Szilágyi Anita versei,Szilágyi Viktória versei, - menusgabor Blogja - Ábrányi Emil,Adamis Anna,Ady Endre,Ágai Ágnes ,Agytorna,Alföldi Géza ,Alhana,Ambrus Magdolna,Andók Veronika ,Andróczky Lászlóné ,Antoine de Saint-Exupery,Anyák napja - gyermeknap,Áprily Lajos,Arany János,Arany Viktor,Arany-Tóth Katalin ,Aranyosi Ervin,Artai Zsuzsanna,Árvai Attila & Emil,Átyim Lászlóné ,B. B. Nala,B. Huszta Irén,B. Radó Lili,Babits Mihály,Bagi Tibor,Bajza József ,Baktai Faragó Aranka ,Balassi Bálint,Balázs Béla,Bálintffy Etelka,Balla Zsuzsanna,Balogh József,Baranyai Mária,Baranyi Ferenc,Ba,

Továbbiak »

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom

Blogom,

Képtáram

Képtáram,

Videótáram

Videótáram,

Ismerőseim

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Fecsegj

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 2

Szilágyi Anita versei

2020-12-02 20:15:07, szerda

	SZILÁGYI ANITA VERSEI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szilágyi Anita (Nagykálló, 1975. július 6. - ) BOLDOG DAL Gyöngyeső csobogó vízesésében Ölelkezünk a fátyolzuhatagban Peregnek a puha cseppek Harmat zamatát ajkamról lecsókolod! Fák susogását hallom Köszöntenek vidám kacagással Zöld selyem ruhájuk szálldogál Csipkefodorral arcomat simogatják. Hegyi patakban zuhogó aranyzápor Gyémántkövem ragyog szemedben Boldogságunk kincs tenyeredben Csókunk egybeforr amulettünk aranyában! Megzizzen a szél a hegyeken Betakarsz gyapjúkelmével Elszendergünk az éjszakában Halványsárga gyertyalángban. Arany amulettünk tükrében izzó érintésünk egybeolvad Elcsendesedett szerelemben Lélegzésed érzem szöveteimben! DRÁGA MAMA Kék szemed fénylő sugara már nem melegíti szívem. Fájdalomként hasít belém szereteted hiánya. Rossz nélküled nagyikám. Mikor kicsi voltam, karjaid ringattak álomba. Ahogy cseperedtem, lépteim féltően te vigyáztad. Kedves, becéző szavaid, és a közös játékok vidámsága ragyogtatták gyermeki lelkem. Gyermekkorom emlékei élednek újra bennem. Mikor együtt sütöttük a mézeskalácsot, én voltam a kis kukta, te a szakácsok mesterasszonya. Vidám nevetésünk zene volt nagyapó füleinek. Szereteted kosara bőséggel volt tele. Földön minden piciny élőlénynek adtál volna, oly nagy Szíved volt. Mikor utcára léptél, emberek kedves mosolya, szavai fogadtak, hiszen jóságodat ismerték. Mesélj nekem úgy, mint rég. Csodás szavaid simogassák újra árva, gyermeteg lelkem. Vagy zárj karjaidba, és ringass álomba. Szívemnek szép emléke, mikor karácsony éjjelén kezemet gyengéden fogták. És énekeltünk együtt az éjféli misén. Mama! Hallom vidám nevetésed. Csengő hangod ma már Szférák gyönyörű zenéje a Mennyországban. ELCSENDESEDÉS Hallgassuk halkan a hópihék táncát, Nézzük csendben az Angyalok nászát, Csendesítsük el szívünkben az élet morajlását, Hordozzuk szét a világban a béke lángját, Higgyünk még a szenteste csodájában, Gyermekéveink édes varázsában, Mikor izgatottan vártuk a harangszót, És csodálva néztük meg a kis jászolt, Örültünk, hogy a kis Jézus megszületett, S vele együtt szeretetsugár fénylett, Hasson át bennünket a végtelen nyugalom, Enyhüljön rajtunk az éves fájdalom, Abban a szent pillanatban, mikor minden zajtalan, Betlehem felől csengő ének harsan, Felsírt a kis Megváltó, szent jövevény, Meghatódva hiszünk gyermeki énünk meséjén. ELENGEDLEK Elengedlek csak úgy, hirtelen, Mint a hógolyót, mi tenyerem Melegétől megolvad egészen, Tisztán pár vízcsepp marad belőled, Mely kicsit párásítja bőrömet, Nem kell nekem a színjáték! Még a cirkuszban bohócszerepet kapnék! Nem kell a sajnálatból adott bók! Sem a színes szerelmi illúziók! Elengedlek hirtelen, az ügyes Madár is pillanat alatt elreppen, Elengedlek, mint mikor kavicsot dobok a vízbe, Csak remélni tudom, Hogy a vízalatti kagylóhoz vonzom, Látod, milyen egyszerű ez a tematika, Nincs benne hatványozott matematika, Csak poláris kémia a hó olvadásáról, És egy kis fizika a gravitációról, Egyszerű, földi törvények ezek, Nem kellenek ide szűzies ígéretek... Mert a szívből kibogozni nehéz, Ha csomó lesz rajta, meggyűrődik A sima felületű, hófehér érzés... EPILÓGUS Sebzett szívem megnyugvásra vár, Életem egy síró gyötrelem, Kínozta testem a fájdalom tüze, az élet mégsem kímélte. Imámban foglaltam hitem, Lelkem már a Mennyország kapujában vár! Hamvas bőröm mély redőkben, Szemem a fájdalom tükörképében, Kietlen Föld lassan testem befedi, Magányomban voltam, nehéz időmben Nem voltál mellettem, kit tudtam volna szeretni! Mégis bolondos szívem az est csendjében Téged várt, Kedvesem, Érkezésed hallani véltem, Arcom színe pirosló lett örömömben, Oh, csupán játszott a képzeletem! Függönyöm lebbent meg az éjjeli szélben! Naiv szerelmes lelkem! Nem félek már, a halál torkában Tudom, lelkem új létemben Éled újra, egy boldogabb életben Megnyugvásra találtam a Mennyország várában! Életem gyertyája végleg csonkig égett, Eltemettem utolsó reményem, Mit hagyhatnék földi létemből nektek? Vagyonom nincsen, de van egy kincsem, Szép szavam itt hagyom, őrizze emlékezetetek, Maradjon meg örökre szívetekben! ÉDESANYÁMNAK Szívem húrján szól egy dallam, Kedves nekem, anyaméhben hallgattam, Mint selyemkendő, omlik szívem vállára Anyácskám lágy csengésű hangja. Emlékszel rá, mikor kicsi voltam? Lánykádat a szellő suhanásától óvtad, Angyalkádra vigyáztál, babusgattad, Altatódalod ringatott mesés álomba. Hajacskámat gondosan fésülted fürtösre. Istenem, köszönöm Édesanyámat! Sírni nem hagy inkább, napjaimat vidítja, Vidámsággal csicsereg szomorúságomra. Vigasztal, s én lepke szárnyán szállok Néhanapján, ha meglátja, erőtlen vagyok, Eltolja a terhet tőlem, s veszi vállára. Amíg élsz, nem kell félnem e földön. Istenem, őrizd Édesanyámat! Kezemmel törölgetem homlokod, Dolgos kezeidet megcsókolgatom, S átadom bokrétás virágcsokrom. Legyen örök életed, azt kívánom! Istenem, áldd meg Édesanyámat! ÉDESAPÁMNAK . . . . . . . . . Édesapa Mit jelent nekem e szó? Mindent, az egész életemet! Ő az, ki hűen szeret engem Ő az, ki tanított bölcsen Ő az, ki lehozta a csillagot értem Ő az, ki fogta kezem a nehézségben Ő az, ki mellett soha nem féltem Ő az, ki az élet csatáját vívta becsülettel Ő az, ki a hamisságra válaszolt őszinteséggel Ő az, kinek nevét mondom tisztelettel Ő az, ki felettem soha nem bíráskodott Ő az, kinek ereje megacélosodott Ő csendes ember soha nem panaszkodott Ő az, kinek én vagyok a bájos Hercegnője Ő az, ki talizmánjába őrizgeti drágagyöngyét Ő az, kinek szíve megállna, s nem ketyegne, ha életutam végére érne. Szeretlek Édesapám! GOLGOTAI KERESZTHALÁL Olajfák hegyén Olajfák hegyén, ott fent a Golgotán Jézus szenved a keresztfán, Miértünk hull drága vére, Korbács csapódik bőrére. Jeruzsálemben feszült a csend, Tanítványok arcán mély döbbenet, Péter megtagadta, elárulta, Júdás, A becstelen, álruhás, Messiás! Szögezett fájdalmát tűrte, Szenvedését hangtalan viselte, Mária szíve közben kettéhasadt, Halálkereszt előtt összeroskadt. Kínhalálával feloldozta bűneinket, Megváltotta a világmindenséget, Harmadnapra kősír-szikla eltolódott, Apostolok