Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Blogom, Képtáram,
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Tarsoly Beke Tamás versei
  2021-01-14 19:30:16, csütörtök
 
 







TARSOLY BEKE TAMÁS VERSEI




Tarsoly Beke Tamás vagyok... 51 éves... soproni és győri lakos.15 éves korom óta irogatok... 2005-ben jelent meg önálló verseskötetem. Azóta különböző antológiákban, újságokban, cd-ken jelentek meg verseim... Verseimet itt olvashatjátok: http://tbt63.blog.xfree.hu https://www.facebook.com/Versekvandora?ref=hl
Tarsoly Beke Tamás



Tarsoly Beke Tamás versei

Link



Megújulni, alkotni és adni! - Film készült a soproni költő versei alapján

Link









ADJATOK ÉS SZERESSETEK!


Szeressétek egymást!
- suttogom csendben...
Bizakodom egyre
Vak rémületben.

Hiszem a szebb jövőt,
A csendes felismerést.
Támogatok minden
Bárgyú lelkesedést.

Mosolyra mosolyt adj!
És hálás ölelést annak,


Ki kérdés nélkül segít...
Tehát önmagadnak...

Mert te vagy az egyetlen
Igaz barátod...
Kire mindig számíthatsz,
Idővel meglátod...

Szeressétek egymást!
- ordítom a világnak...
Ne félj sose adni!
Magadnak és másnak...








ALUDJ KEDVESEM!


Eső kopogtat az ablakon
messzire űzve álmom
Ajkamon ücsörög sóhajom
jöttödet kívánom...

Jöjj hát, bújj mellém Kedvesem
szívem lesz puha párnád
Altatót dalolok csendesen
pengesd varázshárfád...

Álommanók táncot járnak


a Tündérek fuvoláznak
s felszárad arcodról a bánat...
Álomba szenderülsz csendesen
Bontsd ki Te is a szárnyad!

Álommanók táncot járnak
a Tündérek fuvoláznak
Boldogan alszom én is
Alszanak már a Csillagok
alszik már az Ég is...







BALATONI (K)ÉJ...




Az égen ezernyi csillag
vakítja az ember szemét,
egy tücsök gyászruhában
húzza a kis éji zenét...

Kikötött csónakok ringnak,
mint asszonyi ölek éjjel,
a hullámok a partot nyaldossák
felkorbácsolt kéjjel...

Távolban egy hajó kürt szól,
hirtelen összerezzenek...
Nem ellenkezek tovább...
...hagyom had szeressenek...







BOLDOG KARÁCSONYT ANYÁM!


Karácsony éjjelén
szálló hópihék között
Vénusz mutatja utam
milliárd csillag között...

Fáradt vagyok és éhes,
de nem gyengül hitem
Erőt kérek lábamba,
hogy ma hazavigyen.

Gyertyafény pislákol
mézeskalács házban.
Odasietek nyomban
égő, gyermeki lázban...

Bekopogok félőn
zúzmarás ablakán.
Régen jártam erre,
szégyellem
rongyos ruhám.

De nyikordul az ajtó
jó anyám kicsoszog.
Karácsony éjjelén
vajon ablakán ki kopog?

Zokogva öleltem magamhoz
S elillant a fájdalom...
Szerteszállt szívemből
sérelem és bántalom.

Már csak SZERETET van...
Odalett a bús magány...
Boldog Karácsonyt kívánok
Drága jó Anyám!







BOLDOG KARÁCSONYT, GYEREKEK!


Pihe-puha hótakaró
lepi be a tájat,
gyertyafénnyel világítják
a mézeskalácsházat.

Benne lakik három testvér,
Hit, Remény és Szeretet,
karácsonykor nagy titokban,
meglepnek minden gyereket.

Szép fenyőfát állítanak
a szegény s hideg szobákban,
kéz a kézben énekelnek
fénylő, angyali világban.

Hit, Remény és Szeretet.
Ne hagyjon el titeket!
Varázsolnak az angyalok.
Boldog karácsonyt, gyerekek!








A "CSILLAGSZÓRÓ"




Kis falumban, ahol élek
Száll, csak száll az angyalének.
Templomharang messze zendül
A havas tájra égi csend ül.

Karácsony van. Szent Este.
Legyen áldott Jézus lelke!
Legyen áldott élő... halott,
Ki jó szót még nem kapott!

Mert legdrágább a földi élet...
így imádkozik minden lélek.
És éjfélkor, a szent misén,
Boldogság ül a hívők szívén.

Majd kéz a kézben hazamennek.
Nem gyűlölnek, csak szeretnek.
S a Jó Isten is meghatódva,
Csillagjait a Földre szórja...

