|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 4
|
|
|
|
|
|
2006-12-06 23:24:26, szerda
|
| |
| |
Seszták Ágnes: Rezervátum
MNO 2006. december 4. 14:59
Seszták Ágnes:
Mostanában a Margitsziget ilyen-olyan privatizációja is benne van a
levegőben, egyelőre pletykaként.
Ez a hangolás.
Aztán mire észbe kapunk, nincs többé se sziget, se uszoda, se séta a romok
körül.
Megveszi egy tollas beruházó, és felépíti rajta a St. Marguerita Disneyland
Hungaryt.
Belépődíj euróért vagy dollárért.
A fő attrakció az a rezervátum lesz, ahol az őslakosokat fogják mutogatni.
Magyarok, amint ülnek a plazmatévé előtt, bámulva Gyurcsány hologramját a
nem létező Parlamentben.
S rajtunk röhög minden egészséges nemzet.
 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2006-12-06 22:54:13, szerda
|
| |
| |
Wass Albert
Magyar karácsony az égben
Aki még nem tudott róla, ám tudja meg, hogy amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt. Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak, s a mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, ahol várja már őket Jézus Király karácsonyfája. Mikor mindenki együtt van már, akkor az Úr Jézus megadja a jelt, s a kiválasztott szentek sorjában meggyújtják a mennyezetig érő karácsonyfán az emlékezés gyertyáit.
Nagy tiszteltetés ám a gyertyagyújtók sorába kerülni s fontos hivatal. Mert ezen múlik, hogy kikről emlékezik meg a mennyország népe azon a karácsonyon. Mikor aztán a gyertyák már mind égnek, akkor az Úr Jézus intésére sorra járulnak az ég lakói a karácsonyfához, s ki-ki ráaggatja a maga imádságát. Ezeket az imádságokat aztán az Úr Jézus megáldja, s szorgos angyalok nyomban aláindulnak velük a földre, hogy szétosszák azok között, akiknek szólnak. Ezek a soha nem hiábavaló, de mindig beteljesülő imádságok a mennyek lakóinak ajándékai a földi emberek számára. Így ünnepelnek odafönt karácsonyt azok, akik közülünk eltávoztak, tudja azt mindenki.
De ebben az esztendőben szokatlan dolog történt odafönt az égben. Már egy héttel karácsony előtt hírvivő angyalok járták sorra a mennyország lakóit s tudatták velük, hogy Jézus Úr parancsára ebben az évben magyar karácsony lesz odafönt.
Ilyesmi még nem történt amióta világ a világ, hogy egyetlen nép javára tartsák az ünnepet s méghozzá egy olyan kicsike, maroknyi nemzetet tiszteljenek meg ezzel, mint a magyar. De Jézus Úr így látta illőnek s helyesnek, s így is történt.
Mikor aztán megszólaltak odalent a földön ma este a karácsonyi harangok, egy szeplős arcú, vézna kis angyalka, aki még egészen új volt odafönt, rendelkezés szerint kezébe vette a fényes aranycsengőt, hogy megadja vele a jelt. Azonban olyan ijedt és elfogódott volt szegényke a nagy megtiszteltetéstől, hogy nyomban el is ejtette a csengőt, amiből aztán egy kis bonyodalom származott. Padlót érve a csengő ugyanis élesen felcsengett egyszer, amitől a szárnyas kapuk nyomban nyílani is kezdtek. Mivel azonban a csengő nyomban el is hallgatott, a kapuk is abbahagyták a nyílást, és a kint várakozók számára csupán egy szűk kis rést hagytak, melyen keresztül csak a soványabbja tudott beférni, a kövérebbje nem. Az újdonsült kis angyalka pedig úgy megszeppent a maga ügyetlenségétől, hogy szégyenében nyomban elszaladt, s elrejtőzött a karácsonyfa lehajló ágai alá.
Az Úr Jézus, látva a bonyodalmat, maga vette föl a csengőt s megrázta jó erősen, amitől nyomban szélesre tárultak a kapuk, s a nép betódulhatott az égi kupolaterembe. Jézus parancsára széles kört hagytak szabadon a karácsonyfa körül az égi magyarok számára, akik utolsónak vonultak be, ünnepélyes elfogódottsággal, hogy elfoglalják a megtisztelő helyet. Mikor aztán mindenki együtt volt, az Úr Jézus megadja a jelt: gyúljanak hát ki az emlékezésnek lángjai a magyar karácsonyfán!
