2021-06-21 21:00:09, hétfő
|
|
|
TOBAI RÓZSA VERSEI
ANYÁTÓL ANYÁNAK
Édesanyám képe van előttem,
Mily csodássá tette gyermekkorom.
Az évek tovaszálltak, felnőttem,
Még ma is sokszor róla álmodom.
Mikor gyermekeim megszülettek,
Boldogság költözött a szívembe.
Anyám szemében Ők voltak a Szentek,
Ma is látom emlékezetemben.
Sajnos nem sokáig örült Nekik,
Elköltözött Ő a túlvilágra.
Gyermekeim sokat emlegetik,
Örök marad halhatatlansága.
Teltek az évek, nagymama lettem,
Boldogságom leírhatatlan volt.
Ennél szebbet álmodni sem mertem,
Szépek unokáim, mint a Telihold.
Csodás érzés, mi leírhatatlan,
Anyának, nagymamának lenni.
Köztünk a szeretet megbonthatatlan,
Történhet velünk bármikor, bármi.
Eljött az Édesanyáknak napja,
De ne csak e napon ünnepeljünk.
Legyen az év minden ünnepnapja,
Nevükkel ültessük be Rózsakertünk.
BARÁTKÉNT VELED
Az élet sohasem könnyű,
S a világ sem rózsaszínű.
Sajnos néha nagyon mostoha,
A gondjaid nem tűnnek el soha.
De ki kell mindent bírni,
Történhet bármikor, bármi.
Ha bármi bánat, gond ér,
Van ki utadon mindig elkísér.
Tudd, hogy itt vagyok Veled,
S jóban, rosszban fogom a kezed.
Az mit én mondani akarok,
Hogy barátként Veled maradok.
BARÁTOMHOZ
Te Kedves Barátom,
Ott vagy mindig velem.
S bármi is történjen,
Fogod a két kezem.
Ott vagy velem,
Bármilyen baj van.
Meghallod, ha kiáltok,
Bármekkora zajban.
Azt is tudod, hogy
Hogyan, mikor kérdezz.
Mert ha csöndben vagyok,
Te akkor is megértesz.
Olyan vagy, mint Testvérem,
Több, vagy, mint egy Barát.
Te többet érsz nekem,
Mint milliós karát.
Köszönöm, hogy vagy nekem,
Soha nem feledlek el.
Ne feledd el soha nevem,
A tied én sem felejtem el.
BARÁTSÁGUNK ÖRÖK
Itt igaz barátokra leltem,
Mit soha álmodni sem mertem.
Egykoron tán magányosan éltem,
De itt sok barátot a szívembe véstem.
Igaz szinte nem is találkozunk,
De ezen mi nem sajnálkozunk.
A világháló segít minket abban,
Hogy megtaláljuk egymást, ha baj van.
Bajban, s örömben együtt osztozunk,
Mert szívünkben örök barátságot hordozunk.
S ez a barátság, reméljük örökké él,
Sok bánatot, s örömet még át él.
Köszönöm, hogy barátod lehetek,
S megteszek érted, mindent mit tehetek.
Legyen örökké ilyen a barátságunk,
Tudom, ez nekünk a kívánságunk.
BOLDOGSÁG
Akkor lehetsz boldog, ha akarod,
Mikor átölelhet szerető karod.
A boldogságot teremteni kell
Tiszta szívvel, szerelemmel.
Rám találtál s én Terád,
Mindkettőnknek boldogságot ád.
Ketten vagyunk, Te meg én,
E boldogság szép szigetén.
Ez nem álom, már valóság,
Hogy ránk talált a boldogság.
Mámortól szárnyalunk mindketten,
Hogy így lesz, soha nem hittem.
A szívem, mely dobban érted,
Tiéd lett, mert oly szépen kérted.
Látod, ilyen ez az élet,
A szívem rabul ejtett Téged.
Szeretnék mosoly lenni arcodon,
Melyet tükörben látnál minden napon.
Szeretném, ha tudnád, Kedvesem,
Mennyire rabul ejtetted a szívem.
Emlékeink tükre örökké ott lebeg
A kék égbolton, a felhők felett.
A boldogság kék madara megtalált minket,
Elhozta nekünk a legnagyobb kincset.
Elhozta nekünk a nagyvilágot,
Vele együtt hozta a boldogságot.
Ne bántsuk, mert szerelmet éleszt.
E szép álomból soha fel nem ébreszt.
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT
Ma Teérted ragyognak a csillagok,
Veled ünnepelnek az Angyalok.
Ha meglátsz egy hullócsillagot,
Kívánj valamit, ma megkapod.
Amit én tudok adni, ki nem nyithatod,
De újra és újra elolvashatod.
Kívánok Neked csodás, vidám napot,
Tortát, ajándékot, s hullócsillagot,
De nem utolsó sorban,
Boldog Születésnapot!
CSAK AKAROK
Élni akarok, csak élni,
a felkelő napba belenézni.
A folyó partján rohanni,
soha semmiről le nem maradni.
Látni akarok, csak látni,
a lelkedbe bele látni.
Látni örömödet, látni bánatod,
szeretném látni, arcodon hívásod.
Adni akarok, csak adni,
viszonzásért én is kapni.
Mindent odaadni amim van,
de főleg, amire szükséged van.
Hinni akarok, csak hinni,
magamban, s te benned bízni.
Hinni, s bízni az erőnkben,
kettőnket kormányzó erőkben.
Kapni akarok, csak kapni,
s vele együtt én is adni.
Kapni akarok vidám napokat,
csendeseket és csodásakat.
