|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
|
|
2007-01-14 22:14:44, vasárnap
|
| |
| |
A kommunisták sem kérnek Gyurcsányból
A Magyar Kommunista Munkáspárt közleménye
Budapest, 2007. január 13., szombat (OS)
Miénk a kórház, magunknak építettük!
A Magyar Kommunista Munkáspárt megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy az
egészségügyi miniszter egy tollvonással öt, nagy múltú kórházunkat dobta a
szemétbe. Ezek közül az egyik a Schöpf-Mérei kórház és Anyavédelmi Központ.
Molnár úr ezzel az intézkedésével hazavágta az egyik legeredményesebben
működő hazai intézményünket, mely a mai napig pozitív mérleget produkál.
Megszűnik a szülészet-nőgyógyászat, a csecsemő, és gyermekgyógyászat.
Megszűnik a 11. éve működő, Európában is elismert, Magyarországon úttörőként
elindított utcai inkubátoros szolgálat.
Tisztelt miniszter úr! Kinek jó ez? Kinek a lelkén szárad majd a többi
kirakott csecsemő? Hová vezet ez a népgyilkoló politika?
Megtanulhattuk az elmúlt 17 évben: ahova az SZDSZ beteszi a lábát, ott fű
nem terem! Most már kórház sem! Így van ez az oktatásban, a közlekedésben,
és itt, az egészségügyben is. Amit reformoknak álcáznak semmi más, mint
elbocsátások, bezárások, leépítések tömkelege, bárhova is nyúljanak. Miért
van ez így?
Nekünk, magyar kommunistáknak van erkölcsi alapunk, hogy elmondjuk a
véleményünket!
Mi voltunk, akik kezdeményezték a kórházprivatizáció elleni népszavazást. Mi
már akkor figyelmeztettük az ország népét, hogy mire készülnek a szoc-lib
urak! Akik akkor nem hallgattak ránk, mára szembesültek a rideg valósággal.
Mi akkor is megmondtuk, hogy a kormány hazudik, most is ezt mondjuk.
A teljesen lerobbantott, szándékosan eladósított kórházainkat külföldi tőkés
cégek kezére játsszák.
Ennek az árát is Te fizeted meg!
Bezárt kórházainkból pedig luxus szanatóriumot, vagy luxus öregek otthonát
varázsolnak. A Magyar Kommunista Munkáspárt azt mondja: Elég volt!
Magyarország nem kér a kormány liberális politikájából!
Nem kérünk Gyurcsány úr "nem fog fájni" csomagjából!
Nem kérünk a gázáremelésből, és a közlekedési díjak emeléséből sem!
A Magyar Kommunista Munkáspárt felszólítja a kormányt, hogy azonnal hagyja
abba az egészségügyi rendszer szétverését, kórházaink tönkretételét!
Követeljük, hogy a GDP-nek legalább 8 százalékát az egészségügyre fordítsák!
Követeljük, hogy biztosítsák minden magyar ember számára, az egészséghez
való egyetemes emberi jogot!
A Magyar Kommunista Munkáspárt Elnöksége
Budapest, 2007. január 13.
A Magyar Kommunista Munkáspárt közleménye
Budapest, 2007. január 13., szombat (OS)
Miénk a kórház, magunknak építettük!
A Magyar Kommunista Munkáspárt megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy az
egészségügyi miniszter egy tollvonással öt, nagy múltú kórházunkat dobta a
szemétbe. Ezek közül az egyik a Schöpf-Mérei kórház és Anyavédelmi Központ.
Molnár úr ezzel az intézkedésével hazavágta az egyik legeredményesebben
működő hazai intézményünket, mely a mai napig pozitív mérleget produkál.
Megszűnik a szülészet-nőgyógyászat, a csecsemő, és gyermekgyógyászat.
Megszűnik a 11. éve működő, Európában is elismert, Magyarországon úttörőként
elindított utcai inkubátoros szolgálat.
Tisztelt miniszter úr! Kinek jó ez? Kinek a lelkén szárad majd a többi
kirakott csecsemő? Hová vezet ez a népgyilkoló politika?
Megtanulhattuk az elmúlt 17 évben: ahova az SZDSZ beteszi a lábát, ott fű
nem terem! Most már kórház sem! Így van ez az oktatásban, a közlekedésben,
és itt, az egészségügyben is. Amit reformoknak álcáznak semmi más, mint
elbocsátások, bezárások, leépítések tömkelege, bárhova is nyúljanak. Miért
van ez így?
Nekünk, magyar kommunistáknak van erkölcsi alapunk, hogy elmondjuk a
véleményünket!
Mi voltunk, akik kezdeményezték a kórházprivatizáció elleni népszavazást. Mi
már akkor figyelmeztettük az ország népét, hogy mire készülnek a szoc-lib
urak! Akik akkor nem hallgattak ránk, mára szembesültek a rideg valósággal.
Mi akkor is megmondtuk, hogy a kormány hazudik, most is ezt mondjuk.
A teljesen lerobbantott, szándékosan eladósított kórházainkat külföldi tőkés
cégek kezére játsszák.
Ennek az árát is Te fizeted meg!
Bezárt kórházainkból pedig luxus szanatóriumot, vagy luxus öregek otthonát
varázsolnak. A Magyar Kommunista Munkáspárt azt mondja: Elég volt!
Magyarország nem kér a kormány liberális politikájából!
Nem kérünk Gyurcsány úr "nem fog fájni" csomagjából!
Nem kérünk a gázáremelésből, és a közlekedési díjak emeléséből sem!
A Magyar Kommunista Munkáspárt felszólítja a kormányt, hogy azonnal hagyja
abba az egészségügyi rendszer szétverését, kórházaink tönkretételét!
Követeljük, hogy a GDP-nek legalább 8 százalékát az egészségügyre fordítsák!
Követeljük, hogy biztosítsák minden magyar ember számára, az egészséghez
való egyetemes emberi jogot!
A Magyar Kommunista Munkáspárt Elnöksége
Budapest, 2007. január 13. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-01-14 15:37:32, vasárnap
|
| |
| |
Stoffán György: Valamit rosszul csinálunk...
A mai magyar társadalom kettéosztottsága közös bűn.
Mind az általam hibásnak tartott megfogalmazásban jobb és baloldalnak nevezett társadalmi rétegek,
mind pedig a kormány és a parlamenti ellenzék folyamatos ostobasága okozza a mai helyzetet.
A baloldal folytonos gyűlölködése és fasisztázása, valamint a jobboldal fanatikus nosztalgiázása hátráltatja az ország és az egyén fejlődését, gazdagodását, erkölcsi megújulását.
A törvények pedig olyanok, amilyenek... a kormány, akár hazudozással, akár más súlyos erkölcsi mélységekbe zuhanásával együtt van.
Nem váltható le, és fölösleges az újabb és újabb történelmi dátumokhoz kötődő mazochista kormánybuktatási álmok tervezgetése, ugyanis a kormánynak van, a kormánybuktatónak pedig nincs fegyvere,
szervezettsége, és ami van az szintén a kormánytól ered, tőle származik, ők szervezik ezt a fajta ellenzékieskedő randalírozó tömeget.
Tehát, ma ott tartunk, hogy beszélünk, háborgunk, nosztalgiázunk, rögzíttetjük magunkat a kormány biztonsági szerveivel, és egy jottányit sem léphetünk előre, mert nincs rá módunk és lehetőségünk.
Magyarán, ostobán csinálunk mindent itt a jobboldalon, ahelyett, hogy meggondolt és ésszerű, nem a fellegekben járó terveket szőnénk jövőnk jobbítására, ha kell akár a kormánnyal karöltve.
(Nem megerősítve egyetértésünkkel a kormányt, de az ország érdekében valamifajta együttműködéssel!)
Már hallom is az ellenkezőket, miszerint azt gondolják, hogy a cikkíró vagy megbolondult,
vagy megvették őt is a kommunisták...
Megnyugtatásképpen mondom: egyik feltételezés sem igaz.
Csupán arról van szó, hogy a jelenlegi törvényeknek érvényt szerezve, személyiségi jogaink
és az Alkotmány által biztosított jogok alapján a kapitalizmus is ad bizonyos lehetőségeket a vállalkozásokra, karitatív segélyek megszerzésére, amelyekkel a társadalom elesettjeit támogathatjuk, s a nosztalgia, valamint az önveretéses kormánybuktató álmok helyett fontos lenne elgondolkodni azon is, hogy melyek azok a lehetőségek, amelyekkel pénzt lehet ,,csinálni" egy új nemzeti felemelkedés megvalósításához.