Tarsoly Beke Tamás: A "Csillagszóró" - Videó

Link








CSÓKODBA FULLADTAM


kidőlt száraz fa vagyok
egy szélfútta levél
egy apró sóhaj ajkadon
egy koporsófedél
ajkam néma mint a víz
mi ezer éve áll
lelkem adom teérted
te szerelmes halál

beléd vesztem csendben
csókodba fulladtam
száz szerelmes éjszakán
égő alkonyatban
fekete varjakban
károg már a lelkem
büntetés a holnap
Isten meg ne vessen

mert téged szeretlek
mert téged imádlak
síromban is egyedül
csakis téged várlak
fekete varjakban
károg már a lelkem
büntetés a holnap
Isten meg ne vessen







EGY KÖNNYCSEPP A VALÓSÁGNAK


óh mennyi fájdalom
mennyi keserűség
kísért utamon eddig
átölelt a félelem
és a rút magány
hű társam mindkettő
még mindig
itt ülnek ölemben
mint két jó feleség

ma ünnepelni kéne
pezsgőt bontani
a világgal hajnalig
vígan mulatni
a sok szomorúságot
két tánclépés között
mind kiordítani
és izzadtan kacagva
kirúgni a ház oldalát

lehajtott fejjel
kezem ölemben pihen
sosem érzett üresség
terjed bennem lopakodva
Isten éltessen
- motyogom magamnak
s egy keserű könnycsepp
gurul le arcomon
az örökkévalóságnak...







ELENGEDTELEK


Egy évig, mint kis gyerek,
úgy sirattalak,
de nem hoztak vissza
a zokogó szavak,
nem hoztak vissza
az átsírt éjjelek,
te nem tudod,
mennyire szerettelek,

elmentél messzire,
még csak el se búcsúztál,
lyukacsos lelkemre
mázsás súlyt raktál,
szememre homályt vont
a sok könny, a fájdalom,
érted szólt minden versem,
érted szólt minden dalom,

de elég volt a gyötrelemből
elég a sok átsírt éjszaka,
megbetegített a szomorúság,
taszít a verejték szaga,
hát elengedlek, anyám,
repülj, szállj szabadon,
nekem még élnem kell,
s az életem nem adom...

Isten irgalmazzon!







ELNYOMOTT AZ ÁLOM...


Az éjfél félelmetes nyikorgása,
a szoba sejtelmes fényei...
mint vízesés, úgy zuhant rám
csókod ízének emlékei...

Belehunyorogtam a csendbe,
mint öreg bagoly az ágon...
bölcsen ücsörögve a széken,
míg el nem nyomott az álom...

És betakart egy bárányfelhő,
és elringatott egy angyal...
és a jó Isten is lelocsolt
fénylő színarannyal...







AZ ÉN ANYÁM


Az én anyám csak messziről tud szeretni
Félti tőlem édes mosolyát
A közelemben nem tud már nevetni
Aggódva nézem lábai nyomát...

Az én anyám nem tud már szeretni
Mert az Élet mostohán bánt vele...
A régi rosszat nem tudja feledni
Könnytől csillog mindig a szeme...

Az én anyám, egy olyan hideg asszony
A közelében mindig fázom én...
De hozzá mégis hűnek kell maradnom
Szerető csókjára...a sírig vágyom én...







FELEMÁS ORSZÁG...


Nemzetemet szolgálom,
ezt a hűtlen kutyát,
hitegetett engem is,
hosszú éveken át.

Itt ragadtam örökre,
sáros ingoványban,
hű, magyar hazafiként,
végtelen magányban.

Kinézek az ablakon,
s látom szép tájadat,
de látom a falut is,
örök szegény maradt.

Látom a büszke villát,
fenn a Lővérekben,
és látom az éhezőt
felemás cipőben.

Felemás az ország is,
hajdan szép kis hazám,
megfér itt a szeretet,
a gyűlölet falán.







HA VAN ISTEN...

Ha van isten odafenn,
fenn a magas égbe',
fogadja be anyámat,
az égi menedékbe!

Szólítsa nevén kedvesen,
mintha én becézném,
ölelje meg szorosan,
mintha én ölelném!

Simítsa meg homlokát,
gyengéden helyettem,
súgja fülébe csendesen,
de nagyon szerettem!







HAZAVÁRLAK...

Rám fröccsent a hiányod,
mint esőtócsa, ha belelépsz.
Úgy csorgott le arcomon,
az emléked... a feledés...

Nem akarlak elengedni,
mint búcsúzót a hosszú út előtt.
Úgy ölelnélek riadtan,
megállítva teret és időt...

Ráfagyott az arcomra,
utolsó édes mosolyom.
Mit Te csaltál ki könnyedén,
egy nyári alkonyon...

Szívem is fáradtan ver,
néha fél és reszket.
Jó lenne levetni már
e levethetetlen keresztet.

A park is kihalt nélküled,
lábad nyomáért kiált.
Velem együtt siratnak,
az út mentén a fák...

