|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
|
|
2007-05-17 10:18:59, csütörtök
|
| |
| |
Reformközjóba csomagolt csalárdságok
Webdoki 2007. május 17. 05:47, csütörtök - Dr. Hanyecz Vince
A kívánatos ügyfelek becsalogatásának, illetve a nem kívánatos ügyfelek elriasztásának trükkjei
A több-biztosítós egészségügyi rendszerről szóló cikksorozatunk első
(Ördögi terv a kassza megkaparintására), illetve második részében
(A költség itt marad, a gyönyör odaszáll) az egyéni kockázatok alapján működő modell szakmai kulisszatitkaiba igyekeztük beavatni olvasóinkat.
Ezúttal arról elmélkedünk, mibe is kerülne nekünk ez a nagy közjó?
Illetőleg - nemzetközi tapasztalatok alapján - miként is zajlik az a macska-egér harc,
amelynek eredményeként a magánbiztosítók nyílt törvénysértés nélkül megszabadulnak a rossz kuncsaftoktól?
A dübörgő közhelypufogtatás ("szolidaritás és verseny") helyett nézzük tehát a valóságot.
A Mihályi Péter professzor vezette Államreform Bizottság egészségügyi szakmai munkacsoportja és az immár Horváth Ágnes vezette egészségügyi kormányzat szerint a biztosítók versenye hozza majd el nekünk a jobb, a minőségibb egészségügyi ellátást.
A tervezet szerint nyolc-tíz magánbiztosító lépne piacra.
Szorozva tízzel
Horribile dictu azt próbálják tehát először is elmagyarázni, mennyivel jobb nekünk,
ha az egészbiztosítás kasszájából nem egy biztosítót (állami) kell fenntartanunk, hanem mondjuk tizet.
Ez az egy,
az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nem egészen 30 milliárd forintból működik,
az a tíz pedig
(a már a határon toporgó magánbiztosítók)
legkevesebb 300-350 milliárdot emésztenének fel a közös kasszánkból.
Azt kellene tehát végre felfognunk, mennyivel jobb az, ha az egészségbiztosítás intézményrendszerében
az igazgatósági tagokat nem hat Saab gépkocsi furikázná, hanem tízszer hat (sofőrrel);
nem egy üvegpalotát kéne fűteni télen, hanem tízet (több száz vidéki fiókkal);
nem hatvan Mancika látná el a teljes adminisztrációt, hanem hatszáz;
s nem nulla számú biztosítási ügynöknek kellene várni hónap végén az elszámolást és a jutalékot,
hanem tízszer ötszáznak.
Ráadásul ezeknek a Saab gépkocsival furikázó igazgatósági tagoknak főnökeik (tulajdonosaik) is vannak,
akik elvárják tőlük, hogy úgy sáfárkodjanak a magyar dolgozók járulékbefizetéseivel,
hogy néhány milliárd forint azért nekik is maradjon,
különben jövőre mások fognak Saab gépkocsival furikázni.
Ez lenne a reform?
Az elképzelés szerint az ingyenes pillérbe tartozna a közegészségügy és népegészségügy,
de a reform felveti, hogy indokolt lenne ide vonni a pénzbeli ellátásokat, a táppénzt, a baleseti és rokkantsági ellátásokat és az anyasági segélyt is.
Ezek költségét az államnak kellene állnia.
A harmadik pillérbe tartoznának "a legsúlyosabb, leghosszabb ideig tartó és legköltségesebb megbetegedések".
Az ezekkel kapcsolatos költségeket szintén az államnak kellene viselnie.
A "reformerek" ebbe a pillérbe helyeznék az olyan orvosi ellátásokat is, amelyek jellemzője a hosszú ápolási idő,
az időskori ápolás, az elmegyógyintézeti, pszichiátriai fekvőbeteg intézetek szolgáltatásai,
a rehabilitációs és a bentlakásra kényszerülő mozgássérültek, a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők,
valamint a szenvedélybetegségek gyógyítása.
A reformirat leplezetlenül kimondja: a fentieknél az
"ápolás költségei rendkívül magasak, az ezzel összefüggő kockázatokat nem ruházhatjuk rá a kisebb biztosítókra",
a magánbiztosítókra.
Végül a modell második pillérét a maradékelv jelenti:
minden olyan ellátás ide kerülne,
amely nincs benne az első és a harmadik pillérben, vagyis a magánbiztosítókhoz.
Erre a "maradék feladatra" az egészségbiztosítási kassza 60-65 százalékát, 900-975 milliárd forintot szánnak.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) adatai szerint a Magyarországon megtelepedett biztosítótársaságok adminisztrációs költségszintje -
vagyis működési költségeik és profitjuk együttes összege - 31,6 százalék.
Ha a hozzánk érkező üzleti egészségbiztosítók hozzák ezt az átlagot (képesek rá),
akkor az egészségbiztosítás nekik juttatott "maradékából", durván ezermilliárd forintból
csupán 316 milliárdot fognak elkölteni az előbb említettekre.
Vannak, akik eléggé el nem ítélhetően úgy gondolják, hogy ezt a pénzt akár a lakosság gyógyítására is lehetne fordítani, valamint a ma kétségkívül állami hivatalként működő OEP igazi biztosítóvá történő fejlesztésére.
Nem modellkérdés
(Ez eddig úgy sikerült, hogy csak most derült ki, több mint egymillió embernek vagy nincs nyoma a rendszerben,
vagy csak az utánuk befizetett pénzt nem találják.
Továbbá az sem az egybiztosítós modell bűne, hogy a mi egészségkasszánkban -
a befizetett járulékainkból létesített alapban -
eddig turkálhatott az állam, ez igazi demokráciákban nemcsak hogy nem szokás, hanem törvényileg tiltott.
A potyautasokat pedig már eddig is ki lehetett volna szűrni, ez nem modellkérdés.)
Nemcsak az a baj persze a több-biztosítós modellel, hogy a fenntartása jó drága, valamint,
hogy a tőkés profitéhes (ez természetes), hanem az is, hogy ez ideig a történelemben a világon még soha sehol nem sikerült megakadályozni az úgynevezett "lefölözést".
Hiába tiltották tűzzel-vassal a kormányok.
Vagyis nem sikerült megakadályozni azt, hogy az üzleti biztosítók ne tudjanak megszabadulni az igazán nagy költséggel járó betegektől, s azok - illetve gyógyításuk kiadásai - ne maradjanak az állam nyakán.
Iroda a harmadikon
A kívánatos ügyfelek becsalogatásának, illetve a nem kívánatos ügyfelek elriasztásának ezernyi trükkje alakult ki azokban az országokban, ahol áttértek a magánbiztosítós modellre.
A legjobb trükk például az, hogy azokban a térségekben, ahol jó sok beteg él,
nem nyitunk irodát, nem toborzunk ügyfelet.
Az idős emberek kiszűrésének bevált módja, hogy nem tesznek széket - vagy csak keveset - az ügyféltérbe,
de még ennél is jobb az irodát a harmadik emeletre telepíteni, persze lift nélküli épületben.
A kuncsaft máris megy a konkurenciához.
Aztán ott van a jó kis árukapcsolás.
A fiatal, magas jövedelmű, makkegészséges ügyfelet azzal is magunkhoz csábíthatjuk,
ha például a társüzletág kedvezményesen kínálja a cascót vagy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást.
