|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 12
|
|
|
|
|
|
2007-07-18 19:08:05, szerda
|
| |
| |
ÁRPÁD
A kiváló szervezői és hadvezéri képességekkel megáldott ÁLMOS kende uralkodása alatt elődeink hatalma és tekintélye növekedőben volt, úgy, ahogy azt az Isten küldötte, a Turulmadár megjövendölte. A hajdani nagyság és dicsőség azonban még váratott magára, ÁLMOS haja pedig erősen őszülőben volt.
A bölcsek megnyugvással látták, hogy ÁLMOS fiában, ÁRPÁDban megvannak mindazon erények, amelyek egy elhivatott uralkodó nélkülözhetetlen tulajdonságai.
ÁRPÁD már gyermekkorában feltűnt tanulékonyságával, éles megfigyelőképességével, gyors észjárásával és nem utolsó sorban bátorságával. Mondta is a főtáltos:
- E fiú lesz Álmos urunk megkezdett munkájának befejezője, aki visszaállítja régi dicsőségünket, ha a Teremtő is úgy akarja!
Erre elég okot adott ÁRPÁD már az első hadba menetele alkalmával. Akkoriban volt a szokás, hogy a csata kezdete előtt a serdülőkorban lévőket, akik apjuk vagy valamelyik rokon közelében lovagoltattak, hátra parancsolták egy biztonságos, védett helyre. ÁRPÁD ez ellen hevesen tiltakozott, hiszen nem puhafából faragták őt, és ereiben se káposztalé lüktetett. Végül aztán neki is engedelmeskedni kellett.
ÁRPÁD arról nem tehetett, hogy a csata láttára megfeledkezett magáról, és sarkantyúját az amúgy is nyugtalankodó tüzes paripája oldalába fúrta, amire az úgy kiröppent, mintha nyílvessző lett volna. Hiába vezényelt ,,viszakozz"-t a parancsnok, ÁRPÁD azt már nem hallotta.
Hogy is hallotta volna: mint a párduc rontott az ellenségre.
Áémos, aki egy magaslatról figyelte a csata mentét - hol van szükség erősítésre, nyílzáporra vagy csapatvisszavonásra -, maga is megdöbbent a látottakon. Az első pillanataban arra gondolt, hogy leütteti a parancsnok fejét, de aztán az égre vetette tekintetét, és egy röpke fohászt mondott. Többet nem is tehetett, mert ÁRPÁD kardja ekkor már javában aprította az ellenséget. Álmos gondterhelt arcát mosoly sugározta be, melle büszkeségtől feszült.
- Prancsszegésért megbüntetem a rakoncátlant! - dörmögte magában.
Az esetnek úgy terjedt a híre, mint a tűz a nyári aszály idején. Az atyai szív is meglágyult, ÁRPÁD megúszta a ,,csínyt" egy viharos dorgálással, amiben több volt a féltés, mint a harag. Nem kételkedett most már abban senki, hogy ÁRPÁD atyja méltó utódja lesz. Csak a főtáltos nyugtalankodott, ő tudta, hogy az Égben választott uralkodó elhivatottságát az Isten kardja jelzi, amelynek nyoma veszett Attila király halála után.
Aztán telt-múlt az idő. Pannónia visszafoglalásának gondolata is érlelődött. Álmos újabb nemzetek beszervezéséhez látott, s a vérszövetséget is megkötötték. Álmos lett az új nemzetszövetség kendéje, ÁRPÁDot, pedig gyulának választották.
Aztán megint csak múlt az idő Álmos felett is. Izmai már sokat vesztettek acélosságukból, na meg a nemzetek horkái is nyugtalankodtak. Így szólt hát fiához, Árpádhoz:
- Fiam! Nem várhatunk tovább! Indulnunk kell! Vezesd népünket Attila király örökébe!
Hűvös, kora áprilisi hajnal volt. Csillagtávolságból úgy tűnt, mintha Etelközt valami mély csend és nyugalom ölelné át. Odalent azonban nagy volt a sürgés-forgás. Színtelen zörejbe ötvöződött ezernyi hangtöredék. Csak egy-egy lónyerítés, marhahörgés, kutyaugatás törte meg a monoton hangörvényt. Mint valami felbolydult méhkas, zsongott a végtelen rónaság. Lüktetett az élet, feszült az izom, nem volt tétlen senki.
Az előző este ÁRPÁD kiadta a parancsot az indulásra.
A keleti ég alján pirkadni kezdett. A csillagok fénye is halványulóban volt.
Valahol, a távoli homályban kürt harsant, amit hangtávolságból egy másik továbbított. Sorakozót jeleztek, és az alakulatok megkezdték a felvonulást a gyülekezőhelyre. Vezényszavak harsogtak minden irányból. Ügető lovak patáitól dübörgött a táj. Egyszercsak csend lett, amit egy éles füttyszó tört meg. a legelő irányából egy vágtató ló közeledett. A pompás fehér mén beállt az alakulatok bal szárnyán. ÁRPÁD gyors mozdulattal nyeregbe pattant, és a hadak élére ügetett. Megállt középen, szemben harcosaival. Érces hangján vezényszavak csattantak:
- Lóról le! Imához! - vezényelte.
ÁRPÁD a keleti ég irányába fordította lovát, és leszállt. Letérdelt. A nap első arany sugarai elárasztották a rónaságot. ÁRPÁD és harcosai mélyen meghajtották fejüket, és a főtáltos vezetésével imát mondtak, majd mindannyian fölegyenesedtek. A nap sugarai között egy sötét pont tűnt fel, és nagy sebességgel közeledett. Már látni lehetett a madár alakját, amint hatalmas szárnyaival szelte a távolságot. Egyenesen ÁRPÁD irányába tartott.
- Turulmadár!, - Kard van a karmaiban!, - Isten kardja! - szólt a főtáltos mélyen rezgő hangján.
A nap sugarai szikráztak a kard acélján, s mikor az Ég küldötte ÁRPÁD fölé ért, elejtette azt. A kard hegyével mélyen a földbe fúródott.
ÁRPÁD megragadta markolatát, és egy erőteljes rántással kitépte onnan, aztán lóra ült. Isten kardját a magasba emelte, és kérdezte:
- Akarjátok-e visszafoglalni örökségünket, Pannóniát?
- Akarjuk!!! - tört fel ezernyi torokból.
ÁRPÁD nyugatnak fordította lova fejét, és a KÁRPÁTOK irányába sújtott kardjával.
- A magyarok Istene nevében utánam! - vezényelte.
A harcosok és szekerek végtelen menete elindult nyomában...
(Radics Géza: Olvasmányok múltunkról/Megjelent: 2000-ben, a szerző kiadásában)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-18 16:15:23, szerda
|
| |
| |
"Búcsú
HAJDAN MÁR AZ ELSŐ PILLANATBAN
ODAADTAD A SZÍVED KÉT KEZEMBE,
HOGY MELENGESSEM, SÍMOGASSAM,
HOGY SZÍVEMHEZ ÉRINTHESSEM.
SZEMED SUGARA BERAGYOGTA TESTEM- LELEM,
ISMERŐSKÉNT JÁRVA BE AZ UTAT,
MELY MÁSNAK SZINTE ISMERETLEN,
S TALÁN ÖRÖKRE LÁTHATATLAN MARAD.
SZEMEDDEL ÉRINTETTÉL, KEZEDDEL SZÓLTÁL,
SZAVAK NÉLKÜL MEGÉRTETTÜK EGYMÁST.
A TŰZ IMBOLYOGVA ÁLLT FÉNYÜNKNÉL,
MIKOR KÉT LELKÜNK ÖSSZEÉRT.
ELVITTÉL A GONDOLAT NÉLKÜLI VILÁGBA,
HOL MEGÉLHETTEM ÖNMAGAM,
DE CSUKOTT SZEMMEL JÁRTAM ARRA,
S MOST NEM TALÁLOM AZ UTAM.
HIÁBA NYITOM MÁR KI VAGY ZÁROM
LE ÚJRA A SZEMEM,
FÉLEK,HOGY ARRA A VIDÉKRE CSAK
TE ÁLTALAD LÉPHETEK.
DE MÁR MÁST VISZEL AZ ÉGI TISZTÁSRA,
HOL EGYŰTT LEBEGTÜNK OLY SOKAT,
HOL BÓKOKAT SZÓRTUNK A NAPRA,
ÉS MÁSNAK MUTATOD A CSILLAGOKAT.
S AMIT ÉRZEK, LELKEMBŐL KI NEM ÍRHATOM,
SZÜNTELENÜL TŰZRE DOBOM,HOGY ÉGJEN EL A FÁJDALOM.
NEM IS TUDOM, MI VAN BENT,
TALÁN CSEND ÉS ÜRESSÉG,
MELYET NÉHA A TOMBOLÓ VIHAR VILLÁMAI ROBBANTANAK SZÉT.
BÁR DÖNTENÉNEK ROMBA MINDEN ÉRZÉST,
MELY HOZZÁD KÖTŐDIK.
BÁR ROMBOLNÁK PORIG LELKEM RÉSZÉT,
MELY MIATTAD HALDOKLIK!
S MINT MEGÚJUL A TERMÉSZET,
VIRÁGBA BORULNA LELKEM IS ÚJRA,
ÉS SZABADSÁG TERMÉSÉT ÉRLELVE
A SZÍVEM IS BEGYÓGYULNA.
UTOLÉRT A MÚLANDÓ
ÉS ELRAGADOTT TŐLEM.
HAGYOM - , S TALÁN A SZÁRNYALÓ
VISSZAHOZ MAJD NEKEM."
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-18 15:55:39, szerda
|
| |
| |
Áron és a "szerelem",
Avagy a ,,vágott-virág" nemzedék szeretetképtelensége
Áron: közös barátunk, kérésemre elmesélte történetét, ami vele esett meg és ami annyira elkeserítette, hogy fel akarta vágni az ereit.
A munkahelyén, egy helyre- hölgyemény felkeltette figyelmét. Amikor bement abba az irodába, ahol a lány dolgozott, le sem tudta venni róla a tekintetét. Annyira ölelnivaló harmóniában váltakoztak az eleven mozgású női testen a hajlatok és a domborulatok, hogy másra sem tudott gondolni, mint arra, hogy karjaiba zárja; és amikor találkozott a tekintetük, úgy érezte: be kell hunyni a szemét, mert az a női szempár parázs-forrósággal égette őt.
Egy idő után rájött arra, hogy újra és újra át akarja élni azt az élményt, amit a nő közelében érzett és minden ukra-fukra odavitte a lába.
Annyira el volt foglalva saját gerjedelmével, hogy észre sem vette, hogy a parázsló szempár gyakran könnytől fényes. Pont egy ilyen alkalommal durálta neki magát Áron, és megfeledkezve feleségének tett örök-hűség-esküjéről, légyottra hívta. És ekkor olyasmi történt, amire Áron nem számított, ami annyira kibillentette lelki egyensúlyából, hogy eljutott a végső elkeseredésig. - "Mert mit ér a férfiember élete, ha férfiasságára már nincs szükség ahhoz, hogy boldoggá tudja tenni szíve(?) választottját!?"
Az történt ugyanis, hogy a hölgyike ott, azon nyomban, a nyitott iroda ajtóban a nyakába borult és ölelte, csókolta, miközben zokogva kérlelte, hogy szeresse nagyon, mert neki nincs senkije, aki szeretné...
Áron csak hebegett és úgy megijedt, hogy hónapokig elkerülte azt a bizonyos irodát. Még a folyosón is lopakodó sietséggel haladt el előtte, majd hamarosan kilépett a cégtől. Azóta képtelen a férfi gerjedelemre... Hát ezért akarta felvágni az ereit.
Bp. 2002. július 6.
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-18 15:37:54, szerda
|
| |
| |
A vágott-virág nemzedék elfelejtett anyanyelve
"Anyanyelv az a nyelv, amelyet az ember gyermekkorában, elsőként tanult meg, s amelyen rendszerint legjobban és legszívesebben beszél."
1998-ban, a Magyar Írószövetség szociográfiai pályázatot hirdetett. Az egyik, díjnyertes pályamunkában a szerző, egy 1946-ban született gyermek: Bízó Katalin felnőtté válását és életének ötven évét kíséri nyomon, miközben megtudhatjuk, hogy a II. világháború utáni Magyarországon milyen elvárásoknak, követelményeknek- (mint például, az 50-es években az erőszakos kollektivizálási és proletarizálási törekvések...) kellett megfelelni.
Katalin szülei is ilyen törekvéseknek lettek áldozatai és gyermekeikből - többnyire a túlélés reményével - gyökértelen, vágott-virág nemzedéket "neveltek".
Katalin, nagyszülei által megalapozott neveltetése révén, egész lényével, minden gondolatával tiltakozott e törekvések ellen.
Tiltakozásával volt mit féltenie, mert: "...nagyszülei tanyáján olyan idilli volt az élet, hogy az ma már szinte giccsesnek számít. Boldogsággal töltötte el ... az emlékezés, mert olyan természetességgel élte meg az élővilág közelségét, ami azóta is - egy-egy virág, gyümölcs, virágos rét, széna-szalma, gabona, rovarok, pillangók, háziállatok és kicsinyeik... a belső képek- és képzettársítások sorát indítja el benne." ..."Nemcsak az ismerés, megismerés tárháza volt az a tanyasi, gazdálkodó életmód, hanem lehetősége volt már egészen kicsi korában megtanulni az önállóság felelősségét..."... "Így fölvértezve, testben és lélekben megerősödve (akkor még nem tudta, hogy egy életre szólón) került vissza hat éves korában pesten élő szüleihez, 1952-ben." (Részlet a szociográfiából.)
Melyek voltak azok az anyanyelvet, azt a nyelvet veszélyeztető törekvések, melyen megtanult gondolkodni, élni, szeretni és félni?
Példának folytatnám a megkezdett idézetet: ..."Mit kellett megtanulnia Pesten legelőször?
Azt, hogy letagadja nagyszüleit, felejtse el az egész tanyát, meg mindent, ami odakötötte. Ilyen fogalmakkal kínozta az apja, hogy: "...nincstelen zsellérek vagyunk, mert ha nem, akkor "racizni" fognak. Katalin megérezte, hogy az valami olyan rossz, amitől apja úgy félt, mint valami halálos betegségtől. Ezek után már nem is fájt olyan nagyon, mikor megtudta, hogy nagyapja belehalt a beszolgáltatásba, amiről csak évtizedekkel később tudta meg, hogy milyen "betegség" is volt az valójában!" ... "Nem győzött csodálkozni a sok hazugságon, amivel környezetében lépten-nyomon szembesült!
Olyan mértékű félelemérzettel szuggerálta környezete ezeket a hazugságokat, hogy megtanult legalább úgy tenni, mintha mindent elhinne.
Ez egyfajta önvédelmi reflexként működött benne, ami miatt egész életében bűntudata volt és lesz."
