|
 1/4 oldal 
|
Bejegyzések száma: 31
|
|
|
|
|
|
2008-03-02 21:19:36, vasárnap
|
| |
| |
Tanka Endre
Földet vissza nem kapunk
A termőföld sorsa nemcsak az agrár-modernizáció kulcseleme, hanem nemzeti létkérdés is. 1989 óta a földről -- a köztulajdon lebontása ürügyén -- a társadalom zömének a kizárásával döntenek. Az ellentmondást a médiokrácia körmönfont módszerrel fokozza. Egyrészt az álviták zuhatagával, a valóság művi útvesztőinek gondos kiépítésével és ideológiai csapdákkal közhellyé silányította magát a földkérdést, kiábrándult közönybe fullasztotta a tömeges érdeklődést. Másrészt a figyelem-elterelés célja a lényeg elsikkasztása lett: a sikeres manipulációk száműzték a közgondolkodásból azt az igényt, hogy a társadalom megismerje a konfliktus elméleti gyökereit, és számba vehesse a földtulajdon-földhasználat létét meghatározó mai politikai döntések következményeit. Csakhogy felismerhetjük-e az alapösszefüggések tisztázása nélkül: mi az érdekünk a föld (sokfunkciójú) elsajátítási mechanizmusának alakításánál, és azt milyen intézményrendszer érvényesítheti hatékonyan?
Elméletek -- el véletek?
A politikát mint rendszert két ismérv különbözteti meg a társadalom egyéb alrendszereitől. Funkciója a szűkös javak és értékek elosztása. Ennek teljesítése során -- a hiány miatt -- benne csapódnak le a társadalom egyéb alrendszereiben felgyűlt érdekütközések. Hatásköre is sajátos, mert a politikai döntéshozó a legitim erőszak állami monopóliumával rendelkezik. (A jog segítségével kényszeríti ki a szűkös javak-értékek elosztását, vagyis az állampolgárok a döntésnek alávetettek, azt teljesíteni-tűrni kötelesek.) E formális szociológiai ismérveket a földbirtok-politikára vetítve nyilvánvaló, hogy annak konkrét történelmi formáját és tartalmát az határozza meg, hogy kinek az érdekében működik, milyen társadalmi csoportok (rétegek) elsajátítási törekvéseinek ad elsőbbséget.
Az Elbától nyugatra a polgári társadalmak földpolitikája a földművelők többségének az érdekeit intézményesítette, mikor a földtulajdon és a földhasználat feudális kettészakítottságát radikálisan felszámolta: a jobbágyot szabad földtulajdonossá, illetve bérlővé tette. Ahol a szerves fejlődés ezt csak később érlelte meg, ott (a két világháború között, majd 1945 után) demokratikus földreformok állították helyre a földtulajdon és a földhasználat alanyi egységét. ("A föld azé, aki megműveli.") Mindez (tehát a termelői érdek-érvényesítés) egyben a társadalmi modernizációt szolgálta. Ennek bizonyítékául elég arra utalni, hogy az EU közös és tagállamainak nemzeti földpolitikája a családi munkaerőn alapuló földmagántulajdonnal, vagyis a természetes személyiségű földhasználó elsajátítási magánautonómiájának fenntartásával és fejlesztésével válaszol a harmadik évezred új kihívásaira.
Többnyire az agrártörténeti elemzésekből is elsikkad két fontos alaptény, melyek a polgári demokratikus földreformot bármely földosztás látszatreformjától (így a magyar földprivatizációtól is) egyértelműen megkülönböztetik. Egyik minőségi jegy a polgári értékminta. Ez a tulajdon és a használat egységét úgy hozza létre, hogy a földet nemcsak jogilag (névlegesen) adja a termelő tulajdonába, hanem mint termelőeszközt, működő tulajdonként, tehát a föld üzemszerű műveléséhez szükséges feltételek biztosításával és tőkejavakkal együtt. A másik ismérv a demokratizmus. Gyakorlatilag ez -- az agrártermelők többségi érdekeit érvényesítő -- hosszú távú agrár- és földpolitikát szavatol, amely a földhasználó földtulajdonosnak a földművelésből való megélhetését (a piacszabályozás, külső védelem, ár- és támogatási politika stb. eszközeivel) lehetővé teszi. Nem véletlenül az EU már Alapító Szerződésében, az 1957-ben kelt Római Szerződésben a Közös Agrárpolitika egyik sarkalatos céljává tette, hogy az "a mezőgazdasági népességnek megfelelő életszínvonalat biztosítson, elsősorban a mezőgazdaságból élők egy főre jutó jövedelmének növelésével".
Tegyük hozzá, hogy az EU e mindmáig érvényes követelményt a családi farm modelljével együtt olyan fenyegető történelmi helyzetben vállalta fel, amikor a tárgyi valóságtól nemcsak távol állt annak teljesítése, hanem igen kétesek voltak erre az esélyei is. 1945 után ugyanis Nyugat-Európa kényszerpályára került: a szovjet tömb egyes országaiból évtizedek óta biztosított élelmiszer importját a "vasfüggöny" zárta el, míg ha kizárólag a "szabad világ" tengerentúli importjára támaszkodik, ez a kereskedelmi és az árversenyben tartós kiszolgáltatottságot szül. Emiatt csak az a túlélési stratégia nyílt számára, hogy élelmezési biztonságát a mezőgazdasági önellátásra alapozza, a családi farmok üzemszervezete és a földpolitika pedig ezt segítse elő. A célkitűzés helyességét a fejlődési folyamat sikere igazolja: az EU élelmiszer-önellátási szintje a 80-as évekre a legtöbb termékcsoportban meghaladta a 100 százalékot.
A fejlett piacgazdaságok földpolitikája elméleti gyökereinél egy további markáns jegyre kell felfigyelnünk, az állami beavatkozás szerepére. Valójában Rousseau "társadalmi szerződése" eszmeköréből nőtt ki a 19. század természetjogi felfogása, amely a földmagántulajdon létjogosultságát (még inkább a korlátlan tulajdonosi jogokat) a földközösség mint ősi köztulajdon alapján tagadta. A relatív földszűkösség éleződésével e nézet racionális magja lett az állami földpolitikának, azzal a felismeréssel, hogy a termőföld sajátos termelőeszköz-jellege (újra nem termelhető, mással nem pótolható, birtokosának az elsajátításból másokat kizáró monopolhatalmat nyújtó stb. minősége) a földtulajdon állami korlátozását követeli meg. A föld sok célú rendeltetése mellett alapvető funkcióját, az élelmiszertermelő szerepet csak úgy töltheti be, ha az állam a földtulajdon megszervezését és hasznosítását egyaránt e közcélnak rendeli alá. A közérdekűség a fejlett földpiacok valamennyi viszonyának szabályozását nemcsak történetileg, hanem az EU mai és jövőbeli gyakorlatában egyaránt meghatározza. Emiatt a földpiacon szóba sem jöhet az egyéb árupiacokra irányadó szektoregyenlőség és versenysemlegesség, vagyis a társadalom valamennyi tagjának feltétel nélküli és korlátlan mértékű földtulajdon-szerzése, továbbá a tulajdonos érdekét követő szuverén földhasznosítás. A közérdek garanciákat (szakképzettség, életképes üzemméret, a föld művelésben tartása stb.) követel arra nézve, hogy a földhasználó a szűkösen rendelkezésre álló termelőeszközt hatékonyan, a saját érdekein túlmutató közcélokkal (például környezetvédelem) egyeztetve működtesse. A termőföld társadalmi értéke és piaci ára is azt szolgálja, hogy az állami beavatkozás és az önszabályozó piaci mechanizmusok összehangolt rendszerére ésszerű földkészlet-gazdálkodás épüljön. A közérdeken belül a demokrácia pedig azzal érvényesül, hogy a földpiac valamennyi szereplőjét azonos feltételek (végső fokon közigazgatási kényszerrel) szorítják azon normák betartására, amelyek e különleges termelőeszköz birtoklását és felhasználását szigorú társadalmi ellenőrzés alá helyezték.
Közös és nemzeti földpolitika az EU-ban
Az EU-ban az erőforráspiacok közül a földpiac a legszabályozottabb. Ez azt jelenti, hogy a jogállam nem az árupiacon, hanem az erőforráspiacon alakítja ki az állami beavatkozás főszerepét. A földviszonyokat kettős szabályozó politikai hatalom közigazgatási kényszere veszi célba. Az egyik szabályozó elem nemzetek feletti, vagyis az EU közös agrár- és földpolitikája. A másik elem a hazai szabályozás, tehát a földpiac és földhasználat tagállami intervenciója. A kettősség távolról sem jelent automatikus egyirányúságot, mert a korlátozás módja és mértéke a kétféle szabályozó szinten ellenérdekeket hordoz: a hazai rendezésnek számolnia kell termelőinek sajátos érdekeivel és szükségleteivel, amelyek azonban a nemzetközi szabályozással kikényszerített, erősebb ellenérdekekbe ütköznek. (Például a kvóta-rendszer szerinti termelés-korlátozás.)
A földbirtok-politika -- akár a keynesizmus szerinti szigorú állami beavatkozáson, akár a hayekizmus szabadpiaci, liberális módszereit követő gazdaságpolitikán alapuljon -- összetett célrendszert követ. Az egyes célok ugyan bizonyos preferencia-skála szerint tagozódnak, mégis egymással gyakran inkonzisztensek, keresztezik egymást. Emiatt egyik szabályozó elem kiolt(hatj)ja a másikat, olykor a főszabály helyett a kivétel válik rendező elvvé, vagy az informális piackapcsolat dönti el a földviszony sorsát. (Például a hatósági ingatlanár vagy földbérleti díj megkerülése.) A földpiac működészavarai összefüggnek a nagyszámú közvetítettség torzító hatásaival is, amelyek abból erednek, hogy a mezőgazdasági árupiac változó követelményeket támaszt a földhasznosítással szemben. A kérdést leegyszerűsítve arról van szó, hogy a föld keresletét végső fokon az agrártermékek iránti kereslet határozza meg. Ugyanakkor a földpiaci szabályozás történetileg változó agrár- és földbirtokszerkezet-politikát szolgál, amelynek tartalma a prioritások (például az életképes családi gazdaság erősítése) mellett is az új kihívásokat követi.
Az EU összetett földpolitikai eszköztárát és annak bonyolult működését csak külön tanulmány vázolhatná fel.1A kifejtés lehetősége nélkül itt néhány általános megjegyzésre szorítkozunk.
A termőföld az EU-ban nem a versenyszférához tartozó árupiac tárgya, hanem térhez kötött, területi alkotóeleme a tagállamok nemzeti szuverenitásának. Ez az oka annak, hogy az EU közösségi joga, az acquis communautaire nem terjed ki a földforgalom, földtulajdon, földhasználat és földügyi igazgatás -- egyszóval a földjogi viszonyok -- akár csak alapelvi szintű rendezésére, hanem azt a tagállamok hatáskörében tartja (Római Szerződés 222. cikkelye).
A közös földbirtok-politika a tagállamok földviszonyaira a fentiek ellenére alakító hatást gyakorol, éspedig kétféleképpen. Közvetlen beavatkozást jelent, hogy az EU tiltja tagállamainak a Közösség más országaiban honos külföldiek nemzeti alapú diszkriminációját, vagyis a földszerzésnél és -hasznosításnál a hazaival azonos elbánást igényel bármely EU-tagállam polgárának. Ezt az irányelvet a természetes személyek letelepedési szabadsága (a belföldiekkel azonos feltételek szerinti munkavállalása és cégalapítása) indokolja, tehát fel sem merül, hogy jogi személyek földtulajdon-szerzését is elő akarná segíteni (52. és 54. cikkelyek). Másfelől a megkülönböztetés tilalmát csak irányelv érvényesíti, vagyis olyan jogforrás, amely -- az EU tanácsi és bizottsági rendelettől eltérően -- nem kényszeríthető ki, közvetlen belföldi hatálya nincs, hanem csak ajánlás.