És persze a valóságshow-k közepette sugárzott reklámok megalkotásánál sem mindegy,
hogy a célcsoportot mivel bombázzuk, zeneileg, képileg, szövegileg, hangulatilag.
Az ügynökök is tudják, hogy nem kell mindig, minden ügyféllel nagyon rugalmasnak,
nagyon udvariasnak lenni, s akkor a nem kívánatos ügyfél már masírozik is át a konkurenshez.
A biztosítók versenyében persze lesznek vesztesek is, bár erről a tényről a "reformerek" mintha megfeledkeznének.
Ha egy üzleti biztosító kockázatközösségébe túl sok beteg kerül, előfordulhat,
hogy nem csak az említett Saab gépkocsi anyósülésén történik utascsere,
a világtörténelemben már ennél is történt rosszabb.
Nevezetesen az, amikor a biztosító fogta magát, és csődbe jutott.
Ilyenkor persze alkotmányilag állam bácsinak kell a zsebébe nyúlni, mint anno a bankok konszolidációja idején is, vagyis ez a kockázat is reánk, adófizetőkre száll, a biztosító legfeljebb a kaucióját
- ha kérnek ilyet tőle - veszítheti.
Citromelmélet
Hogy ez mennyire igaz, azt egy bizonyos George A. Akerlof névre hallgató amerikai közgazdász bizonyította be.
Az illető Nobel-díjat kapott az általa Citrom-elméletnek elnevezett dolgozatért,
amelyben azt próbálta igazolni, az egészségbiztosításban milyen veszélyeket rejteget a biztosítók versenye.
Tetszik vagy nem, minden egyes kockázatközösségben lesznek elégedetlen és elégedett ügyfelek.
Elégedetlenek éppen a jobb kockázatúak lesznek, akik sokallják a díjat, elégedettek pedig azok, akik rosszabb kockázatúak, tehát betegségük gyógyítását megfizette a biztosító.
Romlik a közösség
Az elégedetlenek (egészségesebbek) kilépnek, az elégedettek (betegebbek) maradnak, emiatt azonban romlik a kockázatközösség.
Elvben tehát emelni kéne a díjat, hogy legyen fedezet az egészség-balesetekre, de ezt nem lehet
(a Magyarországon tervezett modell szerint sem), másrészt pedig a díjemelés újabb ügyfelek elvesztésével is járna.
Az Akerlof-elmélet szerint ez a folyamat elvben addig tartana, amíg a legrosszabb kockázatúak kivételével mindenki elhagyná a biztosítót.
Éppen ez az, amit a biztosító el akar kerülni, s bőszen elkezdi alkalmazni a fentiekben leírt trükköket,
vagyis kiszelektálni a rossz betegeket, s gyakorlatilag átirányítani az állami "versengő OEP"-hez.
Hát így néz ki az a szép, új világ, amelyet most ezerrel be akar vezetni a kormánykoalíció,
s amely ellen lassan tízezerrel tiltakozik mindenki, aki már érti, miről is szól ez a mese.
Nem egyébről:
Vadkeleten üzleti lehetőségeket teremteni a hovatovább magángazdaságként kezelt közös
kasszánkból "szegény" üzleti biztosítóknak...
Nemzetközi kitekintés
A Magyarországon tervezett több-biztosítós modellt az Egyesült Államokban alkalmazzák.
A rendszer elismerten rossz, kétszer akkora költséggel nyújt rosszabb szolgáltatást, mint Kanada
egybiztosítós állami rendszere.
Ötvenmillió embernek egyáltalán nincs biztosítása, 35 milliónak csak sürgősségi ellátásra van.
És tegyük hozzá: a 65 éven felülieknek, a nagyon szegényeknek és a veteránoknak alanyi jogon jár az állami biztosítás.
Németországban a jelenlegi széttagolt biztosítási rendszer helyett 2009-ben átfogó,
Országos Egészségügyi Alap nevű hálózatot vezetnek be.
(Értsd: ott is megbukott a több-biztosítós modell!)
Hollandiában az államnak kellett konszolidálni 15 milliárd euróval (3750 milliárd forinttal) az egészségbiztosítási kasszát a magánbiztosítók által el nem látott feladatok miatt.
Chilében a társadalom végletes kettészakadása következett be: szegényellátásra és gazdagellátásra.
Szlovákiában a kormányfő máris kudarcról beszélt a napokban, s tárgyalásokat sürgetett a
koalíciós partnerrel az egyszervezetű állami biztosítás visszaállításáról.
Szerző: Bán Károly
Forrás: http://www.helyitema.hu |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-05-17 09:34:44, csütörtök
|
| |
| |
Az emberi érzékenység (szenzibilitás) vizsgálata
A jelenségek megfogalmazása, összefüggés keresése az individuális szenzibilitás és a műértő- élvező ember, valamint az emberi alkotótevékenység között
Még 1995-ben olvastam az Élet és Tudomány 1995/16. számában Denis Vialou, a barlangfestészet szakértőjének a L'Histoire című folyóiratban megjelent kijelentését, hogy: "...a sziklarajzok - az eddigi megállapításokkal ellentétben - nem vadászmágiák, hanem a nyelv, sőt az írás előzményei, s területi azonosságtudatot fogalmaznak meg, amely akár Európa hajnalának is tekinthető..."
Azonnal a mi "Samunkra" gondoltam és a rajzok nélküli barlangrendszereinkre. Vajon miért nem rajzoltak és festettek a Kárpát-medencében élő archaikus-kori emberelődeink?
Ugyanez foglalkoztathatta Juhari Zsuzsannát is, mert az Élet és Tudományban (szintén a 95/16. számában) "Miért nincs sziklarajzunk?" címen tette fel kérdését Kretzoi Miklós professzornak, aki - többek között - az alábbiakat válaszolta:
"A Kárpát-medencében viszont az állatot figyelő ember nem annak szép mozgásában gyönyörködött; sokkalta valószínűbb, hogy azt leste, melyik a gyenge pontja, hogyan tudná legkönnyebben leölni... Itt a kevés emberből álló csoport minden tagjának dolgoznia kellett a betevő falatért. A művészethez, a tudományhoz pedig idő és nyugalom kell, no meg egy olyan népesség, ami ilyesmire is tud áldozni."
Azóta foglalkoztat a téma; azóta szeretnék utánajárni ezen állítások, megállapítások valós alapjainak, továbbá szeretném összevetni azzal a feltételezéssel, melyszerint az emberi szenzibilitás mértéke is meghatározó lehet a művészethez, a tudományhoz való viszonyulásban.
Annál is inkább szükségesnek tartanék egy szenzibilitást felmérő szociológiai vizsgálatot, mert - a fenti példa is mutatja - még nem egészen elfogadott az a tény (tény-e egyáltalán?), hogy az ember és az emberi utód nemcsak külsejében és képességeiben individuális lényként jön a világra, hanem csakis rá jellemző pszichés struktúrákkal (pl.: szenzibilitás) is.
Szenzibilitás = érzékenység.
Sajnos a pontosabb meghatározásra a hazai irodalomban nem lehet példák sorát találni.