Leesett az első hó is,
betakarja a tájat.
Sejtjeim mind vacognak,
s még most is hazavárnak...

Forrás: www.poet.hu







HIÁBA KERESLEK



Eljött az ősz...
rozsdabarnán,
vörösen zizegő avar ...
a lábam alatt...
csoszogok
némán a fák alatt.

Bolyongok,
mint megszállott,
mint eltévelyedett,
ki otthonát keresi...
hiába keresi...nem leli.

Félhomályban sikoltozva
kétségbeesetten, kutatlak
a ligetben, mi kihalt,
az őszi rémületben...

csak az avar maradt,
a zizegő világ a talpam alatt...
s egy fejemre hulló falevél,
mi belőled megmaradt...







HIRTELEN JÖTT A TAVASZ


Hirtelen jött a tavasz
csendben lopakodott
a kertek alatt...
és cifra gúnyájában,
kis kertemben,
táncot járt
gyümölcsfáim alatt...

Varázspálcájával,


a vastag hótakaróra
csodaport hintett,
s a téli világ...
mint délibáb
könnyes
búcsút intett...







HOZZÁD LÁNCOLT A SORS


Nem tudok elszakadni
nem tudok tőled
hozzád láncolt a sors
vagy valami más
beleégett fáradt
szívembe a szíved
fáj ez a lelassult
vágyakozás.

Távol vagy tőlem
szívem szerelmem
édes orcádat
oly` ritkán láthatom
az őszi égen
búcsúzik egy fecske
talán tavaszra
visszavárhatom.

Hollófekete
lelkemben a bánat
szívemet szorítja
két erős marok
szerelmes madarak
hiába trilláznak
hozzád a sírig
már hű maradok.







HÓVIRÁG


Az életem nem más, mint egy csokor hóvirág.
Ártatlan szirmú, fehér kis virág.
Tavasszal, ha nyílok erdő mély ölén.
Egyedül csak Néked illatozom én...







ÍGY SZERETLEK, KEDVES!


Ne szólj semmit!
Így szeretlek, Kedves!
Angyalok mámorában.
Gyermekek mosolyában.
Időtlen révületben.
Nesztelen közegben.
Így szeretlek, Kedves!
Tajtékzó vizekben.
Síró-nevető szemekben.
Meztelen magányban.
A Csend szimfóniájában.
Így szeretlek, Kedves!
Alfában és Omegában.
Asszonyban és lányban.
Végtelen utakban.
Napról napra jobban.
Így szeretlek, Kedves!







IMÁDKOZOM EGY KIS SZERETETÉRT

Jön az új év...


Fényesen ragyognak a csillagok,
könnyeim között térdre borulok,
hallgatom az angyalok énekét,
szent karácsony ünnepe véget ért.

Jön az új év, egy újabb esztendő,
egy reményteli, talán megmentő,


jön a változás, a megújulás,
a véget nem érő várakozás.

Kitárom hát aprócska szívemet,
leporolom halódó hitemet,
beengedem egy angyal énekét,
s imádkozom egy kis szeretetért...







ISTEN KEGYELMÉBŐL


Ahogy a zsenge fű áttör a betonon,
úgy töri fel kongó lelkemet hiányod.
A vigasztalhatatlanság vermébe estem.
jöttödet hiába várom...

Epe és vér ize keveredik számban,
harcolok sötét kisérteteimmel...
Fülemben lüktet megfáradt vérem.
Nem látlak duzzadt szemeimmel...

Lassan leomlanak köröttem a falak
s már egy kevéske fénytől is feléledek...
Újra elhiszem, talán látlak holnap
ha Isten kegyelméből felébredek...







KARÁCSONYI BOLDOGSÁG




Gyertyafényben,
félhomályban...
Csillogó szemmel
a szobában...
Együtt családunk
apraja-nagyja,
az ajándékozást
mindenki az
Angyalokra bízza...
Milyen meghitt
az ünnep,
titkos gyógyír
megfáradt lelkünknek.
Csillagszórót gyújtunk,
énekelünk,
egy pillanatra
a Mennybe megyünk,
és a Csillagok közt,
egymást ölelve
Szeretetet szórunk
az öreg Földre...
...hogy aki egyedül van
és szomorú,
vidám legyen,
hogy Karácsonykor
minden ember boldog legyen!

forrás: hopehely.bloglap.hu







KATALIN NAPRA TESTVÉREMNEK



Nő-véremnek

Lehet az élet bármily mostoha,
csapkodhatja hátunk Isten ostora
Hosszú évek telhetnek el csendben,
csalódhatunk minden szép mosolyú emberben...

...de mindig lesz, ami összeköt minket,
egy anyától kaptuk Test-vérünket,
egy anya szülte gyarló testünket,
egy anya vigyázza az Égből szeretetünket.

