|
 1/4 oldal 
|
Bejegyzések száma: 30
|
|
|
|
|
|
2008-03-31 11:33:23, hétfő
|
| |
| |
Keserű ízű ébredés, hideg az ágyam,
éget és úgy bánt, hogy más ölel ma át.
Keresi néha két kezed, a szerelem és a képzelet,
amin át a szívem visszaránt.
Legyen álmod szép, hitem úgysem tépi szét,
a távolság mi közben ránk talált.
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.
Valaki más, ki mást ígér lehet, hogy még ma
átkísér az éj kihalt hídján, ne félj.
De üresen áll a másik part
idegen minden tér meg park,
odaát csak bánat várna rád,
de legyen álmod szép, hitem úgysem tépi szét
a távolság mi közben ránk talált.
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más."
Dal szöveg... |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dalszövegek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-29 12:49:46, szombat
|
| |
| |
Remény
Nem kereslek,
Majd te megtalálsz,
Nem kutatlak,
Utat hozzám mindig látsz!
Nem nézek rád,
Elég, ha érzed,
Szívem rád vár,
Vedd már észre, kérlek!
Nem sírok utánad,
Hisz te sem tennéd,
Hiába siratlak,
Észre sem vennéd!
Nézem gyönyörű szemed,
S a szememben egy könny lepereg.
Nem nézem csodás ajkad,
Csak rád gondolok s velem vagy.
Csak rád gondolok,
De te nem érsz rám,
Rólad álmodom,
Ó kérlek, bújj hozzám
Szívem vár ezt ne felejtsd,
Lelkem miattad egy üres sejt,
Megcsókolsz és életre kel,
Csak csókolj meg még egyszer!
Csókod íze oly csodás,
Vele szép a napsugár,
Kezed melege csordultig betölt,
Arcod szememre mosolyt ölt.
Most már nézem gyönyörű szemed,
S többé nem félek tőled,
Ajkad hozzám ér,
S a szívembe újra van remény!
Lencz Gergő
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-29 12:46:15, szombat
|
| |
| |
Nem tudom,mit rejt az élet,
majd megtudom,de félek.
Megtalálom-e a párom,
kivel minden olyan lesz mint egy álom.
Meglelem-e ki hűséges és örökké szeret,
s ki bármit megtenne,hogy velem legyen.
Átöllelném fázos éjszakán,
s ő is oda bújna én hozzám.
Egy kandalló előtt melegednénk kettesben,
együtt élnénk mi nagy szerelemben!! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ismeretlen / versek / |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-27 13:09:17, csütörtök
|
| |
| |
Én leszek...
Én leszek fölötted a fény,
Egy, másoknak láthatatlan lény.
Csodás hajadnak rendkívüli csillogást adok,
Gyengéden végig simogatva, ott maradok.
Vajon érezni fogsz?
Tűz gyöngye leszek,
Másnak nem, csak neked létezek.
Hisz oly hidegek a kezek,
Óvatosan felmelegítelek.
Vajon észleled-e, hogy az én tüzem?
S leszek szó, fülednek szelíd, kedves,
Mások hallásának nem érdemes.
Súgó, búgó, olykor érces,
De számodra mindenképp rokonszenves.
Vajon fűszál sóhajában meghallasz-e?
Leszek egymagam minden, az egész,
Szó, ami néma, de érthető, s lágyan merész,
Emlék, s friss levegő, a lélek részegítő, mézét pergető méhész,
S az édes búsöröm a testeden átremegő, vágyra kész.
Csak lásd, halld, érezd, amit más nem, ameddig csak élek, s élsz! /ismeretlen / |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ismeretlen / versek / |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-27 12:55:09, csütörtök
|
| |
| |
Pável István
ÉBREDÉS
Sokszor megtörtént már, ó az a nagy csoda, rám szólt
Mérgesen ébresztő órám: Ébredj fel! - a vádlón -,
Durván, foghegyről odavágott hang, a parancs fájt.
Míg engedelmes agyam, mint unt termés a narancsfát,
Könnyen, búcsú nélkül hagyta el, álmaim édes
Nektárt kínáló erdejét. Kín, spártai élet,
Mint keserű forrás vize árad a sírva köszöntő
Értelem. Ébredek. Ármány foszt meg a tiszta örömtől.