Egyik tanárképző főiskolai - Pszichológia - címet viselő tankönyv - egyetemi jegyzet - alapján a "szenzitivitás=idegrendszeri érzékenység, fogékonyság"-ot jelenti.
Hogyan lehetséges az, hogy míg a nyugati világban a lelki jelenségek számos világhírű szakértője publikációk sorát jelentetheti meg, addig mi még mindig csak a matéránál, az érzékszervekkel is érzékelhető anyagi dolgok leírásánál tartunk?
(Kivételek akadnak, mint pl.: Dr. Buda Béla Empátia... a beleélés lélektana c. könyve. "Az "empátia" kifejezést megtaláljuk az ókori görög nyelv szótáraiban. Eredeti jelentése: erős érzelem, szenvedély." "...A görög szó később az angol nyelvben jelent meg újra ...Az empátia fogalmát vizsgáló Alfred Adler ... egy múlt századi angol szövegből a következőket idézte: "empatizálni annyit jelent, mint látni a másik ember szemével, hallani a másik ember fülével és érezni a másik szíve szerint"... T. Lipps, német pszichológus az esztétikai élmény és értékelés lélektani folyamatának leírásában: "... a műélvező figyelme fokozatosan eltávolodik önmagától, ...mintegy egybeolvad az én a műélvezet tárgyával, a képpel vagy szoborral, szinte abba éli bele magát".
"Kérdésessé vált később, hogy ténylegesen mekkora is az emberek közötti élményazonosság, mennyire hasonlóak mindenkiben a lelki folyamatok...,mennyire hű eszköz a belső állapotok közlésére a nyelv ...és különösen az lett
kétségessé, hogy teljesen megbízható eszköz-e a befelé fordulás során a figyelem, nem vezérlik-e már eleve meghatározott kategóriák, amelyek kollektív tévedésekhez ...vezethetnek (ez a modern ismeretszociológia vagy tudásszociológia problémája)." Írja Buda Béla az Empátia...-ban.
Mi az igazság például a gyermekek esetében?
Napközis nevelőként felfigyeltem arra, hogy a művészi alkotások komikuma, vagy tragikuma ugyanazon a helyen, ugyanazon korcsoporthoz tartozó gyerekekből mennyire más és más reakciót váltott ki.
Péntekenként házimoziztunk az iskolában. (A kerületünk egyik, közelben lévő mozija éppen "megszűnőben" volt, amikor a megszállott "mozis ember" kijárt az iskolákba vetíteni.)
A kémiai előadót megtöltötték az átlag 9-10 éves napközisek.
(Az idősebbek már nemigen vették igénybe a napközit.)
Feltűnt, hogy a csetlő-botló "kisemberen", Cseplin figuráján nem mindenki tudott önfeledten nevetni. Az egyik 9 éves kislány kifejezetten lehangolt volt a vetítés után és érdeklődésemre azt felelte, hogy: "Nagyon szomorú, hogy nevettünk a másik ember szerencsétlenségén!"
Egy másik alkalommal Hamlet történetét hozta el nekünk a "mozis-ember", méghozzá Laurence Olivier-vel a főszerepben. Amikor elérkeztünk a vetítés során ahhoz a jelenethez, ahol a magányos királyfi ül egy tengerparti sziklán és hangosan töpreng a lenni, vagy nem lenni problematikáján - miközben körülötte morajlik a tenger és a háborgó hullámok csapkodják a sziklát...
A szinkronszínész hangját azonnal elnyomta a gyerekzsivaj mert számukra éppen nem történt semmi a vásznon... És akkor, egy hangszóró közelében ülő kisfiú nyálasra rágta köpenye ujját. (Akkoriban halt meg, 36 évesen édesapja tüdőrákban.)
Többen elég lehangoltak voltak a film után. Egy feszültségoldó beszélgetés során elmondták, hogy mennyire felháborította őket az a sok-sok ármány, "igazságtalanság", amivel körülvették a rokonok, barátok a királyfit, de az fájt nekik a legjobban, hogy még az anyja sem hitt neki és nem állt mellé.
Mitől van az, hogy ezen beszélgetés alatt bizony a társaság nagyobbik felét kiengedtem az udvarra focizni, mert annyira unták a témát? (Persze hamarosan utánuk mentünk és beálltunk játszani. De a "Házirend" ellen vétettem, amikor úgymond felügyelet nélkül kiengedtem a téma iránt közömbösöket. "Vétségemért" előttük marasztalt el a főnökség. Ekkor még(?) a "keret" fontosabb volt a "tartalom"-nál. )
Akkor megfogadtam: kutakolni ("kutatni") fogok a témakörben, hogy megfejthessem a titkot.
Mert titok azóta is számomra az a reakciójuk is, ahogy
egy utcai epizód történéseire reagáltak...
Történt egy alkalommal, amikor "házon kívüli" programot
csináltunk és amint huszadmagammal mentem az utcán, az úttesten egy elgázolt kutya vinnyogására lettünk figyelmesek. Sokukat nem tudtam visszatartani, mert azonnal közelről is meg akarták nézni.
Látni kellett volna azt a tehetetlenséget amit átéltem, mert nem tudtam segíteni a szenvedő állaton!
Amint vívódtam a meghatottsággal és a tehetetlenséggel, egyik tanítványom sírva kérlelt, hogy csináljak valamit... A másik meg a társára mutatva azt kérdezte, hogy: "Ez, meg most miért sír?"
És nekem a "Házirendet" betartva, időre, "épségben le kellett a gyerekeket szállítani"...
Fiziológiai szempontból épen megúsztuk az úttesti eseményt, de a lelkük nem sérült-e azzal, hogy sem akkor, sem a későbbiek során nem volt alkalmam a kutya-tragédia okozta lelki problémák kibeszélésére?!
Szeretném tanulmányozni, hogy milyen az arány a "szánakozók", a "közömbösek" és egyéb érzelem-nyilvánítók között. Van-e köze ennek az egésznek ahhoz, hogy nincs barlangrajzunk, hogy pl spontán szinte soha nem énekelnek a magyar fiatalok, csak ha muszáj...
Ehhez a szomorú megállapításhoz is van egy történetem.
Még az NDK-nak nevezett keleti oldalon turistáskodtam húsz év körüli korcsoportú érettségizett magyar fiatalok társaságában.
Amint éppen a tűhegyekhez indultunk, útközben összetalálkoztunk hasonló korú német fiatalok egy csoportjával. Köszöntöttük egymást, majd szótlanul baktattunk tovább az ösvényen. A németek meg felszabadultan énekelgettek, beszélgettek. Ekkor kérlelni kezdtek bennünket, hogy mi is énekeljünk. A négy magyar fiú szinte kórusban mondta, hogy arról szó sem lehet. "Nem bohócnak jöttek ők ide!" Gondoltam: majd a lányok, de a lányoknak sem volt kedvük. Mitől van ez a kedvetlenség, érzéketlenség?
Szorongástól vagy talán a lelkiélet hiányától?
Kodály mondta, hogy: "A lelkek mélye pedig különösképpen a zene országa." "És a legkézenfekvőbb emberi hangszer az emberi torok, benne a hangszálak..."
Ének-zene-tanítási módszerét sikerrel alkalmazzák pl Japánban.
