Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Sárándi Szilvia versei
  2022-09-26 20:30:21, hétfő
 
 







SÁRÁNDI SZILVIA VERSEI




Sárándi Szilvia (1983. december 5. - 2017. )

A fiatalon elhunyt költő nevét a debreceni Tar Sándor Irodalmi Kör 2017.01.12-től felvette a fiatalon elhunyt tagjuk Sárándi Szilvia nevét, emlékét és irodalmi szellemiségét kegyelettel ápolják.


In Memoriam Sárándi Szilvia


Link








ANYÁK NAPJÁRA . . .




Mint madárfészket a faág,
úgy ölel át Édesanyád.
Mint felhőkből a záporeső,
ha baj ér Téged, úgy sirat Ő.

Mint puha szellő a nyárban,
úgy simítja arcod lágyan.
Mint a Nap ott fenn az Égen,
úgy ragyog, ha meglát Téged.

Figyeli a kedved, találgatja álmod,


egyetlen öröme a Te boldogságod.
S ha egy napon hiába várod,
s arcán a mosolyt többé nem találod,

Akkor ölelnéd, csókolnád igazán,
s majd rájössz, hogy elkéstél talán.
Öleld hát most és puszild meg arcát,
mert ez többet ér, mint sírján száz virág!








ÁLMAID


Azt mondod, én írom álmaidat,
egykori közös vágyainkat.
A csókokat, az érintéseket.
A régóta ki nem mondott érzéseinket.
Én írom, te álmodod.
Hogy el ne vesszen, a parazsat táplálod.
Menekülök előled,
azt gondolod,
de sokszor én is hozzád szárnyalok.
Ha tudnád,
hányszor hajtom válladra fejem,
hányszor simítok végig arcodon,
és hányszor pihen meg nálad lelkem
egy-egy hűvös hajnalon!
De nem tudod, mégis tovább álmodod:
az érintést, a csókot,
az egymásért élő tekintetet,
a tüzet, a mosolyt,
az eltitkolt szerelmet.
Míg írom, te álmodod.
De kérlek, most segíts!
Javíts az írásomon!
Radírozd a kérdőjeleket!
Emeld ki a lényeget!
Segíts az életünket helyesre írni!
Közösen a boldogságot kivívni!
Mutasd meg újra, hogyan kell szeretni!







ÁLMODNÉK...


Fekete éj, mi átkarol könnyes napok végén.
Gyengéden törli arcomról a forró cseppeket.
Fátyolos szemekkel fekszem az ágyam szélén,
míg zokogás rázza kimerült testemet.

Álmodnék én puha érintést.
Álmodnék mosolyt, mi felvidít.
Álmodnálak téged, de félek, nem lehet.
Távol vagy. S ha ideálmodlak,
bár iderepít a képzelet,
de szomorú álom vagy,
mert nem érinthetlek.

Álmodnám szemed kékjét.
Álmodnám, de nem lehet.
Nem adja a valóságot az itt születő képzelet.

Néha mégis sikerül.
Hirtelen megjelensz.
Kezed nyújtod felém,


mosolyod most enyém.
Csak rám figyel gyengéd tekinteted.

Közelebb lépsz.
Nyújtom kezem.
Azt gondolnám, most elérlek...
de fájó játékot űz velem a képzelet.

Láthatatlan fal választ el tőled.
Mintha tűzbe nyúltál volna, úgy rántod el kezedet.
Komoly lesz arcod, bántó a tekinteted.
Azt hitted, ez a fal már nem létezhet,
hisz azt mondtam, hogy leomlott...
most mégis elválaszt tőlem.

Szóra nyílik szád,
míg minden izmod a dühtől feszül:
- Ha a szívedben lennék,
már nem létezne fal.
Nézz hát magadba,
s döntsd el végre, mit akarsz!
- majd kicsordul lelked minden fájdalma
egy könnyben,
így tűnsz el az éjjeli ködben.

Fekete éj, mi átkarol könnyes napok végén.
Gyengéden törli arcomról a forró cseppeket.
Fátyolos szemekkel fekszem az ágyam szélén,
míg zokogás rázza kimerült testemet...







ÁRNYÉKTÁNC


Árnyékokat táncoltat a gyertya lángja.
Levendulaillat terjeng a kis szobában.
Tekintetem a lángba fullad,
míg némafilmként látom a múltat.

Ma másképp vetítődik a film, s az árnyék.
Ma karjaid helyett a félelmek ölelnek.
Most mégis simítja lelkem a fényjáték,
míg múltam árnyékai táncolva követnek.