Fölösleges és értelmetlen ,,Gyurcsány mondjon le", ,,Gyurcsány takarodj" jelszavak helyett.
Ma az ellenzékiség nem áll másból, mint a szentkorona tan és az alkotmányozó nemzetgyűlés követelésének hangoztatásából, a sokakat ingerlő ,,árpádsávos" zászló lengetéséből, és a Kossuth téren elordibált vagy éppen méltóságteljesen elmondott beszédekből.
(Az ,,árpádsávos" lobogót az 1990-es években alaposan lejáratta a szintén beszervezett ,,ellenzéki"
Szabó Albert, aki kopasz, feketeruhás seggfejeivel sokszor állt díszőrséget a Keleti pályaudvar
aluljárójában, és amely ,,díszőrség" még a nem zsidó idős emberekben is igen rossz emlékeket ébresztett.)
No, meg a fagyoskodás a Batthyány-örökmécsesnél, és az egyszer-egyszer a városon végigvonulásból,
amely jövés-menés éppen olyan értelmetlen a kormány léte vagy nemléte szempontjából,
mint a kádár érában a tiltott irredenta dalok kocsmai éneklése,
amely csak az éneklőre volt negatív hatással...
Erdély román, a Felvidék szlovák maradt, és sajnos Horthy Miklós sem támadt fel tőle...
A magyar arról volt híres minden történelmi időben, hogy feltalálta magát az adott körülmények között.
Lehetett itt tatár, török, uralkodhatott 450 évig a Habsburg-ház, lehetett nyulas vagy kommunista ámokfutás, a magyar nem volt annyira élhetetlen, mint ma.
A magyar mindig megtalálta azt az utat, hogy túlélje az éppen fennálló politikai elnyomást.
(Mert azt nem szabad elfelejteni, hogy a politikai elnyomás immár ötszáz éve állandó, s ezért a magyar mára alig, vagy egyáltalán nem tudja elképzelni mi is a szabadság, és ahhoz hogyan lehet eljutni...
illetve el lehet-e jutni egyáltalán.)
A magyar embereknek azonban fel kellene ismerniök, hogy az elnyomás múló állapot,
mert az erkölcs és a nemzeti identitás mindig nagyobb erő és hatalom,
mint a pénz, a haderő, vagy a törvények által való állampolgári jogmegsemmisítés.
Ma tehát rossz politikai konstellációban élünk ismét, és ugyanazok miatt, akik miatt már nagyanyáink is efféle helyzetben voltak.
Igaz, ők nagyrészt ebben is haltak meg... egész életüket a szabadság csak hírből való ismeretében élték le.
Ám, akkor más volt a nemzetközi helyzet is, más blokkba tartozott a megcsonkolt Magyarország,
s nem volt kiút ebből a megalázottságból.
A magyarországi magyar viszont ma sem ismeri föl lehetőségeit.
Pedig példa, ezernyi áll a rendelkezésére.
Magyar példa...
Mi, itt Magyarországon önszánalommal, önsajnálattal, anyagi helyzetünket féltve élünk,
s ezért egy-egy tüntetésen teljesen érthetetlen módon Trianonozunk...
Mi itt Magyarországon, amikor az erkölcsi mélységek beláthatatlanok, arról vitázunk és azért veszekszünk,
hogy az ,,árpádsávos" zászló jogos jelképünk-e vagy sem.
Mi itt Magyarországon a ,,Fradika" I. osztályba való visszahelyezését tartjuk a legfontosabbnak
egy-egy tüntetésen, s az is megbocsátható, ha a TV képei szerint a TV székházból kartonostul lopjuk el a szódavizet... mert mi tüntetők, ,,forradalmárok" vagyunk.
Nos tehát, teljese mellékvágányon van a nemzeti oldal Magyarországon...
Mert nem gondolkodik, mert erkölcsileg annak a kommunista társadalomnak a neveltje,
amely a még meglévő hitet és nemzeti tudatot is kiölte belőle.
És persze a tudást, a tudás iránti igényt, a diplomáciai érzéket és az úri magatartást...
A túlélésre, mint írtuk van recept.
Remek recept, ami immár nyolcvanhét éve bizonyítja, hogy igen is, meg lehet élni,
és lehet élni egy-egy erkölcsileg alacsonyszintű társadalomban, elnyomásban, és mégis szabadon.
Lehet megalkuvás nélkül, tüntetések nélkül és önmegveretés nélkül túlélni egy-egy olyan rendszert, amely elvesztette hitelét, méltóságát, és minden klasszikus értékét.
Lehet gazdaságot építeni, tanulni, és túlnőni azokat, akik azt gondolják, hogy ők az urak minden téren, s nélkülük semmi sem létezhet...
Lehet változtatni a nyomorúság és az elnyomottság érzésén, ha akarjuk...
lehet saját hazánkban élni, még akkor is
ha sokan azt mondják, hogy elvették tőlünk, hogy idegenek szállták meg, s belőlünk cselédet, rabszolgát faragnak...
Van példa, amelyet nem kell, de kötelező követni.
Van példa, amely számunkra is tanúságos.
Az elcsatolt magyar területek magyar lakosságának kitartása, fejlődése és szenvedései által való sokszori megújulása.
Nem szomorkodni és nosztalgiázni kell, hanem saját emberi és nemzeti szabadságunkat
kell megteremteni, most ebben a politikai környezetben olyan módszerekkel, amelyekkel lehet.
Mert a hőzöngés nem kell a ,,háborúhoz", de a pénz igen.
A parlamenti pártokra nem számíthat senki, sem a jobb, sem a baloldalon, mert jól tudjuk,
hogy a demokrácia, mint olyan nem létezik.
Éppen olyan ostoba és megfoghatatlan megfogalmazás, mint a proletárdiktatúra egyidejűleg a szocialista demokráciával...
Aki hisz benne az orvosi eset.
Hiszen ma azt látjuk, hogy a kormány és a parlamenti pártok jól szervezett diktatúraként működve azt tesznek, amit akarnak.
Ha pedig a nép összegyűlik egy nemzeti ünnepen, akkor megfélemlítésképpen jól összeverik, lerohanják, rálőnek... majd megmagyarázzák, hogy ez miért volt fontos és elengedhetetlen.
Mert a kétmillió potenciális árulóból, amely minden korban megtalálható volt e csöppnyi Magyarországon,
akad annyi várszomjas fiatal aberrált is, amennyi a tömegoszlatáshoz elegendő.
Parancsnok, aki erre utasítást ad, hát az meg megmaradt Kádár rendszeréből!
Magyarán: a demokrácia éppen olyan hazugság a maga nagy szlogenjeivel együtt,
mint maga a kormánypárt, amely hasonlókkal került hatalomra.
Pedig, a kormány is tehetne azért, hogy ez a megosztottság megszűnjék.
De nem tesz, mert úgy érzi hatalma teljességében, hogy nem kell a néppel foglalkozni, nem kell a népet megkérdezni, s ha kell, akkor előtte a népnek hazudozni kell, mert a nép hülye,
primitív és a nép mindent bevesz, amit a ,,felsőbbrendűek" mondanak neki.
És ebben a kormánynak tökéletesen igaza van...
A nép ilyen.
Mindezek ellenére fontos volna átgondolni a nemzeti oldal mai helyzethez való hozzáállását.
Hiszen a mostani ellenkezés hatástalan és öngyilkos, még akkor is, ha ezekre a tüntetésekre
,,nagynevű magyar hős forradalmárok" heccelik a tömegeket.
Meg kell keresni a nosztalgiázás és a nevetségessé válás politikája helyett a járható utat, amelyet fel kell ismerni, és aszerint kell cselekedni.
Pénzt kell csinálni, az önkormányzatoknak el kell rugaszkodniuk a megszokott és sült galamb váró semmittevéstől, az egyénnek pedig fel kell találnia magát akár vállalkozásokban, akár más módon, hogy a megélhetését biztosítani tudja.
Mondani persze könnyű vethetnék a szememre Olvasóim, ám a személyre szóló megoldásokat
nehéz volna e helyen leírni.
Más országok magyarjainak példáján okulva bizonyos, hogy nem lehetetlen a békés, de célratörő gyarapodás.
(Pl: van olyan partiumi kisváros - Nagylak -, amelynek közútjai példátlanul rossz állapotban voltak,
s az állam nem adott pénzt az utak javítására.
Mire a kisváros vett egy Nyugaton már nem használt aszfaltozó gépet, és ma már abból van bevétele,
hogy kölcsönadja a gépet a környező településeknek is.... És mindenki jól jár...)
Mi itt Magyarországon, valamit közösen csinálunk nagyon rosszul.
De újra kezdeni és újra értékelni soha nem késő.
