiszem, hogy ezt a sorokat olvasnád, ha nem így volna akkor naponként ragadd meg, ahol csak tudod: hitben, szolgálatban, gyülekezetben, emberekben, elesettekben. Ha felemelsz egy elesettet, Krisztust ragadod meg; ha a kezedbe veszed az evangéliumot és olvasod, Krisztus beszédét ragadod meg, és benne a Krisztust.
Ne szégyelljünk igyekezni! Nem mintha már elértem volna mindent (nem vagyok tökéletes) vagy már célba értem volna, de igyekezem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Jézus Krisztus.
Hát így lehetséges életünkben és szívünkben az öröm, a MÉGIS-öröm.
ÍGY SZERESD GYERMEKEDET!
Tedd a Bibliádba ezt a levelet, szülőtestvérem, s ha gyermekedért imádkozol, ne felejtkezz el azért könyörögni, hogy hited soha meg ne rendüljön a gyermek Atyjában, akié gyermeked, a teremtés és a megváltás jogán, akinek célja van vele - s veled. S hogy megértsd azt a célt, amit Ő tűz ki gyermeked elé - és nem te.
Hogy hosszútűrő türelmed soha el ne fogyjon gyermekeddel szemben. Hiszen Ó is eltűr téged. Hogy tudj újrakezdeni, el nem fogyó szeretettel szeretve!
Hogy tudj várni! Várni és újra várni: a megfelelő pillanatra a nevelésben. Olyan türelemmel, ahogy az Atya várakozott a tékozló fiúra.
Hogy mindig megtaláld az Ő segítségével a megfelelő szót és cselekvést minden alkalommal, s éppen akkor, amikor kell! Hogy ne mondj, cselekedj se többet, se kevesebbet, mint kell. Nem később és nem előbb, mint amikor kell.
Hogy soha ne ingadozz az Igében, ha szól gyermeked felől!
Hogy mindig megtaláld a megfelelő büntetést s elkerülhessed azt, ami nemcsak többet árt, mint használ, de amit Ő sem cselekednék!
Hogy tudj megbocsátani kevés szóval, vagy szó nélkül - bocsánatért esdve és bocsánatot nyerve.
Hogy adjon isten elég időt gyermekedhez, s te ezt az időt ne használd másra. Hogy megismerd őt legalább úgy, mint földedet, állataidat, szerszámodat.
Hogy a gyermek hibáit elsősorban magadban keresd, mert majd' mindig bűntársak vagyunk, hiszen tőlünk örököl, lát, hall, és les el mindent.
Hogy nevelés közben - te is nevelődjél. Ha kell, gyermeked által. Mert mindig az a nevelő gyermek és szülő közül, aki közelebb van Krisztushoz. S nemegyszer a gyermek áll, ér közelebb Őhozzá.
Hogy megismervén a gyermeket, örömmondó, evangéliumhirdető szülője legyél. Mert az evangélium örömhír Csak így emelheted át testi-lelki nehézségein. Csak így gondot majd rád szeretettel, akkor is, ha már nem leszel e testben.
Hogy a hosszútűrő türelem és szeretet mellé adjon megértő tapintatot, hogy megérezzed: fájdalomszerzésre nem szabad fájdalomszerzéssel, dacra dühvel, neveletlenségre gorombasággal, szívtelenségre hidegséggel válaszolnod. Mert a hasonló csak fokozza a hasonlót, míg a szeretet felold. Az öröm: gyógyít. A jóság: fölemel. Mert Jézus is így cselekednék!
Hogy mindig le tudd győzni magad, amikor úr akarsz lenni az Úr helyett. Hogy bálvány ne légy otthonodban. Hogy soha el ne felejtsd: Néki növekednie kell, neked pedig alábbszállanod.
Hogy vegye el a kaszárnyahangot és beszédet, hogy megtanulhass Jézustól röviden, világosan, melegen, szívvel beszélni gyermekeiddel.
Hogy gyakran legyen erőd az 1. Korintusi levél 13. fejezetében leírt szeretet himnuszának mérlegére tenni szülői szeretetedet, mert ez az Ige. Jézus azonnal megmondja az így kérdezőnek: hol a baj. De azt is - újra és újra -, hogy a mi nevelésünk elsősorban: szolgálat. Mégpedig mentőszolgálat. Odamentés az Orvoshoz, Jézushoz, aki meg is tudja menteni gyermekünket. Erre és az örök életre, velünk együtt.