dicsőítik, Feltámadott! HALÁLOS CSÓK Nem kell már a csókod, nem ízlik! Nem érzem üdeségét egészen az utóízig, Besároztad szűz-fehér szerelmünket, Kacérkodtál buja éjjel, becsaptad szívem! Nem kell már a csókod, nem ízlik! Börtönödbe hamvasságom sínylődik, Ne is kérd, hogy bocsássak meg, Végzetes tettedért Én meg nem kegyelmezek! Nem kell már a csókod, nem ízlik! Léha vagy! Te ledér, úgy hírlik! Mert tiszta volt a szó, akár a hó, Akartam bízni, de nem leszek vigasznyújtó. Nem kell már a csókod, nem ízlik! Éjjel a Hold nemcsak fényedtől terebélyesedik, Múzsádat szoros pórázodon rángattad, Végleg kioldozom erős rabigádat! Nem kell már a csókod, nem ízlik! Szívem az erős fájdalomtól kettényílik! Tőröd szúrása rajtam halált okozott! Távozz tőlem! Éjjel a szél értem zokogot HÁLASZÓLAM Hálával tartozom a szívemnek, Bár széttörted, s szilánkos lett, Darabjait összeraktam nélküled, Hevesen dobog, de már nem teérted. Hálával tartozom a két szememnek, Mely szomorúságom ellenére is fénylett, Meglátta benne valaki a szépet, S felébresztett, az életem még nem ért véget! Hálával tartozom a mosolyomnak, Melyet bánatom ellenére is ragyogtattak, Beleszerettek szelíd bájosságomba, S rásimultak a fények szívvirágomra, Hálával tartozom a hangomnak, Nyugtató, lágy szólamának, Mert a szerelem csak akkor teljes, Ha két szív egyformán lelkes. HEGEDŰM Csend lett a társam, itt nem hallasz zenét Nem pendült meg, már régen poros életem Olyanná vált, mint a mélyhegedűm, melyen sokszor játszott hangos szólamot kezem! Élethúrom megpattant egy hamis hangjegyen Elhalkult rózsaszín reményem, megtört zenémen Csupán egy szép játékbaba volt, énekes szívem Megélt éveim számát lassan, hamuval befedem. Muzsikálva utazom, eltűnődve múltam emlékén Csendben élő bánatom így percekre feledem Érzelmes ütemű dallam felcsendül a távolban Hegedűmmel hallgatom, ritmusába beleszédültem! Emléktárgy lett hangszerem, a titkok könyvében Nem illik hozzá szirénhangom, csak némaságom Megőrjít hallgatásod, kiálts most rám Istenem Kérted? - neked adom dalszöveg nélküli életem! Törött hegedűm mellett él egymaga remetelelkem Törd ma át gyászos csendem utolsó kottámban Hangozzék fel végre, harsogva, nyitó hangjegyem Játsszuk még el éveimet nevetve, egy vígoperában! HIÁNYZOL Szívem álmát törted össze Kedvesem Nélküled mégis, oly magányos az életem Emlékem angyalszárnyán múlt szerelmes évekbe röpültem Mikor szívemben szikrát gyújtott szerelmed tüze Testünk, lelkünk szerelmes lángban olvadt eggyé hosszú évekre! Hiányzol Szerelmem Kedvesem gyere velem, repüljünk boldogságunk földjére Sétáljunk újra együtt, mint egy mátkapár, a szőke Tisza partjára Vágyom, ölelésed gyöngédségére Szavaid, csengésére Testedre lelkedre Szerelmes szerelmünkre! Szerelmed volt, a négy fontos éltető elem életemben Te voltál nekem a tűz, szikrát gyújtottál szívemben Te voltál nekem a levegő, együtt lélegeztünk Te voltál nekem a víz, szomjamat oltottad csókjaiddal Te voltál nekem, a szerelem Földje Hiányzik szerelmünk élete! Ne hagyd, hogy semmivé tegyen magányom Hiszen nélküled nem létezem Most halld meg hangom! Megsúgom neked tegnap, ma, és holnap is hiányozni fogsz Szerelmem Síromnál sírva, ne állj meg! Mert Isten országában már nem hallom egyetlen hazug mondatod: NEM SZERETLEK! INCSELKEDŐ KIS CSIBÉSZEK Incselkedő kis csibészek, Ez a napocska csak a tiétek, Móka, kacagás, vidámság, Egy gyerkőc se legyen szomorkás! Incselkedő kis csibészek, Gyerünk ki a pályára, vitézek, Focizzatok egy jó nagyot, Rúgjatok gólt, vagy hatot, Incselkedő kis csibészek, Lufit fújjatok, csenevészek, Nyuszit, macit, zsiráfot, Ne szedjetek most nebáncsvirágot! Incselkedő kis csibészek, Legyetek huncut legények! Varázsoljatok a bohóccal, Fagyizzatok óriás gombóccal, Incselkedő kis csibészek, Bóbitákat szórjatok a csibéknek, Fussatok versenyt Pankával és Sárával, Kedvetekre csatázzatok a párnával, Incselkedő kis csibészek, Mindig virgoncak legyetek, Keveset üljetek bent a szobában, Egészségetekért lendüljetek mozgásba! Incselkedő kis csibészek, Ne legyetek soha betegek, Köszönjétek meg anyának, és apának Hogy mindennap szeretve vigyáznak rátok. JÉGSZÍV Tél szelét érzem arcomon, dermesztő hideg csontomat éri. Kietlenség, némaság honol a megfagyott tájon, csendet egy jégtócsa halk reccsenése töri meg. Ilyen a szívem, mint a Tél, fagyos, szerelmünk emlékfoszlányait féltőn őrzöm fényképek némaságában, melyen csalfa szemed oly mosolygós. Bíztam minden hazug szavadban, önző személyed áldozata lettem. Így sebezted meg szívem. Naivan hittem szerelmünk halhatatlanságában, te csupán jégbörtönödbe zártad lelkem. Amikor majd kiolvad szíved hideg ridegsége, átérzed, s rádöbbensz, milyen egy jégpáncélba zárt szív fájdalmas keserűsége. JÓZSEF ATTILA: SZÜLETÉSNAPOMRA Harminchét éves lettem én mégsem írtam meg egy regényt szánom bánom Ajándék nincs nekem, mert a kisvárosi szegleten élek egy- magam Harminchét évem elszaladt, és nem volt egy Karib tengeri nyaralásom szomorú valóságom Lehettem volna festett úrinő kit eltart a gazdag hasas pasas De nem lettem, mert mindig magam kerestem munkával kenyerem így igaz Bízom azért benne, hogy van még talán okos szó ebben a szegény fejemben Szorgalmasan írogatok, legyen sok versem és talán egyszer egy kötetem tréfa álom Ha nem szűnik meg a zsarnok robot munka, itt hagyom az ország szegletét az ám hazám Nincs már, aki elbírja a bürokrácia súlyát vállán, nem egy ilyen gyenge asszony Ha álmaim mégsem válnak valóra csillagok között segítségül hívom majd az angyal sereget! evokáció KARÁCSONY Szent fényesség ragyogtatja a tájat Csilingelő szán hangját hallom Fenyőillat, lengi be a házat Karácsonyt pompájában látom! Megtisztulva minden bűntől lélekben Hit, remény, szeretet tölti be a szíveket Örömünnep ez minden évben Jézus születése. Karácsony angyala röpült ma szívembe Vigyázok rá, féltve őrzöm Békét ő hozott nekem, hogy Otthonom a nyugalom háza legyen Szeretettel vigyázza, majd léptem Életem nehéz percében. Kedves Angyal! Karácsony legszebb Csodáját Hozd el nekem ma, nem találom a Fa alá rejtett fényes Ajándékokban Sem a karácsonyi foszlós kalácsba Nem sütöttem bele. Nélküle oly árva a szívem Minden másodpercben fojtogat a könnyem Tudod, sokszor megpróbált már ez a nehéz élet Picike, apró csoda, mi életet rejt Ajándékozd meg ma szomorú életem Szerelmes nevetéstől legyen vidám ünnepem! Karácsony igaz csodájával Halkan érkezzen házamba, mint egykor Szememből eltűnne a bánat könnye Arcom mosolyra derülne S röpülnék karjaiba, mint egy angyal! KARÁCSONY FELÉ KÖZELEDVE Ilyenkor, Karácsony felé közeledve, Mindenki szeretetért tolong reszketve, Hétköznapokban feledjük a szót: "veled", Ha lehetne, még ma megvásárolnám szereteted. Ilyenkor, Karácsony felé közeledve, A magány fogságában élünk csüggedve, Párkapcsolatban élők is kétségbe vannak esve, Azon töprengnek, kapnak-e ők elég szeretetet? Ilyenkor, Karácsony felé közeledve, Éppen a nagy vásárlási forgatagban szétnézve, Felgyorsulva futnak bennünk az érzések, Bájos szempár