Sóhajomtól meghajlik a gyertyaláng.
Hirtelen mozdulattal támad az árny.
Végül, hogy átlépjek a vetített múlton,
míg lecsöppen könnyem, a gyertyát elfújom.







A CSÓK HATALMA


Ma minden olyan szép volt.
Csend ülte meg a szobát,
és ő csak csókolt, csókolt...

Ma minden olyan szép volt.
Eltűnt a fájdalom, a láz,
mert ő csak csókolt, csókolt...

Ma minden olyan szép volt.
Elűztük a múlt árnyát,
míg csókolt, csókolt...







EMLÉK AZ UTOLSÓ CSÓKRÓL


Szép nyári nap volt, minden ragyogott.
Szerelmünkkel megleptük a parki padot.
Hozzábújtam, nem érdekelt semmi.
Akkor még nem tudtam, hogy holnap el kell menni.
De eljött a búcsú órája.
Fülemen a telefon,
szememből a könny várja,
hogy lefolyjon.
Végig az arcomon,
míg számban tovább él,
mint az utolsó csók,
mely még
forrón éget.
Sírok,
ilyen az élet.
Míg ott
ő
valaki mást
csókol.







EMLÉKED MEGMARADT


A szó, amit mondtál: elszállt;
a csók, amit adtál: elmúlt;
a kép, amit kaptam: széttépve;
az emléked megmaradt.

A rózsa, amit hoztál: elhervadt;
az illata már rég elszállt;
a levelek már lehullottak;
az emléked megmaradt.

A nyár elviharzott;
a tél beköszöntött;
a szívem most hallgatag;
az emléked megmaradt.







EMLÉKVERS


Kell az otthon, ahol átölel a szeretet gyengéd karja.
Kell a család, aki válaszol a mosolyodra.
Kellenek a barátok, kik melletted állnak,
hogy jobban tudj örülni a világnak.
Mindig kell valaki, aki el nem taszít soha,
akinek mindig őszinte a mosolya.


Kellenek a vidáman csillogó szempárok,
amelyek szinte csalogatják a boldogságot.
Lépjél hát, mindig csak előre,
gondolj egyfolytában a szebb jövőre!
Míg van ember, ki megfogja a kezed,
szíved - lelked addig nyugodt lehet.







ESTI KÉP ÁRVÍZ IDEJÉN


Csendlepelbe öltözött az utca.
Némaság a tájon, a szürkület hozta.
Csak a Hold pislákol enyhe fényt bocsátva
a nyugovóra térő, rohanó világra.

Fényjátékot játszik a fekete égbolt.
Csillagok társulnak hozzád, vén Hold.
Sokmilliárd ember tengernyi csillaga!
Gyújtsatok életet a haldokló világba!

Felhők gyülekeznek, sápad a fény.
A csendleplet lerántja egyetlen dörrenés.
Kezemet hiába kulcsolnám imára,
újabb özön zúdul a fuldokló világra...







ÉDESANYÁM


Emlékszem, régen ébenfekete, hosszú haja a szél játéka volt.
Könnyedén hajbókolt a kertben, kedvence a rózsa volt.
Sokat énekelt, hangja bejárta a teret.
Vidám volt mindig, önfeledten nevetett.

Mára rájöttem, az idő gonosz ellenség.
Megváltozott minden, rátört a betegség.
Nehezen lép, már nem énekel,
és fejéről is millió ősz hajszál integet.

De szíve még ma is a miénk:
enyém, és három testvéremé.
Mi maradtunk neki a kincs, az érték.
Még akkor is, ha ezt nem érdemelnénk.







ÉJJELI SÓHAJ


Csókolj álmot szemhéjamra!
Dúdolj fülembe lágy dallamot!
Csillagfényes éjszaka!
Vegyél észre, itt vagyok!
Végy karjaidba!
Hozz szívemre álmot!
Hadd feledjem gyorsan azt a délibábot!
Annyira valósnak tűnt,
oázisként lebegett,
mégis, mikor odaértem,
nem láttam egyebet,
csak fullasztó homokvihart,
mi egyre marta szememet.
Csillagfényes éjszaka!
Gyógyítsd be a sebemet!