Dr.Gyökössy Endre: Így szeresd gyermeked Videó
Link
KARÁCSONYI IMA
Kedves Atyánk!
Most mindnyájan azokért imádkozunk, akik emberileg magányosak lesznek karácsony szentestéjén, és ha valamikor fájdalmas a magány, akkor ezen az estén kétszeresen vagy tízszeresen is az. Érettük imádkozunk, hogy ha magányosak is, ne legyenek egyedül, akkor se, ha csak egy szál gyertya lobog előttük. Az az egy szál gyertya jelentsen Téged, világ Világossága, Aki fénynek, vigasztalásnak, békességnek és erőnek jöttél közénk.
Most azokért imádkozunk, akiknek kétszeresen fáj a karácsony, mert valahol szétszóródva a világban még egy fenyőgallyat sem találnak, mert talán ott nincs is, talán csak egy borókaág, talán valami trópusi növénynek leszakított levele, de ők arra gondolnak, hogy itthon karácsony van. Talán gyermekünk, unokánk, bátyánk, szülőnk. Uram, add, hogy karácsony történjék szívükben, légy jó békességben velük, a mi szétszórtjainkkal, ezzel a szétszórt és szétdobált néppel.
Uram, azokért könyörgünk most,akik először töltik özvegyen ezt a karácsonyt. Múlt karácsonykor a párjuk még ott ült mellettük, és most azért lesz könnyes a szemük, hogy az a csók, amit azon a karácsonyon adtak, nem volt elég meleg. Uram, tanítgass bennünket, hogy míg élünk, meleg szóval szóljunk. Uram, bocsásd meg nékünk, hogy sokszor úgy megyünk el,hogy elfelejtettük megmondani a másiknak: jó volt, kedves volt, szerettük.
Uram,köszönjük gyermekeinket, akkor is, ha ők nem köszönnek meg bennünket. És köszönik a gyermekek a szülőket, még akkor is, ha sokszor már nyûgösek, öregek, morgolódók, kesergők, már kiesnek ebből a világból, mert idegenek. Kérünk, adj türelmet gyermekeinknek,hogy tudjanak hordozni bennünket öregecskén,sokszor érthetetlenül, másvilágból itt maradtnak.
Uram,hadd történjen karácsony, hogy férj a feleséget, feleség a férjet, gyermek a szülőt,szülő a gyermeket ne csak egy napig szeresse, hanem akkor különösképpen és jobban! Hogy te ott lehess, aki testet öltött Szeretet vagy.
És most azokért imádkozunk, akik már Nálad vannak. Tudjuk, hogy nem kell értük imádkoznunk, de nekünk jólesik rájuk gondolni, jólesik úgy gondolni rájuk, mint akik Nálad vannak, Benned vannak és Általad élnek. Nem tûzünk le kis gyertyákat a sírjukra,de most gondolatban megáldjuk az emléküket.
És most egyenként, és magam is Uram, arra kérlek, hogy ne mi legyünk, akik elrontjuk a karácsonyestét rosszkedvvel, mogorvasággal,idegességgel, kapkodással, morgolódással.
Kérünk Urunk, hogy történjen bennünk és általunk, kis családunkban és ebben a nagy családban karácsony a Te Szent Igéd, Szentlelked által, a Te szent asztalod felett.
Ámen.
Gyökössy Endre : Karácsonyi ima - Videó Music, Michel Pépé
Link
KI KEZDJE EL?
A lelkész kertje hűvös sarkába húzódva olvasgatott, amikor hirtelen ott állt előtte Laci, fia gyermekkori barátja, azóta kétgyerekes mérnök.
- Áldás, békesség! Bocsánat, ha zavarom, nyitva volt a kapu. Ide mindig bejövök, mint régen.
- Ennek örülök Laci, mindjárt jön a fiam.
A látogató lezökkent a másik kerti székre és olyan mélyet sóhajtott, hogy az idős lelkész akaratlanul megkérdezte:
- Sokat dolgozol? Fáradt vagy?
- Fáradt - némi hallgatás után hozzátette - legbelül.
Néhány rövid mondat után rátért, mi nyomja a szívét, legbelül. Névnapjára a felesége kezébe adott valami szépen csomagolt bigyulát, és azt mondta: Isten éltessen, kezet rázott vele, mint a főnöke az irodában. Kibotorkált a kertbe, a kutya a nyakába ugrott, és végig nyalta a képét.
