|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
|
|
2007-07-19 16:25:05, csütörtök
|
| |
| |
Az építkezés ideje alatt is élni kellett valahogy...
(A 2. felvételi vizsga)
Naponta ebédet főztem a gyerekeimnek, mert nekik nem járt az iskolai étkeztetés, vagyis ők be sem fizethettek ebédre, mert nem voltak napközisek.
Azokon a napokon, amikor nem volt előkészítő, akkor mentem az építkezésre, ügyelve arra, hogy a - munkaruhában dolgozó - munkások közé ne úgy menjek, mintha színházba készültem volna!
Úgy öltöztem, hogy bármikor meg tudjak fogni egy malteros vödröt....
Vagyis fontosnak tartottam, hogy a munkások a segítő szándékot már messziről lássák rajtam, hiszen az én házamat építik!
A kölcsönös jó szándék, bizalom nélkül lehetetlen lett volna az együttműködés! Igaz, hogy ez már nem ugyanaz az építkezés volt, mint az, amikor beköltöztünk az öreg házba.
Akkor baráti kaláka dolgozott azért, hogy otthonunk legyen.
Most viszont már készpénzzel fizettünk a munkáért.
Ennek ellenére is közös volt a cél: felépíteni egy Új Házat! Azt akartam, hogy tudják: olyan embereknek dolgoznak, akik nem becsülik le a kétkezi munkát, hanem tisztelik és megbecsülik az ember két kezének, szakértelmének alkotó erejét!
Férjem, ha csak tehette, munkaruhába öltözve beállt a munkások közé dolgozni.
Délutánonként, amikor a szakemberek elmentek, iskola után gyermekeink is megérkeztek segíteni: sittet hordani, betont locsolni.
Különben, a nyári szünet alatt is ez volt minden, amikor kint lehettek a szabadban, mert a csepeli házi-bácsi annyira féltette a kertjét, hogy állandóan aggodalmaskodott, hogy: "...a gyerekek tönkretehetik, kitaposhatják az elvetett, elültetett növényeit, meg lelophatják(!) a gyümölcsöt a fáról, stb..." ami miatt semmi kedvük nem volt kimenni az Idegen udvarra!
Pedig 1989-ben nagyon Szép Nyár volt, sok Derült Éggel és kevés felhővel, viharral! Igazi Jó-idő az Építkezéshez!
1989 nyarán - már egy hete kezdetét vette a nyári szünet - és két nap hiányzott a sorsdöntő felvételi vizsgámhoz - amikor ott ültünk az Idegenben, a bekapcsolt fekete-fehér televízió előtt.
Az ismert színész sorolta, sorolta a neveket, azokét, akik az életükkel fizettek 1956-ért! Átöleltem gyermekeimet és hulló könnyek között mondogattam: "Ugye megmondtam, hogy forradalom volt! Ugye megmondtam?"
Az írásbelin elért pontszámaim alapján mehettem szóbelizni, pedig demográfiai csúcsban született "gyerekekkel" felvételiztem!
Amikor megjelentem a szóbelin, közölték velem, hogy:
- "Gyermeke helyett nem tudjuk elfogadni a megjelenést!"
Megszeppenve mondtam, hogy: - "Én vagyok a felvételiző.".
Ekkor, a vizsgabizottság egyetlen nőtagja(!) fölugrott és belenézve az arcomba, jó hangosan megkérdezte:
- "Mit csinált maga mostanáig?"
Lehajtottam a fejem, hogy ne látszódjon annyira az arcom, rajta életemnek mind a negyvenhárom éve.
Hirtelen nem is tudtam, hogy mit mondjak. Egy pillanat alatt lepergett előttem egész küzdelmes életem és elfúlón csak annyit mondtam:
- "Neveltem a saját három gyerekem."
- "Nahát, ez aztán most már igazán tűrhetetlen! Felháborító, hogy itt tartunk: egy HÁZIASSZONY gondolhat egyet és fölcserélheti a fakanalat a diplomával! Hova lesz így a pálya presztízse?!"
Kiabálta olyan stílusban és hangerővel, amit a gyárból már nagyon jól ismertem. Nem emlékszem, hogy mi történt ezután. Mintha bátortalan kísérletet tettem volna arra, hogy tételt húzzak, és arról beszéljek...
Hazafelé a Metró peronján tértem magamhoz, de szörnyű gondolataim voltak. Arra gondoltam: "Elég lenne csak előre dőlni, mielőtt beállna a szerelvény... és akkor soha többet nem kellene elszámolni senkinek életem tizenegy évével! Soha többet nem kellene magyarázkodni, hogy nem pihenéssel és fakanálforgatással telt a "gyes" alatt az idő, hanem nagyon sokrétű, intenzív munkával és tanulással!"
