|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 2
|
|
|
|
|
|
2006-11-11 02:29:39, szombat
|
| |
| |
Nyílt levél Konrád Györgynek!
Az október 23-i eseményeket követően a következőket olvasom az Interneten:
"Konrád szerint már nincs értelme a kommunisták elszámoltatását követelni,
mert legtöbbjük már a sírban fekszik, s a mai MSZP-ben már csak olyan
személyek tevékenykednek, akik csak harmadrangú funkcionáriusok voltak. Most
ezeket az egykori funkcionáriusokat kellene elítélni, akik semmit sem
csináltak? - kérdezte az író."
Micsoda alattomos sumákolás ez Konrád úr?
Szeretném emlékeztetni kedves rokonára, akinek kéziratát rejtegetni tetszett, majd
aztán mégis átadott belőle egy "másolati" példányt a rendőrségnek az 1980-as években. Pontosan mikor is? Nem lenne fontos, ha Ön nem tenne ilyen felelőtlen kijelentéseket!
Tessék már "kijelenteni" azt is, hogy miért nem itthoni egyetemen oktat Szelényi Iván?
Miért az USA-ban tanítja azokat a szociológiai megállapításait, amelyekért itthon börtön járt? Azért, mert még most sem mondhatná el az egyetemi katedrán az igazságot, ami nem egyéb, minthogy az "egykori funkcionáriusok", "..a kelet-európai értelmiség nyilvánvalóan nem osztály. Nemcsak hatalmának osztályjellegét nem ismeri fel, de az osztálynélküliség és a megegyezés ideológiáját pártolja, s - ami még nagyobb paradoxon - azt állítja, hogy a hatalom, amelyet az értelmiségiek gyakorolnak, voltaképpen a proletariátus hatalma. 1982."
A lényeg: "a hatalom, amelyet az értelmiségiek gyakorolnak, voltaképpen a proletariátus hatalma." mondatrészen van. Mert valójában, kiszolgálói voltak annak a politikai apparátusnak, amelyik megszállta az egész magyar társadalmat!
A függetlenített kisz, párt és szakszervezeti tikárok ott voltak minden egyes vállalat és intézmény élén. Pártirányítás volt minden szinten. Iskolázottságukat tekintve, sok diplomahalmozó is volt és VAN közöttük. Ezért értelmiséginek gondolják magukat. Pedig, nem a diploma teszi az értelmiségit!
De, kik is azok a "proletárok", akikről szól ez a -Szelényi-gondolat?
Remélem, hogy senki nem azonosítja a ma proletárját azzal, akinek nevében úgymond megvalósították 1945 után a bolsevik tipusú proletárdiktatúrát?!!
Mert a proletár a szocializmusban nem volt más, mint "modern" rabszolga.
Modern rabszolga volt, akit társadalmi tulajdonként kezeltek azok a bizonyos "funkcionáriusok", akiket Konrád György olymértékben felment minden felelősség alól, hogy azt nem lehet szó nélkül hagyni! Éppen ezért, szeretném felvilágosítani afelől az író urat, hogy olymértékben volt a szocialista proletár a "funkcionáriusoknak" - életét és utódait tekintve is - kiszolgáltatott, hogy teljesen hiába volt "minden joggal fölruházott", mert azzal élni nem tudó, kizsákmányolt dolgozó volt valójában.
Kikből is lett a 60-as évekre "modern rabszolga" Magyarországon?
A legnagyobb tévedésünk az volt, hogy nem ismertünk fel egy nagyon fontos társadalmi igazságot! Mégpedig, azt: hogy az 1980-as, 90-es évek munkássága, vagy ahogy fentebb említettem: melósai, nem azonosak azokkal a proletárokkal, akik 1945 után megvalósították a proletárdiktatúrát, hanem sokkal inkább azonosak azokkal, akiken megvalósult az!