- Legalább megcsókolt valaki. - Kínosan felnevetett, de megpárásodott a szeme.
- Sokat vagy távol? Ez a baj?
Laci felemelt a földről egy fehéren erezett kavicsot s tenyerén a lelkész elé tartotta:
- Ilyen hideg az asszony, mint ez a kő. - Ujjai görcsösen szorították a tenyeréhez, úgy folytatta - ezért utazom annyit, nem kedvtelésből. Azzal aki mellettem ül a gépen, bárki legyen az, mindig tudok beszélgetni. Másokkal is.
A feleségemmel soha. Ha messziről érkezem és hozok neki valamit, hűvösen biccent, jólnevelten megköszöni. Olykor meg sem nézi. Enni ad, valamit mond a gyerekekről, aztán visszanéz szobája ajtajából, ezt mondja: Szia -, és reggelig nem látom.
- Mikor némultatok el így?
- Sosem volt bőbeszédű, de most messzebb él tőlem, mint a Szíriusz.
Az idős lelkész akaratlanul is a férfi kezét figyelte, ahogy ujjai között forgatta a kavicsot.
- Átvennéd a másik kezedbe?
- Bocsásson meg, ha ideges vagyok, mindig babrálok valamivel. - El akarta dobni a kavicsot.
- Várj, vedd a másik kezedbe!
A férfi zavartan engedelmeskedett.
- Ugye most melegebb, mint amikor felvetted?
- Melegebb a tenyeremtől.
- Attól. Próbáld meg fiam ezt a feleségeddel is, hátha felmelegszik. Ismered Assisi Ferenc imáját?
- Ismerem. ,,Add, hogy ne engem szeressenek, hanem én szeressek, mert akkor kap az ember, ha ad."
Laci lassan felállt. Pár percig még nézte a tenyerében a kavicsot.
- Most megyek.
- Nem várod meg a fiamat?
- Most nem. Inkább hazamegyek.
- Melegíteni?
- Melegíteni.
Gyökössy Endre - Ki kezdje el... Videó - Lovas Zsuzsanna
Link
A LEGNAGYOBB CSODA A SZERETET
Jézus ÉL - ma is él, és pontosan ugyanúgy cselekszik, mint kétezer évvel ezelőtt! Nem a nyitott sír a csoda, hanem az a szeretet, amelyik ezt az üzenetet bízta az angyalokra! Az a szeretet, amellyel úgy jelenik meg tanítványai között, mintha mi sem történt volna, mintha sose aludtak volna el, míg Ő szenvedve imádkozott, mintha sose futottak volna el, amikor Őt elfogták, mintha sosem tagadta volna meg Péter...
Erre a szeretetre valóban csak Isten képes!
Ez a szeretet - Istenre vall!
Így csak Isten tud szeretni!
Itt az ideje, hogy komolyan vegyük, hogy mi is részesei lehetünk ennek a jézusi agapénak: lessük el és tanulgassunk Tőle a csodák csodáját!
MÉGIS ÖRÖM
(Fil. 4: 4 és Fil. 2: 17)
"Csúnya volt, tömzsi és púpos is. A negyvennégyes év légibombázásai alatt vesztette el úgyszólván mindenét; így került hozzánk, a parókiára.
Lakásunk jórészt üresen állt, a szuterénben húzódtunk meg apró gyermekeinkkel. Az volt az "óvóhely". Ő egy parányi szobácskában lakott fölöttünk. Júlia testvérnek szólította mindenki. Méltán. Senkije sem volt, így lett sokunk testvére, munkatársa, helyettese, kisegítője; kis családomnak és egyházközösségünknek, a nagy családnak mindenese. Fityula nélküli diakonissza, palásttalan segédlelkész, beteglátogató nővér.
A frontról érkező halálhírek egy részét, amelyet hivatalból nekem küldtek meg a tábori lelkészek, ő kézbesítette. Egyedül nem győztem.
Ilyenkor késő estig elmaradt és szótlanul ment be a szobájába. Még légiriadó és bombázások alatt sem jött le, hiába hívtuk. Csak legyintett - és mosolygott. Tulajdonképpen mindig mosolygott. Nem csak az arca, belülről ragyogott. Azóta nem láttam olyan csúnya-szép, tündöklő arcot. Sokáig nem értettem ragyogása titkát. Nap mint nap vijjogtak a szirénák. Gyárak közelében laktunk, gyakran hullottak a bombák. A házakra is.