Névnapodon éltessen hát az Isten,
a vér az én legdrágább kincsem,
itt küldök hát egy cseppet belőle,
kapjon a szeretetünk erőre tőle...

Boldog névnapot kívánok, kedves Nővérem!







KÖSZÖNÖM, URAM...

Köszönöm, Uram ezt a mai napot,
Köszönöm a holdat, napot, csillagot,
Köszönöm a törődést, a sok vigasztalást,
Köszönöm a véget nem érő megtapasztalást.

Köszönöm, hogy láthatom az ég kék színét,
Köszönöm, hogy hallhatom a madarak énekét,
Köszönöm, hogy elvisz lábam messzi tájakra,
Köszönöm, hogy megtanítottál az alázatra.

Köszönöm, Uram szívem minden dobbanását,
Köszönöm hűségét, minden lángolását,
Köszönöm Neked a sok vidám percet,
Köszönöm a barátot, és a nagy szerelmet.

Köszönöm, hogy megmutatod, merre menjek tovább,
Köszönöm, hogy mellettem vagy, mint egy igaz barát,
Köszönöm, hogy Te vigasztalsz, ha olykor csüggedek,
Köszönöm, hogy apám lehetsz, s én örök kisgyerek.

Köszönöm, Uram...







LÁSSATOK CSODÁT!
. .


(csodamese)


Beletettem egy zsákba
az összes keserűségemet,
szomorúságomat, bánatomat,
és minden könnycseppemet.

Bekötöttem a zsák száját jó erősen.
Hátamra vetettem.
Vittem, csak vittem...
Vissza egyszer se néztem.

Napok teltek így el,
de nem fáradtam.
Istentől a tervemhez
elég erőt kaptam.

Egyszer csak felértem
egy nagyon magas hegyre.
S nyugalom szállt
vergődő szívemre.

Testemet-lelkemet
békesség járta át.
Kinyitottam a zsák száját,
és lássatok csodát...

A látvány lenyűgözött,
egészen meghatódtam tőle.
Ezer kis pillangó
repült ki belőle...







LENNÉK


Lennék falevél mit
Hozzád visz a szél
aprócska tücsök
ki Neked zenél

Lennék gyufaszál
mi Érted lobban
síró csecsemő
két karodban

Lennék a végtelen
mi átölel csendben
remegő könnycsepp
aggódó szemedben

Lennék sóhajod
mi ücsörög ajkadon
lennék Istened
templomi karzaton

Lennék dobbanás
pihegő szívedben
hűség és eskü
könyörgő kezedben







MAGAS HEGYEKBŐL


Magas hegyekből
zuhogva tör elő
keskeny medrében
az őszi eső.
Falevelek úsznak,
egymáshoz bújnak
vajon van-e vége
a ,,végetnemérő útnak"?
Eljutnak a folyókon
szerte a világon,
és újjáélednek hidd el,
egy-egy szál virágon.







MINTHA LELKED VOLNA...


Csöndben ültünk egymással szembe,
végtelen nyugalomba lelkünkre lelve.
Szemünk behunytuk, szívünk kitártuk,
a szeretet önfeledt örömtáncát jártuk.

S Te arc nélkül is rám mosolyogtál,
fejemre millió kis csillagot szórtál,
test nélkül, végtelen nyugalomba`,
mintha lelked lelkem volna,
mintha hozzánk az Úr szólna,
így maradni de jó volna!

Mintha el sosem engednél,
mintha nélkülem nem lennél,
mintha belülről ölelnél,
mintha velem eggyé lennél...







MI ÖSSZETARTOZUNK

Ha fáj a társas magány,
és lelked segítségért kiált,
és ajkadat elhagyják vádló mondatok...
Ne feledd, én rád gondolok!

Ha úgy érzed, nincs tovább,
mert felőrölnek a csendes percek,
és kiszárítják lelkedet a sóhajok...
Ne feledd, én rád gondolok!

Ha már nem remélsz,
és úgy érzed, nem tudsz várni rám,
és kétségek közt
alszol el minden éjszakán,
és nem segítenek az angyalok...
Ne feledd, én rád gondolok!

Ha könny csorog arcodon
és szemed fénytelen már...
Ne gondolj arra, hogy vár a halál!
Ne rémítsen, hogy egyre távolodunk!
Mert szeretni van jogunk...
Ne feledd, mi örökre összetartozunk!

Forrás: www.poet.hu







MIT ÉR AZ ÜNNEP?


Mesebeli fenyő
díszeleg a sarokban.
Édes narancs illata
lengi körül a fát.
Ünnepi asztalon
halászlé hívogat.
Mákos bejgli őrzi
a Karácsony misztikumát.

Forralt bor melegít
szeretet helyett.
Angyalok ülnek
egy-egy tüskés ágon.
Fényükkel vigyázzák
csendben, észrevétlen,
magamra maradt
ünnepi világom.