Szeretnék szeretni, csak szeretni,
s a szeretet nem pénzért venni.
Szeretnék mindig veled lenni,
s mindenhova csak veled menni.
ELJÖTT AZ ESTE
Eljött az este és nyugovóra térek,
Próbállak, de nem tudlak feledni téged.
Lehunyom szemeim, s magam előtt látlak,
Azonnal rájövök, csak Téged imádlak.
Álmomban megjelensz, mellettem állsz,
S alvó testemen keresztül látsz.
Nézel rám szerelmes szemekkel,
Szíved telis-tele van szerelemmel.
Mikor felébredek, te nem vagy mellettem,
Én könnyeimet törölgetem, szüntelen.
Akkor jövök rá egyetlen Kedvesem,
Mennyire hiányzol, ha nem lehetsz velem.
Elmentél tőlem, de tudom, szeretsz,
Szíved visszahúz, hogy velem lehess.
Oly nehezen várom azt a napot,
Mikor szívedből nekem adsz egy darabot.
Érzem jó, de néha fáj nagyon,
Bármennyire fáj, hadd fájjon, hagyom.
Talán rájöttem, érzem, ez szerelem,
Szívem azt súgja, bocsásd meg nekem.
Talán Te vagy első, kinek hinni tudtam,
Nagyon szeretlek, ebben nem hazudtam.
Talán első vagy, kit szívből szeretek,
De utolsó leszel, kit örökre elfeledek.
ELMÚLT SZERELEM
Nagy szerelem volt a miénk,
S hamar férjhez is mentem.
Hosszú évekig boldogok voltunk.
Úgy éreztem örökre belé szerettem.
Évek teltek el boldogságban,
Nem volt köztünk probléma semmi.
De ez egy idő után múlni látszott,
S már éreztem, nem tudok boldog lenni.
Évekig gyötrődtem, de tudom hibáztam,
Hagytam magamat elhanyagolni.
Sokáig társas magányban gyötrődtem,
De soha nem akartam összecsomagolni.
Nem érzem már mellette nőnek magamat,
Mindig vágytam, hogy közeledik felém.
Vágytam arra, hogy megfogja kezemet,
S talán újra szerelmet önt belém.
Nekem nagyon fontos a gyöngédség,
Türelemre, figyelemre vágytam mindig.
Megpróbáltam közeledni hozzá többször,
De nem jutottam tovább el arra a szintig.
Nekem hiányoznak a forró csókok, ölelések,
A szeretet, mely boldogsághoz vezet.
Ha egymás kezét fognánk most is,
Nagyobb lenne köztünk a szeretet.
Együtt talán le tudtuk volna győzni az akadályt,
Mely a boldogtalanságunkhoz vezetett.
Sajnos nem ültünk le megbeszélni,
S a kettőnk szerelme így elidegenedett.
Most keresem a szót, keresem a megoldást,
De egyenlőre nem látom magam előtt a jövőt.
Boldogtalanságban sem akarok élni,
De játszani sem akarom a hűtlen szeretőt.
Ha bármikor megcsap a szerelem szele,
Talán engedek a vágyakozó kísértésnek.
De őt soha nem hagynám magára,
Még akkor sem, ha mások ezért elítélnek.
Ha életem örökké boldogtalan marad,
Akkor sem tudom elhagyni sohasem.
Mert úgy érzem nekem ez a sorsom,
S én becsülettel teljesítem küldetésem.
ELSŐ TALÁLKOZÁS
Első találkozásunkkor, a szívem torkomban éreztem,
S ott, akkor, oly boldog voltam, hogy léteztem.
Zavaromat próbáltam mosollyal leplezni,
S közben kezdtem a karjaidba belefeledkezni.
Csodás két szemed teljesen megvakított,
S a szerelem szívembe belehasított.
Egyetlen érintésed izgalomba hozott,
S hamarosan a testünk átforrósodott.
Mikor első csókot adtad, oly boldog voltam,
Rögtön ellágyultam, s karjaidba rogytam.
Azóta napról napra jobban szeretlek,
S tudom, hogy érzéseim szívemből erednek.
Kérem az Istent, soha ne vegyen el tőlem,
S a mi szerelmünk legyen, örökre felhőtlen.
Mindörökre csak veled akarok lenni,
Mert Tőled jobban mást nem tudok szeretni.
EMLÉKEZÉS SZERETTEINKRE
Hervadó virágcsokorral kezemben,
Teli keserű bánattal szívemben.
Elindultam a temető kapuja felé,
Remegő lábaim vonszoltak befelé.
A temető rozsdás kapujának hangja,
Olyan, mint a szívnek vészharangja.
Nyikorogja fülembe a bút, és keservet,
De a kapun belül már csak csend sejtet.
Végig vonulva a temető nagy csendjén,
A föld alatt nyugszik megannyi teremtmény.
Szomorúan ég a mécseseknek lángja,
Forrón csorognak le szerettünk sírjára.
Elég egy szál gyertya és egy szál virág,
Sír fölé hajolva, elmondunk egy imát.
Felgyúlnak ma a szeretet lángjai,
Erősebbek most a szív fájdalmai.
Nem múlnak el ők, kik a szívünkben élnek,
Elmúlhatnak napok, elmúlhatnak évek.
Szívünkben megmarad az örök szeretet,
Soha nem hagyja, hogy feledjünk titeket!
ÉDESAPÁM EMLÉKÉRE
Úgy hagytál itt minket,
Hogy el sem köszöntél.
Tudom neked megnyugvás,
Mert a betegséggel sokat küszködtél.
Hiányod szívembe mély űrt hagyott,
Mert még most is szükség lenne Rád.