Lehet, hogy e kettősség miatt kialakult szorongásos állapot okozta, hogy: - "az általános iskola első osztálya helyett csak másodikban tanult meg olvasni.
Amikor végre rájött arra, hogy a betűk különböző egymásutániságából hogyan lesznek értelmes szavak, azonnal falni kezdte az olvasni valókat. Mindent elolvasott azonmód, ami csak a szemébe ötlött, vagy a keze ügyébe került. Apja ettől kezdve hordta haza a gyári terjesztőtől a könyveket, folyóiratokat. Sajnos még karácsonyra is könyveket kapott - még akkor is, amikor pedig játékbabára vágyott, de nagyon!..."
Így tett szert arra a tudásra, melynek köszönhetően neki "apanyelvévé" válhatott az anyanyelve...
Amikor azonban eljött a pályaválasztás ideje, "...apja - ragaszkodván a nehezen "kiérdemelt" munkásosztályhoz való tartozáshoz - gyermekét sem szerette volna semmilyen "gyanús értelmiségi" vagy egyéb "osztályidegen" területen taníttatni..." Így lett Katalin "...ipari tanuló, vagyis "szocialista" kisinas, amikoris az volt a legfontosabb, hogy a lehető legrövidebb idő alatt munkaerőt állítsanak elő az erre a célra létrehozott (szövetkezeti- vállalati- iskolai tanműhelyek) intézmények.
Itt szó nem volt arról, hogy: "minden leszünk", meg, hogy: "a tudás hatalom" (pedig még a propaganda-csapból is ez folyt)!
Valójában arról volt szó, hogy a szalagrendszerben, teljesítménybérben dolgoztató konfekcióiparnak szüksége volt modern rabszolgára. ... Vagyis olyan munkásnőkre volt szükség, akik kötél idegekkel bírták a napi nyolc órai robotot minden kommunikációs igény nélkül! ... A három évig tartó kiképzés alatt igyekeztek megfosztani őket minden személyiségjegytől, egyéni megnyilvánulási készségtől. Közben elrettentő történeteket meséltek nekik a "reakciós, burzsuj" időkről." Szükség is volt erre a drákói kiképzésre, felkészítésre, mert az üzemcsarnokokban, a textilipari munkagépek iszonyatos zajjal működnek. Ebben a zajban lehetetlenség volt az anyanyelvi beszéd használata!
Mit tehetett Katalin, az újsütetű szakmunkás, ha még ezek után is szeretett volna továbbtanulni? "...
A legsürgősebben felkereste a lakóhelyi dolgozók esti gimnáziumát és kért egy "Jelentkezési lap"-ot, mellyel jelentkezett munkahelyi főnökénél a "továbbtanulási javaslat"-ért. Ugyanis nem tanulhatott tovább az akkori rendeletek értelmében senki intézményesen, csakis munkahelyi javaslattal."
A "Tudósítás" főszereplője "több volt, mint rebellis fiatal," (ő volt a lázadó rabszolga), mert munkahelyi vezetője azzal a kinyilatkoztatással tagadta meg a továbbtanuláshoz a javaslatot, hogy:
"Nincs szükségem érettségizett varrónőre!"
A történet főhőse nem adta fel és egész életében, folyamatosan továbbtanult, többnyire önképzéssel. Kortársai valószínű nem voltak ennyire elszántak, ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy az egyik, 1973-as, szemináriumi- propaganda-tankönyvnek nevezett kiadványban,
Ez itt a külváros
címen megjelent riport szerzője így kesereg: "...F.L.-néval beszélgetek...sehogy sem tudok ezzel a harminckét éves fiatalasszonnyal, aki tíz éve dolgozik itt a Habselyemben, törzsgárdatag, ... Mindig is Erzsébeten lakott, de szanálták a házukat, s ő szerencsétlenségére Zuglóban kapott lakást. Nagyon visszakívánkozik Erzsébetre, nem tud hozzászokni új környezetéhez. (Akárcsak az előbb említett Cs. L.-né)"
A falvakban, kistelepüléseken toborzott, és egy-egy nagyobb városban, vagy a fővárosban működő gyárak munkásszállóin elhelyezett - lányoknak, fiatalasszonyoknak még rosszabb volt a helyzetük.
A fokozás szándéka nélkül beszélni kell arról is, hogy csak a fővárosi munkásszállókon elhelyezett 1200-1500 építőipari- főleg fiú- szakmunkástanuló helyzete egyenesen tragikus volt, mert ők a három tanulóévük alatt csak a szálló-munkahely-képző-kocsma-szálló útvonalat ismerhették meg a fővárosból, a világ egyik legszebb városából! Miért volt ez annyira tragikus? Azért, mert a tizennégy éves gyerekek, a fővárosba kerülve úgy jártak, mint amikor egy növényt gyökér nélkül kitépünk "őshonos" helyéről és úgy akarjuk az idegen talajba átültetni. Ráadásul a fiúk a szakmunkásvizsga után több, mint két évre bevonultak katonának, így teljesítve sorköteles katonai szolgálatukat. Mire leszereltek, minden családi- otthoni kötődésüket elveszítették. Nem is ez az igazán elkeserítő, hanem az, hogy szinte semmit nem kaptak helyette!
Az ifjúvá serdülés éveit ezeknek a fiataloknak is a túlélés jelentette - a töltekezés, a szellemi- testi- lelki "építkezés" helyett, a saját jövőjükre való felkészülés helyett!
Mi köze ennek az anyanyelvhez?
Talán, csak annyi, hogy köztudottan a katona parancsosztó és parancs végrehajtó személy, akinek ritkán van lehetősége a választékos anyanyelvi önkifejezésre! Mire házasulandó korba kerültek ezek a fiatalok, már elveszítették organikus műveltségüket, minden kötődésüket az anyanyelvükhöz!
Fölmerül a kérdés, mennyire voltak képesek önmaguk minőségi reprodukciójára, akkor amikor már nem tellett tőlük több, mint szolgai lélekkel szolgálva - túlélni a mindennapokat!? A válasz nemzetfogyásunkban is visszatükröződik. Ez a tömeges lepusztultság is, tarthatatlanná válásával, elérkezetté tette a rendszerváltoztatás szükségességét.
Mit hozott a történelmi váltás a vágott-virág nemzedéknek?
Az 1995-ös felnőttoktatási konferencián az egyik előadó A kettészakadó magyar társadalom című tanulmányában kifejtette: "... a kilencvenes évek kezdetétől ... az új helyzetbe került magyar társadalom elenyésző kisebbségének jelent reális kibontakozási lehetőséget. A többség számára a korábbi értékrendek felbomlása és a társadalmi kommunikáció új eszközeinek inadekvát léte egyfajta funkcionális analfabétizmust eredményezett. Ha mindezekhez hozzáadjuk, hogy 1990-ben a 15 éves és ennél idősebb népesség 20,7 %-a nem rendelkezett befejezett 8 osztályos általános iskolai végzettséggel, és 1,2 %-uk iskolába sem járt, megállapíthatjuk, hogy Magyarország lakossága kettészakadt: a még mobilizálható tudással rendelkezőkre és a reménytelenül leszakadókra."
És akkor még nem is beszéltünk az előbb idézett szociográfia szakmunkásairól. Ők a további 42,5 %-ban találhatók (a középfokú és felsőfokú szakképzettségűekkel együtt) - egy 1990-ben elvégzett statisztikai felmérés szerint.(KSH Statisztikai Évkönyv 1991.)
Vajjon mire jutottak a felnőttképzési konferencia előadói? Például Lada László megállapítja, hogy: "Ebben a helyzetben feltétlenül szükségesnek látszik kiterjedt felnőttoktatási intézményrendszerek létrehozása..." ... "Elsősorban azok helyzetének követése fontos, akiket alulképzettségük miatt ... nő az esélyük arra, hogy végleg "lecsúsznak", leszakadnak ..., teljesen perspektívátlanná válnak még utódaik sorsát tekintve is." ... "Képezhetetlenségükkel erős indítékot adnak az Andorka Rudolf által kétharmad-egyharmad, esetleg az egyharmad-kétharmad típusúnak definiált társadalom kialakulásához, vagy (már) tartósításához." (Ezzel a kifejezéssel Andorka Rudolf azt a társadalmat írja le, amelyben az aktív korú népességnek csak a kétharmada végez munkát, s a népesség egyharmada teljesen leszakad, a kétharmad eltartottjaként él.)
A következő gondolattal fejezi be a szerző tanulmányát: "A képző intézmények szerepeinek újragondolása, a képzési tartalmak korszerűsítése, a leszakadók helyzetének javításához eszközök, módszerek és a folyamatos feltáró vizsgálat megszervezése, működtetése feltétlenül állami feladat, amely akkor valósítható meg hatékonyan, ha az kormányprogram szintjére emelkedik. E programnak a feladata a veszélyeztetett rétegek leszakadásának megelőzése, megakadályozása. A program szerves része kell legyen a felnőttoktatást is magába foglaló átfogó oktatási program."
Azzal kezdtem ezen írásomat, hogy "Az anyanyelv az a nyelv, amelyet az ember gyermekkorában (elsőként) tanul meg, s amelyen rendszerint legjobban és legszívesebben beszél."
Befejezésül ehhez még hozzátenném, hogy minden nevelésben és oktatásban résztvevőnek (szülőnek, nagyszülőnek, óvodapedagógusnak, tanítónak, tanárnak, szak- és egyetemi oktatónak), valamint az anyanyelvi beszédet munkaeszközként használóknak (művészeknek) úgy kellene az anyanyelvünket "használni", azon megnyilatkozni, azt oktatni, hogy a felnövekvő nemzedékek olyan szintű anyanyelvi és apanyelvi műveltséggel rendelkezzenek, hogy e műveltség által képesek legyenek az élethosszig tartó, folyamatos tanulásra, megvalósítva ezzel a Makkai Sándor-i gondolatot a "nemzetnevelésünk" megszervezéséről:
"A köznevelés sikerének titka éppen abban van, hogy nem kívülről és felülről erőszakolunk népünkre egy idegen kultúrát, hanem alulról és belülről építjük meg a sajátos népi kultúrörökségnek az európai kultúrkinccsel való egészséges összeforrasztásával a magyar műveltséget." (Makkai Sándor: Szolgálatom c. önéletírása. Megjelent: Bp/1990)
Budapest, 2001. szeptember 8.
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-18 15:35:20, szerda
|
| |
| |
GYÖKÉRTELENEK ANYÁTLAN ANYASÁGA
A lakótelepi nagy idegenben,
a harmadik emeleti betondobozban szakadt
rám igazán az ,,anyátlan-apátlan-árva" érzése!
És, mert olyan nagyon vágytam rá:
álmodtam magamnak egy ANYÁT.
Széltében-hosszában nagyobb volt nálam,
haja őszes, fényes-dús, laza kontyba összefogva;
arca szív alakú; bőre ráncossága ellenére is bársonyos;
sötétbarna szeme borostyán sugarakkal- szeretettől sugárzó
(pont olyan, amilyen nagymamámnak volt).
Karja, egész teste nem azért volt kövérkésen
vastag, hogy hamarabb meghaljon, hanem azért,
hogy a szeretet pozitív kisugárzása minél
nagyobb felületen áramolhasson belőle!
Olyan volt, mint egy nagy puha-meleg fészek,
ahova oltalmat találva el lehetett bújni.
Őt kérdezgettem álmomban, amint álltam
egy hatalmas, fekete-fehér kockaköves várószobában,
alig domborodó hassal, esetlenül, kétségektől gyötrődve:
- "Ki szeret- és ki tanít meg engem anyául?"
Akkor megjelent ez a jóságos anya, kitárta két vastag karját
- "Én." mondta, miközben átölelt pihe-puha könnyedséggel..
- "Jaj de jó!" Sírtam el magam megkönnyebbülve.
- "Ne félj kicsim! Ne félj, meg fogsz tanulni
anyául! A képesség megvan benned, csak elő kell hívni!"
- "Hogyan?" Kérdeztem, de a választ már nem hallhattam
tisztán, mert felébredtem. - "A szeretet..." Rémlett,
mintha ezt mondta volna.
De ekkorra mindig ébren voltam
és az volt az érzésem, hogy már csak én
gondoltam tovább az álmom,
mert a s z e r e t e t tőlem még
álmomban is megvonattatott!
(Bóna Mária Ilona)
Bp. 1997. dec. 16.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-18 15:29:32, szerda
|
| |
| |
ELIDEGENÍTETVE A TERMÉSZETES-EGÉSZSÉGES KÖRNYEZETTŐL, élőhelyünktől
A trafó
Kisebbik fiam első születésnapján költöztünk Pesterzsébetre, Budapest XX. kerületébe. Az öreg, kertes házat jól ismertem még gyerekkoromból. Naponta elmentem előtte munkába menet. Apától tudtam meg, hogy eladó.
Bizony itt nem "működött" semmi sem "gombnyomásra"! A komfort nélküli szoba-konyhás-éléskamrás házból azonban egy nyár alatt - szakmunkás barátainkkal - komfortos, fürdőszobás házat varázsoltunk. Megpróbáltam igazi "gazdaasszonyként" tüsténkedni az emberek körül, úgy ahogy nagymamámtól láttam a tanyán, aratás idején.
Odafigyeltem arra, hogy ételt, italt, jó szót kapjanak azok, akik a szabadságuk alatt eljöttek hozzánk a régi házat otthonná varázsolni, mert az egy varázslat volt, amit véghezvittek!
....
Olyan derűvel és nyugalommal foglalkoztam gyermekeimmel, hogy egy sírás, egy nyafogás nem volt soha.
Minden nap főztem. A szakemberek úgy rendezték a munkákat, hogy mindig volt egy ép falrész, melyben az elektromos dugalj használható volt. Egy kétlapos villanyrezsót tettem a sitt kupac tetejére és sokszor tizenöt főre főztem legalább kétfogásos ebédet.
Képtelen voltam ugyanis úgy ebédeltetni a családomat, hogy közben a nálunk dolgozó ismerősök, barátok pedig "hideget" eszegettek volna a táskájukból.
Esténként, pedig ugyanezen a rezsón melegítettem nagyfazékban vizet és a kis műanyag kádban megfürdettem gyerekeimet; és még meséltem is nekik elalvás előtti mesét, hogy a körülményekhez képest, nyugodt legyen az álmuk.
Amikor pedig minden nap együtt elmentünk az ismerős utcákon a boltba bevásárolni, nagyon büszke voltam rájuk! Minden buckának, kőnek, fának története volt, amit elmeséltem gyermekeimnek, akik nem győztek csodálkozni azon, hogy itt milyen sok, kedves idős néni és bácsi él és mind ismerőse az ő anyukájuknak! Szerintem még soha nem láttak ilyen vidámnak!
A száműzetésből hazatérő(k) boldogságával éltem(tük) meg ezt a nyarat. Akkor még nem sejtettem, hogy mi vár, majd ránk!