El kellene gondolkodni azon, hogy magyarságunkban melldöngetés, trianonozás és önhittség helyett tudunk-e valamit tenni saját érdekünkben.
Mert az ordibálás és a ,,sokakat irritáló zászló" lengetése még nem kormánybuktatás és nem mindennapi kenyér, amelyet gyermekeinknek adhatunk.
Ez mindössze a kormányt erősíti.
A társadalmat azonban gyengíti és elerőtlenedik a legkitartóbb ember is ebben a szélmalomharcban.
Kezdődjön el tehát egy átértékelés, egy más szemlélet kialakítása,
és ha majd van pénz, és van gazdasági biztonság (amelyet még ilyen körülmények között is ki lehet és kell alakítani) akkor lehet megpróbálkozni egy újabb kormánybuktatással...
(Ps: Bizonyára sokan felhorkannak:
,,Lám, már ez is azt mondja, hogy ne tüntessünk, ne menjünk az utcára, ne csináljunk semmit..."
- De, mindent lehet.
Ugyanis cikkemet kizárólag azoknak írtam, akik értik is, hogy mit akartam mondani...
Akik nem értik, azoknak csak azt üzenem:
Csak így tovább fiúk... bele a semmibe, a megsemmisülésbe, a teljes nyilvántartásba és ezzel a felszámoltatásba!)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-01-14 10:16:44, vasárnap
|
| |
| |
Walesa: A kommunisták továbbra is félelmetesek
2007. január 13. 17:56
Lech Walesa volt lengyel elnök szerint Stanislaw Wielgus kinevezett varsói
érseket, aki ügynökmúltjának lelepleződése miatt múlt vasárnap, közvetlenül
beiktatása előtt lemondott hivataláról, az egykori kommunista
titkosszolgálat emberei "buktatták meg".
Walesa ezt a véleményét a Corriere della Sera című olasz lap szombati
számában megjelent interjúban fejtette ki. A volt lengyel elnök, aki a
szovjet tömb első szabad szakszervezete, a Szolidaritás vezetőjeként bátran
szembeszállt a kommunizmussal, maga is éveken át ügynökvádakkal volt
kénytelen szembenézni, amiért elnöksége idején nem járult hozzá a kommunista
korszak ügynökdossziéinak megnyitásához.
Walesát a múlt évben tisztázták végleg a vádak alól.
"Wielgus érsek bocsánatos bűnt követett el. Kis dolgot, ami egész hátralévő,
ígéretes jövőjét tönkretette.
A következmények egyáltalán nem állnak arányban azokkal az érdemekkel,
amelyeket egész papi működése során szerzett" - hangsúlyozta Walesa.
A volt lengyel elnök szerint nem véletlen, hogy a botrány az utolsó
pillanatban, a beiktatás küszöbén pattant ki.
"A régi titkosszolgálati emberek tudatosan kiszámították, mekkora szenzációt
kelt ez a leleplezés Lengyelországban, külföldön és a Vatikánban. A
destabilizáció szakemberei ők" - mondta.
"A kommunisták Lengyelországban több mint százezren vannak, erősek,
szervezettek, és beágyazódtak a legfontosabb ágazatokban" - magyarázta.
"A kormány azzal fenyegeti a titkosrendőrség egykori funkcionáriusait, hogy
elveszi nyugdíjukat,
és megfosztja őket közéleti tisztségeiktől, ezért ők ellentámadásba
lendülnek" - folytatta, és figyelmeztetett:
"Ha igazán felbőszülnek, nagyon veszélyessé válnak".
"A kommunisták továbbra is félelmetesek.
Elvesztették a legutóbbi választásokat, és arról gondolkodnak, hogyan
kerülhetnének újra hatalomra,
sőt, hogyan változtathatnák meg a rendszert" - mondta a volt lengyel elnök.
Az átvilágításról szólva Walesa kijelentette:
"Az a probléma, hogy Lengyelországot ma populisták és demagógok
kormányozzák, akik prioritást csináltak a lusztrációból".
Arra a kérdésre, hogy a Lengyelországot ma irányító Kaczynski fivérek
csapatának van-e jövője, Walesa így válaszolt:
"Ez az ő történelmi pillanatuk. A Kaczynski ikrek eszményi helyzetben
vannak.
Az elnök és a kormányfő teljes egyetértésben van, kölcsönösen védik és
biztosítják egymást, tisztes többséggel rendelkeznek a parlamentben.
Nem gyógyultak még ki a korábbi betegségeikből, de nagy dolgokat vihetnek
véghez.
Csak az a kérdés, a megfelelő utat választják-e" - mondta az interjúban
Walesa.
A lengyel egyház a kommunizmus időszakában támogatta a Szolidaritás által
vezetett demokratikus mozgalmat.
A független szakszervezet a lengyel származású II. János Pál pápa ihletésére
született,
és ez a mozgalom buktatta meg a kommunista rendszert 1989-ben.
Jaroslaw és Lech Kaczynski (a kormányfő és az államfő) pártja 2005-ben
került hatalomra azzal az ígérettel,
hogy megtisztítják a közéletet azoktól, akik szoros szálakkal kötődnek a
korábbi kommunista rendszerhez.
A vizsgálat a Szolidaritás szakszervezetre is kiterjed.
Az 1981-83-as hadiállapot idején letartóztatott aktivisták közül többen
kollaboránsokká váltak, és Walesa ellenfelei, köztük a Kaczynski fivérek,
azt sugallják, hogy a volt elnök is egy volt közülük.
MTI - fidesz.hu |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-01-14 10:06:37, vasárnap
|
| |
| |
Molnár ámokfutása
Torkos Matild
2007. január 13. 0:02
Magyar Nemzet - Vezércikk
Ha egy felelős miniszter egy határidőt úgy tart be, hogy az éjszaka jótékony sötétjét megvárva hozza nyilvánosságra az állampolgárok életét befolyásoló intézkedését, amelyről azután kiderül, hogy egyszerre döbbenti meg az ellenzéket, a hatalmon lévő szocialisták és szabad demokraták szakpolitikusait, valamint a tb-járulék-fizető polgárokat, akkor vagy a miniszter szakmai hozzáértésével van baj, vagy Molnár Lajos a magyar parlamentáris demokrácián kívül tanyázó érdekcsoportok kényére-kedvére reformálgatja egészségügyi rendszerünket.
Mint ismeretes, a miniszter hétfő éjszaka hozta nyilvánosságra ágyszámjavaslatát. Ma még az sem látszik tisztán, mi a cél: a kórházak működtetési költségeinek csökkentése, avagy csupán néhány nagy értékű ingatlanból a gyógyítómunka kiebrudalása. Az egészségügyi szakemberek politikai szimpátiától függetlenül a megdöbbentő, átgondolatlan és elképesztő jelzőkkel illetik Molnár javaslatát. Például egy dél-dunántúli egészségügyi intézmény úgy kapott harminc elmegyógyászati ágyat, hogy soha nem kezelt elmebeteget, nincs is ilyen képzettségű szakorvosa.
Mikola István szakmailag elhibázottnak és finanszírozhatatlannak tartja az ágyszámok regionális elosztásáról szóló miniszteri ajánlást. A Fidesz szakpolitikusa tegnapi sajtótájékoztatóján felszólította Molnár Lajost, hogy hagyja abba a tébolyult rombolást az egészségügyben. Szerintem Mikola képviselő úr is tudja, dörgedelme csupán falra hányt borsó. A kényszerzubbony ugyanis Gyurcsány Ferenc kezében van. Vagyis előbb a kormányfőt kell partvonalon túlra küldeniük azoknak, akiknek módjukban áll, és csak utána lehet megállítani Molnár ámokfutását.
A járulékokat évtizedeken át befizető állampolgárnak persze kőbe vésett jogai vannak az alkotmányban, ám a szerzett jogait olyan vehemensen fosztogatják szinte nap mint nap, hogy képtelenség egyszerre megvédeni az egészségügyi ellátórendszert, a tandíjmentes felsőoktatást, a bérek reálértékét, az utazási kedvezményeket, a nyugdíjak értékállóságát, a politikai és szabadságjogokat, a valódi demokratikus berendezkedést. Ha a kiszolgáltatott helyzetbe taszított, szavazógéppé degradált emberek, akiket mesterségesen a lövészárok jobb és bal oldalára tereltek, miközben folyamatosan a szembenállásra buzdítják őket, nem fognak össze az évtizedek alatt megszerzett és megtartott szociális jogaik megvédése érdekében, és nem akadályozzák meg most például Molnár Lajos ámokfutását, akkor meg is érdemlik a sorsukat.
