|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 9
|
|
|
|
|
|
2007-06-02 18:22:30, szombat
|
| |
| |
Erdélyi Magyar Ifjak
telefon: +40-745 568605, 0751143356
Honlap: emi.erdely.ma E-mail: emi@erdely.ma
Trianon-megemlékezések Erdélyben
87 éve szaggatták szét hazug propaganda eredményeként, háború utáni osztozkodás gyanánt ezeréves hazánkat. 87 éve neveznek hazátlannak a saját országunkban. De mi nem felejtünk!
Az EMI idén is megemlékezik a diktátumra: Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Sepsiszentgyörgyön kerül sor megemlékezésre
A magyar Kolozsvárra emlékezünk
87 éve szaggatták szét hazug propaganda eredményeként, háború utáni osztozkodás gyanánt ezeréves hazánkat. 87 éve neveznek hazátlannak a saját országunkban. De mi nem felejtünk!
Emlékezzünk Szent István országára, emlékezzünk az egységes Kárpát-medencére, emlékezzünk a magyar Kolozsvárra!
Az EMI idén is Trianon-megemlékezéseket szervez Erdély-szerte.
Kolozsvár június 4-én, hétfőn, 18,00 órától emlékezik a diktátumra a Protestáns Teológiai Intézet Bethlen termében. Szeretettel várunk minden magyart, akinek fontos a hazája sorsa!
Program
Kiállítás a ,,kis magyar világ" idején kolozsvári utcákról készült fényképekből;
Asztalos Lajos helytörténész a kolozsvári utcanevek szimbolikájáról és azok sorsáról tart előadást;
Fülöp Sándor ny. tanár és vitéz Szabó Károly a Honvédség 1940. szeptember 11-i kolozsvári bevonulására és Észak-Erdély visszatérésére emlékezik;
A megemlékezés keretében korabeli dokumentumokból hangzanak el részletek, a megemlékezés színvonalát megzenésített versek előadása emeli.
Trianon-napok Marosvásárhelyen
Emlékezem a múltra, gondolok a holnapra
Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) idei Trianon-megemlékezésének keretén belül Fodor András egyedülálló gyűjteményét tekinthetjük meg.
Kiállítás a megszállás során, illetve a békediktátum óta lerombolt, megcsonkított, eltüntetett szobrainkról, emlékműveinkről készült korabeli képeslapokból.
A megnyitó június 3-án, vasárnap 17 órakor kezdődik a Bolyai téren levő Unitárius templom tanácstermében. A megemlékezés gyertyagyújtással zárul.
A kiállítás megtekinthető június 3-10 között a tanácsterem nyitvatartási programja szerint.
A Trianon-napok programja a kiállítás helyszínén:
- Június 3, vasárnap:
17:00 - A kiállítás megnyitója
17:30 - A Trianon-film levetítése
- Június 4, hétfő:
17:00 - László József és Orbán Ferenc zenés előadása
17:30 - Hajdú Zoltán és Kálmán Attila történelemtanárok előadása: A Versailles-i békerendszer. A trianoni béke
-Június 8,péntek:
18:00 - Varga László nyugalmazott református lelkipásztor előadása: Erdély élete a trianoni béke előtt és után.
- Június 9, szombat:
18:00 - Izsák Balázs előadása: Az egyetlen jóvátétel - az autonómia
Emlékezés Trianonra Nagyváradon
,,Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás!"
Az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete a fenti gondolat jegyében kíván emlékezni és emlékeztetni a trianoni diktátumra.
A megemlékezés programja: versek és próza (Babits Mihály, Wass Albert, Papp-Váry Elemérné, József Attila, Karinthy Frigyes, Reményik Sándor műveiből), előadás Trianonról (Nagy József Barna, az EMI nagyváradi elnöke), filmvetítés (eredeti felvételek a Magyar Királyi Honvédség 1940. szeptember 6-i, nagyváradi bevonulásáról), Magyar Ének (válogatás az Illés Lajos által megzenésített versekből), szobordöntő Trianon: (képkiállítás az Erdélyben ledöntött magyar
szobrokról, emlékművekről), plakátkiállítás (a trianoni fájdalom megjelenítése képekben).
Szeretettel várjuk magyar nemzettestvéreinket 2007. június 4-én, hétfőn, 18 órára a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának Dísztermébe (Városháza u. 27. sz.).
Sepsiszentgyörgy
2007. június 4-én, hétfőn 19 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön az EMI és a helytörténeti kör szervezésében a XX. rendhagyó történelemórára.
Az előadás címe: Cserkészbarangolások a milleneumi emlékművek helyszínein.
Előadó: Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke.
Megemlékező beszédet mond az EMI nevében Tamás Simon Lehel.
Helyszín: Bod Péter Megyei Könyvtár
A könyvtár előterében megtekinthető ugyanakkor Fodor András kolozsvári gyűjtőnek a Szobordöntő Trianon című kiállítása, mely a békediktátum után lerombolt Kárpát-medencei magyar vonatkozású szobrokat mutatja be.
21 órakor közös gyertyagyújtásra és megemlékezésre kerül sor a közös temetőben az I. világháborús honvéd emlékműnél.
www.emi.erdely.ma |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-06-02 12:20:49, szombat
|
| |
| |
Keresem az albumomban
http://furaila.xfree.hu/71539
látható képeken lévő embereket, akik állítólag a rokonaim!
Aki tud róluk valamit, kérem jelezze a
furaila@tvn.hu
postafiókomban!
Üdv. Bóna Mária Ilona |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-06-02 12:07:43, szombat
|
| |
| |
EVA MARIA BARKI : EGYHÁZ - EMBERI JOGOK
Csíkszentdomokos, 2007 május 25
Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim!
Köszönöm a megtisztelő meghívást, örülök, hogy ismét Székelyföldön lehetek.
Már sok beszédet tartottam, de a mai nap valami különleges. Egy nap a
Csiksomlyói Búcsú előtt, Márton Áron szülőfaluján ilyen nagyszerű
hallgatóság előtt, különösen ünnepélyes hangulat, maestoso atmoszféra
érezhető. Csiksomlyó szent helye mellett közelebb vagyunk az éghez és talán
mélyebben és világosabban látjuk a dolgokat.
Ez a különleges helyzet késztet engem arra, hogy más szemszögből közelítsek
a magyarság, az Erdély, és Székelyföld önrendelkezésének kérdéseihez. Eddig
mindig az állami és nemzetközi jogrendszerekről a politikusok feladatairól
beszéltem, most pedig szeretném az egyház szerepét ebben a kérdésben
felmutatni, és ebben gondolom, hogy Csiksomlyónak kiemelkedő jelentősége
van.
Mit jelent nekünk Csiksomlyó, mit jelent a Csiksomlyói Búcsú?
Eddig csak egyszer volt lehetőségem részt venni - az első kitiltásom előtt -
ezen a mindenki számára felejthetetlen, megható élményen. Hallani, látni és
érezni lehet, hogy itt dobog Székelyföld szíve, innen szállnak fel az éghez
a magyar imádságok és remények, remények és imádságok egy jobb jövőért nem
csak Székelyföldön, hanem az egész Kárpátmedencében. Azok, akik még mindig
nem vették észre vagy nem akarják észrevenni, milyenek a magyarság
legégetőbb, legfájóbb gondjai, jöjjenek ide és ők is látni, hallani és
érezni fogják a nép kétségbeesett és áhítatos könyörgését. A magyarság
tragédiája itt kézzel fogható.
De Csiksomlyó nem csak a fájdalom kifejezésének a helye, hanem - és ez a
legfontosabb - a hitnek a központja. Legfontosabb azért, mert meggyőződésem,
hogy - ha pozitív eredményt akarunk elérni - annak első feltétele a hit. Hit
nélkül semmi sem megy. A hit, az imádság nem csak az egyes ember életében,
hanem egy nemzet, egy nép életében is szükséges. Ha nem tudunk hinni, nem
fogjuk elérni célunkat.
Csiksomlyó emiatt a nemzeti egység és a nemzeti megújulás szimbóluma.
Azonkívül Csiksomlyó helyesen mutatja az egyház fontos feladatát a mai
világban és ezzel Csiksomlyó fontossága európai dimenziót is kap.