Azonosak: - az otthonaikból elűzött kitelepítettekkel és utódaikkal;
- az államhatalom által, a "nép nevében" ellenérték nélkül kisajátított üzleteikből-
műhelyeikből a gyárakba tereltekkel és utódaikkal;
- a saját földjeiken gazdálkodó parasztok erőszakos TSZ-esítésének
áldozataival és utódaikkal;
- a fogolytáborokban felejtett, II. világháborús honvédő katonákkal és utódaikkal;
- a málenkíj robotot túlélőkkel és utódaikkal;
- a recskihez hasonló büntető- átnevelő táborokat túlélőkkel és utódaikkal;
- az 1956-os forradalomban és szabadságharcban elesettek, bebörtönzöttek, kivégzettek és üldözöttek utódaival!
És hiába ezen sorsüldözöttség, mert a családon belül megőrzött hagyományokhoz való ragaszkodás, a velük született intelligencia (tanulékonyság) révén belőlük kerülnek és kerültek ki a polgári demokráciát akaró ÉRTELMISÉGIEK.
Igen, a polgári demokráciát akarók oldalán - akiket jobbosoknak gondolnak, helytelenül - található értelmiségieket nem feltétlenül tesz a diploma, vagy a fölsőfokú képzettség értelmiségivé. Sokkal inkább az a FELELŐSSÉG AHOGYAN ÉLIK AZ ÉLETÜKET. FELELŐSSÉG ÖNMAGUKKAL ÉS KÖRNYEZETÜKKEL, MUNKÁJUKKAL, AZ EGÉSZ TÁRSADALOMMAL SZEMBEN, vagyis, MELLETT!!!
Ezen ÉRTELMISÉGIEK többnyire sorsüldözöttek voltak a szocializmus nevezetű rendszerben. Ezért NEM volt módjuk a tőkefelhalmozásra és bizony ők nem tudtak meggazdagodni. Őket meglehetősen szolid anyagi körülmények között ért a rendszerváltozás nevezetű változás.
Amiért a szocializmusban aktív politikai tőkéből gazdasági- anyagi tőkét kovácsoló "értelmiségieknek" az az érdekük, hogy megmaradjon a nép szellemi és egzisztenciális kiszolgáltatottsága, ezért olyan nagyon fontos ezen "értelmiségieknek" az, hogy fenntartsák szimpatizánsaikban azt a hitet, hogy ők továbbra is az ő érdeküket képviselik... HÁT EZÉRT (IS) HALLGATNAK! Halgatnak és ELHALLGATNAK! ELHALLGATJÁK AZ IGAZSÁGOT!!! Pedig az sokkal alattomosabb fajtája a hazugságnak, mint a szemtől-szembeni hazugság! Mert ez ellen lehet védekezni, de az elhallgatásos hazugság ellen NEM! Nem lehet ellene védekezni és és éppen ezért nem lehet megfelelő életstratgéiát kialakítani.
Lásd a tavaszi parlamenti választásokat! Az igazság ELHALLGATÁSÁVAL taktikázva megszerezték a szavazópolgárok többségének bizalmát. Cserébe olyan megszorító (életlehetőségeket megszüntető) törvényeket hoznak, amit nem lehet szó nélkül hagyni!
Hát ezért (is) tüntetnek most a pesti utcákon...
(Bóna Mária Ilona) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2006-11-11 01:05:15, szombat
|
| |
| |
A régi-új miniszterelnök?
- avagy A múlttal való szembenézés szükségessége vagy szükségtelensége -
Az október 23-i eseményeket követően a következőket olvasom az Interneten:
"Konrád szerint már nincs értelme a kommunisták elszámoltatását követelni,
mert legtöbbjük már a sírban fekszik, s a mai MSZP-ben már csak olyan
személyek tevékenykednek, akik csak harmadrangú funkcionáriusok voltak. Most
ezeket az egykori funkcionáriusokat kellene elítélni, akik semmit sem
csináltak? - kérdezte az író."