A nemzeti jog tulajdonszerzési szabályait tehát a közösségi jog még e szűk sávban sem érinti.2
A másik alakító hatás jóval meghatározóbb, bár csak közvetve avatkozik be a tagállamok földviszonyaiba. Ez nem más, mint az EU strukturális földpolitikája. A közös agrárpolitika részeként 1958-tól napjainkig ez -- a támogatás-politika változó céljaival és intézményrendszerével -- hosszú fejlődési pályát futott be, jövőjét pedig az AGENDA 2000 reformcsomag vitaanyaga jelzi. Az elemzés lehetősége hiányában arra utalunk, hogy az 1958-as stresai konferencia óta a struktúrapolitika középpontjában az életképes méretű családi gazdaság földszükségleteinek kielégítése áll. A Sicco Mansholt nevéhez fűződő Mezőgazdaság 1980 nevű terv (1968) többek között a földkoncentrációval igyekezett az életképes agrárüzemek fejlődését segíteni.3 A földhasználati célok változásával (nem utolsósorban a regionális politika vidékfejlesztést és agrár-környezetvédelmet előtérbe helyező új intézményeinek hatására) 1988-tól díjazták az önkéntes földpihentetést. A közös agrárpolitika 1992. évi (ún. Ray MacSharry-féle) gyökeres reformja pedig -- amely a világpiaci árszintet meghaladó termelői ártámogatás helyett a termelt mennyiséghez nem igazodó, jövedelem-kiegészítő prémiumot nyújt -- kötelezővé tette a nagykultúrák vetésterületének évente változó mértékű, rotációs és nem rotációs ugaroltatását. (A földpihentetés kötelező mértéke előbb 15 százalék arányú volt, 1996-tól ez 5 százalékra csökkent.)
A termeléskorlátozó földpolitika két vonása különösen tanulságos lehet számunkra. Egyfelől az, hogy az EU szabályozása különbséget tesz a versenyszférába és a szociális háló alá tartozó agrártermelők támogatása között. Az utóbbi csoportot a kistermelők alkotják, akik a regionális átlaghozamok alapján legfeljebb 92 tonna gabona termelésére alkalmas gabona-, olajnövény- vagy fehérjenövény-termelő területre igénylik a kompenzációt. E személyek nem kötelesek a földpihentetésre, és a támogatáshoz is egyszerűsített eljárás szerint juthatnak. A többi ún. kereskedelmi termelő viszont az arra irányadó normák betartásával földjének egy részét pihentetni köteles. A másik tanulság az, hogy a termelést visszafogó (időszakos vagy végleges) földkivonással (set-aside) tér nyílt a táj- és környezetvédelemre (erdősítési programokra, nemzeti parkok, természetvédelmi területek kijelölésére), a külterjes agrártermelés ösztönzésére.
A földjogi viszonyok klasszikus értelemben vett szabályozása, így a termőföld megszerzésének, forgalomképességének, hasznosításának, öröklésének stb. rendezése tehát nem az EU, hanem a nemzeti földpolitika feladata. Az e körbe tartozó főbb jogintézmények a következők:
* a földtulajdonszerzés korlátozása
-- a tulajdonszerzés esetére előírt megszorításokkal (pl. a szerződés érvényességének hatósági engedélyhez kötése)
-- a megszerezhető ingatlan mértékének maximalizálása útján;
* az egy üzem által hasznosítható földterület mértékének meghatározása (a támogatható birtokminimum és -maximum rögzítése);
* a földbérlet (haszonbérlet) érdekkiegyenlítő szabályozásával a földhasználó, mint mezőgazdasági üzemvezető, termelői-beruházói biztonságának megalapozása;
* az öröklési jogszabályokkal a föld elaprózódásának fékezése, a mezőgazdasági főfoglalkozású örököstárs tulajdonszerzésének és ezzel a farmgazdaság stabilitásának támogatása;
* az elővételi (elő-haszonbérleti) joggal a szomszédos földhasználó földszerzésének, ezzel az ésszerű üzemméret-bővítésnek a segítése;
* az államot vagy az e célra létesített közhasznú társaságot megillető elővételi jog gyakorlásával intervenciós állami földalap létesítése, ezzel a tagosítások szervezése, a birtoktagoltság felszámolása4;
* az adó- és pénzügyi jogszabályokkal az ésszerű földhasználat preferálása.
A fenti eszköztár különböző elemeit az egyes tagállamok sajátos helyzetüknek és történelmi hagyományaiknak megfelelően működtetik. A földpolitikát alakító tényezők között jelentős szerep jut a természetföldrajzi adottságoknak, a relatív földszűkösség mértékének és regionális szóródásának is. Minél kevesebb az elérhető, jó minőségű föld, a földforgalom szabályai rendszerint annál szigorúbban őrködnek a rendeltetésszerű földhasználat fenntartásán, és társadalmi ellenőrzéssel gátolják a földalap közérdeket sértő csökkentését.5
Általános tapasztalat, hogy a földpolitika érvényesítésében széles hatásköre van a közhasznú intézményeknek és a helyi szervezeteknek (köztestület, kamara, hatóság stb.). Így a tulajdonszerzéshez és a föld bérbeadásához szükséges hatósági engedélyezést a helyi települési önkormányzat gyakorolja. E rendszerben az érdemi döntést az adott térség gazdálkodási feltételeit és érdekeit közvetlenül ismerő állampolgárok hozzák. Emellett a földhasználók demokratikusan szabályozott eljárásban érvényesíthetik érdekeiket.
A tulajdonszerzés feltételeinél mind az engedélyezés, mind a birtokmaximum terén szigorú kötöttségekre és teljes liberalizmusra egyaránt akad példa.6 A lényeg azonban korántsem a birtokmaximum, hanem a mezőgazdasági üzem nagysága. Az EU agrártámogatása ugyanis nem szektorsemleges: meghatározott gazdasági mutatók (terület hektár-mértéke, állatszám, illetve egy hektárra jutó állatsűrűség) meghaladása esetén a földhasználót kizárja bármely közösségi juttatásból vagy egyéb kedvezményből. Ezen a döntő ponton lép elő a közös agrárpolitika általános törvénye, amely az életképes családi gazdaságot minősíti a földhasználat alapmodelljének, ezért sem a törpebirtokot, sem a nagybirtokot nem hajlandó támogatni. Ez pedig olyan kényszer-automatizmus, ami önmagában kizárja a nagyüzemi földkoncentrációt, a bérmunkára alapított nagybirtokot. Ezért ez az üzemtípus az EU olyan tagállamaiban sem jelent meg, ahol a földtulajdonszerzés korlátlan mértéke egyébként (különösen a birtoknak földbérlettel való kiegészítésével) ennek kedvezne (például az Egyesült Királyságban).
A jogi személy földtulajdona
E kérdés uniós rendezése különösen fontos számunkra, nemcsak a kialakult magyar földbirtokszerkezet miatt, hanem főként a tervezett jogalkotási diktátumra figyelemmel. Tény, hogy adott történelmi helyzetben a mezőgazdasági tőkehiány enyhítése egy országban -- kivételesen és átmenetileg -- jogcímet teremtett jogi személyek, társaságok földtulajdon-szerzésére.7Azonban erre az esetre is igaz, hogy "kivétel erősíti a szabályt". Az egyetlen francia példán kívül nem tudunk róla, hogy bármely EU-tagállam engedélyezné jogi személy termőföldtulajdon-szerzését. A nem természetes személy földtulajdonosi pozíciója ugyanis merőben tagadná a földtulajdon-földhasználat szerves alanyi egységét és a közös agrárpolitika arra épülő üzemszervezeti modelljét, a saját munkaerőre (nem bérmunkára) alapozott családi gazdaságot. Ehhez képest a tagállamok nemzeti jogában a jogi személy földtulajdoni szerzőképessége egyetlen esetre szűkül. A bank, mint a földjelzálog jogosultja, a jelzálog-kötelezett adós szerződésszegése (nem fizetése) címén élhet a biztosítékul lekötött zálogfedezet (a termőföld) terhére követelésének közvetlen kielégítésével, magyarán -- az egész farmgazdasággal együtt -- megszerezheti az adós földtulajdonát. Csakhogy ez a tulajdonszerzés nemcsak speciális feltételekhez kötött, hanem korlátozott idejű is (többnyire legfeljebb három évre szólhat). Távolról sem az a cél, hogy a földdel a bank gazdálkodjon (ezt még átmenetileg is nehéz megoldani, noha az agrárjog erre számos előírást és szigorú szankciókat hoz), hanem a bank is abban érdekelt, hogy a földtulajdont mielőbb természetes személy földhasználóra ruházza át, vagyis a föld visszakerüljön a magángazdálkodásba. Hogy az utóbbi főszabály mennyire töretlenül él, azt egy angol példa világíthatja meg.8
A fenti jogi helyzettől és az EU-tagállamok gyakorlatától különböző kérdés, hogy az EU a jogi személy földtulajdonszerzését tekintve mit javasol a hozzá csatlakozni kívánó társult (KKE) országoknak. Az EU Bizottsága által az 1995 decemberi Madridi Csúcstalálkozóra készített Mezőgazdasági Stratégiai Tanulmány erre nézve a következőket tartalmazza: a privatizáció befejezését a szektor- és mérettípusok természetes gazdasági szelekciója követi. "A kormánypolitikáknak elő kell segíteniük ezt a gazdasági folyamatot, és minden gazdálkodó, szervezeti és mérettípust egyenlő elbírálás alá kell vonniuk. E tekintetben számos olyan intézkedést be lehet vezetni, amely az összes farmtípus számára a következő, hatékony termelést elősegítő feltételeket teremtené meg:
-- jogi személy általi tulajdonlás és külföldi befektetés engedélyezése,
-- földtulajdoni bejegyzés (nyilvántartás) elvégzése, és a tulajdonosi kategóriák rögzítése" stb.9
Az EU Bizottsága a fenti javaslatához hozzáteszi, hogy "ezen intézkedések a gördülékeny termőföldpiac létrehozása és az agrár-magánbefektetések lehetővé tétele miatt szükségesek. Jelen pillanatban ezek az intézkedések talán hasznosabbak, mint a mezőgazdasági befektetések pénzügyi támogatása vagy egy adott farm-modell, üzemforma preferálása".
Brüsszel tehát -- a magyar közvéleménnyel soha nem közölt fontos dokumentum tanúsága szerint -- a földviszonyok modernizációjára a jogi személy földtulajdon-szerzését és ennek a külföldi tőkebevonással való összekötését javasolja a KKE országoknak. Olyan elsajátítási-uralmi képletet, a bérmunkára épülő nagybirtok jogi dominanciáját, ami tagállamainak nemzeti földviszonyaitól "idegen test", a feudális földtulajdon meghaladásával (esetenként évszázadok óta) a történelem süllyesztőjébe került. Ne feledjük, hogy az EU-ban egyetlen társas földhasználati forma sem fogadja be a jogi személy földtulajdonát: a beszerző, feldolgozó, értékesítő, de még a termelői szövetkezések is a kooperációra lépő magángazdák egyéni földtulajdonán alapulnak. A koncentrációs folyamat lényege, hogy -- amint ezt holland kutatók megfogalmazzák -- "a család farmja a családok farmjává válik". A társasági jognak a földviszonyokba történő behatolásával még inkább ez a helyzet, hiszen még eseti példa sincs rá, hogy a gazdák társasági cégalapítása bármely formában elvonná vagy korlátozná földtulajdonukat.
Hihető-e, hogy a földhasználat eltérő üzemtípusai közt a jogi személy földtulajdonossá válása hozhatja meg a -- politikai szólamként megcsillantott -- szektoregyenlőséget és a "gördülékeny földpiacot"? Egyáltalán, ha a jogi személyként megjelenő tőkeerő mezőgazdasági nagybirtokká szervezi önmagát, a földmonopólium ilyen kiterjedt egyeduralma mellett beszélhetünk-e még földpiacról, a nagybirtokon kívül rekedt kisegzisztenciák földszükségleteinek reális áron történő kielégítéséről? (A magyar parasztság többmilliós tömegének kisemmizettségét, nyomorát, soha ki nem elégített földéhségét évszázadokon át nem a nagybirtok rendíthetetlen földtulajdonosi monopóliuma okozta-e?)