Nézd a napok unalomtól terhes súlya alatt én
Görnyedek. Árt minden nap. Álmom csak te maradj még. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-26 13:10:26, szerda
|
| |
| |
szép verssel találkoztam:
A kereszt imája
(Népi imádság, Szurdokpüspöki)
Keresztet a földön minden ember kap,
Az egyik kisebbet, a másik nagyobbat.
Születhet kunyhóban vagy palotában,
Elkészítve várja az ő keresztfája.
Az a csoda aztán, hogy senki sem látja,
Mint vérzik a válla, hogy sebes a háta.
Van, aki alázattal és lehajtott fővel
Viszi a keresztjét, krisztusi erővel.
Van, aki könnyen hordja, még nevetni is tud,
Még a másik zokog, és a földre lerogy.
Van, ki büszkén viszi, hisz más úgy sem látja,
Milyen nagy a másik ember keresztfája.
Van, aki zokogva, zúgolódva viszi,
Minden sarkon megáll, ha lehet, leteszi.
Van, aki dicsekszik, örül, ha megszánják,
Olcsó könnyek sokszor áztatják orcáját.
Van, aki keresztjét más vállára rakja.
Abban a hiszemben, hogy vissza már nem kapja.
Van, aki félrenéz, hol jobbra, hol balra,
És segít társain, segít, mert akarja.
Én a keresztemet fiatalon kaptam,
Elfogadni hej, sehogy sem akartam,
Sírtam, lázadoztam, még össze is törtem,
Oh csodák csodájára újra nőtt előttem.
Így aztán fölvettem gyönge vállamra,
Tudtam, hogy elkísér hűen a síromba.
Tövises utakon elgyöngült a lábam,
Vittem a keresztet, meggörbült a hátam.
Elestem, fölkeltem, így ment éveken át,
Vittem és cipeltem a nehéz keresztfát.
Akartam feledni napsütötte tájon,
De keresztem fája ottan is velem volt.
És akik ismernek, szinte egytől-egyig
Mind-mind kigúnyoltak, lettek csúfolóim.
Töviskoszorúmat jól fejembe nyomják,
Könnyeim patakját szélesebbre vájják.
Így hát keresztemet nehéznek tartottam,
Azért hozzá több más kis keresztet kaptam,
Immár ott állanak szeretteim sírján,
Megszaporodott már hatalmas keresztfám.
Meg is öregedtem, a hajam fehér lett,
De az én keresztem súlya könnyebb nem lett.
Naponta növekszik szívemben a súlya,
Vagy én lettem gyengébb, a vállam már nem bírja?
Oh de sokszor, sokszor szeretném letenni
Azt hiszem, hogy tovább nem bírom már vinni.
Vérzik a szívem is, a lelkem roskad össze,
De az én keresztem hű hozzám örökre.
Cirenei Simon ki vinni segítetted
A Jóisten áldjon jóságodért téged.
Tudom, ha meghalok eltemetnek engem,
Síromra tűzik majd a végső keresztem.
Akkor majd azt mondom, Uram, Jézusom,
Nehéz a keresztem, most már visszaadom.
Istenem üdvözíts, esdve kérem tőled,
Boldogítsd örökre az én fájó szívem.
Összeállította: Borbély László |
|
| |
|
1 komment
, kategória: Mert szép ! |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-26 12:21:01, szerda
|
| |
| |
...Egy üres, szürke terem. Csak én állok ott, s valaki, akit nem láthatok, mégis érzem, hogy ott van. A szobának nincs ajtaja, se ablaka, mégis világos van, pedig lámpa sincs. A fény a falakból árad, s így mintha árnyékok sem lennének...
Az idő megszünt létezni, s ezen a valóságtól elzárt helyen a tökéletes csönd az úr. Ritkán él át ilyet az ember, ... talán soha nem élhetjük át ezta a fajta némaságot, mert talán nem is létezik. Talán ez a hely sem, talán én sem vagyok már való. ...de nem... Tévedtem. Még sincs teljes csönd, bár lehet, egy kívülállónak úgy tűnne, számomra mégis ezer és ezer hang él. A gondolataim..., ők élnek, s ezáltal tudom, mégis létezek, vagyok.