A módszerváltás óta eltelt tizenhat esztendőben nem volt példa még ekkora
rendőri brutalitásra, és akkor Konrád úr azt mondja, szükségtelen, hogy
szembenézzünk a múltunkkal.
Én meg azon gondolkozom, hogy meglett emberek, akik nálamnál jóval nagyobb
élettapasztalattal bírnak, legalábbis a korukból kifolyólag ezt gondolná
róluk az ember, hogyan mondhatnak ilyen felháborító sületlenséget?
Sajnos ismét szembesülnöm kell azzal, hogy az életkor - még bizonyos
mennyiségű irodalmi munkásság után - sem hozza meg automatikusan a
bölcsességet.
Pedig mindenki tudja, nyílt titok, hogy az összes baj, probléma ide
vezethető vissza.
Nem tudunk, vagy még inkább - és ezt bizonyítják Konrád szavai is - nem
akarunk szembenézni a múltunkkal.
De ha valaki azt hiszi, hogy ez generációs kérdés csupán, az nagyon téved.
Ahogyan azt a politikus garnitúrával szembeni aggályaim kapcsán szoktam volt
mondani, itt van már az új generáció, kinevelték az utódokat, akik még
arrogánsabbak, még nyomulósabbak, még gátlástalanabbak, még pénz- és
hataloméhesebbek.
Ők már látják a perspektívát.
De nemcsak a politikum, az ölebmédia is kitermeli magából a zászlóvivőket,
akik az öregektől átveszik a stafétabotot.
Rainer M. János "...és az élő halott" című, az Index internetes portálon
megjelent írásában, mellyel
Tóta W. Árpád 1956-ról és a mostani eseményekről írott jegyzetére reagál,
ekképpen fogalmaz:
" A jegyzet mégsem egy radikáljobb pamfletoldalacskáról pottyant az Indexbe.
Mindössze arról van szó, amire a cikkíró - slusszpoénnak szánva - utal:
"Kádár János mindennap velünk van. Itt kísért a hitelre vett nyaralásokban
és konyhabútorokban, a vezérkultuszokban, az alanyi jogok mítoszaiban.
Bizony, hogy velünk van, de még mennyire.
Nem Moldova György nosztalgikus hagiográfiájában, mert az az elmúlt világhoz
tartozik.
Hanem Tóta W. Árpád cikkében van velünk, ami nagyon is 2006-os írás.
Amelyben megjelenik az 1956-tal és a közelmúlttal kapcsolatos minden fő
állítás, amelyet a Kádár-korszak (nem)oktatása hordalékként rakott le.
Mára pedig guanóvá szilárdult.
Tóta cikke mintha részletekben való értékelést ígérne mitizálás helyett, de
aztán felmondja szépen (mai nyelven) a kádári-közprosztó narratívját.
Őt sem, azt sem zavarták az értékelések
A forradalom jelentéktelenítése, zűrzavaros, áttekinthetetlen eseményként
való ábrázolása, ami feljegyzésre sem érdemes - ez volt Kádár János és Aczél
György igazi és maradandó véleménye ötvenhatról."
Mindeközben a szocialista nagyváros öntudatos polgára, ahogyan az jó magyar
demokratához illik, eleget tesz a felhívásnak és nekilát az újabban csak a
politikai térfelek közötti hinta-palintázásáról hírhedté vált Debreczeni
József opusának, az "Új miniszterelnök" című könyvnek.
Mondanám, hogy olvasom a könyvet, de ez így, ebben a formában nem felel meg
a valóságnak, nem igaz. Inkább szenvedek.
Kínlódom a betűtenger oldalakon át folyó áradatával, pedig Isten látja
lelkemet, szeretek olvasni. Igaz, ennél még Kende doktor félresikerült
fércmunkái is nagyságrendekkel olvasmányosabbak voltak.
Látom, hogy mit olvasok, értem is a szavak jelentését, csak ez az egész
valahogy köszönőviszonyban sincs azzal a Gyurcsány Ferenccel, akit ma
miniszterelnökként ismerünk.