Az ellenvetéseket szükségtelen sorolni és rendszerezni. Enélkül is nyilvánvaló: a brüsszeli szócsövön át a globalizmus szirénhangjai szóltak Kelet-Európához. Az OECD multi- és transznacionális mamutcégeinek beruházás-védelmi előszerződés-tervezet címén közzétett diktátumát ismerve -- amely legalább két évtizedre gyarmati függést kíván kényszeríteni a tőkeerővel megszállt országok gazdaságára -- nem lehet kétséges, hogy a "tőkés társaságok világuralma" (Korten) az EU politikai mechanizmusát is felhasználja Közép-Kelet-Európa kisajátítására. A Pareto-optimum szerinti viszonylag leghatékonyabb (a befektetés megtérülését és a legmagasabb profithozamot szavatoló) módszere ennek pedig a külföldi társaság közvetlen földtulajdonszerzése lehet. Ez számos kerülőutat megtakarít (nincs szükség a helyi komprádor burzsoázia költséges korrumpálására, vegyes vállalatok beiktatására stb.), és "rövidre zárja" a profittermelést. A termelési tényezőket, illetve a föld-munkaerő-tőke erőforrásokat minimális üzleti kockázattal egyesítheti, mert a tőke új térségében nemcsak a minőségi munkaerő ára töredéke az OECD átlagának, hanem az EU földpiaci áraihoz képest a földtulajdont csaknem ingyen, jelképes áron lehet megszerezni. Az így elsajátított földtőkét és ezzel a "multik" monopoluralmát pedig a magántulajdon szentsége, a dologi jog alkotmányos garanciái mindenkivel szemben védik, hiszen a tőkebefektetés jogállamban történik.
Mindez azzal járna, hogy a hazai lakosság -- sem a mezőgazdasági versenyszférában, sem az önellátás részfoglalkozású földműveléssel való kiegészítéseként -- többé nem jutna termőföldhöz, amely végleg a karvalytőke prédája lenne. A tőkeerejét nagyüzemmé koncentráló jogi személy földlekötése és gazdasági-politikai hatalma ugyanis a földszűkösséget végletesen kiélezné, saját földszükségleteinek kielégítésén túl a földforgalmat befagyasztaná. Avagy talán a brüsszeli felvetésben a kelet-európai földviszonyok számára éppen ezek a következmények jelentik a szociális piacgazdaság rajnai modelljét?
A nemzeti földpolitika a fenti diktátumra (amely szerényen "javaslatnak" tünteti fel magát) csak egyféle választ adhat: a jogi személy földtulajdonának kategorikus kizárását. A volt KGST-országok tanultak történelmükből, mikor 1989 után valamennyien (a balti államok is) -- Magyarországot kivéve -- a reprivatizációval európai mintájú, polgári földreformba kezdtek. Földtulajdont csak természetes személynek biztosítanak, míg a külföldiek tulajdonszerzését elutasítják. A nagybirtok kialakulásának azzal vetnek gátat, hogy tiltják a jogi személyek földtulajdon-szerzését.10
Mi a helyzet nálunk? Nemcsak az EU-val társult országok, hanem a volt szovjet tömb államainak teljes körű számbavétele arra a megdöbbentő felismerésre vezet, hogy a földviszonyokban kizárólag a Magyar Köztársaság tekinti magát a brüsszeli "modernizációs kezdeményezés" címzettjének: a kormány elszánt lépéseket tett a gazdálkodó jogi személyek földtulajdonának bevezetésére.
Nagybirtokkal Európába?
Az EU közösségi és nemzeti földpolitikájának viszonyát azért kellett tisztázni, mert ez a magyar uniós csatlakozási törekvések részére több fontos tájékozódási pontot ad. Az egyik markáns alaptény a nemzeti földbirtok-politika súlya és szerepe. Az EU itt nem vonja el a tagállamok hatáskörét, ellenkezőleg, annak önállóságát szavatolja. Ezért uniós tagságunk esetén a Közösség a hatályos magyar föld- és agrárjogot kötelező érvényűnek tekinti, amely a nemzetközi viszonylatban is irányadó. A nemzeti földjognak tehát stratégiai érdekérvényesítő szerepe van.
Gyakorlatilag a magyar földviszonyok jövője -- a jogintézményekkel lefedhető valamennyi vonatkozásban -- attól függ, hogy "itt és most" milyen intézményeket, milyen rendeltetéssel alakítunk ki, mert szükségképp csak azokat "vihetjük magunkkal az EU-ba". Így például ha a magyar földtörvény akár a belföldi társaságoknak és a szövetkezeteknek, akár a külföldi természetes vagy jogi személyeknek (kifejezetten vagy közvetve) földtulajdon-szerzési jogcímet ad, úgy azt EU-tagként többé az EU illetőségű jogalanyoktól sem tagadhatnánk meg, mivel ez a közösségi jogba, a diszkrimináció tilalmába ütközne.
Más oldalról viszont a nemzeti földjog önvédelmi eszköztárát is az EU csatlakozásunkig kell intézményesíteni ahhoz, hogy a magyar érdekek a földkészlet-gazdálkodásban ne sérüljenek belépésünk után. A tisztánlátáshoz csak egyetlen példa. Ha a magyar jog az ésszerű üzemméretnek megfelelő birtokmaximumon túl azt is előírná, hogy termőföldet csak az a természetes személy szerezhet tulajdonul, aki az FM által igazolt agrár-szakképzettséggel bír, legalább öt éve a föld fekvése szerinti település állandó lakosa, az üzemet saját maga vezeti, a földet saját (és családja) munkaerejével műveli, vállalja legalább öt évre, hogy nem hagy fel a műveléssel stb., úgy a külföldi spekulációs tőke eleve kénytelen lenne lemondani a magyar földről anélkül, hogy hazai jogunk az EU jogába ütközne. Annak a külföldinek viszont, aki a fenti előírásoknak eleget tesz, nem indokolt a tulajdonszerzési jogcímét kizárni.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a mai földjogi rendezésnek mennyire összetett és távlatos kihatásai várhatók a jövőre nézve, emiatt pedig súlyos felelősség terheli a jogalkotót bármely ésszerűtlen vagy az érdekeinket feladó lépésért. Épp ezzel függ össze a közösségi földpolitika másik alaptanulsága. A jogi személy földtulajdonszerzését célzó diktátum, illetve az arra történt eltérő reagálás (a többi közép-kelet-európai ország és Magyarország részéről) világossá teszi, hogy bármely ország EU-integrálódása csak akkor szolgálhatja társadalmi fejlődését (ezen belül földviszonyainak modernizációját), ha az uniós csatlakozással nem kényszerül nemzeti érdekeinek feladására.
Lássuk most már -- a nemzeti érdekkötöttség mércéjével --, milyen úton jár a magyar földpolitika?
Több kutatási jelentésben és folyamatelemzésben rámutattam, hogy az 1989-től napjainkig eltelt idő földviszonyaink sorsában a demokratikus földreform "elsikkasztásának" korszakaként értékelhető.11Az agrártermelők (mint természetes személyek) földtulajdonának megteremtése helyett a kormányok csak egy szűk hatalmi elit elsajátítási magánautonómiáját szolgáló földprivatizációt hajtottak végre. A földbirtokszerkezetben nem kezdődött el a tulajdon és a termelőszervezet évezredes elkülönülésének felszámolása, mert -- új hatalmi csoportosulásban -- fennmaradtak a jogi személy nagyüzemek, amelyeknek bérelt földjét bérmunkások művelik. Nem nyílt élettér az életképes kisüzemek előtt, és az agrárstruktúrából továbbra is hiányoznak a középüzemek. A földek 45 százalékát (növekvő arányban) profitorientált káefték, másrészt a szövetkezetek (mint "álcázott tőketársaságok") hasznosítják. Mivel az agrárválság miatt az utóbbiak eleve feladták a szövetkezés alapelveit, és egyébként sem a polgári értékmintára (önszerveződő gazdák személy- és vagyonegyesítésére, a tagok földmagántulajdonára) épülnek, ezzel a földhasználatban a nagybirtok modelljéhez közelítő üzemforma vált uralkodóvá. Ez -- a versenyképesség növelése és a profit-maximalizálás címén -- lemond a mezőgazdaság olyan alapfeladatainak teljesítéséről, amelyek az EU-ban a közös agrárpolitika prioritásai. (A helyi lakosság foglalkoztatása, vidékfejlesztés, környezetvédelem stb.)
A földalap 55 százaléka ugyan természetes személyek használatában áll, azonban működő tulajdonnal csak egy szűkebb vállalkozói réteg, az 51 ezer főfoglalkozású gazda rendelkezik. Az 1,8 millió földtulajdonos 80 százaléka legfeljebb egy hektárt birtokol, tehát a privatizációval sem jutott több földhöz, mint amit korábban a háztáji és az illetményföld-használat mini parcellája nyújtott. Ha ehhez hozzátesszük a birtoktagoltságot (az egyéni gazdaságok földterülete közel 2,5 millió tagban fekszik), látható, hogy a nem nagyüzemi birtokszerkezetet a törpebirtokok nyomasztó túlsúlya uralja.
Milyen "nemzeti" földpolitikát érvényesít a jogalkotás az EU-csatlakozás előkészítésére? Az egyik döntő lépés a földvédelem "EU-konform korszerűsítése". A törvénytervezet bármely (akár külföldi) szervezet területigénnyel járó beruházása számára -- tulajdonszerzési és térmértéki korlátozás nélkül -- megengedi termőföldnek a termelésből más célú, végleges kivonását, ha ezt a hatóság engedélyezi és a beruházó a földvédelmi járulékot megfizeti. Tudni kell, hogy az utóbbi többnyire még a földpiaci árat sem éri el, holott -- a nemzetközi gyakorlat szerint -- csak a piaci árszint többszörösének földvédelmi járulékként való kikötése szoríthatja a beruházót az ésszerű földtakarékosságra. E jogalkotási diktátum olyannyira abszurd, hogy aligha minősíthető. A ma is erélytelen földvédelem kiiktatásával a földkészlet-gazdálkodásról teljesen lemondana, a termőföldet a karvalytőke szabad prédájává tenné. Egyedül a beruházó szándékától és pénztárcájától függne, mit, milyen mértékben kíván megvenni.
A "kinek az érdekében?" kérdése hasonlóan nem szorul találgatásra annál a tervezett törvénymódosításnál, amely korlátlan földtulajdonszerző képességgel kívánja felruházni a jogi személyek közül a gazdasági társaságot és a szövetkezetet. Az ezt alátámasztó érvek (így a jogi személyek közti mai diszkrimináció megszüntetésének alkotmányos igénye, e lépéssel a stagnáló földpiac beindítása stb.) -- széles szakmai elemzés szerint -- nem lépik túl a leszerelő ideológiát.12 A nagyüzemi lobby rejtett érdeke a jogi indokoknál jóval prózaibb: a valós indíték a nagybirtokot megalapozó magán-földtőke eredeti felhalmozásának a jogi szentesítése. A nagyüzemek a kárpótoltak és a szövetkezeti részarány-tulajdonosok befagyasztott, immobil földjét bérlik. E földeknél a nevesítés és a földkiadás -- több mint hét éve fenntartott -- "zsákutcájával", a földvisszatartással és a tulajdonosi rendelkezés kizárásával a nagyüzemi haszonbérlők elérték a birtokukba került földvagyon mesterséges leértékelését, forgalomképtelenségét. Már csak politikai-hatalmi aktus -- a jogi személy legitim tulajdonszerzési képessége -- kell ahhoz, hogy a földalapot földár fizetése nélkül, jelképes ellenszolgáltatásért (esetleg a költségvetés terhére, amint az a kívülállók szövetkezeti üzletrészeinek megkaparintásával történik) a tulajdonukba vegyék.