Kántorunkat behívták katonának, így az is ő lett. Úgyszólván minden nap temettünk, felváltva egy idős római katolikus lelkészzel. Egyre gyakrabban név sem került a hevenyében összetákolt koporsókra. Ki tudta azt akkor, ki milyen vallású lehetett? A legtöbbet romok alól ásták ki. Öreg, katolikus lelkésztársammal a temetőben tanulgattuk akkor az ökumenét.
Egy ilyen alkalommal hárman ugrottunk be az egyik, előre megásott sírba, mert mélyrebukó repülők gépfegyverrel pásztázták végig a temetőt. Júlia testvér ott is, akkor is mosolygott. A szorongástól feszülten mordultam rá:
- Most minek örül? - A sír mélyén is ragyogó arccal válaszolta:
- Éppen helyben vagyunk.
Máig sem tudom mire gondolt, arra-e, hogy kitűnő fedezékben lapulunk vagy arra, ha eltalálnak, csak ránk kell kaparni a földet.
Egyszer - véletlenül - az egyik szoba ablakából kikémlelve megláttam, hogy a kert legeldugottabb sarkában imádkozik. A légiriadót lefújták, s már alkonyodott. Háttal állt a háznak, arcát az ég felé emelte.
A Váci úton valamelyik gyár éghetett, mert a tűz verese meg-meglobbant csúnya-szép arcán. Szorosan összekulcsolt kezét félig az égre emelte. Szinte belemártotta a rőtes fénybe. Ezért láttam olyan világosan, hogy előbb a hüvelykujja emelkedett a szorosan összekulcsolt kézből, majd a mutatóujja, fél perc múlva a nagyujja, aztán a következő. Végül a kisujja. Majd nyitott
tenyérrel az ég felé emelte mindkét karját. Úgy állt ott percekig, mint egy szürrealista szobor.
Attól kezdve a késő délutáni légiriadók lefújása után, ha az ablakhoz léptem, mindig ugyanott és ugyanígy találtam, imádkozva. Akkor is, amikor közvetlenül közelünkben söpört el egy házat a légiakna. Ezután belépett a lakásba és még sugárzóbb volt, mint máskor. Akár lámpát sem kellett volna gyújtanunk. Bár nem is volt szabad. Igaz, őt nem lehetett "elsötétíteni".
Elmondtam neki, hogy akaratlanul megfigyeltem, s hogy így, ujjait emelgetve még senkit sem láttam imádkozni. Rám mosolygott és azt válaszolta:
- Ez az én olvasóm.
- Az olvasója? - csodálkoztam rá.
- Az. Amikor a hüvelykujjamat nyújtom ki, azokra gondolok, akiket a Lélek szembe juttat.
Azután a mutatóujjam következik, akkor azokért mondok imát, akik Isten felé mutatják utamat. Magáért is akkor imádkozom. Amikor nagyujjamat emelem fel, a világ vezetőiért könyörgök: hagyják abba a háborút. Túl sok vér folyt már. A következő a gyenge ujjam. Azzal a gyöngéket, az üldözötteket, a kicsinyeket és a haldoklókat ajánlom Isten kegyelmébe. A kisujjam az enyém. Azzal kérem Gazdámat, hogy halálomig vidám szívvel szolgálhassam. Hogy senki ki ne maradjon, ezért tartom két tenyeremet az ég felé, s így kérem Istent, tartsa tenyerét a világot - mégis. Mosolygott és hogy szokott, eltűnt a szobájába.
Hónapok múlva derült csak ki, akkor már nem dörögtek az ágyúk, hogy egy rongyos zsákban az ágya alatt dugdosta a kifosztott rákospalotai zsinagóga hétágú gyertyatartójának és egyéb összetört kegyszereinek darabjait. A vandál pusztítás után, éjjel kilopódzott a házból, s amit a
zsinagóga körül talált szétdobálva, zsákba szedte, hazahozta és elrejtette.
Nem felejtem el, hogy később Duschinszki barátom, a rákospalotai rabbi, aki csodamódon megmenekült a bori haláltáborból, hogyan zokogott erre a zsákra borulva, hogyan jajongott héberül az asztalra kiborított törmelék fölött. Amikor megkérdezte Júlia testvért, mivel hálálhatja meg azt, amit tett, ő azt válaszolta:
- Örülök, hogy most örül - és kiment a szobából.