NEKEM IS FÁJ EZ A NAP


Nekem is fáj ez a nap...
Elveszítettelek...
Itt hagytál e földi világban
lelassítva időt... teret...

Hiába telnek nélküled az évek
megnyugvást nem adtak...
Ilyenkor még jobban hiányzol
és újra elsiratlak...

Újra eltemetlek lelkem
legmélyebb szegletébe
s kétségbeesetten kapaszkodok
halványuló emlékedbe...







NEM ADOM FEL!


A sors sok nehéz követ
rám görgetett
ujjam bedagadt
a kőrengeteg alatt
de nem adom fel
kaparnom kell
és büszkén viselem
ha nincs is hitelem
mert hiszek magamban
a legelszántabban
és ha erőm nem is lesz
de a hitemből
várat építek én még
ezekből a kövekből.







NEM AZÉRT SZÜLETTEM


Nem azért születtem, hogy egyedül éljek,
Forró nyári estén magamnak zenéljek...
Ajkamat ne érintse se csók, se hajfonat,
Ne becézhessem mindig gyermeki arcodat...

Nem azért születtem, hogy elkárhozzak csendben,
Könny csillanjon mindig tengerzöld szememben...
Nevetés ajkamat el ne hagyja soha,
Hogy én legyek a fattyú, a mostoha...

Nem azért születtem, hogy Nélküled éljek,
Szenvedjen a szív, és szenvedjen a lélek...
Hogy szerelmet az üres papírnak valljak,
Kedves, féltő szavakat már sohase halljak...







ÓH, MONDD, URAM!


Óh, mondd, Uram,
szeretet nélkül , hogy tudjak élni?
Hogy tudjak élni, hinni, remélni?
Megújulni a végső harcban.
Hinni, minden igaz magyarban.

Kiket szerettem, kikben hittem,
ellenem fordultak ínséges időkben.
Lelkemre mélységes sebet raktak.
Míg én sírtam, ők vígan mulattak.

Míg én megszaggattam fekete ruhámat,
adva időt...eleget a gyásznak.
Addig ők elkerülték messzire a házam.
Csalódtam bennük. Csalódtam anyámban.

Segíts, óh, Uram, megújulni a bajban!
Segíts megnyilvánulni versben, dalban!
Segíts, hogy begyógyuljanak a vérző sebek!
S hogy feledni tudjam, kiket még mindig szeretek..







ÖREGSZEM...


Kezdek lejárni,
mint a felhúzott óra,
minek elfáradt már
az összes rugója...







ÖRÖKKÉ


kerestelek már sok helyen
ebben a rút világban
őriztelek szívemben
s térdig jártam a sárban

kétségbeesetten kutattalak
s már-már lemondtam rólad
vártalak a fűzfa alatt
napsütésben hóban

de nem jöttél
hiába a sok várakozás
szerettél és gyűlöltél
mint soha senki más

felszántottad a szívemet
s reményt ültettél benne
tápláltad a hitemet
megszakadt szívembe`...

s most mégis egyedül
borulok anyám sírja felett
csak egy vén tücsök hegedül
elbűvölve az eget

nem vagy itt Kedvesem
hogy féltőn átölelj
hogy megszakadt szívemben
végre otthonra lelj

hiába minden
nem tudom merre jársz
de itt folysz az ereimben
s örökké visszavársz...







PERIHELION


Dermesztő ez a mai csend.
Hajnali Nap fénye hiába dereng
Nem melegíti fel fázós lelkemet.
Rám rozsdásodott már a rémület.

Monoton napok menetelnek...
Mi értelme az igaz szerelemnek,
ha végül egyedül lettem?
Hiába szerettek...hiába szerettem.

Mára már csak egy árny vagyok
kínoznak mázsás sóhajok.
Kínoznak izzasztó éjjelek.
S én még mindig Téged féltelek.

Téged féltelek, Téged siratlak.
Rémült szememmel Téged kutatlak,
minden fájó pillanatban,
minden kínzó gondolatban.

Szeretni nem lehetett volna szebben...
S Te itt hagytál mégis az őrületben.
Pedig Veled kerültem legközelebb a Naphoz.
S most sodródom csendben a kárhozathoz...

Utolsó erőmmel felvittelek a hegyre,
hamvaidat nyirkos tenyerembe...
S egy kósza szellő magával vitte
ujjaim közül a végtelenbe...

Míg ott álltam és búcsúztattalak,
megőszültem egy perc alatt...
és némán könyörgött a szám:
Vigyázz rám!










RÁBORULOK SÍRODRA


Emlékezem könnyes szemmel
mécses lángnál... csendben,
eszembe jut, hogy szerettél,
őrizlek szívemben.

Ráborulok a sírodra,
talán Te is látod...
Könnyeimmel öntözöm meg
rajta a virágot.