A nagyüzemi földtulajdon mellett szóló "egzakt közgazdasági érvek" közt feltétlenül szólni kell arról a közfelfogásról, hogy csak versenyképes mezőgazdasággal léphetünk be az EU-ba, ennek viszont (főleg a gabonatermesztés és más stratégiai ágazatok nagyüzemi földhasznosítást kívánó optimalizációs igénye miatt) kulcskérdése a nagyüzemek innovációja és tulajdonosi pozíciójuk erősítése. Mi itt a valóság? Az esetleg elfogultsággal vádolható kutatói álláspont helyett hadd idézzük a Külügyminisztérium Integrációs Államtitkárságának véleményét: "A magyar agrárstruktúrát hátrányosan érinti, hogy minden kompenzációs kifizetésre üzemi szintű maximum bevezetését tervezik." (Tudniillik az EU-ban.) "Cél az, hogy a kevésbé versenyképes kisüzemek jussanak támogatáshoz. Amennyiben sikerül elérnünk a kompenzációs jogosultságot, gazdaságaink nagy része mérete miatt nem juthatna területével vagy állatlétszámával arányos kifizetéshez."13
A tény világos. A kérdés csak az, miért nem tudhat erről a magyar közvélemény? Talán az uniós csatlakozás-ellenesség politikailag nem kívánatos felerősödésének a veszélyei és ezeknek a valóság elrejtésével történő elhárítása fontosabbak-e, mint a nemzeti érdekű földpolitika megalapozása? Az előbbi cél szentesítheti-e eszközét, a társadalom kiskorúsítását? Úgy tűnik, a valós összefüggések letagadása nagyon is érthető.
Mi következik annak hivatalos (szakpolitikusi) beismeréséből, hogy "nem vihetünk nagybirtokot Európába"? (Tudniillik, nincs, aki eltartsa.) Elsősorban az, hogy ha -- az agrárium, sőt a mezőgazdasági népesség sorsán is túlmutató -- polgári modernizáció nem is követelné égető szükségszerűséggel a földhasználó személyes munkavégzésén alapuló földmagántulajdon megteremtését, a családi gazdaság életképes üzemméretű rendszerének kifejlesztését, úgy (ettől az értékmintától akár eltekintve is) a paradigmaváltás objektív fejlődési követelmény, mert a nagybirtok útjában áll az uniós csatlakozásnak. Vagy Európa, vagy Dél-Amerika. (Az extenzív, a bérmunkát kiszipolyozó nagybirtok és a lumpen szinten vegetáló, életképtelen törpebirtok kettőssége.)
De az alaptétel azt is azonnal elárulja, hogy épp az a politikai erő ragaszkodik körömszakadtáig a nagybirtokhoz (most a "jogi bebetonozására" készülve), amely harsány demagógiával hirdeti, hogy egyedül ő illetékes utat mutatni a tévelygő népnek "Kánaán felé". Lehet-e hitele az egymást kizáró feltételekhez történt politikai elkötelezettségnek? A konfliktus végül is a nagyüzemi hatalmi elit önzését leplezi le. Valójában szó sincs róla, hogy a jól informált uralkodó réteg ne tudná (a társadalom más csoportjainál jóval előbb és megbízhatóbban), melyek az EU-csatlakozás követelményei és kizáró okai. Csakhogy elsajátítási pozíciójának sajátos nehézségek (rejtett kerülőutakkal: lásd részleges kárpótlás, szövetkezeti átalakulás stb.) árán, csupán több lépcsőben megvalósítható kiépítése miatt nem tehet mást, mint hogy -- átmenetileg, kényszercselekvésként -- egyszerre "két vasat tart a tűzben": az EU-integráció modernitási ígéretét és a nagyüzem (döntően a szövetkezeti forma) igényeit.
A szociológiai alapkutatások már 1994-től rámutattak, hogy tulajdoni tartalmukat tekintve az államszocialista nagyüzemek utódszervei (a társaságok és a szövetkezetek) ténylegesen sem a köz-, sem a magántulajdon képletébe nem illeszthetők, mert átmeneti, vegyes alakzatok. Mindaddig, míg a korábbi közvagyont annak kisajátítói nem tudják az egyéni magántulajdon vagy a társasági jog legális vagyonegyesítő formái alá vonni, addig a "szövetkezeti cégérre" szükségük van, mert az teremt jogcímet költségvetési támogatásuknál a pozitív diszkriminációra, kellő politikai erejük esetén pedig (a jogi személyiség leplébe burkolt) földtulajdonszerzésre.
Az alapvető gond az időtényező. Amíg ugyanis a gazdasági-hatalmi harc (a maga bizonytalansági elemeivel) végbemegy, a nemzeti földpolitika legfeljebb jelszavakban élhet, és kétséges, hogy a földviszonyok európai mintájú, polgári értékrendje belátható történelmi távon egyáltalán kialakulhat-e.
Nemzeti földpolitikát!
Földviszonyaink mai rideg valósága nem azt jelenti, hogy a kialakult helyzeten az állami beavatkozás (radikálisan és/vagy fokozatos terápiával) többé nem változtathat. Szűkebb szakmai körökben a kitörési pontok is megfogalmazódtak. Csak néhány címszó közülük: a ma bérbe adott földekből 500-700 ezer hektár felvásárlásával állami intervenciós földalap létesítése a magángazdálkodás földellátása, az általános birtokrendezés és a szociális földprogramok részére; a 300-400 ezer hektárra terjedő jogellenes külföldi földhasználat földhivatali hatósági felszámolása; a jogi személy gazdálkodók földtulajdonszerzését szükségtelenné tevő, mezőgazdasági vállalkozói haszonbérlet bevezetése, az egyéb bérleti intézménytípusok érdekkiegyenlítő szabályozása; a magángazdálkodás életképes üzemeinek hosszú távra szavatolt, megkülönböztetett állami támogatása; a földpiac intézményrendszerének az agrárüzem feltételrendszerét középpontba állító kialakítása stb. Az is tény azonban, hogy -- nyilván a modernizációs úttévesztés, illetve a polgári értékminta ellen ható politikai erők miatt -- ma Magyarországon nincs földpolitikai koncepció, mint ahogy nem alakult ki hosszú távú agrárpolitikai stratégia sem. A földkérdés tehát politikai kérdés abban az értelemben is, hogy kellő súlyú politikai ellenerők társadalmi összefogása nélkül illúzió marad a polgári földviszonyok hazai létrejötte.
Jegyzetek
1. L. Tanka Endre: A földbirtok-politika alapkérdései az átalakuló magyar mezőgazdaságban. AKII, Bp., 1993. 17--48. o. és Pálovics Béláné: Földbirtok-politika az EU-ban. Info-Társadalomtudomány, 11. sz. 7--13. o.
2. Az EU eddigi jogalkotásában a külföldiek földtulajdonszerzését könnyítő két dekrétum született 1963-ban. Az egyik lehetővé kívánja tenni bármely tagállamban a társországbeli állampolgár földvásárlását, ha ott korábban már legalább két éven át magángazdaságban bérmunkát végzett. (63/261. sz.) A másik szerint engedélyezni kell a földvásárlást annak a külföldinek, aki elhagyott, legalább két éve nem művelt gazdaságot kíván megvenni. (63/282. sz.) Látni kell, hogy mindkét előírás agrárpolitikai tartalma évtizedek óta elavult. A háború után ugyanis sokáig a mezőgazdasági munkaerőhiány gátolta a termelést, másrészt az önellátási cél a teljes körű földhasznosítás ösztönzését diktálta. A 80-as évtized túltermelési válságával viszont e tendenciák ellenkező előjelűre fordultak: a fölös munkaerő megcsapolása vált szükségessé, a földek művelésből való kivonását pedig (mint önkéntes vagy kötelező ugaroltatást) külön támogatási rendszer szorgalmazta. A bérmunkás-szükséglet és az elhagyott föld művelésbe vonása tehát nem lehetett többé ok a külföldi földtulajdon-szerzés támogatására.
3. 1970--80 között, a tízéves terv során a Hatokban az átlagos birtoknagyság 1 hektárral (13,7 hektárra) nőtt, de a Kilencekben is csak 17 hektár volt. A farmok közel 80%-a azonban még mindig 20 hektár alatt maradt.
4. Például Franciaországban évente 700 hektárt tagosítanak. A 23 millió hektár termőföldalapból már 13 millió hektárt rendeztek.
5. Például mivel Ausztria kb. 66 százaléka hegyvidék, a földforgalom hatósági engedélyezésének és a földvédelemnek több kötöttsége, szigorúbb mércéje érvényesül, mint például a termőfölddel viszonylag jobban ellátott Egyesült Királyságban és Dániában.
6. Így az Egyesült Királyság és Hollandia sem a földvásárlók körét, sem a megszerezhető tulajdon mértékét nem korlátozza. Ezzel szemben Dániában a maximális üzemméret 1989-ig 125 hektár volt, azóta viszont megengedett 5 gazdaság együttes vezetése. 30 hektár feletti farmot ma is csak helyben lakó személy szerezhet, aki a földet maga műveli és az előírt mezőgazdasági szakképzettséggel rendelkezik.
7. Az 1962. évi francia agrárorientációs törvény szorgalmazta, hogy pénztőkések földet vegyenek és azt bérlettel hasznosítsák. Növekvő földárak mellett a spekulációs tőke élt e lehetőséggel: 1984-ig 7000 társaság 450 ezer hektár földet adott bérbe. A földárak csökkenése viszont a profitszerzést visszavetette, a befektetők -- közhasznú társaságok útján -- szabadulni igyekeznek a földtulajdontól, a földekre városokban, sőt külföldön is vevőket keresnek.
8. Ismert, hogy az Egyesült Királyság az EU-15 közül a legliberálisabb nemzeti agrár- és földpolitikát követi. (Jellemző, hogy még külön hitel- és kamattámogatást sem nyújt a farmereknek, akik csak bármely más szektorral azonos kamatláb mellett kaphatnak kölcsönt a kereskedelmi bankoktól.) Ugyanakkor a brit jogszabályok kizárják a bankok, biztosító társaságok földtulajdonszerzését, és meggátolják, hogy a telepítési, városfejlesztési célokat szolgáló időszakos jogszerzést a bank tartós vállalati földtulajdonná változtathassa.
9. L. 7.5. Struktúrapolitika, 31. o.
10. A számos országból felhozható példák közül a jogi személy földtulajdonának tagadására különösen jellemző Csehország jogalkotása. Eszerint még az állami gazdaságokból (tehát az állami földtulajdonból) átalakult szövetkezetek vagy társaságok is csak úgy juthatnak földhöz, ha azt az állam a szövetkezetet (társaságot) alkotó természetes személyeknek eladja. (Lásd Novák Tamás: A földtulajdon kérdése néhány közép-európai országban. Info-Társadalomtudomány, 41. sz. 24. o.)
11. Tanka Endre: Századvégünk elsikkasztott magyar földreformja. A falu, 1997., Nyár, 38--45. o. U. ő: Törvénykezés a földről. A falu, 1997., ősz, 17--25. o. U. ő: A magyar földtulajdoni és földhasználati viszonyok alakulása. Info-Társadalomtudomány, 41. sz. 15--21. o.
12. Bizonyítható, hogy a káefték és szövetkezetek alacsony tiszta jövedelme nem tenné lehetővé, hogy reális piaci áron megvegyék az általuk bérelt földet. Becslések szerint egy átlagos termelési kapacitású mai szövetkezet csak 30 év során gazdálkodhatná ki egy hektár föld piaci árát. Ennek megfizetése viszont tartósan visszavetné a versenyképességét, mert elvonná tőle a halasztást nem tűrő technikai-innovációs fejlesztés forrásait. Magyarán: Nincs miből földet vennie.
13. Az AGENDA 2000 dokumentumcsomaggal kapcsolatos magyar értékelés. (Külügyminisztérium Integrációs Államtitkársága, 29. o.) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-02 20:43:36, vasárnap
|
| |
| |
A találkozás
Szokatlanul kellemes őszi éjszaka volt. Keme csendben, gondolataiba mélyedve sétált hazafelé a kihalt utcán. Élvezte, hogy egyedül van, senki nem zavarja. De egyszer csak egy ház sötétjéből előlépett valaki. Egy vékony, 20-25 év körüli férfi volt. Fekete ruhát viselt, sötét haján látszott, hogy gazdájának nem a fésülködés a legfontosabb napi teendője. Fekete szemei csak úgy villogtak az arcán harciasan. Kezében sétapálcát lóbált. Ruházata furcsa volt, jó állapotú, de szabása arra utalt, hogy régen készülhetett. Az egész ember nagyon különös volt.