Aztán jóval a háború után egyszer rosszul lett. Kórházba került.
Valamikor ápolónővér volt, nem lehetett becsapni. Igaz, nem is akarták, mert megismerték. Amikor ágya szélére ültem és megszorítottam a kezét, olyan derűvel mondta: rák, mintha örömhírt közölt volna. Bármikor meglátogattam, mindig volt jó híre valakiről a kórteremben: Erzsi néni, a négyes ágyon, már
evett. Ez hazament. Az jobban van, amaz már tud aludni. Amikor felőle faggattam, egyféle választ adott: Jobban vagyok, mint érdemlem.
Egy napon üresen találtam az ágyát. Már a lepedő is le volt róla húzva. Sokáig ültem a csupasz sodronyra meredve, megszokott helyemen; majd bekopogtam az orvosához. Már ismertük egymást. Őszhajú, idős, sok szenvedést megért belgyógyász volt. Amikor meglátott, levette a szemüvegét, és sokáig törölgette. Nem nézett rám, úgy mondta:
- Mielőtt meghalt, a kórteremben mindenkitől bocsánatot kért, ha valakit valamivel megzavart volna. Tőlem is, hogy gyógyulásával, nem tudott örömet szerezni. Önnek ezt a levelet hagyta hátra. Arra kért, halála után adjam át.
Megszorította a kezem, s valami ürüggyel magamra hagyott. A levélben temetésével kapcsolatban néhány szerény kérése volt Júlia testvérnek. Pár meleg sor, s végül egy bibliai idézet Pál leveléből, amelyet az öreg apostol betegen, fogolyként, bilincsek közül a filippibelieknek írt:
"Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom, örüljetek." Ezután csak egy szó állt még a levélben, reszketeg, nagy betűkkel kirajzolva: M É G I S.
Azóta fehér fába vésve ott őrzöm ezt az egyetlen szót íróasztalomon. Ha fáradtan, örömtelenül ébredek s nehéz nap vár rám, úgy kezdem, hogy elibe ülök, és hosszasan nézem. A hófehér fa és a belevésett öt betű: M É G I S - hamarosan úgy sugárzik, mint egykor Júlia testvér. És vissza kell mosolyognom rá.
MIT JELENT SZERETNI IGAZÁN, SZENTIMENTALIZMUS NÉLKÜL?
Egyszer Albert Schweitzer életrajzának olvasgatása közben fogalmazódott meg bennem a szentimentalizmus mentes szeretet lényege így: rendelkezésedre állok!
Mert ennek a modern nagy ,,szentnek", orvos-művész-misszionáriusnak egész élete és istenszeretete összefoglalható ebben: Rendelkezésedre állok, Istenem, teljes szívemmel, teljes lelkemmel, teljes erőmmel, teljes elmémmel!...
Ha valaki ezt egyszer így, minden szentimentalizmustól mentesen ,,bejelenti" Istennek, annak Isten azonnal rendelkezésére bocsát embereket, mintegy válaszul: Közöttük, feléjük állj nekem rendelkezésemre! Embereknek bocsátja rendelkezésére Isten a nála így, szeretettel jelentkező embert.
Isten Albert Schweitzert Afrikába küldte ,,szeretni". A Lambarené környéki beteg feketéknek bocsátotta rendelkezésére a nála jelentkező Schweitzert! ,,Bennük és közöttük szeress engem!"
Lehet, hogy neked vagy nekem se ad kevésbé nehéz feladatot, csak kevésbé tetszetőset: ,,Egy külvárosi tömeglakás zajos udvarában lakók között és bennük szeress engem!"
ÖRÖM NÁLUNK
A szomorúság volt soká
Kis házunk állandó lakója.
Került bennünket az öröm,
Mint várost a daru, a gólya.
Szívből kacagni, múlatozni
Mindenki elfelejtett nálunk.
Mindenkit mélyen megindított
A mi sötét szomorúságunk!
Pedig nem mondtuk senkinek,
Hogy mennyi síró bánatunk van,
De nem hitt, nem hitt senki sem
Szelíd erőtlen mosolyunkban.
Mint az árnyék a vízen este,
Arcunkon reszketett a bánat...
És ó, nevetni sohse látták
Az én szomorú, jó anyámat!
Csak most szokik már az öröm
Lassan, lassan kis házikónkba.
Szokatlanul nézünk reá :
Boldogan, némán, elfogódva.
Ó, csak anyámat megtalálja!...