"Japánban elterjedt - a mi technokrata szokásunkkal ellentétben - hogy az újszülöttet a születés után azonnal odaadják az anyának és ott lehet mellette végig, míg a kórházban vannak - miközben minden segítséget megkapnak az ápoláshoz."
(Részlet: dr. Lázár Imre, az 1997. április 11-én (Bp, II. ker. Bem József tér 3.) "Kell-e nekünk népesedéspolitika?" címmel megrendezett "kerekasztal" beszélgetésen elhangzott hozzászólásából.)
Dr. Lázár Imre beszámolt arról a kutatásról, amelyben a kutatók "összefüggést találtak a japán ember teljesítménye és a jó anya-gyermek kapcsolat között".
Az sem lehet véletlen, hogy a japán pedagógus áll a társadalmi hierarchia csúcsán erkölcsi és anyagi megbecsültségben - ellentétben magyar pedagógus társaikkal...
Még az 1970-es években, gyakorló kismamaként olvastam a Szülőknek nevelésről címen megjelent sorozat egyik kötetében, hogy:
Szociológusok és pszichológusok tanulmányozták egy olasz halászfalu iskolás-korú lakosságát és a közeli kastélyban élő állami gondozott gyerekek teljesítményét, egészségi állapotát és halálozási rátáját.
Meglepő eredményre jutottak. Míg a kastélyban minden tárgyi feltétel biztosítva volt a gyerekek egészséges fejlődéséhez: több volt a testi-lelki megbetegedések, valamint a halálozások száma, de még a tanulmányi átlag is alatta maradt a halászfalu nyomorgó gyerekeinek teljesítményénél.
Arra a következtetésre jutottak, hogy a szegény, de családban élő gyerekekre több jutott egy főre a szeretetből, szülői gondosságból, és ez jótékonyan hatott az immunrendszerükre és teljesítményükre.
Mi mindebből a tanulság? Számomra legalább annyi, hogy felül kellene írnunk végre az autokrata felnőtt-gyermek; nevelő-nevelt kapcsolatot, mert a világot előrevivő szenzitív gyerekek képességeik alatt teljesítenek. Nem "rajzolnak", nem "énekelnek", nem gyönyörködnek és gyönyörködtetnek, hanem "üvöltenek" és egymásba kapaszkodva "pótszerekkel" tompítják szenzibilitásukat, mint az Érintés hatalma című film anyjuktól megfosztott kísérleti majmai.
Bp.1997. május 14. (Bóna Mária Ilona)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-05-17 09:33:10, csütörtök
|
| |
| |
Az emberi szenzibilitás vizsgálata
A jelenségek megfogalmazása, összefüggés keresése az individuális szenzibilitás és a műértő- élvező ember, valamint az emberi alkotótevékenység között
Még 1995-ben olvastam az Élet és Tudomány 1995/16. számában Denis Vialou, a barlangfestészet szakértőjének a L'Histoire című folyóiratban megjelent kijelentését, hogy: "...a sziklarajzok - az eddigi megállapításokkal ellentétben - nem vadászmágiák, hanem a nyelv, sőt az írás előzményei, s területi azonosságtudatot fogalmaznak meg, amely akár Európa hajnalának is tekinthető..."
Azonnal a mi "Samunkra" gondoltam és a rajzok nélküli barlangrendszereinkre. Vajon miért nem rajzoltak és festettek a Kárpát-medencében élő archaikus-kori emberelődeink?
Ugyanez foglalkoztathatta Juhari Zsuzsannát is, mert az Élet és Tudományban (szintén a 95/16. számában) "Miért nincs sziklarajzunk?" címen tette fel kérdését Kretzoi Miklós professzornak, aki - többek között - az alábbiakat válaszolta:
"A Kárpát-medencében viszont az állatot figyelő ember nem annak szép mozgásában gyönyörködött; sokkalta valószínűbb, hogy azt leste, melyik a gyenge pontja, hogyan tudná legkönnyebben leölni... Itt a kevés emberből álló csoport minden tagjának dolgoznia kellett a betevő falatért. A művészethez, a tudományhoz pedig idő és nyugalom kell, no meg egy olyan népesség, ami ilyesmire is tud áldozni."
Azóta foglalkoztat a téma; azóta szeretnék utánajárni ezen állítások, megállapítások valós alapjainak, továbbá szeretném összevetni azzal a feltételezéssel, melyszerint az emberi szenzibilitás mértéke is meghatározó lehet a művészethez, a tudományhoz való viszonyulásban.
Annál is inkább szükségesnek tartanék egy szenzibilitást felmérő szociológiai vizsgálatot, mert - a fenti példa is mutatja - még nem egészen elfogadott az a tény (tény-e egyáltalán?), hogy az ember és az emberi utód nemcsak külsejében és képességeiben individuális lényként jön a világra, hanem csakis rá jellemző pszichés struktúrákkal (pl.: szenzibilitás) is.
Szenzibilitás = érzékenység.
Sajnos a pontosabb meghatározásra a hazai irodalomban nem lehet példák sorát találni.
Egyik tanárképző főiskolai - Pszichológia - címet viselő tankönyv - egyetemi jegyzet - alapján a "szenzitivitás=idegrendszeri érzékenység, fogékonyság"-ot jelenti.
Hogyan lehetséges az, hogy míg a nyugati világban a lelki jelenségek számos világhírű szakértője publikációk sorát jelentetheti meg, addig mi még mindig csak a matéránál, az érzékszervekkel is érzékelhető anyagi dolgok leírásánál tartunk?
(Kivételek akadnak, mint pl.: Dr. Buda Béla Empátia... a beleélés lélektana c. könyve. "Az "empátia" kifejezést megtaláljuk az ókori görög nyelv szótáraiban. Eredeti jelentése: erős érzelem, szenvedély." "...A görög szó később az angol nyelvben jelent meg újra ...Az empátia fogalmát vizsgáló Alfred Adler ... egy múlt századi angol szövegből a következőket idézte: "empatizálni annyit jelent, mint látni a másik ember szemével, hallani a másik ember fülével és érezni a másik szíve szerint"... T. Lipps, német pszichológus az esztétikai élmény és értékelés lélektani folyamatának leírásában: "... a műélvező figyelme fokozatosan eltávolodik önmagától, ...mintegy egybeolvad az én a műélvezet tárgyával, a képpel vagy szoborral, szinte abba éli bele magát".
"Kérdésessé vált később, hogy ténylegesen mekkora is az emberek közötti élményazonosság, mennyire hasonlóak mindenkiben a lelki folyamatok...,mennyire hű eszköz a belső állapotok közlésére a nyelv ...és különösen az lett
kétségessé, hogy teljesen megbízható eszköz-e a befelé fordulás során a figyelem, nem vezérlik-e már eleve meghatározott kategóriák, amelyek kollektív tévedésekhez ...vezethetnek (ez a modern ismeretszociológia vagy tudásszociológia problémája)." Írja Buda Béla az Empátia...-ban.
Mi az igazság például a gyermekek esetében?
Napközis nevelőként felfigyeltem arra, hogy a művészi alkotások komikuma, vagy tragikuma ugyanazon a helyen, ugyanazon korcsoporthoz tartozó gyerekekből mennyire más és más reakciót váltott ki.
Péntekenként házimoziztunk az iskolában. (A kerületünk egyik, közelben lévő mozija éppen "megszűnőben" volt, amikor a megszállott "mozis ember" kijárt az iskolákba vetíteni.)