összevillanásával szemezgetnek. Ilyenkor, Karácsony felé közeledve, Valahogy mindenki kétségbe van esve, Habzsolná a jót, mit egész évben elengedett, Hisz biztonságos menedékbe melegedhetett. Ilyenkor, Karácsony felé közeledve, De furcsák is vagyunk elmerengve, Felborítanánk a biztost holmi kalandért, Azért, mert a szívünkben szeretethiány elfért. Ilyenkor, Karácsony felé közeledve, Becsüld, Ember, azt, mi neked megadatott! Értékeld egészséged, mert élnek betegek, Akik mindenük odaadnák, csakhogy erősödjenek. Ilyenkor, Karácsony felé közeledve, Jobban értékeld, kit párodul melléd rendeltek, Mert nézz magányos embertársad szemébe, Ki egy jó szóért életének ajándékát adná cserébe. KÁRPÁTOK BÉRCEI Kárpátok bércei, szép magyar hazám Hun pennával e földre írta becsületét apám Magyar ige ízét honanya táplálta zsigereimbe Búzakötényből kóstoltam lágy kenyér melegébe Kárpátok bércei, szép magyar hazám Erdély fenyveseinél ősvéreim nyomvonalán Elkobozott földtengerben rí ezernyi gyopár Hontalanságom marcangolja szívem tájékát! Kárpátok bércei, szép magyar hazám Zúgó hegyek ormán, tatárjárta sziklák csúcsán Kővé dermed tekintetem, riaszt-e látvány Pusztulás, kihűlt tűz, leigázott tartomány! Kárpátok bércei, szép magyar hazám Ezredéves jogar diadal hagyatékán Romba dőlt trónus, sárba tiport hon! Zsarnokrend zsiványa testvéremre kardot von! Kárpátok bércein szegény magyar hazám Szenvedő népemért emelem a szentkoronát! Emberségében gyalázva bús magyar könyörög! Szolgasors sodrásában, vértezve hömpölyög! Kárpátok bércein sanyargatott magyar hazám Fagyfogú hajnalon alamizsna kél, hajlék járdán! Görnyedő hátú kérges lét, éhbéres zsellérek! Télvízben tejillatos csöppségek dideregnek! Kárpátok bércein szárnyaszegett turul hazám! Béklyó csörömpöl kizsákmányolt nép zsámolyán! Zsoldoshad nyilaitól roskadó honfitársam! Lobogtassuk szabadságeszményünk, bajtársam! Kárpátok bércein bujdosó magyar hazám Ifjú! Honvágy nyomasztja mellkasod torkolatát! Attila sarjai, ti vágtató, táltos harcosok! Idegen tájra vándorfogollyal ne szárnyaljatok! Kárpátok bércei, szép magyar hazám Igaz szó szilárdul elnyomott népem ajkán Ébredjen fel végre a jövő nemzedéke! Magyarságtudat vezéreljen Kárpátok ösvényére! KÉK PILLANGÓ Kék pillangó szárnyacskáján suhanok tehozzád, Repkedve a réten, beporoztam piros margarétád, Olyan könnyedén szállok, frissen és üdén, Kibontogatom a tátikákat anyácskám szívén, Szellő lágy fuvallatával felkontyolom hajad, Napsugár aranyával kipúderezem arcodat, Anyácskám lesz a legszebb asszony hét városon, Büszkén megyek vele végig a pünkösdi vásáron, Kinyílt már kiskertedben minden virág, Királytulipánok és a bazsarózsák, Verandádon édes akácillatot fúj a lenge szellő, Lélegezd be jó mélyen, az élet bódító illata felemelő, Kék lepkét fogtam neked a legszebbet, Kék rózsacsokrot adok a legnemesebbet, Mert szívedben türkiz szivárvány a szerelem, Apácskámmal megöregedtetek örök hűségben, Anyák napja pacsirtanótájú hajnalán Boldog vagyok, átölelve téged, anyácskám, Hazavár még engem anyácskám édesded nevetése, Belesimulhatok mesédbe, kék pillangó álmát felébresztve. KÍGYÓMARÁS Őszintén szólni ma már vétek, Még a hátad mögött kinevetnének! Nem lehet tudni, ki barát, ellenség, Vagy a vadnak szelíd eleség, Rút lettél, Te világ, alattomos! Tivornyázik a szélvihar, feldúltan túl dacos, Füstöl a föld, a lét csak gőzölög, Kígyók marnak, vigadnak az ördögök. Egy mérges kígyó körbetekeredett rajtam, Először szépen sziszegett, halkan, Majd szívembe eresztette halálos méregfogát, Sebemre marta a fájdalom keresztfáját... KOPP, KOPP, KI KOPOG? Kopp, kopp, ki kopog? Talán a Télapó csoszog? Hahó, ki jár a kertek alatt? Mesebeli lény szórja a havat. Zsákja csörög hét határon, Gyorsan suhan berken-árkon, Puttonyát megrakta földi jóval, Cukorral, dióval, mogyoróval. Konfetti-felhőkön színes rolók, Édes, marcipános csillagok, Ma a világ olyan csodaszép, Sok kis csizma egyszerre lép. Öreg Urunk csiszeg-csoszog, Hószakálla libeg-lobog, Örömének szól téli éjben, Gyerektaps harsog csendességben. Kopp, kopp, ki kopog? Télapó ajtóban topog, Jókívánságot mond a gyerkőcöknek, Kicsi kezek csomaggal megtelnek. Télapó szép mesét olvas. Figyel rá minden kis okos, Angyalka száll ártatlanságokra, Békesség átsugárzik a királykákra. KORONAVIRUS Néptelenek az utcák, Behúzva a spaletták, Talán a kolera idején járok? Pánik, félelem, fekete napok, Balkán medence karanténban, Kínai ujjong: "ő már jól van"! Denevérről szétterjedt milliárd bacilus, Fehér embereket megfertőző vírus, Politikai hatalmi harcok? Európa ellenes pusztítások, Még hány emberáldozatot követel? Kérdésünkre válasszal ki felel? KUTYÁBÓL NEM LESZ SZALONNA /Humor/ Jaj, hogy kutyából nem lesz szalonna! Megint rosszcsont maradt az ebadta! Tanítani próbáltam, de mindhiába, Rám vakkantott és elcsaholt a bálba. Bizony nem szerette ő a rendet, Ha kérdeztem, mi ez a rumli? Nyefegett, Lomos volt minden körös-körül, Nem leszek Én cseléd a háza körül! A társaságban okosnak mutatkozott, Rövid pórázának útvonalán sétáltatott, Sokszor láttam rimánkodni az utcán, Hőhullám jött rá idegen szoknyák bámulatán. Pitizett, ha éppen megéhezett, Mikor üres maradt a gyomra, verítékezett, Jaj nekem! Mert szófogadatlan voltam, Majdnem megharapott, de elfutottam! LEVÉL A MIKULÁSHOZ Kedves Mikulás! Remélem, megkapod rövidke levelem, Messzi Lappföldre érkezik idejében, Télapóka, kérnék tőled egy ajándékot, Nem kérek nagy dolgot tőled, Mikulás, Csak egy icike-picike kívánságot, Csokit sem kérek, sem édes cukrot, Szeretetet hozzál, egy nagy adagot! Tudod, anyu és apu olyan sokszor vitáznak, Szeretném, ha soha többé nem kiabálnának, Zsákodba tégy egy nagy adag szeretetet, Aztán éjjel majd a kéményen át leengeded, Cipőcskémet sem teszem ki az ablakba, Nem kell nekem tömött csomag csizmámba, Csak azt hozd el, amit kértem: szeretetet, emberséget, Sietek is az ablakhoz, figyelem a szánod, mikor érkezel, Könnycseppem legurul arcomon, de kérlek, ne késs el! Ha elhozod házunkba a nagy zsákot szeretettel, Az én ünnepem is vidáman telik majd el, Várlak akkor, Kedves Mikulás! Figyelem a szarvasokkal suhanó fényszánod házunknál... MAMA LEONE Harangvirág csengettyűje zengőszó Harmatozó hajnalon csilingelő, anyai szó Szaporán dobban szívem, sietek, úgy sietek Őszirózsádra lángsugarú nyarat terítek Ma dalol, duruzsol, megújuló élővilág Csillanó gyermekszemek, derülő virág Nőszirom púderezi bágyadó arcodat Letöröl nyomban mostoha gondokat Köszönöm, Anyácskám a napfényre nyíló végtelent Borúban várfalaid között leltem menedéket Nap melegével ringattál, Hold sugarával betakartál Kincses-ládikádban maszatos szeretetem dúskált Bárcsak nyikorgó időkereket visszaforgatnád Sejtjeidben kóró fájdalom vert tanyát! Szaladnék sebtében öröklét forráshoz Merítenék éltető cseppeket gyógyuláshoz Lelkem nehéz, éltem tünékeny virág Félelem fojtogat hervadó ideák Anyák napjára virágcsokrodba fűzném szívemet Nem tehetem! Magánykőbe zárnám, árva kisdedet Örök vadászmező suttogva hívogat Homokba