|
2021-02-27 21:00:38, szombat
|
| |
| |
VÁMOSI NÓRA VERSEI 
ALKONY
Este az alkonyi napban,
Egy vagyok lágy, halk szavaddal.
Lényed fellobbantja lángom,
Hőt ont a fényed, a mámor.
Lelkem a légben lebegve
Sóhajommal útra kelve,
Boldogan, pírfénybe mártva,
Száll fel az Úr kapujába.
Ringok az alkonyi csöndben,
Szállok időtlen időkben.
Nem enged el szívem se többé,
Áld'lak örökkön örökké.
ANGYAL VOLTAM ÁLMOMBAN
Kék angyal voltam álmomban,
Égi mezőkön játszottam.
Kék sugárból szőtt kötényem,
Csillogott a friss fövényen.
Légből kapott pilleszárnyam,
S fénnyel teli angyal árnyam
Napsütésben vibrált kéken,
Láthatatlan szépségében.
Csodálatos élményekkel,
Szívből jövő érzésekkel
Éreztelek innen, fentről,
Kéklő, fénylő fellegekből.
Láttam arcod, ajkad, tested,
Csodáltam a színes lelked.
Vezettelek szép reménnyel,
Láthatatlan kötelékkel.
Őriztelek éjről éjre,
Napról napra, hétről hétre,
Csillagcsókot leheltem Rád, 
Ölelésem érezted tán?
Szellő gyanánt simogatlak,
Napsugárként átkarollak,
Hajnalpírként ébresztelek,
Szívsugárral melengetlek.
Felébredni sem szeretnék,
Csak akkor, ha velem lennél,
Keltenélek fénnyel, dallal,
Rigófüttyös szép dallammal.
Mosollyal és szeretettel,
Határtalan szerelemmel.
Szelíd öleléssel, csókkal,
Illatos rózsabimbókkal.
Ébredéskor szárnyszegetten,
Kívánságom szívbe rejtem.
"Ó, bár lehetnék egy hajnalon,
Ölelő szárnyú kék angyalod!"
ÁLMOMBAN...
Álmomban, mint két barát,
Sétáltunk a réten át.
Lemenő nap sugarában,
Arany-piros varázsában.
Mint két gyermek: kéz a kézben,
Szív a szívben, lét a létben.
Átöleltek fák és bokrok,
Madárdaltól zengő dombok.
Integettek rózsák, bimbók,
Margaréták, tündérszirmok.
Ciripeltek kedves tücskök,
Kis bogarak, hegedűsök.
Elfáradtunk, meg-megálltunk,
Pillangókat megcsodáltuk.
Szagos fűbe heveredtünk,
Bóbitákat hessegettünk.
Ölébe vett a setét éj,
A csillagokkal teli ég.
Ezüst holdfény megsimított,
Tücsökzene andalított.
Boldogságban úszik szívem,
Bele mélyen szép fényt színez.
Béke van ma a lelkemben,
Veled voltam, szeretetben.
CSENDBEN ÉGEK
Méla csendben ég szerelmem.
Vastag szívem őrzi hangját,
Titokba fonva néma neszét,
Suttogó, halk, lágy dallamát.
Néma szárnyon küldöm Feléd
Csendbe rejtve minden titkom,
S égi, földi kincseidet
Nesztelen magamba szívom.
Csendben élek, csendben égek.
Lehull-e majd e csend-lepel?
S szabadon szállva érzelmemet
Kiálthatom-e Teneked?
Akkor majd a csendhomályra
Kacagó derű érkezik,
S szerethetlek virulva, nyílva,
Számtalan emberéletig.
CSILLAGFÉNYES ÚTON JÖTTEM
Csillagfényes úton jöttem,
Hosszú út áll már mögöttem.
Hoztam színes hajnalfényt Néked,
Égi kincset, tucatnyi szépet.
Hoztam szivárványt, lágy esőt,
Napsugarat, melengetőt.
Égi zenét, harmatcseppet,
Illatokat, derűt, kedvet.
Hoztam puha virágszirmot, 
örömkönnyet, mi csillog-villog.
Szeretetet, melegséget,
Szelíd szót és kedvességet.
Habfelhőt és mosolyt, szépet,
Szeretetem, ölelésem.
Égi mannát, boldog Édent,
Szívem, lelkem adom Néked.
ELMONDANÁM
Elmondanám, hogy mit érzek,
Bár szóval kifejezni nem tudom.
Énekelném dallal Néked,
Bár szégyenlősen elbújok.
Lerajzolnám, lefesteném,
Kiszínezném én Néked,
De azt is csak elrejteném
Szekrényem mélyébe.