-Üdvözöllek Keme! -Szólt az idegen-
A fiú nagyon megijedt.
-Honnan tudod a nevem? Ki vagy te?
-Petőfi Sándor a becsületes nevem. -mondta a fiatalember keményen.
Keme, mikor az ismert nevet meghallotta, nem is tudta, hogy sírjon, vagy nevessen. A fiatalember valóban megtévesztésig hasonlított a rég halott költőre. Ez csak valami eszelős részeg lehet. -gondolta. Majd kap egy kis aprópénzt, és nem fáraszt sokáig. De az idegennek nem apró kellett. Látva Keme hallgatását, újra megszólalt:
-Látom, nem tudod mire vélni látogatásomat. Hallottam, baj van az országban, de nem tudom hogy mi az. Így hát eljöttem, hogy megkérdezzelek.
-Hogy lehetnél te Petrovics, aki eltűnt 1849-ben? Ha csak az dédunokája lennél, akkor is idősebb kellene hogy legyél! Ne fárassz engem, menj a dolgodra. Nem érek én rá minden jöttmenttel társalogni.
A fiatalember arca elsötétült.
-Hogy mersz Petrovicsnak, és jöttmentnek nevezni?
-Nem téged neveztelek Petrovicsnak, hanem azt az alakot, aki eltűnt 1849-ben, Segesvár alatt. De most menj a dolgodra!
És ekkor hihetetlen dolog történt. A fiatalember egy szempillantás alatt eltűnt, mint a kámfor, majd a következő pillanatban Keme háta mögött termett pár méterrel. A fiúnak nem lehetett több kétsége, hogy valamiféle földöntúli, szellem lénnyel áll szemben. Rettentően megijedt, és ezt látogatója is észrevette.
-Ne félj! -szólalt meg a szellem. Nem azért jöttem, hogy bántsalak. Nem akartalak megijeszteni, de valahogy be kellett bizonyítsam az igazamat. Úgy látom, a mai világból eltűnt minden bizalom. Most hát beszélgessünk! Mi az utódok véleménye rólunk? Mi a baj az országban? Az emberek tisztelik a Petőfi nevet?
-Lassabban! -szólt Keme, akinek időközben kezdett visszatérni bátorsága. -Te nem Petőfi vagy, hanem Petrovics. Az anyád alig beszélt magyarul!
-Elég legyen a sértegetésekből! Miért mondod ezt?
-Gondolod, hogy valaki attól lesz magyar, hogy szépen cseng a neve?
-Nem! Attól lesz magyar, hogy életével, és halálával a magyar hont szolgálja hűen!
Keme elcsendesedett.
-Szerintem ez még nem minden. A vér nem válik vízzé. De nem akarlak emiatt bántani, nem tehetsz róla, hogy hová születtél.
-Felelj hát a kérdéseimre! -szólt a rég halott költő, még mindig ingerülten.
-Hogy emlékszünk e a márciusi forradalom hőseire? Igen. A hősökre igen. Általában téged is ünnepelnek, ha eljön március idusa. De milyen ünneplés ez? Az emberek jelentős hányada szégyennek érzi a kokárda viselését, még az évnek egyetlen napján is. Sokan talán azt sem tudják, miért viselik. Vannak azonban olyanok, akik a hősökről megemlékeznek méltón.
-És rólam is?
-Neked még egyenruhád, lovad sem volt a segesvári csatában. Fegyvertelenül, civilként voltál ott.
-Szedtem föl fegyvert, gondolhatnád!
-Mindegy. Nem vitatom, ha testeddel nem is, de lelkeddel szolgáltad a forradalom ügyét. De térjünk csak vissza a kokárdához. Bár én tisztelem a magyar hősöket, akik meghaltak a hazáért, de a kokárdát én sem becsülöm sokra.
Petőfi érdeklődve figyelt.
-Nem veszem fel, -folytatta Keme- mert ilyen kokárda volt azoknak a mellén is, akik Franciaországban, magukat forradalmároknak nevezve, hamis jelszavakkal az ajkukon gyilkoltak nőket, gyermekeket, családokat.
-De céljuk nemes volt! A világszabadság eszméje vezette őket.
-Világszabadság? -fintorgott Keme. Létezhet olyan? Magyar vagy te, vagy talán a világ minden országát hazádnak gondolod?
-Magyar vagyok, teljes szívemből. De miért mondod, hogy hamisak voltak a francia testvéreink jelszavai?
-Keme arca elsötétült. Jobb neked, hogy Segesvár alatt elestél. Talán még megérhetted volna, mit csináltak azok, akik utánatok a zászlajukra tűzték a nemzetköziség, a világszabadság, a testvériség, és egyenlőség jelszavát. Ne félj belekóstoltál volna a köztársaságba...
A kísértet érdeklődve figyelt. Akkor hát beteljesedett? Ne is mondd tovább! Véres harcok árán, de kivívták végre a szabadságot! Tudtam én, hogy nincs itt semmi baj! -szólt a költő lángoló arccal.
-Várj! Nem létezik olyan, hogy szabadság! Amíg egynél több ember él a földön, addig nem teljesedhet be az egyenlőség sem, és soha nem lesz testvérré minden ember! Nem azért harcoltak őseink ezért a gyönyörű hazáért, hogy most a nemzetköziségre, és testvériségre hivatkozva azt harc nélkül adjuk idegen kezekbe. És ha tudni akarod, elmondom, mit csináltak az egyenlősdit hirdető patkányok az országgal 1918-ban! Halomra gyilkolták a magyart, sokszor ok nélkül, a legkegyetlenebb módszerekkel. Mindent, ami érték, el akartak tüntetni, az ország haderejét felszámolták, kiszolgáltatva a sok vér által eddig megtartott földünket a szomszédok mohóságának, akik egy percet sem vártak, és annyit foglaltak el, amennyit tudtak. Megszerezték még a fővárost is! Aztán a még nagyobb hatalmú baráti országaik mindezt papíron is szentesítették, ez volt immár 87 éve. Azóta földünk kétharmadát bitorolják gazemberek, és népünk harmadát ölik, verik, sanyargatják, és tartják elnyomva! Akik ezt előidézték, azokat kommunistáknak hívjuk, bár ők magukra jobban szeretik a szocialista jelzőt.
-Elszomorítasz. -szólt a kísértet.- Ezek az emberek talán nem jól értelmezték ezeket a magasztos jelszavakat.
-Ezeket a jelszavakat lehet így is, úgy is értelmezni, ahogy éppen kapóra jön. De a bűnlajstrom még nem teljes! Miután ezt a patkányforradalmat leverték, húsz évre helyreállt a rend. Az ország gyönyörűen fejlődött. De mindenki tudta, hogy amíg a jogos tulajdonát nem kapja meg egy nemzet, addig nyugta nem lehet. Így jött a második háború. Sokkal pusztítóbb volt minden eddiginél. Két kultúra, két világrend elkeseredett összecsapása volt ez, amiből a barbárság került ki győztesen. És újra beszivárgott a vörös rém a hazánkba. Hiába harcoltak katonáink utolsó vérükig, félelmet nem ismerve, a túlerő győzött. A barbárság nem ismert határokat. Nem tudták mi az a becsület, mi az a hit, mi az a haza. A néppel kegyetlenül bántak. Már ahogy jöttek, az is borzalmas volt; a nőket megbecstelenítették, a férfiakat megölték, vagy rabságba hajtották. Aki értékesebb, nemesebb volt mint ők, azt az egyenlőség jegyében irtották ki. A kommunista semmirekellő, erkölcstelen, gyenge, sunyi népség. Egyenlőséget hirdet, mint 1848-ban hirdettétek ti is. De ezek nem magukat akarják felemelni, hanem a náluk jobbakat akarják elpusztítani, letaszítani, hogy így érjék el az egyenlőséget. Nincs ezeknek se Istenük, se hazájuk. Szent Koronánkat sem tisztelik, és sárba tiporják az emberi értékeket.
-Korona? Minek az ide?! Nem kellenek többé népnyúzó királyok, nemesek! Uralkodjon végre a nép! -kiáltott a kísértet.
-Hát nem érted? -kérdezte Keme. Azok is ezt mondták, akikről mesélek neked! Mit gondolsz, mi van ott, ahol nincs király?
-Ott a népé a szó! -válaszolta komolyan Petőfi.
-Esetleg a mesében. A királyságban több szava lehetett a népnek, ezt elhiheted. -szólt Keme.
-Ha egy senkiházi osztrák fején a korona?
-Nem! Mi sem akarunk többé Habsburgokat látni! De annál inkább akarunk Szent Lászlókat, Hunyadi Mátyásokat! A Szent Korona eszméje biztosított a sok nép békéjét a Kárpátok ölében! Király kell az ország élére!
-Hogy sanyargassák a népet? -mondta harciasan a kísértet.
-Tehát király nélküli országot akarsz? Akkor jó helyre jöttél!
Petőfi arca mosolyra húzódott.
-Hát akkor csak elértünk valamit! Nem hiába mondtam, hogy akasszuk fel a királyokat!
-Csak ne heveskedj! -intette le a fiú. - miután a királyságot vérbe taposták, kíméletlen elnyomás következett, ahogy ezt neked már említettem. És bár ez papíron véget ért, a nyomait még mindig nyögjük. Nincs béke a világban. Sok országban háború folyik, ártatlanok vére folyik patakokban, anyagi javakért, gazdasági érdekekért, hamis, látszólagos értékekért.
-De mi a helyzet itthon? -vágott közbe a szellem.
-Maradék országunk teljesen kiszolgáltatott lett mindenféle országok kénye-kedvének. A vezetőink csalnak, lopnak, hazudnak, de a nép szenvedéseit nem enyhítik, sőt, ahol tudják, megalázzák az embereket. A becsület, a régi értékek kiveszőben vannak. Egyetlen úr a pénz.
Egyre hidegebb lett. A két ember sétálni kezdett. A költő ízlelgette a hallottakat. Arcára kiült a szomorúság. Kétségek gyötörték. Talán egész végig tévúton járt? Vagy csak az utána jövők értették rosszul a jelszavakat? Mi van akkor, ha ezért ő is felelős. Vezetni akart, de nem így képzelte el azokat, akik a nyomába lépnek.
Ahogy közeledtek a belvárosba, egyre több élet mutatkozott, pedig már éjfél elmúlt. Zajokat hallottak, szirénázó autók vijjogtak el mellettük. Petőfi nem győzte nézni őket. Tele volt kérdésekkel, de csendben maradt.
Egyre közelebb értek a zajforráshoz. Kiabálás, szirénák, és lövések zavarták az éj csendjét. Szembe velük emberek futottak. Arcukat sál fedte, sokuk ruhája véres volt. Nők, gyermekek is voltak köztük. Kezükben zászlót vittek. És jött a lovasroham, ami mindent, mindenkit elsöpört. Nem volt kegyelem. A kardlap mindenkit elért, emberek zuhantak a földre, fröcskölt a vérük. A költő nem hitt a szemének: a lovasok, és az utánuk jövő gyalogos társaik kitépték a zászlót az emberek kezéből, miközben verték őket. A zászlót ledobták, és rátapostak. De az emberek felálltak újra, és megint magasba emelték a véres, ősi zászlót. Mindig egyre magasabbra, és a zászló jóval magasabban volt, mint akármelyik lovas rendőr, magasabban volt még a parlamentnél is.
Keme megfogta Petőfi ruháját, és húzta magával, úgy futottak be egy kapualjba.
-Mi ez? Kérdezte a költő, az izgatottságtól remegve, kiabálva.
-Ezt egyesek úgy hívják, demokrácia, népuralom. Mások úgy hívják diktatúra, vagy rendőrállam. Nézőpont kérdése. Ez a maroknyi ember megelégelte a mindennapos megaláztatásokat, azt, hogy országunk vezetői semmibe veszik a népet, és idegeneknek adják el az országot.
-Hogy kezdődött ez? -kérdezte Petőfi.
-Pont ötven éve volt, amikor az ország fegyvert fogott a népnyúzók ellen, akik az egyenlőséget hirdették. Most újra harcolni kell, hogy biztosítsuk a nemzet jövendőjét. Ha elbukunk, itt mindennek vége lesz.