szórunk misztikus síkokat Őrizlek, Anyácskám, amíg tehetem Lépted nyomán fiatal pipacs terem Szíved faláról pereg porladó szenvedés Zsörtölődő télben hangozzék anyai nevetés Könnyező mező, gyöngyszemes zivatar Öledbe zsugorodom, áldásod betakar Göröngyös életúton szorítjuk kezed! Fűzfa árnyasában imádkozom érted Lecsukódó csendéletedre ráborul lelkem Anyácskám, halhatatlan leszel, mindörökké! Ámen! MAGÁNYRAPSZÓDIA Nem érted csak figyelsz Miért fátyolkönnyes a szemem Száz éves magányom cipelem szüntelen Nem találom meg... csak keresem... Másik felem ki kiegészítené szívem Nem született le velem két lét között rekedhetett Magányrapszódiám éveken át pengeti szívem Van hogy csendes az ütem és dúdolom Máskor rapszodikusan zokogom Vezeklem létem súlyos keresztem alatt Amíg szívem darabokra roppanhat. MÁRIA MAGDALÉNÁK Valamikor mi voltunk az üde, tavaszi rózsák, S fényesen ragyogtunk, mint a napsugár, Mondták nekünk a mesét, regéket, Oly tisztán csenget minden igézet, Mikor még fiatal virágszálak voltunk, Akadt több udvarlónk, hisz csodáltak minket, Szívünk szűz burkát később széttörték, Vihar közepette is karcsúak maradtunk, mint a nádszál, Akartunk hinni és újra bízni, Nemcsak példabeszédeket tanulni, Éltünk erkölcsösen, Isten hitében, Aztán újra csalódott szelíd szívünk, Megtörték arcunk finom vonásait, Lelkünk megnyomorították, szétzúzták szívünk szilánkjait, Magány börtönébe erősen lezáratták! Hét lakattal lelakatoltatták! Halálunkat több száz sólyommal hívatták! Istenem! Adj nekünk nyugalmat! Fogadjuk el számkivetett sorsunkat! Nem akarunk Mária Magdalénák nyomdokaiban járni, Ha boldogságra nem vagyunk méltók, Sújts ránk a halál pallosával, takarjátok ránk szemfedőnk! Kiszenvedtük, ha valaha vétkeztünk! Önmegtartóztatón Apostolokkal éltünk! Nem akarunk fagyos szívvel élni, inkább vidd magaddal keserű életünket... Szabadíts ki rabságunkból, Istenem! Nyújtsd felénk kezed... MEGDICSŐÜLÉS Tavaszistennő Virágvasárnapra, hajnalhasadó lombfakadásra Virágba borult rózsaszín magnóliám oltára, Tavaszi újjászületés nemes ősszimbólumán át Csodáltam cseppfürtjei gyöngyös esőzuhatagát. Hárs tövében kibújt kék ibolya sziromszeme, Kipattant a sárga aranyeső kertek díszeleme, Kikeletistennő keleszti a tavaszt, barkás a gang, Tojásfámon cikáz a húsvéti jerke csengőrang. Golgotáról harsonák hangja harsogott, Simon örömigét hirdetett, feltámadott, Kőbarlangjából kilépve a napvilág kifényesedett, Üdvözítve légy, testvér! Megváltónk így vélekedett. Hálám hordoztam a hosszú Galileai zarándokúton, Esedezve lábai elé borulok, könnyeim zúzom, Tócsöppjeimet morzsolom némán, hangtalan, Detektálod lelkem, opálos testruhám anyagtalan. Szeplőtlen hitem kegyhelyedre terítem, Karizmád által lassan felsegíted esendő lényem, Rómából visszhangzott a harangok hangrítusa, Harmadnapra kipirkadva lecsendesült az égi tusa. Szentföldön kegyszobrokká váltak Mária Magdalénák, Jeruzsálemi keresztúton ma is szólnak az imák, Soha nem feledjük Jézus gyötrelmes kereszthalálát, Vétségünkért elszenvedett megosztatlan fájdalmát! Miértünk ártatlanul tűrte megszégyenülését, Tanítványok hirdetik házában megdicsőülését, Ezüsthajú galambbal Én is közéjük reppentem, S megváltásomért imát rebegtem. Ámen! MESE LAPPFÖLDRŐL Télapónak most nagyon sok a dolga, Ajándékkal puttonyát telerakja, Egész éjszaka csomagot készített, Meg szeretne lepni minden gyermeket. Lappföldet vastag hópaplan takarja, Hogy fog így útnak indulni éjszaka? Szól a manócskáknak, segítsenek neki Szánjára világító csengettyűt szerelni. Nyolc rénszarvassal repíti szánját, Elől fut Rudolf, a leggyorsabb rén barát, Ho-ho-hó, gyerekek! Készüljetek, érkezem! Csizmátok kifényesítve ablakban legyen. Meg is érkezett gyerekvárosba, Bekopogtatott botjával kivilágított házba, Lett a lurkókban nagy izgalom, Télapó az ajtóban! - harsogott a vigalom. Szép estét kívánok, kicsi nebulók! Van szabad hely nálatok, manók? Igen, igen, buzgalomban voltak a gyerekek, Télapónak rögvest széket kerestek. Télapó kérte, mondjanak szép verset, Csomagot csak utána kereshet, Mondtak is verseket szépen, sorban, Cukrot, csokit kaptak azon nyomban. Elköszönt a Télapó, még sok helyen várják, Gyerekek köré szaladtak, marasztalni akarták, Miklós bácsi ölébe örömmel bekucorodtak, Szakállát jól meghúzták, bundáját felborzolták. Irgum-burgum! Huncut nebulócskák! Morgott Télapó. Vigyázzatok, csalafinták! Viszlát, gyerekek! Egy évig jók legyetek! Ho-ho-hó, repült a szán nyolc szarvassal sebesen. Kiszaladtak az apróságok a teraszra, Pityeregtek, elviharzott a szán északra, Öreg fehér szakállútól kaptak ajándékot, Virgács helyett óriás mosolyországot. MIKULÁSVIRÁG Csilingelő csengőhintó Patkó roppanó, rén vágtató Hókristályos harmatgömb Mirha, tömjén, aranytömb Fehér fenyvesekben menyasszonyok Kékes jégormában rí havasi gyopár Holdsugár fénykörében andalgó csillagok Havas úton lelenc remény poroszkál Távoli fények lámpásai hívogatnak Útvesztőim ködhomályai eloszlanak Zord óráim vesszőit virgácsozza Mikulás Koromlelkű krampusz ördögűző pikulás Püspököm puttonyába rejtem kérelmem Vetítsd titkom terítőjére, Kedvesem Szemem sziluettje, mozdulata, árnyjátéka Ne sajogjon szentestén szívem tájéka Vállam ráncívén töredéked tapintata Kandallóm tűzében réved advent áhítata Bús menedékemben ünneplő mikulásvirág Csendes békességben felenged a világ MOSOLYOGJ Rossz voltam, bocsásd meg nekem Simogatásodra vágyom, jó leszek, ígérem Hidd el, megbántam hűtlenségem Érzed, szereteted kenyerére éhezem Könnycseppek gurulnak le arcomon Keresek, de nem találok szavakat Könyörgő tekintetem szívedbe karcolat Vigasztald, vigasztald meg sírásomat Látod? Én is nagyon elfáradtam Elhervad az első szakasztott virágod Szíved kulacsából locsolgasd rózsádat Félek, nehogy elhalkuljon hangod, S nem lesz, aki engem megnyugtasson Nézz rám, tedd ma félre haragod Anyácskám, hadd lássam mosolygásod! NAGYPAPA, VICCELŐDJÜNK MÉG EGY KICSIT Nagypapa, viccelődjünk még egy kicsit, Mert jókedved engem mindig felderít, Meséld el nekem újra azt a báli mókát, A festett Dámák csetlését-botlását, Nagypapa, viccelődjük még egy kicsit, Szívből jövő mosolyunk bánatunkból kisegít, Mondd el nekem a szomszéd sztoriját, Hogy ugrotta át az árkot csibész kakasod után, Nagypapa, viccelődjünk még egy kicsit, Most csak nyelem feltörő szavam könnyeit, Jött az a végzetes nap, s a cudar élet elvette mosolyodat, Nekünk fáj jobban, mint neked, hogy nem halljuk poénodat, Nagypapa, viccelődjünk még egy kicsit, Te voltál az az apa, ki a nehézségekre csak csettint, Ha bántották a rossz nyelvek unokáidat, Mint az oroszlán, kiengedett karmokkal védted kislányaidat, Nagypapa, viccelődjünk még egy kicsit, Megcsípnéd még mindig azt a csinos pipit? Kórházi ágyadnál titkon könnyeimmel harcolok, Meg ne lásd nagy fájdalmam, gyorsan elfordulok, Nagypapa, viccelődjünk még egy kicsit, Jöjjön az életkedved vissza picit, Tudom, nehéz már neked a több hónapos kórház, Az ágyban fekvés, s a méla tehetetlenség, Nyomaszt a se itt-se ott! Köztes egy