Szenvedek.
Kínlódom a betűtengerrel és sehogy sem akar összeállni a kép egységes
egésszé.
Ez tényleg ugyanaz az ember?
Tényleg ugyanarról a személyről van szó?
Már rögtön a mű elején fellép egy zavaró momentum, mely a későbbiekben sem
akar megszűnni.
Először nem is jövök rá, hogy mi az, aztán egyszer csak leesik a
húszfilléres!
A Franciscóról szóló életrajzi könyvben időről-időre megjelenik Viktor
király.
Nem értem.
Mi a rossebet keres itt?
Hogy jön ide OV?
Ki kíváncsi Orbánra egy Gyurcsányról szóló életrajzi ihletésű könyvben?
Aztán hirtelen megvilágosodik minden.
A szerző párhuzamot von a két miniszterelnök között több alkalommal is és
hát ahogyan azt sejteni lehet, kettejük között a különbséget, ahogyan
mondani szokták, zongorázni lehet.
Hogy kinek a javára, annak eldöntését a tisztelt Olvasóra bízom.
Olvassák el a könyvet!
A szocialista nagyváros öntudatos polgárának sokszor olyan érzése támadt,
mintha visszarepülnénk az időbe és ismét a pártállami évek köszöntenének
ránk.
Az eftárs látott vagy hallott valamit, de mivel ő magától nem képes arra,
hogy megértse és feldolgozza azt, amit látott vagy hallott, itt jön a képbe
a Párt, amely, mint felsőbb szerv - lévén a klerikális reakcióval együtt az
Atyaúristent is kiiktattuk egy párthatározattal - szóval a párt a sajtós
eftársai révén majd szépen, érthetően elmagyarázza az egyszeri és tudatlan
proletariátusnak, hogy ő tulajdonképpen mit is látott, vagy mit is hallott,
és hogyan is kell értelmeznie asztat.
A szerző művében sorra rendre úgy mutat be bizonyos megtörtént eseményeket,
tranzakciókat, hogy hát ez meg ez elsőre valóban úgy nézhet ki, mintha, de
ha vesszük a fáradságot és megnézzük másodjára harmadjára meg nem tudom én
hányadára, akkor ki fog derülni, hogy ebből semmi sem igaz, valójában nem is
úgy történt a dolog.
És mindig meg lehet magyarázni, hogy valójában nem is úgy történt a dolog.
Törvényesen és tisztességesen! Mi az, hogy?! Nagyon is!
És mindig meg is magyarázza.
Szenvedek.
Kínlódom a betűtengerrel és sehogy sem áll össze egységes egésszé a kép.
Persze az is lehet, hogy velem van a baj.
Lehet, hogy elfogult vagyok, nem elég objektív a látásmódom.
Franka Tibor "Gyur(t)csány című kötete, valamint Pesty László "Egy hiteles
ember" című filmje után valahogy nem tudok elvonatkoztatni a mai Gyurcsány
Ferenctől, nem tudok hinni az akkori Gyurcsány Ferencnek.
Vagy talán a szerzőnek?
Aztán megnyugszom.
Mégiscsak jó nyomon haladok.
Amikor a könyvben ahhoz a részhez érek, amikor Debreczeni rosszul sikerült
kampányterméknek minősíti Pesty filmjét, megnyugszom.
Megnyugszom, mert maga Debreczeni igazolja, hogy nem velem van baj,
mégiscsak indokolt erős fenntartásokkal kezelni a könyvében leírtakat,
különös tekintettel azon részekre, melyek a hazudós miniszterelnöktől
származnak.
Túl nagyok a különbségek, túl ordítóak a különbségek az egykori sikeres
üzletember Gyurcsány Ferenc, és a fél országot a hazájából szemrebbenés
nélkül kitessékelő Francisco, a műminiszterelnök között.