RÖVID REGGELI FOHÁSZ


Uram, megébredtem
egy új nap virradt rám.
Tudom, hogy tévedtem,
de Te mégis gondolsz rám.
Tudom, hogy rossz úton
mentem eddig Uram,
de Te fogod kezem,
és mutatod új utam.
Hát köszönöm Neked Uram,
hogy mutatod új utam.
Köszönöm óóóh Uram....







SÓHAJ


Néha elhagyja ajkamat
egy-egy sóhaj,
mint gyárkémény füstje
az égbe száll...
Egy kétségbeesett
aprócska kis sóhaj...
..és Istenig meg sem áll...







A STIGMA


Sokfelé megfordultam már
ebben a szép és rút világban.
Eső áztatta hátam
és térdig jártam a sárban.

És elmentek mellettem
vidám, nevető sorsok.
Megvetettek. Leköptek.
A stigmáért,
mit testemen hordok.

És senki sem nyújtotta a kezét.
Senki...de senki...
Hogy tudjak én, egy ilyen világban?
Embernek maradni...







SZERETET NÉLKÜL


Az ember tehet és mondhat bármit,
ha szeretet nélkül teszi,
semmi értelme annak,
se a tettnek, se a szónak,
a felesleges mondanivalónak...

Mert szeretet nélkül bármit is tegyünk,
értelmét veszíti minden törekvésünk...
S üresen kong az a szó,
és hangtalan az a lant,
mi nem szeretetben fogant...







SZERETLEK...
. .



Szerelmi vallomás Pillangónak


Szeretlek csendes nyári este
tücsökmuzsikában,
balga szegény gyermek
szűzi mosolyában,
szeretlek a napban,
szeretlek a szélben,
szerelemtől ittas
nászok tengerében,

ha kis tücsök ciripel,
ellágyulok nyomban,
esőcseppek oltják
olthatatlan szomjam,
szemed látom a tóban,
illatod virágban,
nem tudok én már gyönyörködni
senki-senki másban,

csak tebenned, édes,
csak téged szeretlek,
bárhová is menjek,
majd magammal viszlek,
fáradt, öreg szívembe
örökre bezárlak,
éjjel van, vagy nappal,
mindig téged várlak,

bár semmi remény,
én mégis szeretlek,
mert hűséget esküdtem
árva kis szívednek,
gyűrűt a kezedre
igaz hittel adtam,
szerettem, hittem, vártam,
mégis magam maradtam,

szeretlek csendben
az éj mámorában,
szeretlek a hajnal
élő pirkadatában,
szeretlek, szeretlek,
nem tudom, mi végre,
de szeretlek a sírig,
szeretlek az égre...

Tarsoly Beke Tamás: Szeretlek - Videó

Link








SZERETNI VÁGYSZ


Szeretni vágysz
És szeretve lenni
Apró örömöket
Szívből megköszönni.

Reggeli harmatra
Rácsodálkozni,
Egész napra
Boldognak maradni.

Szeretni vágysz
Nem félni...
Minden aggódást
Végleg elengedni.

Felmenni Istenhez
Megköszönni szépen,
Annyi imát mormolni
Ahány csillag az Égen...

Leborulni térdre


Így adni hálát...
Eső után meglátni
a legszebb Szivárványt...

Köszönteni csókkal
Vagy féltő öleléssel.
Érkezőt, búcsúzót
Lelkesedéssel...

Áldást kérni azokra
Kik valaha szerettek,
Ma már messze vannak
Bár hűséget esküdtek..

Oly nagyon szeretnék
Valakit szeretni...
A múltat, a fájdalmat
Örökre temetni...










A SZÜLETÉSNAPI KÍVÁNSÁG

mese mindenkinek


A Csendes óceán messzi világában,
Illagóra szigetén élt egy lány, Mintuának hívták.
Hosszú, selymes, szőkés-barna haja úgy terült el
keskeny vállán, mint egy gyönyörű fátyol.
Teste karcsú volt, mint a nádszál, de mégis erős,
mint egy folyó partján magasodó nyárfa.
Magányosan lakott egy szép birtokon,
ahol a kert tele volt virágokkal és a háza ablakából
láthatta az óceán végtelen kékségét.
Mintuának nem volt senkije,
így minden nap lesétált a tengerpartra
megcsodálni a nap játékát a vízen,
ahogy táncoltak a sugarak, és egy-két fürge hal
ha fel-felbukkant a vízből,
s hatalmas szaltóval surrant vissza alá...