állapot! Mintha Isten a tenyeréről libegőztetne lengőhídon, Nagypapa, viccelődjünk még egy kicsit, Gyógyulj meg, elköszönök, mert jön a kórházi vizit, Te csak legyintesz, úgysem segítenek semmit, Vigasztallak, dehogynem, az orvos majd felerősít, Nagypapa, viccelődjünk még egy kicsit, Szülői szeretetedben soha nem volt alsó limit, Apám helyett kedves édesapám voltál, Rossz szóval soha meg nem dorgáltál! Nagypapa, viccelődjünk még egy kicsit, Ha búcsúzni kell, könnyű legyen batyud, Ne csomagold bele csak az édes kicsid, Az égi rónán mosolyogva járj, kacagásod csengjen, Szemeimet teljesen ellepte megduzzadt könnycseppem, Nagypapa! Szeretünk!... maradj velünk még egy kicsit... NE SÍRJ MAJD, HA NEM TALÁLSZ CSAK JELTELEN SÍROKON Ott leszek majd jeltelen sírokon, Szemed gyászában egy ködös hajnalon, Ne sírj, mert minden napfelkelténél Halványsárga sugaraimmal ébresztelek Én, Én leszek a lágy szellő, mely hajad kócolja, a langyos esőcsepp, mely bőröd megsimogatja. Az erdő tavaszi dallamával szólamom hallod majd csicseregni. A vízesés csobogásával kacagásom fog felcsengeni, Szállingózó hópehely leszek téli éjszakákon, Ezernyi tiszta pihe, mely hull majd szempilládon, Hullócsillag leszek teliholdas éjjelen, Hogy átélhessük álmainkban emlékeinket, Ne sírj hát, ha nem találsz, mert a fűszálak zizegésében Pacsirták nótájába hangom mindig belecsenem, Felkelő Nap sugarában látod majd mosolyom, Lágy szellő könnyű suhanásával érzed simogatásom. Éjszakai csillagokban látod felfényleni írisz ragyogásom. Ne sírj majd, ha nem találsz, csak jeltelen sírokon... NŐI IDEÁL Férfiak, elképzelitek, Lelki szemeitekkel, lerajzoljátok A nagy női ideált! Álmaitok asszonyát! Legyen karcsú, mint a nádszál, Szeme kék, mint az ibolyavirág, Arca üde, mint a fehér orchideák, Legyen illatos, mint a gyöngyös, Jelleme legyen hófehér, tiszta, Mint a tavaszi hírnökök, az első hóvirágok, Legyen erős szárú, mint a kardvirág, Gyermekeket szüljön, egy fiút s egy lányt, És nevelje erős kitartással, Legyen házias, serény, mint a páfrány Az erdei moha szélén, Legyen büszke tartású, mint a kála, Hogy hetykén mehessünk vele a várost járva, És legyen liliom, királynője férjének, Legfőképp évelő virág legyen, Bármely évszakban nyíljon, Százszorszép színekben pompázzon, Kedves Férfiak! Csupán ennyi a szerény kívánságotok, Minekünk, Nőknek, csak egy kérésünk lenne: Becsüljetek mindennap jobban bennünket, Mi: Nők, Asszonyok, Édesanyák, hű szeretők, Vagyunk egyszerre. NYITÁNY Szerelmünk csodás tavaszán Felébredt a természet, és hangos volt szép dallamán Nekünk nyílt minden virág árasztotta, édes illatát a romantika bódulatán Értünk újra zöld lett az erdő Színesen rügyeztek a fák Piros pipacsú mezők, és aranyló búzatáblák Szellők szárnyán szivárvány volt az egész világ Napban fénylett a szenvedély tüzének varázsán! Hozzánk csivitelt minden kis madár csevej szólamán Szívünk szaván énekelt a csalogány Lelkünk húrján érzelmes, lágy ütem volt a patak csobbanás Párban ébresztett a pacsirta csengő hangján Forró csókjainkon át, mi bújtunk egymás karjaiba, mint egy turbékoló gerlepár! Életem legszebb tavaszán! OXIGÉN . . Feszülő mellkasomban levegő, levegő, Erdőben rekedő, rekkenő, Vágja, vágja futó törzsem, Füstölgő faháncs, hasad éltem! Dobol, dübörög, tüdőm: levegőt! Surrogó, sűrű lég, surrogó, sűrű lég, Zuhogó, zuhogó, fekete eső, Mossa, mossa szenvedésem, vég! Fák susogó suhogása, Hegylánc zubogó zúgása, Záróakkord, záróakkord, Szívütemem, szuszogó faktor. Lélegezni, lélegezni, levegőt! Lélegzetnyi életerőt, életerőt, Szomjúzó, szomjúság, aszalódom, Morajló homokdűnén, halódom. Zihál, zihál homlokom Holtfájdalom, holtfájdalom, Fény, fény áradó, Leheleted, leheleted párásodó. Oxigén, oxigén, lélegzem! Világ, világ, gyökerezz bennem! Süvítő, süvítő légáramlás, Kötélereimből kiengedő szorítás! Orkán ostorozása hajam csattogtatja! Kerub szárnya lobogtatja, lobogtatja, Emelkedem, emelkedem, szentháromság, Gaia méhében lótuszvirág, lótuszvirág. ÖLELJ, ÖLELJ, TE SZERELEM Ölelj engem körbe, Te szerelem, Szoríts, szoríts, el ne engedj engem, Pezsdítsd fel, melegítsd át vérem, Kellesz nekem, Te zsivány szerelem, Ölelj engem körbe, Te szerelem, Bújj belém, enyém légy egészen, Mosolyt csak Te csalsz arcomra, Fénycsillagokat szórhatsz pilláimra, Ölelj engem körbe, Te szerelem, Remeteségemből oldozd ki szívem, Veled édes az összes bűnhődésem, Kötetlen minden elszenvedett vereségem, Ölelj engem körbe, Te szerelem, Jó szorosan szoríts engem, Ajkaimat harapdáld lángrózsává, Szenvedélyesen fonj körbe égő glóriával. ŐSZELŐ Tollászkodó ősz árnyas hárs alatt Vénkisasszony nyoszolyóján pitymallat Szőke felhőre rőt kontyát kiteregeti Komorságra, piros repkényét eregeti Napfény szirmaiból nagyokat tépünk Perzsaszőnyegben lassúbb léptünk Hervadásom rezgő őszelőben Vénülő fény, felrezdül mécsesemben Sötétlila tenger örvényét fodrozza bősz szél Kagylóhéj márványerezetén hableány zenél Mólónál síró sirálycsapat sürög Hűvös bőrömre mahagónihullám csöpög Lekuporodom rideg sziklaszirt tövében Fázom, felöltöm rozsdás őszi bekecsem Halkan duruzsoló parittyatűzben Nesztelen érzéseink ölelkeznek meztelen! PALACKPOSTA Palackpostámba rejtettem titkos üzenetem, Vízre tettem, s az árral úsztatom kikötődig levelem, Minden porcikám remeg nélküled, a tengerparton Várlak, siess, nehogy más orvul elraboljon. Csapkodnak a hullámok, átáztatják szívem, Bíborvörös kimonómon átlátszó lett részem, Százszor vagy ezerszer, Soha! Nem tudlak feledni! Nap égető tűzének közelében sem tudok átmelegedni. Álmodom veled szenvedélyesen, szád számra forr, Oly jó ez a könnyed ringás, fehér-uszályomon delfinorr, Pehelysúlyommal légiesen siklok vitorlásod felé, Lélekvesztő lettem! Iránytűd irányít, úgy libegek hazafelé. Zúg a tenger, morajlik, szélvihar morgolódik, Nehéz nekem ez a teher, erőm szétmorzsolódik! Talán, ha öledbe vennél, s könnyű álomba ringatnál, Nem félnék a haláltól sem, ha csókjaiddal altatnál. PANDÉMIA IDEJÉN Mécslángok fényében Nyugszanak békében, Gyertyák világítják a szentélyeket, Virágoktól díszes sírkerteket, Elhunyt szeretteinkre emlékezünk, Sírjukhoz nesztelen érkezünk, Szülők, rokonok, jó barátok, Olyan sokan itt hagytatok, Harangok szólnak halottainkért, Imádkozunk csendes álmaikért, Angyalok repkednek a sírok felett, Nyirkos levelekre lelkünk könnyezett, Tudjuk, körforgás az élet, Születésnek halál vethet véget, Nem békélünk meg a gondolattal, Dimenzióra lépünk a szellemkapcsolattal, Szeretnénk tudni, mi van odaát, Valóban váltunk-e testruhát? Vagy csak ez az egy élet adatott? Túlvilágon a sötétség eluralkodott? Aggodalomban élünk pandémia idején, Haláltól félünk mindenszentek éjjelén, Szürke őszbe áldozatokért zörget, Életünkért kíméletlenül törtet, Égjen ma a gyertya élőkért és holtakért, Imádkozzunk a világ gyógyulásáért, Angyalszárnyak suhannak a fénylő temetőbe`, Szeretetláncba szállunk szentlelkeinkkel egybe. Petőfi Sándor: ANYÁM TYÚKJA - Evokáció Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend miért kotkodácsol