A katolikus egyház itt azt a szerepet tölti be, amelyet az állami szervek
elmulasztanak. Lelki és szellemi támogatást ad, célt mutat és segít az
útkeresésben a cél elérésének érdekében,
Sokan kifogásolják, ha az egyház nem csak vallási, hanem politikai
kérdésekkel is foglalkozik, mert ez ellentmond az államtól és az egyháztól
való elvárás elvének, amelyre a nyugati demokráciákban nagyon figyelnek. Ez
az elv egyre inkább korszerűtlen, anakronisztikus. Állam és Egyház ugyan
ahhoz az emberhez fordulnak - ,,idem civis et christianus"- mindenki
állampolgár és keresztény egyszerre, azonosak a ténybeli problémák és az
életterületek, amelyeken a hivők kötelességeiket és az állampolgárok hitüket
élik.
Az egyház szerepe az önrendelkezési küzdelemben nélkülözhetetlen és remélem,
hogy ezt a szerepet még tovább fogja tudni kiépíteni.
A katolikus egyház és az emberi jogok:
Milyen segítség várható a katolikus egyháztól az önrendelkezési harcunkban?
Mi köze az egyháznak az emberi jogokhoz? Van-e összefüggés az emberi jogok
és a kereszténység között? Milyen álláspontja van a katolikus egyháznak az
alapvető emberi jogokról, konkrétan a politikai emberi jogokról, a nemzetek
és népek jogairól? Egybeesik a keresztény értékrend az alapvető emberi
jogokkal ?
Nézzük meg mit mond a katolikus egyház a mi nemzeti problémáinkhoz és az
ezzel összefüggő nemzetközi joghoz.
A magyar kérdésben konkrétan az önrendelkezési jog aktuális, amely minden
népnek jár. Mivel a magyarság jogi értelemben nem kisebbség, nem nemzetrész
és nem közösség, hanem nép, úgy a magyarságnak is jár az önrendelkezés. Az
önrendelkezési jog természetjogon alapul, tehát nem az emberi autoritás
alapján érvényesül, hanem attól függetlenül fenntartás nélküli
kötelezettséget követel.
Az önrendelkezési jog, amely 1966-ban a ,,Polgári Politikai Jogok Nemzetközi
Egyezségokmányában" az első cikkelyben szerepel és ezzel kodifikált
nemzetközi normává vált, így szól:
,,Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a
népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják
gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket."
Ez a jog tehát alapvető szabadságjog és minden demokrácia feltétele,
önrendelkezés nélkül, kollektív szabadság nélkül nem lehet demokráciáról
beszélni.
A keresztény tan szabadság és felelősség elvén alapul, tehát ilyen
értelemben egybeesik a természetjoggal. A szabadsághoz való jog
elválaszthatatlan kapcsolatban van az emberi méltósággal.
A II világháború után az emberi jogok védelme először a történelemben a
nemzetközi államközösség kötelességévé vált, először az ENSZ alapokmányában
és az ENSZ Általános Emberi Jogi Nyilatkozatában. A katolikus egyház
integrálta az elidegeníthetetlen emberi jogok és alapvető szabadság jogok
konceptjét a katolikus szociális tanba. 1963-ban XXIII. János pápa a ,,Pacem
in terris" enciklikában átvette az emberi jogok védelmét, azóta a katolikus
egyház az emberi jogok védelmének szószólójának szerepét tölti be. Ebben az
enciklikában a pápa először nem csak a katolikusokhoz, hanem minden
jóakaratú emberhez szól.
A ,,Pacem in terries" enciklikában a pápa azt nyilatkozta, hogy földi békét
csak úgy lehet teremteni, ha lelkiismeretesen betartjuk az Isten által
teremtett rendet. Ebben az enciklikában először foglalkozott azon
nemzetcsoportok problémáival, amelyek más határok között élnek.
Az enciklika Populorum Progressio amelyet a pápa 1967-ben adott ki,
hangsúlyozza az emberi jogok jelentőségét nemzetközi szinten, és követeli
minden nép identitásának tiszteletben tartását, történelmi és kulturális
téren egyaránt.
" Minden népnek joga van a közös asztalnál helyet foglalni, és nem szabad
kint az ajtó előtt feküdnie, mint Lázár, mialatt a kutyák jönnek és
nyalogatják a fekélyeit."
János Pál pápa enciklikái abban jelentősek, hogy egy részt a szociális
igazságosságot és a szociális élet védelmét hangsúlyozzák, másrészt - és ez
az aspektus a mi témánkban fontos, hogy az emberi jogok nem csak személyi
jogoknak minősülnek, hanem a népek és a nemzetek jogai is. Tehát a
katolikus egyház elismeri a kollektív jogokat, amelyek ilyen formában
semmilyen nemzetközi egyezményekben nem szerepelnek, hanem csak az Európa
Tanács 1203-as rezolúciójában. Ez a híres rezolúció, amelynek az
elismerését a magyar külpolitika Romániától követelte, és amelyet Iliescu
egy személyes levélben elismert Románia Európa Tanácshoz való csatlakozása
előtt, és utána érvénytelennek nevezte.
II. János Pál pápa az igazságosság és a biztonság elemei mellett
hangsúlyozta a szabadsághoz való jogot.
Különösen figyelemre méltó az 1989-es újévi üzenete, amelyben az
önrendelkezési jog kapcsán először láttunk áttörést Európában.
Ebben az újévi üzenetben a szent atya kizárólagosan csak a nemzetiségi
kérdésekkel foglalkozik és a kisebbségekkel. "Békét teremteni, a
kisebbségeket respektálni" ez a címe. A pápa ismét hangsúlyozza a kollektív
jogokat, és kollektív identitáshoz való jogot, amely akkor is megillet egy
népet, ha ez a csoport más nép közös értékei ellen cselekedett. Ezzel
egyidejűleg elutasítja a kollektív bűnösség elvét.
Erre az újévi pápai üzenetre a magyar külügyminiszter egy ugyanolyan feltűnő
és figyelemre méltó, az ENSZ Emberjogi Bizottsága előtti beszédében reagált
és idézte a pápai üzenetből az erdélyi magyarság helyzetére vonatkozó
problémákat. Feltűnő és figyelemre méltó azért, mert ez a kommunista
rendszer alatt történt , a külügyminiszter Horn Gyula volt. Ilyen beszéd az
ENSZ keretében magyar részről a rendszerváltás után sohasem hangzott el.
II. János Pál pápa az 1999 es a 2004 újévi üzeneteiben is az emberi
jogokkal mint béke biztosító eszközökkel foglalkozik. "Az igazi béke titka
az emberi jogok tiszteletben tartásában rejlik. A béke szilárd és taros
alapja, ha a közérdek elsőbbséget kap. Ha ezzel szemben az emberi jogokat
elhanyagolják vagy semmibe veszik, az egyéni érdekek felülmúlják a
közérdekeket, kétségtelen hogy felülkerekedik az instabilitás a lázadás és
erőszak."
A katolikus egyház másik értékalapja az emberi méltóság.
Mind II. János Pál pápa, mind a mostani Szentatya foglalkozik az alapvető
politikai és emberi jogokkal is, mert a kölünböző emberi jogok
összefonódnak egymással, mivel egyetlen egy szubjektum többfajta
dimenziójának kifejezéséről van szó és ezt a szubjektumot személynek
nevezzük.
Az emberi jogok védelme és oszthatatlansága döntő szerepet kap a népek és
nemzetek fejlődésében úgy az egyéni mint a kollektív jogok esetében.
A katolikus egyház tehát foglalkozik a politikai jogokkal, a béke
megőrzésével és ezzel kapcsolatosan a nemzetközi joggal is.
II. János Pál kijelentette, hogy a béke és a nemzetközi jog szoros
összefüggésben van: " a jog előmozdítja a békét." "A jog az első út,
amelyen járni kell, ha békét akarunk. A népeket nevelni kell a jog
betartására". A jog mellett a Szentatya kiemelte az erkölcsi elvet is,
hiszen a békéhez szükséges az erkölcsi rend betartása is. Sok dolog, ami
jogilag elfogadott, nem biztos hogy erkölcsileg is elfogatható. A mai
Magyarország ennek a példája.
A jelenlegi Szentatya, XVI. Benedek még tovább megy, és még jobban
kihangsúlyozza az állam alapjául szolgáló keresztény értékeket.:
összefüggést teremt a keresztény értékrend és az állampolitika között.