Rímekbe faraghatnám,
Mi szívemben kavarog,
Kitárnám lelkem, hogy lásd
Mi bensőmben mocorog.
Mit tegyek, ó, mondd,
Hisz kitör csaknem ajkamon,
Némaságba meredni?
Nem segíthet bajomon.
Nincsen szó, se kép, se dal,
Nincs rá emberi fogalom,
Megtartom tán önmagamnak,
Vagy ha jő egy alkonyi fuvalom...
És mindazt, mi bennem feszül,
S a külvilágba menne,
Felteszem pihe szárnyára,
S elküldöm szívedbe.
De addig itt tombol bennem,
ha utat nem tör, végem.
Mi bennem rejlik, annyira
Elmondanám Néked
HA ELMÚLIK
Ha elmúlik a szép szerelmünk,
Lelkem lángja megremeg.
Könnybe fúlva fürdik arcom,
Szívem dobban, elmereng.
Nem látlak majd, ó Te Kedves?
Hiányod nagy űr nekem.
Szórhatja fényét napsugár,
Sötét, hideg lesz életem.
Rád találtam, szikra lobbant,
Én jöttem, mint egy nincstelen,
Boldog lettem és gazdag is,
Hisz Benned leltem kincseket.
Szeretlek, mint rét a napot,
Szabad madár a felleget,
Szeretlek, mint méla csendet,
Mint pillangó a kék eget.
Elengedlek, utad szabad,
Éld az élet gyönyörét!
Alkoss, pezsegj, légy boldog hát,
Szerelmem, hálám elkísér.
Ölelésed, csókod rajtam,
Régmúlt tüze bennem él,
Múlt a mában, érzem, élem,
Mint sosem volt tündérmesét.
HA BOLDOG A SZÍV ...
Ha boldog a szív, Veled ébred a Nap.
Aranylik az égbolt, ha jő pirkadat.
A szárnyait rebbentve víg pille száll,
És boldogan nyújtózik minden virág.
A fűben, friss harmaton csillan a fény,
Az angyalok éneke nékem zenél.
Hajnali fényben megfürdik a táj,
Hallom a szívednek halk moraját.
Szemembe a könny szalad, érzem a szád,
A csókjaid ébresztik álmos pillám.
Karjaid őrzik a test melegét,
Lágy ölelésedben hullámzom én.
Te Drága! Te Kedves! Te jó Tünemény!
Hajnali csókod az estig kísér.
Szívemig ér minden szó, minden dal,
Áldom a létem, hogy mellettem vagy.
HÓPIHE
Napfénytől zengő, hidegtől pergő
Csoda hópihe, szállj ide!
Friss légtől pezsgő, téltől didergő,
Puha orrocskám szélire!
Táncolj a légben, forogj a térben, 
Hófehérséged hintsd le rám!
Csillogj az égben, szállj le, s igézz meg!
Mutasd meg nekem tél-csodád!
IMA A TERMÉSZETHEZ
Isteni fény! Öleld körbe testemet!
Lágy szellő! Hajtsd vállamra fejedet!
Friss harmat! Érintsd a talpamat!
Lombos fa! Nyújtsd az árnyadat!
Napsugár! Melegítsd szívemet!
Szivárvány! Színesítsd éltemet!
Levegő! Ajkaimra csókot ejts!
Pillangó! Vidám örömtáncot lejts!
Eső! Mosd tisztára arcomat!
Mihály! Halld meg hangomat!
Napsugár! Szárítsd fel könnyemet!
Uram! Szeresd kérlek a Lelkemet!
Köszönöm... Ámen...
MAGÁNYOS SZÍV
Magányos szívem megremeg,
Hallgatom a mély csendben.
Visszhang nélkül kong magában,
Dobban egyet, kettőt, hármat...
Szívek dala csak párban zeng,
Szívem dallam nélküli ritmust ver.
Üresen, egymagában kong,
Elmúlt az idő, hogy cseng és bong.
Néma könnycsepp, bennrekedt szó,
Egy lélekhang, mi szívszaggató,
Elmondaná szívem vágyát,
Síró, gyötrődő magányát.
Magányos szívem meg-megremeg, 
Új nappal tán párjára lel,
Majd összeforrnak szeretetben,
Mennyei csókban, szerelemben.
Egybezeng majd ritmus és dallam,
Egybeolvadunk az éteri dallal,
Lelkünk, szívünk egyszerre dobban,
Belül fény gyúl, szikra lobban.