oly hangosan? Mérges, mint a bősz pulyka, pedig kövér begyét alig bírja. Kendermagos túl jól él, tyúkólban bőség várja, friss zöld és mag, kukorica, búza, árpa, nem kapirgál a föld alatt, igaz? Mint a szomszéd szegény tyúkja! Mégis mérgeskedik, jobb, ha csendben marad, mert jó anyám nem kegyelmez, combja fő majd a levesbe, s felszolgálja ebédre! Dehogy vágja, dehogy vágja, mint kedves gyermekét, úgy éteti. Szép tollakkal ékesítve ő a baromfiudvar legszebb dísze. Gazdasszony szívének szépsége! Így hát Morzsa kutyám, meg ne ugasd ám! Úgy sem lesz ő tyúkvacsorád, őkelmének a gazduram mindig megkegyelmez! Ezért légy a kendermagos jó barátja. Ő jó anyám legkedvesebb jószága, mert ha hangoskodol, téged tesznek ki a pitvarból! PIROS PAPÍRSZÍVECSKÉK Piros papírszívecskék, Bordó rózsán selymecskék, Szétárad szívünkben a szerelem, Nincs ennél csodálatosabb, úgy hiszem. POROS KÖPÖNYEG /Humor/ Poros volt a köpönyeged! Leporoltam. Feslett volt az inged! Összevarrtam. Galambősz hajad fénytelen volt, Bebalzsamoztam. Zavarba jöttél fiatal csajszi láttán, S hadartál a szavak malmán, Beszéded lelassítottam, Beteg a szíved, tudtam, Gyógyszert adtam, Remete külsődből Embert formáltam, Mégis minden jó cselekedtem Hiábavaló volt! Beolajoztam Rozsdásodó kerekeit, Hogy növeljem Kapacitása számait. Nyikorgó gépezet Nehezen teljesít, Lecseréltem fiatalabbra, Gördülékenyebb motorra. RÓZSATÖVIS Tudod a szerelem Füzéres gyöngyszem Átfonódik szívemen Egészen kivirágzik bennem Tudod a szerelem Olyan mint a lágy selyem Érintése puha kellem Finom szatén testemen Tudod a szerelem Fűszeres rózsa lelkemen Élvezem az illatát Belélegzem zamatát Tudod a szerelem Örök rejtelem Megbocsájtó kegyelem Aki nem érzi tövis szúr szívében. SÍR A RINGÓ ORGONA... Sír a ringó, lila orgona, Könnycseppjeimtől duzzad szirma, De sokszor megdorgáltál, jó Anyám! Értetlenül kérdeztem, miért szidalmaztál? Hányszor sírtam, jó Anyám? Mikor elcsattant pofonoktól piros lett orcám, Szaladtam rögvest a nagyihoz, s elmondtam, bántottál, Szigorú voltál hozzám, olykor erélyes, Miért kapja ezt egy kislány, ki csendes? Sekélyen mérted az anyai szereteted, Mérleged gyakran a másik oldalra billentetted, Úgy éreztem, nem is vagyok édes, csak mostoha! Holmi lelenc lennék csupán, kit befogadtak szép házba? Ne haragudj rám, szeretnék írni sok szépet, A virágok nyílásáról, ahogyan a tavasz ébred, Nem lenne akkor őszinte a bennem lévő szó, Csak amolyan álomképen suhanó illúzió, Érzékeny szívem sír a ringó orgonával, Nem tudhatom, miért kaptam dorgálást jó Anyámtól, Még mindig belém sajdulnak a fájdalmas ütések, Melyek gyermekkoromban érintettek, Megbocsátom, mert fájdalmat hasított beléd az élet, Szigorú voltál, de Én így is szeretlek téged. Ma már nem vagyok tini, érett nővé formálódtam, S megértem az intő szavakat, amitől acélosodtam, Az élet katedrálisán kiállom a nehéz próbákat, Ha eltorlaszolják az utam, elgurítom a sziklákat, S nem tesznek labilissá a kötött szabályok, Ha a cudar világ éle megszúr, mint a husángok, Én akkor is sziklaszilárd jellemű nő maradok! SZÍV, NYUGODJ! Te, keserű szív, mondd, mire vársz még? Szemed - a fájdalom tükörképe. Mosolyod - arcodra fagyott. Tested - gyönge. Csodára vártál, de nincsen. Nyugodj meg Szív, Csendesen! Kicsi Szív, mire gondolsz? Arcodon könnycseppek gördülnek végig régmúlt idők szép emlékeire? Mikor szemed örömtől sugárzott, szerelmed meleg ölelő karjaiban békét talált szíved. Ajkad kedvesed forró csókjai melegítettek, oly boldog voltál ebben a szenvedélyben izzó, tüzes szerelemben. Nyugodj meg Szív, Csendesen! Kicsi Szív, mire gondolsz? Arcodon záporoznak a könnyek. Egy fiú meleg, barna szemére? Szívedben egy mély seb tör fel, erőtlen vagy és félted egyetlen gyermeked. Nyugodj meg Szív, Csendesen! Kicsi Szív, ne sírj! Távozz nesztelenül, halkan, úgy, ahogyan a fáról lehulló, utolsó, őszi levél hagyja el meleg Otthonát. Nyugodj meg Szív, Csendesen! SZERELEMKARNEVÁL Jöjj velem, Kedvesem, tarka-sugarú reggelen, Mámorvirágaimba kapaszkodj erősen, Sodródjunk kígyózó szerelemkarneválba, Italian Valentin adagio ritmusába. Zenélő téren bennünk lüktető levegő, Tűzfolyamban olvadó ezer érckő, Száz véres háború csókjainktól elnémul, Pici parázsban érzésünk egybeforr, ólmosul. Csitt! Pillanat parazsába gyűrd a gyötrő vádakat, Habpárna selymeivel simítom ősz ráncaidat, Szórd szét gondjaidat vörös-zuhatagom keblére, Csendéletben harapdálj morajló zenémre. Ringass, ringass még, gondolázó szerelemhullám, Íriszem játszadozik pillantásod maszkaráján, Rezdüléseddel rezdülésem érintkezik, Testedbe testem belemerítkezik. TEDD A KEZED... Tedd a kezed a szívemre, úgy dajkáld dobbanását, mintha eleven szívedben szólna. Úgy őrizz, mint e világról elmenőt, mintha a halál megmarkolna! Úgy szeress, hogy fájjon! Szívem hamvában Szíved összeroppanjon! TÉL . . . Köszöntelek Tél! Télanyó hatalmas hópelyheket szitált a tájra, és szűz fehérbe öltöztetett. Gyönyörű hóköntösben fenyvesek, habos pehelyben tűlevelek. Fehér palásttal fedett be dombokat s hegytetőket. Elbűvöltél, Tél. Hóembert épít sok csillogó szemű kisember. Szánkáznak s hócsatáznak vidáman. Átölelném a végtelen fehérséget és kiáltanám: Szeretlek Hótenger! Varázslatos álom a Tél Kezembe veszlek, múló csoda vagy, pille puhaságod ujjaim között hamar elolvad. Fényes fehérség a sötét éjszaka, amit sok-sok apró puha hópehely ragyogtat. Csoda vagy, Tél! Szitálj még nekünk, Télanyó, ne múljon el a varázs. És takarja be a tájat csillogó hótakaró. Karácsony éjjelén fényesség legyen. Szép vagy, Tél! TÜNDÉRLÁNY Álmodban nálad jártam, Kedvesem Melléd suhantam nesztelen, tündérszárnyaimmal Álmodj tovább, én csak egy Tündérlány vagyok Apró, tündéri fuvallatokkal simogattam arcod Éreztem, megborzongsz Szíved melegség járja át Boldogok vagyunk, mert egy tündérálomban percekre, újra megtaláltuk egymás szívét Hiszen a mi szívünk együtt volt csak örök, egész Ajkadra apró tündércsókot hintek Majd tovarepülök Tündérország felé Tündérálmodból felébredtél, kedvesem? Párnád könnyektől áztatva Feltör benned az elfojtott keserűség fájdalmas érzése És egy mélyen szomorú kérdés Miért hagytam elmenni az egyetlen Tündérlányt? Vigyáznom kellett volna rá Sajnos, tudod a zord valóságot Szerelmed Tündérország varázslatos kertjében Örökre megpihent VÁGYOM RÁD Úgy vágyom Rád, mint nyári záporra, Mely enyhülést szór a zsenge virágokra, Vagy mint könnyű szellő susogására, Mely felhevült bőröm hűsíti a légen át, Hívogatlak estidőben, mint gerle a párját, Hogy együtt turbékoljunk egy éjszakán át, És, mint sebes patak fodrai között Ficánkoló halak ugranak a hullámok fölött, Úgy vágyom a hangod, mint forrás csobogását, Mely a parti sziklákon csordul épp át, Mint ahogy száz éves hárs a gyökeréhez, Úgy ragaszkodom érzelmeid kötelékéhez, Amikor a birsfa szirmait bontogatja, Lezárt szívemet tavaszi zsongás kitárja, Ott várlak a Tisza sodrásánál, S akkor találj rám vízesésünk zubogásánál, Kiszáradt ajkamra csókokat lehelsz, És eggyé válik testünk a naplementével...