Akkor olyan megoldásokkal, kompromisszumokkal kell majd beérniük, mint amit kényszerhelyzetében a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet dolgozott ki. Ők gazdasági társaságként, a jelenlegi 180 aktív ágy helyett mindössze 20 aktív és 100 krónikus ágyon gyógyítva dolgoznának tovább. Házi, otthoni gyermekápolást végeznének anyagi ellenszolgáltatás fejében - már annak, aki meg tudja fizetni -, vagyis a szülőnek nem kellene táppénzre mennie, hanem egy szakdolgozó ápolná a beteg gyerekét saját otthonában. Sőt a kórház 80 ezer négyzetméteréből 60 ezret leadna a szaktárcának, amely azt értékesítheti, a fennmaradó épületekben pedig a tervezett 120 ágyon gyógyítanák a betegeket.
Ez a megoldás biztosan elnyeri majd Molnár doktor tetszését, hiszen a kórház vezetői igyekeznek idomulni a reformhoz, túl akarják élni ezt az időszakot. Az egészséges hozzáállás azonban mégiscsak azt diktálja: a kórháznak - bármilyen értékes ingatlanon fekszik is - továbbra is az asztmás, az allergiás, a tüdőbeteg gyermekek gyógyítását kell szolgálnia. Nem engedhetjük meg, hogy elvegyék, és a magasan fekvő ingatlant mélyen fekvő áron értékesítsék a csókosoknak. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-01-14 09:35:09, vasárnap
|
| |
| |
A lugano-i tanulmány
"A luganói tanulmány" globalizációs krimibe illő írás. Szerzője Susan George, amerikai filozófus és politológus, aki 1994 óta francia állampolgár, jelenleg is Párizsban él, és a társadalmi igazságosságért tevékenykedő "Transznacionális Intézet" társigazgatójaként, valamint a "Globalizációs Obszervatórium" alelnökeként harcol a globalizáció ellen.
"A luganói tanulmány " című könyve angolul 1999-ben, franciául pedig 2000-ben jelent meg. A könyv alcíme: "Hogyan őrizzük meg a kapitalizmust a XXI-dik században".
A könyv lényege, hogy egy szűk szakértői csoport, a könyvben pontosan meg nem határozott "titkos megbízói kör" kérésére egy évig dolgozik a svájci Luganóban azzal a céllal, hogy végigelemezze a világgazdaság lehetséges jövőit. Vizsgálataiknál abból kell kiindulniuk, hogy a jelenlegi liberális, globalizálódó gazdasági rendszer fenntartása megkérdőjelezhetetlen cél. Éppen ezért fel kell deríteniük mindazokat a veszélyforrásokat, amelyek gátolhatják ennek a célnak az elérését.
A könyv olvasója számára végig nyilvánvaló, hogy Susan George meg van győződve arról, hogy a "titkos megbízói kör", amelyről csupán annyit sejtet, hogy a "globalizáció irányítóit és menedzserei"-t foglalja magában világosan látja és tudja, hogy milyen drámai következményekkel jár majd gazdaságpolitikája. Arra azonban mégis képtelen, hogy lemondjon róla, hiszen óriási haszna van belőle. Helyette saját túlélési lehetőségeit keresi. Ezért ad megbízást a szűk szakmai körnek a jövő vizsgálatára, és az ajánlások megfogalmazására. A szakértői csoport megállapításai lesújtók:
rámutatnak arra, hogy a globalizáció környezeti, szociális és egyéb katasztrófákba torkollhat, és ezért hosszútávon nem fenntartható. Ha azonban ez így van, akkor felmerül a kérdés: hogyan tudnák a globalizáció nyertesei saját kényelmes jövőjüket mégis biztosítani? Ere a kérdésre is választ várnak a szakértőktől. A válasz pedig szörnyű: cinikus és kegyetlen. És bármennyire is csak a képzelet terméke minden, mégis nagyonis valóságosnak és lehetségesnek tűnik. A szerző, Susan George ezért utószót illeszt a könyvhöz, amelyben megvilágítja, hogy hogyan kerülhető el a "titkos megbízói kör" számára a szakértői csoport által javasolt, hátborzongató megoldás.
A különböző szaktekintélyek lelkesen fogadták "a luganói jelentést". Ilyen vélemények hangzottak el róla:
"Kiváló és eredeti írás, amely remek iróniával festi le a globalizáció 22-es csapdáját."
"Kérlelhetetlenül őszinte és innovatív elemzés. Garantáltan rabul ejti az olvasót, és világossá teszi a számára azt, hogy a "globalizálódó világgazdaság" előnyeiről festett mítoszokat kritikával kell fogadnia."
A továbbiakban három részben foglaljuk össze a 213 oldalas könyv legfontosabb megállapításait, és Susan George javaslatait. A sorozatot a tanulságok saját helyzetükre való alkalmazásával zárjuk.
Csak az a vég, csak azt tudnám feledni.
"A luganói tanulmány" nem más, mint a liberális, globális gazdaság szakszerű, statisztikai adatokra támaszkodó hideg kritikája. Annak a gazdasági ideológiának a leleplezése, amely saját bukását csak mások "kiiktatásával" képes elkerülni. Ehhez van szükség a "grandiózus népességcsökkentő tervre", amelyet a szakértői csoport végül a "titkos megbízók" asztalára letesz.
A tervet a "titkos megbízói kör" csupán a kiválasztott államfőkkel, titkosszolgálati vezetőkkel, vállalati- és pénzvilág-irányítókkal beszéli meg. A "szűk szakértői csoport" pedig ígéretet tesz arra, hogy elemzéseit és javaslatait titokban tartja, és ha azokból mégis valami nyilvánosságra kerülne, akkor letagadja. A titokban tartandó ill. letagadandó javaslat pedig éppen az a "grandiózus népességcsökkentő terv", amely sokak számára a véget jelenti. De kezdjük az elején. Nézzük, hogyan is vélekedik a világról, és a liberális gazdaságpolitikák uralmának további biztosításáról a szakertői kör.
1. A leselkedő veszélyek
Az ökológiai katasztrófák lehetősége
A liberális nézetrendszer és a globalizáció végső győzelmét gátolhatja maga a természet. Ez a gazdasági rendszer ugyanis gyorsuló és növekvő mértékben terheli a természetet: írtja az erdőket, intenzíven aknázza ki az erőforrásokat, szennyezi a levegőt és a vizeket, és rengeteg hulladékot termel. A természet túlzott terhelése miatti problémák már ma is egymás után jelentkeznek: áradások, szárazságok, szélviharok lépnek fel, és az is tagadhatatlan, hogy elindult a globális felmelegedés. Az ökológiai katasztrófák politikai instabilitáshoz, helyi háborúkhoz vezethetnek, hiszen csökken a megművelhető terület, a termés áldozatul esik a természeti katasztrófáknak, és ez az embereket új élőhelyek keresésére kényszerítheti. A helyzet a globalizáció szerencsefiai számára is egyre ellentmondásosabbá válik, hiszen az óriáscégeknek és a gazdagoknak is hosszútávon kell együtt élniük azokkal, a természeti környezet romlásából fakadó következményekkel, amelyeket éppen az ő meggazdagodásukhoz vezető liberális gazdaságpolitikák és a globalizáció okoztak. Mivel a globalizáció a nemzeti érdekek ellen lép fel, a kormányok sem tehetnek semmit a destruktív gazdasági gyakorlatok ellen. Nem lesz tehát senki, aki a folyamatot megállítsa.
Veszedelmes növekedés
Nyilván furcsának tűnik a jelző: hogyan lehet "veszélyes" a liberális gazdasági felfogás egyik alappillére, az állandó növekedés? Hiszen naponta halljuk, hogy a növekedés az a motor, amelyik a gazdaság és az emberek ügyét egyaránt előreviszi. A helyzet azonban ennél bonyolultabb. A "több" és a "nagyobb" ugyanis nem feltétlenül "jobb". Más a gazdasági növekedés, és megint más az emberek életszínvonala. Nézzünk egy példát! 1995-ben az autólopások miatt az USÁ-ban az emberek 675 millió dollár értékű elektronikus biztonsági rendszer beépítésére kényszerültek. 2000-re ez az érték elérte az 1.3 milliárd dollárt. A liberális nézetek szellemében örömmel nyugtázhatnánk, hogy ez az iparág óriási növekedést produkált. De tényleg jobb lett-e ettől az emberek életszínvonala és életminősége? Semmiképpen sem. Ennek ellenére a növekedés mérésére használt GDP - a bruttó hazai termék - növekedett. De növekedésként számolják el a börtönépítést, a vízszennyezés miatt szükségessé váló víztisztítást és a romló halálozási ráta miatt megnövekedett koporsó és temetkezési igények kielégítését is. A GDP növelés egyik legjobb módja egyébként a háborúviselés. Ha a növekedés valamennyi költségét számbavennénk, akkor világossá válhatna számunkra, hogy a gazdasági növekedés és a természeti környezet romlása között szoros kapcsolat van. Ezért is nevezhetjük ezt, a GDP-vel mért növekedést veszélyesnek.