XVI. Benedek pápa mint Ratzinger bíboros és a katolikus kongregáció
prefektusa a következő nagy horderejű kijelentést tette: " Az állam létének
a feltétele, hogy alapszerkezetei keresztény értékeken alapuljon. Ha ezt
tartjuk be, és nem tanulunk abból, hogy a demokrácia a kereszténység felé és
a kereszténység szabad demokratikus állam felé irányuljon, biztosan "el
fogjuk játszani" a demokráciát. Az államnak ezt be kell látnia, hogy létezik
egy olyan igazság, amely nem válhat konszenzus tárgyává, hanem az igazság a
konszenzus előtt van és a konszenzust csak lehetővé teszi." Más szavakkal: A
keresztény értékrend az állam létének a feltétele. Az államnak el kell
ismerni ezt az elvet, különben szét fog esni.
Miért tartottam fontosnak hogy a katolikus egyház álláspontját ismertessem
a politikai, a nemzetközi és az alapvető emberi jogok kapcsán.
1. Helyesnek tartom, hogy a katolikus egyház foglalkozik az
alapvető politikai kérdésekkel, amelyek az állam és az egyén, az állam és
egy népcsoport, valamint a népek közötti viszonyt érinti.
A katolikus egyház az autonómia, önrendelkezési küzdelmekre is választ ad.
Egyszerű választ: Tisztelni kell az erkölcsi értékeket. Az igazság nem
kompromisszum tárgya. Az igazság mindennek az alapja. A Székelyföld jogos,
erkölcsileg is megalapozott, igazságos követeléseit a katolikus egyház, a
Vatikán is támogatja.
Az én személyes tapasztalataim szerint a Vatikán azon államokhoz tartozik,
amelyek mindig pozitívan és konstruktívan és nagy figyelemmel kisérték
tevékenységemet a magyar kérdés kapcsán. Ellentétben az Európai Unió
véleményével, amely szerint Romániában nincs magyar probléma.
2. Fontosnak tartom továbbá azt, hogy itt is, Erdélyben,
Székelyföldön az egyházak foglalkozzanak hangsúlyozottabban az alapvető
politikai jogokkal. Az egyházaknak azért is kiemelkedő szerepük van ebben a
vonatkozásban, mert az emberek már csak az egyházban bíznak. Ez nem csak a
kommunizmus alatt volt így, hanem most is így van. És érthető is.
Az a szervezet, amely érdekképviseletnek nevezi magát, egyáltalán nem a nép
érdekeit tartja szem előtt, és nem képviseli a magyarság érdekeit. Hiányzik
egy erős, hiteles, határozott képviselet. Amikor utoljára itt jártam,
Csíkszeredában, a Makovecz templomban, meghallgattam a Püspök Úr
prédikációját, amelyben kitért arra, hogy hiányzik egy vezér, aki a népet
kivezeti a válságból. Hiányzik egy vezér, aki nem karrierista, hanem a
magyarság érdekeit szolgálja. Igaza van. A püspök úr ezzel rávilágított arra
a problémára, hogy miért akadt el az önrendelkezési küzdelem. Keressünk egy
személyt, aki lendületbe hozza az önrendelkezési harcot, aki tiszta, bölcs,
karakteres, határozott, elszánt, és nem zsarolható. Talán az egyházi
körökben lehet találni ilyen személyt !?
3. Az erdélyi egyházak említett feladatai és kihívásai európai
dimenziót is kaphatnak. Európa, és főleg az Európai Unió már búcsúzik a
kereszténységtől és a keresztény értékektől. Az Európai Unió megtagadja
Európa keresztény gyökereit és visszavonja azokat az alapvető emberi
jogokat, amelyek egy egyént megilletik. A kollektív jogokat, a nemzetiségi
jogokat mint önrendelkezési jogot, vagy a jogot a hazához, az EU egyáltalán
nem ismeri el. Az EU - és ezzel "Európa - erkölcsi és politikai válságba
sodródott. Brüsselben veszélyes eróziós tünetek mutatkoznak.
Az Emberi Jogok Chartája, de az EU-s Alkotmány tervezet is azt mutatja,
hogy nagyon távol kerültek a keresztény/görög hagyománytól. Nem akarom
részletezni, hiszen ez egy külön előadás témája lenne.
Csak 2 pontot szeretnék kiemelni:
. Az előbb említett két okmányban nem találkozunk ezzel a szóval,
hogy: Isten. Nem találkozunk a kollektív jogokkal a hazához való joggal vagy
a népek, nemzetek jogaival.
. És különbség tesz ember és személy fogalma között, amely azt
jelenti, hogy szabad utat enged az abortusznak és talán eutanáziának is,
mert csak a személyt illetik meg az emberi jogok.
Kedves barátaim,
Én azt gondolom, hogy ismét szükséges lenne, hogy Európa innen , a
magyarságtól kapjon új impulzust. Mint már többször a történelemben. Itt
van a regionalizmus és autonómia bölcsője, itt gyakorolták először a
vallásszabadságot, Rákóczitól jött az impulzus a francia forradalom felé, az
1848-as forradalom végett vetett az abszolutizmusnak, az 56-os szabadságharc
végett vetett a kommunizmusnak.
Most is változásra van szükség. Két dologban:
a. Be kell fejezni az első világháborút. Be kell fejezni a még mindig
befejezetlen békét. Helyre kell tenni a jogokat.
b. Európai szinten vissza kell állítani a keresztény/görög értékrendet.
Szükség van a megújulásra. Érvényteleníteni kell a kereszténység
lefokozását. Ismét védeni kell Európát, ismét menteni kell Európát.
Ehhez kell az egyház segítsége. A holnapi Csiksomlyói Búcsún könyörgjük
Szűz Máriához, hogy mutassa meg az igazi utat. Biztos vagyok benne, hogy
segítségünkre lesz.
Imádkozzunk érte.
Eva Maria Barki
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-06-02 12:03:45, szombat
|
| |
| |
Az előre hozott választás a legfőbb ügy
A mielőbbi voksolás az egész országnak, így az MSZP-nek is érdeke - véli a
Fidesz elnöke
Munkatársainktól 2007. június 2. 0:03
A polgári kormány teljesítményét óhatatlanul felértékeli a mai hatalom
tevékenysége - állítja Orbán Viktor.
A Fidesz elnöke, aki könyve megjelenése alkalmából adott interjút lapunknak,
kijelentette:
az erős Magyarország rendszerváltáskor kitűzött célja nem valósult meg,
amiért a politika egészét felelősség terheli, beleértve az alkotmányos
intézményrendszert is.
Könyve elején azt írja, hogy figyelmeztetéseit ugyan igazolta az idő, azok
mégsem bizonyultak hatásosnak.
Min kell változtatni: a Fidesz politikáján, az imázsán vagy csak a
kommunikáción?
- Az eszméink, köszönik szépen, jól vannak.
Ha a Fideszt meg akarjuk erősíteni, akkor nem az alapértékeink táján kell
keresgélnünk.
A bevált eszméink képviseletének módján érdemes elgondolkodnunk.
Eddig például nem írtam könyvet, most ezt is megtettem.
Az alapértékeinket akartam közérthető formában megfogalmazni.
- A műfajt hogyan határozná meg? Politikusi hitvallás, program vagy valami
más?
- Bár vannak a könyvben személyes hitvallásra emlékeztető elemek, azok
nélkülözik a hitvalláshoz szükséges kitárulkozást.
Visszafogottabb, zártabb írás ez.
Pártprogramnak sem tekinthető, hiszen a programkészítésnek van egy rendje,
amit az elnök sem kerülhet meg.
Ez a könyv az új politika programja.
Politika alatt itt észjárást, gondolkodásmódot, megközelítést, ideákat,
eszméket értek.
- Az új többségnek ön által kínált új politika a közösségek, a kölcsönös
felelősségvállalás eszméje köré épül a piac mindenhatóságát hirdető
neoliberalizmussal szemben.
Csakhogy nálunk komoly tradíciója van az emberek egymás elleni
kijátszásának, a magyar egy érdekektől igencsak szétszabdalt társadalom.
Hogyan lehet közös célt adni egy ilyen közösségnek?
- Hadd növeljem a kihívás súlyát!
A magyar társadalom individualista alapállású, de nem a kommunista rendszer
tette ilyenné.
A gyökerek mélyebbek.
Ennek az énközpontú karakternek mégis sikerült a történelem folyamán
biztosítania a tartós állami létet és a szervezett társadalmi életformát
azzal, hogy különféle hagyományos közösségi formákat hozott létre.
Kamarákat, hivatásrendeket, egyházakat, szakszervezeteket és így tovább.
A magyar világ - az angolszászhoz hasonlóan - megtalálta a kényes egyensúlyt
a radikálisan individualista életszemlélet és a társadalmi létezéshez
szükséges együttműködés között.