Úgy látszik valahol, valakik nagyon rossznéven vették ezt a boldogságot, mert hamarosan méricskélő, tanakodó emberek jelentek meg a házunk előtt, majd hatalmas markoló- és földgépek. Kiderült: egy nagyméretű transzformátorházat telepítenek a házunk elé, a ház egyetlen szobájának az ablaka alá. Könyörögtünk, kérvényeztünk az akkori Tanács "Illetékeséhez", de még csak szóra (válaszra) sem méltatták az 500 forintos okmánybélyeggel benyújtott kérelmet!
Amikor a babakocsival kimenni sem tudtam a házból, mert valóságos árokrendszerrel vették körül, sírva kérleltem, hogy
- ne tegyék tönkre három kisgyerekem életét!
Az volt a válasz:
- "Ez közérdek, és ha sokat ugrál, betesszük a kertjébe! Nézzen csak körül, máshol is van ilyen!"
Azóta is ott terpeszkedik a trafó a házunk előtt. Körbeültettem bársonykával, ami egész jól tűri a mostoha körülményeket, mert még virágzik is és a gaz is kipusztul mellőle. (Mellesleg: száz méterre lakatlan terület "kínálja magát", mint trafótelepítési lehetőséget.)
Kislányom, 1981 szeptemberében ugyanabban az iskolában kezdte az általános iskola második osztályát, amelyikben én is tanultam nyolc évig. (Ahol mindenféle - ingyenes - szakkörökre lehetett járni...) Az "igazgató bácsi" éppen nyugdíjba ment és egy generációváltás vette kezdetét.
A "tanító néni" azonban még engem is tanított. Amikor megtudta, hogy új tanítványa háromgyerekes családból jött, hamarosan sort kerített a családlátogatásra. Örömmel konstatálta "pedagógiai hozzáállás"-om. Mindjárt meg is tanított egy-két módszerre, amellyel kislányomat korrepetálhattam matematikából, mert bizony kevesebbet tudott, mint új osztálytársai.
Éreztem, hogy Orsolyának hiányoznak a lakótelepi kis barátai. Ráadásul beilleszkedési problémái voltak, mert az új közösség nehezen akarta befogadni.
Elhatároztam, hogy játszóudvart csinálok az öreg szőlővel betelepített kertből.
Fáradtságos munkával kiástam az öreg tőkéket és csak egy lugasnyit hagytam meg. Majd férjem felásta az egészet és elsimította. Én, pedig fűmaggal bevetettem.
Valóságos, kis játszóhelyet hoztunk létre.
Gépész barátaink még hintát is kovácsoltak a család gyerekeinek. Így, a második osztály befejeztével már jöhettek hozzánk Orsolya új osztálytársai és belőlük kikerült kis barátai vendégségbe! Már az is örömmel töltött el, hogy hagyták magukat szeretni!
Ekkor, egy újabb támadás következett, környezeti ártalommal úgyis túlterhelt lakókörnyezetünkben.
Az is kellemetlen volt, hogy a szűk utcában kétféle busz járt oda-vissza, de amikor a megállót közvetlen a házunk elé helyezték? Rettenetes zajjal, fékcsikorgással érkeznek ezek a böhömnagy járművek a megállóba, majd tömény, méreg- füst-felhőt lövellve indulnak ki.
(A járdaszegély és a járda közötti földsávon lévő fák - már ami a trafótelepítés után még megmaradt - mind kipusztultak tőle.)
Ekkor kaptam a "szüleim" szomszédságában élő, nyugdíjas bácsitól életfa csemetéket. A haldokló rózsabokrok helyére ezeket ültettem az előkertbe. Ma már négyméteres élő fallal védik a házat és a benne lakókat!
"Anyuka" gyorsan gyógyult, és amikor a közelébe költöztünk, már újra tudott beszélni, járni. Bizakodó szívvel és tele reménnyel közöltem vele a hírt, hogy
- itt lakunk a szomszéd utcában.
(Bóna Mária Ilona)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-18 15:16:15, szerda
|
| |
| |
ADJÁTOK VISSZA A GYÖKEREIMET!!!!
Az édesanyámat akarom!!!.
A vágott-virág nemzedék gyökértelenítése, magántörténelmének, származási múltjának ELHALLGATÁSA
1998-ban elkészültem a szakdolgozatommal, amit határidőre le is adtam. ,,Megvédeni", azonban nem tudtam, mert a JPTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet az abszolutóriumot ,,nyelvvizsga hiányában" nem állíthatta ki. Hiába kérvényeztem... Hiába írtam az egyetemnek, az Oktatási Minisztériumnak...
Visszatérve az 1997. évre, el kell mondanom, hogy a harmadik évfolyamon sok új tantárgyunk volt, amelyek oktatóit élvezettel hallgattam az előadások során.
Ezek közé tartozott a szervezés és vezetés, a művészetekkel való személyiség- és közösségfejlesztés, a település- és közösségfejlesztés, az animáció módszertana, a művelődési szféra jogi szabályozása és a művelődés-gazdaságtan.
Azt hiszem én voltam a leglelkesebb főiskolai hallgató azon az évfolyamon. Miért gondolom így? Talán abból a különbségből jutottam erre a következtetésre, ahogyan ,,viselkedtünk" az előadásokon. Míg évfolyamtársaim éppen beugrottak egy-egy előadásra, addig én erre készültem egész hónapban, minden egyes konzultáció előtt. Ők: dolgoztak valamilyen kulturális- vagy oktatási intézményben. Én, viszont otthon ,,dolgoztam" és keserves tapasztalatokat szereztem minden nap abból, hogy még nagyon-nagyon messze van a magyarság a ,,permanens" tanulástól, valamint a ,,kognitív társadalom" megvalósulásától.
Hallgatótársaimnak volt ,,kenyérkereső" munkahelye, ami meghatározta a fontossági sorrendet. Ők: munkahelyi munkájukból éltek és a mindennapi munkahelyi feladataikkal voltak elfoglalva. Amiért a munkájuk diplomafüggővé vált, kénytelenek voltak elfogadni azt a tényt, hogy tovább kell tanulniuk. A költségeket is átvállalta a munkahely. Az én tandíjamat, viszont a férjem ,,vállalta" fel, addig, míg az érdeke úgy kívánta. Iszonyú lelkiismeret-furdalások közepette fizettem be minden alkalommal a tandíjat, mert közben a gyerekemnek azt kellett mondani, hogy nincs pénzünk az idegen nyelvi képzéshez szükséges tandíjra! Mert nehogy megtévesszen bárkit is az a média-,,információ", miszerint azért beszélnek olyan kevesen idegen nyelveket Magyarországon, mert nem szívesen tanulunk!
Igen is: szívesen tanultunk volna már évtizedekkel korábban, ha lehetett volna!
1990. előtt az idegen nyelvi képzést az egyetemeken úgy szervezték meg, hogy csakis az illető nyelvi szakon lehetett tanulni úgynevezett nyugati nyelveket! Az egyéb szakok hallgatóinak is kellett egy idegen nyelvből vizsgázni, de az leginkább orosz volt, ugyanis ez a nyelvi képzés volt a legkönnyebben elérhető - ingyen és ,,bérmentve"!
És még 1996 után is - amikor a szociál-liberális kormány kötelezővé tette az idegen nyelvi képzés megszervezését, mert nyelvvizsgafüggővé tette az államvizsgát - csakis tandíj ellenében lehetett a nyelvi képzést igénybe venni!
A színvonaluk, viszont fordított arányban állt a tandíj összegével. Az olyan volt, amilyen az általános iskolákban: a tanárok csak egy-két leckével jártak a diákok előtt.
És, ez nem az ő hibájuk volt, hanem természetes velejárója annak a nyugat-ellenes kultusznak, ami jellemezte a szocialistának nevezett társadalom évtizedeit!
Ezért sem éreztem tisztességesnek, hogy pont ők tették nyelvvizsga-függővé a diploma-védést!
Ez, rám nézve: nemcsak tisztességtelen, de egyenesen tragikus volt! Én, ugyanis azért lettem főiskolai hallgató, mert szükségem volt a diplomára, amellyel munkát vállalhattam volna!
Az után az 1997. június 21-i szigorlat után, talán - mert nem láthattam az indexemet - olyan érzéssel kezdtem a tanévet, mintha lopni mentem volna az órákra! (Hiába voltam tudatában, hogy a tandíjat hiánytalanul én is befizettem!)
Annyira bántott a dolog, hogy egy alkalommal, illusztris társaságban elpanaszoltam az engem ért sérelmet.
Kifakadásomat döbbent csönd követte, majd nem sokkal később találtam egy könyvet a postaládánkban. A könyv, Kósa Csaba: Alhattál-e kisfiam? című műve volt.
Ebben, Mansfeld Péter, az 1956-os szabadságharcos bebörtönzésének és kivégzésének körülményeit írta meg a szerző. Részben, a testvére: Mansfeld László kéziratos visszaemlékezése, részben a korabeli dokumentumok alapján. Akkor nem volt időm sorról-sorra elolvasni a történetet, mert olyan magánéleti problémák alatt roskadoztam (,,Anyuka", ,,Apuka" betegségei, ápolásuk, haldoklásuk, majd a temetés- a ,,hagyatéki" ügyek intézése, a származási múltam utáni hiábavaló kutakodás, a saját családom, a három gyerek iskoláztatásának, nevelésének problémái).
Évekkel később, amikor felmerült, hogy szobrot szeretnének készíteni Mansfeld Péterről, így adózva emlékének, vettem újra a kezembe a könyvet és olvastam el részletesen. A negyvenegyedik oldalon a következőt olvastam meglepve:
,,Egy másik osztálytárs, ... Rezső szintén írt egy novellát. Nem novellának szánta, igaz. A Gyorskocsi utcai börtönben íratták vele ezerkilenszázötvennyolcban, vizsgálati fogságban." ,,...Egy pesti srác a forradalomban. Dokumentum elbeszélés, Mansfeld Péter ötvenhatos portréjával."
Már attól, hogy a saját családi nevemet láttam leírva úgy, hogy az egy 1956-os szabadságharcos volt, a torkomban éreztem a szívdobogásomat. Akkor, amikor az ötvenegyedik oldalra érve olvasom: ,,... az osztálytársam volt, Agárd"y" Péter is, aki a Rádiónál lett nagy ember..." elsötétült előttem a világ.
Hát ezért kell nekem is bűnhődnöm? Lehet, hogy rokonom volt Rezső, akit Rudinak becéztek?
Emlékeimben megjelent a kunszentmiklósi református templom.
Amint jövünk ki a templomból, és nagyapát kérdezgetik, hogy melyiké ez a szép, fekete szemű kislány? Suttogóra fogják a hangjukat, de én nagyon figyeltem és csodálkozva hallom:
- ,,...a Rudié..." Hallani vélem a saját hangomat, amint suttogva, inkább csak magamnak mondom: ,,az én apukámat Gábornak szólítja a nagymama..."
Ezek az emlékek úgy törnek a felszínre, mintha nem is én éltem volna át, hanem egy öt éves kislány...
Ma már tudom, hogy nem véletlenül, hiszen én voltam öt éves akkor, tehát nem lehet véletlen a sejtelem. Lehet, hogy mégis igaz: ...Rudi volt az édesapám, és ...Rezső a testvérem? Lehet, hogy apja után becézték ,,Rudi"-nak?
Lehet, hogy ezért mondta a testvéremnek hitt nőszemély, amikor nagybetegen feküdt az édesanyja_
- ,,Bűnhődniük kell! Ne menj át ápolni őket, mert velük bűnhődsz te is!"
Lehet, hogy... Lehet, hogy... Ebbe bele lehet őrülni!
Biztosat szeretnék tudni végre!
Hogyan?
Még mindig nincs önálló jövedelmem. Nyugdíjba majd csak évekkel később mehetek...
Arra nem is merek gondolni, hogy bárkit beavatok, azzal hogy segítséget kérek...
De még mindig iskolába járnak a gyerekek. Igaz, már nem asztmásak, és nem kell velük orvoshoz rohangászni.
Lányomat is visszavették az ELTE Tanárképző Főiskolájára - majd két évvel később - 2000-ben kitűnő eredménnyel diplomázott. Volt iskolájába ment tanítani... Oda, az ,,oroszlánbarlangba", ahova átköltöztették a régi, patinás iskolát...
Nagyobbik fiam is egyetemi hallgató. A kisebbik most felvételizett... Elvihetik őket katonának, ha ,,ugrálok"!
A telefonomat lehallgathatják... A postámat ,,elveszejtik"... Minden a férjemé, hiszen évtizedek óta csak ő ,,keres"!
És ő - még mindig - nagyon elítéli az 1956-os ,,hőbörgőket"!
1997. szeptember első vasárnapján egyedül mentem a templomba. Nagyon vágytam az együttlétre: Isten házában Vele, és a Benne hívőkkel.
Tiszteletes urunk - a tanévnyitó kapcsán - arról a ,,magvetésről" szólt igehirdetésében, amely akkor veszi kezdetét, amikor az édesanyák megtanítják az első imádságot kisgyermekeiknek.
Iszonyú lelki gyötrelmet okozott, hogy hiába erőltettem az emlékezetemet, nem jelent meg senki arca, személye előttem. Ezt csak az árvák értik.
,,Ó, ha álmomban megjelennél;
Számomra ez kinccsel felérne.
Áldott karoddal átölelnél -
Édes Anyácskám: csillag fénye.
Tudom, velem vagy, hiszen érzem.
Átemelsz árkon, sziklabércen,
Köd-útvesztőkön óvod léptem
És nincs rá mód, hogy megköszönjem.
Mert hiába esd'lő fohászom,
Nem hoz el Téged hőn várt álmom.
Hiába kérem esdve Istenem;
Mutassa arcod, fogd a kezem,
Hogy lelkem így nyugalmat leljen -
Nem láttat Ő Téged sohasem."
Sz. Fehér Viola: Édesanyám
Ott, a templomban annyira elfogott a vágyakozás édesanyám után, hogy hulló könnyek között imádkoztam, esdve kérve Istent:
,,Mutassa arcod..."!
Ráadásnak keresztelő is volt aznap. Egy lánycsecsemőt kereszteltek. Megpróbáltam elképzelni, amint ötvenegy évvel korábban engem is a karjában tartott valaki...
Ha nem ,,Anyuka" és ,,Apuka", akkor ki az, akinek átengedték a személyi okmányaikat?
Csakis közelálló rokon lehetett az illető. És kicsoda az a Kettler Győző? Ha keresztapám, akkor miért nem gyakorolta keresztszülőségét? És Pusztaii Ilona? Milyen szörnyűség történhetett közvetlen megszületésem után: édesanyámmal, édesapámmal és keresztszüleimmel?