ÉLETKÉP


Hatalmas csattanással vágott egy villám a fába.
Az korhadt reccsenéssel tört ketté fájdalmában.
Sikongva dőlt az eső áztatta fűre egyik fele,
míg gyökereitől várt megváltást másik fele.
Ez utóbbi állva maradt, s tartotta őt a gyökér
szerteágazóan, s a fél törzs tudta: ő él.
Tavasszal még hozhat leveleket, borulhat virágba,
még nyílhat ki alatta a megfáradt vándor tarisznyája.
De tévedett.

Másnap láncfűrésszel felszerelve jött egy férfi,
s a fa tudta: hiába esedez, hiába kéri,
hogy ne vágja ki, ne ölje meg,
kérését a láncfűrész bőgése törte meg.
Félóra múlva ott hevert sok darabban,
ekkor úgy gondolta: szenvedéseinek vége van.
De tévedett.

Később lovasszekérre hányták darabjait fel,
majd kandallóba tették, s ott égették el.
Ekkor már halkan szólt: - Ne tedd, ez fáj!
S beletörődött, hogy tőle már nem lesz szebb a táj.
De tévedett.

Hosszú tél után, meleg napsugárral jött a tavasz,
s a földben maradt öreg gyökér új hajtásokat fakaszt...







FELHŐ HOZTA, NAPFÉNY JÁRTA...


Felhő hozta fájdalom,
mi elárasztott szavaid hallatán.
Messze űzted
napfény járta mosolyom.
Záporesőként ömlő könnyeim
tenyered talajában pihentek meg,
míg egyfolytában ismételgetted:
- Ne félj, minden rendben lesz!

Az akkor virító tavaszi virágok
azóta már gyökerestől kipusztultak.
Emlékeimben él még a csokor illata,
melyet szerelmünk szalagja tartott egyben.
Még ott cseng a "mindörökké"
a kikeleti virágzásban.
A madárcsicsergés terjesztette "szeretlek"
állandó hangja a tavasznak.

Csak én fordultam jeges télbe,
hogy zúzmarát fújhassak beteg szívedre.
Már csak egyet kérek:
szállj messze az őszi széllel,
hogy ne érinthesd többé lelkemet!







GYERMEKI KARÁCSONY


Emléket őriz az idei karácsony.
Boldog, jégvirágos gyermekkort.
Fahéj illatú, mosolygós ünnepet,
mikor még gyermekszívben élt a szeretet.

Mézeskalácsba bújt az angyali sóhaj,
őszinte volt minden ölelés.
Két kezed munkája volt az ajándék,
hisz akkor még csak egy volt fontos: a szándék.

Fényes izzók helyett gyertyákat gyújtottál.
A habcsók íze ünnepi volt.
Egy ág jutott csupán fenyőfa gyanánt,


mégis minden évben megélted a csodát.

Most őszülő fejjel, párás tekintettel
azt kívánod, bár ott lehetnél.
Egy vágyad van: ölelni, kit nem lehet.
Szívből kívánom: vigyen el a képzelet!

Szenteste, ha megkondul a templomharang,
néhány percre hunyd le szemeid!
Térj vissza újra a picinyke házba,
s újra ébredjen fel a gyermeki hála!

Nyíljon ismét ölelésre pici karod!
Élj meg újra áldott ünnepet!
Én kívánok boldog, gyermeki álmot,
és örömteli, meghitt, áldott karácsonyt!







GYÖTRŐDÉS


Ólomlábakon vánszorgó fájdalom
üvölt az éjszaka közepén.
Felveri a békében nyugvó sebeket,
melyek pihentek szívem területén.

Bagolyként huhogó fájdalom járja
körtáncát gyötrődő testemben.
Csak kattog, kattog a gondolatok hada,
majdnem szétveti szédelgő fejemet.







HADD LEGYEK...


Hadd legyek fénysugár, és Te a Nap,
hadd legyek mosoly, és Te az arc,
hadd legyek eső, és Te a felhő,
hadd legyek szivárvány, és Te a szín,
hadd legyek kabát, és Te a tél,
hadd legyek szárny, és Te a madár,
akkor mindig együtt volnánk.







HOGY BOLDOG LEGYEN


Ti, kik kertjében szálltok le: csöpp kismadarak,
énekeljetek fülébe csengő dalokat!
Ti, kik kelyheiteket nyitjátok: virágok,
illatotokkal szívét teli árasszátok.
Ti habos bárányfelhők, kik ott vagytok fölötte,
a Napot lágyan takarjátok, ne süssön szemébe!
Te szél, ki gyakran süvítesz dühöngve,
arcát puhán simítsd, mintha én lennék mellette!
Te drága Angyal, ki ott lebegsz fölötte,
őrizd Őt szüntelen és tartsd meg Őt örökre!