Ezt az érzékeny egyensúlyt verte szét a kommunizmus, ami ráadásul mélyen
cinikussá, ideátlanná is tette a társadalmat.
Méretes problémahalmaz áll tehát a jobboldal előtt: a kommunizmusból örökölt
cinizmus,
amely mindenfajta társadalomszervezési eszme létjogosultságát
megkérdőjelezi, párosul az egyensúlyát vesztett, hagyományos énközpontú
karakterrel.
- Hogyan lehet hozzákezdeni e problémahalmaz eltakarításához?
- Ha valaki politikus létére azzal próbálkozik, hogy a társadalmat
közösségibbé nevelje, kudarcra ítéli magát.
Egy olyan eszmét hirdetni a politikában, amely szakít az individualista
felfogással, szintén reménytelen vállalkozás. Csak olyan közösségi eszmét,
kölcsönös felelősségvállalási formákat érdemes ajánlani, amelyek egyúttal
individuális érdekeket is kielégítenek.
Mindenki elismeri például, hogy az állami egészségügyi ellátás jó dolog, és
e célra érdemes az adónkat befizetni. Mindez összhangba hozható azzal a
gondolattal, hogy csak azok részesüljenek az alapellátáson túl az államilag
garantált, járulékalapú ellátásban, akik megjelennek az előírt
szűrővizsgálatokon.
Vagy: ha valaki nem járatja a gyermekét iskolába, az essen el a családi
pótléktól.
A könyv egy gondolkodásmódot ír le, amelyből levezethetők a szakpolitikai
programok.
(Részletek a Magyar Nemzet 2007. június 2.-i számában)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-06-02 11:59:28, szombat
|
| |
| |
Bayer Zsolt:Terhelt a családban
2007. június 2. 0:02
Az valóban szörnyű tragédia lehet, amikor terhelt van a családban.
Tragédia az a család majdnem minden tagjának.
Csakhogy: vannak olyan családi tragédiák, amelyek az országnak jelentenek
még nagyobb tragédiát.
Ilyen a Szilvásy család tragédiája.
Abban a pillanatban, amikor Szilvásy György kancelláriaminiszter kiállt a
nyilvánosság elé, és elmondta,
hogy "a Fidesz politikai célokra használja fel családom tragédiáját",
megtalálta az egyetlen kommunikációs stratégiát, amely még nyitva állt
előtte.
A baj csak az, hogy a Szilvásy család tragédiája felvet néhány kérdést.
Az első kérdés mindjárt így hangzik:
Mióta tudható, hogy Szilvásy György kancelláriaminiszter testvére egy
képzelt világban él, s vajon a kancelláriaminiszter nemzetbiztonsági
átvilágításán felmerült-e ez a körülmény?
Ez azért fontos kérdés, mert néhány héttel ezelőtt, amikor kiderült, hogy
Szilvásy György
kancelláriaminiszter testvére az Egymásért Egy-Másért Alapítványnak
dolgozik,
akkor úgy szólt a magyarázat, hogy Szilvásy György kancelláriaminiszter
testvére az
"ország egyik legfelkészültebb, legjobb grafológusa".
Mindenképpen elgondolkodtató, vajon lehet-e az ország egyik legjobb
grafológusa az, aki amúgy
"egy képzelt világban él".
Vagy Szilvásy Péter csak addig lehet az ország egyik legjobb grafológusa,
ameddig meg kell magyarázni,
miért kap pénzt egy olyan alapítványtól, amely külföldről behozott
konzervekkel csencsel,
amelyik milliárdos értékű adót és vámot csal, s amelynek kuratóriumában
annak a titkosszolgálatnak
a dolgozói ülnek, amely titkosszolgálatot a szegény, "képzelt világban élő",
tragikus sorsú gyermek
testvére felügyeli.
Aki mellesleg a kancelláriaminiszter.
Ez bizony kérdés.
És van még kérdés más is.
Például: Hogyan maradhat kancelláriaminiszter az,
aki mellébeszélt az augusztusi, emberéleteket követelő vihar után;
akinek a felügyeletére bízott titkosszolgálat, ha nem konzervekkel csencsel,
akkor a hatalomnak nem tetsző újságírókat vegzál?
S akkor még egyáltalán nem beszéltünk nevezett kancelláriaminiszter másik
testvéréről, a kórházigazgatóról.
Akkor most beszéljünk róla is.
Emlékeznek még?
Nem is olyan régen - de már a balliberális kormány megalakulása után - volt,
amikor pályázatot írtak
ki a BM-kórház igazgatói posztjára.
Akadt is alkalmas jelentkező, nem is egy, és volt egy nem alkalmas.
Úgysem fogják elhinni, pedig igaz: a nem alkalmas jelentkező
(aki nem rendelkezett az álláshoz szükséges végzettséggel)
nem volt más, mint a kancelláriaminiszter másik testvére.
S hogy mi történt?
Nem, nem az történt, hogy az alkalmas jelölt nyerte el az állást.
Hanem az történt, hogy módosították a pályázati kiírást Szilvásy György
kancelláriaminiszter testvérének kedvéért.
Majd Lamperth Mónika illetékes miniszter kinevezte kórházigazgatónak
Szilvásy Istvánt, a nem terhelt tesókát.
Nyilván azért, mert István meg az ország legjobb kórházigazgatója.
(És a sajtó? Ugyan. Az a sajtó, amelyik Mikola István fejét követelte,
amiért az miniszterként
kitüntetést adott át az amúgy kitüntetésre érdemes testvérének, nos, az a
sajtó most befogja a száját.
A magukfajta sajtó ilyenkor mindig befogja a száját.
De ez most mellékes, ez mindössze az ország jövőjét kockáztató tény.)
Szóval a Gyuri fiú nem terhelt tesója így lett kórházigazgató, s persze így
nem nehéz.
Egészen mostanáig.
Most ugyanis az történt, hogy összevontak egy csomó kórházat, kirúgtak egy
csomó embert,
és az új, összevont egészségügyi központ élére ismét kerestek egy megfelelő
embert.
Soha nem fogják elhinni, de hosszas mérlegelés, töprengés után kiderült,
hogy a legalkalmasabb jelölt
az új konglomerátum vezetésére Szilvásy István, a kancelláriaminiszter nem
terhelt tesója.
Fontos körülmény: ebben az új kórházban fogják gyógyítani a fegyveres
testületek tagjait, tisztjeit.
Így mostantól a rendőrség és a katonaság minden tisztje, de egyszerű
alkalmazottja minden betegségéről
(például esetleges alkoholizmusukról, kábítószer-függőségükről, ideg- vagy
elmebajukról stb.)
első kézből értesülhet a nemzetbiztonsági szolgálatot felügyelő
kancelláriaminiszter nem terhelt tesója.
Vagyis ezek az emberek zsarolhatóvá válnak.
Értik már, kezdik kapisgálni, hogyan kell hálózatot építeni?
S akkor végezetül még egy apróság: suttogják, hogy Szilvásy György
kancelláriaminiszter
kész megválni posztjától.
Ugyanis az MSZP-SZDSZ-kormány összevonja az eddig külön cégekként működő
állami vagyonkezelőket,
ez az új szuperholding fogja kezelni a még megmaradt állami vagyont.
Nem fogják kitalálni!
Éppen a szocik köréből hallottuk azt, hogy ennek az új holdingnak az élére
kívánkozik Szilvásy György.
Nyilván azért, mert ő a legjobb vagyonkezelő az országban.
Az a Szilvásy György, aki az Antall-kormány (!) államtitkáraként
aláírta, engedélyezte
Gyurcsány Ferenc "kétes" (de utálom ezt a szót! Aljas és erkölcstelen!)
ingatlanprivatizációs ügyleteit.
Vagyis ez a Szilvásy falazott Gyurcsánynak vagyongyűjtése közben, a mi kis
eredeti tőkefelhalmozásunk korszakában.
Nem is lehet ez másképpen a mai Magyarországon.
Így tökéletes minden.
S csak szerényen jegyezzük meg, hogy nem csak az terhelt, aki "egy elképzelt
világban él".
Terhelt a kleptomániás is meg a moral insanity is.
Nem biztos, hogy a szegény Szilvásy családban - amely titkosszolgálatokat is
felügyelő
kancelláriaminisztert adott e hazának - Péter, a "grafológus" a legbetegebb.
Ez az ország tragédiája.
Magyar Nemzet |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-06-02 11:12:49, szombat
|
| |
| |
Felvételi tortúrám a Budapesti Rendőr Szakközépiskolában
(Bp, Kerepesi út 47-49., 1999.02.10-03.01.)