A kémiai előadót megtöltötték az átlag 9-10 éves napközisek.
(Az idősebbek már nemigen vették igénybe a napközit.)
Feltűnt, hogy a csetlő-botló "kisemberen", Cseplin figuráján nem mindenki tudott önfeledten nevetni. Az egyik 9 éves kislány kifejezetten lehangolt volt a vetítés után és érdeklődésemre azt felelte, hogy: "Nagyon szomorú, hogy nevettünk a másik ember szerencsétlenségén!"
Egy másik alkalommal Hamlet történetét hozta el nekünk a "mozis-ember", méghozzá Laurence Olivier-vel a főszerepben. Amikor elérkeztünk a vetítés során ahhoz a jelenethez, ahol a magányos királyfi ül egy tengerparti sziklán és hangosan töpreng a lenni, vagy nem lenni problematikáján - miközben körülötte morajlik a tenger és a háborgó hullámok csapkodják a sziklát...
A szinkronszínész hangját azonnal elnyomta a gyerekzsivaj mert számukra éppen nem történt semmi a vásznon... És akkor, egy hangszóró közelében ülő kisfiú nyálasra rágta köpenye ujját. (Akkoriban halt meg, 36 évesen édesapja tüdőrákban.)
Többen elég lehangoltak voltak a film után. Egy feszültségoldó beszélgetés során elmondták, hogy mennyire felháborította őket az a sok-sok ármány, "igazságtalanság", amivel körülvették a rokonok, barátok a királyfit, de az fájt nekik a legjobban, hogy még az anyja sem hitt neki és nem állt mellé.
Mitől van az, hogy ezen beszélgetés alatt bizony a társaság nagyobbik felét kiengedtem az udvarra focizni, mert annyira unták a témát? (Persze hamarosan utánuk mentünk és beálltunk játszani. De a "Házirend" ellen vétettem, amikor úgymond felügyelet nélkül kiengedtem a téma iránt közömbösöket. "Vétségemért" előttük marasztalt el a főnökség. Ekkor még(?) a "keret" fontosabb volt a "tartalom"-nál. )
Akkor megfogadtam: kutakolni ("kutatni") fogok a témakörben, hogy megfejthessem a titkot.
Mert titok azóta is számomra az a reakciójuk is, ahogy
egy utcai epizód történéseire reagáltak...
Történt egy alkalommal, amikor "házon kívüli" programot
csináltunk és amint huszadmagammal mentem az utcán, az úttesten egy elgázolt kutya vinnyogására lettünk figyelmesek. Sokukat nem tudtam visszatartani, mert azonnal közelről is meg akarták nézni.
Látni kellett volna azt a tehetetlenséget amit átéltem, mert nem tudtam segíteni a szenvedő állaton!
Amint vívódtam a meghatottsággal és a tehetetlenséggel, egyik tanítványom sírva kérlelt, hogy csináljak valamit... A másik meg a társára mutatva azt kérdezte, hogy: "Ez, meg most miért sír?"
És nekem a "Házirendet" betartva, időre, "épségben le kellett a gyerekeket szállítani"...
Fiziológiai szempontból épen megúsztuk az úttesti eseményt, de a lelkük nem sérült-e azzal, hogy sem akkor, sem a későbbiek során nem volt alkalmam a kutya-tragédia okozta lelki problémák kibeszélésére?!
Szeretném tanulmányozni, hogy milyen az arány a "szánakozók", a "közömbösek" és egyéb érzelem-nyilvánítók között. Van-e köze ennek az egésznek ahhoz, hogy nincs barlangrajzunk, hogy pl spontán szinte soha nem énekelnek a magyar fiatalok, csak ha muszáj...
Ehhez a szomorú megállapításhoz is van egy történetem.
Még az NDK-nak nevezett keleti oldalon turistáskodtam húsz év körüli korcsoportú érettségizett magyar fiatalok társaságában.
Amint éppen a tűhegyekhez indultunk, útközben összetalálkoztunk hasonló korú német fiatalok egy csoportjával. Köszöntöttük egymást, majd szótlanul baktattunk tovább az ösvényen. A németek meg felszabadultan énekelgettek, beszélgettek. Ekkor kérlelni kezdtek bennünket, hogy mi is énekeljünk. A négy magyar fiú szinte kórusban mondta, hogy arról szó sem lehet. "Nem bohócnak jöttek ők ide!" Gondoltam: majd a lányok, de a lányoknak sem volt kedvük. Mitől van ez a kedvetlenség, érzéketlenség?
Szorongástól vagy talán a lelkiélet hiányától?
Kodály mondta, hogy: "A lelkek mélye pedig különösképpen a zene országa." "És a legkézenfekvőbb emberi hangszer az emberi torok, benne a hangszálak..."
-5-
Ének-zene-tanítási módszerét sikerrel alkalmazzák pl Japánban.
"Japánban elterjedt - a mi technokrata szokásunkkal ellentétben - hogy az újszülöttet a születés után azonnal odaadják az anyának és ott lehet mellette végig, míg a kórházban vannak - miközben minden segítséget megkapnak az ápoláshoz."
(Részlet: dr. Lázár Imre, az 1997. április 11-én (Bp, II. ker. Bem József tér 3.) "Kell-e nekünk népesedéspolitika?" címmel megrendezett "kerekasztal" beszélgetésen elhangzott hozzászólásából.)
Dr. Lázár Imre beszámolt arról a kutatásról, amelyben a kutatók "összefüggést találtak a japán ember teljesítménye és a jó anya-gyermek kapcsolat között".
Az sem lehet véletlen, hogy a japán pedagógus áll a társadalmi hierarchia csúcsán erkölcsi és anyagi megbecsültségben - ellentétben magyar pedagógus társaikkal...
Még az 1970-es években, gyakorló kismamaként olvastam a Szülőknek nevelésről címen megjelent sorozat egyik kötetében, hogy:
Szociológusok és pszichológusok tanulmányozták egy olasz halászfalu iskolás-korú lakosságát és a közeli kastélyban élő állami gondozott gyerekek teljesítményét, egészségi állapotát és halálozási rátáját.
Meglepő eredményre jutottak. Míg a kastélyban minden tárgyi feltétel biztosítva volt a gyerekek egészséges fejlődéséhez: több volt a testi-lelki megbetegedések, valamint a halálozások száma, de még a tanulmányi átlag is alatta maradt a halászfalu nyomorgó gyerekeinek teljesítményénél.
Arra a következtetésre jutottak, hogy a szegény, de családban élő gyerekekre több jutott egy főre a szeretetből, szülői gondosságból, és ez jótékonyan hatott az immunrendszerükre és teljesítményükre.
-6-
Mi mindebből a tanulság? Számomra legalább annyi, hogy felül kellene írnunk végre az autokrata felnőtt-gyermek; nevelő-nevelt kapcsolatot, mert a világot előrevivő szenzitív gyerekek képességeik alatt teljesítenek. Nem "rajzolnak", nem "énekelnek", nem gyönyörködnek és gyönyörködtetnek, hanem "üvöltenek" és egymásba kapaszkodva "pótszerekkel" tompítják szenzibilitásukat, mint az Érintés hatalma című film anyjuktól megfosztott kísérleti majmai.