Idézet Debreczeni József "Új miniszterelnök" című könyvének 154-155.
oldaláról:
"Mindazok, akik Gyurcsány Ferenc kilencvenes évekbeli vagyonszerzéséről és
üzletemberi karakteréről nyilatkoztak nekem, egyetértettek abban, hogy az
általa használt módszerek és eszközök kifejezetten korrektnek és
visszafogottnak nevezhetők a kor viszonyai közepette.
A kor viszonyai közepette: a magyar kapitalizmus rendszerváltozás környéki
megszületése idején.
Az eredeti tőkefelhalmozás korában.
(Miért, ma már nem abban élünk? - A szerk.)
Rámenős volt, kihasználta a lehetőségeket, de nem volt gátlástalan és mohó.
Nem rohant és gázolt előre, hanem szisztematikusan építkezett.
Alapvetően betartotta a szabályokat.
Nem erőszakoskodott senkivel, nem zsarolt meg embereket, nem verte át az
üzleti partnereit.
Abban a korban, amikor a nagy vagyonok születtek, ez ritkaságnak számít. (.)
Nagyon céltudatos volt, és általában gyorsabban átlátta a helyzetet, mint a
partnerei.
De nem akarta átverni őket.
Mert hosszú távra kalkulált, tartós és stabil együttműködést akart, és úgy
gondolta, hogy abban a partnernek is meg kell találnia a maga számítását.
Mert különben nem fog működni a dolog.
Nála egy szóbeli megállapodás, egy kézfogás elég volt, hogy biztos lehessen
a dologban az ember.
Ha ez megvolt, a többit részletkérdésnek lehetett tekinteni.
Ezek az idézetek természetesen a Gyurcsány Ferenc egykori és részben mai
környezetében fellelhető - zömmel baloldali - emberektől származnak.
Egyikük-másikuk egykori KISZ-es.
Akadt köztük olyan, aki nem akart névvel nyilatkozni, így aztán másokat sem
nevesítettem ebben a részben."
Nem értem.
Mi történt?
Mi történhetett a mindig korrekt, mindig gyors és megbízható Gyurcsány
Ferenccel?
A már-már a zsenialitás határát súroló üzletemberrel, akinél az adott szó -
a gentlemen agreement ehhez képest a fasorban sincs -, a kézfogás felért egy
írásban megkötött szerződéssel?
Valami biztosan történt, hiszen élénken él mindannyiunk emlékezetében a
miniszterelnök jelöltek vitája, ahol - mint azóta kiderült - ártatlan
babaarccal szemrebbenés nélkül belehazudott vetélytársa arcába, amikor a
vizitdíj bevezetése kerül szóba.
Ha már a korrekt üzletembert nem is, de legalább a korrekt politikust
szerettük volna látni akkor, amikor az érdekegyeztető tárgyalásokon,
ahelyett, hogy valamiféle tisztességes ajánlattal állt volna elő, dagadó
karotisszal parancsolta ki az országból a neki nem tetsző véleményen
lévőket.
Hát hol van itt az ember, aki hosszú távra kalkulál, tartós és stabil
együttműködést akar, aki úgy gondolja, a partnernek is meg kell találnia a
maga számítását, különben nem fog működni a dolog?
Sehol.
Vagy talán velünk van a baj?
Francisco nem talál minket elég komoly tényezőnek, nem úgy tekint ránk, a
népre, a nemzetre, mint partnerére? Talán csak a szükséges rossz, a
hatalommal együtt járó ellátandó milliók kategóriáját jelentjük, akikkel
csak a pénztárfőkönyv kiadás-bevétel rubrikáiban találkozik, és akik eddig
inkább a kiadás, mint a bevétel oszlopsoraiban szereplő összegeket
szaporítják?
Van is az angolban erre egy megfelelő szakkifejezés: Collateral Damage, azaz
járulékos veszteség.
Úgy tűnik, mi lennék azok.
