|
2012-10-30 19:12:03, kedd
|
| |
| |
Kemény György
Barátaimhoz
Úgy fölzavartátok szunnyadó lelkemet,
Mint pihenő tengert a zúgó zivatar.
Hányódik a lelkem szélűzött csónakként,
Mit a morajló hab földob, majd eltakar.
Keresem a partot, kutatom a révet,
De megzavart lelkem valahogy eltévedt.
Lelkem közelébe akartatok nyúlni,
Miként a gyöngyhalász tenger fenekére.
Gyöngyöket kerestek a lélek rejtekén,
S ki tudja: ujjatok igaz gyöngyöt ér-e?
Gyöngyre ha találtok, a ti érdemetek,
Ti zavartátok föl szunnyadó lelkemet.
Ha pedig csalódtok fölzavart lelkemben,
S igazi gyöngy helyett kavicsot találtok:
Csalódott halászként én szegény lelkemre
Hideg kavicsáért ne mondjatok átkot.
Mert tehet-e arról a lélek, a tenger,
Ha gyöngyét már régen meglopta az ember? |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kemény György |
|
|
|
|
|
Offline