A társadalmi problémák is egyre nagyobbak.
A rendszer jobb működéséhez szükséges lenne a jövedelmek egyenletesebb elosztása. A szegényebb rétegek vásárlásai ugyanis növelik a termékek iránti keresletet. A gazdagok már csak luxuscikkeket vásárolnak, vagy ingatlanokba, értékpapírokba fektetik pénzüket. Ezért nem teremtenek elegendő keresletet. Így a cégek eladásai csökkenhetnek, ami visszaeséshez, a növekedés megtorpanásához vezethet.
A tények viszont azt mutatják, hogy a globalizáció éppen a jövedelmek polarizálódásához vezet: egyre több jut a felső rétegeknek és egyre kevesebb mindenki másnak. Ez pedig nemcsak a növekedést gátolhatja, de sztrájkokhoz, lázadásokhoz is vezethet. További gond, hogy a tudás és az információ megszerzése drága, ezért sokan nem juthatnak hozzá. A cégek viszont egyre inkább a felkészült embereket keresik. A csak "izommal" rendelkezők iránt csökken a kereslet. Előbb-utóbb rájuk egyáltalán nem lesz a cégeknek szüksége. Részben ez okozza a magas munkanélküliséget több országban már ma is. A várható társadalmi problémák miatt viszont a gazdagok egyre inkább védekezésre kényszerülnek: fegyvert tartanak, őrzött lakóparkokba költöznek, őrző-védő szolgálatokat foglalkoztatnak, a cégek pedig védelmi pénzeket fizetnek.
Az országok is polarizálódnak. Ez azt jelenti, hogy a szegény országoknak egyre kisebb a reményük arra, hogy felzárkózzanak, ami tömeges kivándorlásokat indíthat el a gazdag országok felé. A bevándorlók pedig destabilizálhatják a gazdagabb országok belső rendjét.
Gengszterkapitalizmus
Terjed a világban a fegyverkereskedelem, a kábítószerkereskedők is egyre nagyobb területre terjesztik ki tevékenységüket, és a pénzmosásnak, a gengszterbandák, maffiózók tevékenységének, az embercsempészetnek és a korrupciónak sem tudnak már a kormányok megálljt parancsolni. Ennek egyik oka az, hogy a maffia-bandák beépülnek a kormányokba is.
Ez a tendencia nagyon komoly veszélyeket rejt magában, mivel kialakulhat egy párhuzamos gengsztergazdaság, ami szétzilálja a piacgazdaságokat, és anarchiát okoz.
Pénzügyi krízisek
Az elmúlt néhány évben veszélyes pénzügyi válságok rázták meg Dél-Amerikát, Ázsiát és Oroszországot. Ezeknek a válságoknak a terjedése, sőt felerősödése várható. Ez pedig szintén veszélybe sodorhatja a liberális piacgazdaságokat, hiszen elviselhetetlen veszteségeket okoz emberek tömegeinek.
Már az eddigiek alapján is látható, hogy a liberális piacgazdaság és a globalizáció sikeres fennmaradását sokféle veszély is fenyegeti. Természetesen működnek már ma is olyan ellenőrző mechanizmusok, amelyek ezeket a veszélyeket próbálják elhárítani.
A veszélyelhárító mechanizmusok
Már ma is léteznek a globális rendszert védő intézmények, mint például a Világbank, az IMF, az ENSZ, a WTO és a globális vállalatok. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezek nem alkalmasak a liberális világrend fenntartására. Nézzük, miért!
A Világbank és az IMF (Nemzetközi Valutaalap)
A két intézmény - amelyeket "Bretton Woods"-i szervezeteknek is hívnak, 1944-ben jött létre. Korunkban rendkívül értékes tevékenységet folytatnak azzal, hogy szigorúan ellenőrzik és befolyásolják a fejlődő országokban, a volt Szovjetunió utódállamaiban, továbbá a Kelet-Középeurópai országokban követett gazdaságpolitikát. Sőt 1997-ben sikeresen terjesztették ki hatásukat az eddig pénzügyileg független Dél-kelet-ázsiai országokra, mint pl. Thaiföldre, Koreára és Indonéziára is.
Ugyanis az eladósodott országoknak nincs más választásuk, mint elfogadni és bevezetni a Világbank és az IMF által kitervelt "struktúra-átalakító programokat", liberalizálni és privatizálni gazdaságukat, megszüntetni az állami ellenőrzést a nemzeti valuták felett, és tovább fizetni az adósságot. Ezek természetesen jelentős eredmények, és csak köszönet illetheti a két intézményt, azért, amit a liberális gazdaságpolitika és a globalizáció teljes győzelméért tesz. A két intézmény szintén nélkülözhetetlen a pénzügyi válságok idején, hiszen az ő segítségükkel jutnak hozzá a külföldi spekulánsok - természetesen a helyi lakosság kárára - a nagy kockázattal befektetett pénzükhöz. Ezt ráadásul olyan ügyesen oldja meg a két intézmény, hogy a bajba került országok lakosságának eszébe sem juthat, hogy adóforintjaik a külföldi spekulánsok zsebébe vándorolnak.
Ez a két intézmény továbbra is igen hasznos lehet. Az IMF esetén bizton lehet számítani arra, hogy nem ereszti ki szorításából az adós országokat, rájuk erőltetve a különböző megszorítási programokat és a pénzügyi ortodoxiát. Ezek az intézmények sem lesznek azonban képesek arra, hogy a továbbra is várható válságokat mindig sikeresen elhárítsák. Emlékezzünk csak arra, hogy a két intézmény sok ezer jól képzett és különlegesen jól fizetett közgazdásza sem volt képes arra, hogy az 1994. évi mexikói pénzügyi válságot előre jelezze. Ugyancsak sikertelenül értékelték és kezelték később az orosz és az ázsiai kríziseket. Mindezek ellenére természetesen nem gondolunk arra, hogy ezt a két intézményt be kellene zárni. Hiszen kiváló szolgálatot teljesítenek azzal, hogy továbbra is hatékonyan erőltetik a szegény országokra a liberalizációt, a privatizációt és a "struktúra-átalakító programokat", vagyis azokat a gazdaságpolitikai lépéseket, amelyeket a fejlett világ vezetői elvárnak, de egyénileg nem kényszeríthetnek ki a kevésbé fejlett országokból, hiszen ezt "szuverén államok belügyeibe való beavatkozásnak" lehetne tekinteni. A látszatra pedig adni kell.
Az ENSZ
Úgy látjuk, hogy az ENSZ, jelenlegi felállásában nem alkalmas arra, hogy a globalizáció ügyét előrevigye. Az ENSZ különböző intézményei egyébként semmi érdemi hatalommal nem rendelkeznek. Pl. az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, a FAO semmilyen befolyással nincs a világ élelmiszertermelésére és elosztására, az ENSZ környezeti problémákkal foglalkozó szervezete, az UNEP semmit sem tud tenni a környezet megóvásáért, és a Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezet, az UNCTAD nem tudja befolyásolni a világkereskedelem szabályait.
Az ENSZ leginkább azért hasznos, mert ez az egyedüli olyan nemzetközi fórum, amely a kisebb, gyengébb országoknak azt az illúziót kínálja, hogy részt vehetnek a világ ügyeinek intézésében.
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO)
A WTO a globalizáció szempontjából legsikeresebb szervezet. Azt is mondhatnánk, hogy ez az 1995-ben életre hívott szervezet az "új világrend" képviselője, hiszen az alapító kormányok óriási hatalommal ruházták fel. A WTO szabályai szerint ugyanis az egyes országok többé nem "akadályozhatják" a szabadkereskedelmet. Ha mégis megpróbálnák, akkor kemény szankcióknak tennék ki magukat. Nem véletlen, hogy a WTO igazgatója öntudatosan így nyilatkozhatott: "mi fogalmazzuk meg az egységes globális gazdaság alkotmányát".