Szállj, hűséges öröm te, mellé!
Hogy holtáig boldog maradjon,
Senki úgy meg nem érdemelné!
RECEPT - A SZERETET SZABADSÁGÁHOZ
- Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám ,,kislánya" legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá - rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valójában engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?
- Mit tett eddig?
- Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
- Mióta imádkozik ezért?
- Amióta tudom, hogy gyűlölöm.
- Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?
- Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
- Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt?
- Hát, hogy szeretni tudjam.
- Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?
- Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
- Szeretnék valami mást is ajánlani.
- Azért jöttem.
- Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van?
- Igen, körülbelül így.
- Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban...
- A kereszten?
- Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket.
- De mit tegyek?
- Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud.
- De mondtam, hogy gyűlölöm.
- Meg akar gyógyulni?
- Igen.
- Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.
- Mit tegyek hát?
- Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?
- Kiváltanám.
- Bevenné?
- Bevenném.
- Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?
- Írom.
- Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt. Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. Írja csak, írja! Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt - csak őt - beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.
- Már évek óta nem zongorázik.
- De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifejezést? Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.
- A csókot is kell?
- Igen.
- Jaj!
- Miért, jaj?
- Mert évek óta nem csókoltam meg.
- Vállalja ezt a hetet így?
- Megkísérlem.
- Isten segítse.
Várom. Nem jött. Hetekig nem jött. De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva:
- Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta:
- De jó vagy mostanában hozzám.
- Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat. Aztán hozzátette:
- Adja másnak is oda ezt a receptet!
ÜNNEP UTÁN
Ha hazajutottam, soha nem kerültem
A templomot még el.
Az Isten házában teli lett a szívem
Tiszta békességgel.
Az orgona hangja, papunk szent beszédje,
Mintha mindig csak a szívemhez beszélne:
- Igazsággal járó, soha meg nem botlik,
Egyenes az útja!...
A mi öreg papunk ezt elprédikálni
De szépen is tudja.
Otthon voltam most is rövid szabadságon
Katona ruhában.
Megdobbant a szívem, mikor vörös tornyunk
Messziről megláttam...
Nagy gyönyörűséggel már el is gondoltam
Mit hallok majd holnap az öreg templomban.
A legszebb zsoltárral zengő orgonánk is
A fülembe csengett...
S azután jó papunk méltóságos hangja
Töri meg a csendet.
Otthon voltam, most is katonás, két napos,
Rövid szabadságon.
Édesanyám mellett mondtam el ünnepi,
Meleg imádságom:
Hogy a harang kondult a zsoltárt fölvettem,
Édes szülém halkan megszólalt mellettem :
"Alig jöttél haza, s már vissza kell menned,
Maradj most itthon hát.
Elejétől mondd el katonasorodnak.
Minden baját, gondját!
Ne menj most templomba. Elveszett minden perc,
Amikor nem látlak...
Ne menj most templomba. Megbocsát az Isten
Érte édes anyádnak!
Ülj ide le mellém; az Isten nem ver meg.
Kedves előtte a szófogadó gyermek..."
S én örömkönnyűvel tettem le a zsoltárt.
Tudom, még sincs vétkem.
Hiszen szentebb helyen nem lehettem volna,
Talán csak az égben!
VIRÁGOK VIRÁGA
Virágok virága,
Akácfa virága,
Nekem mindig kedves,
Nekem mindig drága.
Borulj friss-fehéren
Az egész világra!
Szórd be illatoddal!
A sok magyar házat,
Honnan az örömet
Elúzte a bánat,
Hol már a tűrésben
Fáradt az alázat.
Nevesd tele hittel
Szomorú szívünket,
Hadd érezzük újra,
Hogy az élet lüktet...
S boldog magyarokká
Gyógyíts meg bennünket!
IDÉZETEK
Árnyég mögött fény ragyog,
Nagyobb mögött még nagyobb,
S amire nézek, az vagyok.
Gyökössy Endre: Negatívumok pozitívumai
Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
Gyökössy Endre
Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort,
mert útjuk napfényes lesz.
Dr. Gyökössy Endre: A Boldogmondások margójára
Boldogok, aki tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.
Gyökössy Endre
A szeretet csak akkor szeretet, ha nem változik meg attól sem, hogy a másik megváltozott.
Gyökössy Endre
A BOLDOGSÁGRÓL
SlidePlayer
Link
Link
|
|
|
0 komment
, kategória: Dr. Gyökössy Endre |
|
|
|