Egy apára, nagyapára, barátra,
S élhetnénk boldogan, mint egy nagy család.
Nagyon nehezen viselem életem nélküled,
Gondolatom oly sokszor feléd irányul.
Édesapám még mindig szeretlek,
S, ha Rád gondolok a szívem ellágyul.
Tudom, ha még közöttünk lehetnél,
Sok minden változna körülöttünk.
Az unokáim is körül rajongnának,
Hogy a dédapa itt van közöttünk.
Egy januári estén, csikorgó hidegben,
Szíved megszűnt dobogni, s Te elmentél.
Most az élet nélküled megy tovább,
De emléked szívünkben örökké él.
ÉGET A VÁGY
Éget a vágy egy boldog életért,
Egy elsöprő, igaz szerelemért.
Álmaimban oly sokszor megjelensz,
S, ha kérdezlek mindig őszintén felelsz.
Oly távol vagy tőlem Kedvesem,
De én soha nem feledlek, ezt ígérem.
Talán egy napon a sors nekünk kedvez,
S oda szoríthatsz, szerető szívedhez.
Addig Kedvesem maradj meg ilyennek,
Mert tudd, hogy én csak Téged szeretlek.
Ne hajszold túl magad, pihenj egy keveset,
Mert e sorok írója Téged, szerelemmel szeret.
AZ ÉLET ÚTJA
Az élet útja nehéz és rögös,
Bármerre mész, félelmed örökös.
A kitartásod, ha elég erős,
Ez az út már nem is olyan lejtős.
Kitartásoddal mindent elérhetsz,
S az útról bátran visszanézhetsz.
Minden, mi ösztönöz jóra fordul,
A jóság, szeretettel párosul.
Még ha a hited nem is fog győzni,
A szereteted meg fogja előzni.
Akaratod legyen a jövőd,
Hited ezáltal lesz a teremtőd.
A múlt az, ami téged hajt,
Szeretnél elűzni minden bajt.
Te csak mindig jól figyeld az utat,
Ha jól figyelsz, az mindig jót mutat.
AZ ÉLET ÚTJAI
Múlik az idő, változik az élet,
A változás, cselekvésre késztet.
Próbáljuk életünk úgy formálni,
Hogy mindig talpra tudjunk állni.
Ha egyszer kicsúszik lábunk alól a talaj,
Észre sem vesszük, csak akkor, ha itt a baj.
Az élet útjai sokszor kifürkészhetetlenek,
Épp ezért az álmaink beteljesületlenek.
Oda kell figyelni az álmainkra is,
Mert a valóság lehet igaz és hamis.
Soha ne sodródjunk el az árral,
Így életünk tele lehet boldogsággal.
FOGOM A KEZEDET
Ősszel, mikor sárgulnak a fák,
S hullnak levelek, törik az ág.
Csakis Terád gondolhatok,
Mert Te vagy, kire számíthatok.
Rád gondolok és álmodozok,
Csak a szép emlékek maradnak.
Elmúlnak a fájó gondolatok,
A remény marad meg magamnak.
Talán örökké csak Téged vártalak,
Boldog voltam, amikor megláttalak.
Az a két gyönyörű, barna szemed,
Átvilágítja egész testemet.
Előbb megvédtél, s féltettél,
Két karoddal el nem engedtél.
Én viszonoztam a védelmedet,
Téged én el nem engedtelek.
Álmodat most is őrzöm még,
Pedig felébredtél már rég.
Látom, elvisz a messzeség,
A lelkemben ott lapul a vég.
Ha egyszer elnyel a temető földje,
Majd minket is elrejt az ég, kékje.
Mi is egyszer mindent itt hagyunk,
Bármennyire fáj, egyszer meghalunk.
Ha az őszi éj könnyeket fakaszt,
Már nem kell várnom a tavaszt.
A ködben, mely leszáll utánad,
Emlékünk elvész, de valami megmarad.
Ha messze is leszel, hallom szavadat,
Mely fülembe cseng, de belőled fakad.
Szádból hallani annyira jó: Szeretlek!
De tudd, hogy soha el nem feledlek.
Bármit is hozhat, kettőnknek az élet,
Bármennyire is megtörik a lélek.
Csak tudd, hogy én melletted leszek,
Míg szükséged van rám, fogom a kezed.
GYEREKKORI BARÁTOK
Sokat elmélkedem a gyermekkoromon,
S ekkor biz én sohasem szomorkodom.
Eszembe jutnak a felejthetetlen nyarak,
Melyek szerencsére nem voltak unalmasak.
Édesapám, mint a kicsiny falum vadőre,
Nekem beosztotta a nyaram jó előre.
Aprócska fácánokat neveltem az erdőbe,
S néha egy-egy nyulat vettem üldözőbe.
Volt amikor pokolba kívántam az erdőt,
Mert nem lehettem a barátaimmal elegendőt.
Olyan is akadt, hogy az apám tudta nélkül,
Ki csaltam barátaimat az erdőbe, segítségül.
Így gyorsabban elláttam a napi teendőmet,
S utána játékkal töltöttem, maradék időmet.
Volt két nagyon jó barátom a Feri és az Éva,
Mikor csak lehetett, együtt mentünk mindenhova.
Sajnos ők csak a szünidőbe lehettek velem,
Még is ők voltak a legjobb barátaim nekem.
Ők a fővárosban éltek a messzi Budapesten,
S én mindig a nyarakat előre tervezgettem.
Sajnos az élet úgy hozta, hogy útjaink elváltak,
S így lassan a csodás emlékek feledésbe szálltak.