A WTO szabályai szerint sem a környezet, sem pedig az egészség védelme érdekében nem korlátozható a cégek tevékenysége. Éppen nagy hatalma miatt azonban a WTO növekvő ellenállásra számíthat. A gazdag országok lakossága is egyre jobban fog tiltakozni a csökkenő környezeti, egészségügyi és élelmiszeripari normák ellen. Pl. a WTO szabályok szerint az Európai Únió kénytelen lesz beengedni piacára a hormonkezelt amerikai marhahúst és a különböző génmanipulált élelmiszereket, ami nyilvánvalóan nem tetszik majd az európai lakosságnak. A szegény országok lakossága pedig azért tiltakozhat, mert a fejlett országok exportja tönkreteszi a hazai vállalatokat, és ezáltal munkanélküliséget okoz.
Az eddigiekből láthatjuk, hogy a bemutatott nemzetközi szervetek jól szolgálják a liberalizáció és a globalizáció ügyét. A teljes sikerhez azonban még ennél is többre van szükség.
A globális cégek
A globális érdekek legkeményebb érvényesítői azonban kétségtelenül a globális cégek. Érthető, hiszen ezzel egyben saját profit-érdekeiket is érvényesítik. Ezek a cégek jól látják, hogy a piaci verseny nem szolgálja profit-érdekeiket. Az ugyanis jobb és olcsóbb munkavégzésre, a vevők kiszolgálására sarkallná őket. Hasznosabb ezért a megegyezés, és ezzel a monopolhelyzetek kialakítása. Ezt szolgálják a közelmúlt vállalat-összeolvadásai és a stratégiai szövetségek kötése. Van azonban egy megoldhatatlannak látszó probléma. Ugyanis az összevonások, a vállalati "karcsúsítások" miatt egyre több dolgozót bocsátanak el a cégek, ezzel egyben piacaikat is beszűkítik. A munkanélkülivé váló, elszegényedő emberek viszont alig vásárolnak. Ez pedig azt jelenti, hogy óriási kihasználatlan kapacitások halmozódnak fel, ami az 1930-as világválság-közeli állapotba sodorhatja a világot. A paradox helyzet tehát az, hogy azzal, hogy a globális cégek kegyetlenül érvényesítik érdekeiket, akár magát a globalizációt is veszélybe sodorhatják.
A pénzpiacok szabályozása
Ma a pénzpiacok már határok nélküliek. A modern információ-technikának köszönhetően óriási pénzek mozoghatnak a világban a másodperc tört része alatt. Ez egyben arra a veszélyre is rámutat, hogy mára gyakorlatilag a pénzmozgások teljesen szabályozatlanná váltak. Az államkötvények jelentős része külföldiek kezében van, akik- ha valami nem tetszik nekik - pillanatokon belül kivonhatják pénzüket az adott országból. Gondoljunk csak Soros György font elleni spekulációjára, amivel szemben még a brit központi bank is tehetetlen volt. A nemzeti pénzpiacok mára teljesen globálissá váltak, és határozottan elszakadtak a reálgazdaságtól. Például a valutapiacokon naponta megforduló összegek legalább 50-szer nagyobb értéket képviselnek, mint a megfogható termékek kereskedelmével létrejövő értékek. Ez a rendszer óriási hozamokat biztosít a spekulánsoknak, a bankoknak, a bróker-házaknak, a nyugdíjpénztáraknak, miközben maga az egész rendszer rendkívül bizonytalan alapokon nyugszik.
A rövidtávú egyéni érdekek hajszolása ezért könnyen vezethet újabb pénzügyi katasztrófákhoz. A szabályozás ellen azonban - éppen az óriási haszon miatt - a kulcsszereplők tiltakoznak. A szabályozás ugyanis azt jelentené, hogy jövedelmük egy részét meg kellene osztaniuk a szegényebbekkel. Ebből követketik, hogy a közeljövőben nem várható a pénzpiacok szabályozása.
Szabadság és korlátozás
A jelenlegi rendszer haszonélvezőitől nem várható el, hogy bármilyen korlátozásra szavazzanak, hiszen ez sértené saját, elsősorban profit-érdekeiket. Tehát, ellentmondásos módon, a liberális világgazdaság számára a legnagyobb veszélyt éppen "túlzott sikere" jelenti: vagyis a "liberalizált piac" csődbe juttathatja önmagát. Hiszen - amint azt már az eddigiek alapján láthatjuk - túl kevés nyertest és túl sok vesztest teremt, felesleges kapacitásokhoz és a növekvő szegénység miatt kevés fogyasztáshoz vezet, miközben súlyosan károsítja a természeti környezetet.
A Keynes-i szabályozó állam megoldás lehetne a problémára. Ezt azonban el kell vetnünk, mivel ez a liberális gazdaságpolitika feladását jelentené. Itt van ezért az ideje annak, hogy saját megoldási javaslatainkat megbízóink elé terjesszük.
2. Mi befolyásolja a jövőt?
A jövő alakulását lényegében három tényező fogja a leginkább befolyásolni:
• a világ népessének növekedése,
• a fogyasztás mennyisége és minősége és
• azok a technológiák, amelyekkel a fogyasztási cikkeket előállítják.
A fogyasztás a jövedelmektől függ. Ezért annak a "morális kérdésnek" hogy pl. az átlag svájci miért fogyaszthat 17-szer többet, mint az átlag nigériai, nincs semmi értelme. Ez a kérdés egyszerűen nem kérdés. A globális piacgazdaság logikája szerint erre a felvetésre csak így lehet reagálni: na és? Nigéria számára pedig az a megoldás, hogy termeljen többet és csökkentse lakossága számát.
A technológiák továbbra sem környezetbarátok. Változás pedig, a profitérdekek miatt, egyelőre nem várható. Így a környezetszennyezés és a hulladékgyártás továbbra is probléma marad.
Népesség: jelenleg a világ népessége közel 6 milliárd. Ha semmi nem változik, akkor ez az érték 2008-ban 7 milliárd, 2020-ban pedig 8 milliárd lesz. Ráadásul a lakosság növekedése gyorsabb a szegény országokban, mivel egyrészt itt alacsonyabb az átlag- életkor, másrészt pedig itt a gyermek nagyobb érték: hiszen dolgozni tud és eltarthatja a családot. A gazdag országokban viszont egyre jobban figyelembe veszik az emberek azt, hogy a gyermeknevelés nagyon is költséges.
Következtetések:
A föld nem képes eltartani 6-8 milliárd embert. Ezért általánossá és elfogadhatóvá kell tenni a következő alapelvet:
"minél kevesebb embernek kell osztoznia a gazdagságon, annál több marad a nyerteseknek."
Ennek az alapelvnek a következetes végrehajtásától várható csupán, hogy a liberális gazdasági rendszer - amelynek nem a munkahelyteremtés, hanem a profittermelés a célja -fennmaradhasson. A profit mint cél ugyanis egyet jelent azzal, hogy nő a globalizáció hasznából kirekesztettek, a szegények, a munkanélküliek száma. Ezek az emberek megélhetést követelnek, ami óriási terhet rak a társadalomra. A javak megosztása ezekkel az emberekkel idegen a liberális rendtől, annak megszüntetését jelentené. Mivel azonban abból indultunk ki, hogy a liberális rendnek fenn kell maradnia, ezért csak egy megoldást javasolhatunk: a lakosság létszámát kell csökkenteni. Csak ez az egyedüli lehetséges módja annak, hogy a liberális világgazdasági rend fennmaradhasson. A kevesebb ember pedig a természetet is kevésbé fogja károsítani, és kevesebb szociális problémát is okoz. Tehát mindenki boldog lesz, a föld és azon a liberális rend tovább él. Így megvalósulhat a fenntartható fejlődés. De hogyan érhető el a lakosság-csökkenés? A szokásos módszerek: világháborúk, etnikai-nyelvi csoportok kiirtása, és az egyéb durva, direkt módszerek ma már nem alkalmazhatók. Ezek ugyanis túl költségesek és nem elég hatékonyak. Fel kell vetnünk tehát a kérdést: hogyan oldható meg mégis a radikális népességcsökkentés?
Fogalmazzunk meg először néhány alapelvet!
Az alkalmazandó módszereknek:
• olcsónak kell lenniük,
• nem szabad semmilyen speciális berendezést igényelniük továbbá
• az "áldozatok" kiválasztását nem vállalhatja senki, azt magukra az "áldozatokra" kell bízni,
• az államoknak nem kell közvetlenül résztvenni a munkában. Jobb ha azt ráhagyja a magánszektorra.