...Aztán jönnek az emlékek. Tudom, amit eddig nem. Sorra tűnnek fel a képek egy másik világból, ahol élek, ahol most is vagyok, s ahol most ágyamban is furcsa álmot látok.
Hol vagy? - kérdezte egy hang, melyet ismertem, de nem tudom honnan. Bennem szólt, vagy Ő is hallotta? Én voltam vagy Ő volt?
Ki vagy? - sikoltottam bele a dermesztő csöndbe, s lélegzetvisszafojtva figyeltem.
Síri csönd. Senki nem felel. ...mégsem félek. Nyugodt vagyok. Csak Ő és én vagyunk jelen, de ki az az Ő? Ő, aki nem létezik, mégis erősebben van jelen bennem, mint saját magam.
Csönd. Némaság. Ezúttal gondolatok nélkül. Ő nem szól, én sem szólok. Vagyunk. ...Jó a közelsége... az érintése... elringatnak a körülölelő karjai...
... s a távolból egy éles visító, követelőző hang hasít a némaság puha bársonyába. ...s egyre követelőzőbben szól...
...az óra, eszmélek föl.
Döbbenten nézek magam elé. Megtört a csend, amely fogva tartott. Átléptem a gátat, s most itt vagyok. De...hol vagyok? Ágy, paplan, párna, szoba... s jönnek a szavak, az emlékek, a képek. A szobámban vagyok. De hol voltam? Ki Ő? Emlékszem... Tényleg csak álom volt? Több annál, érzem, hogy több mint egy álom! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szösszenetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-24 23:30:26, hétfő
|
| |
| |
ESTI SUGÁRKOSZORÚ
Tóth Árpád
Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!!! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kedvenc költőim |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-23 19:27:35, vasárnap
|
| |
| |
Keresztem...
"Nehéz a keresztem, megváltó Krisztusom,
De amit rám mértél szívesen hordozom.
Szívemből szeretlek, ha meg is látogatsz.
Eléd térdelek, bár milyen csapást adsz.
Te Krisztus vagy - mégis összerogytál,
Én ezerszer kisebb porszem a pornál.
Viszem a keresztem - csak erőt adj hozzá,
Ha Neked úgy tetszik, - váljak áldozattá.
Minden bűnömet, bocsásd meg nekem,
Hogy a másvilágra tisztán érkezhessem.
Légy irgalmas hozzám, mennynek, földnek Ura,
Könyörögj érettem, Jézusnak szent Anyja. Ámen. "
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Idézetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-19 13:04:29, szerda
|
| |
| |
Móricz Eszter
Hiányzik az életből valami ...
A napok rohannak, futnak,
céltalan bolyongunk a szürkeségben.
Mindenki siet valahová.
Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem.
Hiányzik valami az életünkből.
Nem látjuk a tarka virágok színét,
nem érezzük a napfény melegét.
Hiányzik egy ölelés, egy jó szó,
elmúlt nyarak igézete,
ringó kalászos, erdők illata.
Hiányzik az életből valami...
Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás.
Egész életünkben szakadatlanul,
fuldoklásig küzdünk, harcolunk.
Vágyódunk a tökéletességre,
és csak reménykedünk hiába.
Reménykedünk egy csókban, ölelésben,
egy kézfogásban, egy mosolyban.
Hiányzik az életből valami...
Hiányzik a jó, hiányzik
a napfény mosolya, az éjszaka
vaksi pislogása, a hajnalok
ébredő ölelése. Hiányzik
a nappalok hangos nevetése.
A nappalok rohannak, futnak,
mindenki siet valahová.
De egyszer, valahol meg kellene
állni egy mosolyra, egy
ölelésre, egy igaz szóra.
Valahol meg kellene állni,
segíteni azon, aki elesett.
Meg kellene tanulni újra
mosolyogni, kezet nyújtani!
Hiányzik a világunkból
a nagy világ...
Hiányzik az életünkből
az életünk, - a szeretet.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/4 oldal
|
Bejegyzések száma: 30
|
|
|
|
2008. Március
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
30 db bejegyzés |
| e év: |
186 db bejegyzés |
| Összes: |
835 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 99
- e Hét: 125
- e Hónap: 315
- e Év: 10028
|
|
|
Offline