AZ IS LEHET HOGY EKKOR "SZERVEZTEK BE"?
1999.02.08.
Nagyon udvarias férfihang keresett telefonon. Bemutatkozott: (V.B.) és
elmondta, hogy a pályázatomat olvasva, szeretne velem személyesen is találkozni. Arra kért, - miután biztosítanom kellett afelől, hogy nekem is megfelel ez az időpont(!) - keressem föl a Kerepesi út 47-49. sz. alatti irodájában 1999. február 10-én, délelőtt 10 órakor. Föltűnt, hogy kifejezetten kért, hogy a Pongrác út felöli bejáraton menjek majd be.
1999.02.09.
du. 15 óra körül ismét kerestek lakásom telefonján, de ekkor nem voltam otthon. Kisebbik fiam, aki 18 éves kora ellenére - apjánál és bátyjánál is mélyebb és erőteljesebb "mellkasi zöngével" rendelkezik - vette át a következő üzenetet egy "reszelősen" érdes női hang tulajdonosától: "Ne 10-én, hanem 11-én menjek be a felvételi beszélgetésre."
1999.02.11.
Hatalmas hóeséssel kezdődött a nap. Már korán reggel havat lapátoltunk, sőt előző éjszaka is kimentünk kisebbik fiammal, és míg ő a saját házunk előtt takarított, addig én az apám - 1998.12.12-én bekövetkezett halála óta üresen álló - háza előtt és a jobboldali idős, beteg szomszéd bácsi háza előtt. (Itt, a kertvárosban, ez az évek óta kialakult jó-szomszédsági kapcsolatnak része.)
Míg dolgoztam, végig úgy éreztem, hogy beavatatlanok figyelnek... Amikor föltűnt 186 cm-es gyermekem az úton, szép lassan bekapcsolta reflektorfényét a közelben parkoló autó és elindult felénk. (Aggódtam, mert gyermekem az út közepén jött, hólapáttal a vállán és az autó nagyon csúszkált a nagy hóban. Kétszer keresztbeállt az úton. Résen voltam, hogy ki tudjak térni előle, ha "véletlenül" feltévedne a járdára. Már annyi ilyen esetről hallott és hall az ember. Összeszidtam fiamat, mert ő ilyen gyanútlan és nem vigyáz jobban. Ráparancsoltam, hogy azonnal jöjjön föl a járdára.)
Az ismételt, kora reggeli hó-takarítás után elindultunk férjemmel, aki elkísért a Budapesti Rendőr Szakközépiskolába.
A nagy hóesés miatt nem a 75-ös trolival mentünk a 3-as Metró Népliget megállójától, hanem a Deák téren átszálltunk a "piros", 2-es metróra és azzal mentünk a Népstadion megállóig. Elgyalogoltunk a Pongrác út felöli "autó bejáróig" és ott búcsút véve férjemtől, bebocsáttatást nyertem. Kerestem Varga Béla urat és legnagyobb meglepetésemre a jelzett irodában nem találtam és azt is tudomásul kellett vennem, hogy ott bizony engem senki sem várt.
Kínos magyarázkodás után egy úr udvariasan betessékelt az irodájába. Hamarosan megérkezett a reszelős női hang tulajdonosa is, aki bemutatkozott, mint Vernerné. Egy erőltetett, de udvarias beszélgetés során az úr biztosított afelől, hogy ugyan nagyon rendhagyó és zavarba ejtő életutat írtam le az általa is olvasott "Önéletrajz"-omból és, hogy a főnöke most egy amerikai típusú rendőriskolát szeretne megvalósítani, és a könyvtárban hasznosíthatnám az önéletrajzomban is ismertetett "grafomániám"...
- "Hasznos lehet az a képessége, hogy a sorok között is tud olvasni és úgy a hallgatók, mint az iskolában oktató tanárok számára meg tudja gyorsan találni a kért anyagot."
Mondta, majd Vernerné közölte velünk, hogy nem tudja elfogadni a főiskolai tanulmányaimat, csak, ,,mint érettségizettet" tud alkalmazni és szolgálati időm alapján, a bértáblában megjelölt bért tudja felajánlani. Ebben megegyeztünk. Sajnálattal el kellett mondanom, hogy:
- "Ugyan minden vizsgámon, szigorlataimon megfeleltem, a diplomamunkámat elkészítettem, amit minősített is a konzulens tanárom a főiskolán, de az idegen nyelvi vizsga nélkül nem védhettem meg azt 1998-ban. Mivel addig, míg nem sikerül állásba kerülnöm, nem tudom az angol nyelvtanfolyami- és vizsga díjat sem kifizetni, nagyon sürgősen munkát szeretnék találni."
Ezt követően "rábízattattam" Vernernére, aki a megbeszélés alatt rágyújtott úgy, hogy meg sem kérdezte - a szemlátomást "főnöki" viszonylatú férfitól és tőlem: a "vendégtől", hogy mit szólunk hozzá. Majd távozásunk előtt érdeklődött az ügyintézőtől egy "faszi" levele után, amire "állítólag nem válaszolt senki" és a "faszi" mindenfelé irkál, mert valami "hasfájása van, amit el akar intézni".
Vernerné irodájában aláírtam kitöltetlen nyomtatványokat, amelyekkel "hozzájárultam" ahhoz, hogy legközelebbi hozzátartozóimról adatokat gyűjthetnek és otthagytam a Munkakönyvemet, a géppel írott önéletrajzom egy példányát.. Majd egy fiatal ügyintéző elkísért az orvosi rendelőbe. Ott megkaptam az "Egészségi alkalmassági vizsgálatot kérő lap"-ot, amelynek "Kérdőív"-i részét nekem kellett otthon kitölteni, és amellyel ezt követően a BM Központi Kórház Rendelőjét fel kellett keresnem. (Erre 1999.02.16-án került sor.) Megállapodtunk abban is, hogy március 1-én már munkába is állhatok a könyvtárban, ha addig mindent elintézek: visszahozok egy személyi adatlapot (saját- apám, anyám, férjem, gyermekeim, testvérem neve, szül. hely, év,hó,nap; foglalkozás, munkahely, lakcím) kitöltve, aláírva, majd megírok egy részletes önéletrajzot kézzel és mellékelek az egészhez 2 db 4x4-es igazolványképet magamról.
1999.02.23.
Családorvosunk ezen a napon délelőtt rendelt és, mivel tőle is kellett egy borítékban lezárt orvosi alkalmassági nyilatkozatot kérnem: felkerestem a rendelőben. A BM Kórházban készült leleteket is megmutattam és megbeszéltük, hogy mi lesz várható munkahelyemen a feladatom. Távozásom előtt biztosított a-felöl, hogy - asszisztensével együtt - ,,drukkolnak" nekem, mert tudták mennyire nehéz helyzetben ápoltam anyámat, majd apámat az elmúlt években. Tudta, hogy ezért az önként vállalt kötelezettségem miatt nem tudtam állást vállalni és komoly egzisztenciális nehézségei voltak egész családomnak emiatt.
1999.2.26.
Gondterhelten indultam el délelőtt a Rendőr Szakközépiskolába.
Az előző napok a kézzel írott önéletrajz jegyében teltek. Újra kénytelen voltam átélni minden negatív diszkriminációt, amelyben - többnyire szüleim miatt - eddigi életemben részem volt, de belejátszott az a kontraszelektív szemlélet is, ami a hozzám hasonló "vitéz-kulák-fajzatnak" kijárt az 50-es évek kemény- majd a későbbi "puha" diktatúra oktatáspolitikájában, mert a "Tiltom", "Tűröm", "Támogatom" hármas T-jéből bizony nekem többnyire a tiltás, vagy a tűrés járt! Éreztem, hogy ez még nem az a munkahely, ahol szívesen fogadják a hozzám hasonló életúttal rendelkező "faszikat"...
Sajnos megérzésem beigazolódott. Rosszul tettem, hogy a Készenléti Rendőrség portáján akartam bemenni, mert amikor a két szolgálatot teljesítő rendőr megkért, hogy hívjam föl telefonon azt, akihez megyek és kérjem meg, hogy valakit küldjön értem kísérőnek, rájöttem, hogy a Középiskolának van saját kapuja és nekem célszerűbb ott bebocsáttatást kérnem.