Aztán jött a technika ördöge, s a csoda,
Újra egymásra találtunk, s már nem válunk el soha.
GYERMEKKOROM
Ismét kezembe akadt egy toll,
Hogy leírjam, mit eszem gondol.
Leírom a sok örömet és szépet,
Mit nekem szánt valóban az élet.
Gyermekkorom gyönyörű és szép volt,
Addig játszottunk, míg sötét lett az égbolt.
Tudtuk, mi a szabadság, tudtuk, mi a játék.
Ma már csak emlék, de kedves ajándék.
Sajnos az évek elrepültek felettünk,
De ami szép volt, azt soha nem feledjük.
Oly jó ábrándozni, visszanézni a múltba,
Sóhajunk visszaszáll, mily jó volna újra.
Gyermekeink, unokáink ezt nem ismerik,
Szép lett volna, ha nekik is megadatik.
Ma a technika ördöge lépett helyébe,
Tudjuk, mit kaptunk akkor cserébe.
Volt szép gyermekkorunk, sok barátunk,
Sajnos ez, mit gyermekeinken nem látunk.
Begubózva ülnek a számítógép előtt,
El sem tudják képzelni, mi volt ezelőtt.
HA VÉGET ÉR
Egykoron vörösen izzó parázs
Melengette a gyenge szívem.
Számunkra az lesz a nagy csapás,
Ha véget ér e szép szerelem.
Ezernyi érzés és gondolat,
Mely örökre megmarad nekem.
Nincs erőm kimondani azokat,
Nyoma legyen, papírra vetem.
Szívemben vérző sebbel élek,
Kétségek közt gyötröm magam.
Félek eltemetni az emléket,
Vele együtt lennék boldogtalan.
Nem lehetsz sohasem az enyém,
Magam sem tudom, mit tegyek?
Hazug számomra az a remény,
Hogy tudok létezni nélküled.
Emlékül leírom nevedet,
Mit eddig szívemben őriztem.
Soha ne feledj el engemet,
Szíved őrizze meg emlékem.
HÚSVÉT NAPJÁN
Húsvét reggele köszöntött be mára,
Elindul a legény locsoló útjára.
E napon minden lány a legényt várja,
Mikor kopog, az ajtót rögtön kitárja.
Előveszi zsebéből az illatos vizet,
Majd háta mögül gyorsan a szódavizet.
Megöntözi sorra a sikoltó lányokat,
Majd a rózsavízzel az asszonyokat.
Ma végre megtöltheti üres kosarát,
Az ünnep egészségére emeli poharát.
Mint a méh, virágról-virágra száll,
Megöntözi őket, majd azzal odábbáll.
ISMERKEDÉS A NETEN
A gépen keresztül, tudjuk más a beszéd,
Hisz nem láthatod a partnerednek szemét.
Nincs hang, arc, se valós személyiség,
Nem lehet köztünk semmi érzékiség.
Társalgásunk eszköze egy betű, vagy jel,
S egymást szórakoztatjuk a történeteinkkel.
Vajon meglátjuk-e egymás ez kérdéses?
Mert így ez az egész olyan mesterséges.
Láthatod, hogyan mosolyog, vagy sír a másik,
Ha ő a másik oldalon webkamerázik.
De bármennyire is jó minőségű a képed,
Sajnos a kamera, s mit benne látsz, téved.
Nem veszed észre mi a másik szívéből fakad,
Mert ő a kamera túloldalán marad.
Te is rejtve maradsz a monitor mögött,
S csak görnyedsz magadban a billentyű fölött.
ITT A TAVASZ
Hív a tavasz, itt a kikelet,
Lekerül rólunk a téli viselet.
Rügyező fán csicsergő madarak,
Mozgolódnak erdőben a vadak.
Előbúvik a fű, zöldül a falevél,
A természet lassan színpompát cserél.
Visszatér otthonába minden madár,
Fészket rak és ismét párra talál.
Szomorú kedvet vidámság váltsa fel,
Az emberek szíve megtelik meleggel.
Mosolyogj hát, örülj az életnek,
Lásd, a növények mily szépen élednek.
JOBB LETT VOLNA...
Eltelt rajtam az idő,
S nem történt semmi.
Milyen jó is lett volna,
Más embernek lenni.
Ha jobb lett volna,
E kegyetlen világ.
Ma nem kellene elmondani,
Oly rengeteg imát.
Mindent másképp tenni,
Másképpen szeretni.
S nem félni semmitől,
Boldogan nevetni.
Lehetnék más ember,
Tele vad érzésekkel.
Sohase féltem volna,
Hogy a magányom elnyel.
Nem sírnék sohasem,
S nem kéne, hogy fájjon.
Nem kellene várni,
Hogy könnyem vérré váljon.
Nem kellene hagynom,
Hogy más megalázzon.
Csak eszemre hallgatni,
Mindig, s minden áron.
Bármit megtennék,
De sajnos mindhiába.
Félek, egyedül maradok,
Ebbe a nagy világba.
S most egyedül vagyok,
Nem történik semmi.
Milyen jó lett volna,
Más embernek lenni.
Sajnos mind hiába,
Én már ilyen lettem.
Csak ne taszítson lentebb,
Minden egyes tettem.
Én nem tudom a választ,
S az Urat megkérem.
Szükségem van valakire,
Ki segít, s megért engem.
KIS CSILLAG
Már későre jár,
Elcsitul a város zaja.
Halványul a fény,
Enyhül a nap sugara.
Szürkül az égbolt,
Csillagok fénye erősödik.
Kezd sötét lenni,
De még a nap erőlködik.