Idézet Debreczeni József "Új miniszterelnök" című könyvének 154-155.
oldaláról:
"Gyurcsány Ferencnek abban alapjában véve igaza van, hogy az egykori
üzletemberen utólag nem kérhető számon a politika erkölcse és a későbbi
politikus felelőssége.
Hogy üzletemberként természetesen az üzlet, politikusként pedig a politika
normáinak kellett, illetve kell megfelelnie, s hogy tevékenységének
megítélésekor nem lehet felcserélni a szerepeket és a szabályokat."
De mi van akkor, ha ezek a szerepek és ezek a szabályok felcserélődnek?
Mi van akkor, ha 23 millió román munkavállalóra, vagy december 5-én a
határokon kívül rekedt nemzettársainkra nem tekintünk másként, mint a
hidegfejű és mindig racionális döntéseket hozó üzletember, aki holmi
egyszerű tételt lát bennük a már előbbiekben említett pénztárfőkönyv
szintjére leredukálva a nemzeti kérdéseket, a magyar társadalom sorsát és
jövőjét?
Mi történik akkor, amikor a politikus helyet cserél az üzletemberrel, amikor
az országot csak egy nagyvállalatnak tekintik, magukat pedig
elnök-vezérigazgatóknak, akik teljhatalommal bírnak, élet és halál urai a
cégnél, azt rúgnak ki, és azt vesznek fel, akit csak akarnak?
És mi történik akkor, amikor nem veszik észre, hogy egy egész népet, egy
egész nemzetet nem lehet kirúgni, nem lehet őket a kapun kívülre tessékelni,
merthogy ez itten kérem szépen nem egy cég, nem egy vállalat,
részvénytársaság vagy holding, hanem ez itten kérem szépen a Haza.
Nagy H-val!
Az ország a nemzet, a lakóival egyetemben.
Nos, amikor ez megképződik, már pedig nagyon úgy néz ki, hogy efelé haladunk
öles léptekkel, hát akkor bizony nagyon nagy baj van, kedves barátaim.
Nagyon nagy baj van, mert amikor felcserélődnek a szerepek, felcserélődnek a
szabályok, amiről pedig már Debreczeni úr is megmondta, hogy nem engedhető
meg azok felcserélődése, úrrá lesz a káosz, vagy ahogy mostanság mondani
szokták, az őrület renddé magasztosul.
Abból pedig még soha semmi jó sem származott.
De vajon tényleg felcserélődtek a szerepek és a szabályok?
Ha a Franciscóról szóló könyvben leírtak úgy igazak, ahogyan azokat a szerző
állítja, akkor nem arról van szó, hogy a szerepek felcserélődtek, akkor
valami sokkal rosszabbról van szó.
Hiszen "Az új miniszterelnök" című könyvben arról olvashatunk, hogy Fletó
maga a megtestesült korrektség, hitelesség, mindig lehet adni a szavára,
most pedig homlokegyenest más a viselkedése.
Ha nem a szerepek felcserélődéséről van szó, akkor mégis mi történik itt?
Mi az, ami ennyire ellentétesen láttat velünk egy embert?
Idézet Debreczeni József "Új miniszterelnök" című könyvének 154. oldaláról:
"Lehetne ennél többet szerezni.
Még többet szerezni, tovább növelni ezt a vagyont, de nekem nincs ilyen
ambícióm.
Sokan ezért buknak bele, mert úgy érzik, nem lehet megállni.
Nem lehet kiszállni, és egyre többet és többet akarnak. Mi a fenének?"
Vajon mi az, ami ma motiválja a jelenleg regnáló kormányfőt?
Mi az, amitől nem úgy viselkedik, ahogyan az egy korrekt politikustól
elvárható lenne?