Ma már tudom, hogy családunkra nézve - a szovjet megszállás és minden, ami ezzel járt - szörnyű csapást jelentett. Ugyanakkor, más családokban nem szűntek meg szeretni egymást. Nem tekintettek a saját gyerekükre úgy, mint a legádázabb ellenségükre!
Egy biztos, hogy a puszta létem is problémát jelentett környezetemnek, mióta csak az eszemet tudom.
Hazafelé menet, gondolataimba merülve lepergett előttem egész, addigi életem. Egyszer csak ,,tisztán" láttam négy éves valómat, amint ülök a vetett ágyban.
Az ágy szélén, pedig Bóna Piroska, anyám-helyett-anyám-nagynéném és két kezében tartja két kicsi, összekulcsolt kezemet. Imádkozunk. Ő mondja a ,,Mi Atyánk!" imádságát - mondatról mondatra én, pedig utána. Olyan elevenen megjelent lelkem láthatatlan képernyőjén, hogy nem is értettem hogyan felejthettem el?
Ettől az ,,emlékkép"-től elapadt a könnyem és békességes nyugalmat éreztem legbelül.
Már a ,,mi" utcánkon ballagtam, amikor rám köszönt egy kedves, régi ismerős bácsi. (Azok közül való, akik nem türelmetlenkednek, ha őszintén válaszolsz a kérdéseikre.)
- Szervusz Marika! Hogy vagy?
- Csókolom! (Köszöntem Lajos bácsinak azzal a köszönéssel, amire ,,Anyuka" kényszerített - még felnőtt koromban is. Tudtam róla, hogy azok közé tartozik, aki régről ismeri, és szeretve tiszteli anyukáékat.)
- Olyan régen láttalak, hogy azt hittem beteg lettél, vagy már elköltöztetek.
- Köszönöm, jól vagyok. Vagyis, nem vagyok beteg inkább ,,csak" a lelkem fáj... mióta anyu megmondta nekem, hogy nem ő szült engem. Addig is rossz volt, mert mindig csak Gabriellának adtak mindent: szeretetet, anyagiakat.
- Hogy van Gabika? Őt is olyan régen láttam.
- Bizony, ez nekem is nagy gondot okoz. Nem tudom, tetszik-e tudni, hogy anyu már második éve nem tud fölkelni. Azóta én ápolom. Vagyis, délelőtt apu, délután, pedig én. Van úgy, hogy éjfél-körül tudok csak hazamenni, és bizony akkor próbálom a dolgokat elrendezni a saját háztartásomban. Hát ezért sem találkozhattunk mostanában.
- Miért nem beszélitek meg Gabikával anyuka ápolását?
- Nem lehet. Ő ragaszkodik ahhoz, hogy anyuka szociális otthonba kerüljön, vagy kórházba...
- Hát, ez nem szép dolog tőle!
- Azt hiszem, nem akar velem osztozkodni sem a szülein, sem az ,,örökségen"! Még a gyerekeinek is megtiltotta, hogy kijöjjenek. Ennek is teljesen betegei lettek anyuék.
- El is hiszem! Nagyon helytelenül viselkedik Gabika, mert te ugyanolyan gyerekük vagy, mint ő. Azért, mert örökbe fogadtak...
- A napokban el kezdtem nyomozni, mert semmit nem tud anyu - apu, meg nem akar(?) - mondani nekem az igazi szüleimről, a csecsemőkoromról. Az volt az érzésem mindig is, hogy él valahol egy bátyám...
- Keresd meg Marika! Én is hatvannyolc éves koromban találtam meg a féltestvéremet. Igaz, soha nem volt annyi pénzem, hogy kiutazzak hozzá Kanadába... Aztán nemrég hazajött, látogatóba. Sírtunk mindketten.
Utána kell járni. Ne hagyd magad!
- Hát igen. Én is tudom, hogy ezt kellene tenni. De nekem sem időm, sem pénzem nincsen. Egy jó ügyvéd segíthetne.
- Kérd meg a férjedet. Ő befolyásos ember...
- Neki sincs ideje ilyesmire, és a pénz kell a három gyerek nevelésére, iskoláztatására... Nem akarom tőlük elvenni.
- Hát, akkor keresd meg te magad! Neked is jogod van a rokonaidhoz!
- Köszönöm a tanácsot és, hogy meghallgatott! Minden jót kívánok! Csókolom.
- Szervusz Marikám. Vigyázz magadra!
- Lajos bácsi is!
Elindultam hazafelé és éreztem, hogy a lábaim már megint nem akarnak engedelmeskedni. Mintha ólomból lennének. Pedig, a lelkemben éreztem a nehéz terhet, nem a testemen. Olyan volt ez az egész, mint amikor a cirkuszi mutatványos mosolyog a fizikai erőfeszítés közben.
Én is ilyen mosolyogva cipeltem múltam minden terhét, miközben abban reménykedtem, hogy majd egyszer mindent megtudok az ,,Igazság"-ról, és akkor megszabadulhatok a nehéz tehertől.
Most is megtudtam valamit és nem lett könnyebb múltam nehéz batyuja. Megtudtam, hogy úgy jártam-keltem mostanáig az emberek között, mint a megcsalt férj, aki utoljára tudja meg az igazságot. Tehát, igaz, amit ,,Anyuka" mondott! Örökbe fogadtak...
Hazaérve kitört belőlem a zokogás."
(Bóna Mária Ilona)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-18 14:09:55, szerda
|
| |
| |
A negatívan diszkriminált- gyökértelen(=vágott-virág) nemzedék KIREKESZTÉSE A FÖLSŐOKTATÁSBÓL
,,...Konzultációs hétvégén, pedig nem lehetett a tanulmányi előadóval beszélni, mert
örökké, valamilyen nagyon fontos dolga volt.
Legtöbbször, hónapokkal később, a vizsgán tudtam meg, hogy: - ,,Nem húzhat tételt, mert nem adta le a megjelölt témakörben a dolgozatát!"
- De, hiszen az ön kezébe adtam - személyesen, a legutóbbi előadás után!
Mondtam megszeppenve Hidy Péter akadémikus-szociológusnak, aki a művelődésszociológia előadója volt.
Hidy Péter, mintha meg sem hallotta volna, megkérdezte:
- Nincs jobb dolga, mint itt szenvedni a maga korában?
Természetesen, nem hagytam magam, és kitartóan belekezdtem a tételembe. Sajnos soha nem adott kettesnél jobbat. Minden esetre - ettől fogva - magammal vittem a floppyra másolt dolgozatomat, vagy a kinyomtatott másodpéldányát. Nem győztem magyarázkodni, hogy az eredeti példányt a jelzett határidő előtt adtam le. Többnyire hiába, mert a határidő lejártára hivatkozva nem voltak kíváncsiak rá. Csak a tandíj számított, amit - úgy tűnt azért fizettem, hogy minden létező eszközt felhasználva erkölcsileg és szellemileg megalázzanak.
Soha nem fájt olyan nagyon semmi, mint az, ha meghazudtolnak! A főiskolán, pedig ez történt, folyamatosan. Valóságos, lélektani hadviselésre kényszerültem!
Mégis, soha nem voltam olyan kitűnő fizikai állapotban, mint ezekben az években! Ha szükség volt rá, képes voltam óráról órára, folyamatos jegyzeteléssel követni az előadáson elhangzottakat. Olyan szellemi- készenléti állapotban voltam, hogy nem éreztem fáradtságot. Néha elfogott az álmosság, de az előadások közti szünetekben az is elmúlt.
Az állandósult lelki gyötrelmek miatt azonban egyre szorongóbb lettem. Nem volt nap, hogy ne sírtam volna. Ahogy közeledett a három tantárgy összevont szigorlatának időpontja, úgy fokozódott a szorongásom.
Mindhárom téma oktatója olyan stílusban adta elő tantárgyának ismereteit, amelyből egyértelmű volt számomra: tisztában vannak azzal, hogy csak azért nem tanulhattam tovább fiatal koromban, mert valamilyen oknál fogva a ,,T"iltom listán volt a családom és miattuk én magam is.
Hidy Péterről már írtam. A másik egyetemi oktató: Agárdi Péter, a kultúraközvetítés története című tantárgy előadója volt. Csendes visszafogottsággal és nagyon tárgyszerűen, szinte kívülállóként adta elő a magyar kultúra évezredes történetét. Bántott, hogy a Feszty Körképről úgy beszélt, mint valami felesleges ,,magyarkodás"-ról. Még azt is mondta a honfoglalásunk millecentenáriumi évfordulója kapcsán, 1996-ban, hogy majd ,,tennünk kell róla, hogy ne legyen agyonmagyarkodva"! Még ekkor sem gondoltam arra, hogy személyemben is ellenséget láthat bárki! Hiszen, soha nem akartam rosszat senkinek, még gondolatban sem! Azután, mégis megtörtént a legrosszabb...
1997. júniusában (21-én), az összevont - művelődésszociológia (Hidy), a kultúraközvetítés története (Agárdi) és a kultúraközvetítés elmélete (Buaer) - szigorlaton olyan negatív diszkriminációban volt részem, amit még ma sem értek!
Rossz előérzetem volt. Legszívesebben feladtam volna a küzdelmet örökre. Azonban, elég volt arra gondolni, hogy férjem a harmadik diplomája után egyszerűen szóba sem állt velem. Úgy viszonyult hozzám, mintha a ,,bejárónője" lennék, akinek azért is hálásnak kell lennie, hogy ,,gazdája" ,,koszt-kvártélyt" ad munkájáért cserébe. Elég volt arra gondolni, hogy mióta ,,Anyut" ápolom, azóta gyerekeim is apjuk szemével látnak engem és az ő leereszkedő stílusában szólnak hozzám!
Bizony, ezek a gondolatok felélesztették bennem a küzdő szellemet. Lányom megérezhetett valamit lelki vívódásaimból, mert erősítésként elkísért a ,,nagy ütközetre". A szigorlat a Budai Művelődési Központba kihelyezett tagozaton volt megtartva. Az előjegyzés alapján, érkezési sorrendben lehetett bemenni a vizsgaterembe. A vizsgabizottságban négyen voltak. Az előbbi három oktató és Kraiciné dr. Szokoly Mária, a szociokulturális animáció előadója (a későbbi, szakdolgozat-konzulensem). Személyi igazolvánnyal jelentkeztem a vizsgára, mert az indexemet nem találták(?). Éreztem: rosszul kezdődik! Azért, tételt húzhattam mindhárom témából. Táskámat felakasztottam a falra szerelt ruhafogasra. Egy golyóstollal és a tételekkel, meg a lepecsételt jegyzetlappal a kezemben leültem az egyik padhoz. Egyszerre öten lehettünk bent. Egy hallgató éppen vizsgázott, míg négyen - jegyzetelve felkészültünk. Hidy ekkor felállt és odajött hozzám. Körülbelül, negyven(!) perc múlva került rám a sor. Addig, végig ott állt mellettem.
Nem jöttem zavarba, mert készültem és egész jó tételeket sikerült húzni. De még a feltételezése is sértett, hogy esetleg csalok, vagy ,,puskázom". Megalázó volt lányom-korú évfolyamtársaim előtt, hogy ott állt végig és nézett, mint kígyó az áldozatát, mielőtt bekapja és lenyeli! Amikor rám került a sor, felálltam és ő is elindult mellettem. Leült velem szemben és arra kért, hogy először neki beszéljek a húzott tételemről. Még ki sem nyitottam a számat, máris rákérdezett egy egészen más témára. Valamilyen szociológiai szlengre volt kíváncsi, amit azon az előadáson beszéltek meg, amikor én éppen ,,Anyukát" kísértem a mentővel, felülvizsgálatra a kórházba. Cinikus megjegyzései után ,,átengedett" Agárdi Péternek.
A tételem témájával kapcsolatos tudásomra ő sem volt kíváncsi. Ott folytatta gyötrésemet, ahol Hidy abbahagyta. Egy mondatot sem hagyott befejezni! Kétségbe esetten néztem a másik, két vizsgáztatóra. Ekkor, megszólalt Bauer Béla, a kultúraközvetítés elméletének előadója, és megkérdezte:
- Mit tud mondani a hármas ,,T"-ről?
Az volt a sejtésem, hogy ezzel a kérdéssel akar rávezetni arra, hogy miért ez a negatív megkülönböztetés velem kapcsolatban. Meg aztán, ez a téma, akkor már kultúrtörténeti kordokumentumnak számított a főiskolán. Eszembe jutott az ajánlott irodalomként megadott, Pozsgay Imre: 1989 ,,Politikus-pálya a pártállamban és a rendszerváltozásban" című könyve. Abból is, a témáról szóló fejezet. Amikor odaértem a mondókámban, hogy: ,,... Aczél György a maga koncepcióját az ún. három ,,T" kategóriában helyezte el: támogatás, tűrés, tiltás..." Agárdi emelt hangon közbeszólt:
- ,,Hogy szerezhetett érvényt ennek a koncepciónak, ha nem is ő volt a kultuszminiszter?"
- Valóban, nem volt kultuszminiszter, de ,,...a párt akarata a művelődés területén Aczél akaratát jelentette."
Válaszoltam, amit Pozsgaytól olvastam.
Agárdi, ekkor már előrehajolva, rátámaszkodott az asztalra és úgy nézett az arcomba. Valószínű nem ezt akarta hallani, ezért tovább kérdezett.
- ,,Ha nem Aczél volt a miniszter, akkor hogyan tudta akaratát az egész országra kiterjeszteni?"
Kérdezte ugrásra készen. Nem ijesztett meg, mert ilyen ugrásra kész emberekkel hadakoztam egész addigi életemben. Ránéztem Bauerra és, mintha biztatóan intett volna a szemével. Belefogtam a válaszba:
- Aczél György úgy tudta érvényesíteni akaratát, hogy abban az időben pártirányítás volt az élet minden területén - a gazdaságban és még a kultúrában is...
Erre úgy ugrott föl ültő helyéből Agárdi Péter, hogy felborult a szék, amin ült. Majd kiviharzott a teremből és az addig halk szavú ember, kiabálva tiltotta meg a megszeppent tanulmányi előadónak, hogy további vizsgázót fogadjon! Nagyon sajnáltam azokat, akik vidékről utaztak föl Budapestre, a szigorlatra és hiába.
Megvártam az eredményhirdetést. A legrosszabbra voltam felkészülve. Azt hittem, hogy ki fognak buktatni! Ekkor még nem tudtam arról, hogy számomra egy hatékonyabb módját találják meg a ,,kibuktatásnak". Pontosabban, engem nem kibuktatni akartak, hanem ,,megbuktatni". Mint a politikusokat általában, ha az az ő érdekük ellen dolgozik.
Kettesre ,,értékelte" szereplésemet a vizsgabizottság.
Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy továbbra is hallgatója maradhattam a JPTE FEEFI-nek!