KARÁCSONYI ANGYALOK


Karácsony van. Az angyalok köztünk járnak.
De ne keress ám rajtuk hatalmas fehér szárnyat!
Az angyalok a ragyogó szemű, mosolygó emberek,
kiknek szívében lángol az őszinte, tiszta szeretet.

Kik megkérdezik: - Hogy vagy? Miben segíthetek?
Hogy tehetném szebbé karácsonyi ünnepedet?
Ölelésre vágysz? Vagy csupán egy kedves szóra?
Mondd el, mi bánt, mi az, mi szíved nyomja?

Szép lassan eszedbe jut a gyermekkori emlék,


mikor még bátran megfogtad egy idegen ember kezét,
mert érezted, hogy szeret, és sohasem bánthat.
Emlékszel, akkor még láttad a hatalmas fehér szárnyat.

Időközben felnőttél, s mindezt elfeledted.
Régóta úgy gondoltad, hogy angyalok nincsenek.
Most melléd lép valaki, s ragyogó szemmel mondja:
- Ölelésre vágysz? Vagy csupán egy kedves szóra?







KERESS!


Keress meg engem egy égő gyertya fényében!
A lángja szikrázó melegében!
Keress a Hold sápadt arcában!
A csillagok vakító ragyogásában!

Keress csak nyugodtan a koldus szemében,
ahogyan alamizsnáért könyörög a főtéren!
Ott lapul szemében a szeretet,
mikor kenyeredből adsz neki egy szeletet.

Keress bármely pici dologban!
Keress a porban, a homokban!
Ha igazán szeretsz,
én mindenben ott vagyok veled.







KÉPEK


Szomorú, szürke, hideg tél.
Borzongás, fázós remegés.
Melegség után kutató kezek.
Egy pici szikra, ami után mehetsz...
Egy parányi fény, langy meleg,
ami biztat, hogy mehetsz.
Menj közelebb! Kezed melengesd!
Ha szíved fagyott, már semmit nem tehetsz.
Semmit... semmit... hát, melegítsd kezed!
S ha az már meleg, akkor nem remeg,
majd jön valaki, aki megfogja kezed.
Átjár a hő, olvad kicsi szíved,
így ismét lesz reményed...
Így ismét lesz őszinte szerelmed...







LÁNCOT FŰZÖK


Minden álmom egy-egy gyöngyszem.
Hogy el ne guruljon, felettébb féltem,
de jaj! Megremeg kezem.
Pattogva, gurulva távolodnak az álmok.
Padlóra kerülő gyöngyszemek testében
hullik ezer darabra életem.
Kezemben vékony damil, mi eddig egyben tartotta sorsom,
most kettészakadva visít csupaszon.







LÉGVÁR VOLT


A semmiből épült a palota.
Bizalom volt az alapja,
de egyre repedezett alatta...

Szerelemből álltak a falai.
Szerelemből...
könnyű volt lebontani...

A megértés volt az ablakok sokasága,
melyen beragyogott szívünk boldogsága:
a Nap,
mi ontotta a boldogság-sugarakat.

Az ajtók voltak a mosolyok,
mely minden nyitásnál ragyogott...
az ajtók, melyek mindig nyitva álltak,
tárva...
s most az összes kulcsra van zárva.

A tornyokat a csókok építették.
Egyre magasabbra,
már-már az égig emelték...

Kedvességed épített kupolákat,
de villámként csaptak belé a vádak,
így égette porig a légvárat...







MAGYAR SZEMEK CSILLAGAI


Csak az őszinte gondolatok hagynak nyomot.
Csak a szívből jövő tetteknek van értéke.
Mikor egy mosollyal, érintéssel a boldogságot hozod,
ott ragyog az a csillag az emberek szemében.

Szeretném, ha mindenkor a szeretet élne,
ha acéllánc kötné össze az összes magyart.
S ha a szétszóródott magyar nép újra hazatérne,
egységben alkotna a világ felett diadalt.

Ne adjuk át otthonunk mindenféle népnek!
Egy lélekkel harcoljunk azért, ami miénk!
Ha mindenki szívében szilárd alapköve ez a létnek,
csakis akkor maradhat meg nekünk ez a vidék.

Magyar Föld, mi megtermi éltető búzáját.
Mélyről feltörő források hűsítő vize.
Égő szívvel járod a borvidékek illatos túráját.
Egy idegen mindezeket nem nézi semmibe.