Sötét lesz az égbolt,
Leszáll az éj leple.
Teli csillagokkal,
Az ég dús keble.
Milliónyi csillag,
Ragyog fent az égen.
Boldogságot nyújt,
Sok ember szívében.
A kék égen egy
Fényes csillag ragyog.
Én csak ezt nézem,
Közben Rád gondolok.
Kérem a csillagot,
Ragyogj be a házba.
Van ott bent valaki,
Ki a Te fényedet várja.
Ragyogásod láttán,
Várja a holnapot.
Soha többé nem zárja,
Kulcsra az ablakot.
KÖSZÖNÖM, HOGY BARÁTOM VAGY
Köszönöm Barátom, hogy eszedbe jutottam,
Hogy ennyi jó barátom lesz soha nem gondoltam.
Nagyon sokan a szívembe lopták magukat,
Többen vannak, kik bizalmukba fogadtak.
Én igyekszem, hogy barátaimnak megfeleljek,
S azon vagyok, hogy soha, senkit ne feledjek.
Szívem teli van szeretettel, s boldogsággal,
Mert a barátaim megtöltik életem, világossággal.
Köszönöm Néked, hogy a barátod lehetek,
Mert tudom érzéseid felém, becsületesek.
Szeretném, ha barátságunk örökké tartana,
Nincs is szebb ennél, mit egy barát óhajtana.
KÖSZÖNÖM NEKED
Köszönöm a csókot,
Mit gondolatban adsz.
Tudom, s remélem, hogy
Örökké velem maradsz.
Köszönöm szép szavaid,
Melytől szebb az élet.
Köszönöm az Istennek,
Hogy nekem adott Téged.
Köszönöm, hogy féltesz,
S azt, hogy annyira szeretsz.
Köszönöm, hogy egyetlen
Szerelmem Te lehetsz.
Köszönöm Neked,
Hogy engem szeretsz.
S én átélhetem veled
Szerelmem ugyanezt.
Köszönöm, hogy engem
Soha nem hagysz el.
Ezért írom e verset,
Telis-tele szeretettel.
Köszönöm a pillantásod,
Köszönöm a szerelmedet.
Köszönöm, hogy szerelemmel
Foghatom a két kezedet.
KÖZELEG AZ ŐSZ
Elmúlik a nyár,
S az ősz következik.
A fák levetik levelüket,
Az idő szeszélyeskedik.
A hímmadár párjáról feledkezik,
Más utakra viszi szárnya.
Fiókákat felnevelték,
S megszűnik a madár lárma.
Gyönyörködöm az ősz színeiben,
S magamba szívom illatát.
Gyümölcseinek ízét számban érzem,
S szemlélem a táj arculatát.
Gyönyörű, hogy játszik a szél,
Kergetőzik a levelekkel.
Különös táncot járnak,
S játszadoznak a természettel.
Legszebb ilyenkor az erdő,
Mikor a fák átöltöznek.
Olyan, mint a tarka kendő,
Oly sok színbe öltöznek.
Jönnek a hűvös reggelek,
S köd borul a tájra.
Felkerül a meleg ruha,
Mert jön a tél nem sokára.
LELKI BÉKÉM
Ülök a tóparton csendben, magányosan,
Nincs ki mellém ülne, s ölelne szorosan.
Figyelem a vizet, s nyugodt a lelkem,
Gondolataimban elvész minden terhem.
Gondolok az örömre, mely néha kerül engem,
Miről egykoron, még ódákat zengtem.
A múltra gondolok, mi megtörtént velem,
S a jó jut eszembe, mi megtölti a szívem.
Jobb vigyázni álmomra, becsaphatnak ők,
Nyitott szemmel fogom nézni ezután a jövőt.
Vágyaim vakon elvihetnek bárhova,
S félek, hogy nélkülük nem találok haza.
Álmodom, létezem, éldegélek csendben,
S ott vagyok egy tiszta harmatcseppben.
Ez a pillanat, mit belém égetett az élet,
Ez adja meg nékem a lelki békességet.
LESZÁLL AZ ÉJ
Leszáll az éj, s én rád gondolok,
Lehunyom szemem, s veled álmodok.
Éjjelente azt álmodom, mellettem állsz,
Szerelmes szavakra, s forró csókra vársz.
Simogató pillantásod ott érzem ajkamon,
Olyan, mint a valóság, csak kár, hogy álmodom.
Rövid az éjjel, s álmom tovaszáll,
Mikor felébredek a szívem vadul kalapál.
Csak addig szeress, míg elmondom, imádlak,
Csak addig, míg megsúgom mennyire kívánlak.
Szeress addig, míg csókolni tudlak,
Szeress örökké, s én is szeretni foglak.
Hiába tagadnám, csak Téged szeretlek,
Könnyeim örökké teérted epednek.
Ha kérdeznéd tőlem, mi a bajom,
Annyit mondanék, hiányzol nagyon.
Úgy szeretnék vándorfelhő lenni,
Halk, suttogó széllel hozzád repülni.
Szemedbe nézni, s csókolni szádat,
Veled eltölteni hosszú éjszakákat.
Hogy mondjam el mindazt, amit érzek,
Csak Te vagy nekem, s miattad élek.
Nem tudom miért, de fáj a messzeséged,
Állandóan hiányzol, úgy szeretlek Téged.
Feledj el mindent, csak azt ne, hogy szeretlek,
Elhihetsz mindent, csak azt ne, hogy feledlek.
Ha majd egyszer síromnál sírsz csendesen,
Jusson eszedbe, hogy én csak Őt szerettem.
MÁRCIUS 15-E
Március 15-e Nemzetünk nagy napja,
E napot a történelem tiszteletben tartja.