-Attól félek Keme, hogy neked van igazad. -mondta a költő lesütött szemmel. -Tévedtem... Az ember sosem lesz egyenlő, mert nem lehet az. A demokrácia pedig halott dolog, ahogy a köztársaság is. A befolyásos, pénzes ember mindig a kisember fölé kerül, amíg eltűrjük. Hibámat beismerem, és kész vagyok jóvá tenni. De ne vesztegessük tovább az időt, még a testvéreink véreznek.
Azzal felugrott, és Kemével együtt rohanni kezdtek az ellenség felé, úgy, ahogy régen Segesvár alatt: egyenruha nélkül, ló nélkül, fegyvertelenül, de mindent elsöprő elszántsággal.
http://gportal.hu/portal/tisztamagyar/ |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-02 20:37:53, vasárnap
|
| |
| |
Elemző: csak egy radikális járulékcsökkentés állíthatja meg a munkanélküliség romlását
Belföld
Az InfoRádió által megkérdezett elemző szerint várhatóan még néhány hónapig romlani fognak a munkanélküliségi adatok. Német Dávid úgy vélte: csakis drasztikus járulékcsökkentéssel lehetne megfordítani a folyamatot. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a munkanélküliségi ráta átlagosan 8,1 százalék volt 2007 november és 2008 január között. Ezzel az adattal a munkanélküliség évtizedes hazai "csúcsot döntött".
Közel tíz éves mélyponton van a munkanélküliségi ráta mértéke - mondta az ING vezető elemzője annak kapcsán, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a munkanélküliségi ráta átlagosan 8,1 százalék volt 2007 november és 2008 január között, 0,6 százalékponttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában.
Német Dávid közölte: az adat egyik oka, hogy a 2006-ban kezdett kiigazító csomag részeként 115 ezer fővel csökkent az állami szférában dolgozók száma.
2007 első feléig úgy tűnt, a magánszféra képes felszívni a közszférából elbocsátott embereket, de aztán látszott, hogy egyre kevésbé akarja ezt, és a magánszektorban is csökkent a foglalkoztatottak létszáma - fejtette ki.
Az ING vezető elemzője hangsúlyozta: a munkanélküliségi adatok még tovább romolhatnak márciusban, akár 8,5 százalék is lehet a ráta.
A külső konjunktúrától, a beruházások alakulásától és a magánszféra kapacitásától is függ, hogy mikor áll meg ez a folyamat - emelte ki a szakértő. Hozzátette: a következő hónapokban nem lehet arra számítani, hogy megfordul a negatív folyamat, és nőne a foglalkoztatottság.
Német Dávid szerint csak egy radikális, nagy mértékű járulékcsökkentésnek lehet kedvező hatása hosszú távon. Ugyanakkor ha csak kis mértékben változtatnak az adórendszerben, annak nem lesz hatása a kifehérítés és a tőkevonzó lehetőség szempontjából sem - vélekedett az elemző.
InfoRádió |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-02 20:35:05, vasárnap
|
| |
| |
Turul Keresztény-ami a tankönyvekből kimaradt...
Aki azt hiszi, hogy az 1989/90. évi gengszterváltással véget ért a történelemhamisítások, másítások, elferdítések korszaka, téved. Hogy ilyet találjunk, még csak a Királyhágón sem kell átkelnünk. Engedje meg a Tisztelt Olvasó, hogy némi ízelítőt nyújtsak ezekből, pontosabban arról, hogy mit is lenne érdemes tudni-tanítani a magyarságtudat fenntartása érdekében.
A finnugor elmélet létrejötte
A jezsuita Sajnovics János, majd Reguly Antal vetette fel ezt a teóriát, amely a mai hivatalos álláspont. Ezt a Magyar(ellenes) Tudományos Akadémia egyetlen lehetséges alternatívaként fogadja el. Valójában ezt megelőzően volt már nemzetközi előzménye, II. Pius pápa is felvetette (holott szinte semmit nem tudott a finnekről), amit aztán kortársa, Bonfini megcáfolt.
Kidolgozott elméletté olyan neves magyar tudósok fejlesztették, mint a szepesi szász Hunsdorfer (később Hunfalvy) Pál, vagy a fuldai (Németország, Hessen tartomány) születésű Budenz József, aki felnőtt korában tanult meg magyarul. Az Akadémia élén ekkor olyan jeles személyiség élvezhette a Habsburgok (és velük a Rothschildok) bizalmát, mint Schedel (később Toldy) Ferenc főtitkár, aki még Budenznél is magyarabb volt: Ő ugyanis már tízéves korában megtanult magyar nyelven!
Az elmélet elterjesztése a legsötétebb elnyomás időszakára, az 1850-es évekre tehető, a császári udvar folyamatos támogatásával, akiknek kapóra jöttek az északi rokonaink a magyarságtudat letörésére. A szittya - hun - avar ősökre emlékezés helyett sokkal biztonságosabb volt, ha belenyugszunk a szolgasorsunkba, mint ahogyan azt a finnek, észtek, vogulok tették. A bolsevikok idején is ideális volt az a párhuzam, amelyet a hős kommunisták által felszabadított kis finnugor népcsoportok és közöttünk vonhattak. Még a két háború közötti kor tudománya sem tudott túllépni ezeken a gondolatokon, és lám, most is ezt tanuljuk.
A finnugor rokonság bizonyítékai
A tankönyvekben nagyszerű perdöntő bizonyítékokat találhatunk, mint például a fazék és a pot vagy a ház és a kota szó hasonlósága. Persze a jelenlegi neveink is egyértelműen bizonyosságot nyújtanak. Bizonyára mindenki ismer a környezetében finn Aino, Eija, Sisko, Tulli vagy Külikki nevű hölgyeket, vagy Pekka, Yussi, Juha, Keke, Mauno vagy Kimi nevű urakat. Biztosan sokkal többet, mint hun nevű Attilát, Csabát, Rékát vagy Aladárt.
Komolyabbra fordítva a szót, nem tudom, hogy miért nem tűnik fel szinte senkinek az, hogy igazából semmi közös nincs sem a nyelvünkben, sem a kultúránkban, sem a hagyományainkban. Aki hallott már finneket, lappokat, vagy észteket beszélni, nemcsak hogy semmit nem ért a hallottakból, hanem még a hangzás sem lesz ismerős számára. Elenyésző mennyiségű nyelvi fordulat az, amin a hivatalos elmélet alapul: összesen 450 szó és néhány szabály egyezését fogadják el megcáfolhatatlanul.
Ha körülnézünk azok között a népek között, akik egymást rokonnak tartják, szembetűnik a szókincs hasonlósága is. A szókincsünk nagyon távol áll a finnugoroktól, a legtöbb közös szavunk a török népekkel van. Még Mongólia - ahol évszázadokig hunok uralkodtak - térképét böngészve is több ismerős hangzású helységnevet lelhetünk fel, mint az 1000 tó országában.
Északi rokonainknak nincs csodaszarvasuk, turulmadaruk, mint ahogyan nekünk sincsen Kalevalánk, vagy Szampónk. Ők nem voltak nomád lovasnép, nem tartottak szürke marhát, nem voltak kitűnő íjászok, nem készítettek míves-díszes szablyákat. Nem hordtak bő gatyát vagy zsinóros dolmányt sem. Érdekes módon a szittyákról és a hunokról valahogy mindig ez utóbbiakat írták a történetírók.
Mikor Iulianus barát a XIII. században Baskíriában járt, ott magyarokkal és finnugor mordvinokkal egyaránt találkozik, de egy szóval sem említi, hogy rokonok lennénk.
Az a némi rokon vonás, amelyen az Akadémia lovagol, természetesen nem lehet a véletlen műve. Valamennyi közünk azért van hozzájuk. A legtöbb nyelvész egyetért abban, hogy a ragozó ázsiai eredetű nyelvek (ezeket turáni vagy urál-altaji nyelveknek hívják) egy ősi csoport tagjai, közös ősnyelvtől eredhetnek. Ide szokás sorolni többek között a magyart, a finnugorokat, az indiai munda és dravida nyelveket, a kaukázusi nyelveket, az altaji nyelveket (török-mongol nyelvek), a mandzsu-tunguz nyelveket, a japánt, a kihalt sumért, és a kihalt etruszkot is, de ezek a besorolások nem egységesek. A nyelvi hasonlóság eredhet ezen kívül abból is, hogy mind a finnugorok, mind a szkíták, hunok, avarok és magyarok egyaránt megfordultak az orosz síkságon, sőt, az uralmuk alatt tartották azt, így hatást gyakorolhattak egymásra.
Szegről-végről tehát (szinte az Ádámtól-Évától kifejezés sem lenne túlzás) rokonság mégiscsak van, de rettenetesen távoli. Útjaink már Krisztus előtt sok ezer évvel szétváltak.
A türk rokonság elmélete
Egy zsidó származású nyelvész, Wamberger (később Vámbéry) Ármin szorgalmazta a török népekkel való rokonság elméletét, amelynek sokkal több tudományos alapja volt, mint a finneknek, de alulmaradt a velük folytatott vitában. Az volt a gondolat célja, hogy a magyar mindenáron besoroltassék valamelyik élő és jól ismert nyelvcsalád tagjai közé, mintha önállóan nem állná meg a helyét. Ez az elmélet is politikailag inkorrekt volt, hiszen az esetleges magyar pánturkizmus a XIX. században még erős nagyhatalomnak számító Oszmán-török Birodalomhoz közelítette volna a magyar közéletet.
Némi történeti hagyománya azért van ennek az eszmének: A törökök a mai napig gyakran emlegetik a rokonságunkat, barátságos vendégszeretettel közelednek hazánkfiai felé. A középkorban azt hangoztatták, két vitéz nép él e földön: A török és a magyar. Ők is voltak a mi alattvalóink, pontosabban a Hun Birodalomé, később mi is az övéké, a Kazár Birodalomé. Innen ered sok jövevényszó, illetve a későbbi oszmán hódoltságból. Ezek között van olyan, amelyet mi vettünk át tőlük, de olyan valószínűleg még több, amelyet ők mitőlünk, pedig a hivatalos nyelvészet ennek az ellentétét próbálja igazolni. Sok, az MTA szerint török eredetű szó bizonyíthatóan magyar, majd innen került a türk nyelvekbe, nem pedig fordítva. Ilyen például az oszmán-török vezír, amely egyértelműen a vezet ige képzett vezér alakjából származik, a magyarból tisztán levezethető, míg a törökből nem.
A török-türk népekkel való rokonságnak csak egy apró bökkenője van. A türk népekkel kapcsolatos legkorábbi emlékek a Kr. u. VI. századból valók, ezt megelőzően nem beszélhetünk ilyen nyelvcsaládról. Ezzel szemben a hunok a történelemben már (a kínaiak szerint) a Kr.e. III. évezredben jelen voltak, míg a szittyák bizonyíthatóan a Kr.e. VIII. századtól. Tehát nincs értelme olyat állítani, hogy a hunok vagy más rokonaink a törökök közül lennének, legfeljebb ők származhatnak tőlünk!
A szittya-hun eredet elméletének megalkotója
Bizony, ilyen ember nem élt soha. Nem köthető egy konkrét személyhez sem. Évezredes hagyományról van szó. A XIX. század közepéig nemcsak minden magyar ember, de minden európai tudós is egyértelmű, kétségbevonhatatlan tényként fogadta el. A szittya (szkíta) eredet magától értetődő volt Anonymus, Kézai, Kálti Márk, Janus Pannonius, Bonfini, Werbőczy (lásd: Hármaskönyv), Kölcsey (lásd: Himnusz) vagy Ady számára egyaránt, ahogyan az volt a görög, arab, orosz, germán és más népek krónikásai számára is. Bizonyára ugyanazt hazudták, sokszor egymástól függetlenül. Vajon megszületett volna Gárdonyi Gézától A láthatatlan ember vagy Arany Jánostól a Buda halála ha alkotójuk nem lett volna bizonyos a szittya-hun eredetünkben?
Voltak kísérletek az elmélet tudományos szintű összefoglalására - amelynek lelkes kezdeményezője volt például a páratlan műveltségű Horvát István, Széchenyi, Vörösmarty és Eötvös barátja -, ahogyan ma is vannak, de az állami támogatottság hiánya nem kedvez az igazság feltárásának.