Ha a népességcsökkentési tervet jól átgondoljuk, és megfelelő erőforrásokat és akciókat rendelünk hozzá, a stratégia valószínűleg sikeres lesz. A stratégiának két területre kell készülnie: a születésszám csökkentésre, és a halálozási számok növelésére. Végső célként pedig azt kell kitűzni, hogy 2020-ra a világ jelenlegi 6 milliárdos lakossága 4 milliárdra csökkenjen le. Ehhez el kell érni, hogy a népesség a 20 év alatt évente átlagosan legalább 100 millióval csökkenjen. A csökkenés legalább 90 %-ának - de ha lehet még többnek - a kevésbé fejlett világban kell megtörténnie. Ez a születésszám csökkentésével és a halálozás gyorsításával oldható meg. A módszerek pedig - mint már említettük- nem lehetnek durvák, nyilvánvalóak.
Hogyan alapozhatjuk meg a népesség csökkentési tervet?
A négy pillér, amire támaszkodhatunk a következő:
• ideológiai-etikai,
• gazdasági,
• politikai és
• pszichológiai.
Nézzük röviden ezek lényegét!
Az ideológiai-etikai pillér azért fontos, mert az emberek igényelik a magyarázatokat. A magyarázatokat, a megideológizálást és az etikai elfogadhatóság biztosítását jól fizetett írókra, gondolkodókra, média-szakemberekre kell bíznia. Biztosítani kell, hogy zavartalanul publikálhassanak, és szót kaphassanak a TV- és rádióadásokban. Különösen fontos, hogy a fiatalokra minél nagyobb hatást tudjanak gyakorolni.
A gazdasági pillér, a struktúra-átalakító programokkal és a gazdasági megszorításokkal a Világbanknak és az IMF-nek köszönhetően ma már "teszi a dolgát". Segít kiépíteni a "helyi elitet", amelyik sokkal elkötelezettebb a globalizáció, mint saját népe, nemzete iránt. A "gazdasági pillér" segítségével nő a szegénység, romlanak az életkörülmények, csökkennek az egészségügyi kiadások, csökken az élettartam, csökken a születések és nő a halálozások száma. Különösen jól tetten érhetők ezek a tendenciák Kelet-Közép-Európában.
A politikai pillér: bár a gyengébb, kisebb nemzetek általában nem állnak ellent a "gazdasági pillér" Világbank és IMF általi működtetésének, mégis - a biztonság kedvéért - folytatni kell a nemzetállamok legyengítését. Ebben továbbra is vezető szerepet játszhat az IMF azzal, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csökkenhessen ezen országok adóssága, és így kénytelenek legyenek eleget tenni az IMF követeléseinek. Jól járul hozzá a nemzetállamok lebontásához a WTO is, és ha valaha mégis sikerül keresztülvinni a MAI - a többoldalú beruházási megegyezés - aláírattatását ezekkel az országokkal, akkor a nemzetállam megkaphatja végre az utolsó, halálos döfést. Az új rend fenntartásán pedig sikeresen működnek majd a globális cégek és a NATO.
A pszichológiai pillér: a nemzeti kisebbségek ösztönzése önállóságuk erősítésére és az önmegvalósítás bátorítása a különböző deviáns csoportoknál jó hatással van a nemzetállam lebontására. Lehetővé kell tenni ezért számukra, hogy megfelelő sajtójuk legyen, hogy csoportérdekeiket gyakran és határozottan jeleníthessék meg. Erősíteni kell minden szeparatizmus iránti igényt, és növelni kell az egymás iránti bizalmatlanságot. Ez jól szolgálja a nemzeti összetartozás, a szolidaritás leépítését, és így azt, hogy a lakosság- csökkentési terv észrevétlenül végrehajtható legyen. Azokat a nemzeti elkötelezettségű vezetőket pedig, akik értik mi történik, és tenni akarnak ellene, lehetetlenné és hiteltelenné kell tenni. Így el lehet érni, hogy az emberek bizalma elforduljon tőlük. Ha a négy pillér már áll, hozzákezdhetünk a "grandiózus népességcsökkentő terv" konkrét elemeinek bevezetéséhez.
3. A "grandiózus népességcsökkentő terv" elemei
A terv elemeit a könyv több mint 80 oldalon részletezi, ezért ezeknek csak rövid összefoglalását adhatjuk. Természetesen továbbra is a szakértői csoport tagjainak véleményét ismerhetjük meg.
Nagyon fontos, hogy a terv mögött ne legyen látható a tervező. Olyan durva módszereket nem lehet alkalmazni, mint pl. a Shell Nigériában, ahol az Ogoni népességet a cég bizonyíthatóan 20 éven keresztül mérgezte, és ezzel a kihalás szélére sodorta. Ez a brutalitás nagy butaság volt. Az ilyen tettek ellen maguknak a globális cégeknek is fel kell lépniük. Ugyanis az ilyen viselkedés nyílt ellenállásra ösztönzi az embereket.
Melyek is lehetnek azok a láthatatlan fegyverek, amelyeket a "grandiózus népességcsökkentési terv" megvalósítására be lehet vezetni ?
Az elhalálozások számát növelő módszerek:
• kívülről kirobbantott belső háborúk: vagyis konkrét beavatkozás nélkül elintézni azt, hogy az emberek egymást öljék;
• a helyi kisebbségek, elégedetlen csoportok felfegyverzése, fegyverkereskedelem;
• esetenként közvetlen beavatkozás jól megmagyarázott indokkal;
• magánhadseregek, őrző-védő szolgálatok bevetése a kellemetlen embercsoportok ellen;
• elszegényítés, éhínség,
• a föld megszerzése a szegény országokban, rontva ezzel a helyi önfenntartás esélyeit;
• olyan magok használatának ráerőltetése a szegény országok parasztjaira, amelyekből csak olyan növények termeszthetők, amelyek magjai alkalmatlanok a továbbtermesztésre;
• környezetszennyezés, víz-levegő-szennyezés;
• a mezőgazdaság további liberalizálása, az - időlegesen olcsó - import élelmiszerekkel a szegény országok mezőgazdaságának legyengítése, a fejlett országok mezőgazdaságától való függőségük növelése;
• a kisgazdaságok tönkretétele, a kevésbé fejlett országok rákényszerítése arra, hogy a tömegtermelést folytató, génmanipulációs kísérleteket végző óriási külföldi "agrobusiness"-eket beengedjék, sőt saját parasztgazdaságaikkal szemben előnyben részesítsék,
• élelmiszersegély nyújtása éppen akkor, amikor a helyi gazdálkodók betakarításra készülődnek,
• egészségügyi intézmények leépíttetése a szegény országokkal, kórházi ágycsökkentés, a orvosok számának csökkentése, egészségügyi privatizáció;
• differenciált beteggyógyítás; azokra koncentrálni, akik tudnak fizetni;
• a cigaretta-termelés és értékesítés növelése a szegény országokban, a dohányáruk reklámja betiltásának megakadályozása;
• az urbanizáció, a földelhagyás, a városba költözés bátorítása: ugyanis ez is kiszolgáltatottabbá, védtelenebbé teszi az embereket;
• közszolgáltatások privatizálása, hozzájárulva ezzel az árak megugrásához, és a lakosság elszegényedéséhez,
• a gyógyszerárak erőteljes növelése: így a szegények, közöttük a nyugdíjasok csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak majd a számukra szükséges gyógyszerekhez,
• az új gyógyszerekkel való tömeges kísérletek lefolytatása a szegény országokban úgy tüntetve fel, mintha ez nekik lenne jó. Mellékhatásként ez is halálesetekhez vagy gyógyíthatatlan betegségek kialakulásához vezethet.
• az AIDS további terjedése és a tuberkolózis esetek számának újbóli növekedése is jól segíti a népességcsökkentési tervek végrehajtását. (Igaz, ezeket a betegségeket gazdag emberek is megkaphatják, de nekik jó esélyeik vannak a felépülésre),
• a drogok legalizálása (ha valaki drogtól akar meghalni, miért kellene ebben megakadályozni?);
• a csecsemőhalandóság jelentősen növelhető a fejlődő világban azzal, ha az anyákat lebeszélik a szoptatásról, és rábeszélik a tápszerek használatára, ami növeli a fertőzések lehetőségét.
A halálozások számát növelő módszerek után térjünk át a születések számát csökkentő módszerekre.
• abortusz és sterilizáció bátorítása;
• a gyermeknevelés megnehezítése, költségeinek növelése;
• a gyermekek számának csökkentését a "struktúra-átalakítási programok"-ba is bele kell foglalni;
• anyagi ösztönzés kínálása azoknak, akik nem vállalnak gyermeket;
• a gyermekvállalás érzelmi fontosságával szemben az anyagi hátrányainak hangsúlyozása.