Elsőnek az ősz István király lépett a fához s néma méltósággal gyújtotta rajta az első gyertyát. Sorra követték az Árpád-ház tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak s a többiek mind, hosszú, hosszú sorban. Pro libertate, suttogta a nagyságos fejedelem, s Petőfi Sándor keze reszketett, amikor kinyúlt a márciusi ifjak emlékének gyertyája felé. S rendbe kigyúlt az egész magyar történelem, s ott ragyogott pazar fényben a mennyei palota közepén, egész világ csodálatára. S mikor már minden gyertya égett a karácsonyfán, előlépett öreg Csikay Gyuri, esett vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, állához emelte kopott hegedűjét, s felsírt a húrokon a magyar Mennyből az angyal... De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Úr Jézusnak is megkönnyesedett tőle a szeme, s ártatlan kicsi angyalkák a háttérben csupa gyönggyel sírták tele a padlót.
Majd az Úr Jézus jelt adott megint, s rangsor szerint István király lépett oda elsőnek a fához, hogy felaggassa rá a maga ajándékát, földi magyaroknak. Aranytekercsre írott áldásos imádság volt, súlya majd földig húzta le a gyönge ágat. Szent László vitézi erejét, Zrínyi Miklós bölcs megfontoltságát, Rákóczi Ferenc lelkes hitét s Petőfi Sándor lángoló szívét aggatta fára. Úgy megtelt rendre minden ág magyaroknak szóló magyar imádsággal, hogy mire a más nemzetségből valók sorra kerülhettek, már csak úgy roskadozott a fa a tehertől.
Sok-sok időbe került, míg a mennyeknek minden lakója odajárulhatott a karácsonyfa elé a maga ajándékával. Nemzet még ennyi imádságot nem kapott, amióta világ a világ! Mikor aztán az utolsó imádság is rajta csüngött a fán, az Úr Jézus megáldotta valamenynyit, s míg a sok nép vonulni kezdett újra kifelé a szárnyas kapukon, szorgos kis angyalok nyomban hozzáfogtak, hogy batyuba kössék a sok égi kincset, s alászálljanak vele kicsi Magyarhonba.
Végül aztán már csak az égi magyarok álltak ott még mindig a magyar karácsonyfa körül, imába mélyülten. Az angyalok elhordták már az utolsó ajándékot is, s a gyertyák is kezdtek csonkig égni, amikor az Úr Jézus szeme hirtelen megakadt valami fehéren, a roppant karácsonyfa alsó ágai között. Jobban odanézett s hát bizony egy kis angyalka köntösének a csücske volt az. Az újdonsült szeplős kis angyalka, aki elejtette az aranycsengőt, kuksolt ott még mindig nagy ijedten. Az Úr Jézus félrehajtotta az ágakat, s kézen fogva elővezette onnan a szeplős kis angyalt. Hát te minek bújtál oda? kérdezte tőle mosolyogva. Restellem magama vallotta be a szeplős. Elfelejtettem volt azt a csengőt, lássa. Oh, hát te voltál az! nevetett az Úr. Ne búsulj semmit, megtörténik az ilyesmi mással is. De téged még nem láttalak itt eddig. Mi a neved? Honnan jöttél s mikor?Katika a nevem s Budapestről jöttem felelte a vézna, szeplős kicsi angyal november negyedikén, Uram.
Néhány pillanatig mély-mély csönd volt a nagy kupolateremben. Az égi magyarok mind a vézna kicsi angyalkát nézték, s valamennyinek könnyes volt a szeme. Aztán Jézus szelíd hangja törte meg a csendet. Isten hozott, Katika mondta jóságosan, s keze gyöngéden megsimogatta a kis szöszke fejet. Aztán küldtél-e te is ajándékot Budapestre a tieidnek?Küldtem, Uram felelte Katika, s elpirult a szeplői alatt. Aztán mit küldtél? kíváncsiskodott az Úr Jézus. Szép ünnepi imádságot szüleidnek, kis testvérkéidnek? A kicsi angyal képe még pirosabbra gyúlt. Nem imádságot küldtem vallotta be szégyenkezve. Az Úr Jézus igen nagyon elcsodálkozott. Nem-e? Hát mi egyebet lehet küldeni innen?Kenyeret felelte szepegve Katika. Szép fehér égi kenyeret. Minden nap félretettem, amit nekem adtak itt. Hiszen én kapok még máskor is tette hozzá bizalmasan. S ha nem, hát az se baj. De odalent Budapesten nincsen fehér kenyér, régóta már
Mély, döbbent csönd volt, szentek, angyalok pisszenni se mertek. Hiszen ilyesmi még nem történt emlékezet óta, hogy valaki kegyes imádság helyett kenyeret küldött volna alá a mennyországból.