0 komment , kategória: Szilágyi Anita&Viktória

Szilágyi Viktória versei

2020-11-27 20:00:15, péntek

	SZILÁGYI VIKTÓRIA VERSEI . . . . . . Szilágyi Viktória: (1974. január 31. - ) "Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" Ez az életszemléletem, így nézem a világot. Versben mondom el az érzéseimet, legyen bánat vagy öröm... Szilágyi Viktória ÁLMOK Este ha lehunyom szemem Az álom világába érkezem Szeretek az álmok szárnyán repülni Mert ott nem kell semmitől félni Ha álmomból felébredek Rám tör a magány Mert ez a világ olyan távol már Ha tehetném mindig csak álmodnék Hogy örökké velem légy Boldogságot hoznál Szeretetet adnál De most csak az álmok szárnyán élek És így csak remélek! ÁLOM Eljött az alkonyat, a fűzfa csendesen bólógat. Kiültem a tópartra álmaimat álmodva. Te jöttél felém, szemedben csillogott a fény. A szerelem tüze volt, mely akkor elrabolt. Vitt az álmaim szárnyán, a boldogság átjárt. Nyújtottam kezemet és átadtam szívemet. Szeretlek - suttogtad és én kezemet nyújtottam. Már kéz a kézben sétáltunk és álmaink kapuja feltárult. Mi beléptünk és örökké boldogan éltünk ÁLOM VAGY VALÓSÁG? Reggel ha kinyitom szemem és álmomból felébredek Egy gondolat vezet engemet Merre vezessem szívemet? Álom vagy valóság? Hol jobb nekem? Kérdezem szívemet Ő vajon merre vezet? Szívem a lelkemnek felel Itt élj, de álmodj még Álom ami éltet, Hogy a valóságba éljek Álom nélkül sivár ez a világ Gyere, ne álmodjunk némán Álmunk egyszer valóssággá válik Akkor a világ kinyílik Ragyog mint a napfény Ami szüntelen árad szét! Sötétség már nem lesz Megtörjük rendet! Gyere álmodj velem Hogy ragyogjon a szívem!] BARÁTOK! Szeretni és szeretve lenni igazán boldogság! Amikor nem gondolsz a búra már Amikor a szó helyett a szem beszél Amikor megérint a remény. Ott állsz és boldog vagy Mert végre önmagad vagy! Mert az élet hoz kis örömöt. Amikor meglátod őt, Kivel a virtuális valóságban éltél. Most már érzed igazi lényét! Szereteted testet ölt és így örökké szereted őt! Megérted hogy a barát örök társaddá vált És emlékek fűznek hozzá! Melyeket előszedsz egy szomorkás napon. És tudod hogy lesz még folytatás! Mert a barát örökké társad most már! BÁNAT Bánat ül a szívemen Kicsordul a könnyem Oly boldogtalan lettem Az élet keserű és zord Mondd, miért ilykor, Miért kell csalódni? Hinni, remélni Aztán jó nagyot csalódni? Miért nem azt kapjuk, amit várunk? Miért nem élhetjük az álmunk? Miért kell állandóan sírni? Miért nem lehet boldogan élni? BOLDOGSÁG, GYERE MÁR! Este csendben álmodoztam, És halkan vágyakoztam. Milyen az élet? Már nem is értem, Kevés a boldogság, Pedig sokan vágyunk rá, Ha elérjük, őrizzük, Mégis oly hamar elveszítjük. Miért? Miért ily kegyetlen az élet? Gondolatom tova száll, Gyere már boldogság! Ne menj el soha már! Maradj itt velünk már! A CSEND Néha úgy érzem Csak a csendet szeretem. Csendben ülni némán. Talán repülni árván. A csend a barátom és én némán kiáltom, Csend találj rám! Vigyázz rám, Hogy a béke szálljon rám! CSILLAGFÉNY Esti holdfénynél álltam és egy csillagot láttam A csillag fényesen ragyogott, eltakart még a napot Fényesen tündökölt és ragyogott, a boldogság rám mosolygott A kicsi csillag még most is tündököl, a szívem boldogan énekel Nem engedlek soha el! Nem engedlek soha el! Boldogság az életem, nem veheti senki el! Nem veheti senki el! A szívem mindig tűzben ég, élteti a csillagfényt! Élteti a csillagfényt! DALLAM Csendben ülök és hallgatok, Egy dallam szárnyán szárnyalok E dallam oly csodás. Most hozza a megnyugvást. Békére lelt kicsiny lelkem. Amelyre már volt szükségem. E dallam egy pillanat De mégis hozza a pirkadat. Hallgatom és szárnyalok, Egy szebb világba eljutok Álmaimban itt jártam már Eljött a megnyugvás. Gyere hallgasd most velem. A te lelked is békéljen meg. Szálljunk a dallam szárnyán, Hogy végre békére leljünk már, Szálljunk a dallal Mert ez kell, ó jaj Ne repüljünk vissza már Mert ránk talált a megnyugvás! Megleltük a békét már! De most a dallam véget ért Így vár az ébredés! De ne félj a dallam újra jön És a béke ránk köszön! EGY PILLANAT Egy pillanat melyben látod az álmodat. Egy pillanat melyben várod vágyadat, Egy pillanat mely ritkán jön el, Egy pillanat mely bár sosem múlna el, Egy pillanat mely mosolyra késztet, Egy pillanat melyben ott a szeretet, Egy pillanat mely boldoggá tesz, Egy pillanat mely szabaddá tesz, Egy pillanat melyre vágyunk, Egy pillanat mely elhozza az álmunk... ELREPÍT A KÉPZELET Napfényében fürödni? Mily jó lehet? Elrepít a képzelet, Tenger vizében megmártózni? Mily jó lehet? Elrepít a képzelet, Szemed kékjében elmerülni? Mily jó lehet? Elrepít a képzelet, Egy hűvös estén hozzád bújni? Mily jó lehet? Elrepít a képzelet, Egyszer majd a képzelet valóra válik! És nem kell már a képzelet! ENGEDD Nyisd ki a szíved és tárd ki a lelked! Engedd hogy hozzak jobb kedvet! Szeretetet adok és sokat is kapok Amit viszonozni fogok! Az életem a szeretet útján vezet Engedd hogy fogjam a kezed! Szeretettel élni mily csodás! Engedd hogy így forogjon a világ! ENNYI A VÁGYAM Kipp-kopp kopog a léptem Elindultam a fényben. Ezen az úton haladok. Hátha egyszer eljutok, Eljutok oda ahol várnak már És nem lesz a szívemben magány, Feltöltődöm a szeretettel tán. Eljutok oda ahol sok a barát vár És nem lesz a szívemben magány. Egymás kezét fogva haladunk És a barátság által elszáll a bú Nevetünk és vidáman élünk Ennyi a vágyam, ne legyek szomorú! Barátok kincsek kik mindig visznek. A boldogság útjára vezetnek! Nem kell más csak mosoly Ne legyen az ember komor. Nevessünk és éljünk vidáman! Csak ennyi a vágyam, legyünk vidámak! ESTE Állok a sötétben, pásztázva az eget Hátha valaki észrevesz Nézem, nézem a csillagot Mely fényesen ott ragyog Gondolatom hozzád száll Tudom, Te most gondolsz rám Fáj, hogy messze vagy De csillagom ragyoghat Ha Te is akarod A csillag én vagyok Mely sosem tűnik el Mindig ott figyel Gondolatban velem vagy A fényem ragyoghat Sosem tűnök el Hisz az égen van még hely. ÉDESANYÁM EMLÉKÉRE Esőcsepp pereg az ablakon, Könnycsepp csordul le az arcomon. Gondolatom messze száll, Édesanyám oly távol már. Kalandozom a múltban, Drága gyermekkoromban. Gyermekként védett, mindig megértett. Jobban ismert mindenkinél, Mindig éreztem a szeretetét. Jó szíve vezette, mi voltunk az élete értelme. De sors kegyetlen volt, Mert oly korán elrabolt! Űrt hagytál magad után, Melyet semmi sem pótolhat már! Életem nélküled élem, És a sorsot nem értem! Miért volt oly kegyetlen? Miért rabolt el ily korán tőlem?! FÁJ Néha fáj az, hogy élek Fáj, hogy nem tehetek semmit érted Fáj, hogy másra vágysz Fáj, hogy nem értesz Fáj, hogy nem adhatok semmit néked Fáj, hogy boldogtalan vagy Fáj, hogy magányos vagy Fáj, fáj, fáj De kérlek érts meg! Mert ilyen az élet! FÁJDALOM Leírjam vagy ne amit érzek? Ez az élet nem a végzet Keresem a megoldást Csak tudnám merre jár Keserű minden napom Lopom csak jó hangulatot Mosolyt erőltetek az arcomra De nem megy, csak fogcsikorgatva Annyira fáj minden perc Erre csak a lélek figyel Milyen lesz a folytatás? Csak a jó isten tudja már. GYERE VELEM Ragyog a napfény, ragyog a tenger Arra kérlek sose engedj el! Repüljünk a vágyak tengerén Hisz ott mindig izzik a fény Sok csillag ragyog az éjben Kicsi lámpások a sötétségben Az utat világítják merre menjünk Hogy a béke és szeretet útját megleljük Gyere velem Te is hogy mindig együtt lehessünk! GYERMEKKOR Csendben ülök a kandalló előtt és a régmúlt emlékén időzök. Visszarepülök az idő kapuján, ott egy boldog szebb világ vár rám. Repülök az emlékek szárnyán, szárnyalok a boldogság hátán. Gyermekként boldog teljes életem volt. A szeretet csalt az arcomra mosolyt. Erős