Óh, Magyar! Büszkén vállald, hogy ide tartozol!
Itt szeretettel fogad a pirosló pipacs.
Nincs is annál szebb érzés, mikor magyar folyókon hajózol.
Az egyetlen hely, mi őszintén nyújt neked vigaszt.

Csak az őszinte gondolatok hagynak nyomot.
Csak a szívből jövő tetteknek van értéke.
Mikor egy mosollyal, érintéssel a boldogságot hozod,
ott ragyog az a csillag az emberek szemében.







MEDDIG JÖSSZ VELEM?


Egy lassú dallamba bújtatott kérdés:
"Meddig jössz velem?"
Egy megmagyarázhatatlan érzés,
ahogy repít a képzeletem.

Nem értettem, miért is ez a dal,
mint ahogy azt sem, mi ez a zavar?
Miért a szív vad kalapálása?


Miért a lélek szárnyalása?

"Meddig jössz velem?"
Még itt cseng a kérdés.
Csak addig, míg engeded,
míg él az érzés...

Míg fogod kezem, nem mozdulok,
de ha szeretnéd, engedd el!
Egyet ígérhetek, soha nem hazudok,







MELLETTEM...


Mellettem látnod kell az apró csodákat.
Mellettem hallanod kell a néma dalt,
mit a szél susog a langymeleg tavaszban,
ezzel nyújtva nekünk örök vigaszt.

Mellettem látnod kell az apró csodákat.
Mellettem érezned kell a szellőt,
ami talán nem is létezik,
de én érzem, így érezned kell őt.







NAGYMAMÁNAK


Már nem láthattam arcod, nem hallhattam hangod,
de Neked, csak Neked köszönhetek egy asszonyt.
Nem vártál meg, elmentél csendesen,
gyötrődve, kínlódva, halálos betegen.

Én öleltelek volna könnyel teli szemmel,
segítettelek volna kellő türelemmel.
Csókolnálak, de már nem vagy többé.


Szerető, kedves szíved már a felhőké.

Nézz le rám néha, ott a felhőkön ülve!
Én feltekintek Rád, könnyeim törölve,
hogy mindig mosolyogni lásd arcom,
hisz Te vagy a Nagymamám, Te Drága Asszony.







NEM VAGY KEVESEBB!


Gyakran mondod, hogy Te más vagy.
Úgy érzed, egy homokszem vagy a világban.
Egy homokszem, mit a szél hord-visz,
akinek az életben haszna nincs.

Nézd a kagylóban növekvő gyöngyöt!
Tudod, az miből fejlődött?
Apró, tengeraljon lévő homokszemcsékből.
Ha rád tör a bánat, nézd őt,
a homokból lett igazgyöngyöt!

Érezd azt, hogy nem vagy kevesebb,
még akkor sem, ha ezt elhitették Veled!
Te is ember vagy, mint bárki más,
Neked is ugyanúgy jár a boldogság.

Nem kell a könny, Te nem vagy fogoly,
hát legyen az arcodon mindig mosoly!

/A fogyatékkal élők gyámolítására íródott/



. . .




NYÁR ESTI DAL




A falevelek apró csengettyűkként
játsszák szerenádjukat a meleg nyári estén.
Kis tücskök nyúzzák hegedűjüket kíséretül.
Hazafelé csatangoló lovak adják a ritmust,
mint messzire hallatszó patkódobok.

A Nap lassan lenyugszik nyugaton,
mintha altatódal lenne ez számára;
de nekem ez több egy egyszerű dalnál.
Gondolatokat ébreszt bennem
egy nyárról, mely mosolyra fakaszt...

Valami megrezdül az egyik fa ágán.
Egy szempár világít a nagy szürkeségben.
Majd mély huhogással tónust ad a dalnak,
végül hatalmas szárnycsapással
cintányért idéz és tovaszáll







REMÉNY


Hideg, téli légen át száll forró sóhajom Hozzád,
talán nem állja kőkemény jégfal az útját.
Vágyak, álmok úsznak az Érzelmek-folyamán,
s reménykedve kérdezem: - Gondolsz-e még rám?

Szomorú hónapok rút pora talán elfedi égő szerelmed
lobogó tüzét, s lehet, hogy már meghalt az emlékkép.
Mégis érzem, hogy nem lehet véletlen az,
hogy oly mélyen szívembe zártalak. Szerelmem megmarad.