Ezt az évfolyamot úgy fejeztem be, hogy fogalmam sem volt arról, milyen osztályzatot kaptam az írásos vizsgadolgozataimra. Ilyen tantárgy volt például, a szociológia, melynek előadója Székely György volt. Szociológiából, Buda Béla: Empátia című műve alapján készítettem el, a ,,Szenzibilitásvizsgálat..." című dolgozatomat. A tanulmányi előadónak kellett átadni. Agyon aggódtam magam miatta, mert attól féltem, hogy Székely György meg sem fogja kapni, és akkor nem iratkozhatok be a következő félévre.
Ilyenkor, amikor idáig eljutottam gondolatban, hallani véltem férjemet:
- ,,Én megmondtam, hogy ez lesz a vége! Nem csoda, hogy kibuktál, hiszen azt a két vén mocsok" (mostoha szüleid) ,,ápolását választottad a tanulás helyett!"
Azért voltam ilyen rosszhiszemű, mert ezt már eljátszotta velem az 1988-as, sikertelen felvételi vizsgám után. Csak akkor a gyerekeket nevezte meg bűnbaknak! Ezzel, két legyet ütött akkor egy csapásra, mert a gyerekek - hallván apjuk megjegyzését - ettől fogva bűntudatot éreztek a saját létezésük miatt is.
Abban a hitben éltek, hogy tönkretették a karrieremet!
Elhitték, hogy a társadalom miattuk lökött ki magából újra és újra! Anyai szívemnek ez annyira fájt, hogy majd beleszakadt! Az volt a baj, hogy akkor, hirtelen nem tudtam ezzel a rosszindulatú gondolattal mit kezdeni.
Válaszul, nem győztem gyermekeimnek bizonygatni:
- Drága gyerekeim! Három jó dolog történt velem összesen egész életemben! Ez, pedig az volt, amikor megtudtam, hogy éppen a szívem alatt hordom valamelyik magzatomat! Nem az élet terheitől, nem az anyasággal járó feladatoktól nem tudtam továbbtanulni, hanem egészen más miatt!
Bizonygattam újra és újra, még éveken keresztül.
*
A harmadik évfolyamra már Koltai Dénes megszervezte Pécsett a FEEFI-t, a Felnőtt Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetet. Budapesten, pedig a Janus Pannonius Tudományegyetem Belvárosi Felnőttképzési Intézet Konzultációs és Vizsgaközpontját hozta létre, az V. kerületi Sas utca 25. szám alatt. Ebben, a kihelyezett vizsgaközpontban, valamint a Budai Tanítóképző Főiskolán szervezték meg az 1997/1998-as tanévben az előadásokat és a konzultációkat.
Kaptam értesítést arról, hogy a Bp. V. ker. Sas utcában iratkozhatok be a következő szemeszterre, mihelyt befizettem a félévi- megemelt vizsgadíjat és leadom az indexemet. Félelemmel teli értetlenkedéssel jelentkeztem a tanulmányi előadónál a pénzzel. Amikor az indexemet kérte, elmondtam az igazat.
- Sajnos, én az indexemet utoljára egy kartondobozban láttam, az egyik beszámolóm alkalmával.
Hosszas keresgélés és telefonálás után közölte velem, hogy valószínű a pécsi tanulmányi osztályon maradt. A tandíjat, szabályosan befizettem a pénztárban, és megkaptam a félévi tematikát. Megkönnyebbülve láttam, hogy Agárdi már nem fog ,,oktatni".
Az első órák azzal teltek, hogy keresték rajtam az indexemet, merthogy ,,még nem adta le". Ekkor már nagyon szerettem volna látni a saját szememmel, és egy alkalommal leültem a tanulmányi előadó irodájában és közöltem vele:
- Innen addig nem mozdulok, míg meg nem keresi!
Természetesen, amikor becsengettek a következő órára, felálltam és bementem az előadóba az előadást meghallgatni. Semmiről nem akartam lemaradni!
Otthon, férjemnek kifakadtam.
- Itt a bizonyíték, hogy nem az anyuék és nem is a gyerekeim nehezítik meg a továbbtanulásomat, hanem az a sok negatív megkülönböztetés, herce-hurca - ami, most pl. az indexem körül kialakult!
Tett valamilyen elhárító megjegyzést, de nem hagytam annyiban!
- Nem én tehetek róla, hogy mindig velem történik meg ez a sok rossz! Legyél egészen biztos abban, hogy nem vagyok annyira hülye, hogy direkt megkérem őket arra, hogy bántsanak! Igen is követeltem, még ülősztrájkoltam is, hogy vegyék elő az indexemet, mert látni akarom!
- Hát, ez az, örökké cirkuszolsz és akkor csodálkozol, hogy mindenhonnan kiutálnak!
- Tudod, mit? Jogom van az indexemhez! Járj utána te magad! Mint minisztériumi főtanácsosnak, talán nagyobb súlya van a szavadnak! Te taníttatsz! A te nevedre könyvelték el a számlákat! Menj oda és közöld velük: látni akarod a tanulmányi eredményeimet!
Az ülősztrájkommal, vagy férjem közben járásával(?) elértem, hogy az előadó leutazott Pécsre és az indexem a legközelebbi félévi beszámolóm előtt már kézbe vehettem. Míg kitöltöttem ,,A tantárgy és az előadó neve" című rubrikákat, gyorsan előre lapoztam, hogy megnézzem a jegyeimet. Boldogan láttam, hogy a ,,Tanulmányi átlageredménye: jó (3,85). Tanulmányi és vizsgakövetelményeinek eleget tett. Pécs, 1997. június 30." És ott volt rajta az egyetem pecsétje is! Az azonban megdöbbentett, hogy sem a kultúraközvetítés története (Agárdi), sem a kultúraközvetítés elmélete (Bauer) szigorlatom nem volt beírva! Sőt! Az említett szociológia mellé, amiből csak írásos dolgozat formájában kellett kollokválni, Székely György(!) lett beírva, mint szigorlatoztató!
Akkor, közvetlen a vizsga előtt, bizony remegett a kezem, miközben töltögettem a rubrikákat és el is tévesztettem. Azért sem volt alkalmam tisztázni a dolgokat, mert ott állt mellettem az egyik évfolyamtársam a kartondobozzal.
Örültem, hogy egyáltalán meglett az indexem! Arról nem is beszélve, hogy tele voltam vizsgadrukkal és szorongással. Rettegtem az újabb megpróbáltatásoktól! Egyébként is teljesen kimerültem attól a lelki terrortól, ami családon belül is ért. ,,Anyu" betegségét kihasználva, mindent elkövetett mindenki, hogy belássam: nem vagyok képes ilyen körülmények között továbbtanulni! Azt, meg én nem győztem bizonygatni, hogy erről szó nincsen!
Olyan könnyedén vettem a vizsgákat, hiszen kész ,,dolgozataim" voltak a szekrényben, az adott témákból! Akkor, már évtizedek óta foglalkoztatott a kultúra - ezen belül az oktatás, a felnőttképzés - helyzete Magyarországon és a körülöttünk lévő országokban.
A ,,hármas T"-ről sem ott hallottam és olvastam először, de még csak nem is Pozsgay Imrétől!
Gépírónői korszakomban is sokat láttam és hallottam!!!
Máskülönben: végig együtt tanultam férjemmel! Ahhoz, hogy segíteni tudjak neki, mindig át kellett futnom, azokat az anyagokat, melyekből készült. A kis ,,Erika"- írógépen én gépeltem le azt, amit ő előtte kézzel megírt. Sokszor, még értelmezni sem lehetett azokat a szövegeket, melyekből ,,tanulnia" kellett! (Mindent átírtak a kommunista demagógiával.) Szegény, most, hogy visszagondolok arra a húsz évre, ami neki folyamatos, munka melletti iskolába járással és vizsgázásokkal telt, megértem miért mondta a huszonötödik házassági évfordulónkon:
- Tönkretetted az életemet!
Hiszen, én voltam az, aki örökké tovább akart tanulni! Olyankor, amikor elutasítottak, mindig beiskolázták férjemet valamilyen tanfolyamra, ,,Marxista-Lenin Egyetem"-re, KISZ- szakszervezeti vezetőképzőbe... Vagy behívták, mint tartalékost, katonának! Ezzel a drasztikus beleavatkozással a magánéletünkbe, elérték, hogy újra és újra visszakozzak.
Csakhogy, férjem olyan nagyon komolyan vette, amit belésulykoltak, hogy teljesen kimosták a fejéből a magánélet igényét!
Eszébe sem jutott(?), hogy nem én és a három gyerek tehetünk arról, hogy neki ilyen ki"spanolt" életet kellett élnie! Ahhoz, hogy meg tudjon a társadalmi elvárásoknak felelni, nekem minden elképzelésemet - mint magánembernek - fel kellett adnom. Csakhogy, erre való hivatkozással közösítettek ki mindenhonnan! Ez az, amitől úgy éreztem magam, mint modernnek nevezett korunk Kőmíves Kelemennéje!
(Bóna Mária Ilona)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-18 11:47:23, szerda
|
| |
| |
Magyar rendőr Velünk van
Magi, sze, 2007/07/18 - 03:48
Rendőrök őszintén, szókimondón a rendőrségről és az országról egy olvasónktól. Megszólalnak azok, akiknek véleménye nem a hatalom érdekeit szolgálja. Bízunk benne, hogy akadnak még hozzájuk hasonlók, és billentyűzetet ragadnak az Igazságért.
A Szent Korona Rádió hatására már elindult egyszer egy lavina az Igazság érdekében. A Büntetés-végrehajtás dolgozóitól özönlenek a mai napig levelek szerkesztőségünkbe, és folyamatosan derülnek ki hazugságok, korrupciók, álnokságok, jogtiprások - érdekes módon - a vezetőket hozva ezzel egyre kínosabb helyzetbe. Vannak, akik emiatt belső nyomozást indítanak, de vannak olyanok is, akik megszeppennek és a bőrüket kezdik menteni. Ebből mind látszik, hogy az Igazság fáj. Fájjon is annak, aki megérdemli, így fájjon a rendőrség vezetőinek is!
Ezúton kérünk tehát minden, a rendőrség kötelékében dolgozó olvasónkat, hogy segítsen leleplezni az igazi bűnösöket, és segítsen visszaállítani a "mundér becsületét". Mára ugyanis a rendőr becsülete és a rendőr tisztelete a sárban hever. Nem ok nélkül. Mi tudjuk azonban, hogy vannak még egészséges gondolkodásúak közöttük - ahogy az alábbi levélből is kiderül -, és tudjuk, hogy ők azok, akik bebizonyíthatják az oly' sokszor skandált és emlegetett mondatot: "A magyar rendőr Velünk van". Amennyiben mégsem ez történik, akkor sajnálattal ismerjük el, hogy a rendőrség a fejétől a lábujjáig bűzlik és romlott. Ne akarják!
Íme a remélt lavinát megindító első olvasói levél a témában:
(A levél küldőjének kérésére változtatás és rövidítés nélkül. A benne szereplő idézetek nagyrészt rendőröktől származnak, akik hozzájárultak gondolataik, véleményük közléséhez. Egyes rendőri idézetek az íróik kérésére teljes egészükben, más idézetek, melyekben csak a szellemiség és a tartalom megőrzése volt a kérés, ott némi rövidítéssel lesznek olvashatók. - a szerk)
A rendőrség felettébb rossz helyzetben van, változásokra szorul, persze nem ennek a semmirekellő Parlamentnek az útmutatásai szerint, mert az csak rontani képes rajta. Ellenben akad egy önkéntes szerve, mely kiérdemelte tiszteletemet. Ez a Tettrekész Magyar Rendőr Szakszervezet. Mind a négy szó teljesen igaz, mielőtt még valaki kételkedne kérem olvassa végig az alább következőket, mert tanulságos. Megvilágítja a rendőrségen és országon belüli problémák egy részét. Gyakorlatilag ugyanazokat ellenzi, amiket mi is. Változásokat akar az átlag kisrendőr, de nem az ország kirablóitól és az álszent liberálisoktól, mert azok csak rontani képesek mindenen. Egyúttal megmutatja, hogy sok rendőr egyetért azoknak a céloknak nagy részével, amik ellen a hatalom kivezényelte és a jövőben is ki kívánja őket. Sokan a rendőrök közül ugyanúgy a Pokolba kívánják ezeket a vezetőket, mint mi.
Ám most nem én akarok beszélni, elégszer próbáltam már békíteni és felhívni rá a figyelmet, hogy közös az ellenségünk, nem egymással kell marakodnunk a hatalom érdeke szerint, mely jelenleg eredményesen alkalmazza az oszd meg, és uralkodj elvét. Mely azt akarja, hogy a tisztességes rendőr és a tüntető ellenségnek tekintse egymást (sajnos olykor sikeresen)…
Külön felhívnám rá a figyelmet, hogy mivel ez az írás, s melyek követni fogják, azt célozza meg, hogy megismerjük, majd megértsük egymást a tisztességes rendőrökkel, mi több, amennyire tudunk, együttműködjünk egy élhető Magyarország megteremtésében, így megjelenését követően azonnal beindul a hazaáruló „elit” és a cionista média teljes gépezete. Azonnal további botrányok fognak „véletlenül” kitudódni, a rendőrséggel kapcsolatban. Fényezni akarják majd a nekik nyaló rendőri vezetőket, vagy néhányak helyére újakat neveznek ki (az addigiak meg zsíros kárpótlásokban részesülnek). Be akarják majd feketíteni az egyszerű kisrendőröket, olykor valós esetekkel, kiemelve néhány nem vezető beosztású rendőrt, akik valóban szégyent hoztak az egyenruhára. Van ilyen is, de nagyon ritkán, tehát ne dőljünk be a hatalom manipulációinak! Vagy egyszerűen kitalálnak pár esetet, a hazugságban elég nagy gyakorlatuk van. Továbbá még a jelenleg folyamatosan folyónál is nagyobb és nyíltabb támadást fognak indítani a TMRSZ ellen, azt megpróbálják majd még jobban ellehetetleníteni, befeketíteni, igaztalanul vádolni.
Arra is kell készülni, hogy még inkább és még több rendőrt próbálnak majd ellenünk, fordítani, a rendőrséget tovább megosztani és hergelni tagjait a belső ellenzék ellen.
Nem szabad bedőlnünk a hazaárulók hazugságainak, ármánykodásainak és nem szabad hagynunk, hogy továbbra is megosszanak, összeugrasszanak minket!
------------------------------------------------------
Beszéljenek a tisztességes rendőrök, akik valóban a társadalmat akarják szolgálni:
P&V
„A TMRSZ által képviselt szakmai alázat és kérlelhetetlenség az egyik záloga a rendőrség megújulásának, megtisztulásának. A TMRSZ ma a rendőrség belső ellenzékének zászlóvivője, mindazon kisrendőrök és középvezetők gyűjtőbázisa, akik az utca emberétől sokkal jobban látják a belső bajokat. Azt, hogy a rendőrség ma már egy olyan uradalomhoz kezd hasonlítani, ahol a vezetők hűbéresei a politikai vezetésnek és pallosjoggal rendelkeznek az uradalom napszámosai, nincstelen zsellérei, azaz a kisrendőrök felett.