Aztán az Úr Jézus lehajolt s homlokon csókolta a kislányt. Jól tetted, Katika, mondta halkan s lopva kitörölt egy tolakodó könnycseppet a szeméből, sokszor a kenyér a legszebb imádság. Én is azt adtam egyszer az én népemnek, amikor lent jártam a Földön. Kenyeret.
Valahol a meghatottan álló magyarok sorában egy öreg nagymamából kitört az elfojtott zokogás. Katika kitépte magát az Úr Jézus karjaiból, odafutott az öregasszonyhoz és két vézna karjával átölelte. Ne sírj, nagymama! kiáltotta hangos, csengő angyalka-hangon, mely egyszeribe betöltötte az egész mennyországot Apuék nem éheznek többet odalent! A mennyei kenyér, amit küldtem, meglásd, eltart sokáig!
Az Úr Jézus mosolygott. S mosolyától, bizony, akár hiszik, akár nem: kisütött a nap Magyarország fölött!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2006-12-06 22:46:42, szerda
|
| |
| |
A rendszerváltáson túl
Ugró Miklós Magyar Nemzet 2006. december 6. 0:02
Több mint kormányváltás, de kevesebb mint rendszerváltás - jellemezte Orbán
Viktor 1998-ban az országra váró változásokat.
A könnyed bonmot hamar szállóige lett, idézték egyetértően, de gyakrabban
elítélőleg, mint Orbán hatalomvágyának ékes bizonyítékát.
Természetesen, mint minden, ellentétekből építkező mondást, ezt is
kiforgatták, ám a végeredmény annyi,
hogy azóta többször volt kormányváltás, a rendszerváltás meg késik, megakad,
tétovázik, visszájára fordul, halványul és halódik.
A második Gyurcsány-kormány most változtatna ezen a gyakorlaton.
Gyurcsány a maga lendületes módján kormányváltás nélkül akar a
rendszerváltásnál is többet, nagyobbat véghezvinni.
Ő ugyan reformokat emleget, amelyek üdvös eredményeként a rendszerváltás
megszilárdulhat és kiteljesedhet, de az általa elképzelt változások jellege
és mértéke messze túl van a reformnak minősíthető békés átalakításon.
A reform lényegét egy közhelyszerű szlogenben így foglalnánk össze:
megőrizve megújítani.
Ami hazánkban mostanában történik, az nem reform.
Nem lehet reformnak nevezni azt, ha nagy hagyományú, olykor ezeresztendős
intézményeket szüntetnek meg, tesznek tönkre, a "reformált" magyar nyelv
egyik divatos kifejezésével élve: ellehetetlenítenek.
Nem reform, ha szétverik a Szent István-i megyerendszert, koldusbotra
juttatják a Tudományos Akadémiát,
ezzel a magyar tudományos életet, bezárják a kistelepülések iskoláit,
postáját, kultúrotthonát, megszüntetnek vasútvonalakat, eladják a magyar
műemlékeket, kifosztják és csődbe viszik a gazdákat, a hazai vállalkozókat.
Nem reform az, amikor holmi visszaélésekre való primitív és aljas
hivatkozásokkal megbüntetik a betegeket és a lelkiismeretes orvosokat, még
jobban megszorongatják a rászorulókat, megsarcolják a segíteni szándékozó
önzetleneket.
De nemcsak a hagyományos, olykor valóban rosszul, ám többnyire jól működő
intézményeket pusztítják gyomorforgató következetességgel, hanem a
hagyományos értékrendet is.
Mostanában szégyellnivaló a hazaszeretet, nem elég trendi a család,
ostobaság gyereket nevelni, kirekesztő a heteroszexualitás, életidegen a
gerincesség, az igazmondás a gyengeség jele.
Életrevaló és tiszteletre méltó viszont a megrögzött hazudozó, a senkiházi,
a jellemtelen, a megbízhatatlan. Tapasztalhattuk, hogy ebben a reformnak
mondott, de annak semmiképpen nem nevezhető folyamatban gyengült -
mondhatni, kihalásra ítéltetett - a közvetlen demokrácia.
(Lásd a tömegtiltakozások és a népszavazás elleni kampányokat.)
Látnunk kellett, miként sértették meg a jogállami normákat mind a
rendfenntartók, mind az igazságügyi szervek. Ezt sem lehet reformnak
nevezni, mert az állampolgárokban csökken az igazságügyi szervekbe vetett
bizalom, és, sajnos, azzal párhuzamosan a törvénytisztelet is.
Ne csodálkozzunk ezen, hiszen már a "szabad választásokon" sem érvényesül a
népakarat.