Bp.1997. május 14. (Bóna Mária)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-05-17 00:08:00, csütörtök
|
| |
| |
"Ej mi a kő! Tyúkanyó, ...?"
Petőfi sorai jutottak eszembe, amikor tudomást szereztem, hogy "kendermagos"
rendezvény lesz Debrecenben.
Május 13-ára az országosan meghirdetett program szerint Debrecenben is a
drogliberalizációt támogató
rendezvényt hirdetett a Kendermag Egyesület.
A dolog érdekessége, hogy koncerteket akartak tartani, amire amatőr
könnyűzenekarokat hívtak.
Ezzel, a helyszínen lévő fiatalok véleménye szerint, elterelték a
figyelmüket arról,
hogy a bulizni szándékozó ifjak lényegében egy droghasználat melletti
szimpátiarendezvény részesei.
Debrecenben több párt és civil személyek ellen demonstrációkat,
rendezvényeket tartottak!
Ilyen esemény volt a KDNP és az IKSZ országos és helyi szervezeteinek helyi
sajtótájékoztatója,
melyen kifejtették véleményüket a könnyűdrogok liberalizációval
kapcsolatban.
Ehhez kapcsolódott az egészséges életmód érdekében a Svetics Gimnázium által
megrendezett "Fűnyíró Focikupa".
A KDNP sajtótájékoztatóját
Dr. Horkay György, a KDNP debreceni szervezőtitkára,
Dr. Sáska Zoltán Attila, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országos
alelnöke,
és Kirilla Pál, az IKSZ debreceni elnöke tartották.
Dr. Horkay György többek között elmondta, hogy felháborító, ízléstelen és
provokatív az,
hogy a Kendermag Egyesület a "Global Marijuana March" magyarországi
rendezvénysorozata keretében, a drogliberalizáció érdekében tart városunkban
is rendezvényt a Nagyerdei Békás-tónál.
A kereszténydemokraták hihetetlennek tartják, hogy egyáltalán létezhet olyan
egyesület,
ami veszélyes, a fiatalok testi, lelki, idegrendszeri állapotára káros
szerek használatának könnyítése
mellett kampányol.
Az ezeket a szereket kíváncsiságból kipróbáló fiatalok rászokásának
veszélye, a szerek ártalmas
hatása súlyos károkat okoz társadalmunknak, s nem hagyható figyelmen kívül,
hogy 2005-ben több mint 200 fiatal halt meg droghasználat következtében.
A kereszténydemokraták a megelőzést és a felvilágosítást tartják a probléma
megfelelő kezelésének,
megoldásának, s ezért örömmel fogadják az olyan rendezvényeket, mint az
egészséges életmódot
népszerűsítő "Fűnyíró Focikupa".
Dr. Sáska Zoltán Attila elmondta, hogy az IKSZ évek óta küzd a kábítószer
legalizációja ellen.
Ők az otthon maradt békés tömegeket képviselik, akik nem jöttek el ugyan a
mai "kendernapra",
de a kábítószerekben nagy veszélyt látnak.
Az IKSZ véleménye szerint a
Kendermag Egyesület a Btk. felpuhítására törekszik, ami a drogproblémára
adott rossz válasz, s a fiatal kereszténydemokraták a megoldást a
felvilágosításban és a megelőzésben látják.
Ők nem csak beszélnek a megelőzésről, hanem fesztiválok rendezésével, az
egészséges életmód
népszerűsítésével tesznek a megoldásért.
Ilyen rendezvény volt a Budapesten már sikerrel megrendezett Fűnyíró
Filmfesztivál,
amit ősszel Debrecenbe is szeretnének elhozni.
Az IKSZ békésen kíván beszélni a kábítószerek káros hatásairól, s nyitott a
tisztességes vitára.
Az alelnök fontosnak tartotta megjegyezni azt, hogy az állam jelenleg nem
költ eleget a prevencióra,
ami fontos lépés lenne a gond megoldása felé.
Kirilla Pál fontosnak tartotta az egészséges életmód népszerűsítését célzó
rendezvények megtartását,
hiszen társadalmunk sok sebből vérzik, s nem hagyhatunk újabb támadási
felületeket,
például a káros szerek használatának népszerűsítésével, a szigor
feloldásával,
amire a Kendermag Egyesület buzdít.
Ezek után került sor a Fűnyíró Focikupára, melyen 4 csapat vett részt a
Debreceni Református
Hittudományi Egyetem csapata, a Debreceni Református Kollégium csapata,
a Szent József Gimnázium és Kollégium öregdiákjainak csapata és az Ifjúsági
Kereszténydemokrata Szövetség csapata.
A rendezvény elején 1 perces néma csenddel emlékeztek a drog áldozataira,
majd együtt elmondták a
Mi Atyánk kezdetű imádságot.
A kezdőrúgást Dr. Horkay György végezte el, majd elkezdődtek a meccsek.
Szoros és nemes küzdelemben a tornát a Szent József Gimnázium és Kollégium
öregdiákjai nyerték,
a második helyezett a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, a harmadik
a Debreceni Református
Kollégium csapata.
Időközben kezdődött a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt debreceni
szervezete által tartott ún. ellendemonstráció, mellyel a párt debreceni
tagjai és szimpatizánsai a Békás-tavi rendezvény ellen tiltakoztak.
Az ellentüntetés végén néhányan átmentek az időközben már elvileg megkezdett
"kendermagos"
rendezvény helyszínére.
Ott kiderült, hogy debreceni polgárok megakadályozták a színpad
felállítását, és a rendezvény megkezdését.
A rendőrség tucatnyi rendőrt mozgósított a rend biztosításához, de komoly
beavatkozásukra nem volt szükség.
A debreceni polgárok erélyes fellépése meghiusította a Kendermag Egyesület
által támogatott rendezvény megtartását. Ágoston Tibor, a Kossuth-téri
tüntetők egyik vezérszónoka korábban nyilvánossá tett felhívásának
megfelelően elmondta, minden tisztességes eszközzel meg kell akadályoznunk,
hogy gyermekeink eljövendő életét
tönkre tegyék a kábítószereket népszerűsítő szervezetek, rendezvények,
törvényi engedmények.
A megjelentek fele-fele arányban (kb. 100-100-an) voltak drog-szimpatizánsok
(ill. a koncertekre eljött fiatalok), és az ellenzők.
Meglepődve tapasztaltam, hogy a rendőrök felvételt készítettek, s
érdeklődésemre, hogy mennyi ideig
őrzik a felvételt, az egyenruhások nem válaszoltak, majd "főnök"-ként egy
civil ruhás férfit jelöltek ki,
aki azt mondta:
"Csak egy kazettánk van, amire 24 óra múlva legkésőbb új felvételt vesznek
fel, így az előző megsemmisül". Kérdésemre, hogy hogyan lehet ellenőrizni,
hogy tényleg csak egy kazettájuk van, nem kaptam választ.
A legfurcsább azonban az volt, hogy a civil ruhás férfiről kiderült, ő a
rendezvény biztonsági vezetője,
s nem a rendőrök parancsnoka!
Felvetődhet a kérdés, netán civil rendőrök adták a rendezvény saját
rendezőségét?