Ha a történetírók, a mondák és a hagyományok mindig hazudtak volna, Heinrich Schliemann soha nem találta volna meg Tróját, mégis, mint azt tudjuk, sikerült neki. Nekünk is ugyanúgy kell a történetírásra és a mondáinkra hagyatkozva értelmezni a magyarság gyökereit, (ál)tudományos spekulációk helyett.
Mi volt a baj ezekkel a hagyományainkkal? A szkíták nagyon ősi kultúrát képviseltek és óriási birodalmakat alapítottak az ókorban és a középkorban. Ezek felidézése túlságosan büszkévé tenné honfitársainkat, ami nem volt igazán kívánatos sem a Habsburg - Rothschildoknak, sem a Kohn Béla - Roth Manó - Csermanek János - Horn Gyula - féle moszkovita komcsiknak.
A szittya-hun eredet bizonyítékai
Töménytelen számban akad ilyen. Már az, ahogyan az európai népek hívnak minket, már mindent elárul: a hungaricus - hungarian - ungarische - ungherese stb. szavak is a hun, illetve az onogur népnevekből származnak. Ez utóbbi egyértelműen a hunok egy törzse volt a görög Theophanész és Menandrosz, valamint a gót Jordanes krónikái szerint.
Bölcs Leó bizánci császár és az ő nyomán néhány későbbi görög utódja türköknek hív, de ne feledjük, hogy az ő korában éppen kazár fennhatóság alatt álltunk. Fia, Bíborbanszületett Konstantin már szabiroknak nevez, amely a fent említett Jordanes szerint szintén a hunok egyik törzse. A későbbi görög nyelvű források többnyire hunokként emlegetik a népünket.
Az Annales Bertiniani krónika szerint 862-ben ungrok törtek a Frank Birodalom területére. A Fuldai Évkönyvek 894. évi bejegyzése szerint a harcosok avarok, akiket magyaroknak neveznek. Regino prümi apát szerint szkíták vagyunk. A pápák leveleiket a kora középkorban rendszeresen a szkíták királyának címezik.
A finnugoroktól való különbözőségünk már említésre került feljebb, ahol említettem a szittya-hunokkal való hasonlóságunkat is. Ugyanaz az életmód, a művészet, a mondavilág.
Amit valóban nehéz bizonyítani, a nyelvi származás. A szittyák vagy a hunok nyelve csak csekély töredékekben maradt fenn, ezen emlékek is csak idegen történetírók tolmácsolásában. A rovásírásos forrásoknak is elenyésző a száma. De ami ránk maradt, az kétségtelenül bizonyít.
A szittya népek
A görögök használták a szkíta szót, csak mi, magyarok használjuk a szittya népnevet, míg a perzsák szaka néven emlegették ezt a nemzetet. Talán ez utóbbiból ered a székely elnevezés.
A legrégebbi írott források Európában a szittyákat, míg Ázsiában a hunokat említik. A Kr.e. VIII. századtól már mi uraltuk Szkítiát, valamint folyamatos kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatban álltunk a leggazdagabb görög városállamokkal, főleg Athénnal. Hérodotosz szerint vezető törzsünk a királyi szkíták törzse. Híresebb szittya törzsek voltak még a masszagéták (talán a magyar szó torzulása?), a pártusok (párnik), és a kusánok. Többnyire idegen hangzású nevek ezek, mégpedig azért, mert idegen nyelvű történetírók feljegyzései alapján ismeretesek. Hogy a szittyák ellenségeik, majd későbbi szövetségeik, illetve alattvalóik, a kimmériak, vagy más néven gimmirik rokonaik lettek volna, az már szinte megfejthetetlen.
A Scythia néven jelölt terület alatt nem mindig ugyanakkora térséget értettek. Szűkebb értelemben ide a Dél-oroszországi síkság tartozott, a Dunától és a Kárpátoktól a Volgáig és a Kaukázusig, bizonytalan északi határokkal. Gyakran ehhez tartozónak említették nyugaton a Kárpát-medencét, keleten pedig a Turáni-alföldet, az Altaj-hegységig. Kis-Scythia néven az Al-Duna vidékét, a Havasalföldet, Moldvát illették a Dnyeszter folyóig.
A szkíták egyik csoportjának tartják a szarmatákat, akik a Kr.e. III. századtól bukkantak fel Kelet-Európában. Lehetséges, hogy a nevük a szár-magyar (Kopasz magyarok? Tudjuk, hogy számos nomád törzs borotválta simára a fejbőrét.) összevonásából, illetőleg eltorzulásából származik. Ez utóbbiak egyik csoportjának tartjuk pedig a jazigokat, más néven a jászokat. Ez a név az íjász szóból ered. Talán ez utóbbiakkal azonos, vagy hozzá közel álló csoport volt az alánok népe. Másik nevesebb csoportjuk a roxolánok voltak. Sarmatiának a mai Lengyelország területét nevezték, ahol szintén előfordultak.
A legnagyobb hódítók a hunok voltak. A kínai történetírás szerint legkorábban Kr.e. 2200 körül tűnnek fel, többnyire hiung-nu néven, akik ekkor Kínától északra és nyugatra éltek. Szinte egész Ázsiában és Európában előfordultak. A nagy népvándorlást ők indították el, forradalmi változást okozva ezzel az egész bolygó történelmében. Ők a székelyek ősei. A hunok Volga menti ágát hívták bolgároknak, a bolgár-bulgár szó is a folyó nevéből ered. Később ezek a volgai-bolgár hunok a Balkánon történő letelepedésüket követően a leigázott szlávok nyelvét vették át, így váltak szláv bolgárokká. A hunok híresebb törzsei még a szabirok, az onogurok, a kuturgurok, az uturgurok, illetőleg az eftaliták (heftaliták), más néven a fehér hunok. A fehér itt előkelőbb származású, tisztább fajtájú (fehérebb bőrű?) vagy uralkodó népcsoportot jelent a feketével szemben. Attila néhány harcosa a svájci Anniviers-völgyben telepedett le, ahol leszármazottaik ma is élnek, az ő emlékeik még részletes feltárásra várnak.
A következő hódító nép az avar volt. A görög történetírás - többek között Menandrosz - azt állítja, hogy a hun és az avar nyelv tökéletesen megegyezik, így őket egyazon nemzetnek tekinthetjük.
Ugyanakkor nehéz állást foglalni abban a kérdésben, hogy a hazánkba telepedett kabarok (a későbbi palócok, matyók és barkók ősei), besenyők (talán Bosznia névadói?) és kunok a szittya-hun, vagy a török népekhez-nyelvekhez álltak-e közelebb. Az bizonyos, hogy mindenképpen jelentősen eltörökösödött etnikumokról van szó mind a három esetben, pontosabban, mire hazánkba jutottak, már a nyelvük elég sok türk elemet tartalmazott. Bár megjegyezném, hogy Horvát István szerint a hun és a kun nemzet egy és ugyanaz, amely feltevés valóban elgondolkodtató!
Meg kell említeni a ma is élő baskírok népét a mai Oroszország területén, az Ural vidékén. Meglepően sok közös hagyományunk van velünk, és ott élnek, ahol Iulianus barát magyarokat talált a XIII. században. A X. századi arab történetírás rendszeresen együtt emleget minket velük, illetve össze is kever. Nyelvüket ma a török nyelvek közé sorolják, de figyelembe kell venni azt, hogy felvették az iszlám hitet, a török-tatár népek közvetítésével. A mai, törökös nyelvük pedig ugyanúgy alakulhatott ki, mint ahogyan jelenleg szinte az egész mohamedán Közel-Kelet és Észak-Afrika arabul beszél, szintén a moszlim vallás hatására. Többé-kevésbé ők is szittyáknak tekinthetők, ugyanakkor nem csak nyelvileg, hanem embertanilag is kevertebbek, európai, kaukázusi és mongolos vonásokat egyaránt hordoznak. Baskíriát, a Volga, a Káma és a Belaja folyók vidékét az elferdítők ma magyar őshazának tartják, de az itt leírtak figyelembevételével ez a térség csak egy állomás volt a sok közül.
A finnugoristák és szolgai követőik a szkítákat, a szarmatákat és az alánokat többnyire iráni, míg a hunokat és az avarokat rendszerint török törzseknek tartják, de a hamisításoknak ebben a részében ők sem egységesek.
Megértenénk-e a 2500 évvel ezelőtti szkíta beszédet? Kizárt dolog! Már a 800 éves Halotti Beszéd is szinte érthetetlen, akkora változáson ment keresztül anyanyelvünk. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy igen könnyen menne annak megtanulása, hiszen a nyelvtana, a logikája szinte ugyanaz.
A szittya népek-törzsek egyetlen fennmaradt képviselője a magyar nemzet. Mi a fenti népcsoportok leszármazottainak, kulturális, nyelvi és genetikai örököseinek tekinthetjük magunkat.
http://gportal.hu/portal/tisztamagyar/ |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-02 20:27:46, vasárnap
|
| |
| |
A népszavazás kérdései:
"Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?"
"Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?"
"Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?"
http://www.youtube.com/watch?v=otp0q39POLY&eurl=http://gportal.hu/gindex.php? prt=368952
http://gportal.hu/gindex.php?prt=368952
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-02 20:21:01, vasárnap
|
| |
| |
ami a TV műsorokon kívül is történt
http://tdyweb.wbteam.com/Utolag.php |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-02 19:47:17, vasárnap
|
| |
| |
Ezt az üzenetet kaptuk az országgyűlés szerverén keresztül
2008. Március 02. 10:10:17
"..Hülye faszfej magyarkáim, le vagytok ti szarva. Tönkretesszük az országot, megvesszük hétvégi teleknek, a fiatalokat meghülyítjük a pornóval meg a drogokkal, Széchenyi sírboltjából meg a Mátyástemplomból szexmozit csináklunk, ti meg húzhattok vissza az Ural mögé, ahonnan jöttetek.."
Ezt az üzenetet kaptuk az országgyűlés szerverén keresztül
Tegnap napközben portálunk vendégkönyvébe az alábbi üzenetek kerültek bejegyzésre. Tisztán látható, hogy az üzenet feladója, aki nyilván egy magyarfób parazita, az országgyűlés internetes szerverén keresztül fejtette ki véleményét a magyarságról.
Név: Kohn Jakab
E-mail: konjakab@hotmail.com
Weboldal: http://nincs
Host: mgate.mkogy.hu
IP cím: 193.224.28.2
Idő: 2008. Március 01. 13:44:35
Hozzászólás: Hülye faszfej magyarkáim, le vagytok ti szarva. Tönkretesszük az országot, megvesszük hétvégi teleknek, a fiatalokat meghülyítjük a pornóval meg a drogokkal, Széchenyi sírboltjából meg a Mátyástemplomból szexmozit csináklunk, ti meg húzhattok vissza az Ural mögé, ahonnan jöttetek.
Ez pedig a másik
Név: Kohn Jakab
E-mail: konjakab@hotmail.com
Weboldal: http://nincs
Host: mgate.mkogy.hu
IP cím: 193.224.28.2
Idő: 2008. Március 01. 15:09:54
Hozzászólás: Jól meg tudunk egyezni a szomszéd országokkal is, hogy beolvasszák erőszakkal a határontúli magyarokat. A magyar földet és kincseit kiárúsítjuk a nemzetközi tőkének, a nagy állami szociális ellátórendszereket szétverjük, hogy ezzel is demoralizáljuk a magyarokat, az állami költségvetést pedig szétlopjuk. Éljen Gyurcsány Ferenc!
NO KOMMENT!
http://www.mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&kod=3811&rovat=
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-02 19:37:09, vasárnap
|
| |
| |
Az egykori cionista világkonferenciáról Riasztó prognózis. Nyírő Tamás prof. a Teológiai tanulmányi napok során mondotta:
2008-03-02. 13:40:22
,,A papság számának csökkenése miatt. (1970-ben mûködő 3,158 papból 1979-ben, 2644 maradt). 1990-ben már csak 1500 aktíván tevékenykedő papra számítunk - az okozatot leegyszerítve így adja meg:
,,A születések számának csökkenése valamint a pap társadalmi helyzetének megváltozása." - Megdöbbent ez a kilátás, jobban mondva: kilátástalanság!