Ezerszám épülnek csillogó-villogó lakóparkok őrző-védő szolgálatokkal, amely a magyar kisembereknek megfizethetetlen. A kisrendőröket munkásszállásokon helyezik el, vidékről járnak be, jobb esetben szinte már gettósodott kerületekben tengetik sivár napjaikat. Eladósodnak a kisrendőrök is, ugyanazok a prések nyomorítják őket is, mint az utca állampolgárát. Miközben a rendőrség hatásköreiből folyamatosan kilopják a pénzt, korszerűsítésre és reformokra hivatkozva, külföldi érdekeltségű kft,-k rt.-t zsebelik be a rendőrségnek juttatott közpénzeket, amely vagyon kilopásában élen járnak egyes rendőri vezetők.
Nagyon bízom abban, hogy egyszer minden ámokfutás számon lesz kérve. Admiral Tours-ostul, Reál Véd Kft-stől, Hotel Touring-ostul, In-Kal Security-stül és a sort még lehetne folytatni.”
„…van a magyar rendőrségen belül egy olyan szervezet (TMRSZ), amely a jelenlegi túlerővel szemben is kiáll a szakmai tisztesség mellett és a morális züllés ellen. Szerencsére volt egy elszánt maroknyi csoport, akik újat akartak és új hangnemet honosítottak meg. Az elismertségü(n)k folyamatosan nő és elsősorban a kisrendőrök között. A rendőri vezetők anyagilag, egzisztenciálisan a jelenlegi helyzet konzerválásában érdekeltek, ahol nulla szakmai alázattal és alig valamivel több tárgyi tudással, mindössze politikai vitorlával vígan ellubickolnak a szakmaiatlan posványban, sőt, most amikor mindent pénzé akarnak tenni a rendőrségi közpénzekből, akkor a leglelkesebb hívei a Határőrséggel való összevonásnak.
Pedig arra megy ki a játék, hogy mit lehet még kilopni a rendőrség büdzséjéből.
Nézd meg a gépjárműtendert
Ócska távolkeleti szarokat vettek százszámra, amelyek eddig még azért nem törtek, mert nem volt még fagy idén télen az utakon. A menetstabilitás katasztrofális. Ha leesik a hó, tucatszám fognak törni.
Nézd meg, hogy az állami vezetőket ma külsős cég védi zömében (In-Kal), miközben a rendőrség drogpartykat biztosít, kétes hírű vállalkozók családi eseményeit biztosítja.
Az összevonás révén külső kft-knek akarják kiadni a bérszámfejtést, amit éppen 3 évvel ezelőtt központosítottak. Minek öltek bele akkor milliókat a szoftverbe?
Az összevonás révén az informatikai szakterületet, a személyi igazgatást, a jogi munkát, mind-mind éhes szájak várják, hogy lenyúlhassák a rendőrség költségvetéséből.
Rendőrségi objektumokat őrző-védő cégeknek kiadni?
Informatikai kezelési jogot külső cégnek kiadni?
Csak azért, mert lopni lehet? Hol van a szakmaiság, Hol vannak azok a rendőri vezetők, akik ennek keresztbe feküdnének? Nincsenek. mert olyan rendőri vezetők kellenek, akik ha szükséges kikezdhetők, mert éppen azt csinálták, vagy csinálják, amit csinálnak.
Meg kellene egy kicsit bolygatni, hogy az egymásos alapítványos Földesi Sz. Lacikának miért kellett nyugdíjba mennie egykor a rendőrségtől.... meg kellene nézni, hogy akkor milyen ügyet söpörtek a szőnyeg alá...
Meg kellene nézni, hogy jelenleg Földesi Sz. Lacika rendőrségi munkahelyén milyen felelős rendőri beosztásban vannak kiebrudalt egykori nbh-s dolgozók. Mert ez megfelel a jelenlegi rendőri vezetőkkel szembeni elvárásoknak.
Csak a jéghegy csúcsát látjátok barátaim. Hanyatt esnétek, ha a felszín alá tudnátok látni...”
Mielőtt valaki további kígyót-békát akarna köpködni, közlöm, (bár remélem ez látszik az idézetekből) a fennálló állapotokkal a kisrendőrök és a TMRSZ abszolút nem ért egyet. Szeretnék (és mi is ezt szeretnénk), ha ez megváltozna. Ennek ügyében is tevékenykedik a TMRSZ. Tisztességes rendőrséget, szakmai hozzáértést akar elérni és azt, hogy valóban érvényes legyen a „Szolgálunk és védünk!” szlogen. Ám nehéz dolga van. Éppen úgy próbálják a szavát semmibe venni és ellehetetleníteni magát a szervezetet ennek a velejéig romlott vezetésnek a tagjai, akárcsak a mi követeléseinket.
Most, hogy jobban belelátok azt kell mondjam a TMRSZ-en kívül nincs valódi szakszervezet az országban. A többi vezetői lefeküdtek az ország kirablóinak, Júdásként eladták magukat pénzért, s elárulták dolgozóikat, akiket képviselniük kellene.
Emlékezzünk, Budaházy hányszor kérdezte: „Hol vagytok gazdák?” Sehol sem voltak, mert a szakszervezetek csendre intették őket. Hol voltak a vasutasok? Sehol! Nemrég derült ki a vasutas szakszervezeteken belüli árulások egy része.
Több más dolog is mutat arra, hogy egyedül a TMRSZ jár jó úton. Állami támogatást egy fillért sem kap, a honlapját folyamatosan próbálják blokkolni, a rendőri vezetők el sem ismerik, mi több, folyamatosan támadják, mert a tisztesség mellett akar kiállni.
------------------------------------------------------
: - )
„Ennek a bizonyítéka a mai napig, hogy a TMRSZ azért is küzd, hogy erőnek erejével le tudjon ülni tárgyalópartnerként, ahogy az egy normális országban teljesen természetes lenne. Mint ahogy természetesnek kellene annak is lenni, hogy ha van két szakszi, akinek a munkáltató apanázst ad, hogy "működni" tudjon, akkor ezt az apanázst miért nem hajlandó megadni a TMRSZ számára?
A válasz egyszerű logikai következtetéssel megadható. Annak ad, "aki jól viselkedik". Az frsz és a brdsz "jól viselkedik" a munkáltatóval szembeni tárgyalásokkor. Az frsz és a brdsz a valós problémákat nem feszegeti. A vezetői kiváltságokat, a beosztottakkal szembeni packázás mindennapossá válását, a rendőrség szétverését, civilesítés és reform címszó alatt.
A reprezentatívak eddig egy szó kifogást nem emeltek a különböző külsős kft-k, rt.-k és bt-k tartós megbízásaihoz, amely milliós nagyságrendű közpénzherdálást jelent, miközben a rendőröknek nem fizetnek sem túlórát, sem pótlékokat.
A rendőrök biztosítanak különböző kétes vállalkozói rendezvényeket.... SŐT MEG IS SZERVEZIK AZOKAT...miközben az államfők védelmére hivatott rendőrök létszám és technika gondokkal küzdenek, és "erre hivatkozással" pl az In-Kal zsíros megrendeléshez jut.
Emlékezzetek csak.
Ha ebben az országban rablóprivatizálni akartak valamit mit tettek? lezüllesztették, veszteségessé tették az adott területet. Veszteséges, hatékonytalan, így aztán fillérekért a bennfentes haverok privatizálták a "haszontalan" gyárat, üzemet. És érdekes módon onnan már nyereséget tudott termelni a fillérekért privatizált gyár.
Most ez van a rendőrségen is. Először hitelteleníteni kell. Naponta adja a liberális bulvár média a rendőri bűncselekményeket elkövetőket, a rendőrségi botrányokat. megy a szervezet lezüllesztése. Többek között a rendőri vezetők alkalmatlanságával is. Tudatosan szakmaiatlan, gondolkodni nem tudó, buta rendőri vezetők kerülnek felelős pozícióba, ők aztán saját ámokfutásukkal le is züllesztik úgy ezt a szervezetet, hogy a társadalom egy idő után tényleg azt lássa, hogy ezek tényleg nem jól működnek, kell nekik a civil kontroll, kell, hogy a "veszteséges" területeket szépen kiprivatizáljuk a rendőrség szervezetéből.
Hogy ezért el kell bocsátani majd több száz bérszámfejtőt, informatikust, személyügyest, jogászt, műszaki szakembert? Kit érdekel?
A lényeg azon van, hogy nevet lehessen adni a gyereknek. Hogy el lehessen mondani, hogy azért kell hogy külföldi érdekeltségű külsős cég védje az államfőket (nem is akármilyen kockázatú külföldi cég) és azért súlyos tíz és százmilliókat kaszáljon ez a külsős cég. Erről szól az egész közigazgatási szétverési kísérlet. És ha a szakszervezetek itt nem állnak a sarkukra - márpedig az frsz brdsz , rve és frdész csak csengőt rázni, meg fáklyát vitetni tud és ebben kimerül minden érdekérvényesítő szándékuk - ott nincs helye egyezkedni a TMRSZ által képviselt érdekvédelemnek. Mert ott nincs közös nevező. Ég és föld a két szemlélet. Pont ezért jött létre a TMRSZ.
A rendőrség privatizálási szándékán túlmenően beszélhettünk volna akár az egészségügyről is, mert itt ugyanez a színjáték folyik reform köntösnek mondva.”
„Ezt írtad:
"Gondolom nem ez volt az egyetlen olyan szerződés, amit a Rendőri Vezetők kötöttek volt rendőri vezetőkkel"
Nem bizony. Napi rendszerességű az ilyen. Sőt. Mondok jobbat. BRFK-s divat, hogy "saját illetőségű" (értsd: a személyes érintettség és haszonfölözés kézzelfoghatóan érzékelhető) "külsős cégekkel" kötnek szerződést. Na ezt add össze.
Na ez a korrupció közepes méretben. Kicsiben a zsebre bírságolás pl. Nagyban meg amit privatizációnak nevezünk.”
------------------------------------------------------
mm
„Aki akarja, nyugodtan behelyettesítheti a MÁV-ot Rendőrségre. A TMRSZ 2 éve hangoztatja azt, amit egyes sajtóorgánumok most kezdenek pedzegetni. Át vagyunk verve évek óta. És nem csak vasútügyi reprezentatívügyileg, hanem rendőrségi reprezentatívügyileg is.”
„Hogy nem látjátok, hogy feketén-fehéren be van bizonyítva, hogy ha a reprezentatívokat erősítitek a létszámotokkal, vagy éppen szervezeten kívüliek vagytok, akkor a munkáltató maholnap minden jogosultságot szemérmetlenül ellop tőlünk?
Itt az idő, most vagy soha. Be kell lépni a TMRSZ -be és pofán kell verni a munkáltatót, a rendőri vezetőket és az államot egyaránt, ha a rendőröket akarja kisemmizni. Ne hagyjuk magunkat! Nem leszünk vesztesek. Sokan vagyunk. Össze kell fogni, nincs mese!”
------------------------------------------------------
A következőkben néhol egy Vendég nevezetű, feltehetőleg liberális-kormányközeli személyre is történnek reagálások. A magam részéről (meglehet tévesen) úgy gondolom nem rendőr, vagy rendőri vezető (egyre megy).
Válasz #1592-nek (és egyéb hozzászólásoknak)
„Engedd meg, hogy érveiddel szembehelyezkedve ellenérveket hozzak fel az általad szorgalmazott és helyesnek tartott civil kontroll nevű szervezet felállítását és működését illetően.
Amit mondasz, annak szerkezete, stílusa, kísértetiesen hasonlatos ahhoz a munkássághoz,amit az elmúlt 17 év kisember szopatása terén megtapasztaltunk a kormányzat részéről. Először is meg kell nézni, hogy ez a civil kontrollos duma honnan ered. Ha azt veszem alapul, hogy a kormányzati oldalról, ezen belül is attól a liberálisnak mondott szdsz-től, akitől – Fábry szavaival élve – kártékonyabb erőt nem tud mondani az elmúlt 17 év Magyarországán, már önmagában elegendő érv számomra, hogy azt nézzem ki mondja, hogy honnan jön az ötlet.”
„Sajnos a legtöbb szopatás amit a tisztességes kisemberek ebben az országban elszenvednek köthető a most hatalmon lévő kormányerőkhöz. A szabadság, a mindent szabad tenni amit nem tilos rosszul értelmezett hangoztatása, reklámozása, a szívjunk mariuhanát, mert az jó, legyen tandíj, mert az jó és esélyegyenlőséget teremt és hasonló rosszízű blablák közös tulajdonsága, hogy a beetetés, vagy arról szólt „hogy majd jobb lesz nektek”, hogy majd „igazságosabb lesz a rendszer”, vagy éppen, „miért ne szívhatnék füvet, miért ne játszadozhatnék kiskorúakkal”?”
„Most a személyeskedőnek tűnő első érvem után jöjjön a többi a civil kontroll ellen.
A civil kontroll miről is szólna? Magyar módra felállítanának egy 6 tagú testületet, szinte alkotmánybírósági szinten felruházott teljhatalommal. Laikus tasz-osok, liberálisnak mondott „lazának tűnő, de befolyásos körök által irányított és pénzelt” jogvédő emberkék kapnának havi szinten appanázst a közpénzből. És cserébe még egy fórumot odatennének a végletekig elbizonytalanított rendőrök, (kisrendőrök és vezetők) feje fölé. A vezetők egy külön téma, de a mostani gagyi vezetői garnitúra éppen a politikai alapú és egyéb alapú kiválasztás folyománya. Hogy liberális kötődésű rendőri vezetőkkel van tele ma a rendőri testület, akik között ékes példa a legutóbb csúfosan megbukott gergényi hozzá nem értése, dilettantizmusa, rosszindulata és a rendőrséget mint testületet lejárató ármánykodása, miközben önnön divshimnuszát zengi és KITÜNTETÉST kap a tarthatatlanná vált helyzetét követő kirúgatása után! Skandallum egy nyomorgó, polgárháborútól tizedelt afrikai szegény országban is, ami Magyarországon teljes kormányzati egyetértéssel történt. Azaz, kirúgják, mert már tarthatatlan és megjutalmazzák, mert az elvárások szerint dolgozott.
Előkészítette a terepet a rendőrség civil kontrolljára. Egy végletekig kizsigerelt, elbizonytalanított, szakmaiságában megcsúfolást jelentő vezetői kinevezési gyakorlat, burjánzó rendőri vezetői korrupciók és összefonódások terén, akarnak a többségében tisztességes utcai kisrendőrök nyakába ültetni egy laikus, civil csoportot, akik még életükben nem voltak rendőrök.