Czakó István, FÚSZ, Debrecen, 2007.05.15.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-05-17 00:04:15, csütörtök
|
| |
| |
Diktatórikus eszközökkel kellett volna demokráciát csinálnunk!
- Interjú Für Lajossal
2007-05-14 13:31 -
Anonymous Vezércikk
Für Lajos: A lakiteleki gondolat ma időszerűbb, mint valaha volt - állítja Für Lajos, a mozgalom egyik életre hívója.
A történész, volt honvédelmi miniszter szerint egyik súlyos mulasztásuk volt, ahogyan az Antall-kormány idején a rendszerváltást végrehajtották.
Azt hitték, hogy diktatúrából diktatórikus eszközökkel nem lehet demokráciát csinálni. Ma pont fordítva gondolja: diktatórikus eszközökkel kellett volna demokráciát csinálni. Az eredményt látni, a lopakodó diktatúra árnyékában hirdetett zéró tolerancia azt jelenti, a hatalom türelmetlen, intoleráns mindenkivel szemben, aki a hatalmat bármilyen módon támadja, megkérdőjelezi.
- A mai kiskunmajsai tanácskozás egyik jelmondata: Lakitelek-Kiskunmajsa 1987-2007. Ön szerint Lakitelek nevén kívül maradt-e még valami, főleg ma is érvényes mondanivaló a húsz évvel ezelőtt megfogalmazottakból?
- Történészként tudom, hogy a fontos események beépülnek a történelembe, és Lakitelek már ott van. A találkozó történelmi eseménnyé alakult, bármennyire is igyekeznek relativizálni a mozgalmat elindítók szándékait. Napjainkban is büszkeséggel tölthet el minden résztvevőt és szervezőt, hogy ez volt az első nyilvános politikai mozgalom a diktatórikus, szovjetek által megszállt kommunista rezsimű Magyarországon.
- Nem kis dolog. Más kérdés, hogy a lakiteleki nagysátorból később aztán számos sátortábor alakult. Maradt-e egyáltalán valami a nagysátor alapjaiból?
- Szervezetileg szinte semmi nem maradt, bár tudom, hogy ma is van egy magát Demokrata Fórumnak nevező szűkkörű társaság, melynek sem súlya, sem politikai jelentősége nincs. Ugyanakkor ott sündörögnek a parlamentben, és ami morzsa lehull az MSZP és az SZDSZ asztaláról, azt csipegetik fel. Ennek hálájaképpen pedig időnként kígyót-békát kiabálnak a Fideszre. Ha így nézem, nincs igazán már semmi a nagysátorból, de számos szervezet jött létre a Demokrata Fórumból, ami legalább hozzájárult az ország politikai palettájának színesítéséhez. A szomorú az, hogy abból a pártból, amely még mindig a Magyar Demokrata Fórum nevét viseli, az lett, ami. De még ennél is szomorúbb, hogy az ország oda jutott, amiről hész évvel ezelőtt a legszörnyűségesebb rémálmában sem gondolt volna senki közülünk. Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, felolvasok néhány mondatot a lakiteleki nyilatkozatból, amit évek óta lefitymálva emlegetnek a balliberális világban és persze a sündörgő MDF-vezetők körében. Idézem: “Magyarország történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmi erejében megroppant. Önhitében és tartásában megrendült. Kohéziójának kapcsai tragikusan meglazultak. A magyar etnikumot példátlan széttagoltság sújtja. Nemzetünknek nincs közösen vállalható jövőképe. Az országot megrázó társadalmi-gazdasági válság, a demokrácia, a politikai intézményrendszer elégtelensége, a közerkölcs súlyosbodó gondjai, a kulturális élet, a közoktatás aggasztó tünetei, megmaradásunk gondjai kaptak hangot az eszmecsere során."
- Hátborzongató, akár ma is íródhatott volna.
- Azzal a különbséggel, hogy ezek a mondatok százszorta igazabbak, minden még olyanabb lett, mint amilyen volt húsz évvel ezelőtt.
- Hogyan futhatott ennyire vakvágányra a lakiteleki folyamat?
- Sokmindent lehetne felhozni érvként. Az egyik súlyos hiba, ahogyan mi az Antall-kormány idején a rendszerváltást végrehajtottuk. Úgy véltük ugyanis, hogy diktatúrából diktatórikus eszközökkel nem lehet demokráciát csinálni.
- Ma is így gondolja?
- Nem, pont fordítva. Igenis diktatórikus eszközökkel kellett volna demokráciát csinálnunk, hiszen megátalkodott, igen jól szervezett, 45 év alatt az ország minden táját és a lelkek tömegét átjáró diktatúrát kellett leváltani. Ezt nem lehetett végrehajtani azzal a jóhiszemű, a demokráciában hívő magatartással, ahogyan ezt mi képzeltük. Nagyon nagy takarítás kellett volna, kemény nagytakarítás.
- Antall József azt mondta, tetszettek volna forradalmat csinálni.
- Valóban igaz, forradalomban egyszerűbb a képlet. Olyankor többnyire nagyon kemény összeütközésekre kerülhet sor. Ilyen valóban nem volt, de az 58 százalékos parlamenti többségű koalíciós kormánynak, a végrehajtó hatalomnak igenis keményebben kellett volna lépnie.
- Ha nem fogta volna le a kezét az SZDSZ.
- Sok hibát követtünk el, létrejött egy paktum, amely ugyancsak közrejátszott abban, hogy a kormány keze meg lett kötve. Akárcsak az SZDSZ által szervezett taxisblokád, amely alapjaiban akarta megrendíteni az Antall-kormány tevékenységét és megkérdőjelezni jövőjét. És volt egy sor negatív világpolitikai körülmény is, ma sem tudjuk, hogy Máltán miről egyezett meg Gorbacsov és Bush. Ugyanígy a nyugat-európai demokráciák is erős baloldali szellemi és ideológiai hatás alatt álltak, és azok igen mélyen beépültek a közgondolkodásba. Mindenütt voltak az itthoni elvtársaknak külföldi elvtársai, akik ugyanolyan marxisták voltak. Ez mind közrejátszott, hogy ide jutottunk.
- Végleg zátonyra futott a lakitelki gondolat?
- Majdnem teljesen. Ma ugyan formálisan van még demokrácia, van parlament és több párt is működik, sőt úgy látszik, mintha a demokrácia alapintézményei is léteznének, de valójában Magyarországon mára lopakodó diktatúra alakult ki. Hol látszik, hol nem látszik, vannak látható és láthatatlan jelei. Egy szűk kisebbségi csoport kezébe koncentrálódik hazánkban minden hatalom, és megtesznek mindent annak érdekében, hogy a diktatúra a látszatdemokráciát fenntartva azt tegyen, amit csak akar.
- A törvényeknek ugyanakkor megfelel minden lépés, a demokráciában a többség szava dönt.
- Így van, pláne azoknak a szemszögéből, akik ma hatalomban vannak. Legutóbb a kormányfő - aki nem mulaszt el egyetlen napot sem újabb és újabb bejelentések megtételére - meghirdette a zéró toleranciát. Ez eredetileg Gergényi rendőrtábornok találmánya, aki a közbiztonságra értendően az alvilággal szemben hirdette meg, csakhogy ma már ezt a kormány a politika rangjára emelte. Ez roppantul fenyegetően hangzik, de nagyon!