Azonban úgy látszik nem volt hiábavaló az alkalmatlankodásom, mert végig asszisztáltam egy hölgy herce-hurcáját, aki valóban a Rendőrség egyik polgári alkalmazottjához szeretett volna bemenni. A kapuszolgálatot teljesítő rendőrök azonban kíséret nélkül nem engedhették föl. A problémát az okozta, hogy a rendőrök nem hagyhatták el szolgálati helyüket és a hölgy ismételt telefoni kérése ellenére sem kapott az irodából kísérőt. (Az volt az érzésem, hogy nagy a feszültség a "polgári" alkalmazottak és a rendőrként szolgálók között. Hirtelen megsajnáltam a rendőröket és fiaimra gondoltam, akik akár hazájuk rendjének őrzői is lehetnének... de ilyen feltételek mellett?! Főiskolai tanulmányaimra is gondoltam, ahol már "EURO-konform" ismeretekkel próbálták feltölteni az agyunkat... Egyébként ugyanazt éltem át, amit "fizikai dolgozó"-ként oly gyakran, amikor (bér- munka- személyi ügyeimet intézni) az irodistákra voltam utalva; mintha szívességet tettek volna nekem és nem azt, amiért alkalmazták őket és még bért is kaptak érte...
Amikor szabályszerűen bementem az iskola bejáratán, a portán találkoztam Vernernével, aki távozóban közölte velem, hogy menjek az orvosiba.
Az orvosi szoba előszobájában le- s föl sétáltam, hátha meghallják, hogy van az előszobában valaki. Rajtam kívül nem tartózkodott a várószobában senki, pedig ki volt írva az ajtóra, hogy 14 óráig rendelési idő van aznap. Miután minden cikket elolvastam a faliújságról, - kinézett egy asszisztens és közölte velem: - "A főorvos úr ebédel és nem illik zavarni. Menjen addig és intézze el a dolgát máshol."
- "Rendben van." Mondtam beletörődőn és megkérdeztem, hogy: "Mikor jöjjek vissza?"
- "Háromnegyed-egykor." Volt a válasz.
Én már akkor rosszat sejtettem és nagyon letörten sétifikáltam a Kerepesi út azon környékén. Legszívesebben vissza sem mentem volna, de annyira kellett az állás, a pénz...
Visszamentem a jelzett időpontban és kb 10 percnyi várakozás után behívtak a rendelőbe, ahol nem a február 11-én megismert orvosnő fogadott, hanem egy 63 éves "ideggyógyász", aki helyettesített éppen. Közölte velem, hogy:
- "Rosszkor jött, mert 10 perc múlva lejár a rendelési idő és ilyenkor nem illik ám sehova odamenni."
Ilyen fogadtatásra nem számítottam. Eszembe jutott az a sok munka, amellyel lakóhelyemen "civil szerveződésekkel" próbáltam zökkenő-mentesebbé tenni a rendszerváltozást. Eszembe jutottak a tanulmányaim, mellyel legitimitást igyekeztem szerezni azokkal szemben, akik mindenáron a rendszerváltozás előtti "rendet" igyekeztek konzerválni. Eszembe jutottak a kampányok, a gyűlések, a helyi lapokba írt újságcikkek... és bizony egy fillért sem kaptam érte, mert tudtam magunknak dolgozunk: azért, hogy emberibb, demokratikusabb berendezkedésben szervezzük meg életünket, idős- beteg szüleink, gyermekeink, a felnövekvő ifjúság életét... És akkor ez a "presztízsvesztett???" idős úr rajtam vett, vehetett revansot, és valósággal ,,keresztre feszített", kioktatott amiatt, hogy oda mertem merni 53 évesen azzal az igénnyel, hogy a könyvtárban szeretnék dolgozni!?!
Itt most nem szeretném az egész 50 perces "beszélgetést" felidézni, amely azzal végződött, hogy keressem föl hétfőn reggel és "majd akkor folytatjuk a drámai beszélgetést!".
Ezt követően, otthon: férjemmel és velünk együtt élő, fölsőfokú iskolai tanulmányokat folytató gyermekeinkkel megbeszéltük, hogy nem adom föl és hétfőn újra megkísérlem a lehetetlent: elfogadtatom és fölvetetem magam a megpályázott munkahelyre.
1999.03.01.
Reggel 9 órára értem oda a rendelő várószobájába. Nem kopogtam, mert azt már tudtomra adták előző alkalommal, hogy: "nem illik". Senki nem volt ott rajtam kívül. A kabátom le sem vettem, mert úgy éreztem, rövid beszélgetésben a tudomásomra hozzák, hogy nem vagyok közéjük való.
Ezt már ekkor én is tudtam és azt is, hogy az ilyen helyen úgy közrefogják a nem kívánatos személyt, mint az emberi szervezet lymphocytái a betolakodó kórokozókat! Úgy gondoltam, hogy ahol annyira "tudják", hogy mit illik és mit nem illik a betegnek", akkor azt is tudják, hogy nekik, a gyógyításra felesküdöttekre is vonatkoznak némi illendőségi szabályok. Kísérletem azzal az eredménnyel járt, hogy: télikabátban ültem végig egy újbóli személyeskedő, negatív, sértő diszkriminációt tartalmazó kihallgatás-szerű beszélgetést, miközben a pénteki napon "megismert" "ideggyógyász szakorvos" helyettesített. Az illető - gyér szőrrel fedett mellkasáig kigombolt, feltűrt ujjú ingben ülve "fogadott", úgy, hogy nem hallottam, hogy visszaköszönt volna. Nem vettem le a kabátom, mert egy jóérzésű hölgy - az általam ismert illem szabályai szerint - csak ott veszi le a kabátját, és ott ül le, ahol erre felkérik... Miután nagykabátban álltam egyik lábamról a másikra és sorjáztak felém a provokatív kérdések, kérés nélkül is leültem és megpróbáltam határozott nyugalommal válaszolni a feltett kérdésekre. Két asszisztensnő "segített" a kioktatásomban. Pl: amikor az orvos afelől érdeklődött, hogy:
- "Miért nem marad továbbra is otthon, amikor úgyis közös háztartásban él a férjével?" Ezen "orvosi" kérdésre azt válaszoltam, hogy:
- "Férjem nem tud és nem is akarom, hogy eltartson! Gyermekeim továbbtanulnak és szülői kötelességem, hogy segítsem őket; arról nem is beszélve, hogy rám már érvényes a 62 éves nyugdíjkorhatár. Azért tanultam, és jártam nagy áldozatok árán főiskolára, míg anyámat ápoltam, hogy majd képzettebben, nagyobb eséllyel vehessek részt újra a társadalmi munkamegosztásban."
- "Jézus-Mária!" Mondta az orvos, majd folytatta:
- "Még csak az hiányzik, hogy ilyen forradalmári hevülettel megnyilatkozzon egy rendőr előtt, hát rögtön agyonlövik!"
Visszatérve az asszisztensekre: ők azt vetették a szememre, hogy:
- "Másnak is volt gyereke és mégsem maradt otthon vele 9 évig, mert nem volt olyan helyzetben, hogy megengedhesse magának!"
Kénytelen voltam mentegetőzni, hogy nekem három-évenként született három gyerekem és mindegyik egy-egy kisebb-nagyobb demográfiai csúcsban és a lakótelepi óvodában nem volt férőhely a számukra.
- "Az első gyermekemet nagy-nehezen elhelyeztem bölcsődében, de sajnos 8 hónap alatt nyolcszor volt tüszős mandulagyulladása. Így hiába "dolgoztam", mert többet voltam vele otthon, mint a munkahelyemen. Amikor hamarosan, ismét gyermeket vártam, a szülés után otthon maradtam "gyesen" és illegális munkavégzéssel - varrás, gépelés - próbáltam a kiesett és nagyon hiányzó jövedelmet pótolni. Férjem, pedig másodállásban is dolgozott és mellette továbbtanult. Mi egy ilyen "tanulós" család vagyunk."
Az asszisztensek közben távoztak és az "orvos" folytatta a "kihallgatást". Már fölálltam, hogy elmegyek, amikor közölte velem, hogy:
- "Maga kóros aktivitásban szenved. Ezért is magas a vérnyomása, amit most meg is mérek."
Kihámoztam magamat az időközben teljesen rám izzadt télikabátomból, majd nagyon gyakorlatlanul "megmérte" (az akkor, állítólag 175-ös) vérnyomásom.