További olyan, nem közvetlen módszereket is fel lehetne sorolni, amelyek vagy a születések számának csökkenését, vagy a halálozások számának növekedését okozhatják. A lényeg az, hogy ezeket a módszereket tervezetten, rendszeresen és egymásra való hatásukat is kihasználva kell alkalmazni. Jó példa erre az a mezőgazdasági projekt, amelybe India a Világbank javaslatára kezdett bele. A projekt hatására malária-járvány tört ki. Mivel azonban közben, az IMF előírására jelentősen csökkentették az egészségügyre szánt keretet, az országot a járvány felkészületlenül érte, ezért elég sokan meg is haltak.
4. Zárógondolatok
Ahogy az már a cikk elején is nyilvánvalóvá vált, "a luganói tanulmány" elkészítésének története kitalált történet : Susan George fejében született meg. A benne szereplő adatok, hivatkozások, és példák azonban mind tényeken alapulnak. Susan George, kiindulva abból, hogy mi is történik ma a világban, arra következtetett, hogy egy "titkos megbízói kör" illetve egy "grandiózus népességcsökkentő terv" léte nem is lehetetlen. Az pedig ezek után mindegy, hogy kik is a "kör" tagjai, és hol és mikor született meg a terv.
Susan George úgy gondolja, hogy a "luganói tanulmány", vagyis könyve háromféle lehetséges hatást válthat ki az olvasókból:
• elutasítják a könyvet, mint olyat ami olyan szörnyűségeket ír le, amelyek teljeséggel lehetetlenek;
• elgondolkodnak a felsorakoztatott tényekről, elfogadják az elemzéseket, de kételkednek abban, hogy azokból csak egy lehetséges megoldás, a "grandiózus népesség-csökkentő terv" kidolgozása és megvalósítása következhet;
• ráébrednek arra, hogy az egy bemutatott, lehetséges megoldás valóban következik az előzetes feltételezésekből és az elemzésekből. Vagyis a vélt veszély nagyonis valóságos.
Ez utóbbi csoportba tartozó emberek jönnek rá először arra, hogy a neoliberális rend mennyire hazug: hiszen - ígéretei ellenére - egyre többen lesznek a kárvallottai, mint a nyertesei. Arra is ráébrednek, hogy családjuk, saját maguk, kisvállalkozásuk, környezetük, kisebb közösségük mind-mind komoly veszélyben van. Hiszen, ha a transznacionális cégek egyedül a tulajdonosok érdekeit szolgálják, ha a kormányok egyre tehetetlenebbek a globális erőkkel szemben, ha a globális pénz uralma mindenre rátelepszik, akkor valóban nem marad más hátra, mint a feleslegessé váló emberek "kiküszöbölése" a rendszerből, a tőlük való megszabadulás. Erre pedig valóban megoldás lehet egy "grandiózus népességcsökkentő terv".
Hacsak, azok az emberek, akiknek végre kinyílik a szemük, és megértik, hogy mi történik körülöttük, ezt meg nem akadályozzák.
A könyvre a harmadik módon reagáló emberek bizonyosan azok között lesznek majd, akik tenni akarnak valamit a "kitervelt vég ellen".
De milyen lehetőségek állnak nyitva előttük? Ezek összefoglalásával zárja a könyvet Susan George.
A vég másféle is lehet
A másféle megoldás ismertetése előtt azonban először fel kell tenni két egyszerű kérdést:
• Kik felelősek a jelenlegi ill. a jövőben is várható válságokért?
• Hogyan akadályozható meg további károkozásuk?
A globalizáció magától nem fog leállni. A transznacionális cégek hatalmának további növekedésével, a korlátok nélküli globális pénzmozgással rákos állapotba kerül a világgazdaság: folytatja az emberi és természeti értékek pusztítását annak ellenére, hogy tudja, hogy ez a pusztítás előbb-utóbb önmagára is káros hatással lesz majd. A kockázat tehát egyre nagyobb. Ezért haszontalan arra kérni a transznacionális cégeket, hogy legyenek egy kicsit jobbak, felelősségteljesebbek. A lényegük ellen kell fellépnünk. Vagyis le kell számolnunk a transznacionális zsarnoksággal, mielőtt az számolna le velünk. Ki kell szabadulnunk alávetettségünkből, igazi polgárrá kell válnunk, aki nem hagyja másra sorsa irányítását. Ehhez szövetségeseket kell keresnünk. Nem véletlen, hogy a szakértők azt tanácsolták a "titkos megbízóknak", hogy bátorítani kell a széthúzást, a megosztottságot, a szeparatizmust. Először is ezt kell leállítani. Egy francia mezőgazdasági szakember hallgatva egy jobboldali és egy baloldali érzelmű parasztszövetség vitáját, így kiáltott fel: mit számít, hogy bal- vagy jobb-oldali parasztok vagytok-e? Hiszen hamarosan egyáltalán nem lesztek!
A legfontosabb feladat tehát újraszőni a társadalom szövetét, amit a neoliberalizmus igyekezett szétszaggatni. Erősíteni kell a helyi kedvezményezéseket. Lokalizálni kell. Fel kell lépni a környezetet károsító külföldi cégek, a veszélyes hulladék-feldolgozók ellen, tiltakozni kell a globális cégek érdekeit szolgáló autópályák építése ellen, máskor pedig az ellen, hogy egy céget privatizáljanak vagy bezárják, és ezáltal emberek tömegei veszítsék el munkájukat, életlehetőségeiket.
Növelni kell a helyi fogyasztásra termelő kisvállalkozások számát, a külföldi helyett hazai terméket kell vásárolni. Helyi kisbankokat kell csinálni, amelyek a helyi megtakarításokat helyi fejlesztések támogatására használják. Harcolni kell az őstermelők jogaiért, nem szabad hagyni, hogy olyan szabályokat kényszerítsenek rájuk, amelyek ellehetetlenítik őket. A lokalizáció mellett szükség van továbbá arra is, hogy az állam ne gyengüljön tovább, hanem inkább nyerje vissza erejét, lássa el hagyományos gazdaságfejlesztési és szociális feladatait és védje meg a nemzeti érdekeket a transznacionális zsarnoksággal szemben. Azt is el kell érni, hogy a pénzt ne onnan vegye el, ahol a legkevésbé van: az állampolgároktól és a helyi kis- és közepes vállalkozásoktól, hanem onnan, ahol bővében vannak neki: vagyis a globális cégektől és a pénzpiac szereplőitől, elsősorban azok tisztességes megadóztatásával. Az ökológiai adó bevezetésével meg kellene állítani a természeti környezet további károsodását. Vagyis azt kellene jobban adóztatni, amiből kevesebbet, és azt kevésbé, amiből többet akarunk. Így csökkenteni kellene a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókat, és jelentős adókat kellene kivetni a környezetet károsító tevékenységekre közöttük a hulladéktermelésre is.
Ezekkel és az ehhez hasonló lépésekkel kerülhető csak el a luganói tanulmány "végső megoldása".
5. Utószó.
A könyv megismerése után mi is választhatunk: reálisnak tartjuk-e Susan George elemzését vagy nem. Beteges fantáziálásnak gondoljuk-e a "titkos megbízói kör" által kiadott feladatot, hogy érdemesnek tartjuk arra, hogy elgondolkodjunk róla. Akárhogyan is vélekedünk a könyvről, a bemutatott tényeket nem tagadhatjuk, hiszen azokat saját bőrünkön is megtapasztaltuk. Még emlékszünk a Bokros-csomagra, tudunk a kórházi ágyak számának csökkentéséről, az egészségügynek juttatott csökkenő támogatásról, a lakosság fejlődő országoknál is rosszabb egészségi mutatóiról, az alacsony várható élettartamról, és a magas halálozási számokról. Naponta éljük meg az alacsony életszínvonal valamennyi hátrányát, a közüzemek monopolhelyzetéből fakadó áremelések derékszíj-összehúzó hatásait, látjuk az elesetteket, a hajléktalanokat, megtapasztaljuk a társadalmi kohézió hiányát, azt, hogy hogyan próbálják a globalizáció hívei szétzülleszteni, kiiktatni nemzeti érzéseinket, nemzeti kultúránkat. Végül intőjelként arra is gondolnunk kell, hogy az IMF és a Világbank hazánk esetén is már korábban megfogalmazta a "tervet", ami szerint túl sokan vagyunk, 2-3 millióval kevesebb magyar is elég lenne.
Susan George könyve tehát nagyon is az elevenünkbe vág. A lokalizációval kapcsolatos befejező gondolatait ezért akkor is nagyon komolyan kell vennünk, ha érvelését esetleg nem tudjuk teljesen elfogadni.
Dr.Csath Magdolna, egyetemi tanár
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
2007. Január
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
198 db bejegyzés |
| e év: |
6477 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 471
- e Hét: 6223
- e Hónap: 9968
- e Év: 163464
|
|
|
Offline