Akkor csak azt válaszoltam a méltatlan kérdésre, hogy: "Neveltem a saját három gyerekem", de megfogadtam, hogy míg élek, hirdetni fogom mindenhol, ahova csak jó- vagy rosszsorsom vetni fog:
"Az lesz az emberhez méltó társadalom, ahol tiszteletben tartják a szülői hivatást; feltételezik és elismerik a szülők pedagógiai műveltségét, egyáltalán a pedagógiát, mint tudományt és hivatást!"
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-19 16:13:41, csütörtök
|
| |
| |
Kisfiam visszahozott...
Nem tudom, hogy milyen - számomra ismeretlen - érdeke fűződött ahhoz, hogy így magyarázza a sikertelen próbálkozásaimat.
Fájt, hogy meg sem kísérelte az én szempontomból végig gondolni a történések ok-okozati összefüggéseit!
Éreztem: eleve eldöntött tény, hogy nem tanulhatok tovább fölsőfokú oktatási intézményben.
Megéreztem, hogy nekem nem az a sorsom, hogy negyvenkét évesen azon az ,,ajtón" kérjek bebocsáttatást, amit a tizenéves érettségizett gyerekekre szabtak!
Amikor a külkertesi iskolában közölték a képesítés nélküliekkel, hogy: - ,,be kell mennetek gyerekek a tanács oktatási osztályának vezetőjéhez az érettségi bizonyítvánnyal, mert B. elvtárs csak akkor engedélyezi a következő tanévre a munkaszerződés megkötését, ha nincs az érettségi bizonyítványotokban egyetlen kettes sem" - már tudtam, hogy elhagyom a pályát.
Ezt a megalázó helyzetet akkor sem fogadtam volna el, ha nem lett volna egyetlen kettes sem az érettségi bizonyítványomban!
Amiért nem tudtam másképpen elkerülni a procedúrát, bejelentettem: - nem szeretnék a következő tanévben az iskolában dolgozni!
Olyan hirtelen döntéssel hagytam ott az iskolát, mint amilyen hirtelen alkalmazottja lettem. Pedig, azzal a döntésemmel, hogy elhagyom az iskolát, vele egy-időben arról is döntöttem: ELHAGYOM az oly áhított PEDAGÓGIAI HIVATÁST is!
Testben és lélekben meggyötörten készítettem össze a családomat a nyaralásra.
Amiért férjem szóba sem állt velem többé, olyan depressziós lettem, hogy már leplezni sem tudtam.
Mint egy robot, amit bizonyos feladatokra programoztak, úgy tettem a dolgomat a háztartásban és a gyerekek körül.
A szakszervezeti beutalóval egy egész apartmant kaptunk a vállalati üdülőben. Férjem akkoriban baráti kapcsolatot ápolt egyik kollégájával. Ez a ,,kolléga" is - velünk egy turnusban nyaralt a családjával.
Esténként elmentek pótvacsorázni valamelyik vendéglőbe kettesben. Finom sajttál után megittak egy-egy üveg bort és közben megbeszélték a világ dolgait.
Ez volt a jobbik eset, mert ami igazán nem tetszett nekem, hogy egy bőröndnyi videót hozott magával ez a barát és, ezt mind megnézette a férjemmel és fiaimmal.
A sokadik este is éppen nézték a rossz minőségű, alábeszélős amerikai akciófilmet, amikor megszólaltam!
- Nekünk is hiába bukott le a Nap gyönyörű aranyhídja a Balaton víztükrén...
Amiért senki nem reagált megjegyzésemre, felálltam és elindultam a Tagore sétányon. Hullott a könnyem, mert még azt sem mondhattam, hogy meghívom a gyerekeimet egy fagyira, mert nem volt egy fillérem sem. Férjemtől kellett volna kérni, de a maradék büszkeségem megakadályozott ebben.
Annyira nem tudtam elviselni, hogy Nándi úgy néz rajtam keresztül, mint egy nagy 0-án, hogy elhatároztam, megkeresem a szabad strandot és besétálok a Balatonba egészen addig, míg a hullámok összeölelkeznek a fejem fölött.
Amint ezzel a végső elhatározással bolyongtam a sétányon grasszáló tömegben, egyszer csak belém karol valaki és megszólal:
- Anyu, meghívlak egy fagyira!
- Jaj de örülök neki Nándika!