És ha már nem úgy viselkedik, ahogyan az egy korrekt politikustól elvárható
lenne, mert hát ezt még talán meg lehetne magyarázni azzal, hogy szegény
szerencsétlen nem is úgy tekint erre az országra mint egy politikus, hanem
úgy, ahogyan egy üzletember a cégére, szóval mi az, amitől még csak korrekt
üzletember módjára sem viselkedik, hanem sokkal inkább úgy, mint egy
elszabadult hajóágyú, ami néha-néha elsülve meggondolatlan rombolásával
óriási pusztításokat, s néha már-már helyrehozhatatlannak tűnő károkat okoz
az ország hajójának fedélzetén?
Vajon mi motiválja ezt az embert?
Mi az, ami ilyen, államférfihoz méltatlan viselkedésre készteti?
A pénz?
Nem, nem hiszem, hogy a pénz,hiszen tőle magától hallhatjuk, olvashatjuk,
hogy
"Lehetne ennél többet szerezni. Még többet szerezni, tovább növelni ezt a
vagyont, de nekem nincs ilyen ambícióm".
De akkor vajon mi?
Csak egyetlen logikus válasz marad, a hatalom.
Francisco, aki üzletemberként oly zseniálisan intézte dolgait,
műminiszterelnökként úgy tűnik elbukik, alulmarad a megmérettetésen.
Pénzügyi tanácsadóként, a spekulatív tőke nagy barátjaként úgy tűnik nem
érti meg, nem tudja elsajátítani azt a szemléletmódot, ami a tőke, a kamat,
a profit elsődlegességével szemben az ember, a nép, a nemzet elsődlegességét
hangsúlyozza.
A gazdaság van az emberért, nem pedig az ember a gazdaságért.
Amíg ez nem válik elsődleges fontosságúvá, ha tetszik, megkérdőjelezhetetlen
prioritássá egy politikusnál - hasonlóképpen a politikus van a választóért,
és nem a választó a politikusért direktívához -, addig Gy. F. helyzete
reménytelen, eleve bukásra van ítélve.
A KISZ, a foxi-maxi és a pártállami múlt jó alapot szolgáltat ehhez a fajta
torz szemléletmódhoz, az eredeti tőkefelhalmozás névvel illetett
vadkapitalizmusba fordult magán-szocializmus pedig még rá is tett egy
lapáttal.
Honnan is tudná valaki, hogy mit jelent ez a fajta gondoskodó, ha tetszik
szociális, értékrend, honnan is tudhatná egy olyan ember, aki a társadalom
nyakán élősködő rendszer haszonélvezőjeként kezdte pályafutását és hogyhogy
nem - ezt Debreczeni sem tagadja - valahogy mindig az egykori pártvonalas
kapcsolataival futott össze a gazdasági életben.
Honnan is tudhatná? Sehonnan.
Valahogy mindig ők voltak pozícióban, valahogy mindig ők voltak jókor jó
helyen, ma meg ott ülnek a hatalomban.
Úgy tűnik, amit oly kristálytisztán és bölcsen látott a pénzvilágban,
nevezetesen, hogy mi a fenének még több, azt a politika világában nem látja,
arra teljesen vak.
A hatalom - főként ha egy kézben összpontosul - néha szörnyű dolgokra képes,
amint azt már láthattuk számos esetben a történelem során.
Hogy mi lesz ennek a vége, ma még nem tudjuk.
A törvény eszközeit lassan, de kitartóan próbálja kicsavarni kezünkből a
zsarnok, a megszólalás, az ellenállás hangját ölebmédiáján keresztül
igyekszik elnyomni minden erővel.
Lassan nem marad más a számunkra csak Isten.
Reménykedhetünk és imádkozhatunk, s akkor talán a Haza újra fényre derül.
De azért tartsátok szárazon a puskaport is!
Isten áldja Magyarországot!
A szocialista nagyváros öntudatos polgára!
www.johafigyelunk.hu |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 2
|
|
|
|
2006. November
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
76 db bejegyzés |
| e év: |
270 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 181
- e Hét: 924
- e Hónap: 1871
- e Év: 37812
|
|
|
Offline