SZÍNES CERUZÁK




Egy csomag színes ceruza, egy csoport ember.
Előttük a természet rajzokban, színtelenen.
Fellapozzák a kifestőt. Szebbnél szebb tájak,
erdők, rétek, ég és föld, néhány kósza állat.

Elkezdenek a képeknek színeket adni.
Kék az ég, zöld a fű, sárga a Nap,
barnán figyel egy őzgida a hársfa lombja alatt.

A folyók kékeszölden csillanó csobogása
pompás halakat tár szemeik elé.
Ők csak színeznek, satíroznak,
s a ceruzák egyre fogynak...

Először a kék ceruza kopik el teljesen,
így az ég nem ragyog kéken, csak veresen.
Vérvörösen csobog tovább az eddig tiszta vizű patak.
Már a nappal sem más, csak vöröslő alkonyat.

Elfogyott a sárga. Barna lett a Nap.
Barnán látják már a rég ragyogó csillagokat.
Barnulnak a virágok, az eddig sárgálló halak
most barna színnel úsznak a vöröslő tóvíz alatt.

Kimerült a zöld. Pótolták szürkével.
A fák, a füvek, a dzsungelek
most szürke színnel fürkésznek.

Végül nem maradt más, csak a gyűlölt fekete.
A havas hegytetők fehérsége megszűnt.
Nem hó takarja az ormot, hanem a gyász leple.
S már nincs fehér, csak fekete lepke...

Legvégül már minden fekete.
Fekete Ég, fekete fű, fekete Nap...
Így lett fekete egy egész lap.

Az utolsó képre már csak annyi fekete maradt,
ami arra lett elég, hogy húztak egy vonalat.
Nem maradt semmi, kipusztult már minden,
hát áthúzták a lapot, míg a hegy bírta srégen.

Így hal meg a természet,
így ölünk meg mindent.
Fekete gyászba borítjuk a Földet.

Ezek az emberek kaptak még egy esélyt:
még egy csomag színes ceruzát.
S most, hogy végre felmérték a veszélyt,
a színeket beosztani megtanulták.

Ám mi lesz a Földdel?
A pusztuló természettel?
Neki nincs második lehetőség.
Egyedül miénk a felelősség.







SZÜLETÉS


Egy parányi élet, egy csöppnyi test,
mégis egy égig érő boldogság.
Egy apró mosoly, egy sugárzó arc,
látod, megérte a várakozás.

Apró kezek, picike lábak,
tenyérnyi kis ruhácskák.


Bűntelen, tiszta lélek
a gyermek, a babácskád.

Tiszta tekintet, őszinte szeretet,
szívet megdobbantó ragaszkodás.
Még nem kér semmit, de mindent megkap:
szeretetet, békét, erő feletti gondoskodást.







TEMETŐBEN


Szomorúan álldogálnak a sírkövek,
de hallod a fájó sírást.
Egy nénike roskad az egyik kő előtt,
remeg kezében a virág.

- Itt hagytál, édes fiam,
itt, a sivár világ mezején.
Menni szeretnék utánad,
de csak sírköved ölelém...

Ennyit mond a gyenge hang,
és zokogva rázkódik a test.
Szemedet befutja a könny,
s a néni arcát figyeled.

Eltemette fiát, több éve már,
de a szíve azóta is kesereg.
Hiába kérte az orvosokat:
- Könyörgöm, segítsenek!







TŰZGOLYÓ


Tűzgolyóként érkezett.
Lángra lobbantott mindent,
mi útjába esett.
Lángra lobbantott mindent.

Tűzgolyóként érkezett.
Megvilágított mindent,
mi múltjában létezett.
Megvilágított mindent.

Tűzgolyóként érkezett.
Felperzselt mindent,
mit felperzselhetett.
Felperzselt mindent.

Tűzgolyóként érkezett.
Útjában hamuvá lett minden,
s Ő sohasem fékezett.
Útjában hamuvá lett minden.










VÁROK


Várlak, mint hidegtől reszkető madárkák
a langyos napsugarakkal meleget hozó tavaszt.
Várlak, mint vihar tépte fák a lágy szellő simogatását.
Várlak, mint izgalomtól remegő szívű gyermekek
a télen lehulló első hópihék érintését.


Várlak, hiszen nélküled a hidegtől reszkető madárkákra,
a vihar tépte fákra hasonlítok.
Várlak, és addig is fészket épít szívembe
a remény és a boldogság gyönge kis madara.

















 
 
0 komment , kategória:  Sárándí Szilvia  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 733
  • e Hét: 7077
  • e Hónap: 33700
  • e Év: 171072
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.