Nyár volt, az égen csak egy-két bárányfelhő lustálkodott,
s a nap olyan melegen sütött,
hogy Mintua pántos, fehér lenruhában futott le
aznap az óceán vizéhez, kezében egy fekete ovális bőrönddel.
Kedvenc pálmafája alá egy piros-fekete kockás plédet terített,
leheveredett, és kinyitotta a titkos, fekete dobozt.
Egy hegedűt vett elő belőle.
Hosszú újaival olyan csodálatosan játszott,
hogy a virágok mind kinyíltak,
a madarak énekelni kezdtek,
a szél lágyan fújdogálta a fák lombját,
az óceán vize is megszelídült,
és még az idő is megtorpant.

A hegedű hangja elszállt messzire,
egy másik szigetre, amit Danhaunak hívtak,
és ahol Galtro, egy halászfiú élt egyedül.
Amikor meghallotta ezt a csodálatos zenét,
valami varázslat futott át a testén.
Felkerekedett, hogy megkeresse,
honnan jön ez a szép zene,
ki játszik ilyen csodálatosan.
Ment is sokáig a hang irányába,
de már eljutott a sziget szélére,
és még mindig nem látott senkit.
A víz, a rezzenéstelen víz hozta el a hegedű hangját
messziről, a nap irányából.
Galtro, mint akit megbűvöltek,
gyorsan beleült a csónakjába, és evezni kezdett.
Még soha nem távolodott el a szigettől ilyen messzire,
mint most. De nem tudott ellenállni a hívogató hegedűszónak.
Fáradhatatlanul továbbevezett, s egyszer csak
megpillantotta Illagóra szigetét.
Ahogy közeledett, a hegedűszó is felerősödött.

Galtro végre meglátta a hatalmas pálmafát,
a sok földre hajló ágaival, amik óvtak-féltettek,
körülöleltek egy szép lányt, aki ott állt hófehér
lenruhában a fa alatt, és egy hegedűn játszott.

Galtro megbénulva nézte a lányt, és hallgatta a zenét,
nem vette észre, hogy a csónakja nekivágódott a
szárazföldnek. Mintua összerezzent a zaj hallatára,
és ekkor meglátta a fiút. Hirtelen megkérdezte tőle:
- Hát te ki vagy? - Én Danhau sziget királya vagyok,
Galtro-nak hívnak, (lódította)
és csodás játékoddal megbabonáztál, ifjú hölgy.
Eljöttem érted, hogy magammal vigyelek a királyságomba.

Mintua miután nagyon okos volt, nem szólt semmit,
csak intett az ifjúnak, hogy jöjjön közelebb.
Megfogta a kezét, és az orrához emelte.
Érezte rajta az erős halszagot és a kérgességét.
- Egy király keze nem lehet halszagú és kérges is,
kedves Galtro, leplezte le Mintua a szerelmes tekintetű
Galtrot. Te egy halász vagy! - Igen - mondta szemlesütve
Galtro, csak egy halász vagyok. Féltem, ha megmondom,
elfutsz, és nem állsz velem szóba.
Galtro vagyok, a halász.
És te ki vagy, szép szemű varázshegedűs?

Mintua vagyok, és itt élek Illagóra szigetén, és ma van a
születésnapom és azért játszottam a hegedűn,
hogy meghallja a természet minden lakója a játékomat.
És már fel is köszöntöttek a madarak az énekükkel,
a virágok az illatukkal, a szél a fuvallatával, a nap a
simogatásával, és az óceán is azt zúgta ma:
- Boldog születésnapot!
De itt a szigeten egyedül élek, így ember
még nem köszöntött fel. - mondta szomorúan.
Galtronak nagyon megtetszett a lány.
Átkarolta, a csónakjához vezette és evezni kezdett.

Amikor már jó messze jártak, felállt a csónakban,
és a kezéből tölcsért formálva belekiabálta az óceán
levegőjébe: "Ma van Mintua születésnapja, kedves óceán
szelleme, arra kérlek, teljesítsd egy kívánságááááát!"
Ekkor megjelent egy felhő a csónak felett,
leereszkedett belőle egy hófehér angyal, és beült a csónakba
Mintua mellé. - Mit szeretnél kívánni? - kérdezte csendesen az
angyal. Mintua nem hitt a szemének, de attól félt, hogy
amilyen hirtelen megjelent, olyan hirtelen el is tűnik az angyal,
hát belekiabálta gyorsan az óceán csendjébe:

- Azt kívánom... ööö, azt kívánom a születésnapomon,
hogy bármilyen öreg is leszek, maradjak mindig gyermek,
tudjak örülni minden szépnek, és lelkem tisztaságán
sose essen folt, és ha már adtál mellém egy embert,
aki szeret, add, hogy sose veszítsem el se őt, se azokat,
akik majd ezután jönnek az életembe, és szeretni fognak!
- ekkor egy szivárvány ívelt át a fejük felett, s az angyal
hirtelen visszaszállt az égbe, Galtro átölelte kedvesét,
Mintuát, s az óceán vize észrevétlenül terelte a csónakot
megállíthatatlanul a boldogságuk felé.