,,A szerkesztőség megjegyzése: 1952. január 12-én a világ zsidó cionista vezetői zsidókonferenciát tartottak Budapesten, mely konferencián beszéded adott elő a Rabbi Emanuel Rabinovich. Eustus Mullins úrnak, a világügyek egyik kiváló diákjának kezébe került e beszédnek egy titkos másolata.
A példányt csak megbízott zsidó-cionista vezetőknek lett volna szabad kiosztani. Egy volt bolgár diplomata, aki szakított a kommunistákkal és budapesti barátoknál bujdosott, eljuttatott egy példányt Mullins úrhoz. Később ennek a beszédnek egy másolata Hamburgba lett csempészve Mullins úr és európai barátjai által.
Mullins úr jelenti, hogy személyesen találkozott a volt bolgár diplomatával. ő könyörgött Mullins úrnak, hogy rögtön ossza széjjel ezt a beszédet. Közleményében Mullins úr ezt mondja: 'őszintén remélem, hogy az amerikai népnek egy jobb képet fog adni az ellenük szegődő erőről.'
Fontos részletek a beszédből, melyet Rabbi Rabinovich adott elő, 1952. január 12-én Budapesten, a zsidó vezetői konferencián:
,,Ide voltak hívva, hogy átvizsgáljuk az új programunknak főpontjait. Amint tudjátok, reméltük, hogy húsz évünk lesz háború között, ez idő alatt konszolidálnánk II. világháborúban szerzett nyerseségeinket, de emelkedő számunk bizonyos fontos területekben ellentétet kelt fel, és most minden rendelkezésünkre álló eszközzel a III. világháborút muszáj előidéznünk.
A cél amelyért 3000 éven keresztül összhangban küzdöttünk végre elérhető és mert beteljesülése oly nyilvánvaló, javunkra lenne erőfeszítésünket és óvatosságunkat megtízszeresíteni. . . Biztosan ígérhettem hogy tíz éven belül fajunk igazságos helyét fogja elfoglalni a világban, és minden zsidó király lesz, mindenki más pedig rabszolga.
Emlékeztek az 1930-as években levő kampányunknak sikerére, mely egy időben amerikai-ellenes érzéseket idézett elő Németországban és német-ellenes érzéseket Amerikában, s mely kampány a II. világháborúban jutott tetőpontjára.
Öt éven belül programunk eléri célját a III. világháborút, mely rombolásában minden előbbi küzdelmet túlhalad, Izrael, persze semleges marad és mikor mindkét oldal kimerült és elpusztult, beküldjük Irányító Bizottságunkat, mely döntőbiráskodni fog. Ez a háború mindörökre véget vett a nem zsidó nép elleni küzdelmünknek.
Nyilvánosságra hozzuk az ázsiai és afrikai fajokkal való azonosságunkat. Állítom hogy a fehér gyermekeknek utolsó generációja most születik. Az Irányító Bizottságunk, a béke és a fajok-közti feszültségek megszûntetésének érdekében megtiltaná a fehéreknek fehérekkel való párosodását. A fehér nőknek sötét fajú férfiakkal kell élniük, a fehér férfiaknak fekete nőkkel. Így a fehér faj el fog tûnni, mert a sötét és fehér keveredése a fehér ember végét jelenti, és a legveszélyesebb ellenségünk csak egy emlék marad.
Egy tízezer évig tartó béke és bőség korszakában a Pax Judaicába fogunk belépni és fajunk vitathatatlanul fog uralkodni. Kiváló értelmiségünk fogja lehetővé tenni a sötét emberek feletti vezérkedésünket."
Kérdés az összejöveteltől: ,,Mi lesz a különböző vallásokkal a III. világháború után?"
Rabinovich: ,,Nem lesz kereszténység. Egy papi osztály létezése csak állandóan veszélyeztetné uralkodásunkat és egy utólétben való hit, lelki erőt adna sok országban levő kiengesztelhetetlen elemeknek, mely lehetővé tenné ellenállásukat. Azonban megtartjuk a judaizmus szertartásait és szokásait faji törvényeinknek jeléül, továbbá, egy zsidó sem esküdhet fajunkon kívül és egy idegen sem fogadunk be közénk.
Lehet, hogy a II. világháború kegyetlen napjait, amikor kénytelenek voltunk feláldozni népünknek egy részét a hitlerista banditáknak, meg kell ismételnünk, ahhoz, hogy megfelelő igazolásunk és tanunk legyen az amerikai és orosz vezetőknek törvényes tárgyalásához és kivégzéséhez, mint háborús bûnözők. Biztos vagyok, hogy kevés előkészület kell ehhez a feladathoz, mert áldozás volt mindég népünknek jelszava, és egy pár ezer zsidónak halála kis ára a világuralomnak.
Hogy meggyőzzelek benneteket az uralkodás bizonyosságáról hadd mutassam, hogy fordítottuk a fehér ember találmányait saját maga ellen. Nyomdagépei és rádiói kívánságainknak szóvivői és nehéz ipara azokat a szerszámokat gyártja, melyekkel Ázsiát és Afrikát saját maga ellen fegyverezi fel.
Tehát a világgyőzelem látásával előttetek, menyetek vissza országotokhoz és erősítsétek meg jó munkátokat, addig a kötelező napig, amikor Izrael leleplezi magát minden dicsőségben, mint a világ világossága."
Fordította K.I.
Ez az okirat a Christian Nationalist Crusade által van szétosztva, Gerald L. K. Schmidt úr, Nemzeti Igazgató.
[Forrás: Magyar Élet, Torontó, 1982. november]
http://nemenyi.net/reszletes.asp?MainID=1&HirID=31052 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-02 19:35:23, vasárnap
|
| |
| |
Háború készül Izraelben?
2008. március 2. 15:02
FigyelőNet, MTI
A palesztin elnök vasárnap minden kapcsolatot felfüggesztett Izraellel, miután a zsidó állam offenzívája szombaton 70 halálos áldozatot követelt. Izrael nagy horderejű szárazföldi támadást is kilátásba helyezett válaszul a palesztin területekről kilőtt rakétákra. A világ vezető hatalmai elítélték a túlzott izraeli fellépést.
Hirdetés x
,,A (béke)tárgyalásokat és az érintkezést a palesztin fél minden szinten szünetelteti, mert az izraeli agresszió fényében nincs semmi értelmük" - közölte Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője. Abbász lemondta Ehud Olmert izraeli kormányfővel a jövő héten esedékes találkozóját, valamint a palesztin és az izraeli tárgyalóküldöttség megbeszéléseit is.
Palesztin források szerint a 70 halálos áldozat között 16 gyerek vagy kiskorú van, köztük egy 21 hónapos csecsemő, a sebesültek száma eléri a kétszázat. Két nap alatt ilyen sok palesztin áldozatra az intifáda (palesztin népfelkelés) kitörése, 2000 szeptembere óta nem volt példa. A Gázai övezetben háromnapos gyászt tartanak a kormányzó Hamász iszlamista mozgalom felhívására. Az izraeli hadsereg két katonát vesztett az összecsapásokban.
Túlzott és aránytalan
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa, az Európai Unió, az Egyesült Államok, XVI. Benedek pápa és az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet a harcok beszüntetésére szólította fel Izraelt és a Palesztin Hatóságot. Az ENSZ BT közleménye szerint megengedhetetlen, hogy a Gázai övezetbeli erőszakos cselekmények kisiklassák az Izrael és a Palesztin Hatóság között megindult politikai folyamatot, amelynek célja Izrael és a palesztin állam békés egymás mellett élésének megteremtése. A testület összehívását a palesztin elnök kérte. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár elítélte, hogy Izrael ,,túlzott és aránytalan mértékben" alkalmaz erőszakot a Gázai övezetben.
Az Egyesült Államok - Izrael legfontosabb szövetségese - szintén az erőszak beszüntetésére szólította fel a feleket, bár hangsúlyozta, hogy a zsidó államnak joga van az önvédelemre. Az Európai Unió soros szlovén elnöksége elítélte az izraeli hadsereg által ,,túlzott mértékben" alkalmazott erőt a civil lakosság ellen. Az ilyen cselekmények ellentétesek a nemzetközi joggal, ugyanakkor az unió is elítélte az izraeli terület elleni palesztin rakétatámadásokat is.
Szaúd-Arábia: náci bűnök
XVI. Benedek pápa a közel-keleti erőszakspirál azonnali, feltétel nélküli megállítására szólította fel Izraelt és a Palesztin Hatóságot a hagyományos Szent Péter téri úrangyala imádságán. Az Amnesty International szerint a palesztin hatóságoknak és a Gázai övezetet irányító Hamásznak hatékonyan fel kell lépnie az izraeli polgári lakosságot fenyegető rakétatámadások ellen. Azonban ennek elmaradása sem igazolhatja azt a pusztítást és rombolást, amelyet az izraeli légi és tüzérségi válaszcsapások okoznak a palesztin polgári lakosság körében.
Szaúd-Arábia a náci bűntettekhez hasonlította az offenzívát, és felszólította a nemzetközi közösséget: vessen véget a palesztinok ,,tömeges legyilkolásának". Egyiptom vasárnap ideiglenesen megnyitotta a rafahi átkelőt a palesztin sebesültek előtt, és orvosi felszerelést is küldött a Gázai övezetbe. Engedélyezték orvos csoportok átkelését a határon és gyógyszerek szállítását a palesztin területre. A határon 27 egyiptomi mentőautó sorakozott fel, hogy a Sínai-félszigetre szállítsa a sebesülteket.
Jog az önvédelemhez
A bírálatok ellenére Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a vasárnapi kormányülésen kijelentette: Izrael folytatja katonai akcióit a Gázai övezetben a ,,terrorista csoportok" ellen és ezt nem szándékozik egyetlen pillanatra sem abbahagyni. A miniszterelnök, elutasítva az Izrael túlzott erő alkalmazására vonatkozó nemzetközi kritikákat, leszögezte: ,,senkinek sincs erkölcsi joga Izraelt bírálni azért, mert élt az önvédelemhez való jogával".
Nem sokkal korábban Ehud Barak izraeli védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a gázai helyzet romlásának árát a Hamász fogja megfizetni. Barak megjelölte az offenzíva négy célkitűzését is: véget vetni az izraeli városok elleni rakétatámadásoknak, a Gázai övezetbe irányuló fegyvercsempészetnek, a Hamász-kormányzásnak, valamint végrehajtani a Gázai övezet végleges elválasztását Izraeltől a 2005-ös izraeli egyoldalú kivonulás után.
Továbbgyűrűzhet a konfliktus
Vasárnapra virradóra izraeli légicsapás romba döntötte Iszmáil Haníjének, a Gázai övezetet irányító - nemzetközileg el nem ismert - Hamász-kormány fejének üresen álló hivatalát. Folytatódtak a palesztin rakétatámadások is Izrael ellen: a rendőrség adatai szerint délelőtt 24 rakétát lőttek ki az ország déli részére. Barak szerint Izraelnek fel kell készülnie a konfliktus eszkalációjára, mert elképzelhető egy nagy horderejű szárazföldi hadművelet megindítása az övezetben.
Félő, hogy a Gázai övezet után az erőszakhullám átterjed a mostanáig békés Ciszjordániára is, ahol vasárnap ezrek tiltakoztak az izraeli offenzíva ellen, és a hebroni tüntetésen kitört összecsapásokban izraeli katonák lelőttek egy 13 éves palesztin fiút.
http://www.fn.hu/kulfold/20080302/haboru_keszul_izraelben/ |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-02 19:33:21, vasárnap
|
| |
| |
Egy kis adalék, miért kell szavazni 3 IGEN-nel!
A be nem tartott igéretek miatt, emlékeztető ....
Március 9. a Nép hangja
http://www.youtube.com/watch?v=NSnICFPMsXs |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/4 oldal
|
Bejegyzések száma: 31
|
|
|
|
2008. Március
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
1181 db bejegyzés |
| e év: |
10632 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1546
- e Hét: 4648
- e Hónap: 15759
- e Év: 169255
|
|
|
Offline