Mondtam, miközben letöröltem a könnyeimet, hogy észre ne vegye: sírtam.
Kisfiam visszahozott a teljes kétségbeesésből, arról a pontról, ahonnan már nincs visszaút...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-19 16:11:51, csütörtök
|
| |
| |
Felvételi vizsga 1.
Szerettem volna férjemet fölkészíteni a legújabb döntésemre. Azt akartam, hogy lássa be ő is, ami olyan nyilvánvaló: ami nem megy, azt nem szabad erőltetni!
Ő azonban hajthatatlan volt. Dührohamot kapott attól, hogy végre megszereztem a felvételihez szükséges, ,,pályán eltöltött három gyakorlati évet"; önköltséges felvételi előkészítőre jártam és akkor akarom föladni, amikor olyan közel állok az egészhez?
Racionális agyával csak azt látta, amit érzékszervei láttatni engedtek számára. Nem látott a dolgok mögé.
Semmit nem volt képes fölfogni abból a lelki küzdelemből, amit meg kellett a rossz indítás miatt (amit a hírhedt protektora okozott) vívnom a három év alatt - minden egyes nap!
Azt sem volt képes soha felmérni, hogy naponta mennyi feladatom volt a gyerekek, a háztartás körül. Neki soha, egyetlen napra sem kellett az otthoni teendők, problémák között felmorzsolnia idejét és energiáit!
Azt hajtogatta örökké, hogy:
- "Másnak is van három gyereke, mégis továbbtanul mellette!"
Ettől, szinte reflex-szerűen beindult a jól ismert kisebbrendűségi komplexusom, amit mindig, mindenkor erőmön felüli vállalással próbáltam ellensúlyozni. Ezért aztán nem lehet azon csodálkozni, hogy jelentkeztem egy felvételi előkészítő tanfolyamra.
Ez az előkészítő a Budai Tanítóképző Főiskolában volt megtartva. Minden héten két alkalommal rohantam át Budára.
A sok helyettesítés - amit soha, senkitől nem kaptam vissza - miatt olyan agyonhajszolt voltam, mint egy versenyló, amit addig ösztökélnek, míg össze nem esik.
Mégis mentem, mert a magyar nyelv olyan nyelvtani összefüggéseiről, szabályairól hallgathattam előadásokat, amelyeket még soha sehol! A szótani és mondattani elemzések rejtelmeibe történő bevezető gyakorlatokat a felfedező izgalmával hallgattam végig.
Alig vártam, hogy haza érjek és elkészíthessem a házi feladatot!
A magyar- és a világirodalom különböző műfajában és stílusában alkotott művekről olyan mohósággal szívtam magamba az előadó minden szavát, mint a kiszáradt szivacs a vizet!
Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy az abszurd művek fetisizálása és minden más műfajban megírt alkotás lekicsinylése volt a meghatározó az előkészítőn.
Ha az életben nem olvastam volna romantikus alkotásokat, és csak az előkészítőn hallottam volna először ezekről a művekről, akkor egészen biztos, hogy olyan képzetem támadt volna, mintha minden romantikus alkotás ósdi, ,,nyálas", kiselejtezni való lenne.
Mintha ezek a művek soha, semmilyen igazságtartalommal nem rendelkeztek volna! Mintha az alkotónak egyetlen épkézláb gondolata- üzenete sem lett volna az utókor számára!
Mintha Shakespeare Rómeó és Júlia-ja csak egy fércmű lenne Samuel Beckett Első szerelem című abszurd- (irodalmi) ,,végtermékéhez" képest!
Ilyen előkészületek után végül is bizakodó szívvel mentem el a Budai Tanítóképző Főiskola felvételi vizsgájára.
Ekkor már törölték a negyven év felvételi korhatárt a felvételik rendjéből. Azonban, elhelyeztek egy olyan felvételi követelményt, a követelmények rendszerében, aminek az olyan elproletárosított környezetből továbbtanulni kívánó, mint én, semmiképpen nem tudott megfelelni.
És ez az ének-zene alkalmassági vizsga volt. Legalább huszonkét dalt kellett tudni elénekelni, szolmizálni, valamint egy hangszeren eljátszani tudni.
Misikét az ,,A" osztályba írattam, ezért ő furulyázni is tanult. Amiért az otthoni gyakorlással tudott csak osztálytársaival lépést tartani, együtt gyakoroltunk.
Szívesen tanultam együtt kisfiammal, mert megismerhettem végre a ,,Kodály-módszer"-t. Ekkor tanultam meg szolmizálni is. Így felkészülve, a furulyával ,,felvértezve" jelentem meg a felvételi vizsgán.