Ezen a szép napon minden ember készül,
Kitűzi a kokárdát mellére, díszül.
A márciusi ifjak életüket adták,
Cserébe utódaik a szebb jövőt kapták.
Nekik köszöni egész népünk, nemzetünk,
Ők a Márciusi Ifjak, kiket nagyra becsülünk.
Legyünk büszkék rájuk, a Hős Magyarokra,
Emlékezzünk vissza e dicső napokra.
Hála és dicsőség az elesett hősöknek,
Némán hajtsunk fejet a bátor nemzedéknek.
Életüket adták a szabadságharcért cserébe,
Beírták nevüket a nemzetünk történetébe.
Szeretet és béke tartson minket össze,
A Magyarok Istene áldjon meg örökre.
MIRŐL IS ÍRJAK
Amikor eljön az este, s a csend honol,
Oly sok minden az agyamon átkóborol.
Rögtön tollat ragadok, s forog a kezembe,
Leírom a szavakat, melyek járnak az eszembe.
Néha nehezen találom meg az ihletet,
Hogy szépen szavakba formáljam a rímeket.
Mielőtt papírra vetem, jól megfontolgatom,
S a szavakat sokszor magamba hajtogatom.
Miről is írhatok, csak magam elé nézek,
Ekkor előjönnek, kavarognak bennem az emlékek.
Mesélek én olykor-olykor a gyermekkorról,
S elém tárulnak képek, kedvenc játékokról.
Hintákról, labdákról, s a porban futásról,
S a soha el nem múló szoros barátságról.
Írhatnék akár regényt is az emlékekről,
S zenghetnék ódákat a nagy szerelmekről.
Írhatnék sok mindent az ifjú korról,
Írhatnék szépeket a kedves családomról.
Írok is olykor mikor az ihlet megérint,
Bízom benne, egyszer a szerencse rám kacsint.
Talán olvassa versem olyan, kit megérint,
S a verseimre kicsit másképpen tekint.
Még esetleg tud nekem adni szakvéleményt,
Hogy soha ne adjam fel a kitűzött reményt.
NAGYON SZERETNÉM
Szeretném, ha hozzád bújhatnék,
Szeretném, ha ajkadra csókot adhatnék.
Szeretném, ha melletted fekhetnék,
Szeretném, ha fejedet ölembe fektetnéd.
Szeretném, mikor édesen néznél rám,
Szeretném, mikor azt mondod, Szeretlek Cicám!
Szeretném ajkamat, ajkadhoz tenni,
Szeretnék minden percben, veled lenni.
Szeretném, ha karod átfogná testemet,
Szeretném, ha felpezsdítenéd véremet.
Szeretném, ha becéznél Édesem,
Szeretném, ha itt lennél énvelem.
Szeretném, ha milliószor megcsókolnál,
Szeretném, ha ketten lennénk, mikor szólnál.
Szeretném, ha számodra én lennék a világ,
Szeretném, ha én lennék, kit szíved imád.
Szeretném, minden egyes porcikád,
Szeretnélek szeretni téged, senki mást.
Szeretném, ha olyannak szeretnél, amilyen vagyok,
Szeretném, ha engem látsz, az arcod felragyog.
NEM MEREK ÁLMODNI
Én már nem merek álmodni,
Mert, nem hiszek tán benne.
Annyiszor rosszat álmodtam,
Hogy bárcsak igaz lenne.
Az este is veled álmodtam,
S az álmomban oly boldogok voltunk.
Átöleltelek és a kezedet fogtam,
Éreztem, hogy szívünk egyszerre dobban.
Még hajnalban is Rád gondoltam,
De még ébren is álmodtam.
Hogy szerelmünk legyen mesés,
Ahhoz minden csók kevés.
Nem tudom, minek nevezzem, amit érzek,
De az álomból felébredek, csak attól félek.
Nem akarok talán soha felébredni,
Mert álmom véletlen sem akarom feledni.
Te vagy nekem értelem az életben,
Te vagy a boldogság a szívemben.
Talán mégis igaz lesz az álom,
Mikor szerelmed a szívembe zárom.
NEVETNÉK...
Könnyekkel küszködöm, melyektől szenvedek,
Erősnek látszom, de sokszor remegek.
Nevetni akarok, kicsit boldog lenni,
Felhőkön szállni és onnan nevetni.
Szeretném feledni a hulló könnyeket,
Míg előttem életem gyorsan lepereg.
Szeretném, ha könnyeim virággá válnának,
A felhők fölött is mosolyok szállnának.
Elfeledném a búmat s nyomorom,
Feléd szállhatna kedves mosolyom.
Mosolyogni szeretnék és nem búsulni,
Szeretnék örökre, fényárba borulni.
A NŐ
A Nő, mint egy virágszál,
Mint fűben a szalmaszál,
Mint hajnali napsugár,
Mint magányos kismadár,
Folyton csak párra vár.
ÖRÖKKÉ VÁRLAK
Amikor leszáll a csendes éj,
S a kedvesem nyugovóra tér.
Nekem akkor születik meg az ihlet,
Hogy szerelmes verset írjak én Néked.
Ilyenkor engem elkap a magányom,
Együtt lenni veled, ez a hiányom.
Tudom Kedvesem, Te is ezt érzed,
Mit kettőnk iránti vágyunk ébreszt.
Ölelhetne más nő, gyönyörű és tiszta,
S figyelhetne oly szép, könnyű szavaidra.
Te tudod sok könnycsepp áztatja arcom,
Nekem meg kell vívni, szerelmi harcom.