A rendszerint utólag bebizonyosodó csalásokon túl egy, a szavazók által alig
támogatott párt mindig megmagyarázhatatlanul nagy szerepet kap a hatalomban.
Gondoljunk bele: megint átalakulóban vannak a tulajdonviszonyok (a
köztulajdont "választói felhatalmazással" lopják el), eltűnnek társadalmi
rétegek (az önálló kisegzisztenciákat tönkreteszik), a gazdasági,
társadalmi, morális elképzeléseink és meggyőződéseink válságba kerülnek, ez
messze több, mint reform, de a rendszerváltáson is túlmegy.
Ilyen hatalmas változás, rombolás utoljára 1945-ben érte Magyarországot.
Lehet, hogy ezek megint felszabadítanak minket.?!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2006-12-06 22:40:30, szerda
|
| |
| |
Czakó Gábor: Globális hatalomőrület
Magyar Nemzet, 2006. december 4.
1956-2006
2006. október 23-án a magyarországi hatalom '56-os emlékművet avatott a Dózsa György úton. Az emlékmű hatalmas vasék, lándzsa-, vagy rakétahegy, amely a Budapest szívére irányoztatik. Csúcsa megbonthatatlan. Ha visszafelé lépkedünk mellette, akkor ritkul az anyag, mégpedig négyzetes hasábokká, amelyek pontosan megegyeznek az 56-os forradalom megtorlása során alkalmazott bitófákkal. Némelyik oszlopra két áldozatot is akasztottak, a hóhérok munkatermelékenységét fokozandó.
Ennek a bitóerdőnek az üzenete napnál világosabb. A művészet soha nem képes hazudni. Annak a hatalomnak a természete is világos, amely a tárgyat megrendelte, és a megtorlás túlélőinek egyöntetű tiltakozása ellenére fölállította. Éppen e tiltakozás igazolta, hogy a "mű a célnak megfelel".
Hogy mi volt a cél, az kiderült az avatás napján, estéjén, éjszakáján.
Miért kellett leverni 56-ot 2006-ban is? Mindkét esetben ugyanazért: a hazugság leleplezése miatt.
A korhazugság 50 éve a szocializmus volt: mindennemű testi-lelki tulajdon államosítása, kemény munka, tengernyi áldozat, a hit, a becsület és a közösségek fölszámolása, ezer megszorítás, a végén pedig kommunizmus, a tökéletes közösségi társadalom, az elképzelhető legszabadabb és leggazdagabb világ, a földi paradicsom ígérete. Már most is... majdnem... a nagy példakép Szovjetunióban már húsz éve...
A maszlagot bevette a Nyugat is. A kommunista pártok Olasz- és Franciaországban orrhossznyival maradtak el a választási győzelemtől, hála a remek propagandának, meg a "hasznos idiótáknak" ahogy a KGB házilagosan nevezte az általa befűzött vezető/áruló értelmiségieket J. P. Sartre-tól Picasson át B. Shaw-ig.
Amikor október 23-án a földbevert magyarság az égre nézett, meglátta az angyalt az ország fölött, akkor hirtelen szétpukkant a hazugságbuborék és a szocializmusnak álcázott politikai kapitalizmus széthullott. Kitört a forradalom, eleddig az utolsó. Harcosai és megélői bőven hoztak magukkal tapasztalatokat a tőke uralmának korából, hiszen az nyolc éve ért véget, és éppen most égette meg őket a szocialista hazugság. Egyiket sem akarták többé. A munkástanácsok még november 4. után is működtek, és kialakították a magyar modellt. Rőczey János: Ha a köztársasági elnökömet választhatom, miért ne választhatnám az osztályvezetőmet is?
Másképp: a politikai demokrácia kulisszái mögött ne hatalmaskodjék senki. Nem kell nagytőke, nem kell kizsákmányolás és ispán sem kapitalistától, és a párttól sem, vegyük kezünkbe a munkahelyünket és a sorsunkat. Úgy akarták, hogy a gyárban, a földeken, vagy bárhol dogozók a sajátjukként birtokolják a javakat, és közösen rendelkezzenek velük. Elképzelésük csak hasonlított a "jugoszláv modellre", mert az csak álca volt: a párt döntött mindenben. A magyar modell megvalósítására tett szerény és hamar kifulladt kísérlet volt a Munkavállalói Részvényprogram (MRP) az Antall-kormány idején.
Amennyire nem tetszett Moszkvának és a pártnak a magyar modell, ugyanannyira ellenezték a multik is. Emlékszünk: akkor éppen Szuezben gyarmatosítottak demokratikus hadaikkal.