kötelék mely összetartott minket. A mi családunk igazi kincs lett! Szeretet, boldogság, mosoly, ez mindennapos volt. De a boldogság sosem tart örökké, hisz még alig váltam felnőtté! Az élet zord és hazug! Most már kísért a múlt. Hiányzik kit úgy szerettem, aki boldoggá tette gyermek életem. Ő most már az emlékeimben él, mint a sok boldog gyermekév. Ha majd megöregszem, és egy magányos estén ismét emlékezem, egy könnycseppet újból elmorzsolok, hogy milyen szép és boldog gyermekkorom volt KELL EGY SZÓ Kell egy szó, Mely örömet adó. Kell egy szó , Mely boldogságot hozó. Kell egy szó, Mely mosolyt hozó. Kell egy szó, Mely mindent adó. Kell egy szó, Mely szeretetet adó. Kell egy szó, Mely mindent feloldó. Kell egy szó, Mely mindenkinek jó. KÉK Kék az ég, kék a tenger kék a rét, mely végtelen kék a szív, kék az ember tudod mi kék még? az álmok szigete:) ahova visz minket a remény tengere boldogság hajóján evezünk és a szigetre sok barátot elviszünk KÉT SZEMPÁR Álmomban egy szebb világban jártam, Amire szívem mélyén vágytam, Csodás kék ég alatt a tenger simogat. A víz tükröt láttam melyben két szempárt láttam. A szemek kéken ragyogtak és szinte hívtak. A két szempár kié lehet - kérdésemre a tenger felelt. Gyere a kékség világába, hogy a boldogsága tiéd legyen. Gyere, gyere ide hozzánk mert a boldogság itt vár reád! KI AZ... Fa árnyékában ültem és fának neki dőltem Szemem behunyva a gondolatom szárnyalt Merre jár ki meghall ki rám figyel és óv majd? Kinek kezemet nyújtom Ki jön majd az úton Ki elvisz a búból Ki rám nevet az úton Ki kivezet a múltból Ki segít nekem újból Ki a boldogságot hozza És a boldogságot adja. És aki vissza is kapja. KICSI CSILLAG . . . . . . . . . . . . . . . . Leültem alkonyatkor a tó partjára, Gondolván életem bajára. Mikor megcsillant a fény az élet sötét egén. Oda néztem s mit láttam? Egy kicsi csillag hullása... Szívem nagyot dobbant! Mit tegyek? És kinyújtom kezemet, kinyitván tenyeremet a kicsi csillag belehullott és szomorú életem elmúlott! Már őrizvén kezemben A szemem és szívem előre lát Tudván, vár még rám a boldogság! KÖRFORGÁS Egyszer lenn, egyszer fenn. Forog a világ. Hol jó, hol rossz amit látsz Boldogság, szeretet e kettő lételem! Harcolunk az életért Hogy ragyogjon a fény. Szeretünk, küzdünk, És néha elbukunk Felállunk és tovább harcolunk. Küzdünk az örömért Mely néha oly kevés! Ha boldogság jön, nevetünk De bánat hamar ránk köszön. Egyszer jöhetne már A végtelen boldogság, Melyet oly rég várunk már! MIÉRT Életem szép és keserű Jöhetne már a derű Egyik nap mosolygás A másiké a sírás Miért ilyen az élet A világ miért nem ért meg Egyszer szárnyalok Máskor vánszorgok Ilyen ez a körforgás Talán sosem lesz változás. NEKED Amikor látlak, szívem repes, Mert tekinteted tiszta és kedves, Ha szemem lehunyom, arcod látom, Nincs is ennél szebb álmom. Szívem rabságra fog, A te rabod vagyok. A lelkem érted kiált: Miért vagy oly messze már? Szeretném, ha közel lennél, És megérintenél. Érintésed melegséggel éltet, Lehet, hogy meghalok teérted. Vágyom, hogy velem legyél, És boldoggá tegyél! PILLANGÓ Kis pillangó száll a réten, a szárnya ragyog a fényben. A pillangó szíve nehéz, néha olyan távoli a lét. Párját keresi szüntelen, kivel a lelke egybekel. Kicsi pillangó repülj, repülj, a szívedbe öröm kerül! Párod vár a rét végében, egy csodás virág kelyhében. Repülj, repülj, tova szállj! Oda ahol a boldogság rátok vár! SZABADSÁG ÉS BOLDOGSÁG A víz csobban A csend a múltban A nap ragyog És én itt vagyok Nézem az életet Kérdez a végtelen Merre jársz, hol lehetsz Vezet a képzelet Táncol a napsugár És a felhő is táncot jár Az esőcsepp körbefog És én is táncolok Ez egy fajta szabadság Melyre oly rég várok már Amit hoz a boldogság És örökre megtalál. Nem engedem el soha már Itt járt a boldogság El nem engedem soha már! SZERETEM MERT... Szerelmes szavakat suttog a szívem, Szeretem, mert mosolya betölti a lelkem. Szerelmes szavakat suttog a szívem, Szeretem, mert szép szeme beragyogja a lelkem. Szerelmes szavakat suttog a szívem, Szeretem, mert kedves hangja simogatja lelkem. Szerelmes szavakat suttog a szívem, Szeretem, mert jósága betölti a lelkem. Szerelmes szavakat suttog a szívem, Szeretem, mert lénye lángba borítja a lelkem. Szerelmes szavakat suttog a szívem. Szeretem, mert nem tud nélküle élni a lelkem! SZERETNI Szeretlek! Egy szó melyet oly sokszor mondunk. Szeretni lehet Egy csodás pillanatot, Egy Kedves Barátot, Egy Kedves Mosolyt, Egy Virágot, Szeretni Lehet Szeretettel, Szerelemmel, Vággyal, a Lelkünkkel! Szeretni édes szerelemmel, Mikor nincs határ a képzeletben, Csak repülünk a vágyak szárnyán, Oda ahol vár ránk a boldogság! És az örök Mosolygás! SZIKLASZILÁRD BARÁTSÁG Oly sok embert rejt a szívem, Akikért harcolnék hűen. Oly sok ember nyúlna felém, De nekik nincsen remény. Fáj, fáj, hogy csak egy vagyok, Így osztódni nem tudok. Nem marad semmi hát, Csak a sziklaszilárd barátság, Mely erős mint a szikla. Nincs aki földbe tiporja. A szikla is örökké áll, Ilyen ez a szilárd barátság, Jöjjön tél, fagy vagy orkán, Nem dönti le a sziklát. Ilyen az én lelkem is, Mely rajtad mindig segít! Bár néha megtörök, De mint a szikla nem török! Ne félj míg engem látsz, Mert megmarad a barátság, Mely míg élek szilárdan áll! A SZÍVEM SZOMORÚ Megláttam és megszerettem, Boldognak hittem az életem, Vártam mindig vártam, Hogy egy pillanatra lássam, Örömmel töltött el a remény, Most már boldog leszek én. De a remény csak remény maradt, Nem tudom, túlélem-e a fájdalmamat, Az életem keserű, A szívem szomorú, Minden napom átjárja a bú, Már nem tudok nevetni, Csak sírni sírni sírni... És közben minden napot túlélni. VÁGYAKOZÁS Este ha álom szárnyán repülök Egy szép világba kerülök Vágyaim életre kelnek Nem kell többet féljek Békére lel kicsi szívem Boldogság önti el a lelkem Mert a vágyaim beteljesülnek. Álmodnék csak semmi más Legyen itt a boldogság Keresem kutatom az utat Hogy most már ne búslakodjak Tudom sok múlik rajtam is Az élet megerősit De ha erős vagyok mi teszek Azt csak a szív értheti meg Próbálok változni és nem bánkódni Szeretek álmodni, egy szebb világba eljutni Most még csak álmodom De egyszer talán eljutok És végre nem kell álmodnom... VÁRLAK Ott álltam a fényben és csak néztem A napsugarai égették bőrömet Néztem, néztem a messzeségebe Hátha feltűnsz kedvesem. De nem láttam árnyat, csak nagy fákat Melyek árnyéka hűsítő e melegben Vártam, vártam szüntelen Hátha az úton megjelensz. Behunytam szemem és Magam előtt láttam hogyan közeledsz. Olyan valóságos volt A szívem ritmusra dobolt Mikor felnéztem és te ott álltál előttem. VERSBEN Versben mondom el mi az ami bánt, Versben mondom el mi az ami fáj, Versben mondom el mi az ami boldoggá tesz. Versben mondom el vajon az életem milyen lesz? Versben mondom el minden gondolatom, Versben mondom el amit tudatni akarok, Versben mondom el, hogy szeretlek, Versben mondok köszönetet. Versben köszönöm meg, hogy vagy, Versben köszönöm meg a barátságodat. Versben mert ez oly csodás! Így talán megbékélek egyszer már.

0 komment , kategória: Szilágyi Anita&Viktória

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 2

2023.11

2023. December

2024.01

Hét	Ked	Sze	Csü	Pén	Szo	Vas


				1	2	3

4	5	6	7	8	9	10

11	12	13	14	15	16	17

18	19	20	21	22	23	24

25	26	27	28	29	30	31

Blog kereső

Bejegyzések
ma:	0 db bejegyzés
e hónap:	1 db bejegyzés
e év:	231 db bejegyzés
Összes:	4741 db bejegyzés

Kategóriák

Keresés

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum

Látogatók száma

Ma: 239
e Hét: 9271
e Hónap: 1512
e Év: 925823

Szótár

Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2023 TVN.HU Kft.