TEGNAP VALAKI ENGEM SZERETETT


Nem baj ha holnap nem ismersz meg az utcán
csak ma ölelj úgy, mint aki engem akar.
feledkezz meg e földi létről és
árasszon el a csókzivatar!
szeress!...add nekem magadat...
csókoljon homlokon a reggeli pirkadat.
remegjen meg a Föld is
mikor elgyengülsz karomban...
hazudj örök hűséget
s én elhiszem nyomban...
ne csituljon szerelmed
kéjes lihegésed
repítsen a mennybe
édes nevetésed.
s holnap, mikor menned kell
szótlanul kelj ki az ágyból
majd az ajtóhoz érve
már alig látszol...
vissza se nézz!
feledd a tegnapot!
hazugságodért a
jussod megkapod...
s én újra egyedül maradok
mint egy elfeledett...
de elmondhatom, hogy
tegnap...valaki... engem szeretett.










ÜRES VILÁG


Mily üres e cudar világ
elvesztem benne nélküled
nem mosolyog édes orcád
nem ölel féltőn két kezed
megfulladok könnyeimben
mikor hiszem senki se lát
hogy is lehetne feledni téged...
az egyetlen édesanyát...







VÁRNI REÁD


Várni Reád, csak várni,
oly gyönyörűség nekem,
hiábavaló várakozás
az egész életem...

Várok Reád télen,
várok Reád nyáron,
meghalok, ha kell
neveddel a számon.

Reménnyel alszom el,
s reménnyel ébredek,
átölelem helyetted
az egész végtelent.

Elpihenek ma is...
álmomban Tevéled,
megfiatalít reggelre
szűzies szépséged.

S ha elillansz hajnalra,
Te csalfa délibáb,
beburkolózom örökre,
mint fázós lepkebáb...

S nem nyílok meg
senkinek... soha többé...
egyedül csak Neked...
Mindörökké...







VÁRTALAK MEGKÖVÜLT MAGÁNYBAN


Vártalak tegnap
esti félhomályban
vártam, hogy eljössz
a perzselő nyárban,
vártalak a múltban,
vártalak a mában,
vártalak ordító
sejtjeim zugában.

Vártalak örömmel,
váralak sírva,
vártalak ölelőn
a reményhez bújva,
s vártalak a jeges tél
hófehér havában,
vártalak, vártalak
megkövült magányban.







VÉGE


Csak a csend az
mi nekem jutott
a napokig tartó némaság
cserepes ajkamon elhalt a szó
lelkemet gyötri a múlt
a hervadó ifjúság.

Szerettelek mindig
szerettelek oly sok
gyötrelmes éven át
átéltük a poklot
s átéltünk megannyi
aprócska csodát.

De telnek az évek
köztünk egyre nő a távolság
s én hiába várok rád
elszállt a remény
s minden szó
mit ígért hajdan a szád.

Már nincs senkim
csak a könnyem
mi fojtogatja torkomat
s az emlékedet
magával rántja egy
száguldó gyorsvonat..







A VÉN LATOR


Mikor kezem a kezedhez hozzá ér
még eggyé válik a két tenyér.
Még lesütöd szemérmesen szemedet
még nekem adod fájón szerelmedet...

Mikor ajkam az ajkaddal egybeforr
még életre kel bennem a vén lator...
Még átmossa véremet forró öled
még nyüszít a testem, ha megöleled...







VIGYÁZZA LÉPTEDET ÖRÖKKÖN AZ ÉG...


Eltelt már száz nap és ezer éjszaka
hogy lezárult életem gyönyörű szakasza.
Visszavetted tőlem a sok érzést, mit adtál.
szinte félek, hogy így magamra hagytál.

Mondd, nem üres az élet nélkülem?
Így is édes, van benne értelem?
Nem fáj, hogy nem látsz?
Nem hallod a hangomat?
Hogy nem csókolod többé
rád mosolygó arcomat?

Azt hazudtad, szeretsz majd halálodig...
Való, hogy az érzés ily` gyorsan változik?
Ily` hamar feledted azt az embert,
ki még szeretni ennyire senkit sem mert?
Igaz, hogy nem akarsz többé már magadnak?
Miért, óh miért hittem csalfa szavadnak?

Összetörted a szívem,
s most hitetlenkedve állok,
de reménykedek míg élek,
s valami égi csodára várok.

Szíved másé, hervad az enyém,
de így is szeret, s ez szép erény...
Mielőtt meghalok, talán látlak még...
hát vigyázza életed örökkön az Ég








 
 
0 komment , kategória:  Tarsoly Beke Tamás  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2024.09 2024. Október 2024.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 7 db bejegyzés
e év: 155 db bejegyzés
Összes: 4916 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 984
  • e Hét: 11138
  • e Hónap: 19972
  • e Év: 503106
Szótár
 




Blogok, Szótár,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.