Már egyáltalán nem értettem, hogy még mindig miért faggat ezt követően. Szerencsére kimondta végre, amit pontosan egy órával korábban, a beszélgetés kezdetekor is gondolt, hogy:
- "Nem alkalmas fegyveres testületben végzendő munkára egy olyan személy, aki olyan fölfokozott idegrendszeri aktivitásban él, hogy 53 évesen ennyi mindenbe belefog és továbbtanul! Kezeltetnie kell magát! Jót akarok magának, mert ez a szakterületem és ennyi beszélgetés után meg tudom állapítani, hogy maga ,,megaloman - hypoman", vagyis kóros aktivitásban szenvedő beteg ember, akinek nyugtatókra van szüksége!"
- "Talán, már a hiperaktívitás is betegség?"
- "Maga nem hiperaktív, az egészen mást jelent, maga kórosan aktív=hypoaktív!"
Végre visszajött az egyik asszisztens, aki segített az "orvosnak" adminisztratíve "rendezni" az ügyet. Az "orvos" ugyanis késlekedett az alkalmatlanságomat a fentebb jelzett lap rubrikájába beírni, mert:
- "A BM Kórházban már látta idegorvos és ő nem talált semmi kórosat rajta."
Az asszisztens letépte a Kérdőív kitöltendő részét, az "orvos" kezébe adta és megmondta neki hol, mit kell írni, aláírni és lepecsételni, majd a kezembe nyomta a papírdarabot. A kétoldalas kérdőív és alkalmassági vizsgálatok - ideggyógyászat, sebészet, fül-orr-gégészet, szemészet, bőrgyógyászat, nőgyógyászat, EKG, labor (vizelet+ül., Wa. 1) eredményét tartalmazó részt beletette egy borítékba, amit leragasztva az asztalára helyezett, közölve velem, hogy: - "Ez itt marad és a kezében lévő cetlivel visszamegy a Zsuzsikához!"
"Zsuzsika", Vernerné szemlátomást elégedetten konstatálta a cédula tartalmát:
- "Hát erről van szó Márti!"
Mondta, szemlátomást megkönnyebbülve és gyors sietséggel összeszedegette az önéletrajzaimat, amit - a jelekből következtethetően - közben fénymásolóval lemásolt, de nekem csak az eredetit adta vissza. A munkakönyvemet és az arról készült fénymásolatokat, a betegbiztosítási könyvemet és a róla készült fénymásolatokat, az erkölcsi bizonyítványom eredeti példányát, a géppel írott önéletrajzom eredeti példányát is visszaadta, majd az első oldalon említett nyomázási hozzájárulásaimat kétfelé hasítva, az aláírásommal sértetlenül az asztalára tette.
- "Nem vagyok Márti, Mária vagyok!" Mondtam, miután már semmit sem veszíthettem ezzel a megjegyzésemmel.
- "Jaj, nem is tudom, hogy miért mondok mindig Mártit?"
- "Talán a közismert meteorológus miatt, akinek a neve hasonló az enyémhez, merthogy én meg Bóna Mária vagyok."
- "Látod, az lehet." Válaszolta és ezzel - a kéthetes ismeretségünk alatt először kialakult már-már párbeszéddel - elköszöntünk egymástól.
Hazafelé a trolibuszon felidéződött bennem az egyik társadalomkutatóval folytatott riportban - a rendszerváltozás kezdetén - elhangzott kinyilatkozás: "Nehéz helyzetben vagyunk, mert nagy időket élünk: nagy formátumú, sokoldalú, forradalmi hevületű személyiségek nélkül..."
Budapest, 1999. március 2.
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-06-02 10:45:27, szombat
|
| |
| |
Nnna itt vagyok!
Délután felugrottam a gép mellől. Elszántan kikapcsoltam és elmentem itthonról.
Voltam egy sajtótájékoztatón, aláírtam egy petíciót, és részese voltam egy beszélgetésnek a médiáról.
Itthon számos sms várt, meg fax a barátnőmtől. Reklamál, hogy mivan? Miért küldtem vissza a könyveit egy betű írás nélkül.
Próbáltam megírni neki, de azt hiszem nem küldöm el. Még várok egy kicsit, mert amit hirtelen felindulásomban írok, azt később megbánom.
Nagyon nehezen jövök ki magammal. Mint mindenkiben, bennem is vannak egymással ellentétes hajlamok. Csakhogy azt hittem, majdcsak kinövöm őket.
De nem, mert ez már úgy látszik így marad. Míg az egyik énem maradna, addig a másik meg repülne- menne. Ezért aztán, mire eldöntöm, hogy megyek, mindenhonnan elkések.
Amiért igazán senki nincs rám meghatározó hatással, ezért nem kerekedhetett felül egyik énem sem a másik fölé. Mindig olyan emberek társaságára vágytam, akik a jót erősítik meg bennem. De mindig csak olyanokkal jöttem össze, akik a rosszat hozzák ki belőlem, de ez sem igaz egészen, mert olyankor beindulnak az önvédelmi reflexeim és átmegyek küzdő oroszlánba, védelmezendő magamat, vagy a vélt igazamat. Mert nagyon jól tudom, hogy minden csak viszonyítás kérdése. Az igazság igazsága is.
Elolvastam a Szerelmes Dont. Aztán aludtam rá egyet. Jól tettem. Most éjszaka van ez az én igazi napszakom. Amikor mindenki alszik. Ilyenkor tudok igazán együtt lenni mások gondolataival, meg a sajátoméval.
Még mindig a cikke: Tudom, hogy szándékosan írta meg úgy, ahogy. Előszörre mégis azt kellett kérdeznem: ,,Ez most vagy ennyire hülye, vagy ennyire hülyének nézi az embereket." (Bocs a tegeződés miatt, de van, ami csak így igazi.)
Azért kösz, hogy elmagyarázta: szándékosan alkalmazta a mozgósító elemeket. De könyörgöm: kiket akar maga ezzel az írással, vagy beszéddel mozgósítani? A bolsi kőbunkókat? ,,Arccal a vasút felé!" Vannak még egyáltalán ilyenek?
Aztán rájöttem, hogy én is ezt teszem. Szájbarágok, magyarázok, ,,Szépen, emberül, magyarul..." De, vannak, akiken nem lehet már segíteni. Nem tudom őket megváltoztatni. Ezek soha nem fognak a mi Viktorunkra szavazni!
És akkor jön egy pofátlan alak, aki ,,lemegy" kőbunkóba és lehet, hogy ,,elküldi" őket ezzel a hülye szöveggel a mi Viktorunkra szavazni... Csodálom érte. Minden elismerésem az Öné!
A szerelmes Don is egy intellektuális káosz. De, mégsem. Nagyon is rendben van benne minden. Ha nem hallgattam volna az elmúlt napokban órákon át Sex Pistolst, lehet, hogy nem lennék képes a hullámhosszára állni. Mert erre van szükségem ahhoz, hogy megértsem. Mert érezni érzem azon nyomban, elsőre, csak a megértéshez kell egy kicsit több idő.
Azt hiszem, szembe állítja ebben a történetben a ,,fennkölt eszmeiség" jegyében cselekvőket, azokkal, akiket ,,pusztán" az érzékszerveik és érzelmeik irányítanak. Nagyon jó a vége! A pap szerepe csodálatos! Hiszen, Isten teremtett minket a gyönyörre való képességgel a világra! Csakhogy eddig az egyház üldözte az ilyesmit és az Ördög művének tulajdonította és önsanyargató elfojtásra ,,kényszerítette" híveit.
Ebben a történetben azok viselkednek embertelenül, és azok hajszolják bele az embereket a sárba, vérbe, egymás öldöklésébe, a mocsokba, akik egy eszmeiség jegyében teszik ezt. A törvényre hivatkozva ölnék meg a saját, ártatlan fajtájukat, ha a pap nem akadályozná meg.
Jó annak érzékeltetése, hogy akár orosz, náci, magyar az ember: az ember. És, minden megkülönböztetés, csak ellenségeskedést szít. Az ember eredendően szeret szeretni, csak vannak kivételek és ezek a kivételek akkor érzik jól magukat, ha egymásra uszítva öldökölni lát bennünket. Ezek a diktátorok. Ne hallgassunk rájuk! Hallgassunk inkább az írástudókra!
Üdvözlettel: Mária
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-06-02 10:28:17, szombat
|
| |
| |
Áron és a "szerelem",
Avagy a ,,vágott-virág" nemzedék szeretetképtelensége
Áron: közös barátunk, kérésemre elmesélte történetét, ami vele esett meg és ami annyira elkeserítette, hogy fel akarta vágni az ereit.