Úgy hiányzol nekem, mint éhezőnek a kenyér,
Mit az eszem tud, a szívem nem ért.
Tudom mért nem jössz, pedig szeretsz,
Repülnél hozzám, de a munkád nem ereszt.
A sötét éjszakában, oly gyorsan, eltűnik a fény,
Nagyon szeretlek, szavakba nem tudom önteni én.
Úgy csillog most szívemben a szerelem,
Mint az eltűnt fény, úgy kellesz most nekem.
Bárcsak egyszer foghatnám a kezed,
S tudom neked is, ezt súgja az eszed.
Várok én Rád, ameddig csak élek,
Csak sajnos a csalódástól, állandóan félek.
Csalódtam már eleget az életemben,
S ez sok mindenben visszatart engem.
Nem vagyok különös, ebben biztos vagyok,
De örökké várlak, s ettől felragyogok.
ÖRÖKKÉ VELED
Amikor rám nézel,
Én rögtön más vagyok.
Amikor velem vagy,
Én minden mást hagyok.
Amióta megismertelek,
Csak Te jársz eszembe.
Az első pillanattól
Itt élsz a szívembe'.
Szeretném, ha csak Veled,
Azt, hogy Te csak Velem.
Két szemed, mint a csillag
Úgy fénylik nekem.
Úgy tudsz mosolyogni,
Oly szépen, ártatlanul.
Életembe úgy csöppentél
Bele, oly váratlanul.
Jó lenne Veled, csak
Veled, egyszerre létezni.
Soha sem akarok
Csókod nélkül éhezni.
Örökké Veled szeretnék
Mindenben vétkezni.
Kettőnk szerelmét
Örökké élvezni.
ÖRÖKRE BARÁTOK VAGYUNK
Későn hozott össze bennünket az élet,
De ígérem a barátod maradok végleg.
Egy igaz barátot ismertem meg benned,
Talán neked is sikerült barátot nyerned.
Örök baráti fonal, mely elszakadhatatlan,
Közöttünk a barátság megbonthatatlan.
Ígérem Téged soha el nem engedlek,
Mert a barátság hozzád köt végleg.
Úgy érzem, Te több vagy, mint Barát,
Testvérem vagy, mit nekem az Isten ád.
Bízom benned, mert igazat szól szíved,
Te vagy az kit szívem soha nem feled.
Megfogadtuk, örökre barátok leszünk,
Ezért mi a tűzön-vízen átmegyünk.
Szeretet, boldogság vegyen Téged körül,
Mert mikor boldog vagy az én szívem örül.
A SZERELEM SZENVEDÉLY...
A szerelem szenvedély, színjáték,
Néha gyötrelem, néha ajándék.
Egy pillanat alatt elmerülsz,
Vagy rögtön a boldogságba repülsz.
A szerelem egy színes szivárvány,
Mely felemelő, gyönyörű látvány.
Két ember boldogsága határtalan,
Boldogan úsznak, szerelem ittasan.
Az életnek van egy olyan kora,
Mikor elér a szerelem mámora.
Boldogság, szenvedés, hit, szeretet.
Ez élteti az igaz szerelmet.
SZERELMET KAPTAM ---
Szavakba nem tudom leírni Neked,
Hogy mennyire hiányzol most nekem.
Egyetlen vigasz, mit kaphatok, Szerelmem,
A gondolat, hogy tudom, vagy nekem.
Csak Terád vártam én oly sok hosszú évig,
S én ilyennek álmodtalak meg mindig.
Nem tudtam soha, hogy megtalállak Téged,
Csak azt tudtam sajnos, hogy eltelik az élet.
Mily kegyelmes hozzám az élet,
Szerelmet kaptam, mit most megélek.
Sok gyönyörű szót, s még több csókot,
Ez volt az, mi engem igazán vonzott.
Látom a napot, mikor szemedbe nézek,
Az ajkad íze olyan, mint a méznek.
Nem tudom leírni milyennek látlak,
Te egy csoda vagy szívemnek, én imádlak.
Olyan vagy nekem, mint egy gyönyörű virág,
S előttem kitárul egy csodás nagy világ.
Szeretlek Kedvesem, Szeretlek Téged,
Te is szeress engem, ameddig csak élek.
Azt szeretném, amíg lehet, szeressél,
S rajtam kívül mást ne keressél.
Feledjük a múltat, s gondoljunk jövőnkre,
Gondoljunk az elkövetkezendő szép időkre.
A SZERETET CSODÁS
A szeretet csodás, mint a virág,
Talán több, mint egy álomvilág.
Mely egy élten át mindig virágzik,
A szívekben újra, s újra átsugárzik.
Már ott van a megfogant magzatban,
Csak még láthatatlan, s hallhatatlan.
A szeretet, melyet hinni érezni kell,
Érezni amíg élünk, szívvel-lélekkel.
A szeretet arcát láttatja, mely jóságos,
Mikor kihal a szeretet az már gyászos.
Ó Szeretet, rólad oly keveset tudunk,
Mert sokszor az érzések elöl elfutunk.
Én még hiszek benned, hogy létezel,
Mert oly sok ember van, ki megérdemel.
Ilyen kincs az életben egyszer van,
Hogy örökké szeressünk, állhatatosan.
SZERETLEK
Szeretlek, imádlak ez a két szó,
Mit füledbe súgnék, ha itt lennél velem,
E két szó sem fejezi ki, amit érzek.
Azt hittem eddig, tudom, mi a szerelem.
Most érzem csak, hogy eddig álmodtam,
Mióta ismerlek, csak téged látlak álmomban.