Egy katonaruhás honvéd ment be előttem az ének-zene alkalmassági vizsgára. Hamarosan kijött vidám arccal, mert állítólag elég volt, hogy elénekelt egy magyar népdalból egyetlen mondatot. Még ő is meglepődött azon, hogy ,,megfelelt". A felvételiztető tanár azt a magyarázatot adta a katonának: hiányoznak a pályáról a férfiak!
Ezek után már meg sem lepődtem azon, hogy a felvételiztető tanár velem szemben egészen más követelményt támaszt.
Nem volt kíváncsi egyetlen dalra sem a repertoáromból.
Leült a zongorához és eljátszott egy-két dallamsort, amit nekem vissza kellett volna tudni idézni - szolmizálva. Még ezt is megpróbáltam, de nem voltam benne biztos, hogy hibátlanul sikerült.
Amiért csak ketten voltunk a teremben, még bizonyítani sem tudtam, vagy tudom a nyilvánvaló negatív diszkriminációt!
,,Természetesen" nem feleltem meg!
Ennek ellenére, a felvételi vizsgát is végig kellett szenvednem...
Magyar nyelv- és irodalomból, valamint matematikából szerettem volna felvételizni. Nem, mintha a matematika és a számok világában akár reményem is lehetett volna a sikerre! De nem volt más választási lehetőségem a történelem és a matematikán kívül. Miért nem jelentkeztem inkább történelemből?
Azért, mert az IGAZSÁG szempontjait - ,,hivatalosan" - akkor még nem taglalták, sőt tiltották! Nem lettem volna képes hosszú esszében visszaadni, leírni mindazt a hazugságáradatot, amivel akkoriban tele voltak a történelmi tankönyvek, és amivel az órákon sulykolták a diákságot!
Az érettségi előtt is lehetett választani történelem és politikai gazdaságtan tantárgyak között.
Már akkor is inkább az ellenszenves politikai gazdaságtant választottam a történelem helyett. A választásom oka ugyanaz volt akkor is, mint tizenöt évvel később a felvételi vizsga előtt.
Férjem ezt a sikertelen próbálkozásomat sem tudta tudomásul venni.
Amikor összetörten hazamentem, azzal akart megvigasztalni, hogy:
- Nem a tanítóképzőbe kellett volna jelentkezni!
- Amikor befizettem a felvételi előkészítőre még szó nem volt az ének-zene alkalmassági vizsgáról!
Mondtam neki sírva. De ő még ezután is csak azt hajtogatta:
- Félelmetes, hogy neked milyen buta választásaid vannak örökké...
Ezzel adta a tudtomra, hogy szerinte minden negatív diszkriminációt magamnak köszönhetek...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-19 13:46:37, csütörtök
|
| |
| |
Fodor: "Egy utolsó állat vagy és kész"
,,Örülj, hogy nem kapsz akkorát a fejedre, hogy elszáll..." - mondta tegnap a Batthyány téren egy hajléktalannak a környezetvédelmi miniszter, akit a férfi folyamatosan és nyomdafestéket nem tűrő hangon szidalmazott egy interjú közben. Fodor verbális támadására válaszul a férfi már csak azt hajtogatta, hogy neki hat gyermeke van.
Fodor Gábor a közszolgálati televízió reggeli műsorában azt mondta, neki mint közszereplőnek el kell tűrnie egy ilyen támadást, de munkatársait, kolléganőit meg kellett védenie. Fodor szerint a hőség is közrejátszhatott a dologban. Utána egyébként bocsánatot kért, és ezzel az ügyet lezártnak tekinti - tette hozzá Fodor, aki szerint az, hogy valakinek hány gyereke van, nem befolyásolja, hogy hogyan beszél. (A politikus arra utalt, hogy partnere a vitában folyamatosan hat gyerekére hivatkozott.)
A TV2-ben is adásba került Fodor bocsánatkérése, a kereskedelmi csatorna viszont a hajléktalannal is beszélt, aki azt mondta, nem fogadja el a miniszter bocsánatkérését, és nem is hajlandó bocsánatot kérni tőle.
Az interjút készítő TV2 az elfajuló vitát is rögzítette:
,,Te fideszes g..i... Ígértetek fűt-fát, azt semmi nincs a fiataloknak, f...ó. (...) Nem kell a duma, nem ide kell jönni a Batthyányi térre beszélgetni, hanem a Parlamentbe. Te f...ó köcsög..." - mondta a férfi a háttérben, miközben Fodor a tévének adott interjút.