S akkor, Drága Kedvesem,
Szerelemben Teveled,
Szent isteni áldással,
Kéz a kézben egymással,
Boldogan és nevetve,
Magányomat feledve
Élem le az életem.
Szívünkkel együtt lüktetjük,
Énekeljük életünk.
NÉMA KÖNNYCSEPP
Szemből, szívből lassan pereg,
Arcom szélén megpihen,
Hízó, néma, hulló könnycsepp,
Nem ért téged senki sem.
Szívem mossa rendületlen,
Megcsillan rajta a fény,
Felszárítja melegével
Szikrázó szép napsütés.
Örömöt s bút összemossa,
Szivárványt fest lelkembe,
Színeket fest ecsetjével,
Megnyugvást hoz szívembe.
Szemből, szívből lassan pereg,
Arcom szélén megpihen,
Hízó, néma, hulló könnycsepp,
Nem ért téged senki sem.
ÖLEDBE BÚJVA
Öledbe bújva vágy vagyok,
Így rendelték az angyalok.
Öledbe bújva érezem,
simítja lelked lelkemet.
Öledbe bújva bőröm kéj,
Érintésed tiszta fény,
Napsugár, mi mennyből ér.
Ölelj, simíts, Te Égi Lény!
Öledbe bújva hallgatom
A hangod, pezsgő dallamod.
Öledbe bújva illatod
hűs mámorával egy vagyok.
Öledben hallom szív-zenéd,
Szálló szirének énekét.
Két égi hang, mi egybegyűl`,
Vérereimben szétterül.
Öledbe bújva zeng zenéd,
S bennem élni kezd a fény,
Lüktetésed szívbe cseng,
Ringva bong az égi csend.
Öledbe bújni kéne még!
Arcom virul, mosolyra kél...
Egy perc? Egy élet kéne még!
Ölelj, szoríts, Te Égi Lény!
ŐSZ
Napsütés és őszi szellő,
Víg kacaj, mi messze zengő.
Tarka-barka színek árja,
Ifjú lelkem megcsodálja.
Őszi fények, égi álmok, 
Szép remények, színes táncok.
Szeptemberi édes mámor,
Örömkönnyek szempillámon.
Alma, szőlő, körte íze,
Szilva, barack, földi kincsek.
Arany mezők, hűs források,
Lombkoronák, fénysugárzók.
Ó, Te Ősz, Te szép, Te drága!
Benned csendes szívem vágya.
Ez vagy nekem: színes, édes,
Bőséghozó, árnyas-fényes.
PORSZEM A KÖDBEN
Porszem a ködben,
Ez vagyok.
Nem hagyok
Mély lábnyomot.
Porszem a ködben,
Hangtalanul,
Porszem a ködben,
Láthatatlanul.
Javára a világnak, mondd,
Így hogy legyek?
Annyi jót, mit szeretnék,
Hogy tegyek?
Küldj egy fényes
Sugarat nékem,
Megsokszorozom,
Szétszórom fényed.
Beragyogjuk a
Szürke világot,
Csókkal ébresztünk
Minden nyíló virágot.
S eloszlik a köd is
Hangtalanul,
A fénnyel utazunk majd,
Láthatatlanul.
De most még, mi láthatatlan,
Önmagában nem ragyog.
Hisz csak egy piciny porszem a ködben...
Igen, tudom, ez vagyok.
SZERETEM...
Szeretem az életet,
Szeretem a fényt,
Szeretem a kék eget,
S benne, ami szép.
Szeretem a zenét,
Szeretem a táncot,
Szeretem a csodás
Vidám világot.
Szeretem a napsugárt,
Szeretem a fát,
Szeretem a szellőnek
Suttogó dalát.
Szeretem a hegyet,
Szeretem az erdőt,
Szeretem a tájat,
Az illatos mezőt.
Szeretem a levelet,
Szeretem a bogarat,
Szeretem a fűszálat,
A röpdöső madarat.
Szeretem a virágot,
Szeretem a szépet,
Szeretem a világot,
És benne
...Szeretlek Téged.
SZERETNÉLEK
Szeretnélek ... végtelenül...
Csókolnálak ... féktelenül...
Magamat adnám Neked... fesztelenül...
Élvezném minden percét... esztelenül...
Hozzád simulnék... meztelenül...
Őrizném álmodat ... nesztelenül...
Ölelném testedet... rendületlenül...
Szívemben hordoználak... szüntelenül...
Veled ébrednék ... testtelenül...
Lelkünk összeforrna ... időtlenül...
SZÍVEDBE ÍROM
Léted a kincs nekem, ó, Tünemény!
Vágyom a Lelked, ha eljön az éj.