Úgy érzem a szerelem most ért utol,
Ha Rád gondolok a könnyem kicsordul.
Téged látlak éjjel, nappal,
S képedet szívembe hordom magammal.
Lehet, hogy szerelmünk örökre plátói,
De már megértem nem fogok bánkódni.
Gyönyörű arcodat nézem a képeken,
S nem hiszem el, hogy ilyen van az életben.
Örülnék, ha egyszer, karjaidba zárnál,
Soha el nem engednél, s vigyáznál rám.
Annyira szép, hogy soha nem gondoltam,
Hogy a szerelem még utolér, álmodtam?
Nem álom ez, a legnagyobb valóság,
Hogy szeretlek, ez a nagy igazság.
Szeretnék Veled kicsit boldog lenni,
Utolsó éveim meg tudnád szépíteni.
Ha szerelmünk plátói is marad,
Csak arra kérlek, soha meg ne tagadj!
Te hoztad ki belőlem, mit még soha senki,
Verset írtam Neked, hogy jobban tudj szeretni.
Könnyeimmel küzdök, hogy elküldjem Neked,
E verset, mi szívemből szól ne feledd!!!
SZERETNÉM...
Szeretném szép szemed pillantását,
A bársonyos bőröd puha tapintását.
Szeretném csókolni a szép ajkadat,
Szeretném hallani szerelmes szavadat.
Szeretném elsuttogni halkan, csendesen,
Hogy Te mit is jelentesz énnekem.
Vágyom Rád, mint senki másra,
Egy csodás, forró éjszakára.
Szeretnék most hozzád bújni,
S két karommal átölelni.
Szép szemedbe belenézni,
S a szádra forró csókot lehelni.
Messze vagy, de itt vagy velem,
Sajnos ilyen a netszerelem.
Azt, hogy mi lenne, nem tudom,
De tudom, hogy Te vagy a Csillagom.
SZERETNI NEM SZABAD
Szeretlek, bár tudom nem szabad,
Mert szerelmünkkel tűzbe tennénk a vasat.
Azt, hogy más nézze tüzét ragyogó szemednek,
Nem hagyhatom, mert Téged szeretlek.
Szerelmes szívem örökké csak a Tiéd,
S érzem a Te szíved, folyton engem véd.
Imádlak, bár tudom nincs hozzá jogom,
Mégis miért? Sokszor átgondolom.
Ha tehetném vigyáznám minden léptedet,
S magamhoz ragadnám az egész lényedet.
Azt akarom, hogy légy csak az enyém,
De főleg azt, hogy szeress nagyon belém.
Szívem a szíveddel csak együtt dobbanjon,
Szerelmünk tüze, soha el ne lobbanjon.
Ha mellém bújsz, soha el nem engedlek,
Mert én Téged most, s örökké szeretlek.
Minden vágyam az, együtt lenni Veled,
Csókolni a szádat, s fogni a két kezed.
Minden percben, csak Veled létezni,
S örökké Veled, csak Veled vétkezni.
VÁROK RÁD
A szívemben szomorúság él,
Az ereimben folyton zúg a vér.
Az örök boldogságot keresem,
Bármerre nézek, sajnos nem lelem.
Arra vágyok, hogy boldog legyek,
Várok arra, ki igazán szeret.
Arra várok, hogy velem legyél,
S arra, hogy a karjaidba vegyél.
De nem tudom, hogy meddig várjak,
S némán csak egy helyben álljak?
Szeretnék újra csak mozogni,
Nem csak egy helyben zokogni.
Szeretnék ismét csak nevetni,
S megint nagyon boldog lenni.
Várni, hogy álmom valóra váljon,
Teljesüljön véle, minden álmom.
Addig várok Rád, míg engedi lelkem,
Várok addig, míg fel nem adja testem.
De, ha majd egyszer meghalok,
Még utána is Rád várni fogok.
VÉGRE VALAKI
Van végre valaki,
Kit megéri szeretni.
Végre van valaki,
Kit nehéz lesz feledni.
Olyan jó érezni,
Hogy kellek neked.
Én együtt fogok,
Nevetni, sírni veled.
Van végre valaki,
Ki nagyon hiányzik.
Kit szeretek akkor is,
Ha olykor hibázik.
Messze van tőlem,
S oly ritkán láthatom.
De tudom, hogy
Neki is fáj a hiányom.
Megnyugtat a gondolat,
Ha este lefekszel.
Talán rám gondolsz,
Szíved megtelik meleggel.
VÉGZETES SZERELEM
Egymásra talált,
Egy férfi és egy nő.
A férfi szépet ígért,
S ezt elhitte a nő.
Remélte, hogy így marad,
Mert szerette nagyon,
S engedett a férfinak,
Hadd tegye szabadon.
Sokáig így voltak,
Mindketten boldogok,
Amíg a férfi egyszer,
Hirtelen megváltozott.
A férfi a nőt egyre
Ritkábban kereste,
A nő pedig szerelmét
Hiába szerette.
A férfi szívében
Kihunyt a láng.
A nő ott maradt,
Mint a letépett virág.
A nő úgy érezte,
Nincs miért élnie.
Nincs értelme semmi,
Már be kell fejeznie.
A nő, amit gondolt,
Meg is cselekedte.
A férfi aztán jött rá,
Mindig Őt szerette.
Ott volt az a láng,
Nem hunyt ki egészen,
S az ott is maradt
Mindig a szívében.
Bú s bánat megtört
Szívét örökké mardossa,
Hogy szerelmét akkor
Nem tartotta vissza.
|
|
|
0 komment
, kategória: Tobai Rózsa |
|
|
|