(A felvétel végén a miniszter odament a hajléktalanhoz, a TV2 híradója ezt a beszélgetést is megörökítette.)
- Hat gyerekem van...
- Örülj neki, hogy nem kapsz egy akkorát a fejedre, hogy elszáll!
- ...hat gyerekem van...
- Nem érdekel a hat gyereked...egy utolsó állat vagy és kész. Egy utolsó bunkó.
Az esetről a napilapok közül egyedül a Magyar Nemzet tudósított a mai számában.
Magyar Nemzet/MNO/radio.hu
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-19 13:41:34, csütörtök
|
| |
| |
NEM ÉRZEM MAGAM BŰNÖSNEK!
...Nem tudtam, mit kezdjek magammal, nem találtam a helyem sehol, míg megkeresett az utolsó munkahelyem főnöke, hogy vállaljam el továbbra is a fotózást. Kaptam az alkalmon és másnap már munkába is álltam. Tíz év után már valóban véglegesen abbahagytam a munkát.
Most nyolcvan évesen képek festésével és barátaimmal hetente ultizgatással múlatom a napjaimat. Hogy meddig...?
Végezetül egy rejtély, melyet sehogy sem tudok megfejteni, pedig nagyon szeretném megtudni.
Akkor, amikor szinte hetente a sajtó és a TV csatornák a holocausttal foglalkoznak és világszerte állandó bocsánatkérés közepette, már megszámlálhatatlan anyagi kárpótlást fizetnek az úgyszintén magszenvedett zsidóságnak, vajon miért nem merik az illetékes országok és annak vezetői ötvenhét és múltán sem kikövetelni az oroszoktól az anyagi kárpótlást. Legalább úgy, ahogy a magyar kormány helyettük 1995-ben 11000 forint havi kárpótlást megállapítva, huszonkét hónapra kiszámolt 242000 forintra szóló kárpótlási jegyet adott, amit húsz százalékos áron tudtam értékesíteni.
Végeredményben, ha jól számolok, akkor ezért a megalázó 48400 forintért raboltak el két évet ifjú éveimből. Azt még a mai napig sem tudom, hogy ezt az ,,óriási összeget" kiknek kell megköszönnöm.
Remélem, hogy még a hátralévő rövid életem során, egyszer legalább erre választ kapok a médiától. Hiszen már nagyon kevesen vagyunk azok, akiket az oroszok ártatlanul elhurcoltak és évekig ingyen, úgyszolván olyan moslékon, amit a disznónak sem adnék, dolgoztattak, sokszor embertelen körülmények között. Nem szólva azokról a szerencsétlen hadifoglyokról, elsősorban civil lakosokról, akik 1945-ben szinte még gyerekek voltak, s akik azóta a sok nélkülözés és a sok szerzett nyavalya miatt idő előtt örök álmukat alusszák.
Gondolom, a mai generáció el sem tudja képzelni, vagy talán el sem hiszi, hogy a szüleiknek vagy a nagyszüleiknek milyen megaláztatásban és sanyargatatásban volt részük. Mindezt egy olyan külső nagyhatalomtól kellett elszenvedni, akiket ezek után még negyvenöt évig istenített a mi akkori kormányunk.
Véleményem szerint Sztálin sem volt különb Hitlernél, ami az emberi jogok lábbal tiprását illeti. A különbség csak annyi, hogy Hitler tetteiért a németek még ma is fizetnek, az oroszok pedig még csak bocsánatot sem kértek senkitől.
Az anyagi kárpótlásunkat is csak a mai magyar kormány finanszírozta.
Őszintén bevallom, hogy ma, 2007 elején erkölcsileg már az is kárpótolna, ha memoárom utolsó sorait ezúton kürtölöm világgá:
Egy volt civil gyerek, akit 1945-ben ártatlanul elhurcoltak az oroszok, de a mai napig nem jutott eszükbe, hogy ezért az embertelen aljas tettükért hatvan év múltán legalább bocsánatot kérjenek TŐLEM és a többi sorstársaimtól.
Hálával gondolok Édesapámra - aki sajnos ma már nem él - mert megszabadított a további szenvedésektől.
Így nyolcvan évesen, fityiszt mutogatva az oroszoknak, közlöm velük, hogy még élek!!!
M.K.(,,Málenkíj robot 1945-1947, Holocaust orosz módra)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
2007. Július
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
265 db bejegyzés |
| e év: |
2982 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 213
- e Hét: 7211
- e Hónap: 8158
- e Év: 44099
|
|
|
Offline