56-ban tehát az angyal nem egyszerűen a magyar szabadságot mutatta, hanem a földi életet súlyosan veszélyeztető Gazdaságkor fölszámolásának útját is. Ennek az irgalmatlan folyamatnak a rémjelei azóta egyre sokasodnak. A komoly kutatók egyetértenek abban, hogy a Földet fenyegető legfőbb veszély a társadalmi ellenőrzés alól kiszabadult haszonelv globális hatalomőrülete, amely megkerüli a demokrácia védvonalait. Egyszerre fenyeget emberiséget, földet, vizet, levegőt. Pl. annyi madár és emlős fajt irtott ki a közelmúltban, amennyi áldozatot csak a földtörténet nagy katasztrófái szedtek. (Kertész Miklós). Ellene a leghatékonyabban a szellemi értékek és a munka harmóniájának újrateremtésével, a helyi kultúrák, az önigazgatás, és a közösségek megerősítésével lehetne tenni. Magyarán a magyar modellel.
Magyarországon a multik támogatásával, és a választók aljas megtévesztésével bitorolja a közhatalmat egy kompárdor tőkés csoport.
2006-ban a magyarok jelentős része fölismerte, hogy becsapták: Böszme elvtárs be is vallotta Öszödön, hogy a hatalomért csalt és hazudozott: "Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni (...) Nagy dolog volt, imádtam, életem legjobb része volt." Egyre többen rájöttek arra is, hogy a csalárd kormány a nemzetközi nagyvállatok javára és a bennszülöttek kárára dolgozik. Tavaly a magyar gazdaságban megtermelt profit 90 % két tucat óriáscég zsebébe vándorolt. Befizetéseik viszont a teljes államháztartási bevételnek csak a 14 %-át tették ki. (Bogár László) A többi maradt nekünk, a tíz milliónak, s szakadt a nyakunkba. Eleven példa a "gyógyszergazdaságosságról szóló törvény." A multiknak lesz gazdaságos, nem nekünk. Az ő kezükbe adja a gyógyszer-üzletágat, tehát az állami adóbevételek csökkenni fognak, a bennszülöttek kiszolgálása romlik, s mellesleg szétzúzódik a magyar középosztály egy értékes csoportja.
A szeptember 18-án megindult tüntetéssorozat először Böszme és kormánya ellen irányult, de egyre többen láttak át a "szocialista", a "baloldali" és "liberális" eszme-szitákon. Észrevették, hogy ezek az elnevezések hamisak, a hazudozás pedig folyamatos. Alapállás. A reform kifosztást jelent, a rendbetétel zavarkeltést, az ésszerűsítés sanyargatást. Ezrek érezték meg a saját bőrükön, milliók látták a televízióban a véreskezű demokraták pandúrjainak bűncselekményeit. A legvéresebb kezű főrendőrt utána kitüntették...
2006. október 23-án az ünneplő közönség fölött helikopterek köröztek - zavarandó az angyallátást. Azután jött, ami ötven éve, október 24-én a Kossuth téren, meg Mosonmagyaróvárott, Tiszakécskén, s év végéig még vagy száz helyen. Terror.
2006-ban ismét, és azért, nehogy kitörjön újra a forradalom, s lerántsa leplet a világnagy hazugságról. Nehogy a csehek, a franciák, sőt, az amerikai emberek is meglássák, mi a helyzet. A sors fintora, hogy a gazdaságkori társadalomkísérletek: a kapitalizmusok és a szocializmusok mind forradalmakban születtek, és mára semmitől sem irtóznak jobban, mint a szülőanyjuktól...
56-ban Dulles adott szabad kezet az oroszoknak, idén november 9-én a budapesti amerikai nagykövet jelentette ki, hogy Magyarországon a demokratikus intézmények erősek, és országa magyar belügynek tekinti a véreskezű böszmék jogtiprásait.
Ezenközben pedig a multisajtót telekürtölték a terror bértollászai, hogy a magyar bennszülöttek és vezetőik fasiszták. Pedig biztos jól emlékeznek arra, hogy mit is tanultak a fasizmusról a szemináriumon: "a finánctőke diktatúrájának legreakciósabb, nyílt, terrorista formája, amelyet az imperialista burzsoázia hozott létre, hogy segítségével elnyomja a munkásosztályt s általában a társadalom minden haladó elemét, és fenntarthassa a kapitalizmust." (Filozófiai lexikon, Szikra, 1955.) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 4
|
|
|
|
2006. December
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
71 db bejegyzés |
| e év: |
126 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 2409
- e Hét: 5511
- e Hónap: 16622
- e Év: 170118
|
|
|
Online