A munkahelyén, egy helyre- hölgyemény felkeltette figyelmét. Amikor bement abba az irodába, ahol a lány dolgozott, le sem tudta venni róla a tekintetét. Annyira ölelnivaló harmóniában váltakoztak az eleven mozgású női testen a hajlatok és a domborulatok, hogy másra sem tudott gondolni, mint arra, hogy karjaiba zárja; és amikor találkozott a tekintetük, úgy érezte: be kell hunyni a szemét, mert az a női szempár parázs-forrósággal égette őt.
Egy idő után rájött arra, hogy újra és újra át akarja élni azt az élményt, amit a nő közelében érzett és minden ukra-fukra odavitte a lába.
Annyira el volt foglalva saját gerjedelmével, hogy észre sem vette, hogy a parázsló szempár gyakran könnytől fényes. Pont egy ilyen alkalommal durálta neki magát Áron, és megfeledkezve feleségének tett örök-hűség-esküjéről, légyottra hívta. És ekkor olyasmi történt, amire Áron nem számított, ami annyira kibillentette lelki egyensúlyából, hogy eljutott a végső elkeseredésig. - "Mert mit ér a férfiember élete, ha férfiasságára már nincs szükség ahhoz, hogy boldoggá tudja tenni szíve(?) választottját!?"
Az történt ugyanis, hogy a hölgyike ott, azon nyomban, a nyitott iroda ajtóban a nyakába borult és ölelte, csókolta, miközben zokogva kérlelte, hogy szeresse nagyon, mert neki nincs senkije, aki szeretné...
Áron csak hebegett és úgy megijedt, hogy hónapokig elkerülte azt a bizonyos irodát. Még a folyosón is lopakodó sietséggel haladt el előtte, majd hamarosan kilépett a cégtől. Azóta képtelen a férfi gerjedelemre... Hát ezért akarta felvágni az ereit.
Bp. 2002. július 6.
Bóna Mária Ilona
Epilógus:
Amikor először bemásoltam ide Áronról és a "szerelemről" szóló írásomat, már másnap jött a híre, hogy MEGHALT az a barátom, akit Tóth Sándornak hívtak valójában és akiről szólt a történet...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-06-02 10:23:18, szombat
|
| |
| |
Áron és...
Ahhoz, hogy megértse Áron önpusztító gondolatait, vissza kell menni - legalább gondolatban - a hetvenes évekbe. Ez az egész akkor esett meg vele és a megkívánt lánnyal.
Annak a nemzedéknek, amelyik a 70-es években élte meg ifjúkorát, arról szólt az élete, hogy semmit nem volt szabad, ami természetes volt.
Áronban, amilyen erősen tört föl a szexuális vágy, legalább akkora ellenerőre volt szükség az elfojtáshoz - a visszautasítás miatt, meg amiatt, hogy a lány egészen mást akart tőle.
A lány azt akarta, hogy szeresse is őt, de a férfi nős volt, ami annyit jelentett, hogy a Párt jóváhagyása arra az egy nőre vonatkozott, amelyik a törvényes felesége volt. Ekkor még úgy ,,működtek" a dolgok, mint ahogy az Angi Verában i s látható.
Visszatérve Áronra, akinél éppen összegződtek a negatív dolgok, mert az élet más területén is szeretett volna valamit elérni, de a kontraszelektív Párt-politika folyományaként egészen másra kényszerült. Mármint, hogy eredményt mutasson fel a személyiségétől teljesen idegen és viszolyogtató munka-területen.
Olyan mértékű frusztáció alakult ki benne, hogy törni-zúznia kellett volna, hogy lehiggadjon. Akkor azonban ezt még nem lehetett börtön nélkül megúszni. Ha valaki meg már megjárta a börtönt az el is áshatta magát örök időkre, vagyis: élő halott lett.
Ráadásul, ezt az elviselhetetlenül negatív életérzést kivetítette a nálánál tíz évvel idősebb, megállapodott feleségére. Ő, viszont elvárta tőle a megszokott szexet. Csakhogy szegény Áronnak a túl nagy elfojtástól már nem is volt többé vágya semmilyen szexelésre. Tehát: egyszerűen nem ,,működött" úgy, hogy ki tudta volna elégíteni az emiatt zsémbessé váló feleségét.
Úgy járt Áron, mintha kigyulladt volna a 100. emeleten lévő lakása és az elviselhetetlen fájdalom elől, ami az égési sebekkel járt, a mélybe akarta volna vetni magát. De ő egy földszintes kis lakásban lakott és ezért gondolt az érvágásra...
Akkoriban nem(sem) lehetett a problémákról beszélni, mert akkor magadra haragítottad a Párt ,,illetékesét": ,,miaznemteccikarenccer?" kérdést szegezve szerencsétlen elégedetlenkedőnek.
(Azért is gondoltam a rendszerváltozás elején, hogy minden körzeti szakorvosi rendelőben kellene működnie pszichológusnak is. Szörnyű, hogy MÉG MINDIG ideggyógyászatra küldik a lelkileg összeroppanó embereket! Talán, ettől merevedett meg a közgondolkodásban az a nézet, hogy aki lelki tanácsra szorul, az ,,BOLOND" és inkább nem panaszkodik...)
Van erre a problémára egy közismert szerelmespár esete: Domján Edit és Szécsi Pál. Mindketten a halálba menekültek az elviselhetetlen életérzés elől.
Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán is hasonlón mehetett keresztül. Latinovits ,,kiszállt", Ruttkai, meg belebetegedett és hamarosan belehalt.
Még az oly ,,dörzsölt" ember is, mint Gobbi Hilda is azt mondta: ,,nagyon jól lehet élni ebben az országban, csak semmit ne akarjon az ember!" Ezt akkor mondta, amikor már belefáradt abba küzdelembe, hogy legyen a nemzetnek színháza, meg a színészeknek múzeuma és ,,otthona".
A középszer annyira rátelepedett a hatalmával mindenre és mindenkire, hogy egészen egyszerűen nem lehetett hova menekülni előle, csak a halálba. Vagy az alkoholizmusba, ami megint-csak egy elhúzódó agonizálással volt/van egyenlő.
Aztán jöttek a 80-as évek, és nálunk is végbement egyfajta szexuális ,,forradalom" és átestünk a ló túlfelire. Mert ez is - amolyan magyar-módra - történt. Amiért ekkoriban vezették be a vállalatok a GMK-kat, ahol lehetett másodállásban is húzni a belünket, legtöbben nem otthon, hanem a munkahelyükön szexeltek. Miskolc(z)i Miklós meg is írta az erről szóló szociográfiáját, a ,,Mindenki mással csinálja" címmel. A szakmunkások teljesítménybérben ledolgozták a napi kötelező nyooocórát, aztán, a másik nyooocat meg a fusiban és már csak arra maradt energiájuk, hogy a kocsmában emelgessék a poharakat, meg meg...ják az ott található, erre ,,szakosodó" női személyeket. Azt hiszem a Bikini Lojzija is erről énekel, amikor azt mondja: ,,Csókolom! Megszakadhatok?"
József Attila esete: ő, 1937-ben feküdt a sínekre. Akkoriban is a sznob középszert kellett volna ,,kiszolgálni". Az ,,igazat" mondd ne csak a ,,valódit" gondolatával árulja el magát. Azt, hogy mennyire elege lehetett a ,,valódi kutyabőr"-, meg ékköves aranyékszer-, meg szőrmebunda, meg miegymás ,,valódi" úrhatnám polgárból és dolgokból!
Attilát is az a szörnyű ambivalencia kergette az őrületesen elviselhetetlen életérzésbe, hogy nem kaphatta meg Flórát!!! Kristálytisztán átélhető minden gyötrelme, amit megírt Illyés Gyuláné a ,,József Attila utolsó hónapjairól" c. könyvében.
József Attila hatalmas intellektualitása sehova ,,nem fért be"! A ,,proletárok" is kiverték maguk közül, amikor szemináriumot akart tartani nekik Csepelen. (Csengey is megjárta ezzel.) Az ,,uraknak" nem volt elég úri, a munkaadóknak, pedig túlontúl okos volt. A verseit sem tudta úgy megjelentetni, hogy az folyamatos megélhetést biztosított volna számára. Egy ilyen ,,lángoló" elme számára elfogadhatatlan az a vegetálás, amire élete utolsó időszakában kényszerült testvére balatoni nyaralójában...
(BMI)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 9
|
|
|
|
2007. Június
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
312 db bejegyzés |
| e év: |
2982 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 81
- e Hét: 1791
- e Hónap: 10395
- e Év: 46336
|
|
|
Offline