- De aláírta a nyilatkozatot az ellenzék is.
- Sajnos. Pedig a zéró tolerancia azt jelenti, nincs türelem, magyarán türelmetlenek, intoleránsak vagyunk mindenkivel szemben, aki a hatalmat bármilyen módon támadja, megkérdőjelezi, netántán záptojásokkal próbál dobálni. Akárhogy is nézem, ez tiszta diktatúra, nem?! Az ellenzéki parlamenti javaslatok közül egyet sem fogadnak el, lesöprik azokat az asztalról. Az ellenzék csak akkor jut szerephez, ha elfogadja a kormánypárti javaslatokat.
- A jelek szerint lehet ellenzék nélkül is kormányozni.
- Ezek szerint igen. Kétféle módon lehet diktatúrát csinálni demokráciában: vagy puccsal vagy választásokkal. Hitler is választások útján került hatalomra. És Gyurcsányék hogyan kerültek hatalomra? Választások útján. És Rákosiék? Választások útján. Igaz csaltak, hazudtak, akkor kékcéduláztak, de az “őszödi Böszme" is példátlanul gátlástalan hazudozással került hatalomra.
- Lehetséges, hogy megérett a helyzet arra: húsz év után újra leverjék a lakiteleki sátor cölöpjeit és alágyűjtsék a tenni akaró értelmiséget.
- Egyet értek önnel, és már vannak kedvező jelek, például a Nemzeti Fórum mostani országos gyűlése. Ez a politikai egyesület ugyanazokat az alapelveket vallja, mint annak idején a lakitelkiek. De szerintem ezen kívül még számos tennivalónk lenne annak érdekében, hogy megállítsuk az ország zuhanását. Az egyik fontos kezdeményezés a Csoóri Sándor levelével indult Márciusi Charta, amit azóta számos csatlakozó, magasan kvalifikált és a nemzeti ügy iránt elkötelezett személyiség ellátott kézjegyével. Össze kell fogni mindazokat az értelmiségieket, akiknek helye van a közgondolkodásban. Különösen a Rákosi-Kádár rendszer 40 éve után, amely alatt olyan mértékű agymosás zajlott, ami példátlan az európai nemzeti népközösség történelmében. És nagyon szomorú, hogy ez a rendszerváltással sem ért véget. A médiában, a szellemi életben, a kultúrában, a politikai közéletben és szervezeteiben ugyanaz folytatódik, csak a frázisok változtak. Ma is a rasszizmus, az antiszemitizmus, a nacionalizmus ellen folyik a küzdelem, akárcsak folyt annak idején a kommunista diktatúrában. Ezzel legalább szembe kellene állítani azt az erőt, amelyik még itt van körülöttünk a szellemi világban, ellensúlyozandó a tudatirtást.
- Ma sok szempontból rosszabb a helyzet, mint 1987-ben volt, szétzilált, gyökerét vesztett lett a társadalom és őrjöng a pénz hatalma. Annyira kinyílt az olló a nincstelen szegények és a szupergazdagok között, hogy sokszor úgy érzik a választók: nincs, mert nem lehet szava az embereknek. Százezernek sem, egymilliónak sem.
- Igaza van, de ahhoz, hogy a szellemi elit végre szélesebb társadalmi bázist tudjon teremteni magának, van egy másik elgondolásom is. Lehet, hogy idealisztikus ötlet, de létre kellene hozni azokat az apró sejteket az országban, amelyekben néhány tettrekész, elszánt, felelősségtudattal megáldott ember dolgozna. Ők nemcsak összehajolnának, hanem kitalálnák, hogy a környezetükben mit lehetne tenni legalább a hanyatlás megállítása érdekében. A Római Birodalom idején az őskeresztények így szervezték meg magukat, igaz, nekik 300 évük volt a rendszer aláásására. Másik elgondolásom szerint a szabad kőműves páholyok hálózatát kellene lemásolni, azzal a különbséggel, hogy ezek nem kozmopolita, hanem nemzeti szellemben jönnének létre. A páholyoknak tisztességes, fedhetetlen, tehetséges és megbízható emberek lehetnének tagjaik, akik az ő szempontukból megbízható embereket juttatnának be a legfontosabb posztokra az államigazgatásban, a politikában, a gazdaságban, a kultúrában. A Magyar Közösség a '20-as években ezen az elven szerveződött az Erdélyből, főként Székelyföldről elmenekült magyar értelmiség körében. Tudom, azzal, hogy ezek a sejtek megszerveződnek, a hatalmi berendezkedés még nem változik meg, de sokat alakíthatna a közgondolkodáson.
- Ilyen sejtek már öt éve működnek, mégha időközben magára is hagyta őket a politika: a polgári körök.
- Amiatt én is bánkódom, hogy a szerveződés hamvába holt, mert nagyszerűnek tartom, ahogyan a civil kezdeményezés ennyire gyorsan behálózta az országot. De ezek a körök nyílt összejöveteleket tartottak, amire én célzok, nem egészen ilyen volna. Mindamellett szerintem szükség volna még a társadalom további megszervezésére. Ezt az erőt felmutatni képes szervezetet úgy hívnák, hogy polgári őrség. Amelyik a nevében lévő gondolatnak megfelelően őrizné, védené a településeket. Ha kell, akár fizikailag is, méghozzá megvédené mindenfajta külső támadással szemben, jöjjön az kormányoldalról vagy akárhonnan. Ezek a szervezetek pedig ráépülhetnének a polgári lövészegyletekre, amilyenek a Kiegyezés után, az igazi polgári időszakban százával működtek az országban. Hiszen megszűnt az általános hadkötelezettség, szétverték a honvédséget, eltüntették a modern, ütőképes fegyvernemeket, úgy nőnek fel generációk, hogy csak filmen látnak fegyvert. Így ha adott pillanatban veszély fenyegetné az országot kívülről vagy belülről, nem akadna, aki megvédené. Trianon után a megtorlók 35 ezres létszámú hadsereg fenntartását engedélyezték számunkra, most önként jutottunk ennél alacsonyabb szintre. Vérlázító, ahogyan az országot a teljes védtelenségbe és kiszolgáltatottságba taszították. Súlyos bajok előtt áll Magyarország, ha ezek bekövetkeznek, a következmények jóvátehetetlenek lesznek. A balliberálisok most azt vették az eszükbe, hogy megszüntetik a megyék maradékát is, a felszámolásra szánt településeket pedig “középkori képződményeknek" nevezik. Ahol megszüntetik az iskolákat, a postát, a vasutat, azok a települések halálra vannak ítélve, és ilyen település legalább ezer van Magyarországon. Vagyis az Árpád-házi királyok óta fennálló magyar településhálózat végveszély előtt áll. A cél mindent szétrombolni az országban, ami hagyománnyal rendelkezik, ami még magyar.
(Készítette: Varjú Frigyes)
(Az interjú a Magyar Hírlapban megjelent beszélgetés teljes változata)
Kapcsolódó cikkek:
Für Lajos: Nemzeti függetlenségi mozgalomra van szükség
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
2007. Május
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
344 db bejegyzés |
| e év: |
2982 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 289
- e Hét: 7287
- e Hónap: 8234
- e Év: 44175
|
|
|
Offline
