|
2008-07-28 16:56:33, hétfő
|
| |
| |
„Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején" (1Pt 5,6).
Ez az Ige olyan, mint egy ígéret: ha megalázzuk magunkat, Isten felemel. Az alázatosság megbecsüléshez vezet: az alázat a felemeltetéshez vezető út. Isten keze, amely megaláz minket, egyben várja is, hogy mikor emelhet fel, mikor vagyunk már elég erősek ahhoz, hogy áldását elviselhessük. A győzelem ára a meghajlás. Sokan hajlonganak az emberek előtt, mégsem kapják meg a remélt előnyöket. Aki azonban Isten keze alatt alázza meg magát, azt az örökkön örökké kegyelmes Úr meggazdagítja, felemeli, megsegíti és megvigasztalja. Mert az Úr a gőgösöket megszégyeníti, de az alázatosokat felemeli.
Ki kell viszont várni, amíg eljön a felemeltetés ideje. Alázzuk meg most mindjárt magunkat, és tegyük ezt mindig újra és újra, akár rajtunk van éppen az Úr próbáló keze, akár nincs. Ha az Úr hatalmas keze lesújt ránk, ne akarjunk mást tenni, mint hogy ezt teljes alázattal elfogadjuk. Az Úrtól való felmagasztaltatás azonban majd csak „annak idején" jön el, és egyedül Isten tudja, mikor jön el az arra legalkalmasabb idő. Miért kiáltozunk türelmetlenül az áldás után? Talán idő előtt akarjuk a tisztességet? Nem arcátlanság ez? Bizonyára még nem váltunk igazán alázatosakká, mert különben tisztelettel és csendben várnánk Isten áldására. Tegyük hát ezt, és a többit bízzuk Istenre!
--------------------------------------------------------------------------------
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