Akik még életükben nem intézkedtek garázda, putris, vagy éppen bálnamercivel segélyért sorban álló éjszakai császárokkal szemben. Akik még nem tapasztalták meg milyen kimenni és védeni a rendet. Akik tankönyvek mögül osztják az észt, elismert szaktekintélyeknek nevezi őket a ballib sajtó, de még életükben nem volt mondjuk cigány szomszédjuk, mert budai elit kerületben élnek, akiknek a gyerekeit még életükben nem akarták finom ízű bélyeggel „megajándékozni” első lépcsőként, mert budai őrzött-védett elit iskolában élnek, akiket hó végén még soha nem szorított az a tudat, hogy miből fizetem a gyerek tandíját, mert a gyereke származásánál fogva már születésekor előnyt élvez a rendőr gyerekével szemben, a liberális egyetemi befolyásos emberek révén az ő gyerekei zsenik és egyenes úton, ösztöndíj nélkül végzik el az egyetemet, miközben a rendőr gyereke vért izzad a vizsgákon és vért izzad, a rendőr, hogy a tandíjat előteremtse. Mert a civil kontroller még életében nem küszködött anyagi gondokkal, hiszen publikált, könyvet írt, szakértett, vagy éppen érdeket védett, miközben a rendőr a rezsi számlákkal folyamatosan késésben van, mert a kisrendőr szinte rá van kényszerítve arra, hogy mellékes után fusson.
A pillanat tört része alatt kell döntenie a rendőrnek, hogy mit tegyen az őt arcul köpő, szidalmazó, vagy éppen rátámadó a későbbiek során ártatlan bárányként rendőri erőszak áldozataként bemutatott állampolgárral szemben (most nem az őszi eseményekre utalok, hanem a hétköznapok rendőri életképeire).
A végletekig elbizonytalanított, gagyi parancsnoki kar által vezetett kisrendőrök nyakába varrni akarják a civil kontroll nevű rombolót.
Van rendőri panasz út. Van ügyészség. Van bíróság. Van ombudsman. Vannak országgyűlési képviselők. Van az ÁSZ, Van a minisztérium. Vannak országgyűlési bizottságok. Van önkormányzat. Ezek mindegyikének ki kell nyalnia a seggét az aktuális rendőri vezetőnek, csoda, ha emiatt frusztrált, ha nem a szakmaiságot képviselők kerülnek előtérbe? Csoda ha a rendőri vezetők sokadlagos kvalításává silányul, hogy hogyan viszonyuljanak a beosztotti állományhoz?
Miből gondolod kedves vendég, hogy a civil kontroll bizottság seggét nem fogják kinyalni a seggnyaló rendőri vezetők? Eggyel több liberális segg ide vagy oda nekik…
Miből gondolod, hogy a rendőri vezetők hatalmaskodását a civil kontroll tudja majd megszüntetni, amikor a fentiekben felsorolt fórumok fényesre nyalt seggük mellett élvezik, hogy rendőrtábornoknak mondott beöltöztetett félanalfabéták vezetik úgy a rendőrséget, ahogy ők azt elvárják tőlük. Ha a mai törvényi fenyegetés mellett nyilvánvalóan köztörvényes bűncselekményeket elkövető rendőri vezetők felelősségre vonása elmarad, miből gondolod, hogy a civil kontroll nevű laikus fórumot kellene bármilyen többlet joggal is felruházni?
Miből gondolod, hogy a civil kontroll nevű rendőri gyakorlati utcai és jogi szempontok alapján is gagyi, elméleti „nagytudású” professzoroknak kellene vezetni ezt a rendőrséget?
Miért nem az a célja a liberálisoknak mondott valakiknek, hogy a bíróságok és az ügyészségek keményen kontrollálják a rendőri vezetőket? Ők is civil kontroll valamilyen szinten. Nekik vannak jogosultságaik. Margl Péter ügyésznek egyik legfőbb gondja, hogy kinyírassa Soczóval a TMRSZ vezetőjét… Miközben a TMRSZ éppen azt megelőzőleg merészelte az ügyészség előtt joggal betámadni a liberális rendőrtábornokot, a rendőrség szégyenét valamilyen szinten enyhíteni.
Ezzel kellene foglalkozni. Hogy ne civil kontroll nevű élősködő elbizonytalanítás fokozódjon. Hanem szakmai, jogi alapon törvényesen működjenek az ügyészségek, a bíróságok. Hogy a korrupt rendőri vezetők ne többszázezres nyugdíjba mehessenek, hanem oda ahová valók. Miért csak a zsebrebírságoló kisrendőrök után koslat az rszvsz: Miért nem pl a közbeszerzéseket vizsgálják? Hogy volt rendőri vezetők nyerik sorban a tendereket (ha egyáltalán ki van írva)?
Miért nem a rendőri vezetői vállalkozói összefonódásokat vizsgálják?
A civil kontroll nevű elképzelés BŰNÖS, ROSSZ, ÖRDÖGTŐL való elképzelés abban a formában, ahogy azt a liberálisok elképzelik. Civil kontrollnak akkor van létjogosultsága, ha a rendőrség az ügyészség és a bíróságok általában jól működnek. A civil kontroll laikus tényező a rendségben,. Semmilyen történelmi gyökere, jogi háttere nincs. Angliában van laikus bíráskodás (esküdtek), de ott annak több száz éves hagyománya van. Amit adaptálni akarnak ide belőle a liberálisok, annak nincs háttere Magyarországon.
Normális bírói kar, normálisan működő ügyészség, normális oktatás, és a közpénzek lenyúlásának szigorú felelősségre vonása. Ez kell. Nem pedig újabb vészívás, újabb élősködők pozícióba helyezése, újabb közpénz elherdálásra szakosodott liberális kötődésű szervezet létrehozása a rendőrség szétverésének és tovább bizonytalanításának szándékával.
Tisztességes megbecsülést a kisrendőröknek az állam részéről, mert könnyen eljöhet majd az a pillanat, amikor a kisemmizett rendőröknek elege lesz az egészből.”
------------------------------------------------------
Föti
„Hiszel abban, hogy a Hszt., meg a Rt. és a szolg.utasítás ér valamit??? Úgy alakítják ahogy nekik tetszik? Láttál már olyan Ogy képviselőt aki szívén viselte a rendőrök sorsát? Ugyan kérlek ne álmodozz!!!
Csak egy történet.
Velem eset meg, hogy nyáron 40 C-fokban a kisfőnököm lebaxott, mert be merészeltem állni a felállítási helyemről az árnyékba! Négy kemény óra napon száradás után 10 percre! (Felháborító! Ráadásul a felállítási helyem pont az árnyékos rész volt a szolgut. szerint!)Mikor felhívtam a figyelmét, hogy el kellene olvasnia neki is a szolgutasítást, felháborodott! Következmény??? Egy hétre rá átírták a utasítást!!! Nehogymá a fötinek legyen igaza a századosúrral szemben! Nanááá...
Ennyit a sajátosan értelmezett jogszabályi háttérről!!! Ott sz@rják le ahol akarják! Csak akkor számít ha én megyek a kat.ügyészségre!!! Ott viszont betűre!!!”
„A magadfajta CK-os szövegelés most átment egy olyanba, ami azt mondja, hogy TMRSZ = CK.
Ez óriási tévedés. Illetve szándékolt félremagyarázás. A TMRSZ soha nem fogja támogatnia rendőrség állományának további elbizonytalanítását, laikus, liberális, civilnek nevezett fórumok szakmai felülvizsgálati fórumként való elfogadását.”
------------------------------------------------------
csillag (civil)
„"Az a problémátok, hogy a mondandótokat, mely a valóságon alapszik, nem tudjátok szalonképesen elővezetni."
Tudod, kedves Vendég, ha becsomagoljuk a sz@rt,(hogy ne lássuk)akkor abban a csomagban még továbbra is sz@r marad.(nem lesz belőle csoki)”
------------------------------------------------------
Kiss laci???
„Érdekes ez a kódex csak a kisrendőr viselkedési és egyéb normáival foglalkozik, nem látom benne a vezetők számára előírt viselkedési és egyéb normatívákat.
Beszúrtak nagy kegyesen egy pontot is a kiskirályoknak.
Pedig azt hiszem rájuk is ráférne egy normatíva kialakítása mert nagyon elszaladt itt egy -két tiszt úrral a szekér, teljhatalmú urak a portájukon, terrorizálják a beosztottakat, sárba tiporják a törvényességet, nekem meg még azt is meg akarja szabni hogy a saját lakásomban berúghatok-e vagy sem.
Kicsit durva azért nem?
Ismerek olyan vezetőt a munkahelyemen, aki Red Bull-Whiskey-algoflex tabletta koktéllal kezdi a napot és estig nem is igen áll le vele. Mégsem tűnik fel a többi tisztnek hogy már reggel ittas?
Nagy az összetartás náluk is ilyen téren. Majd tegyenek rendet fent és akkor lehet követelni lent is. Addig míg velejéig korrupt a vezetés dugja fel magának az etikai kódexét.
Aki eddig is tudott rendőrhöz méltóan viselkedni ezután is tudni fog.”
------------------------------------------------------
mm
„Tisztelt Babilon5!
Megtisztelő, hogy ismétlésre alkalmasnak és méltónak találod az általam leírt mondatokat, gondolatokat. Csak bátran, minden korlátozás nélkül, ahogy tetszik, de lehetőleg úgy, hogy az egésznek a gondolatisága ne csorbuljon.
Minél több tisztességes kisemberhez jutnak el az ilyen gondolatok, annál jobb, annál előbb nyílnak ki a szemek. Nem érdekel milyen fórumon, milyen kultúrközegben, csak kezdjen el már minél több ember átlátni a reformnak nevezett átverésen és a demokrácia megcsúfolásán, azon ami folyik most ebben az országban egyes vezetők részéről.
A Rendőrség - dacára minden negatív oldalának - talán az egyetlen olyan szervezet ma Magyarországon, amelynek a tagjai, többsége tömöríthető és egységes fellépéssel szinte mindent jogszerűen a jog eszközével el tudna érni ebben az országban. Persze ehhez kellenének karakán, szakmailag kikezdhetetlen, emberileg tisztességes és humánus vezetők, akik nem hajbókoló jánosok. Persze kellene még ugyanilyen ügyészség is.
A magyar közigazgatás amikor jól működik, mindig tud rendet tartani az országban és cserébe az állam is megbecsüli őket. Ma a közszolgáknak nincs becsülete, sőt reform címszó alatt a szétverése folyik deviáns életvitelű, devianciájára büszke vezetők színrelépésével.
Éppen ma gondolkodtam el azon, hogy Mo. egyik elmaradott vidékén az emberek úgy élnek jellemzően mondjuk egy négyfős családban (ahol mondjuk a férj dolgozik csak jó esetben), hogy négyüknek van 80 ezer forint jövedelme családi pótlékkal együtt! És megélnek. Tisztességgel. Szegénységben, de büszkén élnek. Igaz ahogy megélnek az egy kóka jankónak elképzelhetetlen színvonal, de azt a keveset be tudják osztani.
Miért mondom ezt?
Mert országvezetőink, mondjuk éppen az említett kóka lépten nyomon azzal dicsekszik, hogy neki ezer öltönye van....
Van pénze, két kézzel szórja, hiszen ott van a pénzeszsák közelében ahová a dolgozók befizetik amit elvonnak tőlük. Ebből telik ezer öltönyre. De könyörgöm. Minek neki ezer öltöny????
Na így vezetik az országot is. Vesznek ezer kakaóbiztos számítógépet, vesznek, 2 mrd-ért 1 km autópályát és hasonlók. Pazarlás folyik. Nem azért, mert a közigazgatás túlméretezett, hanem azért mert olyan országvezetők vannak, akik pl ezer öltönyt vesznek. A költségvetést is mindig megterhelik az ezer öltönyhöz hasonlatos fölösleges pénzkiadásokkal, csak éppen ÁEK robotnak hívják (darabja 60 millió), csak éppen miniszterelnöki költözködésnek hívják (10 milliárd), csak éppen kormányzati negyednek hívják (40 milliárd).
Rengeteg ilyen fölösleges ezeröltöny szintű pénzkidobás van. Lényegében jelen kormányunk sznobizmusa nem ismer határokat. Újgazdag, kétes körülmények között megtollasodott milliárdosok, akik jókor voltak, jó helyen kapcsolataik révén, de ennek a jókor jó helyen levésnek érdekes módon párhuzamosan az lett az eredménye, hogy padlóra került az ország.
Szóval kinyílik a bicska a zsebemben, amikor a Kóka arról beszél a közigazgatás reformja kapcsán, hogy a mocsár lecsapolásakor sem kérdezik meg a békák véleményét.
Vagy amikor azt mondja, hogy az emberek nem tudnak bánni a pénzükkel, és meg kell őket tanítani rá. Mondja ő ezer öltönypróba után (mert persze nem konfekció, hanem méretre varratja a köcsög). Egy öltöny legalább két ruhapróba. Minimum. Egy méretvétel és egy ruhapróba. Az kétezer öltönypróba. Ha minden nap csak egy próbára megy el, közel 6 év telt már el úgy hogy kóka öltönyt próbált. Röhej.
Vagy akkor is kinyílik a bicska a zsebemben, amikor a vizitdíj mellett érvelve az ingyen ebéd megszüntetéséről beszél a mi „jó képességű” gyurcsányunk.
Az ingyen ebédet az ő kommunista apósáék kapták, amikor az ország kommunista szombatokon épített kórházakat, vasútvonalakat, timföldgyárakat, üdülőket, Ezermester üzlethálózatot, stb. Amiket szépen gallyra tettek és privatizáltak azok akik ideológiát gyártottak a proliknak 45 évig. Az ingyen ebédet az eszik értelmiségi polgártól államosított (elkobzott) budai villában, akik minden vagyonát nincstelen kisz funkcionáriusból, pápai panelproliként indulva befolyásos komenista családba nősülve belecsöppent a kiváltságos privatizálók körébe.
Na ő ingyenebédet eszik, mert nem dolgozott meg azért amit mára elért.
Amivel elérte (odatette a f@xszát befolyásos klárikának, privatizálhatott, és végül de nem utolsósorban trükközés százai közepette hazudozott a nap minden szakában), azt sok mindennek nevezik, de tisztességes munkának a legritkább esetben:-)
Az egészségügy soha nem volt ingyenes, hiszen egészségügyi járulékot minden dolgozó ember fizet és joggal várja el, hogy gyermekeit is lássák el ebből a pénzből.”
------------------------------------------------------
gondolatok a rendőrségről. (civil)
„Van több tízezer úgynevezett kisrendőr, aki becsülettel, elhivatottsággal végzi szolgálati feladatát, és van párezer rendőrvezető, aki aláássa a rendőrséget, a jó hírnevét. Kezdve a székházvizelős duce vezérőrnagytól, a tábornoki tivornyákig egymás körbejutalmazásán át a címek osztogatásáig, a szakmai hozzá nem értésig (tisztelet a kivételnek).