Lágy mosolyod csupa fény, ölelés.
Szerelmed, ha érzem, ó, csoda Lény,
Mámoros szívemben dallam zenél.
Áldom a létem, hogy ismerlek én!
Boldog vagyok, hogyha érint a vágy,
Teljesül este, ha Téged imád.
Zengi a szívem a víg dalod ám,
Érzem a számon, hogy csókol a szád.
Lágy ölelésedbe bújik a táj,
Szívedbe írom ma hálaimám.
TAVASZ
Kikelet van, örvendj hát!
Napsütés a szívben,
Nézd csak nyíló pompáját
Sok tavaszi kincsnek!
Daloló csöpp madárkák
Csicsergése cserren,
Tavasztündér dala száll,
Megtöri a csendet.
Zümmögő méhek raja
Zendül üde ágon,
Bimbós ruhát ölt minden
Szerte hét határon.
Tarkabarka színfoltok
Fűben, fán és bokron,
Vidám fények táncolnak
Égen, felhőfodron.
Tavaszünnep látogat
Erdőket, friss mezőt, 
Szelíd szellő simogat
Viháncoló felhőt.
Daloló rigó röppen
Virágszirmos ágra,
Szerelmes dalát fújja
Táncol fáról fára.
Üde, friss tavaszillat
Lengedez a légben,
Édes-mézes illatár
Kavarog a szélben.
Tavasz, drága szép Tavasz!
Szeretem éneked.
Madárdaltól zengő dalos,
Boldog, szellős és illatos,
Bimbóbontó varázslatos...
Ez vagy Te énnekem.
TŰZ
Forró tűznek izzó lángja,
Szilaj lángok vad lobogása,
Porladó fának ropogása,
Vörös parázsnak piroslása,
Melegítsétek testemet,
Simogassátok lelkemet,
Gyógyítsátok sebemet,
Fénysítsétek éltemet.
Leülök a tűz elé, s becsukom szememet,
Elmémet csiszolom, s kinyitom szívemet.
Hallgatom a szívem szavát, s elrévedek,
Köszönöm szeretettel e szép érzéseket.
VÁNDOROK VAGYUNK
Megcsillan a napfény egy távoli hegy ormán,
Lábánál egy vándor szeli át a rónát.
Fáradt, szomjas, célját gyötrődve várja,
Poros és elkopott már Isten adta ruhája.
Lelkét mardossa csendes magánya,
Szívét sorvasztja szerelem hiánya.
Csak bolyong, küzdve keresi az utat,
Mely az élhető élet irányába mutat.
Most teste-lelke megpihen, eltelt a nap.
Aranyló pirosával jő az alkonyat.
Rózsaszín felhők kúsznak az égen,
Napsugarak csillognak a tó vizében.
Terheit, gondjait maga mögött hagyja,
Becsukott szemével tekint fel a Napra.
Kezeit imára kulcsolja, ajka megrebben,
Halk szófoszlányok hallatszanak a csendben.
Halk sóhaja az éjben ki nem mondott bánat,
Gondolatai messzi, más világban járnak.
Nem tudja még, hogy figyelik minden vágyát,
Az éj csendjében angyalok vigyázzák az álmát.
A vándor útra készen, megint új nap virrad.
Mézédes illatár, az ég alja már pirkad.
Elindul újra, hegyen-völgyön mendegél,
Ma már boldogabb, szívében él az új remény.
Nehéz az út, de ő új erővel próbálja,
Hisz bármilyen a sorsa, az csak őt szolgálja.
Már vígan szeli vitorlája a szelet,
Érzi, hogy ma még ő is boldog lehet.
Csörren a vekker, szívem nagyot dobban,
Háztetőnkön hűvös eső cseppje koppan.
A vándor alakja eltűnik a sűrű ködben,
Fénylő vitorlája távolba veszik a csöndben.
S ekkor ráeszméltem: a vándor bennem él,
Én vagyok, kit epeszt a vágy s éltet a remény.
Én vagyok, kiben ott van csüggedés és öröm,
Úgy, ahogy minden emberben ezen a Földön.
Mindannyian a világban vándorok vagyunk,
S rajtunk múlik, hogy milyen lábnyomot hagyunk.
Élj, higgy, segíts, remélj és szeress,
Életed értelmeként egy jó célt keress!
Élj őszintén, tisztán, segíts máson és magadon,
S isteni segítség fog kísérni utadon.
Legyen Veled áldás, béke, kegyelem,
Légy jó mindig, s Veled lesz a szeretet
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vámosi Nóra |
|
|
|
|
|
Offline