Tábornoki szakmai döntéshozó testületeknél sajnos egyre nyilvánvalóbb, hogy nem a szakmai hozzáértés, a józan paraszti logika a döntő, hanem az hogy ki kinek a kicsodája, kinek mekkora hátszele van, és máris levajazzák többtízezer kisrendőr sorsát.”
„Ezek a szakértő tábornokok, most jelenleg munkabizottságokban dolgozva eldöntik a rendőrség jövőjét. 37000 rendőr és 10000 határőr összevonását, új állománytáblákat, új szervezeti elemeket, új struktúrákat hoznak létre.
Megkérdezték az állományt hogy lehetne hatékonyabban működni? Volt belső közvélemény-kutatás? Szakmai alsóbb vezetők véleményeztek valamit? Egyáltalán vannak konkrét bemutatott szervezeti felépítések? Egyeztettek szakszervezetekkel? Tudtok ilyenekről? Főként a TMRSZ -re gondolok, mert ez a ti oldalatok. Be voltatok vonva az előkészítésbe? Most ismertettek már valamit veletek?
Milyen lesz a jövő évtől a rendőrség? Nem lesznek működési zavarok?”
„És ha most a „hozzáértő tábornok urak” a légkondicionált irodákban mások feje fölött létrehoznak valamit, akkor az 100% hogy zavartalanul fog működni? Az új rendőrség új vezetői majd mindig a helyzet urai lesznek? Mert mire létrejön az új szervezet, 2008 január 1-től, mire úgy ahogy beindul összecsiszolódik, addigra itt lesz 2008 nyara. Turista szezon, forma-1 stb. Vagy pl. véget ér addigra a népszavazás, és ki tudja mennyire fog a közhangulat romlani. Milyen koncepciók lesznek a karhatalmi feladatok politika semleges ellátására, a naggyűlések biztosítására? …
A parancsnoki karban lesz még valami személycsere?
Aggódom a rendőrségért. Komolyan.
Mert ha ismét a politika martaléka lesz, akkor jövő nyártól olyan folyamatok indukálódhatnak, ami lehet nehezen lesz megfordítható.”
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-18 10:01:05, szerda
|
| |
| |
ÁRPÁD-FEJEDELEM-DÍJ ÉS A HALDOKLÓ GYÖKÉRTELEN NEMZEDÉK
Itt, az előző bejegyzést olvasva, amelyik az Árpád-fejedelem
-díj átadásáról tudósít olvasható többek között, hogy a díjat azoknak adományozták, kiket a zsűri: "a nemzetükhöz való ragaszkodásuk miatt arra leginkább érdemesnek talált".
Gratulálok Balczó András olimpiai bajnok öttusázónak, Kisida Elek orvosnak, Kallós Zoltán néprajzkutatónak, Kondor Katalin újságírónak, Makkay János történésznek, Szokolay Sándor zeneszerzőnek és Tőkés László református püspöknek!
Gratulálok, ugyanakkor fáj a szívem, mert 17. éve mindenből kimaradnak azok az emberek, akiket még mindig a víz alá nyomhatnak a PAKTUMNAK "köszönhetően" továbbra is működésben hagyott titkosszolgálatok spiclijei!!!
Könyörgöm!!! A magyar nemzet részei ők is!!!
Kik is???
Például azok, akiket melósként ért a rendszerváltozás nevezetű felfordulás!
Nagyon aggódom értük!!!
Miért is????
Azért, mert ők, vagyis, mi tudjuk nagyon jól, hogy mennyit kellett ,,ügyeskedni" azért, hogy a kontraszelekciót kijátszva, tovább tudjunk tanulni, és úgy tudjuk megtartani keresztény-nemzeti identitásunkat, hogy elhitettük a hatalmat gyakorlókkal: képesek vagyunk a kommunistákkal szocializálódni!
Aggódom, mert azt is tudom, hogy ,,nem voltunk elegen", ahhoz, hogy meg tudjuk tartani a hatalmat 1994-ben.
Ebből következik, hogy 1994- és 1998 között, majd 2002-től ismét arra kényszerültünk, hogy ,,merjünk kicsik, elesettek és gyengék lenni", ahhoz, hogy a régi-új hatalmasok megkíméljenek minket a revanstól!
Aggódom, mert nemcsak az volt a gond velünk, hogy nem voltunk elegen!
A legnagyobb tévedésünk az volt, hogy nem ismertünk fel egy nagyon fontos társadalmi igazságot! Mégpedig, azt: hogy az 1980-as, 90-es évek MUNKÁSSÁGA, vagy ahogy fentebb említettem: melósai, nem azonosak azokkal a proletárokkal, akik 1945 után megvalósították a proletárdiktatúrát, hanem sokkal inkább azonosak azokkal, akiken megvalósult az!
Azonosak: - az otthonaikból elűzött kitelepítettekkel és utódaikkal;
- az államhatalom által, a ,,nép nevében" kisajátított üzleteikből-
műhelyeikből a gyárakba tereltekkel és utódaikkal;
- a saját földjeiken gazdálkodó parasztok erőszakos TSZ-esítésének
áldozataival és utódaikkal;
- a fogolytáborokban felejtett, II. világháborús honvédő katonákkal
és utódaikkal;
- a málenkíj robotot túlélőkkel és utódaikkal;
- a recskihez hasonló büntető- átnevelő táborokat túlélőkkel és utódaikkal;
- az 1956-os forradalomban és szabadságharcban elesettek, bebörtönzöttek,
kivégzettek és üldözöttek utódaival!
Egyre jobban aggódom, mert, ahogy teltek, múltak azok a bizonyos ,,rendszerváltoztató" évek, ennek a nagy-létszámú rétegnek semmilyen alternatívát nem tudtunk kínálni! Nem tudtuk tömegesen rehabilitálni őket. Nem tudtunk semmilyen eszközt (induló tőke és tudás formájában) felkínálni ahhoz, hogy ellehetetlenült helyzetükből kikerüljenek!
Vagyis, nem tudtuk hozzásegíteni őket ahhoz, hogy ők is (rendszert)váltani tudjanak! Sőt!
Volt, aki úgy érezte igazságosnak, hogy rajtuk a "plebs"-en torolja meg presztízsvesztettségét!
Az 1990-es rendszerváltoztató politikusok is csak az induló tőkével rendelkező szakmunkások társadalmi elfogadhatóságát tudta biztosítani!
A dolgok ilyetén alakulása folytán bekövetkezett a legrosszabb: ezek az emberek visszaszavazták azokat a hatalomba, akik előtt nem kellett szégyellniük kicsinységüket, elesettségüket, gyengeségüket!!!
Ennek a tragédiáját írtam meg a nagyszüleim- és szüleim életéről készített néprajzi írásomban. Akinek jut az otthon elkészített, szövegszerkesztett változatból, arra kérem -miután elolvasta - adja tovább! Tanuljunk belőle, hogy ne kövessük el újra és újra ugyanazt a hibát!
Mert így nem jutunk előre soha!
Tanuljunk a 2004. december 5-i népszavazásból!!!
Vegyük végre tudomásul, hogy nekünk azokat kell magunk mellé állítani, akik nem voltak képesek belátni, hogy az IGEN-nel egy egész nemzetre- benne a saját felemelkedésükre is szavazhatnak!!!
Visszataérve a VÁGOTT-VIRÁG-RÖVID -ÉLETŰ GYÖKÉRTELEN NEMZEDÉKRE, az 1945 után születettekRE, KIKNEK már nem jutott a háború előtti jómódúnak tartott svábságtól és polgárságtól elrabolt (állami- társadalmi tulajdonba - ellenérték nélkül kisajátított) javakból, mert azt szétosztotta részben a saját rokonai, majd a maradékot a hívei között. Nekik lett tanácsi bérlakás, minimális bérleti díjért, meg párhónapos tanfolyamon szerzett diploma... Stb...
A földjeikről elűzött kulák.-ivadékoknak ott volt a büntető, v. "átnevelő"tábor. Nem különben, a saját műhellyel, üzlettel, vállalkozással rendelkező plgárságnak...szintén a tanyára való kizsuppolás járt.
Mindenki, aki csak rendelkezett nyugati rokonsággal, hanyatt-homlok kimenekítette a gyerekét ebből a pokol-életből.
AZOK ÉRDEKÉBEN SZERETNÉK SZÓLNI, ÍRNI, AKI NEM TUDTA HOVA MENEKÍTENI SEM MAGÁT, SEM A CSALÁDJÁT!!!
Azokról, kiknek ott volt a gyári munka 3 műszakban... A gyerekének meg a gyári bölcsőde már 20 hetes korától. Ahol a szakszerűtlen un. "gondozók" bilire ültették etetés után pár hónapos csecsemőket - méghozzá olymódon, hogy kikötözték őket valamilyen nehéz, és rögzített tárgyhoz. (Vaságy lába, radiátor, v. vízvezeték...)
Az ílymódon, futószalagon fölnőtt nemzedékre továbbiakban is a futószalagos "nevelés" és oktatás várt.
Mert mire ők fölnőttek, a gyárakban teljesítménybérben a futúszalagon végzett munkára készítették fel őket 14 éves koruktól!!!
Az így előállított "DOLGOZÓ", nem volt több, mint az ókori beszélő szerszám (rabszolga) modern-kori változata, vagyis a NEM BESZÉLŐ TERMELŐESZKÖZZÉ VÁLT EMBERI LÉNY = A SZOCIALISTA RABSZOLGA...
Persze, ebből az állapotból is ki lehetett kerülni, ha kellő alázattal rendelkezett a lehetőleg félárva ifjonc... Hiszen a munkahelyeken sorra nyíaltak az általános iskolák 7.8. osztályai...kihelyezett un. DOLGOZÓK ISKOLÁI.
Majd a Lenin Intézetben ahol a Marxista-Leninista bolsevik "tanokat" oktatók "átnevelték" - sokszor nemtelen módszereket alkalmazva - ezen fiatalokat.
Nos belőlük kerültek ki a későbbi Párt- KISZ- és Szakszervezet-i funkcionáriusok!
Velük azonban már végigjátszataták a felvételi vizsgákat és mint főiskolai, meg egyetemi hallgatók voltak aposztrofálva...
Az így kitermelt elit liheg most kurcsányék sarkában és esküdözik égre-földre az MSZP mellett!
Azonban. akiket negatívan diszkrimináltak 1990-ig, azok nem vihették többre, mint egy jó szakmunkás... Nekik már pénzért adták a lakásokat is... 30 évre. Az 1970-es évek elején épült házgyári panellakótelepek lakásait, mint OTP értékesítésű "öröklakásokat" vásárolhatták meg a házaspárok, ha a Párt, a KISZ és a Szakszervezet is úgy akarta!!!
Azért is van annyi válás, mert bizony a vidékről toborazott építőipari és textilipari szakmunkások hadát, sokaságát a nagyvárosokhoz, v. éppenséggel Budapesthez kötötte a munkája, meg a Dolgozók Esti Iskolája, meg a másod, v. harmadállása.
Ez még nem lett volna baj, de a cuclista nagyhatalom úgy osztotta a tutit, hogy kitalálta, nem vásárolhat lakást az, akinek nincs legalább 5 éves állandóra bejelentett lakcíme a fővárosban. Nahát, hirtelen kelendőek lettek a vidéki fiúk részéről a pesti lányok... meg fordítva a vidéki lányok részéről a pesti srácok...
Persze, ez még mind nem volt elég ahhoz, hogy megkapják a VÁSÁRLÁSI ENGEDÉLYT, mert akkor még mindig ott volt a Párt- meg a KISZ, meg a Szakszervezet, hogy elbíréálja megflelőe-e legalább az egyik félnek a káderlapja ahhoz, hogy szocialista emberpárost alkotva "SZOCIALISTA" UTÓDOK LÉTREHOZÁSÁRA SZERZŐDJENEK A SZOCIALISTA ÁLLAMMAL!!!
NESZE NEKED, SZEGÉNY KIS PANELKA!!! MOST, HOGY LETELT A 30 ÉVES HITELTÖRLESZTÉS, FIZETHETED MAJD AZ INGATLANADÓT IS!!!
De, nehogy azt hidd, hogy majd fog telleni abból a kis 45000 forintos nyugdíjadból, ami vár rád!!! És abban ne is reménykedj, hogy majd ez a magát baloldalinak hazudó fasisztoid újburzsúj hatalmi elit, amelyiket Gyurcsány Ferenc miniszterelnök képvisel, hogy majd dolgozhatsz a nyugdíj mellett, hogy legyen miből kifizetni a megemelt közüzemi díjat, meg az INGATLANADÓT, A VIZITDÍJAT, A RECEPTDÍJAT, meg a fene sem tudja követni, hogy mi mindent!!! Ja, a PENLREKONSTRUKCIÓS törlesztést...
majd elfelejtettem!
Mert kurcsányék le fognak csapni RÁD, TE SZEGÉNY SZERENCSÉTLEN!!! HISZEN MEGADÓZATATJÁK majd a nyugdíjad melletti pénzkeresetdet!
Arról nem is beszélve, hogy te másod- meg harmadállásban, meg fusiban kerested meg a gyerekeid felnevelésére valót, meg a lakástörlesztésre valót, meg minden, mindent, mert a főállásodban annyi volt a jövedelmed, meg az asszonyod 800 forintos gyermekgondozási díja, hogy kénytelen voltál napi 16-20 órákat dolgozni, MIKÖZBEN CSAK A NAPI 8 ÓRÁS MUNKAHELYED UTÁN FIZETETT JÁRULÉKOK ALAPJÁN VAGY JOGOSULT ARRA A ROHADÉK MINIMÁLNYUGDÍJRA!!!
Azért is írtam ilyen drámai címet az írásomnak, mert az előző sorokban leírt önkizsákmányoló életmód miatt bizony ez a korosztály már kint "nyugszik" Magyarország temetőiben!
MOST MÉG AKIK MINDEZT TÚLÉLTÉK VANNAK A SORON! VAGYIS ŐKET KÉSZÜL SZANKCIONÁLNI MINDEN LÉTEZŐ MÓDON A MAGÁT HAZUGSÁGGAL HATALOMBA ÜGYESKEDŐ újburzsúj GAZDASÁGI ÉS POLITIKAI ELIT.
PONT ŐKET, AKIK KÖZÜL MINDIG SIKERÜLT EDDIG A NÉPHÜLYÍTÉSI MÓDSZEREKKEL A SZAVAZATAIKAT KIÜGYESKEDNI!!!
HOGYAN IS???
PL. MARHA NAGY KÖLTSÉGGEL - A HAZUGSÁGOKAT REFORMNAK HAZUDVA ÉS REKLÁMOZVA.
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 12
|
|
|
|
2007. Július
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
265 db bejegyzés |
| e év: |
2982 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 169
- e Hét: 446
- e Hónap: 9050
- e Év: 44991
|
|
|
Offline
